Páter Béla emlékezete

Páter Béla emlékezete

Páter Béla emlékezete Megemlékezés halálának 70. évfordulójára Kolozsvár, 2008. június 20–22.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása Kolozsvár, 2010

Szerkesztették: Farkas Zoltán és Lázár László Lektorálta: Dr. Jakab Sámuel Olvasószerkesztés, korrektúra: Kürti Miklós A fedôlap fotóját készítette: Essig József Tördelés, borítóterv: Balogh Zsuzsa

© Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2010 Nyomdai munkálatok: GLORIA, Kolozsvár Felelôs vezetô: Nagy Péter

Descrierea CIP a Bibliotecii Naøionale a României OMAGIU. Páter, Béla Páter Béla emlékezete : megemlékezés halálának 70. évfordulójára / ed.: Farkas Zoltán, Lázár László. - Cluj-Napoca : Societatea Muzeului Ardelean, 2010 ISBN 978-606-8178-14-1 I. Farkas, Zoltán (ed.) II. Lázár, László (ed.) 58(498) Páter, B

Elôszó A tudományok úttörôirôl, egykori mûvelôirôl ritkán emlékezünk meg, az idô haladtával pedig a mulasztások egyre nehezebben pótolhatók – így sokuk emléke kitörlôdik a köztudatból. Nevük hiába szerepel a különbözô lexikonokban, ezeket kevesen lapozzák fel, s tanulmányozzák. A tudománytörténészekre, szakírókra hárul munkásságuk felkutatása, eredményeik értékelése, népszerûsítése. Dr. Páter Béla a kassai, majd kolozsvári mezôgazdasági tanintézet egykori tanára, a kolozsvári Mezôgazdasági Akadémia néhai rektora (1910–1920), a világ elsô gyógynövény-kutató állomásának a megteremtôje – érdemei azonban feledésbe merültek. Pedig életében itthon és külföldön egyaránt igen értékelték munkásságát. Két, sôt három ország és nemzet büszkélkedhetett Páter Bélával. A 2008-as emlékévben elsôként a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Mûhelyben emlékeztek meg „Páter Béláról, a vallásos tudósról”, Farkas Zoltán és Lázár László, az EME agrárszakosztályának alelnöke és titkára vezette kerekasztalbeszélgetés keretében. Június 20–22-én Kolozsváron háromnapos megemlékezésre került sor, Páter Béla halálának 70. évfordulója alkalmából. A rendezvény fôszervezôje az EME Agrártudományi Szakosztálya volt, társrendezôk: az egykori Mezôgazdasági Akadémia utódja, az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem, az Evangélikus-Lutheránus Püspökség, valamint az Erdélyi KárpátEgyesület. A megemlékezô ünnepségsorozat elsô napján az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem tanárai, az EME képviselôi és a meghívottak tartották meg elôadásukat. Második nap az Erdélyi Kárpát-Egyesület szervezésében a Páter-úton a Páter-forrásig kirándult az ünneplô társaság, a Páter Béla által talán leginkább kedvelt kirándulóúton, a Bükk-erdôn keresztül. Gyógynövény-megfigyeléssel tarkított kirándulás végén rögtönzött fotókiállításon is megcsodálhattuk a természet szépségeit. A harmadik napon az (Erdélyi) Evangélikus-Lutheránus Püspökségen, Adorjáni Dezsô püspök cerebrálásával ünnepi istentiszteletre került sor, majd azt követôen, a belsô udvaron a Páteremlékplakett leleplezésére. A plakett, amely Venczel Árpád szobrászmûvész alkotása, Páter Bélának mint botanikusnak és az Evangélikus-Lutheránus Egyház egykori gondnokának állít emléket. A tudományos ülésszakon Egyed Ákos, az MTA kültagja, az EME elnöke mondott megnyitó beszédet, majd az EME kutatói, külföldi vendégelôadók, valamint az EKE elnöke mutatták be Páter Béla életét, munkásságát, követôit, a Páter-hagyományokon alapuló botanikai kutatások eredményeit. Jelen kötet az itt elhangzott elôadásokat, illetve a megemlékezô rendezvénysorozatra elküldött dolgozatokat és adalékokat tartalmazza. 5

Páter Béla egyetemi tanár, a kolozsmonostori Mezôgazdasági Akadémia rektora, tankönyvíró, botanikus, gyógynövényszakértô, gyógyteák elôállítója, gazdasági szervezô, ugyanakkor nagy kiránduló, túrázó, egyházának oszlopos támasza. Munkahelyét, választott hazáját az elsô világháborút követô hatalomváltás után sem hagyta el. Tevékenységét minden területen elismerés fogadta már életében, a román hatóságok, sôt a királyi család is elismerte rendkívüli tudományos eredményeit. A második nagy világégés után Páter Béla emlékével kevesebbet foglalkoztak, a köztudatban kezdett feledésbe menni. Csupán a tudósok közösségében ápolták emlékét, és méltatták munkásságát. Idén Páter Béla születésének 150. évfordulóját ünnepeljük. A kerek évforduló alkalmat nyújt arra, hogy méltó megemlékezés és ismertetô anyagok közlése révén nagy tudósunk újra a közfigyelem középpontjába kerüljön. A két évvel ezelôtti ünnepi elôkészületek során Páter Zoltán oldalági rokon1 jóvoltából felderítettük Páter Béla egyenes ági és oldal ági rokonságát, és minden, még élô rokont meghívtunk az ünnepségre. Nagy örömünkre szolgált, hogy a rendezvényre a számos agrárszakember, valamint a szervezô intézmények népes képviselete, köztük jeles tudósok mellett eljöttek Páter Béla Marosvásárhelyen és Kolozsváron élô rokonai, valamint a ma Magyarországon élô két dédunoka is, Páter Áron és Tünde – édesanyjuk kíséretében Tekintettel a két évvel ezelôtti rendezvény sikerére, az elnökség és a szervezôk jónak látták könyv formájában megjelentetni az eseménysorozaton elhangzott elôadásokat, tudományos ismertetôket, valamint azon meghívott elôadók dolgozatait, akik az ünnepségen nem vehettek részt – reményeink szerint ebben az évben, a kettôs évforduló, a Páter Béla születésének másfél százados, és fia, Páter Károly 2 születésének 110. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen ôk is jelen lehetnek majd. A jelen kötet célja tájékoztatni a nagyközönséget Páter Béla sokirányú és úttörô munkásságáról. Farkas Zoltán

1

matematikus, lásd: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, ill. Szabó T. Attila: Páter Béla és a kolozsvári Gyógynövénykísérleti Állomás (1904–1919) dokumentumai és emlékei (1967–1987) 2 egyetemi tanár, a jelenlegi Gödöllôi Szent István Egyetem, volt Agrártudományi Egyetem hajdani rektora 6

Kedves jelenlévôk, Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm a rendezvényünkön megjelenteket, a határon túlról, Magyarországról érkezôket külön is szeretettel köszöntjük, és mindenkit, aki megtisztelte jelenlétével ezt a rendezvényt. Az utókor rendszerint azokról az elôdökrôl nem feledkezik meg, akik az élet valamely területén maradandót alkottak, vagy kezdeményezôi voltak olyan tevékenységeknek, amelyeknek folytatása volt, és amelyek valahogyan a mai életünkbe, korunkba is befolynak, azt befolyásolják. Páter Béla, akire ma emlékezünk, mindkét említett kritériumot kimeríti, annak megfelelôen maradandót alkotott, és kezdeményezô is volt. Maradandó eredményt tudományos munkái jelentenek, különösen a botanika területén kifejtett munkássága, s tudjuk azt is, hogy kezdeményezôje volt Kolozsvárt a gyógynövénykultúra felkarolásának. Mindez elegendô érv arra, hogy Páter Béla professzor idôszerûségérôl beszéljünk. Az ô munkássága egyszerre volt értékmegôrzô és értékteremtô – gondolok itt a természetvédelemre, alapjában véve, a gyógynövénygondozásban és felhasználásában kifejtett tevékenységérôl van szó. Errôl, mint közismert, elismerô, szép szavakkal emlékezett meg Gidófalvy István, a régi Kolozsvár, a régi Erdély kiváló személyisége. Ugyanakkor intézményszervezôi képességét, odaadó, lelkiismeretes és értô hozzáállását is ki kellene emelni. Nem csoda, hogy négy kolozsvári intézmény tartja magáénak: az Agronómiai Intézet, az Erdélyi Kárpát-Egyesület, az Erdélyi EvangélikusLutheránus Egyház és végül, de nem utolsósorban az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az EME. Mindegyik említett intézmény történetébe, s ezek által Kolozsvár városunk történetébe is beírta nevét. Itt sokan vagyunk olyanok, akik gyakran jártunk annak idején a Páter-ösvényen, és a Páter-kúthoz is el-elmentünk, emlékezve rá, és ugyanakkor nosztalgiával gondolva azokra az idôkre, amikor még olyan jelentôs és igencsak kulturált turizmus volt a városban és környékén, amilyen sajnos ma nincsen. Az EME választott tisztségviselôjeként, szakosztályi elnökeként, neves tudományterjesztôjeként egyaránt tiszteljük és ápoljuk emlékét. Errôl külön elôadás fog elhangzani rövidesen, aminthogy a többi intézményben viselt tisztségeirôl is. A megalapításának 150. évfordulójához közeledô EME különös gonddal igyekszik számba venni kiemelkedô jelentôségû elôdeit. Azért is jól jött ez a rendezvény, hiszen általa Páter Béláról jóval többet fogunk tudni, mint eddig, letöröljük a port tárgyi és szellemi hagyatékáról, és jobban el tudjuk helyezni az alakját az erdélyi tudománytörténetben. Ezt ígérik, nyilvánvalóan ezt is adják majd a programban feltüntetett elôadások. Nem rejtjük véka alá azt a véleményünket, hogy szükségünk van az elôdök példamutató munkásságának felmutatására, hogy a rendkívül bonyolult, a történelmi értékek iránt nem kellô figyelmet mutató világunkban erôt meríthessünk az elôdök, az elôttünk járók munkásságából, hogy a ránk testált értékek mentését és 7

az új követelményeknek megfelelô fejlesztését vállaljuk. Külön öröm az EME vezetôsége számára, hogy a Páter Béla emlékének szánt ülésszakot a legifjabb szakosztályunk, az Agrártudományi Szakosztály kezdeményezte. Ezért illesse köszönet a kezdeményezôket és a rendezvény elôkészítôit. Ezekkel a gondolatokkal kívánok sikeres és hasznos tanácskozást ennek az ülésszaknak. Mindenkinek kellemes ittlétet kívánok. Köszönöm. Kolozsvár, 2008. 06. 20. Egyed Ákos

8

I. rész Tanulmányok

Páter Béla tudományos és tudománynépszerûsítô munkássága Farkas Zoltán Életrajzi adatai A neves gyógynövénykutató 1860. szeptember 9-én született a Sáros megyei Eperjesen. Ôsrégi szepesi család sarja. Elôdei – a lôcsei városi levéltár adatai szerint – a XVI. század óta Lôcsén laktak. Apja, Páter Károly Lôcsén törvényszéki bíró. Anyja, Fornét Antónia a sztrázsai (michelsdorfi) evangélikus lelkész leánya. A Fornét család ôsei bárói ranggal rendelkeztek. Franciaországból, a hugenották üldözésekor menekültek elôbb Ausztriába, majd Felsô-Magyarországon telepedtek le, ahol nevüket Fournet-ról Fornétra változtatták. Páter Károly és családja csupán egy évig, 1860-ban tartózkodott Eperjesen, ekkor született hetedik – egyben utolsó – gyermekükként Béla fiuk. 1861-ben a család újra Lôcsére került, a szülôk halálukig itt laktak. Páter Béla Lôcsén végezte elemi és középiskolai tanulmányait. Fôiskolai tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen és a Királyi József Mûegyetemen folytatta. 1883-ban természetrajz- és földrajzszakos középiskolai tanári oklevelet szerzett (Györffy 1939, Páter Sándor 2008). Más szerzôk szerint 1882-ben végzett (W. Nagy 1988). 1882–1884 között a Budapesti Királyi József Mûegyetem növénytani tanszékén dolgozott mint tanársegéd (W. Nagy 1988), majd 1884-ben a Kassai Gazdasági Tanintézet növénytani tanárának nevezték ki. Elsô cikkeit Klein Gyula mûegyetemi professzor buzdítására írta, ezek 1883-ban a Természettudományi Közlönyben jelentek meg. Klein Gyula – fônöke és tanára – szintén lôcsei származású, híres botanikus volt, akivel szünidôkben sokszor vett részt botanikai kirándulásokon. (Györffy) Kassai tartózkodása idején több szakmai egyesületnél vállalt feladatot: titkára volt a Felsô-Magyarországi Kertészeti Egyesületnek, a kassai Állatvédô Egyesületnek és a Magyarországi Kárpát-Egyesület kassai szakosztályának. Ebben az idôben hallgatói számára megszerkesztette Gazdasági Növénytani Vezérfonal c. kurzusát (1890), majd kutatásainak eredményeit két fontos írásában közölte: A legfontosabb pázsitfélék gyakorlati ismertetése (1891), ill. A vetések kifagyásáról (1893) címûben. Ezenkívül több, mint száz rövidebb írása jelent meg a korabeli szaklapok – a Természettudományi Közlöny, Köztelek, Mezôgazdasági Szemle és Gyakorlati Mezôgazda – hasábjain. 10

1893-ban áthelyezték a Kolozsmonostori Gazdasági Tanintézethez. Idekerülését valószínûleg az akkori igazgató, a nagy szervezôtehetséggel megáldott Vörös Sándor szorgalmazta, aki erôsíteni, fiatalítani igyekezett a tanintézet tanári karát. Tulajdonképp helycsere történt, ugyanis Páter Béla elôdjét, a valamivel idôsebb, szintén kitûnô szakembert, Szaniszló Albertet az ô helyébe a kassai tanintézethez helyezték át. Páter 1893–1912 között a kolozsvári Állami Vetômagvizsgáló Állomás vezetôjeként a lóheremag tisztításának és arankamentesítésének az úttörôje. 1904-tôl gyógynövénytermesztési kísérleteket folytatott. Megszervezte a gyógynövény-botanikus kertet, és vegyi laboratóriumot szervezett a hatóanyagtartalom meghatározására. Ebbôl a magból fejlôdött ki Kolozsváron a világ legelsô gyógynövény-kísérleti állomása, ennek igazgatója volt 1931-ig. Nem kevesebb, mint 136 fajjal kísérletezett, a legtöbbnél elsô ízben ô közölt adatokat a termesztésbevonás lehetôségeirôl és a terméshozam gazdasági vonatkozásairól. Mûtrágyázási kísérletei úttörô jelentôségûek (Rácz 2002). A gyógynövények iránti érdeklôdésében közrejátszhatott, egyebek között, az a tény, hogy a Gazdasági Tanintézet, 1907-tôl a Gazdasági Akadémia akkori igazgatója, Páter Béla elôdje, Szentkirályi Ákos (1851. január 27.– 1933. május 23.) gyógynövénytermesztéssel foglalkozott Marosludas melletti birtokán. 1906-ban a Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen megszerezte a „növénymorfológia és -ökológia tudományok magántanára” képesítést; disszertációja: Paszulybetegségek (2 színes táblával). 1907-ben az egyetem magántanára lett. 1920ig a gyógyszerészhallgatóknak a gyógynövények ismertetését adta elô. 1910-ben kinevezték a Gazdasági Akadémia igazgatójának. 1913–1914 között a Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem növénytani tanszékének ideiglenes vezetôje volt – errôl a tisztségérôl lemondott Györffy István javára, hogy folytathassa tanári munkáját a Gazdasági Akadémián és gyógynövény-kutatásait. A tudományegyetemen 1920-ig a gyógyszerész-hallgatóknak gyógynövény-ismeretet adott elô. 1920-ban, a hatalomváltozás után a Magyar Földmûvelési Minisztérium felajánlotta Páter Béla számára a Budapesti Kertészeti Tanintézet igazgatói állását, de ô választott hazájában, Kolozsváron maradt, Farkas Árpáddal együtt – a többi tanár Magyarországra távozott. A következô évben, 1921-ben viszont kénytelen volt megválni a Gazdasági Akadémia igazgatóságától és tanári katedrájától. 1922-tôl Martinovici Constantin újonnan kinevezett rektor mellett, ha nem is hivatalosan, de ügyvezetô társrektorként mûködött, és 1931-ig megmaradt a gyógynövény-kísérleti állomás vezetôjének. A botanika tanára Iuliu Prodan lett. A Mezôgazdasági Fôiskola centenáriumi kiadványa és az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem 2004-es (a 135 éves évfordulóra kiadott) kötete tanárainak névsorában az 1928–1938-as idôszakban tanárként van feltüntetve. Még nem találtunk utalást arra, hogy ebben az idôszakban tanított-e románul, vagy csak tiszteletbeli tanári („profesor onorific”) státusa volt. 1931. január 31-én a Román Országos Mezôgazdasági Kutatóközpont és a Kolozsvári Felsôfokú Mezôgazdasági Akadémia kezdeményezésére, nyugdíjba vonulá11

sa alkalmából a hetvenéves Páter Bélát, a tiszteletére rendezett ünnepségen, Gh. Ionescu-Šišešti, az Institutul de Cercetãri Agricole România (I.C.A.R.) vezérigazgatója táviratban köszöntötte: „Kérem, tolmácsolják Páter Béla professzor úrnak (...) az iránta való megkülönböztetett rokonszenvemet és megbecsülésemet, és legmelegebb jókívánságaimat, jó egészséget, hosszú életet és lelki megelégedést.” Személyesen köszöntötték: Mihai Šerban, a Kolozsvári Mezôgazdasági Akadémia rektora, és Nicolae Sãulescu, a kolozsvári I.C.A.R. igazgatója (V. I. Peštean 2006). Páter Béla válaszbeszédében kiemelte, hogy érdemes volt Kolozsváron maradnia, mert hagyták, hogy folytathassa munkáját, és személyét megbecsülés övezte. A román kormány több magas kitüntetéssel ismerte el munkásságát, érdemeit: Ordinul Coroana României, Ordinul Steaua României, Meritul Agricol, Crucea Meritul Sanitar. 1938. június 21-én halt meg Kolozsváron, ott is temették el. Temetésén Mihai Šerban, a Kolozsvári Mezôgazdasági Akadémia akkori rektora az alábbi szavakkal méltatta: „Elmondhatom, hogy példát mutató mûködése a Gazdasági Akadémia élén távozása után is termékenyítôleg hatott, s alapja volt mindannak, amit ebben az intézményben megvalósítottunk. Mindig hû maradt népe nyelvéhez és kultúrájához, de jó állampolgára volt közös hazánknak is.” Páter Béla halálát egy tragikus körülmény okozta. Tüdôgyulladásából még nem teljesen felépülve, orvosa tilalma ellenére elindult a Szamos partján botanizálni, s belecsúszott a folyóba. Arra járó emberek kimentették, hazavitték, de kiújult tüdôgyulladásából már nem tudott felépülni.

Munkássága Kolozsvári tanárkodása idején Páter Béla kutatói és szakírói tevékenysége hangsúlyosabbá vált. 1895-ben megjelent a Népszerû gazdasági növénytan az alsófokú gazdasági iskolák számára címû tankönyve, valamint A gabonafélék, a burgonya és a szôlô legfontosabb gombabetegségei címû szakkönyve. Egy év múlva tette közzé Állattan földmûvesiskolák számára címû tankönyvét, amely a Földmûvelésügyi Minisztérium pályázatán elsô díjat nyert. (W. Nagy 1988) 1900-ban Páter Béla is részt vett Magyarország küldöttségében a párizsi világkiállításon, ahol munkásságát és gyógyteáit aranyéremmel jutalmazták. (Unokája, Páter Sándor közlése) 1902-ben megjelent az akadémiai hallgatók számára készült Gazdasági növénytan elsô kötete. A második kötet kiadási nehézségek miatt csupán 1908-ban jelenhetett meg. A gyógynövényekrôl elsô írása 1905-ben jelent meg: A vadontermô orvosi növények szedésérôl (Gazdasági Lapok, 57. évfolyam, 34. szám, 665.). 1906-ban már hat 12

írást tett közzé: Ánis (Erdélyi Gazda, 38. évf., 4 sz. 169.), A borsmenta jelenlegi szerepe a világpiacon (Gazdasági Lapok, 58. évf., 8 sz., 143–144.), A gyógynövények termesztése (Gyógyszerészeti Közlöny, 22. évf., 295–296.), A gyógynövények termesztése (Kolozsvár, Ajtai nyomda, 96 oldal, Az Erdélyi Gazdasági Egylet Könyvkiadó Vállalatának 51. füzete), A jóféle pangyökér (Mezôgazdasági Szemle, 24. évf. 7. füzet, 312–314.), A vadon termô gyógynövények, valamint a gazdasági melléktermékek gyógyszertári értékesítésének rövid ismertetése (Bp., Pátria nyomda, 131 oldal.). Ezek után cikkeinek többségében a gyógynövények leírásával, gyógyhatásuk ismertetésével foglalkozott. Felhasznált minden alkalmat, hogy írásaival népszerûsítse a gyógynövények jelentôségét és felhasználását. 1922-tôl kezdve több román nyelvû közleményt jelentetett meg, sôt, többnyelvûeket is. 1924-ben megjelent magyar nyelven A gyógynövénytermesztés rövid foglalatja c. munkája (Kolozsvár, Minerva Rt.). 1925-ben megjelent írásai: – Cultura mãtrãgunei (A nadragulya termesztése); Buletinul Agriculturii nr. 5–6, Bucurešti; – Cele mai noi ceaiuri medicinale ši folosirea acelora – Neue heilsame Teearten und ihre Anwendung – Újabb gyógyító teák és azok használata – Novya sorta lecebaryk caev e ik prinicnenie; – La culture des plantes medicinales en Roumanie, Buletinul Agriculturii. 1926 – Cultura plantelor medicinale (Gyógynövénytermesztés) – 27 faj ismertetése. 1927 – Plantele medicinale sãlbatice (Vadon termô gyógynövények); Buletinul Agricol, vol. III (57 faj). 1928 – A gyümölcsfák téli ápolásáról. Az Erdélyi Gazdasági Egylet december 8án tartott elôadásának kiadása, Oradea – Nagyvárad, Apollo Kiadó. 1929 – A gyümölcsfák betegségei és ellenségei, valamint a gyümölcsfák terméketlenségének okai, Kolozsvár, Minerva Rt. 1931-ben Al. Potloggal közösen nyolcvan oldalas könyvben száz termesztett és vadon termô növényfaj leírását közölték. 1932-ben megjelent egy újabb magyar nyelvû kiadványa: Csodahatású gyógynövények, Kolozsvár, Minerva Rt. nyomdája. 1932-ben megalakította a Cooperativa Adonis nevû gyógynövénygyûjtô és -értékesítô szövetkezetet. 1923-ban önmaga számára csendes ünnepként jegyezte fel ezredik szakcikkének megírását (Györffy 1938) – feltételezzük, hogy haláláig még 200 cikket írt. A magyarországi Agrártudományi Egyetem Könyvtárának kiadásában (AEKKK, 1959) megjelent füzet szerint az Országos Mezôgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ bibliográfiai csoportja mindössze 620 írását tudta felkutatni. A fentebb említett lapokon kívül még közölt a Mezôgazda, Gazdasági Lapok, Kísérletügyi Közle13

mények, Gyógyszerészeti Értesítô, Gyógyszerészeti Közlöny és fôleg az Erdélyi Gazda címû folyóiratokban, valamint külföldi lapokban (Pharmazeutische Post, Pharmazeutische Zentralhefte, Pharmazeutische Monathefte, Heil- und Gewürzpflanzen). Páter Béla nagyszerû tanár volt. Tanítványait jól felkészítette botanikából, biztos tudást adott számukra. Erre bizonyság, hogy a budapesti felsôfokú szôlésztanfolyamra jelentkezô tanítványaitól nem követeltek növénytanból felvételi vizsgát. Tanítványai közül többen is folytatták a gyógynövényekkel való foglalkozást – mindenképp kiemelendô Bodor Kálmán és ifj. Gidófalvy István munkássága. Meg kell emlékeznünk kiváló vegyész-munkatársáról, Kopp Elemérrôl (1890– 1964), akit Páter Béla 1923-ban a botfalusi cukorgyárból hívott meg a Gyógynövénykísérleti Állomásra, s aki késôbb az intézet utolsó igazgatója, 1949-tôl pedig a marosvásárhelyi OGYI farmakológiai tanszékének vezetôje. Kolozsvári tevékenysége idején Kopp Elemérnek több, mint harminc szakdolgozata jelent meg, jórészt külföldi szaklapokban (Rácz 2002). Ômellette olyan jeles tudósok sora nôtt fel, mint Rácz Gábor, Rácz-Kotilla Erzsébet, Csedô Károly és mások. Páter Béla gyermekei közül Károly (1900–1964) szintén neves agrárszakember – talajvegyész – lett. A Gödöllôi Agrártudományi Egyetem tanszékvezetô egyetemi tanáraként mûködött (1949–1964), és rektora is volt 1951–1955 között (W. Nagy 1988). Emlékére Gödöllôn utcát is neveztek el róla. Páter Béla legkisebb gyermeke, Gusztáv fia evangélikus lelkész lett, Kolozsváron és Szatmáron szolgált. Szülei sírjában van eltemetve. Páter Béla magatartását mindvégig a közjóért való tenniakarás jellemezte. Kolozsváron hamar bekapcsolódott a város közéleti tevékenységébe. 1907-tôl megszervezte a vadon termô gyógynövények begyûjtését. 1914-ben gyermeknyaraltatást szervezett, több nyaralótelepet vont be a külvárosi gyerekek egészséges üdültetésébe. Elsôként vezette be a védnöksége alatt álló iskolákban a rendszeres iskolai tejszolgáltatást. Az 1920-as években újraszervezte a háborúban megsemmisült erdélyi méhészgazdálkodást. Elsôsorban az Erdélyi Gazdasági Egyletben mûködött, ahol elôbb igazgató-választmányi, 1925-ben pedig tiszteletbeli tag lett. Az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek választmányi tagja volt, majd Szádeczky-Kardoss Gyula (1860. december 27.–1935. november 8.) halála után az egyesület Természettudományi Szakosztályának elnöki tisztét töltötte be. Ezenkívül az Erdélyi Kárpát-Egyesület választmányi tagja, majd elnöke, Kolozsvár szabad királyi város törvényhatósági bizottságának tagja, és a város gazdaságait ellenôrzô bizottságának elnöke volt – utóbbi minôségében egészen 1915ig élénk mûködést fejtett ki. (Györffy 1939) A kolozsvári ágostai evangélikus egyház kebelében is kivette részét a munkából. Éveken keresztül presbitere volt az egyháznak, 1925-ben pedig fôgondnokká választották. A Kolozsvárt élô szepességieket Fábry Viktor ev. lelkésszel összetoborozta, és 14

Scepusia néven kis társasággá szervezte, melynek ô az elnöke, Fábry pedig titkára lett. Ez a kis társulat rendes összejöveteleket tartott, járatta a különbözô szepesi lapokat, társas kirándulásokat és hangversenyt is rendezett. A háború kitörése véget vetett a Scepusia mûködésének. (Györffy 1939) Páter Béla Európa-szerte, sôt a tengerentúl is megbecsült botanikus és gyógynövényszakértô volt. Az általa megkezdett gyógynövénytermesztési kísérletek és gyógynövényvizsgálati kutatások nyomán kialakult Kolozsvári Gyógynövénykutató Állomás mintájára hozták létre jóval késôbb, az akkori Ausztria területén, Bécsben és Prágában a hasonló rendeltetésû intézményeket, majd Trianon után a csonka Magyarországon, elôbb Szegeden, majd egy jelenleg is mûködô gyógynövénykísérleti állomást Budakalászon. 1921-ben Bernben (Svájc) egy farmakológiai kongresszuson Tschirch professzor kiemelte Páter Béla különleges érdemeit a gyógynövények kutatása terén (V. I. Peštean 2006). Az erdélyiek – szakemberek és egyszerû gyógyulni vágyók egyaránt – tanácsért jártak hozzá. A romániai tudományos és mezôgazdasági vezetô körök is csakhamar felfigyeltek tevékenységére, és rájöttek arra, hogy ezt a csendes, szerény embert egész Európában ismerik és becsülik. Megtörtént, hogy egy romániai egyetemi tanár, Párizsban járván, szakkérdéseivel egy ottani tudóshoz fordult, akitôl azt a választ kapta: ebben a kérdésben csak Páter Béla illetékes, ôt keresse fel Kolozsváron. 1957-ben az Amszterdamban megtartott gyógynövénykongresszus elnöki megnyitóján T. H. L. van Os nagy elismeréssel emlékezett meg Páter Béla 1914 elôtti úttörô munkájáról, amelyet a holland gyógynövénykutatás is kiindulásként, intézetei megszervezésében mintaként tekintett. (Ifj. Szabó T. 1970) Egyes méltatói kiemelik, hogy a XIX. század végi növénytani kutatásaiban, amikor a növényrendszertan volt elôtérben, jóformán úttörônek számított következetes biológiai szemlélete, errôl jónéhány írása tesz tanúságot: Ágak és gyökerek növekedéseinek összefüggésérôl (Természettudományi Közlöny, 18. kötet, 182–184.), Szövetkezés a növények között (1889, Természettudományi Közlöny, 21. kötet, 120– 121.), A szôlôlevelek hatása az érésre (1892, Gyakorlati Mezôgazda, 21. évf., 40. sz., 530–531.) stb. (AEKKK, 1959) Akárcsak sok kolozsvári kortársa (és a maiak is), nagyon szerette a Bükk-erdôt. Sokat járt ide kirándulni és botanizálni. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Erdély címû folyóiratában ismerteti a Bükk-erdô növényvilágát. Az általa annyiszor bejárt útszakasznak az EKE vezetôsége – tekintettel arra is, hogy élete utolsó éveiben a neves botanikus a szervezet elnöke volt – a Páter-út nevet adta. A helyiek által Flãmândának ismert forrást Páter-forrásnak nevezték el. Páter Béla szerteágazó tudományos, tudománynépszerûsítô, szakpedagógusiszakírói és emberbaráti jellegû munkásságával írta be a nevét a magyar tudománytörténetbe. 15

Legfontosabb önállóan megjelent munkái (Györffy 1939) • Növénytan. Dr. Prantl K. 5. kiadása után fordították Páter Béla és Lasz Samu. Budapest, 1884. Eggenberger kiadása • A gazdasági növénytan vezérfonala. Kassa, 1890. • A legfontosabb pázsitfélék gyakorlati ismertetése. Kassa, 1891. 33 lap • A Peronospora viticola és a black-rot. Kassa, 1892, Maurer János kiadása • A vetések kifagyásáról. Kassa, 1893., 45 lap • Népszerû gazdasági növénytan alsófokú gazdasági iskolák számára. A földmív. minisztérium pályázatán nyert megbízás alapján. Kolozsvár, 1895., 135 lap. Földmív. Minisztérium kiadása • A gabonafélék, a burgonya és a szôlô legfontosabb gombabetegségei. Kolozsvár, 1895. Az Erdélyi Gazd. Egylet kiadása. 5. kiadás 1911. • Gazdasági állattan földmívesiskolák számára. A földmív. minisztérium pályázatán nyert megbízása alapján. Kolozsvár, 1896. Földmív. Min. Kiadása. 2. kiadás 1905. • A haltenyésztésrôl. Kolozsvár, 1897. Az Erd. Gazd. Egylet kiadása. 6. kiadás 1911. • Vetômag eltartása és a magtárban kárt tevô állatokról. Az Erd. Gazd. Egylet kiadása. Kolozsvár, 1899. 4. kiadás 1911. • A házi állatok fontosabb élôsködôi. Erd. Gazd. Egylet kiadása. Kolozsvár, 1899. 2. kiadás 1904. • Ásványtan és geológia tanuló gazdák számára. Lampel Róbert kiadása. Budapest, 1899. 2. kiadás, Vitéz A. Kiadása, Kassa, 1913., 140 lap • Gazdasági Növénytan I. A virágtalan növények ismertetése, különös tekintettel termesztett növényeink betegségére. Kolozsvár, 1902., 183 lap • Gazdasági Állattan. A gazdaságra káros és hasznos állatok ismertetése Földmívesiskolák (esetleg gazdasági taniskolák) számára. Kassa, 1905., 114 lap • A vadon termô gyógynövények, valamint a gazdasági melléktermékek gyógyszertári értékesítésének rövid ismertetése. Az Orsz. Magy. Gazd. Egylet pályázatán nyert megbízás alapján. Budapest, 1906., Pátria kiadása, 131 lap. 4. kiadás 1912. • A gyógynövények termesztése. Az Erd. Gazd. Egylet kiadása. Kolozsvár, 1906., 97 lap • Növényboncz-, alak- és élettan gazdasági akadémiai hallgatók számára. Kassa, 1907., 211 lap, Vitéz A. kiadása • Gazdasági Növénytan II. A virágos növények ismertetése. Kassa, 1908., 296 lap, Vitéz A. kiadása • Rövid útmutatás a vadon termô gyógyító növények gyûjtésére. Kolozsvár, 1908., 7 lap. Erd. Gazd. Egylet kiadása. 2. kiadás 1911. • Milyen gyógynövényeket termesszen a kisgazda? A Köztelek Olcsó Könyvtára kiadása. B-pest, 1909., 63 lap • Die Heilpflanzenversuchsanstalt der landwirtschaftlichen Akademie in Kolozsvár. Heft 1. Kolozsvár, 1914., 47 lap. – Heft 2. Kolozsvár, 1917., 70 lap. – Heft 3. Kolozsvár, 1918., 53 lap 16

• La culture des plantes médicinales en Hongrie. Rem. 1914. • A gyógynövénytermesztés rövid foglalatja. Erd. Gazd. Egylet kiadása. Kolozsvár, 1924. • La culture des plantes médicinales en Roumanie. Bucarest, 1925., Minisztérium kiadása • Szerkesztette a kolozsvári Gazd. Akadémia értesítôit az 1910–1918. években • Prof. Dr. Páter újabb gyógyító teái és azok használata. Amphora R. T. Brassó, 1925. Magyar, német, román és orosz nyelven. Páter Béla-emlékhelyek Kolozsváron Sírja a Házsongárdi temetôben, a lutheránus temetôkertben található. Az EKE a Bükkben egy turistautat és egy forrást nevezett el néhai vezetôjérôl (Páter-út, Páter-tetô, ill. Páter-forrás). Még mûködik az Agrártudományi Egyetem területén az általa létesített gyógynövény-botanikus kert, a Királyerdô alatt. Emlékplakettje a rektorok galériájában a Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem fôpavilonjában, a rektori hivatal folyósóján található.

Irodalomjegyzék 1. Farkas Zoltán: Dr. Páter Béla tudományos és tudománynépszerûsítô munkássága. Evangélikus Harangszó, Szatmárnémeti, 2008. május. 2. Dr. Györffy István: Dr. Páter Béla emlékezete. Erdélyi Múzeum, 1939, III, 236–242. o. 3. Viorel Iulian Peštean: Oameni de seamã ai Štiinøei agricole românešti, Editura Anphilius, Iaši, 2006, vol. I, p. 105–111. 4. Rácz Gábor: Páter Béla. Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 4. Kolozsvár, 2002, 440–441. o. 5. Dr. Szabó T. Attila: Páter Béla. Mûvelôdés, 1970, 70. sz., 55–57. o. 6. Mihai Šerban: Dare de seamã, 1918–1938. Academia de Înalte Studii Agronomice Cluj. Tipografia Cartea Româneascã. 7. Dr. W. Nagy Ágota: Páter Béla (1860–1938). Magyar Agrártörténeti Életrajzok, II. kötet. Szerkesztette: dr. Für Lajos és dr. Pintér János. Budapest, 1988. Magyar Mezôgazdasági Múzeum 8. *** Dr. Páter Béla élete és munkássága (1860–1938). Az Agrártudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai, VI. sorozat. Egyéni életmûvek bibliográfiája. Budapest, 1959 (kutatói munkaközösség)

17

Páter Béla múzeum-egyesületi tevékenysége Nagy-Tóth Ferenc Páter Béla kivételesen gazdag és igen széles körû tudománymûvelôi tevékenységének csak szerényebb, de nem kevésbé fontos részét képezi az Erdélyi MúzeumEgyesület keretében végzett, a maga korában is méltatott munkássága. Természetrajz-földrajz szakos tanári oklevele megszerzését követôen két évig tanársegéd volt a Királyi József Mûegyetemen, ahonnan növénytantanárként került vissza szûkebb hazájába, Felvidékre, a Kassai Gazdasági Tanintézethez. Tízévi sokoldalú és szorgalmas nevelôi és tudományos-kutatói munka után, 1893-ban helyezték át a Kolozsmonostori Gazdasági Tanintézethez. Itt, Kolozsváron találta meg végleges munkahelyét és otthonát. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen 1906-ban egyetemi magántanári képesítést szerzett növénymorfológiából és ökológiából. Ez a tudományos minôsítés kétségtelen bizonysága szüntelen önképzési igényének, de annak az állandó cselekvô és igen eredményes kapcsolatnak is, amely Páter Béla és az egyetem, a természettudományi intézetek s azok révén az Erdélyi Múzeum-Egyesület szakemberei között kialakult. (AEKKK, 1919) Miként az Erdélyi Múzeum-Egyesület, úgy az Erdélyi Gazdasági Egyesület és a Kolozsmonostori Gazdasági Tanintézet megalapítása is, nemzeti szakintézmények létesítésének többszöri kezdeményezése után, Magyarország reformkori, széleskörû értelmiségi és gazdasági önállósulási mozgalmainak és küzdelmeinek eredménye. Az 1835-ben megalakult Országos Magyar Gazdasági Egyesület mintájára 1844-ben jött létre az Erdélyi Gazdasági Egyesület (AEKKK, 1919). Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc szomorú vége és az azt követô osztrák elnyomás lehetetlenné tette önálló nemzeti intézmény létesítését. Az elkezdôdött és egyre szélesebb körûen kitartóan igényelt mûvelôdési tevékenység mozgalma, néhány év múlva, ismételten nyilvánosságra tört. Egyidejûleg jelent meg 1852-ben az Erdélyi Múzeum létesítésére és a Gazdasági Egyesület újjászervezésére vonatkozó felhívás. A mozgalmak eredményeként 1854. február 26-án újra kezdte tevékenységét, Erdélyi Gazdasági Egylet elnevezéssel (Farkas Zoltán 2004). 1859. november 23-án pedig megalakulhatott az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Mindkettô megteremtésében gróf Mikó Imrének volt döntô szerepe. Az alakuló gyûlések „az erdélyi magyarság sikerült erôpróbái lettek” (Kelemen Lajos 1909), melyek következtetéseként Mikó arra figyelmeztetett, „hogyha a magyarság most megkezdett útján elôre megy, úgy a mívelôdés, tudomány és az ezeken alapuló nemzetiség ügyét kockáztatni, vagy épen elejteni semmi nem fogja” (Kelemen Lajos, 1909). Azok a történelmi események, amelyeknek következménye a magyarság jelenlegi áldatlan 18

helyzete is, azt látszanak bizonyítani, hogy az utódnemzedékek nem a Mikó által elképzelt bölcs úton haladtak. A reményteljesen kibontakozó két kolozsvári tudománymûvelô intézmény rövid idô múltán, 1869-ben a Kolozsmonostori Gazdasági Tanintézet, majd 1872-ben a Kolozsvári Egyetem létesítését is hathatósan segítette (Nagy-Tóth Ferenc, Fodorpataki László 1999). Neves szakemberei nagy igyekezettel törekedtek Erdély természeti kincseinek a feltárására, maradandó kutatási eredmények közlésére, intézményeik állandó korszerûsítésére. A Gazdasági Tanintézet keretében Páter Béla eredményes kutatásainak köszönhetôen 1904-ban Európában elsôként megalakult a késôbb világhírûvé vált Gyógynövénykísérleti Állomás, s ezzel egy idôben elkezdôdött az új egyetemi botanikus kert megszervezése (1908-ban 380 000 korona kiutalása a késôbb, 1910ben a 17 kataszteri hold területû, Majális utca 28 sz. alatti telkek megvásárlására) is, amely ugyancsak a legszebb volt Európában. Minden bizonnyal a honalapítás ezredik évfordulójának emlékezetre méltó alkotásokkal való megörökítése már-már versengésszerûen serkentette az intézmények vezetôinek szorgos törekvéseit. Ilyennek tekinthetô a növénytani (Richter Aladár) és az állattani szakosztály (Apáthy István), illetôleg tanszék lázas tevékenysége is. A folytonosan szervezôdô-építkezô, korszerûsítésre törekedô intézetek közül talán a növénytaninak volt a legviszontagságosabb a sorsa. A Mikó-villából eleinte csak a folyósón, majd a park egykori intézôi lakásában jutott hely a növénytani gyûjtemények számára. Késôbb az igazgatósági épületben, aztán a kormányzósági (guberniumi), a volt színház, majd az újonnan elkészült egyetemi épületben talált igen szoros elhelyezést. Eközben a növénytár igazgatói (Brassai Sámuel, Kanitz Ágost, Istvánffi Gyula, Richter Aladár, Borbás Vince) is gyakran változtak. Végleges helyére, a Majális utca 28. szám alatti épületekbe csak Páter Béla igazgatósága idején került az igen ígéretes és gazdag növénytani anyag (Nagy-Tóth Ferenc, Fodorpataki László 1999). A nemzeti összetartozás, a kezdetbeni közös eszmeiség ellenére a korabeli kolozsvári kultúrintézmények együttmûködése nem tûnik gyakorinak, összefogottnak. A rendezvények, elôadások nagyszámú résztvevôi alapján vélekedve, bizonyára mégis élénkebb volt az akkori beszámolók által említetteknél. Ez valószínûsíthetô a szakemberek egy részének ugyanazon szülôföldi származásából is. A földtanosok közül Szádeczky-Kardoss Gyula, Prinics Gyula, Herbich Ferenc, a növénytanosok közül Gürtler Kornél, a vegyészek közül Fabinyi Rudolf felvidéki eredetû volt. Az együttmûködés terén is kivételt képezett a szepességi eredetû Páter Béla. (Nagy-Tóth Ferenc, Fodorpataki László 1999) Amidôn Kassáról Kolozsvárra kapott szaktanári kinevezést, igyekezett önmagát szakmailag továbbképezni, melynek eredménye az egyetemi magántanári fokozat elnyerése (1906). Ez idôtôl kezdve a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen is Páter Béla volt a gyógynövénytan tanára, Erdélynek a románok általi megszállásáig (1919). Nyilvánvaló, hogy ebbeli helyzetében teljes rálátása és cselekvô bekapcsolódása lehetett és valójában volt is a Növénytani Tanszék és a hozzá tartozó múzeum19

egyesületi szakosztály munkálataiba. Részt vett a szakosztály által rendezett tudományos üléseken és vándorgyûléseken. S bár ezidôbeli szakelôadásairól nincs említés az egyesületi beszámolókban, minden bizonnyal sokszor igénybe vették alapos tudását. Mint szenvedélyes és rendszeres természetjáró-kiránduló közismert készséget szerzett a növénytan-gyógynövénytan újabb eredményeinek népszerûsítésében. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Zilahon 1907. június 1–2-án megrendezett vándorgyûlésén Páter Béla volt az egyik elôadó. Botanikai séta a falu határában c. elôadásában a Zilah környékén (bizonyára a Meszes-hegység aljában – mert a Porolissumra kirándultak) található gyógynövényekre, mint pl. a vidrafû, kálmos, macskagyökér és ezekhez hasonló közönséges növényfajokra és gyógyászati felhasználásukra hívta fel a résztvevôk figyelmét. (Páter Béla 1908) Megkapóan érdekes, bizonyára gyermekkorából, szülôföldjérôl ismert népi növényneveket használt, mint pl. ebsefa (kutyabenge), orvosi árnô (atracél), túlzsaroló (zsurló), paradicsomalma (paradicsom). Még a moszatok haszna (1896) sem kerülte el a figyelmét, érdeklôdését. Több népszerûsítô elôadást tartott az Erdélyi MúzeumEgyesület keretében, annak anyagi alapjai elvesztése után, az 1919. és 1934. közötti években, A gyökér spiralizmusa, Újabb tapasztalatok a gyógynövények termesztése terén, Mérges növények, Újabb gyógyító teák címen. Ezeknek ismeretében nem meglepô, hogy a kolozsváriak körében még a 20. század végén is ismeretes volt a Pátertea és a Páter-forrás. Rendületlen munkásságának, szakmai felkészültségének és közismertségének köszönhetôen, Richter Aladár váratlan nyugdíjazását követôen, a Tudományegyetem Növénytani Tanszéke professzori és azzal együtt az Erdélyi Múzeum-Egyesület Növénytani Szakosztályának elnöki tisztsége betöltésére 1913 szeptemberében Páter Béla kapott kinevezést. (Péter Mihály, Péter H. Mária 2006) Egy év elteltével a zaklatott helyzetû növénytárat sikerült rendeznie. A MúzeumEgyesület 1913. évi jelentésében Páter Béla arról számol be, hogy a herbáriumot a Majális utca 28. szám alatti új botanikus kert Davida-féle villájába költöztették át, négy nagy szobába, 34 szekrénysorból álló 75 vörösfenyôszekrénybe, melyeket még (1906-ban) Richter Aladár szerzett. Az akkor beszámozott herbáriumi ívek száma 40 773 volt. De sok maradt még beszámozatlan, és évenként állandóan gyarapodott is. Ekkor került ide az Erdély gazdag és igen változatos növényvilágának ismerete szempontjából nagyra értékelt Baumgarten-féle herbárium is. Ennek a gyûjteménynek és létrehozójának megérdemelt méltatásaiból sajnálatosan mindig kimaradt a megvalósulás feltétele, az, hogy J. Chr. Baumgarten (1765–1843) erdélyi állami (Bánffy György és Teleki Sámuel kormányzók) és magyar fônemesi (Wesselényi Miklós, Bethlen Katalin, Haller János, Thoroczkai Pál) támogatással járta az országot. A sokat hányattatott, 6775 herbáriumi lapból álló gyûjteményt sok utánajárással 1900-ban Richter Aladár szerezte meg, és 1913–1914-ben Páter Béla rendezte véglegesen. (Páter Béla 1914) 20

Az ô tevékenységének köszönhetôen szûnt meg a növénytár sokévi széttagoltsága, hányattatása. Utódja, Györffy István méltatása szerint „Dr. Páter Béla igazgatásának az az egyetlen ténye is megérdemli, hogy a Növénytár mindig hálával gondoljon vissza igazgatására” (Györffy István 1915). Erdélynek az anyaországtól való elszakítása után egy idôre lehetetlenné, majd szigorúan ellenôrzötté és korlátozottá vált a magyar nyelvû tudománymûvelés, kutatás és ismeretterjesztés. A természettudományi intézetek (Tudományegyetem, Mezôgazdasági és Orvostudományi Intézetek, Erdélyi Múzeum-Egyesület Természettudományi Szakosztálya) tudományos gyûjteményeinek tulajdonjoga vitatottá vált, a szakemberek egy része eltávozott, az anyanyelvû mûvelôdés anyagi támogatása elmaradt. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1920. december 5-én tartott egy rendkívüli közgyûlést, amelyen a megválasztott 26 tagú vezetôségben Páter Béla is helyet kapott és mindvégig tagja is maradt. Szádeczky-Kardoss Gyula, a Természettudományi Szakosztály elnöke 1935-ben bekövetkezett halála után Páter Bélát választották a szakosztály élére, és elnöke marad haláláig. (Györffy István 1939) Páter Béla még azelôtt, mint vezetôségi tag jelentôs szerepet vállalt a tudományos ismeretterjesztési tevékenységben (1923-tól). Ahogyan kor-, sors- és egyesületi munkatársa, Balog Ernô 1937-ben, az E.M.E. 75. évfordulójára készített beszámolójában értékelte: „neki köszönhetô a népszerûsítô elôadások fellendülése.”

Irodalomjegyzék 1. (Anonymus): Dr. Páter Béla élete és munkássága (1860–1938), Mezôgazdasági Kiadó, Budapest, 1959, 1–40. old., AEKKK 2. Balogh Ernô: A természettudományi szakosztály története, 1860–1934. In: György L. (szerk.): Az Erdélyi Múzeum-Egyesület háromnegyedszázados mûködése. 1859–1934, Kiadja az Erdélyi Múzeum-Egyesület, Cluj – Kolozsvár, 1937., 37–82. old. 3. Farkas Zoltán András (szerk.): Adalék az EGE–EMGE–RMGE százötven éves történetéhez. Erdélyi Gazda Kiadó, Torda, 2004., 1–85. old. 4. Györffy István: A Növénytár jelentése az 1914. évre. In: Erdélyi Pál (szerk.): Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Évkönyve az 1914. évre. Kiadja az Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1915., 38–44. old. 5. Györffy István: Elôszó. Botanikai Múzeum Füzetek, 1915. I. évf. I. kt. III. old. 6. Györffy István: Dr. Páter Béla emlékezete. Erdélyi Múzeum, 1939., 3. sz. 7. Kelemen Lajos: Törekvések egy erdélyi múzeum alapítására. Erdélyi Múzeum, Kolozsvár, 1909. 8. Nagy-Tóth Ferenc–Fodorpataki László: A növénytanoktatás és -kutatás történetérôl. In: Cseke Péter–Hauer Melinda: 125 éves a Kolozsvári Egyetem. Komp.Press Kiadó, Kolozsvár, 1999., 121–137. old. 9. Nyárády E. Gyula: Kolozsvár és környékének flórája. Kiadja az Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1941–44., 1–34. old. 21

10. Páter Béla: Botanikai séta a falu határán. Zilahon, 1907. jún. 1–2. tartott harmadik Vándorgyûlés Emlékkönyve. Kiadja az Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1908. 11. Páter Béla: A Növénytár jelentése az 1913. évre. In: Erdélyi Pál (szerk.): Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Évkönyve az 1913. évre. Kiadja az Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1914., 42–45. old. 12. Péter Mihály, Péter H. Mária: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának százéves tevékenysége. 1906–2006. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 2006., 1–366. old.

22

Páter Béla, az Erdélyi Kárpát-Egyesület egykori elnöke Lukács József Hölgyeim és Uraim! Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki jelenlétével megtisztelte ezt az emlékülést. Annak ellenére, hogy egy nagy személyiség halálának 70. évfordulója alkalmából kerül sor erre az ünnepi megemlékezésre, itt a hangsúly nem a halál emlegetésén van. Közhelyszámba megy az a megállapítás, hogy csak az hal meg, akit elfelejtenek, aki után nem marad senki vagy semmi, aki emlékezzen, vagy ami emlékeztessen. Páter Béla temetésén Balogh Ernô, az EKE fôtitkára és az elhunyt régi munkatársa azt a gondolatot fogalmazta meg, miszerint nem azért a kevésért és múlandóért kell szomorkodni, ami Páter Béla koporsójában a föld alá került, hanem azért a sokért kell örvendeni, aminek befogadására „szûk a sír, ami fölött az enyészetnek nincs hatalma, és ami drága örökségképpen továbbra is a miénk marad”. (Balogh Ernô 1938) Amikor rangos tudós társaságok vagy népes természetjáró egyesületek hét évtized távlatából is ünnepelve emlegetik régi tagtársukat arra emlékezve, hogy milyen sokat jelentett közösségüknek az elhunyt személyisége, tudása vagy hagyatéka, biztosan nem az elmúlás szomorúsága lesz a megemlékezés legfontosabb jellemzôje. Megemlékezô szavaimban nincs szándékom Páter Béla tudományos vagy tanító tevékenységérôl hosszasan szólni. Errôl nem az én tisztem érdemben beszélni. Megtették azt már elôttem Páter Béla szakavatott kutatói és tanári munkásságát pontosan méltányolni képes tudós emberek. Páter Béla EKE-beli tevékenységérôl szeretnék beszélni. Botanikus volt, a gyógynövények kiváló ismerôje, a növényekben rejlô gyógyhatások kutatója és felfedezôje. Amint Tavaszy Sándor, az EKE késôbbi elnöke írta róla: „Bár a Szepességben született, mégis ízig-vérig erdélyi ember volt. Az erdélyi föld éltette egy hosszú életen át, az erdélyi föld érdekelte sokféle tanulmányaiban, az erdélyi föld gazdasági mûveltségén dolgozott és az erdélyi föld számára nevelt (…) nemzedékeket.” (Tavaszy Sándor 1938) Tudományos tevékenységét a kolozsvári Gazdasági Akadémián tanárként, kutatóként és igazgatóként, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesületben – négy évtizeden át mint tag, ebbôl három évtizeden át mint választmányi tag és a Természettudományi Szakosztály elnöke – fejtette ki. De nemcsak az EME és a Gazdasági Akadémia dicsekedhet Páter Bélával, mint tagjával és vezetôjével. A botanika szerelmese természetes vonzalmat érzett a természetjárás iránt is. Így került kapcsolatba a legnagyobb erdélyi magyar természetjáró szervezettel, az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel. 23

A szervezetnek már az elsô világháború elôtt választmányi tagja (Erdély, 1914– 1915), majd az 1930-as években a turistaosztály elnöke (Erdély, 1931), utóbb az egyesület elnöke, majd tiszteletbeli elnöke lett. Élete alkonyán, az EKE fennállásának 45. évfordulója alkalmából írt levelében találjuk azt a gondolatot, amely megmutatja, hogyan érzett a botanika tudós professzora a természetjárás iránt: „A turistaság az ideálizmus gyakorló iskolája”, hiszen: „Aki egyszer a turistaság fenséges eszméjére felesküdött, nem hagyhatja el hûtlenûl ezt a zászlót, mert a turistaság az ideálizmust fejleszti az emberben.” (Transzilvánia, 1936) Hogy mit is jelentett az EKE vezetôjének lenni a két világháború között, a szélsôségek által gerjesztett feszült hangulatú, történelmi eseményekben bôvelkedô 1930as években? Ennek megértéséhez röviden fel kell vázolnom az EKE elsô világháború utáni történetét, felidézve azt a társadalmi légkört, melyben az egyesület Páter Béla elnöksége alatt mûködött. Az elsô világháború és az azt lezáró trianoni békeszerzôdés gyakorlatilag az EKE szervezeti szétzilálását jelentette. Az addig 35 vidéki osztályban több mint 3500 tagot (Merza Gyula 1930) tömörítô egyesület megbénult. Ha arra gondolunk, hogy az EKE különösen az arisztokrácia, a vagyonos polgárság és a kolozsvári és más erdélyi iskolavárosok oktatóinak egyesülete volt a Monarchia idejében, akkor megérthetjük, hogy milyen óriási veszteség érte az egyesületet vezetô és támogató tagjainak tömeges eltávozása, kiutasítása és vagyonfosztása következtében. A háború éveiben és azután az EKE tevékenységét fenntartó ingatlanokat, menedékházakat felégették vagy eltulajdonították. Egyedül a Kolozsvár környéki Bükk erdei menedékház maradt meg az EKE kezelésében. És még valami: a Mátyás király szülôházában mûködô Kárpát Múzeum. Az államterületi változás okozta megrázkódtatás, valamint a bármilyen magyar megmozdulásra könyörtelenül lecsapó hatósági intézkedések annyira megszüntették az érinkezést az EKE-osztályok között (Balogh Ernô 1941), hogy valójában a kolozsvári tagokra hárult az a feladat, hogy az egyesület létét fenntartsák (Erdély, 1930). Csupán a húszas évek derekán kezdôdhetett el az EKE újjászervezése. A megmaradt EKE-tagok közgyûlése elhatározta a tevékenység felújítását. 1926-ban 40, 1927ben 65, 1928-ban 126, míg 1929-ben több mint 200 kirándulást szerveztek (Erdély, 1930). Kezdtek újraalakulni a különbözô szakosztályok. Az 1926-os esztendôben megszerkesztették az új alapszabályzatot, melyet Szádeczky-Kardoss Gyula és Xántus János terjesztett a kolozsvári törvényszék elé. A döntésre három évet kellett várni. A törvényszék 1929. április 17-én (380 sz. alatt) jegyezte be az egyesületet; így az EKE a királyi Romániában is jogi személy lett, és hivatalosan is folytathatta tevékenységét. (Erdély, 1930) Az EKE megválasztott új elnöke gr. Logothetti Oreszt lett. Az 1930 januárjától újrainduló Erdély folyóirat szerkesztésével a közgyûlés Orosz Endrét bízta meg. Az új elnök székfoglaló beszédében így összegezte az EKE céljait: „Tömöríteni, irányítani mindazokat, akik Erdély természeti szépségeiért tudnak rajongani; akik népét szeretik 24

e kincsekben bôvelkedô országrésznek, melynek a régi világban épp úgy speciális érdekei voltak, mint a jelenlegi közjogi kapcsolatban – s amelynek más, közvetlenebb a gondolatvilága, tisztább a levegôje! Megismerni s ismertetni akarjuk az erdélyi részeket (…) Szeretnôk felölelni mindazt, ami idegenforgalmi szempontból érdekessé, vonzóvá tenné országrészünket.” (Logothetti Oreszt 1930) Az Erdély folyóirat általában évenként hat, de voltak évek, amikor tizenkét számban jelent meg. Az egyesület módosított és a kolozsvári törvényszék által jóváhagyott alapszabálya kimondta: „Az egyesület ügykezelési és tanácskozási nyelve a magyar, közhatóságokkal szemben az állam hivatalos nyelve. Az egyesület mûködése kiterjed egész Erdélyre. Az Egyesület politikával nem foglalkozik” (Erdély, 1930). Meg kell jegyeznem, hogy mindezen elveket az EKE jelen pillanatban is betartja. A harmincas évek elején az EKE továbbfejlesztette tevékenységét, a román hatóságok még nem gördítettek akadályokat az egyesület újjászervezôdése és tevékenysége elé. Így 1931-ben a taglétszám elérte a 834, 1933-ban pedig a 1073 fôt, a kolozsvári központ mellett újraalakultak – elsô idôben – az aradi Czárán Gyula, a máramarosszigeti, a zilahi, a Hunyad megyei, a bánffyhunyadi Kalotaszögi, szászrégeni Kelemen, a nagybányai Gutin, a dési és a Torda vidéki osztályok (Orosz Endre 1933), majd 1934-ig a marosszéki, krassói, háromszéki, csíkszéki, a nagyenyedi Pilis, a szatmári Avas, a boksánbányai, a lugosi, a temesvári bánáti és a dicsôszetmártoni Küküllômenti osztályok is. (Tulogdy János 1934) Páter Bélát 1933. május 7-én választották meg az EKE elnöki tisztségébe, kétévi mandátumra. Az egyesület vezetôségében tisztséget töltött be továbbá Szádeczky Gyula mint tiszteletbeli elnök, Gergely Endre, Xántus János, Tulogdy János, Ruzitska Béla és Cseke Vince alelnökök, Balogh Ernô mint fôtitkár és Merza Gyula mint pénztáros. Az EKE-múzeummal Roska Márton, Merza Gyula, Orosz Endre és Herepey János foglalkozott. Az Erdély szerkesztését Tulogdy János, Roska Márton, Balogh Ernô, Merza Gyula, Kelemen Lajos és Balázs Ernô vállalta el. (Erdély, 1933) Érdekes és sokatmondó a szakosztályok és bizottságok képe: turista-, kerékpáros, sí-, fürdôügyi, propaganda, fotó- és múzeumi szakosztályok léteztek, valamint az Erdély szerkesztôbizottsága. Létezett emellett még valami, aminek tevékenységérôl gyakran lehetett hallani: a Gyopár turistacsoport, amely az EKE égisze alatt mûködött, és amelynek tevékenysége, kirándulásainak, illetve az azokon részt vett személyeknek a száma jóval meghaladta az EKE programjainak a mutatóit (Czirják Károly 1932). Balogh Ernô, Páter Béla EME és EKE-beli munkatársa írta, hogy Páter Béla mint EKE-elnök a legnehezebb viszonyok között igazgatta az egyesület kormányát, olyan tapintattal és helyes érzékkel, hogy késôbb ôt tiszteletbeli elnökké választották (Balogh Ernô 1938). A nehézségek okát mind belsô, mind pedig külsô tényezôkben kell keresni. Létezett az EKE tagjai között egy olyan ellenséges hangulat, amelyet Tavaszy Sándor késôbbi EKE-elnök így írt le: „az Egyesületet belsô meghasonlás tépte.” 25

A nehézségek külsô oka a kor politikai és nemzeti intoleranciája volt, ugyanis a kolozsvári és a bukaresti sajtó az EKÉ-t irredenta fészeknek kiáltotta ki (Balogh Ernô 1941). Páter Béla mint botanikus és a gyógynövények kiváló ismerôje már a század eleje óta köztiszteletben álló EKE-tag volt. Az EKÉ-be való belépése dátumát nem sikerült azonosítanom, csak arra vonatkozóan találtam adatot, hogy már 1908-ban számon tartották mint a növénygyûjtô EKE-csoport vezetôjét (Merza Gyula 1934), 1914 és 1915-ben pedig választmányi tag volt (Erdély, 1914, 1915). A Csodahatású gyógynövények és az Újabb gyógyteák és azok használata címû könyvei a harmincas években nagy népszerûségnek örvendtek. Mint a kolozsvári turisták általában, nagyon szerette a Bükköt, és tanulmányt is közölt az egyesület folyóiratában a Bükk növényvilágáról (Páter Béla 1933). Páter Béla diszkréten van jelen az egyesület folyóiratának, az Erdélynek a híranyagában, azonban fellelhetô néhány írás tevékenységével kapcsolatosan, ezekbôl tudhatjuk meg, hogy mint túravezetô 1932. október 9-én kirándulást vezetett a Rákóczi-kút–Majláth-kút–Szelicsei út vonalon, amelyen húszan vettek részt (Czirják Károly 1932), vagy azt, hogy 1933. november 4-én mint EKE-elnök egy beszédében Merza Gyulát méltatta abból az alkalomból, hogy négy évtizedet töltött az egyesület szolgálatában (Erdély, 1933). 1933 augusztusának végén Sepsiszentgyörgyön sor került egy ipari és mezôgazdasági kiállításra, amelyet az Erdélyi Gazdasági Egylet szervezett, és amelynek keretében az EKE, elsô alkalommal, erdélyi turista kiállítással szerepelt. Itt Orosz Endre, aki az egyesületet képviselte, bemutatta a nagy természetjáró elôdöket, valamint a Goró Lajos által festett Erdélyrészi díszalbumot, benne a Gyilkos-tavat, a Remeteisziklaszorost, a Maros szorosának sziklatornyait ábrázoló képeket. Kiállították a turizmus összes ágának – alpinizmus, túravezetô barlangászat, téli, kerékpáros és vízi turistaság – felszereléseit. Nem hiányoztak a korabeli sátrak, tábori felszerelések, turista mûszerek és térképek sem. (Orosz Endre 1933) Közvetlen utalást nem találtam, de ismerve Páter Bélának az Erdélyi Gazdasági Egyletbeli tevékenységét, valószínû, hogy jelentôs része volt abban, hogy az EKE sikeresen szerepelt ezen a bemutatkozáson. A fellelhetô hírek bizonyítják, hogy a tudós botanikus milyen tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett a kor hivatalosságai elôtt. 1932-ben II. Károly román király Páter Béla nyugalmazott Gazdasági Akadémia-igazgatónak és az EKE turistaszakosztálya elnökének gazdasági téren szerzett érdemeiért a Meritul Agricol [Mezôgazdasági Érdemérem] kitüntetést adományozta. (Erdély, 1932) A Román Touring Club menedékházat épített az Öreghavas keleti oldalán, Kisbányahavason (Muntele Bãišorii), ezt 1934. szeptember 29–30-án avatták fel. Az EKE részérôl négy autóbusznyi tag vett részt az avatóünnepségen, és a kiemelt fontosságú személyek között jelen volt Alexandru Borza, Emil Racoviøã, Iuliu Haøieganu és Páter Béla. (Erdély, 1934) 26

A harmincas években az EKE munkaprogramjában és folyóiratában egyre több szó esett a természetvédelemrôl. A célkitûzést az egyesület folyóiratában úgy fogalmazták meg, hogy a turistaegyesületnek a természetvédelem elôharcosának kell lenni (Tulogdy János 1933). Tudósítások, cikkek jelennek meg a hegyvidéki havasi gyopár (Leontopodium alpinum) és a Nagyvárad melletti Pece-patak termálvizében tenyészô hévízi tündérrózsa (Nymphaea lotus var. thermalis) megmentése és védelme érdekében. Az Erdély rendszeresen közölte az Alexandru Borza (1887–1971) egyetemi tanár által vezetett Természetvédelmi Bizottság (Comisiunea pentru Ocrotirea Monumentelor Naturii) határozatait, ajánlásait a természeti objektumok megvédése érdekében. Az EKÉ-nek ezirányú célkitûzései mögött ismét gyanítani lehet Páter Béla tevékenységét. Az Erdély 1934. évi 6. számában Merza Gyula írása olvasható a kolozsvári bükkerdei turistaház 25 éves fennállása ünnepérôl. A szerzô megemlékezett arról, hogy 1926-ban az EKE 35 éves fennállása alkalmából mintegy 70 EKE-tag a bükki menedékházban emlékezett meg az évfordulóról. Ez alkalommal ünnepi szónoklatot mondott Szádeczky Gyula, Ruzitska Béla, Páter Béla, gr. Logothetti Oreszt és Tulogdy János. Ugyanebben a cikkben Merza Gyula leírja: „dr. Tompa 1908-ban, gondolom egy svájci útjából lépésmérô mûszerrel jött haza, melyrôl aztán az ô vezetése alatt a hasonló nevû kiránduló társaság nyerte a nevét, akárcsak a növénygyûjtôk szektája, melynek dr. Páter Béla elnök a feje. A Bükk-erdô turista-irányú fejlesztése és népszerûsítése körül szerzett érdemek jutalmának, ha nem is név szerint jelzett, de a szívekbe és elmékbe vésett hirdetôi a Cholnoki-magaslat, a Rajka-forrás, a Páter-út és hasonnevû forrás, a Tompa-pihenô, a Merza-kilátó” (Merza Gyula 1934). Tehát 1934-ben a Páter-út és a Páter-forrás már megszokott elnevezések voltak. Ezekben az években az EKE talán legfontosabb célja az volt, hogy menedékházat építsen a Tordai-hasadékban. Ennek a célnak a megvalósításáról bôvebben fogok szólni nemcsak azért, mert ez a terv legnagyobb részében Páter Béla elnöksége idején valósult meg, hanem azért is, mert a fennmaradt híranyag érdekes, néhol pedig anekdotaszerû mozzanatokkal is szolgál. Az egyesület folyóiratában olvashatunk arról, hogy Balogh Ernô felhívására 1934 tavaszán jelentkezett egy olyan adakozó, Bors Mihály személyében, aki a Tordaihasadékban levô telken kívül 40 000 lej készpénzt is adományozott a menedékház építésének céljára. Ugyanehhez a tervhez a gyéresi Sodronyipari Részvénytársaság 18 tonna lágyvassal járult hozzá. 1934 áprilisában 12 EKE-tag tett 1000–1000 lejes alapítványt a Tordai-hasadéki menedékház építési költségeinek fedezésére, és ezzel elnyerték az EKE alapító tagjainak címét. Köztük volt Páter Béla is. (Erdély, 1934) 1934. évi 3. számában az Erdély az EKE Tordai-hasadéki menedékházának alapkôletételi ünnepségérôl tájékoztatott. 1934. június 3-án, vasárnap nyolc autóbusznyi EKE-tag indult a Tordai-hasadékba. Ehhez hozzá kell számítani azt a 70 kerékpáros turistát, akik a Mátyás-ház elôl indultak aznap hajnalban. Idézet az Erdélybôl: „Az autóbusszal haladók reggel pontosan ½9 órakor érkeztek meg Szind községbe, ahol 27

tüstént Bors Mihály szindi földbirtokos, az EKE tordai osztálya díszelnökének nemesi kúriájába vonultak be, hogy leróják hálájukat vele szemben [...]. A nemes ház udvarán az ünneplô közönség körben vette körül Bors Mihályt, akinek dr. Páter Béla – az EKE elnöke – fejezte ki az egyesület nevében hálás köszönetét, és egyebek közt megemlítette, hogy Bors Mihály néhai édesatyja, Bors Albert annak idején tekintélyes alapítványt tett a kolozsvári Gazdasági Akadémián egy-egy jelesen végzett növendék megjutalmazására és ezt szülei iránti kegyeletbôl tette, akik a kolozsmonostori temetôben alusszák örök álmukat. Ez a kegyeletes szellem ismétlôdött meg fiukban, Bors Mihályban, amikor az EKÉ-t oly hathatósan támogatta, hogy ma alapkô-letételi ünnepet tarthat. Egyrészt kôbôl és téglából épített emléket a menedékházban, amely a Bors Mihály nevét fogja hirdetni – de emléket állít magának az EKE annaleseiben, ahol az ô neve aranybetûkkel be lesz írva, és láthatatlan, de soha el nem múló emléket állít magának az EKE mindenkori tagjainak szívében. Bors Mihály az üdvözlést meleg szavakkal köszönte meg. Kijelentette, hogy legjobban szerette volna, ha a mai ünnepség az ô személyének a kikapcsolásával történt volna, azonban az elhangzott szavak kellemesen érintették ôt azért, mivel dr. Páter Béla annak idején tanára volt. A visszaemlékezéseknek húrjain megemlíti, hogy – mint tanítvány – megtudakolta szigorú tanárának kedvenc növényeit s azután is a gyûjteményébe betett válogatva olyanokat, melyekrôl tudta, hogy azok dr. Páternek kedvelt növényei azért, mert azokat kirándulásai alkalmával gyûjtögette. Így aztán megtanulta egy-egy növénynek latin nevét is, és más szemmel nézte késôbb a burjánokat.” (Gergely Endre 1934) 1935. szeptember 8-án került sor a Tordai-hasadéki menedékház felavatására. Ugyanez alkalommal tartották meg az új elnökválasztó közgyûlést a menedékház alagsori termében. Ezen a gyûlésen az akkor már 75 éves Páter Béla nem vett részt. Még 1935. április 25-én lemondott az EKE-elnökségrôl (Erdély, 1935), és helyébe azt a Bors Mihályt választották (Gergely Endre, 1935), akinek az EKE részére nyújtott hatalmas anyagi segítségét valamiképpen méltányolni kellett. A közgyûlés ez alkalommal Páter Bélát az EKE tiszteletbeli elnökének választotta meg. Páter Béla lemondása azzal a botrányos eljárással volt kapcsolatban, amelynek során az egyesületet és múzeumát kilakoltatták székházából, a kolozsvári Mátyás-házból. Ugyanis még 1934. július 24-én Kolozsvár város vezetôsége felhívta az EKÉ-t, hogy két nap alatt adja át a városnak a Mátyás-házat. Az egyesület vezetôsége fellebbezést nyújtott be, de ezzel csak halasztani tudta a végrehajtást 1935. április 24-ig, amikor a hatóságok a házat lezárták, majd az egyesületet és annak múzeumát kilakoltatták, de csak azután, hogy az elmaradt házbér fejében a múzeumi gyûjtemény negyedrészét elvették. (Ajtay Ferenc 1996) A következô nap Páter Béla benyújtotta a lemondását. Hölgyeim és Uraim! Bizonyára már nem él senki, aki személyesen ismerte volna Páter Bélát. Személyiségének felidézésekor tehát helyénvalónak tartom megszólaltat28

ni Páter Bélának egy olyan ismerôsét, munkatársát, aki személyes élményei alapján tudott jellemzést adni róla. Idézni szeretnék tehát abból a nekrológból, amit Tavaszy Sándor, az EKE Bors Mihály után következô elnöke írt elhunyt elôdjérôl és munkatársáról. Ô így jellemezte Páter Bélát: „Halkszavú tudós ember volt. Látom, amint még késôbbi éveiben is, csöndesen lépegetett, szinte naponként, ki a Bükk felé. Gondolkodott, elmélkedett s biztos tekintettel szemlélôdött jobbra-balra, majd halkan magyarázott s osztogatta gazdag lelke kincseit, tanácsait. Békességgel volt tele a lelke s a békesség lehellete áradt egész finom tudós lényébôl. Senki sem volt idegen számára és senki sem tekintette az ô harmonikus lényét idegennek. Ott künn a szabad mezôkön, az erdôk és rétek tisztásain pedig, azt hiszem, minden növény és virág a maga hangján és beszédmódján boldogan üdvözölte, mint legjobb barátot és igazi ismerôst. Nem volt ezen a földön egyetlen virág vagy növény, még a burjánszámba menô mérges gazok között sem, amely ôt ne ismerte volna s amelyet ô ne ismert volna külsô és belsô alkatában. Úgy beszélgetett a növényekkel (...), mint más ember a legjobb barátaival (...), mintha még a lelküket is ismerte volna (...). Az erdélyi föld gazdag növényvilágának volt ô a királya. Legfôbb igyekezete és igazi tudós életfeladata az volt, hogyan hozhatja azt a beteg embervilágot és a gyógyító erejû növényvilágot egymással belsô kapcsolatba (...). A mi Erdélyi Kárpát-Egyesületünknek is ô volt a gyógyító elnöke. Akkor került az elnöki székbe, amikor ezt az Egyesületet belsô meghasonlás tépte, és milyen csodálatos, anélkül, hogy sokat taktikázott vagy beszélt volna, amint az elnöki székbe beült, magával vitte az erdôk és mezôk tiszta levegôjét és békességes hangulatát. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület történetében minden idôben úgy fog ragyogni a neve, mint a békességet hirdetô és békességet hordozó igaz emberé.” (Tavaszy Sándor 1938) Irodalomjegyzék 1. Ajtay Ferenc: Az EKE története 1948-ig. in E.K.E. – Múlt és jelen – , Kolozsvár, 1996, 42–43. 2. Dr. Balogh Ernô: Az Erdélyi Kárpát-Egyesület múltja és jelene. Erdély 337 (1941/7), 97–100. 3. Dr. Balogh Ernô: Búcsúbeszéd dr. Páter Béla koporsója felett. (Elmondatott az Erdélyi Múzeum-Egylet és az Erdélyi Kárpát-Egyesület nevében dr. Páter Béla ravatalánál 1938. június 24-én). Erdély 319 (1938/7–10), 102–103. 4. Czirják Károly: Kimutatás az EKE turistaosztályának kirándulásairól. Erdély 290 (1932/5–6), 119–120. 5. Czirják Károly: Kimutatás az EKE turistaosztályának kirándulásairól és Kimutatás az EKE „Gyopár” turista csoport 1932 év elsô felének kirándulásairól. Erdély 290 (1932/5–6), 117–121. 6. Dr. Gergely Endre: Az „Erdélyi Kárpát-Egyesület” Torda-hasadéki menedékházának alapkô-letételi ünnepsége. Erdély 298 (1934/3), 45–54. 7. Dr. Gergely Endre: Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Turda-hasadéki „Bors Mihály menedékházának” felavató ünnepsége. Erdély 304 (1935/4–5), 61–79. 29

8. Dr. gr. Logothetti Oreszt: Elnöki székfoglaló. Erdély 277 (1930/1), 3–4. 9. Merza Gyula: A kolozsvári bükkerdei turistaház 25 éves fennállása. Erdély 300 (1934/6), 94–97. 10. Merza Gyula: Az Erdélyi Kárpát-Egyesület története 1891–1930. Erdély 279 (1930/4–5). 11. Orosz Endre: Az elsô erdélyi turista-kiállítás. Erdély 293 (1933/4), 1–4. 12. Orosz Endre: Évi jelentés az EKE 1933. évi május hó 7-én tartott 34-ik közgyûlésen. Erdély 292 (1933/3), 16–17. 13. Dr. Páter Béla: A Bükkben. Erdély 294 (1933/5), 1–4. 14. Dr. Tavaszy Sándor: Dr. Páter Béla. Erdély 319 (1938/7–12), 101–102. 15. Dr. Tulogdy János: A turistaságról. Erdély 295 (1933/6), 5–11. 16. Dr. Tulogdy János: Erdély turista egyesületei és menedékházai. Erdély 300 (1934/6), 99. 17. *** Az EKE tisztikara 1933–35 évekre. Erdély 292 (1933/3), 19. 18. *** Az EKE turista-estélye és Merza Gyula h. muzeumigazgató, tb. fôpénztáros ünneplése. Erdély 295 (1933/6), 22. 19. *** Az E.K.E. Alapszabályai. Erdély, 277 (1930/1), 31. 20. *** Az E.K.E. központi igazgató választmányának évi jelentése az 1930. április hó 6án tartott közgyûlés alkalmából. Erdély 279 (1930/4–5), 34–44. 21. *** Az E.K.E. választmányi ülése. Erdély 270 (1914/7–12), 113; Erdély 273 (1915/7– 12), 57. 22. *** Az Erdélyi Kárpát-Egyesület módosított Alapszabályai 1929. Erdély 277 (1930/1), 22–31. 23. *** Egyesületi élet. Transzilvánia 308 (1936/9–10), 61. 24. *** Elnökválasztó díszközgyûlés. Erdély 303 (1935/4–5), 65. 25. *** Erdély 270 (1914/7–12), 113; Erdély 273 (1915/7–12), 57. 26. *** Három vármegye turistáinak találkozása a Torda-hasadéknál. Erdély 285 (1931/6), 139. 27. *** Hírek. Erdély 297 (1934/2), 42. 28. *** Kitüntetett EKE tagok. Erdély, 288, (1932/3), 71. 29. *** Menedékház-avatás az Öreghavas keleti oldalán. Erdély 299–300 (1934/4–5), 86.

30

Páter Béla és a kolozsvári Gyógynövénykísérleti Állomás (1904–1919) dokumentumai és emlékei (1967–1987) Szabó T. Attila Bevezetô Ez az elôadás egy régóta tervezett kötet – „Emlékeim a Páter-kertbôl” – elômunkálataként keletkezett, és 2004-ben az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetében (Vácrátót) rendezett gyógynövény-konferencián került bemutatásra. Az „Emlékek” következô része a 2008-ban Kolozsvárott megrendezett Páter-centenáriumra, vetítettképes elôadás formájában készült el. Ennek az elôadásnak a tanulmánnyá szerkesztése az elektronikus rendszer összeomlása miatt megkésett, ezért helyette a 2004ben elhangzott elôadás szövege kerül most közlésre – lévén, hogy ez sem jelent meg még eddig nyomtatásban.

Szemelvények Páter Béla eddigi tudománytörténeti értékeléseibôl A Magyar Nagylexikon (Glatz F., szerk., 2002, 585.) 14. kötete szerint Páter Béla (*1860. szept. 9. Eperjes, †1938. jún. 21. Kolozsvár) botanikus volt. A Budapesti Királyi József Mûegyetemen szerzett természetrajz-földrajz szakos tanári oklevelet (1882). A Kassai Gazdasági Tanintézet növénytantanára (1884–1893), majd Erdélybe települt. 1912-ig a kolozsmonostori Gazdasági Tanintézet (késôbb Akadémia) Vetômagvizsgáló Állomásának, majd [1901–1919 között] 18 éven át az Akadémia keretein belül mûködô Gyógynövénykísérleti Állomásnak vezetôje volt, és itt a tudományos gyógynövénykutatás és -termesztés egyik európai megalapozója lett. Nevéhez fûzôdik pl. a szamártövis (Eryngium planum) elsô alkalmazása a hivatalos orvosi gyakorlatban szamárköhögés elleni gyógyszerként. Több mint ezer szakcikket írt magyar és külföldi mezôgazdsági, kertészeti lapokban. Fô mûvei: Gazdasági Növénytan (1–2., 1902– 1908); Gazdasági Állattan (1905); A vadon termô gyógynövények, valamint a gazdasági melléktermékek gyógyszertári értékesítésének rövid ismertetése (1906); A gyógynövények termesztése (1906); Növényboncz-, alak- és élettan gazdasági akadémiai hallgatók számára (1907). Rácz Gábor (2002) a következôket tartja fontosnak elmondani Páter Béláról: Lôcsén végezte középiskoláit, a Pázmány Péter Tudományegyetemnek is hallgatója 31

volt, 1885-ben lett tanár Kassán és 1894-ben került Kolozsvárra; 1904-ben létesítette itt a világ legelsô gyógynövénykutató állomását, ennek igazgatója volt 1931-ig. Nem kevesebb, mint 136 fajjal kísérletezett, a legtöbbnél elsô ízben közölt adatokat a termesztésbe vonás lehetôségeirôl és a terméshozam gazdasági vonatkozásairól. Mûtrágyázási kísérletei úttörô jelentôségûek. Elsô tudományos írását 1883-ban közölte a budapesti Természettudományi Közlöny, ahol a következô években 75 cikkel jelentkezett. Tanulmányait megjelentette a Kolozsvári Botanikus Kert román nyelvû folyóirata is (1922–1927). Német és francia szaklapok munkatársa, ezekben számolt be a Romániában termesztett gyógynövényekrôl. A kék iringó [Eryngium planum], a gyöngyajak [Leonurus cardiaca], a fillérfû [Lysimachia nummularia] az ô cikkei alapján kerültek be a jelenkor gyógynövényeinek sorába. Egyaránt foglalkozott a vadon termô gyógynövényekkel (Plantele medicinale sãlbatice, 1926) és a termesztett fajokkal (Cultura plantelor medicinale, 1926). Utolsó mûve, a magyar nyelvû Csodahatású gyógynövények (1936, Kolozsvár) jelentôs szerepet töltött be az erdélyi természettudományos és ismeretterjesztô irodalomban. Egykori munkatársai közül Kopp Elemér biztosította gyógynövénykutató iskolájának folytatását. Megjegyzendô, hogy a felvidéki cipszereket, erdélyi szászokat és francia hugenottákat is felvonultató, de magát magyarnak valló Páter családban a közéleti, tudományos és mûvészi tehetség halmozott öröklôdése volt megfigyelhetô: Béla apja, Károly Kassán törvényszéki bíró volt, egyik fia, Gusztáv evangélikus pap és tehetséges festô, másik fia, Károly jeles vegyészmérnök és közéleti ember (egyetemi rektor), unokaöccse, Tordai Zádor ismert közíró, nôvére Bécsben operaénekes lett. Erdészmérnök testvérének a fia, Páter Zoltán pedig jeles matematikus, számos tudományos cikke és egy önálló kötete is megjelent A matematikai logika alapjai címmel (Kv. 1978), leánya, Páter Gyöngyi megbecsült informatikus szakember lett. A „Páter-dinasztia” tudományos megalapítója kétségtelenül Páter Béla volt, de róla sem szülôvárosában, Eperjesen, sem tanulmányainak városában, Lôcsén (ahol a családi házat csak az 1930-as években számolták fel), de tanári és kutatói mûködésének helyszínein (Kassán és Kolozsvárott), vagy hatásának haszonélvezô helyszínein, Budakalászon, Marosvásárhelyt, a Bukarest melletti Funduleán vagy Budapesten sem neveztek el utcát, nem állítottak neki szobrot vagy emléktáblát a XX. században. Vegyészmérnök fiáról, Páter Károlyról, a Gödöllôi Agráregyetem elsô (valóban gödöllôi, azaz „telepítô”) rektoráról van ugyan sétány elnevezve Gödöllôn, neki viszont lexikon-címszó nem jutott a már hivatkozott Magyar Nagylexikonban. Páter Béla tudománytörténeti jelentôségét a Páter Bélára vonatkozó 20. századi hivatkozások egyértelmûen igazolják. Bodor (1963) ugyan még nem említi, de Rácz és munkatársai (1972, 1984, 1992) a Páter-tanítvány Kopp Elemér (1890–1964, a marosvásárhelyi gyógynövénykert alapítója 1948-ban) révén következetesen a Páter-hagyományok folytatóinak vallják magukat. Ezt vallja Rácz Gábor vásárhelyi utódja, Csedô Károly, a csíkszeredai gyógynövénykert alapítója is. (Csedô és mts. 1980, 2001) 32

Az erdélyi és felvidéki farmakobotanikai hagyományoknak határokon átívelô szerepét Hornok László (1990) is hangsúlyozza, amikor leszögezi, hogy: „Magyarországon a gyógynövények használatának és termesztésének jelentôs hagyományai vannak. Az elsô magyar természettudományi kézikönyv, MELIUS PÉTER 1578-ban megjelent Herbáriuma hasznos tanácsokat ad a gyógynövények gyûjtésére, felhasználására, hogy – mint a szerzô mondja – megvédje a népet a kuruzslóktól. 1664-ben a „Posoni Kert”-ben LIPPAY JÁNOS számos gyógynövény termesztését, gyógyászati használatát és hatását ismerteti. A XIX. században néhány gyógynövény a kolostor- és házikertekbôl fokozatosan a szántóföldre került. Elôször 1890-ben KORITSÁNSZKY DÉNES foglalkozott gyógynövénytermesztéssel a Kölesd határában kipusztult szôlôk helyén. Ôt követte AGNELLI JÓZSEF, aki évente 40–50 t gyógynövényt termelt. A hazai gyógynövénytermesztés fellendítésében kiemelkedô szerepet játszott PÁTER BÉLA kolozsvári egyetemi tanár, aki 1904-ben Kolozsvárott Kísérleti Gyógynövénytelepet [recte: Gyógynövénykísérleti Állomás] létesített. A magyar gyógynövény európai hírnevének növeléséért sokat tett AUGUSTIN BÉLA professzor, aki a késôbb, 1915-ben létrehozott Gyógynövény Kísérleti Állomás (a mai Gyógynövény Kutató Intézet [Budakalász]) vezetôje volt. Az intézetben a gyógynövények termesztési lehetôségének módszeres tanulmányozásán túl már a nemesítést is megkezdték [szelekciós nemesítést a Páter-intézetben is végzett már korábban, Kolozsváron]. E munkák eredményeként a [Trianon utáni Magyarországon jelentôsen megcsappant] gyógynövények termôterülete a két világháború között fokozatosan mintegy 5–6 ezer hektárra növekedett. A termesztéssel párhuzamosan növekedett a vadon termôk gyûjtése is. Az elôállított drogtömegbôl a két világháború közötti években átlagosan évi 3–4 ezer t drog került exportra. Ebben az idôszakban Magyarországot tekintették a mérsékelt égöv legjobb gyógynövényszállítójának. A második világháború pusztítása után a hazai gyógynövénytermelés fokozatosan fejlôdött, és az 1960-as évek közepére vált a kertészeti fôágazat önálló ágazatává. Napjainkban [1990] az összes kertészeti termelésen belül a gyógynövénytermesztés területi részesedése 7,2%, a bruttó termelési érték aránya pedig átlagosan 7,5%. A gyógynövényágazat jelentôségét elsôsorban a pénzben kevésbé kifejezhetô, az egészségvédelemben betöltött szerepe szabja meg. Ezen túlmenô jelentôsége, hogy gyógynövényeink egy része (kamilla, levendula stb.) a gyengébb termôképességû talajok (erodált, köves domboldalak, szikesek, homok) gazdaságosabb hasznosítását biztosítja. Az egész országot érintô népgazdasági érdek a gazdaságos export fokozása. A magyar gyógynövényágazatot jellemzi külkereskedelmi orientáltsága. A gyógynövényvertikum hazánk tôkés viszonylatú külkereskedelmi egyenlegét évi 20–29 millió dollár árbevételével kedvezôen befolyásolja. A gyógynövényekkel hasznosított terület az utóbbi 10 évben megduplázódott, s ma már meghaladja a 40 ezer hektárt.” 33

Rácz Gábor, Rácz-Kotilla Erzsébet és Szabó László Gyula (1992) a Páter Béla és Kopp Elemér emlékének ajánlott gyógynövény-ismereti kismonográfiájukban a következôképpen indokolják Páter Béla alapvetô jelentôségét a magyar, a térségi és az egyetemes gyógynövénykutatás szempontjából (i. m. 9. lap): „… elsôsorban erdélyi elôdeink szemléletét követjük, amikor a gyógynövényismeret keretében egyformán fontosnak tartjuk az élô növényt, a belôle nyert terméket, annak hatóanyagait és gyógyászati felhasználását. Páter Béla (1860–1938), a világ elsô gyógynövény-kísérleti intézetének (Kolozsvár, 1904) megteremtôje, a növények gyógyászati célú hasznosíthatóságának feltárásával is úttörô tevékenységet fejtett ki. Munkatársa és utóda, Kopp Elemér (1890–1964) fektette le Marosvásárhelyen a gyógynövénykutatás és -oktatás alapjait (1948). Korukat megelôzve kapcsolták össze a gyógynövények termesztését a vegyelemzésükkel. Célkitûzéseik és egész életmûvük napjainkban teljesednek ki.” Bár Páter Béla szinte egész életét a növényekkel való gyógyításnak (ma úgy mondanók: természetgyógyászat) szentelte, nem volt sem orvos, sem gyógyszerész – ezért például nem tartja számon sem Orient Gyula (1926), sem Dörnyei Sándor (2002). És azon sem csodálkozhatunk, hogy bár fitofarmakológiai életmûvével a természetes gyógymódok elterjesztését szolgálta, a természetgyógyászok sem ismerik, mivel fellépése messze megelôzte a természetgyógyászat divatját (vö. Schimmel 1992).

Miért éppen Kolozsvárott létesült Európa elsô önálló Gyógynövénykísérleti Állomása? A válasz csak több évszázados távlatban – a Benedek-rendiek magyar mûvelôdéstörténeti szerepét figyelembe véve – adható helyesen meg. Utalni kell itt Árpád-házi királyaink kolostor/monostor építô szerepére, a gyógynövényekkel különösen nagy érdeklôdéssel foglalkozó bencések kolozsmonostori megtelepedésére, az erdélyi és a nyugat-magyarországi (sárvári, németújvári, soproni) orvosbotanikai iskolák között már a XVI. század folyamán kialakult kapcsolatokra (Sylvester 1539, Lencsés 1577 k., Melius 1578, Clusius és Beythe 1583, 1584, Beythe A. 1594, Pázmány 1601), illetôleg a jezsuiták kolozsvári iskolatelepítô, egyetemszervezô – és ezen belül kertépítô – tevékenységére (Szabó 1970, 1978, 2001, 2003, 2005). Azon a területen, ahol a Páterféle intézet és különösen annak botanikus kertje kialakult, már az 1200-as évektôl fogva folyamatosan termesztettek gyógynövényeket, és ebben az értelemben a kolozsvári agráregyetem agrobotanikus kertje egyben a Kárpát-medence egyik legrégebbi (ha nem éppen a legrégebbi) folyamatosan mûködô gyógynövénykertje. Ami a kolozsvári alapítás közelebbi okait illeti, a város a XIX. és XX. század fordulóján már érzékelte az 1870-es években lezajlott sikeres egyetemalapítás elônyeit. Megtanulta, hogy helyes érveléssel sikeres lehet a magyar országgyûlés költségvetési forrásainak megszerzésében és felhasználásában. A kor hangulatát idézze itt most két idevágó idézet. Az elsôt az 1600-as évek közepén, a másikat az 1800-as évek második felében vetették papírra: 34

„Bizonnyal ami a szem a testben az az egyetem az országban. Szem nélkül a test sötét.” (Apáczai Csere János 1650 k.) „Ki tudja, nem szavazhat-e meg elvégre egy második egyetem alapítására s fenntartására évente kétszázezer forintot országgyûlése azon Magyarországnak, melynek az idei budgetjében az állami lótenyészintézetek tétele nemkevesebb mint 1.610.740 forinttal szerepel.” (Mátrai Ernô 1871, A Kolozsvári Egyetem mint kultúrai szükséglet)

Milyen volt a Páter-örökség szakmai sorsa? A Páter Béla által vezetett intézetek (az Állami Vetômagvizsgáló Állomás és az Állami Gyógynövénykísérleti Telep, késôbb, 1904-tôl Állomás) a szó szoros és átvitt értelmében is a kolozsmonostori Gazdasági Tanintézet (a mai Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem) talaján alakultak ki. Ezek az intézmények a magyar állam fennhatóságának 1919-es megszûnésével a román állam fennhatósága alá kerültek. Ezen intézmények tárgyi emlékeinek jelentôs része ma is látható: a Vetômagvizsgáló Állomás maggyûjteménye, a Páter-tanszék herbáriumi anyaga és a „dioráma” típusú növénypreparátumai, a Gyógynövénykísérleti Állomás droggyûjteménye stb. A nagy üveges szekrényben álló diorámát a román kollegák (hangulatilag is többértelmûen) „Páter-koporsónak”, „sicriul lui Páter”-nek nevezték az 1960–1980-as években. A tárgyi emlékek gondos ôrzéséért egyértelmû elismerés illeti a kolozsvári agráregyetem Növénytani Tanszékén Páter Bélát követô tanszékvezetô professzorokat és munkatársaikat, Iuliu Prodant (akit a magyar irodalom Prodán Gyula néven is ismer), Alexandru Buiát (aki a Páter és Prodan-hagyományokat Olténiába, Craiovára is átvitte), Nyárády Antalt és Pázmány Dénest, majd utóbb Ioan Moldovant. [Azt már 2008ban, a 2004-es cikk utólagos kiegészítéseként fûzném hozzá, hogy az ekkor Diona Stana professzorasszony vezette Botanika Tanszéken ez a gazdag örökség immár egy szépen gondozott külön „Tanszéki Botanikai Múzeumi Szobába” került… éppen abba a szobába, ahol e sorok írója 20 éven át dolgozott. Megjegyzendô, hogy még ez a gazdag anyag is hiányos, hiszen nem szerepel benne például az ünnepelt alkalom szempontjából fontos idôszak: az 1940–1944 közötti periódus. Ekkor a kolozsvári agráregyetem Növénytan Tanszékén olyan ismert agrobotanikusok vigyáztak a Páterörökségre, mint Mándy György, idôsb Máthé Imre vagy Újvárosi Miklós. A 2008-ban történt futó „múzeumi” látogatásunk alapján ítélve a kiállításon az 1945–1987 közötti, Nyárády Antal és tanítványai által képviselt korszak emlékei is hiányosak lehetnek. Pedig új hazánkban, az Európai Unióban és az anyagi vagy szellemi értékek szabad áramlásának korában a hely szellemének, a „genius loci”-nak térségi kisugárzása egyre nagyobb értéket képvisel – különösen az ilyen tekintetben nyugati partnereinkhez viszonyítva nem túl gazdag Közép-Európában. Ezért indokolt összegyûjteni és rendezni az 1967 és 1987 közötti idôszak idevágó személyes emlékeit és dokumentumait – és nem csak az eredményes, de az ered35

ménytelen próbálkozások dokumentumait is – minden érdekeltnek, annak megjegyzésével, hogy a legfontosabb dokumentumok (kiadványok, preparátumok, herbárium-lapok stb.) természetesen a kolozsvári tanszék tulajdonában maradtak.] A Páter Béla vezette intézmények elôzményeit Szecsey István év nélküli, de feltehetôleg 1899-ben vagy 1900-ban francia és magyar nyelven megjelent munkájában („Kolozs-monostori M. Kir. Gazdasági Tanintézet ismertetése – Institute Royal Agronomique de Kolozs-Monostor – Apercue Historique”, Kolozsvár) foglalja röviden össze. Ebben még nincs külön szó a gyógynövény-kutatásról, csak az Állami Vetômag-vizsgáló Állomásról. A Tanintézet Botanikus Kertjérôl és Kísérleti Terérôl a következôképpen emlékezik meg Szecsey: „Tanintézeti botanikus kert. A tanintézet botanikus kertje két darabban van, az egyik, a nagyobb terület az intézeti fôépület elôtt terül el, lejtôs és jól termô talajjal bír. Igen csinos formájú parkot képez, melyben 230 fa és cserje van képviselve. A gyûjtemény elsôsorban a hazai vadon növô fákat és cserjéket tartalmazza, továbbá mindazon fás növényeket, melyek erdei gazdasági és kerti mívelés alatt állanak. A kisebb rész 7.8 ár kiterjedésû és 512 [darab] 0.2 áros táblára van felosztva, mely táblákban a növények bizonyos füvészeti rendszerben csoportosítva vannak elhelyezve, s így a hallgatók botanikai ismeret[ének] gyarapítására kiválóan alkalmas. Kísérleti tér. A kísérleti tér kiterjedése 1 hektár és 3' ár, amely fel van osztva 16 hat áras táblára és 20 ár forgón kívüli területre. A kísérleti téren évenkint több növénnyel tétetik termelési, honosítási és mûtrágyázási kísérlet, melyeknek eredménye a gazdaközönség tudomására hozatik. A kísérleti tér a növény termelési szaktanár kezelése alatt áll.” Mintegy 70 évvel késôbb az utódintézmény, a kolozsvári Agráregyetem (akkori hivatalos nevén: Institutul Agronomic „Dr. Petru Groza” Cluj) Emil Negruøiu rektor és Ioan Puia prorektor által szerkesztett centenáriumi emlékkönyve – melynek szerkesztési munkálatai éppen abban az idôben folytak, amikor e sorok írója az Agráregyetem Növénytani Tanszékére került – a körülményekhez képest korrekten emlékezik az elôzményekre: hivatkozik Csomor Lajos 1912-ben megjelent A Kolozs-Monostori Bencés apátság és birtokai, valamint Jakab Elek (1872) Kolozsvár története címû munkájára; bemutatja azt a mûemléképületet, melyben megalakulása idején, elôször kapott helyet a tanintézet – és amely a Bisztray Gyula, Szabó T. Attila és Tamás Lajos (1941) által szerkesztett Erdély Magyar Egyeteme címû kiadvány szerint mint a XVI. századi jezsuita iskola megmaradt régi szárnya egykor Pázmány Péter iskolája is lehetett Kolozsmonostoron; közli az 1873-ban épült rektorátusi fôépület képét („2. pavilon”, melyben egykor Páter Béla is dolgozott), valamint az 1969-ben gazdasági épületként szolgáló „5-ös pavilon”-nak, azaz annak az ikerháznak a képét, melynek nyugati, hegy felôli szárnyában – a fiú, Páter Gusztáv visszaemlékezései szerint – a Páter-család évtizedekig lakott. (Utólagos megjegyzés: erre az éppen 2008ban megújított épületre a centenárium alkalmából indokolt volna – akár utólag is – a témában érdekelt kassai, kolozsvári, marosvásárhelyi, budapesti, bécsi, wageningeni 36

stb. intézmények összefogásával egy emléktáblát helyezni… különös tekintettel arra a tényre, hogy Páter Béla 1919–20-ban az agráregyetem elsô román rektora mellett ügyvezetô társ-rektorként mûködött, és ezt az egyetem vezetôsége az intézmény tanácstermében és a rektori panteonban is érdeme szerint ismeri el.) Páter Béla tehát 1910 és 1920 között 10 évig volt az agráregyetem (Gazdasági Akadémia) rektora, Kodolányi Antal (1869–1873), Lakner József (1873–1875), Vörös Sándor (1875–1897) és Szentkirályi Ákos (1897–1910) után. Negruøiu és Puia (1969) róluk is közölnek egy tablót. Természetesen szerepel az idézett kötetben Mihai Šerbannak, az agráregyetem második román rektorának a képe is, aki Pátert (magánemberként, de hivatalosan is, az egyetem részérôl) a temetésén búcsúztatta. Szerepel a hivatkozott kötetben az életem alakulását döntô módon befolyásoló elsô tanszékvezetôm, Nyárády Antal professzor is, illetve az elsô román flórát a magyar florisztika történetével összekapcsoló elôdje, Iuliu Prodan, valamint az agrobotanikus kertet az utókornak rektorként késôbb átmentô Ioan Puia professzor is. Látható itt a „régi botanikuskertnek” az a képe, melybe Puia professzor urat közvetlenül az Agráregyetemre kerülésem után egyedül kellett kalauzolnom, hogy a Páter-kert sorsáról döntés szülessen a területen éppen akkor induló tornaterem-építés miatt. Nem kétséges, hogy ennek a látogatásnak is köszönhetô, hogy a kert helyét ma nem sportpályák foglalják el. A pomológiai gyûjtemény megszervezôje – Veress István professzor, akinek a képe ugyancsak látható a kötetben, és aki egyben az agrobotanikus kert magkatalógusának, az „Index seminum Horti Agrobotanici Instituti Agronomici Dr. Petru Groza Cluj”-nak állandó munkatársa volt (i. m. 75 l.) – viszont túlélte az általa szervezett gyûjteményt, megérte, hogy a pomológiai gyûjtemény területének jelentôs részét ismét a „Páter-kert” foglalja el. Minden említett – és itt nem említett – tényt és szempontot összevetve tehát arra a kérdésre, hogy ki is volt tulajdonképpen Páter Béla, a következô válasz adható: Páter Béla egy széles látókörû alkalmazott (agro)botanikus és korát megelôzô kísérleti gyógynövénykutató (farmakobotanikus), kiváló szakmai szervezô, jó tudománypolitikus, alapos tankönyvíró tanár, nagy természetszeretô, természetjáró és természetismerô, valamint nem utolsósorban egész életében jó tollú és nagyhatású szakíró volt. Irodalomjegyzék 1. Bodor K., 1963, Vadon termô gyógynövények. Mezôgazdasági és Erdészeti Könyvkiadó, Bukarest. 2. Csedô K., (szerk.), 1980, Plantele medicinale ši condimentare din judeøul Harghita – Hargita megye gyógy- és fûszernövényei. Tîrgu-Mureš, 684. 3. Dörnyei S., 2002, A magyar orvostörténeti irodalom 1715–1944. Az elôszót írta prof. Vizi E. Sz., Szerk. Gazda I., Magyar Tudománytörténeti Intézet és Magyar Orvostörténelmi Társaság. Piliscsaba – Budapest. 4. Gombocz E., 1939, A magyar növénytani irodalom bibliográfiája 1578–1900. OMTM Növénytára, Bethlen Gábor Nyomdai Mûintézet, Budapest. 37

5. Györffy I., 1939, Dr. Páter Béla emlékezete. Erdélyi Múzeum. 1939, 3. sz. 6. Hornok L., 1990, Gyógynövénytermesztés Magyarországon. In: Hornok L., (szerk.), 1990, Gyógynövények termesztése és feldolgozása. 2. kiadás, Mezôgazdasági Kiadó, Budapest, 13–14. 7. Kopp E., 1957, Dr. Páter Béla a hazai [azaz: magyarországi és romániai, SZTA pontosítása] gyógynövénykutatások megalapozója. Gyógyszerészeti értesítô, 1957/3. sz. Marosvásárhely. 8. Orient Gy., 1926, Az erdélyi és bánáti gyógyszerészet története. Minerva, Cluj–Kolozsvár. 9. Páter B., 1902, Gazdasági Növénytan. A gazdát érdeklô növények rendszeres ismertetése. Írta és a nagyméltóságú földmûvelésügyi M. Kir. Minister Úr segélyezésével kiadta: Páter Béla gazd. Tanintézeti tanár, a Kolozsvári M. Kir. Állami Vetômag-vizsgáló Állomás vezetôje. 1. Rész: A virágtalan növények ismertetése, különös tekintettel termesztett növényeink betegségeire. 100 ábrával. Ajtai K. Albert (Magyar Polgár) Könyvnyomdája, Kolozsvár, I–XV., 1–183. lapok. 10. Rácz G., 2002, Páter Béla. In: Dávid Gy., (szerk.), Romániai Magyar Irodalmi Lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, mûvelôdés. N–R. IV: 440–441. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár; Kriterion Könyvkiadó, Bukarest–Kolozsvár. 11. Rácz G., Laza A., Coiciu E., 1972, Gyógy- és illóolajos növények. Ceres Könyvkiadó, Bukarest, 9. 12. Rácz G., Rácz-Kotilla E., Laza A., Gyógynövényismeret. Ceres Könyvkiadó, Bukarest, 7. (Páter, mint a világ elsô gyógynövény-kísérleti állomásának megteremtôje). 13. Rácz G., Rácz-Kotilla E., Szabó L. Gy., 1992, Gyógynövényismeret – a fitoterápia alapjai. Sanitas, Természetgyógyászati Alapítvány. Budapest. 14. Schimmel K-Ch. (szerk.) et. Al., 1992, A természetgyógyászat tankönyve I.–II., Sanitas Természetgyógyászati Alapítvány – dr. Sarkadi G.m.b.H., én., h.n. 15. Szabó T. A. , 1970, Páter Béla (1860–1938) emlékezete. In: Mûvelôdés, 7. sz. Bukarest. 16. Szabó T. A., 1978, 1979, Melius Péter: Herbárium. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest (1 és 2. kiadás). 17. Szabó T. A., 2001, Magyar botanika a 16. és 17. században. Az orvosbotanika és a magyar tudományos nyelv kialakulása. In: Glatz Ferenc (szerk.), 2001, Milleneum az Akadémián. Közgyûlési elôadások, 2000. május. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, III: 1205–1225. 18. Szabó T. A., 2003, Az örökléstan (genetika) nevének és szakszókincsének elôtörténete Váradi Lencsés György, Apáczai Csere János és Festetics Imre munkáiban. In: W. Nagy Ágnes (szerk.), 2003, A magyar mezôgazdasági, kertészeti, erdészeti és vadászati szaknyelv kialakulása. Tudománytörténeti Konferencia a Magyar Mezôgazdasági Múzeumban Apáczai Csere János Enciklopédiája elkészültének 350. évfordulója tiszteletére. Magyar Mezôgazdasági Múzeum kiadása, Budapest, 15–31. 19. Szabó T. A., 2005, [A] 16. századi magyar növénynevek és növényismeret Váradi Lencsés György (1530–1593) Egész orvosságról való könyv azaz Ars medica címû munkája tükrében. In: Iskolakultúra Könyvek 27. (szerk. Géczi János), Iskolakultúra, Pécs 27: 142–202. 20. Szabó T. A., 2008, Páter Bélától (1893) Ioan Puiáig (1987). Emlékek a Páter-kertbôl, azaz a Kolozsvári Agráregyetem Agrobotanikus Kertjébôl (2.) Függelékében: Fényképes Páter-kerti dokumentumok Szabó T. Attila gyûjteményébôl (szemelvények). Vetített PP elôadás az Erdélyi Múzeum-Egyesület Agrárszakoszálya és a kolozsvári Agráregyetem által rendezett Páter-Centenárium alkalmából. 21. Szabó T. Á., 1990, Kolozsvár népei és nyelvei (1453–1988). Új Erdélyi Múzeum, I. 1–2: 32–40. 38

Végjegyzetek 1. Ez az elôadás az MTA Biológiai Osztály Botanikai Bizottsága Növénykémiai és Kemotaxonómiai Munkacsoportja „Emlékezés a hazai gyógynövénykutatások 100 évére” I: Gyógynövénykutatás Vácrátóton címû, a Magyar Gyógyszerészeti Társaság Gyógynövény Szakosztályának Vezetôsége, az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének Hatóanyag-produkció Kutatócsoportja és Kísérleti Gyógynövény-gyûjteménye, valamint a Szegedi Tudományegyetem Farmakognóziai Intézete közös rendezvényén Vácrátóton, 2004. aug. 26-án vetített PP-bemutató szöveges változata, mely még nem került sehol közlésre.

39

Szemelvények Páter Béla szakmai tevékenységébôl Csedô Károly A 19. század végén már látható volt, hogy a kémia szintetikus termékeivel nem lehet minden kórképet gyógyítani, mivel egyre inkább elôtérbe kerültek, egyebek közt, azok mellékhatásai és más hátrányaik is. Ekkor indult ismét újabb fejlôdésnek a gyógynövények kutatása és az azokkal történô gyógyítás. Páter Béla máig is érvényes úttörô munkát vállalt magára. A gyógynövények ismeretének a tudományát a gyógyés fûszernövények rendszeres vizsgálata, termesztése és kémiai kutatása által igyekezett önálló tudománnyá alakítani. 1904-ben Kolozsváron önálló Gyógynövénykísérleti Állomást alapított, amelyhez hasonló intézet Európában ezt megelôzôen nem létezett. A következô 1910-ben Ausztriában alakult. Szülôvárosa, Lôcse környékének gazdag vadontermô növényzete valószínûleg befolyásolta pályaválasztását. Páter Béla oktató tevékenységét legjobban a tanítványaitól átvett idézetekkel lehet jellemezni. Kopp Elemér: „A nagy tudású Páter professzor egy valódi mûvésze annak, hogy megszerettesse a hallgatókkal azt a tantárgyat, amit lead.” A hallgatók pedig úgy értékelték, „mint egy nemes lelkû, nagy tudású szakembert, aki kitûnô elôadó és jó szervezô”, illetve: „még a növény anatómia és élettani elôadásain sem olvastunk regényt vagy írtunk volna levelet.” „Akkor még nem is gondoltuk, hogy egy európai hírû, nagy tudós elôadásait hallgatjuk, amely televolt lelkesedéssel és kitûnô pedagógiai érzéket tükrözött.” Elôadásainak elméleti részeit azonnal gyakorlati bizonyítékokkal, fényképekkel, fali ábrákkal vagy a táblán készített rajzokkal bizonyította. Ezeknek az anyagoknak a nagy része ma is látható a Kolozsvári Mezôgazdasági és Állatorvosi Egyetem Botanikai Múzeumában. 1914-ben választania kellett a Tudományegyetem botanikai tanszéke és a Mezôgazdasági Akadémia között. Az utóbbit választotta, hogy ne szakadjon el az általa alapított Gyógynövénykísérleti Állomástól. A gyógyszerészek iránti szimpátiájával magyarázható, hogy a gyógyszerész-hallgatók számára a növényrendszertani elôadásokat mindvégig megtartotta. 1914-ben elhatározta, hogy véglegesen letelepedik a Szamos menti városban – ezzel az egyetem, a város egy értékes tudóst, a gyógynövényekhez élete végéig ragaszkodó, hû professzort nyert. Munkájának állandó része volt az intézet továbbfejlesztése, az agrotechnikai, növénytani, fitoökológiai és fitokémiai kutatások támogatása, a kapcsolattartás a gyógynövények orvosi felhasználásáért. Páter jövôbe látásának igen hasznosak voltak azok a kapcsolatok, amelyeket kora jelentôs szaktekintélyeivel tartott, például Emil Genst-tel, aki abban az idôben a 40

gyógynövények hatásának az újraértékelésével foglalkozott, valamint Alexander Tschirch-hel, aki a XIX. század végén, a XX. század elején azt hirdette, hogy az emberiség, miután a sok kémiai szerrel tönkretette az egészségét, visszatér a gyógynövényekhez. Tschirch professzor nevéhez fûzôdik a modern farmakognózia megalapítása, a fitokémiai vizsgálatok bevezetése, amelynek alapján könnyebb a felhasználási lehetôségeket elôrelátni. Páter Béla a Sebastian Kneipp természetgyógyászati felfogását is elfogadta, és sok tekintetben alkalmazta módszereit. Hugo Schulz (Greisswald), aki a gyógynövények orvosi, kórházi alkalmazását tanulmányozta, vagy Ludwig Kroebe, aki a gyógynövények gyógyászati felhasználásának híve volt, szintén nagyban befolyásolta felfogását és jövôbe látását. (Pharmacia, 1937, Az Agrártudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai, 1959) Páter számos gyógynövénykészítménye mellett igen jelentôsek voltak az általa összeállított teakeverékek. (Páter B. 1925, Páter B., Flexor, I. S. 1925, Páter B. 1931, Páter B. 1933) Páter teakészítményei Európában is közismertek voltak: 1. Sklerose-Tee – szklerózis elleni tea, 2. Rheuma-Tee – reuma elleni tea, 3. Gallenstein-Tee – epekô elleni tea, 4. Magen-Tee – gyomor-tea, 5. Abfür-Tee – hashajtó tea, 6. Blasen und Nieren-Tee – vízhólyag- és epe-tea, 7. Husten-Tee – köhögés elleni tea, 8. Keuchhusten-Tee – szamárköhögés elleni tea, 9. Lungen-Tee – mell-tüdô tea, 10. Entfettungs-Tee – elhízás-elleni tea, 11. Frauen-Tee – nôi betegségek elleni tea, 12. Milch-Tee – tejfakasztó tea, 13. Transpirations-Tee – izzadság elleni tea, 14. Nachtscheitz-Tee – éjszakai izzadás elleni tea, 15. Hämoroidal Tee – aranyér elleni tea, 16. Blutreinigungs-Tee (für Kinder und Erwachsen) – vértisztító tea gyermekeknek és felnôtteknek, 17. Geschwur-Tee – fekély elleni tea, szájöblítô, 18. Kinder-Tee – gyermek tea, 19. Nerven- und Schlaf-Tee – idegnyugtató, altató tea. Kartondobozba csomagolva „Prof. Dr. Páter-tea” (gyógyszertári név) néven, Brassóban kerültek forgalomba (Depot Apotheke „Zum Star” in Kronstadt (Brašov) Langgasse No.14, En gros Vertrieb, Amphora A.G. Kronstadt – Brašov). 1920-tól az Intézetben fiatal és tehetséges munkatársakat fogadott: Kopp Elemér, Teodor Solacolu, A. S. Potlog, I. S. Flexor, A. S. Sofonea. 41

1921-ben visszalépett az egyetemi tanszéktôl, és 70 éves koráig a Gyógynövénykísérleti Állomást vezette, ebben az idôben alapította meg a Kolozsvári Adonis Szövetkezetet is. 1923-ban a kémia laboratórium vezetését Kopp Elemér vette át. Annak ellenére, hogy ô vegyészmérnök volt, a fitokémiai tanulmányok mellett foglalkozott agrotechnikai és agrokémiai minôségi és mennyiségi vizsgálatokkal. A Páter nevéhez fûzôdik a Kolozsvári Egyetem idôszakos lapjának szerkesztése, melynek címe: Buletinul de informaøii al grãdinii botanice ši al muzeului botanic. (Csedô K. 2004, Csedô, C. 2008, Kopp Elemér E. 1959, Pharmacia, 1937) A Páter által irányított Gyógynövénykísérleti Állomás külföldön ismertebb volt, mint az országban. A Kolozsváron végzett kutatások európai szaktekintélyek csodálatát váltották ki. Agrotechnikai, termesztési kísérleteit 1,5 ha saját kísérleti telepen végezte, és harcolt, hogy kísérleteihez még nagyobb területre tegyen szert. A Páter Béla vezetésével végzett kutatások: 8 mentafaj, 11 olajrózsa-faj; meghonosították a bolgár és francia olajrózsát, az angol, francia levendulát, a Mitcham és a japán mentát, a kínai rebarbarát. Kutatták még a gyógynövények betegségeit és azok leküzdési módjait. Új specieseket honosítottak meg (magas illóolaj-tartalmú, minôségi fajokat): Mentha crispa, Ruta graveolens, Salvia officinalis, Salvia sclarea, Coriandrum sativum, Hyssopus officinalis, Angelica archangelica, Veratrum album (alk.), Adonis vernalis (glik.), Ruta graveolens (illóolaj), Nepeta catharia (illóolaj), Thymus vulgaris (illóolaj), Hyssopus officinalis (illóolaj). Az összehasonlító vizsgálatok során a helyi pedoklimatikus viszonyok mellett figyelembe vették a speciesek hatóanyag-tartalmát a következô növényeknél: Carum carvi, Rosa damascena, Rosa rugosa var. Rosa de Hayk, Digitalis purpurea, Digitalis lanata, Datura stramonium, Datura stramonium var. Tatula, Atropa belladonna (1917), Atropa belladonna flava, Atropa belladonna intermedia, Atropa belladonna typica. (Albulescu Doina, Constantinescu Alexandrina 1967, Baicu Graziella 1972, Baicu Graziella 1974, Csedô K. 2004, Csedô, C. 2008, Páter B. 1914, Páter B. 1922, Páter B. 1925) Erre az idôszakra esik (1920-as évek) a kisebb gazdaságok bátorítása a gyógynövények termesztésére, a vadon termôk begyûjtésére. A gazdáktól felvásárolt mennyiséget mind a belföldi, mind a külföldi piacon árusították. Erdélyben (1925. évi statisztika) kb. 20–25 ha-on termeltek különbözô gyógy- és illóolajat tartalmazó specieseket. Ezek között említik: Althaea rosea var. nigra, Hyoscyamus niger, Digitalis purpurea, Papaver somniferum, Atropa belladonna, Ruta graveolens, Mentha piperita var. Mitcham, Sinapis alba és Sinapis nigra, Pimpinella anisum, Foeniculum vulgare, Carum carvi, Angelica archangelica, Coriandrum sativum, Melissa officinalis, Salvia officinalis, Salvia sclarea, Ocimum basilicum, Origanum majoranna. Az 1920–1921-es román agrárreform után a termesztett gyógynövények száma jelentôsen megnövekedett, mivel a Földmûvelési Minisztérium azoknak a gazdáknak, akik hajlandóak voltak gyógynövényeket is termeszteni, plusz 5–15 ha szántóterüle42

tet bocsátott a rendelkezésére. (Kopp E., Rácz-Kotilla Erzsébet, Csedô K. 1956, Páter B. 1906, Páter B. 1924, Páter B. 1924b) A Páter Béla által vezetett Gyógynövénykísérleti Állomás bemutatóparcellák létrehozásával segítette az államilag támogatott gazdákat, és Erdély-szerte gazdatanfolyamokat szervezett. Ebben az idôben Páter Béla szakismereteket tartalmazó nyomtatott füzetekkel és egyéb népszerûsítô kiadványokkal segítette a termelôket a szükséges ismeretek megszerzésében. (Páter B., Flexor, I. S. 1925, Páter B. 1925, Páter B. 1926, Páter B. 1927, Páter B. 1929, Páter B. 1930) Javasolta és támogatta a kisebb termelôi és értékesítôi szövetkezetek létrehozását (1932). Ekkor jött létre a Kolozsvári Adonis Szövetkezet, mely a gyógynövény begyûjtését, termesztését és értékesítését is segítette. (Baicu Graziella 1969, Baicu Graziella 1972, Kopp Elemér E. 1959, Kopp E., Rácz-Kotilla Erzsébet, Csedô K. 1956, Páter B. 1923) Ekkor írta Páter Béla a Földmûvelési Minisztérium rendelésére a következô füzeteket: – Plante medicinale sãlbatice, 59 species, Institutul de Arte Grafice Bucovina, I. E. Torouøiu, Calea Victoriei 322, Bucurešti, 1927, – 59 species, fekete-fehér és színes ábrákkal, Dr. Páter Béla, Šeful Staøiei de Plante Medicinale din Cluj, Institutul de Arte Grafice Bucovina, I. E. Torouøiu, Calea Victoriei 322, Bucurešti, 1926. Jelentôs megvalósítás és elôrelépés volt az illóolaj-desztillációs állomás (részleg) létesítése, itt minôségi illóolajokat állítottak elô. (Iteanu, Al. 1924, Kopp Elemér E. 1959, Kopp E., Rácz-Kotilla Erzsébet, Csedô K. 1956) Munkájuk eredményességét és minôségét az is bizonyítja, hogy Páter Béla 10 illóolaj mintát adott át Al. Iteanu gyógyszerésznek, minôsítés végett – ezek mindegyike nagyon jó („foarte bine”) minôsítést kapott. (Cucu Viorica, Niciforescu Ecaterina, Ghiorghiu Marcela, Cionga Emil E. 1967, Cucu Viorica, Rácz G. 1994, Iteanu, Al. 1924) 1931-tôl a laboratóriumi kutatásokra is nagyobb figyelmet fordítottak. (Baicu Graziella 1974, Páter B. 1923) 1931. szeptember 20-án Kolozsvárt a Mezôgazdasági Kutatóállomás (ICAR) és a Gyógynövénykísérlei Állomás közös szervezésében megtartották az I. Romániai Gyógynövény Konferenciát. Ezen a fórumon javasolták, hogy a mezôgazdasági minisztérium mellett Romániában is hozzanak létre olyan állandó köztes bizottságot (a termelôk és a minisztérium között) a vadon termô gyógynövények értékesítésére, mint amilyen Ausztriában, a Szovjetunióban és Franciaországban létezik. Ennek a kivitelezéséhez Páter Béla nyolc földrajzi területet jelölt meg, megadva a gyûjthetô mennyiségeket is. Ez azt jelenti, hogy korábban az intézete foglalkozott a gyógynövények mennyiségi felmérésével (felbecsülésével) is. Páter véleménye szerint „az országban akkora nyersanyag-tartalékok vannak, hogy belsô használatokon kívül jelentôs mennyiség marad exportra is”. Az intézet számos gyógynövénygyûjtést és termesztôtanfolyamot szervezett. Román és német nyelvû szakkönyvet és füzetet adott ki. A gazdákat rendszeresen ellát43

ta szaktanáccsal, jó minôségû vetômaggal, szaporítóanyaggal. Ennek eredményeképp 1920 körül Kolozsvárott alakult ki Romániában az elsô gyógynövényközpont. (Planchob L., Bretin Ph. 1946, Pharmacia, 1937) 1931. december 20-án Bukarestben megszervezte a II. Gyógynövény Konferenciát, a gyûjtô- és értékesítési régiók kialakítása végett. Ezen az értekezleten hangsúlyozzák az ésszerû értékesítés fontosságát. Páter Béla régi tanítványai közül néhányan még az 1920-as években megalapították az EMGE Gyógynövény Szakosztályát, amelynek fontosságát megvitatták a gyógynövény konferencián. (Páter B. 1931, Rácz-Kotilla Erzsébet, Rácz Gábor 2004) A munkaegyüttes 1932-ben megfigyeli az Eryngium planum föld feletti részeinek görcsoldó- és köhögéscsillapító hatását, amelynek alapján összeállítják a szamárköhögés (pertussis) elleni teakeveréket. Ennek az összetétele annyira jól ismert, hogy még a F. T. Weiss: Lehrbuch der Phytoterapie (1960) könyvben is szerepel. 1933-ban Páter Béla munkatársával, A. S. Potloggal megállapítja a Leonurus cardiaca központi idegrendszerre irányuló nyugtató hatását. (Páter B. 1930) Romániában a Páter Béla-féle felfogás és tanok követôinek a száma több százra tehetô. A Kolozsvári Akadémia botanika tanszékén Iuliu Prodan, Al. Buia, Nyárády Antal, Ioan Moldovan, Pázmány Dénes, Szabó T. Attila, Gheorghe Groza, Doina Stana tanárok ôrködtek a Páter Béla után maradt gyûjteményekre, ápolták az általa alapított agrobotanikus kertet és a páteri felfogást. Marosvásárhelyen az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetbe Kopp Elemér révén került a figyelem középpontjába a Páter-örökség, és nevelkedett a páteri szellemben tudósok egész sora. Kopp professzor ránk maradt kéziratában így jellemzi mesterét: „A nagy tudású Páter professzor csendes, megfontolt, nyugodt temperamentumú, jó lelkû, anyagiakkal keveset törôdô, haladó szellemû ember volt.” Halála után a gyógynövények kutatását volt tanítványai és követôi vették át. Dr. Kopp Elemér (1890. augusztus 17.–1964. január 19.) 1890. augusztus 17-én született Kolozsváron. 1913-ban a Budapesti Mûszaki Egyetemen vegyészmérnöki diplomát szerzett. 1916-ban védte meg doktori tézisét. Munkahelye a Botfalusi Cukorgyár, ahol könyvet adott ki a cukorrépa nitrogéntartalmáról. 1923-ban Páter Béla meghívására a Kolozsvári Gyógynövény Kísérleti Állomásra ment dolgozni. A mester és tanítványa közti kapcsolat a professzor haláláig tartott. 1938-ban, halála elôtt egy hónappal, a „nagytudású professzor”, a gyógynövények elkötelezettje Kopp Elemért magához kérte, és csak ez volt a kívánsága: „ne hagyjátok el az általam annyira szeretett gyógynövényeket.” 44

Az intézetben Kopp Elemér fôleg az illóolaj-tartalmú növények vizsgálatát végezte. Több mint 30 kutatásának eredményeit német szaklapokban közölte, erre még az 1950–1970-es években megjelent szakkönyvek is utalnak. Néhány fontosabb eredménye: – Carum carvi (1927) – 61,6%-os carvon-tartalom megállapítása, – Angelica archangelica (1928) – kémiai összetétel, – Salvia sclarea (1929) – kémiai összetétel, – Coriandrum sativum (1929) – kémiai összetétel, – Mentha piperita (1930) – 240 hektáron termesztett állomány illóolaj jellemzése, – Rosa damascena (1931) – össz-alkoholoskomponens tartalma 50–58%, – Lavandula angustifolia, Lavandula hybrida, Lavandula latifolia (1958–1964) – taxonómiai sajátosságok, – Pelargonium roseum (1960) – termesztése és illóolaj-minôsége. 1929-ben megjelent az ópium nyerésérôl és alkaloida-tartalmáról szóló elsô dolgozata, melyre a szaklapok hosszú ideig hivatkoznak. 1948-ban Kopp Elemért professzornak hívták a marosvásárhelyi egyetemre, ahol a gyógynövénykertet a Kolozsvárról magával hozott magvakkal kezdte betelepíteni. Közben kidolgozta a mák morfintartalmának nefelometriás meghatározását. Beindította máknemesítési kísérletét. Munkatársaival olyan fajtát sikerült elôállítani (az ún. „marosvásárhelyi mákot”), melynek morfintartalma elérte az 1%-ot. Ezen kutatásaiért 1957-ben Kabay-emlékérmet és díszoklevelet kapott a Tiszavasvári alkaloidagyártól. Kopp elsôként valósította meg Erdélyben az Adeleidenbôl származó Solanum aviculare kísérleti termesztését. Több éven keresztül vezette azt a munkaközösséget, mely többek között vizsgálta a Maros völgyében a csipkebogyó C-vitamin tartalmát, a földrajzi elterjedés és a rendszertani hely függvényében. Részt vett a VII. és VIII. Román Gyógyszerkönyv és Illóolaj Monográfia szerkesztésében. Az 1950-es években a Román Nagy Nemzetgyûlés elnöksége kitüntette a Munkaérdemrend harmadik fokozatával és érdemes professzori címmel. Rendkívül becsületes, segítôkész, önzetlen ember volt. Kitartó, alapos munkájával sok tanítványának és munkatársának volt példaképe. Szakmai munkásságának hátrahagyott eredményeivel sokat segítette a nemzeti és a nemzetközi gyógynövény-ügyet. Faragó Endre (1886–1965) Bécsben szerzett gyógyszerész oklevelet 1900-ban. 1921–1949 között gyógyszertár-tulajdonos Szászvároson, Hunyad megye gyógyszerész-kollégiumnak alelnöke, a helybéli egyházmegye gondnoka. Szászvárosban létrehozta a „Digitalis” termesztô- és értékesítôszövetkezetet, melynek 1947-tôl elnökévé választották. 45

A Páter-intézetbôl származó gyógynövényeket termesztette, pl. Glycyrrhiza glabra, Hyssopus officinalis, Salvia officinalis, Coriandrum sativum, Foeniculum vulgare, Mentha piperita, Mentha crispa, Eryngium planum, Nigella damascena, Marubium vulgarae, Melissa officinalis, Apium graveolens stb. Ezeknek a specieseknek egy része Szászváros közvetítésével Marosvásárhelyre került, majd késôbb a Csíkszeredai „Kájoni János” Gyógy- és Fûszernövény Kertbe. A szövetkezet nemcsak a Digitalis purpurea 1920-as évektôl történô termesztésérôl volt híres, hanem az illóolajok desztillálásáról is, 1955 után. Az 50-es évek második felében a marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar hallgatóival évente látogatta a kísérleti gyógynövény-telepet, annak illóolaj-desztilláló részlegét és néhai tulajdonosát és vezetôjét. 1957-ben, a nyári gyógynövény-gyakorlat keretében Kopp professzorral meglátogattuk a Digitalis gyûjtô és értékesítô-szövetkezetet, és felkerestük Faragó Endre gyógyszerészt, aki az akkori harmadéves hallgatókat meghívta egy vendéglôi vacsorára. Rendkívül szívélyesen fogadta az egyetemistákat, és sokat mesélt életérôl, megvalósításairól és kudarcairól. Faragó Endre gyógyszertárát nem államosították, mivel a helyi államvédelmi szerveknek az általa elôállított készítményre, a Persicolra szükségük volt. Magánpatikája haláláig „zárt gyógyszertárként” mûködött, 3–5 fôs személyzettel és egy jól mûködô laboratóriummal. A készítmény hatásáról összeállított dolgozatának kéziratos változatával megtisztelte e sorok íróját. Többévi levelezéssel ápoltuk jó kapcsolatunkat. A környék nagy tekintélyû gyógyszerésze volt. Faragó Endre életét és szakmai tevékenységét Honorius Popescu jól sikerült monográfiában foglalta össze.

Irodalomjegyzék 1. Albulescu Doina, Constantinescu Alexandrina, (1967) Aprecierea calitãøii plantei Atropa flava, în funcøie de conøinutul în alcaloizi, Farmacia, 15, 733–740. 2. Baicu Graziella (1969) Realizãri românešti în perioada 1918–1940 în domeniul valorificãrii farmaceutice a resurselor naturale, Referat pentru doctorat, 100 de pagini, UMF Târgu-Mureš 3. Baicu Graziella: Sur la mise en valeur des plantes medicinales indigenes et certaines recherches phytochimiques entreprises sans la première moitié du XX-siècle en Roumanie. Congres International à Historiae Pharmaciae, Praga, 20–25 IX, 1971, p. 33, Acta Congressus Internationalis Historiae Pharmaciae, Praga, MCMLXXI, Wissenschaftliche Verlagsgesellschaft Stuttgart, 1972, Band 38, p. 318–319. 4. Baicu Graziella: Despre valorificarea plantelor medicinale indigene ši unele cercetãri fitochimice întreprinse în România în prima jumãtate a secolului al XX-lea, Practica farmaceuticã, 1972 an. V. vol. III. p. 101–189. 5. Baicu Graziella (1973) Contribuøia profesorului Kopp Elemér la valorificarea plantelor medicinale în øara noastrã, Practica farmaceuticã, 6. 151–156. 6. Baicu Graziella (1974): Tradiøii ale valorificãrii plantelor medicinale în România, Tezã de doctorat, Universitatea de Medicinã ši Farmacie, Târgu-Mureš 46

7. Csedô K. (2004): Páter Béla és Kopp Elemér kapcsolata, Herda Medicinalis, 3, 2–13. 8. Csedô, C. (2008): Grãdina de botanicã ši de plante medicinale, Baza de învãøãmânt ši de cercetare a Facultãøii de farmacie a UMF Târgu-Mureš, Note botanice, 34, 45–50 9. Cucu Viorica, Niciforescu Ecaterina, Ghiorghiu Marcela, Cionga Emil E.: Sur 1e 'historique des plantes medicinales en Roumanie, Comunicare prezentatã la Congresul Internaøional de Istoria Farmaciei, Atena, 8–14, apr. 1967 10. Cucu Viorica, Rácz G. (1994) Valorificarea plantelor medicinale. In Spielmann J., Baicu, Graziella (ed.): Istoria štiintelor farmaceutice în România, Editura Medicalã Amaltea, Bucurešti, 195–196 11. Iteanu, Al.: Cercetãri asupra unui extract de malø nezaharificat ši asupra extractului de Polygonum hydropier, Teza de doctorat, Bucurešti, 1924 12. Kopp Elemér E. (1959): Istoria ši activitatea štiinøificã ši practicã a Institutului experimental de cercetãri al plantelor medicinale din Cluj, scris la Târgu-Mureš, 55 pagini (manuscris, Târgu-Mureš 1959) 13. Kopp E., Rácz-Kotilla Erzsébet, Csedô K. (1956), Farmakognózia I és II kötet, Orvosi és Gyógyszerészeti Felsôoktatási Intézet, Marosvásárhely 14. Páter B. (1896) A nép néhány orvosi növényérô1, Budapest 15. Páter B. (1906) A vadontermô gyógynövények, valamint a gazdasági melléktermékek gyógyszertári értékesítésének rövid ismertetése, Budapest, „Pátria” Irodalmi vállalat, p. 131. 16. Páter B. (1914): Die Heilpflanzenversuchsanstalt der Landwirtschaftliche Akademien Kolozsvár, Editura Štiinøificã et Co, Cluj, 17. Páter B. (1922): Digitalis purpurea ši albinele, Farmacia Romani, nr. 3, p. 62–63. (recenziat de M. Steflea) 18. Páter B. (1923): Lucrãri de laborator ale Staøiunii de plante medicinale din Cluj, Buletin de informaøii al Grãdinii Botanice ši al Muzeului Botanic de la Universitatea din Cluj, vol. III, nr. 4. 19. Páter B. (1924): A gyógynövénytermesztés rövid foglalatja, Minerva Kiadó, Kolozsvár 20. Páter B. (1924): Experienøe de culturi cu plante medicinale, Buletin de informaøii al Grãdinii ši al Muzeului de la Universitatea din Cluj 21. Páter B. (1925): Cele mai noi ceaiuri medicinale ši folosirea acestora – Neue heilsame Teearten und ihre Anwendung – Újabb gyógyteák és azok használata, Minerva nyomda, Kolozsvár 22. Páter B., Flexor, I. S. (1925) La culture et la récolte de plantes médicinales en Bessarabie et les problèmes qui en découlent, Min. Agriculture et Domaines, Bucurešti 23. Páter B., Flexor I. S. (1925): La culture des plantes médicinales en Roumanie, Min. Agriculture et Domaines, Direcøiea publicaøiilor Bucurešti, Imprimarea graficii „Cultura”, p. 1–23. 24. Páter B. (1925). Cultura mãtrãgunii (Atropa belladonna), Buletinul Agriculturii, vol. II. nr. 4–5. 25. Páter B. (1926): Cultura plantelor medicinale, Extras din Buletinul Agriculturii, vol. II. nr. 10–12, p. 1–50. 26. Páter B. (1926): Activitatea Staøiunii experimentale de plante medicinale din Cluj pe anul 1926, Buletinul Agriculturii, 1927, vol. II., Nr. 7–9 27. Páter B. (1927): Plante medicinale sãlbatice, Extras din Buletinul Agriculturii, vol. III., nr. 7–9, p. 1–40. 28. Páter B. (1929): Arzneipflanzenkultur und Bienesucht, Heil- und Gewürzpflanzen, nr. l, p. 13 29. Páter B. (1930): Über Leonurus cardiaca L., F. Brück-Söhne, Wien, p. 7 30. Páter B. (1931): Împãrøirea pe regiuni geografice a plantelor medicinale de colectat ši cultivat în România, Valorificarea plantelor medicinale în România. Lucrãri ši referate pentru 47

Adunarea Generalã a Sindicatului cultivatorilor, recoltatorilor ši comercianøilor de plante medicinale, Institutul de cercetãri agronomice al României, Institutul de arte grafice „Bucovina”, Bucurešti, 1931, p. 35–47. 31. Páter B. (1933): Über die wirksamen Inhaltsstoffe unserer Heilpflanzen, F. BrükSöhne, Wien, p. 5 32. Páter B. (1936) Csodahatású gyógynövények, Újabb kiadás, Népkönyvtár, Kolozsvár 33. Rácz-Kotilla Erzsébet, Rácz Gábor (2004) Páter Béla 100 éve alapította a Kolozsvári Gyógynövény Intézetet (1904), Kanitzia Journal of Botany, Szombathely, 2004., 13–23. 34. Planchob L., Bretin Ph. (1946): Précis de matière medicinale, vol. II, ed. A V-a Lib. Maloin, Paris, p. 1818–1819. 35. *** (1931): Valorificarea plantelor medicinale sãlbatice din România. Consfãtuirea de la Cluj, 20, XI..1921, Valorificarea plantelor medicinale în România, Lucrãri ši referate pentru Adunarea Generalã a Sindicatului cultivatorilor, recoltatorilor ši comercianøilor de plante medicinale, Institutul de cercetãri agronomice al României, Institutul de arte grafice „Bucovina”, Bucurešti, p. 204. 36. *** (1937) Pentru jubileul de 55 de ani de activitate pedagogicã a doctorului Páter Béla, Pharmacia, XV, Uf. 7–9, p. 61. 37. *** (1959): Az Agrártudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai, VI. sorozat, Egyéni életmûvek bibliográfiája, I. Dr. Páter Béla élete és munkássága (1860–1938), Mezôgazdasági Kiadó, Budapest, p. 40. 38. *** (1925): Professor Dr. Pater's neue Heilsame Teearten – Professor Dr. Pater's neue Heiltees, Amphora A.G. Kronstadt (Brašov)

48

Páter Béla és tanítványai, Gidófalvy István, Bodor Kálmán T. Veress Éva Páter Béla, a híres botanikus, nemzetközi hírû gyógynövénykutató közel fél évszázados oktatói, nevelôi pályafutása alatt több mint 2000 diákot tanított, de legnagyobb sajnálatára mindössze csak két tanítványával sikerült egy életre megszerettetnie a gyógynövény-szakmát, amit – valljuk meg – nem könnyû elsajátítani. Erre való utalást Gidófalvy önéletrajzi írásában találunk (Gidófalvy 2005), akinek mindezt maga Páter Béla vallotta, közvetlenül halála elôtt. Írásomat a következô témakörökre építem: 1. tisztázom, hogyan kerültem kapcsolatba Páter Béla gyógyteáival, 2. röviden ismertetem Páter Béla csodahatású gyógynövényeit, végül 3. Páter Béla tanítványainak (Gidófalvy István, Bodor Kálmán) munkásságáról emlékezem meg.

Hogyan kerültem kapcsolatba Páter Béla gyógyteáival? Ez egy gyermekkori élményhez kapcsolódik, mely egy életre felkeltette érdeklôdésemet a gyógynövények iránt. Édesapám, Veress István, 1935-ben került Csombordra. A nagyenyedi Bethlen Kollégium Csombordi Téli Gazdasági és Szôlészeti Iskolájának volt alapító tanára, majd a Kolozsvári Mezôgazdasági Intézetbe történt kinevezése elôtt igazgatója. 1938-ban feleségül vette a csombordi református lelkész, Nagy Béla kisebbik, Jolán nevû leányát. Nagyanyám, mint az akkori lelkészfeleségek közül sokan, a falu lakosainak ügyes-bajos dolgait orvosolta. Jolán nagymama Páter Béla gyógyteakeverékeivel gyógyította a falu apraját-nagyját. Páter Béla professzor Újabb gyógyteák és azok használata címû, 1925-ben három nyelven megjelent könyvébôl vette ötleteit. A kis könyvet kézimunkakosarában ôrizte (Páter 1925). A háború alatt sokmindenünk odaveszett, de ez átvészelte a vérzivataros idôket, a mai napig szent ereklyeként ôrzöm. Közben Édesapámmal, akinek növényismerete sok botanikusén túltett, sokat jártunk kirándulni, itthon pedig a képes „nagy Jávorka” volt kedvenc könyveim egyike (Jávorka 1925). A gyógynövényeket zsenge gyermekkoromban megismertem, megtanultam azok tudományos magyar és latin elnevezéseit. Kiskertünkben pedig rendszeresen termesztettünk és termesztünk mind a mai napig legalább harmincféle gyógy- és fûszernövényt. Késôbb, a Babeš–Bolyai Egyetem elvégzése alatt és utána is rendszeresen kirándultunk, gyûjtöttünk gyógynövényeket, és fogyasztottuk a belôlük készült gyógyteá49

kat. Gyermekkoromban néhányszor megcsodáltam a gyógynövény-botanikus kertet is, mely annak idején világviszonylatban egyedülálló volt, s amely a mezôgazdasági intézet régi épülete felett, az Édesapám alapította didaktikai gyümölcsös mellett, a Királydombon helyezkedett el. Szüleimmel rendszeresen odajártunk, a kis fenyvesbe, kirándulni. Tanult alapmesterségem pedig ugyanaz, mint a Páter Béláé: természetrajzföldrajz szakos tanár, így aztán még több csodálattal viseltettem iránta. Az 1990-es fordulat után Bajor Andor író, a család jó barátja felkért, írjak a Keresztény Szó címû katolikus családi lapba gyógynövényeket ismertetô cikkeket. El is kezdtem nagy lelkesedéssel, a Vasárnap címû lapban folytattam, több mint 100 ilyen írás kerekedett ki. Abban az idôben nemigen volt gyógynövénykönyv üzleti forgalomban, kérték az olvasók, ha lehet, közöljük a gyógynövények rajzait is – ezeket is magam készítettem el.

Dr. Páter Béla csodahatású gyógynövényei Páter Béla számos kézikönyvet, tankönyvet írt a mezôgazdaság legkülönbözôbb területeirôl, de legnépszerûbbek azok a kis könyvei, melyeket a nagyközönségnek szánt, gondolok itt a három nyelven megjelent könyvecskére, melyrôl az elôbbiekben említést tettem (Páter 1925), s amely 20 különbözô gyógyteakeveréket ismertet (a Csedô Károly által felsorolt teák mellett még egyet említenék meg: a 10 éven aluli gyermekek számára ajánlott vértisztító teát), valamint a Csodahatású gyógynövényekre, utóbbiban Páter Béla 18 különbözô gyógynövény rövid leírását adja (Páter 1932): 1. gyöngyajak (Leonurus cardiaca L.), 2. kék iringó (Eringium planum L.), 3. libapimpó (Potentilla anserina L.), 4. tökmag (Cucurbita pepo L.), 5. hagyma (Allium cepa L.), 6. fokhagyma (Allium sativum L), 7. fillérfû (Lysimachia numularia L.), 8. cickafarkfû, egérfarkú cickóró (Achillea millefolium L), 9. csalán (Urtica sp. L.), 10. halványsárga kenderkefû (Galeopsis ochoroleuca Lmk.), 11. nyírfa (Betula pendula L.), 12. közönséges aggófû (Senecio vulgaris L.), 13. apróbojtorján (Agrimonia eupatoria L.), 14. fekete áfonya (Vaccinum myrtillus L.), 15. vízitorma (Cardamine amara var. Opizii Presl.), 16. boldogasszony levele (Tanacetum balsamita L.), 17. paszternák (Pastinaca sativa L.), 18. diófalevél (Juglans regia L.). A kis könyv öt eredeti ábrát is tartalmaz. Megadja az iringó (24. oldalon), libapimpó (39. oldalon), fillérfû (52. oldalon), cickafarkfû (58. oldalon), valamint a fekete áfonya (75. oldalon) rajzát, illetve fényképét. Érdekességként említem meg, hogy Páter Béla elôszeretettel használja a népi elnevezéseket: boldogasszony levele, szamártövis, egérfarkú cickóró. Ezeket a ma használatos néven adjuk közre (Bojor ši colab. 1984, Rápóti és Romváry 1990). Nem célunk a felsorolt gyógynövények részletes ismertetése, csupán néhány példát említünk. A legérdekesebb talán a kék iringó, mert ezt Páter Béla alkalmazta elsôként világviszonylatban a szamárköhögés gyógyítására; az apróbojtorjánt nyálkahártya-gyulladás, emésztési rendellenesség, gyomor- és epebántalmak esetén javallja; a diófalevél vértisztító, féregûzô, krónikus ekcéma esetén 50

és fehérfolyásra jó; a tökmag galandféreg-hajtó, hólyaghurutban szenvedôknek jó szolgálatot tesz, prosztata túltengéskor javallott (Páter 1932) – és folytathatnánk a felsorolást. A 18 gyógynövény közül 5 házikerti növény: paszternák, hagyma, fokhagyma, tökmag, diólevél. A halványsága kenderkefû helyett a Rápóti–Romváry Gyógyító növények címû könyv a nagyvirágú kenderkefüvet említi (Galeopsis speciosa Mill.), feltételezhetôen azóta ez bizonyult hatásosabbnak (Rápóti, Romváry 1990). Páter Béla gyógyteái messze földön híresek voltak, de ennek anyagi hasznát nem ô élvezte. Errôl tanítványa, Gidófalvy így ír: „Páter Bélát, mikor már halálos beteg volt, felkerestem. Azt mondta: úgy szerette ezeket az igénytelen növényeket, mintha a gyermekei lettek volna. Fájdalmas volt neki, hogy az egyetemen és a gazdasági akadémián közel kétezer tanítványa volt, és mindenkinek felhívta a figyelmét a gyógynövények fontosságára, ám tudomása szerint csak két ember vette komolyan a tanításait: Bodor Kálmán és Gidófalvy István. Mivel ô csak a tudományos résszel foglalkozott, anyagilag nagyon kihasználták. A Páter-féle teákból a kereskedô meggazdagodott, neki viszont jóformán semmi haszna nem volt. Kért bennünket, hogy továbbra is tartsunk ki a gyógynövények mellett, de ne legyünk annyira altruisták, mint ô, jól megszervezve biztos jövedelmet biztosíthatunk mind magunknak, mind a beszervezett beváltóknak. Ezt a végrendeletszerû óhajt Bodor Kálmánnal együtt komolyan vettük, és igyekeztünk jóformán életünk végéig minden módon elôbbrevinni ezt a fontos ügyet.” (Gidófalvy 2005)

Páter Béla tanítványai: Gidófalvy István és Bodor Kálmán Ami Páter Béla követôit illeti, véleményünk szerint egy oktató, nevelô sikeres munkáját tanítványai fémjelzik leginkább. Az, hogyan tudta átadni tapasztalatait, tudását az utókornak, mennyire vitték tanítványai, mennyire tudtak a szakmában sikereket elérni, és fôleg: hogyan tudták késôbb, az életben gyümölcsöztetni az egyetemen szerzett tudást maguk és családjuk túlélésére, a század eleji, a háborúk közötti nehéz idôkben (Veress 2006). Páter Béla tanítványai közül ketten lettek gyógynövény-szakértôk: Gidófalvy István és Bodor Kálmán. Gidófalvy István (1889–1985) Apáról, anyáról székely nemesi családból származik. Kutyfalván született, 1889. június 24-én, meghalt 94 éves korában Vásárhelyen, 1985-ben. Édesapja, Gidófalvy István 1885-tôl magyar királyi közjegyzô volt Kolozsváron, és a szövetkezeti mozgalom apostola Erdélyben; jelmondata: „minden ember annyit ér, amennyire embertársait becsüli” – ezt az elvet egész életében betartotta, nemzeti és felekezeti megkülönböztetés nélkül (Gidófalvy 2006). Fia, ifjú Gidófalvy István az RMGE gyógynövény-szakosztályának elnöke. Gidófalvy István családfôrôl, aki do51

bokai földbirtokos nemes volt, a híres levéltáros, Kelemen Lajos írt tanulmányt (Kelemen 2002). Az ifjú Gidófalvy István önéletrajzi mûvét is olvashattuk, mindkettô a Mûvelôdés Kiadó gondozásában jelent meg, és az Erdélyi Múzeum-Egyesület keretében került sor a könyvek bemutatására (Gidófalvy 2005). Arról, hogy a gyógynövények szeretetére Páter Béla tanította, önéletrajzi regényében Gidófalvy István a következôket írja: „Növénygyûjtô szenvedélyemet aztán mint elsôéves gazdasági akadémiai hallgató élhettem ki igazán. Kedvenc tanárunk, Páter Béla mindenkitôl legalább 500 növénybôl álló gyûjteményt követelt meg. Sokszor együttmentünk vele gyûjteni, ha gyógynövényt találtunk, elôszeretettel magyarázott azok jelentôségérôl, hasznáról. Az elsô év végén közölte velem Páter Béla, hogy gyógynövény-tanfolyamot rendeznek a papok és tanítók részére. Ad egypár könyvet, ezeket tanulmányozzam, és legyek a tanfolyam asszisztense. Az az érzésem, hogy ez a két hét, mikor kora reggeltôl késô estig a gyógynövényekkel foglalkoztam, szerettette meg velem ezeket a növényeket.” (Gidófalvy 2005) Gidófalvy István a gyógynövény-ismeretet továbbfejlesztette, élete végéig kitartott mellette, több mint 74 éven át. A Kolozsvári Gazdasági Akadémia elvégzése után külföldön képezi magát, hathetes tanulmányúton vesz részt (Anglia, Dánia, Svédország), ahol életreszóló tapasztalatokat gyûjt. Majd dobokai birtokán gazdálkodik – de ne vágjunk az események elé, lássuk, hogyan vall errôl ô maga: „Néhány évvel a gazdasági akadémia elvégzése után Doboka községben gazdálkodtam. Gyógynövényekkel kapcsolatos tevékenységem abban merült ki, hogy Páter Béla megbízásából többféle növényt termesztettem. Így benedekfüvet, muskotályzsályát, fehér és fekete mustárt, mentát és egyebeket…Ezután az én gyógynövény-tevékenységemben több évre szünet állt be, míg aztán a 30-as évek elején megalakult az EMGE gyógynövény-szakosztálya, melyben engem tettek meg elnöknek, Bodor Kálmán lett az elôadó. Elnökként kötelességemnek éreztem, hogy komoly munkába fogjak. Az elsô évben csak a saját falumban 40 mázsa szárított gyógynövény gyûlt össze, fôképp tavaszi hérics. Évrôl évre több községben sikerült szépen dolgozó beváltókat beszervezni úgy, hogy már 1939-ben két vagon gyógynövény ment Bukarestbe.” (Gidófalvy 2005) A tavaszi héricsbôl Svájcban az Adoverin nevû szívgyógyszert állították elô. Rengeteg mogyorólevelet szállítottak Hamburgba, Bécsbe – mai napig sem tudni, mire használták. Ezenkívül gyûjtöttek még bodzát, ökörfarkkóró virágját, árvacsalánt. A zsurlót, csalánt, apróbojtorjánt, pemetefüvet, orbáncfüvet, kôrislevelet bála zsákba szállították. A bodzát, apróbojtorjánt napon szárították. „Sok embernek valósággal szenvedélyévé vált a gyûjtés…Ezt az ügyszeretetet csak évtizedek múlva értettem meg igazán, amikor az én sorsom is odakanyarodott, hogy fôfoglalkozásommá, jóformán kenyeremmé és szenvedélyemmé lett a gyûjtés. Ebben az idôben azonban saját gyûjtésre még idôm sem lett volna.” (Gidófalvy 2005) Ez csak egy kis részét képezte annak az intenzív munkának, amelyet a gyógynövénygyûjtés és -forgalmazás megszervezése jelentett – és mindez tartott 1949-ig, az államosításig, amikor a dobokai birtokot elvették. Gidófalvy marosvásárhelyi lakos 52

lett, faluról városra, kényszerlakhelyre került feleségével, Pataky Etelkával és két lányával. Az évben vették át a gyógynövénygyûjtést a fogyasztási szövetkezetek, ahol nagy nehezen és kivételesen technikusként alkalmazták. A Küküllô és Nyárád mentén ért el szép eredményeket. Mindennek dacára 1953-ban menesztették állásából (annakidején az volt ugyanis a határozat, hogy a földbirtokosokat csak fizikai munkára lehetett alkalmazni). Ezután következett „gyógynövénykedésének”, ahogy ô nevezte, leghosszabb, közel 30 évet felölelô idôszaka: gyûjtés és értékesítés a piacon. Eleinte Vásárhelyen, majd Dicsôben és Meggyesen. Volt ennek az idôszaknak egy nagyon emberi vetülete is: gyûjtôútjai alkalmával mindig szedett bemutatás céljára gyógynövényeket, és azokat útközben a kérdezôsködôknek megmutatta, elmagyarázta, hogyan lehet felismerni, mi a hasznuk. Amikor a piacon árult, kis kosarakba kirakta a szárított gyógynövényeket, és mindent elmagyarázott – saját bevallása szerint tanítani szeretett a legjobban. Végül így értékelte gyógynövényes múltját: „Megállapíthatom, hogy mind Bodor Kálmán, mind én megfogadtuk kedves professzorunk tanácsát, és hûek maradtunk a gyógynövényekhez. Nekem, mint beváltónak, mint szervezônek nagy öröm volt, hogy sok embernek nyújthattam anyagi segítséget, és a huszonhat éves házi és piaci árusítással sok embernek a hasznára voltam egészségügyi panaszai orvoslásában. Emellett szerény megélhetést is biztosított ez a foglalkozás. Hetvenhárom évvel ezelôtt, mint írtam, az elsô saját munkám utáni keresetem gyógynövénybôl származott, és a nyolcvanas évek végén, de az is lehet, hogy az elején (nem tôlünk függ) az utolsó jövedelmet is a gyógynövény fogja adni. Tapasztalattal mondom, hogy nehéz felébreszteni az érdeklôdést a gyógynövényekkel való foglalkozás iránt, de aki egyszer megpróbálja, nemigen tudja abbahagyni.” Bodor Kálmán (1886–1960) A másik jeles tanítvány, akinek a munkásságáról kicsit bôvebben szeretnék írni, annál is inkább, mert kéziratban fennmaradt önéletrajzi munkájának kiadása még várat magára (Bodor 1959), nevét és gyógynövényekkel kapcsolatos tevékenységét kevesen ismerik. Barátaim rendelkezésemre bocsátották azt a kéziratban ôrzött élettörténetet, amelynek a címe Az ezeréves tölgyfa alatt, valamint a családfát és annak részletes leírását, amit a család az 1300-as évekig tud visszavezetni. Bodor Kálmán 1886. május 17-én Ördögkúton született, meghalt 1960. február 3án Sülelmeden. Édesapja, Bodor Antal okleveles ügyvéd az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának titkára. Édesapjának nagyapja, Bodor Pál (1773–1828) az erdélyi kormányzószék pénzügyi igazgatója volt, híres gyümölcstermesztô, aki gyümölcsfa-iskolát létesített Kolozsváron, 1812-ben pedig kiadja a gyümölcsfaoltvány lajstromot. Bodor Kálmán édesanyja jó nevû, de leszegényedett birtokosok – Incze nevezetû család – leszármazottja. Bodor Kálmán eseményekben gazdag élete a 19. század utolsó 14 évétôl mélyen belenyúlik a 20. század hat évtizedébe, élt 74 évet. Két világháborút és négy rendszer53

váltást ért meg – önéletrajzi írásának olvasása közben végigkövethetjük Erdély XX. századi történelmének fôbb állomásait. A kereskedelmi érettségi után, 1906-ban január 1-tôl Rédey Endre sülelmedi birtokán gyakornokoskodik, majd ôsszel beiratkozik az akkor induló Kolozsvári Gazdasági Akadémiára, amit 3 év alatt végez igen jó eredménnyel, és mint okleveles gazda kerül a sülelmedi birtokra. Elôbb gazdatiszt, majd intézô, de hamarosan az 1000 holdas bérlet minden teendôjét ô látja el. Rengeteg találékonyságra volt szüksége ahhoz, hogy a világháborúk közötti, utáni nehéz idôkben a tönk szélére került Rédey-gazdaságot Sülelmeden talpra tudja állítani, jövedelmezôvé tenni, hogy a család megélhetését biztosítani tudja. Nagy harc folyt a megmaradásért, önéletrajzában a következôket jegyzi le: „Nehéz idôket éltünk. Nagyon meg kellett küzdeni a mindennapi kenyérért, s nagyon sokan buktak el a mindennapi küzdelemben. A baj ott volt, hogy a gazdaosztályt csak arra nevelték, hogy túrja a földet és adja az urat, de semmi kereskedelmi szellemet nem oltottak bele, pedig most eljött az idô, hogy csak az tud felszínen maradni, aki alkalmazkodik a kereseti lehetôségekhez, és nem köti magát a földhöz” (Bodor 1959). Az 1921. évi agrárreform után a birtok 70 holdra karcsúsodott. „A mi megmaradt 70 holdunkat nagy nehezen sikerült megvenni gróf Károlyi Lászlótól, és a bátyám és Irénke nevére íratni (Irénke a Rédey Endre felesége, akinek halála után Bodor Kálmán felesége lett). Ezen ménest rendeztünk be, amit nagy nehezen lehetett fenntartani, a gazdaság eladósodott” (Bodor 1959). Így mindent elkövet, hogy a családot el tudja tartani. Belterjesebben gazdálkodik. Újabb kereseti források után néz: bevezeti a négyzetes kukoricamûvelést. Küzdelmes élete alatt foglalkozott szántóföldi növénytermesztéssel, lótenyésztéssel, sikeresen táplálja a sertéseket lóhússal, 50 fôs tehenészetet tartott fenn, de foglalkozott háziszárnyas-neveléssel, gombagyûjtéssel és értékesítéssel is. Sokat ad az általa termelt áruk csomagolására, így vajat szállít Bukarestbe és Kolozsvárra. Többszáz állatot gyógyított. Ekkor határozta el, hogy gyógynövénygyûjtéssel próbálkozik. A gyógynövényszakmába Páter Béla vezette be. Önéletrajzi írásában errôl a következôképpen vall: „Állandóan azon törtem a fejem, mibôl lehet pénzt csinálni. Kolozsváron felkerestem dr. Páter Béla volt tanáromat, az Adonisz gyógynövény-szövetkezet vezetôjét, és tanácsot kértem, miképpen kapcsolódhatok be én is a szövetkezetbe és a gyógynövényüzletbe” (Bodor 1959). Kedvenc tanára szívesen fogadta, megbízta egy anyarozs-kísérlet elvégzésével, ami remekül sikerült. Le is közölték a külföldi lapokban. Neki viszont jövedelmezôvé kellett tenni a birtokot, éppen ezért több romániai kereskedôvel kötött szerzôdést, és 1922-tôl már ô is gyógynövényes lett, ami mellett élete végégig ki is tartott. Így tehát fejest ugrott a gyógynövény-szakmába. Elkezdte a gyûszûvirág (Digitalis purpurea L.), fekete mályva (Althaea rosea var. nigra L.), kömény (Carvum carvi L.), édeskömény (Foeniculum vulgare Mill.), ánizs (Pimpinella anisum L.), körömvirág (Calendula officinalis L.), levendula (Lavandula officinalis Chaix.), nadragulya (Atropa belladonna L.), bolondító beléndek (Hyascyamus niger L.), borsmenta (Mentha piperita L.), macskagyökér (Valeriana officinalis L.) termesztését. Felkutatta a Máramarosi-havasok gyógynövényflóráját, és gyûjtött kék 54

sisakvirágot (Aconitum napellus L.), sárga tárnicsot (Gentiana lutea L.), vidrafüvet (Menyanthes trifoliata L.), édesgyökerû páfrányt (Polipodium vulgare L.) stb. (Bojor ši colab. 1982, Rácz és mts. 1994) Kitartó munkával jó kereseti lehetôséghez jutott, de vádolta a lelkiismeret, hogy szétforgácsolta energiáját, nem használta ki kellôképpen a lehetôségeket. Tudta viszont azt, hogy a kockázat óriási, ha belebukik, tönkremegy a család. 1939-ben feleségül vette Rédey Endre özvegyét, Somogyi Irénkét, így felelôssége méginkább megnôtt. Bodor Kálmán Európa több országába (Franciaország, Ausztria, Németország, Magyarország) szállított gyógynövényeket. Mindent megragadott, hogy fenntartsa birtokán a gazdálkodást. A francia Uferon gyár rendelésére viselôs kancák vizeletét (3000 liter) szállította. Ebbôl dolgozták ki a mai napig is használatban lévô terhességi tesztet. Bodor Kálmán nem maradt meg a gyógynövénygyûjtés, -termesztés és -forgalmazás szintjén. Komoly népnevelô, szakírói munkát folytatott. Szemléltetôanyagot készített, Románia gyógynövényeit mutatta be 160 színes ábrán, melyhez mellékelte a drogot is úgy, ahogy az a világkereskedelemben forgalomba kerül – mindezt négy tetszetôs, többrekeszes ládában helyezte el, és többízben is kiállította. Ezzel hét aranyérmet nyert. Halála után az örökösök levélváltása a kezembe került, melyben ezt a gyûjteményt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek ajánlották fel. Sajnos, további sorsáról nincs tudomásunk. A Magyar Nép és az Erdélyi Gazda hasábjain gazdasági tanácsadó rovatot indított, több mint 200, fôleg gyógynövényekkel kapcsolatos cikket írt. Az EMGÉ-n belül a 30-as évek elején a létezô szakosztályok mellett megalakult a gyógynövény-szakosztály, és ahogy arról már volt szó, e szakosztály elôadója Bodor Kálmán volt (Bodor 1935, 1938). Közben kitört a II. világháború. Sülelmed Észak-Erdélyben lévén, Magyarországhoz került. A háborús nehéz idôben a zsidó gyógynövény-kereskedôk deportálásával megcsappant a kereslet. Újra változtatni kellett. A gyógynövénybôl származó haszonnal 110 kecskét vásárolt. A kecskegida, a kecskesajt jó jövedelmet hozott, a kecskehússal a család pedig átvészelte a nehézségeket, sôt, még a háborús menekülteknek is jutott. A háború után újabb rendszerváltás következett. A román kormány hamar felismerte, hogy a gyógynövény jó üzlet: megalakult a Plafar, Bodor Kálmánnak állami állást ajánlottak. Eleinte a központban, de ezt visszautasította: „Nekem szabadság és munkatér kell a természetben, mert nálam nemcsak kenyérkereseti forrás a gyógynövény, hanem valósággal szerelmes vagyok a mesterségembe, és gyönyörködöm a munkám sikerében” (Bodor 1959). Újabb állásajánlatot kap, Szilágy megye gyógynövény-szakértôje lesz, hamarosan beszervezi a régi begyûjtôit, már az elsô évben teljesíti a tervét. 1947-ben felesége megmaradt 16 ha földjébôl 5 ha-t átadtak a Plafar központnak, ebbôl 2 ha borsmentával volt beültetve. A belföldi piacon nagy keresletnek örvendett a szaporítóanyag – a vállalat vezetôsége a mentát gyökerestôl kiszedette, a piacon értékesíttette, olyan jól jövedelmezett, hogy az intézmény egy teherautót vásárolt a 55

jövedelembôl. Közben Bodor Kálmánt kinevezték Nagybánya tartomány gyógynövény-referensének, itt is jó munkát végzett, mégsem volt magával elégedett, hiszen a két háború között 20–22 vagon gyógynövényt szállított, most viszont mindössze 10–12 vagon gyûlt össze. Bodor Kálmán életének utolsó éveiben írta és adta ki Vadon termô gyógynövények címû munkáját, amely két kiadást ért meg (Bodor 1957, 1963). A könyv értékét növeli, hogy Nyárády Antal és Gidófalvy István lektorálták. Bodor Kálmán családfáját kutatva érdekes következtetésre jutottunk: ôseit az 1300-as évekig lehet nyomon követni. A földbirtokos család Sepsi-gidófalváról származik, hétszilvafás nemesi ôsöktôl. Ha végiglapozzuk Kelemen Lajosnak Gidófalvy Istvánról írt életrajzi könyvét, abból kiderül, hogy amint a név is mutatja, a Gidófalvy család is Gidófalváról származik. Mivel nem valószínû, hogy egy faluban két földbirtokos család éljen hasonló néven, feltételezzük, hogy mindkét kortárs gyógynövényszakértô közös elôdtôl származik. A Gidófalvy név megjelenik a Bodor családban, Kelemen Lajos viszont a Gidófalvy István családját csak az 1500-as évekig vezeti vissza, így föltevéseink igazolására további adatokra van szükség. (Veress É. 2006, 2008) Íme néhány példa arra, hogy szorgalmas és kemény munkával, állandó újjászervezéssel még a jég hátán is meg lehet élni, a háború elôtt, alatt, és az azt követô rendszerváltás után is talpon lehetett maradni. Mindehhez mire volt szükség? Nagyon sok munkára, rengeteg ötletre, sok tudásra, kitartásra és szorgalomra, de mindezeknek bôvében volt Bodor Kálmán. Kibontakozott elôttünk két küzdelmes és nehéz, de rendkívül szép és eredményes élet: a Gidófalvy Istváné és a Bodor Kálmáné, akikben a világhírû tudós, Páter Béla vetette el azokat a magvakat, amelyek, mint láttuk, jó talajra találtak, és bôséges termést hoztak. Mindketten vallották az idôs Gidófalvy kedvenc mondását: „minden ember annyit ér, amennyire embertársait becsüli”, és tegyük hozzá: egyikük sem tett különbséget ortodox vagy református, földmûves vagy földbirtokos között, egyformán szolgálta népét, életük és munkásságuk a Páter Béláéval együtt követendô példa számunkra. Mit tehetünk mi, a hálás utókor? Emléküket megôrizzük, népszerûsítjük, és mindent elkövetünk, hogy minél több írásos emlék ôrizze meg munkásságukat.

Irodalomjegyzék 1. Antal András (2000): A Kolozsvári Gazdasági Akadémia, Erdélyi Gazda Kalendáriuma, 165–170 2. Balázs Árpád (1900): Mezôgazdasági szakoktatás, Közgazdasági lexikon, 676–686 3. Balog Adalbert, Bálint János, Kovács Loránt, Kentelky Endre, Jakab Sámuel, Nyárádi Imre-István, Thiesz Rezsô (2008): Az erdélyi magyar Agrároktatás múltja, jelene, jövôje, Nico kiadó, Marosvásárhely 4. Benkô Samu (1993): Az utolsó 70 év magyar tudományossága, Magyar Tudomány, 2 56

5. Bodor Kálmán (1935): A háromholdas gazdának is meg kell élnie, Agisz Kiadó Brassó, Hasznos Könyvtár, gazdasági sorozat, 1. Füzet, 80 lap, két kiadás. 6. Bodor Kálmán (1938): Gyógynövény gyûjtés és értékesítés, EMGE gazdasági Könyvtára, Kolozsvár 7. Bodor Kálmán (1940): Vadon termô gyógynövények gyûjtése és értékesítés EMGE Gazdasági Könyvtára, Minerva Könyvkiadó Vállalat, Cluj, Kolozsvár, 3. Füzet, két kiadás 8. Bodor Kálmán (1957): Vadon termô gyógynövényeink, Mezôgazdasági és Erdészeti Könyvkiadó, Bukarest, 136 lap, II. kiadás (1963) Rózsa Imre közremûködésével, 152 lap 9. Bodor Kálmán (1959): Az ezeréves tölgyfa alatt, élettörténet, 1960 (kézirat) a László család birtokában 10. Bojor Ovidiu, Alexan Mircea (1984): Plantele medicinale ši aromatice de la A la Z, második bôvített kiadás, Bukarest 11. Chiriøescu M., Arva (1927): L'Académie d'Agriculture, Cluj 12. Csedô Károly (2008): Dr. Páter Béla és követôi (Kopp Elemér) Megemlékezés Páter Béla halálának 70. évfordulójára, EME, Kolozsvár 2008 június 20 13. Csomor Lajos (1912): A Kolozsmonostori Benczés apátság és birtokai. Kolozsvár 14. Gidófalvy István (2005): Önéletrajz, Mûvelôdés, Kolozsvár 15. Jakab Sámuel (2001): Az erdélyi magyar felsôfokú oktatás, Romániai magyar felsôoktatás, MPV Csíkszeredai konferenciája, Hargita megye tanácsa 4 16. Jávorka Sándor (1925): Magyar flóra (Flora Hungarica), nagy képes határozó, Budapest 17. Kelemen Lajos (2002): Dr. Gidófalvy István, Mûvelôdés, Kolozsvár 18. Muntean Leon S. (1994): Universitatea de Štiinøe Agricole, Cluj-Napoca, 1869–1994, 15–24 19. Nagy Miklós (2004): A Kolozsvári Mezôgazdasági Fôiskola, EGE, EMGE, 150 éves története, Kolozsvár, 230–234 20. Rácz Gábor, Laza A., Coiciu E. (1975): Gyógynövények, Ceres könyvkiadó Bukarest, 9. 21. Rápóti Jenô, Romváry Vilmos (1990): Gyógyító növények, Medicina, Budapest, kilencedik kiadás 22. Šerban Mihail (1927): Academia de Înalte Studii Agronomice, Dare de seamã, 1918– 1938, Cluj 23. Šerban Mihail (1938): Cuvântarea rectorului Mihail Šerban, øinutã la funerariile Profesorului Dr. Béla Páter în ziua de 24 iunie 1938 L'Acad Cluj, Roumanie d'Agriculture par Prof. Dr. M. Chiriøescu-Arva Directeur de l' Academie, 1, 43–47 24. Szász István (1944): Szakoktatás és szakirodalom, 348–375, in: Farkas Árpád Erdély mezôgazdasága, EMGE, Kolozsvár 25. Sz. E. (1990): A romániai magyar fôiskolai oktatás, múlt, jelen, jövô, Református Nyomda, Kolozsvár 26. Veress Éva (2006): Bodor Kálmán, a sokoldalú gazdálkodó, Erdélyi Gazda, (2), 25–26 27. Veress Éva (2006): Bodor Kálmán, Mûvelôdés, (3), 22–24 28. Veress Éva (2008): Páter Béla emlékére, Erdélyi Gazda, 7, 7–8 29. Vöröss Sándor (1877): Ismertetô a Kolozsmonostori m. kir. Gazdasági Tanintézetrôl és a tanintézet kiállított tárgyainak leírása, Kolozsvár

57

Páter Béla életmûvének követôi 100 év távlatából Rácz-Kotilla Erzsébet, Rácz Gábor Páter Béla 1904-ben létrehozta Kolozsvárt a világ elsô gyógynövénykutató intézetét (Rácz-Kotilla Erzsébet, Rácz Gábor 2004). A „Gyógynövény Kísérleti Állomás” célkitûzései és eredményei napjainkban is érvényesek. Páter professzor személyisége és tevékenysége több nemzedék részére jelent példaképet. Egykori munkatársai közül fôleg Kopp Elemér (Kopp Elemér 1957, RáczKotilla Erzsébet, Rácz Gábor 1979) és Gidófalvy István (Gidófalvy István 2005) biztosították a folytonosságot az iskolát teremtô és a jelenkor között eltelt évszázadban. Kopp Elemér (1890–1964) volt Kolozsvárt az intézet vegyészmérnöke, majd utolsó igazgatója. 1945-ben az intézet látszólag megszûnt. Hároméves kiesés után a Kolozsvárt alapított intézet Marosvásárhelyen folytatta tevékenységét (Péter H. Mária 1995, Péter H. Mária 2002). Az 1948-ban létesült Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (Szölôsi Á. 1995, Péter H. Mária 1998) keretében létrejött a gyógynövényismereti (farmakognóziai) tanszék 1949 márciusában. Az intézet utolsó igazgatója egyetlen cipôsdobozzal érkezett a marosvásárhelyi vasúti pályaudvarra. Mesterének tárgyi hagyatékát hozta magával: a Páter Béla által termesztett gyógynövények magvait. „Vessék el a magvakat úgy, hogy olyan gondozásban részesüljenek, mint 40 éven keresztül Monostoron, Kolozsvárt…” Ettôl a pillanattól kezdve a Farmakognóziai tanszék vezetôje e sorok elsô szerzôjével, egy ásóval és kapával, a háború alatti lótemetô talajából minden nap elkészített egy új ágyást. 1949 végén már 70 gyógynövényünk (faj és fajta) termett a kertben. Rácz-Kotilla Erzsébet 12 évig, 1961-ig volt Kopp professzor állandó munkatársa a gyógynövények termesztése, nemesítése, kémiai vizsgálata terén. Azután is folytatta a gyógynövény-kutatást a hatást, felhasználást illetôen. Kopp professzor közel 60 évesen tartott elsô ízben egyetemi elôadásokat. 12 év elteltével nyugdíjazták, de élete végéig naponta dolgozott érintetlenül fenntartott dolgozószobájában, és járt ki az általa létesített gyógynövénykertbe. A tanszék vezetését átadta visszaemlékezésünk második szerzôjének. Ketten nem maradhattunk ugyanazon a munkahelyen. Rácz-Kotilla Erzsébetet az egyetem elöljárósága felkérte a gyógyszerésztudományi kar elsô, önálló gyógyszerhatástani tanszékének létesítésére. Mindkét tanszék neve ugyanazokkal a betûkkel kezdôdött. Az egyetemi hallgatók egyszerûen „Farmának” nevezték. Egyaránt érvényes a Farmakognóziára és a Farmakodinámiára. Az elôbbi gyógynövényismeretet jelent, a második gyógyszerhatástant, de lényegében egyik épül a másikra. 58

Rácz Gábor 1952-tôl 1962-ig a gyógyszerész-növénytani tanszéket vezette. Ez az egyetem központi épületében „lakik”, néhány percnyi távolságra a botanikus kert, további másfél percnyire a gyógynövénykert – és a kettô között egykori lakásunk. Onnan költöztünk át a Pécsi Tudományegyetemre. A gyógynövényismereti tanszéken jogutódom az 1991/92-es tanévtôl kezdve Csedô Károly professzor (Csedô Károly 1980), a tanszék jelenlegi vezetôje Ešianu Sigrid (Csedô Károly 2000). Utóbbi nemrég köszöntött fel minket egy tudományos ülésszakon Pécsett; a háttérben mindvégig az otthoni egyetem, a kertek fényképei és Kopp professzor arcképe. Szemünkben pedig könnyek. A gyógyszerhatástani tanszék professzora Dogaru Titica Maria, aki jó érzékkel kapcsolja össze a klinikai farmakológiai vizsgálatokat a gyógynövénykutatással. A növénytani tanszéken a jogutódok Füzi József (Füzi József 1970) és Kisgyörgy Zoltán (Kisgyörgy Zoltán, Márton A. 1987), akik a terepen végzett florisztikai felmérések mellett a botanikus kertet is felügyelték. A jelenlegi tanszékvezetô Oroian Silvia professzor asszony, aki egyben a botanikus kert igazgatója és a vegetációkutatásokat vezette be Marosvásárhelyen (Oroian S. 2004). A Pécsi Tudományegyetem 1367-ben létesült, a gyógyszerészképzés viszont újkeletû. Másodszor álltunk a bölcsô ringatói között. Itt is a növénytani tanszék és botanikus kertje jelentette a vendégeskedés kezdetét, és a gyógynövényismeret (farmakognózia) a folytatást. Vendéglátónk mindkét fázisban Szabó László Gy. akadémiai doktor, tanszékvezetô professzor. Szakmai felfogásunk, nézeteink, meglátásaink az összetévesztésig hasonlóak. Itteni munkatársainkat: Farkas Ágnes, Papp Nóra és Horváth Györgyi adjunktusokat úgy értékeljük, mint a Páter Béla és Kopp Elemér iskola újabb generációjának kiemelkedô egyéniségeit. Szabó professzor személyesen hívott minket a Pécsi Egyetemre a rektori okmány átnyújtásakor, töretlenül ô a mentorunk minden téren. Általa vagyunk itt is itthon. 1. A folytonosság doktorai. A „gyógyszerésztudományok doktora” (Dr. pharm.) cím elnyerése a Páter Béla által alapított gyógynövény-kutató iskola keretében (1958 és 2000 között) A doktori értekezés tárgya Pyrus fajok vegetatív szerveinek fenolos hatóanyagai Achillea fajok hatóanyagai, nemesítése, klinikai vizsgálata Rumex alpinus gyöktörzsének anyagai Capsicum annuum hatóanyagai Datura sztramonium Aesculus hippocastanum hatóanyagai, gyógytermék Rubia tinctorum kemotaxonómia, hatás Thymus spp. kemotaxonómia Centaurea spp. hatásai

A megvédés helye és éve Mvh 1958

Rácz Gábor

A tudományos irányító neve Kopp Elemér

Mvh 1962

Rácz-Kotilla Erzsébet

Kopp Elemér

Kv 1963

Ádám Lajos

Goina Teodor

Mvh 1963 Kv 1965 Kv 1971

Csedô Károly Szánthó Karres Éva Horváth Tibor

Kopp Elemér Goina Teodor Ciocãnelea Victor

Mvh 1972

Formanek Gyula

Rácz Gábor

Kv 1972 Kv 1972

Csegedi Jolán Monea Marioara

Goina Teodor Goina Teodor

A doktor neve

59

A doktori értekezés tárgya Agrimonia eupatoria szövettan, hatás Illóolajos növények gázkromatográfiás vizsgálata Papaver somniferum rétegkromatográfiás. vizsgálata Artemisia maritima taxonómia, hatóanyagok Helianthemum nummularia poliuronsav származékok Humulus lupulus hatóanyagai, hatása A Kis-Küküllô völgyének flórája Potentilla anserina hatása, gyógytermék Lavandula-fajok illóolaja Ribes nigrum hatóanyagok, hatások, gyógytermékek Chelidonium majus hatása A Nyárád völgyének flórája Cerasus avium és C. vulgaris hatóanyagai, hatása Angelica archangelica termesztése, hatóanyagai, hatása Lythrum salicaria hatásai, gyógytermék Calendula officinalis hatóanyagai, készítményei Fenilpropan és izoprenoid anyagok hatása Lamiaceae család illóolajok, hatásaik Lamiaceae család hatásai Rosaceae, Primulaceae Polygonaceae családok hatóanyagai Grindelia robusta hatóanyagai Corylus avellana leveleinek fitokémiája Aromaterápia Növényi fenolok Crataegus monogyna kivonatok, klinikai vizsgálatok Primulaceae taxonok hatásai

A megvédés helye és éve Mvh 1973

Péter H. Mária

A tudományos irányító neve Rácz Gábor

Mvh 1973

Tibori Gabriel

Rácz Gábor

Mvh 1974

Gyéresi Árpád

Rácz Gábor

Kv 1974

Gáspár Gyôrfi Mária

Goina Teodor

Mvh 1976

Máthé János

Rácz Gábor

Mvh 1976

Németh Tibor

Rácz Gábor

Mvh 1977 Mvh 1979

Kacsó Albert Hamza Ottó

Rácz Gábor Rácz Gábor

Mvh 1978 Mvh 1979

Stãnculescu Maria Zágoni Elemér

Rácz Gábor Rácz Gábor

Buk. 1979 Mvh 1980 Mvh 1980

Ádám S. Sára Giurgiu Mihai Nagy Levente

Dobrescu Dumitru Rácz Gábor Rácz Gábor

Mvh 1983

Kis Sz. Ilona

Rácz Gábor

Mvh 1984

Rogošca S. Maria

Rácz Gábor

Mvh-Bp.1986

Péter Olga

Mvh 1987

Ošan Alexandrina

Rácz Gábor Mvh. és Petri Gizella Bp. Rácz Gábor

Mvh 1993

Rosenberg László

Rácz Gábor

Mvh 1993 Mvh 1997

Dogaru Maria Pokorny László

Rácz Gábor Popovici Adriana

Mvh 1998 Mvh 1999

Ešianu L. Sigrid Foris Szederjessy Izabella Petrov Anišoara Munteanu Daniela Lucia Mucea Štefãnescu Maria Péter L. Hajnalka

Csedô Károly Csedô Károly

Mvh 1999 Mvh 2000 Mvh 2000 Mvh 2000

A doktor neve

Csedô Károly Csedô Károly Popovici Adriana Csedô Károly

Jelmagyarázat: Bp. = Budapest, Kv. = Kolozsvár, Buk. = Bukarest, Mvh. = Marosvásárhely

Füzi József (1931–1997) és Kisgyörgy Zoltán (1929–2005) doktorátusa (Kv): Heracleumfajok alaktani sajátságai, illetôleg Atropa belladonna hatóanyagai. Sommer Lya Buk. Kopp Elemérnél doktorált (Mvh), tárgya az Equisetum arvense hatóanyagai. Szintén Kopp Elemérnél védte meg értekezését Petcu Pavel (Kv-ról). Témája a Beberis vulgaris alkaloidjai. Oroian Silvia doktori értekezését Kv-t védte meg (a Maros völgye egyik szakaszának flórájára és vegetációjára vonatkozólag). Köszönetnyilvánítás. Az adatok nagy része Péter H. Mária közremûködésével álltak rendelkezésünkre. Kiegészítés:

60

2. Flórakutatás A vadon elôforduló magasabbrendû növények (harasztok és virágos növények) fajainak száma világviszonylatban hozzávetôlegesen 250 000, ezek közül jelenleg, szintén becslések alapján, hozzávetôleg 50 000 fajt használnak gyógyászati és – általában – egészségügyi célokra (Marton-Lafèvre J. 2008). Európában a fajok száma tízszeres nagyságrendû. A tájékoztató számok kedvezôtlen irányban állandó jelleggel módosulhatnak. A vadon termô növények állományai szüntelenül szegényednek, új taxonokat pedig ma ritkán írnak le összehasonlítva Linné korával és az azt követô mintegy 150 évvel. A kipusztulás következményeinek csökkentésére létesítettek génbankokat csírázásképes magvak tárolására. De a taxonok ritkulása, eltûnése következtében védelmet igényelnek olyan – fôleg fajon belüli – rendszertani egységek (infraspecifikus taxonok), amelyeket elveszíthetünk még mielôtt létezésüket megállapították volna. A gyógynövények elôfordulásának felmérése, feltérképezése a feltételezhetô új gyógyászati lehetôségek miatt fontos. A gyógynövények elôfordulásának, elterjedésének, az állományok számszerûen kifejezhetô mennyiségének ismerete egységes szempontok szerint Romániában országos méretben befejezôdött. Legalábbis a 20. század második felére vonatkozó összesítésként. Ebben hatáskörünkbe tartozott néhány megye: Brassó, Kovászna, Hargita, Maros, Beszterce-Naszód, Szatmár. A termôhelyek adatainak birtokában nagyjából megállapítható az évenként begyûjthetô mennyiség. Ez természetesen felsô határt jelent, amely folyamatosan csökkenô jellegû, a begyûjtésen túlmenôen, a környezeti ártalmak következtében. A természetvédelmi szempontokat nem lehet eléggé komolyan venni. Azzal kezdôdik a terepmunka, hogy a kisebb állományokat, veszélyeztetett növényfajokat nem is szabad felvenni a nyilvántartásba. (Nem jeleztük például a Drosera-fajokat, az angyalgyökeret, a sárga tárnicsot.) Nyilvánvaló, hogy a közigazgatási területek helyett szakmai szempontból a földrajzi tájegységekre kell összpontosítani. Így kutattuk át egyes folyók kijelölt területeit (közülük elsôsorban a Maros és az Olt játszotta a fôszerepet, de figyelmünk kiterjedt a mellékfolyókra is: Görgény, Nyárád, Küküllôk, Tatros, Sajó). Ezen a munkaterületen újabb keletû és igen értékes az Erdélyi Magyar Sapientia Tudományegyetem csíkszeredai karainak tevékenysége. Csedô professzor kezdeményezésére 2001-ben létesült gyógynövénykerttel kapcsolatban kezdôdött meg a tájegységenkénti felmérés, maggyûjtéssel egybekötve. Az alakuláskor kitûzött két fô céljuk: – a Keleti-Kárpátok vadon termô, megritkult gyógynövényeinek termesztése Csíkszeredán, és – a védett növények termesztésének lehetôségei a Csíki medencében. A munkacsoport tagjai közé tartozik két régi munkatársunk és egyes tájegységek megjelölésénél említett szakemberek. Ilyen tájegységek például Maroshéviz, kutató61

ja Macalik Ernô, a gyergyói élén Zágoni Elemér, a Kászoni medencében Zólya László, a Csomádi hegycsoportban Csedô Károly, Székely Gabriella, Russu Tibor, Hantz András, Katona István. Eredményeik saját kiadványukban jelennek meg 2002-tôl kezdve az „index seminum” mellett Herba medicinalis címen. Párhuzamos, de egymástól függetlennek is tekinthetô a Marosvásárhelyen kiadott „index seminum”, amelyhez társulnak Note botanice címen a munkaegyüttes közleményei. A XXXIII/2007. szám utal a kiadvány folytonosságára. A magkatalógus a két kert igazgatója, Ešianu Sigrid és Oroian Silvia mellett feltünteti a magvak gondozóját, Hiriøiu Mariana okleveles agrármérnök személyében, fôkertész minôségben Darkó Béla kertészmérnököt és a kertgondozók vezetôjeként Balizs Attilát. Jelenleg (2008) világviszonylatban évi 400 000 tonna gyógynövényt forgalmaznak. A fajok számának 80%-a származik vadon termô állományokból (Marton-Lafèvre J., 2008). A számadatok alapján jogosan feltételezhetjük, esetenként bizonyítottnak tekinthetjük a gyógynövények gyakoriságának csökkenését, az egész növényzetet érintô kedvezôtlen tényezôkön túlmenôen. Páter Béla az elsôk között hívta fel a figyelmet erre a veszélyre, és több olyan fajt termesztett, amelyet az ô idejében, illetve a Gyógynövénykísérleti Telep 1904-es megalapításakor és azóta sem termesztenek kifejezetten a vegetáció megôrzésének, kímélésének céljából. A felismerést nagyszabású tett követte. A kolozsvári intézet egyre több olyan fajt termesztett, amit addig kizárólag gyûjtéssel, a természetes elôfordulás kárára használtak fel. Lange D. (Galambosi Bertalan 2008) adatai alapján egy évtizede tudjuk, hogy Európában kb. 150 gyógynövényfajt fenyeget a kipusztulás, legalább egy országban. Galambosi Bertalan (Galambosi Bertalan 2008) 10 fajnál végzett termesztési kísérleteket a veszélyeztetés csökkentése céljából. Az eredmények igazolják Páter Béla megállapításait. Hivatkozunk egyetlen példára, a kálmosra (Acorus calamus): sajátos élettere miatt az eredetileg rendelkezésre álló területen kívül kijelölt egy megfelelô, állandó mocsár jellegû helyet a Szamos mentén. 100 évvel késôbb igazolta Dél-Finnországban Galambosi Bertalan, hogy a Calami rhizoma hozama (szárított állapotban) négyzetméterenként eléri a 2 kilogrammos mennyiséget (1250–1950 g/m2). A kálmos gyöktörzsét, egyebek mellett, gyomor- és patkóbél (duodenum) fekélyes betegeknek adagolják. Görcsoldó hatását kísérleti úton is igazolták. Illóolajának fô összetevôje egy fenilpropan származék, a béta-azaron (cisz-izoazaron). Veszélyes ártalmak lehetôsége miatt készítményeit kivonták a forgalomból. De a klinikai tapasztalat ellentmondásos volt. Kísérleti állatoknál kimutatták mutagen és embriotoxikus tulajdonságát, máskor viszont még aránytalanul magasabb adagok és hosszabb ideig történô kezelés sem jelzett kedvezôtlen hatást. A rejtély: eredeti élôhelyén, Ázsia mérsékelt égövi területein sokkal magasabb az azarontartalom, mint északamerikai gyöktörzs esetében, ahol gyakran az érzékeny mûszeres vizsgálatok sem 62

mutatták ki jelenlétét. Az elsô esetben a kálmos tetraploid, a másodikban viszont diploid. A nálunk meghonosodott populációk triploidok, és ritkán jelenik meg rajtuk a bogyótermés. Ennél az „átmeneti” kromoszóma számnál az azarontartalom is közelebb áll az alsó értékhez. Egymagában a kromoszómák száma nem jelent különbséget a gyógyászati érték szempontjából, de a különbség feltételezhetô. Vonatkoztatható például a nálunk gyakori növények elterjedésére, alkalmazkodóképességére. Ilyen szempontból is „különbség van a gyógy- és a gyomnövények között”. Nem szójáték. A pitypang (gyermekláncfû) a legtöbb helyen, ahol tömegesen jelenik meg, poliploid. Egy kutatócsoport bejárta Európa jelentôs részét, amíg megtalálták a ritka diploid, Taraxacum officinale nevû – szinte gyomnövénynek tekinthetô – gyakori növényfajt. Vannak a világon kijelölt növényeket védô szakmai klubok. Célkitûzéseik közé tartozik, hogy néhány példányt bekerítve biztosítsák azok fejlôdését (természetesen azért is, hogy a bóbitás egymagvú terméseket le lehessen szedni, mielôtt szélnek eresztené a természet). Mi is termesztettük a pongyola pitypangot, mert kíváncsiak voltunk káliumtartalmára. 40-nél valamivel több növényfaj közül ugyanis a legmagasabb volt a levelekben ez a létfontosságú kémiai elem. Nehézségünk csak annyiban volt, hogy összehasonlítás céljára környékünkön nem találtunk diploid egyedet. A szabadszemmel látható alaktani bélyegek nem elegendôek az egyes taxonok jellemzésére. Ismernünk kellene, fôleg a fajták nyerésénél, a kromoszómaszámot (Kovács A. J., RáczVoik E. J. 1973), de sok egyéb sajátságot is. A fennebb említett (Galambosi Bertalan 2008) ritka vagy védett 10 növényfaj közül nálunk is termeszthetô néhány. A finnországi fitoterápia olyan lehetôségekre is gondol, amelyek nálunk jelenleg nem keltették fel az érdeklôdést. Fontos gyógynövényeink viszont a következôk: Alchemilla xanthochlora, Arnica montana, Asarum europaeum, Drosera rotundifolia, Gentiana lutea, Herniaria glabra, Primula veris az Ehrendorfer által közölt rendszertani, illetôleg nómenklatúrai jegyzék alapján (Ehrendorfer F. 1973). Említettük, hogy Páter Béla leghûségesebb tanítványai közé tartozott, Kopp professzor mellett, Gidófalvy István. 1898-ban született, és amikor önéletrajzát írta, 94 éves volt. A kolozsmonostori Gazdasági Akadémián hallgatta Páter professzor elôadásait, aki felkérte elôadások tartására gazdáknak, máskor tanítóknak szervezett tanfolyamokon. Dobokai birtokán a gyógynövények begyûjtését és forgalmazását szervezte meg. „Igaza van Páter Bélának – írja 2005-ben megjelent önéletrajzában – milyen nehéz bevonni az embereket ebbe a munkába. De aki egyszer belefogott, s rájön annak hasznot és gyönyörûséget adó voltára, akkor nem tudja többet abbahagyni. Magamról tudom.” (Gidófalvy István 2005, 117. oldal). „1949 tavaszán a birtokok államosítása kapcsán marosvásárhelyi lakos voltam.” Mi azóta ismertük: sajátkezûleg gyûjtötte a növényeket, majd zsákszámra vitte haza megszárítani, zacskóba csomagolni, és kiment a piacokra (fôleg Dicsôszentmártonba, Medgyesre). Minden héten felkereste régi ismerôsét, Kopp Elemért a tanszéken, majd átjött hozzánk. Sokat tanultunk tôle. Az ô szavai, illetve írása: „Megállapíthatom, 63

hogy mind Bodor Kálmán, mind én (G. I.) megfogadtuk kedves professzorunknak – Páter professzornak –, és hûek maradtunk a gyógynövényekhez.” Bodor Kálmán (1886–1960) szintén a kolozsvári Gazdasági Akadémián szerzett agrármérnöki képesítést. Mûvei közül a Gyógynövények gyûjtése és értékesítése (EMGE, Kolozsvár) 1940-ben, a Vadontermô gyógynövények, ezúttal Rózsa Imre közremûködésével, 1963-ban jelent meg. Páter Béla Csodahatású gyógynövények (Kolozsvár, 1936), majd Kopp Elemér Gyûjtsünk gyógynövényeket (Kolozsvár, 1942) címû könyvek megjelenésének idôszakát összekötötték az utánuk következô nemzedék ezirányú munkáival. Irodalomjegyzék 1. Rácz-Kotilla E., Rácz G.: 100 éve alapította Páter Béla a Kolozsvári Gyógynövénykutató Intézetet. Kanitzia 12, 13–24 (2004) 2. Kopp E.: Páter Béla, a magyar gyógynövénykutatások megalapítója. Gyógyszerészeti Értesítô 3, 3–7 (1957) 3. Rácz-Kotilla E., Rácz G.: Professor Dr. Elemér Kopp (1890–1964) Pharmakognost und phytochemiker. Siebenbürgisches Archiv 3. Folge, Band 14. Naturwissenschaftliche Forschungen über Siebenbürgen. Böhlau Verlag Köln, Wien 404–413 (1979) 4. Gidófalvy I.: Önéletrajz. Közzéteszi: Sas Péter. Mûvelôdés kiadó, Kolozsvár, 1–240 (2005) 5. Péter H. M.: A Gyógyszerészeti kar In.: Barabás B., Péter M., Péter H. M. (szerk.): A Marosvásárhelyi Magyar Nyelvû Orvos- és Gyógyszerészképzés 50 éve. Adatok, emlékezések. A Magyarságkutatás könyvtára, XVIII, Teleki László Alapítvány. Budapest 217–236 o. (1995) 6. Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Erdélyi MúzeumEgyesület, Kolozsvár (2002) 7. Szölôsi Á.: A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (1945–1995). Mentor Kiadó, Marosvásárhely (1995) 8. Péter. H. M.: Ötven éves a Marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar. Gyógyszerészet 42, 12, 643–646 (1998) 9. Csedô K. (szerk.): Hargita megye gyógy- és fûszernövényei. UJECOOP kiadás, Csíkszereda (1980) 10. Csedô K., Ešianu S.: Farmakognózia. Egyetemi Jegyzetkiadó, Marosvásárhely, 91. o. (2000) 11. Füzi J.: Gyógyszerészeti Növénytan. I. kötet. Sejttan és Szövettan. Egyetemi Jegyzetkiadó, Marosvásárhely 169. o. (1970) 12. Kisgyörgy Z., Márton A.: Gyógyszerészeti Növénytan II. kötet. Organográfia. Egyetemi Jegyzetkiadó, Marosvásárhely (1987) 13. Oroian S.: Botanica farmaceuticã. Plante medicinale ši aromatice. University Press Târgu-Mureš. 232 o. (2004) 14. Marton-Lafèvre J.: A Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN) kongresszusának zárójelentése. Barcelona (2008) 15. Galambosi B.: Dynamic Preservation of endangered medicinal plants: introduction them to culture. Személyes közlés (Agri-food Research Finland Mikkeli, FIN 50600) (2008) 64

16. Kovács A. J., Rácz-Voik E. J.: Data of chromosome science concerning medicinal and aromatic plants. Note Botanice, 10, 1–80 o. (1973) 17. Ehrendorfer F.: Liste der Gefaesspflanzen Mitteleuropas. 2. Auflage, Gustav Fischer Verlag, Stuttgart (1973) 18. Rácz G.: A fitoterápia évezredünk végén. Orvostudományi Értesítô, Erdélyi MúzeumEgyesület kiadása, 64, 25–28 (1991) 19. Rácz-Kotilla Erzsébet, Rácz G.: Farmakotaxonómia – a növényrendszertan gyógyszerhatástani megközelítése. Kanitzia, Journal of Botany 9, 41–58, (2001).

65

A Páter Béla örökségét továbbvivô marosvásárhelyi Farmakognóziai Tanszék Agrimonia és Echium fajokkal végzett vizsgálatai és az újabb kutatások eredményei Péter H. Mária Kopp Elemér (1890–1964) a kolozsvári Gyógynövénykísérleti Állomás megalapítójának, Páter Bélának a munkatársa, majd a kísérleti állomás utolsó igazgatója volt 1945-ig. 1948-tól, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet Gyógyszerészeti Karának megalakulásakor a Gyógynövény- és Drogismereti Tanszék vezetôjévé nevezték ki. Itt gyógynövénykertet alapított, ahol oktatói munkája mellett folytatta termesztési, nemesítési kísérleteit és fitokémiai vizsgálatait 1964-ig, haláláig. Marosvásárhelyen, a Páter-iskola szellemét folytatva, ô is iskolát alapított. Elsôként kapott doktorátus vezetésére jogot. Az ország minden területérôl voltak doktorandusai, akik késôbb a romániai gyógynövénykutatás vezetô személyiségeivé váltak. Elsô doktorandusa Rácz Gábor volt, aki Kopp Elemér professzor halála után átvette a tanszék vezetését, és az ô szellemében folytatta az oktatói és a tudományos tevékenységet. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy 1959-tôl Kopp Elemér, majd 1964-tôl Rácz Gábor professzor munkatársa lehettem, és így közvetett úton a Páterféle iskola szellemét elsajátítva végezhettem a gyógynövények vizsgálatával kapcsolatos munkámat. Kopp Elemér, majd az ôt követô Rácz Gábor professzor nagy hangsúlyt fordítottak a vadon termô és a népgyógyászatban használatos gyógynövények fitokémiai, majd hatástani vizsgálatára. A Páter Béla által forgalomba hozott néhány gyógytea összetételében, többek közt, szerepelt az erdélyi népgyógyászatban ismert és jó eredménnyel használt apróbojtorján (Agrimonia eupatoria L.). Mikor Rácz Gábor professzor munkatársa lettem, erre, valamint a kígyószisz (Echium vulgare L.) és rokon fajaik vizsgálatára hívta fel a figyelmemet. Évtizedeken át kutatómunkám ezekkel a növényekkel volt kapcsolatos. Az akkori lehetôségek közepette és a kezdetleges mûszeres felszereltség mellett végzett kísérleteink eredményei a mai kutatások szintjén is helytállóak. Ezt bizonyítják a két nemzetség növényeivel kapcsolatos újabb tudományos eredmények, melyeket az utóbbi években neves szaklapok közöltek. A következôkben e két növényre és a rokon fajokra vonatkozó kísérleteink eredményeirôl számolunk be, de említést teszünk a legújabb kutatások adatairól is, mivel nagyszámú és sok irányú kutatás folyik a különbözô Agrimonia (A.) és Echium (E.) fajokkal kapcsolatban. 66

A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó A. eupatoria L. növény népies elnevezései különbözô idôszakokban és tájegységenként is igen változatosak voltak. A régebbi irodalomban leggyakrabban az apróbojtorján elnevezés és ennek több változata található meg, így a Gyöngyösi-szószedetben, Melius Juhász Péter Herbariumában (1578) és Clusius Carl-Beythe Stephanus Stirpium Nomenclator Pannonicus c. könyvének több kiadásában (1583, 1584), többnyire különbözó jelzôkkel ellátva (közönséges bojtorján, patikai bojtorján, bojtorjános, kis bojtorjános párló, bojtorjánka); a párlófû (háromlevelû vagy sarjadzó párlófû) elnevezést is gyakran használták (Csapó József: Magyar Füvészkönyv 1775, Baumgarten J. Chr. G. 1816, Csapody Vera, Priszter Szaniszló 1966). A Magyar Gyógynövények neveinek történeti-etimológiai szótára (Vörös Éva 2008) a következôket adja meg: agármonyfû, bojtorján, apróbasilikumbojtor, bojtorjánka, bojtorjánpárlófû, karibolha, királyné asszony káposztája, koldustetû, párlófû (közönséges párlófû, patikai párlófû, bojtorjános párló, kisbojtorjános párló, szôrféreg). Egyes tájakon, így a Székelyföldön tüdôfû névvel is illetik ezt a növényt, utalva ilyenszerû felhasználására. Latin elnevezésében, Dioszkoridész és Plinius szerint, az agrimonia szót a görög agros (föld) vagy argemone (egy mákfajta neve) szóból származtatják. Az eupatoria szó eredetét a pontusi király VI. Mithridates-Eupator nevével hozzák összefüggésbe, Ryffius pedig a „hepatorium” szóból vezeti le, ami a különbözô májbántalmak gyógyításában való felhasználására utal (Madaus 1938). Az apróbojtorján, az A. eupatoria L. felhasználására vonatkozó adatok régóta ismeretesek mind a hivatalos terápiában, mind a népgyógyászatban. Már Paracelsus is említi felhasználását, késôbb H. Bock (Kreuterbuch, 1565) többek közt köptetô, görcsoldó tulajdonságát emeli ki. Matthiolus (New-Kreuterbuch, 1626) belsôleg májbántalmak enyhítésére ajánlja, külsôleg pedig, fürdô formájában, fáradt, fájós láb esetén. Leclerc (Précis de Phytotherapie, 1927) krónikus pharyngitis és diarrhoae kezelésére javasolja, Meyer (Pflanzliche Therapie, 1935) pedig epehajtóként és krónikus gyomorfájdalmak enyhítésére. Madaus (Lehrbuch der biologischen Heilmittel, 1938) könyve több olyan teakeveréket ismertet, melyeknek összetételében megtalálható az Agrimoniae herba. Hazai vonatkozású régi orvosló és füvészkönyvek közül kiemeljük Melius Juhász Péter Herbárium az fáknak, füveknek... (1578) c. könyvét, melyben e növény felhasználását, gyógyhatásait írja le. A Lencsés Györgynek tulajdonított Ars Medica (1577) c. kéziratos kötetben levô receptek közül megemlítjük azokat, melyek az apróbojtorjánt javasolják. Így vizelési zavarok, polyuria esetén „apróbojtorjánt köss zacskóba és az borban fözd jól, erôsen meg, hogy harmadrésze elapadjon, vess egy kis sót bele és ezt adjad innia” (I. 222b) vagy a „térdnek dagadásáról” c. alfejezetben (I. 303a): „apróbojtorjánt fôzz meg vizben, hogy harmadrésze elapadjon, enhéra adj fél pohárral abból innia és az füvet kösd az térdre” (Varjas B. 1943). A testnek ékesítésére való orvosságoknál is ajánlja: „Hogy hosszú legyen az haj és hulló ne legyen legelôször csinálj lugot és abban mossad: szôlôvesszô hamvat végy annyit az mennyi elég. Vén67

asszony hajat, aprobojtorjánt, fái borostyánt, fôzd erôsen öszve ezeket és szürd meg” (Szabó T. A.: Ars Medica electronica 2000). Perliczi János a Medicina Pauperum c. könyvében [1740] így említi az apróbojtorján-fôzet felhasználását: „Az nedvességeknek meg-tisztitására... veréték és vizellet által.” A hazai, mai népgyógyászatban is széleskörû alkalmazása ismeretes. Rácz Gábor a hazai népgyógyászati adatok gyûjtésének eredményeit és azok értékelését több összefoglaló dolgozatában ismertette, melyekben említést tett az A. eupatoria L. növénynek a Nyárád mentén gyakran használt „tüdôfû” elnevezésérôl is. (Rácz G., Spielmann J., Lázár-Szini Karola 1969, Rácz G. 1979) Az újabb gyógynövényes kézikönyvekben nemcsak említést találunk az A. eupatoria és más Agrimonia fajok hatóanyagairól, hatásairól, felhasználásáról, hanem az újabb kutatások eredményeinek bemutatásán kívül a régebb közölt adatokat is ismertetik, hivatkoznak az A. fajokkal kapcsolatos vizsgálataink eredményeire is. Capasso Fr.,. Gaginella T. S., Grandolini G.,. Izzo A. szerzôegyüttes Phytotherapy c. könyve az A. fajok flavon- és cseranyagtartalmát emeli ki, mely diarrhoea kezelésében ajánlott (Capasso Fr. et al. 2003). Teuscher E., Melzig M. F. és Lindequist U. szerzôk Biogene Arzneimittel c. könyve (2004) szerint az Agrimoniae herba 4–10% katechintípusú cseranyagot tartalmaz, ami megfelel az általunk gyûjtött és feldolgozott minták értékeinek is. A szintén 2004-ben megjelent Handbuch der Arzneipflanzen c. könyvükben B. E. van Wyk, C. Wink és M. Wink szerzôk az A. fajok antibakteriális és antivirális hatását emelik ki. A legújabb kiadású, a VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben (2004) és az 5. Európai Gyógyszerkönyvben (2005) az Agrimonia eupatoria növény föld feletti része Agrimoniae herba néven hivatalos. Marosvásárhelyen a Páter-iskola szellemében mûködô Farmakognóziai Tanszéken 1962-tôl kezdôdôen több éven át az A. eupatoria L. és az Agrimonia nemzetségbe tartozó más fajoknál alaktani, fitokémiai és hatástani vizsgálatokat végeztünk. Ezekhez a kutatásokhoz az anyagot részben a spontán florából gyûjtöttük, részben pedig a tanszék mellett mûködô gyógynövénykertben, a különbözô botanikus kertektôl kapott magok elültetésével termesztettük. Az alaktani vizsgálatok keretében különösen nagy hangsúlyt fektettünk a vadon elôforduló A. fajok terméseinek összehasonlító vizsgálatára. Az egyes fajok terméseinek legfontosabb morfológiai bélyegjei (alakjuk, méretük, a tüskék hossza, a felületen levô szôrképletek mérete) jellemzôek az adott fajra, és így sikerült kidolgozni egy határozókulcsot, ami a fajok pontos meghatározását segíti elô (Péter H. Mária 1971). Ugyanezen fajoknál a teljes föld feletti rész (levél, levélnyél, szár és egyes virágalkatrészek) mikroszkópi sajátosságain alapuló szövettani határozókulcsot is kidolgoztunk, melynek segítségével a különbözô teakeverékek összetételében levô aprított növényrészek is pontosan meghatározhatók (Péter H. Mária, Rácz G. 1973a). A régebbi és az újabb gyógynövényes kézikönyvek szerint az A. fajok fô hatóanyagai a tanninok (cseranyagok), a flavon-glikozidák, a különbözô ásványi anyagok, melyek mind hozzájárulnak farmakológiai hatásukhoz. Az érvényben levô VIII. 68

Magyar Gyógyszerkönyv (2004) és az 5. Európai Gyógyszerkönyv (European Pharmacopoeia 5th. ed, vol. 5.0, 2005) elôírja az Agrimoniae herba cseranyagtartalmának meghatározását, a bôrpor megkötésén alapuló indirekt spektrofotometriás módszerrel, minimális követelménye 2% pirogallolban kifejezve. A spontán elôforduló A. fajoknál, valamint a gyógynövénykertünkben termesztett kilenc A. fajnál (A. eupatoria L., A. pilosa Led., A. repens L., A. odorata Koidz., A. japonica Kaide., A. asiatica Juz., A. procera Wallr., A. gryposephala Wallr. és A. leucantha Ktze.) meghatároztuk a föld feletti részek össz-cseranyagtartalmát egy vegetációs periódus különbözô szakaszaiban, és követtük annak mennyiségi felhalmozódását a termesztésbe vonás folyamán (Péter H. Mária, Rácz G. 1973b, 1973c). Meghatározásaink alapján a kilenc A. faj leveleinek cseranyagtartalma 4–10% között változott. A termesztett fajoknál azt észleltük, hogy a termesztés elsô évében 8–17%kal több cseranyagot tartalmaztak a növények, mint a második évben. A cseranyagok tartalmi meghatározására használt különbözô módszerekkel kapott eredményeink összehasonlítását is elvégeztük (Péter H. Mária, Rácz G. 1973b). Újabban japán kutatóknak sikerült az A. fajokban található cseranyagok típusát is pontosítani, többnyire galluszsav-származékoknak tekintik. Ez jellemzô kemotaxonómiai bélyeg a Rosaceae családra. Ugyanakkor kimutatták, hogy szerepük van a lipid-peroxidáció gátlásában, és antibakteriális, antivirális, valamint tumorellenes hatással is bírnak (Okuda T. 2005). Az A. pilosa gyökerében levô katechin-származékok antimikrobiális hatását már régebb kimutatták (Kasai Shuo et al. 1992), valamint az A. asiatica fenolos vegyületeinél a tumorellenes hatást (Ushbayeva et al. 1999). Mivel az A. fajok beltartalmi anyagai közül az ásványi anyagoknak is szerepe van a gyógyhatás kifejtésében, ezért meghatároztuk azok összmennyiségét, és külön a K+ion tartalmat mind a kilenc faj föld feletti részében. Az A. eupatoria K+-ion tartalma 16,2–17,8 g/kg közt volt, ami megegyezik a szakirodalomban közöltekkel. Az egyes A. fajok K+-ion tartalmát összevetve cseranyagtartalmukkal, összefüggést találtunk közöttük, a cseranyagban gazdagabb fajoknál a K+-ion tartalom is magasabb volt. (Péter H. Mária, Rácz G. 1985) Mivel a szakirodalomban közölt adatok szerint egyes növények vizelethajtó hatása azok K+-ion és flavontartalmának tulajdonítható, a Marosvásárhelyi Gyógyszerészeti Kar Farmakodinámia Tanszékén Rácz-Kotilla Erzsébet professzornô vezetése alatt több gyógynövény, így az A. eupatoria föld feletti részeibôl nyert vizes kivonatok diuretikus és szaluretikus hatását vizsgálták (Rácz-Kotilla Erzsébet et al. 1965). Kísérleteiket patkányokon végezték, mérték a kiválasztott vizelet mennyiségét és annak sótartalmát (Na+ és K+). Összefüggést kerestek az egyes A. fajok flavonoid-tartalma és diuretikus hatása közt. Eredményeik szerint kifejezett diuretikus és szaluretikus hatásúak voltak azok a cseranyag-mentesített kivonatok, melyeknél a flavonoidvegyületek, valamint a K+-ion mennyisége is magas volt (Péter H. Mária 1972). Az újabb szakirodalomban több adatot találunk az A. fajok flavonoid-tartalmára, a flavonoid glikozidák azonosítására vonatkozóan. Az A. eupatoriában kempferolt és 69

annak ramnoziddal képzett glikozidáját azonosították (Bilia et al. 1993). Hasonló flavonokat mutattak ki az A. eupatoria magjaiban is (Tomlinson C. T. M. et al. 2003). Más szerzôk az A. pilosa gyökerénél kapillár-elektroforézises módszerrel elválasztották a flavonvegyületeket, és pontosították azok fiziko-kémiai tulajdonságait is (Pei Y. H. et al. 1990, XU X. et al. 2005). Ugyancsak A. pilosa növénybôl preparatív ellenáramlásos kromatográfiás módszerrel hiperozid és luteolin glukozidát izoláltak 97%os tisztasági fokkal (Wei Yun, Ito Yoichiro 2007). A VIII. kiadású Magyar Gyógyszerkönyv (Pharmacopoiea Hungarica, ed. VIII., 2004) és az 5. Európai Gyógyszerkönyv (European Pharmacopoeia 5.0, 2005) az A. eupatoriától származó Agrimoniae herba cikkelynél TLC (vékonyréteg-kromatográfiás) módszerrel a kvercitrozid, az izokvercitrozid, a hiperozid, illetve a rutin azonosítását írja elô. Abból kiindulva, hogy japán szerzôk az A. pilosa Ledeb. var. japonica kivonatainak gátló hatását állapították meg egyes Mycobacterium fajokra, mi is megpróbáltuk in vitro kísérletekkel kimutatni az A. eupatoria L. kivonatainak bakteriosztatikus hatását különbözô Mycobacterium tuberculosis törzsekre (Péter H. Mária et al. 1964). Közleményünket, melyben beszámoltunk eredményeinkrôl, egy 2003-ban, Stuttgartban megjelent fitoterápiás kézikönyv is idézi (Jaenicke Chr., J. Grünwald, Th. Brendler: Handbuch der Phytotherapie). Pár évvel késôbb, 1969-ben in vitro kísérletekkel igazoltuk az A. nemzetségbe tartozó már említett kilenc faj gátló hatását 10 baktérium- és 8 gombafajjal szemben, két különbözô módszerrel (Péter H. Mária 1969). Késôbb, 1989-ben japán kutatók is közölték az A. pilosa antimikrobiális hatását (Yamaki Masae et al., 1989). Az utóbbi években írországi kutatók az A. eupatoria magjából nyert metanolos kivonatoknál észleltek antibakteriális hatást (Copland A. et al. 2003). Az antimikrobiális vizsgálataink eredményeibôl kiindulva követtük az A. eupatoria L. kivonatoknak a hepatitisvírusokra gyakorolt gátló hatását is. Az eredmények e dolgozat szerzôjének az Agrimonia fajokkal foglalkozó doktori értekezésében kerültek közlésre (Péter H. Mária 1972). Újabban több közlemény is napvilágot látott az A. kivonatok vírusgátló hatásáról. Így kimutatták két másik faj (A. pilosa és A. correana pilosella) vizes kivonatainak gátló hatását a hepatitis B vírus fejlôdésére. Kísérleteiket 37, 45, 55 és 60 °C-on nyert kivonatokkal végezték, ez utóbbi volt a leghatásosabb. A hatás erôssége a gyûjtés idôpontjától függôen is változó volt, legerôsebb hatást a júliusban gyûjtött próbáknál észleltek (Kwon D. H. et al. 2005). Koreai szerzôk igazolták az A. pilosa-kivonatoknak az 1-es típusú humán immundeficiencia vírusra (HIV-1) gyakorolt gátló hatását (Min Bzung Sun et al. 2001). Kínai kutatók 21 növény közül háromnál, köztük az A. pilosa esetében is kimutatták az 1-es típusú humán herpesvírusra (HSV-1) gyakorolt gátló hatást, a citopatogenitás csökkenését követve (Li Y. et al. 2004). Miyamoto és munkatársai ugyanebbôl a fajból kivont agrimoniin nevû tannin hatását vizsgálták rágcsálók ascites és szolid típusú daganataira. Megállapították, hogy az agrimoniin gátolta az MM2 ascites tumorsejtek, valamint az MH134 és a Meth-A szolid tumorok növekedését, az MM2 sejtekre pedig in vitro erôs citotoxikus hatást gyakorolt. Kísérleteik alapján azt a következtetést von70

ták le, hogy az agrimoniin egy potenciális tumorellenes tannin, ami a gazdasejt immunválaszát serkenti (Miyamoto K. et al. 1987). Ugyanez a kutatócsoport késôbb kimutatta, hogy az agrimoniin in vitro és in vivo serkenti az interleukin-1 (IL-1) képzôdését, tehát egy új citokin induktornak tekinthetô (Murayama T. et al. 1992). Késôbb más szerzôk kimutatták, hogy az A. pilosa kivonata gátolja a HL-60 sejtvonal fejlôdését, a sejteken apoptózis jelenségét észlelték típusos morfológiai elváltozásokkal (Gao K. et al. 2000). Hazai szerzôk vizsgálatai szerint a porphyria cutanea kezelésében hatásos volt az A. eupatoria kivonata (Pãtrašcu V., Chebac P. I. 1984). A népgyógyászatban a diabetes kezelésére régóta több növényt ismernek és használnak, köztük az A. eupatoria leveleit is. Ezek hatásának igazolására egészséges és sztreptozotocin-indukált diabéteszes egereken végeztek kísérleteket (Swanston-Flatt S. K. et al. 1990, 1991). Késôbbi vizsgálatokkal megállapították, hogy az agrimoniával kezelt állatoknál csökkent a hyperglykaemia, a polydipsia (Gray A. M., Flatt P. R. 1998). Az A. pilosa-kivonatok vércukorszint-csökkentô hatását sztreptozotocin-indukált patkányokon is vizsgálták (Jung C. H. et al. 2006). Szlovákiai szerzôk már 2003-ban több növény (Melissa officinalis L., Origanum vulgare L., Thymus vulgaris L és az A. eupatoria L.) vizes kivonatának antioxidáns hatását vizsgálták a szokványos módszerekkel (Rancimat, DPPH szabadgyök, DNA biosensor), továbbá spektrofotometriásan meghatározták az össz-polifenol mennyiséget (Heilerova L. et al. 2003). Az antioxidáns hatás a Melissa és az Origanum-kivonatoknál magasabb volt, mint a Thymus és az A. eupatoria-kivonatoknál. Ivanova és munkatársai a bulgáriai fitoterápiában használatos 21 növény, köztük az A. eupatoria L. vizes kivonatának polifenol tartalmát és antioxidáns hatását vizsgálták in vitro kísérletekkel. Arra a következtetésre jutottak, hogy az általuk vizsgált növények tartalmaznak vízben oldodó antioxidáns hatású és/vagy fenolos összetevôket. Hét növénynek, köztük az A. eupatoriának magas volt a fenoltartalma és erôteljes az antioxidáns tulajdonsága is (Ivanova D. et al. 2005). Venskutonis és munkatársai az A. eupatoria és az A. procera kivonatainak antioxidáns hatását két módszerrel vizsgálva megállapították, hogy az széles határok közt ingadozik a használt oldószer polaritásának függvényében (Venskutonis P. R. et al. 2007, 2008). Portugál szerzôk az A. eupatoria kivonatoknak és egy fenolos összetevôkben gazdag frakciónak az antioxidáns és gyulladáscsökkentô hatását követték (Correia H. S. et al. 2007). Mások a kínai tradicionális medicinában használatos 45 növénynél vizsgálták az antioxidáns hatást, és megállapították, hogy az A. pilosa a magas antioxidáns hatásúak közé tartozik (Liao H. et al. 2007). A különbözô szerzôknek a különbözô A. fajok kivonataival végzett antioxidáns hatás kimutatására vonatkozó eredményeik azt igazolják, hogy az A. nemzetségen belül több faj is, a fenolos természetû hatóanyagai miatt, jelentôs antioxidáns hatással bír. A régebbi népgyógyászati adatok, valamint a saját és az újabb fitokémiai és farmakológiai kutatások eredményei az Agrimonia fajok sokoldalú terápiás értékére hívják fel a figyelmet. 71

*** A másik növény, amely érdeklôdésünk körébe került, az Echium vulgare L. volt. Az Echium nemzetség különbözô fajainak felhasználása végigkíséri az orvoslás közel 2000 évét. Dioscorides 1547-ben megjelent De Materia medica c. könyve is említi „vulgo = lingua hircina” néven, és a könyv indexében két utalást is találunk a hatására vonatkozóan: a „Lactis ubertatem facientia” bizonyára a tejelválasztást serkentô (galaktogén) tulajdonságára, a „Lumborum affectivum remedia” pedig az ágyéktáji fájdalmak, talán lumbago vagy deréktáji panaszok enyhítésére vonatkozik. (Dioscorides A. 1547) Az Echium vulgare növénynek több magyar neve ismeretes. Ezeknek történetietimológiai bemutatása során Vörös Éva (2008) a következôket adja meg: alcibiusfô, atracél (tövises, töviskés, vad-), borágó (mezei), echium, kígyószisz (közönséges), mérges vad harapást gyógyító fû (kígyómarást gyógyító fû), ökörnyelv (kékvirágú, mezei, erdei, vad-), kis ökörnyelvûfû, pirosító gyökér, sziszegô fû, terjékfû (terjôke), terjôkekígyószisz. Baumgarten (1816) szerint ezeken kívül Erdélyben gyakran használják még a veres viperafejfû és a vad atracél elnevezéseket is. A Boraginaceae családba tartozó Echium vulgare L. növény felhasználására vonatkozóan több népgyógyászati adat ismeretes (Rácz G. 1961, Bartók P. 1969). Az erdélyi népgyógyászatban a növény föld feletti részeibôl készült teát gyomor- és bélbántalmak esetében, illetve hasmenéses állapotokban használják. Melius Juhász Péter Herbáriumában De Echio néven szerepel, népies neve: mérges vad harapást gyógyító fû, mezei vagy erdei ökörnyelv. Belsô hasznai közt említi, hogy teája „melancholiát, bánatot, fekete epét „kiûz”, [...] tejét a szoptató asszonynak szaporítja”, külsô hasznai közt pedig említi, többek közt, hogy „szemfájást, mérges állat harapását, dagadást gyógyít” (Melius 1578). Clusius C. (1526–1609) Stirpium Nomenclator Pannonicus c. mûvének mindhárom kiadásában (1583, 1584, 1711) közönséges ökörnyelv néven szerepel (Clusius C. 1992). Butura V. szerint a román népgyógyászatban „iarba šarpelui” és „viperina” néven ismerik, teáját fogfájás, hasmenés esetén fogyasztják, külsôleg pedig a belôle készült kenôcsöt sebek gyógyítására (Butura V. 1979). A Boraginaceae és az Asteraceae családban pirrolizidin alkaloidok gyakran fordulnak elô. Szerkezetükben két ötös kondenzált gyûrû, egy kettôs kötés található és egyéb, formailag jelentéktelennek tûnô különbségek vannak köztük. Kezdetben kirekesztették az ilyen alkaloidokat tartalmazó növényeket a gyógyászatból, ma óvatosan, de engedélyezik, fôleg külsôleges készítményekben. Az E. vulgare föld feletti részeiben 0,14–0,25%-ban található pirrolizidin alkaloid (Mattocks A. R. 1985). Páter Béla hasmenés elleni teáját idézi Gidófalvy István az Önéletrajz c. kötetben (2005). Itt olvashatjuk, hogy ennek összetételében szerepel a kígyószisz (Echium vulgare) is, két-három másik összetevôvel együtt. Akut hasmenésben javasolják a teakeverék fôzetét, mely gyorsan hat, és így nem szükséges huzamosabb ideig fogyasztani. 72

Gyógyszerkönyvekben nem hivatalos. Pirrolizidin alkaloida tartalma miatt belsôleges felhasználása a hivatalos gyógyászatban korlátozott. Ennek ellenére a szakirodalomban újabban számos közleményt találunk, melyek fôleg a mediterrán vidékeken elôforduló E. fajokra vonatkozó kutatások eredményeirôl számolnak be. A marosvásárhelyi Farmakognóziai Tanszék mellett létesült gyógynövénykertben lehetôségünk volt több olyan gyógynövény termesztésére, melyeknek magjait különbözô országokból, hivatalos csere útján kaptunk. Így az Echium nemzetségbôl több, nálunk nem honos Echium-faj termesztésére is lehetôségünk volt. Népgyógyászati és szakirodalmi adatokra alapozva célul tûztük ki e növény antibiotikus hatásának vizsgálatát. Az Echium (E.) nemzetségbe tartozó öt faj (E. vulgare L., E. creticum L sin. E. spinescens Medikus., E. rubrum L. sin. E. russicum Gmelin., E. lusitanicum L. és az E. plantagineum L. sin. E. lycopsis Grufberg.) föld feletti részeibôl készült vizes kivonatok gátló hatását követtük Gram-negatív enterális (2 Salmonella, 5 Shigella és 1 Escherichia coli törzs) és gennykeltô (1 Staphylococcus aureus haemolyticus) baktériumokra, valamint a potenciálisan patogén (Serratia marcescens) törzsre, két különbözô módszer segítségével (Péter H. Mária, Rácz G., Péter M. 1963). A kísérleteinkbe bevont E. fajok hatásosnak bizonyultak, fôleg a Shigella és a Staphylococcus törzsekkel szemben. A legerôsebb gátló hatást az E. vulgare, az E. lusitanicum és az E. creticum kivonatainál észleltük (Péter H. Mária, Rácz G., Péter M. 1968). Ezeket az eredményeinket közlô dolgozatunkat az 1980-ban Párizsban megjelent Plantes médicinales de régions tempérées c. szakkönyv ismerteti (Bézanger-Beauquesne L. et al. 1980). Késôbbi vizsgálatainkkal összehasonlítottuk a gyógynövénykertünkben azonos körülmények közt termesztett más E. fajoktól (E. lycopsis Grufberg sin. E. plantagineum, E. spinescens sin. E. creticum és E. vulgare) nyert kivonatok antimikrobiális hatásának erôsségét. Pirrolizidin alkaloida tartalmuk miatt ellenôriztük toxicitásukat is. Egereken meghatároztuk a DL50 értékeket is, melyek 4,50 és 6,25 g/testsúly kg közöttiek voltak (Péter H. Mária., Péter M., Rácz G. 1970). Késôbb még többen foglalkoztak az E. fajok antimikrobiális hatásának kimutatásával. Azzal a céllal, hogy azonosítani tudják a hatásért felelôs anyagot, az E. lycopsis L. callus-tenyészetében a jellemzô kinon-szerkezetû anyagcseretermékek (echinon, echinofuran) hatását vizsgálták Gram-pozitív baktériumokkal szemben (Tsukada M. 1982). Mások az E. rauwolfii és az E. horridum fajokban azonosított 12 alkaloidot tartalmazó kivonat antibakteriális hatását követték az Escherichia coli törzzsel szemben, és meghatározták annak erôsségét (MIC = 13–52 mikrogramm/ml) (El-Shazly A. et al. 1999). Újabban más országokban elôforduló E. fajoknak is vizsgálták az antibiotikus hatását. Így fitokémiai és mikrobiológiai eljárásokkal megállapították, hogy a Törökországban gyûjtött E. vulgare flavonoidokban (kempferol-3-neohesperidoz) gazdag kivonatai antimikrobiális hatásúak (Kuruüzüm-Uz Ayse et al. 2004). Az Európa és Észak-Irán területén honos E. amoenum faj különbözô töménységû vizes kivonatának gátló hatását a Staphylococcus aureus 8327 törzzsel szemben Abolhassani M. mutatta ki. Ez73

zel igazolódott az ottani népgyógyászati felhasználása influenzás és más lázas megbetegedésekben (Abolhassani M. 2004). Görög szerzôk a tradicionális gyógyászatban használatos több növény, köztük az E. italicum gátló hatását mutatták ki a Herpes simplex vírussal szemben (Matta M. K. et al. 2007). Az E. fajoknál az antibiotikus hatáson kívül farmakológiai vizsgálatokkal sikerült kimutatni az antioxidáns, tumorellenes és egyéb terápiás hatást is. Ezeken kívül számos közlemény jelent meg a különbözô E. fajok alkaloida- és flavonoid vegyületeinek meghatározására, valamint a magolajban található zsírsavak összetételére vonatkozó fitokémiai analízisek eredményeirôl is. A következôkben néhány E. faj kémiai és farmakológiai vizsgálatával kapcsolatos legújabb eredmények közül ismertetünk néhányat. Az E. plantagineum kivonatokban pirrolizidin vázas alkaloidokat és más N-oxidvegyületeket, többek között echimiplatin-N-oxidot és echiuplatin-N-oxidot azonosítottak (Colegate S. M. et al. 2005). Az E. glomeratum Poir. metanolos kivonatából is izoláltak négy alkaloidot, melyek különbözô triciklikus petranin származékoknak felelnek meg (Alali F. Q. et al 2008). Ausztráliai szerzôk az E. plantagineum virágjaiból származó mézben levô pollenekben is kimutatták az echimidin, acetilechimidin, echivulgarin, echimiplatin, acetilcopsamin, a lycopsamin, uplandicin alkaloidokat, és gázkromatográfiás-tömegspektrométeres (GC-MS) módszerrel mennyiségüket is meghatározták (Culvenor C. C. et al. 1981). Az E. vulgare és az E. plantagineum virágjaiból gyûjtött pollenek kivonataiban is kimutatták és meghatározták a pirrolizidin alkaloidokat nagy hatékonyságú folyadékkromatográfiás (HPLC) módszerrel (Boppré M. et al. 2005). Mindkét E. fajtól származó méz kivonataiban az alkaloidok jelenlétét más szerzôk is igazolták (Betteridge K. et al. 2005). A virágokból nyert friss polleneknél is követték az 1,2-dehidropirrolizidin és más N-oxidok jelenlétét. Mivel az ilyen típusú alkaloidok hatása nem kívánt, újabban javasolják a méz pollentartalmának monitorizálását, hogy a pirrolizidin alkaloidák hepatotoxikus és karcinogén hatása elkerülhetô legyen (Boppré M. et al. 2008). Az Echium és más, a Boraginaceae családba tartozó fajok (Cynoglossum, Heliotropium, Symphytum fajok) pirrolizidin alkaloida tartalma miatt felmerült toxicitásuk kérdése is. Mivel ezek a növények a legelôkön gyakoriak, az állatok (tehenek) is fogyaszthatják, és az alkaloidok a tejjel kiválasztódnak, ezért emiatt a mérgezés lehetôsége fennállhat (Panter K. E., James L. F. 1990). Az E. fajok hatóanyagai közül az alkaloidokon kívül meg kell említenünk a flavonoidvegyületeket is, mivel ezek jelentôs antimikrobiális hatásúak. A Törökországban gyûjtött E. vulgare mintákban kimutatták a kemferol-3-neohesperidoz flavont, a rozmaringsavat, és igazolták antimikrobiális hatásukat is (Kuruüzüm-Uz Ayse et al. 2004). Más szerzôk az Irán területén honos E. amoenum Fisch virágjaiból nyert fôzet antioxidáns hatását vizsgálták in vivo kísérletekben 14 napon át (Ranjbar A. et al. 2006). Erôs antioxidáns hatást állapítottak meg, amit a rozmaringsavnak és a flavonoidoknak tulajdonítottak. Javasolták felhasználásukat étrend-kiegészítôként. 74

Egyiptomi kutatók az ott honos E. sericeum (Vahl.) fajnál fitokémiai és biológiai vizsgálatokat végeztek. Követték alkaloid és flavonoid tartalmát. A flavon vegyületek közül apigenint, luteolin-7-O-rutinozidot, apigenin-7-O-ramnozidot, kvercetin-3-Oramnozidot izoláltak, és ezek azonosságát kromatográfiás módszerekkel bizonyították. Megállapították, hogy a növénybôl nyert petroléteres, butanolos és alkoholos kivonatoknak a Spodoptera littoralis-sal szembeni erôs inszekticid hatása van (Radwan H. M. et al. 2007). A flavonoknak, mint általában a fenolos gyökkel rendelkezô anyagoknak, antioxidáns hatása ismert. Ezzel kapcsolatban az E. sericeum föld feletti részeibôl nyert összkivonatnak, valamint a kivonatból izolált, tisztított és azonosított flavonoidoknak H-donor aktivitását bizonyították 1,1-difenil-2-pikrilhidrazil (DPPH) gyök jelenlétében (Radwan H. M. et al. 2007). Újabban kimutatták, hogy egyes E. fajok kivonatainak nyugtató hatása is van. Így az E. amoenum virágjaiból nyert etanolos kivonattal állatkísérletekben a lokomotoros aktivitás csökkenését és szedatív hatást észleltek (Rabbani M. et al. 2004). Más szerzôk dolgozatukban arról számolnak be, hogy ugyanezt az E. fajt az iráni tradicionális medicinában analgetikus hatása miatt használják. Ezt a hatást sikerült kísérletileg is igazolni az ún. forrólemez módszerrel (hot-plate teszt) fehéregereken. A növény sziromleveleinek kivonata valóban analgéziás hatást mutatott (Heidari M. R. et al. 2006). Ugyancsak iráni kutatók bizonyították a növény depressziót csökkentô hatását humán kísérletekkel. 35 személynek 6 hétig az E. amoenum vizes kivonatából bizonyos mennyiséget adtak párhuzamos dupla vak-kontroll kísérletek mellett. Négy hétig tartó kezelés után már szignifikáns volt az antidepresszív hatás (Sayyah M. et al. 2006). Itt említjük meg, hogy már Melius Herbariumja is említést tesz az Echium melancholiát gyógyító hatásáról (Melius 1578). Utóbb számos kutató érdeklôdését váltotta ki a Boraginaceae családba tartozó növények magvaiban található olajok, zsírok összetétele. Így többen vizsgálták az E. fajok magvainak is a zsírosanyag-tartalmát. Spanyol kutatók több E. faj magjaiban értékes, telítetlen zsírsavakat azonosítottak. Megállapították, hogy az E. plantagineum magok zsírosolajának 12,94%-át a gamma-linolénsav (GLA) képezi. Hasonlóan még négy E. fajnál (Guil-Guerrero J. L. et al. 2000), majd még más E. fajoknál is vizsgálták a magok zsírosolaj-tartalmát, és azok hasonló összetételérôl számoltak be (GuilGuerrero J.L. et al. 2006). Törökországi kutatók a Boraginaceae fajok magvai esetében linolénsav-meghatározást végeztek. Az E. plantagineum magjában az elôbbiekhez hasonló mennyiségben (12,2%) találtak gamma-linolénsavat (Erdemoglu N. et al. 2004). Lengyel kutatók az E. vulgare magjaiban raktározott zsírosanyag valamennyi összetevôinek meghatározták a részarányát, és a különbözô fejlôdési stádiumokban húsz napon keresztül követték mennyiségüket. A zsírosolaj bioszintézisének különbözô fázisaiban több telítetlen zsírsavat, így gamma-linolénsavat (GLA, 13,9%), linoleinsavat (LA, 24 %), alfa-linolénsavat (ALA, 24–39%) és sztearidonsavat (SDA, 10,5%) találtak (Stolyhwo A. 2007). Egyes mediterrán Boraginaceae fajok, így az E. 75

fajok magvaiban a zsírosolaj összetételét gázkromatográfiás vizsgálattal pontosan meg tudták határozni. A telítetlen zsírsavak aránya 70–90% között változott, és az összetevôk többnyire az esszenciális zsírsavak kategóriájába tartoztak. Az egy kettôskötést tartalmazó zsírsavak közül az oleinsavat, ejkozénsavat, erukasavat és nervonsavat azonosították, a három kettôs kötésû zsírsavak közül az LA, az ALA, a GLA, és végül a négy kettôs kötéssel rendelkezôk közül az SDA jelenlétét mutatták ki. Ezért javasolták diétás étrendekben való felhasználását (Özcan T. 2008). Mások az Echium-olaj elônyös biológiai hatását igazolták megállapítva, hogy négyheti fogyasztása után, a halolajhoz hasonlóan, a vérplazma lipidkoncentrációját jelentôsen csökkentette (Zhang P. et al. 2008). Kitessa és munkatársa összehasonlították a repcemagolaj és az Echium-olaj hatását 21 napos koruktól 35 napon át etetett brojlercsirkék esetében. Az E. olaj, az eddig ismertetetteken kívül, még tartalmaz két másik zsírsavat, melyek 5–5 telítetlen kötéssel rendelkeznek: az ejkozapentaénsavat és a dokozapentaénsavat. Az E. olaj jó tápanyag-kiegészítônek bizonyult (Kitessa S. M., Young P. 2008). Miller M. R. és mtsai lazacokat (Salmo salar L.) etettek háromféle olajat tartalmazó tápszerrel (repce-, echium és halolaj) kilenc héten keresztül. Követték a összfitoszterolok lerakódását a májban és az izomszövetben. A fitoszterolszintet azonban nem tartották elégségesnek ahhoz, hogy emberi fogyasztás során jelentôsen befolyásolhatná a kardiovaszkuláris bántalmakat (Miller M. R. et al. 2008). Az E. fastuosum magolajának zsírsavait próbálták kristályosítani alacsony hômérsékleten. A gamma-linoleinsavat, hexan, aceton, izobutanol, dietiléter és etanol oldószereket használva, különbözô hômérsékleten (4, –24 és –70 °C-on) sikerült kikristályosítani. Az E-olajnál, hexant használva, a legmagasabb gamma-linoleinsav koncentráció 39,9% volt (Lopez-Martinez J. C. et al. 2004). A Nemzetközi Kozmetikai Kiállításon (2000. febr. 15. Miami, Florida) Nicholls Ph. egy átfogó tanulmányt mutatott be az E. plantagineum magolajának összetételérôl és széleskörû alkalmazási lehetôségeirôl, többek közt különbözô kozmetikai készítményekben (Nicholls Ph. 2000). Az Echium-olajnak SDA-tartalma miatt ekcémák kezelésében van szerepe, de mivel a bôr ráncosodását is gátolja, kozmetikai krémekben való felhasználása is indokolt. Az Echium fajokkal kapcsolatban említett változatos szakirodalmi adatok arra utalnak, hogy mind a növény föld feletti részében (herba), mind a magjában található különbözô típusú anyagok kiváltották a kutatók érdeklôdését, több hatóanyagot sikerült azonosítani, és így perspektivikusan sokoldalú felhasználásukra van lehetôség. *** Visszatekintve az Agrimonia és Echium nemzetség egyes fajaira vonatkozó, évtizedekkel ezelôtti kutatásaink eredményeire, megállapíthatjuk, hogy az akkori lehetôségeinket kihasználva botanikai, kémiai és hatástani vizsgálatainkkal hozzájárultunk jobb megismerésükhöz. Sajnos eredményeinket bemutató közleményeink többnyire csak a hazai sajtóban jelenhettek meg, ezért kevésbé voltak ismertek az európai szak76

irodalomban. Az a néhány dolgozatunk, amelyeket magas színvonalú, széles körben olvasott szaklapok közöltek, ismertté vált, és eredményeinket a késôbb megjelent dolgozatok, szakkönyvek, kézikönyvek szerzôi napjainkban is idézik. E két nemzetség növényeivel kapcsolatos egykori eredményeinket legújabb, modern kutatások is igazolják.

Irodalomjegyzék 1. Abolhassani M.: Antibacterial effect of borage (Echium amoenum) on Staphylococcus aureus. Braz. J. Infect Dis 2004, 8, 5, 382–385; 2. Alali Feras Q., Tahboub Z. R.et al.: Pyrrolizidine alkaloids from Echium glomeratum (Boraginaceae). Phytochemistry 2008, 69, 12, 2341–2346; 3. Bartók P.: Plantele folosite în scopuri medicinale în comunele ši satele de lângã Carei. Comunicãri de Botanicã. Soc. Št. Biol., 1969, 125–143; 4. Baumgarten J. Chr. G: Enumeratio Stirpium Magno Transsilvaniae Principatui, In Libraria Camesinae, Vindebonae 1816, Classis X.: 8–9, Classis V.:130; 131; 5. Betteridge K., Cao Y., Colegate S.M.: Improved method for extraction and LC-MS analysis of pyrrolizidine alkaloids and their N-oxides in honey: application to Echium vulgare honeys. J. Agric. Food Chem 2005, 53, 6, 1894–1902; 6. Bézanger-Beauquesne L, Pinkas M., Torck M., Trotin F.: Plantes médicinales de régions tempérées. Ed. Maloine, Paris, 1980, 280–281; 7. Bilia A. R., Palme E., Marsili A., Pistelli L., Morelli I.: A flavonol glycoside from Agrimonia eupatoria. Phytochemistry 1993, 32, 4, 1078–1079; 8. Boppré M., Colegate S. M., Edgar J. A.: Pyrrolizidine alkaloids of Echium vulgare honey found in pure pollen. J. Agric. Food Chem 2005, 53, 9, 594–600; 9. Boppré M, Colegate S. M, Edgar J. A, Fischer O. W.: Hepatotoxic Pyrrolizidine Alkaloids in Pollen and Drying-Related Implications for Commercial Processing of Bee Pollen. J. Agric. Food Chem 2008, 56, 14, 5662–5672; 10. Butura V.: Enciclopedie de etnoiatrie româneascã. Ed. Štiinøificã ši Enciclopedicã, Bucurešti, 1979, 119; 11. Capasso Fr., Gaginella T. S., Grandolini G., Izzo A.: Phytotherapy. Springer Verlag, Berlin-Heidelberg, New York, 2003, 288; 12. Clusius C.: Stirpium Nomenclator Pannonicus. 1583 Németújvár, 1584 Antwerpen, 1711 Frankfurt. In: Collecta Clusiana 2. (Biotár), 1992, 81, 93, 100, 13. Colegate S. M., Edgar J. A, Knill A. M., Lee S. T.: Solid-phase extraction and HPLCMS profiling of pyrrolizidine alkaloids and their N-oxides: a case study of Echium plantagineum. Phytochem. Anal. 2005, 16, 2, 108–119; 14. Copland A., Nahar L., Tomlinson C. T., Hamilton V. et al.: Antibacterial and free radical scavenging activity of the seeds of Agrimonia eupatoria. Fitoterapia 2003, 74, 1–2, 133–135; 15. Correia H. S., Batista M. T, Dinis T. C.: The activity of an extract and fraction of Agrimonia eupatoria L. against reactive species. Biofactors 2007, 29, 2–3, 91–104; 16. Culvenor Claude C. J., Edgar J. A.,. Smith L. W.: Pyrrolzidine Alkaloids in Honey from Echium plantagineum L. J. Agric. Food Chem. 1981, 29, 5, 958–960; 17. Csapó József: Magyar Füvészkönyv 1775; 77

18. Csapody Vera, Priszter Szaniszló: Magyar növénynevek szótára, Mezôgazdasági Kiadó, Budapest, 1966, 22, 149; 19. Dioscorides P. A.: De Materia Medica. Libri six. Lugduni, apud I. Fellonium, 1547, 316, Index; 20. El-Shazly A., Abdel-All M., Tei A. et al.: Pyrrolizidine alkaloids from Echium rauwolfii and Echium horridum (Boraginaceae). Zeischrift Naturforschung C, 1999, 54, 5–6, 295–300; 21. Erdemoglu, Nurgun et al.: Gamma-linolenic acid content and fatty acid composition of Boraginaceae see oils. European Journal of Lipids Science and Technology 2004, 106, 3, 160–164; 22. Gao K., Zhou L., Chen J., Li F., Zhang I.: Experimental study on decoctum Agrimonia pilosa Ledeb-induced apoptosis in HL-60 cells in vitro. Journal of Chinese medicinal materials 2000, 23, 9, 561–562; 23. Gidófalvy I.: Önéletrajz. Közzéteszi Sas Péter. Mûvelôdés Kiadó, 2005, 209–237; 24. Gray A. M., Flatt P. R.: Actions of the traditional anti-diabetic plant, Agrimony eupatoria (agrimony): Effect on hyperglycaemia, cellular glucose metabolism and insulin secretion. British Journal of Nutrition 1998, 80, 1, 109–114; 25. Guil-Guerrero J. L., Gomez-Mercado F., Garcia-Maroto F., Campra-Madrid P.: Occurence and characterization of oils rich in gamma-linolenic acid: Part I. Echium seeds from Macaronesia. Phytochemistry 2000, 53, 4, 451–456; 26. Guil-Guerrero J. L., López-Martinez J. C., Navarro-Juarez R., Gomez-Mercado F.: Gamma-linolenic acid from Cape Verdian Boraginaceae. Nat. Prod. Res. 2006, 20, 1, 9–12; 27. Heidari M. R, Azad E. M., Mehrabani M.: Evaluation of the analgesic effect of Echium amoenum Fisch et C. A. Mey. extract in mice: possible mechanism involved. J. Etnopharmacol 2006, 103, 3, 345–349; 28. Heilerova L., Buckova M., Tarapcik P., Silhar S., Labuda J.: Comparasion of Antioxidative Activity Data for Aqueosus Extracts of Melissa officinalis, Origanum vulgare, Thymus vulgaris, Agrimonia eupatoria contained by Conventional Methods and the DNA-Based Biosensor. Czech J. Food Sci. 2003, 21, 2, 78–84; 29. Ivanova D., Gerova D., Chervenkov T., Yankova T.: Polyphenols and antioxidant capacity of Bulgarian medicinal plants. J. Etnopharmacol. 2005, 96, 1–2, 145–150; 30. Jaenicke Chr., Grünwald J., Brendler Th.: Handbuch der Phytotherapie. Wissenschaftliche Verlagsgesellschaft, Stuttgart, 2003, p. 389; 31. Jung C. H., Zhou S., Ding G. X., Kim J. H. et al.: Antihyperglycemic Activity of Herbs Extracts on Streptozotocin-Induced Diabetic Rats. Biosci. Biotechnol. Biochem, 2006, 70, 10, 2556–2559; 32. Kasai Shizuo, Watanabe S., Kawabata J., Tahara S., Mizutani J.: Antimicrobial catechin derivatives of Agrimonia pilosa. Phytochemistry 1992, 31, 3, 787–789; 33. Kitessa S. M., Young P.: Echium oil is better than rapeseed oil in enriching meat with n-3-polyunsaturated fatty acids, including eicosapentaenoic acid and docosapentaenoic acid. Brazil J. Nutr 2008, 100, 1, 1–7; 34. Kuruüzüm-Uz A., Zulal Güvenalp et al.: Phytochemical and antimicrobial investigation of Echium vulgare growing in Turkey. Biochemical Systematics and Ecology, 2004, 32, 9, 833–836; 35. Kwon D. H., Kwon H. Y., Kim H. J, Chang E. J. et al.: Inhibition of hepatitis B virus by an aqueous extract of Agrimonia eupatoria L. Phytotherap. Research 2005, 19, 4, 355–358; 36. Leclerc: Précis de Phytotherapie, Ed. Masson, Paris 1927, 106 ; 78

37. Li Y., Ooi L. S., Wang H., But P. P., Ooi V. E.: Antiviral activities of medicinal herbs traditionally used in southern mainland China. Phytotherap. Research 2004, 18, 9, 718–722; 38. Liao H., Banbury L. K., Leach D. N.: Antioxidant activity of 45 Chinese herbs and the relationship with their TCM characteristics. Annals of Oncology 2007, 5, 4, 429–434; 39. Lopez-Martinez J. C., Campra-Madrid P., Guil-Guerrero J. L.: Gamma-linolenic acid enrichment from Borago officinalis and Echium fastuosum seed oils and fatty acids by low temperature crystallization. J. Biosci Bioeng. 2004, 97, 5, 294–298; 40. Madaus G.: Lehrbuch der biologischen Heilmitte., 1938, Gh. Thieme Verlag, Leipzig; 41. Matta M. K., Sylignaki G. I. et al.: Evaluation of the activity of traditional Greek medicinal plants againts herpes simplex virus. Planta Medica 2007, 73, 9, 530; 42. Mattocks A. R.: Chemistry and toxicology of pyrrolizidin alkaloids. Academic Press, London, 1985; 43. Melius Péter: Herbárium. Bevezetô tanulmánnyal és magyarázó jegyzetekkel sajtó alá rendezte Szabó Attila. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1978, 297–298; 44. Miller M. R., Nichols Ph., Carter C. G.: The Digestibility and Accumulation of Dietary Phytosterols in Atlanic Salmon (Salmo salar L.) Smolt Fed Diets with Replacement Plant Oils. Lipids 2008, 43, 549–557; 45. Min Bzung Sun, Kim Young Ho et al.: Inhibitory effects of Korean plants on HIV-1 activities. Phytotherapy Research 2001, 15, 6, 481–486; 46. Miyamoto K., Kishi N., Koshiura R.: Antitumor effect of agrimoniin, a tannin of Agrimonia pilosa Ledeb., on transplantable rodent tumors. Jpn. J. Pharmacol. 1987, 43, 2, 187–195; 47. Murayama T., Kishi N., Koshiura R., Takagi K. et al.: Agrimoniin an antitumor tannin of Agrimonia pilosa Ledeb., induces interleukin-1. Anticancer Res. 1992, 12, 5, 1471–1474; 48. Nicholls Ph.: Viper’s Bugloss and related species. International Cosmetics Expo 2000, 15–17 Febr. In Miami, Florida. www.dweckdata.com; 49. Okuda T.: Systematics and health effects of chemically distinct tannins in medicinal plants. Phytochemistry 2005, 66, 17, 2012; 50. Özcan Tamer: Analysis of the total oil and fatty acid composition of seeds of some Boraginaceae taxa from Turkey. Biochemical Systemetics and Ecology 2008, 274, 143–153; 51. Panter K. E., James L. F.: Natural plant toxicants in milk: a review. Journal of Animal Science, 1990, 68, 3, 892–904; 52. Pãtrašcu V., Chebac P. I. et al.: Favorable therapeutic results in cutaneous porphyria obtained with Agrimonia eupatoria. Revista de Medicina Internã-Neurologie-PsihiatrieNeurochirurgie-Dermato-Venerologia, Seria Dermato-Venerologia 1984, 29, 2, 153–157; 53. Pei Y. H., Li X., Zhu T. R., Wu L. J.: Studies on the structure of a new flavanol glucoside of the root-sprouts of Agrimonia pilosa Ledeb. Acta Pharmaceutica Sinica 1990, 25, 4, 267–270; 54. Perliczi János Dániel: Medicina Pauperum – Szegények Patikája. Buda, 1740, 4–5 (hasonmás kiadás, 2005) 55. Péter H. Mária: Die antibiotische Wirkung von Agrimonia Auszügen. Die Pharmazie 1969, 24, 10, 632–635; 56. Péter H. Mária: Adatok az Agrimonia fajok termései diagnosztikai értékének ismeretéhez. Orvosi Szemle 1971, 17, 3–4, 440–443; 57. Péter H. Mária: Studiu farmacognostic comparativ al speciilor de Agrimonia. Tezã de doctorat. IMF Tg. Mureš, 1972; 79

58. Péter H. Mária, Péter M., Rácz G.: Intensitatea acøiunii antibiotice a extractelor obøinute din unele specii de Echium. Studii ši cercetãri Biologice. Seria Botanicã 1970, 22, 1, 71–74; 59. Péter H. Mária, Rácz G.: Adatok a Herba Agrimoniae farmako-botanikai vizsgálatához. Orvosi Szemle 1973, 19, 4, 374–377; 60. Péter H. Mária, Rácz G.: Der Gerbstoffgehalt verschiedener Agrimonia Arten. Die Pharmazie 1973, 28, 8, 539–541; 61. Péter H. Mária, Rácz G.: Repartizarea materiilor tanante în pãrøile aeriene ale speciilor de Agrimonia ši acumularea lor în funcøie de vârsta plantelor. Farmacia 1973, 22, 3 , 147–152; 62. Péter H. Mária, Rácz G.: Conøinutul în materii tananate al speciilor de Agrimonia provenite din flora României. Revista Medicalã 1973, 19, 2, 145–147; 63. Péter H. Mária, Rácz G.: Agrimonia fajok hamu- és káliumtartalma. Herba Hungarica 1985, 24, 1, 31–41; 64. Péter H. Mária, Rácz G., Péter M.:Acøiunea antibioticã a extractelor de Echium vulgare L. Farmacia 1963, 11, 4, 229–233; 65. Péter H. Mária, Rácz G., Péter M.: Acøiunea bacteriostaticã a extractelor obøinute din Herba Agrimoniae asupra diferitelor tulpini de micobacterii. Revista Medicalã – Orvosi Szemle 1964, 10, 2, 190–193; 66. Péter H. Mária, Rácz G., Péter M.: L'action antibiotique de certaines espèces d' Echium. Plantes méd. et Phytothérapie 1968, 2, 1, 45–49; 67. Rácz G.: Cercetãri de antibiotice în cadrul plantelor cu flori. Revista Medicalã – Orvosi Szemle 1961, 7, 2, 181–187; 68. Rácz G.: A népgyógyászati adatok értékelése. Communicationes de Historia Artis Medicinae, 1979, Suppl. 11–12, 50–57; 69. Rácz G., Spielmann J., Lázár Szini Karola: Remedii vegetale utilizate în medicina popularã româneascã în afecøiuni hepatobiliare. Revista Medicalã – Orvosi Szemle 1969, 15, 2, 246–249; 70. Rácz-Kotilla Erzsébet, Fórika Margit, Rácz G.: Acøiunea diureticã a unor produse vegetale utilizate în medicina popularã. Revista Medicalã – Orvosi Szemle 1965, 11, 3–4, 410–411; 71. Rabbani M., Sajjadi S. E. et al.: Anxiolytic effects of Echium amoenum on the elevated plus-maze model of anxiety in mice. Fitoterapia 2004, 75, 5, 457–464; 72. Radwan H., Shams K. A., Mohamed W. A., Ismail I. A.: Phytochemical and biological investigation of Echium sericeum (Vahl) growing in Egipt. Planta Medica 2007, 73, 9, 334; 73. Ranjbar A., Khorami S., Safarabadi M. et al.: Antioxidant Activity of Iranian Echium amoenum Fisch et CA. Mey Flower Decoction in Humans. Evid Based Complement Alternat Med. 2006, 3, 4, 469–473; 74. Sayyah M., Sayyah M., Kamalinejad M.: A preliminary randomized double blind trial on the efficacy of aqueous extract of Echium amoenum in the treatement of mild to moderate major depression. Prog. Neuropsychopharmacol. Biol. Psychiatry 2006, 30, 1, 166–169; 75. Stolyhwo A., Mol J.: Changes in the content of gamma-linolenic C18:3 (n-6) and stearidonic C18:4 (n-3) acids in developing seeds of viper’s bugloss Echium vulgare L. Acta Biochim Pol 2007, 4, 741–746 ; 76. Swanston-Flatt S. K., Day C., Bailey C. J., Flatt P. R.: Studies in normal and streptozotocin diabetic mice. Diabetologia. 1990, 33, 8, 462–464; 77. Swanston-Flatt S. K., Flatt P. R., Day C., Bailey C. J.: Traditional dietary adjuncts for the treatement of diabetes mellitus. Proceedings of the Nutrition Society 1991, 50, 641–651; 80

78. Szabó T. A.: Ars Medica Electronica. Budapest–Kolozsvár–Szombathely–Veszprém, 2000; 79. Teuscher E., Melzig M. F., Lindequest U.: Biogene Arzneimittel. Wissenschaftliche Verlagsgesellschaft, Stuttgart, 6. Auflage, 2004; 80. Tomlinson C. T. M., Nahar L., Copland A., Kumarasamy Y. et al: Flavonol glycosides from the seeds of Agrimonia eupatoria (Rosaceae). Biochemical Systematic and Ecology, 2003, 31, 4, 439–441; 81. Tsukada M.: Antimicrobial Activity of Quinone Derivates from Echium lycopsis Callus Cultures. Planta Medica 1982, 44, 4, 234–236; 82. Ushbayeva A., Kabieva T., Ryakhovskaya R.: Study of antitumor activity of phenolic complex of Agrimonia asiatica. European Journal of Cancer, 1999, 35, suppl. 4, 295; 83. Varjas B.: XVI. századi magyar orvosi könyv. Kolozsvár, 1943; 84. Venskutonis P. R., Skemaite M., Ragazinskiene O.: Radical scavenging capacity of Agrimonia eupatoria and Agrimonia procera. Fitoterapia 2007, 78, 2, 166–168; 85. Venskutonis P. R., Skemaite M., Sivik B.: Assessment of radical scaveningin capacity of Agrimonia extracts isolated by superficial carbon dioxide. The Journal of Supercritical Fluids 2008, 42, 2, 231–237; 86. Vörös Éva: A magyar gyógynövények neveinek történeti-etimológiai szótára. Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének kiadványa, Debrecen 2008, 92, 241, 324, 433, 448; 87. Wei Yun, Ito Yoichiro: Isolation of Hyperoside and Luteolin-Glucoside from Agrimonia pilosa Ledeb. Using Stepwise Elution by High-Speed Countercurrent Chromatography. Journal of liquid chromatography et related technologies 2007, 30, 9, 1465–1474; 88. Wyk Ben-Erik van, Wink C., Wink M.: Handbuch der Arzneipflanzen. Wissenschaftliche Verlagsgesellschaft, Stuttgart, 2004, 288; 89. Xu X., Qi X., Wang W., Chen G.: Separation and determination of flavonoids in Agrimonia pilosa Ledeb. by capillary electrophoresis with electrochemical detection. J. Sep. Sci. 2005, 28, 7, 647–652; 90. Yamaki Masae, Kashihara Mikiko, Ishiguro Kyoko, Takagi Shuzo: Antimicrobial Principles of Agrimonia pilosa. Planta Medica, 1989, 55, 123–127; 91. Zhang P., Boudyguina E., Wilson M. D., Gebre A. K., Parks J. S.: Echium oil reduces plasma lipids and hepatic lipogenic gene expression in apoB100-only LDL receptor knockout mice. J. Nutr. Biochem. 2008, 19, 10, 655–663; 92. *** European Pharmaciopoeia, 5th. Edition, vol 5.0, Ed. Main, 2005, 929; 93. *** Pharmacopoea Hungarica – Magyar Gyógyszerkönyv VIII. kiadás, II. kötet, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2004, 1170–1171.

81

II. rész Adalékok

Egy érdekes Páter-dokumentum… Balatonfüreden Szabó T. Attila

Az Adalékok fejezetben szeretnék bemutatni egy érdekes dokumentumot, Páter Béla Gazdasági növénytanának „szerzôi példányát”, amely a szerzô késôbbi bejegyzései miatt érdemel figyelmet. A kiadvány, melynek egy példányát balatonfüredi lakásom könyvtárában ôrzöm, Kolozsvárott jelent meg 1902-ben. A kötetet – a könyv végén lévô pecsétek tanúsága szerint – 55 évvel késôbb, 1957 októberében vettem 12 lejért a (!) Kolozsvári Antikvárumban (Anticariat Cluj) egy másik Páter-könyvvel, A vadon termô gyógynövényekkel együtt (ez utóbbiban nincsenek szerzôi bejegyzések). A Balatonfüreden ôrzött kötetben lévô részben ceruzával, nagyobb részt tintával gondosan írott szerzôi bejegyzések most, újabb fél évszázad elteltével kerülnek elôször ismertetésre, fejezetek szerinti sorrendben (az adott szakasz elôtt álló cím feltüntetésével), a lapszámok sorrendjében, ezen belül (ahol ez lehetséges és szükséges) a bekezdés és sorszám feltüntetésével, szögletes zárjelben a kiegészítendô részre való utalással: Bevezetés: 2.2.6: Az orr alapján is lehetne [mesterségesen rendszerezni az embereket] 3.1.4: Sorozatra [a nemeken (genus) belôli „fôcsoport” helyett] Nyálkagombák – Myxomycetes 5.2.1: káposztafélék guga betegségét okozó [„golyvás” helyett] 5.2.4: Ellene a talaj meszezése ajánlható [pótlás!] Hasadó gombák, baktériumok, bacillusok – Schizomycetes 5.6: Leuwenhoeck 1675-ben az emberi száj nyálában fedezte fel ôket [pótlás] 9.4: Ivóvíz, tífuszjárvány [kiegészítés a folyóvízi baktériumok kérdésköréhez] 12. lapalji jegyzet: a bórsav oxidációjának szerkezeti folyamata 18.4.1: sajtóhiba-javítás (goma=gomba) Valódi gombák – Eumycetes – vagy Fonalgombák – Hyphomycetes 18: lapalji jegyzet: Mycelium is fruktifikáló rész. 20. laptetôn: petespórának, járomspórának 21. lapalji jegyzet: Pleomorfizmus, antociánok, heteroecikus [?] Alacsonyrangú gombák – Phycomycetes 22.3.1. pete [oo helyett] 22.4.1. járom [zygo helyett … ezek a továbbiakban is következetesen javítva!] Perenoszporeae – peronoszpórafélék 23.4.4. ábrapótlás 24.1.1. protoplazma [~plasma helyett] 84

Phytium 25.6.2: utalás a 101. lapra Phytophtora 27. lapalji jegyzet: A rothadás szaga pedig messzirôl érezhetô. 31.1.6: utalás a 85. lapra A burgonyarothadás elleni védekezés 33. Lapalji jegyzet: 8 sornyi kiegészítés, utalással a Köztelek 1908. évi 76. számára 34–35. közt beragasztott lapon: 22 sor német nyelvû kiegészítés, utalással a Zeitschrift f. Planzen. 1905.3.-ban Ewert cikkére Plasmopara 40. lapalji jegyzet: 10 sor ceruzával írott kiegészítés, utalással az 1909. évi peronoszpóra-járvány tanulságaira A peronoszpora elleni védekezés 41. lapalji jegyzet: A nyári hôcsökkenés kedvez a peronoszporának. Ilyenkor kell permetezni. 42. laptetôn, ceruzával: Mezey kísérletei alapján nem áll az, hogy virágzáskor nem szabad permetezni. U.ott. lapalji jegyzetben tintával 5 sor (az 5. sort a könyvkötô levágta) Istvánffi Gyula kolozsvári professzortárs legújabb eredményeirôl szól. 43. lapalji jegyzet: „Legjobb hazai gyártmány a Magyar Mezôgazdák Szövetkezete permetezôje, melynek ára rézdugattyú zárcsattokkal 34 K, öntöttvas dugattyú zárcsattokkal 28 kor.” (Budapest, Alkotmány u. 31.) Peronospora 45.3.8, betoldás: A konidiumok rajzók nélkül csíráznak 45.5.2: P. lactucae a salátán [okoz penészt] 46.4.+lapalján: Pseudo-peronospora cubensis 1903-ban az ország sok vidékén tett kárt dinnyén és uborkán, kisebb mértékben tökön is. 60–80%-os kárt is. Ausztriában, Angliában is fellépett stb. [még 6 ceruzával írott sor, a 47. lap tetején is diagnózisról és védekezésrôl.] Magasabbrangú gombák – Mycomycetes 50.4.2: többnyire [beszúrás az „Ivaros szaporodásuk nincsen” mondatba] Tömlôs gombák – Ascomycetes 52.6.3: akadnak [vannak helyett] Erysiphei – Lisztharmatgombák 56–57. lapokhoz 5 sor ceruzával, 8 sor tintával + 8 sor beragasztott cédulán, valamint széljegyzetben ceruzás javítások 58–59 lapok: 32 sor szövegbe + két sûrûn teleírt és telerajzolt beragasztott cédula – a fejezet gyakorlatilag újraírva. 60–61: mint elôbb, de beragasztott lapok nélkül 64. lapalji jegyzetben 6 soros utalás a lisztharmatokkal kapcsolatos európai, elsôsorban francia tapasztalatokra (1892. évi megfigyelések) 68.2.8. Újabb kísérletek alapján nem vált be [pontosítás a felmangánsavas káli hatékonyságáról]. 85

68.6.4 sor betoldás a mogyoró, éger, kôris lisztharmatáról Szarvasgombák – Tuberacei 73.1.4. A nép „földi kenyérnek” nevezi [a fekete szarvasgombát] Maggombák – Pyrenomycetes 76. lapalján 8 ceruzával írott sor [a bükk és almafa rákbetegségének kezelésérôl] Claviceps purpurea – anyarozs 79. laptetôi jegyzet: 8 ceruzával írott sor az 1906. évi anyarozs-termesztési tapasztalatokról 80. lapalji jegyzet: Vahlen az anyarozsból 1905-ben a clavin (C11H22N2O4) anyagot állította elô. Mely nem mérgezôleg hat, [de] … az uterusra való hatása meg van s ezért biztosabban adagolható szülési bajoknál. 82. laptetôn: C Tauret az anyarozsban új kéntartalmú lúgos anyagot talált, melyet ergothionein-nek nevezett el. 83. laptetôn: Az anyarozs átlagos ára 170–180 kor[ona], de 1906-ban 240 koronával is fizették. Burger F.. Ugyanitt lapszélen: … a szülésnél az anyaméh mozgását elôsegíti. Anyarozstermesztés [szélcím]. Spheriaceae 86–87. lapok között beragasztva 23 sor, a szamóca leggyakoribb betegségeirôl. Az alma varas betegsége – Fusicladium dentriticum 93. széljegyzet: a pincében is terjed; „Regenflecken” [foltok] Varasodás elleni kénezés 94. lapalji jegyzet 4 sor Cercosporás megbetegedések 96–97. oldal: ceruzával írt pontosítások és 3 beragasztott, tintával írt pótlás Megj.: ebben a részben több bekezdés is ceruzával zárjelbe került, minden bizonnyal mint egy újabb kiadásból törlendô részlet. Tökéletlenül ismeretes gombák – Fungi imperfecti 100–101: beragasztott pótlás, 6 pótlandó tétellel 102: 3 pótlás (közte a „paszulyrozsda”!), valamint egy törlendô bekezdés Hymenomycetes 104–105: kb. 18 ceruzával írott sor, valamint egy tintával írt beragasztott pótlás Pezizei – Peziza-félék 108.3.2: termésserleg [apothecium] Üszöggombák – Ustilagineae (Hemibasidii) 112. 5 sor laptetôi pótlás [Ustilago fajokkal!] 118. idem, az U. Reileana fajról 124. idem A porüszöggombáknál csaknem kizárólag avagy részben virágfertôzés történik, aminek folytán az üszöggomba csírája bekerül a gabonaszembe, a magba s ott mycelium alakjában rejtôzik. 124. lapalji jegyzet 5 ceruzával írott sor a védekezésrôl és költségeirôl. U.ott (de másutt is): törlendô bekezdések jelzése. 86

Rozsdagombák 133., laptetôn: A rozsdagombák specializálódása azonban nem egységes, hanem vidékek és országok szerint különbözô. Erikson is mondja, hogy egyazon élôsdi faj specializálódása különbözô országokban különbözô. Ezt a körülmények, a tápláló növény és az éghajlat befolyásolja. Puccinia graminis 138–139: 16 tintával írott sor a lap tetején és alján, fôként a rozson és gabonán élô formák megnevezésével, valamint az Eriksson által felálított Rostkeim = Mycoplazma teoriáról 140–141 között beragasztva Erikson Puccinia dispersa fajra vonatkozó információk 142–143 12 tintával írt sor, fôként Hiltnerre és Erikssonra való hivatkozással, valamint 4 sor ceruzával írt lapalji jegyzet Lelbach Antal rozsdaellenes agrotechnikájának leírásával, valamint egy beragasztott lap a fertôzést befolyásoló tényezôkrôl (1. fekvés; 2 talajminôség; 3. trágyázás; 4. Vetés ideje; 5. vetés módja; 6 idôjárás; 7 szomszédos növények; 8. kitelelt teleuto[spórák]; 9. fogékonyság.) 147–148: lapszélen, laptetôn és lap alján 12 tintával írott sor taxonokkal és azok életciklusával. 151. lapalján 2 ceruzával írott sor: Valószínû, hogy a körtefán át is telel a rozsdagomba, úgy hogy ha egyszer jelen van azon, a boróka közbenjárása nélkül is újra megjelenik … Kalaposgombák – Hymenomycetes 152–153.: Cronartium riibicolum (ceruzával) + egy beragasztott lapon áthúzva 22, áthúzatlanul 12 tintával írott sor és egy vázlatrajz Likacsgombák – Polyporei 156–159: apró ceruzás javítások és zárjelbe tett bekezdések Galóczafélék – Agaricinae 167. lapalján: Musszeron, tövisalja gomba, Ag. Graveolens. Hasgombák – Gasteromycetes 169. lapalján: Újabban kiderült, hogy a szôlô gyökerén mint kártevô élôsdi is szerepel [a szemérmetlen szömörcsög]. Zuzmók – Lichenes 174 lapalján: A Lecidia geographica a sziklákon zöldes-sárgás kérget képez. U.itt kiegészítés: Cladonia cornucopioides, C. pyxidata – trombitazuzmó. Májmohok – Hepaticae 176: Marchantia polymorpha Lombosmohok – Musci 177. lapalján: Almozásra is használják a mohot. Harasztok – Filicinae 180.4. Scolopendrium vulgare = gimnyelv; Asplenium trichomanes = bodorka [Kiegészítés ceruzával]. 87

Surlók – Equisetinae 181. lapalján: A surló mérges növény. 182. lapalján 8 sor 2 taxonnal (E. ramosum, E. limosum), valamint a surlós széna értékesítésérôl, zsomolyázással. 183. u.ott: A mezei surló zöld hajtását Herba equiseti néven árulják. Ezt teának használják, melyet gyomortisztítás végett isznak, borogatásokra, mosásra, továbbá fekélyek gyógyítására használják. A surlóteát vérzés ellen és vizelési nehézségek ellen is isszák. 1 [k]g = 30 k[orona]. A fent idézett bejegyzések nemcsak alkotás-lélektani szempontból érdekesek, de Páter Béla általános, tudománytörténeti értékelése szempontjából is azok, különös tekintettel arra, hogy a „hivatásos”, „elméleti” botanikusok nem tekintették ôt igazán maguk közé tartozónak. Ezt jól mutatja, hogy többszáz tudományos közleményébôl Gombocz Endre (1939) mindössze harmincra hivatkozott A magyar növénytani irodalom bibliográfiája 1578–1900 c. munkájában. Az elôbbiekben idézett kötet tartalomjegyzéke, szövege, illetve szerzôi bejegyzései alapján nyilvánvaló, hogy Páter Béla botanikai munkássága jóval szélesebb körû volt, mint a gyógynövénykutatás: kiterjedt a gazdasági botanika szinte minden területére, ideértve az alacsonyabb rendû növényeket és a gombákat is. Bibliográfiailag az életmû elégtelenül feldolgozott, szinte hívogató egy tudománytörténeti érdeklôdésû agrobotanikus számára.

88

Páter Béla emlékanyaga a Magyar Mezôgazdasági Múzeumban Nagy Ágota A Magyar Mezôgazdasági Múzeum Személyi Emlékanyag Gyûjteménye, valamint Archív Fotók Gyûjteménye több évtizede ôriz Páter Béla botanikai, gyógynövény-termesztési munkásságával kapcsolatos anyagokat. Ezek az évek folyamán földolgozásra is kerültek, s a múzeum közleményeiben jelentek meg erre vonatkozó írások. (V. Góz Gabriella 1990, Wohlné Nagy Ágota 1990) 2002 áprilisában újabb gyarapodás történt: Páter Sándor szobrászmûvész, Páter Béla unokája eljuttatta a Magyar Mezôgazdasági Múzeumba az addig nála ôrzött, nagyapjával kapcsolatos emlékanyagokat is. Kérésemre hozzájárult ennek közléséhez – melyet ezúton is köszönök neki –, így jelen tanulmányomban errôl az anyagról szeretnék összefoglalóan beszámolni. A Magyar Mezôgazdasági Múzeum számára kétszeres okból is fontossággal bír ez az anyag. Elsôként említem a múzeum alaphivatását, mely szerint gyûjtô, ôrzô és kiállító helye kell, hogy legyen minden olyan dolognak, mely a mezôgazdasággal kapcsolatos. Darányi Ignácz földmûvelésügyi miniszter 1907-ben a következô szavakkal határozta ezt meg: A múzeum „czélja és hivatása mindannak bemutatása, ami a magyar mezôgazdaságra érdekkel és fontossággal bír, amibôl a hazai mezô-, kert-, szôlô- vagy erdôgazdaság megbízható és gyakorlati tanulságot meríthet”. Másodikként a múzeum gyógynövénytermesztéssel kapcsolatos kutató-gyûjtô elhivatottsága szerepel, hiszen a gyógynövények szinte az alapítástól kezdve helyet kaptak a kiállítások, rendezvények sorában. Néhány példa erre: 1921-ben a Magyarországon termeszthetô és gyûjthetô gyógynövényekrôl nyílt a múzeumban kiállítás. 1934-ben hazánkban rendezték a XVI. Nemzetközi Mezôgazdasági Kongresszust, s ennek kapcsán a kiállításokat is újjászervezték. Az új egységekben a gyógynövények és drogok az ipari növények között kaptak helyet. A szárított növényeken kívül az egyes gyógyszerek is megjelentek, melyekhez az adott növények alapanyagul szolgáltak. A kiállítások sorában különlegességnek számított az a szabadföldi bemutató, mely 1953-ban létesült, és négy éven át mûködött a renaissance-barokk épületcsoport fôbejárattal átellenes, tó felôli oldalán. A növénykert bemutatta a mezôgazdaság, a kertészet és az erdészet jelentôsebb egynyári, kétnyári és évelô gazdasági, ipari, kerti, erdei és gyógynövényeit, többszáz fajban. Ugyancsak kiemelt szerepe volt a múzeum 1988-ban megnyílt kertészeti állandó kiállításában a gyógynövényeknek, valamint a napjainkban látható idôrendi, mezô89

gazdaság-történeti kiállítás különbözô korszakokat bemutató részeiben is megtaláljuk a gyógynövényeket. Páter Béláról köztudott a gyógynövények iránti hallatlan szakmai vonzalma, elhivatottsága, ügyszeretete. Publikációinak nagy száma is bizonyítja ezt. Az unoka, Páter Sándor által idekerült letéti anyag is tartalmaz írásaiból másolatokat, könyveibôl példányokat. Az anyag nemcsak Páter Béla hagyatéka, hiszen akadnak benne iratok, fotók az 1938 utáni évekbôl is. Nyilvánvalóan a folyamatos, folytatólagos családi ôrzés következtében. A letét összetételét tekintve az alábbi típusú anyagokat tartalmazza: Könyvek, nyomtatványok: 1. A kassai M.K. Gazdasági Tanintézet könyvtárának jegyzéke. (Rajta: Páter Béla s.- tanár, e.i. könyvtárnok. Az intézmény tulajdona) Kassa, 1890. 2. A vetések kifagyásáról (különlenyomat a Gyakorlati Mezôgazdából), Kassa, 1893. 3. A vadon termô gyógynövények valamint a gazdasági melléktermékek gyógyszertári értékesítésének rövid ismertetése (Az OMGE által a Simunyák-alapítványból jutalmazott pályamû) Budapest, 1906. 4. A vadon termô gyógynövények valamint a gazdasági melléktermékek gyógyszertári értékesítésének rövid ismertetése (Pályadíjat nyert mû) Budapest, 1912. 5. Ujabb gyógyító teák és azok használata (román és német nyelven is). (A címlapon ceruzával 1926-os év, de a benne található, hozzá érkezett és közölt vélemények dátuma alapján 1927.) 6. Vélemények a Prof. Dr. Páter-féle gyógyteákról a meggyógyultak leveleibôl. Brassó, 1927. 7. Einige Urteile über Professor Dr. Pater's heilsame Teearten aus Dankschreiben der Geheilten. Kronstadt, 1927. 8. Plante medicinale sãlbatece (Extras din „Buletinul Agriculturii” Vol. III., No 7–9. Bucuresti, 1927. 9. Csodahatású gyógynövények. A „Magyar Nép” könyvtára. Szerkeszti: Gyallay Domokos. Kolozsvár, 1936. 10. Csodahatású gyógynövények. „Minerva” Irodalmi és Nyomdai Mûintézet R.T. kiadása, Kolozsvár, 1947. Oklevelek 1. Tanképesítô oklevél Országos Középtanodai Tanácsvizsgáló Bizottsági elnök és vizsgáló tagoktól. Budapest, 1883. május 30. 2. A Kir. Magyar Természettudományi Társulat rendes tagjává választása. Budapest, 1884. január 9. 3. Exposition Universelle Internationale (plakettel együtt). A párizsi világkiállítás oklevele Párizs, 1900. 90

4. A Kolozsvári Tudományegyetemen filozófiai doktorátus megszerzésérôl. Kolozsvár, 1906. április 5. Esposizione Internazionale delle Industrie e del Lavoro Torino (A torinói nemzetközi kiállítás együttmûködésért adományozott elismerô oklevele). 1911. 6. Elismerés Ferencz Salvator császári herceg ausztriai fôhercegek stb. és Magyarország királyi hercegétôl (a Vörös Kereszt II. osztályú díszjelvénye a hadiékítménnyel). Budapest, 1915. november 16. 7. Brevet… Román Belügyminisztérium által adott „Meritul Sanitar” kitüntetésrôl. 1924. november 15. 8. Az Erdélyi Gazdasági Egyesület tiszteletbeli tagsága a mezôgazdasági szakoktatás és irodalom terén szerzett érdemeinek elismeréséért. Kolozsvár, 1925. április 5. 9. Kolozsvári Ágost. Hitv. Evang. Gyülekezetnek a nagyobb egyházképviselet tagjává választásáról. Kolozsvár, 1925. május 15. 10. Szabadkômûves fômesterré választása 5931. március 4. (a szabadkômûves idôszámítás szerinti 5931 a Gergely-naptár szerinti 1931-nek felel meg). 11. Carol al II lea… román nyelvû oklevél botanika professzori kinevezésérôl a Kolozsvári Mezôgazdasági Akadémiára. Bucuresti, 1931. július 9. Kéziratok 1. Fabel Büchel/Béla Páter. Kis, kézzel írott füzetecske, különféle bejegyzésekkel. 1869. 2. Napló (kockás füzet) 1939. X. 5-tôl 1942. IX. 25-ig Páter Béla legkisebb fiáé, (Páter Gusztávé). Kronológiája, versei találhatók benne. 3. Egy-egy vers papíron: 4. Névtelen VII. … Páter Gusztáv. Kolozsvár, 1942. június 3. 5. Látni fogom arcát, drága mosolygását… 1943. január 14. 6. Galata 2:20. Krisztussal együtt megfeszíttettem… Páter Gusztáv, Kolozsvár, 1943. november 10. 7. „Dicsérjétek! Dicsérjétek!...” 1944. február 8. 8. „Lelkembôl útálom az életemet…” 1944. február 13. 9. Unsere Schuster Großeltern… aláírás: Tante Helene. Szatmár,1962. augusztus 3. 10. Emlékezés Béla fiamra. 1980. április 1. 11. A kolozsvári református kollégium 1928-ban végzett diákjainak baráti találkozó alkalmával aláírt névsora 1981. június 29. (Páter Gusztáv) 12. 2 db süteményrecept 13. „Tükör által homályosan látunk…” Okmányok 1. Carnet de Identitate Dr. Pater Bela Adalbert névre (1931) 2. Magyar Királyi Államvasutak Félárú jegy váltására jogosító arcképes igazolvány. 1917. X. 21. 91

3. Pasport Dr. Béla Pater névre (1921) 4. Cãile Ferate Române Carnet de Identitate Pentru Funcøionarii Publici cu reducere de 50%. Dr. Páter Béla névre. 1927. május 13. Fotók 1. 3 felvétel a kolozsvári Gyógynövénykísérleti Állomás kertjérôl, rajtuk Páter Béla is látszik 2. Gazdasági Akadémia, tanárilak 3. Gazdasági Akadémia, fôépület 4. Páter Károlyné, szül. Fornét Antónia, Páter Béla édesanyja 1819. 5. Páter Béla édesapja, Páter Károly. 1871. 6. 8 felvétel Páter Béláról 7. Családi fotók, melyek az utódok segítségével beazonosításra szorulnak Kitüntetések, érmek 1. Prin Noi Insine 14 Martie, 1881. 2. In Fide Salus 3. Meritul Sanitar, 1913. Gyógyteás dobozok 1. Arteriosclerozis ellen 2. Köszvény és reuma ellen 3. Vese és hólyagbajok ellen (Szerz. megj.: E három tekeveréken kívül népszerûek voltak még a további Páter-féle teakeverekékek is: Gyomortea, Vértisztító tea, Tüdôtea, Köhögés, szamárköhögés elleni és izzasztó tea, Hashajtó és aranyér elleni tea, Soványító és epekô elleni tea). Préselt növények 9 db préselt, ragasztott növény, növénycsokor, levelezôlap nagyságú papírokon (Kertbarát Magazin, 2003). A beazonosítható növények: gránátalma, búzavirág, havasi gyopár, páfrány, tárnics, vörös áfonya, tippan, cickafark, pimpó, százszorszép, varfû, szemvidítófû. Családfák 1. Erôsdy Pál – Páter Mihály 2. Páter Mihály – Fabini Katalin 3. Johann Andreas (faalakú) 92

Egyéb 1. Eljegyzési értesítôk (11 db, + 1 duplum) 2. 8 db viaszpecsétes boríték 3. 1 db viaszpecsét 4. Megcímzett borítékok: Orgód Botaniczny Uniwersytetu Warszewskiego. Kolozsvárrra érkezett, 1930-ban Tekintetes Páter Béla Urnak gazdasági tanintézeti s. tanár, Kassa, Gazdasági Tanintézet; Budapest Székesfôváros Idegenforgalmi Hivatal. 5. Képeslap: Bund der Deutschen in Böhmen 6. Papi gallér, mely az egyik családi fotón látható is, valószínûleg Páter Gusztáv tulajdona lehetett. 7. Gyászjelentés 8. Újságcikk haláláról: Jóestét VII. évf. 1938. június 31. 9. A tanítványoktól 1914-ben kapott ezüst babérkoszorú. Mindez 138 tételben. A fent említett szempontrendszer értelmében a Magyar Mezôgazdasági Múzeum számára a szakanyagok bírnak jelentôséggel, a családi vonatkozású levelezések, családfák, fotók ebben a vonatkozásban kiegészítô anyagként jelentkeznek. A magyar gyógynövénytermesztés legkiemelkedôbb alakjai közt tartjuk számon a kolozsvári Gazdasági Akadémia gyógynövénytelepének vezetôjét, a kolozsvári Gyógynövénykísérleti Állomás létrehozóját. A gyógynövénytermesztés kibontakozásában a gyógyteakeverékek összeállításában betöltött alkotó, értékteremtô szerepe vitathatatlan, érdemei napjainkig nem évültek el. A tudós botanikus, akadémiai tanár, gyakorlati mezôgazda születésének 150. évfordulója alkalmából ezt a tényt csak megerôsíteni lehet. A fenti, igen gazdag hagyatéki anyag lehetôvé tette, hogy a Magyar Mezôgazdasági Múzeum kiadásában megjelent Magyar Agrártörténeti Életrajzok Páter Bélára vonatkozó adatait pontosíthassuk (W. Nagy Ágota 1988), mivel az akkori rendelkezésre álló forrásanyagok tükrében családi körülményeirôl nem tudtunk adatot közölni, gyermekeinek számát pedig tévesen jelöltük három helyett két gyermekét tüntetve csupán fel. Meggyôzôdésünk, hogy budapesti múzeumunk eredményesen járul hozzá az erdélyi munkásságú Páter Béla tudományos és gyakorlati tevékenysége emlékeinek megôrzéséhez, hirdetéséhez, s kívánjuk, hogy ez a jövôben is így legyen.

93

Irodalom: 1. V. Góz Gabriella: A Kolozsvári Gyógynövénykutató Állomás mûködése a századfordulón. In: A Magyar Mezôgazdasági Múzeum Közleményei 1988–1989. Budapest, 1990. 185–209. p. 2. Wohlné Nagy Ágota: A gyógynövénytermesztés története Magyarországon a XX. században. In: A Magyar Mezôgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989. Budapest, 1990. 211–233. p. 3. Egy romantikus botanikus. Páter Béla. Kertbarát Magazin, 2003. szeptember 4. Dr. W. Nagy Ágota: Páter Béla In.: Magyar Agrártörténeti Életrajzok I–P. Szerk.: Dr. Für Lajos és Dr. Pintér János. Budapest, 1988. 683–687. p.

94

A Páter-úton a Páter-forráshoz – Páter Béla nyomában Tóthpál Tamás A régi kolozsváriak még emlékezhetnek rá, hogy a városunk nyugati határában lévô Táborhelyen az 1940-es évek elején kialakított ONCSA-telep egyik utcája Páter Béla nevét viselte. Azonban kirándulónak kell lennie a kolozsvárinak, hogy tudja: a Bükk két, a turistatársadalomban maradandóan meghonosodott helyneve is viseli az EKE volt elnökének, késôbbi tiszteletbeli elnökének nevét. Ezek: a Páter-út és a Páter-forrás. A Bükk-erdô egyik legszebb sétaútjának névadásáról nincs írásbeli emlékünk. Orosz Ferenc kolozsvári kalauza már 1933-ban említi, természetesen a Tulogdy János 1943-ban megjelent Kolozsvár környéki kalauzában is szerepel. Tudjuk viszont, hogy Páter Béla, a Gazdasági Akadémia igazgatója akkor már régen turistáskodott, elnöksége elôtt is tagja volt az EKÉ-nek. Ez a tény viszont el is dönti, hogy miképpen jöhetett létre a Páter-út. Akkoriban a bükki kirándulások az EKE székháza, a Mátyás király szülôháza elôl indultak, és a kirándulás céljának függvényében különbözô irányból közelítették meg a Felek-hegy oldalát. Egyik lehetôség éppen a Gazdasági Akadémia alsó részén és a Monostori utat átszelô Cigány-patak völgye mentén volt (akkoriban még nem volt beépítve a völgy partja). Innen, a Gazdasági Akadémiától indulhatott Páter Béla, az intézmény igazgatója, egyedül vagy diákjaival gyógynövénygyûjtô vagy -bemutató útjaira. Innen indulhatott, hogy a végcél végül a szelicsi úti Udvari-féle alsó, késôbb Bercsényi, EKE-menedékház legyen – útmutatásai szerint pedig az EKÉ-sek is, „Páter Béla útján”. Késôbb Losonczy János így ajánlja ezt az útvonalat: „...a monostori sörházon túl balra térô utcán betérve [a mai temetôbejárat, illetve az Agronómia hátsó bejárata mellett – szerzô megj.], folyton a patak mellett haladva, késôbb jobbra a cserjésbe vezetô szekérúton a déli irányt szigorúan megtartva áttérünk a Plecska-völgy felsô szakaszára...” Azóta a patak partját beépítették, sem szekérút, sem cserjés, mostanság már csak tömegközlekedési eszközzel érhet a kiránduló az erdô aljába. A kommunizmus idejében, az 50-es, 60-as években a Páter-utat (így ismertem meg jómagam is) sárga sávszínjelzéssel jelölték. A Mezô utca elejétôl a Plecska és a Pap-völgy választójára kapaszkodott, majd ezen folytatódott egészen az 50-es években épült bükki menedékházig (6 km). Jelenleg, a Monostori negyed tömbházait elhagyva, a Plecska-tetô közelében levô, a piros sáv gerincútba (Jókai) való kapcsolódásig követhetjük a sárga jelzést. A Páter Béla halálának 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezési ünnepségek keretében az Erdélyi Kárpát-Egyesület június 21-én kirándulást szervezett 95

a Bükkbe, a Páter-út mentén, Páter-forrás végcéllal. Reggel 9-kor a mintegy harminc fôs társaság lelkesen vágott neki a csaknem 25 km hosszú útnak. Szatmári Béla túravezetô vezetésével indultak a tömbházakat határoló Monostori-erdôbe, és kaptattak fel a Gálcsere oldalán, a Plecska gerincére. A pihenôknél rövid elôadások hangzottak el. A Diósnál felelevenítették a társaság elôtt levô Szabó T. Attila kilátó (a nyelvész, volt EKE-elnök, az Erdély egykori fôszerkesztôje, 1906–1987) történetét. Késôbb bô „tananyag” kíséretében Veress Éva mutatta be a Páter Béla által is gyûjtött és használt gyógynövényeket. A Páter-útnak a gerincútba való kapcsolódásánál pedig e sorok írója vázolta fel a környék és a turistaút kulturális vonatkozásait. Az Árpád-csúcs alól eredô Mikes-patak jobb oldali ágának völgyében található Páter-forráshoz nem érkezett meg mindenki. Egyesek az „új” menedékház immár másfél évtizedet is meghaladó építkezésénél, mások a Sárosbükk gömbkövei közelében morzsolódtak le. Pedig megérte volna, hogy a kitartsanak. A rendezvény ugyanis itt nem mindennapi, rögtönzött „erdei” fényképkiállítással folytatódott. Bozsoki Adrienn a természet világa által ihletett képeit mutatta be, Pál Gyöngyi az Árpádcsúcs– Páter-forrás térségben készült tájfotóit, Feischmidt János pedig az egyesületi élet markáns eseményeit rögzítô képeit állította ki. Természetesen tábortûz is volt, de a Páter-teát csak bográcsban fôtt kávé helyettesíthette. Mindenki ihatott a Páter-forrás igen jóízû, hideg vizébôl. Román neve (Flãmânda) arra a hagyományra utal, miszerint aki iszik belôle, azt erôs éhségérzet fogja el. Hazatérôben, összehasonlításul, a kirándulók megkóstolták a Majláth-kút vizét is. Végül megjegyezhetjük: sikeresen idôzítették a megemlékezés-kirándulást az év leghosszabb napjára. Ugyanis így este kilenckor, a résztvevôk általános megelégedésére még napvilágnál fejezôdhetett be a mintegy 25 km-esre sikeredett emléktúra. Találkozunk ugyanott, a Páter-forrásnál, a Páter-út bejárásával, két év múlva, Páter Béla születésének 150. évfordulóján!

96

Páter Bélára emlékezve Szép Krisztina A Páter Béla botanikus halálának 70. évfordulója alkalmából az EME, a kolozsvári agráregyetem, az Evangélikus-Lutheránus Püspökség és az EKE által szervezett közös megemlékezô ünnepségsorozat keretében június 22-én, vasárnap az evangélikus-lutheránus templomban került sor rendezvényekre. 10 órakor kétnyelvû ünnepi istentiszteletet tartottak, méltatva Páter Béla munkásságát. Páter Béla a kolozsvári evangélikus-lutheránus egyházközség fôgondnoka volt 1925–1938 között. „Páter Béla nagyszerû személyiség volt, aki a mai emberek számára követendô példakép lehet, akinek élete arra mutat rá, hogy a tudományos ismeretek mélyén a kutató biológus miként találja meg az élô Istent. Páter Béla egyben az ige embere is volt, a hit harcosa, az igazságra és ismeretre vezetô egyén” – mondta prédikációjában Adorjáni Dezsô Zoltán püspök. Ezután Farkas Zoltán, az EME agrárszakosztályának alelnöke ismertette Páter Béla munkásságát. Az istentisztelet követôen a templom udvarán leleplezték a Venczel Árpád kolozsvári szobrászmûvész által készített emlékplakettet. Péntek János professzor, az MTA kültagja, az EME alelnöke, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke beszédével, valamint koszorúzással zárult a megemlékezô rendezvény. Az ünnepi istentiszteleten részt vettek a Páter család Erdélyben élô tagjai is, valamint a Luther Márton Szövetség 51 tagú küldöttsége, amely az adott idôszakban erdélyi körutazáson volt, meglátogatva a romániai evangélikus-lutheránus egyház gyülekezeteit. (Átvéve az Evangélikus Harangszó 2008. szeptemberi számából)

97

Péntek János emlékplakett-avató beszéde a kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Püspökségen Mottó: „Mert állat bennünk minden, ami rút, És minden, ami szép, talán növény, Erdôk suttognak bennünk, s nádasok, S vizirózsák a nádasok tövén. Ó, Növényország, minden szebb tebenned: Szebb a gyümölcs, mely kín nélkül terem, Szebb a halál és szebb a születés, És sokkal, sokkal szebb a szerelem." (Reményik Sándor) Fôtisztelendô Püspök Úr! Tisztelt Ünneplô és Emlékezô Gyülekezet! Hogy miért éppen Reményik Sándor A szent vegetáció címû versébôl idéztem két versszakot, azt itt nem kell megindokolnom. Élete ismerôi tudják, hogy a költô ôsei szintén a Felvidékrôl jöttek, mint Páter Béla, akire halála évfordulóján ma emlékezünk. És Reményik versei ismerôinek arról sem kell szólnom, hogy mûveiben benne van Kolozsvár lírai botanikája. Hallhattuk a pénteki elôadásokon, és ebben nincs semmi túlzás: a magyar botanika útjai már ôsidôk óta Kolozsvárról és Kolozsvárra vezetnek. Sôt, az az út, amelyet Páter Béla jelölt meg a gyógynövénykutató intézettel és kísérleti állomással, a világ számára is új volt és követendô. A tudomány számára ugyanis nem elég az empíria, a több évszázados tapasztalat és tudás: a növényekben rejlô csodát, a bennük lévô hatóanyagot kísérletileg is igazolni kell. Ez az alapja a gyógyászati hasznosításnak és a gazdasági hasznosításnak, a gyógynövények termesztésének és további „nemesítésének”. Páter Béla ebben is úttörô volt. Amikor közel negyven éve mi a növényekre vonatkozó, évszázadok alatt leülepedett tudást és tapasztalatot rögzítettük, ebben benne volt a bölcs paraszti rezignáció is, amikor azt mondták, hogy a fájdalomnak végül csak két növényi gyógyszere van: a tûrömfû és a jajlevél. Ezt Erdélyben mindenütt ismerték, az emberek évszázadokon át tûrtek és jajgattak, mást nemigen tehettek. Noha a növények az igazolható hatóanyagtól függetlenül is enyhítették a szenvedést, a lelki fájdalmakat, az Istentôl is azt kérve az 51. zsoltárban: 98

„Uram, hints meg engemet izsóppal, És én azontúl tisztán megújólok …” (Az talán merô véletlen, hogy a zsoltárfordító Szenci Molnár Albert is a Felvidékrôl jut el végül Kolozsvárra.) Miként az élet is 70 esztendôvel ezelôtt, az emlékünnepség itt ma véget ér. Ezzel az arcképpel, a Venczel Árpád munkájával emléket állítunk Páter Bélának. Az emlékezés pénteken és szombaton követte Páter Béla életének kolozsvári helyszíneit és intézményeit: a mezôgazdasági egyetemet, az Erdélyi Múzeum-Egyesületet, a Páterforrást, és itt ér véget az Evangélikus Egyház templomában. A helyszínek és intézmények Páter Béla munkásságának máig élô hatását igazolják, sôt a kisugárzást is, amint hallottuk, hiszen a nevéhez fûzôdô kezdeményezéseket mindkét országban Páter Béla tanítványai és munkatársai vitték tovább. Ebben egyaránt benne van az igényes, magas szintû tudományos képzés, a laboratóriumi kutatás, a gyógynövények termesztése és a gazdasági, végül a gyógyászati hasznosítás. Ma már egymástól távolinak tûnô, mégis összetartozó területek. Vannak, akiknek a nevét a tisztelet és elismerés jeleként a világûrben jelölik meg. A hét elején itt járt Kolozsváron egy kiváló tudós barátunk, akirôl megtudtam, hogy egy kisbolygó viseli a nevét. Másoknak – a tisztelet és elismerés nem kisebb jeleként – a tájhazában ôrzik az emlékét: egy tea nevében, egy forrás nevében, egy ösvény nevében, egy út nevében. A magyar botanika útjait említettem, amelyek – a hely szellemének tulajdoníthatóan – a kezdetektôl évszázadokon át Kolozsvárról indultak, és Kolozsvárra vezettek. A botanikusok és a kirándulók nem csillagösvényeken járnak, az ô napi útjaik a növények csábításait követik, itt a környéken, többek között a Páterösvényt, a Páter-gerincet, a Páter-forrást. Munkásságának sok folytatója van. Méltó volt, és ideje volt, hogy képmása is maradandóan látható legyen. Emlékezzünk Páter Bélára! Kolozsvár, 2008. június 22.

99

Összefoglalás a Páter Béla-emlékünnepségrôl T. Veress Éva Dr. Páter Bélára, a Kolozsvári Gazdasági Akadémia botanikaprofesszorára, a világhírû gyógynövény-szakértôre emlékeztek halálának 70. évfordulója alkalmából követôi, leszármazottai, tisztelôi és a népes kolozsvári közönség. Az esemény június 20–22-én zajlott, az Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi szakosztályának, az Evangélikus püspökségnek és az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek a rendezésében, az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem közemûködésével. A megemlékezési ünnepségsorozat pénteken, 20-án de. 10 órakor kezdôdött az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem rektori tanácstermében, ahol Doru Pamfil rektor, Ioan Rotaru dékán és Doina Stana, a botanikatanszék vezetôje köszöntötte a résztvevôket. Ugyanitt megtekintettük a Páter Béláról készült nagyméretû olajfestményt, majd a rektorok csarnokában a nagy elôd dombormûvének koszorúzására került sor. Ezután a botanikai tanszék múzeumi anyagát tanulmányoztuk, azokat a növényi preparátumokat, amelyeket több mint 100 évvel ezelôtt Páter Béla és munkatársai készítettek. Majd az igen tetszetôs szemléltetô anyagokat tekintettük meg, amelyrôl a professzorasszony azt mondta, azért is kedvesek és a szívéhez nôttek, mert manapság ilyent már nem lehet készíteni. Sor került a Páter Béla által alapított gyógynövénygyûjtemény megtekintésére is. Stroie Aurel asszisztens mutatta be, aki nemcsak felel a kertért, de szívügyének is tekinti ezt a létesítményt, még a szabadtéri kaktuszgyûjteményét is megcsodálhattuk. Jelenleg a kert kibôvült, agro-botanikus kertté alakították, ahol a diákok a szabadban megismerhetik a magasabb rendû növényeket, és elsajátíthatják a növények rendszertanát. Páter Béla sírjánál, a Házsongárdi Evangélikus temetôben Fehér Attila lelkész hálaadó fohászt mondott, Egyed Ákos akadémikus úr méltatta a nagy tudóst, majd a magyarországi vendégek és az EME vezetôi koszorúkat helyeztek el a síron. Az ünnepi tudományos ülésszakra, melyet Lázár László, az Agrártudományi Szakosztály titkára vezetett le, az EME-székház elôadótermében került sor, 15 órától. A bevezetôben Egyed Ákos, a MTA kültagja, EME-elnök megnyitó beszéde hangzott el, majd Farkas Zoltán, az Agrártudományi Szakosztály alelnöke Páter Béla életét és munkásságát méltatta. Ezután sorra következtek a Páter Béláról és követôirôl szóló elôadások. Nagy-Tóth Ferenc, az MTA kültagja Páter Béláról, az EME Természettudományi szakosztályának egykori elnökérôl beszélt. Csedô Károly, a Román Orvosi Akadémia tagja Páter Béla gyógynövény-kutatásairól és követôirôl számolt be. 100

Máthé Imre, az MTA Szegedi Gyógynövénykutató Intézet vezetôje a Páter Béla által létrehozott Gyógynövénykísérleti Állomás magyarországi és nemzetközi kihatásáról értekezett. Szabó T. Attila, a Veszprémi Egyetem nyugdíjas tanszékvezetô botanikaprofesszora a kolozsvári agro-botanikus kerttel kapcsolatos emlékeirôl számolt be. T. Veress Éva, az MTA köztestületi tagja, a kolozsvári Bioklub elnöke Páter Béla oktatói tevékenységérôl, valamint a Páter-tanítványokról, Gidófalvy István és Bodor Kálmán neves gyógynövényszakértôkrôl közölt hasznos adatokat. Lukács József, a Kolozs megyei EKE elnöke Páter Bélának a Kárpát-Egyesületben betöltött szerepét taglalta. A pénteki nap állófogadással zárult. Szombaton az Erdélyi Kárpát-Egyesület által szervezett egész napos kiránduláson vehettek részt az érdeklôdôk, közel negyvenen, Szatmáry Béla túravezetô irányításával. A monostori végállomástól a Páter-úton az Árpád-csúcs felé, a Páter-forráshoz zarándokoltak a résztvevôk. A Páter-forrásnál szabadtéri fotókiállítást rendezett az Erdélyi Kárpát-Egyesület fotóköre, a legtöbb fényképet Bozsóki Adrienn mutatta be. Útközben, az egyik pihenôhelyen Veress Éva mutatta be Páter Béla csodahatású gyógynövényeit, élô növényeken keresztül ismerhették meg a jelenlevôk azokat. Számos gyakorlati tanáccsal látta el a résztvevôket. Június 22-én, vasárnap 10 órakor az Evangélikus Lutheránus templomban folytatódtak az ünnepi megemlékezések. Nagyon kellemes három napot töltöttünk együtt, sok szó hangzott el a világhírû gyógynövénykutató életérôl, munkásságáról. Ez azért is hasznos, mert viszonylag kevés írott anyag található a nagy tudósról. A szervezôk, Farkas Zoltán és Lázár László munkáját dicséri, hogy zökkenômentesen, kellemesen töltöttük az idôt, elbeszélgethettünk Szabó T. Attilával, aki 20 éven keresztül dolgozott a kolozsvári Agrártudományi Intézet botanikai tanszékén, megismertük a Páter-rokonságot, akik saját bevallásuk szerint dicsô ôsükrôl ugyancsak keveset tudtak eddig. Köszönet illeti Egyed Ákos EME-elnököt, Adorján Dezsô püspököt, a Kárpát-Egyesület vezetôit, Péntek Jánost, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnökét, akik hozzájárulásukkal mind elôsegítették az eseménysorozat sikerét. Elismeréssel kell szólnunk a Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Intézet vezetôirôl, akik felkarolták és magukénak tekintették az eseményt.

101

Emlékképek Páter Béla életútjából

A Kassai Gazdasági Tanitézet, Páter Béla tanári pályájának elsô állomása

Páter Béla, Kolozsvárra érkezése idején

A Kolozsvári Mezôgazdasági Akadémia, Páter Béla idején

102

Páter Béla, a kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyház fôgondnoka

Páter Béla és családja egykori lakóháza Kolozsváron az ikerház nyugati, hegy felôli szárnyában volt

Családja körében

103

Íróasztalánál

Gyógynövénybegyûjtés 1908-ban

Az egykori szárító épülete (ma, felújítva, könyvtár)

104

Nagy illóolaj-lepárló – mellette Kopp Elemér

Az agráregyetem növénytani katedráján berendezett Páter Bélaemlékszobában ôrzött eredeti mag- és droggyûjtemény

105

„Az Erdélyi Gazdasági Egyesület 1925. április hó 5-én tartott rendes közgyûlésében Dr. Páter Béla gazd. ak. igazgató urat a mezôgazdasági szakoktatás és irodalom terén szerzett érdemeinek elismeréséül tiszteletbeli tagjának nevezte ki.”

Az ezüstözött babérkoszorú, amelyet tanítványaitól kapott 1914-ben. A leveleken egy-egy hallgató neve, az arany szalagon a következô szöveg olvasható: „Dr. Páter Béla professzorunknak szeretetünk és hálánk jeléül a kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József (MKFJ) Tud. Egyetem elsô éves gyógyszerészettan hallgatói 1914. április hó 23-án”

106

Oklevél és emlékplakett az 1900-as párizsi világkiállításról. Exposition Universelle Internationale

107

Néhány Páter-kötet fedôlapja: Csodahatású gyógynövények, A vadon termô gyógynövények

Vélemények a Prof. Dr. Páter-féle gyógyteákról a meggyógyultak leveleibôl, valamint Páter-féle gyógyteák doboza

A lisztharmat leírása és a hozzá készült adnotáció Páter Béla keze írásával a Gazdasági Növénytan kötetben (Páter 1902, pg. 58. ) 108

Páter Béla követôi: Kopp Elemér, Faragó Endre, Gidófalvi István, Bodor Kálmán

Kopp Elemér

Bodor Kálmán

Faragó Endre

Gidófalvy István

109

Páter Béla emlékplakettje a Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem fôépületében, a rektorok csarnokában

Cseh Áron, Magyarország fôkonzulja koszorút helyez el a kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Püspökség udvarán leleplezett Páter-emlékplakettnél (baloldali kép). A koszorúzásnál jelen vannak (balról jobbra): Farkas Zoltán, Péntek János, Lázár László és a plakett készítôje, Venczel Árpád szobrászmûvész

110

Balra: Páter Béla sírja a Házsongárdi temetôben (a sír mellett Páter Gyöngyi, a tudós unokahúga áll). Lent: Koszorúzás Páter Béla sírjánál, a 2008-as megemlékezések alkalmából. A hátsó sorban, balról jobbra: Szabó T. Attila, Soós László, Csedô Károly, Máthé Imre, Orbán Sándor. A középsô sorban bal szélen Tóthpál Tamás, mellette Fejér Attila lelkész. Az elsô sorban balról a második Páter Gyöngyi, jobbra Farkas Zoltán, Csáki József (a Páter Gyöngyi férje), Bogdán Imre

Kirándulás a Páter-forráshoz. Állnak (balról jobbra): Nagy Márta, Máthé Imre, Páter Gyöngyi, Farkas Zoltán, Hints Miklós, Szabó T. Attila. Az ülôk sorában a második Lázár László, az ötödik Tóthpál Tamás

111

Tartalom Elôszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .5 Egyed Ákos megnyitó beszéde . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .7 I. rész. Tanulmányok Farkas Zoltán: Páter Béla tudományos és tudománynépszerûsítô munkássága . . .10 Nagy-Tóth Ferenc: Páter Béla múzeum-egyesületi tevékenysége . . . . . . . . . . . . .18 Lukács József: Páter Béla, az Erdélyi Kárpát-Egyesület egykori elnöke . . . . . . . .23 Szabó T. Attila: Páter Béla és a kolozsvári Gyógynövénykísérleti Állomás (1904–1919) dokumentumai és emlékei (1967–1987) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .31 Csedô Károly: Szemelvények Páter Béla szakmai tevékenységébôl . . . . . . . . . . .40 T. Veress Éva: Páter Béla és tanítványai, Gidófalvy István, Bodor Kálmán . . . . .49 Rácz-Kotilla Erzsébet, Rácz Gábor: Páter Béla életmûvének követôi 100 év távlatából . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .58 Péter H. Mária: A Páter Béla örökségét továbbvivô marosvásárhelyi Farmakognóziai Tanszék Agrimonia és Echium fajokkal végzett vizsgálatai és az újabb kutatások eredményei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .66 II. rész. Adalékok Szabó T. Attila: Egy érdekes Páter-dokumentum... Balatonfüreden . . . . . . . . . . . .84 Nagy Ágota: Páter Béla emlékanyaga a Magyar Mezôgazdasági Múzeumban . . .89 Tóthpál Tamás: A Páter-úton a Páter-forráshoz – Páter Béla nyomában . . . . . . . .95 Szép Krisztina: Páter Bélára emlékezve . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .97 Péntek János emlékplakett-avató beszéde a kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Püspökségen . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .98 T. Veress Éva: Összefoglalás a Páter Béla-emlékünnepségrôl . . . . . . . . . . . . . . .100 Emlékképek Páter Béla életútjából . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .102

112