OTP Csoport 2012. évi eredmények Sajtótájékoztató – 2013. március 8.
Dr. Csányi Sándor, elnök-vezérigazgató
A magyar profit-hozzájárulás visszaesése miatt 7%-kal csökkent a korrigált csoportszintű adózott eredmény, azonban jelentősen nőtt a külföldi bankok eredmény-hozzájárulása… Csoportszinten 7%-kal csökkenő korrigált eredmény 2012-ben növekvő külföldi eredmény-hozzájárulás mellett A Bankcsoport 2012. évi korrigált adózott eredménye 150 milliárd forint volt, 7%-kal mérséklődött. A profit csökkenését alapvetően a magyar alaptevékenység eredményének 17%-os visszaesése okozta, eközben a külföldi leánybankok eredménye 61 milliárd forintra, 19%-kal nőtt. Ezzel a külföldi leányok hozzájárulása a Csoport adózott eredményéhez 32%-ról 41%-ra emelkedett. Az OTP Core éves eredmény visszaesése elsősorban a szűkülő kamatmarzs és a visszaeső kamatozó állományok következménye. Ennek ellenére az OTP Bank magyar cégeknek nyújtott hitelei 5%-kal nőttek, miközben Magyarországon 2012-ben a bankszektor vállalati kihelyezései 9%-kal csökkentek. A Bank a menedzsment célkitűzésének megfelelően mind a mikro- és kisvállalati ügyfelei, mind az agrárvállalkozások felé növelte hiteleit 6%-kal, illetve 13%-kal, mely kiemelkedő teljesítmény. Emellett a lakossági hitelezési aktivitás továbbra is meghatározó, a Bank részesedése az új folyósításokban a jelzáloghitelek piacán 34%-os, a személyi hitelezésben pedig 52%-os volt a negyedik negyedévben. A korábbi évek trendjét követve a külföldi leánybanki eredmény-hozzájárulása tovább nőtt a 2011. évi 51,3 milliárd forintról 61,0 milliárd forintra. A külföldi profit döntően az orosz és a bolgár leányoknál keletkezett. Oroszországban az erős fogyasztási hitelezés, míg Bulgáriában a portfólióromlás lassulása és az alacsonyabb kockázati költségek okozták a javulást. A növekvő külföldi hozzájárulásnak köszönhető, hogy a Csoport összes bevétele 4%-kal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A csoportszintű kockázati költségek a korábbi várakozásokkal ellentétben 8%-kal nőttek éves szinten, ezt azonban a problémás portfólió céltartalék fedezettségének 76,7%-ról 80,0%-ra emelkedése kísérte. Változatlan fedezettségi szint mellett a kockázati költségek 12%-kal, 28 milliárd forinttal csökkentek volna 2011-hez viszonyítva.
2
…ugyanakkor stabilizálódott a konszolidált hitelállomány, a tőke- és likviditási helyzet pedig továbbra is kiváló
A sikeres fogyasztási hitelezés 2012 negyedik negyedévben már bővülő konszolidált hitelállományt eredményezett Az árfolyamszűrt konszolidált hitelállomány az orosz és ukrán fogyasztási hitelezés erősödésének köszönhetően 2012 második felében stabilizálódott. 2012 utolsó negyedévében már 0,4%-kal nőtt állomány. A fogyasztási hitelek konszolidáltan 14%-kal, Oroszországban 31%-kal, Ukrajnában 282%-kal bővültek. Emellett kisebb piacainkon is sikerült jelentős növekedést elérni döntően a személyi kölcsönöknek köszönhetően: Szlovákiában 78%-kal, Romániában 74%kal, Szerbiában 26%-kal nőtt az állomány. Az árfolyamszűrt konszolidált betétállomány 6%-kal bővült 2012-ben, kétszámjegyű volt a növekedés Romániában, Oroszországban, Szlovákiában és Szerbiában, abszolút méreténél fogva jelentős volt a magyar és a bolgár betétállomány 3-3%-os növekedése is. Ezzel a konszolidált nettó hitel/betét mutató 95%-ra süllyedt. Stabil tőkepozíció és kiváló likviditási helyzet A Csoport konszolidált 19,7%-os tőkemegfelelési mutatója nemzetközi összehasonlításban továbbra is kiemelkedően magas, ezen belül a CoreTier1 ráta 14,7%-os, 0,8%-ponttal nőtt negyedéves szinten. A negyedéves javulásban szerepet játszott az is, hogy a működési kockázat tőkekövetelményének számítása 2012 végétől ún. fejlett mérési módszertan szerint történik, mely jelentős csökkenést eredményezett a tőkekövetelményben. A Csoport likviditása stabil, a likvid tartalékok 2012 végén elérték az 5,9 milliárd eurónak megfelelő összeget. Ezzel szemben a Csoportnak nincsenek érdemi tőkepiaci lejáratai. A banküzem által termelt folyamatos deviza likviditás lehetővé tette a deviza swap állomány csökkentését, 2012 végére a Bank megújította 2013-ban esedékes lejáratait is.
3
A konszolidált korrigált profit 7%-os csökkenését a magyar eredmény 17%-os esése okozta, eközben a külföldi bankok eredménye 19%-kal, 61 milliárd forintra nőtt Konszolidált korrigált adózott eredmény (milliárd forint) Számviteli adózott
OTP Core korrigált adózott eredmény (milliárd forint) Bankadó és végtörlesztés eredményhatásával
eredmény**
162
-0,4%
161
118
-7%
150
147
22% 114
117
123
17% 95
84
Külföldi leányvállalatok korrigált adózott eredménye (milliárd forint) és részesedése a konszolidált profitból (%) 10%
32%
41%
13%
51%
51%
208%
66
55
Bankadó és végtörlesztés nettó eredményhatása nélkül Bankadó és végtörlesztés nettó eredményhatásával
51
19%
61
17 2010
2011
2012
2010
-9%
OTP Bank magyarországi vállalatok hitelei Hitelintézeti rendszer (HU) OTP nélkül*
2012
Az OTP Bank hitelállományainak növekedése 2012-ben (árfolyamszűrt)
Vállalati hitelezés Magyarországon* 2012-ben (árfolyamszűrt alakulás) Hitelintézeti rendszer magyarországi vállalatok hitelei
2011
Mikro- és kisvállalati hitelek növekedése
2010
2011
2012
Az OTP Bank részesedése a hitelfolyósításokból Magyarországon (%, 2012 4Q)
Személyi kölcsönök
6%
52%
5%
-10%
Agrárvállalkozások hiteleinek növekedése
*PSzÁF Felügyeleti mérleg alapján a „Vállalkozások hitelei - Nem pénzügyi és egyéb pénzügyi vállalatok” kategória árfolyamszűrt állományváltozására számolt becslés. **Konszolidált számviteli adózott eredmény kapott osztalék, nettó végleges pénzeszköz átadás ill. átvétel, külföldi leányvállalatokkal kapcsolatos goodwill és befektetés értékcsökkenés, bankadó és nettó végtörlesztési veszteség eredményével együtt.
13%
Jelzáloghitelek
34%
4
Oroszországban az erős fogyasztási hitelezés, Bulgáriában a portfólióromlás lassulása és a kisebb kockázati költség javította az eredményt, számos banknál történt jelentős kockázati költség képzés a fedezettség javítása céljából Külföldi leánybankok 2012. évi adózott eredményének alakulása (milliárd forintban) OBRU
47
(Oroszország)
DSK
24
(Bulgária)
OBU
1
(Ukrajna)
OBH
4
(Horvátország)
OBS (Szlovákia)
-1
Közel 50%-kal nőtt a működési eredmény, 37%-kal a nettó kamatbevétel. A nettó kamatmarzs 75 bázisponttal 18% közelébe emelkedett. A magas marzsú fogyasztási hitelek 31%-kal nőttek 2012-ben. A bolgár bank közel megduplázta éves eredményét. Változatlan működési eredmény mellett a kockázati költségek mérséklődése okozta a javulást. Ugyanakkor a problémás hitelek céltartalék fedezettsége 79,2%-ról 84,8%-ra nőtt, miközben a portfólióromlás lelassult. A működési eredmény 25%-kal bővült, mind a nettó kamat-, mind a jutalékbevétel érdemben nőtt, az éves kamatmarzs pedig 7% közelébe emelkedett. Folytatódott a fogyasztási hitelek dinamikus növekedése, melyet a Bank helyben gyűjtött hrivnya betétekből finanszírozott. A bank folytatta nyereséges működését. A kamatozó állományok stabilak maradtak. A kevesebb mint felére visszaeső kockázati költség mellett is javult a problémás portfolió fedezettsége. A fogyasztási hitelek 78%-kal, a jelzáloghitelek 8%-kal nőttek. 6%-kal javult a működési eredmény. A veszteség a céltartalékfedezettség növelését célzó jelentős kockázati költség következménye.
OBR
A sikeres betétgyűjtés jelentősen csökkentette a hitel/betét mutatót (223%). A betétgyűjtés költségei miatt mérséklődött a működési eredmény. Jelentős kockázati költség képzés hatására a problémás hitelek céltartalék fedezettsége 73%-ra nőtt. Személyi kölcsönökben erős növekedést ért el a bank.
CKB
A működési eredmény éves szinten 42%-kal javult, a magasabb kamatmarzsnak köszönhetően a nettó kamatbevétel nőtt. A jelentős kockázati költség miatt a bank még veszteséges volt, a veszteség azonban mérséklődött.
(Románia) -6
(Montenegró) -4
OBSrb (Szerbia)
-5
A nettó kamateredmény több mint duplázódott a táguló kamatmarzs és a növekvő hitelportfólió miatt. A hitelportfólió minősége javult, a fedezettség 8,2%-ponttal emelkedett.
5
A portfólióromlás 2012 második felében lelassult, a problémás hitelek fedezettsége számottevően nőtt. A tőkehelyzet továbbra is kiemelkedő, a likviditási tartalékok pedig megközelítették a 6 milliárd eurónak megfelelő összeget A DPD90+ állomány árfolyamszűrt változása (milliárd forint)
A porfólióminőség mutatói
313
222
219
91
131
2010
2011
1. félév 2. félév
2010
2011
2012
Problémás hitelek aránya (DPD90+ ráta)
13,7%
16,6%
19,1%
DPD90+ fedezettség
74,4%
76,7%
80,0%
3,7%
2,9%
3,1%
Kockázati költség ráta 2012
Konszolidált tőkemegfelelési mutatók (IFRS)
(Bázel 2)
2010
2011
A likviditási tartalék állománya 2012 végén (millió euróban)
2012
3.281 5.912
Tőkemegfelelési mutató
17,5%
17,3%
19,7%
Tier1 ráta
14,0%
13,3%
16,1%
Core Tier1 ráta
12,5%
12,0%
14,7%
2.631 Teljes likviditási tartalék
Elsődleges likviditási tartalékok*
Repóképes jelzálogés önkormányzati kötvények
* MNB kötvények, állampapírok, 1 hónapon belüli likvid eszköztöbblet
6
Tartalom
Az OTP Csoport 2012. évi pénzügyi teljesítménye
2013-as várakozások
8-18
20-21
7
A Csoport negyedik negyedéves egyedi tételek nélküli adózás előtti eredménye 28%-kal csökkent q/q, 2%-kal y/y. A negyedik negyedévet érdemben sem korrekciós, sem egyedi tételek nem befolyásolták 2011 Számviteli konszolidált adózott eredmény Korrekciók összesen Osztalék és stratégiai nyitott pozíció eredménye Goodwill/részesedés értékcsökkenés (adózott) Bankadó (adózott) Végtörlesztés hatása (adózott) Korrigált konszolidált adózott eredmény Társasági adó Ebből Stratégiai befektetések adópajzsa Adó előtti eredmény Egyedi tételek összesen Devizaswap átértékelődés hatása (OTP Core) Egyszeri devizaárfolyam eredmény Tőkeelem visszavásárlás eredménye Horvát államkötvények árfolyamnyeresége Sajátrészvény-csere ügylet eredménye Adózás előtti eredmény (egyedi tételek nélkül) 1
2
2012
Y/Y
milliárd forint 83,8 122,6 46% -77,6 -27,4 -65% 0,7 -0,4 -159% 1 -17,7 4,0 -122% -29,0 -29,2 1% -31,6 -1,8 -94% 161,4 149,9 -7% -59,7 -42,2 -29% -8,4 5,7 -168% 221,1 192,2 -13% 19,5 -3,8 3,2 -2,5 -180% 3,9 0,0 -100% 2,6 1,4 4,3 0,0 -100% 5,6 -2,7 -148% 201,5 196,0 -3%
11 4Q
12 3Q
milliárd forint -25,8 42,5 -56,0 -0,4 0,1 -0,2 -17,7 0,0 -7,2 -0,2 -31,2 0,0 30,2 43,0 -20,1 -12,5 -6,3 1,2 50,3 55,5 9,9 0,5 -0,4 0,0 3,9 0,0 0,8 0,3 0,0 0,0 5,6 0,2 40,3 55,0
12 4Q
Q/Q
26,1 -39% -0,1 -77% -0,2 -15% 0,0 2 0,1 -159% 0,0 26,2 -39% -13,2 5% -2,0 -263% 39,4 -29% 0,0 -94% 0,0 -101% 0,0 0,0 -100% 0,0 0,0 -86% 39,4 -28%
Y/Y -201% -100% -342% -100% -101% -100% -13% -34% -69% -22% -100% -100% -100% -100% -99% -2%
Az OTP Bank egyedi mérlegében lévő szerb- és montenegrói leánybankokban lévő részesedés kapcsán 2012 2Q-ban értékvesztés került elszámolásra (15,0, illetve 5,9 milliárd forint összegben magyar számvitel szerint). Bár maga az értékvesztés sem a konszolidált IFRS mérleget, sem a konszolidált IFRS eredményt nem érintette, a 4,0 milliárd forintos adópajzsa növelte a Csoport IFRS számviteli eredményét. 2012-ben a hazai csoporttagok által fizetett bankadó teljes éves összege 2012 1Q-ban elszámolásra került. 2012 3Q-ban és 4Q-ban a szlovák bankadó 179, illetve 439 millió forintos negatív eredményhatása jelentkezett (társasági adó után). A késedelmes magyar deviza jelzáloghitelek forintosítása és a 25%-os követelés elengedéshez kapcsolódóan a Csoport 4Q-ban 545 millió forint bankadó kedvezményt érvényesített (adó után).
8
A konszolidált 4Q eredmény 28%-os q/q csökkenését a szezonálisan magasabb működési költség és a fedezettség javítását célzó magasabb kockázati költség okozta. Az OTP Core eredménye 2012-ben 13%-kal csökkent a nettó kamateredmény 11%-os lemorzsolódása és mérséklődő kockázati költségek mellett KONSZOLIDÁLT Adózás előtti eredmény egyedi tételek nélkül
2011 2012 milliárd forint 201,5 196,0
Y/Y -3%
11 4Q
12 3Q 12 4Q milliárd forint 40,3 55,0 39,4
Q/Q
Y/Y
-28%
-2%
Működési eredmény egyedi tételek nélkül
435,6
449,7
3%
107,9
115,5
109,6
-5%
2%
Összes bevétel egyedi tételek nélkül
811,6
844,6
4%
218,3
212,4
214,9
1%
-2%
Nettó kamateredmény egyedi tételek nélkül
630,9
650,3
3%
169,0
161,3
166,0
3%
-2%
Nettó díjak, jutalékok
143,3
151,6
6%
38,6
39,0
40,5
4%
5%
37,4
42,7
14%
10,7
12,1
8,3
-31%
-22%
-376,0
-394,9
5%
-110,4
-96,9
-105,2
9%
-5%
-234,0
-253,7
8%
-67,5
-60,6
-70,3
16%
4%
Nettó egyéb nem kamatjellegű eredmény egyedi tételek nélkül Működési költségek Kockázati költségek összesen OTP CORE Adózás előtti eredmény egyedi tételek nélkül
2011 2012 milliárd forint 139,5 121,3
Y/Y
11 4Q
-13%
12 3Q 12 4Q milliárd forint 24,6 34,9 29,1
Q/Q
Y/Y
-17%
18%
Működési eredmény egyedi tételek nélkül
235,0
211,4
-10%
50,8
54,9
48,2
-12%
-5%
Összes bevétel egyedi tételek nélkül
419,4
394,2
-6%
106,2
100,4
96,2
-4%
-9%
327,1
292,6
-11%
82,0
73,4
71,8
-2%
-12%
84,7
85,8
1%
21,1
21,3
21,9
2%
4%
7,6
15,9
108%
3,1
5,7
2,5
-55%
-19%
-184,4
-182,9
-1%
-55,4
-45,5
-47,9
5%
-14%
-95,5
-90,1
-6%
-26,2
-20,0
-19,1
-4%
-27%
Nettó kamateredmény egyedi tételek nélkül Nettó díjak, jutalékok Nettó egyéb nem kamatjellegű eredmény egyedi tételek nélkül Működési költségek Kockázati költségek összesen
9
Konszolidált szinten q/q stabil bevételi- és kamatmarzs. Az emelkedő kockázati költségráta javuló céltartalék fedezettséget okozott. 2012 második negyedévétől stabilizálódó bruttó hitelállomány, bővülő betétek Korrigált saját tőke arányos megtérülés ROE (%) Korrekciók Számviteli ROE
Portfólióminőség alakulása
Konszolidált
Konszolidált OTP Bank Oroszország nélkül Teljes bevételi marzs (%) 8,0
8,1
8,3
8,6
8,6
8,6
7,5
7,3
7,0
7,5
7,4
7,2
8,5 13,0
11,8
11,9
10,2
7,0 9,4
6,1
11,8
8,4
7,0
-7,3 2010
2011
2012
4Q 11
3Q 12
4Q 12
Korrigált eszköz arányos megtérülés ROA (%)
6,2
6,3
6,4
6,7
5,6
5,5
5,2
5,7
5,3
5,3
2010
2011
2012
11 4Q
12 3Q
12 4Q
1,2
0,8
2011
Y/Y ill. YTD
1,0 1,7
1,2
1,0
Betétek 8
3
-2
4Q 11
-1,6
0,4
2,4
3,4
3Q
4Q
-0,5 3Q 12
4Q 12
2009 2010 2011 2012
1Q
2011
2012
1Q
2Q
44
3Q
4Q
Kockázati költségráta (%) 3,7 3,6 3,1 2,9
3,0
3,3
3,1
3,4
-0,2 -0,1
6 1
2010
219
47
DPD90+ fedezettség (%)
Q/Q 0,4
-1
2009
51
222
Kockázati költségek alakulása (%)
(nem évesített)
-4
1,7
1,5
2012
6,6
Árfolyamszűrt állományváltozás (%)
-1,0 2010
6,5
1 1,2
1,6
313
Nettó kamatmarzs (%)
Számviteli ROA
1,7
80
370
Hitelek
Korrekciók
DPD90+ állomány árf. szűrt vált. (milliárd forint) DPD90+ ráta (%) 19,1 16,6 13,7 9,8 18,8 19,0 19,1 17,4
2Q
* Hibás első negyedévi konszolidációs könyvelés miatt a konszolidált bruttó hitel- és értékvesztés állomány visszamenőleg egyaránt 15,2 milliárd forinttal csökkentésre került. A konszolidált céltartalék állomány 1.045 milliárd forintról 1.030 milliárd forintra, a 90 napon túl késedelmes hitelek céltartalék fedezettsége 78,6%-ról 77,5%-ra csökkent.
73,6
74,4
76,7
80,0
77,5 76,6 77,9 80,0
2009
2010
2011
2012
1Q* 2Q
3Q
4Q
10
A Csoport eddig is kiváló likviditási helyzete tovább javult 2012 során, a banküzem által termelt folyamatos deviza likviditás lehetővé tette a nettó deviza swap állomány csökkentését, 2012 végére a Bank teljes mértékben megújította 2013-ban esedékes deviza swap lejáratait is OTP Csoport nettó likviditási tartaléka1 (millió euróban kifejezve) 5.912 4.850 3.829
Az OTP Bank Oroszország egy
5.563
349
4.211
Tőkepiaci kibocsátások 2012 során:
2012. december 31.
1.161
4.402
kibocsátást hajtott végre 2012 márciusában 6 milliárd rubel értékben
Csökkenő hazai lakossági kötvénypiac az állampapírok által támasztott verseny miatt (2012. végi záróállomány 231 milliárd forint, kb. 0,8 milliárd euró)
1.328
2008
2009
2010
20113
Operatív likviditás2
1 hónapon túl, 1 éven belül lejáró adósság
Nettó likviditási tartlék
Összes 1 éven túl devizalejáratot lejáró deviza meghaladó adósság likviditási tartalék
Devizában végrehajtott tőkepiaci tranzakciók az OTP Core-nál4 (millió euróban) Kibocsátások 1.600
2008
2009
386
319
Tőkepiaci visszafizetések 2012 során:
Deviza jelzáloglevelek
Az OTP Bank 2012. február 24-én
2010
2011
477
2012
2013
296
309
2014 428
2015 125
2016
100 millió svájci frank névértékű szenior kötvényt törlesztett
Az OTP Bank visszafizetett 250 millió euró szindikált hitelt 2012. július 2-án
Az OTP Bank Oroszország 3,9 milliárd 500
1.254
1.516 Visszafizetések
Alárendelt kötvények
5
denominált jelzáloglevél kibocsátás 5 millió euró csoporton kívüli forrásbevonással járt
Szenior kötvények Deviza hitelek
116
2012 szeptemberében euróban
2.120
rubel névértékű kötvényt fizetett vissza 2012 novemberében Az OTP Bank az Európai Központi Bank egyik LTRO műveletében sem vett részt.
1
Operatív likviditása csökkentve az egy hónapon túl de egy éven belül lejáró tőkepiaci forrásokkal egy hónapon belüli likvid eszköztöbblet + államkötvények, jelzáloglevelek, önkormányzati kötvények fedezeti értéke 3 2012.02.22-én 4 a tőkepiaci tranzakciók nem tartalmazzák a csoporton belüli tulajdonlásokat 2
11
Az egyedi tételek nélküli adózás előtti eredmény csak Oroszországban és Ukrajnában javult q/q, konszolidált szinten 28%-kal csökkent – főleg a magyar bevételek csökkenése és több külföldi leányvállalatnál a fedezettség növelését célzó kockázati költség emelkedés miatt (Bulgária, Románia, Szlovákia) ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY - 2012 4Q
Y/Y változás (%)
egyedi tételek nélkül (milliárd forint) OTP Csoport
100%
OTP CORE
74%
(Magyarország)
OBRU (Oroszország)
DSK (Bulgária)
OBU (Ukrajna)
OBH (Horvátország)
OBS (Szlovákia)
OBR (Románia)
CKB (Montenegró)
OBSrb (Szerbia)
Merkantil (Magyarország)
39,4
46%
18,3
2%
0,9
10%
-4% -11%
-1,6 -4,1 -3,5
-6%
-2,3 -0,9
-6
-8
-82%
-1
-3
-230% 9%
-1 -1
3
3 4 4
196% -31%
5 5
-637%
-2
-405%
33%
3
-2
-191%
-338%
2
-91%
20% 287%
1
-17% 5
1
2
-28%
-3%
1,4
-9%
-2%
18%
3,8
4%
(milliárd forint)
-16
-2%
29,1
Q/Q változás (%)
Q/Q változás
-140% 6
Az OTP Core-nál 4%-kal csökkenő bevételek és 5%-kal emelkedő működési költségek q/q. 12%-kal bővülő orosz működési eredmény q/q, 6%-kal csökkenő kockázati költség mellett (4Q kockázati költség ráta: 7,2%). Tovább lassuló portfólióromlás mellett a fedezettséget 85% közelébe növelő bolgár kockázati költség (+60% q/q). Nyereséges ukrán 4Q a felfutó fogyasztási hitelezés és a csökkenő vállalati és bankközi kamatkiadások nyomán bővülő bevételek miatt. A céltartalék fedezettséget jelentősen emelő kockázati költség képzés rontotta a román és a szlovák jövedelmezőséget 4Q-ban.
6
Jelentős montenegrói kockázati költség 4Q-ban részben a 2009 előtti szabálytalanságok miatt képzett egyéb kockázati költség nyomán.
n.a.
7
-81%
7
n.a.
1,3 milliárd forintnyi egyszeri szerb kiadás merült fel 4Q-ban akvizíció előtti hitelekhez kötődő perek miatt.
12
A konszolidált kamateredmény q/q emelkedése a fogyasztási hitelezés miatt növekvő orosz és ukrán nettó kamateredményhez köthető; a magyar és bolgár kamateredmény csökkent NETTÓ KAMATEREDMÉNY - 2012 4Q
Y/Y változás (%)
(milliárd forint) OTP Csoport
100%
OTP CORE
43%
(Magyarország)
OBRU (Oroszország)
DSK (Bulgária)
OBU (Ukrajna)
OBH (Horvátország)
OBS (Szlovákia)
OBR (Románia)
CKB (Montenegró)
OBSrb (Szerbia)
Merkantil (Magyarország)
166,0 71,8
Q/Q változás (milliárd forint)
-2%
Q/Q változás (%)
4,7 -1,7
-12%
3% 1
-2%
2 28% 11% 9%
45,8
4,4
24%
1
11%
2
2
Az orosz kamateredmény növekedése mögött továbbra is a bővülő fogyasztási hitelezés áll.
3
17,5
-1,1
-13%
-6%
3 4
14,5
2%
3,9
2%
2,9
2%
4,1
1%
1,8
1%
0,9
2%
3,7
1,2
15% -6% 0%
-5%
-0,2
-7% 0,9
-20% 10% 74% 4%
9%
-0,2
0,0
4
5
27%
-2% 0,2 0,0
22% 1%
A magyar kamateredmény 2%-kal, a marzs 10 bázisponttal csökkent q/q (4Q: 4,64%). Az árfolyamgát 0,4 milliárd forint kamatbevétel csökkenést okozott 4Q-ban. 2012 végéig a jogosultak 26,5%-a, mintegy 32 ezer ügyfél jelentkezett.
5
Részben technikai hatás miatt csökkenő bolgár kamateredmény: októbertől a 180 napos késedelmet elért hitelekre megszűnt a kamatelhatárolás és a kockázati költségképzés. Tovább emelkedő ukrán bevétel a felfutó fogyasztási hitelezés, továbbá a nagyvállalati betétek és a bankközi források kamatráfordításának csökkenése nyomán (4Q marzs: 8,89%, +114 bp q/q) Volatilis swap eredmény miatt javuló román kamateredmény q/q, a swap nélküli kamateredmény 2%-kal nőtt.
13
Stabilizálódó magyar kamatmarzs; az orosz marzs nőtt a fogyasztási hitelezés szezonális felfutása miatt; Bulgáriában a marzscsökkenés oka részben módszertanváltás, részben a referenciakamatok csökkenése és a verseny miatt csökkenő hitelkamatok; Ukrajnában a javuló marzs a főleg a fogyasztási hitelezés felfutását tükrözi
Nettó kamatmarzs (%) OTP Core Magyarország
OTP Bank Oroszország
Deviza swapok átértékelése
4,8
6,4 1,4
4,7
5,1 0,0
5,0
5,3 0,2
4,8
4,9
4,7
4,5
4,7 0,0
4,6
15,1 12,7 12,3 14,1
17,6 18,1 18,4 18,6 18,6 18,2 17,7 18,3
4,8 5,0 4,9 5,1 5,0 4,8 5,1 5,0 4,7 4,5 4,7 4,6 -0,2
1Q
2Q
3Q
4Q
0,0
0,0
1Q
2Q
3Q
0,0
-0,1
-0,1
4Q
1Q
2Q
0,0
3Q
4Q
1Q
DSK Bank Bulgária
2Q
3Q
4Q
1Q
3Q
2Q
4Q
1Q
2Q
3Q
4Q
OTP Bank Ukrajna
5,4 5,7 6,0 6,1 6,3 6,3 6,1 6,1 5,8 5,8 5,6 5,4
7,1 7,0 6,3 6,6 6,3 5,9 5,6 6,7 5,7 5,9 7,8 8,9
1Q
1Q
2Q
3Q
2010
4Q
1Q
2Q
3Q
2011
4Q
1Q
2Q
3Q
2012
4Q
2Q
3Q
2010
4Q
1Q
2Q
3Q
2011
4Q
1Q
2Q
3Q
4Q
2012
14
A konszolidált nettó hitel/betét arány csökkenése folytatódott, 2012. harmadik negyedév óta 100% alatt tartózkodik a mutató Hitel / betét arány, % (2012. december 31.) Nettó hitel/betét**
100%
Bruttó hitel/betét
OTP Csoport** OTP CORE** (Magyarország)
OBRU (Oroszország)
DSK (Bulgária)
95%
116%
73%
89%
121%
143%
99%
OBU
117% 200%
(Ukrajna)
281%
Q/Q
Y/Y
-2%p
-8%p
-4%p
-7%p
0%p
-14%p
-1%p
-6%p
+4%p
-40%p
223%
(Románia)
80%
253%
86%
-9%p
-80%p
+2%p
-4%p
-2%p
-7%p
-2%p
-11%p
0%p
-5%p
(Horvátország)
OBS
91%
98%
(Szlovákia)
OBSrb
166%
235%
(Szerbia)
CKB (Montenegró)
A nettó hitel/betét mutatóban a legmagasabb mutatóval
rendelkező
leányvállalatoknál
a
legmarkánsabb az alkalmazkodás y/y. Az
OTP
Core
esetében
a
mutató
y/y
csökkenésében döntő szerepet játszott a deviza jelzáloghitelek végtörlesztése (a jelzáloghitelek 9%-kal, a teljes hitelállomány 7%-kal esett vissza y/y árfolyamszűrten).
A mutató q/q
alakulását az önkormányzati hitelek állami átvállalása és az erős vállalati betétgyűjtés is
OBR OBH
A nettó hitel/betét mutató korrigált* változása
64%
93%
nagyban befolyásolta. A orosz nettó hitel/betét arány a megelőző két évben látott emelkedést követően csökkent y/y, melynek oka a sikeres betétgyűjtés. 4Q-ban a betétnövekedés
lépést
tudott
tartani
a
szezonálisan erős hitelbővüléssel.
* A devizaárfolyam változások hatásától tisztított változások ** A konszolidált és az OTP Core mutató esetében nettó hitel/(betét+retail kötvény) mutató került feltüntetésre
15
A Csoport hiteleinek 2%-os esése y/y a magyar jelzáloghitelek végtörlesztését tükrözi; a fogyasztási hitelek motorja a töretlen orosz dinamika mellett a felfutó ukrán aktivitás, továbbá a szlovák, román és szerb személyi hitelezés Konszolidált bruttó hitelállomány megoszlása (milliárd forint) 8.046
7.633
7.483
7.377
7.544
21%
22%
22%
23%
24%
38%
37%
39%
38%
38%
36%
36%
36%
35%
35%
5%
4%
4%
4%
4%
2011 4Q
2012 1Q
2012 2Q
2012 3Q
2012 4Q
Hitelek árfolyamszűrt negyedéves állományváltozása – 2012 4Q
Összesen
0%
-3%
-3%
13%
0%
2%
2%
0%
0%
4%
-1%
Fogyaszt.
6%
-1%
-81%
15%
-1%
23%
15%
3%
28%
2%
-1%
Jelzálog
-1%
-2%
-17%
-6%
-1%
-3%
-1%
0%
2%
0%
-1%
Vállalkozói1
-1%
-5%
7%
-4%
2%
3%
5%
-1%
-4%
6%
-1%
Gépjármű
-4%
-4%
-16%
-13%
-5%
Merk
OBRu
DSK
OBU
OBR
OBH
OBS
OBSr
CKB
(Oroszo.)
(Bulgária)
(Ukrajna)
(Románia)
(Horváto.)
(Szlovákia)
(Szerbia)
(Montenegró)
Konsz
Core
(Magyaro.) (Magyaro.)
4%
Devizahitelek aránya a konszolidált hitelportfólióban Összesen
Retail2
Corporate3
Hitelek árfolyamszűrt éves állományváltozása – 2012 4Q
50% 48% 42%
64%
2011 4Q
40%
62% 2012 1Q
48%
40%
46%
38%
46%
Összesen
-2%
-7%
-9%
19%
0%
-7%
6%
-1%
4%
9%
-5%
Fogyaszt.
14%
0%
-80%
31%
0%
282%
74%
3%
78%
26%
0%
Jelzálog
-6%
-9%
-22%
-2%
-12%
2%
1%
8%
0%
-7%
Vállalkozói1
-4%
-6%
34%
-43%
2%
-10%
8%
-4%
-3%
7%
-5%
Gépjármű
-16%
-14%
-47%
-40%
-4%
37%
62%
61%
62%
2012 2Q
2012 3Q
2012 4Q
-18%
1
Tartalmazza a mikro- és kisvállalkozói, a közép- és nagyvállalati, valamint az önkormányzati hiteleket, valamint az OTP Core esetében a nem magyarországi cégeknek Magyarországról nyújtott hiteleket is 2 Tartalmazza a lakossági és a mikro- és kisvállalkozói állományokat 3 Közép- és nagyvállalati, valamint önkormányzati állományok
16
A Csoport betétei tovább emelkedtek, melyhez q/q főleg a magyar vállalati betétek bővülése, továbbá a sikeres orosz és román betétgyűjtés járult hozzá Konszolidált ügyfél-betétállomány megoszlása (milliárd forint) 6.364
6.173
6.121
6.213
6.510
66%
66%
66%
64%
64%
34%
34%
34%
36%
36%
2011 4Q
2012 1Q
2012 2Q
2012 3Q
2012 4Q
Betétek árfolyamszűrt negyedéves állományváltozása – 2012 4Q
Összesen
3%
4%
13%
0%
-1%
4%
-2%
1%
7%
-3%
Lakossági
3%
2%
10%
2%
4%
10%
0%
3%
6%
0%
Vállalkozói1
4%
7%
17%
-9%
-8%
-2%
-13%
-4%
7%
-10%
Core
OBRu
DSK
OBU
OBR
OBS
OBSr
CKB
(Szerbia)
(Montenegró)
Konsz
(Magyaro.)
(Oroszo.)
(Bulgária)
(Ukrajna)
(Románia)
OBH (Horváto.)
(Szlovákia)
Devizabetétek aránya a konszolidált betétportfólióban Összesen
Retail2
Corporate3
24%
24%
24%
24%
Betétek árfolyamszűrt éves állományváltozása – 2012 4Q
24%
25%
25%
25%
25%
25%
20%
21%
21%
23%
23%
2011 4Q
2012 1Q
2012 2Q
2012 3Q
2012 4Q
Összesen
6%
3%
25%
3%
5%
40%
4%
10%
15%
-2%
Lakossági
2%
-4%
24%
3%
23%
45%
3%
13%
9%
1%
Vállalkozói1
13%
14%
29%
3%
-14%
33%
7%
4%
25%
-7%
1
Tartalmazza a mikro- és kisvállalkozói, a közép- és nagyvállalati, valamint az önkormányzati betéteket a lakossági és a mikro- és kisvállalkozói állományokat 3 Közép- és nagyvállalati, valamint önkormányzati állományok 2 Tartalmazza
17
A portfólióromlás üteme a 3Q-ban mutatott erőteljes lassulást követően 4Q-ban többéves minimumra esett. A magas kockázati költségnek köszönhetően 80,0%-ra, 2008 vége óta nem tapasztalt szintre nőtt a fedezettség A konszolidált hitelkockázati költség és annak átlagos bruttó hitelállományhoz viszonyított aránya Hitelkockázati költség (milliárd forint) Hitelkockázati költség ráta (%) 3,22%
A 90 napon túl késedelmes hitelek negyedéves változása konszolidált, árfolyamhatás nélkül, milliárd forintban
3,43% 3,32% 3,15% 3,12% 3,13% 2,95% 2,89% 80
72 57
11 1Q
51
59
62
11 2Q
11 3Q
11 4Q
58
62
12 1Q 12 2Q
58
64
12 3Q
12 4Q
44
51
11 2Q
11 3Q
11 4Q
12 1Q
12 2Q
Konszolidált céltartalék állomány (árfolyamszűrt) 90 napon túl késedelmes hitelek fedezettsége
Végtörlesztés hatása +0,6%p
49
+0,6%p
+0,8%p
+1,4%p
16,6% 17,4% 16,0% 15,4% 15,0%
15,0%
15,4%
16,0%
16,4%
16,9%
11 1Q
11 2Q
11 3Q
11 4Q
12 1Q
+0,2%p
12 2Q
44
12 3Q
12 4Q
+2,1%p
+0,1%p
18,8% 19,0% 19,1%
18,3%
47
A konszolidált céltartalék fedezettség alakulása
A konszolidált 90 napon túl késedelmes hitelarány („DPD90+ ráta”) alakulása (%)
+0,5%p
11 1Q
54
18,5%
12 3Q
72,7%
73,3%
75,1%
76,7%
77,5%
76,6%
77,9%
80,0%
842
875
930
1.006
1.018
1.079
1.112
1.154
11 1Q
11 2Q
11 3Q 11 4Q* 12 1Q** 12 2Q
12 3Q
12 4Q
18,6%
12 4Q
* 2011 végén a deviza jelzáloghitelek végtörlesztése kapcsán képzett 36,5 milliárd forintnyi céltartalék állomány nélkül. ** Hibás első negyedévi konszolidációs könyvelés miatt a konszolidált bruttó hitel- és értékvesztés állomány visszamenőleg egyaránt 15,2 milliárd forinttal csökkentésre került. A konszolidált céltartalék állomány 1.045 milliárd forintról 1.030 milliárd forintra, a 90 napon túl késedelmes hitelek céltartalék fedezettsége 78,6%-ról 77,5%-ra csökkent.
18
Tartalom
Az OTP Csoport 2012. évi pénzügyi teljesítménye
2013-es várakozások
8-18
20-21
19
2013-ben jellemzően mérsékelt gazdasági növekedés várható a legtöbb régiós országban, ami továbbra is az európai átlag feletti lesz, az export szerepe pedig meghatározó marad a növekedésben
2012 2013 Magyarország
Reál GDP-növekedés
Export-növekedés
(év/év, %)
(év/év, %)
(év/év, %)
-1,7
3,4 3,1 0,2 1,2 0,7 1,5 0,2 1,5
Ukrajna Bulgária Románia -2,0
Eurózóna EU27
0,1 2,1 1,5
Szlovákia Szerbia
2,2 3,5 2,0 5,0
0,1
Oroszország
Horvátország
Háztartások fogyasztási kiadásának növekedése
-2,0
-0,6 -0,3 -0,3
Forrás: OTP Bank, Elemzési központ
0,6
0,1
-6,0
-1,8 -0,8 5,3 4,0
0,0
2,6 2,7 2,1 0,8 2,0
2,5 3,9 -3,0
-0,4 0,4
3,5 5,2 3,6 3,9
2,8 2,6 2,3 2,6
7,2
10,5
-2,0 -0,4 -0,5 -0,2 -2,0 -1,3
-1,2 -0,7 -0,7 -0,2
20
OTP Csoport várakozások – 2013
A konszolidált hitelállomány árfolyamszűrten mérsékelten nőhet, kétszámjegyű növekedés várható az orosz, ukrán, román, szerb és szlovák fogyasztási hitelek, valamint a magyarországi vállalatoknak – különösen az agrárszektornak – nyújtott hitelek tekintetében
A hitelállomány növekedésével összhangban bővülő betétek
A csoportszintű korrigált bevételi marzs stabil maradhat
Hasonlóan az előző évekhez a működési költségek nominálisan 5% körül bővülhetnek
A konszolidált hitelportfólió romlási üteme mérséklődik
21
Jövőbe mutató kijelentések Jelen prezentáció az OTP Csoport eredményeivel, működésével, valamint piaci környezetével kapcsolatos jövőbe mutató kijelentéseket tartalmaz. Mivel az előrejelzések és a tájékoztatóban foglalt állítások a jövőben bekövetkező eseményektől és körülményektől függnek, teljesülésük kockázatnak és bizonytalanságnak van kitéve. Számos tényező befolyásolhatja oly módon az aktuális eredményeket és fejlődést, hogy azok eltérő módon alakuljanak a tájékoztatóban foglalt pontosan kifejezett és közvetetten megjelenő előrejelzésektől. Az állítások az árfolyam előrejelzés, gazdasági feltételek és az aktuális szabályozási környezet figyelembe vételével készültek. A tájékoztató egyetlen eleme sem tekinthető befektetői ajánlattételnek.
Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Tel: + 36 1 473 5460; + 36 1 473 5457 Fax: + 36 1 473 5951 E-mail:
[email protected] www.otpbank.hu
22