Pécs városszerkezetének változása, a kulturális főváros projekt térformáló hatásai Trócsányi András Közép-Európa keleti része leginkább akként különíthető el a tőle nyugatabbra fekvő, szerencsésebb helyzetű nagyrégióktól, hogy a társadalmi-gazdasági fejlődés fő áramaiban helyezkedik ugyan el, de az egyes hatások késleltetve, gyakran egymásra torlódott, néha gyengébben vagy éppen némileg torzított formában jutnak el idáig a centrum országaiból. Így Magyarországon az iparosítás egyrészt megkésve és több fázisban indult el, majd az ezt követő posztindusztriális átalakulás sajátos formát öltött. Így amíg az európai gazdaság organikus módon, gyorsulva haladt a tercializáció útján, addig Magyarországon a struktúraváltás csak a politikai rendszer alapjainak összeomlása után vált meghatározóvá. Az elkerülhetetlen transzformáció koncentrált volt: nem csak a politikai rendszer és a társadalmi berendezkedés reformjáról, a tulajdoni viszonyok megváltozásáról, hanem egy gyökeres, hosszú távú szerkezeti átalakulás (megkésett) kezdetéről is szó volt. Mindeme átalakulás természetesen térben zajlott le – ennek különböző szintjei közül elsősorban a regionális folyamatok keltették fel a kutatók érdeklődését. Ehhez képest jóval kevesebb figyelem fordult az egyes települések belső szerkezetében végbemenő változásokra, a területi átrendeződések motivációinak (térben is) elemző feltárására. Az egykori kereskedő-, majd bányászváros, ma leginkább felsőoktatási központ Pécs, a maga sajátos történelmi-gazdasági adottságaival sikerrel pályázott Európa Kulturális Fővárosa címre. A 2010-ben felépítendő nagy projekt a múlt adottságaira épít, ugyanakkor modern gondolatiságával a korszerű városfejlesztésnek rakhatja le az alapjait, amely évtizedekre meghatározhatja a város és térsége jövőbeni képét. Jelen dolgozat része a kulturális főváros projekthez kötődő térbeli vizsgálatoknak, így elsőként a jelenlegi térstruktúra bemutatása, illetve a prognosztizálható változások kerülnek terítékre. 1. A gazdasági szerkezetváltás legfontosabb tényezői Pécsett Pécs iparosodásának természeti alapjait elsősorban a Mecsek Magyarországon egyedülálló feketekőszén, illetve uránérckészletei jelentették. A bányászat a XIX. században vált a város fejlődésének legfontosabb tényezőjévé, amikor a Dunagőzhajózási Társaság (DGT) megkezdte a szén nagyüzemi jellegű kitermelését, sőt, elszállítása érdekében megépítette a város első vasútvonalát is, a Duna-parti Mohácsig (1857). Fénykorában a mecseki szénkitermelés a pécsi területen három bányaüzemben, több mélyművelésű aknában és külszíni fejtésben is folyt. A kitermelt szén hasznosítására ugyan 1958-tól létrehoztak egy hőerőművet, de soha nem épült ki komplex nehézipari vertikum, a kokszolható szén a térségből a Dunaújvárosi kohókba került, így a város nehézipara tulajdonképpen féloldalas maradt. Hasonló a helyzet az 1950-es évektől kezdődően, kissé nevetségesnek ható intézkedések révén sokáig titkolni próbált uránérc-kitermeléssel. Az értékes hasadóanyag feldolgozásának csak néhány fázisa települt – szerencsére – a város határába, a félkészterméket, a „sárga pogácsát”, vagyis az ércből kivont U3O8-at a Szovjetunióba szállították további feldolgozásra. A kitermelőipar Pécsett tehát a nélkül vert gyökeret, és adott munkát több ezer (a csúcsidőszakban 8000 urán- és 11 000 szénbányász) embernek, hogy a nehézipar más ágazatainak kiépülését indukálta volna (Sallay Á. 2002).
1
Pécs azonban már csak a méretei és településhálózati funkciói miatt is túlnőtt a bányaváros egyszerű sztereotípiáján. A Trianon utáni ország ötödik legnépesebb településeként és Baranya megye székhelyeként gazdasági fejlődése szükségképpen differenciált volt, és ezt a jellegzetességet a szocializmus idején is megőrizte. Összevetve a méretében hasonló, de inkább egyoldalúan nehézipari Miskolccal, szembeszökő a könnyű- és élelmiszeripar sokoldalú kiépítettsége. Ezen ágazatok visszavezetnek a Monarchia idejébe, a korai iparosodás évtizedeibe, amikor az 1878-ban okkupált, a városhoz viszonylag közel fekvő Bosznia-Hercegovina jelentett biztos felvevőpiacot a pécsi termékeknek. Az ebben az időben megtelepedett iparágak (porcelán, bőr- és kesztyűipar, söripar, húsipar, dohánygyár) a tervutasításos érában is életben maradtak, és bizonyos értelemben fejlődtek is, bár e változás elsősorban mennyiségi expanziót jelentett. A rendszerváltozás, ami egyben a posztindusztriális átmenet intenzívvé válásának kezdetét is jelentette, igen érzékenyen érintette a város iparát, helyi ágazati-foglalkozatási reprezentációjából következően a legmélyebb válság a bányászatban jelentkezett. A mélyművelésű szénbányák problémái tulajdonképpen már az 1960-as évek végére világossá váltak: a geológiai körülmények igen drágává tették a kitermelést, de az általános energiaéhség, illetve a kohókoksz-importban jelentkező problémák hatására elindított liászprogramban (1982-86) végül a termelés volumenének növelése mellett tették le a garast. Ennek eredményképpen még a nyolcvanas évek végén is készült olyan új akna, amelyet teljességében már soha nem vettek használatba. 1999-ben az utolsó mélyművelésű, 2004-ban pedig az utolsó külszíni bánya is bezárt (Szirtes B. 1993). Ugyancsak a piaci viszonyoknak eset áldozatául az uránbánya is, ahol a stratégiai motivációk elmúltával 1997-ben végleg leállt a termelés. A vállalat nevét ma egy részvénytársaság viseli, amelynek profilja a környezetvédelem, fő tevékenysége pedig a környezeti károk helyreállítása, a meddőhányók és zagytározók rekultivációja. A hőerőmű pedig részben átállt zöldáram előállítására, igaz, az elméletileg környezetbarát biomassza-program eddig felemás eredményeket hozott – bírálói szerint az általa teremtett magas felvásárlási árak a mecseki erdők gyors ütemű kitermelésére ösztönzik a gazdálkodókat. A bányászathoz hasonló drasztikus és visszafordíthatatlannak látszó leépülés ugyan nem sújtott más ágazatokat, de a KGST piacok elvesztése a bőr-, a tömeges állami (lakás)építések megszűnése az építő-, az életszínvonal és ehhez kapcsolódóan a fogyasztás visszaesése pedig az élelmiszeripar hanyatlását eredményezte. A korábbi állami kézben lévő vállalatok privatizációja nem minden mindig sikerült zökkenőmentesen. Némely esetben multinacionális vállalatok jelentek meg vásárlóként (dohánygyár), sokkal gyakoribb volt azonban a feladarabol(ó)dás, az életképesnek tűnő egységek kisebb gazdasági társaságokba való szerveződése. Néha a magánosítás hosszan elhúzódott, a Zsolnay-porcelángyár esetében pedig a tulajdonosváltás bonyolult, a cég részbeni összeomlásával járó folyamat volt, aminek végeredményeként 2005. őszén a jogutód vállalat, illetve annak ingatlanjai az önkormányzat kezébe kerültek. A felaprózódás folyamata tulajdonképpen illeszkedik az általános trendekhez abban az értelemben, hogy a gyorsan változó keretfeltétekhez nehezen alkalmazkodó nagyvállalatok helyét a rugalmasabb kisebbek töltik be. A régi-új ipari vállalkozások gyakran neveikben is igyekeznek visszanyúlni a kézműves hagyományokhoz, hangsúlyozva a mennyiségiből a minőségire váltott termékstruktúrát. Így lett a porcelángyárból -manufaktúra, a sörgyárból sörfőzde, de újjáéledt olyan klasszikus pécsi üzem is, mint az orgonakészítő manufaktúra. A legnagyobb problémát napjainkban az jelenti, hogy mindezidáig nem jelent meg olyan ipari tevékenység, amely a bányászat távoztával létrejött űrt képes volna betölteni a város gazdasági szerkezetében. A legnagyobb ipari foglalkozató jelenleg egy finn érdekeltségű elektronikai vállalkozás, amely azonban egyedüliként képviseli az ágazatot, és szinte az egyetlen számottevő zöldmező beruházás volt Pécs iparában. Számos más vállalat pozíciója
2
meglehetősen instabil, szinte folyamatosan születnek híresztelések egyik vagy másik jelentősebb foglalkoztató üzemének bezárásáról. A tercializálódás folyamata napjainkra már előrehaladottnak minősíthető, bár ez legalább olyan mértékben tulajdonítható az ipar fent részletezett válságának, mint a kereskedelem, vagy más szolgáltató ágazatok előretörésének. A jelentős vásárvonalon fekvő város kereskedelmi szerepköre hagyományosan is igen erős volt, vonzáskörzete kiterjedt a jelenlegi déli határon túli területekre is. A délszláv háború ugyan időleges visszaesést hozott, de a békekötés után is – bár egyre csökkenő mértékben – számottevő volt a horvát bevásárlóturizmus jelenléte. A (kis)kereskedelem struktúrájának és térszerkezetének átalakulása már az 1980-as évek végén megkezdődött: a városperemre épített FEMA, majd a belvárosi rehabilitáció által életre hívott Kereskedők Háza modern építészeti elvek alapján az új igényeknek is megfelelő bevásárlóközpontokat adott a városnak. A korábban lakóegységenként kialakított ABC áruházak egyeduralmát először a rugalmasabb kisboltok, majd az átalakuló ipari övezetekben megjelenő nagy alapterületű hipermarketek törték meg. A kiskereskedelem területi dekoncentrációja, a könnyebben megközelíthető peremeken történő megerősödése a történelmi belvárosi kínálatot versenyképtelen helyzetbe taszította, ahol a nagyobb presztízsű üzletek még időszakosan megmaradtak, mellettük/helyettük az olcsó ázsiai termékeket kínáló üzletek szaporodtak el. E folyamatot tovább erősítette a posztszocialista kiskereskedelem átalakításában már tapasztalatot szerzett német ECE, amely 2004ben építette fel új regionális bevásárlóközpontját egy korábban ipari létesítményeknek helyet adó belváros közeli telken. A folyamat nagy vesztesei a hagyományos áruházak: ezek közül mind a belvárosiak, mind a decentrumokba telepítettek többszöri átalakuláson mentek keresztül. A közelmúlt jelentősebb kiskereskedelmi beruházásai a város keleti végén valósultak meg, lévén az átalakulás első másfél évtizede érintetlenül hagyta az amúgy is gyengébben ellátott városrészt. A korábban „KGST piacként” működő vásártér az egykori belső ipari és a külső lakóövezet (kertváros) közé ékelődve olyan erős gyökeret vert, hogy az ország legnagyobb kirakodóvásáraként több, az elmozdítására tett kísérlet kudarcot vallott. Mint az a magyar városok többségére jellemző, nem jött létre egységes irodai negyed Pécsett sem. Az üzleti szolgáltatások funkciói meglehetősen heterogén módon nyertek teret a belvárosban, foghíjtelkek beépítésével, megfelelőnek ítélt ingatlanok átalakításával. Az esetlegesség jellemzi a kvaterner szektort is. Az oly sokszor hangoztatott tudásalapú gazdaághoz a tudást elméletileg a Pécsi Tudományegyetem háttere lenne hivatott biztosítani. Az egyetem, amely jelenlegi formájában 2000-ben jött létre és magába foglalja az egykor különálló orvosi, bölcsész- és természettudományi, jogi és közgazdaságtudományi, valamint műszaki karokat, térben is rendkívül szórtan helyezkedik el, egységes egyetemi campus kialakítása – a reménytelennek tűnő forráshiány – miatt fel sem merül. Az egyetem egyébként nem csak a város, hanem az egész régió legnagyobb foglalkoztatója, azonban a gazdasággal való kapcsolata meglehetősen gyenge, mint az oktatási, mind pedig a kutatási szférában. A kevés példa egyike az ipari parkban működő DDKKK, amely a K+F szektor egyik legfontosabb új szervezete a városban. 2. Pécs város területi szerkezetének változásai Az ipari korszak városának sajátos, meghatározott területi képe alakult ki, amely mind a mai napig meghatározza a település funkcionális morfológiáját (1. ábra). Pécs alapvetően egy nagyjából kelet-nyugati irányú markáns természetföldrajzi vonalra, a Mecsek déli hegylábi felszíneire támaszkodik. Maga a városmag a lefutó vizek által hullámossá tett, de a Pécsi-medence alján összegyűlő pangóvizek szintje feletti hegylábfelszínen jött létre. A terjeszkedés lehetőségeit kezdetben így egyik oldalról a meredek hegyoldal, másik oldalról a
3
mocsaras medence határolta be, és tette alapvetően egyetlen fő irány mentén elnyúlóvá. Ez a tengely, mint vásár- és közlekedési vonal is megerősítést nyert a társadalmi-gazdasági fejlődé révén. Csak az újkor vízrendezései, amelyek szabályozták, nem egy helyen felszín alá kényszerítették a folyóvizeket, tették lehetővé, hogy a város déli irányba terjeszkedve beépítse a Pécsi-víz völgyét, majd az attól délre eső, lösszel borított, szelíden emelkedő domboldalt. Az első ipari negyed még a történelmi városmagtól északkeletre, a karsztforrások által táplált Tettye-patak futását követve jött létre. A XX. század hajnalán az ipari és részben közlekedési célú területek már viszonylag egybefüggő övezetet alkottak a belvárostól keletre és délre (Budai és Siklósi külvárosok). A szénbányászat annyiban módosította csak a térszerkezetet, hogy az első aknák és a hozzájuk kapcsolódó kolóniák a várostesttől elszeparáltan, attól északkeletre jöttek létre. A későbbi időszak e városrészt érintő fejlődései a bányászfalvak településbe történő integrálását, valamint az észak-déli tengely műszaki megújítását eredményezték. Érdemi változást ebben a tekintetben a szocializmus első két évtizede sem hozott, hiszen ekkor erősödött meg a város bányászati profilja, ami azt is jelentette, hogy nagy számban jöttek létre különböző építészeti kivitelben készülő lakótelepek. Keleten, a mai Komlói út környékén még többnyire négy-ötszintes téglaházak épültek e korban modernek nevezhető városépítészeti elveket követve. Ehhez nagyban hasonló módon alakult a város nyugati végein is a perifériáról induló lakásépítés, amely elérve a funkcióját vesztett lőtér és repülőtér körzetét alapvetően más formát öltött. A nagypaneles technikának köszönhetően (1960-tól) egy teljesen új, egységes szerkezetben tervezett városrészként születhetett meg Uránváros – hivatalosan Újmecsekalja. A városhatártól nyugatra, Cserkút és Kővágószőlős települések térségében folyó uránérc-bányászat elősegítette a szerkezet további linearizálódását, melynek során a város térben is integrált néhány korábban már csatolt települést (Magyarürög, Mecsekalja, Patacs, Rácváros). A Pécs-Budapest vasútvonalra támaszkodva, az ekkori városhatár mentén megszületett a nyugati ipari terület is, amely elsősorban a nagy helyigényű építőipari telephelyeknek adott otthont.
1. ábra Pécs város területi fejlődése (szerk. Trócsányi A.)
4
Mindeközben az 1960-as évek végére nyilvánvalóvá váltak a szerkezeti problémák. A város terjeszkedéséhez további térre volt szükség (a népesség növekedése az 1970-es években is igen dinamikus maradt, köszönhetően az akkori idők megyeszékhelyeket jutalmazó településfejlesztési politikájának), ami immár sem nyugaton (vízbázis védelme, stratégiai bányászati objektumok), sem pedig keleten (ipari és katonai objektumok) nem állt rendelkezésre. A déli irányba történő terjeszkedés legfőbb korlátjai a medence kedvezőtlen természeti viszonyai, valamint a vasútvonal jelentette barrier voltak, ahol a második világháborút megelőzően mindössze egy – határozott városépítészeti elvek alapján kivitelezett – kertvárosias jellegű településrész létesült. Ehhez kapcsolódott a történelmi Pécs ikerbolygójaként 1970-es évektől több lépésben kivitelezett, kissé ironikusan szintén kertvárosnak nevezett paneles lakótelep, amely a csúcsidőszakban mintegy 60 000 embernek adott otthont. Ebben a városnegyedben – nem utolsó sorban a rendelkezésre álló források és a kitűzött feladatok közötti aránytalanság következtében – a lakófunkcióhoz képest minden más alárendelt szerepet játszott, így az övezeti elkülönítés egyik klasszikus helyi példájaként értelmezhető. A fentieket igazolja, hogy míg az alapvetően korábbi építésű Uránváros esetében meglehetősen markáns decentrum került kialakításra, addig erre a Kertvárosban kevesebb hangsúlyt fektettek, a városnyi településrésznek nincs igazán határozott központja. A növekvő méretű város belső, történelmi magjának zsúfoltsága így szembeszökővé, modernizációja elkerülhetetlenné vált, amin egy teljesen új városközpont létrehozásával próbáltak segíteni. Az elképzelések a forráshiány következtében – szerencsére – csak részben valósultak meg, mert ugyan számos funkciót kiköltöztettek, és az időszak végén megkezdték a közlekedési tehermentesítést is, de a városközpont nem került át a kijelölt, új helyére, inkább csak kiterjedt annak tervezett déli irányába. Pécsnek az 1980-as évtized végére kialakult legfontosabb területi jellemzőit áttekintve elmondható, hogy szerkezetében a funkcionális övezetesség dominál. A belső ipari övezet a vasútvonalra támaszkodva, délkeletdélnyugat irányból körülöleli a belvárost, míg a külső lakóövezetek szerkezetét a külső ipari (bányászat) zónák elhelyezkedése formálta. Ezt a sajátos szerkezetet a természet- (Mecsek) és az erre alapuló közlekedésföldrajzi tényezők tovább színesítik, számos karakteres városfejlesztési probléma elé állítva a posztindusztriális átalakulás előtt álló Pécset.
3. Az átalakuló terek típusai a posztindusztrializáció folyamataiban Barna mezők A belső ipari övezet sok helyen ugyan megőrizte eredeti névadó funkcióját, egészében véve azonban a korábban egységes területhasználat jelentős szegmentálódásával állunk szemben. Ez természetesen összefügg a telephelyeket birtokló vállalatok feldarabolódásának folyamataival is. Előretört a kereskedelmi funkció: leglátványosabb módon ezt a volt gépgyári épület telkén a történelmi városmag déli határán, a közlekedési értelemben vett centrumban (tehát üzleti szempontból mindenképpen kedvező helyen) felépült Árkád bevásárlóközpont esetében figyelhető meg. Ezt megelőzően is megjelentek más, többnyire specializált kisebbnagyobb raktáráruházak az övezet más – zömmel külső – területein is. Sajátos példa az egykori gabonaraktár védett épületében létesült legnagyobb pécsi diszkó esete, de benzinkút, irodaház és autókereskedés is működik ma az egykori bőrgyári telephelyen. Ezzel lényegében megegyezett a külső övezethez tartozó nyugati ipari zóna sorsa, itt a legizgalmasabb új funkciót egy megyei felnőttképzési központ betelepülése jelentette, ami elsősorban igen rossz tömegközlekedési megközelíthetősége miatt tűnik mérsékelten szerencsés választásnak. Egykori bányaterületek esetében a hasznosítás lehetőségei jóval kedvezőtlenebbek. A bányászat jelentős tájsebeket hagyott maga után, ezek helyreállításnak érdekében, az uránbányászat esetében különösen erős környezetvédelmi motivációkkal
5
támogatva, intenzív rekultivációs tevékenység folyik. Az egykori bányaüzemek és kiszolgáló létesítményeik hasznosítása jórészt megoldatlan, a szállítórendszer kötélpályáit hamar elbontották és ez a sors várt az üzemi vasútra is, annak ellenére, hogy felmerült a turisztikai célú hasznosítás is. Az épületek között van olyan, amely ipari műemlékként élvez védettséget (István-akna) azonban félreeső fekvése és jelentős helyreállítási igénye miatt egyelőre csak tervek születtek a hasznosításra. A barna mezős területek egyik speciális csoportját képezik az egykori katonai objektumok. Pécs utoljára az Osztrák-Magyar Monarchia idején volt ugyan jelentős helyőrségi város, ennek időtálló épületei azonban ma is jellegadók a nyugati (Szigeti) városrészben. A hadapródiskolát az orvosi kar, a helyőrségi kórház épületeit a klinikák, az egyik laktanyát a bölcsész- és a műszaki kar vette birtokba, de találunk egykori katonai épületben óvodát, sőt birkózócsarnokot is, ugyanakkor van példa jelenleg üresen álló (védettsége miatt le nem bontható, de megfelelő funkciót mindezidáig nem nyert) épületre is. A szocialista időszakban három nagyobb laktanya létesült a városban, ezek közül egy, amelyet a határőrség használ, még mindig eredeti funkciója szerint működik. A kertvárosi, egykori Bajcsy-laktanya esetében az új funkció fellelése a zavaros tulajdonviszonyok miatt túl nagy feladatnak bizonyult, a város legfontosabb észak-déli közlekedéséi tengelye mentén, a temető, az egykori honvédkórház és a lakótelepek közé beékelt terület igazából nem vált pezsgő gazdasági, sem pedig valamilyen átgondolt közösségi célokat szolgáló intézmények körzetévé. A honvédség átalakulásával párhuzamosan 2004-ben végül lakat került a másik, a 6-os főközlekedési út mentén, a város keleti peremén fekvő, addig a honvédség egyik tüzérdandárja által használt laktanyára is. Megközelíthetősége nagyszerű, infrastruktúrája kiépített, épületei jóval kevésbé leromlottak. Mivel a tulajdonjog rendeződni látszik elméletileg semmi akadálya sincs az átgondolt, feltehetően gazdasági jellegű hasznosításnak, már csak azért is, mert közel fekszik az ipari parknál formálódó új gazdasági súlyponthoz.
2. Pécs funkcionális morfológiai képe (szerk. Pirisi G.) 1. Történelmi városmag; 2. Középmagas lakótelepek; 3. Funkcióváltáson áteső barnaövek; 4. Külső lakóöv; 5. Egyetemi területek; 6. Rekultivált bányaterületek; 7. Korábbi katonai területek; 8. Ipari park; 9. Főbb utak
6
Zöldmezős beruházások a város peremén A gazdaságfejlesztés egyik modern csodafegyvere, az ipari park természetesen Pécsett is bevetésre került a szerkezetváltás gyorsítása érdekében. Pécs ipari parkja a város keletidélkeleti peremén, tulajdonképpen az egykor a bányászat háttérlétesítményeinek (szállítási osztályozási funkció) szomszédságában épült ki, az elkerülő útnak és a rendezőpályaudvarnak köszönhetően jó külső megközelíthetőséggel rendelkezik. Lényegében azt lehet mondani, hogy illeszkedik a város egykori külső ipari övezetébe, amely tény településrendezési szempontból szerencsésnek minősíthető. Mindezek ellenére sem nevezhető az itteni fejlesztés sikertörténetnek, legnagyobb jelentőségű befektetőként ugyan jelen van a finn Elcoteq és partnere az EIMO, hasonló méretű munkáltató azonban nincs több, bár a közelmúltban némi élénkülés tapasztalható a kisebb vállalkozások megtelepedésének tekintetében. Pécsett a zöldmezős beruházások döntő többsége nem az ipar, hanem a kereskedelemmel kapcsolatos. A bevásárlóközpontok telephely-választása olyan értelemben megfelelt az új trendeknek, hogy az autós elérhetőség szempontjai minden esetben hangsúlyozottan érvényesültek. Jelen pillanatig öt nagyméretű, főként élelmiszer profilú hipermarket létesült zöldmezős beruházásként. Ezeket egészítik ki a szakosodott üzletek: két üzlet barkácsáru, egy elektronikai termékek forgalmazására, és az elsőként megtelepedett raktáráruház szomszédságában épül egy bútoráruház is. Ezek a hipermarketek immár összefüggő zónát alkotnak a nyugati városkapunál, ahol a telephelyválasztást elősegítette a városi autóbusz-közlekedés egyik csomópontjának közelisége. A terület közlekedési kapcsolatai különösen az elkerülő út nyugati szakaszának befejezése (2006. augusztus) után válhatnak kedvezővé minden irányba, de a jelenlegi helyzetben is megfelelően illeszkedik a város történetileg kialakult kelet-nyugati nagytengelyéhez. Revitalizálódó történelmi belváros Pécs történelmi belvárosának peremeit egyértelműen kijelöli az egykor városfal futása, valamint az ehhez igazodó utcahálózat bizonyos elemei. Ez a viszonylag nagy terület, amely magába foglalja Pécs több mint 400 nyilvántartott műemlékének jelentős részét, egyházi és világi központra (Dóm és Szent István tér, illetve Széchenyi-tér) tagozódó szerkezetét a középkor óta őrzi. Közlekedési tehermentesítése, illetve funkcionális átalakítása három évtizede napirenden van. A város központi tere régóta elvesztette eredeti, piaci funkcióit, a közlekedés fő útvonalainak metszéspontjai mára kikerültek innen. Az 1952-ben megszüntetett villamos még a Széchenyi téren keresztül kötötte össze a keleti és a nyugati városrészeket, az autóbuszjáratok ma már a falakon kívül teszik ugyanezt, a 6/A főút kiépítésével délebbre terelték, majd átmenő forgalmában korlátozták a belváros személygépkocsi-forgalmát. A közlekedési tehermentesítése más irányokban is folyamatos volt: az 1980-as években megszűntették a Kossuth-téri autóbusz-végállomást, több lépcsőben megépítették az egy szakaszon még alagutat is magába foglaló északi elkerülő utat, engedélyhez kötötték a behajtást, illetve sétálóövezetet alakítottak ki. Összességében ez a folyamat oda vezetett, hogy az örökségvédelem terjedő szemléletének részben megfelelően a városi értékvédelem szempontjai kezdtek felülkerekedni, így megindult, bár a teljes kibontakozástól még távol van a belváros élő központból műemlékvárossá válásának folyamata. Ennek egyik jele volt, hogy Pécs egész történelmi belvárosát szerette volna a világörökség részévé nyilváníttatni, amely szándékát azonban nem koronázta siker. Végül 2000-ben az ókeresztény emlékek kerültek fel az UNESCO listájára, ezek helyileg a belváros északnyugati, hagyományosan egyházi központként működő részén találhatóak. A hagyományos belvárosi szerepkörök közül az igazgatási mellett a kereskedelminek kellene jellegadónak lennie. A city, egykor magas presztízsű, viszonylag drágán bérelhető
7
üzlethelyiségek (amelyek igazából soha nem terjedtek túl a történelmi belváros mindössze négy utcáján) által nyújtott kereskedelmi kínálat a szféra koncentrációs folyamatainak nagy vesztese. Már az 1990-es évek közepén megnyitotta kapuit az első kisebb üzletház a belváros peremén, amely előre jelzeték a fejelődései irányát. A megrendítőnek tűnő csapást azonban a tömegcikkeket viszonylag olcsón – a belvárosinál mindenképpen kedvezőbb áron – kínáló hipermarketek, majd pedig a mall típusú bevásárlóközpontok vitték be. A fogyasztás új palotáiként ezek a helyek magukhoz vonzották a fiatalos, fizetőképes kereslet jelentős részét. A bankok, biztosítók, különböző üzleti szolgáltatók irodái hovatovább szintén ebbe az irányba mozdulnak el, a belváros forgalomcsillapítása és a parkolóhelyek krónikus hiánya miatt kénytelenek jobban megközelíthető helyeket választani. A kereskedelmi funkció hanyatlásának egyenes következményeként csökkenő bérleti díjak nyomán olyan, viszonylag alacsonyabb árréssel dolgozó üzletek is megjelenthettek a belváros szívében, mint amilyenek a távol-keleti ruházati üzletek. Ehhez képest örvendetesnek mondható, hogy a kereskedelmi funkció helyét részben átvette a vendéglátó-ipari. A város egyre markánsabban megjelenő turisztikai és egyetemi jellege meglehetősen biztos keresletet támaszt a kávézók és éttermek piacán: a gyalogos övezetekben nyáron az utcára is kitelepülve működnek az üzlethelyiségek. Differenciálódó lakóövezetek Pécsett A klasszikus övezeti felosztás csak részben értelmezhető Pécsre: a központi funkciók területi koncentrációja lényegében néhány utcára terjed ki, a hagyományos belső lakóhelyöv már a történelmi központban megtalálható. A beépítés a Magyarországon a hasonló dunántúli városoktól megszokott módon még a belső részeken sem túl magas, tipikusan két-, illetve háromszintes épületek dominálnak. A lakáspiac már említett anomáliái erőteljesen hozzájárultak az övezet műszaki-építészeti erodálódásához. A tömbrehabilitáció igen lassan, de már az 1980-as évek végén, átgondolt koncepció mentén, a műemléki, örökségi értékek védelmének figyelembevételével megkezdődött. Egyelőre jobbára még inkább kivételnek tekinthetők az így létrejött, a lakó- és irodafunkciót többnyire kombináló épületek. Mindenesetre a tendencia már egyértelmű, és az építészeti megújulás a lakosság részbeli kicserélődésével is együtt jár. Ez a folyamat elsőként a belvárostól nyugatra, a központot az (egyik) egyetemi negyeddel összekötő utcák mentén volt megfigyelhető. Jelenleg a legnagyobb volumenű ilyen akció már az egykori keleti városkapunál érhető tetten. Pécs lakótelepeit nem lehet és nem is szabad egyveretű jelenségként kezelni: mind az építészeti és várostervezési megoldások, mind a jelenlegi műszaki és társadalmi állapot is igen különböző lehet, függően az adott negyedek korától és elhelyezkedésétől is. A lakótelepek népessége meglehetősen gyors ütemben cserélődött ki ugyanis az 1990-es években. Korábban az igen szerény mértékű megtakarítások és az állami szabályozás nem engedték érvényesülni az egyébként is igen korlátozott társadalmi különbségek érvényesülését. 1990 után azonban a lakótelepek a szocializmus negatívan értelmezett szimbólumaivá váltak. A lakásprivatizáció az alsó-középrétegektől felfelé lényegében mindenkit lakástulajdonossá tett, majd akik tehették, igyekeztek megszabadulni az erkölcsileg és műszakilag is leértékelődött panellakásaiktól. A lakótelepek átalakulása Pécsett is szelektív formát öltött. A legrosszabb helyzetbe az északkeleti városrész legöregebb, egykor zömében bányászok által lakott körzetei kerültek, ahol a lakók kiöregedésével és/vagy munkanélkülivé válásával a településrész társadalmi gazdasági alapja szűnt meg. Ezen átalakulás már-már a nyugat-európaihoz némiképp hasonló, slumosodó városrésszé tette a területet, amelyet a belvárostól való elvágottság, valamint a viszonylag kedvezőtlen megközelíthetőség a jelentős zöldfelületek és az élhető épületállomány ellenére sem tesz vonzó lakóhellyé. A város nyugati oldalán az egykori Uránváros ugyan elvileg hasonló fejlődési pályán, alig egy-két évtizeddel később mozog, de nagy különbség, hogy az egyetem közelsége, és a
8
szűkös kollégiumi férőhelyek miatt albérletbe szoruló hallgatók által támasztott kereslet jótékonyan hatott a lakáspiacra és ezáltal az épületek műszaki állapotára. Ebben az övezetben még keveredik a tégla- és a paneles építési mód, az egyedi és a távfűtéses technológia, de a lakások alapterülete is nagyobb változatosságot mutat. Helyzete ma összességében kedvezőbb, így ez az ingatlanárakban is egyértelműen megmutatkozik. Kevésbé összefüggő, de összességében nem elhanyagolható méretű, az 1970-es majd 1980-as években panel-technológiával épített negyed húzódik az egyetemvárostól felfelé a Mecsek-oldal bizonyos részein. A fekvése a város összes lakótelepe közül talán a legkedvezőbb, az egyetem fent említett pozitív hatásai itt is érvényesülni látszanak. A déli városrész, a Kertváros kiterjedt lakótelepei egészen külön csoportot képviselnek. Itt találjuk a legújabb, a rendszerváltás előestéjén átadott panel lakóegységeket, sőt, itt van példa (szociális)bérlakásépítés folytatódására is a 2000. év után. Az újabb építésű – és egyebek mellett a korábbiaknál jóval változatosabb méretű és elrendezésű – lakások azonban a városrész peremein, kimondottan rosszul megközelíthető helyeken találhatók. A város legnagyobb lakótelepén a leginkább kézzelfogható a panel-érzés: a magterületen különösen sűrűn és magasan beépült házak nyomasztóak, a szórakozási lehetőségek viszonylag csekélyek, a városközpontba vezető közlekedési pályák rendre zsúfoltak. Noha az épületek felújítása megkezdődött, ez többnyire kimerül az épületek külső hőszigetelésében, elodázva a hamarosan tömegesen szükségessé váló gépészeti rekonstrukciót. A posztindusztrializáció ezen a lakótelepen leginkább szembeötlő: a korábban negligált, vagy mindössze alapszinten kiépített funkciók kiteljesedése, átalakulása jelent új színfoltot. Az iparcikkáruházakból diszkontok, a garázsok némelyikéből talponállók és kisboltok alakultak, illetve a tízemeletes épületek közötti űrt töltötték ki korábban hiányzó létesítményekkel (templom, étterem, áruház, bankfiók). Pécsnek hagyományosan kiterjedt kisvárosias-kertvárosias beépítettségű lakónegyedei is voltak: ezeket az átalakulás viszonylag kevéssé érintette. A korábban zömmel típustervek alapján felépített házakat a mai igényeknek megfelelően korszerűsítették, illetve bővítették, a jó közlekedési adottságú körzetekben sok esetben üzletté, irodává alakították. A magasabb presztízsű lakóterületek térnyerése lényegében két irányban valósult meg: egyrészt a szuburbanizálódó szomszédos községek tekintetében (Kozármisleny, Keszü, Pellérd, Csrekút), másrészt a város közigazgatási területéhez tartozó mecseki lejtőkön. A hegység déli lankáin húzódó erdőséget valószínűleg már a város első lakosai megkezdték kiirtani, és helyükön jött létre a minden történeti korban jelentős tényezőnek számító szőlőkultúra. A pécsi polgárokra jellemző kétlakiság a városi ház és a hegyoldali présház viszonylatában alakult ki. Hagyományosan csak az számított igazi pécsi tükének, aki helyi felmenőkön kívül saját szőlőterületet is magáénak tudhatott. Ma már alig-alig találni hagyományos stílusban épült, különösen pedig eredeti funkcióját megőrzött présházat, mert az elmúlt évtizedekben egyre gyorsuló folyamatként jelent meg a hegyoldali lakófunkció terjeszkedése. Kezdetben a második otthonok lakóingatlanná történő önerős átalakítása volt meghatározó, majd a megélénkült piacon a vállalkozók által emelt társasházak is megjelentek. A hegyoldal intenzív birtokbavétele azért tűnik veszélyesnek, mivel a hivatalos korábbi rendezési tervek nem számoltak ilyen jelentős ütemű beépítéssel, a közművek és az utak létesítése és állapota terén számottevő hiányosságok halmozódtak fel. A gyakran igen impozáns méretű házak olyan telkeken épültek fel, ahol nem volt kiépítve a csatornázás, de sok helyen még a vezetékes vízellátás is megoldatlan. Jelenleg ezt a problémát egy az EU által ISPA alapból támogatott nagyberuházással igyekeznek orvosolni, amely feltehetően azonban tovább gyorsítja majd a beépülés intenzívebbé válását, bár az új településszerkezeti terv ezt már megpróbálja korlátok közé szorítani.
9
Pusztuló rekreációs terek Pécs soha nem volt a tágas parkok és a rendezett zöldterületek városa. Az ebből fakadó problémákat némileg ellensúlyozta a Mecsek, parkerdőjével, kedvelt közeli és távolabbi kirándulóhelyeivel. Az 1960-as években egy összefüggő rekreációs övezet jött létre a hegyoldalban, amelyben állatkert, vidámpark, úttörővasút, sípálya, több kisebb családi kirándulásra alkalmas sétaútvonal és erdei tornapálya szolgálta akkor a kor színvonalának megfelelően a lakosság kikapcsolódását. Ma ezek a létesítmények és intézmények működnek, de lényegében saját karikatúrájukként: nem sokat fejlődtek közel negyven évvel ezelőtti önmagukhoz képest. Az egyéb városi rekreációs terek meglehetősen szétszórtak, elhelyezkedésükben a lakótelepek jelentette népességkoncentrációk és a korábban még beépítetlen területek a meghatározók. 1990 után a források beszűkülése igen élesen mutatkozott meg ebben a tekintetben is. A város két jelentőseb strandja közül a Zsolnay-gyár szomszédságában fekvő Balokányt bezárták, és ugyanerre a sorsra jutott számos sportlétesítmény is: az elmúlt 15 évben – hogy egyetlen tényezőt ragadjunk csak ki – mintegy kilenc labdarugó-csapat szűnt meg a városban, és kevés kivételtől eltekintve ez általában az általuk használt pályák felszámolását, értékesítését is jelentette. Noha voltak és vannak elképzelések egy nagyméretű, parkot, sportpályát és fürdőt is magába foglaló új városi zöldterület kialakítására, amelyhez a – rekultivált – terület viszonylag egyszerűen megközelíthetővé tehetően rendelkezésre is állna, ilyen nagy beruházásra egyelőre nem sikerült megfelelő forrásokat találni. Ugyanez a tényező akadályozza a modern előírásoknak nem vagy csak nagy nehézségek árán megfelelni képes állatkert egy tágasabb és korszerűbb helyre történő átköltöztetését is. 4. A határtalan város – elképzelések a városszerkezet átalakítására, modernizációjára A Pécs jövőjéért felelősséget érző polgárok, politikusok és értelmiségiek számára a fentiekben megfogalmazott problémák egy része ismert, sőt nyilvánvaló. A városban igazából még a gazdasági szerkezetváltás sem ment végbe teljes mértékben, a fizikai értelemben vett szerkezetváltás értelemszerűen hosszabb folyamatnak ígérkezik. Megfordítva a kérdést: vajon a településszerkezet tudatos átalakítása, korszerűsítése elősegítheti-e az elhúzódó szerkezetváltást? Pécsnek természetesen van jövőképe: ennek átgondolása és átalakítása éppen napjainkban is folyamatban van, mégpedig két markáns ok miatt: egyrészt a város hosszas küzdelem elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet 2010-ben. Másrészt megkezdődött a 2007-2013-as EU-s költségvetési időszakra vonatkozó fejlesztési elképzelések számbavétele, és ebben az időintervallumban a város az ország egyik növekedési pólusának szerepére aspirál, ahol az életminőséget (környezeti ipar, egészségipar, kulturális ipar) kívánja fejlesztési elképzeléseinek középpontjába helyezni. A két elképzelés természetesen épít a másikban megfogalmazottakra. A címben jelzett határtalan város a kulturális fővárosi pályázatban megfogalmazott szlogen, amely több értelmezési lehetőséget is kínál. Egyrészt természetesen utal a Balkánra, amelynek irányába tradicionálisan Pécsen keresztül nyílt az egyik kapu. Másrészt azonban jelenti a városban húzódó virtuális és fizikai határok tudatos lebontását is. A kulturális főváros projekt kulcsberuházásai helyszínének kiválasztásában tükröződik az a szándék, hogy összekapcsolják a „barna mezőkkel” elvágott városrészeket, olyan területeket vonjanak be a kultúra terei közé, amelyek eddig ebből a szempontból terra incognitaként voltak jelent a város térképén. A városi térben ezek az utóbbiak sokszor nagyon is konkrétan jelennek meg, Pécs esetében a tradicionális és modern, de idejétmúlt városrészek között. Az elképzelések szerint ezeket a határokat is hivatott feloldani a stratégia, egységes, posztmodern városi
10
arculatot teremtve. A végső természetesen az áhított szerkezetváltás: olyan kulturális gazdaság megteremtése, amely képes arra, hogy betöltse az ipar hanyatlásával támadt űrt, és amely a tágabb, határokon átnyúló értelemben is regionális központtá teszi a várost. A stratégia megvalósításának oroszlánrésze öt kulcsprojektre vár. A mellett, hogy mindegyik tartalmazza a hagyományos kultúra-felfogásnak és -fejlesztéseknek egy-egy elemét, a mód, ahogy ezeket megvalósítani szándékoznak, már sajátosan pécsi, a helyi adottságokat maximálisan kihasználó. Az elengedhetetlennek gondolt, és az ország egyik legnagyobb egyeteméhez illő méretű konferencia (és zenei) központ abban a Balokányban kapna helyet, amely az ipari időszakban a város kedvelt, de az utóbbi években már nem működő strandja és egy hanyatló presztízsű közpark együttese volt. A második, és országosan talán legnagyobb ismertségre szert tett terv a Zsolnay kulturális negyed megvalósítása. A nagy múltú gyár épületegyüttese ipartörténeti és építészeti emlék, az elmúlt évek tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy pusztán a termelő tevékenység már nem képes fenntartani az üzemet. Az új funkciók a várostervezés posztmodern elveinek megfelelően keverednek: a szecessziós jegyeket felvonultató, belső udvarán saját parkkal büszkélkedő épületegyüttesben ipartörténeti témapark, inkubátorház, a Művészeti Kar alkotótelepe és kiállítóhelyei, valamint vendéglők és szálloda települ majd. A Zsolnay gyár és a Balokány szomszédos területek, és tovább, a város fő tengelye mentén, a centrum irányába haladva érjük el azt a jelenleg még üres telket, amelyen a tervek szerint a regionális könyvtár és információközpont épülete áll majd, amely egyesíti a jelenlegi városi és megyei könyvtárak funkcióit, megfelelő elhelyezést biztosítva a tudásalapú gazdaság e fontos háttere számára. Az öt projektből egyetlen kapcsolódik kizárólag a történelmi óvároshoz, az, amelyik egy új nagy kiállítótér megteremtését célozza a múzeumok utcájának meghosszabbításában álló egykori Vármegyeháza barokk épületében. Itt kapna végre méltó helyet a Modern Magyar Képtár állandó gyűjteménye, illetve ez szolgálna a legfontosabb alakalmi kiállítóhelyként is. A beruházás hozzájárulhat a belváros funkcionális megerősítéséhez és korszerűsítéséhez. Végezetül, a város arculatának apró részleteiben történő, de meghatározó átalakítását eredményezi majd az a terv, amely a közterek és parkok újjáépítésére vonatkozik. Pécset jogos kritika éri rendszerint a belvárosközeli zöldterültek hiánya miatt. A kövezett és aszfaltozott város ridegségét oldaná fel a terv az egyfunkciós, közlekedésnek alárendelt terek többfunkcióssá tételével, fásítási programmal, a játszóterek izgalmasabbá és a parkok élőbbé tételével, a Mecsekoldalban fakadó, és a város fejlődésével föld alá kényszerített karsztvizeket újból a felszínre hozásával, csobogókon, csorgókon keresztül javítva egy-egy tér mikroklímáját. Természetesen ez a terv nem eredményezi, nem is eredményezheti majd a település szerkezetének átfogó megreformálását, azonban a benne megfogalmazott célok széles körben elfogadottak, kívánatosak. A nagyra törő álmok megvalósításához elengedhetetlen megközelíthetőség és városi közlekedés tekintetében is bíztató jeleket tapasztalhatunk. 2006 nyarán elkészül a várost délről elkerülő út utolsó szakasza, amellyel évtizedek óta húzódó ügy zárulhat le. Hamarosan elérheti a várost az a gyorsforgalmi út, amely újabb, elkerülési lehetőséget biztosít majd a forgalomnak – és természetesen nagyban javítja a város országos és nemzetközi megközelíthetőségét, még akkor is, ha a végleges nyomvonal nem mondható ideálisnak Pécs számára. Az elérhetőség másik korszerű eszköze az immár menetrendszerinti forgalmat is lebonyolító, a várostól délre található pogányi repülőtér. Az észak déli irányú belső kapcsolatok javítását két új vasúti felüljáró építésével tervezik megoldani. A hosszú távú tervekben a város tömegközlekedési helyzetét villamosvonal(ak) létesítésével kívánják javítani, elsősorban a legfontosabb tengellyel párhuzamosan, felhasználva a rendelkezésre álló vasúti területeket is.
11
5. Összefoglalás Pécs nehezen illeszthető be a magyarországi városokról kialakult sémákba. Mivel az elmúlt két évtizedben bejárt fejlődési pályája nagymértékben függött az országos, sőt globális folyamatoktól, ezáltal természetesen rokonítható más magyarországi, vagy akár térségbeli nagyvárosokhoz. Ugyanakkor az eredeti ipar féloldalas jellege, az elhúzódó, nehézkes átalakulás sajátosan egyoldalú tercializálódást eredményezett, ahol a fejlődés motorját jelentő kereskedelem mellé nem képesek felzárkózni munkahely- és jövedelemteremtésben a harmadik évezredben is korszerű ipari ágazatok, illetve ahol a kétségkívül meglévő szellemi potenciált mindezidáig igen kis mértékben sikerült csak a fejlődés szolgálatába állítani. A város térbeli képe ennek megfelelően, kollázs-szerűen alakult át, az egykori egységes övezetek széttöredezésével a sokszínűség lett ugyan a városszerkezet egyik fő meghatározója, de ez némely esetben inkább csak a területhasználat felpuhulását, pazarlóvá válását hozta magával. A folyamatosan forráshiánnyal küszködő város igyekszik megfelelni a lakosai által támasztott, a megélhetésre és az élhetőségre vonatkozó kettős követelményeknek, és a kulturális-, egészség- és környezeti iparban véli megtalálni a kitörési pontot. Az EUcsatlakozás vagy a kulturális fővárosi cím egyaránt csak lehetőségeket, nem garanciákat teremtenek a fejlődésre. Csak az idő adhatja meg a választ, hogy Pécs vajon gazdaságában dinamikus és szerkezetében folyamatosan korszerűsödő, vagy stagnáló, hanyatló városként éli-e meg a XXI. századot. 6. Irodalom Békés S. 1971. Épületek hitvallása. TIT Baranya megyei Szervezete, Pécs, 133 p. Csapó T. 2004. A néhány gondolat a hazai városok beépítéséről. Területi Statisztika VII. évf. 4. sz. pp. 332-351. Csapó T. 2005. A magyar városok településmorfológiája. Savaria University Press, Szombathely, 201 p. Kovács Z. 1998. Die Stadtentwicklung von Budapest in der postsozialistichen Übergangsphase. In: Albrecht, V. – Mezősi, G. (eds.): Ungarn in Europa. Weihert Verlag, Frankfurt am Main, pp. 107–123. Sallay Á. 2002. Az uránérc-bányászat szerepe Pécs XX. századi fejlődésében. In: Szirtes G. – Vargha D. (szerk.): Iparosok és bányászok a Mecsekalján. Pro Pannonia Kiadó – Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, Pécs, pp. 329-341. Pirisi, G. – Trócsányi, A. 2006. The effects of post-industrial processes in the spatial structure of Pécs, Hungary. In: Aubert, A. – Tóth, J. (eds.): Stadt und Region Pécs – Beiträge zur angewandten Stadt- und wirschaftgeographie. Arbeitsmaterialien zur Raumordnung und Raumplanung, Heft 243. Universität Bayreuth, pp. 89-108. Szirtes B. (szerk.) 1993. A mecseki kőszénbányászat. Kútforrás, Pécs, 690 p. Trócsányi A. – Aubert A. – Gonda T. 2001: The impact of a revolution in retail trade on the settlement structure of Pécs. Einzelhandels – Großprojekte und Wirschaftsgeographie. Arbeitsmaterialien zur Raumordnung und Raumplanung, Heft 204. Universität Bayreuth, pp. 55-68. Tüskés T. 1975. Nagyváros születik. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 227 p.
12
