KOZELETI LAP
VIII. évfolyam 8. szám
AZért,mert valakit gyakran emlegetünk,nem biztos, hogy olyan (Velencéból)jelölte meg utódjakéntésnépét,országáta Boldogsájól ismerjük. Ezért talán egyik módja az ünnepi megemlékezésnek, gos Szűznek ajánlotta. _Lász]ó király határozataszerint 1083-ban pápai engedéllyela ha élete fontosabb eseményeit, szempontjót tudatosan szem elé állítjuk. magyar világi és egyházi vezetők jelenlétébennagy ünnepélyességgelfelvettékIstván, Imre ésGeltértpüspök maradványait.Ez a * Született 969-970.ben. Apja az Arpád-sarj Géza, aki elsosortényakkor a szenttéavatástjelentette. Sírja látogatott nemzeti búban politikai megfontolásból, de a nyugati kereszténység Í.elé kaput csújáróhely,ünnepe nemzeti ünnep lett. nyit. Anyja Sarolt' o szinténkeresztényvolt, de ebben inkább az Hogyan őrzi Szent István király alakját a magy(]r emlékezet? uralomnak a családjábantörténő átörökítése vezette,mint a szívbéli 1938-ban a Magyar Tudomiínyos Akadémia kiadásában megjelent meggyóződés. Szent István Errrlékkönyv-ben számos írás között olvashatjuk Szekfli _ Géza fiát, Istvánt jelölte utódjául. István ugyan alacsony terGyula tanulmiínyát:szent István a magyar történet szánada1ban'(521_ metű, de jellemet, bátorságot és vezéregyéniséget tekirrtvemessze 606. lap.) A tanulmányt figyelmesen olvasó elgondolkodtató felisrnekiemelkedő, uralkodásraérettÍiatalembervolt. résrejut:Mennyire azonosult Istvan alakj4 a róla kialakítottkép,az ő _ Géza hívtabe Adalbert püspököt tanácsadójánakés István fia megítélése a magyar torténelemkorszakaival. Szent István megbecsünevelójének.'Adalbert vezette a keresztény nagykorúságra, ő bér. lésevagyjelentőségénekvitatasa pontos tükre az egyes korok emberi, málta meg. o közvetítetta bajor herceg,a késobbiII. Henrik császát erkölcsi' politikai' nemzeti á11apotrának. nóvére,Gizella és István házasságánaklétrejöttében'mely 995-ben A róla szóló legősibb írás a szentéletűközépkori király realisztitörtént meg. kus képétmutatja.Ezt késobblegendás,csodás vonások szövik át. _ Géza halála után 997.ben vette ó,t a hatal,matIstvátt. F,lkor ló fé]'évszázadmúlva már nem tudták mesérteniVazul szlsorú már.a vallásos világnézetés keresztényszellem szilárdan gyökeret rnegbüntefésel'. lstván aIakját meg akartáLkme'nteniettól a véteftól. vert benne. ezért cize||a királynét vádolják meg ennek elkövetésével,úgy is - Történelmi válaszúton áIló országában négy problémát kellett mentegetve Istvánt, hogy tehetetlen,nagyszakállú öregemberkónt megoldania: mutatják be, akiben a férfiastetterő helyett a ftldiektől elforduló A kereszténység jámborság vonásai ttinnek fel. elfogadtatása,Rómával és a nyugattal közrisségben. Két éiszázadmúltánmár utalnak óseire: Ároád ésÁlmos vezérAz áilam önállósága' nemzeti ftiggetlenségmind a német-római, re, említikaz ósmagyarok totem-átlatát,a turulmadarat,de István az mind a bizánci császárral szemben. e,lső, akitól királyaink a tekintélyt származtatják' Az utolsó Eros monarchia és politikai egységfelépítése a törzsi tinállóság Arpádházi király' III' Endre halálakor így gyászo| az országbíró: és hűbérihatalom megszüntetése, valamint a központi kormányha.'Letört elso királyunk Szent István magyal király vérénekutolsó talom alapításaáltal. ágacskája.'' Mindemellett - amennyibenlehetséges- a magyar népijelleg és A rendi társadalom fél évezredea1attIstván király koronája, ,,a szokások megórzése Nyugat-Európába való egyidejű beilleszkeszent korona'' lesz a szuverénmagyar államiság hordozója. Akit ezdéssel. zel megkoronáznak' ő az ország törvényes vezetóje. EzekeÍ'a gyakorlatban sokszor egyrnásnakellentmondó célokat A reformáció idejéna hitviták kereszttüzébekerül István király általában sikeresen megvalósította. Ezt az elsórangú politikai alak.ia,jelentősége. mesterművet csak kiváló diplomácíai érzékkelrendelkező nagy Buda töröktől való visszafoglalásánaknapját (1686. szeptember államÍérfivolt képesmegoldani. 2.) XI. Ince pápa az egészkeresztényvilág számára szent István ün_ Világpolitikai jelentőségűtény:Trónralépéseelótt nem egészen nepekéntrendelte. fé|évszázaddala magyar portyázó lovascsapatok komolyan tényegetA Szent Jobbot 1771.ben nagy ünnepélyességgelRaguzából téknyugatotésa kereszténységet. Egészenaz Augsburg melletti Lechvisszahozziák az országba. Ez az eseményújra Szent István alakja mezőig eljutoüak._E,zze| szembenIstván által alkotmányában,kultúfeléfordítja a magyarság tigyelmét. rájában' kite{edésében,történelemformáló erejébenrijjáalkotott Ma. A II' József korabeli lelvilágosodás hatásáraIstván a rendcsinágyarország hosszúidőre a kereszténység elóretolt bástyája lett az eloló, rendfenntartószent szigorú alapjában jelentkezik, akit t.elhaszrenyomulómongol éstörök veszélyellen. nálnak a kalapos kirá1y tekintélyének megszi1árdítására ts. _ Országát kereszténykirályság méltóságára akarta emelni. EgyA múlt század iroda|mi mtiveiben István alakja háttérbeszorul. szersmindeleve kizárt minden fiiggoségeta németbirodalomtól ésa Színesenmutatják be az ősmagyar vallási elemeket,szimpatizálnak szomszédosbajor egyháztól, amikor II. Szilveszter pápától kért István ellenfeleivel:Vazulla,l,Koppánnyal. megerősítést éskoronát. Az 1000. év karácsonyán kentékföl éskoSzent István halálának 900. évfordulójatáján a történelmikutaronázÍákkirállyá Esztergomban.Ezen elő.iog alap.jánépítettefe| az tás pontosabbanbemutatjaIstván egyéniségét' ielentóségét. egyházi szeÍvezetet,alapítottpüspökségeket. A kéttotalitáriusrendszeregyszeriíenagyonhallgatta,felt a nem. _ Magyarországotkülföldön is láthatóvá' jelenvalóvá tette:Jeruzeti önazonosSág megszemélyesítój étől. zsálemben bencéskolostort, Rómáb an zar ándokházat, KonstantináMost rajtunk is áll' hogy milyennek ismeri meg őt a harmadik polyban díszestemplomotépíttetett. évezredfelnövekvó ma1yar i{úsága.Nemcsak a róla alkototthiteles - Két fájdalmas eseményárnyékoltabe életét: Utódjának nevelt kép szükségesehhez, hanem az is, hogy jelen legyenek vonásai a fiával, Imrével még életébenmeg akarta oszÍaniaz uralmat. ot mai magyar ember életében:értékrendje,áldozatkészséga jövó l03l.ben-egy vadászatonelveszítette. Másik: A javakorban lévő egységretörekvés, hite, helytállása. építéséhez, egyetlen ArpádJeszármazott Vazul iÍjúkoriballépésemiatt..börtönA mi nemzedékünknekjutott ez a következó történelmi és ez. ben volt. A már súlyosanbeteg király megkegyelmezneki. o összeredforduló. esküvésbekeveredve a király életéretör. István két társával együtt Vajon meg tudunk felelníelődeink, utódaink ésIstenünk elvárámegvakíttatja(a halálbüntetéshelyett). sainak? - Unneplésünk,hétktznapi helytállásunk és összefogásunk - Közel 70 éveskorában l038.ban,42 évi uralkodás után Mária adhada meg rá a méltó választ. mennybevitelénekünnepénhal meg, miután nóvérénekfiát, Pétert Mádi György plébános
1997.AUGUSZTUS 15.
2. OLDAL
Unnep előtt Augusztus 20. _ egy ünnepnap a többi közt. Unnep. Erdekes ez a sző: varánserővel bír. Más mint a megszokott, a hétköznapi. Legalábbis másnak kellene lennie' Nem egy egyszerű munkasztineti napnak. Alkalom' hogy egyiitt lehessünk, ésorüljünk egymásnak' Mit ünnepelünk ilyenkor? Például azt, hogy majdnem 1000 éve élt egy ember, egy király, aki a kellő pillanatban felismerte, hogy Közép-Európában a magyarok akkor élhetnektovább számkivetettségérzésenélkül, ha felveszik a keresztényhitet. István bár keményen, erős kézzel, de rendet teremtett. Szent István napján szentelik az új kenyeret, ami emberek mitlióinak táp|á|éka,amit sokan, kemény munkával készítenek el. A kenyértehát szimbólum is. Mint étel,életetad. Új kenyér _ új élet. Talán a ttlzijőték fényei közt ez is eszünkbe jut majd. Kiss Mónika
Tényektükrében a dorozsmaifocicsapat néwáItoztatásárő| ésa szegedistadionróI Írta: Dr. Szalay István polgármester
Bevezetéskéntnéhány szót mégis az érze|mehől, amelyek mint a Dorozsma ESK-ba belépettegyszerii tagot is megilletnek. Örülök a tavalyi bajnokságnak, szurkoltam az idei NB II-es szereplések során és bíztam a csodában: egy bajnoki idény alatt feljutni a legfelsőbb osztályba! Most sem vagyok csalódott, hogy az NB I. B-ben van a csapat,hiszen ez nagyszerÍíeredmény.Gondolom mások is így vannak ezze|, ám a és ennek foci mellett más is motiválhatja egyesek érzelmeiÍ' tulajdonítom azokat a híreszteléseket,hogy a Szegedi Közgyűlés vagy annak Kulturális és Közrnűvelődési és Sportbizottsága (KKS B ) névv á|toztatásra (S ze ged-D oro zsma ES K) ésDorozsma elhagyására (Szeged, Felső Tisza parti Stadion) késztettea csapatot. Innentől kezdve hagyatkozzunk inkább a tényekre'Ehhez kéremaz olvasó türelmét' Magammal kezdve az önbevallást (ésnem bánnám, ha má(Á szervezés lapzórtóig még nem fejeződött be, ki. sok is megtennékezt a Dorozsmai Napló hasábjain vagy a sebb válto zós ok lehetség esek) dorozsmai focifórum _ aug,25. 18.00 órakor - alkalmából) 9.15 feldíszített fogatok ünnepi hajtása (útvonal: tény,hogy elmondtam: az NB l-be való bejutás eseténSzeged Város Közgyűlése részéről 20 millió Ft hozzájáru|ás műv. ház, 48.as u., Trombita u., Bölcs u., Doméltányos (ekkor még nem volt szó a Magyar Labdarúgó rozsmai út,templom) Szövetsé! átszervezésérő|és az NB I/B-ről), továbbá, ha 10 óra kenyérszentelés szükségesséválik, hogy a Dorozsma ESK a szegedi stadion10.30 zenéskivonulás a Ligetbe' játsszon' akkor oda buszokkal szállítjuk ki a dorozsmai 11.00 nevezések leadása a ,,Dorozsma'' vetélkedőre ban szurkolókat' Nem mondtam, hogy a csapat csak más névenés Vass Józsefnek, csak Szegeden játszhat és nem is érzékeltettemilyesmit. Eba pörköltfoző- ésborversenyreMucsi Lászlónak, ben az időben a szegedi stadion, amelyet a Szeged Városi a fonottkalácssütő versenyre Jakus Pálnénak. Sportigazgatóság (VSD iizemeltet a Szegedi Atlétikai Club 11.30 tiízoltó-bemutató (SZEAC) játéktere volt, ezt világosan kifejezi a közöttük ebéd |2-|4-igversenyek zsűrizése,eredményhirdetés, l996. október21-énlétrejöttszerződéselső pontja. 13 órától: Szőrakoztató műsorok, helyi zenészek,éneVSl a Szeged, Felső Tisza parton talá|ható Stadion _ kesek, táncosok közreműködésével kb. 19 óráig. (sportlétesítmény) használaÍát _ 1996. október 21-tól 15 őya gyerekek számána kézrnűvesfoglalkoás (nemez1997. október 30.ig a következók szerint átadja a gyöngyfiÍzés) / |abda. ésfonalbábkészítés, SZEAC-nak; a) lelátó alatti 1-es, 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös, 6-os helyiséí geket kizárólagos használatra, b) a fenti helyen található további helyiségeket,a VSI írásos igénylésésegyeztetésután biztosít, a vendégcsapatnakésjátékvezetőknek mérkőzésekre c) A szegedi Közgyulés 1997. júliusi ülésénektöbb témája a VSI külön öltözőt biztosít' közvetlenül érintetteDorozsmát: A Közgyűlés biztosította a d) a pályák haszná|atát a szezon e|eji egyeztetésnekmeg. technikai létszámot az orczy István Alt. Isk. sportcsarnokáfelelően a VSI beosztja ésa mérkőzésekreelőkészíti, nak zavarta|anműködéséhez.Ehhez kapcsolódó hír, hogy a e) a futballpálya körül található üres felületeket, terüleTornádó SE kéri az tnkormányzattó| a tornaterem díjmentes teket a SZEAC jogosult tovább albérletbe adni, használatát' Az ügy viírhatóan szeptemberben kerül a tesazonban köteles ezen albérletbeadásból szőtrmazó tület elé. bevétele |O vo-át, - a VSI szám|ájára megfizetni a Döntés született a!nagybani'piac és környékének részletes köv.ető 14 napon belül. teljesítéSt rendezési tervéről. A2 elfogadott rendelet lehetővé teszi a Az |997-es esztendő költségvetése 1997 februárjában kea az őidat|an állapotok megszüntetését, piacon és k
Augusztus 20-a programia
uA városÍktizgyűlésDorozsmárő|
1997.AUGUSZTUS 15. 1997' évbena ViírosrészAlap összege 13 160 000 Ft, melyet a Részönkormányzat |99.l . miírcius 10-énosztott szét. A Szeged-Dorozsma ESK igényePálfi László elnök úr a|áírásáva|érkezett3 millió Ft-ról. A vita utiín végül is 500 eFt támogatást szavazott meg az elnök javaslatiíra a Részönkormányzat, mivel a vita során a támogatás teljes elvetéseis elhangzott. Megemlítette még, hogy másfél millió Ft-ot szándékozik kérni - Thurzó Ferenc képviselő tiírsatámogatását is remélve - a Szegedi Közgyiíléstől ' Ugyanezt szorga|mazza Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség áIta| 1997. április l6-án hozzám írtlevele is: A Szeged-Dorozsma ESK (ek:kor már ez volt a neve, kiemelés tőlem Sz. I.) részérea Szeged Városi Önkormányzat szavazza meg az egyesület álta| kért pénzbeli támogatást, hogy eddigi sikeres szereplésükfolytatható legyen az |996197.évi NB II. bajnokság befejezésesorán. Magyar Labdarúgó Szövetség átszeryezéséye| együttjáróan az NB I/B. biaosan elérhető osztály e jó képességűcsapat sziárnára'nem kizáwa az esetlegesNB I-be jutatást sem. A Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség levele még tartalmazza azt iS, hogy az NB III-ban szereplő SZEAC és sportpálya állapotának fellendítése,a pá|ya elfogadható színvonalú felújítáSának biztosítása és folyamatos szintentartiísacéljából kapja meg az egyesület a pá|ya ingyenes'25-30 évreszóló bérletijogát. Eá követóen kénem fel Ványai Éva és Básthy Gábor alpolgármestereket, Szilvásy Lász|ő, Rákos Tibor és Juhász Antal bizottsági elnököket, hogy az 1997. május 8-i közgyíilésrealakítsanakki álláspontot a javaslatokkal kapcsolatban. Súrlódások vo|tak a VSI ésa SZEAC közötti együttműködésben is. Erről tanúskodnak a Városi Sportigazgatóság l 997. máj us | 6-íhozzám intézettlevelénekalábbi részletei: A téli időszakot követően április l-től tájékoáató jelleggel - minden csapattal egyeztetve,melyek a labdarúgó pályákat használják - egy beosztás született. Ennek betartása és a hétvégekenilletéktelenekbemenete miatt zárható kapukat szerelt fel a Városi Sportigazgatóság' EZt kifogásolta először a SZEAC Baráti Kör, majd ké-
sőbba sZEAc. A SZEAC panaszosleveleutiínaz Alpolgármesternő kérésére fegyelmi vizsgálat volt. A vitás kérdésektisz. Íáződtak' Mindezek utiín Bereczk Imre elnök úr újabb panaszára a Polgiírmester úrnál újabb megbeszélésre került sor. A Városi Sportigazgatóság részérőlolyan kompromiszszum javaslat hangzott el, hogy a labdarúgó pá|yák baszná|atát irányítsa a SZEAC, a karbantartó a Városi Sportigazgatóság'
3. OLDAL kérésselfordulnak a Sportigazgatósághoz, hogy a felmeriilő költségek véget;lehetővétegyék,hogy a csapat beköltözzön a Szeged Felső Tisza parton található stadionba. Szeged labdarugása felmenő ágban van és ehhez szükséges'hogy kulturált körülmények között tudjuk játszani a bajnoki mérkőzéseket.Jelen pillanatban a dorozsmai pálya erre nem alkalmas. '.'jelen pillanatban érvényben van egy megállapodás a Szegedi Atlétikai Club valamint a Szeged Vrírosi Sportigazgatóság kö. zott, azt javasolnánk felülbírálásra' szerintünk új megállapodást kellene létrehozni' Az NB VB-s Szeged-Dorozsmának mindenféleképpen szüksége lenno: egy irodára, egy edzői szobára, egy szertáuraésegy nagy medencésöltözőre. Mikor már nyilvánvalóvá vált, hogy a csapataz NB VB-be jut, akkor Thurzó Ferenc közgyilési képviselő javasolta' hogy 10 millió Ft-ot (a korábbi 20 millió Ft fe1é0 Szeged Közgyíilése szavazzon meg a Szeged-Dorozsma ESK számára azzal, hogy ebből 3 millió Ft.ot az egyesület a dorozsmai pá|yára fordítson.A Közgyűlés ajavaslat utóbbi részételvetette és7 millió Ft-ot szavazottmeg az egyesület számátra. Közvetlenül a júniusi közgyrilés előtt ,,Szeged Dorozsma ESK vezetősége'' aláírással kaptam egy levelet, amelyből idézem: Kérjük' hogy a 7 000 000 forint mellé - amit megszavaztak - még 3 000 000 forintot. Ene azértlenne szükség,mert a csapat utazási költségei megnövekedtek. A.csapatot szeretnénkegyütt tartani, pár erősítésseljövőre megcéloznánkaz első négyhely valamelyikét. Megjegyezni szeretnénk, hogy a csapat 24-es keret minden játékosának 1998. június 30-ig érvényesSzerződése van' A vezető edző is további egy évre elkÖteIezte magát. Ezen szerződések az MLSZ-nél hivatalosan megtekinthetők' A kért3 000 000 forintra most van szükségea csapatnak, ezértkérjük megértésüket. Ezt követően - előterjesáésemre - a Közgyűlés 199,7.jűnius 5-énaz a|ábbi hatiírozatothozta: A közgyulés jóváhagy 3 000 000 Ft támogatást melynek forrása a céltartalék- a csapat megnövekedett költségeinek fedezéséreés a Polgrármesteren keresztiil utasítja a Közgazdasági Iroda vezetőjét, hogy gondoskodjon az összeg átutalásríról. A közgytílés hozzfuáru| atlhoz, hogy a csapat az edzéseit és mérkőzéseita szeged Felső Tisza parti pá|yán tarthassa, és felkéri a Kulturá|is Közművelődési és Sportbizottságot, teryen javaslatot, hogy a Városi Sportigazgatóság megbízott vezetőjének a pálya és a szükséges kiszolgáló helyiségek hasznő,latát illetően.
Erre reagált a Kulturális, Közművelődési éssportbizottság 1997. május27-én: A labdarúgó pá|yák tekintetében a Szeged-Kiskundorozsma SE' a SZEAC, a Szegedi Boszorkányok SC ésa Szegedi Rugby Club csapatainak rendszeres edzési és mérkőzésjátszási lehetőségétkell a Sportigazgatőságnak biztosítani, az egyesületek méltányolható igényei figyelembevétele ésösszehangolásamellett.
A júliusi Közgyűlés előtt a sportiigyekért felelős Alpolgiírmester Asszonynak. sikerült a feleket (Dorozsma, ESK, sZEAc' VSI) olyan stadionhasználati megállapodásra bírni, amelyet kölcsönösen elfogadtak. Ezt az 1997. július 18-i (Ez megielent az Új Dorozsmai Közgyűlés ',szentesítette,,. Napló első számában.)
1997. június 3-án a Szeged-Dorozsma ESK labdarúgó szakosztá|yvezetője és avezetó edző fordult levélle|a KKSB elnökéhez, amelyben azt ftták, hogy : Az NB VB-be feljutott Szeged-DorozsmaESK labdarúgó csapatának játékosai, vezető| szurkolói azza| a
Mindezekből kiderül: Szeged Város Közgyűlése az NB VB-be került Dorozsma ESK.nak igen komoly - az összes szegedi csapat között a legnagyobb - pénzügyi támogatást adott, és a szegedi stadion haszná|ata csupán lehetőség, amellyel élnilehet.
1997.AUGUSZTUS 15.
4. OLDAL
Új tanévelőtt Lassan elrepül a nyfu. Nem oly régen mégkellemes nyaralást kívántunk a családoknak, s a családok az óvoda dolgozóinak. Nem oly régen búcsúza Bölcs utcai tattuk el a hat-hétéveseket óvodából, és kívántunk nekik ,jó iskolakezdést''. Igyekeztünk olyan szevégezni az ővodámélyiségfejlesztést ban, mely kellő alapot biztosít a gyermekeknek az új tudományok befogadá. sina. Ez a betűtanulás, az írás, az olvasás és számolás. olyan szocializált személyiségeket kívántunk a szülői házzal közösen nevelni' akik alkalmasak lesznek arra, hogy új környezetben, új elvárásoknak megfelelő igényekhez tudjanak alkalmazkodni. Kívánjuk' hogy közös elképzelésünkés közös akaratunk gyiimölcsöző legyen. Szeretnénk megköszönni az elköszönő gyermekek szüleinek, hogy oly sok figye. lemmel kísértékóvodánk és gyermekeik munkáját' oreg iskolások már tudják, hogy szívesenfogadunk minden régi óvodást, szeretünk róluk hallani, szeretünkvelük beszélgetni. Mi pedagógusok, már csak ilyenek vagyunk! Nem akarok illúzióromboló lenni' de eliírulom, hogy a nyári takarítási szünetben a régt jelek lekerültek, s nagy szeretettel adjuk majd oda az új A nyáron elkészítjük hríroméveseknek. az ítj csoportbeosztást, tagjai sorában már ott vannak az új óvodások. A dajka nénik és Ernő bácsi szép tisztára varázsolják az épületet kívül.belül, s augusztus 25.től újra megindul az é|etaz immáron százéves falak között. Kívánom aZ ötvenöt gyermeknek s családjának, hogy a kellemes ésgondtalan óvodásévek valóban legyenek kellemesek ésgondtalanok! Pappné Sörös Julianna tasóvodavezető
óvodai befizetések
1977. szeptemberhónapra JERNEY utcai óvoda szeptember3. 13.00-16.30 Széksósútióvoda szeptember3. 13.30-16.30 48-as utcai óvoda szeptember4. 13.00-17.00 Bölcs utcai óvoda szeptember5. 13.30-17.00
Kiskun megyei, alföldi homokon épült községbe _ amelynek még egy roskadozó szélmalma sincs - emberek ezreit bel- éskÍilft'ldről egyaránt, Tudtommal egy! Felelek mindjárt a Többször voltam-voltunk kint, tehát címben feltett kérdésre.és ezt mondtam volt körülnézni, a községet módunkban azoknak is, akik az utóbbi két-hríromhóképviselőjét megillusztris néhány és napban szinténígy érdeklódtek. ismerni. Nekem is tudomásomra jutott, hogy a Kiskundorozsmai tnvédelmi Csoportból Mit tapasztaltunk: A község rendejanuárban kivált személyek rillítólagos,'vázelű.,tiszta. Nem csak a főutca' Minden. rosőrséget''szerveztek. Ebből gond nem is hol rengeteg a virág (utcríkon,tereken, lenne, új divat Dorozsmán' hogy a társakertekben, ablakokban),_ méltánvehetdalmi szervezetek ketté válnak' vagy cso.nek részta virágos községek nemzetközi portok kiválnak belőliik. Hja kérem, nehéz versenyén. Fejlett faluturizmussal rendolog a demokrácia, nehéz a többség akaratát elfogadni. A baj ott kezdődik' hogy az delkeznek (vendégvríró,régi házak, kiúj csoportok képviselői, a régi szervezetek terjedt nemzetközi kapcsolat). nevétéshitvallását kisajátítva megtévesztik Csodaszép, jól felszerelt középisDotozsma polgárait' Ez töIténik a mi esekola épült a községben pár éve.kollétünkben is, hiszen egy olyan csoport, amely giumi elhelyezési lehetőséggel (házinem rende|kezik alapvetoen fontos és létjoasszony-képző, mezőgazdasági és idegosultságukat biztosító formális dolgokkal (pl. bírósági bejegyzés,elfogadott alapszagenforgalmi szakiskola és gimnázium). bály, tagnyilvríntartás, adóhivatali-statiszA Falunap programja kora reggeltől tikai nyilvántartás), valamint a minimális másnap hajnalig tartott, kiterjedt az technikai feltételekke| - gépkocsik' URH egészközségre, és megmozgatottminrádiók - és nem tudják maguk mögött az den korosztályt. az valamint vríllalkozók, állampolgárok' onkormányzat (nemcsak anyagi) támogatáCsak a javát sorolom: zenéséb. sát, tagokat toboroznak, és támogatóinkat resúő, ünnepi menet a főutcán a fii. keresik fel az tnvédelmi Csoport nevében. vószenekar vezetésével.LovasbeMindezt ellenünk fordítva, bennüpket lejámutató, kaszáLó verseny' a templom ratva, a lakóközösségeket félre tájékoztatva. előtti téren gyermekjátékok,kirakoTudni kell azt, hogy saját magát zárjaki dóvásár. A középiskolában töltöttaz a szeÍyezet a támogatásokból, amely nem hajlandó az országos, a megyei, valakáposztafőzó verseny (l7 indulóval mint a városi polgrírór szövetség szabályait az ország különböző részéből,ebéd elÍbgadni, ahhoz alkalmazkodni. Még na- több, mint hatszáz résztvevővel, gyoob gondot j elent az a viselkedési forma' . legnagyobb sikere a Hatembörös az önbíamit képviselnek: a megfélemlítés, Kemöncés Töltöttópusztaszeri ráskodás. Hiszen az állampolgrár hajlamos az általánosításra.Ezért a Kiskundorozsmai káposztának volt, főzte Faragó Sánonvédelmi Csoport kozzéteszi, hogy tagiai dor - ópusztaszer)' csak a Dorozsma címerétés a POLGARA művelődési, házban néptáncoŐnsÉc feliratot viselo gépkocsival vannak ének. észeiiekarok műsora, vások, szolgálatban, valamint a polgárőr igazo|vákézimunka egybekötött srárlással felkényukat kötelesek maguknál tartani, bemutató, képkiállítás (sok száz né. résrebemutatni. Elhatárolódunk minden más esetlegesen zője volt, háLa a zuhogó esőnek). itt műk
Hány POLGARORSEG van Dorozsmán?
j ártunk Ptrsztamérgesen
1997.AUGUSZTUS 15.
5. OLDAL
EZTA LAPOTERDEMES MEGORIZIVI! Köztudomású, hogy a Polgiírmesteri Hivatal Kiskundorozsmai Kirendeltség épülete több intézménynek, illetve szervezetnek is helyet ad, továbbá az ún. hivatalos i.igyeken túl eryéb ügyintézések,pénzbeftzetéseklehetőségétis biáosítjaaz alábbiak szerint: FALUGAZD lsz _ Baranyás József fogadóórája kedd, péntek16.30-18'30 óráig; helye: Kábel TV iroda mellett
Álr,aronvoS
_ Dr' GábosTamásfogadóórája- mun-
kanapokon 8-9 óráig; helye: Polgrírmest.Hiv. irodája (kapu alatt balra) FIZETÉSE - kedd 7_8 &áíg, VILLANYSZ^ML^ péntek17-|9 óráig; helye: ttizoltószertár
eÍlzszÁsvttA FIzETÉsE _ hétfő17-19óráig;helye:
tílzo|tőszertőtr
vizlfi FIZETÉSE - minden paratlan hónap első keddjén 16-18 óráig; helye: Polgármest' Hiv. bal oldal utolsó ajtó - minden hónap És JEGYvÁLTÁs BUsZBÉRLETutolsó munkanapjától a következő hónap 6-ig munkanapokon - de. 8-l | őráig, du. l5-17 óráig; helye: tÍlzolrtószertár - ügyintézés,hirDoRozsMAI KÁBELTELEYÍnó detésfelvételhétfő,7_9 óráig, kedd, péntek l5-l9 óráig; helye: Kábel TV iroda (udvaron balra) NAPLó - hirdetésfelvételminden hónap DoRoZsMAI 1-20-ig munkanapokon 17_19 óráig; helye: Petőfi Sándor Művelődési Ház (kapu alatt jobbra). kiskundorozsmai ÍiókkönyvtáráA Somogyi.könyvtár nak nyitva tartása: hétfő'kedd, szerda,péntek:|0-|2; l3_18 óráig csütörtök: 13-18 óráig A Vöröskeresztes Klub rendezvényeinekhelye a Polgármest.Hiv. tanácsterme: hétfő 17 óra klubfoglalkozás csütörtök 17 óra énekkaripróba A Dorozsmai onkéntes Tűzottók Fúvószenekara kedden 17 órakor tart próbát a tíizoltószertárban A Petőfi Sándor Művelődési Ház heti rendszerességgel futó programjai: |7 óra Alkony NyugdíjasKlub rendezvényei hétfő: |7_|9 óra méDIAK foglalkozás 18-19 óra a Dorozsmai Napló szerkesztőségifogadóóráj a 15 óra Furulyasuli kedd: 15 óra bábpróba 16 őra Gitrársuli 16 óra gyermek néptáncpróba I] óra Székivirág Népdalkör prőbája szerda: 15 óra kézművesfoglalkozás l6 óra gyermekbalett I7 &a kick-box edzés 18 óra zeneklub a pincében csütörtök 14 óra hímzőszakkör 15 óra Furulyasuli 16 őra Gitársuli |7 őra SzékivirágNépdalkör próMja péntek: 13 óra cigányklub I7 őra kick-box edzés 17 óra gyermek citerapróba néptáncpróba l8'30 szombat: 9 óra néptáncpróba 9 őra bábpróba
Tervezett egyébrendezvények: amatőrgyermekbábosoktalálkozója _ gyerekelőadások óvodásoknak, kisiskolásoknak november: Citerástalálkozó - gyerekelőadások óvodásoknak, kisiskolásoknak december: a Petőfi Sándor Míivelődési Ház évzárő gá|aműsora - gyerekelőadások óvodásoknak, kisiskolásoknak október:
A majorette csoportba és női tomríra szeptember 10-ig lehet jelentkezni személ1resen vagy telefonon a Petőfi Sándor Míivelődési Házban, (46 1-0 10)
Időszerű kábeltévéshírek Ez,3ton kívánunk tájékoztatást adni Tisztelt Ugyfeleinknek az elmúlt kéthónap változásairól 1, Az (lj és majdnem végleges csatornakiosztás megszületett, augusáusban a bővítés e|éri az ígértés várt nagyságrendet. Ügyfeleink igényeit kielégítve 22 csatománk nézhetó és hét nye|ven beszél. 2' A kábeltévé-rendszerengedélyeztetésie|jarasa befejezódött, így a szükségeséselőírt engedélyekbirtokába kerültünk. 3' A műsorszolgáltatással járó fizetési kötelezettségek (szerzői jogdíj, műsorkcizvetítői díj, kódolt adók csatornadíja)tetemesennö. velték ldadásainkat, ezért a 97. évi díj megtartásához is növelnünk kell bevételeketújabb előfizetők bekapcsolrásával.Közös érdekünk a mégkábeltévévelnem rendelkezők beszervezése.Kérjük segítsék újabb akciónkat, mely szerint üzletkötőink szemé|yes megkeresésselkínálják fel a bekapcsolást kedvező feltételűmegállapodással: 5000 Ft-ot a bekötéskor + 10 000 Ft-ot hat hónapon beliil a megrende|ő ütemezésé szerint kell mindössze fizetni. Érdemes most megrendelni a bekapcsolást, mert akciónk végeztéve|(amikor üzletkötőink bejártak egészKiskundorozsmát) a bekapcsolási díjat 22 000 Ft-ra emeljük. 4. trömmel tudatjuk, hogy augusztus 15-től megjelent minden bekapcso|t dorozsmai ügyfelünk képernyőjénaz HBo müsora (Az MSAT helyén). Ez 9 napig kódolatlanul nézhető, fizetni augusztus 24.e uttn kell érte. Figyelemfelkeltés és szerzodéskötés céljából munkatársaink személyesen keresik fel előfizetőinket. Elsőbbséget élveznek azok, akik mfu je|eztékigényüket a kiilöndíjas HBo irrínt. Üzletkötőinknél így további lehetőségevan HBo szerződéskötésre. Az elso hónap előfizetői díját (1288 F0 később' számla ellenében kell kiegyenlíteni szeptember 5-ig, de lehetóség van aÍra is, hogy augusztus 24-én,a vételtbiztosító berendezésátadásakor munkatársunknak fizesse be.az első havi dliat. Felhívjuk figyelmét, hogy augusztus 24-e utiín csak az élvezheti az HBo műsorát, aki szerződéstkötött, ésaz óvadékot is befizette. 5. Végezetül egy jó tanács. Kériiik előfizetőinket, hogy új tvkészülékvásárlásakor előzetesen ké{éktv-szerelójük szakmai taná. csát, mert sok tv-késziilékszelektivitásának (kép és hangkiválasztó szükséképesség)mértékenem éri el a kábeltévékorrekt véte|éhez ges értéket'Tv.szerelők állítása szerint a ma forgalomban lévő ké. szülék többsége nem felel meg a kábelhálózatok által támasztott követelményeknek. További információval' bármilyen kérdéséve]kapcsolatban állunk rendelkezésükre nyitva tartási időben (hétfő: 7_9 óra; kedd, péntek:15-19 óra) személyesen'vagy telefonon (62/463.444)úeyté|szolgálatunkon. Jó vételtéstovábbi eredmónyes együttműködést kívánva a Szélmalom Kábeltévé Szövetkezet
6. OLDAL
1997.AUGUSZTUS 15.
EZTA LAPOT ERDEMES MEGORIZTVI! SZEGED.DOROZSMA NB VB.S LABDARUGOCSAPAT
osztnnÉnxŐzÉsnr
SZEGED.DOROZSMA_ES K-TISZAVASVARI ASE rÚt-tuszo. SZOMBAT 2O.OO SZOLNOK-SZEGED-DOROZSMA AUGUSZTUS3. VASARNAP 17.00
SZEGED-DoRozsirae-ÉRo AUGUSZTUS 9.
SZOMBAT SALGOTARTJAN-SZEGED-DOROZSMA AUGUSZTUS 16. SZOMBAT SZEGED-DOROZSMA-KABA AUGUSZTUS23. SZOMBAT nÁróczt KFC-SZEGED-DoRoZSMA AUGUSZTUS 30. SZOMBAT SZEGED-DOROZSMA-III. KER. TVE SZEPTEMBER 6. SZOMBAT IrlRrÁv-szBGED-DoRoZsMA SZEPTEMBER 13. SZOMBAT
20.00
SZOMBAT SZEPTEMBER 20. xonaló-szpGED-DoRoZSMA SZEPTEMBER 28. vesÁnNlp SZEGED-DoRoZSMA-NyÍnBcygÁze SZOMBAT oxrósBR +. SZEGED-DOROZSMA-CSEPEL
2O.OO
sZEGED-DoRoZsMA_TtszRÚrvÁnos
17.00 20.00 17.00 20.00 16.30
16.00 19.30
orrónBR tz.
vasÁRNIep
19.30
orrónsR ts.
VAsÁRNAP
14.30
orrósBR zs.
SZOMBAT
19.00
DUNAFERR-SZEGED-DOROZSMA SZEGED-DOROZSMA-DOROG
PMFC-SZEGED-DOROZSMA SZOMBAT NOVEMBER 1. SZEGED-DoRoZsMA-KECs KEMÉT SZOMBAT NOVEMBER 8. SFAC-SZEGED-DOROZSMA SZOMBAT NOVEMBER 15. SZEGED-DOROZSMA-NAGYKANIZSA SZOMBAT NOVEMBER 22. PAKS-SZEGED-DOROZSMA VASÁRNAP NoVEMBER30.
13.00 19.00 13.00 19.00 13.00
Ahazai mérkőzések helyszíne a SZEAC pálya.
A ToRNÁDó nor NB I/B.s xÉzu-,nBDAcSAPAT
ÓszluÉnroznsnr
felnőtt TORNADO-DERECSKE
IX.21. 11.30 13.15
rÁsznBRÉNy-ronNÁoó ronNÁoGroeÁNyil.rc uóovnzŐvÁsÁnuBI.y-ronNÁoó ronNeoó-xtsrŐnosrc geloÚNÁNÁs-ronNÁoó ronNÁoo-cyula FÜzEsABoNy-ronNÁoó ronNÁoó-rBcsxpuÉr ronNÁoó-rn sE BP. vÁc_ronNÁoó ronNÁoó-rsz SE (SZEGED) ronNÁoó-oEBRECENI sE
IX.26. l8.oo X.05. 14.00 75.45 X.ll. 16.30 18.00 x.19. 1l.00 12.45 X.25. 15.00 16.45 xI.02' 11.00 12.45 xI.09. 15.00 16.45 XI. 16. 11.oo |2'45 XI. 23. l l.0o XI.29. t7'00 15.00 XII' 07. 11.00 12.45 XII. 14' 11.30 13.15
AUTó.Honusz
KISKUNDOROZSMA
rÉnnrNB/IIőszl
l<Ézll'IBDA uÉnro ZÉSEI vIII.31.l1'00 eurŐ.nÓnuszKl(D-szARvAs góoir,tpzóvÁsÁnH._erró.nónusz rrp x.06. 17.00 rrp x. 14. 17.00 lsznvoI-ÁN ervlzxcÉ-l,wŐ-ruonusz IX' 21. 1ó.00 lwi-nÓnuszKKD-GYULA IX.z.t. ll.00 uanrpŰ-nuri-uinuszrro X. 05. 11.00 l,urŐ.nonusz rro4ÁrzÓsBnÉNy X.1l. 18.30 ÚrrÍcyós-nuri-nonuszrcrcn X' 18. 15'00 nurÓ-uónuszKKD-BERETTYóusp X.26. 16.00 szolNoK-Áuró-nónuszrro K.01. 17.00 l,uri-nónuszrro-nszerolovÁn XI.08. 17.30 oRosuÁze-a wÓ-nónusz rro A HAZAI uÉnrozÉspr szÍNgBLYE _ KIsKUNDoRoZsMA oRCZY tsrvÁN Álr. Isr. TORNACSARNOKA ..rrrra
FOCISZURKOLOK FIGYELEM! Thurzó Ferencönkormányzatiképviselő- a szurkolók _ labdarúgófórumottart auguszfus25-én,18 óra. kérésére kor a művelődésiház nagytermében. A fórum vendégei:
Dr. Szalay István polgármester Dr. Tóth Lász|ő jegyző
ifi
KOZGYULESI
FBLHIVAS!
A Dorozsmai Napló Baráti Kör 1997. szeptember24-én|7 órakor rendkívüli közgyiÍlést tart a Petőfi Sándor Művelődési Ház nagytermében. A közgyűlés tervezettnapirendje:új tagok felvétele,vezetőségválasztás,a működési szabá|yzatésetlegesmódosítása. A rendezvény egyben nyilvános fóruma is a Dorozsmai Naplónak, amelyre érdeklődő olvasóinkat is tisztelettelvárjuk' ocskó Margit Dorozsmai Napló Baráti Kör mb. elnök
7. OLDAL
1997.AUGUSZTUS 15.
OLVASOI LEVELEK Kedves polgártársak Van néhány közérdekű javaslatom: Közeleg a szőlőérés ideje' Az érett szőlő egyik ellenségea darázs. Felkérek minden háZtulajdonost, ellenőrizze hogy a padlásán van-e darázsfészek.A kúpcserép alá szokott fészkelni. Ha van. akkor irtsuk ki. A kiirtásuknak legegyszerűbb módja: hosszú léc végére ruhadarabot rögzítünk, petróleumot öntünk rá' meggyújtjuk és odatartjuk a darázsfészek a|á. A darázs menekülés közben elpusztul. Ezt a munkát korán reggel kell elvégezri, mielőtt szétszélednek. idején papírba kö. Náthajárvány högiünk' tüsszögiünk, és papírzsebkendót hasmáljunk. Ezeket a fertóző anyagokat más' könnyen éghető hulladékkal egyiitt égessükel. Ha a konyhában nincs hagyományos íúzhely,akkor a hátsó épületben állítsunk be egy üstházat' Ami Szemetet eltüzeltünk, azzal is csökkentjük a kuka túlterheltségét' Tegyük szebbé Dorozsmát! Ültessünk minden alkalmas helyre fát! Ha az udvar le van betonozva! ne sajnáljuk azt felverni, és oda olyan fát ültetni, amelynek valamikor nagy lombja lesz. Ezze| szebbé teszi házát és környezetét. A legtöbben tudjuk a fa jótulajdonságait. A falevél javítja a levegö minőségét, gyümölcsiit terem' árnyat ad, ésnyáron kismértékbencsökkenti a talaj kiszáradását. A fa méghalála után is hasanos: jó tiizelőnek, az iparban meg szinte nélkülözhetetlen' Felhívom az onkormányzat figyelmét,a Vadliba utca végénés a Jerney utcában vannak kihasznáIatlan terek, csak gazt teremnek. Azokat be kellene fásítani. Azonkívül itt van a zsilip, Dorozsma kis folyója. Elképzelem, milyen szépis lenne az utókor számáta.. mindkét partján hatalmas lombos fákkal. sok-sok énekes madiírral, akik a legszebb zenét szolgáltadák. Emlékszem gyerekkoromban évenként volt madarak ésfák napja. Volt egy szólásmondás is, ami ma is aktuális: vÉDD - óvD A FÉSZKÉT A MADARAT IS! Sztankovics József
A dorozsmaipiactérről
FocÍzűrök
Egy hír: Varga Sándor edző irányításáÉvekkel eze|őtt rendezték a piacteval egy lelkes, fiatal csapat a dorozsmai ret, a belső területet kibetonozták, fákat ültettek, odatelepült néhány elrírusító pályan elkezdte a fe|késztilésta következó bajnoki idényre a megyei III. osztályban. bódé. A külső fiives részt részben felEnnyi biztos. Van 500 000 Ft ''örökség''' de töltötték, salakos gyalogútkészült. Egy még nincs helybeli vezetŐség.Néhanyan a ideig működött a piac ezen a területen, régiek kcizül megpróbríltak valamit kezdemajd fokozatosan megszűnt a belső ményezni, Thurzó Ferenc képviselő úr jerész haszná|ata,a bódékat a tulajdonosok elvitték, az iírusok kitelepültek a ' lenlétéreis számítva, de mivel nem tudott meg|elenni, a kezdeményezésaz első nekikülső ffives részre az asztalokkal futásra eredménlelen maradt. együtt. Árulnak az asztalokon, földön Nem az álmok rílma a megye hiárom, de és autókon, nem igazán ideális körülaz ismert elózmények utan örülhetünk, ményekközött. ismerő, tenni Ez a piacrendezésis tipikus pé|dá1a hogy vannak lehetetlent nem oket! akaró emberek. Segítsük a célszenitlen és szakszerűtlen munkáVágó Attila aztígérte,hogy azon játékonak' a takarítást,a karbantartást is elsai, akik nem férnek be egy adott mérkőzés hanyagolták' játékoskeretébe, azok Dorozsmán fognak A lakosság nem fogadta el a kialajőtszani. Valójában nem valószínű, hogy kított piacteret, és kezdte átformálni a egy NB I/B-s játékos edzői utasításra öt maga kedvére' A város vezetésepedig szétrugatja magát. lejjebb osztállyal vajmi keveset törődÓtt azza|, hogy Amennyiben mégis piílyára lép, akkor a nincs a községnek rendes piactere. helybeli fiatalnak kell kispadra ülnie. Ha jut Arultak az ABC előtt, jelenlec az tú neki cserekéntszerelés' A szertárban ugyaBányai cukrászda előtt és vasárnap a nis nincs egy gamitúra mez, illetve nadrág, régipiactéren. a megmaradt cipok szakadozottak, a labdák Az is enyhén szólva furtsa, hogy jó része rongylabdrának va]ó, furdés után Szegeden a mai napig is iáiulnak az egy darab ttirölközőt kell beosztani| Az ABC-k előtt, mellett stb., csak Dorozs. erosíto berendezést egy betörés alkalmával mán tiltották meg a bolt elótti árusítást. ,,mentettékmeg'', de a hangfalak is valahogy itthagytrákDorozsmát. Addig nincs is problémaa régipiacTa|án az új vezetőségneklesz lehetősége téren,amígnem esik az eső, de ha igen, utánanézni annak, hogy Fejes Ernó úr távoakkor aztán nyakig jrír a sárban eladó zásakor készített |eltárhoz képest mi van és vevő egyaránt' Mindenki mérgelőmeg, és mi hirírryzik. Igaz az öltöző is fel dik, évek óta tart ez az áIdaÍ|anállapot. lett újítva,van benne egy kb. 1,5x2x1,5 mfel. módon részt furcsa A kibetonozott es ffirdőmedence, hozzáva|ó vízmelegítóVerte a gaz és a vadon nőtt bokrok, ide vel, ám most annyi pénz sincs, hogy hideg visszamenni nem lehet. Nem hiszem, vízzel teleengedjék. kör. vagy bármelyik Szegeden, hogy A szurkolói ankéton elhangzott' milyen nyező településen ilyen lepusztult pifeltételek teljesítése utiín térhetne vissza actérlenne. Szeged-Dorozsma a hazai pályára' A város vezetésénekfontos teendői Az egyik a városi támogatás i'deirányitápiactér ki kÓzé tartozna egy normális sa lenne, a másik a pálya környékének alakítása, hiszen a lakosság naponta, összefogassal történo teljes körű szurkolói hetente használja' Arról pedig álmodni felújítása. csarfedett egy hogy esetleg sem lehet, nincs ok kételkedni' Az edző ígéretében nokész épüljön, pedig ha belegondo. Az a dorozsmai a városnak? hinni ki fog de lunk, egy könnyiiszerkezetti csarnok ember biztos nem, aki hetekig dolgozott a . nem tartozik a megvalósíthatatlan viprílya szépítésén, sajátjakéntszerette (szereti lágcsodák közé. most is), majd mire nézókéntis é|veáette Pcrsze mi, dorozsmaiak is hibásak volna munkája eredményét,csapat nélkül vagyunk, hogy ezt a helyzetet évek óta maradt' Mert Szegednek szükségevolt egy jó eltűrjük, és nem fogunk össze egy.egy ..csapatra,ésezt Dorozsmán találta meg. nagyobb probléma (pl' központi szeAzonkívtil a megszokott dorozsmai bizmétgyijtő-telep, piac stb.) megoldásátatás furán is hangzik a Felsó Tisza parti ban. Ez esetben is nagyon jól látszik stadionban, nem beszé]ve az ,,ultriák'' enyDorozsma gazdát|ansága és az olyan hénszólva kritizá1ó megjegyzéseiről. civil szervezetek hiánya, amelyek kéTalán mégis össze kellene fogni, tenni pesek eljrárniaz em|ítettügyekben. azért,hogy a dorozsmai pálya szé|érőlfelVégiil: sokak véleményeszerint egy hőtlen örömmel hangozhasson fel ismét önálló Dorozsmának biztosan lenne azige: egy rendes piactere. HAJRÁ DoRoZsMA! Varga István
DZSa
8. OLDAL
1997.AUGUSZTUS 15.
Fiatalok, figyelem!
SZIA!
A Petőfi Sandor Művelődési Ház kezdeményezésére a Dorozsmai Napló Baráti Kör ésa Szélmalom Kábeltévé Szövetkezet az itjságíráshoz és a televíziós műsorkészítéshezkedvet, esetleg e|hivatottságotérző 13-23 éves fiatalokból álló csoportot toboroz. Számukra tanfolyam jellegű felkészítést szerveznének elméleti és gyakorlati programokkal. Ezután a csoport lehetőségetkapna a Dorozsmai Naplóban havonta egy oldal önálló összeállítására, illetve a helyi kábeltévélevetítenéazá|ta|ukkészítettifjúságiműsorokat. Bővebb felvilágosítás a következő telefonsziímokon: kérhető:
461-010- ocskó Margit 463-444- GécziTibor 461-501- Kis Mónika.
Ha érdekelate|evízió mrísokkal is megosztani ésmar nemcsak k{l|sőszemlélőként öt|eteid, gondolataid, poNr RÁo vnN szÜrsÉcÜNxI akarod nézti, ha gondolkoztál mát azon' Gyerekeknek,fiataloknak szeretnénk milyenis lennea,,nagy" miisortkészíteni a dorozsmaiKTV.ben, riporterekbőrébebújni' ésegy ifiúsági oldalt ími, szerkesztenia ésszívesenkipróbr{lnádmagad, DorozsmaiNaplóban' ha szoktál írogatrriverseket, amireremé|hetőleg a felnőttekis próát (mindenfélét' ami eszedbejqt' odafigyelnekmajd. eset|egmegielentmrírínísod Ha komo|yane|határozod, hogy iskolai újságban) szeretnélrésztvenni ebben,és gyerek,tini vagy majdnemfelnőtt kitartó is vagy: JELENTKEZZ! vagy, éskedved lenne
Egyúttal várjuk média szakos' vagy média szakon végzeÍtflata.
Ismerkedő, kölcsönös igényfelmérőmegbeszélés lok visszajelzését,akik segítenénekminket tervünk megvalósítiísá|997. aug' 2l'-éncsiitörtökön 17 órakor lesz a Petőfi ban, a műsor elkészítésében. SándorMűvelődésiHázban. ..AZ ELSO FECSKEK"
GécziTibor' Kiss Mónika, Ocskó Margit
ALLAMALAPITONK t5 lb
X X i
t6
i1
X
X
X t6
,1
Ú
X
52
X
sz
a
X
4\
o
II
X
X L'I
,h
X
IB
>l
X
5e
X
X
ts
x
,J
X
;4
X
n
X
Ul
b
g
X
p
X
3
X
,I
t9
fl
X
szl
X
to
H
X
1L
45
,5
X
t0
X
x
X
LY
T
UNNEPEN aa
Víuzintes:|. Azidézetelső része.13. Finom étolaj.14. Bec. Erika. l5. TeleptilésGyőr ésCsornaközött. ló' Nem tul 20. Mookos. 17. Csillagkép:kaszás. 19. Kínai súlymérték' sópor. 21' ... Kobo, Japán író. 22. ...csó,mikroszkóp.24. Volt németállam betíiikeverye.25. A ffigg.5. párja. 26. -ve pánja.27.T.M'A.29.Kötószó.3l. Római. 50| 32. Keresztfak felirata.34. Női név.35. Madártestrész. 37. Csigafajta. 39. Dionüszosz nevelőanyja.40' Az idézetbefejezó szava. 4l. Erdőre mondják'44. Híresóramárka.46. Apincébe,47. Belezett'50. oxigénésNitrogén.51' Y'T.A' 53. Régifajta járandóság.54. Kettő oroszul. 55. Póker műszó. 57. Erem! 58. Áuóvíz.59. Tanuló.60' Valamibőlaz utolsó.62' Szabo|. csi község'64. Bajból kisegíté.
ry
Jl
RejtvényünkbenIstvián király intelmei Imre herceghez IV.: A főemberekésvitézektiszte|etérő| c. részbőlidézünkegy gondolatot. Bekuldendö: vízszintesl.; fiiggóleges25.; fiiggőleges28.; ftiggőleges26.;fiiggóleges6.; vízszintes40. Bektildésihatáridp:1997.szeptember15. Szerkesztőség címe:Dorozsma48.asu. 12.(Miive|ődésiHáz) A borítékra vagylev. |aprakérjükírjákrá REJTVÉNY! A helyesmegfejtökközül a nyertesekjutalombanrészesülnek.. BEGE
Függőleges:l. Földes Lász|ő.2. Timsó. 3. Kivégzőeszköz. 4. Az örök nő. 5' Kicsinyitőképző.6. Az idézetötödik névmás. része.7. Erbiumésjód. 8. IjesÍgető.9. Személyes 10.Folyadékot tölt. ll. Ápasszol. |2' Gyar|ő.17' Szibériai 2|.Pá,rat..23.Franciasziget. folyó. 18.Japandrámai.műfaj. 25. Az idézetmásodik része.26' Az idézetnegyedikrésze. 28' Az idézetharmadikrésze.30. Sir Walter....Az Ivanhoe írója' 33. Lege|ő. 36. Kén ésgermáÍrium. 38. Egy szo\ófajta névadójaez a Falli. 42.Yisszatémiangolul.43. Piri betiii kefonetikusan. 45' ...Adélszí verye.44'D-Amerikaipénznem nésznő.48. Párizsi utcagyerek.49. Borsodi település'52. 56. Kerti Gyümölcs, de FehérAnna szerepeis. 54' Díszebéd. házikő.59' Dekoráció röv' 61. GeneralMotors. 63. Római 450.64.E napon.
1997.AUGUSZTUS 15.
9. OLDAL
TISZTELT ol,vAsó! Hirdessen a Dorozsmai Apróban! Szeptembertől a keretes hirdetésekentul apróhirdetéseketis közzéteszitlk, Terjedelmemaximum l5 szó, ár: 300 Ft. 3.-at fizet 4.et kap l AKCIó otéves születésnapi ajándékakciőt szewez a Dorozsmai Napló Baráti Kör 1997. szeptembertől decemberig. Aki szeptemberbenhárom havi hirdetésifelületet megvásárol' annak hirdetésea következő 4 hónapban a megváltott felületi nagyságbanmegjelenik (a szöveg természetesenhavonta v á,|tozhaÍ). 107o hirdetési kedvezmény illeti meg a Dorozsmai Napló Baráti Kör tagjait' Legközelebbi tagfelvétela szeptemberiközgyűlésen lehetséges,belépésinyilatkozatát a Baráti Kör elnökéhezjuffassael. Szeptemberbenésezentulminden hónapbana Dorozsmai Napló 25 és30-a között fog megielenni.
ocskó Margit elnök _ felelős kiadó
AKclós TANszERVÁsÁn A PAPÍRKUGKóBAN
Cím.'Dorozsma. Jernev ésa Kamilla u. sarok Árainkból., A/5 fiizetek 26Ft-tó|,HB-s ceruza l0 Ft-tól, radírok l0 Ft-tól, golyóstollak 20 Ft.tól, rajz|ap, írólap 30 FVcs. Hátizsákok 1400 Ft-tól stb. Selyemvirágok, díszcsomagolók' jaték' hóztartási papíráruk, újság, buszjegy stb'
AUTOCOLOR
szABó ETVÁN
autóvi||amosságimiíszerész Nyugati sor 6. TELEFON: 463-'708
PRoFI AUTTFÉNYEZÉS
Nyitv a tart ás.. hétfőtől péntekig l 1 - 1 8 . 3 0ó r á i g szombaton: 8_|2 óráis.
HALAstJÁNos
Szeged-Kiskundorozsma, Sztriha Kálmán u' 39. T.: 06-62-460-,|88,06-60-486-444 Vá|lalom: személygépkocsik,nyitott észárt kisteher gépkocsik, nagymotorok fényezését, polírozását. Akril, metál, gyöngyhőz festékekkeverésegyári színkód alapján.
:I:TXD ELEKTRoNIKA Szeged, Fekele sas u. 13. (Káro|yi u. sarok) Nyitva: hétfótólpéntekig9-.18 óráig, szombaton:9_12 óráig Telefon:471-600,312-137
vásár a szezonban Engedményes í997.augusztus1í-23.ig festékésfestőszerszámárábó| Valamennyi adunk. 10% engedményt Kivéve: a HENKEL csa|ád (Pá|ma,Mety|an, Ceresit) árábo|20% engedményt, árábó| XYLADEKoR termékek adunk' 30% engedményt
AKc|Ts oR|oNVÁsÁR:
K A
z E T
TELEVIzITK: 3.l cm.esÍeket+íehé. 12vl22ov
18 900 Fr 38 600 Ft-tó| 37 cm-es 44 900 Ft-|ó| 51 cm-es 52 9oo Ft.tó| 55 cm-es 63 cm.es gte.éo, Tx csakt 89 500 Ft 71 cm-es sterm, TX 105 300 Ft-tó| V|DEoK: Lejátszó:26 400 Ft Rmrdtr 28400 Ft-tó| a
T A H Á
z
a
?a
AUDIO,, VIDEO,, KAMEMKAZETrÁK KEDVEZÓ ÁRoN, NAGYVÁLASZTÉKBAN NYÁRIAKclT! PHlLlPs2 sebességes EPILAToR 7200 Fr -a
a
a
a
t-
Kis háztártási készü|ékek,fü|ha||gaiók' csat|akozó kábelek' adaplerek, e|emek nagy Vá|asztékban!
mtYtMns
TV és VIDEO
c s
E R E A K
c
I ó
HIVATALOS
oRloN MÁRKABoLT í+1 ÉVGARANG|A
10.OLDAL
1997.AUGUSZTUS 15. ElektromosgéBe!.. szervize,
ROFI.KER Bt.
épij!etek viiIanyszerelése.
Telefon: 46I-067
háztartási ésb arkács gépek javítísa, lakásriasztók és riasztórendszerek szerelése.
Ldbszár-pacal-velő, a Röfiben nyerő avevő! Csirke - kakas - pulyka - tyúk a Röfi választéki dús.
OCSKO FEREI{C
SZETIKET.| ós éfkczósiiee}ekcÍis e|Í.tlgaclunk.
kedvező áron kis ésnagy tételben.
rBAKK@) ,{'r
Tápok, főtt eledelek kiegészítők' nyakörvek' fojtóláncok, madár.' hal. ésteknőseleségek. t
Tilda mBnyassz0nyl
ruhaszalon
Tas u.4. Dorozsma,
SZAMITASTECHNIKA!
TANSZERVASAR
Kiskundorozsma, Gyöngyöspata
u' 8.
Vállalok minden számítógéppel kapcsolatos tevékenységet! O Ha üzlete van, számítógépes progÍamra van '' ' szüksége.elkészítem! o Ha számítógépes programot vasárolt, de i 1:,1..:' n e m t u d j ah a s z n á l n i . o Ha számítógépe van, de nem üzemel, vagy iJ:..lilll l furcsán viselkedik. o Ha számítógépet, periÍériátvagy programot szeretne vásárolni, de nem tudja milyet éshol
a Negyvennyolcasutcai PAPÍRBoLTBAN Augusztus hónapban a tanszerekre } ü % ke dt,a;mt{n}:tudun k
o Ha szeretne értenia számítógéphez! Többféle egyéni alapfokú számítógépkezelői tanfolyam vizsgáztatással,igazolással' |:iir.l..n'
Nyitva: hétkömap: 8-17 óráig szombaton: 8-12 óráig
Érdeklődni: o6-3ot685-324, l;:is l tll';-.-Kvakné
'96 l(ft"
_ kerti kisgépekjavítása, - motorkerékpár Segédmotor bizományosárusítása. Autój avítás,műszakira,felkészítés. olajcsere. (házhozmegyek) Ingyenesállapotfelmérés, S inton .ílintls autószerelő Szeged,Kamilla u. 13. Telefon: 461-948
A zenekarvál|alja:
lakodalmak, családi események, baráti összejövetelek jó hangulatu zenei szo|gá|tatását. Telefon:ÉzsiásI. 460-574 Máta J. 462-296 FarkasD. 4ó0-886
l..tllvólrortt|i á t.rtrítiislt
7 | , \ \ { } t { i \ t ! i . ' 7 , t . F , ' l -iH
Htiopet
tltn rllrli
borkereskedő Dorozsmaiűt 179.
folyamatosan akciós árakkal várom kedves vásárlóimat
keddtől péntekig:8-l6 óráig 7-II őráie szombaton:
Dorozsma, Vadliba utca 3ó. Telefon:462-0|| Rádiótelefon : 06.20l 6 | 6 -884
Farkas Istvánné
Ar.,%ti,a/' S? cipőboltban
VARJUK KEDVES vÁsÁnrómxer
villanyszerelő mester, eIektromoskészülékjavító technikus.
}Ióra Zso|tautószerelő Zsombó,Kodály Z. u.2. Telefon:255-224
.
.Kiadja: DorozsmaiNapló Baráti Kör Fele|őskiadó:ocskó Margit Hirdetések: Mucsi László (46l-96l)' ocskó Margit(46l.010'4ó2.356) Felelős szerkesztő:Atlasz Henrik Petőfi SándorMűvelődésiHáz Szerkesztőség: 679I Szeged-Kiskundorozsma, u. l2. Telefon:4ó l.0l 0 Negyvennyolcas Officina Nyomda 6722 Szeged,Tisza Lajos krt. 85-87. - 97-94'7 Felelős vezető:Dr. KékesTibornéügyvezető