No title

MVÉSZETI KÖNYVTÁR

MVÉSZETI KÖNYVTÁR SZERKESZTI

Dk. k.

i.ippich

A BARBIZ0N1

elek

MVÉSZEK

ÍRTA

LEIPNIK

L.

NÁNDOR

BUDAPEST LAMPEL H. KÜNYVKEKESKEDÉSE (WODIANER

F.

ÉS FIAI) RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

JÜAN FRANCOIS MIUJCT: ÖNARCKÉP. Itnjz

1847

A BARBIZONI

MVÉSZEK

ÍRTA

LEIPNIK

11

MELLÉKLETTEL ÉS

64

L.

NÁNDOR

SZÖVEGBE NYOMOTT KÉPPEL

BUDAPEST LAMPEL R. KÖNYVKERESKEDÉSE (WODIANER

F.

ÉS FIAI) RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

MINDEN JOG FENTARTVA

Hornyánszky Viktor

cs. kir.

udv. könyvnyomdája Budapesten.

I.

(A franczia

A

mvészet

a forradalom után.

— Klassziczizmus és romanticzizmus. — Az

nagy franczia forradalom okozta

angolok befolyása.)

politikai és társadalmi átalakulás össze-

zúzta a régi formákat.

Új világ keletkezett. Tágabb szemhatárok nyíltak az emberiség eltt. Új szempontok

uralkodókká

lettek

lekvés parancsoló szózata zavarta

fel

:

a

nyugalmas kontemplácziót a

A

álmából.

jelen

hatalmasan lüktet

cseélete

legyzte a rég-mult emlékeiben való gyönyörködést.

És

e szózat harsogó szava a

mvészeteket

is

felrázta.

Francziaországban

a festmvészet a XVIII. század második felében hozzásimult az élethez korszellem játszi léhaságát, édeskés felületességét megtaláljuk

mestereknek képein

is,

;

még azoknak

a

a

akik az általuk klasszikusnak vélt irányt követték. Találó

„Vénus demandant á Vulcain des Armes pour Énée.“ („Vénusz fegyvert kér Vulkántól"), vagy Doyen ugyanott látható vászna: „Triomphe d’Amphitrite" („Amphitrite diadala"). E festpéldák erre Natoire-nak a Louvre-ban található képe

mények

tárgyai

:

a klasszikus mythologiából merítvék ugyan, de e hitregékbl

franczia szellem szól hozzánk,

hazug pathosz-szal, mesterkéltséggel, hatásvadá-

szattal.

Elttük még a vallásos festészet sem szabadulhatott a közélet léha világnézete Le Brun a Szentírásból meríti tárgyait de nem a hit lelkesíti ecsetjét, hanem az a hivalkodó pompa, mely hatalmas pártfogójának XIV. Lajosnak fényes udvarában körülveszi. Jellemz erre a mvészetre, hogy csak a királyi palotában

alól

;

;

keresi ideáljait, akár a Szentírás legendáit akarja fölébreszteni, akár Hellas

mesevilágát

nem

;

akár a kéjsóvárgó Vénuszt

festi,

akár a

bnbánó

ragyogó

Magdolnát

:

ihlete

hanem De jellemz, hogy nem a byzantinizmus kergeti a mvészeket a nagyok szolgálatába, hanem az a vágy, hogy minél nagyobb hatást érhessenek el Száraz eszmét örökíti meg,

valamelyik udvari hölgy képmását.

!

mvészek pompa környezetében keresik az inspirácziót, melyet a színtelen, köznapi tömegben nem találhattak meg. Az udvar pedig a gondtalan, üres formák színhelye s így az akkori festmvészet sem

nyaló eszmék, mély gondolatok

nem

érdeklik e léha világot s így a

az érzékek hízelgivé lesznek. Ezért a fény, a

lehetett

másféle, mint a milyennek Diderot jellemezte:

Mvészeti könyvtár

:

A

barbizoni

mvészek.

„Ilyen

idkorban száz 1

;

A

2

barbizoni

állványkép közt egyetlen kompoziczió

a sok közepes

A A

mvész

mint a

nem

formaérzék már

züllés e

ezer arczkép közt egyetlen történelmi kép

;

gomba

bens

keletkezik s elárasztja a nemzetet

!“

megoldást szolgálja, hanem a díszít hatást.

korszakában már csak színpadi értéke van a festészetnek. Mert züllésrl

lehet csak beszélni fajul el,

a

mvészek

él

a hol a forma

ott,

nyelve, törvénybe iktatott szótárrá

maga értékét, határoznak meg, hanem a

a mely minden taglejtésnek, minden vonalnak kiszabja a

a melyet azonban

nem

gesztus elegáns volta.

a kifejezés okai és ereje

Ez az

elfajulás

eredményezte az úgynevezett „méplats“

modort, az alakoknak reliefszer kidomborítását, a melyet Coypel- nél, de

Grenze képein

is

még

találunk.

Ezen iránynak fképviseli Cliardin, Fragonard és Boucher voltak. De bármily nagyok lettek légyen is hibáik, elvitázhatatlan érdemükké vált, hogy honosították meg a könnyed báj, a játszi jókedv új elemeit, a festészetben a melyeket a híres Watteau mvészi tökéletességre emelt. Ez idben egyedül Vien képviselte a „ komoly “ mvészetet, a ki az antik mvészet szigorú törvényeit követve, kezdje lett a modern klasszikus iskolának. XIV. Lajos kinevezte a Rómában lév franczia akadémia igazgatójává, hol tanításával sokkal kedvezbb eredményt ért el, mint képeivel, melyek a teremt er híján, mélyebb hatást nem idéztek el. Legnagyobb dicssége az marad, hogy Jaques Lonis Dávid a francziák „nagy“ Dávid-ja, az kezelése alatt gyógy itlt ki gyermekbetegségeibl, a melyek a Boucher és Fragonard

k

,

egészségtelen légkörében ragadtak

A Dávid

név

barátai, Robespierre

új

korszakot jelent a franczia festészetben, mint a hogy

és Talma, új

franczia színészetnek.

De

társadalmi rend formáit,

meg

;

rá.

fejldésnek és a

irányt szabtak a politikai

a míg a rémuralom rettegett feje pozdorjává zúzta a hogy fölöttük a saját építkezési terveit valósíthassa

míg Talma az antik jelmezbe

bujtatott realizmust vitte a színpadra

:

addig

Dávid, daczára annak, hogy mint a jakobinizmus lelkes híve a jelen tomboló förgetegében

élt,

mégis csak az antik világ formakincseiben

nemcsak a klasszikus

világ

a görög és római hstörténelem tárgyait

mvészetével egy rég eltnt

használta

értékeit

kifejezési

is.

A

fel

lelte

örömét.

De

mveiben, hanem

jelenben harczolt a jelenért, de

világ eszményeit dicsítette.

Ebbéli törekvésének tetpontját a Louvre-ban látható nagy vásznával érte el,

nket egészen új felfogásban ábrázolja a vászon jobb Romulus Tatius ellen tör, a ki félig hajlott testtel várja az ütést, Romulus anyja, a két harezoló közé rohan a távlatban a szabini nk

a mely a szabini

oldalán Hersilia,

;

a katonák melyet a zeti

:

felé tartják

VIII.

gyermekeiket.

palotájában “

állított ki,

egyik tevékeny harezosa barátságát hét havi

a hol öt évig maradt,

is

volt,

’s kiállítási

belépti díjak fejében

hozott a szerzjének. Jellemz, kortársa, de

annak

hogy ez a mvész, a

fogházbüntetéssel sínylette meg, a

földön, Brüsszelben élte

kivételével,

mester öt évig dolgozott ezen képen,

év Nívósé havában (1799) a „tudományok és mvészetek nem-

nem kevesebb mint 65,627 frankot mvész, a ki nemcsak a forradalom

idegen

A

utolsó

napjait

;

hogy ez a

politikailag is

kimagasló

ki

Robespierre-vel való

ki

hazájából

az egyetlen

„

számzve

Marat “

a mely a hirhedett véreb meggyilkoltatását ábrázolja,

nem

képének hagyott

:;

Klassziczizmus és romanticzizmus

mvet,

hátra oly

a mely a forradalom

És mégis

korát örökítette volna meg.

mvészete, bármily

bármily kevéssé volt festi az

3

távolra esett

az

is

fes-

volt az akkori tette római szabadság a franczia forradalom tomboló világától franczia mvészet vezércsillaga, a mely körül a fejld és izmosodott talentumok :

pléjádjai csoportosultak.

Az

táborában látjuk a napóleoni hadjáratok lelkes krónikását, LéthiereA

a kissé maradi Ménageot-t a könnyed és ,

mozgalmas Regnault- 1, a

az olasz iskolának, különösen pedig Reni-nek

adózott

is

ki

,

azonban

a Dávid iskolájában

;

fejldött Vincent , a ki XVI. Lajos megrendelésére a Fronde-háború egyes jeleneteit festvén

meg, egyik úttörjévé

a

lett

késbb

fejldött történelmi festészetnek

a mester körül látjuk kedvencz tanítványát Drouais-t a holdvilágfestészet szenti,

mentális ébresztjét

Mindezeknél jobban szerette a mestert a szerencsétlen

Rajongó imádója

tragikum.

valóságos

Gérard- 1.

Girodet- 1, és a híres Récamier-arczkép festjét

:

Az

Gras.

élete

Dávid mvészeti elveinek,

volt

de

a

Apja halála után ugyanis kénytelen hogy arczképek festésével keresse meg kenyerét. Olaszországban Bonaparte felesége révén megismerkedett a nagy gene-

szükség kínzó hatalma másfelé volt

komoly tanulmányaival

rálissal,

a

ki

a

mvésznek

fiatal

Megörökítette azt

terelte útját.

felhagyni,

állást adott

amidn

a jelenetet,

a hadseregben. Csatafest

Bonaparte meglátogatta

a

lett

jaffai

belle. pestis-

méret képet, De a boldog fest örömpoharába üröm-cseppeket

betegeket, és a közönség valóságos lelkesedéssel csodálta az óriási

és koszorúkkal halmozta

imádott

vegyített

el.

mestere.

Dávid ugyanis komolyan

volt

intette

tanítványát,

hagyja abba ezt a „mulékony, mert a pillanat körülményeihez alkalmazkodó tárgyakat “, és

fogadni mesterének.

czím

vissza a

térjen

Ez

képét, a melyet az

1835. évi Salonban

támadta, hogy a szerencsétlen pillanatban

Gros

Meudon kísérletet

„szép történelmi képekhez “.

Gros

volt sorsának tragikus végzete. „Herkulesz és ki,

mvész búskomorságba

szót 44

a kritika oly hevesen esett

és egy önfeledt

Szajnába ugrott.

mellett a tett,

állított

sietett

Diomedesz

hogy a

az

festészetet

akadémiai bilincsektl meg-

sem pedig 40 tanítványának nem sikerült. A további fejldés Géricanlt nevéhez fzdik. is a formalizmus iskolájából került ki: Guérin volt a mestere. 1812-ben állította ki els képét: egy császári gárdavadász arczképét. Ezen az életinagyságú vásznon legelször tükrözdött vissza

szabadítsa.

Ez azonban sem

a kor tartalma. Mert a

tiszt

neki,

arczkifejezése csak jelkép volt, a

ldési küzdelmeit mutatta természeth vonásokban. Dávid a kép

magát: „Hogyan kerül

ide ez

a kép?

Nem

mely a kor

fej-

láttára elkiáltotta

értem ezt a mvészetet

!“

Géricault

második képe, az 1814-ben kiállított „Sebesült vasas lovas“ tovább haladt a nagy bátorsággal megkezdett irányban, amely irány azután a Louvre-ban látható óriási vásznon, („A „Medusa“ hajótörése ) nyerte erteljesebb kifejezését. Iránya 44

pedig oly realizmus, a mely lelki

világ

nem

a

küls

világ nyilvánulásait keresi,

tomboló viharait akarja kifejezésre

juttatni.

a romanticzizmus els úttörjének mondható,

a rideg formavilágból átvezetett a természet

Az varázsa

indulási alatt

pontot azonban

állott

a szellemi

nem

élet új

ama

h

Iiy

hanem a

értelemben Géricault

romanticzizmusénak, mely

megfigyeléséhez.

a festészet szabta meg. Géricault csak fejldésének. Akkor

már

hajnalodott az l*

;

:

A

4

barbizoni

mvészek

a sokat emlegetett reggel, a melyre Lord Byron, mint híres ember ébredett. Prosper Merimée már megtalálta a hangokat, a melyekbl Victor Hugó cseng meló-

már elmerengett Skóczia vadregényes

diákat sztt. Walter Scott

tájain és

Tágabb

speare grandiózus költészete új életre kelt évszázados tetszhalála után.

szemhatárok szetet

is.

nyíltak, a költészet új világot hódított

Ez azonban nem

meg, a melybe

uralhatta az új tárgyakat az antik

Shake-

elcsalta a festé-

mvészet szép

vonalaival. Új kifejezési eszközökre kellett szert tennie, új elveket kellett keresnie,

és így

lett

diadalmassá a kolorizmus, a mefynek els híve Delacroix

1822-ben

állította ki híres

melyen Phlegias a

bnösök

vev bnösök dermeszt

volt.

képét, Dante és Virgilius bárkában állanak,

taván evez

Fakó, félemlít színek.

át.

Dante

kétségbeesése,

remeg

A

bárkát körülés Virgilius

ijedtsége,

nyugalma, oly benyomást gyakorolnak a nézre, a milyent

földöntúli

sápadt,

Dante

„

“

csak az „Inferno“ nyolczadik éneke ébreszthet az olvasóban. Delacroix életbl merítette tárgyait,

hanem az

sem az

„Marino Faliero“-t

irodalomból. Megfestette

püspök meggyilkoltatását (Walter Scott) „Júliát “ Hamlet “-et, st egyetlen korképét „Le 28 Juillet (.Shakespeare) a sírboltban „ 1830“ („A szabadság az 1830. év torlaszain**) is Auguste Barbier híres ódája (Byron);

„Miltonét; a

liége-i

inspirálta „C'est que la liberté n’est pás une comtesse

Du

noble faubourg

Germain

St.

Une fémmé qu’un

cri fait

Qui met du blanc

et

C'est une forte

A

la

tomber en faiblesse

du carmin,

fémmé aux puissantes mamelles

voix rauque, aux durs appas,

Qui, du brun sur la peau, du feu dans les prunelles, Agile et marchant á grands pás,

Se piait aux

cris

du peuple, aux sanglantes mélées

Aux longs roulements des tambours,

A

l’odeur de la poudre, aux lointaines volées

Des cloches

et

des canons sourds

Qui ne prend ses amours que dans

Qui ne préte són large Qu’á des gens forts

la

populace,

flanc

comme

elle

et

qui veut qu’on l’embrasse

Avec des bras rouges de sang.

(A szabadság

nem grófn,

a

ki

az arisztokraták negyedében lakik

;

nem

olyan

mell ers asszony

az, hangja rekedt, bájai nyersek, bre barna, szemében tz. Elénk és nagy lépésekkel jár szereti, ha a nép kiabál, a véres verekedéseket, ;

a dobok pergését, a puskaporszagot, a távolban búgó harangszót és az ágyúk

tompa dörgését. Szerelmeit csak az választ, a ki

Ilyen

a

ers, mint

,

s ki

t

alsó

nép közt keresi

vértl pirosló karral

s

öleli

csak oly szerett át.)

a Delacroix festette szabadság istennje. Durva, vad tekintet

n,

magasra emeli a háromszin zászlót, bal kezében szuronyos puska. íme az els kép, a mely a „jellemz “-ben látja a szépséget. ki holttesteken állva

Ezzel

a

képpel

aesthetikai elv, a állapította

a festészetben a Victor Hugó propagálta mely a mvészetben helyt adva a rútnak és szörnynek, meg-

honosságot

nyert

a groteszk stilszerségét. Akkor keletkezett

az

azóta sokat vitatott

:

Az angolok befolyása

5

mvészeti elv: „L’art pour l’art“, a mely a mvészetet önczélnak jelenti ki, és talán ennek az elvnek gondolkodás nélkül való elfogadása okozta nagyobbrészt azt a jelenséget, hogy a mvészet semmiképen sem tudta megtalálni ama kapcsot, mely t közelebb hozta volna az él életéhez. Láttuk, hogy Delacroix a költészetbl merítette tárgyát, s hogy bár az antik világot nem méltatta figyelemre, még sem kereste a jelen mozgalmas életét, hanem elmerengett a középkor irodalmi felújításain.

Még

idegenebb volt korához Ingres

,

a

ki

az antik

mvészet

szigorú rajzo-

lásának hódolt. És ha okát kutatjuk a korszellemtl való ez idegenkedésnek,

úgy azt csakis az akkori id szürke egyformaságában fogjuk találhatni, a nyilvános élet színtelenségében. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a forradalom nivellálta a társadalmat, a melynek mindennapiságából aztán nem emelkedtek ki

oly események, melyek a

inspirálhatták volna. Folyt tehát tovább

mvészetet

a harcz, a melyet a festi szempontokból kiinduló romanticzizmus Delacroix vezetése

alatt,

a rajznak hódoló,

alatt

haladó újabb klasz-

élettel

való összeköttetést,

az Ingres vezetése

s

szikus iskola ellen vívott.

A

mit a festk hiába kerestek, a lüktet eleven

azt a rajzolók megtalálták.

Ezek az utczákon, a n 3 'ilvános sétahelyeken, a

házakban és kávéházakban kutatták

fel

szín-

tárgyaikat. Debucourt azon mulat, hogy

a sétaterek eredeti alakját rajzolja, Vemet az utczai ipart örökíti

meg nagy voná-

sokban, Gaudissart a népcsdületeket szereti leginkább, Henri Monnier már

tovább megy:

a párisiak erkölcseit kutatja, míg

Daumier

ságos krónikusai lettek az akkori franczia társadalomnak.

festk

is

sejtett

mindig új

figyelmesekké lettek az

anyagvilág tárult

növeked

fel

ket körülvev

És

életre.

és

A

Gavarni

való-

rajzolók után a

ezzel egy addig

nem

a festészet eltt, a mely immár, félénken elbb, de

bátorsággal, elhagyja a kitaposott utakat,

hogy

új

ösvényeken

czélok felé haladjon. *

A mvészetek

története egy rendszeresen

ismétld

jelenségrl látszik tanú-

minden fejldési korszak a tájképfestészettel záródik le. És ez természetes következménye a mvészeti czéloknak, melyek a természetet összhangzásba akarják hozni az emberrel. A modern festészet azonban kivételt alkotott, ságot tenni

:

a mennyiben ez a tájképfestészettel kezdte új fejldését. De ez a kivétel is természetesnek látszik, ha figyelembe vesszük, hogy a Jean Jaques Rousseau bevezette

modern

ama

szellemi fejldés a természet után való

nagy vágyakozással

indult

meg

mely a természet megismerésébl akarja elérni az emberiség magasabbrend feladatait. Ennek az elvnek John Constable angol fest már 1804-ben czél felé,

adott kifejezést egyik levelében, melyet Dunthorne

és érzés

nev

barátjához

írt:

,,

Festészet

megnevezése egy és ugyanazon dolognak". szerinte az olajhogy a természettl nyert benyomást amúgy a vászonra vigye át. A fejldés e pontjához a szükség vezette a mvé-

:

két

festészetnek feladata csak az lehet, frissiben

szeket.

Az

antik

mvészet

kimerítette

a tormákat, a romanticzizmus a nagy-

szólamú érzéseket. Nem maradt más, mint a természet nyújtotta tünemények a fény, a leveg és a mozgás.

:

.

A

6

Egy

londoni borbély

fia,

mvészek

harbizoni

— 1851)

William Turner (1775

volt az

els, a

a régi iskolákkal szakítva, az atmoszférikus jelenségekben kereste tárgyait.

ki

Még

diákkorában nagyon kemény szót mondott a korabeli tájképfestészetrl: „csupa tinta

meg

szén“.

Hogy

a hajó árboczához

az ég és a tenger

titkait

magát és így

kutathassa, nagy vihar közepette

egy nagy képet, melyet aztán a londoni közönség gúny-kaczajjal jutalmazott meg. Szerencséjére azonban hatalmas védje támadt John Ruskin- bán, a ki a „Modern festk" czím könyvének els kötetében remek

néhány

sort,

szépség magyarázatot

.

.

1

természetet

i

:

írt

Turner képeihez. Lefordítok

tájképfestészet többi úttörje, hódolt

1.

„

festett

jellemzéséül egyúttal az új felfogásnak,

modern

vele a

köt.tette

Richard Parkes Bonnington

vak nyárspolgárok

tanítani

:

a melynek

itt

belle

Turner,

és

:

Velenczei látkép.

akarjátok

Tmért, miképen

lássa

Láttátok-e valaha igazán az eget, a felhket, a hegyeket, a vizet

a ?

Milyen jelenségeket szemléltek, ha tétlen pillanatokban az égrl beszéltek ? Az egyik azt mondja: esett az es; a második: szél járt; a harmadik: meleg volt. Ki látta tegnap azt a parányi napsávot, a mely a déli láthatáron a hegytömegekre ereszkedett

le s mint kékes espor foszlott szét? Ki látta a felhket, a melyeket a nyugati szél a nyugvó nap elé kergetett, a hol keringtek az égen, mint a hulló falevelek" És most leírja a természetet, a hogyan és Turner .

.

látják

—

i

Más hírt is hoz a tenger angyala „hatalmának eszáporait", az est, mely ítél bíróhoz hasonlóan elsöpri a rosszul lerakott alapköveket. Akkor ruhája

nem

mint finom fátyol takarja be az eget,

hanem nehezen, lomhán,

.

;

William Turner

borzadalmasan

Ha

hull le

a

vállairól és

szabaddá

lesz

a kar, a mely a kardot fogja.

közéig az orkánszer viharítélet, akkor a szemhatáron messzire nyújtózkodnak a

felhk, épp úgy mint az enyhébb esnél de nem lassanként, sem vízszintesen, hanem gyorsan és hirtelentil gyorsan, a mohó szelek szenvedélyével, hirtelentil, ;

:

mint sötét hegyszakadékok. oldalt löki

A

támadásra kész felhk elrenyomulnak, az egyik

a másikat, vagy elre; hevesen, erteljesen egymásra tódulva: mint

Ossa az Olympuson - de mind egy tömegben zúdul elre, mint a hömpölyg láva. Hátul bosszúsan tombol a ferdén szakadó es, szürkésfehér, mint a hamu, sr, mint az aczélöntés, minden sugara egy-egv -

titánok zúdította földgolyók

2.

ijeszt rossz szellem

a

;

John Constablc

:

A

szivárvány.

esfúriák, melyek röptkben sikító kiáltással korbácsolnak

ég vad panaszokat nyög, a fák vakon hajlanak, hogy elrejtsék minden levél remeg az ijedtségtl, és a letört gályák feketén röpködnek a levegben így látta Turner a vihart. Festményeiben dicsénekeket zeng a fénynek. Minföld reszket, az

arczukat,

.

dent fénybe márt,

még a

valóságot

is.

A

londoni „Turner Gallery“-ban látható

képei: „Didó Carthago építését vezeti “, „Napkelte a ködben “, „Napkelte télen

bizonyságot tesznek

arról,

hogy Turner a valóságot

alárendelte

nagy fényimá-

dásának. Ezért a franczia iskolára, a mely a természetet új világításban ugyan, de nem fénybe mártva akarta bemutatni, nem gyakorolhatta azt a nagy befolyást,

melyet Bonnington és Constablc gyakoroltak a modern franczia tájképfestészetre.

A

8

Az

barbizoni

mvészek

1882. évi Salonban, a melyen Delacroix „Dante “ képe keltett feltnést,

egy fiatal angol is megjelent: Bonnington. Két vízfestményt állított ki: „Lilleis szerette a fényt, de a szélesen kezelt bonne látképe és „Havre látképe a tenger hullámaiban tükrözdnek, nem tónusai átlátszó égen, a melynek világos, található az a fantasztikus túlhajtása a valóságnak, a melyet Turner képein látunk. 44

4

*

Bonnington felfogásnak

.

nem

hanem

technikai virtuozitással,

az az új

neme

feltnést

óriási

érzésével iparkodik hatni.

keltett,

a mely

még

A

festi

növekedett, a

Bonnington-nal még más angol fest is állított ki Párisban Fielding stb. Különösen nagy volt Constable sikere, Harding John Hampstead Head -ben, „Szénáskocsi és „Vihar „Vihar Három képet állított ki: Minden más kép eltörpült a Constable vásznai mellett, a weymouth-i öbölben

midn

két évvel

késbb

Constable,

:

,

44

és neki ítélték oda az aranyérmet.

kutatva keresi

is

44

még

csak a fényt szereti és a levegt, de

Levegje nehéz, fénye tétova, félénk, De akár a „Termföld -jét nézzük (a londoni nemzeti

eszközeit a kifejezésnek.

mint a Szt. János bogáré. képtárban), akár

„Szivárványát

44

44

(lásd

2.

sz.

ábrát),

vagy a „Glebe farm

44

-ot,

(a két utóbbi a „Louvre-ban) minden képén a leveg élete, a dús növényzet pazar színjátéka arra emlékeztet, hogy a természetnek nem másolatát látjuk, hanem oly tájat, melyet a saját lelkén át lát. Es ebben rejlik a nagy különbség,

a mely ezt a festészetet elválasztja a hollandi iskola realizmusától, ebben a benne lakozó nagy termékenyít oly dús aratást eredményezett.

er, a mely azután az 1830.

évi

rejlik

Salonban

II.

(A

modem

tájkép franczia úttöri: Georges Michel.

Camille Roqueplan.

Az

—

Camille Flers.

— —

Charles de

Berge.

la

—

Louis Cabat.

—

Eugéne Isabey.

—

Paul Huet.)

1824. évben megnyílt párizsi Sálon képét adta annak a zrzavarnak,

a melyben a franczia festészet

különböz

irányai az uralomért vetélkedtek.

zelem babérjait a romantikus Delacroix nyerte

el.

angolokat csak bámulták: kiérezték képeikbl a

melynek értelme még

Az

elz

jöv id

A gy-

fejezetben tárgyaltam

eljeleit,

valami boldo-

ugyan a nagy közönség eltt, de már hatalmasan foglalkoztatta a haladás után vágyó mvészeket. A romantikus irány új húrokat pendített meg, melyek a mvészek lelkében ers akkordokban hangzottak vissza. Constable, Bonnington és a többiek, a kik a Csatornán túlról jöttek át Párizsba, megmutatták, mikép lehet a természetet a lelken átszrdve adni vissza a vásznon; az érzésvilág nyilvánulásai ekkép újból tényezi lettek a festészetnek. A fest már nem helyezkedhetett a természet fölé, hogy gító ígéretet, a

saját

kénye

kell

rejtett

volt

szerint javíthasson a teremtésen.

közepébe

kellett

állnia

a

s

Új feladat eltt

természet

hangulatát

állott:

a természet

egybeolvasztania

a

Ez a probléma az irodalmat épen úgy foglalkoztatta, mint a festémindkett egy úton kereste a megoldást. Balzac mveiben rendkívül finom megfigyelésre akadunk, a mely szeret gonddal rakja egymás mellé a részleteket, úgy, hogy a mozaikszer alkotás bámulatos összhatást gyakorol; George Sand ellenben magába szívja a természet hangulatát és annak tökéletes formában ad kifejezést. saját érzésével.

szetet és

A

módon

csakhogy e mvészetben háromféle irányt különböztethetünk meg: Georges Michel és Charles de la Berge lelkifestészet

ugyanily

ismeretes krónikásai

járt

a természetnek

;

el,

Flers,

Cabat és Huet megkísérelték a

természetnek és a saját hangulatuknak összeolvasztását; Isabey és Roqueplan ellenben a

fél

úton állottak meg:

k lemondtak a

saját

hangulatuk kifejezésérl,

a mennyiben a természetet a nap divatjával iparkodtak összhangzásba hozni.

Mindezeknek az úttörknek a jelentsége tulajdonképen abban rejlik, hogy megtették a nagy lépést, a mely a tájképfestést a mterem fakó világosságából a természet verfényébe vitte; hogy mvészetük feladatául többé nem a „szép kilátást" tzték ki, hanem azon voltak, hogy a természet bármely részletét a

maga

mivoltában, a

maga

illatos

üdeségében, játszó fényével és mozgó

levegjével adják vissza. Megfigyelni akarták a természet

bens

életét,

kifürkészni

A

10

barbizoni

mvészek

vágyuk kivezette ket a nagyváros füstös és poros légkörébl, Párizs zajából, a Montmartre magaslatára s onnan azokra az erdkoszorúzta dombokra, melyek a folyók mentén St. Cloud-tól Vilié d’Avra3 -ig nyúlnak el. St. Cloud, Bougival, Croisy, Marly lassanként népes mvésztelepekké rejtett

titkait,

és ez a

r

lettek,

ujjászüli a „fontainebleau-i iskolának “ a mely a XVI. század vége felé

virágzó központja vala a franczia renaissance-nak.

Ebben az idben fedezték

fel

Alphonse Karr, Gerard de Nerval, Monselet

és Georges Michel a Montmartre-t, ezt a fantasztikus kis világot, a melyet

mtermek, mulatóhelyek, táncztermek népesítenek

3.

Georges Michel

:

be; a franczia

ma

mvészcsemeték

Szélmalom.

ez imádott hazáját, a nagy

remények és nagy lemondások örökké víg színAz els caharet-ben, mely a kígyóvonalban felfelé kanyarodó Rue*Lepic-ben keletkezett, beszélték meg a mvészeti reformáczió komoly feladatait; a kerek asztalhehet

kák mellett

ma

is

mvészek

fiatal

ülnek, lehetetlenül

nyakkendkkel, fésellenes sörényekkel, "

'

k.

fiatal

b

bugvogókban, repül

emberek, a kik cigarettekkel és

kik nappal alusznak és

olondos és

éjjel majd földöntúli, majd themák fölött vitatkoznak a kiknek az egész nagy bolondságnál; a kik fölényesen lebegnek

triviális

;

’*

ö

óriási

gúnynyal n>

illetnek

mindent, a mi az emberek eltt

’Klameuctt oly szentimentálisak,

fürosztik sápadt, beesett arezukat.

hogy gyakorta könnyeikben

:

—

Georges Michel.

Georges Michel (1763

A Louvre-ban

— 1843)

Chailcs de

volt az els,

la

a

Berge

ki

11

Párizs e fantasztikusságát

„Aux environs de Montmartre“ (A Montmartre környéke) után nevezték el „A Montmartre Ruysdael“-jának. Ez az elnevezés nem ment minden hizelgéstl. Igaz ugyan, hogy Michel iparkodott a nagy hollandi

megfestette.

látható képe:

mester éles jellemzését követni,

nagy láthatárt, a felhk viharos erdkoszorúzta dombokat és a víz játszi hullámde sem az említettem képben, sem pedig az ugyancsak a Louvreban is

szerette a

járását, (lásd 3. sz. ábrát) az

zását,

található „Intérieur de Fórét

44

(„Erd

belseje

a természethség és a poétikus kifejezés alföldi

mestert a

rajzolt képeit

ama

)

czím

inkább a becsületes szabályosság tünteti

4.

de

la

Berge

Charles de la Berge- hez (1807 ismeretesség. életet is lehelt,

vásznán nem észlelhet

lebilincsel ereje, mely a német-

mtörténelem legnagyobbjai közé sorozza. Michelnek gondosan ki,

mint a hangulat ereje;

t

és ez a tulajdonsága közel hozza

fáradozott,

41

:

A

postakocsi megérkezése.

— 1843). Közös vonásuk a túlon

túl való lelki-

De a míg Michel a természet finom másolataiba egy parányi addig de

hogy így

la

Berge csak a részletek gondos egymásmellé sorozásán

érje el

vászna, a melyet családja a

az összhatást.

mvész

A

„Naplemente

41

(„Paysage

dans un bourg de Normandie

41

de

la

vette.

nem

fogja

Berge harmincz rajzot

végtelen nagy szorgalmának.

kétségbe vonni azt a sokat emlitett is

)

czím még

la diligence

(„Postakocsi érkezése egy normandiai faluba

(lásd 4. sz. ábrát) bizonyítékai az látja,

44

halála után a Louvre-nak ajándékozott, de

inkább azonban az ugyanott látható nagyméret képe: „Arrivée de

a képeket

kis

A

ki

tényt,

44

)

ezeket

hogy

készített, a míg palettáját és ecsetjét a kezébe

azonban minden fantáziának. mozaikszeren hatnak, mert lélek nélkül valók.

Rendkívüli lelkiismeretessége híjjával van

Képei, ragyogó színezetek, de

A mvész

fiatalon halt meg, jelentségre nem emelkedett és így nem is hagyott a mtörténelemben mélyebb nyomokat. Úttörje volt is a modern tájképnek.

:

A de

barbizoni

mvészek úgy, a hogy a lelkiismeretes korának eseményeit.

dicsíteni akarta a természetet, csak

nem

krónikás

hen, de szárazon

könyveli

el

leírta,

Michelt és de la Berge-t a természet fényképezinek nevezzük, akkor

Ha

Roqueplan-t a természet tárczaíróinak mondhatjuk. Eugene Isabey

Isabey-t és

1886) híres apjától (Jean Baptiste), a napóleoni udvar arczképfestjétl a hizelgés mvészetét örökölte. Abban az idben kezdett festeni, a mikor Párizs

(1804

„charmeur

„Rade de

44

Malo“,

St.

lév

valamint az ugyanott

„Embarquement de Ruyder

et

képeket

A Luxembourg-ban

modorában.

elegáns

Tengerészeti

bámulta.

vízfestményeit

Bonnington

de Witt

44

,

„Le Pont

festett

olajképei:

44

,

nem

is,

de a

vízfestménye

látható

„Marée basse

más

szolgálnak

44

,

czélt,

mint a fény esetlegességeinek, a víz és a leveg játszi egybeolvadásának szellemes

h

Nem

leírását.

a természethez, csak a színeknek érdekes tzijátékát akarja

elidézni, hogy a kép azután sokaknak tessék. Talán legjobban jellemzi a képeit

az a

jól

ismert dicséret, hogy: „minden elegáns lakásnak díszére válnak

szellemes, de kevés volt az érzése, annyira,

hogy a hol kedélyrl

ságot tenni, képmutatása nyilvánvaló. Közeli rokona

Camille Roqueplan- nk (1800

— 1855), a

kit

nem

de

ki,

késbb

a Walter Scott leírásaiból ismert.

festett,

Késbb

a Rothschild-féle képtárban

a nélkül azonban,

annyira a színek szellemes

a vászna

E

látott,

hanem csak 44

lev „Rousseau

midn

és Gáliét

44

czím

képét,

Gáliét asszonyt és Gaffenried

képe a Watteau könnyed grácziájára emlékeztet, elérhette volna. Lafontaine

képe „A szerelmes oroszlán

kiállított

Roqueplan a klasszikus

a melyeket sohasem

hogy ennek természethségét

való az 1836-ban

akar tanú-

Jean Jaques Rousseau „Vallomásai -ból

a mely a genfi természetbölcselt ábrázolja, a barátját a sekély vizen átvezeti.

Nagyon

a romantikusok példáit követve, az irodalomból

mentette tárgyait. Eleinte tájakat

festette

.

is

játéka, mint inkább édes bája tett a divat elegáns festjévé.

iskolából került

is

44

44

meséibl

(Le lion amoureux).

Ez

a melyen egy fiatal lány az oroszlán körmeit vágja, bájos pajkos-

is,

sággal van megfestve, de híjjával van azoknak a lebilincsel tulajdonságoknak,

melyek rögtön rávallanak az igazi mester kezére. 846-ban mélyebb tartalom költözik Roqueplan mveibe. Tüdbaja miatt Dél-Francziaországba utazott a mvész és a 1

Pyrenáusok festi völgyeiben a természet intim behatásai alá kerül. De a természet eltt

sem tagadhatja meg az

nehezebben hozzáférhet és az alkony rejtelmes

tinnepies hangulatok iránt való elszeretetét.

sr

A természet

nem érti meg, az erd sötétsége, hangulatai nem csábítják ecsetjét. Csak a nap titkait

a hajnal

fölszínes lényét keresi, a sugarakkal játszó lombot, a fényárasztotta sziklákat és a ragyogó \ilagot

elkel

A verfényes déli vidéken festette Luxembourg-ban lev „La Fontaine du grand Figuier dans („A nagy fügefa melletti forrás a Pyreneusokban ). Biarritzból való bájjal

varázsolja a vászonra.

leghíresebb képét, a les

Pyrenées

44

44

p.u.isztasszonyok körülállják a kutat, a mely fölött egy óriási fügefa szétterjeszti

hatalmas

A

agait.

v

nép festi viseletét mély, ers színekben adja vissza, a fényjátékának. A táj fölött a délvidék pompás ege ragyog: a

dél-franczia i!

mvész a saját vidámRoqueplan Louvre képe „Vue prise sur les a’mandie** (Latkép a normandiai partról) tengeri kép, a melya víz egybeolvadása a természeti hség rovására nyer elegáns öntöst öltött és a derült hangulatba a

-

-

.

Kevésbbé

sikerült

—

Camille Flers.

Louis Cabat

13

Roqueplan, épen úgy, mint Isabey, még távol van attól, hogy a „paysage czéljait elérje. De daczára a sok hasonló vonásnak, a mely az elbbit

kifejezést.

intimé “

az utóbbival összeköti, Roqueplan mvészetét mégis magasabbra kell helyeznünk, mert a míg Isabev csak szellemeskedik, addig Roqueplantól nem tagad-

meg

ható

hen

az elismerése annak a komoly iparkodásának, a melylyel a természetet visszaadni,

akarja

ha az csak derült

hangulataiban

mutatkozik eltte.

Isabey mindig szellemes, Roqueplan mindig szeretetreméltó; az elbbit a paletta uralta,

az utóbbit a napsugár, s ezért Roqueplan a nagyobb

retetreméltósága közel hozza

mvész. Bájos

sze-

t:

Camille Flers - hez (1802- 1868), a ki azonban már átvezet az úttörk ama csoportjához, mely iparkodott á természet hangulatával összeegyeztetni a saját

Az

hangulatát.

orkánszer

lelkében

sem tombol az

könny

vihar: inkább a

mélyebb

zéfir lengi át érzésvilágát.

nem

vasárnap van, de oly ünnep, a mely és azért a hétköznapi természetnek

a

energia,

is

feledkezik

meg

az

indulat,

Lelkében mindig

a hat munkanapról sem

méltányolja a jogait.

Ha

a Louvre-ban

lév

képét nézzük, mely „Párizs környékét “ (Paysage. Environs de Paris) ábrázolja,

egy bájos

kis

leveg nem

darab természetre fogunk akadni.

ejt

Hangulata

békés;

idillikus,

bámulatba és a fénye nem kápráztat. Oly természet

a

a mely

az,

megörvendeztet, a nélkül, hogy különös emócziót keltene bennünk. így festi Normandia termékeny talaját egy-egy barátságos kis kunyhóval, egy békés

szélmalommal, kedves fatörzsökkel és

szelíd,

Ilyképen modoros csínra

De

ecsetje mindig

ember szemével látja, a kinek a „chic“ szert, a mely megvetésével a széles

kecses, a természetet mindig a párizsi életföltétele.

ezüstös egével.

tett

ecsetvonásnak, csak gondos, finom vonalakban, tisztán és csinosan, a mint nevelt

a

emberhez

illik,

küldi a nyilvánosság elé képeit. Azért szerették

a melyeket Flers oly kellemesen

kis tájképeket,

jól

azokat

könnyed-

oly csodálatos

s

is

séggel festett meg. Képei bájoskodó szonettekhez hasonlíthatók, a melyek mindig

kellemesek, de sohasem a hirdeti valamelyes

Vilié

meglep

természetes igazságnak.

Louis Cabat (1812— 1893), már 22 éves korában kiállította a „Étang á d’Avray" (Tó Vilié d’Avray-ban) czírn képét, a mely az igazság felé

való

modern törekvésekhez már nagy

környez természetbl,

lelkiismeretes

lépéssel

rajzzal

kissé nehéz a levegje és kemény, mégis

„szi morú

est"

(Soir

d’automne) czírn

fatörzsek emelkednek

ki.

A

és

közeledett.

mély,

meglep

kis

darab a

ers tónusokban. Bár

az összhatása. Érdekes az

szürke

vászna:

Egy

erdtalaj,

melybl

szo-

fakó holdvilágban gyenge ködfátyol lebeg;

összetöpörödött anyóka görnyed az erdben szedett fa Ez az egyébként mély hangulatú vászna, valamint a magántulajdonban lev képei: .„Kacsató", „A montsouris-i kocsma", a melyek mind mvészetének els korszakában keletkeztek, bizonyos keménységet mutatnak,

a keskeny úton öreg, súlya

alatt.

a rajznak

ama

túlságos

korrektségébl származva,

a

melyet Cabat,

ki

mint

porczellánfest kezdte pályáját, a kis miniaturek-nél volt kénytelen követni. Való-

szín, hogy tehetségének ez a

mvészt a klasszikus irányhoz meg is tett. Olaszországba ment eszmét keltett mvészünkben a modern

jellege indította

a

való visszatérésre, a mit az 50-es évek kezdetén és a délszaki föld

elbvöl

varázsa új

:

természetfelfogást összhangzásba akarta hozni a klasszikus kompoziczióval. Oly

“

A

14

probléma

hogy

mvészek

a melynek megoldása csak a legújabb

ez,

Cabat nem

barbizoni

nem

törekvése

idealizáló

„A Nemi

Képei:

érte el czélját.

volt

tó“,

idben

sikerült: Böcklin-nek.

„Út a Nami völgyben" mutatják,

képes legyzni a technikai nehézségeket.

Cabat nem rendelkezett a baseli újabb mester sziporkázó palettája

fölött és így

képeinek a fényhatása tompa, tónusaik pedig minden melegség nélkül valók. Hidegek, kemények és mert Cabat divattá

lett

hogy az els korszakabeli

el,

alkotásait

a nehézkes szomorúság váltotta

országba

tért

czím vásznát.

vissza és az

Szerény

5.

czebl

még

a Goethe „Werther“-je révén átalános

érzelgs, ábrándozó hangulatot

fel.

:

kifejezésre akarta juttatni, azt érte

kedvessé

tev

üdeséget a komorság,

Cabat belátván, hogy visszafejldött, Franczia-

1864. évi Salonban kiállította

Árvíz

St.

Cloudban. (Inondation de

erdben

„Forrás az

sr erd mellett sötétszürke

kis tárgy:

Paul Huet

is

út,

kmeden-

a hol

Cloud.)

St.

bugyog a kis forrás. Ebben a képben van valami a régi Cabat-ból: üdeség; de a rajz keménységét megtaláljuk benne, épp úgymint a Luxembonrg-ban látható kisebb mveiben: „szi est“ (vízfestmény), frissen

fiatalos

„Mosón

Késbben különös

tí

(tollrajz).

elszeretettel kisebb tavakat és állóvizeket festett, de olasz*

nrszagi útja 1

•itia,

fai

keseren megbosszulta magát: minduntalan azt kellett hallania, hogy on is keresettek. Ezt a szemrehányást még a mtörténelem is hangoz* nem vitathatja el Cabat-tól azt a jelentékeny helyet, mely t az

úttörk sorában

megilleti.

1804

tompa melankolikával

szereti. (

^

f

s;l

'

Legkedveltebb v

:iZ

sujet-jei

telt

az

lelke

est

csak a páratelt

titokszer homálya]

vonzza, a mi csöndes, magányos és sejtelmes. festi, a párákkal küzköd napvirradat és

nehéz, mii kos légkörét

Paul Huet

ébred

az

napszállat fakó fényét,

15

és az éjbe hanyatló természet álmos lélek-

Melankolikus valója a szürkeséget keresi. Jellemz képe: „Naplemenet a

zését.

ködben

(Coucher de

soleil).

Keresi az alkony árnyait, melyek félelmetesen eresz-

a magányos erdre („szi est“). Voltaképen

kednek

le

festeni,

csak saját lelke borongó hangulatait.

szetbe.

A

nem a

természetet akarja

A saját melankolikáját sugalja a termé-

mint Turner fantasztikussá lesz féktelen fény mámorában, úgy Huet is, alatt fantasztikusan tünteti föl a természetet.

borongó kedélyének korlátlan uralma Valójának sötét alaphangja

ers szenvedélykép

uralja Huet-t és azért

a legki-

úttörk sorában. Jó és rossz tulajdonságait legjellemLouvre-ban lev képe „Calme de matin“ („Reggeli csönd"). Jobbra zbben mutatja a fejezettebb romantikus az

halvány-zöldes

viz

tó,

a

melybl nehéz pára emelkedik

föl

a lassankint leereszked

ködbe; balra komor, fekete fatörzsek, mély tónusú sötét lombokkal rajzolódnak a sápadt légbe; kissé jobbra, a hol a nap lomhán

kel,

gyöngébb, fakóbb lesz

a fák lombozata s a tompa fény megtörik a nehéz levegben. Magányos, mély

melankólia szól

ebbl a természetbl, melybe a mvész a

Nagvobbszabású hangulat

A

détail

teljesen

mesteri színezése

ez,

a mely

elhanyagolt, ellenére

is

nem

elannyira,

hogy

inkább csak

van a Louvre-ban lev többi képeinek

saját lelkét öntötte.

forgácsolódik szét apró részletekben.

kép harmonikus tónusa és

e

vázlatnak

látszik.

Ugyanily hatása

nagyméret „Inondation de St. Cloud“ („St. Cloudi-i árvíz, (lásd 5. sz. ábrát), s az „Interieur de Fórét “ („Erd belseje “) czím vászonnak, a mely utóbbi a mvész lelkének komor magányosságát tükrözi vissza. De még a Luxembourg-múzeumban látható vízfestmények is azt bizonyítják, hogy Huet, a színre is, a fényre is ráerszakolta kedélyének komor :

a

gondolatait.

Láttuk felé,

:

az úttörk különféle ösvényeken haladtak egy és ugyanazon czél

a melyet azonban egyikük sem

ért el.

A

ki

az els lépést megtette: Georges

nagy

Michel, többre becsülte a pedantériát, mint a saját hangulatait; de la Berge lelkiismeretessége

más

lenni,

híjjával volt

is

meghódította

a czél

;

felé

dúsgazdagság:

Komolyabban veendk

Cabat, a

kit

csak mvészi

vezet ösvénytl, a

zabolátlan

mészet hangulatának a saját el

magasabb fejldési

mesterek “.

nem

tudott

csak szellemes; Roqueplan a teremtést a legújabb párizsi „chic“-kel

akarta reprodukálni.

el

a mélységnek és a fantáziának; Isabev

fokot.

:

a

ki

a kisebbszer természetet

és Huet-t pedig éppen a többieknél hiányzó

szubjektivitás, lelki

Flers,

lelkének meghasonlottsága távolított

gátolta

meg

abban, hogy a

hangulatával való összeegyeztetésével

Ezt a fokot csak

késbb

érték

el

ter-

érjen

a „barbizoni

—

(Barbizon.

Théodore Rousseau,

három

Fontainebleau-tól észak felé

tölgyfaerd mint áhítatot kelt óriás

dóm

mértföldnyire,

bontakozik

romantikus gránithasadékai, s a Plateau de

Magányosan,

némaságú természet

szinte

el

la béllé croix

élettelenül

ott,

a hol a hatalmas

a szemhatáron, csöndes

ki

Mint védbástyák terülnek

kis falut látunk: Barbizon-t.

kolikus síkja.

1812-ben, meghalt Barbizonban 1867-ben.)

Párizsban,

szül.

körülötte az

messzire nyúló, melan-

fekszik e kis falu

ölében. Áhítatos hangulat vesz

Apremont

ert az emberen

a grandiózus s érzi e

szetnek felséges nagyságát, a mely épen egyszerségével kelt bámulatot.

gennek, a paraszt.

ki

most érkezik Barbizonba, egy csöndes

Érzi

is

zavartan forgatja

e házikónak

Az

ide-

mutat a szófukar

kápolnaszer hangulatát. Leveszi sapkáját és

közt. Azután,

ujjai

kis házikót

termé-

mintha tudatában volna a szava jelent-

ségének, kegyelettel mondja:

Ez az. nem tudja, mi

„V’lá!“ Igaz:

történt e házban, de

köszönheti hirességét az

kis faluja; sejti,

lakói emelték a hír messzire

nevet.

A

paraszt bizony

arczát, s fakó,

„Ah,

ki

hogy ez igénytelen házikónak e háznak immár megdicsült

repül szárnyaira az azeltt ismeretlen „Barbizon

már vén apóka, galambsz

44

fürtök keretezik be napsütötte

fonnyadt ajkain gyermekded mosoly játszik:

je les ai

S közlékeny a

sejti,

hogy

connu!

lesz.

44

Ismertem ket.

Elmondja, hogy mint

a falu fürge szabója vala.

kis fiú ott ült

ebben a házban

Ganne mester mhelyében,

—

Egyik szép napon, tavasz ragyogó nap szinte félénken eresztette sugarait az óriás erd sötét lombjára nagy dolog történt. Idegen fiatal emberek jöttek a faluba s vidám dalok zavarták Itt

lakott.

jarta s a

lel a magány titokzatos csöndjét. Ah, jókedvek voltak k, de egy csöppet sem jómódúak. Kis festszekrényt hoztak magukkal s óriási nagy étvágyat. De jók

voltak

és szeretetreméltók, szép dalokat énekeltek, vígan és gondtalanul, mint a

pacsirta,

a 1

mez

S a jó öreg Ganne is vidám ember volt; magához vette ket. Egy kis kamrában hah >helvük, de kápráztató pompában tündöklött végtelen méret mtermük: /ak id természet. S az öreg paraszt elmondta, hogyan dolgoztak ott künn az i. A falu dologtalan lakossága ott settenkedett a fiatal festk körül s nézte

fiatal

i

csattogó kis bohémienje.

párizsiak megtetszettek neki s

kodassal,

hogy varázsolták a vászonra az erd hatalmas

tölgveit.

TIIÉODORE ROUSSEAU ARCKÉPE

Barbizon

S azután több más házat

is

17

mutatott: kicsiny, semmit mutató házikókat, a

késbb építtetett, a mikor nagy városból az erd méla csöndjébe.

miket az öreg juhász, a ravasz de jósziv Pere Copain

mind több és több fiatal ember jött át a mondta boldog arczkifejezéssel és hatalmas büszkeséggel „És lássa késbb ezek a víg fiúk valamennyien meggazdagodtak! Párizsban mind nagy úrrá lettek, s bizonyára nagyon szépek lehettek a képeik, mert még mindig sok idegen -

jár

itt,

finom urak és szép hölgyek, a kik érhetetlen idegen nyelveken

is

beszélnek,

bámulják az öreg Ganne mester lakását és az apró kis festházikókat, a miket Pére Copain, Isten nyugosztalja, épített a számukra".

s

•

S mind közlékenyebb

lett

az öreg. Adomákat mesélt a víg Diaz úrról, a

mindenkivel mókás tréfákat zött lett

úgy imádtak

volna,

;

és az

;

a jóságos Corot

ers

úrról,

a

kit,

Millet- rl, a ki vér volt az

ki

mintha apjuk

vérükbl,

de végre elkomorult az öreg paraszt: J’vais

vous montrer M. Théodore

Most majd megmutatom Théodore

!

urat.

S át

ment elre lassú léptekkel. Ki a faluból, annak is a legcsöndesebb helyére a temetbe.

szótalanul, gondolatokba merülve

a szomszédos, csöndes Chailly-ba,

:

Korhadt fakeresztek, lombtalan bokrok, imitt-amott egy-egy fonnyadt koszorú, egy-egy színes virág. Jobb fell egyszer sima vezet, megáll, leveszi süvegét, térdet mellett

s’

„

Théodore Rousseau

csillog.

Jde

Az öreg oda-

gondosan ápolt

sír

u

mindig dolgozott, sohasem vigadott,

párizsi úr

a Millet úr

peintre

mondta nekem,

állíttatta

És a mint

.

súgta halkan, hogy ne zavarja örök álmát a nagy

nálunk maradt

mvésznek egy

márványk egyszer,

miután rövid, halk imáját elmormolta, rámutat a kre: •

„

hajt az

alig

neki.

is

itt

szegény maradt. Lássa,

még

és az csak tudja, halt

meg

ezt a sírkövet

is

nálunk.

visszafelé tartottunk Barbizonba, láttam az öreg zavarát.

Mintha

De nem

mert. Végre is nagyot sóhajtott: ha nem veszi rossz néven: miért is jön ide az a sok idegen? Mit néznek annyit ezeken a kis házikókon? Vájjon megértené-e, ha megmondanám neki, hogy Barbizon szülhelye a modern festészetnek, hogy a természet szépségeit itt látták meg elször igazság-

kérdezni akart volna valamit.

Megkövetem

alásan, uram,

szeret szemmel és szinte szívvel?

Nem

értett

volna

meg

az én jó öregem.

hogy gyönyör képeket festettek ezek a barbizoni jókedv fiatal emberek, olyan képeket, a melyekben az egész világ örömét leli s az a sok idegen azért jön ide, hogy lássa azt a helyet, a mely bölcsje volt ennek a csodálatos szép mvészetnek. Ezt már többen mondták nekem, de hiszen a képeket mind elvitték, Csak annyit mondtam

nem maradt

itt

Nem is

neki,

nálunk egv sem. a képekért jönnek ide, öregem.

A

kegyelet hozza ide az embereket.

Hátha az úr mondja, akkor bizonyára úgy a

kit

lesz

mormogta az

öreg,

de miért nem az én felvilágosításom, úgy látszott, nem elégített ki, akkor, a mikor még fiatalok voltak azok a jó urak és szegények?

jöttek ide

Bizony, akkor

nem

jött

ide senki,

Mvészeti könyvtár: A barbizoni mvészek.

pedig, hajh,

de sokszor segíthettek volna! 2

A

IS

barbizoni

mvészek

öregnek bizony sejtelme sem volt, milyen komoly témát érintett: a régi,' de örökké új panaszt a mvészsorsról. ... Rám meresztette kiváncsi szemeit, mintha feleletet várt volna. Én azonban

A

jó

oldalán; többet kérdezett, mint a mire én felelhettem volna.

némán haladtam az

Thkodork Rousseau az elsk közül való volt, a kik Barbizonba érkeztek. Barbizon felfedezi, mint mondják, Aligny és Le Dieu párizsi festk voltak, a kik 1824-ben

meg egy ismersüket

ott látogattak

és

Párizsba visszatérve, a hely

szépségét oly lángoló lelkesedéssel dicsérték, hogy már a következ években Barbizonba indultak Corot, Rousseau, Diaz, Barye és Francois, a kik elször

bocsájtotta az

„Fehér ló“-szállóban laktak, a mig Ganne apó rendelkezésükre híres festtanyáját. Mint a „vaillants de 1830“ - az „1830.

évi bátrak “

legtöbbje,

a

Chailly-ben

de

látogatta,

láját

Rousseau

heroikus

a

tanítványának.

mondhatott

is

Párizsban született. Charles

tájak e

Rémond

isko-

gyönge erej dicsítje vajmi keveset nem akadunk semminem

Rousseau munkáiban

idegen befolyásra.

a magányt, mint a sas, s talán ez a körülmény bírta Corot-t a

Szerette

Ouant á moi je ne suis qu’une alouette qui pousse des petits chansons dans mes nuages gris“. (Rousseau sas. Én csak pacsirta vagyok, a ki szürke felhimben kis nótáimat dúdolom). Csakugyan sas volt, a ki a rue Taitbout egyik ötödik emeletén, Théophile Thoré híres mkritikus társaságában lakott. Magányát még a remény sem édesítette

következ hasonlatra: „Rousseau cest un

meg. Bármennyire erlködött

is,

bármennyit dolgozott

A

kozott mansarde szobájának táján.

A

eltt.

jury, a

Bidauld, a

kiállítások kapui

is,

a siker

nem

nem mutatmeg képei

nyíltak

melyben a közepes és konvenczionális Dávid-tanítvány, Xavier

csupa geometrikus szabály osságú, üvegszeren ható tájképeket

ki

játszotta

festett,

aigle.

az

els

ers

szerepet,

képeit. Barátai hiába fáradoztak érdekében.

következetességgel

utasította

Fran 9 ais maga ment

el

vissza

a jury eg3 'ik

befolyásos tagjához, Nauteuil építészhez és akadémiai taghoz. Vázlatot készített a

Rousseau egyik képe után és azt a következ szavakkal nyújtotta

„Ha

ezt a

képet

látja,

fogadja be. Rousseau-tól való“.

hangúlag úgy találta, hogy e bátor újítónak munkái egyszeren Rousseau, minden idk leghíresebb visszautasítottja, újból

v<

„borzasztóak“!

kit

lelkesedéssel dicsítette

nem

Nauteuflnek:

azonban egy-

nem juthatott be akkor már hírnév és dicsség vett körül, szintén buzga> e barátja ügyét. Képeit elvitte a befolyásos mvészekhez s mindenütt

a tárlatba. Dupré, a

lommal

át

A jury

Rousseau mvészetét. De

sikertelenül. S mivel más módon Avenue Trochot-ban lev saját mtermébe, mvei eltt s bámulatának idrl-idre a következ

segíthetett rajta, képeit elvitte az

ott órák hosszáig ült a barátja

stereotyp kiáltással adott kifejezést: •

Lnnék

a

hiába keresek

F ságai i

t

Rousseaunak egy ecsetvonásra minden

sikerül,

a mit én évekig

!“

a jellemzést

azonban megczáfolják a tények. Muther sokkal több jogosult-

épp az ellenkezt

állítja,

Rousseau-t. Persze, a szó

a

midn

„experimentator“-nak, kísérleteznek

komoly értelmében. Experimentator

volt,

mert

ERDORÉSZLET*

NEBLEAf-I

FONTAI

«

ROISSEAU:

THÉODORE

Théodore Rousseau

19

mindig keresett, mindig elégedetlen volt saját magával. De a mellett az apostol melynek csak nehéz küzdelmek árán

lelkesedésével hirdette az igazság igéjét, a tudott érvényt szerezni.

A sokat küzd ember fáradt lelkének midn már hírnévre tett szert, de öreg is

méla rezgésével

mondogatta késbb, a

lett

vágyó: „Allez,

dur d’ouvrir

a kezdet.)

nem

c’était

A mvész

valósíthatta

la

bréche!“

fájdalmas lemondása

rejlik

e

és pihenésre

kemény munka

(Bizony,

szavakban, a

ki

volt

ideáljait

meg.

Hogy melyek voltak ideáljai legjobban látjuk, ha a mester életmvét vizsMár els képében, a melyet Barbizonba jötte után 1834-ben állított ki a párizsi Salonban, a „Ctes de Grand vilié “ (Grandville-i partok) czím vásznon gáljuk.

6.

már

Théodore Rousseau

:

Mocsár a Landes vidéken.

megtaláljuk Rousseau törekvését: egy egyszer természetrészletet a fény

leveg mozgásával lelkiismeretes egyszer hséggel adni vissza. modern tájkép úttörivel, a kik, a mint az elz fejezetben láttuk, a természeti igazságot gyakran kápráztató fogásokkal pótolták, Rousseau mindig azon volt, hogy az intim természetet egyszer voltában, minden keresett dísz nélkül, de igaz hatásában mutassa be. Ha eltekintünk attól, hogy különös elszeretettel festette az er jelképét, a viharedzett tölgyfát, akkor állíthatjuk, hogy sem tárgyait, sem azok elrendezését illetleg nem volt válogatós. O úgy vette a természetet, a mint megjelent szemei eltt, a mint annak összhatása lelkében hatásaival és a

Ellentétben a

tükrözdött „Enfin

la

vissza.

forme

Csak a körvonalakra

est la premiere

sorban figyelembe venni)

-

fektetett kiszámítottan

különös

chose á observerver“ (Elvégre

kérlelhetlen szigorral követte,

is

súlyt. Elvét:

az alakot

késbben a

kell

els

követke-

zetesség olyatén elfajulásával, hogy a festészetet egyszeren hazugságnak jelen-

;

A

20

barbizoni

mvészek

hogy Rousseau a rajznak nemcsak a színhatás rovására hódolt, de képeiben oda jutott, hogy a tárgyak kontúrjai gyakran elnyomták a festi hatásokat. Talán ebben is rejlik az oka annak a jelenségnek, hogy a laikusoknak nem igen tetszenek a mester képei. Hogy a mért is talál bennük

tette

Ebbl

ki.

látjuk,

jelentékeny hibát, azt az egyes

mvei

során fogjuk

Louvre-ban lev legnagyobb képe:

A

látni.

de Fórét á Fontainebleau

„Sortie

— a mely

coucher de soleiF (Fontainebleau-i erdség; alkony; lásd mellékletet) egyúttal a mester egyik leghíresebb vászna is, sürlombú tölgyfák

képezte

erd-dómot ábrázol közepén tisztás s rajta egy kis tó, melyen tehenek gázolnak át. A nyugvó nap utolsó sugarai megaranyozzák a lombot, csókolják a ;

és

tisztás füvét

csillogva

Egyszer darab

szaladnak át a tó vizén.

természet,

a mely ersen megragadja a néz lelkét a magány titokszer hangulatával. Még ersebb ez a hangulat az ugyancsak a Louvre-ban lev mocsárképén

:

dans

Marais

„Le

Landes“ (Landes vidéki mocsarak; lásd 6

les

Végtelen lápvidéken a

gzölg

.

ábrát).

sz.

benne a nyár nyofakó égen bágyadt párafelhk lebegnek s csak

párával borított mocsár,

s

masztó hevétl tikkadt barmok. A érinti a jobboldal gyér facsoportját, a melynek lombozata

egy-egy ferde napsugár

mozdulatlan bágyadtságban mered az égnek. Mindenütt csönd, nesztelen nyugalom,

s

a

magány hangulatát fokozza a rejtelmesség, ködl végtelenségében vész

melylyel a

vidék a messze szemhatár

A

természet mély álmát véljük érezni

(Pihenés az erdben; lásd

Érezni, is

csak

alig érintik

Vagy nézzük a

ábrát)

czím

lehajtott

Louvre-képe eltt. Sötét tónusú

szemmel pihen. Még a napsugarak

fvel, csukott be.

a százéves tölgyfák sötét törzseit, csak félénk enyelgéssel

hogy ne zavarják mély elvonultságában az erd

„Lisiére de fórét “-t (Erdszéle).

a melyre a nap aranyos fényét

lásd 8. sz. ábrát) kis

sz.

láp-

„Le vieux Dormoir du Bas bréau“

hogy ebbe a srségbe semmi nesz nem hatol

siklanak át a füvön,

szélét,

7.

melyben néhány szarvas

erdrészlet,

gzölg

el.

czím, finoman

Az

óriás

erd

világát.

sötétbarna bokros

vagy a „Bord de riviére“ (Part; vizítájképet, a melyben egy magános

hinti,

rajzolt

bárka küzd a félelmetes messzeségben elterül víz felületén.

Akármelyik képét nézzük a mesternek, mindegyikben megkapó a magánynak, a csöndnek félelmetesen titokszer hangulata, de

megkapó egyúttal a termément kifejezése. Jellemz Rousseau-ra nézve, hogy a természetet úgy veszi, a hogy maga eltt látja a képzeltehetség kicsapongásainak a legcsekélyebb szerepet sem enged mvei alkotásában. De mégis nagyban különbözik a természet száraz krónikásaitól, s ez a tulajdonsága adja meg mveinek magas mvészi értékét. Ez a tulajdon-

szet intim életének

egyszer, minden tetszelg

frázistól

;

sága

pedig

:

kifürkészni

érzéseit és titkait.

a teremtés legszubtilisabb finomságait, legelrejtettebb

Mvészetének

ideálja az,

hogy a természetnek abszolút

szatát éreztesse. Ideálja kiviláglik, czélját érezzük, ismerjük, de törekvése

lát-

mégis

csak részben sikerülhetett. Visszaadja ugyan a teremtés formáinak kifogástalan rajzát, a hangulatot is mélységesen érzi, de testet ad a számtalan színeknek,

melyek pedig a természetben csak légszeren, láthatóan ugyan, de nem foghatóan zik lenge játékukat. Azt a gyönge visszfényt, a mely a füvet, a lombot, a víz csillogó tiikrét szinte lebegve,

remegve veszi

körül,

Rousseau majdnem

plaszti-

Bréau.)

Bas

du

dormoir

vieux

(Le

mélye.

Erd

:

Rousseau

Théodore

'

Théodore Rousseau

23

kusan mintázza meg. Röviden összefoglalva, abban rejlenek a mester fogyatkozásai, hogy a hangulatokat nem a palettával, hanem a rajzzal akarta visszaadni, hogy mveinek lelki tartalmát nem megfelel anyagi segédeszközökkel akarta kifejezésre juttatni. érzett,

meg

Ezért csak a gyakorlott szem ismerheti

képeiben a tisztán

igaz valóságot.

Az ötvenes évek

elején, a

mvészete. Most már csupán

kis képeket festett,

lelkiismeretesebb gondozásával, a festiségnek

még szándékosabb

új fordulópontra jutott a mester

a rajznak

még

mikor már arannyal mérték' Rousseau vásznait,

megtagadásával.

Ebbl

az

idbl

valók azok a képek, melyeket az 1002. évi

Thomy

január hóban Párizsban meghalt milliomos,

8.

Théodore Rousseau

:

Thiérry hagyott a Louvre-

Partvidék.

múzeumra. Van köztük egy gyönyör tölgyerd-részlet „Les Chénes au soleil couchant“, (Tölgyfák az alkonyban) a melyért 350.000 frankot kínáltak boldog :

tulajdonosának, míg a „Les Bords de

225.000 frankot akart adni egy adatokat,

illusztrálásául

la

Loire “ (A Loire partjai)

külföldi képtár igazgatósága.

czím

vászonéit

Idézem ezeket az

annak az adomának, melyet Edmond About mond

Rousseau-ról az 1857. évi

tárlat

el

alkalmából.

Rousseau újabb visszafejldését gáncsolja és bocsánatot kér tle, hogy de biztosítja egyúttal a mestert, hogy a közönség is megbocsátja neki, hogy sok babérjain elaludt. Azután pedig, az újabb, de rosszabb képek nagy árára czélozva elmondja, hogy egy vidéki emher gratulált az öreg babérjain zavarta,

Charlet-nek, a ki a képeivel nagy sikert aratott.

:

A

24

„Szerencsés ember, mondta, nyal borítják.

mvészek

barbizoni

még

a legjelentéktelenebb vázlatát

is

arany-

“

ment és egy kocsira mutatott, a melyben egy éltesebb hig}’ kaczér mozdulattal ült. Azután pedig melankolikusan felelte: Charlet az ablakhoz

„A mi sorsunk ugyanaz, mint ezé a színészné, a ki saját fogatában ül. Az els szerelmét ing} en adta s most rült pénzért árusítja vén szeszélyeit". r

midn

About, a

ezt az

adomát nem

is rejtett

czélzattal fölfrissítette, az igazság

Az akkor kiállított „Viharos reggel", a melyet a Rue Laffitte egyik ismert mkereskedjénél alkalmam volt látni, bátran sorolható a mester legjobb mvei mellé. Igaz, hogy ebben is az ers kontúrok elnyomják a színhatást igaz, hogy e kép is a keresettség benyomását idézi el s nem az érzés rovásására szellemeskedett.

;

és kifejezés akaratlan biztonságát mutatja, de a hangulat mégis leköti a

a

ki

néz lelkét,

hogy ebben a képben a természetnek áhítatos megnyert mvészi kifejezést. Egyetlen fogyatkozása onnan ered, hogy

kénytelen bevallani,

figyelése

Rousseau a színhatást pathosznak

vélte,

a melyet, mint az általa megvetett

romantikus iskola egyik kellékét, mindenképen kerülni akart. De hiába, minden törekvése ellenére

Az

tozandóságát.

sem tagadhatta meg Rousseau ehhez az iskolához való tarerszakos kísérletezése is csak arra vallott, hogy nem sikerült

minden gyökeret, a mely

kitépnie

t

a romantikus talajhoz kötötte.

Ennyi a mvészrl, a kit jogosan neveztek el „a tájkép igazságapostoAz ember jellemzésére Mrs. Henry Ady (Júlia Cartwright) angol írónt

lának".

akarom leteket

Rousseau barátságáról a következ érdekes résztudja elmondani. Mindkét mvész zárkózott és hallgatag volt. Rousseau idézni,

a

ki Millet és

bizalmatlan volt idegenekkel szemben, Millet pedig

nem

szerette

mtermének

fényes berendezését. Szomszédok voltak, de évekig

barátkoztak.

És mégis sok

közös vonásuk. Mindkett szinte

volt a

a Rousseau

tartott,

volt,

míg megmindkett

szenvedélyesen imádta a természetet, mindkett ersen küzdött, a míg a világ rájuk

és addig bizony

hallgatott

Rousseau még házaséletében

ved

mindkettnek nagyon rosszul ment a

sora.

boldogtalan volt. Szellemi fogyatkozásban szen-

is

felesége kínná tette életét, de

annyira szerette, hogy lelke

nem

bírta rá

a válásra.

Lassanként azonban megismerték egymást. Millet kezdte, a

ki félig tréfásan,

komolyan küzdelmeirl beszélt és Rousseau viszonozta bizalmát. Együtt sétáltak az erdben, együtt nézték a nyugvó napot. Beszéltek a természetrl és emberekrl és igy szoros baráti viszony fejldött köztük. Rousseau, a ki soha-

félig

sem fogadta

a

Bámulta

Millet

mondta:

„

Mikor alkotását,

M

más

szívesen vette a Millet

tanácsát,

tehetségét és

feltétlenül

bízott

benne.

szinte

Ez

megjegyzéseit.

pedig

Rousseauról

a korának legels tájképfestje". illet

1855-ben

kiállította

Rousseau a következ

a

„Gyümölcsoltó paraszt “

levelet írta Sensier-nek, a híres

czím

regiek

mkritikusnak

és Millet barátjának fa, a mely túlságos gyermekeinek dolgozik. A vad, ers törzsre ráoltja a magasabb bölcsészet vesszjét és a paraszt ruhája alatt gondolatokat riz, a melyek Y'irgilhez méltók volnának. Most majd találok

„Igaz, Millet a

családjáért

sok virágot és gyümölcsöt hoz

dolgozik,

;

sorvad, mint a

éjjel-nappal a

d’Orage.

(Effet

Vihar.

:

Rousseau

Théodor

:

cr

Théodore Rousseau

27

vevre, a ki a képét megveszi. “ És nyolcz napra rá újból írja: „Szavamnak ura maradtam, Millet képét eladtam. Amerikai emberre akadtam, a ki négyezer frankot kínál érte."

Ez az összeg

szöget ütött a Sensier fejébe.

Hisz

maga

is

egész Páris-

ban kínálta a képet s még ezer frankot sem tudott elérni. Mosolygott s az amerikait mesének mondta, a míg egy szép napon Rousseau cseng aranyban nevezné meg az amerikait, a ki kifizette a 4000 frankot. Sensier esdve kérte :

oly lelkes s

mbarát; Rousseau vonakodott, végre

is.

engedett a könyörgésnek,

meghívta Sensier-t magához.

—

Jöjjön hozzám, ott megismerkedhetik vele.

Sensier

el

is

ment, de hiába várta a gazdag idegent. Rousseau hallgatott

és mosolygott. Egyszerre csak

Ha már minden nem leplezi

mondta

én vagyok az amerikai. De szavát Akarom, hogy Millet higyjen az amerikai létezésében. Neki bátorságot ad ez a tudat, nekem pedig alkalmat, hogy még több képét okos áron megszerezhessem. Ez a kép, a melynek eredeti neve „Le Greffeur", most az ismert amerikai

kérem, hogy

áron tudni akarja le

e titkomat.

nábob, Mr. Rockefeller birtokában van.

;

IV. (Jean Francois Millet.)

%

Francziaország északi részén fekszik Cherbourg kikötváros és onnan 10

Gruchy nev kültelkével. A hajdani Normandia, a melynek most „Departement La Manche “ a hivatalos megnevezése, a csatorna mértföldnyire Gréville község a

felé

A

komor, zordon sziklavidék.

ságos

falvak

szakítják

szárazföld felé pedig a sötét lápvidéket barát-

szürke

félbe,

gránitból

házakkal,

épült

a

melyeket

majorok és szlkertek vesznek körül. Gruchy-nek egy ilyen majorépületén egy egyszer tábla jelzi, hogy ott 1814. évi október hó 14-én Jean Francois Millet

fest

született.

A

máig már világhírvé

Millet lakott

:

vált

majorban a múlt század elején Jean Louis

földmíves ember, a normandiai nép közmondásos becsületességével

és vallásosságával.

De

ez az

a nyugvó nap a tengerrel

egyszer ember a természetben látta az ölelkezett, magához hívta gyermekeit

szemekkel nézve az aranyözönben végtelenül elterül

mondá: „íme, az

Isten

!“

vízfelületet,

Csodálta a növényvilág ezer

meg

Istent.

s

Ha

könnyes

meghatottan

ezer formáit s ha

valami különös alakú fán megakadt a szeme, gondolkodásba merült s mondá:

Ez a

mint a virág. S a mit a természet szépségéért rajongó szeme

fa olyan,

a külvilágban észrevett, azt pihen óráiban, otthon,

szk

mintázta. Azonkívül szeretett énekelni s mert szép hangja volt,

a kis

falusi

templomnak

du Perron kurta nemesnek ki

jóval fölötte

állt

kamrájában agyagból is,

volt a karmestere. Felesége volt

a lánya

:

zenei képzettsége

Aimée

szül.

is

Fleurv

szelidlelk asszonynak mondják, a

;

a megszokott parasztmveltségen.

De a legérdekesebb

ennek a háznak mégis csak a Jean Louis anyja, Louise Jumelin

volt,

lakója

rend-

kívül vallásos asszony, a ki az akkori ethikai irodalmat alaposan ismerte.

Ebben a

tiszta,

erkölcsös és

mvészi vonásokban gazdag körben

nevel-

kedett Jean Francois, a kit szülei ugyancsak földmívelnek szántak. Nagybátyja,

a

ki

valamikor pap volt s most a családban

Els olvasmánya

a

kis

fiúnak a biblián kívül

késbb, tizenkétéves korában gica“-ját eredetiben olvasta. elé és

élt,

tanította az elemi ismeretekre.

Pascal és Montaigne voltak

latinul is tanult és Virgil „Bucolica“-ját és

A

mellett,

kezdte másolni a bibliához

mondta: „Szeretnék embereket

ha csak

csatolt

rajzolni".

szerit tehette,

metszeteket.

Már

papirt vett öt

éves

„Geor-

maga

korában

Lerajzolt mindent, a mit látott:

fát,

JKAN FRANCOIS MILLFTI IFJÚKORI ARCIvÉFK.

Jean Francois Millet

21)

házat s egyik szép napon három, öszvéren ül embert. Atyja, a ki már azeltt is szeret figyelemmel kisérte fia próbálgatásait, ezt a rajzot elvitte a falu aranymveséhez, a ki azt a lakosság bámulatára, a kirakatában kifüggesztette. És ez a siker felbátorította az akkor 18 éves fiút, hogy egy öreg

virágot,

:

;

embert, a

a templomból vánszorgott haza, faszénnel a

ki

A

falra rajzolja.

rajz oly

hogy Jean Louis magához hívta a fiát, s könnyekig meghatva mondá „Kedves Francois, rég tudom, hogy mi a vágyad. Szívesen engedtelek volna a festi pályára, a melyet oly szépnek mondanak, de ez nem volt lehetséges legidsebb fiam vagy és eddig nem nélkülözhettelek. De most, a mikor öcséid már felserdülnek, nem akarlak tovább megakadályozni abban, a mihez hajlamod van. Majd bemegyünk Cherbourgba és ott majd meglátjuk, van-e elég tehetséged, hogy mint fest megélhess". Egy szomszéd tanácsára felkeresték Bon Dumoncel nev festt, a ki Cherbourgban elég jó hírnévnek örvendett. Francois két rajzot vitt magával. Az egyik pásztorgyereket ábrázolt, a ki egy fa tövében furulyázott, míg társa a másik rajz egy a Lukács evangéliumából a nyáj közepette állva, hallgatta hasonlatot rögzített a gazdag paraszt csillagos éjjelen portája eltt vett meg: csodálatosan

sikerült, :

:

;

kenyeret nyújt szomszédjának, a

állva

a

ki

azt

ki

mohón

elkapja. Alfréd

Sensier,

késbben

mondta

a mester legmeghittebb barátja volt, harmincz évvel

azt

„Ezek a rajzok egy régi mesternek is dicsségére váltak volna". öregedben sokszor mondta: „Ismeri az én els rajzaimat, a melyek a mteremben függnek? Ezeket még otthon készítettem, minden útbaigazítás, minden model nélkül. Sohasem dolgoztam máskép, de nem tudom, ma többet

e rajzokról: Millet pedig

tudok-e mint akkor".

Du Moncel

szívesen fogadta az új tanítványt és szintén

„Én ugyan nem taníthatom sok

meg

dolgozzon, —

Rembrandt és a többi hollandi mester mveit, másoljon,

a mit akar". Millet serényen dolgozott, megnyerte a városi tanács rajz pályázatot,

Talán finom

míg

semmi sem lelkületét,

is

jegyezte:

új dologra, de menjen a képtárba, nézze

1835

november

jellemzi

jobban

havában

hazahívták:

által

apja

meg

csináljon hirdetett

haldoklott.

ennek az egyszer földmíves embernek

mint utolsó szavai, a miket fiához intézett: „Pedig reméltem,

hogy egyik napon majd együtt mehetünk Rómába!" Azt a nagy rt, a melyet a családf halála okozott, a fiatal Milletnek kellett betöltenie. De Cherbourg-ban már ismerték nevét, már elismerték hivatottságát.

A

maga hívta vissza, ezúttal helyet mtermében ez a Gros-tanítvány, a

városi tanács

Langlois de Chevreville

;

város legelkelbb festje rántotta ki a

vonakodó jött,

fiatal

volt,

bátran

nevezhet

Millet

igazi

neki

a kis vidéki

felfedezjének.

szk falusi életbl és neki köszönhet, hogy a családját elhagyni mvész 1836 tavaszán nagyanyja unszolására újból Cherbourgba

a hol körül belül egy

város könyvtárában

fél

évig oltárképeket

megismerkedett Scott,

Chateaubriand és Victor

más

biztosítva ki

Hugó mveivel.

oktatásra szorul, mint a

legnagyobb történelmi festjét

milyent

látta.

festett.

Szabad óráiban pedig a

Byron, Milton,

Langlois

is

Goethe, Beranger,

belátta,

nyújthatott neki.

hogy tanítványa Milletben a

jöv

1836. évi augusztus hó 19-én pedig kérvényt

adott be Cherbourg város tanácsához, a melyben segélyt kért

fiatal

tanítványa

A

30

részére.

Érdekes az e kérvényben

pillantásukat a

jöv

foglalt jóslat

a mely

irányítsam,

felé

mvészek

barbizoni

„Engedjék meg, Uraim, hogy

:

jöv

Önöknek az

helyet biztosít

emberiség emlékében, ha hozzájárulnak ahhoz, hogy ezen országnak egy nagy

mvész

adassék".

Cherbourg város tekintetes tanácsa ezt a helyet azonban olcsó áron akarta elször 600 frankot szavazott meg s az ügyet áttette a biztosítani

magának

:

megyei tanácshoz, a mely a kérelmet sok közbenjárásának köszönhette

1000 frankot

együttesen

ígért

neki,

Langlois

elutasította.

nem

tágított s

az

hogy 1836. év végén a két tanács csak az els évben kapta meg a második évben már 300 frankra redukálták, míg a harmadik

Millet,

a mely összeget azonban ;

évben

még

ezt az

összeget

mvésztl. 1837 január hóban ment

elvonták a

is

Millet haza-

hogy azután tanulmányait. Nagyanyja

búcsúzni,

családjától

Párisban folytassa

a bibliára figyelmeztette Millet-t; Gréville

község öreg papja pedig oly szavakat mondott neki bucsúzóra, a melyeket Millet külö-

nösen

tartózkodása

párisi

felejtett el

:

„Jó fiam,

alatt

nem

szenvedésnek mész elébe

sohasem

tudod, mennyi u

!

1837 január hó 31-én Párisba érkezett a

fiatal Millet.

írta le

Els benyomását

maga

„Mindig anyámra és nagyanyámra lett

így

:

gondolnom, a kik most

fiatal,

kel-

ers karom

támogatásától megvoltak fosztva. Fájt rájuk

emlékeznem, a kiket gyengén és segélyre szoruló állapotban hagytam hátra, a helyett,

hogy öregségük támasza lettem volna. De eltelt anyai szeretettel, hogy meg nem engedték hogy miattuk életem

szivük annyira

nem

czéljáról lemondjak. Azonfelül 10.

Millet:

„Oedipus“.

sajátja

a fiatalságnak az érettebb kor belátása s így

engedtem annak a bens gonosz ösztönnek, a

mely Paris

tele

hajtott.

Vágytam mindazt

látni

és megtanulni, a mit

festnek megtanulnia szükséges. Cherbourgi tanítóim tanulásom

nem kényeztettek el.“ úgy tnt fel elttem, mint

ideje

egy

alatt e

részben bizony „Páris

minden nagy alkotásnak. Nehéz és

magában Párizsban

gutak,

legelk:

a

széles

láttam,

fasorok,

az

a tudás központja,

mint

szívvel utaztam el és mindaz,

még inkább egyhangú

lehangolt.

síkság,

A

a sok

gyjthelye

a mit az úton

hosszú, egyenes orszáállattal

népes, gazdag

inkább színpadi díszletnek tetszettek, mint természetnek."

„Azután Páris, a fekete, piszkos, füstös Páris, fájdalmas, vigasztalan benyomást gyakorolt reám. Téli estén januárban érkeztem meg. Az utczai

»-llÖZ.

KALASZSZEDK

«

A VAZLAT

MILLETI

I'HANCOIS

.IEAN

!

:

:

Jean Francois Millet

31

lámpák világossága ködbe volt burkolva. A kocsik és lovak végtelen tömege, a mely a szk utczákban szorongott Páris levegje és szaga megzavarták :

;

a fejemet és szivemet. Azt hittem

meg

:

kell

fulladnom."

„Nem tudtam megakadátyozni, hogy szemeim

hirtelen

könnybe ne lábbad-

hogy érzelmeimen uralkodjam, de ezek igen hevesek könnyeim csak akkor apadtak el, a mikor egy utczai kútnál hogy úgy megmostam arczomat. A hideg víz új ert öntött belém. Megálltam egy mkeres-

janak

megkíséreltem

;

,

voltak,

kedés eltt

néztem, a Gruchy-ból elhozott utolsó almát

mialatt a kirakatot

s

A kiállított metszetek nem nyerték meg tetszésemet, mert félmeztelen fürdz és öltözköd nket ábrázoltak, Deveria és Maurin modorában.

majszoltam. lányokat,

véltem

Úgy

ezek a dolgok csak

:

illatszer- és

divatkereskedések hirdetési czéljaira

lennének alkalmasak." „Párist ízléstelennek, borzasztónak találtam.

a

Magam

szállóban.

eltt

Szorongva töltöttem az

szülföldemet és házunkat

láttam

anyámat

és szomorúan. Láttam nagyanyámat,

éjjelt

elhagyatottan

:

nvéremet, a mint a fonóban

és

hogy Páris kisértései vesztemre ne legyenek." „És ekkor újból megjelent a régi kisért s pompás képek látványát varázsolta elém oly kápráztatót és elbvölt, hogy túlvilági fényt látszott kisugározni. Néztem, néztem, a míg a káprázat egy felh mögött eltnt." sírva imádkoztak,

:

„Ébredésem visszalökött a földre. Szobám egy sötét, dohos kamra volt. Felkeltem és a szabad levegre siettem. Künn a világosságban visszanyertem nyugalmamat, akaratermet. De szomorúságom megmaradt és Jób szavai tolultak ajkaimra.

„Vesszen

egy

fiú

el

a nap, a melyen születtem és az

éjjel,

a melyben mondaték:

fogamzott!"

nem

Ezt a kétségbeesést azonban

annyira Páris okozta, mint inkább az

az a kellemetlen helyzet, a melybe a tapasztalatlan

városban

került.

megérkezésekor

Otthon egy L.

ember a nagy

családhoz ajánlották és Millet

Pénzének nagy részét és ruháját a házimegrzés czéljából Új otthonában nagyon szkén tartották

át

sajtot és volt.

L

.

egy zsemlyét kapott délre, lakása pedig egy dohos, kis né azonkívül czéda teremtés volt, a ki a fiatal embert

.

szerette volna elcsábítani. Millet, a ki ártatlanságában ezt a szándékot észre, csak az éhsége miatt kesergett s

L

.

nétl, hogy

.

—

Mit,

világ-

ott fogadott szállást.

asszonynak adta

egy darabka padláskamra

kezdbets nev

fiatal

más

még

midn

szállást kereshessen,

pénzt

is

vette

ez felbszültén nekirontott

Hisz többe került nekünk,

akar?

nem

a hónap végével pénzét elkérte mint a mennyi

pénze volt

A

fiatal

Millet

szomorúan távozott és egy munkásnál

jósziv embernél, a L né férje azonban .

.

s ott

ki

látva

a

ajánlólevéllel

a világhír múzeumban.

talált

szívesen

lakást;

hitelezett

;

nélkül adja, valamiképen jóvá

Egy másik

nyomorát,

a felesége viselkedését az irodájába kérette

röstelte

ötven frankot nyújtott át a

bourg egyik tisztviseljéhez

mvész fiatal

embernek,

azzal,

hogy

egy neki.

Millet-t

ezt neje tudta

teend annak hitvány eljárását. jobban járt Millet. Ez Georges úrhoz, a Luxem-

szólott,

a

ki

készségesen vezette a

fiatal

mvészt

-

:

A

32

barbizoni

mvészek

Az ott nyert benyomásait Millet a következkben írta le „A „Luxembourgé múzeumban nem ragadott meg egyetlenegy kép sem az alakok viaszból valóknak látszanak, mozgásuk konvenczionális, a kompocsak a Delacroix képei tntek fel, mert mozgalmasak, találók ziczióik üresek :

;

és színben

gazdagok

0 .

„Láttam Delaroche-nak „Erzsébet" és „Eduard gyermekei"

czím

vász-

melyek azonban nem bírnának arra, hogy a mesterhez tanítványnak szegdjem. Nem voltam képes mást látni e képekben, mint banális illusztrácziókat nait,

bennük csak mesterkélt helyzet és látványosság. A „Galerié du Luxembourg" meggy löltette velem a színházat s bár nem voltam elfogult a nevezetes drámák ellen, a metyeket Párisban elés színpadiasságot. Valódi érzés nincs

adtak, mégis

meg

kell

vallanom

:

legyzhetetlen ellenszenvet tápláltam a színé-

szeknek nagyzása, hamis játéka és is

;

elferdítései

folyton

mások helyzetébe

Azóta a magánéletben

ellen.

gyzdve

gyakran találkoztam színészekkel és meg vagyok

:

azáltal,

hogy

képzelik magukat, elvesztik saját énjüket és mindig

csak azoknak a szellemében beszélnek, a kiket épp megszemélyesítenek. Ezáltal pedig lassanként kivész a plasztikai érzés. Azt vélem ha a mvészet akar

h

:

magát hogy Goethe „Wilhelm Meisters Wanderjahre" maradni a természethez, akkor távol

11.

Millet:

kell

Fürd

tartania a színháztól." (Érdekes, ez.

mvében

libapásztorlány (rajz\

körülbelül

ugyan

“

:

“

!

Jean

P'rarhjois Millet

.‘33

„Nem veszem

rossz néven a színésztl, ha festk közé megy; van veszve a szinésztársaságban“.) „Voltak pillanataim, a melyekben élénken vágyódtam, hogy Párist elhagyjam

mondja:

ezt

de a fest

el

hogy falumba visszatérjek tengdtem. Nem találkoztam

s

meguntam azt az életmódot, melyben sem beszéltem s alig mertem

annyira

:

senkivel

senkivel,

valakihez kérdést intézni, annyira féltem, hogy nevetségessé válók, pedig senki

sem tördött velem. tudtam leszokni

bennem valami tartózkodó vonás, a melyrl sohasem

Volt

ládomnak

még most is gyakran kínoz. követend, hazamenni s csa-

a mely idegennel szemben

s

Nagyon szerettem volna nagybátyám

példáját

kijelenteni

vagyok megszntem fest lenni „De a Louvre ersen fogva tartott: onnan merítettem Itt

eltöltötte

lico

;

lelkemet

látomásokkal

égi

egyedül ülve

s

vigaszt.

Fra Ange-

padlás szobámban,

a

nagy mesterek képezték minden gondolatomat. Azt mondták, a XVIII. századbeli mestereket szerettem, mert valamikor Boucher és Watteau modorában festettem. Ez tévedés ízlésem e részben sohasem változott. Bouchert nem szerettem soha. Elismertem hivatottságát, tehetségét, de eszmeköre idegen maradt elttem s szegényes nvilágát sohasem tudtam szemlélni a nélkül, hogy a természetnek mily szomorú képét igyekezett Boucher ne éreztem volna :

:

elénk

teremtéseket.

nem

Mert

állítani.

Nem

volt

nak tudatában vonja

Ez a

n,

hanem hiányosan

festett,

ki

öltözött

büszke szépségének és hatalmá-

Ily mvészet ellen nem lehet ers és a niesség vonzóereje nagygyá nemes is. De a Boucher szegényes hölgyecskéi

bájairól

félre

nem is mvészet nagy

kifogásunk, mert ha is teszi.

nket

meztelen

ez a tizian - i

a

fátyolt.

szzies, de is,

telen

magas sarkú czipikkel, szorosan fzött testükkel és vérkezeikkel egyszeren visszataszítók. Watteau sem volt az én embe-

rem

színpadias, kicsiny világa bosszantott.

vékony

:

lábszáraikkal,

zsát, kifejezéseinek

—

Igaz

:

becsültem a palettája vará-

finomságát és melankolikus voltát

bábok jutottak eszembe

s

úgy éreztem, hogy ez a

;

de képei láttára mindig

kicsiny csapat a

befejeztével a skatulyájába kerül vissza s ott bizonyára

szörny sorsán

„Lesueur-t, Lebrun-t és Jouvenet-t többre becsültem, mert

t

Lesueur mély benyomást gyakorolt rám: a melynek prófétája és bölcse Poussin

tartottam

volt.

amaz

Azt hiszem

színjáték

kesereg.

ersebbek

voltak.

iskola legjobbjának, :

egész életemet

ott

még sem unnám meg a mveit “. a spanyol múzeumban és a Musée Standishban,

tölthetném a Poussin képei eltt s „így éltem a Louvre-ban,

folyton csak azokat a képeket nézve, a

erteljesen fejeztek

a centaurokat

ki.

melyek egy-egy gondolatot igazán és

Szerettem Murillo arczképeit, Ribera Szent Bertalan-ját,

szerettem mindazt, a mi erteljes s odaadtam volna Boucher

;

mveit Rubens egy meztelen becsültem meg eleinte elvakított. Az összes

alakjáért.

:

Rembrandt-ot csak késbben

géniuszába csak komoly tanulmány

után lehet behatolni. „Velasquez-t, a

hettem

kit

ma

oly nagyra becsülnek, csak „Infantá“-ja révén ismer-

meg a Louvre-ban; bizonyára elsrangú,

szegényeseknek látom:

„Apollo és Vulkán “

tisztafajú

czím

fest; de alkotásait

képében kevés a képzel-

er. De mint fest kétségtelenül nagy.“ Mvészeti könyvtár:

A

barbizoni

mvészek.

3

A

34

mvészek

barbizoni

„Sohasem kíséreltem meg a nagy mesterek mveit másolni. Azt tartottam: minden másolat rosszul sikerülne, mert az eredeti varázsa és tüze nélkül szkölködne.

“

„Csak egyszer, midn az egész napot Giorgione „Hangverseny a -e eltt töltöttem, úgy három órakor, egv társamtól egy darabka vásznat kértem s a kép után vázlatot készítettem. De a mikor az óra négyet

12. Mtllet:

ferme“

kiáltása

hatása üdít

véget

volt,

vetett

a

Munkába

természetet s benne vigaszt találtam. a saját képeimet sem. Erre a

„Michelangelo és

vonzódtam. Manap volta

;

ma

is

is

csodálom

:

a szolga

„On

járó parasztok.

munkámnak.

mint egy nagy sétáé

ütött,

A

vázlat

azonban megvolt

s

Giorgione tájképe kitárta elttem a

Késbb sohasem másoltam

többé

:

még

munkára képtelennek éreztem magamat.“

Poussin

bámulatba

mellett ejt

leginkább

e kifejezési

a

kezdetleges

mód gyermekded

mesterekhez és

egyszer

e lényeket, a kik az élet terheit viselik, a kik türelme-

ások.

nk mi

khdel

Miu.i;r:

fhaxcois

jeax

'

“

“

:

Jean Francois pillét

35

sen és panaszszó nélkül trik azokat a szenvedéseket, a miket az emberiség törvényei rájuk rónak a nélkül, hogy azoknak jelentsége fell kérdezsköd-

nének.

S a

nem

mellett

volt

szándékukban a mvészetet

felforgatni,

a mint

azt napjainkban látjuk.

Michelangeloban Millet különben

E

sett.

ma

titáni

t

szellem környezte

is

megtalálta azt a vezett, a

utolsó napjáig

vie“ volt a mester kedvelt szava,

:

„Célúi qui

me

kit

kere-

hanté toute

ha a mvészettörténelem e nagy alak-

járól beszélt.

E

melankolikus tétovázás közepette érezte

a melyben forrongó tehetségét a helyes végül Delaroche-t kereste

fel,

a

ki

Millet,

mederbe

hogy iskolára van szüksége,

irányíthatná. Sokat töprengett,

szívesen fogadta a falusi

che akkor hírnevének tetpontján

állott,

iskolája

fiatal

embert. Delaro-

találkozóhelye volt a serdül

mvésznemzedéknek. Ebbe a finomodott, irodalmi és mvészeti szempontból a követ környezetbe csöppent a természetnek egyszer fia.

napi divatparancsot

Ámulattal

nézték.

sugárzott

ki,

Minden

valami

És a mterem

félszegségébl

valami

er, a melynek

titkos

tréfáktól izzó

Millet

meghatározhatatlan fölény,

maga sem

volt

tudatában.

levegjében egyszerre csak felhangzott a gúnyszó

de akár így hívták, akár „erdei emberinek, Millet nem sokat tördött azzal a benyomással, a melyet társaiban keltett és serényen a „Jupiter faczipben“

;

után látott. A midn els rajzát, a melyet egy Germanicus szobor után készített, Delaroche-nak bemutatta, a mester hosszú szemlélés után csak ennyit mondott „Maga ujoncz? Én csak azt mondhatom, hogy maga már nagyon is sokat tud, de még mindig nem eleget. Menjen a saját útján, maga

munka

:

annyira más, mint a többi, hogy magá-

nak már nem tudok mit mondani.

Hogy

nem

igazak legyünk

értette

meg

:

Delaroche

a tanítványát. így

tehát Millet újból a saját erejére volt

Dolgozott

bízva.

saját

kénye -kedve

otthon pedig, hogy pénzt

szerint,

keressen,

cselédeket,

hordárokat

festett le

De bármennyire

is

néhány

még sem

frankért.

ezek

terjedt a híre

az inkább lelkes, mint pénzes tok közt,

is

házmestereket,

mbará-

kereshetett annyit,

hogy mesterének a 100 frankkal megállapított tandíjat megfizethette volna.

Ezért kimaradt az iskolából.

De

Dela-

roche magához hivatta és megtudván az okot, kijelentette, hogy szívesen

tovább

is

tanítványai sorában. Azon-

ban ez újabbi viszony sem Millet

hogy

látja

ugyanis

felkérte

tartott soká.

Delaroche-t,

ajánlja a római díjra, ez

azonban

13. Millet: Lenaratás. (Fametszet.

.

:

:

A

36

már egy Roux

pártfogását

Erre a

biztatta.

a

fiatal

nev

mvész

mvészek

tanítványának megígérte volt s

otthagyta mesterét és

jómódú szülk gyermeke

ki

barbizoni

Marolle

a rue de l’Est 13.

volt,

sz.

Millet-t

nev

késbbre

barátjával,

házában mtermet:

nyitott.

hogy mindazok közül, a kik Millet-vel ebben az idben érintigazi tehetségét. Marolle is, a ki az „erdei keztek, egyik sem ismerte fel az embert" nagyon szerette azt a jóindulatú tanácsot adta neki: „Fessen képeket a Watteau és Boucher modorában." Millet maga is belátta, hogy úgy kell cselekednie, ha pénzre akar szert tenni. Elbb azonban mégis egy komolyabb Sajátságos,

tárgyú vásznat

kereskedkhöz

„A

festett: :

nem

a kép

leczke", „Olvasó leányok",

évben

barátjáét a jury festette

elfogadta

a kritika jóindulattal méltatta. Ebben

s

czím

a „Szent Barbara"

képét

már

a

ki

tehetséggel és tudással

ember

igazi fest."

M

Diaz, a ki

a

nem

„Valahára oly

:

fiatal

czím

pasztel-tanul-

mesterre akadtam,,

alkotásaiba életet és kifejezést ad.

ki

még

eddig

ered-

Ez az

a nevét sem hallotta a mesternek,

Tudakozódott

utána,

is

nem

de

találta,

a kinek felesége idközben meghalt, hazament Cherbourg-ba.

illet,

tanári állással kínálták

óvni,

írta

volna vele megismerkedni.

szeretett

mert

bír,

meg st még

Hogy milyen

Louvreban.

ménynyel, mutatják „Lovagló óra" és „Normandiai leányok" a

fogadott

el.

meg, a melyet

Millet,

a

ki

a függetlenségét

meg

Körülbelül két évet töltött hazájában. Arczképeket

a melyek biztosították megélhetését. Ebben az

czím

Chloe" és „Pan áldozata"

el.

egy pár tengeri képet és a mellett

Corregio-t tanulmányozta

mányai, a melyekrl Thoré azt

az.

melyet 300 frankért adott

is,

néhány czégtáblát is festett. De Millet mindamellett nem csüggedett, meg is nsült s feleségével, Onos Pauline-al Párisba utazott vissza. Most

m-

a Marolle-ét visszautasították, míg egy cher-

:

pénzzel hazament, a hol

Ezzel a

a

„Egy nap Trianon-ban" czím vásznainak. Az 1840.

évi tárlatra két arczképet küldött

bourg-i

Elvitte

Ugyanilyen sorsa volt a „Zene-

senkinek.

kellett

gyermekei."

és

szeretet

felebaráti

idben

Ott

akarta festett,,

keletkeztek „Daphnis és

vásznai. Cherbourg-ban megismerkedett Lemaire

Katalinnal, a kit feleségül vett s 1845. év

végén 900 franc megtakarított pénzzel

újból Párisba költözött.

meg Diaz-zal, a kinek tanácsára Watteau-féle képeket festett „Fürd asszonyok", „Gyztes szerelem"), a melyeket a mkereskedk szívesen megvásároltak. Az 1847. évi Szalonban Millet már nagy sikert ért el. Most már „Le Maitre de Nu“ lett a jelzje, czím, a mely a mesternek Itt

ismerkedett

(„Tánczoló leányok",

sok keserséget okozott. Ebben a kiállításban volt a mester saját arczképe is, a mely Sensier-t, a híres mkritikust és Louvre-tisztviselt annyira megragadott,,

hogy

Millet

Millet-vel,

ismeretségét kereste.

oda vezette Sensier-t

a mester haláláig

Troyon, a s

ki

Diaz révén ismerkedett

akkor keletkezett az a barátság, a mely

tartott.

Ezt az els találkozást Sensier a következképen „Millet

kabátban készült

ebben az idben sajátságosán öltözködött

járt

;

meg

torzonborz

kocsissapkával

középkori festkre

szakálla,

födött,

kellett

hosszú

furcsán

fürtjei,

hatottak.

gondolnom. Szívesen

A

írja :

le

szürke,

melyeket

kszin

fels

egy gyapotból

mikor elször láttam,

fogadott,

de keveset beszélt

a

Pásztorn.

Millet:

14.

:

Jean Francois Millet

bölcselnek, jótevnek vagy politikusnak

A mvészetrl

engem

tartott

beszéltem és „Daphnis és Chloe

a

Ebbl

mondám:

vázlatát láttam,

és ezeket

czím

Félénken rám nézett és csak röviden

nyilatkoztam.

vet a

39

nem

képét nézve,

felelt.

A midn

finom kép lehetne,

ha

igazi

szerette.

arról

is

a ,,Magparaszt

modellre akadna."

— Uraságod nem kérdezte. — De falun nevelkedtem. — Óh, ez egészen más dolog, akkor fecseghetünk — „Az én képeim nem fogják érdekelni". — Téved. Ép, mert szeretem a talán

párisi

4

?

Igen.

,3^==^

képeit, jöttem ide.

Most már

s pár perezre rá:

fesztelenül beszélgetett

Millet s

a mit a

az mind

férfias,

mvészetrl mondott,

nagy és melegszív volt. * Minden tárgy alkalmas, mondá, ha ervel és világosan tudjuk bemutatni. Szükséges, hogy a

—

mvészetet valami vezet gondolat irányítsa és a mi feladatunk ezt a gondolatot beszél nyelven kifejezni, st bennünk ébren tartani és másokkal oly világosan közölni, mintha egy érmet vernk.

A mvészet nem

hanem küzdelem. Én nem lehet

kéjutazás,

nem vagyok bölcsel

és

hivatásom a fájdalmat

vagy

kiirtani

oly formulát találni, a mely a rossz ellen

közönyössé tenne. Talán ép a

mvésznek ert

szenvedés az, a mi a

ád,hogy magát értheten fejezhesse

Az

ki.

1848. évi Szalon, a mely a

februári

forradalom után

kiváló helyet foglal

el

meg,

nyílt

a kiállítások

tör-

ténetében. Ez ugyanis „szabad Szalon" volt.

Louis-Philippe elhagyta Franczia-

országot, a melyet köztársasággá pro-

klamáltak. Ledru-Rollin, a

ki

belügy-

miniszter volt, 1848 február 29-én, a

következ rendeletet adta ki „A polgár-belügyminiszter gatója az 1848. évi

beküldött

m

elrendeli,

kiállítást két

kivétel

hét alatt

15.

Millet:

Boronázás. (Fametszet.)

hogy a Louvre nemzeti múzeum igaznyissa meg. Ebben az évben minden

nélkül elfogadandó.

Az összes mvészek meghivatnak,

hogy 1848 márczius 5-én déli 12 órakor a Képzmvészetek nemzeti iskolájában jelenjenek meg, hogy ott egy negyven tagból álló bizottságot és pedig 15 festt, szobrászt, öt metszt és építészt, és négy krajzolót válaszszanak 1

meg,

a

1

kik

a

Múzeum

Nemzeti

igazgatóságának

támogatásával

fognak

a

kiállítandó tárgyak elhel\ ezésérl gondoskodni." Ez a rendelet a forradalmat a képzmvészetekbe helyezte át, a mennyiben tartalma a jury teljes eltörlését T

-

A

40

barbizoni

mvészek

jelentette.

Eredménye pedig az

a

nem kevesebb mint 5180 mvet

kiállítás

volt,

hogy

tartalmazott.

Ebben a

M

illet

tárlatban

volt

a

látható

„Le Vanneur“ (A

hí rés képe:

szitáló)

és a „Les Juifs au Babylon" (A zsi-

dók Babylonban)

czím

vászon, a

melyben Poussin hatása nyilatkozott.

Erre a vászonra festette Millet

késbben egy másik remekmvét, „La Tondeuse*-t (A juhnyiró nt). „Le Vanneur u magas, szálas

A

parasztlegényt ábrázol, kék kabát-

ban, piros nyakkendvel, a

ki

arany

szin porfelhben rozst szitál. Ezt az els igazi Millet-képet Ledru-Rollin meg.

vette

De míg a Millet név a mért Párisban már közszájon forgott, a mester és családja a legnagyobb

nyomorban a

kereste

éltek.

Egyik barátja

fel-

a

ki

belügyminisztert,

rögtön száz frankot utalványozott ki,

16

Millet:

Sarlós.

(Fametszet.)

a melyet ez

volt

még

;

két

a mester laká-

Hideg márcziusi

Millet

a

mtermében

egy faládán

s

nap óta nem ettünk

este

volt,

dideregve ült

a mint a pénzt meg-

mondta:

hálásan

kapta,

nöm, ez a pénz jókor érkezik

elvitt

sára.

„Köszö-

de a gyermekeknek

;

valami ennivalójuk s ez a fdolog“.

Ledru-Rollin nehány nap

frankot s ez

alkalommal

fogja részesíteni.

Az

meg

múlva maga hozta is

Ígérte

Millet- nek,

állam ugyanis pályázatot

Az

el

irt

ki

a

„Vanneur“ árát:

hogy a

állami

500

megbízásban

„Köztársaság* alakjára

Köztársasága antik szépség

ni

s

a mester

ki

búzakalászokat, palettát és ecsetet tartva kezében, jelképe volt a szabadság, a

is

földmívelés és a

pályázott.

mvészetek védjének. Ez a békés

felfogás

alak volt,

azonban nem

a

tetszett

az akkori forradalmas világnak s így a mester még dicséretet sem nyert érte. De Ledru-Rollin ura maradt a szavának. A nyári zavargások után képet rendelt nála, a

melynek tárgyát a

mvész

tetszésére

bízta.

Az 1800

frankkal

most már a munka után látott s szerénységét legjobban jellemzi az a felfogása, hogy „nagy* vászon után nézett, mert az árnak megfelel „nagy képet" akart festeni. „Hagar et Ismaél dans le désert* (Hagár és Ismael a sivatagban) lett volna e kép czíme, a melyrl Sensier mondja, hogy czélzás volt a mester saját sorsára, a ki a világváros zajában úgy érezte magát, mintha a Saharában meghatározott árból 700 frankot rögtön

ki

is

fizetett

neki.

Millet

17. Millet:

La vanneur.

(Rajz.)

:

!

Jean Francois Millet

43

Nagy akttanulmányra készült. De a szándékát nem valómeg, mert munkaközben oly jelenetnek volt tanúja, mely egész életére

tartózkodott volna. síthatta

dönt

befolyással volt.

Egyik este ugyanis a városban sétálgatva, a Deforge mkereskedése eltt állott meg, a melynek kirakatában „Fürd asszonyok “ czím képe is ki volt Két

téve.

ember nézte a képeket

fiatal

következ párbeszédnek

a

Millet

s

volt a fültanuja

Ki festette ezt a képet

-

Valami

-

majdnem

Millet

mondta

el

sírva

?

kérdezte az egyik, a Millet vásznára mutatva.

ember, a

ki

nem

Hazafelé

fakadt.

fest mást, sietett

s

a

mint meztelen nket. feleségének

Ha

te

osztályrészed.

is

úgy akarod, akkor soha életemben nem

még

De én szabad

terhesebbé fog válni és

még

festek

többé ilyen

több szenvedés lesz az

leszek

eszményeimet meg fogom való-

j «=£

A

nagylelk asszony vigaszés bátorította. Millet pedig a

talta férjét

már

megkezdett „Hagar és Ismael“ képét rögtön abbahagyta.

Most villant fel agyában a gondolat, hogy mvészetét a természetnek szenteli. A „Les Faneurs u (Pihen szénakötk) terve fogamzott meg benne s vágyott ki a szabad mezre, hogy ott

él

modell után valósítsa

mvészeti gondolatát. Diaz tudta,

meg lebe-

Ismerte korának ízlését s

szélte.

hogy mvésznek, a

szokatlan képeket

fest,

lehet a jutalma.

De

ki ilyen

csak éhség Millet

Hozzájárult még,

tágított.

Párisban kolera tört

ki s

nem hogy

a mester

egyik jó barátja, Jacque állatfest is

megbetegedett.

A

mikor ez

föl-

lábadt, egyetlen gondolatuk csak

az volt

:

a szabadba

ki

Idközben

elkészítette volt a

„Les Faneurs“-t

tl kapott

1

s

a Ledru-Rollin-

100 franknak a

felét

felajánlotta Jacque-nak.

lád,

nek.

zokogva

a hallottakat.

képet. Igaz, életünk

s

nev

Millet

Ekkor határozta el a két csahogy Fontainebleau-ba men1849. június 13-án indultak

útnak. Fontanebleau-ban egy kis szállóban vettek lakást, de miután

18.

Millet:

Kaszás. (Fametszet.)

:

A

44

19.

ez nagyon drága

volt,

,

barbizoni

mvészek

Tájképtanulmány. (Vízfestmény.)

Millet:

valamely közelfekv faluban kerestek

olcsóbb helyet,

így kerültek arra az útra, a mely Barbizon mellett Chailly felé ágazik

Ganne apó korcsmájába, a

érkeztek a

Diaz, a ki szintén ott volt, bemutatta az érkezket.

hol

—

Hová

tartozik Millet? kérdezték mindenfell.

És

Millet

nyugodtan

Ha nem

A helyet

mikor :

felelte

tudják bizonyosan, akkor engedjenek

csupán azok voltak

ott,

ma

a kiket

Páris

kit

utczái

és

erd mély benyomást ünnepélyes csöndje a magát, fején

mintha otthon újból

:

paraszttá

tetszésének megfelelt.

épületei

gyakorolt

reá

lett lett.

Az

volna.

;

otthona, hol egy félszerbl átalakított

ezt

a

Corot és Barye

tettek,

itt

újból

Millet,

is.

feléledt.

Az

az óriási fák felséges képe, árnyékuk

Faczipben

keleti

még

és bámulattal töltötték

S nemsokára egy út

különálló helyet.

mint barbizoni mestereket ismerünk.

már búskomorrá

lelkét áhítattal

nekem

csak kevesen ismerték

Barbizonba érkezett,

Millet

Ott volt Rousseau és nyáron át ott idztek Diaz,

a

Dél

nagy mvésztársasággal találkozMost nagy vita indult klassziczisták, Az akkori mvészek mind vagy vagy koloristák voltak.

felé

tak.

meg.

el.

részén,

járt,

kis

közel

el. Itt úgy nagy szalmakalap

házikóra

az

is

erdhöz

mteremben serényen

érezte volt a

a mely

akadt,

az

feküdt

dolgozott.

Itt

új

hatá-

el Millet, hogy ezentúl csak a parasztéletbl merített motívumoknak szenteli mvészetét. Ezen elhatározásáról Sensiert, a kivel most már nagyon bizalamas viszonyban élt, a következ levélben értesítette

rozta

:

„Most a következ három képen dolgozom: Lentör asszony (La fémmé au brisoir).

1

.

3.

Munkába men parasztpár (Allant travailler). Faszedk az erdben (Les Ramasseurs).

A

mint a képek czímeibl láthatod,

2.

sem

pedig mithologiai

mondani, hogy ezeket kényszeríteni,

sem meztelen n, tárgy. Ezentúl más tér felé iparkodom. Nem akarom a tárgyakat megvetném, de nem engedem magamat

hogy ilyeneket

fessek.

nincsen közöttük

20. Millet: Zsákhordó,

:

Jean Francois Millet

Érzem: a parasztéletbl gemnek. Be kell vallanom

merített tárgyak leginkább felelnek

—

engem a mvészetnek emberi

nem

volna,

festenék

még ha

része leginkább érint

A

létezik-e ilyen is

nem

— én

meg

tehetsé-

—

hogy hogy ha módomban

szoczialistának

sohasem mást, mint

a természettl nyerek.

47

tartanál

és

is,

azt a benyomást, a melyet közvetlenül

természet víg oldalát

nem

láttam soha;

nem tudom,

A legvidámabb, a mit ismerek, az a mezn egyaránt felséges. Nem tagadhatod,

láttam soha.

nyugalom, a csönd, a mely erdben,

hogy ez mindig ábrándozást kelt az emberben, és az ábránd méla, habár felséges is. Az ember egy fa alatt ül és örül a nyugalomnak, a kényelemnek, a melylyel az

megajándékozza;

élet

hirtelen a

keskeny út

roskadozó szegény fahordót, a

alatt

sokat

mondó

hefyzet,

ki

néz

felé

s mit lát?

Az a

hazafelé vánszorog.

Egy gályák váratlan, de

a melyben ezt az alakot látjuk, rögtön az emberi

lét

—

a munkát. Ugyanaz a komoly hivatására emlékeztet s eszünkbe juttatja benyomás, a melyrl Lafontaine beszámol a „Favágó* czím meséjében: «Quel

En (Mi

öröme

Mezkön

volt,

plaisir a-t-il

est-il

eu depuis qu’il est au

un plus pauvre en

la

monde

machine ronde

?

?»

mióta világon van; van-e nálánál szegényebb e kerek földtekén?)

és pusztákon láthatod ezeket az ásó, kapáló alakokat. Hébe-korba

egyenesedik egy közülök, hogy tenyerével a verejtéket

Hát

víg-e,

vidám-e ez a munka, mint a hogy ezt velünk

Én csak

igazi

emberséget látok benne és nagy költészetet.

Ebben az idben vet; évi

keletkezett a mester

lásd a 27. sz. ábrát), a

Szalonban volt

kiállítva.

is,

is

:

szeretnék?

„Le Semeur (A mag-

mely a „Faneur ‘-rel (Szénaköt) együtt az 1850. Az utóbbi azonban nem vont magára semmilyen

a színezést nehézkesnek

Még most

els nagy képe

elhitetni u

£

figyelmet, hacsak negatív értelemben

Gautier

föl-

letörölje arczáról.

nem, a mennyiben a mbirálók, köztük találták.

czégtáblákat festett a mester.

képet egy párisi keresked, Collet vette meg, a

Az

„Allant travailler

a

ki

w

czím

mvészt ez alkalommal Ez a czégtábla,

megbízta, hogy szövetkereskedése számára czégtáblát fessen.

a mely egy kék ruhába öltözött

Szz

Máriát a Jézus gyermekkel karján ábrázolt,

sok évig függött a Rue Saint Lazare egyik sarkán és

egy Morei

nev

párisi

Ebben az évben

gyjt halt

még most

is

megtalálható

birtokában.

meg

Millet

nagyanyja, a

kit

leánya, a mester anyja,

nemsokára követett. Millet szeretett volna haza utazni, de híján volt az útiköltségnek. Ekkor Sensier a képzmvészetek igazgatójának, Roumieu-nek érdekldését akarta felkelteni a mvész iránt. Ez azonban, a ki a „Le Semeur“ képrl

már sokat

hallott,

szoczialista agitátornak képzelte

gadta ennek segélyezését.

„La Couseuse (Varrón)

Sensier cselhez fordult.

czím

Millet-t

s

Ép akkor

kereken megtakészült

el

Millet

képe, a melyen feleségét örökítette meg. Ezt a

bájos, idillikus vásznat Sensier becsempészte a

Roumieu szobájába, a

hol ez

a látogatóknak feltnt. így egyik napon Delaroche is nézte s miután megtudta, hogy a szerz neve Miilet, rögtön visszaemlékezett hajdani tanítványára Millet? Hisz' a tanítványom volt. Nem csodálkozom, hogy ilyen szép

—

képet

festett,

mindig sok volt a fantáziája és az eredeti erteljes tehetsége.

“

A

48

Ez a vélemény

döntött.

elleget adott Milletnek, a

barbizoni

mvészek

Roumieu azonnal ki

állami megbízást és

a legsürgsebb számlákat

600 franknyi

kifizette

és hazafelé

nagyobb sikerei voltak. A „Moissoneurs" (Aratók) czím vásznáról Gautier a következket írta: „Millet aratói, nem épen szépek, nem a belveder-i Apolló után festette ket. Orraik laposak, ajkaik vastagok, a pofacsontjaik kiállanak, ruházatuk silány, kopott. De rejtett ert látunk indult.

Most már a Szalonban

bennük,

föltn

is

ismeretét a vonalaknak,

bölcs feláldozását a részletnek s a

színezésnek egyszerségét s ez az, a mi ezeknek az embereknek megadja azt

21. Millet:

Kalászszednk.

a na gy> büszke tartást, miáltal a Michel Angelo szobrára emlékeztetnek. Daczára a szegénységüknek és csúnyaságuknak, felségesek, mint minden, a mi a természettel közvetlenül

Ezért

a

érintkezik.

képért,

a

a második érmet kapta

Otthon,

midn

a

melyet

egy Brimmer

nev

amerikai Bostonba

vitt,

Millet.

normandiai

tengerparton

újból

föléledtek

ifjúkori

emlékei

s

hónapi tartózkodás után Barbizonba ment vissza, nem kevesebb mint 14 képet, 20 rajzot és két vázlatkönyvet megtölt tanulmányt vitt magával. Anyagi helyzete is jobbra fordult a mértk már lassanként Millet

nég}'

:

megszerették a Millet képeit s különösen az amerikai

gyjtk,

a kiket a szintén

Jean Francois Millet

Barbizonban jelentek

él

William Morris Hunt amerikai fest toborzott össze, gyakran

meg a mester mtermében

Az

49

megrendeléseikkel.

1855. évben metszetekkel foglalkozott Millet és

1856-ban megkezdte

a híressé vált képét: „Les Glaneuses" (A kalászszed nk; lásd a 21. sz. ábrát). Ennek a képnek ötletébl egy levélben kitárta lelkét Rousseau eltt: „Úgy

dolgozom, mintha rabszolga volnék, hogy a „Les Glaneuses*

4

nem tudom még, mi

befejezhessem. Igazán

lesz

a

czím képemet

munkámnak eredménye. szerencsétlen képnek nem

Vannak napjaim, a mikor azt gondolom, hogy ennek a lesz semmi értéke. Mindenesetre még egy nyugalmas hónapot akarok rá szentelni. Ffájásom az utóbbi hónapban annyira Csak ne lenne nagyon rossz!

— —

22. Millet:

hogy

zaklatott,

mondom

:

alig

Burgonyaszedés. (Tanulmány.)

akadt egy negyedórám, a melyben dolgozhattam. szintén

testileg és szellemileg tönkre

megyek. Kevés a menedékhely és nagyon

értem azokat, a kik az üdülés, a világosság, a béke után sovárganak. És megértem, miért mondatta Dante egy égbeli szellemmel annak földi napjaira vonatkozólag:

„Bnöm

ideje."

Ah, türelmeseknek

lennünk, a meddig csak bírjuk".

kell

Ezt a képet az 1857. évi Szalonban el

voltak ragadtatva a

m

nagyságától.

k

más véleményen volt a kalászszed mottak néma vádját olvasták ki, mások :

állította ki.

A mértk

és

mvészek

Nehány befolyásos kritikus azonban arczából a nyomorgók és elnyoazt mondták róluk, hogy fenevadak,

nk

a melyek a társaságot fenyegetik. Millet-nek nagyon rosszul esett ez az igazságtalanság, a mely képeinek eladását Mvészeti könyvtár

:

A

barbizoni

mvészek.

is

lehetetlenné

tette.

4

:

A

50

barbizoni

mvészek

—

—

én mindent koczmondta barátainak „Akár mennyire túloznak is nem fordulok vissza. állok, ersen kára tettem és ha fejemmel játszom is Akár a csúnyaság festjének neveznek, akár saját népem rágalmazójának: soha sem fognak kényszeríthetni, hogy a parasztokat idealizáljam. Inkább hallgatok, mintsem hogy gyengének mutatkozzam. Hagyjatok czégtáblákat festeni, vagy szobákat pingálni, adjatok kmívesmunkát, de engedjétek meg, :

hogy gondolataimat akaratom ségben befejezhessem* Sensier-nek

szerint nyilvánítsam ki s

hogy

mvemet

békes-

4 .

pedig,

a

szintén

ki

kérte,

hogy csinosabb parasztokat

fes-

sen, írta

—

Igen, igen, ez

mind

igaz,

az alak általános hatásában jában.

A

ti

nem

szép leányaitok

de a szépség

rejlik és

nem csak az arczban

van.

A szépség

az embernek és tevékenységének harmóniá-

arra valók,

hogy galyakat hordjanak

össze,

hogy

az augusztusi nap hevében kalászokat szedjenek, vagy vizet szivattyúzzanak.

egy anyát festek, akkor széppé teszem az

gyermekét így

La beauté

nézi.

még

örülhetett

adott ezért a képért,

által

c’est l’expression.

Millet,

a pillantás

kifejezés

a melyért azután

(A szépség a kifejezésben

Madame Pomery,

még

visszatérünk,

itt

rejlik.)

a

ki

a „Les Glan-

fizetett.

igazságát akarta megfesteni Millet leghíresebb képében

melyet 1858-ban kezdett. Czíme a képekre

Ha

a melylyel a

mikor egy gazdag keresked 2000 frankot

euses“-t a Louvre-nak ajándékozta, 300,000 frankot

A

által,

:

is,

a

„Angelus" (lásd a mellékletet.) Mindezekre

csak azokról a

küls

23. Millet: Ásók. (Karcz.)

okokról lesz szó, melyek

horcc.)

sa

sur

reposant

se

(Paysan

kapás.

Pihen

Millet:

24.

4

:

!

Jean Frarnjois Millet

azokat létrehozták. Millet ebben a képben az

Máriáé

Ave Maria

:

hiv

a szavak a

A mikor

gratia plena"

esti

53

ima: „Angelus Domini nuntiavit

szavait, azaz azt az áhítatot,

Sensier elször látta ezt a képet, Millet hozzá fordult

—

Mit tartasz felle

—

Ah, ez az „Angelus

? ; ‘

mondá

Sensier.

az akar lenni. Hallod-e a harangszót? Ah,

„Igen,

a melyet ezek

lélekben keltenek, akarta megfesteni.

meg vagyok

elégedve,

mert megértettél.

Ebben az évben nagy képviselje

által

megtisztelés érte a mestert.

a vasúti szalonkocsijában akart

Pius pápa, párisi

IX.

czím képet rendelt elhelyezni. A mester a képet

meg

„Mária fogantatása"

a melyet

nála,

júniusban küldte

Rómába, de valószín, hogy az a pápa felfogásának nem felelt meg, mert ennek a képnek minden nyoma veszett. Csak annyit tudunk róla, hogy egy fiatal, barna szem, dúsfürt parasztleányt ábrázolt, a ki áhítattal tartja keblén kis gyermekét. Lába eltt egy döglött kígyó feküdt a földgolyón.

Az

Barátai egy specziális

czot vallottak.

Millet

óriási

hitelezi zaklatták, felesége gyötörték. (lásd

melyekkel a mester mveit

elfogult kritikák, a

tönkretették.

25.

kiállítást

gondokkal küzdött,

gyermekágynak

sz.

ábrát.)

bcheron" meséje

czím

inspirálta.

képét,

A

hanem tüzelfa sem

nézett eléje,

Ebben a kétségbeesett helyzetben

illették,

rendeztek,

festette

t „A

anyagilag újból ezzel volt

is

kudar-

a házánál,

magát meg ffájások halál

és a

a melyre Lafontaine-nek „La

jurv visszautasította. Ekkor két

favágó"

mórt

nagynev

et

le

kritikus:

!

%

A

54

barbizoni

mvészek

Mantz a mvész védelmére kelt. Az utóbbi a következ szavakkal: „Bölcs emberek mosolyoghatnak, akadémiák tévedhetnek, a közönség elmehet a kép mellett, anélkül, hogy megnézné vagy méltatását megkísérelné. De sem a gúny, sem a tévedés nem változtathat azon a tényen, és Alexandre

ha az

Dumas

és Paul

id még nem

érkezett

el,

hát

el

fog érkezni, a mikor az egész világ

a nagy mestert fogja üdvözölni Millet-ben“.

a visszautasítást úgy fogta fel, mint ha mvészetét szándékosan akarták volna tönkre tenni. „Azt hiszik, mondta Sensier-nek, hogy engedésre Millet ezt

fognak kényszeríthetni, hogy hétköznapiságukra fognak lenyomhatni. Tévedésben leledzenek

Mint

!

paraszt

születtem és mint paraszt

akarok meghalni. El vagyok határozva, hogy csak azt

mondjam

a

mindig,

mit

érzek és hogy úgy fessek, a

hogy

H maradok

látok.

magamhoz s nem hátrálok még egy tapodtat sem Ha szükség lesz rá, hát be fogom

bizonyítani,

becsületemért

is

hogy a

tudok küz-

deni!"

A

sok izgalom azon-

ban beteggé

tette s állapota

csak akkor javult, mikor

néhány hétre sikerült az

rá barátainak

„Angelus" és a

„Halál és a favágó"

czím

vásznakat eladniok.

Az „Angelus"

Brüszel-

be, a „Halál és a favágó"

pedig a kopenhágai királyi

képtárba került.

1860 márczius havában érdekes szerzdést kötött Millet Stevens belgiumi mkereskedvel. A szerzdés, a mely valószínleg Sensier közvetítése folytán jött létre, 12,000 frankot biztosított

a mesternek azokért a képekért, a melyeket egy év

Ez évben

festette

alatt festeni fog.

a „Tondeuse des nioutons" (juhnyíró n), „Tóbiás" és „La

Becquée" (Etetés; lásd a 26. sz. ábrát) nagy nehézségekkel fogadták be az 1861.

czím

vásznakat.

évi szalonba;

A három

képet csak

a hol azonban a „Ton-

deuse", a mely most a Mr. Brooks bostoni képtárában van, mégis csak nagy sikert aratott.

Errl az idrl

írja

Sensier: „Millet-t valami

nagy bnösnek nézték a kinek

egész iparkodása csak arra irányult, hogy a becsületes polgárokat lázítsa. Ezek az állandó üldözések ellenséges indulattal töltötték el a világ ellen, különösen

SIVATAGBAN.

A

ISMAEL

ÉS

IIAGAR

ILLET:

M

FRANCOIS

JEAN

:

Jean Francois Millet

pedig a mbirálók ellen, s

a melyeket a mbirálókra

ebbl magyarázhatók azok a keser megjegyzések,

tett.“

S a mikor Sensier

vagy, mint egy parasztlázító, a „Igen,

szolta:

55

kit

tréfásan megszólította: „Olyan

a golyó elé visznek

u ,

helybenhagyólag vála-

egy csalódott reménynek vagyok a vezére; szomorú, magányos

harczosa egy nagy ügynek !“ Egyik estén pedig a

letn

napot szemlélve, mondá:

„Ott az igazság, harczoljunk érette

27. Millet:

A magvet

(Le semeur. Rajz.)

ezek közül a híres „L’homme franczia paraszt, a ki hosszú faczips á la Houe czím vásznat: kék nadrágos, fáradságos munka után a kapára könyökölve pihen. A kritika magánkívül volt bszíiletében. Még a mester hívei Theophile Gautier és Paul de Saint \ iktor is

1863-ban három képet

állított

ki

Millet, s

u

:

ócsárolták. Pedig Millet csak a

munkának

akart hódolni.

És ekkor

írta

M illet

azt a híres levelet, a melyet hitvallásaképen azóta sokat idéztek .

.

.

„Különösnek találom azt a sok

pletykát,

a mely a

„Hmmé

á

la

:

A

56

Houe"

fölött keletkezett.

tulajdonít

barbizoni

mvészek

Igazán meglep, hogy a közönség milyen gondolatokat

nekem. Szeretném tudni: bírálóim valamelyik klubban

láttak-e

Nem

vagyok

Szoczialistának mondanak, én pedig szeretnék válaszolni is

tudom, mi a szoczialista

!

az,

nem

Hát igazán oly nehéz megérteni azt a gondolatot,

a melyet oly embernek a látása kenwjrét. Azt mondják,

:

engem?

kelt,

a

ki

arcza rá hulló verejtékével eszi a

hogy a természetben nem

látok szépséget.

Többet

mint szépséget

látok,

határta-

:

lan csodákat. És épp úgy látom az apró virágocská-

melyekrl Krisztus mondá: „Mondom: Salamon egész pompájában kat a

nem

volt

így

ruházva,

mint ezek“.

„Látom a virágokat

övez dicsfényt kön

és a felh-

messzi világokra

át

boruló napsugarakat.

De

hogy a

föl-

látom azt

is,

dön párolgó lovak mint húzzák az ekét, hogy a kimerült munkás, a ki

napon

egész

át

talpon

van, mint pihen egy -egy

hogy újabb ert gyjtsön. A drámát fény övezi". „Ez nem az én pillanatig,

felfedezésem és a „Cri de la térré “

már

régóta léte-

Bírálóim ízléses és

zik.

mvelt emberek, de nem brükbe bújni

tudok a

és mivel egész életemben

nem láttam mást, mint a mezt, iparkodásom kifejezni, 28

.

Millet: Gyapjútisztító.

azt,

a mennyire tudom,

a mit a

érezek.

mint én, azt boldognak tartom."

Még érdekesebb

Theodore Pelloquet-hez, az egyetlen mbirálóhoz

A

munka

ki

láttára

jobban tudja

az a levél, a melyet Millet intézett,

a

ki

bátran védte a

mester igazát r

Nagyon

nézeteinek,

csekély

a

számú

hálás vagyok

melyeket a

Önnek képeim birálatáért. Különösen örültem mvészetrl általában nyilvánított. Ön azon

igen

mvészetet nyelvnek tekintik, a nyelKérem hangoztassa ezt örökké Talán

írók közé tartozik, a kik a

vet pedig gondolatok kifejezésének.

pedig

:

!

Jean Francois Millet

az egyiket vagy a másikat gondolkozóba

Ha

ejti!

többen lennének az ön nézetén,

akkor talán kevesebb lenne az üres festés és az üres

írás.

Igaz,

hogy okosnak

st még dicsítik is. De az igazi okosságnak nem volna-e mveket alkotni és szerényen azok mögé húzódni? Szabad-e az okosságnak saját hasznára sáfárkodni Valahol olvastam ,Jaj annak a mvészmondják az

ilyet,

kötelessége jó

?

:

mve

nek, a kinek több a tehetsége, mint a mennyit a lenne, ha a kéz

nagyobb

lenne, mint az agy.

arra a levélre, a melyet Poussin

még képességének tetpontján gyönge

a kéz, azért mégis

is

írt,

állott,

Nem

mutat

4

Nevetséges

!

emlékszem már szószerint

a mikor a keze már reszketett, de agya de a megjegyzés értelme ez volt:

teljesítenie kell

az agy parancsolatait

44 .

„Ha

Ha többen

29. Millet: Kertész. (Tanulmány.)

vallanák az

Ön

hitét,

akkor

nem lennének

hízelgi a rossz ízlésnek és a rossz

Vagy a mint Montaigne mondta: „A

indulatoknak.

természetessé tennék, kontárkodnak a természeten

„Nagyon de mert ez

helyett,

hogy a mvészetet

44 .

örülnék, ha alkalmam akadna Önnel ezekrl a dolgokról beszélni,

nem

látszik

valószínnek, ha tán fárasztom

is,

egyet-mást

A

el

akarok

kép tárgya

arról, a mit mveimben világosan szeretnék kifejezni. sohase keltse azt a benyomást, mintha az egyes részek csak véletlenül kerültek kényszerít vonatkozás mutatkozzék volna össze kell, hogy szükséges és

mondani

;

köztük.

Az

elképzelni,

nek

kell

alakok,

a

hogy máshol

lennie, az

miket is

festek,

helyükön álljanak és lehetetlen legyen A mnek egyöntet-

lehetnének, mint a hol állanak.

alakoknak és tárgyaknak czéljuk

kell

hogy legyen.

A szk-

A

58

ségest egészen és világosan

barbizoni

akarom

mvészek

kifejezni,

ertlen kifejezésnek nincs értelme.

Felesleges dolgoknak, bármily fényesek legyenek

is,

nem vagyok

barátja, mert

az összbenyomást zavarják és gyengítik."

„A szépség nem a alkotó ihletében

ez az

;

szép lehet a megfelel

a mi az

idtl

tárgyak természetében

festett ihlet

idben

és a tértl el

rejlik,

hanem a mvész

az alkotó er mértékét. Minden tárgy megfelel helyen, viszont semmi sem szép, van választva. Csak a karaktert ne gyengítsék.

meg

adja

és a

Ha egyesítjük ket, vagy az elkorcsosodott ? Az, a melyik a helyén van. Én a szépséget az összhangban látom. Ezen elv határtalan fejldésre képes, számtalan példával tudnám bizonyítani. TermészeApolló Apolló maradjon és Szókratész legyen Szókratész.

akkor mindkett

veszít.

Mi szebb

—

az egyenes

fa,

hogy nem abszolút szépségrl beszélek, mert ilyent nem ismerek, ez elttem mindig csak hiú csalódásnak tnt fel. A ki ennek az eszmének hódol, az nem “ látja a természetes tünemények szépségét. „Ez a letnt mvészeteknek rabja és nem látja, hogy a természet elég gazdag, hogy minden szükségletet kielégítsen. Jó lelkek lehetnek az ilyenek, poétikusak, de nem költk! Jellem: ez az egyetlen, a mi igaz!" Ez a levél, a melyet Pelloquet egy hírlapban közzétett, szonettre lelkesített

tes,

nev

egy Lejosne

költt, a

a mestert „a parasztok Dantéjának" a „falusi

ki

Ez id

élet

nagy lelkesedéssel olvasta Millet Shakespeare-t, Burns-t, Theokritosz-t, a „Divina Commedia-t pedig eredetiben élvezte. 1864-ben Millet egyik meghitt barátja: Feydeau Alfréd építész megbízta a mvészt, hogy egy étterem díszítéséül négy nagy falképet fessen. Feltétel volt, hogy a négy kép a négy évadot ábrázolja és pedig a tavasz és a nyár a falat, a tél a kandalló fölött lév mélyedést, az sz pedig a tett díszítse. Mieltt azonban hozzáfogott ehhez a nagy feladathoz, a melynek nagyon örült, befejezte a „Gardeuse de moutons" czím képet (A juhászn, lásd 30. ábra), mely egyike a Millet legremekebb alkotásainak. Bájos fiatal leány haza vezeti a juhnyájat. A lenyugvó nap sugaraiban izzóan tündökölnek a színek a piros fköt, a kék viganó s az aranyban úszó barna köpenyeg. Errl a képrl egyhangú lelkesedéssel Michelangelo-jának" nevezte

el.

alatt

,

:

kormány 1500 frankot Ígért a képért, a melyet volna, 2300 frankért eladott volt. a „Négy évad“-nak szentelte Millet. A kik e

beszéltek az összes kritikusok; a Millet

azonban,

Az

1864.

festményeket barátja,

még mieltt és

1865.

látták,

kiállította

évet

Millet

klasszikus stílusát dicsítették.

Millet

egy amerikai

M. Eaton, a következképen jellemezte e falfestményeket, a melyek

1875-ben a ház lerombolása folytán árverésre kerültek: „Ha

nem

is

feleltek

meg

a dekoratív festmények szokott mintáinak, mégis nagyon szépen hathattak azon a helyen, a melyre szánvák.

meg, akkor

Ha

a képtárszoba

kemény

világításában ítéljük

félreértjük Millet czélzatát és alkotását."

1866. és 1867-ben egy Gavet nev építész zsoldjában állott Millet, a kinek 95 czeruza- és krétarajzot, továbbá pasztellt és vízfestményt készített. A mester szabadon választhatta a tárgyait s így keletkezett az a remek szépség gyjtemény, a melynek kiállítása az egész mért Francziaországot örömmámorba ejtette.

A

Az

1867.

évi

mester, a ki most

nemzetközi

kiállításra

már szemétyesen

is

tizenkét

korábbi

Párisba ment,

maga

képet is

küldött.

gyönyörköd-

:

;

Jean Francois Millet

59

melyben különösen a külföldiek részesítették. Azonban sem nyerte el a becsületrend keresztjét, hanem a nagy érmet, azonban nagyon meg volt elégedve; a becsületrend tagjává csak

hetett az elismerésben, a

ez alkalommal

amelylyel Millet

az 1868. évi

1869-ben

képet. tagjául. ville

tárlat bezártával

A

még nagyobb

nevezték

nem

a melyre pedig Millet

ki,

kitüntetés érte Millet-t:

küldött

megválasztották a jury

háború Cherbourg-ba kényszerítette a Millet-családot

;

itt

és Gre-

ben tengeri képekkel foglalkozott. Barbizonba visszatérve (1871 november)

már mint

elismert és híres mester fogadta a megrendelések özönét. Egészsége

azonban hanyatlott. Gyakori ffájások zaklatták, szeme világa

30. Millet:

Egy

amerikai

A juhászn.

mvész, Wyatt

is

gyengébb

lett.

(La gardeuse de moutons.)

Eaton, a

ebben az idben meglátogatta

ki

a következképen írja le a mestert „Arcza mindig hosszúkásnak tnt fel és tényleg nagy is volt. Vonásai egyáltalában nagyok voltak, a szemei kivételével, a melyek azonban kicsinyek még sem voltak (valamikor nagyon kékek lehettek) orra finoman metszett, szája ers, homloka nagy, de nem otromba. Haja és szakálla, mely azeltt sötétbarna Millet-t,

;

volt,

most már sz. Hangja világos és erteljes, de nem mély. Eltekintve a

faczipktl, a melyeket falun mindig hordott,

puha kalapja

és kényelmes ruházata

a falun szokásos.

nem

nem

nyegléskedett parasztruhával

különbözött attól a viselettl, a mely

A

60

Ha brczipten, nemcsak

tnt

fel.

nehéz

érezte

Ha

fekete

mvészek

barbizoni

ruhában és czilinder-kalappal a

fején Párisba

magát kényelmetlenül, hanem a családjának

rendes megjelenése

nem

is

is

hasonlított a parasztéhoz,

idegennek de lénye,

a környezetében való elmélyedése a természet egy alkatrészévé

lépte,

mint a hogy

is

ment

tették,

a parasztot ahhoz a földhöz tartozónak nézte, amelyet munkálta

31. Millet:

Nagymosás. (Le Lavage).

(Rajz.)

Gyengélkedésének közepette 1874. május 15-én a francia kormány egy nagyobb munkával bízta meg: a pantheon-ba való 8 falfestménynyel, a melyekért 50,000 frankot kínáltak.

Millet rossz

hogy

hogy

testi ereje

hanyatlik,

földi

sejtelmekkel látott a

életének határához

ért.

munkához érezte, De azért nagy gon-

dossággal vázolta a ,Miracle des Ardents* és a ,Procession de

vásznakat

s

közbe-közbe

még egy

idillikus

zsánerképet

is

:

la

befejezett.

Chasse‘

czím

Deczemberben

:

Jean Francois Millet

már

érezte a

chailly-i

közelg

végét. Családját kérte,

61

hogy Rousseau mellé temessék a

temetben. Karácsony reggelén egy puskalövés zavarta fel álmából, s a mikor kinéztek, egy futó szarvast láttak, a mely

kutyaugatás hallatszott a kerítésen

„Rossz

jel

átugrott.

—

mondá

Millet,

—

a

ki

a

vadászatot

ez a szegény

állat

mindig

utálta,

összerezzent

a halálomat hozza hírül nekem “.

1875 január 20-án reggel 6 órakor meghalt; felesége, a ki a férje hátrahagyott mveiért 321,034 frankot ért el a Hotel Drouot-ban megtartott árverésen, 1804. évi január

havában követte halhatatlan

32. Millet:

férjét.

Fonó juhászleány.

A barbizoni mvészek

62

Millet-rl írni

meg nem

:

rendkívül

és beszélgetéseiben szetével

meggyzen maga a

Személyisége, a mely

maga

a mvészet. Czélja volt

a hogy

Egész életében nincs

feladat.

A

mit akart

fejezte ki.

Ha

azt leveleiben

:

formulázta

r Il

:

természet, :

egygyé

:

kell tudni

fel

de tous

partir si

használni.

servir le

et

igazi er.)

visée. Alors ce

trivial

et tout est

sien.

le

Vagy

egyesítése.

á l’expression du

még

a közönségest

propre á l’exprimer,

que vous aimez avec

de passión devient votre beau á vous

Que chacun apporté

mvé-

a mit akart.

Vagy más alkalomkor: „On peut

pour arriver au sublime

les points

on a une assez haute

tement

Ez az

elérte,

mvészet

sublime. C’est la vraie force". (A magasztosnak kifejezésére is

világosan,

a mködésével, a mely

lett

a természet és a

faut pouvoir fairé

mvei

titok, is

összehasonlítjuk életét a

zavartalan összhang cseng felénk. Tehát

tiszta,

:

könny

szorulnak magyarázatra.

et qui

le

plus d’empor-

s’impose aux autres.

L’impression force l’expression. (Minden kiindulási

minden eszköz alkalmas a magasztosnak ha elég magas állásponton vagyunk. Ekkor mindaz, a mit hévvel és szenvedéllyel szeretünk, nekünk szépnek fog tetszeni és más eltt is szépnek fogjuk feltüntethetni. Mindenki hozza a magáét. A benyomás megadja a kifejezést.) Vagy még rövidebben „A ki másokra akar hatni, annak magának ponttól a magasztosig érkezhetünk és kifejezésére,

:

s éreznie kell,

mert máskép

mve

— bármily

megfontolt legyen

is

—

nem

fog

életet lehelni".

ma már

Ezek a mondatok Tart pour

l’art

naturalizmust, a melynek Millet volt a megalapítója a elv,

melyet Zola sokkal

st

csak banális igazságoknak hangzanak,

dekadens iránya már trónvesztettnek

is

a

nyilvánította ezt a fenkölt

modern mvészetben.

késbben a naturalizmus hiszekegyeként

A

híres

hirdetett:, L’art

une tranche de vie, vue á travers un' temperament* csakis gyenge és nem éppen zavartalan visszhangja a Millet tanításának s a nagy barbizoni mester

est

naturalizmusát egész evangéliumi nemességében és egyszerségében talán leg-

jobban

fogjuk megérteni akkor, ha a híres regényíró mvészeti hitvallásával

párhuzamba

állítjuk.

legjellemzbb képeit a szocziálista tan hirdetinek mondták. A mester szabadkozott az ilyen felfogás ellen és tegyük hozzá szintén tette. A szoczializmus téveteg tanai ismeretlenek voltak eltte, de lelkét a szocziális Millet

az

kortársai

:

érzés töltötte Millet

mvész csak

látta

látta,

el.

eltt ezer fest látta a parasztot, a mint a földet munkálja

az anyát, a mint a gyermekét táplálja, és sok ezer

de sínylette

is

;

ezer

mvész nem

De ezek a tapasztalatok ünnepl ruhában, jókedven,

a kis emberek tengernyi terhét.

miképen nyilatkoztak meg mveikben? A földmívest tánczoló vagy mulató kedvében festették meg az anya szent kötelességeit akkép vélték kifejezni, hogy Mária-képet alkottak, a kis emberek szenved ;

légióit

pedig

éppen

csak tömegnek

köze. Millet halhatatlan érdeme,

hogy

látták,

a melyhez a

azt festett,

mvészetnek semmi

a mit igazán

keservesen dolgozik: tehát bemutatta, mint rogy össze a

munka

látott.

A

paraszt

terhe alatt;

hogy

s»>-noz.

«an(;kli

az

vázlat

mii.kmt:

vmois

ií

i

jka.n

:

Jean Frarujois Millet

33

nem volt szüksége arra, hogy fejét dicsfénynyel hanem csak a gyermekét adta ölébe s a gyermek imádó pillantása, az anya fenséges szeretete, mely szemébl kisugárzik, gesztusaiból beszél, a szemlélt áhítattal tölti el; tömeget pedig Millet nem ismert, mert szocziális érzése

az anya szentségét éreztesse, övezze,

minden emberhez egyformán vonzotta. Tehát a megfigyelés igazsága, a kifejezés bátorsága, a naturalizmus volt az, a ki a franczia festészet fejlffeltételei jellemzik Millet életmvét; dését ebbe az irányba terelte. Rousseau bölcsészetén és Millet képein épült csak fel késbb a Zola tana, a mely már azért sem közelíti meg a Millet nemes naturalizmusát, mert a híressé vált regényíró a temperamentumnak, tehát a vérmérséklet ingadozásainak engedi át azt a befolyást a mvészetre, a melyet

33. Millet:

az

Millet-nél csak

párt

feloszlatásával

érzés

—

Az els

gyakorolt.

a mint

az

lépések. (Tanulmány.)

A

Zola

tényleg

naturalizmusa pártelv, a mely a megtörtént

—

elveszti

létjogosult-

a Millet naturalizmusa eszme, a mely az örök mvészetet termékenyíti, ságát fejldésének hatalmas lökést ad s csak a hanyatlás óráiban észlelhet rövidebb;

hosszabb

A

aléltsága.

Millet

után Manet befolyása

alatt

keletkezett

mvészeti

irány,

a

mely

a barbizoni mestert nem sorozza a modernizmus pour l’art“ szempontjából érthet ez az állásfoglalás.

lényegében arisztokratikus, apostolai

közé.

A

„l’art

Hisz Millet mindig az eszmét tartotta a

mvészet

Lényegének, míg az impresz-

szionisták vallása a gondolkodó agynak semmilyen befolyást sem enged a mvészetekre. Vagy a hogy Wilde Oszkár, a szerencsétlen angol író és aesthetikus ezt az elvet kifejezte

A

64

„

.

.

.

A

barbizoni

mvészek

kiváló festészet sajátossága csakis a vonalnak és a színnek eredeti

és alkotó kezelésében, a szép technikának határozott formáiban

kizárják az irodalmi visszaemlékezéseket és a metafizikai

magukban

kielégítik

az aesthetikai érzést

volna, önczélt képeznek ...

Ha

tehát egy

rejlik,

vagy a mint a görögök mondták

;

mremeket

szemlélünk, ne merüljünk

álmokba, ne akarjuk kikutatni, mit jelent? hanem szeressük önmagáért. túli

a melyek

eszméket, mert ön-

gondolkodás szelleme ellensége a mvészét szellemének

nem

...

A

A földönkép

nem

sem a bölcsészetbl az irodalomból sem kölcsönzött eszmékkel, lopott pathoszszal, sem pedig költktl eltulajdonított érzésekkel, hanem csak a saját kimondhatlan mvészeti lényével, más, mint szépen színezett

felület és ezért

hathat ránk

az igazságnak különös formájával, a melyet mi stílusnak nevezzünk, és a kifejez értékek viszonyával, a mely a festészet ismérve, a kivitel egész qualitásával,

a rajz arabeszkjével, a szín ragyogásával,

dk, hogy

lelknkben zenélnek. És a tárgyaknak.

mert ezek a tulajdonságok elegen-

szín igazán

már magában

misztikus életet ad a

is

ö

Túlszárnyalta-e totta

—

rezgésbe hozzák a legistenibb és legelrej tettebb húrokat, a melyek

az új

irány a Millet

Millet,

legfényesebb festit, köztük a mi nagy Mészöly-inket,

akkor fog csak az

t

a

ki nélkül

nem

megillet magas polczon trónolni, ha a

sikerül megalkotni azt a

nagy

szinthezist, a

mely a

Millet

az impresszionizmus finomult érzésével tudja egyesíteni.

34. Millet:

A

Nem, csak

naturalizmusát?

a mvészetekrl alkotott fogalmakat. És

tenger. (La mer.)

finomí-

a XIX. század

lehetne elképzelni,

jöv

generáczióknak

nemes naturalizmusát

<

J ules

Dupré

-

Narcisse Virgilio Diaz de

Petin.)

la

A párizsi Museé du Luxembourg-ban egy érdekes arczkép vonja magára a néz figyelmét. Egv végtelenül finom Krisztus-fej, sötétszke körszakálial és hosszú, szke hajjal. A nagy kék szemeknek sajátságos a kifejezésök mintha befelé :

néznének, mintha inkább a lélek titkaiba mélyednének és

Az ember

nem

a

küls

világot

hogy mély gondolkozónak az arczmását látja maga eltt. A képnek a száma 926 és a katalógus megjegyzi Jules Dupré, Portrait de Vauteur. Igen, ilyennek képzeljük a mestert, ha a szemközt lév falon függ két képét: „Le Matin“ (Reggel), (lásd 35. sz. ábrát) és „Le soir“ (Este), figyelnék.

érzi,

:

36.

(lásd hirdeti

ábrát)

sz.

és a ki

jóságot

is

látjuk.

azt fölébe

Lelki embernek,

helyezi

aki

az

emberi

teremtés összes csodáinak.

megtaláljuk ebben az arczban,

azt a

nagy

szivet,

érzés dicsségét

De

a mellett a

a mely minden

irigység nélkül útját egyengette a félreismert tehetségeknek, aki Th. Rousseaut is

minden féltékenység nélkül addig

tolta,

szorította

eltérbe, míg a

mértk

elismerni kezdték az érdemeit.

A

fölött

nem

záródtak

földi

bírálók

azonban, hogy a két mester közül melyik volt a nagyobb,

még

le az akták. A franczia kritikusok nézete Dupré azonban Rousseau színellenes, nagy rajzú egyszerségét többre becsülik a Dupré kolorisztikus hangulatainál. Mind a két ítélet egyoldalú állás-

a kül-

felé hajlik,

ponton alapszik. Legjobban fogjuk megérteni a két mestert, akik az életben is jó barátságban éltek egymással, ha összehasonlítjuk mvészeti nézeteiket, melyek-

ha azután megvizsgáljuk, mily eredménynyel valósították meg azokat alkotásaikban. Elbb azonban nézzük Dupré életének lefolyását.

bl

kiindultak, s

is

1811-ben született Nantes-ban. Atyja porczellángyáros volt. Mint Rousseau, is fellázadt Bidauld klasszikus tájCharles Rémond iskoláját látogatta,

De pályájának kiindulási pontja nem a tájkép volt, egy ilynem képéért, az „Intérieur de ferme“ czím vászonért,

képeinek hazugságai

ellen.

hanemagenre, és a mely ma magántulajdonban van, nyerte el 1833-ban a Sálon érmét. Érdekes, hogy Dupré ezt a képét 260 frankért adta el Faure mkereskednek, aki azt érdekesebb a „Southampton“ czím képének sorsa. A mester e vásznáért 500 frankot kapott, a mkeresked azonban nyilvános árverésen 48.000 frankért adta el. Ezen a vásznon

késbb 20.000 fiatalkori

Haro

frankért adta tovább.

Még

—

Mvészeti könyvtár: A barbizoni mvészek.

5

“;

A

66

mvészek

barbizoni

Dupré a „Southampton“ czím tájképet ugyanis takarékossági szempontból egy erdrészletre festette és Haro egy ideig azon gondolkodott, nem lehetne-e az alsó képet valamelyes módon egy más vászonra áttenni ? De 48.000 frankot még sem mert veszélyeztetni ily kétes eredmény tulajdonképen két kép van

:

kísérletezés miatt.

tette

Dupré poétikus ecsetje hazájának, Nyugot-Francziaországnak vidékeit örökímeg. Tájképei mind a Limousin, Creuse, Picardie, Compiégne és L’Isle

Adam-i erd vidékeibl valók. Szerette e vidék

alacsony dombjait, lapáálló vizeit,

lyait,

a zor-

don erdket, melyek a sziklás

dombok tövén

terülnek

el.

Ha

képeit nézzük

:

híresebb „

Passage

d’animaux sur un pont dans

Berry“,

le

tok a hídon)

La

(ÁllaF'orét

de Compiégne “, (A compiégne-i

ge des

erd) „La Gor-

Eaux chaudes,

„La Route dans les Lan„Le Retour du Troupeau“, „La Bergerie dans le Berry“, vagy a gróf Andrássy Gyula tulajdonában lev des“,

és a „Nemzeti Szalon

1901. évi „Nemzetközi tárlatán kiállított

de Riviére

látjuk,

csak

Dupré

:

Reggeli tájkép. (Le Matin.) l

e tét

azt

hogy a mester volt, hogy

azon

természetnek

mely 35. Jules

„Bord

czím vász-

mindenütt

nat,

a

u

igénytelen

^gy

akár rész-

adja, a mint

az az alkotás pillanatá-

ban a leveg mozgásával, a fény hatásában mutatkozott. Legyen a kép tárgya az erd széle nehány legel barommal csorda, a mely a tó partján pihen ;

egy parasztbirtok belseje, nehány szélmalom, vagy egv kis falunak esverte,

minden képében a természet bensséges életét látjuk a szélben mozgó bokrot, a lombozatok közt szökell fényt, a fatörzsökön rezg napsugarakat, a fben csillogó harmatot, s a fénynek és a színnek mindama sokszer játékát, mely a teremtést betölti.

sáros országútja

:

;

Jules

Dupré.

67

Tengeri képeinek megfestésében ugyanazon törekvés vezeti a mestert. Cayeux sur-mer-i magányában hónapokon át csak a tenger csapkodó hullámait nézte.

A

végtelen vízfelület, a félemlít láthatár egész melankolikus hangulatát belevitte

36. Jules

Dupré

:

Esti tájkép. (Le Soir.)

melyet a teremtés fenséges ereje benne ébresztett. Némely vásznán nincs más, csak a tenger, félelmetes hullámaival, de azok habverése, a víz átlátszósága csalódásba ejtik a nézt, mintha csak magát

vásznaiba, de a saját nagy érzését

is,

5*

"

A

68

barbizoni

a végtelen, türeml víz-sivatagot látná el

Dupré

ezt a hatást? Mint Rousseau,

::

:

mvészek

maga is

eltt. Vájjon milyen eszközökkel érte

a rajz

hívének vallotta magát.

feltétlen

Érdekes, hogy a „Szépmvészeti Iskola“ igazgatójának, Guillaume-nak azt a javaslatot tette, hogy a rajztanítás kiindulási pontjául a szobrászatot vegyék. Elbb

mintázzanak a tanulók, azután tanuljanak mészet

fölé hetyezte. Jules Claretie,

0

rajzolni.

a neves franczia

mond

géseiben egynéhány jellemz vonást

az emberi érzést a

író

és színigazgató cseve-

Dupré-ról.

el

ter-

„A természet semmi,

az ember minden. Nincs butább egy hegységnél

mondta egyszer Dupré

a fest jön, meglátja, megfesti és szellemet lehel belé“.

Egyik napon a franczia posták igazgatója, M. Comte, tréfálódzott Duprével

„A fényképészet még megöli a festészetet". felelt a mester a míg nem találnak föl olyan gépet, a minek „Ugyan lelke, addig a mvészeknek nem kell semmitl sem félniök“. van és szive Dupré azt a nézetet vallotta, hogy az igazi mvészeti alkotás „teremtés a teremtésben “.

„Minden mvészeti tárgy

—

mondta

— az érzésbl

kell hogy keletkezzék. Minden tudományt el lehet sajátítani, de a mvészet, a mely ott kezddik, a hol a tudományok végzdnek, nem lehet tanítás tárgya. Vannak dolgok, a miket észszel nem lehet felfogni. Nincs ember, aki megtudná magyarázni ezt a frázist

„Ebben a képben sok az érzés". Ép azért mtárgyról nem lehet mondani, hogy be van fejezve. A mvészet nem ismer befejezést". Hogy Dupré mit értett az „érzés" alatt, azt egyik mvésztársa, a tájképfest A. Besnus a következképpen írta meg: „Egyik viharos éjjelen Dupré a L’Isle Adam-i híd karfájára támaszkodva nézte a czikázó villámot, a vihardulta ég zöldes színét, és a hirtelen világításban föl-föl

Egyszerre csak ersen megragadja a karomat

csillogó vizet.

hogy az ég ellenkez oldalára néztem,

látta, „

Maga

ezt

nem

látta

mily szép, Istenem, mily szép

;

s

miután

felindultan kiáltott !

Odanéztem, a merre Dupré ujjával mutatott

s láttam az ezüstös fényben úszó könnyezett. Csodálatos könnyek voltak azok, az Dupré azonban remegett és igazi nagy mvész könnyei, aki a természet eltt sír. A hatalmas alkotó könyei, a kit minden meghat, ami gyönyör, legyen az szép vers vagy viharos ég, mély gondolat vagy bájos zene aki ha tájképet fest, Beethoven egy szimfóniájára gondol, mert a szép kép szimfónia kell hogy legyen a szemnek, mint a hogy

eget.

-

;

a szép zene szimfónia a fülnek".

Ebbl

látjuk,

hogy Dupré a természet

a teremtés képét lelkén

átszrdve

festi

h visszaadását

úgy

értelmezi,

hogy

tehát ép úgy, mint Rousseau,

a vászonra.

a természetet az emberi érzéssel megnemesítve akarja visszaadni. Ebben meg-

még abban nem annyira

egyezik a két mester, de

a törekvésben

intim hatásait keresik,

a

körülvev levegt

növény és

is,

hogy inkább a természet

állatvilágot,

hanem az azokat

és fényt teszik tanulmányaik tárgyává. Láttuk,

hogy Rousseau

a rajzban kereste a kifejezésnek eszközét, a körvonalak ers kidomborításával akarta még a fénynek és a levegnek lenge játékát is visszaadni. Dupré más úton haladt.

a paletta nagy mestere. Minden nagy lelkiismeretessége mellett,

melynél fogva a rajznak a lehet legnagyobb jelentséget tulajdonította, mindig a

;

Jules Dupré.

71

színek hatásait kereste. Azért szerette leginkább azokat a hangulatokat, melyek

az athmosférikus ellentétekbl erednek

a viharos természetet, az alkony vér-

:

piros napját, a zöldes fényben úszó hajnali homályt, a víz és a láthatár közti

a Rousseau hatástkerül egyszerségével szemben találjuk Dupré-nek a színjelenségek élveiben való elmerülését. Míg Rousseau az összhatást állította fel legmagasabb czéljául, addig Dupré egyes részletek szerelmetes kidolgozásával nagyon is láthatóvá teszi azt a nagy fáradtságot, a ellentéteket, és így

melyet

mveire

látott színhatást

meg

Abból a szándékból indulva

áldozott.

a

maga

saját

hogy a természetben

ki,

valóságában adja vissza, szinte reliefszeren

festi

az egyes részleteket és így a pasztózus melegség helyett gyakran csak el, hogy a néz szeme egyes feltnen kialakuló részleten akad meg,

azt éri

miáltal a

képnek összhatása szenved.

Rousseau a rajznak ers körvonalozásával, Dupré pedig a tónusok

túlzott

elemzésével esett hibába.

Ezzel azután a két mester közt

felállítható parallelizmus ki is

van

merítve.

Mert érzésviláguk teljesen elüt volt egymástól. Rousseau folytonos keres, a nagy, epikus léírás nyugodt mestere Dupré pedig a természet szenvedélyeinek vagy borongós hangulatainak ideges érzés kifejezje. Ezen praediszpozícziója hajtotta Dupré-t a paletta uralma alá, míg Rousseau-t ép a nyugodt, széles leírásra való hajlama tette a rajz lelkes dicsítjévé. Mindkett állandóan párbajozott a természettel, majd az egyiknek volt nagyobb a gyzelme, majd a másiknak fényesebb a dicssége. Élethivatásuk sikerült, mert haláldöfését a klasszikus és a heroikus tájképfestészet tlük kapta meg. Rousseau-val és Dupré-vel megindult az új irány, mely azután a „paysage intime“ elnevezés alatt fontos fejldési útjává lett a tájképfestészetnek. A fest már nem keresi a „szép természetet “, melyet romokkal és építészeti díszekkel halmoz el; ;

már okvetlenül az emberre, hogy életet hozzon a természetbe nem szorítkozik már a teremtés formáinak aggodalmas visszatükrözésére sem,

nincs szüksége

mert a természetben oly megfoghatatlan, de érezhet dolgot

eldei

nem

vettek észre

:

a hangulatot.

A

világnak

és a fény ezerszer, is

:

mindig változó hatásait, de

megadja a maga jogát és abban

látja

a melyet

mᣠa czélja iparnem tagadja a leveg

festészetnek most

kodik a szemmel látható tüneményeket híven visszaadni, létezését

észlelt,

egyúttal

az érzés,

a feladatát, hogy kikutassa a sok

vonatkozást, mely a természetet az emberrel összefzi.

A

táj,

keresi a

a mely a szem eltt tárul

fest az olyan vidéket, a mely

Neki elég egy

kis erdrészlet,

egy darab

fel,

már nem

saját rét,

oly

fontos.

Azért

nem

formai szépsége révén érdekes.

egy egyetlen

fa

;

fdolog csak

az,

hogy valami hangulat vegye körül, hogy a kis részletnek, melyet mvészi szeme a mindenségbl kiragad, saját élete legyen, és pedig olyan, a mely mélyebb nyomot hagy a néz lelkében. Csak ezeket az intim vonatkozásokat keresik most már a mvészek. A természet bels életét, a mely nagyrészt független a küls formáktól, de annál nagyobb fontosságú rá nézve minden, a mi az atmoszférában elidézje a hangulatnak. E felfogásnak logikus következése, hogy a rajznak most már csak az a feladata, hogy visszaadja az egyes mozgásokat. Annál nagyobb lesz a színek jelentsége, mert a fény és leveg

:

A

barbizoni

mvészek

az atmoszférikus tünemények, melyek nemcsak elidézi, de kifejezi

hatásai,

a hangulatoknak, színekben nyilatkoznak. A realisztikus felfogás ennélfogva csak a tónusok igazsága után törekszik, és íme ez megczáfolása mindazoknak a véleményeknek, melyek a realizmus ideálját a fénykép-szer valóságban hajis

landók felismerni.

Ha

e felfogásból, a „paysage intimé “ valódi feladatából indulva

a Rousseau és a Dupré

De csak

czélhoz.

mind a az út

közelebb látjuk a

utóbbit

akarta

egymásra halmozásával, indultak útjokra, de

felszereléssel

eszközei, szinte egy a mást kiegészítve, együtt

dolgoztak

egyengetésén. Végeredményben még mindkett nagyon materiálisán

azt,

ki

mvész

két

Különböz

festi eszközökkel.

tehát tisztán

akkor az

közelebb, azért, mert Rousseau a rajzzal

Dupré pedig a színek

hangulatokat,

a

visszaadni

mvész-lényét,

látszólag

vizsgáljuk

ki,

a mi tulajdonképen imponderabilis a természetben

:

fejezte

a hangulatot.

Narcisse Virgilio Diaz de la Peha, a „barbizon-i Corregio“, 1807-ben született

Bordeaux-ban.

A

név spanyol származásra mutat. Már a spanyol mtörténelemben

hasonnev festre akadunk

több

dóm

szobrait

genrefest

élt

festette

és

;

ennek

:

Gonzalés, a

Pedro, a

fia

ki

a XV-ik század végén a

sevillai

mint

szintén több kisebb-nagyobb képet hagyott

Tamás, elkel polgár

hátra. Narcisse apja,

ki

Joseph, a ki a XVII-ik században Valladolidban

volt

Salamanka-ban, de kénytelen

Spanyolországból menekülni, mert a József király ellen sztt összeesküvésnek

volt

egyik legtevékenyebb részese vala. Bordeaux-ba ment családjával, de

ott

sem

magát biztonságban, Norvégiában és Angolországban bújdosott, míg végre Londonban akadt biztos menedékre. De boldogsága csak rövid ideig tartott találva

hogy

alig,

a

családját

Bordeaux-ban

ki

vissza.

Mvelt

hollétérl értesíthette,

meghalt, s özvegye, Maria Belasco,

nagy nyomorban maradt

kis árvájával ép hajóra akart szállni,

és bátor asszony volt és bámulatos akaratervel

állt eléje

a

létért

való küzdelemnek. Kis fiával Párizsba ment, a hol spanyol és olasz nyelvtanításból élt.

fiú

a

De

alig,

hogy

tíz

éves

lett

a kis Narcisse, meghalt az anya

árván maradt vissza a nagy városban.

Egy

nev

Peyrat

Bellevue-ben lakott, megkönyörült a kis árván és

ki

így nyerte

került

els

magához

Diaz a Sévres körül elterül erdbe, s

oktatását.

Ez

idillikus

milieuben szerette

meg

is,

és a gyenge

református lelkész,

ott,

vette.

a természet ölén

a természetet

;

mindig az

erdben bolyongott, ábrándozva és gyönyörködve, míg kifáradt és pihenésre vágyva ledlt a harmatos fbe. E kedvtelését azonban drágán kellett megfizetnie. Egyik szép tavaszi napon ismét az erdt járta, csodálta a rügyez fák édes színpompáját, szívta az erd illatát s engedett annak az ellenállhatatlan csábításnak, melyet a harmattól ragyogó

Lefeküdt s elaludt.

Kórházba lett

:

kellett

De mire

fölébredt,

vinni a szegény

bal lába

kis fiút, s ott

f

bágyadt testére gyakorolt.

rémíten meg az árva

dagadva.

volt

még nyomorékká

is

a ballábát amputálták.

Akkor 15 éves

volt Diaz.

Megélhetésérl

kellett

gondoskodnia

s

így egy

porczellángyárba került, a hol apró virágokat, csinos kis genre-jeleneteket festett tálakra és tányérokra.

Ez

a foglalkozás azonban korántsem elégítette

ki

a

maga-

38. Diaz

:

La

fée

aux

Perles.

;

:

N. V. Diaz

sabbra törekv

:

75

Élénk érdekldéssel követte korának mvészeti és irodalmi mozgalmait és szabad óráiban Sonchon mesterhez sietett, ki t a festészet ifjút.

Ebben az idben Victor Hugó „Orientales" czím kötete, a melyben a nagyhír költ a Kelet ezerszín pompáját bontotta ki, lelkesítette a párizsiakat. Az ezer egy éj meseszer csodái után valóságos láz fogta el az embereket és Diaz is sóvárgó lelkesedéssel szívta magába e kápráztató világ ragyogó leírásait. Ez emlékezetes idben, az 1830-as évek elején, állította ki Decamps híres keleti képeit. Ez a mester, a ki ép úgy mint Diaz, erdben titkaiba vezette be.

nevelkedett, a ki ép úgy, mint a kis árva

kereste az

„La

„tapogatások és botlások közt"

fiú,

nagy hatással volt festnkre. Diaz már 1835-ben kiállította de Medina Coeli" (A medina coeli-i csata) czím vásznát, a melyet

útját,

Bataille

1836-ban „L’adoration des Bergers" (A pásztorok

czím

1838-ban „Les vieux Bohémiens“

„Ne

beszéljünk róluk, — mondta

voltak

A

;

vagy talán nem

is

czím

vászna és

képe követett. Bár feltnést

még sem

mosolyogva,

képek, csak

biz’

tapéták.

szeretett róluk beszélni

azok nagyon rossz képek

“

Ezekben a képekben tényleg nincsen semmi a 40-es évek nagy Diaz-jából. 1844mester ugyanis sohasem volt a kemény rajz híve. Alakjai nem foghatóak,

hanem ködszeren

eloszlók, s így

hetik azt a bájt, a

mely ket

nélkül valók, színei

ben el),

figurális

mester késbbi éveiben

keltettek a képei, a

hódolata)

komorak

állította ki azt

mvei csak az ers, ragyogó színeknek köszönEls képei azonban kemények, fényhatás

kitünteti.

és sötétek.

a vásznat

mely most a Louvreban van

(s

vele a

harmadik osztályú érmet nyerte

„Bohémiens se rendant á une féte" (Bohémek ábrát). Ez a kép már a Diaz jellemz tulaj-

:

ünnepélyre készülnek) (lásd 38.

sz.

donságait mutatja. Bájos képzel tehetsége benépesítette az erdt.

kaczérkodnak az

szép alakok

ragyogó szín

sr

lombozata

alatt

:

Szke

istennk,

selyembe burkolt delnk, vándorló czigányok, kecses nimfák és

szerelemre vágyó 1845képek, melyek a

E képekbl

erd

Gyönyör

leányok. derült

Csupa ábránd

természetben

és mosoly,

mint

végtelenül

meseszer

víziók

megértjük a mester mondását, a melyet Millet-hez

bájos

jelennek

álom-

meg.

intézett

1847-„Te csalánokat festesz, én jobb szeretem a rózsákat".

Tényleg, a rózsa illatát véli érezni az ember, ha Diaz képeit nézi. A „Bohé1848is Barbizon-ba ment, mien“ képét 1500 frankért adta el és ezzel a pénzzel

a hol az újonnan keletkezett mvészkolóniában

ben három

portrait-t küldött

a Salonba

letelepedett. ;

1846-ban 8 vásznat, köztük

a híres „Jardin des Amours“-t (Szerelem kertje), a mely, mindamellett, hogy Rubens „Szerelem kertjé“-re emlékeztet, elnyerte a második osztályú érmet

ben már

tíz

képet

állított

ki,

köztük, mint igazi mestermvet, a

„Chiens

dans un fórét" (Kutyák az erdben) czim vásznat. Az elsosztályú érmet ban nyerte el Diaz a „Venus et Adonis" czím képéért, a melyet az 1902. év január havában Párizsban meghalt milliomos Thomy Thiéry a Louvre-ra hagyott tizenegy

czím

más Diaz-képpel

genreképet

is,

együtt, közöttük a „Baigneuses"

(Fürd nk)

a melyet a mester 1851-ben mutatott be, a mikor

becsületrend lovagjává nevezte

ki

a kormány.

is

a

A

76

Diaz az

erd

barbizoni

költi lelk festje

volt.

mvészek

Tehetsége a szellemesség és a báj határai

nem

közt mozgott. Komoly, mély gondolkodásra

kormány a köztársaság jelképére pályázatot volt, a kik a „Szépmvészetek Iskolájáéhoz egy-egy u

az

„

köztársaság -a olyan

és Diaz

körül. Bájos volt, de

nem

ép taineblau“-nak nevezték

köszönheti Diaz nagy

el,

azok között

De Ámorok vesznek nyerte el a díjat. De

kit kis

nem

„hivatalos" jelleg és azért

szellemességnek, a mely miatt a barbizoniak

e

is

vázlatot benyújtottak.

mint valami Vénusz, a

volt,

1848-ban a franczia

volt képes.

hirdetett

is

„L’enfant terrible de Fonsikereit.

Mint Isabey,

is

annak az Ízlésnek hódolt, a mely a szellemességet többre becsülte a komolyságnál. Számtalan képében szellemesen mutatta be Amor-isten pajkos játékát a hogy a leányokat fölzavarja álmukból, a hogy kínozza a szerelmeseket, a hogy játszik velük, vagy a hogy pajkos mosolylyal

divatos festjévé

lett

korának

s

:

fülükbe súgja édes bohóságait. Diaz sajátságos varázsú bája sokszor Watteau-ra emlékeztet, de arra a Watteau-ra a ki Corregiotól kapta a palettáját.

a

talanok azok,

ki

BoucHER-val

hasonlítják

össze.

kedvelt mestere az érzékiségnek hódol és alakjait

úgyszólván

helyezi,

addig Diaz

ezüstös

csengését, szóval csak

e bájos teremtések jelenléte az

fényes világításban eltérbe

csak illatukat akarja éreztetni, csak hangjuk azt a hangulatot

erdben

Az

elidéz.

akarja

Ilyen képe a

ni

csak

sejteti,

sz.

alakot ábrázol,

ábrát),

két kis

Az

Ámorral, a melyek egyike a földön szétszórt gyöngyöt fölszedi.

úgyszólván

melyet

csak fátyolosán

jelzi,

Louvre-ban látható „La fée aux perles “ (lásd 38.

meztelen, rózsaszín fátyolba burkolt

félig

visszaadni, a

alakokat pedig egyes ersen

jellemz és kápráztatóan ható színfoltokkal inkább csak tükrözteti, de szigorúan nem rajzolja meg. a mely

Igazság-

Mert míg a rococo-id e

alakokat

egymásba olvadó

a tájképet azonban harmonikusan

ki, hogy a néz lelkében a legédesebb hannagy gondot fordított Diaz a természet meghogy mily nagy ervel tudta észleleteit kifejezni, legjobban mutatják

tónusokban oly poézissel dolgozza gulatokat

váltja ki.

figyelésére és

Hogy

mily

a Louvre-ban látható tanulmányai, mint: 39.

sz.

arany napjával beragyogja az fedett sziklákat;

„A

la

Reine Blanche"

czím

fény

(A pyrenáek, lásd a mint

egét mutatja,

erd srjét,

a havasok csúcsait, s a bokrokkal

czím

tanulmány, a melyben a világoskék

vagy a „Sous bois“

ég és a sötét erdrészlet között való

srbe

„Les Pyrenées"

a mely Délfrancziaország vakító

ábrát),

sajátságos

ellentét

hangulatot

erdrészlet a nap enyelgését mutatja,

kelt

;

midn

az

a

hatoló sugarai végig csókolják a sötét fatörzseket.

Akármelyik képét nézzük a mesternek, éreznünk kell, hogy Diaz saját külön palettájával dolgozik, a melyet sem nem örökölt, sem nem hagyott másra. Titokzatos színeit tezéseknek, s

leshette el

más

nem tudományos elemzéseknek

sajátosságának. Független kifejezéseiben.

nem

mvész

volt,

köszönhette,

a mi a felfogását

Csakhogy függetlensége nem

nem kísérlehanem természeti

fest, mert ezeket

illette,

mvésziéleknek voltak a nyilvánulásai. Ha némelyik

bíráló

és szeszélyes a

szeszélyei

volt zabolátlan,

azt

pedig

mondja, hogy

a Diaz sugarai a Claude Lorrain napjától kölcsönzik fényüket, vagy hogy grácziózus alakjai Watteau könnyedségétl nyerték kecses bájaikat e véleményeket :

könny

megczáfolni azzal, hogy Diaz a tájképeit sohasem komponálta,

hanem

:

N. V. Diaz

a Bas bréau

erd

bájos erdleányait

szélén maga leste ki a természet titkait hogy nimfáit és nem mint fczélt állította be a természetbe, hanem csak mint ;

azoknak a hangulatoknak, melyeket poétikus lelke az erdbl kiérzett. Diaz nem a görög mythologiát akarta festeni, hanem a nyári esték bbájos illatát, a nyári éjjelek langyos fuvalmait, ezüstös fényét, lelki látomásait, aranyos álmait. vele-járóit

Az

erdt

alakok, melyekkel az

népesítette, csak

jezk, nem pedig él lények. Boucher a

álomképek, csak hangulatkifeszerelmet ábrázolta. Watteau a

földi

pásztorok öntudatlan enyelgését, Diaz azonban a szerelemre vágyó és szerelmet

lehel természet édes álmait akarta de

mélyen lyrikus

Diaz

színekben

fejezi

ki,

;

hanem

Boucher

kifejezni.

csakhogy gyöngéd heves, déli

érzéki,

érzelmeit

nem

Watteau kecses, lágy,

lefokozott

temperamentumának megfelelen,

izzó,

De nem abban a tudákos értelemben, a mely a természet lefényképezésében találja a maga ideálját, hanem a természeti hség buzgó keresésében volt realista. Ha a természetben valami hangulat ragadta meg a lelkét, minden érzékével tanulmászikrázó, pattogó színraketákban. Mindamellett realista volt a kifejezéseiben.

nyozta azokat a viszonyokat és körülményeket, a fény vagy a homály kát,

a leveg sejtelmes reszketését, melyek ezeket a hangulatot elidézték. Ezeket

a „színraketák“-at dalban

is

megörökítették a barbizoni mvészkolonia tagjai

„On y

voit des pétarades

De Diaz de

Diaz legszigorúbb kritikusa önnön

la

Pena

maga

a !

volt.

szek tettet szerénységét. Büszkeséggel mondta adta

titkos játé-

el,

és

ha

fiatal

Nem

el,

ismerte a magahitt

hogy els

mvé-

képeit öt frankjával

éveinek küzdelmeirl beszélt, mosolyogva említette, hogy

39. Diaz

:

A

pyrenáek. (Tanulmány.)

A

78

nyolcz vásznat

vitt

barbizoni

mvészek

egyszer Castil-Blase párisi

nagylelken húsz frankot nyújtott adnának egy-egy ilyen képért. Diaz képei legtöbbnyire magánemberek

választott és

szer annyit

mkereskedhöz. Ez négyet kiát a fiatal mvésznek. Ma ötezer-

múzeumaiban

találhatók.

A

Louvre-ban hét képe

havában azonban a már többször

említett

volt eddig; az 1902.

Thomy

év január

Thiéry, párisi milliomos, a ki

elszeretettel gyjtötte a barbizoni iskola mestermveit, tizenkét Diaz-képet hagyott

a franczia nemzet világhír múzeumára. Hazánkban gróf Andrássy Gyula bir„A parkban “, a melyet a budapesti közönség a tokában van egy Diaz-kép :

„Nemzeti Szalonénak 1901.

még mai

évi

Nemzetközi

napig sem lehetett katalogizálni.

Összes mveit

kiállításából ismer.

A

mester szünet és pihenés nélkül

erdben, majd nagy mtermében, a melyet a Boulevard de Clichy-n tartott. Gyorsan dolgozott, mint olyan ember, a kinek még sok a dolga és érzi, hogy ereje mindinkább gyengül. Mindig szellemes volt, de sohasem bántó, vagy keser szerette az iróniát, de alapjában lágyszív volt és jólelk, vagy a mint egyik barátja jellemezte „jó és szinte, mint egy darab dolgozott.

Majd a

fontainebleau-i

;

:

búzakenyér

“ !

Életének legnagyobb csapását

18(50-ban

meg, a

élte

midn

Narcisse

fia

25 éves korában meghalt. Rendkívül tehetséges fiatal ember volt, fest, mint az apja, és a mellett még kedves tehetség költ is. Fia halála után Diaz is elbetegeskedett.

Sok éven

át

konok hurutban szenvedett, a mely miatt a

mindig Dél Francziaországban, vagy a Riviera-n volt kénytelen tone-ban halt

meg

teljesen önálló állást foglal

iskolája sincs. Különálló egyéniség és a barbizoniak

velük dolgozott, mert részt vett a küzdelmeikben.

elbbre.

telet

Men-

1876-ban, hatvannyolcz éves korában.

Korának mvészetében

vitte

tölteni.

Inkább

konzervatív volt, mert

el.

Nem

volt mestere, de

közé csak azért kerül, mert

A mvészet meg

rizte

evoluczióját

és

vitte

nem

diadalra

a tisztán festi elveket, oly idben, a mikor a rajz elnyomással fenyegette a palettát. felé

Diaz ebben a körben az utolsó romantikus, az

emelkedik a fejldés vonala és ez a pont

:

Corot.

nevénél magasabb pont

:

!

:

:

Camille Corot. (1796

Corot

san

lama

Camille-t

volt arra,

1796 julius havában

késbb a

Atyja

fia.

is

fogjuk teljességükben megérteni, ha életének bájo-

ismerjük.

lefolyását

fodrász

párisi fiát,

mveit csak úgy

idillikus

hogy az apja akaratát volt.

A

kelte azokat az áriákat, a miket

a nyilvános

teljesítse.

Már

tetteinél.

is

és

elég jól játszott,

lágyancseng tenorhangjával egyre éne-

a színházakban és a hangversenyekben

életet,

lett

gyermekkora óta ábrán-

kicsi

Mint serdül

ifjú

hallott.

hangulatokat szerette, a

csak a sejtelmes

merengést, az ábrándozást és többre becsült egy-egy szép történelem leghsiesebb

mint jómódú

fiúnak azonban vajmi kevés haj-

Imádta a hegedt, a melyen maga

bújta a hangversenytermeket és otthon

Kerülte a zajt,

született,

napóleoni udvar divatárú-szállítója

a kereskedi pályára szánta.

dozó, lirikus természet

— 1875.)

lírai

Rouenba

költeményt a világkerült,

a hol apja

akarata szerint rföskereskedésben kellett volna megkezdenie kereskedi pályáját.

Corot azonban

nem soká maradt a

mezejét és hazautazott

:

kiköt városban. Ott hagyta a tett tovább ábrándozni. A tárlatok, a melyeken akkor Dávid,

Gérard és Guerin arattak

zajos

óriási diadalokat,

a festészet

a költi

felé irányították

lelk ifjú figyelmét és szkén kimért zsebpénzét ezentúl festékek és vásznak bevásárlására fordította. Egy rejtett kamrában, titokban festeni kezdett. Énekelve rótta a színeket

a vászonra, egyetlen nézje csak a bájos Rose kisasszony

az apja üzletében lépteit

alkalmazott divatárusleány, a ki a volt a

édes mosolygással bátorította.

lehelt bátorságot félénk leikébe, beállított

fiatal

mvészcsemete Corot egyetlen

vala,

tétovázó

bírálója,

míg egyszer csak Camille egy képpel a kezében

az apjához. Camille Corot, öregedben, sokszor beszélte

el

barátjainak

ezt az érdekes jelenetet

Apámhoz mentem és remegve mondám Fest akarok lenni

—

Csak rám nézett ijedten, tétovázva, mint a ki nem tudja, mi történik körülötte. Én is remegtem és nem mertem a szavaimat megismételni. Végre kínos szünet után

—

apám

megszólalt

Ugyan, mit

is

mondtál csak?

Szó nélkül átnyújtottam a nézte, de bíz abból

—

nem

Mit akarsz ezzel

értett ?

kis

vázlatot,

meg engem.

a mely a kezemben

volt.

Apám

!

:

!

!

A

80

barbizoni

mvészek

Ekkor magam eltt láttam a Rose kisasszony bájos adott és újból

mondám

Mosolya ert

arczát.

:

Fest akarok lenni Most már megértett. Csak rám

nézett és azután, mintha csak tréfának

venné

az egészet mondta Ej,

a festk mind naplopók

!

Százezer frankot adtam volna neked, ha

valamelyes üzletet akartál volna kezdeni. így csak kétezer frankot kapsz évenként.

Ez majd észre térít. Most menj és És Corot boldogan hozzátette

—

mulass

:

Mindig emlékezetemben maradtak az apám szavai

mindig nagyon

;

jól

mulattam

Els

tanára Michallon volt, Corot-val egykorú

fiatal

fest, a

Rómában

ki

hódolt a Poussin-kultusznak s Parisba visszatérve a történelmi tájkép kitaposott

ösvényén haladt. Corot

nem

maradhatott soká nála, mert a

fiatal

fest 1822-ben

így került a Jean Victor Bertin iskolájába, a ki szintén az ideális tájkép lelkes hive volt. Corot azonban, a mint maga is büszkeséggel emlímeghalt.

késbbi éveiben, mestereinek

tette,

elveit

szer

rothadt fatörzsrl,

akkor

az

tehát

1830.

de

az

franczia tájképfestészetet csak

egy egy-

festett

-

eredményezett, a

képet

de a tulajdonképeni

le,

második olaszországi útja után, 1843-ban kezdte meg. míg érvé-

hogy negyven évig

képét csak ötven éves korában adta

meg

kellett

A

válnia.

sebben fogta volna ki

mindig csak

hogy Corot már buzgón kereste a

mutatja,

útja több

Olaszországi

Els

a

tanulmányt

is

saját utján járt is,

franczia festészet e kimagasló mestere soká küzdött,

nyesülhetett. Mondhatni,

is,

kis

vázlata

1830-ban Barbizonban telepedett

lesz szó.

A modern

kis

festette

tájait

mvészeti forradalom eltt

évi

természet intim vonatkozásait.

mirl késbb

a

A

igen követte.

Már 1822-ben egy

a saját felfogását követte.

poéta

nem

Olaszországban a klasszikusok szeretett

és bár

el,

s

akkor

modern mtörténelemben

fel

volt,

akad mvész, a

alig

hogy tle ki neme-

hanem

egyúttal

maga

Dupréhez

jellemzett a legjobban

.

szomorú

is

elismerték.

szavakban beszélt mvészetérl, a melyet

hivatását, mint

szinte lírikus

míg

harczolt, vergdött,

Nemcsak fest

intézett egyik

volt,

mely megérdemli,

levelében, a

hogy fordításban itt helyet nyerjen „Korán kelek, hajnali három órakor, mieltt még a nap :

fa

nézek és várok. Bizony

tövébe, nézek,

dolgot.

A

fuvalmától.

napnak

áttörnie

Bing

!

fölött.

Bing

!

Már

a finom

a szemhatár dombjai.

f

nem

eleinte

Leülök egy

látok valami érdekes

természet egy nagy fehér vászonhoz hasonlít, a melyen alig látszanak

a tárgyak körvonalai. Köröskörül csupa friss

:

fölkel.

Bing

boldogan ébrednek

!

látszik az

fátylon,

illat,

az egész természet reszket a hajnal

els napsugár. De még nem

a mely mögött a

rét

rejtzik,

sikerült

a

a völgy és

Az éj párái ezüstös pelyhekként röpködnek a sötétzöld Egy új napsugár és még egy másik A virágocskák !

még

remeg harmat

.

.

.

gyönge leveleiket a reggel sóhaja mozgatja ... a lombok mögött láthatatlan madarak énekelnek Úgy tnik föl, mintha a virágok reggeli imájukat mondanák. Pillangószárnyú Ámorkák csatáznak a réten és csapkodásuk alatt hullámzik a f Nem látni semmit .

.

.

rajtuk a

.

.

.

.

.

de mindent érezni

...

A

táj

.

.

a ködnek áttetsz fátyola mögé

.

.

.

.

rejtzik és ez a

40. Corot: Parasztudvar. (La cour d’une fenne.)

Mvészeti könyvtár: A barbizoni mvészek.

6

42. Corot: Souvenir d'Italie

1838.

:

:

.

:

Camille Corot

mindegyre emelkedik

fátyol lebeg, és

87

a nap

föl, föl

felé ...

És a mint a magasba

emelkedik, látni a folyó ezüstös szalagját, a réteket, a fákat, a házacskákat és

a mind messzibbre terjed szemhatárt... Végre mindent látunk, a mit azeltt

csak sejtettünk

Az

“ .

.

.

hangulatot pedig következképpen

esti

egyik poétikus

írja le

szépség

levelében

„A természet levegje sóhajtozik

bágyadtabb

ellágyul,

a

...

szaladnak, bújnak, rejtzködnek

Bájos

csillag,

itt

Bing

.

.

.

.

est

A

hvös

nymfák .

!

.

még egy .

.

te

csillag esik, .

csillaga találkozót adott

íme

.

rám mosolyogsz,

édes bájos csillagok

éjjel...

.

az ég egy csillaga a tóba esett a melynek ragyogását a víz rezgése még fokozza úgy-e, rám

tekintesz, úgy-e,

Bing! a vízbe

a lombok közt az

lesz ...

bársony füvét harmat gyöngyözi be

rét

Bing

!

Bing

aranyos

a

csillag,

te

.

.

.

szép szemeddel

.

.

.

?

egy másik édesen kacsintó szem. Isten hozott, három, hat, húsz csillag ... Az ég minden !

egymásnak ebben a boldog tóban

.

.

.

Leereszkedik az

Csak a tó tündöklik... Ah, mily sürg sokasága a csillagoknak!... a képzeldés ... A nap nyugvóra tért és a lélek bels napja, a mvészet

napja kél... Ah, mily jó: a képem kész!..."

A

ki

ezeket a sorokat olvassa,

maga

eltt

a barbizoni mvészkolónia

látja

Megérti költi lelkét és azt a bámulatos naivitást, a Herkulesben lakozott. Mert magas, szálas ember volt, de

szeretett „Pere Corot “-ját.

mely ebben az a

zömök

pipa

leányos hatást 1

óriási

daczára, tett

a melybl szünet nélkül füstfelhket eregetett, szinte A külvilággal nem tördött. Jellemz, hogy az

az emberre.

848. évi torlaszharczok alkalmával bámulva kérdezte

—

Mi

Az létére

történik? Talán

nem vagyunk megelégedve

a kormánynyal?

1870. évi franczia-német háború alkalmával pedig 74 éves aggastyán

a harczba akart menni.

Az

hogy Corot-nak az egész mvészi tevékenységét megjutalmazandó, átnyújtják a nagy arany érmet. Érdeméül hozták fel akkor, hogy Corot az egyetlen a nagy mesterek közt, a ki vásznaiért nem követel óriási összegeket, hanem csak azt kívánja, hogy meg1873. évi Sálon alkalmával felmerült az az eszme,

értsék és szeressék a

mveit. 1873-ban

kiállított

két képét, a „Pastorale“-t és

„Le Passeur“-t nem sorozták a mesternek legnagyobb alkotásai közé, ez okból Corot mellett

még Géröme-ot hozták

Egyik sem kapta meg.

való kitüntetésre.

hangúlag kanditálták, a halálos

ki

meg

is

s talán

javaslatba a médaille d’honneur-ral

1874-ben azonban Géröme-ot egy-

nyerte a

díját,

míg Corot csak

mvész,

ágyán kapta meg. Corot, a csoda-igénytelen el kartársai hódolatának e túlkés kifejezését

1875-ben,

túláradó boldog-

sággal fogadta

—

Istenem, mily boldogság, ha az embert így szeretik. Jó szüleim voltak, kedves barátaim, hálát adok az Istennek, hogy életemet ily boldogra fordította.

Pár nappal ezután, február 23-án, tanítványával, FRAN^Ais-val beszélgetett. Maradj, öregem, mondta, oly nyugodt vagyok, ha itt maradsz. nézd csak, az ujjaid Francois, Nem fogsz meghalni, vigasztalta

—

—

oly ersek, mint a

—

tekintett,

—

t

Ersek ?

malomk.

Eleget dolgoztak ötvenkét éven

a melyre valami narancsszín

át.

- Azután az asztal

illatszert helyeztek.

felé

:

:

:

:

.

A

88

barbizoni

:

mvészek

Ah, nézd csak, mondta vígan, valami biborszin likr. innám, de az orvosom neheztelne

—

Egy

Bizony, meg-

pár pillanatig gondolkozott

s

aztán

folytatá

gyönyör tónusa van annak a

Milyen

likrnek. Alighanem a Heszpe-

kertjébl való. Mernék fogadni, hogy a Heszperidák portása gyártja azt

ridák

a likrt.

Újból

magához

gondolkozott, azután boldog mosolylyal

el

intette barátját

és tanítványát

Az eltt látom

álmomban egy gyönyör szép

éjjel

szép rózsaszín .

.

.

Oly bájos

volt.

tájképet láttam.

Még

volt a természet.

mily csodálatos képet lehetne festeni

És egy pár perez múlva behunyt szemmel

.

A

láthatár oly

egész világosan

magam

.

és derült mosolylyal a fülébe

súgta Fran 9 ais-nek Holnap már odafönn reggelizik Pere Corot.

Három

késbb

órával

És ez

elszendergett.

mester kívánságára Beethoven C-moll szimfóniája hangzott

Sírja fölött, a

legjobban Corot

talán

jellemzi

idillikus,

el.

nemes költészettl

békés,

áthatott életét.

Legjobb arczképét egyik tanítványa: Oudinot, ,,Cercle

des Mirlitons“

magánmúzeumba fest.

A

került,

mester háttal

Edmond

meg. Ez a kép, a mely a

ül

úgy ábrázolja, a mint a szabad természetben a néznek, kék zubbonya a vállán lóg, fején hatalmas Corot-t

szalmakalap, festékszekrénye pedig a

az embert és

festette

1875. évi kiállításban volt látható és azóta egy külföldi

About, a neves franczia

fben író,

hever.

a következképpen jellemzi Corot-t,

mvészt nem

„Corot a modern tájképfestknek az apja. visszautasítja a

„mester"

tanít,

nem ad

tanácsot, és

czímet, de boldog mosolylyal nézi azokat, a kik

t

ket és megmutatja nekik a természetet. Ez a kiváló ember, ez a bájos mvész nem tartozik semmiféle iskolához nem bújta a könyva mit tud, azt sem az élktl, tárakat, nem töltött napokat a múzeumokban sem a holtaktól nem tanulta, de korán kelt és a harmatok között udvarolt AuróAz erdbe

követik.

vezeti

;

;

A természet ismeri t, szereti és a fülébe súgja titkait, melyeket sem a tudós és tudatlan, magasztos Poussin, sem Claude Lorrain nem hallottak soha. tapasztalt, mint az aggastyán, és gyermekded, mint a csecsem. Némelykor

rának.

egy semmi zavarba hozza a

fejét,

;

olykor egy sziklán, a mely az eltérbe való, elveszti

olykor megbotlik egy kis ügyetlen alaknak a drapériáján.

ha a zöld lombokat

ellen tör,

látja,

De ha

akkor elemében van és elragadtatva

a fák

7

felkiált ;

„Ah, mily gyöngéd ez a zöld színi..." *

Ha

vizsgálat

alá

vesszük a természet e nagy költjének lényét, életében

három korszakot állapíthatunk meg: alatt áll

badabb állott.

;

ez

idtl kezdve a második

felfogással

;

1826-tól

1836-ig olasz útjának befolyása

olasz útjáig a franczia tájakat nézte sza-

életének utolsó húsz évében

Sajnos, a mester óriás sokaságú

pedig törekvéseinek

mveinek legnagyobb

zenitjén

részét csak repró-

(Karcz.)

emlék.

Toszkánai

: Corot

43.

44. Corot

:

Fürdz nk.

Camille Corot

dukcziókból ismerhetjük. volt,

A

93

Louvre-ban az 1902. év kezdetéig csak hat képe Thomy Thierry hagyatékából még tizenkét

ez év január havában azonban

kisebb-nagyobb festmény került oda. A franczia vidéki képtárakban is találni elvétve egy-egy Corot-t; a Douai-i, Langres-i és a most már német Metz-i múzeumokban. Párizsban azonban a rue Laffitte majdnem minden egyes

m-

kei eskedojénél

akadunk Corot-képekre. Egy

45. Corot

:

Souvenir

ityen czégnél

alkalmam a legszebb

(Karcz.)

d'Italie.

Corot-festmények egy egész gyjteményét

vr olt

látni,

a mely a Weiller-féle magán-

Htel Drouot aukcziójára került. Érdekes, hogy ezen akadt mbarát, a ki egy-egy Corot-ot megvett volna a képek

képtárból származott és a

az aukczión

alig

;

mkereskedkhöz kerültek vissza, gazdag amerikaiban fényes vevre akadnak. újból csak a

A

„Pastorale.

tartottak

Souvenir

d’Italie

u

czim

a kik most várnak, míg valami

festménye, melyet

1873-ban

nem

érdemesnek a médaille d’honneur-re, 1896-ban Skócziába, a glasgowi

A

94

barbizoni

mvészek

hogy ez az egyetlen kép azóta mennyire bvkörében tartja a skót mvészetet. Hatása oly nagy hogy valóságos iskolát csinált. Tónusait, textúráját minden untalan fel-felismerhetjük a modern glasgowiak

múzeumba

kei ült, s szinte csodálatos,

festményein.

Corot

mvészi

egyéniségét tanulmányozva,

nem

fölösleges

els szárnypróbál-

gatásainak rajzbeli minségét megfigyelni. Késbbi éveiben sokszor

illették

azzal az

igazságtalan szemrehányással, hogy a mesternek a rajz gyenge oldala volt. Muther

Rikhá rd, a szellemes és poétalelk német mbiráló, a ki különben rajongó imádója Corot- nak, a

ményét is,

XIX. század Theokritjának nevez,

kit

felülbírálás nélkül tette a

eldeinek

e tekintetben

magáévá. Pedig Corot mestere

volt

véle-

a rajznak

a melyet pályája kezdetén odaadó lelkesedéssel ápolt, mint azokból a tanul-

mány aiból látható, melyeket Campagnaban készített (lásd zsöket,

sziklákat,

a múlt század huszas éveinek kezdetén a római 41., 42., 43. sz. ábrákat).

facsoportokat

Egyes

húszszor és harminczszor

részleteket: fatör-

nagy oda-

rajzolt,

adással, nagy tudással és ha ezeket az igénytelen lapokat megtekintjük, csodálni

fogjuk a természetes rajzot, a biztos

ép

Az és

kivitelt,

a szigorú tanulmányt.

azok a festi qualitások hiányoznak, melyek késbb híressé 1826.

évbl

ama nagy

Corot

képeiben

három képe: „Vue du Fórum romain", „Vue du Colyseé"

való

„Castelgandolfo", a Louvreban láthatók.

ható

Els

tették a mestert.

E

képek mindegyikében megtalál-

fáradságok árán szerzett rajztudásnak uralkodó szerepe, melyet

alatt sajátított el. Kimagasló qualitásai képeknek épen a formák elrendezésében rejlenek, nem pedig a festi színhatásokban, melyek itt még egyhangúak, hidegek és szárazok. Ugyanez áll az 1827. évi Salonban kiállított képeirl: „Vue prise áNarmi", „Campagne de Romé", a melyek most vidéki franczia múzeumokban, Douai-ban és Langres-on láthatók. Ezek a képek alkotják a mester els mvészeti korszakának tartalmát.

a Civita Castellana-i tartózkodása

e

t

A

fiatal

Corot ekkor

még

a Bertin klasszikuskodó szemével

már

megszívlelte a fiatalon meghalt Michallon tanácsát, a ki

régi

kitaposott úton haladt, de figyelmeztette tanítványait,

maga

igaz valójában

saját egyéniségét, s

czím

kis

ha

tanulják megismerni. e

vásznán már

fel-felcsillan

is

maga ugyan a hogy a természetet a

még nem

gyöngéd

lelkének,

fel

még

csak els, öntudatlan nyilvá-

mely a ködös, homályszer, de a dertl alatt

rzött képét, a mely L’Alle-

mand-féle hagyatékból került a franczia nemzeti múzeumba. Czíme

— Castel

fedezte

az az ezüstös tónus, a mely késbbi

átrezg hangulatokat kereste. Vagy nézzük a Louvreban 141 /a szám d’Italie.

de egyúttal

római képeiben, különösen pedig a „Vue du Colyseé"

képeinek megadja az igazi Corot-jelleget, az nulása volt az

Corot ekkor

látott,

Gandolfo". Corot ezen képet 1826-ban

:

„Souvenir

festette, tehát

pályája

dombon a ragyogó szín kastély, melyet kúszó növénynyel borított fák vesznek körül. Egy fa tövében egy pásztorfiú a pánfurulyán játszik. A háttérben, lombozat mögé bújva, két kecske hallgatózik. Az eltérben sötétzöld pázsit, melyet piros mezei virágok élénken tarkítanak. Maga

kiindulási pontján. Balra

egy

kis

a völgy ezüstös ködfátyolba burkolózik.

Els

pillanatra látni,

adja vissza,

hanem csak

hogy ez a kép a természetet nem az

igazi

formáiban

a hangulatot, a melyet a teremtés e kis részlete az

Olajfestmény.

(Paysage.)

Tájkép.

: Corot

40.

gyermeke.

és

Anya

Corot:

47.

Mvészeti könyvtár: A barbizoni mvészek.

I

48. Corot:

Zene és mvészet.

7

Cainille

érz emberben

kivált.

Corot

101

Tudjuk, hogy a pánfurulya már

érezzük, hogy e kies kis tájba csak ez a pásztorgyerek érzésével.

Ebben a képben még ers

idejét múlta, illik

de viszont

bele, idillikus, derült

és biztos kézzel adja vissza a formákat,

de már öntudatlanul alkalmazza azt a vibráló ezüstös tónust, a mely késbbi képeinek uralkodó eleme. Látjuk tehát, hogy Corot mvészetének els korszakában súlyt fektetett

a formákra és nagy tudású rajzoló

is

volt,

mert

még csak

kereste azokat

a

festi eszközöket, melyek hangulatainak kifejezésére szolgálhattak volna.

Olaszországból visszatérve, Corot a saját hazáját utazta be.

Francziaországban tartózkodott s

innen a fontainebleau-i

lásaiban ismerte arról,

meg

onnan a Normandie-n

s

erd mvészkoloniájába. A

s így

újabb feladat eltt

hogy a tájnak sajátságos

49. Corot

találta

jellegét adja vissza,

:

át került Vilié

Elbb

Dél-

d’Avray-ba

természetet újabb nyilván u-

magát. Most már lemondott

inkább újból alkotja a

ter-

Római kép. (Vue de Romé.)

mészetet, a mennyiben a teremtést a saját lelkének érzéseivel gazdagítja. A délvidék vakító arany napja bántja a szemeit, a mely inkább a sápadt, ezüstös,

gyöngyszin finom fényhatásokat keresi. Tompítani akarja a verfényt és azért most már öntudatos czélzattal szövi azt a rezg, ezüstös fátyolt, a melybe a természetet beburkolja. Ha ebbl a korszakból való képeit nézzük, már mólóban látjuk a rajzbeli qualitásokat. A szigorú forma már háttérbe szorul, mert a mester már nem az egyes tárgyak rajzát akarja képében feltüntetni, hanem a formáknak csak azt az összhatását, a mely a hangulatot kelti. Könnyebb, szélesebb lesz -az ecset vonása. Imitt-amott

párafoszlányokra,

melyekben az utolsó

már ráakadunk azokra a pehelyszer

képein az egész természet szinte

fel-

oldódik. A mesternek alighanem provence-i útjából, tehát mvészetének második korszakából való a gróf Andrássy Gyula tulajdonában lev: „Vue de Nice“ (Nizzai “ látkép). Ugyanebbl az idbl valók a „Bacchans-nkkel enyelg Szilén (1838), Egyiptomba menekül Szent Család" (1840), „Demokritus az abderitáknár (1841),

A

102

„Krisztus az olajhegyen “

(

1

barbizoni

mvészek

844 a Langres-i múzeumban), „Homeros a pásztorok-

(1846), „Daphnis és Chloe" (1846).

nál “

Mind

képekben a

e

részeknek nincs saját czéljuk, csak mint han-

figurális

gulatkifejezk szerepelnek a tájképben, mely a mester e korszakában a törekvésébl indul

hogy a klasszikus ízlés

ki,

tájat

még

abból

összeolvaszsza a hazai

természettel.

A

harmadik korszakot a Louvre-ban

Matinéé"

Danse de nymphes"

„La

aratott

lombozatot ezüstös fátyol borítja húz, oda, a hol egy

fekv

férfi

;

óriási

tájat.

nem

Igaz,

Une

Salonban

mint

levegt és a rezg, puha

hogy a

táj

franczia, de

Nem

nem

oly természet,

dolgos emberek járják ezt

nem töltik be zajjal e csöndes, munkának nincs helye, hogy e csak örülnek az emberek és nem verejtékeznek.

kergetik a vadat, favágók

alatt

hogy Corot

a természetet, de azért mégis épen ellentéte a

idealizálja

emberekbl nem

klasszikusoknak, mert az

csinál Isteneket,

emberi örömek közt mutatja, kivetkzted

isteneit

„Paysage.

Érezzük, hogy e talajon a sivár

rezg lombok

lágy,

évi

körül körtánczot lejtenek a nymfák. Mily remek

a mely valamely gyakorlati czélnak szolgálna.

ders

A

sikert.

jellemzi.

1849.

jobbra egy nymfa, a mely egy másikat elre

költészetet tartalmaz e kép. Érezni,

az erdt, vadászok

kép

két

mely az

a czíme az egyiknek,

(Reggel)

hanem

a mythologia

voltukból és örül, gyö-

isteni

nyörköd emberekként mutatja be, emberi érzéseket fejez ki velk. Az ideális természete nem pózol, nem ünnepélveskedik, nem kápráztató, hanem derült nem fenséges, hanem idillikus. Most már tudja a mester, hogy lelke derült csöndjének sem a ragyogó nap, sem a komor, viharos ég nem felelnek meg, most már csak a nap ama szakában él az mvészete, a melyben tompított, sápadt, ezüstös fényben mutatkozik a természet. A hajnal, és a korai alkony az világa. Már meg;

találta a neki megfelel palettát is kerüli az ers, mély szineket, csak két-három elmosódó tónust rak habos pehelyként a vászonra. Mivel pedig egy és ug3^anazon hangulatot festi szünet nélkül, olybá lesznek a képei, mintha folyton :

ismétldnének. Hasonló,

st némelykor egyenl

—

az elnevezésük

is:

„Matinéé",

„Magány" de azért sohasem másolja a saját képeit, hanem finom árnyalatokban más-más változatban mutatja be egy és ugyanazt a hangulatot. A formát már semmibe sem veszi és a rajzra már nem fordít gondot. Csak a leveg és a fény hatá„Calme",

„Soir",

saival

csak is

„Solitude"

„Reggel",

tördik, s ezért vázlatszerek egy-két

„Este",

„Csönd",

lesznek a képei,

tónus látható csodálatos

a melyekben gyakran

árnyalatokban, de ezek az árnyalatok

elmosódok, pehelyszerek, aetherikusak, a mit a franczia egy lefordíthatlan

szóval fejez ki: „vague". Utolsó képeiben

már nem látunk más

szint,

mint

pehelyszer zöld vagy szürke tónusokat. Még a fái is olyanok. Csak nyírfákat fest vagy rezg nyárfát, melyek híján vannak az ers, kémén}' formáknak. így

még

ezek a

részletek

meg: „On me reproche

is

A

elmosódnak, ködszeren hatnak.

mit

maga

így magyarázott

Nous

flottons!

le

Le vague,

nek bizonytalan

Ez a bizonytalan

formáit.

lebegés

vague de mes tableaux. Mais quoi c’est le

propre de

la vie!"

La natúré

(Szememre

Ugyan Hisz a természet formái maga az élet.) !

!

is

flotté!

vetik képeim-

lebegnek. Mi

is.

Olajfestmény.

d'Andray.“

„Vilié

: Corot

>.

tó

A :

Corot

51.

A\

Fiirdzk.

: Corot

:

Camille Corot

Az mutat

109

természete gyöngéd fényben olvad

fel, csak a lombozat és a talaj Dehát fogható-e a hangulat? Vannak-e kifejezésbeli Jogosultabb kifogás lenne, ha a mvész egyoldalúságáról beszélnénk. ecsetje tényleg csak ezeknek a „vague" hangulatoknak volt a kifeje-

némi ersséget.

törvényei

Mert az

?

zje. Ezt találjuk a Louvre-beli „Paysage" (Tájkép, lásd 46. vásznán, ezt az utolsó korszakbeli „La Solitude“-on, a „Matin á (lásd 50.

a

sz.

„Pastorale"

ezüstös,

ábrát) és legutolsó képeiben is:

és a

rezegve

sz.

Vilié

ábrát)

czím

d’Avray-ban

a „Souvenir d’Arteux du Nord“,

„Le Passeur“ czimekben. Mindeme képekben sajátságos reflektálja a szelidebbnél szelidebb fényeket; a

omló leveg

dombok emelkednek, és a vizen csöndesen úszik egv-egy bárka, melyben egy magányos ember nyugodt boldogsággal csodálni látszik az idillikus szürkés harmóniát. Legutóbbi alkotásaiban már kétségtefinom, tavaszi láthatáron lágy

lenül

modorossá

válik a mester végtelenül finom ecsetkezelése, és a kép inkább

vázlatnak látszik, mint kész festménynek. Volt id, hogy a mester komor feladais kísérletezett. Megfestette ugyanis a múlt század 50-es évei folyamán

tokkal

„Sodorna pusztítását" (1857), „Macbeth-et a boszorkányokkal", Dante-t és Virgilt erd szélén, de képeiben határozottan nagyon sötétre festette a

a titokszer

—

hangulatot; csupa fekete tónus uralkodik rajtuk, a mi az erszakoskodásnak

magán. Sajátságos, hogy Corot éppen a „Sodorna" képét szerette mondta - Nem látták ezt a képemet, a mikor kiállítottam. A szomszéd kép kerete „ elnyomta az én alakjaimat. Hát bizony, így nem lehetett híressé ez az én Loth

jellegét viseli

legjobban. Egyik barátjával beszélt róla és melankolikusan

asszonyom. De, igazán mondom, ha a mtermemben tz keletkeznék, ezt menteném meg mindenek eltt." Muther a XIX. század legfinomabb lelkének, legnagyobb poétájának nevezi. Találóbb talán, ha azt mondjuk, hogy Corot, a mtörténelem legdersebb szelidség, legidillikusabb lelk mvésze volt. A festészet Theokritjának sem mondható,

mert leheletszer finom

ecsetjének

inkább

felel

meg

az olasz

Guarini

minden idk egyik legnagyobb mvésze volt, mert csöndes szubjektivitása oly óriási erej volt, hogy az derült, harmonikus világfelfogását a kép szemléljével nemcsak közli, de hatalma szelíd, édes harmóniák folyamata, mely alá is hajtja. Élete derült poézis volt pásztorköltészete.

Minden egyoldalúsága

mellett

:

Beethoven C-moll szimfóniájának remek költészetében

oszlott

fel.

(Francois Daubigny.

—

Kari Daubigny.

—

Antoine Chintreuil.

—

pignies.

A

—

Louis Frarujais.

Henri Har-

kombattansok.

Fran^ois Daubigny (szül. Párizsban, 1817-ben, meghalt 1878 február 19-én)

némelyik mtörténész szerint

nem

tartozik szorosan a barbizoni iskolához.

annyiban téves, mert Daubigny nemcsak Barbizon-ban állította ki

els

Az

harczolták.

akkor nyerte

képeit, a

midn

nézet

de abban az idben

a tájkép ujjáteremti a legszívósabb küzdelmeiket

1838. évtl kezdve is

festett,

E

az elismerést, a

majdnem minden

midn

tárlaton részt vett és

ugyan-

Corot és az elbbi fejezetekben tárgyalt

mesterek az ismeretlenség homályából kiléptek a dicsség ragyogó napjára. Téves tehát az az

állítás,

mintha Daubigny csak a „csata után“ érkezett volna, és ugyan-

csak anakronizmus az a vélemény

hoz

is,

a mely Daubigny-t

hanem a késbbi realizmus hsei

sorolja,

mellé,

nem

a barbizoniak-

úgy tüntetvén

fel

szerep-

Courbet mvének követje lett volna. Életének hogy Daubigny a modern tájképfestészet úttörjének nehéz munkájából becsületesen és nagy ervel vette ki a maga részét. A Daubigny név dynasztikus értelemmel bír a franczia mvészetben. Francois

mintha Daubigny, a

lését,

leírása igazolni fogja,

apja

is

fest

volt,

jában ismerkedett

fia,

Kari

meg

is,

mint ilyen aratott babért. Francois az apja iskolá-

az ecset kezelésével és azután Delaroche-hoz került, az

akkori bourgeois-világ e legkedveltebb mesteréhez, a ki a

azonban nem a

saját

szakmájába, sem a

fiatal

mvészcsemetét

történelmi festészet titkaiba

nem

avatta

be, hanem a tájképfestészet felé irányította figyelmét. Delaroche tulajdonképen maga is tájképfestnek indult a pályája kezdetén. A Watelet iskolájában megtanulta a természet nyárspolgárias szeretetét és többet sem nyújthatott a fiatal

Daubigny-nek. Pedig ebben az a

idben már nagyon unalmasan hangzott

mvészetben már megszokták az angolok ertl duzzadó

a Michel és Huet szenvedélyes akkordjait. Daubigny kijelölte

úton

zend, a

hol

nem

fog tovább haladhatni.

Odament

is

érezte,

ez a nóta, mert friss

dallamait és

hogy a Delaroche

tehát új inspirácziókat szer-

minden idk mvészei a magasztos szépnek forrásaihoz zarándokoltak: visszatérve, Párizs környékén, különösen pedig a Departement lsére-ben tanulmányozta a természetet. Jegyezzük meg azonban mindjárt, hogy Daubigny egészen más szemmel nézte a szabad természetet, mint a vele együtt

Itáliába.

Onnan

53. Corot

:

Fürdz nk.

d'Italie.

Souvenir

: Corot

54.

Mvészeti könyvtár: A barbizoni mvészek.

1

Daubigny

Francjois

nem

indult kartársai.

a

vidékei.

Nem

Az

jellegét.

nem

természete

hasonlít

r>

bens

annyira a természet

a teremtés nagy vonásait

1

tulajdonságait kereste, hanem hanem annak családias, kedélyes sem Virgilius, sem Theokritosz termélátta,

szetéhez. Inkább Horatius ódáihoz.

Elször az

meg

1838. évi Salonban jelent

czím

„Szent Louis“

képével, a mely

nem

lévén egyéb félénk kísérletnél, a mtörténelemre nézve ép oly érdektelen, mint ama többi képe, melyet mvészi pályájának els tíz évében festett és

Szereplése tulajdonképen

kiállított.

csak a múlt század ötvenes éveiben kez-

van a Daubigny mvészetének, a mely jelleg t és a tavasz festjévé" tette. Naiv lelkületére csak a „szép id" volt

ddik, mikor már „a víz

saját jellege

meg

hatással, azt festette

délelttök és az enyhe

A

számtalan változatban.

déli

id

harmatos

voltak kedvencz tárgyai.

Az

reggel, a derült estét

is

szerette,

de csak akkor, ha lágy szell mozgatta a lombokat és ha a napnak egy-egy eltévedt sugara még rezg játékát zi az enyhe levegben. E bájos hanguszéles

latokat

ecsetvonással

meg,

festi

mely az

a

mvészeti

technikáját

jellemzi.

O

a természetbe embereket

statisztákat, állottak.

hanem olyan

is állított

és pedig

nemcsak mulató, gyönyörköd

alakokat, a kik a természethez valamelyes viszonyban

Millet a földmunkát magasztos vallásosságában mutatta be; Jules Breton

komoly kapcsot, a mely az embert az anyaföldhöz fzi, Daubigny azonban azt a boldogságot látta, melyet a teremtés a dolgos embernek nyújt. Az 1852. évi Salonban kiállított „Aratás" („La récolte“) czím vászna a dúsan jövedelmez mezt mutatja, az aratók víg csoportját. Késbbi képei, „A szajnapart“ (Bords de la Seine), a mely most a nantes-i múzeumban van, vagy a st-cloud-i kastélyban rzött „Gylieu-i tó", a mestert mint a víz remek festjét mutatják be. Ez utóbbi képéért a harmadik érmet nyerte el Daubigny. azt a

„Optevoz-völgyi zsilip" („Écluse dans

1855-ben az

czím

múzeum számára

vette meg, a honnan a Ezen a képen a mester már a szabad megoldását, mely minden modorosság nélkül

vásznát az állam a luxembourg-i

kép idközben valamelyik vidéki képtárba elérte

tárgyának

d’Optevoz“)

la vallée

azt

került.

adja vissza a természet levegjét és fényét. Szinte vakító napvilágban mutatja

a

zsilipet,

annak

bájos, békés

mvésznek, hogy

Különös érdeméül tudandó be a

hangulatával.

e

képén még az árnyékolás

el

legnagyobb diadalát „A tavasz" („Printemps“, lásd 55.

is

az igazi természet frissesé-

gével hat.

1857-ben érte ábrát)

A

czím

képével,

most

a mely

tavasz bájos mosolyát véljük

földet

ábrázol,

virágzó

enyelgése jelképezi

a tavasz

Ugyanez évben

állította

ki

a

Louvre-ban

foglalja

sz.

méltó helyét.

el

ezen a képen, a mely zöldkalászú búza-

A

ébredését.

kalászok zöld színe oly lágy és

is,

látni

almafákkah

a

háttérben

A

egy boldog

szerelmes

pár

kép távlata oly finom tónusú, a

ragyogó, hogy a

„Nyugvó nap"

néz

(„Soleil

a tavasz

couchant“)

illatát

érzi.

czím képét A föld,

a melyet finom tónusai és remek összhangja tesznek nevezetessé.

az ég és a fák szinte dallamosan illeszkednek egymáshoz. A nap utolsó lángkévéi mintha aranyköntöst borítanának a lombra, a föld pedig kéjesen remeg a tavasz csókjai alatt. Valami édes báj van e képekben, mely báj annál 8

*

A

116

barbizoni

mvészek

ersebben vonzza a nézt, mert a fest öntudatlan igénytelensége nyilatkozik meg benne. A technika szinte vázlatszer és már közel áll a Daubigny késbbi modorához, a mely az egyszer, nagy vonásokban véli a kifejezés legjobb eszközét megtalálni.

Az

De ennek daczára a

1861. évi Salonban

kiállított

részletek nincsenek elhanyagolva.

czím

„Viliágé “ („Falu“)

vászna már forduló-

mvészetének. Most már csak az összhatást tartja szem már csak olyan hangulatot akar kifejezni, a mely a nézt egyetlen egy tónussal hatalmába ejti. Ezen törekvése határozottan a mvészet rovására esik pontját jelenti a mester

eltt,

azokon a tájképeken, a melyeken valami elhagyatott tarlóföldet, egy zavarosvíz patakot, vagy valamely puszta lápmezt nehány vihartépte házikóval fest. E képeket bizony csak jó távolságból szabad megtekinteni és ekkor hatással

nézre. látni

:

A

íme a

pointillista

modor egyik els

55. Franíjois

látszik,

vannak a

is

közelbl nézve azonban csak az ecsetvonások összekuszált tömkelegét

Daubigny

is

Daubigny

:

is

festészetben.

Úgy

Tavasz. (Le Printcmps.)

csak kisérletképen

képei, újból a részletezésnek

modern

kísérlete a

használta

megadják a maga

ezt

jogát.

a

technikát.

Késbbi

„Szüret a Bourgogne“-

(Vendange á Bourgogne, lásd 56. sz. ábrát) czím vásznán, melyet 1863-ban festett és mely most a Louvre-ban látható, elbájoló szi hangulat: szüretel asszonyok sürögnek, forognak szorgos munkában, a háttérben pedig

ban

apró gyermekek a való

játszanak.

Még

„Nyugvó nap “-ja. Tengerparti kép, csodálatos

nap lángokat vízre.

pihen marhákkal

lövel a fekete tengerpartra és a végtelen

érdekesebb az

1873-ból

A

vérvörös-

színezéssel.

messzeségbe elnyomulú

Vagy a „Hó“ („La Neige“) czím vászna, a melyen a

raja lassú szárnyalással ereszkedik le a hóborította tájra,

hogy

varjak

felhszer

ott eledelt keressen.

Ezeken a képeken ép oly ers az ecsetvonása, mint a „Júniusi mez“ czím festményén, a mely fvel és pipacsokkal borított mezt ábrázol; egy fénytl beragyogott és színekben

a

mvészt

pompázó

természetet, a melyért a franczia

a becsületrend tisztjévé nevezte

ki.

kormány

Fran 90 is Daubigny

117

Az utolsó idben újból az Oise-parti nyájas természetet kereste fel a mvész. Nagy sikert aratott az 1874. évi Salonban kiállított „Maison de la mére Bazot“ („Bazot anyó háza“)

Pompás meleg

czím

a mely

vásznával,

mely a

tónusai, a csöndes füst, a

házikóból a ragyogó égre

száll

figyelésérl tesz tanúságot. '

:

egyike sötét

a

legjobb

képeinek.

lombozat mögül kifehérl

a fény- és árnyékhatásoknak legfinomabb meg-

És ebben

állott

tulajdonképen Daubigny erssége.

Paradoxon-nak fog feltnni, de épen festi

ereje

vitte

Daubigny-t arra,

hogy a kezdetben vázlatszer technikája késbb kúszált foltokká fajult el. Mert abban a törekvésben, hogy a természetben lev tónusok egymáshoz való viszonyát minél teljesebben és találóbban fejezhesse mészeti

hatásokat

a

maguk

jelölésével vetni vászonra.

frisseségében

így szükségszeren

56. Frarujois

mvészete. természetet

az

Daubigny

:

ki,

kénytelen volt a

ter-

egyes tónusoknak gyors megdekoratív érzésbe

hajlott

át

a

Szüret Bourgogneban.

De mvészeti értékét megadja képeinek becsületes törekvése a nemcsak a maga igazságában, hanem poétikus tartalmával is meg:

S mert ez a törekvése képei legnagyobb részében sikerült is, Daubigny-t a modern franczia iskola legjobb mestereihez számítjuk és pedig úgy is festeni.

mint festt, úgy is mint metszt, mert Ruysdael-metszetei valóságos remekek a maguk nemében. De a franczia akadémia ép úgy nem tartotta érdemesnek tagjai sorába befogadni, minta hogy megtagadta e tiszteletet Huet-tl, Rousseau-tól, Corot-tól és még több oly mestertl, a ki a franczia szellemnek, a franczia

t

nemzetnek egymaga annyi örök dicsséget szerzett, mint a mennyit az akadémikusok egész légiója sem. A Louvre, a mely az 1901. év végéig csak két Daubigny-képet tartalmazott, az 1902. év január havában még tizenhármat függeszthetett

fel

a modern franczia festk

Vili. sz.

termébe.

E

tizenhárom képet,

melyek közül a leghíresebbek: „La Maré aux hérons“, „La Tannie á

Erith

;

1

A

18

czím

és a „Le Moulin de Gylien“

Thiéry

mbarát hagyományozta

mvészek

barbizoni

vásznak, a már többször említett Thorny

hazája világhír múzeumának.

Daubigny, a ki az ötvenes évek óta a dicsség zenitjén állott, 1878 február havában halt meg Párizsban. Nevét a fiára hagyta, a ki azonban apja qualitátásait korántsem érte el. Karl Daubigny a ki bizarr kedvtöltésbl e német keresztnevet használta,

nem

A

teljesen méltatlanul követte apja

nyomdokait.

„Vallée de Port-Ville“ („Port-Ville-i völgy “)

nagyméret

a nagyobb távlatokat szerette.

czím

vászna, a mely az 1875. évi

nagy akarattal ugyan, is a de fogyatékos ervel egy völgy hangulatát akarta kifejezni. Mint apja, komolyabb tónusokat kedvelte és is e barna harmóniában meleg és erteljes színeket használt. De nem sikerült visszaadnia a leveg könnyed mozgását, átlátszótárlaton feltnést keltett,

kép, a melyben a fest

ságát és a fény játszi sugárhatásait. Apja nagy neve mint ólomsúly nehezedett

melyet

nem

nem

birtak

el

a szárnyai. Epigon-sors volt az osztályrésze.

magunkévá

teszszük

azt az

rá,

Ha azonban

igazságtalan bírálati módot, a mely a fiatal

Daubigny-t csak úgy vélte megítélhetni, ha nagynev apjával hasonlította össze ha eltekintünk a párhuzamtól és nem a Herbert-et nézzük, hanem az önálló, mástól független mvészt, akkor Kari Daubigny-nak, ha becsülettel kiérdemelt tisztes helyet

mvész

ben. Mert oly

és aki, a mit látott,

volt,

ha nem

Antoine Chintreuil 1873-ban).

Ha

a

ki is

nem

is

elsrangú, de

adhatunk a franczia tájképfestészet történeté-

a saját szemével

látta

a természet intim kincseit

meghódító, de szinte igazsággal tudta kifejezni.

(született

Pont-de-Vaux-ban 181 (3-ban, meghalt Párizsban

a Daubigny természetét fénybe

mártjuk,

akkor megkapjuk a

már akkor festett, a mikor mvészete róla már több joggal mondhatnók, hogy a „csata után érkezett “, mert a mvészeti forradalom már javában foglalkoztatta a párizsiakat, a mikor Chintreuil els képeit állította ki. A múlt század 50-es éveinek végén érkezett a barbizoniak közzé és mindjárt Corot mellé szegdött, a kinek követje maradt egészen 1860-ig. Nagyon is követje volt, mert els képei, a melyek most már csak elvétve találhatók a rue Laffitte egy-egy mkereskedjénél, úgy hatnak, mintha másolatai volnának Pere Corot vázlatszer ezüst fátyolos tájképeinek. Azért a Szalon mbirálói alig vettek tudomást Chintreuil tájait, azokat értem, a melyeket

a

maga

teljes

érettségében kibontakozott.

O

h

h

Chintreuil létezésérl. szorítkozott,

hogy

Még

az 1857. évi

Chintreuil

tárlat

alkalmával

Edmond About

nevét megemlítve, csak két szót

Corot “ (utánozza Corot-t) és ez

nem

is

irt

volt valami új fölfedezés,

róla:

arra

„imite

hanem csak

mely már 20 év óta járta a kritikákat. És ha Corot-ról mondták „Ce que Corot peignait, c’était moins la natúré que Tamour qu’il

ismétlése egy jelszónak, azt

avait pour elle“ (a mit Corot festett, az

nem

annyira a természet, mint a sze-

relem a mit iránta érzett) úgy Chintreuil els mveirl egy kis variáczióval azt lehet mondani: A mit Chintreuil festett, az nem a természet, hanem a szeretet a mit

Corot iránt érzett. És ha Corot, mint Dupré mondta, úgy festett, mintha szárnyak lettek volna a vállain, akkor Chintreuil els képeirl lehet azt mondani, hogy úgy festette ket, mintha Corot állott volna a háta mögött. Késbb azonban felszabadult a nagy mester hatása alól. St egész ellenkez irányban haladt tovább. Szakított a tompa világításokkal és a végtelen messzire

Antoine Chintreuil

19

nyúló láthatárokat kereste, melyeket úgyszólván fényözönben úsztatott. Valami

meg

részleteit festette

hassa

be.

mohón magába csapkodásai

legkopárabb természet egyes

legsivárabb,

csak azért, hogy a fény játékát minél hatásosabban mutat-

Egyik képén a

burgonyaföldet

A

kedve támadt.

sajátságos bizarr

napot

reggeli

midn

a

látjuk,

a gyér pázsit harmatját

egy másik képén a napsugarai elárasztják a sötét tónusú egy harmadik képén egy pár bokrot látunk, melyek a jéges

szívja

;

alatt

;

összerezzenek

vagy a

;

De nem az a

vihart

festi,

a mikor elaszott fák közt

hogy a természet elementáris erit fesse, hanem csak az ellentéteket keresi, a melyek a fény és levegváltozásokat szembetnbben mutatják. A 60-as évek végén festette a „Le bosquet aux chevreuils“ („ zikék lásd 57. sz. ábrát) czím képét, a mely most a Louvre-ban látható. Kis erdrészlet, világos zöld pázsittal, a háttérben lombos lugas, a mely

járja toporzékoló tánczát.

a nap sugárkévéi

A

tavaszi

a

nézt a

alatt

czélja,

Egy kis zike-csoport fürdik a fényben. szól ebbl a képbl, a mely bámulatba ejti

a földre hajol.

nap sajátságos poézise

fényjáték szokatlan hatásaival.

Legtökéletesebb

mvét (Es

mester. „Pluie et soleil“

halála

1873. évi Salonban

eltt az

és nap) a czíme e

állította

ki

a

nagyméret vászonnak, a melyet

Desbrosses fest ajándékozott a Louvre-nak. Igazi rusztikus hangulat.

permetez

es

A

forró

melynek egyes csöppjei mint csillogó drágakövek hullnak a talajra, míg a meleg földbl vékony párafelhk emelkednek felfelé. Ezen a képen legnagyobb diadalát üli a nap a zöld

rétre löveli sugarait és egyúttal meleg,

Chintreuil ellentéteket

hull,

keres mvészete. Mert nem csupán üres technikai játékról hanem hangulattartalmánál fogva poétikusan is hat.

tesz tanúságot ez a festmény,

Chintreuil komolyságáról

egyébként tanúságot tesznek azok a tanulmányai, a

melyeket Carpentier a Louvre-nak adományozott.

hogy

Chintreuil

E

tizenhét lapból megtudjuk,

minden képéhez nagy gonddal megrajzolt tanulmányt

készített,

és az egyes tónusokat a szabad természetben rakta a vázlatra, sokszor keserves

nagy

kínlódással.

Desbrosses fest, a

bens barátja és nagy tisztelje volt meg a mvész életét és abban elmondja,

ki

nagyobb mben írta hogy festnk egy-egy tónuson néha napokig

Chintreuil-nek, egy

szeti

igazságában kifejezhette.

ívben kerülte

ki,

immár

halála

míg azt a maga terméAz elismerés, a mely Chintreuilt életében nagy bajlódott,

után babérral koszorúzza a

De ebbl már csak inkább a mkereskedk húznak

mvész

emlékét.

hasznot, a kik a Chintreuil

névvel jegyzett képeket nagyra tartják. Lelkes kombattánsa volt a barbizoniaknak.

Új útakat

nem

fedezett

fel,

de az úttörk

által

komolv lelkesedéssel haladt tovább. bátor vala és a nagy czélért rajongó. sekkel és

Louis Fran^ais

(született

A

nyitott

ösvényeken ers

„vaillants de

1814-ben Plombiéres-en

1830“ közt

lépéis

(Vogezek-ben) meghalt

1897-ben Párizsban.) Ez a Corot-tanítvány egy tekintetben felülmúlta mesterét: mint az Akadémia tagja halt meg. De a miben nem érhette el soha, az a Corot poézise olyan, mint némelyik formakölté nem a hanguAz lata költi, hanem nagy gonddal keresett és mesterileg összeállított rímekkel akarta a poézist kifejezni. Képei ezért modorosak és habár sohasem vázlatszerek, hanem mindig lelkiismeretesen megrajzoltak, mégsem gyakorolnak mélyebb benyomást elbájoló poézise.

:

a nézre, mert híján vannak az éltet léleknek. Corot Olaszország után tanul-

A

120

mányozta a

hogy az ideális tájképet a termécsak késbben ment Olaszországba, a mikor már

franczia természetet és azon volt,

szetbe illesze bele. Fran 9 ais

hazájának vidékeit megfestette idézett hangulatokra

ráljuk

:

mvészek

barbizoni

fektette

volt.

is

a fényhatásokra és az ezek

által

el-

a fsúlyt, de képein inkább csak a technikát hono-

a lelkünk hideg marad. Kezdetben szépen

Az

indult.

1844. évben

kiállított

„Novembre“ czím festményének, a mely egy erdrészletet az est kékesszürke homályában ábrázol, hangulatos tartalma is van, a mennyiben a néz szinte érezni véli a közeled tél fagyos leheletét. Még jobb az 1853-ban kiállított „Fin de l’hiver“ (Tél vége), a mely a Luxembourg gyjteményében látható. Erd széle, rügyez lombbal, a melyet a piros alkony lágy melegsége vesz körül, míg az eltérben lev fákra lassan leereszkedik az éjjel. De már 1857-ben határozott hanyatlásnak indul. A „Vallée de Mtinster“ czím képén technikája már fölötte modoros, a mennyiben rajza túlírnom, elannyira, hogy a részletek az összhatást elnyomják. Az is baja még e képnek, hogy egyes részletei valóságos másolatok a mester korábbi képeibl.

Ekkor Olaszországba ment Francais, a hol új világ nyílt meg a szemei eltt. 1863-ban állította ki a most a Luxembourg-ban látható „Orphée“ czím nagyobb méret vásznat, a melyen komoly, ünnepélyes hangulat mutatkozik. Orpheuszt ábrázolja, a bemutatta

„

ki

a hold ezüstös fényében

czím

Szentliget “

vásznát

siratja

a melyen Pan

Eurydicét.

fényben

1864-ben

úszó tavaszi

levegben egy kis pásztorfiút furulyázni tanít. Ugyanilyen modoros festmények a Luxembourg-ban lev „Daphnis és Chloe“, valamint az ugyancsak ott látható vízfestményei, mint a „Vue prise au lac de Nemi“ a nemi-i tó, s balra egy terebélyes fa és a messzire elterül erdnek egy megvilágított tisztása „Vue prise á Ponté Mamolo“ balra a Tiber, jobbra legelk és a háttérben a Tnapsugárban kékel hegyek. Mindezeknek a képeknek éppen csak a fényhatás és a jól megfestett leveg adja meg a modern színezetet, egyébként pedig keveset :

;

:

különböznek a Poussin olaszországi tájképeitl. A 60-as évek végével új fordulópontot vesz a Frai^ais mvészete. Fíazatérve a Szajna partjain keresi képeinek tárgyait. Megelégszik a természet egy-

szerbb részleteivel, és inkább arra törekszik, hogy ne a tárgyak körvonalait, hanem intim hangulatait fesse meg. Most már közelebb jut a modern irányhoz. Az 1866-ban kiállított „Reggeli hangulat “ („Matin“) egy kis bokorcsoportot ábrázol, a melyet a közeli vízbl felszálló köd vesz körül. Itt már sikerült Fran 9 ais-nek a hajnal sajátos hangulatát visszaadni.

1872-ben egy érdekes tavaszi hangulatot

mutatott be, de legjobb képe kétségkívül az 1873-ban

czím

kiállított

vászna. Kert, a mely inkább kis földi paradicsom.

mölcscsel borított narancsfák,

pompázó virágbokrok. A

„Souvenir de Nice“

Egy árnyékos

gyüsárga ház

fák gályáin át

fasor,

nyúlánk pálma az azúrkék égbe mered és a háttérben a ragyogó ég ereszkedik le a fényben úszó tájra. Napsugár és boldogság ez a kép, a melyben ritka ervel nyilatkozik a déli természet megigéz, kábító illatú pom-

látszik zöld

napellenzkkel

pája. Ezzel a képpel

futása

czím

;

Fran 9 ais mvészetének csúcspontját

érte

el.

További pálya-

már

újból csak hanyatlás. Az 1874-ben kiállított „La source“ („A forrás“) kép csak ismétlése az 1872. évi Tavasz-nak, és az 1875. évben bemutatott

„Havin du puits noir“ komor sötét tónusai

nem

tartalmaznak semmiféle hangulatot.

Louis Frar^ais

Mint Dupré, Fransais

szép sikert

121

metszeteivel, melyeket Dupré, Corot és a híresebb hollandi tájképfestk után készített nagy gonddal és rajztudással. A rajz már vérében volt. Sokszor emlitette, hogy pályája kezdetén mennyit rajzolt, hogy kenyerét megkereshesse. Tizenöt éves korában került ugyanis is

ért

el

Párizsba, a hol egy könyvkereskedésben nyert alkalmazást.

egy

rejtett

zugában kiváló

mvészetrl

szeretettel bújta a

szólották s ha csak egy kis

Már

ott,

a sötét bolt

nagy könyveket, melyek a franczia

szabad

ideje

akadt, azzal

töltötte

a

pihenésre való órákat, hogy e mtörténelmi könyvek illusztráczióit iparkodott lemásolni.

Vágva támadt festvé

57. Antoine Chintreuil

telenül

zte, a minek az

lett

:

lenni,

könyvkereskedi foglalkozását kedv-

zikék. (Le bosquet aux

chevreuils.)

a következése, hogy gazdája elbocsátotta. Fran^ais,

a mint barátainak mondotta, csak örült ennek az eseménynek, amelyet úgy fogadott, mint a sors barátságos útmutatását. Most már teljes akaratervel festnek készült

hogy új pályáján sok babért, sok dicsséget és sok aranyat fog aratni. Az els idben bizony nagyon rosszul ment a dolga. Több volt a nélkülözése, mint a harapni való kenyere. De a fiatal ember a reménységébl is jól lakott. Ha nagyon korgott a gyomra, akkor élénk fantáziája a leggyönyörbb jövt varázsolta elé, míg aztán boldogan elaludt, hogy reggel újabb nyomorra ébredjen. Akkor azonban boldogan sietett mesterének mtermébe, s ha az olajfestékek és bizton remélte,

szagát érezte,

a

tiszteletre

már

el

is

minden gondját. Körülbelül öt évig tartott ez akkor már akadtak mbarátok, a kik, bár potom

felejtette

méltó küzdelem, s

122

A

pénzen, szívesen megvették a

mvészcsemete

tett

Sokat

rajzait.

dolgozott.

is

a mely minden képébl

a nagy gyakorlottságra,

arra

szert

mvészek

barbizoni

a mely késbben, a mikor a metszésre adta magát, oly nagy hasznára Kiváló rajztudása különben az arczképein

rzik

azt az arczképet, melyet a

tulajdonságokkal is

„ National

“

1873.

czím

s

vált.

A Luxembourg-múzeumban

mely oly kimagasló hogy bátran mondhatni, hogy Fran 9 ais mint arczképfest

bír,

mvészek

a kiváló

Fran^ais az

mvész

látszik.

is

így

kilátszik,

közé

Még

tartozik.

Salonban

évi

apjáról festett s a

állított

tökéletesebb az a s

ki,

portrait,

a mely Ildefonse

párizsi újság igazgatóját ábrázolja.

melyet

Rousset-t,

a

Ez a kép tagadhatatlanul

az akkori franczia arczképfestészet legjobbjai közé tartozik. a

Fran9ais,

nehány évvel ezeltt Párizsban

ki

azok közül, a kik a fontainebleaui

modern tájképfestészetnek.

A

erd

meg, az utolsó volt

halt

vidékén szülhazáját alapították

kik utána jöttek,

maga

nok, egészen addig az idig, a míg Courbet, mint új nap,

:

köré gyjtötte

a melynek hatalmas

a realizmus plejádjait. FRANgAis-val véget ér az a láncz,

szemei

meg a

már bizony csak szürke epigo-

Michels, Huet, Roqueplan, Isabey, Dupré, Corot, Diaz, Rousseau Daubigny, áll a nagy és ers mvésztelepnek, bár hatalmas a modern törekvéseknek, mégis egy egész új felfogást képvisel,

melynek közepén, külön méreteivel, elüt formájával

és a

Millet,

a

centruma

központja volt

bár

ki

volt

a melynek csakis

a

barbizoni

volt az úttör-je, de

egyúttal a legkimagaslóbb alakja

is.

Henri Harpignies (született Valenciennes-ben 1819-ben.)

E mvész már

csak

követ számba megy. Nincsenek

saját ötletei.

Ha

képei

mégis különböznek az eltte tárgyalt mesterek festményeitl, annak oka abban

hogy Harpignies legelször Francziaország északi részének természetét els benyomás olv mélyre hatolt a leikébe, hogy még az olaszországi verfényes eget is mindig e melankolikus színekkel szövi át. A mellett nagyon soká nézte a régi mestereket, beleszeretett nagy rajztudásukba és náluk sajátította el azt az elvet, a mely van,

ügyelte meg. Ott bágyadtnak, ködösnek látta az eget és ez

szerint a természet

egyes tárgyait ers, szinte plasztikus körvonalakban

kell vissza-

így azután abba a hibába esik, hogy nemcsak a fák törzseit, nemcsak az egyes fszálakat, de még a levegt is szinte konturozza, miáltal képei keményen, adni.

szárazon hatnak.

Késbb

pedig, mintha jóvá akarná tenni a hibáját, csak felületesen

úgy, hogy elmosódva adja vissza a részleteket, anélkül azonban, hogy a harmonikus összhatást elérhetné. Legnagyobb sikerét 1873-ban érte el a „Saut du loup“ (Farkasugrás) czím festményével, a melyben a természetet a maga igazságában és a hangulatnak erteljes kifejezéssel tükrözte vissza. E képének nagy rajzol,

hatása folytán az 1875. évben a becsületrend tisztjévé neveztetett 1856. évben elnyerte a Sálon egy érmét.

osztályú érmet kapta,

amidn

Az

miképen

látja

és tompítják a

dans

le

szatát a

miután már az

1878. évi világkiállításon a második

A Louxemmvész olasz-

egész sorozattal mutatta be mvészetét.

bourg-ban lev képei közül a „Le Coliseé“ országi tanulmányait

ki,

képviseli

és

Róma napban fürd

czím

kis

vászon a

annak, hogy az északi ember

érdekes

jele

világát.

Szürke felhk takarják az olasz eget

verfény ragyogását. Más

két képe: „Lever de lune“ és

„Un

torrent

Var“ érdekesen mutatja Harpignies törekvését a tárgyak alakszer

leveg

könny

fátyolával adni vissza.

Ez azonban

teljesen

nem

lát-

sikerült

58. Louis Frar^ais

:

Tájkép. (Rajz.)

:

Henri Harpignies

neki, mivel megfigyelése

nem

volt elég finom,

125

hogy a különféle tónusok egymáshoz

való viszonyát és az igazi fény és árnyékhatásokat elérhette volna. Képei ezért

nem

tökéletesek és nincsenek azon a magaslaton, a melyet kartársainak elérniök

sikerült.

Ha

a

mkereskedk

mégis

összegeket kérnek egy-egy Harpignies-

óriási

mbarát, a ki ezeket a nagy árakat meg is fizeti, úgy annak oka nem a képek bels értékében van, hanem inkább abban a szerencsés körülményben, hogy Harpignies a barbizoni nagy mesterek reputácziójának közösségében folytatta mvészetét. Az dicsségüknek egy-egy sugara bearanyozza az képeit is és ez teszi azokat érdekesekké és a mkereskedelem terén

vászonért és ha akacf

értékesekké

is.

Nem

is

volt közlegény, de

nem

sokkal több mint alantas

nagy elméj és nagy szív vezérek táborában. Mint hetjük

tiszt

a

rangbeli társait megemlít-

még

Hector Hanoteau-í, a ki ers kézzel és határozott vonásokban lerajzolta a hogy igazán megrajzolná. Charles Leroux-í, a zord pusztaságok komor festjét Charles Busson-í, a ki a gazdag kompozicziót szerette és a hatásos világításokat; Francis Blin-í, a békés természet poétáját („Aguildo-i malom“); ide sorolhatjuk még Henri Nasom-í, a ki izzó fényjátékokkal fantasztikus hatások után vadászott Hector Allemand-í, a keresett hangulatok festjét, és az apróbb tehetségek óriási légióját. Mert sajátságos tüneményképen látjuk, hogy napról-napra nagyobb és nagyobb lett a tájképfestk hada. Egy külön könyv feladatát képezhetné annak a fejtegetése, természetet, anélkül,

;

;

iskola kezdetébl mikép keletkezett az az óriási befolyás, a melyet a tájképfestészet a festmvészetre átalán véve gyakorolt. Az egész kialakulást le kellene írni és okaira vezetni vissza, megértetéséül annak, hogy

hogy a barbizoni

miképen foglalta el a festmvészeiben a legelkelbb helyeket a tájképfestés. Röviden szólva azért menekült a festészet a természet ölébe, mert a közéletben :

nem

talált

kapuit.

k

szetbe új

magának új

való ideált.

feladatokkal

életet,

A most

tárgyalt

gazdagították

új ifjúságot oltott,

mvészek

kinyitották a természet

a festészetet, Millet

pedig

a

mvé-

Vili.

—

—

Raymond Brascassat. Constant Troyon és tanítványai Emilé van Marcke Eugéne Lambert, Charles-Emile-Jacque, Guiseppe Palizzi, A Bonheur-család.)

(Az állatfestk.

:

—

A

festknek a szabad természetbe való menekülése logikus küvetkezésekép az irány, a mely a természet keretébe beállítja mindazt, a mi a szabadban él és mozog. Az állatfestésnek módját ugyan már régebbi idkben

jelentkezett

is

ismerték.

A

hollandi iskolának kimagasló mesterei voltak ezen a téren

a nagy Rubens oly

A

is

elszeretettel festette

vadászati jeleneteket

híres Potter,

hazájának

is,

meg

;

maga

az állatok harczait egymásközt és

a melyekben az állatok ellen az ember harczol.

idillikus pásztoréletét

festette

meg

A

és az élet

h

és

idben élt Albert Cuyp már a természet fény- és levegvilágát is érezteti képein, és így már a felé a probléma felé indul, a mely az állatok megfestésénél a tájképet nemcsak üres staffage-nak veszi, hanem azon van, hogy az állatok viszonyát a termétinóm megfigyelésével valóságos

szethez, a melyben élnek, vissza.

mvész

Hogy

h

remekmveket

alkotott.

vele egy

megfigyeléssel és az igazságnak megfelelen adja

megoldása sikerüljön, els sorban szükséges, hogy a a teremtés bens vonatkozásait megismerni tudja. Szükséges volt, hogy e

feladat

a mezt, az erdt, a termföldet megismerjék,

hogy a természetben

s

csak akkor gondolhattak arra,

lejátszódó életet helyes vonatkozásaiban tegyék

mvészetük

tárgyává. Eltekintve bizonyos genre-képektl, melyek a háziállatokat interieurben (falak között) mutatják be,

nem

lehetett szó állatfestésrl a XVIII.

szetnek ez az ága csak akkor lendülhetett

fel

új életre,

A

festé-

mvészek

újból

században.

a mikor a

érdekldtek a természet bens élete s a szabad leveg- ég iránt. A barbizoniak nevéhez fzdik a dicsség, hogy a tájképfestéssel az állatfestést is új irányba térítették.

A

barbizoniak eltt csak „szép képet “ akartak festeni a

mvészek. Ha a

klasszikus iskolának voltak hívei, akkor valamilyen olasz tájat festettek meg, piniákkal, sziklákkal és ezüstös folyócskákkal és ebbe az üvegházi természetbe

rózsabokrok illata közé és narancsfák árnyékába beállítottak egv vad bikát, a mely ebben a paradicsomban hiába kereste a helyét, vagy talán egy pár kecskét, melyeken els pillantásra meglátszott, hogy nem e földrl valók. Vagy ha szellemesek akartak lenni, akkor egy komorszin tó partján kutyát vagy macskát

ROSE ROMIÉI R ARCKÉRE.

Raymond

Brascassat

127

vagy envelegve, vagy pedig mintha elkeseredett harczban volnának egymással^ Az ilyen képek rendesen a legnagyobb gonddal vannak megrajzolva; festettek,

nem

st

hiányzik bellük egyetlen falevél sem,

a macska selymes bundájából

minden szrszál külön-külön hívja magára a néz figyelmét. És mégis alig akad mvelt valaki, a ki elhinné, hogy ez a macska igazán macska. Hiányzik e képbl az eleven élet, a lehetség illúzióját, a valóság hangulatát ébreszt elem. Érezzük, hogy az a fest, a ki ezeket a képeket pingálta, nem érzi, nem érti, csupán csak komponálja a természetet, hogy a leveg, mely az gondosan fésült fáit körülveszi, bizony csak festék, és hogy a kiformált, testszer alakokat :

ölt árnyék épp

oly hazug, mint a nap, a mely lehetetlen sugarakat lövell a paletta

szeszélye szerint összehalmozott tónusokra. A természetesség hiányát mutatják a pózokban elhelyezked állatok épp úgy, mint a fáradságos gonddal megrajzolt virágszálak, melyeken egyetlen finom erecske sem hiányzik. Mert a fest, a ki

a természetben

látja

nem másolja annak minden egyes

a virágot,

alkatrészét,

de arra szorítkozik csupán, hogy a látszatát adja meg, vagyis hogy úgy fesse, amiképen a látás távolából, a környezethez való viszonya szerint, a maga értékében mutatkozik. összhatását

színekben

hanem

;

nem

Nem

a természetrajzot szolgálja, hanem a természeti kép

Linné-t akarja

bvelked pompáját

;

megértetni,

nem a

hanem a teremtés formákban

azt a hangulatot akarja éreztetni, a melyet a virág szine és

jelenléte a természet

A

és

virág fejldését akarja megmagyarázni,

összképében elidézni

illata,

egész

segít.

romantikus iskola hívei laza össszeftiggésben éltek a természettel. Meg-

vetették a konvenczionális

modort, de annál jobban ragaszkodtak a konven-

modoros rajz helyébe a kolorizmust fejlesztették modorrá és a természeti hséget festésbeli mesterségekkel vélték pótolhatni. Ilyen törekvésbl indulva ki, oda jutottak, hogy a természetet a színhatás kedvéért kicsinosították, keresett tónusokba öltöztették és az egyszer naiv életet, deklamáló pathoszszal szólaltatták meg. Csak a barbizoniak kezdték a természetet saját, igaz színeiben látni csak hallották egyszer, szerény hangját és csak czionális érzésekhez. Azért a

;

elször azokat a

értették

k

k

szubtilis hangulatokat,

bens

melyek

életében

nyilat-

koznak.

A is.

természet ilyetén igaz felfogásával jöhetett csak

Azon

állatkép ugyanis, a

létre

a modern állatkép

mely az ökröt, a lovat vagy a tehenet nem mint kényszermunbe, hanem a maga valójában

humoros, szellemes lényt mutatja

:

kájában, buta pihenésében és rest kérdzésében. Mert hazug kép az, a mely az állatot

emberi lélekkel ruházza

fel,

a mely illemes, kellemked alakot csinál belle,

a minek csak a torzképekben van jogosultsága, de

nem

a nagy mvészetben,

A komoly értelemben vett modern mely az állatot abban a keretben, a melyben él, és abban az alakban, a melyet mindennapi foglalkoztatásában, mindennapi életében ölt, mutatja be. További követelmény pedig az, hogy a környezet ne csupán üres staffage legyen. Szükséges, hogy az is saját jellegével hasson, hogy épp úgy ne

a melynek els követelménye az igazság. állatkép tehát az, a

legyen mellékczél, mint a képen

csak az, a mely a

tájat és az

lev

állat

nem

abban mozgó

egymáshoz való vonatkozásban

tünteti

fel.

Az igazi mesterm maga összhatásában és az

lehet fczél.

életet a

:

A

128

Az els, a

ki

mvészek

barbizoni

probléma megoldására vállalkozott, a barbizoni Raymond volt. Eltte ugyan már Xavier le Prince tett ilynem

e

Brascassat (1805—1867)

nem vehetk komolyan, mert

de próbálkozásai

kísérleteket,

egészen a régi hollan-

dusok hatása alatt állott. A Louvre-ban lev nagyobb képe „Embarquement debestiaux dans le „Passager“ á Honfleur“ (Marhák hajóra szállítása) világosan mutatja, hogy csak kolorisztikus hatásokra törekszik, melyeknek a természeti igazságot alárendeli. Vászna

méret

inkább nagyobb

E

genrekép, mint modern értelemben vett állatfestmény.

fel, mert a mtörténelmek egy részében mint úttör nem illeti meg, mert nem törte biz az utat, hanem megnevezés t mely szerepel, a szorgalmasan utánzóit. Utánozta a XVII. századbeli németalföldieket. Brascassat,

helyütt csak azért említem

sem mutatta az

bár

utat,

inkább sorolható az úttörk közé, mert már 1830-ban

a többi „bátrak “-kai Barbizonba ment.

közepében vette ki

állott,

s

ha nem

is lett

mozgalom kezdetén annak kell

tehát a

vezérré, de a

a részét a küzdelembl. Mint Diaz,

mányait RicHARD-nál kezdte, a hol a Dávid

maga

ereje szerint becsületesen

bordeaux-i születés

is

elveit

szívta

volt.

Tanul-

magába, és ezután

HERSENT-hoz, XVIII. Lajos kedvencz festjéhez került, a kinél a csínra törekv festési

modort

Brascassat így

is

sajátította

el,

a melyet egész életén

megrzött.

át lelkiismeretesen

az akkoriban oly divatos olaszos tájképekkel kezdte a pályáját s

már a harminczas években nagyon

közönség igen szívesen

sokra számított

:

a kinek a képeit a

vette. vSajátságos pedantériával rajzolta

a színezést pedig mindig

nem

megfigyelési tehetsége

keresett fest volt,

küzd

derült, nyári palettával

meg

az alakjait,

gondozta. Talán tudta, hogy

valami ers, és azért inkább a mesterkéltebb hatá-

állatokat

fest,

majd viaskodó bivalyokat támadnak meg.

(a

nantes-i

A

Louvre-

képtárban), majd pedig teheneket, a miket farkasok

ban lev nagy képében: „Le Taureau“ (A bivaly) sokat keresi a vörös bika mellé egy fekete tehenet

szinte az

:

kecskét és két juhot

másik képe ott

:

;

a háttérben egy magános pásztor

„Paysage

et

animaux“ (Tájkép és

a bika fekete és a tehén vörös. Bár nagyon

áll.

A

színhatá-

Louvre-ban lev épp az

állatok) jól

ers

jobbra pedig egy

állít,

ellentéte

rajzolta az állatokat,

még-

sem gyakorolnak mélyebb hatást a képei, mert híján vannak a hangulatnak, Az állatokban nincs kifejezés, a természet leveg és fény nélkül való. De a nagy közönségnek mégis tetszenek képei, mert szineik kedveskedk és a rajz becsületes, a mennyiben nem kíméli a fáradságot, hogy a legkisebb részletnek is megadja a maga helyét. Ez azonban az összhatás rovására megy, mert a néz a sok fától nem látja az erdt. A mtörténelem a közvetlenségnek.

csak becsületes törekvését fokozza

le

fogja

elismerni

de

Brascassat-nak,

azt a dicsséget, a melylyel életében elhalmozták.

bven

tagja és a becsületrendnek lovagja volt;

kell értékére

Az akadémiának

felruházták tehát

t

a híresség

hivatalos kellékeivel.

Constant Troyon (1810 gyárban,

1865) Sévres-ben

a melynek atyja tisztviselje

volt.

született,

Riocreux

a híres porczellán-

párisi

festnél

végezte

nem

jegyezte

tanulmányait, olyan mvésznél, kinek nevét a mvészettörténet föl.

De Troyon csak

rövid ideig tanult.

Alighogy behatolt a festés technikai

fogásaiba, a sévres-i porczellángyárban nyert alkalmazást, a hol tányérokra, tálakra

hangulat.)

(Reggeli

ökrök.

hajtott

Munkába

:

Troyon

5<J.

Mvészeti könyvtár

:

A

barbizoni

mvészek.

Constant Troyon

131

modorú tájképeket festett. Ez a hatáskör azonban nem elégítette ki a fiatal Troyon magasra való törekvését. Szabad idejét mindig a Sévres körül elterül erdben töltötte, hol a természet után festett apróbb vázés vázákra klasszikus

latokat. St.-Cloud közelében véletlenül összetalálkozott RoQUEPLAN-nal, a ki szintén

a szabadban dolgozott. Troyon nézte az akkori

modern mozgalom élén álló mvész munkáját és bámulva vette észre, hogy ez egészen másképen látja a természetet, mint . Beszédbe ereszkedett Roqueplan-nal, megmutatta néki a saját

mvész

vázlatait és figyelmesen hallgatta a

nagy

lelkesedéssel figyel

értette vele

totta

Troyon eltt a

magyarázatait. Roqueplan feltárta a

tájképfestészet új irányának elveit,

meg-

a szabad természetben a fény játékát, a leveg mozgását, szóval

taní-

t a természet h megfigyelésére. így tehát joggal mondhatni, hogy Roqueplan

volt az és

nem

találkozás óta

Némely

Riocreux, a

Troyon

barbizoni

is

ki

kinyitotta a

Troyon festi szemét. E szerencsés

a barbizoniak természeti felfogását

mvésznek

tette

a magáévá.

valóságos követjévé szegdött. Azokból a tanul-

mányokból, melyeket Troyon a Roqueplannal való találkozása után a fontaineerdben készített, a Rousseau és a Dupré kezeírása szól a nézhez, nem

bleau-i

pedig a Troyon egyénisége. És e két nagy mestert leginkább hibáikban utánozta, hibáikat még túlozta is. A részleteket oly lelkiismeretesen dolgozta ki, hogy minden egyes fszálnak, minden egyes fának megvolt a maga saját külön hatása, a nélkül, hogy az egész képnek valamelyes összhatása lett volna. Ez a hibája pedig onnan eredt, hogy minden színnek megadta a maga külön nagy értékét, a nélkül, hogy a színek egymáshoz való viszonyát, egymásrautaltságát, egybe-

st

hangzását figyelemre méltatta volna.

Az

1847. év kezdetén Hollandiába utazott Troyon és ettl az

idtl kezdve

állott be a mvészetében. A németalföldi mestereket nagy szeretettel nagy komolysággal tanulmányozta, de egyúttal más szemmel mérte már a természetet is. Rembrandt képeiben a fényproblemát éles szemmel és biztos kézzel maga is iparkodott a teremtés intimebb titkaiba látta megoldva és ezután behatolni. Valószín, hogy Albert Cuyp idillikus állatképei ébresztették benne azt az eszmét, hogy mvészetét ezentúl szintén az állatfestés szolgálatába hajtsa, mert az 1848. évben történt visszatérte után már ilynem tanulmányokat tett. Az 1849. évi Salonban kiállította a most magánbirtokban lev malomképét, a melynek világítása Rembrandtra emlékeztet. 1851. évben Normandiába utazott

fordulópont

és

és ott a

Tocque völgyében

A

kép czíme

buja legelt ábrázol, melyen tehenek és egy bika egymással viaskodik. fekszik a legel fölött,

A

tájat

ló

:

az

itató felé

magát vihar fenyegeti

;

Az

állatokon meglátszik,

fajuknak legszebbjeit választotta ki abból a czélból,

haladnak füledt

;

oldalt két

leveg lomhán

hogy a mvész nem hogy a kép szépen

hasson. Inkább dolgos állatok ezek, a melyeknek csak ritkán jut

A nagyméret

az 1852.

„A Tocque völgye". Pompás

a melynek hosszú füvébl párák emelkednek, az égen

pedig nehéz felhk hömpölyögnek.

éppen

melylyel

keletkezett egyik legjobb képe,

tárlaton valóságos feltnést keltett.

vászon hatása rendkívüli, mert

állatok ide valók erre a rétre,

hogy

érzi

k:

a pihenésbl.

a kép nézje, hogy ezek az

épp oly jól illeszkednek bele a természet kere-

életknek. a hogy e természetben megvan minden elfeltétele az az állatok hatása, egyenletes fény a de pasztózus, Technikája még kissé nyersen

tébe, mint

9

*

A

132

pompás

— és

mvészek

már a mestermvek rangjába emelik

rajza

400,000 frankért

évbl

barbizoni

—

való a most a Rouen-i

fehér nyakú,

;

a mely

óriási összegért

:

az egyik vizet

fekete tehén,

kacsák és libák úsznak

e képet,

késbb egy magánképtár tulajdonába. Az 1853. múzeumban rzött tehenes képe két fehér fej

került

iszik,

a másik pihen

Egy darab

a háttér egy város távlatát mutatja.

;

a

vízen

természet,

a milyent minden város határán láthatunk. Tompa, nehézkes technikája miatt került alighanem a vidéki

Az

Salonban

1855. évi

(„Munkába

múzeumba, mert ezeltt a Luxembourg-ban rizték. feltnést keltett a „Boeufs se rendant au labour"

óriási

hajtott ökrök", lásd 59. ábrát)

czím, 2 méter 60 cm. magas

4 méter széles vászna, a mely most a Louvre-ban e

fejez ki

kép és pedig a korai

sz

A

hangulatát.

reggeli

Reggeli

látható.

nap sugarai még

viaskodnak a köddel. Hat ekehúzó ökör lassacskán halad, leheletük vegyül a párával, a mely a kövér, barna talajból

E

képet

Az

Napóleon vette meg a

III.

1859. Salonban

más Troyonképpel

Thomy

együtt

gze

össze-

a sápadt levegbe.

tárlaton.

három képpel

jelent

meg: „Les Hauteurs de Suresnes",

(Suresnes-i felföld) óriási tájkép állatcsordákkal. tíz

fölszáll

és

hangulatot

E

kép az

januárban került

idén,

Thiéry hagyatékából a Louvreba. Érette

néhány. évvel ezeltt 500,000 frankot kínáltak tulajdonosának, 200,000 frankot pedig a „L’Abreuvoir"

(A korlát)

(Itató)

czím

czím

vászonért, és

múzeumnak. Feltnést

franczia

keltett

hangulat, elmosódó ködfátyolokkal, a

A

most

vászonért, a melyek

300,000 frankot a „La Barriére" féltett

az „Indulás"

kincsei

czím

lesznek a világhír

vászon. Szintén reggeli

melyekbl egy csorda

háziállat bontakozik

Ferme" („Hazafelé", lásd 60. ábrát) 2 méter 60 cm. magas és 3 méter 90 cm. széles vászon, a mely a Louvreba került, mint a mvész an}^jának ajándéka. Nagy bravourral megfestett erdbl tehéncsorda és néhány juh ballag lefelé, a néz felé, balra egy ki.

leghíresebb e képek közt azonban a „Le Retour de la

kis tó,

a melyben két tehén

áll.

hogy amint ez a mesternek a Magyar Nemzeti Múzeum képtárában lév „Tehenek tájképben" czím festménye is igazolja, a tájkép nem nyomja el az állatokat, s viszont ezek sem való

Dicsérni

mindezeken

a

képeken,

•

térítik

A

táj

el

a figyelmet a

maga

h

tájról.

Remek összhatásban

áll

az egyik a másikkal.

megfigyeléssel van visszaadva, s az állatokat

a mint a természetben

látta

:

a

maguk butaságában,

kényszermunkájukban. Daczára annak, hogy Troyon, de a vele együtt dolgozott

mvészek

is

beszélték,

úgy

festi

Troyon,

öntudatlan ösztöneikkel és

— mint

maga mondta,

— több százra men vázlatot

és tanulmányt készített, mieltt valamely

képének megfestéséhez látott volna, mégis feltn a biztosságnak némi hiánya. Alakjain észrevenni, hogy rabja volt a tanulmányoknak, hogy nem rendelkezett a fölött a szabadság és biztosság a mely t egyrészt emanczipálta volna a kísérletezéstl, másrést pedig megadta volna a módját, hogy széles ecsetkezeléssel a keresetlenség benyomását érhesse el. E fogyatékossága miatt nélkülözzük képein az egyöntetséget, mely ugyan sikerült neki a fény elosztásában, de nem az alakok elrendezésében. Talán

fölött,

ezért inkább dekoratív hatásúak a vásznai. Szerette a óriási

méret

szembeötlk.

képeket

festett,

nagy tömegeket és

melyeken e fogyatkozások ennélfogva még

azért

inkább

.

ferme.)

la

á retour

(Le

„Hazafelé*.

:

Troyon

Constant

GO.

Troyon tanítványai

135

Mtörténelmi jelentsége Troyon-nak abban áll, hogy a részlet-munka magát a természet életét iparkodott megfesteni; hogy teljes ösztön-

helyett mindig

egyenl értékben állapította meg az állatvilágnak a tájhoz való viszonyát és hogy az állatokat realisztikus felfogással, nem hazug pathoszszal szólaltatta meg, hanem a maguk igaz valójában. Mint fest pedig, bár nem mindig biztos kézzel, de mindig az igazi természetet festette, a maga hamisítatlan színeiben. Troyon az 1865. év február havában halt meg Párisban. A kiállítási érmeken kívül a becsületrend lovagkeresztjét is megkapta. Az akadémia nem vett tudomást nel

a mint megfeledkezett Corot-ról és Rousseau-ról

is. Magyarországon az emlímagántulajdonban tudtommal csak egy képe van a mesternek. Andrássy Gyula gróf a tulajdonosa és „Delel" czímen állíttatta ki a „Nemzeti Szalon“ 1901 év

róla,

tetten kívül

.

Troyon iskolájában egy egész légió tiatal fest ntt nagyra. A mestert nem érte utói egyik sem. Olyik azonban megemlítésre méltó sikerrel haladt tovább a Troyon mesgyéjén, és ezekrl, bár nem tartoznak szorosan e nemzetközi

tárlatán.

m

feladatának keretébe, érdemes lesz egy-két szót elmondani. Megjegyzem azonban,

hogy az ötvenes és hatvanas évek tárlatairól írt franczia kritikákban nem is egy-két festnél akadunk a „disciple de Troyon" megjegyzésre, a nélkül, hogy az illet a mestert még csak ismerte volna is. Ez az epitheton tehát nem veend komolyan. Ebben az idben ugyanis a Troyon nagy sikere százszámra csalogatta a fiatal állatfestésre, és ezek úgy véltek leghamarabb czélt érni, ha a mester egyszeren csekély változásokkal másolták. Ezekre a kiserej festkre használta Edmond About elször ironikusan a „Troyon-tanítvány" jelzt, a mi abban az idben nem annyira dicsség volt, mint inkább lesújtóan kegyetlen kritika. Teljesen a Troyon nyomaiban haladt Emilé van Marcke, a ki különben kedvencz tanítványa is volt a mesternek. A Marcke névvel jegyzett vásznak a közönség körében elég jó kelendségnek örvendtek, de nagyobb gyjteményekben alig akadunk képére. Sem a Luxembourg, sem a Louvre katalógusában nem találjuk a nevét. A mtörténelem is csak annyit jegyez föl róla, hogy a Troyon

festket az képeit

tanítványa

volt.

Saját individualitása nincsen.

Eugéne Louis Lambert a Delacroix iskolájából került az állatképfestk közé. A kutyák és macskák festje volt. A figyelmet az 1852. évi Sálon alkalmából vonta magára, a mikor egy istálló-interieurt állított ki. E képével, valamint az 1855-ben kiállított „Lapins“ (Nyulak) czím vásznával még komolyan vette feladatát. Késbb azonban inkább állat-anekdotákat festett. Humorista lett és különös elszeretettel a házi állatokat mutatta be humoros vonatkozásokban. Legszellemesebb ezek közül a „Relais de chasse" (Vadászat) czím festménye, mely az 186(5. évi tárlaton

onnan egy amerikai milliomos new-yorki képtárába került. E képet éremmel tüntették ki, épp úgy, mint az 1870. évben kiállított „Heure du répás" volt látható, és

(Etetés)

czím

vásznát.

A Luxembourg-múzeumban

egy érdekes képe van

:

„Famille de Chats", (Macskacsalád) a melyet szép kolorisztikus hatással festett meg. E képe után Lambert csak mint a macskák életrajzírója volt ismeretes a

mvészvilágban. Paletta-ügyességén kívül alig van valami kiváló tulajdonsága e mvésznek, a ki inkább a közönség ízlését követte, mint a mvészet komoly elveit. E részben való törekvése annyiban sikerült, hogy képeit mindig jó pénzért adta el különösen Angolországba, a hol egy ideig a divatos festk közé tartozott.

A

13f)

mvészek

barbizoni

Komolyabb mvészszámba megy Guiseppe Olaszországban

született,

a

mvészi

mégis a franczia iskolához

Elbb ügyvédnek

közt folytatta pályáját.

jában az Abruzzók vadregényes

még

ki

bár Lanciano-ban

tartozik, mivel

a Barbizoniak

szerette belevinni, a

Kereste a

jellemzi.

tájait

effektusokat, s életnagyságban festette

a

készült és csak 27 éves korában lépett

nagy pathoszt

pályára. Képeibe azt a

dekorativ hatását

Palizzi,

meg

mely hazá-

nagyszer

és fény-

az állavilágból vett tárgyait. Képeinek

emelte az a körülmény, hogy az egyszerbb motívumokat

Egy kecske-képét Nápoly fenséges Paestum romantikus tájába helyezte (1868), (1873), egy másik kecske-képén pedig az Abruzzók vadregényes sziklahasadékai képezik a hátteret (1880). Figyelemre méltók azok a mvei, a melyekre a barbizoni környék inspirálta a mvészt. Egyike a legjobbaknak 1867-ben keltett feltnést. rendszerint

vidékével

nagyobb szabású milieuba

meg

festette

állította.

bivalyait

„Interieur de la fórét de Fontainebleau“ (Fontainebleau-i s

erd

belseje)

a czíme

különös figyelemre méltó a tájképrészlete, a mely hangulat tekintetében

a versenyt a nagyobb mesterek mveivel nélkülözik a természeti hséget, mert a hoszától. Bár

ers

is.

kiállja

Többi képei azonban többnyire

mvész

magát nagy

elragadtatta

pat-

és biztos kézzel dolgozott és a valóságnak, a mennyire heves

maga jogát, és bár technikája sokrészben a még sem érhette el a mestert, a mi az utóbbi képeinek hangulattartalmát illeti. Küls megtiszteltetésekben nem volt gazdag a mvész élete. Bár a franczia mvészet dicsségét hirdette, s bár szintén vallotta, hogy

mérséklete megengedte, megadta a

Troyoné

sikereit

fölött

áll,

a barbizoni iskolának köszönheti, mégis külföldinek tekintették a franczia

hivatalos körök.

1

844. évben érkezett Párisba, s mert idegennek nézték,

a második osztályú éremmel tüntették

mert az, hogy a

világkiállítás

után,

ki.

Más

kitüntetésben

nem

is

1

848-ban

részesült,

1859-ben a becsületrend lovagkeresztjét

kapta, oly megtiszteltetés volt, melyben a jobb kiállítók

nagy részével

osztozott.

Anyagi tekintetben azonban nem

volt oka panaszra, mert nemrég bekövetkezett nagy vagyont hagyott olaszországi rokonságára. Képei mind magántulajdonban vannak. Sem a Louvre-ban, sem a Luxembourg-ban nem akadtam egyre sem. PTanczia vidéki múzeumban sincs tudtommal; annál többre akadtam azonban a rue Laffitte mkereskedinél, a kik rengeteg összegeket kérnek egv-

halála után

egy Palizzi-képért.

Troyonnak egyik leghíresebb tanítványa: Charles-Emile-Jacque, a ki 1813-ban született Párisban.

Elbb metsz

volt s mint ilyen, leginkább földrajzi térképeket

hogy kenyerét megkereshesse. Az 1837-évben és 1843-ban könyvillusznagyobb szabású gazdasági szakmunka részére metszett állat- és tájképei arra az elhatározásra bírták, hogy az állatfestésre adja magát. Ebben az idben ismerkedett meg Troyon-nal és ennek biztatására készített,

trácziókkal foglalkozott és egy

legel juhnyájakat rajzolt és tollrajzait szép ban tovább is metszésekkel foglalkozott.

sikerrel állította ki.

A

mellett azon-

Leginkább a földmívelés körébl motívumokat dolgozott föl, a melyekért három ízben is érmekkel tüntették ki. Érmekkel tüntették ki az 1861., 1863. és 1864. években képeiért is, melyek szintén kivétel nélkül juhokat ábrázolnak. Ilynem óriási vászna van merített

a Luxembourg-ban lásd 61. ábrát),

is „Troupeau de moutons dans un paysage“, (Juhnyáj amely a budapesti Nemzeti Múzeumban lev „Legeln“ czím

Juhnyáj.

Jaques:

Charles

öl.

G2.

Rosa Bonheur: Gondolkodó oroszlán.

I

Nivernais.)

l.tbouragc

(Le

Szántás

Uonhcur:

8

;

A

Bonheur-család

14B

gyengébb vásznon kívül az egyetlen kép, a melybl a mvész qualitásait megítélhettem. Meglep, hogy az állatok karakterét szinte nagyobb igazsággal adja vissza, mintTroyon, de mindenesetre nagyobb biztossággal. De azért meglátszik a képen, hogy Jacque inkább rajzoló, mint fest. A kolorizmust szinte elhanyagolja, vagy legalább úgy kezeli, hogy a nézre nem gyakorol vele hatást. Levegje nehéz, fénye

nem étherikus, inkább testszer. De nem

tagadható meg Jacque-tól, hogy saját szeméhogy eredeti felfogását biztos kézzel tudja érvényre Mindenesetre azonban jelentékenyebb metsz, mint fest. A mvész,

vel látja a természetet, s juttatni.

mint a becsületrend lovagja, a múlt század 80-as éveinek végén halt meg.

A

Rosa Bonheur neve,

behatolt, a hol a

még oly körökbe mvészetrl egyébként nem szoktak tudomást venni. Oka

hírességének talán abban

excentricitásai következtében

rejlik,

is

hogy a tagadhatlanul nagy

mvészn

is

e

életét

egy oly másik híres asszony példája után szabta meg, a kinek neve már írói érdemei révén a köz minden rétegébe behatolt: George Sand után. Mint Dudeffant báróné, Bonheur Rosa is férfi-ruhába öltözött, férfias szokásokkal tetszelgett

hogy igazságtalan ne legyek,

de,

mintaképe,

is

egyénisége, épen

megjegyezni,

úgy mint a nagynev íróné, valóban

Rose Bonheur Brascassat

sietek

hogy mint nagynev

jogosultságot meríthetett abból a körülménybl, hogy mvészeti férfias volt.

1822. márczius 21-én született Bordeaux-ban,

hazájában.

Apja,

Raymond Bonheur, szintén fest

a Diaz és

volt,

de,

úgy

nem valami kiváló fest lehetett, mert nincs könyv, nincs múzeum, mely hírt adna mveirl. Csak annyit tudunk róla, hogy els tanára volt Rose leányának, a ki már serdül korában fényes jeleit adta nagy tehetségélátszik,

nek.

A

harminczas évek végén Párisba került s az 1841.

évi

Salonban

állítja

„Deux lapins, chévres et moutons“ (Két nyúl, kecskék és juhok). Kis genrekép, a mely inkább tanulmány-számba megy s nem eshetik komoly kritika alá. De feltnt már ezen a képen is a mvészn energikus biztossága, annyival is inkább, mert fiatal leány volt a szerzje. Ez idtl fogva nem volt tárlat a Salonban, a mely ne hozott volna egy újabb Bonheur-vásznat. Legel állatokat festett (Animaux dans un patrage Vaches au patrage), vagy a lovak életét mutatta be minden fázisban: a mikor itatják („Chevaux sortant ki

els képét

:

m

;

de l’Abreuvoir")

;

a mikor legelnek („Cheveaux dans une prairie"), vagy csöndes

bámészkodásukban, a mikor a vásáron várják a vevket („Cheval á vendre").

A

képek

tetszettek,

a kritika

meg

is

dicsérte

Salonban inkább dús termékenységéért, mint osztályú éremmel tüntették

Els

„Labourage Nivernais"

mveinek

becséért az

els

ki.

lényeges sikerét az

collectio közepette

egyiket-másikat és az 1848. évi

kiállított

1849. évi Sálon

czím nagyméret

hozta meg.

Elidézte pedig a

vászna, a mely egy egész Bonheur-

a Luxembourg-ban látható: széles ecsetkezeléssel

íestett

mezn

ekevonó ökrök. E képe után Angolországból annyi megrendelést kapott a mvészn, hogy az 1853. évi Salonig nem állíthatott ki újabb képet. Ezen a tárlaton azután újból egy óriási méret vászonnal szerepelt: „Marchée aux cheveaux" (Lóvásár), a mely e

kiállításnak „Clou^-javolt

megfestve.

Az 1855-ben

;

kiállított

pompás

parasztlovak, realisztikus megfigyeléssel

„Fenaison en Auvergne" (szénatakarítás) képe idtl kezdve újabb motívumokat

ismét els osztályú érmet szerzett részére. Ez

A

144

mvészn

keresett a

barbizoni

mvészek

Skótországba utazott

:

az ottani vidék

s

állatéletét

számtalan

képben megfestette, melyeket az angolok aranynyal mértek fel. A közönségnél mindinkább terjedt a híre s 1865-ben a becsületrend lovagjává, 1868-ban pedig az antwerpeni festakadémia tagjává nevezték

háború gessé

a

Az

tathatta.

Az 1870

—

71. évi porosz-franczia

egy porosz herczeg hatásos pártfogásában részesült, a mi lehetsé-

alatt

tette

ki.

mvésznnek, hogy munkáját

a fontainebleau-i

oroszlánokat,

:

többnyire, a melyeket

nem a

vászonra. Szobrászattal

ügyességgel ugyan,

vidékén foly-

idben azonban inkább apróbb genre- képeket

utolsó

tárlatokat kerülte és csak megrendelésre festett, oly

vevi kívántak tle

erd

is

tigriseket,

természetben,

próbálkozott

de többé

nem

:

oly

vadászjeleneteket,

hanem

a

festett,

motívumokat, a milyeneket oly tárgyakat

modellek után vetett

élettelen

állatcsoportokat mintázott tagadhatlan

mvészeti magaslaton, hogy hírnevét

öregbíthették volna.

Ha röviden bánok ezzel az érdemén felül magasztalt mvészi egyéniséggel, azért teszem, mert ideje: valódi értékükre leszállítani azokat a véleményeket, melyek Rose

Bonheur-t helyezik.

1899 május 25-én meghalt) egyenesen Troyon mellé,

(aki

Nem

tagadható, hogy a

mvészn

st még

föléje is

komoly törekvéssel tanulmányozta a

természetet addig, a míg a tárlatokon és mvésztársainál kereste a sikert.

képein

is

oly felötlk a fogyatékosságok, hogy szinte elnyomják a magasabb

Biztos

qualitásokat.

ki.

De

e képei

ismerni,

is

nélkülözik a

nem

látja,

e

rend

keze és a tájkép nagyobbszer felfogása csak azokon a

vásznain mutatkozik, melyeket a múlt század hatvanas éveinek közepéig

a felületeket

De

mvészeti bels

tartalmat.

hatol be a természet mélyébe.

hogy Bonheur Rose a nagyobb természeti

A mvészn Ha

szeme csak

tehát egyrészt

részleteteket

állított

el

kell

azoknak egy-

szer, hamisítatlan hségében akarta visszaadni, úgy viszont konstatálnunk kell, hogy a czélt már azért sem érte el, mert épp nagyobbméret vásznai kongnak az ürességtl. Azok a képek pedig, melyeket a

századában

Öcscse: Francois Auguste, a festett,

késbb

mal már

azzal

felülmúlta,

is :

ki

pályájának kezdetén nagyon ügyes tájképeket

nvérét több alkalom-

hogy állatmotivumait hangulatos tájakba állította;

Jules Isidore, mint szobrász, ugyancsak állatcsoportokkal

szép sikereket, míg húga

Rose,

életének utolsó negyed-

szintén állatfestéssel foglalkozott és e téren

egy másik öcscse el

mvészn

csak a „lakások díszeiképen" jöhetnek tekintetbe.

festett,

mvészetének

:

Juliette,

azokon a mesgyéken

kárára, az utolsó, elhanyatló éveiben.

haladt, a

ért

melyeken

1855.

Fenaison)

(La

Szénabehordás.

Bonheur:

Rosa

G4.

Mvészeti könyvtár

:

A

barbizoni

mvészek.

10

IRODALOM. ABOUT EDMOND: Voyage á travers BALLU ROGER Le paysage fran 9 ais

l’exposition

au XIX.

:

BERALDI HENRI: Les graveurs du XIX. BLANC CHARLES: Les artistes de mon

CABAT M. Notice sur Brascassat, Paris CARTWRIGHT JÚLIA: Millet, London. CHAMPFLEURY Histoire générale de la :

DAYOT ARMAND

siécle,

1855.

temps, Paris

1879.

1862.

carricature,

Les maitres de

:

la

carricature,

Paris

Souvenirs intimes, Paris 1888.

HAMERTON

A

G.

Paris

1856

— 80.

Peintres et sculpteurs Paris.

:

DUMESNIL HENRI: P.

Paris.

Paris

siécle,

:

CLARETIE JULES

des beaux-arts Paris 1855.

:

HENRIÉT FRÉDERIC: HENRIÉT FRÉDERIC: JACQUE EMILE Le :

1888.

Sketchbook of Bonnington 1881. Chintreuil Paris

1858.

Charles Daubigny livre

et

d’or de Millet,

són oeuvre, Paris Paris

1878.

1892.

LARUELLE Rose Bonheur Paris 1885. MANCINE LEÓN: Un précurseur (Huet), Paris 1883. MANTZ PAUL: La carricature moderné, Paris 1888. MARIONNEAU CHARLES: Róbert Brascassat, Paris 18 72. MICHEL EMILE Les Artistes célébres Paris. :

:

MUTHER RICHARD: Geschichte dér MUTHER RICHARD Geschichte dér NAEGELY HENRY: Millet, London. :

PIEDAGRUEL

Millet,

:

Maierei im

19. Jahrh.

München.

französischen Maierei Berlin.

Paris.

ROGER-MILÉS L. Rosa Bonheur, Paris. RUSKIN JOHN Modern painters, London. SENSIER La vie et l’oeuvre de Millet, Paris 1881. SENSIER Souvenirs sur Théodore Rousseau, Paris 1872. SIZERANNE Deux heures á la Turnergallery, Paris 1890. THOMSON DÁVIDÉ: The Barbizon school of painters London 1891. :

:

:

:

:

WILDE OSCAR YRIATE

:

Millet,

:

L’Envoi, Philadelphia

1882.

Paris.

10 *

TARTALOM. I.

A

mvészet

francia

a

forradalom után.

—

Lap.

Klasszicizmus

és

romanticizmus.

—

Az

angolok befolyása II.

A modern Isabey

III.

—

Barbizon

1

tájkép francia úttöri

Camille Roqueplan

—

—

Dupré

Georges Michel Camille Flers

—

—

Charles de

Louis Cabat

la

—

Berge

— Eugéne

Paul Huet

...

Théodore Rousseau

IV. Jean Francois Millet

V. Jules

—

:

....

28

Narcisse Virgilio Diaz de la Pena

65

VI. Camille Corot VII.

Franíjois

Az

79

Daubigny

Harpignies VIII

—

állatfestk

A

—

—

Kari Daubigny

—

Antoine Chintreuil

—

Louis Frantjois

— Henri

kombattansok

Raymond

Brascassat

110

— Constant

Troyon

Marcke, Eugéne Lambert, Charles Emilé Jacque, Guiseppe

Irodalom

9 16

és tanítványai: Emilé van Palizzi.

—

Bonheur-család

126 147