MÓRICZ ZSIGMOND: KEND A PAP?
Komédia egy felvonásban
SZEMÉLYEK
A pap
A papné
A papkisasszony
A házasulandó fiatalember
A tanító
A tanítóné
A juhász
A juhászné
A pap bibliotékája. Kicsike, zsúfolt, kedves, meleg szoba. Kint erős novemberi havazás és szél. Petróleumlámpa ég az asztalon. A pap flegmatikusan ül a nagy, pontos karosszékben elöl, a közönségnek oldalt, és erősen pipázik. A papné az asztal mellett ül, háttal a szobának, s valami piros kötésű könyvet olvas. Szórakozott és ideges. Leteszi a könyvet.
A pap, a papné
A pap a baloldali első ablakhoz megy Hanem ma szép prédikációt mondtam. Csönd. Ennél szebbet még nem prédikált falusi pap! Haj, haj! Hogy nekem falura kellett szorulni! Mikor én városi papnak születtem!... Az én mai prédikációm odapászolt volna az utrechti Domkerkbe! Milyen szép lett volna ott, milyen más! Este kilenc órakor lámpafény mellett! A jó, okos, bizalmas hollandusok előtti... Vagy Párizsban!... Kinn a világ szíve lüktet! Bent az Ige! Az élet főfő bölcsessége a papi szó!... Azok az asszonyok megértették volna a mai prédikációt!... Az asszonyokról! És most minden asszony azon évődne, tűnődne, hogy hej, de igaza volt a papnak!... Hosszú csönd, legyint. Ha nem kóstoltam volna meg soha, boldogabb volnék. Vagy ha már elfeledtem volna. De még csak harminckét esztendeje, hogy hazajöttem Utrechtből, Párizsból... haj... fáj a szél. A szélfúvás egyáltalán nem hallik be. A papné nem válaszol, ezért ránéz és erősebben szól. Fúj a szél.
A papné Fúj. Felveszi a könyvet.
A pap Nagyon fúj...
A papné Nagyon. Leteszi a könyvet.
A pap feláll, végigsétál a szobában; az ablak előtt Cudar november Visszanéz. Cudar november!
A papné ásít Cudar.
A pap Nagyon cudar.
A papné Nagyon.
A pap Unalmas november.
A papné élénken Nagyon unalmas.
A pap sétál Ha legalább vendég jönne.
A papné Jó volna.
A pap Így bizony unalmas.
A papné Így!... Kettesben!.. . Nagyon unalmas!
A pap megütődik, sétál, megáll középen Hm... Hát hány ilyen unalmas telünk volt már? Kettesben!
A papné Harminc!
A pap Harminc! Végigsétál a szobán, aztán ismét megáll középen. Ugyan lelkem, hiszen összesen harmincegy éves házasok vagyunk.
A papné Az első tél nem volt unalmas.
A pap Még a második se.
A papné Na.
A pap sétál A harmadik se. Tudod, 81-ben. Akkor volt az a víg farsang.
A papné Igaz. Sok vendégünk volt.
A pap A negyedik tél se volt unalmas. Akkor halt meg Rozi nénéd... Fiala kántor... a fias tehenünk.
A papné Sok halottunk volt!
A pap a háta mögé áll és az állát simogatja Az ötödik tél se volt unalmas. Akkor lettem egyházmegyei aljegyző.
A papné Boldog voltál!
A pap A hatodik tél se. Egész télen iskolavizitátor voltam.
A papné Sose voltál itthoni
A pap A következő télen járt itt a püspök.
A papné Mindig az izgatott.
A pap 81-82-83-84... 85-ben volt a nagy árvíz... 86-ban ment iskolába az első kislányunk, a kis gyönyörű. Mennyi örömünk volt benne!... Hiszen minden télen volt valami érdekes! Hiszen minden tél érdekes volt... Na! Lehajol feléje. Hát hány unalmas telünk volt?
A papné Harminc!
A pap felegyenesedik, sétál.
A papné Az első nem volt unalmas, de a többi harminc!...
A pap Ejnye, ejnye. Hiszen most se muszáj itthon maradni. Átmehettünk volna Péterékhez. Milyen lármát csapnak ott a gyerekek! Egy csomó lány! Egy csomó házasulandó fiatalember! Kacagnak, játszanak, még az öregekkel is pajkosságokat űznek. Kivált az a kis huncut! Az a mi legkisebb kis lányunk! A kis huncut! Jaj, de boldog, hogy itt van a gavallérja... Te... Ma megkérik a kezét. Na, fogadsz velem, hogy megkéri az a fiú?
A papné Ugyan... mit...
A pap No, nekem ne beszélj. Ismerem én azt a nótát, nekem is eldalolták, mikor utánad jártam, nem emlékszel, hogy... Dúdolja. Aki a babáját igazán szereti, akármilyen jeges eső esik, mégis felkeresi... Ma megkérik az utolsó kislányunk kezét... Ha aztán azt is elviszik... Anyókám! Hány unalmas telünk lesz akkor!
A papné sóhajt.
A pap Na, gyerünk át... A sifonhoz megy, leveti a kabátját, beakasztja, s kiveszi az ünneplőt és felölti, aztán hátul, a jobb sarokban levő asztalon a pipák közt válogat. Anyókám, én úgy sajnálom, irigylem azt a kislányt attól a fiútól... Ez hasonlított legjobban hozzád... A papné feláll, és a baloldali első ablakhoz megy. Ez egészen olyan, mint te voltál. Néha úgy elnézem, hogy annak a kislánynak a kacagása, a te kacagásod, másnak szól... A papné legyint.
A papné Mi közöd hozzá! Beszélj a prédikációdról. A lányom dolga az én dolgom. Beszéljünk másról! Fúj a szél...
A pap csodálkozva néz rá.
A papné erősebben. Fúj a szél!
A pap Fúj.
A papné Nagyon fúj…
A pap Nagyon. Leül a középső székre…
A papné Cudar november!... Visszafordul, rászól. Cudar november!
A pap Cudar!
A papné Unalmas így kettesben.
A pap Nagyon unalmas!... Harminc esztendő óta!
A papné De nem lesz tovább unalmas!
A pap Tessék!
A papné szigorúan, kissé keserűen, de nem mély fájdalommal Azért akartam itthon maradni, hogy már egyszer kipróbáljam, milyen unalmas hát így kettesben. Mert nagyon szereti a társaságot! Szökik a kettes elől!... Régen elmúlt az első tél! Ne féljen. Én is értem!
A pap Mit értesz?
A papné A mai prédikációt!
A pap Ahá! Ugye, jó volt!
A papné Nagyon jó. Biztosan franciából fordította.
A pap Bocsánatot kérek. A jó prédikációimat nem szoktam fordítani!
A papné Pedig már régen nem vettem észre, hogy a por megmozdul a könyveken!
A pap Hehe. Ez valami olyat akar jelenteni, hogy magamtól is tudok rossz prédikációt csinálni? Na, jó.
A papné Akárhol vette, a mai beszéd, az igazság volt!
A pap megelevenedik Ugye! A legjobb prédikációm életemben. Pál apostol Korinthusbeliekhez írott I. levele VII. részének 10. versében írva vagyon, hogy „nem én, hanem az Úr hagyja, hogy az asszony az ő férjét el ne hagyja!” Fiacskám... Feláll, s prédikál. Ha az életben körültekintünk, mit látunk? Azt látjuk, hogy az emberi élet méltán megérdemli e földi siralom völgyének nevezetét. Mert még abban a kívülről szépnek, békességesnek, sőt boldognak látszó életben is megtaláljuk a széthúzásnak, a titkos ellenséges érzületnek, a lelkek mélyén lappangó szívbeli fájdalomnak és kitörésre váró gyűlölködésnek veszélyes szikráját, ahol mindenféle isteni és emberi igazság szerint csak a zavartalan boldogságnak, a felhőtlen életörömnek, a zajtalan égi szeretetnek angyalait kellene találnunk a törvényes tisztes házasságokban.
A papné Komoly ember az ilyen, aki így tud játszani a nagy igazságokkal? Nagy gyerek!
A pap Mi, mi?... Hát lehet ilyet franciából fordítani?...
A papné Németből lehet.
A pap Németből! Haha! Ahhahaha! Éppen németből! Ilyen beszédet.
A papné Olvastam is.
A pap Na, na! Ki vele! Hol! Kitől! Ki vele!
A papné Schumachertől.
A pap Dehogyis olvastad!
A papné felveszi a könyvet az íróasztalról, olvassa Und wenn jemand die Leiden und Freuden des Ehelebens durchgekostet hat... Olvasd csak, olvasd! A pap megy, felteszi a pápaszemét, s leül az íróasztal előtt. A papné vállat von, átmegy a baloldalra, és leül a középső székre.
A pap Ja, persze! Schumacher a házasságról. De kérlek szeretettel, ez egy száraz, unalmas okoskodás, de ellenben amit én mondok, az csupa tűz és lelkesedés! Olvas a könyvből, borzasztó magyaros kiejtéssel. Frájden desz Éhelébensz dúrgekosztet hat... wird er gewürtem Hercen erfáren, dasz die Jugend fon hájte mit demzelben Ajfer, mit aferzelben Bígájszterung, mit demzelben Glauben (Ideálizmus) und mit denzeiben bezéligenden Hoftnunggen erfüllt den Bund fürsz Lében sliszt, vi vir in for geslosszen háben. Mi ez amellett, mikor én azt mondom, hogy „Valóban, ha a házasélet tapasztalatait átéltük már, valóban nem kell-e megilletődnünk azon, hogy a fiatalság ugyanazzal a tűzzel, ugyanazzal a lelkesedéssel, idealizmussal és roppant reményekkel köt házasságot, mint mi kötöttünk volt!...” Érzed a különbséget?
II. jelenet
Voltak, a kisasszony
A kisasszony bekukucskál, aztán beront. Jaj, apa, de gyönyörű! Hallottam németül is, magyarul is.
A pap Na, és melyik szebb? Feláll.
A kisasszony. Hát ahogy apa németül olvas, az klasszikus, de ahogy magyarul prédikál, hát az gyönyörű hohhohoháhao... A nyakába ugrik. Úgy szeretem azt a szép hangját!
A pap Te kis macska! Te! Te kis haszontalan! Lódulj odább, hadd pofozzalak meg. Megcsókolgatja a lányát, s két tenyérben ringatja az arcát. Hát te is azt hiszed, hogy németből fordítottam?
A kisasszony Dehogy, apa!
A pap Na, látod! Na, látod! Így beszél egy születisztelő leányka. Tanulj a lányodtól. Leül, s leányát az ölébe veszi. Hogy mertél hazajönni? És ilyen könnyelműen! Apai parancsom ellenére!
A kisasszony Olyan kíváncsi voltam, hogy mit tetszenek csinálni így együtt, kettesben. Jaj de boldog vagyok, hogy ezt kilestem. Hát ha kettesben maradtok, akkor te mindjárt prédikálsz mamának? Ez nagyon érdekes!
III. jelenet
Voltak, a házasulandó fiatalember
A fiatalember bekukkan, kezet csókol a papnénak, s megáll hátul. Kisztihand.
A kisasszony Maga haszontalan! Na nézd, apa, nem utánam szökött?! Szidja meg, édesapa, hogy utánam jött, még azt
hiszik ott, hogy utánam jött.
A pap Ki fogom prédikálni a templomban.
A kisasszony Csakhogy arra nincsen textus... németül. Képzelje, mikor magukban maradnak, akkor apa prédikál. Kilestem. Jaj, de szeretném, ha valaki nekem prédikálna.
A fiatalember Én, kérem, szívesen vállalkozom rá, de nagyobb gyakorlatom van a periratok olvasásában.
A kisasszony Nagyszerű!
A fiatalember És nagyon érdekes!
A kisasszony De ne zavarjuk most már az idillt. A paphoz lép. Ne haragudj, apuka, de igazán roppant kíváncsi voltam. Nahát, hogy milyen boldog vagyok, hogy ilyen jól megvagytok egymással. Hiszen tulajdonképp boldog házasok vagytok!
A fiatalember Istenem, hiszen nem lehet másképp jól érezni az embernek magát, csak négyszemközt.
A kisasszony Maga beszél?... A papnéhoz megy. Anyukám, úgy irigyellek! A papné vállat von. De ez igazán nem szép, hogy ti itt jól mulattok, míg minket megöl az unalom. A papné az urára néz, olyan tekintettel, mintha azt mondaná „Szép kis mulatság ez a mienk!”
A pap Nahát, nem kacagtok eleget?
A kisasszony Jaj istenem, örökké az az unalmas kacagás!... Szeretnék már egyszer ilyen csendesen...
A papné Unatkozni! Lesz még módod benne! Harminc esztendeig.
A kisasszony Mama, te csak ki akarsz kergetni.
A pap Ilyenek az asszonyok, mikor kedélyesek. Egyszer legátuskoromban, pszt! Ezt nem lehet az asszonyok előtt elmondani. A fiatalemberrel a háttérbe vonul, s halkan beszél.
A kisasszony Mama, mama, baj van!
A papné Ugyan.
A kisasszony Jaj! Már majd meghaltam!...
A papné Ugyan!
A kisasszony Úgy erőszakoskodott!
A papné Esküvő előtt még... Mondott valamit?...
A kisasszony Mindenki megbotránkozott! Úgy megszorította a kezemet! Majd elmondom!... Mama, tudod, azért jöttem haza, mert gondoltam, hogy utánam jön. Mamukám, tartsátok itt, ne eresszétek utánam, vagy gyertek ti is, akkor tisztességesen viseli magát, ha ti is ott vagytok! Apától fél!
A papné Apától? Nagykendőt ad a lánya vállára.
A kisasszony Tőled is, anyukám, de rólad tudja, hogy nem vagy ellensége.
A papné És apa az?
A kisasszony Nem, de tudod, neki olyan nagy szakálla van!
A fiatalember hangosan kacag, a pappal együtt Nagyon jó. Nagyon jó.
A kisasszony Jaj, de jól mulatnak! Hát csak tessék mulatni hohhoháha. Pukkedlit csinál, el.
A fiatalember megáll, mondani akar valamit.
A pap és a papné felállnak és pózba vágják magukat, várva a lánykérést, barátságosan. Mi az, fiam?
A fiatalember akadozik, nagy zavarban van. Igazán... olyan boldog vagyok itt... Kisztihand. El.
IV. jelenet
Pap, papné
A pap Meg akarta kérni!... Meg akarta kérni!... Nem merte!... Na, majd visszajön! Fogadsz velem, hogy ma megkéri?
A papné leül a középső székre. Szegény kislányom! Milyen boldog most! És milyen boldogtalan lesz harmincegy év múlva. Mint én most!
A pap Mint te most! A pipaasztalhoz megy, és egy pipát kezd sarkalni. Hát te most boldogtalan vagy?
A papné Ha ez a fiatalember megkéri a lányom, nem tudom, mit mondok neki!
A pap Ugyan no!
A papné Hogy az én lányom is arra a sorsra jusson, amire magam? Mit kaptam én a házassággal? Férjet, aki alszik hortyogva, felkél szuszogva. A pap tölt egy pohár pálinkát és felhajtja, aztán előre jön és a középen megáll. Mosdik prüszkölve, felveszi a pecsétes ruháját, ne adj isten, hogy ki lehessen neki tisztítani! Úgy ragaszkodik hozzá, mint a sárga szakállához!
A pap No, a szakállam ne bántsd!
A papné De bezzeg kéri a fröstököt. Megiszik két-három pohár pálinkát, eszik szalonnát, kenyeret, nem szereti a kávét, aztán morog, trüszköl, megy a faluba, menyecskézni! Beszél a parasztokkal az időről, hazajön még nincs ebéd? Sorra piszkálja az összes pipáját... bagós kézzel kenyeret szel! Nekem ne szeljen többet. A pap megnézi az ujját, s belepiszkál a pipába, majd leteszi a pipát az íróasztalra. Ezért vesztegettem én el magamat! Mi lett abból a piros arcú, jókedvű, vidám, aranyos kisleányból, aki voltam!
A pap No, hiszen most is szépasszony vagy te, lelkem!
A papné Mert nem hagyom el magam! De mi lett volna belőlem, ha nem egy rongyos falusi paphoz megyek, hanem valami igazi úriemberhez!
A pap Na, persze, akkor!... Leül elöl, jobboldalt, az első székbe.
A papné Tán nem érdemeltem volna meg! Tán nem tudtam volna szerencsét csinálni, a kis Benedek ma táblabíró.
A pap Akkor jogász volt.
A papné Máté Márk képviselő.
A pap Az is diák volt! Gimnazista!
A papné De én várhattam volna!... Nem volt sietős. Tizenhét éves voltam!
A pap És én huszonhárom! Hamar kaptam parókiát, hamar házasodhattam!
A papné Fájdalom!... Mit veszítettem, amiatt az ostoba szerelem miatt!... Nem azt kaptam, akit vártam!
A pap Lelkem, mondhatom, hogy én többet kaptam, mint akit vártam!
A papné Azt elhiszem! Mindig éppen százszor annyi volt bennem a tűz, mint amennyire magának szüksége volt. Az utolsó tíz évről nem is beszélek!
A pap Na, fiam, hiszen már én se vagyok huszonöt éves.
A papné Nagyon hamar elmúlt, az a baj.
A pap Nonono! Feláll, tréfál. Még ezelőtt tíz évvel legalábbis harmincéves voltam! Ma sem vagyok nyolcvan!
A papné A pipához nem!
A pap No, de fiam, nézd az ősz szakállam! Illik ehhez... Le akar térdelni. De látod, köszvény van az inamban.
A papné Igen, a szívében! De a menyecskék körül ma is tud legyeskedni! Láttam ma is! Hogy ölelgette!
A pap Ugyan, csak pro forma!
A papné Tudom!
A pap Nahát! Átmegy balra, az íróasztalról felveszi a kendermagos skatulyát, és enni ad a fürjnek, háttal áll a papnénak.
A papné Eh, nem szeretem az ilyen beszédeket, elhatároztam a templomban a prédikáció alatt, hogy itthagyom. A papné feláll.
A pap visszafordul. Micsoda?
A papné Csak a kislányomat adjam férjhez, itt!
A pap Lelkem! Leteszi a skatulyát az íróasztalra, s odamegy az asszony mellé. Anyókám!
A papné Nem vagyok én anyókám! Nem vagyok én vénasszony, hogy már az uram is anyókámnak híjon. Hogy én ezzel a vén szakállassal éljek egyedül, ha már a gyerekünk se lesz itthon!...
A pap Fiam, úgy élünk, mint a pátriárkák!
A papné Nem akarok én bibliai Sára lenni!
A pap csintalanul, hamiskásan, súgva. De fiam, a bibliai Sáráról nem szabad kicsinylően beszélni, annak még százhúsz éves korában fia született!
A papné Menjen innen, vén orcátlan!
A pap Hajaj!...
A papné Ilyen sorsra jutni!
A pap Hajaj!... Ilyen sorsra!... Bizony szomorú sors.
A papné Szomorú. Leül a középső székre. Harminc év alatt nem tudta többre vinni, mint amivel gyermekfővel kezdte!
A pap De most már elég legyen, mert én állok a kerítés felől! Hát ki akadályozott meg! Ki tett tönkre! Ki ette meg a karrieremet!
A papné Tán én?
A pap A szerelem!... Hisz a boldogság akadályozott meg benne, hogy előre jussak!...
A papné Az ám!
A pap De sokat emlegeti azt az első esztendőt! Az az esztendő tett tönkre! Hát hogy lehet dolgozni annak, akinek a nyakán van egy szerelmes kis asszony! Egy macska, akivel nem lehet okosan beszélni!... Az íróasztalhoz megy, és felveszi a kendermagos skatulyát. Hát jól van, gondoltam, egy esztendőt rászánok a boldogságra...
A papné Nagy önzetlenség!
A pap Majd jövőre dolgozunk, akkor majd lesz már egy kis játék a háznál, az asszonyka majd elszórakozik vele, míg én nekidűlök a komoly munkának!... Szép kis játék jött! Mindjárt második télen tüdőgyulladása volt!
A papné Tán annak is én vagyok az oka?
A pap Jaj istenem, vissza se jó gondolni rá, arra a drága kis testecskére! Amilyen forró lázban feküdt!... Aztán jött a hasfájás, százféleképpen, a ricinus meg a köménymag, meg a sok tea, a sok virrasztás, ugrálás, orvosért szaladni, bábáért küldeni, rettegni... Mikor pedig annyira nőtt a kis játékszer, hogy már mégis nem kellett annyit félteni, akkorra itt volt a második!
A papné Tán annak is én vagyok az oka?
A pap Tessék elölről kezdeni a tortúrát, meg újra elölről kezdeni harmadszor, negyedszer, ötödször... S aztán a tömeges örömök, himlő, kanyaró, torokgyík, s a tetejében rájön az ember, hogy a kis macska, az nem is lesz soha nagy macska. Tessék. Dühösen lecsapja a skatulyát az asztalra, a kendermag kiszóródik, azután a könyvpolchoz megy a dohányos szitáért, a pipát előbb felvéve az íróasztalról. Még most harminc esztendő után is azzal áll elő, hogy már nem szeretem úgy!... Na, köszönöm! Még nem adtam elég bizonyságát!
A papné Csak hányjon a szememre mindent! Csak fogjon rám mindent! Én szegény, védtelen asszony vagyok, velem akármit tehet egy zsarnok! A pap lassan előrejön, egyik kezében a dohányos szita, másikban a pipa.
A pap Szép figura ez a zsarnok! A sárga szakállával! Egy kis falusi papnak nem telik arra a luxusra, hogy hófehér szakállt tartson!
A papné Egész életemben nem volt egy igazi ruhám.
A pap Kapadohányt szívok!... Leül az íróasztal mellé és tömni kezdi a pipát. A múltkor a főispán megkínált havannával. Gyújtson rá, tiszteletes úr!... Köszönöm, mondok, büdös az nekem!... Elővettem a zacskómat s rátöltöttem a kapadohányból. Az urak nevettek... Na! A kapadohánynak is megvan a maga filozófiája!... Ezért házasodjon meg egy ambiciózus, nagyreményű fiatalember! Hej, ha nekem akkor valaki szólott volna! Kitör, kiált. De nem volt annyi szív az apósomban, hogy megmondja te, ez vár rád!
V. jelenet
Voltak, a házasulandó fiatalember
A fiatalember megáll az ajtóban. A pap és a papné felállnak, a papné ismét várakozó pózban. Bocsánatot kérek... Engedelmet kérek, hogy újra megzavarom a kedves csendet... De nagyon fontos mondanivalóm van.
A pap Mi az?
A fiatalember Kérem szépen, én olyan nagyon-nagyon boldog voltam, mikor az elébb...
A pap Mit akar?
A fiatalember Meg akarom kérni a kezét a...
A pap Először feleljen a kérdésemre! Minek van jobb illata a havannának vagy a kapadohánynak?
A fiatalember nevet Hát természetes, hogy a havannának!
A pap Meneküljön, meneküljön innen! Menjen, amerre a szemével lát! Menjen, mert mindjárt megfogom a gallérját, és akaratán kívül teszem boldoggá! Hát nem látja, hogy veszekedünk!
A fiatalember Kérem, mi nem fogunk veszekedni!
A pap Alászolgája!
A fiatalember De mi nem fogunk veszekedni!
A pap Alászolgája! A fiatalember el.
VI. jelenet
A pap, a papné
A pap Én tegyek tönkre egy ilyen derék fiatalembert.
A papné feláll. Nahát, ilyen szamárságot még nem hallottam. A papné a kanapé sarkában levő kabátját, kendőjét gyorsan felszedi, azután középre megy, kikerülve a papot, aki egy tétova lépéssel a középső szék mögé került. És maga még azt hiszi magáról, hogy városi papnak született.
A pap Azt.
A papné Maga!... Még falusi papnak se jó, tudja!
A pap mogorván áll.
A papné De csak annyit mondok, hogyha még ma viszsza nem csinál mindent, reggel elköltözöm innen a lányommal. Indul az ajtó felé, visszajön. Ez nem elég! Ha le nem nyíratja a szakállát! Észrevesz a pap kabátján egy pecsétet, és azt megpiszkálja. Ha ki nem keféli a kabátját! Tudja, akkor nem lát többet! Kifelé menve. Szégyen, bizony, szégyen, hogy ilyen ura legyen egy olyan kisleánynak, amilyen én voltam, mikor hozzámentem! El.
VII. jelenet
A pap, később a tanító
A pap az íróasztalon a tenyerével sepergeti össze az imént kiszóródott kendermagot. Ez a szerelem, ez a szerelem! Fenevadat csinál a jámbor igavonóból, és jámbor igavonót a fenevadból.
A tanító jön, sírva, a szemét törülgeti, leül a középső székbe, zokog, nem bír szóhoz jutni soká.
A pap Hát magának mi baja?
A tanító Ott akar hagyni a feleségem.
A pap Mi a patvar! Magát is!
A tanító Negyven esztendei házasság után! Most mikor már végignyomorogtuk fél Magyarországot. Laktunk ötven faluban, neveltünk tíz gyereket. És mikor már megkaptam az államsegélyt!
A pap Ejnye, tanító úr! És mi az oka?
A tanító Az az áldott jó asszony! A pap a sifonhoz megy, leveszi a kefét és kezdi a kabátját kefélni. Az a csendes, jó asszony, akivel sohase veszekedtünk, aki mindig hallgatott, egy szót se szólott, ha már megint hurcolkodni kellett. Feláll. Szegény, áldott feleségem sose panaszkodott, tűrt, dolgozott, sírt, szoptatott, koplalt, mint egy magyar tanítónénak kell...
A pap lassan kefélközik Látja, tanító úr, mi, öregedő emberek elhagyjuk magunkat, az a baj. Látja, rajtam alig van egy-két pecsét, már zsörtöl a feleségem! Odaadja a tanítónak a kefét. Keféljen csak le hátulról.
A tanító keféli, s a szemét törülgeti. Jaj, tiszteletes uram, mért tetszett ma olyat prédikálni.
A pap Mi az ördög! Ne bosszantsanak már azzal a prédikációval! Legalább tízezer prédikációt mondtam életemben, senki sem emlékezett rá többet, ahogy a templomból kijött. Evvel meg mindenkinek baja van! Kiveszi a kefét a tanító kezéből, s megmutatja, hogy kell erősen kefélni, aztán visszaadja. Hát mi az!
A tanító igen erősen keféli, s pecsétet kapar a melléről. Olyat tanítani, hogy a legboldogabb házasság is tele van boldogtalansággal. A kefével nagyon türelmetlenül. Mért tetszik az életből venni a prédikációt!
A pap Affene vette! A szín elején a jobb falig megy s onnan vissza középre. Egy német beszédet olvastam, az tetszett meg!
A tanító Német!... Hát ez a negyvennyolc!... Most mán mit csinálok a feleségemmel, ha emiatt itt hagy!?
A pap Én nem értem, mit beszél az az asszony. Hisz ez egész új gérokk. Még alig tíz esztendeje csináltattam.
A tanító a kefére borul. Itt hagy a feleségem!
A pap feláll, odamegy a belső ablakhoz, a tükörbe néz, és a szakállát simogatja, azután komoran megszólal Mondja, tanító úr, tud maga borotválni?
A tanító Tanító vagyok, kérem alássan!
A pap Jó, jó, de tud borotválni?
A tanító Könyörgöm, egy magyar tanítónak mindent kell tudni!
A pap előre jön Nahát borotváljon meg.
A tanító Igenis... borotvát kérnék szépen, meg szappant, vizet, borotvát...
A pap Van nekem egy borotvám, de az csak olyan tyúkszemvágó kés... Kivesz az íróasztalfiókból egy beretvát és egy ollót; a beretvát leteszi az asztal sarkára, azután odalép az ollóval a belső ablak kilincsén lógó tükörhöz, és lenyírja a szakállát, azt megcsókolja, és zsebre teszi.
A tanító. Nem baj, kérem szépen, ha tyúkszemvágó kés is, de ha itt hagy a feleségem! Leoldja a nadrágszíját, a szélső ablak sarkára akasztja, és elkezdi rajta fenni a beretvát. A pap ez alatt a szakállát nyírja.
A pap Ugyan. Leteszi az ollót az íróasztalra, s előtte a széket megfordítja, úgy, hogy az az íróasztalnak háttal álljon, a
közönségnek pedig oldalt, aztán a lámpát átviszi az íróasztalra, ekkor lép be a tanítóné. Nem kell olyan kishitűnek lenni. Kap maga asszonyt, minden ujjára tizet.
A tanító szörnyű félszegen Az igaz. Feni a borotvát a saját leoldott nadrágszíján.
VIII. jelenet
Voltak, a tanítóné
A tanítóné jön Jó estét kívánok, tiszteletes uramnak.
A tanító Mán jön búcsúzni.
A pap Jó estét, tanítóné asszony. Isten hozta.
A tanítóné meghajlik. A pap helyet mutat neki, leül a középső székre.
A pap Na, hogy vannak.
A tanítóné Jól.
A tanító Hát hozzál vizet! Készíts a lavórba!
A tanítóné frissen felugrik. Igenis. El az oldalajtón.
A tanító Tetszik látni, hogy itt akar hagyni?
A pap Dehogy hagyja. Leül a középre tett székre. A tanító mögötte áll. Bízza csak rám. Ebharapást kutyaszőrrel kell gyógyítani. Majd prédikálok neki egy másikat.
A tanítóné visszajön egy lavór vízzel. Egyik kezében lavórt, másikban szappant és egy karján átvetett törülközőt hoz. A pap elveszi a törülközőt, begyűri a gallérjába; a tanító habot ver; a tanítóné két kézzel tartja a lavórt, szemben állva a pappal.
A tanító Tartsd ide. A tanítóné odatartja a lavórt. A tanító szappanoz.
A pap Volt-e ma a templomban, tanítóné asszony?
A tanítóné Igenis, voltam, tiszteletes úr.
A pap Na, hát el tudná-e mondani a prédikációt?
A tanítóné Az utolsó betűig.
A pap rákiált Mondja el!
A tanítóné megijed, hallgat.
A pap Na, látja, egy szót sem tud belőle, hát akkor mi köze hozzá. Prédikáció! Hisz az csak arra való, hogy a pap életét megkeserítsék vele. Mert hiába, jó volna ez a fene paposkodás, csak a vasárnapi prédikációt is a rektor tartaná. Nevet. Több dógunk úgysincs. Megszakítja a borotválkozást. Hát mi baja magának?
A tanítóné Jaj, édes tiszteletes uram, de nagy az én bánatom! Jaj, de fáj az én szívem! Sírva fakad, s hogy a szemét törülhesse, a lavórt a pap kezébe nyomja. Hogy az én uram így megváltozott! Nem az már, aki volt! Azelőtt minden esztendőben költöztünk! Itt meg már három esztendeje heverünk, és még most sem akar tovább menni!
A tanító szappanos kézzel maga felé fordítja a pap arcát Látja, tiszteletes uram! A borotválkozást igen mulatságosan végzik. A tanítóné többször szólni akar, de leintik.
A tanítóné Hát én nem bánom! Tudom én úgyis, honnan fúj a szél! Nagyon megszerette a falut a tanító úr! De aki angyala van, nem azért mostam negyven esztendeig az uramra, hogy most elcsavarják a fejét. A tanító elszédül, és leül a könyvtár előtti ládára. A tanítóné a lavórral gesztál a pap és az ura felé. Könnyű belebotlani egy ilyen szép, tiszta öreg emberbe. De ha én elhagyom, majd meglátom, akkor is utánaszalad-e a bótoskisasszony! A tanító lefordul a ládáról a földre.
A pap Mi a tatár! Tanító úr!
A tanítóné Mert bótoskisasszony után szalad mán. Elmehetek én mán! El is megyek én mán... Alászolgája! Indul a lavórral.
A pap félig borotváltan feláll Hozza vissza azt a lavórt! A tanítóné visszajön. Maga meg jöjjön borotválni!
A tanító előkászmálódik Bizony isten, tiszteletes úr, még eddig egyszer sem csaltam meg a feleségemet!... Legyint. Már ezután nem is fogom.
A pap Na, tanítóné asszony!
A tanítóné Nem bizony, mert tetszik tudni, mindig viszem ám tovább egy faluval, mikor mán az következik! Osztán ma is, hogy elhallgattam a prédikációt. Sír.
A pap Ó, ezek a szerencsétlen asszonyok! Akik hallják az egyszerű igéket, és mindjárt kifordítják, elfordítják! Felfordítják és Kukliné prédikációt csinálnak a szentegyházi beszédből. Milyen szerencse, hogy az egyszerű nép gyermeke nem úgy veszi az igét, hanem szószerint, betűszerint, ahogy kapja! És bizonyára ott is, ahol a viszálykodás tüze elharapódzott, az isteni ige zápora ott is eloltja a tüzet!...
IX. jelenet
Voltak, a juhász
A juhász jön nagy juhászbundában, kampós bottal, megáll, haragosan szembenéz a pappal. Na... Kend a pap?
A pap szelíden leül. A tanító újra beretválni kezdi a papot, eltakarva őt a közönség elől. Én vónék, fiam.
A juhász Nahát akkor... rúgja szét az úr a katétráját! Mit prédikál belőle olyanokat, hogy mikor már a Jóistennek, meg
ennek a jó kampós botomnak a segítségével mán éppen elvertem magamtól a feleségemet, oszt mikor mán éppen otthagyott, hogy örökre otthagyott, hát visszajön a nyakamra!
A pap Na, hálistennek!
A juhász Mit hálistenez nekem? Mit prédikál olyanokat?
A pap Hát mit hallottál tőlem?
A juhász Én ugyan semmit! Mer én nem járok olyan helyre. Templomba. Jó nekem a kocsma is. De a feleségem betévedt oda, dűljön össze az a vályog gránárium!... Az az én bajom...
A pap Hát, fiam, csak mondd el sorba. Ráérünk, ugye, tanítóné asszony? Megtörülközik.
A tanítóné Igenis, tiszteletes úr.
A juhász megzavarodva Hát, uram, úgy vót a, hogy mikor én az Ágnit elvettem, mert bacsu vagyok én, juhász, hát asszony kell nekem, aki mosson rám, meg a juhhoz is értsen, a tejhez... hát ki ért ahho jobban, mint az Ágni, hisz a vót a gazdám felesége is... hát rám maradt a nyájjal... De mán nagyon megvénült! Osztán a nyelve nem akar vénülni, de még egyre élesebb. Pedig ha koplal is az ember, könnyebb eltűrni az étlenséget, mint az örökös civakodást, mert olyan ember vagyok én, hogy a békességet szeretem én, inkább egy hétig nem eszek, mint egy órát veszekedjek. A pap feláll, a lavórban megmossa az arcát, azután a belső ablaknál, a tükör előtt, rendbe hozza az arcát. A tanító és a felesége az oldalajtónál vannak. A tanító a kezét törüli. Húszesztendős házas vagyok én. Sokat bevettem köszönettel, hanem az én Ágnim aztat a héttűrő szentet is kihozná a békességes tűrésből, ha egyszer megereszti a kereplőt. Hej, uram, igaz pápista vagyok én, ha a feleségem csak kálomista is. Ficamodott vón ki a bokája a bábájának, mikor az úr templomába vitte keresztelni!
A pap ünnepélyes arccal lép elő, majd megáll az íróasztal és a szék között. Mit beszélsz ilyen sok bolondot, édes fiam! Nem értek én ebből egy igét sem! Mi baj, no, mondd el.
A juhász Mondja el... A tanítóné el a lavórral az oldalajtón. Az a szent nepomukos jóisten, az tán el tudja mondani, amennyit az én feleségem kárál egy álló nap.
X. jelenet
Voltak, a juhászné
A juhászné jön, szörnyen felöltözve. Szerencsés jó estét kívánok mind közönségesen, erőt, egészséget!
A juhász Ehun e. Mán utánam jött.
A juhászné Ó, te ember, hát itt vagy te! Sz utánad jöttem!... Ó, tiszteletes uram, há tette azt a szép sárga szakállát! Jaj, de szépet tetszett prédikálni mámma! Attul mentem vissza ehhe a rossz emberhe.
A juhász Hát mit mondtam én!... Ej be igaz, hogy nem is hall mái napság jót az ember, csak ha a kocsmába sem!
A pap Ott mit hallottál? Átmegy jobbra, és leül az első székbe. A juhász baloldalt előre jön, a juhászné középen áll. A tanító
a belső székre leül.
A juhász Csupa jót. Azt mondták a népek, hogyha nem szeretem a feleségemet, verjem el magamtól.
A juhászné Hát a kocsmába uszítottak ellenem? Te rongyos, te kódus, akit a sárból szedtelek fel, koszbúl vakartalak ki, úgy neveltelek fel, kimosdattalak, kiőtöztettelek, urammá tettelek, pap elibe mentem veled, osztán te mán kocsmai beszédekre akarsz megutálni? Én meg azt gondoltam, magátúl teszi a jó lélek. Hogy a szívire esett, hogy mán nem vagyok éppen tizenhat esztendős, azér áll a girincibe a hideg, ha meglát. Hát a kocsmások uszítottak rám!... Ó, édes egy jó tiszteletes uram, áldom az eszit, amit ma beszélt a templomba. Jaj de jó, hogy visszamentem, mer mán éppen szekeret akartam fogadni, hogy elvigyem a kis himihumimat világgá... mert bottal vert. Csak az a kampós tudja, mi vót miköztünk. Jaj, de mikor megértettem, hogy a legbódogabb házasság is tele van bajjal, mindjárt erre az én életemre gondoltam, hogy be igaz. Hogy az a jóisten ő szent felsége azt parancsolja, hogy senki az urát el ne hagyja, hát elgondoltam, hogy én istenem, milyen nagy vétket akartam... Ó, be megértettem minden szavát, egyetlen egy tiszteletes uram.
A juhász Annyit se tud az úr, hogy gyiákul csinálná el a miskulanciáját, mint a mi papunk. Oda bizony elereszteném a feleségemet, hogy a jóisten változtassa meg a hitit, mire észrevenné. A pap feláll.
A juhászné A, lelkem, mind semmi beszéd e. Majd elhagyja, ha megunja!... Hiszen azok a kocsmások uszították ellenem. Jaj, csakhogy tudom, hogy nem a szíve hajlandósága fordult el tőlem, csak a kocsmások mesélték teli a fejit. No, de nem is eresztelek többet közéjük. Otthon leszel nekem. A kötőm mellett, ha a fene megesz is, míg csak meg nem békülsz.
A pap Hálistennek, akkor jól van!
A juhász A gyehennába van jól!... Most, télvíz idején!... Nyáron még csak-csak, mer akkor úgyis a karámba hálok!... Hogy mer az úr belekottyanni az én feleségembe?
A pap De fiam!
A juhász Semmi fiam, egy ilyen más boldogsága ellen áskálódó bűnös léleknek. Köszönje az úr, hogy csendes ember vagyok. Ammér ellenem állott. Pap dóga ez? Hova menjek én mán, ha még a pap is ellenem esküdött? Nem szégyelli az úr az istentűl? Ki meri mondani, hogy kend a pap!... Elindul, a juhászné utána. Eridj! A jó isten tegyen aszalóba!
A juhászné Nem baj, lelkem, majd elhagyja, ha megunja, majd kifújja magát. Majd kifújja magát csak hadd menjen. Nem bánom mán, mióta tudom, hogy nem szíviből jön az utálat, csak kocsmabeszédből. Na, isten áldja meg, tiszteletes egy jó uram kezet fog vele és nem ereszti el, amér olyan jól tetszett prédikálni! Hej, aztat érdemes volt elprédikálni, mert milyen egy bárányt küldök én azér, pedig párosat! hogy engem így visszapárolt ehhez a rossz uramhoz. Mer ne tessen ám úgy vélni, hogy rossz ember a, mer jó ember a, mer nincs még egy olyan a tanyán. Nem iszós, nem préda, megeszi a harmadnapos paszulylevest is. Micsoda egy ember a! A pap feláll és a falhoz szorul, a juhászné leül a helyére. Csak felgondolni is, hogy más ember tiszta szivibűl veri a feleségét, de ezt a kocsmába kell felbizgatni, hogy eccer-eccer elővegye a botot! Jól ismerem, magam nevelése! Tejen hízlaltam magamnak, mint a szopós malacot! Mert hát ebbe a mai világba muszáj a szegény asszonynak gondolni magára, mer semmit se kapunk ingyen. Olyan világot élünk, tiszteletes uram, hogy a szegény asszonycseléd még urat se kap, ha maga nem nevel magának, igaz-e, tanítóné asszony! Hát én ugyan még a szegény első uram életében – az isten nyugtassa haló porában is –, arra se mondhatok semmit, mer az is jó ember vót, hallgatós, mer az a fő, hogy nekem ne karattyoljon vissza, mer akkor mingyán megharagszok, hát mondok, még az első uram idejébe felfogtam ezen a kis bojtáron, mintha csak tudtam vón, mire kell még nekem...
A pap megrázza a kezét No, csak most már becsülje meg. Belép a tanítóné, s középre jön, túl áll meg a juhásznén.
A juhászné Kalickába teszem, tiszteletes uram. Minden szónál megrázza a kezét. Kalickába, mint a tengejicét. Csakhogy mégeccer visszakaptam. Dehogy eresztem ki többet a kezemből. Mer drága a férjnek való, ugye, tanítóné asszony. Ha mi
kieresztjük ezt az egy girhes magunkét, nem tom, hol kapjuk párját mégeccer... Nem tudom én, hogy fordult a világ, ezelőtt csak negyven esztendővel is úgy ugráltak körülöttünk a legényecskék, mint a békák, igaz-e! De most úgy se vakkant ránk a férfi, mint a harapós kutya! Ugye ténsasszony, de még messze elkerül, hogy mi meg ne harapjuk tán őket, ugye, téns sszony! A tanítóné meg van botránkozva. No, küldök magának is egy kondér zsendicét. Kezet fog vele. Azon kén tartani a rektor uramat, tudom, hogy felhízna, csak úgy csepegne róla a háj!... Kezet fog a tanítóval is. No, istennek áldását kívánom mindnyájukra, áldja meg az én jó istenem tiszteletes uramat, tiszteletes asszonyomat, meg a tiszteletes kisasszonyomat, nem megy még firhe?... Igen? A, be jól jár vele valami istenadta!
A pap No, isten áldja. Jó lesz sietni, mert az ura azóta otthon van.
A juhászné Ó, megvár az engem a faluszélin, mer tudja, nem kap vacsorát, ha meg nem vár ebbe a setétbe. Isten áldja mindnyájukat mind közönségesen. Borzasztó nagy gombolózás, kendőkötözés, tüszkölés után. Jaj, tiszteletes uram, be szépet tetszett ma prédikálni! Leül.
A pap Uram bocsásd meg a bűnömet! Menjen már, menjen. Hirtelen kifelé tuszkolják, a juhászné el.
XI. jelenet
Voltak, a papné, a leánya, a fiatalember
A papné meglátja az urát, s boldogan csapja össze a kezét. Drágám. Hozzásiet, és meghatottan megsimogatja az állát, aztán megcsókolja. Nézzetek ide, hát van szebb ember a világon!... És egy pecsét sincs a kabátján!
A kisasszony Apuka, jaj, ez a szép apuka! A nyakába simul, s a fülébe súg. A mama odaígért.
A pap Ájnye, az a mama!...
A fiatalember bátran kilép, és a kisasszonyt kézen fogva, meghajlik a pap előtt. Engedelmet kérek!
A pap prédikálva. És mi, akik a házasélet tapasztalatait átéltük, nem kell-e hogy megilletődéssel lássuk, hogy a mai fiatalok éppen olyan rajongó lelkesedéssel kötnek frígyet, mint mi tettük!...
A fiatalember Még nagyobbal, kérem, kedves apa! Ha szabad ... mert lányt úgy nem szerettek soha, mint én az én édes kis menyasszonyomat.
A kisasszony engedi, hogy gyöngéden megölelje a fiatalember. Mert olyan férfi nem volt soha a földön, mint maga!
A papné Hát apád, fiam?
A kisasszony Na igen! Csak az egyetlen apa!
A pap mosolyogva Csak mi ketten! Kezet fog a vejével.
A tanító előáll A kisasszony és a fiatalember közé lép. Kérem szépen, igazán szívből gratulálok az új házassághoz, amely, kívánom, olyan boldog legyen, mint... De kérem szépen, én elmegyek a faluból. A tanítóné előáll, és figyelni kezd, egyre boldogabb arccal. Kérem szépen, el kell innen már menni. Legalább meglátja a feleségem, hogy ilyen helyről is elmegyek
őérte, ahol én is meg vagyok elégedve a faluval és a falu is velem...
A tanítóné Tata! Megyünk!
A tanító boldogan Megyünk.
A tanítóné Hát van ilyen férj még egy a világon?
A pap A boldog házasságok az égben köttetnek. És ha egyszer rajtunk a pecsét, hogy boldogok vagyunk, akkor boldogok is vagyunk, örökkön-örökké ámen!
Függöny
