Olvasmányok közelítés a buddhizmushoz

Olvasmányok közelítés a buddhizmushoz

3

TARTALOM:

Bevezetés

5

A Buddha: Tűz-beszéd

16

A Buddha: Az oksági törvény

19

A Buddha: A nagy középső út

22

Satipatthána (részletek)

42

A Buddha beszédeinek lényege

51

Tenzin Gyatso: Üresség a Középső úton

62

Út az ürességhez (Szeng Csao nyomán)

88

Dhammapada - Az erény útja

113

Lao-ce: Az Út és Erény Könyve

142

Bhagavad-Gítá

172

Lótusz-szútra

208

Hallomásbeli Megszabadító Tanítás a köztes létben

239

Középút - az emberek csoportjai teherbírásuk szerint

351

A zen

361

Középút - a buddhizmus lényege tömörebben

386

4

Ezeket a szövegeket azért gyűjtöttem össze, mert ismeretüket fontosnak tartom mindenkinek. Lehetőséget ad az olvasónak a kételkedésre saját nézeteiket és az itt olvashatókat illetően is. Azoknak fontos, akik nélkülözhetetlennek tartják, hogy választ keressenek - ha találnak is, az jó - arra az ismert kérdésre, amelyet Gauguin megfestett: Honnan jöttem? Ki vagyok? Hová tartok? Az ilyen aporiákról általában azt tartják, hogy az ember idővel kinövi. De legtöbbször a demagógnak látszó megjegyzések is csak azért azok, mert nagyon gyakran használják, és magától értetődőek. Akik szeretnék megfejteni magukat, ehhez segítséget keresnek, de nincs lehetőségük megtalálni az eredeti forrásokat; innen-onnan összegyűjteni nehézkes. Fontos tudni, hogy ezek a szövegek nem azonosak szó szerint a kiadott fordításokkal. A buddhizmusban nincs olyan kanonikus kényszer, mint a kereszténységben, szó sincs arról, hogy az Írás közvetlenül Isten szava volna, ahogy azt az iszlámban tartják. Bárki hozzáteheti saját nézeteit az ismert szövegekhez, hiszen csak a tanítás alapja rögzített, hiszen valóság. Ezért van a buddhizmusnak olyan hatalmas és szerteágazó irodalma. A tanítás lényege sem azért rögzített, mert valakinek a tekintélye hitelesíti, hanem azért, mert így ésszerű. Ha az itt következő szövegek felkeltik az olvasó érdeklődését, megkeresheti a filológiailag pontos fordítást. Így a két szöveg eltérései is tanulságosak lehetnek. A fordítók szíves elnézését kérem, hogy úgy használom munkájukat, ahogy azt a cél érdekében helyesnek tartom. Magamnak gyűjtöttem össze őket. Csak azért hozom nyilvánosságra, hogy bárkinek haszna legyen belőle. Az én hasznom az, hogy összeszedtem. Ha buddhisták az eredeti szövegek fordítói, akkor úgysem érdekli őket a dolog. Ha pedig nem, a megtorlásra számos lehetőségük van.

5

Akkor hát tovább: aki kételkedik önmagában és az olvasottakban is, az kialakíthatja saját meggyőződését a testben látható és a testben láthatatlan világról, a létezésről. Ez a legtöbbször nem egyezik majd egyik hivatalosan kinyilvánított és sokszor több ezer éves hagyományokkal rendelkező vallásos tanítással sem. Véleményem szerint ez a lényeges. Mert mit ér az az életgyakorlat, amely nem az ember saját belső meggyőződéséből fakad! Az iszlám kivételével minden fejlettebb vallás a személyes út fontosságát hangsúlyozza. Aki persze kíváncsi a filológiailag pontos, a költői vagy a számos magyarázattal ellátott fordításra, azokat könnyen megtalálhatja. A többségüket magyarul is. De a buddhizmus belső használata végül is nem fogalmi jellegű. Erre bárki, aki elmélyül benne, magától is rájön. A szövegben néhol előforduló idegen szavak megtalálhatók a „Vallási szótár” című gyűjteményemben, amely szintén nem tudományos célzattal készült, csupán napi használatra. Értsük meg, hogy az a vallás, amely családi örökség, általában semmit sem ér. Mindenkinek saját magának kell kialakítania saját meggyőződését. Ehhez először tanulni kell, később a tanulásra már nincs szükség. A tanuláshoz elfogulatlan kíváncsiság kívántatik. Velem ez úgy történt, hogy görög-katolikusnak kereszteltek. A Rózsák terén 1901-ben szentelték fel, a császár jelenlétében, azt a vörös téglából épült neogótikus templomot, ahol szüleim esküvője volt. A tér Rottenbiller utcai oldalán van egy kisebb kápolna. A nagy templom felépüléséig ez volt a római-katolikus templom. Amikor az új elkészült, a kicsit átadták a görög-katolikusoknak. Engem ebben kereszteltek. A kereszteléssel együtt volt a bérmálás is, ami később zavart, mert irigykedtem A. bérmálásánál, valószínűleg féltékenységből. Ma már azt gondolom, hogy - noha érthető - az Egyház újabb és újabb ünnepeket épített be az egyházi év rendszerébe, okkal feltételezve, hogy az ünnepek sorozata folyamatosan tartóssá teszi kapcsolatát a hívőkkel. Ez így is van, de nem

6

elég mély az a meggyőződés, amelynek ismételt megerősítésre van szüksége. Hiszen ha már tudok valamit, kétségek nélkül, bizonyítottan, az mindörökké úgy van. A nap minden órájában, minden cselekedetében vagyok hívő. Gyerekkoromban a vallásos életem abból állt, hogy egy ideig, de rendszertelenül, elvárták tőlem az esti imát, és vasárnaponként misére mentünk. Legtöbbször nagyanyámmal, anyám ritkán jött velünk. Akkor még állt a Regnum Marianum templom a Városliget szélén, a Damjanich utca torkolatában. Ott voltam azon az estén, amikor utoljára volt nyitva. Aznap éjszaka felrobbantották, mert akkor épült a Dózsa György út kiszélesített felvonulási útja, ahol az április 4-ei és május 1-jei ünnepségeket tartották. Minden évben elmentünk karácsonykor az éjféli misére. Ezekről jó emlékeim vannak. Néha olyan erős tél volt, hogy az utcán magasabban állt a hó, mint a járda, és szép volt az éjszakai csendben a cipőnk alatt megroppanó hangja. Nagyanyám egyébként szokványos vasárnapi katolikus volt. Több szöveget hallottam, mint amennyi gyakorlatot láttam. Gyakran ismételgette, hogy Jézus egy elmebeteg zsidó fiú volt. Valamilyen szocdem újságból szedhette, de nem volt ez káromkodás. Inkább valamiféle okoskodás, ilyenekre más témákkal kapcsolatban is emlékszem. Mivel a háború után nagyanyám nővérének, Mariska néninek a lakását a kommunisták elvették, ő is velünk lakott. Nagyanyámmal a fürdőszoba melletti kisebb szobában. Az élete három részre tagolódott: főzött magának, pasziánszozott és délután elment a Thökölyi úti domonkos templomba esti litániára. De egyszer előfordult az is, hogy anyám magunkkal hozta Királyrétre nyaralni. Ezekre a litániákra gyakran vitt magával. Rettenetesen untam, és felháborított a sok erőszakos öregasszony. Ültek a padokban, és miközben mondták a pap után a litánia szövegét, egymással kötözködtek és pletykáltak. Az egyház biztosan erre is tud okos magyarázatot adni. Mariska néni egyszer meggyónta, hogy kártyázik. Az

7

ostoba pap nyilván szerencsejátékra gondolt, és azt mondta, hogy a kártya az ördög bibliája. Mariska néni sosem vett kezébe többé kártyát. Remélem, a pap megkapta a magáét ezért a kegyetlenségért. Első és második elemiben még volt hittan az iskolában. Nagyon irigyeltem a zsidó fiúkat, akiknek külön tankönyvük volt, tele gyönyörű betűkkel. Amikor harmadiktól megszűnt az iskola, minden héten hittanra jártam a Cházár András utcába Panthol Mártonhoz, aki a Regnum papja volt, és a Madách cserkész-parancsnoka. Figyelemreméltó, hogy diavetítést tartott nekem minden alkalommal. Abban az időben ez kivételes pedagógiai gyakorlat volt. Ráadásul a Biblia eseményeihez kapcsolódó festmények és szobrok - még fekete-fehér - képeit vetítette. A gimnáziumban a vallásosságom mindaddig külsőleges volt, amíg megismertem D.-t. A lakásán tartott szombati önképzőkörök és előadások sokszor fejeződtek be a közeli Szent Család templomban, és gyakran volt vendég Cs.G. bencés tanár. Ő a nyaralásainkon is állandó vezetőnk volt, és vele voltunk először Pannonhalmán. Úgy éreztem, hogy ez nagyon szép dolog. Különösen a kolostor. Több fiatal pappal ismerkedtem össze - a jelenlegi főapát úrral is -, de mint a papoknál általában, ezek a pillanatnak szóló kedvességek voltak. Még 1974-ben is mondtam D.-nak, hogy szívesen lennék szerzetes, de kinevetett. A jó papság példájaként elmesélem, hogy megérkezve a kolostorba, megkértem Cs.G.-t, hogy gyóntasson meg. Döbbenten kérdezte, hogy most? Vacsora előtt? Nyilván problémáim voltak A., É. és E. miatt. Hátraültünk a templomban, és legalább negyedóráig néma csöndben ültünk csak ott. Majd megkérdezte, hogy van-e kedvem másnap hajnalban ministrálni neki az altemplomban. Mondtam, hogy persze. Aztán mentünk vacsorázni. 1958-ban annyira hatott rám ez a légkör, hogy húsvétkor P.K.-val, akivel állandóan kerülgetjük egymást a filmszakmában - háromszor találkoztam vele azóta -, végigjártuk az összes belvárosi templomot. A bencésekkel továbbra is fönnmaradt a kapcsolatom

8

olyannyira, hogy - bár én mindig diszkréten elhúzódom -, valahányszor megpillant valahol a főapát úr, mindig látom az arcán a töprengést, hogy vajon honnan ismer. Nagy hatással volt rám első külföldi utazásomon, Prágában, hogy ugyanúgy értettem a latin nyelvű misét, mint itthon. Úgy értékeltem, hogy ez a világ katolikusainak egységét segíti. Ma már sokkal fontosabbnak tartom a személyességet, amihez nélkülözhetetlen az anyanyelvi szertartás, ha szertartásra egyáltalán szükség van. Nekem felesleges. Néha igénylem csak, hogy valamilyen formát adjak a célzatos gondolkodásnak. Még a kisebb, majd nagyobb gyerekkoromhoz kapcsolódik nevelőapám megjelenése. Bár megértem, hogy nehéz lett volna lakást cserélni a ’40-es évek végén, de az a tény, hogy mi az első emeleten, édesapám meg a harmadik emeleten lakott, legalább annyira tönkretette egész életemet, mint például az is, hogy harmadik elemitől anyám nem erőltette további nyelvtanulásomat, pedig másodikban már egészen jól beszéltem franciául. Nevelőapám, T., a piaristákhoz kötődött, és anyámmal való kapcsolata valószínűleg olyan mély lelki válsággal járt, hogy vallásossága életkorával párhuzamosan egyre fokozódott a hagyományos egyházi kereteken belül. Egyik fia, L., pap lett. Máig sem értem, hogy miért hívott meg a papszentelésére és az utána rendezett vacsorára a Kárpátia étterembe. Illetve dehogynem értem. A vacsora megrázó undorral töltött el. Káprázott a szemem a sok lila egyenruhától... ahogy csak faltak-faltak a papok. L.tól édesanyja megkívánta diákkorában, hogy otthon is úgy éljen, mint egy papnövendék. Saját házi oltára volt, amelynél rendszeresen misézést játszott az anyukája előtt. Amikor T. meghalt, őt hívtam el hajnalban, és együtt celebráltuk az ilyenkor szokásos szertartást a holttestnél. L. később egy vidéki plébánián felakasztotta magát. A másik három fiúról vallási szempontból nem tudok semmit. I. és T. nem vette nagyon komolyan, K. pedig talán az átlagosnál egy kicsit merevebb volt. De ez következhetett

9

szakmájából is. Kevés pszichológus képes felülemelkedni önmagán. A piarista kapcsolat, noha sosem vonzott, egyvalamit hozott. Anyám ahogy minden nyáron - nagyanyámmal két alkalommal Mátraszentimrére csapott ki. Ott van ma is az egyház üdülője. Ott ismerkedtem meg Sík Sándorral, aki megtisztelt azzal, hogy teljesen felnőttként fogadott, mint beszélgetőpartnert. Apám évente egyszer elvitt görög-katolikus misére, hogy ne felejtsem el, hová tartozom. Talán volt benne némi dac is anyámmal szemben. Ezeket a miséket nagyon untam. A keleti szertartás hosszú, ismétlésekkel teli, szóval nekem unalmas. Nyilván nem ok nélkül szerepel annyiszor a miseszövegben, hogy „Figyelmezzünk!”. Néha fel kell ébreszteni a bóbiskoló híveket. Miután apámmal utoljára találkoztam, és A. miatt ott hagytam a Royal presszóban, megírtam neki, hogy mennyi kárt okozott életemben ez a kettősség. Válaszában megtagadott, amiért nagyon sajnáltam, de mit tehettem volna! A levelet megsemmisítettem. Aki utólag elolvasná, annak - a körülmények ismerete nélkül - elég félreérthető lenne. Meg aztán ez igazán a magánügyem, noha nem szégyellem, le is írtam most. Mindezek után jogosan kérdezem meg magamtól, hogy miért fordult az érdeklődésem a keleti filozófiák felé. Nem számítva azt a nyilvánvaló örökséget, amit magamtól hoztam, egyik osztálytársam, T.A., akkor legjobb gimnáziumi barátom, segített hozzá. Kivételesen különleges ember. Már akkor kitűnően zongorázott dzsesszt - a kottát nem tudta olvasni -, szobrokat készített otthon a konyhában kevert műkőből, jól olvasott angolul és elkötelezetten érdekelte a japán kultúra. Ahhoz pedig az indiain keresztül vezet az út. Már akkor fordított védikus szövegeket. Ekkor került a kezembe Schmidt József alapkönyve a buddhizmusról, és más oldalról ugyan, de legalább ennyire nagy hatással volt rám Yesudian. 1959-ben beiratkoztam a TIT hindi nyelviskolájába, ahol hárman voltunk a legjob-

10

bak, P.I., M.I. és én. Ők mindketten indológusok lettek, de bennem sosem volt meg a finishing power, pedig akkor saját feljegyzéseimet is dévanágarival írtam, hogy más ne tudja elolvasni. Az egyetemen jártam T.Cs.-hoz szanszkritra, malájra A.L.-hoz, de egyiket sem fejeztem be. A szanszkrit osztályból B.G. az egyik legnagyobb élő magyar indológus lett. Túl sok minden érdekelt, de hiányzott az akarat és a belém nevelt szándék, ezért lett az életem sikertelen és eredménytelen. Egészen biztosan hozzájárult ehhez, hogy a harmadik elemi osztály előtt megszüntették a francia iskolát, ezért a harmadikat négy különböző iskolában jártam ki, de közben szüleim nem szorgalmazták, hogy folytassam a francia nyelv tanulását. Máig bennem van, hogy semmit sem érdemes komolyan csinálnom, mert úgysem fog sikerülni. Reménykedem, hogy annyit talán - legalább a középúton - összeszedek, hogy a következőben elérhessem a befejezést. A buddhizmus öt javaslatát ehhez már a ’80-as évek vége óta teljesítem - meg is kapom érte a büntetésem rokonaimtól és a társadalomtól. Az egyetem óta kisebb-nagyobb mértékben mindig kerülgetett a vallással való foglalkozás, de csak a szórakozás miatt. Közben elvégeztem egy esti egyetemet vallástörténetből, ahol a szakdolgozatom a buddhizmus tárgyköréből írtam. Miközben így múltak az évek, egyre több rossz tapasztalatom gyűlt össze a létező egyházról. Nem hittem, hogy valójában ilyen felszínes és fennhéjázó. Ezért összeállítottam egy evangéliumi szintézist, ami Pilinszky terve is volt, de nem készítette el. Az utolsó ilyen szöveget Tatianosz kompilálta i. sz. 170-ben. Megtapasztaltam, hogy az úgynevezett „szent hagyomány” nagyrészt a fönnmaradt szövegek és nézetek ellentmondásait igyekszik kiegyenlíteni, elhallgatni, kitörölni. Az egyház egyébként is devalválta a „szent” szót, ami az isteni, teljes mértékű tökéletességet jelenti. Állandó érvényű és megváltoztathatatlannak mondott

11

dogmákat alkottak, mint például a tévedhetetlenség, az istenfiúság, a szűzen születés, amelyeknek nyoma sincs a korai egyház tanításában, a szövegekben sem. Ezt Ágoston puritanizmusa, Aquinói Tamás kétséges logikája még jobban elrontotta, miközben azt tapasztaltam, hogy a mindennapi életben nagyon kevés olyan gondolat és cselekvés van, ami a Tanítóhivatal utasításainak megfelel, pedig azokkal sem értek egyet mindenben. Egyáltalán mi az, hogy utasítás! Sokan nem tudják például, hogy máig érvényes az a pápai rendelkezés, amely kiátkozza azt a tudóst, aki üstökösökkel foglalkozik. A példa szándékosan közhelyes. Vannak keményebbek is. Nekem közvetlen kapcsolatom van valamivel vagy valakivel, és ehhez nincs szükségem közvetítőre, tanácsra is csak akkor, ha kérem. Erre azt válaszolná az egyház, hogy a gőgösség bűnébe estem, noha a kéretlen kioktatás a gőg, és ebben a leggőgösebb a pápa. Mintha megsértenék valakit, aki a legfőbb tisztelet tárgya. Ez nagy fokú lebecsülése annak, akiről vagy amiről az egész szellemtörténet szól. Így jutottam el arra a meggyőződésre, hogy van valami egyetemes teljesség, amelynek része vagyok, amelyhez személyesen kapcsolódom, és amelyhez való viszonyom irányítja tetteimet, amelyek nagyon sokszor összeütközésbe hoztak környezetemmel. Felismertem, hogy Isten nem lehet a végső Egy, mert kettősségben mutatkozik meg. Már az is kétséget ébreszt, hogy megmutatkozik. Az olvasót ne tévessze meg, hogy valódi személyét senki sem láthatja. Ha személyes, nem lehet a végső ok. Jób ezt érti, és ezért fordulhat hozzá, mint a Rossz képviselőjéhez is. Rendben, nem a képviselője, de legalábbis a társa. Mindenesetre érdekes, hogy Jób még az Ószövetség előtti világfelfogást képviseli. „Nemo contra Deus nisi Deus ipse” - ahogy Goethe idézi ismeretlen forrásból. Mert a végső Egy megértéséhez elégtelenek a Jóról kimondott nézetek. Platón Jó ideája mellett nincs meg a Rossz ideája, Arisztotelész actus purusa mellett nem létezhet actus impurus, Plótinosz

12

ős-egy fogalma nem tűri el az ős nem-egyet, Ágoston summum bonuma nem lehet ugyanakkor summum malum is. Erről bővebben írt Hans Küng. A végső valóság nem lehet kétarcú, nem hordhat magában ellentmondást. Az ember feletti létező Janus-arca csak annak az emberhez való vonatkozásában értelmes. Ezt kell meghaladni. Mintha egy emanálódott irányítóról volna szó, amit (akit?) lehetősége van az embernek felismerni. Amiben (akiben?) választhat, elismerhet, amit (akit?) megtagadhat. Mivel minden vallás, amelyben ilyen fajta személyes isten van, azt tanítja, hogy a legfelsőbb valóság benső lényege az ember előtt rejtett, vajon miképpen válhatna az ember istenné? Ellentmond Jézusnak Aquinói Tamás akkor, amikor azt állítja, hogy az emberi megismerés csúcsa az, amikor megérti, hogy nem ismeri Istent. Csak akkor szüntethető meg ez az ellentét, ha Jézus az emanáció tárgyáról (személyéről) beszél, Tamás pedig arról az Egyről, ami emanálódik Istenné. Azok, akik megismerésről beszélnek (Pál), a megragadhatatlan semmit tapasztalják meg a maga valóságában. Így írt róla Eckhart mester: „Nem látom, ami egy. Ő nem látott semmit (mármint Pál), az volt Isten. Isten semmi és Isten egy. Ami valami, az semmi is. Ami Isten, az teljesen az.” Ezt nevezik a buddhisták ürességnek. Ezért a megvilágosodott Dionysius, akárhol írjon Istenről, mindig azt mondja: ő Lét-feletti, ő élet-feletti, ő fény-feletti; nem tulajdonít neki sem „ezt”, sem „azt”, és ezzel azt jelzi, hogy ő valami, nem tudom, hogy mi, ami jóval e felett áll. „Ha valaki lát valamit, vagy valamit megismer, az nem Isten, éspedig azért nem, mert ő nem 'ez' és nem 'az'. Aki azt mondja, Isten itt van vagy ott, annak ne higgyetek.” Ezért mondhatjuk-e azt, hogy például Pál Istent látta a semmiben? Nem mondhatjuk, mert a semmiben Isten megmutatta neki a valamit, az Egyet. Amikor Jézus a Sátánnal vitázik, valóban Istenre hivatkozik, akinek mint emanációnak ő is emanációja. Ilyeténképpen azonos vele. A tanítás, amivel segítséget kíván nyújtani az Isten felé vezető úton, az régebbi a teremtett világnál és a terem-

13

tésnél. De nem tudjuk, hogy a világ teremtett-e. A kvantummechanika tételei ellenkező előjellel ellátva feltételezik, hogy a világegyetem keletkezése előtt is lehetett világegyetem. Erről még nem sokat tudunk, de a kérdés fel van téve, eldöntésének kutatására már egy űrhajó is elindult Galaxisunk középpontja felé. Azt gondolom, hogy a jövőben a világ megismerésében nagyobb szerepe lesz a fizikának, mint a teológiának. A tizenegy-dimenziós tér-idő, ami persze felfoghatatlan, nekem most éppen azt jelenti, hogy a mennyei ország (nirvána) itt van közöttünk. Jézus is ezt mondta. Nem érzékeljük a mennyei országot (a nirvánát), ahogy nincs tudomásunk az ujjbegyünkön átszáguldó 500 billió/sec neutrinóról sem. A Buddha kikerülte a választ, mint lényegtelent, hiszen egyedül a szenvedés megszüntetése a fontos. Még sok idő telik el, amíg ezek a tények vagy feltevések eszmékké állnak össze. Jézus, illetve az, amit Jézus képvisel, ugyanúgy kiterjesztése az Egynek, mint az Isten a mi szóhasználatunkban. Azok a nagy tanítók, akik más-más korokban segíteni próbáltak kortársaiknak, nyilvánvalóan mind képviselték korukat, és közvetítették azt az általános üzenetet, amiért testet öltöttek. Jézus próféta volt, Buddha királyi származású vezeklő, majd tanító, Konfucius állami tisztviselő és nevelő, Lao-ce tisztviselő, aki kilépett a társadalomból és így tovább. Le kell mosni tanításukról a kor porát, ami a mai szemlélőtől eltakarja a közös lényeget. Azt az egyetemes tanítást, amelynek egy-egy részletével rendelkeztek, és amit hirdettek. Jézus azt mondja, a mennyei ország közöttünk van, a Buddha szerint a nirvána itt van közöttünk, de nem ez a fő kérdés. Ezért minden tanítás, amely valamilyen személyes felsőbbségről szól, hamis. Amit azoknak tartunk, a földi-anyagi létezésnél magasabb fokú létezők. Hatnak is ránk. Közbeszólnak néha. Tapasztalható. Van valami kettősség nélkül létező egész, amelynek földi életemben nem lehetek tudatában, mert tökéletlen vagyok. Vannak, akik elérnek a tökéletesség valamilyen fokára,

14

és megpillantják a képzelt függöny mögötti fényt, vannak, akik teljesen elérik azt, és már testi létezésükben látnak. Úgy tapasztaljuk, hogy nincs átjárás a két létezési mód között, bár ez a fal néha elvékonyodik, sőt meg is repedhet. Ami bennünk énség, az a felöltött elemek halmaza. Ami örök, a tett-csíra, amely új és újabb lehetőségekre ad módot, hogy teljesen megszabadulhassunk ezektől az elemektől, és elérjük a tiszta tudatosságot, ami maga a kettősség nélküli létező. Nem tudjuk, mi van tovább. Ez az elmélet, amelyen, természetesen, nem kell állandóan gondolkodni. Így nem lehetne élni. Ha már egyszer belátta az ember, könnyű ehhez igazítania mindennapi életét. Istenhitre sincs szükség ahhoz, hogy például Jézus tanításával egyetértsünk. Én most itt tartok. Amit a továbbiakban összegyűjtöttem - talán még lesz több is -, az lehetőséget ad az olvasónak arra, hogy elgondolkozzék saját személyes létezésén. Szerető részvéttel telve kívánok sok sikert.

15

A Buddha: Tűz-beszéd Minden lángban áll! És mi minden áll lángban? Lángban áll a szem, lángban állnak a látható dolgok, lángban állnak a szem közvetítette érzéki benyomások, lángban áll a szem közvetítette érintkezés, lángban áll az így keletkezett érzet akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. És mi lobbantotta lángra? A szenvedély tüze, az elvakultság tüze lobbantotta lángra, a születés, az öregség, a halál, a fájdalom, a siralom, a szenvedés, a szomorúság, a kétségbeesés lobbantotta lángra - mondom én. Ha egy bölcs fontolóra veszi ezt, akkor ráun a szemre, ráun a látható dolgokra, ráun a szem közvetítette érintkezésre, ráun az így keletkezett érzetre akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. Lángban áll a fül, lángban állnak a hallható dolgok, lángban állnak a fül közvetítette érzéki benyomások, lángban áll a fül közvetítette érintkezés, lángban áll az így keletkezett érzet akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. És mi lobbantotta lángra? A szenvedély tüze, a gyűlölet tüze, az elvakultság tüze lobbantotta lángra, a születés, az öregség, a halál, a fájdalom, a siralom, a szenvedés, a szomorúság, a kétségbeesés lobbantotta lángra - mondom én. Ha egy bölcs fontolóra veszi ezt, akkor ráun a fülre, ráun a hallható dolgokra, ráun a fül közvetítette érintkezésre, ráun az így keletkezett érzetre akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. Lángban áll az orr, lángban állnak az illatok, lángban állnak az orr közvetítette érzéki benyomások, lángban áll az orr közvetítette érintkezés, lángban áll az így keletkezett érzet akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. És mi lobbantotta lángra? A szenvedély tüze, a gyűlölet tüze, az elvakultság tüze lobbantotta lángra, a születés, az öregség, a halál, a fájdalom, a siralom, a szenvedés, a szomo16

rúság, a kétségbeesés lobbantotta lángra - mondom én. Ha egy bölcs fontolóra veszi ezt, akkor ráun az orra, ráun a szagolható dolgokra, ráun az orr közvetítette érintkezésre, ráun az így keletkezett érzetre akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. Lángban áll a nyelv, lángban állnak az ízek, lángban állnak a nyelv közvetítette érzéki benyomások, lángban áll a nyelv közvetítette érintkezés, lángban áll az így keletkezett érzet akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. És mi lobbantotta lángra? A szenvedély tüze, a gyűlölet tüze, az elvakultság tüze lobbantotta lángra, a születés, az öregség, a halál, a fájdalom, a siralom, a szenvedés, a szomorúság, a kétségbeesés lobbantotta lángra - mondom én. Ha egy bölcs fontolóra veszi ezt, ráun a nyelvre, ráun az ízlelhető dolgokra, ráun a nyelv közvetítette érintkezésre, ráun az így keletkezett érzetre akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. Lángban áll a test, lángban állnak a tapintás tárgyai, lángban állnak a test közvetítette érzéki benyomások, lángban áll a test közvetítette érzet akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. És mi lobbantotta lángra? A szenvedély tüze, a gyűlölet tüze, az elvakultság tüze lobbantotta lángra, a születés, az öregség, a halál, a fájdalom, a siralom, a szenvedés, a szomorúság, a kétségbeesés lobbantotta lángra - mondom én. Ha egy bölcs fontolóra veszi ezt, akkor ráun a testre, ráun a tapintható dolgokra, ráun a test közvetítette érintkezésre, ráun az így keletkezett érzetre akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. Lángban áll a gondolkodás, lángban állnak a gondolkodás tárgyai, lángban állnak a gondolkodás közvetítette érzéki benyomások, lángban áll a gondolkodás közvetítette érintkezés, lángban áll az így keletkezett érzet akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. És mi lobbantotta lángra? A szenvedély tüze, a gyűlölet tüze, az

17

elvakultság tüze lobbantotta lángra, a születés, az öregség, a halál, a fájdalom, a siralom, a szenvedés, a szomorúság, a kétségbeesés lobbantotta lángra - mondom én. Ha egy bölcs fontolóra veszi ezt, akkor ráun a gondolkodásra, ráun a gondolkodás közvetítette érintkezésre, ráun az így keletkezett érzetre akár kellemes, akár fájdalmas, akár sem nem kellemes, sem nem fájdalmas. Ha minderre ráunt, megszabadul a szenvedélytől; ha megszabadul a szenvedélytől, meg van váltva; ha meg van váltva, tudatára ébred annak, hogy meg van váltva, és felismeri, hogy nincs többé újrakeletkezés, el van érve a szentség, meg van téve a kötelesség, semmi köze többé a világhoz.

18

A Buddha: A oksági törvény Nehezen lesz felfogható az emberiség számára ez a dolog, az oksági törvény, a keletkezés függésben, az okok és okozatok láncolata. A nem-tudásból keletkeznek a készségek, a készségekből a gondolkodás, a gondolkodásból a név és alak, a névből és alakból a hat terület, a hat területből az érintkezés, az érintkezésből az érzet, az érzetből a szomj, a szomjból a megragadás, a megragadásból a keletkezés, a keletkezésből a születés, a születésből az öregség és halál, a fájdalom, siralom, szenvedés, szomorúság, kétségbeesés. Ez a szenvedés egész birodalmának keletkezése. Viszont a nem-tudásnak teljes és nyomtalan megszüntetésével megszűnnek a készségek, a készségek megszüntetésével a gondolkodás, a gondolkodás megszüntetésével a név és alak, a név és alak megszüntetésével a hat terület, a hat terület megszüntetésével az érintkezés, az érintkezés megszüntetésével az érzet, az érzet megszüntetésével a szomj, a szomj megszüntetésével a megragadás, a megragadás megszüntetésével a keletkezés, a keletkezés megszüntetésével a születés, a születés megszüntetésével az öregség és halál, a fájdalom, siralom, szenvedés, szomorúság, kétségbeesés. Ez a szenvedés egész birodalmának megszűnése.

Magyarázat: 1. A nem-tudás annyi, mint nem ismerni a szenvedést, a szenvedés eredetét, a szenvedés megszüntetését, a szenvedés megszüntetéséhez vezető utat. A nem-tudás miatt, a négy nemes igazság nem-tudása miatt kellett nekünk, nekem is, nektek is a hosszú úton bolyonganunk és vándorolnunk. Ahogy a levegőbe hajított bot mindig a földre esik, akár az alsó végére vagy a közepére vagy a felső végére, éppúgy a tudatlanság fátyolától 19

nem látó, és a vágy bilincseibe vert lények is egyre bolyonganak és vándorolnak, akár ebből a világból mennek a másik világba, akár abból a világból ebbe a világba. És miért? Mert nem ismerték fel a négy nemes igazságot. Aki felismeri és látja, hogy minden készség múlandó, az közönyössé lesz a szenvedések iránt; ez a megtisztulás útja. 2. A tudat nem pusztul el a halálban, hanem a készségekkel együtt egy új lét csírájává válik. 3. A név és alak maga a lény, az éntudat. 4. A hat terület a hat érzékszerv: szem, fül, orr, nyelv, test, gondolkodás, és így a tapasztalható világ területei: alakok, hangok, illatok, ízek, tapintható dolgok, gondolati dolgok. 5. A hat érzékszerv kapcsolatban van a világgal. Úgy is lehetne mondani, hogy hat érzékszervem kapcsolatban van a világ összes érzékszervével valamint az észlelés tárgyaival, és kölcsönösen feltételezik egymást. 6. A kapcsolat tudatosul, erősíti az éntudatot. Azt a képzetet kelti, hogy amit érzékelek, és ami érzékel, az én vagyok, az az én világom. Persze, amit érzékelek, az egyben valami más is. 7. A szomj az életkedv, vágyakozás az érzetek fönntartására. A szenvedés oka. 8. A vágyakozás ragaszkodást jelent a léthez. 9. A léthez való ragaszkodás a nem-tudás miatt új létet eredményez. 10. Amit magamról énnek képzelek, újra megtestesül, benne marad a születések körforgásában. 11. Minden szenvedés ebből következik. Az oksági törvény az egyetlen valóság, mindenki alá van vetve, ettől az ember nem várhat segítséget. Csak egyet hirdetek ma, mint előbb: a szenvedést és a szenvedés megszüntetését. A körforgásban az újrakeletkező lény nem ugyanaz, de nem is más, hiszen az embernek ugyan megsemmisül minden testi és szellemi tulajdonsága a halálban, mert ezek mú-

20

landók, múlandó az Én is, az új születésben azonban az elemek másképp, de egységüket tekintve azonosan épülnek fel. Tehát az egyéni létezés fonala nem szakad meg. Ha felgyújtom a házamat, és attól a többi ház is lángra kapva leég a falu, nem védekezhetem azzal, hogy az én házamat elégető tűz más, mint ami a többi házat elhamvasztotta. Ott, ahol a kocsi alkatrészei összekerülnek, a kocsi szó járja, ott, ahol a lételemek együtt vannak, lény a szokásos kifejezés. A megváltás állapota a kialvás, a nirvána. Ha nem adsz többé hangot, mint az eltörött gong, elérted a nirvánát, nincs benned többé indulat. Üdvösség a nirvána. De hogyan lehet ebben az állapotban üdvösség, ha nincs benne érzés? Éppen az az üdvösség ebben az állapotban, hogy nincs benne érzés. Ha a bölcs meglátja a nirvána helyét, nem kesereg a szomorúságban. Akiben a lét vágya ki van irtva, akinek elméje megnyugodott, akinek létpályája egészen be van fejezve, az nem születik újra. Nem lehet róla semmit sem mondani. Van egy hely, ahol nincsen sem föld, sem víz, sem tűz, sem levegő. Ez a hely nem a tér végtelenségének helye, sem a tudat végtelenségének helye, sem a semminek helye, sem a tudatoson és nem-tudatoson túl lévőnek helye. Ez a hely nem ez a világ, sem az a világ; nem a Nap, sem a Hold. Ez nem jövés, sem menés, sem állás; nem elmúlás, sem keletkezés. Ez a hely támasz, kezdet és alap nélkül való; ez a szenvedés vége.

21

A Buddha: A nagy középső út I. Gondolkodás a testről 1. A légzés tudatosítása. Mit teszek, amikor a testről gondolkozom? Elmegyek az erdőbe, leülök egy fa alá vagy egy üres helyre keresztbetett lábakkal, egyenes derékkal és éber tudatossággal. Nem teszek mást, mint éber odafigyeléssel belélegzem, és éber odafigyeléssel kilélegzem. Amikor hosszan belélegzem, tudom: hosszan lélegzem be. Amikor hosszan kilélegzem, tudom: hosszan lélegzem ki. Amikor rövid lélegzetet veszek, tudom: röviden lélegzem be. Amikor röviden kilélegzem, tudom: röviden lélegzem ki. Testem egész légzésrendszerét tudatosítva lélegzem be. Így teszek. Az egész légzésrendszert tudatosítva lélegzem ki. Így teszek. Elnyugtatva a légzés egész rendszerének működését, lélegzem ki. Így teszek. Ahogy egy ügyes esztergályos vagy az inasa, amikor hosszan esztergál, tudja: hosszan esztergálok. Vagy amikor röviden esztergál, tudja: röviden esztergálok. Éppen így, hosszan belélegezve tudom: hosszan lélegzem be. Hosszan kilélegezve tudom: hosszan lélegzem ki. Az egész légzésrendszert tudatosítva lélegzem be, az egész légzésrendszert tudatosítva lélegzem ki, a légzés egész rendszerének működését elnyugtatva lélegzem be. Így teszek. A légzés egész rendszerének működését elnyugtatva lélegzem ki. Így teszek. 2. Testhelyzetek. Továbbá, amikor járok, tudom: én most járok. Amikor állok, tudom: én most állok. Amikor ülök, tudom: én most ülök. Amikor fekszem, tudom: én most fekszem. Vagyis tudok bármelyik testhelyzetemről.

22

3. Éberség tiszta megértéssel. Továbbá, amikor előremegyek, és amikor visszamegyek, cselekedetem lényegének tiszta megértését élem át. Egyenesen előre nézve vagy éppen más irányba nézve a tiszta megértést élem át. Végtagjaimat behajlítva és kinyújtóztatva a tiszta megértést élem át. Csuhát viselve és alamizsnás csészét hordva a tiszta megértést élem át. Evésnél, ivásnál, rágásnál és ízlelésnél a tiszta megértést élem át. A természet szólításának engedelmeskedve a tiszta megértést élem át. Séta, állás, ülés, elalvás, felébredés, beszéd és hallgatás közben cselekedetem lényegének tiszta megértését élem át. 4. Elmélkedés arról, hogy a test taszító. Továbbá arról elmélkedem, hogy mi is valójában ez a test, sarkától fölfelé és feje búbjától lefelé, bőrrel körülvéve, tele tisztátalansággal, és így gondolkodom: ezek vannak ebben a testben: haj a fejen, szőr a testen, körmök, fogak, bőr, izom, inak, csontok, velő, vesék, szív, máj, mellhártya, lép, tüdők, belek, bélfodor, torok, bélsár, epe, nyák, genny, vér, izzadtság, háj, könny, faggyú, nyál, nyálka, izületi folyadék, húgy. Mintha kétszájú élelmiszeres zsák volna, megtöltve különböző fajtájú magokkal, mint amilyenek a hegyi rizs, a hántolatlan rizs, a borsó, a szezámmag, a hántolt rizs. És mintha egy jó szemű ember kinyitva a zsákot, így vizsgálná meg a tartalmát: ez itt a hegyi rizs, ez a hántolatlan rizs, ez a borsó, ez a szezámmag, ez a hántolt rizs. Pontosan így elmélkedem arról, hogy mi is valójában ez a test, sarkától fölfelé és feje búbjától lefelé, bőrrel körülvéve, tele tisztátalansággal. Ezek vannak a testben: haj a fejen, szőr a testen, körmök, fogak, bőr, izom, inak, csontok, velő, vesék, szív, máj, mellhártya, lép, tüdők, belek, bélfodor, torok, bélsár, epe, nyák, genny, vér, izzadtság, háj, könny, faggyú, nyál, nyálka, izületi folyadék, húgy.

23

5. Elmélkedés az anyagi elemekről. Továbbá arról elmélkedem, hogy mi is valójában ez a test az elsődleges elemek szerint, elhelyezkedésüktől illetve elrendezésüktől függetlenül. A földelem van a testben: a szilárdság, a vízelem van a testben: a tapadás, a tűzelem van a testben: a hő és a levegőelem van a testben: a mozgás. Mintha egy ügyes mészáros vagy a segédje leölve egy tehenet és feldarabolva azt részeire, leülne egy útkereszteződésben, úgy elmélkedem arról, hogy mi is valójában ez a test az elsődleges elemek szerint, elhelyezkedésüktől illetve elrendezésüktől függetlenül. A földelem van a testben: a szilárdság, a vízelem van a testben: a tapadás, a tűzelem van a testben: a hő és a levegőelem van a testben: a mozgás. Így gondolkodva a testről, elképzelem a testet belülről, kívülről, illetve belülről és kívülről egyszerre. Elképzelem a testet az eredettényezőkre gondolva: a tudatlanságra, a vágyakozásra, a tettkövetkezményekre, az újrakeletkezés általános jellegzetességeire gondolva. Elképzelem a testet a feloszlástényezőkre gondolva: a gondolkodás megszűnésére, a vágyakozás megszűnésére, a tettkövetkezményekre, a táplálkozás megszűnésére, a föloszlás általános jellegzetességeire gondolva. Illetve elképzelem a testet az eredettényezőkre és a feloszlástényezőkre egyszerre gondolva. De a tiszta megértéshez vagy legalább a puszta figyelemhez szükséges mértékben is tudatosodhat bennem, hogy ez csak a test. Szabadon időzöm, semmihez sem kötődve a világban. Ha így járok el, valóban úgy szemlélem a testet, hogy a testről gondolkodom. 6. Temetői elmélkedések. 6.1 Továbbá magam előtt látva egy egynapos halottat, egy kétnapos halottat, egy háromnapos halottat felpuffadva, kéken-zölden és rothadva, odadobva a hullagyűjtő földjére, így hasonlítom ezt a látványt a saját testem-

24

hez: bizony, az én testem is ugyanilyen természetű, ilyenné válik majd, és nem menekülhet meg ettől. 6.2 Továbbá magam előtt látva egy holttestet odadobva a hullagyűjtő földjére, ahogy falják a varjak, héják, keselyűk, gémek, kutyák, leopárdok, tigrisek, sakálok és különféle férgek, így hasonlítom ezt a látványt a saját testemhez: bizony, az én testem is ugyanilyen természetű, ilyenné válik majd, és nem menekülhet meg ettől. 6.3 Továbbá magam előtt látva egy holttestet odadobva a hullagyűjtő földjére, csontvázzá enyészve, hogy már csak az inak tartják össze némi rátapadt hús- és vércsomóval, így hasonlítom ezt a látványt a saját testemhez: bizony, az én testem is ugyanilyen természetű, ilyenné válik majd, és nem menekülhet meg ettől. 6.4 Csontvázzá enyészve, hogy már csak az inak tartják össze, vértől mocskosan, hús nélkül, így hasonlítom ezt a látványt a saját testemhez: bizony, az én testem is ugyanilyen természetű, ilyenné válik majd, és nem menekülhet meg ettől. 6.5 Csontvázzá enyészve, hogy már csak az inak tartják össze hús és vér nélkül, így hasonlítom ezt a látványt a saját testemhez: bizony, az én testem is ugyanilyen természetű, ilyenné válik majd, és nem menekülhet meg ettől. 6.6 Továbbá látva egy holttestet odadobva a hullagyűjtő földjére, hogy az már a négy égtáj felé széthulló csontokká enyészett: itt a kéznek a csontjai, ott a lábnak a csontjai, a sípcsontok, a combcsontok, a medence, a gerinc és a koponya, így hasonlítom ezt a látványt a saját testemhez: bizony, az én testem is ugyanilyen természetű, ilyenné válik majd, és nem menekülhet meg ettől. 6.7 Továbbá látva egy holttestet odadobva a hullagyűjtő földjére, hogy az kagyló színű, kifakult csontokra esett már szét, így hasonlítom ezt a lát-

25

ványt a saját testemhez: bizony, az én testem is ugyanilyen természetű, ilyenné válik majd, és nem menekülhet meg ettől. 6.8 Ha a szétesett csontok már több mint egy éve fekszenek egy halomban, így hasonlítom ezt a látványt a saját testemhez: bizony, az én testem is ugyanilyen természetű, ilyenné válik majd, és nem menekülhet meg ettől. Így gondolkodva a testről, elképzelem a testet belülről, kívülről, illetve belülről és kívülről egyszerre. Elképzelem a testet az eredettényezőkre gondolva: a tudatlanságra, a vágyakozásra, a tettkövetkezményekre, az újrakeletkezés általános jellegzetességeire gondolva. Elképzelem a testet a feloszlástényezőkre gondolva: a gondolkodás megszűnésére, a vágyakozás megszűnésére, a feloszlás általános jellegzetességeire gondolva. Illetve elképzelem a testet az eredettényezőkre és a feloszlástényezőkre egyszerre gondolva. De a tiszta megértéshez vagy legalább a puszta figyelemhez szükséges mértékben is tudatosodhat bennem, hogy ez csak a test. Szabadon időzöm, semmihez sem kötődve a világban. Ha így járok el, valóban úgy szemlélem a testet, hogy a testről gondolkodom. II. Gondolkodás az érzésekről És hogyan végzem az érzéselmélkedést, amikor érzéseket tapasztalok? Amikor kellemes érzést tapasztalok, tudom: most egy kellemes érzést tapasztalok. Amikor fájdalmas érzést tapasztalok, tudom: most fájdalmas érzést tapasztalok. Amikor semleges érzést tapasztalok, tudom: most semleges érzést tapasztalok. Amikor kellemes anyagi érzést tapasztalok, tudom: most egy kellemes anyagi érzést tapasztalok. Amikor kellemes nem-anyagi érzést tapasztalok, tudom: most egy kellemes nemanyagi érzést tapasztalok. Amikor kínos anyagi érzést tapasztalok, tudom: most egy kínos anyagi érzést tapasztalok. Amikor kínos nem-anyagi érzést tapasztalok, tudom: most egy kínos nem-anyagi érzést tapasztalok.

26

Amikor semleges anyagi érzést tapasztalok, tudom: most egy semleges anyagi érzést tapasztalok. Amikor semleges nem-anyagi érzést tapasztalok, tudom: most egy semleges nem-anyagi érzést tapasztalok. Így végezve az érzéselmélkedést, elképzelem az érzéseket belülről, kívülről, illetve belülről és kívülről egyszerre. Elképzelem az érzéseket az eredettényezőkre gondolva: a tudatlanságra, a vágyakozásra, a tettkövetkezményekre, az újrakeletkezés általános jellegzetességeire gondolva. Elképzelem az érzéseket a feloszlástényezőkre gondolva: a gondolkodás megszűnésére, a vágyakozás megszűnésére, a tettkövetkezményekre, a táplálkozás megszűnésére, a feloszlás általános jellegzetességeire gondolva. Illetve elképzelem az érzéseket az eredettényezőkre és a feloszlástényezőkre egyszerre gondolva. De a tiszta megértéshez vagy legalább a puszta figyelemhez szükséges mértékben is tudatosodhat bennem, hogy ez csak érzés. Szabadon időzöm, semmihez sem kötődve a világban. Ha így járok el, valóban az érzésekről gondolkodom az érzéselmélkedés útján. III. Gondolkodás a gondolkodásról És hogyan gondolkodom a gondolkodásról tudatelmélkedéssel? A gyönyörrel eltöltött gondolatról tudom, hogy az el van telve gyönyörrel. A gyönyörrel el nem töltött gondolatról tudom, hogy az nincs eltelve gyönyörrel. A gyűlölettel eltöltött gondolatról tudom, hogy az el van telve gyűlölettel. A gyűlölettel el nem töltött gondolatról tudom, hogy az nincs eltelve gyűlölettel. A káprázattal eltöltött gondolatról tudom, hogy az el van telve káprázattal. A káprázattal el nem töltött gondolatról tudom, hogy az nincs eltelve káprázattal. A tunyasággal eltöltött tudatállapotról tudom, hogy az el van telve tunyasággal. A szétszórt tudatállapotról tudom, hogy az szétszórt tudatállapot. A finom anyagi és nem-anyagi területekről elmélyedve gondolkodó tudatállapotról tudom, hogy az a finom anyagi és nem-anyagi területekről elmélyedve gondolkodó tudatállapot. A fejletlen tudatállapotról tudom, hogy az a tudatállapot fejletlen. Az érzéki

27

létállapot gondolatairól tudom, hogy az az érzéki létállapot tudatállapota. A finom anyagi és nem-anyagi területek gondolatairól tudom, hogy az a finom anyagi és nem-anyagi területek tudatállapota. Az összpontosított gondolkodásról tudom, hogy az a gondolkodás összpontosított. A nem-összpontosított gondolkodásról tudom, hogy az a gondolkodás nincs összpontosítva. Az átmenetileg felszabadult gondolkodásról tudom, hogy az a gondolkodás átmenetileg felszabadult. Az átmenetileg fel nem szabadult gondolkodásról tudom, hogy az átmenetileg sem szabadult fel. Így gondolkodva a tudatelmélkedésről, elképzelem a gondolkodást belülről, kívülről, illetve belülről és kívülről egyszerre. Elképzelem a gondolkodást az eredettényezőkre gondolva: a tudatlanságra, a vágyakozásra, a tettkövetkezményekre, az újrakeletkezés általános jellegzetességeire gondolva. Elképzelem a gondolkodást a feloszlástényezőkre gondolva: a gondolkodás megszűnésére, a vágyakozás megszűnésére, a feloszlás általános jellegzetességeire gondolva. Illetve a tiszta megértéshez vagy legalább a puszta figyelemhez szükséges mértékben tudatosodhat bennem, hogy ez csak gondolat. Szabadon időzöm, semmihez sem kötődve a világban. Ha így járok el, valóban a gondolkodásról gondolkodom a tudatelmélkedés útján. IV. Elmélkedés a gondolkodás tárgyairól és az azokban feltáruló szellemi igazságokról Amikor a gondolkodásról elmélkedem, hogyan figyelem a gondolkodás tárgyait? 1. Az öt akadály. Elmélkedve a gondolkodás tárgyairól, figyelemmel követem az öt akadály tudattárgyait. És mit teszek, amikor az öt akadály tudattárgyairól elmélkedem? Amikor érzékelési vágy van bennem, tudom: bennem érzékelési vágy van. Amikor az érzékelési vágy távol áll tőlem, tudom: nincs ben-

28

nem érzékelési vágy. Tudom, hogyan történik a még ki nem alakult érzékelési vágy keletkezése. Tudom, hogyan történik a keletkezett érzékelési vágy elutasítása. Tudom, hogy miként történik, hogy az elutasított érzékelési vágy ne ébredjen fel a jövőben. Amikor harag van bennem, tudom: harag van bennem. Vagy ha távol áll tőlem a harag, tudom: nincs bennem harag. Tudom, hogyan történik a felébredt harag elutasítása, és tudom, hogyan történik, hogy az elutasított harag ne ébredjen fel a jövőben. Amikor tunyaság van bennem, tudom: tunyaság van bennem. Vagy amikor nincs bennem tunyaság, tudom: nincs bennem tunyaság. Tudom, hogyan történik a még ki nem alakult tunyaság keletkezése. Tudom, hogyan történik a létrejött tunyaság visszautasítása. És tudom, hogyan történik, hogy a visszautasított tunyaság ne ébredjen fel a jövőben. Amikor nyugtalanság van bennem, tudom: nyugtalanság van bennem. Vagy amikor nincs bennem nyugtalanság, tudom: nincs bennem nyugtalanság. Tudom, hogyan történik a még ki nem alakult nyugtalanság felébredése. Tudom, hogyan történik a felébredt nyugtalanság elutasítása. És tudom, hogyan történik, hogy az elutasított nyugtalanság ne ébredjen fel a jövőben. Amikor kétség van bennem, tudom: kétség van bennem. Vagy amikor nincs bennem kétség, tudom: nincs bennem kétség. Tudom, hogyan történik a még ki nem alakult kétség felébredése. Tudom, hogyan történik a felébredt kétség elutasítása. És tudom, hogyan történik, hogy az elutasított kétség ne ébredjen fel a jövőben. Így gondolkodva a tudattárgyakról, elképzelem a gondolkodás tárgyait belülről, kívülről, illetve belülről és kívülről egyszerre. Elképzelem a gondolkodás tárgyait az eredettényezőkre gondolva: a tudatlanságra, a vágyakozásra, a tettkövetkezményekre, az újrakeletkezés általános jellegzetességeire gondolva. Elképzelem a gondolkodás tárgyait a feloszlás-

29

tényezőkre gondolva: a gondolkodás megszűnésére, a vágyakozás megszűnésére, a tettkövetkezményekre, a táplálkozás megszűnésére, a feloszlás általános jellegzetességeire gondolva. Illetve elképzelem a tudattárgyakat az eredettényezőkre és a feloszlástényezőkre egyszerre gondolva. Az újrakeletkezés és a megszűnés kedvező körülményeire gondolok. De a tiszta megértéshez vagy legalább a puszta figyelemhez szükséges mértékben is tudatosodhat bennem, hogy ezek csak a gondolkodás tárgyai. Szabadon időzöm, semmihez sem kötődve a világban. Ha így járok el, valóban a tudattárgyakra gondolva képzelem el az öt akadály tudattárgyait. 2. A kötődés öt csoportja. Elmélkedve a gondolkodás tárgyairól, figyelem a kötődés öt csoportjának tudattárgyait, a személyiséget. És amikor a gondolkodás tárgyairól elmélkedem, hogyan figyelem a kötődés öt csoportjának tudattárgyait? Így gondolkodom: ez az anyagi forma, ez az anyagi forma keletkezése, ez az anyagi forma eltűnése. Ez az érzés, ez az érzés keletkezése, ez az érzés eltűnése. Ez az észlelés, ez az észlelés keletkezése, ez az észlelés eltűnése. Ezek az értelmileg létrejött formák, ez az értelmileg létrejött formák eltűnése. Ez a gondolat, ez a gondolat keletkezése, ez a gondolat eltűnése. Így gondolkodva a gondolkodás tárgyairól, elképzelem a tudattárgyakat belülről, kívülről, illetve belülről és kívülről egyszerre. Elképzelem a tudattárgyakat az eredettényezőkre gondolva: a tudatlanságra, a vágyakozásra, a tettkövetkezményekre, a létesülés általános jellegzetességeire gondolva. Elképzelem a tudattárgyakat a feloszlástényezőkre gondolva: a gondolkodás megszűnésére, a vágyakozás megszűnésére, a tettkövetkezményekre, a táplálkozás megszűnésére, a feloszlás általános jellegzetességeire gondolva. Illetve elképzelem a tudattárgyakat az eredettényezőkre és a feloszlástényezőkre egyszerre gondolva. De a tiszta megértéshez vagy legalább a puszta figyelemhez szükséges mértékben is tu-

30

datosodhat bennem, hogy ezek csak a gondolkodás tárgyai. Szabadon időzöm, semmihez sem kötődve a világban. Ha így járok el, valóban a tudattárgyakra gondolva képzelem el a kötődés öt csoportjának tudattárgyait. 3. Az érzékelés hat belső és hat külső alapja. Elmélkedve a gondolkodás tárgyairól, elképzelem az érzékelés hat belső és hat külső alapjának tudattárgyait. És hogyan végzem az elmélkedést az érzékelés hat belső és hat külső alapjának tudattárgyairól? Ismerem a szemet és a látható formákat, és ismerem a köteléket, amely e kettőből keletkezik. Tudom, hogyan megy végbe ez, hogy kerül rám a még nem-keletkezett kötelék, hogyan megy végbe a már keletkezett kötelék levetése, és tudom, hogyan megy végbe az, hogy a kötelék ne kerüljön rám a jövőben. Ismerem a fület és a hallható dolgokat, és ismerem a köteléket, amely e kettőből keletkezik. Tudom, hogyan megy végbe az, hogy rám kerül a még nem-keletkezett kötelék, hogyan megy végbe a már keletkezett kötelék levetése, és tudom, hogyan megy végbe az, hogy a kötelék ne kerüljön rám a jövőben. Ismerem az orrot és az illatokat, és ismerem a köteléket, amely e kettőből keletkezik. Tudom, hogyan megy végbe az, hogy rám kerül a még nem-keletkezett kötelék, hogyan megy végbe a már keletkezett kötelék levetése, és tudom, hogyan megy végbe az, hogy a kötelék ne kerüljön rám a jövőben. Ismerem a nyelvet és az ízeket, és ismerem a köteléket, amely e kettőből keletkezik. Tudom, hogyan megy végbe az, hogy rám kerül a még nem-keletkezett kötelék, hogyan megy végbe a már keletkezett kötelék levetése, és tudom, hogyan megy végbe az, hogy a kötelék ne kerüljön rám a jövőben.

31

Ismerem a testet és a tapintás tárgyait, és ismerem a köteléket, amely e kettőből keletkezik. Tudom, hogyan megy végbe az, hogy rám kerül a még nem-keletkezett kötelék, hogyan megy végbe a már keletkezett kötelék levetése, és tudom, hogyan megy végbe az, hogy a kötelék ne kerüljön rám a jövőben. Ismerem a gondolkodást és a gondolkodás tárgyait, és ismerem a köteléket, amely e kettőből keletkezik. Tudom, hogyan megy végbe az, hogy rám kerül a még nem-keletkezett kötelék, hogyan megy végbe a már keletkezett kötelék levetése, és tudom, hogyan megy végbe az, hogy a kötelék ne kerüljön rám a jövőben. A kötelékek, amelyek keletkeznek, ezek: hit abban, hogy a személyiségem van, a kételkedés, hit abban, hogy szertartások segítségével elérhető a megtisztulás, az érzékelési gyönyör, a rosszakarat, sóvárgás a finom anyagi létezés után, sóvárgás a nem-anyagi létezés után, az önteltség, a nyughatatlanság és a tudatlanság. Így gondolkodva a gondolkodás tárgyairól, elképzelem a tudattárgyakat belülről, kívülről, illetve belülről és kívülről egyszerre. Elképzelem a tudattárgyakat az eredettényezőkre gondolva: a tudatlanságra, a vágyakozásra, a tettkövetkezményekre, az újrakeletkezés általános jellegzetességeire gondolva. Elképzelem a tudattárgyakat a feloszlástényezőkre gondolva: a gondolkodás megszűnésére, a vágyakozás megszűnésére, a tettkövetkezményekre, a táplálkozás megszűnésére, a föloszlás általános jellegzetességeire gondolva. Illetve elképzelem a tudattárgyakat az eredettényezőkre és a föloszlástényezőkre egyszerre gondolva. De a tiszta megértéshez vagy legalább a puszta megértéshez szükséges mértékben is tudatosodhat bennem, hogy ezek csak a gondolkodás tárgyai. Szabadon időzöm, semmihez sem kötődve a világban. Ha így járok el, valóban a gondolkodás tárgyaira gondolva képzelem el az érzékelés hat belső és hat külső alapjának tudattárgyait.

32

4. A megvilágosodás hét tényezője. A gondolkodás tárgyairól gondolkodva tudatosítom a megvilágosodás hét tényezőjének tudattárgyait. És hogyan végzem az elmélkedést a megvilágosodás hét tényezőjének tudattárgyairól? Amikor megvan bennem az éberség megvilágosodástényezője, tudom: az éberség megvilágosodástényezője megvan bennem, elértem oda, hogy a valóság közvetlenül, színről színre megnyilvánuljon bennem. Amikor pedig az éberség megvilágosodástényezője nincs meg bennem, tudom: az éberség megvilágosodástényezője nincs meg bennem, a valóságot mintegy fátyolon át, homályosan látom. És tudom, hogyan megy végbe az éberség még ki nem alakult megvilágosodástényezőjének kialakulása: az elmélkedés tárgyát egy pontban, mint egy tű hegyén, látom. És tudom, hogyan megy végbe a tökéletesedés az éberség már kialakult megvilágosodástényezőjének fejlődésében: amikor gondolatfolyamatom nem imbolyog, az elmélyedés tárgyának irányában halad. Amikor a valóság kutatásának megvilágosodástényezője megvan bennem, tudom: megvan bennem a valóság kutatásának megvilágosodástényezője: az erős szándék a valóság megismerésére. Amikor pedig a valóság kutatásának megvilágosodástényezője hiányzik belőlem, tudom: nincs meg bennem a valóság kutatásának megvilágosodástényezője: a gondolat tárgyról tárgyra csapong, nem képes megragadni tárgyánál. Amikor az erő megvilágosodástényezője megvan bennem, tudom: megvan bennem az erő megvilágosodástényezője: most elérhetem az egyhegyűség állapotát, amikor a gondolat tárgya teljes terjedelmében, mint egy tű hegyén, látszik. Amikor pedig az erő megvilágosodástényezője hiányzik belőlem, tudom: nincs meg bennem az erő megvilágosodástényezője: a szándék gyönge, az elképzelés homályos, a szellem tunya.

33

Amikor az elragadtatás megvilágosodástényezője megvan bennem, tudom: megvan bennem az elragadtatás megvilágosodástényezője: tiszta valóságában látom az igazság elérni kívánt gyönyörűségét. Amikor pedig az elragadtatás megvilágosodástényezője hiányzik belőlem, tudom: nincs meg bennem az elragadtatás megvilágosodástényezője: az elmúlót öröknek látom, és azt, ami nem-múló, észre sem veszem. Amikor a rendületlen nyugalom megvilágosodástényezője megvan bennem, tudom: megvan bennem a rendületlen nyugalom megvilágosodástényezője: a törekvés egyirányú útjáról semmi sem képes letéríteni. Amikor pedig a rendületlen nyugalom megvilágosodástényezője hiányzik belőlem, tudom: nincs meg bennem a rendületlen nyugalom megvilágosodástényezője: hol ez, hol meg az az elmélyedés tárgyához nem kapcsolódó érzelmi hullámokat keltenek szellememben. Amikor az összpontosítás megvilágosodástényezője megvan bennem, tudom: megvan bennem az összpontosítás megvilágosodástényezője: elértem az egyhegyűség állapotát, már képességében vagyok az elmélyülés tárgyát a maga tiszta önvalóságában szemlélni. Amikor pedig hiányzik belőlem az összpontosítás megvilágosodástényezője, tudom: nincs meg bennem az összpontosítás megvilágosodástényezője: szinte lecsúszom a követett célhoz vezető ösvényről. Amikor az egykedvűség megvilágosodástényezője megvan bennem, tudom: megvan bennem az egykedvűség megvilágosodástényezője: csupán hagyom, hogy történjen velem az elképzelt gondolati tárgy elérése, de nem törekszem arra, hogy bármit is tegyek annak eléréséért. Amikor pedig hiányzik belőlem az egykedvűség megvilágosodástényezője, tudom: nincs meg bennem az egykedvűség megvilágosodástényezője: erősen törekszem, vágyódom az elérendő cél után. Így gondolkodva a tudattárgyakról, elképzelem a gondolkodás tárgyait belülről, kívülről, illetve belülről és kívülről egyszerre. Elképzelem

34

a tudattárgyakat az eredettényezőkre gondolva: a tudatlanságra, a vágyakozásra, a tettkövetkezményekre, az újrakeletkezés általános jellegzetességeire gondolva. Elképzelem a tudattárgyakat a feloszlástényezőkre gondolva: a gondolkodás megszűnésére, a vágyakozás megszűnésére, a tettkövetkezményekre, a táplálkozás megszűnésére, a feloszlás általános jellegzetességeire gondolva. Illetve elképzelem a tudattárgyakat az eredettényezőkre és a feloszlástényezőkre egyszerre gondolva. De a tiszta megértéshez vagy legalább a puszta megértéshez szükséges mértékben is tudatosodhat bennem, hogy ezek csak a gondolkodás tárgyai. Szabadon időzöm, semmihez sem kötődve a világban. Ha így járok el, valóban a gondolkodás tárgyaira gondolva képzelem el a megvilágosodás hét tényezőjének tudattárgyait. 5. A négy nemes igazság. Elmélkedve a gondolkodás tárgyairól, tudatosítom a négy nemes igazság tudattárgyait. És hogyan végzem az elmélkedést a négy nemes igazság tudattárgyairól? A valóságnak megfelelően tudom: ez a szenvedés. A valóságnak megfelelően tudom: ez a szenvedés eredete. A valóságnak megfelelően tudom: ez a szenvedés megszüntetése. A valóságnak megfelelően tudom: ez a szenvedés megszüntetéséhez vezető út. Mi a szenvedés nemes igazsága? A születés szenvedés, az öregség szenvedés, a halál szenvedés, a szomorúság, fájdalom, bánat és csüggedés szenvedés, el nem érni azt, amit kívánunk, szenvedés. Röviden: a kötődés öt csoportja szenvedés. Mert nézzük csak, mi a születés? - Az élőlények ehhez vagy ahhoz a rendjéhez tartozó lények születése nem más, mint megszületésük, keletke-

35

zésük, fogantatásuk, létrejöttük, a kötődés csoportjainak megnyilvánulása, az érzékelés alapjainak megszerzése - ezt nevezzük születésnek. És mi az öregség? - Az öregség az élőlények megöregedése, törékennyé válása, elgyengülése, megőszülése és ráncosodása, életerejük hanyatlása, érzékelési képességeik kimerülése - ezt nevezzük öregségnek. És mi a halál? - Az élőlények, a lények ilyen vagy olyan rendjéből való eltávozását, elenyészését, pusztulásukat, eltűnésüket, halálukat, életszakaszuk befejeződését, a kötődés csoportjainak feloszlását, a test levetését - ezt nevezzük halálnak. És mi a szomorúság? - Az embert érő ilyen vagy olyan veszteség vagy balszerencse miatti szomorúság, a gondolkodás szomorkodó, szomorúsággal eltelt állapota, a belső szomorúság, a belső siránkozás - ezt nevezzük szomorúságnak. És mi a siralom? - Bárminő állapot, ami ennek vagy annak elvesztése miatt jön létre, vagy a balszerencse miatt, ami az embert éri, az siránkozást és jajgatást vált ki, a siránkozás és a jajgatás állapota - ezt nevezzük siralomnak. És mi a fájdalom? - A testi kín és a testi kellemetlenség, a kínos és kellemetlen érzés, amit valamilyen testi érintkezés vált ki - ezt nevezzük fájdalomnak. És mi a bánat? - A lelki kín és lelki kellemetlenség, a kínos és kellemetlen érzés, amit valamilyen lelki érintkezés vált ki - ezt nevezzük bánatnak. És mi a csüggedés? - A kiábrándultság és az elkeseredés, ami ennek vagy annak elvesztése következtében jön létre vagy a balszerencse miatt, ami az embert éri, a kiábrándultság és a kétségbeesés állapota - ezt nevezzük csüggedésnek. És miért szenvedés el nem érni azt, amit kívánunk? - Az élőlényekben, akik alá vannak vetve a születésnek, feltámad a kívánság: bárcsak ne

36

volnánk alávetve a születésnek! Bárcsak ne lenne több újrakeletkezés előttünk! És az élőlényekben, akik ki vannak szolgáltatva az öregedésnek, a betegségnek, a halálnak, a szomorúságnak, a siralomnak, a fájdalomnak, a bánatnak és a csüggedésnek, feltámad a kívánság: bárcsak ne volnánk kiszolgáltatva ezeknek a dolgoknak! Bárcsak ne várnának ránk ezek a dolgok! Mindez azonban nem teljesülhet pusztán kívánsággal - és nem kapni meg azt, amit az ember kíván, szenvedés. És mit jelent az, hogy a kötődés öt csoportja? - Ezek az anyagi forma, az érzékelés, az észlelés, az értelmi képződmények és a gondolkodás. Ez az, amiről azt mondjuk, hogy a kötődés öt csoportja szenvedés. Ez a szenvedés nemes igazsága. És mi a szenvedés eredetének nemes igazsága? A sóvárgó szomjúság, ami ismételten előidézi az újrakeletkezést, és szorosan kötődve a gyönyörhöz és az élvezethez örökké friss gyönyörűséget talál hol itt, hol ott. Vagyis az érzéki vágyakozás, az öröklét utáni vágyakozás és a nemlét utáni vágyakozás. De honnan ered ez a sóvárgó szomjúság, és hol ereszt gyökeret? Bárhol a világban, ahol örömteli és élvezetes dolgok vannak, ott van az eredete, ott ver gyökeret. Szem, fül, orr, nyelv, test és gondolat mind gyönyörűséges dolgok. Itt van a sóvárgó szomjúság eredete, itt ver gyökeret. Látható formák, hangok, ízek, testi benyomások és tudattárgyak mind gyönyörűségesek és élvezetesek. Itt van a sóvárgó szomjúság eredete, itt ver gyökeret. A szem tudatossága, a fül tudatossága, az orr tudatossága, a nyelv tudatossága, a test tudatossága és a gondolkodás tudatossága, a hatrétű érintkezés mind gyönyörűséges és élvezetes dolgok. Itt van a sóvárgó szomjúság eredete, itt ver gyökeret. A szemnek, a fülnek, az orrnak, a nyelvnek, a testnek és a gondolkodásnak megfelelő hatrétű érintkezés, a hatrétű érintkezésből követ-

37

kező érzés, a hatrétű akarat, a hatrétű sóvárgás, a hatrétű gondolati megragadás és a hatrétű következtető gondolkodás mind gyönyörűséges és élvezetes dolgok. Itt van a sóvárgó szomjúság eredete, itt ver gyökeret. Ez a szenvedés eredetének nemes igazsága. És mi a szenvedés megszüntetésének nemes igazsága? Hogyan oltsuk el ezt a szomjúságot, hogyan vágjuk el ezt a gyökeret? Pontosan ennek a sóvárgó szomjúságnak a teljes elhalványítása és kioltása, feladása, a róla való lemondás, a tőle való szabadulás és elszakadás által. De hol hagyható el, hol oltható ki ez a sóvárgás? Bárhol a világon, ahol gyönyörűséges és élvezetes dolgok vannak, ott ez a sóvárgás elhagyható és kioltható. Szem, fül, orr, nyelv, test és gondolat mind gyönyörűséges és élvezetes dolgok. Itt elhagyható ez a sóvárgás, itt ki lehet oltani. Érzékelhető formák, hangok, illatok, ízek, testi benyomások és tudattárgyak. Itt elhagyható ez a vágyakozás, itt ki lehet oltani. A szem tudatossága, a fül tudatossága, az orr tudatossága, a nyelv tudatossága, a test tudatossága és a gondolkodás tudatossága. Itt elhagyható ez a sóvárgás, itt ki lehet oltani. A szemnek, a fülnek, az orrnak, a nyelvnek, a testnek és a gondolkodásnak megfelelő hatrétű érintkezés, a hatrétű érintkezésből következő érzés, a hatrétű akarat, a hatrétű sóvárgás, a hatrétű gondolati megragadás és a hatrétű következtető gondolkodás. Itt elhagyható ez a vágyakozás, itt ki lehet oltani. Ez a szenvedés megszüntetésének nemes igazsága. És mi a szenvedés megszüntetéséhez vezető út nemes igazsága? Ez a nemes nyolcrétű ösvény, vagyis a tökéletes megértés, gondolkodás, beszéd, cselekvés, életmód, erőfeszítés, éberség, összpontosítás.

38

És mi a tökéletes megértés? - Megérteni a szenvedést, megérteni a szenvedés eredetét, megérteni a szenvedés megszüntetését és megérteni a szenvedés megszüntetéséhez vezető utat. Ez a tökéletes megértés. És mi a tökéletes gondolkodás? - A vágytól mentes gondolkodás, a rosszakarattól mentes gondolkodás, a kegyetlenségtől mentes gondolkodás. Ez a tökéletes gondolkodás. És mi a tökéletes beszéd? - Tartózkodni a hazugságtól, a nem a lényeget kifejező beszédtől, a durva beszédtől, az üres fecsegéstől. Ez a tökéletes beszéd. És mi a tökéletes cselekvés? - Tartózkodni annak elvételétől, amit nem adtak oda, tartózkodni a hűtlenségtől és a kicsapongástól. Ez a tökéletes cselekvés. És mi a tökéletes életmód? - Amikor kerüljük az életvezetés bármely rossz változatát, tökéletes életvitellel alakítjuk ki életmódunkat. Ez a tökéletes életmód. És mi a tökéletes erőfeszítés? - Amikor felébresztjük akaratunkat, hogy elkerüljük a rossz, üdvöt nem hozó állapotok létrejöttét. Erre törekszünk, erre mozgósítjuk erőnket, erre irányítjuk gondolatainkat és ezért küzdünk. Felébresztjük akaratunkat a már kialakult rossz, üdvöt nem hozó állapotok legyőzésére, erre törekszünk, erre mozgósítjuk erőnket, erre irányítjuk gondolatainkat, és ezért küzdünk. Felébresztjük akaratunkat a még létre nem jött üdvös állapotok kialakítására, erre törekszünk, erre mozgósítjuk erőnket, erre irányítjuk gondolatainkat, és ezért küzdünk. Felébresztjük akaratunkat a már kialakult üdvös állapotok fönntartására, el nem hanyagolására, kiterjesztésére, teljes kibontakoztatására és tökéletes kifejlesztésére, erre törekszünk, erre mozgósítjuk erőnket, erre irányítjuk gondolatainkat, és ezért küzdünk. Ez a tökéletes erőfeszítés. És mi a tökéletes éberség? - Amikor a testről gondolkodunk, elképzeljük a testet, az érzéseket, figyeljük az érzéseket, úgy gondolkodunk a

39

testről, hogy tudatosítjuk a gondolkodás összetevőit és az azokban feltáruló szellemi igazságokat átlelkesülten, tökéletes gondolati átvilágítottsággal és éberen, túljutva a világi dolgokkal kapcsolatos vágyakozáson és bánkódáson. Ez a tökéletes éberség. És mi a tökéletes összpontosítás? - Amikor elszakadva az érzéki tárgyaktól, elszakadva az üdvöt nem hozó dolgoktól belépünk az első elmélyülésbe, ami az elszakadásból születik, és együtt jár a gondolati megragadással és magával a gondolkodással, ugyanakkor telve van elragadtatással és örömmel. A gondolati megragadás és maga a gondolkodás visszafogásával valamint a rendületlen belső nyugalom és a gondolkodás egyhegyűségének elérésével belépünk egy olyan állapotba, amely mentes a gondolati megragadástól és magától a gondolkodástól. Belépünk a második elmélyülésbe, amely az összpontosításból születik, és telve van elragadtatással és örömmel. Az elragadtatás elhalványulásával egykedvűségben időzünk éberen, tökéletes tudatosságban, és saját személyünkben tapasztaljuk meg azt az érzést, amiről a nemes gondolkodásúak így beszélnek: Boldog az egykedvűség és a tökéletes éberség embere! Így lépünk be a harmadik elmélyülésbe. A gyönyör és a szenvedés feladása után, illetve az ezekben foglalt öröm és bánat eltűnésével belépünk a gyönyörön és szenvedésen túli állapotba, a negyedik elmélyülésbe, amit megtisztít az egykedvűség és az éberség. Ez a tökéletes összpontosítás. Ez a szenvedés megszüntetéséhez vezető út nemes igazsága. Így gondolkodva a gondolkodás tárgyairól, elképzelem a tudattárgyakat belülről, kívülről, illetve belülről és kívülről egyszerre. Elképzelem a tudattárgyakat az eredettényezőkre gondolva: a tudatlanságra, a vágyakozásra, a tettkövetkezményekre, az újrakeletkezés általános jellegzetességeire gondolva. Elképzelem a tudattárgyakat a feloszlástényezőkre

40

gondolva: a gondolkodás megszűnésére, a vágyakozás megszűnésére, a tettkövetkezményekre, a táplálkozás megszűnésére, a feloszlás általános jellegzetességeire gondolva. Illetve elképzelem a tudattárgyakat az eredettényezőkre és a feloszlástényezőkre egyszerre gondolva. De a tiszta megértéshez vagy legalább a puszta megértéshez szükséges mértékben is tudatosodhat bennem, hogy ezek csak a gondolkodás tárgyai. Szabadon szemlélődöm, semmihez sem kötődve a világban. Ha így járok el, valóban a gondolkodás tárgyaira gondolva figyelem a négy nemes igazság tudattárgyait. Bizony mondom, mindazok, akik az éberség e négy megalapozását hét éven keresztül gyakorolják, az alábbi két eredmény valamelyikét várhatják: vagy a legmagasabb tudást, a végső kialvást itt és most, vagy ha van még bennük egy szemernyi maradéka a kötődésnek, a vissza nem térés állapotát. De ne is mondjunk hét évet! Aki hat éven keresztül vagy akár öt, négy, három, két vagy egy éven keresztül ily módon gyakorolja az éberség e négy megalapozását, az biztosan számíthat a két eredmény valamelyikére. De ne is mondjunk egy évet! Aki hét hónapon keresztül vagy akár hat, öt, négy, három, két, egy vagy fél hónapon keresztül ilyen módon gyakorolja az éberség e négy megalapozását, az biztosan számíthat a két eredmény valamelyikére. De ne is mondjunk fél hónapot! Aki csak hét napon keresztül ilyen módon gyakorolja az éberség e négy megalapozását, az biztosan számíthat a két eredmény valamelyikére. De az idő nem meghatározható az elmélyülésben, amikor a szellem belép a gyönyörön és szenvedésen túli állapotba, amit megtisztít az egykedvűség és az éberség. Ezért mondatott: ez, vagyis az éberség négy alapzata az egyedüli út a lények megtisztítására, a szomorúság és a siránkozás leküzdésére, a szenvedés és a bánat megszüntetésére, a helyes út elérésére, a kialvás megvalósítására.

41

Satipatthána (részletek) 1. Az egyetlen út. - Az éberség négy alapzata az egyedüli út a lények megtisztítására, a szomorúság, a nyomorúság, a bánat és a siránkozás legyőzésére, a fájdalom és a szomorúság megsemmisítésére, a helyes út elérésére, a kialvás, a nirvána megvalósítására. Melyik ez a négy? Az ember a testet tudatosítva szemléli a testet, az érzéseket tudatosítva szemléli az érzéseket, tudatára ébredve a gondolkodásának, szemléli a gondolatait, a tudattartalmakat tudatosítva szemléli a tudattartalmakat, átlelkesülten, tiszta tudatossággal és éberen, túljutván a világi dolgokkal kapcsolatos vágyakozáson és bánkódáson. 2. Légy a saját menedéked. - A tanítást a nélkül nyilatkoztattam ki, hogy bármiféle különbséget tettem volna a csak a beavatottaknak érthető vagy a kívülállóknak is hozzáférhető között. A Magasztos nem ismeri tanítása vonatkozásában a titkolózó tanítók zárt markát. Hogy végső utasításokat adjon a szerzetesi közösségre vonatkozóan, azt csak olyasvalaki kívánhatná, aki így gondolkodik: „Nekem kell vezetnem a szerzetesek közösségét, és annak engem kell követnie.” Legyetek a magatok szigete, legyetek önmagatok menedéke! Ne folyamodjatok semmilyen más menedékért! A Törvény legyen a szigetetek, a Törvény legyen a menedéketek, ne vegyetek más menedéket! Hogyan teheti valaki magát önmaga szigetévé, hogyan teheti magát önmaga menedékévé, bármely más menedék nélkül? Hogyan lesz a Törvény a menedékévé és szigetévé, semmi más? Az ember a testet tudatosítva szemléli a testet, az érzéseket tudatosítva szemléli a gondolatait, a tudattartalmakat tudatosítva szemléli a tudattartalmakat, átlelkesülten, tiszta tudatossággal és éberen, túljutván a világi dolgokkal kapcsolatos vágyakozáson és bánkódáson.

42

Mindazok, akik akár most, akár a halálomat követően szigetté válnak a maguk számára, menedékké válnak a maguk számára, bármely más menedék nélkül. Akiknek a Törvény lesz a szigete és a menedéke, semmi más, ezek lesznek az én szerzeteseim közül azok, akik el fogják érni a legmagasabb csúcsokat, ha hajlandók magukat képezni és gyakorolni. 3. A tanítás továbbélése. - Ha nem művelik, és nem gyakorolják rendszeresen az éberség négy alapzatát, akkor a jó Törvény a Tökéletes elhunytát követően nem fog sokáig továbbélni. Ha azonban rendszeresen gyakorolják és művelik az éberség négy alapzatát, akkor a jó Törvény még a Tökéletes elhunyta után is sokáig fennmarad. 4. A nagy ember. - Akinek felszabadult a gondolkodása, az a nagy ember. Akinek nem felszabadult a gondolkodása, az nem nagy ember. Hogyan lesz a gondolkodás felszabadult? Úgy, hogy az ember a testet tudatosítva szemléli a testet, az érzéseket tudatosítva szemléli az érzéseket, tudatára ébredve a gondolatainak, szemléli a gondolkodását, a tudattartalmakat tudatosítva szemléli a tudattartalmakat, átlelkesülten, tiszta tudatossággal és éberen, túljutván a világi dolgokkal kapcsolatos vágyakozáson és bánkódáson. Így szabadul fel a gondolkodás. Akinek felszabadult a gondolkodása, az nagy ember. Akinek azonban nem felszabadult a gondolkodása, az nem nagy ember. 5. Csodálatos és bámulatos. - A Tökéletesben tudva merülnek fel az érzések, tudva maradnak fenn, tudva múlnak el. A Tökéletesben tudva merülnek fel az észlelések, tudva maradnak fenn, tudva múlnak el. A Tökéletesben tudva merülnek fel a gondolatok, tudva maradnak fenn, tudva múlnak el. 6. A támasz. - Az öt érzékelő képességnek különböző a tárgyterülete, különböző az érzékelési mezője, és ezek nem terjednek át egymás tárgyterületére, nem nyúlhatnak át egymás érzékelési mezőjébe. Melyik ez az öt?

43

A látás, hallás, szaglás, ízlelés és tapintás érzékelő képességei. Ezen öt érzékelő képessége számára, amelyek mindegyikének különböző a tárgyterülete és különböző az érzékelési mezője, és amelyek nem terjednek át egymás tárgyterületére és érzékelési mezőjére, a gondolkodás jelenti a támaszt, a menedéket, és a gondolkodás az, amely valamennyiük érzékelési körére kiterjed. A gondolkodásnak pedig az éberség a támasza, a menedéke. Az éberségnek pedig a szabadulás a támasza, a menedéke. A szabadulásnak pedig a nirvána, a kialvás a támasza, a menedéke. Ettől fogva bármely kérdést tennénk fel, azok nem értelmezhetőek. A nirvánába történő belépésért van ugyanis szükség arra, hogy szent életet éljünk, melynek a nirvána a célja, melynek a nirvána, a kialvás a vége. 7. Gyakorlat mindenki számára. - Azokat az új szerzeteseket, akik még csak nemrég hagyták el otthonukat, akik csak mostanában jutottak el ehhez a tanításhoz és gyakorlatrendszerhez, ösztönözni kell az éberség négy alapzatának művelésére, be kell őket vezetni ennek gyakorlatába, és meg kell bennük szilárdítani ennek gyakorlását. Melyik négyről van itt szó? Gyakoroljátok a test feletti szemlélődést, a testet tudatosítva, átlelkesülten és tiszta tudatossággal, odaadással, derűs és kiegyensúlyozott szívvel, összeszedett és összpontosított gondolkodással, hogy megismerjétek a testet olyannak, amilyen az valójában. Gyakoroljátok az érzések szemlélését az érzéseket tudatosítva, átlelkesülten és tiszta tudatossággal, odaadással, derűs és kiegyensúlyozott szívvel, összeszedett és összpontosított gondolkodással, hogy megismerjétek az érzéseket olyannak, amilyenek azok valójában. Gyakoroljátok a gondolkodás szemlélését a gondolkodást tudatosítva, átlelkesülten és tiszta tudatossággal, odaadással, derűs és kiegyensúlyozott szívvel, összeszedetten és összpontosítva, hogy megismerjétek a gondolkodást olyannak, amilyen az valójában.

44

Gyakoroljátok a tudattartalmak szemlélését, a tudattartalmakat tudatosítva, átlelkesülten és tiszta tudatossággal, odaadással, derűs és kiegyensúlyozott szívvel, összeszedett és összpontosított gondolkodással, hogy megismerjétek a tudattartalmakat olyannak, amilyenek azok valójában. Azok a szerzetesek pedig, akik már részt vesznek a magasabb gyakorlatokban, a folyamba lépettek, az egyszer visszatérők, a vissza-nem-térők és a szentség ösvényén járók, a hősök, noha még nem érték el a célt, és törekszenek a legfőbb békére, ugyancsak elmélkedjenek átlelkesülten és tiszta tudatossággal, odaadással, derűs és kiegyensúlyozott szívvel, összeszedett és összpontosított gondolkodással, és gyakorolják a test szemlélését a testet tudatosítva, hogy eljussanak a test tökéletes megértéséig, gyakorolják az érzések szemlélését az érzéseket tudatosítva, hogy eljussanak az érzések tökéletes megértéséig, gyakorolják a gondolatok szemlélését a gondolkodást tudatosítva, hogy eljussanak a gondolkodás tökéletes megértéséig, gyakorolják a tudattartalmak szemlélését a tudattartalmakat tudatosítva, hogy eljussanak a tudattartalmak tökéletes megértéséig. Azok a szerzetesek pedig, akik már hősök, teljesen szeplőtelenek, akik végigélték a hősi életet, végrehajtották a feladatukat, letették a terhet, elérték a célt, elpusztították a létesülés béklyóit, és tökéletes bölcsességben megszabadultak, ők is elmélkedjenek átlelkesülten és tiszta tudatossággal, odaadással, derűs és kiegyensúlyozott szívvel, összeszedett és összpontosított gondolkodással, és gyakorolják a test szemlélését a testet tudatosítva, nem megbéklyózva többé a testtől, gyakorolják az érzések szemlélését az érzéseket tudatosítva, nem megbéklyózva többé az érzésektől, a gondolatok szemlélését a gondolkodást tudatosítva, nem megbéklyózva többé a gondolatoktól, gyakorolják a tudattartalmak szemlélé-

45

sét a tudattartalmakat tudatosítva, nem megbéklyózva többé a tudattartalmaktól. Azok a szerzetesek pedig, akik még újak, akik csak nemrég hagyták el otthonukat, akik csak mostanában jutottak el ehhez a tanításhoz és gyakorlatrendszerhez, őket is ösztönözni kell az éberség négy alapzatának művelésére, be kell őket vezetni ennek gyakorlatába, és meg kell szilárdítani bennük ennek gyakorlását. 8. A megvalósítottság mércéje. - Az éberség négy alapzatának részleges kifejlesztésével jut el az ember a magasabb gyakorlás szintjére. Az éberség négy alapzatának tökéletes kifejlesztésével jut túl az ember a gyakorláson. 9. Egy súlyos kijelentés. - Azok a szerzetesek, akik már hősök, teljesen szeplőtelenek, akik végigélték a hősi életet, végrehajtották a feladatukat, letették a terhet, elérték a célt, elpusztították a létesülés béklyóit és tökéletes bölcsességben megszabadultak, gyakorta szemlélődnek úgy, hogy gondolataikat szilárdan az éberség négy alapzatán tartják. 10. Rendíthetetlenül. - A Gangesz mindenképpen keletre folyik, kelet felé tart, kelet felé veszi irányát. Nem lehetséges elérni, hogy nyugatra folyjon, nyugat felé tartson, és nyugat felé vegye irányát. Ugyanígy van ez, ha egy szerzetest, aki műveli, és kitartóan gyakorolja az éberség négy alapzatát, királyok és miniszterek vagy barátok, rokonok és ismerősök vesznek körül, és kincseket ajánlva fel a számára, kérdezgetik: „Mit akarsz ezzel a sárga köntössel? Miért járkálsz kopaszra borotvált fővel? Gyere, térj vissza a világi életbe, ahol élvezheted a kincseidet, és jó cselekedeteket hajthatsz végre!” Ez azonban, hogy egy szerzetes, aki műveli, és kitartóan gyakorolja az éberség négy alapzatát, feladja a gyakorlást és visszatérjen egy alacsonyabb állapotba, egyszerűen nem lehetséges. És miért nem? Nincs lehetőség rá, hogy egy olyan tudat, amely már

46

régóta az elszakadás felé fordult, az elszakadásra hajlik, az elszakadás felé vette irányát, visszatérjen egy alacsonyabb állapotba. 11. A halhatatlan. - Négy alapzata van az éberségnek. Melyik ez a négy? A szerzetes a testet tudatosítva szemléli a testet, átlelkesülten, tiszta tudatossággal és éberen, túljutván a világi dolgokkal kapcsolatos vágyakozáson és bánkódáson. Miközben így, a testet tudatosítva gyakorolja a test szemlélését, elhagy minden, a testre irányuló vágyat. A vágy elhagyásán keresztül megvalósítja a halhatatlant. Az érzéseket tudatosítva szemléli az érzéseket, átlelkesülten, tiszta tudatossággal és éberen, túljutván a világi dolgokkal kapcsolatos vágyakozáson és bánkódáson. Miközben így, az érzéseket tudatosítva gyakorolja az érzések szemlélését, elhagy minden, az érzésekre irányuló vágyat. A vágy elhagyásán keresztül megvalósítja a halhatatlant. Tudatára ébredve a tudatának szemléli a gondolkodását, átlelkesülten, tiszta tudatossággal és éberen, túljutván a világi dolgokkal kapcsolatos vágyakozáson és bánkódáson. Miközben így, a gondolkodást tudatosítva gyakorolja gondolatai szemlélését, elhagy minden, a gondolataira irányuló vágyat. A vágy elhagyásán keresztül megvalósítja a halhatatlant. A tudattartalmakat tudatosítva szemléli a tudattartalmakat, átlelkesülten, tiszta tudatossággal és éberen, túljutván a világi dolgokkal kapcsolatos vágyakozáson és bánkódáson. Miközben így, a tudattartalmakat tudatosítva gyakorolja a tudattartalmak szemlélését, elhagy minden, a tudattartalmakra irányuló vágyat. A vágy elhagyásán keresztül megvalósítja a halhatatlant. 12. A szennyezettség. - Három szennyezettség van: az érzékiség szennyezettsége, a megújuló létesülés iránti vágy szennyezettsége és a szellemi vakság szennyezettsége. E három szennyezettség kiküszöböléséhez az éberség négy alapzatát kell gyakorolni.

47

13. Múlt és jövő. - A múlttal és jövővel foglalkozó elméletek feladásához és leküzdéséhez az éberség négy alapzatát kell gyakorolni. 14. A saját érdekünkben. - Kinek-kinek a saját érdekében a fokozott éberséget kell megtenni a tudat őrzőjének, mégpedig négyféle okból: Bárcsak ne dédelgetne a tudatom magában vágyat semmi iránt, ami vágyat gerjeszt! - Ezen okból kell a fokozott éberséget megtenni a tudat őrzőjének, kinek-kinek a saját érdekében. Bárcsak ne rejtegetne magában a tudatom gyűlöletet semmi iránt, ami gyűlöletet keltő! - Ezen okból kell a fokozott éberséget megtenni a tudat őrzőjének, kinek-kinek a saját érdekében. Bárcsak ne ápolgatna magában a tudatom ábrándképeket semmi olyasmi vonatkozásában, ami hamis tudatot eredményez! - Ezen okból kell a fokozott éberséget megtenni a tudat őrzőjének, kinek-kinek a saját érdekében. Bárcsak ne vonzódna a tudatom semmi olyasmihez, ami elvakulást okoz! - Ezen okból kell a fokozott éberséget megtenni a tudat őrzőjének, kinek-kinek a saját érdekében. Mármost, ha a szerzetes tudata nem dédelget magában vágyat semmi iránt, mert mentes a vágytól, ha nem rejteget magában a tudata gyűlöletet semmi iránt, ami gyűlöletet keltő, mert mentes a gyűlölettől, ha nem ápolgat magában a tudata ábrándképeket semmi olyasmi vonatkozásában, ami hamis tudatot eredményez, mert mentes a hamis tudattól, ha nem vonzódik a tudata semmi olyasmi iránt, ami elvakulást okoz, mert mentes az elvakultságtól, akkor az ilyen szerzetes sohasem inog meg, nem remeg és nem reszket, nem adja meg magát a félelemnek, és nem fogad el más filozófiai elméleteket. 15. A helyes oltalom. - Egyszer régen élt egy légtornász. Felállította a bambuszrúdját, és szólt a társának, hogy másszon fel rá. Az megtette. Ezután a légtornász ezt mondta társának: Most pedig vigyázz jól rám, és

48

én is vigyázni fogok rád. Így ügyelve egymásra, vigyázva egymásra mutatjuk be ügyességünket. A társa így válaszolt: Nem úgy van az! Neked saját magadra kell vigyáznod, én pedig ugyancsak vigyázni fogok majd magamra. Így önmagunkra vigyázva, önmagunkat oltalmazva mutatjuk be ügyességünket. Ez a helyes út. Pontosan úgy, ahogy a légtornász társa fogalmazott. Vigyázni fogok magamra - így kell az éberség alapzatait gyakorolni. Vigyáznom kell másokra - így kell az éberség alapzatait gyakorolni. Magára vigyázva vigyáz másokra az ember, másokra vigyázva oltalmazza önmagát. És hogyan vigyáz az ember másokra azáltal, hogy önmagára vigyáz? Gyakori és ismételt gyakorlással, szellemi önfejlesztéssel. És hogyan oltalmazza az ember önmagát azáltal, hogy másokra vigyáz? Együttérzéssel. Vigyázni fogok magamra - így kell az éberség alapzatait gyakorolni. Vigyáznom kell másokra - így kell az éberség alapzatait gyakorolni. Magára vigyázva vigyáz másokra az ember, másokra vigyázva oltalmazza önmagát. 21. A jelen tudata. - Ne halászd elő az elmúlt dolgokat, és a jövőre ne ápolj hiú reményeket. A múltad már régen mögötted maradt, a jövő pedig még el sem érkezett. A bölcs, aki a jelent az itt-és-mostban felszabadító belátással felismeri, törekedjen olyan tárgyra, amely soha meg nem inog, és azt el nem veszítheti. 22. Felhalmozódás. - Egy halom ártalom - aki így beszél az öt akadályról, az helyesen szól ezekről. Ezek ugyanis valóban teljes egészükben ártalmak felhalmozódásai. Melyik ez az öt? Az érzéki vágy, a rosszakarat, a tunyaság és tompaság, a nyugtalanság és izgatottság, a hitetlenkedő kétely.

49

Egy halom jótékony tényező - aki így beszél az éberség négy alapzatáról, az helyesen szól ezekről. Ezek ugyanis valóban teljes egészükben jótékony tényezők felhalmozódásai. 23. A barátság adománya. - Mindazokat, akikkel rokonszenveztek, akik érdemesnek tartják hallgatni rátok - tehát a társaitokat és barátaitokat, rokonaitokat és ismerőseiteket - biztatni kell az éberség négy alapzatának gyakorlására, be kell őket vezetni ebbe, és meg kell szilárdítani bennük ennek gyakorlatát. 24. Ami mindenben segít. Az éberség mindenben segít.

50

A Buddha beszédeinek lényege Két véglet van: a gyönyörök élvezete és az önkínzás. A helyes a középút. Vagyis: tökéletes nézetek, akarat, beszéd, viselkedés, életmód, törekvés, gondolkozás, elmélyedés. A négy nemes igazság: - szenvedés a születés, öregség, betegség, halál, nem szeretetthez kötve lenni, a szeretettet elveszíteni, ha a kívánság nem teljesül - a szenvedés oka: a szomj, a gyönyörök, létezés, birtoklás szomjazása - a szenvedés megszüntetése: a teljes vágytalanság - a szenvedés megszüntetéséhez vezető út: a nemes nyolcágú ösvény: tökéletes nézetek, akarat, beszéd, viselkedés, életmód, törekvés, gondolkozás, elmélyedés. A szomj állandó lángolásra készteti az érzékszerveket: a látást, a hallást, a szaglást, az ízlelést, a tapintást, a gondolkodást. Ezektől el kell fordulni. Az érzékszervek szomjait megfékezéssel lehet megsemmisíteni. A testi létezés fenntartásához szükséges dolgok iránti szomjat megfelelő használattal lehet megsemmisíteni. A testet érő belső és külső kellemetlen hatásokat tűréssel lehet megsemmisíteni. A tudatos szándék nélkül felmerülő vágyakat elűzéssel lehet megsemmisíteni. Gyakorlással lehet a negatív indulatokat megsemmisíteni. Miben kell gyakorlatot szerezni: az emlékezet képességében, a helyes és helytelen megkülönböztetésének képességében, az akaraterő képességében, a lelki derű képességében, a közöny képességében. A szerzetesi élet tíz szabálya: tartózkodás az élet kioltásától, annak elvételétől, amit nem adtak oda, a nemi élettől, a hazugságtól, a részegítő italoktól, a meg nem engedett időben evéstől, énektől, zenétől és

51

színjátékoktól, illatszerek, kenetek és ékszerek használatától, magas és széles ágytól, arany és ezüst elfogadásától. A tíz szabály betartása elleni hatásokat kerüléssel lehet megsemmisíteni. Kizárás a szerzetből: ha a szerzetes életet olt ki, lop, tisztátalan életet él, hazudik, részegítő italt iszik, a Buddhát szidalmazza, a Tant szidalmazza, a Közösséget szidalmazza, tévtanokat hirdet, apácával van viszonya. A téves tanok azok, amelyeknél feltámad az örömvágy, a létezés vágya, amelyekben felmerül a kérdés: léteztem régebbi korokban, nem léteztem régebbi korokban, mi voltam régebbi korokban, hogyan léteztem régebbi korokban, miből mivé lettem régebbi korokban, létezni fogok-e jövendő korokban, nem fogok létezni jövendő korokban, miből mivé leszek jövendő korokban? Ilyen tévhit még: van énem, nincs énem, énemmel ismerem meg önmagamat, énemmel ismerem meg azt, ami nem én vagyok, azzal ismerem meg önmagamat, ami nem én vagyok, jelenlegi énem itt és itt el fogja nyerni jó és rossz cselekedeteim jutalmát, és ez az énem állandó, szilárd, örökkévaló, változatlan, mindenkor ugyanaz marad. Az egyén létének helyes nézete: ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én egyéniségem. A tévhiteket megfontolással lehet megsemmisíteni. A félelem érzését azon nyomban el kell űzni. Amilyen testhelyzetben jön a rettegés, abban maradva kell eltörölni. Ha valaki az első négy révület állapotában boldogságot érez, az még nem megtisztulás, csak mindennapi boldogság. Ha az ötödik tudatállapotban eléri a megkülönböztetés nélküliséget, az csak a nyugalom állapota.

52

A megtisztulás minden egyes negatív eseménytől annak tudatos tagadása. Ezek: erőszakosság, az élet kioltása, elvétele annak, ami nincs odaadva, kicsapongás, hazugság, rágalmazás, szitkozódás, önzés, álnokság, téves nézetek, téves célok, téves beszéd, téves cselekedet, téves megélhetés, téves erőfeszítés, téves emlékezet, téves révület, téves tudás, téves megváltás, fáradtság és restség, ingatagság, harag, kötözködés, képmutatás, irigység, kapzsiság, fukarság, álnokság, csalás, durvaság, dölyfösség, akaratosság, gonosz barátok, bizalmatlanság, szemérmetlenség, lelkiismeretlenség, tanulatlanság, lomhaság, feledékenység, ostobaság, a megpillantott megkívánása - ezeknek felmerülésekor mindegyiket meg lehet kerülni, ha ellentétes érzelmet és tetteket ébresztünk fel magunkban. Ha ez sikerül, akkor segíthetünk másoknak. A megszabadulás a szenvedéstől az élvezetek, az alakok és az érzetek helyes felismerése. Az ötféle érzékszerv ötféle élvezetet ad. Mindezek múlandóak, ezért nyomorúság követi őket. A testet gyötrik a külső körülmények. Az anyagi értékek megszerzése nem sikerül. A megszerzett anyagi értékek veszendőek. Az anyagi értékek viszályt keltenek, miattuk rabolnak. Az élvezetekért testtel, beszéddel, gondolattal vétkeznek. A védekezés a szenvedélyek féken tartása és a lemondás, a gyönyörűség, az alak és érzet nyomorúságának és a menekvés módjának tudatos felismerése. A révületek állapotában az ember sem önmagát, sem másokat nem bánt. A gyönyörűségnek és az alaknak csak múló öröme van. A nem bántás érzete az érzetek tartós gyönyörűsége. A mohóság, a gyűlölet, a tévedés az elme gyötrelme. Az élvezetek rövid gyönyörűséget nyújtanak, sok szenvedést, sok gyötrelmet okoznak, túlteng bennük a nyomorúság. Az a boldog, aki korlátlan időt el tud tölteni tökéletes boldogságban mozdulatlanul és szótlanul.

53

Az igazi remeteség az, ahol a remete figyelme összpontosul, gondolkozása fegyelmeződik, indulatai megfékeződnek, eléri a nyugalmat, és úgy érzi, hogy mindene megvan az élete fenntartásához. Ha bűnös képzet idéződik fel, azzal ellentétes képzetre kell gondolni, így azok elenyésznek, ha mégsem, tudatosan fontolóra kell venni a képzetet, ha mégsem, igyekezni kell arra, hogy ne vegyük figyelembe, ha mégis, gondoljuk végig, hogyan keletkezett a képzet, ha mégis, akkor a fogakat szorítsuk össze, és a nyelvet szorítsuk a szájpadláshoz gondolkozás közben. Akkor kell bizonyítani a béketűrést, ha bántanak. Akkor kell szelíden viselkedni, ha szükséget szenvedünk. Ha bánt valaki, barátságos érzülettel kell viselkedni irányában. Az élvezetek kevés örömmel, sok szenvedéssel járnak, túlteng bennük a nyomorúság, puszta csontváz, húscafatok, szalmaláng, parázzsal telt gödör, álomképek, fák gyümölcsei, kölcsönkapott javak, vágóhíd, lándzsahegy, kígyófej - szükségszerűen az elkövető akadályoztatását eredményezik. A Tan átkelésre szolgál, nem megőrzésre (mint a tutaj). Hat téves nézet: a testről, az érzetekről, a tudatról, az adottságokról - arról, amit látok, hallok, gondolok, megismerek, elérek, kívánok, elmémben fontolgatok - arról, hogy a világ azonos az énnel, és halálom után ezzé válok - hogy állandó, örök, változatlan, nem múlandó leszek mindörökre ugyanaz maradok - azt hinni, hogy ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem. Sem létező, sem nem létező külső dolgok, és sem létező, sem nem létező belső dolgok iránt vágyódni felesleges, mert semmi sem állandó. Ha az ember elcsábul a világi gyönyörűségektől, elvész. Ha elkerüli azokat, a test ellenálló ereje kimerül, és egy idő után kívánni fogja őket. Ha elkerüli, de nem tesz ellenük semmit, és hiábavaló kérdéseken töri a fejét, idővel elvész. Jobb, ha elkerüli, hogy ne is érintkezzen velük,

54

akkor megmenekül. Ezt csak a meditáció állapotában lehet elérni. Az elmélkedést és a gondolkodást feladva, a feloldódásból fakadó boldog öröm állapotába jut a meditáló. Először eléri a világi gyönyörűségek iránti közönyt, továbbá eléri a tér végtelenségének állapotát, majd a semmiség állapotát, a sem érzékelés, sem érzéketlenség állapotát, végül az érzékelés és az észlelés megszüntetését. A megbecsülés, az önhittség, az elmélyedés tökéletességének érzete, a tudás megismerésének érzete figyelmetlenné, könnyelművé és hanyaggá tesz. A megtartóztató élet célja a végleges megváltás. Tizenegy tulajdonság, amely alkalmassá tesz, illetve akadályoz: A test helyes ismerete: a test négy anyagi elemből és azok testi vonatkozásaiból áll. A jellegzetességek helyes ismerete: a balga és a bölcs megkülönböztetése tetteik alapján lehetséges. A gondolatokban felbukkanó kívánság, rosszindulat, gyűlölség, bűnös indulat felismerése és eltávolítása. Ha valaki érzékszerveinek megfelelően látja, hallja, szagolja, ízleli, tapintja, gondolja a jelenségeket, és ezekhez kötődik, így bűnös indulatok támadják meg. Hibázik, aki nem tudja úgy elmagyarázni a Tant, ahogy hallotta, azt nem érti. Hibázik, aki nem keresi fel a tanításban járatosabbakat, ha ez szükséges. Hibázik, aki nem fogja fel a Tant. Hibázik, aki nem ismeri a nemes nyolcágú ösvényt. Hibázik, aki nem ismeri a négy gondolkozásgyakorlatot. Hibázik, aki mértéktelenül örömét leli az adományokban. Az idős szerzeteseket becsben kell tartani. Boldogság származik hosszú időre abból, ha az ember ismeri ezt a világot és a túlvilágot, tudja, mi van alávetve a kísértésnek, és mi nem, mi

55

van alávetve a halálnak, és mi nem. Ezek pedig az indulataikat megfékezők, a célba jutók, a cselekvésüket befejezők, a terhüket letevők, az üdvöt elérők, a lét bilincseiből kiszabadultak, a tökéletes bölcsességben megváltottak, a világhoz kapcsoló öt kötődést eltépők, a magasabb létbe születendők, az onnan kialvásba jutók, az e világra többé vissza nem térők, a három kötődést eltépők, a mohóságot, gyűlöletet és balgaságot eltávoztatók, az egyszer visszatérők, a sodrásba beállók, a visszaeséstől nem fenyegetettek, akiknek megvilágosodása bizonyos, a Tant hittel követők. A test, az érzetek, a tudat, az adottságok, a megismerés a valóságnak megfelelően múlandó, szenvedő, változó. A test, az érzetek, a tudat, az adottságok, a megismerés nem azonos az énnel. Minden adottság mulandó, semmiféle jelenség sem azonos az énnel. Azért, mert nincs fölötte hatalmunk. Aki ezeket énnek tekinti, nem tud tőlük elhatárolódni. De aki a valóságnak megfelelően tekint ezekre, az levetkőzte az indulatokat, elérte a tökéletességet, cselekvését befejezte, terhét letette, elnyerte az üdvöt, széttépte a lét kötelékét, és végérvényesen megszabadult. Csak az az adomány üdvös, amely mentes a szenvedélytől, bűntől, tévedéstől. A megismerés adott ok következményeként létezik, adott ok nélkül nem jön létre megismerés. A megismerés lehet látási, hallási, szaglási, ízlelési, tapintási és gondolkodási. A létrejött élőlény tápláléka: durva vagy finom, érintkezés, gondolkodás, megismerés. Táplálék nélkül az élőlény nem létezik: a táplálékok a létszomjból keletkeznek, a létszomj az érzetekből fakad, az érzetek az érintkezésből fakadnak, az érintkezés a hat érzékelési területből fakad, a hat érzékelési terület a névből és alakból fakad, a név és alak a megismerésből fakad, a megismerés az adottságokból fakad, az adottságok a tudatlanságból fakadnak. Tehát a létszomjból következik a szenvedés, a halál. A vágytalanság megszünteti a tudatlanságot, és így tovább.

56

Az ember nem foglalkozik azzal, hogy léteztünk-e mi már régebben, vagy nem léteztünk régebben, mik voltunk régebben, hogyan léteztünk régebben, miből mivé lettünk régebben, fogunk-e mi majd létezni a jövendőben, vagy nem fogunk létezni a jövendőben, mik leszünk a jövendőben, hogyan fogunk létezni a jövendőben, miből mivé leszünk a jövendőben, létezem-e én, vagy nem létezem, mi vagyok, hogyan létezem, ez a mostani lényem honnét jött, hová fog menni? Az ember, ha ezeknek hiábavalóságát felismeri, elhagyja a szertartásokat, nem remél tőlük semmit. Meg kell szabadulni az irigységtől, a rosszindulattól, a haragtól, a gyűlölettől, a kétszínűségtől, a gonoszságtól, az ármánykodástól, az önzéstől, az álnokságtól, a csalárdságtól, a bűnös vágyaktól, a tévtanoktól. Ez bármilyen társadalmi helyzettől függetlenül eredményre vezet. Négyféle életelv van: 1. a jelenben boldogít, a jövőben szenvedést okoz - akik azt mondják, az élvezet nem bűn, 2. a jelenben is szenvedéssel jár, a jövőben is szenvedést okoz - akik sanyargatják magukat, 3. a jelenben szenvedéssel jár, a jövőben boldogságot okoz - akik szenvedélyeik ellenére erényes életet élnek, 4. a jelenben is boldogít, a jövőben is boldogságot okoz - akik természetüktől fogva mentesek a szenvedélyektől, vagy életükben elérték az egykedvűséget. Fel kell adni az élet kioltását, a nem kapott dolgok elvevését, a hazug beszédet, a rosszakaratú beszédet, a mohóságot és a kapzsiságot, a szitkozódást és a civakodást, a haragot és a mérgelődést, a gőgösséget. Ezek jelentik a köteléket, az akadályt az úton. Aki ezektől távol tartja magát, abban nem merülnek fel pusztító indulatok. A tevékenységüket teljesen meg kell szüntetni. Az érzéki örömök sok fájdalmat okoznak,

57

húscafathoz, lángoló fűcsomóhoz, parázzsal teli gödörhöz, álomképhez, kölcsönkért tárgyakhoz, fán termő gyümölcshöz hasonlítanak. Túllépve a sokféleségből fakadó, sokféleségen nyugvó közömbösségen, az egységből fakadó, egységen nyugvó közömbösséget táplálva magában, az emberben az anyagi dolgokhoz való ragaszkodás maradéktalanul megsemmisül. Húst akkor lehet enni, ha nem látjuk az állat elpusztítását, ha nem halljuk az ételnek készülő állat elpusztításának hangját, és ha nem miattunk ölték le az állatot. Az élőlények saját tetteik örökösei. Mindenkit olyan benyomások érnek, amit előző élete cselekedetei megszabnak: 1. fekete következménnyel járó fekete cselekvés - aki rossz testi adottságokat halmoz fel, rossz világban születik újjá, ahol rossz benyomások érik, 2. fehér következménnyel járó fehér cselekvés - aki jó testi adottságokat halmoz fel, jó világban születik újjá, ahol jó benyomások érik, 3. fekete-fehér következménnyel járó fekete-fehér cselekvés - aki vegyes adottságokat halmoz fel, olyan világban születik újjá, amely rossz is, jó is, ahol vegyes benyomások érik, 4. sem fekete, sem fehér, a tettek megsemmisítését eredményező cselekvés - aki eltökélt, hogy lemond a fekete és a fehér cselekedetekről is, a tetteket megsemmisíti. Ha a Buddha tudja egy kijelentésről, hogy az valótlan, hamis és káros, és másoknak kellemetlen, másokat bánt, akkor azt nem mondja, ha tudja, hogy az valóságos, igaz, de káros, és másoknak kellemetlen, másokat bánt, akkor azt nem mondja, ha tudja, hogy az valóságos, igaz és hasznos, de másoknak kellemetlen, másokat bánt, akkor tudja, mikor időszerű azt kimondani, ha tudja, hogy az valótlan, hamis és káros, de másoknak kellemes, másoknak jólesik, akkor azt nem mondja, ha tudja hogy az valóságos, igaz, de káros, és másoknak kellemes, másoknak jólesik,

58

akkor azt nem mondja, ha tudja, hogy az valóságos, igaz és hasznos, és másoknak kellemes, másoknak jólesik, akkor tudja, mikor időszerű kimondani. A válasz mindig spontán, mert jól ismeri a Tant. Olyan tanítások, amelyeket a Buddha nem fejtett ki: a világ örökkévaló, a világ nem örökkévaló, a világ véges, a világ végtelen, a lélek azonos a testtel, más a lélek és más a test, a Buddha létezni fog a halál után, a Buddha nem fog létezni a halál után, a Buddha létezni is fog, nem is a halál után, a Buddha sem létezni, sem nem létezni nem fog a halál után. Az ezekre adott válaszokból nem származik haszon, nem tartozik az önmegtartóztatás lényegéhez, nem vezet lemondáshoz, vágytalansághoz, önuralomhoz, megnyugváshoz, felismeréshez, megvilágosodáshoz, kialváshoz. Amiből haszon származik, az a szenvedés oka, a szenvedés megszüntetése, a szenvedés megszüntetéséhez vezető út, mert van születés, öregség, halál, szomorúság, fájdalom, szenvedés, bánat, gyötrelem, és ezeknek már ebben az életben véget kell vetni. A Buddhának nincs elmélete, hanem felismerése, hogy mi a test, az érzetek, a tudat, az adottságok és a megismerés, honnan jön létre a test, az érzetek, a tudat, az adottságok és a megismerés, és hogyan szűnik meg a test, az érzetek, a tudat, az adottságok és a megismerés. A szem az alakokban gyönyörködik, a fül a hangokban gyönyörködik, az orr az illatokban gyönyörködik, a test a tapintásokban gyönyörködik, az ész a gondolatokban gyönyörködik. Az alakoknak, a hangoknak, az illatoknak, a tapintásoknak, a gondolatoknak örül, azokat élvezi. A Buddha a szemet, a fület, az orrot, a nyelvet, a testet, a gondolkodást megfékezte, és megkötésének tanát hirdeti. Az ember a valóságnak megfelelően felismeri az alakok, a hangok, az illatok, a tapintások, a gondolatok keletkezését és elmúlását, gyönyörét és nyomorúságát, és a menekvést tőlük. A vágy kialszik benne, és belső nyugalmát eléri. Azt a boldogságot élvezi, amely az érzéki örömökön túlemelkedve, a káros kívánságokon

59

túlemelkedve az égi gyönyörűségeket is felülmúlja. Az érzéki örömök fájdalmasak, és ezt azért nem érzékelik az emberek, mert elveszítik ítélőképességüket, bizonyos élvezetet találnak bennük, és minél inkább csökken bennük a valóságnak megfelelő felismerés, annál jobban kötődnek hozzájuk. Viszont akinek lecsillapult a szomja, az eléri a belső nyugalmat. Az egészség - a látás kitisztulása - a legfőbb kincs, a kialvás a fő öröm. Igaz emberek között az ember megérti az igaz Tant, ha ennek megfelelően él, létrejön az egészség, megszűnik a ragaszkodás. A ragaszkodás megszűntével megszűnik a létezés, a létezés megszűntével megszűnik a születés, a születés megszűntével megszűnik az öregség és halál, bánat, fájdalom, szenvedés, szomorúság, gyötrelem. Azt tartják, hogy ezek a Buddha jó tulajdonságai: szűkösen táplálkozik, dicséri az egyszerű ruházkodást, megelégszik akármilyen alamizsnával, megelégszik akármilyen fekhellyel és ülőhellyel, dicséri az elvonult életet. De van olyan ember is, aki még ennél is szerényebben él. A Buddha igazi jó tulajdonságai: a tökéletes erkölcsök teljességével rendelkezik, tökéletes a tisztánlátása, a Tant nem hagyja indoklás nélkül, a tökéletes tudás teljességével rendelkezik, előre látja a leendő véleményt, tanítása értelmében meg tudja cáfolni az elhangzó ellenvéleményt, kifejti a kérdezőnek a szenvedés okáról, a szenvedés megszüntetéséről és a szenvedés megszüntetéséhez vezető útról szóló igazságokat, megmutatja az utat, hogy az indulatok megsemmisítése révén elérjék gondolkozásuk indulatmentes felszabadulását. Amit szeretünk, az szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okoz azáltal, hogy szeretjük. Mind a négy rend, minden ember egyformán lehet jó erkölcsű, becsületes. Hiszen több nemzedékre visszatekintve bizonytalan az apa és az anya származása és a megszületésre váró lélek is. (itt a Buddha a ma kasztoknak nevezett társadalmi csoportokra gondolt)

60

Akinek szolgálatában az ember a szolgálattól nem lesz jobb, annak nem kell szolgálni. Akinek a szolgálatában viszont jobb lesz az ember a szolgálattól, nem rosszabb, annak szolgálni kell. Az előkelő származás nem jobb és nem rosszabb, a magasabb kasztba tartozás nem jobb és nem rosszabb, a nagy vagyon nem jobb és nem rosszabb, nem mondható, hogy mindenkinek szolgálni kell, de nem mondható az sem, hogy senkinek sem kell szolgálni. Az embert úgy nevezik el, amilyen formában személyisége testet ölt. Bármilyen családból származó ember, ha az otthontalanságba távozik, követi a Tant és a rendi fegyelmet, tartózkodik a gyilkosságtól, a lopástól, a kicsapongástól, a hazugságtól, a rágalmazástól, a gorombaságtól, a fecsegéstől, nem irigy, jóindulatú, helyes hitet vall, az ilyen ember megvalósította az igazságot, a Tant, a jámborságot.

61

Tenzin Gyatso: Üresség a Középső úton (a tibeti buddhizmusból) (Itt különbség tétetik, a jobb megértés érdekében, a gondolkodás és a tudat között. A gondolkodás a hatodik érzékszerv, a tudat mindegyik összegezésének eredménye.) Boldogságra vágyunk valamennyien, és kerülni akarjuk a szenvedést. Hogy ez sikerül-e vagy sem, az valójában testi, szóbeli és gondolati viselkedésünktől függ. De mert a testi és szóbeli cselekvéseink végső alapja a gondolat, így azt kell - a cél érdekében - eredményre vivő módon átalakítanunk. Ennek a módszerei arra irányulnak, hogy ne alakuljanak ki bennünk hibás tudatállapotok, hanem inkább előnyösek jöjjenek létre, és ezek rögzüljenek. Hogyan határozható meg ebben az összefüggésben, hogy mit nevezünk nem-kívánatos tudatállapotnak? Azt, amely - ha már létrejött - először elkedvetlenít, és korábbi nyugalmunkat izgalommá vagy feszültséggé változtatja, később viszont nehéz légzést, izzadást, betegséget stb. is okozhat. Ezekből előnytelen fizikai vagy szóbeli megnyilatkozások származhatnak, és ezek közvetlenül vagy közvetve kárt okozhatnak másoknak. Tehát minden olyan tudatállapotot, amely a föntebbi oksági láncolatot elindíthatja, nem-kívánatosnak nevezünk. Ami viszont az üdvös tudatállapotot illeti, annak a jellemzői az iméntivel ellentétesek: boldogsággal ajándékoz meg, békességet hoz nekünk vagy másoknak, és így üdvösnek nevezhető. A nem-kívánatos tudatállapotok létrejöttét elkerülendő léteznek különféle módszerek, agyi beavatkozások, különleges kábítószerek, amelyek hatása a szellemi eltompulástól a mély álomra jellemző teljes érzéket-

62

lenségig terjedhet. Mindazonáltal, eltekintve eseti és felszínes hatásosságuktól, és összevetve ezt a gondok valódi és mélyreható megoldásával, általában több kárt okoznak, mint hasznot. A gondolkodás átformálásának termékeny módszere tehát a következő: Mindenekelőtt el kell tűnődnünk a nem-kívánatos tudatállapotok hátrányairól úgy, hogy ezeket saját személyes tapasztalataink alapján azonosítjuk, majd fel kell ismernünk a legkedvezőbb tudatállapotokat. Ha már eleget töprengtünk róluk, az előnyeikről és az alapjaikat jelentő okokról, és ha mindezek eredményeképp egyre ismerősebbekké válnak számunkra, akkor ezzel párhuzamosan mind jobban rögzülnek is. Részint azért, mert az alapjaik szilárdak, minőségeik pedig a gondolkodástól függenek, és ennél fogva határtalanul fejleszthetők. Természetes, hogy ezzel párhuzamosan a nem-kívánatos tudatállapotok elhalványulnak, és a gondolkodás a tökéletesedés biztos jeleit mutatja fel. A világ eddigi nagy tanítói a gondolkodás ilyenfajta átformálásának számos különféle módszerét oktatták, működésük mindenkori idejének, helyének és a tanítványok szellemi fejlettségének megfelelő formában. A buddhista módszerek a föntebbiek részhalmazát jelentik. Közülük ezúttal az üresség tanát fogjuk érinteni. Minden, ami okozott, múlandó. Minden, ami szennyezett, szenvedéssel jár. Minden létező önvaló nélküli. A kihunyás a megnyugvás. Ez a buddhista tanítás lényege, a négy pecsét. Tehát minden buddhista vallja, hogy a jelenségek üresek és lényegtelenek. A lényeg-nélküliség fogalma, a létezők önvaló nélkülisége a személyek én-nélküliségeként is értelmezhető, így abban áll, hogy a személy, mint lényegi vagy önálló tulajdonságokból álló összesség nem létezik.

63

A törekvők némelyike a hiábavalóság érzésébe zuhanna vagy elveszítené az önbizalmát, ha a lényeg-nélküliség tanával kellene szembesülnie. Ezért a látásmódok magasabb illetve alacsonyabb rendűsége szerinti megkülönböztetés csakis megfontoláson alapulhat. Meg kell különböztetnünk azt, ami további magyarázatot igényel attól, ami önmagában is világos. Ami a mélységes ürességet átfogó nem-fogalmi bölcsességet illeti, először a fogalmi gondolkodás képességét kell művelnünk, amellyel eljutunk az ürességig, és ha majd az elmélyülés tárgyának világos észlelése megvalósult, ez átalakul nem-fogalmi bölcsességgé. A fogalmi tudatosság létrehozásának pedig egyedül a pontos, határozott megfontoláson kell alapulnia. Végül is tehát az egész láncolat a logikán nyugszik, ez pedig az érvényes tapasztaláson. A gondolkodás fejlesztésének több szakasza van. Némelyikben a tényszerű elemzés nem játszik szerepet, például ha csakis a belső bizonyosság megszerzésére törekszünk, elmélyedve az egyhegyűség állapotában. Mindazonáltal ha csakis ezt az utat járjuk, nem érünk el túlzottan sokat. Ahhoz pedig, hogy a tudat határtalan jósága kifejlődjön, végképp nem elég, ha a gondolkodás csupán megbarátkozik összpontosításának tárgyával. A tárgynak okfejtést kell tartalmaznia, éspedig nem általában. Az összpontosító személynek ezt át kell látnia, és az igazságtartalmáról meg kell győződnie. Ily módon lehetetlen, hogy a gyakorlók legmagasabb rendű típusa híjával legyen az értelmességnek. Ha viszont mindenáron választanunk kellene a gyakorlati alkalmazáshoz való érzék és az elméleti tudás között, akkor az előbbit ítélnénk fontosabbnak, mert aki azt birtokolja, élvezni fogja törekvéseinek minden áldásos következményét, míg viszont a puszta műveltség - olyan embernél, akinek a gondolkodása nem kellőképp fegyelmezett - ártalmas tudatállapotok létrejöttét és megszilárdulását okozhatja, így bajba sodorhatja az

64

illetőt magát és másokat is, ahelyett hogy - eredeti célja szerint - boldogsághoz vezetne és a gondolkodás nyugalmához. Az ilyen ember valószínűleg irigykedni fog azokra, akik nála többre jutottak, versengeni fog a vele egyenlőkkel, és lenéz mindenkit, aki alacsonyabb szinten áll. Olyan ez, mintha a gyógyszer egyszer csak méreggé válna. És mert ez a veszély komoly, igen fontos, hogy az elméleti ismereteket és a gyakorlati alkalmazáshoz való érzéket egyszerre és arányosan birtokoljuk úgy, hogy egyik se kerüljön túlsúlyba, és ne szoríthassa háttérbe a másikat. Amikor az ürességről beszélünk, nem arra utalunk, hogy a tárgyból valami másfajta létező dolog hiányzik. Így köznapi értelemben mondhatjuk ugyan, hogy a szivárvány üres, mert nincs benne semmi tapintható, de ez nem az a fajta üresség, amire mi gondolunk. Azért nem, mert tapintható dolog létezhet függetlenül az üres szivárványtól. És továbbmenve, mert még így is tudunk valami valóságosat mondani a szivárványról, például azt, hogy színes. Beszélhetünk továbbá üres térről is, amelyben nincs semmifajta fizikai létező, de ez sem jó példa arra, amit mi ürességen értünk, habár semmi sincs, amit az üres tér magába foglalna, hiszen ez éppenséggel minden fizikai dolog hiányát jelenti; viszont bármifajta tárgy létezhet az üres tértől elkülönülten. Ha tehát egy jelenségről, mint üresről szólunk, akkor arra utalunk, hogy ennek nincs önléte, ami egyáltalán nem létezik, és még kevésbé létezik a jelenségtől elkülönülten. Ahogy a szivárvány is természetéből fakadóan mentes minden kézzelfoghatótól, így a jelenség is természetéből fakadóan híjával van az önlétnek, sohasem volt önléte. Továbbá nem arról van szó, hogy a tagadás tárgya, az önlét, korábban létezett és később megsemmisült, mint egy erdő, amely tegnap még megvolt, de mára leégett, és ennek következtében az adott terület most pusztaság. Az üresség fogalma ezzel szemben a tagadás tárgyához, az önléthez kapcsolódik, amely soha nem is létezett.

65

A jelenségek önlét-nélkülisége ahhoz sem hasonlítható, hogy például az asztalon nincs virág. Ez esetben ugyanis az, amit tagadunk - a virág -, olyan valóságosan létező, amely a tagadás alapjától - az asztaltól elkülönülten létezik. Viszont, ha az önlétet tagadjuk, akkor egyáltalán nem olyasmit tagadunk, amely tulajdon alapjától elkülönülten létezne, hanem éppenséggel magának az alapnak a létezési módját tagadjuk. Így azt gondoljuk, hogy a tagadás alapja, a jelenség, nem olyan módon létezik, mint a tagadás tárgya, az önlét. Annak belátása nélkül tehát, hogy mi is a tagadás tárgya, amelynek hiánya a jelenségeket üressé teszi, más szóval, ha nem tisztázzuk a lényeg mibenlétét a lényegnélküliség szemszögéből, akkor az üresség szó jelentését nem fogjuk megérteni. A puszta űr, annak értelmezése nélkül, hogy a „tagadás tárgya pedig ez” és „ez nem az”, nem azonosítható az üresség szó jelentésével. Mindennapi tapasztalatunk, hogy ha valamely hamis tényközlést igaznak hiszünk, az összezavar és megkárosít. Hasonlóképpen, ha azt hisszük a jelenségekről, hogy önálló létezők, noha nem azok, abból ugyancsak nem származik semmi jó. Az éntudatunk például szolgálhat vágy, gőg, gyűlölet és hasonlók alapjául, de nem kelt ilyen érzelmeket olyankor, amikor nyugodtak és pihentek vagyunk. Ugyanígy létezik a gondolkodásnak olyan beállítottsága, amely akkor lép fel, ha megpillantunk az üzletben egy árucikket, és a másik állapota, amely ugyanezt az árut a megvásárlás után a magáénak tudja, és már mint az „enyém”-hez ragaszkodik. Mindkét tudatállapotnak ugyanaz a tárgya, és ez a tárgy mindkét esetben úgy jelenik meg, mint független létező. Mindazonáltal nem mindegy, hogy ehhez a dologhoz, mint lényegileg vagy önállóan létező valamihez, ragaszkodunk-e vagy sem. Amikor megpillantunk tíz embert, úgy jelennek meg számunkra hisz látjuk őket -, mint független létezők. Mindazonáltal nem biztos, hogy független létezésük képzetéhez ragaszkodunk, és igaznak fogadjuk el. Ha

66

mégis, akkor az történik, hogy okkal vagy ok nélkül szilárd vélemény alakul ki bennünk a független létezőnek tekintett tíz ember valamelyikéről, akit ezentúl önkényesen jónak vagy rossznak minősítünk. A továbbiakban ez az értékítélet lesz számunkra mérvadó, és mint ilyen, elfödi azt, ami pillanatnyilag létezik. Vágyakozás és gyűlölet képződik bennünk, és az előítéletünkhöz, a független létezőnek tekintett személy valóságos vagy nem-valóságos megítéléséhez úgy fogunk ragaszkodni, mint kétségbevonhatatlan igazsághoz. Az önvalót elgondoló gondolkodás tehát megelőz mindenfajta kedvezőtlen tudati állapotot, és ez utóbbit mintegy az orránál fogva vezeti. Egyben kísérője vagy támogatója számos egyéb káros tudatállapotnak is. Ha tehát nem létezne a tudatlanság, amely az önvaló fogalmát létrehozza, akkor ki volna zárva annak a lehetősége, hogy vágyakozás, gyűlölet és hasonló egyáltalán felbukkanhasson. Így igen fontos felismernünk a tagadás tárgyának kezdetek nélkül való ürességét, azaz másképpen fogalmazva, fontos, hogy a nem létező önvalót - amelynek létezése még sohasem igazolódott - csakugyan, mint nem létezőt ismerjük fel. És ha ez már megtörtént, szilárd meggyőződéssé kell továbbfejlesztenünk. Ennek a törekvésnek az a célja, hogy ne bukkanhassanak fel pontatlan, téves, hamis gondolatok, amelyekből annyi van, mint hullámfodor az óceánon, és amelyek abból a látszatból sarjadnak, hogy az önvaló létezik - noha valójában nem létezik -, és abból, hogy ezt a látszatot úgy ragadjuk meg, mint igazat. Ha az önvaló nincs, akkor semmilyen jelenség nem gondolható el úgy, mint önerejéből létező. Ezeket azonban tapasztaljuk - mint független létezőket, amelyek valójában önlét nélküliek -, és csakugyan létrehozzák a segítség és az ártalom minden formáját, ezért elfogadjuk, hogy vannak. Más szóval tehát csupán függő, összekapcsolt létezők léteznek, azaz valamennyi jelenség létezik oly módon, hogy megnyilvánul a függő keletkezés mozzanataként, de nem léphet túl saját környezetének vagy feltétel-

67

rendszerének, az önvaló-nélküliségnek a határain. A jelenségeknek következésképp kettős természetük van: egyik megjelenésük felszíni létformája, a másik létezésük lényegi mibenléte. Az egyiket köznapi igazságnak, a másikat végső igazságnak nevezzük. Ami a köznapi igazságokat illeti, lehetnek valóságosak és nem-valóságosak éppúgy, ahogy ezt a szokásos, hétköznapi gondolkodás talaján állva látni szoktuk. Az ily módon tárgyalt kétfajta igazság tanulmányozásával célunk a következő: minthogy szükségképpen látszatok között kell élnünk, amelyek jó és rossz hatások különféle változatait hívják létre, meg kell ismernünk azoknak a tárgyaknak, amelyekkel kapcsolatba kerülünk, kétfajta természetét, a felszínit és a mélyet. Lehet például egy ravasz és álnok szomszédunk, akivel természetszerűleg ismeretségben vagyunk, és akiről - tévesen - csak előnyös megjelenése alapján alkotunk véleményt. A későbbiekben ennek bőven megisszuk majd a levét, de a melléfogást nem azzal követjük el, hogy egyáltalán fönntartjuk ezt a kapcsolatot, hanem azzal, hogy nem megfelelő módon viszonyulunk a szomszédhoz: nem ismerjük a valódi személyiségét, tévesen ítéljük meg, tehát úgy csap be, ahogy akar. Ha viszont ennek az embernek mind a küllemét, mind az igazi valóját helyesen mérnénk fel, akkor a természetének, a képességeinek stb. megfelelő fönntartásokkal közelítenénk hozzá, és így nem is érhetne semmi baj. Ha tehát a jelenségeknek csak külső vagy felszíni létformájuk volna, semmi egyéb, azaz a megjelenésük és valóságos létezésük közvetlenül egybeesne, akkor joggal hihetnénk: a köznapi látszat úgy igaz, ahogy tapasztaljuk. De nem így van. Bár a jelenségek igaznak, sőt teljes megjelenésükben igaznak mutatják magukat, végül is nem azok; valahol középen vannak, nem valóságosan vagy lényegileg létezők, de nem is teljesen nem

68

létezők. Ezt a nézetet vagy látásmódot - olyannak ismerni a létezést, amilyen -, nevezik középső útnak. Azt a tételt tehát, hogy az önvaló vagy az én nem létezik, a következőképp kell értenünk. Bármifajta tárgy, ami megjelenik előttünk vagy bennünk - formák, hangok és így tovább - amelyet a szemünkkel, fülünkkel stb. érzékelünk vagy az elme által elgondolt dolgok vagy a tapasztalat tárgyai stb. - ezek a tárgyak a tagadás alapjai abban az összefüggésben, amelyben ennek a tagadásnak a tárgyát - az önvalót - tagadjuk. Úgy jelennek meg, mint önmaguktól függetlenül, valóságosan létezők. Végső fokon tehát mindenfajta tudatállapot téves, kivéve az ürességet közvetlenül megragadó bölcsesség. Nem ellentmondás, hogy a gondolat lehet egyfelől téves, mert a dolgok, mint önmaguktól létezők tűnnek fel számára, másfelől pedig lehet ugyanakkor érvényes, minthogy közvetlen tárgyára vonatkozólag helyesen észlel. Ha például a látás tudata észlel egy formát, mint önmagától létezőt, akkor téves, ha viszont úgy észleli a formát, mint formát, és nem képzeli önmagától létezőnek, akkor hiteles. A formát észlelő látó gondolat tehát hiteles a forma megjelenését illetően, sőt a formának, mint látszólag független létezőnek a megjelenését illetően is. Az észlelés tárgyára vonatkoztatva tehát minden kettős gondolat hiteles, közvetlen megismerőnek minősül, minthogy ebben a kifejezésben „a tudat megismeri tárgyát”, a tudat szó a világos megismerőre vonatkozik, amely épp a tárgy megjelenése által vagy a tárgy képzetével összefüggésben jön létre. A jelenség köznapi értelemben vett létezése egyébként nem jelenti azt, hogy ez a jelenség valamifajta hibás, eltévelyedett gondolkodás számára létezik. Képzeljük el, hogy egy szürke hályogban szenvedő ember látó tudatában kihullott hajszál képzete jelenik meg. Minthogy ez a gondolati cselekedet a hajszál képzetével összefüggésben jött létre, az észlelés tárgyára vonatkozólag hiteles megismerő. Mindamellett a hajszál, en-

69

nek a megjelenésnek az alapja, egyáltalán nem létezik, így a gondolat, saját tárgyára vonatkozólag, téved.És minthogy a szokásos észlelés közvetlen módon cáfolja a hajszál ott létét feltételező gondolatot, ez utóbbi tévedő gondolkodásnak minősül. Mármost hogyan lehetne egy ilyen tévedő gondolkodás bármifajta jelenség köznapi létezésének az ismérve? Röviden: valamennyi létező az elme alkotása ugyan, ámde amit az elme állít, az még nem okvetlenül létezik. Ha egy jelenség, amely önmagától létezőnek mutatja magát, oly módon létezne, ahogyan megjelenik, akkor - kellőképpen mélyreható vizsgálódással - lényegi mivolta felderíthető volna. A mindennapi gondolkodás számára is nyilvánvaló, hogyha valami igaz, akkor minél alaposabban vesszük szemügyre, annál világosabbá válik, alapja pedig annál szilárdabb, tehát a kutató értelem képes rátalálni. Ha viszont a dolog nem valódi, akkor, megvizsgálván, egyre ködösebbnek látjuk, végül pedig tarthatatlannak. Vegyünk egy példát! Ha azt mondjuk, hogy az emberi lényeknek joguk van a boldogsághoz, akkor a képzeletünkben egy ilyen emberi lény, akinek joga van a boldogsághoz, tüstént körvonalazódik, éspedig oly határozottan, mintha a maga valóságában léteznék. Mármost ahhoz, hogy az emberi boldogság létrejöjjön, bizonyos kedvező körülmények együttes meglétére van szükség, a fizikai lényünknek például ételre, ruházatra, lakásra, gyógyszerekre és közlekedési lehetőségre, a szellemünknek pedig megfelelő iskolázottságra, tekintélyre, jó képességekre és nyugalomra. Az ember boldogsága tehát a test és a gondolkodás igényeinek beteljesítéséből áll össze. De ha azt kezdjük keresni, hogy valójában mi is a tulajdonképpeni ember, akkor be kell látnunk, hogy az ember nem a test, nem a gondolkodás és nem is valami ezektől független harmadik dolog. Amikor a gondolatunkban megjelenik egy külső tárgy, mondjuk egy asztal, akkor ez, mint természetszerűleg létező vagy független asztal jele-

70

nik meg. Elemezzük most ezt az asztalt egészében és részeiben. Általánosságban elmondható, hogy az asztal saját minőségeinek az alapja, és ha ezeket megvizsgáljuk, tehát alakját, színét, anyagát, méreteit, akkor véleményt formálhatunk magunknak az asztalnak az értékéről. Ha azt mondjuk, „ez jó asztal, de ronda színe van”, akkor az asztal a tulajdon színére vonatkozó értékítélet alapja - vagyis hagyományos értelemben csakugyan létezik, ám a minőségek és a részek külön-külön nem azonosak saját alapjukkal -, de ha eltekintünk a minőségektől és a részektől, akkor maga az alap sem létezik többé. És ha alap nincs - minthogy a minőségek csak az alappal összekapcsoltan állhatnak fönn, ahogy az alap is csak minőségeivel összekapcsoltan létezik -, akkor tehát minőségek sincsenek. Hadd mutassuk be ezt a rózsafüzér példájával. Az egész, egy teljes rózsafüzér, száznyolc szemből áll, mint tulajdon részeiből. Az egész és a részek, hagyományos értelemben, különbözőek; mégis, ha nincsenek részek, rózsafüzér sincs. A rózsafüzér egy, részei pedig számosak, tehát a füzér nem lehet azonos a részeivel. Ám ha a részektől eltekintünk, nincs rózsafüzér, amely önmagában létezhetne, következésképp lényegileg vagy alapvetően nem különbözik a részeitől. És mert a rózsafüzér nem létezik a részeitől elkülönítve, nem is függ tőlük lényegileg, ahogy a részek sem lényegileg függenek tőle,és nem is lényegük szerint tartoznak hozzá. Továbbá: az alak egyike ugyan a rózsafüzér minőségeinek, de nem maga a füzér. A szemek összessége és a zsinór az az alap, amelynek meglététől a rózsafüzér léte függ; következésképp ez sem maga a rózsafüzér. Ily módon tehát a rózsafüzér meghatározhatatlan. Ha pedig az egyes szemeket vizsgáljuk a föntebbi módon, azaz megnézzük, azonosak-e saját részeikkel vagy sem, ugyanilyen eredményre jutunk. És minthogy az erdőket, hadseregeket, földrészeket és országokat ugyancsak számtalan rész összegeként fogjuk fel, bármelyikről is próbáljuk kideríteni, hogy voltaképp micsoda, nem kapunk valóságosan igaz választ.

71

Teljesen világos továbbá, hogy a jó és a rossz, magas és alacsony, nagy és kicsi, ellenség és barát, apa és fiú és így tovább csak egymáshoz képest értelmezhető, úgyszintén a föld, víz, tűz, szél stb. függő viszonyban vannak saját alkotóelemeikkel. A tér elválaszthatatlan tulajdon részeitől, amelyek szétterjednek minden irányban. Abban az értelemben, ahogy a köznapi gondolkodás véli, hogy tudniillik az okozat az okból származik, csakugyan van keletkezés. Mindazonáltal vizsgáljuk meg ennek a jelentését. Ha az okozatok ok nélkül jönnének létre, akkor vagy folyton létrejönnének vagy sohasem. Ha önmagukból keletkeznének, értelmetlen volna, hogy ami már létezik, az megint létrejöjjön; és ha a már létező mégiscsak létrejönne újra, akkor ebből az az elképesztő következtetés adódnék, hogy végtelen folyamat az, hogy a dolgok újra és újra létrehozzák önmagukat. Ha viszont az ok nem azonos az okozattal, akkor az okozat bármiből származhatna, abból is, amit köznapian az okának tulajdonítunk, és abból is, amit nem, ugyanis mindkettő különbözik az okozattól. Továbbá ez esetben önellentmondás, hogy az okozat az októl függjön, mert, lévén egymástól teljes mértékben különbözők, nem állhatnak kölcsönös kapcsolatban. Így tehát, mint kimutattuk, a dolgok nem keletkezhetnek sem önmagukból, sem másokból, tehát a „keletkezés” szó vizsgálata azzal az eredménnyel jár, hogy a keletkezést nem tekinthetjük valóságosnak. Semmifajta jelenség nem keletkezik soha és sehol, sem önmagából, sem másokból, sem mindkettőből, de ok nélkül sem. (Nágárdzsuna) Habár úgy tudjuk, és ez köznapi értelemben igaz is, hogy az okok okozatokat hoznak létre, vizsgáljuk meg most az okozatokat. Ha a kiváltott okozat önmagától létezik, hogyan képzelhető el, hogy ami már eleve megvan, még egyszer létrejöjjön? Általában és köznapi értelemben az okok valóban kiváltanak következményeket, amelyek addig még nem voltak, illetve nem-létezők voltak előidéztetésük pillanatáig. Ha viszont a

72

nem-keletkezett lényegileg volna nem-keletkezett, akkor nem különbözhetne a teljesen nem-létezőtől; hogyan volna akkor képes arra, hogy okok által keletkezzék? Egyszóval, ha valaminek a létezése okoktól, feltételektől vagy más dolgoktól szükségszerűen függ, akkor kizárt, hogy egyszersmind függetlenül létezzék. A függetlenség és a függőség kölcsönösen ellentmond egymásnak. Minthogy nincsenek jelenségek, amelyek nem függő módon keletkezhettek, így olyan jelenségek sincsenek, amelyek ne volnának üresek. (Nágárdzsuna) Ami függő módon keletkezett, nem létezhet a maga erejéből, minthogy függetlenség nélkül nincs önvaló. (Árjavéda) Ha a dolgok nem volnának alap vagy lényegiség híján valók, akkor teljesen lehetetlen volna, hogy bármilyen jelenség külső okoktól függően változzon. Ha tulajdon alapjuknak megfelelően léteznének, akkor - eltekintve most attól, hogy milyen típusú jelenségekről van itt szó, kívánatosakról vagy kerülendőkről stb. - miképpen alakulhatnának át? Ha például egy termő gyümölcsfa öntörvényűen, a maga lényege szerint olyan, amilyen, akkor hogyan válhat egyszer csak meddővé és kopárrá? Ha mindezen dolgok pillanatnyi arculata, tehát az, ahogy számunkra megmutatkoznak, azonos volna legbenső lényegükkel, akkor hogyan volnának képesek megtéveszteni? Még a köznapi életben is számos ellentmondást ismerünk a között, ami megjelenik és a között, ami ténylegesen van. A gondolatokban tehát minden önlényegű létezőként mutatkozik a kezdetektől fogva azaz a nem-tudásból fakadó tévedések által meghamisítottan -, ám ha ezek a dolgok csakugyan maguktól léteznének, akkor belső alapjuk és megjelenési formájuk egybeesne. Ekkor viszont az alapokat elemzően vizsgáló gondolkodás szükségképpen mind világosabban látná elemzése tárgyát.

73

Mi hát az oka annak, hogy a vizsgált jelenség nem ragadható meg, hanem éppenséggel szertefoszlik? Amikor elemezzük őket, nem marad belőlük más, mint a valóság látszata, amely nem lényegileg keletkezik és szűnik meg, ezért a köznapi igazságokat szükségtelen elemeznünk. (Csandrakírti) Ha a jelenségek természetesen vagy önlényegűen léteznének, akkor ebből az következne, hogy a tökéletes bölcsek, akik a zavartalan összpontosítás állapotában felfogják az ürességet, a jelenségvilágot megsemmisítenék. Az is következne továbbá, hogy a köznapi igazságok képesek volnának kiállni az elemző vizsgálódás próbáját. Ha egy igaz ember és egy álomkép, a forma és visszatükröződése egy valóságos dolog és egy puszta kép azonos abban a tekintetben, hogy egyképp megragadhatatlanok, akkor ebből az következik, hogy nincs is különbség közöttük? Hiszen nem választhatók szét igaz vagy hamis voltuknak megfelelően és így tovább. Mi értelme az üresség szemléletére törekedni akkor, ha végső soron nem létezik sem a törekvő, sem a szemlélet maga? Ez egy nagyon lényeges pont. Fönnáll annak a veszélye, hogy ez az elvont gondolatkör az éretlenebb értelmi képességű érdeklődőket a hiábavalóság érzése felé vezeti. Az az állítás, hogy a jelenségek nem léteznek, ellentmond annak, amit a világon mindenki tud; szembekerül a nyilvánvaló tapasztalattal. A saját élményeink azt bizonyítják, jelenségek csakugyan léteznek: így a „környezet” és az „élőlények”. Saját élményeink bizonyítják továbbá, hogy vannak különféle előnyös, ártalmas, gyönyört vagy fájdalmat okozó hatások. Hogyan kell azt érteni, hogy ezeket a határozottan létező dolgokat nem találjuk meg, ha keressük őket? Ez úgy van, hogy a „bódhiszattva” csupán egy szó; az, hogy a „bölcsesség tökéletessége”,

74

csupán szó; az, hogy „formák”, „érzetek”, „megkülönböztetések”, „alkotóelemek”, mind csak szavak. Így van ez: a formák - káprázatok. Érzetek, megkülönböztetések, alkotóelemek és a gondolat is, mind érzékcsalódás. Az érzékcsalódások megint csak szavak; nem tartózkodnak bizonyos helyeken vagy irányokban. Miért? Úgy van ez, hogy megalkotjuk a szavakat, aztán hozzárendeljük őket a különféle jelenségekhez; a szavak használata önkényes. Nem mások, mint jelek. Amikor a bódhiszattva, a hatalmas lény, a tökéletes bölcsességet valósítja meg, nem tekinti a szavakat valóságoknak. És mert nem úgy látja őket, mint valóságokat, nem is ragaszkodik hozzájuk. Amikor a feltételezett dolgokat kutatjuk, kiderül, hogy általánosságban nem léteznek. Ez azt jelenti, hogy nem ténylegesen valóságosak, csak szubjektív megjelölések és gondolatok révén tulajdonítunk nekik valóságot. A létezés csupán ezen a módon mutatkozik létezésnek. Fejtsük ezt ki részletesebben. Ahhoz, hogy valami a mindennapi tapasztalat szerint létezhessen, három feltételnek kell megfelelnie: 1. Legyen a köznapi megismerés számára jól ismert. Mindamellett ha valamely dolog ismert voltát elégségesnek tekinthetnénk ahhoz, hogy a mindennapi tapasztalat szerint létezést tulajdonítsunk neki, akkor a példaként gyakorta említett „meddő asszony fia” is létezhetne. Szükségképpen ahhoz, hogy bármely valóságos tárgy a mindennapi tapasztalat szerint létezhessék, 2. nem lehet a mindennapi tapasztalat szerint érvényes megismerés által cáfolható. Mégis, minthogy a mindennapi tapasztalat szerint érvényes megismerés képtelen az önvaló cáfolatára, amely így a föntebbi két követelmény alapján köznapian létezne, ezért 3. a legmélyebbre nyúló elemzés által sem lehet cáfolható. Tehát önállóan létező valóság - és nem valami önkényesen feltételezett dolog - az, amire a tagadás vonatkozik; ez az, amit üresnek tekintünk

75

az „üresség” fogalmának értelmében. Nevezik ezt „én”-nek vagy „következtetés révén tagadott tárgy”-nak is. Minthogy az érvényesnek tekinthető megismerés számára ez egyáltalán nem létezik, az olyan gondolkodás esetében, amely ezt létezőként ragadja meg, nem-tudásról beszélünk. Ez utóbbinak egyébként számos változata van; az, amit most említettünk, nem más, mint a létforgatag gyökere, az önvaló-nélküliséget megragadni képes bölcsességnek az ellentéte. A lényegnek, tehát a tagadás tárgyának, ez a puszta nem-létezése, azaz az önvaló nemléte - amelyet viszont a nem-tudás mint létezőt tételez fel -, ez más szavakkal az önvalóság-nélküliség, a valótlanság, az üresség. És éppen ez a jelenségek behelyettesítésének mélységes valósága vagy végső létezési módja; ezt nevezzük tehát a végleges, alapvető igazságnak. Azt a gondolkodást pedig, amely ezt felismeri, az ürességet felismerő tudatnak mondjuk. Az üresség létezési mód, a valóságos létezés sajátossága, ami a jelenséget minősíti. Ha tehát nincs jelenség, amelyet az üresség meghatározhatna, akkor üresség sincs. A jelenség üresség természetéről csakis a jelenséggel összefüggésben beszélhetünk, amelynek ez az üresség természet a sajátja; de a jelenség is elválaszthatatlan önmaga üresség természetétől. És ahogy az üresség természettől áthatott jelenség, ha elemezzük, nem lelhető fel, ugyanígy az elemzés számára maga az üresség természet is megragadhatatlan. Ha tehát az „üresség természet” nevű tárgyat keresnénk, azt sem találnánk meg. Csak olyan értelemben van, hogy megnevezzük, így ez sem önlényegűen létezik. Ha tehát egy fát vizsgálunk, nem találjuk a fát, de felleljük létezési módját, az ürességet. De ha magát az ürességet elemezzük, azt sem találjuk meg, viszont megtaláljuk az ürességét ennek az ürességnek. Ezt az üresség ürességének hívjuk. Tehát a fa köznapi igazság, létezési módja viszont végső igazság. De ha ez a végső igazság válik az elemzés tár-

76

gyává, amikor ennek a létezési módját állítjuk, akkor ez lesz a minősítés alapja, saját létmódjával összefüggésben. Így tehát olyan megközelítés is van, amelyben - a most vázolt módon - az üresség úgy szemlélhető, mint köznapi igazság. Habár az üresség fajtái között nincs lényegi eltérés, az általa meghatározott alapnak megfelelően mégis el szokták különíteni húsz, tizennyolc, tizenhat vagy négy típusát. Röviden úgy lehet mondani, hogy valamennyi belefér két osztályba: a személyiség önvaló-nélkülisége és az egyéb jelenségek önvaló-nélkülisége. Hogyan nyilvánul meg az üresség az őt megismerő gondolkodásban? Nem ismerte fel az ürességet az, aki a puszta űrrel, a semmivel azonosítja. De még az is, aki már kifejlesztette magában az ürességnek, mint az önvaló hiányának a felfogására irányuló képességét, még az ilyen ember is elveszítheti fokról fokra az eredeti megértésből fakadó szemléletet, ha a csupasz - és szintén önvaló nélküli - űrrel szembesül. Továbbá, ha az üresség jelentése már csakugyan tisztázódott, de a gondolat, hogy „ez az üresség”, előbukkan, az ember esetleg úgy ragadja meg az üresség létezését, mint valami ténylegesen létezőt. A gondolkodás következésképp a mindennapi tapasztalatoknak megfelelően érvényes megismerőként működik a továbbiakban, nem pedig az üresség belátójaként. Az „üresség” emellett ténylegesen nem-létező, valaminek a távolléte. Úgy látjuk be, hogy a tagadás tárgyát, azaz az önvalót eltávolítjuk. Nem-létező kétfajta létezik: a bizonyított nem-létező, amely értelemszerűen magában foglal valami ténylegesen létező jelenséget is a tagadás tárgyának helyén, és a nem bizonyított nem-létező, amely nem foglal magában ilyet. Az üresség a második csoportba tartozik, tehát az ürességet megismerő gondolkodás egyszerűen belátja a tagadás tárgyának távollétét, illetve nem-létező voltát. A gondolkodás számára a tiszta űr jelenik meg, azzal a gondolattal társulva, hogy „ezek a kézzelfoghatóan érzékel-

77

hető dolgok, amelyek most előttünk megjelennek, nincsenek egyáltalán”. Az önlét hiánya vagy a valótlanság, amely ennek a gondolkodásnak a jelzett tárgya, azonos az ürességgel, tehát ez a tudat felfogja az ürességet. Ha az ürességet nem kellene nem bizonyított nem-létezőnek tekintenünk, hanem bizonyított nem-létező volna, amely egy másik jelenséget foglal magába, vagy pedig önmagában volna ténylegesen létező jelenség, akkor az ürességet felismerő gondolkodás egyben önlényegű létezést ragadna meg, illetőleg a mindennapi tapasztalatok jegyeit viselné. Ily módon annak a lehetősége, hogy a gondolkodás az önvalót gondolja el, nem volna kikerülhető, következésképp az ürességet felfogó gondolkodás nem volna ellentétes az önvalót feltételező elképzeléssel, azaz nem törhetné át a megvilágosodás felé vezető úton tornyosuló akadályokat. Tehát az alap - magunk, mások, és így tovább - szemléletében ragadjuk meg ennek lényegi mivoltát, az önvaló-nélküliséget. Ha ez már ismerős számunkra, akkor a szemlélet tárgya - magunk, mások stb. - úgy nyilvánul meg, mint álomkép vagy káprázatszerű valami, amely, noha nem önmagától létező, annak mutatja magát. Elfogadjuk tehát, hogy az önvaló hiánya azt jelenti: függő keletkezés, és azt is elfogadjuk, hogy a függő keletkezés az önvaló hiányát jelenti, így megértjük az üresség és a függő keletkezés elválaszthatatlan egybetartozását. A köznapi értelemben hiteles megismerő, megbizonyosodva a föntebbiekről, azzal kezd foglalkozni, amivel csakugyan érdemes, felhagyva mindazzal, ami - lévén a megnevezhető létezés összefüggésébe ágyazott - hiábavaló. Az eltévelyedett tudatformák, amelyek a gondolkodástól független vagy megnevezhető létezéshez való ragaszkodásból fakadnak, fokozatosan veszítenek erejükből, és végül teljesen elmaradhatnak. Fejtsük ki ezt valamelyest világosabban. Ha az üresség szemléletével kapcsolatban tényleges tapasztalatok birtokába jutunk, saját ismerete-

78

ink alapján azonosíthatjuk, hogy bármifajta tárgy, amely érzékszervi, látható, hallható vagy egyéb tudatosságunkban felbukkan, önmagától létezőnek látszik. Ekkor azt is teljes világossággal át tudjuk tekinteni, miképpen lesz általánossá - a tárgy észlelésével egyidejűleg - az önlényegű létezésre vonatkozó hiedelmünk, hogyan tapad hozzá a megjelenés módjához, és hogyan tartja igaznak. Továbbá megértjük, ha bármifajta zavaró dolog bukkan is fel - vágy, gyűlölet, ilyesmi -, ezek hátterében kiváltó okként mindig az önvaló feltételezése működik. Felismerjük, hogy az önvaló feltételezése eltévelyedett tudatforma, amennyiben hibásan viszonyul a tárgyához, és így az az érzékelési, észrevevési mód, amely ehhez a tudatformához tartozik, nincs megalapozva. Arra is ráébredünk, hogy mindennek az ellentéte, tehát az a tudatforma, amely átfogja az ürességet, nemeltévelyedett, és hogy ennek az észrevevési módja képes alátámasztani az érvényes megismerést. Az önvaló feltételezése megsemmisítendő, az ezzel ellentétes megismerő képességű gondolkodás pedig a megsemmisítő hatás. Természetes tehát, hogy amikor az egyik erősödik, a másik gyengül. A tiszta fényhez hasonló tudat, amelyen vágyak és egyebek nyomai éktelenkednek, megtisztul a bölcsesség tüzétől, a szenny elhamvad, de a tudat öntermészete, a tiszta fény, nem. (Nágárdzsuna) Így nemcsak a tudat végső természete szennyezetlen, hanem a mindennapi természete, a világos ismeret is. A gondolkodás tehát javulhat, romolhat és átalakítható. Mindazonáltal, függetlenül attól, meddig gerjesztette magában az ember az önvaló feltételezését támogató hibás tudatformákat, ezek nem sokasíthatók határtalanul. Ami viszont az ellentétes típusú, kedvező tudatformákat illeti, azok korlátlanul tökéletesíthetők, beláthatjuk tehát, hogy a gondolkodás szennyeződéseit el lehet tüntetni. És ha oly módon távolítottuk el őket, hogy nem is bukkanhatnak fel újra, akkor eljutottunk a tudat végső természetéhez, ami a felszabadulás. Bizo-

79

nyosak lehetünk tehát abban, hogy a felszabadulás elérhető, és a szenvedéseknek, bajoknak nemcsak a nyomait tudjuk felszámolni, hanem az irántuk való fogékonyságot is. Ily módon abban is bizonyosak lehetünk, hogy elérhető az elmének az a végső természete, amely mentes mind a szenvedélyek okozta következményektől, mind pedig az azokat előidéző hajlamoktól. Ezt nevezik nem-megkötött nirvánának vagy igazságtestnek. Általánosan elfogadott tehát, hogy a felszabadulás és a mindentudás létezik. Semminek, ami függő módon keletkezik, nincs megszűnése, nincs létrejötte, nincs megsemmisülése, nincs folyamatossága, nincs eljövetele, nincs távozása, nincs különfélesége, nincs azonossága, mentes az önvaló és a kettősség képzetétől és nyugalomban van. (Nágárdzsuna) Miután pedig megértettük az összes lények szenvedésének okait, éspedig tulajdon tapasztalataink alapján, azt fogjuk kívánni, hogy valamennyien érjék el a felszabadulást, azaz a szenvedések elmúltát és a mindentudást. Ennek a célnak az igézetében ellenállhatatlan erejű vágyódást érzünk a megvilágosodásra, és megjelennek azok az adottságok, amelyek révén elérni is képesek leszünk. Mindenekelőtt elfogadjuk a világi követők vagy a szerzetesek magatartási szabályait, és ezzel leraktuk az alapokat. Noha az erkölcs gyakorlása számos különféle módon valósul meg, az alapja mindegyiknek a tíz bűn elhagyása. A tízből három fizikai, négy szóbeli, a maradék három pedig szellemi cselekedet. A fizikaiak a következők: 1. Valamely lény életének elvétele; kezdve egy rovar megölésétől egy ember meggyilkolásáig. 2. Lopás: elvenni valaki tulajdonát hozzájárulása nélkül - a dolog értéke közömbös, és az is mindegy, hogy magunk hajtjuk végre, vagy mással csináltatjuk.

80

3. Házasságtörés. A négy szóbeli bűn: 4. Hazugsággal becsapni másokat szóban vagy gesztusokkal. 5. Viszálykeltés: megbontani mások egyetértését vagy fokozni a köztük amúgy is meglévő ellentéteket. 6. Durvaság: mások megsértése. 7. Esztelenség: badarságokat beszélni alantas szándékok által indíttatva vagy más okból. A három szellemi bűn: 8. Birtoklásvágy: azt gondolni, hogy „bárcsak az enyém volna ez...”; olyasvalamire vágyni, ami a másé. 9. Ártó szándék: azt akarni, hogy másvalakinek baja essék, akár nagy, akár kicsi. 10. Helytelen szemlélet: valami létező dolgot, mint például az újrakeletkezés, az okság elve vagy a három menedék (vagyis a Buddha, a Tan és a Rend) nem-létezőnek tekinteni. Ennek a tíz bűnnek az ellentéte a tíz erény; azokat követni annyi, mint gyakorolni az erkölcsöt. Később, a gyarapodás ösvényén járva, egyre jobban megismerkedünk az üresség kifinomult, mély és sokértelmű elméletével, amelyről föntebb olvastunk, tehát hallgatjuk a tanítást, és elgondolkodunk róla. Szemléletmódunk ez által fokról fokra átalakul az elmélyedésből eredő bölcsességgé, amelyben egyesül a zavartalan összpontosítás és az ürességet fogalmilag megragadó tisztánlátás. Ezzel az előkészület ösvényére rá is léptünk. A továbbiakban elérjük a látás ösvényét, az igazi ösvényt. Ekkor az ürességet már közvetlenül tapasztaljuk. Azáltal pedig, hogy a látás ösvénye egyben gyógyír is, megkezdődik a szenvedés végleges felszámolása. Ez az az állapot, amelyben kezdjük örökre magunk mögött hagyni mind a szenvedés valódi forrásait, elsőként azt, hogy ragasz-

81

kodunk az önvaló fogalmához, mind pedig magát az igazi szenvedést, például az újjászületések láncolatát. Azoknak a dolgoknak a helyébe pedig, amelyektől ily módon megszabadultunk, a kifinomultság mind fejlettebb formái lépnek. Az elmélkedés ösvényén járva, amely az igazság az üresség - tovább mélyülő megismerésével azonos, lépésről lépésre tovább folytatódik a velünk született szenvedélyek kioltása, kezdve megint csak a legvaskosabbakkal. Végezetül, amikor megvalósítottuk a felszabadulást, azaz a gyötrelmek legparányabbikát is mindenestül kipusztítottuk, elértük utunk végét. Több tanulnivalónk nincs, azzá váltunk, akit az ellenség legyőzőjének neveznek. Ha viszont az a szándékunk, hogy a lények összessége érdekében elérjük a legvégső megvilágosodást, akkor a hallásnak, a gondolkodásnak és az elmélkedésnek az ürességre irányuló bölcsessége bomlik ki ebből. A továbbiakban fokról fokra magunk mögött hagyjuk az önvaló intellektuálisan belénk ivódott fogalmát meg a hasonlókat. Korábbi gyakorlatainkon túllépve megtanulunk különbséget tenni a durva, finom és nagyon finom energiák és tudatállapotok között. Egy különlegesen kifinomult szellemi állapot jön létre, mint az ösvénytudat tulajdonságainak összessége, és ennek a művelése révén az ürességet megismerő tudatosság határtalanul megerősödik. Most röviden arról, hogyan sajátítsuk el belsőleg az üresség szemléletét. Az ürességről azért elmélkedünk, hogy megszabadulhassunk az akadályoztatástól; következésképp tekintélyes mennyiségű felhalmozott érdemre van szükségünk. Ennek a hét ág gyakorlása útján történő megszerzése sok mindent átfog, és magasrendű célja van. A hét ág: alázat, adakozás, saját gyarlóságaink bevallása, mások erényének tisztelete, fohászkodás a buddhákhoz tanításért, könyörgés azért, hogy buddhák lakjanak a földön és végül az, hogy érdemeinket a lények összességének szenteljük.

82

Ami pedig az erények felhalmozásának módját illeti, hajlamainknak megfelelően irányíthatjuk tudatunkat. Mármost hogyan képes az ember gyakorolni az elmélyedést, ami abban áll, hogy a gondolkodás egyhegyű összpontosításban nyugszik a tárgyán? Az elmélyedésnek számos típusa van, de itt most csak a zavartalan összpontosításról lesz szó. A zavartalan összpontosítás valamilyen tárgyra irányított teljes és kizárólagos ráirányulás, amelyhez a fizikai és szellemi tökéletesség felemelő érzete társul. Amikor az ember tökélyre viszi a zavartalan összpontosítást, testét-lelkét gyönyör és elragadtatás hatja át; képes - szellemi és fizikai tökéletessége folytán - gondolatait bármely érdemes dologra irányítani; emellett különleges képességekre tesz szert, amilyen például a tisztánlátás vagy a kisugárzások. A zavartalan összpontosítás legfőbb célja és értelme, hogy ezzel érhető el a belátás, amely felfogja az ürességet, és így kiszabadíthat a létforgatagból. Ahhoz, hogy eredményre jussunk, a következő feltételekre van szükség. A hely legyen csöndes, mert a zaj úgy hat az összpontosításra, mint a tüske; a környezet és a víz legyen megfelelő. Magának az elmélyedőnek minél kevesebb kívánsága legyen, érezzen elégedettséget, felejtse el a világi lármát és tülekedést, végül pedig kerülje a nem-erényes fizikai vagy szóbeli cselekedeteket. Hallgatás és gondolkodás révén számolja fel az elmélyedés tárgyára vonatkozó téveszméket, tudnia kell, mit jelent az a fogalom, hogy múlandóság, vagy hogyan kell feldolgozni az olyan akadályokat, mint például a vágy, és így tovább. A gyakorlásra azért van szükség, hogy megfigyelhessük az öt fogyatékosság felbukkanását és alkalmazzuk a nyolc ellenszert. (Maitréja) Az öt fogyatékosság: 1. Lustaság: a zavartalan összpontosítás gyakorlatának elhanyagolása.

83

2. Feledékenység: nem emlékezni az elmélyedés tárgyára. 3. Fásultság és izgatottság: zavarok az elmélyedésben. 4. Az ellenszerek nem alkalmazása olyan esetekben, amikor fásultság vagy izgatottság áll be. 5. Felesleges alkalmazásuk, tehát használatuk folytatása, amikor az érdektelenség vagy az izgatottság már megszűnt. A nyolc ellenszer az öt fogyatékosság létrejöttét gátolja meg. A lustaság ellenszerei: 1. Állhatatosság: az elmélyedés üdvös hatásainak szem előtt tartása. 2. Szándék: törekvés e hatások elérésére. 3. Akaraterő: a feletti örömérzet, hogy elmélyedéssel foglalkozhatunk. 4. Testi és szellemi tökéletesség: az akaraterő következménye. A feledékenység ellenszere: 5. A figyelmet újra meg újra az elmélyedés tárgyára irányítani. Az érdektelenség és az izgatottság ellenszerei: 6. Éberség: annak a felismerése, hogy érdektelenség vagy izgatottság van keletkezőben. 7. Alkalmazásuk: az érdektelenség és az izgatottság elleni módszerek használata. Felesleges alkalmazásuk ellenszere: 8. Lelki egyensúly: fel kell hagyni használatukkal. A nyolc ellenszer használata révén az öt fogyatékosság lépésről lépésre megszüntethető, és a gyakorló végighalad az elmélyedés kilenc fokozatán. 1. A szellem összpontosítása: a gondolkodás összpontosítása, és valamilyen belső tárgyra (például a Buddha elképzelt alakjára) való irányítás. 2. Folyamatos összpontosítás: az összpontosítás huzamosabb ideig fönntartható, mint az előző fokozatban.

84

3. Újraösszpontosítás: az a fokozat, amelyben a gyakorló azonnal észreveszi, ha a szelleme elkalandozik, és visszatereli az elmélyedés tárgyára. 4. Szoros összpontosítás: a gondolkodás már nem csak az elmélyedés elképzelt tárgyának durva körvonalaira képes összpontosítani, hanem egyre inkább a finomabb részletekre is. 5. Fegyelmezés: a gondolkodó felismeri az elmélyedés pozitív hatásait, és örömét leli bennük. 6. Elnyugtatás: az elmélyedéstől való idegenkedés megszűnése. 7. Teljes elnyugtatás: akaraterővel az érdektelenség vagy az izgatottság legészrevehetetlenebb formái is leküzdhetők. 8. Egyhegyűvé-válás: az elmélyedés folyamatos, minthogy már semmi sem képes megszakítani. 9. Egyensúly: a szellem minden erőfeszítés nélkül, önmagától tapad az elmélyedés tárgyára. Az összpontosítás föntebbi kilenc fokozata a hat erő segítségével valósul meg. Az első a hallás, a második a gondolkodás, a harmadik és a negyedik a tudatosság, az ötödik és a hatodik az éberség, a kilencedik pedig a teljes megismerés hatalma révén. Az összpontosítás kilenc fokozatához az alábbi négy szellemi tevékenység, azaz út, amelyen haladva a gondolat eljut tárgyához, társul: 1. Erőltetett rögzítés: az első és a második fokozatban a szellem csak fáradságos módon rögzíthető az elmélyedés tárgyához. 2. Nem-folyamatos rögzítés: a harmadiktól a hetedik fokozatig az összpontosítás meg-megszakad. 3. Folyamatos rögzítés: a nyolcadik fokozatban a szellem képes megszakítás nélkül a tárgyán időzni. 4. Erőfeszítés nélküli rögzítés: a kilencedik fokozatban a szellem önmagától rögzül tárgyán.

85

Ha valaki tökéletesen ismeri az összpontosítás szintjeinek föntebb leírt mivoltát, rendjét és felosztását, kellő gyakorlás mellett egy éven belül képes lesz hibátlanul elmélyedni. Legkézenfekvőbb, ha a személyiség üresség-természetéről kezdünk először elmélkedni, mert ez esetben a tárgy folyamatosan jelen van. Tisztáznunk kell, mi módon jelenik meg az elménkben az elmélyedés gyakorlója, amikor azt gondoljuk: „Én most az üresség szemléletén elmélkedem”. Meg kell figyelnünk, hogyan jelenik meg az Én az elmében akkor, amikor az Én gyönyört vagy fájdalmat tapasztal. Világosan látnunk kell továbbá az Énhez való ragaszkodás mikéntjét. Mindezek alapján pedig elemeznünk kell az Én létezési módját, ahogy föntebb kifejtettük. Fokról fokra egyre mélyebben megértjük és megtapasztaljuk az ürességet, és végül eljutunk egy pontig, amikor földereng előttünk, hogy „a független létezőként megnyilvánuló Én, amilyennek korábban mutatta magát, végül is egyáltalán nem valóságos”. Ekkor összpontosítsunk egy ideig a tiszta, érintetlen űrre, ami a tagadás tárgyának puszta nemléte, majd állandósítsuk az elmélyedést elemzés nélkül. Ha ennek a tiszta, üres térnek a képzete egy kicsit is kezd felbomlani, kezd átalakulni a puszta semmivé, akkor ismételjük meg az Énre vonatkozó részletező elmélyedést. Az elemző, illetve a rögzítő elmélyedés ilyen váltogatása a gondolkodás átalakítását fogja szolgálni. Ha az elemzés révén már kezdjük kissé megérteni az ürességet, át kell térnünk a szellemi és fizikai összetevők elemzésére. Nagyon fontos, hogy helyesen elemezzük a formák, érzetek, megkülönböztetések, gondolati folyamatok, képességek és az értelem csoportjait általában, illetve az utóbbit különösen. Mindamellett a gondolkodás mindennapi létezésmódját sem könnyű azonosítani. Ha már a gondolkodás köznapi természetét - az egyszerű, tiszta megismerőt - azonosítottuk, ennek az elemzése útján végül is eljutunk a tudat végső természetének felismeréséhez. Ezt elérve pedig olyan folyamatnak jutunk a végére, amihez semmi egyéb nem hasonlítható. Kezdet-

86

ben elmélkedjünk fél óráig. Amikor a gyakorlat befejezése után felállunk, kedvező és nem-kívánatos dolgok kerülnek az utunkba, hasznos és ártalmas dolgokat tapasztalunk. Éppen ezért ki kell fejlesztenünk, amennyire csak lehetséges, annak megértését, hogy ezek a jelenségek nem léteznek valóságosan, csupán függő módon keletkezett tünemények, úgyszólván puszta látszatok. Elmélkedjünk ily módon napi négy alkalommal, napkeltekor, reggel, délután és este. De ha mód van rá, elmélkedjünk naponta hatszor, nyolcszor vagy akár többször is úgy, hogy az egyes üléseket éjjel-nappal azonos időközök válasszák el egymástól. Ha viszont minderre nincs lehetőség, akkor mélyedjünk el csupán két alkalommal, reggel és este. Ha az üresség szemléletében értelmileg és tapasztalatilag is előrehaladtunk valamelyest, ennek az eredménye közvetlen módon elő-elő fog törni a mindennapokban, utazás, barangolás, alvás vagy semmittevés közben is. Minthogy pedig az üresség szemléletében elmerülő zavartalan összpontosítás nélkül nincs mód az ürességet fogalmilag megragadó belátás kifejlesztésére, ezért a leghatározottabban törekedjünk a zavartalan összpontosításra. Ha nem csupán intellektuális ismereteket kívánunk szerezni az ürességről, hanem saját magunk meg akarjuk tapasztalni, akkor szilárd alapokat kell hozzá előbb teremtenünk a föntebb már ismertetett módon. Mindezek mellett pedig meg kell találnunk saját utunkat az üresség megtapasztalásához egy felkészült, bölcs mester előírásait követve.

87

Út az ürességhez (Szeng Csao nyomán) A legmagasabb rendű tudatnak nincs tudása. A legmagasabb rendű tudat, amely üres és titokzatos, a Buddha tanításának végső eszménye. Valóban a tökéletes Egy, amely nem ismeri a megkülönböztetést, de vitatkozik az eretnek tanokkal, mert azok már hosszú ideje zavart keltenek. A legmagasabb rendű tudat nem ismer olyasmit, ami ismertetőjegy volna, nem ismeri a születés és az elmúlás ismertetőjegyeit sem. A legmagasabb rendű tudat nem ismer semmi tudottat, és nem ismer semmi látottat. Ez meghatározza a tudásnak a megvilágosodással való működését, de vajon miért mondjuk, hogy nincs ismertetőjegye és nincs tudása? Egészen érthető, hogy itt egy ismertetőjegy nélküli tudásról és egy tudat nélküli megvilágosodásról van szó. Miért? Mert ha valami tudott, akkor olyan is van, ami nem-tudott. Minthogy a teljes elmében nincs semmi tudott, azért nincs olyan sem, ami nem-tudott. A nem-tudással való tudást nevezik mindent tudásnak. A teljes elmében nincs semmi, ami tudott volna, és nincs semmi, ami nem-tudott volna. Így aztán a teljes ember üressé teszi az elméjét és megtölti, valóságossá teszi, a megvilágosodását. Egész nap tud, és mégsem tud soha. Ezért képes tompítani ragyogását és eltakarni a fényét. Üres elméje a titokzatosság tükre. Elzárván bölcsességét és eltömítvén hallását, egészen egyedül felfogja a kifürkészhetetlent. S ha így van, akkor a teljes bölcsességnek van egy tükre, amely áthatol a homályon, de nincsen tudása. A szellemnek van egy működése, amely megfelel az alkalomnak, de nem ismeri a gondolkodást. És mivel a 88

szellemben nincs gondolkodás, azért képes egyedül uralkodni túl ezen a világon. És minthogy a bölcsességben nincs tudás, azért képes a titokzatos megvilágosodásra kívül a dolgokon. A bölcsesség kívül van ugyan a dolgokon, mégsem mentes soha a dolgoktól. A szellem is, noha kívül van ezen a világon, mégis mindig a világban van. Ezért felnéz az égre és lenéz a földre, miáltal alkalmazkodik az átalakulásokhoz. Kapcsolatai az élőlényekkel határtalanok. Nincs homály, amelyben ne tájékozódna, de nem ismeri a megvilágosodás érdemét. Ez tehát az, ami tudás nélküli tudás, és amivel a teljes szellem találkozik. Így aztán maga is dologgá lesz. Reális, de nem létező; üres, de nem nem-létező. Ami jelen van, de nem lehet beszélgetni róla, az csak a teljes bölcsesség. Miért? Ha azt akarom mondani, hogy létezik, akkor nincs alakja és nincs neve. Ha meg azt akarom mondani, hogy nem létezik, akkor a teljes ember általa jutott öntudatra. Ha pedig a teljes ember általa jutott öntudatra, akkor üres, de nem hiányzik belőle a világosság. Nincsen alakja és nincsen neve, ezért a megvilágosodással nem veszítette el ürességét. Ha pedig a megvilágosodással nem veszett el az üressége, akkor változatos, de nem változik meg. És ha az üresség nem veszítette el a megvilágosodását, akkor a dolgokkal való kapcsolat felé mozdul el. Így aztán a teljes bölcsesség működése nem szűnik meg egy pillanatra sem, de ha testi formáját és ismertetőjegyeit keresem, nem találhatom meg egy pillanatra sem. Ha nincs elmémben szándék, akkor csak tetteimet mutogatom. A Buddha anélkül, hogy elmozdulna a tökéletes megértéstől, felállította az összes dolgot. Így aztán a teljes ember lábnyoma akárhányféle lehet ugyan, de mind az Egybe érkezik. Ezért a legmagasabb rendű tudat akár üres is lehet, mégis megvilágosít; a végső igazság nem-létező is lehet, mégis megismerhető. A

89

világ mozgó dolgai azonosak lehetnek a mozgással, mégis nyugodtak lehetnek. A teljes válasz lehet nem-létező, mégis tevékeny. Nem más ez, mint nem tudni, és mégis magától tudni, nem cselekedni, és mégis magától tenni. Mi többet lehetne tudni? Mi többet lehetne tenni? A teljes ember tökéletes elméje magányosan fénylik, minden dolgot megvilágosít; a dolgokkal való kapcsolatteremtésben nincs határa, és mozgásában találkozik az alkalmakkal. Minden dolgot megvilágosít, ezért a tudása nincs, amit elmulasztana. Mozgásában találkozik az eseményekkel, ezért találkozása nem mulasztja el a döntő pillanatot. Mivel találkozása nem mulasztja el a döntő pillanatot, azért biztosan létezik találkozása mindazzal, amivel találkozni lehet. Mivel pedig nincs, amit a tudása mellőzne, biztosan létezik a tudás mindarról, amit tudni lehet. És mivel biztosan létezik a tudás arról, amit tudni lehet, a teljes embernek nem hiábavaló a tudása. És mivel biztosan létezik találkozása azzal, amivel csak találkozni lehet, a teljes ember számára nem hiábavaló a találkozás. Miután pedig tud és találkozik, miért mondom, hogy nincs tudása és nincs találkozása? Ha valahogy úgy gondolom, hogy elfelejti a tudását, és nem törődik a találkozásával, akkor arról van szó, hogy a teljes embernek nincs saját érdeke a tudásban és a találkozásban, és éppen ez által valósítja meg saját érdekét. Ez azt jelentheti, hogy nem személyesen birtokolja a tudását, de miképpen lehetséges, hogy nincsen tudása? A teljes ember érdeme olyan magas, mint az ég és a föld, és nem emberi. Világossága felülmúlja a Napot és a Holdat, mégis ő van homályban. Hogy is mondhatnám, hogy érzéketlen volna, mint a fa és a kő, hiszen csak arról van szó, hogy nincsen tudása. Valójában, ami az emberektől megkülönbözteti őt, az szellemének világossága, és ezért nem lehet a dolgok ismertetőjegyei révén megtalálni őt.

90

Elfogadható-e, hogy a teljes ember nem maga birtokolja a tudását, és hogy olyan nincs, hogy a teljes ember ne birtokoljon tudást? Nem ismerem félre a teljes elmét? Hogy miért? A tökéletes legmagasabb rendű tudat épp oly tiszta, mint amilyen üres, nincs tudása és nincs látása, nincs tevékenysége és nincsenek feltételei. Így tehát a tudás magától is nem-tudás. Miért kellene a megvilágosodás visszafordítására várni ahhoz, hogy azután nem-tudás lehessen? Ha tudása van, és mert természete szerint üres, tisztának nevezem, akkor nem különböztetem meg a tévelygő bölcselkedéstől. Még a vétkek és tévedések is tiszták, mint a gyűlölet, a vágy, a tudatlanság. Ha azzal dicsőítem a legmagasabb rendű tudatot, ami tudott, akkor, ami tudott, az nem a legmagasabb rendű tudat. Ami tudott, az mindig magától tiszta, ezért a legmagasabb rendű tudat sohasem lehetne tiszta. Így aztán semmi okom a legmagasabb rendű tudat tisztaságának magasztalására. Talán arról van szó, hogy a legmagasabb rendű tudat lényegi természete tökéletesen tiszta, és alapvetően nincs tévelygésektől elragadott tudása. És ha nincs tudása, amelyet tévelygések ragadnának el, akkor nem lehet a tudás kifejezést alkalmazni rá. Nem csupán arról van szó, hogy a nemtudást nem-tudásnak nevezzük, hanem a tudás magától is nem-tudás. Így a teljes ember a tudás nélküli legmagasabb rendű tudat által megvilágosítja az ismertetőjegy nélküli tökéletes igazságot. A tökéletes tudat számára nincs, amit tükrével végig ne nyomozna. Ezért a döntő pillanattal találkozván nem téveszt el semmit; és megfelelvén a tökéletes igazságnak, nem igazol semmit. Nyugodtan pihen, nincs tudása, még sincs semmi, amit ne tudna. Minthogy a dolgoknak nincs mivel megértetni magukat, azért neveket állítunk fel, hogy jelezzék a dolgokat. Ámbár a dolog nem a név, végül is vannak megnevezhető dolgok és nekik megfelelő nevek. Ha tehát valaki megtalálta a nevet és keresi a dolgot, akkor a dolog nem képes el-

91

rejtőzni. Én azonban azt mondom, hogy a teljes elmének nincs tudása, és azt is mondom, hogy még sincs semmi, amit ne tudna. Más vélemény szerint a nem-tudás sohasem tudás, és a tudás sohasem nem-tudás. Én mégis azt mondom, hogy a tudás és a nem-tudás egy legyen a teljes elmében, és különböző a szavak értelmében. Ahogy vizsgálják a szavakat és keresik a tartalmukat, nem találják összeillőnek őket. Miért? Ha a tudás szó megfelel a teljes elmének, akkor nincs semmi, amit a nem-tudással meg kellene különböztetni. Ha a nem-tudás felel meg a teljes elmének, akkor szintén nincs semmi, amit a tudással kellene megkülönböztetni. Ha pedig a kettő közül egyik sem felel meg, akkor meg nincs semmi, amiről tovább lehetne vitatkozni. Azonban a legmagasabb rendű tudat jelentése az, hogy nincs neve, nincs beszéde, nem-létező és nem is nem-létező, nem valóságos és nem is üres. Ha üres volna, akkor sem veszítené el a megvilágosítást; és megvilágosítván sem veszítené el az ürességét. Nem más, mint egy névtelen dolog, és ezért nincsenek szavak, amelyekkel beszélni lehetne róla. És noha szavakkal nem tudunk beszélni róla, mégis, ha nincs a beszéd, akkor semmi nincs, amivel átadhatnánk másoknak. Ezért a teljes ember mindig beszél, és sohasem beszél. A teljes elme, mivel egészen finom és nincs ismertetőjegye, nem tekinthető létezőnek; és mivel működésében nagyon erőteljes, nem tekinthető nem-létezőnek sem. És mivel nem lehet nemlétezőnek tekinteni, azért a bölcsesség ott van benne. Minthogy pedig nem lehet létezőnek tekinteni, azért a nevekről való tanítás nem vonatkozhat rá. Ezért ha tudást mondunk, nem tekintjük azt tudásnak, hanem ezzel a szóval szeretnénk érthetővé tenni tükörjellegét. A nem-tudás sem azt jelenti, hogy nem tud, hanem ezzel szeretnénk magyarázni ismertetőjegyeit. Magyarázván ismertetőjegyeit, nem tekintjük nem-létezőnek; ismertetvén tükörjellegét, nem tekintjük létezőnek. Minthogy pedig nem-létező, azért

92

ha tud is, még sincs tudása; és mert nem is nem-létező, azért tudás nélkül is tud. Ezért a tudás azonos a nem-tudással, a nem-tudás pedig azonos a tudással. Azzal tehát, hogy a szavak különbözőek, nem állapítható meg különbözőség a teljes elme tekintetében. A tökéletes igazság mély és titokzatos, nem is meríthető ki másképp, csak bölcsességgel. A teljes bölcsesség képessége már ebben is nyilvánvaló. Ha nem szerzem meg a legmagasabb rendű tudatot, nem látom meg a tökéletes igazságot. A tökéletes igazság tehát a legmagasabb rendű tudat tárgya. Ha a tárgyával keresem a bölcsességet, akkor megértem, hogy a bölcsesség nem más, mint tudás - mondják. De ha a tárgya révén keresem a bölcsességet, akkor a bölcsesség nem-tudás. Miért? Nem a tárgy külső formája szüli a tudatot; ezért mondjuk, hogy nem a formát kell nézni. Minthogy az öt elem tiszta, a legmagasabb rendű tudat is tiszta. A legmagasabb rendű tudat az, amely tudni képes, az öt elem pedig a tudott. A tudott pedig a tárgy. A tudó és a tudott egymással társulva nem léteznek, azért a dolgok közül egyik sem létezik; és minthogy egymással társulva léteznek, a dolgok közt nincs, ami nem létezik. Mivel pedig a dolgok közt nincs, ami nem létezik, a tudás a tárgy révén keletkezik; és mivel a dolgok közt nincs, ami létezik, akkor a tudást a tárgy nem képes létrehozni. Mivel pedig a tudást a tárgy nem képes létrehozni, azért megvilágosítja ugyan a tárgyát, de az nem tudás. És mert ugyanakkor a tudás mégiscsak a tárgya révén keletkezik, azért a tudás és tárgya kölcsönösen egymástól való függésben jön létre. Így aztán a tudás és a nem-tudás a tudottból keletkezik. Hogy miért? A bölcsesség a tudott révén tud, és minthogy megragadja az ismertetőjegyeket, azért nevezzük tudásnak. A tökéletes igazságnak magában véve nincs ismertetőjegye, a tökéletes bölcsesség tehát miképpen tudhatna?

93

A következők miatt van ez így. A tudott mégsem tudott. A tudott ugyanis a tudásból születik. A tudott létrehozta a tudást, és a tudás is létrehozza a tudottat. A tudott együtt született a tudással. De az együtt születettek nem mások, mint okoktól függő dolgok. Minthogy pedig okoktól függő dolgok, nem valóságosak, nem tökéletesek. És mivel nem tökéletesek, azért nem is az a tökéletes igazság. A dolgok okokat és feltételeket követve léteznek, ezért nem tökéletesek; ha nem követnének okokat és feltételeket, akkor azonosak volnának a Tökéletessel. Mármost a tökéletes igazságot nevezzük Tökéletesnek. Ha tehát tökéletes, akkor nem függ októl és tárgytól. Minthogy pedig a Tökéletes nem függ októl és tárgytól, azért nincs is olyan dolog, amely okokat követvén született volna. Nem látható olyan létező dolog, amely ne okokból született volna. Így aztán a tökéletes bölcsesség megszemléli a tökéletes igazságot, de sohasem ragad meg egy tudottat. De ha a bölcsesség nem ragadja meg a tudottat, akkor ez a bölcsesség hogyan volna tudás? Így a bölcsesség nem nem-tudás, de a tökéletes igazság sem valami tudott, és ezért a tökéletes bölcsesség ugyancsak nem-tudás. Aki azonban tárgya révén keresi a bölcsességet, a bölcsességet tudásnak véli. Tárgya azonban magában véve nem tárgy, hol találhatná meg tehát a tudást? Amikor azt mondom, nem ragadja meg, ez azt jelenti, hogy nincs tudása, és ezért nem ragadja meg, vagy azt, hogy már tudja, és azután nem ragadja meg? Ha nincs tudása, és azért nem ragadja meg, akkor a teljes ember vak talán, mint az éjszakában bolyongó, aki nem tud különbséget tenni fekete és fehér között? Ha pedig tudja, és azután sem ragadja meg, akkor az ő tudása egészen más valami, mint a nem-megragadás - mondhatnánk.

94

Azonban van, aki tagadja, hogy nem-tudása miatt nem ragadja meg, és tagadja azt is, hogy tudja, és azután sem ragadja meg. A tudás azonos a nem-megragadással, és ezért, ha képes nem megragadni, akkor tud. De az is felvethető, hogy a nem ragadja meg, valójában azt jelenti, hogy a teljes elme nem dologként fogja fel a dolgokat, és ezért nem tévelyedik el a megragadásuk által. Ha azonban nincs megragadás, akkor nincs igazolás sem. Ha nincs igazolás, akkor nincs megfelelés sem. De ki az, aki megfelelvén a teljes elmének, azt mondaná, hogy a teljes elmében nincs semmi olyan, ami ne volna tudott? Ez így van. A nincs igazolás és nincs megfelelés kérdésében azonban tudni kell, hogy a teljes elmében nincs megfelelés, a dolgok közt nincs, ami ne felelne meg, és ha nincs igazolás, a dolgok közt nincs, ami ne volna igaz. És mivel a dolgok közt nincs, ami ne volna igaz, azért igaz ugyan és mégsem igaz, és mert a dolgok közt nincs, ami ne felelne meg, azért megfelel ugyan, és mégsem felel meg. Ezért a Megvilágosodott egészében látja az összes dolgot, noha semmi sincs, ami látszódnék. De ellene vethető, hogy nem igaz, hogy a teljes elme nem képes igazolni. Valójában azzal is, hogy semmit sem igazol, lehetséges az igazolás. Még ha nem igazol is semmit, amit igazolni lehetne, azért annyit feltétlenül igazol, hogy nincs igazolni való. Ezért az az állítás, hogy mivel a tökéletes igazságnak nincs ismertetőjegye, azért a legmagasabb rendű tudatnak nincs tudása, valójában azt jelenti, hogy a legmagasabb rendű tudat nem birtokolja a létezés ismertetőjegyeinek tudását. Ha az ismertetőjegy nem létezését úgy fogja fel, mint az ismertetőjegy nem létezését, akkor miféle zavar lehetne a tökéletes igazság dolgában? A teljes ember számára nem létezik az ismertetőjegyek nem létezése. Hogy miért? Ha az ismertetőjegy nem létezését úgy fogja fel, hogy nem létezik ismertetőjegy, akkor az ismertetőjegy hiánya maga lesz az

95

ismertetőjegy. Elhagyni a létezőt és odamenni a nem létezőhöz, ez olyan, mint elkerülni a hegycsúcsot, és szakadékban járni. Egyik esetben sem lehet megmenekedni a bajtól. Ezért a tökéletes ember a létezőben lakozik, de nem tartja azt létezőnek, a nem létezőben van otthon, de nem tartja nem létezőnek azt. És habár nem ragadja meg sem a létezőt, sem a nem létezőt, ugyanakkor nem is hagyja el sem a létezőt, sem a nem létezőt. Így járja körbe a pokollakók, az éhező szellemek, az állatok, az emberek és az istenek világát. Nyugszik, és mégis megy, pihen és mégis jön. Nyugodtan nem-cselekszik, és még sincs, amit meg ne tenne. Azonban a teljes elme, noha nincsen tudása, az alkalmakra való válaszolás útját mégsem téveszti el. Így amire válaszolni lehet, arra válaszol, amire pedig nem lehet válaszolni, azt otthagyja. Ha így van, akkor a teljes elme időnként életre kel, időnként meg elhal. Lehetséges-e, hogy így van? A születés és elmúlás nem más, mint születő és elmúló gondolatok. Minthogy a teljes embernek nincsenek gondolatai, ezek születése és elmúlása hogyan jöhetnek létre? Vagy talán nem is igaz, hogy nincsenek gondolatai, hanem egyszerűen nem tartja gondolatoknak a gondolatokat. És az sem igaz, hogy nem válaszol, hanem egyszerűen nem tartja válasznak a választ. Ezért a teljes ember útja az alkalmakra való válaszolásban épp oly megbízható, mint a négy évszak természete. Mivel azonban az üresség és a nemlét a lényege, nem lehetséges, hogy megszülessék, és nem lehet, hogy elmúljék. Azonban a teljes bölcsességbeli nincs és a tévelygő bölcselkedésbeli nincs egyaránt azt jelenti, hogy nem születik és nem is múlik el. Mi hát a különbség közöttük? A teljes bölcsességbeli nincs azt jelenti, hogy nincs tudása, a tévelygő bölcselkedésbeli nincs pedig azt, hogy tudni azt, ami nincs. Ab-

96

ban, hogy nincs, azonosak ugyan, de abban, hogy mi nincs nekik, különböznek egymástól. Hogy miért? A teljes elme üres és nyugodt, nincs tudása arról, amit nem-létezőnek lehet tekinteni. Erről mondhatjuk, hogy nem-tudás, de nem mondhatjuk, hogy tudja a nem-létezőt. A tévelygő bölcselkedésnek van tudása, és ezért arról van tudása, amit nem létezőnek lehet tekinteni. Mondhatjuk tehát, hogy tudja a nem-létezőt, de nem mondhatjuk, hogy ez nem-tudás. A nem-tudás azonos a legmagasabb rendű tudat nincsével, a nem-létezőnek tudása pedig a tökéletes igazság nincsével. Ezért a legmagasabb rendű tudatot és a tökéletes igazságot összevetve: ha a működésükről beszélek, azonosnak találom őket, és mégis különbözőnek; ha meg nyugodt állapotukról beszélek, különbözőnek találom őket, és mégis azonosnak. Minthogy pedig különbözők, nem tévednek a megvilágosítás eredményében. Ezért, ha meghatározom az azonosságot, ez azonosság lesz a különbözőségben; és ha meghatározom a különbözőséget, ez különbözőség az azonosságban. Így tehát nem lehet őket egyoldalúan különbözőnek felfogni, és nem lehet őket csupán azonosnak felfogni sem. Vajon miért? Odabenn ott van a magányos tükör világossága, odakünn pedig ott van a világ dolgainak valósága. A világ dolgai valóságosak ugyan, a megvilágosítás nélkül mégsem lehet felfogni őket. A benső és a külső együttműködésével érhető csak el a megvilágosítás eredménye. Amiben az ember nem képes azonosan cselekedni, éppen ezek a működések. A bensőnek, noha megvilágosít, nincs tudása; a külsőnek pedig, noha valóságos, nincsenek ismertetőjegyei. A benső és a külső, ha nyugalomban van, együttműködvén is nem-létező. Amit az ember nem képes különbözően tenni, éppen ez a nyugalom. Ezért az, hogy a dolgok nem különbözőek, hogyan jelenthetne olyasmit, mint hogy meg kell nyújtani a kacsa lábát, és meg kell rövidíteni a daruét, ki kell egyenlíteni a hegycsúcsokat, fel kell

97

tölteni a völgyeket, hogy azután ne legyenek ezek között különbségek? Valójában azt jelenti, hogy ha valaki nem tesz különbséget a különbözőségekben, akkor azok legyenek bár különbözőek, mégsem különböznek egymástól. Ezért azt mondják a Buddhának: Nagyon különös, hogy te a nem-különböző dolgok kellős közepében azt mondod, hogy a dolgok különbözőek. Meg: A legmagasabb rendű tudat és a dolgok egymással eggyé nem olvadnak, sem egymástól el nem különböződnek. Ez így igaz. Viszont ha működésükről van szó, akkor különbözőek, és ha nyugalmi állapotukról van szó, akkor azonosak. Nem világos azonban, hogy a legmagasabb rendű tudaton belül miféle különbség van a működés és a nyugalmi állapot között. A működés azonos a nyugalommal, és a nyugalom azonos a működéssel. A működés és a nyugalom lényegében egy és ugyanaz. Azonos eredetűek, csak a nevük különböző. Bizonyos, hogy nincs olyan működésnélküli nyugalom, amely irányítója lehetne a működésnek. Ezért a bölcsesség a homályosabb, és a megvilágosodás a fényesebb; a szellem a nyugodtabb, és a megfelelés a mozgékonyabb. Hogy is mondhatnám, hogy a fényesség és a homály, a mozgás és a nyugalom különbözőek? Aki megvilágosodott, az nem cselekszik, de felülmúlja a cselekvést. Aki megvilágosodott, annak nincsenek gondolatai, nincs tudata, még sincs semmi, amiről ne szerezne tudomást. Ezek a végső szellemről és a tökéletes bölcsességről, a képeken túli Legvégsőről való megnyilatkozások. Így meg lehet ismerni a tökéletes elmét.

98

A nem-abszolút ürességéről. A tökéletes üresség, amelyben nincs élet és halál, talán a legmagasabb rendű titokzatos tükrének csodás vetülete, és minden létező dolognak a gyökere. Aki maga nem rendelkezik a bölcsek világos értelmével, mely a tökéletes megértésig jut el, hogyan is volna képes arra összpontosítania szellemét, aminek sem léte, sem nemléte nincsen? Ezért a tökéletes ember, ha behatol a Határtalanba, semmi határ nem tudja feltartóztatni; ha füle a hallásban és szeme a látásban mindenre képes, hangok és színek nem képesek irányítani: akkor vajon nem azért van-e így, mert azonosítja magát a világ dolgainak eredendő ürességével, és ezért a dolgok nem tudják elhomályosítani szellemének világosságát? Így aztán a bölcs, ha legmagasabb rendű tudatának segítségével a valósághoz alkalmazkodik, akkor nincs akadály, amelyen át ne hatolna; és minthogy a lényegre tekintve szemléli a változásokat, azért bármivel találkozzék is, ahhoz alkalmazkodik. Minthogy pedig nincs akadály, amelyen át ne hatolna, azért képes a zavaros és összekeveredett dolgokat eredeti tisztaságukban felfogni; és minthogy bármivel találkozzék is, ahhoz alkalmazkodik, képes a különböző dolgoknak ütközve is egynek fogni fel azokat. Ha pedig így van, akkor bármily különbözőek legyenek is a világ dolgai, azok nem lehetnek eredendően mások. Minthogy pedig nem lehetnek magukban véve mások, azért a képek, amelyeket megismerünk, nem valóságos képek. Minthogy pedig nem valóságos képek, akkor látszódjanak bár képeknek, nem is képek. S ha így van, akkor a dolgoknak és nekem közös a gyökerünk, az igaz és a téves lényegében ugyanaz, és az alig észlelhető és a sötétben rejtezkedő minden bizonnyal nem olyasmi, amit a közönséges elme felfoghatna.

99

Ezért a mai vitákban, amikor az üresség fogalmához érkeznek, mindenkinek megvan a másokéval nem-azonos vélekedése. Ha ugyanis a nem-azonosság feltételezésével közelítik meg az azonosat, akkor létezhetnek-e dolgok, amelyeknek felfedezhető az azonossága? Ezért a rengeteg vita és veszekedés csak folyik, de az alaptermészet dolgában senki nem azonosul a másikkal. Mik is ezek a nézetek? 1. Akik úgy fogják fel az üresség fogalmát, mint elmebeli nemlétet, úgy vélik, az elme elérheti a nemlétet a dolgokkal való viszonyában, de a világ dolgai ettől még nem kezdenek el nem létezni. Ez a magyarázat sikeres annyiban, hogy elmélkedéssel eléri a szellem csendjét, de vesztes abban, hogy a dolgok ürességét nem éri el. 2. Akik az ürességet a testi formák jelenségének tulajdonítják, világosan látják a formákat, csakhogy azok nem önálló formák, és így ha formáknak látszanak is, mégsem formák. Amikor azt mondjuk, hogy jelenség, csak a meglévő formákat azonosíthatjuk a jelenséggel, miért is kellene arra várnunk, hogy a jelenség valóban jelenség legyen, és csak azután nevezhessük jelenségnek? Ez a magyarázat helyesen mondja, hogy a formák nem önálló formák, de nem érti meg azokat a formákat, amelyek nem-formák. 3. Akik az ürességet eredeti nemlétnek fogják fel, azok közül szellemileg sokan lelik kedvüket a nem-létezésben, és kimondott szavaikkal is nagyra becsülik a nemlétezést. Ezért aminek a tanítások tagadják a létezését, arról elismerik, hogy nem létezik; ha pedig tagadják a nemlétezést, akkor a nem-létezőről elismerik, hogy nem létezik. De ha megvizsgáljuk ezeknek a szövegeknek az eredeti jelentését, éppen azt találjuk, hogy bennük a létezés tagadása nem a valóságos létezés tagadása, és a nemlétezés tagadása nem a valóságos nemlétezés tagadása. Miért is volna a létezés tagadása feltétlenül ennek a létezőnek a

100

nemlétezése, a nemlétezés tagadása pedig annak a nem-létezőnek a nemlétezése? Erről az épp a nemlétezést szerető beszédről hogyan is mondhatnánk, hogy megfelelne a tényeknek és kifejezné a dolgok belső természetét? Ha dolognak tartunk egy dolgot, amely valóban dolog, akkor azt a dolgot joggal tarthatjuk dolognak; de ha dolognak tartunk egy olyan dolgot, amely nem dolog, csak név, akkor hiába hisszük dolognak, az mégsem dolog. Így aztán a dolog nem felel meg a névnek, és az sem követi a valóságot. Ha pedig így van, akkor a tökéletes igazság csöndje a nevekkel való tanításon kívül van, mit mondhatnék tehát arról, hogy az írott szavak képesek-e eldönteni valamit? Ugyanakkor nem tudok hallgatni sem, és így mégis újra csak szavakat használok, és velük kifejezek valamit. Megpróbálom igazolni elméletemet. A dolgokat nem foghatjuk fel sem létezés jellegűeknek, sem nem-létezés jellegűeknek. A dolgok nem létezők és nem is nem-létezők, ez az első tökéletes igazság. Aki pedig megvizsgálja azt, ami nem létező és nem is nem-létező, ugyan miért is mondaná, hogy megtisztítja magát a világ dolgaitól, meggátolja magát a látásban és hallásban, néma lesz és teljesen üres, és így lesz aztán a tökéletes igazság birtokosa? Bizonyosak lehetünk benne, hogy ha a dolgokról velük összhangban vélekedünk, akkor a dolgok közt nem lesz, ami ellenállna; ha megértjük, hogy a hamisság egyben igazság is, akkor ezek természete nem fog változni egymással. Ha pedig természetük nem váltakozik egymással, akkor a nem-létező egyben létező is; ha a dolgok közt nincs, ami ellenállna, akkor a létező egyben nem-létező is. És noha a létező egyben nem-létező is, joggal mondom róla, hogy tagadom a létezését, és bár a nem-létező egyben létező is, mondhatom róla, hogy tagadom a létezését. Ha pedig így van, akkor tagadom, hogy a nem-létezőt dolog-

101

nak tarthatnánk. A dolgok nem valóságos dolgok; és ha a dolgok nem valóságos dolgok, akkor ugyan hogy lehetne dolognak nevezni őket? Ezért a jelenség természeténél fogva üres, és nem a jelenség lerombolása révén vált üressé. Így érthetjük meg, hogy a bölcs épp azáltal igazodik el a világ dolgai között, hogy tudja: a világ dolgai maguktól üresek, és ugyan miért kellene arra várni, hogy felszeleteljék, és ezáltal igyekezzenek megérteni őket? Így aztán, noha különbözőek az erről szóló szövegek, de ami végighúzódik az egészen, az egy és ugyanaz. Az első tökéletes igazság szerint, abszolút értelemben, nem létezik tökéletessé válás, és nem létezik a kialvás elnyerése sem; de a közönséges ember igazsága szerint, relatív értelemben, igenis van tökéletessé válás és kialvás. Hogy létezik kialvás, az éppenséggel a nem létezik kialvás csalóka elnevezése; a nem létezik kialvás pedig a létezik kialvás igazi neve. Az igazi név, noha abszolút, még nem a létezés bizonyítéka; a csalóka elnevezés pedig, noha relatív, még nem a nem-létezés bizonyítéka. Ezért ha azt mondjuk, igazi, attól még semmi sem kezd el létezni, és ha azt mondjuk, csalóka, attól még semmi nem kezd el nem létezni. A két szó nem lesz eggyé, de a két elv ettől még nem különbözik egymástól. Ezért a tökéletes igazság és a közönséges ember relatív igazsága vajon különböző dolgokra vonatkozik-e? Nem különbözőekre. Ugyan miért vonatkoznék a kétféle igazság kétfélére a dolgok között is? Következik ebből, hogy állítható a világ dolgairól, hogy miért ne volnának létezők és állítható, hogy miért ne volnának nem-létezők. Ha pedig a dolgokról állítható, hogy miért ne volnának létezők, akkor hiába léteznek, az mégsem létezés; és állítható, hogy miért ne volnának nemlétezőek, akkor hiába nem léteznek, az mégsem nem-létezés. Ha valami nem létezik, de az mégsem nem-létezés, akkor a nem létezik nem jelent megsemmisülést; és ha valami létezik, de az mégsem létezés, akkor a létezik nem jelent valóságos létezést.

102

Ha pedig a létező nem jelent valóságosat, és a nem létező nem jelent teljes megsemmisülést, akkor a létezés és a nem-létezés különböző elnevezések ugyan, de egyazon dolgot fejeznek ki. Ezért mondja a Buddha, hogy a dolgok nem létezőek és ugyanakkor nem is nem-létezőek, mert okokra és feltételekre támaszkodva születik meg minden dolog. Amikor a Megvilágosodott megforgatja a törvény kerekét, akkor nem mondhatjuk, hogy létező a megforgatás, és azt sem, hogy nem létező a megforgatás, mert hiszen nincs semmi, amit a megforgatás megforgasson. Hogyan van tehát? Ha azt mondjuk, a dolgok nem léteznek, akkor a megszűnés tana nem is félrevezető; ha meg azt mondjuk, a dolgok léteznek, akkor az örökkévalóság tanának van igaza. Minthogy a dolgok nem egyszerűen nem létezőek, azért a megszűnés tana félrevezető; és minthogy a dolgok nem egyszerűen létezőek, azért az örökkévalóság tanának nincs igaza. Ebből következik, hogy a létezés tagadása és a nem-létezés tagadása egyaránt a tökéletes igazság hiteles megnyilvánulása. Egyrészt az elme sem nem létező, sem nem nem-létező. Másrészt, minthogy a dolgok követik az okokat és feltételeket, ezért nem is létezőek, és lévén, hogy ezekből a feltételekből keletkeznek, azért nem is nem-létezőek. Megvizsgálván az alapelvet, azt mindkét állításban azonosnak találjuk. Ami azonossá teszi őket, nem más, mint hogy a létezés, ha valóságos létezés, akkor létezés magában is, és állandó létezés, amelynek miért kellene okokra várnia, hogy azután létezés lehessen? Épp így a valóságos nem létezés az nem-létezés magában, állandó nem-létezés, amelynek nem kell okokra várnia, hogy azután nem-létezés lehessen. Ha egy létező nem képes magában is létezni, hanem okokra vár és csak azután létezik, akkor ebből tudhatjuk, hogy ez a létező nem valóságos létező. Ha pedig egy lé-

103

tező nem valóságos létező, akkor hiába létezik, mégsem nevezhetjük létezőnek. A nem nem-létezés pedig az, amikor a nem-létező mélyen lakozik és meg sem moccan, és joggal lehet őt nem létezőnek nevezni. A világ dolgai, ha nem léteznének, akkor nem képesek keletkezni, mert ha felemelkedik, akkor nem nem-létező; így értjük meg, hogy ha valami okokból keletkezik, akkor az már nem nem-létező. Valamennyi dolog mind okoktól és feltételektől függ, ezért léteznie kell, de mert minden dolog okoktól és feltételektől függ, ezért mégsem létezik szükségképpen. Valamennyi nem-létező dolognak, lévén, hogy mind okoktól és feltételektől függ, mégiscsak léteznie kell; és minthogy valamennyi létező dolog okoktól és feltételektől függ, azért mégsem létezik feltétlenül. Ha megvizsgáljuk ezeket a létezésről és nem létezésről szóló mondásokat, vajon nem lennének mások, mint egyszerű ellentétes kijelentések? Ha a lehetséges létezés azonos volna az igazi létezéssel, akkor nem neveznénk nem-létezésnek; ha a lehetséges nem-létezés azonos volna az igazi nem-létezéssel, akkor nem neveznénk létezésnek. A létezés szót itt már fel kell cserélnünk a nem valódi létezés kifejezéssel, ezáltal megvilágítva a nem-létezés tagadását, és a nem valódi nem létezés kifejezéssel, megmagyarázva vele a létezés tagadását. Itt az Egyet kétféleképp nevezzük, a szavak tehát hasonlóak, de nem azonosak, de ha jól megértjük, hogy miben azonosak, akkor nincs köztük különbség, bár mégsem azonosak. Ha pedig így van, akkor a világ dolgairól elmondható, hogy van, amiért ne legyen létező, és nem is lehet megérteni úgy, mint létezőt; de elmondható az is, hogy van, ami által más szempontból nem tarthatjuk nem-létezőnek, és nem is lehet megérteni úgy, mint nem-létezőt. Hogyan is van ez? Ha azt akarjuk mondani, hogy léteznek, az a létezés nem valóságos létezés; ha azt akarjuk mondani, hogy nem-létezők, a megnyilvánulásaik mégis testi formákkal azonosak. A jelenségekkel és testi for-

104

mákkal bíró nem valójában nem létező, a nem abszolút pedig nem valóságos létezés. Így aztán a nem-valóságos ürességének értelme megvilágosodik ezen a helyen. Minden dolog csak kölcsönzött elnevezés, nem valóságos. Olyanok, mint a varázslással előállított ember; nem mondhatjuk, hogy nem létezik a varázslással előállított ember, de a varázslással előállított ember nem valóságos ember. Ha a név segítségével keressük a dolgot, akkor a dolog nemlétét találjuk a név valóságaként; ha a dolog segítségével keressük a nevet, akkor a név nem-létét kapjuk meg a dolog eredményeképpen. De ha a dolog nem-létét találjuk a név valóságaként, akkor az nem a dolog; ha meg a név nem-létét kapjuk meg a dolog eredményeképpen, akkor az nem a név. Mert a név nem azonos a valósággal, és a valóság nem azonos a névvel. De ha név és valóság közt nem létezik azonosság, akkor vajon hol találjuk a világ dolgait? A dolgok sem nem azok, sem nem ezek. Csak az emberek neveznek el ezeknek némely dolgokat, és azoknak más dolgokat, ráadásul ama dolgok az ezek révén neveztetnek azoknak, mások meg az azok révén ezeknek. Az ez és az sohasem meghatározott, egy jelentésű név, és csak az ostoba ember hiszi, hogy mindig ugyanaz az értelmük. Így aztán az annak és ennek a kezdeti létezését tagadni kell, de az ostoba ember a kezdeti nem-létezésüket tagadja. De ha megértettük, hogy az az és az ez létezését tagadnunk kell, akkor némely dolognak a létezése vajon lehet-e létezés? Ezért ha tudjuk is, hogy a világ dolgai nem valóságosak, kölcsönzött elnevezéseik tartósan megmaradnak. Az elnevezések erőszakolt névadással keletkeztek. És ha így van, akkor a mélyre és távolra ható beszéd vajon sehogy és sehol nem lehetséges? Ezért a bölcs meglovagolja az ezernyi változást, de maga nem változik, belesétál tízezer tévedésbe, de mindig áthatol rajtuk, mégpedig azért, mert azonosul a világ dolgainak maguktól való ürességével, és nem kölcsönzi az üresség szót ahhoz, hogy üresnek fogja fel a dolgokat.

105

Ezért mondták a Buddhának: Csodálatos, nem mozdítod el a valóság határait, úgy állapítod meg minden dolog helyét. Azok nem szakadnak el a valóságtól, de állnak a helyükön, és ha megállnak a helyükön, az maga is valóság. Ha így van, akkor az Út távol van-e tőlünk? Tesszük a dolgunk, és ez valóság. A bölcsesség messze van tőlünk? Valósítsuk meg, mégpedig a szellemünkben. A dolgok nem mozdulnak el. Hogy midőn a születés és halál egymást követi, a hideg és forró egymást váltogatja, akkor vannak dolgok, amelyek folynak és mozognak: ez az emberek szokásos vélekedése. Én azonban úgy gondolom, mindez nem így van. Hogy miért? A dolgok nem mennek, és nem jönnek, nem mozognak, és nem fordulnak. Ha megvizsgáljuk ezt a mozgás nélküli tevékenységet, nem azt találjuk, hogy a dolgok elhagynák a mozgást, és úgy keresnék meg a nyugalmat, hanem hogy meg kell találniuk a nyugalmat minden mozgásban. És mert meg kell találniuk a nyugalmat minden mozgásban, azért mozogjanak bár, mindig nyugodtak. És mert nem hagyják el a mozgást, hogy úgy találják meg a nyugalmat, azért legyenek bár nyugodtak, nem szakadnak el a mozgástól. Úgy van tehát, hogy mozgás és nyugalom sohasem volt különböző, de a tévelygő nem ért egyet ezzel. Odáig jutott a dolog, hogy a Buddha tanai fönnakadnak a versengő vitatkozásokon, és az eszményhez vivő ösvényt elgörbítik azok, akik a különbözőséget szeretik, úgyhogy a nyugalom és mozgás végpontjáról már egyáltalán nem könnyű beszélni. Hogy miért? Mert ha a tökéletesről beszélnek, szembefordulnak a szokással, ha meg alkalmazkodnak a szokáshoz, szembekerülnek a tökéletessel. Szembekerülvén pedig a tökéletessel, nem találják meg a dolgok igazi termé-

106

szetét, és nem térnek vissza az eredeti állapotba. A szokással szembefordulván pedig a beszédük sótalan és ízetlen. Ennek az a következménye, hogy a közepes képességű ember nem tudja eldönteni, elfogadja vagy elvesse-e a helyes tanítást, az alantas képességű ember pedig csak tapsol a kezével, de oda sem figyel. Ami közel van, mégsem lehet megismerni, az csupán a dolgok természete volna? Nem tudom megállítani magamat. Lakozzék tehát elménk a mozgás és nyugalom határán. Miért állítanám, hogy amit mondok, az biztosan úgy van? Csak kísérletet teszek, hogy megtárgyaljam ezt a következőképpen: Egyrészt a dolgoknak alapvetően nincs helyük, ahonnan elindulván megjöjjenek, és elmenvén nincs hely, ahová megérkezzenek. Másrészt, ha körülnézel egy helyen, megtudod, hogy az a másik ember elment, de aki elment, nem éri el ugyanazt a helyet. Mindkét állítás arról szól, hogy a mozgással azonosak lévén is keresik a nyugalmat, amiből tudható, hogy a dolgok nem mozdulnak el. Ez világos. Amit az emberek mozgásnak vélnek, az nem más, mint hogy a régi dolgok nem érik el a jelent, és ezért azt mondják róluk, hogy mozognak és nem nyugodtak. Amit pedig én értek nyugalmon, az ugyancsak nem máson alapszik, mint hogy a régi dolgok nem érik el a jelent, és épp ezért mondom róluk, hogy nyugodtak és nem mozognak. Mások azt gondolják, hogy mozgásban vannak, és nem nyugodtak, mert hiszen nem jönnek; én meg úgy vélem, hogy nyugalomban vannak, és nem mozognak, mert hiszen nem mennek el. Így van, hogy amivel találkozunk, sohasem különböző, és amit látunk, sohasem ugyanaz. Amit a szembeforduló gátnak nevez, azt nevezi az alkalmazkodó átjárónak. Ha megtalálod az Utat, akkor ugyan mi gátolhatna?

107

Fájdalom, hogy az emberek gondolatai oly régóta tévelygésben vannak! Szemük előtt van a Tökéletes, de nem értenek belőle semmit. Azt már tudják, hogy az elmúlt dolgok nem jönnek vissza, de azt mondják, a jelen dolgai odamehetnek. De ha az elmúlt dolgok már nem jöhetnek, akkor a jelen dolgai hol is mehetnek oda? Mit jelent ez? Ha az eddig volt dolgokat a múltban keresed, akkor azok a múltban nem lehettek nem létezőek. Ha az eddig volt dolgokat a jelenben kutatod, akkor azok a jelenben nem lehetnek létezőek. És hogy a jelenben nem lehetnek létezőek, abból megérthetjük, hogy a dolgok nem jönnek vissza. És mert a múltban nem lehettek nem létezőek, azért tudhatjuk, hogy a dolgok nem mennek el. Ha mármost megvizsgáljuk a jelent, a jelen hasonlóképpen nem megy el. Ez azt jelenti, hogy a régi dolgok maguktól ott vannak a régiségben, és nem lehet a jelent követve elérni a régiséget. A jelen dolgai pedig maguktól itt vannak a jelenben, és nem lehet a régiséget követve elérni a jelent. Látod a megújítást minden dologban. De ha karjainkat összekulcsoljuk, azok már nem a régiek. Így aztán, hogy a dolgok nem mennek és jönnek, egészen világos. Minthogy a legkisebb jele sincs elmenésnek és visszatérésnek, miféle dolog lenne az, ami mozogni tudna? S ha így van, akkor csodálni való-e, hogy a hatalmas szélvihar, noha hegyeket dönt le, mégis mindig nyugodt; hogy amikor a nagy víz alázúdul, akkor sem folyik; hogy a tavaszi harmatcseppek, rezegvén és lecsöppenvén sem mozognak; és hogy a Nap és a Hold, bár átszelik az égboltot, mégsem keringenek? Közbevetheti valaki, hogy az ember élete gyorsan tovatűnik, gyorsabban, mint egy folyó rohanása! Ezért, aki hallja a hangot, azzal, hogy ráébred a nem-állandóságra, tökéletesíti magában az Utat, a létfeltételeket értő megvilágosodottak pedig azáltal, hogy megértik az okoktól való elszakadást, azonosulnak a Tökéletessel. Ha a világban a mozgások nem

108

okoznak változást, akkor az, aki hallja a hangot és a létfeltételeket értő megvilágosodottak hiába vizsgálják a változásokat, hogy ezzel léphessenek az Úthoz vezető lépcsőn. Azonban ha közelebbről megvizsgáljuk az erről szóló állítást, akkor homályosnak és nehezen érthetőnek találjuk. A dolgok mintha mozognának, mégis nyugalomban vannak; látszólag elmennek, és mégis maradnak. A szellem révén lehet találkozni velük, de események révén nehéz megtalálni őket. Ezért ha azt mondja, elmennek, nem feltétlenül mennek el; ezzel azonban véget vet az emberek állandóság-gondolatának. Ha azt mondja, megállnak, nem feltétlenül állnak meg; de ezzel eltávolítja azt, amit az emberek az elmenésről beszélnek. Miért is mondaná, hogy az elmenéssel egy dolog elhagyhatna mindent, vagy hogy a megállással maradhatna? Egyrészt a Megvilágosodott az állandósággal számolók között lakván, terjesztette köztük a nem-állandóság tanításait. Másrészt a dolgok nem mozognak, nincs is helyük, ahová menjenek és jöjjenek. Mindkét állítás arra való, hogy tanítsa az egyszerű embereket. A két mondás egy ponton találkozik. Nem mondhatod, hogy mert a szövegük különböző, elvétenék a jelentésüket. Ezért attól, hogy valaki állandót mond, a dolgok nem állnak meg. Ha elmenésről beszél valaki, akkor sem mozdulnak el. Nem mozdulnak el, és ezért elmúlnak bár, de mindig nyugodtak. Nem állnak meg, és ezért nyugodtak ugyan, de mindig továbbhaladnak. És mert nyugodtak bár, de mindig továbbhaladnak, továbbhaladván sem mozdulnak el. Minthogy pedig továbbhaladván is mindig nyugodtak, azért nyugodtak, de nem maradnak. Azonban ezek az állítások egyaránt arról fejezik ki az állítók érzelmeit, hogy ami elmúlt, annak milyen nehéz megmaradnia. De miért mondanák azt, hogy elhagyván a jelent, a dolgok el is múlhatnak. Így aztán, ha

109

megvizsgáljuk a Megvilágosodott elméjét, látjuk, hogy nem ért egyet azzal, amit az emberek látnak és felfognak. Hogyan is? Az emberek azt mondják, hogy a gyermek és a felnőtt azonos a testben, és hogy száz esztendőn át is egy marad a személy alapjellege. Csak azt tudják, hogy az évek elmúlnak, de nem értik meg, hogy a formák követik őket. Ha valaki elmegy, és sok idő múlva visszatér, azt mondják rá: Ez az ember még életben van? Erre ezt válaszolja: Én olyan vagyok, mint az az ember, de nem vagyok már az az ember. Ezen mindenki meghökken, és nem fogadja el. Ez azonban nem azt jelenti, hogy erős ember teherrel a vállán rohan előre, míg a homályban lévők nem is tudnak róla. Ezért a Megvilágosodott, minthogy a közönséges gondolkodás általában fönnakad valamin, egyszerű nyelvet használ, hogy megmagyarázza a tévedéseit. Felszállván a sohasem kettős Tökéletes Elmére, kimondja a nem-egyedüli eltérő tanításokat is. Ami célt téveszt, és mégsem lehet különbözőségnek tartani, az vajon egyedül a Tökéletes beszéde? Ezért amikor a Buddha a Tökéletesről beszél, abban ott van a kijelentése arról, hogy nem mozdulnak el, amikor pedig szokványosabban tanít, abban ott vannak a szavai a folyásról és a mozgásról. Az ezer ösvény, amelyet különbözőképpen hirdetnek, összetalálkozik az azonos célban. De amikor a szövegekre támaszkodók arról hallanak, hogy a dolgok nem mozdulnak el, azt mondják, a régi dolgok nem érik el a jelent; és amikor folyásról és mozgásról hallanak, azt hiszik, a jelen dolgai elérhetik a régiséget. Ha egyszer már múltról és jelenről beszélek, akkor miért akarják elmozdítani ezeket? Attól, hogy azt mondjuk, elmúltak, a dolgok nem szükségképpen múlnak el. A múltban és a jelenben a dolgok örökre megmaradnak, lévén, hogy nem mozognak. Ha kijelentjük, hogy elmennek, nem szükségképpen mennek el. Azt jelenti ez, hogy a jelenből nem érik el a múltat, lévén,

110

hogy a dolgok nem jönnek. És mivel nem jönnek, azért nincs versenyfutás múlt és jelen között. És mert nem mozognak, azért minden természet fönnmarad egy időben. Így aztán a sok könyvben különböznek a szavak, de ha megtaláltuk találkozási pontjaikat, akkor a különböző szövegek hogyan is volnának képesek megtéveszteni bennünket? Ezért amit az emberek fönnmaradásnak mondanak, azt én eltávozásnak nevezem; amit meg eltávozásnak mondanak az emberek, azt én megmaradásnak nevezem. Így az eltávozás és a megmaradás különbözőek ugyan, mégis egyre vonatkoznak. A helyes szavak olyanok, mint az ellentétük. Ki fog akkor hitelt adni nekik? Ennek a mondásnak jó oka van. Hogy miért? Az emberek a jelenben keresik a múltat, és azt mondják, hogy az nem maradt fönn. Én a múltban keresem a jelent, és tudom, hogy nem távozik el. Ha a jelen eléri a múltat, akkor a múltban ott kell lennie a jelennek. Ha a múlt eléri a jelent, akkor a jelennek ott kell lennie a múltban. A jelenben azonban nincs itt a múlt, és ebből tudjuk, hogy az nem jön vissza. A múltban sincs ott a jelen, amiből tudjuk, hogy nem távozik el. Ha pedig a múlt nem éri el a jelent, és a jelen sem éri el a múltat, akkor az események mind a természetük révén fönnmaradnak az egy időben. Miféle dolog létezhetnék, amely el is mehetne, meg is jöhetne? Így aztán a négy évszak elrohan, akár a szél, a Nagy Medve pedig úgy forog, mint a villám. Ha megérted e gondolat finomságát, akkor látod, hogy gyorsak ugyan, de nem fordulnak vissza. Ezért a Megvilágosodott hatása átfolyik tízezer nemzedéken, de örökre megmarad. Útja átvezet száz világkorszakon, de nagyon szilárdan áll. Hogy egy domb befejezéséhez szükség van az első kosár földre, és hogy az utazásból való megérkezéshez kell az első lépés, annak oka, hogy a tettkövetkezmények hatása valóban nem pusztulhat el. És mert a tettkövetkezmények hatása nem pusztulhat el, azért a régiségben lakozik

111

ugyan, mégsem alakul át. Nem alakul át, és ezért nem mozdul el. Nem mozdul el, és ezért mozdíthatatlan; mindez világos. A gyűlölet, a vágy és a tudatlanság eláraszt mindent, de az én létezésem tettkövetkezménye mozdíthatatlan. Én hitelt adok ezeknek a szavaknak. Hogy miért? A hatás nem jár együtt az okkal; a hatás az októl függ. És minthogy a hatás az októl függ, az ok nem pusztulhat el a múltban. És mert a hatás nem jár együtt az okkal, az ok nem jön a jelenbe. Ha pedig nem pusztul el, és nem is jön, akkor a nem mozdul el értelme világos. Milyen további tévedés lehet még az eltávozás és a maradás dolgában, és milyen téblábolás a mozgás és a nyugalom között? Így aztán, ha az ég és föld felfordulna is, az sem jelentené, hogy nem nyugodtak. Ha az ár egészen az égig csap is, ez nem jelenti, hogy mozog. Ha képes vagy szellemedet hozzáigazítani a dolgokkal való azonosuláshoz, akkor ez a tanítás arról, hogy a dolgok nem mozdulnak el, már nincs messze tőled és megismerheted.

112

Dhammapada Az erény útja A hagyomány szerint az első buddhista zsinat (Rádzsagriha, i. e. 477) idejéből való, de mai formáját a második zsinat (Váisálí, i. e. 377) és Asóka idejében, a harmadik zsinaton, nyerte el (Pátaliputra, i. e. 247). Időmértékes versformában maradt fönn, ami két, abban az időben már ősinek számító, formát jelent (anutthubbha - négy nyolc szótagú sor, tutthubha - tizenegy szótagú sorok.) A jó megértés érdekében azonban jobb, ha prózában olvassuk. Így készült a magyar fordítás is. Olyan remeklés, mint Weöres Tao Tö King fordítása, ritka. Összesen 423 időmértékes versből áll. Nagy valószínűséggel a XXI. fejezet későbbi betoldás, mert tartalma nem egységes, számos szakasza a Tannal ellentétes. Ugyanígy a mű végéig, a XXVI. fejezetig tartó rész is vegyes, nem egységes. Kiegészítésnek látszik, a már elhangzottak ismétlésének, túlmagyarázásnak és aktualizálásnak. Ezeket elhagyom. Ez a mű a páli kánon része a Tipitakából (Három Kosár), abból a Szuttapitaka (Beszédek Kosara) Khuddaka-nikája (Rövid beszédek) tartalmazza. I. Párok Az elme megelőzi az erényeket, felettük áll, azok belőle épülnek fel. A gonosz szívvel cselekvő, gonosz szívvel beszélő embert úgy követi a szenvedés, mint a kocsi elé fogott ökröt a kerék. A szív megelőzi a tényeket, felettük áll, azok belőle épülnek fel. A tiszta szívvel cselekvő, tiszta szívvel beszélő ember nyomában boldogság jár, mely éppúgy elválaszthatatlan tőle, mint az árnyék, amely mindig követi őt. 113

„Sértegetett engem, megvert engem, legyőzött engem, kirabolt engem” - akik ilyen gondolatokat ápolnak magukban, azokban sohasem fog megszűnni a gyűlölet. „Sértegetett engem, megvert engem, legyőzött engem, kirabolt engem” - akik nem ápolnak ilyen gondolatokat, azokban meg fog szűnni a gyűlölet. A gyűlölet sohasem szünteti meg a gyűlöletet, egyedül csak a gyűlölet-nélküliség. Ez a törvény örökkévaló. Sokan nincsenek tudatában annak, hogy egyszer mindenki meghal. Akik ráébrednek erre, azonnal abbahagyják az ellenségeskedést. Ha az élvezeteknek él, nem ellenőrzi érzékeit, mértéktelen az evésben, lusta és erőtlen, akkor a Kísértő biztosan legyőzi, ahogy a szél is ledönti a gyenge fát. Ha nem az élvezeteknek él, ellenőrzi érzékeit, mértékletes az evésben, erős és hite szilárd, akkor a Kísértő éppúgy nem fogja legyőzni, ahogy a szél sem dönti le a kősziklát. Aki úgy veszi magára a sárga ruhát, hogy előtte nem tisztult meg a bűntől, akiből hiányzik a mértékletesség és az igazság, az méltatlan a szerzetesek sárga ruhájára. Aki megtisztult a bűntől, az erényben alapozta meg magát, önuralomra tett szert, és élete az igazságra épül, az méltó a szerzetesek sárga ruhájára. Akik lényegesnek látják a lényegtelent, és lényegtelennek a lényegest, azok hamis gondolatokat követve sohasem érik el az igazán lényegest. Akik a lényegest látják lényegesnek, és lényegtelennek a lényegtelent, azok helyes gondolatokra támaszkodva elérik azt, ami igazán lényeges.

114

Aki nem ellenőrzi az elméjét, ahhoz utat talál magának a szenvedély, miként az esővíz is keresztülfolyik a rosszul felrakott zsúptetőn. Aki ellenőrzi az elméjét, ahhoz nem talál utat a szenvedély, miként az esővíz sem tud keresztülfolyni a gondosan felrakott zsúptetőn. A bűnös szenved itt, szenved a következő világban, szenved mindkettőben. Szenved, fájdalom kínozza, saját cselekedeteinek gonoszsága sújtja. Az erényes örvend itt, örvend a másik világban, örvend mindkettőben. Örvendezve ujjong, saját cselekedeteinek tisztasága ragyog vissza rá. A bűnös szenved itt, szenved a másik világban, szenved mindkettőben. Kínozza a lelkiismeret: „bűnt követtem el”, és ha rossz helyre jut, még nagyobb lesz a kínja. Az erényes örvend itt, örvend a másik világban, örvend mindkettőben. Lelkiismerete tiszta: „jót cselekedtem”, és ha bejut a jó helyre, öröme csak növekszik. Ajka hiába zeng akárhány szent himnuszt, ha azok szerint cselekedni már rest, nem él vallásosan, hanem arra a tehénpásztorra hasonlít, aki a más marháit számlálgatja. Ha ajka néhány himnuszt zeng csupán, de a törvények szerint cselekszik, elhagyja a szenvedélyt, a gyűlöletet és a dőreséget, elméje kiszabadul, igazi tudás birtokába jut, és megszabadul az evilági és a túlvilági gyönyörök vágyától, akkor él vallásosan. II. Éberség Éberség az örök élet lakóhelye, hiánya a halálé. Aki éber, nem hal meg. Akiből hiányzik az éberség, már meg is halt. A bölcsek, világosan megértvén ezt az éberséget, örömüket lelik benne, és a kiválasztottak menedékének boldogságában tartózkodnak.

115

Ezeket a rettenthetetlen, szüntelenül elmélkedésbe mélyedt, állhatatos bölcseket megérinti a megszentelődés felülmúlhatatlan békéje, elérik a nirvánát. Dicsősége egyre nő annak, aki fáradhatatlanul törekszik, aki az erény útját éli, akinek tettei tiszták, aki a fáradhatatlanul működő emlékekkel eltelt emlékhálót lecsendesíti, és önmaga felett uralmat szerez. Erőfeszítéssel, éberséggel, önmaga leigázásával, önuralommal a bölcs olyan szigetet épít, amit nem sodorhat el az áradat. A tudatlan, balga emberek nemtörődöm élnek, a bölcs viszont úgy őrzi éberségét, mint a legnagyobb kincset. Ne éljetek nemtörődöm módon, ne engedjetek az érzékiségnek, a kéjvágynak! Nagy lesz az öröme annak, aki fáradhatatlanul elmélkedik. A bölcs éberségével elűzi a szétszórtságot, és felkapaszkodván a csúcsra, színről-színre lát közvetlen tudással, szenvedés nélkül lepillant a balgán szenvedő világra, miként, ha hegycsúcsról a völgylakókra nézne. Fáradhatatlanul törekszik, míg mások cselekedni restek, kitartóan kutat, miközben mindenki más alszik; a bölcs úgy tör előre, mint a versenyló, amint maga mögött hagyja a poroszkáló gebét. Indrát is az éberség tette az istenek urává. Aki éber, felmagasztaltatik az emberek között, akiből viszont hiányzik az éberség, annak megvetés lesz osztályrésze. Aki örömét leli az éberségben, és veszedelmet lát annak hiányában, a koldus, minden köteléket elégető tűzként vándorol a világban. A koldus örömét leli az éberségben, és veszedelmet lát a szétszórtságban, nem bukhat el, közel van hozzá a nirvána.

116

III. Elme Amint a nyílkészítő egyenes, sima nyílvesszőket készít, a bölcs kisimítja remegve rezgő, ingatag elméjét, melyet oly nehéz szilárdan tartva irányítani. Miként a hal, melyet kiragadtak vízi otthonából és a szárazföldre dobtak, éppúgy ficánkol kétségbeesve az elme, hogy kiszabaduljon a Kísértő uralmából. A nehezen megfékezhető, csapongó, vágyűzött elme ellenőrzése jó. A megfékezett elme boldogságot hordoz. A csapongó, vágyűzött elmét a bölcs irányítsa arra, ami mélyen rejtett, finom, szövevényes, nehezen felfogható, amit oly nehéz meglátni. A jó felé irányított elme boldogságot hordoz. Egyes-egyedül bolyongva, messze kutatva vándorol, szíve legmélyén meglátni a testetlen rejtőzködőt. Ha elméjét leigázza, nem győzhet rajta már a halál. A törvény nem tárulhat fel, amíg az elme ingatag. A megismerés nem teljes, amíg a csend el-elszakad. Akinek elméjét nem gyengíti érzékiség, akinek elméjét nem zavarta meg a világ, aki nem gondol többé jutalomra vagy büntetésre, „aki ébren van”, annak nincs mitől félnie. Aki tudja, hogy ez a test oly törékeny, mint a korsó, az ebből a gondolatból építsen magának erődöt. A megismerés fegyverével szálljon szembe a Kísértővel, és ne hagyja abba a harcot, amíg le nem győzte teljesen! Mert jaj, hamarosan eljön az idő, amikor a test úgy fekszik öntudatlanul a földön, mint egy kiégett tuskó, megvetve, haszontalanul!

117

Nem tud akkora kárt okozni ellenség az ellenségnek, gyűlölködő a gyűlölködőnek, mint amekkora kárt a rosszul irányított elme okozhat nekünk. Sem apánk, sem anyánk, sem semmilyen rokonunk nem tehet értünk annyit, mint amekkora szolgálatot a jól irányított elme nyújthat. IV. Virágok Ki fogja legyőzni ezt a világot, a Halál birodalmát és az istenekét? Ki fog az erény igaz módon felmutatott útjára rátalálni, mint a jó kertész, aki mindig a megfelelő virágot választja ki? A tanítvány fogja legyőzni ezt a világot, a Halál birodalmát és az istenekét. A tanítvány fog az erény igaz módon felmutatott útjára rátalálni. A tanítvány fogja jó kertészként mindig a megfelelő virágot kiválasztani. Amint ráébredt, buborék a teste, és csak délibábtermészet az övé, a vágy minden virágszárát lenyeste, a Halál Királya nem lel rá többé. Halál leselkedik a vágy virágait gyűjtőre, kinek elméjét megzavarta a világ, mintha árvíz leselkedne az alvó városra. A Halál legyőzi a vágy virágait gyűjtőt, kinek elméjét megzavarta a világ, még mielőtt jóllakhatna a gyönyörökkel. Mint a méh, mely összegyűjti a nektárt a virágról, és távozik anélkül, hogy ártana a virágnak, és elváltoztatná annak színét vagy illatát, úgy éljen a bölcs ezen a földön! Ne mások hibáival, bűnös cselekedeteivel vagy mulasztásaival foglalkozzatok, hanem saját hibáitokkal, bűnös cselekedeteitekkel és mulasztásaitokkal törődjetek! Ha nem követi cselekvés, mindenfajta ékesszólás terméketlen, mint a gyönyörű színekben pompázó, de illattalan virág.

118

Az az ember, aki nemcsak ékesen beszél, de a szerint is cselekszik, amit mond, olyan, mint a gyönyörű színekben pompázó, jó illatú virág. Ahány virágfüzér csak készíthető egy hatalmas virághegyből, legalább annyi jócselekedetet kell véghezvinnie annak, aki a világra jött. Se szantálfa, se tagara, se jázmin illata nem száll a szél ellenében, a jóság mégis szembeszáll a széllel, a jó áthatja az egész világot. Szantálfa, tagara, lótusz és jázmin illatosak mind, de az erény jó illatát sohasem múlhatják felül. A tagara és a szantálfa illata nem jut messzire, de az erény illata felszáll az égbe, az istenekig. Akik erényesek, akikben éberség lakozik, akiket a tökéletes tudás megszabadított, azokhoz nem talál utat a Kísértő. Ahogyan egy nagy út mellett hátrahagyott szeméthegyen kinyílt jó illatú lótusz örömet visz a szívekbe, itt, e földi szemétdombon éppen úgy gyújt világot ő, a Felébredt tanítványa, mindannak, mi sötétben él. V. Balga A virrasztónak hosszú az éjszaka. A fáradt vándornak hosszú még húsz kilométer is, az igaz törvényt nem ismerő balgának hosszú a létesülés körforgása. Ha útja során nem találkozna kiválóbb vagy egyenrangú mesterrel, ne szegüljön ostoba mellé, inkább szilárd elhatározással folytassa egyedül az útját! Az ostobát kínozza a gondolat: „ezek az én fiaim”, „ez a vagyon az enyém”, de valójában még saját magával sem rendelkezik. Hogyan tartozhatnának akkor hozzá a fiai, hogyan lehetne a gazdagság az övé?

119

Az ostoba, aki tisztában van ostobaságával, az - legalábbis ebben az egy vonatkozásban - bölcs. De aki annyira ostoba, hogy még bölcsnek is hiszi magát, az valóban rászolgál az ostoba névre. A balga leélheti egész életét a bölcs társaságában anélkül, hogy ráébredne az igazságra, ahogy a kanál sem tud meg semmit a leves ízéről. Az értelmes ember számára egy pillanat is elegendő a bölcs társaságában ahhoz, hogy felismerje az igazságot, ahogyan a nyelv is felismeri a leves ízét. A balgák, akikben csekély az értelem, saját maguk ellenségei. Ideoda bolyonganak, miközben bűnös cselekedeteik száma egyre nő, de a bűnök keserű gyümölcsöt teremnek. Az a cselekedet nem lehet jó, melyet lelkiismeret-furdalás követ, amelynek jutalma sírás és könny. Csak az a cselekedet jó, melyet nem követ lelkiismeret-furdalás, amelynek jutalma öröm és boldogság. Amíg a bűnös cselekedet nem hozza meg gyümölcsét, az ostoba azt hiszi, a bűn olyan, mint a méz; de mihelyt gyümölcsöt hoz, szenvedés sújtja az ostobát. Hiába eszi ételét az ostoba a fűszál hegyével, tizenhatod részére sem méltó azoknak, akik valóban megértették a törvényt. A bűnös cselekedet - mint a frissen mert tej - nem romlik meg rögtön, hanem szunnyad, akár a hamuval borított parázs, és úgy követi az ostobát. Bármennyi ismeret birtokába jut is az ostoba, csak kára származik belőle; a fejét hasogatja, és ami jó még maradt benne, azt is elpusztítja. Vágyakozzék csak az ostoba hírnévre, elsőségre a kolduló barátok között, elöljárói posztra a rendben vagy nagy tiszteletre a többi gyülekezet részéről!

120

Az ostoba sóvárgása és büszkesége egyre nő, és közben folyton azon jár az esze, hogy lássa mindenki, akár családapa, akár szerzetes, hogy ő mit cselekedett. Ő akarja előírni mindenki számára, hogy mit tehet, és mit nem szabad tennie. Más út vezet a szerzéshez, és más út visz a nirvánába. A koldus, a Felébredett tanítványa, miután ezt felismerte, ne az emberek tiszteletét akarja kivívni, hanem egyedül az elszakadásnak, a különbségtevő tudásnak szentelje az életét! VI. Bölcs Ha valaki olyan bölccsel találkozik, aki megfeddi hibáiért, és rámutat arra, hogy mit kell elkerülnie, annak az embernek követnie kell ezt a bölcset, aki mélyen rejtett kincseket tárhat fel. Nem jár rosszul, ha ilyen bölcset követ. Intsen, igazítson útba, tartsa távol a gonoszságot! A jók szeretni, a rosszak gyűlölni fogják. Ne keressétek az alávalók, a bűnösök társaságát; az erényesekkel, a legjobbakkal kössetek barátságot! Aki a törvényből iszik, annak elméje lecsillapul. A bölcs a kiválasztottak révén feltárult törvényben örvendezik örökkön át. A csatornaépítők bárhová elvezetik a vizet, a nyílkészítők egyenes nyílveszőket csinálnak, az asztalosok megfaragják a fát, a bölcsek viszont önmagukat alakítják. Ahogy a szél nem rendíti meg a kősziklát, éppúgy a bölcsek sem inognak meg szidalmak vagy dicsérő szavak hallatán. Miként egy tiszta vizű, nyugodt és mély tó, olyan a bölcs, aki miután hallott a tapasztalt tényekről, lecsendesült.

121

A jók minden vágyukról lemondanak, nem a vágyaik beszélnek; a bölcsek egyként viselik a boldogságot és a szenvedést. Aki sem önmaga, sem más miatt nem vágyik utódokra, gazdagságra, hatalomra, aki sohasem akar igaztalan módon boldogulni, az az ember valóban vallásos, tiszta erényű, igaz megismeréssel bíró. Az emberek közül csak kevesen érik el a túlsó partot, a legtöbben ezen a parton szaladgálnak fel és alá anélkül, hogy bármit is találnának. Akik, miután hallották a törvényről szóló igaz tanítást, követik is a törvényt, átjutnak a túlsó partra, az oly nehezen legyőzhető Halál birodalmán túlra. A bölcs hagyja el a sötétséget, és lépjen a világosság útjára! Hátrahagyván az otthont, távozzék az otthontalanságba, melyet oly nehéz szeretni! Ott keressen örömet! Valamennyi vágyat hátrahagyva, semmit sem birtokolva, tisztítsa meg szívét minden tisztátalanságtól! Akiknek elméje szilárdan megalapozódott a megvilágosodás héttagú útján, akik abban lelik örömüket, hogy lemondtak a szerzésről, semmihez sem ragaszkodnak, azok a ragyogó lények, legyőzvén szenvedélyeiket, még itt, ezen a földön elérik a szabadulást. VII. Szent Aki bevégezte útját, megszabadult a szomorúságtól, és minden béklyót lerázva magáról végleg kiszabadult, annak számára nincs többé szenvedés. Semmi nincs, mi visszahúzza, a fáradhatatlan emlékekkel telt emlékháló szétszakad; száll magasba tó hattyúja, és mindent, mindent hátrahagy.

122

Amint az égen nehéz követni a madarak röptét, éppoly nehéz kifürkészni az útját azoknak, akiknek feltárult a tapasztalás valódi természete, akiknek étele a kiszabadulás, az ok és támaszték nélküli üresség. Akinek kialudtak a szenvedélyei, aki nem függ a tapasztalás táplálékától, akinek feltárult a tapasztalás valódi természete, akinek étele a kiszabadulás, az ok és támaszték nélküli üresség, annak útját nehéz kifürkészni, miként az égen a madarak röptét. Még az istenek is irigylik a Buddhához hasonlót, aki megszabadult a büszkeségtől, mentes a vágytól, leigázta érzékeit, ahogyan a kocsihajtó megfékezi a zabolátlan lovakat. Ha béketűrő, mint a föld, olyan, akár a küszöb, erényes, mint a Buddha, mentes a szennytől, mint egy kristálytiszta tó, megszűnik számára a továbblétesülés. Aki a Buddhához hasonlóan lecsendesült, akit a tökéletes tudás megszabadított, annak csend a gondolata, csend a szava, és csend a tette. Már nem hisz, hanem tud, mert megismerte a Teremtetlent, rést nyitott a falon, megszüntetett minden alkalmat, kivetett magából minden vágyat, ő a legkiválóbb az emberek között. Éljenek bárhol a szentek, falun vagy erdőn, vízen vagy szárazföldön, örömteli az a hely. Az emberek nem kedvelik a vadont, pedig az erdő magánya örömteli azoknak, akik a szenvedélyektől megszabadultak, és nem vágynak gyönyörökre. VIII. Ezrek A fel nem fogott szavakból hiába hall meg ezret is, ezer haszontalan szónál több egy, ha az lecsendesít.

123

A fel nem fogott versekből hiába hall meg ezret is, ezer hasztalan himnusznál több egy, ha az lecsendesít. Fel nem fogott himnuszokból szavaljon bár ezret is, ezer hasztalan himnusznál több egy, ha az lecsendesít. Legyőzhet valaki ezerszer ezer embert a csatában, a legnagyobb győztesnek csupán egyetlenegyet kell legyőznie: önmagát. A mások feletti diadalnál önmagunk legyőzése többet ér. Sem az istenek, sem az angyalok, sem a Kísértő, sem a Teremtő nem vehetik el a győzelmet attól, aki önmagát legyőzte, és önuralma szüntelen. Hiába áldoz száz éven keresztül hónapról-hónapra ezer áldozattal, többet ér, ha egyetlen pillanatra a bölcsnek hódol, ki magát legyőzte. Bizony egyetlen ilyen pillanat több a száz éven át végzett áldozatnál. Az áldozat tüzét hiába őrzi a vadon mélyén száz éven keresztül, többet ér, ha egyetlen pillanatra a bölcsnek hódol, ki magát legyőzte. Bizony egyetlen ilyen pillanat több a száz éven át végzett áldozatnál. Bármit felajánlhat, bármit feláldozhat, hogy érdemeket szerezzen magának; az egész a negyedét sem éri az erényes élet tiszteletének. Aki mindig megadja a tiszteletet az időseknek, négyféle módon gyarapszik: élethossza, szépsége, boldogsága és hatalma nő. Jobb egyetlen elmélyült és erényben megélt nap is, mintha száz éven át élnénk szétszórt és rossz erényű életet. Jobb egyetlen elmélyült, megismerést hozó nap is, mintha száz éven át élnénk szétszórtan és tudatlanul. Jobb egyetlenegy kitartó, mindent vállaló nap is, mintha száz éven át élnénk rest és erőtlen életet. Hiába él valaki száz évig, ha nem ébred rá a születésre és a halálra; egyetlen nap, melyen rádöbben a keletkezésre és az elmúlásra, többet ér. Hiába él száz évig, ha nem látja meg a halál-nélküli utat; egyetlen nap, melyen megpillantja a halál-nélküli utat, többet ér.

124

Hiába él valaki száz évig, ha nem veszi észre a legfőbb törvényt; egyetlen nap, melyen megpillantja a legfőbb törvényt, többet ér. IX. Bűn A jóra törekedjen, tartsa távol magát a bűntől! Ha az elme rest a jóra, előbb-utóbb a bűnben érzi jól magát. Ha az ember bűnt követ el, nehogy újra és újra megtegye. Ne sóvárogjon a bűn után, hisz minden bűnnel csak halmozódik a szenvedés. Ha az ember jót cselekszik, tegye újra és újra. Lelje kedvét a jóban, hisz a jósággal a boldogság is egyre nő. Hiába tapasztal csupa kellemes dolgot, amíg bűnének gyümölcse beérik; mihelyt a bűn meghozza gyümölcsét, a bűnös megtapasztalja, mi a szenvedés. Hiába éri csupa kellemetlen dolog, amíg jótettének gyümölcse beérik; mihelyt a jótett meghozza gyümölcsét, a jó megtapasztalja, mi a boldogság. Senki ne becsülje le a bűnt, mondván: „Ó, nekem a közelembe se férkőzhet!” A vizeskanna akkor is megtelik, ha csak cseppenként hullik bele a víz. Az ostoba épp így megtelik a bűnnel, még ha cseppenként gyűlik is össze. Senki ne becsülje le a jót, mondván: „Ó, nekem a közelembe se férkőzhet!” A vizeskanna akkor is megtelik, ha csak cseppenként hullik bele a víz. A bölcs épp így megtelik a jóval, még ha cseppenként gyűlik is össze. Ha sok kincset visz magával, de nincs erős kísérete, a kereskedő igyekszik elkerülni a veszélyes utat; aki szereti az életét, megpróbálja elkerülni a mérgeket. A bölcs épp így igyekszik távol tartani magát a bűntől.

125

Ha nincs sérülés a kezén, az ember megfoghatja vele a mérget, mert a méreg nem árt annak, akinek bőre ép. A bűn épp így nem árt a bűntelennek. Aki bántalmaz egy ártatlan, tiszta lelkű, bűntelen embert, bizony mondom, a bűn visszahull arra az ostobára, ahogy a finom homok visszaszáll arra, aki eldobta. Egyesek anyaméhbe, a bűnösök pokolba, a jók mennybe kerülnek; akik megszabadultak szenvedélyeiktől, a nirvánába térnek. Sem a levegőben, sem a tenger közepén, sem a sziklák hasadékaiban nem ismeretes olyan hely a világon, ahová elrejtőzve az ember megszabadulhatna bűneinek következményeitől. Sem a levegőben, sem a tenger közepén, sem a sziklák hasadékaiban nem ismeretes olyan hely a világon, ahová elrejtőzve a halál ne győzné le az embert. X. Büntetés Mindenki fél a büntetéstől, mindenki reszket a haláltól. Aki úgy tesz másokkal, ahogy önmagával, az nem öl, és másokat sem késztet ölni. Mindenki fél a büntetéstől, mindenki szereti az életet. Aki úgy tesz másokkal, ahogy önmagával, az nem öl, és másokat sem késztet ölni. Aki a saját boldogságát keresve kezet emel másokra, akik maguk is boldogságra vágynak, az nem lesz boldog a halál után. Aki a saját boldogságát keresve nem emel kezet másokra, akik maguk is boldogságra vágynak, az boldog lesz a halál után. Sértő szavak ne hagyják el ajkad! A sértésekre sértés lesz a válasz, mert a sértés szenvedést okoz, és mindig követi a visszavágás. Akkor éred el a nirvánát, ha némává leszel, mint egy összetört gong, és kialszik minden égő vágyad.

126

Ahogy a pásztor hajtja botjával a teheneket a legelőre, úgy űzi a lények életét az öregkor és a halál. Az ostoba nincs tudatában annak, hogy amikor bűnt követ el, akkor - mintha tüzet gyújtana - a saját cselekedeteivel lobbantja lángra magát. Aki fegyverrel támad a fegyvertelen ártatlanra, azzal nemsokára a következő tíz dolog valamelyike fog megtörténni: kínzó fájdalmai lesznek, legyengül, megsérül a teste, súlyos betegség támadja meg, eszét veszti, üldöztetés éri a király részéről és szörnyűségekkel vádolják meg, elveszíti egy rokonát, megsemmisül a vagyona, villám tüze gyújtja fel a házát, és amikor felbomlik a teste, pokolra jut az ostoba. Sem a mezítelenség, sem a kócos haj, sem a sár, sem a böjt, sem a földön alvás, sem a por és korom, amit magára ken az aszkéta, nem tisztítja meg bűneitől a halandót, amíg nem győzi le magában a kétkedést. Aki bár díszes ruhában jár, de szenvedélyek nélkül, lecsendesülten, az elméjét leigázva, az érzékeit megfékezve, igaz vallásos életet él, nem emelve kezet semmilyen élőlényre, bráhmana az, remete és kolduló barát. Van-e itt olyan tisztességes ember, akinek mindvégig sikerül a szemrehányást elkerülnie, mint jó lónak a korbácsot? Mint a tüzes ló, amikor megérinti az ostor, olyan buzgók legyetek, telve hittel, erénnyel, kitartással, teljes elmélyüléssel, az igazság keresésével, tökéletes tudással és tökéletes gyakorlattal, a szent hagyományra támaszkodással, és akkor le fogjátok győzni ezt a nem akármilyen szenvedést. A csatornaépítők bárhová vezetik a vizet, a nyílkészítők egyenes nyílvesszőket csinálnak, az asztalosok megfaragják a fát, a bölcsek viszont önmagukat alakítják.

127

XI. Öregség Minek a kacagás, minek a jókedv, hiszen a világ szüntelen lángban áll! Amikor rátok szakad a sötétség, ugye, egy lámpást kerestek először? Nézd, milyen beteg, milyen összetákolt, és e csupa seb test mégis mindenféle célokat szolgál. Miért bújtatták e bábot szép ruhákba, ha semmi, semmi nem marad belőle? Ím a test, mely a betegségek fészke lett, ó milyen törékeny és milyen megviselt! Hisz ez az egész csak egy halom rothadás, az élet a halálban úgyis véget ér. Ha, mint tökhéjakat ősszel, látod heverni szerteszét a galambfehér csontokat, ember, hogy örülhetsz még? Hússal és vérrel tapasztott, csontból épült erőd a test, amelyben képmutatás, gőg, öregkor és halál lakik. Jaj, elkopik a szép királyi hintó, és a testet megérinti az öregség; de a jók erényét nem érinti semmi, hiszen a jók mindig egymást tanítják. Mint az ökör, úgy vénül meg, aki nem tanul eleget; csupán húsa gyarapszik, de tudása egyre kevesebb. Számtalan születésen át rohantam egyre, hasztalan kutatva Építő után; újraszületni szenvedés. Építő, végre láttalak! Nem építed már házadat, szétroppantak a szarufák, a szelemenfa összetört, az elemi összetevők, a személyiségelemek kihunyta után megszűnt az elmében a szomj. Aki nem él szüzességben, és fiatalon kincset nem gyűjt, később úgy fog epekedni, mint kihalt tóban a vén darvak. Aki nem él szüzességben, és fiatalon kincset nem gyűjt, ott fekszik majd kilőtt nyílként a múlt után epekedve.

128

XII. Önmaga Ha az ember megismerné azt, ami drága, ki jól figyelt azon éjszakai őrség idején, mikor a Megáldott mindkét irányban végigjárta a keletkezés egymáson függő láncszemeit, és átjutott a túlsó partra, a bölcs megóvná önmagát. Aki a jóban először önmagát alapozza meg, és utána tanít másokat, azt a bölcset nem éri kín. Ki magát is úgy formálja, ahogyan másokat tanít, habár nehéz leigázni, mégis legyőzi önmagát. Énnek én a menedéke, menedék mi lehetne más? Aki magát megfékezte, az biztos menedékre lel. Maga szülte, és hozta létre a maga elkövette bűnt, mely, mint a követ a gyémánt, porrá zúzza az ostobát. Ahogyan a fákon élősködő kúszónövény, a málu, körülfolyja, és elpusztítja a szálafát, úgy hálózza be, majd teszi tönkre a gonoszság az embert. Valójában a bűnös azt teszi magával, amit az ellensége szeretne tenni vele. Könnyű a bűnt elkövetni, pedig a rossz önmagunknak árt, de a jót, bár hasznunkra van, megtenni mégis oly nehéz! Aki ostoba tanok kedvéért elutasítja a szentek, a kiválasztottak az erénynek élők tanítását, az önnön pusztulásának gyümölcsét termi, akár a katthaka. A bűnt mindig maga teszi, és maga mocskolja be magát; míg ha a bűnt nem cselekszi, maga tisztítja meg magát. Nem tisztíthat meg senki mást! Bármi is az, semmi másért a maga üdvét ne adja fel! Ha ráébredt, mi a célja, szentelje annak önmagát.

129

XIII. Világ Ne kövess alantas törvényt! Ne süppedj a tunyaságba! Ne kövess hamis tanítást! Ne a világ barátja légy! Kelj fel! Elég a restségből, az igaz erényt kövesd, soha ne tégy hamisságot! Ki erényes, az boldog itt, és boldog lesz a túlvilágon. Az igaz erényt kövesd, soha ne a hamisságot! Aki erényes, az boldog itt, és boldog lesz a túlvilágon. Akárha buborék volna vagy tovatűnő délibáb - ha így nézel a világra, nem lát meg a Halálkirály. Jöjj, és nézd ezt a világot, a király harci szekerét! A balgák belemerülnek - nem ejti rabul azt, aki tud. Tunyaságba süppedt régen, de ma már éberen vigyáz, bevilágítja a Földet, mint Hold a tiszta éjszakát. Aki a bűnös tettekre jótetteivel válaszol, bevilágítja a Földet, mint tiszta éjszakát a Hold. Meg van vakítva a világ, csak kevesen látnak. Az emberek akár a hálóba zárt madarak, csak néhányan szabadulnak ki, és érik el a Mennyet. A napúton, át a téren, egy hattyú száll csodaszárnyon. A világból ébred éppen, győzvén a bölcs a halálon. Ki megszegi az egy törvényt, hamisan szól minden szava, megveti a túlvilágot, nincs rossz, amit ne tenne meg. Bizony, a fösvény nem jut el az istenek világába. Hiába becsmérlik az ostobák a nagylelkűséget, a bölcs az adásban leli kedvét, és ezért boldog lesz a túlvilágon. Lépj rá az útra! Többet ér az minden földi szabadságnál, többet ér a mennyei örömöknél, többet ér az összes világ felett megszerzett uralomnál.

130

XIV. A Felébredett Kinek győzelmén nem győz győzelem, kinek győzelméhez senki fel nem érhet, ugyan miféle utat mutathatnátok a végtelen tapasztalású Felébredettnek, az úttalannak, a nyomot sem hagyónak, aki nem a létesülés világában vetette meg lábait? Akit sehová sem kényszerít a behálózó, oda tapasztó szomj, ugyan miféle utat mutathatnátok a végtelen tapasztalású Felébredettnek, az úttalannak, a nyomot sem hagyónak, aki nem a létesülés világában vetette meg lábait? Még az istenek is irigylik a felébredetteket, ezeket az állhatatos bölcseket, akik örömüket abban lelték, hogy az elmélkedésnek szentelődve emlékhálóikból vágytalanság révén kiszabaduljanak. Nehéz és fájdalmas embernek születni, a halandók élte fájdalmasan nehéz. Az igaz törvényt oly nehéz meghallani, nehéz ébredés a felébredetteké. Elkerülni minden rosszat, csak a jót tenni szüntelen, és megtisztítani az elmét. Ez a felébredettek örök tana. A szenvedés elviselése és a megbocsátás a legnagyobb vezeklés, a nirvána a legfőbb, mondják a felébredettek. Nem vonult ki a világból, aki megbánt másokat, nem tagadta meg önmagát, aki másoknak árt. Ne vess meg senkit! Ne árts senkinek! A szerzetesi élet szabályait betartva tégy szert önuralomra! Légy mértékletes az evésben! A magányban lakj, az elmélkedést gyakorold szüntelen! Ez a buddhák tanítása. Hiába dúskál valaki az aranyban, nem talál kielégülést a gyönyörökben, mert a gyönyöröket alighogy megízleltük, szenvedés jár a nyomukban. Megértvén ezt, a bölcs még a mennyei örömökben sem leli örömét; a Teljesen Felébredett tanítványa egyedül a szomj kioltódásában leli örömét.

131

Szent helyre, ligetbe, fákhoz, vadonba és hegyek közé futnak félelmükben menedékre lelni az emberek. De egyik sem biztos menedék, egyik sem a legfőbb menedék; aki bennük keres menedéket, nem szabadul meg a szenvedéstől. Aki a Buddhában, a Tanban és a Rendben lel menedékre, az teljes tudással tapasztalja meg a Négy Nemes Igazságot. A szenvedés igazságát, a szenvedés okának igazságát, a szenvedés megszüntethetőségének igazságát és a szenvedés megszüntetéséhez vezető Nemes Nyolcas Út igazságát. Ez a biztos menedék, ez a legfőbb menedék, aki erre rátalál, minden szenvedéstől megszabadul. Nehéz igaz embert találni, igazak nem születnek mindenütt. Boldog az a nemzet, ahol ilyen bölcs születik. Mert áldott a buddhák születése, áldott a szent Tan hirdetése, áldott a Rend összhangja, és áldott a közösségben élők önmegtagadó igazságkeresése. Aki tiszteli azokat, akik méltók a tiszteletre: a felébredetteket és azok tanítványait, akik túljutottak minden akadályon, akik átkeltek a bánat folyamán, aki az ilyen szenvedélyektől megszabadult, félelem nélküli bölcseket tiszteli, annak érdemeit semmilyen mérték nem méri meg. XV. Boldogság Éljünk boldogan a gyűlölködők között, nem gyűlölve senkit! Igen, éljünk mentesen a gyűlölettől a gyűlölködők között! Éljünk boldogan, baj nélkül a betegségben szenvedők között! Igen, éljünk baj nélkül a betegségben szenvedők között! Éljünk boldogan, mohó vágyak nélkül a kapzsi emberek között! Igen, éljünk mohó vágyak nélkül a kapzsi emberek között!

132

Éljünk boldogan, mi, akiknek semmink sincs, mint a ragyogó istenek, akiknek boldogság az étke! A győzelem gyűlölködést szül, a legyőzöttek élete csupa szenvedés. Boldogan él, aki lecsendesült, aki hátrahagyott győzelmet és vereséget. Nincs a szenvedélyhez fogható tűz, nincs a gyűlölethez fogható vész, nincs a létesülés öt összetevőjéhez, a khandhák halmazaihoz hasonló szenvedés, nincs a csendnél nagyobb boldogság. Az éhség a legrosszabb betegség, az emlékhálóban megőrzött maradványerőknél kínzóbb szenvedés; aki ezt valóban felismerte, annak a nirvána a legfőbb boldogság. Az egészség a legnagyobb nyereség, a megelégedés a legnagyobb kincs, a bizalom a legnagyszerűbb rokon, a nirvána a legnagyobb boldogság. Megitta a magány, a lecsendesülés italát, megszabadult a félelemtől, megtisztult a bűntől, a törvény öröméből iszik örökkön át. Jó a kiválasztottakat látni, velük élni mindig boldogság. Boldog, aki mindvégig ostobák látványa nélkül élhet. A balgákkal való együttlét hosszantartó szenvedés. A balgák társasága olyan, mintha az ellenségünkkel volnánk összezárva, mindig szenvedés kíséri. A bölcs társasága viszont olyan, mintha a legkedvesebb rokonunkkal volnánk együtt, mindig boldogsággal jár. Az igaz megismeréssel bírót, a küldetését teljesítőt, a szent tudásban jártasat, a bölcset, aki szívós, mint az öszvér, aki kiválasztott, úgy kövesd e tiszta embert, ahogy a Hold égi útját a csillagok között! XVI. Kellemes Le nem igázott elméje szikrázó szenvedéllyel ég; az igazi célt megtagadta, csak gyönyört hajszol, keserűn fog csalódni még!

133

Soha semmilyen gyönyörhöz, se gyötrelemhez ne tapadj! A gyönyör szűnte: szenvedés, akár az átélt gyötrelem. Ne hajszold tovább hiába, hisz kín a távozó gyönyör! Hagyj hátra gyönyört, gyötrelmet, és lehull rólad minden bilincs! Bármi megkedvelése bánatot szül, a megkedvelés félelmet terem. Aki megszabadult a megkedveléstől, nem bánkódik többé, és ugyan mitől félne? A vonzódás bánatot szül, az élvezet félelmet terem. Aki megszabadult az élvezettől, nem bánkódik többé, és ugyan mitől félne? Az élvezet bánatot szül, az élvezet félelmet terem. Aki megszabadult az élvezettől, nem bánkódik többé, és ugyan mitől félne? A vágy bánatot szül, a vágy félelmet terem. Aki megszabadult a vágytól, nem bánkódik többé, és ugyan mitől félne? A szomj bánatot szül, a szomj félelmet terem. Aki megszabadult a szomjtól, nem bánkódik többé, és ugyan mitől félne? Akiben erény és belátás lakozik, a törvényben alapozta meg önmagát, mindig hű az igazsághoz, a küldetését teljesíti, azt szeretni fogják az emberek. Szívében vágy ébredt a Kimondhatatlan után, egész elméje áthatottá vált, elfordult a gyönyöröktől, nem béklyózzák többé érzéki vágyak, róla mondják: „az árral szemben halad”. A messzi útról hazatérőt túláradó örömmel fogadják rokonai, barátai és mindazok, akiknek szívéhez közel áll. Az erényes embert, midőn távozik ebből a világból a másikba, úgy várják jótettei, mint szerettei a hazatérő jó barátot.

134

XVII. Harag Hagyjon hátra haragot, büszkeséget! Szabaduljon meg az összes bilincstől! A név-formához hozzá nem tapadva nem köti semmi: nincs több szenvedése. Ki a szívében fellobbanó haragot visszafogja, mint jó harcos a meglódult harci szekeret, azt hívom én kocsihajtónak. A többiek csak a gyeplőt markolásszák. Az ember győzze le a dühöt szelídséggel, győzze le a gonoszságot jósággal, győzze le a fösvénységet bőkezűséggel, győzze le a hazugságot igazsággal! Mindig igazat szól, haragra nem gerjed, ha kell, mindenét odaadja. E három erény révén az istenek színe elé kerül. A nem-ártásban megszilárdult bölcsek, akik testükkel teljes önuralomra tettek szert, elérik az el-nem-pusztuló-lakhelyet, és nem bánkódnak soha többé. Akik szüntelenül éberek, akik keresve kutatnak éjjel és nappal, akik a nirvána felé törekednek, azoknak végül megszűnik minden szenvedésük. Nem mai, hanem egy réges-régi mondás ez, Atula: „Szidalmazzák, ki némán ül, szidalmazzák, ki sokat beszél és szidalmazzák, ki mértékkel szól.” Nincs a Földön olyan ember, akit ne szidnának valamiért. Nem volt, nincs, és nem is lesz olyan ember, aki egész életében csak szidást kap vagy csak dicséretet. Ki meri Őt szidni, a feddhetetlent, akit a bölcsek naponta dicsérnek, akiben igaz tudás és erény lakozik, aki olyan tiszta, mint a Dzsambu, színaranyból készült érme; ki meri Őt szidni, akit az istenek szüntelen dicsérnek, kinek dicséretét a Teremtő is zengi?

135

Vigyázzon, nehogy cselekvését a düh vezesse, legyen cselekvésében olyan, aki önuralomra tett szert, tetteiben a jót kövesse, és hagyja el, ami helytelen! Vigyázzon, nehogy szavait a düh vezesse, legyen szavaiban olyan, aki önuralomra tett szert, szavaiban a jót kövesse, és hagyja el, ami helytelen! Vigyázzon, nehogy gondolatait a düh vezesse, legyen gondolataiban olyan, aki önuralomra tett szert, gondolata a jót kövesse, és hagyja el, ami helytelen! Aki önuralomra tett szert mind cselekedeteiben, mind szavaiban, mind gondolataiban, az a bölcs valóban legyőzte önmagát. XVIII. Tisztátalanság Olyan vagy, mint egy elsárgult levél, elküldte hozzád a Halál hírnökét, ott állsz már az elszakadás küszöbén, de arra az útra semmit sem viszel! Magad készíts menedéket magadnak, igyekezz, légy bölcs, távolíts el magadból minden tisztátalanságot! Bűntelen élj, és eléred a kiválasztottak égi világát! Ó, mily hamar véget ér az életed, a közelgő halál árnyékában élsz; de ott nincs otthon, hogy benne megpihenj, arra az útra semmit sem viszel! Magad készíts menedéket magadnak, igyekezz, légy bölcs, távolíts el magadból minden tisztátalanságot, bűntelen élj, hogy ne kelljen többé belépned a keletkezésbe-pusztulásba! Ahogyan az ötvös mester apránként tisztítja meg az ezüstöt, úgy szabadítsátok meg ti is magatokat apránként, újra meg újra minden tisztátalanságtól!

136

A vasat saját tisztátalansága rágja szét, éppígy a bűnöst is saját cselekedetei viszik a rossz útra, a szenvedés poklába. Nem-ismétlés a szent szavak hibája, elhanyagolás az otthon hibája, lustaság a szépségápolás hibája, szétszórtság az őrség hibája. Az asszony tisztátalansága a ledérség, az adakozó tisztátalansága a szűkmarkúság, a bűnös, maguk után rossz következményeket vonó tények tisztátalanok ezen a világon és a következőben is. De minden tisztátalanságnál tisztátalanabb a legnagyobb tisztátalanság: a tudatlanság. Szabaduljatok meg ettől a tisztátalanságtól, szerzetesek, és akkor minden tisztátalanságtól megszabadultok! Könnyű boldogulni az arcátlan szájhősnek, aki erőszakos, törtető, gőgös és romlott. Az élet nehéz a szemérmesnek, aki mindig a világosságot keresi, semmihez hozzá nem tapad, alázatos szívű, tiszta életű és belátó. Aki életet öl, hazugságot szól, elveszi, amit nem adtak neki oda, a más felesége után jár vagy erős, részegítő italokat iszik, az önnön gyökereit ássa ki. Tudd meg, ó ember, hogy önmagunk megfékezésének elmulasztása bűnös tényeket hordoz, amelyek rossz következményeket vonnak maguk után; ne engedd, hogy a vágy és az erény hiánya hosszantartó szenvedést okozzanak! Az emberek vallásos meggyőződésükből fakadóan vagy egyszerűen kedvességből adnak; akit elkedvetlenít a másoknak adományozott étel vagy ital, az sohasem éri el a szamádhit, az elmélyedés legmélyebb állapotát. Aki nem pusztítja el, nem irtja ki gyökerestől ezt az irigységet, az sohasem éri el az elmélyedés legmélyebb állapotát. Nincs olyan tűz, mint a szenvedély, nincs olyan rabság, mint a gyűlölet, nincs olyan háló, mint az őrület, nincs olyan áradat, mint a szomj.

137

Mások hibáit úgy tárjuk fel és szórjuk világgá, mint a gabonaszemekről leváló pelyvát, a saját hibáinkat viszont úgy takargatjuk, mint vesztes dobást a csaló. Aki csak a mások hibáit kutatja, akinek mindig a szemrehányáson jár az esze, mindig és mindenért zúgolódik, valamiért mindig sértve érzi magát, attól messze van a szenvedélyek kihunyása, inkább egyre nagyobbra nőnek szenvedélyei. Sokan a világ hívságaiban lelik örömüket. A beérkezettek megszabadultak a világ hívságaitól. A Teremtetlenhez nem az űrön át visz az út, kívül nincs remete, örök összetevők nincsenek, a Felébredett meg se rezdül. XIX. Erény Aki a saját célját úgy valósítja meg, hogy közben nincs tekintettel másokra, az az ember nem erényes. Aki választani tud aközött, ami valóban a javát szolgálja és aközött, ami haszontalan, az az ember bölcs. Aki erőszakmentesen, az igazság erényével, részrehajlás nélkül vezet másokat, azt az igazság védelmezőjének, bölcsnek és igazságosnak mondják az emberek. Nem a sok beszéd tesz valakit bölccsé. Aki boldog csendességben, a gyűlölettől és a félelemtől megszabadultan él, azt hívják bölcsnek az emberek. Nem a sok beszéd tesz valakit a törvény támaszává, hanem az, hogy ha mégoly keveset tanult is róla, a cselekedeteivel a törvényt követi. Aki sohasem szegi meg a törvényt, az az igazság támasza. Nem attól lesz valaki a vének közül való, mert a haja megőszült; ha csak a fiatalsága ért véget, azt mondják róla: „hiába öregedett meg”.

138

Akiben igazság, erény, nem-ártás lakozik, önmagát megfékezte, és önuralomra tett szert, azt hívják vének közül valónak az emberek. Sem az ékesszólás, sem a szépség nem tesz tiszteletreméltóvá egy irigy, kapzsi és csalárd embert. Aki elpusztította, aki gyökerestől kiirtotta magából az irigységet, a kapzsiságot és csalárdságot, aki megszabadult a gyűlölettől, azt hívják tiszteletreméltó bölcsnek az emberek. A leborotvált hajtól még nem lesz valakiből aszkéta, ha nem a fogadalmai szerint él, ha hazugságot beszél. Hogyan lehetne aszkéta az, aki vágyakkal és kapzsisággal van tele? Aki a bűnöket, akár kicsinyek, akár nagyok, teljes egészében kioltja magában, aki már minden bűnt megsemmisített, azt hívják aszkétának az emberek. Nem attól lesz koldus valaki, hogy alamizsnát kér, hanem attól, hogy teljes mértékben vállalja az erényt. Aki kitépvén a jó és a rossz gyökerét, valódi szüzességben él, aki miután számba vette a Mindenséget, szabadon vándorol a világban, azt hívják koldusnak az emberek. A hallgatástól még nem válik bölccsé a balga és tudatlan; valaki azáltal lesz bölcs, hogy - mintha mérleggel egyensúlyozná ki - mindig a jót választja, a rosszat viszont elkerüli. Aki megérti a jót és a rosszat is a világban, azt hívják bölcsnek az emberek. Nem lehet kiválasztott valaki, ha élőlényeknek árt. Kiválasztott az, aki nem árt semmilyen élőlénynek sem. Sem a hősködés, sem a fegyelem, sem a mérték, sem a sok tudás, de még csak nem is a szamádhi, az elmélyedés legmélyebb állapota vagy az egyedüllét révén értem el a vágytalanság révén történő kiszabadulás boldogságát, amiben a világnak élő ember nem részesülhet. Ó, szerzetes, ne örülj addig, amíg a szenvedélyek kialvását el nem érted!

139

XX. Út Az utak közül a Nyolcas Út a legjobb, az igazságok közül a Négy Nemes Igazság, az erények közül a szenvedélyek megszüntetése, az emberek közül az, akinek van szeme, hogy lásson. Ez az egyetlen út, nincs más út, mely a látás megtisztulásához vezet. Ezen az úton járjatok, ez kifog a Kísértőn! Ezen járva ti is véget fogtok vetni a szenvedésnek. Ez az az út, amit kihirdettem nektek, miután megértettem, hogyan kell kihúzni a szenvedélyek töviseit. Nektek kell kitartóan küzdeni, a Beérkezettek, akik jól távoztak el, csupán tanítómesterek. Akik elmélkedésbe merülve végigjárják az utat, megszabadulnak a Gonosz bilincseiből. Egyetlen összetevő sem örök. Amikor a tudás, a színről-színre látás révén meglátja ezt, nem érinti többé a szenvedés. Ez a megtisztulás útja. Valamennyi összetevő szenvedéssel teli. Amikor a tudásban a színről-színre látás révén meglátja ezt, nem érinti többé a szenvedés. Ez a megtisztulás útja. Minden tény lényeg-nélküli. Amikor a tudásban a színről-színre látás révén meglátja ezt, nem érinti többé a szenvedés. Ez a megtisztulás útja. Aki időben - amikor még fiatal és erős - nem tör a magasba, hanem tunyaságba süpped, az a rest ember elnehezült akarattal és elmével nem találja meg a megismeréshez vezető utat. Vigyáz szavára, az elmét legyőzte már, a teste nem követ el semmiféle bűnt; és ha majd a három cselekvése: gondolkodása, beszéde és testének cselekvése tiszta lesz, az ősi bölcsek útjára rátalál. Az elme leigázása tudást szül. Az elme leigázásának elmulasztása a tudás elvesztésével jár, Megismervén az előrehaladásnak és a hanyat-

140

lásnak e kettős útját, az ember lépjen arra az útra, amelyik a tudás növekedésével jár. Ne egy fát, a vágyak erdejét vágd ki! Onnan tör rád a félelem. Ha kiirtod mind egy szálig, úgy leszel, kolduló szerzetes, vágytalan. Bizony mondom, ameddig a férfiban a legkisebb vágy is él a nő után, az elméje úgy csüng a lét bilincsein, mint a kisborjú - amíg szopik az anyán. A függő keletkezés világában semminek se tulajdoníts önálló lényeget, ahogy a hófehér lótuszvirágot leszakítja kezed; ápold a béke útját, a nirvánát, amit megmutatott a Beérkezett, aki jól távozott el. „Majd itt maradok az esős évszakban, és itt maradok télen és a forró nyárban is” - így gondolkodik magában az ostoba, és nem veszi észre a halál csapdáját. Halál leselkedik arra az emberre, akit megrészegített a sok gyerek és a sok jószág, akinek elméjét megzavarta a világ, mintha árvíz leselkedne az alvó városra. Sem a fiai, sem az atyja, sem a fivérei nem védhetik meg azt az embert, akit megragadott a Halál királya; nincs olyan rokon, aki segíthetne rajta. Felismerve ennek jelentőségét, a bölcs az erényességben legyőzi önmagát, és tetteivel igyekszik megtisztítani a nirvánához vezető utat.

141

Lao-ce : Az Út és Erény Könyve A pontos fordítás Tőkei Ferencé, ez magyarázó olvasmány, de lényegét tekintve azonos a fordítással. Az Út (tao) a szankszrit dharma megfelelője, az Erény pedig a mindennapi élet (te). A dharma a kereszténységben Isten akarata, az ókori Indiában támasz, ami megmarad, törvény, erkölcs, az igazság belső törvénye, az univerzum örök törvénye, a mindent átható és éltető egyetemes erő. A kereszténység és sok más vallás tanításával ellentétben személytelen. Még lélek sem (illetve sokkal több), mint ahogy Jézus mondja. Az Út tulajdonképpen az Értelem, a megnevezhetetlen Lét. Az Út valamiféle mozgást, cselekvést tételez fel, az Erény pedig a bűnösség párja. Itt nincs erről szó. Az Értelem az egyetemes létező (létezés), az Erény pedig az élet (élés) kettősségekkel teli látszata. Aki ezt felismeri, abban megvan az Értelem. Az Erény benne van az Útban, eredetükben egyek. A Buddha is hasonlóképpen nyilatkozik, a szamszára és a nirvána csak egy azon dolog két aspektusa. A szöveg értelmezése folyamatos kihívást jelent. Nagyon sok fordítása van, és ilyenek ismételten újra készülnek. Ez arra utal, hogy minden kor újra értelmezi. A megértés nehézségére jó példa Kulcsár F. Imre kísérlete. A mű így kezdődik. 1. sor: tao (út) ko (-hat, -het, lehet) tao (út, járni, követni, beszéd, tanítás, beszélni, mondani) fej (nem) csang (örök, maradandó, változatlan, hétköznapi) tao (út) 2. sor: ming (név) ko (-hat, -het, lehet) ming (név. nevezni) fej (nem) csang (örök, maradandó, változatlan, hétköznapi) ming (név), 3. sor: vu (nem, nincs, semmi, senki, nemlét) ming (név, nevezni) tien (ég) ti (föld) csi (-nak, -nek) si (kezdet) 4. sor: ju (van, valaki, valami, lét lenni, birtokolni) ming (név, nevezni) van vu (a tízezer dolog) csi (-nak, -nek) mu (anya) 142

Lehet az értelmezéssel tovább kísérletezni. Lao-ce a hagyomány szerint királyi irattáros volt, és öregen nyugatra bujdosott. Valószínűleg i. e. a VI. sz.-ban élt. Egy kapuőr kérésére írta meg könyvét az Útról és Erényről (az Értelemről és az Életről) ötezer szóban. Lao-ce Öreg Mestert jelent, vagyis nem személynév. A valódi személy kiléte ismeretlen. A könyv legvalószínűbben i. e. 240 körül keletkezhetett. Erre utal az a két szöveglelet, amelyeket Mavangtujban és Kuotienben találtak. Későbbi Konfuciusznál, de legalább Csuang-ce idejéből való. Azok az eltérések, amelyek az előbbitől elválasztják és azok a hasonlóságok, amelyek az utóbbival összekapcsolják, egységes világértelmezés pillanatát jelzik. Úgy látszik, az i. e.-i V.-IV. században történhetett a változás, amely Indiában és Kínában is az ember világban való létét másképp igyekezett magyarázni, mint az addigiak. Itt már nem személyes istenről van szó, hanem az egyetemessel való azonosság kapcsolatáról. Mintha Jézus csak kiegészítője és egy bizonyos szempontból rendezője lett volna mindennek. Mindazonáltal Jézus tanításának megjelenése nem érthető előzményei nélkül. Az emberi szellem gyökeres átalakulása egy jól meghatározható évezredre tehető. Úgy látszik, az iszlám kialakulása után már nem történt semmi fontos. Az ellenségeskedések, magyarázatok, eszmék számtalan árnyalatának megjelenése megtévesztő. A Tao, amennyiben egyáltalán vallásnak lehet tekinteni, természetvallás, a világ rendben való működését magyarázza, és ezen belül azt az egyéni szándékot részesíti előnyben, amely ennek felismerésén és a felesleges dolgokról való lemondáson alapszik. Ideája a kis közösség, amely nem törődik a földi világ dolgaival. A hatalom elpusztítja a visszavonult bölcsességet. A bölcs nem-cselekvésben rejtőzködjön, a mindennapi emberek pedig a végtelen Út erényes földi cselekedeteivel foglalkozzanak csak. Lao-ce puritanizmusa természetesen éppen úgy kora társadalmából érthető csak meg, mint Jézus tanítása. Nyilvánvaló, hogy ez a

143

passzivitás ma már elképzelhetetlen, sőt retrográd. Jézus az ember és Isten, valamint az ember és ember kapcsolatáról tanít. Lao-ce a földi és az égi kölcsönös egymásra hatásáról. A Buddha tanítása a személyes megszabadulás eléréséhez segít abból a világból, amelyet nem tart valóságosnak, a megfogalmazhatatlan létrehozó Okra épül és arra, hogy a létezés szenvedés, és ebből, ennek felismerésével történhet a szabadulás. Ilyenformán, ugyan istenről nem szól, de nem is tagadja. Jézus tanítása hasonlóképpen erkölcsi jellegű, de számára nélkülözhetetlenül szükséges a teremtő Istennel való személyes kapcsolat. Az Atya vizualizálása nélkül kora emberei meg sem értették volna. A keletiek azonban már akkor másképp gondolkodtak. Ebben a kérdésben meg kell különböztetni Jézus és Pál tanítását. Az egyház Jézus-képe szinte kizárólag Páltól származik, teológiailag - János evangéliumával együtt - teljes mértékben. Jézus sosem kívánta azokat a tulajdonságokat és kötelességeket, amelyeket Pál tulajdonít neki. Aki ezt nem igyekszik felfogni, és a Jézusi tanítást kisajátító értelemben használja, önmagát zárja be, a szabadságát veszélyezteti. Lényeges, hogy amíg a taoizmus csak tanácsokat ad, a buddhizmus az okokat is megjelöli. Az Út (tao) szó a majdnem kifejezhetetlen tartalom helyett álló egyik értelmezés. Jelentése még: ösvény, igazság, tan, alapelv, irányító, vezető, ész, szellem, a Szó (ld. fentebb). Az Erény (tö) erkölcsi magatartás, a bennünk lévő rejtett erő hatalma, kiválósága, a mana. Sokkal több, mint a buddhista 10 szabály, és hasonlíthatatlanul több és más, mint a keresztény 10 parancsolat, amely történelmibb, és ez által szűkösebb még a buddhizmus kívánalmainál is. De amíg a buddhizmus teljes tartalmú parancsait csak szerzetesként lehet megélni, a keresztény parancsolatok jól beilleszthetőek a társadalmi formák közé. A tao viselkedésmód. A buddhizmusba nem is illik bele. Feltételezi a dharmához való viszonyunk erkölcsi jellegét, amely a buddhizmusban csaknem értelmezhetetlen. A jin

144

és jang fogalmak a dolgok viszonyait fejezik ki. Önmagukban értelmetlenek. A jin az árnyékos, sötét, északi oldal női ereje, a jang a napos, világos, déli oldal férfi ereje. Amíg a tao a valóságos anyagon túli valami, a jin és jang kettőssége a világ tényleges kettősségben való működése, vagyis nem értékelés, hanem helyzet-felismerés. Az írás a bölcs emberhez szól. A többi ember, különösen a többi létező nem érdekli. De nem mindenkinek van lehetősége arra, hogy bölcs ember legyen. Ennél és a többi tanításnál is figyelembe kell venni Buddha figyelmeztetését, miszerint a törekvőké ez a tan. Felismerni az életben, hogy törekedni kell és felismerni aztán, hogy mi felé, már éppen elég nagy feladat. A világ, az eredetiben égalatti. 1. Az Út, amelyet szavakkal ki lehet fejezni, nem az örök Út. A név, amelyet meg lehet nevezni, nem az örök név. Az, aminek nincs neve, az ég és a föld kezdete. Aminek neve van, az minden dolog anyja. Ezért csak az ismerheti meg az Út csodálatos titkát, akinek soha nincsenek vágyai, akinek pedig örökké vágyai vannak, az csak véges formáját szemlélheti. Ez a kettő, a lényeg és a jelenség, közös eredetű, csak a nevük különböző. Együtt nevezzük őket csodálatosnak, és egyik csodálatostól a másik csodálatos felé haladni minden titkok kapuja. 2. Amikor a földön mindenki felismeri a szépről, hogy szép, akkor megjelenik a rút is. Amikor mindenki felismeri a jóról, hogy jó, akkor megjelenik a rossz is. Ezért lét és nemlét egymásból születik, nehéz és könnyű egymást hozza létre, hosszú és rövid egymást alakítja, magas és mély egymásba hajlik, zene és dallam összhangban van, előbbi és későbbi egymást követi. Így aztán a bölcs ember a nem-cselekvés tevékenységével él és a szavak nélküli tanítást valósítja meg. Akkor a dolgok eléje lépnek, és ő ezt nem utasítja vissza. A bölcs ember létrehoz, de nem veszi birtokába;

145

teremt, de nem ragaszkodik ahhoz, amit teremtett. Művét beteljesíti, de nem él vele. És éppen azért, mert nem él vele, nem is veszítheti el. 3. Ha nem becsülik meg a kiválókat, akkor a nép közt nem lesz marakodás. Ha nem tartják nagyra a nehezen megszerezhető vagyontárgyakat, akkor a nép közt nem lesz többé rablás. Ha rá sem néznek arra, ami felszíthatja vágyukat, akkor a nép közt nem lesz többé felfordulás. Ezért a bölcs ember úgy kormányoz jól, hogy üressé teszi a nép szívét, de megtölti a hasát, gyengévé teszi a becsvágyát, de erősíti a csontját. Mindig arra törekszik, hogy a népnek ne legyen se tudása, se vágya. Arra törekszik, hogy akinek pedig tudása van, az ne merészeljen tevékenykedni. Megvalósítja tehát a nem-cselekvést, és minden a legteljesebb rendben lesz. 4. Az Út üres edény, de ha vele élünk, sohasem tudjuk kimeríteni. Milyen mélységes! Igazi ősatyja minden dolognak. Tompít minden élességet, megszüntet minden zavarosságot, mérsékel minden ragyogást, egyesít minden porszemet. Olyan mély, hogy senki sem tud a végére járni. Én nem tudom, hogy szülötte-e valakinek. Csak azt tudom, hogy mint képzet, az ősöket is megelőzi. 5. Az ég és a föld nem emberséges, minden létezővel úgy bánik, mint a gyújtósfával. A bölcs ember sem emberséges, úgy bánik az emberekkel, mint a gyújtósfával. De az ég és a föld közötti tér éppen olyan, mint a kovácsfújtató. Üres, és mégsem omlik össze, ha pedig mozog, egyre több jön ki belőle. Bármennyi azonban a szó, mind elcsendesül. Sokkal jobb, ha megelőzzük azt, ami bennünk van. 6. Az éltető szellem, az üresség, sosem hal meg. Ezt nevezzük csodálatos asszonyinak. A csodálatos asszonyinak a kapuját nevezzük az ég és a föld gyökerének. Örökké jelen van, és kimeríthetetlenül élhetünk vele.

146

7. Az ég örök, a föld maradandó. Az ég és a föld az által lehet örök és maradandó, mert egyikük sem önmagának él. Ezért képesek örökké élni. Ugyanígy a bölcs ember önmagát a háttérbe helyezi, és így kerül előtérbe, önmagával nem törődik, és így őrzi meg énjét. Nem igaz-e, hogy egyéni ügyei éppen az által tudnak beteljesülni, mert nincsenek egyéni érdekei? 8. A legmagasabb jóság hasonló a vízhez. A víz jósága az, hogy hasznára van minden létezőnek anélkül, hogy küzdene, megelégszik azokkal a helyekkel, amelyeket minden ember gyűlöl. Ezért van a víz oly közel az Úthoz. Lakni legjobb a föld, érzelmekben legjobb a mély, az emberi kapcsolatokban legjobb az emberség, a szó legyen mindig megbízható, a nép vezetése teremtsen mindig rendet, a szolgálat feleljen meg a képességeknek, amibe belefogsz, igazodjék a megfelelő időhöz. Ez mind azért jó, mert nem vezet viszályhoz, és ezért nem érheti gáncs. 9. Aki túlságosan megfeszíti íját, az jobban tette volna, ha a feszítést idejében abbahagyja; aki pedig túlságosan élesre feni kését, az nem tudja sokáig megőrizni élesen. Az arannyal és drágakővel teli termet senki sem tudja megőrizni. Aki gazdagságával és előkelőségével kevélykedik, maga zúdít magára szerencsétlenséget. Ha munkád bevégezted, nyomban vonulj vissza, mert ez az égi Út. 10. Aki lelke nyugalmának megóvására megtartja az egységet, abban nem ébred majd meghasonlás, vágy. Aki lélegzetét úgy tudja irányítani, hogy egészen gyengévé teszi, az hasonló lesz egy újszülött gyermekhez. Ha tökéletesen megtisztítja szemléletét, a csodálatos tükröt, akkor sosem téved, azon semmi folt nem marad. Ha szereti a népet, és ami rá van bízva, jól vezeti, akkor nincs szüksége okoskodásra. Az ég kapuinak kinyílásában és becsukódásában, a világegyetem működésében ő tehát asszonyi, passzív szerepet játszik. En-

147

nek a sarkigazságnak a megértése teszi lehetővé számára a nem-cselekvést. Megszülni a dolgokat és táplálni őket, megszülni, és mégsem birtokolni őket, megalkotni őket, és nem élni velük, vezetőnek lenni, és mégsem uralkodni, ezt nevezzük csodálatos Erénynek. 11. Harminc küllő tesz ki egy kereket, de a kerék használhatóságát éppen a küllők közti nemlét, az űr biztosítja. Agyagot forgatva csináljuk az edényeket, de az edény használhatóságát éppen a benne lévő nem-lét biztosítja. Ajtót és ablakot vágva csináljuk a házat, de a ház használhatóságát éppen a benne lévő nem-lét, a ház belső tere biztosítja. Ezért a lét hasznot hajt számunkra, a nem-lét azonban használhatóságot biztosít. 12. Az öt szín, a kékeszöld, a sárga, a piros, a fehér és a fekete megvakít, az öt hang süketít. Az alaphang jang, a hegy világos oldala, kapcsolatba lép a hegy árnyékos oldalával. Ez jin. Az öt hang az, ami létezik. Az első hang a föld elem, a közép égtáj, a Szaturnusz bolygó, a tapintás, az ész, a hűség. A második hang a fém elem, a nyugat égtáj, a Vénusz bolygó, az ízlelés, az érzékiség, az igazságosság. A harmadik hang a fa elem, a kelet égtáj, a Jupiter bolygó, a szaglás, a lélek, a szeretet. A negyedik hang a tűz elem, a dél égtáj, a Mars bolygó, a látás, a szellem, a szemérem. Az ötödik hang a víz elem, az észak égtáj, a Merkúr bolygó, a hallás, az életösztön, a bölcsesség. Az öt hang a tapasztalható világ. Az öt íz, a keserű, a savanyú, a sós, a csípős és az édes eltompítja az ínyt. A sok lovaglás és vadászat megbolondítja az ember szívét. A nehezen megszerezhető vagyontárgyak gátolják mozgásában az embert. Ezért a bölcs ember a bensőjével törődik, és nem a szemével. Elveti tehát azt, ami „az”, és az „ezt” választja. 13. A dicsőség és a szégyen félelem. Az előkelőség nagy csapás, amely úgy éri testünket, mint a betegség. Miért mondjuk, hogy a dicsőség és a szégyen félelem? Mert a dicsőség olyan az alattvalók számára, hogy

148

amikor megszerzik, félnek, és amikor elveszítik, ugyancsak félnek. Ezért mondjuk, hogy a dicsőség és a szégyen félelem. És miért mondjuk, hogy az előkelőség nagy szerencsétlenség az életben? Mert éppen akkor lesz osztályrészem a nagy szerencsétlenség, ha számomra csak saját énem létezik. Ha azonban elérem, hogy ne csak saját énem létezzék a számomra, akkor miféle szerencsétlenségben lehetne részem? Ezért a világot csak arra lehet rábízni, aki úgy tölti be hivatalát, hogy annyira becsüli a világot, mint sajátmagát, és a világot csak arra lehet ráhagyni, aki úgy tudja szeretni, hogy saját énje egy a világgal. 14. Nézem, és nem látom, ezért a neve észrevehetetlen. Hallgatom, és nem hallom, ezért a neve illanó. Megragadom, de nem tudom megfogni, ezért a neve parányi. Az észrevehetetlent, az illanót és a parányit nem lehet tovább elemezni, így hát összeolvadnak, és egységet alkotnak. Felkelvén nem fénylik, lenyugodván nem homályosul el; végtelen, és nem lehet megnevezni, és minduntalan visszatér a dolgok nem-létébe. Ezért nevezik alaktalan alaknak, testetlen képnek; ezért nevezik homályosnak és ködösnek. Szembe megyek vele, és nem látom az elejét, utánamegyek, és nem látom a végét. Aki megragadja a múlt útját, és azzal irányítja a jelen létét, aki fel tudja ismerni a régi kezdetet, az elmondhatja, hogy kezében tartja az Út fonalát. 15. Hajdanában azok, akik a legjobbak voltak az írástudók közül, a legészrevehetetlenebbek, a legcsodálatosabbak voltak. Titokzatos erők hatották át őket, és senki sem tudta kiismerni őket. És mert senki sem tudta kiismerni őket, én is csak erőszakoltan adhatok képet róluk. Óvatosak voltak, mint aki télen folyón kel át; aggodalmasak, mint aki tart a szomszédjaitól; illedelmesek, mint a vendég; engedelmesek, mint az olvadó jég; egyszerűek, mint a megmunkálatlan fa; mindent-befogadók, akárcsak a völgy; és átláthatatlanok, akár a zavaros víz. Ki képes zavarossá lenni a

149

tisztasággal, lecsendesítvén azt ragyogó tisztává válni? Ki képes nyugalomban lenni a tartóssággal, mozgásba hozván azt, és lassanként életre kelteni? Akik megőrizték az Utat, és nem vágyakoztak telhetetlenül. És éppen, mert nem voltak telhetetlenek, el tudták viselni az elhasználódást megújulás nélkül. 16. Elérek a teljes ürességig, megőrzöm a rendíthetetlen nyugalmat, és minden dolog maga növekedik, én meg csak szemlélem körforgásukat. Minden dolog felvirágzik, és minden visszatér a kezdetéhez. A kezdethez való visszatérést nevezik nyugalomnak, erről pedig azt mondják: Meghódolás a sors előtt. A meghódolás a sors előtt az állandóság. Aki megérti az állandóságot, az felvilágosult. Aki az állandóságot nem érti, az vakon megy a szerencsétlenségbe. Ismerni az állandóságot: mindent magába fogadni. Mindent magába fogadni: az igazságosság. Az igazságosság királyi tisztség. A királyi tisztség: megfelelés az égnek. Az ég pedig megfelelés az Útnak. Végül az Út: az örök. Ha teste el is vész, ő maga nem pusztul el. 17. A legfelsőbbekről az alattvalók éppen csak tudták, hogy vannak. Az utána következőknek a közelébe igyekeztek, és magasztalni kezdték őket. Ezután félni kezdtek tőlük, végül pedig megvetéssel illették. Ezért ha nincs bizalom a népben, hogyne volna a nép is bizalmatlan? De aki meggondoltságával minden szavának megbecsülést szerez, annak vállalkozásai beteljesülnek, ügyei sikerülnek, és a nép azt mondja, hogy ez a természetesség. 18. Mikor a nagy Utat pusztulni hagyták, megjelent az emberség és az igazságosság. Mikor pedig elkezdődött a bölcselkedés, megjelent a nagy képmutatás. Mikor a családban nem tudtak többé békében megférni egymással, megjelent a gyermeki kegyelet és a szülői szeretet. Mióta azokat, akik vezetnek, és családjaikat felfordulás borítja homályba, azóta megjelentek a „hűséges alattvalók”.

150

19. Ha nem lenne többé tanulás, nem létezhetne bánat sem. Ha elvetnék a bölcsességet és a tudást, akkor a nép haszna százszoros lenne. Ha elvetnék az emberséget és az igazságosságot, akkor a nép újra szülőtisztelő és gyermekét szerető lenne. Ha elvetnék a szaktudást és a haszonlesést, akkor tolvajok és rablók nem léteznének többé. A bölcsességről, az emberségről és az igazságosságról valamint a szaktudásról és a haszonlesésről azt tartják, hogy a kormányzáshoz nem elegendőek. Ezért elrendeltetik, hogy legyen, ami még ehhez tartozik: legyenek olyan egyszerűek, mint a megmunkálatlan fa, szüntelenül csökkentsék önzésüket és mérsékeljék vágyaikat. 20. Az „igen” és a „jól van” között voltaképpen mi a különbség? és a jó meg a rossz között mily nagy a különbség! Ahol az emberek félnek, ott félni kell. Milyen zűrzavaros a világ! Még nincsen közepe, nincsen látható rendje. A sokaság emberei ragyognak, mintha éppen a Nagy Áldozatot mutatnák be, vagy éppen a Tavasz-toronyba igyekeznének felfelé. Csak én vagyok mozdulatlan, jósjelet sem adva magamról. Akárcsak az újszülött, aki még nem is mosolyog. Fáradtan bolyongok, mint akinek nincs hová megtérnie. Az embereknek mind van feleslegük is, csak én vagyok olyan, mint aki elvesztette mindenét. Valóban, az én szívem az ostoba emberek szíve. Ó, mily zűrzavar! A közönséges emberek ragyognak, csak én vagyok maga a homály. A közönséges emberek egyre fürkésznek-kutatnak, csak én vagyok mindig egykedvű. Ó, nyughatatlan vagyok, miként a tenger, és hányódom egyre, mintha sose lenne megállásom. Minden embernek van mivel foglalkoznia, csak én vagyok buta és semmirekellő. Mert csak én vagyok más, mint a többi ember: én az Anyából való táplálkozást tartom a legtöbbre. 21. A hatalmas Erény formái csak az Útnak vannak alárendelve. Az Út maga, mint dolog, homályos és megfoghatatlan. Bizony megfoghatat-

151

lan és homályos! De benne képek vannak. Bizony átláthatatlan és sötét! De benne csírák vannak. Ezek a csírák nagyon igazak, benne van tehát az igazság. A régmúlt időktől mind a mai napig nem is veszett el a neve, hanem minden dolog kezdetének jelölésére szolgál. Hogy honnan ismerem én minden dolog kezdetét? Éppen általa. 22. A nem-teljes teljessé válik, a görbe egyenessé lesz, az üres telt lesz, az elöregedett újjáalakul, a kevésből pedig sok lesz. A sok aztán zavarokat okoz. Ezért a bölcs ember megőrzi az egységet, és a világ példaképe lesz. Nem mutogatja magát, ezért ragyog; nem bizonygatja kiválóságát, ezért kiváló; nem dicsekszik előre, ezért sikerülnek a dolgai, ezért szerez érdemeket; nem követel tiszteletet magának, ezért lesz elismert vezető. Nem küzd senkivel, és éppen ezért a világon senki sem képes megküzdeni vele. Vajon üres szavakat mondtak-e a régiek, akik így szóltak: a nem teljes teljessé válik? Ha igazán teljessé válik az ember, akkor visszatér az Úthoz. 23. A kevés beszéd az, ami természetes. Ugyanezért a dühöngő szél sem tart egész reggel, a zuhogó eső sem tart egész nap. És ki csinálja ezeket? Az ég és a föld. Ha pedig az ég és a föld sem képes hosszan tartó dolgokra, hogyan csinálhatna ilyet az ember? Ezért kell minden dolgát az Út szerint végeznie. Aki az Út szerint él, azonosul az Úttal. Akiben megvan az Erény, azonosul az Erénnyel. Aki az Erény elvesztésén fáradozik, azonosul az elvesztéssel. De aki azonosult az Úttal, az az Utat már meg is szerezte; aki pedig azonosult az Erénnyel, az az Erényt már meg is szerezte; aki pedig azonosult az elvesztéssel, az az elvesztettet már vissza is nyerte. Ha valakiben nincs elég bizalom, az mindig bizalmatlansággal találkozik. 24. Aki lábujjhegyre áll, nem áll szilárdan; aki túlságosan nagyot lép, nem halad előre; aki magát mutogatja, nem ragyog; aki bizonygatja

152

kiválóságát, nem tartják kiválónak; aki előre dicsekszik, nem szerez érdemeket; aki bizonygatja sikereit, annak eredményei nem tartósak. Ha az Úthoz tartjuk magunkat, minderre csak azt mondhatjuk: felesleges önáltatás, haszontalan cselekedet; az ilyet pedig minden létező gyűlöli. Ezért aki az Út szerint él, nem tesz ilyesmit. 25. Van egy dolog, mely a káoszban is teljes volt, és mely még az ég és a föld előtt született. Milyen hangtalan, milyen üres! Az űrben lebeg, meg nem áll. Magában áll szilárdan, és nem változik, mindenüvé eljut, és nem fenyegeti semmi veszély. Méltán tartják őt minden földi anyjának. Nem tudom a valódi nevét, kisebbik nevén szólítva nevezem Útnak. Erőszakoltan nevet adva neki, azt mondom, hogy nagy, a nagyot pedig tovahaladónak is mondhatom, a tovahaladót messzeségbe tűnőnek, végül a messzeségbe tűnőt visszatérőnek. Ezért nagy az Út, ezért nagy az ég, ezért nagy a föld és ezért nagy az ember is. Mert határainkon belül négy nagyság létezik, és az ember ezek közül az egyik megtisztelő helyen lakozik. Az ember a föld törvényeit követi, a föld az ég törvényeit követi, az ég az Út törvényeit követi, az Út pedig saját törvényeit követi. 26. A nehéz a könnyű alapja, gyökere, a nyugalom a mozgás ura. Ezért a bölcs ember, ha egész nap utazik is, nem hagyja el kocsija terhét. És legyen bármily ragyogó látvány a szeme előtt, ül tovább nyugodtan, vágyaktól mentesen. Vajon megengedhetné-e magának tízezer hadiszekér ura, hogy könnyelmű legyen a föld kormányzásában? Ha könnyelmű, elveszíti az alapot; ha folyton mozog, gazdátlan marad. 27. Aki jól tud előrehaladni, annak nem kell keréknyom, példára nincs szüksége; aki jól tud beszélni, nem mutat gyengeséget; aki jól tud számolni, nem használ számológépet; aki jól tud ajtót zárni, reteszek nélkül is úgy bezárja, hogy nem lehet kinyitni; aki jól tud kötni, kötelek nélkül is úgy megköti, hogy nem lehet kibogozni.

153

Ezért a bölcs embernek mindig készen kell lennie arra, hogy megsegítse az embereket, és soha ne vesse el magától az embereket; mindig késznek kell lennie arra, hogy megsegítse a lényeket, és soha ne vesse el magától a lényeket. Ezt nevezzük a megvilágosodottságra hagyatkozásnak. Így a tökéletes ember a tökéletlen emberek mestere, a tökéletlenek pedig a tökéletes ember nyersanyagai. Aki nem becsüli meg mesterét, vagy aki nem bánik szeretettel a nyersanyagával, az tudhat akármennyit, nagy tévelygésben él. Ezt nevezzük a legfontosabb titoknak. 28. Aki tudja, mi a férfiasság, mégis megőrzi a nőiességet, az hegyi patak lesz a világban élőknek. Aki a világban élők hegyi patakja lett, azt nem hagyja el az örök erő, és visszatér a csecsemő-állapotba. Aki tudja, mi a világosság, a ragyogás, mégis megőrzi sötétségét, ismeretlenségét, az a világban élők példaképe lesz. Aki a világban élők példaképe lett, annak örök ereje nem tévelyeg, és visszatér a határtalanságba. Aki tudja, mi a dicsőség, mégis megőrzi mellőzöttségét, az maga lesz a völgy a világban lakók számára. És aki a világban lakók völgye lett, annak ereje állandóan elégséges lesz, és visszatér a faragatlan fa állapotába. Amikor a faragatlan fa szétdarabolódik, szerszám lesz belőle, olyan, aki feladatot végez. De ha a bölcs ember felhasználja, akkor a feladatot végzők vezetője lesz. Ezért a nagy kormányzáshoz nem kell erőszak. 29. Aki erővel akarja meghódítani a világot, és ezért tevékenykedik, az - én látom - nem fogja elérni célját. A világ egy szent edény, amelyhez nem lehet hozzányúlni. Aki hozzáér, megkárosítja; aki megragadja, elveszíti. Mert a dolgok közül megy az egyik, követi a másik, meleget lehel az egyik, hideget fúj a másik, erősödik az egyik, gyengül a másik, gyarapszik az egyik, elpusztul a másik. Ezért a bölcs ember elutasítja magától a túlzásokat, elveti a mértéktelenséget, elveti a szélsőségeket.

154

30. Aki az Úttal szolgálja az emberek vezetőit, az nem igázza le hadsereggel a világban élőket, hiszen ez a tette könnyen ellene fordulhat. Mert amerre hadsereg járt, csak tüske és tövisbozót terem, és a nagy háborúk nyomában mindig ínséges esztendők járnak. Az igazán jó hadvezér célhoz ér, és megállapodik, és nem vetemedik arra, hogy erőszakoskodjon. Célhoz ér, de nem emeli fel magát; célhoz ér, de nem dicsőíti magát; célhoz ér, de nem kevélykedik; célhoz ér, de csak azért, mert nem tehet mást; célhoz ér, de nem alkalmaz erőszakot. Ha a dolgok elérik erejük teljét, elöregszenek. Az erőszak tehát ellentmond az Útnak. Az Értelemnek ellentmondani pedig korai halál. 31. A remek fegyverek a szerencsétlenség eszközei. A létezők mind gyűlölik ezeket. Az tehát, aki az Utat birtokolja, nem él velük. A nemes ember békeidőben a bal oldalt tiszteli, háborúban azonban a jobb oldalt tartja nagyra. A fegyverek a szerencsétlenség eszközei; nem lehetnek a nemes ember eszközei. Csak akkor élhet velük, ha nem tehet mást, mert a nyugalom megőrzését tartja a legfontosabbnak. Ha kivívta a győzelmet, nem tartja azt szépnek, mert aki győzelmét szépnek tartja, az örvendezik az emberek legyilkolásán. Aki pedig örvendezik az emberek legyilkolásán, az célját a világon soha el nem érheti. Szerencsés eseménykor a bal oldalt becsülik, szerencsétlen eseménykor a jobb oldalt. A szárnyak vezérei a bal oldalon állnak, a fővezér pedig a jobb oldalon. Elmondható, hogy a háborút temetési szertartásnak kell felfognunk. Én a megölteket gyászolom. A győzelem: könny, fájdalom. 32. Az Út örök és nincsen neve. A faragatlan fát, a természetiséget, legyen bár akármilyen kicsiny, a világon senki sem képes szolgájává tenni. Ha a vezetők képesek rá, hogy megőrizzék, akkor minden dolog magától fog hódolni nekik. Akkor az ég és a föld összhangba kerül, és édes harmat hull mindenre, mindenkire, boldogságot bocsát alá, a nép pedig minden parancs nélkül, magától békében lenne.

155

Amikor elkezdődött a rend megteremtése, a faragatlan fa faragása, megjelentek a nevek. És minthogy a nevek már megjelentek, velük meg lehet ismerni a határokat is. Aki tudja, hol kell megállnia, elkerülheti a veszélyeket. Olyan a világon az Út létezése, mint amikor a hegyi patakok és a völgy vizei a folyókba és a tengerekbe ömlenek. 33. Aki ismeri az embereket, az okos; aki ismeri önmagát, az bölcs. Aki másokat legyőz, az erős; aki önmagát legyőzi, az hatalmas. Aki tudja, mikor elég, az gazdag. Aki erőszakosan törekszik, az csupán becsvágyát birtokolja. De aki nem veszíti el a helyét, az sokáig él. Aki pedig meghal, de nem felejtik el, az halhatatlan. 34. A hatalmas Út szétömlik mindenüvé, megtalálni jobbra is, balra is. Minden dolog rá támaszkodva születik meg, és ő sohasem tagadja meg őket. Az ő érdeme, hogy megalkotta őket, de nem kell neki az a hírnév, hogy birtokolja őket. Ruház és betakar minden dolgot, de nem akar urukká lenni. Soha nem kíván semmit; megérdemli a Szerény nevet. Minden dolog visszatér hozzá, hódol neki, de nem tudják, hogy uruk van. Megérdemli tehát a Hatalmas nevet. Mivel önmagát sohasem tartja hatalmasnak, éppen ezért tud igazán hatalmassá válni. 35. Aki szilárdan tartja a Nagy Mintát, az jár szabadon a világban, tevékenykedik, de senkit sem bánt. A békesség és a nyugalom a legnagyobb jó. A muzsikaszó és lakomaillat az arra járó idegent pihenőre csábítja. De az Út, amely elhagyja szájunkat, milyen sótalan, mennyire nincs íze! Ha valaki nézi, nincs mit meglátnia; ha valaki hallgatja, nincs mit meghallania. Aki azonban használja, az nem tudja kimeríteni. 36. Amit össze akarnak zsugorítani, elkerülhetetlenül kiterjesztik; amit meg akarnak gyengíteni, elkerülhetetlenül megerősítik; amit el akarnak lopni, elkerülhetetlenül odaadják. Erről mondják, hogy nehezen érthető. A lágy legyőzi a keményet, a gyenge legyőzi az erőset. A halnak

156

nem ajánlatos elhagynia a víz mélyét. Ezért a bölcs ember nem kívánja mutogatni bölcsességét. 37. Az Út mindig nem-cselekvő, de nincs olyan, amit ne tudna megtenni. Ha a vezetők képesek lennének megőrizni az Utat, akkor minden dolog nyomban megváltozna magától. Nem kapkodnak, nem sürögnek, megvédi őket a névtelen egyszerűség. A névtelen egyszerűsége éppen abban áll, hogy egyáltalában nincsenek vágyai. Nem vágyakozni pedig nyugalom; és magától helyreáll a rend az ég alatt. 38. A magasrendű Erény birtokosa nem mutogatja Erényét, és éppen ezért birtokolja az Erényt. Az alantas Erény birtokosa nem tud elszakadni az Erény mutogatásától, és ezért nincs birtokában az igazi Erény. A magasrendű Erény nem-cselekvő, és a nem-lét révén működik; az alantas Erény tevékenykedik, és a lét révén működik. A magas emberség tevékenykedik, és a nem-lét révén cselekszik; a magas igazságosság tevékenykedik, és a lét révén működik. A magas szertartásosság tevékenykedik, és amikor senki sem felel neki, akkor birtokosa felhajtja ruhaujját, és erőszakkal kényszeríti az embereket a szertartások betartására. Ezért az Út elvesztése után jelenik meg az Erény, az Erény elvesztése után jelenik meg az igazságosság, és az igazságosság elvesztése után jelenik meg a szertartásosság. Márpedig a szertartásosság a hűség és a bizalom külső héja csupán; és minden felfordulás kezdete. Az előretudás pedig az Út virága csupán, és az ostobaság kezdete. Ezért az Út megértésében felnőtt ember a szilárd alapra helyezkedik, és nem marad meg a vékony héjon; a gyümölcsnél marad, és nem a virágnál. Így távol tartja magától az egyiket, megragadja a másikat. 39. Ezek azok, amelyek már az ősidőkben elérték az egységet: az ég az egység révén lett tiszta, a föld az egység révén lett rendületlen, a szellem az egység révén jutott öntudatra, a völgy az egység révén lett tele, és

157

minden létező az egység révén született, a vezetők is az egység elérése útján lettek a világ irányítóivá. Mindez az egységnek köszönhető. Ha az ég nem lett volna általa tiszta, szétesett volna; ha a föld nem lett volna általa rendületlen, meghasadt volna; ha a szellem nem volna általa tele, kiszáradna; ha a világ minden dolga nem általa születne, születés helyett elpusztulna; ha a vezetők nem általa volnának irányítók, és ezért megbecsültek, akkor megdöntenék őket. Ezért az előkelő a jelentéktelent tartja alapjának, a magas az alacsonyt tartja alapzatának. És ezért mondják önmagukról a vezetők: árva, elhagyatott, ellátatlan. Nem azt jelenti-e ez, hogy a jelentéktelent tekintik alapnak? és éppen ezért: ha egyenként számba vesszük a kocsi darabjait, az nem a kocsi. A túlzott dicséret nem dicséret. Ne vágyakozzunk hát a jade ragyogására, legyünk inkább egyszerűek, akár a kő. 40. Az ellentétesség az Út mozgása; a gyengeség az Út ereje. A világon minden dolog a létből születik ugyan, de maga a lét a nem-létből ered. 41. Ha kiváló képességű ember az Útról hall, minden erejével igyekszik azt megvalósítani a maga gyakorlatában. Ha közepes képességű ember az Útról hall, hol megőrzi, hol meg elveszti a hallottakat. Ha pedig alantas képzettségű ember hall az Útról, nagyot nevet rajta. Ha nem nevetne rajta, az, amiről hallott, meg sem érdemelné, hogy Útnak nevezzék. Ezért született a mondás: a világosság Útja: mintha sötét volna; az előre vivő Út: mintha visszafelé haladna; a sima Út: mintha hepehupás volna; a legfehérebb: mintha maszatos volna; a hatalmas Erény: mintha fogyatékos volna; az Erény erősítése: mintha gyengítése volna; a természetes állapot: mintha színes volna, csak színe megfakult volna. A legnagyobb négyszögnek nincsenek sarkai, a hatalmas edény csak sokára készül el, a hatalmas zene alig ad hangot, és a hatalmas képnek

158

nincsen alakja. Az Út rejtett, és nincsen neve. Mégis csak az Út tud támogatni, és beteljesedéshez juttatni minden létezőt. 42. Az Út szülte az Egyet, az Egy szülte a kettőt, a kettő szülte a hármat, a három szülte az összes dolgot. Minden dolog hátán hordja a jint, keblén viseli a jangot, és az átható lehelet teremt összhangot e két alapelv között. Amitől az emberek legjobban irtóznak, az éppen az árva, elhagyatott, ellátatlan állapot, és a vezetők mégis így nevezik magukat. Ezért a dolgok gyakran az által növekednek meg, mert csökkentik őket, és gyakran az által csökkennek, mert növelik őket. Csak amit mások tanítottak nekem, azt tanítom én is másoknak. Azt az erőszakos embert, aki természetes halált hal, mesteremnek fogom tekinteni. 43. A világon a leglágyabb a víz, mindig legyőzi a világon legkeményebbet, a sziklát. Ami a nemlétből jön, az oda is behatol, ahol nincs közbülső tér. Így értem én meg a nem-cselekvés hasznosságát. Ám a szavak nélküli tanítást és a nem-cselekvés hasznát a világon csak nagyon kevesen értik meg, és érik el. 44. A hírnév vagy az életünk: melyik becsesebb? Az életünk vagy a vásárolt javak: melyik fontosabb? A szerzés vagy a vesztés: melyik a rosszabb? Így van az, hogy aki sokat halmoz, sokat veszít, és minél többet halmoz fel valaki, annál nagyobb lesz a vesztesége. Aki tudja, mikor elég, az nem kerül szégyenbe; és aki tudja, hol kell megállni, nem kerül veszedelembe; így lehetünk biztonságban örökké. 45. A nagy tökéletesség olyan, mintha tökéletlen volna, hasznossága azonban nem fogyatkozik, működése végtelen. A nagy teljesség olyan, mint az üresség, hasznossága azonban sohasem merül ki. Ami nagyon egyenes, az hasonló a görbéhez; aki nagyon ügyes, hasonlít az ügyetlenhez; aki nagy vitatkozó, hasonlít a dadogóhoz. A mozgás legyőzi a hide-

159

get, a nyugalom legyőzi a forróságot; tisztaság, nyugalom a világ rendező elve. A nagy hideg legyőzi a meleget, a fagy legyőzi a forróságot; aki ismeri a tisztaságot és ismeri a nyugalmat, az rendet teremt a világban. 46. Mikor a világban érvényesül az Út, visszahozzák a vágtató lovakat, hogy a földet trágyázzák. Amikor a világon nem érvényesül az Út, hadilovakat tenyésztenek még a szent helyeken is. Nincs nagyobb bűn a vágyakozásnál. Nincs nagyobb szerencsétlenség, mint nem tudni, mikor elég, és nincs nagyobb veszedelem, mint nyereségre vágyni. Ezért aki meg tud elégedni azzal, ami elég, örökké elégedett lesz. 47. A bölcs ember ki sem lép az ajtón, és megismeri a világot. Ki sem pillant az ablakon, mégis látja az égi Utat. Minél messzebbre kalandozik valaki, annál kevesebbet ismer meg. Ezért a bölcs ember nem járkál, mégis megismeri a dolgokat; nem nézelődik, mégis megnevezi a dolgokat; nem tevékenykedik, mégis beteljesíti művét. 48. Aki tanulással foglalkozik, annak napról napra növekszik a tudása; aki az Út szerint él, annak napról napra csökken a vágya. Elvesz belőlük, és ismét elvesz belőlük, és végül elérkezik a nem-cselekvéshez. A nem-cselekvés számára pedig nem létezik olyan, amit ne tudna megtenni. A világ dolgainak megszerzése csak a nem-cselekvés révén lehetséges. Aki cselekszik, sohasem tudja megszerezni a világ dolgait. 49. A bölcs embernek nincs saját szíve; a nép szívét teszi saját szívévé. Én, a bölcs ember, a jókkal jól bánok, és jól bánok a rosszakkal is; így Erényem szerez jóságot. Én hiszek a megbízhatóaknak, és ugyanúgy hiszek a megbízhatatlanoknak is; így nyerek bizalmat. A bölcs ember félénken él a világban, és a világért együgyűvé lesz. Mindenki megfeszítve figyel szemével és fülével, de a bölcs ember mindent úgy érzékel, mint egy csecsemő.

160

50. Aki kilép az életbe, belép a halálba. Az élet követei, a test: a négy végtag és a kilenc nyílás, tizenhárman vannak; a halál követei szintén tizenhárman vannak. Miért van az, hogy az ember életében és tevékenységében tizenhárom halálos hely, halálos sebezhető pont van? Mert az emberek életükben túlságosan is az életben vannak. Hiszen akik az élet felé tartanak, tízből hárman vannak; akik a halált követik, tízből ugyancsak hárman vannak; végül olyan ember, aki az életet keresve halála helyéhez jut, tízből megint csak három. Miért van ez így? Mert az emberek életüket nagyon is bőségesen táplálják. Hallottam, hogy aki jól tudja irányítani az életét, az szárazföldön járva nem találkozik tigrissel és vadbivallyal, hadba szállván pedig nem kell fegyvert hordania. A vadbivaly sehol sem tudja belédöfnie szarvát, a tigrisnek nincs hol belévájnia karmait, és a katonák nem tudják, hol döfjék át kardjukkal. Miért van ez így? Mert nincs rajta halálos hely. 51. Az Út életre hívja a dolgokat, az Erény pedig táplálja őket. A dolgok formát öltenek, erősségük, képességük kiteljesedik. Ezért a dolgok között nincs olyan, amely ne tisztelné az Utat, és ne becsülné nagyra az Erényt. Az Utat tisztelet illeti, az Erényt becsülés illeti, mert egyik sem parancsol, hanem maga az örök természetesség. Az Út tehát életre hívja a dolgokat, az Erény táplálja őket, vezeti és neveli őket, érleli és tökéletesíti őket, ápolja és védelmezi őket. Életre hív, de nem birtokol; létrehoz, de nem tart meg, vezet, de nem parancsolgat: ez a titokzatos Erény. 52. A világnak van kezdete, alapelve, és ezt nevezzük minden dolog anyjának. Aki elérte már az anyát, általa megismeri a gyermekeit is. És ha ismeri már a gyermekeket, és ekkor visszatér az anyjukhoz, élete végéig nem kerülhet veszedelembe. Aki betömi vágyainak nyílását, aki bezárja vágyainak kapuját, az élete végéig nem fárad el. De ha kitárja vágyainak

161

nyílását, ha elmerül a tevékenységben, akkor élete végéig nem menekszik a bajtól. Meglátni a kicsinyt: világosság; megőrizni a gyöngeséget: erő. Aki felhasználja a külső ragyogást, majd visszatér a belső világossághoz, az megóvja önmagát minden bajtól. Ez az örökkévaló gyakorlása. 53. Ha csak szemernyi tudással rendelkezem is, és a hatalmas Utat követem, akkor csak attól van félnivalóm, hogy letévedek róla. A hatalmas Út útja sima, de az emberek szeretik a mellékutakat. Ha az udvarban nagy rend uralkodik, akkor a szántóföldeket gaz borítja, a magtárak pedig üresek. Ékes kelmékbe öltöznek, éles kardokat viselnek, dúskálnak ételben, és italban, vagyonuk több a kelleténél. Mindezt úgy hívjuk: rablás és hivalkodás. Nem ez az Út követése! 54. Akit szilárdan megalapozott az Út, azt nem lehet elragadni; akit jól átölelt az Út, azt nem lehet elmozdítani. A fiak és unokák áldozataival marad meg az ősök Erénye. Aki tökéletesíti az Utat saját magában, az az Erény által igaz lesz; aki tökéletesíti családjában, annak családja az Erény által bőséges lesz; aki tökéletesíti a falujában, annak faluja az Erény által kimagasló lesz; aki tökéletesíti az országban, annak országa az Erény által gazdag lesz; aki pedig tökéletesíti a világban, annak Erénye egyetemes lesz. Így magunkról megismerhetjük, mi az: önmagunk; a családról megismerhetjük, mi a család; a faluról megismerhetjük, mi a falu; az országról megismerhetjük, mi az ország és a világról megismerhetjük, mi a világ. Hogy honnan tudom én, milyen a világ? Hát magamról. 55. Aki birtokában van az Erény teljességének, az olyan, mint egy újszülött. Mérges rovar és kígyó meg nem csípi, bőszült vadállat nem támad rá, ragadozó madár nem tépi szét. Csontjai gyengék, izmai lágyak, mégis szilárdan tartja az Utat. Mit sem tud még a férfi és nő egyesüléséről, mégis képes életet teremteni. Ez az életerő legmagasabb foka. Egész

162

nap képes kiáltozni, mégsem reked be soha. Ez az összhang legmagasabb foka. Ismerni az összhangot: örökké létezni. Ismerni az örökkévalóságot: a maradandót tudni. Habzsolni az életet: baljós előjel. Az erőt erőltetni: erőszak. Ha valamely létező ereje teljében megöregszik, akkor elmondhatjuk, hogy nem az Út szerint él. Aki pedig nem az Út szerint él, az korai halállal pusztul el. 56. Aki tud, az nem beszél: aki pedig beszél, az nem tud. Betömni a vágyak nyílásait, bezárni a vágyak kapuját, tompítani minden élességet, kioldani minden csomót, mérsékelni minden ragyogást, elsöpörni minden port: ezt nevezzük mély azonosulásnak. Ezért a bölcs embert nem lehet közeli rokonként kezelni, nem lehet távoli rokonként kezelni, nem lehet hasznot hajtani neki, nem lehet megkárosítani, nem lehet, mint előkelőt tisztelni, és nem lehet, mint közrendűt megvetni. Így lesz ő a legelőkelőbb az egész világon. 57. Az országot egyenességgel, szabályokkal lehet kormányozni, háborút pedig ravaszsággal, a szabályoktól elrugaszkodva lehet viselni. A világot meghódítani azonban csak a nem-cselekvés útján lehet. Hogy én honnan tudom azt, hogy a világban így van? Hát innen: minél több tilalmas dolog van a világban, annál szegényebb a nép; ha a népnek sok éles fegyvere van, az országban és a családokban felfordulás támad; minél több ember lesz ügyes mester, annál több ritka tárgyat találnak fel; és minél több a törvény és a parancs, annál jobban elszaporodnak a rablók és a tolvajok. Ezért a bölcs ember azt mondja: ha én nem-cselekvő vagyok, akkor a nép magától megváltozik; ha én szeretem a nyugalmat, akkor a nép magától megjavul; ha nekem nincs tevékenységem, akkor a nép magától meggazdagodik; és ha nekem nincsenek vágyaim, akkor a nép magától visszatér a faragatlan fa állapotába.

163

58. Amikor a vezetés unott és nemtörődöm, akkor a nép egyszerű és boldog; amikor a vezetés fürkésző, éber, akkor a nép szerencsétlen. Szerencsétlenség: erre támaszkodik a szerencse. Szerencse: ezt gyűri maga alá a szerencsétlenség. Ezt a bölcs ember látja egyedül. A közönséges emberek hogyan tudnák ennek határát? Ugyan ki ismeri a végleteket? Ott nincs igaz és hamis. A szabályos újra meg újra szabálytalanná lesz, a jó újra meg újra rosszra fordul, és az ember milyen régtől fogva tévelyeg! Ezért a bölcs ember négyszöget formál, de nem nyeseget másokat, sarkot alakít, de nem vág le másokból, egyenes, de nem feszít meg másokat, ragyogó, de nem vakít el másokat. 59. Egy ország kormányzásában és az ég szolgálatában semmi sem olyan fontos, mint a felhalmozás. Ez a felhalmozás az, amelyről elmondhatjuk, hogy korán kell összeszedni. Az idejében-alkalmazás esetében beszélhetünk az Erény nagy felhalmozásáról. A felhalmozott Erény legyőzhetetlen. Ami legyőzhetetlen, annak senki sem ismeri a határát. Aminek pedig senki sem ismeri a határát, azzal birtokban lehet tartani az országot. Aki az országot birtokolván az Anyához megy, maradandóságot biztosít. Ez az útja annak, hogy mélyre nyúló gyökerekkel és szilárd alappal örök legyen az élet a tartós szemlélettel. Ez az örökké létező Út. 60. Egy nagy ország kormányzása olyan, mint kicsiny halak sütése, magától megy. Ha a világot az Úttal kormányozzák, akkor a holtak szellemei nem tesznek csodákat. És nemcsak hogy nem tesznek csodákat a holtak szellemei, hanem csodáikkal nem ártanak többé az embereknek. És nemcsak hogy ők nem ártanak többé csodáikkal az embereknek, hanem a bölcs ember sem árt többé az embereknek. Ha pedig ezek ketten nem ártanak, akkor Erényük találkozik és egyesül. 61. A nagy ország legyen a folyókat maga felé irányító alsó folyás vidéke, a világ minden dolgának középpontja, a világ nősténye. A nőstény

164

mindig a nyugalom révén győzi le a hímet, és a nyugalomnak megfelelően mindig alul van. Ezért a nagy ország állítsa magát a kis ország alá, és akkor nyeri meg magának a kis országot; a kis ország pedig, amely a nagy ország alatt áll, éppen ennek révén nyeri meg a nagy országot. Tehát egyszer az önmagunk alulra helyezése révén nyerünk meg valamit, máskor meg azáltal, hogy valóban alacsonyan állunk. A nagy országnak nem szabad többet kívánnia, mint egyesítve további népeket, megszaporítania lakosságát; a kis országnak pedig nem szabad többet kívánnia, mint csatlakozni egy nagy országhoz, így foglalkoztatni tudja saját lakosságát. Így mindkettőnek teljesül a vágya. A nagy tehát mindig alul helyezkedjék el. 62. Az Út minden dolog szentélye. A jó embereknek kincse, a rossz embereknek oltalmazója. Szép szavakkal lehet a piacon tiszteletet szerezni, tiszteletre méltó tettekkel lehet rangot szerezni; de azok is, akik rosszak, vajon miért vetnék el ezeket az alkalmakat? Ezért amikor elfoglalja trónját az Ég Fia, és helyén áll a három főember, bár vannak, akik drágakő korongot nyújtanak át, és négyes fogatot vezetnek elő, nincs különb ajándék, mint otthon maradva ezt az Utat küldeni be a palotába. Mi volt hát az ok, amiért a régi időkben oly nagyra becsülték ezt az Utat? Az, hogy joggal mondhatták: aki keresi, megtalálja; akinek bűne van, bocsánatot nyer. Ezért tartották a világon a legértékesebbnek. 63. Aki a nem-cselekvéssel cselekszik, a tevékenység-nélküliséggel intézi ügyeit, ízletesnek találja az íz nélkülit, az meglátja a nagyot a kicsinyben és a sokat a kevésben, a gyűlöletet erénnyel viszonozza, nehéz dolgot tervezve a könnyebbjével kezdi, nagy dologra készülve a csekélyekkel kezdi. Mert a világon minden nehéz dolog feltétlenül a könnyűtől jön létre, és a világon minden tett feltétlenül a csekélyből fakad. Így a bölcs ember sohasem művel nagy dolgokat, és éppen ezért képes nagy dolgokat vinni véghez. Aki könnyen ígér, az iránt mindig meg-

165

fogyatkozik a bizalom. Aki sok dolgot tart könnyűnek, mindig sok nehézre bukkan. Ám a bölcs ember mindent nehéznek tart, és éppen ezért igazi nehézséggel sohasem találkozik. 64. Ami nyugalomban van, azt könnyű megtartani; ami még jósjelet sem adott magáról, még meg sem született, arról könnyű tervet szőni; ami törékeny, azt könnyű szétzúzni; ami pedig parányi, azt könnyű szerteszórni. A dolgokkal már akkor törődni kell, amikor még nem is léteznek; rendet teremteni akkor kell, amikor még nincsen felfordulás. A fatörzs, amit egy ember éppen átölelhet, egy apró sarjból nőtt ki; a kilenc emeletes torony egy kis földhányásból emelkedik ki; és az ezer mérföldes utazás egyetlen kis lépéssel kezdődik. Aki cselekszik, kudarcot vall; aki megragad valamit, elveszíti. Ezért a bölcs ember nem-cselekvő, és így sohasem vall kudarcot; nem ragad magához semmit, és így nem is veszít el semmit. Azok az emberek, akik tevékenykednek, mindig közel jutnak a sikerhez, mégis kudarcot vallanak. Aki a végre éppen úgy vigyáz, mint a kezdetre, azt dolgaiban sohasem érheti kudarc. Ezért a bölcs ember csak arra vágyik, hogy ne vágyakozzék; nem becsüli nagyra a nehezen megszerezhető javakat; csak azt tanulja meg, ami nem tudomány; oda fordul vissza, amit az emberek maguk mögött hagytak, a dolgok eredeti állapotához. Így segíti elő, hogy a dolgok megmaradjanak természetes állapotukban, és sohasem merészel beleavatkozni a dolgok folyásába. 65. A régi időkben azok, akik tudták, hogyan kell gyakorolni az Utat, akik tudták, hogyan kell kormányozni a világot, nem arra törekedtek, hogy felvilágosítsák a népet, hanem arra, hogy ismét ostobává tegyék. A népet akkor nehéz vezetni, ha sokat tud. Ezért az országot ismeretek segítségével kormányozni: az ország megrablása; ám az országot a nemtudás segítségével kormányozni: az ország boldogítása. Aki e kettő közt különbséget tud tenni, annak már van mértéke és példája. Ha mindig meg-

166

értjük e kettő különbségét, az mérték és példa lesz. És ha valaki ezeket alkalmazza, az a titokzatos Erény. A titokzatos Erény mélységes és messzire ható, és a dolgokkal ellentétes, de végül is vele lehet eljutni a nagy összhanghoz. 66. A folyam és a tenger azért tud minden más patak és folyó királya lenni, mert alattuk helyezkedik el. Ezért tud a száz völgy királya lenni. Így tehát a bölcs embernek, ha felette akar állni a népnek, akkor úgy kell beszélnie, mint aki alatta áll. A nép előtt jár, mert mögötte halad. Ezért a bölcs ember felül áll, de úgy, hogy a nép nem érzi súlyát; elöl áll, de úgy, hogy a népet nem éri károsodás. Így aztán a világ örömmel fogadja irányítását, és sohasem elégeli meg. És mert sohasem harcol, a világon senki sem képes versengeni vele. 67. A világon mindenki azt mondja, hogy az én Utam mintha nagyon hatalmas, de mintha oktalan volna. Pedig éppen azért látszik oktalannak, mert hatalmas. Ami normálisnak látszik, annak végül mindig kiderül a kicsinysége. Három kincsem van, ezekhez ragaszkodom, ezeket őrzöm. Az elsőt úgy hívják: kegyesség; a másodikat úgy hívják: mérséklet; a harmadikat úgy mondhatom: nem merészelem a világ elé helyezni magam. Csak aki kegyes, az képes bátorságra; csak aki mérsékelt, az lehet hatalmas; csak aki nem merészeli magát a világ elé helyezni, az lehet feladatát jól betöltő vezető. Manapság azonban kegyesség nélkül akarnak bátrak lenni, mérséklet nélkül akarnak hatalmasok lenni, önmaguk háttérbe helyezése nélkül akarnak elöl járni; így hát elpusztulnak. Pedig aki kegyességgel háborúzik, azé a győzelem, és aki vele védekezik, az rendíthetetlen. Akit az ég meg akar menteni, azt a szeretettel védelmezi meg. 68. Az igazán jó vezető nem vágtat előre, az igazán jó vezetett nem haragos. Aki igazán le akarja győzni ellenfelét, az nem harcol vele; aki

167

igazán irányítani tudja embereit, az önmagát alájuk helyezi. Ezt nevezzük a nem-harcolás Erényének, ezt hívjuk erőnek az emberek irányítására, és erről mondjuk, hogy végső foka a régi időktől fogva létező éggel való egyesülésnek. 69. A hadművészetben azt szokták mondani: nem merek védő lenni, inkább leszek támadó. Ha nem merek egy hüvelyknyit előre nyomulni, egy lábnyit vonulok vissza. Ezt nevezik előrehaladás nélküli előrehaladásnak, ruhaujj feltűrésének a meztelen kar mutogatása nélkül, szembenállás nélküli kiállásnak, fegyvertelen megragadásnak. Nincs nagyobb szerencsétlenség, mint lebecsülni az ellenfelet, meggondolatlanul támadni; az ellenfél lebecsülése már-már elvesztegeti az én kincsemet, Utamat. Ezért van, hogy amikor két hadsereg összecsap, azé lesz a győzelem, amelyik siránkozik a háború miatt. 70. Az én szavaimat nagyon könnyű megérteni, és nagyon könnyű megvalósítani is őket. A világban mégsem tudja megérteni senki, mégsem tudja megvalósítani senki a tanításomat. Pedig szavaimnak van alapja, tetteimnek van vezető elve. Éppen ezt nem tudják megérteni az emberek, és ezért nem ismernek engem. Nagyon kevesen értenek meg engem, de éppen ebben rejlik értékem. Hiszen a bölcs ember durva ruhát visel kívül, de jadét hord a keblében. 71. A tudást nem-tudásnak tartani a legmagasabb fok. A nem-tudást tudásnak tartani betegség. Csak aki betegségnek ismeri fel a betegséget, az tud ez által megszabadulni a betegségtől. A bölcs ember sohasem beteg, mert mivel betegségnek tudja a betegséget, megszabadítja magát a betegségtől. 72. Ha a népnek nem kell félnie a hatalomtól, akkor érkezik el az igazán nagy hatalom. Ne szorítsd össze a lakóhelyét, ne zárd börtönbe, ne háborgasd abban, amiből él, és ha nem fogod zaklatni, éppen ezért nem fog téged megelégelni.

168

Ezért a bölcs ember ismeri magát, saját hatalmát, de nem mutogatja; szereti is önmagát, becsüli bölcsességét, de magát nem állítja előkelő helyre. Elutasítja tehát az egyiket, és a másikhoz tartja magát. 73. Aki úgy bátor, hogy mindent mer, az öl. Aki abban bátor, hogy nem mer, az életet ad. Ez kétféle bátorság: az egyik hasznot hajt, a másik kárt okoz. Az ég gyűlöli az egyiket, de ki tudja ennek az okát? Ez még a bölcs embernek is nehezen érthető. Az ég Útja sohasem harcol, mégis győzni tud; sohasem beszél, mégis helyes választ tud adni; nem hív senkit magához, és minden magától jön el hozzá; csendben van, mégis tud irányítani. Az ég hálója hatalmas, de bármily nagyok a szemei, senkit át nem ereszt. 74. Ha a nép nem fél a haláltól, miért kell akkor halálbüntetéssel rettegésben tartani? És ha feltételezzük, hogy az emberek félnek a haláltól és rendkívüli dolognak tartják azt, ki merné megragadni és megölni őket? Az öldöklésnek örökös irányítója van: az Út, aki öldökölhet. És ha valaki az öldöklés irányítója helyett öldököl, arról elmondhatjuk, hogy az ácsmester helyett próbál hasogatni. De aki az ácsmester helyett próbál hasogatni, az ritkán ússza meg, hogy megvágja a kezét. 75. A nép azért éhezik, mert a felette állók túlságosan sok adógabonát esznek. Csak ezért éhezik. A népet azért nehéz kormányozni, mert a felette állók sokat tevékenykednek. Csak ezért nehéz kormányozni. A nép azért veszi semmibe a halált, mert a felette állók oly mohón habzsolják az életet. Csak ezért veszi semmibe a halált. És bizony, aki semmit sem tesz az életéért, az bölcs igazán az élet becsülésében. 76. Az ember születésekor lágy és gyenge, halála után pedig kemény és erős. Minden dolog, minden fű és fa születésekor lágy és hajlékony, halála után pedig száraz és meleg. Ezért ami kemény és erős, az a halál követője; ami pedig lágy és gyenge, az az élet követője. és így van az, hogy amelyik fegyver erős, el-

169

pusztul, és ha a fa törzse erős, eltörik. Az erős és hatalmas mindig alulra kerül, a lágy és gyenge azonban felülre kerül. 77. Az ég Útja hasonlít az íj megfeszítéséhez: mikor az addig magasan álló részét leszorítják, az addig alacsonyan álló rész felemelkedik; ahol addig nagyon sok volt, onnan elvettek, ahol pedig nem volt elég, ott gyarapítottak. Az ég Útja elvesz attól, akinek túlságosan sok van, és gyarapítja azt, akinek elegendője sincs; az emberek Útja azonban nem ezt teszi, hanem elvesz attól, akinek elegendője sincs, hogy felajánlja annak, akinek amúgy is túlságosan sok van. És ugyan ki képes oly sokat birtokolni, hogy azt felajánlhassa annak, akinek nincs elég? Csak az, aki az Utat birtokolja. Így hát a bölcs ember befolyásol, de nem támaszkodik erre; beteljesíti művét, de nem időzik el a sikerben; mert sohasem vágyik arra, hogy érdemeivel tündököljön. 78. A világban semmi sem lágyabb és gyengébb, mint a víz, és mégis, ha megtámadja a kemény és erős dolgokat, nincs, ami versenyre tudna kelni vele. És nincs, ami meg tudná változtatni. Hogy a gyenge mindig legyőzi az erőset, a lágy pedig legyőzi a szilárdat, azt a világban mindenki tudja, de nincs senki, aki meg is tudná valósítani. Ezért a bölcs ember azt mondja: aki elfogadja a hatalom jelképes göröngyét, azt nevezik a kincsek urának; aki pedig magára vállalja az ország minden szerencsétlenségét, az a világ királya lesz. A helyes szavak olyanok, mint az ellentétük. 79. A gyűlöletet Erénnyel viszonozzuk. A nagy elégedetlenség megbékítése mindig újabb elégedetlenséget kelt. Hogyan lehetne ezt jónak tartani! Ezért a bölcs ember kezében tartja jogainak bizonylatát, de sohasem terheli meg követelésével az embereket. Az Erény birtoklása: kötelezvényekkel rendelkezni; az Erény hiánya pedig: adókkal rendelkezni, és be is hajtani a követelést. Az ég Útja nem részrehajló, hanem mindig a jó ember pártján áll.

170

80. Legyen kicsiny az ország, de kevés a népe. Legyen úgy, hogy birtokoljanak bár tízszeres és százszoros munkát végző szerszámokat, de ne használják azokat. Legyen úgy, hogy a nép inkább két halált haljon otthon, de ne menjen soha messzire. Birtokoljanak bár hajókat és kocsikat, de senki se szálljon fel azokra; birtokoljanak bár páncélokat és fegyvereket, de senki se vegye elő azokat. Legyen úgy, hogy az emberek ismét csomókat kötözzenek, és azokat használják írás gyanánt. Találják édesnek az életüket, szépnek a ruhájukat, lakjanak békésen otthonukban, és leljék örömüket szokásaikban. A szomszédos országokból akár át is láthassanak egymáshoz, és hallják kölcsönösen a kakaskukorékolást és a kutyaugatást, a nép mégis úgy érje el az öregséget és a halált, hogy sohasem fordult meg odaát. 81. A megbízható szavak nem szépek, a szép szavak nem megbízhatóak. Aki jó, nem vitatkozik, és aki vitatkozik, az nem jó. Aki tud, az nem tudóskodik, és aki tudóskodik, az nem tud. A bölcs embernek nem kell felhalmoznia; mindent az emberekért tesz, és neki annál több marad; mindenét az embereknek adja, és ez által csak gyarapodik. Az ég Útja élesít, hogy sohasem vág; a bölcs ember Útja úgy cselekszik, hogy sohasem harcol.

171

Bhagavad-Gítá-Upanisad A magasztos énekelte titkos tanítás Az Egy megnyilvánulása a világban a széttört tükörhöz hasonlatos. Minden szilánkban ugyanazt lehet látni, de mindegyikben más-más szögből, és mindegyikben az Egyet, de csak a tükör által, homályosan. Ezért minden tanításról le kell mosni a történelmi szennyeződést, a sajátságokat. Csak így érthető meg a lényeg. A mű a Mahábhárata című indiai eposz VI. könyvének 25-42. fejezete. Tartalma szerint: két harcba induló sereg egyikének vezére megriad a rá váró feladattól, megundorodik a testvérharctól, és beszédbe elegyedik harci kocsijának hajtójával, akiről időközben kiderül, hogy maga Krisna isten. Krisna tanítása a mű, amelyből az itt következő szöveg a szorosan vett tanítás. Nem nélkülözhető azonban az eredeti elolvasása sem, hiszen a mű verses formában íródott; 700 versszak. De vigyázni kell a guruk átültetéseitől, a teozófusoktól, a Krisnatudat szövegeitől, mert csekély a hitelük. A szöveg a hinduizmus alaptanítása, de az ember és ember közötti megkülönböztetés, a kasztrendszer, tökéletesen idegen a buddhizmustól, ahogy a Gítá lélek-felfogása is. A buddhizmusban nincs újraszületés, hiszen ahhoz tartósan létező lélekre volna szükség. A küzdelem felesleges, sőt ártalmas, mert ellentmond a nem-ártás kötelezettségének. A buddhizmus nem ismeri a tartós én fogalmát. Az áldozat és bármiféle szertartás felesleges, csak megzavar. Bár Krisna a gondolati áldozatot részesíti előnyben, a többi szokásos áldozati cselekvésnél fontosabbnak tartja. Az istenek csak jó karmájú létezők, de értékeik fogytával visszahullnak a testi létbe. Magasabb rendűnek tartani őket, és imádni értelmetlen. Ez a gondolati áldozat közelít a tökéletesség eléréséhez, de antropomorfikus formájában idegen tőle. Az én föladása érzékennyé tesz a többi lény sorsa iránt. Részvét ébred a bölcsben, nem közömbösség. A tökéletes életben és halálban érdektelen a napszak, a 172

bolygóhatások és a többi, ehhez hasonló természeti jelenség. Az isteni lények, ahogy már említettem, csak magas fokon álló szellemi lények. Nincs hatásuk a világra. Annak eseményei ok-okozat rendszerűek. Krisna elismeri a magas rendű szellemi létezőket, de úgy beszél, mintha ő volna maga a létezés, a megnevezhetetlen Egy. Az viszont nem nyilvánul meg, erre nincs is szükség. A szeretet jógájában Krisna ki is fejti, hogy a láthatatlanba merülni nehezebb, mint testi szemmel valamiféle képet alkotni róla. A buddhizmusban ez szükségtelen. Nem is voltak képesek az indiaiak erre az elvonatkoztatásra. Ezért Indiában gyakorlatilag eltűnt a buddhizmus. Képtelenség a teljes összehasonlítás ilyen kevés helyen, de az olvasó sorról-sorra megteheti. Mit jelent például a jelleg nélküli jelleg, vagy a szeretet érzelem-e, és talán a legfontosabb: „...aki mentes az önzéstől, és értelme is mocsoktalan, egy világot irtson ki bár, nem gyilkos, tette sem köti.” Különös.

A szánkhja jógája - Nem tudja az ember, mi a keservesebb sors, mást megölni csatában, vagy megöletni mástól. A testvér ront ránk, Dhritarástra népe, ha kezünk győz, belehal a lelkünk. A szívem ellágyul a puha szánalomtól, elmém a Törvényt keresi zavartan. Szólj tiszta szóval: hol az igaz ösvény? Az esdeklő tanítványt, esedezem, oktasd. Mert nem remélem, hogy e tompa kínnal bénító bánat valaha is elhagy, ha az egész föld ura lennék vagy istenek közt az egek királya. Szelíd mosoly ragyogta be az érzékein úr Krisnát, és ahogy állt a két had közt, a csüggedőnek így felelt: - Beszéded színre bölcsesség, gyászod gyászt mégsem érdemel. A bölcs nem bánkódhat sem az élőkért, sem az elköltözöttekért. Mert nem volt olyan idő, melyben én, te vagy bármelyik vezér ne lettünk volna, és nem lesz olyan idő, amely létünk megszün173

tetheti. Ahogy gyermekkorunk ifjú, majd öregkorra váltjuk át, testi létet is így váltunk. A bölcs ezen nem csodálkozik. Hideg-meleg, öröm-bánat csak az anyag érintéséből származnak. Múlékony mind, jön és eltűnik. Halhatatlan csak az a szilárd szívű lehet, akit nyugalmában semmi sem zavar meg, aki a szenvedést és az örömöt egyformának tekinti. Ami nincs, nem születhet meg, az lesz örökre, ami van. Ez az, amit felismertek, akik jól látják a lényeget. Tudd meg, hogy az Önvaló, amely átfeszül a Mindenségen, haláltalan, és a nem-múlót semmi el nem emésztheti. Csak az emberi lélek romlékony teste vész el, a testek lelke nem pusztul el. Aki azt gondolja, hogy egy lélek ölhet vagy egy másik lélek megölhető, az tudatlan. Nem lehet gyilkos, és meggyilkolni sem lehet. Nincs születése, de halála sincs. Hogyha van egyszer már, marad is örökké. Kezdete nem volt, soha nem lesz vége. Ez ősi lelked, a romolhatatlan. Aki érti, hogy nem fogant, nem hal meg, és örök, meg nem ölhető, hiheti-e, hogy ölt, hogyha ölet vagy öl? Ahogy az ember leveti ruháját, elnyűtt öltözékét újra cserélve, úgy váltja a test elnyűtt hüvelyét, és lelke ismét fiatalba költözik. Kard ketté nem hasítja, láng martaléka nem lehet, nem áztathatja víz árja, nem szikkaszthatja szélfuvat: kardot, lángot nem érez meg, nem érez meg vizet, szelet, átváltozni se tud, csak van, szilárdan, mozdulatlanul. Láthatatlan, felfoghatatlan és örök. Ha valóban az, akkor gyászba miért merülsz? Hidd el, szünetlenül meghal, szünetlenül születik. Bánkódnod még akkor is felesleges. Mert ami születik, meghal, és ami meghal, visszatér. Balga lennél, ha búsulnál az elkerülhetetlenen. A kezdetet nem ismerjük, csak egy rövid középszakaszt. Nem ismered a véget sem - ezért omoljon annyi könny? Nézik sokan, mint a világ csodáját, más, mint eleven csodáról hall róla. Szól róla ez és az: a csodák csodája! Nincs mégse köztük, aki feléri ésszel. Ez a lélek, a testedben sebezhetetlenül lakó, ha ezt tudod, ne gyászolj meg soha senkit. És gondolj a hivatásodra is, kötelességet teljesítsz. A harcos fő dicsősége becsületesen harcolni. Boldog a bajnok, kit

174

igaz küzdelem hevít, annak mintha kitárulna kapujával a megváltás. De ha becsületes harcban fegyvert ragadni renyhe vagy, hírneved-kötelességed bűnös módon bemocskolod. Akkor pedig gyaláznak majd országszerte, amíg csak élsz. Egy büszke bajnoknak ilyen bélyeg halálnál is keservesebb. Ha nem küzdesz, puhánynak tart minden nagyszekerű lovag, és hitvány híredet keltik, bárhogy becsültek azelőtt. Méltatlan szóval illetnek galád ellenfeleid is, ócsárolván vitéz voltod - vagy van-e kín kegyetlenebb? Ha megölnek, a megváltás vár rád, ha győzöl, tiéd lesz e föld. Állj hát hadaid élére kemény szívvel. Nyereség-veszteség, kín-kéj, győzelem vagy legyőzetés: legyen mindegy neked. Küzdj így, és bokádig sem ér a bűn. Eddig a szánkhja-bölcsesség. De mit tanít a jóga? Tetteidnek bilincséből nem old fel más, csak ez. Igyekvésed jutalmától itt meg nem rabol már semmi. Egyetlen korty e bölcs tanból tengernyi kínt lecsillapít. A fegyelmezett elmék megváltó tudománya ez. A fegyelmezetlen lélek vég nélkül, céltalan csapong. Szóvirágokba fullasztják az ostobák szavaikat. Csüggnek a Védák betűin, szajkózva, hogy nincs magasztosabb, de ég a vágyuk, és a várt megváltásért készek újratestesülni is, azt vélvén, pár zagyva szertartás hatalmat és gyönyört szerez. Csakhogy a sok varázsszótól a kéjsóvár agy elborul. Sose jut mély belátásig az, akit csak hatalma érdekel. A Védák a dolgok hármas arcára érvényesek, az égre-űrre, földre-levegőre és az alvilágra-földre. Lépd túl ezt, és élj igazságban, vágy nélkül, magad uraként. A megvilágosult bölcsnek a Védák haszna nem nagyobb, mint ha árvízbe kerülne, és kapna még egy pohár vizet. Maga a tett legyen célod, ne nézd, hogy milyen gyümölcsöt hoz. Baj, ha jutalmadért buzdulsz, de azért tétlenül se élj. Jógában cselekedj mindig, hogy tetteid ne fűtse vágy, hogy sikert és bukást megvess. Közömbösség és jóga: egy. A cselekvés messze mögötte marad a gondolkozás jógájának. E bölcsességbe mentsd szíved, szánalmasak, akik a tettek gyümöl-

175

cséért cselekszenek. Aki jógával köti meg elméjét, egyformán távol tartja magát a jótettektől és a gaztettektől. Így kösd meg te is elmédet. Hogy mit tégy, a jóga mondja meg. A jógakövető bölcsek lemondanak jutalmukról, nem kell újratestesülniük, útjuk nem-múló helyre visz. Ha pedig már nem ámítják szellemedet káprázatok, közömbösen tudsz túllépni a Védák tanításain. És a Védákon túllépve, gondolatod megszilárdul. Ha megingathatatlanul áll az elmélyedésben, a jógát akkor éred el. - Hogyan mélyed nyugalmába, milyen lesz akkor a tudat, és hogyan beszél a bölcs, hogyan ül, hogyan jár? - Aki énjét énjébe bezárva lemond a vágyról, és önmaga társa tud lenni, az révül el nyugalomban. Kit sorscsapás nem ingat meg, és nem óhajt boldog lenni sem, akit elhagy félelem, vágy, düh, elrévült bölcs csak az lehet. Akit semmihez sem köt semmi, és hidegen hagy, ha jó - ha rossz, és nem örvend, sem nem haragszik már, bölccsé csak az csillapul. Aki érzéki világából úgy vonja vissza vágyait, mint teknős fejét-lábát, bölccsé csak az csillapul. Ilyen szíven elmállanak a külvilág hatásai, csak emlékük nem, de a Legszentebb előtt széthull ez is. Mert a törekvő, bölcs férfi lelkét sem szűnnek sújtani kíméletlen hatalmukkal az érzékek. Fojtsa el hát érzékeit, és a gondja egyedül én legyek, mert aki gerjedelmén úr, bölccsé csak az csillapul. Aki érzékei tárgyán csügg, azt kísértés ejti foglyul. A kísértést vágy követi, a vágyat indulat, harag. A haragból zavar támad, a zavarból téboly áll elő. A téboly az észt megállítja, és akiben megáll az ész, az halott. De aki szenvtelenül néz át a világ tüneményein, mindig legyőzve önmagát, az végül nyugalomra lel. E nyugalomban feloldódik minden fájdalma-bánata, mert egyensúlyát se veszti el a nyugodt kedélyű bölcs. Aki nem köti meg elméjét, az elmélyedni képtelen, és ahol nincs mélység, ott nincs béke, és ahol nincs béke, üdv sem virul. A képzelgőt, akinek szíve érzékei nyomán csapong, elragadják az érzelmek, mint szél a

176

hajót a tengeren. Zabolázd meg hát vágyaid, mert aki szenvedélyére béklyót vet, bölccsé csak az csillapul. Mikor a föld éjjel alszik, a bölcs akkor a legéberebb, de a nappali éjjelben lehunyja látó szemét. Ki úgy fogadja be a vágyak árját, mint nagy folyók bő özönét a tenger, amely elnyeli mindet, maga mégsem lesz több, révbe az ér, mert nem a vágyra vágyik. Aki végül mindenről lemond, akit nem kínoz szenvedély, akiben önzés, önérdek sincs, békét csak az a férfi lel. Ezt érd el, ez a Brahmanlét, és utad nem tévelyeg tovább. Aki így hal meg, a Brahman-nirvánába jut.

A cselekvés jógája - Lelkek ura, ha a tettnél több a gondolat, miért szítod kegyetlen tettre szívemet? Ellentmondó szavaidat józan eszem csak találgatja. Kérlek, felelj világosan, üdvöm útját hogy érem el? - Feleltem. Világunk két elv hatja át: a szánkhja, a tudás útja, és a tett, melyen a jógi jár. A tétlenség a tetteknek nem fonnyasztja gyümölcseit, egyedül a lemondástól senki nem lesz tökéletes. Földi lény egy pillanatig sem élhet meg cselekvés nélkül, a természet - akard vagy sem tevékenységre kényszerít. Aki lemond a cselekvésről, de titkon tettekért eped, az ilyen balga lényt vesd meg, mert teljes tévedésben él. De aki úr a tettvágyon, győz érzékein, és cselekszik bár, de jógában, az szabad ember, azt becsüld. Végezd hát rád szabott munkád, a tétlenségnél több a tett. Ha mozdulatlanok volnánk, testünk halálba hullana. A cselekvés gúzsba köti az embereket, kivéve, ha áldozatbemutatás kedvéért cselekszenek. Tégy vágy nélkül, magáért az áldozatért. Midőn az Alkotó embert teremtett, szólt: Áldozzatok! Ha áldoztok, fiút nyertek, és amit kértek, beteljesül. Így tisztelvén az isteneket, ők is tisztelnek benneteket, és adván ti nekik, ők nektek, menny és föld kölcsönösen virul. Mert aki istennek áldoz, áldást nyer az az istentől. Ingyen malasztot élvezni, és mit sem adni érte 177

lopás. Áldozatmaradékot esznek, és eltörlik vétkük így a jók. Magának főz a rossz ember, és fazekából bűnt mer vele. Az élő élelemből él, esőből lesz az élelem, esőt az áldozat támaszt, az áldozat tettből fakad. A tett nemzője a Világlélek volt, az Ősok, az ÓM szó szülte meg, áldozatodban ott ég hát a Világlélek, a mindent átható. Aki pedig az így megforgatott kereket maga nem lendíti tovább, élvhajhász, kárhozott lény az, és kár élnie. De aki énjében örvendez, aki beéri magával is, akinek már nincs mit tennie, igaz úton csak az halad. Mert nem gondja az, hogy mi történik, mi nem - közönnyel néz körül. E földön senki nincs többé, aki tudná érdekelni még. Így élj, ragaszkodás nélkül, és tedd azt, amit rád szabott a sors. Akit vonzalom nem szennyez be, a legfelsőbb egekbe jut. Dzsanakát és más királyokat a tett segítette tökélyre. Cselekedj hát, ha nem másért, hogy néped boldogítsd vele. A kiválóbbakat mindig utánozzák a többiek, rajtuk függ a köznép szeme, lesvén példaadásukat. Nincs a három világban tett, amit meg kell tennem, célom sincs, ami feladat volna, mégis cselekszem szüntelen. Mert ha tetteim ösvényét nem rónám ernyedetlenül, az emberek követnének ebben is. Akkor pedig a mindenség bénán romokba hullana, összevegyülne varna varnával, és én okoznám e pusztulást. A tudatlan haszonvágyból cselekszik, a bölcs önzetlenül küzdjön, csak népe javát tekintve, de a balga sürgölődőkben mégse hintsen el kétkedést. Tűrje buzgalmukat bölcsen, amíg őt jógája fékezi. A cselekvést a természet örök törvénye műveli. Akit látszat énje megtéveszt, az mondja csak, hogy én teszem. De aki tudja, miben tér el az anyag törvénye és a tett, és törvény törvénybe hogyan forr át, az tette hasznáról lemond. Az anyag jelenségeit sokan vélik öntettüknek. Részlettudót ne csüggesszen mégse a teljességismerő. Ajánld minden cselekvésed a Legfelsőbb énnek, nekem, és küzdj, lelkiismeret-furdalás nélkül, önzetlen, feledve kételyt és reményt. Aki pedig lankadatlanul követi tanításom, és hívőn, nem zúgolódva hisz, megszabadul a hívő lélekkel végzett tettek által. De aki tanai-

178

mat szidva pörbe mer szállni ellenem, az ilyen elvakult őrült pokolra hull. A bölcs is végzi munkáját, mert munkára teremtetett, és így van alkotva minden lény. Mit ér, ha valaki elfojtja a természetet? A számításból fogant tetthez mindig undor vagy kedv tapad. Ez is, az is nagy ellenség, ne légy rabjuk, elvesztenek. Jobb tenned a saját dolgod rosszul, mint jól a másokét, és jobb a magad harcán halni meg. Mások törvénye veszély rád. - Mondd meg hát, az ember miért zuhan bűnbe? Mi kényszeríti vétkezni jobb énje ellenére is? - Vágy és harag, ez a főbűn, szenvedélyünk szülötte, ez az igazi ellenség, falánk, szennyes gonosztevő. Mint lángot a gomolygó füst, mint magzatot a méhburok, mint pára a tükör lapját, úgy borítják el életed. Örök ármánykodók. Jönnek, és elfátyolozzák a bölcs eszét, ezer alakban áltatnak, éhük tűz, nem lohad soha. Fészkük az elme legmélye, az érzékek és az ész zuga. Onnét szövik a hálót, hogy belefojtsák értelmedet. Ezért érzékeid törd bilincsbe, sújtsd le e bősz ikerpárt is, amely megöl benned észt, tudást. Mondják, hogy nagyok az érzékek, csakhogy nagyobb a gondolat, és még nagyobb a bölcsesség. De lelked náluk is nagyobb. Ha értettél, ajzd fel minden erőd, és ezer alakban ámító kártevőidre sújts le most.

A tudás jógája - Hajdan ezt az örök jógát Vivaszvánnak sugalltam, ő továbbadta Manunak, Manu később Iksvákunak. A bölcs királyok így vésték egymás szívébe szózatom, de az idők nagy árjában valahogy megszakadt a sor. Most újra kihirdetem neked, mert hívem és barátom vagy. De tudd, a titkok titka ez. - Vivaszván életében te még meg sem születtél, uram. Hogy értsem hát, hogy feltárhattál őneki akármit is? 179

- Már sok születésem volt és neked ugyancsak. De én emlékszem is rájuk, te egyiket sem ismered. Bár a világ uraként halál és születés felett állok, mégis saját káprázatomként megszületek, és ilyen földi test a látszatom. Valahányszor veszendőben az igazság és elburjánzik a gazság, világra szülöm önmagam. Megjutalmazni a jókat, megfenyíteni a rosszakat, pajzsául az igazságnak gyakorta testbe öltözöm. Aki a munkám lényegét érti, és átérzi születésemet, testét letéve hozzám jön, nem kell újratestesülnie. Hány bölcsesség tüzén megtisztult, velem telt szív lelt nálam írt, és olvadt lényembe, széttépve a vágy, a félelem és a düh láncait! Sok úton jönnek hozzám, és én mindegyik úton elébük megyek, mert az út, amelyen érkeznek, minden irányból az enyém. Aki sikerre vár, az isteneknek áldozik. Gyors sikerre, bizony mondom, e földön csak a tett vezet. Én alkottam a négy varnát, elosztva közöttük a tulajdonságokat és a kötelességeket. Tudd, hogy az örök nem-cselekvőtől, tőlem, ered e régi tett. Tett szennye mégse mocskol be, munkám haszonra nem tekint, és aki ilyennek ismer fel, munkája gúzs azon se lesz. Így tudták réges-régen, és így dolgoztak őseid, úgy cselekedj te is, mint ők, e megváltásra szomjazók. Mi a tett? Mi a tétlenség? Ezt sok látnok se látja jól. Feltárom hát a tett titkát, hogy tudd, mivel kerüld a bajt. Tudnod kell, mi a különbség a tett és a bűntett között, és tudnod kell, mi a tétlen tett. A tettek útja titkos út. Aki látja, hogy cselekvését a tétlenség hogyan hatja át, és tétlenségét cselekvése, az bölcs, az minden tett ura. Akit nem haszonlesés vezet és nem szenvedély, ha tettre tör, annak tudásán teste elhamvad. Aki lemond tette hasznáról, az örökké elégedett, és nem-cselekvés cselekvése akkor se, ha munkálkodik. Aki nem vár semmit, aki elméjén és egész szívén uralkodik, az testével cselekszik csak, lelkén bűn szennye nem tapad. Akinek elég, akármit kap, mert a jón és a rosszon rég túljutott, és sikertbalsikert megvet, bármit tesz, tette nem bilincs. Aki a vágyra közönnyel

180

néz, és bölccsé higgad elméje is, tettei felajánlások, a Mindenben szétáradók. Brahman, a Világlélek, az adomány, Brahman az áldozat, Brahman a tűz, Brahman áldoz, a brahmantett Brahman kebelére vezet. A fényes égi lényeknek sok jógi áldoz szorgosan, mások Brahmannak áldoznak, az ő tüzét táplálva csak. Ezek a lemondás tüzén hallásukat ajánlják fel, sok szent pedig, az érzékek tüzén, szavát áldozza fel. Ismét mások a lélegzést, mi több, minden érzéküket önuralmuk tudásgyújtott jóga lángjába tüntetik. Sokan élnek, akik vagyonukkal, vezekléssel és jógával áldoznak, még több a Védákba merült zord fogadalmú remete. Társaik azzal áldoznak, hogy ki- és belélegeznek, vagy, mint a jóga meghagyja, visszatartják lélegzetük. Vagy koplalnak, szabályozván életerejük áramát. Így aki áldozatában bölcs, ezzel legyőzi vétkeit. Aki áldozati morzsán él, eljut az örök Brahmanig. Aki fukar az áldozatban, nemcsak fönt, lent a földön se boldogul. Brahmá akaratából itt ezerféle az áldozat. Tett szülte mind, jegyezd meg jól. Ha átérted, szabad leszel. De a tárgyi javaknál több, ha tudásoddal áldozol, mert a tudásban minden tett teljesen benne van. Alázattal szerezd meg ezt, szorgalmasan kérdezősködve, és a lényegismerő bölcsek, ha szolgálsz is, tanítanak. Bölcsességük megismervén sosem botolsz meg, mert minden létezőt bennem és benned tudsz feltalálni már. Lennél bár bűnösebb minden bűnösnél, mégis átröpít a bölcsesség e bárkája a gonoszság mocsártaván. Miként a garázda villámtűz fákat éget fel, a tudás lobogó lángján, akként hull hamuvá a tett. Nincs tisztítóbb erő semmi, mint a tiszta, igaz tudás, és ezt a tökéletes jógi önmagában találja meg. Aki érzékein úr és hisz, e bölcsességet elnyeri, és e bölcsesség után nyomban a legfelsőbb nyugalmat is. De aki nem hisz és nem tud vagy kételkedik, halálra jut. Sem boldogság, sem ég, sem föld nem a kételkedőkre vár. Aki tetteit levetkőzte, tudásra váltva kételyét, és győzött magán jógá-

181

val, többé tett rabja nem lehet. Balgaságod szülöttére, a kétkedésre, csapj le hát. Értelmed kardja villog, fel, ezzel légy jógi.

A cselekvésről lemondás jógája - A cselekvésről lemondást hirdeted, majd pedig a jógát. Mondd meg világosan, hogy a kettő közül melyik a célravezetőbb? - A lemondás is, a cselekvés jógája is egyaránt a legfőbb üdvhöz vezet, azonban a kettő közül a cselekvésről lemondásnál értékesebb a cselekvés jógája. A szánkhját és a jógát együgyűek vallják különbözőnek, nem a bölcsek. Aki az egyiket helyesen követi, mindkettőnek a gyümölcsét elnyeri. Azt a célt, amelyhez a szánkhja hívei eljutnak, a jógakövetők is elérik. Aki egynek tekinti a szánkhját és a jógát, az lát helyesen. Jóga nélkül viszont nehéz a lemondásig eljutni, ám a jógába merülő bölcs hamarosan eléri a Brahmant. Aki jógába merülve, tisztult lélekkel, önmagán uralkodva, érzékein uralkodva, önmagát minden más lénnyel azonosnak tekinti, ahhoz a cselekvésből sem tapad szenny. A valóságot felismerő jógi így gondolkozzék: semmit sem én teszek, akár lát, hall, tapint, szagol, eszik, jár, alszik, lélegzik, beszél, ürít, fog, szemét behunyja, kinyitja. Az érzékek kapcsolódnak az érzékelt tárgyakhoz - vélje így. Aki minden ragaszkodásról lemondva, tetteit a Brahmanra ruházva cselekszik, arról lepereg a bűn, mint víz a lótusz szirmáról. A jógik testükkel, gondolataikkal, tudatukkal és puszta érzékeikkel úgy végzik tetteiket, hogy a ragaszkodásról lemondanak énjük megtisztítása érdekében. Aki jógával fegyelmezi magát, az lemond a tett gyümölcséről, és így örök békére jut. Aki nem fegyelmezi magát, és a gyümölcshöz ragaszkodik, azt a vágy bilincsbe veri. Ha gondolatban minden tettről lemondott, akkor a lélek nyugalomban pihen kilenckapujú várában, a testében, maga uraként, és nem tesz, nem indít tettre. Ez a király nem követel tetteket, nem tűz ki felada182

tot alattvalóinak, az érzékszerveknek, nem biztatja őket a tett gyümölcsével. Csak természetük működik magától. Ez az úr nem veszi át senkitől vétkét vagy jótettét. A tudást tudatlanság burkolja, ez megtéveszti az embereket. De aki tudással megsemmisíti önmagában ezt a tudatlanságot, abban a tudás napfényként felragyogtatja a Legfelsőt. Akik tudatukkal és egyéniségükkel ebbe merülnek, ehhez fordulnak, ennél keresnek menedéket, a tudás letörli vétkeik szennyét, és több újjászületés nem vár rájuk. A bölcs szemében egyforma a szertartástudó, jámbor pap, a tehén, elefánt, kutya, kutyahúsevő pária. Akiknek gondolatait ez az egyformaság uralja, már ezen a földön legyőzték a születést és halált, mert a hibátlan Brahman egyforma, és így ők a Brahmanban lakoznak. A Brahman-ismerő, Brahmanban lakozó, rendíthetetlen elméjű, tévedhetetlen bölcs ne örvendjen, ha jó éri, és ha baj éri, ne bánkódjék. Külvilág ingerei elől elzárkózva, önmagában találja meg boldogságát a lelkét Brahman-jógával megkötő bölcs, és nem múló boldogságot élvez. Az ingerek szülte élvezetek szenvedés szülőanyjai, kezdetük van, és végük van. A bölcs nem leli bennük örömét. Aki még e földön, teste elhagyása előtt el tudja fojtani vágyból és haragból fakadó indulatait, az jógi, az boldog ember. Akit belső boldogság, belső öröm, belső világosság hat át, az a jógi a Brahmannal azonossá válik, és a Brahman-nirvánába jut. A bűntől megtisztult, kételyektől megszabadult, magukon uralkodó, minden lény üdvének örülő látnokok elnyerik a Brahman-nirvánát. Vágyat, haragot levetkőző, elméjükön uralkodó, önmagukat ismerő aszkéták előtt nyitva áll a Brahman-nirvána. A bölcs, aki a külvilág ingereit kizárva, tekintetét két szemöldöke közé szegezve, orrlyukán egyenletesen lélegezve ki és be, érzékeit, gondolatait, tudatát megzabolázva, kívánságot, félelmet, haragot örökre elvetve, egyetlen célként a megváltásra törekszik, az megváltódott. Aki felismeri, hogy én vagyok az áldozat és vezeklés elfogadója, az egész világ legfőbb ura, minden élő barátja, az elnyeri a békét.

183

Az elmélkedés jógája Aki hasznát megvetve teszi kötelességét, az jógi. Sosem lehet lemondó bölcs, aki nem áldoz, és tüzet sem gyújt. Hogy mit hívnak lemondásnak? A jógát. Aki csupán a célért küzd, igazi jógi nem lehet. Útban a jóga bércére a tettek gyámolítanak, de bércén fenn a bölcs szívet már nyugalma gyámolítja. Tudd, csak ha vágya céljáról és a tett jutalmáról lemond, érzéki ingerét elvesztvén, a jógát akkor érte el. Maga emelje hát lelkét mennyig, mélység ne húzza le, mert önmaga barátja önmagának, de ádáz ellensége is. Győz, aki ura önmagának, azon, aki nem ura önmagának. Éned az Én barátja lesz. Győz, aki ura önmagának, azon, aki nem ura önmagának. Az Én gyűlöli énedet. Aki úrrá lesz saját énjén, az én feletti Énbe, a Világlélekbe jut, érje kudarc, öröm, tél, nyár, gyalázat vagy magasztalás. Kit bölcsesség, tudás buzdít, a csúcsra ér, ha győz magán. Onnan tekintve a bölcs szívnek mindegy, hogy kő, sár vagy arany, mindegy, hogy hű társ, vad ellenség, közömbös idegen, rokon, gáncsoskodó gonosz, jó, rossz, átnéz rajtuk, ettől különb. A jógi legyen úr lelkén, és magányában magányosan fékezze mindig elméjét, megvetve kincset és reményt. Tiszta helyen szilárd ülés, nem alacsony, nem is magas, kusafűre vetett bőrrel és lepellel. Ennyi kell. Összpontosítva elméjét nem gyötri vágy, se gondolat, így révüljön a jógába, hogy lelke folttalan legyen. Törzsét, fejét, nyakát tartsa szilárdan, moccanástalan, orra hegyére nézzen csak, ne járjon szerteszét szeme. Gondját letéve így üljön, és ne féljen, töltse el közöny. Tisztaságban szilárd szíve rajtam csüggjön, velem legyen. A gondolatain-lelkén mindig úr jógi útja az, hogy legfőbb üdvét, a nirvánát, belém olvadva éri el. Nem az a jóga, hogy koplalsz, de az sem, hogy tömöd magad, még kevésbé, ha virrasztasz, vagy folyton alszol. A mérséklet, mikor ébren vagy, alszol, pihensz vagy étkezel és teszel bármit, csak ez jóga, minden bajon csak ez 184

segít. Ha megfegyelmezett elméd saját magába csendesül, és nem kívánja, amit kívánt, a jógát akkor érted el. Mint ahogy a lámpa lángja nem rezdül szélárnyas zugban, oly nyugodt a magát fékező jógi jógában csillapult szíve. Midőn kihuny a jógában a bölcs elméje és elpihen, és maga csak magát látja, és elég magának önmaga, és nem ésszel, belátással érzékfeletti üdvre lel, a legnagyobbra, és itt áll meg, mert csupán ez a valóság, amit midőn kiküzd, többé nincs más gyönyör, mi vonzaná, és ha megállapodott benne, oly zord gyász sincs, amely árt neki. A kín láncait ellenben letépte, ez a jóga. Maradjon meg a bölcs ennél szilárdan, rendületlenül. Vágyát világi célokra a jógi így lohassza le, és ha érzékei csordáját ésszel karámba zárta már, szigor béklyózta elméje lassan-lassan csituljon el, zárja magába értelmét, és ne gondoljon semmire. Ha mégis elkalandoznék a fürge, kósza gondolat, terelje vissza bárhonnan önmaga uralma alá. Mert elméje nyugalmában tiszta örömre gyúl a bölcs. Vágytól, bűntől szabad lelke brahmanná változik. Gondolkozása így békül, bűnt vesztve vágy így lohad, míg Brahmanba nem olvad, hol a boldogság határtalan. Minden lényben magát látja, magában lát mindent, mi él. A jóga bölcse jól tudja, mindenben ugyanaz lobog. Ki minden lényben engem lát, és amit lát, bennem látja mind, az nem veszíthet el többé, azt én sem vesztem el soha. Aki felfedezte, hogy egy minden, aki minden lényben engem áld, akárhol él a föld hátán, az a jógi bennem lakik. Mert aki mindenben tükrözni látja önmagát, és tudja, hogy öröm-gyász ugyanaz, az a jógi tökéletes. - A jóga szent közöny. Szilárdnak mégse vélném, ha itt lent minden oly ingatag. A gondolat fegyelmetlen, hol durva-zord, hol izgatott. Kordában tartanád? Könnyebb a szélvihart is, úgy hiszem. - A gondolat bizony kósza és kalandra kész, de közönnyel, kitartással győzni tudsz. Aki magán se bír győzni, a jógát az nem éri el, de célba jut, ha buzgón küzd, és uralkodik önmagán.

185

- Még azt nem értem, aki hisz, csak éppen erélytelen, és nem csügg mindig a szent jógán, jóga nélkül hová jut az? Vagyis két úton is bukva, mint felhő, nem enyész-e szét, ha elveszti Brahman ösvényét, és támasz nélkül bolyong szegény? Irtsd ki szívemből gyökerestül e kétkedést, hiszen te vagy az egyetlen, aki aggályom legyőzheted. - Ne félj, nem sújt reá romlás sem itt, sem ott. Aki jámbor volt a tettekben, az nem téved el. Az igazak honát lakja, hosszan ott lesz majd boldog ő. Bár gyönge volt a jógához, a jók és a dicsők közt újra él. Vagy bölcs jógik családjában nyer ismét földi életet, de ezt elérni, ilyen házból származni, nagyon nehéz. És itt előbbi létének létét folytatja majd tovább, és itt újra visszanyeri azt a jóga-bölcsességet, amelyre előző testében eljutott. Előző léte emléke sodorja akaratlanul. Ha csak kérdez a jógáról, az is több, mint a Véda-tan. Ámde a bűntelen jógi, iparkodva szorgalmasan és tisztábban minden új léttől, a legfőbb jót is elnyeri. Mert a jógi tudósoknál, vezeklőknél hatalmasabb, és több a tett emberénél is. Higgy a jógában! De minden jógi közt mégis legnagyobbnak azt vallom én, akinek lelkembe forr lelke, és teljes hittel szeretni tud.

A tudás és megismerés jógája Most hallgass meg, hogyan fogd fel teljes lényegem, rám irányítva elmédet, hittel, a jóga útjain. Hiánytalanul eléd tárom az ismeret és tudás tanát, ha jól szívedbe rögzíted, tanulnod mást felesleges. Ezer között, ha egyet lelsz, aki tökélyre szomjazik, és aki ért is engem, egy sincs talán ezer ilyen szomjazó között. Föld, víz, szélfúvás, űr, gondolkodás, mély értelem és öntudat - e nyolc részre osztottam fel természetem. De ez alacsonyabb természetem. Ismerd meg a magasabbat is, élők lelkét, a mindenség megtartóját. Ez az a méh, amely szülte a föld tenyészetét. Én vagyok, én, a természet ős-bölcsője, de sírja is. Hatalmasabb erőt nálam nem 186

találsz. Úgy van e világ rám fűzve, mint fonálra a gyöngyszemek. Mert én vagyok a víz íze, a Nap és a Hold fénye, az ÓM szó a Védákban, szív a hősben, légben a hang. Tűzben a forróság vagyok, mezők mélyén az illatár, vezeklés a vezeklőkben, és az elevenben az, ami él. Bennem hajt ki örök csírája minden lénynek. Bölcsessége a bölcseknek, nagyok nagysága én vagyok. Erősekben az erő vagyok, és az áldott vágy is én vagyok, bár vágy, szenvedély nem szít. A sötétség, szenvedély, összhang létformáit magam szülöm, de míg én nem vagyok részük, azok sorra részeim. E hármas jelleg alkotta létformák mind káprázatok. Az ember nem látja tőlük, hogy örök lényem felettük áll. Mert jellegekben érzékelt csodás káprázatom vakít, aki pártfogásomat kéri, látszatán az hatol csak át. De gonosz, balga és gyarló hozzám sose folyamodik, agyukra ül e káprázat, hát lelkük démonarcot ölt. Négyféle hívem közt a gáncstalan, aki bölcsességre tör, szenved, lényeget kutató vagy bölcs. Köztük a szüntelen jóga hozzám hű bölcse a legkülönb, engem szeret leginkább ő, és nekem is ő a legkedvesebb. Derék a többi mind, ámde a bölcs egyenrangú velem, mert lelkén győzve meglelte menedékét, az én utamat. Születések során így jut elém a bölcs, aki tudja már, hogy Krisna maga a mindenség. De az ilyen nagy szent kevés. Ezer vágy tör tudásukra, más istenekhez esd a nép, különféle szertartásokat végeznek, és így saját anyagi természetük veri bilincsbe őket. De isteneit ilyen hívő bármilyen alakban áldja is, állhatatosszilárd hittel mindig én töltöm el szívét. Ha elmélyül hitében, ha így vár isteni szent kegyet, beteljesül, amit kíván, óhaját én teljesítem. Csakhogy a vékony észt véges jutalom várja. Égbe jut, aki égieknek áldoz lent, de énhozzám, aki értem élt. Más balga meg látomást érez, hogy lát, engem, nem-láthatót, bár magasztos, örök lényem, lényegem, fel se fogja tán. Mert bárki nem csodálhat meg, jógám káprázatba rejt, és a dőre nép hogyan is tudná, hogy én nem születtem, sem meg nem halok. Ellenben én tudok mindent, mi volt régen, mi van, mi lesz, csak olyan lény nincs, aki

187

felfoghatna engem is. Vágy és gyűlölet fakasztotta ellentétpárok gőze száll minden agyra e föld hátán. De aki jót cselekszik csak, akiben véget ért a bűn, ellentétpárokon túltör, és szilárd hittel engem áld. Az ilyen, aki bennem győz öregségén, enyészetén, a cselekvést, a felsőbb ént és a Brahmant érti teljesen. Legfőbb lény, legnagyobb isten, legelső áldozat vagyok. Aki tudja ezt, a jógában meglát halála alkonyán.

Az örök Brahman jógája - Mi a Brahman, mi a felsőbb Én, felelj! Mi a tett, mi a legfőbb lény, és mit értünk legfőbb istenen? Mi a legelső áldozat, és hogyan lát meg téged halála alkonyán, ki győz lelkén? - Az el-nem-múlót nevezik legfelső brahmannak, a felsőbb Én önnön valód, a tett pedig az élő test létformáit szülő erő. A legfőbb lény pusztuló formád, a legfőbb isten szellemed, és engem érts, testi képemben, a legelső áldozaton. Testben élők dicső dísze, ki halála alkonyán, testét letéve, rám gondol, az én lényembe olvad az. Ki-ki amilyen istenhez végpercében fohászkodik, testéből lelke ahhoz száll, mert azzal rokon. Ezért mindenkor rám gondolj, és most kezdd a harcot! Ha rajtam csügg szíved-lelked, bizony mondom, hozzám kerülsz. Ha pedig összefog jógád, és elméd szűnik csapongani, a reám gondolás az istenség legfőbb lelkével egyesít. Az ősi látnok, a Világteremtő, felfoghatatlan, örök úrra gondolj, aki mint ezer Nap ragyog éjszakádban, és nincs nála kisebb, de hatalmasabb sem. Őrajta csüggj, ha beköszönt a végperc, jógába mélyedt szeretettel őt hívd, elméd a homlok közepére gyűjtvén. Nagy szellemével csak akként vegyülhetsz. Most pedig ama helyről röviden, amelyről a Védák tudói azt hiszik, hogy áll örökre. Vágyak bakói, remeték, elérik önszigorral, elérik a felé törekvők. Aki a test minden kapuját elzárja, gondolatait szívébe rekeszti, 188

életerőit fejében rögzíti, a jóga rendíthetetlen nyugalmába mélyed, az egyetlen ÓM szóban rejlő Brahmant suttogja, rám gondol, úgy távozik a testből és kél útra, az a legfelső célhoz ér. A magát fékező jógi, aki elméjén uralkodik, és nem csüggedve rajtam csügg, könnyen elér. E nagy lelkeknek innét már nincs miért újratestesülniük enyésző földi kínokra. Üdvösségük tökéletes. Minden világ szünet nélkül születik-pusztul, kezdve Brahmá egén, ám aki hozzám esd, vissza nem jut az. Brahmá egyetlen éjébe ezer világkor fér, és ezer egy nappalába. Így tudják, akik tudnak éjet és napot. Napkeltekor a nemlétből minden új létre testesül, de minden oda hull vissza, a nemlétbe, ha jő az éj. Az élet napra nap zsendül, majd alkonyatkor elvirít, és nem rajta múlik, hogy másnap újra felvirul. De túl e látható léten egy örök láthatatlan int, ez, amikor elpusztul minden, maga romolhatatlan áll. Nincs magasabb út, nincs örökebb, láthatatlanabb. Aki rálép, sose tér vissza. Itt van legfelső székhelyem. Legfelső szellem, így hívják másként. Ebben honol, mi él. Az áhítat jut eddig csak, minden világot ez hat át. És most halld, mikor hal meg a jógi úgy, hogy visszatér? Mikor haljon, ha visszatérni nem akar? A tűz, fény, nappal, növő Hold jó, jó az északi hat hónap is, A Brahman-ismerő haljon meg ekkor, és a Brahmanba jut. A füst, éjszaka, fogyó Hold rossz, rossz a déli hat hónap is. A Holdba jut, aki ekkor hal meg, az ilyen újratestesül. Mert két úr vár öröktől, a világos és a sötét. Az elsőn sose térsz vissza, de visszahoz a második. Ha ismered e két ösvényt, nem tévedhetsz el. Légy jógi hát a jógában mindenkor. Amit bőkezűség, szigorú vezeklés, szent Véda-ének jutalom gyanánt nyújt, mind semmi ahhoz képest, amit a jógi elnyer. Eljut a legfőbb, örök üdv honába.

189

A királyi tudás és királyi titok jógája És most, mert hű barátom vagy, halld a legtitkosabbat is, a bölcs tudás tanát, és azután semmi baj nem ér. Szent királyi tudás ez, bűnt eltörlő királyi titok, könnyű elérni, még könnyebb követni, mert örök és igaz. Aki képtelen meglátni igazságát, nem jut elém se, csak meghal, így kell új létre kelnie. Láthatatlan én tartom e világok szerkezetét, bennem lakik, mi él, minden, de magam bennük nem lakom. Sőt, ők se részeim. Fogd fel jógám legtitkosabb tanát: élőket hord, még sincs bennük élőt szülő énem soha. Amint a nagy, csapongó szél a légben szüntelen lebeg, az élőlények bennem éppúgy áramlanak. Ám a világkorok végén az én természetemmel egyesülnek, hogy új kor kezdetén keblem kiárassza őket megint. Önnön valómba mélyedve újra és újra felhozom egész hadát e lényeknek, és törvényt én szabok, nem ők. E cselekvés leláncolni mégsem tud, mert hasznával semmi gondom sincs. Átnézek rajta szenvtelen. A természet parancsomra megszül mozgót-nem-mozdulót. Ez az ok tartja forgásban a világot. Az ostobák lenéznek, ha emberi testbe öltözöm, nem látják magasabb lényem, hogy mily nagy úr felettük az. Álremény, áltudás, áltett sűrű ködként agyukra ül, bensőjüket gonosz lények démoni lelke hatja át. Ám a nagy lelkeket isteni szellem élteti, ők rajtam csüggnek, érezvén, örök forrásuk én vagyok. Mindig engem magasztalnak, hódolatuk a szeretet, fogadalmuk szilárd jóga. Így szolgálnak szünetlenül. Más bölcs tudásának áldozatával áldozik nekem, aki egy és több vagyok, és mindenben feltalálható. Mert áldozat és a szertartás, oltár és tűz mind én vagyok, én vagyok a varázsige és a gyógyfű, a halotti ital és a vaj, de a föld atyja, ősatyja, anyja és alkotója is. A szentség, a tudás tárgya, a Védák és az ÓM szó, és úr, barát, lakóház, cél, tanú, menhely, védelmező, alapzat, kezdet, elmúlás, romolhatatlan csíra, kincs. Én árasztom a hőt, a záport, és aszályt én küldök. Halál és halhatatlanság, lét és nemlét én vagyok ez is. Akik Véda190

hívők, és italuk a szóma, dús áldozattal keresik a mennyet. Indra egének el is érik üdvét, és ott, szent körében, örömük csodás lesz. Ám érdemük fenn kimerül magától, hát hullniuk kell vissza a világba. Meddő a hármas tan, a vágyra vágyó múló gyönyörnél egyebet sosem kap. De aki másra nem gondol, csak rám és hozzám ragaszkodik, e lankadatlanul hívőn én sem szűnök segíteni. Aki más istenhez esd hittel, hittel másoknak áldozik, énnekem áldozik, kövessen bármilyen szokást. Mert minden felajánlásnak én vagyok élvező ura. A mennyből lebukik mégis, aki lényem félreismeri. Istenhit istenekhez visz, szellemhit szellemek közé, ősök híve az ősökkel, az én hívem velem vigad. Aki gyümölcsöt, virágot hoz vagy egy falevelet csupán, vagy csak vizet, ha mély hittel adja nekem, elfogadom. Amit eszel és teszel buzgón, áldozol-ajándékozol, amit vezeklésül végzel, ajánld nekem. Így szabadulsz meg a tettek bilincséből, amelyek jó és rossz gyümölcsöt teremnek. Jógába révedő lelked szabadon így jut énelém. Az élők nekem egyformák, nem hat rám vonzalom, harag, de hű hívem belém olvad, és én is benne lakom. A csak engem imádót, bár a legnagyobb gonosztevő, az igazak közé iktasd, mert jó szándék vezéreli. Az ilyen az erény útján örök békére jut hamar. Ki bennem hisz, azt kárhozat nem érheti. Aki nálam keres oltalmat, habár a legalantasabb, közrendű, nő vagy szolga, az ég ösvényein vonul. Még inkább a kegyes bráhman és az ájtatos királyi bölcs. E világ a siralom völgye, így múlik el. Szeress tehát! Szeress, rám nyitva elmédet, nekem áldozz, engem becsülj. Ha így igazgatod lelked, szent összhang egyesít velem.

A megnyilvánulások jógája Hallgasd magasztos szózatom tovább, hasznodra lesz, amit mondok, mert kedvvel csüggesz ajkamon.

191

Nincs fényes isten és nagy szent, ki ismerné eredetem, hiszen tőlem erednek mind e bölcs szentek és az istenek. Nekem, a világ urának, nincs születésem, se kezdetem, a halandó, aki így ismer, nem téved, bajba nem kerül. Ész, türelem, tudás, kín, kéj, tisztánlátás, önfegyelem, lét, nemlét, félelem, béke, igazság, lelki nyugalom, dicsvágy, szégyen, elégültség, ártani-nem-tudás, közöny, bőkezűség, vezeklés - ezeket a létformákat mind én szülöm. A négy Manu és a hajdankor hét nagy bölcse, elődeid és elődei az élőknek, gondolatom szülötte mind. Aki felismeri lényemnek százarcú varázserejét, jógája annak töretlen és szilárd. Ami eleven, azt én nemzem, belőlem fejlődik, ami él, létformája tökélyében a jógi érti ezt és imád. Énjüket énbelém oltják a bölcsek, rajtam csüggnek ők, és egymást buzdítva békéjük boldogságával áldanak. Aki szüntelen a jógában és híven szeret: elültetem abban az értelem lángját, hogy mezsgyém megtalálja majd. A dőreség homályára irgalmam így bocsátja rá a tudás ragyogó fényét, míg én magam nem változom. - Szent Brahman, legnagyobb szentség, leghatalmasabb erő, ős úr, égi örök szellem, születetlen fő Istenünk. Minden bölcs így idéz téged, így Nárada, az égi szent, és Aszita Dévala, Vjásza, és most ezt mondod el te is. Hiszek néked, minden szavad való és igaz, még sincs oly isten, oly démon, aki látja lényed. Magadat, legnagyobb szellem, te magad ismered csupán, aki a lét ura, forrása, egek és földek királya vagy. Kegyeskedj hát elém tárni csodás hatalmadat, mily megnyilvánulásával hatod át a világokat? És hogy fogjalak fel, rajtad töprengve szüntelen? Mily létformákba képzeljem személyed? Lelkek ura, ne hagyd abba. Hogyan nyilvánul meg valód? Hogyan nyilvánul meg jógád? Szavad mézét ízlelni vágyom untalan. - Legyen. Hallj hát hatalmamról, de főbb csodáiról csak, mert másképp végére nem jutunk.

192

Minden lény lelke én vagyok, én vagyok a kezdet, az életsors, de az ember halála is. Az Áditják között Visnu, a fények közt a Nap vagyok, Marutok közt Marícsi és fent, a csillagok között a Hold. Száma-Véda a Védák között, Indra az istenek felett, érzékek között a higgadt ész, és az érzés mindenben, ami él. Siva vagyok a Rudrák között, jaksák között a kincs ura, Vaszuk között a Tűzisten és a Méru a hegyek felett. A menny papjai között Pártha, bennem tiszteld Brihaszpatit, had urát a vezérek közt, vizek között az óceánt. Bhrigu vagyok a bölcsek közt, szavak között a bűvös ÓM, áldozatban az esdeklés, bércek közt a Himálaja. Fák közt a szent fügéhez mérj, jósok közt Nárada vagyok, Csitraratha a gandharvák, Kapila a bölcsek között. Paripák közt a nektárból született mén, Uccsajhsravasz, elefántok között Indra vezérelefántja vagyok. A szablya villáma vagyok, tehenek csodatehene, szeretők közt a nemző vágy, Vászuki a kígyók közül és a nágafaj Anantája és Varuna, a víz ura és feje a fejedelmeknek, Jama vagyok és az ősi Arjaman. De daitják ura, Prahláda, a végső óra végzete, erdőlakók oroszlánja és fent Garuda is én vagyok. Ráma vagyok a hősök közt, elemek közt a szélvihar, szent krokodil, a víz népe, Gangá a folyamok között. Minden lény kezdete és vége és egész élete én vagyok, a tudásban a bölcsesség, a szónokok nyelvén a szó és minden párban mindig a kettősség vagyok, betűk között az A betű, a négyarcú Teremtő és az örök idő. Én vagyok a jövő méhe, a mindent elnyelő halál, a női szó, erény, szépség és az ész, tudat, jó szív, erő. Dalok közt a hatalmas dal, versformák közt a Véda-vers, hónapok közt a két téli, évszakok közt a rügynyitó. Dicsők dicsősége vagyok, szemfényvesztők csaló csele, a győzelem, az elszántság, vitézben a vitéz erény. A Vrisnik közt Krisna vagyok, a Pándavák közt Ardzsuna, a remeték között Vjásza, a látnokok közt Usanasz. A büntetők botja vagyok, győzni vágyók csalárd szava, bölcsekben a belátó ész, a titokban a hallgatás. Én vagyok mindennek ősi forrása, mozgó vagy mozdulatlan lény nélkülem létre sem jöhet.

193

Ámde csodás hatalmamnak nincs vége, nagyságomnak e pár jelző csekély példája volt csupán. Ha bármely lényben hatalmat látsz, fenséget vagy kemény erőt, az én dicsőségem gyér visszfényét csodálhatod. De minek szót szóba fűzni? Mit érsz mindezzel? Lényem egy porszemén ott forr, ott lángol az egész világ.

A szeretet jógája - Mondd, ki nagyobb a jógában, az-e, aki mindig abban él és áhítattal terajtad csügg, vagy aki a láthatatlanon? - Aki rám függeszti elméjét és jógája, sem nagy hite nem fogyatkozik, az a jógi tökéletes. De aki az örök, legfőbb, láthatatlan, határtalan, leírhatatlan, elvont lényt, a mindenütt-jelenvalót, őt szolgálja, az élőket egyben látva és szeretve mind, vágyait pedig elfojtva, az én utamra lép az is. De a nem-láthatón csüggni, ez éppen a legnehezebb, mert a nem-látható útján lelkünk teste nehéz teher. Aki azonban engem néz, csak énrám bízva mindenét, és jógába forduló szívvel rajtam töpreng, értem rajong, azt az új lét és az elmúlás tengeréből kiragadom, hiszen minden, amit gondol, hozzám szárnyal. Értelmed hát felém szálljon, elméd vegyüljön énvelem, és attól kezdve énbennem lakozol te is. Ámde ha tudatod mélyen lelkembe forrni mégse tud, a gyakorlat jógájával törekedj legalább felém. Ha e gyakorlat is terhes, tetteidet ajánld nekem. Tökéletes lehetsz úgy is, ha tetteid nekem adod. Ha erre sincs erő benned, járd úgy jógám ösvényeit, hogy megveted a tett hasznát, kordában tartva szívedet. Gyakorlatnál a bölcs ész több, észnél több az elmélyülés, ennél is több lemondásod, mert a lemondás nyugalom. Aki nem gyűlöl halandó lényt, aki nyájas, könyörületes, türelmes, szabad, önzetlen, és öröm vagy kín előtte egy, aki tud lelkén uralkodni, aki örökké derűs, szilárd, és vágyát-gondját elém tárva hozzám hű, azt szeretem én. Akitől egy földi lény sem fél, és 194

aki egy lénytől sem fél soha, mert rettegés, öröm, vágy, düh nem dúlja, azt szeretem én. Akit érdek nem vezérelhet, aki nem csügg terveken, aki nyílt, nyugodt, közönyös, ártatlan és engem áld, azt szeretem én. Aki nem örvend, aki nem gyűlöl, akit bánat-vágy nem ér utol, aki gyönyört-szenvedést megvet, és engem vall, azt szeretem én. Aki jót-gonoszt közönnyel néz, és nem rezzen, érje kín-öröm, hideg-meleg, dicséret-gáncs és eltépi kötelékeit, és szidják vagy magasztalják, ő hallgat és elégedett, házat nem tart, erős, buzgó, az ilyent szeretem nagyon. De aki szavam igazságát nektárként élvezi és becsül, és bennem odaadóan hisz, legjobban azt szeretem én.

A mező és mező-ismerő megkülönböztetésének jógája E test neve mező. Aki felfogja ezt ésszel, a mező ismerője az. De ismerője minden mezőnek én vagyok. És a bölcsesség: megismerni a mezőt és a mező-ismerőt. Halld tehát röviden, micsoda és milyen e mező, hogyan és miért változik mindig, és ki a mező-ismerő. Sok látnok szőtte már dalba, zeng róla Véda-vers ezer, és bölcsen taglalva terjesztik a Brahma szútra könyvek is. Az öt elem, a nem-látszó, az éntudat, az értelem, az érzék tizenegy szerve és e szervek öt köre, vágy-ellenszenv, öröm-bánat, ész, erő, testi kapcsolat. Ezeket hívjuk mezőnek és ezek változatait. Szerénység, feddhetetlenség, ártani-nem-tudás, erély, becsület, hit a mesterben, szentség, türelem, önszigor, a vágyak megvetése, jóság és a nagy felismerés, hogy kezdet-vég, öregség-bú és minden baj milyen viszonylagos, hogy házbirtok, gyermek, hitves, hívság hívsága minden itt, hogy jószerencse-balvégzet egyformán mind haszontalan, és a hű szeretet, mellyel a szilárd jógi rám talál, és magánya, melybe rejtőzik, megvetve e világi bolyt, és buzgalma az igaz lényeg, az énfeletti én felé. Mindez együtt a bölcsesség, a többi dőreség csupán. 195

Most halld, amit kutatnod kell, amit megértve üdvözülsz. Ez a nemszületett Brahman, a Világlélek, amely, mondják, se nemlét, se lét. Mindent magába foglalva e világ vele van teli. Ezer arca, szeme és lába, karja, feje és füle van, és gazdag minden érzékben, bár egyetlen érzéke sincs. Nem köti meg semmi, de mindent hord jelleg nélküli jellege. Távol van és közel, bent él a lényekben, de kívül áll. Mint mozgó mozdulatlanság oly finom, észre sem veszed. Osztatlan is felosztódva minden élőben ott feszül, fenntartójuk, lesújtójuk, újranemzőjük. Világ világa, fényétől a vak éj visszahömpölyög. Ez a szívben a bölcsesség, de annak tárgya és útja is. A Brahman a megismerés és a megismerendő. A megismerés számára elérhető. Minden élőlény szívében ott lakik. A mezőt ezzel elmondtam, a tudást is, tárgyát csakúgy. Aki felfogta és imád engem, lényemmel összeolvad az. Mert anyag és szellem egyaránt kezdet-nélküli. Változat és tulajdonság az anyag szüleménye csak. Minden tettnek, teendőnek és tevőnek oka az anyag, a szellem csak a kéj és kín érzékelésének oka. Az anyagban lakó szellem ölt hát anyagi jelleget, rossz vagy jobb létre így ébred, mert minden jelleg hat reá. E felsőbb szellemet hívják megengedőnek, tanúnak, fönntartó és élvező úrnak, de én feletti énnek is. Aki szellem, anyag és jelleg különbségét felismeri, életét bárhogyan tölti, nem kell újratestesülnie. Van, aki lelke leglelkét elmélkedéssel éri el, mások a szánkhja-jógával, tetteikkel a többiek. Ismét más ide sem jut fel, de hallván róla, tiszteli. Ez is túltör halálán, ha amit hallott, követni kész. Mert nyerjen létet mozgó vagy mozdulatlan itt, úgy történnek, hogy eggyé forr mező és mező-ismerő. Aki látja ezt a mindenben benne élő legnagyobb urat, múlandóban a nem-múlót, a világot az érti csak. Aki látja ezt a mindenhol egyformán ott tartózkodót, magát pokolra nem veszti, de legfelsőbb céljába jut. Végül, aki látja, hogy nincs olyan tett, melyet ő tesz meg egymaga, mert mindent az anyag végez, az látja jól

196

az életet. Aki tudja, hogy a sok testben az a sok létező csak egy, és az Egy árasztja szét őket, az a Brahmant is elnyeri. A legfőbb Én örök, mert nincs tulajdonsága, kezdete, és bár testet hord, nem cselekszik, hozzá tett nem tapad. Mint a mindent kitöltő, lágy űrt sem éri szenny, a minden testben ott élő lélekhez sem ragad mocsok. Miként a Nap betündökli az egész földet egymaga, úgy von minden mezőt fénybe a mezők ura. Aki így tesz különbséget test és lélek között, és tudja, az anyag láncát mi oldja fel, az üdvözül.

A hármas jelleg megkülönböztetésének jógája Most folytatom. A bölcsesség fő bölcsessége vár terád. A bölcs, ha megmerül benne, a legfelső tökélyre jut. E tudással belém olvad, és nem kell újraszületnie újabb világteremtéskor, sem halnia a végnapon. Anyaméh a nagy Brahman, beléje csírát én vetek, és a világ minden élője innét ered. Bármily méhben fogant is meg egy földlakó, anyaméhe a nagy Brahman és nemző atyja én vagyok. Természet szülte jelleg három van: összhang, szenvedély és sötétség. Örök lelked ezek a testhez kötözik. Közülük tiszta, fénylő és folttalan a szent összhang. Ez az örömökhöz és a tudáshoz ragaszkodással kötöz meg. A szenvedély viharzó láng. A szenvedélyt a vágy szüli, ez lelkedet a tettvágyhoz köti. A sötétség nehéz mákony. Ezt a tudatlanság szüli, és lelked lusta hanyagsággal és álommal kötözi meg. A szent összhang az örömökhöz köt, a szenvedély a tetthez, ám a sötétség, az ész gőze, a tunyasághoz. A szenvedély és a sötétség legyőzésekor összhang jön létre, az összhang és a sötétség legyőzésekor szenvedély, és az összhang és szenvedély legyőzésekor sötétség. Ha ott ragyog a 197

bölcsesség testednek minden kapuján, a szent összhang uralkodik már lelkeden. Ha kapzsi sürgölődő vagy, serénykedő, és a vágy epeszt, lelkeden akkor a szenvedély az úr. Ha tétlen és erőtlen vagy, káprázat rabja és tunya, lelkeden a sötétség uralkodik. Akit halála a szent összhang állapotában ér utol, a lényegismerő bölcsek makulátlan honába száll. Aki szenvedélye közben hal meg, új létet új vágyakra kap, és aki sötétségben pusztul el, azt újjá dőre nő szüli. A jó tett gyümölcse szent összhang és tisztaság, a szenvedélyeké bánat, a sötétségé balgaság. Az összhangból tudás sarjad, a szenvedélyből kapzsi vágy, a sötétség viszont rest észt, zavart, renyheséget fakaszt. Égbe ragad a szent összhang, földön ballag a szenvedély, de aki a sötétségé, a legalsó pokolra hull. A látó, aki látja, hogy minden tett e jellegek munkája csak, de tudja, ki igazgatja őket is, egy lehet velem. Végtére, ha e testhez forrt hármas jelleg se gyötri már, a lélek halhatatlan lesz, kínt, születést, halált feled. - Mi jelzi, ha felülmúltuk e hármas jelleget? Hármasságán ki győzhet, és hogyan éljen, ki győzni akar? - Aki sem a tudás fényét, sem a munkát nem gyűlöli, sőt még a dőreséget sem, és hiányukkal semmi gondja sincs, aki pártatlan, akihez jelleg fel sem ér, és így szól nem-csüggedőn: „Mindent a hármas jelleg mozgat itt”, akinek mindegy öröm-bánat, gyalázat vagy magasztalás, kő, sár vagy arany, mindegy kéj vagy kín, és így elégedett, és ellenség-barát, jó szó vagy gáncs, az is mindegy neki, mert földi célja nincs, az győz csak a jellegek felett. Végül, aki jógiként szolgál szeretve, szüntelen, jellegektől szabad szívvel, az a Brahmannal egyesül. Mert én vagyok a nem-múló örök Brahman lakóhelye, én vagyok a végtelen üdvösség és az örök törvény talpköve.

198

Az énfeletti Én jógája Áll egy fa, gyökerével fönt, ágával lent, a szent fügefa, levelei a Védák, és aki tudja ezt, az Véda-ismerő. Le és fel tör ága, amely a jellegekből hajt ki, és ezernyi rügye ezer érzet, míg a földnek omló gyökerei telve vannak a földi cselekedetekkel. Ezt az alakját sose látja senki. Azt sem, hogy hol gyökerezhet, hol a vége. Ámde szekercéd, a közöny, ne késsen. Döntsd ki tövestül vele e kemény fát, aztán keresd csak az utat, amelyről senki, ha rátért, soha vissza nem jő, mert ha elérte a nagy, ősi Lelket, azt, aki e forgást valaha szerezte, akkor biztosan bejuthat az örök világba, a kéjt-kínt, zavart, gőgöt, vágyát, kötelmét leigázva, és az énfeletti magas Énre lelve. Nem lángol ott a Nap fénye, Hold nem csillog, tűz sem lobog, ahonnan senki sem tér meg, ott van legfelső székhelyem. Énemnek egy része az élők világában az élők örökkévaló lelkévé válik, és magára ölti az anyagból az öt érzéket és a gondolkozást. Midőn a lélek egy testet elfoglal vagy sorsára hagy, mint illatot a szél, őket maga előtt hömpölygeti. Mint hallás, ízlelés, látás, tapintás, szaglás és gondolat, minden érzékben ő trónol. Ő, és nem más érez általuk. Jön és eltűnik, és az érzékek szülte élvezeteket élvezi. Csak bölcs szem látja, balgák nem, mert eltakarja az anyag. Csak a törekvő-szilárd jógik tudják, hogy bennük őrködik. A magát meg nem fékező balga, bármennyire igyekszik, semmit sem lát. Fénytengere a szent Napnak, amely fürdeti a földeket, Hold tündöklése-villámfény tüzem szikrái csak. Közétek szállva én fűtök erőmmel minden életet. Száz ízzé válva, mint a szóma, a füvekben szétáradok. Mint hő borítom el tested, lélegzetedbe vegyülök, lángommal így emésztem fel a táplálékok négy faját, a rághatót, nyelhetőt, nyalhatót és ihatót. Minden halandó szíve szent lakásom, tőlem van az emlék, a tudás, a kétely, én vagyok a Védák tudománya, a Védák tudója, végül az upanisadok szerzője.

199

Két szellem él világodban, egy halandó és egy örök. Halandó minden élőlény és örök a megvilágosult. De a legmagasabb szellem az énfeletti Én. Ez őrzi, nem-enyésző úr, a szent hármas világot is. Mivel nem ismerek romlást, és öröknél örökebb vagyok, a Védákban és a nép ajkán énfeletti Én a nevem. Aki én-feletti Énemhez tévelygés nélkül így jut el, és egész valója rajtam csügg, mindent tud már. Feltártam legtitkosabb tudásomat. Ha érted, bölcs vagy, és elérted földi célodat.

Az isteni és démoni sors megkülönböztetésének jógája Szelídség, tisztaság, hűség, örökös jóga, önszigor, vezeklés, bőkezű jóság, Véda tanulás, áldozat, ártani-nem-tudás, béke, igazság, kellem, becsület, gáncs, vágy, semmi düh, csak részvét, szemérem, önfeláldozás és gőg, erőszak sem, csak szentség, szilárdság, nagyság, türelem. Ezek fűtik, kiben isteni tűz lobog. Fennhéjázás, harag, vadság, dőreség, dölyf, képmutatás. Ezek pedig a démoni szívet szítják. Az isteni visz el a megváltásba, a démoni rabláncra fűz. Te ne rettenj meg, benned isteni láng lobog. Kétféle a teremtett lény. Van démoni és van isteni. Az istenit leírtam már, most halld a démonit. Hogy mit kerüljön, miért küzdjön, a démoni lény nem fogja fel. Igazság, tisztaság, illem szívében sose kap helyet. A világnak nincs irányítója, ezt bizonygatja, a világrend vigasztalan. Nem egymásból fakad minden, csak egy erő teremt, a vágy. E vízeszű, veszett lények ezt mondják aljas-álnokul, és világodnak romlására rémtetteket követnek el. Űzik dölyffel, csalárdsággal elérhetetlen vágyaik. A rút eszközt gonosz céljuk így szentségteleníti meg. Véghetetlen csapongásuk végül halálba csillapul, de addig szenvedélyük forr, mert legfőbb céljuk ez. Fojtja őket harag, kéjvágy és száz béklyóval a remény, fő gyö200

nyörük a fondorlat, a kapzsi kincsharácsolás. „Ma ezt szereztem, ezt nyertem, betöltöttem e vágyam is!” - „Ez a birtok enyém, holnap a szomszédomét is elveszem!” - „Egy ellenségemen győztem, fel, hadd győzzek a többin is!” - „Úr vagyok, száz kéjt szürcsölök, kincs, hatalom, szerencse vár, hozzá nemes vagyok, gazdag, ugyan ki ér fel énvelem? Hát adok, áldozok, párzok!” - Így hencegnek idétlenül, káprázatba temetkezve híg ésszel így csaponganak, de míg gyönyörbe süllyednek, rút pokolra zuhannak mind. Mert kérkedők, rögeszmések, talmi kincsre bután hiúk, és áldozatuk sem őszinte, amit tesznek, képmutatás. Forr bennük hatalomvágy, gőg, indulat, önzés, bujaság, engem gyalázva gyűlölnek, nemcsak másban, magukban is. Én bősz, silány, sötét lelkük új születéseik során démoni méhbe plántálom. Oda valók e mocskosak. Démoni méh bolond észt szül minden létben, azzal rám nem talál senki, az a mély kárhozatba visz. Oda három kapun juthatsz, lelked három halál lesi: kapzsiság, harag és kéjvágy. Mindegyiket messze kerüld! Ha erőt vettél a sötétség e kapuin, lelked üdvét is elnyerted, és a legmagasabb útra lépsz. De aki vágyakat hajhászik, és a szent könyvek sem fékezik, boldog tökéletességre, a magas útra nem jut az. A szent könyvek eléd tárják, hogy mi használ neked, mi nem, tetted kövesse hát mindig e szent könyvek parancsait.

A háromféle hit megkülönböztetésének jógája - Aki híven hisz, de szent könyvek törvényeire mit sem ad, azt mi vezérli, szent összhang, szenvedély, sötétség? - Háromféle a hit, ezt szent összhang vagy szenvedély vagy sötétség irányítja a szív természete szerint. Olyan minden hit, amilyen az egyéniség, hit a lényege lelkednek. Mondd, mit hiszel, és tudom, hogy ki vagy. Az összhang istenekben hisz, tündérekben a szenvedély, a sötétség lidérceknek, holtak árnyának áldozik. Aki oly kemény vezeklést kezd, mi201

lyet már tilt a szent szabály, aki önzőn-álnokul szítja szenvedélyét, vad vágyait, aki ostobán sanyargatva teste finom szerkezetét, testében engem is gyilkol, az a poklok útján bolyong. Háromféle a táplálék, melyet ki-ki kedvvel fogyaszt. Áldozat, adomány és böjt ugyancsak háromféle. A szent összhang szerint élő friss, ízes, jó ételt szeret, amely hős szívet, erőt, kedvet, magas kort és egészséget ad. A szenvedély szerint élő érzéki eledelt szeret, forrót, csípőst, fanyart, sósat, karcost, mely bút, kínt, kórt okoz. A sötétség szerint élő tisztátlan maradékra les, és állott, erjedő, romló vagy ízetlen ételt szeret. Szabályos áldozat az, melyhez önérdek mocska nem tapad, melyet szent kötelesség szít, a szent összhang szerint való. Számító áldozat az, melyhez önző képmutatás tapad, a szenvedély szerint való. Hitetlen áldozat az, mely sért minden szabályt, feled imát, és a papot sem jutalmazza, a sötétség szerint való. Halld, mi a test vezeklése: szentség, becsület, önszigor, ártani-nemtudás, Isten, pap, bölcs, szülő tisztelete. A beszéd vezeklése pedig a kedves, jó és igaz szavak, a Védák felmondása és minden segítőkész tanács. Az értelem vezeklése derűs elme, jóindulat, lelked bűntelensége, önuralom és hallgatás. Aki e három vezeklésbe hittel és önzetlen elmerül, a szent összhang vezeklését végzi és legyőzi önmagát. Aki gőgből, nagyravágyásból, hiú hírvágyból vezekel, a szenvedély vezeklését végzi, és ez törpe, talmi tett. Aki más megátkozására magát kínozva vezekel, a sötétség vezeklését végzi, és ez csak bolond lehet. Aki tudja, hogy adni mindig kell, és jó helyen, jókor, jónak ad, bár viszonzást nem is várhat, a szent összhang szerint adott. Aki viszonzás reményében, saját hasznát keresve ad, vagy éppen kelletlenül-resten, a szenvedély szerint adott. Aki tiszteletlenül-nyeglén, rossz helyen, rossz időben ad, vagy méltatlant jutalmaz csak, a sötétség szerint adott.

202

ÓM, TAT, SZAT - az örök Brahmant e három szó nevezi meg. Áldozatot, papot hajdan és Védákat ezzel alkotott. ÓM - szent papok ezért kezdik e szóval az áldozatot és az adakozást, vezeklést is, ahogy az a Védákban áll. TAT - ez az, szól, míg adományt oszt szét a megváltásra szomjazó, és egyéb hasznot nem is várva vezeklő áldozatba fog. SZAT szavunkat, ami a jó, igaz tettnek foghatjuk fel, ám értelmezzük úgy is, hogy végtére. Áldozatban, vezeklésben és adományban a buzgalom ugyancsak SZAT, de SZAT minden, mely e hárommal összefügg. Hitetlenül ASZAT, nem jó, az áldozat, adomány, böjt és egyéb ilyen tett, sem itt, sem ott túl mit sem ér.

A lemondás és megváltás jógája - Lelkek ura, tárd fel most, mi a lemondás lényege, és mi a tartózkodás elve? - Lemondás az, ha a vágy szülte tettekről tudsz lemondani. Tartózkodás, ha tartózkodsz ily tett hasznát remélni is. Úgy véli sok tudós, hogy vétek mindenféle cselekedet, mások hármat megengednek: áldozz, adakozz, vezekelj! Hallgasd meg a lemondás igaz tanát. Háromféle lemondás van. Áldozatról, vezeklésről, jótettről le ne mondj. Vezeklés, áldozat, jótett megtisztítja a bölcs szívét. De ezeket se szennyezze kötődés vagy haszonlesés. Így cselekedj. Legszentebb rendelésem ez. Attól, ami kötelességed, tartózkodni sosem szabad. Ily lemondás botorságát mindig sötét erők szülik. Aki lemond, mert a test retteg, és fél tűrni fáradalmat, a szenvedély lemondását végezte. Mit sem ér vele. Akit tenni kötelesség hajt, mert az ily tettet tenni kell, és akit kötődés, haszon sem köt, lemondásában összhang van. Aki nem fél kellemetlentől, és nem kedveli a kellemest, és kétségek sem szaggatják, az lemondásában bölcs, és abban összhang van. Mert aki 203

testben él, végleg minden tettet nem vethet el, de jól mond le, aki munkája hasznáról tud lemondani. A tett gyümölcse is hármas. Van jó, rossz és vegyes gyümölcs. Ízük érzi, ki nem mond le, aki lemond, szabad marad. És most halld meg, mire tanít a szánkhja-tan. A tettek indítékát öt okra hogyan osztja fel. A helyzet, a cselekvő lény, a cselekvés eszközei, különböző törekvések és a végzet. Ez éppen öt. Test, szó vagy gondolat révén az ember bármihez fog is, legyen az derék dolog vagy rút, ez az öt ok vezéreli. Így van. Ezért, aki úgy véli, hogy maga munkálkodik csupán, értelme annak éretlen, és mit sem lát az ily bolond. De aki mentes az önzéstől, és értelme is mocsoktalan, egy világot irtson ki bár, nem gyilkos, tette sem köti. Tettre három dolog buzdít: tudás, tudnivaló és tudó. Hármas a tett is: cselekvő szerv, cselekmény és cselekvő személy. De tudás, tett és cselekvő is háromféle jelleget ölt. Most arról halld igaz szómat, mit mond a jellegek tana. Minden lényben a páratlan örök lényt látni szüntelen, sokfélében az egyetlent, ez a szent összhang tudása. Úgy vélni, hogy a lényekben számtalan létező lakik, szétszórt tudással így látni, ez a szenvedély tudása. Egyetlen dolgon úgy csüggni, mintha az volna a világ, bárgyún minden valóságra, ez a sötétség tudása. Megtenni kötelességed önzés nélkül, közönyösen, vágyra, haragra nem gyúlva, ez a szent összhang tette. A szenvedélyekért élni, hajszolva az önérdeket és verejtékezve dolgozni, ez a szenvedélyek tette. Tévelygésben fogant tettel kárt okozni, mást bántani jobb énedet sem kímélve, ez a sötétség tette. Az a szent összhang cselekvője, aki vágyaktól szabad, aki hisz, aki önzetlen, aki állandó, és jó- vagy balsors nem éri fel. Az a szenvedély cselekvője, aki heves, kapzsi, másnak árt, aki tisztátlan, haszonvágyó és ma

204

könnyezik, holnap vidám. Az a sötétség cselekvője, aki nem uralkodik önmagán, makacs, rest, lomha, kislelkű, sekélyes, becstelen, hazug. Értelem és kitartás is három részre tagolható három jelleg szerint. Halld most egyenként. Ha értelmed tudja, mit tégy, miket kerülj, mi bánt, mi véd, mi köt és old fel, a szent összhang szerint való. Oly értelem, mely nem tudja, mi jó, mi rossz, és mikor tart meg vagy tipor törvényt, a szenvedély szerint való. Oly értelem, melyet köd burkol, és hiszi, hogy törvényes, ami törvényt szeg, a sötétség szerint való. Kitartásod, mely elmét és érzéket is megzaboláz a jógával, a szent összhang szerint való. Oly kitartás, mely jogot, szerelmet, vagyont önérdekből, mohón hajszol, a szenvedély szerint való. Oly kitartás, mely dőrén dölyföt, álmokat, bút, kételyt, rettegést áhít, a sötétség szerint való. Végül három a boldogság. Most ezt halld! Hosszan kell érte fáradni, de minden kínt leküzd utóbb. Ami kezdetben maró méreg, de később egyre édesebb, mert fényből kelt, e boldogság a szent összhang szerint való. Ami kezdetben tömény nektár, de később egyre mérgezőbb, mert vágyból kelt, e boldogság a szenvedély szerint való. Ami kezdetben és a végén is áltat csak, mert szülője gőg, restség, ábránd, e boldogság a sötétség szerint való. Nincs senki földön és égben, de fénylő isten sincs olyan, aki hármas jelleg alkotta természetét levetheti. E veleszületett jelleg szabja meg, hogy mit tegyen pap és harcos, mit tegyen a köznép és a szolgafaj. Nyugalom, tisztaság, részvét, vezeklés, önszigor, tudás, belátás, becsület, mély hit, ez mind a papra tartozik. Vitézség, ernyedetlenség, nagylelkűség, uralkodás, hírvágy, csatában bátor szív, ez a harcosra tartozik. Föld, nyáj, kereskedés dolga a közrendűre tartozik. Uruk szavára hallgatni, ez a szolgára tartozik. Aki hivatásában boldog, tökéletes csak az lehet. Most halld, akit hivatás éltet, e tökélyt hogyan éri el. Aki tetteivel azt áldja, akiből kiárad a lét, és aki áthat eget-földet, az lehet csak tökéle-

205

tes. Jobb a kudarc saját ügyben, mint máséban a győzelem. Aki saját kötelességét, csak azt, végzi, nem éri bűn. Saját dolgod, ha bűnt rejt is, vidd végbe, hiszen minden cselekvéshez, mint lánghoz füst, vétek tapad. De ha ragaszkodás elméd semmihez sem köti, és magad és vágyaid legyőzted már, te is tökéletes lehetsz. Most halld röviden, aki ily tökélyig istenül, a bölcsesség legormára, a Brahmanhoz, hogyan jut el. Kinek elméje megtisztult, aki híven őrködik magán, szüntet vágyat-dühöt, száműz hangot és minden felfoghatót, magányba, szenvtelenségbe süpped, szüntelen jóga-elmélyedésbe merül, étke szerény, szavát-testét, gondolatait fékezi, és önzést, önkényt, fukarságot, dölyföt, vonzalmat, haragot nyugodtan-megvetőn elhagy, az a Brahmannal egyesül. Ha eggyé vált a Brahmannal, és békés lelkét nem gyötri bú, minden lényt becsülő szíve legfőbb szeretetemre jut. E szeretet elé tárja, hogy ki és mi valódi lényegem. Ha pedig így megismert már, lénye lényembe forrhat át. Azután, tegye bár dolgát, mindig bennem folytatja azt, míg elnyeri kegyelmemből a nem-romló, örök helyet. Gondolatban reám bízd hát minden munkád, csak engem áldj, és elmédet felé tárva fékezd meg értelmedet. Ha elméd énfelém tárul, minden bajtól megóv kegyem, de ha önzésed ellentmond, a teljes kárhozatra hullsz. Ha önzésedben így szólnál: „Én harcba nem bocsátkozom!”, ily szándék hasztalan lenne, mert a természet foglya vagy. Veled született sorsod köt, és az kényszerít. Hiába vonakodsz balgán, akarod vagy sem, megteszed. Az Úr mindenki szívében ott várakozik, és a káprázat mozgat, mint bábjátékos a bábukat. Nála keressen oltalmat egész valód, így elnyered kegyelméből fő-fő békéd örök helyét. Feltártam előtted most a titkok titka bölcs tanát, vedd fontolóra még egyszer, és azután tégy, amit akarsz. Végül isteni titkomnak magasztos szózatát is értsd. Mivel felette kedvellek, üdvösségedre mondom ezt. Elméd merüljön el bennem, nekem

206

áldozz, imádj, szeress, szeretlek én is, ígérem tehát, hogy hozzám jutsz el. Csak minden más teendővel hagyj fel, és fogadj el gyámodul. Nem kell többé szomorkodnod, bűntől-bajtól megóvlak én. De vigyázz, szót se szólj erről olyannak, aki nem szeret, aki vezeklésre kelletlen, ellenem szól vagy önfejű. Ám ki e legnagyobb titkot híveimnek híreszteli, és bennem tiszta szívvel hisz, bizony mondom, elémbe jut. Mert drágábbat nekem senki nem nyújthat, mint saját szívét. E földön kedvesebb nincs is számomra, mint aki így imád. Akit pedig igazsága párbeszédünknek elragad, azt úgy tekintem, hogy a bölcsesség áldozatával áldozott. Sőt, aki ellenvetés nélkül, hívőn végighallgatja csak, megváltom én, és néki adom az igazak derűs honát.

207

Lótusz-szútra A mahájána buddhizmus tanítása arról a Törvényről (dharma), amelynek segítségével mindenki elérheti a tökéletes megszabadulást, a szerzetes (bhiksu) a szerzetesnő (bhiksuní), a világi férfi törekvő (upászaka) és a világi női törekvő (upásziká). De ha meg nem is szabadul, ki-ki, értelme szerint tökéletesedhet. Bár a történetekbe foglalt tanítás minden rétege hasznot hajtó, vannak, akiknek a csodák, másoknak a mesék, látványok belső jelentése a segítség. Jól felismerhető, hogy a szöveg miben és mennyire igyekszik elhatárolódni a srávakajánától (hínajánától). A mű összesen 28 fejezetből áll, de többségük bizonyító célzatú oktató történet. Itt a szorosan vett tan következik.

I. Bevezetés A Buddha olyanok társaságában volt, akik tudatukban szabadok voltak mind. A Buddha ekkor a szemöldökei közti fehér szőrpihe köréből egy fénysugarat bocsátott ki. Ez keleten tizennyolcezer világot borított fénybe, egyetlen helyet sem hagyva ki. Alul elérte a Végtelen Poklot, felül a Legfelső Mennyet. Láthatóvá vált a világ összes élőlénye a létezés hat állapotában, és látható lett az egyes területeken jelenlevő összes buddha. Hallani lehetett, amint az összes buddha a szútra tanait hirdeti, és láthatók voltak a különböző szerzetesek, szerzetesnők, férfi és női világi követők, akik a gyakorlással az utat járják. Továbbá láthatóvá vált az összes mahászattva bódhiszattva, akik különböző karmáik és hitük miatt eltérő megszabadulásokat értek el, és a bódhiszattva-út különböző változatait gyakorolják. Továbbá láthatóvá vált az összes buddha, akik a tökéletes nirvánát elérték. Továbbá láthatókká váltak a hét drágakőből, aranyból, ezüstből, lapis lazuliból, holdkőből, achátból, gyöngyből és jáspisból 208

lévő sztúpák, amelyek az egykori buddhák tökéletes nirvánája után a buddha-ereklyék számára létesültek. (Maitréja = miért történt ez?) (Mandzsusrí =) Ahogy én megítélem, a Buddha, a Magasztos, most a Nagy Törvényt kívánja hirdetni, a Nagy Törvény esőjét aláhullajtani, a Nagy Törvény kagylókürtjét megfújni, a Nagy Törvény dobját megütni, és a Nagy Törvény jelentőségét bemutatni. Midőn én a múltbéli buddháknál ezt a kedvező jelet láttam, mikor egy ilyen fénysugarat kibocsátottak, akkor ők a Nagy Törvényt kezdték hirdetni. Ha a Buddha most ezt a fénysugarat kibocsátotta, úgy ezt amiatt tette, mert azt kívánja, hogy hallják és ismerjék meg a Törvényt, mely az összes világban nehezen érthető. A korábbi buddhák bemutatták és hirdették az igaz Törvényt, ami a kezdetén jó, a közepén jó és a végén jó. Azok számára, akik a hallás útján történő megszabadulásra törekedtek, a Négy Nemes Igazság Törvényét hirdették, hogy megszabaduljanak a születéstől, az öregségtől, a betegségtől és a haláltól, és elérjék a nirvánát. Azok számára, akik az önálló megvilágosodásra törekedtek, a tizenkét nidána, a nem-tudás, az alakzatok-szándékok, a tudat, a név és alak-szellemtest és a 6 alap - az érzékek tárgya, az érintés, az érzékelés, a szomjúság-megkívánás, az anyaöl-megragadás, a létesülés-fogantatás, a születés és az öregedés-elmúlás Törvényét hirdették. A bódhiszattvák számára a hat tökéletes erényt, az adást, az erkölcsösséget, a türelmet, az akaraterőt, a meditációt és a bölcsességet hirdették, hogy a legfelső tökéletes megvilágosodást, és végül a mindentudást érjék el. Most, amikor ezt a különleges jelet látom, felismerem, hogy ez nem különbözik a korábbi buddhák jeleitől. Ezért úgy gondolom, hogy a Túlonjutott ezen a napon a mahájána szútráját, A Jó Törvény Fehér lótuszának Vezérfonalát fogja tanítani, azt a Törvényt, amely a bódhiszattvákat tanítja, és amelyet a buddhák őriznek és védenek.

209

II. Ügyes eszközök (Sáriputrának) Az összes buddha bölcsessége igen mély és mérhetetlen. E bölcsesség tana nehezen érthető és nehezen felfogható. A srávakák és a pratjékabuddhák egyike sem képes megérteni. Miért van ez így? Egy buddha hosszú időn keresztül a számtalan buddha mindegyikével közvetlen kapcsolatban működik, amíg az összes buddha mérhetetlen Törvényének végére nem jut. Amióta buddhává váltam, sokféle karma ismeretével és sokféle példázat segítségével mutatom be a Tant, számtalan ügyes eszközzel vezetem az embereket, és arra ösztönzöm őket, hogy váljanak meg ragaszkodásuk tárgyaitól. Miért van ez így? Mert a túlonjutottak az ügyes eszközökben és a bölcsesség tökéletes erényében teljesek. A Túlonjutott bölcsessége széles és nagy, mély és kiterjedt, mérhetetlen és nem ismer akadályt. Ereje, félelemnélkülisége, elmélyedése, megszabadulása és meditációja a határtalanig terjed. Az eddig be nem töltött törvényeket betöltötte. A Törvény, amit a Buddha betöltött, a legmagasabb törvény, amely még soha nem jelent meg itt, és amelyet nehéz megérteni. A Törvény valóságos természete csak egy buddha és egy másik buddha között tárul fel teljes egészében. A jó Törvényt az összes buddha úgy hirdette, amint az van, de csak akkor, amikor eljött az ideje. Ez éppúgy történik, mint az udumbara virágzása, vagyis hosszú idő alatt csak egyszer. Ha egy buddha a Tant hirdeti, akkor szavai nem hamisak és hazugok. Mivel az összes buddha a mindenkori adott helyzetnek megfelelően hirdette a Törvényt, ezért nehéz annak igazi, egyetlen értelmét megérteni. Miért? Mert számtalan ügyes eszközzel, számtalan alkalmatossággal és példázattal mutatom meg az összes Törvényt. Ez a Törvény nem azáltal érthető meg, hogy gondolatokban mérlegelik és osztályozzák. Egyedül a buddhák tudhatják csak. Miért? Az összes buddha csak egyetlenegy nagy dolog véghezvitele miatt jelenik meg a világban. Mit kell ez 210

alatt érteni? A buddhák azért jelennek meg a világban, mert azt kívánják, hogy az élőlények számára a bölcsességet és a buddha megpillantását lehetővé tegyék, és azok világosságot nyerjenek. Ez az egyetlen feladat, az egyetlen cél, amiért a buddhák megjelennek a világban. Csak egyetlen jármű eszközével hirdetem a lényeknek a Tant, a buddha-járműével. Nincsen semmilyen további jármű, sem második, sem harmadik. Ez az egész világon, minden világrészen a Tan igazi lényege. A múlt összes buddhája mérhetetlen és számtalan ügyes eszközzel, számos előadással és példázattal hirdette és magyarázta a Törvényt a lényeknek. Ez a Törvény, az egyetlen buddha-jármű bemutatása. Mindazon lények, akik a Buddhát követve hallották a Törvényt, végül elérték a mindentudást. Az eljövendő összes buddhával is így lesz ez. Velem is ugyanígy van ez. A lények sokféle kívánságát ismerem, és saját természetüket követve, különböző karmájuk szerint a szavakat, példázatokat ügyes eszközként használva tanítom nekik a Törvényt. Mindez azért történik, hogy az egyetlen buddhajármű mindentudását mind elérjék. A világ tíz irányában ezen kívül nincsen második vagy harmadik jármű. A buddhák a szennyeződések gonosz világába mennek. Mivel az élőlények szennyezettek, tele vággyal és irigységgel, és így minden módon rossz gyökereket eresztenek, ezért a buddhák az ügyes eszközök erejét használják, és az egyetlen járművön belül megkülönböztetve három járművet tanítanak. Ha egy tanítványom nem hallja és nem tudja, hogy az összes buddha csak bódhiszattvákat tanít, az nem a Buddha tanítványa, az nem arhat, az nem pratjékabuddha. Minden szerzetesnél és szerzetesnőnél, aki azt hiszi, hogy már az arhatságot, az utolsó testi létet és a legfelsőbb nirvánát elérte, ugyanígy van, vagyis ők nem a legfelsőbb tökéletes megvilágosodásra törekednek. Ezt jól kell tudnod. Ezek az emberek azok, akik gőgös elbizakodottak. Miért? Mert nem hisznek ebben a Törvényben, ami különösen akkor baj, ha a buddhák végső nirvánába térése után nincs egyetlen jelenlévő buddha

211

sem. Miért? Mert nehéz olyan embereket lelni, akik a buddhák végső nirvánába térése után egy olyan szútrát, mint amilyen ez is, megértenek, megtartanak, olvasnak, idéznek, és jelentését megmagyarázzák. A buddhák, a túlonjutottak szavai nem hamisak, nem hazugok. Más jármű nincsen, csupán egyetlen buddha-jármű létezik.

III. Egy példázat Most az istenek és emberek, aszkéták és bráhmanák nagy gyülekezete előtt megmagyarázom ezt. A régmúlt időkben állandóan tanítottalak, és a magasabb út felé ösztönöztelek. Te hosszú éveken át követtél engem, felfogtad és tanultad a Tant. Téged a megfelelő ügyes eszközökkel vezettelek, és arra késztettelek, hogy értelmedet szilárdan a buddha-járműre irányítsd. Mivel azonban ezt teljesen elfelejtetted, ezért úgy gondolod, hogy már elérted a megszabadulást és a túljutást. Mivel most azt kívánom, hogy azon az úton járj, amelyre eredetileg léptél a fogadalmaiddal, ezért a különböző srávakák számára A Jó Törvény Fehér lótusza című mahájána szútrát hirdetem, amely a bódhiszattva törvényt tanítja, és amelyet a buddhák őriznek és védenek. Ama jövendő korszakban, mérhetetlen, határtalan és elképzelhetetlen számú világkorszakok letűntével, miután te a buddhák százezer tízezrének százait tisztelted, és az igaz Törvényt nagyra értékelted, a bódhiszattvák útját végigjártad, el fogod érni a buddhaságot. (Sáriputra) Most megszabadultam a kételyektől és a sajnálkozástól. A Buddhától személyesen kaptam meg a jövendölést, hogy a legfelsőbb tökéletes megvilágosodást el fogom érni. Van itt azonban ezerkétszáz ember, akik már a régmúlt idők óta megszabadultak az „én” képzetétől és a létezés vagy nem-létezés szemléletétől, és ezért úgy vélik, hogy elérték a nirvánát. Most viszont olyat hallanak a Magasztostól, amit még soha nem hallottak, ezért mindegyikük zavarodott, és kétségek gyötrik 212

őket. Magasztos, kérlek, adj magyarázatot erről a négyféle gyülekezetnek, és szabadítsd meg őket a kételytől és az aggályoktól! Hát nem éppen az imént mondtam, hogy a buddhák, a magasztosak, a különböző karmák ismeretével és példázatok elbeszélésével, mint ügyes eszközökkel hirdetik a Törvényt a legfelsőbb tökéletes megvilágosodás elérésére ösztönözve? Mindezen tanításoknak az a célja, hogy a hallgatói bódhiszattvákká váljanak. És most ismét egy példázattal kívánom ennek jelentését megvilágítani: Tételezzünk fel egy országot, egy várost, egy falut, egy öregembert. Évei előrehaladottak, kincse és gazdagsága mérhetetlen. Sok földje, háza és különféle rabszolgái, szolgái vannak. Az egyik háza igen nagy, de csak egyetlen kapuja van. Egyszer csak a ház minden oldalán egyidejűleg hirtelen tűz ütött ki, és az egész házat körbevette. Az öregember fiai, tízen, húszan vagy harmincan éppen a házban tartózkodtak. Amikor az atya a nagy tüzet észrevette, ezt fontolgatta: „Én magam ugyan ki tudok jutni a kapun ebből az égő házból, de a fiaim mindannyian elmerültek a játékban, ezért semmit sem vesznek észre, semmit nem fognak fel, nem rettennek meg, és nem félnek. Testem és karjaim erősek, de ez most nem elegendő ahhoz, hogy kimentsem őket. Ennek a háznak csak egyetlen kapuja van, és az is szűk. A fiaim még kicsinyek, és semmit sem értenek, ragaszkodnak a játékukhoz. Félő, hogy meg fognak égni. E rettenetes dologra fel kell hívnom a figyelmüket.” Ezek után odakiáltott a gyermekeinek: „Gyertek ki gyorsan!” Noha az atya együttérzéssel eltelve figyelmeztette őket, a gyermekek továbbra is a játékba merültek, és az apa szavát nem hallották meg. Nem ijedtek meg, nem féltek, és nem gondoltak arra, hogy kimenjenek. Játék közben ideoda szaladgáltak, és csupán atyjukra néztek, majd játszottak tovább. Ekkor az atya azt fontolgatta: „A ház már igen nagy lánggal ég. Ha én és a fiúk nem megyünk ki rögtön, elkerülhetetlenül meg fogunk égni. Ezért most ügyes eszközzel el kell érnem, hogy fiaim megmeneküljenek.” Az

213

atya tudta, hogy fiai milyen értékes és ritka dolgokat szeretnének, minek örülnének a legjobban, ezért így kiáltott oda nekik: „Azok a dolgok, amelyeket ti oly nagyon szeretnétek, ritkák és nehezen megszerezhetők. Ezért ha most azonnal nem veszitek el, később megbánjátok! A kapu előtt különböző járművek állnak, kecskefogattal, szarvasfogattal, ökörfogattal, és játszhattok azokkal. Nos, hát gyorsan ki kell jutni ebből az égő házból, és mindenkinek megadom azt, amit akar.” Amikor a gyermekek ezekről az értékes dolgokról hallottak, saját vágyaiktól vezérelve, tülekedve kiszaladtak az égő házból. Amikor az atya gyermekeit biztonságban látta, szíve nyugodt volt, és örömmel teli. Ekkor a fiúk atyjukhoz szóltak: „Atyánk, kérünk, add nekünk azokat a szép dolgokat, a kecske, a szarvas és az ökör vontatta kocsikat, amelyeket megígértél!” Ekkor azonban az atya mindegyik fiának egy-egy teljesen azonos nagy járművet adott. Ez a kocsi nagy, kényelmes és sok drágakővel díszített. A kocsik elé fehér, igen erős ökrök vannak befogva és gyorsak, mint a szél. Miért van ez így? Mert az atya azt gondolta: „Kincsem és gazdagságom határtalan, ezért hát nem adhatok a fiaimnak csekély értékű kis járműveket. Mindegyikük az én fiam, mindegyiket egyformán szeretem. Számtalan, a hét drágakőből készült, nagy kocsim van. Mindegyiküknek egy-egy ilyet akarok adni, nem teszek köztük különbséget.” Nos, minden egyes fiú felült egy nagy kocsira. Olyat kaptak, amit korábban még soha nem birtokoltak, és még csak titokban sem reméltek. Vajon hamis vagy hazug ez az apa, amiért fiainak teljesen azonos módon egy értékes drágakövekkel kirakott nagy kocsit adott? - Nem, Magasztos! Ez az atya elérte, hogy fiai megmenekültek a tűztől, így testüket és lelküket megóvta. Ez nem hamisság és hazugság. Miért? Mert miközben testüket és életüket megóvta, egy szép és értékes dologhoz jutottak. Az atya ügyes eszközzel megmentette őket az égő házból.

214

- Jól van, jól van! Pontosan így van, ahogyan mondod. A Túlonjutottal is így van ez. Ő az egész világ atyja. Ő már régóta eltávolított magából minden félelmet, szorongást, gondot, elvakultságot és ostobaságot. Hatalmas földöntúli erőt és a bölcsesség erejét birtokolja, a bölcsesség erényében és az ügyes eszközökben tökéletes. Részvéttel telve állandóan arra törekszik, hogy a lényeknek jót tegyen. Maga is a három világ rozoga, öreg, égő házába születik, hogy megszabadítsa a lényeket a születés, az öregség, a betegség és a halál tüzétől, a gondtól és a szenvedéstől, az ostobaságtól, a sötétségtől és a három méregtől, a vágytól, a haragtól és a butaságtól. Midőn tanít és térít, eléri, hogy a legfelsőbb tökéletes megvilágosodáshoz eljussanak. Látja, amint a különböző élőlényeket a születés, az öregség, a betegség, a halál gondja és szenvedése égeti. Látja, amint a vágyaikhoz tapadva sokféle szenvedést élnek meg. Mégis, a szenvedések közepette is, az ilyesféle dolgokban elmerülve élvezettel lubickolnak, semmit sem fognak fel, semmiről sem tudnak, nem rettennek meg mindettől, és nincs bennük emiatt félelem. Nem keresik a szabadulást. E három világ égő házában ide-oda szaladgálnak, és bár szenvedéseket élnek meg, nem rémülnek meg, nem kezdenek el aggódni. Amikor a Buddha mindezt látja, a következőket fontolgatja: „Minden lény atyja vagyok, és meg kell őket szabadítanom a szenvedéstől. De nem tudom őket megszabadítani csak a földöntúli erőmet és a bölcsesség erényét alkalmazva.” Mert hogyan is érthetnék meg a buddhák bölcsességét? Az erő és a félelemnélküliség most nem használ. A bölcsességhez egy megfelelő ügyes eszközt kell alkalmazni, hogy a lények a három világ égő házából megszabadulhassanak. Ezért tanítja a Túlonjutott a három járművet, a srávakajárművet, a pratjékabuddha-járművet és a buddha-járművet, és így szól a lényekhez: „Ti mindannyian! Ne törekedjetek a három világ égő házában lakni! Ne vágyakozzatok az öt érzékszerv durva és csekély értékű tárgyai, a formák, a hangok, illatok, ízek és tapintható dolgok után, mert megég-

215

tek! Gyorsan hagyjátok el a három világot, és érjétek el a három járművet, a srávakák, a pratjékabuddhák és a Buddha kocsiját! Csupán egy kicsit igyekeznetek kell.” Azok a lények, akik a srávaka-járműre vágynak, olyanok, mint akik a kecskefogatos járművet kívánva hagyják el az égő házat. Akik a pratjékabuddha-járműre vágynak, olyanok, mint azok a fiúk, akik a szarvasfogat miatt hagyják el az égő házat. A buddha-bölcsességet követők pedig olyanok, mint akik az ökörfogat miatt jönnek ki az égő házból. A Túlonjutott ezek után így gondolkodik: „Én az összes buddha Törvénykincsét birtokolom, a határtalan bölcsességet, az erőt és a félelemnélküliséget. Ez a sokféle élőlény mind az én gyermekem. Mindegyiküknek egyformán a nagy járművet kell adnom. Mindezeknek az embereknek az összes buddha örömét, elmélyedését és megszabadulását ajándékozom. Emiatt a Túlonjutott nem hamis és hazug. Először a három járművet tanítja, és úgy vezeti az élőlényeket, azután megszabadítja őket a Nagy Járművel. Tudnod kell, hogy az összes buddha ügyes eszközhöz folyamodva tesz különbséget az egyetlen buddha-járművön belül, és ezért hirdeti a három kocsit.”

IV. Az összetartozás felismerése (a többiek) - Mi, a szerzetesek vezetői az évek során kimerültünk és kifáradtunk. Azt gondoltuk, hogy már elértük a nirvánát, így nem fáradoztunk tovább a legfelsőbb tökéletes megvilágosodás eléréséért. A Magasztos már régmúlt idők óta hirdeti a Törvényt. Mindvégig ülve testünk elfáradt, miközben csak az ürességről, a formanélküliségről és a nemcselekvésről való elmélyedést gyakoroltuk. Szívünk azonban nem lelt örömet abban, ahogyan a bódhiszattvák a Törvény földöntúli átható erejét alkalmazva a Buddha-földeket megtisztítják, és a lényeket tökéletesítik. De miért van ez így? Magasztos, te elérted, hogy mi a háromszoros vilá216

got elhagyjuk, és a nirvánát elérjük. Az évek során kimerülve és elfáradva nem kívántuk a legfelsőbb tökéletes megvilágosodást, amelyre a Buddha a bódhiszattvákat tanította. Most viszont, hogy hallottuk, a Buddha a srávakáknak is a legfelsőbb tökéletes megvilágosodást jövendöli, szívünkben olyan örömöt érzünk, amilyet eddig még soha. Anélkül, hogy gondoltunk volna rá, hirtelen a legértékesebb Törvényt hallhattuk. Anélkül, hogy törekedtünk volna rá, egy felbecsülhetetlen értékű drágakövet kaptunk. Úgy van ez, mint azzal az emberrel, aki még ifjú korában elhagyta az apját. Hosszú ideig más országokban élt, tíz, húsz, ötven éven át. Az évek multával egyre nagyobb és nagyobb szegénységbe került. Mindenfelé vándorolt, hogy ruhát és élelmet szerezzen. Az atyja kezdettől fogva kereste a fiát, de nem találta. Egy bizonyos városban lakott, hatalmas volt és gazdag, kincsei kimeríthetetlenek. Bár az apa senkinek sem mondta, mégis állandóan az a gondolat foglalkoztatta, hogy öregkora miatt át kellene adnia fiának a gazdag örökséget. Időközben a szegény fiú atyja házához érkezett. A kapuban állva távolról látta az apját, amint díszes ruhában, értékes dolgokkal körülvéve ül a kertben. Amint a szegény fiú ezt meglátta, félelem fogta el: „Ez bizonyára egy király vagy olyasvalaki, aki a királyhoz hasonló. Ez nem olyan hely, ahova én elszegődhetnék. Nekem egyszerűbb helyet kell keresnem, amely erőmnek jobban megfelel. Ha tovább maradok, valószínűleg kényszeríteni fognak rá, hogy itt dolgozzam.” Amint ezt végiggondolta, nyomban elsietett. Az atya azonban meglátta a fiát, akinek átadhatná a gazdag örökséget. Ezért gyorsan szolgákat küldött utána, hogy visszahozzák. Amikor ezek utolérték a fiút, és erővel vissza akarták vezetni, a szegény fiú megrettent. Halálfélelmében elsápadt és a földre esett. Amidőn ezt az atya a távolból látta, a szolgái után szólt: „Nincs feltétlenül szükségünk erre az emberre. Ne hozzátok vissza erőszakkal! Locsoljátok meg az arcát vízzel, hogy visszanyerje az eszméletét, azután ne foglalkozzatok vele tovább!” Miért? Az

217

atya tudja, hogy a fia lelkiállapota rosszabb, mint az övé, magas rangja és gazdagsága kínos helyzetet teremt a fia számára. A szegény fiú nagyon örült, amikor elengedték, és egy szerényebb munkahelyet keresett magának. Minthogy azonban az atya meg akarta nyerni a fiát, kieszelt egy okos tervet. Két embert a fia után küldött, akik dupla bérért felfogadták egy szeméthalom eltávolítására. Egy másik napon az atya szegényes álruhát öltve állandó munkára fogadta fel a fiát, mindennel ellátta, amire csak szüksége volt, és így szólt hozzá: „Olyan vagyok, mintha az apád volnék. Hagyd el a bánatot és a gondot! Miért? Én öreg vagyok, te azonban fiatal és erős. Mindig dolgoztál, és úgy látom, nem afféle gonosz vagy, mintha én nemzettelek volna.” Ezek után az atya fokozatosan bevonta fiát a gazdálkodásba, mígnem az végre egyenrangúnak érezhette magát apjával. Ekkor az atya összehívta a rokonait, a királyt, a minisztereket, a nemeseket és a polgárokat, majd közölte velük: „Tudjátok meg, urak, ez itt az én fiam, akit magam nemzettem! Több mint ötven éve elhagyott, majd magányban és nyomorban szenvedett. Akkoriban hiába kerestem, de ebben a városban rátaláltam, és ismét magamhoz vettem. Ő valóban az én fiam, én valóban az apja vagyok. Most minden vagyonom a fiamé. Ezentúl a fiam rendelkezik minden felett, amit eddig én kezeltem.” Magasztos! Mikor a szegény fiú e szavakat meghallotta, igen megörült, hogy olyat ért el, amiben még nem volt része. Azt gondolta: „Az történt velem, amit nem is vártam. Olyan ez, mintha ez az értékes vagyon magától hullott volna az ölembe.” Magasztos! A gazdag öregember a Túlonjutott, és mi az összes buddha fiai vagyunk. A Túlonjutott bennünket mindig is a fiainak nevezett. A szenvedések, a születés és a halál miatt tévelyegve és tudatlanul a Kis Törvényhez ragaszkodtunk. Ebben szorgalmasan előrehaladtunk, és elértük a nirvánát, azonban csak egyetlen nap bérét kaptuk meg. Amint megkaptuk, szívünkben örvendeztünk és elégedettek voltunk. Mivel a Magasztos tudta, hogy mi a Kis Törvénynek örvendezünk, nem különí-

218

tette el a Kis és a Nagy Törvényt, hanem azt mondta: „A Túlonjutott bölcsességét kell megértenetek.” A Magasztos ügyes eszközökkel tanította a Túlonjutott bölcsességét. Ekkor elértük egyetlenegy nap bérének nirvánáját, de azt hittük, hogy nagy bért kaptunk. Emiatt nem kerestük a Nagy Járművet. Nem tudtuk, hogy mi buddha-fiak vagyunk. Most azonban ezt megtapasztaltuk. A mai napon a Magasztos meggondolásra késztetett bennünket. Noha mi valójában a régi korok óta a Buddha fiai voltunk, mégis a Kis Törvénynek örültünk. Ebben a szútrában a Buddha most az egyetlen járművet tanítja. Ezért mondjuk azt, hogy bár nem is vártuk, most a Törvénykirály nagy drágaköve magától hullott az ölünkbe. Mindazt, amit a buddhafiak elérhettek, elértük.

V. Példázat a gyógynövényekről Pompás, pompás! Ti a Túlonjutott valódi érdemeit mondjátok. Valóban úgy van, ahogy mondjátok. A Túlonjutottnak mérhetetlenek és határtalanok az érdemei, melyek sorolásának nem lehet a végére érni, még ha számtalan világkorszakon keresztül soroljátok is. A Túlonjutott az összes Törvény királya, és amit ő tanít, az éppen úgy van. Minden tanítást a bölcsességével megalapozva fektetett le. Ezáltal a tanítások a mindentudáshoz vezetnek el. A Túlonjutott figyelemmel kíséri a tanítás egészének tartalmát. Tudja, mi rejlik a lények szíve mélyén, és minden egyes élőlénynek megmutatja mindentudását. Hasonló ez ahhoz, amikor a kozmoszok kozmoszában a patakok és vízesések völgyei mentén füvek, fák, bozótok, erdők és gyógynövények növekednek, számtalan különbözőfajta, melyek nevükben és színükben is eltérőek. Egy vízzel telt felhő kiterjedvén a kozmoszok kozmoszát befedi, és mindenhol egyidejűleg aláengedi a vizet. A nagy felhő által elengedett vizet az összes fű, fa, bozót, erdő és a különféle gyógynövények erejük és helyzetük szerint felisszák, és az 219

egyazon felhő vize révén a fajtájuknak megfelelően fejlődnek, növekednek, majd virágba borulnak és gyümölcsöket teremnek. Bár egyazon talajon növekedtek, és egyazon felhő esőjét szívták, mégis mindegyik különböző. A Túlonjutott is éppen ilyen. Megjelenik a világban, mint egy hatalmas felhő. Erős hangját az istenek, az emberek és aszurák felett a világon mindenütt hallatja, kiáltását elzengeti: „A Túlonjutott vagyok, megmentem a megmentendőket, tudást adok a tudatlanoknak, békességet hozok a nyugtalanoknak. A nirvánába még nem jutottakat a nirvánába vezetem. Ismerem a jelenlegi és a jövőbeli világot. Mindent tudok, és mindent látok, ismerem az utat, megnyitom az utat, hirdetem az utat. Ti istenek, emberek és aszurák seregei, mind jöjjetek ide, hogy halljátok a Törvényt!” Ekkor számtalan élőlény jött a Buddhához a Törvényt hallani. A Túlonjutott mindenkinek a szerint hirdette a Törvényt, hogy éles eszűek, előrehaladottak vagy tompa eszűek voltak-e. A tanítás módja mérhetetlenül változatos volt. Minden lény, aki hallotta, nyugalomba és békességbe jutott, megszabadult az akadályoktól, és ezek után erejükhöz mérten haladnak tovább a Törvény útján, míg a mindentudást el nem érik. A Buddha látja a lények hajlamait, és tekintettel van azokra, ezért nem rögtön a mindentudást hirdeti, hanem hagyja, hogy a Törvényt képességeik szerint ismerjék meg és fogadják el. Miért van ez így? Mert nehéz a Törvényt megérteni, amit az összes buddha mindig az adott helyzetnek megfelelően hirdet.

VI. A jövendölés Miután a Magasztos e beszédet elmondta, a nagy gyülekezethez fordulva így szólt: Ez a tanítványom (négyszer ismételte ezeknek: MaháKásjapa, Szubhúti, Mahá-Kátjájana, Mahá-Maudgaljájana) a jövendő 220

buddhák világaiban tisztelni és dicsőíteni fogja e buddhákat, és az összes buddha mérhetetlen és Nagy Törvényét fogja hirdetni. Utolsó megtestesülésében pedig eléri a buddhaságot. Saját buddha-neve és saját birodalma lesz.

VII. Példázat a varázsvárosról A régmúlt időkben, mérhetetlen, határtalan, elképzelhetetlen számú világkorszakkal ezelőtt, volt egy bizonyos buddha. Amióta a végső nirvánába távozott, rendkívül hosszú idő telt el. A buddha-bölcsességem erejével úgy látom a távoli múltat, mintha csak a mai nap volna. Ez a buddha eredetileg a megvilágosodás teraszán ült, és már csaknem elérte a legfelsőbb tökéletes megvilágosodást. Az összes buddha-törvény azonban még nem jelent meg előtte. Végül tíz világkorszak múltán megmutatkozott az összes buddha-törvény, és elérte a legfelsőbb tökéletes megvilágosodást. Volt neki tizenhat fia. Amikor megtudták, hogy az apjuk elérte a legfelsőbb tökéletes megvilágosodást, kincseiket és vagyonukat otthagyva a buddhához mentek. A tizenhat fiú arra kérte a buddhát, hogy forgassa meg a Törvény kerekét. Együttesen szóltak: „Magasztos, hirdesd a Törvényt! Adj nekünk békességet! Légy részvéttel és szánalommal irántunk, részesíts bennünket áldásteli változásban!” Amikor ez a buddha a legfelsőbb tökéletes megvilágosodást elérte, a tíz világtáj 500 millió buddhavilága hatszor megremegett. (és így tovább, majd a buddha) Először a Négy Nemes Igazságot hirdette: A létezés szenvedés. A szenvedésnek oka van. A szenvedés megszüntethető. Van út a szenvedés megszüntetéséhez (ez a Függő Keletkezés): A nem-tudástól függnek a karmikus képzőerők. A karmikus képzőerőktől függ a tudat. A tudattól függ a név és forma. A névtől és formától függ a hat érzékszerv. A hat érzékszervtől függ az érzékelés. Az érzékeléstől függ az érzet. Az érzettől függ a létszomj. A létszomjtól függ a ragaszkodás. A ragaszkodástól függ a létesülés. A létesü221

léstől függ a születés. A születéstől függ az öregség, a halál, a szomorúság, a bánat, a szenvedés és a nyugtalanság. A nem-tudás megsemmisítése megszünteti a karmikus képzőerőket. A karmikus képzőerők megsemmisítése megszünteti a tudatot. A tudat megsemmisítése megszünteti a hat érzékszervet. A hat érzékszerv megsemmisítése megszünteti az érzékelést. Az érzékelés megsemmisítése megszünteti az érzetet. Az érzet megsemmisítése megszünteti a létszomjat. A létszomj megsemmisítése megszünteti a születést. A születés megsemmisítése megszünteti az öregséget, a halált, a szomorúságot, a bánatot és a nyugtalanságot. (a tizenhat fiú egyike Sákjamuni Buddha) Amióta az emberek sokasága hallotta tőlem a Tant, mindegyik a megvilágosodásra törekedett. Ezeket az embereket a srávaka fokozaton állandóan tanítottam, és előkészítettem őket a legfelsőbb tökéletes megvilágosodásra. Ezeknek az embereknek fokról-fokra kellett a buddha ösvényére jutniuk. Hogy miért? Mert a Túlonjutott bölcsességét nehéz hinni, és nehéz megérteni. Az a számtalan ember, akiket hajdan én magam készítettem elő, ti vagytok mind, ti lesztek a jövendő tanítványaim, amikor majd végleg megszűnök. Ha én megszűntem, lesznek olyan tanítványok, akik nem hallhatják ezt a szútrát, és ezért semmit sem fognak tudni a bódhiszattva útról. Ők önmaguktól fognak erényeket elérni, és az elképzelésük szerinti nirvánába fognak eljutni. De csak a buddha-jármű segítségével érhető el a nirvána, nem pedig más járművel. A többi járművet a túlonjutottak csak mint megfelelő ügyes eszközt hirdetik. Csupán ha mind tisztában vagytok, hitben és értelemben szilárdak, az üresség tanát megértettétek, és mély meditációba merültetek, csak akkor van itt az ideje annak, hogy a Túlonjutott az összes bódhiszattvát és srávakát egybegyűjtse, és ezt a szútrát hirdesse: a világban nem két jármű vezet a nirvánába. Csupán egyetlen buddha-jármű van, amely a nirvánába vezet. Tudnotok kell, hogy a túlonjutottak ügyes eszközzel mélyen megértik az emberek természetét, tudják, hogy silány dolgokban lelik örömü-

222

ket az öt érzékszerv vágyaihoz kötődve. Ezért a nirvánát a buddhák a kedvükre valóan tanítják. Ha az emberek erről hallanak, könnyen tudnak hinni. Egy példával kívánom ezt megvilágítani: Van egy hatalmas, hosszú, meredek, nehéz és rossz ösvény, amely a messzi távolba vezet, egy olyan félelmetes vidéken, ahol nem laknak emberek. Ezen az úton menve egy hatalmas sereg ember az értékes drágakövek területét kívánja elérni. Van egy éles eszű, szellemi erővel és világossággal megáldott vezetőjük, aki a meredek út minden csapását, úttalan útját jól ismerik. Az általa vezetett emberek félúton kimerülnek és lemaradnak. Szólnak a vezetőjüknek: „Fáradtak vagyunk, erőnk fogytán, és tele vagyunk félelemmel is. Nem tudunk továbbmenni. Az előttünk levő út még nagyon hosszú; fel szeretnénk adni, és vissza akarunk fordulni.” A vezető, aki mestere az ügyes eszközöknek, ezt fontolgatja: „Együttérzéssel kell irántuk viseltetni. Hogyan is akarhatnak lemondani a nagy, értékes drágakövekről és visszafordulni?” Miután így gondolkodott, egy ügyes eszközzel a veszélyes út felénél egy várost varázsolt. Az emberekhez fordulva ezt mondta: „Nem kell tovább félnetek! Nem kell arra gondolnotok, hogy visszaforduljatok. Íme ebben a városban követhetitek igényeiteket. Ha ide betértek, békés életet élhettek. Ha azután képesek lesztek továbbmenni, és ha az értékes drágakövekhez el akartok jutni, akkor még mindig továbbmehettek.” Ekkor a teremtmények seregei szívükben örvendeztek: „Végre elhagyjuk ezt a rossz utat, és elérjük, hogy szívünkben békés életet élhetünk.” Így hát beléptek a varázsvárosba. Azt gondolták, már megszabadultak és békében élhetnek. Egy idő után a vezetőjük látta, hogy az emberek kipihenték magukat, ezért a varázsvárost eltüntette, és így szólt az emberekhez: „Ti mind! Gyerünk, induljatok, közel van a drágakövek helye. Az iménti várost csak én teremtettem varázslattal, hogy kipihenhessétek magatokat.” A Túlonjutottal is így van ez. Most miattatok nagy vezetőként jelent meg, aki ismeri az élet, a halál és a vakság rossz útját,

223

amely meredek és nehéz, hosszú és távolba vezető, amelyen nektek végig kell mennetek, és amelyet magatok mögött kell hagynotok. Ha az emberek azt hallják, hogy csak egyetlen buddha-jármű létezik, akkor nem fogják kívánni a Buddha látását és közelségét, mivel így gondolkodnak: „A buddha-út hosszú és távolba vezető. Csak sok fáradtsággal és szenvedéssel járható végig.” A Buddha, aki tudja, hogy tudatuk gyönge, és félnek, ügyes eszközzel a nirvána két változatát tanítja, ahol kipihenhetik magukat az út felén. Amikor az emberek már ezen a két szinten vannak, akkor a Túlonjutott könnyebben tanítja őket: „Műveteket még nem fejeztétek be. Az a hely, ahol most vagytok, a buddhák bölcsességének közelében van. Az a nirvána, amit ti elértetek, még nem az igazi. A Túlonjutott az egyetlen buddha-járművet csupán egy ügyes eszközzel tanította három különbözőnek.” Úgy van ez, miként annál a vezetőnél, aki azért, hogy az emberek kipihenhessék magukat, megteremtette a nagy varázsvárost, majd amikor felismerte, hogy kipihenték magukat, így szólt hozzájuk: „A drágakövek helye közel van. Az itteni város valójában nem létezik, csupán én varázsoltam.”

VIII. Jövendölés ötszáz tanítványnak (az arhat tanítványok): Magasztos! Olyan ez, mint amikor egy ember, egy hű barátja házába érkezik, bort iszogat, lerészegedik, majd elalszik. Ekkor a jó barátja, akinek dolgait kellett intéznie, egy felbecsülhetetlenül értékes gyöngyöt rögzít a vendég ruhájába, majd útjára megy. A részegen alvó ember semmiről sem tud. Miután felkel, tovább vándorol, és egy másik országba érkezik. Ott munkával sokat fáradozik, hogy megélhetése és ruházata biztosítva legyen. Még ha keveset is ér el, beéri vele. Később találkozik vele a barátja, és végignézve rajta így szól: „Ó, barátom, hogyan jutottál oda, hogy az élelem és a ruházat miatt ennyit kell 224

fáradoznod? Hiszen hajdanában békés és örömteli életet kívánva neked, egy felbecsülhetetlen értékű gyöngyöt rögzítettem a ruhádba. Azóta is ott van. Ezt azonban nem vetted észre, így létfenntartásodért küzdve szenvedést és megpróbáltatásokat kellett elviselned. Ez igen nagy balgaság. Most azonban menj, és váltsd át a kincset mindarra, amire szükséged van, és amit csak szeretnél! Többé semmiben sem szenvedsz hiányt.” A Buddhával is így van ez. Amikor régebben bennünket tanított, elérte, hogy tudatunkat a mindentudásra irányítsuk. De végül mindent elfelejtettünk, és többet nem gondoltunk rá. Amikor az arhatságot elértük, azt hittük, magát a nirvánát is elértük. Vesződségek közepette éltünk, és beértük a csekéllyel. A mindentudás iránti vágy azonban tovább élt. Most, hogy a Magasztos tanított bennünket, mindent megértettünk, amikor így szólt: „Amit ti elértetek, az nem a legfelsőbb nirvána. Korábban arra ösztönöztelek benneteket, hogy a Buddha jó gyökereit eresszétek, és egy ügyes eszközzel a nirvána egy fajtáját mutattam meg nektek. De ti azt gondoltátok, hogy az igazi kialvást és túljutást értétek el.”

X. A törvény hirdetője (a Gyógyítás Királyához - Bhaisadzsja rádzsa): Látod, a mérhetetlen számú déva, nága, jaksa, gandharva (és a többiek), ember és nemember, szerzetes és szerzetesnő, férfi és női világi követő nagy seregében azokat, akik a srávaságra törekednek, akik a pratjékabuddhaságra törekednek és azokat, akik a buddhaságra törekednek? Ha mindezek A Jó Törvény Fehér lótusza szútrának akár csak egyetlen versét vagy mondatát is hallják, amely nekik akár csak egy pillanatra is örömöt okoz, a buddhaság pecsétjét adom nekik, és egészen bizonyosan el fogják érni a legfelsőbb tökéletes megvilágosodást. Továbbá, ha a Túlonjutott végső kialvása és túljutása után akad egy olyan ember, aki A Jó Törvény Fehér 225

lótusza szútrának egyetlen versét vagy mondatát meghallva akár csak egy pillanatra is örvendezik, annak én szintén megadom a legfelsőbb tökéletes megvilágosodás ígéretét. És még tovább, ha akad egy ember, aki A Jó Törvény Fehér lótusza szútrának akár csak egyetlen versét is megérti és megőrzi, olvassa és idézi, magyarázza és hirdeti, leírja, és e kötetére tisztelettel telve úgy tekint, mintha az maga a Buddha volna, és azt virágokkal, illatszerekkel, füzérekkel, szantállal, füstölőkkel, selyem baldachinnal, zászlókkal és lobogókkal, ruhákkal és zenével tiszteli, végül összetett kezekkel tiszteletét nyilvánítja, ezt az embert mindenki tisztelni fogja. Ez az ember beteljesíti a nagy bódhiszattvák legfelsőbb tökéletes megvilágosodását, együttérzést érez a lények iránt, ezért kívánságának megfelelően fog a világban újraszületni. Az ilyen emberek saját maguk mondanak le megtisztult karmáik gyümölcséről, és a végső kialvásom és túljutásom után a lények iránti részvéttől vezérelve e gonosz világba fognak születni, és ezt a szútrát be fogják mutatni. Ezek az emberek a jövendő korszakokban bizonyosan elérik a buddhaságot. Ha létezik egy gonosz ember, aki egy egész világkorszakon át egy buddha előtt a Buddhát állandóan ócsárolja, annak vétsége még csekély. De ha valaki akár csak egyetlen egy rossz szóval is illeti azt a világi követőt vagy szerzetest, aki a Lótusz-szútrát olvassa vagy idézi, annak vétsége rendkívül nagy. Tudd meg, hogy az az ember, aki a Lótusz-szútrát olvassa és idézi, az a Buddha fenséges kincsével ékesített, és a legfelsőbb tökéletes megvilágosodást maradéktalanul eléri. Az összes szútra közül, amit valaha is hirdettem, a Lótusz-szútra a legelső. Mérhetetlen számú szútrát hirdettem már, hirdetek, és fogok még hirdetni. Mégis mindezek közül a Lótusz-szútra az, amit a legnehezebb hinni és megérteni. Ez a szútra az összes buddha titkos, leglényegesebb kincsestára, amely fel nem osztható, és meggondolatlanul az emberekre rá nem bízható. Ezt az összes buddha őrzi és védi. Régmúlt idők óta nem ke-

226

rült nyilvánosságra, és nem hirdették. Ez a szútra, amíg a Túlonjutott itt időzik, sok irigységet és féltékenységet kelt. Mennyivel többet hát az ő végső kialvása és túljutása után! Tudnod kell, hogy mindazokat, akik a Túlonjutott kialvása és túljutása után ezt leírták, megőrzik, olvassák és idézik, tisztelik, és másoknak hirdetik, mindezeket a Túlonjutott a saját köpönyegével borítja be. Továbbá eléri azt is, hogy a más vidékeken lévő összes buddha védelmezni fogja őket. Ezeknek az embereknek nagy lesz a hitbéli erejük, kitartó törekvést és sok más jó erőt fognak birtokolni. Tudd meg! Az ilyen ember együtt lakik a Túlonjutottal, és elnyeri, hogy a Túlonjutott a kezét a fejére tegye. Mindenütt, ahol ezt a szútrát hirdetik, olvassák, idézik, leírják, vagy ahol a szútra kötetei fekszenek, egy, a hét drágakőből álló sztúpát kell építeni. De nem szükséges, hogy abban ereklyék is legyenek, mert abban már a Túlonjutott egész teste benne van. Ezt a sztúpát virágokkal, illatszerekkel, füzérekkel, selyem baldachinnal, zászlókkal és lobogókkal, zenével és himnuszokkal kell tisztelni és dicsőíteni. Ha az emberek ezt a sztúpát látják és tiszteletteljesen üdvözlik, tudd meg, ők már közel vannak ahhoz, hogy a legfelsőbb tökéletes megvilágosodást elérjék. Sok olyan ember van, mind világiak, mind szerzetesek, akik ugyan a bódhiszattva-utat gyakorolják, de még nem volt módjuk ezt a Lótusz szútrát látni és hallani, olvasni és idézni, leírni és megőrizni, valamint tisztelni. Tudd meg, ezek az emberek még nem megfelelően gyakorolják a bódhiszattva-utat. Ha viszont elérik, hogy ezt a szútrát hallhassák, akkor a megfelelő módon haladnak a bódhiszattva-úton. Tudd, hogy azok a lények, akik a buddha-útra törekednek, és ezt a Lótusz-szútrát látják, hallják, elméjükkel megértik, befogadják és megőrzik, nagyon közel jutottak a legfelsőbb tökéletes megvilágosodáshoz.

227

Vegyünk egy példát: Van egy ember, aki nagyon szomjas, és akinek vízre van szüksége. Egy helyen vizet keresve ásni kezd. Amíg a száraz földet látja, tudja, hogy a víz még messze van. Munkáját fáradhatatlanul folytatja, és látja, hogy a föld egyre jobban nedvesedik, majd végül lassan eljut a forráshoz. Ahogyan ő egyértelműen tudja, hogy a víz közel van, így van ez a bódhiszattvákkal is. Tudd meg, hogy az, akinek még nem volt módja közülük ezt a Lótusz-szútrát hallani, felfogni, vagy aszerint gyakorolni, még nagyon messze van a legfelsőbb tökéletes megvilágosodástól. Viszont az, aki hallja, érti, átgondolja, és aszerint gyakorol, tudd meg, a legfelsőbb tökéletes megvilágosodás közelébe jutott. Miért van ez így? Mert a legfelsőbb tökéletes megvilágosodás a bódhiszattvák számára benne foglaltatik e szútrában. Ez a szútra feltárja az ügyes eszközök tanítását, megnyitja a kaput a buddhasághoz, és megmutatja a valóságot. E szútra kincsestára mély, szilárd, rejtett és távoli, olyannyira, hogy ember nem érheti el. A Buddha ezt most megnyitotta, és megmutatta, hogy a bódhiszattvákat tanítsa és tökéletesítse. Ha egy jó fiú vagy egy jó leány a Túlonjutott végső kialvása után a négyféle gyülekezet számára ezt a Lótusz szútrát hirdetni kívánja, miként kell azt tennie? Ez a jó fiú vagy jó leány menjen be a Túlonjutott egyik házába, vegye fel a Túlonjutott ruháját, üljön a Túlonjutott trónusára, és hirdesse a négyféle gyülekezetnek ezt a szútrát! A Túlonjutott háza az a nagy együttérzéssel és áldással teli szív, amely minden élőlényben megvan. A Túlonjutott köpenyege a beleérző, türelmes szív. A Túlonjutott trónusa a lételemek üressége. Békésen ebben nyugodva, rendíthetetlen elmével kell azután hirdetni ezt a Lótusz-szútrát a különböző bódhiszattvák és a négyféle gyülekezet számára. Amikor én más országokban leszek, varázserőmmel embereket fogok küldeni, hogy a Tan hallgatóinak seregét összegyűjtsék, és a négyféle gyülekezet e szútra hirdetését hallhassa. Amikor ezek az emberek a Tör-

228

vényt hallják, értelmükben hiánytalanul megértik és követik majd. Ha a Törvény hirdetője félreeső, távoli helyen, szabad ég alatt él, akkor dévákat, nágákat, szellemeket, aszurákat és gandharvákat küldök, hogy a Törvény hirdetését hallják. Még ha más országokban tartózkodom is, időről-időre úgy intézem, hogy a Törvényt hirdető láthassa a testemet. Amennyiben e szútra egy versét elfelejti, akkor ismét elmondom neki, és elérem, hogy ismét tökéletesen tudja azt.

XI. A drágakő sztúpa megjelenése (megjelenik az előzőkben leírt sztúpa) Magasztos, mi az oka annak, hogy ez a drágakő sztúpa a földből megjelent, és a belsejéből egy hang hallatszott. A Buddha a következőt válaszolta: E drágakő sztúpa közepében egy Túlonjutott van teljes testi valójában. Egy nagy fogadalmat tett: „Ha a buddhává válásom és a nirvánába jutásom után a tíz világtáj országaiban lesz egy hely, ahol a Lótusz-szútrát tanítják, meg fogok jelenni a sztúpámban, hogy ezt a Lótusz-szútrát hallhassam. Ezt fogom tenni, hogy tanúsítsam, és dicsőíteni fogom, így szólván: pompás! Ha a drágakő sztúpám a Lótusz-szútra meghallgatása céljából egy buddha előtt megjelenik, és azt kívánják, hogy testemet mutassam meg a négyféle gyülekezet előtt, akkor e buddha tíz világtájban található, és a Törvényt hirdető buddhákká széttagolt testének mindenhonnan vissza kell térnie, és egyetlen egy helyen egyesülnie kell. Akkor személyesen is megjelenek. (így történt, és a két buddha együtt meditált)

229

II. Dévadatta Régmúlt, mérhetetlen számú világkorszakban fáradhatatlanul kerestem A Jó Törvény Fehér lótusza szútrát. Számos világkorszakon át mindig király voltam. Azután fogadalmat tettem, hogy el fogom érni a legfelsőbb tökéletes megvilágosodást, és gondolataimat nem hagyom ettől eltéríteni. Mivel a hat erényben tökéletes kívántam lenni, fösvénység érzete nélkül adományoztam alamizsnákat, elefántokat, lovakat, a hét drágakövet, országokat, városokat, asszonyokat és gyermekeket, rabszolgákat és rabnőket, szolgákat és kísérőket, a fejemet, szemeimet, velőmet, agyamat, a testem húsát, kezeimet, lábaimat. Testemet és életemet nem kíméltem. A Törvény keresése miatt lemondtam a trónról, és a kormányzást a hercegre bíztam. A dobokat veretve a négy világtáj felé kihirdettettem, hogy a Törvényt keresem: „Ki a Nagy Járművet hirdetni tudja nekem, azt testem elmúlásáig szolgálni fogom.” Akkor egy aszkéta jött e királyhoz és szólt: „Birtokomban van A Jó Törvény Fehér lótusza szútra. Ha engedelmeskedsz, feltárom számodra.” Amikor én, a király, az aszkéta szavait hallottam, örömmel teltem el, és azonnal követtem őt. Mindazzal szolgáltam, amire csak szüksége volt, gyümölcsökkel, vízzel, tűzifával; elkészítettem ételeit, sőt még saját testemet is odaadtam nyughelyül a számára. Mindezekbe sem testileg, sem szellemileg nem fáradtam bele. Az akkori király én magam voltam. A hajdani aszkéta a mostani Dévadatta volt. Hogy végül is elértem a megkülönböztetés nélküli valódi megvilágosodást, és meg tudom szabadítani a lényeket, mindezt Dévadatta nagyszerű bölcsességének köszönhetem. Dévadatta mérhetetlen számú világkorszak múltán egészen bizonyosan buddhává lesz. Saját buddha-neve és saját birodalma lesz. Húsz 230

középhosszú világkorszakon át lakik majd a világban, és az embereknek a Jó Törvényt fogja tanítani. Számtalan élőlény fogja elérni az arhatság gyümölcsét, mérhetetlen számú lény nyitja majd meg tudatát a pratjékabuddhaságra. Számtalan élőlény nyitja meg tudatát a legmagasabb útra, akik el fogják érni az újra nem születést és azt az állapotot, ahonnan már nincs visszatérés. Ha egy jövendőbeli világban egy jó fiú vagy egy jó leány a szútra Dévadatta fejezetét hallja, tiszta szívvel, és tiszteletteljesen hiszi, és kételyt, bizonytalanságot nem enged felmerülni, akkor az illető nem fog a pokolba vagy az éhező szellemek vagy az állatok világába zuhanni, hanem a tíz irány buddháinak jelenlétekor fog újraszületni, és ott bizonyosan hallani fogja ezt a szútrát. Ez a szútra rendkívül mély, kifinomult és csodálatos. Drága kincs a többi szútra között, és a világban rendkívül ritka. Ha egy ember lelkiismeretesen és szorgalmasan törekszik, ezt a szútrát gyakorolja, akkor gyorsan elérheti a buddhaságot? (- kérdezi a távoli világ bódhiszattvája; Mandzsusrí bódhiszattva válaszol) Itt van Szágara sárkánykirály leányának példája. Ő csupán nyolcéves. Bölcsességével és éles eszével jól ismeri a karmát, amely az emberek cselekedetének mindenkori gyökereiből ered. Tudja a dháraníkat, és fel tudja fogni, meg tudja tartani a buddhák által hirdetett mély és titkos tanokat. Mély meditációba merülve szívét egy pillanat alatt megnyitotta a megvilágosodás felé, és elérte a többé vissza már nem térés állapotát. Beszéde akadály nélküli, minden lény iránt részvétet érez, érdemei tökéletesek. Képessé vált a megvilágosodás elérésére. (az válaszolt) Láttam, amint a Sákjamuni Túlonjutott mérhetetlen számú világkorszakon át fáradtsággal, szenvedéssel gyakorolt, így érdemeket halmozva, erényeit növelve a bódhiszattva utat járta. Csak ezután ért a megvilágosodás útjának a végére. Ezért nem tudom elhinni, hogy ez a leány képes legyen az igazi megvilágosodásra. (de az megjelent

231

a Buddha előtt, és Sáriputra ezt mondta neki) Azt gondolod, hogy rövid idő alatt a legfelsőbb utat érted el. Ez nehezen hihető. Miért? Mert egy nő teste tisztátalan, és nem a Törvény edénye. Hogyan lehetsz képes a legfelsőbb megvilágosodást elérni? A buddha út nagyon hosszú. Csak mérhetetlen számú világkorszakon át történő szorgos törekvéssel és folyamatos előrehaladással érhető el a megszabadulás, és végül a megvilágosodás. Továbbá egy asszony számára a teste miatt még öt akadály van: 1. nem lehet a Brahmá Mennyek királya, 2. nem lehet Indra, 3. sem Mára király, 4. sem kerékforgató szent király, 5. sem buddha. Hogyan is lenne hát elérhető egy női testtel a gyors buddhává válás? (a leány átadott a Buddhának egy gyöngyöt) Az értékes gyöngyöt átnyújtottam, és a Magasztos elvette azt. Ez gyorsan történt, avagy nem? Nagyon gyorsan. (válaszolták) Földöntúli erőtökkel látnotok kell, hogy én még ennél is gyorsabban válok buddhává. (mondta, és férfivá válva a déli világban elérte a megkülönböztetés nélküli tökéletes megvilágosodást)

XIII. Megtartás Magasztos, mi is szeretnénk hirdetni ezt a szútrát más irányok országaiban! (a bódhiszattvák) a Buddha elé léptek, és a következőket gondolták: „Ha a Magasztos megbíz bennünket e szútra megtartásával és hirdetésével, akkor a Buddha tanításának megfelelően tovább fogjuk vinni ezt a Törvényt.” Majd így gondolkodtak: „A Buddha kitart hallgatása mellett, és a megbízást nem adja meg. Mit tegyünk?” Akkor a bódhiszattvák eredeti fogadalmuknak megfelelően szóltak: Magasztos! A Túlonjutott végső nirvánába térése után a világ tíz irányába szétszóródunk, és a lényeket arra fogjuk ösztönözni, hogy ezt a szútrát leírják, megértsék, megtartsák, olvassák és idézzék, a jelentését magyarázzák, a Törvénynek megfelelően gyakoroljanak. Mindez a Buddha fenséges ereje 232

révén történhet meg. Magasztos, még ha más vidéken tartózkodsz is, óvjál és védjél bennünket!

XIV. Békés élet (Mandzsusrí

bódhiszattva

kérdésére)

Ha

egy mahászattva

bódhiszattva a későbbi gonosz időkben ezt a szútrát hirdetni szeretné, akkor Négy Törvényben kell állhatatosnak lennie. 1. Először is, amennyiben a cselekvés és az emberi kapcsolatok bódhiszattva életét éli, akkor megfelelően tudja a lényeknek ezt a szútrát hirdetni. Miért nevezik ezt a mahászattva bódhiszattvák cselekvési területének? Ha egy mahászattva bódhiszattva a türelem szintjén él, akkor beleérző, kiegyenlítő és megfelelő módon az összhangot keresi, nem hirtelen, nem mértéktelen, tudata mindig rendíthetetlen. Továbbá, ha semmilyen szélsőséges tant nem követ, akkor minden lételem természetét olyannak látja, amilyen az valójában. Továbbá nem tesz megfontolásokat vagy megkülönböztetéseket a Törvényt illetően. Miért beszélnek a mahászattva bódhiszattvák emberi kapcsolatainak területéről? Egy mahászattva bódhiszattva nem áll szoros viszonyban az ország királyával, a trónörökössel, a miniszterekkel és hivatalnokokkal, sem a különböző tévhitűekkel: brahmacsárinokkal - a védákat követő bráhmanákkal, nirgranthákkal - meztelen dzsaina aszkétákkal és másokkal; valamint nem áll szoros viszonyban azokkal, akik világi irodalmat, különféle írásokat vagy költeményeket szereznek, sem a lókájatikákkal - a materialistákkal, sem a lójákatikákkal szembenállókkal - akik megvetik a világi utat. Ezen kívül nem izgatják az olyan brutális játékok, mint az ökölharc, sem a táncok, énekek és színjátékok. Nem bíznak meg abban az emberben, aki az érinthetetlenek rossz mesterségét űzi, disznót és birkát, szárnyast és kutyát tenyészt, aki vadászik és halászik. Amennyiben ilyen emberek jönnek 233

hozzá, rögtön hirdeti a Törvényt, és nem vár semmit sem. Továbbá nem ápolja a kapcsolatot olyan szerzetesekkel és szerzetesnőkkel, férfi és női világi követőkkel, akik a srávakaságra törekednek. Amennyiben egy eljön hozzá, az alkalomnak megfelelően hirdesse a Tant, de ne várjon semmit sem. Továbbá egy mahászattva bódhiszattva egy nő számára nem hirdetheti a Törvényt sóvárogva, nem örülhet annak, hogy látja őt. Egy idegen házba lépve nem szórakozhat kislányokkal, ifjú leányokkal vagy özvegyasszonyokkal. Továbbá nem közeledhet az eunuchokhoz sem. Ne menjen egyedül idegen házba! Ha azonban ez mégis szükséges, egész tudatával a Buddhára gondoljon. Amennyiben a Törvényt asszonyok számára hirdeti, ne nevetgéljen, a mellkasát se mutassa, még a Törvény érdekében se legyen bizalmas, még kevésbé más dolgok miatt. Ne kívánjon túl fiatal vagy gyermek tanítványokat oktatni. Rendszeresen és kedvvel üljön meditáló ülésben, elhagyatott helyen gyakoroljon. Ezt nevezik a kapcsolatok első fokának. Továbbá egy mahászattva bódhiszattva a lételemeket üresként szemléli, olyan puszta jelenségekként, mint amilyenek valójában. Nem mennek, nem mozognak sem előre, sem visszafelé, olyanok, mint az üres tér, nem valóságosan létező dolgok. A szavak útját elvágják, nem keletkeznek, nem jelennek meg. Név és forma nélkül valójában nem létező dolgok. Mérhetetlenek, határtalanok, akadály nélküliek. Csupán okok és feltételek alapján léteznek, függőségi viszonyban. Ezért mondom: állhatatosan figyelje a Törvény efféle megjelenésformáit. Ezt a mahászattva bódhiszattva kapcsolatai második fokának nevezik. Ilyen értelemben mondom tehát, hogy egy bódhiszattva az első módszerben, a tettekben szilárd nyugalomban legyen. 2. Továbbá, ha a Túlonjutott végső kialvása utáni gonosz időkben valaki ezt a szútrát hirdetni kívánja, szilárd legyen az örömteli gyakorlás-

234

ban, a szavak módszerében. Ha ezt a szútrát saját ajkaival mutatja be, hirdeti, olvassa, ne az emberek és a szútra szövegek hiányosságairól szóljon. Más törvényhirdetőket ne tegyen nevetségessé, ne helyezze magát föléjük, ne szóljon más emberek jóságáról vagy rosszaságáról, balsikereiről, érdemeiről és hanyagságairól. A srávakákban ne támasszon kétségeket, hibáikat ne nevezze meg, de szép tetteiket se dicsőítse. Továbbá szíve ne legyen gyűlölködő és irigy. Elméjének ilyen szilárd és örömteli nyugalma miatt a hallgatósága nem fog ellene fordulni. Azoknak, akik nehéz kérdéseket tesznek fel, ne a hínajána Törvény szerint válaszoljon, hanem csakis a mahájána értelmében. 3. Továbbá, ha a Túlonjutott végső kialvása utáni gonosz időkben valaki ezt a szútrát hirdetni kívánja, szívében ne tápláljon irigységet és csalódást. Ne vesse meg a buddha-utat komolyan járókat, és ne vizsgálgassa előrehaladásuk fokát. A srávakaság, a pratjékabuddhaság vagy a bódhiszattva útját járókat kétségeik idején ne csüggessze, mondván, hogy a valódi úttól eltávolodtak. Ne bocsátkozzon bele az egyes tanok tárgyalásába, és ne is vitatkozzon róluk. Minden lény iránt nagy együttérzéssel legyen, a túlonjutottakra mint jó atyákra gondoljon, a bódhiszattvákra pedig mint nagy mesterekre. A tíz irány sokféle bódhiszattváit teljes szívvel tisztelje. Minden lény számra egyformán hirdesse a Törvényt, és a Törvénynek megfelelően se többet, se kevesebbet ne mondjon. Még azok számára se hirdessen többet, akik a Törvényt erősen kedvelik. Ha a mahászattva bódhiszattva a gondolatok örömteli gyakorlását végigviszi, akkor ezen szútra hirdetése esetén semmi sem fenyegetheti, semmi sem zavarhatja össze. Lesznek, akik ezt a szútrát vele együtt fogják olvasni és idézni. Emberek sokasága fog jönni, hogy meghallgassa őt, és e szútrát majd megőrzik emlékezetükben, idézik, hirdetik, leírják, és a szútra könyveit tisztelik.

235

4. Továbbá, ha egy mahászattva bódhiszatva az elkövetkezendő végidőkben, amikor a Törvényt veszély fenyegeti, megőrzi a Lótuszszútrát, akkor az emberek között nagy jóságot tápláljon szívében, és azok iránt, akik nem bódhiszattvák, nagy együttérzéssel legyen. Szilárd nyugalma legyen a fogadalom örömteli gyakorlásában. Gondoljon arra: „Ezeknek az embereknek nagy hátrányuk van a Túlonjutott törvényhirdetése tekintetében. Nem hallották őt, nem ismerik, nem értik, nem kérdezősködnek utána, nem hiszik. Ezért, amikor a legfelsőbb tökéletes megvilágosodást elérem, földöntúli átható erőmmel és bölcsességemmel a Törvényhez fogom vezetni őket annak a szintnek megfelelően, amelyen állnak.” Az a mahászatva bódhiszattva, aki a Túlonjutott végső kialvása után ezt a negyedik módszert végigviszi, mentes a tévedéstől. A szerzetesek és szerzetesnők, a férfi és női világi követők, a király, a trónörökös herceg, a miniszterek, a nép, a bráhmanák tisztelni fogják őt. Még a mennyei istenek is állandóan követni és kísérni fogják, hogy a Törvényt hallhassák. Ha egy faluban, városban vagy egy elhagyatott helyen, a szabad ég alatt vagy az erdőben valaki nehéz kérdéseket fog feltenni neki, akkor az istenek éjjel és nappal védeni fogják őt, hogy mindenkinek öröme teljék a Törvényben.

XVI. A Túlonjutott élethossza Halljatok a Túlonjutott titkos, földöntúli átható erejéről! Az istenek, emberek és aszurák mind azt mondják, hogy Sákjamuni Buddha a sákják palotáit elhagyva Gajá közelében érte el a legfelsőbb tökéletes megvilágosodást. Azonban, amióta én valóban buddhává váltam, a világkorszakok számtalan, határtalan százai ezreinek tízezrei százezres milliói teltek el. Azóta folyamatosan itt tartózkodom e világban, hirdetem a Tant, 236

tanítok és térítek. Továbbá a világ megszámlálhatatlan sok más helyén is számtalan lénynek adtam meg ezt a kegyet. Akkoriban azt mondtam nekik, hogy a nirvánába jutottak. Így tanítottam ügyes eszközzel. Ha egy ember eljött hozzám, akkor buddha szemeimmel láttam hitbeli erejét, képességeit, azoknak gyökereit. Ezeknek megfelelően válaszoltam, tanítottam fokról-fokra, továbbá kinyilvánítottam, hogy a nirvánába kell majd távoznom. Azután a jó Törvényt mindenféle ügyes eszközzel tanítottam úgy, hogy a lények szívének örömet okozzon. A Túlonjutott minden lényt lát, aki a Kis Törvényt kedveli, gyenge az erényekben és szennyeződése erős. Számukra azt tanítom: csak rövid idővel ezelőtt tértem az otthontalanságba, és értem el a legfelsőbb tökéletes megvilágosodást. A Túlonjutott az összes szútrát és fegyelmi szabályt a lények szabadulása érdekében mutatja be: akár a saját testében, akár másnak a testében mutatkozik, akár a saját életéről, akár mások életéről beszél. Minden, amit hirdetek, igaz és nem hamis. Hogy van ez? A Túlonjutott a valóságnak megfelelően tudja és látja a három világot. E világok nem születnek, nem halnak meg, nem jelennek meg, és nem tűnnek el. A világ nem állandó és nem elmúló. Nem létező és nem nem-létező, nem ilyen és nem másmilyen. A három világra nem úgy nézek, mint más lény. Így van ez. A Túlonjutott tisztán lát, hiba és tévedés nélkül. Mivel a lények különböző természetűek, vágyúak és nézőpontúak, mindegyiküket a jó gyökerek eresztésére kívánom késztetni, és történetekkel, hasonlatokkal, beszédekkel hirdetem sokféleképpen a Törvényt. A Buddha a tetteit soha, még egy pillanatra sem hagyta abba. Már régóta tevékenykedik, és ez a messzi jövőben is ugyanígy lesz. Az életem mérhetetlen, állandó marad, nem alszik ki. Az életem még ma sem merült ki. Noha a valóságban végső kialvásról és túljutásról nincsen szó, ügyes eszközzel azt hirdetem és mondom, hogy végleg el kell lobbannom, és a túlsó partra távoznom. Ezzel az ügyes eszközzel tanítja és téríti a

237

Túlonjutott a lényeket. Miért? Ha a Buddha sokáig tartózkodik a világban, akkor a csekély erényű emberek nem a jó gyökereket eresztik. Tele vannak vágyakozással, kimerültek, silányak. Magukban hordozzák az öt vágyakozást a gazdagság, az ételek, a nemi élvezet, a dicsőség és az alvás után. Belebonyolódnak az emlékezés és a téves nézetek hálójába. Ha azt látják, hogy a Túlonjutott mindig itt van, és nem szűnik meg, akkor hagyják, hogy büszkeség és vágy keletkezzék, és táplálják a megvetést és a lustaságot. Így aztán nem gondolnak arra, milyen nehéz vele találkozni, és ezért nem tisztelik őt. E miatt hirdeti a Túlonjutott ügyes eszközzel: „Tudnotok kell, nehéz egy buddhával találkozni.” Hogyan van ez? A csekély erényű emberek megszámlálhatatlanul sok világkorszak után sem látják a Buddhát. Ha e lények e szavakat hallják, azt képzelik, nehéz vele találkozni. Ezért azután szívükben szeretetet táplálnak a Buddha iránt, kötődnek hozzá és keresik őt. Így majd jó gyökereket eresztenek. Ezért hirdeti a Túlonjutott, hogy megszűnik, és túlonjut, noha valójában nem szűnik meg. Továbbá az összes buddha Törvényével így van ez. A lények megmentése érdekében ez teljesen helyes, és nem hazug dolog.

238

Hallomásbeli Megszabadító Tanítás a köztes létben „Ha a lélek eljut a vegyítetlen fénybe, akkor olyan messze vetődik Semmijébe a Semmiben teremtett Valamijéből, hogy saját erejéből semmiképp sem képes visszatérni teremtett Valamijébe. Isten pedig az ő teremtetlenségével odaáll a lélek Semmije alá, és a maga Valamijében tartja a lelket.” (Eckhart mester: Intravit Jesus...) Ez kísérlet egy nagyon régi tibeti írás nyugati szemléletű alkalmazására. Megértéséhez és helyes használatához erős vizuális gondolkodás kívántatik. Ha erre megvan a képesség, ez nem nehéz, mivel minden vallás szimbólumokon, képeken keresztül igyekszik átadni a szellemi lényeget. Nem sokban különbözik az isteni haragvó lényegének képe például egy középkori haláltánc freskó ördögábrázolásától. Mindenesetre tudni kell, hogy ez a könyv, a világ vallásainak többségéhez hasonlóan, az egyén szellemi létét életek sorozatában megvalósuló fejlődésnek képzeli el, amelynek célja az istenitől különböző lét állandó kettősségének feloldása az isteni egységben. Ez a megvilágosodottság már egy adott földi életben is megvalósulhat. Aki ezt eléri, az tulajdonképpen élő halott, tettei már közömbösek számára, hiszen neki már nincs többé újrakeletkezés. Éppen ezért nem is képes olyan cselekedetekre, amelyeknek visszatartó következménye lenne. Ugyanakkor képessé válik mások megsegítésére, bár számára ez már nem eredményez semmiféle változást. De ez nagyon ritka. A többség kering a születések körforgásában, és tudatosodásának szintje szerint előre, de visszafelé is haladhat. Úgy gondolják, hogy a kettősség nélküli egység eléréséhez a legközvetlenebb út a történelmi 239

Buddha személye, tanítása és azok követése, akik ezt a tanítást gyakorolják. Ez a Három Kincs. Én azonban nem gondolom azt, hogy ennek a tanításnak megértéséhez és gyakorlásához bármiféle hitbéli elkötelezettségre szükség volna. Kívánatos ugyan a Három Kincs elnyerése, de tudható, hogy ez a világban élő emberek többségének számára lehetetlen. Mégis meg fognak halni. Noha fontos lenne, hogy mennél többen megértsék a Három Kincs tanítását, ez ma mégsem lehetséges. De azért nekik is kell valamiféle útmutató, hiszen bármit is akarnak, sorsuk ugyanaz lesz. Noha fontos a felkészülés már ebben az életben is, a halál bekövetkezése utáni rövid időszak döntő. Ehhez kell a segítség. Értelemszerűen ott, ahol égtájak szerepelnek a szövegben, azokat Tibethez viszonyítva kell érteni. Érdemes tudni azt is, hogy a szövegben előforduló létalakok csupán az újrakeletkezés keretei. A halott tovább létező énjének káprázatai. Ezért megtöröm az eredeti tibeti szöveget, hogy az, aki nyugaton olvassa, ne érezze azt, hogy a képek, amelyeket a szöveg felidéz, számára idegenek, nem érzi belső lényegüket. De nem lehet minden jelképet lefordítani, hiszen az meghamisítana egy koherens gondolatrendszert. Ezért a szöveg megértéséhez némi buddhista előképzettség szükséges. Így könnyen használható a kép mögötti általános szimbólum, és azt már bárki saját kultúrájának megfelelően értelmezheti. Az olvasó az, aki saját okulására vagy a halott mellett felolvassa a lélekhez intézett szöveget. A lélek nem a hagyományos keresztény fogalom, hanem a szétesett összetevők összetartó és továbbhaladó ereje, a karma; sem nem azonos az előző életbeli énnel, sem nem más. Amit nálunk Istennek neveznek, az a kimondhatatlan Egység, amit itt törvénynek (dharma) nevezünk, az isteni, csupán az egyik, ugyan igen magas, fokozat, de alacsonyabb, mint annak a létszintje, aki már megvilágosodott. Hiszen amíg minden létfokozatban szükségképpen bekövetkezik az újrakeletkezés, a megvilágosodott szellem vagy már életében vagy halála után kilépett a születések körforgásából. A törvény ki-

240

fejezés mégis csak szükségképpen hiányos megközelítése annak az egyetemes létezőnek, amely van, de nem személy, természete az üresség. Ebben a földi életben sem megfogalmazni, sem teljesen felfogni nem lehet. Ennek teljes felfogásához nincs királyi út. Ismételten újra meg újra át kell gondolni. Akinek módja van rá, C.G. Jung ganulmánya segítség lehet. Aki már megvilágosodott, az a Buddha, tanítása a Dharma és azok, akik társai a tanításban, a Szangha. Noha a szöveg és számos hasonló célú társa azért készült, hogy a szükséges alkalomkor a szellem segítségére legyen, már az élet folyamán is nagy hasznot hoz olvasása. Általában mindenfajta elmélkedés fajai és céljai szerint megkülönböztetve haszonnal jár. Ha már olyan szerencsések vagyunk, hogy embernek születtünk, amely a létalakok között egyedül alkalmas a tökéletesség elérésére, olyan adottságokkal, amelyek segítik ezt a törekvésünket, szerencséseknek tekinthetjük magunkat. Melyek ezek? A szellemiek: embernek születni civilizált földön, ép érzékekkel, szélsőségesen rossz karma nélkül, és érdeklődni a szellemi tanítások iránt. A környezetiek: olyan korban születni, amelyben egy buddha is megjelent, amikor a törvényt tanítják, amikor a tanítás még létezik, amikor a tanítást még gyakorolják, és mások kedvessége révén megismerhető. Maga a halálelmélkedés fokozatos elmélyülés az elkerülhetetlenbe, hogy ez által helyesebb legyen az életvezetésünk. A 3 okra épülő 9 magyarázat 3 következtetéssel jár. Ezek mindegyikén egyszerre vagy külön-külön elmélkedve boldog halált nyerhetünk. A Hallomásbeli Megszabadító már életünkben felkészít rá. Az okok a következők: 1. a halál biztos - eddig mindenki meghalt, észrevesszük, ahogy múlik el az életünk és ez alatt milyen kevés időt fordítottunk szellemi tevékenységre. Ebből következik, hogy a gyakorlás által értelmes életet élhetünk.

241

2. a halál időpontja teljesen bizonytalan - nem tudható, milyen hosszú az életünk, az azt támogató erők gyengék, testünk maga is gyenge. Ebből következik, hogy a gyakorlást már most, azonnal el kell kezdenünk. 3. ha meghalunk, semmi sem marad meg, csak a szellemi értékek amikor meghalunk, senki sem segíthet, magunkra leszünk hagyva, egyedül kell megbirkóznunk a feladattal, minden világi, tárgyi értékünk elvész, csak a szellemi értékek maradnak meg, még testünk is csupán nyersanyag, amit a természet visszaforgat saját rendszerébe. Ebből következik, hogy idővel a gyakorlást fontosabbnak fogjuk érezni minden világi cselekedetnél, és elfordulunk azoktól. Ez a szöveg arra szolgál, hogy ne maradjunk segítség nélkül. Azt mondják, hogy a halál után 1 nappal feltűnik a halottnak az alap fényvilágossága, 3 és fél nap után felébred ájulásából, a 4. és 11. nap között békés, a 12. és 19. nap között haragvó istenségek megjelenése árad ki szívéből. Ezeken kell úrrá lennie. A 20.-tól a 41. napig ítélet hozatik róla, a 42.-től a 49.-ig keresi az újraszületés helyét. Ámde lehet, hogy az egyik szakasz hosszabb, a másik pedig rövidebb, megvilágosodott szellemű embernél el is maradhat, ezért ezek a napbeosztások csak hozzávetőlegesek. Azok a képek, személyek és jelenségek, amelyek a köztes lét folyamán megjelennek, a halott tudatának kivetülései, nincs önállóságuk, csak a halott tudatával együtt valóságosak. Ezért kinek-kinek más és más tudatvalósága van. Mivel így a valóságos időben történő eseményeket követni nem tudjuk, a tanítás folyamatos szakaszossága kényszerű megoldás. Az itt leírtak természetesen a tibetieknek szólnak, de semmi sem zárja ki, hogy egy keresztény kultúrában nevelkedett, abban hívő embernek saját kultúráját kifejező képzetei legyenek. A köztes lét fokozatai a megjelenő kép tartalmát jelentik, a külső forma bármilyen lehet.

242

Magyarázat Amikor közel van a halál, egyesek megpillantják a köztes lét színét: az első alap-fényvilágosságot. Ez maga az üresség, amelyben benne van a halni készülő. Ha a haldokló és a segítő egyaránt erre törekszik, akkor ebben az ürességben marad. Ez az első köztes lét, a Törvénylényegű fényvilágossága. Ez a legtisztább üresség, a fogalmaktól megvált tiszta értelem, benső lényegében semmi sincs, ami készített. Az általános törvény, a törvénytest, mindenkiben benne van, de szándék és segítség nélkül nem jelenik meg. Mivel az a cél, hogy a lélek a fejtetőn lévő brahma nyíláson távozzon a testből, ennek az átélése igen fontos. Ámde akik jók, azoknál sokáig, akár a halál napjával együtt négy napig is eltart, a rosszaknál elmúlik egy ujjpattintásnyi idő alatt. Ebből világosan következik, hogy az élet során fel kell készülni a halálra, vagyis minden rossz tettel nemcsak az újrakeletkezést, hanem saját pillanatnyi életsorsunkat is befolyásolhatjuk. Ha jók vagyunk, erre lesz időnk most és az utolsó perc után is. Ha a haldokló nem képes itt megragadni, következik a második fényvilágosság, amikor a távozó élet valamelyik másik kapun igyekszik elhagyni a testet. Ez azt a zavart okozza, hogy a meghalt nem ismeri fel halálát, így önismerete hiányos. Ez a második köztes lét, a káprázattest. A halott valóságos lényeket lát, önmagát is valóságos, hús-vér létezőnek hiszi. Ha lehet, még a látomások előtt segíteni kell, hogy halálát felismerje. Ha nem sikerül, következik a harmadik köztes lét. Mivel eddig átélte az anyaméh, az álombeli, az elmélyülés és szemlélődés köztes létét, mivel meghalt, három marad: a halál órájának, a törvénylényegű és a születések körforgásában keletkező új lét köztes léte. Meghalt, ezért számára már csak az utolsó kettő marad. A Hallomásbeli Megszabadító célja, hogy a halott lelkét a törvénylényegű köztes létbe segítse, és ha ez nem sikerülne, segítse abban, hogy kedvező új életet nyerjen el. A léleknek el 243

kell távoztatnia magától a félelmet és a ragaszkodást. Félelmet saját riasztó képzeteitől úgy, hogy azokat nem valóságos létezőknek ismerje fel, hanem tudatában legyen annak, hogy azok saját elméjének teremtményei, és el kell távoztatnia magától a ragaszkodást az újrakeletkezéshez, legyen az bármely létforma is. A harmadik nap megjelenik a Fényhozó, a jelenéseket láttató, aki megszünteti a balgaság és a tudatlanság mérgét. A lélek a ténylegese valóságot tapasztalja bármifajta félreértés nélkül. A nyolcküllőjű kerék a törvény lényege és női vetülete az Eszme. Közben látszik a gőg vezérelte istenek fehér fénye, amely iránt vonzódást érez a halott elmeteste. Ezt a vonzódást el kell utasítani. Ez könnyű, ha a halott még életében elérte a Három Kincs átélésének tudatát és gyakorlatát. A Fényhozó a törvény terének tudása, amely káprázattól mentesen, színről színre mutatkozik meg, nem jelképek által. Ebben a tudásban az elme azonosul belső tárgyaival, a szemlélő a szemlélttel. Ez egyrészt a törvény színről színre látható tudása, másrészt az isteni újrakeletkezés. A negyedik napon a Gyémántlelkű Mozdulatlan jelenik meg, a tükörszerű tudás. A valóságot és a halott saját arcát tükörben összeolvadva láttatja. Megszűnik a mozgás, és ez által feleslegessé válik a harag és gyűlölség. A részvét a tökéletességre törekvő férfi, női oldala a Föld, az eszme és a bölcsesség egysége. Ezek összeolvadva az üresség. A részvét és bölcsesség egységének segítőeszköze, ha megvan az a belső érték, ami az üresség elérésének vágyát segíti, a lemondás és a tökéletesség. Ezek a jelképek: kincs, kolduló bot és virág, a Három Méreg - gyűlölség, haszonvágy, tudatlanság - ellentétei. A Gyémántlelkű Mozdulatlannal együtt a pokol füstszínű fénye jelenik meg, és ehhez vonzódik a halott. Ez egyrészt a bölcsesség teljessége, másrészt a pokol. Az ötödik napon a Kincsforrású jelenik meg, az érintkezésből fakadó egyenlő lényegű tudás. Világossá válik, hogy az újrakeletkezés, a

244

születések körforgása és a végső kialvás azonos. Megvilágosodik tudatában a világ különböző jelenségeinek látszata mögötti azonosság. Nagy szerénységre tanít. Megszünteti a nem-tudást, egyenlő, mint a víz teljessége. A haldoklás folyamatának két utoljára elmúló érzéke, az illat és a szaglás jelenti azt a pillanatot, amikor a lélek belemerül az alap-fényvilágosság ürességébe. Az emberi lét kék fénye kíséri. Egyrészt teljes tudás és ürességismeret, másrészt emberi lét. A hatodik napon a Mérhetetlen Fény jelenik meg, a megkülönböztetésre képes tudás. A lélek pontosan képes megítélni az igazat és a hamisat, a jót és a rosszat. Kioltja a szenvedélyt és a vágyat, a tökéletes tisztaság. Női lényege a mindent megtisztító Tűz, a részvét és az ÓM segítségével. Ez a születések forgatagának világai és a megjelenő tökéletességek imába foglalt szimbóluma, de a lényeg a mögötte álló tartalom. Mellette az éhező szellemek sárga fénye látszik, amely iránt vonzódást érez. A Mérhetetlen Fény eltávolít a hat létforma rossz tulajdonságaitól, női oldala az elme tudata és a tisztaság. Ez egyrészt tiszta, minden káros tulajdonságtól mentes tudat, másrészt a szenvedélyes kívánság. A hetedik napon a Haszonnal Véghezvivő eszményi tett jelenik meg. Vele eltűnik az irigység, és egységben látható a jelenéseket láttató tudás, a tükörszerű tudás, az érintkezésből fakadó egyenlő lényegű tudás és a megkülönböztetésre képes tudás. Az égelem női lényegével kapcsolódik össze, amely képesség a rossz tettek megkülönböztetésére. A tisztaság, az előző élet ismerete segíti. A közben megjelenő vörös fényű félistenek iránt a halott vágyat érez. Ez egyrészt a rossz tettek megszüntetésének tudása, másrészt a félisteni lét. A nyolcadik napon egyszerre jelenik meg az összes tudás látható jelképe és a hat létforma fénye. A négy elem színében a nagy tudás összefonódó jelenése ez. Egy újabb lehetőség a jobb újrakeletkezésre, mert eddig a halott egyiket sem ismerte fel, mint önmagában létező képesség ön-

245

magából kivetülő jelenségeit. Az öt külön-külön feltűnő jelenés most egységben, mint a halott lelkének oltára zárja körül. Tulajdonképpen ez egy mandala. Az oltár egyes részeinél őrök állnak női lényegükkel. Szokás ez minden nép templomainál. Világtájakat jeleznek, itt természetesen tibeti szemszögből. Keleten az, aki az élet és a halál határán áll a részvét, délen az, aki a halhatatlanság és a szertefoszlás határán áll a szeretet, az anyaméhből születés, nyugaton az, aki a lét és a nemlét határán áll, a tojásból születés, északon az, aki a káprázat és az üresség határán áll, az egykedvűség. Jelképszobrai vannak a létformáknak is, mint az adott létforma tökéletességének: az isteneknél lant - a gőg, a félisteneknél kard és pajzs az irigység, az embereknél kolduló tál és bot - a vágy, az állatoknál könyv - a balgaság, az éhező szellemeknél kincsesláda - a mohóság, a pokollakóknál a törvény - a gyűlölség jelképeként, nem pontosan, de annak ellenkező szimbólumai, amit létalakjuk kifejez. Ezek egymást kiegészítve adnak kettősségben létező egységet. Az ötödik terület, az oltár közepén, az Egyetemes Jó kétnemű párja. Ez az oltár a halott szívében van, onnan árad ki értelmük. A halottal, vagyis önmagával való azonosságuk irányulását kell megértenie, hiszen a kiáradó fényben látható a személyt képviselő petesejt és csírasejt. Ez a személyes jegy magában foglalja azokat a kiterjedés nélküli, az ürességben létező tulajdonságokat, amelyeket a tudásformákat kifejező alakok visszatükröznek. Ha sikerül a látvány értelmével azonosulnia, a halott a tökéletes gyönyörtestbe enyészik. Ez pedig azért nehéz, mert egyszerre jelennek meg a négyféle tudás és a hatféle létforma zavaró fényei, és a halottnak egyikhez sem jó vonzódnia, hanem fel kell idéznie magában az alap-fényvilágosság gondolattalanságát. Aki erre nem képes, és nincs előképzettsége, a születések körforgásának fényeihez vonzódik inkább, és nem a tudáshoz. De ha felismeri a jelenésekben önmagát, a kettősség nélküli létbe kerülhet.

246

A kilencedik napon az ismeretőrző istenek jelennek meg az állati létformával. Az ismeretőrzők a cselekvő test, az elme, az erény, az üresség, a tett lehetőségei a nem-tudás ellen. A segítség ehhez mindazon szellemlények, akik a halott életében a tökéletesedni törekvő küzdők voltak. De akadályként megjelennek azok a démonok is, akik védik a tökéletlentől a törvényt. Ötszínű fénynyaláb sugarát látja - az öt ismeretőrzőnek megfelelően, és ugyanakkor az állatok fényét. Fel kell ismernie, hogy mindez a fény saját elméjének hajlamaiból sugárzik. Ha nem fél tőle, és nem az állatok fényéhez vonzódik, az istenek közé születhet. Eddig a Nyugvók jelenései tűntek fel, mivel olyan halottról volt szó, aki a törvényben élt. Itt nem a külső, hanem a belső tudás számít. Elveszhet az is, aki életében tanító volt. De a megjelenő Haragvóktól is megszabadítást nyerhet az, aki azokat is saját jelenéseiül ismeri fel. Vannak, akik már közvetlenül halálukkor felismerik az ürességet, abba enyésznek, és ezzel látszattestet nyerve önmagukként keletkeznek újra, hogy a törvénnyel egyezően cselekedhessenek. Nincs akadálya annak, hogy a nagyon vétkesek is felismerjék ezt halálukkor, és akkor kiszabadulnak a körforgásból. A tizedik napon megjelenik a Fényhozó ellentétpárja, aki azt mutatja, hogy haragszik a balgaságra és a tudatlanságra. Megmutatja a Tan kerekét, a megvilágosodás útját, és a bölcsességre figyelmeztet a nem-tudás elleni harcban. Ez a törvény terének tudása, amely káprázattól mentesen, színről színre mutatkozik meg, nem jelképek által. A tizenegyedik napon az Én átélésének jelképe jelenik meg, az az üdvös erő, amely a Gyémántlelkű Mozdulatlan ellentétpárja. Megmutatja a férfielvű ható, cselekvő módszert és a bölcsességet a nem-tudás elleni harcban, hogy miként kell a rosszat jóvá fordítani. Megszűnik a mozgás, és ez által feleslegessé válik a harag és gyűlölség.

247

A tizenkettedik napon a Kincset Termő Gőg jelenik meg, a Kincsforrású ellentétpárja. Megmutatja a mohóságot, a gyűlölködést, az elvakultságot. Világossá válik, hogy az újrakeletkezés, a születések körforgása és a végső kialvás azonos. Nagy szerénységre tanít. A tizenharmadik napon megjelenik a Fogalom, a Mérhetetlen Fény ellentétpárja. Megmutatja a tisztaságot, a megvilágosodást, a bölcsességet. Kioltja a szenvedélyt és a vágyat, a tökéletes tisztaság a részvét és az ÓM segítségével. A tizennegyedik napon megjelenik a Tett, a Haszonnal Véghezvivő ellentétpárja. Megmutatja a nem-tudás megszüntetését, a bölcsességet. Eltűnik az irigység, és egységben látható a jelenéseket láttató tudás, a tükörszerű tudás, az érintkezésből fakadó egyenlő lényegű tudás és a megkülönböztetésre képes tudás. A tizenötödik napon megjelenik a nyolc temetői démonnő és a boszorkányok. Ezek a test tettmaradványai, mert az anyagi forma feloldódik, de a lélek továbbhaladását gátolják a rossz tettek. A meghaltból jönnek elő, és bemutatják a törekvés eredményének lehetőséget, hogy az erőt rosszból jóvá lehet fordítani. Ehhez ható, cselekvő módszer kell. Megfélemlítenek azzal, hogy riasztó képét mutatják a tudat, a gyűlölet, a gőg, a fogalom és a tett megnyilvánulásainak. Ez a kettősség képe. A boszorkányok megjelenő formái, cselekedeteik ennek iszonyatát mutatják be. De a meghalt lelkének ehhez már nincs semmi köze. A továbbiakban megjelenő démonok mind azt mutatják be, ami eltéríthet. Ezek mind a megszabadulást segítik, ha a lélek közönyösen tekint rájuk. Egyre olyan képek tűnnek fel, amelyekben a riasztó látvány része a megszabadulás egy-egy jelképe. Ezeket nehéz felismerni. Könnyű az elején, a halált követően szembesülni az ürességgel, de ahogy múlik az idő, egyre több a látvány, egyre nehezebb tájékozódni, egyre nehezebb felismerni, hogy ezek a látványok mind a halott tudatának termékei. Egyetlen lehetőség a megsza-

248

badulásra a vonzódás és a rettegés együttes elvetése annak fölismerésével, hogy ebben az állapotban megszűnt az idő. A tizenhatodik napon a káprázat valósággá válik. Nem ismerte fel ugyan az eddigi jelenések nem-valóságos voltát, most mégis tökéletes, a földivel azonos elmetestet kap a földi test hiányosságai nélkül. Teljes világosságában észleli régi és leendő formáját. Bármi legyen is ez, közömbösnek kell lennie iránta. Ha ezt nem képes megvalósítania, újrakeletkezik vonzódása helyén. Így látja azokat, akik vonzódása létalakjában vannak. A korlátlan tökéletesség ezért félrevezető, mert kívánságból fakad, és így odakényszerít valamelyik létformához. Ez azonban átmeneti. Ha a szeretetre gondol, veszteség nélkül veszítheti el vágyait. A tizenhetedik napon úgy érzi, hogy sem az egyiket, sem a másikat nem nyerte el, elvesztette azt a lehetőséget, hogy azonosuljon a törvénytesttel, az elmetesttel, a gyönyörtesttel. A látszattest, a káprázattest félrevezette. Ebben az állapotban lehet huszonegy, de legfeljebb negyvenkilenc napig. Közben olyan rémisztő jelenések ébrednek, amelyek testi létében is félelemmel töltötték el. Ilyenkor segítséget kell kérnie a szeretettől. A jobbak boldogító helyeket látnak, a rosszabbak közömbös tudatlanságba süllyednek. Mindkettőt el kell távolítani. Menedékhelyet keres, de hiszen nem találhat, mert már nem él. Keresi volt testét, de nem találja. Ez a legkiszolgáltatottabb helyzet. Csak az életben megszerzett tudás és a külső segítség jelenthet szabadulást. A tizennyolcadik napon láthatóvá válik a törvény ítélőbíróként. Számba veszi a jó és a rossz tetteket. Ha több a rossz, a démonok széttépik. De ez is csak saját képzete. Az üresség ismerete mindezt semmivé teszi. Ez a megvilágosodottak kegyelméből való közvetlen megszabadulás pontja. Ha ezt elszalasztja, nincs többé megszabadulás. A tizenkilencedik napon a megvilágosodottak segítségét kérje. Egyedül már alig boldogul. Ki kell űznie magából a gyűlöletet, haragot,

249

irigységet, az örömet, a kínt. Ezek a tisztátalanságok a három rossz létforma valamelyikébe taszítanak. A huszadik napon egyre kevésbé emlékszik régi testére, és következő teste látszik világosabban. Egy testre vágyódik. De ezt a vágyat el kell taszítania magától. Ha felfogja megszületni kívánó személyiségét, kapcsolja össze a szeretettel, amely a végtelen ürességbe enyészik. Ha pedig megszületésre készülne, taszítsa el magától az összekapcsolódó nőiférfi képet, felismerve, hogy nem valóságosak. Taszítsa el a befogadó anyaméh képzetét. Erre többféle módszer van. Képes lehet rá, mert képességei ebben az állapotban sokszorosai a testbeninek. A huszonegyedik napon azok, akik minderre képtelenek, még mindig megválaszthatják a jó születést. Figyelembe kell venni, hogy az égtájak Tibethez képest értendők. Itt tanácsot kap arra, hogy miről ismerheti fel a három alacsony létforma képeit. A szeretet segítségével képzelje el a jó születéseket, de akár jó, akár rossz születési helyet talál, ne vágyakozzon hozzá, bár karmájából következően még a legszennyesebb hely is vonzó lehet a számára. Az, aki már halálakor képes elszakadni testi létezésétől, és magát a szeretet segítségével az ürességre bízni, megszabadul. Még a legvétkesebbeknek is megvan erre a lehetőségük, mert az elmetestet átalakítani könnyebb, mint a valódi testet. De nagyon kevesen vannak, akik erre egyedül, mester vagy barát nélkül, képesek. A halál feletti elmélkedés előnyei szintén határtalanok, néha azonban hat csoportba sorolják őket: I. Az élet céltudatossá válik. A Buddha parinirvánába térésének - tökéletes kialvásának - szútrája kimondja:

Minden lábnyom közül A legnagyobb az elefánté. Minden éberségi elmélkedés közül A legnagyobb a halál feletti.

250

Ha valaki helyesen gyakorolja a halálelmélkedést, akkor tudata az élet mélyebb megértésére fog törekedni. Ezt láthatjuk a régi szentek élettörténeteiben is. Maga a Buddha is azért fordult el a világi élettől, mert először egy beteg ember, majd egy agg, egy halott, végül egy aszkéta került a szeme elé. Milarepa jógit is az késztette a fekete mágiáról való lemondásra, hogy látta, miként fogadja tanítója, aki erre oktatta, egyik pártfogójának halálhírét. A Buddhát apja óvni akarta az emberi szenvedés megtapasztalásától. Mégis az indította arra, hogy a megismert szenvedés elkerülésének módját kutassa. Vagyis az élet kellemetlen és gonosz dolgaitól nem megóvni kell magunkat, hanem rájönni megszüntetésük módszerére. II. A halál feletti elmélkedés rendkívül hatásos ellenszere a tudat tévedéseinek. A káprázatoknak és szenvedéssel járó zavaros érzelmeknek a legerősebb ellenszere az ürességen, mint a jelenségek végső természetén való elmélkedés. A halál tudatosítása csak ehhez képest másodlagos. Ha valaki emlékezetébe idézi a halált, amikor ragaszkodás vagy harag támad benne, akkor tévedése rögtön eloszlik, ahogy egy kő porlad szét a fejtőkalapács csapásai alatt. III. A halál feletti elmélkedés minden gyakorlás elején fontos, mert arra késztet, hogy megkezdjük a gyakorlatot, és ezt a helyes módon tegyük. Segítségével elkerülhetőek a fogyatékosságok elmélkedés közben, éspedig: Az öt fogyatékosság: 1. Lustaság: a zavartalan összpontosítás gyakorlatának elhanyagolása. 2. Feledékenység: nem emlékezni az elmélyedés tárgyára. 3. Fásultság és izgatottság: zavarok az elmélyedésben.

251

4. Az ellenszerek nem alkalmazása olyan esetekben, amikor fásultság vagy izgatottság áll be. 5. Felesleges alkalmazásuk, tehát használatuk folytatása, amikor az érdektelenség vagy az izgatottság már megszűnt. IV. A halál feletti elmélkedés minden gyakorlás közben fontos, mert arra késztet, hogy megőrizzük erőfeszítéseink erősségét és tisztaságát. Így az öt fogyatékosság elkerülésére használhatjuk az elmélyedést elősegítő ellenszereket, éspedig: A nyolc ellenszer az öt fogyatékosság létrejöttét gátolja meg. A lustaság ellenszerei: 1. Állhatatosság: az elmélyedés üdvös hatásainak szem előtt tartása. 2. Szándék: törekvés e hatások elérésére. 3. Akaraterő: a feletti örömérzet, hogy elmélyedéssel foglalkozhatunk. 4. Testi és szellemi tökéletesség: az akaraterő következménye. A feledékenység ellenszere: 5. A figyelmet újra meg újra az elmélyedés tárgyára irányítani. Az érdektelenség és az izgatottság ellenszerei: 6. Éberség: annak a felismerése, hogy érdektelenség vagy izgatottság van keletkezőben. 7. Alkalmazásuk: az érdektelenség és az izgatottság elleni módszerek használata. Felesleges alkalmazásuk ellenszere: 8. Lelki egyensúly: fel kell hagyni használatukkal. Ezáltal már bármifajta elmélkedés közben elérhető az a kívánatos tudatállapot, amelynek általános hiánya miatt a Hallomásbeli Megszabadítóra egyáltalán szükség van. Az elmélkedésre vonatkozó módszerek használata a XIV. dalai lámától származik. (ld. fentebb)

252

V. A halál feletti elmélkedés minden gyakorlás végén fontos, mert arra késztet, hogy befejezzük, és tökéletessé tegyük a gyakorlatot. Így a teljes megismerés hatalma révén elérhetjük az egyensúlyt, amelyben a szellem minden erőfeszítés nélkül, önmagától tapad az elmélyedés tárgyára. A gyönyör és a szenvedés feladása után, illetve az ezekben foglalt öröm és bánat eltűnésével belépünk a gyönyörön és szenvedésen túli állapotba, a negyedik elmélyülésbe, amit megtisztít az egykedvűség és az éberség. Ez a tökéletes összpontosítás. Így már életünkben elérhetjük azt a tudatállapotot, amelynek birtokában nincs szükség a Hallomásbeli Megszabadítóra. VI. Boldogan és sajnálkozás nélkül halunk meg. Azt mondják, hogy azok, akik a legjobb tudásuk szerint gyakorolnak, az erős belső öröm állapotában fognak meghalni, a közepes gyakorló boldogan hal meg, és még a kezdő gyakorló sem érez majd félelmet vagy rettegést. A halál folyamatának köztes léte után kezdődik a halál beállta utáni köztes lét. Átmeneti életszakasz a halott elmúlt élete és következő léte között. Bár ezt az időszakot is az előző életek tettbeli és gondolatbeli cselekedetei határozzák meg, azok gyümölcse már elkezd sarjadni, mégis segíthetünk a halottnak, hogy a tudást még talán megszerezze. A közepesen felkészült embernek a köztes létből való szabadulása az itt következő Hallomásbeli Megszabadító segítségével következhet be. Ez a háromféle sorsúaké, akikben megvan a hús-vér test, az ember, ahogy ismerjük, a káprázattest, amely a valóság látszatával teljes, de híjával van a valóságnak és az elmetest, a hús-vér testtől megvált halotti elme emlékekből, értelmi és érzelmi tartalmakból, tudatelemekből és tettei hatásából támadó jelenése. Mindenek előtt való a Hallomásbeli Megszabadító fokaiban szerzett gyakorlottság, és akiknek képessége kiváló, azok ennek segítségével bizonyosan kiszabadulnak az életek körforgásából, az újrakeletke-

253

zésből. De ha ennek révén meg nem szabadulnának, akkor a halál órájabeli köztes létben a személyi lényeg a valóságos én átváltására emlékező önszabadítást kell gyakorolni. Mert az átváltás lehet a testehagyott életerő átköltözése egy magasabb létformába: a tökéleteseknek az újrakeletkezés nélküli, az eszmei halhatatlanság elérése, egyesülés a fényes ürességgel, a kialvás. Vannak olyan megvilágosodottak, akik még így sem hagyják el a körforgást azon üdvös célért, noha számukra az üdv már nem terem gyümölcsöt, hogy az emberek üdvén munkálkodjanak. A nagy vétkektől elvakult tudatlanok e segítség nélkül mélyebbre süllyedhetnek a körforgásban, de sokan legalább kedvező születéshez juthatnak. Már a Hallomásbeli Megszabadító puszta meghallgatása is létrehozhatja az önszabadítást: maga az elmélyült hit. Ennek révén a közepesen felkészült emberek bizonyosan megszabadulnak. De ha ennek révén meg nem szabadulnának, akkor a Hallomásbeli Megszabadítót kell gyakorolni a törvény fénykörébe került köztes létben. Ebben az első: az embernek a halál jegyeit sorrend szerint a halál bélyegéül, önszabadító jelekül kell felfognia. Mikor aztán a bizonyos halál jelei teljessé válnak, akkor az átváltozásra emlékezve kell megkísérelni az önszabadítást. Ha ott az átváltás sikerül, akkor nem szükséges a Hallomásbeli Megszabadító megszólaltatása. De ha az átváltás sikertelen, ha az átváltás nem bizonyítható, és ez az eset a leggyakoribb, akkor a Hallomásbeli Megszabadítót a tetem mellett tiszta hangon, világosan fel kell olvasni. Ha nincs módunk együtt lenni a haldoklóval, majd a halottal, és ez az eset szintén a leggyakoribbak közé tartozik, ha nincs tetem, akkor az életemúltnak az ágyán vagy ülőhelyén ülve kell hirdetni az igazság erejét; megidézve a holt tudatát, úgy kell olvasni, olyan képzelettel, mintha előttünk volna. Nem való, hogy ekkor a közeliek, szívszerette társak sírjanak, fönnhangon jajveszékelje-

254

nek, ezért ez tilalmas. Ha van tetem, akkor a külső lélegzet megszakadta és a belső lélegzet meg nem szakadta közt a léleknek kedves társak a fülhöz ajkat épp csak érintve ezt a Hallomásbeli Megszabadítót olvastassák fönnszóval. Így az alap fényvilágosságával szembesül a holt, és megszabadulása kétségtelen. Az után, hogy a külső lélegzet megszakad, a tudás fényvilágosságának szele a középérbe enyészik, amely az életerőt a szeméremcsonttól a fejtetőig vezeti, és a tudás fényvilágossága a szóródástól megválva felerősödik. Ezután a szél megfordul, és a jobb- és baloldali érbe menekszik, és ezzel megjelenik a köztes lét jelenésútja. Ezek az erek nem azonosak a vért szállító erekkel. Olyan vezetékek, amelyek a lélegzet által beszívott életerőt viszik a test különböző helyeire, a szellemi fokozatnak megfelelően egyre magasabbra a teljes tudatig. Ha valaki ezt már életében elérte, nincs szüksége erre a segítségre, hiszen többet tud annál. Ilyenek kevesen vannak, ezért addig és ott kell cselekedni, amíg a szél a jobb- és baloldali érben el nem tűnik. Ennek tartama pedig a külső lélegzet megszakadta és a belső lélegzet megléte közt annyi, amennyi idő alatt az ember az ételét megeszi.

A csikai bardo A létforgatagban vándorló lények száma olyan végtelen, mint az érzékeléseik, az érzékelések pedig annyira számtalanok, mint a dharmák száma. De mindezeket a dharmákat összesen a világi dharmák és a szent dharmák két csoportjába lehet osztani. A világi dharma végtelen, de ahogy Buddha Úr tanította, mindegyik az öt szkandhához tartozik, amit tibetiül pung po nganak neveznek, pung po annyit jelent, hogy „összetevő”, „nga” azt, hogy öt.

255

Az öt szkandha a forma, az érzékelés, az érzés, a törekvés és a tudat. A hat érzékszerv (szem, fül, test, orr, nyelv és tudat) és a tárgyaik (forma, hang, érzet, szag, íz és érzékelés) együtt a tizenkét születés vagy a növekedő pillanat, tibetiül kyi cse csu nyi, kyi annyit jelent, hogy „születni, keletkezni”, cse hogy „virágzani” és csu nyi hogy „tizenkettő”. Ezek a létforgatag káprázatainak jelenségei. A szent dharma végtelen, de az egész benne van Buddha hínajána, mahájána és vadzsrajána tanításaiban. Ami itt következik, az a vadzsrajána gyakorlata. Ezzel a tudással az öt szkandha és az öt elem átmegy az Öt Dhjáni Buddhába (Tathágaták). Tibetiül a bardo szó „átmeneti állapot”-ot jelent. A bardónak hat különféle fajtája van. Az első az élet bardója (kye ne bardo), a második az álomállapot bardója (milam bardo), a harmadik a meditáció bardója (szamten bardo), a negyedik a halál folyamatának bardója (csikai bardo), az ötödik a halál állapotának bardója (csonyi bardo) és a hatodik a létforgatagban való újjászületés elérésének bardója (szipai bardo). Az élet bardója (kye ne bardo) átöleli az ébredő világ illúziójának a tapasztalatait. Magában foglal minden negatív és pozitív tevékenységet, amit az életünk során a születésünktől a halálig elkövettünk. Az álomállapot bardója (milam bardo) az alvó fizikai test mentális aktivitását foglalja magában. A meditáció bardója tartalmazza a meditációs tapasztalatok miriádjait a realizálás legalsó szintjétől egészen a megvilágosodás eléréséig. A meditatív tapasztalatok sora az egyhegyű koncentrációtól egészen a nem-meditálás állapotáig terjed. A halál folyamatának bardója mindegyikünkre vár. Most kell felkészítenünk magunkat a hatalmas nehézségekre, fájdalomra és gyötrelemre, amelyet meg fogunk tapasztalni. Legtöbbünk nem akar meghalni, és sokan meg sem engedik maguknak, hogy rá gondoljanak. Pedig egészen biztos, hogy mindnyájunknak meg kell halni. Még Buddha is átment rajta,

256

és mindazok is, akik utána világosodtak meg. Ahogy ők tették, úgy kell nekünk is elmenni. Milarepa, Tibet nagy jógija, megvilágosodott lény volt, aki a négy elemen át tudta transzformálni magát, és mégis el kellett mennie. Valójában, ha megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy nagyon messze vagyunk attól, hogy szabadok legyünk az illúzióktól, a nem-tudástól, a gyűlölettől és minden negatív minőségtől, amelyet az emberi léthez kapcsolhatunk. Hogy képzeljük akkor, hogy nem fogunk meghalni? Ha a halál ilyen biztos, arra is emlékeznünk kell, hogy az nem lesz fájdalommentes. Ez nem olyan, mint amikor a szél elfújja, vagy a víz kioltja a gyertya lángját. Nagyon kevés ember képes meghalni nagy békében és boldogságban, elsősorban olyanok, akik komolyan és lelkiismeretesen gyakorolták a dharmát, és a meditációkon keresztül nagymértékben uralni tudják az elméjüket. Így, ha a halál biztos, nekünk is fel kell készülnünk a következményeire. Hogyan nézzünk szembe az elkerülhetetlen végzetünkkel? Alapjában véve két út létezik. Az első az, hogy minden érző lény javára nagy együttéréssel gyakoroljuk a dharmát. A másik az, ha állandó odaadással ellenőrzés alatt tartjuk az elménket. Ezzel a kettővel túljutunk minden akadályon. Bármink is van, szüleink, legjobb barátaink, minden vagyonunk, amikor meghalunk, haszontalanná válnak. Életünk során a legtöbb, amit teszünk, a testi vágyunk kielégítése. De amikor meghalunk, el kell hagyni a testünket, amelyre annyi gondot fordítottunk. Akkor egyedül tudatunk tapasztalja meg múltbéli cselekvéseink eredményét. Életünk során testünk a létezés öt alapelemétől függ. Tudjuk, ha megbetegszünk, vagy rosszul érezzük magunkat, akkor valami megváltozik az öt elem egyensúlyában. Például, ha nagyon meleg van, megbetegszünk, ha nagyon hideg, megint

257

megbetegszünk. A halálban pedig ez az öt elem, amelytől függtünk, mögöttünk marad. A mi fizikai létünk öt belső elemre épül, a húsra, a testnedvekre, a testi hőre, a lélegzetre és a testi jellegre, amelyek megfelelnek az öt külső elemnek, a földnek, a víznek, a tűznek, a levegőnek és az űrnek. A halál pillanatában az öt belső elem fokozatosan egymásba oldódik, és hogy ekkor meg ne rettenjünk, tudnunk kell, hogy az oldódás melyik állapotában vagyunk. Ezt a feloldódást nevezik Tibetben thimrimnek. Ezen feloldódási állapotok mindegyikének megvan a maga megvilágosodási aspektusa, amelyet az öt női buddha egyike képvisel. Ezek (ők) természetesen szimbólumok, de a tibeti (és általában a keleti) gondolkodás könnyebben azonosítja a jelenségeket megszemélyesítve. Sangye Csenma női buddha a föld természetének a tiszta transzcendens eleme, a test rendszerében pedig a hús. Mamaki női buddha a víz természetének a tiszta transzcendens eleme, a test rendszerében pedig a testnedvek. Go Karmo női buddha a tűz természetének tiszta transzcendens eleme, a test rendszerében pedig a testi hő. Damcik Drolma és Jingcsogma női buddhák a levegő és az űr természetének tiszta transzcendens elemei, a test rendszerében pedig a légzés és a testi jelleg. Az öt elem a testi jelenségek transzcendens megnyilvánulásai. Úgy kellene mondanunk, hogy pl. a hús megszűnésével elveszítjük testünk kapcsolatát a hússággal. Személyes tapasztalatunkban természetesen ezek valóságos létezőknek mutatkoznak. Mint például a fájdalom. Ha életed során megtapasztaltad a fejlődést és az istenségek jellegein való meditatív koncentráció végső szintjét, akkor fel tudod ismerni a feloldódás szintjeit, és lehetőséged nyílik arra, hogy megszabadulj a fájdalomtól, és elérd a megvilágosodást. Mindazok, akiknek a tibeti szimbolikus elemek idegenek, azokat nem képesek átélni, azoknak egyszerűen úgy kell ezt felfogni, hogy itt a test anyagáról, a húsról, a testnedvekről, a

258

testi hőről, a légzésről és arról a konstrukcióról van szó, amelyekből látható és érzékelhető alakunk felépül, vagyis azokról a kézzel fogható testi valóságokról, amelyek a halálban elveszítik jelentőségüket, megszűnnek. Ez az öt elem. A folyamat azzal kezdődik, hogy a földelem feloldódik, és elnyelődik a vízelemben. Ez egy belső tapasztalathoz kapcsolódik, amelyben minden jelenség sárga színt ölt. Fel fogod idézni, és meg fogod tapasztalni, hogy mindent árvíz és földrengés rombol szét. Nem leszel képes felállni, mivel erőd gyorsan eloszlik. Akkor meg kell próbálnod, hogy meghatározd a sárga dolgokat, amelyeket látsz, és meditálj róluk. Az elméd egyedül lesz, mindenféle független létezés nélkül. Más szóval, ha a kettősséget meg tudod haladni, akkor elérheted Sangye Csenma női buddha megvilágosodási szintjét. A test anyaga, a hús megszűnőben van. Ha ezt a lehetőséget elszalasztod, a létforgatag fájdalmas tapasztalatai folytatódni fognak. A második szakaszban a vízelem elnyelődik, és feloldódik a tűzelemben. Ez egy belső tapasztalathoz kapcsolódik, amelyben minden jelenség fehér színt ölt. Külsőleg azt fogod érezni, hogy minden érzéket, amely a világmindenségbe belép, víz mos szét. Ezalatt, míg ezeket magad körül észreveszed, az arcod és a szád gyorsan kiszárad. Rettenetes szomjúságot fogsz érezni. Ha, amikor ez megtörténik, képes vagy teljes meggyőződéssel meditálni azon, hogy bármit is látsz vízként vagy fehérségként, az csupán az elméd produktuma, amely semmiféle függetlenséggel nem rendelkezik, akkor eléred a megvilágosodást, és megvalósítod Mamaki női buddha állapotát. A test folyékony anyaga megszűnőben van. Amikor a harmadik elem, a tűz, feloldódik a levegőelembe, belsőleg mindent vörösnek tapasztalsz, és úgy érzed, hogy körülötted minden lángban áll. Ez alatt az idő alatt a testedből eltávozik a hő. Ha ebben a pillanatban összpontosítva meditálni tudsz azon, hogy minden belső és

259

külső tapasztalat az elméd terméke, és az elmédtől függetlenül semmi sem létezik, akkor befejezed a megvilágosodást, és eléred Go Karmo női buddha állapotát. Megszűnőben van a testi hő. Ha azonban nem éred el ezt a szintet, a levegő elem az űrbe oldódik fel. Ha ez történik, belsőleg mindent zöldnek tapasztalsz, és külsőleg úgy látod, hogy a világmindenség egészét hatalmas szélvihar söpri el. Rettenetes üvöltést fogsz hallani, mintha ezer mennydörgés hangja lenne. Ebben a pillanatban, összpontosítsd arra a meditációdat, hogy mindaz a fény, hang, szín, amit észlelsz, csak az elméd teremtménye, és függetlenül semmi sem létezik. Ha képes vagy arra, hogy felismerd, hogy az elméd maga az üresség mindenfajta független létezés nélkül, akkor eléred a megvilágosodást, és eljutsz Damcik Drolma női buddha állapotába. Megszűnőben van a test kapcsolata az elemekkel. Ha nem éred el ezt a szintet, az űr magában a tudatosságban fog feloldódni. Ekkor mély sötétségbe jutsz, és elveszíted az érzéki észlelésedet. Összpontosítsd a meditációdat, és ismerd föl az elmédet, mint a világgal azonos végtelenség természetét, vagy tiszta fényt. Akkor eléred a megvilágosodást, Jingcsogma női Buddha állapotát. Megszűnőben van a test belső levegőáramlásának kapcsolata a külsővel. Ezen a ponton minden elem feloldódik, és többé nem vagy képes arra, hogy megmozdítsd bármely testrészedet. Először a külső levegő vagy a lélegzet fog megszűnni. Akkor meglátsz majd egy parányi jelet, a megvilágosodott tudatosságot, amely a homlokodon tűnik föl, és lassan elmúlik, ez a kis megvilágosodott tudatosság, a gyakorlott elme szimbóluma. Ha a fehér jel eltűnik, úgy fogod látni, hogy az összes jelenség fehérre vált. Ebben a pillanatban a harag harminchárom különböző fajtája egy pillanat alatt eloszlik, és ekkor bármilyen nagy haragot is érzel, akár akkorát, amit az iránt éreznél, aki az apádat megölte, az is el fog oszlani. Ugyanebben az időben megtapasztalod az öröm bölcsességét, amely a

260

látszattest végső lényege. A tisztátalan test a transzcendens tisztításon keresztül eljut a látszattestbe (tibetiül trul ku). Ez az inkarnáció teste, annak a szellemi állapotnak a teste, amelyben a nagy tanítók és minden bódhiszattva megtestesülés tartózkodik a földön. A látszattest jeleníti meg az öröm bölcsességét, amely a dualista felfogáson túl helyezkedik el. Ha te ezt az örömet és bölcsességet meg tudod tapasztalni, és meg tudod valósítani, elnyered a megvilágosodást, és eljutsz a Dordzse Szempa állapotába, amely minden buddha testének az állapota. Akkor nem maradsz a bardóban. Ezután te egy a köldöködből lassan kinövő vörös jelet fogsz látni. Ez a női megvilágosodott tudatosság, a bölcsesség jelképe. Amikor a vörös jel növekszik, úgy fogod látni, hogy ez alatt az idő alatt a vágynak mind a negyven típusa eloszlik, és még ha a legtündöklőbb istent vagy istennőt látod, akkor sem fogsz érezni semmiféle vágyat. Ebben a pillanatban átéled a legfelső öröm bölcsességét, amely a boldogságtest lényege. A tisztátalan beszéd a transzcendens tisztításon keresztül eljut a boldogságtestbe (tibetiül lon ku). Ez a tökéletes felruházás isteni teste, és annak a szellemi közösségnek az állapotát jelképezi, amelyben, a közönséges birodalmakon átmenve, az összes bódhiszattva létezik. A boldogságtest jelképezi a legfelső örömöt, amely mélyebb, áthatóbb és állandó öröm. Ha ezt a rendkívüli örömöt és bölcsességet meg tudod valósítani, elérheted az Amitábha buddha állapotát, minden buddhák beszédének lényegét, és el nem maradsz a bardóban. Ha ezen a fokon nem vagy sikeres a meditációban és a megvilágosodás elérésében, látni fogod, hogy a fehér és a vörös jel közeledik egymáshoz, és végső soron a te szívcsakrádban találkoznak. Ahogy találkoznak, átláthatatlan sötétséget fogsz tapasztalni, olyan sötétséget, mint az újhold éjszakája, és a nem-tudás és a káprázat hét fajtája megszűnik. Ebben a pillanatban birtokában leszel a boldogságon túli bölcsesség legfelső tapasz-

261

talatának, és te azonnal átalakíthatod magadat minden buddhák elméjévé, ami maga Vairócsana. A dualista elme a transzcendens megtisztuláson át eljut a világgal azonos végtelenségbe (tibetiül csö ku). Ez a végső igazság, ahol minden dualitás belemerül a transzcendentális egységbe, és túl van az érzéki észlelésen. A világgal azonos végtelenség maga az örömön túli bölcsesség. Túl van a fogalmi világon, mélyebb és elpusztíthatatlanabb. Ebben a pillanatban semmi sem késztet arra, hogy meditálj, magától jön az, természetes módon. Ha nem vagy képes arra, hogy minden buddha elméjének lényegét (Vairócsana) megvalósítsad, visszahullasz a létforgatagba. Azonban, ha képes vagy erre a megvalósításra, eléred a megvilágosodást, és nem kell tovább a bardóban bolyonganod. Minden buddhák testének lényege Dordzse Szempa, minden buddhák beszédének lényege Amithába, minden buddhák elméjének lényege Vairócsana. Vairócsana képviseli minden buddhák eredetét. Ha ebben a pillanatban nem tudod elérni a megvilágosodást, akkor a csonyi bardóban maradsz. Hogy tovább fogsz vándorolni a bardóban, vagy elkapod a három állapot megvilágosodásának a szikráját, az attól függ, hogy az életed során mennyire gyakoroltad a dharmát és a meditációt. Minden érző lény, amikor meghal, lényegében ugyanazokkal a tapasztalatokkal rendelkezik. A különbségek abból a képességükből adódnak, hogy a különböző szintek való természetét mennyire tudják megvalósítani. Amikor a vörös és a fehér bodhicsitta a szívcsakrában találkozik, az a személy, aki élete során mély és átható meditációt folytatott, megvalósítja az elme való természetét. Be fog következni annak a spontán felismerése, hogy az ürességen meditáló elme, és maga az üresség szintje, valójában egy és ugyanaz. Kölcsönösen mindegyik feltételezi a másikat. Az ürességen élethosszan meditáló elmét nevezzük fiúnak, az értelem természetes realitása pedig maga az anya. Az a személy, aki nagyon mély

262

és alapos meditációt végzett, megtapasztalja mindkettőjük elmerülését. Ez olyan, mint az anya és a rég elveszett fiú találkozása. Ha az anya és a fiú találkoznak, az anya természetesen és spontán módon felismeri a gyermekét, és természetes öröm tölti el. Abban a pillanatban elveszti minden más tudatosságát, és csak a gyermeke felismerésének és a vele való találkozásnak az örömét éli át. Ha az elme ürességét valósítod meg, és vele a megvalósítás ürességét is, akkor eléred a legmagasabb megvilágosodást, a világgal azonos végtelenséget. Amikor meghalsz, a megvilágosodás megszerzésének két módja van. Ez a kettő a meditáció két különböző módjától függ. Ez a formák fölötti meditáció (kje rim) és a formanélküli fölött meditáció (dzok rim). Ha a formák fölött meditálsz, a megvilágosodást az alábbi módon érheted el. A két jel találkozását istenségek formájában látod (jidam). Például a fehér jelet a jidam férfi jellegének Csakraszamvarának láthatod. Hasonlóképp a vörös jelet női istenségként, Vadzsrajóginíként tapasztalhatod meg. Fel fogod ismerni, hogy az a két istenség, a férfi és a nő, a te gyökér jidamod, és a bizalommal és odaadással hozzájuk szóló imádság hatására beavatást fogsz kapni tőlük. Ebben a pillanatban élénken fogod látni a két jidam alakját, és amikor a tudatot feloldódik a jidam szívközpontjában, és attól elválaszthatatlanná válik, eléred a megvilágosodást. A két istenségtől meg fogod kapni a külső, a belső és a titkos beavatást. Odaadásod erényes erejének következtében és a jidamnak, amelyről meditáltál, az együttérzése által éred el a megvilágosodást. Ez, természetesen attól is függ, hogy mennyire mély az odaadásod, és milyen sokáig meditáltál az istenségekről. Ha a formanélküli fölött meditálsz, a megvilágosodást a megvilágosodott tudatosság két jelének találkozásaként fogod megtapasztalni. A be nem avatott laikus személy, aki a két jel találkozását látja, megpillantja a hat birodalomban való következő újjászületésének a formá-

263

ját. Ha emberi lényként, állatként vagy éhező szellemként születik újjá, akkor úgy fogja érezni, hogy a fehér jel az ő leendő apja, és a vörös jel a leendő anyja. Akkor mintegy három és fél napra öntudatlanná válik, és utána a csonyi bardóba távozik, ahol rádöbben arra, hogy meghalt. Abban a pillanatban, amikor az eljövendő életed meglátod, biztosan békés és haragvó isteneket is fogsz látni. Ha az adott pillanatban ezeket az isteneket fel tudod ismerni, elválaszthatatlan leszel tőlük, és eléred a megvilágosodást. Ez mind a meditációdtól és a dharma gyakorlataidtól függ. A csikai bardo folyamán a te jó, közepes vagy gyenge képességeidtől függően három lehetőség van arra, hogy elérd a megvilágosodást. Ha jó képességekkel rendelkezel, a meditációs gyakorlatokban felismerheted, hogy az életet és a halált csupán az elméd alkotta. Ha fel tudod fogni, hogy mind a kettő csupán illúzió, megérted az elméd természetét, és eléred a megszabadulást. Az elme maga az üresség. A felső szinten lévő személy arra a következtetésre jut, hogy a boldogság, a boldogtalanság, a halál, a születés, a jó, a rossz és minden ilyesfajta dolog az üresség tulajdonságával bír, és az elme teremtménye csupán. Ha ezt fel tudod ismerni, elnyerheted a megvilágosodást. A lények középső szintjén a tudat átvitelével érheted el a szabadulást. Ez a phovának nevezett módszer, vagy „tudatátvitel” egy különlegesen mély tanítás. Ez lehetőséget nyújt annak az embernek is, akinek nincsenek mély dharma tapasztalatai, hogy a phovával megszabaduljon, amennyiben egy láma vezeti át a csikai bardón. Ha phova oktatással rendelkezel, és azt lelkiismeretesen gyakorlod, lehetséges, hogy ezzel a módszerrel egy láma segítsége nélkül is eléred a szabadulást. Azonban mielőtt elindítod a tudatátvitel folyamatát, abszolút biztosnak kell abban lenned, hogy haldokolsz. Máskülönben megölöd saját magad, és elszenveded az ezzel járó káros karmikus következményeket. Annak, aki bizonyos tantrikus beavatással és meditációs gyakorlattal rendel-

264

kezik, a teste különböző tantrikus istenségek tartózkodási helyévé válik. A phova idő előtti gyakorlása maga az öngyilkosság, és elvágja az ezekkel az istenekkel való összeköttetést. A phova oktatást csak egy lámától kaphatja meg a komoly kívánsággal eltöltött tanítvány. A tanítványnak birtokolnia kell a teljes ngöndrot és a nyolc nyung neszt. Ha valaki phova oktatással rendelkezik, annak a tudatát a láma a halál pillanatában áthelyezheti. Legjobb, ha a láma ott van a haldoklóval, de a szertartást a távolból is el tudja végezni. A rokonoknak, mielőtt a lámát értesítik, teljesen bizonyosnak kell lenni abban, hogy az illető haldoklik. A phova átadásához a megfelelő idő, amikor a külső lélegzés már megáll, de a belső lélegzés még nem szűnt meg. Fontos, hogy a lámát idejében hívjuk, így ő megakadályozhatja, hogy a tudat eltávozzon a testből, mivel a phovát azután már nem érdemes átadni. Kilenc különböző nyílás van, amin a tudat távozhat. Az az út, amin a tudat eltávozik, meghatározza a következő újraszületést. Ha a végbélen keresztül távozik, a poklok birodalmában fog újjászületni, ha a nemi szerveken keresztül, akkor az állatok birodalmában, ha a szájon keresztül, akkor az éhes szellemek birodalmában, ha az orron, akkor az emberek és a jaksák (szellemek) birodalmában, ha a köldökön, akkor a vágyakozó istenek birodalmában, ha a fülön át, akkor az aszurák vagy féltékeny istenek birodalmában, ha a szemeken át (beleértve a harmadik szemet is), akkor a forma isteneinek a birodalmában, és ha a fejtetőn (négy ujjnyira a hajvonal mögött), akkor a formanélküli isteneinek a birodalmában. Ha a tudat a fej koronáján (a brahma nyíláson) keresztül távozik, a lény Dévacsenben, Amitábha nyugati paradicsomában születik újjá. Az utolsó nyílás kivételével a többi kivezető utat le kell zárni. Nagy valószínűséggel ennek a leírásnak az alapja a csakrák helyzete. Kétségtelen, hogy így populárisabb, és könnyebben érthető.

265

A karmikus felgyülemlések is meghatározzák annak az időnek a hosszát, amíg a tudat a testben marad. Ha sok helytelen cselekedettel rendelkezel, a tudatod a lélegzet megszakadásának pillanatában elillan. És ha egyszer elhagyta a testet, nagyon bonyolult dolog oda visszacsalni. Ha a láma odaérkezik, ahol az elhunyt személy meghalt, akkor azt vizualizálja, hogy a holttest az ő jidamjának vagy istenségének a teste. Mély meditációba merül, és elkezdi a halott személyt a halál folyamatának bardójáról tanítani. Ezt követően a láma megpróbálja a tudatot felébreszteni a phova szellemében, és a szabadulás felé irányítani. Ekkor a halott tudata sokkal fogékonyabb és bölcsebb, mint amennyire az élete során volt. E miatt a magasabb állapot miatt a halottnak bármit is mondanak, az mély benyomást gyakorol rá. Tudni fogja a körülötte lévő emberek elméjének a gondolatait, és megérti, bármilyen nyelven is szólnak hozzá. Például, ha egy amerikai meghal, és egy tibeti láma tanításban részesíti, phovát végez, vagy a Bardo Thödolt olvassa fel neki, és mindezt tibeti nyelven, az amerikai abból mindent képes lesz megérteni. Ebben a pillanatban a halott természetes intelligenciával rendelkezik, amely képessé teszi arra, hogy olyan dolgokat is megértsen, amelyek az intellektuson túli síkon helyezkednek el. Ha a phova sikeres, annak biztos jele a fej tetején jelenik meg. A jel egy csepp vér vagy egy kis búb a fejtetőn. Amíg ez a jel meg nem jelenik, a láma folytatni fogja a phova adását. Ha a halott sok helytelen dolgot cselekedett, és megszegte a lámának tett ígéreteit, lehet, hogy ez a jel egyáltalán nem jelenik meg. Ebben az esetben a láma folyamatosan a Bardo Thödolt fogja olvasni. Mi minden pillanatban megtapasztaljuk a bardót, és épp azért nem ismerjük fel azt, mert állandóan benne, ebben a létben tartózkodunk. A bardo ott végződik, ahol a Megvilágosodás kezdődik. Abban a szakaszban, ahol a vörös és a fehér jel egybeolvad, létezike egy olyan elmeállapot, hogy ez férfi, ez pedig nő? A köznapi ember

266

számára ez nehéz kérdés, bár Jézus is tanította a halott nem-nélküliségét. De ezek konvencionális jelképek, amelyek arra szolgálnak, hogy az üresség általad megjelenített részfokozatait jelképezzék. Így azok nem elmeállapotot, hanem oksági erőt képviselnek. Ha megvalósítod a megjelenítést, miközben a fehér megvilágosodott tudatosság, a minden buddha testiség elérése fölött meditálsz, eléred Dordzse Szempa istenségét. Ha a megjelenítés a vörös megvilágosodott tudatosság, a minden buddha beszéd elérése fölötti meditáció során valósul meg, az Amithába istenségét éred el. A fehér jel az együttérzés kidolgozott módszerét is jelképezi, a vörös jel a bölcsességet. Amidőn az a kettő elmerül a szívedben, az életed során megszerzett ürességmeditációs tapasztalataid és a mindent átölelő természetes realitás eggyé válik. Ha ezt felismered, megvalósítod a nagy pecsétjel állapotát. A beavatást nyert személy testét hét napig érintetlenül kell hagyni. Ez az ideális idő, de ha erre nincs lehetőség, elegendő a három és fél nap is. A hirtelen halálnál minden jelenség azonos, csak nagyon gyorsan mennek végbe. Bizonytalan a halál pillanata. Pontosan ezért prédikálnak Buddha és a lámák az állandótlanságról. Azt is hozzáteszik, hogy miután a halál bizonytalan, most kell helyesen gyakorolni a dharmát. Sok függ attól, hogy valaki mire gondol egy baleset pillanatában. Ha általános hajlamai és gyakorlatai negatív gondolatokban és tettekben jelentkeznek, akkor valószínűleg szenvedést és megdöbbenést fog tapasztalni. Másrészt, ha tanítója útmutatásai szerint az együttérzés gyakorlására, elméje meditáció útján való elcsendesítésére, és pozitív tettekre tesz kísérletet, akkor, természetesen, nem fog elbukni. Teljesen lehetetlen, hogy egy pozitív gondolatokkal eltöltött lény megölje magát. Ez önellentmondás. Így rossz karmát gyűjt össze, és teljes mértékben kizárja annak lehetőségét, hogy személyes jidamja és a bardo

267

állapotában megjelenő isteni szellemiségek segítségére legyenek. Mivel ezek saját agyának termékei, ha ennek folyamatát megszakasztja, önmaga elé állít akadályt, és szerencsétlen újralétesülése kétségtelen. Ha a meditáció gyakorlásával valaki elérte a megértésnek egy bizonyos szintjét, az be fogja ragyogni minden lény szenvedését, és folytatni fogja azok megszabadítását. Nem fogja magát becsapni azzal, hogy a gyilkosság helytelen tettéből valami jó következhet. Több hely van, ahol a rituális öngyilkosságot magasra értékelik. Ezeken a helyeken a sajátmagunkkal való elteltséget általában megzavarja a valósággal való szembenézés valamilyen fajtája. A buddhák sohasem lesznek öngyilkosok. A tudat fogalma alá nagyon sok finom erő tartozik. Alvás közben vagy transzállapotban, amikor a tudat egyes összetevői elkülönülhetnek a fizikai testtől, más erők megmaradnak. Ha a test háborgatva van, ezek az erők azonnal helyreállítják a tudatosságot, hogy az részt vegyen a fizikai test sorsában. Ezért nem lehetséges az, hogy valaki anélkül halljon meg, hogy ne tudjon róla, hogy a halál bekövetkezett. Ha egy személy a halál felé közelít, csendesen mellé kell ülnöd, fel kell keltened magadban a minden lény iránti együttérzés érzését, és a megvilágosodott lények iránti odaadással kell imádkoznod. Csendesítsd el elmédet, és próbálj meg spontán módon átmenő tudaton meditálni. Fontos, hogy ismételd a Bardo Thödolt ahányszor csak lehetséges. Az olvasás során fel kell idézned a megvilágosodott tudatosságot és a megvilágosodott lények iránti odaadást. Ha ez megfelelő szellemiséggel történik, akkor lehetővé válik a haldokló számára a megvilágosodás még akkor is, ha csak először hallja a tanítást. De amennyiben kételkedsz vagy habozol, akkor megszüntethetsz minden jót, amit csináltál. Az élet mesterséges fenntartása a beteg személy állapotának pillanatnyi értékelésétől függ. Természetesen jó dolog az, ha segítünk annak életben maradni, akin lehet segíteni, de nagy óvatosságot kell tanúsítani

268

annak az életének a meghosszabbításában, aki már egy napja meghalt. Az ilyen ember már félelmetes szenvedéseken ment keresztül, amelyeket a modern orvosi gyakorlat csak tovább növelhet. Ha a test elkábított állapotban van, akkor képtelen koncentrálni, és könnyen lecsúszhat az állatok világába. Ezért helytelen a test bármiféle megőrzése is. A bardóban való vándorlás során mindenkinek hasonló tapasztalata van. De a felismerés foka attól is függ, milyen gyakorlatokat végzett az élete során. Akinek nincs vallási gyakorlata, a fények, istenségek és minden látomás csupán formákként és színekként halad el mellette, amelyek megriaszthatják és megzavarhatják. A szokásos folyamatok úgy fújják végig a tudatát a bardón, mint a szél a pihét. Tapasztalat és odaadás nélkül nincs lehetőség a bölcs döntésre. Tibetben vannak bizonyos lámák, akik komoly meditációs eredményeket értek el. Mint Milarepa, az életüket komoly meditációban töltötték, és képesek egy transzcendens én elérésére. Sok esetben a halál pillanatában fizikai testüket egy szivárványtestbe oldják föl, és hajukon és körmükön kívül nem marad semmi a testükből. Ez egyrészt a megvilágosodásnak, másrészt annak a jele, hogy a megvilágosodás minden lény javára történt, és nem tört meg a bódhiszattva fogadalom. A karmikus felhalmozódás meghatározza a tudatnak a test közelében való tartózkodásának az idejét. Ha a tudat megpróbál visszatérni a testbe, az annak a jele, hogy a negatív megszokások a fizikai test elérésére ösztönöznek. Az elemek szétestek, és lehetetlen a visszatérés, de a tudat ott maradhat heteken, sőt akár éveken keresztül a test vagy valamely tulajdona körül. Van olyan módszer, amellyel a testet lefagyasztják, remélik, hogy később újra életre lehet ébreszteni. Ha a testet a tudat elválasztódása előtt lefagyasztják, akik ezt véghezviszik, vétkesek abban, hogy a beteg személyt fagyhalál alkalmazásával megölik. Ha a testet a halál beállta után

269

fagyasztják le, az csak a holttest elrendezésének egyik módja. A tudat nem képes visszatérni a testbe, de ott tud maradni mellette. A testnek ily módon való ellátása megerősítheti a tudatnak a hozzá való ragaszkodását, és megnövelheti a lény szenvedését azzal, hogy megakadályozza egy új test keresésében. Az, akinek van gyakorlata benne, lokalizálhatja a két nyaki eret vagy a nyak csatornáit, és elszoríthatja azokat ugyanabban a pillanatban úgy, hogy a bölcsesség elméje által megtaszított egyén egyenesen a titkos útra tér, és vagy megszabadul, vagy a fölső birodalmakban születik újjá. Ez nagyon veszélyes annak a számára, akinek nincs gyakorlata, mert gyorsíthatja a halál folyamatát, és megöli azt, akit kezel. Van néhány nagyon erős szellem, aki képes valakinek a testébe befurakodni, és annak az elméjét és egészségét megzavarni. De a legtöbb szellem nem rendelkezik ezzel az erővel. A legtöbb szellem, bár be akar hatolni valakinek a testébe, mégis képtelen erre. Bárhogy is, ez a szándék rossz hatást gyakorol arra a személyre, akinek a testébe be akarnak hatolni. Ennek szenvedés és betegség lehet a következménye. Két módja van annak, hogy ezt az eseményt kivédjük. Az egyik az, hogy beavatást kapunk, és útmutatást egy haragvó istenségre vonatkozólag, és magunkat kell vizualizálni e haragvó istenségként, és ez a könyörületesség energiájával elriasztja ezeket a lényeket. Másrészt, az ürességre összpontosítva kell meditálni. Jézus gyógyításaiban feltehetőleg a könyörületesség energiáját használta. Ha szellemekkel kerülsz szembe, ha képes vagy rá, meditálj az ürességről. A szellemek rájönnek, hogy nincs semmi, ami ártalmas lenne a számodra, és egyedül hagynak. Ha képtelen vagy ezt megtenni, de van megfelelő beavatásod és oktatásod, meditálj egy haragvó istenségen, és együttérzéssel és odaadással recitáld a megfelelő mantrát.

270

Kemény gyakorlatokat kell végezni azért, hogy érdemeket és tapasztalatokat gyűjts, amelyek lehetővé teszik, hogy jidamot válassz magadnak, amikor gyakorlataidban eléred a megfelelő szintet.

A halál bekövetkeztekor Az olvasóhoz: A tennivaló módja pedig ez: a legjobb, ha akkor sikerül az átváltás, amikor a lélegzet megszakadni készül. Ha nem sikerül, akkor ezt kell mondani: A lélekhez: (x), te jó ember! Eljött most útkeresésed ideje. Ezért míg lélegzeted még nem készül megszakadni, benned megjelenik az, amit a köztes lét első alap fényvilágosságának nevezünk: annak makulátlan és mezítelen ismerete, hogy a külső lélegzet megszakadtával minden törvény, mint az ég, olyan, teljességgel meztelen és üres: világossága üresség, sem határa, sem közepe. És akkor ismerd meg benne saját arcodat, és maradj abban az állapotban. Akkor én is szembesítelek vele. Az olvasóhoz: És míg a külső lélegzet meg nem szakad, a haldokló fülébe sokszor mondva ezt, elméjébe kell szegezni. A külső légzés az orrlyukakon át a tüdővel történik, a környező levegő irányában. A belső légzés a szívben összpontosuló belső életműködés, amely még folytatódik a külső légzés megszakadása után. A külső és a belső légzés megszűnése közötti idő több különböző tényezőtől függ. A legfontosabb tényezők a testnek a halál előtti fizikai állapota, a betegség megléte vagy hiánya, és természetesen a halál pillanatnyi oka, például egy baleset. Ez lehet egészen rövid idő, csupán néhány perc, vagy több óra, esetleg egy egész nap. Mikor aztán a külső lélegzet megszakadta közeledik, fektessétek akkor a haldoklót a jobb oldalával a földre a fekvő oroszlán helyzetében. Verőerei hullámzását vissza kell nyomni. Ha elszenderedne, és a két ér lüktetése szűnne, az ereket erősen le kell szorítani. Attól a szél a közép271

érben fogva marad, és nem tud belőle visszatérni, és biztosan a Brahma lyuk útján igyekszik távozni. A szembesítést is akkor kell véghezvinni. Akkor az első köztes létet a törvénylényegű fényvilágosságának is nevezzük. A törvénytest hibátlan megismerésének szándéka minden járólény létfonatában megjelenik. Ez a törvény olyan megnyilvánulása, amelyben nincsenek látszatok, gátló fogalmak, korlátlanul és háborítatlanul azonosul a valósággal. Ennek megismerésekor a külső lélegzet megszakadta és a belső lélegzet még meg nem szakadta között a szél a középérbe enyészik. Ezt közönségesen úgy nevezik, hogy a tudat ájulásba merül. Tartama bizonytalan. Aki már valamelyes tapasztalatú, vagy aki a szilárd nyugalom állapotát birtokolja, és azoknál, akik eredettől jók, ez az állapot hosszú tartamú is lehet. Ez alatt pedig e szembesítésre való törekvést újra meg újra meg kell ismételni, mígnem az érzékszervek nyílásain a sárga savó megjelenik. Némely nagyvétkűeknél és eredettől hitványaknál pedig az is előfordul, hogy ennek tartama annyi ideig sem tart, mint az ujjak pattintása. Némelyeknél evésnyi időre sem futja. A régi tanítások úgy hirdetik, hogy félnappal, a halál napjával, együtt négy napig tart ez az ájulás. Ez alatt kell a fényvilágosság szembesítésére törekedni. A teendő módja: ha önmaga képes rá, akkor önmagának kell tudatát felfelé ösztökélnie. Ha önmaga erre képtelen volna, akkor valakit, akivel esze és szíve elegyedett, ültessenek mellé, és akkor megmutatkoznak a halált kísérő jegyek sorrendben, a feloldódás, és ezeket sorrendjük szerint kell megvilágítani így: amikor a szín a hangba enyészik, a szem a finom színt nem látja, és amikor a hang a szagba enyészik, az orr szagot nem érez. Amikor az íz az érintésbe enyészik, a nyelv ízt nem érez. Amikor a föld a vízbe enyészik, a test olyan nehéz lesz, mint a vízbe vetett kő, és fáj a fejet felemelni. Nem képes felállni, sárga színt lát. Amikor a víz a tűzbe enyészik, a száj meg az orr kiszárad. Olykor az orrból és a szájból víz folyik, a torok kiszárad. Az érzékek elmosódnak, mint amit víz mos szét.

272

Minden fehér színű. Rettenetes szomjúságot érez. Amikor a tűz a szélbe enyészik, a kéz meg a láb kihűl, bár a fehérség vörössé változik, mintha minden lángban állna. Amikor a szél a tudatba enyészik, a szem káprázatba vakul, hosszú a lélegzet, és a kéz meg a láb összerándul. Ez az űr érzékelése, mintha zöld szélvihar söpörne. A külső lélegzet szaporább lesz, a belső lélegzet pedig nem. Kifelé tekintve olyan fehérség látszik, mintha hó esett volna, befelé tekintve fénybogárnyi fény épp csak világol. Aztán kifelé tekintve feketeség látszik, befelé tekintve mécsvilágnyi fény világol, és az elme a korábbinál jobban fénylik. Végül kifelé tekintve a hajnali sárga fényhez fogható világlás látszik, befelé tekintve ragyogó fényesség támad és gondolattalanság, és úgy fénylik, mint amikor az ég felhői széjjelnyílnak. Öntermészete a fényesség. A belső teljes sötétségbe borul, mozdulni nem tud, és először a külső, majd a belső lélegzet megszakad. A homlokon belső látása parányi fehér jelet lát, a gyakorlott elme jelképét. Ekkor minden harag eloszlik, és megtapasztalja az öröm bölcsességét. Nem sokkal ez után a köldökből kinövő parányi vörös jelet lát, ami a női bölcsesség jelképe. Ekkor minden vágy eloszlik, és megtapasztalja a legfelsőbb öröm bölcsességét. A fehér és a vörös jel közeledik egymáshoz, és a szívcsakrában találkoznak. Az áthatolhatatlan sötétségben megszűnik a nem-tudás és minden káprázat. Átéli a boldogságon túli bölcsesség örömét. Ezek a jelenségek az élőlények minden törzsében-nemzetségében felfénylenek. Mikor a jelek a sorrendjük szerint a teljességhez közelednek, akkor kell őt eszmélésre ösztökélni. Mivel azonban a legtöbbször az a helyzet áll fönn, hogy sem tetem nincs, sem pedig módunk nincs arra, hogy az életemúlt megszokott helyén a szükséges ideig tartózkodjunk, a halott tudatát úgy is megidézhetjük, ha elmélyülésünk segítségére a halott képe előtt, gyertya fényénél olvasunk, és így teszünk mindennap, amíg szükséges. Ebben az esetben a hangos ol-

273

vasás szükségtelen, ámde kívánatos a szellem felkészítése a kapcsolat megteremtésére a tudat egyhegyűségének állapotában, amikor a tudat összpontosítása egyetlen tárgyra irányul. Jó, ha gyertya fényénél, a halott képe előtt történik a felolvasás, hogy az elmélyült kapcsolatteremtés könnyebb legyen. Mindenképpen kívánatos, hogy az elhatározott célnak megfelelő elmélyülő gondolatösszpontosítás előzze meg minden alkalommal a felolvasást.

A halál közeledtekor A lélekhez: (x), te jó ember! Az eszmélést lankadatlanul szorgalmazd! Most oda jutottál és ott vagy, amit halálnak nevezünk. Ezért hát a saját eszmélésed így intézd: - Halálom órájához értem. Most e halál a támaszom, és általa egyedül a szeretet és irgalom megvilágosult lelkének eszményét követem. Minden eszmélőlénynek, mindahánynak fel az égig, hasznára azon vagyok, hogy a tökéletesen megtisztult kiterjedettséget elérjem. - Gondolatodban ilyen eszményt támasztva, minden eszmélő hasznára, különösen most igyekezz felismerni a halál fényvilágosságában a törvénytestet, a megvilágosult személyiségnek a Törvény fényes ürességével egyesülő alakját, amely mentes a látszatoktól, a gátló fogalmaktól, és korlátlanul és háborítatlanul azonosul a valósággal, és körében a Jelet, az elme és a világ kettősségének megszűnését az üresség fényességében. Elnyervén ezt a készséget, a legjobbat, minden eszmélő hasznára kell cselekedni. De ha ezt el nem nyered is, a köztes létet köztes létül ismerve fel, és a köztes létbeli páros odaadásban az elme és a világ kettősségének megszűnését megjelenítve, ki-ki megigazulásának fényessége szerint minden eszmélőnek, mindahánynak az ég határáig, hasznára cselekedhet. Az e gondolat feletti komoly eszmélkedéssel fel nem hagyva

274

igyekezz felidézni bármely tanítás tapasztalatát, melyet korábban gyakoroltál! Az olvasóhoz: Ezt kell mondani füléhez hajló ajakkal, világos szóval, és egy pillanatra sem hagyva helyt lankadásnak, megvilágítani a tapasztalást.

A halálkor Az olvasóhoz: Mikor aztán a külső lélegzet végleg megszakad, az álomittas ereket meg kell szorítani, és világos szóval ezt kell mondani: Annak, aki tapasztalt: (x), te jó ember! Ott, ahol te vagy, most megjelent az alap fényvilágossága. Ismerd meg arcát! Igyekezz, kérlek, a tapasztalás csúcsára! Időzz a tapasztalás csúcsán! Annak, aki tapasztalatlan: (x), te jó ember, hallgass meg! Most megjelent neked a törvénytest fényes üressége, mentesen a látszatoktól, gátló fogalmaktól, és korlátlanul és háborítatlanul azonosul a valósággal. Ismerd meg arcát! (x), te jó ember! A te mostani bölcsességismereted lényege a legtisztább üresség, ennek sem anyaga, sem jegye, sem színe, sem bármije benső lényegében nincs, ami készített, csak a legtisztább üresség, ez pedig a törvénylényegű bölcsesség, a fogalmaktól megvált, tiszta értelem. Ameddig ez a te bölcsességismereted üres, addig nem szakad meg az üresség sem, és saját bölcsességismereted a legfényesebb és legvilágosabb, nincs akadálya. Ez pedig az ismeret, a felserkent, megvilágosult személyek szellemőse. Saját ismereted lényege sem készült bármiféle anyagból, hanem üres, és saját bölcsességismereted a legfényesebb és legvilágosabb. Ezek ketten pedig elválaszthatatlanok, és ezek a törvénytestben felserkent, megvilágosult személyek. Saját ismeretedben, ebben a világos és üres, oszthatatlan és nagy fényhalomban nincsen sem halál, sem születés. Ezért a felserkent, megvilágosult tudás ez, a megkülönböz275

tető, mely a szenvedélyt, a vágyat kioltja. Illő, hogy ismerd arcát. Saját bölcsességismereted lényege a legtisztább üresség, ismerd meg benne a megtisztultan kiterjedtség arcát, és saját ismeretedben önmagad látása az, mely a felserkent, megvilágosult személyek szemlélésébe juttat. Az olvasóhoz: Érdemes ezt többször ismételni, mert először azzal a tudással szembesülhet, amelyet már tanult, másodszor saját önismeretének fényvilágosságával, harmadszor pedig szembesülve önmagával, elválaszthatatlanul egyesülhet a törvénytesttel, és megszabadulása bizonyossá lesz. Ha valaki az első fényvilágosságot nem tudja megragadni, akkor ismét fényvilágosság támad előtte, a második. Annak tartama a külső lélegzet megszakadásától alig tart tovább, mint egy evésnyi idő. A jó és rossz tettek a jobb- és baloldali erek közül a megfelelőbe hajtják az életszelet, amely valamely megfelelő kapun távozik, és az önismeret fényvilágosságának megismerése ekkor ragyogó világosságúvá lesz. Azt mondják, ez is evésnyi ideig tart. Ismét az erek jobb vagy rosszabb voltának, a tapasztalat meglétének vagy hiányának megfelelően különböző. Akkor, ahogy a tudatos tudat távozik, az elme nem ismeri fel, hogy meghalt-e vagy sem. A közeliekre, hozzátartozókra ugyanúgy tekint, mint azelőtt, síró hangjukat is hallja. Míg e tettek csalárdságának kegyetlen tüneménye nem támad, és a halál ijesztő rémisztése el nem éri, még akkor kell a meghagyást neki átadni. Erre ritkán van lehetőség. Mivel azonban a távozó tanácstalanul a közelben van, még így sem hiábavaló a segítség. Az erek megszorításával a tudatot a megfelelő irányba lehet irányítani. De ezt csak gyakorlott beavatott végezheti, mert ha téved, megöli. A tudat, ha a végbélen át távozik, a poklokban születik újra, ha a nemi szerveken keresztül, akkor az állatok birodalmában, ha a szájon keresztül, az éhező szellemek közé kerül, ha az orron át, az emberek vagy jaksák közé kerül, ha a fülön át, a féltékeny istenek birodalmába jut, ha a köldökön, a vágyakozó istenek birodalmába megy, ha a három szemen

276

keresztül, a forma isteneinek közé, ha a fejtetőn - négy ujjnyira a hajvonaltól -, a forma nélküli istenek közé, ha a fej tetején, a Brahma nyíláson távozik, akkor Amitábha nyugati paradicsomában születik újjá. Ezen kívül a többi nyolc nyílást le kell zárni. Ha a tudatirányítás sikeres, akkor a fejtetőn pár csepp vér vagy kis dudor jelenik meg.

A halál napját követő nap A lélekhez: (x), te jó ember! Idézd magad elé védőszentedet! Ne lankadj! Szilárd odaadással hagyatkozz rá! Úgy idézd magad elé, mint jelenést, melynek nincs öntermészete, olyan, mint vízben a Hold mása. Ne úgy idézd magad elé, mint valami testhez kötöttet! Az olvasóhoz: Ha közönségesen született élőről van szó, akkor így kell szólni: „A szerető Istent idézd magad elé!” - így kell őt szembesíteni állapotával. Ha ily módon szembesülnek, azok is kétségtelenül megbizonyosodnak, akik köztes létükről még nem szereztek bizonyosságot. Viszont, akiket még életükben tanítómester szembesített e fényvilágossággal, azok is képtelenek egymaguk a köztes létben tájékozódni, ha jártasságuk csekély. Szükséges ezért, hogy társ adja értésére a tennivalót. De még azoknak is, akiknek van jártasságuk, mindenáron szükséges az intelem, hisz a halál órájában kegyetlen kórtól tévelyegve képtelenek emlékezni. Még inkább szükségük van erre azoknak, akik ugyan korábban jártasságot szereztek, de eltértek életszándékuktól, és ezért rossz létalak vár rájuk. Legjobb, ha a szembesítés még az első köztes létben sikerül. De ha abban nem sikerülne, akkor a második köztes létben kell megvilágítani, a tudást felébreszteni, és ennek révén megszabadulhat. A második köztes létben keletkezik az, amit káprázattestnek nevezünk: valóságos hús-vér testű lények köztes létbeli megjelenése, akik azonban csak látszatok. Lángoló világosságú tudomás ez, melyben azon277

ban a halott nem ismeri fel, hogy meghalt-e vagy sem. Ha akkor és ott intelmet kaphat, akkor a törvény lényegével úgy találkozik, mint anyával a gyermek, és így a tett nem kormányozhatja. Hasonlatosan ahhoz, ahogy a Nap fénye a sötétséget legyőzi, az út fényvilága is így győzi le a tett hatalmát, és így van szabadulás. Az pedig, amit második köztes létnek nevezünk, ugyancsak az elmebéli testben keletkezhet, és a tudomás a korábbihoz hasonlóan a hallomás tartományában forgolódik. Ha akkor sikerül ezt az intelmet megkapnia, akkor haszna teljesül. Most, míg a tett tévelyítő tüneményei fel nem támadtak, még bármivé fordítható. Így bár az alap fényvilágával nem szembesülhet a holt, a második köztes lét fényvilágával szembesülhet, és akkor megszabadul. De ha így sem szabadulna meg, következik az, amit harmadik köztes létnek nevezünk.

A halál napját követő második nap Az olvasóhoz: Miután megjelent a törvénylényegű köztes lét, az egyetemes létező, a fény és üresség, megjelenik a harmadik köztes lét, és vele támadnak a tettnek tévelyítő tüneményei. Világosan megmutatkozik, hogy életbeni cselekedeteid miként vezettek félre. Nagyon fontos, hogy akkor a törvénylényegű köztes léttel való szembesítés felolvastassék. Ereje és haszna-erénye igen nagy. Eközben a közeliek és hozzátartozók sírása és jajveszékelése hallatszik. Ételt a holtnak már nem osztanak, és leveszik róla ruháit, fekhelyét eltakarítják. Kedveseit ő maga látja ugyan, azok azonban őt nem látják. Mikor kedvesei szólongatják őt, hallja, de ha ő szólítja kedveseit, azok nem hallják, és ezért szívében szomorúsággal és szorongással megy el. Akkor pedig hang-, fény- és sugárjelenés támad, és félelem, ijedtség és rémület kergeti elméjét ájulásba. Ekkor a törvénylényegű köztes léttel való szembesítésre törekedve, amely az egyetemes

278

létező, a fény és üresség, az életemúltat a nevén szólítva, tiszta hangon, világosan ezt kell mondani: A lélekhez: (x), te jó ember! Lankadatlanul és szilárd odaadással figyelj! A köztes létnek hat fajtája van. Hogy melyek? Az öntermészet szülőhelye: az anyaméh köztes léte, az álombeli köztes lét, az elmélyülés és szemlélődés köztes léte, a halál órájának köztes léte, a törvénylényegű köztes lét és a születések körforgásában keletkező új lét, az újrakeletkezés köztes léte; ez a hat. (x), te jó ember! Számodra közülük három köztes lét nyílhat: a halál órájának köztes léte, a törvénylényegű köztes léte és az élő világbeli lét köztes léte. Tegnap, a halál órájának köztes létében felfénylett ugyan előtted a törvénylényegű fényvilágosság, te azonban nem ismerted fel, ezért kell itt bolyonganod. Számodra most két köztes lét, a törvénylényegű köztes lét és a születések körforgásában keletkező új lét, az újrakeletkezés köztes léte nyílhat meg, és mindazt, amivel most szembesítelek, lankadatlan ragadd meg! (x), te jó ember! Most értél oda, hogy azt mondjad: - Meghaltam. - Ebből a világból a túloldalra mégy, de nem te egyedül, mindenki sorsa ez, így hát ehhez az élethez ne ragaszkodj, utána ne kívánkozz! De ha mégis vágyakoznál, kívánkoznál utána, akkor sem volna hatalmad benne megmaradni. Nem érsz el más egyebet, csak bolyongást a születések körforgásában. Ne ragaszkodj hát! Ne kívánkozz! Emlékezz inkább arra, aki már megvilágosodott, arra, amit tanított és azokra, akik követik tanítását. (x), te jó ember! A törvénylényegű köztes lét bármilyen félelmetes és riasztó tüneménye támad ugyan, e szavakról meg ne feledkezz! Elmédben idézd fel e szavak értelmét, és a szerint járj el! Abban van a szembesülés lényege. - Amikor ez órában feltárul előttem a törvénylényegű köztes lét, eltávoztatom minden rettegésem, ijedelmem, félelmem, és bármi tűnik is fel, saját jelenésem ismeretéül ismerem meg, tudom, hogy ez a köztes létbeli tünemények rendje. Amikor ez órában nagyérdekű állomáshoz ér-

279

keztem, saját jelenésemtől, a vonzó és taszító jelenések képeinek csapatától nem félek. Az intelem e szavait harsány hangon hangoztatva, értelmét elmédbe idézve haladj tovább! Ne feledd, mert ez a nyitja annak, hogyha bármily félelmetes és ijesztő tünemény tűnik is fel, azt biztosan saját jelenésedül fogadd, és úgy szembesülj vele! (x), te jó ember! Amikor tested és szellemed megválik egymástól, a tiszta törvénylényeg jelenése finom, áttetsző, világló, sugárzó, öntermészete pedig félelmetes, lenyűgöző, oly tündökléssel tűnik fel, mint ahogy a nyári síkon a délibáb lebeg. Ne félj tőle! Ne riadj! Ne rettegj! Az a te saját, a benned élő törvénylényegű saját arcod: így kell ráismerned. A fény belsejéből pedig a törvénylényeg erős saját hangja nagy dörgésű, olyan, mintha ezer sárkány egyszerre mennydörögne, oly dübörgő hangú. Az is csak a te saját, a benned élő törvénylényegű saját hangod, így kell tudomásul venned. Ne félj hát tőle! Ne rettegj! Ne riadj! Neked hajlamokból álló elmetested van, megfogható hús-vér test nélkül való, így hát támadhat akármilyen hang, fény vagy sugár, neked nem árthat. Neked már nincs okod halálra. Úgy illő, hogy magad csak saját jelenésedül vedd tudomásul, köztes létbeli voltában vedd tudomásul. (x), te jó ember! Ha nem úgy, nem saját jelenésedül veszel róluk tudomást, akkor ahogy az emberi világba képzeled magad, a szerint cselekszel, e mostani intéssel pedig nem szembesülsz, és akkor félsz a fénytől, rettegsz a hangtól, riadsz a sugártól. Ha ennek az intelemnek a lényegét nem tudod, akkor a hang, a fény és a sugár természetét nem ismerheted, és a születések körforgásában kell bolyonganod.

280

A halál napját követő harmadik nap A lélekhez: (x), te jó ember! Halálodat követően már harmadik napja tart ájulásod. Ájulásodnak most vége. És ha gondolatban ezt kérdezed: - Vajon mi történt velem? -, akkor igyekezz ott a köztes létet felismerni. Akkor a születések körforgása visszájára fordul, és minden tünemény, mint fénylátszat és testlátszat tűnik fel előtted. Világosan látod, hogy mostani halálod és előző születéseid mind csak a végtelen Egy látszatai, nem valóságosak. Az egész ég mélykék jáspis színét ölti. Akkor középtájt, a sűrű szerkezetű térből, abból, melyet átjár a petesejt és a csírasejt, ahol életre kel az ÓM szó, amelynek zengetésével közvetlen kapcsolatba kerülhetsz az Eggyel, ahol a szemlélődő elmélyülés csúcsán a jelenségek, a tartalmak összesűrűsödnek, és a fényes ürességbe jutnak, megjelenik előtted a győzelemmel túljutott Fényhozó, a jelenéseket láttató, aki megszünteti a balgaság, a tudatlanság mérgét. Teste fehér színű, oroszlántrónuson ül, kezében nyolcküllőjű kereket forgat a törvény lényegének jelképeként, és mellette látod női lényegét, az Eszmét. A tudatos tudat halmaza pedig a helyére tisztul, és ezzel egy mélykék fény, a törvénytestű tudásé, az üresség, amely mentes a látszatoktól, gátló fogalmaktól, és korlátlanul és háborítatlanul azonosul a valósággal, ez a fény tűnik fel előtted. Világos és tiszta, áttetsző és éles a Fényhozó apa és anya megjelenésének kebléből, ami megszünteti a balgaságot, a tudatlanságot: az Eszme ez, és oly fényesen süt, hogy szem nem tűrheti. A jelképistenség párja ez, a női lényeg, a férfi lényeg a cselekvő módszer. Egységükben ennek a kettősségnek feloldását ismerd fel! Vele együtt az istenek átlátszatlan fehér fénye is elébed vetődik. A rossz tettek hatalmából akkor félelem támad benned attól a mélykék, áttetsző fénytől, ami a törvénytestű tudásé, a látszatoktól mentes üres valóság. Menekülsz előle, és az istenek átlátszatlan fehér fénye iránt az öröm képzete támad benned. De akkor te 281

attól a mélykék, világosan kéklő, igen tiszta és áttetsző fénytől, a legjobbtól, a Tudás fényvilágától ne riadj, ne rémülj, hiszen az a már megvilágosodottak fényessége, az maga a törvény terének tudása, amely tisztán, káprázattól mentesen mutatkozik meg, színről színre, nem jelképek közvetítette módon. Értsd meg, itt az elme azonosul belső tárgyaival, a szemlélő a szemlélttel. Légy hát iránta vágyakozó bizalommal, hódolattal! Azzal a gondolattal kell kérlelned, hogy ez a győzelemmel túljutott Fényhozó könyörületes fényessége, aki a köztes lét szakadékában eléd jön. Az istenek átlátszatlan fehér fényében pedig ne leld örömed. Ne kívánd, hozzá ne vonzódj, érte ne sóvárogj! Ha azt kívánod, akkor az istenek földjére tévedsz, és a gőg vezérelte isteni, az irigység vezérelte félisteni, a vágy vezette emberi, a balgaság vezette állati, a mohóság vezette szörnylényi és a gyűlölség vezette pokolbéli létben kell forognod. A szabadulás útját gátló akadály az, ne nézz hát rá, hanem hódolj a mélykék, átlátszó ragyogású fénynek, a Fényhozóhoz fordulj erős odaadással, és ezt a kívánságfohászt mondd utánam: - Mikor makacs balgasággal a születések körforgásában tévelygek, vezess a törvényterű tudás tisztán, káprázattól mentesen világító fényútjára, nem jelképek közvetítette módon, hanem ott, ahol az elme azonosul belső tárgyaival, a szemlélő a szemlélttel! Vezess a törvény tere megismerésének világító fényútjára! Győzelmes Fényhozó, vezess, te légy útmutatóm! Eszme, te támogass! A köztes lét félelmetes szakadékából könyörgök megszabadításért. Kísérjetek a szűzi tiszta, a tökéletes megvilágosodottak földjére! Ezt a kívánságfohászt mondd erős hódolattal! És miután ennek révén a Fényhozó, a tudatlanságot megszüntető Fényhozó Eszmepár kebelének szivárványfényébe enyészel, hozzájuk kerülsz, és megleled a tökéletes gyönyörtestbeli megvilágosodottság állapotát, melyben a szellem a megvilágosultság gyönyörűségét élvezi, melyben azok léteznek, akik má-

282

sok üdvéért, noha szellemük kialvása bekövetkezett, a születések forgatagát még nem hagyták el.

A halál napját követő negyedik nap Az olvasóhoz: Ha azonban a szembesítés ellenére, harag és gyűlölet vétkének szennye miatt, fénytől és sugártól megriadva menekülne, és ha a kívánságfohászt elmondaná ugyan, de megzavarodna, akkor a negyedik napon a gyűlölség eloszlatói és a pokolbeli rossz tettek fogadják majd. Ugyanakkor, értsd meg, erről, ennek létrejöttéről nincs tudomásod. De a folytatás hasznos akkor is, ha szükségtelen már; neked, az olvasónak hasznos. De lehet, hogy szükséges az életemúltnak. A továbbiakban így kell szembesíteni: A lélekhez: (x), te jó ember! Lankadatlanul figyelj! A negyedik napon a nyílt öröm terében a vízelem nagyon tiszta, fehér fénye tűnik fel. Akkor keleten, a gyűlölség eloszlatójaként, amely ellene szegül a pokol füstszínű világának, megjelenik a győzelemmel távozott Gyémántlelkű Mozdulatlan, akié a tükörszerű tudás, amely a valót és saját arcunkat mintegy tiszta tükörben összeolvadva láttatja, és a mozgás ilyenforma megszűnése értelmetlenné, hiábavalóvá teszi a haragot, a gyűlölséget, hiszen egyazon képben látod életed és a végső tökéletesség különbségét. Testszíne mélykék, kezében öthegyű gyémántjogar, a részvét jelképe, a végső tökéletességbe törekvő férfijelkép, elefántháton ül. Mellette női lényege, a Föld. Szeméből erős fény árad, színe berillzöld, gyémántjogar a jele és csengő, önmagába oldja a tökéletességre törekvő férfielvet, és az eszme és bölcsesség képességét. Hiszen itt már megszűnik benned a férfielv és a nőielv kettőssége. Ezáltal tisztán, a kettő egységében jelké-pezi az ürességet. Két megvilágosult lelkű kíséri: a Föld Szíve; kezébe képzelj egy kívánságteljesítő kincset és kolduló botot, női lényege a Mosoly és a 283

Szeretet és női lényege a Virág kíséri a Megvilágosodott hat létformájában. Az isteni, a félisteni, az emberi, az állati, a szörnylényi és a pokolbeli testében jelennek meg. Az árnyformák halmaza a helyére tisztul, és felragyog előtted a tiszta, fehér fény, a tükörszerű tudás fehéren izzó fényvilágossága, világos és tiszta; a Gyémántlelkű Mozdulatlan apa- és anyapár kebeléből támad, és oly fényesen süt, hogy szem nem tűrheti. Vele együtt eléd vetődik a pokol homályos, füstszínű fénye is, együtt a tudás fényével. Akkor benned a harag és a gyűlölség hatalmából, attól az áttetsző fehér fénytől félelem és rémület támad, menekülsz előle, míg a pokol homályos, füstszínű fénye iránt öröm képzete éled benned. De akkor te attól az átlátszón ragyogó, világosan fénylő fénytől ne félj, hanem ismerd fel benne a tudást! Légy iránta vágyakozó bizalommal, hódolattal! A győzelmesen túljutott Gyémántszellemű szívének fénye az. - Menedéket nála lelek ezzel a gondolattal hódolj neki és könyörögj hozzá, mert ő a győzelemmel túljutott Gyémántlelkű, aki a köztes lét félelmetességében és rémületében eléd jön. Hódolj neki, mint a Gyémántszellemű irgalmas fényessége horgának! A pokol homályos, füstszínű fényében pedig ne leld örömed! Az a te nagy erős haragod és gyűlölséged gyűjtötte vétekszennyek kárhozatos útja. Ha hozzá vonzódsz, bizony a pokol földjére zuhansz, hol elviselhetetlen szenvedések mocsarának foglya leszel, melyből soha ki nem jutsz. Hódolj hát a szabadulás útjának, a világosan ragyogó fehér fénynek, a győzelemmel túljutott Gyémántlelkűhöz fordulj erős odaadással, és mondd el ezt a kívánságfohászt: - Amikor makacs harag és gyűlölség miatt a születések körforgásában tévelygek, vezess arra a tudásra, melyben magunkat mintegy tükörben látjuk! Győzelmes Gyémántlelkű Mozdulatlan, vezess, te légy útmutatóm! Föld, áradó fényű szemű, te támogass! A köztes lét félelmetes szakadékából könyörgök megszabadításért. Kísérjetek a szűzi tiszta, a tökéletes megvilágosodottak földjére!

284

Ezt a kívánságfohászt mondd erős hódolattal! Ennek révén a győzelemmel túljutott Gyémántlelkű kebelének szivárványfényébe enyészel, és keleten, a nyílt öröm terében eléred a tökéletes gyönyörtestbeli megvilágosodottság állapotát.

A halál napját követő ötödik nap Az olvasóhoz: Ha azonban némelyek, kikben nagy a gőgnek vétekfoltja, a könyörületesség horgáról félve elmenekülnek, akkor az ötödik napon a győzelemmel távozott Kincsforrású és istencsapata meg az emberi fényút fogadja őket. Akkor a következőképp kell szembesíteni: A lélekhez: (x), te jó ember! Lankadatlanul figyelj! Az ötödik napon a földelem igen tiszta, sárga fénye tűnik fel. Akkor délen, a dicsőséggel teljes sárga színű tiszta térben megjelenik előtted a győzelmes Kincsforrású, az Érintkezés, az egyenlő lényegű tudás, amelyben a születések körforgása, az újrakeletkezés és a végső kialvás azonos lényege tudatossá válik, és amely semlegesíti a gőgöt. Teste - ami képzeletedben felmerül sárga színű, kezében kincset érő drágakövet tart; ezt látva, a Megvilágosodottra gondolj. A legszebb ló hátán ül. Színarany női lényege van mellette, a Víz. Jele kincs és csengő. Két megvilágosult lelkű, az aranyszínű Ég Szíve, az ízlelés ura, jele kard a nem-tudás elleni harchoz, női lényege a Füzér és az Egyetemes Jó, a szaglás ura, jele kalász, női lényege a Jóillat veszi körül őket. A valóság tiszta meglátását összehasonlítva világossá válik előtted, hogy mindazok a rossz indulatok, amelyek életedben fölmerültek, hiábavalóak voltak, hacsak annyiban nem, hogy károkat okoztak. Szivárvány, sugárzás és fény közepéből megjelenik a Megvilágosodott hat létformájában: az isteniben, a félisteniben, az emberiben, az állatiban, a szörnylényiben és a pokolbeliben, és az érintkezés halmaza a saját terében eltisztulva sárga fény támad, az egyenlő lényegű tudás sárga ragyogása, 285

melyet a magcsepp és a petesejt ékesít, és oly fényesen tündököl, hogy szem nem tűrheti. A magcsepp a végső tapasztaló, az elpusztíthatatlan, amely létről létbe vándorol a teljes megvilágosodásig. Ilyen fény tűz eléd a Kincsforrású apa- és anyapár kebeléből. Olyan, hogy az isteni páros kebelére szemmel nem tekinthetni. Azzal egy időben az emberi fény homályos kékje is, együtt a tudás fényével a szívedre tűz. Akkor a gőg hatalmából benned félelem és rémület támad attól az átlátszó ragyogású sárga fénytől, mely áttetsző és ragyogó. Ne félj, hanem ismerd fel benne a tudást, és időzz annak csúcsán a nem cselekvő értelem állapotában. És légy iránta odaadó bizalommal, hódolattal! És amikor ráismersz a magad értelmének saját arcára, akkor a testalakok és a fényességek hódoló imádat és kívánságfohász nélkül is mind tőled elválaszthatatlanul, veled együtt enyésznek el, és elérheted a Megvilágosodottak állapotát. Ha azonban saját értelmednek saját arcát-színét fel nem ismered, akkor hódolj ezzel a gondolattal: - Ez a győzelemmel túljutott Kincsforrású könyörülő fényessége, menedéket nála lelek. És könyörögj hozzá, hódolj neki, mint a győzelemmel túljutott Kincsforrású könyörülő fényessége horgának! Abban a homályos, kék emberi fényben azonban ne leld örömed, mert az a te makacs gőgöd gyűjtötte vonzalmak kárhozatos fényútja. Ha ahhoz vonzódsz, akkor az emberek földjére zuhansz, hol születés, vénség, betegség és halál kínjait ízleled, és a születések körforgásának mocsarából soha nem lelsz szabadítót. Akadály az a szabadulás útjában, ne tekints hát rá, hanem hagyd el a gőgöt, hagyd el a szenvedélyes vágyat! Ne kívánkozz utána! Ne sóvárogj érte! Hódolj inkább a fényesen ragyogó sárga fénynek, fordulj egyhegyű odaadással a győzelemmel távozott Kincsforrásúhoz, és ilyen szóval könyörögj hozzá:

286

- Mikor makacs gőgöm miatt a születések körforgásában tévelygek, vezess az egyenlő lényegű tudás világos fényútjára, melyben tudatossá válik a születések körforgásának és a kialvásnak azonos lényege! Győzelemmel távozott Kincsforrású, vezess, te légy útmutatóm! Aranyló Víz, te támogass! A köztes lét félelmetes szakadékából könyörgök megszabadításért! Kísérjetek a szűzi tiszta, a tökéletes megvilágosodottak földjére! Ezt a kívánságfohászt mondd erős hódolattal! Ennek révén a győzelemmel távozott Kincsforrású apa- és anyapár kebelének szivárványfényébe enyészel, és délen a dicsőséggel teljes tiszta térben, a tökéletes gyönyörtestben elérheted a megvilágosodottság állapotát. Az olvasóhoz: Így a szembesítés révén, az érzékszervek bármily gyengék legyenek is, a szabadulás nem kétséges.

A halál napját követő hatodik nap Az olvasóhoz: Mégis, ha ilyen sokszoros szembesítés ellenére, azok az emberek, kiknek vétke nagy, és a többi hasonlók, az esküszegők, a sorsuk szakadtak most sem képesek a szembesülésre, és szenvedély vétkétől indíttatva a hangtól és a fénytől riadva menekülnek, akkor a hatodik napon a győzelemmel túljutott Mérhetetlen Fény, kinek tudása tükörszerű, mely a gyűlölség eloszlatója, és istencsapata és a szenvedélyes kívánságból és fukarságból eredő szellemek fényútja fogadja majd őket. Akkor a következőképpen kell szembesíteni. A lélekhez: (x), te jó ember! Lankadatlanul figyelj! A hatodik napon a tűzelem igen tiszta, vörös fénye tűnik fel. Akkor nyugaton a boldogság vörös fényű teréből, ahová vágyódnak mindazok, akik még félnek a hideg ürességtől, megjelenik előtted a győzelemmel távozott Mérhetetlen Fény, a fogalmak halmaza, a megkülönböztetésre képes tudás, mely a szenvedélyt és a vágyat kioltja. Teste vörös színű, kezében tavirózsát tart, a tisz287

taság jelképét, pávaháton ül, és mellette van női lényege a Fehér Ruhájú Asszony, kinek teste tűz. Ő a megismerő egységben való feloldódás. A megvilágosult lélek, a Könyörületes Szemű kíséri, a részvét, jele a hat szótagú ima, az ÓM MANI PADMÉ HÚM, amelynek hat szótagja átfogja a születések forgatagának hat világát, azokat a győzelemmel túljutottakat - a Nagy Irgalmút, a Fényhozót, a Mozdulatlant, a Kincsforrásút és a Haszonnal Véghezvivőt -, akik az élők hat világába segítséget visznek a gőg, az irigység, a szenvedély, a balgaság, a mohóság és a gyűlölet ellen. Női lényege a Dal. A másik megvilágosult lélek a Szelíd Dicsőségű, az elme tudata, jele a kék tavirózsa, a tisztaság jelképe. Női lényege a Mécses. Ők veszik körül, és a szivárványfény közepéből megjelennek a megvilágosultak hat testben: az isteniben, a félisteniben, az emberiben, az állatiban, a szörnylényiben és a pokolbeliben. A fogalmak halmaza a helyére tisztul, és vörös fény, a külön-külön értő tudás, amely feltáró, elemző képesség, a valót megragadó, mely ártalmatlanná teszi a balgaság mérgét. Mindent úgy látsz, ahogyan az van, értékét valóságosnak, nem elképzeltnek látod. Felismered az értékek különbözőségét, és a mulandóak értéktelenségét. A vörösen ragyogó, a csírasejttel és a petesejttel díszített, világos és tiszta. Átlátszóan ragyog, sugárzik a mérhetetlen fény apa- és anyapár kebeléről a szívedbe oly fényesen, hogy szem nem tűrheti. Te azonban attól ne félj! De vele, a tudás fényével, egyszerre támad az éhező szellemek homályos, sárga fénye. Abban ne leld örömed! Hagyd el a szenvedélyes kívánságot, a sóvárgást! Mert akkor a makacs kívánság hatalmából rémület támad benned attól az átlátszón ragyogó vörös fénytől, és ahogy menekülsz előle, öröm és kívánkozás ébred benned az éhező szellemek homályos, sárga fénye iránt. De te ne félj attól az átlátszón ragyogó, világos és tiszta vörös fénytől, hanem ismerd fel benne a tudást! És időzz annak csúcsán a nem-cselekvő értelem állapotában! Ezentúl légy iránta vágyakozó bizodalommal és hódolattal! Ha benne saját arcodra ráismersz, akkor ha nem

288

hódolsz is neki, és kívánságfohászt sem mondasz hozzá, az összes testalakok és fények tőled elválaszthatatlanul és veled együtt enyésznek el, és elérheted a megvilágosodottak állapotát. De ha ezt így nem tudnád megtenni, akkor ezzel a gondolattal: - A győzelemmel túljutott Mérhetetlen Fény könyörületességének fénye ez. Menedéket nála lelek - hódolj neki, és könyörögj hozzá! Az pedig a győzelemmel túljutott Mérhetetlen Fény könyörületes horgának fénye. Hódolj neki! Ne menekülj tőle! De ha menekülsz is, tőled meg nem válik. Ne félj! Ne kívánkozz az éhező szellemek homályos, sárga fénye után, mert az a te makacs kívánságod gyűjtötte vonzalmak kárhozatos fényútja. Ha hozzá kívánkozol, akkor az éhező szellemek földjére zuhansz, éhség és szomjúság elviselni nehéz kínjait ízleled majd, és mert a szabadulás útjának gátló akadálya az, ne kívánkozz utána, hagyd el a vágyakozást, ne sóvárogj! Hódolj a világosan ragyogó, vörös fénynek, és fordulj egyhegyű odaadással a Mérhetetlen Fény apához és anyához, és így szóljon hozzájuk kívánságfohászod: - Amikor a makacs szenvedély miatt a születések körforgásában tévelygek, vezess a külön-külön értő tudás világos fényútjára! Győzelemmel túljutott Mérhetetlen Fény, vezess, te légy útmutatóm! Tűztestű Fehér Ruhájú, te támogass! A köztes lét félelmetes szakadékából könyörgök megszabadításért! Kísérjetek a szűzi tiszta, a tökéletes megvilágosodottak földjére! Ezt a kívánságfohászt mondd erős hódolattal! Ennek révén a Végtelen Jelenésű Mérhetetlen Fény apa- és anyapár kebelének szivárványfényébe enyészel, és nyugaton, a boldogság terében elnyerheted a tökéletes gyönyörtestű megvilágosodottság állapotát. Az olvasóhoz: Ez által biztos a megszabadítás. De ha az eszmélőlény ilyen szembesítés ellenére is vonzalom és hosszantartó társi kötődés hatalmából, a vonzalmat el nem hagyva, valamint irigység és rossz tett hatalmából a hangtól és a fénytől riadna, ijedezne, és emiatt a könyörületes-

289

ség horga nem tudná őt megragadni, akkor a hetedik napon, sok tévelygés után a győzelemmel túljutott Haszonnal Véghezvivőjének, az eszményi tett megszemélyesítőjének, a cselekvést véghezvivő tudásnak, mely semlegesíti az irigységet, és a többi négyet egyben láttatja, a gőgöt, a gyűlöletet, a tudatlanságot és a vágyat, az eszményi tett Haszonnal Véghezvivőjének istencsapata, könyörületes fényessége fogadja majd őt, de elébe jön az esendőségből és az irigységből eredő félistenek fényútja is.

A halált követő hetedik nap Az olvasóhoz: Ekkor ismét a következőképp kell szembesíteni. Az életemúltat a nevén szólítva ezt kell mondani: A lélekhez: (x), te jó ember! Lankadatlanul figyelj! A hetedik napon a szélelem igen tiszta, zöld fénye tűnik fel. Akkor északról, a jól felhalmozott tettek zöld színű teréből megjelenik előtted a győzelemmel túljutott Haszonnal Véghezvivő, az eszményi tett és kísérete. Testszíne zöld, kezében gyémántjogar-keresztet tart, mely az égelem jelképe. Sas hátán ül, és mellette van női lényege az Esküs Megszabadító, aki rossz tetteket látva összevonja szemöldökét. Két megvilágosult szellemű, a Gyémántos Kezű, a gyarló elme tudatának ura, aki smaragdzöld, gyémántjogart és kék tavirózsát tart, női lényege Illatvíz Asszonya, a jelen képzeteinek úrnője, és az Akadályt Rendben Elhárító, az alap-tudat, az éppen volt élet ura, jele a telihold és tavirózsán lebegő könyv, női lényege a tengerzöld Tánc Asszonya, a szent tánc megszemélyesítője veszik körül őket. Szivárványfényük közepéből megjelenik a Megvilágosodott hat teste: az isteni, a félisteni, az emberi, az állati, a szörnylényi és a pokolbeli. A cselekvés halmaza a helyére tisztul, és felfénylik a zöld fény, a cselekvést véghezvivő tudásé. Zölden ragyogó, világos és tiszta, átlátszó és lenyűgöző fény ez, a petesejttel és a csírasejttel ékes, és a Haszonnal 290

Véghezvivő apa- és anyapár kebeléből szívedbe tűz oly élesen, hogy szem nem tűrheti. Te azonban attól ne félj, mert az saját értelmed tudásának saját készsége, ezért időzz a vágytalan és haragtalan, közelit és távolit nem ismerő, nagy és különbség nélküli egykedvűség állapotában. A tudás fényével egyazon pillanatban vele együtt megjelenik előtted a félistenek vörös fénye is, mely az irigységből keletkezett és homályos. Vágytalan és haragtalan egykedvűséggel gondolj rá. Ha eszed netán alacsonyan járó volna, még akkor se leld örömed abban a fényben. Mert akkor te a makacs irigység hatalmából megijedsz a zöld színű fénytől, mely átlátszón ragyog, és menekülsz majd előle, a félistenek ama homályos, vörös fényében viszont örömed leled, és vágyakozás ébred benned iránta. De te ne félj attól az átlátszón ragyogó, világos és tiszta zöld fénytől, hanem ismerd fel benne a tudást. Annak csúcsán ereszkedj bele simán a cselekvés nélküli és az észen túllépett értelem állapotába. Aztán ezzel a gondolattal hódolj neki: - A győzelemmel túljutott Haszonnal Véghezvivő könyörületességének fénye ez. Nála menedéket lelek. - És könyörögj hozzá! És mert ez a győzelemmel túljutott Haszonnal Véghezvivő könyörületes horgának fénye, amit a cselekvést véghezvivő tudásnak nevezünk, hát légy iránta hódolattal! Ne menekülj előle! Ha menekülnél, akkor sem tágít mellőled. Ne félj tőle! És ne vágyakozz a félistenek homályos, vörös fénye után! Az a te makacs irigységed gyűjtötte tettek kárhozatos útja. Ha hozzá vágyódsz, akkor a félistenek földjére zuhansz, és a viszálykodás nehezen elviselhető kínját ízleled majd. És mert ez a szabadító út gátló akadálya, ne vágyakozz utána, az iránta való vonzódást hagyd el! Hódolj a világosan ragyogó, zöld fénynek, és fordulj egyhegyű odaadással a győzelemmel túljutott Haszonnal Véghezvivő apához és anyához, és mondd ezt a kívánságfohászt: - Amikor a makacs irigység miatt a születések körforgásában tévelygek, vezess a cselekvést véghezvivő tudás világos fényútjára! Győ-

291

zelmes Haszonnal Véghezvivő, vezess, te légy útmutatóm! Esküs Megszabadító, te támogass! A köztes lét félelmetes szakadékából könyörgök megszabadításért. Kísérjetek a szűzi tiszta, a tökéletes megvilágosodottak földjére! Ezt a kívánságfohászt mondd el erős hódolattal, és ennek révén a győzelemmel túljutott Haszonnal Véghezvivő apa és anya kebelének szivárványfényébe enyészel, és északon, a jól felhalmozott tettek terében a tökéletes gyönyörtestben elérheted a megvilágosodottság állapotát. Az olvasóhoz: Az ilyen sokszoros szembesítés révén, még akkor is, ha a tettek hatása kedvezőtlen, és egyszer nem sikerül is, másszor biztosan szembesül, és az életemúlt feltétlenül megszabadul. De ha a sokszoros szembesítés ellenére, nagy vonzalom és hosszantartó társi kapocs miatt, és a tiszta jelenségek tudásában való tájékozatlanság hatalmából, rossz hajlamoktól félrevezetve, a könyörületesség fényességének horgát nem ragadja meg, akkor a fénytől és a sugártól rémület, félelem támad benne, és a születések körforgásában lefelé fordul.

A halált követő nyolcadik nap Az olvasóhoz: A nyolcadik napon az öt győzedelmes megvilágosodott apa- és anyapárjai kíséretükkel együtt egy időben megjelennek, és akkor a hat létforma hat fénye is egyszerre felfénylik. Akkor ismét a következőképpen kell szembesíteni. Az életemúltat a nevén szólítva ezt kell mondani: A lélekhez: (x), te jó ember! Lankadatlanul figyelj! Tegnapig különkülön megjelent előtted az öt győzedelmes megvilágosodott: a Fényhozó, aki megszünteti a balgaság, a tudatlanság mérgét, a Gyémántlelkű Mozdulatlan, aki magunkat mintegy tükörben láttatja, a Kincsforrású, akié az egyenlő lényegű tudás, amely semlegesíti a gőgöt, a Mérhetetlen Fény, a 292

megkülönböztetésre képes tudás, amely kioltja a szenvedélyt és a vágyat és a Haszonnal Véghezvivő, az eszményi tett megszemélyesítője. Mellettük vannak női lényegeik, az Eszme, aki megszünteti a balgaságot, a tudatlanságot; a Föld, aki önmagába oldja a tökéletességre törekvő férfielvet és az eszme és bölcsesség képességét. Ezáltal tisztán, a kettő egységében jelképezi az ürességet, kísérője a Föld Szíve; kezébe képzelj egy kívánságteljesítő kincset és kolduló botot, női lényege a Mosoly és a Szeretet, női lényege a Virág kíséri a Megvilágosodott hat létformájában és a Víz, kísérője az aranyszínű Ég Szíve, az ízlelés ura, jele kard a nem-tudás elleni harchoz, női lényege a Füzér és az Egyetemes Jó, a szaglás ura, jele kalász, női lényege a Jóillat és a Fehér Ruhájú Asszony, a Könyörületes Szemű kíséri, a részvét, jele a hat szótagú ima, az ÓM MANI PADMÉ HÚM, amelynek hat szótaga átfogja a születések forgatagának hat világát, azokat a győzelemmel túljutottakat - a Nagy Irgalmút, a Fényhozót, a Mozdulatlant, a Kincsforrásút és a Haszonnal Véghezvivőt -, akik az élők hat világába segítséget visznek a gőg, az irigység, a szenvedély, a balgaság, a mohóság és a gyűlölet ellen. Női lényege a Dal, és a Szelíd Dicsőségű, az elme tudata, jele a kék tavirózsa, a tisztaság jelképe. Női lényege a Mécses és az Esküs Megszabadító, aki rossz tetteket látva összevonja szemöldökét, kíséri a Gyémántos Kezű, a gyarló elme tudatának ura, aki gyémántjogart és kék tavirózsát tart, női lényege Illatvíz Asszonya, a jelen képzeteinek úrnője, és az Akadályt Rendben Elhárító, az alap-tudat, az éppen volt élet ura, jele a telihold és tavirózsán lebegő könyv, női lényege a tengerzöld Tánc Asszonya, a szent tánc megszemélyesítője. De te a szembesítés ellenére, rossz hajlamaid hatalmából féltél és rettegtél tőlük, ezért mostanáig kénytelenségből itt maradtál. Ha te az öt győzedelmes megvilágosodott tudásának arcaiban saját jelenésedre ráismertél volna, akkor az öt győzedelmes megvilágosodott közül bármelyiknek szivárványfényébe enyészve, a tökéletes gyönyörtestben elérhetted volna a

293

megvilágosodottság állapotát. Te azonban nem ismerted fel, és mostanáig itt bolyongsz. Most hát lankadatlanul figyelj! Most a teljesen tökéletes öt győzedelmes megvilágosodott együttes jelenése jön eléd, és az, amit a nagy tudás összefonódó jelenésének neveznek. (x), te jó ember! A négy elem igen tiszta fénye négy színben ragyog fel. A föld, a víz, a tűz és a szél: a sárga, a fehér, a vörös és a zöld szín. És akkor középen, a petesejttel és a csírasejttel ékes sűrű szerkezetű térből a Fényhozó apa és az Eszme anya az előzőek szerint ismét megjelenik. Keleten, a nyílt öröm teréből a Gyémántlelkű Mozdulatlan apa és a Föld anya kíséretével együtt ismét megjelenik. Délen, a dicsőséggel teljes térből a Kincsforrású apa és a Víz anya kíséretével együtt ismét megjelenik. Nyugaton, a tavirózsát halmozó boldogság teréből a Mérhetetlen Fény apa és a Fehér Ruhájú Asszony anya kíséretével együtt ismét megjelenik. Északon, a jól felhalmozott tettek teréből a Haszonnal Véghezvivő apa és az Esküs Megszabadító anya kíséretével együtt, szivárványfényének közepéből előtted megjelenik. (x), te jó ember! Az öt győzedelmes megvilágosodott istenpárjainak kapuőrei, kik a jelképistenekkel együtt a világtájakat, létezésed jelképoltárának terét zárják körül, keleten a fehér Haragvó Biztos Győző, aki az élet és a halál határán áll, délen a sárga Holtak Urával Végző, aki a halhatatlanság és szertefoszlás határán áll, nyugaton a vörös Lónyakú Király, aki a lét és nemlét határán áll, északon a zöld Bűvitalú, aki a káprázat és üresség határán áll és női lényegük, a fehér Vashorog Asszonya a keleti kapunál, a lóarcú, a részvét meg a sárga Pányva Asszonya a déli kapunál, a disznóarcú, a szeretet, az anyaméhből születés meg a vörös Vasbéklyó Asszonya a nyugati kapunál, az oroszlánarcú, a zöld Csengő Asszonya az északi kapunál, a kígyóarcú, az egykedvűség. Aztán meg az istenek hatalmasa, a Századományú Erős, az isteni világ megvilágosodottja, kezében lant meg a félistenek hatalmasa, a Szépmintás Kelméjű, kezében kard és

294

pajzs meg az emberek hatalmasa, a Sákják Oroszlánja, kezében kolduló tál és bot, meg az állatok hatalmasa, az Igen Szilárd Oroszlán, a tévelyegve járó, kezében könyv, tudás a balgaság ellen meg az éhező szellemek hatalmasa, az Égő Szájú, a mohóság, a kapzsiság áldozatainak ura, kezében kincsesláda valamint a pokol hatalmasa, a Törvény Királya. A hat győzelemmel túljutott, a létalakok urai. A Férfielvű Egyetemes Jó és a Női elvű Egyetemes Jó és minden győzelemmel távozottak legfőbb éke, az Egyetemes Jóság páros - apa-anya - alakban megjelenik. A gyönyörtestű istencsapat, a negyvenkettő, saját szíved belsejéből árad ki, és előtted megjelenik. Ahogy megmutatkoznak, saját tiszta jelenésed megmutatkozásául kell rájuk ismerned. (x), te jó ember! Azok a terek nem valahol másutt vannak, hanem saját szívednek négy táján és közepén terülnek el. Mikor szíved belsejéből így kiáradnak, megjelennek előtted. Azok a testalakok sem valami másból erednek, hanem csakis saját értelmed jártasságából valók. (x), te jó ember! Azok a testek pedig sem nem nagyok, sem nem kicsinyek, de részeikben arányosak, és mindnek megvan a dísze, léptéke, színe, tartása, trónusa-ülése, és mindegyiknek saját kézjele. És azok a testek is öt párt alkotnak, és mind az ötnek ötfényű fényabroncsa van. Az apai részt tartó megvilágosult lelkű férfiak és az anyai részt tartó megvilágosult lelkű nők és az egész jelenéskör egyszerre teljesedik ki, és így jelenik meg, és benne a saját védőszentedet kell felismerned. (x), te jó ember! Az öt győzedelmes megvilágosodott apa- és anyapár kebeléről igen finom és tiszta fényesség tűnik fel, mely a négy tudást: a külön-külön értő, a tükörszerű, az egyenlő lényegű és a cselekvést véghezvivő tudást egyesíti, amely olyan, mintha napsugárból fonott fonál volna. Mind az öt egyenként szívedbe sugárzik. Abból is első a Fényhozó szívéből tűnik fel, fehéren tündöklő, átlátszó és lenyűgöző fényszövedék, a törvény terének tudása, ahol a törvény tisztán, káprázattól

295

mentesen érvényesül, színről színre, nem jelképek közvetítette módon, tehát ahol az elme azonosul belső tárgyaival, a szemlélő a szemlélttel, a törvény testének üressége az egésszel, amely semlegesíti a balgaság mérgét, szíveddel összefonódva jelenik meg. Annak a fényszövedéknek belsejében pedig ott van a fényes, fehér magcsepp, a petesejt és a csírasejt, oly nagyon világló és átlátszón ragyogó, mint egy lefelé fordított tükör, és az öntermészet öt-öt magcseppje is díszíti, a te személyes jegyeid. Se határa, se közepe, oly végtelen kicsiségű pont, ahol a szemlélődő elmélyülés csúcsán a jelenségek, tartalmak összesűrűsödnek, és a fényes ürességbe jutnak. A magcsepp a végső tapasztaló, az elpusztíthatatlan, amely létről létbe vándorol a teljes megvilágosodásig. Személyes jegyeid az elmeműködés összetevői, a romlandók: az alakok az érzékszervekkel, az érzékelés, a gyönyöré, a kíné, a közömbösségé valamint az észlelés és a vele felmerülő fogalmak, a cselekvő buzgalom, az előző cselekvések a továbbiakban jelentkező, feltételt teremtő hatása, végül a tudatosság és a romolhatatlanok: az erkölcs fegyelme, a szemlélődő elmélyülés, a bölcsesség, a szabadulás és a szabadulás tudása. Ezek öntermészeted összetevői, saját szíveddel összefonódva jelennek meg. E lefelé fordított tükörnek sem határa, sem közepe nincsen, így magcseppel, a fehér csírasejttel és a piros petesejttel és a finom magcseppel, mely mindezek lényegi jelképe, ékesen jelenik meg. A magcsepp a végső tapasztaló, az elpusztíthatatlan, amely létről létbe vándorol a teljes megvilágosodásig. A Gyémántlelkű Mozdulatlan kebeléből, mely magunkat mintegy tükörben láttatja, mely a gyűlölség eloszlatója, a nyílt öröm terén mélykék magcsepp jelenik meg, olyan, mint egy lefelé fordított türkizcsésze, és az öntermészet öt-öt magcseppje is díszíti, a te személyes jegyeid. Se határa, se közepe, oly végtelen kicsiségű pont, ahol a szemlélődő elmélyülés csúcsán a jelenségek, tartalmak összesűrűsödnek, és a fényes ürességbe jutnak. A magcsepp a végső tapasztaló, az elpusztíthatatlan, amely létről

296

létbe vándorol a teljes megvilágosodásig. Személyes jegyeid az elmeműködés összetevői, a romlandók: az alakok az érzékszervekkel, az érzékelés, a gyönyöré, a kíné, a közömbösségé meg az észlelés és a vele felmerülő fogalmak, a cselekvő buzgalom, az előző cselekvések a továbbiakban jelentkező, feltételt teremtő hatása, végül a tudatosság és a romolhatatlanok: az erkölcs fegyelme, a szemlélődő elmélyülés, a bölcsesség, a szabadulás és a szabadulás tudása. Ezek öntermészeted összetevői, saját szíveddel összefonódva jelennek meg. E lefelé fordított tükörnek sem határa, sem közepe nincsen, így magcseppel, a fehér csírasejttel és a piros petesejttel és a finom magcseppel, mely mindezek lényegi jelképe, ékesen jelenik meg. A magcsepp a végső tapasztaló, az elpusztíthatatlan, amely létről létbe vándorol a teljes megvilágosodásig. A Kincsforrású kebeléből az egyenlő lényegű tudás sárgán világló szövedékén, ahol megsemmisül a gőg, megjelenik a sárga magcsepp, olyan, mint egy lefelé fordított aranycsésze, és az öntermészet öt-öt magcseppje is díszíti, a te személyes jegyeid. Se határa, se közepe, oly végtelen kicsiségű pont, ahol a szemlélődő elmélyülés csúcsán a jelenségek, tartalmak összesűrűsödnek, és a fényes ürességbe jutnak. A magcsepp a végső tapasztaló, az elpusztíthatatlan, amely létről létbe vándorol a teljes megvilágosodásig. Személyes jegyeid az elmeműködés összetevői, a romlandók: az alakok az érzékszervekkel, az érzékelés, a gyönyöré, a kíné, a közömbösségé meg az észlelés és a vele felmerülő fogalmak, a cselekvő buzgalom, az előző cselekvések a továbbiakban jelentkező, feltételt teremtő hatása, végül a tudatosság és a romolhatatlanok: az erkölcs fegyelme, a szemlélődő elmélyülés, a bölcsesség, a szabadulás és a szabadulás tudása. Ezek öntermészeted összetevői, saját szíveddel összefonódva jelennek meg. E lefelé fordított tükörnek sem határa, sem közepe nincsen, így magcseppel, a fehér csírasejttel és a piros petesejttel és a finom magcseppel, mely mindezek lényegi jelképe, ékesen jelenik meg. A

297

magcsepp a végső tapasztaló, az elpusztíthatatlan, amely létről létbe vándorol a teljes megvilágosodásig. A Mérhetetlen Fény kebeléből a külön-külön értő tudás vörösen világló fényszövedékén megjelenik a vörös fényességű magcsepp, olyan, mint egy lefelé fordított korallcsésze, és az öntermészet öt-öt magcseppje is díszíti, a te személyes jegyeid. Se határa, se közepe, oly végtelen kicsiségű pont, ahol a szemlélődő elmélyülés csúcsán a jelenségek, tartalmak összesűrűsödnek, és a fényes ürességbe jutnak. A magcsepp a végső tapasztaló, az elpusztíthatatlan, amely létről létbe vándorol a teljes megvilágosodásig. Személyes jegyeid az elmeműködés összetevői, a romlandók: az alakok az érzékszervekkel, az érzékelés, a gyönyöré, a kíné, a közömbösségé meg az észlelés és a vele felmerülő fogalmak, a cselekvő buzgalom, az előző cselekvések a továbbiakban jelentkező, feltételt teremtő hatása, végül a tudatosság és a romolhatatlanok: az erkölcs fegyelme, a szemlélődő elmélyülés, a bölcsesség, a szabadulás és a szabadulás tudása. Ezek öntermészeted összetevői, saját szíveddel összefonódva jelennek meg. E lefelé fordított tükörnek sem határa, sem közepe nincsen, így magcseppel, a fehér csírasejttel és a piros petesejttel és a finom magcseppel, mely mindezek lényegi jelképe, ékesen jelenik meg. A magcsepp a végső tapasztaló, az elpusztíthatatlan, amely létről létbe vándorol a teljes megvilágosodásig. (x), te jó ember! Azok pedig saját ismereted saját jártasságából tűnnek elő, nem valami mástól. Ezért hát ne fordulj feléjük vággyal, de ne is rettegj tőlük, hanem ereszkedj a szerfeletti egykedvűség állapotába! És ahogy annak mélyén benne mindama testek és fényességek elenyésznek, elérheted a megvilágosodottság állapotát. (x), te jó ember! A cselekvést véghezvivő tudás zöld fénye, amely egyesíti a többi négyet, és az irigység mérgét semlegesíti, a te léted szerinti tudásod, tökéletlen jártasságod miatt nem fénylik fel.

298

(x), te jó ember! Azokat pedig az egyesült négy tudás jelenésének nevezzük, és magának a Gyémántlelkű Mozdulatlannak, a gyűlölség eloszlatójának útja az - így mondjuk. Akkor te emlékezz a korábban mesteredtől kapott intelmekre, és ha mestered nem lett volna, arra, amit tanultál. Ha felidézed a szembesítés dolgát, akkor azokra a korábban támadt jelenésekre hagyatkozva úgy ismersz rájuk, ahogy anya és fia találkozik, vagy ahogy az, aki előbb tudakozódott valakiről, és később meg is látja, és kétség nélkül felismeri. Ha saját jelenésed így saját jelenésedül ismered fel, akkor a törvény igen tiszta lényegének változatlan útjaként hagyatkozhatsz rá, benned örök elmélyülés születik, és az értelem a magától termett nagy testbe enyészik, és a tökéletes gyönyörtestben, melyben a szellem a megvilágosultság gyönyörűségét élvezi, és melyben megmaradva, a születések forgatagát még el nem hagyó, az élők üdvén munkálkodó megvilágosult szellemű lények léteznek, itt éred el a megvilágosultság állapotát, többé vissza nem fordulsz. (x), te jó ember! A tudás fényével egyszerre jelennek meg tisztátalan és kusza jelenések, a hat létforma fényei. Hogy melyek? Az istenek fehér, homályos fénye meg a félistenek homályos, vörös fénye meg az emberek homályos kék fénye meg a hajlottan járók, az állatok homályos zöld fénye meg az éhező szellemek homályos sárga fénye meg a pokol homályos füstszínű fénye: ez a hat pedig a tudás tiszta fényeivel egyszerre jelenik meg. Ezek közül akkor egyik fényhez se ragaszkodj, egyikhez se vágyakozz, hanem ereszkedj a gondolattalanság állapotába! Ha te a tiszta tudás fényétől riadsz, és a tisztátalan hat létforma forgatagának fényeihez vágyakozol, akkor a hatféle járólény közt szerzel élő testet, és a születések forgatagának kíntengeréből soha nem lesz szabadulásod. (x), te jó ember! Ha olyan volnál, kinek nincsen mestertől való intelmű szembesítésed, akkor a föntebbi testektől és a tiszta tudás fényeitől félsz majd, riadozol, a tisztátalan forgatag fényéhez meg vágyakozol.

299

Mégse tégy úgy! Hódolj inkább a tiszta tudás átlátszón ragyogó fényeinek! Hódolj nekik azzal a gondolattal, hogy a győzelemmel túljutott Fényhozó, a Gyémántlelkű Mozdulatlan, a Kincsforrású, a Mérhetetlen Fény és a Haszonnal Véghezvivő megvilágosodottak könyörülő tudásfénye téged könyörületességgel megragadni kész! Hódolj így: - Menedéket nála lelek. - És ne vágyakozz a tévelyítő hat létforma fényeihez, utánuk ne sóvárogj, hanem fordulj egyhegyű odaadással a megvilágosodottak apaés anyapárjaihoz, és mondd ezt a kívánságfohászt: - Míg a balgaság, a tudatlanság, a szenvedélyes vágy, a gyűlölség, a gőg és az irigység forgatagában tévelygek, vezess a négy tudás együtt világító fényútjára, a külön-külön értő, a tükörszerű, az egyenlő lényegű és a cselekvést véghezvivő tudás fényútjára! Győzelemmel túljutottak, vezessetek, ti legyetek útmutatóim! Női lényegeik, anyapárjaik, ti támogassatok! A tisztátalan hat létforma fényútjától, kérlek, mentsetek meg! Mentsetek meg a köztes lét félelmetes szakadékából! Kísérjetek a tiszta mezőkre, a sűrű szerkezetű földre, a nyílt öröm földjére, a dicsőséggel teljes földre, a boldogság földjére és a jól felhalmozott tettek földjére. Az olvasóhoz: E kívánságfohász elmondásával a jelenéseket saját jelenéséül ismeri fel, és a kettősség nélküli létbe enyészve elérheti a megvilágosodottság állapotát: ez a legfelső fok. Erős hódolatú önismerettel elérhető a megszabadítás: ez a közbülső fok, de a nagyon tiszta kívánságfohász erejével még a leggyengébb is elérheti a hatféle élőlényt szülő kapuk bereteszelését, és a négy tudás együttes jelentésének felfogásával a Fényhozó benső útján a megvilágosodottak állapotát. Sőt, gyakran az is előfordul, hogy valamely jelesebb járólény, ha élte kialvásakor így világosan szembesítik, akkor valóságos arcával szembesül, és megszabadul.

300

A halált követő kilencedik nap Az olvasóhoz: Az alantasok közt is utolsó emberek világában, azok közül is, kiknek a törvényhez semmi hajlamuk sincs, tévelygésükben némelyek a szembesítés ellenére sem szembesülnek, egyre mélyebbre süllyedve bolyonganak, és akkor a kilencedik napon a szellemlények teréből az ismeretőrző istenek csapatai jönnek elébük. De fogadásukra megjelenik az esendők balgaságából termett hajlottan járók, az állatok fényútja is. Akkor ismét ez a szembesítés. Az életemúltat a nevén szólítva ezt kell mondani: A lélekhez: (x), te jó ember! Lankadatlanul figyelj! A kilencedik napon elmédnek arról a síkjáról, amely a hajlamoké, a vonzódásoké, tiszta, tarka fény támad. Akkor a szellemvilágból eléd jönnek az ismeretőrző istencsapatok. Szivárványba és fénybe borított oltárkör közepén feltűnik az, kinek neve az Ismeretőrző, a legfönségesebb, a Cselekvő Test Ismeretének Tudója, testszíne az öt fény, a kékeszöld, a sárga, a piros, a fehér és a fekete ragyogásával teljes. Női lényege vörös, kezében görbe kés, amely elvágja a nem-tudás gyökerét, és vérrel telt koponyacsészét tart, a legyőzött ellenség, a rosszból jóvá, nemessé fordított erő jelképét. Arra a kötelességünkre emlékeztet, hogy mutassunk könyörületet azokkal szemben, akik a halál szorongató bilincseiben vergődnek. Táncol, és átható tekintettel néz. Ha tudásod hiányos, ezekből a rossz gondolatokból rossz tettek származnak, ezt kell felismerned. Annak az oltárkörnek keleti oldaláról feltűnik az Elme ismeretőrzője. Testszíne fehér és arca mosolygó. Női lényege fehér, kezében görbe kés, amely elvágja a nem-tudás gyökerét, és vérrel telt koponyacsészét tart, a legyőzött ellenség, a rosszból jóvá, nemessé fordított erő jelképét. Arra a kötelességünkre emlékeztet, hogy mutassunk könyörületet azokkal

301

szemben, akik a halál szorongató bilincseiben vergődnek. Táncol, és átható tekintettel néz. Annak az oltárkörnek déli oldaláról feltűnik az Erény ismeretőrzője. Testszíne sárga és telve szépségjegyekkel, a megvilágosodottak külső ismertetőjegyeivel: aranyszín, bársonyos bőr, hosszú ujjak, nagy szemek és még hasonlók. Női lényege sárga, kezében görbe kés, amely elvágja a nem-tudás gyökerét, és vérrel telt koponyacsészét tart, a legyőzött ellenség, a rosszból jóvá, nemessé fordított erő jelképét. Arra a kötelességünkre emlékeztet, hogy mutassunk könyörületet azokkal szemben, akik a halál szorongató bilincseiben vergődnek. Táncol, és átható tekintettel néz. Annak az oltárkörnek nyugati oldaláról feltűnik az Üresség ismeretőrzője, aki az elme és a világ kettősségének megszűnését jelképezi. Testszíne vörös és arca mosolygó. Női lényege vörös, kezében görbe kés, amely elvágja a nem-tudás gyökerét, és vérrel telt koponyacsészét tart, a legyőzött ellenség, a rosszból jóvá, nemessé fordított erő jelképét. Arra a kötelességünkre emlékeztet, hogy mutassunk könyörületet azokkal szemben, akik a halál szorongató bilincseiben vergődnek. Táncol, és átható tekintettel néz. Annak az oltárkörnek északi oldaláról feltűnik a Tett ismeretőrzője. Testszíne zöld és arca haragvó. Női lényege zöld, kezében görbe kés, amely elvágja a nem-tudás gyökerét, és vérrel telt koponyacsészét tart, a legyőzött ellenség, a rosszból jóvá, nemessé fordított erő jelképét. Arra a kötelességünkre emlékeztet, hogy mutassunk könyörületet azokkal szemben, akik a halál szorongató bilincseiben vergődnek. Táncol, és átható tekintettel néz. A tíz égtáj minden részéről fenyegetően figyelmeztetnek, hogy a szeretet legmagasabb foka a könyörület. Az ismeretőrzők soraiban az égjárónő szellemlények mérhetetlen csapatával a temetők szellemei, férfi és női küzdők, az eszményi megtestesítők tükörképei is megjelennek. Mintha szellemi lényegük fordított

302

árnyalakjait látnád. Azon helyek szellemlényeinek kiegészítő árnyalakjai, ahol mint eszmélőlény egyáltalán megfordulhatsz. Mindegyiket úgy tekintsd, mint saját tested részeit. De köztük állnak a törvényt oltalmazó démonok is. A szellemlényekkel egyetemben a hat csontéket viselik: embercsontból faragott fejdíszt, fülbevalót, nyakláncot, karperecet, csuklókarikát és bokadíszítő ékszereket, van dobjuk és combcsontsípjuk, koponyadobjuk és hullából zászlajuk és emberbőrből baldachinjuk, emberbőrből lobogójuk, égett embertesttől mocskos füstölőjük, mérhetetlen sokféle zenéjük, és a világot, a romlás edényét, mindenütt betöltve jönnek mindezt imbolygatva, hömpölygetve, gomolygatva, és zenéjük füledet repesztően süvít. Jönnek különféle táncokat járva, jönnek fogadni azokat, akik esküt tettek, és az esküszegőket büntetni. Minden, amit testedért tettél háttérbe szorítva a szellemi lényeget, károdra válik. (x), te jó ember! Elmédnek arról a teréről, amely a hajlamoké, a vonzódásoké, tarkán hullámzik, mint fehér, vörös, kék, zöld és füstszínű fonalakból sodrott nyaláb a megismerés minden lény számára adott, veleszületett lehetősége. Tisztán lüktet, világlik és ragyog, áttetsző és lenyűgöző, és az ismerettartók öt vezérének kebeléből a te szívedre tűz. A Cselekvő Test Ismeretének Tudója, az Elme Tudója, az Erény Tudója, az Üresség Tudója és a Tett Tudója kebeléből ez a tiszta fény a te szívedre tűz oly fényesen, hogy szem azt el nem viseli. Velük együtt a tudás fényességével egyszerre tűnik fel a hajlottan járók, az állatok zöld, homályos fénye is. Akkor benned a hajlam tévelyítő hatalmából riadalom támad az öt fénytől, menekülsz előlük, és a hajlottan járók homályos fényéhez vágyakozol majd. De te akkor az áttetszőn ragyogó ötszínű fénytől ne félj, ne riadozz, hanem ismerd fel benne a tudást. Ama fény belsejéből megszólal majd a törvény hangja, az Egyetlen Egyetemes Létező hangja, melynek természete fény és üresség, és úgy mennydörög, mintha ezer sárkány szólna. Erős hangú, hatalmas dörgésű, dü-

303

börgő hangú, pergő hangú, szilaj hangú, erős varázzsal teljes, úgy érkezik. Ne félj tőle! Ne menekülj! Ne riadozz! Ismerd fel benne saját jelenésed, értelmed saját tapasztalását! A hajlottan járók homályos, zöld fényéhez pedig ne vágyakozz, utána ne sóvárogj! Ha mégis hozzá vágyakoznál, akkor te a balgaság világába, a hajlottan járó állatok világába zuhansz, a néma tompaság rabságának határtalan kínjait kell szenvedned, és kiutat abból soha nem lelsz: hát arra ne vágyakozz, inkább fordulj hódolattal ahhoz az ötszínű világló-ragyogó fényhez, légy egyhegyű odaadással a Győzelmes Ismeretőrzőhöz ezzel a szóval: - Ezek az ismeretőrző istenek a küzdőkkel és égjárókkal egyetemben engem a megszabadult eszme tiszta égi síkján fogadni jönnek. - És így szólítsd meg őket: - Ti mindnyájan ismertek engem. Ismeritek testem cselekedeteit, elmém tartalmát, erényeim, tudásomat és tetteimet, az ilyen eszmélőlény, mint én, erényt halomba nem gyűjtött. A múlt, a jelen és a jövő öt győzedelmes megvilágosodottja, a Fényhozó, aki megszünteti a balgaság, a tudatlanság mérgét, a Gyémántlelkű Mozdulatlan, akié a tükörszerű tudás, amely a valót és saját arcunkat mintegy tiszta tükörben összeolvadva láttatja, és a mozgás ilyenforma megszűnése értelmetlenné, hiábavalóvá teszi a haragot, a gyűlölséget, a Kincsforrású, az Érintkezés, az egyenlő lényegű tudás, amelyben a születések körforgása, az újrakeletkezés és a végső kialvás azonos lényege tudatossá válik, amely semlegesíti a gőgöt, a Mérhetetlen Fény, a fogalmak halmaza, a megkülönböztetésre képes tudás, amely a szenvedélyt és a vágyat kioltja és a Haszonnal Véghezvivő, az eszményi tett megszemélyesítője, a cselekvést véghezvivő tudás, amely semlegesíti az irigységet, és a többi négyet egyben láttatja, ennek az ötnek valahány istencsapata irgalmának fényével mind e mostani napig sokakat megragadott, a hozzám hasonlót azonban el nem érte. Most hát ti, ismeretőrző istencsapatok, ettől a mostani órától fogva semmiképp el ne

304

hagyjatok! Ragadjatok meg a könyörületesség horgával, és juttassatok el még most, könyörgök, a megszabadult eszme tiszta égi mezejére! E gondolatbeli egyhegyű odaadással fordulj hozzájuk, és mondd el ezt a kívánságfohászt: - Ismeretőrző istencsapatok, kérlek, emlékezzetek meg rólam! Nagy részvéttel vezessetek utamon! Amikor makacs hajlamok miatt a születések forgatagában bolyongok, juttassatok a megismerés minden lény számára adott, veleszületett világló fényútjára! Küzdők és ismeretőrzők, mutassátok utamat! Ismeretőrzők égjáró női lényegei, támogas-satok! A köztes lét félelmetes szakadékából megszabadítva kísérjetek a mennyei tiszta mezőkre! Erős hódolattal ezt a kívánságfohászt mondd, és vele az ismerettartó istencsapatok kebelén szivárványszínbe enyészel, és nincs kétség: a tiszta mennyei tájra születsz. Az olvasóhoz: Az erény barátainak minden neme ennek révén szembesülhet, és szabadulása biztos. Ebben még a rossz hajlamúak is bizonyosan megszabadulnak. Ezzel a halál órájabeli köztes lét fényvilágosságával való szembesítés meg a törvény lényegében nyugvók köztes létbeli szembesítése, a Hallomásbeli Megszabadító véget ért. Most hát a Haragvók köztes létének megjelenésmódját kell megmutatni. Az pedig ilyen: az, aki az előzőkben a Nyugvók köztes létbeli szembesülésének hét fokán a fokok szerinti szembesítést megkapta, ha egyik esetben nem szembesül is, egy másikban szembesülve szabadulást nyerhet, és ilyen alkalom mérhetetlen sok van. És bár ilyen sok van, az eszmélőlények száma is sok, a rossz tettek számosak, a vétkek szennye hatalmas, a bűnös hajlam tartós, a balgaság, a nem-tudás e tévköre nem fogyatkozik, bár nem is gyarapszik. Éppen ezért sokan vannak, kik a szembesítés ellenére sem szabadulnak meg, hanem egyre lejjebb bolyon-

305

ganak, és így eltávoznak előlük a fogadásukra érkezett Nyugvó istenek és az Ismeretőrzők, és ez iménti Nyugvók istencsapatának helyén feltűnik a Haragvó istenségek lángba borult serege. Ötvennyolcan vannak, mást és mást jelentenek az elme megismerésének folyamatában. Ez bizony most nem hasonlít a korábbira. Ez a Haragvók köztes léte, és ezért itt a félelem, a rettegés, a riadalom hajtja a holtat, a szembesülés is igen nehezen megy, az értelemnek nincsen szabadsága, az elme ájultan vergődik a születések forgatagában, bár ha egy kicsinyt is feleszmélne, könnyű lenne a megszabadítás. Hogy miért? Azért, mert a rettegés, a riadalom és félelem jelenései láttán az értelem lankadatlan, és az értelem ebben az egyhegyűségben megzabolázható. Ha azonban ez alkalommal ilyen intelemmel nem szembesülne, akkor tengernyi lehet bár hallomásból szerzett tudománya, itt semmi hasznát nem veszi. Amit megtettél életedben, azon már nem változtathatsz. Vedd tudomásul, és ne tétovázz a félelmek radalmában. Még azok is, akik őrzik a tanítást és a lényeget fejtegető nagy tanítómesterek is a születések körforgásában bolyonganak, ha önmagukkal itt nem szembesülnek. Még többen vannak ilyenek az egyszerű szülemények: riadalom, rettegés és félelem űzi őket, menekülnek, és az emberalatti létformák: a tompa eszméletű állatok, a mohóság gyötörte éhező szellemek vagy a pokollakók ösvényének szakadékába zuhanva szenvednek. De az az életemúlt, aki e tanításokban már valamilyen fokú jártasságot szerzett, aki ismeri azokat a szavakat, amelyek a megidéző eszmélkedés, a szemlélődő elmélyülés elemeit sűrítik magukba, amelyek a gyakorlott elme fegyelmét, a gyakorlat folyamatainak irányítását, rendjét biztosítják. Az ilyen tapasztalt életemúlt, még ha utolsók közt is utolsó, és a Haragvó istenek csapata láttán rájuk hagyatkozik, védőszentül ismeri fel őket, úgy, mint aki régi ismerőssel találkozik, kettősség nélkül beléjük enyészve juthat a megvilágosodottság állapotába.

306

Hogy itt a testalakzatok feltűnésekor rájuk ismert, és így szabadulást nyert, annak nyitja, hogy még az emberi világban ezek testeit elmélkedésében megjelenítette, áldozott nekik, dicsérettel magasztalta őket vagy éppen csak látta testalakjaik festett képét vagy szobormását vagy effélét. Viszont azok, akik őrzik a tanítást és a lényeget fejtegető nagy tanítómesterek, bármennyire igyekezzenek is a törvény szerint élni, és a törvény magyarázatában bármilyen bölcsek is, halálukkor semmiféle megkülönböztető jel nem támad. Ez pedig azért van, mert még eleven életükben a megszabadító szavakat észbe nem vették, azokat becsmérelték, és ezért ezen szavak istencsapatai a köztes létben hiába tűnnek fel előttük, tudatlanságuk hatalmából nem ismernek rájuk, és mivel korábban nem látták őket, hirtelen láttukra ellenségeiknek vélik őket, szívükben rettegés támad, és ennek következtében a tompa eszméletű állatok, a mohóság gyötörte éhező szellemek vagy a pokolbeliek ösvényére térnek. Ezért a tanítás őrzői és azok lényegét fejtegetők lehetnek akármilyen jók, de ha nincs meg bennük a megszabadító szavak tudásának jártassága, akkor, halálukkor semmiféle megkülönböztető jel nem támad. A megszabadító szavak tudója, bár utolsók közt is utolsó, közönséges természetű, durva, tiszteletre méltatlan, bölcsesség nélkül való, olyan, ki a renddel össze nem férő magaviseletben leli örömét, sőt a megszabadító szavak törvényét befogadni sem képes, de nem illeti őket fonák tekintettel, és pusztán kételkedés nélküli hittel hagyatkozik rájuk, ez alkalommal szabadulást szerez. És bár az emberi világban magaviselete nem volt szép, halálakor legalább egy jel megjelenik, és ez azért van, mert a megszabadító szavak áldó hatása szerfelett nagy. A közbülső, azaz átlagos életemúltaknak, akik a tökéletes megidézésében elmélyedtek, és akik gyakorlottak a jelenségeket, jelképeket kifejező gyökérszók megszólaltatásában, azoknak sem kell a törvény lényegének köztes létében ennyire alant bolyonganiuk: mikor a lélegzet még

307

nem készül megszakadni, az ismeretőrzők és a többiek biztosan elvezetik a tiszta mennyei létbe, ennek jeléül az ég ragyogó tiszta, szivárványfénybe borul, megkülönböztető jelek tűnnek fel. Éppen ezért azok, akik őrzik a tanítást és a lényeget fejtegető nagy tanítómesterek és azok, akik ismerik azokat a szavakat, amelyek a megidéző elmélkedés, a szemlélődő elmélyülés elemeit sűrítik magukba, ezek közül az esküszegők, valamint a közönséges szülemények között senki számára sincs oly módszer, amely nélkülözhetné a Hallomásbeli Megszabadítót. Csak azok számára, akikben megvan a Tökéletesség, az Üresség és a hasonlók megidézésének jártassága, akik a halál órájának köztes létében a fényvilágosságot felismerik, és azzal elérhetik a törvény fényes ürességét, amely mentes a látszatoktól, a gátló fogalmaktól, és korlátlanul és háborítatlanul azonosul a valósággal, azoknak nem szükséges a Hallomásbeli Megszabadítót felolvasni. Ha a halál órájának köztes létében felismerik a fényvilágosságot, és azonosulnak az Ürességgel, a törvény köztes létében a Nyugvók és Haragvók fényjelenségeit feltűnésükkor felismerik, és elérhetik a szellem tökéletes megvilágosodottságának gyönyörűségét, de a születések forgatagát az élők üdvéért még el nem hagyják. Ha a szellem létének köztes létében ismerik fel a fényeket, akkor látszattestet szereznek, és önmaguk örököseként munkálkodnak, és magas helyre születvén e Törvénnyel találkoznak, és a későbbi újraszületésekben cselekvésük hatása szétárad. Így a Hallomásbeli Megszabadító olyan törvény, amely elmélkedő megidézés nélkül juttat a megvilágosodottság létébe. Olyan törvény, amely a nagyvétkűeket a mások számára rejtett helyes útra vezeti. Olyan törvény, amely egy szempillantás alatt megmutatja a különbséget. Mélységes törvény, amely egy szempillantás alatt eljuttat a megvilágosodottak létébe. Eszmélőlény, aki ezt követi, rossz ösvényre, az emberalatti létformákra: a tompa eszméletű állatok, a mohóság gyötörte

308

éhező szellemek és a pokolbeliek útjára nem tévedhet. Olyan ez a Hallomásbeli Megszabadító, mint az aranykorongba foglalt türkiz. A Hallomásbeli Megszabadító szükségét így megmutatván, most következik a szembesítés a Haragvók köztes létének megjelenésmódjával.

A halált követő tizedik nap Az olvasóhoz: Az életemúltat ismét a nevén szólítva így kell szólni hozzá: A lélekhez: (x), te jó ember! Lankadatlanul figyelj! A Haragvók köztes létének istenalakjai háborgó, taszító, félelemkeltő jelenések. Úgy nézd őket, mint jelképszobrokat, amelyek elmédből megjelennek. Bár korábban megjelent előtted a Nyugvók köztes léte, te mégsem ismertél rá, és ezért mostanáig itt bolyongsz. A tizedik napon most feltűnnek előtted az ötvennyolc haragvó isteni jelenések első alakjai, akiket Vérivóknak neveznek. Lankadatlanul igyekezz felismerni őket. (x), te jó ember! Íme a nagy dicsőségű Fényhozó ellentétpárja, aki a balgaságot és a tudatlanságot látván haragra gerjed. Testszíne sötétbíbor, feje három, keze hat, négy lábát szétterpeszti. Jobb arca fehér, bal arca vörös, a középső bíborsötét, teste fényhalom gyanánt lobog, kilenc szeme a félelemmel riadozó szembe tekint. Szemöldöke villám gyanánt cikázik, szemfoga izzik, mint rézkapa, messze hangzó kiáltása süvöltve zengő, hatalmas hangja szól, haja vörös és sárga, és felfelé lobogva lángol. Ez a lángnyaláb a legmagasabb fokú ítélőképességet és értelmet jelzi. Fejékül Nap, Hold és aszott koponyák díszítik. Testi éke fekete kígyó és vérlucskos koponya. Arra a kötelességünkre emlékeztet, hogy mutassunk könyörületet azokkal szemben, akik a halál szorongató bilincseiben vergődnek. Hat kezéből az első jobbja kereket tart, a megvilágosodás tanának jelképét, a középső harci bárdot, amely elvágja a nem-tudás gyökerét, az 309

alsó kardot, fegyvert a nem-tudás elleni harchoz, első balja csengőt tart, az isteni egység női lényegének, a bölcsességnek jelképét, a középső sarlót, hogy elvágja a démonok életfonalát, az alsóban koponyatál van, a legyőzött ellenség jelképe, a rosszból jóvá, nemessé fordított erők. Női lényege a Felserkent Harag, baljával vértől vörös csigakagylót tart társa ajkához, amelynek csigája jobbra kanyarodó, hogy tiszteletre tanítson. Szájpadlásán, ha csettint, rettenetesen csattan, dübörgő hangja olyan, mint a mennydörgés, a sárkányok szava; gyémánt gyanánt izzó, sűrű szőréből a tudás tüze lángol. Egyik lábát kinyújtja, a másikat behajlítja, így áll a sas, a levegő királyának hátára emelt trónusán. Ekképp jelenik meg ott, a saját magad agyvelejének belsejéből bukkan elő, a saját magad számára valóságos nyilvánosságában. Tőle ne félj, ne rettegj, ne riadozz! Ismerd fel benne saját értelmed testalakzatát! Ne rettegj tőle, hiszen a te védistened ő. Valójában a győzelmesen túljutott Fényhozó, a jelenéseket láttató apaés anyapár az, amely megszünteti a balgaság és a tudatlanság mérgét, hát ne félj! A felismerés és a megszabadulás egyszerre érkezik el. Az olvasóhoz: Ha így védistenét felismeri, akkor kettősség nélkül beleenyészik a szellem tökéletes megvilágosodottságának gyönyörűségébe, és eléri a megvilágosodottak létét.

A halált követő tizenegyedik nap Az olvasóhoz: De ha megint csak riadalom és rettegés támad iránta benne, és menekülve előle nem szembesül vele, akkor a tizenegyedik napon a gyémánt-tökéletességű, rendületlen Haragvók csapata jön elébe. Akkor, íme ismét a szembesítés. Az életemúltat a nevén szólítva ezt kell mondani: A lélekhez: (x), te jó ember! Lankadatlanul figyelj! A tizenegyedik napon megjelenik előtted a győzelmesen túljutott Én átélésének jelképis310

tene, a Legjobb Üdv. Testszíne sötétkék, háromarcú és hatkezű, és négy lábát szétterpeszti. Jobb arca fehér, a bal vörös, a középső sötétkék. Hat keze közül a jobb első gyémántjogart tart, a férfielvű ható, cselekvő módszer és gyakorlat jelképét, a középsőben koponyatál, a legyőzött ellenség jelképe, a rosszból jóvá, nemessé fordított erőké, az alsóban meg harci bárd, amely elvágja a nem-tudás gyökerét. A bal első kezében csengő, az isteni egység női lényegének, a bölcsességnek jelképe. Az alsóban sarlót tart, hogy elvágja a démonok életfonalát. A koponyatál telve van a rossz lelkek, démonok agyvelejével, és arra a kötelességre emlékeztet, hogy mutassunk könyörületet azokkal szemben, akik a halál szorongató bilincseiben vergődnek. Női lényege baljával vértől vörös csigakagylót tart társa ajkához, melynek csigája jobbra kanyarodó, hogy tiszteletre tanítson. Saját agyad mélyéből támad ez, saját magadban tűnik fel. Ne félj hát tőle, ne rettegj, ne riadozz! Saját értelmed testalakzataiként igyekezz rájuk ismerni! A te védisteneid ők, ne félj hát tőlük! Valójában a győzelmesen túljutott Gyémántlelkű Mozdulatlan apa- és anyapár az, fordulj hát feléje hódolattal! A felismerés és a megszabadulás egyszerre érkezik el. Az olvasóhoz: Ha védistenét ennek hírül adtával felismeri, kettősség nélkül beleenyészik, és a szellem tökéletes megvilágosultságának gyönyörűségében elérheti a megvilágosodottak létét.

A halált követő tizenkettedik nap Az olvasóhoz: De ismét azokban, akiknél a tettek szennye nagy, riadalom és rettegés támad, menekülnek, és nem szembesülnek a jelenésekkel. A tizenkettedik napon a Vérivók Kincset Termő csapata jön elébe. Akkor, íme, ismét a szembesítés. Az életemúltat a nevén szólítva ezt kell mondani:

311

A lélekhez: (x), te jó ember! Lankadatlanul figyelj! A tizenkettedik napon a Vérivók Kincset Termő csapatából megjelenik a győzelmesen túljutott Kincset Termő, testszíne sötét sárga, arca három, keze hat, négy lábát szétterpeszti. Jobb arca fehér, bal arca vörös, a középső sötét sárgán izzik. Hat keze közül a jobb elsőben kincset tart, a középsőben koponyás kopját, az alsóban bunkósbotot, a bal elsőben csengőt, a bölcsesség jelét, a rosszból jóvá, nemessé fordított erő jelét, a középsőben koponyatálat, az alsóban háromágú szigonyt tart, ami a mohóság, a gyűlölködés és az elvakultság jelképe, hogy mint vízből a halat, kihúzza belőled azt, a cél elérésének három módszerére hívja fel a figyelmet. Női lényege baljával vértől vörös csigakagylót tart társa ajkához, melynek csigája jobbra kanyarodó, hogy tiszteletre tanítson. És mert saját agyadnak déli tájáról tűnik fel e jelenés, tőle ne félj, ne rettegj, ne riadozz, hanem igyekezz azt saját értelmed testalakzataként felismerni! És mert a te védistened az, ne rettegj tőle! Valójában a Kincsforrású apa- és anyapár az, fordulj hát feléje hódolattal! A felismerés és a megszabadulás egyszerre érkezik el. Az olvasóhoz: Ha ennek hírül adtával védistenét felismeri, kettősség nélkül beleenyészik, és elérheti a megvilágosodottak létét.

A halált követő tizenharmadik nap Az olvasóhoz: De ha a szembesítés ellenére a rossz hajlamtól megtéved, riadalom és rettegés támad benne, menekül, és a védistenét fel nem ismeri, hanem a Holtak Urának látja, és a valóval nem szembesül, akkor a tizenharmadik napon a Vérivók Tavirózsa csapata jön elébe. És akkor ez a szembesítés. Az életemúltat a nevén szólítva ezt kell mondani: A lélekhez: (x), te jó ember! Lankadatlanul figyelj! A tizenharmadik napon a Vérivók Tavirózsa csapatából jön eléd az, aki a győzelmesen túljutott Fogalom. Testszíne sötétpiros, arca három, keze hat, négy lábát 312

szétterpeszti. Jobb arca fehér, bal arca kék, a középső sötétpiros. Hat kezéből a jobb elsőben tavirózsát, a tisztaság jelképét tartja, a középsőben koponyás kopját, az alsóban pálcát, a megvilágosodás jeleit, a bal elsőben csengőt, ami a bölcsességet jelképezi, a középsőben koponyatálat, ami a legyőzött ellenség, a rosszból jóvá, nemessé fordított erő jele. Vörös vérrel van tele. Az alsóban kicsiny dobot tart, dobolása a Tan hangja. Női lényege baljával vörös vérrel teli csigakagylót tart társa ajkához, melynek csigája jobbra kanyarodó, hogy tiszteletre tanítson. Az együttálló apa- és anyapár nyilvánvalósága saját agyad mélyéből tűnik fel, ne félj hát tőle, ne rettegj, ne riadozz, hanem érezz inkább örömöt! Saját értelmed testalakzataként igyekezz ráismerni! A saját védistened az, ne rettegj hát tőle, ne riadozz! Valójában a győzelmesen túljutott Mérhetetlen Fény apa- és anyapárja az, fordulj felé hódolattal! A felismerés és a megszabadulás egyszerre érkezik el. Az olvasóhoz: Ha ezt hírül adván a jelenést védistenéül ismeri fel, akkor kettősség nélkül beleenyészik, és elérheti a megvilágosodottak létét.

A halált követő tizennegyedik nap Az olvasóhoz: De ha a szembesítés ellenére a rossz hajlamtól megtéved, riadalom és rettegés támad benne, menekül, és a védistenét fel nem ismeri, vele nem szembesül, akkor a tizennegyedik napon a Vérivó Tett csapata, velük a temető nyolc démonnője meg a boszorkányok jönnek elébe, és ha nem ismer rájuk, akkor rettegés támad benne, ezért ez a szembesítés. Az életemúltat a nevén szólítva ezt kell mondani: A lélekhez: (x), te jó ember! Lankadatlanul figyelj! Eljött a tizennegyedik nap is, és feltűnik előtted a Vérivók csapatából a győzelmesen túljutott Tett. Testszíne sötétzöld, arca három, keze hat, négy lábát szétterpeszti. Jobb arca fehér, bal arca vörös, a középső sötétzöld, dühöngő. Hat 313

kezéből a jobb elsőben kardot tart, amellyel elvágja a nem-tudás gyökerét, a középsőben emberfőkkel ékes kopját, az alsóban pálcát, a megvilágosodás jeleit. Bal első kezében csengőt tart, a bölcsesség jelképeként, a középsőben koponyatálat, ami a legyőzött ellenség, a rosszból jóvá, nemessé fordított erő jele, az alsóban sarlót, hogy elvágja a démonok életfonalát. Női lényege baljával vértől vörös csigakagylót tart társa ajkához, melynek csigája jobbra kanyarodó, hogy tiszteletre tanítson. Az apa- és anyapár megnyilvánulása saját agyadnak északi táján bukkan elő, és neked magadnak tűnik fel, ne félj hát tőle, ne rettegj, ne riadozz, hanem saját értelmed testalakzataként igyekezz ráismerni! A saját védistened az, ne rettegj hát tőle! Valójában a győzelmesen túljutott Haszonnal Véghezvivő apa- és anyapár az, hódolattal és odaadó tisztelettel fordulj hát felé! A felismerés és a megszabadulás egyszerre érkezik el. Az olvasóhoz: Ha ennek hírül adtával védistenét felismeri, akkor kettősség nélkül beleenyészik, és elérheti a megvilágosodottak létét. Ezeket a jelenéseket pedig a tudás megszerzésének avatott értője segítségével saját jelenéséül, az értelem mesterkedéséül ismerve fel, úgy szabadul meg a lény, mint ahogy valaki kitömött oroszlánbőrre tekintve nem tudja, hogy az csak kitömött oroszlánbőr, akkor riadalom és rettegés támad benne, de ha valaki a valóságnak megfelelően szembesített vele bennünket, akkor a hamis ismeretből fakadó félelemtől megválunk: ahhoz hasonlóan itt is, mikor a Vérivó istencsapat testalakjai, melyek hatalmasak, tagjuk visszataszító, égig érőn tűnnek elő, biztosan riadalmat és rettegést támasztanak bennünk. Aki azonban e szembesítés részese, az nyomban saját jelenéséül vagy védistenéül ismer rájuk, a korábban csak szemléletben idézett fényvilágok és a később feltűnő, öntermészetű fényvilágok úgy fonódnak össze, mint anya és gyermek, és a magunkban, magától keletkezettel saját szabadulásunkul fogadva, ahogy korábbi ismerőssel találkozunk, saját értelmünk úgy lel saját világosságára, és így szabadul.

314

Ha azonban nincsen része ilyen szembesítésben, akkor lehet valaki bármilyen jó, mégis fonák útra tér, és a születések körforgásában, az újrakeletkezésben bolyong.

A halált követő tizenötödik nap Az olvasóhoz: A tizenötödik napon aztán a nyolcak élén a Fehér Temetői Démonnő, a haragvó istennők meg a boszorkányok különféle álarcai a halott saját agyának mélyéből tűnnek fel, és neki saját magának jelennek meg. Akkor ez a szembesítés. Az életemúltat a nevén szólítva ezt kell mondani: A lélekhez: (x), te jó ember! Saját agyad mélyéből megjelent a nyolc temetői démonnő. A pusztuló test fennmaradó tettmaradványainak jelképei ők. Ne félj tőlük! Saját agyadnak keleti tájáról megjelent előtted a Fehér Temetői Démonnő, jobbjában husángként holttestet tart, baljában vérrel teli rőt koponyatál, a legyőzött ellenség, a rosszból jóvá, nemessé fordított erők jelképe. Ne félj! Délről megjelenik a Sárga Temetői Démonnő, íjára nyilat tesz, a részvétet összeköti a bölcsességgel. Nyugatról a Vörös Temetői Démonnő jön, víziszörny zászlót tart. Északról a Fekete Temetői Démonnő jön, gyémántjogart és vérrel teli rőt koponyatálat tart. A ható, cselekvő módszer jele ez az ellenség legyőzésére, hogy a rossz jóvá, nemessé váljon. Délkeletről a Vörössárga Temetői Démonnő jön, aki jobbjában belet tart, baljával belet eszik. Ez a lét kísérteties természetére és a valóság tudásának ragyogására utal. Délnyugaton a Sötétzöld Temetői Démonnő jön, aki bal kezében vérrel teli koponyatálat, jobbjában gyémántjogart tart. Északnyugaton a Sárgásfehér Temetői Démonnő jön, aki a testről leszakítja a fejet, és úgy eszi. A tájak nyolc temetői démonnője, akiket a Fehér vezet, körülveszik az öt vérivó apát, a tudat, a gyűlölet, a

315

gőg, a fogalom és a tett megszemélyesítőit, mindez saját agyad mélyéből tűnik fel, és neked saját magadnak jelenik meg. Ne félj tőlük! (x), te jó ember! Lankadatlanul figyelj! Agyad külső oldaláról előbukkan, és előtted megjelenik a megfelelő területek nyolc boszorkánya. Eléd mutatják pusztuló testedet, a kettősséggel teljes anyag visszataszító felbomlását. Ne tekints rá szánalommal, undorral vagy a veszteség félelmével! Ez már nem te vagy. Keletről a Sötétbíbor boszorkány, az oroszlánfejű, két kezét a mellén összefogja, szájában holttestet tart és sörényét lobogtatja. Délről a Vörös boszorkány, a tigrisfejű, két kezét lefelé tartva keresztezi, szembogara rebbenéstelenül néz, fogát vicsorítja. Nyugatról a Fekete boszorkány, a rókafejű, jobbjával borotvát tart, baljával belet fog, úgy eszi, és vért nyal. Ez a lét kísérteties természetére és a valóság tudásának ragyogására utal. Északon a Sötétkék boszorkány, a farkasfejű, két keze holttestet emel szájához, szembogara rebbenéstelenül néz. Délkeletről a Fehérsárga boszorkány, a keselyűfejű, aki vállán emberhullát visz, keze csontvázat tart. Délnyugatról a Sötétvörös boszorkány, a kányafejű, aki vállán emberhullát visz. Északnyugatról a Fekete boszorkány, a varjúfejű, aki baljában koponyatálat tart, jobbjában kard, és tüdőt meg szívet eszik. Végül északkeletről a Sötétkék boszorkány, a bagolyfejű, aki jobbjában gyémántjogart tart, baljában meg kardot fogva húst eszik. E területek nyolc boszorkánya is körbefogja az öt vérivó apát, a tudat, a gyűlölet, a gőg, a fogalom és a tett megszemélyesítőit, és mindez saját agyadnak mélyéből tűnik fel, neked saját magadnak jelenik így meg. És ha rettegsz attól, hogy tested megsemmisül, és a halálba enyészik, a megszabadulásra nincs lehetőség. Aki viszont nem retteg testének pusztulásától, legyőzi az ellenséget, birtokolja a rosszból jóvá, nemessé fordított erőket, elvágja a nem-tudás gyökerét határozott, cselekvő módszerrel és gyakorlattal, az megszabadul. Ne félj

316

hát tőlük! Bármilyen jelenés tűnik fel, mind saját jelenésedül, értelmed mesterkedéséül igyekezz felfogni! (x), te jó ember! A négy kapuőrző démonnő a jelképoltár négy oldaláról is saját agyad mélyéből tűnik fel, neked saját magadnak így jelenik meg, és így igyekezz rájuk ismerni! A test pusztulása utáni tettkövetkezmények feloldását mutatják neked. Így ismerd fel jelentésüket! Saját agyadnak keleti oldaláról jön a lóképű, fehér démonnő, a Horog Asszonya, baljában vérrel teli rőt koponyatál: a legyőzött ellenséget mutatja neked, a rosszból jóvá, nemessé fordított erőket. Délről tűnik fel a disznóképű, sárga démonnő, a Pányvahordozó, hogy kirántson az érzékiség rabságából, megakadályozza, hogy tönkretegyék fejlődésed folyamatát. Nyugatról az oroszlánképű, vörös démonnő tűnik fel, és neked saját magadnak jelenik meg. Vasbéklyót tart, hogy ráébresszen a test rabságára. Északról jön a kígyóképű, zöld démonnő, aki csengőt fog, a bölcsesség jelképét. E kapuőrzők mind a négyen saját agyadnak belsejéből tűnnek elő, és neked saját magadnak jelennek meg, igyekezz hát őket így felismerni! (x), te jó ember! Az erős Vérivó Én, a Legfőbb Üdv harminc istenének külső sorában ott van a huszonnyolc hatalmas démonnő, az álarcos fejűek, különféle fegyvereikkel. Ezek is saját agyadnak mélyéből bukkannak elő, és neked saját magadnak jelennek meg. Ne félj hát tőlük, hanem valahány csak megjelenik, mind saját jelenésedül, értelmed mesterkedéséül igyekezz felismerni! Ebben azt a nagy hasznot hozó, de az üdvöt gátló, nehéz órában igyekezz a korábbi intelmet emlékezetedben felidézni! (x), te jó ember! Akik most feltűnnek előtted, a megszabadulás útját mutatják neked. Ne félj tőlük! Keletről megjelenik a sötétbíbor Szörnyek Nője, a jakfejű, kezében gyémántjogart fog, a ható, cselekvő gyakorlatra figyelmeztet meg a vörössárga Formák Nője, a kígyófejű, kezében tavirózsát tart, a tisztaság jelképét meg a sötétzöld Nagyistennő, a párducfejű,

317

kezében háromágú szigonyt tart, hogy elkerüld a mohóságot, a gyűlölködést és az elvakultságot meg az Érdekvágyú, a menyétfejű, kezében kereket tart a megismerő tanítás jeleként meg a vörös ifjú Leány, a medvefejű, kezében rövid lándzsát tart az elmélyülés akadályai elleni harchoz meg a fehér Századományú, a barnamedve-fejű, kezében bélpányvát tart, hogy kiszakítson az újrakeletkezésből. Ezek a keleti nők élettel létezők, saját agyad mélyéből bukkannak elő, és neked saját magadnak jelennek meg, ne félj tőlük! (x), te jó ember! És ez a való lét. Délről megjelenik a sárga Gyémánt, a disznófejű, kezében borotvát tart, hogy elvágja a nem-tudás kötelét meg a vörös Nyugodalmas, a víziszörny-fejű, kezében kancsót tart, a hosszú élet jelképét meg a vörös Bűvitalú, a skorpiófejű, kezében tavirózsát tart, a tisztaság jelét meg a fehér Hold, a kányafejű, kezében gyémántjogart fog, a ható, cselekvő gyakorlat jelképe ez, ami oszthatatlan és elpusztíthatatlan meg a sötétzöld Bunkósbot, a rókafejű, kezében pálcát suhogtat, a megvilágosodás szimbólumát meg a sötétsárga Női Szörny, a tigrisfejű, kezében véres koponyát tart, a legyőzött ellenség, a rosszból jóvá, nemessé fordított erők jeleként. A déli hat női élettel létezők, saját agyadnak mélyéből bukkannak elő, és jelennek meg neked saját magadnak, ne félj tőlük! (x), te jó ember! A kapuőrző négy női élettel létező is agyadnak mélyéből tűnik fel, hogy lásd a megszabadulást, és neked saját magadnak jelenik meg: keletről a Fehér Gyémánt, a kakukkfejű, ki kezében horgonyt tart, hogy elkerüld a három mérget meg délről a Sárga Gyémánt, a kecskefejű, ki kezében pányvát tart, hogy kiszakítson az újrakeletkezésből meg nyugatról a Vörös Gyémánt, az oroszlánfejű, ki kezében vasbéklyót tart, az öröm, a tojásból születés jeleként. Északról a Sötétzöld Gyémánt, a kígyófejű, ki kezében csengőt tart, ami önmagába oldja a tökéletességre törekvő férfielvet és az eszme és bölcsesség képességét. A négy kapuőrző

318

női élettel létező, agyadnak mélyéből bukkan elő, és neked saját magadnak jelenik meg, ne félj tőlük! A huszonnyolc hatalmas démonnő is a kegyetlen Én saját magától támadt testalakzatának jelenéséül tűnik fel, és igyekezz őket így felfogni! (x), te jó ember! A törvény testének ürességéből tűnnek fel a Nyugvó istenségek, és igyekezz rájuk ismerni! A gyönyörtest világosságából tűnnek fel a Haragvó istenségek, onnan, ahol a szellem a megvilágosultság gyönyörűségét élvezi, és amely a születések forgatagát mások üdvéért még el nem hagyó megvilágosult szelleműek létalakja. Így igyekezz őket felismerni! Most, amikor saját agyadnak mélyéről bukkan elő a Vérivó Én ötvennyolc istenségének csapata, és neked saját magadnak tűnik is fel, mind saját értelmed saját sugárzásából tűnik fel. Ha ezt tudod, akkor azon nyomban, kettősség nélkül egyesülsz a Vérivó Én, a Legfőbb Üdv testével, és megvilágosodott leszel. (x), te jó ember! Ha így mégsem ismered fel őket, akkor tőlük rémülten menekülsz majd, és ismét csak kínjaidat szaporítod. Ha így nem ismered fel őket, akkor a Vérivó istenek csapatát mind a Halál Urának látod majd, és az Én isteneitől félsz, riadozol, rettegsz, elájulsz, saját jelenésed démonok között jár, és a születések körforgásában bolyongsz. De ha nem vonzódsz, de nem is rettegsz, akkor nem kell bolyonganod a születések körforgásában, az újrakeletkezésben. (x), te jó ember! A Nyugvók és Haragvók megismert testalakzatai közül pedig a legnagyobbak az ég határával egyenlőek, a közepesek a legnagyobb hegyhez foghatóak, de a legkisebbek is tizennyolcszor akkorák, mint saját tested - így jelennek meg előtted -, de te ne rettegj tőlük! Az összes jelenés-létezők, azaz minden látható, fény- és testalakzatokban tűnnek fel. És mindezeket a jelenéseket, melyek fény- és testalakzatokban tűnnek fel, saját értelmed saját villódzásául kell felismerned, és akkor sa-

319

ját villódzásod saját fény- és testalakjaiba kettősség nélkül enyészve megvilágosodott leszel. (x), te jó ember! Bármily félelmetesnek, rettenetesnek mutatkozzék is a jelenés, melyet látsz, úgy ismerj rá, mint saját jelenésedre! Fényvilágosságul és saját értelmed villódzásául kell ráismerned! Ha így ismersz rá, akkor most kétségtelenül megvilágosodott leszel: ez most bekövetkezik. Idézd fel elmédben! (x), te jó ember! Ha te most a jelenéseket fel nem ismered, hanem félsz tőlük, akkor a Nyugvók testalakjai mind az Élet Urának, a törvény őrzőjének számtalan formában megnyilvánuló testében tűnnek fel, a Haragvók testalakjai pedig mind a Holtak Urának, a Törvény Királyának testében jelennek meg, és saját jelenésed a démonok közé jutva a születések körforgásában tévelyeg. (x), te jó ember! Ha mindezt saját jelenésedül fel nem ismered, ugyan bölcs lehetsz minden írott tudásban, és világkorszakokon át művelheted a törvényt, megvilágosodott mégsem lehetsz. De ha saját jelenésedül ismered fel a fényjelenségeket, akkor egyetlen lényeg, egyetlen verssor ismeretében is megvilágosodott leszel. De ha saját jelenésedül fel nem ismered, akkor holtod után nyomban a köztes létben a Holtak Urának, a Törvény Királyának teste gyanánt tűnik fel mindez. A Holtak Urának, a Törvény Királyának, teste pedig legnagyobb kiterjedésében égig érő, ha közepes, akkor, mint a legmagasabb hegy, és betölti a világ térségeit. Felső szemfoga alsó ajkát szorítja, szeme, mint hegyi kristály mered, haja feje búbján kontyba fonódik, mint olyannak, aki már elérte a tökéletességet, hasa hatalmas, mindenkit elnyelő, dereka keskeny, kezében rovásfa életed cselekedeteivel teljesen, szájából pusztító szavak szólnak, agyvelőt hörpöl, és fejet a törzstől elválaszt, a szívet meg kitépi. Így jelenik meg a világ térségeit betöltve.

320

(x), te jó ember! Mikor ezek a jelenések feltűnnek, te ne félj, ne rettegj, hisz te magad hajlam- és elmebéli test vagy, ölhetnek és vághatnak, te meg nem halhatsz. Valójában saját ürességed saját alakzatai azok, nem kell tőlük menekülnöd, nem kell riadoznod. A Halál Urának alakjai is kinek-kinek saját ismerete saját sugárzásából tűnnek fel, megfogható valóságuk nincsen. Ürességnek üresség nem árthat, saját értelmed saját mesterkedéséből fakad mindez, nem más. Kívül a Nyugvók és Haragvók, a Vérivók és az Álarcosak, a szivárványfények és a Halál Urának alakzatai, a félelmetesek és a többiek nem megfoghatóak, nem valóságosak: bizonyosodj meg erről! Ha így ismered fel a jelenségeket, akkor minden félelemtől és rettegéstől a maga helyén megszabadulsz, és kettősség nélkül beléjük enyészve eléred a megvilágosodottak létét. Ha így ismered fel e jelenéseket, akkor védelmezőiddé válnak, és a köztes lét szakadékában téged fogadni jönnek, náluk oltalmat lelsz. Ezt kell gondolnod, és hódolnod nekik odaadással. És emlékezz arra, aki már megvilágosodott, amit tanított és azokra, akik társai a tanításban! Hívd nevén, és mondd a következőt: - Mikor egymagam a köztes létben bolyongok, jöjj segítségemre, tarts meg irgalommal te, aki egyedüli védelmezőm vagy! - Így hívd, és könyörögj hozzá! És szólítsd nevén azt, aki életedben a mestered volt: Mikor a köztes létben bolyongok, légy segítségemre, irgalmad el ne hagyjon! - És az eddig felismert Vérivók istencsapatához is könyörögj hódolattal, és mondd ezt a kívánságfohászt: - Mikor makacs hajlamaim miatt a születések körforgásában bolyongok, a riasztó, félelmetes és rettentő jelenést eltávoztató fényútja vezessen, a győztes Nyugvók és Haragvók csapata legyen útmutatóm! A terek haragvó démonnői támogassanak! A köztes lét félelmetes szakadékából könyörgök szabadításért. Kísérjenek a szűzi tiszta, a tökéletes megvilágosodottak földjére! Örömömnek társaitól elszakadva most egymagam bolyongok. Mikor saját jelenésem ürességének álalakjai feltűnnek,

321

adjon erőt a megvilágosodottak irgalma! Riadalom, rettegés és a köztes lét félelme ne gyötörjön! Mikor feltűnik a tudás világának öt fénye, hadd ismerjek benne magamra félelem és rettegés nélkül! Mikor feltűnnek a Nyugvók és Haragvók testalakjai, hadd ne féljek, hadd bízzam, hadd ismerjem fel a köztes létet! Mikor a rossz tettek hatalmában szenvedés gyötör, védelmezőim oszlassák el kínjaimat! Ha a törvény lényegének saját hangja ezer sárkány szavaként dörög, hadd változzék mind a hat szó az ÓM MANI PADMÉ HÚM értelmévé, amely megszabadít a gőgtől, az irigységtől, a szenvedélytől, a balgaságtól, a mohóságtól és a gyűlölettől! Mikor elkövetett tetteim nyomát oltalomtalan kell követnem, oltalmazzon engem a részvéttel teljes, könyörületes megvilágosodott, a Szeretet, könyörgök! Mikor hajlamaim és tetteim szenvedése gyötör engem, virradjon rám fényvilág, az üdvös elmélyülés, melyben az eszmélkedő és az eszme azonosul! A külső és belső világ elemei ellenségeim ne legyenek! Hadd lássam meg a megvilágosodottak országát! Erős hódolattal felvértezetten ezt a kívánságfohászt mondd! Félelmed, rettegésed mind elül, és abban a testben, melyben a szellem a megvilágosodottság gyönyörűségét élvezi, valóban elérheted a megvilágosodottak létét, bizony fontos hát e fohász. Ne lankadj! Az olvasóhoz: Bizonyos, hogy akármekkora is a vétke, és akármilyen kedvezőtlen is tettei erejének szétáradása, feltétlen van szabadulás. De ha mindezeket megkísérli, és mégsem sikerülne a szembesítés, akkor a harmadik köztes létben kell bolyongania. Annak szembesítését majd alább pontosan megmutatom. És mivel általában mind a nagy, mind a csekély jártasságúaknál a halál óráján gyakran fordul elő eltévelyedés, nincs olyan módszer, amely nélkülözhetné a Hallomásbeli Megszabadítót. Akik az elmélyülésben gyakorlottak, azok számára a test szerkezetének és az értelemnek szétválásakor megnyílik a törvény lényegének útja. Akik még eleven életükben, értelmük legjavában szembesültek, és

322

elméjük ebben gyakorlott, azok a halál órájabeli köztes lét fényvilágosságának felvirradtakor igen nagy erejűek. Ezért igen fontos, hogy az ember még eleven életében befogadja ezt, és gyakorolja magát benne. Továbbá azok, akik eleven életükben a titkos szavak imáinak segítségével azok szellemének megidézésében tökéletes gyakorlatra tettek szert, azok a törvény lényegének köztes létében a Nyugvók és Haragvók jelenéseinek felvirradtakor igen nagy erejűek. Ezért igen fontos, hogy az eszmélőlény még eleven életében különösen ezt a Hallomásbeli Megszabadítót elméjében igen tisztán megőrizze. Ragadd meg hát ezt! Fogadd be mind! Olvasd fönnhangon, és kellő mód őrizd meg elmédben! Tedd ezt, és ne tapadj múlthoz, jelenhez és jövőhöz! Szavát és értelmét igen világosan jegyezd meg elmédben! Ha száz pokollakó üldözne is, ennek szavát és értelmét elmédben el ne feledd! És mert ez a Hallomásbeli Megszabadító, ha ez fülébe jut, még az olyan ember is biztosan megszabadulhat, aki halomba gyűjtötte az öt gonoszságot: az anyagyilkosságot, egy szent ember megölését, az apagyilkosságot, a viszálykeltést és egy megvilágosodott vérének kiontását. Olvasd fönnhangon sokaság közepén! Sokasítsd! Ha valaki csak egyszer hallotta, ha értelmét nem is fogta fel, a köztes létben az ő értelmének ereje megkilencszereződik, és ott a korábban nem értett világossá válik, és akkor egyetlen versét sem felejtve, fel tudja idézni. Azért hát még eleven életükben mindenkinek hirdesd! Minden beteg párnájánál fönnhangon olvasd! Terjeszd nagy és széles körben! Ki ezzel találkozik, a legjobb sorsra jut. De nem számítva azokat, akik erények sokaságát gyűjtötték, és vétekfoltjaiktól megtisztultak, ezzel szembesülni nehéz. És ha valaki szembesül is vele, ésszel befogadni nehéz. Csak akkor van megszabadítás, ha ennek hallgatásakor fonák látás nem támad. Ezért ezt igencsak meg kell becsülni. Ez minden törvény legjava.

323

A halált követő tizenhatodik nap Az olvasóhoz: Habár eddig megmutattuk a Hallomásbeli Megszabadítót, többször is megkíséreltük a szembesítést a törvény lényegének köztes létével, azokat kivéve, akiknek jártasságuk a törvényben nagy, és életük tetteinek kedvező a kiáradása, a többieknek, a jártasság híján valóknak és a súlyos vétkűeknek szembesítése nehéz a félelem, a rettegés és a rossz tettek hatalma miatt. Ezért tíz napon át a következőképpen kell megpróbálni a felvilágosítást: A lélekhez: (x), te jó ember! Jól figyelj, és tartsd eszedben: a pokol és az istenek és a köztes létbeli testek mind a káprázat szülöttei. Így van ez, de amikor a törvény lényegének köztes létében a Nyugvók és Haragvók jelenése támadt, te mégsem ismerted fel őket saját jelenésedül. Ezért a törvény lényegének köztes létében a rettegéstől elaléltál, majd amikor aléltságod eltisztult, és felismerési képességed világossá vált, korábbi alakodhoz hasonló, sudár test keletkezett. A hagyományozott tudás így szól erről: régi és leendő létbeli hús alakját ölti, öt érzéke hibátlan, mozgása kötetlen, teljes a tett káprázatváltó erejével, és lát a saját létalakjában isteni tiszta szemmel. A régi és leendő szó pedig itt azt jelenti, hogy a te korábbi szenvedélyed, hajlamod szerinti hús-vér testedhez hasonló tested van, amely azonban akkori testéhez hasonló jelekkel ékes és sugárzó, amikor a lét boldogságát a közvetlen megvilágosodás lehetősége adta, amikor egy megvilágosodott testben élt. Az elmetest jelenése ez, ezért a köztes létbeli jelenést elmetestnek nevezzük. Ha ekkor az istenek közé születnél, akkor az istenek terének jelenése tűnik fel, ha a félistenek, emberek, hajlottan járó állatok vagy éhező szellemek közé, netán valamely pokolba születnél, akkor annak jelenése tűnik fel előtted. Így hát a régi itt azt jelenti, hogy addig régebbi hajlamod az elmúlt testbéli lét húsalakjának képzetét, a le324

endő pedig elkövetkező születésbeli alakod jelenését kelti. Ez a régi és a leendő. Most pedig bárminek a jelenése tűnik fel, nyomába ne szegődj! Hozzá ne vágyakozz! Utána ne sóvárogj! Ha sóvárogsz, ha vágyakozol, akkor a hat létalak, a gőg vezérelte isteni, az irigység vezérelte félisteni, a vágy vezette emberi, a balgaság vezette állati, a mohóság vezette éhező szellemek vagy a gyűlölség vezette pokolbeli létalakok között bolyongva szenvedsz majd. Tegnap a törvény lényege köztes létének jelenése felfénylett ugyan, de te mégsem ismerted fel, és ezért itt kell bolyonganod. Most hát ne lankadj, és ha a lényed magadnak meg tudod őrizni, akkor igyekezz valamilyen mestertől szembesített értelem fényes, világos, legtisztábban és legmeztelenebbül üres állapotába, és maradj annak csúcsán semmibe sem kapaszkodó, semmivel sem elegyedő. Így nem kell átlépned az anyaméh kapuját, és megszabadulsz. Ha a saját arcod fel nem ismered, akkor igen fontos, hogy valamely védőszentedet vagy saját mesteredet megidézd, és rendíthetetlenül erős odaadással ráhagyatkozz. És tedd ezt újra meg újra, lankadatlanul! Az olvasóhoz: De ha a rossz tettek hatalmában a felismerés ismét nehéznek bizonyul, akkor ezt kell mondani: A lélekhez: (x), te jó ember! Elmédben lankadatlanul figyelj! Az, hogy öt érzéke hibátlan, mozgása kötetlen, annyit jelent, hogy bár eleven életedben vak voltál, süket és béna, a köztes létben most szemed világos alakot lát, füled hangokat hall, és többi érzékszerved is hibátlanul, tisztán érzékel. Ezért mondja a tanítás, hogy minden érzékszerv tökéletes, és amikor halálod után a köztes létben bolyongsz, ezt a köztes lét jeleként ismerd fel! Emlékezz az intelemre! (x), te jó ember! Az, hogy kötetlen, azt jelenti, hogy tested itt elmetest, és értelmed a támaszától megválván, anyagi tested nincs. Ezért a legmagasabb hegyen, házfalon, földön vagy kövön, sziklán és bármely anya-

325

gon, mindenen kötetlenül, akadálytalanul át képes hatolni, ilyen most a tested. Csak az anyaméhen és az Egyetlen Egység tiszta terén nem, minden máson áthatolhatsz, túl és innen, át a legmagasabb hegyen, ilyen most a tested. Annak jele ez, hogy a testbéli életek köztes létében bolyongsz. Emlékezz hát a mesteredtől szerzett intelemre, és könyörögj ahhoz a megvilágosodotthoz, aki a részvét és a könyörületesség ura, a Szeretethez! (x), te jó ember! Az, hogy teljes a tett káprázatváltó erejével, azt jelenti, hogy bár neked erényből és elmélyülésből fakadó, semmi káprázatváltó erőd nincs, most mégis a tett erejéből, a tettből fakadó káprázatváltással, mely a tettel arányos, az egész világot bejárhatod egy szempillantás alatt, és bárhová kívánkozol, puszta felidézésével, egy szempillantás alatt odaérkezel. Mások, akik a törvényben élnek, már életükben elérték a szabad tettek cselekvésében megnyilvánuló képességet, de te életedben idáig nem jutottál. Most, míg emberszülötte a kezét kinyújtja és visszahúzza, odaérkezel, ahová akarsz. Ilyen erőd van. Ez a legkülönbözőbb és legváltozatosabb, elgondolt és el sose gondolt káprázatváltó csodákra képes, és mindaz, amit elgondolsz, ilyen: nincs, amire azt mondhatnád, hogy ezt meg tudod tenni, de azt nem. És mert ilyen megkötöttség nélkül láttatni képes erőd van most, ismerd meg arcát, és könyörögj a mesterhez! (x), te jó ember! Az, hogy lát a saját létalakjában isteni tiszta szemmel, azt jelenti, hogy a köztes létben mindazok, akik egyazon létalakba születnek, látják egymást, így azok, akik abban egyenlőek, hogy istenek közé születnek, látják egymást. Így a hat létalak közül akármelyikbe születők a velük egyazon létalakúakat látják. De te ne sóvárogj utánuk, hanem elmélkedve idézd fel magadban azt a megvilágosodottat, aki a részvét és a könyörületesség ura, a Szeretetet! Továbbá az, hogy isteni tiszta szemmel lát, azt is jelenti, hogy nem istenek és hasonlók érdemének erejéből lett, hanem az elmélyülés, tisztán való felidézés igen tiszta, isteni szemével lát a lény a köztes létben. Az azonban nem az állandó látás álla-

326

pota. Csak akkor van, ha erős a nézés szándéka. Ha nincsen szándék, nincsen látás, és szűnhet az elmélyülés lankadtával is. (x), te jó ember! Ilyen most a te tested, és vele láthatod otthonod, a rokonaid, a hozzád közel állókat, mintha álomban találkoznál velük. De ha felkeresed őket, beszélsz, szólsz hozzájuk, ők nem válaszolnak. Aztán látod, hogy rokonaid, kedveseid sírnak, és akkor megérted, hogy meghaltál, és kérded, mitévő légy. És olyan szilaj fájdalom gyötör, mint a vergődő halé, kit a forró homokra vetettek. De ha kínlódsz, semmi haszna. Ha van mestered, könyörögj hozzá! És könyörögj védőszentedhez, könyörögj ahhoz a megvilágosodotthoz is, aki a részvét és a könyörületesség ura, a Szeretethez! Baráthoz, rokonhoz hiába ragaszkodsz, haszna nincs, ne tedd hát! Könyörögj ahhoz a megvilágosodotthoz, aki a részvét és a könyörületesség ura, és kínod, rettegésed és riadalmad szűnik.

A halált követő tizenhetedik nap A lélekhez: (x), te jó ember! Téged életed tetteinek nyugtalan szele hajt. Szabadságod nincs, és nincs értelmednek támasza. Szélhordta pehelyként, mint egy leheletből formált ló hátán sodródsz és lebbensz és fordulsz és térülsz, és közben ezt gondolod: - Mind e síróknak hasztalan mondom: itt vagyok, ne sírjatok! Szavam nem értik, én hát halott vagyok. - És ettől a gondolattól igen nagy fájdalom fog el. Nem kell azonban annyira szenvedned. Éjjel és nappal egybemosódik, és egy, az őszi hajnalokéhoz hasonló, fehéres derengés világlik majd előtted szüntelen. Az olvasóhoz: Ebben a köztes létben egy hétig vagy kettőig, háromig vagy négyig, ötig, hatig vagy hétig, összesen legfeljebb negyvenkilenc napig lehet. Általában az életek köztes létének kínja huszonegy napon át tart - így szól a tanítás. Az elkövetett tettek hatalma miatt azonban ebben nincsen biztos egység. 327

A lélekhez: (x), te jó ember! Akkor az elkövetett tettek vörös, nagy szele ugyancsak félelmetes, elviselhetetlen kegyetlenséggel viharzik, és hátulról támad rád. Te azonban ne félj tőle! Az csupán a te tévelygésed jelenése. Szörnyű nagy félelem kibírhatatlan, tűrhetetlen nagy sötétsége fogad szemből. Gyilkos kiáltások keltenek benned iszonyú félelmet. Te azonban ne félj ettől! Más, nagy vétkűeknek az elkövetett tettek húsfaló szörnyeinek különféle pengékkel felfegyverkezett sokasága marakszik, és dörgő hangon üvölt. És támad ilyen jelenés is: szörnyűséges bestiák üldöznek, hó és eső ver, sötétség kerít be, hadsereg hajszol. Hegyomlás robaja, tenger moraja, tűzvész sistergése, nagy szél zúgása hallatszik. Tőlük riadva bárhova futnál enyhelyet keresni, előtted három szakadék tátong: fehér, vörös és fekete, mind mély és hosszú, és már-már rémületes torkukba zuhansz. (x), te jó ember! Azok pedig valójában nem szakadékok, hanem a harag, a szenvedélyes vágy és a balgaság. Akkor fel kell ismerned: íme ez az életek közötti köztes lét. És akkor a részvét és könyörületesség urát, a Szeretetet, mesteredet és azt, aki már megvilágosodott, az ő tanítását és a tanítást követőket idézd fel elmédben! - Engem, (x)-t, ne engedjetek a rossz útjára, az emberalatti létformák, a tompa eszméletű állatok, a mohóság gyötörte éhező szellemek és a gyűlölség vezette pokollakók közé! Így könyörögj erősen, meg ne feledkezz róla! Másokat pedig, akik jótetteket gyűjtöttek, és erényesen éltek, és őszintén követték a törvényt, azokat mindenféle tökéletes gyönyörök fogadják, és mindenféle tökéletes boldogságok ízét ízlelhetik. Azok pedig, akik sem jámbor erényt, sem bűnt nem cselekvő, közömbös balgák, azok sem jót, sem kínt nem ízlelnek, számukra csak a balga közömbösség jelenik meg. De ezek közül bármi tűnt volna fel előtted, (x), te jó ember, akár kívánt javak, akár gyönyörűségek, hozzájuk ne vonzódj, ne sóvárogj utánuk, hanem áldozatos lélekkel gondolj mesteredre és arra, aki már meg-

328

világosodott, tanítására és azokra, akik társai a tanításban, és elméd hagyjon fel a szenvedéllyel és a sóvárgással! És ha mind a boldogság, mind a kín képzete nélküli közönyösség jelenése tűnne is fel benned, akkor értelmedet tartsd eszmélkedés nélkül és lankadatlanul abban az állapotban, amelyben közeledhet az ürességhez. Ez a legfontosabb. (x), te jó ember! Akkor kis időre hídnál, templomnál, megszentelt lakóhelynél, fűkunyhóban vagy szent ember sírjánál és más hasonlóknál lelsz menedéket, de hosszan benne nincs maradásod, hiszen az értelem a testtől megvált, meg nem állapodik, hajlama hideg, nyugtalanság emészti, te hánykódsz, tudatod teng-leng. Akkor egy gondolat támad benned: Jaj, hiszen én halott vagyok! Most hát mitévő legyek? - és ettől a gondolattól tudatod megszomorodik, szíved hűl és gyászol, és kegyetlen és mérhetetlen szenvedés gyötör. Sehol sincs maradásod, menned kell. Ezért hát elméd ne forgassa különféle emlékeit, és értelmed ereszkedjék a szilárd nyugalomba! Eljön az idő, mikor ételre csak vágyódsz, de nem eheted, és amikor társakban sincs bizonyosságod. Ez pedig annak a jele, hogy elmetested az életek köztes létében bolyong. Akkor a gyönyör és a kín egyaránt elkövetett tetteid nyomán gyarapszik. Saját családod, házad népe körében látod, hogy már nem vagy közöttük, megérted, hogy neked már nincs tested, és így gondolkozol: - Most hát halott vagyok. Vajon mit kellene tennem? És elmetested szerfelett kétségbeesik, és így gondolkozol: - Mi lenne, ha most egy testet szereznék? - És olyan jelenés támad benned, mintha szertejárnál mindenütt testet keresni. A saját tetemedbe kilencszer is megpróbálsz visszatérni, de a törvény lényege köztes létének tartama szerint télen a test megfagy, nyáron hamar rothad, de ha ez be nem következik is, házad népe elhamvasztja vagy sírba rejti, és helyét nem leled. Szívedben szerfelett örömtelen rejtőznél minden szirt, göröngy és kő hasadékában: ilyen jelenésed támad. A kínszenvedésnek ilyen támadása a köztes lét:

329

testet hiába keresel, a kínszenvedéstől nem távozhatsz. Hagyj fel hát a test utáni sóvárgással, és ereszkedj lankadatlan a tested iránt érdektelen közömbösség állapotába! Az olvasóhoz: Ha azonmód szembesül vele, akkor a köztes létben szabadulást nyerhet.

A halált követő tizennyolcadik nap Az olvasóhoz: Ha ez nem következik be, ha elkövetett rossz tettei hatalmából ily módon a köztes léttel ismét hasztalanul szembesítenék őt, mert nem tudna a köztes léttel szembesülni, akkor az életemúltat a nevén szólítva ezt kell mondani: A lélekhez: (x), te jó ember! Jól figyelj! Ez a te szenvedésteli voltod saját tetteid miatt van, nem valaki másnak adóssága, és mert a saját tetteid azok, fohászkodj erősen ahhoz, aki már megvilágosodott, tanításához és azokhoz, akik társai a tanításban, és azzal megmenekülhetsz. De ha nem tudsz így fohászkodni, és az ürességet sem tudod felidézni, védőszentedet sem tudod magad elé hívni, most a törvény valóságának istene annyi kis fehér követ húz halomba, amennyi erényes cselekedetet gyűjtöttél életedben, a társául szegődött démon pedig annyi fekete kövecskét húz halomba, ahány vétket elkövettél. Akkor te bizony megrettensz, megijedsz, félsz és reszketsz, és hazugságot szólsz: - Én nem vétkeztem. - Akkor így szól a Holtak Ura: - Megnézem a Tettek Tükrében. - És ahogy a tükörbe tekint, erény és bűn mind ott tarkállik a tükörben fényesen, világosan. Így hazudhatsz bár, haszna nincsen. Akkor a Holtak Urának szolganépe kötelet kötöz nyakadra, és úgy vezet, majd elmetszi nyakadat, szíved kitépi, beled kibontja, velőd hörpöli, véred issza, húsod falja, csontod marja, halált te mégsem lelsz, mert nincs már valóságos tested. Tested bár cafatokra foszlik, újra éppé lesz, újra meg újra szétszakad, és nagy kínszenve330

dés tör rád. A kövek számlálásakor te mégse riadozz, ne rettegj és hazugságot se szólj, és a Holtak Urától se félj! Mivelhogy magad szellemtest vagy, ezért ha meg is ölnek, szét is szaggatnak, ismét felépülsz, és nem halhatsz meg. Valójában mindez saját ürességed képalakja, nem kell hát riadoznod tőle. A Holtak Urának szolganépe is saját jelenésed üres képalakja mind. És mivel saját hajlamod szellemteste üres, üresség ürességnek nem árthat, jegytelen a jegytelennek nem árthat. Saját tévelygő jelenésed nem-valóságát, vagy kívülről tekintve: a Holtak Urának, istennek, démonnak vagy akárminek nem valóságos anyagból egybeillett voltát igyekezz felismerni! Igyekezz akkor felismerni, hogy mindez a köztes lét. Idézd fel az elmélyülésnek azt az állapotát, amelyben közvetlenül megérted az ürességet! De ha nem is tudnád felidézni, akkor is nézd meg alaposan azt, ami benned félelmet, rettegést szül, lásd meg, hogy természete a semmiből való üresség, és hogy lényege a törvény teste. De ez az üresség nem válik közömbössé, ürességének természete a félelmetesség, és e gondolat átható, világos tudása révén lehetséges a tökéletes létalak terének felismerése, melyben a szellem a megvilágosodottság gyönyörűségét élvezi. Az üresség és a világosság pedig egymástól meg nem váló pár: az üresség természete a világosság, a világosság természete az üresség. A világosság és az üresség különbség nélküli voltának kendőzetlenül meztelen tudása most magában való, nem-alkotott állapotában lakozik. Az pedig az egységes lényeg testének teljessége: a törvény fényes ürességével egyesülő teste, a szellem megvilágosultságának teste és valamely megvilágosodott látszatteste - ezekből lesz teljességgé. Az meg, amelyiknek hatása gátolatlan, és bármiként tűnhet fel, az a részvétteli megvilágosodottak látszatteste. (x), te jó ember! Így hát lankadatlanul figyelj! Ha mindezt valamennyire is felismered, akkor bizonyosan eléred a törvény lényegének testbeli tökéletes teljes megvilágosodottság állapotát. Ne lankadj! Itt vo-

331

nul a határ a megvilágosodottak és az eszmélőlények között. Bizony fontos e mostani pillanat! Ha most lankadnál, időd szüntelen a kínszenvedés sarában telik, és belőle kijutni nem lesz lehetőséged. Egyetlen szempillantásnyi a különbség: egyetlen szempillantás, és a tökéletes megvilágosodottság állapotába érhetsz, és ennek most van az ideje. Tegnap óta ellankadtál, és elszalasztottad az alkalmat, valahány köztes lét jelent meg előtted, nem szembesültél egyikkel sem mindahányszor félelmed és rettegésed győzött. Ha most is ellankadsz, és a pillanatot elszalasztod, akkor elvágod az irgalom kötelét, és a megváltás nélküli helyre kerülsz. Légy inkább serény! Az olvasóhoz: Ilyen szembesítés révén - ha korábban nem szembesült volna - itt szembesülhet, és szabadulást szerezhet.

A halált követő tizenkilencedik nap Az olvasóhoz: Ha előzőleg így eszmélkedni képtelen, fekete sorsú ember volna, akkor így kell hozzá szólni: A lélekhez: (x), te jó ember! Ha úgy, ahogy kell, eszmélkedni képtelen vagy, akkor emlékezz a megvilágosodottakra és a törvényre és azokra, akik közel járnak a megvilágosodottsághoz és azokra a megvilágosodottakra, akik részvétből és könyörületességből még a születések körforgásában maradnak, és könyörögj hozzájuk! Minden félelmetes és rettegett jelenést gondolj a részvét és könyörületesség urának, a Szeretetnek, gondold mindet a saját védőszentednek! És ha az emberi világban bármely titkos nevet kaptál, emlékezz rá és mesteredre, és a Holták Uránál, a Törvény Királyánál rájuk hivatkozz! Ha szakadékba zuhannál, baj akkor sem érhet. Hagyd hát a szorongást, hagyd a rettegést! Az olvasóhoz: Így kell hozzá beszélni, és ha a szembesítéssel korábban nem szabadult volna, itt most megszabadulhat. De mert netán ezúttal 332

sem szembesül, és meg nem szabadul, bizony fontos, hogy még egyszer próbálkozz! Ezért az életemúltat ismét a nevén szólítva, ezt kell mondani: A lélekhez: (x), te jó ember! E mostani jelenés téged egy szempillantás alatt, mint követ a hajítógép, hol öröm, hol kín igen heves állapotába röpít, ne hagyd hát, hogy benned akár szenvedély, akár harag jelenése támadjon! Ha a magasságba születő volnál, akkor a magasság jelenése támad előtted, de ha elhagyott helyeden a hátramaradott rokonok halotti ájtatosságukban sok eszmélőlény életét szakasztva áldozati adományt adnak, akkor emiatt tisztátalan jelenések tűnnek fel előtted, és szilaj harag és gyűlölség ébred benned. Ha ezzel azonosulsz, akkor pokolra kell születned, ezért akármit tesznek a hátrahagyottak, ne hagyd, hogy benned harag, gyűlölség támadjon, hanem gondolkozz a Szeretetről! Továbbá: ha hagyod, hogy benned vágyakozás támadjon a hátrahagyott kincseid iránt, vagy ha a hátramaradottak iránt haragot érzel, mert javaidat most mások birtokolják, mások élvezik, és ha ezzel az érzéssel azonosulsz, akkor hiába érhetnél a magasságba, mégis biztosan pokolra vagy az éhező szellemek közé születsz. Ezért a hátrahagyott javaid iránt is hiába vágyakozol, magadhoz nem ragadhatod, hatalmad nincs felette, számodra haszna nincsen többé. Hagyj fel hát a hátrahagyott javak iránti vágyakozással, sóvárgással, hagyj fel teljes bizonyossággal. És bárki élvezze is javaid hasznát, ne tekints rá irigységgel, hagyd el! Ajánld mindened egyhegyű óhajtással mesterednek, ajánld annak, aki már megvilágosodott, tanításának és azoknak, akik társai a tanításban! Maradj a szenvedélytelenség és sóvárgástalanság állapotában! Továbbá: amikor éretted halotti szertartást tartva a rossz ösvényeitől eltéríteni igyekeznek, de ezt tisztátalanul, álmosan és megfáradtan teszik, fogadalmukat beszennyezik, gondatlanul járnak el, te pedig mindezt látod az elmúlt életed tetteiből fakadó finom tudat észlelésével, akkor benned hitetlenség és fonák látás ébred, félelem és rettegés támad. Ismered a Go-

333

noszhoz fűződő szertartásokat, és általában a jó szertartásokban elkövetett tisztátalanságokat, és akkor így gondolkozol: - Ezek engem megcsalnak, igazán megcsalnak! - és ettől a gondolattól igen szomorú leszel, és nagy bánat lep meg, és nemhogy tiszta jelenés hite ébredne benned, hanem inkább fonák látás és hitetlenség támad, és ha azzal azonosulsz, akkor bizonyosan a rossz ösvényeire térsz, ezért az ilyen gondolatnak ártása nagyobb, mint a haszna. Így hát a hátramaradottak a szertartást bármi tisztátalanul végezzék, ezt kell gondolnod: - Mindez az én saját tisztátalan jelenésem. Ugyan hogyan lehetne tisztátalanság a Megvilágosodott szavában? Olyan ez, mint amikor saját arcom árnyait tükörben látom. Saját tisztátalan jelenésem hatalmából vannak ezek. Menedékül előlük a Testhez folyamodom, amely a helyes cselekvés, a megvilágosodottak közössége, a Szóhoz, amely a helyes beszéd, az egyetemes törvény és a Szívhez, amely az értelem- és érzelemvilág, a megvilágosodottak lényege. Ennek hitével és őszinte tiszta értelemmel cselekedj! Így bizonyára hasznodra lesz, bármit is cselekszenek a hátrahagyottak, és mert az ilyen tiszta értelmű cselekvés igen fontos, meg ne feledkezz róla, és ekként cselekedj! Továbbá: ha a három rossz létforma, a tompa eszméletű állatok, a mohóság gyötörte éhező szellemek vagy a gyűlölség vezette pokollakók sorsára születő volnál, de ezeknek a rossz létformáknak feltűnésekor a hátramaradt rokonok vétkektől mentes szertartásokat végeznek, és mesterek, tanítók a Test, a Szó és az Elme révén az erény szerfelett tiszta törvényét gyakorolják, te pedig azt látod benne, amilyen örömöd leled, amennyire azzal azonosulsz, olyan és annyira hasznos az öröm abban, hogy a magasságba biztosan visszajutsz, hiába kellene a rossz létformák mélyére zuhannod. Bizony fontos hát, hogy tisztátalan jelenés nélkül, tiszta értelmű hittel, elfogulatlanul és tévelygés nélkül cselekedj, erre igyekezz!

334

(x), te jó ember! Íme röviden: a köztes létben most értelmed támasz nélküli, könnyű és mozgékony, akár erényes, akár nem erényes jelenésnek nagy a hatalma rajta. Nem erényes tettet hát elmédben semmit se gondolj, hanem emlékezz az erény gyakorlására! Ha járatlan vagy az erény gyakorlásában, akkor igen tiszta értelemmel és hittel könyörögj védőszentedhez és ahhoz a megvilágosodotthoz, aki a remény és a könyörületesség ura, a Szeretethez! Állhatatos fennszóval így fohászkodj hozzájuk: - Most, hogy jó társaimtól távol, egymagam bolyongok, és saját jelenésem ezernyi képalakja támad, áradjon rám a megvilágosodottak irgalma, és erejétől szűnjék a köztes lét félelme! Mikor az elkövetett rossz tettek hatalmából a szenvedés gyötör, védőszentem oszlassa el minden kínomat! Ha a törvény lényege ezer sárkány hangján mennydörög, hangozzék az nekem mind az ÓM MANI PADMÉ HÚM értelmének, hogy megszabadítsanak a gőgtől, az irigységtől, a szenvedélytől, a balgaságtól, a mohóságtól és a gyűlölettől. Most, amikor az elkövetett tettek súlyát nyögöm, és nincsen menedékem, kérlelem a részvét és a könyörületesség urát, a Szeretetet, hogy adjon menedéket! Most, amikor a szenvedély és a vágy tettétől szenvedek, jöjjön el a ragyogó fény boldog elmélyülése! - E szavakkal fohászkodj erősen, és utadon vezetőd biztos megleled. Nagyon fontos, hogy biztos légy benne: ebben nem csalatkozol. Az olvasóhoz: Így kell szólni hozzá, és akkor emlékezni fog, felismeri a köztes létet, és megszabadulhat. És bár ezt sokszor megismétlik, a rossz tettek túlerejétől nehéz a szembesülés, ezért mennél többször ismétlik, annál nagyobb a haszna.

A halált követő huszadik nap Az olvasóhoz: Most hát az életemúltat ismét a nevén szólítva, így kell hozzá beszélni: 335

A lélekhez: (x), te jó ember! Ha nem fogod fel az előzőeket, tudd, hogy mostantól fogva korábbi életednek teste elhalványul, és következő tested egyre világosabban látszik. Ettől elszomorodsz, és így gondolkozol: - Ilyen gyötrelmes vagyok! Keresek inkább egy testet, akármilyen legyen is! - És bármi tűnik fel előtted, utánaeredsz, bolyongsz hol erre, hol arra. És amikor a hat létforma járólényeinek fényei felderengenek, a legfényesebb az lesz közülük, amelyikhez születésed az életedben elkövetett tettek kötik. (x), te jó ember! Hogy melyik az a hat fény? Az istenek homályos fehér fénye tűnik fel, és hasonlóképp a félistenek vörös fénye és az emberek kék fénye, az állatok zöld fénye és az éhező szellemek sárga fénye meg a pokol homályos, füstszínű fénye: ez a hat fény. És akkor a test színe is annak a fénynek a színét ölti fel, amelyiknél születsz majd. (x), te jó ember! Akkor az intelem bizony igen fontos. Bármelyik fény virradna rád, fogadd azt úgy, mint a részvét és a könyörületesség urát, a Szeretetet! Ez a mélységes lényeg, ez a legfontosabb. Így meggátolható a születés. Továbbá: ha van valamely védőszented, szemléld azt tartósan oly káprázat gyanánt, mint amelynek nincsen öntermészete. Annak pedig tiszta káprázattest a neve. Aztán amikor az a védőszented összezsugorodva a végtelenbe tűnik, egy pillanatra maradj mozdulatlan a semmiből sem alkotott, fényes és megragadhatatlan üresség állapotában! És szemléld azt egyszer védőszentedül, szemléld egyszer fényvilágosság gyanánt! Így szemléld váltogatva, és majd értelmed is a végtelenbe tűnik, és amit az égből átfog, átfogja azt az értelem, amit az értelem átfog, átfogja azt a törvény teste. Maradj akkor szilárdan a törvény testének éntelen és szóródástól megvált állapotában, és onnan, a születést megakadályozva, megvilágosodottá válhatsz.

336

Az olvasóhoz: Azok azonban, akiknek gyakorlottsága szegényes, és akik az eszmélkedésben tanulatlanok, a köztes létet nem tudják megragadni, tovább bolyongva az anyaméh kapujához tévelyednek. Ezért bizony igen fontos az anyaméh kapujának elreteszelése, vagyis a születés meggátolása. Az életemúltat a nevén szólítva így kell hozzá beszélni: A lélekhez: (x), te jó ember! Az előzőkhöz hasonlóan, ha most sem ismerted fel a sorsodat, akkor most életed elkövetett tetteinek hatalmánál fogva olyan jelenés támad benned, mintha felfelé haladnál, vagy félre kitérnél, vagy fejjel lefelé tartanál. Ha ilyet érzel, magadban nyomban idézd meg a részvét és a könyörületesség urát, a Szeretetet! Aztán a korábban mondottak szerint forgószél és szélvihar és jégeső és sötétség és üldöző sokaság képzete támad benned, és menekülsz. Azok, akiknek nincs elég az érdemük, azok a szenvedés tájára futnak: ilyen képzet támad bennük. Azok, akiknek van elég érdemük, azok a boldogságteli tájra érkeznek: ilyen képzet támad bennük. Akkor, (x), ahová születsz majd, annak összes jelei felfénylenek előtted, és akkor az intelmet, mert igen mélységes, lényege sok, lankadatlan hallgasd! Ha fel nem fogtad is az előző szembesítések lényegét, itt, még ha gyakorlottságod igen csekély is, hallgasd meg ezt, hogy lényegét megragadhasd! Bizony fontos most ebben az időben, hogy a születés meggátolásnak módjait gondosan megismerd. A meggátolás módja pedig kétféle: a megszületni kívánó személyiség kirekesztése és a születésre váró anyaméh elzárása. Az olvasóhoz: A megszületni kívánó személyiség kirekesztésének intelme pedig ez: A lélekhez: (x), te jó ember! Bárki is a te védőszented, tisztán idézd magad elé, szemléld oly nyugodtan, mint káprázatszerű jelenést, amelynek nincs öntermészete, amely olyan, mint a vízben tükröződő Hold. Ha nincsen biztos védőszented, akkor elmédben oly tisztán idézd meg a rész-

337

vét és a könyörületesség urát, a Szeretetet, mintha ő maga volna az. És amikor a védőszented aztán összezsugorodva a végtelenbe enyészik, szemléld a ragyogó fényt, az ürességet, szemléld bármi gondolat nélkül! Ez az intelem mélységes lényege. Így nem születhetsz meg - így szól a tanítás, hát eszerint eszmélkedj! De ha nem sikerülne kívül maradnod, és indulnál, hogy megszüless, attól véd a születésre váró anyaméh elzárásának mélységes intelme. Hallgasd meg! Így szólnak a köztes lét gyökérigéi, a megszabadító szavak, mondd hát utánam: - Most, amikor előttem az életek köztes léte tűnik fel, egyhegyű elszánással igyekszem megragadni és hosszítani a jó tettek messze sugárzó hatását, elzárom a születésre váró anyaméhet, szembeszegülök. Itt az idő, hol szilárd szív kell és tiszta értelem. Irigységtől szabadulván megidézem magamban a kettősség nélküli egységet képviselő ölelkező férfi és női párt. - Ezt mondd tisztán, hangosan, emlékezeted így ösztökéld! Bizony fontos, hogy értelmét elgondold, és elmédbe fogadva gyakorold. A következő szavak értelme: „most, amikor előttem az életek köztes léte tűnik fel”, azt jelenti, hogy most még mindig az életek köztes létében bolyongsz. Jele az, hogy hiába néznéd magad a víz színén, képmásod ott meg nem láthatod, és mivel testednek árnyéka nincsen, azaz nincsen kézzel megfogható, hús-vér tested, elmetested az életek köztes létében bolyong. Ezért most egyhegyű elszánással, lankadatlanul kell létedet elméddel megragadnod. Bizony most az egyhegyű elszánás a legfőbb! Hasonlatos ahhoz, ahogy a ló száját a zabla zabolázza. És mert most bármi szándékod teljesülhet, ne engedd szívedbe a Gonosz sugallta tetteket! Emlékezz inkább az emberi világban hallott törvényre és intelemre, beavatásra, parancsra, a köztes létből menekítő Hallomásbeli Megszabadítóra és bármi hasonlóra, melyben részed volt. Igyekezz a jó tettek kisugár-

338

zását fönntartani! Igen fontos ez, meg ne feledkezz róla! El ne lankadj! Ez itt most a felfelé jutás és a lefelé jutás határvonala. Ez itt most az az alkalom, amely örök gyötrelemre juttat, ha csak egy szempillantásra is elfogna a restség. De ha egyhegyű odaadással ragaszkodsz, akkor itt az alkalom, hogy örök boldogságra juss. Egyhegyű elszánással ragadd ezt szívedbe, és igyekezz fönntartani a jó tettek kisugárzó hatását. „Elzárom a születésre váró anyaméhet, szembeszegülök. Itt az idő, hol szilárd szív kell és tiszta értelem” - ez pedig azt tanítja, hogy elérkezett az az idő, amikor első dolog a születés meggátlása, ennek pedig ötféle módja van, jól vésd a szívedbe! (x), te jó ember! Most férfi és nő szeretkezésének jelenése tűnik fel előtted. Mikor ezt látod, közibük ne keveredj! Emlékezz, és úgy szemléld őket, mint a kettősség nélküli egységet képviselő ölelkező férfi és női párt. És áldozz nekik hódoló meghajlással és elméd áldozatával. Erős bizodalommal légy irántuk, és erős elszánással kérd a törvényt tőlük, és ha így fordulsz feléjük, a születés biztosan meggátolható. De ha így sem sikerülne, és indulnál, hogy megszüless, szemléld akkor a kettősség nélküli egységet képviselő ölelkező férfi és női párt, mint bármely védőszentedet, vagy úgy, mint a részvét és könyörületesség urát, a Szeretetet, ahogy az ölelkező kettősségből az egységbe tisztul, és áldozz neki elméd teremtette áldozattal! Kérj tőlük tökéletességet, a való beteljesülését, kérd erős bizodalommal! A születés így meggátolható. De ha így sem sikerülne, és indulnál, hogy megszüless, akkor itt van a harmadik mód, a szenvedély és harag visszafordítására való tanács. Az pedig így szól: Négyféle a születésnek módja. Van tojásból való születés meg az anyaméhből való születés. A tojásból való születés meg az anyaméhből való születés egyforma abban, hogy a föntiek szerinti hím és nőstény egyesülésének látásával jár, és ha akkor a szenvedély és harag hatalmában az anyaméhbe hatolsz, akkor születhetsz akár ló, madár, ku-

339

tya, ember vagy más hasonló alakjában. És ha hímnek kell születned, akkor hímhajlamú leszel, és az apa iránt heves gyűlölet, harag ébred benned, az anya iránt viszont féltékeny sóvárgást, vágyakozást érzel. Ha pedig nőnek kell születned, akkor nőhajlamú leszel, és az anya iránt heves irigység, féltékenység ébred benned, az apa iránt viszont heves vágyakozást, epekedést érzel. És ha ezért a születés útjára térsz, akkor a magcsepp és a petesejt egyesülésének közepén a létezés örömét ízleled, és a gyönyörűség állapotában a tudat ájulatba zuhan. A magcsepp a végső tapasztaló, az elpusztíthatatlan, amely létről létbe vándorol a teljes megvilágosodásig. Előbb habgomoly, majd tojásdad alakzaton és a többin át test érlelődik, elhagyja az anyaméhet, szeme kinyílik majd, és kutyakölyökként jön a világra. Előbb ember voltál, most kutyasorsra jutottál, kutyavackon kínlódsz, de lehetnél ugyanígy disznóalmon, hangyabolyban vagy féreg fészkében, vagy születhetnél szarvasmarha, kecske vagy juh magzataként, és nincs mód, hogy elmenekülj. Nagy balgaságod, nagy tudatlanságod miatt kell különféle kínokat viselned. Ekként forogsz majd a pokollakók, majd a szörnylények és a többivel együtt a hat létforma létalakjaiban, és mérhetetlen kínok között őrlődsz. Nincs ennél hatalmasabb, nincs ennél rettenetesebb, félelmetesebb! Hát még azok, akiknek fönséges mesterektől intelmük nincsen! Ekként ők a születések körforgásának hatalmas szakadékába zuhannak, és örökké és szakadatlan, elviselhetetlen kínokat szenvednek. Ezért hát figyelj a szavamra! Vésd szívedbe ezt az intelmet! Most megtanítom neked a szenvedélyt és haragot visszafordító, és ezzel a születést meggátoló intelmet. Figyelmesen fogadd szívedbe! Így szól a tanítás: - Elzárom a születésre váró anyaméhet, szembeszegülök. Itt az idő, hol szilárd szív kell és tiszta értelem. Irigységtől szabadulván megidézem magamban a kettősség nélküli egységet képviselő ölelkező férfi és női párt.

340

- Az előzők szerint, ha hímnek kell születned, akkor az anya iránt ébred vonzalom benned, az apa iránt meg gyűlöletet érzel. Ha pedig nőnek kell születned, akkor az apa iránt ébred vonzalom benned, az anya iránt meg gyűlöletet érzel. Mikor érzed, hogy irigység támad benned, arra az időre szól egy következő mélységes intelem. (x), te jó ember! Így gondolkozz akkor, amikor az a szenvedély vagy az a gyűlölet támad: - A hozzám fogható, életében ilyen rossz tetteket elkövető eszmélőény, aki már régóta a születések körforgásában tévelyeg, mind azért bolyong, mert a szenvedélyre vagy a haragra hagyatkozott. Ha most ilyen szenvedély vonzalmát vagy harag gyűlöletét érzem, akkor a születések körforgásában kell bolyonganom, végtelen és hosszú időkre a kínok tengerében kell fuldokolnom. Félre hát most szenvedéllyel és haraggal! Soha többé nem táplálok se szenvedélyt, se haragot! - Ezt kell egyhegyű elszánással szívedben tartanod, és ezzel a születést saját magad meggátolhatod. Így szól a ránk hagyott tanítás. (x), te jó ember! Ne lankadj! Egyhegyű elszánással tartsd ezt szívedben! De ha így mégsem sikerülne meggátolnod a születést, és indulnál, hogy behatolj az anyaméhbe, akkor kíséreld meg a születés meggátlását a valóság nélküli káprázatról szóló intelem segítségével! Arról pedig így gondolkozz: - Mindez: férfi és nő párossága és felhőszakadás és szélörvény és égzengés és félelmetes jelenés, a lét minden eleme természete szerint káprázat csupán. Akármi tűnne fel, nincsen valósága, valótlan annak minden eleme, hamis. Olyan, mint a ködgomoly, nincs állandósága, nincsen szilárdsága. Minek iránta szenvedély? Minek iránta félelem, szorongás? Csak annyi az, mint nem-létezőt létezőnek vélni. Pedig mindez csak saját elmém jelenése. És elmém, szellemem maga is csak káprázat, nem kezdettől fogva való, így mindez kívülről honnan jöhetne? És mert ezt koráb-

341

ban nem értettem, a nem-létezőt létezőnek véltem, a valótlant valónak véltem, a káprázatot valóságosnak véltem, azért bolyongok ilyen sokáig a születések körforgásában. Ha most sem ismerem fel káprázatát, és még hosszú időn át a születések körforgásában bolyongok, akkor bizonyosan a különféle szenvedések sarába süppedek. Mindez olyan, mint az álom, olyan, mint a káprázat, olyan, mint a visszhang, olyan, mint a tündérek légvára, olyan, mint a páraköd látomása, mint a víztükrön lebegő Hold, mint tükörkép, olyan, mint a szemfényvesztés. Olyan, és megszólalásnyi ideig sem alkot valóságot, biztosan valótlan, biztosan hazug! - Ehhez ragaszkodj egyhegyű elszánással, ezzel törd meg a valótlant valónak vélő hitet, és ha így a szóban elhangzó titkos tanításra hagyatkozol, akkor önösséged visszafordítható. És ha így a hamisságot őszintén megismered, akkor a születést biztosan meggátolhatod. Az olvasóhoz: De ha mindezek ellenére ismét nem sikerülne a valótlant valónak vélő hitet megtörni, és a születést meggátolni, és indulna, hogy a méhbe hatoljon, arra is van mélységes intelem. A lélekhez: (x), te jó ember! Ha mindezek ellenére nem sikerült volna meggátolnod a születést, akkor most itt van az ötödik mód: az anyaméh kapujának berekesztése a fényvilágosság megidézésével. A megidézés módja pedig ez: - Minden dolog csak saját szellemem, és e szellem pedig üresség, amely elvált mind születéstől, mind akadálytól. - Ezt kell gondolnod elmédben-szellemedben mesterkéltség nélkül, nyugodtan. Úgy, mint mikor vízhez vizet öntenek, elméd is saját színén találja meg saját módját, saját maga állapodik meg, könnyed, lebegő, eleresztett, és e mesterkéltség nélküli könnyed megnyugvással mind a négyféle születés és minden anyaméhkapu berekesztése teljesen bizonyos. Újra meg újra idézd ezt magad elé, mígnem a születést meggátolhatod.

342

Az olvasóhoz: Mindeddig számos mélységes és igen tiszta intelem hangzott el a születések meggátolásáról. És nem lehet, hogy valamelyikük segítségével mindazok, akiknek ereje kiváló, közepes vagy közönséges, meg ne szabaduljanak. Hogy miért? Azért, mert a köztes létbeli tudatnak emberfeletti tudása, belátása van a még folyó-csorduló, azaz evilági dolgokról. Először is hallja, amit én mondok. Másodszor: lehetett akár vak, akár süket, érzékereje megtisztul, és akármit mondanak, felfogja mind. Mivel pedig szüntelen félelem és rettegés tartja hatalmában, emlékezete éberen kutatja, mit tehet, ezért is hallja mind, bármit mondanék: ez a harmadik ok. Negyedszer: mivel tudata testi támasz nélkül van, könnyű vezetni, amerre a vágya irányul. És emlékezete most kilencszeres világosságú, és ezért akármilyen tompa volt, itt a cselekedetek következtében értelme annál világosabbá válik, és bármit tanítanak neki, mindent képes felidézni, ilyen erény és adomány van birtokában. És ezek az okok teszik hasznossá a halotti szertartást is. Ezért igen fontos, hogy e köztes lét Hallomásbeli Megszabadítóját serényen olvassuk. Ha az egyik szembesítéskor nem is szabadul meg, a másik révén szabadulást szerez. Ezért szükséges a többszöri, különféle szembesítés.

A halált követő huszonegyedik nap Az olvasóhoz: Mindazonáltal sokan vannak olyanok, akiknek az erényes tettekben kevés gyakorlatuk van, vagy kezdettől fogva a nem-erényes tettekben van nagy, erős gyakorlatuk, vagy vétekszennyük súlya, halma nagy, és ennek hatalmából, hiába érte el őket annyi előző szembesítés annyi tárgya, módja, nem szabadultak. Ha tehát most a halálban a születést meggátolni nem sikerült, akkor ettől fogva a születés helyét megválasztó mélységes intelmet kell megtanítani. Az így szól: 343

A lélekhez: (x), te jó ember! Te életemúlt, figyelj! Elébb neked annyiféle intelmű szembesülésre adatott alkalom, te azonban egyet sem fogtál fel, a születést nem akadályoztad meg, és most itt az idő, mikor testet kell szerezned. Nem egynemű, hanem sokféle a születés helyét megválasztó mélységes és igen tiszta intelem: vésd emlékezetedbe, ne lankadj, erős odaadással jól figyelj, és fogadd elmédbe! (x), te jó ember! Ismerd meg most a jeleket, melyek megmutatják, a világ melyik részére kell születned. Vizsgáld meg, hová születsz, és válaszd meg, hová születsz, a világ melyik részére. Melyik terület az, ahol a törvény lényegéhez vezető utat megtalálod. Ha keleten születnél, ahol az emberek szelídek és nyugodtak, akkor hím és női vadlúddal ékes tavat látsz. Oda azonban ne menj, hanem emlékezz a visszatérés útjára! Ha oda születnél, a világ olyan részére kerülnél, ahol nagy a jólét, de az élő ott nem a törvényhez igazodik, így hát oda ne igyekezz! Ha délen születnél, akkor szívet vidító szép házat látsz. Ha ott volna lakásod, ott lakozz! Ha nyugaton születnél, ahol az emberek húst esznek, akkor csődörrel és kancával ékes tavat látsz. De oda ne menj, fordulj vissza! Olyan hely az, ahol bár nagy a gazdagság, de az ott élő nem a törvényhez igazodik, hát oda ne igyekezz! Ha északon születnél, ahol az emberek zajos, lovas népek, akkor szarvasmarhákkal ékes tavat vagy csodálatos fával ékes tavat látsz. Ismerd fel ezeket, mint születésszerzésed előjeleit! Oda azonban ne igyekezz! Bár életidőnek és erénynek nincsen híján, ott sem igazodhatsz a törvényhez, oda hát ne törekedj! Bárhová igyekeznél, meglátod születésszerzésedhez annak a helynek előjeleit. A jólétben, gazdagságban, harciassággal élő nem a törvényhez igazodik, így hát oda ne igyekezz!

344

Ha az istenek közé születnél, akkor különféle kincsekből épült, emeletes templomot, szívet vidítót látsz. Ha kész vagy ott lakozni, hát lakozz ott! Ha a félistenek közé születnél, akkor szívet vidító ligetet, erdőt vagy visszafelé forgó tűzkereket látsz. Ott semmi áron meg ne állapodj, hanem emlékezz a visszatérés útjára! Ha a hajlottan járók, az állatok közé születnél, akkor bérci barlangot és szakadéküreget meg fűkunyhót látsz, mintegy ködgomolyon át. Oda se igyekezz! Ha az éhező szellemek közé születnél, akkor vastag fatörzset, feketén hajladozót vagy vízmosást, beomlott üreget, feketén tátongót látsz. Ha odajutsz, éhező szellemek közé születsz, éhség és szomjúság különféle kínjait ízleled majd. Oda hát semmiképp ne menj, hanem emlékezz a visszatérés útjára! Légy szilárd szívű. Ha pokolra kellene születned, akkor az életükben rosszat cselekvők éneke hallatszik, és akaratod ellenére betérsz oda. Vagy koromsötét világban érzed magad vagy fekete házban vagy vörös házban vagy fekete üregben vagy fekete úton. Ha oda mégy, pokolra jutsz. Forróság és hidegség elviselhetetlen kínját ízleled, és nem jön menekvésed ideje. Annak sűrűjébe be ne hatolj, oda semmi áron ne juss, vigyázz! A születést meggátolva emlékezz a visszatérés útjára! Elzárom a születésre váró anyaméhet, szembeszegülök - most van szükség erre a szóra! (x), te jó ember! Szeretnél nem menni, de nem teheted: visszahúz a Holtak Urának kísérője, aki megfizet életed tetteiért, nincs erőd maradni, menni kényszerülsz. Elöl hóhér vezet, életet elmetsző és sötétség, nagy, vörös forgószél és sárkányhang és hó meg eső és szilaj jégverés és hóvihar förgetege kerekedik, és te menekülnél előle. Oltalomkeresésedben ott elgyámoltalanodva az imént említett szép házba vagy bérc odvába vagy

345

föld üregébe vagy erdő rengetegébe vagy tavirózsa kelyhébe vagy akármi másnak oltalmába menekülnél, de hiába rejtőzöl benne, elő kell jönnöd onnan. Hiába gondolod, hogy innen most nem szabad kimennem, meg kell válnod attól a helytől, és nagy sóvárgás ébred benned iránta. Amikor kijössz onnan, akkor a köztes lét félelmei és rettenetei fogadnak, és te félve és riadva benn rejtőznél, és testet szerzel magadnak, akármi hitványat, és különféle gonosz kínokat utadba. Akkorra szól az intelem mélységes lényege, figyelj hát, és vésd elmédbe! Akkor hóhér vonszol akaratod ellenére, és félelem és rettenet támad benned, de ha szempillantásnyira teljes mivoltában felidézel egy megvilágosodottat, aki legyőzte az életszomj és a balgaság-tudatlanság hajtotta születések forgatagának vonzását, az Egyetemes Jó megvilágosodottját, vagy azt, aki a lét és nemlét határán áll, vagy a Haszonnal Véghezvivő megvilágosodottat, vagy más hozzájuk foghatót, vagy, ha van, a saját védőszentedet úgy, hogy teste hatalmas, és félelmetes haragjában összezúzza kínzóidat, akkor áldásával és irgalmával megszabadulhatsz hóhéraidtól, és szabadságot szerezhetsz a születés helyének megválasztásában. Ez az intelem mélységes és igaz lényege, fogadd hát elmédbe! (x), te jó ember! A szemlélődés istenei és a hozzájuk hasonlók egyébként az elmélyülés hatalmából szereznek születést. Némely éhező szellemek és a többi démonfajzat nagy csapata pedig magában a köztes létben észlelhető képzettestet öltenek, éhező szellemek és démontest különféle látszattesteit képesek láttatni, és abba a szellemtestbe átváltozni. A mélységekben lakozó éhező szellemek és az égben járó éhező szellemek és a számtalan akadályozó, démonfajzat és a hasonlók mind, az összes elmetestek észlelhető képzetalakká lesznek, és így járnak. Akkor legjobb, ha emlékezetedbe idézed az ürességet, az elme és a világ kettősségének megszűnését. Ha nem sikerülne, fogadd őket káprázat gyanánt, és magad ebben gyakorold! Ha ez sem sikerülne, akkor elmédet tartsd vissza bármi

346

vágyakozástól, és védistenedül idézd magad elé a részvét és könyörületesség urát, a Szeretetet, és vele a köztes létben elérheted a megvilágosodottak állapotát. (x), te jó ember! Ha életed tettei hatalmából így mégis meg kellene születned, akkor most átadom neked a születések helyét megválasztó intelmet. Hallgass meg! Akkor pedig, ha kitárul előtted a születésre váró anyaméh, ne menj be akármelyikbe! Ha hóhérod jő, és nincs erőd nem menni, idézd meg akkor azt a megvilágosodottat, aki a lét és nemlét határán áll! És mert neked most emberfeletti tudásod, pontos belátásod van, rendjük-rangjuk szerint felismered az összes helyeket, cselekedj hát az intelem szerint! Az pedig kétféle: az egyik a valóban tiszta megvilágosodottak földjére való átváltás, a másik a születések tisztátalan forgatagában a születés helyének megválasztásában segítő intelem. Hát e szerint cselekedj! Ez az első, a tiszta űrbe való átváltás. Így történik: - Én számtalan és mérhetetlen világkorszak kezdettelen hosszú ideje óta mostanáig a születések körforgásának sarában élek: szánni való! Korábbi annyi sok megvilágosodott létezésének idején magamat meg nem szabadítottam. Mától fogva a születések forgatagától undorodva hőkölök, iszonyodva rettegek, vergődve visszakozom. Itt az idő, hogy most menekülésre készüljek napnyugatra, a boldogság terére, hol a megvilágosodottak végtelen fénye előtti tavirózsa kelyhében kívánok magamnak látszattestű születést. - Ezzel a gondolattal igyekezz serényen, erős elszánással a napnyugati boldogság terére! De bármilyen másik igen tiszta földre kívánkozol, akár a keleti öröm, akár a Fényhozó sűrű szerkezetű földjére, akár a gazdagság vagy a délvidék vagy a tavirózsa-tisztaságú földre, igyekezz oda lankadatlanul, erős elszánással és egyhegyű eltökéltséggel, és akkor hamarost arra a

347

földre születsz. Vagy ha az örömteli megvilágosodott Szeretet ura elébe kívánnál menni, akkor meg ezt kell gondolnod: - A köztes lét idején eljött az az óra, amikor az öröm földjén a Szeretet-Törvény elébe járulhatok, és most hozzá indulok. - Ezzel a szilárd elszánással a Szeretet elébe születsz újjá látszattestben, tavirózsa szívén. De ha ez így mégsem sikerülne, és újraszületni kívánkoznál vagy kényszerülnél, arra is van intelem: a tisztátlan forgatagbeli születés megválasztásában segítő. Hallgasd! Amint imént a világ részeiről szóló intelemnél, most is emberen túli belátással tekints körül, és oly helyet keress, ahol a törvényhez igazodhatsz. Ha mégis valamely tisztátalan, szennyes anyagban lelnél látszattestű születést, az azért van, mert ama tisztátalan gomolyagról illat- és ízképzeted támadt, hozzá vágyakozol, és abba születsz. Ezért bármilyen jelenés tűnik is fel, hozzájuk ne vonzódj, hanem a vágyódás és a riadalom bármi jele nélkül cselekedj: így válassz jó születést! És mert az odaadás ott is igen fontos, hát így kell szólnod: - Hadd szülessek én az összes eszmélőlény javára, vagy mint védelmező vagy mint tanító vagy mint tökéletességet szerzett szülöttnek sarja. Hadd szülessek vagy a törvényt szeplőtlenül őrző nemzetség vagy hívő szülők családjába, és hadd szerezzek olyan testet, amely minden eszmélőlény javára tenni tudó erényű! - és e gondolathoz hajló odaadással szüless újra! Akkor pedig, amely anyaméhbe hatoltál, szenteld azt istennek hajlékául, és kérleld állhatatosan a tíz égtáj megvilágosodottjait és megtisztulóit és a védőszentjeidet és a többieket, legfőképp a részvét és könyörületesség urát, a Szeretetet, hogy hatalmukba avassanak, és áldásukkal hatolj be az anyaméhbe!

348

Ha ott az a veszély fenyeget, hogy ezt a születési helyet illető tanácsot elvéted, és életed cselekedeteinek erejénél fogva a jó helyet rossznak, a rosszat pedig jónak látod, akkor igen fontos a tanács lényege, akkor a továbbiakban a következőképpen kell tenned: Bár jó anyaméh jelenését látod, hozzá ne vágyakozz! Bár rossz anyaméh jelenését látod, tőle ne riadozz! Jót és rosszat sem elfogadva, sem elvetve, a vágyakozástól és a visszarettenéstől megszabadult nagy egykedvűség állapotába térve megtalálod a mélységes, igaz lényeget. Az olvasóhoz: Némelyeket kivéve, akik ebben tapasztaltak, nehéz az embernek eltávoztatni a rossz hajlam betegségének maradékát. Ha nem sikerülne megválni a vágyakozástól és a visszarettenéstől, akkor itt van az oltalomkéréssel való visszafordítás. Az életemúltat ismét néven szólítva így kell hozzá beszélni: A lélekhez: (x), te jó ember! Ha nem ismervén a születés helyének tanácsát, nem sikerült a vágyakozástól és a visszarettenéstől megválnod, akkor akármilyen jelenés tűnik is fel előtted, idézd fel azt, aki már megvilágosodott, tanítását és azokat, akik társai a tanításban, és oltalomért hozzájuk folyamodj! És fohászkodj a részvét és könyörületesség urához, a Szeretethez! És felemelt fővel járj! És ismerd fel a köztes lét arcát! Hátrahagyott kedves, fiú, leány, rokon vagy barát iránti sóvárgásoddal hagyj fel! Neked ők többé nem használhatnak. Térj most az emberi kék fényességhez és az isteni fehér fényességhez! Térj be a kincsek házába, térj be a vigasság ligetébe! Az olvasóhoz: Így cselekedvén a tanítást hallgató életemúlt, akinek értése magasztos, a halál órájában eléri az átváltást, és a köztes létben nem kell bolyongania, hanem a felfelé vivő nagy áttörés meredek útján megszabadulhat. A nála gyöngébbek közül is némelyek, akiknek van bizonyos jártasságuk, a halál órájának köztes létében felismerik a törvény lényegének fényvilágosságát, és a felfelé vivő áttörésben megvilágoso-

349

dottak lehetnek. A náluk gyöngébbek közül viszont a törvény lényegének köztes létében azon napok sora szerint, amikor a Nyugvók és a Haragvók jelenése tűnik fel, életük cselekedeteinek kisugárzása és az érzékelő erőnek a különbsége miatt egyik nem szabadul meg, a másik megszabadulhat. A szembesítésnek sok foka van, és közülük bármelyiket ragadja meg, szabadulása lehetséges. Azoknak viszont, akiknél a jó tettek kisugárzása gyönge és a vétek szennye, a rossz tettek tetemesek, ismét alant az életek köztes létében kell bolyonganiuk, de a szembesítés ott is lehetséges. Nem is egy van, hanem a létrafokhoz hasonlóan több az ilyen lehetőség, és ha az egyik fokon nem sikerült, a másikon sikerülhet a szembesítés, és szabadulást hozhat. A még gyengébbek, akiknél a jó tettek kisugárzása nagyon gyönge, nem szembesülnek, hanem félelem és rettenet keríti őket hatalmába, de ott van a születés megakadályozására és a születés helyének megválasztására való intelem. A fokok szerint ennek is több neme van, és ha az egyiket nem is sikerül megragadni, a másiknál lehetséges a szembesülés, az eszme megragadása, és ennek magasabb létbe juttató erénye határtalan. Még az alantasok között is utolsók, a hajlottan járókéhoz, az állatokhoz hasonlóak is, annak erényével, hogy oltalomért folyamodnak, visszahőkölnek a rossz létformáktól, és a kincses emberi testbe költözhetnek, végső születésükkor pedig egy mesterrel, az erények társával találkozhatnak, és tőle tanácsot, intelmet szerezve megszabadulhatnak. Ilyen intelem birtokában még a nagyvétkűek is mind megszabadulnak, ha e tanítást meghallják, nincs köztük egy sem, ki meg nem szabadulhatna. Hogy miért? Azért, mert a köztes lét idején bármilyen jelenés irgalmából, ha ő a tanítást akkor épp csak hallja, értelemvilágát ez megfordítja, és ő szabadulást nyerhet. Mivel pedig ott hús-vér támasza nincsen, csak elmeteste van, hát megfordítani könnyű. Ha sokáig bolyong is a köztes létben, a cselekedetek következményének finom belátásával lát

350

és hall, és ezért emlékezete segítségével egy szempillantás alatt eléri esze megfordítását, ez hát igen hasznos, és erénye nagy. Ezért hát minden életemúltnak menjen a hajlékába egy barát, és ha nincs tetem, legyen valaki, aki idézze fel a tanítást! Közben pedig bárki másnak hangja, rokon és barát sírása, zajütés, jajgatás ne hallassék, szóbeszéd, ráolvasás ne hangozzék, hanem ahány nemes erényű tettet csak lehet, cselekedjenek meg! Ezt idézd szüntelen, szava értelmét, fogalmát eszedbe vésd, és ha majd biztos a halál eljövetele, és a halál jeleit felismered, ha érzékeid engedik, majd magad megidézheted, elmédben végiggondolhatod. Ha meg nem volnál rá képes, akkor valamely társat kell megkérni, hogy olvassa fel a könyvet, és emlékezeted így felelevenítve biztos: megszabadulásodhoz kétség nem férhet.

351

Középút Az emberek csoportjai teherbírásuk szerint A mindennapi ember csak jelenlegi életében keresi a boldogságot, az élet történéseit hasznosságuk szerint mérlegeli. Ha már felismeri a létezés szenvedéseit, akkor is csak saját megszabadítására gondol. Tudja, mik az erények és mik a vétkek. Ha csak jelenlegi életére gondol, állat, démon vagy pokollakó formában létesül újra. Ha megérti, hogy az erényeket követve, a vétkeket kerülve a létezés sorsán is változtathat, embernek vagy istennek létesül újra. Ez a mindennapi ember számára csaknem lehetetlen, mert a létezés ismétlődésének törvényszerűségeivel sincs tisztában. Ennek ellenére ez - akaratán kívül is - megtörténhet vele. A vétkek összetevői: tárgy, elgondolás, végrehajtás, végeredmény A vétkek formái: a test vétkei: ölés, lopás, tisztátalanság a beszéd vétkei: hazugság, rágalmazás, gorombaság, fecsegés az elme vétkei: kapzsiság, rosszindulat, téveszme A vétkek következményei: érlelődő: az újraszületés létformája, oknak megfelelő, az újraszületésben a vétek okként szerepel, és okot hoz létre uralkodó: a vétek meghatározza, hogy az új körülményekben milyen fokú lesz a cselekvési szabadság Ha az ember minden vétket kerül, és kis erényeket cselekszik, az emberi világban létesül újra, közepes erényekkel a vágyak világában, nagy erényekkel a formavilágban vagy a forma nélküli világban. Az emberi világban újralétesülni is nagy ritkaság, mert nehéz az összes vétektől megszabadulni, mégis az emberi világ, noha megszabadulást jelent a rossz létformákból, a testben élés szenvedését eredményezi. A mindennapi em-

352

ber számára még ez sem érhető el csak úgy, hogy tetteinek eredője a testben újralétesülés minőségét szabja meg. A kiváló ember tudja, hogy vannak magasabb rendű értékek, és nem csak a létformák szenvedéseitől, hanem a létezés összes szenvedésétől meg akar szabadulni. Újralétesülhet az emberinél magasabb létformában. A vágyak világában újralétesülni is szenvedés, mert megszabadulás ugyan a test szenvedéseitől, de világos tudása annak, hogy létformája milyen okból jött létre, és következő életében hová létesül újra. Ugyanis ha csak idáig jutott el, a vágyak világában már vétket nem követhet el, de erényt sem gyűjthet. Ezért számára a testben való létesülés kikerülhetetlen, de alacsonyabb fokra is kerülhet, mivel ebben a létformájában felélte összegyűjtött erényeit. Mivel a vágyak világában nincs okozatot eredményező cselekvés, mindent kezdhet elölről. A formavilágban és a forma nélküli világban újralétesültek nem éreznek ugyan szenvedést, de mivel létezésük tettek következtében jött létre, erényes tetteik értékhordozói kimerülnek, és így rájuk is vonatkozik a létforgatag általános szenvedése. Tudatosodik, hogy noha az erény fejlődő újralétesülést eredményez, de nem szabadít ki a létforgatagból, mert a vétek és az erény is okozatot hoz létre. A vágyak világában, a formavilágban és a forma nélküli világban újralétesülni tehát tévút. A különleges ember megszabadul az átmeneti létformáktól, véget ér életútja, de együttérzésből a többi létező sorsát fontosabbnak tartja saját boldogságánál, ezért mások megszabadítására törekszik. A tudat az érzékszervek: látás, hallás, szaglás, ízlés, tapintás, tapasztalás. Ezeket követi a tudatalatti, a tudatalattin túli, végül az Én. A négy igazság: a létforgatagban való újraszületés okviszonyai: szenvedés, keletkezés a létforgatagból való megszabadulás okviszonyai: megszüntetés, ösvény

353

Az újraszületés okai: anyag, érzelmek, tapasztalatok, késztetések, tudatosság. Ezek cselekedeteket hoznak létre. Különösen ezek: az öt főbűn (és megszüntetésük): apagyilkosság (az apa a nem-tudás), anyagyilkosság (a tisztátalanság), egy megvilágosult meggyilkolása (kétség a megvilágosodás útján), tudati viszály keltése a közösségben (támasz nélküli űrben létezés), egy buddha meggyilkolása (nem látni az ürességet, és nem válni ügynélkülivé, nem ismerni fel, hogy a dolgoknak nincs saját valóságuk), vagyis akadályok építése (és megszüntetése) a megvilágosodás útján. A megszabadulás okai: erkölcsösség, elmélyülés, végső tudás. Ezek megszüntetést hoznak létre. Keletkezésük szerint a négy igazság valóságos sorrendje: keletkezés, következmény, szenvedés, ösvény, melynek eredménye a megszüntetés. De a gyakorlatban először a szenvedést ismerjük fel, az élethez tartozó szenvedéseket: születés, betegség, öregség, halál. 1. igazság: a szenvedés a léthez való ragaszkodás öt eleme (az újraszületések okai): érzékelés, anyagi forma, észlelés, értelmi képződmények, tudat 2. igazság: a szenvedés keletkezése a gyönyör, a keletkezés, az elmúlás szomjazása 3. igazság: a szenvedés megszüntetése a szomj megszüntetése az üresség felismerése által: a szellem és anyag különbözőségének kettőssége, a szellem kettőssége A köznapi létezők nem valóságosak. Amíg az ember ezt nem ismeri fel, függésben keletkezik, az ok okozatot hoz létre. Létrejönnek: a nem-tudásból a készségek - az üresség fel nem ismeréséből létrejönnek a gondolkodást működésben tartó önmagunktól örökölt benyomások, a készségekből a tudat - az újraszületésben a megfelelő állapotot hozzák létre,

354

a tudatból a név és alak - az újraszülető az anyagi elemekből létrehozza új formáját, a névből és alakból a hat terület - az újraszületett érzéki formákhoz jut: látvány, hang, szag, íz, tapintás, gondolat, a hat területből az érintkezés - kapcsolatba kerül az objektív külvilággal, az érintkezésből az érzet - tudomást vesz a külvilágról, jelenlegi létére ébred, az érzetből a szomj - a tudatosult kapcsolat életkedvet hoz létre, a szomjból a megragadás - az életkedv cselekedeteket eredményező ragaszkodás, a megragadásból a keletkezés - a létrejött cselekedeteknek következményei vannak, a keletkezésből a születés - a következmény az újra létrejövő élet, a születésből tehát az öregség és halál, a fájdalom, siralom, szenvedés, szomorúság, kétségbeesés. 4. igazság: a szenvedés megszüntetésére vezető út: a helyes nézet, akarás, beszéd, cselekvés, életmód, erőfeszítés,

éberség,

elmélyedés. A keletkezés: tettek és szenvedélyek (ragaszkodás, gyűlölet, önhittség, tudatlanság, téveszme, kételkedés). A szenvedélyek formái (a három méreg): vágy, gyűlölet, tudatlanság. A szenvedélyek fajtái: ragaszkodás: megszerezni valamit vagy megválni valamitől, mivel az ember nem ismeri fel a tárgy valóságos értékét gyűlölet: bármely személynek vagy tárgynak rossz tulajdonságot tulajdonítani, önhittség: a magasabb rendűvel szemben egyenrangúnak, az egyenrangúnál és az alacsonyabb rendűnél különbnek érzi magát az ember

355

tudatlanság: nem ismerni fel az ok-okozat törvényszerűségeit és nem ismerni fel az önvaló-nélküliséget téveszme: valaki vagy valami értékének eltúlzása bármely irányban A téveszme lehet: a pusztulás téveszméje: hogy az én azonos az egyéni tudatfolyamat állandó változásával, ez a szenvedélyek, így a tettek oka, a végletek téveszméje: állandóságot tulajdonítani a pusztulás téveszméje tárgyának, fonák téveszme: a nihilizmus, nem tulajdonítani valóságos létezést annak, ami az, a legkiválóbbként való felfogás téveszméje: a rosszat jónak tartani, valamilyen erkölcsi és vallási rendszer legkiválóbbként való felfogása: helytelen utak és módszerek követése, a kételkedés téveszméje: nem hinni a megszabadulásban. Szenvedélyek nélküli tetteknek nincs visszaható következményük. De az önvaló feltételezése, a tudatlanság erényeket és vétkeket hoz létre, és fogva tart a létforgatagban. A legnagyobb belső ellenség a szenvedély. Ha ez nincs, csak az életet veszíthetjük el. A szenvedélyekből következő tettek: gondolati és tudatos. Gondolati tett tettre ösztönző gondolat, tudatos tett az ebből következő erényes, vétkes vagy semleges tényleges cselekvés. Az erényes tett jobb létformában, a vétek rosszabb létformában, a semleges isteni létformában való újraszületést eredményez. Minél erősebb egy tett, annál hamarább érik be következménye, de mindenképpen túljut az újraszületésbe. A tett lehet: kezdeményező - a mag elvetése kivitelező

- a mag kicsíráztatása

kiegészítő:

- a kicsírázott mag növekedésének körülményei

356

Ha valaki emberinél rosszabb létformába születik, kezdeményező tettének következő létformája emberi is lehet, noha keserves, ami viszont lehetőség új erények felhalmozására. A születések formái: 1. erényes kezdeményezés és vétkes kiegészítés: ember sok szenvedéssel, 2. vétkes kezdeményezés és erényes kiegészítés: állat kedvező körülmények között, 3. vétkes kezdeményezés és vétkes kiegészítés: pokollakó, 4. erényes kezdeményezés és erényes kiegészítés: isten. A megszüntetés megszabadulás a tetteket eredményező szenvedélyektől. Vonatkoztatható az egész folyamatra, de annak részeire is, amelyek a szenvedélyek okai. Először a legfeltűnőbb szenvedélyeket kell megszüntetni. A megszüntetés módjai: belátással eltávolíthatóak, elmélkedéssel eltávolíthatóak. Az ösvény a megszüntetés módja: az erkölcs, az elmélyülés és a bölcsesség gyakorlása (a 4. igazság). A leggyorsabb út a bölcsesség, mivel a tudati fejlődés célja az önvaló-nélküliség megtapasztalása. A létforgatag mozgatói a tettek és a szenvedélyek: a három méreg (vágy, gyűlölet, tudatlanság) mozgatja a szenvedélyeket, és ebből jönnek létre a tettek. A három méreg alapja az a téves elképzelés, hogy az önvaló van. A bölcsesség csak erkölcsös élettel és az elmélyülés gyakorlásával érhető el. Az elmélyülés ösvényei: felhalmozás és kapcsolódás (a mindennapi embereknél), belátás, elmélkedés és nem-tanulás (a kiváló embereknél).

357

A felhalmozás kezdete az érdeklődés, vége a tudati rögzítés elérése. A kapcsolódás kezdete a tudati rögzítés elérése, vége a négy igazság belátása. Eddig tart a hitbéli tevékenység, mert még nincs lehetőség közvetlenül megbizonyosodni. Belátás: a négy igazság alapján elkezdődik a szenvedélyek és a tudatlanság megszüntetése. Elmélkedés: az összes szenvedély kiirtatott. Nem-tanulás: szenvedélyek már nincsenek, nem is tudnak újraéledni, de tettek még vannak, noha nincs visszaható következményük. Ez a teljes megszabadulás a létforgatagból. A különleges ember nem elégszik meg azzal, hogy ő már megszabadult, részrehajlás nélküli együttérzés ébred benne a többi létező iránt. Felébreszti magában a megtisztulás-szándékot. Bármit tesz, az a többi létező javát szolgálja. A szándék kifejlesztésének alapelvei: anyának tekinteni minden létezőt, szívből jövő szeretetet érezni részrehajlás nélkül, kifejleszteni a szenvedést-tapasztalás elviselni nem-tudását, hiszen a hat létforma bármelyike lehetett valamikor az anyánk, ez az azonosság érzését kelti fel, jóságára emlékezni, hiszen minden létezőből valamelyik valamikor gondunkat viselhette, jóságát meghálálni, vagyis érezni, hogy kívánság ébred bennünk a segítségre olyan létezőt látva, aki a vágy, a gyűlölet és a tudatlanság szenvedélye miatt tettben, beszédben vagy gondolatban a létesülés felfelé vivő útjáról letérne. Szívből jövő szeretet az a tudatállapot, amely az előző háromból alakul ki, hogy kedves, megbecsülésre és törődésre érdemes minden létező, annak kívánása, hogy minden létező boldog legyen. A mély együttérzés, ami a különleges embert a létezők szolgálatának tevékenységére sarkallja a létforgatag megszűnéséig. Amíg a mindennapi emberben csak saját jelen életbeli sorsa él, a kiváló emberben már óhajként felmerül az együttérzés, de ennek mélysége

358

akkor nagy, ha az együttérzésből fakadó cselekedeteket meg is teszi: elhivatottságot érez arra, hogy ezt mindenki előtt ő maga hajtsa végre, és ezért vállalja a terheket és a felelősséget, a megtisztulás-szándék kifejezése az elhivatottságból fakadó szándék mások ügyének felvállalására, hogy én létezőként minél gyorsabban elérjem a megtisztult állapotot a létezők boldogságáért. Ennek módszere önmagam és mások azonosítása és felcserélése. Az óhajtó és cselekvő szándékot követi a tényleges tett: adakozás, erkölcsösség, türelem, erőfeszítés, elmélyülés és a végső tudás. Eredményük az érdem felhalmozásából a saját ügyének jellemzőiből álló tantest. A formatestet az első öt cselekvő szándékból fakadó tett gyakorlása (anyának tekinteni, jóságára emlékezni, jóságát meghálálni, szívből jövő szeretet, mély együttérzés), a tantestet a hatodik gyakorlása (az elhivatottság) hozza létre egyetlen egységben. A formatest boldogságteste az elmélyülés legmagasabb fokán létrejövő megvilágosodás, látszattestei általa létrehozott eszközök létmásolatai. Az adakozás lehet személyes javak átadása, tanítás és menedéknyújtás a félelem elől, az erkölcsösség a vétkek elkerülése, a hat cselekvő szándékból fakadó tett gyakorlása és a mások tudatát érlelő cselekedetek: a bőkezűség, a szívélyes beszéd, a szolgálatkészség és a következetesség. A vétkek elkerülése lényegét tekintve megvalósítja a másik kettőt, a türelem a bosszúálló szándék hiánya, vagyis az ellenség tettének megértése, a szenvedés elviselése, hiszen az aggodalom csak fokozza a szenvedést és az a bizonyosság, ami a tudásból jön létre, vagyis az ártó, az elszenvedő és az ártás módja csupán fogalmak, önvaló nélküliek, üresek. Ezeknek gyakorlása bátorságot ad. Hiszen nem lehet megelőzni a végtelen sok ártást, és a tudat legyőzése több az összes ellenség legyőzésénél. Az erőfeszítés az, ha öröm fakad az erényben. A helytelen tevékenységre való hajlam, a halogatás léhasága és önmagunk lekicsinylésének kerülése, vagyis ha gyakorlom az erőfeszítést, a megtisztulás is elérhető. Az elmélyülés a tudat rögzítése. A végső tudás a

359

megkülönböztetés képessége, a dolgok valódi állapotának, az ürességnek megértése. A tantest és a formatest egyesítése csak mesterrel érhető el.

360

A ZEN A zen (kínai csan) a hagyomány szerint közvetlenül átadott tanítás a Buddhától. A leszármazás Bódhidarmától bizonyított, előtte feltételezett. Noha a zennek nagy irodalma van (kb. 800 ezer kötet - vagyis tekercs), megértése csak gyakorlati módszerekkel érhető el dódzsóban. Ez a zazen. Rá lehet szánni egy életet, de hasznos alkalmi gyakorlása is.

Baszo Dóicu Az Út már a kezdetektől fogva tökéletes. Ha tétovázás nélkül vezetitek életetek, az Utat követitek. Kerülni a rosszat, a jóra törekedni, az ürességen elmélkedni - ez már azt jelenti, hogy csináltok valamit. Ha a külső dolgok után loholtok, eltávolodtok az Úttól. Álljátok útját a három világ képzelgéseinek, mivel itt van a forrása minden születésnek és halálnak. Ha már a legkisebb nyoma sincs többé a képzelgéseknek, birtokunkba jut a Tan páratlan kincsestára. Testünk számtalan alkotóelemből áll össze, a test megjelenése csak ezek megjelenését jelenti, és ugyanígy a test eltűnése is egész egyszerűen csak ezek eltűnését jelenti. Amikor megjelennek, nem mondják azt, hogy „most meg fogunk jelenni”, és amikor eltűnnek, nem mondják azt, hogy „most el fogunk tűnni”. Ez történik a gondolatokkal is. Az egyik gondolat követi a másikat, az előző nem várja be az őt követőt. Ezt „tengermély elmélyedés”-nek hívják, amely magába fogad mindent, ahogy az óceán is magába fogadja a folyókat. Ebben a hatalmas óceánban a víz egyformán sós. Az az ember, aki ebben él, azokból a folyókból áll össze, amelyek ide ömlöttek. Az az ember, aki ebben él, az itt szétáradó vizeket használja.

361

Az élőlények a kezdet nélküli idők óta örökkön örökké a Tan lényegében vannak. Esznek, öltözködnek, beszélnek. Hat érzékük működése és összes cselekedetük is maga a Tan lényege. Szavakat és formákat követnek, és hagyják, hogy a képzeletük végtelen számú karmát hozzon létre, mert nem értik, hogy a forráshoz kellene visszatérniük. Elegendő egyetlen alkalommal, egyetlen gondolat erejéig visszatérniük ehhez a forráshoz, hogy lényük „ez a tudat buddha” legyen. Nézzetek a tudatotokra! Ne akarjátok emlékezetetekben megőrizni szavaimat. Ékesszólásom ellenére a tudat nem növekszik, és ha nem beszélek róla, akkor sem csökken. Hiába vagytok képesek felosztani testeteket megannyi formára, és tizennyolc csodát tenni természetfeletti fényt sugározva - csak saját, hideg hamvaitokat nyeritek el ez által. A hideg és vizes hamvakban nem lakozik életerő. Arra az emberre hasonlítanak, aki valamilyen okból és valamilyen cél érdekében gyakorol. A hideg és száraz hamvak élettel teliek, a tiszta, szennyezetlen létű bódhiszattvákhoz hasonlítják őket. A Buddha által kinyilvánított különféle tanítások olyanok, mint a láncok végtelen sora. Ha most beszélni kezdenék róluk, sohasem érnék a végére. De ha képesek vagytok megragadni a buddha-tudatot, többé már nem kell semmit sem elérnetek.

Hjakudzsó Ekai Soha egyetlen jelenség sem jelentette ki magáról, hogy ő „üres”, nem magyarázott egyik sem a „formáról”, nem vitatkozott arról, mi igaz vagy hamis, nem beszélt illúzióról vagy tisztaságról. Ugyanígy, soha egyetlen tudat sem láncolta magához az embert. Ő maga hozza létre önkényesen a bilincseit, ezerszámra gyártja elgondolá362

sait és vélekedéseit, és aláveti magát a számtalan félelemnek és kísértésnek. Értsétek meg, a dolgok végtelen áradata nem önmagától jön létre. Csak azért jöhet napvilágra, mert hisztek a látszatoknak. Ha sikerül megértenetek, hogy a tudat és a tárgy alapvetően nem érintkezik egymással, szabadok lesztek e világon. A megszámlálhatatlan jelenségek mindegyike éppen ott tökéletes, ahol van, és ez a hely a felébredés helye. A valódi természet nem megnevezhető, eredetét tekintve se nem világi, se nem szent - se nem tiszta, se nem szennyezett - se nem hiányzó, se nem létező - se nem jó, se nem rossz. Amikor összekeveredik a tisztátalansággal, akkor nevezik isteninek vagy emberinek. Ha az Út gyakorlója találkozik a fájdalommal vagy az örömmel, a kellemessel vagy a kellemetlennel, a haszonnal vagy a hírnévvel, mindezek egyike sem térítheti el a tudatát. Nem vár semmilyen jutalmat, semmilyen erényességet, semmi sem gátolhatja őt ezen a világon. Semmi sem kedves és semmi sem fontos neki. A fájdalomban és az örömben ő csak olyan, amilyen. Néhány ócska ruha, hogy védekezzen a hideg ellen, és némi étel, hogy fenntarthassa az életét. Anélkül, hogy bárminek is behódolna, vagy bármire is vágyakozna, olyan, akár egy bolond vagy egy süketnéma. Ha már képesek lesztek erre - elértetek valamit. Ha a tudatotok ismereteket és elképzeléseket halmoz fel, ha érdem és tudás után kutat, csak születésre és halálra talál. Az igaz természet számára nem létezik érdem. Ha ennek ellenkezőjével próbálkoztok és elvettek minden megismerést, ismét csak a születés és halál óceánjában találjátok magatokat. Ezért mondja a Gyémánt-szútra: „Ne fussatok az igazság után, ne fussatok a káprázat után. Azoknak az igazsága, akik egyszerűen csak olyanok amilyenek, se nem valós, se nem valótlan.”

363

Ha a fához vagy a kőhöz hasonló tudattal vagytok képesek élni az életetek, sohasem fogtok elmerülni sem a halálos létösszetevőkben, sem a tudatos létezés teremtette körülményekben, sem az érzékek tárgyaiban. Eltűnik a születés és a halál, tetszésetek szerint jöhettek-mehettek, felszabadultok cselekedeteitek okai és hatásai alól, nem lesztek többé gyöngeségeitek rabszolgái. Egy ilyen ember hatalmasabb annál, semmint hogy a pokol vagy a paradicsom fogva tarthatná.

Óbaku Kiun A hétköznapi emberek a jelenségek után, a vallásos emberek a tudat után szeretnek futkosni. A valódi gyakorlat mindkettő elfeledéséből áll. Azonban könnyű elfelejteni a jelenségeket, de nagyon nehéz elfelejteni a tudatot. Az emberek nem merik elfelejteni a saját tudatukat, mert attól félnek, hogy belezuhannak az ürességbe. Épp csak azzal nincsenek tisztában, hogy ez az üresség „nem-üresség”. Mert ez valójában nem más, mint a határtalan birodalma. A valódi természetünk egészen a kezdet nélküli idők óta egyidős az éggel. Sohasem jelent meg, sohasem tűnt el. Sohasem szennyeződött be, sohasem tisztult ki. Sohasem volt zajos, vagy csöndes. Se nem fiatal, se nem öreg. A bölcsesség nem képes megismerni, szavakkal nem lehet megragadni, a bódhiszattvák és a buddhák a föld felszínén nyüzsgőkkel osztoznak rajta. 364

Ez a valódi természet a tudat. A tudat a buddha. A buddha a Tan. A kategóriák létrehozása vég nélküli tévelygéshez vezet. Lehetetlen a tudattal megérteni a tudatot, a buddhával keresni a buddhát, a Tannal megragadni a Tant. Közvetlenül eléritek - elég hozzá egy csendes egybeesés. Ne homályosítsátok el igaz természeteteket, és ne akarjátok feldíszíteni. Hasonló a határtalan égbolthoz, amely beborít mindent, és nem tart magának semmit sem, még a drágaköveket és gyémántokat sem, amelyeket rá akartok aggatni. Feledjétek el önmagatokat, így természetesen váltok eggyé a korlátlannal, és eléritek a teljes szabadságot. Ez a lényeg.

Dzsósú Dzsúsin Ne tegyetek bronz buddhát a kemencébe, ne tegyetek fa buddhát a tűzbe, ne tegyetek agyag buddhát a vízbe! A valódi buddha a tudatotokban van. Amit bölcsességnek vagy nirvánának hívtok, az csak gúzsba köti a testeteket. Úgy nézek rájuk, mint hitvány szemétre. Ne tegyetek fel nekem egyetlen kérdést se! Ha már nincsenek kérdéseitek, nincs több szennyeződés sem. Egy buddha szempontjából nézve semmi sem köt meg benneteket. Ha engeditek szabadon tovaúszni a gondolataitokat, nem követhettek el egyetlen hibát sem. Ha húsz vagy harminc éven át fogjátok gyakorolni a zazent, biztos, hogy megtapasztaljátok a Buddha Tanát. Ha nem jártok sikerrel, megengedem, hogy levágjátok a fejem, és belevizeljetek a koponyámba.

365

Minden csak olyan, akár egy álom - nevetséges elfoglaltság a fantomképek után loholni. Ha felhagytok az ide-oda ténfergéssel, azon nyomban megoldódik minden gondotok. Ugyan mire jó az, ha olyan vagy, mint a birka, ami mindenbe beledugja az orrát, és nem átall a szájába venni mindenféle mocskot? Az idő tájt, amikor a mesterem mellett voltam, ő valahányszor csak kérdést intéztek hozzá, mindig azt mondta: „Fogd be a szád, semmi szükség a kutyaugatásra!” Én az ő példáját követem, ezért azt mondom: „Fogd be a szád, semmi szükség a kutyaugatásra!” Szennyezettség akkor van, ha ragaszkodtok az énségetekhez, tisztaság pedig akkor, ha megfeledkeztek az énségetekről. Hogyan fogjátok megérteni a buddhizmust, ha úgy viselkedtek, mint egy kutya, amelyik állandóan tömi valamivel a pofáját. Minden emberi lény az Utat keresi, még sincs köztük egyetlen őszinte sem. Ha valóban a Buddha tanítványa akarsz lenni, arra kell ügyelned, hogy ne válj a saját elméd gyógyíthatatlan betegévé. Világunk megjelenése nem növeli a Tant, és elmúlása sem fogja azt csökkenteni. Amióta összetalálkoztam ezzel az aggastyánnal, végre mindig önmagam vagyok. Semmit sem nyertek vele, ha a világban keresitek ezt az embert - ő itt és most létezik. Ne szalasszátok el a vele való találkozást!

Tódzan Rjókai Ne keresd a hasznot, hírnevet, dicsőséget és jólétet! Éld úgy az életed, ahogy a körülmények hozzák! Ki a mester akkor, amikor a légzés leáll? A test halála után nem marad más, csak egy üres név. Ha a ruhád elszakad, foltozd meg újra és újra. Ha kifogysz az élelemből, dolgozz, hogy legyen mit enned! 366

A zen gyakorlóinak egy nagy eszménnyel kell bírniuk, és el kell szakítaniuk minden köteléket. Haladjatok az egyszerűség és a szegénység útján, hagyjatok fel a családotokhoz való ragaszkodással, és minden társadalmi kapcsolattartással! Vágjátok le hajatokat, fessétek meg a ruhátokat, öltsétek fel a keszát, és vegyétek magatokhoz a szerzetesek evőcsészéjét! Lépjetek egyenesen a szentséghez vezető útra, amelyet nem szennyez be a por; áttetsző, akár a jég és tiszta, mint a hó. A sárkányok tisztelni fognak és a szellemek behódolnak. Gyakoroljátok a zazent! Csak akkor válhat szabaddá a szüleitek által született test, ha már megszabadultatok a buddhák iránt érzett hála súlyos adósságtól. Hogyan is hiheti azt valaki, hogy az a jó, ha iskolát alapít, szertartásokat ötöl ki, és tanítványokat gyűjtöget? Vagy ha ecsetet ragad a kezébe, hogy egy szempillantás alatt festményeket pingáljon? Vagy ha az elismerést és a nyereséget hajszolja, semmibe véve a szabályokat és a helyes magatartást? A jómód megteremtésére való törekvés örökös szenvedést teremt. Alaptalanul nevezitek magatokat szerzetesnek, ha ezt az utat járjátok.

Szódzan Hondzsaku Öt alapelv 1. A lényeg a jelenségekben Az eszmény alapján kell átformálódnia mindennapi életünknek: intuíciónk és az Út szeretete a gyakorlás felé irányít bennünket, ami tetteink teremtő forrása lesz, és a kozmikus rend követése. De sajnos, a mélyen berögzült megszokások miatt az emberek megütköznek a gyakorláson: „Minek kellenek ide szertartások? Én nem akarok a zazen rabja lenni. Engem zavarnak a többiek.” Tódzan mester verse: 367

Bizonytalanul, határozatlanul; A sötétségben nem ismerlek meg, gyanakvó lélek, mintha egy idegenhez közelednék. 2. A jelenségek a lényegben Az igazság felfedezése magában a mindennapi életben, Isten vagy Buddha megvalósítása testünk minden egyes mozdulatában. Emberi mivoltunkban, egyéni testtartásunkkal hozzuk létre a zazent, a korlátok nélküli lényegiséget. A kételyek, a gyanakvások, az elfojtások többé már nem jelentenek problémát, bírálat és öndicséret nélkül tekintünk önmagunkra, nem különböztetjük meg magunkat másoktól. Tódzan mester verse: Tisztán, világosan. Meglepődöm, amikor rátalálok e régi tükörre, és megpillantom benne magamat. Többé már nem ismeretlen Számomra a saját arcom. 3. Jönni a lényegből Visszatérni a korlátlanból a mindennapokba. A bódhiszattva a zazen után kilép a dódzsóból, és segítségére lesz az egész emberiségnek. Visszatér a jelenségekbe, hogy átalakítsa, és fénnyel töltse meg őket. De módszere nem magyarázható el. Hogyan is lehetne válaszolni erre az egyszerű kérdésre: „mi a zen?” vagy „miért gyakorlod a zazent?”. Kóanokkal, előadásokkal, plakátokkal? Tódzan mester verse: A titkos út. Túl a poron, egy porfelhőben ékesszólónak lenni anélkül, hogy a száj kinyílna.

368

4. Jönni a jelenségekből Dógen mester a Sóbógendzóban nemcsak a filozófiáról értekezik, hanem ír a fogmosásról, a fürdésről, az ürítésről és a főzésről is. Egyetlen jelenséget sem hagyhatunk figyelmen kívül, legyen az megítélésünk szerint nemes vagy közönséges. Egyetlen teremtmény sem megvetendő, se az eszes, se az ostoba. Buddha mondja: Minden nap jó a szatorira. Élettel teli, izgő-mozgó testtel és tudattal kell belépni a dódzsóba. Tódzan mester verse: Semmit sem elkerülve, lótuszként virágozni a tűzben. A tudat túl van az egeken. 5. Eljutni mindkettőhöz Buddha dódzsójában elég a lényeg és a jelenség, és megszületik az egység. Lényeg és jelenség a végleteket jelölik. A feszültség és az ellazultság a testnek, a gondolkodás és a nem-gondolkodás a tudatnak. Hétköznapi tudatosságunk nem tudja együtt megragadni őket. Feszültség - lazaság, gondolkodás - nem-gondolkodás, materializmus, lét - nem-lét, ésszerű - ésszerűtlen, élet - halál. Ezek egyidejű megvalósítása - ez az igazi zazen tüze, a végső valóság egysége. A lényeg és a jelenségek egyesülnek, a tökéletes összhang felöleli a szélsőségeket. A lángokból - tudatosság nélkül, természetesen, automatikusan - megjelenik az egység. És életünk, viselkedésünk természetes útjává válik. Az egység átfogó felismerés, amely minden korlátot ledönt. Tódzan mester verse: Túllépve a léten és a nem-léten vágyakozz a páratlanra. Hazatérek és letelepszem a hamvak közé.

369

Ungo Dójó „A pokol nem fájdalmas, de anélkül hordani a keszát, hogy értenéd a lényeget, az maga a legelevenebb fájdalom” - mondta mesterünk. Ti már gyakorlatunk és hagyományunk szívében vagytok. Tudnotok kell, hogy a „majdnem” már nagyon közel van a „teljeshez”. Gyakoroljatok még egy kicsit több odaadással, és sosem fogtok ráunni erre az örökkévaló utazásra, és nem menekültök el ebből a kolostorból. Egy régi bölcs mondta: „Ha ezt az utat akarod követni, légy tudatában annak, hogy ez a legmagasabb hegy csúcsán és az óceán árkainak legmélyebbikében található.” Ha hanyagnak látjátok magatokat, most azonnal lépjetek rá erre a titkos útra. - Mit kell szeretnie egy gyakorlónak? - tudakolta egy szerzetes. - Azt, amit a tudatunk nem képes elérni - hangzott Ungo felelete. - Mi a végső igazság? - kérdezte egy másik. - Ne találkozz senkivel se az ősi úton!

Ummon Bunen Csak mert erőtlen a hitetek gyökere, azért jelenik meg tudatotokban a vágy, hogy összecsomagoljátok a holmitokat, útra keljetek, és távoli helyeken bolyongjatok. Mi az, amiben hiányt szenvedtek? Minden ember birtokában van a buddha-természetnek. Ennek kellene feltárulnia szemeitek előtt, ti azonban továbbra sem erre törekedtek. Ne engedjétek, hogy bárki is becsapjon és irányítson benneteket! Amint egy mester kinyitja a száját, ti már nyelitek is a szavait - úgy viselkedtek, mint a legyek, melyek egy kupac szemétért versengenek egymás370

sal. Aztán pedig összeálltok hármasával-négyesével, és vég nélkül vitatkozgattok. Minő nyomorúság! Régi pátriárkáink nem tudták megállni, hogy ne hagyjanak örökül néhány mondást, amivel a zen megértését elősegíthetik számotokra. De lám, szavaik csak még távolabbra sodornak benneteket ettől. Legyetek szabadok, és járjatok egyenes derékkal! Talán nem ez az igazság útja? Engedjétek meg, hogy a szemhéjatok szélére tegyem az ég és a föld egészét! Ne türelmetlenkedjetek, fedezzétek fel lassan és aprólékosan a szavaimban rejlő igazságot! De ha már meg is értettétek azt, ez bizony még nem fog meggátolni egy zen mestert abban, hogy lábatokat törje, ha megjelentek az ajtaja előtt. Ha abban reménykedtek, hogy egy napon majd egy nagy zen mester tűnik fel ezen a világon, hogy megossza veletek tanítását, akkor jobban teszitek, ha inkább az arcomba köptök. Mindaddig, amíg nem váltok saját magatok mesterévé, abban a hitben fogtok élni, hogy valamiféle haszonra tehettek szert mindabból, amit hallotok. De mindezt valójában csak átveszitek valakitől, és nem a saját tulajdonotok lesz. Barátaim, akik ilyesmit birtokolnak, úgy élnek, mint a közönséges emberek. Legyetek hát óvatosak!

Fujó Dókai Ha nappal belépek a Buddha dódzsójába, a fénylő Hold van az égen. Ha éjjel felkapaszkodok a Keselyű-csúcsra, a Nap elvakítja látásomat. A holló hófehér, a magányos lúd csapatban száll. Ebben a pillanatban minden dolog egy. Milyen különbség lehet itt önmagunk és mások között?

371

A régi buddhák emelvényén és a pátriárkák otthonában szívélyes fogadtatásban részesítik a jövő-menő barátokat. Mondjátok meg nekem, ti jóravaló emberek: mennyivel jutunk előbbre ezzel? Ültessünk még az eljövendő nemzedékek számára árnyéktalan fákat! Amint szólásra emelkedem a helyemen, máris a tisztátalanság birodalmában vagyok. Ha megdermed a tekintetem, az mindössze csak egy fogyatékosság. Az egyetlen szóban történő különleges átadás egy rabló, amely kifosztja otthonodat. Aki nem téveszti szem elől az alapvető forrást, az arra a rókára hasonlít, amelyik a saját barlangjába szerelmes. Igaz valóság, szentség, közönségesség - ezek csak szavak egy álomban; a buddhák és az érző lények csupán a véletlenen múló formák. Amikor itt vagyok, vezessétek vissza fényeteket a bensőtökbe, és világítsátok meg környezeteteket! Engedjétek, hogy karjaitok szabadon átölelhessenek mindent! Azonban még ekkor sem lesztek szabadok. Csak egy elszáradt faágba kapaszkodó fagyott tücsökhöz fogtok hasonlítani, amely ugyan abbahagyta a sírás-rívást, de még mindig képtelen arra, hogy megforduljon. Amikor kezembe veszem a kocut, akkor is csak azt érthetitek meg, amit a buddhák hívtak életre. Még ha felpattantok kelet felé, és eltűntök nyugat felé - szabadon kitárva és bezárva önmagatok -, még akkor sem álmodhattok arról, ami már a buddhák előtt is megvolt. Tudnotok kell: van egy olyan ember, aki nem kér senkitől semmit, aki nem engedelmeskedik semmilyen törvénynek vagy tanításnak, aki nem lesz foglya egyetlen szabálynak sem.

372

Ne meresztgessétek többé a szemeteket, és nem fogjátok többé izgatni magatokat miattam sem! Ha szavakkal akarjuk megmutatni az Utat, a jelen pillanatra korlátozzuk magunkat. Amikor a nyelv nélküli ember beszél, és a láb nélküli ember jár - ők még mindig nem egyek az igaz emberrel. Értitek, mit mondok? Amikor a sárkány bömböl, semmi értelme a fülünket hegyezni. Amikor a tigris üvölt, hiábavaló a gondolatait fürkészni. - Hogyan lehetne ezt megfogalmazni? - kérdezte egy szerzetes. Fujó így felelt: - A felfoghatatlan, amelyet mindig használunk, átöleli a világmindenséget. Egy faember sétál a tűzben.

Vansi Sógaku A tudat az eredete minden dolognak. Ha a tudat csendes, minden káprázat eloszlik. Ki az a másik, és ki az az én? Még egy atom sem képzelhető el ott, ahol már megszűnt minden megkülönböztetés. Amikor nem születik egyetlen gondolat sem, ti az anyaméh előtt és a bőrzsák után vagytok. Nem más ez, mint egy, az elméddel felfoghatatlan, fényes kötél. Nincs semmi sem szétválasztva. Nincsenek se sarkok, se csúcsok, se nyomok. El nem sötétülhet. Ami nem sötétülhet el, az az eredendő bölcsesség. E velünk született bölcsesség helyét „nélkülözhetetlen ajándék”-nak nevezik, ezen ajándékon túl semmi nem kapható. Üres, nyitott, finoman észlelhető, kép nélküli, visszhang nélkül hallható. Ezért mondják: „nem érhető el sem a szemmel, sem a füllel”. Ez a végső pont, az összhang megvalósulása. Itt születik meg a fény, ide tükröződik mindenhonnan a világmindenség. Minden ez, és e minden a keszát viselő szerzetes élete. 373

Az a fontos, hogy ne vegyétek kölcsön mások dolgait. Mindenképpen saját magatok által kell megértenetek. Így fest az én házam tanítása. Ha felismeritek, hogy minden dolog üres, tudatotok szabaddá lesz, és túlléphet minden egyes porszemen. Az első fénysugár mindenhová elhatol, és az erőknek és körülményeknek megfelelően alakul át. Mindaz, amivel találkozik, maga a kezdet, amely átvilágít minden formát, üres és társtalan. A szél a fenyők közt, a Hold a víz tükrén - egyensúly. A tudat, amely nem bolyong, amely nem ragaszkodik a jelenségekhez. A lényeg az: legyetek belül üresek, és kívül legyen titétek az egész univerzum anélkül, hogy e kettőt összekevernétek - ahogy a tavasz elhozza a virágokat, ahogy a tükör visszatükrözi a formákat -, a viszály és a káosz közepette, derűsen és nyugodtan, könnyedén lépjetek „túl”! A teljes nyugalom elérésekor életetek üde és csöndes lesz, felfedezitek a múló idők ürességét, azt, amit semmi sem zavarhat meg, és ami köré semmi sem vonhat gátakat. Üres, korlátlan, teljes, tiszta, fényes, öröktől fogva létezik és nem homályosult el sosem. Ha ezt megértitek, akkor - itt és most - egyetlen fejbólintással lemondotok a születés és a halál követéséről, nem lesztek sem a megsemmisülésben, sem az örökkévalóságban. Ha meg akartok változni, a jelenségek sokaságának miriádnyi formájával alakítjátok át magatokat. Ha mozdulatlanul akartok maradni, akkor beboríthattok és befedhettek mindent - ahogy azt az ég és a föld teszi. Tőletek függ, mi az, ami megjelenik vagy eltűnik, ami kitárul vagy bezárul. Látni a Napot nappal és látni a Holdat éjjel - fellelni azt a pillanatot, ahol többé már nincsenek csalások és ámítások. Olyan ez, mint amikor egy keszát viselő szerzetes nyugodt, biztos léptekkel halad előre. Természetesen nincsenek se sarkok, se elvarrások. Ha ilyenné szeretnétek lenni, hagyjatok fel a kérődzéssel, és ne engedjetek a tudat zavarodott örvényeinek! Felhagynátok végre az önsajnálattal? Döntenetek kell, és abba kell

374

hagynotok. Így majd átragyoghattok mindenen. A fényről és a látványról megfeledkezve, a bőrt és a húst ledobva, minden érzéket megtisztítva kitisztul a szemetek is. Képességeitek kiteljesednek, nincs semmi, amihez kötődnétek, harmóniában vagytok minden pillanatban. A fényben ott a sötétség, a sötétségben ott a fény. Egy magányos bárka szállítja a Holdat, és éjjelre a rózsák közé tér megpihenni. A fénysugár mindössze ennyi. Tiszta, tökéletesen tiszta; a szem ereje nem képes elérni a saját határait. Csöndesen, üresen és korlátlanul időzve a tudat nem érheti el önnön határát. Aki őszinte szívvel keres, felleli lényegiségét; a démonok és a buddhák nem háborgathatják, nem lepheti be por és mocsok. Találkozzék a körrel vagy a négyszöggel, cselekedeteiben alkalmazkodik hozzájuk. A gondolkodással értelmezhetetlen tettek végtelen sora finoman kiegészíti egymást. A tavasz e földből születik meg, és e földben ér véget. Mindenki birtokában van ennek. Valójában egyetlen út sincs a tanulmányozásához. Lényege az üres és nyitott testben lakozik - oly hatalmas, akár a tér, ezért hiba nélkül állhattok mindenütt. E felébredés nem szorítható korlátok közé, e tisztaságot nem lehet mással vegyíteni. A Hold a víz folyását, az eső a felhők vonulását követi. Végeredményben nincs is sok olyan tudat, amely mindezt létre tudná hozni. Ne izgassátok magatokat a jelenségek miatt, és anélkül, hogy ez tudatosulna, a jelenségek sem fognak többé zavarni benneteket. A test és a tudat egy, nincs semmi a testen kívül: ugyanaz a lényeg, ugyanaz a működés, ugyanaz az anyag, egyetlen név. Minden érzék és minden érzet azonnali és abszolút. Noha azt mondták, hogy egy bölcsnek nincsen énje, valójában nincs semmi olyasmi, ami ne az énje volna. Mindez olyannyira világos és nyilvánvaló, hogy könnyen megérthetitek: hiába próbálnátok korlátok közé szorítani vagy felszabadítani, mert olyan, mint a fehér bivaly a pusztában, amit még ha akartok sem tudtok elüldözni.

375

Az Út emberének tettei és nyugalma olyan, mint a tudat nélkül úszó felhő, mint a mindenhol visszatükröződő telihold. Semmi sem állítja meg, tiszta és békés a dolgok miriádjai közt is. A jelenségek áramával érintkezve nem változik meg, és nem is keveredik el bennük. Ugyanazzal a lényeggel bír, mivel ez a lényeg azonos vele magával. Szavakkal leírhatatlan, a gondolkodás nem érhet el idáig; meghaladó, határtalan, szabad, erőfeszítés nélküli, felfoghatatlan módon valósul meg - az értelmen kívül és izgatottság nélkül. A mindennapi életben jelenik meg, és hazatér. A születés és a halál megértése, az okok és a körülmények meghaladása - e helyes látásmód képezi a tudat lényegét, és alapvetően nincs lakhelye. Ezért mondják: „A tudat, amely életet önt minden dologba, nem lakozik sehol.” Amikor megálltok, olyanok vagytok, mint az óceán, amely magába fogadja a folyókat, és azok ismét egy ízűvé lesznek. Amikor elindultok, olyanok vagytok, akár a vad szelet meglovagló, örökkévaló idő. Egy pontba tér vissza minden, és aztán együtt indul el. Ugye, az eléri az igazi forrást, a nagy működés megnyilvánulását? A keszát viselő szerzetesek a körülményeknek megfelelően változnak, mert ilyeneknek kell lenniük. Megerősítettétek már a tudatotokat, és gondolkodtatok már az anyagi jelenségek mibenlétéről? Mélységükben kell átlátnotok e dolgokat. Ha belebonyolódtok gondolataitokba, magával ragad a megszokások áradata. Haladni a térben, mindenről megfeledkezve, fénylőn a sötétségen át a sugárzó, határtalan szellemiség pillanata ez. A múlt, a jelen és a jövő tudata el van metszve, az öt elem összekuszálódásai eltűnnek. Üres és derűs, csillogó, egyes-egyedül tündököl korokon át. Ha a keszát viselő szerzetesek képesek ekként létezni, már nincsenek hozzátapadva sem az élethez, sem a halálhoz. Hagyják, hogy a dolgok túljussanak a szirtfalakon, nem őriznek meg semmit sem, amibe kapaszkodhatnának, elvágják a kötelet a lábuk alatt, és egyetlen lépéssel felülkerekednek mindenen. Üres, mindenkor felébredett, kristálytiszta, szüntelenül csillogó - a virágok fe-

376

hérsége tűnik elő. Egy magányos csónakban evezve haladni előre, kötöttségek nélkül - ilyen pillanat ez. De mondjátok meg nekem: ki ez? A világban vándorló szerzetesnek üressé kell tennie, és meg kell nyitnia tudatát úgy, hogy még egy porszem se maradhasson benne. Így nem gabalyodik bele a jelenségekbe, elvek nem szabnak korlátot neki; szabadon jelenik meg bennük, és tűnik el belőlük, részese lesz a szabadságnak. Ha belezavarodunk a bonyolult gondolatokba, önmagunkat temetjük el. Így könnyedén lecsaphat a kard - a jelenségek sokasága többé nem ütközik egymásba. A doboz és a fedele tökéletesen összeillik. Aki képes a termést betakarítani, és betömni a repedéseket, képes a család ügyeinek irányítására is. Létezik egy olyan pillanat, amikor egybeolvadunk az apával. Ezért mondták: „Három ember egy botra támaszkodik, és egy ágyban alszik.” Egységben van minden dologgal, szabad, mint a köd és az esőt hordozó felhők; mély, akár az őszi vizek. Erre kell emlékeznetek, mielőtt eléritek a megvalósítást. Üres, megtapasztalható, áttetsző, nyugodt, hideg, erős, tiszta és valóságos - e módon tisztítjuk meg magunkat a számtalan életből visszamaradt megszokásoktól. Amikor a megszokások szennyeződései kimerülnek, felragyog az eredeti fény, és átsugárzik koponyátokon. Nem fogad el semmi mást; világos és nyílt, olyan, akár az ég és az ősszel csörgedező vizek, akár a hó vagy a Hold, amelyek ugyanolyan színűek. Ennek a birodalomnak nincsenek határai, és minden hely felett áll. Hatalmas és erős, végek és elvarrások nélküli - szabaduljatok meg mindentől, és előbb ott lesztek, mintsem gondolnátok. Ha már mindent elengedtetek, a gondolat és a hely messzire kerül innen. Nem tehető fogalmivá; hogyan lehetne akkor ott bármi is, amivel körül lehetne írni. Csak az képes tökéletesen hinni, akinél a vizesvödör alja már leszakadt. Ezért mondták: „Egyszerűen csak valósítsátok meg az egységet. Ha már az egység megvalósult, csapongóak lehetnek cselekedeteitek, és beléphettek ebbe a világba.” Tettei-

377

tek szabadsága természetes lesz. A hang és a forma, a kép és a visszhang azonnaliak és nyomtalanok.

Jen-csao - Cun-csiang Feljegyzések Lin-csiről Amire most a Buddha Törvényében inaskodóknak szükségük van, az a helyes látás megszerzése. Ha a látásuk helyes, nem fogja őket a születések és a meghalások körforgása érinteni, szabadok lesznek mozgásukban, mehetnek is, maradhatnak is, és minden földöntúli kívánság az övék lesz, anélkül hogy keresniük kellene. Elődeinknek megvoltak az ösvényeik, amelyeken elindíthatták az embereket. Ami engem illet, csak azt az útmutatást adom, hogy senkinek se engedjétek meg, hogy tévútra vigyen benneteket. Ha pedig hasznát akarjátok venni, éljetek vele! De késedelem nélkül, kétely nélkül. Ha manapság a tanítványok nem érnek célt, miben rejlik annak oka? Csak abban, hogy nem bíznak önmagukban. Mivel nem bíztok önmagatokban, és folytonosan a külsőségek után igyekeztek, elcsábít benneteket tízezer dolog: nem lelitek meg a függetlenséget. Tanuljátok meg félretenni azt a kereső igyekezetet, ami eszméről eszmére hajt benneteket, és akkor eljuthattok odáig, hogy nem fogtok különbözni egy buddha-pátriárkától. Akarjátok tudni, milyen a buddha-pátriárka? Bizony nem másféle, mint azok, akik itt hallgatják előttem a Törvényt. Minthogy az újoncoknak nincsen elég önbizalmuk, folyvást a külsőségek után futnak, ilyenformán, még ha lelnek is valamit, az csak a könyvszagú felsőbbrendűség, de az eleven pátriárka szellemét sosem lelik meg. Ne csapjátok be magatokat! Ha nem találkoztok vele ebben a pillanatban, akkor újjászületések ezrein át, sok-sok ezer kozmikus időszak lefolyásával fogjátok végigkerülni a Hármas Világot a benneteket vonzó kedves dolgok nyomában, szamárkancák vagy tehenek hasában újjászületve. Az én szemem378

ben ti nem különböztök Sákjamúnitól. Mi hiányzik manapság nektek mindenféle elfoglaltságotok közepette? Sose akadályozzátok azt a szellemi kisugárzást, amely a hat érzéketekből árad! Aki pedig ilyen módon lesz képes látni a dolgokat, az egész létében ügynélküli ember lesz. A Hármas Világban nincsen békesség, olyan az, mint a lángokban álló ház. Ez nem az a hely, ahol sokáig lehet maradásotok. Az állhatatlanság gyilkos démona egyszerre kopogtat magas állásúnál és alul lévőnél, öregnél és fiatalnál. Akarjátok, hogy ne különbözzetek a buddha-pátriárkáktól? Akkor csak attól óvakodjatok, hogy önmagatokon kívül kereskedjetek. A tiszta sugárzás, amely bensőtökből árad, és megfényesíti minden gondolatotokat: az maga Buddha a Dharmakájában, a Törvény Testben, az pedig saját házatokban lakozik. A semmit ki nem kerülő sugárzás, amely bensőtökből árad, és megfényesíti minden gondolatotokat: az maga Buddha a Szambhógakájában, a Megjutalmazás Testben, az pedig saját házatokban lakozik. A senkit ki nem kerülő sugárzás, amely bensőtökből árad, és megfényesíti minden gondolatotokat: az maga Buddha a Nirmánakájában, az Átváltozás Testben, az pedig saját házatokban lakozik. Ez a Három Test nem más, mint ti magatok, itt állva előttem a Törvényt hallgatva. De csakis akkor nyílik meg bennetek ez a tehetség, ha nem rohantok többé a külsőségek után. A szútrákra és a sásztrák szerzőire alapozva emelték a régiek a kiválóság princípiumává ezt a Három Testet. Számomra azonban ilyen nincs. Ez a Három Test semmi egyéb, csak puszta szó: nem egyebek, mint a függőség kötelékei. A régiek azt mondották: A Buddha Testek csak az érzékek függőségében különböznek attól, aminek tulajdonítják őket, a Buddha Övezetek csak a lényegi létező vonatkozásában léteznek. Világos tehát, hogy a Testek és az Övezetek, amelyek a valóságban a dolgok esszenciái, csupán visszfényként léteznek. Tanuljátok meg felismerni a visszfényekkel játszadozó embert önmagatokban: ez minden buddhának eredendő forrása, ez lesz, amiben mene-

379

déket találtok, vagy amivé lesztek. A Törvényt sem hirdetni, sem hallgatni nem tudja földből, vízből, tűzből és levegőből álló anyagi jellegű testetek, sem a lépetek, sem a gyomrotok, sem a májatok, sem az epehólyagotok, de még testetek nyílásai sem képesek a Törvény hirdetésére vagy hallgatására. Mi tehát az, ami a Törvényt hirdeti és hallgatni tudja? Nem más, mint ti, itt előttem, egyenként itt sorakozó, de semmi testiséget nem viselő magányos fényességek - ilyen a Törvény hirdetésének és hallgatásának tudója. Aki pedig így tudja látni a dolgokat, maga lesz a buddhapátriárka. De ehhez az kell, hogy szüntelenül benne legyen minden gondolatotokban, és hogy mindent, ami szemetek elé kerül, így lássatok. A tudás csak azért felfogható, mert a szenvedések szülője; a lényeg azért változik, mert a tudat újra meg újra átalakul. Ez az oka a lélek vándorlásának a Hármas Világban, és ennek folyamán szenvedjük el a fájdalmak minden fajtáját. Ha megfogadjátok szavamat, többé semmi sem lesz túlságosan mély, semmi sem lesz, ami nem szabadít meg. A lélek dolgai látható alak nélkül valók, mindenhová elhatolnak. A lélek az, amit látásnak hívunk a szemben, hallásnak a fülben, szaglásnak az orrban, szólásnak a szájban, fogásnak a kézben, futásnak a lábban. Alapjában véve csupán egyetlen finom sugár az, ami széjjelosztódik hat érintkezésben. Azon esetben, ha gondolatunk nem működik, elhagyatottak vagyunk. Mit is akarok mondani nektek mindezzel? Csak annyit, hogy jól látom, efféle gondolatok hajtanak benneteket megállíthatatlanul a keresésre, és így pottyantok bele a hiú csapdákba, amelyeket a régiek állítottak. Hallgassatok rám: üssétek le a Megjutalmazás és az Átváltozások Buddhájának a fejét! A bódhiszattvák, akik beérték pályafutásuk tíz fokozatával, csak olyanok, mint a napszámosok. Akik elérték az azono-sulás vagy a csodálat megvilágosodását, csupán kalodába zárt és láncra vert fickók. A szent arhatok és a pratjékabuddhák csupán pöcegödör-töltelékek, a Megvilágosodás és a Nirvána pedig szamárkikötő póznák. Csak

380

azért van bennetek az önmagatokat elrekesztő sok gátlás, mert nem jutottatok el odáig, hogy felfedjétek mindazoknak a praktikáknak a hiúságát, amelyek a bódhiszattváknak vannak előírva a három mérhetetlen kozmikus időszakra. Az igazi szerzetesben, aki tudja, hogy csak meg kell semmisíteni a régi cselekedeteket a feltételek szerint, semmi ilyen nincsen. Öltözik, ahogy épp kedve tartja, amikor menni akar, megy, amikor ülni akar, leül. Esze ágában sincs, hogy Buddha gyümölcsére áhítozzék, vagy éppen keresgélje azt. És hogy miért? A régiek azt mondották: „Azoknak, akik Buddhát cselekedetek révén akarják fellelni, Buddha csak születések és meghalások nagy ígérete marad.” Az idő drága, de ti csak egyre mozgolódtok, mint a tenger hullámai, másokhoz szaladgáltok csant tanulni, az Utat megismerni, és nem ismertek egyebet, mint neveket és mondásokat, keresgélve Buddhát, keresgélve a pátriárkákat, keresgélve a gazdag jó barátokat, és hiú okoskodásoknak adjátok át magatokat. Ne csapjátok be magatokat! Van egy atyátok, és van egy anyátok - ennyi az egész. Mit akarnátok még? Kíséreljétek meg a befelé fordulást! Csak arra van szükségetek, hogy a legközönségesebb módon viselkedjetek. Semmi módi! Vannak olyan kopasz kópék, tudatlanok, akik azzal áltatnak, hogy szellemeket látnak, démonokat idéznek, akik jeleket írnak kelet felé, ábrákat rónak nyugat felé, és szeretnek a szép időről meg az esőről csevegni. Eljő majd az idő, amikor ennek a fajzatnak is számot kell adnia, és bizony izzó vasgolyóbisokat fognak nyelni az öreg Jáma előtt. Jó családból való fiú- és leánygyermekeket babonáznak meg ezek a fene rókatündérek és gonosz fenevadak. Eljő pedig a nap, amikor ezektől a vaksi szörnyektől is számon kérik a köles árát, a jó szándékú adományokat. Legyetek önmagatok mesterei ott, ahol éppen vagytok, és ott helyben megigazultok. A belétek ütköző dolgok nem fognak tudni eltántorítani benneteket. És semmi sincs akkor, sem előző életetek benyomásai, sem a

381

rögtön kárhozatra vivő öt főbűn, ami ne változna megváltástok tengerévé. Meg kell tudni különböztetni Buddhát Márától, az igazat a hamistól, a világit a szenttől. A világosan látó hívő számára azonban Buddha és Mára egyként csapnivaló. Egyetlen kétkedő gondolatotok - ez Mára. Ha eljuttok odáig, hogy felfogjátok, a tízezer dolog születés nélkül való, minden gondolat csupán képzelődéshez hasonló, és számotokra egy porszem, egyetlen dolog sincs többé: ez a teljes tisztaság - ez Buddha. Azt mondhatjátok, hogy Buddha és Mára két különböző kört jelent: az egyik a szenny, a másik a tisztaság. Szerintem azonban ennél is igazabb az, hogy nincsen sem Buddha, sem élővilág, sem múlt, sem jelen. Amit el kell érnünk, azt elérjük az idő múlatása nélkül, a cselekedetek művelése és gyümölcseik összegyűjtése nélkül, nyereség és veszteség nélkül. Ez minden időkre érvényes, sosem volt másképp; és ha mégis lenne még valami, kijelentem, hogy az csak álomhoz hasonló, csak átváltozáshoz hasonló. Csak attól őrizkedjetek, hogy mások tévútra vigyenek benneteket. Mindent, ami utatokba akad, akár kinn, akár bennetek, öljétek meg! Ha egy buddhával találkoztok, öljétek meg azt a buddhát! Ha egy pátriárkával találkoztok, öljétek meg azt a pátriárkát! Ha egy arhattal találkoztok, öljétek meg az arhatot! Ha atyátokkal és anyátokkal találkoztok, öljétek meg atyátokat és anyátokat! Ha rokonaitokkal találkoztok, öljétek meg a rokonokat! Ez az egyetlen módja megszabadulásotoknak, a dolgok rabságából való megszökéseteknek, ez maga a menekvés, ez maga a függetlenség. Akik mindenfelől érkeznek ide, hogy tanulják tőlem az Utat, senki sincs, aki függne a dolgoktól. Nekem nincs semmiféle Törvényem, amit átadhatnék az embereknek: semmi egyebet nem teszek, csak gyógykezelem a kórt, és oldom a bilincseket. Próbáljatok meg elszakadni a dolgoktól! Csak azt kérem, hogy szálljatok vitába velem.

382

Csak akkor nyerhetitek el a megszabadulást, ha az öt közvetlen cselekedetet művelitek. Mi az öt közvetlen cselekedet? Megölni az atyát, megölni az anyát, vérét ontani a buddhának, szétverni a közösséget, elégetni a szent szútrákat és képmásokat. Az atya a tudatlanság. Ha meg tudjátok tenni, hogy ne keressétek, akár egyetlen gondolat erejéig is, mindazt, ami alá van vetve a nemzés és a pusztulás elvének, és hasonlatossá tudtok lenni a visszhanghoz, amely az ürességre felel, és mindenben ügynélkülinek lenni, akkor megöltétek az atyát. Az anya a bujaság. Hogyha belépve, akár csak egyetlen gondolat erejéig is, a Vágyak Világába, hogy ott a bujaság tárgyait keressétek, és ott csak az összes dolgok ürességét látjátok, és meg tudtok ott maradni minden kötődés nélkül, akkor megöltétek az anyát. Ha nem engedtek semmiféle magyarázgatásnak a Tiszta Dolgok Birodalmában, hanem minden tekintetben a sötétségben maradtok, akkor vérét ontottátok egy buddhának. Ha csak egy gondolat erejéig is megértitek, hogy a benneteket lenyűgöző szenvedélyek éppoly támasz nélküliek, mint az űr, szétveritek a közösséget. Meglátni az okok láncolatának az ürességét, a gondolatnak az ürességét, és, legalább egy gondolat erejéig, úgy dönteni, hogy szakíttok mindennel, hogy a határtalanhoz és az ügynélküliséghez tartsátok magatokat: ez a szent szútrák és képmások megégetése.

Taiszen Desimaru A rinzai zen és a kollektív tudattalan sok közös vonással rendelkezik. Nietsche megőrült. Van Gogh úgyszintén. Túl nagy intenzitással keresték 383

a tisztaságot, az abszolútumot, Istent, a végső igazságot, és végül megőrültek. Ugyanez történhet a rinzai zen esetében, ha túl erőteljesen koncentrálsz a kóanokra. Kivéve, ha van egy mestered, aki vezet téged, és megakadályozza, hogy hibákat kövess el. Ha van egy igazi mestered, aki vezet, akkor mindent megérthetsz és felébredhetsz. A mester így szól a tanítványához: „Hagyd el ezt a szobát! Nem, nem, ne az ajtón át!” Ekkor a tanítvány az ablak felé fordul. „Nem, ne az ablakon át!” „Akkor merre?” „Csak hagyd el!” Sem ezen, sem azon a kijáraton keresztül nem hagyhatod el, sem felfelé, sem lefelé, sem délre, sem pedig nyugatra. És így a mester felébreszti tanítványában a megértést. Nem szükséges az igazságot keresni, vagy elmetszeni az illúziókat. Nem szükséges azt mondanod magadban, hogy nem szabad gondolkodnod, mert az még mindig gondolkodás. Természetesnek kell lenned, hagyd, hogy a tudatalatti megjelenjen. Jung azt mondta, hogy ha az ember rájönne a tudattalan feltárásának módjára, az jelentős felfedezés lenne. A zazennel ez lehetséges. Az átlagember csak agyának bal féltekéjét veszi igénybe a gondolkodáshoz. De ha elég erősen koncentrálsz a testtartásodra és a légzésedre, akkor az egész test elkezd gondolkodni. Az európai kultúra fő jellemvonása a dualizmus. De valójában az anyagi és a szellemi egy, és nem állhat szemben egymással. A szellem vagy tudat és a test egy dolog, mint egy papírlap két oldala. A mindennapi életben nem választhatók külön. Ha megértésre törekszel, meg kell találnod a középső utat. A középső út a buddhizmusban azt jelenti, hogy alany és tárgy szembeállítása megszűnik. Ez a világ létezik. Valóságosság és nem-valóságosság metafizikai, a létezés viszont fizikai kérdés. Nehéz összevetni a kettőt. Az igazi zenben a metafizikai problémákat illetően nincs kommentár. Nincs mód annak eldöntésére, hogy milyen állapotok voltak a születés előtt, és milyenek lesz-

384

nek a halál után. Fogalmak segítségével vagy a tudomány módszereivel nem határozhatók meg. Amikor meghalunk, a világ tovább létezik, de saját kozmoszunk eltűnik. Karmánk azonban folytatódik. Vérünk földdé válik és felhőkké, ebben az értelemben tehát sohasem szűnünk meg. Testünk sohasem szűnik meg, szellemünk sem. A test és a szellem egy. A buddhizmus lényege a zazen gyakorlása. A zazen a helyes légzés, a helyes tudatállapot és a helyes testtartás. Az igazi zen megegyezik valamennyiünk „itt és most”-jával. Ha igazán mentes vagy minden céltól és haszonvágytól, akkor megvalósíthatod Buddhát, Istent. Megértheted, hogyan emelkedik a felszínre a tudatalatti. Hagynod kell, hogy feljöjjön, így végül majd elkopik. Hagyd a gondolatokat elmenni, és ne kövesd őket, végül majd maguktól elerőtlenednek, azután pedig képes leszel öntudatlanul gondolkodni. Ne gyártsatok kategóriákat a tulajdon tudatotokkal; túl intelligensek vagytok hozzá.

385

KÖZÉPÚT A buddhizmus lényege tömörebben Az oksági törvény: nem-tudás ⇒ kézségek - a tudati képzelő erők, vagyis ha nem tudás van, akkor akarati mozzanatok irányulnak a létezésre készségek ⇒ tudat - a halál után az új lét hordozója tudat ⇒ név és alak - a szellemiség és a testiség név és alak ⇒ hat terület - az öt érzékszerv és a gondolkodás hat terület ⇒ érintkezés - a hat terület kapcsolódása tárgyaikkal érintkezés ⇒ érzet - az érintkezés hatására érzet ⇒ szomj - a létezésre szomj ⇒ megragadás - egy új keletkezési formában megragadás ⇒ keletkezés - mert létrejött a megragadás keletkezés ⇒ születés - a létrejött megragadás következménye születés ⇒ öregség és halál - a fájdalom, siralom, szenvedés, szomorúság, kétségbeesés, amelyek a születés következményei Ez a szenvedés egész birodalmának keletkezése. A nem-tudás annyi, mint nem ismerni a szenvedést, a szenvedés eredetét, a szenvedés megszüntetését, a szenvedés megszüntetéséhez vezető utat. A tudat nem pusztul el a halálban, hanem a készségekkel együtt egy új lét csírájává válik. Aki felismeri és látja, hogy minden készség múlandó, az közönyössé lesz a szenvedések iránt; ez a megtisztulás útja. A név és alak maga a lény, az én-tudat. A hat terület a hat érzékszerv:

386

szem, fül, orr, nyelv, test, tudat, és így a tapasztalható világ területei: alakok, hangok, illatok, ízek, tapintható dolgok, gondolati dolgok. A hat érzékszerv kapcsolatban van a világgal. Úgy is lehetne mondani, hogy hat érzékszervem kapcsolatban van a világ összes érzékszervével, valamint az érintkezés (észlelés) tárgyaival, és kölcsönösen feltételezik egymást. Azt a képzetet kelti, hogy amit érzékelek, és ami érzékel, az én vagyok, az az én világom. De amit érzékelek, az egyben valami más is, én magam is valami más vagyok. A szomj az életkedv, vágyakozás az érzetek fenntartására. A szenvedés oka. Az életkedv megragadja a lételemeket, amelyekből új lény keletkezik. A vágyakozás ragaszkodást jelent a léthez. A léthez való ragaszkodás a nem-tudás miatt új létet eredményez. Amit magamról énnek képzelek, újra megtestesül, benne marad a születések körforgásába. Kezdetben a Buddha ennek fordított sorrendjében magyarázta az okozati láncot. Aztán megfordította a sorrendet, mert így is elég nehéz megérteni.

A szenvedés Tartalma: a múlandóság, az én- és tartalomnélküliség és a tökéletlenség felismerése. a születés szenvedés - az élőlények ehhez vagy ahhoz a rendjéhez tartozó lények születése nem más, mint megszületésük, keletkezésük, fogantatásuk, létrejöttük, a kötődés csoportjainak megnyilvánulása, az érzékelés alapjainak megszerzése az öregség szenvedés - az öregség az élőlények törékennyé válása, elgyengülése, megőszülése és ráncosodása, életerejük hanyatlása, érzékelési képességeik kimerülése

387

a halál szenvedés - az élőlények ilyen vagy olyan rendjéből való eltávozása, elenyészése, pusztulása, eltűnése, életszakaszuk befejeződése, a kötődés csoportjainak feloszlása, a test levetése a szomorúság szenvedés - az embert érő ilyen vagy olyan veszteség vagy balszerencse miatti szomorúság, a tudat szomorkodó, szomorúsággal teli állapota, a belső szomorúság, a belső siránkozás a siralom szenvedés - bárminő állapot, amely ennek vagy annak elvesztése miatt jön létre, vagy a balszerencse miatt, amely az embert éri, az siránkozást és jajgatást vált ki a fájdalom szenvedés - a testi kín és a testi kellemetlenség, a kínos és kellemetlen érzés, amit valamilyen testi érintkezés vált ki a bánat szenvedés - a lelki kín és lelki kellemetlenség, a kínos és kellemetlen érzés, amit valamilyen lelki érintkezés vált ki a csüggedés szenvedés - a kiábrándultság és az elkeseredés, ami ennek vagy annak elvesztése következtében jön létre vagy a balszerencse miatt, ami az embert éri el nem érni azt, amit kívánunk, szenvedés - az élőlényekben, akik alá vannak vetve a születésnek, feltámad a kívánság: bárcsak ne volnánk alávetve a születésnek! Bárcsak ne lenne több újrakeletkezés előttünk! És az élőlényekben, akik ki vannak szolgáltatva az öregedésnek, a betegségnek, a halálnak, a szomorúságnak, a siralomnak, a fájdalomnak, a bánatnak és a csüggedésnek, feltámad a kívánság: bárcsak ne volnánk kiszolgáltatva ezeknek a dolgoknak! Bárcsak ne várnánk ránk ezek a dolgok! Mindez azonban nem teljesülhet pusztán kívánsággal. A kötődés öt csoportja szenvedés - vagyis: anyagi forma, érzékelés, észlelés, értelmi képződmények, tudat.

388

A szenvedés eredete A sóvárgó szomjúság, amely ismételten előidézi az újrakeletkezést, és szorosan kötődve a gyönyörhöz és az élvezethez, örökké friss gyönyörűséget talál hol itt, hol ott. Vagyis az érzéki vágyakozás, az öröklét utáni vágyakozás és a nemlét utáni vágyakozás. De honnan ered ez a sóvárgó szomjúság, és hol ereszt gyökeret? Bárhol a világban, ahol örömteli és élvezetes dolgok vannak, ott van az eredete, ott ver gyökeret. Szem, fül, orr, nyelv, test és tudat mind gyönyörűséges dolgok. Látható formák, hangok, ízek, testi benyomások és tudattárgyak mind gyönyörűségesek és élvezetesek. A szem, a fül, az orr, a nyelv, a test és a tudat tudatossága, a hatrétű érintkezés (a hat érzékszerv) mind gyönyörűséges és élvezetes dolgok. Ezekből következik a gondolat. A szemnek, a fülnek, az orrnak, a nyelvnek, a testnek és a tudatnak megfelelő hatrétű érintkezés, az ebből következő érzés, az akarat, a sóvárgás, a gondolati megragadás és a következtető gondolkodás mind gyönyörűséges és élvezetes dolgok. Itt van a sóvárgó szomjúság eredete, itt ver gyökeret.

A szenvedés megszüntetése Hogyan oltsuk el ezt a szomjúságot, hogyan vágjuk el ezt a gyökeret? Pontosan ennek a sóvárgó szomjúságnak a teljes elhalványítása és kioltása, feladása, a róla való lemondás, a tőle való szabadulás és elszakadás által. De hol hagyható el, hol oltható ki ez a sóvárgás? Bárhol a világon, ahol gyönyörűséges és élvezetes dolgok vannak. Szem, fül, orr, nyelv, test és tudat mind gyönyörűséges és élvezetes dolgok. Érzékelhető formák, hangok, illatok, ízek, testi benyomások és tudattárgyak. A szem, a fül, az orr, a nyelv, a test és a tudat tudatossága. A 389

tudat tudatosságának megfelelő hatrétű érintkezés, az ebből következő érzés, az akarat, a sóvárgás, a gondolati megragadás és a következtető gondolkodás. Itt elhagyható ez a vágyakozás, itt ki lehet oltani.

A szenvedés megszüntetéséhez vezető út Ez a nemes nyolcrétű ösvény, vagyis: a tökéletes megértés - megérteni a szenvedést, a szenvedés eredetét, a szenvedés megszüntetését és a szenvedés megszüntetéséhez vezető utat, a tökéletes gondolkodás - a vágytól mentes, a rosszakarattól mentes, a kegyetlenségtől mentes gondolkodás, a tökéletes beszéd - tartózkodni a hazugságtól, a nem a lényeget kifejező beszédtől, a durva beszédtől, az üres fecsegéstől, a tökéletes cselekvés - tartózkodni annak elvételétől, amit nem adtak oda, tartózkodni a hűtlenségtől és a kicsapongástól, a tökéletes életmód - amikor kerüljük az életvezetés bármely rossz változatát, tökéletes életvitellel alakítjuk ki életmódunkat, a tökéletes erőfeszítés - amikor felébresztjük akaratunkat, hogy elkerüljük a rossz, üdvöt nem hozó állapotok létrejöttét, legyőzzük a már kialakult állapotot, törekszünk, hogy létrejöjjenek az üdvös állapotok, ezeket igyekszünk fenntartani, törekszünk, hogy el ne hanyagoljuk, kiterjesztjük, tökéletesen kifejlesztjük. Erre törekszünk, erre mozgósítjuk erőnket, erre irányítjuk tudatunkat, és ezért küzdünk. a tökéletes összpontosítás - amikor elszakadva az érzéki tárgyaktól, elszakadva az üdvöt nem hozó dolgoktól belépünk az első elmélyülésbe, ami az elszakadásból születik, és együtt jár a gondolati megragadással és magával a gondolkodással, ugyanakkor telve van elragadtatással és örömmel. A gondolati megragadás és maga a gondolkodás visszafogásával valamint a rendületlen belső nyugalom és a tudati egyhe390

gyűség elérésével belépünk egy olyan állapotba, amely mentes a gondolati megragadástól és magától a gondolkodástól. Belépünk a második elmélyülésbe, amely az összpontosításból születik, és telve van elragadtatással és örömmel. Az elragadtatás elhalványulásával egykedvűségben időzünk éberen, tökéletes tudatosságban, és saját személyünkben tapasztaljuk meg azt az érzést, amiről a nemes gondolkodásúak így beszélnek: Boldog az egykedvűség és a tökéletes éberség embere! Így lépünk be a harmadik elmélyülésbe. A gyönyör és a szenvedés feladása után, illetve az ezekben foglalt öröm és bánat eltűnésével belépünk a gyönyörön és szenvedésen túli állapotba, a negyedik elmélyülésbe, amit megtisztít az egykedvűség és az éberség.

391