1/5
Petőfi, az ősliberális Gondolatok Az apostol olvasása kapcsán Fájdalmasan hangzik a címbeli megállapítás. Igazolom. E szó leírása után jut eszembe: lesznek, akik gondolják, hogy felfedeztem a langyos vizet… Nem, csupán áttekintem e szerencsétlen sorsú lángész előre mutató, lázadásnak tűnő felismeréseit, s e lázadás érthető túlzásaiból adódó hibáit.
I.
Önmagát írja meg „Csak én bírok versemnek hőse lenni, első és utolsó mindenik dalomban: a mindenséget vágyom versbe venni, de még tovább magamnál nem jutottam.”1 A későbbi költőtárs tömör őszinteséggel vall művészi korlátairól. S vajon nincs-e általánosságban igaza? Nemde minden művész alkotása elsősorban önmagáról szól? Biztos: Petőfi sem kivétel. Tekintsük át röviden, milyen élményei voltak a tárgyi vers megírását közvetlenül megelőzően! (Természetesen egész korábbi életének minden nyomorúsága tükröződik a versfolyamban, de – terjedelmi okokból – most csak a megírását közvetlenül kiváltó körülményeket tekintsük át.) Közismert a szerepe az 1848. március 15-i pest-budai forradalmi eseményekben. Ám a tűz a népben hamar alábbhagyott; a nemesek a nemzetbe a jobbágyokat nem értették bele, Kossuth az új rendszerben is a nemességnek szánja a főszerepet; „A pesti ifjak küldöttségét nem engedi be az országgyűlés termébe, azaz a politikába, s a márciusi eseményekről szólva tűrhetetlennek tartja, hogy egy város az ország szívéül tolja fel magát; ilyen kísérletet ő »eltiporni kész«.”2 Világossá vált: Kossuthék megállítják a forradalmat. Költőnk „»A tiszta igazság és humanizmus talapzatáról« haraggal fordul a német polgárok ellen, amiért »sarat dobtak március 15-ének szűztiszta zászlajára« azzal, hogy a nemzetőrségbe nem akartak zsidót fölvenni és tüntetést a zsarnokság sáncai helyett a módos izraeliták boltjai előtt rendeznek.”3 „Az utókor mondhatja rólam, hogy rossz poéta voltam,de azt is fogja mondani, hogy szigorú erkölcsű ember valék, ami egyszóval annyi, mint respublicanus, mert a respublicának nem az a fő jelszava, hogy »le a királlyal«, hanem a »tiszta erkölcs!« Nem a ketté tört korona, hanem a megvesztegethetetlen jellem, szilárd becsületesség a respublica alapja.”4 – vallja. „Bécs politikájáé az érdem, hogy a költő kezdetben tisztára eszmei királygyűlölete valósággal telik meg.”5 Illyés részletesen megmagyarázza, hogy az Árpád korabelinél is tudatlanabb nép körében milyen hamis kép élt a távoli
1
Babits: A lírikus epilógja Illyés Gyula: Petőfi. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1958., 263. old. 3 Illyés: i. m. 264. old. 4 Illyés: i. m. 265. old. 5 Illyés: i. m. 265. old. 2
2/5
király jóságáról. No, ez ellen lépett fel az éleslátó, lánglelkű költő. Ekkor még nem a személye, hanem az intézménye ellen. Kérlelhetetlen radikalizmusa kiváltotta az egyháziak támadását. „Egy jezsuita a mise alatt »lángsugarakból font ostorral« szeretné megkorbácsoltatni a költőt.”6 Poétánk elmagányosodik; hiszen az ő kérlelhetetlen következetessége páratlan: társai az új hatalomhoz dörgölőznek, hivatalt kapnak. Két hónap sem telt el ama bizonyos márciusi naptól: népgyűlést hív a Múzeum elé, ahol a nép előtt nagy tetszést arat utóbb híressé vált kijelentésével: „én a minisztériumra nem a hazát, de egymagamat, sőt a kutyámat se bíznám.”7 Persze, a hivatalosságnak nem tetszett ez a stílus; háttérbe szorítják, azt is megéri, hogy cikkét a lapok visszautasítják! „Nem találják okos politikusnak. A második, a május 15-i bécsi forradalom elől menekülő királyt a minisztertanács Budára szeretné invitálni, s ő éppen akkor ír a király ellen!”8 Elismertségében iszonyú zuhanást kellett megtapasztalnia. Egyetlen reménye maradt még: képviselőnek jelölteti magát szülőföldjén, édes kiskunjai között. „Itt sem tagadja meg magát; hízelegni akkor sem tud, amikor a nép kegyeit akarja megnyerni. Képviselőjelölt még nem küldött olyan agitációs iratot szeretett választóinak, amilyennel a költő fordult az övéihez.”9 Meg is lett a csaknem tragikus eredménye: „…ma történt, hogy engem agyon akart verni a magyar nép, ma, június 15-én… ma három hónapja, hogy martius 15.-ike volt, midőn első valék azok között, kik a magyar nép szabadságáért szót emeltek, síkra szálltak! De én azért nem a népet kárhoztatom, hanem ámítóit, félrevezetőit, kiket egykor törvény és isten egyaránt meglakoltat… a nép én előttem szent, annyival inkább szentebb, mert gyönge, mint az asszony s mint a gyerek. – Dicsértessék a nép neve most és mindörökké.”10 Lelkiereje csodálnivaló: „A nemzetgyűlés megnyitására ünnepi ódát ír; emelkedett, nyugodt hangon; egy gondolat-árnyalattal sem érintve a sérelmet, a valóban különös helyzetet, hogy ő, a nép fia, csak a karzatról nézheti, amikor a nép ügyéről döntenek.”11 A nemzetgyűlés összetétele alig különbözik a pozsonyi diétától. A jobbágyfelszabadítás csak részleges. Van is lázongás az Alföldön; Békésben a sajtó által lekommunistázott felkelők vezetőit Kossuth kivégezteti (!). Az egyetlen népfit, Táncsicsot a nemzetgyűlés közröhejbe fojtja, bolondnak nevezik, újságját – a szabad sajtó dicsőségére – megfojtják. Jellasics földosztást ígér, nem hatástalanul…
6
Illyés: i. m. 269. old. Illyés: i. m. 272. old. 8 Illyés: i. m. 272. old. 9 Illyés: i. m. 274. old. 10 Illyés: i. m. 275-276. old. 11 Illyés: i. m. 276. old. 7
3/5
II. Lássuk magának a költeménynek a tanúságát! 1.
Amikor a talált gyermeknek első nevelője – a tolvaj – nevet ad a csecsemőnek, erős gúnyt űz a „keresztelésből”; a költő e szavakat adja a lopós szájába: „Hisz pap vagyok, hát reverenda kell… Ahol van egy zsák, azt kötöm nyakamba.” (6. fejezet)
2.
Szilveszter a harmadik nyomorból-rabságból szabadulván szinte röpül a szabadság mámorában (10. fejezet).12
3.
Romantikus munkahelyének, a szegények faluja jegyzői hivatalának elfoglalásakor az alábbi szózatot intézi a falubeliekhez: „Üdvöz légy, nép! ugy nézz szemembe, Tanítód és atyád leszek. A bölcső óta mit vertek fejedbe? Kötelességidet; Én megtanítlak jogaidra!” (12. fejezet) Mint a felvilágosodás eszméi általában, ennek fölvetése is jogos volt akkor. Csakhogy korunkban látszik: már bekövetkezett ennek eltúlzása, ma a kötelességekről esik kevés szó. Akkor a jog elfojtása a hatalmi erőszak és a tudatlanság által történt; ma a kötelesség a megromlott erkölcs, az Istentől eltávolodás miatt szorul háttérbe.
4.
Hogyan szól a trón és oltár helyi mikro-szövetségének (megtapasztalása, majd) megfogalmazása? „De két ház volt a faluban, mely Az ifju apostol fejére Átkot mondott áldás helyett, Az a két ház, hol a pap és Az uraság lakott, A kastély s a parókia. Naponta gyűlöltebb és rettegettebb Lett e két házban a Jegyző gazdálkodása, S elpusztítását tervezék, mert Látták, ha a jegyző marad, Ugy ők pusztulnak el.” (12. fejezet)
petőfis
Hogy igaza volt, nem kétséges. A baj az, hogy a fürdővízzel a gyermek is kiöntetik. 5.
12
Jegyzőnk a földesúrral még bírta a szóváltást, tőle emelt fővel távozott. Ámde
Nehéz ellenállni a téma kitágítása iránti igénynek, vagyis hogy ne vegyek más példát a költő gazdag anyagából; kivételt teszek: „Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem. / Szerelmemért föláldozom / Az életet, / Szabadságért föláldozom / Szerelmemet.” (Szabadság, szerelem) Gondoljuk meg! Egyet lehet ezzel értenünk?
4/5
„Következő vasárnapon Őróla szólt a prédikáció… … Bőszülten hagyta el a nép A templomot, (Az isten és béke házát) S vadállatként rohant az ifjuhoz, Kit tennap még atyjának nevezett, S reáparancsolt: holnap ilyen tájig Ha itt látják, tüstént agyonverik. Beszélt az ifju, amint tőle telt, Beszélt oly lelkesen, mint még soha. Hiába. Ahol pap emel szót, Ott az igazság megfeszíttetik…” 6.
(13. fejezet)
A szerző – elnyomott helyzetében – tiszta, méltányosan liberális elveket vall; ezt adja hőse szájába: „»Ez hát a nép!« kiálta föl, »Ez hát a nép, amelyet én imádok, Amelyért élek s halni akarok! … Nincs mit csodálni, ősidőktül óta Azon valának papok és királyok, E földi istenek, Hogy vakságban tartsák a népet, Mert ők uralkodni akarnak, S uralkodni csak vakokon lehet.»” (13. fejezet) A ma liberálisa – hatalmi helyzetében – éppen ez utóbbi mondat igazságát felismerve, csak az egyházak hibáit támadja (= hatalmi szerepüket gyöngíti), ugyanakkor egyáltalán nem célja az Isten igazi üzenetének felmutatása; térnyerésének következményeit pedig tapasztaljuk: a művelődés helyett a kultúrmocsok terjedése, az oktatás színvonalának csökkenése, az erkölcs leértékelődése.
7.
Amikor Szilveszter „…titkos nyomdát fedezett föl… … …kinyomatta műveit. Mi volt ezen művekben? az, Hogy a papok nem emberek, De ördögök, S a királyok nem istenek, Hanem csak emberek, És minden ember ember egyaránt, S az embernek nemcsak joga, Hanem teremtőjéhezi Kötelessége is
5/5
Szabadnak lennie…”
(16. fejezet)
8.
Írásainak következménye lett; a tömlöc mélyén ekként gondolkodik: „S miért jutott e kárhozat helyére? Mert amit isten meghagyott neki, Tudtára adta azt az embereknek, Hogy egy közös jó van, miből Egyenlőn jár mindenkinek A rész, s ez a közös jó a szabadság!” (17. fejezet)
9.
Tíz év után a börtönből szabadulva, megholt kedvesének sírját sem találva, gyermekét elveszítve, látja a király vonulását. „Nem; nem az isten, más megy ottan, aki Kisebb az istennél, azonban Magát nagyobbnak tartja: a király!” (19. fejezet)
III. A legtekintélyesebb A liberalizmus a felvilágosodáshoz köthető, az egyéniséget13 túlhangsúlyozó, az emberi gondolkodást magasra helyező, az egyenlőséget s még inkább a szabadságot legfőbb értéknek kinyilvánító világnézet. A magyar kultúrkörben ennek első nagyhatású alakja Csokonai Vitéz Mihály volt. Az ő nyomába lépett, de máig nem fölülmúlt alakja maga Petőfi Sándor lett. Ilyen irányú tevékenységük akkor kikerülhetetlenül szükséges volt, ám munkásságukkal a liberalizmus hazai szálláscsinálóivá is váltak.
IV. Tanulság Jó lenne nem terhelni magunkat és kultúrkörünket oly bűnökkel, melyek ellen szükségszerűen egy szellemi mozgalomnak kell föllépnie, aminek azután a velejáróját – másik oldali szélsőségét14 mint következményt – a későbbi korok emberei szenvedik meg.
2008. június 9. 2009. szeptember 7. 13 14
Nem véletlenül tesz különbséget Eperjes Károly színművész az egyéniség és a személyiség között. Ugyanakkor le kell szögezni: e késői szélsőségért már nem a szellemi mozgalom elindítói a felelősek (hiszen ők mindentudás híján nem láthatták tökéletesen a jövőt), hanem e szellemi mozgalom kései követői, akik nem vették/veszik észre magukat; hogy ti. a mozgalom indításkori céljait nagyjából elérték, a radikalizmus már nem szükséges, hanem káros (és vakságuk következtében a korábbi „nagyok” kései dekadens epigonjaivá váltak); a (közösségi) cél – erkölcsi alapon – finomítandó. Talán a legújabbkori felvilágosodás jelszava ez lehetne: 1. az erkölcs, 2. az értelem. S egy mai közéleti „hős” az lehetne, aki ezt felismeri és hatásosan hirdeti. Pusztulásunk ellenszereként. Kéretik tolongani. Kiegészítés 2009. szeptember 7.: Ha tolongás nincs is, valami történt tegnap. A Kossuth Rádió Vasárnapi újság c. műsorában Pálinkás József akadémiai elnök kijelentette: 1. az erkölcs, 2. a tudomány. Majd később – kisebb engedményt téve – mondotta: Nem kell feltétlenül a kettőt sorba állítani, de az erkölcs akkor is az első sorban kell legyen. Meggyőződésem: a kis engedményt sem tette volna, ha helyzetéből adódóan nem a tudósokat képviseli.
