NUXE, A TERMÉSZET LENYŰGÖZŐ
„A NUXE filozófiája mögött a növényvilág iránti csodálatom áll: felfedni a növények lenyűgöző erejét és a bőr szépségének szolgálatába állítani. A NUXE lényege: a természet ereje az érzékek kényeztetésével elegyítve.”
Aliza Jabés, a NUXE Group alapítója és elnöke
NUXE, egy francia sikertörténet Egy történet a szenvedélyről és a növényekről A NUXE és Aliza Jabés története egymástól elválaszthatatlan. A neves párizsi Sciences Politiques University elvégzése után MBA fokozatot szerzett a New York University Marketing and Finances szakán. Motiváltsága és vállalkozó kedve hamar arra az elhatározásra bírta, hogy a saját útját járja. A növények csodálatos erejében való hitétől inspirálva, illetve kutató gyógyszerész édesapja által kapott meggyőződésétől vezérelve, mely szerint a legjelentősebb terápiás felfedezések forrása a növényvilág, Aliza Jabés elhatározta, hogy létrehoz egy természetes alapanyagokból készült kozmetikai márkát. E kezdeti időszakban, a 90-es évek elején rátalált Párizsban a NUXE kis kutató-fejlesztő laboratóriumára, amelyet kiindulásként használt fel cége megalapításához. Egy olyan kifinomultan nőies, természetes kozmetikai márka létrehozásához, amely szigorú gyógyszerészeti szakismereten alapul. Ez a NUXE születésének története. Egy csodálatos kaland a kozmetika világában, amelyet a Természet és a Luxus inspirált…
Az első siker: az Huile Prodigieuse® olaj 1991-ben, a fiatal vállalkozó, Aliza Jabés éppen első fiával volt várandós, amikor megalkotta az Huile Prodigieuse® olajat, a NUXE első termékét… és egyúttal első sikerét. Miért „Prodigieuse” – vagyis miért Lenyűgöző? Mert ez volt az első többfunkciós bőrápoló készítmény, amely mindenféle bőrápolási igényt kielégített: ez az olaj egy lépésben táplálja, helyreállítja és puhítja az arcbőrt, a testet és a hajat. Ez a természetes hatóanyagokat tartalmazó (97,8%ban), száraz olaj olyan egyedülálló illattal rendelkezik, amelyben az érzéki kókusz, vanília és pézsma könnyed, nyári illatfelhőt von viselője köré. Nemcsak hihetetlenül hatásos, de csábítóan érzéki is: ez az olaj letette a márka alapjait, és azóta is az egyik legfontosabb megkülönböztető terméke. Az Huile Prodigieuse® egyúttal meghatározta a szépségápoló olajok újító trendjét is. Akárcsak az ezt követő valamennyi NUXE bőrápolási készítményt, az Huile Prodigieuse®-t is eszményi érzés használni. Annyira francia, annyira szexi… a nők rajonganak érte! Az Huile Prodigieuse® olaj további lenyűgöző sikertörténeteket inspirált.
A NUXE filozófiája A TERMÉSZET, MINT INSPIRÁCIÓ:
A NUXE filozófiájának középpontjában a növények állnak. A kék lótuszvirág, a mályva, a kalendula, a mimóza, a jázmin és egyéb növények értékes magjai. AZ INNOVÁCIÓ, MINT A VÁLLALKOZÁS MOZGATÓRUGÓJA:
A NUXE saját kutató-fejlesztő laboratóriummal dolgozik. Jelenleg 45 bejegyzett, illetve bejegyzés alatt álló szabadalommal rendelkezik, ebből 10-et a Nuxellence Jeunesse® mondhat magáénak, amely egy forradalmian új, a fiatalság és a ragyogás fokozására szolgáló anti-aging bőrápolási termék. TESZTELÉS:
A NUXE bőrápolási termékek csak akkor kerülnek bevezetésre, miután hatékonyságukat és biztonságosságukat bőrgyógyászati felügyelet alatt végzett szigorú és objektív tesztekkel bizonyították. ELÉRHETŐSÉG, MINT FONTOS CÉLKITŰZÉS:
A leghatékonyabb készítmények nem mindig a legdrágábbak… A NUXE egyik fő célkitűzése, hogy vevőinek csúcsminőségű bőrápolási termékeket nyújtson elérhető áron. ÉRZÉKSZERVEKRE GYAKOROLT HATÁS:
A NUXE nagy hangsúlyt fektet a termékek élvezetes használatára, az elbűvölő textúrákra, a kellemes illatokra és a varázslatos nevekre. Annak érdekében, hogy a termékek aktív hatóanyagai maximálisan ki tudják fejteni hatásukat, a termékeket rendszeresen kell használni. A termékek élvezetes használata ezért létfontosságú.
A számok ALIG 20 ÉV ALATT, A NUXE AZ EGYIK PIACVEZETŐ NEMZETKÖZI TERMÉSZETES EREDETŰ KOZMETIKAI MÁRKÁVÁ VÁLT.
OLAJOK1 ÉS TESTÁPOLÁSI TERMÉKEK2 KATEGÓRIÁJÁBAN A FRANCIA GYÓGYSZERTÁRAKBAN ELSŐ AZ ANTIAGING BŐRÁPOLÁSI KATEGÓRIÁBAN A FRANCIA GYÓGYSZERTÁRAKBAN3
ELSŐ SZÁMÚ ELADOTT PARFÜM A FRANCIA GYÓGYSZERTÁRAKBAN4 BEJEGYZETT, VAGY BEJEGYZÉS ALATT ÁLLÓ SZABADALOM
ORSZÁGBAN KAPHATÓ
NUXE SPA FRANCIAORSZÁGBAN ÉS 2 NUXE SPA KÜLFÖLDÖN, LEÁNYVÁLLALAT
A LEGELEGÁNSABB KÖRNYEZETBEN
SPA KEZELÉS ÉVENTE
1 2 3 4
IMS Health – Pharmatrend Personal Care – női testápoló olaj kategóriában a francia gyógyszertárakban – érték alapján, 2013-ban IMS Health – Pharmatrend Personal Care – női hidratáló és emoliens testápoló kategóriában a francia gyógyszertárakban – érték alapján, 2013-ban IMS Health – Pharmatrend Personal Care – anti-aging és ránctalanító arcápoló kategóriában a francia gyógyszertárakban – érték alapján, 2013-ban IMS Health – Pharmatrend Personal Care – illat kategóriában (80 parfüm és 8218 testpermet a francia gyógyszertárakban – érték alapján, 2013-ban
A NUXE elkötelezettsége A Laboratoire NUXE a kezdetektől fogva kötelezettséget vállalt arra, hogy
természetes eredetű aktív hatóanyagokra épülő formulákat hoz létre.
•
Természetes eredetű aktív hatóanyagok kiválasztása
•
A termékek nem tartalmaznak ásványi olajokat és állati eredetű összetevőket1
•
A NUXE arcápolói nem komedogének (nem okoznak mitesszereket)2
•
Az optimális biztonság és hatékonyság bizonyítása érdekében a teszteket a francia Kutatási Minisztérium által ellenőrzött független laboratóriumban végzik el
•
Parabénmentes tartósítás
•
A környezet védelmének érdekében a NUXE előnyben részesíti az újrahasznosítható anyagok használatát.
A fenntartható fejlődés a NUXE figyelmének középpontjában „A fenntartható fejlődés mindig is a NUXE mindennapjainak része volt, már jóval azelőtt, hogy ez napjaink egyik legégetőbb kérdésévé vált volna” Aliza Jabés, A NUXE Group alapítója és elnöke
A NUXE TÁRSADALMI ELKÖTELEZETTSÉGET VÁLLAL:
1 kivéve a mézet tartalmazó termékeket 2 az arcápoló termékek
•
Védi a méheket az „Un toit pour les abeilles” (Tető a méheknek) céggel együttműködve.
•
Támogatja az „1001 Fontaines” („1001 forrás”) projektet, és finanszírozza környezetbarát víztisztító berendezések létrehozását fejlődő országokban, ezzel segíti az elszegényedett és elszigetelt közösségek egészségének javítását.
„Annak érdekében, hogy mind a nők, mind a férfiak speciális bőrápolási igényeinek megfeleljünk, a kezdetektől fogva céltudatosan döntöttem úgy, hogy saját kutató és fejlesztő laboratóriumunkban tudományos
kutatásokat fogunk végezni a növényvilág hatóanyagaival. Ez tette lehetővé a NUXE számára, hogy olyan teljes körű bőrápolási családokat hozzon létre, amelyek gazdagon tartalmaznak szabadalmaztatott növényi hatóanyagokat.”
Aliza Jabés, a NUXE Group alapítója és elnöke
Arcápolás A szaktudás és a szabadalmak, a textúrák élvezete, elbűvölő illatok, varázslatos nevek – ezek jellemzik a NUXE arcápolási készítményeit
HIDRATÁLÓ ÉS CÉLIRÁNYOS BŐRÁPOLÁS
3
BEJEGYZÉS ALATT ÁLLÓ SZABADALOM
CRÉME PRODIGIEUSE® TERMÉKCSALÁD – Egy stresszmentes nap ígérete… Ez a mindennapi arcápoló sorozat hidratálja a bőrt, eltünteti a fáradtság jeleit és harcol az oxidatív stressz ellen, amely az egyik fő oka a bőr öregedésének. AZ EREDMÉNY: Hidratált, védelem alatt álló bőr, lágy és puha, amely megőrzi ragyogását MIKOR? KINEK? Minden nőnek, minden életkorban, reggel és este egyaránt.
CRÉME FRAICHE® TERMÉKCSALÁD Növényi ”tejturmix” a szomjas bőrnek A CRÉME FRAICHE® de Beauté termékcsalád 24 órán át hidratálja és nyugtatja a bőrt. AZ EREDMÉNY: A bőr hidratált, rugalmas és feszes. MIKOR? KINEK? Száraz és érzékeny bőrre, amely nyugtatásra és kényeztetésre vágyik. Reggel és este egyaránt javasolt a használata az arcon és a szem környékén.
1
BEJEGZYETT SZABADALOM
AROMA-PERFECTION® TERMÉKCSALÁD – A fegyver a hibátlan bőrért Ez a bőrápoló program a zsíros- és kombinált bőr 4 látható jele ellen hat: napról-napra csökkenti a bőrhibákat és a túlzott faggyútermelést. AZ EREDMÉNY: A bőr szerkezete finomabbá, az arcszín tisztábbá válik. MIKOR? KINEK? Minden nőnek és férfinek, minden korosztály számára, reggel és este.
3
BEJEGYZÉS ALATT ÁLLÓ SZABADALOM
NUXE WHITE TERMÉKCSALÁD Növényi hatóerő a ragyogó, egészséges és egységes arcbőrért Fehér virágokból kivont magas hatékonyságú molekulák segítségével a Nuxe White a bőr egyenletességének érdekében három kulcsfontosságú tényezőre hat a fehérebb, ragyogóbb és hidratált arcbőrért. AZ EREDMÉNY: Az arcszín ragyogóvá és egyenletessé válik. Ideálisan hidratált lesz, s ezzel egyidejűleg az arcbőr visszanyeri rózsás megjelenését, míg a pigment foltok száma és intenzitása csökken. MIKOR? KINEK? Minden nőnek és férfinek, minden korosztály számára, reggel és este.
*Az anti-oxidáns hatást közvetlenül az első használat után, önkénteseken tesztelték, végtermékkel. Ex-vivo mérése közvetlenül az önkéntesek bőrén. A méréseket 0,5%-os E vitaminnal hasonlították össze (a piac elsődleges anti-oxidáns referenciája) 15 perccel, 4 illetve 8 órával a használat után. Panel: 26 nő, minden bőrtípus. Ezt a precedens nélküli teszt volt a tárgya a Les Nouvelles Dermatologique 2011. októberben megjelent egyik cikkének
ARCTISZTÍTÓK – SMINKLEMOSÓK ARCTISZTÍTÓ TERMÉKCSALÁD RÓZSASZIRMOKKAL Egyszerre hatékony és kényeztető A Nuxe arctisztító termékcsalád a damaszkuszi rózsa virágjaira épül, amely tökéletes megoldás az érzékeny bőrnek is. A különféle formulák és textúrák használhatóak vízzel vagy víz nélkül, minden igénynek, preferenciának és napi rutinnak megfelelve. AZ EREDMÉNY: Tiszta és friss, hidratált bőr, amely megnyugszik és puhává válik egyetlen lépésben. MIKOR? KINEK? Minden bőrtípusra, minden korosztálynak.
10
ANTI-AGING
BEJEGZYETT SZABADALOM
NUXELLENCE Jeunesse® - „Növényi akkumulátor” a bőr sejtjeinek A legelső fiatalság és ragyogásfokozó arcápoló, amely egy merőben új koncepcióra épül, helyreállítja a mitochondriális DNS működését egy exkluzív növényi formula alkalmazásával. Nem kevesebb, mint 10 szabadalom volt szükséges ezen intenzív arcápoló készítmény tökéletesítéséhez, amely napról-napra tölti fel fiatalsággal és ragyogással a bőrt és ellátja a szükséges energiával a bőrsejteket, hogy azok megfelelően működjenek. AZ EREDMÉNY: A bőr textúrája finomabbá, az arcszín ragyogóbbá válik. MIKOR? KINEK? Minden nőnek, minden életkorban, reggel és este egyaránt.
SZTÁRTERMÉK
4
BEJEGYZÉS ALATT ÁLLÓ SZABADALOM
NIRVANESQUE® TERMÉKCSALÁD Álom a kipihent bőrről Ez a sorozat a 30-40 év közötti nőknek készült és KETTŐS NÖVÉNYI NEUROKOZMETIKAI HATÁSÁNAK köszönhetően segít csökkenteni a bőr mikro-feszültségét és a stresszt, amely az elsőként megjelenő mimikai ráncok kialakulásáért felelős. AZ EREDMÉNY: A bőr feszültsége azonnal csökken és hidratálttá válik. Az arcvonások azonnal és szemmel láthatóan kisimulnak és a bőr napról-napra kipihentebb lesz. MIKOR? KINEK? Minden bőrtípusra alkalmas, a szemkörnyék érzékeny területére is.
7
BEJEGZYETT SZABADALOM
NUXURIANCE® TERMÉKCSALÁD Személyre-szabott bőrápolás érett bőrre Ez a teljes körű bőrápolási program harcol a bőrtömörség elvesztése és a pigment foltok ellen: az egészséges, érett bőrért. AZ EREDMÉNY: A bőrszerkezet sűrűbbé, tömörebbé válik, visszanyeri ragyogását és az arcbőr megjelenése egyenletessé válik. MIKOR? KINEK? Minden bőrtípusra alkalmas, a szemkörnyék érzékeny területére is.
*+43%-kal javult a sérült mitochondriális DNS működése. Az in vitro tesztet az összetételen végezték. A sérült mitochondriális DNS helyreállítása. Bejegyzés alatt álló szabadalom
8}FFJYROGMzWFƞVjTSPjW Ezeket a készítményeket többféle módon lehet felhasználni (arcra, testre, hajra) és több funkciót látnak el (táplálás, helyreállítás, puhítás). Egyedülálló formuláikra alapozva az iparág ikonikus termékeivé váltak.
HUILE PRODIGIEUSE® Miért „prodigieuse – azaz lenyűgöző”? Mert ez a száraz olaj használható az arcon, a testen és a hajon, a bőrnek selymes fényt ad, a hajat pedig fényűző hajkoronává varázsolja. Lenyűgözően hatékony, lenyűgözően egyedi, lenyűgözően utánozhatatlan…és a többi márka által oly nagyon irigyelt. Gyakran próbálják lemásolni, de sohasem tudják. Ez a száraz textúra, amely azonnal beszívódik, 97,8%-ban természetes formula, gazdagon tartalmaz E vitamint és garantáltan szilikon-, tartósítószer- és ásványi olaj mentes. 6 értékes növényi olajból készült (makadámdió, mogyoró, borágó, édes mandula, kamélia és orbáncfű) Az „arany” verzió a minden nőben ott rejlő istennőt ünnepli. Nagyon finomra őrölt, ásványi-eredetű gyöngytartalmának köszönhetően egyetlen lépésben kiemeli a bőr és a haj szépségét.
AZ EREDMÉNY? A selymes bőr érdekében vigye fel az olajat arcbőrére vagy körkörös mozdulatokkal masszírozza el a testén. A szép, egészséges loknikért tegyen pár cseppet a hajvégekre. Egyáltalán nincs olajos utóhatása, az egyetlen nyom, amit maga után hagy, az a kivételes illatfátyol, ami a boldogság, a nyár és a nőiesség illata… MIKOR? KINEK? Alapvető bőrápolás mindenkinek, mindenkor, mindenhol.
*
Az Huile Prodigieuse klasszikus változata
Testápolás A test-kényeztető készítmények és a célzott testkontúr kezelő bőrápolók sikerüket annak köszönhetik, hogy hatékonyak és addiktívak. Különlegesen gondoskodnak a használójukról az egész év folyamán…
A NUXE TESTÁPOLÓ TERMÉKCSALÁD A NUXE BODY termékcsalád, amelynek a használata maximális élvezetet nyújt, 7 testápoló készítményt foglal magába, amelyek aktív formulákat, fantasztikus textúrákat és addiktív illatokat egyesítenek.
2
BEJEGZYETT SZABADALOM
A mindennapos testápolás részeként a négy test-kényeztető termék mandulát és narancsvirág-szirmot tartalmaz, amelyeknek nyugtató és bőrpuhító hatása van. A két célzott testkontúr kezelő termék kakaó és virágkivonatok kirobbanó keverékével erőteljes „zsírbontó” hatást fejt ki, így küzdve a beágyazódott és a felszíni cellulitisz ellen. Egyszerűen lehetetlen ellenállni a kókusz szorbet, a narancsvirág és a vad vanília édes-cukros illatának.
AZ EREDMÉNY: A bőr tónusosabbá, puhábbá és lágyabbá válik, a bőr textúrája kifinomultabb. MIKOR? KINEK? Minden bőrtípusra, mindennapos használatra a természetesen szép bőrért.
SZTÁRTERMÉK Brazil mimóza, jázmin és E vitamin tartalmának köszönhetően a NUXE BODY FONDANT FIRMING CREAM azonnali lifting hatást nyújt, feszesítő és bőrstruktúra erősítő tulajdonságokkal kiegészítve.
/qR]I^XIXƞFƞVjTSPzO Valódi méz, valódi kényeztetés – ez a teljes körű bőrápolási termékcsalád igazi ünnep a száraz és érzékeny bőr számára a tél folyamán, vagy bármikor, amikor szükségét érzi.
A RÉVE DE MIEL® TERMÉKCSALÁD Az igazi „növényi arany”, a méz – értékes olajokkal kiegészítve – biztosítja a lipidpótló, nyugtató és helyreállító hatást, teljes körű védelmet nyújtva a bőr védőréteg négy legfontosabb lipidjének. A Réve de Miel® kilenc méztartalmú terméke az egész család számára teljes bőrápolást nyújt, az intenzíven táplált, puha és komfortos bőrért. Puha és lágyan olvadó textúrájával, meleg és virágos illatával megnyugtató és kellemes illatot hagy a bőrön.
SZTÁRTERMÉK Az ULTRA NOURISHING LIP BALM ajakápoló balzsam a mézet értékes növényi olajokkal, grapefruit esszenciális olajjal és shea
AZ EREDMÉNY: A bőr intenzíven táplált, komfortos és puha lesz. MIKOR? KINEK? Mindennapos használatával télen vagy az év bármely szakában, ezek a kényeztető bőrápolók védik a család minden tagjának bőrét, kifejezett figyelmet szentelve a száraz és érzékeny bőrnek.
vajjal egyesíti az azonnali komfortérzet biztosítása érdekében. Az ikonikus kis kerek tégely egy tápláló, nyugtató, az ajak bőrének helyreállítását és védelmét szolgáló formulát tartalmaz.
A NUXE Spa-k világa „Létre akartam hozni a szépség olyan autentikus, fényűző és mégis elérhető templomait, amelyek tükrözik az álmaimat. Ezen helyek mindegyike nőknek és férfiaknak egyaránt azt a lehetőséget nyújtja, hogy megtapasztalják kezeléseink kiválóságát, szakértelmét és érzékiségét.”
Aliza Jabés, a NUXE Group alapítója és elnöke
Lenyűgöző Természet és Luxus A KALAND 2002-BEN KEZDŐDÖTT A RUE MONTORGUEILEN, Párizs szívében, egy korábbi, 17. századi borospincében, amelyet Aliza Jabés mesés színhellyé alakított át: hatalmas kövekből épült kezelőhelyiségek, boltíves pincék és a hely, ahol megállt az idő… Az első NUXE Spa egyben az egyik első Day Spa is volt a francia fővárosban, s emellett nagyszerű lehetőség arra, hogy a márka érzékekre ható koncepcióját a vendégek megtapasztalhassák.
A MAI NAPIG 24 SPA NYÍLT MEG PÁRIZSBAN ÉS 2 KÜLFÖLDÖN A
LEGFÉNYŰZŐBB
LUXUS
ÉS
BUTIK
HOTELEKBEN,
AMELYEK A RUE MONTORGUEIL-EN NYÍLT SPA EREDETI ATMOSZFÉRÁJÁT ÖRÖKÍTIK TOVÁBB: 7 SPA PÁRIZSBAN ÉS PÁRIZS KÖRNYÉKÉN: 32-34 Montorgueil®, Hôtel Square, Printemps Haussmann, Hôtel Le Mathurin, Hôtel Relais Spa***** Paris - Roissy Charles de Gaulle and Hôtel Relais Spa**** Val d’Europe Chessy.
7 SPA A HEGYEKBEN: Courchevel, Peisey Vallandry, Alpes d’Huez, Méribel, SaintVéran, Megève, Chamonix Mont-Blanc.
10 SPA NAGYOBB VÁROSOKBAN, A TENGERPARTON ÉS VIDÉKEN: Bordeaux, Nantes (2 Spas), Porto Vecchio, PerrosGuirec, Le Touquet, Honfleur, Lyons la Forêt, Chalonsur-Saône, Le Havre. ÉS 2 NEMZETKÖZI SPA: Törökországban és Marokkóban
E helyek mindegyike megtestesíti a NUXE SPA szellemiségét: elismert szakértelem az arc- és a testkezelésekben, illetve a masszázsokban. A manuális terápiákat exkluzív protokoll alapján végzik, amelyek optimális eredményt biztosítanak a bőrön. Az elbűvölő illatú termékekkel végzett kezelések az érzések és érzékek találkozásával egyedülálló élményt nyújtanak.