Szerkeszti: Informatikai munkaközösség. Főszerkesztő: Németh József, tanár Kiadja: Tarczy Lajos Általános Iskola Diákönkormányzata – 2007. október
Ünnepélyes évnyitó Rendkívüli évnyitóra gyűltünk össze szeptember 9-én. Iskolánk új épületrésszel gazdagodott, és ennek ünnepélyes átadására is ekkor került sor.
Városunk polgármestere és országgyűlési képviselője, Dr. Kovács Zoltán adta át iskolánk igazgatójának, Venczel Csabának ezt a szépen kivitelezett új épületszárnyat.
Ébresztő – 2007. október
1
Két szavalat – M óczár Bence 5. a és Nagy Ágnes 8. a osztályos tanulók tolmácsolásában – valamint egy furulyaszám (Németh Brigitta 5. a ) színesítette a műsort. Az évnyitó után iskolánk tanulói birtokba vették az új és régi osztálytermeket. M indenkinek jó munkát, kitartást kívánunk az új tanévre.
Jutalomkirándulás Június 7-én egy kellemes nyári reggelen kezdődött a Tarczy Lajos Általános Iskola erdei iskolájának jutalomkirándulása. 44 felső tagozatos tanuló gyülekezett a busznál. Először a Badacsony hegyre mászott fel a kis csapat, de a meredek lejtőn felfelé menni nem is volt olyan könnyű. Csodás panoráma tárult a szemünk elé a hegy tetejéről. M ajd csobbantunk egyet a Balatonban, és már indultunk is Szigligetre, hogy megnézzük a híres romvárat. Néhányan lelkesen fényképezték is a sok látnivalót. Kellemesen elfáradtunk, mire elindult velünk haza az autóbusz. Érdemes volt egész évben ügyeskednünk. Remélem, máskor is lesz még alkalmam jutalomból kirándulni. Kerpel Fanni (6. a) A kirándulás költségei: – a Szülők – Nevelők báljának bevételéből fedeztük az 50 ezer Ft-os útiköltséget – a Diákönkormányzat Egyesülete a beszedett tagdíjakból fizette a belépőjegyeket.
A Víztorony tetején járt májusban a 2. b osztály Amióta megtudtuk, hogy felmehetünk a Víztorony tetejére, izgatottan figyeltük az időjárás-jelentést. Tudtuk, hogy csak akkor lesz igazi, nagy élményünk, ha szép, tiszta, napfényes az idő. 2007. május 17-én ragyogó, napfényes időre ébredtünk. Izgatottan álltunk a torony alatt, amíg nem érkezett meg a vezető. Ebből a
2
Ébresztő – 2007. október
helyzetből szinte félelmetesnek tűnt a hatalmas építmény. Itt tudtuk meg, hogy a Víztorony 41,5 méter magas. Egy csigalépcső vezet fel a belsejében. Ahol kintről ablakokat látunk, ott különféle gépek vannak, amelyek biztosítják számunkra a vizet. Egy ajtón betekintve láttuk azt a vizet, amit megiszunk, elhasználunk. 1500 m3 vizet tárolhatnak itt. Igazi élmény volt még az is, amikor egy létra segítségével, egyesével kibújtunk a legtetejére, a szabadba. Szinte szédült mindenki az iszonyatos magasságtól. Először a sok vezeték és antenna fogadott bennünket, aztán kereste a szemünk a messze távolt. Láttuk a Ság hegyet, a Rába folyó vonalát, a távoli falvak templomtornyát, a Bakonyt. M eglepődtünk, hogy városunkban milyen sok a ligetes, fás rész. M ilyen kicsik voltak az autók. M egkerestük a város nevezetes épületeit, az iskolánkat, ki hol lakik. A hazafelé vezető úton még vissza-visszanéztünk, hogy hol is jártunk. Utána még sokat beszélgettünk izgalmas élményünkről.
Ébresztő – 2007. október
3
MÁV-os vetélkedő A hagyományos városi közlekedési vetélkedőt az idén a vasútállomás épületének emeleti kiállító és oktató termeiben rendezték október 5-én. Kilenc csapat versenyzett 3-3 fővel, vagyis az összes általános iskola és kisgimnázium küldött gyerekeket. Változatos feladatokat állítottak össze. Először nyolc szétvágott, színes képet raktunk ki időre. M indegyiken letakartak egy-egy részletet, ki kellett találnunk, mi lehetett ott. Például: hova megy a vonat? Az utolsó szerelvény táblája le volt festve: milyen városneveket írtak oda úti célként? Vagy egy másik képen a fénysorompó jelzését takarták le. M ajd az egyik csapattagot kalauznak öltöztettük be. Ez sportos feladat volt, mert minden egyes ruhadarabért külön rohanhattunk a fogashoz váltófutásban. A kalauzjelölt pedig „elfelejtett” öltözködni, csak tarthatta a kezét, lábát. Következett egy más típusú képkirakó. Az összeillesztés után valami helytelen vagy tiltott dolgot kellett észrevennünk, írásban megmagyaráznunk. Pl.: mozgó vonatra lép fel valaki, kihajol a vonat ablakán, felmászik a vagon tetejére stb. Végül két teszt várt ránk 20-20 kérdéssel. Egyik a közúti közlekedési rendőr munkájáról szólt, a másik a vasúti közlekedés biztonságáról, veszélyeiről. A vetélkedő után bemutatták nekünk a mozdonyokat, vasúti munkagépeket, a pályamunkásokat szállító traktormotoros gépet. M egnéztük a forgalmi irányító irodáját, kipróbáltuk a váltóállítást. A síneken kézzel-lábbal húztuk, toltuk, fékeztük a hajtányt. Ez muzeális darab, az 50-es évekből származik. M ire az összes csapat kipróbálta, le is tört szegény járműnek a kéziféke. Eddig nem is tudtuk, hogy a vasútállomás épületének egyik emeleti termében milyen szuper terepasztal van: működő villanymozdonyok, teher– és személyszállítás, alagutak, hidak, sokféle tereptárgy, közúti járművek, épületek stb. Kár, hogy csak nézhettük a makettbemutatót. Egy másik teremben gondoskodtak arról, hogy ne maradjunk éhesek, adtak enni és innivalót. 4
Ébresztő – 2007. október
A Református Kollégium csapata szerezte meg az első helyet. A bukósisak-sorsolást a türrösök nyerték. M i ötödikek lettünk. Papírmaketteket, emléklapot, csokit kaptunk. Pánczér Gergő, Zsuponics Márk (8. d)
Erdei iskola A 6. e osztály 2007. október 5-én erdei iskolában járt Kupon. A busz letett minket az erdészház felé haladó út előtt, és az erdészházig még 2 km-t kellett gyalogolnunk! Kemendy Géza bácsi, a vezetőnk először a ház körüli növényeket mutatta meg, majd az erdőben vezetett körbe minket. A ház körül is nagyon sok érdekes növényt láttunk, pl. duglászfenyőt, aminek különleges narancsillatú tűlevelei vannak, tiszafát, melynek minden része mérgező, kivéve a piros bogyót és még sorolhatnánk. M ikor kimentünk az erdőbe, az erdész mindent megmutatott. Néhány ezek közül is: csíkos kecskerágó, iszalag, halvány sáfrány és mezei juhar.
Ébresztő – 2007. október
5
Sok állat nyomát láttuk, de legfőképp szarvasét, mivel szeptember felé van a szarvasbőgés. Nagyon sok mindent gyűjtöttünk: lehullott színes leveleket, többféle gombát, növényeket. M ikor visszaértünk, megnézhettük azokat a növényeket mikroszkóppal, melyeket az erdőben útközben gyűjtöttünk. M iután megvizsgáltuk a növényeket, kimehettünk a ház mellett levő játszótérre. Indulás előtt még az erdészháznál lefényképezkedtünk Anikó nénivel, Györgyi nénivel és Géza bácsival. Az osztály nagyon jól érezte magát a közös programon, amit szeretnénk megköszönni kísérőinknek (Anikó néninek, Györgyi néninek) és vezetőnknek, Géza bácsinak. Készítette: Kovács Tamara, Kovács Réka, Sárközi Dorina (6. e) Az erdei iskolában iskolánk minden 6. osztályos tanulója ingyenesen vett részt. A költségeket (utazás, erdei foglalkoztatás): 50.000 Ft-ot a Szülők – Nevelők báljának bevételéből fedeztük. Köszönjük támogatóinknak!
Mese – öt órán át A nagy mesegyűjtő, Benedek Elek 1959. szeptember 30-án az erdélyi Kisbaconban született. Iránta való tisztelgésül nevezték el születésnapját a magyar népmese napjának. Városunkban egy nappal előbb, szombaton a Helyőrségi M űvelődési Otthonban zajlott a jeles nap rendezvénye: meseolvasás, mesemondás, előadás, éneklés öt órán át. A meseünnepet Hernádi Tamásné, iskolánk nyugdíjba vonult tanítónője nyitotta meg. Hamarosan átvették tőle a szót a közép- és általános iskolás diákok. Nemcsak a harmadikos tarczysok, hanem tanítónőjük, Ásványi Lászlóné, M árta néni is felolvasta kedves magyar népmeséjét.
6
Ébresztő – 2007. október
Emlékezés az aradi vértanúkra M int minden évben, idén is megemlékeztünk az aradi vértanúkról. 1849. október 6-án végezték ki a szabadságharc 13 tábornokát és Batthyány Lajost, az első független miniszterelnököt. Iskolánk hat tanulója (Kerpel Fanni, Kaufmann Zsófia, Gyenge Péter, M esterházi M artin, Nagy Ágnes és Fejes Zsófia) történelmi visszatekintéssel, verssel és zenével állított emléket azoknak, akik életüket adták a haza szabadságáért. Kegyelettel tisztelgünk előttük.
Versenyeredményeink Kerékpáros ügyességi verseny: 1. hely Pető M arcell 4.a 2. hely Bali M artin 4.c 3. hely M árton Szabolcs 4.a 1. hely Kotmayer Szabina 4.c 2. hely Csere Bernadett 4.c 3. Iványi Zsófia 4.c
Ébresztő – 2007. október
7
Futás: 1. hely Sápi Tünde 4.c 2. hely Csere Bernadett 4.c Őszi atlétika verseny: 300 m futás: 1. hely Kovács M artin 2. c 300 m futás: 2. hely Csillag Nóra 1. c 400 m futás: 1 hely Szalai Regina 3. a 60 m futás: 1. hely Kovács M artin 2. c 60 m futás: 3. hely Csillag Nóra 1. c 600 m futás: 1. hely Szalai Regina 3. a Távolugrás: 1. hely Kovács M artin 2. c Távolugrás: 1. hely Varga Patrik 1. b Távolugrás: 3. hely Pölöskei Kristóf 4. a Távolugrás: 3. hely Tarró Kitti 3. c Városi atlétika – egyéni versenyek (szeptember 17.): Súlylökés: I. helyezett : Nagy Ádám (7. a) – 10 m 100 m-es síkfutás: II. helyezett Gyenge Péter (8. b) 13,2 mp. Pápa városi Bakony Kupa – atlétika eredmények (szeptember 24.): Súlylökés: II. helyezett: Velekei Richárd (7. b) II. helyezett: Szakács Eszter (7. d) Távolugrás: III. helyezett: Varga István (8. a) 4*100 m-es fiú váltó: V. helyezés (Varga István, Velekei Richárd, Bakalár Ádám, Polgárdi Zsolt)
Titanic és Inkák (kirándulás Budapestre) Egy szép őszi reggelen indultunk Budapestre, hogy megnézzük a Titanic és az Inkák című kiállítást. 10 órakor már a M illenáris parkban voltunk. A várakozási időt a tó körüli sétával töltöttük. A vízben csodaszép halak úszkáltak. Tizenegy órakor végre „behajózhattunk”. A belépés pillanatában mindenki kapott egy beszállókártyát, amelyen a hatalmas hajó egy utasának neve állt. Odabent rengeteg érdekes dolgot láttunk. Sok utas életrajzával ismerkedhettünk meg. M egtudtuk, hogy miért épp ezzel a hajóval utaztak. A borsos jegyárak ellenére minden jegy elkelt. A gazdag gyárosok, kereskedők nem akartak lemaradni a szenzációs 8
Ébresztő – 2007. október
hajóútról. Pazar, fényűző kabinokban utaztak, a modern fürdőszobákban édesvíz folyt a csapból. A kiállított tárgyak közt tengernyi tányért, táskát, pisztolyt, cilindert, pezsgős és parfümös üveget, a hajó darabjait és makettjét láttuk. Egy vetítőn bemutatták, hogyan süllyedt el a hatalmas hajó. Sőt még egy jéghegyet is megtapogathattunk. Láttuk azt a tengeralattjárót, amelyik a 4000 méteres mélységből a felszínre hozta a hajó maradványait. M iután „elsüllyedtünk”, a kijáratnál megnézhettük a túlélők és a halottak névsorát. M indenkim izgatottan kereste a beszállókártyáján lévő nevet. Én túléltem!!! 26 éves fiú voltam, aki sofőrként és portásként dolgozott. M iután mindenki kijött, bementünk egy hatalmas plázába, a M amutba, ahol körülnéztünk. Utunkat a Szépművészeti M úzeum felé folytattuk. Szerencsére hamar bejutottunk. Bent megtudtuk, hogy milyen jó kézügyességük volt az inkáknak. Sok csodaszép szobrot figyelhettünk meg, melyeknek másolatát meg is foghattuk. Gyönyörű szőtteseket néztünk meg. Levetítettek egy videofilmet is, mely arról szólt, hogyan építkeztek, temetkeztek az emberek. A spanyolokkal való csatájukat is láttuk egy filmben. A kijáratnál kétforintosból emlékérmet nyomtunk. A hazaindulás pillanatában már mindannyian fáradtak voltunk. Budapestet elhagyva megálltunk egy M cDonald’sban, ahol ettünk, ittunk, kint pedig kergetőztünk egyet. Két óra múlva már Pápán, a sulink előtt vártak minket a szüleink. Úgy érzem, csodás napunk volt, mindenki pompásan érezte magát! Gáti László (6. a)
Drámafoglalkozás a színházban Október 11-én délután kellemes élményben volt részünk. A színházban megtekintettük Déry Tibor: A cirkusz című darabját, amelyet a Picit nem art színjátszói adtak elő. Az előadás nagyon érdekes volt számunkra, de az igazi élmény csak ezután következett. Ugyanis három csoportban drámafoglalkozáson vettünk részt. Igazából a darabot adtuk elő úgy, hogy közben a mi gondolatunkat, érzéseinket, véleményünket is elmondhattuk. A
Ébresztő – 2007. október
9
főszereplő, aki a darabban gonoszkodott társaival, a darab végére megváltozott. Igaz, ehhez szeretett nagymamája halála is hozzájárult. Jó lenne máskor is ilyen előadáson részt venni. Az 5.a „színjátszói”
Barlangról barlangra… A természetjáró szakkör idei, első kirándulása október 6-án szombaton, a Nagy-Som-hegyre vezetett. Kis létszámú csapatunknak nem kis feladatot jelentett a megkopott és hiányos turistajelzések között rátalálni a Nagy-Pénzlik-barlangra. A keresés közben alaposan próbára tett minket maga a hegy is, mind magasságával, mind úttalan útjaival. Hosszas útkereső bolyongásaink és eltévedéseink miatt a Kerteskői-szurdokba már nem jutott időnk elmenni. Egy másik alkalommal majd bepótoljuk. A reggel negyed 8-tól délután 2 óráig tartó menetelésünknek, amelyet csak egy-kétszer szakítottunk meg rövid időre pihenésre vagy az elvesztett kalóriák pótlására, azért meglett a jutalma. Túránk során rengeteg különféle gombát láttunk, megnéztünk egy érdekes barlangot és rátaláltunk egy muflon koponyájára és szarvaira [ld. kép – Szerk.]. A következő kirándulásunk okt. 29-én, hétfőn a balatonedericsi Csodabogyós-barlangban lesz.
10
Ébresztő – 2007. október
Pedagógiai problémák Egy amerikai általános iskolában egy cherokee indiánt látnak vendégül. Az indián a törzsi hagyományokról, az életmódjukról mesél a gyerekeknek, és hozzáteszi, hogy a cherokee nyelvben nem létezik káromkodás. A gyerekek meglepődnek ezen, és a kis Johnny megkérdezi a vendégtől: – És ha egy nagy kalapáccsal egy szöget akarsz beverni, és véletlenül hatalmasat ütsz az ujjadra, akkor mit mondasz? – Nos – feleli az indián –, ez az az eset, amikor a ti nyelveteket használjuk. *** Egy diák vizsgázik a főiskolán. Az írásbeli vizsgán tesztet kell kitölteni, igen-nem válaszokkal. A vizsga elkezdődik, a lány gyorsan elővesz a tárcájából egy érmét, elkezdi dobálni, és sorban írja be a válaszokat, ha fej, akkor igen, ha írás, akkor nem. Gyorsan elkészül, míg a többiek igencsak törik a fejüket és izzadnak a papírjaik fölött. A felügyelő tanárnak feltűnik, hogy az utolsó öt percben, amikor már mindenki kész, a diák újra elkezdi dobálni a pénzérmét, és egyre idegesebb. Odamegy hozzá és megkérdezi: – Hát maga mit csinál? – Ellenőrzöm a válaszaimat. *** A gimnazista lázasan tanulja a szóbeli érettségi tételeket. Egy nappal az érettségi vizsga előtt riadtan konstatálja, hogy a történelem tételekre nem maradt ideje. "M entsük, ami menthető!"– alapon EGY tételt azért megtanul, mégpedig a 13-as számút, ettől rögtön elmúlt a félelme. M ásnap, amikor a 8-as számú történelem tételt húzta, egy hirtelen mozdulattal visszadugta a többi közé. – Na-na fiatalember, mit művel? Hányas tételt húzta? – A 13-ast, de szörnyen babonás vagyok, ezért ijedtemben visszadobtam. – Ilyen nincs!!! Tessék, mondja csak el a 13-as tételt! A fiatalember jelesre vizsgázott. Ébresztő – 2007. október
11
Az oviban a gyerekek rajzolnak és színeznek. M óricka odakiált az óvónéninek: – Óvónéni, nekem zöld zsírkréta kell! Az óvónéni lehajol hozzá, és elkezdi türelmesen magyarázni: – Figyelj, M óricka! Én kérek szépen egy zöld zsírkrétát. Vagy: tessék nekem adni egy zöld zsírkrétát. Vagy: szeretnék kérni egy zöld zsírkrétát. Érted már? – Nem egészen. M i a fene van azzal a rohadt zöld krétával?! *** A M ikulás ellátogat az elsősökhöz. – Gyerekek, jók voltatok? – kérdezi a barátságos, szakállas, pocakos öregember. – Igeeeen!!! – felelik kórusban. – Nos akkor egyenként gyertek ide hozzám, és énekeljetek valami szépet! Ágika odamegy, és gyönyörű, csilingelő hangon énekelni kezd: "Kis karácsony, nagy karácsony..." – Bravó, nagyon szép! – M ondja a M ikulás, és a kezébe nyom egy szaloncukrot. A következő Balázs: "Hull a pelyhes fehér hó..." – Ez igen! – mosolyog a M ikulás, és neki is ad egy cukrot. A következő M óricka, mindenki feszülten várja, vajon ő mit énekel a M ikulásnak. Egyszer csak belekezd: "M indig azt mondják, hogy legyek jó, de mér' mindig csak én, csak én legyek a jó?..." *** Az egyik vasárnap elromlott a WC-nk. M ivel hétvégén nagyon nehéz szerelőt találni, nekiálltam, hogy majd magam megjavítom. Szétszereltem az egészet, lenyúltam a csatornalefolyó nyílásba, és előhúztam egy rózsaszín dinoszauruszt, az ötéves fiam játékát. "Ez okozta hát a dugulást!" – kiáltottam fel megkönnyebbülve, és hozzáfogtam, hogy visszaszerelem a kagylót a helyére. M iután jól meghúztam minden csavart, és ellenőriztem a szigetelést, megjelent az én drága kisfiam az ajtóban, és rámutatott a földön fekvő dinóra: – Jaj, de ügyes vagy, apa! Ugye, a zöldet is megtaláltad?
12
Ébresztő – 2007. október
Agresszív kismalac megy az utcán: “Rohadt utca! Rohadt emberek! Változzon minden köddé!......Rohadt köd....”
Informatikai aranyköpések A legújabb Windows verzió hivatalos neve: Windows Vista. A kék halál új felirata: Astala Vista! A világon 10-féle ember van: aki ismeri a kettes számrendszert, és aki nem. Az USB az USA továbbfejlesztett változata? Két rendszergazdi kajol a teremben. Az egyik Chio Chipset eszik, a másik NVIDIA Chipset. Szia Anya! M ost Windows alatt próbálok írni, ha megszakadna a szöveg, akkor lefa A folytatáshoz nyomjon Ctrl + Alt + Del-t! A számítógépek sosem fogják átvenni a könyvek szerepét. Nem állhatsz rá egy floppy lemezre, hogy elérj valamit egy magas polcon. Dobd ki a hűtőd! A Windows jobban fagyaszt! Szoftver: A számítógép azon része, amelyet szidni lehet. Hardver: A számítógép azon része, amelyet viszont rugdosni is lehet! Két fájl biciklizik. Az egyik megáll. Doku ment a szemébe. M iért jó a Windows? – M ert mielőtt lefagyna, még nyomhatsz egy OK-ot! Tegnap olyan információéhség tört rám, hogy megettem egy postagalambot! Tévedni emberi dolog, de ha valamit nagyon el akarsz rontani ahhoz számítógépre van szükséged. Windows "alapgondolata": "Gondolkodok, tehát fagyok!"
Ébresztő – 2007. október
13
Modern „bölcsességek” 1) 2) 3) 4)
Légy hű magadhoz! Egész életedet vele kell leélned. Ne vezess túl gyorsan, mert még lemarad az őrangyalod! Óriási ötletem volt reggel, de nem tetszett. Az egypúpú tevét az különbözteti meg a kétpúpútól, aki akarja. 5) Örökké akarok élni. Eddig sikerült. 6) M essziről jött ember sokára ér ide. 7) Annyira tettre kész vagyok, hogy a nevem valójában ige kellene, hogy legyen. 8) M indig van két lehetőség. Vagy nincs. 9) Ha a szüleidnek nincs gyereke, nagy valószínűséggel neked sem lesz. 10) Több ezer telefonszámot tudok fejből, csak azt nem tudom, melyik kié. 11) Ha döntened kell, az is döntés, hogy nem döntesz. 12) Kicsi a bors, de tényleg. 13) M a kezdődik életem hátralevő része. 14) Ne makacskodj, forogj együtt a Földdel! 15) A Földön nincs értelmes élet, én is csak beugrottam. 16) Vannak olyan zebrák, akik a rács mögé is beállnak, hogy fehér lónak lássák őket. 17) Sajnos az üzenetrögzítő elromlott. Itt az ember beszél. 18) Aki utoljára nevet, annak lassú a felfogása. 19) Az optimista nem fékez a zsákutcában. 20) Ha te mondod, és úgy van, akkor valószínű. 21) Bocsánat, hogy élek. Többé nem fordul elő. 22) Nem a szemem nagy, a fejem kicsi. 23) Úgy érzem teljesen normális vagyok és a hangok is ezt mondják. 24) Soha ne igyál bele a kutya edényébe, mert lehet, hogy abba már a kisöcséd beleivott. 25) Szia! Te is ezen a vonaton utazol?
14
Ébresztő – 2007. október
26) Óvd a fákat! Egyél harkályt! 27) Piroska ment az erdőben és egyszer felkiáltott: Cica! 28) Ketten jöttek ki az erdőből. Az egyik futva, a másik medve. 29) Ha a vajas kenyér mindig a vajas oldalára esik, a macska pedig a talpára esik, mi van akkor, ha a macska hátára kötözünk egy vajas kenyeret és úgy ejtjük le? 30) Lejöttem a fáról, most már én is ember vagyok? – kérdi a hernyó. 31) Amit ma elhalasztasz, ne halaszd holnapra. 32) Tévedni emberi dolog, de másra kenni még emberibb. 33) Ha nem mész el mások temetésére, ők sem mennek el a tiédre. 34) A hangszínt hanglétráról festik a hangfalra. 35) M adarat tolláról, zoknit szagáról. 36) A Windows nem vírus! A vírusok csinálnak valamit! 37) Nehéz elhinni valakiről, hogy igazat mond, ha mi az ő helyében hazudnánk. 38) Ha éhes vagy, nyalj sót, akkor szomjas leszel. 39) A minőség és a mennyiség nem számít, csak sok legyen és jó! 40) Végre tudom, hány csillag van az égen! Rengeteg. 41) Azért alakult ki az emberiség, mert sokkal könnyebb volt lejönni a fáról, mint fennmaradni. 42) Inkább tedd holnap! M a már eleget hibáztál! 43) Amikor padlón vagy, legalább szedjél fel onnan valamit! 44) M inél jobban maradsz le, annál több időd jut az elmaradásod behozására. 45) Élj úgy, hogy ne kerülj bele a történelemkönyvbe. 46) Ha a hó sárga, ne edd meg! 47) Nincs megoldhatatlan probléma, csak túl rövid az élet. 48) A kaktusz is azért szúr, mert nem simogatják. 49) Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam. 50) Ha nincs eltörve, ne ragaszd meg! 51) Az agy az a szerv, amivel azt gondoljuk, hogy gondolkodunk. 52) M ég hogy az úszástól jó alakod lesz! Nézd meg a bálnákat!
Ébresztő – 2007. október
15
53) A mozdonyon azért van két ember, mert ott akkora a zaj, hogy egy ember el se tudná viselni! 54) Ha az ellenségeid lőtávolságon belül vannak, akkor te is. 55) Az igazolványképemmel dobják fel a legunalmasabb horrorfilmeket. 56) Érdekes arca van. Érdekes, hogy ez egy arc. 57) Egészen kiskoromban születtem. 58) A jó ízlés a rossz ízlés egyik formája. 59) Annyi esélyem van, mint háromlábú sünnek az autópályán. 60) A világnak több szerény zsenire lenne szüksége. Olyan kevesen maradtunk. 61) Ha egy ember 50 éves korában úgy ébred, hogy semmije sem fáj, akkor meghalt. 62) Kérjük, a kukát etesse. A padló diétázik. 63) Üres fejjel meg lehet élni, de üres gyomorral nem. 64) A csúszómászók sohasem esnek hasra. 65) A tehén nem más, mint egy olyan gép, ami fogyasztásra alkalmassá teszi a füvet. 66) Küldjetek nekem pénzt! Ígérem, csak megnézem és küldöm vissza. 67) Én nem a cápáktól félek, hanem attól, hogy meg akarnak harapni. 68) Szavaz a hejesirók pártyára!
Feleletmentesítő jegy Tantárgyanként csak egy jegyet használhatsz fel egy félévben! A jegyet az óra elején kell tanárodnak odaadni! Ha szemtelen vagy, kizárod magad a kedvezményből! 2007. október Sorszám: Tantárgy: Tulajdonos: P.H. „A jegy hamisítását a törvény bünteti!” A tulajdonos nevét a vásárláskor kell kitölteni!
16
Ébresztő – 2007. október