VILÁGVÁROSI
REGÉNYEK
Copyright by V ilágvárosi Regények. Budapest, 1940. Minden jogot íenntartunk. A födelet L engyel Lajos készítette Foto: Paramount
Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és pénteken — Szer kesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Vilm os császár-út 34 — Telefon:
124-798 — A
felelős: dr.
Kovács
id.
szerkesztésért
Dénes — Előfizetési
és
kiadásért
ár egy évre
9.60 P, félévre 4.80 P — Kéziratot csak a bélyeg m ellék lése esetén küldünk vissza, de nem felelünk érte
Az utolsó 15 szám a következő: 762. BATKAI JÓZSEF: Párbaj a pusztán 763. GERGELY MARTA: A megbízható ember 764. FORRÓ PÁL: Nusit a kirakatba teszik 765. MOLNÁR DÉNES: Orvosi segítség 766. HALÁSZ PÉTER: Éva fellázad 767. KEMÉNY ANDRAS: A halálraítélt riportja 768. CSERVÉNY JÓZSEF: Ciklon a kisváros Cölötl 769. JUHASZ LAJOS: A fekete pillangó 770. TABI LÁSZLÓ: A csodálatos reklám 771. MURÁNYI JÓZSEF: S. O. S. — Zátony! 772. FORRÓ PÁL: Amy ért a szerelem hez. 773. MOLNÁR DÉNES: Jönnek a mentők 774. ÁKOS MIKLÓS: Színésznő vagy úrinő 775. GERGELY MÁRTA: Csak egy k i s l á n y . . . 776. BÁTKAI JÓZSEF: Vásárfia
H etenként két Világvárosi Regény Jelenik' meg, fi 8310/19S9L M» E. rendelet szerint kevesebb oldalon, de több és szélesebb sorral, fgv tehát a terjedeScm csak jelentékíeleniil kevesebb.
R e jtő
Jen ő :
JÁ R Ő R
A
SZA HAR Á BA N
1. uskih M ária Gottfried közlegény bevonulása a gondarl Lafayette erőd helyőrségéhez, azt hiszem, örök időkre felejthetetlen m arad a szem tanúk előtt. Negyven újonc cal együtt O ránban beöltöztették és ú tn ak indították a Szaha* ráb a. Am a vasúton elveszítette a sap k áját és mivel napszúrás tó l tartolt, előkereste poggyászából régi, civil fekete kem ény k a la p já t és így vonult végig szakaszával a gyanútlan őrvezető m ögött, G ondar főutcáján. Az em berek m egálltak és nevettek. Egy úrvezető m eglepetés 8ében felfutott a járd ára. K épzelhetik l Egy jóindulatú, feltűnően hosszúarcú, negyven év körüli polgár, m élabús szemmel, pam acsszerű, sötétbarna angol ba* jusszal, talpig m arcona lé g io n á riu s ... és a fején fekete nemez# kalap! Ezen felül egy szarukeretes pápaszem et is visel. Az erőd-udvar közepére állíto tták az újoncokat. Itt egy a rra siető, jóindulatú k áp lár leütötte fejéről a kalapot, rálépett, felhúzta térdéig és továbbm ent. Puskin Mágia Gottfried ezen nagyon csodálkozott, de senki sem törődött vele. Az egyenlítő nél fásulttá tesz m indenkit a katona-élet. M int őrök bura, állan dó porfátyol borul a város fölé, ro p p an t forróság feszíti a le* Yegőt és dermesztő éjszakai lehűlések, legyek, rovarok, tom boló orkánok, továbbá Gouron őrm ester teszik elviselhetetlenné G ondárban az életet. A port, a forróságot, a dermesztő lehűlést és a tom boló vi h a rt úgy, ahogy m egszokják előbb-utóbb az em berek, de Gou* ro n őrm ester folytonos jelenléte a legszívósabbakat is rendid-* X
%iíi megviseli. Pedig fgy első látásra aránylag nyájas em bernek lünt. Mosolygott és biztatóan üdvözölte a kiképzésre érkező ujoncökaU -— H alló fiűki É n vagyok Gouron aty ai Itt olyan dolgotok lesz, m int otthon! — No h ála Istennek! — szólalt meg elégedetten Puskin Mália Gottfried* — N álunk o tth o n igen jó családi életet éltek. A z őrm ester arca egy m ásodpercre első té te te tt, m int a mező, ha gyorsan haladó felleg siet át a nap előtt, egy különben de rűs nyári délutánon. De azután ism ét mosolygott. — K i szólt közije? — kérdezte atyai érdeklődéssel. — É n — felelte m integy dicsekedve a tájékozatlan újonc, — Ügy?! Maga volt?! — m ondja az őrm ester örvendezve* *—* Hogy hívják? — Puskin M ária Gottfried. — A testvéreit ne em lítse. Csak a m aga neve érdekel. A hosszúarcű újonc előre jö tt egy lépést és bal kezének te nyerét nyájas, elnéző m osollyal az őrm ester vállára helyezte, azután így szólt: —- Gottfried, M ária és P u sk in kizárólag az én nevem. — Igazán? — érdeklődött elragadtatással az altiszt. — H át persze! — k iálto tta lelkesen az újonc és úgy látszott, hogy nyom ban osszecsókolóznak, táneraperdülnek, vagy m ás hasonló módon vezetik le féktelen rokonszenvüket. E kkor azonban végétért a bohózat és következett a tragédia. Az őrm ester, olyan rém ületes féríisikollyal, m int akit találat ért, elkiáltotta m agát: — Vigyázz! A város tájékozatlan lakosságra, am ikor az őrm ester először vezényelt „vigyázz“-t G ondarban, sietve felkereste a földalatti helyiségeket, m ert m indenki azt hitte, hogy a három napos lég védelmi gyakorlat kezdetét jelzik a szirénák. Az udvaron tartózkodó k ato n ák a szörnyű üvöltésre derm edt állásba ugrottak. Viszont P usk in M ária G ottfried összecsapta » kezét és fgy kiáltott: — Szent Isten, ez rosszul lett! . . . Vizet! Az őrm ester, ijesztő arccal egészen eléje lépett: — Nem hallotta, hogy vezényeltem ? — Ez vezénylés volt? — csodálkozott vidám an a hosszűarcii 8
üjonc. —r- Van egy nagybátyám T hunban, az ak k o r csinál így. h a iájö n az asztm a. — UjoncI Hogy áll itt? VigyázzI H átra arc! — H agyjuk ezeket — felelte idegesen. — M ajd ha jön az el-# lenség, akkor egzecirozokl Gyerekek vagyunk, k é r e m ? ..* Halló, főhadnagy ú r í , Egy arra siető alezredesnek intett az ujjúval. i Az őrm ester arca piros lett, azután ibolyaszínű, m ajd telje** *sen sötétlx>rdó és a szemét könnyű fátyol hom ályosította el. Egy m ásodpercig kom oly életveszélyben forgott. Az alezredes hökkenten m egállt cs odanézett. —- Kérem, főhadnagy úr, itt az altiszt olyan hangon beszél..* — Maga az újoncokkal érkezett, mi? És nem állt kiképzés alatt? — Ez m ost nem fontos , . . Azt akarom m ondani . . . — Hallgasson! Az alezredes úgy nézett rá, m int egy ötlábú borjúra. Ilyent még nem látott. Szinte szelíden m ondta: — Maga nagyon szerencsétlen lesz itt ezzel az egyéniséggel* Mi volt m aga civilben? — Tőzsdei m egbízott egy b ank szolgálatában. A hadnagy ú* m i volt civilben? — Katona — felelte lesújtó hanglejtéssel az alezredes. —* Hogy hívják? — Puskin Mária Gottfried . . . és most m ár bevallom, hogy az Iván nevet is viselem — tetle hozzá lesütött szemmel, m ert m aga is érezje, hogy ez m ár túlzás. Az alezredes tanácstalanul nézett végig a hosszúarcú, pa* niacshajuszú, pápaszem es kispolgáron, azután vállat vont és az altiszthez fordult: — Őrmester! Tekintettel lesz arra, hogy ez az em ber egy szók atlanul megrögzött civil és mivel kiképzés előtt áll még, bűn* tetés helyett részesítse szemléltető oktatásban a katonás visel* kedésről. Az alezredes elm ent. Gouron őrm ester m eghűzogatta hiúz bajuszát, vastag nyaka előregörbült és néhány m ásodpercig szuggesztíven nézte Puskin M ária Gottfried — sőt Iván — ci* pőjét. Azután így szólt: Most m aga szem léltető o k tatásban részesül m ajd. Ez úgy 3
fortéink, bógy én itt az árnyékban oktatom az ujoncokaf, maga meg ott a napon áll és szemléli. Ha elmozdul, ak k o r vasra veretem, maga vizenyős agyú, m élabús teve . . . Ez a kijelentés délelőtt tizenegykor történt. D élután négy felé az áju ltan heverő újoncot két legény a szobájába vitte. Így indult ú tjá ra a hosszúarcú, szemüveges P uskin M ária k a tonai pályafutása.
.
2
* .. É ppen ünnep volt, am ikor a legénység elhagyta a Lafayette erődöt, hogy m egtekintse Gondart. Ilyenkor m egerősített járőrök ta rtjá k fenn a rendet takaródéig. A délutáni forróság ellenére mindössze Borck, a matróz, Pugacsev, az ítéletvégrehajtó, D orm and, a zongoTahumorista és André Vernin tartózkodott a helyiségben. E kkor belépett Puskin M ária Gottfried, (sőt m int utóbb ki derült: Iván is), kissé holtan, verejtékébe fürödve és végigdölt az ágyán. Gouron őrm ester ezen a délutánon is harm inc k ö rt futtatott vele az udvaron. H úszat m ár délelőtt rásózott. — Ügy látszik, hogv m agát a longcham p-i versenyen paripa helyett ak arja benevezni az őrm ester — jegyezte meg Borck, a m atróz, különben nem tréningeltetné ennyit. — Az ilven megjegyzéseket m ellőzhetné a kolléga ú r — li hegte Puskin. — M ondhatom , érdem es volt belépni a légióba . . . — Nézze — szólt közbe Pugacsev, az ítéletvégrehajtó — az mégsem volt egészen rendjén, hogy maga a reggeli sorakozónál talpig menetkészen, de h arisn v rb an jelent meg az udvaron. — Ezért legfel ;efcb nekem lehetne panaszom ! — kiáltotta Puskin. — Ellopták a cipőmet! Este lefeküdtem , kitettem az ajtó elé, hogy tisztítsák ki és reggel nincs sehol! A falak megrezdültek a nevetéstől. Még a különben kissé hallgatag és szomorú zongorahum orista, D orm and is hangosan kacagott. Csak akkor lett hirtelen csend, am ikor belépett Tóm* beau k áp lár Puskin Mária Gottfried cipőiével a kezében. — Hol az a nősténvnevű? . Ttt van! Felveheti, maga mafla. Ha csakugyan ellopták volna, akkor m egjárná! Maga szomorú hülve — tette iné«? hozzá a kantár. És odavágta a lába elé az elveszettnek h itt cipőt és távozott. 4
— M ondja, kérem — kérdezte D orm and — m iért lépeít m aga a légióba? — Nagy okom van rá — felelte szom orúan P uskin M ária Gottried (sőt m int kiderült* Iván is.) — Sürgősen meg kell kapnom a becsületrendet. K o p p an ás. . . Borck kiejtette a kefét, am ellyel a b akkancsot tisztította. — Érdekes — m ondta mosolyogva D orm and — tisztára úgy hallottam , m intha azt m ondta volna, hogy a becsületrendet ak a rja itt m egkapni. — Jól hallotta. Ha két hónapon belül nem kapom meg a pour la m eritét, akkor főbelőhetem magam. T izenhat millió frankot hagyott h átra egy nagybácsim négy rokonára. Az örökli a vagyont, aki hivatásának k itűnő teljesítéséért valam i lyen kitüntetésben részesül. Ez a rokonunk ilyen álszenteskedŐ volt. Ha egyik családtagnak sem sikerül a kitüntetést meg kapni, akkor jótékony egyesületek öröklik a vagyont. Az egyik rokonom , aki író, az Akadémia érm ére pályázik. A m ásik vagvonos ember, annak az ügyvédje szaladgál, hogy valam i ki tüntetést kapjon. Mit csináljak én? Pályázzak a N obel-díjra? — Igen — szólt közbe Vernin — m ondja, hogy m aga írta a4 Anyegint, arra lehet valam iféle d íja t kapni. — De nem én írtam . Akire m aga gondol, az egy m ásik Pus kin volt. Itt egy kis szerencsével és ráterm ettséggel könnyen előfordulhat ellenségeskedés közben, hogy az em ber kitünteti m agát és becsületrendet kap. Hosszú hallgatás következett. Az em berek m egérezték a komikr.m m ögött lappangó, rem énytelen, sívár tragikum ot a soknevű Puskin esetéből. Borck, a m atróz, kezére húzott cipőjén m egcsillogtatta as ablakon beszűrődő fényt, aztán tűnődve bólogatott. — Szívesen odaadnám a magamét. De nincs. — Ha mi segítenénk a becsületrend megszerzésében — k é r dezte Vernin — és így m egörökölné a tizenhat m illiót, m ennyit adna nekünk belőle? — A felét — aján lo tta m ohón Puskin. — Nyolc m illiót n6» gyüknek. *
TTassan£enI azitfSií a iSnyosarcS V erőin Tréfálkozásából kí« alakult a részvénytársasági gondolat. Vernin, Borck, Puga* csev és D orm and szövetkeznek P uskin ügyében. Négyen egy J>ecsiiletrendért. — Azt hiszem, első sorban valam i törvényes erejű okiratot kellene szerkeszteni a m egállapodásról — m ondta Pugacsev* ftki ítéletvégrehajtó létére úgy érezte, hogy ném i köze van a Joghoz. v ‘ j — Ügy van — helyeselt Borck, a m atróz. — E lsősorban te h á t fényesítsük ki alaposan a cipőinket és m enjünk valahová, ahol megfelelő a környezet egy részvény társa ság m egalapítás •ához. — Azt ajánlom , ez esetben — m ondta D orm and, — hogV; találkozzunk egy óra múlva „A Négy Bölcs H aIoltm osó“-náh — Kitűnő! — helyeselte Borck, m int aki az em lített helyen fn ár többször alapított részvénytársaságot. + Alulírottak, a „Xégy Bölcs H alottm osó" étterem ben „Rended F iú k Tervkiviteli R. T.“ néven társaságot alapítottak. 1. Elnökség: Vernin. Igazgatóság: Dormand. V égrehajtóba tottság: Pugacscv. Alaptőke: Puskin úr, (P uskin úr képviseli H Terv kivit éli r. t. tartalékalapjait is.) 2. A R. T. vagyona: P uskin úr 16 milliós ígérete. E zek sze* tin t a társaság, megalopítása napján 16 millió valószínű és 17, fra n kn yi valóságos pénzösszeg felett rendelkezik. 3. A R. T. célja: visszajutni a kaszárnyába takarodó előtt, Hxz alapító ünnepségen elfogyasztott különböző nagym ennyisé-■ gü szeszesitalok dacára. A. Alapszabály: Ha P u skin úr két hónapon belül megkapja, ö becsületrendet, úgy nevezett 16 millió fra n ko t kitevő öröksén Qéből nyolc m illiót szétoszt a részvénytársaság alulírottjai kö* z ö tt, akik m aradlak kiváló tisztelettel/ ' Az okm ányt valam ennyien aláírták. — Hogy gondolod a kivitelt? — kérdezte D orm and, akf IVerninnel szoros barátságot tarto tt fenn. — Vizsgáljuk meg alaposan ezt a fogalmat, hogy: k itü n te tés — fejtegette a csinos, rókaképű Vernin, akiről sosem le hetett tudni, hogy kom olyan érti-e, am it m ond, vagy csak
*
fcolondítja a k ö rn y ezetét K itüntetést általában an n ak adnaf^ aki egymaga olyasm it cselekszik, hogy különben négy, Öt, vagy sokkal több em ber szükségeltetnék a teljesítm ényhez. Ha tehát valam ennyien el végzünk egy feladatot és utána si kerül azt a látszatot kelteni, m intha egyedül Puskin Mária. Gottfried Iván telte volna, ak k o r a legegyszerűbb ténykedésünk is a becsületrendet v m hatja m aga után. Hosszú vila indul; meg a részvényesek között. Puskin ezalatt az egyik szomszéd asztal alatt hevert, m ert először életében ivott vizes pohárból pálinkát és ettől ideges lett, majd elszédült és azóta alszik. — Szerintem — ajánlotta Dorm and — adjunk húsz fran kot a káplárnak, hogy legközelebb sivatagi járőrbe Ötünket küldjön. Majd megokoljuk azzal, hogy jó barátok vagyunk, ezért kérünk közös beosztást. Azután In Sallah oázis környé kén elfogunk valami bandi la vezért, vagy néhány rablót éa úgy állítjuk be a dolgot, hogy Puskin egyedül tette. — Azt hiszem, ez jó — bólintott Vernin. — Most pedig m enjünk haza. , A teljesen berúgott részvénytársaság jókedvűen tért vissza az erődbe és eszméletlen alaptő k éjü k et a földön húzták m a guk után hazáig.
3* Az ő rjá ra t elindult. Ahogy megbeszélték, sikerült elintézni a káplárral, hogy egyszerre kerüljenek járőrbe. Megszabott m enetirányuk Urdal falu volt, visszafelé Azum bár vasúti góc érintésével. Puskin ekk o r m ár három hete állott kiképzés a la tt Az ő rjárato t Vernin vezette, aki m ár elérte az első rang fokozatot/ Vernin két éve szolgált, igen jó minősítésű katona volt és népszerű is. A felettesei elism erték b á to rsá g át a legé nyek szerették örökös tréfáit és valami titokzatos nim busz is lebegett a személye körül, ami a légióban nem csekély előny: állítólag ú r volt valam ikor Ezt suttogták róla Itt a légióban m egbarátkozott ezzel a szomorú D orm anddal, aki egy híres párisi m ulatóban zongorahum orista v o lt Sovány, előkelő blakja, finom , sápadt arca alkalm assá tette arra, hogy m int t
em igrált orosz gró f sz ere p e ljen , cíe D o rm a n d fá ra 3 t és közönj^ős v o lt eh h ez. T ö rtén ete e g y so ro s p árisi drám a: a g y o n lő tte hűt«» le n szeretőjét és a b örtö n e lő l sik erü lt a lég ió b a m en ek ü ln ie.
— Azt hiszem — m ondta Vernin — először in d u lju n k egyenesen A zum bárnak és csak visszafelé érintsük Urdalt, hegy ne legyünk túlságosan fáradtak a rablókhoz, r— Elég, ha öten három gazem bert elintézünk — mondta: Pugacscv. —- Hogy érti ezt az ötöt? — kérdezte agresszíven Puskin. —< Maga azt hiszi, hogy én is résztveszek abban, hogy becsület* rendet kapjak? Én a nyolcm illiót adom és m aguk szereznek egy becsületrendet. Ha én is résztveszek a m egszerzésében, ak k o r a nyolcm illióból egy ötödrészt kapok. — Micsoda ostobaság ez?! — kiáltotta Pugacsev, a hóhér, mélységes erkölcsi felháborodással. — M iért?! -— replikázott Puskin dühösen. — H a egy akaszt tásnál a segédje gyengélkedik, maga ingyen végzi el az ő mun« k aját is?! Pug^escv nem felelt. Bizonytalan volt az ügyben. — Puskinnak igaza van — m ondta Vernin. — M agunk esi* nálunk m indent és ő A zum barban m arad a vállalkozás befejez zéséig. — Kérem, nem akarom m egrövidíteni m agukat, de nem do« bálom ki a m illiókat az ablakon. — Különösen, am íg nem hozzák be őket az ajtó n — düny* nyögte Borck és csám pás lábain dühösen him bálódzott. A kis já rő r tem pósan m enetelt a forró Szaharában. CsaK P uskinnal volt állandóan sok bajuk. Pedig a kiképzés sokat enyhített megrögzött civil m ivoltán. De kato n át az ö korában m ár nem faraghatlak egy notórius kispolgárból. A puskát hol a csövénél, hol az agyánál fogta, hogy könnyebb legyen. A! hátizsák a tark ó já ra csúszott és állandóan hörgött, hogy nem b írja a forróságot. É jszaka állítólagos szarvasviperák m iatt si« költözött és állandóan előleget kért a m ásnapi vízadagjára, am it egy tömlővel felszerelt öszvér vitt u tán u k és Vernin uta« sítására kellett beosztani. Sűrűn hangzottak el például ilyen párbeszédek: — Követelem, hogy ad jan ak vizet, m ert jegyzőkönyvet ve* szék fel és ha szom jan halok, önöket terheli a felelősség.
8
— A részvénytársaság m int ő rjá ra t aláveti m agát a h ad sereg alapszabályainak — felelte Vernin. — Ha m egkapom azt a becsületrendet, én úgy itthagyoin m agukat a sivatagban . .. B ecsü letszav am ra!. . . . . . A zum bár előtt néhány kilom éterrel m ár percenként k ö zölte baj társaival, hogy elm úlása küszöbön áll. Ezek aránylag férfias belenyugvással vették tudom ásul a közelgő katasztrófát és dohányoztak. A sivatagon túl m ár látszott az Atlasz-hegység nyúlványa. Ez volt az utolsó oázis a S zaharában: Azumbár. Egy állom ásépület, egy kút és néhány vályogputri jelezte, hogy a helyiség vasúti góc. M inden h at hétben egy teljes fél óráig állt itt a Szahara-vasút, de senki sem tud ja, hogy m iért. Zarzan, a b erber házaló, aki a környékbeli helyőrségek katonáira rá sózza rossz zsilettjeit és olcsó szipkáit, most nyájas áb rázattal vigyorog az érkezők felé. — Nagyszerű w hisky van a duá rom ban. Azt hiszem, a rum i katonák szeretik. — Megvesszük tőled a w hiskyt, Zarzan — m ondta Vernin. — Szükség lesz rá, m ert a «Szép H opkins »-hoz jö ttü n k , ha ugyan itt van. — Véletlenül itt van, uram . Az esti vonattal visszaérkezik Gondarból a vasúti vendéglős, azt a k a rja megverni. Megvették h át a w hiskyt és felkeresték a Szép H opkins ne vezetű egyént, állandó tartózkodási helyén, két sín pár között, egy nagyon öreg kecske társaságában. Hogy m iért nevezték ezt a H opkinsot Szép nek, ezt senki sem tudja, H opkinsra m inden más jelző jobban illett volna. Lapos, ragyás arca közepén töm pe, vörös o rra egyenesen torz volt. E urópai létére a vadem ber m inden jellegzetességét egye sítette m agában. Nomád életet élt, cserekereskedést folytatott és végül valóban vad volt, m ert ha m egharagították, habozás nélkül ü tö tt és ha ütött, az általában huzam os ideig meg m arad t nyom aiban az inzultáJt egyén testi és lelki világában. Foglalkozására nézve azt ta rto ttá k róla, hogy kizárólag alko holista. Az alkoholhoz is cserekereskedelem út ján ju to tt. Ahol ittak, ott a Szép H opkins m egjelent és az alkoholért cserébe Dem vert meg senkit. M ajdnem két m éter magas, egész sovány, szélesszájú, alhinÓt
szerű en v ilá g o ssző k e,
v iz e n y ő ssz e m ű
és h a ta lm a s c so n to z a lü
em ber volt ez a Szép H opkins. Szakadt ru h á ja egy m adárijesztŐ igényét sem elégítette volna ki. P illanatnyilag €>tt ü lt a sínek közi és egész jó állapotban lévő cipőjét nézte a jobb lábíai A m ásik lába csupasz volt, mert a bal cipőjét még két év előtt a festői Cape-Tow nban hagyta egy liter kitűnő rizs pálinka ellenében. Most türelm esen várt a sínen üldögélve, hogy m egverje az esti vonattal érkező vendéglőst, akinek eladta a csen d ő rjárő r celofYntokkal ellátott katonai térképét égy pár csirkéért. Az egyik csirke azóta kim últ és a Szép Hopkiiis szerint a vendéglős m egetette valam i különös növényi maggal a barom fit, hogy ez élénknek lássék az a d á sv é te l pil lanatában , m int bizonyos versenyparipák, am elyeket futam elo lt «feldoppingoltak ». Ilyenkor a gyepen úgynevezett «óvás» történik és az eredm ényt a zsűri megsemmisíti. Ugyanilyen óvi sra cs m egsem m isítésre készült a Szép H opkins is és e cél ból magával hozta egy húsdaráló fémvázát, hogy jogos felhábo rodás 'riak kellő nyom atéket adjon. Örök rejtély, hogy Vernin, aki állítólag nyugalm azol! k a tonatiszt volt, mivel férkőzött a vadem ber szivéhez, am ely általános felfogás szerint a szónak ebben a jelképes értelm é ben nem is létezett. T ény az, hogy a Szép Iío p k in s a m aga m ódján szerette Vernint. — Halló, H opkins! V ettünk egy üveg w hiskyt. Megihatod velünk. — Az nagyon jó le s z . . . — Nálad akarok m egpihenni — m ondta Vernin. — Ü zletről Is szó fehet. — Itn ezeket az alakokat nem ism erem — felelte és némi u tálattal nézte a katon ák at. — Kétes pofák. Borok, a m atróz összevonta sűrű, ősz szem öldökét: — Ön nem valami finom em ber — m ondta és egy igen hosszút k ö rö tt a p ipája mellől. — Az is lehet, hogy m egütöm , h a ípv folvtatía. A S-'ép H opkins V erninhez fordult: ■— Ez a gorillaképű, ez eljöhet hozzám. Elég rendes fiúnak látszik. — Ha csak ilyesm itől függ — m ondta könnyedén Puga* csev, az ítéletvégrehajtó — tőlem is k ap h at egy k é t p o f o n t,tj
10
Vernin rálépett a husdaralóra, am it a Szép H opkins fegyve* ríil használt és m áris hozzávágott volna Pugacsevhcz és közé jü k állt: — H a ostoba vágy, H opkins és nem elég biztosíték neked **z, hogy ezek az alakok a b arátaim , ak k o r fütyülök rá d én itthagyunk. — H át jó — m ondta a vadem ber szelídebben — neked se kell m in d já rt a hato d ik em eleten lenni. Nem sértettem meg a barátaid at. Csak azt m ondtam , hogy nekem nem tetszenek. E gyiknek se vagyok a m enyasszonya, hogy ezért dühös legyen, lA «Másödik Osztályba» m en jü n k ? — Igen. E zek az em berek m egőrzik a titkot. É n jótállolc fcrtük. — Miféle hely az a tM ásodik O sztály»? — kérdezte D or m and. — H opkins öröklakása — felelte titokzatosan Vernin. — Ez h ü ly e . . . — szólt P usk in M ária G ottfried, aki eddig szótlanul betegeskedett valahol a háttérben. — A Szép H opkinsra azért van szükségünk — szólt V erniií *— m ert nála fog elrejtőzni P usk in ú r, am íg m i elintézünk! néhány rablót In Sallah környékén. E zért be kell vennünk Őt ja részvénytársaságba, m o n d ju k Felügyelőbizottságnak. — Azt csinálnak a részükkel, am it ak arn ak — m ondta Pus^ lein. —-A z alaptőke felemelése azonban lehetetlen, m ert az ért kisebbségi indítványom alap ján elvetjük. — Szerintem — m ondta Borck, a m atróz — m ivel P uskiit M ária Gottfried az alaptőke, neki kell m egtoldani a m i nyolö m illiónkat a Szép H opkins részével. Az én két m illióm nem bír el semmiféle u jab b terhet. Borck, a m atróz nagyon ideges volt. Ügy látszik, a tengere ken, vagy a k ik ö tő k sikátoraiban eddig még ritk á n tö r té r t |neg vele, hogy k ét m illió fra n k nélkül kényszerült bitangolni. Közben elérték a hegyet és egy ösvényen h alad tak , amely, nem messze a vasúttól kígyózott, b eláth atatlan messzeségbe az Atlaszon keresztül. Itt m ár n éh án y pálm a változatosabbá tette a tá ja t és a vádi Mellach aránylag széles időszaki folyója is a közelben ro h an t le a hegyről, sellőről-sellőre bukva, nagy h a r sogással. Ahol az ösvény egy szép ívben áth ajlő vasúti híd Hxellett szakadékhoz ért, Szép H opkins és Jozefin, a gőgös, éleII
Kieőett kecske, a sű rű növényzet között leereszkedtek a völgybe. A k ato n ák követték őket. Ahogy m ind bejjebb értek, egyre sűrűbb félhom ály fogta körül a kis csoportot, mert a szakadék két oldalát alagútszerűen zárta el a buja növényzet Lent nem messze a vasúti hídtól m egpillantottak a Szép Hopkins «öröklakását». Remek! Szinte repkényszerűen behálózva kúszónövényekkel egy vasúti kocsi állt a szakadék falához tám aszkodva. H atalm as tábla függött ra jta : NŐI SZAKASZ
MAROKKO - AZUMBÁR— BRIMIDAD II. O SZTÁ LY — itt vagyunk — m ondta Vernin ám uió baj társainak, e beavatott em ber fölényével. A vasúti kupé egyik oldala valam i hatalm as ütés következ tében kissé összetört, de különben egész jó állapotban volt. Itt lakott a Szép H opkins és ezt a rejtekhelyet csak igen keve sen ism erték. A szakadék felső perem én elfedte az egymáshoz hajló dús növényzet és a szakadék m élyén sohasem já rt ván d o r ember. — Hogy ju to tt ehhez a tn ő i szakaszhoz»? •— kérdezte Borck. —• Loptam — felelte egykedvűen. — F urcsa eset volt. E l Golcánál leszállították az utasokat és o tt élelmezték őket a pályaudvaron. A vonat üresen folytatta útját. Illetve az egyet len utas én voltam a tetőn. A zum bár előtt, itt a vasúti hídon sokúig álltu n k a szem afornál. Sötét éjszaka volt és én lekap csoltam ezt a kocsit, m ert gondoltam, jobb, ha az em ber a sajátjáb an lakik. A vonat továbbm ent és a m ásodik osztály ittm arad t, a szakadék fölött. Néhány nagy sziklát gurítottam eléje és egy ismerős m ozdonyvezető húsz fran k ért lökött egyet ra jta a lokom otivval. A fülke kisiklott a kövekről és lezuhant ide. Azután elhívtam egy régi barátom at, aki tuareg rablóvezér és negyven emberével feltám asztottuk a IL Osztályt. Ez az én háztulaidonom története. Lehetséges, hogy a vasúttársaság rá a k a d t a lezuhant kocsi
II
nyom ára, de nem’ szorgalm azta, hogy horribilis költség á rá a ism ét birtokába jusson a tö rö tt vagonnak. A II. Osztály elég lakályos helyiség volt. Kopott bőrre] be vont ülések álltak kétoldalt, szép sorjában az ablakok m entén, éppúgy, m int valam ikor, a régi jó időkben, am ikor még ez & «női szakasz* vagontársaival egy sorban vágtatott az Atlaszon keresztül, bele a Szaharába. Most a Szép Hopkins nom ád éle* tének nyom ai, állatbőrök, szerszám ok és horpadt bádogedé-* nyék hevertek m indenfelé. Vernin előszedte a w hiskyt és g Szép H opkins is odaállított egy üveg pálinkát a maga névé* ben, m ert jól tudta, mi illik. Elhelyezkedtek egym ással szem* ben az üléseken, m intha a vonat indulását várnák és kezdő* dött az ivás. — H át m iről van szó? — érdeklődött a vonattulajdonos. — Előbb igyunk — javasolta Borck. — P ard o n — szólt most Puskin M ária — először cseréljed helyet velem. Mert állandóan úgy érzem, hogy m ögöttem vaia a m enetirány. És ettől szédülök. A m atróz m orgott valam it arról, hogy a m enetirányt nem kell összetéveszteni a pálinkával, de azért helyet cserélt. — Ide hallgass H opkins — m ondta Vernin! — Mi elme* flvünk In Sallatiba, hogy néhány rablót fogjunk M anzur hor-» dájából. — M inek nektek rabló? T án veszik valahol őket? — Igen, ez az alak pénzt szerez rá —- m ondta Borck. — Hé* ne igyon! Most nem fogjuk hazáig cipelni, m ert a Lafayette* erőd több m int száz kilóm éter ide! — Ahogy itt megnéz bennünket — szólt az ítéletvégrehajtó •— mi öten egy részvénytársaságot alkotunk. Ez a katona itt tu lajdonképen Puskin Mária, aki tizenhat millió frankot ér. Hogy a pénzhez hozzájussunk, szükséges lenne Őt itthagyni m agánál. A Szép H opkhis megértőén bólogatott: — Értem . Maguk négyen elrabolták ezt az idegbeteg, Öreg nőt és kato n aru h át adtak rá. Most azt ak arják , hogy tartsam Itt, amíg a váltságdíj megjön. Rendben van. Puskin M ária Gottfried konsternáitan talpraugrott: — Ezt egyszer és m indenkorra kikérem m agam nak 1 Vegye tudom ásul, hogy » ,,
IS
WyiigHassoií, nagysádí — figyelmeztette a vademEer P u s k in t. — Csendet kérek! — kiálto tta Vernin. — Puskin Mária a jrész vény társaság alaptőkéje, azonfelül katona. Puskin Mária G ottfried inár sűrűn csuklott, sőt olykor sírt is egy kissé, m ire a házigazda végre m egértette, hogy m iről van szó. Piövid tétovázás u tán bólintott: — A pasas itt m aradhat, de én veletek megyek. Ha m inden /sikerül, én is kapok a pénzből. .—• Ez esetben fel kell emelni az alaptőkét — m ondta az Ítéletvégrehajtó, jogi aggályoktól gondterhelt hangon. — A . . . az a la p tő k e . . . — dünriyögte Puskin — én va gyok . . . Nincs e m e lé s. . . énekeljünk! — Ha nincs emelés, ak k o r én m ajd jól fejbeütöm m agát — ajánlotta a Szép H opkins, de megelőzte tervében a whisky, am ely előbb ütötte meg Puskin M ária Gottfried koponyáját, {még pedig belülről, eiannyira, hogy az alaptőke képviselője egy szelid hanyatlással a bőrrel bevont pádról a földre csúszott. — Puskinnak m uszáj beleegyezni! — m ondta D orm and. <— A közg 3Tűlés határoz! — hirdette h arsányan Pugacsev, aki úgy érezte, hogy m int ítéletvégrehajtó ő a legalkalm asabb ünnepélyes és hivatalos funkciókhoz. — A h atározat szerint fez alaptőkét felem eljük! — Piendben van — m ondta Vernin. — Most pedig helyezzük el a földről egy ülésre Puskin M ária G ottfriedet. Ezekután a közgyűlés kezénél és lábánál fogva felemelte az alaptőkét. Az alaptőke h alkan hortyogott.
4. M ásnap reggel elindultak In Sallah oázis felé. P uskin M ária ÍJottfriedet, valam int a korcs Jozefin nevezetű kecskét hátra hagyták a II. Osztályban. # Fele úton sem voltak, am ikor a sivatagi k útnál egy csendőrőrm esterre b u k k an tak halálosan kim erült állapotban. Mellette haldokolva egy szpáhi kapitány feküdt a porban. A kapitányt fej lövés érte. — Sergeant! — kérdezte döbbenten Vernin — m i történt itt? í — Itt s e m m i.,, — felelte elhalóan az őrm ester. — El Ha-
Búrban rab ló Serberek g a rá z d á lk o d tak . . . K ajtaütöttek egy szakasz szpáhin . . . Lem észárolták ő k e t . . . a kap itány »,» nem messze az oázistól, fejlövéssel feküdt a p o r b a n . . , és idáig hurcoltam . . . A vizünk elfogyott közben . . . É n is . *. beteg vagyok. — Miféle bosszúból tö rtén t es a tám adás? — kérdezte D orm and. — M ansur berberei m egtám adták a L afayette-erődöl , A m aroknyi legénység véres fejjel visszaverte az ötszáz embert.., Ezek bosszúból rázúdultak El H aburra . . . Tehát, am íg ők távol voltak, azalatt tám adás tö rtént « Lafayette-erőd ellen! Az Őrmester halálosan k im erüli és lázas volt. Az égő Szaharában egy teljes napon át cipelte a k ap i tányt. E m berfeletti volt! Most, hogy a k atonák megérkeztek* végre hanyatdőlt és elaludt. D élután az őrm estert erősen elővette a hidegrázás, A k ap i tány pedig szép csendesen m eghalt. A részvénytársaság tagjai és Szép H opkins, a Felügyelőbizottság, szom orúan ültek a b a rátságtalan sivatagban. A m élysötét afrikai ég ragyogó csillagfényei besugározták a Szahara végtelenbe nyúló halványsárga hom okhullám ait. — Ez m ost nem sikerült — szom orkodott Pugacsev. * — H iába m együnk az oázisba, m ert ott nincsenek rablók. És hft lennének, ak k o r is m aradni kell a beteg arab őrm ester és a halott kapitán y m iatt. H allgattak. Vernin csak m ost jö tt közéjük, eddig a csendőr* Őrmestert ápolta, akinek egy erős kininadag pillanatnyilag le verte a lázát. — Uraim! — m ondta csillogó szemmel, de különben vidám , rókaszerű arca szokatlanul szom orú volt. — Megvan a becsü* letrend! Csak érte kell nvúlni. — Én is láttam a kapitán y zubbonyán — bólintott a Szép H opkins. —- Nem a r r a Gondolok. Megvan P uskin Mária Gottfried k ü lön becsületrendje! Az ő rm ester m ost elm ondta, hogy ez & szegény kapitány, akit Jean Percivalnek hívtak, El Goíeába k é ^ iilt a sznáhikkal. H olnapután odaérkezik D arincourt a l tábornagy, aki az ősz? nagy offenzívat irányítja a twáre*? fel kelők ellen. A csendőr riiegkért, hogy m enjen egyikünk E l
t5
JíclcaSa és jelentbe az érkező D arincourí őexcellenciájának az esetet, nehogy hiába várakozzék Pereivel kapitányra. Mert a kapitány sürgönyözött D arincourtnak, hogy E] Goleában a vasútnál lesz. Útközben azonban megölték. — No és? Mit csináljunk mi ebben az ügyben egy táb o r nokkal? — E llopjuk a nála lévő írásokat. Azután m egjelenik Puskin M ária Gottfried, aki ráak ad t az okm ányokra. E zért nem csak becsületrendet kap, hanem talán m árkinak is kinevezik, vagy m arsallnak! . . . — Akkor nekünk m agasabb osztalék j á r . . . — tűnődött Borck, a m atróz. — Két m illió úgyis elég kevés. — H a mi elraboljuk a táskát — m ondta D orm and — és véletlenül rosszul üt ki az ügy, akkor valam ennyiünket k i végeznek. — Velem szemben ez a sors legcsúfabb iróniája lenne — szólt Pugacsev, a titkár. — Kn azt m ondom — vélte a Szép H opkins, — hogy n in csen üzlet kockázat nélkül. Ha pedig sokat k ereshetünk és nem kockáztatunk többet, m int az életünket, a k k o r igazán nincs m it gondolkozni. A vacsora ételszagű párái lassan szétterjedtek a sivatag é j szakai légáram lásában és rövidesen m egjelent n éhány hiéna sanda iopakodással. Olykor rekedt, bántó, különösen gonos2 kacagással belerikoltottak aZ éjszakai csendbe. — A részleteket hajnalban m egbeszéljük — m ondta Vernin «— Most tem essük el Percival kapitányt és térjü n k mi ií nyugovóra. Éjfél után valam ennyien aludtak.
5. M ásnap megjelent a k ű tn ál sergeant Gouron, aki a Lafayette erődből jö tt egy tevés ő rjárattal. Az arab csendőrőrm estei éppen láztalan volt, de még m indig képtelen volt m egm ozdulni — Maguk itt nagy veszélyben voltak. A csirkefogók kis csapatokban porlyázzák a környéket — m ondta Gouron, mi Után apróra megvizsgált m indent. — Ez a jóm ad ár hogy kerül ide?
*6
A Szép H opkins (m ert ő volt a «Jómadár»} alázatosan meg-< iielte a kalapját és elővette a h úsdarálót. — Maj»a ne packázzon velem, m ert jó l fejbeütöm —• londta csendesen. — Ő rm ester ú r — jelentette Vernin — a szép H opkins ve* ?tett ben nünket a sebesültek nyom ára és kész volt arra is, ogy együtt harcoljon velünk szükség esetén. Az őrm ester dörm ögött valam it, de azután mégis figyelme# ívül hagyta a roppant kézben szelíden lengő húsdarálót. — Hol az ötödik em ber?! — kérdezte V ernint. — H azudni am lehetett neki, m ert az a rab csendőr jól látta, hogy csak egy katona, meg egy civil érkezett. — P uskin közlegényt utóvédnek hagytuk Azum bárban, am ior értesü ltü n k a tám adásról — felelte m erészen Vernin. * — Igaz — m ondta Szép H opkins. — önagysága az én há* im ban m aradt, Jozefin nevű háziállatom társaságában. Gouron őrm ester arcán mefisztói ráncok futottak össze: — Szóval otthagyták ezt a m egrögzött, vissz íeső, kóros ívilt, hogy tám adás esetén A zum bár ne legyen védtelen? O tt íarad t M ária, hogy mégis csak kéznél legyen egy férli baj, setén . . . ? Hm . . . No rendben van ; ; . Ez szép. Ezután m eghallgatta a csendőrőrm ester jelentését D arinourl altábornagy érkezéséről, a halott k apitány küldetéséről S m ert közben az ő rjá ra t m egitatta az állatokat és teleitőltőtte víz-tömlőket, parancsot adott, hogy induljanak, m ajd Ver? inhez fordult: — Maga elmegy negyvenegy kilóm éternyire nyugat felé a Itt Zenib erődbe, jelenti a k ap itán y h alálát és kéri, intézkedő snek D arincourt altábornagy fogadásáról. Az a szőke csirke* Dgó (a szom orú, finom D orm and volt Gouron szótárában szőke csirkefogó)) megjelöléssel lefordítva a légionárius yelvre) El Golcába m e g y és jelenti őexellenciájának, hogy, fii történt. Ez az ú ri hülye ápolja az őrm estert, am íg egy geszlégügyi osztag jön. Az «úri hűlve* Pugacsev, a hóhér volt, aki szalm aszínü, zőke, töm ött bajuszát illatos zsírral kente és ezért Gouroix rm esternél örökre kegyvesztett le tt — Egy szót, őrm ester ú r — m ondta Vernin a nyeregben lő őrm esternek. — Sokan estek áldozatul a baj társak közül % lt
s—i Tizennégyen — m o n d ta az őrm esfer. «— Szavam ra, a csirkefogók csodálatosan verekedtek 1 Nágy n ap volt a légió történetében! A korm ányzó ú r üdvözlő táv irato t küldött Ma rokkóból és közölte, hogy a helyőrség m inden k ato n ája meg k ap ja a becsületrendetí A já rő r négy tag ján ak tátv a m arad t a szája. A Szép Hop kins úgy összerezzent, hogy a h úsdaráló k ish iján leesett a fejéről. M ert o tt viselte, a k alap ja alatt. — Csak . . . azok k a p j á k . . , akik o tt voltak a h a rc n á l? , 9$ kérdezte hebegve Pugacsev, — Az ő rjá ra t is m egkapja a becsületrendet — felelte Gottron. — Külön vállalkozás volt, hogy az ú tirán y tó l eltértek és ezen a veszélyes helyen k ita rto tta k a haldokló k apitány m el lett. Azt akarom , hogy m indenki m egkapja a k itüntetést. Nagy dolgot csináltak a L afaj-ette-erőd emberei! A tevék egy to rokhangú k iáltásra elülső, m a jd hátsó p a tá ik ra em elkedtek és a célhoz ért részvénytársaság legszíveseb ben tán cra perdült volna az öröm től. P u sk in M ária hozzájut a becsületrendhez és így az örökséghez! D orm and, m intha kétfelé vonuló futam ot zongorázna, rezgő u jja k k a l széttárta a k a rja it: ■— M indenki m egkapja a becsületrendet?! — M indenki! — kiálto tt búcsút intve az őrm ester — kivéve azt a pim asz Puskin M ária G ottfriedet, azt a lógós, csibész utóvedet, a m indenségit neki, egyedül az nem k a p ja meg! Az őrm ester elnyargalt és a részvénytársaság tagjai elerüyedtek, m in t egy-egy bábszínházi figura, ha hirtelen eleresztik felettük a zsinórt. Ezekben egjr világ om lott össze. Gouron őrm ester nagyon csodálkozott volna, h a látja, hogy a já rő r m iképen h a jtja végre a parancsát. V ernin nem indult Bu Zenib felé és D orm andnak esze ágában sem volt El GoIeába m enni. E helyett elhitették az őrm esterrel, hogy anienyiiyiben teljesen csupaszon a kvít m ellé fekszik és hagyja, hogy alaposan ledörzsöljék hideg vízzel, azután pokrócokba csa varva néhány órán á t izzad, ak k o r i g e n h am ar lábraáll. A csendőr a rab volt és ez a nép hiszékeny, te h á t alávetette m agát U
a Szaharában egy gyógym ódnál:, am elyet D orm and néhány év előtt a ném etországi L ahm an-szanatórium ban figyelt meg, ahol m int zongorást alkalm azták a gyógyterem ben, uzsonnahangversenyhez. Alaposan leiocsolta az őrm estert és Pugacsev*. a hóhér, ak i úgy érezte, hogy anatóm iai szaktudása elhivatottá teszi az ilyen m űködéshez, lap&s, nagy kezeivel m egm asszí rozta a csendőrt. A betegnek igen jólesett a gyógymód, külö nösen, mivel sejtelm e sem volt arról, hogy közben ellopják a ru h á já t. Ha ezt tudja, talán még job b an izzad, a pokrócokba csavarva. — Köszönöm — szólt bágyadtan Pugacsevhez. — Ön képes a rra , hogy kellem esen és mégis erőteljes m ódon szorítsa meg az izm okat. R itka adottság. Valószínűleg foglalkozott m ár betegek gyógyításával. — E lőfordult m ár, hogy egy-két szerencsétlent rám bíztak, — Ezek hálásak lehettek önnek . . , — Nem em lítették. De az bizonyos, hogy aki a kezem alól k ik erült, az még nem panaszkodott rám . . . Közben Dorm and, Vernin, Borek és a Szép H opkins m ár messze já rt. És délután, am ikor m egjelent egy kétkerekű kordó néhány egészségügyi katonával, hogy m agukkal vigyék a csendőrőrm estert, ez mélyen és jóízűen aludt. A L ah m an-kúra használt neki. így lesz egy gálád furfangból istenáldása, bizo ny ára csak olyankor, ha különben jószándékű em berek k ö vetik el valam ilyen okból a csalást, m int ez esetben. Hogy az eszm életre ébredő őrm ester hogyan szám olt el a ru h ájáv al, azt senki sem tu d ja, de nem is törődtek ilyen részletkérdésekkel. Pugacsev, a hóhcr, követte társait El Golea felé, m ert m indannyian oda igyekeztek, holott Gouron őrm es te r nem oda irán y íto tta őket. Am ikor beértek El Goleába, kezdődött a nagy játék. A Szép H opkins m agára öltötte a csendőrőrm ester ru h á já t és az elszánt k atonák a rra is rávették szuronyt szegezve, hogy azonnal távolítsa el a derékszíjjá mellé tűzött húsdarálót. A vonat érkezéséig pontosan négy óra ideje volt a részvénytársaságnak, tehát beültek a vasúti étterem be. É rtsünk a latta egy rozzant, piszkos kalyibát a postahivatal vályogputrija m ellett. \ í— Hol van D orm and? — kérdezte Pugaesev.
13
— N yom ban m egérkezik — felelte Vernin. — Xddig e lm o n Som nektek részletesen a te rv e t Aki tú lkockázatosnak találja* Az még m indég visszaléphet. — M arhaság — m ondta a Szép Hopkins. — Ellopunk egy altábornagyot és m indenféle f á s o k a t. No és? L optam én m á i vasutat is. — D o r m a id d a l m ár m eg b eszéltem , ^Veszélyesebb részét.
6 v á lla lta a terv
lég*
Az arab pincér b o rt állított eléjük. Nem volt abban sem m i feltűnő, hogy egy csendőrőrm ester és néhány légionárius •gyiitt iszogatnak. — H át h allju k — m ondta B orck és p ip ára gyújtott. — D e azt előre m egm ondom , hogy én a két m illióm ból nem engedek eg3r fran k o t sem. — A tábornok bizonyára katonai iratokkal érkezik a vezér karhoz. Csak egy különös m ódon, egészen vakm erő csellel lehet m egkísérelni, hogy ellopjuk az okm ányokat. Vernin szokatlanul kom oly volt és a többiek is érezték, hogy toost m ár nem babszem be megy a j á t é k . . . — Véletlen, hogy egy nagyszerű szélhám ossághoz megvan £ kellő tapasztalatom , m ert a fogást, am it alkalm azunk, a sa já t életemből ism erem — m ondta nagybúsan Vernin. A kkor ism er k ed tü n k meg a Szép H opkinsszal is. Két napig a vonat vala m ennyi u tasát fogva tarto tták . V allattak, k u ta tta k és H o p k in í hozott ennivalót, cií’arettát, meff egyebet. Vőlegény voltam .. , Ragyogó katonai p ály afu tás előtt álltam . Tison ezredes elé utaztam , ak it itt kellett m egvárnom az állom áson. Az ezredes átutazott M arokkó felé. Egy fontos leírást bíztak rám , hogy á ta d ja m . az ezredesnek. T isont útközben elkábították és v a laki más jelent meg az n ru h ájáb an . Én nem ism ertem szemé lyesen az e z r e d e s t... És átadtam a tásk át egy k é m n e k ... Eszem ágába sem ju to tt, hogv igazoltassam , m ert vnlahonnan elősietett egv v asútiruhás em ber állom ásfőnöki uniform isban és hosszan kezetrázott a kém m el, mosolyogva beszélgettek néhány szót. Ez volt a zseniálisan alias! Egv idevaló, hivata los személy látszatával elterelni a £yanu lehetőségét. Utóbb kiderült, hogy az állom ^sfőnök is a cinkosa volt. M indenkit le szállítottak a következő állom áson. En^em autón odavittek* H iába. Az alezredesnek nyom a veszett. Két napon á t ott tar* 20
to tták az utasokat. M inden fülkét, m inden zsebet, m inden podgyászt széttúrtak. Az írás nem lett meg. ■— De hiszen ebben az ügyben maga nem lehetett a terhelt — m ondta Pugacsev. — Nem is vádoltak Hűtlenséggel, hanem kötelességmulasz-* tással. Az is lehet, hogy felm entettek v o l n a ... De úgy adó dott, hogy egy igen kem ény, puritán tiszt szakvélem ényétől függött az ítélet. Ez a kem ény em ber azt m ondta, hogy a k a tona nem tévedhet. — Ila egyszer ott volt az éllom ásfőnök a csaló m ellett — dörm ögte Borck, a m atróz — ak k o r igazán joggal hihette, hogy az ezredes idevalósi. — Ezzel védekeztem. De a tiszt, akinek a véleménye döntő volt. azt m ondta, hogy ha ellenséges állásoknál fak o ro n ák at látunk, ott könnyen lehet a törzsek helyett egy ütegállás elm aszkírozva. T ehát egy kézenfekvő látszatért az óvatosságot elm ulasztani, ez feltétlenül kötelességm ulasztás. Csak jelképe sen ítéltek el, de nyugdíjaztak nyom ban és a szép házassági terv is kútbaesett. így tanultam meg egy ügyes fortélyt. A szél hám ost tak arn i kell, m int egy üteget. Á llom ásfőnökünk nincs, de jó lesz a csendőr i s . . . V alam ennyien a Szép H opkinsra n é z te k . . . És hallgattak. Borck pipájából vastag füstfelhő szállt fel, a Szép H opkins töltögette a bort és a roszszagú melegben, zsírosán fénylett arcukon a levegő párája. Ebben a pillanatban azonban véget ért az idill, m ert valaki belépett és úgy érezték néhány m ásodpercig, hogy a meleg fel olvasztotta az agyukat. Egy csinos fiatal kapitány állt előttük. Ez a kapitány D orm and volt, a zongorahum orista, aki vala m ikor egy hidegvízgyógyintézetben m űködött az uzsonnáz# áp ollak s z ó ra k o z ta tá s á ra .,« 6* D arincourt altábornagy és leánya, a tü n d éri szép, de m indig szom orú Susanne ösztönszerűen felem elkedett, am ikor a vonat zökkenve, csattogva a keresztsinpárokon ro h an t ót sorozato san. A tábornok felvette az ak tatásk áját. «—■ Lehet, hogy azóta tán m egrohanták Golea oázist is. 21
— Micsoda szörnyűség! Remélem, m egbüntették a gazemEeM reket? — M ajd m egtudom Percival kapitánytól aki a vasútnál — Ism ered ezt a k ap itán y t? — Nem, de m ar hallottam r ó l a . . . Régi szah arai tiszt . * ■ Nézd! Ott áll és a pályaudvari csendőrrel b eszélg et. . . Az altábornagy frissen leugrott a vonatról, segített SusanneS* nak. A kapitány mosolyogva megveregeti a csendőr vállát é* siet jelentkezni. — Louis Percival kapitány, excellenciád szolgálatára. Az altábornagy kezet rázott: — H át mi van, m on vieux? . . , — Kocsival vagyok, excellenciás uram . . . Szörnyű disznó* Ság történt, am int m ár bizonyára értesült. Á gazem berek, saj* nos, elm enekültek, de lehet, hogy a környéken portyáznak* Legokosabb, ha megszáll excellenciád az Abudil erődben. — Nagyon helyes . . . » — Az őrm ester is velünk jön. H uszonöt kilóm éter az út. Es* lére ott vagyunk. Egy könnyű kocsit szereztem , jó lóval. — H át akkor előre! . . . A hom okfutó vidám an trap p o lt a sivatagban. Mögötte tevén ügetett a csendőr. Az altábornagy élvezettel nézett szét a jó öreg S zaharában, ami olyan nagy m um us annak, akit: nem szeret és olyan nagyon hozzátartozik az öreg gyarm ati katonához. Vagy m ásfél órája halad tak , am ikor a csendőr hirtelen na* gyot kiáltott: — Hej! M e g á lln i!... Azonnal kiesik a kerék! Az egyik küllő csakugyan igen lazán forgott és am ikor meg* Vizsgálták, kiderült, hogy n éh án y szög hiányzik a tengelyből* Ezek a szögek a csendőrőrm ester ru h ájáb a b ú jt H opkins zse* bében voltak. — Nincs más h á tra — m ondta a k ap itán y — m int leláb'cr* rozni itt, am íg az őrm ester visszamegy El Goleába m ásik ko* Csiért. — Nagyon jó! — örvendezett Susanne. — Legalább elm ond hatom , hogy táboroztam a Szaharában. — E rre a kö rnyékre nem m erészkednek a rablók. Túlságos San nagy kockázat volna.
&2
A ro k o n szen v es, jóm o d o rú k a p itá n y első ra n g ú a n sz ó r a k o z tatta S u san n et.
Később kávét főztek, konyaköt ittak hozzá, az altábornagy, m ég énekelt is és a kapitány sajnálta, hogy nem zongorázhat.
Azután bealkonyodott lassan, de az őrm ester nem j ö t t __ Közben Susanne elaludt, utána az altábornagy is elszundí tott. Mire felébredt, eltűnt a k apitány . . . És eltűnt az iratláska is! . . . A h ajn ali sivatagban Azumbár felé sietett a részvény* társaság. H alálosan kim erült állapotban voltak. Porosak, sza* kadtak, b á g y a d ta k . . . — Most mi a teendő? — kérdezte Borck. — Elm együnk Puskin Mária Gottfriedért, odaadjuk neki az aktatáskát, azután véresre verjük, hogy kellőképpen m egtépá zott állapotban vigye el a tásk át az altábornagynak. Ez jó, nem ? — Akár jó, akár nem — m ondta a szép Hopkins — az a frá te r megérdemel néhány pofont. Ezt a részét az ügynek nyugodt lélekkel rám bízhatjátok. — Hol van Vernin és D orm and a táskával? — kérdezte Borck. — M ögöttünk jönnek. H a lló !. . . Halló ! A sivatag szegélyén gyér fűszálak búslakodtak és a hajnali lehűlésben a dér lerakódás fehér lett rajtuk. — H a lló . . . — kiáltotta most egy bágyadt hang és D orm and érkezeti lassan, bandukolva, a bokáig érő porban. — Hol van iVernin? — Veled m aradt m ögöttünk. — Ördögöt! A nap m ár ébredt. Hűvös sugarai ibolya és bíbor színű visz* ifények mögül terültek szét, a sárga porhalm okon. A reggeli fuyallat átlátszó hom oktölcsért pörgetett sebesen a lá th atá r felé* Hol van V e r n in ? ... Keresték a nvom át. Messze, vagy két Órányira, végre rátaláltak egy m agányos bakkancs lenyom a tá ra . Azt is m egállapíthatták, hogy az illető tevére ült és el nyargalt keleti irányba. Csak V ernin lehetettt Ezen a helven Valaki várta tevével. — Uraim! — m ondta Pugacsev — és úgy állt ott a h ajn a l ban, szigorú, határo zo tt pózban, m int egy főügyész, aki paran-
2$
csőt ad a delikvens elővezetésére. — Uraim! ezennel megálla pítom , hogy Vernin, aki ma este elm ondta nekünk megindító élettörténetét, hitvány fráter, m ert kétségtelen, hogy kirabolt bennünket! — Ilyesm i még sohasem fordult velem e lő . . . ■— dünnyögte a Szép Hopkins. Borck, a m atróz, idegesen rágta a pipáját és tanácstalanul körülnézett. D orm and nem szólt. Egyedül ő volt szoros barátságban Verninnel. B izonyára neki fájt a legjob ban. — Sajnos — jegyezte meg a zongorista — ezért a lopásérf senki sem kap becsületrendet. — Visszautasítom a léhaságát! — kiálto tta idegesen Pugacsev — ez akasztófahum or. Kérem! N ekünk most össze kell tartan i és valam it e lh a tá ro z n i. . . —■Nézze, sintér ú r — vágott közbe a szép H opkins — maga De szavaljon folyton, m ert akkor én jól fejbeütöm . Nagy búsan elindultak, hogy m indenképpen szerencsétlen ,V állalkozásuk után hazatérjenek a Lafayctte erődbe. Előbb azonban kím életesen értesíteni kell Puskint. — S z e g é n y ... — m ondta Pugacsev — lehet, hogy megüti a guta. — b n m ár ezt sem remélem . . . — dünnyögte Borck és m int egy négytagú vert hadsereg, búsan poroszkáltak. a siva tagban . . .
7. . . . . Hajnalodott. A goleai pályaudvarra visszatért két utas. A daliás, hatalm as, vidám altábornagy helyett, egy m egtört öreg katona tért vissza a leányára tám aszkodva. — Azt hiszed . . . hogy olyan fontosságot tu lajd o n ítan ak jnajd az ügynek? . . . — kérdezte Susanne m inden meggyőző dés nélkül, m ert jól tudta, hogy a táska féltett katonai titkokat tartalm azott. — Az induló offenzíva felvonulási tervének a m ásolata volt b e n n e ... — felelte színtelen hangon az altábornagy. Az állom áselőljáró készségesen rendelkezésükre állt. Feljegyezte a táviratot: „egy álru h ás kapitány és cinkostársa, aki csendőr őrm esternek öltözött, elrabolták D arincourt altábornagy ira t táskáját, igen fontos katonai okm ányokkal." 24
A vasutas azonnal elsietett a távíróhoz. . . . A porszagú, vedlett falu vendéglői szobában, csendbeif ültek egym ással szem ben: apa és leánya. Susanne nem talált vigasztaló szót. — Nem tehetsz r ó l a . . . Ez olyan megtévesztő v o l t . . . ^ m ondta meggyőződés nélkül. — Igen, ig e n . . . Most... azért mégis írn i fogok. Te pihenj Is addig. P a p írt tett m aga elé és elővette a töltőtollát. — Mit írsz? — A lem ondásom at. — M o s t... azonnal? — Igen. Most. Azonnal. Susanne nem felelt. Kétségbeesetten ült és nézte az apjáig ak i görnyedt háttal, ősz fejjel, magas hom lokát m élyen lehajt* ya a pap ír fölött, egyforma kézmozgással rótta a hetüket és..* És kopogtak az ajtón. Mielőtt még bárki is felelt volna, eg^ szakadt ru h á jú légionárius lépett a szobába. — André Vernin, az első század, huszas peloton kilences szám ú közlegénye jelentkezik, inon generáli Olyan csend volt és úgy néztek erre a komor, megviselt tál* pig poros katonára, m intha kísértet lépett volna be. A lán53 hangtalan szájm ozgással ezt m ondta: „André . . . “ — Maga . . . — m ondta az altábornagy és vontatottan fel* emelkedett, azután két öklére tám aszkodva, előredőlt az asz* tál felett, merev, kutató pillantással, — maga . . • André . . . Egy rekedtségi roham elnyelte, am it még m ondani akart. .— Én vagyok, m on generál. — Mit kíván? — H allottam a hírt, hogy ezen az állom áson önnek is ellop* ták az irattásk áját, altábornagy úr. — Megtévesztettek . . . — Egy kitűnő tiszt azt m ondotta a bírói székből: hogy egJ5 katona nem tévedhet! — Ezt én m ondtam — felelte sápadtan, de kem ényen az al* tábornagy. * — Elveszítettem a m enyasszonyom at, az ön leányát és el* Veszítettem a tiszti k a rd b o jto t. . . E zért a m ondatért. — M agamat sem fogom felmenteni!
atf
A
ro n g y o s, portól szü rk e k ö z le g é n y eg y lép ést tett b eljeb b ;
— Ha velem is altábornagy korom ban történik a hiba, talán kisebb katasztrófa lett volna a nyugdíjazásom . — Miért jö tt ide? — A táviró szélvitte a h írt m in d en felé.* . A város környékén táboroztam és idesiettem , hogy a szemébe nézzek altábornagy úrnak. Hogy a legalázatosabban megkérdezzem: hogy történ hetett ez? — Engem .. . megtévesztett egy em ber kapitányi ruhában és megtévesztett az, hogy a csendőrőrm esterrel beszélget. . . Ez annyira valószínűvé telte . . . — Excellenciás uram! Ha a katona fakoronákat lát a távol ban, gondoljon arra, hogy egy ütegállás is lehet ott, elm aszkí rozva. Az altábornagy .mozdulatlanul hallgatta a saját szavait! Az után odalépett Vernin elé: — Ide ügyeljen, k ö z le g é n y !... A körülm ények m iatt elte kintek attól, hogy felelősségre vonjam a m agatartásáért. Sőt. Válaszolni is akarok! Maga azt hiszi, hogy nyugalm azott ál tábornagynak könnyebb levonni a konzekvenciát, m int egy nyugállom ányú főhadnagynak? Tévedi A m agasabb rang, n a gyobb felelősséget jelent. Tessék! Ez a válaszom! Leragasztotta a borítékot és megcímezte. — Közlegény! Ezt a levelet nyom ban postára adja. A ran« gom ról m ondok le benne és beism erem a köteles ele vigyázat elm ulasztását. — Elmehet! H átra arc! — Altábornagy úr! Megtagadom az engedelmességet! — M icsoda?. . . — kérdezte hökkenten D arincourt és h á tra lépett. — Nem viszem el a levelet. A táska eltűnését senki sem tud ja. Talán megkerül! — Késő! Az állom ásfőnök m indenfelé sürgönyözött. — Ezt nem tehette, m ert fél órával ezelőtt átvágtam a táviró yezetéket! — Tudja ön, hogy a Szahara hadi terület?! Tisztában van azzal, hogy statáriális bíróság elé tartozik a táviró megrongá lása? Susanne falfehéren közéjük állt. — A n d r ó ... én nem akarom , hogy m agát éppen az édes*
apám ##t *— E lfulladt és kétségbeesett m ozdulattal két kézzel a h aja felé nyúlt, remegő u jjakkal. Ügy látszott egy p illan atig hogy m egőrült. Azután kitört. — Szégyelje m a g á t i ,.. Id ejö tt diadalm askodni! Idejött csúfolódnil É n szerettem eddig, én nem néztem m ás férfire . . . — Susanne, én m egparancsolom — m ondta erélyesen, az al tábornagy, de a lány félbeszakította: — É n nem vagyok katona! Nem baj, h a nem teljesítem ct p a r a n c s o d a t! ... É n kim ondom : A ndré Vernin! Szégyelhetl m agát, gyűlölöm és megvetem . . . Vernin a kim erültségtől könyökével az ajtófélfához támasz* kodott és látszólag közöm bösen hallgatta a leányt. , — A ltábornagy ú r — m ondta végül csöndesen — m iután el* vágtam a sürgönydrótot, am iért alkalm ilag főbelövethet, senkisem tu d ja hivatalosan a táska eltűnését és addig nem kell beadnia a le m o n d á sá t. . . — Ebből elég volt! Akár m a tudják, a k á r holnap, a tásk a eltűnt. — A tá s k a . . . itt van! A ltábornagy ú r . . . B ocsánatot kérek", L e g y ő z ö tt. . . Zubbonya alól előhúzta az irattásk át, letelte az asztalra és am íg Susanne derm edten nézett össze az apjával, tiszelgett é í gyorsan e lm e n t. . . Az altábornagy lassan felnyitotta és kivette az írásokat. Az* titán elgondolkozva nézett Susannera. A lány hom loka köp* p á n t az asztalon és keservesen felsírt. Az ősz kato na arc án néhány mély barázd a m egrándult és lassan m egsim ogatta Su* sanne h a j á t . . . -— Ne sírj . . . Most m ár jó lesz m inden . . . Meglátod . : í De a lány azért csak sirt. Másnat> délben a k ürtös v áratlan u l fegyverbe szólította a La' Fayette erőd helyőrségét. Fej veszetten k iro h an tak a legénységi szobákból, a lépcsőházban csatolva és gombolva zubbonyt, derékszijjat, m ert azt hitték, hogy a rablók ismét visszatértek. Kellem etlenül csalódtak. Egy m agasrangú tiszt látogatását jelezte az alarm és ez roppant kínos volt. H arc közben az em ber m eghal, megsebesül, de a küzdelem nem ta rth a t soká ilyen
22
pokoli m elegb en , teh á t ak i é lv e m arad, az nyugodtan fe k sz ik az ágyán pőrére vetkőzve. Viszont, ha egy m agasrangú tiszt jön, akkor órákig acsorogliat az em ber a napon, a tisztek és altiszteK rosszkeavúek, idegesek, itt is, ott is valam i apróbb szabálytalanság d erü lh et ki, am iért rettenetes lehordas, k a szaruyaáristom , kim enő elvonás és hasonló k ö v etk ezik . . . Gouron őrm ester hangja m inden képzeletet felülm úl azalatt, am íg a látogatóba érkező tiszt autó ja átvergődik vagy kétszáz m éter poros sivatagon, a kapuig. Végül eliép a sor előtt az őrnagy parancsnok és m ire az a l tábornagy begördül, m eredten áll a század, a tisztek és az al tisztek. — L éfájni! — m o n d ja az altábornagy. — Semmi hivatalos Ügy, csak épp erre já rta m . Ő rm ester, m inden tisztogatási paran csot vonjon vissza. Miközben D arincourt altábornagy a parancsnokkal a törzs épület felé megy, a szétoszló század em berei között m egpillant yalakit és döbbenten állva m arad, m intha kísérletet láto tt yolna. — Ki az a legény olt? — Egy D orm and nevű lé g io n á riu s. . . Zongorázni is tud. — Igen . . . ? Ezek sok m indent tu d n ak i t t . . . H m . . . Az altábornagy felism erte D orm andban a „k ap itányt". De nem szólt se m m it. . . — Kérlek, m on vieux — szólt az őrnagynak, am ikor az iro dáb a értek. — Itt n alato k szolgál egy bizonyos André Vernin nevű közlegény. — Ism erem . ' — Ez az em ber szolgálaton kívüli főhadnagy. Most szükség lesz rá ú jra és intézkedtem , hogy vissszahelyezzék tényleges állom ányba. Amíg megkapod a hivatalos értesítést, tekintsd úgy, m intha leszerelt volna. Az őrnagy egy ceruzával játszott. És tű n ő d ö tt — I g e n . . . — m ondta az altábornagy a parancsnok gondola tá ra válaszolva. — Ez az em ber valam ikor jegyben já rt a leá nyom m al. Azt hiszem, m int vőlegényt is sim án reak tiválják m ajd. — Miért nyugdíjazták a fiút? •.« H allottam valam it, de kö zelebbről nem ism erem az e se te t.« .
m
— Egy fontos technikai leírást kellett fitad ni a Tison ezredes* nek . . . — kissé rekedt lett a hangja: — El Goleánál. D e . . , ellopták és kötelességm ulasztás . . . hm . . . szóval tévedés. De«* h á t ez e m b e r i... végre i s . . . Nem? — Igen, i&en. . . Ez egy nagyon fontos írás v o lt. *. emlék* szem . . . Az altábornagy sóhajtott. — P ótolhatatlan veszteség érte a gyarm ati hadsereget. Mé& nia is m indent, de m indent m egadna érte a Köztársaság . . . Később az altábornagy jó hangulatban ült együtt a tisztek* kel, m iután néhány üveg pezsgő b o ntására is sor került. Da* rincourt kívánságára elküldték Verninért. A légionárius sza* bi'Iyszerüen jelentkezett, de az altábornagy karonfogva félre* húzta egy sarokba. — M o n d d . . . — kérdezte halkan és k e /é t a fiatalem ber vál lá ra tette — nem venném hivatalosan tudom ásul, ha közölnél néhány részletet . . . Ugyanis láttam itt egv Dorm and nevű katonát, aki zongorázni tud. É s bizonyára m ást is tud . Vernin tu d ta jól, hogy szám íth at az altábornagy lojalitására. Őszintén elm ondott mindent. Az ősz katona percekig nevetett a „részvénytársaság44 történetén. — Am ikor az őrm estertől értesültem — folytatta Vernin —« hogy excellenciádat a vezérkarhoz várják, m egérlelődött ben nem az elhatározás. M indent kockára tettem ezért a színjáté kért, hogy m egpróbáljam ügyemben a peren kívüli bizonyí tást. Szegény fiúk, hiába dolgozlak a nyolc m illióért. D orm and kivételével becsaptam valam ennyit. A helyzet tragikóm ikus: A L afayette erődben most m indenkinek van becsületrendje, csak Puskin M áriának nincs. Azt hiszem, hogy ez az ú r rövidesen megőrül. A tragikus jóslat ellenére az altábornagy ismét percekig ne vetett, azután egv külön szobában maga elé hivatta a részvény* társaságot, (a végrehaHóbizottság kivételével, m ert a Szép H op kins időközben m eglátogatta Azum bar oázis vasúti étterm ének tulajdonosát. Itt néhány szó esett esy kihunyt csirkéről és ké sőbb a vendéglőst a lakására szállították, ahol most gondos ápolásban részesül) Ott állt feszesen a kihallgatásra rendelt r. t . . . . Az altábornagy sorra já rta az öt katonát. D orm and előtt
28
megállt, előre n y ú jto tt nyakkal nézte, a zongorista olykor dup lán rebbenő szemeit, de azután szó nélkül tovább lépett. És Végül m egpillantotta P uskin M ária G ottfriedet, aki egyik láb á ró l a m ásikra helyezte testsúlyát. — Maga az a Puskin M ária Gottfried nevű közlegény, az egyedüli, aki nem k ap o tt becsületrendet az egész helyőrség ben? — Mit szól, altábornagy ú r? — felelte búsan. — Két napja jttem aludtam , nem ettem . . . Becsületszavam ra . . . M iután az altábornagyot kellőképpen előkészítették, hogy ez a közlegény súlyos és gyógyíthatatlan közvetlenségben szenyed, nem á ju lt el, hanem nevetett és önkénytelenül azt kér dezte Puskintól, am it m ár annyian nem értettek: — M ondja, maga szerencsétlen . . , Miért megy az ilyen em b e r katonának? , — Csak a becsületrendért. Ila nekem azt ideadnák, én m ár itt se lennék. Mert, kérem , ebben a kaszárnyában olyan tónus ban beszélnek az e m b e rre l. . . Ügy látszott, h ogy n y o m b a n k isírja .Vállán.
m a g á t az a ltá b o rn a g y
— Mesélje el nekem , hogy töltötte az idejét abban a vagónban, ' agy m icsodában . . . — Nagyon rosszul, kérem. £ jjel m indig lidércnyomásom(Volt. Azt álmodtam , hogy jön a konduktor jegyet kérni és ná lam nincs . . . Egyszer éjjel rám lépett a kecske és ijedtem ben m eghúztam a v észféket. . . Soha többé nem lakom vasúti fül kében. Aztán egy szikra esett le a hídról és rneggyu jtotta a fü vet . .. Most tessék elképzelni, hogy legeltessem a kecskét? — Hogyan legeltette? — kérdezte az altábornagy, am ikor Szóhoz ju to tt a nevetéstől. -— Egy zseniális ötletem jött. A vasúti kocsi bőrülései m in denféle száraz, legelhető töltelékkel vannak kitömve. Szépen felvágtam az ülést és odaadtam a kecskének. Ez olyan inyencfalat volt neki, hogy nem győzte enni. Amikor értem jött a m atróz, ez a kedves, vörös szakáilú paraszt, m ár éppen ön gyilkos akartam lenni, m ert az utolsó ülésnél tartottam és eb ben nem volt fű. Viszont p apírt a kecske nem eszik. — Miféle papírt? — Azt én nem tudom . Becsületes megtaláló vagyok, tehát to
elhatároztam , hogy beszolgáltatom a vasútnak, m ert valam i svindler tehette oda és a tulajdonos bizonyára bejelentette, hogy elveszett. A kecske k ih ú zta a bor alól. Itt van! Elővett egy csomó p ap írt és m egm utatta az al tábornagynak* Ez csak futólag belenézett az írások közé, aztán kipirult a rc cal fordult a részvénytársasághoz: — G ratulálok, uraim ! P uskin M ária Gottfried ú rn ak meg lesz a becsületrendje! Ez a leírás azonos azzal, am it V ernintől elloptak an nak idején Goleában. Legalább egy becsü lei rendet éri É n szerzem meg a kitüntetést! P uskin megrendültei! állt. aztán így felelt: — A közgyűlés b eválaszthatja az altábornagy u ra t i s . . . De ak k o r a kecskés H opkins nem k ap s e m m it. . . . . . Ebben tévedett Puskin. A Szép H opkins nem csak becsü* letrendet, hanem készpénzjutalm at is kapott. Ugyanis ha neín kapcsolja le az üres vasúti fülkét, am elyet kisiklatott a töltés ről, akkor a technikai leírás m ár régen az ellenség kezébe ke rü lt volna. Mert ezen a bizonyos üres vonaton, am elyről Gole* ánál leszállították az utasokat, a tolvaj az egyik ülés bőrhuzatát felemelte, alá ja rejtette az írásokat és ism ét leszegezte a bőrt. Az utasokat leszállították és a Szép H opkins az üres vonat ritk a alkalm át arra használta fel* hogy A zum bar előtt lekapcsolja az utolsó fülkét. Éppen azt, am elyiknek az egyik ülése a la tt ott volt az okirat. A tolvaj* aki bizonyára félőrül.ten kereste a vagont, am elynek megjegyezte a szám át, valószínűleg ma sem érti, hogy mi történt.
♦ . . . A részvénytársaság tag iái m eghatottán búcsúztak P u s kintól, kivéve Vernint, aki előbb hagyta el az erődöt, hogy tényleges szolgálatra jclenfkezzék, m int főhadnagy és m int vő legény. Puskin öntelten nézegette a becsületrendjét és oktatóalt m ondta barátain ak : — L átják , az em ber am bícióval és szorgalom m al m indenből felküzdi magát. — Mit henceg? — szólt rá D orm and. — M indenki m egkapja itt a becsületrendet, nem csak maga. «— Más becsületrend az, am it az em ber egyénileg kap, m int
Xí
a m aguké, am it angrőba küld ö tt az excellenciás vezérkar — fe lelte lenézéssel. — Mit szokott m ondani az őrnagy ú r? „Az egyéni teljesítm ény az igazi!14 L á t j á k . . . m a g u k ! ... Azért a pénzük m ár jó helyen van és szívesen adom oda, m ert szinten egész jó katonák . . . — Az én részem ből — m ondta Borck, a m atróz — am i p o n tosan két millió, adjo n a M erkúr h ajóstársaságnak negyven ezer frankot, de csak akkor, ha visszavonják a feljelentést. Az irnok átad ta P uskin ú r obsitját és a legénység tódult a k an tin b a vörösbort inni. — Isten áldja m agukat. Most m illiom osok lettek. Nem sokra hitték volna nélkülem . Azután kinyitották az erőd k apuját, de m ielőtt a becsülettel leszerelt légionárius végleg kilépett rajta, Gouron őrm ester jnégejrvszer szigorúan rákiáltott: — Közlegény! K atonáéknál köszönnek! — A jánlom m agam at — m ondta Puskin és udvariasan meg em elte a s a p k á já t VÉGE.
A következő számunk:
H a lá sz P é te r : Ö CSIVEL M INDIG B A J VAN Csupa fiatalság, ötlet és lendület a kitűnő (rónak ez az új regénye« £9
10. — H U N G Á R IA R.T. B U D A P E S T — Felelős: vitéz B Á N Ó LE H E L Igazgat^ Nyom atott a n yom dászat 500-lk évében
777. SZÁMÚ KERESZTREJTVÉNY. VÍZSZINTES : 1.
M agas á llá sú á lla m i tisz t v ise lő 9. N ém et sz em é ly e s n évm ás 10. H a n g szer 11. Id eg en m ű v észet 12. E n n ek és M agognak fia A dy E n d re 14. N élk ü lö z h e te tle n az em b er életéb en 16. V ilá g h írű film 17. E lk e se r e d e tt k ü zd elem je l ző je 19. Ü n n ep lő 21, É n ek lő h an g 22. G árd on yi Géza v íg játék a 24. ö s s z e k e v e r t p ár 26. F ő p in cér B écsb en 27. Á lla tla k á s 28. H ó n a p rö v id ítés 30. Ez a h eg y ela d ó 32. K ettős betű 33. N éh a ily en a lé le k 36. A zon os m á ssa lh a n g zó 37. Az e lö ljá r ó sá g o n le h e t k i v á lta n i 38. M en yasszon y 39. Jap án n a g y sá g 41. E g o ista 43. F ém fo rra sztó 44. A la k á s eg y ik szobája 46. S v á jci cso k o lá d é 48. A „V ajda*4 m on o g ra m m ja 49. R op p an t sp ó ro ló s 51. B u d a p esti T o rn a Club 53. B iró fela d a ta
7 7 6 . SZ Á M Ú
54. 55 57. 59.
V on aton m egy E rő d ítm én y Rá jeg y ez O K tóber
F Ü G G Ő L E G E S: 1. E gy igen n ép szerű Adyv ersso r 2. H iv a ta li h e ly isé g 3. Zeus n eje 4. S á rv á ri B oxoló E g y e sü let 5. Zenei fo g la lk o zá s 6. Isk oláb an tanít 7. E g y ip to m i Isten 8. T e jterm ék 13. L ib ah an g 15. O lasz n év elő 18. T a k arm án y 20. A n gyalfajta 23. M egjelen ik a színen 25. P a rá n y i élő lén y 26. H ely h a tá r o zó 27. K ereszttel em elt h an g 29. Ő skori nép 31. K ak asü lő 34. S zem ély es n évm ás
Qe: Pára
40. Á llati
la k h ely 42. G yilk ol 45. É gitáj n ém etü l 47. A b teilu n g r ö v id íté se 50. Ó h ajtva ó h ajtja 52. N y a r a ló h e ly 53. Irta v ala 54. F o rd ítv a leh et e la d n i 56. K öszön és — v issz a fe lé 58. 3-14 u g y a n csa k v issz a fe lé
K E R E S Z T R E JT V É N Y
M E G F E JT É S E .
V ízszin tes: 1. H a nem sz e r e tsz , sz eretlek én . . . 10. S zín i, 11. Ó riás, 12. H ock , 13. E lvesz, 14. A ve, 16. A is, 17. É I. 18. R av, 20. E z, 21 G öreb, 23. Ale, 24. S. D ., 26. G azem ber, 27. Zab, 29. V er, 30. A ve, 31. E lev á to r, 33. E t, 34. R ól, 35. N éh o l, 36. El, 38. K ap, 39. T e, 40. I. I. T ., 42. P ó k , 43. L ask er, 45. K ápé, 46. E l tér, 47. Jap án . F ü g g ő leg e s: 2. A zovi, 3. N ic e , 4. E. N . K ., 5. Mi, 6. Zola, 7. E r v in , 8. R ies, 9. E ás, 10. . . . S ha én sz eretlek , jól v ig y á zz, 15. P a ra v á n , 18. R ög, 19. V ezeték , 20. E lev e , 22. B ero h a n , 23. Aba, 25. D a lo l, 28. B el, 32. R op, 37. K ik éi, 39.T op áz, 40. Istó, 41 T erv. 42. P á p á . 44. A lj, 45. K ay, 47. J. G.__________ __________________________
1
2
3
■
y 12
13
n
21
■ 28
■
5
■
T
■ 14
18
■
22
23
■
29
6.
10
15 19
■
26
33
30
■
■
3y
40
45
44 4«
■ 56
■
49
■
16
20
■
24
25
32
35
■ 42
41
■
■ 57
38
■ 47
46
50
53
■
11
■
31
3?
■
»<• ’•
27
34
36
55
4
58
■
51
43
u 52
54
■
59
L ITF.RÁRÍA K IA D Ó V Á L L A L A T KFT.
