Polgárőr
2016. Agusztus
m XXI. évf. 8. szá
Magazin
„Zárkózzunk fel a kormány migrációs politikájához!” cikk a 6. oldalon
Ifjú Polgárőr lovasok tábora cikk a 20 . oldalon
facebook.com/OPSZ
www.opsz.hu
Megemlékezés és emléktorna A hősi halált halt rendőrre emlékeztek
A Keleti Pályaudvarnál 2010. július 23.-án egy rendőri intézkedés elől menekülő BMW típusú személygépkocsit tartóztattak fel a rendőrök . A sofőrt R adovic Dusán r. zászlós akarta intézkedés alá vonni , ám amikor a kocsi mögé ért, a sofőr hirtelen hátramenetbe kap csolt, s elütötte a 30 éves rendőrt, aki a helyszínen életét vesztette. A szolgálatteljesítés során hősi halált halt rendőr főhadnagyra az idén hetedik alkalommal tartottak megemlékezést és emléktornát egykori kollégái és barátai július 23.-án. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányságán az emlékére állított kopjafa előtt Budapest rendőrfőkapitánya, Bucsek Gábor r. vezérőrnagy mondott emlékező szavakat, majd a résztvevők koszorút helyeztek el annak talapzatánál. Az esemény a rendvédelmi dolgozóknak a mindennapi munka terén is meglévő összetartását és együttműködését szimbolizálta, összefogást egy közös célért. A megemlékezést követően a Zuglói Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltó Egyesület szervezésében a Varga Zoltán Sporttelepen rendezték meg 26, a kerületi- és vidéki kapitányságok, a társszervek és magán cégek csapata részvételével a VII. Radovic Dusán Emléktornát. Az induló csapatok a nevezési díj megfizetésével támogatták az elhunyt rendőr családját. A kispályás labdarúgó tornára kilátogatókat a sportolás mellett számos családi program várta, s a támogatóknak köszönhetően bőséges ellátásban is részesültek. A labdarúgó tornát, s ezzel a Vándorserleget idén a Siller csapata nyerte, megelőzve az EFES és az Óbudai Légió csapatait. Az emléktorna Budapest Főváros XIV. kerület, Zugló Önkormányzata, számos vállalkozás és magánszemély támogatásának köszönhetően valósult meg. Gyügyei Lilian
TARTALOM „Zárkózzunk fel a kormány migrációs politikájához!” . . . . . . . . . 4. oldal Markos György 70 éves. . . . . . . . . . . 6. oldal
Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7. oldal Rendőrök, polgárőrök a Balatonnál . . 9. oldal Megyei polgárőr napok . . . . . . . . . 10. oldal Rendszeres kerékpáros szolgálat . . . . 13. oldal Polgárőr irodát avattak . . . . . . . . . . 13. oldal Családi napon . . . . . . . . . . . . . . . 14. oldal Az Ifjú Polgárôr tábor kulcsa: Kulcs . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15. oldal Támogatjuk a Polgárőrség munkáját . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18. oldal
Polgárőr Magazin
Az Országos Polgárőr Szövetség havonta megjelenő folyóirata Felelős kiadó: Dr. Túrós András az OPSZ elnöke Szerkesztőség: 1077 Budapest, Király u. 71. Telefon: 441-1827, Fax: 441-1821 • Honlap: http/www.opsz.hu Főszerkesztő: Tóth Zoltán • E-mail:
[email protected] • ISSN: 1418-5369 Tervezőszerkesztő: György Melinda Címlapfotók és fotós: Sebestyén Jenő Megrendelhető levélben az Országos Polgárőr Szövetség címén (1077. Budapest. Király u. 71.) illetve emailban a
[email protected] címen. Nyomda: Adyvgrafika 1106 Budapest Fátyolka utca 2. Tóth Katalin ügyvezető igazgató, Telefon: 0620-410-4371, E-mail:
[email protected]
TÁmogatóink
Rendőrök is segédkeztek a képzésben . . . . . . . . . . . . . . . . 20. oldal Az időjárás szervezetre gyakorolt hatása . . . . . . . . . . . . . . 22. oldal Campus Fesztivál Debrecenben . . . . 24. oldal Megyei hírek . . . . . . . . . . . . . . . . 25. oldal Segítik egymás munkáját . . . . . . . . 34. oldal Hajóátadás Ásványrárón . . . . . . . . . 34. oldal A polgárőrök segítségével . . . . . . . . 35. oldal Vendégmunkás áradat . . . . . . . . . . 35. oldal
Rólunk Interjú
4
„Zárkózzunk fel a kormány migrációs politikájához!” Ecsegfalván ünnepeltek a békési polgárőrök A Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége az Ecsegfalvai Polgárőr Egyesülettel és Ecsegfalva Község Önkormányzatával közösen július 23.-án a Pulyka-téren rendezte meg a XVI. Békés megyei Polgárőr Napot. A rekkenő hóság ellenére a megye 57 polgárőr egyesületének mintegy ezer önkéntes bűnmegelőzője és családtagja regisztrált a polgárőrök e jeles ünnepére. Amelyen a megjelenteket Kovács Mária, a település polgármestere köszöntötte, s kívánta azt: érezzék jól magukat, s kellemes emlékekkel távozzanak Ecsegfalváról.
Polgárőr Magazin
Ünnepi beszédében dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke elismerően szólt arról: Békés stabil polgárőr
állománnyal rendelkezik, 73 egyesületükben mintegy 2800 önkéntes tevékenykedik igen eredményesen. Ezt mi sem bizonyítja jobban: míg 2014-ben átlagosan 90 körüli volt egy polgárőr járőrszolgálatban eltöltött óraszáma, egy évvel később ez csaknem megkétszereződött, 158 órát teljesítettek az önkéntes bűnmegelőzők. Akik a Rendőrséggel való kiváló együttműködés eredményeként eredményesen szolgálják a közrendet, a közbiztonságot. Elmondta azt is: „szívem csücske Békés megye, nem véletlen, hogy idén már második alkalommal vagyok jelen a polgárőrök jeles eseményén, Mert itt kiváló megyei vezetés, vezető van, s az önkéntes bűnmegelőzők is remekül teljesítenek.” A továbbiakban felhívta a figyelmet arra: az elkövetkező időszakban ismét nagy feladat vár a polgárőrökre is az újabb migrációs hullám kezelésében. „Zárkózzunk fel a kormány migrációs politikájához!” – hangoztatta, s arra figyelmeztetett, hogy augusztus 1.-jétől a déli határmentén dolgozó polgárőrökre vár jelentős többlet feladat, aminek kezeléséhez szeptember 1.-jétől vendég polgárőröket is várnak. – Tudom – emelte ki az OPSZ elnöke – hogy a békésiek elsőként jelentkeztek erre a szolgálatra, s a Fejér megyeiekkel közösen készülnek arra, hogy Mórahalom, Ásotthalom és Röszke térségében tehermentesítsék az ottani önkéntes bűnmegelőzőket. Köszönet érte azoknak, akik vállalkoznak erre a feladatra. S köszönet minden Békés megyei polgárőrnek azért, hogy az elmúlt évben igen eredményesen dolgoztak!
A továbbiakban a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok köszöntőjében azt hangsúlyozta: a rendőrök és polgárőrök közös járőrszolgálatban eltöltött óráinak száma tavaly 20 ezer órával növekedett, emellett a polgárőrök saját tevékenységük megszervezésében is igen aktívak voltak. Kiemelte: a lakossággal való kapcsolattartásban,
az információ áramlásban is nagy jelentősége van a polgárőrök közreműködésének.
A rendezvényen jelen volt Gajda Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatal vezetője, kormánymegbízott is, aki elismerően szólt a polgárőrök munkájáról, a közbiztonság fenntartásában való tevékeny szerepükről is. Végül Tóth Tibor tű. dandártábornok, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője köszönte meg a polgárőrök hatékony és eredményes együttműködését szervezetükkel. Az ünnepség elismerések átadásával folytatódott. A Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozatát kapta meg Kovács Mára, Ecsegfalva polgármestere, Sárosi Mátyás, a Sarkadi Veress Ferenc Polgárőr Egyesület alapító tagja és Cseke János, a Gyulai Bűnmegelőzési PE elnöke. E kitüntetés Ezüst fokozatát vehette át Benkő László, a Nagyszénási PE elnöke, Haraszti Mihály, a Telekgerendási PE elnöke és Tímár József, a Kötegyán PE elnöke. A Bronz fokozatot adták át Balázs Imrénének, a Kunágota PE tagjának és ifj. Bugyinszki Tamásnak, a Békéscsaba Város PE tagjának.
5
Rólunk Interjú
A protokolláris rendezvényt követően dr. Túrós András, az OPSZ elnöke Gyarmati Sándor megyei elnök társaságában több egyesület sátrát kereste fel, érdeklődve a polgárőrök örömeiről, gondjairól. A sportversenyek mellett az érdeklődők megtekinthették a rendvédelmi szervek bemutatóit, bűn- és baleset-megelőzési totót tölthettek ki – a jobbak ajándékot is kaptak – volt véradás, s persze a legkisebbekre is gondoltak, számukra arcfestéstől játékos programokig széles volt a szórakoztató lehetőségek sora.
Intézkedési terv készült A határterületek polgárőr egyesületeinek megerősítésére és egész
Európát
veszélyezteti a több hullámban
újra és újra felerősödő migráció és az erőszakos, gazdasági jellegű népvándorlás.
Magyarország
államhatárának őrzés-védelme
európai összehasonlításban is kiemelkedően jó.
Honvédség
A Rendőrség
és a
megfelelő erőkkel és technikai eszközökkel védi az or-
szághatárt.
Dr. Pintér Sándor belügyminiszter felkérése alapján a határjeltől számított 8 km-es sávon belül lévő települések polgárőr egyesületei közvetlenül és koordináltan vesznek részt az országhatár védelmében. Ugyanakkor a mélységi területeken működő polgárőr egyesületek szolgálatuk során fordítsanak kiemelt figyelmet azon személyekre, akik láthatóan nem törvényesen tartózkodnak az adott területeken – emeli ki az az Intézkedési terv, amely a Csongrád és Bács-Kiskun megyékben, a mélységi határterületeken tevékenykedő polgárőr egyesületek megerősítésére szolgál. A továbbiakban a szolgálatos polgárőrök feladatait részletezi az Intézkedési terv, miszerint ha nincs lehetőség rendőrrel közös szolgálat ellátására, úgy a migrációval érintett területeken két vagy több polgárőr együtt lásson el szolgálatot. Tekintettel az illegális migráns személy/ek/
Polgárőr Magazin
Magyarországot
magatartásában rejlő veszélyekre és létszámuk nagyságára, vis�szatartásuk kiemelt kockázatot rejt magában. Ezért is körültekintően járjanak el az önkéntes bűnmegelőzők, meg kell előzniük, hogy megtámadják őket. A tevékenység megkezdése előtt mérlegelni kell, hogy a körülmények alkalmasak-e a visszatartás /feltartóztatás/ végrehajtásához. Ez csak az arányosság elvének betartásával alkalmazható, nem okozhat aránytalan sérelmet az érintettek részére. Az esetleges fizikai erő alkalmazása nem fajulhat bántalmazássá, nem okozhat sérülést, dologi kárt. Az illegális migrációval érintett mélységi területeken a polgárőrök elsősorban a figyelőszolgálatra koncentráljanak. A feltehetően illegális migráns személyek észlelése esetén haladéktalanul adjanak jelzést a Rendőrség /határrendészeti kirendeltség/ ügyeletére, vagy a szegedi Központi Műveleti Operatív Törzshöz, illetve – szükség esetén – a területileg illetékes körzeti megbízotthoz. Az Intézkedési terv két szakaszra bontja a polgárőri tevékenységet. Az I. ütem augusztus 1-től augusztus 31-ig szól. Ebben az időszakban a határ menti polgárőr egyesületek saját létszámuk lehetőségei szerint folyamatos polgárőri szolgálatot adjanak működési területükön. A szomszédos települések és a megye egyéb egyesületei vezényeljenek – önkéntes alapon – napi
Rólunk Interjú
6
utazó-vonuló polgárőr szolgálatot a határ mentiek megsegítésére. Csongrádban elsősorban Ásotthalom, Mórahalom és Röszke, Bács-Kiskunban Bácsbokod, Bácsalmás és Kelebia térségébe. A II. ütemben – szeptember 1. és szeptember 30. között a mélységi területeken működő megyei polgárőr szövetségek önkéntes jelentkezés alapján vendég polgárőr szolgálatot adhatnak Bács-Kiskun megyében Bácsalmás, Csongrád megyében Mórahalom központtal, az ott működő polgárőr egyesületek megerősítésére. A vendég polgárőrök elsősorban a települések bel- és külterületein látnak el nappali és éjszakai szolgálatot. A migrációs speciális polgárőr szolgálatok szervezéséért, összehangolásáért, koordinálásáért Batiz István, a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke a felelős /telefonszáma: +36-30-621-0017/. Az eddigi jelentkezés alapján az első időszakban Békés, Fejér és Jász-NagykunSzolnok megye polgárőrei érkeznek vendégként a határ menti településekre.
Markos György 70 éves Polgárőrök, barátok köszöntötték születésnapján
Polgárőr Magazin
Bensőséges ünnepség keretében – az O rszágos Polgárőr Szövetség tisztségviselői értekezletét követően – köszöntötték a jelen voltak és a meghívottak Markos Györgyöt, a neves humoristát, az OPSZ külkapcsolati elnökhelyettesét július 21.- én 70. születésnapja alkalmából . A művész életútját, színész, humorista, parodista életpályáját – amelyet 1991-ben Karinthy gyűrűvel ismertek el – dr. Túrós András, az OPSZ elnöke ismertette. Aki szólt a közbiztonság iránti elkötelezettségéről, amit a rendszerváltás időszakában mutatott meg, amikor az alapítók egyikeként lett tagja az önvédelmi szervezetnek – amely később alakult Polgárőrséggé – elsők között Budapesten. Művész létére egyike az önkéntes civil mozgalom élharcosainak. Az elismerő szavak után adta át az ünnepeltnek az OPSZ ajándékát, illetve Papp Károly r. altábornagy nevében az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének elismerését, egy
dísztőrt. Dr. Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója dr. Pintér Sándor belügyminiszter és dr. Hatala József, az NBT elnöke nevében a tárcavezető tárgyjutalmát nyújtotta át. Köszöntötte a születésnapost dr. Károlyi László, a Magyar Posta Zrt. biztonsági főigazgatója, Szécsi György, a Magyar Biztonságvédelmi Egyesület elnöke, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség tagsága képviseletében Csóra György elnök és dr. Korondán Katalin, az OPSZ igazgatási elnökhelyettese is. Az ünnepelt meghatott szavakkal mondott köszönetet az elismerésekért, ajándékokért. Végül „érintettség okán” lépett a mikrofonhoz a jó barát, Nádas György, aki szokott, humoros módján köszöntötte a születésnapost. T. Z. Fotó: Sebestyén Jenő
Szegeden így csinálják
ismeretes, a városi bűnmegelőzés hatékonyságának növelése
Országos Polgárőr Szövetség és az Országos Rendőrfőkapitányság – a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és az Aegon Magyarország Biztosító Zrt. támogatásával – meghirdette a Nagyvárosi Bűnmegelőzési Programot. Lapunkban már beszámoltunk róla, hogy Baranyában megkezdődött e program végrehajtása, ezúttal a Csongrád és Bács-Kiskun megyei programindítókról adunk tájékoztatást. érdekében az
A Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének Elnöksége megtárgyalta e program rájuk vonatkozó részét, s úgy határoztak: a megyeszékhelyen eg yüt tműkö d ési megállapodást kötnek a Szegedi Rendőrkapitánysággal a város közbiztonságáért érzett felelősségüket átérezve. Ezen együttműködés fő célkitűzéseként azt határozták meg: a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelése érdekében – egyben Szeged közbiztonsága, közrendje és közlekedésbiztonsága javítása céljából – a polgárőröket fokozottabban bevonja a Rendőrség a közterület rendjének fenntartásába, különös tekintettel a bűnmegelőzési, baleset-megelőzési, vagyonvédelmi, gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokba. Az együttműködési megállapodás – amelyet dr. Zélity László r. ezredes kapitányságvezető és Batiz István megyei polgárőr elnök látott el kézjegyével – kitér arra is: a programban részt vevő szegedi polgárőr egyesületek vállalják, hogy nem csökken a településrészükön a szolgálatteljesítések száma és ideje. Ehhez az önként jelentkező egyesületi tagokból elegendő polgárőri létszámot biztosítanak. A programot egyben szervesen beépítik a Szegedi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési stratégiájába is. Részletesen szól az együttműködési megállapodás a közterületek rendjének fenntartásával kapcsolatos feladatokról, abban a polgárőri részvételről, az idegenforgalmi idényben történő kiemelt tennivalókról, s a téli időszakban az ORFK erre vonatkozó utasításának – A közterületeken élő hajléktalan személyeket a téli időjárás következtében fenyegető veszélyhelyzetek megelőzésével kapcsolatos rendőri feladatok – végrehajtásában. Külön fejezet taglalja a rendezvények helyszínének biztosításában való polgárőri közreműködést, a
baleset-megelőzési, a bűnmegelőzési, az áldozatvédelmi és a közlekedésbiztonsági tevékenység támogatásában való közreműködést. A végrehajtást időről időre felülvizsgálják, s összegzik a tapasztalatokat. Amennyiben szükséges, úgy a résztvevő felek gondoskodnak a szükséges módosításokról annak érdekében, hogy a projekt végrehajtása az együttműködési megállapodásnak megfelelően működjön.
Bács-Kiskunban Kecskeméten és Baján is beindították A Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szövetség elnökségi ülésén arról született döntés: a megyeszékhely Kecskemét mellett Baja is részese lesz a Nagyvárosi Bűnmegelőzési Programnak. Ennek megfelelően előbb július 12.-én Kecskeméten, majd július 25.-én Baján indították be a programot. A kecskeméti programindítón Gaál József, Kecskemét alpolgármestere, dr. Fekecs Dénes, a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke, négy érintett polgárőr egyesület vezetője, Csíkos Imre, a Kecskeméti Városrendészet vezetője és Tarnóczy László r. ezredes, a Kecskeméti Rendőrkapitányság helyettes vezetője vettek részt, s írták alá a dokumentumokat. Kecskeméten nyolc polgárőr egyesület működik, közülük a négy legnagyobb és legaktívabb egyesület vezetői voltak jelen a megyeszékhelyi programindítón. Amelyen dr. Fekecs Dénes rámutatott: a nagyvárosok más közbiztonsági kihívással néznek szembe, mint a falvak. Ezért is fontos, hogy a rendőrök, a polgárőrök és az önkormányzatok még aktívabban működjenek együtt. A tipikus nagyvárosi kihívások között említette a sok embert vonzó eseményeket, illet-
ve a fiatalok által gyakran látogatott szórakozóhelyeken illetve ezek környékén felmerülő feladatokat, amelyekre a program is fókuszál. A megye polgárőrvezető megemlítette azt is: célul tűzték ki, hogy felsőfokú oktatási intézményben – így a Kecskeméti Egyetemen is – alakítsanak polgárőr egyesületet. Emellett szeretnék városi körülményekre adaptálni a kisebb településeken sikeresen működő programjaikat. Ennek keretében főként az idősekre fókuszálnak majd. Kiterjesztik ugyanakkor a SZEM mozgalmat, hogy a városi emberek is jobban figyeljenek egymásra. Emellett – hangoztatta dr. Fekecs Dénes – különböző közbiztonsági egyeztető fórumok lehetőségeit szeretnénk kihasználni arra, hogy a lakosságot tájékoz-
Polgárőr Magazin
Mint
Biztonság
Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program
7
Biztonság
8
tatva a bűnmegelőzési módszerekről, a területen előforduló eseményekről éljenek jelzéssel a Rendőrség, a Polgárőrség felé, mert akkor sokat tehetünk a megelőzés érdekében. Kecskemét az elmúlt években dinamikus fejlődésen ment keresztül, s ez magával hozza a város lakosságszámának növekedését is. Ami nagyobb terhet ró a település közbiztonságáért dolgozókra is – hangoztatta Gaál József alpolgármester, aki örömét fejezte ki a program elindulásával kapcsolatban. Megemlítette: még szorosabbá kell fűzni a Rendőrség, a Polgárőrség és az Önkormányzat közötti kapcsolatot, együttműködést, s tovább kell bővíteni a városi térfigyelő kamerarendszert. Rámutatott: vannak közbiztonsági szempontból rosszabb helyzetben lévő városrészek, emiatt is arra kérte a rendőröket és polgárőröket, hogy például a Vacsi-közben fokozzák a jelenlétüket. Tarnóczy László r. ezredes azt emelte ki: a program szempontjainak mintegy 90 százalékát már hosszú évek óta megvalósítják, ám e programnak köszönhetően „kicsit megrázzák magukat”, s még eredményesebbek lesznek a végrehajtásban.
A kecskeméti programindító után Baján július 13.-án a Városháza Borbíró termében írták alá a társszervek képviselői a város közbiztonsági és bűnmegelőzési stratégiáját. Dr. Fekecs Dénes, a megyei polgárőr szövetség elnöke a programindítón elmondta: Baja is a kiemelt kategóriába tartozik véleményük szerint, hiszen a városban számtalan nagy tömegeket vonzó rendezvény van, emellett a bevásárló központok és a pályaudvarok is gyakori helyszínei a bűnözésnek. Fejtegetését folytatva András István r. alezredes, bajai rendőrkapitány azt emelte ki: fontos a városban élők szubjektív biztonságérzete. Közösen teszünk azért, hogy tovább javuljon Baja közbiztonsága. Bízom benne, hogy a visszajelzések pozitívak lesznek – mondotta befejezésül. A Bajai Polgárőr Egyesület vezetője, Bokányi Zoltán szerint jól jön a kiemelt támogatásból nekik jutó összeg, ami elegendő lesz a plusz feladatok ellátására. A tagság egyértelműen a program mellett áll, s mindent megtesznek azért, hogy a Rendőrséggel közösen javítsanak az itt élők, s ide látogatók biztonságán. A bűnmegelőzés és a közbiztonság fontos a város közösségi életében – fejtegette Fercsák Róbert polgármester. A bajai polgárőrök jól dolgoznak, nagy szükség van rájuk – emelte ki.
BAON
baja.hu
Utazás közben is biztonságban A nyári utazásaink elengedhetetlen kiegészítője az utasbiztosítás, amelyet érdemes körültekintően kiválasztanunk, hogy testi épségünk mellett értékeink is biztonságban legyenek a nyaralás alatt. • A legfontosabb, hogy az egészségügyi szolgáltatásokra térjen ki az utasbiztosításunk fedezete, sok országban ugyanis jelentős összegeket emészthetnek fel az egyszerűbb kórházi ellátás költségei is. Lényeges a poggyász biztosítása is, különösen akkor, ha valamilyen nagy értékű tárgyat viszünk magunkkal. Külföldi utazáskor ne feledkezzünk el az autó megfelelő biztosításáról sem! • Ha elfelejtettünk utasbiztosítást kötni, akkor sincs minden veszve, ezt a fajta biztosítást ugyanis interneten is megköthetjük. • Kár esetén haladéktalanul fe kell hívni a biztosítót telefonon, ehhez viszont feltétlenül szükség van a kötvényszámra, vagy a a személyes adatainkra, ez alapján tud ugyanis beazonosítani minket a biztosítónk.
Polgárőr Magazin
• Az Aegon Magyarország oldalán a kalkulátor segítségével azonnal kiszámolhatja és meg is kötheti az Ön számára megfelelő utasbiztosítást : www.aegon.hu/utasbiztositas
A több hazai és nemzetközi díjat elnyert program együttműködő partnerei:
9
Rólunk Interjú
Rendőrök, polgárőrök a Balatonnál Regionális, fokozott ellenőrzés egy héten át A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság munkaprogramja alapján regionális szintű fokozott ellenőrzést rendelt
Polgárőrséggel közösen – a Rendőrség július 18 és 24. között. A z egyhetes ellenőrzés során 10 rendszámfelismerő el
–
a
eszköz és az üzemeltetésükhöz szükséges technikai személyzet segítette a
Rendőrség munkáját. A z akcióban közel száz rendőr 130 polgárőr vett részt.
Az ellenőrzéseket Veszprém megyében a Balatonalmádi, a Balatonfüredi, a Tapolcai, a Várpalotai és a Veszprémi Rendőrkapitányságok állománya, valamint az illetékességi területeken működő polgárőr egyesületek tagjainak bevonásával hajtották végre. A szomszédos megyékben – Somogy, Fejér és Zala Megyei Rendőr-főkapitányságok illetékességi területén – az akció ideje alatt egy-egy rendszámfelismerő berendezés segítette az egyenruhások munkáját. Az ellenőrzéseket elsősorban a nagy forgalmú főútvonalakon, valamint a turisztikailag frekventált területeken /strandokon, bevásárló központokban, idegenforgalmi látványosságok közelében/ végezték. Az ellenőrzés célja volt többek között a forgalomból kivont, műszaki hibás gépjárművek, illetve a körözött gépjárművek kiszűrése. Az ellenőrzések során cél volt továbbá a nyári idegenforgalmi idényben a Balatoni régióba bűncselekmény elkövetése céljából érkező személyek kiszűrése, az elkövetők elfogása, a közlekedésben résztvevők járművei műszaki állapotának ellenőrzése. Az ellenőrzésbe bevont rendszámfelismerő készülékek kezelőszemélyzetének fogadására és eligazítására július 18.-án került sor Csopakon, a Rendőrségi Oktatási Központ Oktatási és Továbbképzési Központ Alparancsnoki Továbbképző Központban. Az eligazítást követően az egységek már az érkezés napján megkezdték szolgálatukat. Az egy hetes ellenőrzés során kiemelkedő munkát végzett polgárőrök a záráskor emléklapot vehettek át. A regionális akció során közel negyvennégyezer járművet ellenőriztek és 727 gépkocsivezetővel szemben alkalmaztak légalkohol mérő készüléket. Ennek eredményeként 19 ittas járművezetőt szűrtek ki. Az egyenruhások 96 közlekedővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, 56 esetben szabálysértési feljelentés készült, 16 járművezetővel szemben pedig közigazgatási eljárást kezdeményeztek. Az akció során 11 személyt fogtak el és 15 főt állítottak elő. /Veszprém MRFK sajtószolgálat/
Polgárőr Magazin
és több mint
Polgárőr Nap
10
Megyei polgárőr napok Bócsán ünnepeltek a Bács-Kiskun megyeiek Gyönyörű környezetben, remek időben több mint ezren gyűltek össze Bócsán, a Lovas tanyán, hogy július 2.-án közösen ünnepeljenek a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége és a bócsai polgárőrök családi napján. A hivatalos megnyitó előtt dr. Fekecs Dénes, a megyei szövetség elnöke azokat az önkéntes bűnmegelőzőket – szám szerint 158 főt – részesített Emlékéremben és Oklevélben, akik 25 esztendeje végeznek polgárőri szolgálatot.
Polgárőr Magazin
A megyei polgárőr nap a vendéglátó település polgármesterének, Szőke-Tóth Mihálynak a köszöntőjével kezdődött, majd dr. Fekecs Dénes mondott ünnepi beszédet. Amelyben köszönetet mondott a megye polgárőreinek áldozatkész munkájukért, s persze a köszönet és elismerés hangján szólt a családtagoknak e munkát támogató, segítő együttműködéséről. Felemlítette az együttműködő rendvédelmi és önkormányzati szerveket, megköszönve, hogy a polgárőrök e fontos ünnepén is jelen vannak képviselőik. Dávid Károly r. dandártábornok, megyei főkapitány elismeréssel szólt a polgárőrök önkéntes bűnmegelőző tevékenységéről, kiemelve: a migrációs helyzet miatt a rendőrségre háruló többletfeladatok során is számíthattak és számíthatnak a Polgárőrség segítségére.
A köszöntőket követően elismeréseket adtak át. A Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozatát kapta meg Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke, dr. Farkasinszki Lóránt tű. ezredes, Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi igazgató, Arató László r. ezredes, a megyei főkapitányság rendészeti igazgatója, Gombár Gábor pü. alezredes, a NAV megyei igazgatóság vám- és pénzügyőr igazgató-helyettese és Ács Sánta Béla, a Kisszállási PE elnöke. E kitüntetés Ezüst fokozatát vehette át Koszóné Figura Mónika, a Balotaszállási PE tagja, Dakó Ferenc, a Gátéri PE tagja, Tapolcsányi Lajos, a Vagyon és Életvédelmi PE Dunapataj tagja és ifj. Antal István, a PE Tiszakécske tagja. A Bronz fokozatot érdemelte ki Gyallai Józsefné, a PE Bátya tagja, Fodor István, a Tompai PE tagja, Magó János, a Jánoshalmi Önkéntes PE tagja és Pomozi Sándor Attila, a PE Jakabszállás elnöke.
A hivatalos megnyitót követően a jelenlévő egyesületek főzőversenyen, kötélhúzásban, horgászatban vetélkedhettek. Emellett az Állampusztai Országos BV Intézet akciócsoportja tartott bemutatót, majd látványos lovas karüsszellel kedveskedtek a jelenlévőknek az Alsószéktó-Kisfái-Matkó Polgárőr Egyesület lovas polgárőrei, végül kutyakiképzők szórakoztatták a nagyérdeműt. Az érdeklődők megtekinthették és ki is próbálhatták a BV akciócsoport speciális eszközeit, a Rendőrség, a Tűzoltóság járműveit. Emellett bűnmegelőzési tanácsokat kaphattak, a vendéglátó Vincze Lovarda látványos csikós bemutatóval kápráztatta el a megjelenteket. Az egész napos program a fiatalon elhunyt borász, Terbe Marcell polgárőr emlékére második alkalommal megrendezett polgárőr borverseny, valamint a vetélkedők eredményhirdetésével zárult. Madari Róbert
Lehet számítani a nógrádi polgárőrökre Rendhagyó módon invitálták Héhalom és a környékbeli települések lakóit a Nógrád Megyei Polgárőr, Tűzoltó és Vöröskeresztes Napra július 2.-án. A reggeli órákban a rendező település mellett
Magyar Vöröskereszt főigazgatója a szervezetek közötti kiváló együttműködést emelte ki, míg Tóth Péter, a Nógrád Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke a polgárőrökkel való szoros kapcsolatot méltatta. Az ünnepségen elismeréseket is átadtak az arra érdemeseknek. A Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozatát vehette át Kalmár László, Szabó Győző, Molnár Sándor és Fendrik Zoltán. E kitüntetés Ezüst fokozatát kapta meg Kopó Mátyásné, Hegedűs Sándor, Füzér Eszter és Porudszki Zoltán. A Bronz fokozatot Fábián István vehette át.
11
Polgárőr Nap
öt szomszédos faluba látogatott el a Polgárőrség, a Tűzoltóság, a Mentők, a Katasztrófavédelem, a NAV, a Vöröskereszt és a BV speciális járműveiből álló konvoj, hirdetve: rövidesen kezdődik Héhalmon a jelen ünnep.
A hőségriasztás ellenére kiemelkedően sok résztvevő előtt Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke azzal kezdte köszöntőjét: „Óriási erő van a polgárőrökben! Olyan példás az
összefogás a megyében a Polgárőrség, a Rendőrség, a Katasztrófavédelem és az önkormányzatok között, amire nemigen van példa másutt. Ebből pedig a megye lakossága profitál! Valamennyien büszkék vagyunk az önök munkájára, az összefogásra, amiért fejet hajtok önök előtt!”
A megnyitót a tűzoltóverseny követte, amelynek teljesítését a kánikula mellett a sok bográcsból áradó illatfelhő is nehezítette. A véradás mellett a bátrabbak felmászhattak a hivatásos tűzoltók magas mentéshez használt létrás autójának a tetejére, a Honvédség toborzó sátránál ismerkedhettek meg a katonák kézifegyvereivel, a Rendőrség pavilonjánál pedig baleset megelőzési tanácsokat kaphattak az érdeklődők. A nap fénypontja egy baleseti szituációs bemutató volt. Az egész napos programot 18 órától egy fergeteges retró parti zárta. /Lőwinger/
Ajakon rendezték a szabolcsiak ünnepét
Polgárőr Magazin
Dr. Szabó Sándor, Nógrád megyei kormánymegbízott azt emelte ki rövid beszédében: a Rendőrség, a Katasztrófavédelem és az önkormányzatok a Polgárőrség nélkül olyanok, mint a túrós csusza tejföl nélkül! Azt kívánom, hogy erősödjön, combosodjon Nógrád megyében ez a mozgalom! Héhalom polgármestere, Bakos József a házigazdák nevében szólva azt emelte ki: a település lakossága, valamennyi szervezete összefogott annak érdekében, hogy a megye polgárőrei és vendégeik jól érezzék magukat ezen az ünnepen. Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke köszönetet mondott polgárőr társainak és családtagjaiknak az önkéntes szolgálatért és annak támogatásáért. Kiemelte: a megyében nagyon erős az Ifjú Polgárőr toborzás, képzés, aminek köszönhetően nagy létszámban vannak jelen a megye egyesületeiben a fiatalok. Az elnöki köszöntő után Kardos István, a
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgárőr Szövetség 13. alkalommal szervezett Megyei Polgárőr Napot, amelynek idén, július 9.-én Ajak adott otthont. A rendezvényen részt vett Csóra György, az Országos Polgárőr Szövetség oktatási elnökhelyettese, Farkas József r. dandártábornok, megyei főkapitány, Nagy József tű. ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgatóhelyettes, valamint a korábbi megyei főkapitány, dr. Tarcsa Csaba r. dandártábornok is.
Polgárőr Magazin
Polgárőr Nap
12
A megjelenteket a házigazdák képviseletében Kerekes Miklós, Ajak polgármestere köszöntötte. Beszédében méltatta a helyi polgárőröknek a közösség érdekében végzett munkát, s azt kívánta: érezzék jól magukat az ünneplők településükön, s vigyék jó hírét Ajaknak. Ünnepi beszédében Farkas József r. dandártábornok köszönetet mondott az önkéntes bűnmegelőzőknek egész éves áldozatos munkájukért. Kiemelte, hogy a polgárőrök nélkül a Rendőrség nehezen boldogulna, nem tudna jelentős eredményeket elérni a közbiztonság, a bűnmegelőzés terén.
Somogyi János, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgárőr Szövetség elnöke is köszöntötte a megjelenteket, s beszédében kifejtette: a megye polgárőrei kiemelkedően teljesítettek 2015-ben is. Nőtt a közterületeken teljesített járőrszolgálati órák száma, s jelentősen emelkedett a rendőrökkel közösen teljesített szolgálati idő is. Köszönetet mondott a polgárőröknek és családtagjaiknak áldozatos, az itt élők biztonságérzetét növelő munkájukért. Az ünnep alkalmából Farkas József r. dandártábornok – amellett, hogy nyolc polgárőrt elismerésben részesített – a megyei szövetség munkáját segítendő egy személygépkocsit adományozott a Polgárőrségnek. Ezt átvéve Somogyi János nyomban tovább is adta Őr Község Közbiztonsági Polgárőr Egyesületének. A rendezvény elismerések átadásával folytatódott. A polgárőr mozgalomban végzett kiemelkedő munkássága elismeréséül a Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozata kitüntetést kapta meg Heller Miklós, a Nyírbátori Polgárőrség tagja, Tóth Attila r. alezredes, a főkapitányság közrendvédelmi osztályának vezetője és Balla Ferenc r. százados, a Kisvárdai Rendőrkapitányság alosztályvezetője. E kitüntetés Ezüst fokozatában részesült Lipták György, a Mátészalka Közlekedési PE tagja, míg a Bronz fokozatot vehette át Filó László, a Jánkmajtisi Polgárőrség tagja. Sajnos, az időjárás nem volt kegyes az ünneplőkhöz, mert a rendezvényt a tervezett idő előtt be kellett fejezni a viharos eső miatt, de a szép számban megjelent polgárőrök és családtagjaik ettől függetlenül egy jó hangulatú napot tölthettek együtt. Amihez hozzájárult a főzőverseny mellett a néptáncosok és más fellépők színes műsora is. Galambos-Gere Kitti
Megyei Polgárőr Nap Győrasszonyfán Két újszerű mozzanata volt a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség győrasszonyfai Megyei Polgárőr Napjának. Az egyik emlékezetes momentum az volt, amikor Csaplár Zoltán, a megyei szövetség elnöke és Cseh István, az OPSZ etikai bizottságának elnöke méltató szavakkal köszönte meg – nemcsak a polgárőrök nagy családjának, hanem – a polgárőrök családjának, feleségeiknek, férjeiknek azt az áldozatvállalást, lemondást, amellyel a család polgárőr tagjának munkáját a háttérből támogatják. Mindezt jelképesen a Németh Csabánénak átnyújtott virágcsokorral is szimbolizálták.
E gesztusnak különleges apropóját az adta, hogy a férj, Németh Csaba, a megyei szövetségben 1997 óta végzett munkájáért Németh Zoltántól, a Megyei Közgyűlés elnökétől a Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díjat vehette át. A másik mozzanat személyes öröm. Először fordult elő, hogy a „tudósítói” feladatok ellátására felkért személy polgárőr munkájáért kitüntetésben, a Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozatában részesült. Az első mozzanatból mindenképpen, a másodikból érdem esetén jó lenne hagyományt teremteni.
Ebben az évben Győrasszonyfán, a falunappal egy napon, július 2-án tartotta a megyei polgárőrök értékelő, a jók között is legkiválóbbakat elismerő, a kapcsolatok építését, a polgárőrök kikapcsolódást elősegítő, a hátteret biztosító család elismerését hangsúlyozó napját. Az eseményen megjelent a megyei közgyűlés elnöke, alelnöke, a megye rendőri, katasztrófavédelmi szerveinek magas rangú vezetői, az OPSZ képviselője, s más megyei polgárőr szövetség elnöke is. A rendezvényt – a vendéglátók által főzött, ízletes babgulyás és pogácsák elfogyasztása után – Csaplár Zoltán, a Megyei Polgárőr Szövetség elnöke nyitotta meg, aki – akárcsak az OPSZ képvisele-
Esztergomban Rendszeres kerékpáros szolgálat A z Esztergom Városi Polgárőr Egyesület
a korábban felvál-
lalt kerékpárúti ellenőrzést önerőből még hatékonyabbá tette.
Vásároltak
egy fejkamerát, s a
Polgárőrséget
támogató vezető
személy adományának köszönhetően egy másik fejkamera és két kerékpáros bukósisak került az egyesület birtokába .
mányzati Polgárőrség Győrasszonyfa tagja részesült. E kitüntetés Ezüst fokozatát Kovács István és Vörös Ferenc, a Soproni PE, valamint Tobak László, a Lázi PE tagjai kapták. Az Arany fokozatot hárman: Németh László a Jánossomorjai, Svégler István a Lövői és Horváth Attila a Gönyűi PE tagjai érdemelték ki. A nap további részében lehetőség volt megismerni a rendőrség által kiállított technikákat, a pályázaton nyert Skoda Yeti polgárőr autót, rendőrségi elfogó Audit, a rendőrségi mozgó bűnügyi labort, a pannonhalmi Katasztrófavédelmi Őrs jóvoltából egy fecskendős tűzoltóautót. Az érdeklődők a rendőrségi sátornál tesztlapokat tölthettek ki, valamint érdeklődhettek a polgárőrök munkájáról, a polgárőrré válás lehetőségéről. A gyermekek részére ugráló vár, kézműves foglalkozás és arcfestés biztosította a szórakozást.
13
Polgárőr Nap
tében később szóló Cseh István, az etikai bizottság elnöke – kiválónak értékelte a végzett munkát, köszönte a polgárőrök önkéntes feladatellátását, köszönte a feleségek és a családok háttértámogatását. Németh Zoltán, a Megyei Közgyűlés elnöke, szintén köszönetet mondott a polgárőrök áldozatos munkájáért, Németh Lajos r. ezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi igazgatója kiemelte, hogy a polgárőrség a rendőrség stratégiai partnere, a polgárőrök jól és eredményesen egészítik ki a járőr feladatok ellátását. Sári Ákos tű. alezredes, a Győri katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője a polgárőrség és az általa képviselt szakterület eredményes együttműködését emelte ki. A program következő részében az elismerések, kitüntetések átadására került sor. A Polgárőr Érdemkereszt Bronz fokozata kitüntetésben Szalóki Etelka, a Soproni PE és Tomozi Miklós, az Önkor-
Horváth Attila
kerékpárutak mentén ezek a folyamatos járőrözések a nyári forgalomban növelik a biztonságos közlekedést, valamint az ott futó, sportoló állampolgárok biztonságát is. Az amatőr sportolók, a kerékpárúton közlekedők megköszönték az önkéntes bűnmegelőzőknek a folyamatos, fokozott ellenőrzést, az Ifjú Polgárőrök hétvégi járőrözését. Ugyanakkor kérték: ezt folyamatosan, udvariasan, információk átadásával – a magyar mellett szlovák, angol és német nyelven –, tájékoztatással és megfelelő szigorral hajtsák végre a jövőben is. Bodrogai Sándor elnök
A folyamatos ellenőrzés a nyári időszakban a Dunakanyar térségében – beleértve a kerékpárút esztergomi szakaszát is – megoldja az ide érkező külföldi illetve magyar turisták biztonságát. A polgárőrök figyelmeztetik az arra járókat a tiltott fürdőzésre, a kulturált pihenés és időtöltés szabályainak betartására. Ugyanakkor jelzik a kerékpárúton közlekedő autósok, motorosok szabálytalankodását. Ez utóbbit kiválóan segítik az újonnan üzembe állított kamerák, amelyek részben kapcsolattartást biztosítanak a Rendőrséggel, ugyanakkor vitathatatlan bizonyítékkal is szolgálnak. A szabálytalanságok rögzítése mellett az ellenőrzések során a hiányosságok felfedésére is kiválóan alkalmasak e kamerák. A
Polgárőr irodát avattak A
júliusi
Falunap
alkalmából polgárőr irodát avattak a vasi me-
gyehatárhoz közeli ki zalai településen,
Nagykutason. A Fő
utcá-
ban lévő, volt fodrászat épületét a települési önkormányzattól kapták használatra az önkéntes bűnmegelőzők.
A társadalmi munkában kívül, belül felújított irodát Vígh László, a térség országgyűlési képviselője avatta fel. Ünnepi beszédében
jukba a továbbiakban szeretnének minél több fiatalt bevonni, hogy együtt őrködjenek a település biztonságán, a környezet tisztaságán és a lakosság nyugalmán. Sok segítséget kaptak a Zala Megyei Polgárőr Szövetségtől, egyebek mellett a járőrözéshez és egyéb feladatok végrehajtásához egy jó állapotban lévő Lada Niva járőr gépkocsit. A polgárőr egyesület irodáját a falu plébánosa, Gyöngyös Balázs atya is megáldotta. F. Zs.
Polgárőr Magazin
Nagykutason
kihangsúlyozta: egy településen minél több civil szervezet működik, annál értékesebb lesz maga a közösség! A Nagykutasi Polgárőr Egyesület elnöke, Baumgartner József elmondta: egyesületük 2015 végén 20 fővel alakult. Munká-
Polgárőr Nap
14
Családi napon A biztonságosabb Balaton-partért F olytatva a hagyományt, a napokban a Balatongyöröki Polgárőr E gyesület és a település önkormányzata közös rendezvény keretében beszélte meg az idegenforgalmi szezonban adódó közös teendőket.
Polgárőr Magazin
A megbeszélésen részt vett Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője, Bíró Róbert, Balatongyörök polgármestere, Bence László r. őrnagy, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság képviselője, Horváth István r. ezredes, a Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője, Bozsóky Ferenc, a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület elnöke és jelen voltak a balatongyöröki önkéntes bűnmegelőzők is. A tanácskozáson kiemelték az összefogás fontosságát, mert csak közösen, együttes erővel tudnak javítani a térség közbiztonságán. Annak érdekében, hogy kevesebb legyen a gépkocsi feltörés, a strandi lopás, hogy javuljon a Balatonhoz látogató vendégek biztonságérzete. Mindez befolyásolja az itt lakók életét is, hiszen ők többnyire az idegenforgalomból, a szobakiadásból, a vendéglátásból élnek. A jelenlévők kiemel-
ték, hogy a Polgárőrség az idei nyáron is a Rendőrség jó stratégiai partnerének bizonyult, ami az eredményekben, az elkövetett bűncselekmények csökkenő számában is megmutatkozik. A hivatalos programot követően főzőversennyel, különböző játékos elfoglaltsággal családi napként folytatódott a rendezvény. A gyerekek között a legnagyobb sikert kétség kívül a Zala Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság toborzóinak fegyverbemutatója aratta. Fincza Zsuzsa
Ifjú polgárőrök
15
Ifjú Polgárőrök rovata
Az Ifjú Polgárôr tábor kulcsa: Kulcs Ne csak a házat, kertet, a lelkeket is védjék!
A Polgárőr Magazin előző számában hírt adtunk róla: a DSZC Dunaferr Szakközép és Szakiskola 9. évfolyamos, rendvédelmi szakos hallgatói voltak részesei egy Ifjú Polgárőr felkészítő táborozásnak, amelynek a gyönyörű természeti adottságokkal rendelkező Duna-parti település, Kulcs adott otthont. Az osztatlan sikert arató kezdeményezés részleteire voltunk kíváncsiak, amikor találkozót beszéltünk meg az iskola igazgatójával, s a tábor kezdeményezőjével.
hozzájárult ahhoz, hogy a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetése azzal kereste meg akkori igazgatónkat: vegyük fel a rendészeti képzést is. Szükségük lenne ugyanis a rendőri utánpótlásra. Úttörők voltunk ebben, akkor egy osztályt indítottunk. Gyakorlatorientált képzést szerveztünk, amelynek keretében testközelből, pályaorientáltan ismerték meg a rendészeti munkát a tanulók. Mára annyit változott a képzés, hogy korrekt szakmát kapnak az e szakon végzett diákok. Milyen az érdeklôdés e szak iránt?
Meglepően magas! Bár már két osztályt szervezünk, három-négyszeres a túljelentkezés. Magas átlaggal vesszük fel a szak iránt érdeklődőket, tudunk „válogatni” a jelentkezők közül, s ez később a tanulmányi eredményekben is megmutatkozik.
Csapó Gábor igazgatót elôször arról faggattuk, hogyan is került középiskolájukba a rendvédelmi képzés?
Azért érdekes a kérdés, mert a Polgárőrség teljesen új „tananyag” fiataljaink körében. Együttműködésünk és jó kapcsolatunk van a Rendőrséggel, a Katasztrófavédelemmel, a Büntetés Végrehajtás helyi szervezetével, ám a Polgárőrség valahogy kimaradt ebből a körből. Menyhártné dr. Zsiros Mária tanárnő volt az, aki megkeresett minket a nyári tábor ötletével. Fogadó készek voltunk már csak azért is, mert bennünk is megfogalmazódott, hogy a nyári gyakorlatot kötetlen, csapatépítő, mintegy szabadidős jelleggel, táborszerűen kellene megszervezni. Mária ötletére, hogy ennek helyszíne legyen Kulcs, azonnal igent mondtunk.
Elődeim úgy tizenöt éve döntöttek erről. Alapvetően villamos és gépész képzés zajlott intézményünkben, s bizonyára iskolánk jó híre is
Beváltotta a reményeket az elképzelés?
Polgárőr Magazin
Elôször szerveztek nyári gyakorlat helyett ifjúsági tábort e szak hallgatóinak polgárôri támogatással. Mennyiben segítette ez az elméleti-gyakorlati ismeretek bôvítését?
16
Ifjú polgárőrök
már nem is beszélve, hogy dr. Christián László, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője személyében egy remek előadót is ajánlott ahhoz, hogy a Polgárőrségről minél többet megtudjanak a táborozók. A tábor megnyitóján Horváth Róbert, az OPSZ ifjúsági, sport és karitatív alelnöke és Cseh István, a Fejér Megyei Polgárőr Szövetség elnöke képviselte az 56 ezres Polgárőrséget, a záráson pedig Kardos Pál, az OPSZ alelnöke, a Budapesti Polgárőr Szövetség elnöke volt jelen, aki elhozta Ifjú Polgárőr fiát is. Ezek szerint az OPSZ- el közös alkotás volt a tábor végsô programja?
Hogy mennyire, arra mi sem jellemzőbb: a támogatók is első szóra mellénk álltak. Napok alatt összejött minden, ami szükséges volt a táborozáshoz, együttműködőink pedig biztosították a szakmai felügyeletet is. Így lett napok alatt egy kész forgatókönyv, ami alapja volt az egésznek. S hogy nem sáfárkodtunk rosszul erőinkkel, arra bizonyíték, hogy a záró tábortűznél rendkívül pozitív vélemények hangzottak el a 25 résztvevőtől.
Az iskola vezetésével és a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság megbízott vezetőjével, Suszter Tamás r. őrnaggyal állítottuk össze az első program tervezetet, maximálisan figyelembe véve a tanmenetet. És persze ügyelve arra: ne ugyanazt hallják itt a diákok, mint amiről már szó volt a tanórákon. Azt akartuk: érezzék át szakmájuk szépségét, sokszínűségét, izgalmát. Hogy tudatosuljon bennük, mi is a rendészet, a közért való cselekvés lényege. S ehhez jöttek a Túrós úrtól kapott intenciók, így lett kerek az egész. Biztos vagyok benne, ha több időnk lett volna az előkészületekre, e program még sikeresebben alakult volna.
Hogyan alakulhat ezután a Polgárôrséggel a kapcsolatuk?
De hát a táborlakók így sem gyôzték dicsérni az itt töltött napokat…
Tudom, hogy Dunaújvárosban négy egyesület van. Nem mondhatom, hogy mindegyikkel megtaláltuk a közös hangot, de nem zárkózunk el senki elől, hiszen a hallgatók érdekeit tartjuk szem elől.
Ezt tudom, s örömmel hallottuk. Úgy gondolom azonban, még több meglepetéssel, újdonsággal szolgálhattunk volna az Ifjú Polgárőröknek, ha lett volna időnk még hosszasabb előkészületekre. Mert például bemutattuk ugyan a Rendőrség és a BV intézetekben használatos felszereléseket, fegyvereket, de hiányzott például a lövészet – kispuskával, légfegyverrel, vagy éppen íjjal -, vagy sok más olyan dolog, ami ebben a korban érdekli a fiatalokat.
A tábor ötletgazdája, majd „motorja” Menyhártné dr. Zsíros Mária PhD fôiskolai tanár volt. Akitôl elôször arról érdeklôdtünk, hogyan érlelôdött meg az Ifjú Polgárôr tábor gondolata, s miért éppen Kulcs lett e tábor kulcsa?
Polgárőr Magazin
Két szálon közelíteném meg e kérdést. Az egyik a kulcsi stratégia. Ez egy gyönyörű üdülőterület Budapest és Dunaújváros közelségében, kiváló adottságokkal. Ezt a szépséges környezetet, jó levegőt ki kell használni, hiszen táborozásra, nyári programokra kiválóan alkalmas. Megkerestük ehhez az ideális helyszínt, ahol úgy lehet a fiatalokkal foglalkozni, hogy örömük legyen ebben, hogy vonzónak találják. Kulcs polgármestere, Jobb Gyula nagy segítséget nyújtott ebben. Ugyanakkor tervünk volt az is, hogy megismertessük velük a hon szépségét, erősítsük a hazához kötődést. Úgy gondoltuk, hogy a rendvédelmi szakos fiataloknak Kulcs, a Polgárőrség és a stratégia adja a lehetőségek tárházát. Úgy hallottam, hogy a terv mellé állt az Országos Polgárôr Szövetség vezetése is… Még a tervezés időszakában kerestem meg dr. Túrós Andrást, az OPSZ elnökét, vázolva az elképzeléseket.
Mondhatni első szóra magáénak érezte az elképzelést. Eljött Kulcsra, megtekintette az előkészületeket, ötleteket adott, sokat segített a program elkészítésében. Arról
Gondolom, jövôre ebben sem lesz hiány…
Természetesen abban gondolkodunk: folytatjuk e sikeres kezdeményezést – s erre rábólintott az iskola igazgatója is –, mert biztos vagyok benne, a következő tábor még vonzóbb lesz a hallgatók számára. Már csak azért is, mert szeretnénk még elkötelezettebbé tenni a fiatalokat a rendvédelem iránt. Arra is gondoltunk: olyan gyerekeket is kellene táboroztatni, akik még nem tudják, mik is szeretnének lenni.
17
Ifjú polgárőrök
Megmutatnánk nekik, melyek ezen szakmák szépségei, mi a jó a jogászi, rendőri, tűzoltói, vagy éppen a polgárőri munkában. Szerintünk a Polgárőrségen keresztül igen sokféle szakmát be lehetne mutatni, egyfajta pályaorientációt lehetne adni számukra. Ezt a vonalat a következő táborban szívesen erősíteném. És akkor még nem beszéltünk az 50 órás, kötelezô közösségi munkáról…
Tudom, a Polgárőrségnél is letölthetik ezt az időt a középiskolások. S ezt is vonzóvá lehet tenni számukra. De ne azzal, hogy fát vágnak, gyógyszert szereznek be Juli néninek, hiszen erre ott van a cserkész mozgalom. Inkább arról, melyik szakma mire való, miért jó. Kapjanak hazafias nevelést, erősítve bennük a lakosság iránti kötődést. Sokat tanulhatnak itt a természet- és környezet védelméről a gyakorlatban. S ha már a kötelező penzum után kettő megmarad a Polgárőrségnél, az biztosan elkötelezett lesz! Az nem csak a vagyont, a lelkeket is őrzi majd! Mert a polgárőröknek nem csak az a feladata, hogy a házat, a kertet, az ott lakók álmát védelmezze, hanem a lelkeket is! Ennél szebb végszót keresve sem lehetett volna találni. Mégis dr. Menyhárt Ferenc kulcsi önkormányzati képviselő – maga is főiskolai tanár – nem hagyhatta szó nélkül: ezt a szellemiséget szeretnénk mi továbbvinni a Polgárőrséggel közösen! Merthogy
nem ártana a „felújításra” gondolni az önkéntes bűnmegelőzők körében. A 25 év alatt „elöregedett” a nagyon sikeres és eredményes önkéntes civil mozgalom. Minél több fiatalt kell bevonni annak érdekében, hogy az Ifjú Polgárőrökkel kiegészülve a jövőben még nagyobb sikereket mondhasson magáénak a Polgárőrség. S mert említettük: a jó ügy mellé álltak a támogatók – akiknek segítségével sikerült tető alá hozni a kulcsi Ifjú Polgárőrök táborát – álljon itt a fő támogató, fővédnök dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökének levele.
Tisztelt Tábornok Urak! Polgármester Úr! Tisztelt Meghívottak! Az elmúlt héten jelentős esemény zajlott le Kulcson! A település sorsát szem előtt tartó, elkötelezett, önzetlen emberek összefogásából egy magas színvonalú ifjú polgárőrképzés valósult meg, ami azon túl, hogy növeli a község értékét, bizonyítja a helyi kezdeményezések értelmét, de ennél sokkal több is! A jövő nemzedék nevelésében használható legjobb módszerek és formák nagyszerű példája! A mai fiatalokat, az úgy nevezett Y és Z generációt, sokan illetik kritikával: virtuális világban élnek, csak az anyagiakra összepontosítanak, individualisták, nem érdekli őket a politika, a közösség, sokkal kevésbé fogékonyak a környezetük problémái iránt, mint az előző X, vagy a babyboom nemzedék tagjai. Legalábbis ezt olvastam nemrég egy, a San Diego-i Egyetem kutatói által készített tanulmányban. Egy másik elemzés viszont azt a következtetést hozta, hogy ha a fiatalokat folyamatosan csak bíráljuk, szembesítjük a hibáikkal, címkéket ragasztunk rájuk, egy idő után szükségszerűen tekintik magukat alkalmatlannak, szerethetetlennek, egoistának, és végül ilyenné is válhatnak. Én magam is így gondolom! Ezért örültem a fővédnöki felkérésnek, és ezért vállaltam el a kulcsi kezdeményezés támogatását, mert a felé hajlok, hogy nem a kritizálás, hanem a felnőttek okos útmutatása neveli jól a fiataljainkat! A táborban alkalmazott, tevékenységekben megvalósuló tanítás módszerét azért tartom jónak, mert lehetőséget ad a fiataloknak, hogy tapasztalt szakemberektől sajátíthassák el a későbbi hivatásukhoz szükséges különböző fogásokat és készségeket. Őszintén sajnálom, hogy mindezt nem személyesen mondhatom el Önöknek, de munkakörömből adódó kötelezettségeim ezekben a napokban külföldre szólítottak. Pedig készültem rá, hogy az esti tábortűznél, egy baráti beszélgetésben felteszek majd néhány kérdést a táborozóknak, amire most nem kerülhetett sor! Bízom benne, hogy ennek a jó kezdeményezésnek a folytatása során még lesz lehetőség a most elmaradt személyes beszélgetésekre. Gratulálok a program megálmodóinak, megvalósítóinak, a szervezőknek és a támogatóknak! Köszönöm az OPSZ Elnökségének, a Magyar Honvédség fő sebészének, a Fejér Megyei Polgárőr Szövetségnek, a Kulcsi Polgárőr Egyesületnek, Kulcs polgármesterének és képviselő testületének, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságnak, a katasztrófavédelem dunaújvárosi szervezetének, a BV Pálhalmai parancsnokságának, a Carpe Diem Alapítványnak, a MeiserFerroste Kft.-nek, a Dunaferr Szakközépiskola, a Pentelei Molnár János Szakképző Iskola vezetésének és tanáraiknak a munkáját és a támogatását! Titeket pedig, kedves fiatalok, arra bíztatlak, hogy szeressétek a szakmátokat, igyekezzetek minél alaposabban elsajátítani, hiszen az elmúlt héten láthattátok, milyen sokszínű és változatos a köz szolgálata, mennyiféle képességre, tudásra van szükségük azoknak, akik emberekkel, közügyekkel akarnak foglalkozni! Legyetek kitartóak és elkötelezettek, kapcsolódjatok be továbbra is önkéntesként mind azokba a feladatokba, ahol jobban megismerhetitek jövendő pályátok szakmai fogásait. Budapest, 2016. június 14. Üdvözlettel: Dr. Dorkota Lajos Fővédnök a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási, Hivatal elnöke
Polgárőr Magazin
Kedves Fiatal Barátaim!
Interjú
18
Támogatjuk a Polgárőrség munkáját Beszélgetés Csóti András bv. altábornaggyal, a Büntetés-végrehajtás országos parancsnokával Alapításának 25. évfordulóját ünnepli az idén az Országos Polgárőr Szövetség. A szervezet és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága /BVOP/ között mégsem alakult ki eddig olyan kapcsolat, együttműködés, mint a rendvédelem egyéb szerveivel, szervezeteivel. Ennek okairól is beszélgettünk Csóti András bv. altábornaggyal, a BVOP országos vezetőjével. Polgárőr Magazin: - Tábornok Úr! Mi lehet az oka ennek a „távolságtartásnak”? Csóti András: - Én ugyan nem így nevezném, de szerintem
az alapvető oka annak, hogy nem alakult ki szorosabb kapcsolat a két szervezet között elsősorban az, hogy más „ko-
ordinátákban” dolgozunk, bár ugyanazokért a célokért. A kérdés olyan szempontból jogos, ám látni kell, hogy intézeti szinten, közös feladatok ellátása során sokat találkoztunk eddig is. Hozzá kell tennem: az elmúlt két évben kapcsolataink erőteljesen fejlődtek, ami mindkét szervezet szempontjából fontos, s sikerült közös feladatokat is végrehajtanunk.
Polgárőr Magazin
PM: - Ez betudható annak, hogy talán nyitottabb lett a Büntetés-végrehajtás is? Cs. A.: - Egyrészt ez annak tulajdonítható, hogy
2010-ben jelentős szervezeti változás következett be nálunk azzal, hogy a hagyományoktól eltérően a Belügyminisztérium irányítása és felügyelete alá kerültünk. Ily módon a társ rendészeti, valamint a közrend, a közbiztonság területén dolgozó szervekkel – így a Polgárőrséggel is – gyökeresen változott együttműködésünk. E téren fontosnak ítélem a személyes kapcsolatokat is. Az elmúlt években mi azt tűztük ki célul,
19
Interjú
PM.: - Amikor oktatásról, képzésről beszélt, bizonyára a Polgárőr Akadémiára gondolt… Cs. A.: - Elsősorban természetesen arra,
hiszen az első szemesztert kivéve a képzési feltételeket mi biztosítjuk Pilisszentkereszten, saját intézményrendszerünk keretében. Úgy gondolom az ottani körülményekkel elégedettek az akadémia hallgatói. A másik ilyen lehetséges együttműködés az ellátási területen, a polgárőrök ruházatának biztosításában mutatkozik. Mi rendelkezünk olyan gyártó kapacitással, amit előnyösen használhat ki a Polgárőrség is. Emellett szívesen veszünk részt bemutatókon, megyei polgárőr napokon, az egymás munkáját erősítő rendezvényeken, ahol részint bemutatkozhatunk, másrészt kollégáink megismerhetik a polgárőrök munkáját. Meg kell jegyeznem, több kollégám is tagja a Polgárőrségnek, hogy mást ne mondjak, dr. Budai István bv. dandártábornok, a Balassagyarmati Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka aktív polgárőr is egyben.
hogy egyrészt segítjük az új Büntetés-végrehajtási Törvény kidolgozását, másrészt igyekszünk a legnagyobb gondunkat, a túlzsúfoltságot kezelni, harmadrészt a munkáltatást és foglalkoztatást kívánjuk magasabb szintre emelni, negyedrészt pedig erőteljesen nyitjuk a börtönök társadalmi kapcsolatait. Ezekben a kérdésekben az első lépés nem lehetett más, mint a rendészet, a rendvédelem, a bűnmegelőzés terén dolgozó szervezetek felé való nyitás. Nyugodt szívvel állíthatom, hogy a Rendőrség, a Polgárőrség, a Katasztrófavédelem és a Honvédség feladatainak ellátásában eredményesen tudtunk közreműködni. PM: - A nyitás kapcsán egyre több megkeresés is érkezett Önök felé. Cs. A.: Így igaz, s nagy örömmel vállaltuk fel, hogy sajátos
feltételrendszerünkön belül adjunk támogatást partnereinknek. Itt elsősorban a képzés, az oktatás területére gondolok, ezen a területen komoly előrelépések történtek az elmúlt időszakban. És persze az sem tett rosszat a BV és a Polgárőrség kapcsolatának, hogy két volt országos parancsnok elődöm is az Országos Polgárőr Szövetségben jelentős feladatokat lát el.
nekünk a különböző események kapcsán nyújt segítséget. Ugyanakkor azokat a tapasztalatokat, amelyek a különböző feladat végrehajtások során jelentkeznek, át tudjuk venni előadások, szakmai anyagok formájában. Ezért is tartom fontosnak, hogy a két-három éves kapcsolatépítés után rendszerezzük, összegezzük ezeket a tapasztalatokat. Ha ez megtörténik, rövid időn belül kezdeményezni fogom dr. Túrós András elnök úrnál egy írásba foglalt együttműködési megállapodás parafálását. Fektessük le ebben, mik azok a területek, amelyekben kölcsönösen tudunk együttműködni, erősíteni szervezeteinket. – Végezetül magánemberként a legnagyobb elismerésem és köszönetem fejezném ki azért a munkáért, amit az ország polgárőrei áldozatos, önkéntes munkájukkal kifejtenek azért, hogy jobb, biztonságosabb legyen az életünk. Saját lakókörnyezetemben is látom ezt a munkát. Ugyanakkor, amikor az elmúlt évben az egész hivatásos rendészeti állományra rendkívüli feladatok hárultak a migrációs nyomás időszakában, igazán jó érzéssel tapasztaltuk, hogy a polgárőrök is kitettek magukért a közrend, a közbiztonság stabilitása, a lakosság nyugalma érdekében! PM.: - Tábornok Úr! Köszönjük a beszélgetést! Tóth Zoltán Fotó: Sebestyén Jenő
Polgárőr Magazin
PM.: - Mit tud adni „cserébe” mindezekért a támogatásokért a Polgárőrség? Cs. A.: - Az Országos Polgárőr Szövetség
Lovas polgárőrök
20
Rendőrök is segédkeztek a képzésben Ifjú Polgárőr lovasok tábora Debrecenben,
az
OPSZ Lovas Tagozata által 25-29 között 15
gárőr lovas táborban július
szervezett
Ifjú Pol-
lelkes fiatal önkén-
tes bűnmegelőző tanulta szorgalmasan a lovas polgárőr szolgálat
„fortélyait”. A tábor szervezésében oroszlánrészt vállalt a Debreceni Polgárőr Egyesület a Cívis Városért lovas csoportja. A táborvezető, Budai Mónika megyei lovas koordinátor elmondta: az első nap a fiatalok lovas tudásának felmérésével kezdődött. Az ifjak a hét folyamán lovagoltak és aktívan bekapcsolódtak a lovak ellátásába is. A legszorgalmasabbak reggel hat órakor a hátasok etetésével kezdték napjukat. Nem csak a lovak körül kellett persze fegyelmezettnek lenniük, mivel mindennapos volt adott időpontban a körlet ellenőrzése is. A tábor lovas szakmai vezetője, Mészáros Andrea okleveles lovas oktató arról számolt be, hogy a fiatalok lovas technikai tudásukat és közösségépítő készségüket egyaránt csiszolták, s érezhetően összekovácsolódtak a hét folyamán. – Még a hét első nap-
Polgárőr Magazin
jaiban inkább az jellemezte őket, hogy kizárólag önmagukra és lovukra koncentráltak, a nyeregből végzett közös feladatmegoldások után már folyamatosan figyeltek egymásra is. Megtanulták, hogyan kell összedolgozni, segíteni társaikat – mondta a lovas oktató. – A tábor számomra is tanulságos volt, ugyanis hétfőn reggel, mint külső civil segítő léptem be a tábor kapuján, pénteken azonban az itt szerzett élmények hatására azzal a szilárd elhatározással távoztam, hogy magam is belépek a Polgárőrségbe, s a lovas szolgálat tagja leszek! – tette hozzá. Az OPSZ Ifjú Polgárőr Tagozat felkérésére Rácz Gábor, a Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség elnökhelyettese, a Hajdúböszörményi Polgárőr Egyesület elnöke tartott előadást a táborlakóknak polgárőr ismeretek tárgykörben. Ennek során a törvényi szabályozásról, a polgárőrök feladatairól, kötelességeiről és jogosultságairól esett szó. – Az ifjú lovas polgárőrök nem csak fegyelmezettek, de fogékonyak és érdeklődőek is voltak a téma iránt – emelte ki Rácz Gábor, amikor telefonon kértem, számoljon be a táborban általa tapasztaltakról. A Lovas Tagozat ez úton is köszönetét fejezi ki a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Berettyóújfalui Rendőrkapitánysá-
ga lovas rendőreinek, akik az ifjú polgárőrök oktatásában részt vállaltak. A lovas rendőrök látványos lovas bemutatót tartottak jól képzett lovaikkal, s ennek során a veszélyhelyzetben felmerülő problémák megoldását szemléltették az ifjú bűnmegelőzőknek. Választ adtak a fiatalok kérdéseire a rendőr lovas szolgálattal kapcsolatban, s emellett a lovas közúti közlekedés szabályaira is
21
Lovas polgárőrök
oktatták őket. Mihucz Csaba r. törzszászlós, lovas járőrvezető csütörtökön délután osztálylovaglási és csapatmozgási elemeket tanított a fiatal polgárőr lovasoknak, amit az ifjak nagyon élveztek, egyben hasznosnak és tanulságosnak tartottak. A zárónapon Nádai Nagy Péter, az OPSZ Lovas Tagozat ló és lovas kiképzésért felelős elnökségi tagja érkezett a táborba, hogy meggyőződjön a táborlakók lovas tudásáról, felkészültségéről. –
Kissé izgatottan, de felkészülten várták a vizsgaversenyt a résztvevők – hangoztatta Nádai Nagy Péter. – Az együttműködési képességek fejlesztése érdekében nálunk, polgárőröknél immár klasszikusnak számító páros feladatteljesítést követeltem meg az ifjaktól, hiszen mindenekelőtt azt kell tudniuk, hogyan figyeljenek egymásra, miként segítsék egymást. Az egyes szintű járőr vizsga feladataiból azokat választottam ki erre az alkalomra, amelyek kevéssé okozhattak balesetveszélyt, így kerültem a durvább hanghatásokat / lövés próba, láncfűrészes zaj/, helyette csak a járőrautó sziréna hangjait használtuk. Ezt viszont nagyon jól állták a lovak ifjú lovasaik uralma alatt is. Az összes többi feladat – a három alap jármód, a szlalom, a hídon való áthaladás, a tárgyátvitel kézben, lóháton két pont között, a hulladékon való átlovaglás, a járőrtárs lovának vezetése – teljesítését a felnőttek szintjének megfelelően pontoztam. Meg kell mondanom: az ifjak igen jól felkészültek voltak, így is hatvan százalék fölött teljesített mindenki.
„ Én úgy gondolom, hogy a már meglévő lovas tudásom mellé még több tapasztalatot és tudást szereztem az elmúlt napokban. Csalá-
dias, barátságos környezetben lehettem. A vendéglátóinkat lovakhoz értő és lovakat szerető embereknek ismertem meg. Sok ismeretségre tettem szert, s nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a táborozásnak. Ez megerősített abban, hogy a saját lovaimmal való kapcsolatomat kicsit átértékeljem. Nagyon fontos ugyanis a ló és lovas közötti mindennapos kapcsolat. Nagyon köszönöm a lehetőséget az OPSZ-nek és a Szabad lovak SE-nek” – írta Hódi Lehel Ifjú Polgárőr Hernádkakról. Rácz Adrienn Fotók: Derencsényi István /Hajdú-Bihari Napló és Sz. Sz.
Lovas szolgálat a határon Folytatódott a lovas szolgálat adás a déli határvidéken. Két zagyvaszántói lovas polgárőr július 11.-étől három napon át adott közös szolgálatot a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályának állományával Kelebia térségében. Rónai Attila Zeusz nyergében, míg Fekete Ilona Mandulával járt a határ mentén.
Polgárőr Magazin
A heti tábori tevékenység és az elővizsga teljesítmény alapján három fiatal a Lovas Tagozattól könyvjutalomban részesült. Ők így nyilatkoztak a képzésről. A táborba való jelentkezéskor Erdei Barbara debreceni Ifjú Polgárőr azt írta: nem csak az vonzza, hogy lovas polgárőrként bekapcsolódva a város életébe másoknak tud segíteni, de az is, hogy példát mutasson a környezetében élő fiataloknak. Hogy akik tinédzserként esetleg nehézségekkel küzdenek, s nem a jó irányba tartanak, hasznos tagjai legyenek a társadalomnak. A tábor utáni telefonbeszélgetésen úgy fogalmazott: nagyon örül, hogy részt vehetett az egy hetes programon, amit hasznosnak ítélt. Mert nem csak lovas tudását mélyíthette el, de lehetősége nyílt jobban megismerni a polgárőrök feladatait is. Számára és Farkas Dóra hajdúböszörményi Ifjú Polgárőr számára is leginkább a rendőr lovasok bemutatója és az általuk tartott edzés tetszett, mivel az osztály- és csapatmozgásoknál hangsúlyosan előtérbe került a közös feladatmegoldás, az egymásra figyelés, az összedolgozás szükségessége.
Közlekedés
22
KRESZ-program polgárőröknek Az időjárás szervezetre gyakorolt hatása Az
időjárás változásai minden ember , így a közlekedők szer -
vezetét is megviselik .
F őleg
igaz ez akkor , ha az illető más
betegségben is szenved, amelynek a tüneteit a légkörben lejátszódó folyamatok tovább erősíthetik .
Ezek
a hatások negatí -
van befolyásolhatják a biztonságos közlekedéshez szükséges képességeket.
Tompulhat
a figyelem , a koncentráló - képesség ,
növekszik a reakcióidő , lassul a mozgás .
Ezeknek
a negatív
hatásoknak a következménye az lehet, hogy az adott közleke dő , például egy gépjármű vezetője képtelen megoldani olyan helyzeteket, amelyek egy- egy baleset elkerüléséhez szüksége sek .
Jó
tanács az lehet, hogy aki ismeri saját szervezetének
negatív reakcióit, ilyen esetekben ha teheti , ne vezessen , és ha feltétlenül el kell indulnia , válasszon más közlekedési alter natívát.
Polgárőr Magazin
A krónikus megbetegedésben szenvedők általában gyógyszereket szednek annak érdekében, hogy mindennapi életüket a megszokott módon élhessék. Ilyen esetben mindig konzultálni kell a kezelőorvossal, hogy az adott szer milyen hatással van, mondjuk a járművezetési képességre. Ha a
kezelőorvos úgy rendeli, ilyen gyógyszerek szedése mellett nem szabad gépjárművet vezetni. Külön kell szólni a ma már népbetegségnek számító allergiáról is. Ez jellemzően a légzőszervek és a szem irritációjával jár. Az állandó tüsszögés vagy köhögés rontja a koncentráló-képességet, a könnyező viszkető szem lehetetlenné teszi a vezetéshez szükséges legfontosabb, vizuális információk feldolgozását. Ilyen állapotban nem szabad járművet vezetni. Ma már a modern orvostudomány számos gyógyszerrel,
dőnek mérlegelnie kell azt, hogy fizikailag és mentálisan alkalmas állapotban van-e ahhoz, hogy biztonságban elérje úticélját.
23
Közlekedés
vagy gyógyhatású készítményekkel igyekszik csökkenteni ezeket a kellemetlen tüneteket. Azonban az ilyen szerek mellékhatásaival is tisztában kell lenni, hiszen a reflexeket ezek is tompíthatják, ronthatják a koncentrálóképességet. A nyári időszakban jellemző kánikula szintén rossz hatással lehet az emberi szervezetre. Sokan, a nagy melegben türelmetlenné, ingerlékennyé válnak, főleg akkor, hogyha a gépjárművük nem rendelkezik légkondicionáló berendezéssel. Ronthat a helyzeten, ha az illető az éjszaka sem tudja kipihenni magát a hőségben és kialvatlanul ül a volánhoz. A nyári időszakban különösen fontos a tolerancia és az előzékenység a közlekedésben. A kánikulai napokon nem szabad megfeledkezni a kellő folyadék-utánpótlásról sem. Az autóban mindig legyen ásványvíz, vagy alacsony cukortartalmú üdítőital. Egy átlagos felnőtt szervezet napi folyadékigénye 2 liter körül van, ami a nyári hőségben akár 5-6 liter is lehet. A kellő folyadékbevitel elmulasztása egyéb negatív élettani hatások mellett erős fejfájást is okozhat, amely, többek között a vezetéshez oly fontos koncentráló-képességet is jelentősen rontja. A saját és a közlekedőtársak biztonsága érdekében tehát elindulás előtt minden közleke-
Tesztkérdések 1: Orvosa új gyógyszert ír fel Önnek. Ha gépjárművezető, mire kell ilyen esetben odafigyelni? a: Arra, hogy a gyógyszert lehetőleg csak reggel és este kelljen bevenni. b: Tájékoztatást kell kérni az orvostól, hogy van-e az adott szernek negatív mellékhatása a gépjárművezetői képességre. 2: Kánikulai napokon kell közlekednie, mire érdemes odafigyelnie? a: Arra, hogy a hőségben tompulhatnak a reflexek, növekszik a reakcióidő és a közlekedők egy része ingerlékennyé válhat. b: Annak érdekébe, hogy a jármű jobban szellőzzön, nagyobb sebességgel érdemes haladni.
4: Ön pollenallergiában szenved. A tünetek enyhítésére felírt gyógyszerek szedése milyen kockázatokat jelenthet? a: Az ilyen gyógyszerek tompíthatják a reflexeket, növelhetik az aluszékonyságot. b: A járművezetéssel kapcsolatban semmire, a modern szereknek nincsenek mellékhatásaik. Kérjük, gyűjtse össze az innen kivágott szelvényeket, s azokat játékunk végén, novemberben küldje be az illetékes megyei szövetség címére, megjelölve az Ön által helyesnek vélt választ. A minden hónapban minden kérdésre helyes választ adók között az OPSZ, a GRSP Magyarország és a KÖBE ajándékait sorsoljuk ki decemberben. A nyertesek névsorát a decemberi Polgárőr Magazinban tesszük közzé.
Polgárőr Magazin
3: Nyári kánikulában mennyi lehet egy átlagos felnőtt folyadékigénye. a: 2-3 liter víz. b: 5-6 liter víz is lehet.
Biztonság
24
Campus Fesztivál Debrecenben Polgárôrök a résztvevôk biztonságáért
A
hagyományokat folytatva július
cenben , a
Nagyerdőn
20. és 24. között DebreIX. C ampus Fesztivált. A
rendezték meg a
nagy sikerű rendezvényekre a szervezők már előzetesen mintegy százezer résztvevőt vártak .
Nem véletlen, hogy az ide látoga19.- én egyeztettek a hajdúsági rendőrök és a helyi polgárőrök . A fesztivál biztosítására a szer vezők ugyanis a D ebreceni Polgárőr Egyesület a C ívis Városért polgárőreit is felkérték . tók biztonsága érdekében július
Polgárőr Magazin
A konzultáción – amely elsősorban a biztosításban részt vevő polgárőrök felkészítését biztosította – dr. Juhász Zoltán r. alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályvezetője ismertette a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények jellemzőit és áldozattá válásuk oksági tényezőit. Felhívta a figyelmet azokra a jogsértésekre, amelyek tömegrendezvényeken leggyakrabban előfordulnak. Tekintettel arra, hogy a fesztivál biztosításában – a közösségi munka keretén belül – Ifjú Polgárőrök is részt vesznek, az
osztályvezető kitért a polgárőr tevékenységet végző, közfeladatot ellátó személyek jogaira, kötelességeire, s felsorolta azokat a jogsértéseket, amelyek a szolgálat során a polgárőrt veszélyeztetik. Az alezredes arra kérte a jelenlévő polgárőröket: figyelmük elsősorban a fiatalabb korosztályra irányuljon, hiszen a nagyobb forgalom, a zsúfoltság, a „bulihangulat” és az éjszakába nyúló programok, az áldozattá válás miatt fokozottabb veszélynek lehetnek kitéve. A négynapos fesztivál kültéri biztosításában a DPE önkéntes bűnmegelőzői, Ifjú Polgárőrei közös, folyamatos szolgálatot láttak el más polgárőr szervezetekkel, együttműködve a Debreceni Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály munkatársaival – tudtuk meg Dolycsák Ferenctől, a polgárőr egyesület alelnökétől. A Debrecen Nagyerdőn mintegy 100 ezren buliztak a Nagyerdei Stadion környezetében elterülő, húsz hektáros területen. Az „ország egyik legkomfortosabb” fesztiválján a rendőrök és a DPE polgárőrei, Ifjú Polgárőrei folyamatos jelenléte biztosította a rendezvények sokaságára kilátogatók szubjektív biztonságérzetét. A fesztivál ideje alatt nem csak a biztosításban vettek részt az önkéntes bűnmegelőzők, de hasznos információkkal is ellátták a hozzájuk fordulókat. A polgárőrök július 20.-án 12 órától július 24.-én reggel 6 óráig 100-120 fővel segítették folyamatos szolgálatukkal a Debreceni Rendőrkapitányság munkatársainak munkáját. Törőcsik László, DPE-média
Megyei hírek Besegítenek A nyári turisztikai szezonban kedvelt hely a szabadságukat töltők körében Pécs városa is. Nem véletlenül az idegenforgalom segítése érdekében a város főterén Tourist Police pavilon üzemel, amelyet a Pécs Belvárosi Polgárőr Egyesület tagjai naponta többször meglátogatnak, hogy segítsék az ott tevékenykedő diákok munkáját.
Tűzesetnél biztosítottak Szolgálatellátás közben észlelték a Pécs Belvárosi Polgárőr Egyesület járőrei, hogy a vasúti őrház melléképületében tűz keletkezett. Ezt az ingatlant jobbára hajléktalanok lakják, ám szerencsére ekkor éppen nem tartózkodtak ott. A polgárőrök értesítették a tűzoltókat, s megérkezésükig, majd az oltás ideje alatt is biztosították a helyszínt.
Migránsokat fogtak A Mohács-szigeti Polgárőr Egyesület két tagja – Timli Zsolt és járőrtársa, Babos Cintia – járőrszolgálatba indultak július 8.án reggel. A magyar – horvát határtól hét kilométerre lévő Homorúd községet elhagyva figyeltek fel az országúton gyalogló két idegen személyre. Kinézetük alapján gyanút fogtak, hogy határsértő menekültek lehetnek. Mindezt telefonon jelezték az egyesület elnökének, Pintér Mátyásnak, aki rögvest kapcsolatba lépett a határőrizeti szervekkel, s megadta a helyszínt is. A
járőröző polgárőrök a hatósági személyek kiérkezéséig figyelemmel kísérték a két idegen mozgását. A határőrizet munkatársai megérkezve megállapították: valóban a zöldhatáron szökött át a két iraki menekült. Őrizetbe vették a két határsértőt, s elszállították őket. Egyben köszönetet mondtak a két önkéntes bűnmegelőzőnek a segítségért.
Bács-Kiskun
Megyék hírei
megye
megye
Halfőzőket segítettek Baja nemzetközileg is ismert és elismert – a Rekordok Könyve által is jegyzett – halfőző fesztiválja valódi fiesta: a halászlé és a barátság dicsérete immáron minden év július második szombatján. Az egész 1996-ban kezdődött, amikor Baja várossá nyilvánításának 300. évfordulójára 300 helyett 400 bográcsban főztek halászlét. Négy esztendővel később már 2000 bogrács sorakozott a belvárosban, s a lelkesedés azóta sem csökken. Évről évre mintegy 2 ezer helyi és vidéki főző vendégeli meg barátait az ízletes halászlével. Napjainkra a Bajai Halfőző Fesztivál négy napos programsorozattá nőtte ki magát. Amelynek biztosításában évek óta tevékenyen részt vesznek az önkéntes bűnmegelőzők. A Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége felhívására – Baja Város Önkormányzata kérésének megfelelően – a járás polgárőr egyesületei közül a dunafalvai, a dávodi, a nagybaracskai és az érsekcsanádi polgárőr egyesületek tagjai jelentős segítséget nyújtottak a Bajai Polgárőr Egyesületnek a rendezvény biztosításához. A halfőző fesztiválon összesen 24 polgárőr látott el bűnmegelőző szolgálatot, munkájukat hatékonyan segítették a közelmúltban átvett szolgálati terepjárók, robogók és kerékpárok is. Az önkéntes bűnmegelőzőknek két alkalommal dulakodásnál kellett beavatkozniuk – ehhez rendőri segítséget is kértek – négy ízben őrizetlenül hagyott főzőhelyek tüzeit oltották el, egy ízben a tűzoltók segítségével. És persze számtalanszor szolgáltak információval, útbaigazítással a tőlük felvilágosítást kérő látogatóknak.
Polgárőr Magazin
Baranya
25
Megyék hírei
26
Köszönet a kisszállásiaknak Levelet kapott a közelmúltban dr. Fekecs Dénes, a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szövetség elnöke a NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatósága Baja Kirendeltségi főosztályvezetőjétől, Kónya Imre István pü. főhadnagytól. Ebben a főosztályvezető köszönetet mond a Kisszállási Polgárőr Egyesület tagságának. A polgárőrök ugyanis segítséget nyújtottak egy jövedéki ellenőrzés jogszerű, egységes elvek alapján végrehajtott elvégzésében. A kiváló és hatékony együttműködésnek köszönhetően a kirendeltségi főosztály munkatársai 466 320 szál, adózás alól elvont dohányterméket foglaltak le. Sikeres polgárőr lovasok Az Alsószéktó–Kisfái–Matkó Polgárőr Egyesület lovasai július 24.-én részt vettek a Kiskunfélegyházán rendezett CDN-B Talentum Kupa Bács-Kiskun Megyei Díjlovas Bajnokság II. fordulóján, amellyel egy időben rendezték az Országos Póni Klub Szövetség regionális minősítő versenyét is. A hivatalos versenyen felnőtt polgárőreink dobogós helyen végeztek. Az E8 versenyszámban Boronkay Fanny Nenszi nyergében I. helyezett lett, Csikai Szabina Dollárral a III. helyezettnek járó díjat hozta el. A licenc nélküli kategóriában Kecskésné Gábor Henrietta Szöszi nevű lovával II. helyezést ért el. Az A2 versenyszámban Csikai Szabina Dollárral ugyancsak a II. helyen végzett. A Póni Klub Szövetség versenyén Katona Dóra Ifjú Polgárőr Nenszivel a Futószár2 versenyszámban I. helyezést érdemelt ki. Bedzsula Eliza Ifjú Polgárőr Szöszivel a D0 és Futószár2 versenyszámokban egyaránt a IV. helyen végzett. A D1 program résztvevőjeként Bedzsula Eliza Ifjú Polgárőr Boni nyergében I. helyezést ért el, e versenyszámban Katona Dóra Nenszivel III. helyen végzett. A két Ifjú Polgárőr mellett a Csinos Farm több olyan gyermeklovasa is eredményesen szerepelt, akik – ha 14. életévüket betöltötték – szeretnének csatlakozni a polgárőr lovasokhoz. A felkészítést Csikai Imréné, Barcsik Aranka és Csikai Szabina lovas polgárőrök, lovas oktatók végezték.
Polgárőr Magazin
Boronkay Fanny
Kormány megbízotti elismerés A Polgárőr Egyesület Tiszakécske elnöke, László Imre Mihály a napokban köszönő levelet kapott a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal vezetőjétől, Kovács Ernő kormánymegbízottól. „Tisztelt Elnök Úr! Engedje meg, hogy magam és a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal nevében ezúton fejezzem ki köszönete-
met a tanyák felmérésében nyújtott közreműködésért. Nagy öröm számomra, hogy ilyen mértékű összefogást sikerült megvalósítanunk. Ennek eredményeként véghezvittük a Miniszterelnökség által kitűzött célt, a Bács-Kiskun megyei tanyák felmérését. Az elmúlt időszakban több mint 37 ezer tanyát tudtak a kollégák ellenőrizni, ami nem valósulhatott volna meg az Önök hathatós segítsége nélkül. Megfeszített munkájuk eredményeképpen tartani tudtuk a szoros határidőt, valamint a Kormányhivatal létre tudott hozni egy teljes körű nyilvántartást a tanyavilágról, melyet a későbbiekben más hatóságok /mentőszolgálat, tűzoltóság/ munkájának segítésére a rendelkezésükre bocsátunk. Még egyszer köszönöm a Kormányhivatal nevében, hogy segítségünkre voltak ebben a jelentős feladatban. További eredményes munkát kívánok.” – áll a Kovács Ernő kormánymegbízott által jegyzett levélben.
Békés
megye
A Polgárőrséggel ismerkedtek A békési Tisza Kálmán Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium rendészeti ágazatának 10. és 11. évfolyamos diákjai „Nyári összefüggő szakmai gyakorlat” keretében tettek látogatást június 30.án a polgárőröknél. A Békési Polgárőrség KHSZ elnöke, Gyarmati Sándor – aki egyben a Békés Megyei Polgárőrök Szövetségének elnöke is – köszöntötte a fiatalokat, akiknek tájékoztatást adott a Polgárőrségről a megalakulástól napjainkig. A sok személyes történettel fűszerezett és fotókkal illusztrált élményszerű előadás felkeltette a fiatalok érdeklődését, akik számos kérdést tettek fel az előadás végén. A látogatás célja az volt, hogy a diákok megismerjék a Polgárőrség tevékenységét, célkitűzéseit, amelyek között kiemelt helyet kapott az Ifjú Polgárőr Tagozat és a már a Polgárőrségnél is letölthető 50 órás kötelező közösségi szolgálat. /Virág István/
Borsod-Abaúj-Zemplén
megye
Közösen a város biztonságáért Lapunk előző számában hírt adtunk arról az országosan is egyedülálló kezdeményezésről, miszerint rendőrök és polgárőrök néhány órás demonstratív közös ellenőrzést tartanak egy-egy területen a megyében. Mint Tóth Jánostól, a megyei szövetség Kazincbarcika járási koordinátorától tudjuk: július 9.-én 16 és 22 óra között tartottak közös szolgálatot Kazincbarcika város területén rendőrök és önkéntes bűnmegelőzők. Az akción a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság hat egyenruhása mellett 42 önkéntes bűnmegelőző vett részt. A polgárőrök Bánhorvátiból, Berentéről, Felsőkelecsényből, Felsőnyárádról, Izsófalváról, Jákfalváról, Múcsonyból, Sajókazáról, Sajószentpéterről, Szuhakállóból és Vadnáról érkeztek a Kazincbarcikai Polgárőr Egyesület megerősítésére. Az elsősorban a megelőzést szolgáló akció után számos pozitív észrevétel érkezett a polgárőrséghez a lakosság részéről. Emiatt is folytatják majd az ilyen jellegű közös, demonstratív akciókat, amelyek egyre jobban elterjednek a megyében más területeken is.
megye
Nagyvárosi Bűnmegelőzési Fórum Az országosan meghirdetett Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program keretében június 29.-én Szeged Makkosháza településrészén szerveztek lakossági fórumot. A Bonifert Domonkos Általános Iskolában tartott találkozón a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai mutatták be a megjelentek részére a Rendőrség és a Polgárőrség országos projektjét. Emellett vagyonvédelmi előadást tartottak, valamint bűnmegelőzési tanácsokkal látták el az érdeklődőket. Az áldozattá válás megelőzése érdekében vagyonvédelmi eszközöket osztottak ki a polgárőrökkel közösen a makkosházi lakosok között, s be is mutatták a személyriasztó, a belépésjelző és az ajtóék használatát. A körzet önkormányzati képviselője illetve a településrészen élők nagy örömmel fogadták a Rendőrség és a Polgárőrség új kezdeményezését. Szegeden havonta egy alkalommal, más-más településrészen kerül sor ilyen rendhagyó lakossági fórumra. /Horváthné Cserfalvi Ibolya. Fotó:
Rendezvényeken segédkeztek A Mórahalmi Önvédelmi Egylet /Polgárőrség/ tagjai, együttműködve a Mórahalmi Rendészeti Csoporttal és a Mórahalmi Rendőrőrs állományával biztosítási feladatokat láttak el július 1. és 3.-a között a XIII. Homokháti Sokadalom, illetve a VII. Dél-alföldi Rétes Fesztivál rendezvényein. A Fesztiválhívogató felvonuláson a felvezetés és az útvonal biztosítás volt az önkéntes bűnmegelőzők feladata, míg a rendezvényeken a különböző családi programokat, élő koncerteket, s zárásként a tűzijáték zavartalanságát biztosították. Emellett Mórahalmon megkezdődtek a Patkó Lovas Színház előadásai is. A kilenc rendezvény idején a gépkocsik parkoltatását, s azok őrzését kapták feladatul a polgárőrök. /Sárközi László/
27
Megyék hírei
Csongrád
Korom Krisztián/
Fejér
Rendkívüli közgyűlés A Székesfehérvári Városi Polgárőrség július 2.-án rendkívüli közgyűlést tartott a Sörház Étteremben. A megjelenteket Cseh István elnök tájékoztatta arról: a Székesfehérvári Törvényszék néhány pontban kérte az Alapszabály módosítását. Ennek megfelelően a küldöttek hatályon kívül helyezték eddigi alapszabályukat, s a Polgárőr Törvény szellemében készült új alapszabályukat fogadták el. Egyben megválasztották a javasolt tisztségviselőket is. Végül az elnök időszerű kérdésekről és a tagság előtt álló sokrétű feladatokról szólt. /Cs. J./
Polgárőr Magazin
Junior Úszó EB-t biztosítottak Hódmezővásárhely adott otthont július 6. és 10.-e között a 43. Aréna Junior Úszó Európa Bajnokságnak. A nagyszabású rendezvény biztosításában a hódmezővásárhelyi, a mártélyi, a mindszenti, a székkutasi polgárőr egyesületek és a Szeged Alsóvárosi Polgárőr Közhasznú Egyesület tagsága vett részt a szervezők felkérése alapján. Az önkéntes bűnmegelőzők nem csak a gépkocsik parkoltatásában és a beléptetésben segédkeztek, de a medencék környékét is biztosították a Polgárőrséghez méltó megjelenéssel és kulturált információ átadással.
megye
Megyék hírei
28
Diákjárőrök is segítenek A gárdonyi rendőrök munkáját az idén ismét diákjárőrök segítik a turisztikai szezonban. A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai – a korábbi évekhez hasonlóan – 2016 nyarán is a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóival és diákjárőrökkel közreműködve hívják fel a lakosság és a nyaralók figyelmét az értékeik védelmére és az áldozattá válás megelőzéseinek lehetőségeire a Velencei-tó környékén. Az önkéntes tanulók a bűncselekmények és szabálysértések megelőzése érdekében visszatérően ellenőrzik a strandokat, továbbá prevenciós kiadványokkal és tanácsokkal is segítik a pihenni vágyókat.
Hajdú-Bihar
megye
A „Közösségi emlékezet oszlopa” Országosan is egyedülálló, közösségi összefogással és támogatással készült el Nagymacson a „Közösségi emlékezet oszlopa”, amelyet július 2.-án ünnepélyes keretek között adtak át a Debreceni Művelődési Központ Nagymacsi Közösségi Házának udvarán. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata ugyanis sikeresen pályázott egy, a megyei jogú városok számára meghirdetett pályázaton. A nyertes pályázat – „Nagymacs szociális városrehabilitációja” címmel – segítségével megépült a Nagymacsi Közösségi Ház, amelynek üzemeltetését a Debreceni Művelődési Központ látja el. Elkészült ennek keretében a játszótér, egy park és üzlethelyiség is. A projekt egyik legfontosabb eredménye a közösségfejlesztő folyamat elindítása Nagymacson. Az eltelt három évben számos rendezvény, akció dicséri munkájukat. A „Közösségi emlékezet oszlopa” is az ő álmuk volt, az oszlop ugyanis magába foglalja a múltat, a jelent és a jövőt. Emlékeztet, identitást erősít, hitet ad. Megvalósulását a Debreceni Polgárőr Egyesület a Cívis Városért is támogatta, segítette. Az önzetlen anyagi és erkölcsi támogatásért Debrecen város vezetése és a Debreceni Művelődési Központ Díszoklevelet adományozott a polgárőröknek. Az elismerést az ünnepségen Dolycsák Ferenc alelnök vette át. a „Közösségi emlékezet oszlopát” Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke és Hernádi Zoltán önkormányzati képviselő avatták fel. /Törőcsik László/ Polgárőr Magazin
A láthatóságot ellenőrizték Baleset megelőzési akciót szerveztek július 13.-án a létavértesi rendőrök és polgárőrök. Az Árpád tér és a Széchenyi utca kereszteződésében délelőtt 10 órától láthatósági ellenőrzést tartottak. Ennek keretében az arra közlekedő járművek világító berendezéseit vizsgálták. Az akció célja az volt, hogy a balesetek megelőzése érdekében felhívják a gépjárművezetők és főként a kerékpárosok figyelmét a közlekedési szabályok betartására. A bicikliseket tájékoztatták a kétkerekűek kötelező tartozékairól és a fényvisszaverő eszközök használatának fontosságáról. Az ellenőrzés során a rendőrök a kerékpárosok részére láthatósági mellényt adtak ajándékba.
„Finn módszerrel” ellenőriztek A rendőrök a helyi polgárőrökkel közösen a „Finn módszer” segítségével ellenőrizték június 28.-án a járművezetőket Hajdúböszörményben, ahol a rendőrkapitányság az ittas járművezetők kiszűrésére szervezett akciót. A rendőrök a polgárőrök támogatásával négy helyszínen négy óra alatt 268 sofőrt ellenőriztek e hatékony módszer segítségével. A balesetek számának visszaszorítását is célzó – alapos rendőri előkészítést igénylő – hatékony akció során egy esetben merült fel az ittasság gyanúja. A rendőrkapitányság illetékességi területén a közeljövőben is folytatódnak az ilyen ellenőrzések. /HajdúBihar MRFK sajtószolgálat/
Elismerésből jótékonykodás A XXII. Országos Polgárőr Napon Ebes község is kiérdemelte a „Polgárőr Község” kitüntető címet. Ezt köszönte meg július 12.-én kelt, dr. Túrós Andrásnak, az OPSZ elnökének írt levelében Balogh László, az Ebesi Polgárőr Közhasznú Egyesület elnöke az OPSZ Elnökségének. Mint írja: az Önkormányzattal és a Rendőrkapitánysággal közösen a jövőben is úgy fogunk dolgozni, hogy rászolgáljunk erre az elismerésre. A továbbiakban az elnök arról ír: az elismeréssel kapott támogatási összeget jótékony célra kívánják felhasználni. Ezért is az egyesület elnöksége úgy döntött, hogy a nagyhegyesi és a nádudvari polgárőr egyesületekkel közösen „Járási Ifjúsági Polgárőr Tábort” szerveznek augusztus 26. és 28. között Nádudvaron. A támogatás egy részét a 24 Ifjú Polgárőr táborozásával kapcsolatos költségek fedezésére fordítják.
Disznóólból kerítették elő A Mezőszemere Polgárőrség két tagja, Gazsi Bettina és Nagy Róbert július 25.-ére virradó éjszaka a Május 1. utcán járőröztek. Az éber önkéntes bűnmegelőzők éjjel fél egy tájban arra lettek figyelmesek, hogy az egyik ott élő idős asszony házánál valaki kifeszítette a bejárati kaput. Alaposabban szemügyre vették az ominózus portát, s azt látták: két férfi igyekszik bejutni a lakóépületbe. Amikor a polgárőrök felszólították őket, hagyjanak fel cselekményükkel, az egyik tettes elszaladt, a másikat viszont sikerült a helyszínen visszatartani. A közben értesített Füzesabonyi Rendőrkapitányságról kiérkezett járőröknek adták át. Ezt követően tüzetesen átvizsgálták a ház környékét, s ennek eredményeként a disznóólban találtak rá a másik, ittas elkövetőre. Korábbi ügyeik miatt a hivatásos bűnüldözők előtt már ismert személyeket a kapitányságra állították elő. A mintegy három esztendeje újjáalakult, jelenleg 25 tagot számláló helyi polgárőrség járőre a közelmúltban egy ellopott kerékpár felkutatásában vett részt sikerrel. A kétkerekűt egy elhagyott területen találták meg, s juttatták vissza jogos tulajdonosának. /Szilvás István/
Jász-Nagykun-Szolnok
megye
XXII. Jász Világtalálkozó Jászárokszálláson több ezres vendégsereg jelenlétében rendezték meg július 8-10. között a XXII. Jász Világtalálkozót. A jeles rendezvény biztosítását a Rendőrség mellett a Polgárőrség végezte, s esemény nélkül hajtotta végre. A Jászság polgárőr egyesületein – Jászárokszállás, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászágó, Pusztamonostor, Jászdózsa, Jászfényszaru, Jásztelek, Jászkisér, Alattyán, Jánoshida, Jászfelsőszentgyörgy, Jászboldogháza, Jászberény, Jászladány – kívül a megyéből Tiszaföldvár, Rákóczifalva, Cibakháza polgárőr egyesületei, valamint Heves megyéből Visznek és Vámosgyörk önkéntes bűnmegelőzői vettek részt a jelentős biztosítási munkálatokban. A három nap alatt összesen 498 polgárőr 196 csoportban 2158 órányi szolgálatot töltött el a különböző helyszíneken. A biztosítás polgárőr irányítója Kisbódi Gáspár, a Jászjákóhalma Polgárőrség elnöke volt – mint a korábbi világtalálkozókon is. A sok helyszínes rendezvény, a rendkívül nagy létszámú tömeg, illetve a város központjának lezárása miatt sokszor kialakult torlódások ellenére a kiválóan helytálló polgárőröknek is köszönhetően sikeresen zajlott le a világtalálkozó. Polgárőreink ismét bebizonyították, hogy közös összefogással és akarattal ilyen gigaméretű rendezvényt is sikeresen lehet biztosítani. Köszönöm minden polgárőrnek a részvételt, a fáradhatatlan munkát! – áll Kisbódi Gáspár elnök levelében.
megye
Segítség Tolnából „Egyesületünk, a Fűzitői Faluvédő Polgárőr Egyesület frissen alakult, új polgárőr csapat Komárom-Esztergom megyében. Mint ilyen, kezdeti forráshiánnyal küszködik. Településünk önkormányzata ez évben hozott egy határozatot, miszerint csak a két évnél régebben alakult civil szervezeteket támogatja anyagilag. A megyei polgárőr szövetség is elosztotta már az első félévre kapott támogatási összegeket. Így a tagságunk – egészen pontosan az elnökségünk – állta az eddig felmerült kiadásokat. Így az ügyvédi díjat, a levelezés költségeit, a szervezés útiköltségét, a telefondíjakat és egyebeket, ami immáron százezres nagyságrendet ért el. Polgárőrség lévén előbb-utóbb megjelenünk településünk közterületein. Ehhez minimális feltételként a POLGÁRŐRSÉG feliratos láthatósági mellényt határoztuk meg. Ám ezek beszerzéséhez már nem rendelkezünk anyagi forrásokkal. Ezért pár napja kiposztoltam a facebookon egy kérést a polgárőr egyesületek felé. Felhívásunkra szinte azonnal jelentkezett a Tamási Polgárőr Egyesület elnöke, Péter Csaba. Telefonon felajánlotta: régi típusú láthatósági mellényből tucatnyit felajánlanak, ha elnökségük ezt jóváhagyja. Örömünkre a mai napon megérkezett a postai küldemény a tamási polgárőröktől. Köszönetem fejezem ki Péter Csaba elnök úron keresztül a Tamási Polgárőr Egyesület valamennyi tagjának, hiszen ez az önzetlen segítségnyújtás megmutatta a polgárőr szolidaritás, bajtársiasság erejét.” – áll abban a bejegyzésben, amelyet Sass László, a Füzitői Polgárőr Egyesület elnöke osztott meg július 6.-án. Tetten ért kerékpártolvaj A Tatabányai Rendőrkapitányság lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 14 éves környei lakos ellen. A gyanúsított még június 27.-én egy környei családi ház udvaráról eltulajdonított egy speciális BMX típusú kerékpárt. Miután a sértett reggel nem találta kétkerekűjét, feljelentést tett a rendőrkapitányságon. Az esetről értesítette ismerőseit is. A Környe Polgárőr Egyesület két Ifjú Polgárőre – Virágh Dávid és Rózsa Máté – június 30.-án a településen járőrözve látták meg az ellopott kerékpárt, amit nem a tulajdonosa hajtott. Feltartóztatták a bicikliző fiút, s az értesített körzeti megbízott kiérkezéséig visszatartották őt. A kmb-s szolgálatba helyezte magát, s a tettest előállította a kapitányságra. Ahol a nyomozók a kerékpárt lefoglalták – majd július 1-jén tulajdonosának visszaadták –, a 14 éves környei fiút gyanúsítottként hallgatták ki. /Komárom-Esztergom MRFK sajtószolgálat/ Kerékpárverseny biztosítása Esztergomban július 3.-án második alkalommal rendezték meg a Duna Maraton nemzetközi terepkerékpáros versenyt, mintegy 1300 résztvevővel. A verseny előkészítésében, a pályakitűzésben és a szervezésben hatékonyan részt vállalt az Esztergom Városi
29
Megyék hírei
Komárom-Esztergom
megye
Polgárőr Magazin
Heves
Megyék hírei
30
Polgárőr Egyesület vezetése és tagsága. Miután a versenyt két szakaszra osztották – egy hosszabb, erdei utakkal tűzdeltre és egy rövidebb, a városon átvezető szakaszra – a nagy létszámra tekintettel a biztosítás végrehajtásába besegített az Esztergom Kertvárosi Polgárőr Egyesület és az Első „Motorvéd” Polgárőr Egyesület is. A verseny végén a rendezők, a meghívott VIP vendégek és a több ezres nézősereg megköszönte a balesetmentes szervezést, forgalomirányítás, felvezetést, kiemelten jónak ítélve a polgárőrök munkáját. A sikeres rendezés meghozta gyümölcsét: 2017-ben ismét Esztergom rendezheti a Nemzetközi Duna Maraton terepkerékpáros versenyt. /Bodrogai Sándor. Fotó:
gokat is figyelembe véve – a nyári időszak közös járőrszolgálatainak rendjét egyeztették. Diósjenő meghatározott településrészein, bel- és külterületén a Rétsági Rendőrkapitányság járőrei és a település polgárőrei június 29.-én közös szolgálatot láttak el.
Engelbrecht Károly/
Fogathajtó versenyt biztosítottak Polgárőrök biztosították a Bujáki Gábor Fogathajtó Emlékversenyt július 16-17.-én a Komárom-Esztergom megyei Ácson. Az emlékverseny mindkét napján és az éjszaka folyamán is biztosítottuk a rendezvényt – hallottuk Polgár Noémitól, az Ácsi Polgárőr Egyesület tagjától. A verseny helyszínét, a közlekedés biztonságát felügyeltük, de emellett a versenyzők és a lovak biztonságát is szem előtt tartottuk – mondotta. Kiemelten figyeltünk az eseményre kilátogatókra, ugyanis sok volt közöttük a gyermek, akik kíváncsian követték a szebbnél szebb és ügyesebb lovak versenyét. A hideg, szeles idő és a szakadó eső ellenére is sikeresen álltunk helyt a biztosítási munkában. A versenyre érkezők biztonságos beléptetésében, a forgalom zavartalan irányításában, a parkolóhelyek őrzésében egyesületünk 13 tagja vett részt. Nekünk is köszönhető, hogy a versenyzők és az érdeklődők sikeres, biztonságos két napot tudhattak maguk mögött.
Polgárőr Magazin
Nógrád
megye
Egyeztettek, oktattak A Rétsági Rendőrkapitányság munkatársai a napokban egyeztető megbeszélést, majd képzést tartottak a Diósjenői Polgárőr Egyesület felérésére. Hajduk Hajnalka r. őrnagy, rendészeti osztályvezető és Demkó Roland r. százados, járőr- és őrszolgálati alosztályvezető egymásra épülő modulok alapján időszakos elméleti és gyakorlati képzést tartottak az egyesület 18 polgárőre részére. A szakemberek egyben tájékoztatást adtak a település közbiztonsági helyzetéről, valamint – a helyi környezeti adottsá-
Életet mentettek! A „Tiszteletet az éveknek, biztonságot az időseknek” szlogennel az Országos Polgárőr Szövetség által meghirdetett program végrehajtásában résztvevő Könnyű József, a salgótarjáni Acélgyár Környéke Polgárőr Egyesület tagja szolgálatban volt a közelmúltban. A déli órákban észlelte, hogy a szomszédságában egyedül élő, 80 év körüli Bátfai Béla a szemétszállításra kijelölt nap ellenére a szemetes kukát nem rakta ki a kapu elé. Ugyanakkor a rosszul beállított hallókészüléke sípolását sem lehetett hallani, mint korábban. Rosszat sejtve ment át az önkéntes bűnmegelőző a korábban is pártfogolt, idős szomszédjához. Akinek konyhájába érve megdöbbentő látvány fogadta. Az idős ember a konyhakövön feküdt félig felöltözve, eszméletlenül. Körülötte vértócsa volt, több sebből vérzett. A körülményekből arra következtetett: a szomszéd megszédülve eleshetett, a fejét a konyhaszekrény sarkába ütötte, s az esés során kézfejét maga alá törte – az már jelentősen bedagadt –, s megsérült a válla és karja is. A vészhelyzetet tapasztalva a polgárőr azonnal tárcsázta a mentőket, s szintén polgárőr élettársát, Csurda Ágnest hívta segítségül. A rövid időn belül megérkezett mentősök gyors és szakszerű beavatkozással a sérültet eszméletre térítették. Eközben a polgárőrök nedves törülközővel letörölték a sérültet, majd tiszta inget és nadrágot adtak rá. Az alig-alig reagáló, összefüggéstelen válaszokat adó idős férfit a mentők a Szent Lázár Megyei Kórházba szállították. Könnyű József a szomszédja lakását bezárva a mentősök után ment, hogy a távol élő unokák számára információkkal szolgálhasson nagyapjuk gyógykezelésének helyéről. A kórházi vizsgálat megállapította: az idős férfi agyvérzést kapott, elesett, a feje betört, kézfeje eltört. A sérült olyan súlyos állapotba került, hogy huzamosabb idejű kórházi ápolásra szorul. A polgárőrök ezért is értesítették a hozzátartozókat, a beteget rendszeresen látogatják, s a portát hazaérkezéséig figyelmesen őrzik. Orvosi vélemény szerint az önkéntes bűnmegelőzők gyors és szakszerű intézkedése életmentőnek bizonyult. /Csohány Tibor elnök/ Héhalmiak „vendégségben” A Zala megyei Gyenesdiáson kedvelt a vendég polgárőr szolgálat. A helyi önkéntes bűnmegelőzők meghívására a közelmúltban Héhalom polgárőrei – nyolc Ifjú Polgárőr és hét „idősebb” – érkezett a Balaton-parti településre egy hetes, üdüléssel
Közös gyakorlat A Nógrád és Heves megyei rendőrkapitányságok, a helyi polgárőrségek, valamint a Kékes Kutató-Mentő Alapítvány munkatársai vettek részt július 13.-án egy megtervezett gyakorlaton. A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság szervezésében megtartott közös gyakorlat célja a jogsértések megakadályozása, felderítése, megszakítása, továbbá a kialakult helyzet megszüntetése érdekében az említett két megye rendőrkapitányságainak hatékony együttműködése, egymás tevékenységének erősítése volt. A Nógrád és Heves Megyei Rendőr-főkapitányságok Tevékenységirányítási Központjainak, Pásztó, Bátonyterenye, Gyöngyös és Eger város rendőrkapitányságainak, illetve a Kékes KutatóMentő Alapítvány tevékenységének összehangolására tartott közös gyakorlaton részt vettek a karácsondi, a ludasi, a gyöngyösi és a bátonyterenyei polgárőr egyesületek tagjai is. Az alapszituáció szerint egy személygépkocsit tulajdonítottak el az elkövetők, akik – egy túszt fogságba ejtve – a Mátrába menekültek. A reggel 8 órakor kezdődött közös gyakorlatot – a Mátra lábának öt pontját, Recsk, Parádsasvár, Nemti, Mátrakeresztes, Mátraszentimre településeket érintve – a hatóságok 12 órakor befejezték. A szimulált eseményt követő intézkedések során a rendvédelmi szervek között az információáramlás gyors, a feladatmegosztás hatékony volt. A következő „éles” helyzetben az érintett állomány eredményes együttműködése érdekében a résztvevők a tapasztalatokat kiértékelték. / Nógrád MRFK, Dankóné Nagy Éva Lívia r. alezredes, szóvivő/
megye
Vendégségben, a Tápióságban Valóczki Melinda Andrea, az Ócsa Városi Polgárőrség tagja osztotta meg alábbi gondolatait: „Tisztelt Polgárőrök, Kollégák! Nemrégiben vendégeskedtünk a Tápiósági Vasszamarak Fesztiválon. A vendégeskedés kifejezést vehetjük szó szerint is, hiszen a fogadtatás kivételes volt. Éjszakai szolgálatot vállaltunk négy társammal együtt, így az esti órákban érkeztünk meg. Érkezésünk után rögtön meleg vacsorára invitáltak, kávéval, üdítővel kínáltak. Az éjszaka folyamán több alkalommal hoztak szendvicseket, hideg üdítőket. Megismerkedtünk a helyi polgárőr társakkal, akik egytől egyig barátságosan fogadtak minket. Mindenki nagyon fegyelmezett és tisztelettudó volt. Szívesen fogadták a segítségünket. Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a közös akciónak is, hiszen mindig öröm, ha ilyen összefogásban vehetünk részt. Azt gondolom, hogy csak ilyen felfogással lehet együtt dolgozni, közös programokat szervezni az ország bármely pontján, különböző egyesületek tagjaival. Szükség van arra, hogy lássuk, mások hogyan dolgoznak, hogyan cselekednek bizonyos szituációkban. Tanácsokat, észrevételeket oszthattunk meg egymással, segítettük egymás hatékonyságát. Remélem, még sok ilyen közös programon tudunk részt venni!” Sikeres tiszafüredi táborozás A Tiszafüredi Városi Polgárőrség és a Pest Megyei Polgárőr Szövetség együttműködésének köszönhetően 18 fiatal nyaralhatott július 10-15. között Tiszafüreden. A Tiszafüredi Halas Napok összművészeti fesztivál záró napjára érkeztek meg az Ifjú Polgárőrök az Albatrosz Kempingbe. Ahol Kövér Gábor, a Tiszafüredi Városi Polgárőrség elnöke fogadott. A fiatalok a Tápióság, Tápiógyörgye, Tápiószentmárton, Budapest, valamint a Nógrád megyei Héhalom és Buják településekről érkeztek, s aktívan vettek részt a tábor napjaira szervezett programokon. A szervezők is figyeltek arra, hogy feledhetetlen élményeket adjanak a résztvevőknek. Akik jártak Republic koncerten, csónakáztak vadregényes helyeken az élő Tiszán, minden nap volt strandolási lehetőség, aktív kikapcsolódás, alkoholmentes koktélozás és persze némi tanulás mellett sok-sok pihenés. Megcsodálhatták a környék különleges növény- és állatvilágát, megtanultak kenuban evezni, bejárták a környék nádasokkal szegélyezett – helyenként meglehetősen szűk – csónak útjait. Volt polgárőr elméleti oktatás, légpuska lövészet, strandfoci, tűzoltó bemutató, s természetesen meglátogatták a tiszafüredi Kiss Pál Múzeumot is. Kövér Gábor – aki az OPSZ Vízi Tagozatának vezetője is – elmondta: évek óta táboroztatnak itt fiatalokat, hiszen olcsóbban megoldható ellátásuk, mint a Balatonnál. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, volt, aki úgy fogalmazott: élete legszebb nyarát töltötte itt. A táborozás költségeit a Pest Megyei Polgárőr Szövetség fedezte. Lovas biztosítás Nem pihentek júliusban az ócsai lovas polgárőrök. A Református Gyermektábor biciklitúrájának biztosításához nyújtottak segítséget július 25.-én a Rendőrséggel közösen. A drótszamarasok a
31
Megyék hírei
Pest
Polgárőr Magazin
egybekötött szolgálatra. Mindjárt munkába is álltak, a három napos „Keszeg Fesztivál” biztosításába segítettek be. Ezt követően Gyenesdiás kis és nagy strandján láttak el szolgálatot. Segítették a vízi mentők munkáját is, főként kisebb sérülések ellátásában. Ebben volt gyakorlatuk a héhalmi fiataloknak, hiszen korábban nemzetközi életmentő képzésen, majd versenyen szerepeltek eredményesen. Miután a Héhalmi Polgárőr Egyesület rendelkezik rendszámfelismerő rendszerrel ellátott járőrautóval, ezt is „bevetették” az egy hetes gyenesdiási vendégeskedés idején, a helyi rendőrök munkáját segítve. Köszönet a Gyenesdiási Polgárőrség titkárának, Horváth Kornélnak és Gál Lajosnak, a település polgármesterének, akik remek feltételeket biztosítottak a vendég polgárőr szolgálathoz – áll Kopó Mátyás héhalmi polgárőr levelében.
Megyék hírei
32
szomszédos Alsónémedire kerekeztek, így oda-vissza 16 kilométert teljesítettek.
Szabolcs-Szatmár-Bereg
megye
Gyenesdiáson szolgáltunk A hagyományokat folytatva idén is várja a vendég polgárőröket Gyenesdiás. Az Önkéntes Polgárőrség Kékcse Egyesület jelentkezését elfogadva a helyiek, Szabolcs három településének – Kisvárda, Szabolcsbáka és Kékcse – önkéntes bűnmegelőzői június 24.-étől július 1-jéig teljesítettek vendég polgárőr szolgálatot Gyenesdiáson. A helyiekkel kiegészülve remek csapatot alkottunk, nagyszerűen tudtunk együttműködni annak ellenére, hogy első alkalommal jártunk a Balaton-parti településen. Mint a búcsúzáskor elhangzott, nagyon meg voltak elégedve tevékenységünkkel a házigazdák, akiktől nem véletlenül úgy vettünk búcsút: Találkozunk jövőre is! /Vámos György elnök/
Polgárőr Magazin
Egyeztettek, oktattak A Rétsági Rendőrkapitányság munkatársai a napokban egyeztető megbeszélést, majd képzést tartottak a Diósjenői Polgárőr Egyesület felérésére. Hajduk Hajnalka r. őrnagy, rendészeti osztályvezető és Demkó Roland r. százados, járőr- és őrszolgálati alosztályvezető egymásra épülő modulok alapján időszakos elméleti és gyakorlati képzést tartottak az egyesület 18 polgárőre részére. A szakemberek egyben tájékoztatást adtak a település közbiztonsági helyzetéről, valamint – a helyi környezeti adottságokat is figyelembe véve – a nyári időszak közös járőrszolgálatainak rendjét egyeztették. Diósjenő meghatározott településrészein, bel- és külterületén a Rétsági Rendőrkapitányság járőrei és a település polgárőrei június 29.-én közös szolgálatot láttak el.
Tolna
Varró János, a polgárőr egyesület elnöke elmondta: hosszú évek kitartó munkájának gyümölcse a most átadásra került új helyiség. A bensőséges átadási ünnepségen részt vevők, az alapító tagok megemlékeztek róla, hogy 10 esztendővel ezelőtt, amikor a régi egyesületet átszervezték, s hivatalos keretek között újraindították, nem hitték volna, hogy valaha ilyen modern irodájuk lesz. Az új irodát a györei önkéntes bűnmegelőzők nyomban használatba vették, s nagy örömmel pihennek meg itt a járőrözések szüneteiben, használják a készenléti szolgálatban. /Puskás Ildikó/
Veszprém
megye
Nemzetiségi Találkozót biztosítottak Szápáron, a helyi szabadidő központban július 9.-én rendezték meg a Nemzetiségi Találkozót. Az eseményen kilenc népdal illetve tánccsoport adta elő műsorát. A fellépők között volt több szlovák, német illetve helyi tánccsoport is. Bemutatta repertoárját a Happy German Bagpipers, az alsószászországi ifjúsági skótdudás zenekar is. Az érdeklődők nagy számára tekintettel a Szápár Polgárőr Egyesület 12 önkéntes bűnmegelőzővel oldotta meg a rendezvény biztosítását és a parkoló járművek őrzését. A délutáni program este bállal zárult, ez a polgárőröknek és a rendezőknek köszönhetően jó hangulatban zajlott. /N. Z./
megye
Irodaátadás Györében Az Országos Polgárőr Szövetség, a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége, a Györei Polgármesteri Hivatal és a Györei Polgárőr Egyesület hatékony összefogásának eredményeként a felújított művelődési házban kaptak új, a kor színvonalának megfelelő, korszerű irodát a györei polgárőrök. Mint
Segédmotorokkal gazdagodtak A Szápár Polgárőr Egyesület vezetése két segédmotor kerékpárt vásárolt a közelmúltban. A kétkerekűekre azért van szüksége az egyesületnek, mert a nyári hónapokban így nem kell tagjaiknak saját autóikat használni. Ily módon nem csak üzemanyagot spórolnak, de olyan külterületekre is el tudnak jutni, ahová gép-
Együttműködés és képzés A Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság között érvényben lévő együttműködés keretében a Rendőrség július 14.-én Huszárokelőpusztán képzést tartott az erdőgazdaság védelme és a jogsértések megelőzése érdekében a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület tagságának. Az önkéntes bűnmegelőzők a terepmotorjaikkal és quadjaikkal azokon az erdős területeken végeznek járőrszolgálatot, amelyek terepjáróval nehezen, vagy egyáltalán nem megközelíthetőek, viszont vagyonvédelmi és környezetvédelmi szempontból jelentőséggel bírnak. Az oktatást követően az erdészet területén közös járőrszolgálatot tartottak a résztvevők.
Elhunyt Majoros József A Szeged – Kiskundorozsmai Polgárőr Egyesület mély fájdalommal tudatja, hogy Majoros József polgárőr 63 éves korában, hosszú, súlyos betegség után elhunyt. 2003 óta volt tagja egyesületünknek. Polgárőrként is Tanár Emberként viselkedett. Az OPSZ Év Pedagógusa kitüntetettje volt. Őszinte együttérzéssel osztozunk a család fájdalmában. Szeretettel emlékezünk rád, nyugodj békében!
Zala
megye
Bud Spencer Fesztivál – pofozkodás nélkül Zalaegerszeg dimbes-dombos városrészei közül Alsójánkahegy újabban a „hagymás babjáról” híres. Hogy ez Bud Spencer kedvenc kajája volt? Hát éppen azért! A zalai megyeszékhely szőlőskerteket is magába foglaló településrésze immár második éve építi nyár derekán Bud Spencer és Terence Hill misztériuma köré családi fesztiválját, amelyen július 16.-án közel ezer ember töltötte vidám szórakozással az idejét. Volt is ott minden: Bud Spencer és Terence Hill hasonmásverseny, jótékonysági főzőverseny – természetesen hagymás babból –, rodeo bika, de még Spencer Hill Magic Band élő koncert is. A gyerkőcöket légvárak, csúszdák, elektromos kisautók, és egyéb játékos foglalkozások várták. Az izompacsirták ezúttal csak szkanderben és a „lökd meg a kecskét” játékban mérhették össze erejüket, a Piedone filmekre jellemző pofozkodás ezúttal elmaradt. A „rosszfiúknak” ugyanis esélyük sem volt betenni a lábukat a rendezvény helyszínére. Erről az a 16 polgárőr gondoskodott, akik már előző nap estétől szemmel tartották a rendezvény területét. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere szerint a város minden rendezvényén remekelnek az önkéntes bűnmegelőzők, akiknek köszönhetően valamennyi eseménymentesen zajlott le az idén. Mint megtudtuk, ezúttal több városrészi egyesület – a bazitai, a botfai, a csácsi, a gógánhegyi és a vorhotai – sietett az alsójánkahegyiek segítségére. /Fincza Zsuzsa/
Megyék hírei
33
Gyászoljuk Nagy Sándort Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy Sándor, a Farmosi Polgárőr Egyesület alapító tagja tragikus hirtelenséggel június 10.-én, 77 éves korában elhunyt. Személyében olyan polgárőrt vesztett el közösségünk, akire mindig lehetett számítani a közterületi szolgálatban és a közösségi munkában is, több mint 25 éven át. Emlékét kegyelettel megőrizzük, osztozunk a család gyászában. Nyugodjon békében.
Elhunyt László Zoltán Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy László Zoltán polgárőr társunk – a 20 éve fennálló Timári Polgárőr Egyesület alapító tagja – életének 60. évében elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük! Nyugodjon békében!
Polgárőr Magazin
kocsival nem, vagy csak nagyon nehezen. Hegedűs Zoltán elnök elmondta: sok olyan önkéntes bűnmegelőzőjük van, akinek nincs autója, de rendelkezik jogosítvánnyal. Így ezekkel a motorokkal ők is tudnak majd szolgálatot ellátni. A segédmotor kerékpárokat pályázati, illetve megtakarított pénzéből vásárolta az egyesület. /Nagy Zoltán/
Segítik egymás munkáját
Rólunk Interjú
34
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága vezetőjével készült interjúnkban is olvashattak arról: az elmúlt két évben a csolatai jelentős mértékben
BV és az OPSZ kapfejlődtek. Íme, a leg-
frissebb hír erről.
Együttműködési megállapodást írt alá a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet és a Vas Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége, amelynek értelmében több területen is kölcsönösen segítik egymást a jövőben. A börtön és a Polgárőrség régóta szoros kapcsolatot ápol egymással, ám ezt az együttműködést mindeddig nem foglalták írásba – hangzott el az aláírást követő sajtótájékoztatón. Miután mindkét szervezet országos szinten is készül az együttműködési megállapodás aláírására, azt helyi szinten már parafálták. A szerződés a felek részére kölcsönös előnyökkel jár. Közös sport- és szabadidős rendezvényeket szervezünk, valamint az együttműködés a továbbképzések, képzések terén is megvalósul. Arról nem is beszélve, hogy ha olyan feladatot kell végrehajtanunk, ami a börtön falain túlra mutat, akkor a közterületi tevékenységben tudnak nekünk segíteni a polgárőrök, ahogyan eddig is tették – fogalmazott Tóth Tamás Tibor bv. dandártábornok, a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka. A börtön egyebek mellett helyszínt adhat oktatótermeiben a polgárőrök továbbképzéseinek, a Polgárőrség pedig
segítheti a fogvatartottak társadalomba visszailleszkedését célzó intézeti törekvéseket. Vas megyében több mint 70 szervezetben 1800 polgárőr tevékenykedik. A megyei szövetség korábban megállapodást kötött a Rendőrséggel, a Katasztrófavédelemmel, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, a kormányhivatalokkal, a kamarákkal és az önkormányzatokkal. Az együttműködés elsősorban a bűn- és balesetmegelőzés területén valósul meg a hétköznapokban – tudtuk meg Bedi Ákostól, a Vas Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége elnökétől. Szombathelyi Médiaközpont
Hajóátadás Ásványrárón A Rendőrség ajándéka
Polgárőr Magazin
Újabb hajóval gazdagodott az Országos Polgárőr Szövetség Vízi Tagozata Fertő -tó és környéke régiója. Barna Árpád r. alezredes, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság mb. vezetője adta át július 16.-án Gáncs Gábornak, az OPSZ Vízi Tagozata Fertő-tó és környéke régiója referensének a Yukon típusú vízsugárhajtású motorcsónakot. A Rendőrség adománya ezentúl a térség vízi turizmusának biztonságát javítja azzal, hogy segítségével növekvő polgárőri jelenlét lesz biztosítva a Dunán, a szigetközi ágrendszerben, valamint a Mosoni-Dunán. Az átadáson megjelent Tatainé Popp Rita, Ásványráró polgármestere is.
Sikeres árvízi védekezés
Rólunk Interjú
A polgárőrök segítségével
35
A Baranya megyei Szederkény Polgárőr Egyesülete július 29.-én reggel kapta a hírt: a hatalmas esőzés miatt a Karasica folyóra kötött több tó közül legalább kettőnek átszakadt a gátja, ezért a folyón nagyobb mennyiségű víz folyhat le a megszokottnál. Az önkéntes bűnmegelőzőktől azt kérték az illetékesek: teljesítsenek vízfigyelő szolgálatot, folyamatosan figyeljék a vízállást, a vízszint változásait. Miután délutánra jelentősen emelkedett a vízszint, a Katasztrófavédelemmel egyeztetve a Karasica partján lévő játszótérnél meg kellett kezdeni a védekezést homokzsákokkal. Ennek is köszönhetően a lakóházak ezen a területen nem kerültek veszélybe. Az ügyeletes polgárőrök időközönként ellenőrizték a vízszint alakulását, s estére már apadásról adhattak számot. További beavatkozásra így nem volt szükség. A védekezéshez segítséget nyújtó lakosoknak köszönjük, a résztvevő polgárőröknek pedig gratulálunk a munkájukhoz!
Vendégmunkás áradat
Polgárőrök is segítettek a forgalomterelésben
Polgárőr Magazin
A Nyugat-Európából szabadságukra hazatérő vendégmunkások miatt július 30.-án és 31.én igencsak megnövekedett a gépjármű forgalom Röszke Határátkelőhely térségében. Emiatt az M5-ös autópályáról mindkét nap egy idő után Mórahalom irányába terelték a gépjárműveket. A Rendőrség, a Honvédség, a Mórahalmi Rendészeti Csoport és a Mórahalmi Önvédelmi Egylet/Polgárőrség/ közös szolgálatot adtak Mórahalom közigazgatási területén annak érdekében, hogy a határon kilépni szándékozókat Tompa felé irányítsák. A rekkenő hőség ellenére a tűző napon állva hajtották végre a kiszabott feladatokat az önkéntes bűnmegelőzők is. A mórahalmi Polgárőrség ezúton is köszöni a helyi lakosok figyelmességét, akik folyamatosan vitték a polgárőröknek a hűtött, hideg ásványvizet – kaptuk a tájékoztatást Sárközi László polgárőrtől.
Felső ruházat
MINŐSÉG ÉS BIZTONSÁG! www.polgaroroltozet.hu
Négy funkciós téli dzseki
Oldalzsebes nadrág
Tavaszi-őszi dzseki
Nyári ruházat Kötött pulóver
POLGÁRŐRSÉG
Cipők, bakancsok
POLGÁRŐRSÉG
POLGÁRŐRSÉG
Kiegészítők Fényhidak
Autós kamera
SWAT Taktikai bakancsok Éjjellátók
Maglite lámpák Albatros vízálló, lélegző cipő és bakancsok
Motorola adó-vevő
Kézi reflektor
Elérhetőségeink
K É R J E Ú J K ATA L Ó G U S U N K AT ! Egész nap hívható számok: Hétköznap 8-16 között hívható számok: Tel/Fax: +36 46 520-205 Tel: +36 46 379-132 Mobil: +36 20 95-41-911 Mobil: +36 30 28-28-832 Mobil: +36 70 50-05-837 H-3571 Alsózsolca, Jókai út 1. email:
[email protected] vagy
[email protected] Termékeink megtekinthetőek a www.polgaroroltozet.hu webcímen.