Opponensi Vélemény Demeter Márton:
A Jel a Kép és az Ikon Az ikonteológia PTC szerinti elérhetöségének megalapozása c. doktori disszertációjáról
A disszertáció egy egyáltalán nem szokványos, nehéz, s mint arról végülis a disszeráció meggyöz bennünket, releváns feladat megoldására, kutatási terv végrehajtására vállalkozik, s ezt sikeresen abszolválja, teljesítve ezáltal a doktori disszertációk legfontosabb feladatát, evidenciákat szolgáltatván arra, hogy a jelölt önálló tudományos munkára alkalmas. Ennek az evidenciának az értékelése azonban további eröfeszítéseket igényel, lévén a dolgozat több, egymással szokásosan nem érintkezö tudományterület, kommunikáziós mezö határán helyezkedik el. Vannak egyértelmüen a nyelvészet, ezen belül pedig a szemantika és a pragmatika illetékességi körébe esö részei, vannak a tágabban értelmezett kommunikáció elmélet területéhez tartozó fejtegetései, vannak formális logikai, matematikai aspektusai, egyértelüen filozófia, gondolatmenetei éppúgy mint filológiai elemzései. MIndeközben a dolgozat teológia tartalmak kommunikációj´åban kulminál. Ezen területek sajátos szempontrendszerei, háttértudása, szakmai szenderjei nem teszik valószínüvé, hogy egyetlen opponenes a dolgozatot minden releváns szempontból értékelni legyen képes, a jelen vélemény szerzöje sem tehet mást mint, hogy csupán néhány aspektusra koncentrál. Ezek (1) A dolgozat egészének missziója, gondolatmenete (2) A szemantikai pragmatikai aspektus (3) A filológiai aspektus (4) A logikai /formális aspektus A dolgozatot, mégha elöre haladva olvassuk is, megérteni valódi sulyát mérlegelni csak visszafelé lehet. Az utolsó fejezet az IKON teológiai fogalmát jeleníti meg a PTC fogalmi keretében, s veti össze az idol(um) illetve a szimbólum fogalmaival. Ezért az elemzésért személyes hálafélét érzek mind a szerzö, mind témavezetöje iránt. A dolgozat olyan fogalmakat tesz világosan artikulálttá, egy a modern fogalmi gondolkodáson iskolázott olvasó számára is világossá, melyek ezt megelözöen
csak görög katólikus, ortodox teológiai studiumok eredményeképpen voltak hozzáférhetöek. Nem vitatva az efféle studiumok hasznát, kétségtelen, hogy az ikonfestészet remekeit megcsodálók széles köre számára ezek nem igazán hozzáférhetöek. Igy aztán a Jézus mint Isten képmás és az Ikon, mint Jézus képmás közötti párhuzam felmutatására más módok is szükségeltetnek, legalább a be nem (igazán) avatottak számára. Jelen dolgozat az ikontelológia PTC-be ágyazása segítségével megteremti egy ilyen út lehetöségét. Egyértelmüvé teszi, hogy az ikon nem egy kép. s hogy miért nem az. Jól áttekinthetöen vezeti le, hogy miért következik ebböl az is, hogy az ikonhoz való (teológiai) viszony sem értelmezhetö egy képhez való viszony terminusaiban. Ennek a gondolatmenetnek a megalapozásához egy, a formális szemiotika, szemantika, s talán pragmatika ridegebb tájain tett hosszadalmas utazás az elöfeltétele. Az olvasó meg kell, hogy ismerkedjen a PTC fogalmi apparátusával annak történeti elözményéivel éppúgy mint a jelen dolgozat céljai érdekében szükséges bövítésekkel kiegészítésekkel, illetve konkretizációkkal. A szemantika huszadik századi története nagymértékben a kompozicionalitás elve körül forgott, annak feltárására koncentrált, hogy komplex kifejezések jelentése hogyan rekonstruálható alkotórészei jelentésének terminusaiban. Néhány, semmiképpen nem domináns kisérlet történt csak arra, hogy a fregei jelentésjelölet fogalompárt újabb elemmel bövitsék. Ilyen kisérlet volt a nyolcvanas évek közepén Barwise és Perry szituáció szemantikája. Demeter Márton világosan látja ennek a vállalkozásnak a buktatóit s egy, a PTC fogalmi apparátusából származó fogalmi alternativa, a szignifikáció mellett teszi le a voksát. Sok, s nem sikertelen eröfeszítést tesz annak érdekében, hogy ez utóbbi fogalmat a lehetö legjobban megvilágitsa. Egyetlen kérdés marad megválaszolatlanul, vagy talán nem eléggé világosan megválaszolt: ez pedig az, hogy pontosan mi szignifikáció ésa kompozicionalitás viszonya, azaz mennyire dekomponálhatóak a komplex jelek szignifikátumai. A filológiai vonatkozások két szempontból relevánsak a dolgozat elbírálása kapcsán. Demeter Márton egyrészt hosszan citál, s interpretál ma már klasszikusnak tekinthetö jel illetve kommunikáció elméleti szövegeket, másrészt néhány görög kifejezés a lexikai tartalmát adja meg számos különbözö szótár alapján. Ez utóbbi gyakorlat, a szótári tartalmak adatként való kezelése számomra további indoklást igénylö gyakorlat. Amikor mondjuk a Liddle-Scott egy szócikk jelentését
megadja, akkor egy hosszú periódus s egy igen kiterjedt földrajzí terület (irott, hisz csak az maradt fenn) nyelvhasználatára reflektál, aminek, jó esetben is csak kis része nyilvánvalóan releváns. Igy aztán további érvek szükségesek annak tisztázására, hogy pontosan mit érdemes figyelembe venni. Amint a magyar nyelv mai használóinak nagy része sem hallja a “kies” kifejezésben az eredeti(?) kéjes etimológiát, vagy veszi észre a “fertötlenít”szóban a ma már ritkábban használatos “fertöt”, az ilyesfajta tudás evidenciája az antikvitásban sem magáól értetödö. Ha fennáll, amellett érvelni kell. A filológia másik használati módja is felvet némi problémát: Példának okáért a dolgozet 29-ik oldalán azt olvassuk hogy: “Egy reprezentációnak Peirce szerint lehet több tárgya is: ekkor meg kell tudni mondani, hogy mi alapján helyettesít.” A fenti parafrázis jelentése nem egészen kristály tiszta. Pláne nem világos, hogy ez a jelentés pontosan hogyan viszonyul az alátámasztásául idézett angol szöveg jelentéséhez: “If an Sign is other that its object, there must exist, either in thought or in expression, some explanation or argument or other context, showing how upon what system or for what reason the Sign represents the Object or set of Objects that it does.” Az én, hevenyészett fordításomban ez valahogy így lenne magyarul: Ha egy jel és a tárgya különböznek akkor léteznie kell gondolatban vagy kifejezésben valamiféle magyarázatnak vagy érvnek, esetleg másféle kontextusnak ami megmutatja, hogy milyen rendszer alapján vagy mi okból reprezentálja a jel azt az objektumot vagy objektumok azon halmazát amelyet reprezentál. Ez a szöveg mintha nem arról szólna, hogy egy reprezentációnak (esetleg) lehet több tárgya, ahnem arról, hogy a tárgy lehet klönbözö a jeltöl magától, ami nem meglepö söt eléggé általános. Hasonló jellegü, apróbb-nagyobb félreértések több helyen is elöfordulnak, ám ez nem sokat von le a dolgozat fö mondanivalójából. Az efféle fordítási hibák kijavitása azonban különösen fontos a disszertáció egy késöbbi idöpontbani, feltétlenül javasolt publikálása esetén. Hasonló nehézségek magyar nyelvü idézetek értelmezése, parafrázisa esetén is elöfordulnak: “Végül egy modern szemlélet szerint a relációkat voltaképpen függvényként kell értelmezni (ALBERTI 2006)...” Valójában Alberti 2006 nem mond ennyire modernet. Ott épp ellenkezöleg az áll, hogy a függvények vagy leképezések bizonyos tipusú (bináris) relációk. Ismét egy kellemetlen, ám de egyáltalán nem végzetes. hibáról van szó, ami könnyen javítható. Sajnos a dolgozat második részében a parafrázisokat immár nem kisérik az eredeti nyelvü idézetek ami megnehezíti az itt-ott szükséges korrekciót. Hasonlóképpen
megnehezül annak eldöntése, hogy amikor a szöveg azt mondja, hogy “...t úgy defináljuk, hogy...” ez vajon a szerzö vagy a parafrazált elöd definiciója-e. A Peirce idézetekkel kapcsolatosan jó lenne tisztázni, hogy egy homogén álláspont különbözö aspektusairól van-e szó vagy egy intellektuális fejlödés különbözö állomásairól. Szimbolikus, logikai kérdések: Sajnos ebben az aspektusban is vannak kisebb nagyobb problémák, bár ezek is javíthatók. Az egyik, talány a modalitások használatával kapcsolatos. A használt modalitások S5 tipusuak azaz a lehetséges világ szemantika terminusaiban fogalmazva az alternativa reláció univerzális, vagy ami ugyanaz, equivalencia reláció. Ebben a modalitásban csak a logikai (vagy analitikus) igazságok szükségszerüek, s csak az inkonzisztens állitások nem lehetségesek. Másképpen fogalmazva egy ilyen modalitás használatával annyi nyerünk, mint ha az “analitikusan igaz, hogy” prefixumot raknánk minden mondatunk elé. Minthogy másról mint analitikus igazságról amúgy sincsen szó, Wittgensteinnel szólva azt mondhatjuk, hogy ez “nem lépés a nyelvjátékunkban”. Talán a WORD szövegszerkesztö rovására irható, hogy az eleme reláció szokásos jele a illetve a negáció jele helyett többször e jelek tükörképe jelenik meg(pl: p.19), némi zavart keltve az olvasóban. Szintén a WORD rovására irható, hogy a modellezés (mondjuk gummimotoros repülögépek épitése) és a modellálás közötti különbséget nem ismeri, s csak az elöbbi létezését tekinti legitimnek. Az nem világos viszont, hogy a szerzö különbséget akart-e tenni az intuicionista s a klasszikus negáció között, de ha nem, mi indokolja a ~ és a ¬ párhuzamos használatát? Ennél egy fokkal súlyosabb, de továbbra sem fatális egy kategoriális probléma. Az 55. oldalon azt olvashatjuk, hogy
Nos itt az x egy (individuális) változó, lévén hogy kvantifikálunk fölötte, de mondat is mert egy implikáció utótagja. Hát ez bizony nehéz mondjuk egy klasszikus elsörendü, vagy bármely tisztességes tipuselméleti logikában.
Összefoglalva: a dolgozat egy heroikus, s alapvetöen sikeres vállalkozásról ad számot, elemzései mélyek és informativak, de van bennük néhány kisebb nagyobb pontatlanság, ami persze egyszerüen javítható. (pl.: ¬(But it = butit)). A dolgozat külön kiemelendö érdeme, hogy magyar nyelven elöször tudósít (legalább is tudomásom szerint) a diagrammatikus érveléssel kapcsolatos kurrens irányzatról s egyszersmind egy igen informativ gráfelméleti modellt is megalkot ennek illusztrálására. Hasznos, s oktatásban is jól használható a jel-elméleti áttekintés is. A fö cél, az ikonteológia modern fogalmakkal való megközelíthetövé tétele pedig egyértelmüen sikeres, s örömmel üdvözlendö. A magam részéröl a Ph.D. cím, odaitélését feltétlenül támogatandónak tartom.
