Nyírteleki Újság 1213-2013
Nyírtelek város független, havonta megjelenő információs lapja
a település 800 éves a település 800 éves a település 800 éves a település 800 éves a település 800 éves „Az évfordulók éve”
2. évfolyam, 1. szám, 2014. január 1213-2013
1213-2013
1213-2013
1213-2013
„Az évfordulók éve”
„Az évfordulók éve”
„Az évfordulók éve” „Az évfordulók éve”
Fotó: Kis László
Sikerekben gazdag és nagyon boldog új esztendőt kívánok Nyírtelek minden lakosának! Dr. Vinnai Győző kormánymegbízott, Nyírtelek díszpolgára
Elismerés sportolóknak. Nyírtelek Város Önkormányzata december 17-én kitüntette azokat a sportolókat és sportvezetőket, akik kiemelkedően teljesítettek a 2013. évben./13
Évértékelő „Ütős szilveszter” Torta járt azoknak, akik már harmadjára jöttek el a Vigadóban szervezett szilveszteri mulatságra./8
Fotó: Zsula Róbert
n 2013-ban településünk 800, városunk 8 éves lett. Jubileumi évet zártunk le a kerek évfordulóhoz méltó sok-sok rendezvénnyel. A képviselő-testület rekordszámú (30) ülésein a település működését szolgáló előterjesztések mellett elsősorban a pályázatokhoz kapcsolódó döntések kerültek megvitatásra./4
Fotó: Kis László
Fergeteges karácsonyi forgatag a Vigadóban./7
Fotó: Kis László
Ünnep
Közmeghallgatás. Nyírtelek Város Önkormányzata kép-
viselő-testülete 2013. december 9-én a Tokaji úti Közösségi Házban közmeghallgatást tartott./5
Nyitrai
December 6-án, Mikulás napon Magyarország kormányfője, Orbán Viktor a Parlamentben látta vendégül a nyírteleki Kedvesház lakóit és kísérőit./6
Fotó: Kis László
Végső búcsú
Péter Pál atyától./3
Fotó: Kedvesház
Fotó: Archív
Látogatóban
Időseket
az iskolások./11
köszöntöttek
Nyírteleki Újság
2
A Közösségi Ház heti rendje (Állandó foglalkozások) Klubterem Kedd: 8.00-12.00 18. 00-19.00 Csütörtök: 18.00-19.00
Falugazdász ügyfélfogadás Rákos Terézia +36-20-25-52-320 Buzai Csaba +36-30-457-4621 Y Dance Factory (táncoktatás) Y Dance Factory (táncoktatás)
Számítástechnika terem Hétfő: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek:
16.30-19.30 15.00-18.00 17.00-19.00 15.00-18.00 16.30-19.30
gépkocsivezetői tanfolyam Internetklub gépkocsivezetői tanfolyam Internetklub gépkocsivezetői tanfolyam
Vásárok, termékbemutatók, tréningek hétfőtől-péntekig.
Közérdekű információ
Polgárőrségi felhívás n Ezúton értesítjük Nyírtelek vá-
ros lakosságát a polgárőrség a téli időjárás során várható veszélyhelyzetben folyamatos telefonos ügyeletet tart. Ez időszakban fogadjuk a riasztási, segítségkérési üzeneteket, telefonokat. Az idősekkel, egyedül élőkkel és a hajléktalanokkal kapcsola-
Szennyvíz-szállítás 20/3675-726 Őrangyal Gyógyszertár 210-071 Védőnői Szolgálat 211-333 Posta 210-091 Polgármesteri hivatal 210-500 Rakamaz és Vidéke Takarékszövetkezet 210-026 Nyírteleki Szociális Szolgáltató Központ (Puskin u. 2-4.) 210-798, 525-002 Térségi Hulladékgazdálkodási Kft. 314-976
n Egy nagy alapterületű lakatlan vályogház bontását kezdte meg több ember január 2-án délelőtt Görögszálláson. Az egyik fal bontás közben megdőlt, és az ott lévő embert maga alá temette. A munkálatok közben dőlt rá a fiatalemberre a vályogfal. A szintén a bontási munkálatokban résztvevő munkások ki tudták szedni az egyébként eszméleténél lévő embert a romok alól. Tudtak a férfivel kommunikálni, így a hamar kiérkező tűzoltók kihúzták és átadhatták a mentőknek, akik súlyos sérülés gya-
Helye:
Központi ügyelet, Nyíregyháza, Szent István u. 70.
Telefon:
Felnőtt ügyelet 42/402-377. Gyerek ügyelet 42/445-500.
Munkanapokon:
Este 6-tól reggel 8 óráig Központi ügyelet, Nyíregyháza. Reggel 8 és este 6 között sürgős esetben háziorvosát keresse!
Munkaszüneti napokon:
A járóbetegek reggel 8-tól este 8 óráig az Egészségházban, Nyírtelek, Dózsa Gy. u. 48. található ügyeletes orvost kereshetik fel. Innen az orvos beteghez NEM hívható el!
Este 8 óra után a nyíregyházi központi ügyelethez forduljon személyesen vagy telefonon. Fekvőbeteghez a nyíregyházi központi ügyeletet kell hívni.
Állatorvosi helyettesítés Nyíregyháza térségében Dr. Nagy István Dr. Petromán László Dr. Gubicz Pál
30/324-2995; 42/406-060 42/431-626, 30/9655-930 30/955-3463; 42/424-066
Apróhirdetések Pianínó eladó! Német Meyer típusú nagyon jó állapotú, használaton kívüli pianínó családi okok miatt eladó. Érdeklődni a 06-30/997-6012-es telefonszámon. Eladó Földterület. Nyírteleken kialakuló lakó övezetben 4115 m/2 föld terület (3 db telek!) eladó, vagy lakás, ház csere érdekel (be számítok)! Irányár: 8 millió forint. Érdeklődni a 06-20/222-1728-as telefonszámon lehet. Női fodrász otthonában elkészíti frizuráját. Idős néniknek otthonban is. Hívjon bizalommal! Tel.: 30/906-2080 Drótbetét-üveges előtető kedvezményes áron eladó. Érdeklődni: 42/210-188as, vagy a 06-30/667-5958-as telefonszámon.
IMPRESSZUM l Nyírteleki Újság, a Nyírtelek Város Önkormányzata által alapított kulturális és közéleti havi lap. Felelős kiadó: Nyír-tel-szol Nonprofit Kft. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Főszerkesztő: Kovács László. A levelezési cím: 4461 Nyírtelek Iskola u. 2. Tel.: 42/210-786. Az olvasói észrevételeket várjuk a
[email protected] e-mail címen is. Tördelés: Szentpáli Szabolcs. Nyomda: Tóth Imre.
Fotó: a szerző
Orvosi ügyelet
Január 11-12. Január. 18-19. Január 25-26.
tos bejelentéseket is várjuk. Itt jegyezném meg, a téli falopások észrevételét is bejelenthetik a megadott telefonszámokon. Értesíthető telefonszámok: TÓDIK GÁBOR elnök: 0620/620-5047 DOROGI ZSOLT elnökhelyettes: 06-20/620-5091
Rádőlt a fal, súlyosan sérült
Közérdekű telefonszámok Nyírteleki Általános Iskola – Székhely: 4461, Iskola u. 2. 42/525-033 – Telephely: 4461, Petőfi u. 42. 42/210-007 Intézményvezető: 42/525-029 Városi Könyvtár 210-698 Kastélykert Óvoda – Petőfi u. 42. 201-022 – Iskola u. 2. 210-030 Belegrád 15. 730-920 Nyírségvíz 523-600 Nyír-Tel-Szol Nonprofit Kft. 210-786
Közérdekű hírek
nújával vitték kórházba a munkást. A rendőrség adatok begyűjtésével indított eljárást az esetleg felmerülő felelősség megállapítása érdekében. Horváth József is ott dolgozott, érdeklődésünkre elmondta: „Pont megvágtuk a falat, hogy dőljön, de a srác ott maradt a túloldalon, és amikor dőlni kezdett, már nem tudott elugrani előle. Azonnal szóltunk a munkavezetőnek, aki hívta a segítséget.” A tűzoltók a még álló falakat a további balesetveszély megelőzése érdekében ledöntötték. Pusztai Sándor
Rendőrségi hírek
Nem nyújtott segítséget n Megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott az a gépkocsivezető, aki egy baleset szemtanúja volt.A rendelkezésre álló adatok szerint egy eddig ismeretlen járművezető 2013. december 10-én 16 óra 45 perckor az általa vezetett ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú személygépkocsival közlekedett a 38-as számú főúton Nyírtelek irányából Nyíregyháza felé. A rendelkezésre álló adatok szerint a gépkocsivezető a főút 33 + 100 km szelvényénél látta, amikor egy Fiat Ducato típusú tehergépkocsi és egy Renault Laguna típusú személygépkocsi összeütközött és a személygépkocsi az árokba borult. Az eddig ismeretlen járművezető adatai hátrahagyása és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül a helyszínről tovább közlekedett Nyíregyháza irányába. A rendőrség a baleset körülményeinek tisztázása érdekében várja az ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú személygépkocsi vezetőjének, valamint azoknak a jelentkezését is, akik érdemleges információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen vagy telefonon a 42/524600 hívószámon, illetve bejelentést tehetnek az ingyenesen hívható 06-
80/555-111 „Telefontanú” zöld számán (H-Cs.: 8-16, P.: 8-13 óráig), vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Tettenérték őket A Nyíregyházi Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást M. József 25 éves nyíregyházi, Á. András 29 éves és K. József 22 éves nagycserkeszi valamint K. Róbert 29 éves és K. György 30 éves nyírteleki lakosok ellen. Az öt férfit 2013. december 18-án 10 óra 20 perckor egy nyíregyházi telephelyen a rendőrök tetten érték, miközben vashulladékot kíséreltek meg eltulajdonítani. A rendőrök az öt férfit előállították a rendőrkapitányságra és szabálysértési őrizetbe vették. Gallyfát loptak A Nyíregyházi Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást F. Gábor 37 éves, B. Mihály 27 éves és K. József 27 éves nagycserkeszi lakosok ellen. A háromfős társaság tagjai 2014. január 4-én egy Nyírtelek külterületén lévő fasorból gallyfát kíséreltek meg eltulajdonítani. A rendőrök a három férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, és szabálysértési őrizetbe vették.
Nyírteleki Újság
Végső búcsú Nyitrai Péter Pál atyától
Fotó: Bódi Sándor
Nyitrai Péter Pál 1943. június 9-én született Mezőkövesden. 1969. június 22-én szentelték római katolikus pappá Egerben. Szolgálati helyei: káplán Nyíradony 1969-72, Tar 1972-73, Sajónémeti 197374, Jászapáti 1974-75, Jászberény 1975-76. Plébános: Tornaszentjakab 1976-81, Pély 1981-82, Sáta 1982-84, Kisújszállás 1984-88, Nyíradony 198896, Nyírtelek 1996-2004. Nyugdíjas: 2004.
Évzáró a Civil Centrumban augusztusig fut. Előadások, egészséges ételek kóstolása, az egyesület kondigépei és egyéb egészség megtartó eszközei használatának segítségével, valamint sportorvos bevonásával. Venczelné Bartha Ildikó
Mikulásünnepség
Fotó: Civil Centrum
megnyitó január 20-án délután a megújult Városi Könyvtárban lesz, amit Dankó Mihály (kultúráért felelős) alpolgármester nyit meg. Ekkor többek között előadást tart dr. Koi Balázs nyelvész, főiskolai tanár „Az ifjúság nyelvhasználata” címmel. A hét további eseményein versenyeken (rímfaragás, népdaléneklés) vesznek részt a tanulók, de fellép a Mandala Dalszínház is. Fintor Gábor kulturális vezető
A Nyírteleki Közösségi Ház és Városi Könyvtár a Nyírteleki Általános Iskolával együttműködve szervezi meg a magyar kultúra napjához kapcsolódó programjait január 20 és 24-e között.
Hagyományaihoz híven az idén is rendezett Mikulás ünnepséget a Nyírteleki Civil Centrum a klienseinek, akiknek a dolgozók vidám, kedves műsorral kedveskedtek.
IV. jótékonysági iskolabál Kocsis Janikával! Intézményegység gyönyörű játszóterét nap mint nap boldogan használják a diákok. A 2013-as bál a „8 éves a város” és „800 éves a település” programsorozathoz kapcsolódott, ami szintén nagy sikert hozott. A jó hangulat idén is borítékolható, hisz az egyik legismertebb mulattató, KOCSIS JANIKA szolgáltatja majd a zenét. Az eseményről részletesen lapunk következő számában, illetve hamarosan szórólapokon és a www.nyirtelek.hu oldalon tájéFintor Gábor kozódhatnak. kulturális vezető
A Nyírteleki Általános Iskola immáron negyedik alkalommal szervezi meg jótékonysági bálját, mely idén február 21-én, pénteken 19 órától lesz a Királytelek Vigadóban.
www.kocsisjanika.hu
ban lévő ravatalánál. Itt volt Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke. Koporsójánál a búcsúbeszédet – a hagyományoknak megfelelően – az egykori évfolyamtárs, Szabó József mondta kiemelve érdemeit. Ezt követően, Nyíregyházi Északi temető papi parcellájában helyezték örök nyugalomra. A szentmise az elhunytért január 3-án volt. Búcsúzunk mi is Nyírtelek város lakói nevében. Adjon az Isten örök nyugodalmat neki! Szerkesztőség
Életút
n A munkánkról annyit szeretnék elmondani, hogy az alaptevékenységünk mellett az „Önkéntes munka felvirágoztatása Nyírteleken” projektünket zártuk nemrég várakozáson felül. Továbbá nagyon megtisztelő volt a számunkra, hogy az első volt dankóbokori lakosok találkozója a tanyánkon valósulhatott meg. Most futó projektünk a nyírteleki lakosok egészséges életvitelét segíti, ez
A magyar kultúra napját ünnepeljük
n A programokról hamarosan szórólapunkon és a www.nyirtelek.hu oldalon tájékozódhatnak. Annyit elöljáróban elárulhatunk, hogy a
Fotó: Archív
n Tudtuk az utóbbi időben nincs jól, de bíztunk benne, hogy a Jó Isten megsegíti! De sajnos december 17-én szomorú hír érkezett: elhunyt településünk nyugdíjas plébánosa. Mint az életrajzi adataiból kiderül, 1996-ban helyezték Nyírtelekre. Hamar a szívükbe fogadták a hívek. Kedvessége, embersége, Istenbe vetett hite, sokaknak nyújtott lelkivigaszt. Nyugdíjazása után sem lett hűtlen lakóhelyünkhöz, itt talált végleg otthonra. Itt vásárolt magának egy lakást. Hűséges segítőjével, Évike nénivel, ott voltak minden jeles városi egyházi és társadalmi eseményen. Még a 2013-as Anna-napi búcsún is megjelent. Gyakran megfordult az idősek otthonában (augusztus 20-án még ő szentelte meg az ünnepi kenyeret), s adott vigasztalást az ott élőknek. Halálával nagy veszteség érte városunkat. Nagyon sokan vettek tőle végső búcsút december 20-án a dózsaszőlői Szent József templom-
3
n A február hónap a nyírteleki iskolabáltól lett „nevezetes” Nyírteleken, attól, hogy a város legnagyobb intézményét, az iskolát felajánlásokkal, támogatásokkal segítik, lehetőséget teremtve az iskola szebbé tételéhez, eszközparkjának bővítéséhez. Az első bál 2011-ben a farsang, a második 2012-ben már a különlegességek (Fekete-fehér party) jegyében telt. Eredményét, a Herman Ottó Oktatási
Évösszegzés a civil fórumon Évzáró civil fórumot rendeztek a Közösségi Házban december 17-én, kedden, ahol sikeres évként értékelték a szervezetek a centenáriumi eseményeket. n Az első napirendi pontban Magyar László polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd a 2013as esztendő végéhez közeledvén az idén elért eredményekről, sikerekről beszélt. Kiemelte: az egész év eseményei a centenárium jegyében teltek („800 éves a település, 8 éves a város”). „A magas szintű önkormányzati, egyházi és civil rendezvények méltóak voltak az évfordulóhoz.” – hangsúlyozta Magyar László, majd folytatta tájékoztatóját. Nyírteleki Újság néven találhatjuk meg a postaládáinkban az önkormányzat saját alapítású lapját. Sok pozitív visszajelzést kaptak a szerkesztők ezzel kapcsolatban. A második napirendi pontban a jövő, a 2014-es év kérdéseiről tanácskoztak a jelenlévők. Az elmúlt évekhez hasonló pályázati lehetőség áll majd rendelkezésre. A civil szervezetek támogatása is a megszokott módon (KT rendelet alapján) történik majd. Vannak a jövő évre átnyúló pályázatok is, ami közül a legnagyobb a már említett szennyvíz beruházás.
Fotó: Kis László
Közérdekű információk
Egyebek alatt a résztvevők részéről elhangzott kérdések főleg az utak minőségére és felújítására vonatkozott. A Nyírteleki Civil Centrum képviseletében Venczelné Bartha Ildikó elnök ismertette a náluk igénybe vehető lehetőségeket. Az érettségi előtt kötelező önkéntes munka ledolgozására náluk is van lehetőség (Puskin u. 42/b), továbbá a 30 napos munkaviszony teljesítésére is, valamint az „Egészséges Nyírtelekért” pályázati program keretein belül orvosok, pszichológusok előadásait hallgathatják meg az érdeklődők, a közös torna, a sportgépek használata mellett. A fórum végén kellemes ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívántak egymásnak a civil szervezetek vezetői. Jávorszki Andrea
Nyírteleki Újság
4
Önkormányzat
Évértékelő: Sikeres, eredményes 800. év Folytatás az 1. oldalról A közigazgatásban a járások újbóli megjelenése hozott változást. Polgármesteri hivatalunkban kihelyezett ügyfélszolgálaton lehet a járási hatáskörbe került gyámügyi-, közgyógyellátás-, ápolási díj-, egészségügyi szolgáltatásra való jogosultsággal kapcsolatos ügyeket intézni. Az intézményhálózatban az iskolák ,,államosítása”, vagy inkább ,,részbeni államosítása” hozta a legnagyobb változást. A fenntartó, (a döntéshozó) az állam (KLIK) lett,
Átadtuk a felújított könyvtárat a működtető az önkormányzat maradt, úgyhogy a bérjellegű költségeken kívüli kiadások döntő részét az önkormányzatnak kell saját forrásból biztosítania. Az átállás a sok bizonytalanság ellenére a város és iskolavezetés jó együttműködésének köszönhetően zökkenőmenetesen megtörtént. A változás kapcsán megszűnt a Nyírteleki ÁMK. A városi könyvtári és közművelődési feladatok a Nyír-Tel-Szol Nonprofit KFT-hez szerveződtek. A helyi foglalkoztatás adataiban a közfoglalkoztatottak magas száma (2013-ban 472 fő) hozott jelentősebb javulást. Az év végén közülük több mint 100 fő vett részt valamilyen képzésben. Tovább folytatódott az önkormányzat támogatásával az evangélikus egyház szervezésében a szociális földprogram. Eredményes pályázatok A megjelent táblázatból is látszik, hogy igen eredményesek voltak pályázataink. A megvalósult energetikai pályázatoknak (napelem,
napkollektor, aprítékoló és kazán) köszönhetően csökkentek költségeink. 2013-ban több mint 5 km-rel
Tavasszal indulhat a görögszállási rendelő felújítása, amely terveink szerint szeptemberre készülhet el. Az önkormányzat szervezetfejlesztését a településpolitika számos területére kiterjedő pályázat segítheti.
zárult. Eljutva minden háztartásba a települési információáramlás egyik fontos eszköze lett. Az idén
Településünk jó híre A kulturális rendezvényeink száma, színvonala a 800. évfordulóhoz igazodva meghaladta az előző Megújult az Ipari út
Mezőgazdasági utakat adtunk át növekedett a település szilárdburkolatú úthálózata. Alsósóskút, Pallagpuszta döntő része bekerült a jól megközelíthető települések sorába. Az Ipari, Nyárfa és Kossuth út első szakasza is új burkolatot kapott. Az iskolában, óvodában elnyert pályázatok plusz szolgáltatások bevezetését tették lehetővé, így vonzóbbá tehettük az intézményeket. Novemberben elindult a település történetének eddigi egyik legnagyobb beruházása. Az 1,3 mil-
Keresztszentelés a 800. évfordulóra liárd Ft-ot is meghaladó költségvetésű szennyvízhálózat kiépítése és szennyvíztelep rekonstrukciót tartalmazó kivitelezési munkálatok 2014-ben döntően el is készülnek. Számos pályázat megvalósítása kezdődött el. A tanyafejlesztési kiírásban két témában is eredményesek voltunk, így egy gréder beszerzésére nyílik meg a lehetőségünk, amelyek az utak javítását segítheti. A másik pályázat a vérvételi szolgáltatásainkat finanszírozza.
rendhagyó eseménytár a kerek évfordulóhoz kapcsolódva nemcsak az elmúlt egy évet, hanem a 800 évet is igyekezett áttekinteni.
Külföldi egyházi vendégek városunkban évekét. Híres előadók teltházas rendezvényei – melyek sok más településről is idevonzották a látogatókat - öregbítették lakóhelyünk hírnevét. A külterületek sem maradtak programok nélkül. Követendő kezdeményezések, szervezések eredményeképpen Ferenctanyán, Dankóbokorban nagyszabású tanyanapok kerültek lebonyolításra. Az 1956-os emlékhely kialakításával nemzeti ünnepünkhöz méltó körülményt teremtettünk az emlékezéshez. A 140 éves Tokaji úti kereszt felújítása is erősítette a jubileumi
Megkezdődött a szennyvízberuházás év fényét. Ezen írásnak is helyet adó újság is már egyéves lett. A vizsgaév a visszajelzések szerint jól
Fejlődő kapcsolatok 2013-ban tovább fejlődtek, kiszélesedtek testvértelepülési kapcsolataink. Ennek is köszönhetően küldöttségünk járhatott Fintán a Dessewffyek Királytelek előtti lakhelyén, ahol helytörténeti írásainkhoz újabb adalékokat gyűjthettünk. A civil szervezetekkel, egyházakkal közösen ünnepeltünk a nemzeti, jubileumi rendezvényeken. Együttműködtünk számos településpolitikai kérdés megoldásában. 2014 a választási ciklus záróéve. Településfejlesztési feladataink a már nyert, folyamatban lévő pályázatoknak köszönhetően is szép számmal lesznek, és bízom benne, hogy ezek még bővülnek. Mindezek megvalósításához jó együttműködést, a munkálatok idejére kellő türelmet, eredményes megvalósítást kívánok valamennyiünknek! 2014 a választások éve is lesz, ehhez politikai bölcsességet, aktivitást kívánok és még talán azt, hogy a választások a választásról szóljanak, és ne szétválasszák, hanem összehozzák Nyírtelek választópolgárait. Megköszönve mindenkinek a 2013. évi munkáját a 2014. évre jó egészséget, eredményes, békés, boldog évet kívánok! Magyar László polgármester
Pályázatok 2013-ban Pályázó
Pályázat megnevezése
Elnyert összeg
Státusz
Nyírtelek Város Önkormányzata
A nyírteleki Óvoda épületére, napkollektoros rendszer telepítése.
16 063 715 Ft
Megvalósult
Nyírtelek Város Önkormányzata
Nyírtelek Általános Művelődési Központ Hermann Ottó Tagintézménye Energiaellátásának fejlesztése napelemes rendszer kiépítésével
30 305 883 Ft
Megvalósult
Nyírtelek Város Önkormányzata
Nyírtelek Város Önkormányzatának Szervezetfejlesztése
21 520 000 Ft
Elnyert, Folyamatban
Nyírtelek Város Önkormányzata
Görögszállás orvosi rendelő rekonstrukciója
59 959 981 Ft
Elnyert, Folyamatban
Nyírtelek Város Önkormányzata
Tanyapályázat Nyírtelek függesztett gréder
8 186 420 Ft
Elnyert, Folyamatban
Nyírtelek Város Önkormányzata
Tanyapályázat Nyírtelek tanyatelepülésein élő lakosság részére helyszíni mobil egészségügyi vizsgálatok elvégzése
2 000 000 Ft
Elnyert, Folyamatban
Alsó-Szabolcsi Viziközmű Társulás
Nyírtelek Szennyvízelvezetés és tisztítás
1 304 012 060 Ft
Elnyert, Folyamatban
Nyírtelek Általános Iskola
Innovatív iskolák fejlesztése
99 688 089 Ft
Elnyert, Folyamatban
Nyírtelek Város Önkormányzata
Önálló turisztikai értékkel bíró fesztivál rendezvény megvalósítása 134.Anna-napi vigasságok Nyírteleken
3 578 004 Ft
Elnyert, Folyamatban
Nyírtelek Város Önkormányzata
Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó Expressz”
8 000 000 Ft
Megvalósult
Nyírteleki Kastélykert Óvoda és Bölcsőde
Óvodai tehetségsegítői programok, erdei ovodai programok támogatása
1 997 000 Ft
Elnyert, Folyamatban
Nyírfarm Kft., Nyíragroker Kft.
Nyírtelek-Alsósóskút-Jakusbokor mezőgazdasági utak kiépítése, Nyírtelek-Gyulatanya mezőgazdasági utak kiépítése
190 000 000 Ft
Megvalósult
Nyírteleki Újság
Önkormányzat
5
n Nyírtelek Város Önkormányzata képviselő-testülete 2013. december 09-én (hétfő) 17,00 órai kezdettel a Tokaji úti Közösségi Házban tartott közmeghallgatást, melyen a polgármester és a képviselő-testület tagjain kívül tanácskozási joggal jelen volt még: Dr. Bartovics Norbert jegyző, Varga Csaba osztályvezető, Hajzer Gábor vállalkozási igazgató, Karácsony János műszaki felelős, valamennyien a KE-VÍZ 21 Zrt. részéről. Először Magyar László polgármester a képviselő-testület nevében köszöntötte a megjelenteket, majd tájékoztatást adott a jelenlévőknek a 2013-as év eseményeiről. Kifejtette, hogy a 2013-as év a település 800 éves évfordulójának jegyében telt el. Városunkban 2013. január 1-től a Nyírteleki Újság eljut minden háztartásba. A képviselő-testületi üléseken (addig) 139 határozat, 8 rendelet született. Költségvetésünk 1 milliárd feletti, likviditási problémánk nem volt. Út-közmű üzemeltetésére 3 millió Ft-ot kaptunk, a Nyírteleki Iskola működtetése nagyságrendileg 50 millió Ft, melyet az önkormányzatnak kell előteremtenie. Adósságunk 60 %-át átvállalta az állam, hitelállományunk jelenleg 18 millió alatti.
Fotó: Kis László
Fő témák voltak: szennyvíz, út, járda
A továbbiakban szót ejtett a nyertes pályázatokról. Ezt követően Varga Csaba, a KE-VÍZ 21 Zrt. képviselőjeként röviden bemutatta a szennyvíz-beruházást kivitelező, KE-VÍZ 21 Zrt. céget. Elmondja, hogy a beruházás során 15,5 km gerincvezeték és 18 db szennyvízátemelő kialakítására kerül sor, ezen kívül a szennyvíztisztító telep korszerűsítésére. A befejezés várható időpontja 2015. május. Az Ady Endre, József Attila, Kastély utakon már elkezdődtek a munkák. Panasziroda kerül kialakításra
az önkormányzatnál, ahol a lakosok jelezhetik problémájukat, a jogos panaszokat orvosolni fogják. Kiemelte, hogy minden bekötésnél tisztítóaknát kell létrehozni. A lakók feladata, hogy szakemberrel beköttessék a szennyvizet, a telekhatáron belül 1 m-re bevezetett bekötővezetékre kell rácsatlakozni. A vezetékre engedélyezés után lehet rákötni. A munkák megkezdése előtt szórólapos tájékoztatást adnak. Dr. Bartovics Norbert jegyző a lakástakarék megtakarításokkal kapcsolatosan adott tájékoztatást. (Melléklet szerint.) Ezt követően a jelenlévők
kérdéseket tettek fel. Így többek között szó esett arról, hogy folynak-e télen is a munkálatok? Vállal-e lakossági bekötést a kivitelező? A Puskin utcaiak felvetése, hogy a csapadékvíz elvezetésre megoldást kellene találni. A felsősóskútiak panasza, hogy a Felsősóskúti úton sok a kátyú, apró kővel be kellene szórni. Egy lakos felhívta a figyelmet arra, hogy a Szent István u., Tokaji úton még mindig nincs megoldva a járda kérdése. Úgy tudja, a Nyírszőlősi út megoldására Dr. Vinnai Győző kormánymegbízott úr ígéretet tett. Az illetékesek válaszából kiderült, hogy -5 oC alatt nem tudnak dolgozni, a kivitelező nem vállalhat lakossági bekötéseket. Nemcsak a beruházás végén, hanem szakaszosan is lesz átadás. Időjárásfüggő az ütemterv. A kerékpárút 14 km hosszú terve elkészült, az engedélyezési eljárás folyik. Nyíregyháza-Nyírtelek-RakamazTokajig menne el, ha a pályázat kiírásra kerül, beadjuk a pályázatot. Járdakérdés esetében a szennyvízberuházás elkészültét megvárjuk. A Nyírszőlősi út pályázata nem nyert, fellebbezés alatt áll.
Bartovics Norbert, jegyző
Önkormányzati hírek n A képviselő-testület december hónapban 3 ülést tartott. A képviselő-testületi üléseken megtárgyalásra és elfogadásra kerültek az év végén szokásos, az egész évi tevékenységet átfogó beszámolók, melyek keretében a képviselő-testület megismerte a nyíregyházi Rendőrkapitányság közrend, közbiztonság helyzetéről szóló (a témával lapunk következő számában bővebben foglalkozunk), a Nyírteleki Civil Koordinációs és Szociális Szolgáltató Egyesület és a Filadelfia Evangélikus Egyházközség 2013. évi tevékenységéről szóló beszámolókat. Módosításra került a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodása, valamint a belső ellenőrzési feladatok ellátásáról szóló együttműködési és munkamegosztási megállapodások. Ehhez kapcsolódóan jóváhagyásra került
n A lakástakarék pénztári számla egy megtakarítási folyószámla, melyet azért hoztak létre a lakosok még 2009ben, hogy csökkentsék - a lakástakarék pénztári számlához kapcsolódó évi 30 %-os állami támogatás révén - a rájuk eső szennyvízberuházás önerejének mértékét. Ahhoz, hogy a beruházás önereje biztosítva legyen, engedményezési szerződés készült, melyben engedményesként az Alsó-szabolcsi Csatornamű Vízgazdálkodási Társulat lett megjelölve. A projekt pénzügyi struktúráját tekintve időközben változások következtek be, melyek eredményeképpen jelenlegi tudomásunk szerint nincs szükség a lakástakarék pénztári megtakarításokra a projekt finanszírozásához. Ahhoz azonban, hogy a lakosok a
Módosított költségvetés az önkormányzat 2014. évi belső ellenőrzési terve. A Képviselő-testület módosította a 2013. évi költségvetésről szóló 1/2013. (II. 13.) önkormányzati rendeletét. Az önkormányzat 2013. évi költségvetésének új főösszegeit a) bevételi főösszegét 886 189 ezer forintban b) kiadási főösszegét 886 189 ezer forintban ezen belül: 727 169 ezer forint működési 159 020 ezer forint felhalmozási egyenleggel állapította meg. Az ÁROP-1.A.5-2013-2013-0129 kódszámú pályázat keretében „Nyírtelek Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése” című és az ÉAOP-4.1.2/A12-2013-0046 kódszámű, „Görögszál-
lás orvosi rendelő rekonstrukciója” című pályázat tekintetében elfogadásra került a megvalósításra vonatkozó közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívása, valamint kiválasztásra kerültek azok a szervezetek, melyek meghívást kapnak a közbeszerzési eljárásra. Elfogadásra került a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól szóló új önkormányzati rendelet. Módosította a szociális rászorultságtól függő pénzbeni és természetbeni szociális ellátásokról szóló 25/2012.(XII. 15.) önkormányzati rendeletét, valamint a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 16/2003. (VIII.19.) rendeletét, melynek oka a 2014. január 1-től országosan egységesen bevezetendő ön-
kormányzati segélyforma, mely az átmeneti segély, a temetési segély és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás összevonásával jött létre. 2014. január 31-i hatállyal a Nyírteleki Szociális Szolgáltató Központ intézményvezetőjének megbízatása közös megegyezéssel megszűnik, ennek kapcsán a képviselő-testület pályázati felhívást tárgyalt meg a Nyírteleki Szociális Szolgáltató Központ intézményvezető (magasabb vezető) álláshelyének betöltésére. Tájékoztatjuk a Tisztelt Olvasókat, hogy a képviselő-testületi ülésről készült jegyzőkönyv munkaidőben a Nyírteleki Városi könyvtárában (Nyírtelek, Petőfi Sándor u. 42.) megtekinthető, illetve megtalálható az önkormányzat honlapján - www.nyirtelek.hu - is. Dr. Bartovics Norbert jegyző
A szennyvízberuházáshoz kapcsolódó lakástakarék pénztári számláról megtakarításaikhoz hozzáférjenek, szükséges az engedményezési szerződés megszűntetése az Alsó-szabolcsi Csatornamű Vízgazdálkodási Társulattal. A megszűntetés feltételeinek megteremtése jelenleg folyamatban van, ennek lefolytatásáig kérjük a lakosokat legyenek türelemmel! A szükséges döntések meghozataláról értesíteni fogjuk a Tisztelt lakosságot. Miért ne szüntessem meg a lakástakarék szerződésemet? 1.) A szennyvízberuházás keretében a bekötővezetéket a telekhatáron belül
kb. 1 méterig viszik be a kivitelezők. A telken belüli rákötést a telek tulajdonosának saját költségen, saját kivitelező által kell megoldani. A lakástakarék pénztári számlán lévő megtakarítás és az ahhoz kapcsolódó állami támogatás lehetőséget nyújthat arra, hogy a fent említett munkálatok költségeinek fedezetéül szolgáljon. Fontos tudni, hogy aki bármilyen okból a kiépült szennyvízcsatorna hálózatra nem köt rá, az talajterhelési díj fizetésére válik kötelezetté. 2.) A lakástakarék pénztári megtakarításokhoz kapcsolódó évi 30 %-os ál-
lami támogatás csak a szerződéskötést követő 4. év után vehető igénybe. Az azt megelőzően megszüntetett szerződések esetében állami támogatás nem kapcsolódik a megtakarított pénzös�szeghez, illetve egyéb költség kapcsolódik hozzá, mely csökkenti a megtakarítás összegét. Arra kérjük Tisztelt Lakosokat, hogy a fentiek figyelembe vételével megfontoltan, ésszerűen járjanak el a lakástakarék pénztári megtakarításaik ügyében! Dr. Bartovics Norbert, jegyző
Nyírteleki Újság
6
Kedvesház
Kedvesház az Országházban n A videó megtekintése során az ott szereplő személyek és a környezet is ismerős lehet sokaknak, ugyanis a képkockák itt forogtak Nyírteleken és környékén. A főszereplői pedig nem mások, mint
a nyírteleki Kedvesház kis lakói, akik egy meghívásnak tettek eleget. Az invitáló fél Magyarország kormányfője, maga Orbán Viktor, aki a Parlamentben látta vendégül a Kedvesház lakóit és kísérőit. A történet kezdete egészen 2012. decemberéig nyúlik vissza, amikor is bejárta a médiát, hogy Orbán Viktor ellátogatott egy kis szabolcsi város gyermekkollégiumába. Az intézmény gyermekei és munkatársa nagyon örültek a látogatónak és az ajándékoknak.
Parlamenti élményeink n Korán reggel jött értünk egy szép, modern busz. Ilyen luxusbusszal még soha nem utaztam. Ezzel érkezett Barbara néni, aki mindent felvett a kamerával, amit csak csináltunk. A felszállást és a buszon éneklést is megörökítette. Budapestre érkezve bár hideg csípős szél fújt, mégis nagy élmény volt a Budai Vár, a Mátyás templom és a Sándor palota látványa, és itt értettük meg, hogy mi is az a budavári sikló, ami nem egy állat, hanem ezzel jutnak fel az emberek a Duna partról a várba. A Parlamentbe érve lenyűgöző volt az épület belsejének szépsége. És azt nem sokan mondhatják el magukról, hogy az Országházban ebédelhettek. Süteményevés közben érkezett meg Orbán Viktor bácsi, aki ugyan-
úgy, mint tavaly, most is nagyon barátságos és közvetlen volt. A következő meglepetés a Parlament lépcsőjén játszó Kaláka együttes volt, akik a mi kérésünkre játszották el a Cinege cipője című dalt. A miniszterelnöki szobában mindannyian beülhettünk az elnöki székbe, és mint Orbán Viktor bácsi mondta, vigyáztunk arra, hogy mit mondtunk, nehogy aztán abból törvény legyen. Végül mindenki névre szóló meglepetés ajándékot kapott, amelyeket a Mikulás hagyott az egyik szobában. Nagyon szép volt a karácsonyi kivilágítás egész Budapesten és a Szent István Bazilika előtt is. Berndt Anna, Mocsár Adrienn, Mocsár Éva
Fotók: Kedvesház
Ezzel a címmel jelent meg az a videóbejegyzés, amely 2013. december 10-én került fel Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének a hivatalos Facebook oldalára.
A történet közel egy évvel később folytatódott, amikor is a Kedvesház lakói december 6-án, buszra szálltak, és elindultak Budapestre a meghívásnak eleget téve. Első útjuk a Budai Várba vezetett, majd pedig következett a Parlament. A Parlament épületében ebéd közben érkezett meg a gyerekekhez Miniszerelnök úr. A gyerekek nem érkeztek üres kézzel, egy köszönő lappal és becsomagolt ajándékokkal lepték meg a vendéglátójukat. Orbán Viktor izgatottan látott neki a csomag kibontásának, ami egy könyvet és a gyerekek rajzaiból álló összeállítást rejtett magában. Az étkezés után sor került az Országház bejárására is. Útközben a gyerekek találkoztak a Kaláka zenekarral, akik az Ország-
ház lépcsőjén adtak koncertet, majd a következő állomás a miniszterelnök dolgozószobája volt, ahol még a miniszterelnöki dolgozószékbe is beülhettek. Búcsúzóul a gyerekek és kísérőik egy a Kedvesházról szóló saját dalt adtak elő. Az események végén a gyerekek sem távoztak üres kézzel, minden egyes gyermek ajándékcsomagot kapott a „Mikulástól”, amelyet nagy örömmel és izgatottan bontottak ki. Hazaindulás előtt még a Szent István Bazilika előtti téren a karácsonyi forgatagban is elvegyülhettek a gyerekek. Így ért véget a Kedvesház lakóinak látogatása Miklós napján az Országházban. Ezen a napon egy életre szóló élményekkel gazdagodhattak a kis lakók. Szerkesztőség
,,Az élet nagy dolgairól” Fotók: Kedvesház
– Mivel Nyírtelekről származom, fontosnak tartottam, hogy ellátogassak a településen működő Kedvesházba, ahol a belterületről és a környező tanyavilágból származó hátrányos helyzetű gyerekek tanulhatnak, lakhatnak. A Kedvesház példaértékű modell, hiszen külön odafigyelést biztosít a gyerekeknek, hogy a megszerzett tudás segítségével
kiemelkedhessenek nehéz helyzetükből. Megható élmény volt a kis lakókkal a karácsonyról, szeretetről, az „élet nagy dolgairól” beszélgetni – mondta Dr. Vinnai Győző, kormánymegbízott, Nyírtelek díszpolgára.
Pályázati felhívás n Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.) pályázatot hirdet a Nyírteleki Szociális Szolgáltató Központ (4461 Nyírtelek, Puskin u 2-4.) intézményvezetői (magasabb vezető) álláshelyének teljes munkaidőben történő betöltésére. A vezetői beosztással járó lényeges feladatok: Az intézmény alapító okiratában, alapdokumentumaiban, és a működést meghatározó jogszabályokban meghatározott feladatok szakszerű, jogszerű és gazdaságos
ellátása, az intézmény irányítása, ellenőrzése. Az érdeklődők a pályázati feltételekről, az elbírálásnál előnyt jelentő tényezőkről, valamint arról, hogy a pályázatnak mit kell tartalmaznia, a betöltendő munkakörről, a jogviszony időtartamáról, az illetményről, a pályázat benyújtásának módjáról és helyéről bővebben olvashatnak www.nyitot.hu-n, Nyírtelek város honlapján. A pályázat benyújtásának határideje: 2014. 01. 21. Az elbírálásának határideje: 01. 27.
Fotó: Kis László
A Nyírteleki Szociális Szolgáltató Központ intézményvezetői álláshelyének betöltésére
Folytatódtak a munkálatok.
folytatódtak a szennyvíz-beruházás munkálatai.
Decemberben is
Nyírteleki Újság
Az idén számunkra már december 20-án beköszöntött az ünnep. Karácsonyi díszbe öltöztettük a Vigadót, és számtalan meglepetéssel vártuk a forgatagra érkezőket. n Valóban megfeledkeztünk a hétköznapi „rutinról” és olyan dolgoknak lehettünk részesei, amelyek csak ritkán adódnak meg egy évben. Díszes karácsonyfa A Nyírteleki Általános Iskola szervezésében újra benépesült az egyik legszebb épülete kis városunknak. A forgatagot nagy előkészület előzte meg. Szorgos kezek készítették a szebbnél szebb portékákat, díszeket, dekorációt. Az szülői munkaközösség tagjai finom süteményeket sütöttek. Köszönünk minden egyéb, más felajánlást is. Nem maradt ki senki a munkából, a helyi polgárőrök a közbiztonságot is felügyelték. Intézményünk tanárai és diákjai is egyaránt serénykedtek – aminek meg is volt a gyümölcse. Ezüst – lila-fehér színbe öltözött a régi lovarda, s így várta az ünnepelni vágyókat. Már a bejáratnál meglepetésként ott állt a hatalmas, díszes karácsonyfa, / Egy hetedikes tanítványunk, Horányi Boglárka nagyapjának felajánlásaként, amit itt is köszönünk./ alatta az osztályok ajándékaival. Társasjátékok, köny-
7
Fergeteges forgatag „ Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. Felejts el mindent, ami a hétköznapok szertartása, feladata…” vek sorakoztak a fa alatt. A színpadon egymást követték a fellépők: a színjátszók, valamint az énekkar tagjai színesítették dalokkal, versekkel a délutánt és teremtettek karácsonyi hangulatot. A színpad előtt pedig a Mikulás-sapkás táncosok varázsoltak vidámságot az ámuló gyerekek arcára. A kivetítőn tanulóink munkáit láthattuk folyamatosan a téli ünnepkör jegyében. Angyalműhely A nagyterem minden zegzugában történt valami: vásárolhattunk tallérokért gyönyörűséges karácsonyi díszeket, játékokat, zsákbamacskát. Ehettünk –ihattunk finomságokat a büfében és a teázóban, valamint a sütisarokban. Akinek kedve volt süthetett saját készítésű mézeskalácsot, vagy elsajátíthatott egy új ajándékcsomagolási technikát. Fejthettünk keresztrejtvényt, vagy éppen megtanulhattunk egy szép új karácsonyi dalt. Az angyalműhelyben az adventi angyalokról szerezhettünk új isme-
Fotó: Kis László
Oktatás
reteket, s ha valaki nagyon kíváncsi volt, megtudhatta mit üzennek az angyalkák a jövő évre. A legkisebbek a moziteremben mesefilmet nézhettek, a legnagyobbak később
diszkóban mulathattak. Fergeteges forgatag volt. Köszönjük minden szervezőnek, résztvevőnek az aktív közreműködést! Horváth-Bócsi Irén
,,A zene az kell!…” Karácsonyi műsor a Vigadóban n December 21-én folytatódott
taps jelezte a nézők megelégedését. A zeneszámok mindegyike a téli ünnepekről , a szeretetről, az összetartás fontosságáról szóltak. A „mandalások” újra bebizonyították: a zene, a dal, az ének közösségformáló erő és érzéseink legegyszerűbb, legszebb kifejezőeszköze. Köszönjük, hogy ott lehettünk s lélekben közelebb kerülhettünk , ráhangolódhattunk a legszebb ünnepre! Horváth-Bócsi Irén
Ízelítőt kaptak az iskolai oktatásról n 2013. december 13-án immár harmadik alkalommal rendeztünk szülői fórumot a nyírteleki Közösségi Házban. Az volt a célunk, hogy bemutassuk a Nyírteleki Általános Iskolában folyó oktatónevelő munkát, a hagyományosan megrendezésre kerülő programjainkat, sportolási lehetőségeinket, valamint a tanulmányi versenyek által kínált tehetséggondozási alkalmakat. Az érdeklődők bepillanthattak az első osztályosok német-, illetve néptáncóráiba és láthatták az informatikaórákon tanultakat is. A szabadidős tevékenységek bemu-
Fotó: Kis László
az ünneplés a Vigadóban, a Mandala Dalszínház tagjai adtak egy szép, hangulatos karácsonyi műsort. A Nyírteleki Általános Iskola szervezte diákjainak, de bárki ellátogathatott , ha volt kedve egy kis karácsonyi együtt ünnepléshez, énekléshez. Szebbnél szebb dalok csendültek fel a Micimackótól Zsédán át a valahol Európában című musicalig, mindenki örömére . A többször hosszantartó
n Harmadik alkalommal fogadtuk a nagycsoportos óvodásokat iskolacsalogató foglalkozásra december hónapban. A közelgő ünnepre való ráhangolódás tette meghitté a találkozást. A 4. a osztályos gyerekek furulyaszóval köszöntötték a kicsiket, majd a közös éneklés jókedvre derített mindenkit. Szintén mosolyogtak
a kis arcok a tanítók verses dramatizálásán, ahol egy beöltözött hóember is megjelent az egyik tanító néni személyében. A közös munka tette teljessé a találkozást, ügyes kezecskék által készített fenyőfát vihettek haza asztaldísznek a gyerekek. Borika és Enikő tanító néni
Fotó: Kis László
Iskolacsalogató foglalkozás
tatására alsós énekkarunk adott egy vidám dalcsokrot. A gyerekeken az tükröződött, hogy felszabadultan, játszva sajátítják el a különböző ismereteket. Az igazgatónő, Urbinné Borbély Szilvia beszélt az éppen aktuális pályázatok által kínált ingyenes plusz programjainkról is (az úszásoktatás, a lovaglás, a kirándulások, a kulturális rendezvények). A megrendezett fórum által bízunk benne, hogy hasznos segítséget nyújtottunk a leendő iskoláskorú gyermekek szülei számára az iskolaválasztásban. Nagy Anna alsós munkaközösség-vezető
8 Két évvel ezelőtt a Retro, tavaly a Sláger, idén pedig az Ütős névre hallgatott a szilveszteri rendezvényünk, mely most is gazdag programokkal várta a nagyérdeműt. A Királytelek Vigadóban megrendezett esemény a meglepetés-ajándékoknak, a nagyszerű szórakozást nyújtó Balogh Gábor művésznek, a fődíjnak, a bőséges ellátásnak, a lemezlovasoknak és a lelkes közönségnek köszönhetően fantasztikusra sikeredett.
Nyírteleki Újság
Kultúra
Pofonok helyett vastaps és egyedülálló hangulat, meglepetésekkel fűszerezve az ,,ÜTŐS SZILVESZTER”-en
n „Gyermekkoromban jó orvos szerettem volna lenni. Ez volt az álmom. Megvalósítottam tegnapig. Mert MA ma van, újabb nap a bizonyításra.” Dr. Csernus Imre hitvallásával köszöntötte a teltházas közönséget e cikk írója, az est műsorvezetője. Az idézet utal egyrészt az óév búcsúztatására, illetve azokra a rendezvényekre is, amelyekkel méltóképpen ünnepeltük a 800 éves településünket, másrészt utal az újesztendő köszöntésére is.
Fotók: Zsula Róbert
Az ünnepélyes megnyitón Urbinné Borbély Szilvia, az est háziasszonya köszöntötte a vendégeket, kiemelte a támogatók segítségét, majd átnyújtotta a szervezők ajándékát (egy különle-
ges, erre az alkalomra készített tortát, és a 800 éves a település programsorozat eseményeit összefoglaló DVD-t) azoknak az asztaltársaságokból kiválasztott szilveszterezőknek, akik már harmadjára jöttek el eseményünkre. A meglepetés nem maradt el, vidáman, boldogan jöttek ki átvenni az ajándékot a „bálozók”. A rendezvényt az a DJ-párbaj jellemezte igazán, ahol az est hangulatfelelősei kerültek a középpontba: a piros sarokban Kugler Henry, azaz DJ. Ricky, a kék sarokban pedig Vass Attila állt a Királytelek Vigadó színpadára. A főszereplők egymással úgy rivalizáltak a lemezjátszók mögött, mint egykoron Tyson és Holifield a ringben a világbajnoki címmeccseken. Játszották a jobbnál jobb (főleg RETRO) slágereket a tomboló közönség legnagyobb elismerésére, így nem meglepő - a tapsviharából következtetve -, hogy az ered-
Támogatók Ezt a névsort érdemes figyelmesen elolvasni! Támogatásukkal hozzájárultak a szilveszteri rendezvény sikeréhez, köszönjük mindannyiójuknak! Kiemelt támogatók: Dankó László, Unió étterem, Fintor és Társa Kft., Magyar László polgármester. NYÍR-ABLAK Centrum Kft. További támogatók: Balogh József, Borbély Viktorné, Civil Centrum, Erika Csemege, Ibolya Csemege, Juhász Józsefné, Karahuta és Társa Kft., Kerékvár, Krajnyák Sándor, Kulcsár Vio-
la, Líra Könyvesbolt, Mandala Dalszínház, Marika csemege (Bócsi János és felesége), Molnár Lászlóné, Molnárné Ágoston Valéria, Móricz Zsigmond Színház, Piri Csemege, Renomé Print, Dr. Séra Gyuláné, Srankó Andrásné, Steványik Gergely, az iskolatej szállítója, EAST MILK élelmiszeripari kis-és nagykereskedelem, Süti Kft., Szabolcs Coop, Szentesiné Kulcsár Edina, Szépítő kuckó dolgozói (Muri Edit, Muri Tünde, Török Anikó, Juhász Eszter), Virányiné Huksz Diána.
ményhirdetésnél mindkettejük keze a magasba lendült, hisz döntetlen lett párbajuk eredménye. Balogh Gábor, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze hasonlót produkált, mint MÁZS és Vastag Csaba a közös zenés előadásukon, a közönség együtt táncolt és énekelt a fiatal színésszel. Minden szónál többet mond, hogy háromszor is visszatapsolták (ami a báli műsorok elmúlt 5 éves történetében egyedülállónak nevezhető). Éjfélkor a közös visszaszámolás és a himnusz következett, majd egy Bagdy Emőke idézettel kívántam boldog új évet mindenkinek: „Nem azok az életélvezők, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni abból, amijük van.” Az éjfélnek még volt egy különös jelenete, fontos pillanata. Ekkor húzta ki az est háziasszonya azt a két győztes tombolaszelvényt, ami két sült malacot ért. Nagy meglepetéssel hatott a publikumra és a győztesekre (ők Bartha Bence és Vasasné Bacsó Eszter). A tombolasorsoláson a fődíjon kívül számos értékes nyeremény talált gazdára. Vásárlási és fodrászutalványok, iskolabál-belépők, ajándékcsomagok, konditerem-bérletek… A fődíjat, a 2 fő részére szóló wellness hosszúhétvégét
Szarvason, a 4 csillagos Liget Hotelbe szintén Vasasné Bacsó Eszter (nyírteleki lakos) nyerte. Óriási volt az öröm, boldogság. A tombolahúzást követően a fülbemászó dallamokra hajnalig mulattak még a szórakozni vágyók. Nyírtelek 2013-as kulturális életére ez a rendezvény tette fel a koronát, s egyben nyitotta meg a 2014-es eseményeket, melynek szlogenjét is bejelentettük: „Lendületben, meglepetésekkel.” Találkozzunk minél több rendezvényen 2014-ben is! A szilveszteri szervező csapat nevében is boldog új évet kívánok mindenkinek! Fintor Gábor kulturális vezető
Akik segítettek A rendezvényen segítettek, szervezési teendőket láttak el: Közösségi Ház: Kis László, Székely Ildikó, Jávorszki Andrea, Papp Szabina. Nyírteleki Általános Iskola: Zagyva Klára (dekoráció), Szilágyiné Beregszászi Erzsébet, Thury László, Huksz Edit, Rományuk Renáta. Továbbá: a Nyírteleki Általános Iskola takarítói, a Nyír-Tel-Szol Nonprofit Kft. karbantartói. Civil szervezetek: a Nyírteleki, a Belegrádi, a Varjúlaposi Polgárőrség Ezúton is KÖSZÖNJÜK áldozatos, lelkes munkájukat! Urbinné Borbély Szilvia, az est háziasszonya és Fintor Gábor kulturális vezető
Jegyzet
Ráadás(ul )… jegyzetrovat
F
eltehetjük a kérdést, jöjjön-e a lazítás éve 2014-ben? 2013-ban ugyanis a 800 éves a település programsorozat jegyében teltek rendezvényeink, 2015-ben pedig minden bizonnyal egy újabb jubileum jegyében munkálkodunk, hiszen 10 éves lesz a város. A jubileumhoz kiemelt programok kapcsolódnak, így két ilyen fontos év között szükséges-e maradandót alkotni? Egyetértek azokkal a nyilatkozókkal, akik azt mondták, hogy 2013-ban méltóképpen ünnepeltük a 800. évfordulót. Az én véleményem helyett beszéljenek maguk a kiemelt kulturális programok! A magyar kultúra napja alkalmából bőséges programokkal vártuk az érdeklődőket. A Városi Könyvtárban megrendezett megnyitó ünnepségen a település múltját bemutató kiállítás nyílt, műsort adtak a Nyírteleki Általános Iskola diákjai, dr. Koi Balázs főiskolai tanár „190 éves a Himnusz” címmel tartott maradandó élményt nyújtó, érdekes, tanulságos előadást. „Az élet egyik titka, hogy olyasmit érdemes csinálnunk, amit másokért teszünk.” Lewis Carrol gondolatának jegyében telt a jó hangulatú február 16-ai III. jótékonysági iskolabál, ahol fellépett a POLIP zenekar, minden eddiginél több tombolát sorsoltunk ki, a támogatóknak köszönhetően pedig iskolánk eszközparkja is bővülhetett. „Az élet művészete” címmel tartott nagysikerű előadást Müller Péter, hazánk egyik legnépszerűbb írója április 6-án, aki újra bizonyította, hogy Ő a hazai ezoterikus irodalom Nagymestere. Kisvárdáról, Gávavencsellőről, Levelekről, Nyír-
Nyírteleki Újság
9
egyházáról, Rakamazról is érkeztek érdeklődők a helyieken kívül, így joggal kijelenthetjük, hogy az egész megyét megmozgatta a teltházas író- olvasó találkozó. „Az alkotás gyönyörködtet” címmel szerveztünk kiállítást a helyi művészeknek. Az ő munkáikkal, valamint a 30 éves Nyírteleki As�szonykórus életének eseményeivel ismerkedhettünk meg június 18 és 23-a között. Ez a bemutatkozási
gyományos Anna-bálon jól érezték magukat a testvértelepülések delegációi és a bálozók. A szépségkirálynő-jelölteknek valószínűleg örökké emlékezetes marad ez az este. Az Anna-napi vigasságok egyértelműen legfontosabb, már 133 éve (megszakítások nélkül) megrendezésre kerülő eseménye a Szent Anna templombúcsú és körmenet. Egészségnap címmel indult el egy programsorozat, melynek első
kielégítő, otthonos, barátságos könyvtár jött létre két pályázat segítségével (új polcrendszer, számítógépek, Fintor Gábor asztalok, székek, kulturális új olvasóterem), vezető melyet a nagyobb lélekszámú települések is megirigyelhetnek.
alkalom a helyi művészek számára öröm, az alkotások megcsodálása pedig azoknak az embereknek okozott boldogságot, akik megtekintették a kiállítást: „Mert minden, amit az ember megfog, értékké válik.” Családi sportnappal, az egészséges életmóddal kapcsolatos előadásokkal és bemutatókkal, nemzetközi labdarúgótornával, sportvetélkedőkkel, TIRPÁK ételekkel, népi iparművészeti kiállításokkal, sétavonatos városnézéssel, helyi művészeti csoportok bemutatójával, ZUMBA SHOW-val, Pregitzer Fruzsinával, Kasza Tibivel, a MAGNA CUM LAUDE élő koncertjével, fantasztikus tombola fődíjjal és tűzijátékkal vártunk mindenkit július 24 és 27-e között az „Egészségedre Nyírtelek!” elnevezésű rendezvényen. Az esemény a 800. évforduló legnagyobb ünnepe lett. A város 8. születésnapjának ünnepén feledhetetlen pillanatokban volt részük a kitüntetetteknek. A ha-
állomása szeptember 16-án volt. Tornaórát tartott a fitneszkirálynő, Rubint Réka, TRIÁL bicikli bemutatón tapsoltak az iskolás gyerekek, akik különböző sportágakban is kipróbálták ügyességüket. Dr. Csernus Imre előadása október 15-én lett az a rendezvény (az előadóestek, a Vigadóban zajló eseményeink kategóriában), mely a legtöbb nyírteleki érdeklődését felkeltette, elképesztő érdeklődés fogadta az író-olvasó találkozót. Nemzeti ünnepeinkről is méltóképpen megemlékeztünk, koszorúztunk, ünnepségeket szerveztünk, emléktáblát avattunk október 23-án. Nem mehetünk el szó nélkül a könyvtár varázslatos, már-már mesébe illő megújulásáról. A bővülő könyvtári programok mellett önkormányzati segítséggel megszépült a környezet (térburkolással, új padokkal). Olyan modern, a korszerű igényeket maximálisan
Összességében: rendezvényeink mögött történelmi (kiállítások, nemzeti ünnepek), közösségi nevelési értékek és összefogások (jótékonysági események), szórakozási lehetőségek (élő koncert), több szempontú eszmerendszer (programjaink a térségre, a megyére is kiterjedtek) húzódott meg, melyet összefoglalva nyírteleki kultúrának hívhatunk. Visszatérve a jegyzetem elején feltett kérdéshez: szükséges-e maradandót alkotni ezek után? Nem lenne-e érdemes lazítani egyet és készülni a „10 éves a város” programsorozatra (2015-re)? ondolhatják, a 2014-es szlogenünkben már ott rejlik a válasz: „Lendületben, meglepetésekkel”. Azaz, ugyanezzel a lendülettel folytatjuk munkánkat, megőrizzük rendezvényeink sokszínűségét, szeretnénk meglepetésekkel, érdekes eseményekkel szolgálni közönségünknek.
Jöhet a lazítás éve? Nem! Lendületben maradunk, meglepetésekkel szolgálunk!
G
Eredmények és csillogó szemek Urbinné Borbély Szilvia, a Nyírteleki Általános Iskola intézményvezetője összefoglalja az iskola 2013-as évben történt fontosabb eseményeit. n A tavalyi évben egy pályázat
segítségével lehetőségünk volt iskolaújságot szerkeszteni és megjelentetni. A diákújságírók mikor megkérdezték milyen gyerekeket szeretnék látni az iskolában, csak ennyit válaszoltam: „Csillogó szeműeket”…. Egy év elejét sokan kezdik értékeléssel. Végiggondolják, mit tettek az előző évben, tudnak, akarnak-e rajta változtatni, elégedettek-e az eredménnyel? A nyírteleki iskola igen mozgalmas évet tudhat maga mögött. A törvényváltozások hatására bekövetkezett újszerű helyzetek (fenntartóváltás), a pályázati lehetőségek kihasználása, a pedagógusok foglalkoztatásában történt
változások mind-mind pezsgő élettel és eseményekkel töltötték meg a néha nehéz és komoly munkával járó mindennapokat. Szerveztünk közös rendezvényt a Nyírteleki Közösségi Házzal (A magyar kultúra napja), a Nyírteleki Sportegyesülettel (Majális), a Diáksport Egyesülettel („Egészségedre Nyírtelek”), rendeztünk jótékonysági bált, felléptünk városi megemlékezéseken, szerepeltünk testvértelepüléseink által rendezett versenyeken. Nyugodtan kijelenthető, hogy az iskola Nyírtelek város életének egyik legfontosabb mozgató rugója. Az évben a legsikeresebb és legnagyobb eredményt azonban mégis a TÁMOP 3.1.4-es „Innovatív iskola” c. nyertes pályázatunk jelentette. Az intézmény közel 100 millió forintot nyert, melyet eszközbővítésre, továbbképzésekre és a gyerekek oktatásának színesítésére fordíthattunk. A pályázat eredményeként, együtt tornázhattunk Rubint
Rékával, a mindennapos testnevelésórák keretébe bekerült az úszásoktatás, és a gyerekek ingyenesen juthattak el erdei iskolába és különböző (sport, nyelvi) nyári táborokba. Közben megszépült az iskola udvara, felújítottunk több tantermet, volt nyílászárócsere, a számítástechnikai eszközparkunk is teljesen megújult, illetve kerékpárokkal, sportszerekkel gazdagodhattunk.
A „külsőségek” mellett óriási eredmény, hogy tanulóinknál a hiányzások száma drasztikusan lecsökkent, továbbtanuló diákjaink közül egyre többen választhatják a szakmát és érettségit is adó szakközépiskolákat és tanulólétszámunk (elsősök beíratkozási számának köszönhetően) is emelkedőben van. Az iskolacsalogató foglalkozások, az óvodával közösen rendezett események, a minden év végén megrendezendő Szülői fórum (elsős gyerekek is bemutatkoznak), a pedagógusok folyamatos módszertani megújulása is elősegítették ennek a folyamatnak a megindulását. Az én értékelésemnek a megvalósult kulcsszavai: eredmény, küzdés, mosoly és a csillogó szemek…. és igen, megérte, újra így cselekednénk, FOLYTATJUK… Urbinné Borbély Szilvia intézményvezető
10
Nyírteleki Újság
Óvoda, DSE
Adventi hét az óvodában tettük az óvodában a Diri-Dongó Együttes előadását, akik kedves Mikulás-dalokból összeállított zenés műsorral kedveskedtek nekünk, és ennek keretében kaphatták meg ovisaink a Mikulás bácsi ajándékait. Sok éve hagyomány már óvodánkban, hogy a karácsonyi ráhangolódást adventi hét keretében szoktuk elkezdeni. 2013. december 10-én ezen adventi hét A „Zengő kertek hívogatnak…” projekt keretein belül a belegrádi óvodások megtapasztalhatták a káposzta tartósításának lehetőségét, vagyis hogyan készül a C-vitaminban gazdag savanyú káposzta. n Megelőző tevékenységként sokat beszéltünk a gyümölcsök, zöldségek betakarításának fontosságáról. Mit, miért, most ősszel készítünk, hogyan készül a savanyúság. A gyerekek nagy érdeklődéssel figyelték meg és vet-
csonyi énekek kíséretében adtunk át a nyílt napon megjelent szülők számára. A karácsonyi hangulat mindenkit magával ragadott. Nyílt nap A következő napon (csütörtökön) madárkarácsonyt rendeztünk. Készítettünk a nálunk telelő madarak számára alma-, dió-, szalonna-, töpörtyűfüzéreket. Almába szúrt magvacskákkal kedveskedtünk madárkáinknak. Az elemózsiát elhelyeztük az udvaron található madáretetőkben, ill. az udvari játékokon, hogy a madarak se éhezzenek a téli hidegben. Reméljük, hogy programjainkkal óvodásaink és szüleik is átérezték a közelgő ünnep hangulatát. Kívánom, hogy
tek részt a különböző munkafolyamatokban, amit az óvoda dolgozói mutattak be. Ezek a következők voltak: káposztagyalulás, rétegezés, fűszerezés, sózás és a káposztataposás, ami a gyerekek számára a legszórakoztatóbb volt. Munkánk gyümölcsét, másfél héttel később gazdagítva hagymával jóízűen elfogyaszthattuk héjában sült burgonyá-
A fiatal egyesület (Nyírteleki Általános Művelődési Központ Diáksport Egyesülete) ismét egy fantasztikusra sikeredett DSE délutánt szervezett, már a másodikat.
Fotó: Kis László
a szülők a jövő évben is ilyen szép számban tiszteljék meg nyílt napjainkat és családi rendezvényeinket, valamint ezúton kívánunk minden kedves családnak boldog új esztendőt! Boros Katalin Marianna
,,Kerek ez a káposzta…” val, amit a szülők hoztak. Annyi burgonya gyűlt össze, hogy jutott még lepcsánka készítésre is. Úgy gondoljuk, a munkafolyamatok különböző fázisaival sokat bővül a gyerekek ismerete, szókincse. Megismerkednek népies ételekkel. Az egyhetes projekt alatt nagyon sok élménnyel és tudással gazdagodtak a belegrádi ovisok. Kunkli Miklósné, Szakácsné Ignáczy Diána
DSE délután a sport örömére n Az egyedüli sportegyesület vagyunk Nyírteleken, akik tagjai között óvodás és nyugdíjas egyaránt megtalálható, így rendezvényünkön a szervezet apraja-nagyja sportolt. A 2013-as év eredményeinek ismertetése, a Nyírtelek várossal közösen szervezett „Egészségedre Nyírtelek” rendezvénysorozat sikerének megemlítése után a kis-
Fotó: Óvoda
n Első programként megtekin-
első napján a szülőkkel együtt megtekinthettük Nyíregyházán a Mandala Dalszínház előadásában „A fogfájós oroszlán”- című zenés mesejátékot, mely kedves kikapcsolódást jelentett számunkra. December 11-én, szerdán nyílt napot tartottunk óvodánkban, ahová ellátogathattak az érdeklődő szülők nagyszülők is betekintést nyerve az óvodai életbe. Együtt készítettünk karácsonyi mécseseket, süteményeket, asztali díszeket, ill. egyéb karácsonyi meglepetéseket. Nagy élményt jelentett a gyerekek számára, hogy szüleikkel együtt készíthették el ezeket a tárgyakat, édességeket. Előzőleg készítettünk a gyerekekkel a családok számára egy kis ajándékot, amelyet kará-
Fotó: Óvoda
December az óvodában is mindig a meglepetések, ünnepek hava. December 5-én gyermekeinkkel idén is nagy izgalommal vártuk a Mikulást.
lánytornászok zenés bemelegítése következett. A folytatásban a jelenlévők vegyes (korosztály szerint) csapatokat alakítottak ki és mérték össze tudásukat az érdekes és izgalmas sor- és váltóversenyek feladatainál. A megérdemelt juta-
lom és meglepetés nem maradhatott el, hiszen mindenki egy apró ajándékot kapott. A gyümölcsökből, süteményekből, szendvicsből álló terített asztal kóstolgatása közben kialakultak a korcsoportonkénti csapatok és elkezdődhettek a labdarúgó meccsek is. A mérkőzések csúcspontját a felnőttek csatája hozta. A labda pattogása nem áll le az idei évben sem, mindenkit bíztatunk a sportolásra, legyenek tagjai egyesületünknek, vegyenek részt rendezvényeinken. Urbinné Borbély Szilvia Nyírteleki ÁMK DSE elnök
Nyírteleki Újság
Közélet
11
Év végi események az Idősek Otthonában A decemberi hónap bővelkedett eseményekben a nyírteleki Idősek Otthonában. szakai műszakban dolgozó kolléganőink segítségével - a Mikulás látogatta meg az otthon lakóit egy kis csomagot hagyva maga után a szépen kikészített cipőkben. A hónap további részét az advent várakozással teli időszaka jellemezte. A békességre, a lecsendesedésre vágytunk mindannyian: bentlakók és munkatársak egyaránt. Ennek beteljesedéseként köszöntött ránk a karácsony előtti hét. Kedden bensőséges, szép ünnepséget varázsoltak elénk az általános iskola 3. á osztályos tanulói, felkészítő tanáraik: Fintorné Katika és Mátyusné Dankó Irénke segítségével. Jómagam Ady Endre: Kis karácsony című versével
Fotó: Kis László
n December 6-a hajnalán - az éj-
szeretgettem meg időseink lelkét, majd együtt énekeltünk mindan�nyian. Ebben a szeretetteljes hangulatban a kisiskolások átadták a lakók részére készített ajándékaikat,
majd Seres Józsefné Boriska néni által készített farmertolltartókat kaptak viszonzásképpen a gyerekek. Kellemes zene mellett, a havas tél hangulatát megidéző díszletek
között süteménnyel, üdítővel múlattuk az időt ezután. Pár nappal később, pénteken a Filadelfia Evangélikus Egyházközség fiataljai varázsoltak bibliai hangulatot az Idősek Otthona falai közé. A belőlük áradó szeretet megérintette lakóinkat, szívesen fogadták a fiatalokat. Karácsony előtt egy nappal Kiss Tibor atya, a római katolikus egyházközség plébánosa ünnepi szentmisét tartott a bentlakók részvételével. Ezután az intézmény dolgozói és vezetősége átadta a lakók számára készített ajándékait. A 2013-as év utolsó napját, szilvesztert is megtartottuk az intézményben. Volt virsli mustárral, gesztenyetorta, cigányzene. Pezsgős koccintással zártuk az óévet. Zajder Katalin intézményvezető-helyettes
,,Bennünk él a dal” – könyvbemutató Szinte zsúfolásig megtelt a nyírteleki Top Gun Klub december 13-án. A megnyitó után Nagy László, házigazda köszöntötte a megjelenteket, a Nyírteleki Asszonykórus 30 éves munkáját bemutató rendezvénysorozat, a 2013-as jubileumi évet lezáró ünnepi eseményen megjelenteket.
Fotó: olvasonktól
n Köztük a régi és új tagok, Magyar László polgármestert, Kovács Judit alpolgármestert, az önkormányzati képviselőket, a szponzorokat, a civil szervezeti vezetőket, a segítők, az egyházak vezetőit (görög, római, református és Dr. Vinnai Győző kormánymegbízottat. Elmondta: ezt a 30 éves munkát méltó módon reprezentálja „Bennünk él a dal” című színes kiadvány Dankó Mihály szerkesztésében. (Aki sajnos betegsége miatt nem tudott az eseményen részt venni.) Külön hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázati támogatása nélkül mindez nem valósulhatott volna meg. Ezt követően a székely Himnusz eléneklése, az ünnepi környezet, az adventi díszítés családias hangulatot, meghatódottságot keltett a jelenlévőkben. Folytatásként Magyar László polgármester úr köszöntőjében méltatta az énekkar 30 éves munkásságát, és kiemelte, hogy kíváncsian várja a színes kiadványt. A kórus 30 évét átfogó fotómontázs, az
énekkar művészeti tevékenységén túl bemutatta annak a szerteágazó társadalmi kapcsolatát is. Az összetartozás ereje Az Asszonykórust segítők ajándék emléktárgyat és emléklapot kaptak. Így elismerésben részesültek: Drabancz József, a Varjúlaposi Polgárőr Egyesület vezetője és tagjai, Fekete Pálné. a Nyírfa Nyugdíjasklub vezetője és tagjai, Nádasdi Attila, a Guzsallyas Hagyományőrző Egyesület vezetője és tagjai. Nagy László megköszönte a nyugdíjasklub volt vezetőjének, Vaskó Gyulánénak a számtalan közös rendezvény lebonyolítását. A könyvismertetés keretében először az előszót idézték fel, majd a Chrenkó István karnagy úrról írott fejezet felolvasása (nagyon meghatotta tanár urat) és Virágh Józsefné, énekkarvezetőről írott gondolat ismertetése következett. Dr. Vinnai Győző méltatta a civil szervezet munkáját és az ös�szetartozás erejének fontosságát. Emléklappal és ajándékkal köszönte meg Chrenkó Istvánnak az énekkar elnökének munkásságát. Virágh Józsefnénak az énekkar vezetőjének és Dankó Mihálynénak a munkáját. Nagy László az Asszonykórus Egyesület nevében emléktárgyat és
a kiadvány első példányát átadta Dr. Vinnai Győző kormánymegbízottnak, majd minden meghívott és résztvevő ajándékpéldányt kapott a színes kiadványból. A „hivatalos” program befejezéséül az asszonykórus tagjai dalcsokorral kedveskedtek a megjelenteknek. Pezsgőbontás után közös fotó-
zással és kötetlen beszélgetéssel folytatódott az ünnepi hangulat. (Nagy László az asszonykórus nevében megköszönte a szerkesztő, alpolgármester úrnak a munkát, a kórházban meglátogatva átadta neki a kiadvány egy példányát és egy kedves kis ajándéktárgyat.) Nagy László Károly
Egyetemi színtű előadás Erdély és a Partium magyarságának élettere Trianontól napjainkig címmel tartott előadást december 13-án 14 órakor a nyírteleki Top Gun Klub-ban Dr. Takács Péter, nyugalmazott egyetemi tanár. n A Nyírteleki Asszonykórus és a Nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület, mint testvérszervezetünk közötti kapcsolat kiépítésére, erősítésére, három fontos területet jelöltük meg: – a közös népi kultúránk ápolására, (egymás rendezvényein való fellépés),
– a személyes kapcsolatok kiépítése. (közös baráti találkozók, rendezvények), – és harmadik legfontosabb eleme a valós történelmi múlt megismerése. Ezt a célt szolgálta Takács tanár úr egyetemi szinten tartott közel egyórás előadása. Nagy László Károly
Nyírteleki Újság
12
Egészség, sport
Védekezzünk az influenza ellen! – Van-e elég védőoltás? – Igen, van. Az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat évek óta elegendő számban rendelkezésünkre bocsájtja. – Miért kell évente beoltatni magunkat? – Az influenza vírusa rendkívül változékony, időről időre módosul. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a hozzá beérkező jelentések alapján minden évben ajánlást dolgoz ki az influenza elleni vakcina összetételére. Fontos kiemelni, hogy az influenzavírusok változékonysága miatt az oltást évről évre meg kell ismételni: az előző évi védőoltás nem ad védelmet a következő szezonra Az influenza esetében rendkívül nehéz megjósolni, hogy mely vírustörzsek lesznek felelősek a járványért. A három komponensből álló oltóanyaggal végzett oltás több influenzavírus ellen nyújt védelmet. – Mit javasol a háziorvos, érdemes-e még felvenni az oltást?
– A járvány csúcsa általában február-március hónapokra esik. A védőoltást most, a járvány kialakulása előtt érdemes kérni. Minél előbb, „mivel nem azonnal hat”, 2 hét alatt fejlődik ki a védettség. – Kell-e félnünk az oltástól? – Szeretném eloszlatni mindenkiben az oltással kapcsolatos félelmet, ellenérzést. Az injekció beadása utáni panaszok ritkán fordulnak elő. Az elmúlt években több mint 6000 esetben alkalmaztuk a FLUVAL AB oltóanyagot városunkban. Komolyabb mellékhatásokat nem tapasztaltunk. – Előfordulhat-e, hogy az oltás ellenére mégis megbetegszünk? – Fontos tudni, hogy egyetlen védőoltás – így a szezonális influenza elleni vakcina – sem garantál 100 százalékos védettséget. De jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy az influenzát megelőző védőoltás nem a „megfázás” ellen véd! Számos egyéb vírus okozhat felső légúti huruttal járó betegséget.
Változások a horgászatban Tisztelt Horgásztársak! A 2014-es év is több változással fog kezdődni a horgászegyesületek és a horgászok életében. n Jelenleg is folyamatban van
az új halászati törvény módosítása, ezzel kapcsolatban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Horgász Szövetségtől az alábbi tájékoztató jellegű információkat kaptuk. Az állami horgászjegy 2014. január 31-ig érvényes lesz, így vele együtt a fogási napló leadási határideje is változni fog, és egy hónappal későbbre tolódik és így február 10. lesz az időpont. A 2013-ra megváltott területi jegyek (pl. a Tiszán és Bodrogon) szintén január 31ig érvényesek. Egyesületünk éves közgyűlését, melyen vezetőségválasztásra is sor kerül, 2014. február 21-én, pénteken tartja. (A pontos időpontról, hirdetményeken és a lap következő számában olvashatnak.) Az ún. SZÁK program miatt szigorodnak az engedélyváltások
feltételei. Ugyanis minden tagunkat számítógépes nyilvántartásba veszünk (vettük). Engedélyek váltására Nyírteleken továbbra is Havacs Zoltánnál (SPORT Büfé, nyitvatartási idő alatt) és Szabóné Valkó Annánál (Dózsa György u., telefon: 42/210-510, 06-20/485-2243) van lehetőség. Nyíregyházán, mivel megszűnt a Rákóczi utcai Sellő Horgászbolt, a CSALI HORGÁSZBOLTBAN (Debreceni út 55. sz.), valamint a LAGUNA HORGÁSZÁRUHÁZBAN (Debreceni út 195. sz.) nyitvatartási időben válthatnak engedélyt horgásztársaink. A 2014. évi nyomtatványok árai az alábbiak szerint alakulnak: Egyesületi tagsági díj: 1300 Ft. állami jegy: 2000 Ft, horgászvizsga: 3500 Ft, felnőtt tagsági díj: 1500 Ft, Ifi tagsági díj: 700 Ft horgászigazolvány: 470 Ft, fogási napló: 200 Ft. vizsgakönyv (Amit a horgásznak tudni kell): 800 Ft. Az egyesület vezetősége ezúton kíván minden horgásztársnak boldog új esztendőt!
Fotó: illusztráció
A múlt havi újságunkban részletesen tájékoztatást olvashattunk Dr. Kerényi Attila cikkében az influenza elleni védőoltásról. Kíváncsiak voltunk, hogyan fogadta a lakosság, élt-e a lehetőséggel, felkeresték-e az orvosi rendelőket? Kellő számban jelentkeztek-e a betegeink? Kedvelt a lakosság körében ez a védekezési forma. Sokan élnek a lehetőséggel. Ennek kapcsán felkerestük Dr. Takács Anikó háziorvosunkat, válaszoljon a kérdésekre!
– Mit kell tudnunk az influenzáról mint betegségről? – Vírus okozta, évről évre ismétlődő országos, esetleg világjárványokat okozó betegség. A fertőző forrás a beteg vagy a kórokozó hordozó ember. Cseppfertőzéssel terjed. Jellemző a hirtelen kezdet, magas láz, izomfájdalom, végtaggyengeség. Hiányoznak az egyéb vírusfertőzésre jellemző hurutos tünetek. Általában szövődmények nélkül, néhány nap alatt meggyógyulhat az, aki elkapja a fertőzést. Ugyanakkor komoly, kórházi kezelést, sőt akár gépi lélegeztetést igénylő elváltozást is okozhat. Ebből a szempontból különösen veszélyeztetettek az idősebb kor-
osztályok, a várandósok, a kisgyermekek, illetve a rossz általános egészségi állapotú emberek Tudományos vizsgálatokkal alátámasztott tény, hogy a szezonális influenza elleni védekezés jelenleg ismert leghatékonyabb eszköze a védőoltás, amely biztonságos, és egyben segíthet elkerülni a kellemetlen tüneteket okozó, esetenként súlyos szövődményekkel járó betegséget. Éljünk ezzel a lehetőséggel! – Köszönöm a beszélgetést! (A témával kapcsolatban egyéb információt lapunk előző számban olvashattak: szerk.) Dankó Mihály
A nyírteleki diákok is részt vettek a kutatásban Számos felmérés bizonyítja, hogy a rendszeres fizikai aktivitásnak milyen sok előnye van. Talán a legfontosabb, hogy a sport, a mozgás által egészségesebbek lehetünk. n Ennek ellenére a magyarok keveset sportolnak, nincs jelen életünkben a rendszeres testmozgás, ami ráadásul az életkor előrehaladtával egyre inkább csökken. Még februárban végeztem el azt a kutatást, amelybe a Nyírteleki Általános Iskolát is bevontam egy tiszavasvári, egy nyíregyházi, egy újfehértói és egy debreceni intézmény mellett. Célom az volt, hogy megismerjem a diákok sportolási szokásait, és hogy azokat milyen tényezők befolyásolják. Megvizsgáltam a sport és az elektronikus média kapcsolatát. A minta alanyai 10-14 évesek (felső tagozatosak), 321 fiú (54,6%) és 267 lány (45,4%) válaszolt a kérdéseimre. A válaszadók 37,2%-a az, aki legalább hetente háromszor mozog rendszeresen (a testnevelésórán kívül értendő.). Ezek az adatok - ebben az életkorban - nagyjából megegyeznek más kutatók korábban kapott ered-
ményeivel. A nemek tekintetében a rendszeresen sportolók között a fiúk több mint kétszer annyian sportolnak, mint a lányok. A rendszeresen sportolók kézilabdáznak vagy röplabdáznak, de a labdarúgás több csoportban is kiemelt jelentőséggel bír. Kedvelt sportág egyébként még a tánc és a torna is. Vajon ki vagy mi befolyásolja a diákok döntését abban a tekintetben, hogy milyen sportágat válasszanak? Nos, azok esetében, akik hetente legalább háromszor sportolnak, sportolási aktivitásukat a személyes érdeklődés, a barát és a televízió hatása motiválja leginkább. Vagyis azért sportolnak, mert a barát is sportol, vagy azért, mert a tévében megtetszett az adott sportág, derül ki a felmérésből sok minden más érdekesség mellett. Mindezek a tények már több fórumon, konferencián, angol és magyar nyelven is elhangoztak. Most a Nyírteleki Újság hasábjain keresztül (is) szeretnék köszönetet mondani azoknak a diákoknak, akik a kérdőív kitöltésével részesei voltak a kutatásnak, ezzel segítették tudományos munkámat. Fintor Gábor
Sport
Nyírteleki Újság
13
Kitüntettük a legjobb sportolókat Egészen a ’90-es évek végére visszanyúló hagyomány, hogy Nyírtelek Város Önkormányzata kitünteti azokat a sportolókat és sportvezetőket, akik kiemelkedően teljesítettek az adott évben. Az idei sportgálán talán minden eddiginél több sportolót érintett e nemes gesztus december 17-én, kedden a Közösségi Házban. A rendezvényt a küzdősportokban és ejtőernyőzésben jeleskedő Bárány László jelenléte színesítette.
Fotók: Kis László
n Az esemény házigazdája e cikk írója volt (tradíció, hogy Dankó Mihály, a jelenlegi alpolgármester úr bonyolítja le a gálát, aki most betegsége miatt nem tudott részt venni a rendezvényen, de üdvözletét küldte a jelenlévőknek). Köszöntőm bevezetőjében kiemeltem a sport fontosságát. Nagyon sok pozitív előnye van, melyek közül a legfontosabb, hogy egészségesek lehetünk segítségével. Ennek ellenére a kutatások azt bizonyítják, hogy a magyarok keveset sportolnak, a legfrissebb eredmények szerint a teljes lakosság 91%-a nem sportol rendszeresen (a rendszeres alatt heti kétszeri alkalmat értünk, 25 perces mozgással), ami megdöbbentő! Főleg annak tükrében, hogy nemzetközi kitekintésben, a hozzánk hasonló országok is jóval többet mozognak tőlünk. Ha nem is a mozgásra biztatásra, de köszöntőjének megtartására kértem fel Magyar Lászlót, Nyírtelek város polgármesterét, aki a 800. évfordulóhoz kapcsolódó sporteseményeket emelte ki (800 kilométeres tekerés, 800 perc foci, nemzetközi labdarúgó kupa). Beszámolt az idei településpolitikai eredményekről, felvillantotta Nyírtelek sporttörténete megírásának lehetőségét, hangsúlyozta, az önkormányzat nagyon büszke azokra a sportolókra, akik öregbítik városunk hírnevét. A folytatásban ők kerültek a középpontba, ismertették az ebben az évben elért eredményeiket, mel�lyel méltóvá váltak arra, hogy Ma-
Az év csapata a Nyírteleki Zsiráfok
gyar László polgármester oklevéllel és ajándékkal köszönje meg teljesítményüket. Labdarúgásban Ember Roland, a megyei másodosztályú labdarúgócsapatunk vezetőedzője csalódásként értékelte a megszerzett 12. pozíciót az őszi idényben. A gyengébb teljesítmény okát az edzéslátogatottság hiányában látja. Ugyanakkor biztató jeleket lát arra vonatkozólag, hogy előrébb lépjenek a tabellán tavasszal. Megköszönte az önkormányzat támogatását. Natkó Csaba egyetértett a tréner szavaival, szeretné, ha sokkal többen bíztatnák a csapatot jövőre. Az év játékosa, a csapat kapusa, Szabó Zoltán lett, az ifjúsági együttes tagjai közül pedig az év felfedezettei jutalmat Szabó Bence és Veres Zsolt vehették át. Rádiós tájfutásban díjazták Venczelné Bartha Ildikót. Fogathajtásban Molnár Zsoltot. A szabadidő sportolók közül Gidófalvy Péter annak köszönhette sikerét, hogy 20 éve és idén is ő nyerte a paksi versenyt, szerzett öt aranyérmet, négy kupát. Vinnai Zsolt nevéhez fűződik a 800 kilométeres tekerés elnevezésű rendezvény, aki visszautalt a bevezetőmre, az egészség mellett azt is kiemelte, hogy a sportnak köszönhetően olyan helyekre juthat el az ember, ahova egyébként nem, ő például járt Rómában, Isztambulban. A horgászok közül díjat kapott Komári Géza és ifj. Greskó Zoltán.
Sárkányrepülésben Labancz Imre. Röplabdában az a Ratkos Petra, aki a gála időpontjában, Szlovákiában vett részt egy versenyen, így őt nagypapája, a korábbi polgármester, Ratkos Mihály képviselte, aki az országos bajnokságokban elért eredményeit méltatta. Iskolai sportban Urbinné Borbély Szilvia, intézményvezető, a DSE elnöke, a szervezethez köthető „Egészségedre Nyírtelek!” rendezvényről (mely egyben volt sport és kulturális esemény), a megnyert 100 milliós pályázatról, a sporttáborokról, az ingyenes úszásoktatásról tartott tájékoztatót. Testnevelőit, Thury Lászlót, Jenei Zoltánt, Miklósné Kinyik Évát is jutalmazták. Utóbbi kosárlabda együttese, a Nyírteleki Zsiráfok lettek az év csapata idén. Ehhez nagymértékben hozzájárult a Nyírsuli Kosársuli vezetőjének, Farkasinszky Gyulánénak a segítsége is, aki jelenlétével szintén emelte az esemény színvonalát. Az iskola focicsapatát is jutalmazták a harmadik korcsoportos megyei labdarúgásban nyújtott teljesítményükért. Az elmúlt évek sikerei miatt különdíjban, Örökös díjban (melyet először ítélt oda az önkormányzat) részesült Sápi Imre (rádiós tájfutás). Az év férfi sportolója, aki három sportágban is jeleskedett idén: Venczel Miklós lett. Az év női sportolója pedig Kóka Ildikó, iskolánk tanulója, aki a me-
gyei diákolimpia atlétika számában 2. helyezést ért el. Már negyedik éve tradíció, hogy a sportgálát egy neves vendég fényesíti, az ideit Bárány László, korábbi többszörös kick-boksz bajnok, jelenleg az ejtőernyőzésben jeleskedő sportolónk színesítette. Élménybeszámolóját ámulattal fogadta a közönség (kulisszatitkokat is megosztott, pl. a Tankcsapda énekesével együtt ejtőernyőznek), előadását képekkel illusztrálva tette teljessé, szívesen válaszolt a sorra érkező kérdésekre (hányszor ugrott már, mikor kell kinyitni az ejtőernyőt, milyen helyekre jutott el a sport segítségével) is. A sportgála végén egy közös fotóra is összeálltak a díjazottak. További sikereket kívánva gratulálunk a sportolóknak, sportvezetőknek! Fintor Gábor kulturális vezető
Akik meghívást kaptak, és nem tudtak részt venni az eseményen, de büszkék vagyunk rájuk is: Giba Pál (labdarúgás), Venczelné Bartha Ildikó (rádiós tájfutás), Hudák András (lovas), Varga János (futás), Czuper Csaba (Szabadidősport), Képes János, Sóvári József (sárkányrepülés) Az év csapata: Nyírteleki Zsiráfok: KRUTILLA KLAUDIA, PAP LEILA, BONDÁR ZSÓFIA, BÁRÁNY PANNA, KOVÁCS RAMÓNA, DRAB RENÁTA, BÁTORI ORSOLYA, KRUTÁK KLAUDIA, CZINKÓSZKI NOÉMI, BOROS ANNABELLA. Iskolai labdarúgók: KOVÁCS NORBERT. LACZKÓ ZSOLT, OLÁH CSABA, MARCSEK LÁSZLÓ, KOVÁCS LEVENTE, BATTA SZILÁRD, BEREI TIBOR, SZABÓ BENCE, KÖVESDI ZOLTÁN.
Nyírteleki Újság
14
Lacó kertész rovata
Táj-kert
Bonsai – ,,a kezdetek” n Kedves Olvasóim! 2014-et írunk. Ezt egy kicsit még azt hiszem szoknunk kell… Új év, új lehetőségek, ami igaz a kertészeti tudásunk bővítésére is. Jómagam ebben az évben is megpróbálok majd minél többet tanulni, olvasni, fejlődni (mert a jó kertész is holtig tanul, nemcsak a pap…), írásommal pedig remélem idén is sok mindent tovább tudok majd adni azon olvasóimnak, akik hasonló terveket szövögetnek. A múlt havi, egyben múlt évi utolsó számban a bonsai nevelés témájába kezdtem bele. Azt terveztem, hogy ez egy folytatásos rovat lesz. Így hát a bevezetés után jöjjön a folytatás, nevezetesen az e havi rovatban az első lépések, avagy hogyan is kezdhetünk neki, ha valóban szeretnénk egy saját bonsai-t. Mivel azt is ígértem, hogy a saját tapasztalataim alapján próbálok majd meg tanácsokat adni, még most leszögezném, hogy a témával való személyes kapcsolatom „bonsai évekhez” mérten nem túl tetemes. Se mestere, se tanára nem vagyok a témának, csak egy diák. De az alapokat kijártam - mondhatjuk, a nehezén túl vagyok így hát lássuk öt-hat év tanulságát. Körültekintően Mielőtt azonban sorra vennénk a kezdeti lehetőségeket, mindenképpen tisztáznunk kell, hogy kész, tökéletesen „véglegesített” bonsai nem létezik! A bonsai minden évben fejlődik, alakul, a mi feladatunk ebben pedig elengedhetetlen. Ha bonsai nevelésbe kezdünk, tekintsünk rá úgy, mintha az ükunokáinknak ültetnénk egy fát a kertbe, mert ez egy hosszú, de értéket teremtő folyamat. Most már viszont lássuk, hogyan juthatunk egy saját bonsaihoz. Úgy a legérdekesebb persze, ha saját magunk neveljük fel növényünket, de erről majd egy kicsit később… Hosszú még a tél, és bevallom, erről szeretnék a legtöbbet írni, úgyhogy most a türelmetlenebbek figyeljenek! A legegyszerűbb mód, ha veszünk magunknak egy bonsait (pénzért minden kapható!). Ha bonsai-t szeretnénk vásárolni, körültekintően kell eljárnunk. Nagyon fontos a megfelelő fafaj, az addigi nevelés minősége, a fa alakja és természetesen a növény ára is. Ám itt is tegyünk egy kis különbséget. El kell döntenünk, hogy bonsaiunkat a lakásban (szoba bonsai-ként), vagy a lakáson kívül szeretnénk tartani (én ez utóbbinak vagyok a híve). Ha valaki szobába szeretne bonsai-t, akkor legjobb, ha a Ficus nemzettség (fikuszok) tagjai közül választ. Ápolásuk nem különösebben körülményes, és sokkal jobban tűrik a benti klímát, mint más fajok. Ha azonban van kertünk, vagy legalább egy balkonunk, ami Nyírteleken azért nem ritka, akkor választhatunk kinti, ún. szabadföldi bonsait is. A fajválaszték ez esetben már hatalmas. Mivel ezek a fácskák természetes élőhelyüket tekintve a miénkhez
hasonló, vagy azonos klímából származnak (lehetnek őshonosak is), akár egész évben a szabadban tarthatók, sokkal ellenállóbbak, mint a szobai bonsaiok, így sokkal jobban tűrik az eleinte bizony nehezen elkerülhető ápolási hibákat is. Az első nehézségek Kertünk fényviszonyait is figyelembe kell vennünk a választásnál. Ha például nagyon napsütötte kertrészbe szeretnénk bonsai-t választani, olyan növényt keressünk, amik ezt igénylik, vagy legalábbis jobban tűrik, például a fenyő-, vagy szilfajok. Ez esetben azonban számítsunk rá, hogy akár napi többszöri öntözésre is szükség lehet a meleg napokon. A kinti bonsaioknak ezért inkább célszerű olyan helyet választani, amit nem tűz folyamatosan a nap. A legalább napi egyszeri öntözésre azonban még félárnyékos fekvésben is szükséges lehet nyáron, ezért az otthonuktól gyakran távol levők ne kezdjenek bonsai nevelésbe, ha csak nincs egy megbízható rokonuk, szomszédjuk, vagy netalántán kertészük. Vásárlás esetén sajnos nem mellékes a bonsai ára sem. Ez elsősorban az addig belefektetett munkától és a fa életkorától függ. Egy laikus számára nehéz megbecsülni egy fa korát. Egy vastag törzsű, de nagy metszési felületekkel „tarkított” fa olykor fiatalabb lehet, mint egy fele olyan vastag törzsű növény, amelyen viszont nincsenek nyílt sebfelületek. Az elágazódások foka is kapaszkodót nyújthat a kor megállapításánál. Minél gazdagabban elágazódó egy fa, annál idősebb. Ha egy szépen kialakított, érett, idős bonsait nézünk ki magunknak, akkor bizony mélyen a pénztárcánkba kell nyúlnunk. Ezek értéke a több tíz-, vagy akár a több százezer forintot is elérheti. Talán ez elsőre túlzónak tűnhet egy pár tíz centiméteres növényért, ám gondoljunk csak bele, hogy például egy húsz-harminc éven át nevelt bonsai néhány tízezer forintos ára, hogyan viszonyul a hos�szú évek alatt belefektetett munkához. Itt jegyezném meg, hogy aki sikerrel veszi majd az első nehézségeket, és saját bonsaia lesz, annak eszébe sem fog majd jutni, hogy esetleg értékesítse, úgy megszereti. Éppen ezek miatt az első próbálkozásokhoz inkább egy nem túl idős, és így nem is túl drága növényt válas�szunk vásárlás esetén. Ezen még kön�nyebben kijavíthatók az esetleges kezdeti kezelési hibák, illetve rosszabb esetben a fácskánk sajnálatos pusztulása sem lesz talán annyira fájó. Attól a perctől kezdve, hogy megvásároltuk növényünket, már mi tartozunk felelősséggel érte. A bonsai nevelése kevés munkát, de nagyon nagy odafigyelést igényel. A következő számban erről is írok majd…Ezúton pedig mindenkinek sikerekkel teli, kertészkedésben is gazdag, boldog új évet kívánok!
Információ
Joginfó
Az ,,új” földtörvényről n 2013. december 15-től kezdődően több lépcsőben lép hatályba a sajtóban „új földtörvényként” emlegetett mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény. Szeretném felhívni a figyelmet a fenti törvény hatályba lépésével kapcsolatos átmeneti rendelkezéseire. E törvény hatályba lépése előtt megkötött és a földhasználati nyilvántartásba történő bejegyzés végett, az illetékes földhivatalhoz benyújtott haszonbérleti, szívességi földhasználati szerződések módosítására e törvény hatályba lépését megelőző napon hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni. Ezen szabálytól eltérően e törvény hatályba lépése előtt megkötött haszonbérleti szívességi földhasználati szerződések módosítására e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, ha a szerződés módosítása a földhasználati jogosultság időtartamának meghosszabbítására, illetve ha a módosítás a haszonbér mértékének csökkentésére irányul. A fenti jogszabály hatályba lépése előtt megkötött haszonkölcsön szerződés időtartamának meghosszabbítása jogszabály erejénél fogva semmis. 2013. december 15-én fennálló határozatlan időre vagy határozott időtartamra kötött haszonkölcsön szerződések (szívességi földhasználatot biztosító szerződések) a törvény erejénél fogva 2014. december 31ével megszűnnek. A gyakorlatban jelentős mértékű földterület használata történik haszonkölcsön szerződések alapján, ugyanis ezeket a szerződéseket nem kellett „kifüggeszteni”. A fenti törvény hatályba lépése előtt megkötött haszonkölcsön szerződések még abban az esetben is megszűnnek a törvény erejénél fogva, ha ezen haszonkölcsön szerződések alapján a földhasználati jogot az illetékes földhivatal már bejegyezte az adott földterületre. Mindennek megfelelően a haszonkölcsön szerződés alapján földet használók vagy a hatályos jogszabályok szerint kötnek haszonbérleti szerződést az adott földterületre, vagy megszűnik a haszonkölcsön szerződés és a most haszonkölcsönbe vevő, szívességi földhasználó már nem lesz jogosult a föld használatára illetve támogatás igénybevételére ezen földterület tekintetében. 2014. május 1-től lépnek hatályba a föld tulajdonjogának
megszerzésével kapcsolatos új jogszabályi rendelkezések. Ezzel kapcsolatban az átmeneti rendelkezések szerint az elővásárlási jog gyakorlása céljából 2014. február 28-ig közölt (közzétett) vételi ajánlatokra az ajánlat közlésének időpontjában hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni. 2014. február 28-ig közölt (közzétett) vételi ajánlat esetében az adásvételi szerződés földhivatalhoz történő benyújtásakor a szerződést illetve a kérelmet a vételi ajánlat közlésének időpontjában hatályos rendelkezések szerint kell elintézni. Ennek megfelelően a vételi ajánlat közlésének, közzétételének időpontjában hatályos jogszabályokat kell alkalmazni az adott szerződés illetve kérelem elbírálásakor. A fenti jogszabály új alapokra helyezi a föld forgalmát 2014. május 1-től. Főszabályként a föld tulajdonjogát a törvényben konkrétan meghatározott feltételeknek megfelelő földműves szerezheti meg, a törvényben meghatározott mértékig. Az eddigi szabályokhoz képest lényeges változás, hogy a földművesnek nem minősülő belföldi természetes személy vagy tagállami állampolgár csak oly mértékben szerezhet termőföld tulajdonjogot az új jogszabályi rendelkezések szerint, hogy a megszerezni kívánt földterület nagyságával együtt a birtokában álló földterület nagysága az 1 hektárt nem haladhatja meg. Ez a szabály a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha földművesnek nem minősülő belföldi magánszemélynek illetve tagállami állampolgárnak a birtokában már van 1 hektár területnagyságú föld, további földtulajdont nem szerezhet. A földművesnek nem minősülő belföldi természetes személy 2014. február 28-ig közölt ajánlattal még szerezhet termőföld tulajdonjogot a most hatályos szabályok szerint. A fenti szabályok főszabályok, amelyek alól vannak kivételek, például ezen szabályok nem vonatkoznak a közeli hozzátartozók közötti ügyletekre. Dr. Vaskó László ügyvéd
Információ n Lehetőséget kívánok biztosítani arra, hogy a hozzám forduló nyírteleki olvasók részére telefonon is jogi tájékoztatást adjak konkrét ügyekben is. Elérhetőségem: 4461 Nyírtelek, Vasvári Pál u. 16. Telefon: 20/9427-545, 42/523-391, 42/210-220.
Reklám
Nyírteleki Újság
15
A FINTOR ÉS TÁRSA KFT. húsboltjai Nyírteleken: „Ahonnan a legjobb húst haza tudja vinni, az a húsbolt nem más mint a nyírteleki Fincsi!”
Szeretne tökéletes minőséget kedvező áron vásárolni? Gyors kiszolgálásban részesülni? Friss húsok, finom falatok, a legmegbízhatóbb szolgáltatás!
FINCSI HÚSBOLT (Szent I. u. 6.) Nyitva tartás: Hétfő 7-15-ig, kedd-péntek 7-18-ig, szombat 7-14-ig. „Királyi falatok a királytelekieknek”
HÚSBOLT KIRÁLYTELEKszomszéd ságában) (Béke u. 9., a COOP ABC
Nyitva tartás: Kedd-péntek 7-11-ig és 14-18-ig, szombat 7-12-ig.
Sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánok minden kedves Fintor János ügyvezető vásárlónknak!
Süti Kft. Nyírteleki Sütőipari Termékeket Gyártó és Értékesítő Kft.
Friss pékáru!
Nyírtelek, Dózsa Gy. u. 113. Nyitva tartás: Hétfőtől-szombatig 6.00-20.00-ig, vasárnap 6.00-12.00-ig Szolgáltatásaink: bankkártya elfogadóhely, étkezési utalvány elfogadóhely.
Megújuló kínálattal és akciókkal várjuk Kedves Vásárlóinkat!
Események képekben
Nyírteleki Újság
16
Fotók: Dr. Kerényi Attila
Karácsonyi fények
Honismereti tanya
Dér és árnyék
egy jelentősebb összeget, de a pályázati támogatást mégsem használta fel. A nagyszerű épületek mellett több ritka, értékes ősmagyar állat is megtalálható a tanyán.
ünnepi koncert
A Szent József Templomban volt ez a karácsonyi koncert, a Nyíregyháza Római Katolikus Társszékesegyház Bárdos Lajos Kórusa adta elő. Fotók: Kovács Judit
Fotó: Bódi Sándor
n Újabb ékességgel bővül településünk. Aki a Tokaji úton közlekedik, láthatja, hogy lassan elkészül a honismereti tanya a Királytelek Sóstó (Partizán tó) mellett. A tó és környéke komoly történelmi múltra tekint vissza, mutatja ezt, a munkálatok alatt itt talált, az 1800-a évek közepéből származó kereszt, melyet Pisla István vállalkozó, a hagyományőrző tanya megálmodója és kivitelezője, itt helyezett el újra. A gazda a megvalósítást pályázatból tervezte, nyert is
Lóháton A nyírteleki lovasok: Molnár Zsolt, Dóka Attila, Dankó
Cintia, Pivnyik Mihály, Ifj. Kukucska Attila, Székely Zoltán, Mócsán Norbert, Kovács Zsolt, Kereszti József, Galiger István, Gerbár Sándor kihasználva a jó időjárást, szenvedélyüknek hódolva lóháton búcsúztatták az óévet.
n Mint ismert, az önkormányzat a városunkban élő nyírteleki állandó lakóhellyel rendelkező, 70. életévüket már betöltött és 2013. december 31-ig betöltő személyek, és életkorra tekintet nélkül a súlyos fogyatékkal élő személyeket karácsonyi ünnepek alkalmából 2500 Ft értékű egyszeri élelmiszercsomagban részesítette. A csomagokat (780 darabot) a Szabolcs Coop 95. számú ABC dolgozói irányításával a központ, Családsegítő Szolgálat munkatár-
sai és a közmunkások segítségével állították össze, mely a hagyományoknak megfelelően alapvető élelmiszercikkeket tartalmazott.
Fotó: olvasónktól
Ajándékcsomag
Fotó: Kis László
Fotó: Dóka József Gábor
Csokor fenyőfaágakból
n 2013. december 18-án köszöntöt-
tük a karácsonyt az Idősek klubja tagjaival. A foglalkoztatót feldíszítettük, az asztalon az adventi koszorú mellett fenyőfaágakból egy csokor szimbolizálta a karácsonyfát. Az ünnep hangulatát emelte Ady Endre Karácsony című versének meghallgatása valamint
karácsonyi dalok szóltak a háttérben. A klubtagok saját készítésű süteménnyel és finom falatokkal készültek erre a napra. A közös ajándékozás után vidám és vicces játékokkal és kötetlen beszélgetéssel zártuk a napot. Horváth Tünde klubvezető
Eredményekben gazdag boldog új évet kívánunk minden kedves vásárlónknak! Iparcikk bolt dolgozói