PATAKI GYÖNGYVÉR MAGÁNY ÉS TÁRSAS ÉLET A DEBRECENI EGYETEM KOLLÉGIUMAIBAN1 Bevezetés Az ember társas lény. Az ébren töltött órák 80 százalékát valaki társaságában tölti, és ebben különös élvezetet talál (Emler 1994; Kahneman et al. 2004). A társaság hiánya ugyanakkor rontja a szubjektív életminıséget (Berscheid 1985; Burt 1986; Myers, Diener 1995), valamint a morbiditás és a mortalitás szempontjából is hátrányt jelent (House, Landis, Umberson 1988). Az iskolarendszer minden szintjén nehézségeket okoz az új környezetbe való beilleszkedés, de ez fokozottan érvényes azokra a fiatalokra, akik a felsıoktatásba való belépéskor a szülıi háztól elszakadva kezdik meg önálló életüket. Az egyetemre frissen érkezık gyakran átélik a támogató kapcsolati hálójuk átrendezıdését, amit a családtól való elszakadás és a kortárs kapcsolatok intenzív jelenléte jellemez (Green et al. 2001; Kenny, Rice 1995; Weiss 1973). Ez az átrendezıdés általában társadalmi elınyökhöz vezet, de néhány hallgató életében elıfordul, hogy a már meglévı társadalmi támasz összeszőkül vagy megszőnik. Ha a társasági, párkapcsolati vagy családi kapcsolati háló bármelyike szőkül, az a hallgató életminıségének romlásához vezethet. A társadalmi kapcsolatok átrendezıdése során számos új kulturális elem elsajátítása válik szükségessé. Az egyetem nem egyformán van közel és távol új hallgatóitól. A család azonban fel tudja készíteni gyermekét az életmódváltásra.
A felsıfokú végzettséggel rendelkezı
szülık gyermekei számára az egyetemi közeg ismerısebb, míg az elsıgenerációs hallgatók számára lényegesen idegenebb. A Campus-lét kutatás online adatbázisának2 adatai alapján összefüggés állapítható meg az egyetemisták lakásformája és szüleik iskolázottsága között. A Debreceni Egyetem (a továbbiakban DE) kollégistáinak szülei zömükben nem vettek még részt a felsıoktatásban (az anyák 66,7 százalékának, az apák 77,4 százalékának nincs felsıfokú végzettsége), ezért 1
A tanulmány a Campus-lét a Debreceni Egyetemen. Csoportok, csoporthatárok, csoportkultúrák címő kutatás (OTKA K 81858) keretei között készült. A kutatás vezetıje Prof. Dr. Szabó Ildikó. További információk: campuslet.unideb.hu. 2 A Campus-lét kutatás online adatfelvételére 2010 ıszén került sor a Debreceni Egyetem nappali tagozatos hallgatói körében (N=4828). A Neptun rendszerhez kötött survey eredményei nem tekinthetık reprezentatívnak, ezért az adatokat karok szerint súlyoztuk. A többváltozós elemzési módszerekkel nyert mintázatok e körülmények mellett is a hallgatói életmód érdekes összefüggéseit tárták fel.
nagyrészt elsıgenerációs hallgatóknak tekinthetık (1. ábra). Feltételezhetı tehát, hogy a kollégista alminta elemzése támpontot nyújt az elsıgenerációs hallgatók társas és párkapcsolati támogató hálójának átrendezıdését illetıen. A kollégisták az anyagi háttér és az urbanisztikai mutatók tekintetében is alatta vannak az átlagnak.
1. ábra: A lakásforma és a szülık iskolai végzettségének összefüggései a hallgatók körében (százalékban, N=4828)
A kollégista lét nemcsak a családi háttérrel áll összefüggésben, hanem a mentálhigiénés szempontokkal is, például a magányosság érzésével.3 A kollégisták 47,3 százalékát érinti a magány valamilyen formában, ami szignifikánsan magasabb, mint az átlag (44,5 százalék) (2. ábra). A többváltozós statisztikai módszerekkel feltárható trendek érdekes összefüggésekre mutattak rá, amelyek tovább mélyíthetık a kvalitatív kutatások során.
3
A magányt a Montgomery-Asberg-féle depresszió-skálával mértük. A „mennyire jellemzıek rád a következı állítások” kérdésre az alábbi válaszlehetıségek közül választhattak a megkérdezettek: 1 = egyáltalán nem jellemzı, 2 = alig jellemzı, 3 = jellemzı, 4 = teljesen jellemzı. Az adatokat 0–100 fokú skálára kalibráltuk, és magányosnak tekintettünk mindenkit, aki valamilyen formában legalább alig jellemzı módon magányosnak érzi magát.
2. ábra: A magány és a lakásforma összefüggései az egyetemisták körében (százalékban, N=4828)
A hallgatók egyharmadára legalább részben jellemzı a magány, bár a megkérdezettek közül csak 10,3 százalék jelölte be a „rám teljesen jellemzı, hogy magányos vagyok” kategóriát, és 33,7 százalék az „alig jellemzı rám” lehetıséget. Az elemzés során magányosnak tekintettünk mindenkit, aki valamilyen formában magányosnak ítélte magát. Így megállapítható, hogy a hallgatók 55,4 százaléka nem küzd ezzel a problémával. Az adatok összhangban vannak a korábbi online kutatások adataival.4 E tanulmányban azt a kérdést járom körül, milyen tényezık nehezítik meg a kollégisták támogató kapcsolati hálójának átrendezıdését egyetemi beilleszkedésük során. Mi jellemzi a kollégiumot mint szocializációs színteret a társas integráltság szempontjából? Milyen szociokulturális és életmódbeli háttérváltozók állnak a kollégisták magányossága és nem megfelelı környezeti integráltsága mögött? Az egyetemisták környezeti integráltsága a hazai és a nemzetközi kutatások fényében Az egyetemi élet során sokféleképpen mutatkozhat meg a társas magány. A hallgatói életminıségnek és ezen belül a társas és környezeti integráltságnak széles és egyre gyarapodó irodalma van. A magány nem egyszerően pszichológiai kategória, hanem életmódot befolyásoló szociológiai tény, amely érinti az egyetemi élet minden szegmensét a szabadidıeltöltési szokásoktól, a tanulási formákon át a lakásviszonyokig. A magány egyetemi környezetben való megjelenését több szerzı kutatta, akik közül kiemelkedik Bernardon és munkatársai (2011) munkája. E szerint a magány a személy kapcsolataiban fellelhetı minıségi és mennyiségi hiánytünet (Russell 1982), ami a hallgatók elégedettségének, akadémiai teljesítményének (Nicpon et al. 2006–2007), valamint kitartásának szintjét is csökkenti (Goodwin et al. 2001). Az egyetemi életre jellemzı átmeneti periódusban jelentkezı magány leírására a szerzık javasolják a családi, a társas és párkapcsolati magány kifejezéseinek bevezetését, hiszen ezek a dimenziók nem egyenlı mértékben befolyásolják az egyetemisták életét. Elıfordulhat ugyanis, hogy az egyik dimenzió mentén sikeres hallgató mégis magányos. Számos hazai (Utasi 2008; Albert, Dávid 2007; Kopp, Kovács 2006) és nemzetközi kutatás (Williams et al. 2006) rávilágított arra a tényre, hogy megfelelı környezeti integráltság hiányában a tinédzserek és fiatal felnıttek probléma- és konfliktus-megoldási 4
Murányi (2010: 208) adatai szerint 2009-ben a hallgatók 33–37 százaléka problémaként érzékelt önértékelési, életvezetési, illetve párkapcsolati zavarokat, magányosságot és unalmat.
készsége csökken, ezzel párhuzamosan pedig a szerfogyasztásuk és a kontrollvesztés valószínősége nı. Utasi Ágnes nyomán a környezeti beilleszkedésen a társas és térbeli integrációt értem. Tanulmányomban a társas integráció sok szempontból megközelíthetı fogalmát az egyetemi hallgatók magányosságán keresztül kívánom bemutatni. Úgy vélem, hogy a magányosság hátterében álló tényezık mélyebb megértése indirekt módon rámutat a társas kapcsolatok minıségi és mennyiségi hiánytüneteire. A magányt egyfajta mutatóként fogom fel, mely jelzi, hogy a hallgatók mennyire illeszkedtek be környezetükbe. Ennek a tanulmánynak a célja elsısorban a lakásformák és a magány viszonyának feltárása. A kollégisták szignifikánsan gyakrabban elıforduló magányosságának hátterében álló tényezık azonosítására fókuszálok. A kutatók egy csoportja (Fowler, Christakis 2009) nem a kapcsolatok meglétét, tartalmát és funkcióját vizsgálja, hanem magának a beilleszkedés, illetve az izoláció folyamatának sajátosságait elemzi. A magány terjedésére vonatkozó szociálpszichológiai kutatásokban a kutatók arra a kérdésre keresik a választ, hogy a magány egyéni vagy csoportszintő jelenség-e. Cacioppo és munkatársai (2009) amellett érvelnek, hogy a magány kialakulásának és terjedésének szubjektív vagy genetikai meghatározottságainál lényegesen jelentısebbek a társadalmi okok. Állításuk szerint a magány „ragályos”, és a baráti kapcsolati hálón belül terjed. A kapcsolatháló-elemzés rámutatott, hogy a megkérdezettek 52 százalékkal gyakrabban érezték magukat magányosnak, ha közvetlen barátjuk magányos volt; 25 százalékkal, ha barátjuk barátja; és 15 százalékkal, ha barátjuk barátjának barátja érezte magát elszigeteltnek. A magány véleményük szerint a kulturális mintázatok olyan terjedését indítja el, ami három kapcsolati szintig jut el. Ez a folyamat a közeli barátoknál, a nıknél és a családtagoknál inkább kifejezıdik. E kutatás legérdekesebb eredménye, hogy a magány terjedése gyorsabbnak bizonyult, mint a társadalmi kapcsolatok észlelésének terjedése. A kutatás egyben cáfolta a magány terjedésére vonatkozó korábbi elméleteket. Az adatok kétségbe vonták, hogy a környezet eseményeinek hatására jelenne meg a magány az emberek egy olyan csoportjában, akik együttesen ki vannak téve ennek a hatásnak. Így nem tőnnek helytállónak Cutrona (1982) következtetései sem, aki azt feltételezte, hogy az elsıéves hallgatók baráti és családi kapcsolatainak átrendezıdése következtében növekszik a magányosságérzésük is. Mindez Cutrona állítása szerint a megváltozott új környezet hatásának tulajdonítható. Fowler és Christakis éppolyan valószínőtlennek tartja Byrne (1971) elméletét, mi szerint a magány terjedése a hasonló személyiségjegyeknek tulajdonítható, mivel az egymással szimpatizáló embereknek az attitődjei is hasonulnak. Fowler és Christakis
azonban úgy vélik, sem a környezeti, sem a szimpátia faktorok nem játszanak fontos szerepet a magány terjedésében. A magány a kapcsolati hálózatok sajátosságaitól függıen „ragályszerően” terjed (Fowler, Chistakis 2009). Azok a hazai tanulmányok, amelyek kizárólag az egyetemisták mentális állapotának és életmódjának összefüggéseivel foglalkoztak, többnyire egy-egy intézményre vagy képzésre vonatkoztak,
és
a
hasonló
korú
átlagnépességhez
viszonyítva
nagyobb
arányú
pszichoszomatikus zavarokról számoltak be (Lisznyai 2007; Biró et al. 2008). A kutatási eredmények szerint az új léthelyzettel való megküzdés, az akadémiai elvárásoktól való szorongás, a kollégiumi vagy albérleti együttélés következményeibıl fakadó stressz, a kortárscsoportba történı beilleszkedés, illetve a családból történı kiszakadás a fiatalok egy részénél jelentıs lelki problémákhoz vezet. Körükben ezért fokozottabban jellemzı a magány, a depresszió és a fokozott szerfogyasztás (Kiss, Lisznyai 2006). Pikó Bettina 1993-ban orvostanhallgatók mintáján vizsgálta a fiatalok objektív és szubjektív életminıségét (2002). Ezen belül elemezte a fizikai aktivitás, a pszichoszomatikus tünetek és a közérzet hatását a szubjektív életminıségre. Az alacsony fizikai aktivitású hallgatóknál a tünetek gyakoribb elıfordulására mutatott rá. E tényezın kívül jelentıs nemi különbségek mutatkoztak a közérzet és az egészségmagatartás tekintetében is. Az egyetemisták életmódjának és mentális státuszának összefüggéseit Murányi (2010) a Debreceni Egyetemen 2009-ben felvett adatok alapján vizsgálta. Elsısorban arra a kérdésre kereste a választ, hogy az egyetemisták mentális státuszának sajátosságai hogyan hatnak a szabadidejük eltöltésére. Az eredmények szerint „a válaszadók felének (48–52%) a lehangoltság / kedvtelenség, a tanulási nehézség, illetve feszültség / szorongásérzés problémát jelentett az elmúlt három hónapban. A depresszió mértékét vizsgálva a hallgatók 61,76%-a egyáltalán nem mutat depressziós tüneteket, de 26,96% enyhe, 6,88%-a középsúlyos és 4,4%a súlyos depresszióval jellemezhetı5. A hallgatók 6%-ának okoz gondot a kábítószer fogyasztás. Családi körülményeiket illetıen a hallgatók 10–16%-ának fordult elı közvetlen környezetében negatív életesemény (haláleset, gyógyíthatatlan betegség, baleset). Minden harmadik (33–37%) hallgató problémaként érzékelt önértékelési, életvezetési, illetve párkapcsolati problémákat, magányosságot és unalmat.” (Murányi 2010: 208) A magány két – a szakirodalom által is említett – dimenziója más-más hallgatói csoportokat különített el. Murányi szerint a fiatalok kapcsolati és a párkapcsolati 5
Az adatok a Felsıoktatási Diáktanács szolgáltatásait igénybevevı hallgatók (N=523) és az online lekérdezésen részvett hallgatók (N=1870) válaszait tükrözik. A felmérések során a Beck Depresszió Kérdıívet (BDI) alkalmazták.
problémákkal küzdı típusai eltérı sajátságokat mutattak. Az albérletben élı fiúknál a „párkapcsolati típus” bizonyult jellemzınek. E típusba sorolható hallgatók elsısorban párkapcsolati problémákkal küzdenek, de jelen vannak a szülıkkel és a kortárscsoporttal felmerülı konfliktusok is. A „kapcsolati problémákkal küzdı típusba” szignifikánsan több idısebb, osztatlan képzésben résztvevı, saját lakásban élı hallgató került. A beilleszkedési és kapcsolatteremtési nehézségek ennél a típusnál együtt járnak a magány érzésének említésével (Murányi 2010). A szerzı a fiatalok kulturális fogyasztását és társas kapcsolataik minıségét vizsgálva további fontos megállapításokat tett. Adatai szerint a Debreceni Egyetem hallgatóinak ötöde soha nem bulizik, és az egyetemi rendezvényeken való részvételi arányuk is igen alacsony. A hallgatók 36 százaléka soha nem vesz részt szakhéten, 38 százalékuk nem látogatja a szakesteket, illetve ha elmegy bulizni, az nem korlátozódik az egyetemi színhelyekre és az egyetemista barátokra.
A szabadidıipar termékeit elsısorban a fiatalabb korosztály
fogyasztja, és a színhelyek nem korlátozódnak a campus területére. Az egyetemi programok alacsony látogatottsága nem kedvez a megfelelı társas integráció kialakulásának (Murányi 2010). Az adatok alapján a Debreceni Egyetemen a magány két dimenziója – a párkapcsolati és a társas kapcsolati – jól elkülönül. Ez a hallgatók szórakozási szokásaiban is megmutatkozik. A mentális státusz és a szabadidıs tevékenység viszonyát elemezve Murányi amellett érvel, hogy a magaskultúra-fogyasztás (olvasás; moziba járás; múzeum-, színház-, komolyzenei koncertlátogatás) annál gyakoribb, minél inkább jellemzıek a kapcsolatokban megjelenı beilleszkedési zavarok illetve a szőkebb környezetben elıforduló tragédiák. A társas magány elıfordulása gyakoribb az osztatlan képzésben részvevı, idısebb és saját lakásban élı hallgatók esetében, akik a magaskultúra termékeit fogyasztják. Ezzel szemben a partnerválasztás nehézségeit átélı, albérletben élı fiatalabb fiúk esetében a „bulizós típus” magasabb aránya valószínősíthetı (Murányi 2010). A magány és a hallgatói tevékenységstruktúra összefüggéseinek vizsgálata során kitőnik a hazajárás magas gyakoriságára. A vidéki hallgatók 65 százaléka hetente egyszer hazajár, melynek okait Murányi az egzisztenciális kényszerekben, és továbbélı partneri illetve szülıi kötıdésekben látja. A megnevezett okok között leggyakrabban a családtagokkal való találkozás, az ennivalóval való ellátás, valamint a pihenés fordult elı. A szerzı a gyakori hazajárást egyszerre tekinti a campuson kialakuló magányosság okának és okozatának (Murányi 2010).
Az egyetemi programokon való alacsony részvételi hajlandóság oka Murányi szerint nem az elégedetlenségben, hanem az otthoni szórakozási formák átalakulásában keresendı. A Debreceni Egyetem hallgatói szabadidejükben leginkább a digitális világhoz kötıdı, passzív tevékenységeket preferálják, mint az internetezés, a zenehallgatás, a TV nézés, a video és a DVD-filmek nézése (Murányi 2010). A Campus-lét adatbázis adatai arra a kérdésünkre is választ adtak, hogy a digitális kultúra túlzott mértékő fogyasztása mennyire növeli a magányosság érzetét az egyetemisták körében. A szabadidı individualizált eltöltésének népszerősége a Debreceni Egyetemen nı.
Ezzel párhuzamosan
a közösségi
és
beszédcselekvési színterek népszerősége csökken. Az egyetemista és fıiskolai hallgatók esetében a korosztályuknál nagyobb arányú a digitális kultúra termékeinek fogyasztása. Számítógéppel való ellátottságuk 90,1 százalék illetve 83,3 százalék, ami a korosztály 58,1 százalékos átlagától jelentıs eltérést mutat (Kabai 2007). Így körükben jellemzıbb az individualista, passzív szabadidıs tevékenységek aránya. A kollégisták környezeti integráltságának elemzésébe a hazajárási szokásokat, a csoport hovatartozást, a hallgatói tevékenységstruktúrát és az értékrendszert vontam be. Azt feltételeztem, hogy az otthoni szórakozási szokások megváltozása, a közösségi életben való alacsony részvételi hajlandóság és a hazajárás nagyobb gyakorisága esetén nagyobb valószínőséggel alakul ki a magányosság érzése a DE kollégistáinak körében. A módszer A tanulmány alapját képzı Campus-lét adatbázis több egyetemi linkrıl elérhetı online adatfelvétellel készült 2010 októberében (N=4828). Az adatbázis egyetemi karok és nemek szerint súlyozott. A nem valószínőségi minta jelzés értékő összefüggések azonosítására alkalmas, amelyek azonban nem tekinthetık reprezentatívnak a hallgatói közösségre. A kollégisták körében tapasztalható magány természetének mélyebb megértéséhez faktorokat6 alakítottunk ki az életmód-indikátorokból. Az 1. táblázatban látható indikátorokat tartottuk fontosnak a környezeti integráltság szempontjából. Faktorok Hazajárás
Dimenziók
A faktorokat alkotó változók Társas szükségletek
Skála -100–100
Fiziológiás szükségletek
6
A faktor analízis olyan adatredukciós módszer, amely a mért változók mögött meghúzódó mögöttes struktúrát tárja fel. A szabadidıs tevékenységek és az értékattitődöket firtató kérdések mögött egyfajta látens struktúrát kerestem a faktorok segítségével. A módszer segítségével 136 változót 29 változóra redukáltam.
Unalom Jogvédı és civil szervezetek Rajongó klub Tanulmányi kör
Csoport-hovatartozás
0–100
Diák és ifjúsági szervezetek Kulturális és vallási közösségek Sportegyesület Mővészeti tevékenység Tevékenységek
Digitális kultúra fogyasztás Tv nézés Fizikai rekreáció
Tanuláson kívüli tevékenységek
0–100
Parti helyszínek Elit kulturális helyszínek Helyszínek látogatottsága
Elit beszédcselekvési helyszínek Kocsmák Wellness központok, sportesemények Felnıtt értékek
Általános értékek
Naiv álomvilág
0–100
Keresztény értékek Post materialista értékek Szakma orientált Értékrendszer
Munka értékek
Karrier orientált
0–100
Társadalom orientált Család orientált Akadémiai értékeknek való megfelelés Akadémiai értékek
Akadémiai értékeknek való túlzott megfelelés
0–100
Társadalmi tıke orientált Tudás orientált 1. táblázat: A környezeti integráltság szempontjából releváns életmód-indikátorok (saját szerkesztés)
A táblázat tartalmazza a vizsgált dimenziókat és a faktorelemzés során nyert faktorokat. A tanuláson kívüli tevékenységeket két (helyszínek és tevékenységek), az értékrendszert három dimenzióban
vizsgáltam
(általános,
munka-
és
akadémiai
értékek).
Az
értékek
összehasonlíthatósága miatt a skálákat egységesítettem (0-tól 100-ig terjedı skálák). A hazajárás gyakoriságát azonban ettıl eltérı, 200-fokú (-100 és +100 közötti terjedelmő)
skálán mértem. Ennek oka, hogy a kérdıívben a lekérdezés módja lehetıvé tett egy finomabb skálázást e változó esetében. A faktorok kialakítását követıen diszkriminancia-analízist7 használtam annak érdekében, hogy azonosítsam azokat az életmód-indikátorokat – illetve az indikátorok adott csoportjait –, amelyek az egyes lakásformákat lényegileg elkülönítik. Azt kívántam feltárni, hogy mi jellemzi sajátosan a szülıkkel együtt, a saját lakásban, az albérletben és a kollégiumban élı hallgatók életmódját. A diszkriminancia-analízis eredményei alapján világossá vált, hogy az elemzést két irányban érdemes elmélyíteni. Egyrészt klasszifikációs fa módszerrel8 megvizsgáltam, hogy milyen okok állnak a magas hazajárási gyakoriság hátterében; másrészt klaszteranalízis9 segítségével tipológiát hoztam létre a hallgatói értékprofilok pontosabb megragadására. A tanuláson kívüli tevékenységek és a lakásformák közötti viszony diszkriminancia-analízise során nyilvánvaló összefüggésekre bukkantam, amelyeket a további elemzések is megerısítettek. A csoport-hovatartozás nem bizonyult releváns differenciáló tényezınek a lakásformák mentén elkülönített hallgatói csoportok leírása során, ezért a továbbiakban eltekintettem e változó mélyebb elemzésétıl, és elsısorban a hazajárási szokások és a kollégista értékprofil mélyebb feltárására törekedek. A kollégista életmód sajátosságainak azonosítása után arra fókuszáltam, hogy a fenti életmód-indikátoroknak mely csoportja felelıs a kollégisták körében szignifikánsan gyakrabban elıforduló magányosságért. A csoport-hovatartozás, a hazajárás, a tanuláson kívüli tevékenységek és értékrendszer mely faktorai, illetve azoknak mely kombinációja teszi nagyobb
valószínőséggel
magányosabbá
a
kollégista
létformát.
E
kérdések
megválaszolásához is a diszkriminancia-analízis módszerét választottam. A kollégista életmód jellemzıi A magyarországi neveléskutatók és szociológusok az utóbbi húsz évben számos kutatást végeztek, amelyben megkísérelték feltárni a kollégiumok értékrendjét (Micheller 1991), a kollégisták életmódját (Szörény 1973; Diczházi 1987) és idıfelhasználását (Szentirmai 1972; Falussy 1984; Falussy et al. 1991) és a kollégiumok szerepét a felsıoktatásban (Gábor 2006). 7
A diszkriminancia-analízis elkülöníti a leginkább eltérı sajátságokkal rendelkezı csoportot. Feltárja azokat a tényezıket, amik egy adott szempontból leginkább elkülönítik egymástól a vizsgált csoportokat. 8 A klasszifikációs fa módszer olyan csoportosító eljárás mely során minden egyes egyedet besorolunk valamilyen populációba. Az egyedet véletlen vektorokkal írjuk le. 9 A klaszteranalízis olyan adatredukciós módszer, amely a valóságos csoportokat tárja fel, ami lehetıvé teszi, hogy embercsoportokról alkothassunk tipológiát.
Jellemzıen a kutatók egy-egy kollégiumra vagy egy-egy intézmény kollégiumainak elemzésére koncentráltak. Készültek továbbá szakértıi vélemények az üzemeltetés és a hallgatói
elégedettség
tekintetében
(Dénes
1995).
A
kollégiumoknak
a
kortársi
szocializációban betöltött szerepét a fenti írások csak érintılegesen tárgyalják. A 2010-es Campus-lét adatbázis lehetıvé teszi, hogy egy adott intézményhez, a Debreceni Egyetemhez kapcsolódó 16 diákszálló és 2 diákhotel életmódjáról állapítsak meg jelzés értékő összefüggéseket, melyek alapján feltárhatom azokat a trendeket és mintázatokat, amelyek ebben az idıszakban a kollégista létformát jellemezték. A 4 828 megkérdezett hallgató 28,2 százaléka lakik kollégiumban, 32,4 százaléka szüleivel és 40,3 százaléka önállóan. Az elsı modell felállítása során a diszkriminancia-analízis módszerét választottam, amit a magas elemszám és az alacsony, de szignifikáns magyarázó erı indokolt; valamint az a tény, hogy a módszer lehetıvé tette annak feltárását, hogy a lakásformák egyes kategóriái hogyan különülnek el egymástól. A módszer elısegíti továbbá annak tanulmányozását, hogy a csoport-hovatartozás, a hazajárás, a tanulmányokon kívüli tevékenységek és az értékrendszer mely indikátorai térnek el leginkább egymástól az albérletben lakó, a szüleivel együtt élı és a kollégista hallgatók között. A modell a kollégisták felét (50,4 százalékát) sorolta be. Némiképp magasabb a magyarázó erı a szülıkkel együtt élı hallgatók esetében (54 százalék). A modell ugyanakkor nem tudta helyesen beazonosítani az albérletben élıket, melynek oka, hogy ez a csoport nagyon heterogén. Magában foglalja a saját lakásban élı, magas státuszú hallgatókat, éppúgy, mint a fıként kisvárosokból érkezı, lényegesen rosszabb anyagi és kulturális hátterő fiatalokat. Az elemzési módszer azonban nem tette lehetıvé ezeknek a kategóriáknak a megkülönböztetését. Az újabb kategóriák bevezetésével a modell magyarázóereje romlott. Az F értékhez tartozó szignifikanciákat vizsgálva megállapítható, hogy az utolsó két tényezı (a társas beszédcselekvési helyszínek látogatottsága és a társadalmi tıke orientált akadémiai értékpreferenciák) csak kevéssé járul hozzá a modell magyarázó erejéhez. Szüleivel élı
Önálló
Kollégista
Total
Exact F
Sig. of F to Remove
Wilks' Lambda
Fiziológiai szükségletek miatt jár haza
2,82
16,54
30,32
16,53
56,52
0,00
0,92
Tudományos kör tagja
20,04
20,90
25,31
21,87
47,75
0,00
0,90
Partik látogatása
27,58
31,53
31,85
30,34
39,58
0,00
0,90
Tudásorientált akadémiai értékpreferencia
71,07
74,16
74,43
73,23
33,73
0,00
0,89
Unalomból jár haza
-67,14
-71,98
-66,64
-68,96
29,69
0,00
0,89
Fizikai rekreáció
50,31
49,40
48,80
49,53
26,70
0,00
0,89
21,55
22,79
23,19
22,50
24,46
0,00
0,89
75,55
76,30
74,66
75,60
22,55
0,00
0,89
Kocsmák látogatása
40,76
41,51
42,66
41,59
21,05
0,00
0,89
Akadémiai megfelelés
72,95
73,43
76,60
74,17
19,67
0,00
0,89
Társas szükségletek miatt jár haza
-18,87
-20,96
-17,61
-19,35
18,54
0,00
0,89
Rajongó klub tagja
20,45
19,89
19,22
19,88
17,45
0,00
0,89
Kulturális vagy vallási csoport tagja
71,67
70,34
68,42
70,23
16,56
0,00
0,89
Elit beszédcselekvési helyszínek látogatása
38,91
40,66
39,19
39,68
15,71
0,01
0,89
Társadalmi tıke orientált akadémiai értékpreferencia
42,07
40,29
40,79
41,01
14,91
0,03
0,89
Elit kulturális helyszínek látogatása Digitális kultúrafogyasztás
2. táblázat: A diszkriminancia-analízis által megállapított összefüggések (saját készítéső táblázat, N=4828)
A diszkriminancia-analízis alapján (2. táblázat) elmondható, hogy a fiziológiai szükségletek kielégítése céljából történı hazajárás érte el a legmagasabb F értéket, ami jelzi, hogy az egyes lakásformák e faktor mentén különülnek el leginkább. Az átlagokat összehasonlítva kitőnik, hogy e változó a kollégisták esetében határozza meg leginkább a hazajárást. E hallgatói csoportról elmondható továbbá, hogy az elvágyódás és az unalom is nagy jelentıséggel bír a hazajárás indokaként. A hazajárás okainak mélyebb feltárása az eltérı lakásformákban élı hallgatók életmódbeli sajátságainak elemzésében mindenképpen indokoltnak tőnt. Egyrészt azért, mert ez a faktor osztotta meg leginkább a három kategóriát, másrészt a hazajárás magas aránya oka és egyben okozata is a hallgatók nem megfelelı környezeti integráltságának a campuson. Az átlagokat összehasonlítva azt láthatjuk, hogy a hasonló életkörülmények között élı, albérletben lakó hallgatók lényegesen ritkábban mennek haza ennivalóért, mosott ruháért vagy azért, hogy pihenjenek. Megállapítható, hogy a kollégisták a szabadidıipar célpontjai. Gyakrabban járnak partikra, és kevésbé gyakran látogatják az „elit” beszédcselekvési helyszíneket, mint az albérletben élık. A kollégisták továbbá a magaskultúra színterein is gyakrabban jelennek meg – viszont a kocsmák is preferált helyszínt jelentenek a számukra. További kutatást igényelne annak megállapítása, hogy a kollégisták kocsmakultúrája társas tevékenység-e és mennyire
segíti a campuson kialakuló kapcsolatok ápolását. A szülıkkel együtt lakók – a másik két hallgatói csoporttól eltérıen – jellegzetesen otthonülık. A tevékenységstruktúrából kitőnik, hogy a kollégisták átlagosan kevesebb idıt fordítanak a fizikai rekreációra. Kevesebbet kirándulnak, sportolnak vagy járnak fitnesz központokba. A digitális kultúrafogyasztás tekintetében az eltérı lakásformák között nem találtam lényeges különbséget. A kollégisták valamivel kevesebb idıt töltenek a digitális kultúra világában, de ez a különbség alig kivehetı. A csoport-hovatartozások szempontjából mindössze két csoporttípus (a rajongói klub és a kulturális vagy vallási csoport) tőnt meghatározónak a lakásformák elkülönítésekor, így az ezek tagságát jelzı változók kerültek be a modellbe. Az adatok alapján megállapítható, hogy a kollégisták az átlagosnál némiképp ritkábban tagjai rajongó kluboknak és kulturális vagy vallási közösségeknek. Ezzel szemben a szüleikkel együtt élı hallgatóknak nagyobb a részvételi hajlandóságuk ezekben a csoportokban. Az F értékekre pillantva azonban könnyen belátható, hogy e faktorok magyarázóereje jóval alatta marad a hazajárás, a tanuláson kívüli tevékenységek vagy az értékrendszer fenti faktorainak. A kollégistákra jellemzı továbbá, hogy a hagyományos akadémiai értékeket az átlagosnál magasabbra értékelik. Ezt az összefüggést a továbbiakban részletesen elemzem. Tipológiát készítettem annak érdekében, hogy tisztábban lássuk a kollégisták értékprofiljait. Összefoglalva eddigi eredményeimet, elmondható, hogy a kollégisták alacsony fizikai aktivitást mutatnak, gyakran járnak haza, és a hazajárás okai között fontos számukra az otthonról hozott ennivaló és a mosott ruha. İk azok továbbá, akik jellegzetesen a kulturális ipar egyik célpontját képezik: körükben nagy a megarendezvények és a magaskulturális események népszerősége is. Emellett a kollégistákra az átlagosnál magasabb szintő kötelességtudat jellemzı. Életükben az egyetemi elvárásoknak való megfelelésnek kiemelkedı jelentısége van. Az elemzést a kapott eredmények alapján két irányban mélyítettem el. Vizsgáltam a kollégisták hazajárási szokásainak sajátosságait, valamint azokat a tényezıket, amelyek az akadémiai megfelelés és kötelességtudat magas szintjének hátterében állhatnak. Hazajárási szokások A magas hazajárási hajlandóság háttértényezıinek feltárására a klasszifikációs döntési fa módszert alkalmaztam. Murányi (2010) kutatása szerint a hallgatók 65 százaléka hetente legalább egy alkalommal hazautazik. Ez az arány Campus-lét kutatás megkérdezetteinek
körében – nem sokkal, de – alacsonyabbnak mutatkozott (60,9 százalék). Ez az arány viszonylag magas, ha figyelembe vesszük, hogy a gyakori hazajárás megnehezíti az új minıségi és mennyiségi társas kapcsolatok kialakulását a campuson, valamint hátráltatja a már meglévı családi kötelékek átrendezıdésének folyamatát. A módszer lehetıvé tette, hogy megértsük: mi az oka annak, hogy a hallgatók ilyen gyakran járnak haza, és milyen hazajárási szokások jellemzik az eltérı lakásformákban élı hallgatókat. A modell magyarázó ereje jelentısen nıtt (77 százalék), ha a nem különböztettem meg az albérlıket a kollégistáktól. A hazajárás szempontjából a szülıkkel való együttélés (vagy a tılük való függetlenség) tőnt a választóvonalnak. A modell jobban besorolta az önálló életformát folytató hallgatókat, mint a szülıkkel együtt élıket.
3. ábra: A hazajárási szokások háttérváltozóinak döntési fája (saját készítéső ábra, N=4828)
A döntési fa „az ennivalót hozok magammal” változó mentén szórt, jelezve, hogy a hallgatók 79,2 százalékának e tényezı fontos motiváló erı a hazamenetelben. Azok közül a hallgatók közül, akik ennivalóért mennek haza, további 27,1 százalék számára a hazajárás anyagilag is kifizetıdı. Az adatok szerint a hazajárás gyakorisága mögött elsısorban a fiziológiai szükségletek kielégítése áll. A hallgatók 16,3 százaléka nem hoz ennivalót magával, de közülük is csak 6,8 százalék megy haza azért, hogy találkozzon a régi barátaival, és további 2,9 százalék szeret együtt lenni a családjával. A hallgatóknak tehát mindössze 9,7 százaléka megy haza abból a célból, hogy társas szükségleteit kielégítse. Az önálló egzisztenciájú
hallgatók felülreprezentáltak azok között, akiknek a fiziológiás szükségletek (evés, mosás, pihenés) kielégítése a fontos. Az adatok kölcsönös segítségnyújtáson alapuló, erıs családi kötöttségeket tükröznek. A régió ifjúságára vonatkozó kutatások korábban kimutatták, hogy az itt élı fiatalok körében jellemzı a mechanikus szolidaritás (Utasi 2008). Ennek megléte a hazajárási adatok alapján az egyetemisták körében is egyértelmő. A család mint fiziológiás és anyagi támasz az albérletben és a kollégiumokban élıknél különös jelentıséggel bír. Mint ahogy azt a korábbi diszkriminancia-analízis során láttuk, a mechanikus szolidaritás a kollégisták esetében erısebbnek bizonyult, mint az albérletben élı hallgatóknál. Az erıs reciprocitáson alapuló családi segítség összhangban áll az Ifjúság-vizsgálatok (2000, 2004, 2008) adataival, amelyek arról tudósítanak, hogy a 15–29 éves korosztály értékrendszerére erıs hatást gyakorol szüleik világlátása és iskolai végzettsége. Amennyiben a hallgatók 60 százaléka legalább hetente hazajár, és anyagilag erısen függ a szüleitıl, valószínősíthetı, hogy a hallgatók kapcsolati hálója, társadalmi támogató rendszere nehezen strukturálódik át. Az általános bizalmatlanság, versenyhelyzet és rohanás légkörében feltételezhetı, hogy nehezen alakulnak ki az egész életre kiható barátságok az új egyetemi környezetben. A kollégisták értékprofilja Az életmód-faktorok és a lakásformák közti kapcsolat vizsgálata rámutatott a kollégisták magas hazajárási hajlandóságára, melynek hátterében a fiziológiai és anyagi szükségletek kielégítése áll. Döntési fa módszerrel beigazolódott, hogy a kollégiumban és albérletben élı hallgatók esetében a családi alapon szervezıdı kölcsönös segítségnyújtásnak – ami elsısorban az étkezési, higiéniai valamint pihenési igényeket elégíti ki – igen nagy szerepe van. Az adatok erıs családi kötelékek jelenlétét valószínősítik. Az életforma-indikátorokat a lakásformák egyes kategóriáiban egymástól elkülönítı diszkriminancia-analízis egy további érdekes tényre mutatott rá. A kollégisták a hagyományos akadémiai értékeket és elvárásokat az átlagosnál magasabbra értékelték. Az akadémiai elvárásoknak való megfelelés iránti vágy magas szintjének magyarázatára tipológiát alkottunk, ahol klaszteranalízis segítségével azonosítottuk a munka, az akadémiai és az általános értékpreferenciák hátterében meghúzódó látens mintázatokat.
Értéktipológia Szülőkkel együtt élők
37,3
34,7
28
Kollégisták
42,7
37,5
Albérlők
42,9
34 57
Saját lakásban élők
18,8
19,8 23,1 24,2
Akadémiai értékeknek elkötelezett hallgatók Dolgozó hallgatók Társadalmi tőke orientált hallgatók
4. ábra: Az értékorientáció mentén képzett hallgatói csoportok a lakásforma összefüggésében (százalékban, N=4828)
A Campus-lét adatbázist elemezve az értékpreferenciák alapján három hallgatói típus körvonalazódott. Az elsı csoportba olyan hallgatók kerültek, akik elkötelezettek az akadémiai értékek mellett, és családjuk jövıjét megalapozni vágyó, hivatástudó, de alapvetıen materiális értékeket preferáló fiatalok („akadémiai értékeknek elkötelezett hallgatói típus”). A második típusba sorolódtak azok a hallgatók, akik a tanulmányaik mellett munkavégzésre kényszerülnek, és néha túlzottnak érzik a terhelést („dolgozó hallgató típus”). A harmadik kategóriába kerültek azok, akik egyetemi éveik alatt fontosabbnak érzik kapcsolati hálójuk erısítését, mint tudományos karrierjük megalapozását („társadalmi tıke orientált típus”). Ezek a hallgatók nem egyszerően úgy érzik, hogy a diákévek arra valók, hogy bulizzunk, hanem meggyızıdésük, hogy a diploma utáni életben fontosabbak a kapcsolatok, mint a szakmai ismeretek. Érdekes adat, hogy a minta közel egynegyede tartja fontosnak a társadalmi tıke fejlesztését diákévei alatt. Ahogy a 4. ábrán látható, a kollégisták között a minta átlagánál nagyobb arányban találunk olyan hallgatókat, akik a tanulmányaik mellett dolgozni kényszerültek (37,5 százalék a 33 százalékhoz képest). A kollégiumban lakó diákok 42,7 százaléka az akadémiai értékrend mellett elkötelezett hallgatói csoportba tartozott, és mindössze egyötödük vélte úgy, hogy barátaik fontosabbak, mint a fıiskolai vagy egyetemi követelmények.
Érték preferenciák
Akadémiai Dolgozó hallgatók értékeknek elkötelezett hallgatók N=1454 N=1743
Társadalmi tıke orientált hallgatók N=992
Szakma orientált munka preferencia
88,02
82,04
75,96
Karrier orientált munka preferencia
77,68
77,62
73,13
Társadalom orientált munka preferencia
73,19
62,78
43,99
Család orientált munka preferencia
67,84
65,77
64,48
Akadémiai megfelelés
79,50
74,43
64,34
Túlzott akadémiai megfelelés
31,26
35,93
29,37
Társadalmi tıke orientált akadémiai értékek
36,03
42,18
47,98
Tudásorientált akadémiai értékpreferencia
81,36
72,68
59,91
"Naiv álomvilág" általános értékpreferencia
90,47
88,49
86,22
Keresztény értékek tisztelete
73,78
70,31
62,26
Posztmateriális értékek tisztelete
70,29
68,56
63,57
Felnıtt értékek tisztelete
82,23
79,06
72,61
"Muszáj dolgoznom"
-71,42
63,93
-69,07
3. táblázat: Az akadémiai értékeknek elkötelezett, a dolgozó és a társadalmi tıke orientált hallgatói típusok értékpreferenciái (0–100 fokú skálaátlag, N=4828)
Ahogy a táblázat is mutatja, a „dolgozó hallgatói típus” értékprofilja – ahol a kollégisták felülreprezentáltak – nagyon hasonló mintázatot követ, mint amilyen az „akadémiai értékeknek elkötelezett hallgatói típusé”. Az elıbbi csoportban tapasztalható értékek azonban következetesen alatta maradnak az utóbbiéinak. A kirajzolódó mintázat leírható egy családcentrikus, hivatás- és karrierorientált értékprofilként, ahol a felnıtt (hatékony, felelısségteljes, fegyelmezett, értelmes, törekvı stb.) és a keresztény értékek jelenléte magasodik ki. A boldogságba, az igaz barátságba, a harmonikus életbe („Naiv álomvilág” általános
értékpreferencia)
valamint
a
munka
társadalmi
hasznába
vetett
hit
(társadalomorientált munkapreferencia) szintén magas, ami az értékprofilnak egyfajta jövıorientáltságot kölcsönöz. Az általam felállított értékprofil érdekes eleme a társadalmi, anyagi és akadémiai elvárásoknak való megfelelés magas igénye, ami túlzott kötelességtudathoz vezethet – különösképpen azok között, akik rá vannak kényszerülve, hogy dolgozzanak tanulmányaik mellett. Ezeknél a hallgatóknál az egyetemi elvárások teljesítése ellehetetleníti a barátokkal való kapcsolattartást vagy a pihenést. Az „akadémiai értékeknek elkötelezett” és a „dolgozó” típusokba tartozó hallgatók az ösztöndíjat fontos motiváló erınek tartják. Úgy gondolják, hogy egyetemistaként az a dolguk, hogy tanuljanak és igyekezzenek maximálisan megfelelni a vizsgákon. A kijelentésekbıl kitőnik, hogy a hallgatók rendre magas pontszámokkal
fejezték ki a külsı társadalmi, tanulmányi vagy anyagi kényszereknek való megfelelés jelentıségét. Az „akadémiai értékeknek elkötelezett” hallgatói típusba tartozók elsısorban belülrıl motiváltak – nemcsak a külsı elvárások által támasztott követelmények teljesítésére, hanem a tudás megszerzésére is. Úgy tőnik azonban, hogy a „dolgozói típusba” tartozó hallgatók a külsı elvárásoknak való megfelelést átlagosan magasabbra értékelik (74,43 pont), mint a szakmai érdeklıdést vagy mővelıdést (72,68 pont). Ezeknek a hallgatóknak – igaz, csak kismértékben – társaiknál kevésbé fontos, hogy a diplomájuk mögött igazi tudásuk legyen. A klaszteranalízis és a döntési fa modell eredményei alapján megállapíthatjuk, hogy a kollégistáknak erısek a családi kötıdéseik, a tanuláson kívüli tevékenységek terén jelentısen függnek a kulturális ipartól, és karrierorientált, hivatástudatos értékprofiljukban kirajzolódik a családi, anyagi és egyetemi elvárásoknak való megfelelés kötelessége. A kollégisták környezeti integráltsága A tanulmány második részében azt vizsgálom meg, hogy mivel magyarázható a kollégisták magányossága. Arra a kérdésre kerestem a választ, hogy a kvantitatív elemzés során körvonalazódó kollégista életforma mely elemei valószínősíthetik a magány intenzívebb megjelenését. Elıször diszkriminancia-analízissel kerestem azokat az életmód-faktorokat, melyek elkülönítik a magányos hallgatókat az egyáltalán nem magányosoktól; majd elemeztem, hogy azok az életmódfaktorok, amelyek szignifikánsan gyakrabban vannak jelen a magányos hallgatók életében, mennyire jellemzıek a kollégisták életformájára.
Magány
Nem Magányos magányos
Összesen
Exact F
Sig. of F to Remove
Túlzott akadémiai megfelelés
29,00
36,74
32,43
73,60
0,00
Wellness központ, sportesemények
31,91
27,94
30,15
63,70
0,00
Család orientált munka preferenciák
67,07
65,42
66,34
55,04
0,00
Elit beszédcselekvési helyszínek
40,95
38,04
39,66
47,20
0,00
Elvágyódás miatt jár haza
-72,10
-65,35
-69,09
41,82
0,00
Társas szükségletek miatt jár haza
-13,91
-26,35
-19,45
40,28
0,00
Tudás orientált akadémiai értékek
74,62
71,53
73,25
37,01
0,00
Jogvédı és civil szervezetek tagja
14,65
16,21
15,34
35,14
0,00
Digitális kultúrafogyasztás
75,81
75,35
75,60
32,78
0,00
Társadalom orientált munkaértékek
64,44
60,47
62,68
30,89
0,00
Tv nézés
60,02
58,49
59,34
28,62
0,01
Rajongó klub tagja
19,59
20,21
19,86
26,71
0,02
4. táblázat: A releváns életmódfaktorok megjelenése a magányos és nem magányos hallgatók körében (N=4828)
A modell a magányos hallgatók 59,7 százalékát és a nem magányos hallgatók 64,2 százalékát sorolta be egyértelmően – magyarázó ereje tehát utóbbiak esetében magasabb. A TV nézés és a rajongói klubtagság csak nagyon kis hozzáadott értéket képviselt a végsı magyarázat kialakításakor. A diszkrimináló egyenletbe csak két csoporttípus változója került be (a civil szervezeteké és a rajongó kluboké), ami elırevetíti, hogy a közösségekhez tartozás, avagy a formális csoporttagság nem befolyásolja számottevıen a magányosságot. A modell szerint sem a diákszervezetekhez, sem a kulturális, vallási, sportolói vagy tudományos közösségekhez való tartozás nem enyhíti a magány elıfordulásának gyakoriságát a Debreceni Egyetemen. Feltételeztem, hogy a magányos hallgatók nagyobb részvételi hajlandóssága a segítıszervezetekben azzal magyarázható, hogy ezekbe a csoportokba való beilleszkedés kisebb rizikóval jár, hiszen profiljukból adódóan könnyebben elfogadják tagjaik másságát. Adataink alapján megdılni látszik az a teória, hogy az új infokommunikációs technológiák használata alapvetıen változtatná meg a társasság korábbi formáit. A digitális kultúrafogyasztás – a csoport-hovatartozásokhoz hasonlóan – alig differenciál: a magányos fiatalok is éppoly gyakran vesznek részt a digitális világ történéseiben, mint a nem magányosok. Önmagában a digitális kultúra fogyasztása tehát nem fokozza a magányosság érzetének növekedését a DE hallgatóinak körében. Az akadémiai értékeknek való túlzott elkötelezıdés érte el a legmagasabb F értéket, tehát ez az a tényezı, amely a leginkább elkülöníti a magányos és nem magányos hallgatókat. Napjaink debreceni egyetemistája inkább magányos, ha (1) túlzottan kötelességtudó, (2) elkerüli az „elit” beszédcselekvési színhelyeket és fizikailag inaktív, (3) inkább unalomból, és kevésbé a társas szükségletei kielégítése végett megy haza, valamint (4) szakmailag kevésbé belülrıl motivált. A magányos hallgatók szívesebben vesznek részt lelki és szociális problémákkal foglalkozó csoportok munkájában, de kevésbé tartják fontosnak, hogy munkájuk társadalmilag hasznos és felelısségteljes legyen. A diszkriminancia-analízis által kapott magányos hallgatói profil tehát vélhetıen összefügg a kollégisták életmódjával. A Campus-lét kutatás adatai alapján kirajzolódó kollégista-kép sok szempontból egybevág a magányos hallgatókról kialakult profillal. A DE kollégistáinak esetében a családi, anyagi és tanulmányi elvárásoknak való túlzott megfelelés vágya kimutatható. E hallgatók
gyakrabban járnak partikra, és kevésbé gyakran látogatják az elit beszédcselekvési helyszíneket. Fizikai aktivitásuk alacsonyabb, mint a többi lakásformában élı társaiknak, mely különbség elsısorban a saját lakásban élı hallgatókkal való összehasonlításban válik egyértelmővé. A klaszteranalízis során kirajzolódó munkapreferenciákat kereszttáblák segítségével tovább vizsgálva nyilvánvalóvá vált, hogy bár a kollégisták általános értékrendjében kitüntetett helyet foglalnak el a „felnıtt” értékek (a hatékonyság, a felelısségteljesség,
a
fegyelmezettség,
az
értelem
és
a
törekvés),
a
hallgatók
munkapreferenciájukban mégsem részesítik elınyben a felelısségteljes, vezetıi munkakört. Összegzés E tanulmányban azt vizsgáltam, hogy mi jellemzi a zömében elsıgenerációs debreceni kollégisták környezeti integritását. Arra a kérdésre kerestem a választ, hogy milyen életmódbeli sajátosságok nehezítik meg a hallgatók beilleszkedését az új egyetemi környezetbe. Elsısorban azt tárgyaltam, hogy a kollégisták már meglévı kapcsolati hálóinak és társadalmi támogató rendszereinek átrendezıdése az esetek egy jelentıs hányadában miért vezet magányossághoz. A témában megjelent korábbi publikációk alapján azt feltételeztem, hogy a digitális kultúrafogyasztás sajátosságai, a közösségi életben való alacsony részvételi hajlandóság és a hazajárás gyakorisága valószínősíti a magány megjelenését a Debreceni Egyetem kollégistáinak körében. A Campus-lét kutatás 2010-es adatfelvétele részben igazolta, de jelentıs mértékben meg is cáfolta e hipotéziseket. Az elemzés során kiderült, hogy önmagában a digitális kultúrafogyasztás nem befolyásolja számottevıen a hallgatók magányosságát. Az a feltételezésem, miszerint a hallgatók túlzott idıtöltése a képernyık elıtt megnehezíti a kapcsolati hálójuk átrendezıdését, nem bizonyult igaznak. Második hipotézisemet – az alacsony részvételi hajlandóság és a csoporttagság hiányának hatásáról – szintén megcáfolták a kapott eredmények. A csoporthovatartozás hiánya jelentékeny módon nem befolyásolta a hallgatók társas integráltságát. Eredmények alapján a kollégisták sikertelen vagy kevésbé sikeres beilleszkedését a hazajárás magas gyakorisága és az annak hátterében álló erıs családi kötıdések határozzák meg. A folyamatot megnehezíti továbbá a családi, anyagi és akadémiai elvárásoknak való túlzott megfelelési kényszer, ami ellehetetleníti a baráti kapcsolatokat, a pihenést vagy a szórakozást. A magányosság érzésének kialakulását valószínősíthetik a tanuláson kívüli tevékenységeik sajátosságai is. A kollégisták a kulturális ipar kínálatától függnek, hiszen a magas- és populáris kultúra rendezvényeinek vonzásában élnek. A parti helyszínek
népszerősége és az „elit” beszédcselekvési helyszínek alacsony látogatottsága nem kedvez az egyetemisták között kialakuló mély baráti kapcsolatoknak. Elmondható tehát, hogy a Debreceni Egyetem kollégistáit többszintő függıség jellemzi. Függnek a családi segítségnyújtástól, hiszen közel kétharmaduk hetente legalább egyszer hazajár (elsısorban élelmiszerért és anyagi támogatásért). Ezek a hallgatók függnek az akadémiai közösségtıl is, hiszen ık azok, akik elkötelezettek az akadémiai értékek mellett – még akkor is, ha sokukra jellemzı az egyetemi tevékenységgel párhuzamos munkavégzés, amely igen megterhelı lehet. Végül amellett kívánok érvelni, hogy az eddig bemutatott kvantitatív és a következıkben bemutatandó kvalitatív eszközökkel feltárt adatok két, egymást erısítı, egymással összefüggésben álló folyamatra hívják fel a figyelmet, amely további kollégiumi kutatások alapjául szolgálhat. Egy korábbi kutatásomban rekonstruáltam azt a fent jelzett folyamatot, mely során az öntevékeny csoportok egyre kisebb szerepet kapnak a kollégiumok életében. A Debreceni Egyetem hivatalos lapjának (Egyetemi Élet) dokumentumelemzése (1985–2010) lehetıvé tette azoknak az elemeknek az azonosítását, amelyek fontos szerepet játszottak a kollégiumi önigazgatás szintjének csökkenésében. A vizsgálat során nyilvánvalóvá vált, hogy a piaci logika térnyerésével a kollégiumi civil szféra miként kapott egyre kisebb anyagi támogatást és nyilvánosságot, valamint hogyan szőkültek az öntevékenység kulturális és politikai fórumai és lehetıségei. Ezzel párhuzamosan a kollégiumok nevelési funkciója lényegileg átalakult. Az öntevékenység és az önigazgatás szintjének csökkenésével egyre több részletre kiterjedı intézményi szabályozást vezettek be. A folyamat meghatározó lépései az 5. ábrán láthatók.
5. ábra: A kollégiumok nevelési funkciójának átalakulása az egyes intézményi szabályozások bevezetésével (saját készítéső ábra)
Egyrészrıl tehát sem a piacorientált üzemeltetı cégnek, sem a koordináló Hallgatói Önkormányzatnak nem áll érdekében az erıs hallgatói önigazgatás elısegítése, mivel így maga az intézmény könnyebben üzemeltethetı. Napjainkra – elsısorban a PPP konstrukcióban üzemeltetett intézményekben – a sokfunkciós kollégiumi terek megszőntek, a kollégiumi szokások kiüresedtek, a közhelységek bérleményekké váltak. A hallgatók öntevékenysége és beleszólásuk saját környezetük kialakításába névlegessé vált. A diákok integrálódását megkönnyítı öntevékeny csoportok és rendezvényeik ellehetetlenülésével párhuzamosan az intézményi szabályozás egyre összetettebbé válik. Másrészt a kollégisták életmódjára jellemzı erıs családi kötıdés és túlzott megfelelési vágy, valamint a szórakozási szokások sajátosságai szintén megnehezítik e hallgatóknál a beilleszkedés folyamatát. Minél szigorúbbak az intézmény explicit és implicit szabályai, annál gyakrabban járnak haza a kollégiumban lakók, ami tovább erısíti a már meglévı családi kötelékeket. És megfordítva: minél gyakrabban járnak haza a kollégisták, annál valószínőbb, hogy nem motiváltak saját egyetemi lakókörnyezetük kialakításában. Egyre kevésbé érdekli ıket, hogy részt vesznek-e az intézmény arculatának formálásában. Mindez lehetıvé teszi, hogy egyre szigorúbb intézményi szabályoknak kelljen megfelelniük. Ilyen körülmények között a hallgatók meglévı társadalmi támogató rendszerének átalakulása és az új, egész életre kiható barátságok kialakulása problematikusnak tekinthetı, valamint a nem megfelelı környezeti integráltság megjelenése valószínősíthetı. Kutatásom
eredményei
alapján
megkérdıjelezhetı,
hogy
az
intézmények
direktívájában 1949 óta szereplı hármas célkitőzés (a szakmaiság, a közösségiesség és a társadalmi felelısség fejlesztése) eléri-e napjainkban célját; a zömében elsıgenerációs hallgatóknak valóban ideális környezetet nyújtanak-e a kollégiumok az egyetemi életbe való beilleszkedéshez. Felhasznált irodalom ALBERT Fruzsina, DÁVID Beáta (2007): Embert barátjáról. Budapest, Századvég Kiadó BERSCHEID, Ellen S. (1985). Interpersonal attraction. In Lindzey, Gardner, Aronson, Elliot (eds.): The handbook of social psychology. New York, Random House. 413–484. BAUER Béla, SZABÓ Andrea (2011, szerk.): Arctalan nemzedék. Ifjúság 2000–2010. Budapest, Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet
BERNARDON, Stephanie, BABB, Kimberly A., HAKIM-LARSON, Julie, GRAGG, Marcia (2011): Loneliness, Attachment and the Perceptioin and Use of Social Support in University Students. Canadian Journal of Behavioural Science 43. 40–51. BURT, Ronald S. (1986): Strangers, friends, and happiness. In GSS Technical Report 72. Chicago, National Opinion Research Center, University of Chicago BYRNE, Donn (1971): The attraction paradigm. New York, Academic Press CACIOPPO, John T., CHRISTAKIS, Nicholas A., FOWLER, James H. (2009): Alone in the Crowd: The Structure and Spread of Loneliness in a Large Social Network. Journal of Personality and Social Psychology 6. 977–991. CUTRONA, Carolyn E. (1982): Transition to college. Loneliness and the process of social adjustment. In Peplau, Letitia A., Perlman, Daniel (eds.): Loneliness. A sourcebook of current theory, research, and therapy. New York, Wiley. 291–309. DICZHÁZI Bertalan (1987): Az önállósodás grádicsai. A BME Martos Kollégium közösségi rendszerének formálódása és szellemi arculata (1978–1986). Ifjúsági Szemle 5. 78–86. FALUSSY Béla, LAKI László, TÓTH Gábor (1991): Egyetemi és fıiskolai kollégisták életmódja. Budapest, Eötvös József Kollégium FALUSSY Béla (1984): A kollégiumi egyetemi hallgatóság összetételének és életmódjának néhány vonása. In Tóth Gábor (szerk.): A nevelımunka idıszerő kérdései a felsıoktatási intézmények kollégiumaiban. A VII. Országos Kollégiumi Konferencia nemzetközi tanácskozásának anyaga, Gyır. 171–180. GÁBOR Kálmán (2006): Kollégisták a felsıoktatásban. Budapest, Felsıoktatási Kutatóintézet GOODWIN, Robin, COOK, Olivia, YUNG, Yvonne (2001): Loneliness and life satisfaction among three cultural groups. Personal Relationships 8. 225–230. GREEN, Laura R., RICHARDSON, Deborah S., LAGO, Tania, SCHATTEN-JONES, Elisabeth C. (2001): Network correlates of social and emotional loneliness in young and older adults. Personality and Social Psychology Bulletin 27. 281–288. HOUSE, James S., LANDIS, Keith R., UMBERSON, Debra (1988): Social relationships and health. Science 241. 540–545.
KABAI Imre (2007): A magyar egyetemisták és fıiskolások életútja, élettervei 2004-ben. In Somlai Péter (szerk.): Új ifjúság. Budapest, Napvilág Kiadó KAHNEMAN, Daniel, KRUEGER, Aalan B., SCHKADE, David A., SCHWARZ, Norbert, STONE, Arthur A. (2004): A survey method for characterizing daily life experience: The day reconstruction method. Science 306. 1776–1780. KENNY, Maureen E., RICE, Kenneth G. (1995): Attachment to parents and adjustment in late adolescent college students: Current status, applications, and future considerations. The Counseling Psychologist 23. 433–456. KISS István, LISZNYAI Sándor (2006): Egyetemista álmok és valóság. Módszertani kézikönyv. Budapest, Felsıoktatási Tanácsadás Egyesület KOPP Mária, KOVÁCS Mónika Erika (2006, szerk.): Magyar népesség életminısége az ezredfordulón. Budapest, Semmelweis LISZNYAI Sándor (2007): Depressziós tünetek egyetemisták körében. A tünetintegráció és segítı kapcsolati attitődök. PhD disszertáció. ELTE BTK MYERS, David G., DIENER, Edd (1995): Who is happy? Psychological Science 6. 10–19. MURÁNYI István (2010): Egyetemisták szabadidıs tevékenysége és mentális státusza. Educatio 2. 203–213. NICPON, Megan Foley, HUSER, Laura, BLANKS, Eva Hull, SOLLENBERGER, Sonja, BEFORT, Christie, ROBINSON KURPIUS, Sharon E. (2006–2007): The relationship of loneliness and social support with college freshmen’s academic performance and persistence. Journal of College Student Retention 8. 345–358. RUSSELL, Dan (1982): The measurement of loneliness. In Peplau, Letitia, Anne, Perlman, Daniel (eds.): Loneliness: A sourcebook of current theory, researc and therapy. New York, Wiley. 81–104. SZENTIRMAI László (1972): Kollégiumban lakó egyetemi hallgatónık munkaideje. Felsıoktatási Szemle 3. 164–170. WEISS, S. Robert. (1973). Loneliness: The experience of emotional and social loneliness. London, MIT Press
WILLIAMS, Kipling D., FORGAS, Joseph P.,
VON
HIPPEL, William, ZADRO, Lisa (2006): A
társas kitaszított. Áttekintés. In Williams, Kipling. D., Forgas, Joseph P., von Hippel, William (szerk.): A társas kirekesztés pszichológiája. Kitaszítás, kiközösítés, elutasítás és szekálás. Budapest, Kairosz. 7–22. UTASI Ágnes (2008): Éltetı kapcsolatok. Budapest, Új Mandátum
