NYERGESЪJFALUI HНRMONDУ - NYERGESЪJFALU VÁROS ЦNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
MEGJELENIK HAVONTA – XXII. ÉVFOLYAM – 2012. DECEMBER
ADVENT IDEJÉN A várakozás jegyében 2012. december 1‐jén szombaton, a régi iskolánál 13.30‐tól egész délután MEGTEKINTHETŐ VÉCS ÉVA KÉZMŰVES KIÁLLÍTÁSA AZ EMELETEN, A KERNSTOK‐VILLA KORHŰ FELÚJÍTÁSÁRA ADOMÁNYOZOTT ALKOTÁSOK KIÁLLÍTÁSA ÉS VÁSÁRA A RÉGI ISKOLA ZSIBONGÓJÁBAN. 13.30‐16:30 ÓRA KÖZÖTT KÉZMŰVES JÁTSZÓHÁZ ÉS ZENÉS FOGLALKOZÁS Óvónők és a Szalézi‐Irinyi Középiskola animátorai várják szeretettel az érdelődőket (KOSSUTH UTCAI RÉGI ISKOLAÉPÜLET)
MESESAROK ÉS GYERMEK FILMKLUB Németh Tamásné, Katonáné Bergamnn Violetta gyermekkönyvtáros és Bakes Csaba segítségével
ADVENTI KOSZORÚK VERSENYE A koszorúk az értékelés után természetesen hazavihetők
ADVENTI BAZÁR ‐ KÉZMŰVES TÁRGYAK VÁSÁRA KARÁCSONYI CIPŐSDOBOZ‐AKCIÓ (GYŰJTÉS) , ZSÁKBAMACSKA A nyergesújfalui Vöröskereszt szervezésében 15 ÓRÁTÓL ADVENTI MŰSOR A MŰSORBAN FELLÉPNEK A KERNSTOK KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKJAI, A PINOCCHIÓ BÁBCSOPORT, VERSET MOND NÉMETH TAMÁSNÉ (Barátság Kör) 14‐17 ÓRA KÖZÖTT A VÁROSHÁZÁN A KERNSTOK GALÉRIÁBAN MEGTEKINTHETŐ GELENCSÉR GÉZÁNÉ MARIKA TANÁRNŐ KIÁLLÍTÁSA
17 ÓRAKOR ADVENTI GYERTYAGYÚJTÓ ÜNNEPSÉG A SZENT ISTVÁN TÉREN - A VÁROS ADVENTI KOSZORÚJÁN AZ ELSŐ GYERTYA MEGGYÚJTÁSA EGYHÁZI LITURGIA KERETÉBEN. 17.45-TŐL A RÉGI ISKOLÁNÁL FELLÉP A NÉMET NEMZETISÉGI DALKÖR, A BARÁTSÁG KÖR EGYESÜLET ÉS SZLADIK TIBOR. SZERETETTEL VÁRJUK FORRALT BORRAL, TEÁVAL ÉS ZSÍROSKENYÉRREL!
KARÁCSONYI GONDOLATOK _____ Minden évben reménykedve várjuk a Karácsonyt. Életkortól függetlenül hisszük, hogy legalább ekkor szeretet ébred minden szívben. Az üzleteket járjuk akkor is, ha lehetőségeink nehe‐ zen engedik meg. Az ajándék nem az értéke miatt fontos, hanem az öröm miatt, amelyet szerzünk vele. Valljuk be: adni és kapni is jó. Karácsony az a kiemelt ünnep, amikor a legtöbbet, talán túl sokat várunk magunktól, szeretteinktől. Az ünnep ne legyen egyenlő a szorongással, amely a nagytakarítás, a díszítés, a lakoma előké‐
szítése és az esetleg nem jól megválasztott, drága ajándék utáni haj‐ szában alakul ki bennünk. Ne várjuk el, hogy a családtagok ezen a napon levetkőzzék rossz, vagy általunk annak vélt tulajdonságaikat. Törődjünk többet egymással, hiszen ekkor van talán a legtöbb időnk erre. Gondoljunk szegényebb, vagy nélkülöző, egyedülálló embertár‐ sainkra, amikor a betlehemi jászolt nézzük: a boldogság beköszönt‐ het a nehéz sorsú emberekhez is, ha maguk is úgy akarják. Karácsony előtt a napkeleti bölcsek példáját kövessük: vigyünk re‐ ményt, segítsük körülöttünk a rászorulókat, a magányosokat. Láto‐ gassuk meg az egyedül élőket, ha tehetjük, adakozzunk a karitatív szervezeteknek, lepjünk meg egy rászoruló ismerőst. Szeretetteljes, kegyelemben gazdag, boldog ünnepet kívánok min‐ den nyergesújfalui polgárnak! Mihelik Magdolna
2
2012. DECEMBER | HIRDETÉSEK
személygépkocsivezető‐képző tanfolyamokat indít folyamatosan ‐ hagyományos tantermi képzéssel, vagy ‐ távoktatásos e‐learning képzéssel (otthoni tanulás, nem kell bejárni a foglalkozásokra). Ezekre folyamatosan lehet jelentkezni a 06/30/200‐8699 telefonon, vagy
2012. december 10‐én (hétfőn) Nyergesújfalun, a Szalézi‐Irinyi Középiskolában, 16 órakor Internet elérhetőség: www.aranyosi.purplevisual.hu Felnőttképz.nyt.szám: 02‐011‐04
.
PAL-KONT KFT. KONTÉNER SZÁLLÍTÁS
Kedvező бron vбllaljuk ipari йs lakossбgi hulladйkok szбllнtбsбt йs kezelйsйt 4-8 kцbmйterig. Vбrjuk megrendelйsüket hйtkцznaponkйnt 7-16 уrбig a +36 (70) 560-4545-цs telefonszбmon.
Zártkert a várostól 1 km‐re – Eladó pince, présház (szoba) ‐ felújított állapotban, hőszigetelve. Termő kordon szőlő – pince előtt gyü‐ mölcsös. Állattartásra is alkalmas (Sánc‐dűlő, építési engedéllyel). – Termő gyümölcsös, szántó, fúrt kúttal (Hosszú‐ dűlő).
Telefon: +36‐20/937‐5442
2012. DECEMBER | ANYAKÖNYVI HÍREK | AKTUÁLIS
Segítsenek, hogy segíthessünk! A Magyar Vöröskereszt Városi Szervezet ez évben is meghirdeti ajándékdoboz akcióját. Kérjük, aki segíteni szeretne a városban élő rászoruló lakótár‐ sainkon, állítson össze ajándékdobozt (élelmiszer, játék, gyermekruha,) A becsomagolt dobozra kér‐ jük írják rá, hogy mit tartalmaz és játék, gyermekruha esetén azt, hogy milyen korú és nemű gyermeknek szánták. Az ajándék‐ dobozokat célzottan adjuk át a rászorulóknak. Az elmúlt évek ta‐ pasztalatai alapján sok családnak okozott örömet az átadott ajándék. Az ajándékdobozokat az adventkezdő napon – decem‐ ber 1‐jén szombaton – vesszük át a rendezvény helyszínén – volt Kossuth utcai iskola – délelőtt 10 órától egész nap. Ugyanezen a napon szívesen fogadunk bármi adományt, mellyel segíteni tudjuk nélkülöző lakótársainkat. A korábban összegyűj‐ tött játékokból az adventi liturgia után “zsákbamacskát” szer‐ vezünk a gyermekeknek. Kérjük adományaikkal segítsék tevé‐ kenységünket, hogy mi is segíteni tudjunk. Köszönettel: MAGYAR VÖRÖSKERESZT VÁROSI SZERVEZETE
A tartalomból 3 Közeleg a karácsony, készülődjünk előrelátóan! 4 Hírek a Városházáról Találkozó a szülői munkaközösségek vezetőivel 5 Változások a közoktatásban A szociális munka világnapja 6 Így döntöttek képviselőink Határozatok közreadása 7 Az ügyfelek véleménye Igazgatási szünet Közterületről, parkolásról! 8 Karlsdorf‐neuthardi óvodavezetők látogatása Márton‐nap a Kernstokban Halloween‐party a Kernstokban 9 Zeneiskolás december Karácsonyi hangverseny Szavalóverseny 10 A Barátság Kör Egyesület hírei Városi Amatőr tollaslabda‐verseny 11 Mi történt az idősek hónapjában a Szent Mihály Idősgondozási Központban? 12 Jön a Mikulás A Kernstok Galéria hírei, kiállítások Melocco Péter könyvbemutatója Babóca Klub Szöszmötölő 13 Beatles Emlékkoncert Benkő Péter kamaraestje Bajóton Boldog Új Esztendőt a falinaptárral is! 14 Rejtvény 15‐16 Hirdetések
Köszönetet mondunk mindenkinek, akik utolsó útjára kísérték
Mayer Mártont.
Köszönjük a sok virágot, az együttérző szavakat amit ezen a nehéz napon kaptunk. A gyászoló család.
3
Anyakönyvi híreink Megérkeztünk! Varga Sándor és Hirsch Judit fia Marcell – Somogyi Tamás és Vígh Anikó lánya Johanna – Telegdi Balázs és Kelemen Gyöngyi Ilona lánya Tamara – Pálinkás László és Taferner Krisztina lánya Izabell – Harmath Ferenc és Fülöp Zsuzsanna lánya Dorka Köszöntjük őket!
Köszöntjük szépkorúinkat! 85 éves Smolek Ferenc; 80 évesek Haffner Gyuláné (szül. Mátrai Edit), 75 éves Csákvári Károlyné (szül. Fehér Mária Kinga) – Pál Jenő – Szabó Lajos – Sebők Róbert – Lachner Károlyné (szül. Goldschmidt Erzsébet – Raschek László. Sok boldogságot kívánunk nekik!
Házasságok Házasságot kötött Gál Dóra és Kádár András. 25 éves házassági évfordulójukat ünneplik: Hordós János és Móni Eleonóra Ilona – Winkler János és Reményi Valéria – Horváth Attila és Grosch Erika. Gratulálunk ifjú és jubiláló házasainknak!
Eltávoztak közülünk Bordás Sándorné (szül. Nagy Terézia) – Gasparovics József Jánosné (szül. Tóth Erzsébet) – Gács Ferencné (szül. Kovács Irén) – Juhász Imréné (szül. Németh Rozália – volt tokodaltárói lakos) – Karnis Jánosné (szül. Szvorák Mária) – Lohner Istvánné (szül. Barak Terézia) – Mayer Márton – Magyar István (volt Öreg‐telepi lakos) – Pásztor Lajos – Peti Sándorné (szül. Kalocsai Etelka – Molnár Eti tanító néni) – Zichó Józsefné (szül. Pintér Ilona). Részvétünket nyilvánítjuk elhunyt lakótársaink hozzátartozóinak!
Közeleg a karácsony, készülődjünk előrelátóan! Olyan gyorsan peregnek a napok, észre sem vesszük és már itt van a karácsony! Az ünnepek előtt hajlamosak vagyunk mindent a végére hagyni és marad a kapkodás. Íme néhány olyan kötelező feladat, ami minden ünnep előtt ismétlődik, de figyelmetlenségünk miatt beárnyékolhatja az ünnepet. KARÁCSONYFA ÁLLÍTÁS Ha valaki maga faragja bele a fát a talpba (ez inkább fiús művelet) mindig a testtől eltartva dolgozzon, úgy hogy a kés, a balta éle ne tudjon sérülést okozni. Számítsunk rá, hogy a szerszám bármikor megcsúszhat! ÉGŐSOR Az égősort is időben ellenőrizzük, mert a nyári melegben a műanyag elfárad‐ hat, veszélyessé válhat a berendezés. Csak ellenőrzött helyen vegyünk égő‐ sort, ha mégis piacon, vásárokon vásárolunk legyünk nagyon körültekintőek! SÜTÜNK, FŐZÜNK Az ünnepekre többet sütünk, főzünk. Előkerülnek a nagyobb tepsik, fazekak, amelyek könnyebben megbillenhetnek, és kifröccsen a forró zsír, kiömölhet a leves stb. Megégethetjük kezünket, ahogy váltjuk a főzőlapon a készülő fi‐ nomságokat tartalmazó edényeket. Sokan tudják, hogy ilyenkor segítség a hideg víz, de azt már kevesebben, hogy a forrázásnál döntő jelentőségű, hogy legalább 10 percig tegyük kezünket hideg vízbe, ill. ennyi ideig folyassunk hi‐ deg vizet a megégett felületre. HALTISZTÍTÁS Nincs karácsony hal nélkül! Ha nem vagyunk olyan szerencsések, hogy tisztí‐ tott belezett halat kapjunk, “kénytelenek vagyunk magunk megbirkózni” a tisztítással és bontással. Előfordulhat, hogy a hal bontásakor szálka fúródik a tenyérbe, ínhüvelybe. Hajlamosak vagyunk házi praktikákkal orvosolni ma‐ gunkat (pl. ecetes borogatás, paradicsom, otthon lévő kenőcsök stb.) Azon‐ ban ilyen sérüléssel is ajánlatos az orvost felkeresni, mert elkezdődhet egy belső gennyesedés, gyulladás, ami ha későn kerül szakember elé, végleg roncsolhatja az ínhüvelyt, porcfelszínt. (A szünni nem akaró lüktető fájdalom‐ KTNÉ ról már nem is beszélve!)
4
2012. DECEMBER | VÁROSHÁZI HÍREK
Hírek a Városházáról Október 31‐én Balázs István alpolgármesterrel megkoszorúztuk a hősi halottak síremlékeit. Megnéztük a tájház állapotát, itt azonnali beavatkozásra van szükség. A talajvizes időszak sokat rontott az épület állagán. Ezen a napon ülésezett a Komárom‐Esztergom Megyei Védelmi Bizottság Tatabányán. Figyelemfelkeltő tájékoztatót hallhattunk a térség migrációs prob‐ lémáiról. November 5‐étől az érintett orvosokkal egyenként egyeztettünk vala‐ mennyi olyan szakrendelésről, ahol a betegforgalom nem “alkalmazkodik” a rendelőintézeti pályázatban egykor megjelölt óraszámokhoz. Ez érinti a neu‐ rológiát, a pszichiátriát, a sebészetet, a fül‐orr‐gége szakrendelést, a szemészetet, a diabetológiát, a belgyógyászatot és a nőgyógyászatot. Az orvoshiány is fokozza a nehézségeket. (Van, ahol a betegforgalom öt órát igényel, a finanszírozás is ennek megfelelő, viszont harminc órát kell teljesíteni.) Megvásároltuk az új fogászati röntgenkészüléket, így a sugárbiológiai szakértői vélemény elkészülte után már helyben készülhet a felvétel. November 6‐án a környékbeli polgármesterekkel és a közbeszerzési tanács‐ adóval egyeztettünk a hulladékszállítás közbeszerzési eljárásáról. A Duna‐ Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás munkaszervezete még‐ sem vállalta a közös eljárás lefolytatását a hulladékgazdálkodási törvény tervezett módosításai miatt, így gyors lépésre volt szükség a hulladékszállítási szolgáltatás biztosítása érdekében. (Ezen a napon dr. Molnár Lívia aljegyzővel állattartási ügy‐ ben voltunk szemlén.) Dr. Völner Pál országgyűlési képviselő meghívására dr. Kövér László a magyar Országgyűlés elnöke látogatott városunkba, sajtótájékoztatót tartva az önkor‐ mányzatok konszolidációjáról és a gazdaság helyzetéről. November 7‐én délelőtt és délután polgármesteri, 14‐én jegyzői fogadónap volt. A következő hónapban a polgármesteri fogadónap egy része az eterniti városrészben, a gyermekjóléti szolgálat épületében lesz a jobb – és költség‐ mentes – megközelíthetőség érdekében. November 8‐án rendkívüli képviselő‐testületi ülésre került sor, amelyet a fenti közbeszerzés azonnali elindítása indokolt. Az ülést megelőzően ülésezett a közbeszerzési és a pénzügyi bizottság. November 9‐én a Szociális Munka Napján köszöntöttük az érintett in‐ tézmények munkatársait és a segítő tevékenységet végző civil szervezetek képviselőit. Ekkor került sor a nemzetiségi csoportok lámpás felvonulá‐ sára, valamint a Márton‐napi tökmustrára a Nyergesi Já‐ nos téren. Az idei tökmustra programot az óvoda (Napsugár és Bóbita), a művelődési ház és a polgármesteri hivatal munka‐ társai bonyolították. (Jövőre egy tágasabb helyszínen ren‐ dezzük meg bevonva az isko‐ lásokat is.) November 10‐én telt házas kiállításon Gelencsér Gézáné tanárnő képeit csodálhattuk, 11‐én a Barátság Kör Egyesület Márton‐napi ünnepségére és ju‐ biláló házaspárok köszöntésére került sor. November 13‐án apparátusi értekezleten ismerték meg a köztisztviselők az ügyfél‐elégedettségi kérdőívek tartalmát. Az összefoglaló statisztika és a szöveges értékelések a honlapon megtalálhatóak. (Jegyzői összefoglaló ebben alapszámban olvasható.) November 14‐én a Helyi Építési Szabályzat /HÉSZ/ módosításáról egyeztet‐ tünk a tervezésre kiírt közbeszerzésen nyertes Horváth Gergellyel, a Planner Kft.
Fogadónapok a Városházán Mihelik Magdolna polgármester fogadónapja: 2012. december 12. (szerda) 8:00 órától 12.00 óráig az eter‐ niti városrészben, a Gyermekjóléti Szolgálat épületében; majd 13:00 órától 16:00 óráig a városházán. (Havonta változik majd a beosztás a két helyszínen.) Dr. Szolnoki Imre jegyző fogadónapja: 2012. december 10. (hétfő) 13.00 órától 17.00 óráig. A fogadónapokra időpont kérése az 514‐320‐as telefonszá‐ mon; személyesen a titkárságon, vagy e‐mailben:
[email protected]. (A polgármesteri fogadónap előze‐ tesen minden alkalommal megtelik.)
tulajdonosával. Ezen a napon a Zoltek Zrt. irodaházában került sor a vállalat rendészete, a létesítményi tűzoltóság, a katasztrófavédelem, valamint a közbiz‐ tonsági referens és a polgármester részvételével a decemberi gyakorlat előké‐ szítésére. (Bővebb információ ebben a számban.) November 15‐én került sor a gimnázium Landeskunde/országismeret vetélkedőjére, melyen ezúttal a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjai is részt vettek. Ezen a napon a közvilágítás korszerűsítésére kiírt pályázatról is tartottunk megbeszélést. November 16‐án a Zoltek Zrt. vezetőivel – Rumy Zsolt tulajdonossal és Horváth Sándor vezérigazgatóval – egyeztettünk aktuális kérdésekről. November 19‐én rendkívüli képviselő‐testületi ülésre került sor két na‐ pirendi ponttal – a határozatok a következő lapszámban olvashatóak. A kép‐ viselő‐testület jóváhagyta a Kuckó Gyermekjóléti Szolgálatra vonatkozóan Lá‐ batlan Város Önkormányzatával kötendő megállapodást. (A pályázatot az in‐ tézményi társulás gesztoraként Lábatlan folytatta le, így a fenntartási időszak alatt a fenntartói jogokat a szomszédos önkormányzat gyakorolja. Nyergesújfalu a nyergesi telephelyre vonatkozó költségeket átadja, az épület tulajdonjoga a pályázatban megjelölt 5 éves fenntartási időszak után száll vissza a városra.) A második napirendi pontban nyugállományba vonuló kolléganő díjazásáról esett szó, azt kompenzálandó, hogy a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkatársaknak nem jár felmentési idő. Az önkormányzat gazdasági helyzetéből adódóan egyéb jutalmazásra, bérmaradvány‐kifizetésre ebben az évben nem kerül sor. A hitelfelvétel lehetőségéről a jövő évi tervezés bizonytalanságai és a kedvező banki megítélés érdekében lemondtunk, ami az eddiginél is szigorúbb gazdálkodást követel meg. Szintén november 19‐én került sor a 2012. évi közmeghallgatásra a Térségi Közösségi Házban, a korábbi évekhez képest szép számú érdeklődő jelenlétében. A járási rendszer iránt érdeklődő köztisztviselők mellett húsz feletti volt a láto‐ gatók száma. A járások kialakításáról, elsősorban a nyergesieket érintő tudni‐ valókról Török Ádám, a megyei kormányhivatal főigazgatója tartott tájékoztatót. Mivel 76 településen kellett tájékoztatót tartania a kormányhivatalnak, nem ter‐ veztünk két helyre közmeghallgatást. Az önkormányzat gazdasági helyzetéről és az elmúlt év tevékenységéről készült bemutató után következtek a kérdések. Előzetesen nem érkezett felvetés a gyűjtőládákba, a közmeghallgatáson felmerült kérdéseket és válaszokat a jegyzőkönyv elkészülte után a honlapon és a könyvtár‐ ban olvashatják. November 22‐én ünnepi megyegyűlés volt Tatabányán. Folytatódott a szennyvíztisztító‐projekt előkészítése és a közvilágítás‐kor‐ szerűsítési pályázathoz szükséges információk begyűjtése, ellenőrzés volt több pályázati segítséggel megvalósított beruházás vonatkozásában. Az ÁNTSZ ellen‐ őrizte az uszodát és a rendelőintézetet. Újra sor került a Hétforrás Kft. és a hulla‐ dékgazdálkodási társulás taggyűlésére. Megszerveztük az adventi ünnepséget. Előkészítettük a 2013. évi adórendeletet és a költségvetési koncepciót. Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő‐testülete következő, mun‐ katerv szerinti ülését 2012. december 20‐án 16:30 órakor tartja a városháza emeleti tanácstermében. Az ülésre ezúttal is várjuk az objektív tájékozódást igénylő Olvasókat. A napirendi pontokról a városi honlapon tájékozódhatnak, ahol valamennyi előterjesztés – beleértve a bizottsági ülések jegyzőkönyveit ‐ megtalálható. MIHELIK MAGDOLNA
Találkozó a szülői munkaközösségek vezetőivel (csoport/osztály és intézményi szint) Óvoda: 2012 december 3. (hétfő) 16:30 óra ‐ Iskola: 2012. december 10. (hétfő) 16:30 óra ‐ Helyszín: a polgármesteri hivatal emeleti tár‐ gyalója. A szülők a kérdéseket, javaslatokat előzetesen eljuttathatják az osztály, illetve csoport szülői munkaközösségének vezetőjéhez.
2012. DECEMBER | VÁROSHÁZA | FÓRUM | KÖZOKTATÁS |SZOCIÁLIS MUNKA
5
“Az adósságrendezés nem morális vagy politikai kérdés” Nyergesújfalura látogatott a Magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László November 6‐án Dr. Völner Pál városunk országgyűlési képviselője meghívására Nyergesújfalura látogatott az országgyűlés elnöke, Kövér László. A Kernstok Károly Ál‐ talános Iskolában szervezett sajtótájékoztató aktualitását természetesen a kormányzat által meghirdetett önkormányzati adósságrendezés adta. Kövér László újságírói kérdésre megerősítette, “Az adósságkonszolidáció nem erkölcsi, morális, vagy politikai kérdés. Mindenkinek közös érdeke hogy az önkormányzatokat ki‐ vezessék az adósságokból.” Elmondta, a magyar önkormányzatok mintegy 7 milliárd fo‐ rint adósságterhet viselnek a 74 milliárd forintnyi fejlesztés, beruházás megvalósítása miatt. Az ország gazdasági helyzetét ismertetve elmondta, a 2008‐as globális válság már egy “álló gazdaságú országra tört rá”, de az eladósódás 2012‐re megállt. S ha a felvett kölcsönök kamataitól “megszabadulhatna” Magyarország, akkor csupán 1 %‐os lenne az államháztartási hiány. Határozott véleménye szerint a Nemzetközi Valutalappal a kor‐ mányzat meg kíván állapodni, de az ország most nincs kényszerhelyzetben. Politikusként “önvizsgálatot kért” az ellenzéktől a mai válság okainak taglalásakor. A házelnök az országgyűlés plenáris üléséről érkezett, röviden ismertette még a meg‐ jelent újságírókkal a Tisztelt Házban aznap történteket is, majd a szépszámú meghívott érdeklődő részére az iskola aulájában “hol áll az ország” témában Dr. Völner Pál állam‐ titkár, Czunyiné Dr. Bertalan Judit megyei kormánymegbízott és Mihelik Magdolna pol‐ KÁKONYI GELLÉRT gármester társaságában tájékoztató fórumot, beszélgetést tartott.
Változások a közoktatásban Az új köznevelési törvény alapján 2013. január 1‐jével kerülnek a települési önkormányzatok által fenntartott közoktatási intézmények ál‐ lami fenntartásba. Nyergesújfalu esetében három intézményt: az iskolát, a zeneiskolát és az Egységes Pedagógiai Szakszolgálatot érinti az állam‐ osítás. A háromezer fő alatti lakosságszámú településeken az államfenntartó és működtető is lesz egyben. Nagyobb lélekszám esetében a fenntartást az állam végzi, ami elsősorban a szakmai irányítást és a pedagógusok, valamint a munkájukat közvetlenül segítők illetményének finanszírozását jelenti. Tehát egyáltalán nincs lehetőség a fenntartás átvállalására. (Erre egyébként csak néhány település volna képes a jövő évi költségvetési tervszámok is‐ meretében.) A működtetésről alapesetben az önkormányzatnak kell gon‐ doskodnia (közüzemi költségek, technikai alkalmazottak, karbantartás, felújítás finanszírozása), viszont a helyhatóságok erről a kötelezettségről lemondhatnak, amennyiben az állam megalapozottnak látja a számokkal alátámasztott döntést. A köznevelési törvény legtöbb újdonságát a 2013‐2014‐es tanév kezde‐ tén vezetik be. Ekkor lép életbe az általános iskolában 16 óráig szervezendő foglalkozásokra vonatkozó szabályozás és a pedagógusok új típusú mun‐ kaidő‐számítása. Szintén akkortól hatályos az intézményvezetők létszámára és óraszámaira vonatozó passzus, illetve a nevelő‐oktató munkát köz‐ vetlenül segítők létszámára vonatkozó szabályozás. Változik a gazdasági, ügyviteli, műszaki, kisegítő és más alkalmazottak létszámának meghatá‐ rozására vonatkozó szabály, az új finanszírozási szabályok, a pedagógusok
lakossági tájékoztató
Gyakorlat a Zoltek Zrt.‐nél
2012. december 13‐án Nyergesújfalu területén az Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával külső védelmi terv teljes gyakorlatára kerül sor. A feltételezett baleset elhárítását a Zoltek Zrt., a katasztrófavédelem, a rendőrség, a mentőszolgálat és a polgárőrség hajtja végre. A gyakorlat során lakosságvédelmi feladatok és intézkedések életbe léptetésére is sor kerül. A gyakorlat alatt a délelőtti órákban Zoltek Zrt‐ben található szirénát megszólaltatjuk. Lezárásra kerül a Munkás utca, Szent‐ Györgyi Albert utca, Esze Tamás utca, Frankel Leó utca, Zöldfa utca és a Duna utca által határolt terület. Kérjük a megértésüket és együttműködésüket a gyakorlat sikeres végrehajtásában. MIHELIK MAGDOLNA- HVB ELNÖK
és a nevelő‐oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak bérét és annak járulékait a központi költségvetés finanszírozza. A következő tanévben indulnak a köznevelési Híd‐programok is, és ak‐ kortól érvényesek az új csoport‐ és osztálylétszámok is. Bevezetik az ál‐ talános iskolákban felmenő rendszerben az erkölcstant és a helyette választható hittant, valamint jövő szeptembertől kell nyolc gyermek esetén a szülők kérésére óvodát vagy alsó tagozatot szervezni a kistelepüléseken. A tankönyvek szintén a jövő tanévtől válnak fokozatosan ingyenessé az elsőtől a nyolcadik évfolyamig, továbbá a nemzetiségi nevelés‐oktatásban és a gyógypedagógiai nevelés‐oktatásban. 2014. szeptember 1‐jétől kötelező hároméves kortól óvodába járni, és hatályba lépnek az ezzel kapcsolatos kivételekre vonatkozó szabályok. A törvény hatálybalépésekor működő nyelvi előkészítő évfolyamon, továbbá – a nemzetiségi nevelés‐oktatás kivételével – a két tanítási nyelvű nevelés‐ oktatásban a 2014‐2015. tanév végéig teljesíteni kell a külön jogszabályban meghatározott feltételeket.
A szociális munka világnapja Az 1997‐es bevezetése óta november 12‐én a világ min‐ den pontján megünneplik a szociális munka világnapját, ünnep‐ lik a szakterületen dolgozókat, akik mindennapjaikat hivatás‐ szerűen áldozzák a segítségre szoruló embertársaik életének jobbítására, a rászorulók segítése érdekében tevékenykednek, szolgálnak nap mint nap. Önkormányzatunk november 9‐én kis ünnepség keretében tisztelgett a város szociális intézményeiben, a szociális igazgatás‐ ban dolgozók előtt. Az ünnepséget a Szent Mihály Idősgondozási Központ Idősek Klubjának tagjai nyitották meg szeretetteljes, szívből jövő mű‐ sorukkal. A kedves kis műsor után Nagy Sándor, a Komárom‐Esztergom Megyei Közgyűlés tagja mondott ünnepi beszédet. A Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, Fleith Péterné pohárköszöntőjében méltatta a szociális területen dolgozók ne‐ héz, áldozatos munkáját. Az ünnepség jó hangulatú, kötetlen beszélgetéssel zárult. RUZSA ANNA
6
2012. DECEMBER | HATÁROZATOK | FELHÍVÁS
Így döntöttek a képviselőink A 2012. október 25‐i és november 8‐i képviselő‐testületi ülések határozataiból A meghívók, előterjesztések, hatá‐ rozatok és jegyzőkönyvek elérhetőek a városi honlapon. 220/2012. (X.25.) Ny.Kt. határozat a Benedek Elek Óvoda 2012. január 1. és 2012. július 31. közötti időszakban megvalósult gazdálkodásáról készült beszámoló elfogadásáról: NYVÖKT az államháztartás szer‐ vezetei beszámolási és könyvveze‐ tési kötelezettségének sajátossá‐ gairól szóló 249/2000. (XII.24.) Korm. rendelet 13/A.§‐a alapján elfogadja a Benedek Elek Óvoda 2012. január 1. és 2012. július 31. kö‐ zötti időszakban megvalósult gaz‐ dálkodásáról készült beszámolót. 221/2012. (X.25.) Ny.Kt. határozat a Napsugár Óvoda 2012. január 1. és 2012. július 31. közötti időszakban megvalósult gazdálkodásáról készült beszámoló elfogadásáról: NYVÖKT az államháztartás szerve‐ zetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII.24.) Korm. ren‐ delet 13/A.§‐a alapján elfogadja a Napsugár Óvoda 2012. január 1. és 2012. július 31. közötti időszakban megvalósult gazdálkodásáról készült beszámolót. 222/2012.(X.25.) Ny.Kt. határozat Nyergesújfalu Városi Polgármesteri Hi‐ vatal alapító okiratának módosítá‐ sáról: NYVÖKT az államháztartásról szó‐ ló 2011. évi CXCV. törvény 8.§ (1) bekezdés b) pontja és a 8.§ (5) bekezdése, valamint az államház‐ tartásról szóló törvény végrehaj‐ tásáról szóló 368/2011.(XII.31.) Kormányrendelet 5.§ (1) és (4) bekezdése alapján a határozat 1. melléklete szerint módosítja Nyer‐ gesújfalu Városi Polgármesteri Hi‐ vatal alapító okiratát, és azt a ha‐ tározat 2. melléklete szerinti tar‐ talommal egységes szerkezetben adja ki. 223/2012.(X.25.) Ny. Kt. határozat a 2013. évi belső ellenőrzési terv elfo‐ gadásáról: NYVÖKT a helyi önkormányzatok‐ ról szóló 1990. évi LXV. törvény 92.§ (6) bekezdése, valamint a költségvetési szervek belső kont‐ rollrendszeréről és belső ellen‐ őrzéséről szóló 370/2011.(XII.31.) Korm. rendelet 32.§ (4) bekezdése alapján, a határozat mellékletét képező tartalommal elfogadja Nyergesújfalu Város Önkormány‐ zata 2013. évi belső ellenőrzési tervét. 224/2012. (X.25.) Ny.Kt. határozat az infektológiai, valamint a csecsemő‐ és gyermek fül–orr–gégegyógyászat fek‐ vőbeteg‐ellátásának vonatkozásában ellátási terület módosítására: Nyergesújfalu Város Önkormány‐ zati Képviselő‐testülete az egész‐ ségügyi ellátórendszer fejleszté‐
séről szóló 2006. évi CXXXII. tör‐ vény 5/B. § (2) bekezdés c, pontja alapján, a fekvőbeteg‐szakellátás ellátási területének módosítását kezdeményezi az Állami Nép‐ egészségügyi és Tisztiorvosi Szol‐ gálat Országos Tisztifőorvosi Hiva‐ talánál. A képviselő‐testület kéri az Orszá‐ gos Tisztifőorvosi Hivatalt, hogy az ellátási területet oly módon mó‐ dosítsa, hogy az infektológiai el‐ látási kötelezettség vonatkozásá‐ ban a gyermek és felnőtt fertőző betegek fekvőbeteg ellátásának megközelíthetősége Nyergesújfa‐ lu város lakossága számára ked‐ vezőbb legyen. 225/2012. (X. 25.) Ny.Kt. határozat az önkormányzati fenntartásban köz‐ nevelési feladatokat ellátó intézmé‐ nyek működtetését érintő döntésről: NYVÖKT a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 97. § (24) bekezdése értelmében úgy dönt, hogy a rendelkezésére álló saját és átengedett bevételek ter‐ hére, a következő naptári évben kezdődő tanévtől a Kernstok Károly Általános Iskola, a Szabolcsi Bence Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és az Egységes Pedagó‐ giai Szakszolgálat működtetését nem képes vállalni. (Korábban szándéknyilatkozatot adott erre a testület, most döntött. A fenntartó minden jelenleg önkormányzat által fenntartott iskola esetében az állam lesz, a törvény nem ad lehetőséget a feladat átvételére. Mivel a központi költségvetésről nincs döntés, a technikai jellegű mű‐ ködtetést – 2013‐as pénzügyi lehe‐ tőségeinek ismerete nélkül ‐ az ön‐ kormányzat nem kívánja vállalni.) 226/2012. (X.25.) Ny.Kt. határozat az önkormányzat 2012. I‐IX. havi gazdál‐ kodásáról, likviditási helyzetéről ké‐ szült tájékoztatóról: NYVÖKT elfogadja az Önkor‐ mányzat 2012. I‐IX. havi gazdálko‐ dásáról, likviditási helyzetéről szó‐ ló tájékoztatót. 227/2012. (X.25.) Ny. Kt. határozat a lejárt határidejű határozatok végrehaj‐ tásáról és az előző testületi ülés óta el‐ telt időszak eseményeiről szóló tájé‐ koztató elfogadásáról: NYVÖKT elfogadja a 109/2012. (V.31.), a 113/2012. (V.31.), a 115/2012. (V.31.), a 189/2012. (IX.13.), a 190/2012. (IX.13.), a 192/2012. (IX.13.), a 193/2012. (IX.13.), a 194/2012. (IX.13.), a 195/2012. (IX.13.), a 196/2012. (IX.27.), a 203/2012. (IX.27.), a 204/2012. (IX.27.), a 206/2012. (IX.27.), a 207/2012. (IX.27.), a 208/2012. (IX.27.) és a 213/2012. (IX.27.) Ny. Kt. lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, va‐ lamint az előző testületi ülés óta
eltelt időszak eseményeiről szóló tájékoztatót. 228/2012.(X.25.) Ny.Kt. határozat a járási hivatalok felállításával kapcso‐ latos döntésről: NYVÖKT felhatalmazza a polgár‐ mestert, hogy aláírja – a járások kialakításáról, valamint egyes ez‐ zel összefüggő törvények módosí‐ tásáról szóló 2012. XCIII. törvény, továbbá a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 218/2012. (VIII. 13.) Korm. rendelet 2. melléklete alapján – a járási hivatalok felál‐ lításával kapcsolatosan előkészí‐ tett, a Komárom‐Esztergom Me‐ gyei Kormányhivatal képviselő‐ jével (kormánymegbízott) kö‐ tendő megállapodást, a határozat melléklete szerint. 229/2012.(X.25.) Ny.Kt. határozat a já‐rási hivatalok felállításával kapcso‐ latos döntésről (zárt ülés, mivel sze‐ mélyi ügyben az érintettek kérhetik). 230/2012. (XI.8.) Ny.Kt. határozat a “hulladékkezelési közszolgáltatással kapcsolatos feladatokról” tárgyú 167/2012. (VIII.30.) Ny. Kt. határozat visszavonásáról NYVÖKT a “hulladékkezelési köz‐ szolgáltatással kapcsolatos fela‐ datokról” tárgyú 167/2012. (VIII. 30.) Ny. Kt. határozatát vissza‐ vonja. A képviselő‐testület felkéri a polgármestert, hogy az 1. pont‐ ban foglalt döntésről értesítse a Duna‐Vértes Köze Regionális Hul‐ ladékgazdálkodási Társulást. (A jogszabályi környezetre hivat‐ kozva a Társulás munkaszervezete mégsem tudja vállalni a több me‐ gye településeire vonatkozó köz‐ beszerzés lebonyolítását.) 231/2012. (XI.8.) Ny.Kt. határozat Nyer‐ gesújfalu Város Önkormányzata 2012. évi közbeszerzési tervének módosításáról: NYVÖKT a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 33. § (1) és (3) bekezdése alapján, a határozat melléklete szerinti tartalommal elfo‐ gadja Nyergesújfalu Város Önkor‐ mányzata 2012. évi közbeszerzési tervének módosítását. (Indoka az alábbi közbeszerzési pályázat elin‐ dítása.) 232/2012. (XI.8.) Ny.Kt. határozat a
“Közszolgáltatási szerződés, települési szilárd (kommunális) hulladék begyűj‐ tésére és ártalmatlanítás helyére tör‐ ténő elszállítására, kezelésére Nyer‐ gesújfalu. Város közigazgatási terüle‐ tén szolgáltatási koncesszió kere‐ tében” tárgyú közbeszerzési eljárás lebonyolításához fedezet biztosításáról NYVÖKT biztosítja az önkormányzat hulladékkezelési közszolgáltatási köz‐ beszerzési eljárásának teljeskörű köz‐ beszerzési és szakmai szakértésével kapcsolatos megbízási díj, azaz br. 114.300,‐Ft, valamint a hirdetmény megjelentetési díj, azaz br. 230.000,‐ Ft, összesen br. 344.300,‐Ft összeg fedezetét. 233/2012. (XI.8.) Ny.Kt. határozat a “Közszolgáltatási szerződés, települési szilárd (kommunális) hulladék begyűj‐ tésére és ártalmatlanítás helyére történő elszállítására, kezelésére Nyer‐ gesújfalu Város közigazgatási területén szolgáltatási koncesszió keretében” tárgyú közbeszerzési eljárással kapcso‐ latos ajánlattételi felhívás jóváha‐ gyásáról: NYVÖKT jóváhagyja a “Közszol‐ gáltatási szerződés, települési szi‐ lárd (kommunális) hulladék be‐ gyűjtésére és ártalmatlanítás he‐ lyére történő elszállítására, keze‐ lésére Nyergesújfalu Város köz‐ igazgatási területén szolgáltatási koncesszió keretében” tárgyú köz‐ beszerzési eljárás ajánlattételi fel‐ hívását, a határozat mellékletét képező tartalommal. 234/2012. (XI.8.) Ny.Kt. határozat a Gerecse Natúrparkhoz történő csat‐ lakozásról NYVÖKT csatlakozni kíván a Gere‐ cse Natúrparkhoz és a határozat mellékletét képező tartalommal elfogadja a csatlakozással össze‐ függő szándéknyilatkozatot. 235/2012. (XI.8.) Ny. Kt. határozat a Nyergesújfalui Szent Mihály Plébánia támogatási kérelméről NYVÖKT a Nyergesújfalui Szent Mihály Plébánia részére, a Kari‐ tász Csoport támogatására 50. 000 Ft‐ot biztosít. (Alapítványi és civilszervezeti támogatás tartalék keretének terhére.) MIHELIK MAGDOLNA
Tisztelt Ebtulajdonosok! A Május 1. téri játszótér melletti füves közterületre az önkormányzat ki‐ helyezett egy tiltó táblát, mely szerint a területen kutyával tartózkodni tilos. Szinte naponta érkeznek a polgármesteri hivatalba bejelentések, mely szerint a kutyatulajdonosok rendszeresen sétáltatják ezen a te‐ rületen a kutyusokat és a legtöbb esetben a kutyák itt végezik el a dol‐ gukat, a végterméket a gazdik nem szedik össze, otthagyják. A kutyák ürüléke milliónyi olyan élősködőt tartalmaz, amelyek az emberre is fertőzőek lehetnek. Kérjük vigyenek magukkal nylonzacskót és ha vé‐ letlenül mégis megtörténik a “baj”, szedjék össze a kutyapiszkot. Az elkövetkezendő időben a területet fokozottan ellenőrizni fogjuk és a sza‐ bálytalanságot elkövető ebtartókkal szemben eljárunk!
2012. DECEMBER | VÁROSHÁZI HÍREK | HIRDETÉS
Az ügyfelek véleménye
2012. szeptember 14‐től 2012. október 15‐ig Nyergesújfalu Városi Polgármesteri Hivatalban írásban mértük az ügyfelek elége‐ dettségét a hivatali ügyintézéssel kapcsolatban. Egy hónap alatt 412 db érvényesen kitöltött kérdőívet küldtek vissza az ügyfelek, papír alapon vagy elektronikusan. A legtöbb kérdőívet életkoruk alapján a 26‐45 év közöttiek, az ügyfelek nemét tekintve a nők, lakóhely szempontjából pedig a nyergesújfalui állandó lakosok töltötték ki. A legtöbb kitöltött kérdőív az okmányirodai ügyintézéssel kap‐ csolatban érkezett vissza, mely érthető is, hiszen az okmányiroda hivatalunk legnagyobb ügyfélforgalmat lebonyolító részlege. A kérdések egy részénél 1‐5 fokozatú skálán lehetett értékelni a hivatal, illetve az ügyintézők munkáját. Az e kérdésekre adott vála‐ szok átlagértéke 4,4 lett. Az egyéb kérdésekre adható válaszok százalékos megoszlása is általában pozitív képet fest hivatalunkról. Az ügyfelek szövegesen is értékelhették a hivatal munkáját, ezzel a lehetőséggel azonban csak kevesen éltek. Összességében megállapítható, hogy általában elégedettek a hivatalban folyó munkával, az ügyintézés színvonalával. A kitöltött kérdőívek alapján a “leggyengébb” eredmény a tájékoztatási ren‐ dünk, illetve a honlapunk tekintetében született, annak ellenére, hogy kb. egy éve működik új, korszerű honlapunk, ahol szinte min‐ den, az önkormányzat és a hivatal működésével, az ügyintézéssel kapcsolatos naprakész információ megtalálható, továbbá a havonta megjelenő Nyergesújfalui Hírmondóban, a hirdetőtáblánkon és egyéb tájékoztató táblákon részletes információkat kaphatnak az ügyfelek. Javasoljuk, hogy a jövőben gyakrabban látogassák honla‐ punkat, olvassák a Nyergesújfalui Hírmondó havonta megjelenő számait, melyekből aktuális információkhoz juthatnak a város éle‐ tét, az önkormányzat, a hivatal munkáját, az ügyintézést illetően. Az elégedettségmérés eredményét a hivatali dolgozók részére tartott értekezleten ismertettük, intézkedni fogunk az ügyfelek által jelzett esetleges hibák, hiányosságok megszüntetése érdekében. A képviselő‐testület tagjai a novemberi ülésen kapnak tájékoztatást a mérés eredményéről. Az elégedettségmérésről készített részletes kimutatást meg‐ tekinthetik a városi honlapon, a www.nyergesujfalu.hu címen. Köszönjük azok fáradozását, akik a kérdőív kitöltésével, véleményük ismertetésével segítették munkánkat. A továbbiakban is fontosnak tartjuk ügyfeleink véleményét, észrevételeit, hiszen azok ismere‐ tében tovább javíthatunk az ügyintézés színvonalán. Ennek érdekében a hivatal portaszolgálatnál elhelyezett kérdő‐ ívek kitöltésével, azokat a portaszolgálat előtt elhelyezett gyűjtő‐ dobozba bedobva, valamint egyéb írásos formában – levélben, pos‐ tai vagy elektronikus úton (
[email protected]) –, továbbá szóban – a polgármesteri vagy jegyzői fogadónapokon – a jövőben is közölhetik véleményüket hivatalunk tevékenységével kapcsolat‐ DR. SZOLNOKI IMRE JEGYZŐ ban.
KIHELYEZETT ÜGYFÉLFOGADÁS A KEM Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálat Jogi Segítségnyújtó Osztálya minden hónap első keddjén 8.30 és 12 óra között a nyergesújfalui Polgármesteri Hivatalban kihelyezett ügyfélfo‐ gadást tart.
Kutyachip! Ismételten felhívjuk az ebtulajdonosok figyelmét arra, hogy 2013. január 1‐jétől hatályos a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló kormányrendelet módosítása, amely előírja, hogy a négy hónaposnál idősebb ebek csak elektronikus transzponderrel (chippel) megjelölve tarthatók. Kérjük a bővebb tájékozódás érdekében keressék fel az állatorvosukat.
7
Tájékoztatom a Tisztelt Ügyfeleket, hogy a dolgozók éves szabad‐ sága egy részének kötelező kivétele céljából Nyergesújfalu Városi Polgármesteri Hivatalban
IGAZGATÁSI SZÜNET lesz 2012. december 27. napjától 2012. december 28. napjáig. Az igazgatási szünet időtartama alatt a polgármesteri hivatalban az ügyfélfogadás szünetel, kivéve az okmányirodai és a halaszt‐ hatatlan anyakönyvi ügyintézést. Az Okmányirodában a feladatok ellátása ügyfélfogadási napon (pénteken) csökkentett létszámmal történik, mely megnövelheti az ügyintézési időt, melyért türelmüket és megértésüket kérem. Sürgős és halaszthatatlan egyéb ügyekben a portaszolgálat az Önök megkeresését továbbítja az illetékes felé. DR. SZOLNOKI IMRE JEGYZŐ
Közterületről, parkolásról! Tisztelt tehergépjármű tulajdonosok, üzembentartók, gépjárművet ve‐ zetők! Sajnálattal tapasztaltuk, hogy az elmúlt időszakban a település közterületét (zöldfelület, park) egyre nagyobb számban használják rendeltetéstől eltérően, engedély nélkül, egyre több a zöldfelületen parkoló gépjármű. Felhívom a teher‐, személyszállító, munkagép tulajdonosainak, üzemel‐ tetőinek, vezetőinek figyelmét, hogy aki önkormányzati tulajdonú köz‐ területet a rendeltetéstől eltérő módon használ (pl. tehergépjárművel parkol, tárol), annak a polgármesteri hivataltól közterület használati enge‐ délyt kell kérni, illetve a helyi rendeletünk alapján közterület használati díjat kell fizetni a közterület használatról szóló 24/2008. (X. 1.) sz. rendelet 4.§. (2) bekezdés g) pontja alapján. Kérem a tehergépjármű, személyszállítási szolgáltatásra szolgáló gép‐ jármű, mezőgazdasági vontató, munkagép, pótkocsi, busz tulajdono‐ sokat, üzembentartókat, a gépjárművek vezetőit, hogy a város zöldfe‐ lületein ne parkoljanak, a gépjárműveiket csak kijelölt parkolókban, a KRESZ előírásainak megfelelően az úttesten, illetve telephelyeiken tá‐ rolják. A szabálytalanul parkoló gépjármű tulajdonosokkal szemben sza‐ bálysértési eljárást fogunk kezdeményezni. REPA JÓZSEF - VÁROSÜZEMELTETÉSI ÜGYINTÉZŐ
8
2012. DECEMBER | TESTVÉRVÁROSI LÁTOGATÓK | ÓVODA | ISKOLA
Karlsdorf‐neuthardi óvodavezetők látogatása a Bóbita Óvoda és Bölcsődében 2012. október 20. és 26. között testvérvárosunkból, Karlsdorf‐ Neuthardból, Patricia Heneka és Thea Bojeczan óvodavezetők szak‐ mai tapasztalatszerzés és tapasz‐
szágban. Az óvodavezetőket Ma‐ gyarországon tartózkodásuk folya‐ mán megismertettük Nyergesúj‐ falu természeti és építészeti szép‐ ségeivel, városunkban részt vet‐
Október 24‐e és 25‐e kifejezetten a szakmáról szólt. A szakmai prog‐ ram keretében a vendégek láto‐ gatást tettek a város óvodáiba és a bölcsődébe. A szakmai tapaszta‐ latszerzés részét képezte, hogy egy‐egy délelőtt során megismer‐ kedhettek a Május 1. téri székhe‐ lyen és a Kossuth Lajos úti telep‐ helyen működő német nemze‐ tiségi óvodai csoportok életével, a gyermekekkel, az óvodapedagó‐ gusokkal. Az intézménylátogatások alkalmá‐ val sokat fényképeztek, betekintet‐ tek a csoportok életébe, megnéz‐ ték a magyar óvodai csoportnap‐ lót, érdeklődtek az óvoda napi nyitva tartásáról, az óvodai szoká‐ sainkról, az óvodások napi‐ és he‐ tirendjéről stb. Csoportlátogatások folyamán vendégeink dalra fakad‐ tak és németül őszi dalokat éne‐
keltek apróságainknak, melyet a gyermekek érdeklődéssel hallgat‐ tak. A szakmai konzultáció kere‐ tében hangfelvétel készítésére is alkalom nyílt. A német óvodave‐ zetők számára egy eddig isme‐ retlen gyermekdalt énekelt felvé‐ telre – német nyelven – az egyik nemzetiségi óvó néni. A felvétel segítségével határon túl, a test‐ vérváros óvodáiba is eljuthatott egy dal Nyergesújfaluból, remél‐ hetőleg a német gyermekek örö‐ mére. Ezúton köszönöm Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő‐ testületének és Nagy Sándor in‐ tézményi referensnek azt a segít‐ séget, melyet a német óvodave‐ zetők szakmai látogatásának meg‐ valósításához nyújtottak. MAGYARÁNÉ KAISER ZSUZSANNA ÓVODAVEZETŐ
HALLOWEEN party
a Kernstokban… talatcsere céljából városunkba lá‐ togattak. Az érkezés napján Mihelik Mag‐ dolna polgármester asszony fo‐ gadta és köszöntötte a vendé‐ geket. A vezetők látogatásának előzmé‐ nyeként, az elmúlt évben mi is részt vehettünk egy egyhetes szak‐ mai tapasztalatcserén Németor‐
tünk az október 23‐ai ünnepsé‐ gen, továbbá kirándulást tettünk Visegrádra, Szentendrére és Bu‐ dapestre. A városnéző sétáink so‐ rán látottak, a visegrádi és a budai panoráma olyannyira lenyűgözte a vendégeket, hogy a “meh wie schee” szóval fejezték ki tetszé‐ süket, melynek magyar jelentése “több, mint szép”.
Márton nap a Kernstokban A nemzetiségi német nyelvet tanuló kisdiákok a hagyományokhoz hűen az idén is megünnepelték szent Márton napját. 12 év óta ilyenkor mindig izgatott készülődés van az iskolában. Az idén nyolc osztály vett részt a felvonuláson. Nagy örömünkre ebben az évben is sok szülő és nagyszülő jött el, hogy együtt ünnepeljen velünk. Szabó Csenge és Maráz Ágnes negyedik osztályos tanulók a kö‐ vetkezőképpen fogalmazták meg élményeiket: “November 9‐én a Kernstok Károly Általános Iskolában Márton napi felvonulást ren‐ deztünk. Nagy‐nagy izgalommal készültünk és vártuk ezt a délutánt. Először a lampionokkal sétáltunk az iskola és az óvoda körül. A lám‐ pások gyönyörűen világítottak. Ezeket az előző héten technika és né‐ met órákon készítettük. Mire visszaértünk, a szülők és a tanító nénik megterítettek. Libazsíros kenyeret kaptunk hagymával, és finom forró teát. A szülőket is megkínáltuk. A harmadikos lányok saját készítésű süteménnyel kedveskesdtek nekünk, amit csütörtökön délután sütöt‐ tek a tankonyhában. Evés után a negyedik b és c osztályosok tánccal és német nyelvű színdarabbal készültek. Azt a jelenetet mutatták be, amikor Márton katonaként segít a kolduson. Az egész színházterem megtelt a nézőkkel. Az előadás és a tánc is nagyon jól sikerült, re‐ méljük a vendégek is jól érezték magukat. Rendezvényünket az idén is támogatta a Német Nemzetiségi Önkor‐ mányzat és a Hummel Pékség. Köszönet érte! VARGA GÁBORNÉ
A Kernstok Károly Általános Iskola angolos diákjai idén októberben már harmadik alkalommal tartottak Halloween bulit az iskola falain belül. Ez a Halloween‐est, igazából egy műsorral kiegészített jel‐ mezbál az angol nyelvet választó diákok számára. A műsort a 4.a, az 5.c és a 6. b osztály tanulói adták. Elmondták an‐ golul a Halloween eredetét, történetét, verseket szavaltak, dalokat énekeltek és táncoltak. Sok kisdiák még csak két hónapja tanulta a nyelvet, de már büszkén énekelte a dalokat a többivel. Az idén ráadásként még egy színdarabot is betanított nekik Miss Tóth, azaz Márta néni, az angol tanár. A műsor után az iskola ebéd‐ lőjében folytatódott a dínom‐dánom. Szladik Tibi bácsi segédletével élőzenére vonulhattak fel a jelmezes szörnyek, az iskola területét ellepték a boszorkányok, szellemek, rémísztő kísértetek… A szülők által készített számos „borzalmas” finomság, úgymint boszorkányujj, szellem habcsók, pókos muffin bekebelezése után a résztvevők az iskola udvarán gyújtott tábortűz körül énekeltek har‐ monika‐ és gitár kísérettel. A műsor és a színdarab megtekinthető az iskola honlapján (kernstok.hu).
2012. DECEMBER | SZAVALÓVERSENY | ZENEISKOLA
Szavalóverseny a Kernstok Károly Általános Iskolában “Semmiben sem lelhetünk költészetet ha nem hordozzuk önnönmagunkban.” /Joseph Joubert/ Az idén október 16‐án , valamint október 18‐ án rendeztük meg az iskolában az immár hagyományosnak tekinthető, alsó tagozatos helyi és területi szavalóversenyt, melyen szép számban vettek részt a költészetet kedvelő, a versmondásban örömet lelő kisdiákok. A helyi verseny eredménye 2. osztály I. hely Koppi Csilla 2.a II. hely Beluzsár Péter 2.a III. hely Komeiner Albert 2.b 3. osztály I. hely Komáromi Balázs 3.b II. hely György Johanna 3.a III. hely Holczhakker Sára 3.c 4. osztály I. hely Elekes Zsófia 4.c II. hely Eckl Patrik 4.c III. hely Ölveczki Máté Évfolyamonként az első két helyezett jutott tovább a területi fordulóra. Ők megmérethet‐ ték magukat a környező települések – Süttő, Lá‐ batlan, Tokod – iskolásaival való versenyben is. Sokunkat örvendeztettek meg tiszta, szép, egyéni szavalataikkal. A résztvevő iskolák pedagógusaiból álló zsűri hosszas tanácskozás után hozta meg az alábbi döntést: 2. osztály I. hely Beluzsár Péter (Nyergesújfalu) II. hely Gémesi Gréta (Süttő), Koppi Csilla (Nyergesújfalu) 3. osztály I. hely György Johanna (Nyergesújfalu) II. hely Komáromi Balázs (Nyergesújfalu) III. hely Deák Bence (Lábatlan) 4. osztály I. hely Engelbrecht Fanni (Süttő) II. hely Elekes Zsófia (Nyergesújfalu) III. hely Eckl Patrik (Nyergesújfalu) Gratulálunk a helyezetteknek és a résztvevők‐ nek egyaránt! SZERVEZŐK
Gyógyszertári ügyelet decemberben • Kék Irisz Gyógyszertár Nyergesúj‐ falu, Tompa M. u. 5., telefonszám: 06 33 355‐013 ‐ nyitva tartás: hétfőtől‐pén‐ tekig: 8‐12, 12.30‐17; ügyeletben de‐ cember 22‐26‐ig 8‐13 óra között • Szent Miklós Gyógyszertár Lábatlan, Zalka Máté ltp. 33., ügyeletben december 1‐ 2‐án, december 29‐31‐ig 8‐13 óra között • Kígyó Gyógyszertár Bajót, Kos‐ suth L. u. 122/a, ügyeletben december 8‐9‐én 8‐tól 13 óráig • Borostyán Gyógyszertár Tát, Kossuth L. u. 1., ügye‐ letben december 15‐16‐án 8‐13 óra között • Az esztergomi TESCO‐ban lévő gyógyszertár: ünnepnapokat kivéve mindennap 9‐20 óra között.
9
Zeneiskolás december, karácsonyi koncert 2012. december 10. hétfő 17 óra ‐ „Mikulás napi hangverseny” az először fellépő tanulók számára a Zeneiskola kamaratermében. 2012. december 17. hétfő 17 óra B‐ tagozatosok hangversenye a Zeneiskola ka‐ marateremében: Brokhauzer Áron ‐ Selmeczi Regő Bekény ‐ Havasi Anna ‐ Hidasi Petra ‐ Kocsis Máté ‐ Szeghy Anna ‐ Maros Gergő ‐ Wágner Éva ‐ Fekete Barnabás ‐ Győri Martin ‐Solymosi Dániel 2011. december 18. kedd 17 óra B‐tago‐ zatosok hangversenye a Zeneiskola kamara‐ teremében: Komáromi Péter ‐ Gárdi Réka ‐ Füle Bálint ‐
Szexer Dorottya ‐ Czakó Levente ‐ Pernyész Boglárka ‐ Németh Csenge ‐ Krajcsovszky Máté ‐ Szladik Míra 2012. december 22. szombat 17 órára sze‐ retettel meghívjuk Önt és kedves családját hagyományos karácsonyi hangversenyünkre, a Szalézi‐Irinyi Gimnázium tornatermébe (Nyergesújfalu, Kossuth Lajos u. 63.) A műsorban fellépnek: a zeneiskola ütő‐ együttese, énekkara, ifjúsági fúvószenekara. Ünnepi köszöntőt mond Mihelik Magdolna, Nyergesújfalu Város Polgármestere. Minden érdeklődőt szeretettel várnak az iskola tanára és tanulói!
Koncert, városnézés és Oktoberfest avagy a Nyergesújfalui Ifjúsági Fúvószenekar látogatása Karlsdorf‐Neuthardban Szeptember első szerdáján fúvószenekarunk nagy útnak nézett elébe, ugyanis a testvérvárosi csereprogram keretein belül ellátogattunk Karlsdorf‐Neuthardba. Az ottani zenekar a májusi, nyergesújfalui látogatásuk óta már nagyon várt bennünket. Csütörtök délelőtt érkeztünk meg vendéglátóinkhoz, akik köszöntővel és egy finom ebéddel fogadtak minket. Ezután kör‐ bevezettek bájos kis városukban, megmutatták nekünk a XVIII. századi árvíz pusztítása utáni egyetlen, eredeti formájában fennmaradt házat, a főbb látványosságokat, épületeket. A kellemes városnéző séta után mindenki hazatérhetett vendéglátó családjához, akik szívélyesen fogadták mindünket. Sütemény, kávé és kötetlen beszélgetések után meghallgattuk a Mu‐ sikverein Karlsdorf főpróbáját a szombaton kezdődő Oktoberfestre, ami fantasztikus hangu‐ latban telt el. Másnap reggel a testvérvárosi zenekar vezetői Heidelberg csodálatos városába kalauzoltak el minket. Felmentünk a re‐ neszánsz stílusban épült kastélyba, megnéztük a világ legnagyobb, valaha megtöltött boroshordóját, amely kettő‐ százhuszonnyolcezer literes űrtartalom‐ mal büszkélkedhet. Végigjártuk Német‐ ország leghosszabb sétálóutcáját, majd egy kellemes sétahajózáson vettünk részt a Neckar folyón. A hosszú ámde szép kirándulás és egy kis pihenés után a mi zenekarunk szórakoztatta a közön‐ séget a fesztivál előestéjén. A koncert nagyon jól sikerült, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, valamint ilyen lel‐ kes publikummal már régen nem talál‐ koztunk. A továbbiakban a waibstadti fesztiválzenekar teremtett fergeteges hangulatot a sörsátorban, mindenki nagyon jól érezte magát. Látogatásunk utolsó napján el‐ utaztunk Bruchsalba, ahol a város szépségeit, építészeti műremekeit láthattuk. A barokk stílusú bruchsali kastély ad otthont a zeneautomata múzeumnak, melyet mi is nagy érdeklődéssel tekintettük meg. Szinte mindegyik eszköz működőképes, így be is kapcsolták nekünk némelyik “hangszert”. A kirándulás után részt vettünk az Oktoberfest hivatalos megnyitóján: az ünnepé‐ lyes hordócsapoláson, illetve a hagyományos kötélhúzó versenyen is. A zenekarunk tagjaiból összeállított csoport harmadik helyezett lett a férfias megmérettetésben. Este a helyi Die Saal‐ bacher együttes szolgáltatta a zenét, akiknek olyan sikerük volt, hogy szinte az egész sátor táncra perdült. Késő estig szólt a zene és az éjszakába nyúló beszélgetések után, vasárnap, kora reggel álmosan és fáradtan búcsút vettünk kedves vendéglátóinktól, majd hazaindultunk Magyarországra. Az már biztos, hogy ezt a fantasztikus utat sosem fogjuk elfelejteni és nem tudjuk eléggé megköszönni Nyergesújfalu város polgármester asszonyának, Mihelik Magdolnának és váro‐ sunk képviselő‐testületének támogatását, valamint Karsldorf‐Neuthard vezetőségének, illetve VÉGH DÓRA a zenekar tagjainak kedvességét és vendégszeretetét.
10
2012. DECEMBER | BARÁTSÁG KÖR | NÉGY ÉGTÁJ
A Barátság Kör Egyesület Márton napi rendezvénye 2012.november 11‐én kora dé‐ lután városunk minden részéből, kisebb‐nagyobb csoportok igye‐ keztek a Bartók Béla úti szék‐ házba, ahol a Barátság Kör Egye‐ sület tagjai a hagyományos Már‐ ton napi libabálra gyülekeztek. Három órára zsúfolásig megtelt az emeleti nagyterem. Reményi Ká‐ rolyné, a Klub vezetője üdvözölte a megjelent vendégeket, a klubta‐ gokat és bejelentette, hogy két há‐ zaspár – családjuk után – velünk is megosztva örömüket, a klubnap keretében is megünneplik házas‐ ságkötésük 50 éves évfordulóját, Tick Ferenc és Bányavári Mária 1962 szeptemberében Léderger‐ ber Ferenc és Szabó Katalin Anna, 1962 októberében kötöttek há‐ zasságot Nyergesújfalun. Ebből az alkalomból a jubiláló házaspárokat Reményi Károlyné külön is köszöntötte, és felkérte Lugosi Jánosné klubtagunkat, hogy az általa 50 éve megkötött há‐ zasságukat újra erősítsék meg. A házaspárok az útravalóul kapott boldog házasság titkait – hűség, egymás iránti türelem, megértés és szeretet – megőrizték életük so‐ rán. A család szeretete betöltötte éle‐ tüket. Felelőséggel és szeretettel
éltek gyermekeik és egymás iránt. Harmonikus együttélésük jutalma volt ez a nap, amikor barátaikkal, klubtársaikkal ünnepelhették az aranylakodalmukat. Szívből kíván‐ juk, hogy még sok szép közös évet éljenek meg együtt szeretetben, békességben szeretteik körében. Az ünnepi összejövetelünkre elfo‐ gadta meghívásunkat Mihelik Magdolna városunk polgármester asszonya, aki kedves szavakkal üd‐ vözölte a jelenlévőket. Kiemelte, hogy jó ilyen ünnepeket, össze‐ jöveteleket rendezni, ahol együtt szórakozhatnak, felszabadultan, barátok, ismerősök. Rendezvényünk meghívott ven‐ dége volt Szódáné Mazalin Éva, Az Életet az Éveknek Egyesület me‐ gyei vezetője, továbbá a Bajóti Nyugdíjas Klub két vezetője. A köszöntők után az ünnephez illő, versekkel‐rigmusokkal szórakoz‐ tatták az Irodalmi Körünk vers‐ mondói az “ünnepelteket és a násznépet”, a klub énekkara lako‐ dalmas dalokkal színesítették az összejövetelt. Az egyik klubtagunk hastánc előadásával tette hangu‐ latossá a programot. Reményi Károlyné humoros eskü‐ tételre kérte fel az házaspárokat, akik a “násznép” derültsége kö‐
zepette egybehangzó nyilatkozat‐ tal válaszoltak a kérdésekre. Egy másik klubtagunk alkalomhoz illő megható zeneszámot hozott ajándékba, melyre az ünnepeltek nyitótáncba kezdtek. Az ünnepeltek jóvoltából jutott kóstoló mindenkinek a menyasz‐ szony májából. A vacsoraidő eljöt‐ tével következett az est fénypont‐ ja, a nagyon finom ízletes Márton
napi sült libacomb párolt káposz‐ tával, hagymás burgonyával. A jó hangulatú összejövetel, vi‐ gasság este 10 óráig tartott. A kellemes baráti beszélgetés alatt fogyott a sok finom sütemény, az ízletes újborok, a táncoslábú klub‐ tagjaink fáradhatatlanul ropták a táncot. A BARÁTSÁG KÖR EGYESÜLET VEZETŐSÉGE
Városi Amatőr Tollaslabda‐verseny November 17‐én második alkalommal rendeztük meg a Városi Amatőr Tol‐ laslabda‐versenyt. A versenyzők, akik közül többen rendszeresen tollaslabdáz‐ nak, női és férfi egyes, illetve nyílt páros kategóriában mérhették össze tu‐ dásukat. A versenyt „svájci rendszerben” bonyolítottuk le, amelynek lényeges eleme, hogy mindenki ugyanannyi meccset játszik, tehát senki nem esik ki és az egyes meccseken a korábbi meccsek során (ez alól kivétel az első meccs) hasonló teljesítményt elért versenyzők kerülnek szembe egymással. Ez a rend‐ szer garantálta, hogy szinte minden játszma izgalmas és kiegyenlített volt. A fentiek alapján az olvasó sejtheti, hogy a tornateremben, meghatározott mé‐ retű pályán, kifeszített háló mellett játszott tollaslabda nagymértékben külön‐ bözik a strandokon, utcákon játszott tollasozástól, amelyet szinte már mind‐ annyian kipróbáltunk. Itt ugyanis a cél nem az, hogy minél magasabbra és messzebbre üssük a labdát, hogy az minél tovább maradjon a levegőben, hanem az, hogy a labda az ellenfél térfelén érjen földet, amely pontot jelent számunkra. A mérkőzések 11 pontos játszmákig zajlottak, a meccs nyertesének 2 játszmát kellett nyernie. A mezőny erősségét az is mutatta, hogy a tollaslabda‐verseny végső nyertesei minden meccsüket megnyerték. A versenyen az alábbi ered‐ mények születtek: Női egyes: 1. Szelle Zsófia 2. Haselmayer Edit 3. Fekete Zsuzsa
Férfi egyes: 1. Varga András 2. Horváth Zsolt 3. Angyal Tamás
Nyílt páros: 1. Speier Gábor ‐ Varga András 2. Angyal Tamás ‐ Szabó Ákos 3. Horváth Zsolt ‐ Moczkó Balázs A helyezetteknek gratulálunk és köszönjük minden versenyzőnek a részvételt. Továbbá köszönjük Nyergesújfalu Város Önkormányzatának a rendezvé‐ nyünkhöz nyújtott támogatását. NÉGY ÉGTÁJ SE
2012. DECEMBER | IDŐSGONDOZÁSI KÖZPONT
11
Mi történt az idősek hónapjában a Szent Mihály Idősgondozási Központban? kön). Október 19‐én lakóinkkal és klubtagjainkkal közösen idéztük fel az 1956. október 23‐i eseményeket. Kö‐ szönjük Sándor Judit mentálhigiénés munkatársunknak és a klubtagoknak, hogy műsorukkal segítették, hogy méltón emlékezhessünk ezekre a ma‐ gyarság életében oly fontos és jelentős napokra. Szeretnénk e cikk keretében köszönetet mondani a Szalézi Iskola diákjainak, aki vállalták, hogy a szá‐ mukra kötelezően előírt karitatív mun‐ kát intézményünkben töltik el. A diá‐ kok részt vesznek az udvarunk rend‐ ben tartásában, segítenek a moso‐ dán, kézműves programokon vesznek részt lakóinkkal. A Szalézi Gimnázium diákjai voltak se‐ gítségünkre akkor is, amikor az egyik klubtagunk, Nyergesi Rezsőné részére 20q téli tüzelőfát kellett behordani. Köszönjük!
Október az idős emberek iránti tisz‐ telet hónapja. Az idősek megbecsü‐ lése, tartalmas időtöltésük biztosítása érdekében “Idősek Hónapja” prog‐ ramsorozatot szerveztünk az intéz‐ mény idősek otthona részlegén lakó, valamint az idősek klubjába naponta bejáró idősek számára. Október 1‐jén klubtagjaink léptek fel lakóink és munkatársaink előtt. Együtt nevettünk a Bajusz című színdarabon, a Romhányi József: Kecskére káposztát című versen, valamint az ülve eltáncolt pom‐pon‐os táncon. Október 2‐án a klubosok ezzel a mű‐ sorukkal léptek fel a lábatlani idősek klubja által szervezett “Ki Mit Tud”‐on, ahol egy második és két harmadik helyezést sikerült elérniük. Ezúton is gratulálunk a szereplést vállaló és eredményesen szereplő klubtagjaink‐ nak! Október második hetében a Szalézi Gimnázium diákjai jöttek el hozzánk az idősek napjára összeállított színvona‐ las, verses, énekes, zenés műsorukkal. A műsor szereplői többségében az is‐ kolában az idei tanévben először indí‐ tott 5. évfolyam diákjai voltak. A Barátság Kör Irodalmi Színpada is fel‐ lépett nálunk: időseknek‐idősekről szóló versekkel, valamint két kabaré je‐ lenettel jöttek el hozzánk. A sze‐
replőknek sikerült könnyeket csalni a nézők szemébe, először a meghatott‐ ságtól, majd a sok nevetéstől. Október 17‐én intézményünk “házi zenésze” Szladik Tibor érkezett hozzánk, hogy a
szüreti bálunkra meglegyen a megfe‐ lelő hangulat és “talpalávaló” zene. Aki bírt táncolt, aki nem táncolt, az együtt énekelt a zenészünkkel és gyönyör‐ ködött a többiek táncában (képün‐
Köszönettel tartozunk Fehér Ferenc‐ nek, Fehér Ferencnének, Solymos Lászlónénak, valamint Bognár János‐ nénak, akik pénzbeli adományukkal lehetővé teszik, hogy a házi gondozás‐ ban dolgozó munkatársunk részére elektromos kerékpárt vásároljunk! HORVÁTHNÉ KÁROLY ANIKÓ SZENT MIHÁLY IDŐSGONDOZÁSI KÖZPONT
INTÉZMÉNYVEZETŐ TEL.:33-457-516
12
2012. DECEMBER | JÖN A MIKULÁS | GOLDEN STARS | BABÓCA KLUB | JÁTSZÓKUCKÓ
"A vers ünnep a hétköznapokban, képzeletbeli utazás szavak szárnyán vagy a csönd fedélzetén" /Cseh Katalin/ November 4‐én az Ady Endre Gyermekkönyvtár Németh Tamásné közreműködésével zenés irodalmi délelőttöt tartott óvodások és kisiskolások részére a Tömegszer‐ vezeti Székház emeleti termében. A gyermekek nagy kedvvel táncoltak a Gryllus testvérek dalaira és figyelem‐ mel hallgatták Vali néni által kedvesen, szeretettel elő‐ adott verseket az őszről, állatokról, természetről. Ezúton is köszönjük Neki, hogy legalább egy órára elfeledkezhet‐ tünk a szürke hétköznapokról, gyerek és szülő egymás kezét fogva, együtt énekelve, mondókázva tartalmasan tölthette el szabadidejét. KATONÁNÉ BERGMANN VIOLETTA
MEGHÍVÓ A nyergesújfalui GoldenStars Mazsorett‐ csoport sok szeretettel invitálja Önt és kedves Családját 2012. december 22‐én a "régi uszodás iskola" tornatermében (Kos‐ suth Lajos u. 89.) tartandó, 18:00‐kor kez‐ dődő Karácsonyváró estjére. A műsor meghívott vendégei: a nagysápi Csillagszem mazsorettcsoport, tokodi Csillagfény mazsorettcsoport, Telin István (Holdvilág Kamaraszínház, Bu‐ dapest), Leitgéb Máté. A BELÉPÉS DÍJTALAN!
A Kernstok Galéria és az Ady End‐ re Művelődési központ közös ren‐ dezvényei: 2012. december 4. 16 órakor iro‐ dalmi kincskeresés gyerekeknek a Gyermekkönyvtárban (régi iskola). 2012. december 15. 16 órakor gyermekrajz kiállítás (régi iskola). 2012. december 17‐én 17 órakor Melocco Péter: Vak ember visz‐ szanéz c. könyvének bemutatása, beszélgetés az íróval a Kernstok Galériában.
Mi is ez a szöszmötölő? Az esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány Szösz‐ mötölő néven rendszeres alkotó klubot szervez anyukáknak már 5 éve a Máltai Játszótéren, ahol a gyerekekre önkéntes segítők felügyelnek, amíg a szorgos kezek alól meseszép játékok kerülnek ki. Ez egyrészt sikerélményhez juttatja az édes‐ anyákat, másrészt kikapcsolódást jelent a hét‐ köznapokban, és azt az üzenetet közvetíti a gye‐ rekek és a szülők felé, hogy a sajátkezűleg ké‐ szített, személyre szabott játék versenyre kelhet a legdrágább ajándékkal. Az alkotás közben jut idő beszélgetésre is. 2013‐ban, minden hónap első hétfőjén a nyer‐ gesújfalui anyukáknak is lehetősége nyílik, hogy ingyenesen igénybe vegyék ezt a prog‐ ramot! December 3‐án angyalkát fogunk készí‐ teni bevezető jelleggel! Mindenkit szeretettel várunk! CZENE ÉVA
Decemberi rendezvényei
Megyei Erzsébet és Ballabás János kiállításának megnyitója 2012. december 8-án szombaton 17 órakor a Kernstok Galériában.
Hegyiné Deák Mari kiállításának megnyitója 2012. december 15-én, szombaton 17 órakor a Térségi Közösségi Házban.
2012. december 1-én az Ady Endre Művelődési Központban (régi iskola) kiállítást és vásárt rendezünk a Kernstok-villa újjáépítésére felajánlott képekből. Várjuk azok jelentkezését, akiknek birtokában van és szívesen kölcsönözné egy későbbi kiállítás idejére Kernstok vagy Ifjabb Kernstok Károly alkotását. Kapcsolattartó: Szlávik József 06-203577894
2012. DECEMBER | PROGRAMAJÁNLÓ
13
Bajót, IKSZT épülete (művelődési ház) December 14‐én 18 órakor Jegyek 1500,‐ Ft‐os áron korlátozott számban az Ady Endre Művelődési Házban is kaphatók (Nyergesújfalun a régi iskolában). Információ: Kákonyi Gellért 06‐20‐579‐6270
Boldog Boldog Új Új Esztendőt Esztendőt a a falinaptárral falinaptárral is! is! Kedves Olvasóink, Hirdetőink! A Nyergesi Hírmondó karácsony előtt újabb lapszámmal jelenik meg ame‐ lyet ünnepi számnak szánunk. Lapunk idei utolsó megjelenése óév bú‐ csúztató és az új év köszöntése. Az újság közepén színes A/3‐as méretű falinaptárral kívánunk kedves‐ kedni Önöknek, s a naptárra várjuk hirdetőinket is! Ne feledjék, a naptár egy egész esztendőre szól... Köszönjük bizalmukat és állunk rendelkezésükre 2013‐ban is. Keressenek bennünket a
[email protected] elektronikus levélcímen vagy a 33/514‐324‐es telefonszámon. Következő lapzártánk 2012. de‐ cember 14. péntek 12 óra. Az újság számlaszáma:11740092‐15729796
képünk illusztráció
14
2012. DECEMBER | REJTVÉNY
DECEMBERI REJTVÉNY
Függőleges: 1. Fejér megyeszékhelyi lakos – 2. Fele esze – 3. Község Kisbér mellett, területe a bronzkor óta lakott – 4. Nagyságát KÖHÉM rendelet szabályozza – 5. Hossz mérték – 6. Idő jele a fizikában – 7. Tiltó szó – 8. Kicsinyítő képző – 9. Ezért közösítették ki – 10. Hanság déli széli te‐ lepülés – 14. Nem jellemző rá a szárazság – 15. Würzburg‐ i székhelyű kutató intézet ...‐Bayern – 16. Mérnök része – 17. Bankokat összefogó szervezet röv. (SEPA CREDIT TRANSFER) – 18. Közhasznú, nonprofit szervezet neve röv. – 20. Arteriosclerosis obliterans, a verőerek előrehaladó beszűkülésével, illetve elzáródásával járó megbetegedés – 22. Késő délután – 25. Nézd csak – 27. Folyó spanyolul, több folyó mellé települt város nevének előtagja – 32. Horony, német szakszleng – 33. Románia Külügyminiszté‐ riuma, nyelvükön röv. – 35. Leendő feleség – 38. Egykori ifjúsági találkozó (Országjáró Diákok Országos Találkozója) – 40. Páratlanujjú patás (Equus caballus) – 46. Háziasszony (rendezvényen) – 48. Zárvatermő (Papaver) – 49. Selma Lagerlöf ifjúsági regényének egyik főszereplője – 50. Nézd csak – 53. Potyog a könnye – 54. Ólmozott része – 55. Kettőnk közül nem én – 56. Képernyőorientált szabványos szövegszerkesztő UNIX‐ra – 59. Tokba zárt miniatűr elek‐ tronikus áramkör – 60. Az angol így mondja you.
Vízszintes: 1. Település, egykor a Káta nemzetség birtoka volt – 11. Német abc utolsó betűje – 12. pl. fejhallgatót dugjuk e feliratú aljzatba – 13. Bocsánat – 19. Német író – 21. Kicsinyítő képző – 23. Többértelmű szó, kapcsolódhat növényekhez, származáshoz, stb. – 24. Ismerősünk nevét hallva felidéződik bennünk az illető … – 26. Csak egy meghatározott magánhangzót használó “nyelv” tréfás elnevezése – 28. Nem stabil – 29. Saint röv. – 30. Nyelvújításkori neve, lavany – 31. Felfelé toló – 34. Harckocsizó “gyerekül” – 36. Vas vegyjele vissza – 37. Mind Rómába vezet – 39. Baranyai település, hivatalos nevében a Magyar szó is szerepel – 41. Német közszolgálati televízió – 43. Még nem halt meg – 44. Nehézkesen ír – 45. Hidroxil gyök – 47. Szörny – 49. Lítiumbázisú kenőanyag – 51. Többesszám második személy – 52. Intrikus – 55. A hajdani távolbalátó készülék mai rövid neve kiejtve – 57. Sír – 58. Szájvíz márkanév – 61. Mai nevét 1939‐től viseli, Tamásitól 10 km‐re. Beküldendő: a számozott négyzetek betűiből kiolvasható a nyári Völgyválaszon fellépő neve! 5, 3, 48, 45, 47, … …, 35, 7, ... A megoldásokat a
[email protected] címre vagy postán (2536 Nyergesújfalu, Kossuth L. u. 104‐106. “REJTVÉNY”) kérjük. A helyes megfejtőket közzétesszük. A novemberi rejtvényünk feladványa a – Zoltek jogelődje – Viscosagyár egykori márkaneveinek egyike volt, a megfejtés: DANAMID. Helyes megfejtőink: Menner Anita, Kontér Barbara, Kontér Imre. Gratulálunk nekik!
NYERGESÚJFALUI HÍRMONDÓ – Időszaki lap – Megjelenik havonta, 3200 példányban; Szerkesztőségvezető: Kovács Imre Tamásné (33) 514‐324 – E‐mail:
[email protected] – Tervezőszerkesztő: Kákonyi Gellért – Felelős kiadó: Nyergesújfalu Városi Polgármesteri Hivatal – A ki‐ adóhivatal vezetője, címe: Dr. Szolnoki Imre jegyző, 2536 Nyergesújfalu, Kossuth L. u. 104‐106. (33) 514‐320 – Primus Nyomda – Dunaalmás, Kis u. 11. Tel/fax: (34) 450‐327 primusbt@t‐online.hu. Felelős vezető: Szabó László ügyvezető. A cikkek, fotók és hirdetések anyagát elektronikus adathordozón vagy e‐mail‐en várja a szerkesztő. Nytsz.: B/PHF/551/K/1991 ISSN 1251‐0401 ‐ A kiadó számlaszáma: 11740092‐15729796. A következő lapzárta 2012. december 14‐én 12.00 órakor, a lap december 21‐én jelenik meg.
2012. DECEMBER | HIRDETÉSEK
15
ÉPÍTŐANYAG □ VEGYIÁRU □ GÉP □ MEZŐGAZDASÁG □ BORÁSZATI KIEGÉSZÍTŐK □ MUNKAVÉDELMI ESZKÖZÖK
GÉPI HŐSZIGETELÉS SZÍNKEVERÉS
KISGÉPEK AKCIÓS
GAZDABOLT
1ked0vezm% ény zza üzletünkbe, Ha kivágja és beho l ‐ kivéve az ak‐ minden termékbőár engedményt ciós árukat ‐ 10 %kész let erejéig! adunk Önnek a
ÁRON
AKTUÁLIS AJÁNLATAINKRÓL, AKCIÓINKRÓL ÉRDEKLŐDJÖN ÜZLETÜNKBEN!