PÉCS VÁROS KÖZÉPTÁVÚ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA TÉZISEK 2007‐09‐10 Megközelítés a. A város gazdasági alapjai az 1980‐as évtized második felétől megrendültek. A vizsgált időhorizont a változások mértékének érzékelhetősége érdekében 1985‐2005 (2006) évek, 1985, 1990, 1995, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005 (2006) évi metszetekkel. b. A változások az egyes városrészeket jelentősen eltérő mértékben érintették, ezért fejlődésük vagy visszafejlődésük jelentős különbségekhez vezethetett. Városrészi megközelítés alkalmazása c. A vizsgált időszakban (a rendszerváltást követően) Magyarországon jelentős gazdasági‐társadalmi szerkezetváltozások mentek végbe, melyek az ország egyes területeit, régióit, városait eltérően érintették. A helyzetelemzés keretében szükségesnek tartjuk Pécs adatainak összehasonlítása más vidéki nagyvárosokkal. d. Pécs városfejlődése tekintetében az elmúlt két évtized során nem csak a városon belül történtek átrendeződések, hanem a város és a környező települések között is. (Kozármisleny éppen napjainkban vált várossá.) Ez a folyamat indokolja az agglomerációs összefüggések elemzését is. e. A feladat végrehajtására megszabott idő‐ és pénzügyi keret korlátai közt a szekunder információ képezi az elemzések alapját.
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
1
Tézisek 1 A
VÁROS
FÖLDRAJZI
MEGHATÁROZOTTSÁGA
HELYZETE,
ÉS
TERÜLETI
TELEPÜLÉSSZERKEZETI
ADOTTSÁGAI
1.1 Földrajzi elhelyezkedés, térkapcsolatok Jellemzők: • Kedvezőtlen közlekedési‐logisztikai pozíció, tágabb földrajzi összefüggésben zsáktelepülés jelleg; a város súlyosan lemaradt a többi vidéki nagyvároshoz képest a megközelíthetőség vonatkozásában • A 6‐os útfejlesztés nem érinti közvetlenül a várost, csak „bekötőútja” lesz – viszonylag lassú várható fejlődés, amit más eszközökkel kell ellensúlyozni (nagy energiát igényel) • Erős, fejlődő agglomerációs gyűrű • A belvárosi funkciójú terület terjeszkedése • Fejlődési potenciál megléte a történelmi, kulturális, tudományos erőforrások révén • Kedvező klimatikus viszonyok, kedvező turisztikai adottságok jellemzik • Vízpart nagyobb vízfelület hiánya Stratégiai feladatok • Az Alpok‐Adria orientáció erősítése • Az EKF kapcsán ‐első sorban a kultúra révén‐ a város újrapozícionálhatja helyét az európai városok rendszerében • Pécs transzmissziós szerepének erősítése dél, délkelet irányban, lehetőség egy nyugat‐balkáni kapu szerepkör betöltésére • Nyomásgyakorlás a kormányzatra a tervezett autópálya‐ gyorsforgalmi út‐ építések időütemének tartása érdekében • Alternatív megoldás előkészítése a várost közvetlenül érintő gyorsforgalmi út megvalósítása érdekében • A repülőtér fejlesztése, a pogányi repülőtérnek a nemzetközi légi forgalomba történő intenzív bekapcsolása • A vasútfejlesztés lehetőségeire való erősebb építkezés • A közlekedés javítása az agglomeráció településeivel • A Dunához való kapcsolódás erősítése (lehetőségek feltárása) • A város peremén egy összefüggő vízfelület kialakítása
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
2
1.2 Regionális és országos szerepek, közigazgatási funkciók Jellemzők: • A város régióközpont szerepe történelmileg nem vitatható • Pécs regionális központ szerepének erősödését akadályozza a régió belső úthálózatának kiépítetlensége, a régiótudat hiánya, a régión belüli együttműködés gyengesége és a belső konkurenciaharc • Gazdaság‐ és társadalomszervező ereje régiós szinten meggyengült, figyelme mindjobban befelé fordult • Mindezek következtében a régióközpont szerep kikezdhetővé vált, a város közigazgatási és gazdasági súlya csökkent (egyes funkciók Kaposvárra, Budapestre, Szegedre kerültek) • Gyenge kisugárzás a környezetre, szórványos gazdasági kapcsolatrendszer az országon belül és kívül • A város lobbyerejének, kormányzati befolyás gyengesége Stratégiai feladatok • A régióban való gondolkodás erősítése • A regionális harmónia megteremtése és a régióközpont‐funkció megerősítése érdekében konkrét akcióterv kidolgozása • A regionális kapcsolatrendszer erősítése és működtetése • A logisztikai közlekedési pozíció átrendeződése következtében a Pécs‐ Szekszárd, Pécs‐Bóly kapcsolatok tervezett erősítése • A városon belüli összefogás erősítése • A képviseleti rendszer erősítése, összefogása • Konzekvensen és elvszerűen felépített közös stratégiai platformok kialakítása a fontos politikai, társadalmi, gazdasági metszetekben • Az agglomeráció településeivel szoros stratégiai és szervezeti együttműködés kialakítása
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
3
2 DEMOGRÁFIA Jellemzők: • Csökkenő lakosságszám (az öt nagyváros közül Miskolc után a legnagyobb fogyás) • Az átlagéletkor növekedése (a születések csökkenése erősebb, mint a halálozásoké), a 0‐4 éves nők száma kisebb, mint a 80 év felettieké • A nők feltűnő aránynövekedése (a nők száma már az egészen fiatal korcsoportokban elkerüli a férfiakét) • A vándorlási egyenleg a rendszerváltástól 2005‐ig negatív • A vándorlás szerkezete az életkor‐növekedést erősíti, a munkaerő‐piaci kínálatot gyengíti (felsőfokú végzettségűek és kurrens szakképzettséggel rendelkezők elvándorlása, a munkaerő‐piacon kevésbé keresettek beáramlása a környezetből) • A gazdaságilag aktív népesség aránya a megyével összehasonlítva is alacsony • A város népességének iskolázottsági színvonala kiemelkedik a régióban • A városrészek között markáns életkori összetétel‐eltérések alakultak ki • Az agglomeráció népessége az elmúlt 20 évben növekedett, fiatalodott • A városhoz való kötődés a város polgáraiban erős, a betelepülőkben, egyetemistákban ez a kapcsolat rövid idő alatt kialakul Stratégiai feladatok • A demográfiai folyamatok mélyebb elemzése, tendenciaváltás lehetőségeinek komplex kidolgozása • A lokálpatriotizmus, a Pécs tudat erősítése • Az elvándorolt fiatalok visszatérésének ösztönzése • A lakosság‐megtartó képesség erősítése o a város versenyképességének javítása más városokkal szemben o markáns, jól azonosítható, egyéni arculatú közép‐ és hosszú távú városfejlesztési profilok és tevékenység kialakítása o gazdaság‐ és befektetés‐élénkítés o a lakókörnyezet fejlesztése o életperspektívák kialakításának elősegítése, támogatása (különösen a fiatalokra irányulóan)
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
4
3 A GAZDASÁGI FEJLŐDÉS FŐ JELLEMZŐI 3.1 Általános jellemzők Jellemzők: A 80‐a évek második felétől a gazdaság összeomlott; ezt nem követte újraiparosítás, irányított, tervezett vagy szervezett reorganizáció A közlekedési infrastruktúra fejletlensége és a délszláv háború következtében a nemzetközi befektetések nagyrészt elkerülték a várost A város térségi gazdasági súlya csökkent, versenyképessége romlott, fejlődési kilátásai gyengék Stratégiai feladatok • A befektetési fogadókészség és fogadóképesség javítása • Szemléletmód, szervezeti feltételek • Üzleti szolgáltatási háttér fejlesztése • Kapcsolatrendszer tudatos felépítése • Az ismertség fokozása és fenntartása Cél: nagy mennyiségű munkahely‐teremtés, a jövedelemtermelés lényeges növelése, a beszállítási lehetőségek bővítése • A helyi vállalkozások fejlődésének elősegítése (képzés, inkubáció, információ, kapcsolatrendszer, szolgáltatások fejlesztése) • A befektetési és turisztikai célterületté (desztinációvá) válás legyen az EKF által biztosítható ismertség‐növelés fő célja (fenntartható ismertségre törekedni) • A tudás‐alapú fejlődés feltételeinek megteremtése (Pólus)
3.2 Gazdasági ágazatok 3.2.1
Mezőgazdaság
Jellemzők:
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
5
•
Releváns mezőgazdasági ágazat az erdőgazdálkodás, kisebb mértékben a gabonatermesztés és egyre csökkenő, nem meghatározó mértékben a szőlőtermesztés • A hagyományos szőlő‐ gyümölcs‐ és zöldségtermesztési kultúra termőterületét a lakóterületek foglalták el Stratégiai feladatok: • A szőlőterület további csökkenésének megakadályozása • Az erdőterületek rekreációs és turisztikai szerepének növelése
3.2.2
Ipar
Jellemzők: • Komoly tradíció és képzett munkaerő a hagyományos feldolgozóipari ágazatokban • A gépgyártás több közepes kapacitású, exportképes gyárral van jelen a városban • Integrátor ipari park működik a városban, innovációs rendszer szervezeti keretei felálltak • Nagyszámú jól szervezett építőipari cég van a városban • A rendszerváltás időszakában gyakorlatilag felszámolódott az ipar (bányászat, feldolgozóipar), ezt nem követték új befektetések • A korábban fejlett élelmiszeripar elvesztette regionális pozícióit • A város ipari kibocsátása és exportja a hazai nagyvárosok, iparvárosok közül az utolsók egyike • A jelenlegi ipari teljesítmény zömét egyetlen vállalat adja (ELCOTEQ), a város foglalkoztatási és ipari teljesítményi szempontból kiszolgáltatott helyzetben van • Beszállítói képességek hiánya az ipari vállalkozásoknál • Az érvényes stratégia a Pólus programtól várja a változást (kulturális ipar, egészségipar, környezetipar), amely mögött nem áll olyan mennyiségű termék és vállalkozás, amely középtávon pótolni tudná a hiányzó ipart • Nincs a városnak külgazdasági stratégiája és stratégiai partnerkapcsolati rendszere • Az Elcoteq‐en kívül nincs komoly high‐tech és jelentős ipari innovációs teljesítmény a városban Stratégiai feladatok: • Rövid időtávon eredményeket hozó befektetések érdekében a következőkre van szükség:
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
6
•
• •
•
o A nemzetközi kapcsolatrendszert teljesen a befektetések, főként a termelőbefektetések, ezen belül a Pólus program fejlesztési irányaihoz kötődőek szolgálatába kell állítani. o Az ELCOTEC‐kel és a többi jelentősebb foglalkoztatóval hosszú távú megállapodás megkötésére kell törekedni. o Iparterületeket kell előkészíteni az új ipartelepítéshez, ehhez szükség lehet az agglomerációt érintő megállapodásokra is. o Fejleszteni kell az üzleti szolgáltatásokat, amelyek elősegítik a meglévő vállalkozások fejlődését és újak letelepítését, a város térszerkezeti kapcsolatainak erősítését (logisztika) o Az oktatást alkalmassá kell tenni a munkaerő‐piaci igények kielégítésére. Újraiparosításra van szükség, a modern gyártóipart hosszú távú stratégiai, versenyképességi prioritásnak kell tekinteni, főként a Pólus‐stratégiához kötődő szakmai területeken Helyi beszállítókat igénylő nagycégek letelepítésére való törekvés, a vállalkozások beszállítói képességének fejlesztése Az innovációs tevékenységet fel kell gyorsítani, újra kell értékelni a Pólus‐ programot, majd ütemezett intézkedési tervet kell készíteni a megvalósításra (nevesíteni kell a megvalósító szervezeteket, kialakítani a munkamegosztást és a végrehajtásra megállapodásokat kell kötni). A tervezést a kistérségi, megyei, regionális és nemzetközi összefüggések figyelembe vételével kell végezni.
3.2.3
Szolgáltatás, kereskedelem
3.2.3.1
Közüzemi szolgáltatások, városi tulajdonú nagycégek
Jellemzők: • Megfelelőnek vagy jónak minősíthető közüzemi szolgáltatási színvonal • A szolgáltatások a jól kiépített infrastruktúrák révén gyakorlatilag a teljes lakosságot elérik (megelőlegezve az ISPA teljes megvalósítását). • A Vízmű kivételével a szolgáltatók fejlesztési és felújítási forrásai hiányoznak és/vagy nem tervezhetők a politikai ciklikusság következtében (a szolgáltatások díja kiemelten fontos politikai tényező, így ahol nincs hosszú távra érvényes árszámítási képlet, évenkénti ármegállapítás érvényesül)
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
7
•
A szolgáltatók rendelkeznek stratégiával és középtávú tervvel, de a számukra nyújtott tulajdonosi stratégiai támogatás (iránymutatás, feladatszabás, eredmény‐értékelés) nem elégséges • A nem tiszta önkormányzati tulajdonú cégek integrált (holding‐szerű) kezelésének lehetősége korlátozott • A PÉTÁV esetében az input erőművi energia központilag megállapított ára és az önkormányzat által megállapított hőszolgáltatási díj közti árrés beszűkült, a probléma gyors feloldására van szükség. • Az önkormányzati tulajdonú bérlemények díjtartozása felhalmozódott, a szolgáltatóknál okoz feszültséget. Stratégiai feladatok: • A cégek stratégiájának a város‐stratégiából való levezetése • Stabil, kiszámítható (a választási ciklusokon átnyúló) feltételrendszer társítása a cégstratégiákhoz, mely lehetővé teszi a fejlesztési, felújítási források létrehozását, a technológia fejlesztését és a hosszú távú vagyonnövelést • A cégstratégiák gördülő (vagy átlapolt) középtávú tervekben való megjelenítése • A fejlesztési tervekhez illesztett értékelő és ösztönző rendszer kialakítása 3.2.3.2
Lakossági alapszolgáltatások, kereskedelem, vendéglátás
Jellemzők: • Vásárvárosi tradíciók, erős központi kereskedelmi funkció • Jól kiépült kereskedelmi infrastruktúra (a rendszerváltást követően a legnagyobb fejlődést elért ágazat), széles körű áruválaszték • Jól szervezett közműellátás, közösségi személyszállítás és posta • Nagyszámú vendéglátóhely • Távolsági közösségi személyszállítás infrastrukturális adottságai gyengék • Menetrendszerű repülőgép járatok alacsony száma, hiánya • Kevés magas színvonalú étterem, vendéglátóhely • Képzett magas kvalitású munkaerő hiánya a vendéglátásban Stratégiai feladatok: • A kereskedelmi központi, vásári funkciók megtartása, további területekre történő kiterjesztése • Magas minőségű vendéglátással a turizmus támogatása
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
8
• Szakképzéssel és a szakemberek hazacsábításával a humánerő fejlesztése a szolgáltatási szektorban • A helyi közösségi személyszállítás újragondolása a P+R parkolók kialakítása kapcsán, az elővárosi közlekedés megteremtése az agglomeráció bevonásával
3.2.4
Turizmus
Jellemzők: • Jelentős szálláshely kapacitás, de alacsony minőségi színvonal (négy‐öt csillagos kínálat hiánya) • Országos jelentőségű diákturisztikai desztináció • A turisztikai kínálat térbeli koncentráltsága • Gazdag kulturális hagyományok, európai jelentőségű épített örökség, világörökségi helyszín • Jelentős múzeumi kínálat • Színes gasztronómiai és borászati hagyományok, vendéglátás kínálata széleskörű • Kiterjedt horvát és német kapcsolatok a nemzetiségek révén • Gazdag rendezvénykínálat, komoly tradíciókkal rendelkező országos fesztiválok • A város közúti megközelíthetősége nehézkes és időigényes • Nincs a városnak nagyméretű vízfelülete strandja, aquaparkja • Kevés szolgáltatás, alacsony tartózkodási idő (Pécs „egynapos” város) • A turisták közlekedése és a parkolás nem megoldott • A turizmust kiszolgáló vendéglátás és szolgáltatások fejlettsége nem elégséges • Az egységes elektronikus információs és beléptető rendszerek hiánya • Városi turizmusmarketing hiánya • Desztináció menedzsment hiánya • Térségi turizmus‐szervezési szemlélet hiánya Stratégiai feladatok: • Az EKF program felhasználása ahhoz, hogy a város nemzetközi jelentőségű desztinációvá váljon •
•
Az EKF program jelentősen bővíti a turizmus infrastruktúráját és szolgáltatásait A tartózkodási idő jelentős növelése a városi és térségi szolgáltatási elemek programszerű, hálózatos összekapcsolása révén (egységes helyi és térségi turisztikai desztináció menedzsment megvalósítása)
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
9
• •
Nemzetközi és hazai turizmusmarketing kialakítása A strukturális alapok minél teljesebb felhasználása a hiányzó turisztikai elemek, szolgáltatások és az infrastruktúra (magas kategóriájú férőhelyek, közlekedés, környezet) fejlesztése érdekében • A Balokány strandfürdő rehabilitációja és fejlesztése nagyban erősítheti a kínálatot • Látogatóbarát lakossági, szolgáltatási környezet és viselkedéskultúra kialakítása, turisztikai, nyelvi képzések fejlesztése
3.3 Vállalkozás‐fejlesztés, befektetés‐szervezés Jellemzők: • A társas vállalkozások befektetett eszközei és hosszú lejáratú kötelezettségei növekednek • A társas vállalkozások és a jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások száma folyamatosan növekszik • Erős vállalkozási hajlandóság, nagyszámú mikro‐és kisvállalkozás jelenléte • Kevés nagy‐ és középvállalat, alacsony GDP‐termelés • Nagyszámú, alultőkésített mikro‐ és kisvállalkozás, a tőke néhány nagyvállalatnál jelentkezik • Rendkívül alacsony export‐arány • Alacsony az ipar reprezentációja • A társas vállalkozások 96%‐a 10 főnél kevesebb foglalkoztatottal rendelkezik • A vállalkozások zömének menedzsment ismeretei, képességei gyengék • A mikro‐ és kisvállalkozások érdekérvényesítő képessége gyenge • Alacsony a társas vállalkozások eredményének mértéke, csekély a társasági adóból befolyt bevétel • A cégek rövid lejáratú kötelezettségei folyamatosan növekednek, eladósodnak • Szélsőséges ágazati struktúra a gazdasági szolgáltatások és a kereskedelem dominanciája • A vállalkozások együttműködési hajlandósága alacsony • A jelenlegi pályázati rendszerben való részvételi feltételeknek a helyi vállalkozások zöme nem tud megfelelni Stratégiai feladatok: • A vállalkozások elemzése piacképesség, fejlődőképesség, pályázóképesség, innovációs képesség szempontjából
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
10
• A vállalkozás‐fejlesztő üzleti szolgáltatások (inkubáció feltételeinek megteremtése, az innováció ösztönzése és támogatása, a menedzsment – képességek fejlesztése, az ipari parki infrastruktúra kis‐ és középvállalatok érdekében (is) történő fejlesztése) • Stratégiai együttműködés kiépítése az Alpok‐Adria régió nagy ipari vállalkozási övezeteivel, ipari‐üzleti parkjaival, a nagy ipari potenciállal rendelkező testvérvárosaival, innovációs bázisaival • A testvér‐ és partnervárosi kapcsolatok konzekvens átfordítása gazdasági‐ befektetési kapcsolatokká • A befektetési kínálat kialakítása • Szakmai, pályázati tanácsadás támogatása • Fiatal pályakezdők vállalkozói képzése, spin‐off vállalkozások létrejöttének ösztönzése • Stratégiai együttműködés az egyetemekkel (első sorban Pécs) • A pályázati rendszernek való megfelelés érdekében történő vállalkozás‐ fejlesztés ösztönzése • Innovatív vállalkozások letelepedésének és alapításának ösztönzése • A kapcsolatfelvétel, a fogadóképesség és az egyszerű vállalkozás‐alapítás szervezeti, információs és készségszintű feltételeinek megteremtése a városi szervezetekben (polgármesteri hivatal és intézményei, egyéb hivatalok, ipari park, egyetem)
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
11
4 FOGLALKOZTATÁS, MUNKAERŐPIAC Jellemzők: • Alacsony gazdasági aktivitás, magas eltartott arány, még magasabb inaktív kereső arány (a rendszerváltást követő munkahelymegszűnések első sorban az inaktívak számát gyarapították, nem a munkanélküliekét) • A munkanélküliség eltérően érinti a városrészeket • A munkaerő‐piaci kereslet és a kínálat szignifikáns eltérését mutató szakmai kínálat miatt sajátos összetétel a munkanélküli kategóriákban: o Paradox módon a munkaképes „derékhad” (26‐45 évesek) a legerősebben érintett a munkanélküliség által o A szakmunkások közül kerül ki a legtöbb munkanélküli, őket követik a 8 osztályt végzettek, majd a középfokú végzettségűek o A felsőfokú végzettségű munkanélküliek száma alacsony, de folyamatosan emelkedik. • A magas eltartott és inaktív kereső arány következtében a gazdasági aktivitás nagyon alacsony • A magas inaktív kereső arány a relatív biztonság mellett a lakosság jelentős részét kiszolgáltatottá is teszi az állami jövedelemközpontosítás és az újraelosztás mértékével és az elosztás módjával szemben (a reformfolyamatok e rétegnek negatív várakozásokat jelentenek) • A dinamikusan fejlődő régiókhoz viszonyítva alacsony bérek • A rendszerváltás után megugró, majd lemorzsolódó munkanélküliség; 2004 óta újra növekszik • Pécs munkanélküliségi rátája az országos és a megyei szinthez képest is alacsony Stratégiai feladatok • A jelenlegi munkaerőpiac pontos megismerése, a munkaerő‐piaci kereslet folyamatos megismerése és előrejelzése • A népességi előreszámítások és a stratégiai programok figyelembe vétele az oktatási rendszer tervezése során • Az atipikus foglalkoztatási formák erősítése • Az oktatási rendszer és a pályaorientáció szignifikáns közelítése a munkaerő‐ piaci igényekhez (szakmastruktúra és kompetenciák tekintetében) • A gazdasági aktivitás növekedését biztosító egészségprogramok kidolgozása, a megelőzés szerepének növelése az egészségügyben, a munkahely‐kínálat növelése a gazdaságban
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
12
•
A munkaerő‐kínálat teljes spektrumának lefedésére irányuló befektetési politika, innováció‐orientáltság és stratégia szemlélet mellett
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
13
5 HUMÁN SZOLGÁLTATÁSOK 5.1 Egészségügy Jellemzők: • Elegendő (sőt, túlméretezetté vált) kapacitások • Megfelelő spektrumú szolgáltatási kínálat • Egyes területeken messze a várost meghaladó ellátási körzet (megyei, regionális, országos) • Egyes területeken kiemelkedő szakmai színvonal • Kivándorlás az egészségügyi szakmákkal rendelkezők körében, ennek ellenére elegendő humán erőforrás‐ellátottság • Magas színvonalú képzés, az utánpótlás biztosítása, de csökkenő egyetemi túljelentkezés mellett (ez előrevetíti a színvonal‐romlást) • Kihasználatlan, redundáns kapacitások • A többi humán ágazattól elkülönülő szemlélet, a humán szféra integrált megközelítésének hiánya • Az épületállomány egy (jelentékeny) része leromlott állapotú • Az eszközállomány állapota heterogén, sok az elhasználódott eszköz. • Heterogén szolgáltatási minőség, az egységes minőségirányítási rendszer hiánya • Alulfinanszírozott intézményi működés, az egyetemi háttér pénzügyi bizonytalansága • Integrált betegkövető és betegirányító rendszer hiánya, ennek következtében hiány és pazarlás egymás mellett, csekély lehetőség a megelőzésre • Szándék a koncentrációra, de rugalmatlanság és a kompromisszumkészség hiánya az integrált egészségügyi rendszer kialakítására. Beruházási és összevonási program van, integrált rendszer‐stratégia és megvalósíthatósági tanulmány nincs (helyzetelemzés, előrejelzések, stratégia nem támasztja alá az intézmény‐összevonási és beruházási programot, gazdaságossági számítások, üzleti‐üzemeltetési, létesítmény‐gazdálkodási tervek nem készültek). Stratégiai feladatok • Helyzetelemzésen alapuló szerkezet‐átalakítási stratégia és megvalósíthatósági tanulmány készítés a szerkezet‐átalakítás és a szükséges fejlesztések megalapozása érdekében, magas színvonalú szolgáltatásra képes,
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
14
• • • • •
•
fenntartható, az igénybevevők oldaláról egyenrangúan elérhető, jól működő rendszer előkészítése (kiemelt projekt támogathatóságának előfeltétele) Integrált informatikai rendszer kidolgozása és előkészítése (a meglévő rendszerek integrálása és továbbfejlesztése) Működőképes döntéshozatali és irányítás rendszer létrehozása Tisztázott tulajdoni és érdekeltségi viszonyok megteremtése Egységes minőség‐irányítási rendszer kidolgozása és bevezetése Létesítmény‐gazdálkodási terv készítése a kapacitások integrálása, az esetlegesen felszabaduló ingatlanok hasznosítása és a megmaradók racionális üzemeltetése érdekében A humán társágazatokkal való összefüggések feltárása, a szükséges együttműködések és integrált megoldások lehetőségének feltárása
5.2 Szociális ellátás 5.2.1
Szociális ellátórendszer
Jellemzők: • Erősödő intézményi keretek • A civil szféra erősödő részvétele • A szolgáltatások egyre jobban kiterjednek a kistérségre • Erős pályázati munka • Fejlődő, de még nem kiforrott jogszabályi feltételek • Finanszírozási stabilitás hiánya • Pályázati koordináció hiánya • Gyenge hálózati együttműködés • Alacsony bérek, alacsony presztízs Stratégiai feladatok • A területi összehangolás, együttműködés szerepének erősítése, különösen a megyei közgyűlés vonatkozásában • A minőségbiztosítás feltételeinek megteremtése (objektív értékelés, sztenderdek a szakmai munkában stb.) • A törvényileg kötelező, de még nem működő szolgáltatások biztosítása
5.2.2
Gyermekvédelem, gyermekjóléti ellátás
Jellemzők: • Szakképzett, elhivatott munkatársak
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
15
• • • • •
Civil szféra részvétele Törvényi előírások hiányos teljesítése, hiányos infrastrukturális feltételek Alacsony bérek, alacsony presztízs, fluktuáció, kiégés veszélye Az intézményi költségvetési keretek nem teszik lehetővé az infrastrukturális fejlesztéseket és eszközbeszerzéseket Az alapellátás hatékony működése folytán évről‐évre csökken a szakellátásba kerülő gyerekek száma Az együttműködések során kiegyenlítetlen, sokszor formális a feladatvállalás
• Stratégiai feladatok • Területi összehangolás, együttműködés, szakmai integráció, együttműködés a társterületekkel (oktatás, egészségügy, belügy) • Szociálpolitikai kerekasztal valós működtetése • Hosszú távú, a különböző jóléti politikákat összekapcsoló programok kidolgozása és működtetése • Prevenciós tevékenységek kialakítása, megerősítése • Közvélemény‐formáló kampányok szervezése
5.2.3
Kisgyermek szociális intézmények
Jellemzők: • Támogató légkör • Erős vezetői elköteleződés, tudásszint és innovatív légkör • Kialakult, jól működő, széleskörű szakmai együttműködések, intézményi kapcsolatok • Civil szervezetek létrehozásával megerősített intézményi működés • Alulfinanszírozottság, gazdasági feltételek szűkössége • Magas gyermek létszám a bölcsődei csoportokban • Az intézményekben dolgozók túlterheltsége • A hátrányos helyzetű, elsősorban roma kisebbséghez tartozó családok szocio‐ kulturális hátrányait, a tanulási motivációjuk hiányát, a részükről tapasztalható bizalmatlanságot, a szakgondozók nehezen tudják kezelni, a roma kultúra ismeretében hiányos képzettség okán
Stratégiai feladatok • A közvetlen munkatársak speciális képzése, kompetenciafejlesztése • Minőségbiztosítási feltételek megteremtése • Intézményi együttműködések regionális és országos szintű kialakítása, fejlesztése
5.2.4
Lakásügy
Jellemzők:
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
16
• • • •
• • •
A város országos összehasonlításban elöl jár a bérlakás‐program újraélesztésében, de csak 6% az önkormányzati tulajdon aránya Sikeres panel‐szigetelési program A lakosság erősödő részvétele saját környezete alakításában Viszonylag magas lakásállomány mellett a lakáshoz jutás feltételei kedvezőtlenek, a jövedelem‐viszonyok romlásával párhuzamosan a lakáspiacról sokan kiszorulnak. A lakás‐állomány egy része európai összehasonlításban nem megfelelő szintű. Aránytalanul magas az önkormányzati tulajdonú lakások bérlőinek közüzemi tartozás‐állománya Leromlott az önkormányzati lakásállomány állaga
Stratégiai feladatok • A „normál” bérlakás és a szociális bérlakás elkülönített kezelése – a piaci viszonyoknak megfelelni nem tudó bérlő réteg számára speciális feltételrendszer kidolgozása • Bekapcsolódás az önkormányzatok számára nyújtott speciális bérlakás hitelprogramba • A kínálat bővítését, a lakásmobilitást szolgáló program kidolgozása a lakóterület‐fejlesztési lehetőségek feltárásával • A lakásállomány értéktartását biztosító állományösszetételi, lakbér‐ és karbantartási politika
5.3 Oktatás Jellemzők: Alapfok, gimnázium: • A humán és műszaki feltételrendszer rendelkezésre áll • Csökkenő gyermeklétszám • Az iskolai csoportok számát a tanulólétszámhoz igazították, így viszonylag magas a férőhely‐kihasználás (óvodában 100%, általános iskolában 80%). • A kapacitások a belvárosban állnak bőséggel rendelkezésre, a gyereklétszám a peremterületeken magas • Magas oktatási színvonal, színes oktatási kínálat, jó munkaerő‐ellátottság • Magas költségek‐ túlzottan megterheli a város költségvetését • Szakmai szolgáltatási, szakszolgálati kapacitás rendelkezésre áll, emellett szolgáltatást is igénybe vesznek • Nő a többcélú intézmények száma
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
17
•
•
A tervezett intézménykoncentráció területi és horizontális (csak az óvodai szinten belüli és az általános iskolai szinten belüli), nem számol a DD Régió Humán Fejlesztési Stratégiában (humán SFP) megfogalmazott és elfogadott, támogatások feltételéül szolgáló integrációs megoldásokkal (óvoda‐alapfok‐ gimnázium vertikális integráció, valamint területi elvű integráció) A tervezett intézmény‐összevonások nem számolnak az egyéb humán ágazatokkal (kultúra, egészségügy, szociális ellátás) való együttműködés, integráció lehetőségével és az attól várható előnyökkel
Szakképzés, felsőfok: • Jó infrastrukturális és eszköz‐feltételek • Jó humán feltételek • A munkaerő‐piaci igényektől lényegesen eltérő struktúra és kompetenciák • A felsőfokú szakképzés kínálatának szűkössége • A felsőfokú oktatás és a munkaerő‐piaci igények markáns eltérése, a piaci szemlélet hiánya, a frissen végzettek elvándorlása • Az integrált szemlélet gyengesége az egyetemen belül is, párhuzamosságok a képzésben • Egyenetlen nyelvtudási követelmények és képzés Stratégiai feladatok • Felkészülés a regionális pedagógiai, szakmai, információs és módszertani központ‐szerepre (ld. DD Régió Humán SFP) • A vertikális és ágazatok közti integráció szükségleteinek és lehetőségeinek felmérése, az integrációs program előkészítése az erőforrások hatékony hasznosítása, a fenntarthatóság és a magas színvonalú, egyenletes minőség érdekében • Elő kell készíteni a törvénymódosítás által szükségessé vált Szakképzés‐ szervezési Társulás létrehozását a partnerekkel együttműködve (PTE, Baranya M. Önk., MIOK) • Az egyetemmel való együttműködés feltételeinek megteremtése, a munkaerőpiac‐központú gondolkodás erősítése
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
18
6 A VÁROS KULTURÁLIS ÉS TUDOMÁNYOS ÉLETE (MTA RKK, PAB, PTE, K+F, INNOVÁCIÓ) 6.1 Kultúra és sport Jellemzők: • Gazdag hagyományok, multikulturalitás • A város kulturális portfóliója gazdag és változatos (örökségkultúra, világörökség, kortárs kultúra, népművészet, hagyományőrzés stb.) • Jelentős számú kulturális program kínálata, országos művészeti rendezvények • Differenciált, sokszínű múzeum‐együttes, kimagasló műtárgy gyűjtemény, kiállítások • Alkotóművészek magas száma, élénk művészeti élet • Jó humán és intézményi feltételek • Magas színvonalú alap‐, közép‐ és felsőfokú művészet‐oktatás • Alkotóművészek magas száma, élénk művészeti élet • A művészeti és művelődésszervezői humánerő utánpótlás biztosított • Nyitottság a kulturális innovációkra • A kultúra sajátos pécsi atmoszférája • EKF cím • Vegyes, döntően korszerűtlen színvonalú részben elégtelen kulturális infrastruktúra • Az EKF beruházás‐centrikus felfogása • A kultúra értékeit nem elég hatásosan közvetítő városmarketing • A történelmi, építészeti örökség kulturális szolgáltatásokkal való kiegészítése hiányzik • A kultúra turisztikai hasznosodása erősödik, azonban a kulturális értékek turisztikai termékcsomaggá való szervezése hiányzik • Gyenge PR munka a lakosság irányában, a város és kulturális értékeinek vegyes lakossági értékelése • Nem került teljes körű felmérésre a kultúra fogyasztók piaci igénye, a kereslet‐ kínálati oldal összehangolása • Nincs markáns, a városhoz egyértelműen köthető fesztivál, ami a kulturális turizmust erősítené • A hasonló profilú közművelődési intézmények feladatellátása nem megfelelően koordinált, megosztja a célközönséget, elforgácsolja az erőforrásokat
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
19
• • • • •
Nem összehangolt, egymást kioltó párhuzamosan szervezett kulturális programok A programszervezés túlzottan belváros‐centrikus Sport: Egyetemi testnevelő képzés, biztosított humánerő utánpótlás a sport nevelésben Erős utánpótlás nevelés, kiemelkedő sportteljesítmények, parasport Erős civil jelenlét a sport területén
Stratégiai feladatok • Az EKF év program‐ és vendégcentrikus felvezetése, megismertetése, promóciója • Elszakadás a beruházás‐központú propagandától • A város‐imázst megalapozó megkülönböztető üzenet megfogalmazása, a városmarketing rendszerének felépítése és működtetése • Az EKF által kínált kapcsolat‐fejlesztési lehetőségek kihasználása a város megismertetése, befektetési célterületté válása érdekében • A kulturális ipar fejlesztési koncepciójának kidolgozása, megvalósítható programmá fejlesztése • A civil és az üzleti szféra bevonása a kulturális ipar megteremtésébe és fejlesztésébe • Az egyetem művelődésszervező karával szorosabb együttműködés kialakítása, irányított marketing, teljesítményelvű szponzorálás • Összehangolt, egymásra épülő, vagy egymást erősítő, nemzetközi érdeklődésre számot tartó, a turizmust erősítő programok, kulturális termékcsomagok kidolgozása, • Erőteljesebb tudatosítás a város lakóiban, hogy az EKF értük is van, nem csak a külső közönségnek szóló attrakció
6.2 Tudományos élet Jellemzők: • Pécsett található az MTA Regionális Kutatások Központja Dunántúli Tudományos Intézet • 1969 óta működik a Pécsi Akadémiai Bizottság • A városban eredményesen működik a Pécsi Tudósklub • Pécsett található az ország legnagyobb hallgatószámmal rendelkező egyeteme • A PTE minden jelentős tudományterületet képvisel
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
20
• PTE a közelmúltban létrehozta a Kutatáshasznosítási és Technológiai Transzfer Irodát és megkezdte a kutatási tevékenységek rendszerezését az eredmények hasznosításának megszervezését • Műszaki tudományok alacsony reprezentációja • A K+F és a vállalkozások, cégek közti kapcsolatok hiánya • A rendszerváltás után a vállalati K+F bázisok többsége megszűnt • Az egyetem K+F tevékenysége korlátozott mértékű, a műszaki tudományok terén alulreprezentált • Természettudományi jellegű akadémiai kutatóközpont hiánya • A nemzetközi beágyazottság gyengesége • A vállalati innovációs járulékok szétforgácsolt és formális felhasználása • A piaci szemlélet hiánya vagy gyengesége • Kevés innováció, még kevesebb helyi megvalósulás • Innovációs szervezetek (ügynökségi hálózat, Innovációs Központ és kooperációs kutatási központ) alacsony eredményessége • Kevés és kevéssé eredményes tudás‐ és kompetenciaközpont • Információbázis és tájékoztatás hiánya, bizalmatlanság, szinergiák hiánya, alacsony együttműködési készség Stratégiai feladatok: • A stratégiai együttműködési lehetőségek szisztematikus feltárása (város, megye, régió, tudományos élet szereplői, vállalkozások között) • Az intézményi, innovációs szervezeti rendszer áttekintése az innováció‐ támogatás és a hatékonyság, szakmai eredményesség szempontjából • A tudományos intézmények gazdaságfejlesztési szerepeinek feltárása (K+F, nemzetközi kapcsolatok, piaci információ hasznosítása), különös tekintettel a Pólus‐programra és a befektetési lehetőségekre (mihez tudnak tudományos és oktatási hátteret biztosítani • Az egyetem lehetőségeinek feltárása a leginnovatívabb kutatási és termelési ágazatok meghonosítása és fejlesztése terén • Innovációs kockázati tőkealap/befektetési alap létrehozása • Az innovációs szervezeti rendszer szakmai eredményességének növelése • Az innovációs ismeretek oktatása az egyetemi szakokon • Az innováció‐menedzser képzés megszervezése
7 CIVIL SZERVEZETEK Jellemzők:
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
21
• • • •
• • • •
• •
Nagy számú civil szervezet van jelen a városban A szervezetek közti együttműködés gyenge, fejlődik A szervezetek szakmai tevékenysége, pénzügyi stabilitása egyenetlen A szervezetek fenntarthatósága jelentősen függ központi és önkormányzati forrásoktól, ezért alkalmazkodnak a politikai környezethez, de alapvetően politikamentesen működnek. Egyes civil szervezetek közösségszervező ereje és tájékoztató szerepe jelentős a lakosság körében A civil szervezetek városi feladatokba, a területüket érintő döntések előkészítésébe való bevonása gyenge, de fejlődik. A szervezetek igénylik, hogy a városnak legyen civil stratégiája, melynek készítésében részt vehet A pénztámogatásokkal egyenrangúan fontosnak tartanák a civil szervezetek olyan közüzemi díjkedvezmények érvényesítését, amelyek a karitatív, szociális tevékenységeket olcsóbbá tennék. Az önkormányzat támogatásként kezeli az önkormányzattól történő feladatátvállalás teljesítéséhez szükséges forrásátadást is, ez félrevezető. A civil szervezetek • kiemelten fontosnak tartják a kommunikációt, különösen városfejlesztési kérdésekben. (Konszenzusteremtés a közvetlenül érintett lakossággal, ebben támogatni tudják az önkormányzatot.) • fontosnak tartják a térségi szemlélet érvényesítését a város részéről • fontosnak tartják a várossal való azonosulást a lakosságrészéről.
Stratégiai feladatok: • Civil stratégia készítése • A civil szervezetekkel rendszeres kommunikáció, tájékoztatásuk megoldása az alapkérdésekben • Bevonásuk a tevékenységi körüket érintő feladatokba (sok esetben hatékonyabb és olcsóbb lehet a hivatali megoldásoknál), támaszkodás a felkínált segítségre • A város szempontjából fontos szervezetek fenntarthatóságának követése és támogatása • A szervezetek lakosság‐összetartó, karitatív és szociális szerepeinek működtetéséhez szükséges többfunkciós (oktatási, egészségügyi, szociális)
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
22
közösségi terek megnyitása az ilyennel nem rendelkező városrészekben (pl. István akna, György akna, Kertváros, stb.
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
23
8 MŰSZAKI INFRASTRUKTÚRA, KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÁSOK Jellemzők: • Az ivóvízhálózat és a szennyvízcsatorna‐hálózat fejlesztése az ISPA program keretében rendeződik. • A Mecsekoldal ivóvíz‐ és szennyvíz hálózatának fejlesztése nem járt együtt az út‐ és csapadékcsatorna hálózat kiépítésével. • A csapadékcsatorna‐ellátás elégtelen, a 13 főgyűjtő 2‐3‐szorosára lenne szükség (a burkolt területek aránya a hegyoldali beépítések következtében drasztikusan megnőtt, a városra zúduló víz mennyisége ezzel arányosan nőtt). • A gázellátottság megfelelő, a háztartások nagy része ellátott, a vezetékhossz stabilizálódik. • A gázfűtéssel ellátott lakások száma és aránya növekszik. • A távfűtő vezetékek hossza a lakosság számához és a város méretéhez viszonyítva nagy, de elöregedett, rossz az árképzési konstrukciója (az adottságként kapott erőművi hőár mellett a lakossági árkorlát nehezen kezelhető, a rendszeres karbantartás és felújítás fedezete hiányzik, a vezetékek amortizálódtak). • Villamos energia: gyakorlatilag teljes ellátottság, a vezetékhossz stabilizálódott. • Vezetékes telefon: a vezetékes telefon jelentősége erősen visszaesett a mobil telefónia elterjedése következtében. Szerepe mindjobban áttevődött az Internetre, ezen belül az ISDN vonalak iránti igény nőtt (széles sávú Internet). • A kábeltelevíziós szolgáltatás hálózata kiépült, a bekapcsolt lakások száma szinte azonos a vezetékes telefonnal ellátott lakásokkal. • A rendszeres hulladékgyűjtés gyakorlatilag teljessé vált, terjed a szelektív hulladékgyűjtés. • Belső úthálózat: o A járművek száma jelentősen nőtt és további növekedés várható. o Az utak kapacitása változatlan, terhelésük folyamatosan nő. o A belváros és egyes szűk keresztmetszetek további terhelés‐növekedése a közlekedés időnkénti összeomlásával fenyeget. o A Mecsekről lezúduló forgalom elvezetésére a jelenlegi belvárosi közlekedési csatornák nem képesek. o A belváros fogalom‐terheltsége korlátozza a turizmus‐fejlődést o Az EKF Közterek és parkok kulcsprojekt lehetőséget nyújt a belváros forgalom‐terhelésének csökkentésére, a turizmust és a lakosság
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
24
közösségi életét, rekreációját támogató közterek és parkok fejlesztésére. Ehhez a parkoló‐kapacitások növelésére és a felszíni forgalom és parkolás korlátozására van szükség. • Gazdasági, üzleti szolgáltatási infrastruktúra: o A repülőtér nemzetközi repülőtérré fejlesztése a befektetés‐fejlesztés, a turisztikai forgalomnövelés, a sikeres EKF és az üzleti mobilitás előfeltétele o Az ipari park fejelődési lehetőségei korlátozottak, új fejlesztési területek kijelölésére lenne szükség. Ehhez az agglomeráció lehetőségeivel is számolni kell o Az ipari park és az innovációs központ gazdaságszervező szerepe gyenge o A nagykereskedelmi raktárkapacitások évek óta nem nőttek, a város logisztikai vonzereje stagnál. Stratégiai feladatok • Az EKF Közterek és parkok kulcsprojekt keretében a belváros forgalomterhelésének csökkentése, alternatív közlekedési csatorna megépítése • A kerékpárutak és a gyalogos közlekedés lehetőségeinek fejlesztése • A repülőtér fejlesztése, a nagygépes nemzetközi forgalomra való alkalmassá tétele. • Az ipari park tartalékterületeinek feltárása, nagy befektető számára történő terület‐előkészítés • A távlatos közösségi közlekedés fejlesztés előkészítése
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
25
9 VÁROSVEZETÉS, A VÁROS KAPCSOLATRENDSZERE Jellemzők: • A városvezetés döntéshozatali mechanizmusa politikai többség akaratára épül, kevés a konszenzusos döntés • Nincsenek meghatározva azok az alapelvek és alapfeltételek, amelyeket politikai érdekeken felül álló városérdeknek tekintenek. • A helyi politikában jelentős súlyt képvisel a politikai pártok országos politikájának helyi leképezése, a helyi és területi érdekek érvényesülése korlátozott • A célképzést és döntéshozatalt kevésbé kötik a stratégiai döntések és alapelvek, a rövid távú érdekek dominanciája jellemző • A költségtervezésben az éves költségvetési tervezés dominál • Az ágazati, szakterületi stratégiák közti összefüggések a komplex városfejlesztési koncepció mellőzése következtében hiányoznak • Több fontos területen (pl. vagyongazdálkodás, fejlesztési források felhasználása, pályázati tevékenység) hiányos a szabályozás, vagy betartásuk nem érvényesül következetesen • A városrészi szemlélet következetes érvényesítésének hiánya • A várospolitika befelé forduló, nincs tekintettel a szűkebb és tágabb térségi kapcsolatokra (kistérség, megye, régió), ennek következtében a város területi hatása, kisugárzása is lecsökkent • Az önkormányzati szervezeti rendszer funkciói hiányosak vagy nem kompatibilisek a kiemelkedő várospolitikai célokkal (pl. nincs kommunikációs részleg és stratégia az EKF ellenére, az informatikai rendszerből hiányzik a vezetői információs modul, nincs a szervezetben elemző‐tervező részleg). Stratégiai feladatok: • A pártpolitikán felül álló városérdekek körének meghatározása, konszenzus elérése minden fontos partnerrel az alapkérdésekben, az alapelvek rendeletbe foglalása és következetes betartása • A városfejlesztési stratégia elfogadása során a lehető legnagyobb konszenzusra kell törekedni. • Az országos politika leképezéséből adódó helyi szembenállás megfékezése, konszenzus elérése abban a kérdésben, hogy az önkormányzati képviselők elsődleges feladata a város problémáinak közös, érdemi, valós megoldása
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
26
•
• • • •
• •
• •
A stratégia elvű, hosszabb távú gondolkodás és cselekvés elsődlegességének érvényesítése a pillanatnyi, rövid távú érdekek helyett, a stratégián alapuló középtávú tervezés bevezetése (gördülő vagy átlapoló) A fejlesztés‐orientált szemlélet elterjesztése a működés‐orientált helyett Konfliktus‐megelőzési és ‐kezelési stratégiák kifejlesztése a szükséges intézményrendszeri átalakításokkal együtt járó feszültségek kezelésére Kommunikációs stratégia készítése A városfejlesztési stratégiát alapdokumentumként kell kezelni, következetesen biztosítani szükséges az egyes szakterületeknek a stratégiával való összhangját Az önkormányzati rendeletek következetes betartása a közgyűlés szintjén is, a rendeletektől eltérő tartalmú egyedi döntések elkerülése. A jelentősebb városfejlesztési beavatkozások során nagy figyelmet szükséges fordítani az egyes városrészek fejlődésének egyensúlyára. A városfejlesztésben a városlakókkal a legnagyobb konszenzus megteremtésére kell törekedni. Ebben a folyamatban támaszkodni kell a releváns civil szervezetek véleményére és aktív közreműködésére. A várospolitikának arra a szemléletre kell támaszkodnia, hogy Pécs város közgyűlése a kistérség, a megye és a régió központját jeleníti meg. A város intézményrendszerét, különösen polgármesteri hivatalának szervezetét a stratégiai és súlyponti feladatoknak megfelelően kell kialakítani, a hatósági és a kötelező feladatok ellátását dominánsan érvényesítő szemlélet helyett
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
27
10 KIEMELT STRATÉGIAI TÉMAKÖRÖK A kiemelt stratégiai témakörök közt azokat szerepeltetjük, amelyek megoldása nem tűr halasztást és igényli a különböző pártok, érdekcsoportok, képviseletek egyetértését. Az 1‐10 pontokban szereplő témakörök közül valamennyit eleve e kategóriába sorolhatnánk, nagy számuk miatt azonban még további kiemelés szükséges azon legalapvetőbb kérdésekre való koncentrálás érdekében, amelyek vagy olyan veszélyt hordoznak, hogy megoldásuk már rövid távon is súlyos helyzetet idézhet elő, és/vagy olyan fejlesztési potenciállal rendelkeznek, olyan szűk keresztmetszetet alkotnak, amelye feloldása rövid idő alatt nyitja meg a fejlődés perspektíváit. Az exponáltnak tekinthető területek a következők: •
A fiatalok helyben tartása
•
A gazdaság fejlődési pályára állítása, a Pólus hatékony menedzselése, iparteremtés A közlekedés szűk keresztmetszeteinek feloldása az elérhetőség javítása érdekében
• •
A minőség és elérhetőség biztosítása költséghatékony ellátórendszer révén, költségvetés egyensúlyának tartós megteremtése a vagyongazdálkodással és a fejlesztési forrásokkal való szigorú összhang érvényesítése mellett.
•
Az integrált városfejlesztés megvalósítása, városrehabilitáció
•
A városvezetés megújítása, a stratégia koncepciózus végig vitele. A város képviseleti és kapcsolatrendszerének gondos megtervezése és tervszerű működtetése, a térségközpont‐tudatosságra épített felelősségek érvényesítése.
7622 Pécs, Dohány u. 7. I. em. 15., Tel.: (30) 746 66 36; (72) 511 010; Fax: (72) 511 011
[email protected]; www.ecocortex.hu
28