1
2008 – a válaszút éve? írta Grünberg Ferenc, YO4PX fordította Ambrus Ferenc, HA5AZZ A cikk eredetileg a www.radioamator.ro honlapon jelent meg. Idézvén André Malraux-t (1901-1974, francia író, kalandor és politikus), akinek proféciája szerint „a XXI-ik század vagy vallásos lesz, vagy egyáltalán nem lesz”, meg merném jósolni, hogy a FRR (a Román Rádióamatőr Szövetség) 2008-ban vagy megújul, vagy egyáltalán nem lesz. Ami még távolról sem jelenti azt, hogy a rádióamatőrködés megszûnne létezni. Hajlamosak vagyunk összetéveszteni a FRR-t a rádióamatőr mozgalommal, és minden reményünket ebbe a szövetségbe helyezni, amely még csak nem is foglalja önmagába az összes YO rádióamatőrt. De ez nem valami szokatlan dolog: minden fejlett országban vannak rádióamatőrök, akik nem tagjai saját országuk nemzeti szövetségének, illetve alternatív szervezetek tagjai. Az Egyesült Államokban 722.330 engedélyes amatőr van a Wikipedia, the Free Encyclopedia internetes oldal szerint, a Federal Commission of Communications (FCC) adatai alapján, míg David Sumner K1ZZ 151.000 ARRL-tagról tesz említést a QST 2007.augusztusi számában megjelent "Eddig jó" című vezércikkeben, melynek fordítását a Radioamator.ro honlap publikálta. Különfélék a motivációik azoknak, akik tagjai szeretnének lenni egy klubnak vagy egy nemzeti szövetségnek: az igény, hogy képviselve legyenek a helyi hatóságok és a kormányzati szervek elõtt (vagy az ezekkel való „harcban”), részvétel a szövetség vagy a tagjai által szervezett programokban (diplomák, versenyek, expedíciók, Field Day aktivitások, konferenciák, rádióamatőr találkozók, szakirodalom kiadása stb.), de lehet a „szolgáltatás csomag” is, amely jár nekik, mint tagdíjat fizető tagoknak, kezdve a szervezet által kiadott lap megküldésével,
2
jogi tanácsadással, és - nem utolsó sorban – a szolidaritás és a kollegialitás érzete, amelyet egy közösséghez való tartózás kinálhat. Természete szerint az ember egy szociális állatfaj, mondta Arisztotelész. Egy intézmény megreformálása olyan művelet, amely gyakran körülményesebb lehet, mint egy új intézmény létrehozása. Az FRR esetében sebészi hidegvérrel kellene kivizsgálni, hogy mit kellene megreformálni, és fel kellene mérni, milyen mértékű műtétre lenne szükség, a páciens életének veszélyeztetése nélkül, hogy a beavatkozás a gyógyuláshoz vezessen, hogy az alkalmazott reform megfeleljen a szövetségi tagok többségénének elvárásainak, és fõleg a rádióamatőr mozgalom hosszutávú érdekeinek YO-ban. Nem vagyok az alapszabályok és ezek megfogalmazásának szakértője, hogy jogi keretekbe tudnék foglalni egy olyan szerteágazó aktivitást, mint amilyen a rádióamatőrködés. Éppen ezért nem fogom megkockáztatni, hogy az FRR alapszabályának mélységeiben búvárkodjak, hogy konkrét változtatási javaslatokkal szolgáljak egyik vagy másik paragrafus esetében. Egy jogász kolléga áttanulmányozta a jelenlegi alapszabályt, és arra a következtetésre jutott, hogy az bizony egy „csalamádé”. Hajlamos vagyok arra, hogy igazat adjak neki. De ha nem is így lenne, az alapszabály akkor is jelentősen elavult, ezért egy frissítési eljárást igényelne. Nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy az élet jóval sokoldalúbb annál, hogy azt törvények és szabályok által véglegesen szabványosítani lehetne, vagy hogy visszavonhatatlan törvényi keretek közé lehetne szorítani, ugyanakkor az élet az, amelyik ez utóbbiakat a paragrafusaik modosítására és az új helyzetekhez való alkalmazkodásra kényszeríti, nehogy alkalmazhatatlanná váljanak. Ezen a téren semmi sincs kőbe vésve, és azok, akik beérik azzal, hogy váltig és nagyokosan hírdessék, hogy „ezek a törvények, ezeket kell betartani, punktum!”, nem a haladás, hanem a stagnálás, illetve a regresszió hívei. A törvényeket emberek készítették emberek számára, és ezeket időnként változtatni kell, foleg ha azokat dilettánsok fogalmazták meg és már eleve rosszak voltak. Így hát, javaslatok helyett, én bizony kritikával kezdeném. Jól tudom, hogy néhány kollégám izgatottan fel fog ugrani ezeknek a
3
szavaknak a hallatára. Újra és újra tiltakozni fognak, hogy nem „kötekedőkre” van nekünk szükségünk, hanem olyanokra, akik „dolgozni” akarnak, nem „rombolók” kellenek, hanem „építők”. Én viszont azt hiszem, hogy nagy szükség lenne egy kiméletlen elemzésre, hogy pontosan megtudjuk mi az ami finomításra, átalakításra, változtatásra, illetve javításra, vagy egy radikális eljárás által éppen alapból való újjáépítésre szorul. Ezután, és csakis ezután, az ügy teljes ismeretében lehetne „munkához” látni. És ha a „kritika” szó netalán sértené az érzékenyebbek fülét, akkor lecserélhetjük azt a „helyzet objektív mérlegelése”, az „korszerütlenné vált aspektusok felismerése”, vagy a „hátrányos helyzet felmérése a szükséges korrekciók elvégzésének érdekében” stb. szószerkezetekkel. Hogy mi nem tetszik nekem, egyebek között, a jelenlegi FRR-nél? (Azzal a megjegyzéssel, hogy kizárólag a szervezet központi irányításának módjára célzok, nem pedig a szövetséget alkotó klubokra.)
Eloször is nem tetszik az átláthatóság hiánya. Emlékszem, hogy a 90-es évek elején, olvasván az FRR által kiadott lapot, és hallgatván a QTC-t, meglepődtem, hogy az Igazgató Tanács (akkor még Szövetségi Bizottság volt a neve) űléseirol egy árva szót sem lehetett hallani. Legfeljebb kihírdették, hogy az űlést megtartották, de a napirend, a tárgyalások és a meghozott döntések a rádioamatőrök nagy többségének számára teljes rejtély maradt. Írtam akkor a füőtitkárnak, és arra kértem, hogy ezeknek a titkos összejöveteleknek a jegyzőkönyveit hozzák nyilvánosságra. Eltelt azóta kb. 15 év, de látványos javulást nem tapasztaltam, és számomra megengedethetetlennek tünik, hogy egy szervezet, amely vezetségét azért választják meg, hogy az érdekeinket képviselje, nem tartja szükségesnek, hogy részletesen informáljon is bennünket azokról a vitákról, amelyek az elnökségi űléseken lezajlottak, illetve azokról a cselekvési tervekrol és azok megvalósításáról, amelyeket értünk és a mi nevünkben kezdeményeztek. Eljutottunk odáig, hogy az FRR nem hajlandó elárulni, hogy az Igazgató Tanács tagjai hogyan szavaztak egyik-másik ügyben,
4
arra hivatkozva, hogy „senkit nem lehet elítélni a véleményéért”, noha a rádióamatőröknek jogukban áll, hogy informálva legyenek bármelyik vitatott ügyben a választott képviselõik álláspontjával, mint például, ha szavazataikkal bebizonyították-e igazságérzetüket, mindezt egy sikeres újraválasztás érdekében a következõ közgyűlésen. Ez a szembeszöko átláthatatlanság a rádióamatőr vizsgakérdések ügyében is megnyilvánult, amikor az FRR ezeket az ANRCTI rendelkezésére bocsátotta. Nagyon sok kérdés maradt függőben, amelyekre szinte lehetetlen világos választ kapni. Megtudtuk végül is, hogy kik fogalmazták meg ezeket a vizsgakérdéseket, milyen célból tették, hogyan váltak ezek tényleges vizsgakérdésekké, ráadásul „CEPT-ajánlásokkal harmonizált” minősítéssel, de azt még mindig nem tudjuk kik hatalmazták fel a szerzőket ezen kérdések benyújtására a hírközlési hatósághoz, ha egyáltalán felhatalmazta őket valaki. Mivel erre az egyszerü kérdésre nem kaptunk választ, nyugodtan feltételezhetjük, hogy nem volt nekik semmiféle felhatalmazásuk. Azt hiszem, hogy olyan fontos ügyben, mint a vizsgakérdések témaköreinek megjelölése a következő jónéhány évre, (amelyet feltétlenül újra kell majd tárgyalni), nem ártott volna az összes rádióklub vezetőjével, vagy akár minden rádióamatőrrel egy nyilvános vita keretében konzultálni, amit egy nyilvános véleményfelmérés követhetett volna. Ezek helyett folyik tovább a mániákus titkolózás, “intézkednek”, korrektorokat neveznek ki ismeretlen témakörök szelektálására, a vizsgabizottságokkal „együttműködnek”, azok jóindulatának és az engedékenységüknek elnyerése végett, tárgyalások folynak, de minden a fejünk fölött történik, pontosabban a fejünk alatt, a mélységekben, más szóval titokban. Néhány személy, igen csekély számban, dönti el a YO rádióamatőr mozgalom jelenét és jövőjét. Nem tetszik, hogy az FRR nem számol be rendszeresen a pénzügyi helyzetéről. Tagja vagyok egy angol távírós klubnak, RSGB-tag is voltam (a Radio Communications, a brit rádióamatőrök lapjának elõfizetője). A pénzügyi év leteltével mindkét szervezet kiadványaiban közli részletes beszámolóit a bevételekrõl (a források megnevezésével), a kiadásokról (a
5
költségek címeinek megnevezésével) és a megmaradt összegekröl. A hajszálpontos pénzügyi vizsgálatot egy független auditor végzi, aki ellenőrzi a könyvelést, és ennek alapján elkészíti a nyilvános audit-ot, hogy ezáltal a fizető tagok informálva legyenek: íme, így gazdálkodtunk az Önök pénzével, ítéljék meg, hogyan gazdálkodtunk, és ha arra a következtetésre jutnak, hogy jól beosztottuk és bölcsen költekeztünk, akkor tiszteljenek meg a bizalmukkal ezután is. Ez egy abszolút természetes dolog. Tizennyolc éven keresztül nem láttam egy hasonló elemzés eredményét az FRR részéről. A FRR-nek többféle bevételi forrásai vannak (a Sportügynökség anyagi támogatása, tagdíjak, előfizetések, IARU-tagdíjként begyüjtött pénz, az SZJA-ból származó 2%-os átutalások, szponzorizálások, adományok stb.), a költségek ugyancsak (alkalmazotti fizetések, bérleti díjak és adók, telefon, internet, villamos energia, nyomdai költségek, postai költségek, protokolláris költségek, a főtitkár nagy utazási költségei majdnem minden fontosabb országos összejövetelre stb.). Az FRR-nek eszébe sem jutott, hogy illene nyilvánosan bemutatni a rádióamatőrök pénzének, illetve az állami költségvetésbõl származó összegeknek a kezelési eljárását, ehelyett vég nélküli és megható sopánkodásra szorítkozott. Nem tetszik a választási rendszer. Mivel az FRR klubok, és nem egyéni tagok szövetsége, mint azokban az országokban, ahol sok rádióamatőr van (tudom: így írja elő a sporttörvény, a Sportügynökség még ad valami pénzt, nem engedi meg az alapszabály stb. stb.), bennünket a közgyűlésen a klubvezetők képviselnek. Hogy az egyik egy úgynevezett „lakásklubot” képvisel, amely csak papíron létezik, tíz tagja van és aktívitása nulla, vagy éppen egy száz tagos, jelentős aktívitással bíró klubot, a két klubvezető szavazata a jelenlegi rendszerben egyenlő értékű, ami teljesen elferdíti a választások eredményét. Egy földrajzi kritériumok szerinti átszervezés esetén (megyék, körzetek vagy történelmi tartományok alapján) a szavazatok értéke körülbelül megfelelne a képviselt tagok számának arányával, hívebben tükrözné ezek akaratát.
6
Nem tetszik, hogy az FRR-nek nincs kétirányú QSL-irodája. Úgy néz ki, hogy mi vagyunk az egyetlen ország, ahol ezernyi rádióamatőr középkori hordár-módszerrel kapja meg (ha egyáltalán megkapja) a QSL-lapjait. Saját igazoló lapjaikat fel sem tudják adni „via the bureau”, mert ez az iroda nem is működik. A jól ismert „my QSL is 100% sure via bureau” sablon helyett illene becsületesen megmondani a beszélgető partnereinknek a rádióhullámok útján: „kérlek, ne küldj QSLlapot, nem áll módomban válaszolni rá”, kivéve persze, ha mélyen belenyúlnánk a zsebünkbe és direkt lapküldéssel mint saját magunk QSL-irodája működnénk. Így vált a YO QSL-lap ritkasággá, és így romlik a presztízsünk is. Külföldön már jól tudják, hogy nem érdemes Romániába direkt lapokat küldeni, mert minden esély megvan rá, hogy a címzett nem kapja meg, vagy nem tud rá hasonlóan válaszolni, de irodán keresztül sem, mert az YO QSL-iroda részéről nem jönnek a lapok, és ez már így megy vagy 25 éve… Az ARRL-nek van egy listája azokkal az országokkal, amelyek számára bizonyos okok miatt nem fogad el küldendő QSL-lapokat. Ezen okok egyike az, hogy a szóbanforgó országok nem rendelkeznek QSL-irodával, melynek címére fel lehetne adni az ARRL-tagok igazoló lapjait. Címünk ugyan van még, de egyáltalán nem lepne meg, hogy ha az amerikai rádióamatőrök panaszai nyomán Románia is felkerülne arra a listára, azon oknál fogva, hogy YO-val a QSL-lap forgalom kizárolag egyirányú. Nem tetszik, hogy az FRR-nek nincs ügyfélszolgálata, és most nem feltétlenül egy luxusirodára és egy kényeskedő titkárnőre gondolok, aki „romangol” nyelven telefonálgat, hanem egy sokkal szerényebb elvárásomra, amely szerint bármilyen rádióamatőr ügyben hatékonyan kommunikálni lehessen valakivel, akit erre a célra jelöltek ki. Ha hivatalosan az FRR-hez fordulsz, írásban, nem kapsz választ. Nyilvánosan fordulsz a FRR-hez, például egy honlapon, és felteszel egy kérdést, magyarázatot kérsz, tiltakozol valami igazságtalanság, vagy akár illegális dolog ellen, majd vársz valami életjelet: fülsíketítő csend keletkezik, amely azt a benyomást kelti, hogy magadban beszélsz
7
(nem is lenne csoda, megannyi sikertelen próbálkozás után, az évek során, hogy hatékonyan érintkezzek az FRR-vel), főleg ha a felvetett téma kellemetlen a címzettnek. Csak hetente egyszer hallható az FRR lelkes főtitkárunk hangja által, amikor a 80 méteres QTC alkalmával nagylelkűen udvariaskodik jobbra-balra, de akit csak a végén kaphatsz mikrofonvégre, legfeljebb harminc másodpercre, a szokásos QRM és QRN mellett. Vigasztalódhatsz mégis, mert habár a látszat az, hogy az FRR megszűnt létezni, lám, mégis életben van, bár csak egyirányúan nyilvánul meg, a QSL-iroda mintájára, vagyis megy az adása, de nincs vevője, illetve az le van kapcsolva. Soha sincs idő szóba állni, problémát elemezni, megbeszélni egy adott helyzetet: minden frenetikus agitációban „intéződik el”, térden vagy az asztal sarkán firkálva, telefonon vagy a vonatindulás lázában, így aztán majdnem minden téma ködbe vész, illetve se füle, se farka, másszóval teljesen eredménytelen marad.
Nem tetszik az FRR Igazgató tanácsának aktivitása. Kevés említésre méltó kivétellel, ez a szerv az, amit az angolszászok one man show-nak neveznek, egy egyszemélyes előadásnak, amit Vasile Ciobanita főtitkár úr ad elő. Ez engem egy kötéltáncos előadására emlékeztet, amelyet gyerekkoromban Temesváron láttam. Egy ember lépegetett ide-oda két magas épület között kihúzott kötélen, egy hosszú farúddal egyensúlyozva. Mikor a táv közepére ért, elővett egy kis borszeszlámpát meg egy sütőt, tükörtojást készített magának, elfogyasztotta, majd a zsebéből előhúzott parányi hegedűn elhúzott nekünk egy rövid nótát is. A nézők elálló lélegzettel bámulták, egyáltalán nem voltak meggyőződve, hogy az artista át fog érni a túloldalra. Újra és újra átböngészem az Igazgató Tanács tagjainak sorát, és akarva-akaratlanul megkisért a kérdés: vajon mi volt X vagy Y belső indíttatása, hogy pályázzon arra tisztségre, amelyet visel? Fel tudott-e mutatni egyetlen tervezetet, vagy akár ennek vázlatát arról, hogy mit szeretne megvalosítani, felvállalni (és velünk felvállaltatni) a négyéves mandátuma idején? Volt-e egyáltalán valami elképzelése erről, vagy inkább a hiúság ösztönözte a pályázatát, hogy azt ne mondjam: a
8
személyes érdekei? Tény, hogy senki nem kötelezte arra, hogy elfoglaljon egy fizetetlen vagy fizetett tisztséget – mindegy , és előtte talán illett volna felfogni, vagy megértetni vele, hogy a tisztség semmiképpen sem esetleges érdemei elismerését jelenti, hanem felelősséget, elkötelezettséget és kötelességet azok iránt, akik szavazatukkal abba a tisztségbe ültették, és ezért bizonyos elvárásaik vannak vele szemben. Legalább évente egyszer, ezeknek a személyeknek be kellett volna mutatniuk egy beszámolót az elvégzett, illetve el nem végzett feladataikról, feltételezve hogy egyáltalán volt egy pontos, részletes és határidős tervezetük, amelyet elöterjesztettek a hivatal elvállalása előtt. Nincs tudomásom ilyen beszámolók létezéséről. Hát négy év alatt (!) vajon mit cselekedet X vagy Y? Mi értelme volt fizikai jelenlétének az Igazgató Tanácsban, vagy annak névsorában? Nagyon is igaz, hogy bármilyen önkéntes munka felemészti az embert, és bármennyire szeretne még hasznos tagja lenni a közösségének, előbb-utóbb kénytelen visszavonulni, átadván helyét másnak, aki fiatalabb, hatékonyabb, friss gondolkodású és újító ötletekben gazdagabb. Félreállni nem szégyen, és nem tragédia. A tisztség birtokosa bejelenti, hogy szeretne visszavonulni mandátumának lejárta előtt (akár személyes okokra is hívatkozhatna), megköszöni a bizalmat és a segítséget, amelyet a közösség részéről kapott munkája során, majd megköszönik neki is a fáradozást, utána pedig választásokat szerveznek a megüresedett hely elfoglalása végett. Nem is lenne szükség a választók fizikai jelenlétére, mindent meg lehetne szervezni azokkal a modern kommunikációs eszközökkel, amelyekkel rendelkezünk. Egy hivatalt ideiglenesen is be lehetne tölteni, felajánlás alapján, a következő választásokig. Végül is ez egy önkéntes munka, amelyet azért vállalsz, hogy hasznossá tedd magad és hiszel benne, hogy rendesen el tudod végezni. Nálunk, ha valakit megválasztanak, az megörökíti saját magát a tisztségében, ha lehet, akkor évtizedekre. Nem hallottam, hogy bárki is lemondott volna az Igazgató Tanács tagjai közül. Nem vagy rátermett, tévedtél, elfáradtál vagy túllépted a hatáskörödet? Na és? Mi a probléma? Maradsz a
9
helyeden, a székhez ragadva, mert senki sem számoltat el, de ha mégis, akkor eljátszod, hogy nem hallod a kérdéseket. Nem tetszik az FRR kapcsolata az ANRCTI-vel. Mindenhol a világon léteznek többé-kevésbé baráti, azonban feltétlenül szükséges kapcsolatok azokkal a kormányzati szervekkel, amelyek az adóengedélyeket adják ki. Ezeknek a kapcsolatoknak minősége sokban függ a rádióamatőrök képviselőinek tekintélyétöl, kitartásától és professzionizmusától, akiknek ezáltal sikerül elérni, illetve kiharcolni a képviseltek számára az engedélyeztetés, magasabb osztályba lépés és aktívitás minél kedvezőbb feltételeit. Előfordul olyan is, hogy ez a kapcsolat időnként feszülttebbé válik. Nemrég az ARRL, az amerikai amatőrök szövetsége, beperelte a Szövetségi Hírközlési Bizottságot (FCC), a mi ANRCTI-nk megfelelőjét. Az ok: Az ARRL úgy véli, hogy az FCC nem volt eléggé körültekintő, amikor nagymértékben bevezették a broadband over powerline (BPL) rendszereket, amelyeket szörnyű veszélyforrásnak tekint a rádióamatőr frekvenciák spektrumának tisztasága szempontjából. Az ARRL tehát vállalta a rádióamatőrök érdekeinek védelmét, azzal a kockázattal, hogy magára haragítja az engedélyeket kiadó hatóságot. Csak hogy ott senki nem haragszik meg, vagy ha mégis, hát akkor majd megbékül, viszont ennek semmilyen hatása nincs önmagukra a rádióamatőrökre nézve. Az FCC köteles kiadni az adóengedélyeket azon vizsgák eredménye alapján, amelyeket engedélyezett önkéntes vizsgáztatók szerveznek, a rádióamatőrök soraiból (volunteer examiner coordinators, VEC). (Lásd David Sumner K1ZZ hívatkozásait az ARRL és a kormányzati szervek közötti kapcsolatokról a QST vezércikkeiben: „WRC-07” (2008/1), „Where Do You Stand?” (2007/11) és „Interoperability” (2007/10). Továbbá, a civilizált országok rádióamatőrei nem haboznak a segítségnyújtással a természeti katasztrófák által sújtott területek közösségeinek esetében, és erőfeszítéseik kiváltják a társadalom elismerését. Ismeritek a szólamot: amikor már semmi sem működik, a rádióamatőrök üzemképesek maradnak… Nem nagyon dicsekedhetünk hatékonyságunkkal e téren, noha sajnálatos módon a természeti katasztrófák nem kerülték el az országunkat… Ezért
10
van az, hogy viszonyunk az ANRCTI-vel részünkről alárendelt jellegű, pedig udvariasnak de egyenrangúnak kellene lennie, mivel adófizetők vagyunk, míg ők állami alkalmazottak, a mi alkalmazottaink, akikkel az FRR-nek határozottsággal és egyenrangú pozicíóból kellene kialkudnia szerteágazó tevékenységünk összes aspektusát. Ezzel lezárnám még távolról sem teljes elégedetlenségeim litániáját a FRR súlyos betegségeiről, hogy választ adhassak azoknak, akik már türelmetlenül várják, hogy felhánytorgassák a már jól ismert szemrehányást, mely szerint csak kritikára szorítkozom, de nem jövök elő „konstruktív” javaslatokkal, hát íme a javaslataim: Az FRR meggyógyítása érdekében egy mélyreható reformra lenne szükség, az intézmény teljes újjáépítésére (de ezt az ötletet már több társam is hangoztatta). A reform egyik hatása a Nemzeti Sportügynökségtől (ANS) való (baráti) elválás lenne. Minősítéseket az új szövetség is adhatna, ezek sem lennének kevésbé elismertek mint azok, amelyeket (nagy nehezen) az ANS ad. Mérlegelve az ANS-el fennálló partnerségünkből adódó előnyöket és hátrányokat, arra a következtetésre jutottam, hogy azok az előnyök is idővel hátránnyá alakulnak, egyre károsabb hatást gyakorolva a román rádióamatőr mozgalomra. Erre már rájött majd minden volt kommunista ország rádióamatőr szövetsége. Mivel az májusi közgyűlésig megmaradt idő igen rövid, és az alapszabály esetleges „átírása” szépen elhúzodott, és valószinüleg a választások utáni időpontra lesz elnapolva, úgy vélem, hogy az első életbevágóan fontos határozat, amelyet a közgyűlésnek meg kellene szavaznia, az egy a romániai rádióamatőrök nemzeti szövetségének megreformálását kezdeményező bizottság létrehozása. Az új FRR a tagok, és nem a klubok szövetségének kellene lennie, tehát nem olyan „szövetség” lenne, ahogyan azt a sporttörvény értelmezi. Az átmeneti időszakban, a közgyűlés felhatalmazása alapján, a FRR még a jelenlegi neve alatt működne (nem tovább, mint egy évig), ez idő allat a kezdeményező bizottság pedig részletesen
11
tanulmányozná más országok szövetségeinek alapszabályait, szervezeti felépítésüket és működési formájukat, területi képviselőket választana, akikkel összeállítana és elemezne egy összefoglaló kézikönyvet konkrét javaslatokkal, amelyeket kristályosítani lehetne egy új alapszabályban, illetve reformtervezetben, hogy ezt beterjeszthesse nyilvános vita céljaból minden romániai rádióamatőr elé (referendum!), majd a javasolt változtatásokkal egyetemben kezdeményezné a jogi eljárásokat, amelyek nyomán bejegyeztetné és legális alapokra helyezné az új szövetség működését. Természetesen, ez az eljárás megkövetelné a korlátozott időre megválasztott Igazgató Tanács csoportos lemondását és az FRR de jure megszűntetését. Az új választásokon, amelyen a helyi választások nyomán a küldöttek területi képviselet alapján vehetnének részt, új vezetőséget kellene kijelölni, amelyre az az igen nehéz és hálátlan feladat hárulna, hogy a szervezet teljes működését átgondolja és a szükséges reformokat foganasítsa. Fájdalmas és nehéz dolgoknak tünnek ezek? Valóban, nekem is úgy tünnek, de azt hiszem nincs más út. A múlttól való elszakadás, a jó és rossz tulajdonságaival egyetemben, bizony fájdalmas. Partir c’est mourir un peu, mondja a francia. (Elmenni olyan, mit meghalni egy kicsit.) Egy reformált FRR-ben mindannyiunknak többet kellene dolgoznunk a nemzeti szövetségünkért és a klubjaink érdekében, vonzanunk kellene potenciális rádióamatőröket, kiképezni őket, fel kellene ajánlanunk szolgálatainkat a helyi közösségeinknek és önkormányzatainknak, a polgári védelemnek, szerveznünk kellene népszerűsítő összejöveteleket és bemutatókat iskolákban, egyetemeken, kiállításokon, a sajtóban, a tévében és a rádióban, többet kellene gondolkodnunk és tennünk a köz érdekében, nem várni, hogy a „főnökök” gondolkozzanak és tegyenek helyettünk, és sajnos, többet kellene fizetnünk is, ha egy új, modern, hatékony, a rádióamatőrök igényeire érzékeny, valóban az érdekeinket képviselő FRR-t akarunk.
12
Vajon találunk-e fiatal és energikus rádióamatőröket, akik hajlandók rászánni magukat egy mély reformra? Nem tudom. Hát az YO rádióamatőrök, szeretnének-e ők vajon egy ilyen reformot? Nem tudom, de azt hiszem ideje lenne őket megkérdezni. *
*
*
