Óperencia
Szabadidő
2009. október
Könyv Világvége Én úgy gondolom, mindenki tisztában van ezzel a fogalommal – világvége: a teljes pusztulás, megsemmisülés, az elkerülhetetlen. De mikor jön el? És el fog-e jönni egyáltalán? Ezek a kérdések már régóta foglalkoztatják a legkülönbözőbb népeket. A francia asztrológus, Nostradamus már a 16. században előre látta a világvégét. Mai szemmel azt mondhatnánk, hogy hirtelen tett kijelentés volt, mikor azt állította, hogy a katasztrófa emberek háborúi által következik be. A reneszánsz óta az emberi faj ezer és ezer módot talált arra, hogy az apokalipszis minél hamarabb és a legváltozatosabb módon következzen be. Ezzel az érdekes témával foglalkozik az a könyv, ami minap a kezembe került és ezáltal ihletet adott az ezzel kapcsolatos gondolataim rendszerezéséhez. Kezdve a legésszerűbbnek tűnő jóslatoktól a legreménytelenebb okokig, ez a könyv 50 lehetséges és esetleg bekövetkező véget jósol az emberi fajnak. Az első helyen természetesen a háborút említi. Azon belül is többfajta opció merül fel. Kezdjük a leghihetőbbel: csak egy ambiciózus férfi kell a vezető szerepre és az egész világra szabott tervei megvalósulhatnak. Valahogy így lehetett ez a második világháborúban is. Egy elmélet és hatalmas pusztítás. Igaz, neki anno nem sikerült az egész világot uralma alá hajtania, de talán legközelebb nem leszünk ennyire szerencsések… A második legelképzelhetőbb feltevés a vallásháború. Ha belegondolunk, a különböző vallások szülte nézeteltérések már időszámításunk előtt is jelen voltak és pusztítottak. A mai napig nem változott a helyzet. Sajnos elég sok vallás támogatja a sajátjától eltérő vallású emberek irtását és a háborúzást velük. Egyik ilyen vallás sincs tekintettel arra, hogy ártatlanul is elvesztik életüket az esztelen vérengzésben. És ez alól sajnos egyik nagy vallás sem kivétel, leszámítva a keleti vallásokat. És már közel is járunk a fajkülönbségek szította háborúk csoportjánál… Persze még a háborúkhoz sorolhatjuk az atomháborút vagy akár a nukleáris hadviselést is… Borzasztó dolgok történhetnek még, ha az emberek nem kapnak időben észhez!… Aztán máris itt van a következő fejezet, ami a különböző vallási végkifejleteket mutatja be. A keresztény vallás szerint Jézus megjövendölte, hogy a világvégén „a nap elsötétül, a hold kialszik örökre, és a csillagok lehullanak az égből”. Nézetei szerint a Gonosz, más nevén Belial vagy Sátán, segíti elő a világvégét az emberek által. Komoly veszélyt jelent a fertőzések és vírusok által bekövetkezendő világvége. Ilyen vírus lehet akár az AIDS is, amely már most, napjainkban is komoly odafigyelést vívott ki magának, vagy akár a spanyolnátha. 2002-ben 25000-en haltak meg AIDS-es fertőzésben a nyugati világban. Ugyanebben 32
Óperencia
Szabadidő
2009. október
az évben viszont 2,2 millióan haltak meg ugyanebben a vírusban Afrikában. És mi van azokkal a vírusokkal, amik még fel sem ütötték a fejüket, még nem is tudunk róluk, de várhatóak? Ilyenek például az űrből jövő vírusok. Ez egy teljesen hihető feltevés, nem kell túl bonyolult dologra gondolni. Azt ugyanis már felfedezték, hogy egyes bolygók, ismeretlen meteorok és csillagok felületén nagyon kevés, alig kifejlett, de életképes molekula található. Ezek bacilussá fejlődése és légterünkbe bekerülése ránk életveszélyt is jelenthet. Mindezeken kívül ezer és ezer elképzelhető mód van még a világvége bekövetkezésére, és ebbe elég borzongató belegondolni. Szó van még itt természetesen az üvegházhatás valószínűségéről, meteoresőről, robbanásról, megacunamikról, viharokról, gyilkos méhekről, ökonómiailag bekövetkező összeomlásról, katasztrofális időutazásról, elsivatagosodásról és istenekről. Nehéz lenne itt mindent leírni, amit a könyv elmagyaráz, de nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek! Németh Nóra
Tévé Esti Showder - más szemszögből Megint eljött a szerdai nap. A többi osztálytársam nagy része ilyenkor hazamegy, esetleg különtanárhoz vagy sportolni siet. Nekem ilyenkor még régen nincsen vége a napnak. Sőt nyugodtan mondhatom, hogy még csak most jön a nehezebbik része. Tehát mint minden második szerdán, rohanok ki Budafokra, ahol az RTL Klub székháza található. Négy órakor kezdődik a munkaidőm, így suli után épphogy odaérek még. Már szerencsére mindent jól ismerek, mert most van harmadik éve, hogy ezt csinálom. Biztos kérdezitek, mi lehet olyan érdekes munka, hogy egy egész fogalmazást szentelek neki. Hát elárulom: az Esti Showdernél hostesskedem. A barátnőm apukájának köszönhetem, hogy itt kezdhettem „hostess-pályafutásomat”, ami valljuk be, azért mégis jobb, mint a zajos Moszkva téren állni a dög melegben, és az unott tömegnek a kezébe nyomni a szórólapokat.(Itt azért zárójelben és csöndesen megjegyezném, hogy az én munkám sincs túlfizetve, de mindenképp izgalmasabban hangzik.) Tehát visszatérve a rohanásra: mikor megérkezem, a biztonsági őröktől kocsányon lógó szemük tekintetét kerülve elkérem a kulcsot az öltözőnkhöz. Lent már várnak a többiek, és szokás szerint megy valami pletyka az újonnan szerzett pasiról, valamint cipőről, és hogy kinek milyen napja volt. Farmer, sötét cipő és fehér blúz – ebben kell lennünk, ez a hostess öltözéke itt. Ehhez kapunk még egy pufi mellényt annak jellegzetes tulajdonságával: soha nem akkor tart melegen, amikor kéne. De a szabály, az 33
Óperencia
Szabadidő
2009. október
szabály, így már régen beletörődtünk. J Amíg a vendégek kint várakoznak a stúdión kívül, addig a mi feladatunk, hogy pezsgőt osztogassunk nekik, és elmondjuk a legszükségesebb tudnivalókat, minthogy innivalót valamint ételt tilos bevinni a stúdió területére, a kabátokat a ruhatárban kell hagyni, és a mellékhelyiségre is tanácsos még most elmenni, mert csak egyszer lesz szünet. Ki kell gyűjteni azokat a vendégeket is (ha nem jönnének maguktól), akiknek VIP-jegyük van, ugyanis őket előbb engedik be a többi vendégnél. Elkezdődik a beültetés. Nekünk kell helybe igazítani a tömeget, hogy végül kisebb-nagyobb megelégedéssel mindenkinek legyen ülőhelye. A stúdióban körülbelül 500 vendég fér el. Többségük, ha a korosztályokat tekintjük, inkább 25 évesnél kezdődik, és idősebb vendégek is mindig akadnak. Fiatalabbak viszont ritkábban vannak, de szerintem a többségük nem is értené a vicceket, mert sokszor előfordulnak olyanok is, amik még az általunk már nem ismert rendszerből valók vagy azzal kapcsolatosak. Mielőtt bármi elkezdődne, van egy ember, aki bemelegíti a közönséget. Ez annyit jelent, hogy különböző tapsjátékokat csinál velük addig, amíg el nem indul a felvétel, és így jobban ellazulnak. (Persze, hisz nagyon fontos a főcím alatt a taps és a hangok kieresztése.) Eközben behozzák a táblákat, amikre irányjellegűen fel van írva Fábry mondanivalója. Ezeket a táblákat az amerikaiak használták először a műsorokban, ma már itthon is alkalmazzák. A kamerák is a helyükre kerülnek, időközben a Showder Band is behangolta hangszereiket, és máris indulhat a felvétel. Visszatérve a mi feladatunkhoz, a felvétel alatt a mi szerepünk annyi, hogy ott legyünk, hisz ha bármi gond adódna egy vendégnél, hozzánk fordulnak. De eddig még hál’ istennek nem volt soha komoly probléma.
A design center egy jeles darabja a ’60-as évek kultikus tárgyaiból
34
Óperencia
Szabadidő
2009. október
Amikor leállás van két felvétel között, tegyük fel, amikor a „dizájncentert” előkészítik, mi figyelünk arra, hogy senki ne hagyja el a stúdiót, mert csakis a szünetben lehet kimenni. Olyan szempontból szeretem ezt a munkát, hogy mi vágatlanul láthatjuk az összes Esti Showdert, ami nagy különbség, mert sajnos a vágottban több dolgot is kivesznek időhiány miatt. Például a „dizájncenternél” vettem észre, hogy sokkal rövidebb a tévében, lényegre törően összevágják, hogy az összes bemutatott tárgyat láthassa a tévénéző is. De bent a stúdióban előfordul, hogy Fábry több időre is leragad egy tárgynál, és mondja hozzá a vicceket, esetleg elmesél még egy történetet. Az est utána már simán lefolyik, és a felvételek végezetével a vendégek elhagyják a stúdiót. Ez általában olyan 11 körül szokott lenni. Ekkor nekem is befejeződik a munkaidőm, a stúdió elrámolása természetesen már nem a mi feladatunk. Szeretem ezt a munkát, mert ezzel egy kicsit belátok a kulisszák mögé. Engem mindig is vonzott a média, és amikor itt elkezdtem hostesskedni, úgy le voltam nyűgözve, hogy eldöntöttem, mindenképp a médiában szeretnék dolgozni. Mára már ez megváltozott egy kicsit; nem mintha nem tetszene már, de a kezdeti lelkesedés elmúlt. Három év óta minden második héten szerdán ott vagyok, és így már nem tud úgy lázba hozni az egész. Természetesen ezzel nem azt mondom, hogy a műsor rossz, egyáltalán nem, és nem is minősítek semmit és senkit. De az ember ennyi idő után már munkának tekinti, nem csupa szórakozásnak. A célom ezzel a fogalmazással az volt, hogy ti is beletekintést nyerjetek egy kicsit ebbe, amit csinálok, és hátha még kedvet is kaptok egyszer mint vendég eljönni az Esti Showderbe (akkor tessék engem is megkeresni és minimum üdvözölni;-)!) Pohl Melinda
Koncert De Phazz-koncert Debrecenben Nem szoktam koncertekre járni, az pedig, hogy elmenjek a szüleimmel Debrecenbe, hogy megnézhessek egy együttest élőben, aminek a zenéjét egyébként meglehetősen nehéz jellemezni egyetlen stílusműfajjal, sose jutott volna eszembe. Mert hát az ember a Szigetre mondjuk még csakcsak eljár, de az ilyesmi nem tartozik a napi rutinhoz. Történt egyszer tehát, nem is olyan régen, hogy anyukám megkérdezte tőlem, ha ő elmenne az imént említett városba, vele tartanék-e. Valószínűleg elég bambán nézhettem, mert azonnal hozzátette, hogy nem feltétlenül városnézés céljából látogatnánk meg Debrecent, hanem egy figyelemre méltó programot talált. Méghozzá nem is akármit: olyanra bukkant, amire igenis érdemes lett 35
Óperencia
Szabadidő
2009. október
volna elmenni. Az együttes neve hallatára azonnal fölrúgtam szombatra tervezett programomat, hiszen az egyik kedvencemről volt szó. A De Phazzra apukám talált, amikor egyszer nem tudta, hogy mit vegyen ajándéknak. Bement egy cd-üzletbe, ahol megkérdezte az első eladót, hogy mit ajánl, ő pedig ezt mutatta. A szerelem első látásra be is következett, de nem csak apukámnál, hanem édesanyámnál és nálam is, miután hazaért új szerzeményével. Amit hallottam, mint később megtudtam, „lounge” zene volt. Bár ezt mondjuk csak az internetről olvastam, magamtól nem jöttem volna rá, hisz nemrég tudtam meg egyáltalán, hogy ezt így hívják. Apámnak márpedig annyira megtetszett az együttes, hogy egyszerre 2 cd-t is hazahozott. Nem is tartott sokáig, mire annyira belelovalltam magam, hogy én magam is elkezdtem hallgatni a De Phazzt. Különböző zenei műfajok ötvözetét hallottam a jazztől a szambáig, a drum ’n’ basstől a trip hopig, sőt vannak számaik, amiket big banddel játszanak, de van, ami teljesen elektronikus. És minél többet hallgattam őket, annál jobban tetszett a zenéjük. De mint a legtöbb együttesnek, ha nem jön hozzá új szám, a fénye, ha nem is megfakul, de háttérbe szorul. Így hát már egy ideje nem is nagyon foglalkoztam velük, agyam hátsó felébe kerültek, míg egyszer csak megjelent anyukám az ötletével. Nagy izgalommal érkeztem meg tehát országunk második legnépesebb városába, ahol rövid séta és egy estebéd elfogyasztása után már indultunk is az újonnan épített Kölcsey Művelődési Központ felé (ahol egyebek mellett az ott-tartózkodásom alatt például az agyonreklámozott Messiások című kiállítás is megrendezésre került), és ahol nagy meglepetésemre összefutottam egy közeli ismerősömmel is, akiről nem is tudtam, hogy eljön, és pont előttem ült az előadás alatt. Ismerős ide, ismerős oda, életem eddigi talán legjobb koncertjét láttam Debrecenben! A terem akusztikája csodálatos volt, a zene hibátlan, a show pedig káprázatos. A koncert végére még arra is maradt erejük a művészeknek, hogy egy több mint 10 perces improvizációt összehozzanak, méghozzá egy kimondottan élvezhetőt, játékosat. Nem olyat, mint a jazz atyjai, hanem olyat, amit az átlag halandó is meg tud emészteni. Ezen felül természetesen az is kiderült, 36
Óperencia
Szabadidő
2009. október
hogy az együttes eddigi egyik legkedvesebb városa Debrecen volt, hogy a magyar nők milyen szépek, és hogy pár szót magyarul is megtanultak. Mindent összevetve csodálatos élményben volt részem, az együttest magát mindenkinek tiszta szívből tudom ajánlani, nem szokott csalódást okozni. Ilyen dolgokért az embernek még Debrecenbe is érdemes elmennie. Barcza Márton
Karthágó – egy felejthetetlen zenei élmény Első hallásra azt hihetné az ember, hogy a nyáron az ókori városban, Karthágóban jártam, de nem. Ez a korántsem megszokott név egy magyar rockbandát takar, akik most szombaton ünnepelték fennállásuk 30. születésnapját. A 4 tagú zenekar (négy férfi) egy őrületes koncerttel örvendeztette meg a rajongóit. Este fél 7-kor apával a Papp László Sportcsarnok felé vesszük az irányt. Egy óra zötykölődés után végre megérkezünk a helyszínre. Reszkessetek, megjöttek a Kelemenek! A dühöngőben még az előzenekar nyüvi a gitárt. Szerencsére hamar megtaláljuk a barátainkat és indulhat a sörivászat. (Én persze visszafogtam magam, mivel a szalagavatóra jól kell kinéznem.) A barátnőmmel rögtön rávetjük magunkat a szuveníres standra, ahonnan egyenpólóval távozunk. Sajnos a zsákmány ellenére sem vagyunk feldobva, mivel nem nagyon ismerjük ezt a Karthágót. Mi inkább Beatricére járunkJ. Aztán jön a mellbevágó felismerés: ez a pasas még az általunk annyira imádott és az egekig magasztalt Ferónál is jobb. (Mint később kiderült Takács Tamás az a jó hangú fickó a mikrofonnál.)
„Karthagói rocknagyapók”
37
Óperencia
Szabadidő
2009. október
Az egész koncert alatt (durván 2 óra) egyetlen félreütés, egyetlen hamis hang sem hallható. A hangulat fantasztikus, az őrjöngés a tetőfokára hág, és sok ezer ember tapsol egyszerre. Valami hihetetlen dolog lehet azt átélni, hogy több ezren tapsolnak és fújják kívülről az általad írt és játszott dalokat!... Csak egyetlen ember arca marad az első hangtól az utolsóig komor, mégpedig a mögöttünk álló Kóbor János (az Omega énekese) fiáé. Később persze kiderült, hogy ez a Kóbor János nem is az a Kóbor János, csak egy imitátor. Az a srác végig úgy állt ott, mintha halálra ítélték volna, vagy legalábbis a halálra készülne. A barátnőmmel az egész koncert alatt figyeltük, és majd meghaltunk a röhögéstől. Biztosan hülyének néztek bennünket, de ez minket cseppet sem érdekelt. A koncert egy tortával zárult, bár a közönség nem kapott belőle, de egy biztos, hogy a Karthágós- fiúk igazán megérdemelték. Életem egyik legjobb koncertje volt. Eddig. Kelemen Éva
Rockaréna, avagy a generációs különbségek és Tunyogi A Rockaréna egy kétnapos rendezvény volt, amely a Sportcsarnokban kapott helyet. A két nap alatt több nagy magyar rockegyüttes is megmutathatta, még mindig tud annyit, mint a ’70-es – ’80-as években, mikor fénykorukat élték. Az első napon fellépő együttesek között olyan nagy nevek szerepeltek, mint a Skorpió, Vikidál, és a Bikini. Ők mind kitettek magukért, de a legnagyobb érdeklődést – és persze bevételt – mégis az Edda hozta meg. A szüleim számára is egy kellemes nosztalgiával teli péntek estét jelentettek. Bár korántsem tomboltak úgy, mint én, mégis szemmel láthatólag élvezték a bulit. Félreértés azért ne essék, én pénteken a maturabálon vendégeskedtem, de másnap nekem is kijutott a nemzeti rockból. Szombat este életem egyik legemlékezetesebb estéjét tomboltam át, melyben segítségemre a Fáraó, Deák Bill, a Korál, a Beatrice, a Karthagó de legfőképpen a P.-Mobil voltt. Hihetetlen mély nyomot hagyott bennem a látvány, amikor a 12 éves gyerektől a 60 éves nagyapóig minden korosztály dobhártyaszakasztó hangon „énekelt”. Meglepett a sok fiatal látványa, hiszen azt hittem, számukra a „rocknagyapók” már kimentek a divatból. Lehet, sokakat ti sem ismertek, de talán van néhány ismerős név a felsoroltak között. Visszakanyarodva a koncertsorozathoz, én alig bírtam kivárni, hogy színpadra lépjen a P. Mobil. Aput kegyetlenül berángattam az őrjöngőbe, 38
Óperencia
Szabadidő
2009. október
ahol tíz méterre a színpadtól izgatottan vártunk. Mire az együttes játszani kezdett, már mindenki lázasan tapsolt. „Mobil, Mobil!” – kántálta a tömeg.
A P.Mobil együttes valamikor a magyar rock (h)őskorában…
Mikor az énekes, akit mellesleg nem ismertem (valószínűleg azért, mert már sok énekese volt az együttesnek, és nem tartom őket számon) énekelni kezdett, azon kívül, hogy nyomorogtam, még az az aprócska probléma is felmerült, hogy a kántáló tömegtől alig hallottam a hangját. Majd kisvártatva belépett Ő. Az ember, akivel a P. Mobil virágkorát élte. Az őrjöngőt egy pillanatnál tovább nem tudtam élvezni, mert mellettem egy fickó levette a felsőjét, és ott szagolhattam 50 percig a hónalját. Azt a bűzt! Képzelhetitek mekkora élvezet volt! Átszellemülten énekelt el 2 számot, majd átadta a helyét a másik énekesnek. Lehet, kissé túlzásba viszem a dolgokat, de azt az áhítatot, amivel még közel 40 év után is énekel, semmihez sem lehet hasonlítani. Se a hangja, se a hírneve nem kopott meg, hiába járt már el felette az idő látszólag. Apának már régóta rágtam a fülét, hogy vigyen el egy P. Mobilkoncertre, ezért is örültem annyira, hogy végre láthatom, hallhatom őket élőben. Én nagyon élveztem a koncertet, és mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer hallgasson bele egy P. Mobil-számba. Nem is kell, hogy feltétlenül elnyerje az illető tetszését, csak hallgassa meg, és állítom, a döntés nem lesz nehéz! 39
Óperencia
Szabadidő
2009. október
…és az öregfiúk napjainkban
Kelemen Éva
Hobbi Senki többet? Harmadszor! „ Na, jössz?” – kérdezi anyum. „Nem, rengeteg dolgom van...” – mondom automatikusan. „Rendben, de te mondtad, hogy szóljak.” „Miért, hová? Hová menjek?” „Az aukcióra! Mikor a katalógust mutattam, említetted, hogy talán eljönnél.” Tényleg, az aukció! Ki is választottam két képet, egyet egy régi mestertől, egyet pedig egy kortárs művésztől. Anyum azt mondta, ne nézzem a nevet és az árat, csak a saját benyomásaimra hallgatva válogassak. Venni természetesen úgysem veszünk semmit. Ez a mostani aukció különleges lesz, ugyanis két igazi Munkácsy-kép is árverésre kerül: a „Teát öntő nő” (1879) 40 millió (!) forintos kikiáltási árral és „Az alvó nagyapó” (1887) potom 50 millióért… Nekem nem ez a két kép tetszett a legjobban, hanem egy Szőnyikép, a címe: Dunakanyar. Gyönyörű, megnyugtató színek, kellemes hangulatot teremt annak, aki belemerül. A kikiáltási ár ehhez képest meglepően alacsony, csak 240.000 forint. S hogy a fent említett okon kívül 40
Óperencia
Szabadidő
2009. október
vajon miért pont ez tetszett a legjobban, nem is tudom pontosan. Talán közrejátszhatott ebben az a kis közjáték is, hogy pár éve a szüleim elrángattak egy életmű-kiállításra Zebegénybe, a festő házába, ami természetesen egészen befogadható volt. Sőt! Ez a kirándulás jött vissza nekem a képpel egy kicsit.
Szőnyi István: Dunakanyar
A katalógust nézegetve még rengeteg magyar festő képe tetszett: Paál László, Csók István, Anna Margit, Mednyánszky László, id. Markó Károly, Lotz Károly, Rippl-Rónai József stb. A kortárs képekkel már nehezebb dolgom volt. Itt is működött a szolid szülői ráhatás: muszáj választani egyet, mert egy-két év és ezek lesznek többségben. Végül Fehér László: Lány báránnyal (2003) című képe mellett döntöttem, a kikiáltási ár 500.000 Ft. Maga az aukció lebonyolítása is nagyon tetszett. Virág Judit profin, szó szerint levezényelte az aukciót. Mikor azok a képek jöttek, amiket külön kiválasztottam, torokszorító figyelemmel kísértem a licitet. Munkácsy 1.: 90 millió leütési ár. Munkácsy 2.: 180 millió leütési ár. Már-már hihetetlen számok! Szőnyi István képe viszont „csak” 950 ezerért, Fehér Lászlóé pedig 500 ezerért lett leütve. (Kezdünk visszatérni a földre…) Ellenben Gulácsy Lajos egy festménye 50 millióért kelt el. Hűha! (Ez a falamra???) Mindent egybevéve őszintén mondhatom, hogy egy kicsit sem unatkoztam, pedig több mint 2 óráig tartott az aukció. Ha nem is vettünk festményt, úgy mentem mégis haza, mintha én is kaptam volna valamit. Rálátást egy csodálatos közegre. Ujvári Sára 41
Óperencia
Szabadidő
2009. október
Szimplakert, avagy hova kerülnek a lomtalanításból a bútorok? Szimplakert; valakinek egy kis kert jut róla eszébe, egy pár virággal meg székkel, valakinek semmi. Nekünk viszont, akik ismerik ezt a belvárosban rejtőzködő vendéglátóipari alegységet, ami ezen a néven fut, azoknak egy különleges helyet, a macifröccs lelőhelyét jelenti. De hogy is kell ide eljutni? Elvben nagyon egyszerű abban az esetben, ha nem járjuk körbe a környéken, mielőtt megtaláljuk. Az Astoriától a legkönnyebb odajutni, tovább kell sétálni a Blaha Lujza tér felé, és a második mellékutca balra, és ott rögtön meg is találjuk. Na, de térjünk a tárgyra! Először is egy kis előszobaszerűségbe lépünk be, ahol az esetleg velünk tartó bicikliket lehet lekötni. A továbbvezető ajtónál találkozunk az első kis figyelmes részlettel, az útszűkületet jelző forgalmi táblával, ami felhívja a figyelmünket a kis ajtóra, ami a tényleges „kertbe” nyílik. Bent egy lepukkant, rozoga kis belső udvarban találjuk magunkat. Jobbra rögtön meglátjuk a hely lényegét, a bárpultot. Oda is megyünk és kikérjük a híres (vagy inkább hírhedt?) macifröccsöt. Más helyekhez képest itt nem néznek minket hülyének, hogy ilyen nem létezik, hanem teljes természetességgel elkészítik nekünk a sima fröccsöt, és a végén beleöntenek egy kis málnaszirupot. Ez a fröccs macija, ettől lesz piros az egész, és olyan finom, hogy nem tudunk másra gondolni.
Amikor a lepukkant belső és berendezés trendi: szimplakerti csendélet
42
Óperencia
Szabadidő
2009. október
Amint megfordulok, meglátok egy különös helyiséget. A berendezése kellőképpen érdekes. A fal tele van különböző színű lámpákkal és régebbinél régebb készült monitorokkal és tévékkel. A kijelzőkön ugyanaz a hipnózishoz alkalmazott forgó valami megy, és egy idő után véleményem szerint fel tudja keverni az ember gyomrát. Ezeken a műszereken kívül csak egy pár kanapé van a földön, amin részben alvó, részben nagyobb mennyiségű alkohol hatása alatt álló emberek ülnek. Továbbmegyünk a belső udvar másik részére, ahol már sűrűn állnak az asztalok, mellette a székek. Itt jön szóba a lomtalanítás: nincs két ugyanolyan asztal vagy szék, a kicsi a nagy mellett, a kék-sárga csíkos a szocreál fehér mellett. Ez a szín és formakavalkád érdekes módon egy teljesen különleges atmoszférát ad a helynek. De ez még nem minden! Ott áll egy Trabant, tető nélkül, kipárnázva és asztallal a közepén. A kert másik oldalán ott van a második bár, ami már a koktélokra van specializálódva. A falon össze-vissza mindenféle modern festmény látható, feltehetőleg csak másolatok. Mivel itt lent nincsen hely, elindulunk az emeletre. Még a lépcsőház is szolgál meglepetésekkel! A lépcsőfordulóban hirtelen megtorpanok. Egy óriási Mária-festmény lóg a falon. Gondolom, ennek is megvan az oka, de menjünk tovább! Fent megtalálható a konyha, ahol egyszerű ételeket, mint melegszendvicset, hamburgert vagy padlizsánkrémes pirítóst lehet kapni. Ezek olcsóak és még nem is sajnálják belőlük az anyagot. Ha már az árakról beszélünk, nem drága hely, de nem nevezném falusi kocsmának sem, ahol 500 forint elég egy estére. Az emeleten is különböző bútorokat lehet találni, és még ezek ki vannak egészítve hasonló eredetű állólámpákkal. Hogy ne érezzék magukat elhanyagolva a vendégek, még ezen az emeleten is található egy bárpult, ahol mint a többinél, itt is kint van a kis tábla, hogy: „Tiszta utca, rendes ház” egy kis vöröskereszttel díszítve. Ennek az eredete számomra rejtély, de lehet, hogy valaki más tudja, honnan jön! Itt le is tudtunk ülni, elfogyasztottuk a kiváló macifröccsöt, és megkóstoltuk a hasonlóan jó fügepálinkájukat. A kiszolgálás végig rendes volt, a hangulat egyedi. Jól lehet beszélgetni, nem túl nagy a hangzavar, és érdekes embereket is meg lehet figyelni, mint a dzsungelharcosnak öltözött egyetemistát. Mindenkinek ajánlom figyelmébe a helyet, aki már unja a kis helyi kocsmákat, és valami különlegesre vágyik!
ΠOHΓИ 43
