1
Péceli Hírek 2015. június 12.
PÉceli hírek Pécel Város Önkormányzatának havilapja
XVIII. évfolyam 06. szám. 2015. június 12.
Dávid Luca boldogsága a Csunya-kupán Írásunk a 11. oldalon
2
Közügyek
2015. június 12. Péceli Hírek
Képviselő-testületi ülések
Május 26-án rendkívüli ülést tartott Pécel Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Ennek során a grémium visszavonásig Koncsekné dr. Kovács Ágnes jegyzőt delegálta a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt. közgyűlésébe. Pécel Város Önkormányzatának Képviselő-testülete május 28-án tartotta legutóbbi soros ülését. A grémium nem hagyta jóvá a DélPest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt. 2014. évi beszámolóját. Jóváhagyta
ugyanakkor a Pécel Üzemeltető Kft-nek az elmúlt évről szóló beszámolóját. A képviselő-testület hatályban tartotta azt a határozatát, amelyben megállapította a Pécel Üzemeltető Kft. felügyelőbizottsági elnökének és tagjainak tiszteletdíját. A képviselők visszavonták a Pécel Üzemeltető Kft. támogatási szerződésére vonatkozó korábbi határozatukat és új tartalommal fogadták el a kft-vel kötendő támogatási szerződés szövegét. A grémium módosította az önkor-
Az olvasó kérdezi Több elhanyagolt ház is található városunkban – még a főutak mellett is – amelyek környezete, udvara gondozatlan, szemetes, ezzel rontják Pécel összképét. Miért nem tesz valamit ez ellen az önkormányzat? – A kérdést én magam is feltettem már, többször is. Volt, hogy autóba ültem, és 10-15 ilyen ingatlant fényképeztem röpke negyedóra alatt a város különböző részein – mondja Fazekas Barna alpolgármester. – Sajnos nem volt nehéz feladat. A hivatalos intézkedés hosszas jogi procedúra, hatósági eljárás lenne, kétséges eredménnyel. A település rendjéről szóló rendeletünket még csiszolni kell, ezt meg is tesszük a közeljövőben, akkor
hatékonyan lehet majd kezelni az ilyen eseteket is. A legjobb az lenne, ha nem kellene intézkedni, felszólíFazekas Barna tani, büntetni. A legjobb az lenne, ha mindenki rendet tartana a saját portáján és néha-néha benézne saját magához az utcáról, hogy mit is látnak a többiek. A legjobb az lenne, ha e helyett a cikk helyett minden házon a „Tiszta udvar, rendes ház” tábla virítana, büszkén hirdetve, hogy városunk minden polgára igényes a lakókörnyezetére...
mányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendeletét. A testület megalkotta továbbá az önkormányzat 2014. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadási rendeletét. A jogszabály tervezetét mind a négy bizottság elfogadásra javasolta, s véleményezte az önkormányzat könyvvizsgálója, Szép Tamás is. A könyvvizsgáló szerint a rendelet az önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetéről megbízható és valós képet ad, a jogszabályi előírásoknak megfelel. A képviselő-testület módosí-
Tartsunk rendben az ingatlanaink előtti területet! A Rendészeti Szolgálat munkatársai tisztelettel kérik a lakosságot, hogy fokozottan ügyeljenek az ingatlanok előtti területek rendben tartására, gyomtalanítására. Önkéntes jogkövető magatartásukkal így nem csak Pécel Város Önkormányzatának a település rendjéről szóló 14/2008. számú rendeletében foglaltaknak tesznek eleget, elkerülve az esetleges bírságolást, hanem hozzájárulnak városunk szépítéséhez, rendezett környezetének kialakításához.
Péceli Hírek 2015. június 12.
3
Közbiztonság
Helpynet: védelmi módszer okostelefonra A Helpynet egy digitális védelmi módszer, ami eltér a jelenleg használt és megszokott alkalmazásoktól. A rendszer használatához kizárólag okostelefon és internetkapcsolat szükséges. Jelenleg csak az Android és IOS rendszerekkel működik, a Windows applikáció kidolgozása folyamatban van. A felhasználók ingyenes applikációja egy gombnyomással képes riasztani az előre beállított rokont, szomszédot és a településen „Beavatkozóként” regisztrált és szolgálatban lévő polgárőröket, városőröket, a rendészeti szolgálat tagjait, valamint – ahol ezt engedélyezik – a rendőröket. A rendőrök szintén telefonos térképes megjelenésű felületen értesülnek a segélykérő pontos helyéről és telefonszámáról, így nem kell azon gondolkodni, hogy kihez forduljunk, azonnal tudunk segítséget kérni. A harmadik oldal egy központi irányító és kommunikációs felület, amit esetünkben az önkormányzat vásárol meg és tart fent. A rendszer szükség esetén (szélsőséges időjárási körül-
mények, rendkívüli vészhelyzetek esetén) a regisztráltaknak csoportos vészjelzést is tud küldeni. A rendszerhez polgárőrök, közterület-felügyelők, orvosok is csatlakozhatnak, így ők szintén megkaphatják a segélykérést. Az alkalmazásból egy
érintéssel a rendőrség és a mentők is tárcsázhatók, de gyanús alakokra is felhívhatjuk az intézkedők, a beavatkozók figyelmét. A HelpyNet alkalmazás által egyelőre még csak az általunk beállított személytől kérhetünk segítséget, azonban Pécelen már tesztelés alatt áll a rendszer, így hamarosan akár a Te városodban is „élesben” működhet. Összefoglalva tehát, hogy mit is tud a HelpyNet: – Gyermekek védelme (értesíti a szülőket, hogy hol nyomta meg a segélyhívó gombot a gyermek) – Nőkkel szembeni zaklatás és erőszak megelőzése – Támadásnak, rablásnak kiszolgáltatott személyek áldozattá válásának elkerülése. – Közösségi bűnmegelőzés – Segíti az éjszakai kutatómunkát – Segítségkérés akár 2 másodperc alatt És még sok hasznos funkció segíthet, amit INGYEN megkaphat bárki, aki letölti (Google Play, AppStore) az applikációt.
totta Pécel Város Önkormányzata 2015. évi költségvetéséről szóló rendeletét. A grémium új rendeletet alkotott a Pécel név, valamint Pécel Város Önkormányzata jelképeinek használatáról. Ez a jogszabály teljesen költségmentessé tette a lakosság számára Pécel nevének és jelképeinek használatát. Ezek használata eddig is díjmentes volt, viszont 3000 Ft összegű eljárási illetéket kellett eddig leróni a kérelem benyújtásakor. Az új rendelet elfogadásával sem díjat, sem illetéket nem kell fizetni. A név és a jelképek használatát továbbra is csak benyújtott kérelem alapján lehet engedélyeztetni. A képviselő-testület elfogadta Pécel Város Önkormányzata, a Péceli Polgármesteri Hivatal és a kapcsolódó intézményekre vonatkozó 2014. évi ellenőrzési jelentést. A képviselők elfogadták Pécel Város Önkormányzata 2014. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról szóló beszámolót. A grémium a Dudás István bérlővel
megkötött bérleti szerződést bérbeadói rendes felmondással felmondta. Döntés született arról, hogy az önkormányzat Lestár László és Barcsik Lászlóné részére értékesíti a Pécel, Szőlőhegy utca 41. szám alatti ingatlan földterületét. A képviselő-testület elbírálta a civil szervezetek 2015. évi támogatására kiírt pályázati felhívásra beérkezett pályázatokat. A márciusban kiírt pályázatra tíz pályázat érkezett. A képviselő-testület összesen kétmillió forintot osztott szét a pályázó civil szervezetek között. Döntés született arról, hogy az önkormányzat pályázatot nyújt be „A gyermekétkeztetés feltételeit javító fejlesztések támogatása” című pályázati felhívásra. A pályázat a Szivárvány Óvoda konyhájának felújítására vonatkozik. A felújítás összköltsége 4 millió 894 ezer 282 forint, amelyhez öt százalék önrészt kellett biztosítani. Az önrész fedezetét is megszavazták a képviselők, összesen 244.714 forintot. A grémium elfogadta a Péceli Polgármesteri Hivatal új szervezeti és működési szabályzatát, s döntött a Pé-
celi Polgármesteri Hivatal 2014. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról is. A képviselő-testület elfogadta a Kulturális, a Pénzügyi, a Szociális és a Városfejlesztési Bizottság 2014. évi munkájáról szóló beszámolókat. A grémium elfogadta a polgármester 2014 második félévében átruházott hatáskörben hozott intézkedéseiről szóló beszámolót. Elfogadták a képviselők a polgármesternek a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról szóló beszámolóját. A képviselők megtárgyalták a polgármester tájékoztatóját Pécel Város Önkormányzata gazdálkodásának 2015. első negyedévi helyzetéről. A polgármester tájékoztatta a képviselő-testület tagjait az előző képviselő-testületi ülés óta történt önkormányzatot érintő fontosabb eseményekről. A képviselők zárt ülés keretében úgy döntöttek, hogy 2015. évben Az Év Egészségügyi Dolgozója Díjat Klötzl Anita asszisztensnek adományozzák.
4
Közügyek
2015. június 12. Péceli Hírek
A Közmeghallgatáson Pécel fejlesztéséről Közmeghallgatást tartott Pécel Város Önkormányzata május 15-én a PIOK aulájában, csekély érdeklődés mellett. A fórum vendége volt dr. Szűcs Lajos, Pécel országgyűlési képviselője és Kuszák Miklós, a Pest Megyei Településfejlesztési Kft ügyvezetője. Szöllősi Ferenc polgármester tájékoztatást adott a város gazdasági helyzetéről, a települést érintő fontosabb eseményekről. Beszámolt a város 2015. évi költségvetéséről, mely, elmondása szerint nem túl kedvező, 2010 óta a felére csökkent. Mivel a városüzemeltetésre kapott normatív támogatás a feladat ellátására nem elegendő, a városvezetés igyekszik ésszerűsítve átcsoportosítani a feladatokat. Többek között – ezek után – a városban a kátyúzási munkákat a Pécel Üzemeltető Kft. dolgozói végzik. Ez megtakarítást is jelent, és remélhetőleg jobb minőségű munka lesz az eredmény. Szöllősi Ferenc jelezte, a város legnagyobb problémája – a csapadékvíz-elvezetés mellett – a járdák rossz állapota. A szükséges megoldások, fejlesztések forrását reményei szerint az Európai Unióhoz benyújtható pályázatok jelentik. Ezzel kapcsolatban Kuszák Miklós elmondta, hogy az általa képviselt cég feladata volt az elmúlt 3 év során az induló európai uniós költségvetési időszak Pest megyére vonatkozó fejlesztési programjának elkészítése. E program előkészítése során minden Pest megyei települést megkerestek és feltérképezték a fejlesztési igényeket, projektelképzeléseket. Az uniós források a célterületek vonatkozásában is eléggé kötöttek, ezért Pest megye, mivel fejlettnek minősített régió, évek óta hátrányos helyzetbe kerül a pályázási lehetőségeknél. Az ilyen kategóriájú területeken vállalkozásfejlesztésre, gazdaságfejlesztésre, munkahelyteremtésre, széndioxid-kibocsátás csökkentésére, innovációra, kutatásfejlesztésre lehet pályázni. Pest megye az előzetes tervek szerint 269 milliárd forintot fordíthatott volna fejlesztésekre. De a jelenlegi állás szerint –„hála” a főváros közelségének – a Pest Megyei Önkormányzat az eredeti hatalmas összegből mindössze 14,5 milliárd
Gyér érdeklődés a Közmeghallgatáson forinttal gazdálkodhat. Ez, figyelembe véve az érintett települések nagy számát, igen csekély összeg. Gazdaságfejlesztésre ebből közel 6 milliárd forint fordítható. Ezt az összeget ipari parkok, technológiai parkok, inkubátorházak építésére, bővítésére lehet fordítani. Ez az egyik terület, ahol Pécel is szeretne fejleszteni. A másik irány a szociális város-re-
Dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő és Pataki Zoltán őrsparancsnok habilitáció. Pécel azért esélyes ennek a forrásnak a megszerzésére, mert rendelkezik olyan szociálisan leszakadó lakókörzettel, ahol mind az infrastruktúra, mind az ott élők képzettsége, foglalkoztatási viszonya, szociális helyzete szükségessé tesz egy komplex város-rehabilitációs programot. Elsősorban Pécel vasúton túli területe profitálhat ebből a mintegy 6-700 millió forintos támogatásból. Kuszák Miklós elmondta, hogy amikor a projektgyűjtést készítették, Pest
megyében az útépítési igények mögött a második helyen a csapadékvíz felszíni elvezetésének megoldatlan problémái kerültek elő. Ez azonban nem megyei tervezési kompetencia. A külterületi ilyen típusú problémákra valószínűleg lesz európai uniós forrás, viszont a belterületire nem biztos, hogy lesz. Az országgyűlési képviselők azon dolgoznak, ha nem uniós, akkor hazai forrás legyen a probléma kezelésére. Elhangzott továbbá, hogy a megye rendelkezésére áll 2 milliárd forint közlekedésbiztonsági fejlesztésekre. Ez kerékpárutak építését, járdaépítést, gyalogátkelőhelyek létesítését jelenti. Ez sem nagy összeg, de remélhetőleg egy-egy projekt ebből a forrásból meg tud valósulni. Az előadó végezetül arról szólt, hogy szinte minden városi projektjavaslat eséllyel pályázik. Nyilvánvaló azonban, hogy a támogatások megszerzéséért verseny lesz a települések között. A sikerhez nagyon komoly projekt-előkészítő munkát kell majd végezni. A Pest Megyei Önkormányzat a pályázók munkájához minden segítséget megad – zárta gondolatait Kuszák Miklós. A közmeghallgatás következő részében a polgármester részletesen ismertette a vasútfejlesztési projekt jelenlegi állását. Ezt követően, az előzetesen benyújtott, illetve a helyben megfogalmazott kérdésekre adott válaszokkal zárult a fórum.
Péceli Hírek 2015. június 12.
Ünnep
Vidám gyereknap és grillfesztivál
Pécel Város Önkormányzata május 30-án rendezte meg a városi gyermeknapot. A napsütéses, gyönyörű idő is kedvezett a sportpályán megtartott rendezvényhez, mely 9 órától 22 óráig tartott. A kínálat sokszínű, változatos volt, minden korosztály megtalálhatta az őt érdeklő programot. A gyermekek különféle ügyességi versenyeken, kézműves foglalkozásokon vehettek részt az egyházak képviselői, óvónők, tanítónők, a művelődési ház munkatársai irányításával. Közben a Kutyanevelde „növendékeinek”ügyességi bemutatója, az óvodások bohócműsora szórakoztatta a kicsiket és szüleiket. A bölcsisek is szerepeltek, majd az isaszegi Csattanós néptánc�csoport a műsoruk után még a közönséget is megtáncoltatta. Míg a kicsik a színpadnál vagy az alkotóműhelyekben foglalták el magukat, a nagyobbak a sütés-főzés terén mutathatták meg ügyességüket. A grillversenyre 12 csapat nevezett be. Remek hangulatban alkották meg „műveiket”. A munkafolyamatot kritikus szemmel kísérte figyelemmel a Szabadtűzi Lovagrendből érkezett négytagú zsűri, majd a
szebbnél-szebben tálalt ételek ízlelése után szakszerűen értékelte a csapatok munkáját. Az első díjat elvitte az ecseri vendégcsapat, a Péceli Polgárőrök lettek másodikok, a harmadik helyet pedig a Péceli Természetjáró és Futó Klub érte el. Különdíjat kapott az Élettér Ingatlaniroda és az Összefogás – 2119 Egyesület. A közönségdíjat a Túrakerékpáros Egylet nyerte el. A Harmadik Műszak látványos, élethű mentési bemutatót tartott mentő, tűzoltó, rendőrségi autó felvonultatásával. A délután folyamán a városunkban működő tánciskolák, táncegyesületek növendékei léptek fel nagy sikert aratva. Fergeteges hangulatot teremtettek a Soroksári Vidám Favágók, akik bajor és tiroli néptáncokat adtak elő. Ahogy esteledett, jöttek az X faktor sztárjai: Danics Dóra és Stone. A Fantom zenekar koncertjével zárult az eseménydús nap. Köszönet a sok-sok támogatónak, segítőnek, akik adományukkal, munkájukkal hozzájárultak a program sikeréhez, színvonalasabbá tételéhez!
5
6
2015. június 12. Péceli Hírek
Közösen
A Nemzeti Összetartozás Napján Nemzeti emléknapunk 95. évfordulóján Juhász Gyula Trianon című versének utolsó szakaszát idézem föl. „Trianon gyászos napján, magyarok, / Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos, / Rossz csillagok alatt virrasztva járók, / Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan / S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött / Ma fogjatok kezet, s esküdjetek / Némán, csupán a szív veréseivel / S a jövendő hitével egy nagy esküt, / Mely az örök életre kötelez, / A munkát és a küzdést hirdeti, / És elvisz a boldog föltámadásra. / Nem kell beszélni róla sohasem? / De mindig, mindig gondoljunk reá!” Trianon időtlen üzenetét és a nemzeti tragédia horderejét mutatja, hogy Juhász Gyula verse ma is éppen olyan élő, érvényes és igaz üzenet, mint amilyen évtizedekkel ezelőtt volt. Pedig több mint 90 év telt el a tragédia
óta. 1920 tavaszán, a nagy háborúban győztes országok egy új rendet rajzoltak fel a térképre. Egy olyan világrendet, amely semmibe vette a közösségeket és azt a köteléket, ami a nemzet tagjait egy testté kapcsolja össze. Az új rendben mindez nem számított. Csak egyetlen egy, amit két szóval le lehet írni: „Vae victis” - „Jaj a legyőzötteknek”. Sajnos az emberekre jellemző, hogy aki másnak rosszat okozott, az gyakrabban felejt, mint az, akit bántottak. Az emberek már csak ilyenek; nem szívesen néznek szembe a lelkiismeretükkel. Nagyobb baj azonban, hogy mindig akadnak olyanok, akik visszaélnek a helyzettel; akik így szeretnék elkerülni a számonkérést és a felelősséget; akik egy évszázad hiábavaló tagadása után sem képesek belátni, hogy Trianon hibáit ki kell javítani. A nemzeti összetartozás napja egyben határozott üzenet a számukra is. Elég volt a félelemből! Elég volt egyszer
és mindenkorra, mert ahol a közös jövőt építjük, ott nincs helye a félelemnek, csak annak, ami jó és értékes az emberben. A diktatúra évtizedei alatt is harcoltak a nemzeti összetartozásért és úgy ragaszkodtak a rögökhöz, ahogy arra csak az ember lehet képes. Emlékezzünk rájuk is, mert az ő bátorságuk vívta ki számunkra a szabadságot, hogy 2015. június 4-én, a nemzeti összetartozás napján Magyarországnak végre egy olyan Alaptörvénye van, amely kimondja: „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, (…).” Dr. Szűcs Lajos, Pécel országgyűlési képviselője
Jó a péceli piacon vásárolni!
Hová érdemes járni vásárolni? Megoszlanak a vélemények. Van, aki a környező települések piacaira jár, mert szerintük ott nagyobb a választék és olcsóbbak az árak. Az is igaz, hogy a nagy vásárcsarnokok árukínálatával nem versenyezhet városunk kis piaca. De mégis vannak szép számmal, akik a helyi piacot kedvelik, és az itteni vásárlás hozzátartozik a szombati programjukhoz. Miért jó ide járni? A központban van, könnyen megközelíthető. Az, hogy nem nagy, előnyökkel is jár, hiszen rövid idő alatt bejárható, könnyen áttekinthető. Összefuthatunk rég látott ismerősökkel. Bensőséges a hangulat, az árusok is jól ismerik egymást. Ha kevesebb a vevő, elbeszélgetnek egymással, nézegetik, megveszik egymás portékáját. Tudják, ki honnan
Bakó Zsolt a családi vállalkozás kertészetében nevelt virágokat, palántákat kínálja
jön, hiszen nem csupán péceliek árulnak itt. Magyar Sándorné, Erzsike Turáról jár. Azt mondja, szeret ide jönni, mert nagyon kedvesek az emberek. Az árusok bíznak benne, hogy egyszer teljesül a vágyuk és lesz fedél a fejük, illetve termékük felett. Ennek híján egyelőre maguk oldják meg az időjárás okozta kellemetlenségek elleni védekezést különféle méretű napernyőkkel. Van elegendő választék? Azt bátran állíthatjuk, hogy Mindenféle savanyúság megtalálható mindent megtaláHartman Éva standjánál
lunk, amire szükség lehet egy hétvégi ebédhez. Lehet, hogy egyféle dolgot csak egy árusnál, de a különlegességeken kívül sok mindent megtalálhatunk a házi csigatésztától a fakanálig. Tavas�szal, nyáron telik meg igazán élettel a piac, érthetően, hiszen a palánták, a virágok, a friss zöldség, gyümölcs vonzza az embereket. De ősszel, télen is van piac, akkor is vásárolhatunk savanyúságot, füstölt árut, tepertőt, aszalt gyümölcsöt, magvakat, mézet, pékárut, sőt ruhaneműt is. Egy biztos, aki a péceli piacon akar vásárolni, az meg is találja a kedvére való terméket. Az árusok pedig hidegben, kánikulában, esőben, szélben, jó időben egyaránt szeretettel várják a vásárlókat.
Péceli Hírek 2015. június 12.
7
Tovább, tovább
A PIOK első ballagói búcsúztak idén
Ballagnak a Fáy iskola végzős diákjai
A búcsúzó rádaysok felkötik szalagjukat az iskola zászlajára
Városunk két középiskolájában összesen 118 végzős diák búcsúzott az iskolától április 30-án. Mindkét intézményben szokás, hogy az arra érdemes végzős diákokat a ballagási ünnepélyen jutalmazzák, hiszen ott a szülők, rokonok is jelen vannak. Több tanuló kapott oklevél- és könyvjutalmat a különböző területeken nyújtott teljesítményéért. Közülük a legkiválóbbakat emeljük most ki. A Fáy András Mezőgazdasági Szakképző Iskolában 2 tanuló kapott Fáy-díjat, melyhez a Péceli Fáy András Alapítvány biztosította az anyagi támogatást. Füstös Sándor közgazdasági szakközépiskolai tanuló – kiemelkedő tanulmányi eredményével, német nyelvből nyújtott kiemelkedő teljesítményével, példamutató magatartásával, szorgalmával, közösségi munkájával érdemelte ki a díjat. Radványi-Nagy Bettina lótartó és -tenyésztő tanuló kiemelkedő tanulmányi eredményéért, példamutató szorgalmáért és a Szakma Kiváló Tanulója Országos Versenyen – lótartó és tenyésztő szakmában – elért I. helyezéséért méltán kapta meg az iskola legrangosabb díját. Szép szokás, hogy az iskola a szülők munkáját is megbecsüli. A végzős tanulók szülei közül is mindig megkapja valaki a Fáy-díjat. Az idei évben Sarlós Imre az Iskolaszék tagja, Pécel Város Önkormányzatának képviselője nyerte el ezt az elismerést, mert hosszú évek óta segíti önfeláldozóan az iskolát. Az országos versenyre a fődíjat is ő ajánlotta fel. A Ráday Gimnáziumban a Rádaysokért Alapítvány anyagi támogatásával a nevelőtestület javaslata alapján Hajdú Melindát és Gyurik Szilviát részesítette kimagasló elismerésben. Mindketten a négy éven át nyújtott kitűnő tanulmányi eredményükért, példamutató magatartásukért, közösségért végzett munkájukért kapták a díjat. Az idén végzett évfolyam az első, amelyik a Péceli Integrált Oktatási Központban kezdte meg tanulmányait. Forgács Tiborné főigazgató hívta fel erre a figyelmet ünnepi beszédében, majd ezekkel a szavakkal búcsúzott a végzős diákoktól: „Bízom benne, hogy itt kaptatok elég hitet, megerősítést, támogatást és szeretetet ahhoz, hogy felnőtt életetekben mindenkor megálljátok a helyeteket. Kívánom, hogy legyen erőtök mindig megtalálni a helyes utat, a megszerzett tudás a jó irányba vezéreljen benneteket, legyetek sikeres és főként boldog, egészséges emberek.”
8
Oktatás
2015. június 12. Péceli Hírek
Napsugaras Fáy-nap a Kishársasban A „hagyományos, matuzsálemi korba lépett” Fáy-napon köszöntötte a megjelenteket Karácsony Zoltán megbízott igazgató, a Fáy András Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium által szervezett rendezvényen május 16-án a Kishársasban. Hétágról sütött a nap, a lelátón sok néző. Csodálatos paripák, felkészült lovazók tették emelkedettebbé a rendezvényt. Az eseményen jelen volt dr. Kovács Ágnes, a péceli önkormányzat jegyzője is. Az igazgató köszönetet mondott Pécel Város Önkormányzatának a műsor szervezése terén nyújtott pótolhatatlan segítségért. Külön megemlítve Szöllősi Ferenc polgármester segítségét, ami nélkül nem valósulhatott volna meg a mai nap. Kiemelte továbbá a Fáy András Alapítvány támogatását, amelyet az iskola az önkormányzattal közösen alapított, s amely komoly összeget biztosított a rendezvényhez. A Fáy-nap jellemzője, hogy ilyenkor az intézmény tangazdasága megnyitja kapuit és megmutatja, mijük van, milyen
Gyerekek is elegánsan lovagoltak be a program kezdetén tartott seregszemlére
Karácsony Zoltán igazgató egy szép paripa társaságában cél irányába tart a szervezet. Karácsony Zoltán beszédében rámutatott, iskolájuk egyik erőssége a nagy múlttal rendelkező lovasképzés, ami szép jövő előtt áll. Felfedte az intézmény eredményességének titkait. Az egyik: szereti a pedagógiát, a mezőgazdaságot, az oktatást. A másik titok a diákok szeretete, ezért lehet az iskolában családias a képzés. Kezüket később sem engedik el, s munkájuk jó minőségének igazolása, hogy korábbi tanulóik vissza is járnak hozzánk. Karácsony Zoltán biztatta a közönséget, a jelen lévő fiatalokat, tájékozódjanak az iskola életéről, s aki úgy dönt, hogy a Fáyt választja, azt szívesen látják a falaik között. – Mi adja a Fáy-nap unikumát? – kérdeztük az igazgatót. – Az az unikum, hogy a volt tanítványok vissza tudnak jönni megmutatni lovas tudományukat, fogathajtó képességeiket. Mellettük pedig a kisebbek is be tudják mutatni már megszerzett lovas tudásukat. Ez a rendezvény számunkra a lovasképzés ünnepe! – Miért? – Ilyenkor példát tudunk adni abból, hogy valaki hozzánk jön lovásztanulónak, milyen körülmények közé érkezik. A Fáy-napok jellemzője, hogy sokan kapnak itt kedvet a lovagláshoz. Ugyanakkor a beiskolázás szempontjából is jelentős
ez az esemény. Nemcsak a lovas, hanem más szakjainkra is sokan jelentkeznek ilyenkor. – Mennyire keresett az iskola? Növekszik iránta az érdeklődés? – Pest megyében jelenleg zajlik a demográfiai mélypont, nagyon kevés a gyerek. Nem mondhatjuk, hogy ilyen körülmények között nő az érdeklődés irántunk, de azt igen, hogy szinte stagnál. Nagyon nagy eredmény, hogy közel azonos a beiskolázási létszámunk, mint tavaly volt. – Tehát a lovazás, a mezőgazdasági munka szeretete változatlanul benne van a magyar gyerekekben? – Igen, bennünk van. Ehhez hozzájön az a romantikus környezet, amit a Kishársas biztosít. – Nem véletlen, hogy a legutóbbi Szakma Kiváló Tanulója Versenyt is a Fáyban tanuló diák nyerte… – Minden évfolyamon van egy-két olyan gyerek, aki a fogathajtásban vagy a díjlovaglásban, vagy mindkettőben rendkívül tehetséges. Kollégáim szerencsére ki tudják hozni belőlük a legjobbat, a tehetséget. Úgy indultunk neki a Szakma Kiváló Tanulója Versenynek, hogy Radványi Bettina nagyon komoly esélyes. Ezt az élet vissza is igazolta, Bettina meg is nyerte az erőpróbát – mondta végezetül Karácsony Zoltán megbízott iskolaigazgató.
Péceli Hírek 2015. június 12.
Várja látogatóit a Pekáry-kastély
A köztudatban még mindig „régi Művelődési Háznak” (Maglódi út 12.) nevezett épület június 1-től újra megnyitja kapuit a nagyközönség számára, Pekáry Kastély néven. (Az 1900-as évek elején Pekáry István földbirtokos építtette a villát és élt benne családjával.) Ezzel az újabb színtérrel lehetőség teremtődik Pécel kulturális és közösségi életének nagyobb fokú fellendülésére. Ez az épület kiválóan alkalmas nagyobb létszámú rendezvények megtartására, de kisebb közösségi összejövetelek számára is, mivel a nagyterem mellett két kisebb helyiség is használható. A nagyterem a színpaddal kisebb színházi produkciókra
9
Mozaik
is alkalmas. A tervek szerint szeptembertől olyan kínálatot fog nyújtani az intézmény, hogy minden korosztály megtalálja az érdeklődésének megfelelő programot, szórakozási lehetőséget. Különböző bemutatókat, bálokat, előadásokat szerveznek, melyekről hírt adnak a helyi médián keresztül és az épület mellett elhelyezett információs táblán. Addig is – a nyár folyamán – lehetőség van arra, hogy a helyiségeket alakalmilag vagy rendszeresen igénybe vegyék magánemberek, közösségek, civil szervezetek. További információ: Kiss Krisztina, telefon: 20 598 0053, e-mail:
[email protected]
Népszerű volt a veszélyeshulladék-gyűjtés Sikeres veszélyeshulladék-gyűjtő napot tartottak május 16-án Pécelen. Sokan keresték fel a Pécel Üzemeltető Kft. Kossuth Lajos utca 18. szám alatti telephelyét. Pereg László, a kft ügyvezetője reggeltől szervezte az átvételt. Segítette a zavaratalan lebonyolítást a társaság valamennyi dolgozója. Kis Attila vezetésével pedig a polgárőrök biztosították a rendet, segítettek a forgalom irányításában az átvétel idején.
Szabó Kálmán köszöntése 90. születésnapján
Csúzi István, a Polgármesteri Hivatal irodavezetője köszöntötte április 20-án a 90 éves Szabó Kálmánt a Jézus Szíve Társaság Idősek Otthonában a Pesti úton. A torta és a virágcsokor mellett átadta az ünnepeltnek Orbán Viktor miniszterelnök Emléklapját és Szöllősi Ferenc polgármester Oklevelét. Szalontai Szilvia, a Polgármesteri Hivatal kulturális és sajtóreferense verset mondott az ünnepelt tiszteletére. Szabó Kálmán 11 éve él az otthonban. Minden lakóval szívesen beszélget, apró ügyeiket segít intézni. Szereti a focimeccseket, a rejtvényeket. Figyelemmel kíséri az országban és a nagyvilágban zajló eseményeket.
A kilencven éves Progli Lászlóné köszöntése
Ezeréves barátság Dr. Molnár Imre történész, tanár, diplomata, a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársa „A magyar-lengyel barátság ezeréves története és annak szakrális vonatkozásai” címmel
tartott előadást a Karsai Zsigmond Baráti Társaság évadzáró összejövetelén. A téma aktualitását Lengyelország nemzeti ünnepe, a májusi alkotmány napja adta.
Progli Lászlóné Juliska nénit köszöntötte május 15-én 90. születésnapja alkalmából Szalontai Szilvia az önkormányzat képviseletében a Jézus Szíve Társaság Idősek Otthonában a Pesti úton.
10
Sport
Hatvanan fociztak hét helyről
A Spartacus sportpálya adott helyet május 10-én a Bozsik Program soron következő fordulójának. A péceli kis focistákkal együtt 60 gyermek gyűlt össze 7 környező településről. Komoly előkészítő munka következményeként a játék gördülékenyen zajlott, a vendégek is elégedettek voltak a szervezéssel. A Péceli Spartacus SE edzői, segítői alakították ki a pályát,
2015. június 12. Péceli Hírek
Új toronycsúszda a Gesztenyés Óvodában
készítették elő a különböző kellékeket. A csapatok másfél órán keresztül több helyszínen, forgószínpad szerűen végeztek különböző, labdarúgással kapcsolatos ügyességi feladatokat. A körzeti vezető irányította a játék menetét. A Bozsik torna lényege, hogy mindenki mozogjon, ügyeskedjen, jól érezze magát. Ezen a vetélkedésen valóban nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel.
Városi pingpongverseny
Városi felnőtt asztalitenisz verseny zajlott május 16-án a PIOK tornatermében. A 17 éves középiskolások mellett képviseltették magukat a középkorúak, de jó eredménnyel játszott két nyolcvan éven felüli versenyző is. Nem csak a jelenlévő fiatalok számára lehet példaértékű az, hogy időskorban is lehet fittnek, ügyesnek lenni, ha a rendszeres mozgás, sportolás mindennapjaink részét képezi.
A gyerekek örömére toronycsúszdával gazdagodott a Gesztenyés Óvoda udvara. Az új játék 750 ezer forintba került, melyhez az Összefogás – 2119 Egyesület a jótékonysági kampányzáró rendezvényén összegyűlt 500 000 forinttal járult hozzá. (2014. október 11-én a rendezvényen eladott étel és ital teljes bevételét Kővári Imre az óvoda játékeszközeinek bővítésére ajánlotta fel).
Íjászverseny
Csömöri bringások Pécelen
Bringástalálkozó a települések közötti kerékpáros közlekedésért – erről szól a Csömöri Bringafesztivál, amely sok érdekes programmal várja a kerékpározás szerelmeseit június 20-án. Másnap, június 21-én (vasárnap) délelőtt 10 órakor csömöri kerékpárosok látogatnak Pécelre, akiket a Polgármesteri Hivatal előtt ásványvízzel és pogácsával fogadnak a Péceli Túrakerékpáros Egylet tagjai. Rövid barátkozás után együtt indulnak tovább a csömöriek túrájának állomáshelyeire (Isaszeg, Gödöllő, Szada, Mogyoród, Kerepes, Kistarcsa, Nagytarcsa, Csömör). Lehet hozzájuk csatlakozni, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
A péceli Nap Párducai íjászcsapat rendezésében tartották meg a Párduc Próba 2015. évi íjászversenyt, amelyen 60 versenyző (nők és férfiak) vett részt, többen a határon túlról is érkeztek. Az évenkénti verseny célja: megalapozni a nemzetközi porondon való megjelenést. A nagy erőt és állóképességet igénylő versenyen a résztevők 20 x 10 lövést adtak le különböző távolságokból (50-től 240 m-ig) álló és vízszintes célra. A péceli versenyzők remekül szerepeltek: Solymosi János megnyerte a versenyt, Horváth Árpád előtt Vallentin István az 5. és Pintér György a 6 lett. Hölgyeknél Pintérné Tamás Katalin a 2., Horváthné Puzsier Lívia a 3 lett. A verseny szervezője, Koricsánszky Csaba vállsérülése miatt nem indult a versenyen.
Péceli Hírek 2015. június 12.
Sport
11
Dávid Luca boldogsága a Csunya-kupán Pécel Város Önkormányzata május 9-én 26. alkalommal rendezte meg a népszerű sporteseményt. A vállalkozó kedvűek futásban és kerékpározásban mutathatták meg ügyességüket, gyorsaságukat. Több korcsoport szerint értékelték a teljesítményt, az óvodásoktól a szeniorig. Így sokan kaptak éremjutalmat, 38 versenyző állhatott dobogóra. A verseny közönségének megható élményben volt része, amikor az óvodások közt feltűnt egy mozgáskorlátozott kislány, aki ugyan lemaradva, de példamutató kitartással „futotta” végig a távot. Ő Dávid Luca, aki önmagához képest a legnagyobb teljesítményt nyújtotta ezen a napon. Édesanyja, Farkas Ágnes így mesél erről: „A 3 éves Zsófi lányunk lelkesen készült az óvodások megmérettetésére. Az 5 éves Lucánk is kérte, hogy indulhasson. Összeszorult a szívem, hiszen a lányom nem tud önállóan állni, nemhogy
Luca anyukájával verseny közben
Szilágyi Edina bemelegíti az indulókat sosem láttam ennyire elszántnak. Felhangzott a sípszó, a gyerekek elindultak, Luca haladt előre, én mögötte igazgattam a keretet, hogy tartsuk a helyes irányt. Oldalról elcsíptem a tekintetét és ekkor kezdtem hinni... Ez az... Meg tudod csinálni! Közben hallottuk a hangszóróból, hogy beért az első kislány, majd a többiek is Zsófikánkkal együtt. Majd indították a fiúkat is. Csakúgy suhantak el mellettünk. Újra győztest ünnepeltek. És ekkor a célnál várakozó közönség felfigyelt a kicsi lányra, aki járókerettel sietősen közeledett a cél felé. Láthatóan megfeszülten küzdött, hogy beérjen, hogy odaérjen. Szinte egy emberként kezdték buzdítani Lucát: „Hajrá, ügyes vagy, gyerünk!” A felhangzó hangos taps szinte szárnyakat adott neki és röpült. SIKERÜLT! Apa, aki már Zsófival várakozott a sokaságban, nem hitt a szemének, potyogtak a könnyei. Meglepetésünkre Luca különdíjat vehetett át a polgármestertől és a dobogóra is felállhatott. Gratulálunk, Drágaságom! Köszönöm!!! Sosem fogom elfelejteni
ezt a boldog pillanatot, amit akkor és ott éreztem! Utószó: A lányom ezelőtt még sosem tett meg 300 métert egyfolytában, megállás és pihenők nélkül.” Az idei Csunya kupa versenyzőinek száma összesen 302 volt, a legtöbb ta-
szaladni. 1 hónapja kapott egy vadi új nulót mozgósító iskola holtversenyben a gurulós járókeretet, azzal gyakoroljuk a Petőfi és a Szemere, mindkét intézményjárást, egyelőre csak benti térben, ahol ből 73 tanuló vett részt a versenyen. Az egyre ügyesebb. „Drágaságom, sok óvodákon, iskolákon kívül több egyesüedzés, kitartás és ha ügyes leszel, Te is let is képviseltette magát csoportosan, indulhatsz futóversenyen”, válaszoltam. például a Péceli Dojo, a Péceli TerméBelenyugvóan bólintott, szeme tele volt szetjáró és Futó Klub valamint a Péceli szomorúsággal. Másnap, azaz Túrakerékpárosok Egylete. szombaton, a verseny napA verseny előkészítését, ján, az én későn kelő lányom lebonyolítását segítették a már 6-kor fent volt és közölte, Petőfi iskola nevelőtestülete hogy ma akar indulni hugival és dolgozói, a Péceli Túraa futóversenyen a többi oviskerékpáros Egylet tagjai, a sal együtt. Nem tudtam nemet Péceli Polgárőrség. A Csumondani. Kértem a szervezőnya-kupa megrendezéséhez ket, hogy nevezhessen, akik anyagi támogatást adott Pékedvesek és megértőek voltak. cel Város Önkormányzata, A rajtvonalnál a pálya szélén Kővári Imre, a Péceli Ke(de mégis csak a pályán) bol- A Természetjáró és Futó Klub tagjai is kitűnően szerepeltek nyérgyár, a NAGA Kft (Pindogan mosolygott Luca. Még a 26. Csunya-kupa versenysorozatában tér Gábor) és a Surreart BT.
12
Határtalanul
2015. június 12. Péceli Hírek
Testvériskola Topolyán
Topolyai diákok Pécelen Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt HATÁRTALANUL c. pályázat azzal a céllal jött létre, hogy az anyaországi iskolák határon túli magyar tanítási nyelvű iskolákkal keressenek kapcsolatot, amelynek keretében közösségi tereiket, lakókörnyezetüket a tanulók együttes munkával szépítik. A közös munka mellett cél természetesen egymás szokásainak, kultúrájának megismerése, barátságok kötése. A péceli FÁY ANDRÁS MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM, valamint a Szerbiában, Topolya községben talál-
Nyári tábor
Pécel Város Önkormányzata idén is megszervezi az immár hagyományossá vált nyári táboroztatást az elsőtől hetedik évfolyamot elvégzett gyermekek részére. A tábor teljes részvételi költségét (beleértve az ebédet is) az önkormányzat biztosítja a résztvevők részére. Reggeliről és uzsonnáról a résztvevők igény szerint gondoskodnak. Időtartam: 2015. június 22 – augusztus 13, hétfőtől csütörtökig 7:30 – 16:00 óra, pénteken 7:30 – 12:00 óra. A tábor helyszíne a PIOK általános iskolája. Jelentkezni lehet június 12-ig az általános iskolákban és a Polgármesteri Hivatalban.
ható MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA együttműködése közel egy évtizedes múltra tekint vissza, a két intézmény testvériskolai kapcsolatokat is ápol. A HATÁRTALANUL pályázat keretében a péceli diákok március 12-15 között jártak Topolyán és részt vettek az ottani iskola előtti tér parkosításában, emlékfák ültetésében. Emellett a topolyai, valamint a bácskossuthfalvai ünnepi megemlékezéseken. A topolyai diákok viszontlátogatására április 22-25 között került sor. A péceli Ráday-kastély kertjében alakí-
tott ki virágágyásokat a két intézmény tanulóinak 24 fős csoportja, amelyekbe a Fáy iskola kertészetében nevelt virágpalántákat ültették. A munka mellett kirándulásokon is részt vettek a fiatalok. Közösen látogattak el a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba, a domonyvölgyi lovasparkba és nézték meg Budapest nevezetességeit. A két iskola továbbra is tervezi a kapcsolatok ápolását, amelyben egy magyar nyelvű könyveket a határon túli iskoláknak biztosító könyvtárfejlesztésre irányuló pályázat lesz a következő közösen megvalósítandó cél.
A könyvtár-művelődési ház hírei Virágosítás Májusban a tavaszi könyvbörzén az Önök segítségével gyűjtött pénzből virágokat vásároltunk és megszépítettük az udvarunkat. Köszönjük a segítséget Bobály Marikának és az Amatőr Asztalitenisz Klubnak! Nyári szünet és részleges nyitva tartás: • Június hónapban a megszokott rend szerint tartunk nyitva. A gyerekfoglalkozások a nyáron szünetelnek, a felnőtt alakformáló órák júniusi rendjéről a honlapunkon találnak részletes információkat. • 2015. július 4-augusztus 2. között nyári szünet és felújítási munkálatok miatt a könyvtár-művelődési ház zárva tart! • Augusztus 3-23-ig a könyvtár következő részleges nyitva tartással várja az olvasó-
kat: - augusztus 3. és 10., hétfő: 13.00-18.00 óráig - augusztus 4. és 11., kedd: 9.00-16.00 óráig - augusztus 6. és 13. csütörtök: 9.00-16.00 óráig A művelődési ház ebben az időszakban a programokhoz igazodva tart nyitva. Augusztus 24-től ismét a szokásos nyitva tartással várjuk Önöket! Kellemes nyarat kívánunk minden kedves látogatónknak! Elérhetőségeink: Lázár Ervin Városi Könyvtár és Szemere Pál Művelődési Ház, 2119 Pécel, Isaszegi út 3., 06/28-455-433, www.pecelkonyvtar. hu,
[email protected]
Péceli Hírek 2015. június 12.
Lélekgondozó
13
Ha hiszel... „Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?” (János evangéliuma 11,40) Mi azt szoktunk mondani: „hiszem, ha látom!” Jézus éppen ellenkezőleg szól: „ha hiszel, meglátod...” Mi arról beszélünk, ami emberi életünkből, ügyeinkből következik, Jézus pedig arról, ahogyan Isten lép kapcsolatba velünk. Mi emberek látjuk egymást és sajnos sokszor csalódtunk is már egymásban. Kimondtunk már ígéreteket, amelyeket nem tartottunk be. Kötöttünk olyan megállapodásokat, amelyek soha sem teljesültek. Jézus azért fordítja meg a sorrendet, mert nem emberről, hanem Istenről beszél: „Nem ember az Isten, hogy hazudnék, ...” (4Mózes 23,19) Isten pedig soha nem tett olyan ígéretet, amit ne teljesített volna, tehát nem fog csalódni az, aki bízik szavában. Hinni éppen ezért azt jelenti, hogy komolyan vesszük, amit Jézus mondott! Semmi olyat nem várunk tőle, amit nem ígért meg, de mindarra bátran számítunk, amit megígért. Jézus nem ígérte, hogy a benne hívőket nem érik szenvedések, tehát nem csalódunk és nem
zúgolódunk, ha nehéz időszakokat élünk át. Azt azonban megígérte, hogy Ő semmilyen helyzetben sem hagyja magára azt, aki benne bízik, ezért számítunk védelmére, útmutatására, szeretetére. Hinni azt jelenti, hogy számítunk, mert számíthatunk Jézusra akkor is, ha a tapasztalataink, az eszünk számára érthetetlen vagy felfoghatatlan, amit kért vagy megígért. Mert érthetetlen, miért kell a négy napja halott Lázár sírjáról elvenni a követ! Felfoghatatlan, hogy egy oszló holttest kapcsán hogyan válik láthatóvá Isten dicsősége! Mit jelent az, hogy ha vaCs. Nagy János laki hisz Jézusban, „ha meghal is él”? Hogyan kell és lehet ezt megérteni? vai szerint cselekszünk. Ha Jézus azt A hit azt jelenti, hogy Jézus sza- mondta, hogy Lázár sírjáról el kell venni a követ, akkor – bár nem értették miért – megtették azt, amit mondott. Utólag azután meglátták, hogy jól tették. Jó, hogy hallgattak Jézus szavára, mert valóban meglátták Isten dicsőségét. Hittek és meglátták, mire képes rokról, valamint arról, hogy miképpen az az Isten, aki Jézust küldte hozzánk. lehetne jobban bevonni az egyházakat Hittek, és meglátták, hogy Jézusban a az óvodák, iskolák programjaiba. mindenható és kegyelmes Isten van A gyermekek nagyon sok veszélynek jelen, aki képes a halottat életre keltevannak kitéve manapság. A válások, a ni. Hittek és Jézusban meglátták Isten szülők túlhajszoltsága miatti labilis élet- dicsőségét! „Jézus Lázár halálában és mód, a drogok jelenléte – hogy csak né- feltámadásában a saját halálát és feltáhányat említsünk. Jó, ha a fiatalok több madását példázta, hogy megéreztessen csatornán keresztül is hallják a helyes valamit abból a megváltó erőből, ami a információt, érzékelik a törődést. A je- halálból életet támaszt, s azt, hogy ez lenlévők egyetértettek abban, hogy ezért az erő Ő maga.” is fontos az egyházak és az intézmények Jézus arra biztat, hogy sok emberi közötti hatékony együttműködés. A jö- csalódás ellenére kezdj el bízni Őbenvőben az egyházak programkínálatot ne, kedves olvasó! Ismerd meg a Biblinyújtanak a köznevelési intézmények- ából mindazt, amit megígért, és számíts nek, melyen részt vehetnek a gyerme- rá bátran! Nem fogsz benne csalódni keken túl a szülők és a pedagógusok is. sem üdvösséged, sem földi boldoguA lehetséges programokat folyamatosan lásod dolgában, hanem meglátod Isten egyeztetik, beépítik a köznevelési intéz- dicsőségét. mény rendezvénykínálatába. Cs. Nagy János
Együttműködés a gyerekek védelmében Szöllősi Ferenc polgármester és Tóthné Szentandrássy Csilla önkormányzati képviselő, bizottsági elnök kezdeményezésére a közelmúltban két ízben is sor került olyan találkozóra, ahol az egyházak képviselői és az intézményvezetők egyeztették gondolataikat, terveiket. A megbeszéléseken rajtuk kívül jelen volt Csúzi István irodavezető is. Az első alkalommal, 2015. április 24-én a tavalyi évben megtartott egyházi hét – „Felértékelés” – tapasztalatait osztották meg egymás közt a résztvevők, valamint a gyermeknapi programmal kapcsolatos ötleteik hangzottak el. Mivel több nyitott kérdés maradt, május 8-án újra létrejött a találkozó. Ekkor véglegesítették a gyermeknappal kapcsolatos teendőket, vállalásokat. A továbbiakban szó volt a nyári tábo-
14
Hirdetés
2015. június 12. Péceli Hírek
az ivóvízvezetékre)
Dél-Pest Megyei Víziközmű rákötni, ha az műSzolgáltató Zrt. – Péceli Üzemegység szakilag elérhető 2119 Pécel, Petőfi Sándor u. 1. módon kiépült és TISZTELT FOGYASZTÓINK! Havi óraállásaikat a továbbiakban is a 2119 Pécel, Petőfi Sándor utca 1. szám alatt tudják leadni személyesen, elektronikus úton pedig a
[email protected],
[email protected] és a www.dpmv.hu „Ügyfeleink” menüpont alatt, vagy telefonon a 0628/452-020/2 melléken illetve a 0629/340-010 üzenetrögzítőre ahol a fogyasztónak az óraállást és az 5 számjegyű felhasználó azonosító kódot kell megadnia. Továbbá felhívjuk Tisztelt Fogyasztóink figyelmét, hogy a mérőállások diktálását minden hónap 25. és 30. napja között, az eddig szokásos módon: telefonon, személyesen az ügyfélszolgálati irodákban, levélben, elektronikus levélben tudják megtenni. A fent említett időponton túli mérőállás bejelentéseket nem áll módunkban elfogadni. A számla a következő havi diktálásnál fog rendeződni. MÉRŐÓRÁK LEOLVASÁSA A Vízmű kollégái április hónapban elkezdték a mérőórák leolvasását a városban. Ehhez kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy engedjék be, járuljanak hozzá a zökkenőmentes leolvasáshoz. ÓRACSERE A VÁROSBAN A DPMV Zrt. munkatársai még mindig a lejárt vízmérők cseréjét végzik. A csere díjmentes!!! Ehhez kérkjük a Tisztelt Fogyasztók együttmüködését a sikeres csere elvégzéséhez. JÓVÁÍRÁS CSŐTÖRÉS ESETÉN…. Csőtörés esetén kérjük a Tisztelt Fogyasztókat, hogy a lehető leghamarabb jelezzék azt írásban a fent említett e-mail címeken illetve személyesen vagy telefonon. A csőtörésből eredő csatorna jóváírást az 58/2013.(II.27) Korm.rendelet értelmében csak úgy tudunk alkalmazni, ha a csőtöréstől számított öt napon belül a szolgáltató képviselője helyszíni szemlét tart és megállípítja a csőtörés tényét. Víz és csatornabekötéssel nem rendelkezőknek ajánljuk Ezúton is tájékoztatjuk azokat az ingatlantulajdonosokat, akiknek a rendszeres emberi tartózkodásra szolgáló ingatlanja nem rendelkezik víz-, vagy csatornabekötéssel, hogy a 2011. évi CCIX. a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény július 1-jén hatályba lépő 83. § (3) bekezdése szerint az ingatlantulajdonos köteles ingatlanát a meglévő víziközmű rendszerre (közterületi szennyvízelvezető csatornára, illetve
műszakilag rendelkezésre áll. Javasoljuk a csatornabekötési kötelezettséggel érintett ingatlantulajdonosoknak, hogy ne várják be a kötelező rákötés határidejét, mert a 2011. évi CCI. törvény 234. §-a módosította a talajterhelési díj mértékét 120 Ft/m3 -ről 1200 Ft/m3- re, mely 2012. február 1-től hatályos. Ez például azt jelenti, – figyelembe véve az érzékeny területeknél alkalmazandó területi szorzót is – hogy a vonatkozó hatályos talajterhelési díj 3.600 Ft/m3 is lehet. A talajterhelési díjat az önkormányzatok helyi adóként vetik ki, illetve hajtják be azon ingatlantulajdonosoknál illetve vízfogyasztóknál, akiknél a szennyvízcsatorna a rákötés szempontjából műszakilag rendelkezésre áll. Figyelembe véve a talajterhelési díj mértékét, egyszerű anyagi megfontolásból is célszerű – amennyire csak lehet – előrehozni az ingatlan rákötését a közcsatornára. A gazdasági megfontoláson kívül a másik indok a mihamarabbi kezdés mellett az, hogy a meglévő szennyvízcsatornára való rákötéshez kiviteli terv is szükség. A tervezést csak erre jogosult tervező végezheti, mely időigényes folyamat. Emellett az egy időben jelentkező rákötési igények torlódáshoz, és a bekötési folyamat lassulásához vezet. Már most látszik, hogy sorolnunk kell a bekötési igények kielégítését, és aki hamarabb kezdeményezi, hamarabb sorra tud kerülni. Javasoljuk, hogy a szennyvízcsatornára, vagy az ivóvízvezetékre való rákötés kezdeményezésére keresse fel ügyfélszolgálati irodánkat, ahol részletes tájékoztatást adunk a teendőkről. A DPMV Zrt. Péceli Üzemegységénél továbbra is várjuk bejelentéseiket: Hibabejelentő telefon száma: 0628/ 452-020 (éjjel- nappal hívható) Ügyfélfogadási idő: Hétfő: 12:00 - 16:00 Szerda: 08:00 - 20:00 Péntek: 08:00 - 12:00 Összeállította: Gebefügi Judit
www.pecel.hu – Pécel város honlapja Kövessék híreinket a Péceli Polgármesteri Hivatal és a Péceli Hírek Facebook oldalain is!
Péceli Hírek 2015. június 12.
15
Hirdetés
Vásárolj Te is kedvezményesen Pécelen!
Elfogadóhelyeink
ahol már kedvezményesen vásárolhatsz! a lista folyamatosan bővül!
Best Life Fitness Center Club11 – Kastélyvendéglő Coser Bt. Csokiszoli Pécel Ditec 96 Kft. Fern technológia Kft. Flavon Fonbau Kft. Gyermekruhashop Gyémánt szépségszalon Gold Patrol Kft. Gyógynövénybolt írisz optika Kadenszky Zsolt PICtURe FOTÓ Kedvencek Eledele Kligaant Gépészeti, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. MOL benzinkút Pécel MK Autójavító MókusVill Növényvilág Magyarország Kft. 5letes 1×1 Bt. Ajándékai Sitkei Adrienn – fotográfia PAPP AUTÓSZERVIZ Pelenkadiszkont Reklám és Irodatechnika Spájz Biobolt
Részletekért like-old facebook-oldalunkat www.facebook.com/pecelivaroskartya és kövesd weboldalunkat! www.varoskartya.eu
az egésznapos munka után nincs erőd elmenni a városból vásárolgatni? NEM IS KELL!
%
VÁROSKÁRTYA Apróhirdetés Otthon végezhető! Reklámtárgyak összeállítása stb. Érd: 06-90-60-36-07 (http://audiopress-hungary.webnode.hu 635 Ft/min, 06-209104517)
Édes Cukrászat
Helyben sütött házi sütemények, torták az Ön elképzelése alapján
2119 Pécel, kossuth tér 4. Nyitvatartás: Naponta: 10.00-19.00-ig kedden: zárva
telefon: 28/454-088 Mobil: 70/522-7430 www.edescukraszat.hu
[email protected]
16
Hirdetés
2015. június 12. Péceli Hírek
Készülőben Pécel harmadik játszótere A nemrégiben Kelőben megépült játszótér után most újabb helyszínen kezdődtek meg a munkálatok. A játékokat már június első napjaiban elhelyezték a Pécel, Maglódi út 12. alatt, a Club11-kastélyvendéglő és a Pekáry-kastély kertjében. Várhatóan néhány héten belül elkészül és így a városközponttól nem messze élő gyermekes családoknak is lesz a közelben alkalmuk kikapcsolódni a szabadban.
Már elkészültek az alapok június elején
Eagle Industry Hungary Kft. 14 világmárka | 10 év tapasztalat Közel 100 munkatárs 21 gyártósor | Japán minőség
HA SZERETI A PÖRGŐS MUNKÁT, szeretne egy biztos, jó légkörű, előrelépési lehetőségeket is nyújtó munkahelyet, vállalja a 3 műszakos munkarendet, jelentkezzen hozzánk! GÉPKEZELŐ OPERÁTOROKAT FELVESZÜNK FELADATOK autóipari alkatrészek összeszerelése, legyártott termékek ellenőrzése, minőségügyi és teljesítményelvárások betartása ELVÁRÁSOK 3 műszak vállalása (hétfőtől péntekig tartó beosztás alapján), jó látás, jó kézügyesség, állóképesség, minőségorientált hozzáállás, minimum 8 általános végzettség, szakképzettség előnyt jelent JELENTKEZÉS Önéletrajzát a
[email protected] e-mail címre küldheti, vagy eljuttathatja levélben (Eagle Industry Hungary Kft. 2119 Pécel Határ út 3.)
Péceli Hírek 2015. június 12.
Ferlux-vill Kft. Nemes FereNc
villanyszerelő mester | 06 30 96 43 259
[email protected] | 2119 Pécel, Klapka u. 8.
EmElőkosaras autó bérElhEtő!
17
Hirdetés
TAKARÉK KIVÁLTÓ HITEL ÉLJEN A FORINTOSÍTÁS ADTA HITELKIVÁLTÁS LEHETŐSÉGÉVEL A PÁTRIA TAKARÉKSZÖVETKEZET SEGÍTSÉGÉVEL!
(emelőmagasság 13 m-ig)
Cserélje le a kedvezőtlen banki jelzáloghitelét Takarék Kiváltó Hitelre!
Önnek megérné kiváltani? Nézzen be hozzánk! Bővebb információ: +36 70 320 9425 LEGKÖZELEBBI FIÓKUNK, INNEN 5 PERCRE: 1065 BUDAPEST, BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT 37. Telefonszám: +36 70 370 7946
ƌĚĞŬůƅĚũƂŶ ĮſŬũĂŝŶŬďĂŶ͗ ďŽŶLJ͕ ůďĞƌƟƌƐĂ͕ hW^d s/͕͘ ys/͕͘ ys//͕͘ ys///͕͘ ĞŐůĠĚ͕ ĞŐůĠĚďĞƌĐĞů͕ ƐƂŵƂƌ͕ ĐƐĞƌ͕ 'ŽŵďĂ͕ 'ƂĚƂůůƅ͕ 'LJƂŵƌƅ͕ /ƐĂƐnjĞŐ͕ :ĄƐnjŬĂƌĂũĞŶƅ͕ <ŝƐƚĂƌĐƐĂ͕ <ŽĐƐĠƌ͕ DĂŐůſĚ͕ DĞŶĚĞ͕ DŽŶŽƌ͕ EĂŐLJŬƅƌƂƐ͕ EĂŐLJƚĂƌĐƐĂ͕ ELJĄƌĞŐLJŚĄnjĂ͕ ELJĄƌƐĂƉĄƚ͕ ^ƺůLJƐĄƉ͕ dĄƉŝſďŝĐƐŬĞ͕ WĄŶĚ͕ WĠĐĞů͕ WŝůŝƐ͕ dƂƌƚĞů͕ dĄƉŝſƐĄŐ͕ dĄƉŝſƐnjĞŶƚŵĄƌƚŽŶ͕jƌŝ͕můůƅ͕sĂƐĂĚ͕sĞĐƐĠƐ
A Takarék Kiváltó Hitel részletes feltételei megtalálhatók a vonatkozó Általános Szerződési Szabályokban, Üzletszabályzatban, illetve Hirdetményben, amelyeket a Szövetkezeti Hitelintézetek kirendeltségeiben és honlapján érhet el. További, részletes információkért forduljon a Szövetkezeti Hitelintézet munkatársaihoz! A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek. A Hitelintézetek a hitelbírálat jogát fenntartják.
Minden héten új akció val várjuk kedves vásárlóink at!
PÉCEL, BAROSS U. 4.
NáluNk is tud baNkkártyával fizetN i!
vegyes árucikk | kozmetikum | játékok | Édesség Illatszer | Iparművészeti áruk | Konyhafelszerelés
Nyitva tartás: Hétfő-péntek: 08.00-19.00 Szombat: 08.00-14.00
18
2015. június 12. Péceli Hírek
Hirdetés
• Számítógépek, notebookok, alkatrészek, kiegészítők • Nyomtatók, eredeti és utángyártott patronok, tonerek • NOD32 Antivírus forgalmazás, vírusirtás • PC, notebook és játékkonzol javítás • Hálózati eszközök forgalmazása • Szünetmentes tápegységek, túlfeszültség védelem • Digitális fénykép kidolgozás, 10x15 cm méretben, azonnal
éGre s ít G e s s Gyor séGe? van szük Gyors pénzhez jutás arany ékszer fedezetre Diszkrét, udvarias és gyors kiszolgálás mellett veheti igénybe szolgáltatásunkat! Jelen tájékoztatás nem teljes körű. További részletekért kérjük, forduljon zálogfiókjaink munkatársainkhoz, akik készséggel állnak rendelkezésére. Ez a tájékoztatás nem minősül ajánlattételnek, az itt szereplő adatok kizárólag tájékoztató jellegűek. A zálogtermékekre vonatkozó további feltételeket a takarékszövetkezet Általános Üzletszabályzata, valamint Hirdetménye tartalmazza. Jelen ajánlatunk nem tekinthető semmiféle körülmények között hitelígérvénynek, banki kötelezettség vállalásnak.
Pécel, Rákos u. 10. • Tel./fax: 06-28/452-025 Tel.: 06-70/299-8080 •
[email protected]
www.coser.hu
aLBertIrsaI zÁLoGFIÓk • 2730 albertirsa, Pesti út 28. • tel.: 53/370-440 CeGLéDI zÁLoGFIÓk • 2700 Cegléd, eötvös tér 6. • tel.: 53/506-114 GÖDÖLLŐI ZÁLOGFIÓK • 2100 Gödöllő, Szabadság tér 6. • Tel.: 28/410-351 PéCeLI zÁLoGFIÓk • 2119 Pécel, ráday Gedeon tér 10. • tel.: 28/547-740
WWW.PATRIATAKAREK.HU
F [Fonbau Kft.] Reklám- és grafikai szolgáltatások egy helyen
FACEBOOK.COM/PATRIATAKAREK FACEBOOK.COM/TAKAREKPONT
[júniusi szórólap akció!] Egész júniusban min. 1000 db szórólap rendelése esetén ajándékba adunk 30 db a/3-as plakátot!*
min. 1000 db hoz ] [ szórólap
] [ Ajándék át! 30 db plak
[ Legyen sikeres nyári rendezvényed, promóciód!] *A plakát grafikai szerkesztési díja és nyomtatása is ingyenes! Részletekért érdeklődj:
[email protected]
Péceli Hírek 2015. június 12.
19
Hirdetés
Gyermekruha üzlet és webáruház Pécelen!
Gyermekruháink 50-176-os méretig kaphatóak!
Nyári kínálatunkból
5
%
Készüljön fel nálunk a nyárra, válassza a minőséget!
Városkártya kedvezmény
üzletünk nyitva tartása: Hétfőtől-péntekig: 09:00-17:30 Szombaton: 09:00-13:00
2119 Pécel, Rákos utca 6. | www.gyermekruhashop.hu Tel.: 06 30 233 0802 | Kövess minket a facebook-on is!
www.novenyvilag.hu
Cím: Szondi utca 53. (Szondi-Fáy utca sarok) Nyitvatartás Hétfő: 12-19 NÖVÉNYVILÁG Kedd-Péntek: 09-19 Szombat-Vasárnap-Ünnepnap: 09-14 Telefonos egyeztetés esetén eltérő időpontokban is rendelkezésre állunk. KERTTERVEZÉS ÉS-ÉPÍTÉS, VIRÁGDEKORÁCIÓ
ÜNNEPI, ALKALMI CSOKROK
TV SZERVIZ LCD, PLAZMA és HAGYOMÁNYOS TELEVÍZIÓK, KAMERÁK, HIFI KÉSZÜLÉKEK, HÁZIMOZI RENDSZEREK JAVÍTÁSA GARANCIÁVAL
LG – GRUNDIG – SAMSUNG – ORION – THOMSON
SZAKSZERVIZ P és P Szerviz Bt. Tel.: 06-70/406-2020; 06-30/931-0899
LAKÁSDEKORÁCIÓK
Pécel Város Önkormányzatának havilapja
Kiadja az önkormányzat megbízásából a Fon-bau Kft. Főszerkesztő: Dr. Horváth K. József; +36 20 985-5930;
[email protected] Munkatársak: Kiss Krisztina, Lehoczkyné Gyetvai Ágnes
KÉZMŰVES MŰHELY, AJÁNDÉKÖTLETEK...MINDEN AMI VIRÁG! 06 20-370-60-50 |
[email protected] www.facebook.com/pipacsviragbolt
Tördelés: Bajnóczi Anna Nyomda: Királypapír Plusz Kft. Megjelenik: minden péceli háztartásban
Hirdetésfelvétel: Kiss Krisztina Tel.: 06-20/598-0053; E-mail:
[email protected] A Péceli Hírek következő száma 2015. július 10-én jelenik meg. A lapzárta időpontja: június 25. Nyomdába adás: július 03.
20
2015. június 12. Péceli Hírek
o sk á r ár
a ty
V
Hirdetés
10%
városkártya kedvezmény szolgáltatásra
k
ed
vezmény
Nyári bérlet akció
Bőröd (sz)ÉPSÉGÉÉRT! Sokan nem használnak semmilyen kozmetikumot a szoláriumozás, napozás közben/után, pedig nagyon sokat számít! Ezzel az akcióval szeretnénk ennek fontosságára felhívni a figyelmet!
100 perces bérlet: 8500 Ft
ok!
dÉk n á j a + francia vanilíás
testradír
citromos vagy mentolos
olívás
olajos testpermet
tusfürdő
1000 Ft kedvezmény krémekre Az ajándékok értéke min. 2500 Ft, így számolj csak: 60 ft/perc a bérlet. Ha már csokibarna vagy, még akkor is megéri!
Az 1000 Ft-os kedvezmény az 1000 Ft alatti krémek esetében is 1000 Ft, valamint csomagajánlatainkra vonatkozik. Akció érvényessége:
május 21június 21.
Bérlet felhasználhatósága: Augusztus 31.-ig Részletekről érdeklődj személyesen szoláriumunkban!