Name: Order: Köszönjük a vásárlást a szerző és a kiadó, valamint a terjesztő nevében is. Vásárlásával támogatta, hogy Magyarországon az elektronikus könyvkiadás fejlődni tudjon, a digitális kereskedelemben kapható könyvek választéka egyre szélesebb legyen. Köszönjük, és reméljük webáruházunkban hamarosan viszontlátjuk.
Borítószöveg
Verilyben sikeresen működik a házasságközvetítő, amelyet Kate Seymour irányít két barátnőjével karöltve. Kate nem pusztán okos üzletasszony, de titkos erő birtokában is van: amikor a szerelem ott vibrál a levegőben, akkor mintha áramütés érné. Ezt érzi, amikor találkozik Slade Montgomeryvel, a kissé indulatos és döbbenetesen jóképű válóperes ügyvéddel, aki egy napon beront a házasságközvetítő irodába, és bizonyítékot követel: nem teszik-e tönkre az ő sérülékeny húgát, aki Kate legújabb ügyfele? Kate csak úgy tudja meggyőzni a férfit arról, hogy ő nem csaló, ha megtalálja neki álmai asszonyát. De vajon sikerül-e Kate-nek megtartania a két lépés távolságot, amikor a férfi olyan hatással van rá, hogy szinte remeg a lába a jelenlétében? Vagy talán a házasságközvetítő is révbe ér egyszer?
Copyright © Laurelin Paige 2013, 2014 All Rights Reserved. Published by arrangement with D4EO Literary Agency; www.d4eoliteraryagency.com. Fordította Horváth M. Zsanett Hungarian translation © Horváth M. Zsanett, 2015 Magyar kiadás © 2015 Libri Könyvkiadó, Budapest A Libri Könyvkiadó az LS Kiadói Csoport tagja Borítófotó © Konickonick ISBN 978-963-310-744-7 Felelős szerkesztő Huszti Gergely Szerkesztette Palkó Katalin Olvasószerkesztő Ligeti Szilvia Az elektronikus verziót készítette az eKönyv Magyarország Kft. www.ekonyv.hu
A könyv kitalált történet; a benne szereplő nevek, személyek, helyszínek és események a szerző képzeletének termékei. Bármilyen hasonlóság valós eseményekkel, helyszínekkel, élő és halott személyekkel kizárólag a véletlen műve lehet. A könyv durva szavakat és szexuális jeleneteket tartalmaz. Felnőtt olvasóknak ajánlott.
Első fejezet
Újjászülettem. A vibráló fények, az Ellie Goulding-remix lüktetése, a táncoló, egymáshoz dörgölőző, kéjelgő, fülledt testek vonaglása – az Égi Bárka klub úgy be tudott gerjeszteni, mint már régóta senki és semmi. Valahányszor ott voltam, akár a pultnál dolgoztam, vagy segítettem a felszolgálóknak, akár a DJ-kről gondoskodtam, sokkal szabadabbnak éreztem magam, mint máskor. Valósággal megbabonázott. Egyben meggyógyított. A klub a benne vibráló életnek köszönhetően biztonságos menedék volt. Itt nyugodtan elengedhettem magam, nem kellett félnem, hogy elveszítem a fejem. Senki sem fog beperelni azért, mert túl sokáig összpontosítok a munkámra. A pletykák szerint azonban az Égi Bárka, melyet már árultak egy ideje, hamarosan eladásra kerül. Egy új tulajdonos mindent megváltoztathat. – Laynie! – Sasha, az emeleten dolgozó pincérnő rántott vissza a valóságba. – Egy vodka-tonik, egy White Russian és két Butterball. – Rendben. – Levettem a vodkát a hátsó polcról. – Nem tudom elhinni, mekkora tömeg van csütörtökön – mondta, amíg előkészítettem a rendelést. – Nyári forgalom. Egy hét múlva mozdulni sem lehet idebent. – Már alig vártam. A nyár mindig jó buli volt a klubban. – Akkor kezdődik csak a móka. – David Lindt, a klub menedzsere csatlakozott hozzánk, szeme csillogott a bárpult éles fehér fényében. – Igazi móka. – Rámosolyogtam Davidre, és kacsintottam, közben Sasha tálcájára pakoltam az italokat, és a gyomrom görcsbe rándult a vágyakozástól. David visszakacsintott rám, és a görcs a hasamban kellemes bizsergéssé vált. Nem voltam szerelmes Davidbe – még futólag sem –, de a klub iránti szenvedélye, melyben osztoztam vele, megmozgatott bennem valamit. Tanulni akartam, feljebb lépni a bárpultos állásból, és úgy tűnt, őt is ez érdekli. Azok az éjszakák, amikor a munka csínját-bínját tanította nekem, gyakran csókolózással végződtek. Noha nem vonzódtam hozzá azonnal, alacsony termete, göndör szőke haja és kék szeme végül elcsábított. Ráadásul remek üzleti érzéke és kivételes üzletvezetési stílusa volt, amit el is várok egy férfitól. És, őszintén szólva, részben
pont az vonzott hozzá, hogy hidegen hagyott engem. Vonzódtunk egymáshoz, de nem voltam úgy oda érte, mint az előző fiúimért. Biztonságos és megbízható volt: számomra tökéletes. Beütöttem a gépbe Sasha rendelését, David pedig megtöltött néhány likőröspoharat – gondolom, Todd rendelését, a másik pincérét, aki Sasha mellett várakozott. David ritkán állt be a bárpult mögé, de aznap éjjel kevesen dolgoztunk, és jól jött a segítség. Különösen, ahogy a dolgok álltak. Az egyik törzsvendég a barátaival épp a pultra könyökölve várt rám, és a szemem sarkából láttam, amint egy öltönyös helyet foglal a pult túlsó végén. Odaadtam Sashának a számlát, David azonban megállította, mielőtt elvihette volna. – Várjatok! Amíg legalább néhányan itt vagyunk, ihatnánk Laynie-re. – Körbeadta a megtöltött poharakat. Tequila volt bennük, a kedvencem. Gyanakvón Davidre sandítottam. Máskor is előfordult, hogy ittunk egyet munka közben, de mindig csak fű alatt, soha nem a menedzser előtt, és különösen nem az ő bátorítására. – Semmi gond – mondta David, és megveregette a vállamat. – Különleges alkalom a mai. Vállat vontam, és mosolyogva elfogadtam a felkínált italt. – Te vagy a főnök. – Most túl sok a munka egy rendes pohárköszöntőhöz, úgyhogy legyen elég annyi, hogy Laynie-re iszunk. Büszkék vagyunk rád, kislány. Elpirultam, és mindenkivel koccintottam, beleértve a törzsvendéget és a barátait, akik éljeneztek. – Hűha! – kiáltottam izgatottan. Keményen megdolgoztam a diplomámért. Én is büszke voltam magamra. Felhajtottam az italt, és élveztem, ahogy végigperzseli a torkomat, és szétáramlik az ereimben. – Az istenit, ez jó volt! A tömeg már kezdett türelmetlenkedni, ezért Sasha kivitte a rendelést, közben David előkészítette Toddét. A törzsvendéghez fordultam, akinek a neve kiment a fejemből. Odahajolt hozzám, hogy megöleljen, én pedig hagytam. Igaz, hogy nem emlékszem a nevére, de tudom, hogyan szerezzek borravalót. – Négy korsó csapoltat – mondta emelt hangon, hogy túlkiabálja a zenét, ami mintha egyre hangosabb lett volna. – Hol van Liesl? Átnyújtottam az első két korsót, és nekiálltam kitölteni a másik kettőt. – Mivel a jövő héten engem helyettesít, ma szabadnapos. – Valóban, ez a pasi
flörtölt mindig Liesllel, a másik pultos lánnyal. – Klassz! Szóval, mit csinálsz a vakációdon? – Liesl hiányában a törzsvendég engem próbált fűzni. A mellemet mustrálta, melyet nehéz volt nem észrevenni. Különösen a mély dekoltázs alatt. Végül is elég szép, miért ne mutathatnám meg? – Semmit az égvilágon. – Reméltem, hogy a válaszom úgy hangzik, mintha már alig várnám a vakációt. Valójában csak azért vettem ki szabadságot, hogy hazamehessek a bátyámhoz egy időre. Brian viszont reggel felhívott, és lemondta az utazást, mivel ki sem látszik a munkából. Még a diplomaosztómra se tud eljönni. Visszafojtottam az érzéseimet, nehogy kiüljenek az arcomra. Nemcsak csalódott voltam, hanem rettegtem is. Ha nem volt mivel elfoglalnom magam, annak sosem lett jó vége. Már többször is majdnem megkértem Davidet, hogy inkább mégis osszon be, de valahányszor belekezdtem, mindig lúzernek éreztem magam. Talán jót tesz nekem egy hét szabadság. Megbirkózom vele. Nem igaz? De nem most jött el az ideje, hogy a következő hét miatt aggódjam. Kiszolgáltam a törzsvendéget, és a bár végébe mentem az öltönyöshöz. Hihetetlenül jóképű volt. Nem tudtam levenni róla a szemem, teljesen megbabonázott. Ami azt jelentette, hogy pontosan az a típus volt, akit jobb, ha elkerülök. Miután számtalanszor összetörték már a szívemet, rájöttem, hogy számomra kétféle férfi létezik. Az első csoport volt a „dugj és húzz el”. Ezek a férfiak fel tudtak izgatni az ágyban, de szükség esetén könnyű volt hátrahagyni őket. Már csak ilyenekkel álltam össze. Biztonságosak voltak. David is közéjük tartozott. Aztán voltak azok a férfiak, akik egyáltalán nem voltak biztonságosak. Velük nem dugj egy jót, aztán húzz el, hanem dugás és megbánás. Olyan erősen vonzottak magukhoz, hogy teljesen felemésztett a vágy, csak rájuk figyeltem, arra, amit csináltak és mondtak. Menekültem az ilyen férfiak elől, amilyen gyorsan csak tudtam. Amint a szemébe néztem ennek a férfinak, tudtam, hogy előle is menekülnöm kellene. Ismerősnek tűnt – nyilván nem először járt a klubban. Ebben az esetben viszont nem értettem, hogy felejthettem el. A leglélegzetelállítóbb férfi volt a földön – finom arca és erős álla volt, dögösen rendetlen barna haja, és neki volt a legintenzívebb szürke szeme, amit valaha láttam. A borostájától bizseregni kezdett a bőröm, érezni akartam az érintését az arcomon – és a combom belsején. Drága,
háromrészes sötétkék öltönye méretre készülhetett, mert kifogástalan volt. És az illata – semleges szappan és aftershave, és a félreismerhetetlenül tiszta, férfias illat keveréke –, kis híján beleszimatoltam a levegőbe, mint egy tüzelő kutya. Nem csak leírhatatlan szépsége és elragadó férfiassága izgatott fel annyira, hogy a legszívesebben a legközelebbi kijárat felé menekültem volna. Volt valami abban, ahogyan rám nézett – még soha egyetlen férfi sem nézett engem ilyen mohón, mintha nemcsak levetkőztetett volna gondolatban, hanem a magáénak tulajdonított volna, hogy rajta kívül soha többé más férfi ne elégíthessen ki. Azonnal megkívántam, a kötődés már gyökeret vert a hasamban – ismerős érzés volt. De nem számított, hogy kívántam-e vagy sem. Az arckifejezése elárulta, hogy meg fog kapni engem, akár akarom, akár nem, s hogy ez olyannyira elkerülhetetlen volt, mintha már meg is történt volna. A gondolat halálra rémített, és libabőrös lettem a félelemtől. Vagy talán az izgatottságtól. Ó, basszus! – Egy malátawhisky, tisztán. Majdnem elfelejtettem, hogy ki kell szolgálnom. És a kiszolgálás puszta gondolata olyan izgató lett, hogy amikor eszembe jutott a munkám, kezem-lábam törtem volna, hogy elvégezhessem. – Van itt egy tizenkét éves Macallan. – Megfelel. – Csak ennyit mondott, de halk, mély hangjától felgyorsult a pulzusom. Ahogy odaadtam neki az italt, a keze hozzáért az enyémhez. Beleborzongtam. Feltűnően. Épp csak annyira vonta fel a szemöldökét, mintha örülne a reakciómnak. Elrántottam a kezem, és beletöröltem a ruhámba, mintha az anyag érintése el tudná törölni a melegséget, ami már átvándorolt a kezemről a lábam közé. Sosem érintem meg a vendégeket – vele miért tettem? Mert nem tudtam megállni. Annyira vonzott, annyira vágytam valamire, amit nem is tudtam megnevezni, hogy bármilyen kapcsolattal beértem. Csak ezt ne. Ne most. Soha többé. Elhátráltam tőle. Amilyen messzire csak lehetett. Vagy legalábbis a bárpult legtávolabbi sarkába. Majd David kiszolgálja, ha akar még valamit. Nem akartam a közelébe menni.
Ekkor azonban legnagyobb szerencsétlenségemre Sasha visszatért. – David, az ötös asztalnál már megint zaklatják a pincérnőt. – Megyek. – Felém fordult. – Boldogulsz egyedül? – Megoldom. – Egyáltalán nem tudtam megoldani. Mert Mr. Eldobom-az-agyamolyan-szexi ott ült a pult végében. Davidet azonban sikerült meggyőznöm. Kilépett a pult mögül, és otthagyott az öltönyössel. Még a törzsvendég is átült a barátaival egy közeli asztalhoz, egy csapat vihorászó lány mellé. A táncparkett felé fordultam, abban a reményben, hogy magamhoz tudok vonzani néhány új kuncsaftot, ha belebámulok az arcukba. Italrendelésekre volt szükségem. Máskülönben az öltönyös azt hiszi, hogy szándékosan kerülöm, ami persze igaz volt. De, őszintén szólva, a kettőnk közti távolság cseppet sem enyhítette a feszültséget a hasamban. Felesleges volt kerülnöm. Felsóhajtottam, és letöröltem a pultot, noha erre semmi szükség nem volt, csak el akartam foglalni magam valamivel. Amikor összeszedtem a bátorságomat, és a sármos férfi felé pillantottam, aki betolakodott az életembe, észrevettem, hogy már majdnem üres a pohara. Azt is láttam, hogy engem figyel. Átható tekintete nem az a jellegzetes nézés volt, amivel a vendégek a pultos figyelmét próbálják felhívni, mivel azonban hajlamos vagyok eltúlozni mások cselekedeteinek a jelentését, elhessegettem a gondolatot. Összeszedtem magam, és odaléptem hozzá. Miért is hazudnék? Nem esett nehezemre. Úgy libbentem oda mellé, mintha láthatatlan kötélen húzott volna magához. – Még egyet? – Nem, jól vagyok. – Átnyújtott egy százast. Hát persze. Reméltem, hogy hitelkártyát fog adni, hogy megleshessem a nevét. Nem, dehogy, miket hordok itt össze. Nem akartam tudni a nevét. Az sem tűnt fel, hogy a bal kezén nem volt gyűrű. Ahogy az sem, hogy minden apró mozdulatomat leste, miközben átvettem a készpénzt, és beütöttem a gépbe a rendelést. – Különleges alkalom? – kérdezte. Összevontam a szemöldökömet, majd eszembe jutott, hogy végignézte a pohárköszöntőt. – Ja, igen. A diplomaosztóm. Holnap végzek az üzleti mesterképzésen. Az arca őszinte elismerésről árulkodott.
– Gratulálok! Hadd igyak a sikerére. – Megemelte a poharát, majd felhajtotta az utolsó kortyot. – Köszönöm. – Megbabonázott a szája, ahogy kidugta a nyelvét, hogy lenyalja az utolsó cseppet az ajkáról. Fincsi… Amikor letette a poharat, átnyújtottam a visszajárót, és már készültem az elkerülhetetlen érintésre, amikor átveszi. Az érintés azonban elmaradt. – Tartsa meg. – Nem tehetem. – Egy százast adott. Egyetlen pohár scotch-ért. Nem fogadhattam el. – Dehogynem. – A parancsoló hangnem korántsem zavart, csak még jobban felizgatott. – Tekintse ajándéknak a diplomaosztójára. – Hát jó. – Elvette a kedvem a vitatkozástól. – Köszönöm. – Megfordultam, hogy a pénzt a borravalós üvegbe tegyem, és mérges voltam magamra, amiért ez az idegen ilyen hatással volt rám. – Ez egyben a búcsúparti is? – kérdezte a hátam mögül, és újra felé kellett fordulnom. – Gondolom, nem arra fogja használni a diplomáját, hogy bárpultosként dolgozzon tovább. Hát persze, egy öltönyös így gondolkodik. Valószínűleg ugyanaz az üzletembertípus, mint a bátyám, aki szerint vannak a jó állások, meg a „többi ember munkája”. A bárpultos állás az utóbbiak közé tartozik. Csakhogy én szerettem a munkámat. Sőt szerettem a klubot. Csak azért vágtam bele a tanulásba, hogy csináljak valamit. El kellett foglalnom magam valamivel, ahogy Brian mondta, amikor felajánlotta, hogy fedezi a költségeimet az ösztöndíjon és pénzügyi támogatáson felül. Jó döntésnek bizonyult, sőt helyes döntésnek, mivel gyakorlatilag egyenesbe hozta az életemet. Az utóbbi három évben csak az iskolával és a klubbal voltam elfoglalva. A gond csak az volt, hogy a diploma elvonta a figyelmemet a gondjaimról. Most pedig diákhitellel a nyakamban azon kellett gondolkodnom, hogyan érhetném utol magam anélkül, hogy el kellene jönnöm az Égi Bárkából. De volt egy tervem. Előléptetésre vágytam. Az elmúlt év során besegítettem a vezetőségi munkákba, de nem léptettek elő hivatalosan, mivel a menedzsereknek teljes munkaidőben kellett dolgozniuk. Most, hogy véget ért az iskola, több időm marad a munkára. David már felkészített a pozícióra. Az egyetlen apró gond egy új tulajdonos lehet. De emiatt még nem akartam aggódni. Egyelőre.
Idegeneknek azonban sosem volt könnyű erről beszélni. Mennyire bölcs arra használni egy üzleti diplomát a Sternről, hogy az éjszakai életben építsek karriert? Valószínűleg egyáltalán nem. Nagyot nyeltem, mielőtt válaszoltam az öltönyösnek. – Valójában itt szeretnék feljebb jutni. Imádom a klubot. Meglepetésemre a férfi bólintott, és amikor előrehajolt, a szeme megcsillant a bárpult vakító fehér fényében. – Feldobja magát. – Pontosan. – Nem tudtam leplezni a mosolyomat. Vajon honnan tudta? – Látszik magán. Jóképű, gazdag, és egy rugóra jár az agyunk. Pont az a fajta férfi, aki el tudja csavarni a fejemet, de nem a jó értelemben. – Laynie! – A törzsvendég rikkantása elvonta a figyelmemet az idegen intenzív szürke szeméről. – Már itt se vagyok. Csak még egyszer gratulálni akartam, és sok szerencsét kívánni. És itt a számom. Hívj fel valamikor. Segíthetek múlatni az időt a vakációd alatt. – Ööö, kösz – gyorsan elolvastam a nevet a szalvétán, amit átnyújtott –, Matt. Megvártam, amíg kiment, mielőtt a pult alatti szemetesbe dobtam a cetlit, és közben találkozott a tekintetem az öltönyösével. – Minden telefonszámmal ezt csinálja? Eltöprengtem. Nem mintha eddig nem mentem volna el vendéggel, de soha nem törzsvendéggel. Ez volt a szabály. Nem akartam őket viszontlátni. Túl nagy lett volna az esélye, hogy elveszítem a fejem. Erről azonban eszem ágában sem volt beszélni az öltönyössel. És mivel folyamatosan engem figyelt, végre elhittem, hogy a vonzalmam nem egyoldalú. Azok után biztosan nem, hogy ilyen nagyvonalú borravalót adott. – Arra próbál rájönni, eldobnám-e a telefonszámát? Fölnevetett. – Talán. Elmosolyodtam a reakciója láttán, és tovább nőtt a fülledtség a combom között. Jó volt flörtölni vele. Kár, hogy ennek véget kellett vetnem. A pultra támaszkodtam, és közelebb hajoltam hozzá, hogy ne nyomja el a hangomat a zene, közben próbáltam elfojtani az örömömet, amikor vágyakozva a mellemet nézte. – Nem dobnám el a számát, mert el se fogadnám. Összevonta a szemöldökét, de még mindig ott bujkált a mosoly a szája szegletében.
– Nem vagyok az esete? – Azt nem mondanám. – Értelmetlen lett volna tagadni, hogy vonzódom hozzá. Nyilván már ő is észrevette. – Akkor miért? – Mert maga valami átmenetire vágyik. Valamire, ami elszórakoztatja. – Még közelebb hajoltam, hogy közöljem az indokot, ami bármelyik begerjedt férfit visszariasztana. – Én viszont kötődni kezdenék. – Felegyenesedtem, és kihúztam magam, hogy lássam a reakcióját. – Ez nem riasztja el magát? Arra számítottam, hogy kiül a pánik az arcára. Ehelyett azonban azt láttam, hogy felkeltettem a kíváncsiságát. – Alayna Withers, te sosem riasztanál el engem. – A szavai ellenére fölkelt, és begombolta a kabátját. – Még egyszer gratulálok. Szép teljesítmény. Sokáig bámultam utána; jobban elszomorított a távozása, mint vártam. Miután elment, beletelt még öt percbe, mire rádöbbentem, hogy nem árultam el neki a nevemet.
Második fejezet
– Találkoztál az új tulajjal? Fölpillantottam a mappámból Lieslre, aki a bár mögötti hűtőszekrény tartalmát vizsgálta, lila fürtjei minden mozdulatától táncba kezdtek. Összevontam a szemöldököm. Nem feledkeztem meg az új tulajról, de próbáltam nem gondolni rá, mivel tudtam, hogy csak nyugtalankodnék. Már attól ideges lettem, hogy emlékeztettek rá. – Mikor találkoztam volna vele? – Nem jártam a klubban a diplomaosztóm óta, több mint egy hete. Liesl becsukta a hűtő ajtaját, és vállat vont. – Nem tudom. Gondoltam, benéztél valamikor, vagy ilyesmi. Túl jól ismert már engem. Előző héten valóban többször is majdnem beugrottam. Nem volt könnyű, de távol tartottam magam a klubtól. – Nem. Valójában a hét nagy részét egy Poughkeepsie melletti gyógyfürdőben töltöttem. – No lám csak! – Liesl fölvonta piercinges szemöldökét. – Nyertél a lottón? – Aligha. Brian ajándéka volt. – Még egy sort sem írt, csak egy borítékot küldött a vonatjeggyel és a szállodautalvánnyal, amit a diplomaosztóm reggelén a portás adott át. Nagyon figyelmes volt. Ami egyáltalán nem jellemző a bátyámra. Talán a felesége ötlete volt. – Milyen… kellemesen hangzik. – Liesl utálta Briant, ezt sosem leplezte. Azon kevesek közé tartozott, akik jól ismertek; a végsőkig hűséges volt hozzám, és mellettem állt. A bátyám már kevésbé. Ezért nem csoda, hogy nagy volt köztük az ellenszenv. – Ne beszélj már így! Tényleg kellemes volt. Kipróbáltam egy csomó új hülyeséget: lovagoltam, sziklát másztam. Masszázsra jártam – nézd csak meg a bőrömet! – Kinyújtottam a kezem. – Még sosem volt ilyen puha. – Tényleg nem viccelsz. Babapuha. – Nagyon jólesett. Komolyan. Pont erre volt szükségem. Kipihentem magam, és nem unatkoztam. – Ejha. Egy pont Briannek. Talán végre benőtt a feje lágya. – Liesl felvidult. – És milyen volt a gyógyfürdő után? Rémes. A gyógyfürdőben töltött öt nap tökéletes volt, de miután véget ért, vissza
kellett térnem az életemhez, ami egy üres lakásból és szüntelen tépelődésből állt. – Örülök, hogy újra dolgozhatok, ha erre gondolsz. Négy-öt mappát is meg tudnék tölteni az ötleteimmel a klubhoz. Liesl felnevetett. – Ez legalább egészséges mánia. Zavartan elmosolyodtam. – Fogjuk rá. Megkerestem a Skyy Vodkát, amelynek a lista szerint a polcon kellett lennie, és bejelöltem a papíron, amikor megtaláltam. A zakatoló elmének is megvannak az előnyei. Mindig tökéletesen leltároztam, és hibátlanok voltak a prezentációim. A mániának csak az emberekkel, pontosabban a férfiakkal kapcsolatban voltak hátrányai. A pultra támaszkodtam, és az órámra pillantottam. Tizenöt perc múlva nyitunk. Ami azt jelentette, hogy volt még tizenöt percünk, mielőtt a fények kihunynak, és klub üzemmódba lépünk. A kivilágított klubban sebezhetőnek és meztelennek éreztem magam, mintha idegen lennék ott. Ilyenkor még Liesl is elfojtotta rátarti, pletykás természetét, mintha lecsavarták volna nála a hangerőt. Klub üzemmódban sosem beszélgetnénk így. Végignéztem a bárpulton, és megakadt a szemem azon a helyen, ahol az öltönyös ült, amikor legutóbb dolgoztam. Nem most gondoltam rá először azóta. Tudta a nevemet. Vajon véletlenül hallotta meg? A vezetéknevemet nem hallhatta. Biztos megkérdezte valakitől, noha senkivel sem láttam beszélgetni. Talán mielőtt fölvettem a rendelését… nem figyeltem rá. Talán akkor árulta el neki valaki. – Mi jár a fejedben? – Liesl félbeszakította a gondolataimat, és ő is a pultnak dőlt. Vállat vontam. Kiakadna, ha elárulnám neki, hogy egy idegen férfi tudta a nevemet, és csak aggódna a biztonságomért. Én viszont mindig is megértettem azokat, akik a kelleténél több információt gyűjtenek. És nem akartam végighallgatni a prédikációját megszállott férfiakról. Azokat már jól ismertem. A többit azonban elmesélhetem a rejtélyes idegenről. – Legutóbb, amikor dolgoztam, volt itt egy pasi… – Haboztam, amikor eszembe jutott, milyen ellenállhatatlanul vonzó volt az öltönyös. – Egy hihetetlenül jóképű pasi, száz dollárt adott egy pohár Macallanért. Azt mondta, tartsam meg a visszajárót. – És azt várta, hogy munka után elmenj vele?
– Nem. Én is azt hittem, de… – Mit akart valójában tőlem? Úgy tűnt, tetszem neki, vagy képzelődtem, és csak a saját vágyam vakított el? – Nem tudom. Elment anélkül, hogy bármivel próbálkozott volna. – Próbáltam elijeszteni, de nem ezért ment el. – Furcsa volt. – Alapanyag az éjféli maszturbáláshoz? – Ilyesmit nem mondanék. – Az arcodra van írva. Az elmúlt hét során valóban gondoltam a férfira, és jóval kevesebb ruhában képzeltem magam elé, mint amiben láttam. S habár a szexuális fantázia a legtöbb ember számára ártalmatlan, nekem sosem tett jót, ha túl sokat gondoltam egy férfira, és ezt Liesl is tudta. De nem volt szükségem a prédikációjára. Amíg nem látom újra – márpedig aligha fenyeget ez a veszély –, addig nem lesz gond. Nekiálltam átrendezni a pulton a dolgokat, amiket nem kellett átrendezni. – Szóval, az új tulaj… találkoztál már vele? Milyen? Liesl vállat vont. – Semmi különös. Fiatalabb, mint hinnéd. Talán huszonhét vagy huszonnyolc. Mocskosul gazdag. Mániája a takarítás. Bárnácinak hívjuk. Mindent megnéz, végighúzza az ujját a pulton, hogy elég tiszta-e, mintha tisztaságmániája lenne vagy ilyesmi. Ja, és ha már maszturbációs alapanyagról beszélünk, észbontóan dögös. Liesl minden férfit dögösnek talált, akinek tele volt a bukszája, és volt némi haja, úgyhogy ettől nem lettem okosabb. De a bárnáci megjegyzésen elmosolyodtam. A személyzet egy ideje lazán vette a takarítást, valóban rájuk férne egy kis ösztönzés. Én legalábbis így látnám, ha én lennék a menedzser. Reménykedni kezdtem, hogy jól kijövök majd az új tulajjal. Eltűnődtem, miféle ember perkálhatta le az irreálisan magas összeget a klubért. Nem mintha az Égi Bárka nem érné meg, de komoly felújításra lesz szükség, hogy kiemelkedjen a tengernyi New York-i klub közül. Vajon az új tulaj meglátja majd a helyben rejlő lehetőségeket? Vajon mennyire lesz gyakorlatias? David kezében marad az üzleti irányítás? – Ma este találkozhatsz vele. – Liesl végigsimította az alsó ajkát a nyelvpiercingjével. – Gondolom, nagymenő az üzleti világban. Talán már hallottál is róla – Houston Piers vagy ilyesmi. Leesett az állam. – Hudson Pierce? – Megvártam, míg bólintott. – Liesl, Hudson Pierce a legsikeresebb harminc év alatti üzletember Amerikában. Olyan ő közöttük, mint
egy isten. – Hudson kiváltságos családba született, a szülei afféle modern kori Rockefellerek. Legidősebb fiúként megtízszerezte a Pierce-vagyont. A tanulmányaim során számos üzletkötése fölkeltette az érdeklődésemet. – Tudod, hogy engem nem izgat ennyire ez a ki kicsoda marhaság. – Liesl fölegyenesedett teljes magasságában, ami százhetvennyolc centi volt, plusz nyolc centi tűsarok. – De nem lennék meglepve, ha rajta lenne az összes legdögösebb, legszexisebb, legszebb férfiak listáján a világon. Az ajkamba haraptam, és próbáltam felidézni a férfi arcát a fejemben. Biztos láttam már róla képet valahol, de akárhogy erőlködtem, nem emlékeztem az arcára. Ritkán figyeltem ilyen részletekre. Valami azonban motoszkálni kezdett a fejemben, de még nem tudtam, mi az. Egy kapcsolat, amit képtelen voltam észrevenni. – Különben – mondta Liesl, és megint a pultnak támaszkodott –, azt hiszem, itt van valahol. Láttam bemenni az irodába, amikor leszaladtál szalvétáért a raktárba. Bólintottam, mint aki nem tudja, örüljön-e annak, hogy találkozik Hudson Pierce-szel, vagy sem. Egy részem szerette volna körülrajongani egy-két híres üzleti döntése miatt. És izgalmas lenne ötleteket cserélni vele. Vagy félelmetes. Mi van, ha semmi olyan ötletem nincs, amire ő már ne gondolt volna korábban? Hudson Pierce-nek nem az én bugyuta ötleteimre van szüksége, hogy vezesse a klubját. Hacsak nem azt tervezi, hogy aktívan részt vesz az üzletben. De miért venné meg a klubot, ha nem akarna részt venni benne? Ebben az esetben viszont… A fenébe. Mielőtt semmivé foszlanak a jövőről alkotott álmaim a túl élénk képzeletem miatt, találkoznom kell Pierce-szel, és kiderítenem, hogy félelmetesnek találom-e vagy sem. Feltűnés nélkül mélyeket lélegeztem, hogy megnyugodjak, majd visszatértem a bár feltöltéséhez. A munkámra összpontosítottam, ösztönösen mozogtam a technozenére, ami a hangfalakból áradt, és megfeledkeztem az aggályaimról. A hangerő még nem volt föltekerve – kényelmesen, kiabálás nélkül tudtunk beszélgetni –, de elég hangos volt ahhoz, hogy ne halljam meg az iroda ajtaját, amikor kinyílt a bártól balra. Ezért nem vettem észre Hudsont. Háttal álltam neki, és fölfelé néztem, mivel a felső polcon lévő Tequila Goldért nyúltam. Miután levettem az üveget, és megfordultam, Davidet vettem észre először. Tetőtől talpig
végigmért, én pedig elmosolyodtam, mert örültem, hogy észrevette a szűk fűzőmet. Végül is miatta viseltem azt az átkozott darabot. Alig bírtam lélegezni, olyan szoros volt. De David vágyakozó pillantásából ítélve megérte, és felizgatott a tudat. Aztán Hudsonra pillantottam, és egyszerre két dolog történt. Először is, az izgatottságomból totális begerjedés lett. Másodszor pedig, az agyam végre megtalálta a kapcsolatot, amit eddig figyelmen kívül hagyott: Hudson Pierce volt az öltönyös. Akaratlanul is végigmértem. Teljes életnagyságban még szexisebb volt, különösen így, jobb megvilágításban. Most is öltönyt viselt, ezúttal kétrészest, halványszürkét, amit akár ezüstnek is mondhatnék. Olyan izgatóan állt karcsú termetén, hogy szinte szemérmetlenség volt rá nézni. Amikor az arcára pillantottam – erős álla sokkal markánsabb volt, mint amire emlékeztem, szinte kínálta magát, hogy végignyalogassák és megcsókolják és harapdálják –, észrevettem, hogy ő is engem figyel. Ettől még jobban elvörösödtem. Noha most nem volt olyan intenzív a pillantása, mint amikor először találkoztunk, még mindig ugyanolyan erősen vonzott, és tudtam – minden kétséget kizáróan –, hogy ő is ugyanannyira vágyik rám, mint én őrá. David szólalt meg elsőként, de alig fogtam fel, mit mond. – Ő Laynie. – Sejtettem, hogy még mindig a mellemet nézi. – Mármint Alayna Withers, úgy értem. – Máskor élvezném a zavarát, és hogy szemmel láthatóan remeg a lába, de most teljesen lefoglalt az új tulajdonos. Pontosabban az, hogy milyen elképesztő hatással volt rám. – Hudson Pierce. – Hudson halk, bársonyos hangjába beleremegett a lábam, és átnedvesedett a bugyim. És ha az első estén, amikor találkoztunk, a magáénak követelt, az érintésétől, ahogy kezet ráztunk, csak tovább erősödött ez az érzés. Mintha végérvényesen magához láncolt volna egy láthatatlan bilinccsel. – Örülök, hogy végre hivatalosan is találkozunk, Miss Withers. – Alayna – javítottam ki, és engem is meglepett a hangomban vibráló izgatottság. – Vagy Laynie. Eleresztette a kezemet, de még éreztem az érintését a bőrömön, az ereimben. Kezdett összeállni a kép. Ezért tudta a nevemet. Valószínűleg azért jött be aznap este, hogy szemügyre vehesse a leendő alkalmazottait. Ez azonban nem magyarázta meg a birtoklási vágyat a szemében. Talán az a fajta, aki játékszernek tekinti a nőket. Talán egész más elképzelése van arról, hogy mit jelent „tulajdonosnak” lenni. Libabőrös lettem a gondolattól.
És lassan rám tört a pánik. Ennyire nem válhatok a megszállottjává a főnökömnek, a legfőbb górénak, aki meghatározhatja a sorsomat a klubban. Ha kiakadok miatta, az komoly következményekkel járhat. Lazán a hasamra tettem a kezemet, és hasi légzéssel próbálkoztam, hogy lecsillapodjam. Hudson félrebillentett fejjel tanulmányozott. – Sokat hallottam rólad. És láttalak munka közben. – Elhallgatott, és még egyszer végigmért, égett a bőröm a tekintete alatt. – De az alapján, amit láttam és hallottam, nem ilyen öltözékre számítottam. Éreztem, hogy elsápadok. Nem értettem, mire célzott a kijelentésével, de a hangszíne lehűtött. – Hogyan? – Azt vártam, hogy egy üzleti karrier előtt álló volt Stern-növendék ennél alkalomhoz illőbb ruhát választ. Amilyen gyorsan elsápadtam az előbb, most olyan gyorsan elpirultam, egyszerre jöttem zavarba és gurultam dühbe. Persze hogy merész volt a fölsőm, de egy pillanattal ezelőtt még ő sem bánta, hogy stírölhetett. Vagy a stírölést talán csak én képzeltem. A francba. Az egészet csak képzeltem, nem igaz? Azt, hogy vágyik rám – egek, hogy érthettem ennyire félre? A kritikáját azonban még így sem hagyhattam szó nélkül. Fogalmam sem volt, vajon Hudsonnak van-e másik klubja, de az alkalomhoz illő ruháról biztosan tévedett. A kacérkodást elvárták a klubban. A dögös lányok hozták be a kuncsaftokat. – Amit viselek, nagyon is megfelelő a klub személyzetének. – De nem olyasvalakinek, aki menedzsernek készül. – De igen, még egy menedzsernek is. A szex elad, Mr. Pierce. – Nem egy elit klubban. Nem egy olyan klubban, amilyet vezetni akarok. – Parancsoló hangja a fejemben visszhangzott, majd halkabban folytatta, szavai a csontjaimig hatoltak. – Tudhatnád, hogy a nők nehezen boldogulnak az üzleti életben. Ki kell harcolnod, hogy komolyan vegyenek, Alayna. Öltözhetsz szexisen, de ne úgy, mint egy cafka. az
Összepréseltem az ajkamat. Máskor mindig tovább vitatkozom, mint kellene – iskolában is számtalan heves vitában vettem részt –, de most
összezavarodtam, és nem tudtam, mit mondjak. Hudsonnak igaza volt. Voltak ötleteim a klubhoz – ötletek, amelyekhez az kell, hogy bízzanak az üzleti érzékemben. A Sternen megtanultam, hogyan nyűgözzem le az embereket, és mentségemre szóljon, hogy haboztam megvenni a fűzőt, féltem, hogy túl merész a kivágása, látni engedi a mellem közti részt egészen a köldökömig. Hudson szavai igazolták a félelmemet. Mi több, rádöbbentem, hogy amit vágynak hittem, valami egészen más volt. Nem a magáénak akart, hanem ítélkezett fölöttem. Görcsbe rándult a gyomrom. Ennyit az előléptetésről. Hogy lehettem ilyen ostoba? Egy pasinak öltöztem fel, a munkám helyett? Ostoba, ostoba, ostoba! Davidre pillantottam, akit ugyanígy megdöbbentett az ítélet. – Ööö, igaz is, Laynie – mondta, és próbálta összeszedni magát. – Ez új darab? Nem számított, mit mond David. Láttam a szemében, hogy tetszik neki a ruhám. De az új főnökével volt. Komolyra kellett fognia a szót. Az igazat megvallva, abban a pillanatban jobban érdekelt Hudson véleménye, mint Davidé. Végül is David csak futó viszony volt. Nem az a fajta, aki érzelmileg le tud kötni. Hudson azonban… Nem, nem gondolhatok ilyesmire. Végignyaltam kiszáradt számat. – Igen, új. – Reméltem, hogy a hangom nem árulta el, mennyire szégyelltem magam. – Elnézést kérek. Rosszul ítéltem meg. – Egyben kicsit utáltam is Hudson Pierce-t. Még akkor is, ha igaza volt. Ugyanolyan stírölő seggfej volt, mint a többi öltönyös, akit ismertem. – Van egy csipkés pulóver a szekrényemben – ajánlotta fel Liesl. – Azt eltakar valamennyire. – Köszi. Elfogadom. Liesl a fülembe suttogott, ahogy elment mellettem a személyzeti szoba felé. – Pedig ha engem kérdezel, nagyon dögös vagy! – Most, hogy ez megoldódott… – Hudson David felé fordult. – Meggondoltam magam a jövő heti visszatéréssel kapcsolatban. – David szemmel láthatóan megnyugodott. De Hudson következő kijelentése hallatán ismét feszültté vált. – Inkább holnap jövök vissza. Kilenc előtt nem érek ide. Rám tudsz szánni némi időt? A szalvétatartókat babráltam, noha már leltárba vettem őket, de nem tudtam, részt kell-e vennem továbbra is a beszélgetésben, vagy visszatérhetek a
munkámhoz. – Természetesen – mondta David, noha a klub kilenckor nyitott, és nem ez volt a legmegfelelőbb időpont a megbeszélésre. – Helyes. – Hudson felém fordult, én pedig mozdulatlanná merevedtem, a szalvétatartóval a kezemben. – Alayna, te is eljössz. A katasztrofális tévedésből lábadozva a legkevésbé sem akartam elfogadni a meghívást – pontosabban az elvárást. De tovább kell lépnem a nehéz kezdeten, ha együtt akarok dolgozni vele. Nem tudtam, választ vár-e, de azért válaszoltam: – Hogyne, uram. Hudson összevonta a szemöldökét, ezért nem voltam biztos a dolgomban, de a pupillája kitágult. Úgy vizslatott, mintha tépelődne – hogy kirúgjon-e, vagy adjon még egy lehetőséget. Néhány fájdalmasan hosszú másodperc után végül bólintott. – Akkor holnap. – Azzal sarkon fordult, és elment. Daviddel szótlanul néztük, amint a klub ajtaja felé tart. Legalábbis én néztem, és túlságosan lefoglalt az zakó alól kivillanó feszes fenék látványa ahhoz, hogy észrevegyem, mit csinál David. A fenébe is, Hudson ugyanolyan szép látvány volt hátulról, mint szemből. Ha gyakran fog bejárni a klubba, intimbetétet kell hordanom. Amint Hudson elbűvölő feneke eltűnt az ajtó mögött, David felsóhajtott, jelezve jelenlétét. Elképedve bámultam rá. – Mi az ördög volt ez? David felhorkant. – Fogalmam sincs. Eddig csak egyszer találkoztam Pierce-szel, és a jelenlegi üzleti tervünkön kívül más még nem került szóba. De fura fazon, annyi szent. – Mire számítottál, gazdagnak született, és elvárták tőle a sikert. – Mi az ördögért éreztem úgy, hogy meg kell védenem? Idegessé tett, megfélemlített, és megalázott. Talán egy kicsit fel is csigázott. És persze teljesen begerjesztett. El sem ismerném, hogy én is megbabonáztam őt, ha nem tudom összeszedni magam. Mély lélegzetet vettem, próbáltam szabadulni a feszültségtől, amit Hudson keltett bennem. – Nem is tudom, miről beszélek. Gondolom, majd meglátjuk, mi lesz. – Ne aggódj, Laynie. Eszembe jutott, hogy David az, akivel úgy-ahogy randevúzgatok. Belenéztem kék szemébe, és próbáltam elhitetni magammal, hogy számomra ő tökéletes.
Mivel azt hitte, a munka miatt lettem ideges, folytatta: – Pierce-nek túl sok menő tulajdona van. Biztos nem sokat fog a klubban időzni. Szerintem hagyja, hogy a dolgok ugyanúgy menjenek tovább, miután kicsit belepiszkált. És amíg van beleszólásom, neked komolyabb szereped lesz itt. David rám vigyorgott, inkább a mellemre, mint az arcomra. – Segítesz bezárni ma este? Játékos hangszíne megnyugtatott, és pont erre volt most szükségem. – Már azt hittem, meg se kérded.
Hajnali négykor a klub bezárt, és Daviddel gyorsan és hatékonyan dolgoztunk, felosztottuk egymás közt a menedzseri teendőket. Miután kiürítettük a kasszát, és a megszámolt pénzt a széfbe tettük, David elküldte a többieket, és leült az irodában, hogy megírja a jelentéseket. Az asztal szélére ültem, és a lábamat lógázva néztem, ahogy dolgozik. David felém pillantott, és elmosolyodott, mielőtt visszafordult a monitorhoz. – Szerencse, hogy korábban a pult mögött álltál. Ki tudja, mit mást mondott volna még Hudson a ruhádról, ha meglátja azt a nadrágot. Lepillantottam a testhez álló fekete nadrágra, ami olyan szűk volt, hogy bevágott a lábam közé. Szexinek éreztem magam benne, de ettől valamiért eszembe jutott, amikor Hudson először mért végig. Az arckifejezés, amiről azóta meggyőztem magam, hogy csupán képzeltem. – Remek. Azt akarod ezzel mondani, hogy ezt is ki kell dobnom? – Hát, munkába mindenesetre ne vedd föl. – Felkelt, hogy a nyomtatóhoz menjen a sarokba, a hátam mögött. – Csak hogy tudd – mondta, és a karja hozzáért a derekamhoz. – Engem a legkevésbé sem zavar a ruhád. Én viszont a legszívesebben elégettem volna. Egész éjjel csak bajt okozott – a részeg vendégek azt képzelték, megfogdoshatnak, és olyasmiket mondhatnak nekem, amiket máskor nem tennének. Pedig én David kedvéért viseltem – az együtt töltött pillanatokért. Ennyi. Lebiggyesztettem az ajkam. – Kár, hogy nem a te véleményed számít. David közelebb hajolt. – Az én véleményem nem számít? – Valójában – mondtam, és megragadtam a zakóját – nagyon is számít. David halkabban folytatta.
– Akkor szerintem pokolian szexi vagy. Az ajkamra tapasztotta a száját, nyelvét mélyen a számba dugta. A nyaka köré fontam a karomat, és viszonoztam a heves csókot. Az izgatottság, amit órákkal ezelőtt Hudson Pierce átható tekintete okozott, egész éjjel nem lankadt. David csókja pedig újra felélesztette. Végigsimítottam a testén, kezem a nadrágja felé vándorolt. Ám amikor ki akartam csatolni az övét, eltolt magától. Riadtan kinyitottam a szememet. Egy pillanatig arra számítottam, hogy Hudson szürke tekintete mered rám David sápadtkék szeme helyett. Mi ütött belém? Ez a Hudson nagyon össze tudja zavarni egy lány fejét. David megsimogatta a vállamat. – Abba kell ezt hagynunk, Laynie. Pislogtam. – Hogy érted? Miért? – Nézd, kedvellek. Tényleg kedvellek. Csakhogy… – Mintha viaskodott volna magával. Levette a kezét a vállamról. – Ha komolyan menedzseri pozícióba akarod feltornászni magad, szerinted jó ötlet viszonyt folytatnunk? Hogy nézne az ki? Biztos, hogy Pierce nem nézné jó szemmel. Én sosem így gondoltam erre. A képzeletemben David Lindt és Alayna WithersLindt egy párként vezették az Égi Bárkát, új és hihetetlen sikereket értek el a klubbal. Az a rész sosem szerepelt benne, amikor a személyzet többi tagja és a klub tulajdonosa azzal vádolt meg, hogy szexszel értem el az előléptetést. – Titokban tarthatnánk – mondtam halkan, mert nem akartam feladni az álmomat. Nem akartam elveszíteni a biztonsági hálómat. – Nem kell, hogy végleges legyen. De egy időre, különösen, amíg nem tudom, mit tervez Pierce velem és a klubbal. Szüneteltethetnénk a dolgot. – Rendben. – Mosolyt erőltettem az arcomra. Nem akartam, hogy David észrevegye a csalódottságomat. Végül is még csak nem is jártunk. Épphogy viszonyunk volt. Miért tört össze mégis ennyire a hír? Felidéztem, mi vonzott eleinte Davidben. Nem a legokosabb férfi, akit ismerek, még csak nem is a legjóképűbb. Valójában alig ismerem. És nem mintha ne lenne más lehetőségem. Csinos lány vagyok, és egy elit klubban dolgozom – rengeteg kalandra volt lehetőségem a városban. Izgalmas kalandokra. Nem olyan izgalmasra, mint Hudson Pierce, de azért épp elég izgalmasra. Megráztam a fejem, és leugrottam David asztaláról. Miért jutott folyton Hudson
az eszembe? Még a szakításszerűség kellős közepén is rá gondoltam. Pedig Hudson pontosan az a fajta férfi, akire nem lenne szabad gondolnom. Egyáltalán. Soha. Főleg akkor, ha fenn akarom tartani az irányítás látszatát az életem fölött. – Jól vagy, Laynie? – David hangja visszahozott a feszélyezett jelenbe. Az ördögbe is. Olyan biztos voltam a kapcsolatomban Daviddel, hogy már elképzeltem, amint közös karácsonyi üdvözlőlapokat küldünk. Rendben, talán sokkal jobban rá voltam kattanva, mint hittem, de annyira azért nem, hogy kiboruljak a szakítástól. Az volt a legrosszabb az egészben, hogy többé nem volt mellettem egy biztonságos pasi, aki mögé elbújhatok. Most már más, kevésbé biztonságos férfiakra fogok felfigyelni. Olyanokra, mint Hudson. Egek, ez is egy újabb mániás epizód kezdete lenne? Nem, megoldom. Az előléptetésemre kell koncentrálnom. Elég erős vagyok. – Persze, jól vagyok. Ha kész vagy, én átöltözöm. David bólintott. A személyzeti szobába siettem a folyosó túlsó végén. Kibújtam a fűzőből és a szűk nadrágból, melegítőnadrágot és sportmelltartót húztam, és a táskámba dugtam a bajkeverő ruhákat. Mivel nem volt közvetlen metróvonal a Columbus Circle-től a lakásomig a Lexington és a Tizenötödik sarkán, általában futni szoktam. Néha, egy-egy hosszúra nyúlt műszak után busszal vagy taxival mentem haza, de a stresszes éjszaka után szükségem volt a testmozgásra, hogy levezessem a feszültséget. Tizenöt perccel később már a járda szélén álltam, és beszívtam a friss, hajnali levegőt a többi korai New York-i futóval együtt. Imádtam az összetartozás érzését, noha a legtöbb futó éppen elkezdte a napját, nem pedig befejezte, mint én. Hamar fölvettem a ritmust, és a Central Park déli oldala mentén futottam, de a testem ritmusa nem volt elég ahhoz, hogy elterelje a gondolataimat Davidről és az Égi Bárka-beli jövőmről. És ahhoz sem volt elég, hogy elterelje a gondolataimat az elbűvölő új tulajdonosról, aki elvárta, hogy este találkozzam vele. Ismét pánikba estem. Vajon Hudson arra készül, hogy kirúgjon? Vagy van még egy esélyem az előléptetésre? Egy dologban biztos voltam – a jövőben sokkal jobban fogok ügyelni a ruháimra.
Harmadik fejezet
Aznap este taxival mentem a klubba, ami rossz ötletnek bizonyult. A szokatlanul nagy forgalom miatt kilenc után három perccel érkeztem. Az iroda felé siettem, de az emeleti bárnál Liesl megállított. – David és a dögös tulaj már bent van – kiabálta túl a zenét, miközben egy lila hajtinccsel játszott. – Hudson kérte, hogy idekint várj. Majd tudatja, ha látni akar. – A fenébe! Ennyire elkéstem? – Nem, már tíz perce bementek. Fogalmuk sincs, mikor értél ide. Megnyugodtam, és örültem, hogy nem azért maradtam le a megbeszélésről, mert elkéstem. Leültem az irodához legközelebb eső bárszékre, a laptoptáskámat pedig letettem a földre a lábamhoz. – Várj, Laynie – mondta Liesl, és kilépett a bárpult mögül. – Hadd nézzelek. Fölálltam, és körbefordultam, hogy megmutassam testhez álló ruhámat. Azért választottam éppen ezt, mert a fehér, nyakkendőszerű gallér üzleties stílust kölcsönzött neki, míg a szűk fekete szoknya inkább klubba való volt, mint irodába. – Basszus, kisanyám, jól nézel ki! – Liesl reakciója sokkal jobban megnyugtatott, mint hitte volna. Vagy talán ő is tudta. Jó barátnő volt. – Kösz. Erre most szükségem volt. Különösen a tegnap esti Mr. Zsémbes után. – Azóta bár- és ruhanácinak hívjuk. Felnevettem, és visszaültem a bárszékre. Ugyanarra a székre, amelyiken Hudson ült, amikor először találkoztunk. – Egyébként, akár hiszed, akár nem, ő volt az öltönyös, akitől egy százast kaptam. – Na, ne viccelj! – Nem viccelek. Szerinted azt akarja, hogy lefeküdjek vele az előléptetésért? – Olyan szörnyű lenne? – Igen. Totálisan, kimondhatatlanul szörnyű lenne. – Valójában inkább az volt szörnyű, hogy nem tűnt rossz ötletnek. Amíg próbáltam kiverni a fejemből a szexet Hudsonnal, körbenéztem a klubban. Nagy volt a pangás, még a szerda estéhez képest is. A bárból jól láttam mind a tíz buborékszobát a felső emeleten. A buborékszobák az Égi Bárka büszkeségei voltak. Mindegyiknek üvegből voltak a falai, melyeken át a lenti táncparkettre nyílt
kilátás, és külön bejáratuk volt, mint egy páholynak a stadionban. Az ülések körülvették az asztalt, így akár nyolcan is kényelmesen elfértek benne. A buborékok viszonylag csöndes és privát szférát biztosítottak, miközben nagyon is a klub részei voltak. Amikor a foglalt lámpa kigyúlt, a buborékszobák külső fala vörösen világított. Most csak kettőben voltak vendégek. Nagy kár. Ha a klub ismertebb lenne, nyitás után tíz perccel már mindegyik szobát elfoglalnák. – Remélem, beindul az üzlet – mondta Liesl, és nekitámaszkodott a pultnak. – Nem bírom ezt a pangást. Olyan unalmas! – Én is remélem. – Már tolongania kellene itt a nyári tömegnek. A pangástól azonban még biztosabb voltam az ötleteimben. Idegesen matattam, szerettem volna végre bejutni az irodába, hogy megoszthassam az ötleteimet a főnökeimmel. – Mit csináltál ma? – kérdezte Liesl. – Egész reggel egy PowerPoint prezentáción dolgoztam. Legalább kétszer elszállt. Liesl összevont a szemöldökét. – Ennél jóval több alvásra lenne szükséged, Laynie. – Ugyan. Öt óra bőven sok. – Valójában nagyon jól éreztem magam. Sokat segített, hogy összeállítottam az ötleteimet az Égi Bárkával kapcsolatban egy prezentációba, ez kissé megnyugtatott a jövőmet illetően a klubban. Hudson nem rúghat ki, ha látja, mennyi energiát fektetek az üzletbe, nem igaz? Főleg, ha az ötleteim jók, márpedig én tudom, hogy azok. Elővettem a telefonomat a melltartómból – a testhez álló ruhán nem voltak zsebek –, és megnéztem az időt. Már majdnem fél tíz volt. Meddig várakoztatnak még? Pár perccel később kijöttek az irodából. Amint észrevettem őket, felálltam, lesimítottam a ruhámat, és Hudsonra néztem, lelkesen várva az elismerést. Ám az arckifejezés, ami a lélegzetemet is elállította, a totális férfierő és dominancia kifejezése volt. Még a sötét klubban is láttam figyelő tekintetét – mindig így nézett rám, amikor találkoztunk. Ismét éreztem az ellenállhatatlan vonzalmat iránta, a szívem hevesebben vert a puszta látványától. A lábam elerőtlenedett, a térdem összecsuklott, és előrezuhantam. Egyenesen a karjába. Olyan könnyed eleganciával kapott el, amire nem számítottam erős teste láttán. Belemarkoltam az ingébe – hogy került a kezem a zakója alá? –, és igyekeztem ellenállni a kísértésnek, hogy végigsimítsam izmos mellét. Ő azonban félreértette a mozdulataimat, és azt hitte, kapaszkodni próbálok.
– Alayna – duruzsolta érzéki hangján a fülembe –, elkaptalak. Elkapott. De még mennyire. – Laynie, jól vagy? – David kikukucskált Hudson válla fölött. Meg kellett kérdeznie? Nem látta, hogy felemészt a vágy? – Aha – nyögtem ki. – Ööö, új cipő. Hudson lepillantott a strasszokkal kirakott szandálomra. – Elbűvölő. – Olyan mély volt a hangja, hogy a gyomrom is beleremegett. – Hát, köszönöm. – Alig kaptam levegőt. És a zavarom csak nőtt, amikor rájöttem, hogy még mindig Hudson karjaiban vagyok. Lazult a szorításom, igyekeztem szilárdan megállni. – Sajnálom, hogy megvárakoztattunk. – Hudson addig nem engedett el, amíg stabilan meg nem álltam a lábamon. – Néhány dolgot négyszemközt kellett megbeszélnem Daviddel. – Semmi gond. – Még mindig éreztem Hudson érintését a meztelen bőrömön. Az üzletre tereltem a szót. – Rengeteg ötletem van a klubbal kapcsolatban, amiket szeretnék bemutatni. Készítettem egy prezentációt. Elhoztam a laptopomat. Hudson alig észrevehetően elmosolyodott. – Milyen figyelmes! Beszélj meg egy időpontot Daviddel, bizonyára nagyon érdekli. Milyen figyelmes. Mintha valami cukiságot csináltam volna. Amit csak a nagyfiúk szoktak. Milyen rohadtul lekezelő. Elszomorodtam. Igazán nem kellett volna ennyire csalódottnak lennem. Nem mintha megkértek volna, hogy készüljek valamivel. Ez csak az én megszállottságom volt. Sőt valójában még azt sem tudtam, miért hívtak meg a megbeszélésre. Különösen, miután véget ért a részvételem nélkül. – Mit szólnál a holnapi naphoz, Laynie? – kérdezte David. – Holnap úgyis te nyitsz. Bejöhetnél korábban. A fél hét megfelel? – Persze. Ha nem bánod, addig itthagynám a laptopot. – Lehajoltam a táskámért, de Hudson megelőzött és fölvette. Átnyújtotta Davidnek. – David, bezárnád az irodába? Muszáj ennem valamit. Alayna pedig velem tart. Lefoglaltam az egyik buborékot. – Összevont szemöldökkel nézett végig az üres szobákon. – Habár úgy tűnik, a foglalás felesleges volt. Hudson legújabb parancsa hallatán ismét feszült lettem. David miért nem tart velünk? Vajon Hudson pekándiós lazac mellett akar kirúgni? Erről beszéltek
egymás közt? Vagy talán Hudsont kevésbé érdekelte az üzlet, mint az élvezet. Legalábbis abból, ahogy rám nézett, ez derült ki, és miután többször is ugyanezt olvastam ki a tekintetéből, rádöbbentem, hogy egyáltalán nem képzelődtem, hiába próbáltam meggyőzni erről magam. Ez pedig sokkal ijesztőbb gondolat volt, mint a kirúgás. Különösen, mivel már én is kezdtem megszállottan viselkedni. Az elmúlt három év alatt olyan stabil voltam – nem hagyhatom, hogy az új főnököm ismét rögeszméssé tegyen. Katasztrofális következményekkel járna. A buborékszobára mindenképpen nemet kell mondanom. Az előléptetésemre viszont nem. S mivel megvolt az esélye annak, hogy Hudson erről is beszélni akar velem, el kellett fogadnom a vacsorát, noha a beleegyezésemet senki sem kérte, mivel Hudson már a derekamra tette kezét, és az egyik buborék felé vezetett, mielőtt bármit mondhattam volna. A testem megfeszült az érintése alatt, a gyomrom pedig görcsbe rándult, noha ez korántsem volt kellemetlen. Éreztem magamon az emberek tekintetét; az a néhány ember, aki a klubban lézengett, engem figyelt, és tudtam, hogy sokan irigykednek. Egyedül egy buborékban Hudson Pierce-szel? Ezért minden nő irigyelne Manhattanben. Mindenki tudta, hogy azokban a buborékokban bármi megtörténhet. A gondolat mosolyt csalt az arcomra. A rohadt életbe. Mégis mi az ördögöt képzelek? Ez a pasi vacsorára hívott meg, nem az ágyába. Csak mert bele voltam bolondulva, és minden mozdulata felizgatott, még nem jelentette azt, hogy ő is így érez irántam. A megszállottságnak pedig véget kell vetni, még akkor is, ha viszonozza az érzéseimet. Odabent megszokásból felkapcsoltam a foglaltat jelző lámpát. Ez általában a pincérnő dolga, amikor leülteti a vendégeket, mivel azonban kihagytuk ezt a formalitást, magamra vállaltam a feladatot. Különben is csillapítanom kellett az idegességemet. Levettem a menüt a falról, és átnyújtottam Hudsonnak, aki a szék mellett várakozott. Elvette a kártyát, és intett, hogy üljek le. – Csak utánad. Rég nem jártam már munkaidőn kívül a buborékban, és a szerepcsere a Hudsont körüllengő szexuális aurával párosítva elbizonytalanított. Belekapaszkodtam az asztalba, és leroskadtam a plüsspárnára.
Hudson állva maradt, és pár másodpercig engem figyelt feszülten, mielőtt levetette szürke zakóját, és fölakasztotta a háta mögötti fogasra. A fenébe! A méretre szabott szürke ingben még vonzóbb volt. Beleharaptam a nyelvembe, úgy gyönyörködtem erős combjában, mely megfeszült a nadrág alatt, ahogy leült. Egek, milyen izgató volt! És mekkora bajban voltam! Félretolta a laminált menüt anélkül, hogy ránézett volna. – Nekem nincs szükségem erre. Neked? – Nem, köszönöm, Mr. Pierce. – Fejből tudtam a menüt. Amúgy se tudtam volna lenyelni egy falatot sem a jelenlétében. – Hudson – javított ki. – Köszönöm, nem, Hudson. – Kitágult a pupillája, amikor kimondtam a nevét. – Már ettem. – Akkor egy italt? Habár tudom, hogy tizenegytől dolgozol. Megnyaltam a szám szélét, nem a szomjúságtól, inkább a velem szemben ülő férfitól, és eltűnődtem, vajon mire készülhet. – Talán egy jeges teát. – Helyes. Megszokásból az asztal közepén lévő gomb után nyúltam, hogy hívjam a pincérnőt, de megelőzött, és összeértek az ujjaink. El akartam rántani a kezemet, de ismét megelőzött, és megfogta. Az érintésétől a lélegzetem is elakadt. – Nem akartalak megijeszteni. Csak a puha bőrödet csodálom. – Le sem vette rólam a tekintetét. – Ó. – Majdnem elárultam neki, hogy egy fantasztikus gyógyfürdőben jártam, de most komolyan, miért érdekelné ez őt? Különben se ment könnyen a beszéd, amikor a simogatásától lángolt a bőröm. Megcsörrent a telefonja, és elengedte a kezemet, amit nyomban visszarántottam az ölembe, a saját testem melegéhez, miután az ő melegsége megszűnt. – Elnézést – mondta, majd kivette a zsebéből a mobilt, és lenémította anélkül, hogy odanézett volna. – Felveheted, ha fontos. – Szükségem volt néhány percre, hogy összeszedjem a gondolataimat. Mit akarhat tőlem? Nemcsak az ment az idegeimre, hogy nem tudtam a választ, hanem az is, hogy minél több időt töltöttem Hudsonnal, annál többet gondoltam rá és igéző szürke szemére. Meg a feszes testére. És a bársonyos hangjára.
– Semmi sem lehet fontosabb, mint ez a beszélgetés. És a mámorító szavaira. Nyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de ekkor kinyílt az ajtó. Sasha lépett be egy tál harapnivalóval és az italokkal. Néztem, ahogy letette Hudson elé a tál tengeri sügért és a pohár sancerre-t, elém pedig a jeges teát. Hudson előre leadhatta a rendelést, de vajon honnan tudta, hogy én jeges teát fogok kérni? Észrevehette, hogy ezen töröm a fejem. – Megkérdeztem Lieslt, hogy mit szoktál inni. Ha valami mást kértél volna, most nem lennék ilyen büszke magamra. Ezzel kiérdemelt egy mosolyt. Bármi volt is a szándéka, eltökélten dolgozott rajta. – Hát, én nem büszkének neveznélek. – Inkább szexinek, igézőnek, őrjítőnek. Mind sokkal jobban illett rá. – Hanem minek neveznél? Elpirultam, és időhúzásból belekortyoltam a teámba. Szerencsére Sasha szólalt meg előbb. – Hozhatok még valamit, Mr. Pierce? – Felvontam a szemöldököm. Vajon neki is megengedi, hogy Hudsonnak szólítsa? – Nem, köszönjük. Nem. Sashával nem ivott pertut. Csak velem. Ettől aztán beindultak a dolgok a lábam közt. Amint becsukódott az ajtó Sasha mögött, Hudson ismét megszólalt. – Tehát minek neveznél, Alayna? Libabőrös lettem attól, ahogy kimondta a nevemet. – Figyelmesnek – mondtam habozás nélkül. – Érdekes. – Megkóstolta a sügért, én pedig megbabonázva néztem, ahogy a szájába tette a villát. – Nem mintha nem lennék figyelmes. De az arckifejezésedből ítélve szerintem valami mást akartál mondani. Meg akartam kérdezni, hogy mire számított, de nem voltam benne biztos, hogy bele akarok menni ebbe a játékba. S mivel ő sem erőltette, pár percig szótlanul falatozott tovább. Hagytam enni, és az alattam elterülő klub felé fordultam. Még elfordulva is éreztem magamon Hudson jelenlétét, mint egy rám nehezedő kabátot. Eltűnődtem, miféle ember lehet. Miért vette meg az Égi Bárkát? Mit akar tőlem? És ami a legfontosabb, mit érzek ez iránt a basáskodó férfi iránt, aki ugráltatott és
megszidott, és akinek a legszívesebben az ölébe bújtam volna, hogy doromboljak, mint egy kiscica. Na és ha jóképű, a kérdés inkább az, hogy tetszik-e nekem? Vagy ő is csak egy újabb gazdag, nagyképű seggfej, akit ellenállhatatlannak találok? – Tudom, miért fogadtad el a vacsorát, Alayna. Szembefordultam vele, és mozdulatlanul vártam a folytatást. Először is, egyáltalán nem fogadtam el a vacsorát, már ha ezt annak lehet nevezni. Egyszerűen ideterelt az asztalhoz. Másodszor, több okból is hagytam, hogy így történjen, és mindegyiktől zavarba jönnék, ha kimondaná: hogy megtudjam, mik a tervei a klubbal, hogy megkapjam az előléptetést, hogy féltékennyé tegyem Davidet. Hogy megkapjam Hudsont. Nem, nem azért, hogy megkapjam Hudsont. Ez nem szerepelhet az indokok között. Nem lehetséges. Hudson belekortyolt a borba, és letörölte tökéletes ajkát a szalvétájával. – Őszinte leszek hozzád. Eszemben sincs előléptetéshez segíteni téged. Zavartan babráltam, nem tudtam, fellélegezzek-e vagy csalódott legyek. Legalább ez volt a legkevésbé megalázó indok, amit említhetett. Ugyanakkor ennyit az előléptetésről. – Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem kapod meg. – Hudson talán gondolatolvasó? Ez megmagyarázná az üzleti sikereit. – David mondta, hogy alkalmas vagy a munkára, és biztos vagyok benne, hogy a segítségem nélkül is megszerzed a pozíciót. Az Égi Bárka az enyém ugyan, de nem én vagyok a főnököd. David a főnököd, és ő is marad, amíg az üzlet virágzik a vezetése alatt. Akkor jó. Ezt el tudom fogadni. David gyakorlatilag már biztosított arról, hogy helyem lesz a menedzsmentben. Minden a terv szerint halad. Ami valószínűleg azt is jelentette, hogy Hudson nem sokat fog időzni a klubban. Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Hudson hátradőlt az ülésen, és a támlára tette a karját. – De nem azért hívtalak ide, hogy a klubról beszéljünk. Na, végre. Nagyot nyeltem. – Hanem miért? Úgy nézett rám, mintha mulatna magában. – Talán mert tetszel. Beleremegtem az izgatottságba. De nem hittem, hogy egyszerűen fel akar szedni. Túl hosszúra nyújtja a dolgot, ami nem az ő stílusa. Valami másról van szó. Reméltem, hogy így van. Mi a francot mondanék, ha föl akarna szedni?
Belekortyoltam a teámba, és azt kívántam, bárcsak valami erősebbet kértem volna. Amikor letettem a poharat, azt feleltem: – Lehet, hogy van valakim. – Nincs senkid. Egy férfi sem hagyná, hogy olyan ruhában flangáljon a barátnője, amilyet tegnap viseltél. Legalábbis nyilvános helyen nem. A tegnapi bajkeverő öltözék említésétől és a gondolattól, hogy egy férfi dirigáljon nekem, ideges lettem. – Talán nem hagyom, hogy egy férfi irányítson. Alig észrevehetően megremegett a szája. – Rendben, Alayna. – Felvonta a szemöldökét. – Jársz valakivel? A fenébe, hát persze hogy senkivel sem jártam. Lesütöttem a szemem, amiből Hudson már kiolvashatta a választ. Miért zavart össze ez a férfi? Máskor olyan magabiztos és talpraesett vagyok. Ám az ő jelenlétében nem. Igyekeztem összeszedni magam. – Nem ezért hívtál ide, Hudson. Készülsz valamire. – Készülök valamire. – Hudson sajátos módon felhorkant. – Igen, Alayna, valóban készülök valamire. Aztán ahelyett, hogy elárulta volna, mire készül, témát váltott. – Gondolom, jól érezted magad a gyógyfürdőben a múlt héten. Megdöbbentett a kijelentése, alig tudtam követni. – Ó, nem tudtam, hogy a tiéd… várjunk csak… – Ekkor esett le a tantusz. – A te ajándékod volt? – Igen. Jól érezted magad? – Képtelenség. – Biztos voltam benne, hogy leesett az állam. Úgy értem, tényleg leesett. – Miért képtelenség? Amikor rádöbbentem, hogy a megjegyzésem kissé félreérthető volt, újra nekifutottam. – Úgy értem, igen, jól éreztem magam – sőt csodálatosan –, de ezt nem tehetted. Miért tennél ilyet? Nem tehetsz ilyet. – Miért ne? Számtalan ok jutott eszembe, többek közt az, hogy ijesztő és pszichotikus az ilyesmi. De engem is neveztek már mindkettőnek, és nem vágnám olyan könnyen egy másik ember fejéhez. Kimondtam hát azt, ami elsőre felötlött bennem. – Mert ez nagyon nagy dolog!
– De nem nekem. – Nekem viszont az. – Miért nem értette meg? Olyannyira nagy dolog volt, hogy úgy feszített belülről, mint a buborékok egy bontatlan üveg pezsgőben. – Ez hatalmas dolog! És nem is ismersz! Teljességgel elfogadhatatlan és etikátlan és hallatlan és példátlan. És ha tudtam volna, hogy a te ajándékod, nem fogadom el. Ez nem szólhatott pusztán arról, hogy ágyba vigyen. Szégyelltem bevallani, de ennél sokkal kevesebbel is el tudott volna csábítani. Hudson mély lélegzetet vett, próbálta megőrizni a nyugalmát. – Egyáltalán nem elfogadhatatlan. Csak egy ajándék volt. A megismerkedésünk örömére. A hangom elváltozott, ahogy próbáltam elfojtani a frusztrációmat. – De nem adhatsz ilyen ajándékot egy nőnek, aki neked dolgozik, hacsak nem egy teljesen más jellegű klubot vezetsz. – Túlreagálod, Alayna. – Egyáltalán nem reagálom túl! – Végre felfogtam az előző kijelentése értelmét. – És mi az, hogy a megismerkedésünk örömére? Jutalomként? – Több embertől is hallottam már ezekről a jutalmakról, amiket a hat számjegyű pozícióikkal kaptak iskola után. Autókról meg ilyesmikről. – Igen, Alayna. – Széttárta a kezét. – Erre készülök. Szeretnélek felfogadni. Azzal sem ijeszthetett volna meg jobban, ha arra kér, hogy vetkőzzek meztelenre. Bár talán éppen ez a szándéka. Mire is akar pontosan felfogadni? – Már neked dolgozom, és nagyon szeretem a jelenlegi munkámat. – Ismétlem, nem nekem dolgozol. Nem vagyok a főnököd. Az én tulajdonom a hely, ahol dolgozol. Ennyi. Megértettük egymást? Szemantika. De megértettem mire célzott, próbált elhatárolódni tőlem és a munkámtól az Égi Bárkában, ezért bólintottam. – Ez semmilyen módon nem befolyásolja a munkádat a klubban. – Levette a karját a széktámláról, és előrehajolt. – Talán nem a felfogadás a legmegfelelőbb szó. Szeretnélek megfizetni azért, hogy segíts megoldani egy problémát. Szerintem tökéletesen alkalmas vagy a munkára. Ez a párbeszéd totál összezavart, de felkeltette a kíváncsiságomat. – Te győztél. Ez érdekesen hangzik. Mi a munka? – Fel kell bontanod egy eljegyzést. Megköszörültem a torkomat, és eltűnődtem, jól hallottam-e. – Hogy micsodát? Kiét?
Hudson hátradőlt, szürke szeme csillogott a villogó fényekben. – Az enyémet.
Negyedik fejezet
Hudson megkopogtatta az asztalt maga előtt. – Csukd be a szád, Alayna. Nagyon édes a látvány, de elvonja a figyelmemet. Becsuktam a számat. Milliónyi kérdés cikázott a fejemben, túl gyorsan ahhoz, hogy felfogjam a jelentésüket. És mindezen túl eljutott hozzám az is, hogy édesnek nevezett. Szükségem volt valami italra, ami erősebb a jeges teánál. Hudson elém tolta a sancerre-t, én pedig hálásan elfogadtam. A bor visszahozta a hangomat. – Nem tudtam, hogy el vagy jegyezve. – Elpirultam, amikor eszembe jutott a sok mocskos gondolatom Hudsonról, és hogy azt hittem – na, jó, reméltem –, hogy flörtölt velem. Ismét belekortyoltam a borba. Hudson az ablak felé fordult, talán hogy elrejtse az arcára kiülő fájdalmat. – Nem vagyok. – Visszafordult felém, arckifejezése újra a régi volt: visszafogott és kifejezéstelen. – Épp ez a probléma. Celia sem akarja ezt az eljegyzést, és én sem. Ez valamiért megnyugtatott. De még semmit sem magyarázott meg. – Akkor miért nem szakítasz vele? Hudson felsóhajtott. – Ez nem ilyen egyszerű. Várakozva néztem rá, hogy elmagyarázza. Működött. – A családja és az én családom évtizedek óta barátok. A szülei eltervezték a lányuk jövőjét, és nem hajlandók beletörődni, hogy Celia nem akar hozzám jönni. Ha ő bontaná fel a jegyességet, kitagadnák. Ezt nem kívánom a barátomnak. A magyarázata felbosszantott. A huszonegyedik század elején élünk, és még mindig vannak megrendezett esküvők? Egek, a gazdagoknak különös elképzeléseik vannak az életről. Gondosan megválogattam a szavaimat, nehogy nyilvánvalóvá váljon a haragom. – Nemcsak a felnőtt lányukat nem irányíthatják, de téged sem. Igaz? Hudsonnak felcsillant a szeme. – Igaz. Engem senki sem irányít. A szenvedélyes válasz teljesen beindított. Ez a határozottság és tekintély annyira… izgató volt. Megnyaltam a szám szélét, és élvezettel néztem a reakcióját. Nem képzelődtem. Ő is érezte. Talán nem olyan erősen, mint én, de a kettőnk közti feszültség nagyon is valódi volt.
Keresztbe tettem a lábam, hogy enyhítsem az izgalmamat. – Mégsem áll össze a kép. Bólintott. – Nem csodálom. – Elvette a sancerre-t, és felhajtotta az utolsó kortyot. A tudat, hogy egy pohárból ittunk, ismét feltüzelt. – Alayna, ha létezik valaki a világon, akinek hatalma van felettem, az az anyám. Ő tudja, hogy én képtelen vagyok… szeretni. Fél, hogy… egyedül végzem. A házasság a legjobb barátnője lányával legalább garantálná, hogy erre nem kerülhet sor. – Kimérten, nyugodtan beszélt. Valósággal megbabonázott minden egyes szó, ami elhagyta a száját. – Anyám nagyon örülne, ha feleségül venném Celiát. Ha csak arról lenne szó, hogy biztosítsam Celia jövőjét, hajlandó lennék a házasságra. De nem akarom elvenni tőle az esélyt, hogy megtalálja a boldogságot valaki másnak az oldalán. Megráztam a fejem; összezavarodtam és megrendültem. Elképesztő történet. – Hogy jövök én a képbe? Felvonta a szemöldökét. – Nézd, ha Celia szülei elhinnék, hogy beleszerettem egy másik nőbe… – Akkor nem kényszerítenék a lányukat egy olyan férfihoz, aki mást szeret. – Pontosan. Anyám pedig örülne, hogy végre találtam valakit, aki boldoggá tesz, és nem aggódna a jövőm miatt. Zavart a gondolat, hogy átverjek olyasvalakit, aki csak azt akarja, hogy Hudson boldog legyen. Ugyanakkor vonzódtam ehhez a kemény, határozott, mégis kedves férfihoz, aki annyira törődött az anyjával és a barátjával, hogy akár ilyen végletekig is hajlandó volt elmenni. Azt is megértettem, hogy így én leszek az első számú közellenség. – Szóval arra kellek, hogy eljátsszam a könnyűvérű nőcskét, akibe belebolondultál. Hudson elmosolyodott. – Senki sem gondolna téged könnyűvérűnek, Alayna. Még akkor sem, ha úgy öltözöl. Már megint az az átkozott ruha. Elégettem, amint hazaértem. Az emlegetése azonban lehűtött, és védekezésre késztetett. Összefontam a karomat, és hátradőltem – minél messzebbre Hudson Pierce-től. – Miért nem egy igazi nőcskét bérelsz fel erre az őrültségre? Elvigyorodott.
– Anyám sosem hinné el, hogy beleszeretnék egy olyan nőbe. Neked azonban olyan tulajdonságaid vannak, amelyek hihetőbbé teszik a történetet. Nem akartam tovább játszani ezt a játékot. A válaszom nemleges lesz. De nem tudtam megállni, hogy megkérdezzem: – Miféle tulajdonságok? A szeme tágra nyílt, én pedig belefeledkeztem a látványába. – Hihetetlenül szép vagy, Alayna, és elképesztően intelligens. – Ó. – Az ölembe ejtettem a kezem a döbbenettől. Szerencse, hogy már elfogyott a bor. Mind megittam volna, pedig még hátravan az éjszakai műszakom. Hudson fordította el a fejét elsőként. – Ráadásul barna hajad van. Mindhárom tulajdonságodnak köszönhetően éppen az esetem vagy, hogy úgy mondjam. A szemkontaktus hiánya lehűtött, és meg is nyugtatott. Már világosan tudtam gondolkodni, és képes voltam egész mondatokban kifejezni magam. Ugyanakkor valami megmagyarázhatatlan oknál fogva vágytam is rá. – Látom, hogy tétovázol, Alayna, és megértem. Talán megbeszélhetnénk a fizetségedet. – Csodáltam, hogy ilyen könnyedén képes volt a nagyszabású pillanatokról üzletre váltani. Nekem túl éles volt a váltás. Még arra se volt időm, hogy eltűnődjek, vajon menyit kóstálhat egy megjátszott románc, mielőtt folytatta. – Úgy tudom, jelentős diákhitel-tartozásod van. Szeretném kiegyenlíteni az adósságodat. Felnevettem. – Az nagyon sok, Hudson. – Fogalma sem volt, mekkora összegre volt szükségem, hogy végigcsináljam az iskolát. És hogy mekkora terhet jelentett nekem most. – Nekem nem sok. – De nekem az. – Kihívóan előrehajoltam. – Nyolcvanezer dollár. – Nyolcvannégyezer-kétszázhat, hogy pontosak legyünk. Mozdulatlanná dermedtem. Honnan tudta? Mint oly gyakran, most is megválaszolta a kimondatlan kérdést. – Enyém a bank, amelyiknek tartozol. Ma néztem meg az összeget. Könnyen lenullázhatom. Ha ettől jobban érzed magad, nem a kezedbe adnám a fizetséget. – Ez igazán nagylelkű ajánlat. – Túl nagylelkű. És ahogy rohantam lottószelvényért, valahányszor magasabb lett a nyeremény, ez után az ajánlat után is két kézzel kapnék. De amit ilyen jól megfizetnek, annak nem lehet jó vége.
– Nekem megéri, hogy sikerüljön, Alayna. A válaszom nem. Már eldöntöttem. Nemet kell mondanom. Túl nagy volt a kockázat kapcsolatot létesíteni vele – bármilyen kapcsolatot. De azért csak kibukott belőlem a kérdés: – Pontosan mit vársz tőlem? – Úgy teszel, mintha egy pár lennénk. Elkísérsz néhány összejövetelre, ahol az anyám együtt láthat bennünket. Mellettem leszel, és úgy viselkedsz, mintha őrülten szerelmes lennél belém. – Ez minden? – Nem lenne nehéz eljátszani, hogy szerelmes vagyok Hudsonba. És épp ez volt az én problémám. Ha úgy teszek, mintha szerelmes lennék valakibe, aki már így is nagy hatással van rám, bármikor kezdődhet a megszállottság. – Ez minden. – Szemmel láthatóan megkönnyebbült. Azt hitte, komolyan megfontolom a nevetséges ajánlatát, és majdnem eltűnődtem, hogy így tegyek-e. Nagyot nyeltem. Nyolcvanezer dollárért ennél nyilván többet vár. Mivel nem volt hajlandó kimondani, én jártam körül a témát. – Ez a megjátszott kapcsolat… pontosan milyen messzire kellene elmennem a színjátszásban? – Nem kell kertelned. A szexre vagy kíváncsi. – Ismét kitágult a pupillája. – Sosem fizetek a szexért, Alayna. Ha lefekszem veled, az ingyen lesz. Megkaptam az ígéretet, amire vágytam, és amitől rettegtem. Határozott kijelentése hallatán feszengeni kezdtem. Még sosem voltam így begerjedve és összezavarodva egyszerre. Az isten szerelmére, hiszen a munkahelyemen voltunk! Alig fél óra múlva kezdődik a műszakom, erre én kacérkodással akartam válaszolni a megjegyzésére. Valahogy mégis sikerült szóra nyitnom a számat. – Jobb lesz, ha megyek. – Tényleg menni akarsz? – Arra kért, hogy maradjak. – Nem is tudom… – dadogtam. – Igen. Azt hiszem, így lesz a legjobb. – Mégsem mozdultam. Képtelen voltam rá. Hudson kihasználta a gyengeségemet, és próbálta kiszedni belőlem az okát. – Azért, mert kényelmetlenül érzed magad az ajánlatomtól? Vagy mert azt mondtam, hogy meg akarlak kefélni? Másodjára is ugyanakkora hatással volt rám a kijelentése. – Hát… igen. Azért. Félrebillentett fejjel, kíváncsian fürkészett.
– De ez bizonyára nem lep meg, Alayna. Te is érzed a feszültséget köztünk. Kiolvastam a testbeszédedből. Nem lennék meglepve, ha már nedves lennél. Lángolt az arcom. Pajkosan elmosolyodott. – Nem kell zavarba jönnöd. Nem tudod, hogy én is így érzek? – Hátradőlt. – Ha kicsit jobban odafigyelnél a testemre, magad is láthatnád. Ekkor már tudtam, hogy ő is kőkemény. A tudattól sajgott a lábam között. Ha nem lenne totál üres a fejem, már az ölében matatnék, és teljes hosszában szopnám a farkát. Hudson szemmel láthatóan jól szórakozott a zavaromon. – Egyelőre tegyük félre az ajánlatomat, és beszéljünk most erről. Szeretném, ha megértenéd, hogy ez a két dolog teljesen független egymástól. Nem akarom, hogy azt hidd, hogy az irántad érzett vágyam része a szüleim és barátai megtévesztésének. Beleszédültem abba, amit hallottam. Hudson Pierce vágyik rám. A döbbenetem pedig mindent tönkre fog tenni. Összevont szemöldökkel koncentráltam. – Én… nem tudom, hogyan reagáljak, ha valaki azt mondja nekem, hogy vágyik rám. A homlokát ráncolta. A lebiggyesztett ajka is csókra csábított. – Még soha senki nem mondott neked ilyesmit? A poharammal babráltam, a jégkockáktól kicsapódó párát törölgettem az ujjaimmal. – Szavakkal még soha. Viselkedéssel, néha. De soha nem ilyen nyíltan. – Milyen kár. – Átnyúlt az asztal fölött, és a hüvelykujjával végigsimított a kezemen. Az érintése megszédített. – Akkor emlékeztetni foglak rá, amikor csak lehet. – Ó. – Elrántottam a kezemet. Túl gyorsan történtek a dolgok. Talán bejutok Hudson ágyába, és minden rendben lesz, nem kell kiborulnom. De ez itt nem az ágya volt. A klubban voltunk. És akár kiborulok, akár nem, sosem jó ötlet keverni a szexet a munkával. Jaj nekem. Nem ugyanezt mondta David is, amikor szakított velem? Hát, én is a legjobb pillanatban térek észhez. Az asztal szélére tettem a kezemet. – Hát, ez egy kicsit hirtelen jött. Sok mindent kell végiggondolnom. Fölálltam, és ő is így tett. – Bárcsak ne lenne erre szükség! De ha neked ezen gondolkodnod kell… –
Követelőzőnek tűnt, de én is így éreztem. Nem bírtam ránézni. Ha megteszem, biztosan maradok. – Mennem kell dolgozni. Az ajtóhoz léptem, és megfogtam a kilincset. Hudson azonban a tenyerével az ajtónak támaszkodott, és csukva tartotta, én pedig közte és a fal között rekedtem. Közelebb hajolt a fülemhez. – Várj, Alayna. – A lehelete egyszerre csiklandozta és égette a bőrömet. Behunyt szemmel élveztem az érzést. – Bocsáss meg, amiért letámadtalak. Nem ez volt a szándékom. De szeretném, ha tudnád, hogy akár segítesz nekem, akár nem, akkor is elcsábítalak. Én mindig megkapom, amit akarok. És most téged akarlak. Magasságos egek! Nem túlzok, ha azt mondom, hogy felizgatott a kijelentése. A következő pillanatban már éreztem az ajka érintését, és a fülcimpámat kezdte harapdálni. Mélyet lélegeztem. Akaratlanul is oldalra fordítottam a fejemet, hogy jobban hozzám férjen. Ő pedig elfogadta, amit felkínáltam, végigharapdálta a nyakamat, a vágy hullámokban öntötte el a hasamat. Levettem a kezem a kilincsről, és a karjába kapaszkodtam. A másik karjával átkarolt, kezét a mellemre tette. A lélegzetem is elakadt az érintésétől, és még közelebb hajoltam hozzá. A mellemet markolászva csókolt bele a hajamba. – Már rég el kellett volna mondanom – mondta lágyan. – Lélegzetelállítóan szép vagy ma este. Le sem tudom venni rólad a szememet. Komoly vagy és szexi. – Hozzám dörgölte a testét, és éreztem az erekcióját az altestemen. – Csókolj meg, Alayna. Olyan izgató volt, amikor kimondta a nevemet. Mintha csak ő mondhatta volna ki így. Ami végső soron igaz volt. Szinte mindenki Laynie-nek hívott. A nevem is az övé volt, akárcsak én magam. Nem tehettem mást, bele kellett törődnöm. A szája már várt rám, amikor hátrafordultam. Azonnal megcsókolt, én pedig felnyögtem. Mohón és tapasztaltan dugta a nyelvét a számba, arra késztetve, hogy játsszam vele. A csókja ugyanolyan követelőző és magabiztos volt, mint ő maga, erős ajka diktálta az ütemet, amitől a lélegzetem is elállt, és bizseregni kezdett az ágyékom. Istenem, ha csak elképzeltem, amint az ajka odalent matat… Mocorogni kezdtem, hogy közelebb kerülhessek hozzá, és ő is ösztönösen megfordult, így szemtől szembe kerültünk egymással. A nyaka köré fontam a
karomat, és szorosabban öleltem, hogy a nyelve bejárhassa a számat. Tudta, mit akarok, a nyelvével viszonozta a simogatást, miközben a keze lecsúszott a fenekemre. Akartam őt. Kit érdekel a műszakom, vagy bármi más kifogás, amit a beszélgetés során találtam ki. Az sem érdekelt, ha megszállottsághoz vezet, érezni akartam magamban, és nem csak a nyelvét. Hozzádörgölőztem a csípőmmel, szinte kérlelve, hogy érintsen meg odalent, hogy enyhítse a lángolást. Hudson levette a kezét a fenekemről, és a vállamra tette. Gyengéden eltolt magától, félbeszakítva a csókot, a kezét pedig a vállamon hagyta, mintha távol akarna tartani magától. Üresnek és hidegnek éreztem a számat, s közben próbáltam lassítani a légzésemet. Hudson is levegő után kapkodott, egy ritmusban ziháltunk. Ahogy észhez tértem a bódulatból, összezavarodtam, nem értettem, miért tolt el magától ilyen hirtelen. Hudson észrevette a zavaromat, és megsimította az arcomat. – Nem itt, kedves. Nem így. – Másik kezét a nyakam köré fonta, és a homlokát az enyémhez nyomta. – Nem itt teszlek a magamévá, hanem az ágyamban. Ahol rendesen ki tudlak elégíteni. A kijelentése ígéret volt, érzéki fenyegetés, aminek türelmetlenül vártam a bekövetkeztét. De munkába kellett mennem. Neki pedig igaza volt. Egy gyors numera a buborékszobában korántsem adná meg nekem, amire vágytam. Amire szükségem volt. Hudsont messze volt attól, amit akartam. De ezen már túl voltam. Meg kellett kapnom, akármilyen rosszat tesz is nekem. Behunyt szemmel hagytam, hogy végigsimítson a mellemen, és belenyúljon a melltartómba. Ám amikor elmaradt a várt érzés a mellemen, kinyitottam a szememet, és láttam, hogy kivette a telefonomat. Feloldotta a képernyőzárat, és beütött egy számot. Egy pillanattal később megcsörrent a telefonja. – Most már tudjuk egymás telefonszámát. Remélem, használni fogod. – Visszadugta a telefonomat a melltartómba, egy röpke pillanatig a mellemet bámulta, aztán magához húzott, és az ajka végigsimított az enyémen. – Hívj fel, amint készen állsz. Holnap. Megcsókolt, és elment, én pedig eltűnődtem, készen állok-e már másnap arra, hogy felhívjam. Ha egyáltalán tudok olyan sokáig várni.
Ötödik fejezet
Másnap pár perccel dél előtt arra ébredtem, hogy berreg a telefonom egy bejövő üzenet miatt. Be volt dugva a töltőbe az éjjeliszekrényen, de még nem tudtam felkelni, mivel csak reggel hat után kerültem ágyba. Behunyt szemmel feküdtem, és belemosolyogtam a párnámba, amikor eszembe jutott az előző éjszaka. Amiket Hudson mondott, ahogy megcsókolt és megérintett – felgyorsult a szívverésem, ha csak belegondoltam. Valóban megtörtént mindez? A rögeszmém rendkívül megkönnyítette, hogy bebeszéljem magamnak, hogy olyasmi volt köztem és mások közt, ami a valóságban nem történt meg. Már évek óta nem fordult elő ilyesmi. Vajon most újra rám tört? Nem, nem képzelődtem. Ilyen csókot nem tudnék kitalálni. Megtörtént. És ennél sokkal többre vágytam. Ám reggel, némi idő elteltével, friss szemmel nézve megértettem, hogy jobb lenne, ha semmi sem történne. Bármennyire vágytam rá, már most többet járt az eszemben Hudson, mint kellett volna. Végiggondoltam a beteges rögeszme tüneteit: Olyan sokat gondoltam Hudsonra, hogy az már befolyásolta a munkámat és a mindennapjaimat? Igaz, hogy rengeteget gondoltam rá, miután elment a klubból, de probléma nélkül végigcsináltam a műszakomat. Azt gondoltam, hogy ő az egyetlen és az igazi? Egyáltalán nem. Sőt sejtettem, hogy jobb lenne, ha semmi közöm nem lenne hozzá. Úgy éreztem, soha többé nem leszek boldog, ha nem láthatom viszont? Csalódott lennék, de nem törnék össze. Vagyis valószínűleg nem borulnék ki. Na, jó, teljesen magam alatt lennék. Olyan gyakran hívogattam vagy látogattam meg, hogy az már kimerítette a zaklatás fogalmát? Azt sem tudtam, hol lakik és hol a munkahelye. Ha rögeszmés lennék, kiderítettem volna, mielőtt ágyba bújok. Még a telefonszámát se tudtam. Azaz mégis. De még nem használtam. Minden rendben. Egyelőre. Mégis folyamatosan azon tűnődtem, hogy miért akar velem lenni. Hudson Pierce hírességnek számított. Szupermodellekkel és előkelő származású nőkkel randizhatna – miért pont engem akar? Válasz hiányában kezdtem kételkedni abban, hogy a tegnapi esti események valóban megtörténtek közöttünk. És ott volt még a nevetséges ajánlata, hogy kifizeti a diákhitelemet, ha cserébe a karján csüngök, mint egy pincsi. Hogy tehetném? Ha másfajta lány volnék, akinek
csak a pénz lebeg a lelki szeme előtt, odavolnék – minek is nevezte? – az ajánlatáért. Szerencsére engem a pénz csak annyira érdekelt, amennyi a túléléshez kellett. Az egyetlen kísértés az volt, hogy több időt tölthetek egy ilyen vonzó férfi társaságában. Ezt azonban már alaposan végiggondoltam – és nem tartottam jó ötletnek. Ám ha jól értettem a szavait, erre fennáll a lehetőség, akár elfogadom az ajánlatát, akár nem. Erről szó sem lehet, Laynie! Különben is csak összezavart. Lefeküdni vele anélkül, hogy járnánk, de közben játsszuk el, hogy járunk. Akkor miért nem járunk? Na, tessék, máris azon agyalok, hogyan szedhetnék ki belőle többet, mint amit felkínált. Felsóhajtottam, és nyújtózkodtam. Most már úgysem tudok visszaaludni, Hudsonon pedig nem törhetem a fejem kávé nélkül. Megfordultam, felkaptam a telefonomat, hogy elolvassam az SMS-t, titkon remélve, hogy tőle érkezett. A bátyám küldte: „Húsz perc múlva ott leszek.” Felültem, és rám tört a pánik. Elfelejtettem volna, hogy találkozunk? Végignéztem az üzeneteimet, és láttam, hogy reggel hétkor már küldött egyet: „Tárgyalás elnapolva. Megyek a gyorssal NYC-be. Ebédeljünk együtt.” Az ágyra dobtam a telefont, és felnyögtem. Őszintén és szívemből szerettem Briant, az egyetlen élő rokonomat. De a szüleink halála után, amikor még csak tizenhat voltam, testvérből hirtelen gondviselővé vált, és ahogy megpróbált kárpótolni mindazért, amit elvesztettem, sikerült elhidegítenie magától. Ugyanakkor megmentette az életemet, amiért örökké hálás leszek neki. Ráadásul fizette a lakbéremet. Így ha Brian egy hétköznap leruccan Bostonból, hogy velem ebédeljen, készen kell várnom. Pedig tudtam, hogy a váratlan látogatások semmi jót nem jelentenek. Mély lélegzetet vettem, és kiugrottam az ágyból. Nem maradt időm lezuhanyozni. Briannek és a többi vendégnek a felvágós étteremben be kell érnie a testszagommal. Magamra kaptam egy szürkésbarna kosztümnadrágot és egy krémszínű blúzt, és bőségesen befújtam magam Pear Blossom dezodorral, majd laza kontyba fogtam hosszú, barna hajamat. Mire sikerült megtalálnom a kulcsaimat és a táskámat, megcsörrent a telefon. Bezártam magam mögött az ajtót, és a lift felé indultam, közben fölvettem. – Lent vagyok a ház előtt – mondta Brian.
– Neked is szia. – Brian sosem húzta az időt. Hívtam a liftet, és vártam. – Na, mindegy, húgi. Tizenöt percen belül foglalásunk van a Peacock Alley-ben. Kész vagy? Felsóhajtottam az étterem neve hallatán. Milyen eredeti gondolat épp a Waldorfot választani. – Épp megyek lefelé. Tudod, a csengőt is használhattad volna. – De akkor most nem tudnál lefelé jönni. – Megszakad a vonal, megyek a liftbe. Mindjárt lent vagyok. – Nem voltam benne biztos, hogy megszakadna a hívás a liftben, de egy teljes órát fogok Briannel tölteni. Szükségem volt ötven másodpercre, hogy felkészüljek lelkileg. – És már jön is – mondta Brian, amikor kiléptem a kapun. Brian választotta ezt a házat, mivel ő fizette a lakbért, és biztos voltam benne, hogy részben pont azért választotta, mert közel van a Waldorfhoz. Senki sem találná előkelőnek a házat, de az elhelyezkedése nagyon szerencsés volt. Az egyetlen problémám a metró hiánya volt a nyugati városrész felé, de ez csak rossz időben okozott gondot. – Helló, Bri! – Átöleltem. – Örülök, hogy látlak. – Én is. – Eltolt magától, és tetőtől talpig végigmért. – Szörnyen nézel ki, Laynie. Többet kellene aludnod. – Kösz a bókot. – Elindultunk az étterem felé. – Hajnali ötig dolgoztam. Úgyhogy tényleg fáradt vagyok. – Nem gondolod, hogy itt lenne az ideje egy rendes munkának? Ami kilenctől ötig tart? – Én is kilenctől ötig dolgozom. Csak nem reggel kilenctől, mint te. – Nem mintha Brian csak kilenctől ötig dolgozott volna. Munkamániás volt, gyakran éjszakába nyúlóan dolgozott a legújabb ügyén. Ha az ügyvédbojtárja nem lett volna az esete, még mindig nőtlen lenne. Társasági életet sem élt. Az is meglepne, ha kiderülne, hogy van szexuális élete, új feleség ide vagy oda. – Tudod, hogy értem. Még csak öt perce voltunk együtt, de máris akadékoskodott. Ha az ebéd is így fog telni, akár ki is hagyhatjuk a kaját, és rögtön rátérhetünk arra, ami aggasztja. – Mi járatban vagy, Brian? Az arcomat fürkészte, mintha azon gondolkodna, kiterítse-e a lapjait, vagy még várjon. Az utóbbi mellett döntött. – Nem látogathatom meg a húgomat, ha úgy tartja a kedvem? Furdal a lelkiismeret, amiért kihagytam a diplomaosztót.
Elfordultam, hogy ne lássa az arcomat. El tudott volna jönni a diplomaosztómra, ha tényleg akart volna, ezt mindketten jól tudtuk. De el kellett játszanunk a boldog családot. – Elfoglalt sztárügyvéd vagy. Tudok róla. – Nem kell gúnyolódnod, Laynie. A bátyám remekül tudott olvasni az emberek lelkében, ezért is volt olyan sikeres a tárgyalóteremben. – Rendben, felbosszantott, hogy nem jöttél el. Most boldog vagy? – Valójában fájt a dolog. Már majdnem kilenc hónapja tudta, mikor lesz a nagy nap. Hogy ne érezzem magam elhanyagolva? – Már túltettem magam rajta, úgyhogy inkább hagyjuk. Odaértünk a szállodához, és ejtettük a témát. Egyből asztalhoz ültettek az étteremben, és az új környezetben a külvilágra irányuló rosszkedvem önvizsgálatba fordult át. Szándékosan húztam az időt a menüvel, Brian bosszúságára, aki azonnal tudta, mit rendel. Amikor gyorsabban kezdett dobolni a lábával az asztal alatt, kiválasztottam az étterem salátáját. Egek, semmi türelme nem volt! Példát vehetne Hudsonról. Amikor eszembe jutott Hudson, melegség járta át a testemet, és összevontam a szemöldökömet. Valami zavart, amit nem tudtam szavakba önteni. Brian fesztelenül cseverészett, elterelte a figyelmemet Hudsonról. Beszámolt az ügyről, amin éppen dolgozott, és a homokkő ház felújításairól, amibe Monicával belevágtak. Miután behabzsolta az ebéd tetemes részét, nagyjából akkor, amikor már a legszívesebben főbe lőttem volna magam az unalomtól, megköszörülte a torkát. – Laynie, nem azért jöttem, hogy a napjaimról meséljek. Sokat gondolkodtam a helyzeteden mostanában, és rájöttem, hogy felnőtt nő lett belőled, kiváló végzettséggel. Ideje, hogy több felelősséget vállalj az életedért. És nem segítek neked azzal, ha ezt hagyom. Belekortyoltam a vizembe, és azon tűnődtem, mit válaszolhatnék erre. Az utolsó mondata hallatán belém hasított valami. Talán arra céloz, hogy nem vagyok jól? És mit ért azon, hogy nem vállalok felelősséget az életemért? A Nagy Almában élek és dolgozom – ha ez nem jár már eleve felelősséggel, akkor nem tudom, mit keresek itt egyáltalán. Brian, mint mindig, most sem bírta türelmesen kivárni a válaszomat.
– Nem hagyhatom, hogy egy éjszakai klubban tékozold el az életed. Túl sebezhető vagy ahhoz, hogy egy ilyen helyen dolgozz. Az Égi Bárka. Brian nem örült, hogy ott dolgozom, az első naptól utálta. De elfogadta, mert így legalább nem maradt időm bajba sodorni magam. Vagy már elfelejtette? – Eddig nem zavart, hogy ott dolgozom. – Mert az iskolával kellett foglalkoznod. Nagyobb kihívásra van szükséged, olyanra, ami lefoglal. Igaz, hogy nekem is ugyanez járt a fejemben, mégis felhúztam magam. – Brian, tudok uralkodni magamon. És különben is, mit tudhatsz te erről? Sosem jöttél el egyetlen gyűlésre sem! A csöndes környezethez képest zavarba ejtően felemelte a hangját. – Mert nem az apád vagyok! Ez volt az egész probléma bökkenője. Brian belekényszerült a szülői szerepbe, és mindig is sejtettem, hogy megvetett ezért. Végre bizonyosságot nyertem. Meredten bámulta az ebédje maradékát. Amikor ismét megszólalt, csendesebben folytatta. – Nézd, Monica gyereket vár. Minden a helyére került. Más veszi át a helyemet. – Gratulálok. – Most rá és a babára kell fordítanom az energiámat és a pénzemet. Ideje, hogy felnőttként viselkedj. – Hátradőlt, mintha ki akarná húzni magát. – Nem fizetem tovább a lakásod számláit. – De én nem tudom fizetni a lakbért! A diákhitelem mellett semmiképp. – Pontosan tudtam, milyen nyűgösnek és elkényeztetettnek tűnhettem, de mindig arra számítottam, hogy egy kicsit még a segítségemre lesz. Nem mintha nem engedhette volna meg magának. – Akkor talán kereshetnél magadnak egy jobban fizető állást. – Brian, ez nem fair. – Gondold végig, mennyi mindent tettem már eddig is érted, azután mondd, hogy nem fair. Semmi sem fájhatott volna jobban, mint ezek a szavak. – Már rég nem volt semmi problémám – suttogtam. – Megszegtél egy távoltartási végzést. – Annak már több mint négy éve!
– Sajnálom, Laynie. Nem tudlak tovább támogatni. – A szavai véglegesek voltak. Elhatározta magát; nem tudnám megváltoztatni a döntését. Láttam, mit tett vele az, hogy egy mentálisan zavart testvérről kellett gondoskodnia. Tudtam, mindig is tudtam, de sosem akartam elhinni, hogy a tetteim ilyen súlyosan megsebezték. Ez feltépett egy régi sebet. De azért dühös is voltam. Hiába nem voltam törékeny virágszál, a saját lábamon biztosan nem tudtam megállni. Anyagilag semmiképp. Nagyobb szükségem volt a segítségére, mint valaha, és bármilyen szörnyen hangzott, ő volt az egyetlen élő rokonom. Senki másra nem számíthattam. Az asztalra dobtam a szalvétámat, és nem törődve vele, hogy őszintének vagy durcásnak hangzik, amit mondok, azt feleltem: – Köszi, Brian. Kösz mindent. – Felkaptam a táskámat a székről, és kimasíroztam a Peacock Alley-ből, ügyelve, hogy egyszer se nézzek hátra. Erősnek és sztoikusnak akartam látszani. Ha megfordultam volna, a bátyám látja a könnyeket a szememben. Sírtam, amíg ki nem értem a szállodából. Kint az utcán viszont a városi forgalom és mocsok megacélozott. Nem volt szükségem Brianre. Megoldom egyedül. Igaz, hogy segített a számlákkal, miután a zavarodott viselkedésemre ráment az egész örökségem, de a segítség és a felelősség nem csak a pénzről szólt. Visszasiettem a lakásomba, azzal a tudattal, hogy Brian meg sem próbált megállítani vagy felhívni. A következő órát a számítógépem mellett töltöttem, számlákat és kiadásokat tanulmányozva, azon tűnődve, hol spórolhatnék meg egy kis pénzt. Ha előléptetnének a klubban, amire nincs semmi garancia, fizetni tudnám a lakbért. De a diákhitelem jövő hónapban esedékes részletét akkor se tudnám visszafizetni. Brian gyakorlatilag csapdába ejtett. Nem rossz stratégia. Egy nappal ezelőtt még engednem kellett volna neki, és keresnem kellett volna egy irodai állást magasabb fizetéssel. Szerencsére már volt egy másik lehetőségem. Mély lélegzetet vettem, fogtam a telefonomat, és tárcsáztam. Egek, tényleg ezt csinálom? Igen. És az igazat megvallva, még örültem is a kifogásnak. Talán hálásnak kellene lennem Briannek. A szám, amit Hudsontól kaptam előző éjjel, csak egyszer csengett, s máris felvették. – Alayna. – A hangja bársonyos volt, és szexi. Nem úgy szexi, mintha el akart
volna csábítani, csak természetétől fogva szexi. A magabiztos hang elbizonytalanított. – Ööö, helló, Hudson. Haboztam. – Segíthetek valamiben? – Éreztem, hogy élvezi a zavaromat. Miért nem tudtam ugyanolyan magabiztosan viselkedni, mint ő? Sosem volt problémám a szorongással a munkahelyemen vagy az iskolában. Az iskoláról eszembe jutott valami, és kimondtam a kérdést, amin ebéd alatt morfondíroztam. – Honnan tudtad, hogy intelligens vagyok? Hallottam egy reccsenést, és elképzeltem, amint hátradőlt a bőrszékén az igazgatói íróasztal mögött. – Hogy érted? – Azt mondtad… – Elpirultam, és örültem, hogy nem látja az arcomat. – Szép vagyok és intelligens. Félbeszakított. – Hihetetlenül szép és elképesztően intelligens. – Igen, valami ilyesmit. – A szavai másodjára is ugyanúgy hatottak rám. A tárgyilagos hangnemtől ridegnek és érzéketlennek kellett volna találnom, de nem volt az. Kirázott a hideg. Megköszörültem a torkomat. – De még alig beszélgettünk. Honnan tudnád, milyen intelligens vagyok? Rövid szünet után válaszolt. – Az egyetemi szimpóziumról a Sternben. Láttam az előadásodat. – Ó. – A szimpóziumot egy hónappal a diplomaosztó előtt tartották, és a mesterképzés legjobb diákjai vettek részt benne. Mindenki egy új vagy innovatív ötletet adott elő egy szakértőkből álló bizottság előtt. Az előadásom címe az volt: Nyomtatott marketing a digitális korban. Nem akartam tudni, hogy kik vettek részt a bizottságban, mert tudtam, hogy a nevük ismeretében megszállott kutatásba és online zaklatásba kezdenék. Utána a bizottság tagjai és az előadók bankettre voltak hivatalosak, ahol bort és sajtot szolgáltak fel, a diákok beszélgethettek, a fejvadászok pedig ajánlatokat tehettek. Vállaltam az előadást az élményért. A megtiszteltetésért. Mivel azonban nem kerestem új munkát, kihagytam a bankettet. Eltűnődtem, mi történt volna, ha mégis elmegyek. Vajon Hudson megkeresett volna? Vagy véletlen egybeesés, hogy éppen azt a klubot vette meg, amelyikben
dolgoztam, a szimpóziummal egy időben? – Csak ezért hívtál, Alayna? – Üzleties hangjában ott bujkált a kihívás. – Nem. – Behunytam a szememet, és belekapaszkodtam az asztal szélébe. Nehezebb volt elfogadnom az ajánlatát, mint vártam. Gyanúsan könnyűnek találtam a kiutat – mintha a lelkemet adnám el az ördögnek. De izgatottságot is éreztem, a szabadság bizsergető érzését. – Az ajánlatodat… szeretném elfogadni. Igent mondok. – Amikor eszembe jutott a másik ajánlata, hogy elcsábítson, pontosítottam. – Úgy értem, hogy kifizeted a diákhitelemet. Ismét megreccsent a széke, és szinte láttam magam előtt, amint feláll, és kezét az olasz öltöny zsebébe teszi. Ez tetszett. – Örömmel hallom, Alayna. Megráztam a fejem, hogy észhez térjek, és vártam, hogy mondjon még valamit. Amikor nem szólt, megkérdeztem: – Most mi következik? – Fél ötkor ráérek. Gyere el az irodámba a Hudson Industriesban, és megbeszéljük a részleteket. Látni fogom – az órámra pillantottam – két órán belül. Szaporábban kezdett verni a szívem. – Izgalmasan hangzik. Úgy értem, jól. Jól hangzik. Felnevetett. – Viszlát, Alayna. – Letette. – Viszlát. – Még sokáig markoltam a telefont, megbabonázott ennek az idegen férfinak a hatása, és eltűnődtem, vajon képes leszek-e végigcsinálni, amit kitervelt, s reméltem, hogy képes leszek ellenállni a közeledésének. Rendben, talán az utóbbi nem aggasztott annyira, de szerettem volna hinni benne, hogy így lesz. Az elmém épségéért. A szimpózium is eszembe jutott, és hogy Hudson Pierce talán sokkal messzebbre ment a szülei megtévesztésében, mint állította. Talán ettől meg kellett volna rémülnöm. Ehelyett inkább felcsigázott a gondolat.
Hatodik fejezet
Alig volt elég két óra, hogy felkészüljek a találkozóra Hudsonnal. Hosszan elidőztem a zuhany alatt, leborotváltam a lábamat és az ágyékomat, közben dühös voltam magamra, hisz Hudson úgysem fogja látni az intim testrészeimet. Azután egy örökkévalóságnak tűnő ideig ácsorogtam a ruhásszekrényem előtt. Hudson irodájából egyenesen a klubba fogok menni, hogy találkozzam Daviddel, majd kezdődik a bárpultos műszakom. Elegánsnak és szexisnek kell lennem, s egyben kacérnak – természetesen csak a munkához. Végül egy pávakék-fekete, övvel átkötött ingruha mellett döntöttem. Rövidebb volt, mint illene, de még így is hosszabb, mint azok a ruhák, amelyeket a Lófarokba fogtam a hajamat a tarkómon, és smink szempillafestéket meg szájfényt használtam. Jól néztem természetesen.
az üzleti ügyekhez klubban hordtam. gyanánt csupán ki – frissen és
Mivel túlságosan zavarban voltam ahhoz, hogy megkérdezzem Hudsontól, merre van a Pierce Industries, rá kellett keresnem a neten. Mint kiderült, az iroda a One Worldwide Plaza közelében volt, ahonnan közvetlen metrójárat vezetett a klubhoz. A lakásomból taxival mentem, hogy ne izzadjak meg. Különben is nyolcvanezer dollárt fogok kapni – megengedhetem magamnak, hogy taxival menjek a West Side-ra. Gyakran elmentem a gyönyörű, réztetős, gránit- és téglaépület mellett, de még sosem jártam odabent. A Pierce Industries irodái a felső emeleteken voltak, a csarnokban kiírt bérlők némelyikét, a Pierce Industries leányvállalatait felismertem. Miután a biztonsági őr útbaigazított, beszálltam a liftbe. Felfelé menet próbáltam erőt önteni magamba. Három évig jól voltál, Laynie. Nem szabad rögeszméssé válnod. Ne légy megszállott. Ám amikor bejelentkeztem a csinos, szőke recepciósnál, irigyeltem őt, amiért mindennap Hudson közelében dolgozhat. Egek, máris bajban voltam. Nemhiába tartozott a dögösen vonzó férfiak messzire elkerülendő csoportjába. – Miss Withers – mondta a szőke, miután szólt a főnökének, hogy megérkeztem. – Már várja magát. Az órámra pillantottam – még csak négy huszonkettő volt. Mióta várakozhat Hudson? Rossz időpontra emlékeztem? A recepciós asztala mögötti vaskos dupla ajtó látszólag magától kinyílt.
Megnyomhatott valahol egy gombot. – Arra tessék – mondta. Bizonytalanul beléptem az irodába. Hudson, aki egy terjedelmes, modern igazgatói íróasztal mögött ült, felállt. – Alayna. Fáradj beljebb. Amint megpillantottam, mozdulatlanná dermedtem. A jól megvilágított irodában először láttam Hudson Pierce-t rendesen. És ellenállhatatlan volt. Háromrészes, hajszálcsíkos öltönyt viselt ropogósra keményített fehér inggel és lila-fehér csíkos nyakkendővel. Vastag, fekete keretes szemüvege, melyben akár kockafejnek is tűnhetett volna, felizgatott. Elegáns volt, elbűvölő és impozáns, sőt! Nagyot nyeltem. Kétszer is. – Elkéstem? – Egyáltalán nem. – Szexi hangja hallatán elszállt az erő a lábamból, és már megbántam a magas sarkú Mary Janesemet. – Az utolsó találkozóm korábban ért véget, mint vártam. Foglalj helyet. Mivel azonban elhatároztam, hogy összeszedetten fogok viselkedni, kihúztam magam, és odaléptem a székhez, amire mutatott, az íróasztallal szemben. – Hm – mondtam, és körülnéztem, miután leültem. A tágas iroda berendezése minden ízében modern volt. Az íróasztal mögött fantasztikus kilátás nyílt a városra az üvegfalon keresztül. – Szép hely. Nem ilyennek képzeltem, de hihetetlenül szép. Hudson kigombolta a zakóját és leült. Felvonta a szemöldökét. – Elképzelted az irodámat? Elöntött a forróság. Most azt hihette, hogy sokat gondoltam rá. Ami igaz is volt, de neki nem kellett tudnia. – Azt hittem, hagyományos az ízlésed. De a modern stílus nagyon jól áll neked. Halvány mosoly tűnt fel az arcán. – Valójában van egy lakberendezőm. Fogalmam sincs, milyen a modern vagy a kortárs vagy a hagyományos. Képeket mutogatott nekem, én meg rábólintottam. Elmosolyodtam, mert tudtam, hogy csak oldani akarja a feszültséget, de a gyomrom görcsbe rándult. Hudson irodája idegen terület volt egy éjszakai klubban dolgozó bárpultosnak, és egy különös üzleti ügyet készültünk megbeszélni. És olyan őrjítően vonzó volt, hogy beleszédültem. – Remélem, nem bánod, ha előbb az üzlet jön. – Persze hogy nem. – Ha az üzlet jön előbb, eltűnődtem, vajon mi következhet
utána. Semmi. Semmi sem jöhet utána, mert ha befejeztük, udvariasan megköszönöm, és elhagyom az irodáját. Na persze. – Mint már mondtam, nagyon örülök, hogy elfogadtad az ajánlatomat. Mielőtt azonban hivatalosan is megegyezünk, szeretném, ha megértenéd, hogy pontosan mit kérek tőled. Tegnap este elnapoltuk a megbeszélést… – Elhallgatott, és sejtettem, hogy felidézte, miért is halasztottuk el. Én legalábbis erre gondoltam. – Ezért elfelejtettem megemlíteni egy lényeges részletet. Hudson előrehajolt, és az asztalra könyökölt. – Nagyon magas státusom van, Alayna. Ha meg akarjuk győzni az anyámat, hogy egy pár vagyunk, az egész világot meg kell győznünk. Ami azt jelenti, hogy állandóan „szolgálatban leszel”, hogy úgy mondjam. Mások előtt eljátsszuk a boldog párt. És ha nem vagyunk együtt, akkor is úgy kell viselkedned, mintha az enyém lennél. Vajon csak képzeltem, hogy megnyomta az utolsó két szót? Mindenesetre libabőrös lettem tőle. – Senkinek sem árulhatod el, hogy valójában nem járunk együtt. A homlokomat ráncoltam, és hirtelen kiszáradt a szám. – Ezt nem tudtam. – Sejtettem, hogy ez a helyzet. – Összevont szemöldökkel figyelte a reakciómat. – Még mindig érdekel az ajánlatom? Nem volt más választásom. Vagy elfogadom, vagy engednem kell Briannek. Különben is, kinek árulnám el? Lieslnek. És Davidnek. Még mindig Davidre gondoltam, amikor egy ilyen magas, vonzó, és őrülten jóképű férfi ült velem szemben? Igen. Mert David igazi volt. És őszintén szólva fogalmam sem volt, érdekel-e Hudson a testiségen túl. Jobb, ha nem. – Meddig kell fenntartanunk a látszatot? – Amíg csak lehet anélkül, hogy a magánéletünket fenyegetné. Minél tovább, annál jobb, nyilván, de ha az anyám látja, hogy képes vagyok a szerelemre, nem fog belekényszeríteni egy szerelem nélküli házasságba, még akkor sem, ha te meg én „szakítunk”. Még mindig érdekel? – Nyolcvanezer dollárról van szó, Hudson. Neked ez zsebpénz, de nekem… Megértettem, hogy meg kell dolgoznom érte. Kisimult az arca, és bólintott.
– Helyes. – Megnyomott egy gombot az asztalon. – Igen, Mr. Pierce? – A recepciós csengő hangja betöltötte az irodát. – Kérem, küldje be, Patricia. – Hudson felállt, és megnyomott egy másik gombot. Amikor megérkeztem, hallottam, hogy a recepciós Trishként mutatkozott be a telefonban, és eltűnődtem, vajon Hudson úgy általában ellenzi a becenevek használatát, vagy csak tisztában van a nevek súlyával – hogy milyen hatalommal bírnak a viselőik felett. Nyílt az ajtó, és egy sötét hajú, fekete öltönyös, izmos férfi lépett be. Ha Hudson nem izgatott volna fel eddig eléggé, ez a férfi beindított volna. – Bemutatom Jordant – mondta Hudson, és megkerülte az íróasztalát. Jordan biccentett. – Ő lesz a sofőröd – elvisz a munkahelyedre és bárhová, ahová kell. Nem mintha vissza akartam volna utasítani egy ilyen gyönyörű ajándékot, de pont a változatos közlekedést szerettem New Yorkban. A szüleim autóbalesetben haltak meg. Nem rajongtam a kocsikért. – Nincs szükségem sofőrre. – Majd, hogy ne tűnjek hálátlannak, hozzátettem: – Edzés helyett futni szoktam hazáig. – Akkor munkába majd elvisz, hazafelé pedig követni fog, hogy biztonságban hazaérj. – Mielőtt ellenkezhettem volna, Hudson szigorú pillantást vetett rám. – Alayna, a barátnőm sofőrje. És a testőre is. Hajlandó vagyok eltekinteni a testőrtől, ha elfogadod a sofőrt. Mély lélegzetet vettem. – Rendben. – Lent fog várni, hogy elvigyen a klubba, amikor végeztünk. Köszönöm, Jordan. Jordan ismét biccentett, majd elhagyta az irodát. Hudson megnyomott egy gombot, és az ajtó bezáródott a sofőr mögött. – És Alayna, dugd vissza a nyelvedet a szádba. Jordan meleg. Különben nem bíztalak volna rá. Összefontam a karomat, zavartan és szégyenkezve. Sőt egyre kevésbé kedveltem Hudsont. A szexuális vonzerejét leszámítva. – Van még valami? – Rá se bírtam nézni. Leült az asztal szélére, olyan közel, hogy akár meg is érinthettem volna. – Anyám jótékonysági divatbemutatót tart vasárnap. Ott fogunk együtt bemutatkozni. – Rendben. – Keresztbe tettem a lábamat, a közelségétől ideges lettem. És noha egyáltalán nem hagyott hidegen, rádöbbentem, hogy egész ittlétem alatt csak
üzletről beszéltünk. Vajon a tegnap esti közeledése csupán arra szolgált, hogy elfogadjam az ajánlatát? Ha igen, igazi seggfej volt. – Hétfő reggel kilenckor lenullázódik a tartozásod. Kapsz róla írásos értesítést. – Nem akarod előbb megvárni, hogy beválik-e a terv? – Igyekeztem nem ingerültnek tűnni. Legalábbis nem igazán. Kezdtem úgy érezni, hogy én vagyok az üzlet tárgya. Nem tetszett a dolog. – Emiatt nem aggódom, Alayna. – Hudson is feszültnek tűnt. – De ha úgy jobb, elhalasztom egy héttel a törlést. – Rendben, nekem mindegy. Aláírjak valamit? – Jobb szeretném, ha ennek nem lenne nyoma a papírokon. – De ha valaki rákérdezne, hogyan… – Kifizetem a barátnőm tartozását. – Hát persze hogy megtenné. – És bármilyen más adósságot is. Van még valami? – Nincs. – A hitelkártyám kerete lemerült. De erről nem kellett tudnia. – Ez minden? Hudson vállat vont, a mozdulat nem illett a szokásos magabiztosságához. – Ha nincs több kérdésed. Tétováztam, de valamit meg kellett tudnom. – Amikor együtt vagyunk, úgy értem, nyilvános helyen, megfoghatom a kezedet, és… megcsókolhatlak? – Kíváncsian néztem rá vastagon kifestett szempillám alól. Megremegett a szája sarka. – Azt el is várom. Méghozzá gyakran. – Hűha. – Még valami? A gondolattól, hogy megcsókolhatom, megnyaltam a számat. – Más nincs. – Akkor a találkozó üzleti részét elintéztük. – Felállt, és visszalépett az íróasztal mögé. Levetette a zakóját, és a székére tette. A fenébe is – a feszes mellény alól fölsejlett izmos felsőteste –, igen, megbabonázott. Hudson a szék előtt állt, és az asztalra támaszkodott. Néhány pillanatig némán fürkészett, és bármit megadtam volna, hogy tudjam, mi jár a fejében. Amikor megszólalt, a hangja halk volt és kiegyensúlyozott. – Két percen belül, Alayna, odalépek hozzád, és addig csókollak, amíg nedves nem leszel, és levegőért nem kapkodsz. Ejha! – De először szeretnék tisztázni valamit, ami szerintem probléma lehet. Ez az egész arról szól, hogy meggyőzzük anyámat. Olyasmiket fogok mondani és tenni –
akár romantikus dolgokat is –, amiket nem gondolok komolyan. Ezt nem szabad elfelejtened. A nyilvánosságtól elzárva el foglak csábítani. Amit komolyan gondolok, de nem szabad szerelemként értelmezned. – Mert képtelen vagy szeretni. – A hangom erőtlen volt és kifejezéstelen. – Pontosan. Kíváncsian előrehajoltam. – Miért hiszed ezt? Hudson kihúzta magát, és levette a szemüvegét. – Huszonkilenc éves vagyok, és még soha nem akartam mást egy nőtől, mint ágyba vinni. Nem érdekel a romantika. A munkámnak élek. – Lassan megkerülte az íróasztalát. – Kielégít a munkám és az alkalmi szex. Kavarogtak a gondolatok a fejemben. Hudson Pierce szexre vágyott. Velem. De nem kapcsolatra. Viszont el akarta hitetni az anyjával, hogy jár valakivel. Velem. Azért, hogy az anyja ne jöjjön rá, hogy a fia képtelen szeretni. Ami igaz volt. Ez az ügy összezavart. Az volt a legrosszabb az egészben, hogy én viszont képtelen vagyok egy olyan futó kalandra, amilyet ő akart. Kivéve… ha visszagondoltam azokra a típusú férfiakra, akikkel eddig dolgom volt – akik túlságosan vonzottak: Joe, Ian, Paul –, kezdetben ők kapcsolatot akartak. Ha nem így lett volna, ha már az elején megmondják, hogy nem vágynak többre, lehet, hogy nem ragaszkodtam volna annyira hozzájuk később? Tudtam, hogy csak kifogásokat keresek. Hudsonnal lenni olyan volt, mint amikor egy alkoholista bemegy egy bárba, de úgy dönt, képes ellenállni a kísértésnek, amíg az összes üveg zárva marad. Egy hazugságot próbáltam elhitetni magammal. – Semmi románc? Ez menni fog. Hudson kihúzta magát. Felvont szemöldökkel, derűsen nézett rám. – Te is képtelen vagy szeretni? Álltam a tekintetét, és legyőztem a kísértést, hogy meneküljek. – Nem, pont ellenkezőleg. Túlságosan szeretek. Az csak jó, ha kihagyjuk a szerelmet a dologból. – Helyes. Nincs szerelem. Előrelépett, odahajolt hozzám, kezét a karfára tette, sarokba szorított. Mohó tekintettel nézett rám, és amikor rádöbbentem, hogy meg fog csókolni, elöntött az izgalom.
Mielőtt azonban megtehette volna, meg kellett tudnom A mellkasára tettem a kezemet. Az erős, kőkemény mellkasára. – Várj.
még valamit.
– Nem tudok. – De megállt. – Mi az? Centikre volt az arcomtól, és nem tudtam levenni a szemem az ajkáról, melybe bele akartam harapni. – Miért pont én? Bárkit megkaphatsz, akit csak akarsz. – Remek. Téged akarlak. – Még közelebb hajolt hozzám, a szája az enyémet súrolta, éreztem a leheletét a bőrömön. – Miért? Visszahúzódott, de csak annyira, hogy rám nézhessen. – Nem tudom. Csak. – Suttogott, mintha nem lenne hozzászokva a bizonytalansághoz, amit el is hittem. – Amióta először megláttalak… – Elhallgatott, és végigsimította a homlokomat, mélyen a szemembe nézve, és eltűnődtem, mikor láthatott először – a szimpózium estjén, vagy amikor először találkoztunk a klubban? Bárhogy is értette, zavarodott birtoklási vágya őszinte volt, többé nem számított a mikor és a miért, saját mehetnékemet pedig elnyomta az ereimben lüktető vágy. Előrehajoltam. Hudson egy pillanatig sem tétovázott, ajkunk találkozott. Amilyen bizonytalanok voltak a szavai, olyan magabiztos és határozott volt az ajka. A tarkómra tette a kezét, a csók elmélyült, a nyelvünk összefonódott. A gerincemen végigfutott a remegés, és elképzeltem nedves, forró száját a testem egyéb tájain. Felsóhajtottam. Anélkül, hogy megszakította volna a csókot, felállított a székről. Így még jobb. Hozzá tudtam tapadni, éreztem az izgalmát a hasamon, megkaptam a kapcsolatot, amire vágytam. Beletúrtam a hajába, és végigsimítottam a nyakán, élveztem a kellemes bizsergést a testemben, ahogy felnyögött az ajkam alatt. Hangos berregés ugrasztott szét bennünket. A mellemhez kaptam, a szívem hevesen kalimpált a riadalomtól és az intenzív csóktól. Hudson elmosolyodott. – Csak az interkom – magyarázta szaggatott hangon. Az asztal mögé lépett, és megnyomott egy gombot. – Igen? Ismét felhangzott a titkárnő hangja. – Hamarosan elmegyek, Mr. Pierce. Szüksége van még valamire?
– Nem, köszönöm, Patricia. Elmehet. – Visszanyerte az uralmát a hangja fölött. Elképesztő. Én még mindig szédültem. Hudson csípőre tett kézzel meredt rám, mintha azt próbálta volna eldönteni, miként oldhatná meg a vele szemben álló problémát. Egyszerre izgatott fel és hűtött le, hogy ilyen elmélyülten figyelnek, és ilyen ridegen tanulmányoznak. Összefontam a karomat. – Mi az? Megrázta a fejét. – Semmi. – Levette a zakóját a székről, és a kezét nyújtotta. – Gyere, Alayna. A testem engedelmeskedett a parancsnak, mielőtt az agyam meghozhatta volna a döntést. Megfogtam a kezét, a melegsége ismét feltüzelt, mint korábban a nyelve. Egy lifthez vezetett az iroda hátsó sarkában, amit eddig észre se vettem. Odabent beütött egy kódot, és úgy éreztem, mintha egy emeletet utaztunk volna fölfelé. Amikor kinyílt az ajtó, egy tetőtéri lakásban találtuk magunkat, ugyanolyan stílusú berendezéssel, mint a lenti iroda. Az egyik fal végig üvegből volt. Az egész lakásban az üveg dominált: üvegfalak választották el az étkezőt és a nappalit, a hálószoba pedig egy félig elhúzott függöny mögött volt. Amikor megpillantottam az ágyat, gyorsan félrenéztem, zavarba ejtettek saját mocskos gondolataim Hudson intim szférája láttán, és amikor összenéztünk, láttam, hogy élvezi a zavaromat. Elpirultam. Bement a konyhába, és a szekrényből két poharat vett elő. – Kérsz egy jeges teát? – Persze. – Eltűnődtem, vajon mindig tart-e otthon jeges teát, vagy csak a kedvemért szerezte be. Követtem a konyhába, és leültem az egyik fém bárszékre. – Itt laksz? Kinyitotta hűtőt, kivett egy marék jégkockát, és beleszórta a poharakba. – Néha itt alszom. De nem ez az otthonom. Ismét körbenéztem a lakásban, és ekkor leesett. – Hudson! Ez lenne a szexkuckód? – Néha. – Kitöltötte a jeges teát, majd odanyújtotta nekem az egyik poharat. Elvettem, és mohón belekortyoltam, mert hirtelen kiszáradt a szám. – És azért hoztál ide, mert…? Ő is ivott egy kortyot, és megnyalta a száját. Felvonta a szemöldökét. – Szerinted miért hoztalak ide? A kezdeti izgalmat pánik váltotta föl. Erre még nem álltam készen, nem igaz? Az
órámra pillantottam. Semmire sem volt időnk. – Hát, tíz perc múlva indulnom kell dolgozni. – Húsz perc múlva. Már van sofőröd. Fészkelődni kezdtem, éreztem a ragacsos nedvességet a lábam között. – Az sem elég. Hudson megkerülte a pultot, kivette a teát a kezemből, és letette a saját pohara mellé. – Mire nem elég? Gombócot éreztem a torkomban, valahogy mégis sikerült kipréselnem a szavakat. – Azt akarod, hogy kimondjam? Elmosolyodott, elfordított a bárszéken, és a pultnak döntött. – Nem. Most nem. Ha kimondod, nem bírnék ellenállni neked, és mint mondtad, ennyi idő nem elég. Úgyhogy egyelőre csak megkóstollak. A számra tapasztotta a száját, hevesen falni kezdte az ajkamat és a nyelvemet. A mellényére tettem a kezem, a bőrére vágytam. Éreztem az ujjaim alatt kőkemény izmait. Jézusom, biztos, hogy gyúr, erős izmait még a két réteg ruha sem leplezhette. Körmeimmel végig akartam szántani a testét, megőrjített a kíváncsiság, vajon szőrös vagy csupasz-e a mellkasa, és már alig vártam, hogy meztelen testem hozzá tapadjon. Hudson nem hagyta, hogy olyan apróság, mint a ruha megzavarja a vágyait. Kigombolta a ruhámat, és benyúlt alá, hogy kezéből csészét formálva megfogja a mellemet. A mellbimbóim megkeményedtek, ahogy finom beléjük csípett. Aztán megszorította őket, úgy, ahogy szerettem, és élvezettel felsóhajtottam. Egyik kezét meztelen lábamra tette, és lassan elindult fölfelé. Lángolt a bőröm az érintése alatt, és türelmetlenül fészkelődtem a karjában; még többre vágytam, mohón kívántam a rám váró lángokat. Szétnyitottam a combomat, és kezét az ágyékomra nyomtam. Elmosolyodott, látva, mennyire vágytam már rá – hogy megőrültem érte. Az ujjai már helyben voltak, félretolták vékony bugyimat, és a legérzékenyebb pontot keresték. Felnyögtem az érintése alatt, gyakorlott hüvelykujja erős, mégis gyengéd nyomással körözött az idegcsomó körül. A finom érintés váltakozott a kiszámítottan durvább dörzsöléssel. Már vonaglottam, amikor egyik ujját a felhevült nyílásba dugta. Elakadt a lélegzetem, még közelebb toltam a csípőmet, az izgalomtól majd eszemet vesztettem.
– Jesszus, Alayna, olyan nedves vagy – dünnyögte a számba. – Olyan nagyon nedves. Megőrjít a hangod, és hogy milyen nedves lettél tőlem. – A csiklóm körül masszírozta a nedvemet, majd két ujjal belém hatolt, és én nyöszörögni kezdtem. Amikor ismét hozzáért a csiklómhoz, már a csúcson voltam, és vonaglani kezdtem a gyönyörtől. Hudson azonban még akkor sem hagyta abba, mikor elélveztem a kezébe. – Istenem, milyen könnyen elélvezel! – A hangjában csodálkozás és vágyakozás vegyült. – Ezt meg kell ismételnünk. Lehúzta a bugyimat, a testem még mindig remegett. – Könyökölj a pultra – vezényelt. Követtem az utasítását, és örültem a támasznak. Hudson megfogta a térdemet, és még szélesebbre tárta a lábamat. Mielőtt felfoghattam volna, mi történik, ujjai visszatértek a nyíláshoz – ezúttal három –, a nyelve pedig a csiklómon volt. – Ó, bassza meg! – kiáltottam fel, mert képtelen voltam elviselni még egy orgazmust, és képtelen voltam élni nélküle. Gyakorlott ujjai dolgoztak bennem, ki-be jártak hosszú, határozott mozdulatokkal, miközben a csiklómat és a résemet nyalta. Megkapaszkodtam a pultban, és éreztem, amint közeledik a gyönyör újabb hulláma – minden izmom megfeszült, igyekezve magamba szippantani az ujjait. Hudson egyre falta a testemet, tisztára nyalt az eksztázis után, nyelve végtelen odaadással simogatta az érzékeny idegvégződéseket. Sok volt mindez – túlságosan is sok. A harmadik orgazmus szinte rögtön követte az előzőt. Hátravetettem a fejemet, vadul reszkettem, és felkiáltottam – talán káromkodtam, kimondtam a nevét vagy értelmetlen hangokat adtam ki, nem voltam tudatában, miket kiáltoztam. Amikor magamhoz tértem, Hudson karjában találtam magamat, éreztem ajkán a saját illatomat, miközben a fülembe suttogta: – Olyan szexi vagy, drágám. Olyan nagyon szexi, és hamarosan együtt megyünk el. Belekapaszkodtam a hajába. – Hamarosan – ígérte. – És gyakran.
Hetedik fejezet
Amikor összeszedtem magam, és a segítsége nélkül is le tudtam ülni, Hudson otthagyott, majd egy nedves törülközővel tért vissza. Hagytam, hogy letörölgesse a combomat és az ölemet, megbabonázott a törülköző melege és az aktus intimitása. – Köszönöm – mondtam, amikor a szemembe nézett, a hálám nem csak a megtisztításnak szólt. Megcsókolt, éreztem a nyelvén a saját ízemet. A kielégültségemet ismét izgalom váltotta fel, amikor az ajkunk összeért, és a nadrágján keresztül is éreztem a merevedését. Elhúzódott tőlem. – Szívesen. Tekintetemmel követtem a mozdulatait, ahogy a hálószobába ment, és egy magas, fekete szennyeskosárba dobta a törülközőt. Amikor megfordulva látta, hogy bámulom, rám kacsintott. Elpirultam. Zavarba jöttem attól, hogy ilyen intim ismeretségbe került a testemmel. Próbáltam összeszedni magam, és zavartan babráltam a ruhám gombjaival. Azután lemásztam a bárszékről, felkaptam a bugyimat a padlóról, és a táskámba rejtettem. Hudson kérdőn felvonta a szemöldökét, miközben a nyakkendőjét igazgatta. – A bugyim, ühüm, átázott. – Láttam, hogy elégedettséget tükröz az arca. – Így nem vehetem fel. A mosolyát homlokráncolás váltotta föl. – Nem dolgozhatsz bugyi nélkül. Túl rövid a ruhád. – Majd óvatos leszek. Én nem bánom. – De én igen. – Hudson közelebb lépett, és megfogta a karomat. – Alayna, nagyon szexi, ha nem viselsz bugyit. Amikor velem vagy. De egyáltalán nem szexi, ha egy rakás taperolós részeg vesz körül. – Olyan szigorral beszélt, mintha egy rossz gyereket dorgált volna meg. – És ettől nem vagyok boldog. No lám csak, Hudson hajlamos a féltékenységre. Lehetne még ennél is szexisebb? De nem hagyhattam, hogy ennyire beleavatkozzon az életembe. Már így is ragaszkodott a sofőrhöz. És beleszólt az öltözködésembe. Úgy döntöttem, ezúttal állom a sarat. – Tudok gondoskodni magamról.
Összefonta a karját. Én is így tettem. – Nem veszek föl nedves bugyit. Egész éjjel szexszagom lesz, ne tudd meg, hogyan reagálnak az ilyesmire a taperolós részegek. Hudson a homlokát ráncolta. – Akkor hagyd itt. Majd kimosatom. Átnyújtottam a bugyimat. – Ha meg akarod tartani emlékbe, csak kérned kell. Feszült arckifejezéssel elvette. – Nem tartom meg. Adj egy percet, és mehetünk. – Bement a fürdőszobába, és nyitva hagyta maga mögött az ajtót. – „Mehetünk”? – Arra nem számítottam, hogy velem jön. Nem válaszolt, vagy csak én nem hallottam a válaszát a vízcsobogástól. – Mondtál valamit? – kérdezte, amikor visszatért. Felvette a zakóját, és a kezét nyújtotta. Megfogtam, és ekkor észrevettem, hogy már nem érzem rajta a saját szagomat; megmosta a kezét, és fogat mosott. Ésszerű volt, de lehűtött, hogy most hivatalos távolságot tartott az iménti szenvedélyes jelenettől. – Nem tudtam, hogy te is jössz a klubba. – Megyek. – Kivezetett a folyosóra, egy másik lifthez. Sejtettem, hogy ez az elősarnokba visz az irodája helyett. Elengedte a kezemet, és hívta a liftet. – Talán gondot jelent? Vállat vontam, pedig a legszívesebben azt mondtam volna, hogy a francba, nagyon is gondot jelent. Mert összezavart, elvakított, megszédített. Hogy mutathatnám be az ötleteimet Hudson előtt, miközben a hihetetlenül pajzán száját bámulom, amely az imént olyan gyakorlottan nyalt engem? Különösen, amikor izgató szeme és érzéki szája úgy tett, mintha semmi különös nem történt volna. Nem akartam feltárni az érzéseimet, mivel azonban képtelen voltam megállni, meg kellett kérdeznem. – Miért itt akartál találkozni velem, amikor a klubban is találkozhattunk volna? – Magánszféra, Alayna. Gondolom, te sem akartad volna mindezt a klubban átélni, igaz? – Nyílt a liftajtó, és Hudson betessékelt a liftbe. – Már megbántad, hogy elmentél? – Pajkos hanghordozása elárulta a gondolatait. – Nem – vágtam rá gyorsan, miközben megnyomta az F gombot. – Azt bánom, hogy te nem mentél el. – Még egyetlen férfi sem adott nekem ennyi örömöt anélkül,
hogy neki is jutott volna belőle. Ettől még sebezhetőbbnek éreztem magam a jelenlétében. – Rengeteg lehetőséged lesz pótolni. Belegondoltam, hogyan fogom pótolni; elképzeltem, amit megérintem Hudson meztelen testét, kezembe veszem a férfiasságát… Fájdalmas lüktetés kezdődött a lábam között. Ismét. Az ördögbe. Most erre van a legkevésbé szükségem. Észnél kell lennem. Ami könnyebb lenne, ha vágyaim tárgya nem állna mellettem, és nem karolna át. – Csak miután közölted, hogy nem vagy a főnököm, meg minden, nem hittem, hogy eljössz. – Davidnek tanácsra lehet szüksége. Ott kell lennem. – Rám pillantott. – Ráadásul kíváncsi vagyok. Talán zavar? – Erre nem készültem fel. Ez minden. Megértően nézett rám. – Ideges vagy. – Igen. Magához ölelt. – Ne aggódj. Tökéletes vagy. Tökéletesen fogod csinálni. Elengedtem magam a karjában. Épp erre volt most szükségem – az érintésére az intim aktus után. Kifosztottnak és kihasználtnak éreztem magam. Bátorításra volt szükségem, nemcsak az üzleti prezentációval kapcsolatban, amire készültem, hanem az érzéseivel vagy a vágyaival kapcsolatban is, vagy bármit érzett irántam. Lefelé menet Davidre és a prezentációmra gondoltam. Ó, egek, David! Megrémültem. – Lehetne…? – Nem tudtam, hogyan kérdezzek rá. – Muszáj már mától eljátszanunk ezt az egészet? – Nem akarod, hogy David pluszpontokat adjon neked, amiért a főnökével jársz? – Pontosan. – És mivel Daviddel még mindig összeházasodhatunk egy napon, Hudsonnal diszkréten kell viselkednünk. Noha a házasság gondolata Daviddel már veszített valamennyit a vonzerejéből. – Egy-két napig még várhatunk, ha akarod. – Köszönöm. – Ideges voltam, és azon tűnődtem, hogy tudom majd összhangba hozni a férfiakat az életemben, és a kapcsolataimat velük: az álrománcot
Hudsonnal, a vágyott jövőt David oldalán, a függetlenedést Briantől, a szexet Hudsonnal és a lehetséges előléptetést Davidtől. Kirázott a hideg, és közelebb bújtam Hudsonhoz. Ő azonban félreértette az aggodalmamat. – Tudod, mit mondanak a lámpalázról – súgta a fülembe. – Képzeld el a közönségedet meztelenül. Felvontam a szemöldökömet. – Téged és Davidet? – Nem kedvesem. Csak engem. Ez parancs. Hudson parancsoló hangjától megnőtt a páratartalom a lábam között. Nem hittem, hogy segítene, ha meztelenül képzelném magam elé. Jordan az épület előtt várt ránk egy fekete, 57-es Maybachban. Még sosem ültem luxusautóban, így az első reakcióm izgatott lelkesedés volt, de visszafogtam magam, és próbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelne. Hátradöntöttem az ülésemet, és használatba vettem a lábtartót, Hudson pedig a munkaügyeivel foglalkozott. Begépelt valamit a Blackberryjébe, és elintézett néhány hívást. A prezentációmra kellett volna összpontosítanom, de megbabonázott, ahogy az üzletet intézte, parancsoló és tiszteletet követelő hangján még a legegyszerűbb utasítások is természetesen csengtek. Amikor velem beszélt ilyen hangon, összezavarodtam. De ha a fülem hallatára beszélt így másokkal, vagy talán a köztünk történtek miatt, az ereje nekem is erőt adott. Mintha egyfajta ozmózis útján a magamévá tehetném a tulajdonságait. Öt perccel a megbeszélt időpont előtt értünk a klubhoz. Hudson egy ideig az autóban maradt, hogy egyedül mehessek be. David éppen az irodában készítette elő a laptopomat. – Hé! – mondta üdvözlés gyanánt. – Készen állsz, hogy elkápráztass a zseniális ötleteiddel? Eltűnődtem, vajon David tudja-e, hogy Hudson is jön. Mindenesetre nem akartam, hogy tudja, hogy én tudom. – Kezdhetem? – Még ne, Pierce azt mondta, lehet, hogy ő is jön. Várjunk még pár percet. Pillanatokkal később Hudson is belépett. – David! – mondta, és kezet ráztak. – Alayna – biccentett felém, talán figyelmességből, mert tudta, hogy az érintése most csak elvonná a figyelmemet. Vagy talán vele is ugyanez történt, ha én érintettem meg? Nem hittem, hogy így
lenne – olyan természetesen választotta külön a munkát és az élvezetet, hogy azt kellett gondolnom, tényleg csak a prezentációra fókuszál. Elkezdeni volt a legnehezebb, de a diáimra támaszkodva hamar belejöttem, és rövidesen meg is feledkeztem a közönségemről. Először az Égi Bárka üzemeltetésével foglalkoztam, hogy mi veszélyezteti a versenyképességünket a többi klubbal szemben, javasoltam, hogy növeljük meg a nyitvatartási időt, képezzük tovább a személyzetet, és alkalmazzunk egységesített működési eljárást a pultosok és a pincérek között. Ezután a marketingtanácsokkal folytattam, hangsúlyozva a teljes arculatváltást, amelynek a középpontjában a buborékszobák állnának. Közel másfél órán keresztül beszéltem. David néha feltett egy-egy kérdést, én pedig magabiztos, tömör válaszokat adtam. Ismertem az Égi Bárkát. A kisujjamban volt az üzlet. Tudtam, hogyan virágoztathatnánk fel a klubot. Biztos voltam a dolgomban. Hudson némán figyelt, ritkán szólt közbe, és akkor is csak tisztázni akart dolgokat. Amikor befejeztem, ránéztem, reakciót vagy dicséretet vártam, vagy bármit. Ehelyett az órájára pillantott. – David, nekem mennem kell. Holnap felhívhatsz, ha meg akarod beszélni velem ezeket az új ötleteket. Az előadás alatt termelt endorfinok sem voltak elegendőek ahhoz, hogy segítsenek feldolgozni Hudson elismerésének hiányát. Ennyire rossz voltam? Vagy az okos lányok lelombozzák? És mégis, hová kell mennie csütörtökön este nyolckor? Mindegy. Ha Hudsonnak nem tetszett, az az ő baja. Nem ő volt a főnököm, amint azt ő is hajtogatta. Nem volt szükségem a hülye elismerésére. Én voltam a legjobb diák az osztályban. Tudtam, mit csinálok. Eltettem a laptopomat, de dühös mozdulataim elárulták az érzéseimet. – Kösz – mondta David. – Remek. Alayna? – Mi az? – csattantam fel. Hudson megvárta, amíg a szemébe nézek. – Kísérj ki, kérlek. Az ajkamba haraptam, és követtem kifelé az irodából. Tudtam, hogy a viselkedésem nem volt túl professzionális. Legalább ezúttal négyszemközt fog
lecseszni. Szótlanul mentünk az ajtó felé. A klub még egy óráig nem nyitott ki, így teljesen üres volt, leszámítva néhány alkalmazottat, akik a nyitáshoz készülődtek. Az ajtó mellett Hudson félrevont a ruhatárba. Felnyögtem meglepetésemben. – Alayna – mormolta Hudson, és a falhoz szegezett, lefogva a kezemet. Orrával végigsimította az államat. – Ugye tudod, hogy zseniális vagy? – Nem. – Elvékonyodott a hangom, a hirtelen változás a viselkedésében meglepett. – Úgy értem, én jónak hittem az ötleteimet, de te semmit sem mondtál… – Elhallgattam, és felnyögtem, amikor beleharapott a fülcimpámba. – Meg se tudtam szólalni. Túlságosan felizgattál. – Bizonyítékul hozzám dörgölte az ágyékát, én pedig elfojtottam egy újabb nyögést. A melegségétől az egész testem bizseregni kezdett. – Akkor jó volt? – Ó, kedvesem, még kérded? – Elhúzódott, hogy végigmérjen. – Okos ötleteid vannak – praktikusak, mégis rendhagyóak. – Hozzám hajolt, összeért a homlokunk. – Megőrjítesz. Szédültem. Eddig olyan férfiakkal álltam össze, akiket a testem érdekelt, nem az eszem. Ez felajzott. Nem tudtam, Hudson vonzalma nem a Stern szimpóziumán kezdődött-e. – Szóval Hudson Pierce az okoska csajokra gerjed? Forró csókokkal borította a torkomat, miközben válaszolt. – Én rád gerjedek – akár okoska vagy, akár be vagy indulva, akár a nyelvem alatt vonaglasz. Az ördögbe is, Hudson Pierce tudta, hogyan húzzon fel – ez nekem is újdonság volt. Reszkettem a csókjai alatt. Meg akartam érinteni, beletúrni a hajába, közelebb vonni a testét magamhoz. De még mindig lefogta a kezemet, így csupán szavakkal tudtam kifejezni magam. – Én is gerjedek rád. Az ajkamra tapasztotta a száját, és elengedte a kezemet, hogy benyúlhasson a ruhám alá. Megragadta a csupasz fenekemet, megszorította, a bőrömet simogatta, közben szenvedélyesen csókolt. Ujjaim az arcára reppentek, miközben a nyelve a számban táncolt. Amikor elhúzódott, mindketten lihegtünk. Huncut fény táncolt a szemében. – A prezentációd alatt – elképzeltél meztelenül? Folyamatosan. Elmosolyodtam.
– Nem volt könnyű. Még nem láttalak ruha nélkül. – Én sem láttalak még ruha nélkül, de engem ez nem tart vissza. – Tetőtől talpig végigmért, és felnyögött. Mintha gondolatban anyaszült meztelenre vetkőztetett volna. A játékossága felbátorított. – Szóval, mikor láthatom a meztelen darabkáidat? Hudson belecsípett az arcomba. – Milyen buzgó valaki! Majd a kóstoló után. – Én mindig buzgó vagyok. És most már biztos is. – A számba vettem a hüvelykujját, ő pedig felvonta a szemöldökét. – Holnap mikor dolgozol? – Kilenctől. Kitágult a pupillája, amikor a harapdálást szopogatás váltotta fel. – Ötig végzek a munkámmal – mondta rekedt hangon. – Gyere fel a lakásba ötre. A főliften gyere. Meg kell adnod a kódot: 7323. Ismételd el. – 7323. – Helyes. Elküldöm SMS-ben is, nehogy elfelejtsd. Ötkor. Ne vacsorázz előtte. Majd én megetetlek. – Kivette a hüvelykujját a számból, és gyors csókot adott. – Én pedig veled fogok jóllakni. – Ismét nyelves csók következett. Felsóhajtott, amikor elhúzódott tőlem. – Holnap, kedvesem. – Megfogta a kezemet, miközben az ajtó felé mentünk. Mielőtt kiértünk volna a ruhatárból, visszafordult hozzám. – Ja, és biztosíthatlak, hogy a „darabka” nem a megfelelő szó a meztelen részeimre. Ezt már eddig is sejtettem a nadrágja alatti dudor alapján. Alig egy órával Hudson távozása után Liesl megállított a lenti bár mellett. – Laynie – szólt, és egy kis csomagra mutatott a pulton. – Ezt Szexi Fiú hagyta itt neked, amíg pénzt számoltál az irodában. Az ajkamba haraptam. – Szexi Fiú? Hudsonra gondolsz? – Ja. – Fogalmam sem volt, mit hagyhatott itt nekem Hudson, és noha éppen az ajtót készültem kinyitni, odaléptem a csomaghoz. Egy összehajtogatott papír volt ráragasztva kívülről. Nyomtatott gyöngybetűkkel azt írták rá: „Nem hagyhatlak e nélkül dolgozni.” Elpirultam, amikor belenéztem, mert tudtam, mit találok benne. És valóban, a bugyim volt ott, kimosva és gondosan összehajtogatva. Bele sem akartam gondolni, hogy a
személyzetének melyik tagjára bízhatja a szexpartnerek fehérneműjének a rendbetételét. De azért aranyos volt. – Mi a franc az, Laynie? – kérdezte Liesl, én pedig gyorsan becsuktam a csomagot. – Semmiség. Csak az irodájában hagytam valamit. – Gondolatban már fel is pofoztam magam. Most majd azt fogja kérdezni, hogy mit kerestem Hudson irodájában. De nem ezt kérdezte. – Hudson irodájában hagytad a bugyidat? Naná hogy belenéztem. Mit vártál tőlem? Az arcomhoz rebbent a kezem. Liesl úgyis hamar rájönne. Átlátna a szitán. Itt a megfelelő alkalom, hogy eláruljam neki: randizom ezzel a pasival. Mégsem tettem. Nem bírtam megtenni. Még nem akartam osztozni rajta. Legalább egy ideig úgy akartam tenni, mintha igazi lenne, mielőtt elkezdődik a komédiázás. – Liesl, ígérem, mindent el fogok mesélni. De nem ma este. Liesl látványosan felsóhajtott. – Rendben, ahogy akarod. De elvárom, hogy szaftos történeteket mesélj róla. – Megegyeztünk – mondtam. A fürdőszobába vittem a csomagot, hogy felvegyem a bugyimat. Ezután belemosolyogtam a tükörbe. Talán tévedtem Hudsont illetően. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem egy nagyképű seggfej, mint hittem. Sőt egész rendesnek tűnt. A francba!
Nyolcadik fejezet
Másnap, amikor fölébredtem, Hudson volt az első gondolatom. Megint. Nem szoktam beírni a szexet a naptáramba, és a tudattól, hogy a napi tennivalóim közt szerepel, görcsbe rándult a gyomrom, és lüktetni kezdett az ágyékom. Egyfolytában csak ő járt a fejemben, és ettől pánikba estem. Eltűnődtem, mint már oly sokszor életem során, vajon miféle átok miatt kell megszállottan rágódnom a kapcsolataimon vagy azon, hogy rögeszmés vagyok-e éppen. Három órám volt még a találkozóig Hudsonnal, és ez idő alatt kezdenem kellett valamit az aggályaimmal. Máskülönben, mire találkozunk, annyira felhúzom magam, hogy még az elbűvölő sármjával sem tudna lehűteni. A futás mellett döntöttem, ezt azonban hamar megbántam. Nyáron igazi önsanyargatás napközben futni, főleg mivel én már hozzászoktam a hűvös hajnali kocogásokhoz. A tervezett útvonal felénél feladtam, és lassítottam. Semmi sem terelte el a gondolataimat – sem a hőség, sem a testedzés –, még mindig nem tudtam kiverni Hudsont a fejemből, hogy mit művelt, és hogy miket fog még művelni velem, amikor újra találkozunk. Véletlenül vagy a tudatalattimnak köszönhetően annál a templomnál találtam magam, ahol a régi Névtelen Függők csoportom járt össze. A rögeszmés viselkedésem tetőpontján fedeztem fel – olyan hely volt ez, ahol a rendellenes függőségekben szenvedők találkoztak, és videojáték-függőségtől a mániákus vásárláson át mindent megbeszéltek. Leszoktam a rendszeres találkozókról, mivel már évek óta nem tört rám a betegségem, de talán most nem lenne rossz ötlet benézni hozzájuk. Beléptem az épületbe, és lementem az alagsori találkozóhelyre, ahol éppen vége felé járt egy ülés a kedvenc segítőm vezetésével. Megvártam, míg befejezték, majd Lauren felé indultam. – No lám, ezer éve nem láttalak! – mondta Lauren, és barátian átölelt, hosszú fonatokba fogott haja csak úgy röpködött körülöttünk. – Aggódnom kellene? – Még nem tudom. Beszélhetnénk? – Egy kicsit. Van kedved kávézni velem a sarkon? – Persze. A kávézó felé menet beszámoltam Laurennek a diplomaosztómról és a lehetséges előléptetésemről a klubban, meg a sokkról, amit Brian okozott a
pénzügyi támogatás megvonásával. Lauren már számtalanszor segített családi ügyekben, és mindenkinél jobban átlátta bonyolult kapcsolatomat a bátyámmal. – Boldogulsz Brian segítsége nélkül? – kérdezte, miután leültünk a jegeskávénkkal a kávézó előtt. Kiéreztem a szavaiból, hogy nem csak a pénzre gondolt. A stresszes szituációk visszaesést okozhatnak a mentális betegeknél, és tudni akarta, hogy tudom-e kezelni a helyzetet. – Talán – sóhajtottam fel. – Szerintem igen. Brian amúgy sem segített sokat, kivéve anyagilag. És a pénzügyi részét már megoldottam. – Igazán? Ez nagyszerű. Most jön a „de”? – De van egy férfi a képben. – Aha! – Hátradőlt, és összefonta a karját. – Folytasd. Haboztam, nem igazán tudtam, hogyan magyarázzam el a kapcsolatomat Hudsonnal, szerettem volna beszámolni olyan részletekről, amikről nem beszélhettem. Megpróbáltam pontosan, de a lehető legegyszerűbb szavakkal kifejezni, hogy mi aggasztott. – Együtt dolgozunk. És nem tudom kiverni a fejemből. – Davidről van szó? Furcsa volt most Davidre gondolni. Korábban már említettem őt a csoportnak, amikor elkezdtünk úgy-ahogy járni. Most viszont olyan távolinak tűnt, pedig csak két napja szakítottunk. – Valaki másról. Lauren félrebillentette a fejét. – Miféle gondolataid vannak ezzel a férfival kapcsolatban? – Fantáziálások. – Lehajtottam a fejemet, hogy ne lássa pirulásomat. – Szexuálisak. – És még? – Csak ennyi. Lauren megrázta a fejét. – Ne várd tőlem, hogy azt mondom, problémáid vannak, csak mert egy szexi pasiról fantáziálsz. – De állandóan ez megy! Úgy értem, arra ébredek, hogy ő jár a fejemben, és úgy alszom el, hogy rá gondolok, még akkor is körülötte forognak a gondolataim, amikor a bárban dolgozom. – De nem követed, nem hívogatod a munkahelyén, nem küldözgetsz neki emaileket?
– Nem. – Csak fantáziálsz róla? – Nem, folyton az jár az eszemben, amiket mondott nekem. Azon tűnődöm, mit csinál, és mire gondolhat. – Nem jutott még eszedbe, hogy talán egyszerűen csak tetszik neked? Belekortyoltam a kávémba. Az előző éjszakáig rengetegszer eszembe jutott, mennyire nem vonzódom Hudsonhoz. Kivéve szexuálisan. Mindig is tudtam, hogy mágnesként vonzza a ágyékomat. De ezt leszámítva nem, egyszer sem gondoltam erre a lehetőségre. Nem tudtam. – Lauren, nem tetszhet nekem – mondtam. – Mi… nem lehetünk együtt. – Biztos vagy benne? – Teljesen. Beszéltünk róla. Kíváncsian nézett rám. Próbáltam rájönni, mit mondhatnék. – Nem akar kapcsolatot – ismertem be végül. – Rengeteg nő rajong olyan férfiért, aki elérhetetlen. Ez természetes. Ez még nem jelenti azt, hogy visszaesnél. Maradj realista a helyzetet illetően. Ha úgy érzed, hogy már annyit gondolsz rá, hogy képtelen vagy ellátni a napi teendőidet, azonnal keress segítséget. – Szóval, rossz ötlet lenne lefeküdni vele? – Ha igent mond, nem tudom, mihez kezdenék. Nem tudtam volna lemondani Hudsonról. Túlságosan vágytam rá. – Már megtörtént? – Még nem. Lauren szigorúan nézett rám. – De ezt tervezed, nem igaz? Idehallgass, az érzelmek nélküli szex egy csomó új problémát vet fel, aminek ugyan semmi köze a függőséghez, de ronthat rajta. – Szóval az érzelemmentes szex nem lehetséges? – Biztos, hogy lehetséges, de nem sok olyan embert ismerek, akinél működik a dolog. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem vagy elég erős hozzá, de az lennél? – Így legalább véget érhet a fantáziálás. – Talán. Vagy talán belecsimpaszkodsz. – Nem mintha könnyűvérű lennék, Lauren, de az elmúlt évek során volt pár egyéjszakás kalandom, és senkibe se csimpaszkodtam bele. – Akkor talán rendben leszel. De az egyéjszakás kalandok azért működnek, mert utána nem találkozol többet a fickóval. Ezzel a pasival viszont találkozni fogsz
még, nem igaz? Az egyéjszakás kalandjaim azért működtek, mert azokat a férfiakat könnyű volt elfelejteni. Hudsont viszont annál nehezebb lesz. És valóban találkozunk még. – Olykor-olykor. Valószínűleg ennél is gyakrabban. Az igazat megvallva fogalmam sem volt, hogy a színjátszás során milyen gyakran kell találkoznunk. Vasárnap kezdődik, és a szexet külön akarta választani tőle, ezért úgy képzeltem, hogy lesz egy kalandunk, aztán továbblépünk. Lauren figyelmesen vizsgálta az arcomat. Pár perc elteltével vállat vont. – Nem dönthetem el, hogy mit tegyél, Laynie. És fogalmam sincs, hogy változtat-e bármin is, ha lefekszel ezzel a pasival. De rám számíthatsz, és azt javaslom, egy ideig járj el a csoportba egy kis extra támogatásért. A támogatás jó ötlet volt. Mielőtt elváltunk, megígértem, hogy hetente eljárok majd. Aztán hazarohantam, hogy felkészüljek az estére, mert azt nem ígértem meg, hogy lemondom a szexrandit Hudsonnal.
Most sem volt könnyű kiválasztani a ruhámat a Hudsonnal töltendő estémre, és végül egy flitteres, kámzsanyakú fekete blúz és flitteres rövidnadrág mellett döntöttem. Jordan pár perccel öt előtt tett ki a Pierce Industries épülete előtt. Mire beütöttem a liftbe a kódot, és felértem a lakáshoz, már reszkettem a hétcentis sarkú szandálomban. Legalább egy percbe telt, amíg összeszedtem magam, és végre bekopogtam. Hudson azonnal ajtót nyitott, mintha a túloldalon várt volna, közben telefonált. – Roger, nem akarom azt hallani, hogy elvesztettük a céget, csak mert egy emberem képtelen volt előre látni a szétválás lehetőségét. – Elvette a telefont a szájától. – Gyere be! – súgta. Becsukta mögöttem az ajtót. Nem tudtam eldönteni, megnyugtasson vagy idegesítsen a munkamániája, de kihasználtam az alkalmat, hogy alaposan megnézzem magamnak. Fekete öltönynadrágot viselt és halványszürke inget, amit felül kigombolt; a nyakkendője kibontva lógott a nyakában. A mellkasát bámultam, és elképzeltem, ahogy a meztelen bőrt nyalogatom, amit most láttam először. Istenem, ha egy ilyen kis terület ennyire felizgat, mihez kezdek majd, ha teljesen levetkőzik? Állta a tekintetemet, pupillája kitágult a vágyakozástól. A forróság, amit mindig éreztem a jelenlétében, szétáradt a testemben, és elviselhetetlenül hosszúnak tűnt a telefonbeszélgetés.
– Gondoskodj róla, Roger. Oldd meg, mire hétfőn odaérek. – Búcsú nélkül szakította meg a hívást, a Blackberryt a bejárat melletti asztalra tette, közben egy pillanatra se vette le rólam a szemét. – Szia – suttogtam, mert nem tudtam, hogyan kezeljem a feszült csöndet. Szája szexi mosolyra húzódott. Csak ennyire volt szükségem. Egyetlen mosoly, és nem tudtam tovább visszatartani magam. Azt hittem, ő teszi meg az első lépést, de én mentem oda hozzá, hogy megcsókoljam. A pillanatnyi meglepetés után viszonozta a csókomat. Korábbi csókjai mélyek és szenvedélyesek voltak, de ezúttal nem fogta vissza magát és nyelve elkeseredett éhséggel hatolt a számba. Viszonoztam a mohóságát, belenyaltam a szájába, nyelvemmel végigsimítottam a fogsorát. Anélkül, hogy megszakította volna a csókunkat, Hudson benyúlt a blúzom alá, hogy megfogja a mellemet a melltartón keresztül. A lélegzetem is elállt a csodálatos bizsergéstől, ami elöntötte a testemet a gyengéd érintés nyomán. Az inggombjaival babráltam, a legszívesebben letéptem volna róla a ruhát. Mire sikerült kinyitnom az ingét, zihálva elhúzódott tőlem. – Jesszusom, Alayna, annyira kívánlak, hogy nem bírok magammal. – Hudson – mondtam, és még közelebb léptem hozzá. – Ha ennyire nem bírsz magaddal, kérlek, ne fogd vissza magad. – Lehúztam az ingét, hagytam, hogy a padlóra hulljon, majd végignyaltam a mellkasát a kulcscsontja alatt a mellbimbója felé. Felnyögött. – Legalább hadd vigyelek az ágyba. Ha ez így megy tovább, itt kúrlak meg, az ajtónak döntve. – Nem hangzik rosszul – mormoltam, de hagytam, hogy a leválasztott hálószoba felé vezessen. – Tényleg nem. – Megtorpant az ágy előtt, és a karjába vett. A nyakamat csókolgatva folytatta: – De akkor nem tudnám kiélvezni minden porcikádat, amit örökre sajnálnék. Levette a blúzomat, majd a hátranyúlt, hogy kikapcsolja a csipkés, fekete melltartómat. Amikor a mellem kiszabadult a szorításából, csak arra vágytam, hogy meztelen mellkasához dörgölőzhessem. Hudson azonban megbabonázva bámult. – Sejtettem, hogy gyönyörű melled vannak, Alayna. De fogalmam sem volt… –
Elhallgatott. Az ágynak döntött, én pedig leültem rá. Hudson elém térdelt, nyelvével az egyik mellemet cirógatta, közben átkarolt. Mormolva a szájába vette a mellbimbómat, szopogatni és masszírozni kezdte. Felkiáltottam az élvezettől, és megfeszült a puncim. A hajába kapaszkodtam, miközben élvezettel falt engem, a csúcspont közelében már ziháltam, s ekkor a másik mellemre irányította a figyelmét. Amikor befejezte, a hasamat csókolgatva elindult lefelé. – Olyan érzékeny a tested! Egész nap a melleidet szopogatnám. – Lefektetett az ágyra. – De még oly sok mindent szeretnék kiélvezni rajtad. Lehúzta a rövidnadrágomat és a bugyimat. Felemeltem a csípőmet, hogy segítsek. – A cipőm – mondtam, amikor leért a bokámhoz. – Imádom a cipődet is. – Áthúzta a nadrágot a cipőmön. – Érezni akarom a hátamon a sarkait, amikor körém fonod a lábadat. Beleremegtem az érzéki utasításba. Újdonsült szeretőként élveztem, hogy megmondta, mit hogyan csináljunk, és bíztam a döntéseiben, melyek mindkettőnknek élvezetet szereznek. – Könyökölj fel. – Engedelmeskedtem, és először felhúzta az egyik lábamat, majd a másikat, mígnem feltárult az ölem. Felsóhajtott, amikor végigsimított a combom belső felén. – Olyan nagyon szexi vagy így. Szétárt lábakkal, rám várva. – A puncim beleremegett a szavaiba, ő pedig elmosolyodott, és végigsimította. – Te is akarsz engem. Látod, hogy lüktet a puncid. Még soha, senki nem beszélt így velem – ilyen szenvedélyesen és izgatóan. Őrjítően szexi volt, és vad, és éreztem, hogy a csiklómat simogató ujjai alatt hamar el fogok élvezni. Amint a nyelve került a keze helyére, bársonyos érintése alatt kinyíltam, és szaggatott kiáltás tört fel belőlem. – Újra – követelte szűkszavúan, és három ujjal belém hatolt. Belekapaszkodtam a lepedőbe, nem tudtam, mennyit bírnék még el, mégis többet akartam. A puncimat masszírozta, közben szájával ismét a csiklómat kereste. Amikor újra a csúcspont közelébe jutottam, és reszketni kezdtem a növekvő izgalomtól, másik kezével felnyúlt a mellemhez, és belecsípett a mellbimbómba. Hevesen élveztem el, dobáltam magam, nedveim végigcsurogtak a kezén. Reszketve feküdtem az ágyon, és észleltem, hogy Hudson leveszi a ruháit. Hallottam, amint kihúzta, majd becsukta az éjjeliszekrény fiókját, és feltépte az óvszeres csomagot. Feljebb tolt az ágyon, hogy ő is odaférjen. A lábam közé
mászott, és remegő ajkaim közé illesztette forró férfiasságát. – Készen állsz, hogy befogadj – mondta, és fölém könyökölt. Megigazította magát, és félig belém hatolt. – Jézusom, Alayna – nyögte. – Olyan finom vagy! Felsóhajtottam, amint éreztem magamban. Hatalmas volt. Nem hittem, hogy be tudom fogadni, megfeszültem, pedig tudtam, hogy el kell engednem magam. Megigazította a lábamat, és csak erre volt szükségem. Megnyíltam előtte, ő pedig még mélyebbre nyomta magát szűk alagutamban. Még sosem töltött el ennyire senki, nemcsak a mérete miatt, hanem ahogy a szemembe nézett, miközben szétfeszített és mozgott bennem. A csípőjével körözve egyre mélyebbre hatolt. – Olyan nagyon finom. Lassan kihúzta magát belőlem, szinte teljes hosszában, én pedig felnyögtem a váratlan ürességtől, amit maga után hagyott. Ekkor azonban begörbítette a derekát, és egyetlen erős mozdulattal visszatolta magát belém. Felsikoltottam, amit ő mély hörgéssel visszhangzott. Hozzám nyomta a mellét, és durván megcsókolt, éreztem ajkán a saját ízemet, miközben mozgott bennem. Noha már kétszer is gondoskodott rólam, elkeseredetten sóvárogtam az újabb orgazmus után. Együtt mozogtam vele, követtem csípőjének ringó mozdulatait, együtt nyögtünk és ziháltunk. – Fond körém a lábadat – mormolta Hudson, miközben egy pillanatra sem állt le. Engedelmeskedtem, meg is feledkezve korábbi kívánságáról. Cipőm sarkai a combjába nyomódtak, miközben ki-be járt bennem, tovább korbácsolva az érzékeimet. Felemelt lábaim még jobban széttárultak előtte, ő pedig még mélyebbre hatolt bennem, elérve a pontot, ami minden egyes mozdulatra reagált. Innen indult ki az orgazmusom, a testem megfeszült és reszketett Hudson lökései alatt. – El fogok élvezni – nyögtem remegő hangon. – Igen – kiáltotta Hudson. – Igen, élvezz, Alayna! – Szétáradt testemben az élvezet, melyet ő váltott ki belőlem. Pillanatokkal később az ő teste is megfeszült és összerándult, hosszan és keményen élvezett belém, a nevemmel az ajkán. Reszkető testemre hanyatlott, mellkasunk egy ritmusban mozgott. A nyakamba temette az arcát, én pedig végigsimítottam nyirkos haján. – Tudtam, hogy ilyen lesz veled a szex – mondta, hangja szinte suttogássá halkult. – Erőteljes és intenzív, és kurvára hihetetlen. Tudtam.
Nagyot nyeltem, hogy a kielégültségen túl minden más érzelmet elnyomjak magamban. – Én is.
Kilencedik fejezet
Elbóbiskolhattam. Amikor fölébredtem, Hudson mellettem állt, és egy pokróccal betakargatta meztelen testemet. – Aludj, kedvesem – mondta, amikor megpróbáltam fölülni. Melegítőnadrágot viselt, de még mindig érezni lehetett rajta a szex illatát. Bizseregni kezdett tőle a hasam. Hát sosem elégül ki a Hudson iránti sóvárgásom? Homlokon csókolt. – Rendelek vacsorát. Kínai jó lesz? Nyújtózkodtam. – Mennyeien hangzik. – Megyek telefonálni. Követtem a tekintetemmel, ahogy kilépett a hálószobából, és élveztem a szex utáni kábultságot. Egek, milyen jól éreztem magam! Még soha nem elégítettek ki ennyire. Hudsont tökéletes szeretővé tette az odaadása és a figyelmessége. Még szép, hogy kívántam. Ismét. Magam köré csavartam a pokrócot, és furcsa érzés kerített a hatalmába. Megpróbáltam rájönni, mi lehetett az. A tény, hogy olyan jól éreztem magam – túlságosan is jól. Az volt a szabály, hogy csak úgy kerülhetem el az egészségtelen kötődést, ha mindenféle kötődést elkerülök. Ez a jó érzés pedig már majdnem kötődés volt. Márpedig Hudsonhoz nem kötődhetek. Egyre idegesebb lettem. Úgy döntöttem, maradhatok vacsorára, de csak ha felöltözöm, és asztalhoz ülök. Azután, ha véget ért az éjszaka, Hudsonnal szigorúan üzleti marad a kapcsolatunk. Ledobtam magamról a plédet, és elkezdtem összeszedegetni a ruháimat. Megtaláltam a bugyimat; felhúztam, majd a melltartómért nyúltam. – Felöltözöl? Összerezzentem. Hudson az ajtóban állt, és engem nézett, karján az ingével és a nyakkendőjével, amit a nappaliban vett le. Hirtelen zavarba hozott a meztelenségem, és összefontam a karomat, hogy eltakarjam a mellemet. Rádobta a ruháit a szennyeskosár tetejére, és ő is összefonta a karját. Ő azonban nem zavarában tett így – úgy festett, mint aki arra készül, hogy összeszidjon. Felvonta a szemöldökét. – Sietsz valahová?
Megremegtem. Mélyreható tekintete és saját meztelenségem elfeledtette velem, miért akartam elmenni. Félrepillantottam. Valószínűleg hamarosan úgyis azt akarná, hogy elmenjek, mivel már megkapta, amire vágyott. Semmi értelme úgy tennünk, mintha nem így lenne. – A pasik általában nem szeretik, ha sokáig maradok szex után. – Olyan sok probléma van ezzel a kijelentéssel, azt sem tudom, hol kezdjem. – Közelebb lépett hozzám. – Mi bajuk azoknak a férfiaknak, hogy nem…? – Megrázta a fejét. – Alayna, kérlek, ne végy egy kalap alá a régi szeretőiddel. Szeretném azt hinni, hogy én nem olyan vagyok, mint ők. És gondolni sem akarok arra, hogy másokkal is lefeküdtél. Én nem osztozkodom. A tekintetét kerülve fölvettem a rövidnadrágomat a padlóról, figyelmen kívül hagyva a borzongást, ami végigfutott a hátamon a birtoklási vágya hallatán. – Nekem ez nagyon úgy hangzik, mint egy kapcsolat. Azt mondtad, nem érdekel egy kapcsolat. – Azt mondtam, hogy romantikus kapcsolat nem érdekel, a szexuális kapcsolat azonban teljesen más dolog. Miért készülődsz elmenni? Elengedtem a fülem mellett a kérdést, és a blúzomért nyúltam az ágy végén, de Hudson megelőzött. – Hagyd ezt abba – mondta, és elkapta előlem a blúzomat. Megfogta az államat, hogy a szemébe nézzek. Zavartan ráncolta a homlokát, a hangja őszintén csengett. – Azt akarom, hogy maradj. És ha nem bánod, szeretném, ha nem öltöznél fel. A legszívesebben elolvadtam volna a meghívás hallatán, de megacéloztam magam. – Te fel vagy öltözve – mondtam, és ismét összefontam a karomat magam előtt, mint egy durcás kisgyerek. Egyre feszültebb lettem, és bármibe hajlandó voltam belekapaszkodni, hogy ellenálljak neki. – Amint itt a vacsora, én is boldogan levetkőzöm. Ettől jobban érzed magad? – Igen. – De csak a hormonjaim beszéltek belőlem. A hormonjaim meztelennek akarták látni. És keménynek. Izzadságtól síkosnak. Az eszem viszont azt súgta, hogy ez korántsem jó ötlet. – Nem tudom – javítottam ki magam. Ujját továbbra is az állam alatt tartva, a másik kezével végigsimította az arcomat. – Mi jár a fejedben, kedvesem? Minden alkalommal el fogsz rohanni, miután lefeküdtünk?
Újra le akart feküdni velem. Elöntötte a forróság a puncimat. Ám ahogy föltámadt bennem a vágy, úgy áradt szét a rettegés a testemben. A szexszel általában véget szokott érni a kapcsolatom a férfiakkal. Kivéve, amikor semmi sem tudott véget vetni neki, és megszállottan viselkedtem. Most pedig minden porcikám még többet akart ebből a férfiból, aki itt állt velem szemben. Az istenit, csak nem tört rám újra a régi viselkedésem? Elfordultam. – Nem számítottam többre egyéjszakás kalandnál, Hudson. Megfogta a karomat, és magához húzott. – Alayna. – A tekintetemet kereste, választ várt valamire, amire én magam sem tudtam, mit feleljek. – Ha többé nem akarsz lefeküdni velem, csak egy szavadba kerül. – De akarok! – A karjában, szúrós tekintete előtt kibukott belőlem az igazság. – Nagyon is akarok – tettem hozzá halkabban. A nyakába csimpaszkodtam, és a mellére hajtottam a fejemet, hozzádörgölőzve kemény izmaihoz. Viszonozta az ölelést. Milyen forró volt! Melegséget, biztonságot és erőt sugárzott magából. Mintha bármitől meg tudna óvni. Mintha a jelenléte, és az, amit számomra jelentett, elegendő lehetne. – Mi a baj? – kérdezte fesztelen hangon. Megsimogatta a hajamat, és a pánik lassan alábbhagyott. – Áruld el. Éreztem, hogy könnybe lábad a szemem, és örültem, hogy nem látja az arcomat. Vajon életem végéig rettegésben kell élnem, nehogy túl közel kerüljek valakihez? Egy férfihoz? – Nem mennek nekem a kapcsolatok. Semmilyen kapcsolat. Nekem… problémáim vannak. – Mi az ördögöt műveltem? Az alkalmi szexhez nem tartozott hozzá az intim titkok megosztása. Mégis megkönnyebbültem attól, hogy kimondtam. – Például? – Hudson vigasztalón beletúrt a hajamba. – Van ennek bármi köze ahhoz a távoltartási végzéshez? Forogni kezdett velem a szoba. Meg sem bírtam mozdulni. – Tudsz róla? – Erről senki sem tudott. Vagy legalábbis nagyon kevés ember: Brian, a terápiás csoportom, és Liesl, mind hallottak róla ezt-azt. Hudsonnak azonban sosem árultam volna el. Kitéptem magam a karjából, és az ágyra vetettem magam, arcomat a takaróba temettem. – Egek, annyira zavarban vagyok!
Felnevetett, és mellém feküdt az ágyra. Felkönyökölt, kezét a hátamra tette, és masszírozni kezdte megfeszült izmaimat. Olyan jó érzés volt, hogy ha nem szégyenkeztem volna éppen, biztosan felnyögök. Amikor megszólalt, a hangja halk volt, és egyenesen a fülembe suttogott. – Sok intim dolgot tudok rólad, kedvesem – láttalak és hallottalak elélvezni –, miért pont ez aggaszt? Belenyögtem a párnába, félig kínomban, félig a gyönyörtől. Felé fordultam, hogy hallja a hangomat, de nem néztem a szemébe, hogy ne kelljen látnom az arcát. – Nekem nagy dolog. Ez a legnagyobb titkom. Azt hittem, a bátyám eltüntette a nyomait. – Felkönyököltem, és a szemébe néztem. – Csak nem azt mondod, hogy zavarban kellene lennem attól, ahogy kinézek, és amilyen hangokat kiadok, amikor… tudod? – Minden lehetséges dolgot meg kellett tudnom az álbarátnőmről. Nem volt könnyű megtalálni, de nem is volt olyan nehéz. Azóta már valóban el van temetve. – Arcomra tette a kezét, a pupillája kitágult. – És soha, de soha ne szégyenkezz a külsőd és a hangod miatt, különösen, amikor éppen elélvezel. – Hozzádörgölte az orrát az enyémhez. – Örülök, hogy ezt az oldaladat is megismerhettem. – El vagyok hűlve. – Visszahajtottam a fejem az ágyra, de nem fordultam el tőle. – Mármint, a távoltartási végzés miatt. A másikra nem tudok mit reagálni. – Miért? Végigsimította az arcomat és a hajamat, minden egyes érintése elindított valamit a lábam között. Megnyugtató és vigasztaló volt, és erőtlennek éreztem magam. Abban a pillanatban bármit kérdezhetett volna tőlem. – Mert furcsán érzem magam, és felizgattál. – Fantasztikus! – Elmosolyodott. – De úgy értettem, hogy miért vagy elhűlve? – Ja. – Elpirultam. Amit tévedésből mondtam, valószínűleg sokkal kevésbé volt zavarba ejtő, mint amire rákérdezett. Mivel azonban még mindig simogatott azzal a varázslatos kezével, ami hatékonyabb volt, mint a kínai vízi kínzás, válaszoltam a kérdésre. – Mert ez is azt bizonyítja, hogy nem vagyok normális. Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy én túlságosan szeretek? A távoltartási végzés is ezt bizonyítja, és szeretnék úgy tenni, mintha ez sosem történt volna meg. – Akkor nem történt meg. – Csókot nyomott az orromra. – Mind csináltunk őrült dolgokat a múltban. Én ezt sosem rónám fel neked. – Abbahagyta a simogatást, és a semmibe bámult. – Ezért sem érdekelnek a romantikus kapcsolatok. Azok csak
megőrjítik az embert. Ellazult, és visszafordult hozzám. – De hogy visszatérjünk a beszélgetésünk témájára – mi köze ennek ahhoz, ami kettőnk közt zajlik? Felültem; idegessé tett, hogy félvállról vette múltbéli viselkedésemet. – Mert kiborultam, Hudson. Egy férfi miatt. – Nem vett komolyan, és meg akartam értetni vele. – Sőt több férfi miatt, de csak az utolsó sült el rosszul. Mellém ült, a vállunk összeért. – És azt hiszed, hogy miattam is ki fogsz borulni? Az ölbe tett kezemet bámultam. – Őszintén szólva, ezt nem tudom megmondani. Egy ideje távol tartottam magam a kapcsolatoktól, hogy ne kelljen újra átélnem ilyesmit. Most, hogy valami történik kettőnk közt – nekem ez teljesen új. – Az igazat megvallva, bármennyire féltem, hogy visszatér a betegségem, nem akartam szakítani Hudsonnal. Különben is együtt fogunk dolgozni. Vajon ellen tudnék állni akkor is, hogyha az lenne a legjobb, ha sosem feküdnénk le újra? A szemébe néztem, és azon tűnődtem, vajon elriasztottam-e máris magamtól. Mert hiába tudtam, hogy menekülnie kellene, reménykedtem, hogy nem teszi. – Még nem borultam ki. Miattad. És nem akarok nem lefeküdni veled. Úgy értem… – Elfordultam, és aznap már ezredjére pirultam el. Átkarolt, és gyengéden a fülembe harapott. – Olyan édes vagy, amikor zavarba jössz. Én sem akarok nem lefeküdni veled. Úgyhogy ilyet nem teszünk. Rengeteg falrengető szex vár még ránk. Hagytam, hogy a karjában tartson. – Még nem mondtam igent. – Vagy mégis? – Egyszerre csak egy dologgal tudok foglalkozni. – És mi lesz, ha egy reggel arra ébredek, hogy a megszállottja lettem? Akkor már késő lesz a szakításhoz. – Alayna, lehet, hogy te egyszerre csak egy dologgal tudsz foglalkozni, de én tudom, hogy rengetegszer le fogunk még feküdni egymással. – Közelebb húzott magához, én pedig elolvadtam a szavaitól, az érintésétől. – Sőt még egyszer éreznem kell téged, mielőtt munkába indulsz. Éreztem a hasamon az erekcióját. Ahelyett, hogy meglepődtem vagy elszégyelltem volna magam, annyira kívántam őt, hogy úgy döntöttem, kiélvezek minden percet. – Úgy érted, most rögtön?
Megcsókolt, mélyen, nyelve teljesen meghódított. Azután gyorsan elhúzódott. – Nem most rögtön, kedvesem. Mindjárt itt a vacso… – Az interkom szakította félbe. Mosolyogva fölkelt, majd a bejárati ajtó felé indult, a válla fölött visszaszólt: – De a lelkesedésed nagyon szexi. Magamban elmosolyodtam, a csók emlékével a számban. Az istenit! Megjött a vacsora, én pedig még fel sem öltöztem. A ruháimnak most szimbolikus jelentése lenne. Akárcsak a meztelenségemnek. Felültem, és megpillantottam az ingét a kosár tetején. Ez is megfelel. Levettem a rövidnadrágomat, és alig gomboltam be az ingét magamon, amikor Hudson visszatért egy csomag étellel az egyik kezében és két tányérral a másikban. Végignézett rajtam, szemében elégedettség tükröződött. – Ha fel kell öltöznöd, ezzel a választással egyetértek. Hirtelen játékosnak éreztem magam, és fejet hajtottam. – Nos, nagyon köszönöm, Mr. Pierce. Nem is tudom, mihez kezdenék az egyetértése nélkül. Elmosolyodott, és az ágyhoz lépett. – Akkor levetkőzzek? Megígértem, hogy megteszem. – Inkább ne, ha azt akarod, hogy egyek is valamit. Csak elvonná a figyelmemet. Így is ügyetlen vagyok az evőpálcikákkal. Hudson intett, hogy csatlakozzam hozzá az ágyon. – Akarod, hogy megetesselek? – Hm. Talán. Együtt falatoztunk az ágyon, mongol marhahúst és szecsuani csirkét. Bajlódtam az evőpálcikákkal, az étel fele el sem jutott a számig. Néha megetetett, én pedig hagytam, élveztem, hogy valaki úgy gondoskodik rólam, ahogyan már rég nem tette senki. – Mit csinálsz holnap? – kérdezte Hudson, miután kiment, és két pohár jeges teával tért vissza. – Úgy értem, munka előtt. Belekortyoltam a teába, meghatott, hogy Hudson csatlakozott hozzám, noha nyilván szívesebben ivott volna bort. – Ma háromkor végzek. Illetve, holnap hajnalban, ha úgy vesszük. Valószínűleg átalszom a nap nagy részét. Este kilenctől dolgozom. Miért? Újabb falat ételt nyújtott felém. – El akarlak vinni bevásárolni. Szükséged lesz egy új ruhára anyám jótékonysági estjére.
Kis híján a torkomon akadt egy vízigesztenye. – Jóságos ég, egyetlen rosszul megválasztott ruha, és máris azt hiszed, hogy képtelen vagyok alkalomhoz illően öltözködni! Komolyan mondom, el kellett volna égetnem azt a göncöt. – Egyáltalán nem erről van szó. Nekem nagyon is tetszett az a ruha, és csalódott lennék, ha elégetnéd. Sőt remélem, viszontlátlak még benne. De csak magunk közt, természetesen. – Elhomályosodott a tekintete, mintha maga elé képzelt volna abban a szűk fűzőben, amelyet akkor viseltem, amikor hivatalosan is bemutattak bennünket egymásnak. – És eddig minden ruhád nagyon tetszett. – Játékosan megcibálta az ingemet – az ő ingét. – Nagyon jó az ízlésed. De az anyám elvárná, hogy a lány, akivel randizom… – Habozott. – Hogy is mondjam? Élvezettel néztem, ahogy keresi a szavakat. De nem jutott előbbre, ezért segítettem. – Értem én. Hogy divattervezők ruháit viselje. – Elhallgattam, nem tudtam, megsértődjem-e. – Gondolom, ha el akarsz vinni, hogy drága ruhákat vásárolj nekem, nem fogok ellenkezni. Halványan elmosolyodott. – Ez nagyon jó hozzáállás. Érted megyek kettőre. Töltsd velem az egész napot. És ne nézz így rám – csak akkor fekszünk le egymással, ha te is akarod. Hát persze hogy akartam. De hogy jó ötlet-e, az majd kiderül. Egyelőre fontolóra vettem. – Ezt mégis hogy tervezted pontosan? Küldesz egy SMS-t, ha éppen kettyinteni támad kedved? – Persze. Vagy te üzensz nekem. Vagy előre megbeszélünk egy időpontot, mint ma este. – Hudson az arcomat figyelte. – Mit szólnál, ha nem használnánk óvszert? Mindig is utáltam az óvszert, de még sosem volt olyan hosszú távú kapcsolatom, amiben elhagyhattam volna. Meglepett, hogy Hudsonnal már az első alkalom után szóba került. – Gondolom, ha tiszta vagy… Szedek fogamzásgátlót. Injekciósat. Legutóbb egy hónapja vizsgáltak meg, és tiszta voltam. – Én is tiszta vagyok. Minden hónapban megnézetem. És utálom az óvszert. – Akkor nem kell használnunk. Elmosolyodott, mire észbe kaptam. – Mármint, ha beleegyezem a folytatásba. – Aha. – Végigsimította meztelen lábamat. Szexuális feszültség volt a levegőben,
az elmém viszont az sikoltotta, hogy vigyázzak. Felhúztam a térdemet, és átkaroltam, közben lazán kitértem az érintése elől. – Azt mondtad, elvárod a hűséget – én is elvárhatom tőled ugyanezt? Vagy más nőket is fel fogsz hozni ide? Hudson lepakolta a vacsora maradékát a padlóra, hogy ne maradjon köztünk semmi. Azután a térdemre tette a kezét, és mélyen a szemembe nézett. – Nem vagyok szexmániás, Alayna. Igaz, hogy ezt a lakást alkalmi szexre használom, de azért tartom, mert közel van az irodámhoz, nem pedig a szex miatt. – A fülem mögé simított egy hajtincset. – Ugyanolyan hű leszek, mint te. A közelsége, az érintése, a hűség ígérete – mind fölajzott, és arra késztetett, hogy engedjek neki. De egy mélyebb, ismerős és egyben ismeretlen érzés is feltámadt bennem, valami, amit nem tudtam a nevén nevezni, és tudtam, hogy ha megpróbálnám, bármi lenne is az, felemésztene. Lekászálódtam az ágyról. – Erre most nem tudok gondolni. – Nekiálltam összeszedni a ruháimat. – Mitől estél pánikba? – Hudson is fölállt. Váratlan dühvel fordultam felé – rá haragudtam, és magamra, és az ostoba viselkedésemre, hogy belecsimpaszkodtam az emberekbe, és elriasztottam őket magamtól, meg a szüleimre, amiért meghaltak, és ilyen viselkedést hagytak nekem örökül. – Tudod, nagyon szép és jó, hogy azt mondod, elkötelezett szexuális kapcsolatra vágysz. Neked nem gond az érzelmi távolságtartás – te alapjáraton ilyen vagy. Én viszont nem. Nem látod, hogy talán lehetetlent kérsz tőlem? – Megdörgöltem a szememet, hátha el tudom fojtani a könnyeimet, még mielőtt kibuggyannának. Hudson felém nyúlt, de kitértem előle. – Minél gyakrabban fekszünk le, Hudson, annál nagyobb az esélye, hogy beléd csimpaszkodom, és még ha tetszene is neked, azt biztosan nem szeretnéd, ahogy én csinálom. Úgyhogy higgy nekem, amikor azt mondom, hogy ez nagyon rossz ötlet. Nevezzük ezt egy csodálatos, sőt elképesztő estének, és lépjünk tovább. Összeszorította az ajkát. – Ha ezt akarod. – Igen. – Átöleltem magam, zavarba hozott a váratlan kitörés. – És szükségem lenne egy zuhanyra. Nem bánod? – Egyáltalán nem. Arra van – mondta, és a fürdőszoba felé intett. – Hozok neked törülközőt.
Távolságtartó volt a hangja, egyből megbántam, hogy erre kényszerítettem. És máris hiányzott a melegsége. A fürdőszobában a fekete gránitpultra dobtam a ruháimat, és kerültem a tükröt, mert nem akartam látni az arcot, ami visszabámulna rám. Forróra állítottam a vizet, hátha fölmelegíti kihűlt testemet, és bemásztam az erős vízsugár alá. Odabent, egyedül, a víz és a gőz ölelésében feltörtek a könnyeim. Hangtalanul sírtam, megadva magam a magánynak, amit már kezdtem megszokni, mielőtt megismerkedtem Hudsonnal és azzal az újdonsággal, amelyet ő nyújtott nekem. Az önsajnálat közepette észre sem vettem, amikor belépett a fürdőszobába a törülközőkkel, és kinyitotta a zuhanyzó ajtaját, hogy csatlakozzon hozzám, én pedig ahelyett, hogy megharagudtam volna, amiért nem tartotta tiszteletben a kívánságomat, átadtam magam neki, és az ajkára tapasztottam a számat. Habozás nélkül viszonozta a csókot, gyengéd szenvedéllyel. Amikor elhúzódtam, hogy levegőhöz jussak, a tusfürdőért nyúlt, és a kezébe öntött egy maréknyit. Majd nekilátott lemosdatni. Nem siette el, szappanos keze elől egyetlen porcikám sem menekült. Egy kicsit tovább időzött a mellemen, mindkettőt megmasszírozta és végigsimogatta, hüvelykujjával a mellbimbóim körül körözött. Felsóhajtottam a gyönyörtől. Amikor alaposan végzett a felsőtestemmel, lehajolt, hogy megmossa a lábamat, és a lábfejemtől kezdve elindult fölfelé. Olyan lassan, érzékien haladt, belemasszírozta a szappanhabot a bőrömbe, hogy mire az ujjai a hasam alá értek, a legszívesebben könyörögtem volna. Hüvelykujja végigsimította a csiklómat, és felnyögtem. Újra meg újra végigdörzsölte a résemet, minden érintéstől összerándult a testem. – Hudson – mondtam, összeszorított foggal, vágytól lüktető csiklóval. – Ezt akarod? – Két ujját belém dugta, és megtekerte bennem. – Igen! – nyögtem föl. – Úgy értem, nem. Téged akarlak. A mosolya pajkos volt, de folytatta az ujjaival, amit elkezdett. – Akkor várnod kell. Szeretlek megvárakoztatni. Ellenkezni akartam, de amikor a harmadik ujját is belém dugta, és gyengéden megszorította a csiklómat, elakadt a szavam. Felnyögtem, és előre-hátra hajladoztam, körmömet Hudson széles vállába vájtam. Közvetlenül a csúcspont előtt kihúzta az ujjait. Kinyitottam a szememet, és ott állt előttem, kezében a tusfürdővel.
– Valaki engem is lemosdathatna. A testem bizsergett a vágyakozástól, de örültem, hogy felfedezhetem a testét. Még meg sem néztem magamnak rendesen meztelenül, annyira elvonta a figyelmemet a hálószobában, most pedig a zuhany alatt. Beszappanoztam a kezemet, és ugyanúgy kezdtem, mint ő: a vállától indultam el lefelé, de túl mohó voltam ahhoz, hogy lassan csináljam. Hamarosan minden porcikáját lemosdattam a farkán kívül. Az erekcióját bámultam, megbabonáztak a méretei. Éreztem, hogy nagy, de fogalmam sem volt, hogy ennyire. Nagyot nyeltem. És kemény. – Mi a baj, kedvesem? – Sejtettem, hogy mosolyog, de képtelen voltam levenni a szemem az előttem lévő látványról. – Ööö… Hűha! – nyögtem ki. – Kicsit megfélemlített. – De hiszen már benned voltam egyszer. Tudod, hogy beléd illik. – Szaggatott lett a légzése. – Érints meg, Alayna! A parancsa cselekvésre késztetett. Körbesimítottam a hímtagját és megcirógattam a forró, selymes bőrét. Olyan keménynek éreztem, olyan erőteljesnek és tökéletesnek! Köré fontam a kezemet, és elkezdtem föl-le mozgatni, egyszer, kétszer, majd harmadszor is, és ekkor a karomba vetette magát. A következő mozdulatra felnyögött, felemelt, lábamat a dereka köré kulcsoltam. Hozzányomott a csempének, száját az ajkamra nyomta, és egyetlen erőteljes lökéssel belém hatolt. Beletúrtam a hajába, s miközben dolgozott bennem, éreztem farkának minden egyes centiméterét szex közben. Felsikoltottam, amikor eljutottam az orgazmusig, még a lábujjaim is beleremegtek. Hudson gyorsította a ritmust, szorosabban fogta a derekamat, hogy mozoghasson bennem, miközben a puncim fala kemény farka körül lüktetett. Néhány lökés után ő is fölkiáltott, a farka összerándult bennem, és forró nedvét belém lövellte. Abban a pillanatban átengedtem magam az illúziónak, hogy együtt lehetünk így, ahogyan ő akarta, anélkül, hogy felemésztene engem, még akkor is, ha rettegtem, hogy máris elvesztem.
Tizedik fejezet
Mivel izgatottan vártam a bevásárlást, úgy döntöttem, hogy a ház előtt fogom várni Hudsont. Jordanre és a Maybachra számítottam, ezért meglepődtem, amikor Hudson egy Mercedes SL Roaster vezetőülésén bukkant fel. Beültem mellé az anyósülésre. – Klassz kocsi. Szexi mosolyra húzódott a szája, miközben besorolt a forgalomba. – Örülök, hogy tetszik. Azt sem tudtam, mit bámuljak meg először: a luxus sportkocsit, vagy Hudsont a szűk kék farmerben és gesztenyebarna ingben. Még sosem láttam hétköznapi viseletben, és amilyen szexisen festett az üzleti öltönyökben, ez az új külső ugyanazt a kellemes bizsergést keltette a hasamban. Vagyis Hudson mindig ilyen hatással volt rám. – Szóval, idáig vezettél? – Általában nem szeretem a bájcsevegést, de valamivel el kellett nyomni a kettőnk közt vibráló szexuális feszültséget. Különösen, miután az egész reggelt azzal töltöttem, hogy a kapcsolatunkat analizáltam, és végül arra a következtetésre jutottam, hogy a mai napnak szex nélkül kell eltelnie. Mindennemű kötődést távolságtartással kell orvosolnom. Remélhetően nem fogom elveszíteni az akaraterőmet, amikor ezt vele is közlöm. Rám pillantott a válla fölött, mielőtt sávot váltott. – Meglep, hogy vezetek? Vállat vontam, és becsatoltam az övemet. – Azt hittem, mindig sofőrrel jársz. – Nem mintha szüksége lett volna rá. Ügyesen elnavigált a nagyvárosi forgalomban, és izgató látványt nyújtott vezetés közben. – Mi értelme a klassz kocsinak, ha nem vezethetem? – Mondasz valamit. A következő stoplámpánál Hudson rám pillantott a Ray Ban Aviator napszemüveg fölött. – Gyönyörű vagy ma, Alayna. Mint mindig. Csábító hangon beszélt, én pedig megigazítottam ujjatlan kék ruhám szegélyét, ami hirtelen sokkal rövidebbnek tűnt, mint máskor. – Most csak puhítasz, hogy majd rád bízzam a választást a boltban? – Persze. – Elvégre ő fizet.
Pár percig szótlanul autóztunk, néha összenéztünk; mindketten éreztük az egymás iránti vonzalmunk súlyát. Bizonyos körülmények között a flörtölés és a feszültség jó móka, de nem akkor, amikor ennyire bizonytalannak érzem magam. Ki kellett mondanom, ami a szívemet nyomta. – Mondd csak, Hudson, lehetséges, hogy a mai nap csak a vásárlásról szóljon? – Reméltem, hogy megérti anélkül, hogy ki kellene mondanom. Megértette. Pillanatnyi csalódás suhant át az arcán – lehet, hogy csak képzelődtem. Feszült hangon válaszolt: – Ahogy akarod, Alayna. Egyből megbántam, hogy szóltam. A könnyed, flörtölő hangulat elillant, Hudson kimért és zárkózott lett. A legszívesebben visszavontam volna, az iménti szavakat, de hogy tehettem volna? – Mirabelle-hez megyünk – mondta pár perc elteltével, rám se nézve. – Mirabelle-hez, a húgodhoz? – Hudson húga, Mirabelle egy népszerű butik tulajdonosa volt Greenwich Village-ben. Az a fajta hely, ahová csak előzetes bejelentkezéssel lehetett bejutni, de abból, amit a kirakatban láttam, már tudtam, hogy Mirabelle-nek őrületesen jó ízlése van. – Igen. A barátnői ma babaváró bulit rendeznek neki, így reméltem, hogy nem lesz bent a boltban. De amikor megtudta, hogy a barátnőmet viszem vásárolni, ragaszkodott hozzá, hogy eljöhessen megismerni téged. Ami azt jelenti, hogy ma már élesben játszunk. Ugye nem gond? – Dehogy, persze hogy nem. – Izzadni kezdett a tenyerem. Megfordult a fejemben, hogy mialatt azon görcsöltem, hogy nem szabad Hudsonnak utánanéznem az interneten, talán pont ezt kellett volna tennem. Akkor most többet tudnék arról, hogy milyen lenne élete szerelme. – Mi lesz, ha kérdezgetni kezd? Rólad? Rólunk? – És hogy fogjuk előadni a boldog párt, amikor szinte tapintható a feszültség közöttünk? – Emiatt ne aggódj. Én is ott leszek. Te csak bólogass. – Hudson a napszemüvege alá nyúlt, és megdörzsölte az orrát. – Különben meg úgysem fogsz szóhoz jutni. Mirabelle-nek be sem áll a szája. – De… mit csináljak? – Csak légy a barátnőm.
– Jaj istenem, Hudson, mondtad, hogy gyönyörű, de azt nem, hogy ennyire! – A barna hajú, eleven nő előttem egyértelműen Hudson rokona volt. Nagyon
hasonlítottak egymásra – finom metszésű arc, erős állkapocs, egyforma haj és bőr. Ám amíg Hudson széles vállú és erős volt, Mirabelle alacsony nő volt, kis termete csak hangsúlyozta gömbölyödő hasát. Mirabelle egy pillanatra sem hallgatott el, miközben tetőtől talpig végigmért, körbetáncolt bennünket Hudsonnal, aki a kezemet fogta, amióta megérkeztünk. – Milyen jó lesz felöltöztetni! Tökéletes az alakja – csupa mell és csípő és… – Elhallgatott, és felemelte rövid szoknyám alját. – Fantasztikus a lába, Hudson! Hudson pajkosan elmosolyodott, és megszorította a kezemet. – Tudom, Alayna minden porcikáját jól ismerem. Elvörösödtem. Mirabelle játékosan belebokszolt bátyja vállába. – Hű, de rossz fiú vagy! – Azután felém fordult, elakadt a lélegzete, és a szája elé kapta a kezét. – Uramisten, harmadik személyben beszélek rólad. Hogy lehetek ilyen udvariatlan! Annyira örülök, hogy végre megismerhettelek, Alayna! Hudson már sokat mesélt rólad. Barátságos ölelésbe zárt. A válla fölött Hudsonra pillantottam, és azon tűnődtem, vajon miket mesélhetett rólam, és hogy jöhettem ide ilyen felkészületlenül. Hudson azonban csak vállat vont, és elengedte a kezem, így nem maradt mentségem, hogy miért ne viszonozzam az ölelést. Mire Mirabelle eleresztett, rájöttem, hogy abba kell hagynom a rágódást, és bele kell rázódnom a szerepembe. Nagyot nyeltem, és szélesen elmosolyodtam. – Én is örülök, hogy megismerhetlek. De szólíts nyugodtan Laynie-nek. – Te pedig hívj csak Mirának. Huds olyan régimódi. – Belém karolt, amiről eszembe jutottak az idegesítő, népszerű lányok a gimiben, akik kézen fogva mászkáltak a barátnőikkel. Noha így, hogy most én voltam a barátnő, már kevésbé tűnt idegesítőnek. – Rendben, rendben, sajnos ma nem sokáig maradhatok, amit végtelenül sajnálok, úgyhogy vágjunk is bele. Máris ezernyi ötletem van a számodra. Eddig nem tudtam körülnézni, mert Mira az ajtóban köszöntött bennünket, de most szétnéztem a boltban. Bár kicsi volt, Mirabelle a női ruhák és cipők széles választékával szerelte fel. A hófehér falak és bútorok könnyed eleganciát kölcsönöztek a helynek, és művészien kihangsúlyozták a kiállított ruhákat. – Csak anya estjére vásárolunk? – kérdezte Mira homlokráncolva, mint aki azt se tudja, hol kezdjen neki. Hudson a derekamon tartotta a kezét. Noha tudtam, hogy a gesztus csak a
húgának szól, mint mindig, most is áramütésszerű hatása volt az érintésének. – Elsősorban a divatbemutatóra keresünk ruhát, de meglátjuk, mi mást találunk még. Mindent megveszünk, ami Alaynának tetszik. – Odaadóan pillantott rám. Egek, milyen jól csinálta! Mira bennünket figyelt, ezért viszonoztam Hudson pillantását, és igyekeztem nem belefeledkezni átható szürke szemébe. – Ó, köszönöm! – Még több érzelmet vittem máskor érzelemmentes hangomba. Mirához fordultam. – Hudson elkényeztet. Meg sem érdemlem őt. Hudson éppen tiltakozni kezdett, amikor rezegni kezdett a telefonja. – Elnézést. – Összevont szemöldökkel olvasta az SMS-t. Mira azonban figyelmen kívül a bátyját, és a ruhákat válogatta. – Ez és ez, ó, és ez tökéletesen állna rajtad! – Hátraszólt a bolt végébe. – Stacy, előkészítenél nekünk egy szobát? Egy magas, sovány, szőke lány lépett ki a hátsó irodából. Elvette Mirától a ruhákat. – Melyik szobát akarod használni? – Noha Mirával beszélt, mámoros tekintettel bámulta Hudsont. Olyan tekintettel, mintha lett volna köztük valami régebben, vagy legalábbis Stacy ezt szerette volna. Hudsonra pillantottam. Még mindig a telefonján pötyögött, összevont szemöldökkel és feszes szájjal. – A nagy öltözőt, kérlek. Laynie, ő az asszisztensem, Stacy. – Mira magára vonta a szöszi figyelmét. – Laynie Hudson barátnője, úgyhogy VIP-kiszolgálásban részesül. – Természetesen – mondta Stacy széles, hamis mosollyal, és szikrákat hányt a szeme, amikor végigmért. Miután Stacy hallótávolságon kívül került, Mirához fordultam. – Úgy látom, az asszisztensed nem kedvel túlságosan. – Haboztam. Vajon mondjak még többet? Úgy döntöttem, igen. Az igazi énem kíváncsi volt Stacy és Hudson kapcsolatára, de barátnőként is tudni akarnám. – Hudsont pedig mintha nagyon is kedvelné. Volt köztük valami? Mira habozott, és kerülte a tekintetemet. – Ne is törődj vele. Stacy mindig is odavolt Hudsért, pedig egyáltalán nem az esete. Nincs miért aggódnod. Valójában elég nevetséges ez az egész. Úgy éreztem, mintha elhallgatna valamit, de talán csak kényelmetlenül érezte magát, ha a bátyjáról volt szó. Úgy döntöttem, az utóbbi lehet, amikor Mira
halkan hozzátette: – Láttad, hogy Hudson totál figyelmen kívül hagyta? – Kuncogni kezdett. – Igen. – Én is vele kuncogtam. Őszintén. Megkedveltem Mirát. Mira tovább gyűjtögette a ruhákat és a kiegészítőket. – Hudson, ehhez mit szólsz? – Feltartott egy pár magas sarkú szandált. Hudson dünnyögött valamit anélkül, hogy levette volna a szemét a telefonjáról. – Aha. Az ajkamba haraptam, és eltűnődtem, vajon mi köti le ennyire. Ruhákat akart válogatni nekem, és tudtam, hogy el akarta játszani a kis színjátékát a húga előtt. Ehelyett amióta megérkeztünk, a telefonjával volt elfoglalva. Egy kicsit tartottam tőle, hogy ilyen passzív-agresszív módon büntet, amiért nemet mondtam a szexre. Ugyanakkor az is igaz, hogy Hudson soha semmiben nem volt passzív. Mirának sem tetszett a bátyja figyelmetlensége. – Huds, hétvége van. Tedd már el a Blackberryt! – Megbökte a könyökével. – Végre van barátnőd. Máris el akarod ijeszteni? Hudson abbahagyta a pötyögést, és felpillantott. – Mi az? Odaléptem mellé, és megfogtam a karját – a tökéletes, izmos karját. – Hallgass a húgodra, és tedd félre a munkát. Zsebre tette a telefonját, és átkarolt. – Elhanyagoltalak? – Kisimult az arca, de a szeme idegesnek tűnt. – Még a végén azt fogom hinni, hogy van egy másik barátnőd. – Talán volt is. Végül is lefújtam a szexet, talán éppen a telefonkönyvében keresgélt. Kivertem a gondolatot a fejemből, és az orrához dörgöltem az orromat. Azután, mivel nem bírtam megállni, halkabban megkérdeztem: – Minden rendben? – Csak munka. – Hozzám nyomta az arcát, de előbb Mirára pillantott, hogy meggyőződjön róla, hogy a húga néz minket. Ismét rezegni kezdett a telefon a zsebében. Elővette, de az egyik karját a vállamon tartotta. Egész teste megfeszült, amikor elolvasta az üzenetet. – Sajnálom, bébi, de el kell intéznem egy hívást. „Bébi?” Gondolatban felsóhajtottam. Mira pedig valóban felsóhajtott. – Gyere velem, Laynie. Hadd intézze el azt az uncsi hívást. Addig próbálj fel néhány ruhát. – Karon fogott, hogy az öltözőbe vezessen.
Hudson félbeszakította a tárcsázást. – Várjatok egy pillanatot, én is megyek. Mira megrázta a fejét. – Majd kijövünk, és megmutatjuk neked. Ne aggódj. – Mirabelle, nem hagyom magára Alaynát a túlbuzgó kishúgommal! Hálás voltam Hudson védelmező magatartásáért, ugyanakkor gyanút fogtam, hogy talán megvannak a saját indokai, miért nem akar kettesben hagyni Mirával. A gyanakvás mellett maradtam, igaz, én természetemtől fogva mindig is gyanakvó voltam. Mira a bátyjára meredt. – Nem jöhetsz be az öltözőbe. Az… nem helyes! Mivel úgy döntöttem, hogy egyedül is elbírok Mirával, már ha Hudson tényleg csak ezért nem akart kettesben hagyni vele, kihámoztam magam a lány keze közül, és Hudsonhoz léptem. – Minden rendben lesz, Há. – Lerövidítettem a nevét, részben, hogy legyen egy intim megszólításom, részben bosszantásból. – Intézd csak el a dolgod. – Há??? – Halkan kérdezett vissza, hogy csak én halljam. A fülébe súgtam a válaszom. – Csak játszd a szereped, „bébi”. – Csak egy puszit akartam az arcára nyomni, ám amikor az ajkunk összeért, Hudson hosszú csókot adott – amire semmi szükség nem lett volna Mira kedvéért. Gyorsan elszaladt a délután, és szinte mindent felpróbáltam a butikban. Mira segített öltözködni, minden ruha mellé a hozzáillő cipőt és kiegészítőket ajánlotta. Mindig is imádtam ruhát próbálni, de soha semmi nem állt olyan jól rajtam, mint Mira választásai. Modellnek éreztem magam. Mindegyik ruhában kiküldött Hudsonhoz, aki rám mosolygott, és bólintott telefonálás közben. Olykor megrázta a fejét, különösen, ha a ruha túl merész volt. Párszor felcsillant a szemében a vágy – mint azon az estén, amikor először találkoztunk. Ezeket a ruhákat félretettem későbbre. Amikor végre sikerült kiválasztanunk a ruhát a divatbemutatóra, plusz egy rakás egyéb holmit, Mira feltartott egy hosszú, fekete estélyit fűzős felsőrésszel. – A legjobbat a végére hagytuk – mondta. A gondolattól, hogy fűzőt viseljek Hudson jelenlétében, kissé ideges lettem, mert erről eszembe jutott egy bizonyos másik fűző, mivel azonban még soha nem láttam ilyen szép estélyit, tudtam, hogy gyönyörűen áll majd rajtam, még mielőtt
fölpróbálhattam volna. Mira segített levennem a melltartómat, majd rám adta a ruhát. – Szóval, Hudson említette, hogy valami egyetemi eseményen találkoztatok – mondta, miközben befűzte a fűzőt. Nagyot nyeltem. Azt hittem, Hudson azt hazudta, hogy a klubban ismerkedtünk meg, de ennek több értelme volt. Így volt ideje a fiktív Alaynának és Hudsonnak egymásba szeretnie. Egy pillanatra mégis összezavart, és haboztam, mielőtt válaszoltam. – Igen, a sterni végzősök szimpóziumán. Mira szorosabbra húzta a fűzőt. – Tudnom kell, hogy te is első látásra beleszerettél, vagy csak ő érzett így? Tehát azt állította, hogy szerelem volt első látásra. Ügyes húzás. – Határozottan első látásra. Mira rám mosolygott a tükörben. – Ez olyan romantikus. Hogy állást akart kínálni neked, de neked már volt munkád, ezért megvette a klubot, ahol dolgozol, hogy a közeledben lehessen. Elakadt a lélegzetem, annyira meglepett ez az új részlet a történetben. – Ezt mondta? Mira a szájához kapta a kezét, és elkerekedett a szeme. – Istenem, hát nem tudtad? – Dehogynem, persze hogy tudtam. – Valójában fogalmam sem volt róla. Az döbbentett meg az egészben, hogy akár igaz is lehetett volna. Egyszer már elhessegettem a gondolatot, amikor megfordult a fejemben. De ezúttal nem ment ilyen könnyen. Most azonban nem volt időm ezen rágódni. Mira még mindig riadtnak tűnt; azt hitte, olyasmit mondott, amit nem lett volna szabad. Meg kellett nyugtatnom. – Szerintem őrülten romantikus volt, hogy megvette a klubot. Csak nem hittem, hogy bárkinek is elmondta. Bevált a trükk, Mira arca kisimult. – Ez nem lep meg. Általában magába fojtja az érzéseit. Úgy tűnik, neked sikerült megnyitnod. – Hátrébb lépett. – És ez a ruha is ki fog hozni belőle valamit, hacsak nem kőből van. Hihetetlenül nézel ki! Igaza volt – valóban hihetetlen látványt nyújtottam. És amikor kiléptem a próbafülkéből, Hudson nem csak mosolygott és bólintott. Letette a telefont, és elakadt a szava.
– Tetszik? – A választ kiolvashattam éhes tekintetéből. Ez az arckifejezés mindig felizgatott, mindig elázott tőle a bugyim. Lassan bólintott, látszólag megnémult, én magam is meglepődtem, hogy ilyen hatással voltam rá. Ettől még vonzóbbnak, még erősebbnek éreztem magam, mint addig. – Hűha, Hudson nem kap levegőt – mondta Mira, kezét domborodó pocakján nyugtatva. – Ki hitte volna. Hudson figyelmen kívül hagyta a húgát, és odalépett hozzám. – A legszívesebben a karomba zárnálak – mormolta –, de akkor nem tudnék gyönyörködni a látványban. Meseszép vagy, Alayna. – Köszönöm – suttogtam. Ez a pillanat a kettőnké volt, Mira megszűnt létezni. Tetszettem neki, és ettől ő is jobban tetszett nekem. A mellbimbóim is megkeményedtek tőle, ami kényelmetlen érzés volt a szoros fűző alatt. – Jól van, fiatalok, én mondanám, hogy menjetek szobára, de félek, hogy az öltözőt használnátok. – Mirának majdnem sikerült megtörnie a varázst, a levegő mégis tovább izzott köztünk. – Meg sem kérdem, hogy megveszitek-e a ruhát. – Megvesszük. – Hudson le sem vette rólam a szemét, ezzel igazolva saját szavait, annyira megbabonázta a látvány. Felvillant a fejemben egy kép, amint ott helyben, a butik padlóján szerelmeskedünk. Mivel azonban nem voltunk egyedül, és mivel én magam is kijelentettem, hogy a mai nap szexmentes marad, elfordítottam a fejemet. A szemkontaktus felbontása segített összeszednem magam, és elhúzódtam. – Átöltözöm. Mira mutatta az utat, az öltöző ajtajában megtorpant, és az órájára pillantott. – Ó, a fenébe, már ennyi az idő? Nagyon elkéstem! Menj csak be. Beküldöm Stacyt, hogy segítsen levetkőzni. – Szorosan átölelt. – Nagyon örülök, hogy végre megismerhettelek. Találkozunk holnap a divatbemutatón. Kifújtam egy rakoncátlan hajtincset az arcomból, és beléptem az öltözőbe – nem szívesen maradtam kettesben Stacyvel és szikrát hányó szemével. Amíg várakoztam, hátranyúltam, hátha én magam is ki tudom oldani a fűzőt, de a körmöm beleakadt a zsinórba. A körmömet néztem, és próbáltam letépni a szakadt részt, amikor éreztem, hogy Stacy kezdi kioldani a fűzőt. Annyira utált engem, hogy még köszönésre se méltatott. A tükörbe pillantottam. Nem Stacy vetkőztetett – hanem Hudson. Összenéztünk, mohó tekintetétől mozdulatlanná dermedt a tükörképem. Lassan,
anélkül hogy levette volna rólam a szemét, kioldotta az egész fűzőt. Nem állítottam meg. Ő nem kérdezte, én pedig nem szóltam. Miután kioldotta a ruhát, a keze becsúszott a spagettipántok alá a vállamra. Néztem, amint lecsúsztatja a karomon. A ruha a padlóra hullt, én pedig egy szál vörös tangában és fekete magas sarkúban álltam ott. Hudson pupillája kitágult, lüktetni kezdett a puncim. Kívántam őt. Bármit is hajtogattam magamnak egészséges és beteges kapcsolatokról, nem számított. Már nyakig voltunk benne mindketten. És amikor ezt beismertem magamnak, megbántam, hogy valaha is mást gondoltam. Hudson körbesimította a derekamat, két keze a köldökömnél találkozott. Egyikkel a mellemet kezdte simogatni, a másikat a tangámba csúsztatta. Szétnyitottam a lábamat, meghívásként, hogy érintse meg duzzadt csiklómat. Halvány mosolyra görbült a szája, amikor végigsimított nedves résemen, szétnyitva a redőket, kiengedve a vágy illatát. Abban a pillanatban már tudta, mennyire vágytam rá, zavarba ejtően nedves voltam. Tovább simogatta a mellemet, ami hirtelen nehéznek és érzékenynek tűnt, hüvelykujja a megkeményedett mellbimbómmal játszott. A mellemnek szentelt figyelme felerősítette a lentebbi események hatását, ujjbegyével a csiklómat ingerelte, én pedig hangosan felnyögtem. Átkarolt, hogy megtartson, amikor elgyengültem a gyönyörtől, és behunytam a szememet, hogy kiélvezzem a csúcspontot. – Nézd, Alayna. – Hudson mély hangja hallatán kinyílt a szemem. – Nézd, milyen gyönyörű vagy, amikor elélvezel. A szexuális előéletem nem volt túl változatos. Sötét szobák félrészeg szeretőkkel és ügyetlenül tapogató kezekkel. Eddig csak egyszer tartottam nyitva közben a szememet, akkor is csak véletlenül. Tükrök és nyilvános terek sosem szerepeltek a kívánságlistámon. Néztem a kezét a puncimon, amint a hüvelykujja érzékeny csiklómon körözött, ujja pedig behatolt a nedvességbe. Igaza volt – gyönyörű látvány volt. Gyönyörű volt, ahogy simogatott, ahogy tudta, mit kell tennie, hogy így érezzek, ahogy kipirultam, és ívbe görbült a hátam. Gyönyörű volt, ahogy a karjában tartott, amikor összerándultam az ölelésében, és az orgazmusom egyetlen hosszú folyamként öntötte el a testemet. – Tedd a kezed a tükörre! – A nyers parancs és a várakozás, amikor rájöttem, mire készül, újra felajzott, ezúttal még jobban, mint az imént. Reszketve kinyújtottam a kezemet, ő pedig azonnal levette rólam a karját, amint
sikerült megállnom a saját lábamon. Hallottam, hogy lehúzta a cipzárját, a hang tovább növelte az izgalmamat, tudtam, hogy éppen elővette a farkát, ami pillanatokon belül bennem lesz. A magas sarkú cipő, ami még mindig rajtam volt, egy magasságba emelt vele, ő pedig könnyedén belehatolt nedves vaginámba, és felnyögött. – Basszál, Alayna! Összenéztünk a tükörben, a kapcsolat olyan ijesztően intenzív lett köztünk, hogy rám tört a pánik. Ezt ő is látta, vagy megérezte, és végigvezetett rajta, azt mondogatta, hogy mellettem van, hogy gondoskodni fog rólam, és azt ígérte, hogy ő is úgy érez, mint én. Beleharaptam az ajkamba, hogy elfojtsam a feltörő nyögést, mivel tudtam, hogy csak egy ajtó választ el bennünket Stacytől – aki valószínűleg a korábban felpróbált ruhákat hajtogatta össze vagy tette vissza a vállfákra, miközben én azzal a férfival szeretkeztem, aki után úgy sóvárgott. Ám ezúttal, amikor elélveztem, nem fojtottam el a kiáltásomat; azt akartam, hogy Hudson lássa, milyen hatással volt rám. Még mindig ziháltam, amikor ő is elélvezett, éreztem teste súlyát a hátamon, ahogy előregörnyedt a gyönyörtől. És ha azon tűnődtem volna, vajon az előadás a húga asszisztensének szólt-e, fülembe súgott szavai mást mondtak. – Ez, kedvesem. Ez igazi.
Tizenegyedik fejezet
Hudson hagyta, hogy az általa vásárolt ruhák és cipők nagy részét én válasszam ki. Mire végeztünk, egész szép mennyiséget szedtünk össze. Szándékosan nem figyeltem, amikor Stacy leolvasta a végösszeget, mert féltem, hogy kitartott nőnek, vagy ami még rosszabb, szajhának érezném magam. Megvacsoráztunk egy kellemes olasz vendéglőben a Village-ben, majd Hudson elvitt a klubhoz. Kivételes szerencséje volt, és talált egy szabad helyet a járda mellett. Leparkolt, és üresbe tette a motort. – Anyám jótékonysági divatbemutatója holnap egykor kezdődik. Negyed egykor kell elindulnod otthonról. Sajnálom, hogy nem tudsz többet aludni előtte. Hajnali háromkor végzel? – Igen. De megoldom. – Jordan jön érted. Nála lesznek a csomagjaid, segít majd felvinni őket a lakásodhoz. – Pajkos mosolyra húzódott a szája. – Hacsak nem szeretnéd, hogy én jöjjek érted. Hogy Hudson vigyen haza? Annak valóban jobban örülnék, de szükségem volt bizonyos távolságtartásra. Már így is hagytam, hogy a magáévá tegyen, miután egyértelműen kijelentettem, hogy nem teheti. – Félek, hogy akkor még kevesebbet aludnék. – Igazad van. Valószínűleg nem jó ötlet. Pár pillanatig szótlanul üldögéltünk, szinte tapintható volt köztünk a szexuális feszültség. Megcsókoljam búcsúzóul? Ő adna nekem búcsúcsókot? Van időnk beosonni a ruhatárba egy gyors menetre? Az éttermi mosdóban megmosakodtam, amennyire tudtam, de még mindig éreztem magamon a szex szagát, amitől mocskos gondolataim támadtak. Nem akartam elmenni. – Minden rendben a munkáddal? – Jó kifogás volt, hogy tovább maradhassak, ugyanakkor valóban érdekeltek az üzlettel kapcsolatos üzenetei és hívásai. – Megoldom – ismételte korábbi válaszomat. Reméltem, hogy ennél többet fog mondani, de amióta megismerkedtünk, még semmit sem osztott meg velem az üzleti ügyeiből. Semmi okom nem volt azt hinni, hogy pont most tenne kivételt. Egy ideig csak bámultam rá, amíg furcsa érzés nem kerített hatalmába, és a gyomrom liftezni kezdett, mintha óriáskeréken ülnék. Azután kinéztem a szélvédőn. Liesl közeledett az utcán, könnyű volt felismerni a
lila hajáról. Eszembe jutott egy ötlet. Valójában egy újabb kifogás volt. Hogyan szerezzem meg a testi kontaktust, amire vágytam. – Mivel mától élesben játszunk, mit szólnál, ha hivatalossá tennénk a dolgot? – Liesl felé intettem, Hudson egyetértően bólintott. – Kitűnő ötlet. – Habozott, megvárta, amíg Liesl egy kicsit közelebb ér hozzánk, hogy mindent jól lásson. Azután kiszállt a kocsiból, megkerülte, és kinyitotta nekem az ajtót, hogy kiszállhassak. Végigsimította az arcomat. – Készen állsz? Sosem álltam készen, de felemeltem az arcomat hozzá. Ajkunk találkozott, nyelvünk összefonódott. Kiszállt az erő a lábamból, de Hudson átkarolt, és megtartott. Belemarkoltam az ingébe, őrülten szerettem volna beletúrni a hajába, mert tudtam, hogy attól még jobban begerjednék. Elképesztő, hogy alig néhány órája voltunk együtt a butikban, mégis úgy éreztem, mintha hónapok óta böjtölnék. Elhúzódott, és Liesl felé pillantott. – Látta – mondta halkan. – Ó. – Már el is felejtettem, hogy az előadás neki szólt. – Akkor jó. – Nagyot nyeltem. – Köszönöm – súgtam, még mindig levegő után kapkodva. – A mai napot. – És köszönöm a szép ruhákat, meg hogy elengedte a füle mellett a kérésemet, hogy legyen szexmentes a mai nap, és hogy szenvedélyesen megcsókolt a Colombus Circle-ön. – Viszlát holnap, Alayna. Sikerült elhúzódnom tőle, és csak akkor néztem vissza, amikor már beszállt a kocsiba. Liesl összefonta a karját, és az ajtónak dőlt, hogy nyitva tartsa nekem. – Ideje, hogy mesélj – mondta, amikor beléptem mellette. Én pedig meséltem, mindent elmondtam neki Hudsonról és Alaynáról, a boldog párról, az igazságot is beleszőttem a mesébe. Elmeséltem, hogy a Sternben találkoztunk, és hogy azért vette meg a klubot, hogy a közelemben lehessen, de a lelkére kötöttem, hogy erről ne szóljon Davidnek. Elárultam, hogy minden szabadidőnket együtt töltjük, hogy nem bírjuk levenni egymásról a kezünket, és hogy őrülten szerelmesek vagyunk. Könnyen ment a hazudozás, és jó érzés volt. Hihetőnek tűnt, amit mondtam. Nem azért, mert tudtam, hogy Liesl elhiszi, hanem mert szinte én is kezdtem elhinni.
Majdnem négy óra volt, mire Jordannel fölhordtuk a csomagjaimat a lakásomba, de még nem voltam fáradt. Egy pillanatig bántam, mert nem hagytam, hogy Hudson hozzon haza. Egész éjjel rá gondoltam – számtalanszor kezdtem SMS-eket írni neki, amiket azután kitöröltem –, fel voltam ajzva, és fájdalmasan sóvárogtam utána. Az autóban még erős voltam, tudatában annak, mennyire egészségtelen, hogy állandóan rá gondolok. Egyedül és kielégületlenül azonban gyenge voltam. Ahelyett, hogy egyenesen lefeküdtem volna, bekapcsoltam a számítógépet, és megtettem, amit olyan kétségbeesetten próbáltam elkerülni: Hudson után kutakodtam a neten. Azzal csitítottam a lelkiismeretemet, hogy több információra van szükségem Hudsonról ahhoz, hogy fel tudjak készülni. Mi lesz, ha az anyja megemlíti az egyetemét? Nem árt, ha tudom, hogy a Harvardon tanult. És mi lesz, ha valaki megkérdezi a véleményemet Hudson jótékony adakozásairól? Jobb, ha tudom, hogy a Lincoln Központ egyik legbőkezűbb adományozója, és magánösztöndíjat alapított a Juilliardon. És ott vannak még az exek. Róluk is tudnom kell. Habár erről nem sok információt találtam. Többnyire csak képeket Hudsonról egy rakás különböző nő oldalán. Meglepődtem, amikor az egyikükben felismertem Stacyt Mirabelle boltjából. Legalább egyszer randevúzott Hudsonnal. Nem csoda, hogy olyan ellenszenvesen viselkedett velem. Egyik arcot sem láttam egynél többször, kivéve Celia Wernerét, a vékony, csinos szőke lányét, akit a családja Hudsonhoz akart adni. Noha egyik képen sem szerepeltek együtt, olyan sóvár pillantásokat vetett Hudsonra, hogy kezdtem kételkedni benne, hogy boldogtalan lenne egy megrendezett házasságban. Igaz, szerintem senki sem lenne boldogtalan Hudson oldalán. Néhány óra alatt rengeteg dolgot megtudtam az állítólagos fiúmról, de az igazat megvallva, ez aligha készített fel a találkozásra Hudson családjával és barátaival. Azért kutakodtam, hogy megértsem a férfit, aki ilyen erős hatással volt rám. Egyik cikket a másik után olvastam, hogy olyan jelentéktelen apróságokat tudjak meg róla, amiket csak egy elszánt rajongó vagy egy közeli barát tudhat. Addig bámultam a képernyőt, amíg könnybe nem lábadt a szemem, de minden információmorzsát összeszedegettem Hudson Pierce-ről, amit csak találtam, mert nem tudtam leállítani magam. Az sem érdekelt, hogy rögeszmés lettem. Hudson mágnesként vonzott. És noha tudtam, hogy ilyen visszaesés többé nem fordulhat elő, élveztem a
megszállottságot, amelyet egy olyan férfi iránt éreztem, aki félreérthetetlenül közölte velem, hogy sosem lehet az enyém.
Másnap a lilásszürke Valentino ruhámra varrt gyöngyökkel babráltam, amikor a limuzin negyed egykor megállt a Manhattan Center épülete mellett. Ideges voltam, ugyanakkor túl szorosnak éreztem a ruhám alatti fűzőt, amit meglepetésnek szántam Hudson számára – azt, amelyik miatt annak idején letolt. – Ne idegeskedj – mondta. – Gyönyörű vagy. Mély lélegzetet vettem, amikor Jordan kinyitotta a limó ajtaját. Hudson ült a járda felőli oldalon, és amikor készült kiszállni, megállítottam. – Várj! Gyanakvón felvonta a szemöldökét. – Megint szexmentes délutánra vágysz? Elpirultam. – Nem, arról már lemondtam. Elmosolyodott, meg sem próbálta leplezni az elégedettségét. – Én csak… – Rápillantottam kihúzott pilláim alól. – Csak azt akartam mondani, hogy… nagyon szexi vagy. – De még mennyire, hogy az volt! A jótékonysági divatbemutatóra félhivatalos öltözékben várták a résztvevőket, és Hudson nagyon elegánsan festett a szürke John Varvatos öltönyben és a fakólila ingben, ami tökéletesen illett a ruhámhoz. Nyakkendő nélkül érkezett, az ingét felül kigombolta, amivel épp csak annyi bőrfelületet tett szabaddá, ami elég volt ahhoz, hogy megőrjítsen. – Nagyon szexi. Egy pillanatig elgondolkodva nézett rám, majd megrázta a fejét, és kilépett az autóból. A kezét nyújtotta, hogy kisegítsen, arcán továbbra is kíváncsi kifejezéssel. – Mi az? – kérdeztem, azon tűnődve, vajon mi rosszat mondhattam. – Alayna – sóhajtott fel. – Olyan sok mindent szeretnék most csinálni veled. Mivel azonban szerepet játszunk, egyelőre be kell érnem ennyivel. – Közelebb húzott egy csókra, amiből hiányzott a szokásos szenvedélye. Ez a csók a bámészkodóknak szólt, a fotósoknak a Hammerstein bálterem ajtaja előtt. Miután eleresztett, Hudson megfogta a kezemet, ujjai végigsúrolták a szilikon karkötőt a csuklómon. – Ez mi? – kérdezte, miközben átvezetett a dupla ajtón. – Emlékeztető, nehogy elfelejtsek kávét venni – hazudtam. Valójában arra kellett emlékeztetnie, hogy ne gondoljak rá annyit. A terápián tanultam ezt a trükköt.
Valahányszor beteges vagy nem kívánt gondolatom támadt, felvettem a karkötőt, hogy segítsen elfojtani. Ja, persze. Mintha egy darabka szilikon el tudná terelni a gondolataimat Hudsonról – a képeket a fejemben, amint egész éjjel együtt vagyunk, meztelenül. És nem is ezek a gondolatok gyötörtek igazán. Az ábránd, hogy együtt lehetünk a kis színjátékon kívül is, a hálószobán kívül is – ez a gondolat aggasztott a legjobban, pedig még meg sem fordult a fejemben. Egyelőre. Ám a hajnali internetes kalandom után úgy éreztem, hogy szükségem van biztonsági hálóra. Nem volt jobb ötletem a szilikon karkötőnél. – Nagy szükséged lehet kávéra. – Fogalmad sincs… – Elakadt a szavam, amikor az előcsarnokban felismertem néhány hírességet. Nem is tudom, miért lepődtem meg. Az évenkénti Pierce jótékonysági divatbemutató az autizmussal élőkért hatalmas eseménynek számított, és mindig is vonzotta a gazdagokat és a hírességeket. Erre nem is gondoltam. Hudson elmosolyodott döbbent arckifejezésemen, és elvezetett a jegyszedők mellett, akik nem kérték a jegyét, ellentétben a mellettünk lévő pártól: a polgármestertől és a feleségétől. Na, igen, Hudson sokkal menőbb volt, mint hittem. Elhaladtunk a bár mellett, és beléptünk a bálterembe. – Ha innál valamit, odabent megteheted. Anyám már nagyon szeretne találkozni veled. – Megálltunk az ajtóban, Hudson körbepillantott. Szétnéztem a teremben. Extravagáns hely volt – egy régi operaház, amit modern technológiával ötvöztek. A hangsúly a kifutón volt, ami egy alacsony pódiumból nyúlt ki. Fölötte egy komplex világítórendszer függött, ami akár egy rockkoncerten is megállta volna a helyét. A kifutó mindkét oldalán székek sorakoztak, azokon túl pedig fehér terítővel letakart asztalok zárták körbe a termet. A több mint húsz méter magas terem falain három emeleten díszpáholyok függtek. – Hudson! Laynie! – Az ismerős hang irányába fordultam, és láttam, hogy Mira olyan gyorsan közeledik felénk, amennyire csak gömbölyű pocakja engedte. – Hűha, hihetetlenül nézel ki! – mondta nekem. – Ez a ruha olyan jól mutat a cipőddel. És Huds hozzád öltözött! Milyen édes! Hudson szorosabbra fonta a derekamon a karját, ez volt az egyetlen jele annak, hogy a húga idegesítette. – Nem te vagy az egyetlen a családban, akinek jó ízlése van, Mirabelle. – Hát persze hogy nem. Chandler ízlése is nagyon jó. Te viszont túl merev vagy
ahhoz, hogy bárki is tévedésből kreatívnak higgyen. – Hoppá! – Hudson azért elmosolyodott. Nagyon büszke ember volt. Mira is mosolygott. Azután egy pillanatra feszült lett az arca. – Bocsássatok meg, tudom, hogy ez udvariatlanság, de… – A bátyjához hajolt, és a fülébe suttogott valamit, amit nem hallottam. Hudson összeszorította az ajkát. Felegyenesedett, és elhúzódott Mirától. – Alayna már tudja. Mira felém biccentett. – Tudja, hogy….? – Elhallgatott. – Tudja. – Hudson szavai megnyugtatták Mirát, legalábbis egy kicsit. Szerettem volna úgy tenni, mintha nem érdekelne, de tudtam, hogy az arcomra volt írva a zavarodottságom. Rólam beszéltek és valaki másról, akiről vagy amiről én már tudtam, amit nehezemre esett elhinni, mivel Hudson sosem mondott nekem senkiről semmit. Ezúttal is győzött a kíváncsiságom. – Mi az? Mira Hudsonra pillantott, mintha az engedélyét kérné, hogy beavathasson. Hudson arca kifejezéstelen maradt. Mira ezt igennek vette. – Celia is itt van. – Megremegett a szája széle. – Nem tudom, hogy gondot jelent-e. Celia Werner. Hudson azt mondta, hogy tudok róla, pedig valójában nem tudtam. Annyit tudtam, hogy a családjaik össze akarták házasítani őket. Tudtam, hogy Celia családjának a tulajdonában van a televízió- és médiarészvények nagy része. Tudtam azt is, hogy gyönyörű. Kimondottan gyönyörű. És hogy imádta a férfit, aki éppen a kezemet simogatta. A férfit, aki nem viszonozta az érzéseit. Sőt az enyémeket sem. Ha Hudson nem fogja a kezemet, belekapaszkodtam volna a karkötőmbe. Ez sem volt egészséges gondolat. Nagyot nyeltem, majd vidáman elmosolyodtam. – Nem, Celia nem gond. Nem igaz, Há? Hudson arca megrándult a becenév hallatán. – Persze, egyáltalán nem gond. – Merre van? – Ha a közelben van, jobb lesz, ha minél előbb megnézhetem magamnak. – Ott van. – Mira diszkréten rámutatott. Ott állt a nő a képekről, vörös, egyvállas, fodros ruhában, ami kiemelte vékony, modellszerű alkatát.
– Sokkal szebb vagy nála – mondta Mira. Nem volt igaza, de értékeltem a kedvességét. Egyáltalán nem voltam szebb nála. Megfogtam a karkötőmet. Újabb beteges gondolat. – Mirabelle, muszáj ilyen rosszindulatúnak lenned? – Hudson megszorította a kezemet. – Különben is, Alayna mindenkinél szebb. Megcsókoltam. Nemcsak azért, mert tökéletes volt az időzítés, hogy egy barátnő hálából megcsókolja a fiúját a bókért, hanem mert meg akartam tenni. Emlékeztetni akartam magam, hogy nem számít, mit teszünk vagy nem teszünk Hudsonnal, én csókoltam meg őt – én győztem meg az embereket arról, hogy nem a másik nő oldalán van a helye. Hudson viszonozta a csókomat, a szokásos, visszafogott stílusban, amit a nyilvánosságnak szánt, nyelve alig érintette az ajkamat. – Jaj, ne már! Nem akarom smárolni látni Hudsont! – Egy idegen hang szakította meg a csókunkat. Hudson arrébb lépett, és egy szőke, kék szemű tinédzser fiút pillantottam meg, aki öltönyzakót viselt pólóval és farmerrel. – Hűha! – A fiú mohó tekintettel mért végig. – Ha bármikor magasabbra akarsz jutni a ranglétrán, inkább engem falj az ajkaddal. – Chandler – szólt rá a fiúra Mira. – Viselkedj! Chandler. A legifjabb Pierce sarj. Néhány pletykablogon azt olvastam, hogy a nagy korkülönbség oka Mira és Chandler között az, hogy a három gyereknek nem ugyanaz az apja. És valóban, most, hogy szemtől szemben álltam Chandlerrel, láttam, hogy alig hasonlít idősebb testvéreire. – Alayna kilenc évvel idősebb nálad – mondta Hudson szigorú tekintettel. – Jövő hónapban leszek tizennyolc. – Chandler le sem vette rólam a szemét. Nem árultam el Hudsonnak, hogy huszonhat vagyok. Nem kellett volna meglepődnöm azon, hogy tudta – a férfi, aki tudott a távoltartási végzésemről, nyilván alaposan elvégezte a házi feladatát. Így legalább egálban voltunk. Nem mintha Hudsonnal egálba lehetett volna jönni. Hudson kedvetlenül bemutatott bennünket egymásnak. – Alayna, ő az öcsém, Chandler. – Hudson az öccse vállára csapott, ami akár játékos gesztusnak is tűnhetett volna. – Chandler, ne fald fel a tekinteteddel Alaynát. Nem illik. Chandler olyan kihívó és felsőbbrendű pillantással fonta össze a karját, amire csak egy tinédzser képes. – Miért, mert nyilvános helyen vagyunk, vagy mert veled érkezett?
– Mert nem bánhatsz így egy nővel. – Hudson hangja szaggatott volt, de kimért. – És pont te beszélsz arról, hogyan kell bánni egy nővel? – Chandler a bátyjára meredt, és azokban a pillanatokban mintha szavak nélkül kommunikáltak volna. Végül Chandler váltott témát. – Anya küldött. Meg akar ismerkedni a cicababáddal. – Azzal sarkon fordult, és csak egyszer nézett hátra közömbösen, hogy követjük-e. Mira utánament, és megragadta a könyökét, hogy a fülébe súgjon valamit. Sejtettem, hogy a viselkedéséért szidta össze. Hudson felsóhajtott. – Ne is figyelj rá. Csak egy begerjedt tinédzser. – A begerjedt bátyjára hasonlít – súgtam vissza. – Viselkedj! – Megfogta a kezemet. Összerezzentem a parancsoló hangsúly hallatán, és a bőre érintésétől. Követtük az ifjabb Pierce testvéreket a báltermen keresztül, az asztalokat és az egyre növekvő tömeget kerülgetve, amíg oda nem értünk a színpadhoz legközelebb eső asztal mellé. – Ez az asztalunk – mondta Chandler. Néhány ember felé intett, akik pár méterrel arrébb beszélgettek. – Ott van anya. A nőre bámultam, akit az internetes fotókról már ismertem: Sophia Walden Pierce-re. Sötétszőke haját magas, szoros kontyba fogta, ami kihangsúlyozta hosszú, elegáns nyakát. Még hátulról is nyilvánvaló volt, hogy Hudson anyja gyönyörű, méltóságteljes asszony. Mintha megérezte volna a jelenlétünket, hátrapillantott a válla fölött, miközben a beszélgetőpartnereire mosolygott. Megmagyarázhatatlan idegesség kerített hatalmába. Mi lesz, ha nem veszi be a színjátékot? Mi lesz, ha elrontom? Hudson megérezhette az idegességemet, mert megszorította a kezemet, és a fülembe súgta: – Nagyszerű leszel. Semmi kétségem. – Belecsókolt a hajamba. A trükk működött. Többé nem aggódtam, hogy milyen benyomást teszek az anyjára, csak azon járt a fejem, vajon a gyengéd csók nekem szólt-e, vagy a közönségünknek. De miért is számítana? Nem voltunk egy pár, csak úgy tettünk. A gyengéd csókok romantikusak voltak, mi azonban nem voltunk romantikus viszonyban. Csak szexuálisban. Képzeletben ismét megérintettem a karkötőmet. Amikor felvettem azt a vacakot, nem készültem fel rá, hogy Hudson egész nap fogni fogja a
kezemet. Mire sikerült teljes egészében emlékeztetnem magam, hogy minden, amit Hudson csinált, csupán színjáték volt, Sophia befejezte a beszélgetést, és elindult felénk. Mint sejtettem, gyönyörű nő volt. Karcsú, csinos alakja volt, és tökéletes bőre. Botoxot használhatott, a homloka sima volt, és kifejezéstelen. Vagy talán ez természetes adottsága, ami nagyon valószínűnek tűnt, hisz az oldalamon álló Mr. Érzéketlenség anyja volt. – Hudson. – A kurta biccentés illett a merev üdvözléshez. Hudson hasonlóképpen viszonozta. – Anyám. – Felém pillantott. – Szeretném bemutatni Alayna Witherst. Alayna, az édesanyám, Sophia Pierce. – Örülök, hogy megismerhetem, ööö…. – Hirtelen azt sem tudtam, minek nevezzem: Sophiának? Mrs. Pierce-nek? Ha más hangsúlyt használok, lezárhattam volna a mondatot, mivel azonban félbehagytam, be kellett valahogy fejeznem. A biztonságosabb utat választottam. – Mrs. Pierce. – Elengedtem Hudson kezét, és kinyújtottam a kezemet, remélve, hogy nem volt feltűnően izzadt az idegességtől. Emiatt azonban nem kellett aggódnom. Sophia Pierce nem fogott velem kezet. Ehelyett ridegen végigmért, és úgy körözött körülöttem, mint egy héja. – Egész csinos. Leeresztettem a kezemet, és becsuktam a számat. Mielőtt eldönthettem volna, hogy megköszönjem-e, folytatta. – Hol is találtad? Elképedtem. Úgy beszélt rólam, mintha ott se volnék – mint egy útszéli kiskutyáról. Mira próbált megmenteni. – Anya… Sophia azonban elhessegette a lányát, én pedig láttam a kimondatlan bocsánatkérést Mira szemében. Hudsonra pillantottam, aki mereven nézte az anyját. – Megmondtam. Egy estélyen találkoztunk a Sternben. Sophia megvetően felhorkant. – Mi az ördögöt kerestél a New York-i egyetemen? Meglátogattad a nyomornegyedet? Elpirultam a dühtől, és ökölbe szorult a kezem. Hudson is mozdulatlanná dermedt.
– Ne légy már ilyen sárkány, anya. Chandler szélesen elvigyorodott a bátyja szavai hallatán. Sophia azonban eleresztette a füle mellett a megjegyzést. – Mondd csak, Alayna – mit láttál meg először a fiamban: a pénzét vagy a nevét? Most már nem csupán dühös voltam. Forrt bennem a méreg, de uralkodtam magamon. Belekaroltam Hudsonba, és válaszoltam: – Egyiket sem. Azért vonzódtam hozzá, mert szexi. És azért maradtam vele, mert olyan isteni az ágyban. Sophiának leesett az álla. Sejtettem, hogy ritkán éri meglepetés, és a tudat, hogy sikerült megdöbbentenem, kellemes izgatottsággal töltött el. Hudson felvonta a szemöldökét, de láttam, hogy nem zavarja a replikám. Sőt felcsillant a szeme, mintha jól szórakozna. Ettől még jobban felbátorodtam. – Nézze, Sophia Pierce. Lehet, hogy nem a Harvardon diplomáztam, mint a fia és a férje… – Elhallgattam, hogy lássam, hogyan reagál Hudson arra a tényre, hogy olyan dolgokat tudok a családjáról, amiket nem osztott meg velem. Ismét felcsillant a szeme. – De én büszke vagyok a sterni diplomámra. És nem azért jöttem ma ide, hogy egy olyan nő ócsárolja a végzettségemet, aki kibukott a jogi egyetemről. Sophia fenyegető lépést tett felém. A tűsarkúmban pár centivel magasabb voltam nála, az ő tartása azonban tiszteletet követelt. – Miért jöttél ma ide? Eszembe jutott, hogy bármilyen undok is hozzám Sophia Pierce, nem az én anyám. És noha a szüleim meghaltak, ők mindig kedvesek és odaadóak voltak, és soha senkivel – főleg olyasvalakivel, akit szerettem – nem bántak volna olyan rosszindulatú előítélettel, ahogy Hudson anyja bánt velem. Most már értettem, hogy Hudsont miért nem zavarta, hogy hazudjon az anyjának a kapcsolatunkról. Ha az én anyám lenne, én is mindent megtennék, hogy megszabaduljak tőle. Ahelyett, hogy meghátráltam volna, kihúztam magam, karomat továbbra is a mellettem álló férfin tartottam. – Azért jöttem ide, mert Hudson akarta, hogy megismerkedjem az anyjával. Valamilyen érthetetlen okból ad a maga véleményére. És mivel szeretem őt – méghozzá nagyon –, beleegyeztem, hogy eljövök. Hudson átkarolt, és közelebb vont magához. Éreztem a mosolyát, ahogy megcsókolta a halántékomat. Sophia halványan elmosolyodott.
– Ó! – Mirának elakadt a szava. Chandler is hasonlóképpen megdöbbent. Mint korábban, Sophia most sem figyelt a család reakciójára. – A hét másik felét a hamptoni házunkban töltjük. Ti is eljöttök Hudsonnal. Épp nyitottam a számat, hogy azt mondjam: „Kösz, de kösz nem”. Na, jó, valójában azt akartam mondani, hogy „Hagyj békén, te undok némber!”. Hudson azonban válaszolt, mielőtt megszólalhattam volna. – Talán a hétvégére. Sophia mondani akart valamit, ami semmiség lett volna ahhoz képest, amire én készültem. – Csak ennyit ígérhetek, anyám. Valakinek dolgoznia is kell. Sophia felsóhajtott. – Rendben. Most pedig, ha megbocsátotok, fontos emberekkel kell beszélnem. – Integetni kezdett. – Richard! Annette! Döbbenten bámultam utána, a hangja váratlanul kellemesen és barátságosan csengett. A színjátszó tehetség családi örökség lehetett náluk. Amikor visszafordultam a Pierce sarjakhoz, mind engem bámultak. – Mi az? Mira és Chandler összenézett, és hangos nevetésben törtek ki. Zavartan összevontam a szemöldökömet. Hudson mosolyogva a karjába vett. – Elképesztő vagy, Alayna. Már majdnem belesimultam az ölelésébe, amikor eszembe jutott, hogy azt ígérte az anyjának, hogy csatlakozunk hozzá Hamptonban. Finoman belebokszoltam a vállába. – Hétvégén dolgozom. – Mondd le. – Ez nem kérés volt, hanem parancs. Azt sem mondhattam neki, hogy nem tudom „lemondani” a munkámat, mert, nos, ő volt a munkahelyem tulajdonosa. Azért kényelmetlen jelenet lesz. Másnap találkozóm volt Daviddel, remélhetően azért, hogy hivatalosan is előléptessen. Mint mondjak majd neki? „Kösz a fizetésemelést, péntek-szombaton inkább nem dolgoznék”? Azt is közölnöm kell majd vele, hogy Hudsonnal járok, pedig rosszul voltam a gondolattól. Ráadásul semmi kedvem nem volt Hamptonba menni Sophia Pierce-szel. Elhúzódtam Hudsontól. – Hát, nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom, végül is az anyád, meg
minden, de nem szívesen tölteném vele a hétvégémet. Nem túl kedves nő. Hudson felnevetett. Azután mélyen a szemembe nézett, és olyan gyengéden simította meg az arcomat, hogy beleremegtem. – Nem fogunk minden pillanatban együtt lenni vele. Különben is, úgy láttam, egész ügyesen kezelted. Nem tudtam ellenállni neki. A kisfiús mosolya és átható szürke szeme elgyengített. S miután azt mondta, hogy úgysem töltjük minden időnket Sophiával, máris arról ábrándoztam, mi mindent csinálnánk helyette. A mellbimbóim is megkeményedtek a gondolattól. Hogyan is állhatnék ellen neki? – Rendben, de nem vállalom a felelősséget a tetteimért, ha megint így viselkedik velem. Közelebb hajolt, hogy megcsókoljon, és a fülembe súgta: – Azt el is várom.
Tizenkettedik fejezet
Gyorsan eltelt az ebéd. Sophiát túlságosan lefoglalták a gazdag adományozók és a társasági élet ahhoz, hogy velünk egyen – hála az égnek. Adam, Mira férje csatlakozott hozzánk, miután felszolgálták a salátát. Sebész volt, és aznap reggel még volt egy sürgős esete. Szép pár voltak együtt, a magasságbeli különbségek ellenére is – Adam magas volt, és nyurga, Mira alacsony és törékeny. Fél másodpercre megpróbáltam elképzelni őket szex közben, aztán rádöbbentem, hogy ha egyszer erre gondolok, többé nem tudom kiverni a fejemből. Noha semmi különös nem történt ebéd alatt, jól éreztem magam. Hallgattam, amint a testvérek játékosan ugratják egymást, és együtt nevettem velük, ha valamelyik elsütött egy különösen jó viccet a másik kárára. Amikor engem is bevontak a beszélgetésbe, azt könnyedén és mesterkéletlenül tették. Mindig is tartottam az ilyen beszélgetésektől, nem szívesen beszéltem magamról és a családomról. Ha túl személyesek lettek a kérdéseik, észrevettem, hogy Hudson elütötte őket a kedvemért. Vajon azért tette, mert tudott a múltamban lappangó szomorúságról? Vagy csak udvariasságból igyekezett könnyednek és gondtalannak megőrizni a szerepemet? Az ebéd mindenesetre sokkal személyesebb volt, mint amit valaha is átéltem. Amikor ebéd közben Hudsonra pillantottam, a mosolya láttán elszorult a szívem. Hiába csak színjáték volt az egész, a reakcióim igaziak voltak. Megértettem, hogy egy szilikon karkötő sosem fogja megfékezni az iránta megnyilvánuló, bontakozó érzéseimet. Desszert és kávé után ismét megnőtt a zsivaj a bálteremben; az emberek egymás asztalát látogatták, és újabb vendégek érkeztek, akik csak a divatbemutatóra vettek jegyet. Chandler egy csapat fiatal lánynak csapta a szelet, Mira pedig rávette Adamet, hogy segítsen neki a színfalak mögött a modellek és tervezők között. Noha élveztem Mira és Adam társaságát, Chandler pedig remekül elszórakoztatott, örültem, hogy egy percre kettesben maradhattunk Hudsonnal. Végigfutott a kezem a vállán, majd le a hátán, amivel sikerült magamra vonnom a figyelmét. Láttam felcsillanó szemében a vágyakozást. Megfogta a combomat, és közelebb hajolt, ám a várva várt csók elmaradt. – Jaj, ugyan már, ennyire nem kell túljátszanotok! – dorombolt a hátunk mögött egy bársonyos hang. – Ha már elfelejtettétek volna, én úgyis tudom.
Hudson mozdulatlanná dermedt a kezem alatt, és amikor követtem a tekintetét, a hosszú combú szőke szépséget láttam leülni magam mellé. Megfélemlítő volt, de nem a fellépése miatt, hanem mert lélegzetelállítóan szép volt. Elkaptam a kezem Hudsonról, ő viszont a lábamon tartotta az övét az asztal alatt. – Celia vagyok. – Elmosolyodott, fölvillantva tökéletes, hófehér fogsorát. – Gondoltam, megismerkedhetnénk. Nem mintha Hudson sietett volna bemutatni bennünket egymásnak. Hudsonra pillantottam, aki kényelmetlenül feszengett. – Dehogy, igazad van. Meg kell ismerkednetek – mondta, és a lábamat cirógatta. Éreztem, hogy szándékosan fogdos, de nem tudtam, vajon azért teszi-e, hogy jelezze, az övé vagyok, hogy megnyugtasson, vagy hogy önmagát nyugtassa meg. – Most már ismeritek egymást. – Ilyen könnyen nem szabadulsz tőlem, te mamlasz! – Rávigyorgott Hudsonra, majd mosolyogva felém fordult. – Akár hiszed, akár nem, valójában barátok vagyunk. Elhittem. Fesztelenül viselkedett Hudson társaságában, Hudson pedig össze se rezzent, amikor mamlasznak nevezték. Megmagyarázhatatlan idegesség kerített a hatalmába. Amikor pedig azon kezdtem tűnődni, vajon lefeküdtek-e egymással, az idegesség átment rosszullétbe. Nem kellett megérintenem a karkötőmet, a gondolatot már így is társítottam a fájdalommal, de azért belecsimpaszkodtam a szilikondarabkába, mivel szabad volt a kezem. Hudson felsóhajtott. – Mit akarsz, Ceeley? Hudson a becenevén szólította? A rosszullét csak fokozódott. – Személyesen akartam megköszönni Alaynának, hogy segít a kis színjátékban. Tehát valóban tudta. Ezzel hátrányba kerültem, mivel én szinte semmit sem tudtam róla. Celia közelebb hajolt hozzám, mintha egy titkot akarna megosztani velem, de elég hangosan beszélt ahhoz, hogy Hudson is kivehesse a szavait. – El sem tudod képzelni, milyen szörnyű volt a gondolat, hogy hozzámenjek ehhez a seggfejhez. – Pimasz mosoly terült szét az arcán. – Hát, el tudom képzelni. – Meg tudtam volna fojtani Hudsont. – Nem az a házasodó típus. Hudson elvette a kezét a lábamról, én pedig egyből megbántam a szavaimat, pedig semmi rosszat nem mondtam, nem igaz?
Celia fölnevetett. – Ejha! Látom, már jól ismered. – Ismét kuncogott. Egek, mennyit kuncogott! A legszívesebben elhánytam volna magam. Vagy meggyűlöltem volna. Valami azonban vonzott hozzá. – Jó érzés végre olyasvalakivel beszélni, aki tudja. – Pedig Hudson ügyesen tud színészkedni, nem igaz? – Hudsonra pillantott, aki szúrós tekintettel nézett vissza rá. – Bizony. – Eszembe jutottak az együtt töltött percek, az érintések, a nyilvánosan elcsattant csókok. Néha összezavarodtam, amit annak tudtam be, hogy hajlamos vagyok olyasmiket belemagyarázni a dolgokba, amik nincsenek jelen. De lehet, hogy mégsem képzelődtem. – Nagyon ügyes. – Szívesen folytatnám ezt a lenyűgözően szórakoztató társalgást, de beszélnem kell valakivel üzleti ügyben. – Hudson felállt, és a kezét nyújtotta. – Alayna? Volt egy olyan különös érzésem, hogy nem akar kettesben hagyni majdnemmenyasszonyával. Legutóbb, amikor így éreztem, szereztem néhány érdekes információmorzsát a kishúgától. – Menj csak, Há. Én itt maradok Celiával. – Jól megleszünk – biztosította Celia. – És ha akarod, a végén majd eljátszunk egy kis civakodást. Hudson arca megfeszült. – Semmi civakodás! Az egymással.
én forgatókönyvemben barátságosan bántok
– Akkor csak üldögélünk itt, és cseverészünk, ha már barátokat játszunk. – Celia rám kacsintott. – Igaz, Alayna? – Hát persze. – Visszakacsintottam. Nem bírtam megállni. Valójában ellenállhatatlan volt. – És ha már barátok vagyunk, szólíts Laynie-nek. – Barátságosak, nem barátok. – Hudson felsóhajtott, de a hangja még mindig feszült volt. – Rendben. Hamarosan visszajövök. Utánanéztem, ahogy távozott, feszes fenekét eltakarta a zakó, de még így is vonzó volt hátulról. Rádöbbentem, hogy nem vagyok egyedül, ám amikor Celiához fordultam, láttam, hogy ő is Hudsont bámulja. Ugyanolyan odaadó tekintettel, mint a fotókon, amiket az interneten találtam. – Kedveled – jegyeztem meg, mielőtt észbe kaphattam volna. Nem biztos, hogy tudni akartam. Celia vállat vont, és rám kacsintott. – Komolyan? Valószínűleg tőlem szerezhetsz néhány igazi infót Hudsonról és az
életéről, és ezt akarod tudni? Felnevettem. – Igazad van, valóban szeretnék néhány infót. – Olyan sok kérdésem volt, azt sem tudtam, hol kezdjem. Mivel nem tudtam, mennyi időnk van, jól kellett választanom. – Rendben, Mira szerint féltékenynek kellene lennem miattad. Valóban így van? Úgy értem, eljátsszam a féltékenyt? Celia lebiggyesztette tökéletes, telt ajkát. – Ügyesen fogalmaztad át ugyanazt a kérdést. Nem. Hudsonnal mindig is csak barátok voltunk. Ha a fiúd lenne, és kiöntené neked a szívét, azt mondaná, hogy odavoltam érte, de ő mindig is csak barátként tekintett rám. Szóval, hacsak nem vagy az a felszínes típus, aki a fiúja összes nőnemű barátjára féltékeny, ne játszd a féltékenyt. Egy kicsit felszínes voltam ezen a téren, és ha hatalmukba kerítettek a rögeszmék, kimondottan féltékeny tudtam lenni. De most csak színészkedtem, és miért ne játszhatnám el, hogy a karakteremből hiányzik saját tökéletlenségem? – Akkor szó sincs féltékenységről. Mi a helyzet a családjával? Közel áll hozzájuk, vagy velük is olyan távolságtartó, mint mindenki mással? Nehéz megállapítani. – Mélyen szereti őket. Mármint, amilyen mélyen Hudson képes szeretni. De ehhez nagyon jó megfigyelőnek kell lenni. – Hátradőlt, és engem vizslatott. – Szerintem, ha szerelmes lenne valakibe, az illető ezt maga is tudná. Bólintottam, és próbáltam feldolgozni a hallottakat. Azután rákérdeztem arra, ami kezdettől fogva nyugtalanított. – Hudson anyja miért nem hiszi el, hogy képes szeretni? Amellett, hogy ő maga is egy szívtelen némber. – Ezzel sikerült kiérdemelnem egy mosolyt Celiától. – Még sosem járt senkivel? – De igen. Mármint járt már más nőkkel. Igaz, őket nem mutatta be az anyjának. Visszatért a rosszullétem. Ezzel egy időben láttam, hogy Celia ragyogó arca elkomorult. Talán számára még nehezebb volt ez a beszélgetés, mivel ő érzett valamit Hudson iránt, miközben én… nos, én is éreztem valamit. – Tudom, az, hogy járt velük, nem a legpontosabb kifejezés. Lefektette őket. Azután szórakozott velük. Mindenféle zűrös ügyei voltak. Többször is előfordult. Mozdulatlanná dermedtem. – Hogy érted, hogy szórakozott velük? – Nem lenne szabad elárulnom. Nem akarta, hogy tudd. De szerintem tudnod kell. Különben váratlanul ér, ha Sophia mond valamit.
Suttogássá halkult a hangom. – Hogy szórakozott velük? Celia felsóhajtott. – Nehéz elmagyarázni. Olyasmiket mondott nekik, hogy csak egy barátra vagy szexpartnerre vágyik, de azután manipulálni kezdte őket, tudod, ahogy mindig megszerzi, amit akar. De még mennyire, hogy tudtam. Alig bírtam bólintani. – Elérte, hogy ezek a nők beleszeressenek. Ami nem olyan nehéz, végül is ő Hudson. De tényleg belekavart a fejükbe. Az orruknál fogva vezette őket, míg a tenyeréből nem ettek. Neki ez csak szórakozás – olyan szarság, amit az elkényeztetett gazdag kölykök csinálnak, mert megtehetik. – Habozott. – Ezt azért mondom, mert őszintén szeretem Hudsont. És mert én is egy elkényeztetett gazdag kölyök vagyok. Forgott velem a világ. Vajon velem is ezt művelte Hudson? Elszorult a torkom. – Még mindig, ööö, még mindig ezt csinálja? – Őszintén szólva, fogalmam sincs. Rengeteg terápiára járt, úgyhogy szeretném azt mondani, hogy már „jobban van”, de ki tudja? Ezért támadt az anyjának az az ötlete, hogy ha olyasvalakit vesz el, mint én, akkor rövid pórázon tartják. Az én szüleim meg azt akarják, hogy beházasodjam a Pierce családba és a bankszámlájukba – gusztustalanul kapzsik. De nekem ehhez nem lenne energiám – hiába kedvelem a fiút. És hiába szeretnék ágyba bújni vele. El tudod képzelni, milyen szépek lennének a gyerekeink? Sóhaj. Kimondta a szót, ahelyett, hogy felsóhajtott volna. Az egész monológból ebbe kapaszkodtam bele, mert gondolni sem bírtam a többi részére. A terápia segített az embereken – tényleg segített, ezt én sem tagadhattam –, de gyanítottam, hogy engem nem gyógyított meg. És abból, amit a múltbéli viselkedésmintákról tudtam, megértettem, hogy Hudson nem feküdne le valakivel pusztán a szex kedvéért, ha már „jobban” lenne. Ahogy én se lennék egy érzelemmentes kapcsolatban, ha „jobban” lennék, mivel a vágyott személy érzelmi távolságtartása volt nálam a kiváltó ok. A térdemre tettem a kezemet az asztal alatt, hogy ne remegjen. Ki kell jutnom innen. Celia folytatta, észre sem véve a szenvedésemet. – Hudson terve azonban zseniális. Amint Sophia megnyugszik, és elhiszi, hogy beléd szeretett, eksztatikus lesz. Azt szeretné, ha normális lenne a fia. Azt szeretné,
ha boldog lenne és szerelmes. Én is azt szeretném. Kár, hogy nem igazi. Bizony, milyen nagy kár! Celia aggodalmasan összevonta a szemöldökét. – Jól vagy? Sápadtnak tűnsz. Nem, egyáltalán nem voltam jól! Épp most közölték velem, hogy a férfi, akivel nem is lett volna szabad lefeküdnöm, valószínűleg szórakozik velem. – Nem érzem jól magam. – Nem hazudtam. Tényleg úgy éreztem, hogy elhányom magam. – Elnézést, nekem… – Semmilyen kifogás nem jutott az eszembe. Csak azt tudtam, hogy… – Mennem kell. Gyorsan az ajtók felé indultam, kerülgetve a tömeget. A divatbemutató tizenöt perc múlva kezdődött, én pedig árral szemben úsztam. Elfordultam, és a másik ajtó felé vettem az irányt, amikor megláttam Sophiát a bárpult mellett, és reméltem, hogy nem vett észre. Nem azért, mert még érdekelt Hudson ostoba agyszüleménye, hanem mert most nem volt energiám ahhoz a nőhöz. Ám ahogy arra koncentráltam, hogy elkerüljem Sophiát, észre se vettem, hogy Hudson mellé kerültem. – Hová mész? – Gyengéden utánam nyúlt, hogy megállítson, és ismerős érzés indult el a hasamból. A kellemes bizsergéssel egy időben azonban rám tört a rosszullét. Leráztam magamról a karját. – Ne érj hozzám! Hudson zavartan ráncolta a homlokát. – Hű! – Széttárta a karját, mutatva, hogy nem ér hozzám, miközben elállta az utat. – Mi a bajod? Körülnéztem, merre menekülhetnék. – Szerintem inkább az a kérdés, hogy neked mi a bajod. – Alayna. – Közelebb lépett, a hangja halk volt, és határozott. – Nem tudom, miről beszélsz, de ne rendezz jelenetet. Most nyugodj meg, majd később megbeszéljük. Megpróbálta megfogni a karomat, de elhúzódtam, mielőtt hozzám érhetett volna. – Nem lesz később – kiszállok. – Kikerültem, és kirohantam a főbejáraton át a járdára. – Alayna! – Hudson követett. Elöntött a harag, és könny szökött a szemembe. Sebezhető és ügyetlen voltam, amit ő ki is használt. Felé fordultam, forró könnyek folytak az arcomon.
– Áruld el, Hudson, azért engem választottál, mert úgy vélted, hogy a megszállottságomtól szórakoztatóbb lesz számodra a játék? Mert komolyan, hol itt a kihívás? Hudson állkapcsa megfeszült, amikor felfogta szavaim jelentőségét. – A fenébe Celiával és a nagy szájával. – Közelebb lépett hozzám, a kezét nyújtotta. Elléptem előle. Hudson megenyhült, de a tekintete továbbra sem tűrt ellentmondást. – Beszéljük meg a limóban. – Nem akarok… Félbeszakított. – Alayna. Nem fair meghallgatni egy idegen történetét, engem pedig végig sem hallgatni. – Megremegett a szája széle, de ezt leszámítva összeszedettnek látszott. – Csak azt mondtam, megbeszéljük a limóban, ami itt parkol a szomszédos parkolóházban. Először is, mivel az anyám minket néz, most lehajolok, és megcsókolom a homlokodat. Aztán odamegyek hozzá, és szólok neki, hogy nem érzed jól magad. Találkozunk az autóban. Hátrapillantottam a vállam fölött, és láttam Sophiát az ajtó mellett, önelégült vigyorral az arcán. Már megmondtam Hudsonnak, hogy kiszállok. Szerzek munkát valami lúzer helyen, ahogy Brian akarta, mert nyilvánvalóan nem dolgozhatok Hudson Pierce közelében. De tudtam, hogy úgyse hagyna elmenni anélkül, hogy elfogadnám a tervét. Majd a limóban megmondom Jordannek, hogy vigyen haza, mielőtt Hudson is beszállhatna. Feszülten bólintottam. Hudson óvatosan közelebb lépett, és gyengéd csókot nyomott a homlokomra. Összefontam a karomat, hogy elrejtsem megkeményedett mellbimbóimat, melyek elárultak. – A limóba, Alayna. Ott találkozunk. Letöröltem a könnyeimet, és a parkoló felé indultam, de amint kikerültem Hudson látóteréből, megszaporáztam a lépteimet. Több limó is parkolt odabent, de észrevettem Jordant, amint a kocsinak támaszkodva a telefonjával játszik. Amikor megpillantott, szó nélkül kinyitotta az ajtót. – Kérem, vigyen haza, Jordan – mondtam, amikor beszálltam. Jordan becsukta az ajtót, és hallottam beszállni a vezetőülésre. Semmit sem szólt, nem egyezett bele és nem ellenkezett az utasításommal, és egy pillanatra attól féltem, hogy csak Hudsontól fogad el utasításokat. Megkönnyebbültem, amikor beindította a kocsit… …ami azonnal elmúlt, amikor megállt a bálterem ajtaja előtt, és Hudson beszállt,
az ajtók pedig automatikusan bezárultak mögötte. A fenébe! Hudson valószínűleg üzent Jordannek, hogy jövök, és hogy menjen érte, és nélküle sehová se vigyen engem. Úgy éreztem, mintha elárult volna a saját sofőröm. Ahogy az autó kikanyarodott a forgalomba, az ellenkező sarokba húzódtam, a lehető legtávolabb a mellettem ülő férfitól. Hudson megnyomott egy gombot, és megszólalt. – Jordan, autózzunk körbe-körbe, amíg nem szólok. Vagy amíg nem talál egy parkolóhelyet. Ilyen helyzetben máskor elpirultam volna, s azon aggódom, hogy miket gondolhat Jordan. Most viszont túl dühös és megsebzett voltam ahhoz, hogy érdekeljen. Pár percig szótlanul ültünk egymás mellett. Nem tudtam elhinni, hogy Hudson Pierce, aki mindig tudta, mit mondjon, most nem találta a szavakat, ezért arra gondoltam, talán a szótlanságával próbál megnyugtatni. Vagy felidegesíteni. Biztosan ez is valami manipulatív taktika. Egyáltalán nem nyugodtam meg. Sőt a hallgatás alatt végiggondoltam az elmúlt napok eseményeit, és rádöbbentem, hogy egész idő alatt ő irányított engem. Ettől csak még jobban gyűlöltem érte. És magamat is, amiért bedőltem neki. Végül halkan megszólalt. – Mit mondott neked pontosan Celia? Nem tudtam tovább hallgatni. – Ó, csak azt, hogyan játszadozol kiszolgáltatott nők érzéseivel. Igaz ez? – Alayna… – Közelebb húzódott, és a térdemre tette a kezét. – Ne érj hozzám! – Elvette a kezét. – És ne szajkózd a nevemet. Igaz ez? – Lecsillapodnál, hogy elmagyarázhassam? Gyengéd hangja leereszkedően hangzott, ami csak még jobban feltüzelt. Azt akartam, hogy beismerje. Hallani akartam, amint kimondja. – Igaz. Ez? Kibukott belőle a válasz. – Igen, igaz! – Mély lélegzetet vett, hogy összeszedje magát. – A múltban igaz volt. Mozdulatlanná dermedtem, úgy bámultam rá. Nem számítottam vallomásra. Semmire sem számítottam tőle – sosem árult el nekem semmit –, és levegőt is alig mertem venni, nehogy elhallgasson. Mozdulatlanul vártam a folytatást. Nem siette el, és nem nézett a szemembe, amikor beismerte, miket művelt.
– Én… csináltam… olyan dolgokat, amikre nem vagyok büszke. Manipuláltam az embereket. Megbántottam őket, és gyakran szándékosan. – Hozzám fordult, átható szürke szemével és elfojtott hangjával az üléshez szegezett. – De most nem. Most nem ezt csinálom. Veled nem. A vallomása majdnem meghatott, de nem dőltem be az érzésnek, mert bizonyítékom volt rá, hogy hazudott. – Igazán? Pedig nekem nagyon úgy tűnik, hogy pontosan ezt csinálod velem is. Ahogy kiszúrtál magadnak a szimpóziumon, azután követni kezdtél, és fizetted a vakációmat, és egek, még a klubot is megvetted! Megrázta a fejét. – Egyáltalán nem erről volt szó. Megmagyaráztam az ajándékot, és egyébként is meg akartam venni a klubot. Amikor kiderült, hogy ott dolgozol, az segített meghozni a döntést, de… Félbeszakítottam. – „Felbéreltél”, azután elcsábítottál. És amikor megmondtam, hogy nem fekhetek le veled, akkor is elcsábítottál. Te tényleg manipulatív vagy. Egy zsarnok vagy, Hudson. – Összefontam a karomat, hátha így vissza tudom fojtani feltörő könnyeimet. – Nem, Alayna. Nem akartam ezt tenni veled. – A hangjában rejlő gyötrelemtől eleredtek a könnyeim. Közelebb hajolt, és éreztem, hogy meg akar érinteni. Ehelyett az ülésre tette a kezét mellettem, és olyan közel húzódott, amennyire csak lehetett. – Nem akarok így bánni veled. A könnyeimet törölgettem, hiába próbáltam visszafojtani a sírást. – Akkor mit akarsz tőlem, Hudson? – Őszintén? Nem tudom biztosan. – Hátradőlt. Zavartnak tűnt. Hirtelen sokkal fiatalabbnak látszott, mint valaha. Többé nem az a magabiztos, tiszteletet követelő alfahím volt, amilyennek megismertem, sokkal jobban hasonlított egy csoporttársra a terápiás gyűléseimről, megnyílva, feltárulkozva. Felnevetett, mintha saját sebezhetőségét szórakoztatónak vagy meghökkentőnek találná. – Vonzódom hozzád, Alayna. Nem azért, mert bántani akarlak vagy manipulálni, hanem mert gyönyörű vagy és szexi és okos, és igen, talán egy kicsit őrült is, de te nem mentél ebbe tönkre. És ez reményt ad. Nekem. Felsóhajtottam. Isten a tanúm, hogy szerettem volna segíteni neki. Meg akartam vigasztalni, tudtam, hogy azzal, amit rólam mondott, többet mondott önmagáról,
mint valaha. Mégsem tettem semmit, mert még nem akartam megtörni a hangulatot. Még a könnyeim is elapadtak, mintha nem akarnának félbeszakítani bennünket. – Talán valóban zsarnokként viselkedtem. De én domináns személyiség vagyok. Megpróbálhatok változtatni néhány dolgon, de a személyiségemet sosem tudom megváltoztatni. – Egyre halkabb lett a hangja. – Te igazán megérthetnéd. Már rég meggyőzött. Valószínűleg már akkor, amikor azt hajtogatta, hogy velem nem akar akárhogy bánni, de addigra biztosan, mire azt mondta, hogy ő tönkrement ebbe, én viszont nem. És ha mindez nem győzött volna meg, az utolsó kijelentése akkor is hatott volna rám. Valóban megértettem őt. Jobban, mint hittem. Tudtam, milyen érzés valamilyennek lenni, és gyűlölni magam érte. Hogy milyen nehéz megváltozni, és elfogadni azt, ami elválaszthatatlanul része az énemnek, és sosem fog megváltozni. És hogy mit tett velem a hit, hogy sosem leszek képes a szerelemre, mint a többi, egészséges ember. Tudtam, milyen érzés ilyen embernek lenni. – Sajnálom. – Elfojtott suttogásként törtek fel belőlem a szavak, ezért megismételtem. – Sajnálom. Te nem ítéltél el engem, én viszont pontosan ezt tettem veled. Hudson bólintott, amiből tudtam, hogy elfogadta a bocsánatkérésemet. – És eltúloztam, amikor zsarnoknak neveztelek. Semmi olyat nem tettem, amit ne akartam volna. Ez a te magabiztos, uralkodói stílusod pedig valójában egész szexi. Majdnem elmosolyodott, de behunyta a szemét, hogy összeszedje magát. Amikor ismét kinyitotta, könyörgés ült benne. – Alayna, nem menj el. Ne hagyj itt engem. Elfordultam, mert tudtam, milyen könnyű lenne bedőlni neki, ha tovább néznék abba a szürke szempárba. – Muszáj, Hudson. Nem ezért, nos, nem csak ezért, a saját múltam miatt is. Nem vagyok elég jól ahhoz, hogy olyasvalakivel legyek együtt, aki a saját problémáival küszködik. Az igazat megvallva, nem hittem, hogy bárkivel is együtt tudnék lenni. – De igen, Alayna. Csak azért hajtogatod ezt, mert félsz. A szemébe néztem. – Van is rá okom. Ez nem biztonságos. Egyikünknek sem. Neked is félned kellene. Mélyet sóhajtott. Amikor ismét megszólalt, lemondóan csengett a hangja,
mintha nem hinné, hogy számít, amit mond, de azért ki kell mondania. – Ezt nem hiszem el. Szerintem, ha olyasvalakivel vagyunk együtt, aki hasonló kényszeres viselkedéssel küszködik, az segíthet az önismeretben és a gyógyulásban. Hátrahajtottam a fejemet, és a kocsi tetejét bámultam. Szerettem volna hinni abban, amit mond – hogy segíthetünk egymásnak a gyógyulásban. De képtelen voltam rá. Mindaz, amit láttam és megtapasztaltam a függők között, ellentmondott a szavainak. Különben is, ha a bizalmába akart volna avatni, és megértően akart volna viselkedni velem, akkor már az elején elárulja nekem a titkait. Mégsem tette. Bármennyire fájt, szakítanom kellett vele. Helyesen kellett cselekednem egyszer s mindenkorra. De még ott voltak a pénzügyi problémáim. Noha jelentéktelennek tűnt ebben a pillanatban a pénz, saját mentális egészségem is függött attól, hogy tovább dolgozhassak a klubban. – Nem szállok ki. – Visszafordultam hozzá. – De nem folytatok veled viszonyt, Hudson. – Elszorult a torkom, mégis folytattam. – Csak színlelni tudok. Saját magamról kell gondoskodnom ebben a helyzetben. – Véglegesen meg kellett volna szakítanom vele minden kapcsolatot, de ehhez nem volt elég erőm. Talán ez is elég lesz. Hudson kissé összegörnyedt. – Megértem. – Bólintott, mintha jelezni akarná, hogy valóban megértette, amiből sejtettem, hogy egyáltalán nem értett meg, csak elfogadta a döntésemet. – Köszönöm. – Kihúzta magát, visszatért a tartása, én pedig tudtam, hogy ismét a régi, magabiztos Hudson ül mellettem. Még egy dolgot el kellett mondanom neki. Közelebb hajoltam hozzá, és a térdére tettem a kezemet. – Hudson, te sem mentél tönkre. Egy pillanatig tétovázott, lesütötte a szemét. Amikor ismét felnézett, láttam, hogy észrevette a dekoltázsomat. Felvonta a szemöldökét. – Mi van rajtad…? Ez a…? Lenéztem, hogy lássam, amit ő lát. Hát persze, a fűző. Majdnem elfelejtettem. Ismerős bizsergés kezdődött a hasamban, amit fájdalmas sóvárgás követett. – Igen. Miattad vettem föl. Hudson fölsóhajtott.
– Hű! Ez olyan… nagyon figyelmes volt tőled. Még mindig vágytunk egymásra, és olyan könnyű lett volna engedni a kísértésnek. Én viszont ennél erősebb voltam. Erősebbnek kellett lennem. – Sajnálom. – Tudom. Én is. – Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, aztán Hudson megtörte a hangulatot. – Tudom, hogy rossz az időzítés, de vissza kell mennem anyám bemutatójára. – Persze. – Neked pedig, mivel beteg lennél, haza kell menned. Előreszólt Jordannek, hogy vigyen a lakásomhoz. – Mikor lesz a következő előadás, főnök? – kérdeztem, reménykedve, hogy minél előbb, mert tudtam, hogy minél előbb látom viszont, annál jobb. – Nem vagyok biztos benne. Ma este Cincinnatibe kell mennem. – Lebiggyesztette az ajkát. – És nem vagyok a főnököd. – Cincinnatibe? Ma este? – Igen, ma este. Reggel megbeszélésem van. Este indul a repülőm. – A magánrepülője. Hát persze. – Később üzenek, hogy megbeszéljük Hamptont. Péntek délután indulunk. – Egész héten nem leszel itt? – Nem is tudom, miért kérdeztem. Nem kellett volna számítania. – Még nem tudom. – Ó. – Érzékeltem a kettőnk közti távolságot, mintha már elment volna. Elfordultam, hogy ne lássa a könnyeimet. Az autó megállt a járdaszegélynél. Kinéztem az ablakon, és láttam, hogy a lakásom előtt vagyunk. Jordan kiszállt, és kinyitotta nekem az ajtót. Nem akartam kiszállni. Zavartan és rémesen éreztem magam – a héten már ez volt a második látszatszakításom. Vajon ez miért fájt annyira? Vissza se néztem Hudsonra, úgy szálltam ki a kocsiból. – Alayna. – Utánam szólt, amikor már a járdán álltam. Mosolyt erőltettem az arcomra, és visszahajoltam hozzá. – Köszönöm a mai napot. Szerintem mély benyomást tettél anyámra. Szép munka volt. Megvártam, amíg Jordan becsukta az ajtót, és visszaült a kocsiba. Kirázott a hideg, pedig forró nyári nap volt. Összefont karral szaladtam fel parányi lakásomba, ami túl nagynak tűnt a magányomhoz.
Az ajtóban egy csomag ínyenc kávé várt rám, és elbőgtem magam a gesztus láttán. A szilikonhazugságom. Hudsonnak semmi sem kerülte el a figyelmét. Azon törtem a fejem, vajon mikor küldethette ide, és rájöttem, hogy még a limóban lezajlott beszélgetés előtt. Nagyon kedves volt tőle. Eltűnődtem, vajon megbánta-e azóta. De akár megbánta, akár nem, így volt okom újra beszélni vele. Elővettem a telefonomat, és beírtam egy alaposan átgondolt üzenetet: „Köszönöm a kávét. És minden mást is.” Ezzel elköszöntem attól, ami köztünk volt, bármi volt is az. Le kellett zárnom. Talán ő is ezt tette. Elküldtem az üzenetet, és pillanatnyi pánik kerített a hatalmába, vajon helyesen cselekedtem-e, amikor szakítottam vele. Eszembe jutott, hogy talán visszacsinálhatnám, és imádkoztam, hogy a válaszából kiderüljön, hogy őt is hasonló kétségek gyötrik. Hudson azonban nem válaszolt.
Tizenharmadik fejezet
Aznap este ismét Hudson után kutakodtam a neten. Nem azért, mert többet akartam megtudni róla, hanem mert a kettőnk közti távolság elviselhetetlenül nagy volt. Ismerős volt ez az érzés, amit akkor éreztem, amikor randiztam, és később, a terápia alatt rájöttem, hogy túlreagáltam. De most minden más volt. Most valóban távol voltunk egymástól, nem csak az én beteg agyamban. És nem bírtam elviselni. Közelebb kellett kerülnöm hozzá, bármilyen módon, még ha csak az interneten keresztül is. Már fent voltak az új blogbejegyzések és hírek a divatbemutatóról. Nagyszerű kritikákat kapott az esemény, és a vártnál is több pénz jött össze. Végignéztem a modellek fotóit, kissé bosszúsan, hogy erről lemaradtam. Végül megtaláltam a kettőnkről készült képeket, amelyeken a limó előtt csókolóztunk befelé menet. Hosszan bámultam őket, az egyik közeli képet lementettem háttérképnek a gépemre. Leginkább mégis a Pierce Industries érdekelt és a cincinnatibeli üzleti érdekeltségeik. Sokkal tovább böngésztem, mint kellett volna, próbáltam rájönni, vajon Hudson valóban ott van-e, de semmi nyomra vezető dolgot nem találtam. Vajon tényleg üzleti úton járt, vagy csak távollétre vágyott? Nem kellett volna számítania. Péntekig úgysem találkozunk. De annyira kíváncsi voltam, hogy képtelen voltam kiverni a fejemből; órákat töltöttem a gép előtt, és minden általam ismert forrást kimerítettem. De legalább nem féltékenykedtem, és nem nézegettem percenként az üzeneteimet, hogy válaszolt-e már. Nem hívtam fel a repteret sem, hogy megtudjam, felszállt-e a Pierce Industries gépe – egyáltalán nem lett volna egészséges viselkedés. Különben se tudtam, melyik reptérről indult.
Másnap délután arra ébredtem, hogy görcsöl a mellkasom. Pattogtak az izmaim, mielőtt megihattam volna a kávémat. Ezek voltak a szokásos szorongásos tüneteim, de nem tudtam biztosan, mi okozhatta a rohamot. Az idegesség, a találkozó miatt Daviddel? Vagy a stressz Hudson miatt? Hogy ellazuljak, mielőtt készülődni kezdtem az induláshoz, beraktam egy jógalemezt. Az összpontosítás és az ütemes légzéstechnika segített valamennyire,
de még mindig feszült voltam. A kelleténél tovább készülődtem a találkozóra a klubban. Nem David, hanem magam miatt. Néha segített, ha csinosnak éreztem magam, és bármilyen trükköt hajlandó voltam bevetni, hogy megszabaduljak az idegességtől. De bármit csináltam, a szorongás maradt, úgy keringett az ereimben, mint az áram. Azt hajtogattam magamban, hogy csak az előléptetés miatti izgalom az oka. Sokkal jobban fogom érezni magam, ha már beszéltem Daviddel. Éppen indulóban voltam, amikor üzenetem érkezett. Izgatottan olvastam el. De nem Hudson küldte, hanem David. „Valami közbejött” – írta. – „Találkozzunk szerdán hétkor.” Ekkor már tudtam. Az idegességnek semmi köze nem volt Davidhez, mert a találkozónk elhalasztása nem változtatott az érzésen. Meg kellett volna könnyebbülnöm, vagy még idegesebbnek kellett volna éreznem magam, amiért további két napig várnom kell. És azon kellett volna tűnődnöm, hogy mi jöhetett közbe. Daviddel elég közel álltunk egymáshoz ahhoz, hogy elárulja. De nem akartam megkérdezni. Hudson. Állandóan visszatértek hozzá a gondolataim. Vajon hol lehet? Mit csinálhat? Gondol még rám? Válaszoltam Davidnek, majd föl-alá járkáltam a lakásomban, és próbáltam rájönni, hogyan verhetném ki a legegyszerűbben a volt szeretőmet a fejemből. El kell mennem egy gyűlésre. Megnéztem a neten, hogy még mindig tartanak-e gyűlést az anonim függők hétfő délutánonként. Tartottak, de a kezdésig még rengeteg időm volt. Elmehetnék futni. Mivel úgyis folyton Jordan fuvaroz, rám férne egy kis testmozgás. Rövidnadrágot és trikót húztam, felvettem a tornacipőmet, és elindultam. A futás segített kitisztítani a fejemet, és ahogy szétáradt testemben az endorfin, egyre egészségesebbnek és határozottabbnak éreztem magam. És legyőzhetetlennek. Ezért, amikor észrevettem, hogy futás közben a Pierce Industries épületéhez kanyarodtam vissza, meggyőztem magam, hogy csak véletlen volt. Nem számított, hogy ott voltam. Különösen, mivel csak azért mentem be az épületbe, hogy használjam a mosdót, mielőtt folytattam a futást. Feldobódtam a testmozgástól, ezért úgy döntöttem, kihagyom a csoportterápiát, és inkább tovább futok; elmentem egészen a Lincoln alagútig, mielőtt visszafordultam volna. Visszafelé menet ismét elhaladtam a Pierce
Industries épülete előtt. És mivel tudtam, hogy van bent egy ivókút, újra bementem, ezúttal kicsit tovább időztem az előtérben, a lifteket figyelve, hátha Hudson ott van valahol. Sikerült elhagynom az épületet, mielőtt beszálltam volna valamelyik liftbe, hogy felmenjek az emeletre. Másnap már nem volt ennyi erőm. Nemcsak bementem az épületbe háromszor, de minden alkalommal be is szálltam a liftbe. Azt mondogattam magamnak, hogy ez nem követés, mivel Hudson nincs is a városban – noha ezt akkor még nem fogadtam el –, és mert egyszer sem mentem föl Hudson emeletére. Ehelyett csak fel-alá jártam a lifttel, bármelyik emeletre, amelyikre a többi ember ment, majd újból leküldtem a liftet az előcsarnokba. Olyan volt, mint egy liftrulett – ha fölvisz az emeletre, akkor a sors vezet Hudson irodájához. De a lift egyszer sem ment föl oda, egyik utas sem választotta Hudson emeletét. Egészen szerdáig. Noha az éjszakai műszakból reggel hatra értem haza, délután egykor már ébren voltam, és a Pierce épületben lézengtem. Az első alkalommal az ötödik emeletre mentünk. Amikor a többi utas kiszállt, és az ajtó becsukódott, nekidőltem a lift falának, és felsóhajtottam, mert azt hittem, hogy ha nem nyomok meg semmit, a lift a földszintre visz vissza. Ehelyett azonban elindult fölfelé. Valaki odaföntről hívta. Visszafojtott lélegzettel néztem, amint a kijelzőn lassan váltottak a számok. Végül megállt a legfelső emeleten. Nem a titkos emeleten, amelyikhez egy kódot kellett beütni, és amelyik a lakásába nyílt, hanem Hudson irodájához. Felkészültem az ajtónyitásra, remélve, hogy megtudok valamit abból, ha kikukucskálok az új utas háta mögött. Ám arra nem voltam felkészülve, ami a liftajtó mögött fogadott. Három öltönyös férfi nevetgélt és tréfálkozott egymással. A negyedik Hudson volt. – Alayna. – A hangja kiegyensúlyozott volt, mint mindig, alig érződött benne meglepetés. Mozdulatlanná dermedtem, a szavam is elakadt. Különféle érzelmek törtek rám: örültem, hogy viszontláthatom, mégis halálra rémültem. Dühös voltam, amiért mégis itt volt, és egyben elégedett, amiért beigazolódott a gyanúm. Hudson a kezét nyújtotta. Automatikusan megfogtam, ő pedig kihúzott a liftből, maga mellé. A többi férfihoz fordult. – Uraim, a barátnőm úgy döntött, meglep egy látogatással az irodámban. Elmosolyodtam, majd a szürke futócipőmre szegeztem a tekintetemet.
– Akkor most bajban vagy! – tréfálkozott az egyik, és kórusban felnevettek. – Nos, magatokra is hagyunk titeket. Köszönjük, hogy fogadtál. Alig észleltem, amint elköszöntek egymástól, és a férfiak beszálltak a liftbe, én pedig valahogyan Hudson irodájába kerültem. Fásult voltam, és csak az járt a fejemben, hogy semmi keresnivalóm itt. Az iroda ajtaja bezárult mögöttünk. Hudson egész idő alatt foghatta a kezemet, de ezt csak akkor vettem észre, amikor elengedte, és ellépett mellőlem. – Mit csinálsz itt, Alayna? Nem bírtam ránézni, de észhez tértem, amikor rájöttem, hogy nem dühös a hangja. Meg tudtam csinálni. A rögeszmés időszakomban remekül ki tudtam magyarázni magam az efféle helyzetekből. Neki is elmagyarázom, ő pedig elhiszi, és minden rendben lesz. De többé nem akartam így viselkedni. Ekkor értettem meg, milyen súlyos dolgot követtem el: zaklattam valakit. Évek óta először fordult elő. Visszaestem, méghozzá a legrosszabb emberrel, akivel visszaeshettem. Ha az rémálomba illő volt, amikor Ian, rögeszméim legutolsó tárgya távoltartási végzéseket kért ellenem és feljelentéseket írt, akkor vajon milyen érzés lehet, ha egy olyan hatalmas ember teszi ezt, mint Hudson? Ami pedig még ennél is rosszabb – az Ianre irányuló megszállottságból nehéz volt felépülnöm, de sikerült. Hudson azonban… el sem tudtam képzelni, hogy nem lehetek a közelében. Hudson választ várt. Éreztem, hogy az arcomat tanulmányozza. Összefontam a karomat, és mély lélegzetet vettem. – Én csak… látni akartam, hogy hazaértél-e már. Majdnem elsírtam magam a kijelentés őszinteségétől, de ha Hudson észrevette is, nem reagált rá. – Tegnap késő éjjel értem vissza. Elég lett volna, ha felhívsz. Vagy üzensz. Gondolatban végigszaladtam a beteges viselkedés beismerésének a lépésein. Számtalanszor bemagoltam a terápián. „Nyíltan és őszintén beszélj a félelmeidről.” Behunytam a szemem, hogy visszatartsam a könnyeimet. – Nem válaszolsz az üzeneteimre. – Csak egy üzenetedre nem válaszoltam. Felnéztem, és láttam, hogy az íróasztalnak dőlve egyre az arcomat fürkészi. Letöröltem egy kiszökött könnycseppet, és a szemébe néztem. – Az volt az egyetlen üzenetem.
Hallottam, hogy hangzik mindez. Nevetségesnek, hisz túlreagáltam. Nem is járunk. Miért kellene válaszolnia az üzeneteimre? Már biztosan megbánta, hogy pont engem választott álbarátnőnek. Most, hogy a saját bőrén tapasztalhatta meg, mennyire őrült vagyok. Farkasszemet néztünk, de semmit sem tudtam kiolvasni a tekintetéből. Egy örökkévalóságnak tűnő idő telt el, mire ellágyultak a vonásai, és válaszolt. – Nem tudtam, hogy ez ennyire fontos neked. A jövőben igyekszem majd válaszolni. Tátva maradt a szám. – De nem jöhetsz ide csak így. Szerinted hogy néz az ki, hogy a barátnőm a csarnokban kószál, és az épületben liftezik, amikor én itt sem vagyok? – Honnan…? – Azért fizetek embereket, hogy megtudjanak dolgokat, Alayna. Tudta. Hát persze hogy tudta. Úgy döntöttem, őszinte leszek hozzá, de reméltem, hogy erre mégsem kerül sor. Most, hogy tudta, hogy többször is idejöttem, és az épületet jártam… megalázva éreztem magam. Potyogni kezdtek a könnyeim. – Én… sajnálom. Nem tudtam megállni. – Kérlek, ne csináld többé. – Szigorúan beszélt, mégis mintha együtt érzőn csengett volna a hangja. Nagyon nem stimmelt a reakciója. Dühösnek kellett volna lennie, felháborodottnak. – Miért viselkedsz így? Hudson a homlokát ráncolta. – Hogy viselkedek? – Elcsesztem, Hudson! Hívnod kellene a biztonságiakat, hogy kísérjenek ki. Egy roncs vagyok, te meg rezzenéstelen arccal tűröd. – Patakokban folytak a könnyeim, többé nem tudtam visszatartani a sírást. Hudson arca ellágyult, és közelebb lépett hozzám. – Nem – mondta halkan, a hangja simogató volt, pedig meg sem érintett. – Pont erre utaltam, amikor arról beszéltem, hogy olyasvalakivel vagyunk együtt, aki megérti. Ismerem az együttérzést. Tudom, milyen érzés megtenni valamit, miközben tudod, hogy nem lenne szabad. Letörölte a könnyeimet, és a szükségesnél kicsit tovább tartotta az arcomon a kezét.
– Amikor úgy érzed, hogy elhagyott az erőd, velem beszélj elsőként. Szavai nyomán elmúlt az idegességem. Talán igaza lenne? Átsegíthetjük egymást a szenvedéseinken? Meggyógyíthatjuk egymást? A szemébe néztem, és hinni akartam, ahogy ő, és ezúttal majdnem beismertem, hogy igaza volt. Mielőtt azonban megszólalhattam volna, a titkárnő hangja töltötte be a szobát. – Mr. Pierce, itt a fél egyes találkozója. Hudson felsóhajtott, és elvette a kezét az arcomról. – Sajnálom, hogy most csak ennyire volt időnk, Alayna, de megbeszélésem van. És ma este megint el kell mennem. Elcsüggedtem. Nem tudtam, elhiszem-e, amit mond, de azt tudtam, hogy képtelen vagyok elviselni, ha nincs a közelemben. Ezért tört rám a rögeszmés viselkedés ezen a héten. Végül is arra kért, hogy beszéljek vele őszintén… – Utálom, ha elmész. Egy kicsit kiakaszt. – Valójában nagyon is kiakasztott. Hudson szeme felcsillant. – Holnap visszajövök. – Megszorította a kezemet. – Gyere el velem este a szimfóniára. Nagyot dobbant a szívem. – Örömmel. – Hatkor érted megyek. Az estélyit vedd fel.
Aznap délután, mielőtt Daviddel találkoztam volna, elmentem csoportterápiára. Hibát követtem el, Hudson azonban hajlandó volt átsiklani felette. Több is, mint hajlandó. És ettől könnyebb volt elhinnem, hogy nem fogom elveszíteni miatta a fejem. Mindent meg kellett tennem, hogy rendben legyek. Mivel nem akartam mindenkivel közölni a helyzetemet, hátha tudnak a kapcsolatomról Hudsonnal, ezért inkább nem mentem bele a részletekbe. – Én… egy kicsit visszaestem. Viszonylag pontos megfogalmazás volt. Lehetett volna rosszabb is a viselkedésem. De minden út egyetlen lépéssel kezdődik – még azok az utak is, amelyekre nem lenne szabad rálépnünk, és amilyen iramban én utaztam azon a héten, előbb veszítem el a fejemet, mint hinném. Lauren együtt érzőn bólintott. – Ha hazaérsz, szeretném, ha írnál egy listát a helytelen cselekedeteidről, beleértve azokat is, amelyekre csupán gondoltál. Azután írj egy listát a helyes
tettekről, amelyeket az egészségtelen dolgok helyett megtehetsz. Kell segítség hozzá? – Nem. – Csináltam már ilyet. Többször is. Még mindig fejből tudtam az összes pótcselekvést: futás, jóga, túlórázás, tanulás, Brian meglátogatása. Nyilvánvalóan nem túl naprakész. – Helyes. Tudod, mit kell tenned. Még mindig írsz naplót? – Egy ideje abbahagytam. – Jó hosszú ideje. Lauren elmosolyodott. – Azt javaslom, kezdd újra. – Mindig ügyesen fenéken tudta billenteni az embert. – Rendben. – Tudtam, hogy megteszem. Valami mégis azt súgta, hogy aznap a legjobb tanácsot magától Hudsontól kaptam: „Ha úgy érzed, hogy elhagyott az erőd, velem beszélj elsőként.” Többször nem szólaltam fel a gyűlés alatt, régi, kedvenc idézetem járt a fejemben, és azon voltam, hogy változtassak a viselkedésemen. Küzdelem nélkül nincs haladás. Küzdelem nélkül nincs haladás. A gyűlés után jobban éreztem magam, erősebbnek; mintha kitisztult volna a fejem. Amikor Jordan később elvitt dolgozni, gondolatban kiegészítettem a helyettesítő cselekvéseim listáját; hozzáadtam azt, hogy minden filmet megnézek az AFI 100 legjobb mozifilmjei közül, és elolvasom a GreatestBooks.org száz legjobb könyvét. A jókedvem és egészséges hozzáállásom elegendő erőt adott ahhoz, hogy üzenjek Hudsonnak, mielőtt Daviddel beszélnék aznap este. „Muszáj megint elmenned?” Ezúttal azonnal megérkezett a válasz: „Attól tartok.” Odafigyelt rám – változtatott a viselkedésén, mivel tudta, hogyan hat rám, ha nem kapok választ. Mielőtt eldönthettem volna, mit válaszoljak, újabb üzenetet küldött: „De azért örülök, hogy gondolsz rám.” Kellemes érzés áradt szét a testemben. „Mindig” – írtam, mielőtt visszafoghattam volna magam. Mit műveltem? Mit műveltünk? Többé nem voltunk szeretők – mivé váltunk? Barátokká? Akik SMSben flörtölnek? Bármit is csináltunk, jó érzés volt. Annyira jó, hogy az utolsó üzenetembe egy még veszélyesebb dolgot írtam: „Te is gondolsz rám?” David kinyitotta az iroda ajtaját, megtörve a pillanat varázsát, mielőtt Hudson válasza megérkezett volna. – Gyere be, Laynie. – David kimért volt, a hangja feszültségről árulkodott.
Komor viselkedése láttán a melltartómba dugtam a telefonomat. – Minden rendben? – Felidéztem a hétfői üzenetét. – Mi jött közbe múltkor? – kérdeztem, és leültem az íróasztalával szemben. – Ez. – David egy összehajtott újságot dobott az asztalra, majd ő is leült. Zavartan felvettem az újságot, és belelapoztam, hogy lássam, mi húzta föl ennyire. A hétfői szekcióban, élethű színekben ott virított rólam a kép, amelyen Hudsonnal csókolóztam. – Ja. Ez. – Davidnek féltem elmondani a legjobban. Féltem, hogy messzemenő következtetéseket vonna le. Téves következtetéseket. És pontosan ezt tette. – Megmagyaráznád, Laynie? – Felállt, és járkálni kezdett, majd folytatta, mielőtt válaszolhattam volna. – Majd én megmondom, minek néz ez ki. Annyira szeretnéd megkaparintani a drágalátos előléptetésedet, hogy amikor azzal sem szerezted meg, hogy velem keféltél, behálóztad a következő pasit, aki megadhatja neked, amire vágysz. Tiltakozva felemeltem a kezemet. – Ilyesmiről szó sincs, David. Egyáltalán nem ez a helyzet. – Hogy hihette, hogy csak az előléptetésért voltam együtt vele? Hogy végig hazudtam neki, amíg jártunk? – Nem ez a helyzet? – Megtorpant, az asztalra támaszkodott, és közelebb hajolt hozzám. – Akkor áruld el, mi a helyzet, Laynie. – Én csak… nem tudtam… – Amikor a telefonom vibrálni kezdett a melltartómban, csak még jobban összezavart. Tudtam, hogy Hudson írt, és nagyon szerettem volna elolvasni. De most nem tehettem. Úgy nem, hogy David közben ott dühöngött az orrom előtt. – Ja, pontosan ezt gondoltam én is. – Kiegyenesedett, és méla undorral meredt rám. – Most már kénytelen leszek előléptetni téged, és megvalósítani az ötleteidet, hiába tettem volna meg egyébként is, különben félthetném az állásomat. – Szárazon felnevetett. – Valószínűleg már így is arra készítelek fel, hogy majd átvedd a helyem. – David, ne! – Ez rosszabb volt, mint vártam. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy az ő állására pályáztam. Én úgy képzeltem, hogy együtt fogjuk vezetni az Égi Bárkát. Noha a kettőnk közti románc többé nem érdekelt, továbbra is együtt akartam dolgozni vele. – Tud rólam Pierce? – David, hagyd abba.
– Tudja, hogy te vagy az Égi Bárka ribanca? Ez volt a fordulópont. Ahelyett, hogy rosszul éreztem volna magam, felbőszültem. És ha én egyszer felbőszültem, minden fegyvert bevetettem az arzenálomból. – Ha valóban el is hiszed, amit mondasz, David, hogy Hudson úgy táncol, ahogy én fütyülök, akkor talán jobb lenne, a megválogatnád a szavaidat. David felvonta a szemöldökét, a kiegyensúlyozott hangnem és a nyílt célzás meglepte. – Most pedig ülj le – folytattam –, és beszéljük meg civilizált emberek módjára. – Megvártam, amíg beleroskadt a székbe. – Helyes. Hadd lássam, jól értettelek-e: azt hiszed, azért járok Hudsonnal, hogy megkapjam az előléptetést. Azt az előléptetést, amit már nekem ígértél, az elmúlt évek során elvégzett kemény munkámért. Az előléptetést, amit kiérdemeltem, mielőtt te meg én először csókoltuk volna meg egymást. – Mi másért járnál vele? – Továbbra is kihívóan beszélt, de már elhagyta a harci kedve. – Nem mintha közöd lenne hozzá, de azért járok Hudsonnal, mert… – Abban a pillanatban színészkednem kellett, ám az indok őszinte volt. – Mert tetszik nekem. És én is tetszem neki. Van köztünk valami. És már az első randink előtt közölte velem, hogy ő nem fog segíteni az itteni előmenetelemben. Én pedig elfogadtam, mert tudtam, hogy a saját érdemeimmel is meg tudom szerezni a menedzseri állást. Áruld el, szólt neked Hudson, hogy léptess elő? David előregörnyedt. – Nem. – És elő akartál léptetni, mielőtt megláttad a képet az újságban? – Igen. – Akkor miről beszélünk? Megrázta a fejét, és vállat vont. – Laynie… én… én nem is tudom, mit mondjak. Túlreagáltam a dolgot. Nem gondoltam komolyan, amit mondtam. – Megértem. Tudom, hogy néz ki ez az egész. – Halkan fellélegeztem, hogy sikerült ilyen könnyen megnyugtatnom. – Talán már korábban szólnom kellett volna. David megrázta a fejét. Azután a szemembe nézett. – Ugyan, csak féltékeny voltam. Nem mintha jogom lenne hozzá. Végül is én szakítottam veled.
– Semmi baj. – Elfordultam. A féltékeny megjegyzés még ott lógott a levegőben. Régebben könnyedén túltettem volna magam rajta. Most viszont különös volt, hogy így érez irántam. Inkább témát váltottam. – Ami az előléptetést illeti… azt mondod, megkapom? David elmosolyodott. – Hát persze hogy azt. Pierce nem árulta el? A legutóbbi alkalomig nem igazán beszélgettünk Hudsonnal. Ezt azonban nem akartam elárulni Davidnek. – Egy szót sem szólt. – Helyes. Örülök, hogy tőlem hallod először. Gratulálok. – Kinyújtotta a kezét, és én megráztam. – Mit művelek? Gyere ide. – Felálltunk, és átöleltük egymást. Én húzódtam el elsőként. Ez neki is feltűnt, és rögtön munka üzemmódba váltott. – Elfogadjuk a javaslataidat. Augusztustól meghosszabbítjuk a nyitvatartási időt. Ami azt jelenti, hogy sok dolgod lesz, hogy előkészítsd a helyet. Készülj fel a rengeteg marketing- és promóciós ülésre. Megfogtam a karját. – Köszönöm David. – Kiérdemelted. Nyitásig az üzleti terven dolgoztunk tovább. Ez elvonta a figyelmemet, és feldobott – pontosan erre volt szüksége a rögeszmés elmémnek. A munka automatikusan felkerült a pótcselekvéseim közé. Most már fix fizetéssel járó állásom volt, és a munkám nagy részét fényes nappal fogom végezni. Erre még Brian is büszke lenne. Amikor a klub kinyitott, David mellett maradtam, hogy még több menedzseri tennivalót tanulhassak el tőle. Mire bezártunk, totál kimerültem, és örültem, hogy nem gyalog kellett hazamennem. Meg is feledkeztem Hudson üzenetéről, amíg Jordan be nem segített a hátsó ülésre munka után. „Mindig” – írta. Nagyot dobbant a szívem. Újraolvastam a legutolsó üzenetemet, hogy lássam, mit is írtam neki. Azt kérdeztem, gondol-e rám, ő pedig azt felelte, hogy mindig.
Tizennegyedik fejezet
Hatkor Jordan a Maybachban várt rám a lakásom előtt, de már messziről láttam, hogy a hátsó ülés üres. – Mr. Pierce késni fog – magyarázta Jordan. – A Lincoln Centerben találkozik magával. Nálam van a jegye. Egész nap arra vártam, hogy viszontláthassam Hudsont, és mivel nem tudtam biztosan, mi a felállás ma este, nem akartam egyedül lenni. – Nem bánja, ha előreülök maga mellé? – kérdeztem. – Mr. Pierce bizonyára jobban szeretné, ha hátul ülne. Megragadtam a hátsó ajtót még Jordan előtt, és becsuktam. – Akkor nem áruljuk el neki. Jordan a fejét csóválta, és odalépett a vezetőülés mellé. Kinyitottam magamnak az anyósülés ajtaját, és beszálltam mellé. Egy ideig szótlanul autóztunk, és elolvastam a jegyet, amit Jordan a kezembe nyomott. A New York-i Filharmonikusok Brahms Első és Második szimfóniáját játszotta. Nem rossz. Imádtam a zenét, és mostanában nemigen volt időm élvezni. Szerencsére hajnali egyig nem kell bemennem dolgozni, mert zárás után a havi leltározást fogom gyakorolni. Liesl délután feljött a lakásomra, hogy segítsen befűzni hátul a ruhámat, és néhány holmimat bevitte magával a klubba, hogy ott át tudjak majd öltözni. Ami azt jelentette, hogy Hudsonnal rendelkezésünkre állt az egész este… mire is? Ma is színjátszunk? Vagy ez egy randi? Barátként töltjük együtt az időt? Fogalmam sem volt. Jordanre pillantottam, szerettem volna tőle választ kapni néhány kérdésemre. – Jordan? Hudson mit mondott magának rólam? – Jordan jelen volt az irodában, amikor Hudsonnal a megegyeztünk a részletekben. Vajon mit gondolhat rólunk? Jordan nem felelt. – Talán nem beszélgethet velem? – Jordan arca kifejezéstelen maradt. – Jaj, ugyan már! Nyilván azt mondta, hogy mindenben tegyen a kedvemre. És most nagyon a kedvemre tenne, ha válaszolna. Felsóhajtott, mintha el se hinné, milyen helyzetbe került. – Azt mondta, ön álmai asszonya. – Tényleg? – Hát persze hogy ezt mondta. Végtére is ez volt a szerepem – hogy eljátsszam álmai asszonyát. Vajon voltak mások is? – Hány nő volt már az
életében? – Még senki mást nem fuvaroztam, Ms. Withers. Csak Mr. Pierce-t. Néha volt vele egy hölgy, de nem túl gyakran. A homlokomat ráncoltam, nem akartam elképzelni Hudsont más nőkkel. – De még soha senki nem kötötte le ennyire a figyelmét, mint kegyed. A szememet forgatva felsóhajtottam, nem kellett a rizsa. – Nem kell ezt mondania. – Tudom. De igaz. Mit jelenthetett ez pontosan? Hogy sokat jelentek neki? Vagy csak én vagyok az egyetlen, akit felbérelt álbarátnőnek? Jordantől azonban ezt nem kérdezhettem meg. Inkább valami mást kérdeztem: – Mit gondol Hudsonról? – Én? – Jordan felvonta a szemöldökét meglepetésében. – Hát, kitűnő főnök. Egyértelműek az utasításai. Sok mindent megkövetel, de a juttatások arányban vannak. Jó volt tudni, hogy legalább korrekt munkaadó. Én azonban nem erre voltam kíváncsi. – Úgy értem, emberileg. Jordan felnevetett. – Én csak üzletembernek ismerem. – Rám pillantott. – Ön lehet az egyetlen, akivel találkoztam, aki emberileg is ismerheti. – Ezt kétlem. – Nemcsak azért, mert én sem ismertem Hudsont, hanem mert gyanítottam, hogy más sem ismeri őt igazán. – Ne legyen abban olyan biztos. Szerettem volna folytatni a beszélgetést, de időközben megérkeztünk a Lincoln Centerbe. Különös érzés volt egyedül érkezni, Jordan azonban útbaigazított az Avery Fisher Hall felé, és minden szükséges információt megadott. – Ez egy jótékonysági est. Az előcsarnokban van egy büfé. Mr. Pierce ragaszkodott hozzá, hogy ön jól érezze magát. Elmosolyodtam, és elképzeltem Hudsont, amikor kiadta ezt az utasítást. Telefonon üzent? Vagy SMS-ben? Mindenesetre láttam, hogy sok munkát fektettek bele. – Nem tudja, mikor érkezik? Jordan megrázta a fejét. – Egy elhalasztott megbeszélés miatt később szállt fel a gépe. De biztosítja magát,
hogy amint tud, érkezik. – Elhallgatott, és beszállt a kocsiba. – Ms. Withers? Ha szabad megjegyeznem, igazán gyönyörű ma este. Elpirultam, és megköszöntem a bókot, ami elég erőt adott ahhoz, hogy egyedül belépjek a csarnokba. Jól öltözött vendégsereg közepén találtam magam, a város leggazdagabb emberei közt, akiknek annyi pénzük volt, hogy még az olyan triviális dolgokra is futotta, mint a művészetpártolás. Mindig is szerettem a szép ruhákat, de addig sosem érdekeltek a nagy divattervezők, amíg bele nem olvadtam a drága ruhák tengerébe. Meg voltam rémülve. Szükségem volt egy koktélra. Jordannek igaza volt, a csarnokban büféasztalok álltak, és pincérek keringtek a teremben ínyencfalatokkal és pezsgőspoharakkal megrakott tálcákkal a kezükben. Nem voltam különösebben éhes, de elvettem egy rákos falatot az egyik tálcáról, hogy legyen valami a gyomromban, amikor megiszom a pezsgőt, amit rövidesen szintén beszereztem. A következő negyvenöt percben a pezsgőspoharat szorongattam, és zöldségeket rágcsáltam, miközben az ajtót bámultam, hátha megérkezik a párom. Amikor kezdett ritkulni a tömeg, tétován a jegyen feltüntetett ülőhely felé indultam. Természetesen páholyba szólt. Reménykedni kezdtem, amikor láttam, hogy mások már bementek a páholyba. Talán Hudson már ott vár. Ám amikor a jegyszedő megmutatta az ülőhelyemet, a mellettem lévők üresek voltak. A páholy három másik ülésén pedig egy középkorú pár és egy velem egyidős nő ült – akit már ismertem. Celia volt az. – Laynie! – szólt Celia, amikor leült. – Úgy örülök, hogy eljöttél! Hol a fess lovagod? – Szándékosan hangosan beszélt, mint észrevettem, azért, hogy a házaspár is hallja. Összeszorult a gyomrom. Tehát ez határozottan nem randi. – Ki nem hagytam volna a mai estét. Már alig vártam, hogy újra találkozzunk. – Igyekeztem eljátszani, hogy tudtam arról, hogy ő is jelen lesz, és már várt rám. – Hudsonnak késik a gépe. Majdnem egész héten nem volt itthon. – Bevallom, reméltem, hogy a hír újdonság lesz Celia számára. Szerettem volna előtte járni, és erre az egyetlen esélyem az lett volna, ha Celia nem tud olyan dolgokat Hudsonról, amiket én tudok. – Ó, igen. Említette tegnap, hogy megint elmegy. – Ennyit a bennfentes információkról. – Hadd mutassalak be a szüleimnek, Warren és Madge Wernernek. Ő Alayna Withers, Hudson barátnője. Mr. és Mrs. Werner összenézett, mielőtt közelebb hajoltak, hogy kezet rázzunk.
– Örülök, hogy végre megismerhetlek – mondta Madge. – Sophia már sokat mesélt rólad. Képzelem. Bármit mondott rólam Sophia Pierce a legjobb barátnőjének, biztos, hogy nem akartam tudni róla. Görcsbe rándult a gondolattól a gyomrom. Hol a pokolban lehet Hudson? Hogy hagyhatott magamra ezekkel az emberekkel? – Sophia elragadó asszony – mondtam a lehető legnyájasabb hangon. Valójában könnyű volt elmosolyodni, mintha egy bennfentes viccet mondtam volna Hudson némber anyjáról. – Ugye? – mormolta Celia, hogy csak én halljam. A megjegyzése segített végre ellazulnom. Amíg Madge neki nem látott a szurkálódásnak. – Hol is ismerkedtetek meg Hudsonnal? Elismételtem a történetet, hangsúlyozva a lehető legtöbb romantikus pillanatot anélkül, hogy túlzásokba esnék, miközben folyton hátrapillantottam a vállam fölött, hogy mikor érkezik már meg Hudson. – Withers – mondta Warren, amikor elhallgattam. – Nem rokona Joelnek és Pattynek? – Nem, sajnálom. – Ha a származásomat akarta felfedni, komoly csalódás fogja érni. Megkönnyebbültem, amikor kihunytak a fények, és véget ért a bájcsevej. Ezzel egy időben egyre jobban gyűlöltem Hudsont. Gyorsan üzentem neki, amit már egy órája meg kellett volna tennem: „Hol vagy???” A választ a fülembe súgták, amikor a karmester megjelent a színpadon, és a közönség tapsolni kezdett: – Itt vagyok melletted. Libabőrös lettem, és amikor fölpillantottam, láttam Hudsont leülni a szomszédos ülésre. Itt volt. Még a sötét színházban is láttam, milyen elegáns a klasszikus szmokingjában. A haja kissé kuszán állt, mintha sietősen öltözött volna át, az arca pedig borostás, amitől még szexisebb volt. Biccentett Mr. és Mrs. Wernernek, majd megfogta a kezem. A keze a kezemben – a melegsége, az ereje – nem számított, ha csak előadás volt, nekem is szükségem volt rá, és a szünetig el sem engedtem, és akkor is csak addig, amíg tapsoltunk. Miközben a közönség tapsolt, közelebb hajolt. – Hogy tetszett?
– Imádtam. – Még sosem hallottam a New York-i Filharmonikusokat, Brahms pedig sosem tartozott a kedvenc zeneszerzőim közé, de az előadás lélegzetelállító volt. És az is segített, hogy a világ legszexisebb férfijával élhettem át. – Tudtam, hogy így lesz. – Amikor kigyúltak a fények, a fülem mögé simított egy hajtincset, és végigfutott a hátamon a hideg, amikor odasúgta: – Kezdődjék az előadás. Felállt, és engem is fölsegített, majd Wernerékhez fordult. – Madge, Warren. Bárcsak itt lehettem volna, hogy bemutassalak benneteket egymásnak. Gondolom, már találkoztatok. – Úgy van – felelte Madge. – Celia bemutatott. – Örülök. Szeretném, ha a legfontosabb emberek az életemben ismernék egymást. – Majd, amikor mindenki minket nézett a páholyban, a karjába vett, amitől elgyengült a térdem. – Sajnálom, hogy késtem, drágám. Lélegzetelállítóan szép vagy. Te vagy ma este a leggyönyörűbb nő itt. Akkor is azt mondta, hogy lélegzetelállító vagyok, amikor megvettük a ruhát, és ahogy akkor nekem szólt a megjegyzés, most Werneréknek. Különben nem hívott volna „drágámnak”. A szemébe néztem, nem kellett megjátszanom az odaadó pillantást. – Ezt nem tudhatod. Még nem is láttál mást. Az orromhoz dörgölte az orrát. – Mert le sem tudom venni rólad a szemem. Egek, micsoda romantikus könyveket tudnánk írni! Ennyire jók voltuk. Ő volt ennyire jó. – Nem voltál itt a héten? – kérdezte Warren, mint akit cseppet sem zavart, hogy Alayna és Hudson romantikus pillanatát szakította félbe. – Celia említette, hogy üzleti ügyben utaztál el. Elfojtottam egy grimaszt. Ezt nem Celia mondta, hanem én. Hudson gyengéden homlokon csókolt, mielőtt eleresztett, és Warren felé fordult. – Igen. Plexisszel tárgyaltam. Warren megrázta a fejét. – Ezzel már meggyűlt a bajod egy ideje. – Bocsássatok meg – szólt közbe Madge. – Amíg ti, férfiak az unalmas üzleti ügyekről beszéltek, mi, lányok kicsit felfrissítjük magunkat. Nem tudtam, Madge vajon engem is beleértett-e a „mi lányok”-ba, de szívesebben maradtam volna. Szerettem volna hallani az „unalmas” üzleti
ügyekről. Nem akartam elmenni Hudson közeléből. Celia azonban karon fogott, így kénytelen voltam velük tartani, Hudson pedig megvárta, amíg elmegyünk, aztán folytatta a beszélgetést. Különben is pisilnem kellett. Észrevettem, amint Hudson figyelmeztető pillantást vetett Celiára. Noha én nem voltam egész életében a barátja, még így is értettem, hogy arra figyelmeztette, vigyázzon, miket mond nekem. Nem kellett aggódnia. Amíg odaértünk a mellékhelyiségig, és a sorunkra vártunk, a beszélgetés banális és triviális volt. Madge többnyire más emberek ruhájára tett megjegyzéseket, és azt próbálta kipuhatolni, vajon mit vett nekem Hudson és mennyiért. A beszélgetés pisilés után vált csak igazán érdekessé. Madge és Celia az orrát púderozta az oldalsó tükörben, és nem vették észre, amikor kiléptem a fülkéből. A mosdóhoz léptem kezet mosni, és kiderült, hogy ott minden szavukat kristálytisztán hallani lehetett. – Egész csinos – mondta Madge. – Sajnálom, hogy csinos. – Anya – nyögött fel Celia. – Hagyd abba! – Biztos csak szórakozás, aranyom. Ez Hudson első igazi barátnője. Soha senki nem marad az első mellett. Hosszan mostam a kezemet, közben füleltem. – Anya, engem többé nem érdekel. Megmondtam. Különben is egy pszichopata. Te sem akarnád, hogy ezt örököljék a gyerekeink. – Az ő öröksége többet ér, mint bárkié. És tudom, hogy azt állítod, hogy már túl vagy rajta, Ceeley, de nekem nem kell hazudnod. Csak győződj meg róla, hogy alaposan kivizsgáltatja magát, amikor visszakapod. – Anya! Éktelen haragra gerjedtem. Nem azért, mert Madge undok dolgokra célozgatott velem és az intim életemmel kapcsolatban, noha az is fájt. Sokkal inkább Celiára voltam dühös, a nőre, aki valószínűleg Hudson legjobb barátja volt, mert pszichopatának nevezte. Nem csoda, hogy Hudson inkább kizárta a külvilágot. Épp azok nem értették meg, és nem érezték át a belső démonok elleni napi küzdelmét, akiknek törődniük kellett volna vele. Nem csoda, ha hozzám fordult segítségért. Hűs vizet pancsoltam az arcomra, hogy lehűtsem a haragomat. Azután megszárítottam a kezemet, és csatlakoztam a két Wernerhez. Noha az imént
voltam Hudsonnal, hirtelen rám tört a vágy, hogy újra mellette lehessek. Már megbántam, hogy elutasítottam. Csak most értettem meg, mekkora szüksége volt rám. Ahogy nekem is őrá. Szinte futottam a páholyig. Hudson átkarolta a derekamat, közben folytatta az üzleti vitát Mr. Wernerrel, én pedig csak olvadoztam. Több kapcsolatra volt szükségem, hogy testileg oszthassam meg vele a felismerést, ami a mosdóban ért, ezért a zakója alá nyúltam, sóvárogtam, hogy megérinthessem, és végigfuttattam a kezem a derekán. Mozdulatlanná dermedt. Elhúztam a kezemet, ő pedig megnyugodott. Igyekeztem leplezni a csalódottságomat. Talán nem értette, mit próbáltam közölni vele. Ezért újra próbálkoztam a sötétben, amikor folytatódott az előadás, és a térdére tettem a kezemet. Azután simogatni kezdtem a lábát, egyre följebb. Megfogta a kezemet, hogy megállítson. Az előadás végéig kéz a kézben ültünk, de már hiába volt meleg és erős a keze, én inkább korlátnak éreztem, mint vigasznak. Csalódottság töltött el. Elkéstem. Ellöktem magamtól, ő pedig visszavonta a meghívását. Hálás voltam a sötétségért. Így legalább nem látta, hogy könny szökik a szemembe. Miután véget ért a koncert, Wernerék társaságában a parkoló felé indultunk. – Vezettem idáig – magyarázta Hudson, amikor felvontam a szemöldökömet. Átkarolta a derekamat. Az érintése kitartó volt, de csak színjáték. A szenvedély, amit egymás közt éltünk át, hiányzott. A szemét is elfordította rólam. Azelőtt, ha együtt voltunk, folyton engem nézett, a testemet, az arcomat. Ezúttal viszont egyszer sem nézett a szemembe, és alig szólt hozzám. Ehelyett Celiával cseverészett, bennfentes tréfákat sütött el. Egyre fokozódott a kétségbeesésem. Majdnem elsírtam magam, de visszatartottam a könnyeimet. A Mercedes mellett elváltunk egymástól. Celia futólag megölelt, Hudson pedig kezet rázott Warrennel, és csókot nyomott Madge arcára. Biccentettem Werneréknek, majd Hudson kinyitotta nekem az ajtót, és beszálltam. Mielőtt követett volna a kocsiba, Hudson Celiától is elköszönt. Elszorult torokkal néztem őket a visszapillantóból. Hudson átölelte, és a fülébe súgott valamit, amivel megnevettette. Letöröltem egy kósza könnycseppet. Bár összeszorult a szívem, felbőszített kettejük látványa – pokolian dühös lettem. Hudsonnak nem azt kellett volna eljátszania, hogy nem illenek össze Celiával? Miután Celia közölte, mit gondol Hudsonról valójában, megértettem, hogy
semmi keresnivalójuk egymás oldalán. Az a nő nem való hozzá. Irigykedni kezdtem. Celia ugyan nem járt együtt Hudsonnal, de végső soron én sem. Ők viszont legalább barátok voltak. Abban a pillanatban úgy tűnt, nekem semmim sincs. Nem beszélgettünk, amíg a parkolóból kikanyarodtunk, Hudson a Brahmsszimfónia egy részletét dúdolta vezetés közben. Csak én éreztem a feszültséget kettőnk közt? Amely mintha minden pillanattal egyre csak nőtt volna. Mire kiértünk a forgalomba, nem bírtam visszafojtani a frusztrációmat és a fájdalmamat. – Tehát tudtad, hogy ma este Celia is itt lesz. – Ez nem kérdés volt. Tudtam a válaszát, de az ő szájából akartam hallani. Elkerekedett a szeme, mintha meglepte volna az él a hangomban. – Igen, tudtam, hogy Celia itt lesz a szüleivel. – Rám pillantott. – A szüleivel, akik az én szüleim barátai, ha elfelejtetted volna. Hát persze. Őket is ugyanúgy meg kellett győzni, mint Sophia Pierce-t. Mi bajom volt? Összefontam a karomat, és az ablakhoz ütöttem a fejemet, egyszer, kétszer, háromszor. Nem kellett volna haragudnom – ő is mondta, hogy csak színjátékot játszunk. Nem kellett volna féltékenykednem – Celiával már rég barátok voltak, mielőtt megismerkedtünk volna. Ennél több nem volt köztük. Ahogyan köztünk sem. Azóta, amióta négy napja véget vetettem neki. Különös, hogy attól féltem, Hudson mellett visszatérnek a régi, rossz hajlamaim. Ehelyett azon a héten épp az idézte elő a szorongásomat, hogy nem voltunk együtt, és ezért éreztem most olyan rohadtul magam. Ismét legördült egy könnycsepp. Letöröltem. – Mi a baj? – kérdezte Hudson aggodalmasan. Vagy talán csak értetlenül. Eltöprengtem, mit is mondhatnék. Fenntarthatnám a kettőnk közti távolságot, és kitérhetnék a kérdés elől. Vagy hazudhatnék. Vagy beismerhetném az irigységemet. Vagy lehetnék akár őszinte is. Mivel nem tudtam tovább elviselni a magányt, az őszinteség mellett döntöttem. – Akarlak – suttogtam, az arcomat az üveghez nyomva, mert túlságosan zavarban voltam ahhoz, hogy ránézzek. – Alayna? – Éreztem, hogy engem néz. – Tudom, mit mondtam. – Megtöröltem a szememet, próbáltam visszafojtani a sírást. – De lehet, hogy tévedtem. Úgy értem, nem tudom, igazad volt-e – hogy segíthet rajtam, ha együtt vagyunk. De azt tudom, hogy amióta elváltunk
egymástól, minden rosszabb lett. – Felsóhajtottam, és a szemébe néztem. – Hiányzol. – Idegesen felnevettem. – Mondtam, hogy kötődni kezdek. Halványan elmosolyodott. – Mit gondolsz, hová viszlek? Kilestem az ablakon; eddig oda se figyeltem, merre mentünk. A Lincolntól kelet felé indultunk. Pár saroknyira voltunk a Pierce Industries épületétől. A lakásától. Kihúztam magam, és elpirultam. – Ó – mondtam, és a sajgó magányt a vágy szikrája váltotta fel. Azután bosszús lettem. – Megmondtam, hogy nincs több szex, te meg a lakásodba viszel, anélkül hogy megkérdeznél? – Alayna – sóhajtott fel kimerülten. – Nem tudok eligazodni rajtad. A szimfónia alatt azt hittem, azt próbálod… – Te meg teljesen félresöpörtél! – vágtam a szavába. – Úgyhogy ne mondd nekem, hogy én vagyok kiismerhetetlen! A térdemre tette a kezét. – Nem akartam keverni az üzletet és az élvezetet. Ami melletted elég nehéz, kedvesem. – A hangja egészen elhalkult. – Különösen a tapogatózó kezed és a szexi ruhád mellett. Leesett az álltam. – Ó – ismételtem. Ezt hogy csinálta? Hogyan tudta szétválasztani a színjátékot a valóságtól anélkül, hogy belegabalyodott volna, mint én? – Ha azt akarod, hogy megkérdezzem, megteszem, de tudod, hogy az nem az én stílusom. – A hallgatásomat igennek vette, pedig csak próbáltam feldolgozni a hallottakat. – Ágyba vihetlek ma, Alayna? A kérdéstől tűzijátékszerűen tört rám a vágy. – Igen – nyögtem ki, amikor megálltunk egy piros lámpánál. Magához húzott. A szája mohó volt, és sóvár; a nyelve íze vágyakozásról árulkodott és a szünetben megivott amarettóról. A bugyim elázott, a fűzős ruha pedig hirtelen túl szoros lett a mellemen. Valaki dudált mögöttünk, Hudson pedig visszafordult a kormányhoz. Fészkelődni kezdett, én pedig éhesen bámultam a nadrágja alatt feszülő dudort. Összefutott a nyál a számban, annyira vágytam rá, hogy bennem legyen. Hudson tovább fészkelődött. – Azok a mohó szemek nem segítenek. Végre megérkeztünk. Megálltunk a Pierce Industries előtt. Nem is észleltem
Hudson mozdulatait, ahogy köszönt a parkolóőrnek, és átadta a kulcsait, majd a lifthez kísért engem, keze a fenekemen. A liftben végre kettesben voltunk. Hudson beütötte a lakás kódját, és amint becsukódott a liftajtó, nekiszegezett a fémfalnak. Az ajkunk szinte összeért, egymás leheletét lélegeztük be. – Olyan gyönyörű vagy, Alayna. – Akkor csókolj meg. Csábítóan elmosolyodott. – Inkább nem sietném el. – Lassan végigcirógatta az orra hegyével az államat, majd elindult lefelé a nyakamon. Közelebb hajoltam, hogy megcsókoljam, de ő gyorsabb volt, mindig egy lépéssel előttem járt. Könyörtelen csábítása felajzott, egyre nőtt a nedvesség a lábam között. Megőrjített a lassúsága. – Én viszont inkább felgyorsítanálak. – Odanyúltam a nadrágjához, hogy megsimogassam. – A fenébe, Alayna! – csattant fel, amikor masszírozni kezdtem a nadrágon keresztül. – Csak várd ki a végét. – Éreztem, amint megmerevedik a kezemben. – A számba akarlak venni. Elkerekedett a szeme, mielőtt azonban nekiláthattam volna, a lift megérkezett a legfelső emeletre. Hudson kivonszolt a liftből, és eleresztett, amíg a kulcsait keresgélte. Megsimogattam a hátát, miközben kinyitotta az ajtót; képtelen voltam levenni róla a kezemet. – Menj be – mondta, és kinyitotta az ajtót. Alig léptük át a küszöböt, az ajtó becsapódott mögöttünk, és Hudson a falhoz szegezett. Felkapcsolt egy lámpát, majd az arcomra tette a kezét, és megcsókolt, nyelvét mohón dugta a számba, borostás álla dörzsölte érzékeny bőrömet. Imádtam a rámenős stílusát, mintha sosem lenne neki elég belőlem. Én legalábbis képtelen voltam betelni vele. Komolyan mondtam, hogy a számba akartam venni, és noha Hudson előszeretettel irányított, én is örömet akartam szerezni neki. A kezét még mindig az arcomon tartva irányította a csókot, én pedig kicipzároztam a nadrágját, és benyúltam, hogy megsimogassam. Hiába volt még ott köztünk az alsónadrág, Hudson felnyögött, amikor megérintettem. Az elégedett hang felizgatott. Kibontakoztam a karjaiból, és most én szegeztem
őt a falhoz. Szüksége lesz valami támasztékra ahhoz, amit terveztem. Épp csak annyira húztam le a nadrágját és az alsóját, hogy kiszabadítsam a farkát. – Hát itt a nagyfiú! – doromboltam, és körbesimítottam a hegyét. A végéből csordogáló nedvességet körbe-körbe masszíroztam az ujjbegyemmel, kezem végigsiklott az erekcióján. Ismét felnyögött, én pedig letérdeltem. Egyik kézzel a farkát tartottam, közben a számba vettem a hegyét, és gyengéden szopogatni kezdtem. Hudsonnak elállt a lélegzete, belemarkolt a hajamba, és kellemesen meghúzta. – Istenem, Alayna! Ez olyan… finom. A dicséret felbátorított. Föl-le mozgattam a kezemet a farkán, egyenletes ritmusban, miközben a hegyét nyalogattam. Mindent beleadtam: végignyaltam vaskos nyelét, és finoman végighúztam a fején a fogaimat. Még jobban megkeményedett, saját izgalmam pedig tovább nőtt. Addig bele se gondoltam, hogy végigcsinálom-e, amíg el nem élvez, de már csak erre vágytam. Szükségem volt rá, legalább annyira, mint neki, és mohón faltam tovább. – Állj meg, Alayna! – Mielőtt bármit tehettem volna, Hudson eltolta a fejemet, a farka kicsusszant a számból. Döbbenettel vegyes zavarral hagytam, hogy fölsegítsen. – Valamit rosszul csináltam? – Dehogy, kedvesem. Fantasztikus szád van. – Mély csókot nyomott rá. – De én beléd akarok élvezni. Már napok óta csak ez jár a fejemben. – Átkarolt, és bontogatni kezdte a fűzőmet. – És meztelenül akarlak látni. Felnyögtem, mert tudtam, hogy egy örökkévalóságig fog tartani, amíg kihámoz a ruhámból. – Az túl sokáig tart – súgtam. – Akkor is. – Magához szorított, hogy a vállam fölött lássa, mit csinál. – Látnom kell a melledet. Imádom. Felsóhajtottam, és nekiláttam kigombolni az ingét. – Akkor neked is le kell vetkőznöd. Hudson megrázta a fejét. – Az még tovább fog tartani. – De imádom, amikor a meztelen mellkasod a mellemhez simul. A kuncogása türelmetlen morgással végződött. – Nem is akarom tudni, hogy sikerült
felöltöznöd.
Fordulj
meg.
–
Engedelmeskedtem, és felemeltem a hajamat, hogy jobban hozzáférjen. Fürge ujjai hamar kilazították a ruhát annyira, hogy ki tudjak bújni belőle. Éreztem, hogy elhúzódott, és hallottam, amint a ruháján matat. Háttal álltam neki, lehúztam magamról a ruhát, majd kiléptem belőle. Azután levettem a bugyimat is. A cipőmet magamon hagytam, mivel tudtam, hogy szereti a magas sarkút. Mielőtt megfordultam, mély lélegzetet vettem, mert tudtam, hogy amint megpillantom meztelenül, véget ér az időhúzás. És milyen igazam lett! Eddig csak egyszer láttam tetőtől talpig meztelenül, a zuhanyzóban, de nem felejtettem el, milyen hatással volt rám a látvány. A hasa kemény volt, combizmai feszesek. A lába közt pedig büszkén duzzadt az erekciója, amely pőreségében még férfiasabb és szebb volt. Végül a szemébe néztem, és láttam, hogy ugyanolyan leküzdhetetlen vággyal mustrál engem, mint én őt. Összenéztünk, majd a karjában találtam magam, erős, gyönyörű karjában, ő pedig mohón megcsókolt, mellem a testének feszült. Hudson megfogott a fenekem alatt, és felemelt. Körbefontam a lábamat a dereka körül, és átkaroltam a nyakát, ő pedig a farkához emelte a csípőmet. Egy pillanatra megállt. – Te még nem állsz készen. – Már épp eléggé felkészültem. Bújj be, Hudson! Elvigyorodott, és egyetlen erős lökéssel belém hatolt. Éreztem a farkát a még nem teljesen nedves puncimban, de csodálatos érzés volt. Mély és kemény. Nem vesztegette az időt, egyenletes ritmusban mozgott bennem. Lenyűgözött, micsoda erőre lehetett szüksége ahhoz, hogy megtartson abban a pózban, és közben szeretkezzen velem. Tudtam, hogy erős, de azt nem, hogy ennyire. Ez a felismerés csak növelte az izgalmamat, és benedvesedtem, amitől könnyebben tudott mozogni bennem. A melleim ruganyosan ugráltak, és valahányszor hozzáértek érzékeny mellbimbóim a mellkasához, szétáradt a testemben a gyönyör. – Igen, Hudson! Ó, igen! Nem vettük le a szemünket egymásról, láttam az arcán az erőfeszítést és az élvezetet, ahogy tovább mozogtunk a csúcspont felé. – Olyan… nagyon… finom… – nyögte. – Olyan… finom… vagy. Amit mondott, és combunk csattogó hangja, ennyire közel az orgazmushoz, szinte megőrjített. Valahányszor előretolta a csípőjét, megfeszült a puncim a kőkemény farka körül. Hudson nekitámasztott a falnak, és úgy helyezkedett el,
hogy még mélyebbre tudjon hatolni. Ebben az új pózban felszabadult a keze, és masszírozni kezdte a csiklómat, miközben a farka hegye elérte a legérzékenyebb pontomat. – Élvezz el velem, Alayna – parancsolta. – Élvezz el! A parancsoló hangnem és a gyakorlott ujjak elérték a hatást. Hátravetettem a fejemet, a puncim beleremegett a gyönyörbe. Hudson sem maradt le mögöttem, a nevemmel az ajkán élvezett belém hosszú, forró lövellésekkel. Leengedtem elgémberedett lábamat a padlóra, mert tudtam, hogy Hudson nem sokáig bírna megtartani ilyen erőteljes orgazmus után. Már nem nehezedtem rá teljes súlyommal, mégsem engedett el. – Megismételjük? – kérdeztem zihálva, a testünk még le sem hűlt. Hudson összevonta a szemöldökét, és eleresztett, hogy az órájára pillantson. – Egyre mész dolgozni? Szerintem addig kétszer is meg tudjuk ismételni.
Tizenötödik fejezet
– Rendben, Há, beszélnünk kell. – Alig tíz perce indultunk el Hamptonba, de túlságosan ideges voltam ahhoz, hogy tovább halogassam a beszélgetést. Felé fordultam a Mercedes ülésén, és feltoltam a napszemüvegemet, hogy tisztábban láthassam Hudsont. Felém pillantott, a tekintete kifürkészhetetlen volt a sötét Ray Ban mögött. – Ez érdekesnek ígérkezik. Mély lélegzetet vettem. – Néhány dolgot sérelmeztem tegnap este. Gyanakvó arcot vágott, de nem vette le a szemét az útról. – Nem azt a részét! – Játékosan a karjára csaptam. – Hanem a korábbit. A későbbiek rendben voltak. Összevonta a szemöldökét. – Csak rendben? – Több mint rendben – válaszoltam nevetve. – Fantasztikus volt. Hihetetlenül fantasztikus. – Megfeszült a combom, amikor felidéztem az előző éjjel átélt érzéki örömöket. Elbizonytalanodtam, vajon ő is ugyanígy érzett-e. Lélegzet-visszafojtva megkérdeztem: – Szerinted milyen volt? – Rendben volt. – A mosolyából már tudtam, hogy csak ugrat, de azért finoman belecsíptem a combjába. Újabb kifogás, hogy megérinthessem. Levette az egyik kezét a kormányról, és elkapta a kezemet. – Csak óvatosan! Vezetek. – A szájához emelte a kezemet, és játékosan megharapdálta az ujjamat, mielőtt elengedte. – Szóval, sérelmeid vannak? Elhessegettem az érzéseket, amelyeket az ajka érintése ébresztett bennem. – Igen. Vannak. Nem voltam felkészülve a helyzetre. Többet kell tudnom arról, hogy mi fog történni. Fogalmam se volt, hogy Wernerék is ott lesznek a koncerten. Nem tudtál volna legalább szólni? Hudson levette a napszemüvegét, és kíváncsian nézett rám, mintha azt próbálta volna felmérni, komolyan beszélek-e. Nagyon is komolyan gondoltam, amit mondtam. Belefáradtam abba, hogy folyton sötétben tapogatóztam Hudson terveit illetően, melyekbe oly szeszélyesen szőtt bele.
Betette a napszemüvegét a tükör fölötti rekeszbe; nem volt szüksége rá, mivel már lemenőben volt a nap, és kelet felé mentünk. – Leszámítva, hogy előszeretettel fogdostál… – Ugyan már, nem kell eltúlozni! – …nagyszerű voltál. – Komolyan beszélt, ami megdöbbentett. Egyáltalán nem éreztem nagyszerűnek az előadást. – Mit változtatott volna bármin, ha előre szólok? Már nyitottam a számat, hogy válaszoljak, amikor rádöbbentem, hogy fogalmam sincs, mit mondjak erre. – Nyugodtabb lettem volna, ha felkészülhetek. – Ez volt a legjobb replika, ami eszembe jutott. – Ugyanez vonatkozik a divatbemutató napjára is. Jobban tudtam volna kezelni az anyádat és Celiát… – Itt hatásszünetet tartottam, hogy jelezzem, megtudtam ezt-azt a múltjából. – Tudod, az egész nap jobban ment volna, ha előre felkészülhetek. – Szerintem ott is zseniálisat alakítottál. – De nem legbelül. És engem az őrjít meg, ami a bensőmben zajlik. Ezért kóricálok irodaépületekben. – Ahogy felidéztem zavarba ejtő viselkedésemet, azt kívántam, bár elfelejthetném. Ám ahhoz, hogy meggyógyuljak, előbb be kell ismernem saját gyengéimet, és az, hogy Hudsonról alig tudtam valamit, kihozta őket belőlem. – Különben is, itt vagy velem összezárva egy autóban több mint két órára… – Biztos, hogy nem te vagy velem összezárva? – Te vezetsz. Én meg szórakoztatlak. – Bár az igazat megvallva az ő kivételes játékosságát is nagyon szórakoztatónak találtam. – Ez tetszik. – Elmosolyodott, és csupasz lábamra pillantott. Elnyomtam a késztetést, hogy fekete szoknyámat igazgassam, amelyet szintén Mirabelle-től vettünk. Jólesett, hogy szeretett rám nézni, de a pillantása kimondhatatlanul felizgatott, én pedig nem akartam, hogy elterelje a szót. – Ne szakíts félbe! Most ismerkedőset játszunk. – Felemeltem a kezemet, hogy elhallgattassam. – Ki ne mondd, amit mondani akartál! Ha a nap huszonnégy órájában színészkednünk kell a családod előtt, akkor többet kell tudnunk egymásról. – Én már eleget tudok rólad. – Ezúttal a szűk pólómat mustrálgatta. – Dehogy tudsz. – Csettintettem az ujjammal az arca előtt, hogy felfelé nézzen, a szemembe. – Megismerkedtél te valaha is egy nővel – nem szexuálisan?
A háttérellenőrzésen kívül? – Szándékosan nem. Gyors és őszinte válasz volt. Felbosszantott. – Hudson, te egy igazi seggfej vagy. – Mondták már. – A szemembe nézett. – Rendben. Hogy kell játszani ezt a játékot? A diadalmámorban elfelejtettem bosszankodni. – Felváltva. Ha te jössz, vagy felteszel egy kérdést, vagy elárulsz valamit magadról. Te választasz. Semmi különöset. Csak alapvető dolgokat. Kezdem én: utálom a gombát. Elkerekedett a szeme. – Utálod a gombát? Mi bajod van neked? – Undorító. Olyan az íze, mint a rohadt olajbogyónak. – Egyáltalán nem is emlékeztet olajbogyóra az íze. – De rohadt olajbogyóra igen. Ki nem állhatom. – Elfintorodtam, de legbelül ujjongtam, hogy érdekelte, amit megosztottam vele. Nem voltam biztos benne, hogy beválik. Különösen egy olyan semleges téma, mint a kedvenc ételek. Hudson megrázta a fejét, elképedt az imént hallottakon. – Ez szörnyen kényelmetlen lehet. Bizonyára akadályozza a kulináris kalandjaidat. – Ne is mondd! – Valamilyen felfoghatatlan okból kifolyólag a gomba szinte minden puccos ételben ott lapult. – Képzelheted, hogy elszörnyedtem, amikor a végzős fiúm vacsorával lepett meg, és csirke marsalát kaptam. Hudsonnak alig észrevehetően megrezzent az arca. – A végzős fiúd? Komoly volt a kapcsolat? – A hangjába némi feszültség vegyült. Tűnődve pillantottam rá. Vajon féltékeny lett? – Tehát ezt a kérdést választottad? – Hát, gondolom, igen. Tehát féltékeny volt. Egy végzős srácra az iskolából. Ez hízelgő. – Nekem komoly volt. Joe-nak azonban nem. – Ez a Joe egy szörnyű alak lehetett. – Elmosolyodott. – Köszönöm. Tényleg az volt. – Hudson rákanyarodott az autópályára, én pedig a táskámba rejtettem a napszemüvegemet. – Én jövök. – Hátradőltem, és az ajkamba haraptam. Most, hogy belejöttünk a játékba, szerettem volna választ kapni néhány égető kérdésre. – Miért nem hívsz senkit a becenevén? Felnyögött.
– Mert a becenevek olyan hülyén hangzanak. Egy embert a keresztnevén kell szólítani. Végül is azért van neki. A homlokomra csaptam. Olyan formális volt! Néha még abban sem voltam biztos, hogy tetszik nekem. Részben ezért is akartam játszani ezt a játékot. Meg kellett tudnom, hogy az iránta érzett vonzalmam vajon nem csupán fizikai volt-e. És nagyon szerettem volna, ha a becenevemen szólít. – A becenevek az ismeretséget jelzik. – Te mindenkinek azt mondod, hogy szólítson Laynie-nek. Még azoknak is, akiket alig ismersz. Mert furcsa érzés, ha Alaynának szólítanak. Valójában egyedül a szüleim hívtak így. – Talán mert nekem mindenki ismerős egy kicsit. – A következő mondatot próbáltam csak úgy, félvállról odavetni: – Celiát viszont a becenevén szólítod. – Igazán? – Tudta, hogy ez zavart. Nem sikerült eltitkolnom. – Ő az egyetlen, akit a becenevén szólítok, Alayna. Ismerem őt, amióta csak az eszemet tudom. Tízéves koromig azt sem tudtam, hogy Celia a teljes neve. Keresztbe tettem a lábam, amire odapillantott, én viszont tovább bosszankodtam. – Ha el akarod hitetni az emberekkel, hogy én jobban érdekellek, mint Celia, akkor a becenevemen kellene szólítanod. Ebből látják, hogy szeretsz. – Nekem pedig szükségem volt a szeretetére. – Szóval azért hívsz „Há”-nak, mert szeretsz? Rezegni kezdett a telefonom a zsebemben. Felemeltem a csípőmet, hogy elővegyem, Hudson pedig figyelmesen nézte a mozdulataimat. – Azt jelzi. Nem olyan cukormázas, mint az „édesem” vagy a „drágám”. De a Hudson túlságosan formális. – Szeretem a formálist. – Én meg a cseresznyés rágógumis nyalókát. De attól még nem mindig alkalomhoz illő. – Rágógumis nyalóka? – Ja… rágós nyalóka. – Arra készültem, hogy egy pajzán utalással vágok vissza, de az SMS elvonta a figyelmemet. Briantől kaptam, beszélni akart velem. Előző héten az összes üzenetét figyelmen kívül hagytam, és nem most fogok válaszolni neki. Kiábrándultan az ölembe dobtam a telefont. Nem tudta, hogy megoldottam
az anyagi problémáimat, és még mindig arra várt, hogy beadom a derekam. Arra ugyan várhat. – Az sem tetszik, hogy „bébi”? – Hudson hangja visszarántott a jelenbe. A válaszomban azonban még ott bujkált a feszültség, amit Brian keltett. – Nem igazán. – Fantáziátlannak és őszintétlennek tartottam. Ez nem egy olyan becenév volt, amit Hudson kifejezetten nekem választott volna. – Akkor maradok az Alaynánál. Rámeredtem. – Ugyan már! Néha azért szólíthatnál „kedvesem”-nek mások előtt is. – Szó sem lehet róla – dünnyögte. – Miért? Pedig szoktál így hívni. A hangja halk volt, és komoly. – De csak magunk közt. Kirázott a hideg a hangsúlyától. De mindenképpen ráhagytam volna. Tökéletes volt a válasz – érzéki és egy kicsit romantikus. Nem mintha románcban reménykedtem volna, de azért édes volt. Hűha! Hudson mindig tud meglepetést okozni. Megráztam a fejem. – Te következel. Ismét rezgett a telefonom. Újabb üzenet érkezett Briantől. Ezúttal azt írta, hogy másnap meglátogat. Én pedig nem leszek ott. De az már legyen az ő baja. Elvigyorodtam, és visszadugtam a telefont a zsebembe. Amikor ismét Hudsonhoz fordultam, láttam, hogy kérdő arckifejezéssel figyel engem. – Ki írogat neked ennyit? Hízelgő volt a féltékenysége. – Ez a kérdésed? – Igen. Megfordult a fejemben, hogy hazudok valamit, ami még jobban felpiszkálja a féltékenységét, de a játék az őszinte válaszokról szólt. – A bátyám. Egy seggfej. – Mint én? – kérdezte arra utalva, amit néhány perccel ezelőtt mondtam neki. – Rosszabb. Olyan seggfej, aki nem is tudja magáról, hogy az. Hudson elvigyorodott. – Szándékosan kerülöd Briant? Tudta Brian nevét. Rádöbbentem, hogy már tudott a bátyámról. Eltűnődtem,
vajon mi mindent tudhat még róla. És a szüleimről. Sőt az egész életemről. Nos, ha többet akar tudni Brianről, akkor várnia kell a sorára. – Már feltettél egy kérdést. Most én jövök. Tizenhat évesen vesztettem el a szüzességemet. Meg akartam lepni, mert még mindig bosszantott Brian folyamatos üzengetése és az, hogy Hudson olyasmiket tud rólam, amiket még el se mondtam neki. – Tizenhat? A fenébe is, Alayna! Nem hinném, hogy erről tudni akarok. – Bocs. – Elmosolyodtam. Megrázta a fejét. – Őszintén kétlem, hogy ez szóba kerül a családi vacsorán. – Sosem tudhatod. – Ki volt a srác? Komolyan szexi volt a féltékenykedése. – Ez a kérdésed? – Nem. Kérdő pillantást vetettem rá. Meggondolta magát. Nem tudta megállni. – Igen. Meg sem próbáltam leplezni az örömömet. – Egy idegen srác volt, akivel egy bulin találkoztam. Azt hittem, a szex majd elfeledteti velem, hogy meghaltak a szüleim. De nem segített. – Persze hogy nem. Együtt érzőn csengett a hangja, és örültem, hogy nem erőltette a témát. Nagyon nehéz időszak volt az az életemben. A szüleim autóbalesete után olyan dolgokat csináltam, amikre nem vagyok büszke. Egyéjszakás kalandok, piálás, drogok. Azután beütött a megszállottságom – rögeszmés szerelmek, melyek egyáltalán nem szerelmek voltak, inkább egyoldalú, mániás rajongások. Ha tényleg együtt lennék Hudsonnal, úgy értem, ha valóban a barátnője lennék, minden részletről tudnia kellene, és szeretném azt hinni, hogy megosztanám vele ezeket a dolgokat. De egy pillanatra kimondhatatlanul boldog voltam, hogy valójában nem vagyok Hudson barátnője, mert így nem kell beszámolnom róluk. Ejha! Vajon volt olyan pillanat, amikor valóban együtt akartam lenni vele? Mikor kezdődött? Hudsonra pillantottam, aki a gondolataiba merült. Vajon mi jár a fejében? Próbáltam kitalálni.
– Mit csináltál Cincinnatiben? – Üzleti úton voltam. Végigsimítottam a homlokomon. Mennyivel könnyebb vele a szexről beszélni, mint bármi másról! – Ez nem teljes válasz. – A barátnőmmel nem beszélnék üzletről. – Akkor viszont nem lennék a barátnőd. – Annak ellenére, hogy végre el tudtam hinni, hogy Hudson valóban nem volt itthon a múlt héten, még mindig gyanakodtam egy kicsit. Megpróbáltam többet kihúzni belőle. – A szüleid sosem beszélgettek az üzletről? – Az én szüleim semmiről sem beszélnek egymással. Ha apám is ott lesz a házban, nem fog egy ágyban aludni anyámmal. Érdekházasság, emlékszel? – Nem túl jó példa. – Taktikát váltottam. – Nézd. Én üzletet tanultam. Engem érdekelnek ezek a dolgok. – Megnyaltam a számat. – Azt hittem, felizgat az eszem. – A te eszed igen, de az enyém nem. – A szája sarkában viszont mosoly játszott. Végigsimítottam a combját. – Ugyan már! Már láttad az enyémet, mutasd a tiédet! Nem tudott ellenállni a flörtnek. Felsóhajtott. – Van néhány külső érdekeltség a Plexisben, az egyik kisebb vállalatomban. Én nem szeretném eladni ennek a bizonyos vevőnek. Az igazgatóság többi tagja azonban másként véli. Hudson a homlokát ráncolta, és azt hittem, befejezte, de folytatta: – Valójában nagyon nyomaszt, hogy össze akarom tartani a Plexist, amikor olyan sokan ellenzik. Sokan nyernének az eladásán. Tudom, hogy ez a vevő tönkretenné a vállalatot. Csődbe mennének. Sokan elvesztenék az állásukat. Megbabonázva hallgattam. Abból, amit felvillantott, több is kiderült annál, hogy szenvedélyes elkötelezettséget érez a vállalatai és az alkalmazottai iránt. Láttam, hogy ellazul, sőt még élvezi is, hogy kiöntheti a lelkét. Vajon megosztja még valakivel az ilyen dolgokat? Nem tűnt valószínűnek. Észrevette, hogy bámulom, és fészkelődni kezdett. Sejtettem, hogy felzaklatta, hogy mennyi minden kiderült ebből a rövid párbeszédből. Megpróbáltam kiengesztelni. – Köszönöm! Ugye, hogy nem volt olyan szörnyű? Összeszorította az ajkát, de felcsillant a szeme. – Erre nem válaszolok. Nem te következel. – Lélegzetvételnyi szünet után
azonban folytatta: – Hát jó. Tényleg nem volt szörnyű. Ezt azért mondom, mert én következtem. – Hudson? – szóltam halkan, remélve, hogy nem feltűnő a hangomban a csodálat. – Igen, kedvesem? – Igazából nem vagy seggfej. A szája elé tartotta a mutatóujját. – Másoknak el ne áruld! Tönkretennéd a hírnevem. Folytattuk a játékot vacsora közben, amit egy csöndes vendéglőben költöttünk el Sayville-ben, és a kedvenc filmektől a legrosszabb randikon át az első csókokig minden szóba került. Alig volt bennünk valami közös, ez azonban csak még kíváncsibbá tett, és volt egy olyan érzésem, hogy ő is így érzett. A különbségeink egyébként is inkább a különböző neveltetésünkből adódtak, nem az ízlésünkből. Nem tudtam, szerettem-e az operát – még sosem voltam operában. A kedvenc időtöltésem pedig – ugyanazzal a mozijeggyel több filmre is beosonni – abból adódott, hogy nem volt annyi pénzem, és ez olyasmi, amit Hudson sosem élt át. Mindezeken túl viszont volt bennünk egy nagyon fontos közös vonás: a múltbéli betegségünk. Noha alig említettük, számos vallomásban előkerült. Ám a korábbi férfiakkal való beszélgetésekkel ellentétben most nem éreztem úgy, hogy vissza kellene tartanom valamit. Nem hazudtam, mint régen. Nem beszéltünk ezekről a dolgokról, de nem is hazudtunk róluk, hogy elrejtsük őket. Így sokkal könnyebb és jelentőségteljesebb volt minden apró vallomás. Vacsora után folytattuk az utazást, és már lazább tempóban játszottunk; hosszú, kényelmes hallgatások szakították meg a vallomásokat. Végül Hudson lekanyarodott az Old Montauk főútról egy magánútra. Félúton, a kerítésnél beütötte a kódot, ami kinyitotta a fakaput, és a magas sövényen túl az út egy kör alakú kocsifeljáróhoz vezetett. Hudson leparkolt a tradicionális, kétemeletes vidéki ház előtt. – Megjöttünk! – mondta dallamosan, ami egyáltalán nem vallott Hudson Piercere. Leesett az állam, amikor fölpillantottam a házra, mely ki volt világítva, akárcsak a kocsifeljáró közepén lévő szökőkút. Igyekeztem nem gondolni Hudson pénzére, hogy ne amiatt vonzódjak hozzá, de eljött az ideje, hogy elismerjem a gazdagságát. A kőépület lélegzetelállító és extravagáns volt, pont olyan ház, mint a filmekben.
– Hűha! Hudson fölnevetett. – Gyere! Belül még szebb. Kinyitottam a kocsiajtót, és egyből megcsapta az orromat a kora nyári virágok illatától balzsamos tengeri levegő. Nyílt a bejárati ajtó, és egy idősebb, kopaszodó férfi közeledett felénk halványszürke öltönyben. – Jó estét, Martin – mondta Hudson, és átkarolt. – Ő a barátnőm, Alayna Withers. Martin a házi asszisztensünk. – Örvendek, Ms. Withers – köszöntött Martin, és kezet fogott velem, majd Hudsonhoz fordult. – Mr. Pierce, felviszem a csomagjaikat a nyugati szárny vendégszobájába. Hudson összevont szemöldökkel adta át a kocsikulcsokat Martinnak. – Mindenki a nyugati szárnyban van? – Igen, uram. – Akkor a keleti szárny fő hálószobáját készítse elő nekünk. Hudson a derekamon tartotta a kezét, és bevezetett a dupla ajtón keresztül a házba. Az előcsarnok üres volt, csak egy díszes asztalka állt a széles lépcső pihenőjén. – Hudson, a konyhában vagyunk! – kiáltott Mirabelle valahonnan a ház végéből. – Tudom, hogy későre jár – mondta Hudson engesztelő hangon –, de azért illene legalább beköszönnünk. Ugye nem bánod? Egyáltalán nem voltam fáradt. Én ilyenkor szoktam élni. Ha nem jöttünk volna ide, most kezdődne a munkaidőm a klubban. – Nekem még nincs késő. Hudson ezen elmosolyodott. – Helyes. A combom megfeszült a hangjában rejlő érzéki ígérettől. Egek, a kocsiban folytatott folyamatos flörtölés és ismerkedős játék után teljesen rá voltam hangolódva. Már csak egy ágy kellett és Hudson. Az ágy pedig nem is volt olyan fontos. Hudson a hátsó folyosón keresztül a ház végébe vezetett, ujjai a csípőmön aligha bizonyultak elegendőnek. A konyhába érve elhúzta a kezét, én pedig felsóhajtottam csalódottságomban. Szerencsére a sóhajom tökéletesen kifejezte a konyhának kijáró csodálatot is. Nagyobb volt, mint a lakásom. Sőt az egész előcsarnok nagyobbnak tűnt a
lakásomnál. A falakat halvány krémsárgára festették, a konyhapult barna-fehér gránitból készült. Minden eszköz rozsdamentes acélból volt, ami lenyűgözően ellenpontozta a keményfa padlót. Még én is megcsodáltam a szépségét, pedig engem igazán hidegen hagynak a konyhák. Adam és Mira a középső pult fölé hajolva majszolta egy pite maradékát. – Terhes vagyok – mondta Mira, mielőtt bárki megszólalhatott volna. – Nem tudom, Adamnak mi a kifogása. – Az ott Millie pitéje volt? – kérdezte Hudson. Mira bólintott. – Akkor ez a kifogás. Senki sem süt finomabb pitét Millie-nél. Nem hiszem el, hogy nekünk nem hagytatok belőle. – Van még több is holnapra – szólalt meg Adam. – De szigorúan megtiltották, hogy hozzányúljunk. Millie a szakácsunk – magyarázta. – Méghozzá a legjobb. – Most, hogy megetettem a kicsit – mondta Mira a hasát simogatva –, végre rendesen üdvözölhetlek. Laynie! – Megölelt. – Úgy örülök, hogy eljöttél! – Köszönöm – mondtam, a szóáradattól meglepve. – Milyen volt az út? Ettetek valamit? – Vacsorát akarsz készíteni nekik? – Adam a szája elé tartotta a kezét, és úgy tett, mintha suttogna: – Mira nem tud főzni. Mira játékosan rosszalló pillantást vetett a férjére. – A mikrót azért tudom használni. – Arra semmi szükség. Sayville-ben megvacsoráztunk – mondta Hudson. – A kagylós vendéglőben? De irigy vagyok! – Mira a bátyjához lépett, átölelte, majd játékosan belecsípett az arcába. – De azért örülök, hogy itt vagytok. Ezer éve nem jártál itt. Hudson kibontakozott a karjai közül, de mosolygott. – Én is örülök. Apa is eljött? Mira a mosogatóhoz vitte az üres pités tálat, és vizet töltött bele, hogy beáztassa. – Igen, de már lefeküdt aludni. Vagy legalábbis anya elől bujkál. A vendégházban van. Összenéztünk Hudsonnal, és felidéztem a korábbi beszélgetésünket a szülei érdekházasságáról. – Hol van anya? És Chandler? – Itt vagyok. – Hátrafordultam, és ott állt Sophia Pierce a boltíves ajtóban.
Háziköntöst viselt, és egy pohár volt a kezében, benne valami világosbarna folyadék jéggel. – Chandler elment a Gardiner lánnyal. Gondolom, későn jön haza. – Üdv, anyám. – Hudson odalépett hozzá, és megcsókolta az arcát. – Ideértetek. – Sophia rám pillantott. – Mindketten. – Alaynával elválaszthatatlanok vagyunk – hazudta Hudson, és átkarolt. – Jó estét, Mrs. Pierce! – Nem örültem a viszontlátásnak, de igyekeztem a lehető legmelegebben üdvözölni. Hudson érintése segített ebben. – Köszönöm a meghívást. Csodálatos az otthona. Biccentett. – Nyilván szeretnétek lepihenni. Kiválasztottam nektek egy szobát a nyugati szárnyban. Hudson kihúzta magát. – Már szóltam Martinnak, hogy a keleti szárny fő lakosztályában alszunk. Bizsergés indult a hasamból a testem többi részébe. Hudson és én egy lakosztályban… már a puszta gondolattól elázott a bugyim. Igyekeztem nem rágódni azon, hogyan fognak telni a hamptoni éjszakáink – nem tudtam, vajon rengeteg szexre vagy állandó színjátékra számíthatok. De most, hogy már tudtam, hogyan fog telni az éjszaka, gondolni sem bírtam másra. Sophia nyilvánvalóan nem így érzett, ha arra gondolt, hogy egy ágyban alszom a fiával. – Hudson, az olyan messze van tőlünk. – Nyilvánvaló volt az ingerültsége. Gyanítottam, hogy neki se szokott soha senki nemet mondani, ahogy Hudsonnak se. Elképzeltem, mennyi kényelmetlen családi vacsorát okozhatott már a közös vonás. És még nekem is lesz részem néhányban, mielőtt véget ér a kiruccanás. Micsoda szerencse! Hudson tudta kezelni az anyját. – Szükségünk van a távolságra, anyám. – Ellentmondást nem tűrő hangsúllyal beszélt. – Miért? Nem harapunk. – Alayna viszont igen. – Hudson pajkosan elmosolyodott. – És meglehetősen hangos. A fülem tövéig elvörösödtem. Tényleg azt hitte, hogy egy álbarátnő szívesen megosztaná a szexuális életének részleteit az anyjával? Noha valóban hangos
voltam. Hudson azonban Sophia döbbent arckifejezésére válaszolt, amit nyilvánvalóan a botrányos megjegyzés okozott. – Ugyan, anya, ne nézz így rám! Alaynával tizenhat éves korunk óta nem vagyunk már ártatlanok. Sophia lebiggyesztette az ajkát, és elsétált mellettünk, majd felhajtotta az italát, és a mosogatóba tette a poharat. Hudson közelebb hajolt a fülemhez, forró leheletébe beleborzongtam. – Ki hitte volna? Az a szüzességi infó mégiscsak hasznosnak bizonyult. Belekönyököltem a bordái közé, nem örültem, hogy az én káromra szurkálódott az anyjával. – Hidd el nekem, jobb, ha nem mellettük alszunk. Felsóhajtottam, mert tudtam, hogy figyelnek bennünket, de azért élveztem az érintését. Talán ő is élvezte, ha megérinthetett. Vagy csak szabadulni akart az anyjától, mert ekkor kimentett bennünket. – Reggel találkozunk. Későre jár, szeretnénk ágyba bújni. Az is lehet, hogy tényleg le akart feküdni. Az biztos, hogy én már alig vártam.
Tizenhatodik fejezet
Miközben fölfelé másztunk a lépcsőn a keleti szárnyba, ideges lettem. Hudson eltökélten különválasztotta a színjátszást a valóságtól, ezért eltűnődtem, mi történhet kettőnk közt, ha egyedül vagyunk egész éjjel. A szex nyilvánvalónak tűnt, és gondoskodott róla, hogy a többiektől távoli szobában alhassunk. Vajon azért volt erre szükség, hogy együtt lehessünk, vagy hogy a családja ne tudja, hogy nem vagyunk együtt? Totál belezavarodtam. Neki olyan könnyen ment az ilyesmi, én képtelen voltam különválasztani a két dolgot. Minden, amit tudtam róla, és amit iránta éreztem, szorosan összefonódott. Számomra semmi sem választotta el a színjátékot a valóságtól, leszámítva a reakcióit. Szótlanul tépelődve követtem őt a csodálatos lakosztályba. A szobában két díszes mahagóniszekrény volt, és egy szintén mahagóni, baldachinos ágy. A csomagjaink az ágy lábánál voltak, szemben a mahagóniasztallal, amelyet két karosszék vett körül. Volt benne egy kandalló is, a keményfa padlót pedig szinte teljesen eltakarta egy plüss-szőnyeg. Hagyományos ízlés szerint volt berendezve, az ággyal szemközti falon viszont egy sík képernyős tévé függött. Amíg a szobát csodáltam és a helyzetünkön tűnődtem, Hudson dudorászva levette a zakóját, mint akinek fogalma sincs, milyen ideges vagyok. Azután meglazította a nyakkendőjét, és az egyik székre hajította. Visszafordult hozzám, és kezdte kigombolni az ingét, de abbahagyta, amikor észrevette, hogy mozdulatlanul állok az ajtóban. Mielőtt megkérdezhette volna, mi a baj, kinyögtem: – Most szerepet játszunk, vagy magunk vagyunk? Halványan elmosolyodott. – A családom nincs a közelben. – Igen, erről gondoskodott. – Magunk vagyunk. Különben is, megmondtam, hogy sosem használnám a szexet megtévesztésre, márpedig most le foglak fektetni. Megborzongtam, és minden apró szőrszál fölágaskodott a testemen. – Igazán? – Hát persze. – Folytatta a vetkőzést, lassabban, mint az imént, közben mélyen a szemembe nézett. – Még sosem töltöttük együtt az éjszakát.
– Tényleg nem. – Közelebb lépett, a mosolya egyre szélesebb lett. – Ideges vagy? Igen. – Nem. Felvonta a szemöldökét, mintha tudná, hogy hazudtam. – Pedig kellene. Az egész éjszakát velem fogod tölteni. Holnapra mozdulni sem bírsz. Az idegességem elmúlt, heves vágy vette át a helyét. – Hm. Jól hangzik. – Helyes. Akkor kezdj el készülődni. – A fürdőszoba felé intett. – De ne tartson túl sokáig. Már alig várom, hogy végignyalogathassam minden egyes porcikádat. Nem haboztam, felkaptam a neszesszeremet, és besiettem a fürdőszobába. Miután becsuktam magam mögött az ajtót, a kilincsen tartottam a kezem, azon tűnődve, vajon bezárjam-e. Miért tenném? Nem bánom, ha Hudson rám nyit. Miután megmostam az arcomat és a fogamat, ismét elbizonytalanodtam. Mit vegyek fel? Becsomagoltam egy szexi hálóinget, hátha szükségem lesz rá. A hálóing azonban romantikához való. Nem igaz? Nem számított, mivel úgyis a hálószobában hagytam a bőröndömet. Ruhában menjek ki? Vagy meztelenül? Végül az alsónemű mellett döntöttem, és örültem, hogy szexi fekete csipke melltartót és hozzáillő csipkés francia bugyit húztam. Összehajtogattam a ruháimat, és a fürdőszobapulton hagytam őket, majd nesztelenül kiléptem a fürdőszobából. Hudson lekapcsolta a mennyezeti világítást, és csak az éjjeli lámpák égtek. Háttal állt nekem, az ingét és az övét már levette, mezítláb volt, és nagyon szexi. Egek, hogy lehet ilyen szexi valakinek a lába? Megfordult, és elakadt a lélegzetem. A szexuális kapcsolatunk még friss volt. Sosem untam meg meztelen mellkasának a látványát. Kemény vonásai, és ahogy a nadrág alól kivillant a csípője, feszes hasizmai – megunhatatlan látvány volt. Végül az arcára pillantottam, sötét szeme szinte felfalt engem. – Kitűnő választás. – Az öltözékem felé intett, a bőröm bizsergett az elismeréstől. – Gyere ide! – A sóvár parancs úgy vonzott hozzá, mintha kötélen húzna magához. Közel álltam hozzá, de nem érintett meg. Ehelyett körbejárt, olyan közel volt hozzám, hogy éreztem a testéből áradó forróságot, ami engem is tovább tüzelt. Megállt mögöttem, éreztem a leheletét a nyakamon. – Gyönyörű vagy – suttogta, aztán a szájába vette a fülcimpámat. – Azt akarom, hogy elélvezz. – Összerezzentem, amikor végigsimított a karomon. – Újra meg újra.
– Megnyalta a fülcimpámat. – Mit szólsz hozzá? Elakadt a szavam. Válaszul felnyögtem, és hátradőltem forró karjaiba. Hudson ekkor játékosan felnevetett, és szembefordított magával, a szája csupán centiméterekre volt az enyémtől. – Nem tudod, mit szólj hozzá, nem igaz, kedvesem? Akkor lássuk. Betapasztotta a számat, a lélegzetem is elakadt a szenvedélyes csóktól – leigázott. Nem ellenkeztem, átadtam magam neki. Minden érintésétől elgyengültem, ahogy megtanította a testemet élvezni az odaadását. Élvezni, ahogy a magáévá tett, és uralt engem. Mintha csak az ő gyönyöréért éltem volna, ő pedig az enyémért. Addig falt, amíg el nem vesztettem a fejem, újra meg újra elélveztem a nyelve alatt. És többször is úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Ő azonban minden csúcspontra feljuttatott – a lassan hullámzókra és a lázasan lüktetőkre –, olyan gyakorlottan és magabiztosan, mintha sokkal régebb óta lenne a szeretőm. Számtalan orgazmussal később Hudson bezuhant mellém az ágyba, a vállunk összeért; talán aludni akart, talán csak szünetet tartani, nem tudtam biztosan. A testem elernyedt. Elnehezült a szemhéjam, de ellenálltam az álomnak, még nem akartam, hogy véget érjen az éjszaka. Hudson felé fordultam; engem nézett, és elégedetten mosolygott. Rámosolyogtam, és felsóhajtottam. – Ez… hihetetlen volt. Egy szempillantás alatt ismét rajtam termett, betakart a testével. Megfogta a kezemet, és a fejem fölé húzta. – Melyik volt a kedvenc részed? Az egész. Minden egyes perc. Ez azonban olcsón hangzott volna, és tudtam, hogy ennél pontosabb választ vár. Felidéztem a legjobb pillanatokat, a puszta emléküktől elpirultam – például amikor a fejem fölé guggolt, majd szavak nélkül a számba parancsolta a farkát. Az nagyon izgató volt. És amikor rávett, hogy magammal játsszak, miközben a melleimet izgatta. Az is nagyon érzéki volt. És egy kicsit feszélyezett. Legalábbis, amíg rá nem éreztem az ízére. Nem tudtam mindezt szavakba önteni, ezért inkább kérdéssel válaszoltam. – Mi volt a te kedvenced? Végigcirógatta az orrával az államat. – A reakcióid… mindenre… amit veled teszek. – Megnyalta az alsó ajkamat, én
pedig kinyitottam a számat, hogy megcsókoljam, de elhúzódott. – Te jössz. Szokatlan játékossága magával ragadott. – Nem árulom el – mondtam széles vigyorral. – Mondd el! – Egyik kezével összefogta mindkét kezemet a fejem fölött, és az ágyhoz szegezett, a másikat a csípőmre tette. Sebezhetőnek éreztem magam meztelenül kiterítve. Könyörtelenül megcsiklandozhat. Mégis tovább incselkedtem vele. – Kényszeríts, ha tudsz! – Semmire sem tudlak kényszeríteni. – Végigsimította az oldalamat, összerezzentem. – Szerintem tudsz. – Felkészültem a támadásra. – Úgy hallottam, sikeresen kényszerítesz nőket mindenféle dolgokra. Többé nem játszadoztam, a szavaimnak mélyebb jelentésük volt. Nem akartam szóba hozni, de a vallomása, mely szerint szórakozásból manipulált nőket, mindig ott lebegett felettünk. Most, hogy meztelenül feküdtem alatta, eszemet vesztve a sorozatos orgazmusoktól, kibukott a számon. Hudson arca megremegett, de ez volt az egyetlen jele annak, hogy érzékenyen érintette a célzás. – Tényleg sikeresen kényszerítek nőket dolgokra. Nem tudtam visszafogni magam. Tovább erőltettem. – De nem engem. – Nem. – A hangja elhalkult, a játékosság oda lett. – Téged nem. – Talán én nem vagyok… – Meg akartam kérdezni, választ akartam kapni, noha még meg se fogalmaztam a kérdést. – …elég érdekes… ahhoz, hogy játszadozz velem? A kezemet továbbra is lefogva mellém könyökölt. – Istenem, Alayna, ezt akarod? Hogy birtokoljalak? Eltaposhatnálak. Tönkretehetnélek. – A hangja sötét volt, de ugyanakkor őszintén kíváncsinak tűnt. – Ezt akarod? Könnybe lábadt a szemem. Utáltam a válaszomban rejlő igazságot. – Nem, de egy kicsit talán mégis. Így működik az én hülye fejem. Ha nem teszed velem ugyanazt, amit a többi lánnyal szoktál, olyan, mintha valami nem stimmelne velem. Felnevetett, és hozzám simult. – Szóval körülötted forog a világ, mi? Mert velem aztán minden stimmel. Milyen
önző vagy! Az oldalamra fordultam. – Nagyon önző vagyok. Különleges akarok lenni. És félek, hogy nem vagyok az. – De az vagy. – Őszintén csengett a hangja. – Sokkal különlegesebb vagy, mint hinnéd. – Ő is felém fordult. – És pont azért, mert nem akarlak jobban megtörni, mint ami ahhoz kell, hogy birtokolhassalak. Nekem ez már óriási haladás. Most mindketten sebezhetőek voltunk. Két megtört lélek öntötte ki a szívét a magánterápián. Vajon ő is ezt akarta? Megosztani mindezt, előítéletek és szégyenérzet nélkül? Jó érzés volt. Elmúlt a félelmem, és őszintén beszéltem. – Akkor majd megpróbálok nem rágódni azon, mit jelent az, hogy én más vagyok a számodra. Nekem ez a haladás. Hudson bólintott, felfogta szavaim értelmét. – Tudod, miért teszed? – Hogy üldözöm megszállottan a férfiakat? – Igen. – A pszichiátereim szerint valószínűleg azért, mert gyerekként nem volt részem szeretetben. Mert kétségbe ejtett a szüleim idő előtti halála. Ezért akarom annyira, hogy szeressenek, és ha szeretnek, nem hiszem el, mert nem tudom, milyen érzés. – Hogy lábaltál ki belőle? Nem számítottam erre a kérdésre, és sejtettem, hogy maga miatt kérdi. Ha már idáig elmerészkedtem az őszinteséggel, semmi értelme visszakozni. – Sehogy. Ez egy folyamatos küzdelem. Rengeteg önkontroll. Ostoba kis trükkök, például szilikon karkötők emlékeztetőül. Hudson bólintott, megértette, mire céloztam a karkötővel. – És még így is visszaesel. – Igen. – Velem is? – Erre már tudod a választ. – Suttogássá halkult a hangom. Le akartam sütni a szemem, de farkasszemet néztünk, és felbátorodtam a tekintetében felcsillanó együttérzéstől. – Nem hittem el, hogy üzleti úton voltál. Azt hittem, nem akarsz látni. Ezért jártam vissza az irodádhoz. Hudsonnak leesett az álla, mintha megdöbbentette volna a nyíltságom. Behunyta a szemét. Amikor ismét kinyitotta, a tekintete sötét volt és átható. Az arcomra tette a kezét, hogy ne tudjak elfordulni tőle.
– Alayna, sosem hazudok neked. – Rekedt volt a hangja. – Akkor nem, amikor nem színészkedünk. Mindig őszinte vagyok hozzád. Esküszöm. Eleresztett, és megcirógatta az arcomat. – Megértetted? Bólintottam, és megfogtam a kezét. – Hudson, ez – mondtam fojtott hangon, elérzékenyülve. – Ez a kedvenc részem. Egy pillanatig aggódtam, hogy elriasztom, és elhúzódik. De mellettem maradt. Megfogta a fenekemet, és magához húzott. Végigcirógatta a combomat, és a lábam közé feküdt. Azután belém hatolt, a puncim még nedves volt a korábbi gyönyörtől. Lassan és egyenletesen mozgott, gyengédebben, mint máskor, a megszokott mocskos beszéd is elmaradt. Ám a beszélgetésünk után a kimért mozdulatok nyersnek hatottak, mintha nem a kielégülésről szólnának, hanem arról, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Mindketten hamar elélveztünk, engem hullámokban ért el a gyönyör; megfeszült a hasam, begörbültek a lábujjaim, és elhomályosodott a látásom, miközben ő forrón belém élvezett, a nevemmel az ajkán. Mindvégig a szemembe nézett, ami fokozta az intimitást. Tudtam, hogy igazat beszélt, hittem neki. Bíztam a szavaiban, a tetteiben, úgy éreztem, révbe értem. Olyasmire bukkantam, aminek semmi köze nem volt a szerelemhez. Gyógyulásra. És szerelemre is. Ha be kell ismernem magamnak, szerelemről volt szó.
Tizenhetedik fejezet
Napfény szűrődött be az ablakokon, felmelegített, és korábban felébresztett, mint máskor. Mielőtt kinyithattam volna a szemem, már tudtam, hogy egyedül vagyok. Amikor megfordultam, az éjjeliszekrény órájára pillantottam Hudson oldalán. Három perc múlva fél tíz. Pislogtam, hogy hozzászokjon a szemem a fényhez, közben azon tűnődtem, vajon fölkeljek-e, hogy megkeressem Hudsont, vagy inkább visszafeküdjek aludni. Még mindig tétováztam, amikor nyílt a hálószoba ajtaja, és Hudson lépett be egy szál fekete selyem pizsamaalsóban, egy tálca reggelivel a kezében. – Helyes, felébredtél – mondta, amikor fölültem; a kávé illata elűzte az álmot a szememből. Megmutatom a családomnak, milyen fantasztikus partner vagyok, és ágyba hozom a reggelidet. Omlett. Gomba nélkül, természetesen. A cseresznyés nyalóka sajnos kifogyott. – Rám kacsintott, és letette a tálcát az asztalra. – Most egyébként sincs itt a nyalóka ideje. És nyilván úgy értetted, hogy fantasztikusan szuper partner. Nincs is jobb az ágyba hozott reggelinél. – Noha valójában a mezítlábas, félmeztelen Hudson látványa hozta meg az étvágyamat. – Annyira azért nem vagyok szuper. – Otthagyta a tálcát, és kioldotta a pizsamáját, majd hagyta, hogy a földre hulljon, felfedve ágaskodó péniszét. Bemászott a takaró alá, és hozzám bújt. – Hidegen kell megenned. Mielőtt elhallgattatott volna a csókjával, azt dünnyögtem: – A hideg reggeli tökéletesen hangzik.
Majdnem dél volt már, amikor készen álltunk, hogy felöltözzünk. Hudson felajánlotta, hogy enged nekem fürdővizet, én viszont inkább a közös zuhanyt választottam, hogy minél tovább tartson az intim együttlétünk, mielőtt visszatérünk színészkedni. Miután megtörülköztünk és felöltöztünk – Hudson khakiszínű nadrágot és pólót húzott, én pedig egy krémszínű nyári ruhát –, Hudson levitte a reggeli maradványait a konyhába, amíg én befejeztem a készülődést. Lófarokba fogtam a hajamat, ez volt a leggyorsabb és a legegyszerűbb, így hamar utána tudtam menni, noha megfordult a fejemben, hogy a lehető legtovább maradok a hálószobában. Az igazat megvallva, nemcsak Sophiát szerettem volna elkerülni, de Hudsonnal is
szívesebben töltöttem volna több időt kettesben. Mivel még nem ismertem ki magam a házban, a konyha felé indultam, hátha ott találom Hudsont. A konyhaajtó előtt megtorpantam, amikor meghallottam a kiszűrődő hangokat – Hudsonét és Sophiáét. – Nem azért hívtalak meg benneteket, hogy egész nap a szobátokban keféljetek, mint a nyulak – mondta Sophia. Rendben, egyelőre nem megyek be. Az ajtóhoz tapasztottam a fülemet, és hallgatóztam. – Akkor miért hívtál meg? – Hudson hangja nyugodt volt, lenyűgözött, milyen higgadtan le tudta szerelni az anyját. Vajon Sophia volt az első nő, akin felülkerekedett? Rajta gyakorolta a manipulálást? Sophia átverése csak egy újabb játék lenne Hudson szórakoztatására? Nem törtem pálcát Hudson felett. Csak kíváncsi voltam. – Azért hívtalak meg, mert szerintem neki – sőt bármilyen nőnek, aki veled van, ha már itt tartunk – joga van a biztonsághoz. Joga van tudni az igazat. – Alaynának hívják, anya. – Hudson erélyes hangja meglepett. – És már tudja. – Felnevetett. – De kedves tőled, hogy azt képzeled, soha senki nem szerethet engem azok után, ahogyan a múltban viselkedtem. Összeszorult a szívem, mert tudtam, hogyan érezhet Hudson. Brian is mindig a fejemhez vágta a hibáimat, sose hitte, hogy valaha is jobban leszek. A családi támasz jelentősen lelassította a gyógyulás folyamatát. Lehet, hogy Hudsonnal erőt adhatunk egymásnak. Veszélyes gondolat volt ekkora jelentőséget tulajdonítani egy pusztán szexuális kapcsolatnak, de miért is ne? Az érzelmeimen már rég túl vagyok. Mi értelme tovább tagadni? Talán egy nap több is lehet köztünk ennél. A gondolataimba merültem, és lemaradtam a beszélgetésről, de Sophia felemelte a hangját, és visszarántott a valóságba. – Nem értem, hogy mondhattad el neki? Mi lesz, ha a nyilvánosság elé tárja? Mi lesz, ha mindnyájunkat tönkretesz ezzel? A családunknak semmi szüksége egy ilyen botrányra. – Az én életem nem botrány, anya. – A te életed egy egész sor botrány. Botrányok, amiket mi simítunk el az apáddal. A kocsmáros kurvád is csak egy botrány lesz. Megfogadtam, hogy nem hagyom, hogy megbántson az a nő, Sophia megjegyzése mégis letaglózott. Könnybe lábadt a szemem, mielőtt azonban elsírtam magam,
Hudson a védelmemre kelt. – Soha többé ne merészelj így beszélni Alaynáról. Ha még egyszer… – Hallott valami érdekeset? Elugrottam az ajtótól, a hátam mögött megszólaló férfihang megijesztett, és elszégyelltem magam, amiért hallgatózáson kaptak. A férfi felé fordultam, és elvörösödtem. Az arca sokkal szebb volt életben, mint az interneten látott fotókon, és kísértetiesen hasonlított a fiára, mintha Hudsont látnám magam előtt harminc évvel idősebben. Fiatalabbnak tűnt hatvannál, karcsú volt kis pocakkal, éles vonásait kiemelte a kecskeszakáll és a hosszú, őszülő fekete haj. Hudson apja tűnődve figyelt, és a kecskeszakállát simogatta, ami annyira természetes mozdulatnak tűnt, hogy sejtettem, gyakran teszi ezt. – Látom, már tudja, ki vagyok. – Igen. Ön Jonathan Pierce. – Ön pedig… meg ne mondja… – Úgy mért végig, mint akinek tetszik a látvány, mégsem éreztem, hogy tiszteletlenül bámulna. – Ön egy kicsit idős Chandlerhez, Mirának pedig nincsenek nála csinosabb barátnői. Akkor csak Hudsonnal jöhetett. Hallottam, hogy randevúzik valakivel, de nem hittem, hogy igaz a pletyka. Elbűvölő és gördülékeny volt a beszéde, a vontatott hanghordozás texasi származásról árulkodott. Megnyugodtam, noha zavarba ejtő helyzetben kapott rajta. – Hudson barátnője vagyok, Alayna Withers. – Kezet nyújtottam. – De kérem, hívjon csak Laynie-nek, Mr. Pierce. Mindkét kezével megfogta a kezemet. – A barátaim Jacknek szólítanak, és van egy olyan érzésem, hogy jó barátok leszünk. – Megpaskolta a kezemet, de a gesztus nem volt bizalmaskodó. Amikor elengedte, a konyha felé intett. – Amúgy ki van odabent? Elmosolyodtam a bűntudattól. – Hudson és a feleséged. Jack drámaian a homlokára csapott. – Kérlek, ne emlékeztess arra, hogy feleségül vettem azt a nőszemélyt. – Pajkos fény gyúlt a szemében. – Nyilvánvalóan nem akarunk bemenni oda. Megmutatták már neked Mabel Shorest? – Mabel Shorest? – Ha Hudson még a ház nevét sem említette, akkor nyilván nem vezetett körbe. Szerencsésnek érzem magam, hogy enyém a megtiszteltetés. – A karját nyújtotta. –
Szabad? Egy pillanatra elbizonytalanodtam, de Jack olyan sármos volt, hogy képtelenség volt neki nemet mondani. Különben is, Hudson azt akarta, hogy mindkét felmenőjét meggyőzzük. Ha az apjával töltök egy kis időt, az csak jót tehet. És az igazat megvallva, hiába akarta Hudson is, hogy ismét szemtől szemben álljak Sophiával, én szívesen elhalasztottam az összecsapást. Jack laza tempóban végigvezetett a házon, közben történelmi és építészeti információkkal teletűzdelt humoros anekdotákat mesélt. A földszinten egy tágas nappali volt, egy könyvtár, egy edzőterem és egy médiaszoba, valamint két vendégszoba. A berendezés az egész házban tradicionális volt, ugyanakkor modern és stílusos. Az emeletet kihagytuk, mondván, hogy ott úgyis csak hálószobák vannak. Az ebédlőt és a konyhát is nagy ívben elkerültük, és a dolgozószoba franciaajtaján át kiosontunk a házból, hogy a kertben folytassuk a felfedezőutat. Könnyű volt beszélgetni Jackkel, elbűvölő modora egy pillanatra sem hagyta el. Noha kétszer annyi idős volt, mint én, és a szeretőm apja, mégis csodáltam őt és a szégyentelen flörtölést. Ártalmatlan volt, és mókás, és sokkal kellemesebb volt a társasága, mint amilyennek ezt a híres üzletembert képzeltem. Kezdett összeállni a kép a Pierce családról, és most, hogy megismerkedtem Jackkel, már értettem Mira barátságos természetét. Még Hudsont is felismertem benne, karizmáját és szexuális vonzerejét egyértelműen az apjától örökölte. És a játékosság is, ami időnként előbújt Hudsonból – az is az apjától eredt. Miután bejártuk a keleti kertet, és visszaindultunk a házba, Jack komolyabbra fordította a szót. – Szóval, te és Hudson… micsoda kellemes meglepetés! – Nem is akarom tudni, mi olyan meglepő kettőnkben. – Semmi különös. Hudson nem sokat randevúzott eddig. Örülök, hogy a lány, akit végre elhozott ide, ilyen elbűvölő. Remélem, tartós lesz a dolog. Elmosolyodtam. – Köszönöm. – A következő szavaimat jól megválogattam, és élveztem a bennük csengő őszinteséget. – Ha csak rajtam múlik, tartós lesz. Teljesen belezúgtam. Jack az arcomat fürkészte. – Igen, azt el is hiszem. Ez csodálatos. Igazán. Megható volt az őszintesége, és ettől elérzékenyültem. Jó érzés volt, hogy valaki drukkol az álkapcsolatunknak. Így könnyebb volt hinnem abban, hogy több is
lehet belőle. A magabiztosságom azonban rövid életű volt, mert Jack következő szavai eszembe juttatták a köztünk lévő akadályokat. – Mit mondott rólad Sophia? Nagyon kíváncsi vagyok. – Mikor? Ó. – Elfordultam, és úgy tettem, mintha a macskaköves ösvényt szegélyező lila virágokat csodálnám. Jack gyengéden oldalba bökött, a szavai megértésről árulkodtak. – Nem lehetett valami kedves. Falfehér voltál, amikor beléd botlottam. Felsóhajtottam, és eltűnődtem, hogyan foglalhatnám össze a hallottakat és az érzéseimet. – Nem kedvel engem. Jack vállat vont. – Sophia senkit sem kedvel. – Meg sem próbálta leplezni az ellenszenvét, és eltűnődtem, vajon hogyan kötöttek ki egymás mellett. – De sejtem, hogy téged kedvel a legkevésbé. Épp ezért olyan jó érzés most a társaságodban lenni. Megráztam a fejem, és elengedtem a fülem mellett az ugratást. – Miattam vagy Hudson miatt? – Hudsonnak semmi köze az okokhoz, amiért kedvellek. Szigorú pillantást vetettem Jackre. – Én Sophiáról beszélek – a feleségedről. Miért engem kedvel a legkevésbé? Jack megsimogatta a kecskeszakállát, és folytattuk az utat a ház felé. – Arról nem te tehetsz. „Kocsmáros kurva.” Követtem Jacket, Sophia korábbi megjegyzése még a fülemben csengett. – Igazán? Nekem úgy tűnt, jobban örülne Celiának. – Mert odavan Celiáért. Ez mindig is így volt. Odaértünk a hátsó verandához, és Jack intett, hogy üljünk le. Leültem egy kényelmes kanapéra, és magam alá húztam a lábamat. – Nem akarja, hogy Hudson boldog legyen? Jack leült velem szemben egy székre, egy kis faasztalka volt köztünk. Ezúttal ő sóhajtott föl. – Nem akarja, hogy bárki is boldog legyen. Főleg Hudson. Számtalanszor összetűztek már, és Sophia nem egy megbocsátó asszony. Erről megint eszembe jutott Brian. Mostanában tűrhetetlenül viselkedett, de azért meg tudtam érteni. Mi is sokat veszekedtünk, és megsebeztük egymást. És én
nem Brian gyereke vagyok. Ha az volnék, nyilván még rosszabb lenne a kapcsolatunk. És noha Brian nagyon basáskodóan tud viselkedni, a mi veszekedéseink nem is említhetőek egy lapon Hudson és Sophia viaskodásával. Hátradőltem a kanapén, és a mennyezetet bámultam. – Akkor semmivel sem lehet kiengesztelni? – Nem. – Jack válasza határozott és végleges volt. Ha ez igaz, a munka, amire felbéreltek, kezdettől fogva kudarcra van ítélve. – Pedig a fiad ebben bízik. Jack szomorúan megrázta a fejét, és sokáig hallgatott, mielőtt válaszolt. – Az nagy kár. Azt hittem, már rég nem érdekli. – Komor volt az arca, és hiába próbálta eltitkolni, láttam rajta, hogy a felesége és a fia közti viszály mélyen érintette. Azután eltűnt az álca, és a fájdalmas arckifejezést a korábbi sárm váltotta fel. – Engem azonban nagyon könnyű meggyőzni. Adhatok pár tippet, ha szeretnéd. – Rám kacsintott. Felnevettem, és elhessegettem a komor gondolatokat és a nyomasztó érzéseket. – Téged már rég meggyőztelek. Jack csalódottságot mímelt. – Az ördögbe! Sosem volt jó pókerarcom. – Pedig lefogadom, hogy mindig nyersz. – Van kedved később játszani, hogy kiderítsük? – Közelebb hajolt, és kérdőn felvonta a szemöldökét. – Kettesben? A vendégházban? Vetkőzős pókert? Ismét fölnevettem. – Itt játszunk a házban, te vén csirkefogó. A többiek jelenlétében, felöltözve. – Annak semmi értelme. Mindketten nevettünk, amikor Hudson megjelent az ajtóban, és az apja láttán ideges lett az arckifejezése. – Hát itt vagy! – Odalépett mögém, és a vállamra tette a kezét. – Aggódtam, és látom, helyesen tettem. – Minden rendben. – Megfogtam a kezét, és felnéztem a szemébe. – Jack körbevezetett Mabel Shoresban. Remekül szórakoztunk. Hudson hangja szkeptikusan csengett. – Szóval nem próbált flörtölni veled? – De igen. – Rámosolyogtam Jackre. – De minden rendben. Hudson leült mellém a kanapéra, és megfogta a térdemet.
A fia féltékeny gesztusa láttán Jack azt mondta: – Pedig én mondom neked, Laynie, a korral együtt jár a tapasztalat. Ha tényleg jól akarod érezni magad… Hudson egyre erősebben szorította a térdemet. – Ezt nem kéne. Jack felnevetett, amiből láttam, hogy élvezettel ugratja a fiát. – Nyugodj meg, Hudson. Csak tréfálkozunk. Levettem a lábam a kanapéról, és Hudsonhoz hajoltam. Titkon örültem Hudson féltékenységi jelenetének. – Minden rendben, Há. Apád tudja, hogy reménytelenül szerelmes vagyok beléd. Nem igaz, Jack? – De igen. – Jack Hudsonra pillantott. – Azon tűnődöm, vajon a fiam is tudja-e. Hudson nem válaszolt, legalábbis szavakkal nem. De hosszú pillanatokig nézett engem, mintha azt próbálná kifürkészni, miről beszélhettünk Jackkel. Vagy talán rájött, hogy az apja tud valamit, amit ő nem – hogy az érzéseim kezdenek igazivá válni. Hogy az odaadásom őszinte. Bárhogy is döntött, közelebb húzott magához, és csókot nyomott a fejemre. Megígérte, hogy mások előtt csak színészkedni fog, de ez most másnak tűnt. Mintha ő maga is el akarná hinni, hogy a kapcsolatunk valódi.
Tizennyolcadik fejezet
– Kész az ebéd. Tálalhatom idekint? Elfordultam Hudson karjában, és egy idős nőt pillantottam meg a ház ajtajában. Szürke volt a haja, és ráncosabb volt, mint Jack és Sophia együttvéve, pedig sejtettem, hogy egyidős lehet velük. Beletörölte a kezét a fehér köténybe, amit az egyszerű, tengerészkék ruha fölött viselt. – Millie, maga egy angyal – mondta Jack. – Zseniális ötlet. – Szólok Adamnek és Chandlernek. – Ez nem kérdés volt, de lehetőséget adott Pierce-éknek, hogy tiltakozzanak, amit nem tettek meg. Rövidesen Adam és Chandler is odakint ült velünk a verandán, és hideg húsos szendvicset és gyümölcssalátát falatoztunk, hozzá limonádét ittunk. Egyszerű étel volt, mégis jobban esett, mint eddig bármi. Egy ideig sikerült elfojtanom a kíváncsiságomat, hogy Sophia és Mira vajon miért nem eszik velünk. Nem mintha hiányoltam volna Sophia társaságát, de szívesen töltöttem volna több időt Hudson húgával. – Babaholmikat vásárolnak – magyarázta Adam két falat sonkás szendvics között. Belekortyolt a limonádéjába. – Mira el akart hívni téged. Keresett, mielőtt elindultak, de sehol sem talált. – Az ördögbe! Biztos épp a kertben bóklásztunk. Sajnálom, Laynie. – Jack egyáltalán nem úgy festett, mint aki sajnálja. Válaszoltam, mielőtt meggondolhattam volna. – Kit érdekel? Nem mintha bárhová is elmennék Sophiával, főleg nem vásárolgatni. – A számra csaptam a kezem. – Elnézést! Chandler volt az első, aki hahotázni kezdett, egy pillanattal később Jack és Adam is követte a példáját. Még Hudson is kuncogott egy kicsit. – Ebben egyetértünk – mondta Adam, amikor ismét kapott levegőt. – Szerintem anya részéről is kölcsönös az érzés – mondta Chandler, és föltette a lábát az asztalra. – Szemmel láthatóan örült, amikor Mira nem talált téged. – Chandler! – szólt rá az öccsére Hudson. – Semmi baj, Há. – A combjára tettem a kezem, óvatosan, nehogy a többiek észrevegyék, mennyire szeretem megérinteni az izmos lábát a nadrágon keresztül. – Anyáddal nem túl barátságos a kapcsolatunk. Ezt mindenki tudja. Hudson bólintott, de a homlokát ráncolta. Vajon tényleg ennyire érdekelte az
anyja véleménye? Jacknek volt igaza – nagy kár érte. Ebéd után Adam és Chandler rávett, hogy játsszak egyet velük a médiaszobában az X-Box 360-assal. Hudson elterült mellettünk egy kanapén, vaskos köteg iratok és mappák között, miközben a laptopján dolgozott. Végül Jack elővett egy pakli kártyát, és pókerezni kezdtünk, zseton helyett pisztáciával. Ahogy sejtettem, többnyire Jack nyert, noha Chandler is meglepően jól játszott. Miután az összes pisztáciámat elvesztettem egy blöff miatt, amire Chandler tromfolt, nyújtózkodtam, és Hudsonra pillantottam. Nem vett ugyan részt a játékokban, mégis éreztem a közelségét, a jelenléte elektromos impulzusként ingerelte a testem. Olykor, ha rápillantottam, ami gyakran megesett, láttam, hogy ő is engem néz. Ez volt a mi titkos előjátékunk – szemeztünk, és a tekintetünkkel vetkőztettük le egymást. Tudtam, hogy később beváltja a szemében rejlő ígéreteket. Ezúttal azonban a képernyőre meredt, a szemüvegét letolta az orrán, miközben olyan sebességgel gépelt, amilyen gyorsan gondolkodott. Mögé léptem, és lehajoltam, állam a vállán nyugodott, átkaroltam. Az érintésre Hudson elengedte a laptopot, és megpaskolta a karomat. – Game over? – Én befejeztem. – Felegyenesedtem, és masszírozni kezdtem a vállát. – Hűha, nagyon feszült vagy, Há. – Felsóhajtott, ahogy a csomókat masszíroztam a hátában. – Mitől lettél ennyire feszült? – Reméltem, hogy nem az álkapcsolat eljátszása készítette ki ennyire, noha a merev izmokat akár az előző éjszaka is okozhatta. Elkápráztatott néhány olyan pozícióval, melyekhez jó erőnlét kellett. – Ez a helyzet a Plexisszel. – Habozott, mintha nem tudná, mondjon-e ennél többet. Nem szívesen avatott be másokat a bizalmába, én azonban már meggyőztem, hogy beszéljen velem üzleti ügyekről. Folytattam a hátmasszázst, és vártam, hátha mond még valamit. A türelmem meghozta a gyümölcsét. – A testület el fogja adni. Meg kell valahogy győznöm őket arról, hogy jobban megéri, ha megtartjuk a vállalatot. Noha a háta mögött álltam, és nem láthatott, azért bólintottam. A feje fölött a képernyőt lestem, miközben Hudson halkan nyögdécselt, ahogy kimasszíroztam a görcsöket a hátából. – Felosztod a termelést? – kérdeztem. Nem volt szükségem válaszra. Láttam, hogy erre készült. – Jobban járnál, ha áttelepítenéd Észak-Amerikából Indonéziába. Ott sokkal nagyobb a kapacitásod.
– Szóval te is az a fajta vagy, aki elvenné a munkát az amerikaiaktól, hogy spóroljon. – Azt nem mondanám – feleltem, és az öklömet Hudson lapockája alá nyomtam. – De ha nem csinálsz semmit, az összes amerikai munkahelyed megszűnik, nem igaz? Még mindig jobb, ha csak egy keveset veszítesz el, mint az összeset. – Igaz – mondta. Mosolyogva néztem, ahogy bevitte a javaslatomat a gépbe, és örültem, hogy elfogadta az ötletemet. Ahogy erősebben gyúrtam a hátát, éreztem, hogy Hudson izomgörcse már majdnem elmúlt. – Végy egy mély lélegzetet. – Így tett, én pedig még egyszer nekiestem a görcsnek, ami ezúttal engedett. – Kösz – mondta enyhén meglepődve, és megmozgatta a vállát. Kiráztam a kezem. – Nincs mit. Visszafordultam Hudson munkájához, és észrevettem egy új termék technikai részleteit egy halom papír tetején. – Mellesleg – folytattam, és a papírért nyúltam –, ha az amerikai helyszínen kezdenéd gyártani ezeket az energiatakarékos égőket, megtarthatod a munkahelyeket, és az új adótörvénynek köszönhetően még pénzt is spórolsz vele. Ráadásul adómentesen alkalmazhatsz amerikai munkásokat. Hudson megrázta a fejét. – Az a törvény csak új vállalatokra érvényes. – Nem, bármilyen termékre érvényes, amit még nem gyártottak Amerikában, akár új a vállalat, akár nem. – Szerintem tévedsz. Az utolsó évfolyamomon a Sternben egy egész előadás-sorozatot tartottam az új adótörvényből. Tudtam, miről beszélek. Az ellenkezését kihívásnak tekintettem. – Van egy másolatod a törvény szövegéről? – A Kindle-ön. Ott lesz valahol. – Hudson a mellette lévő iratköteg felé intett. A kanapéhoz léptem, és beletúrtam a papírhalomba az e-olvasóért. – Nem lenne kényelmesebb az asztalnál? Anélkül hogy fölnézett volna, Hudson elmosolyodott. – A közeledben akartam lenni. Meglepett ez a válasz. A többiek a szobában nem figyeltek ránk. Nem nekik szólt, amit mondott. Komolyan gondolta.
– Én is szeretek a közeledben lenni – mondtam, amikor magamhoz tértem a meglepetésből. Nem néztem rá, hogy ne lássa, mennyire elpirultam, és tovább kerestem az olvasót. Amikor megtaláltam, gyorsan megkerestem a törvényt, amiről beszéltem, és odaadtam Hudsonnak. – Lám, lám – mondta, miután elolvasta. – Látom, tudsz valamit. Már nyújtotta volna vissza a Kindle-t, de a karja megállt a levegőben, és töprengve figyelt engem. Nem értettem, mit jelentett ez, de átható tekintete alatt nagyot dobbant a szívem, és bizseregni kezdett a combom. – Mi az? Megrázta a fejét. – Semmi. – Visszaadta az olvasót. – Lenne kedved megosztani velem a gondolataidat az előterjesztés többi részével kapcsolatban? Hevesebben kezdett verni a szívem, annyira megörültem a meghívásnak. Amennyire Hudsont ismertem, tudtam, hogy nem szokta megkérni a barátnőjét – vagy legalábbis a nőt, akivel lefekszik – arra, hogy együtt dolgozzon vele egy üzleti projekten. Ez neki is új volt, amitől csak még jobban élveztem a dolgot. Egész délután együtt dolgoztunk, Hudson újabb és újabb ötletekkel állt elő, én pedig információkat kutattam fel, ha szüksége volt rá. Mindig is élveztem az üzletet, de sose hittem, hogy ilyen jó szórakozást nyújthat, ezért választottam inkább egy éjszakai klub menedzselését, mint egy irodai állást. Most viszont az irodai munka egyre vonzóbbá vált számomra. Különösen, ha Hudson Pierce mellett dolgozhatnék. Habár ahányszor összenéztünk, és véletlenül megérintettük egymást, kétlem, hogy hosszabb ideig tudnánk együtt dolgozni anélkül, hogy ledobnánk a ruháinkat. Ez azonban csak még vonzóbbá tette az közös munka gondolatát. A konyha felől sült hús illatát éreztem, és megkordult a gyomrom. Kinyújtóztam. – Már vacsoraidő lenne? Mira válaszolt mögöttem. – Épp azért jöttem, hogy szóljak: kész a vacsora. – Nem tudtam, hogy már itthon vagy. Mikor értetek vissza? – Pár perce. Anyának fáj a feje, de a többiek már az ebédlőben várakoznak. – Fáj a feje, mi? – Hudsonra pillantottam. Kezdtem sejteni, hogy Sophia szándékosan kerül engem. Vajon mivel zárult a konyhai vita reggel? Hudson megnyerte a csatát, egyelőre megkímél az anyja undokságától?
– Gyakran előfordul. – Feszült és kifürkészhetetlen volt az arckifejezése. Ebből mindent megértettem. Később majd meghálálom. Vacsora után Chandler elment a barátaival, mi pedig visszamentünk a médiaszobába. Hudson elővette a laptopját, és azt hittem, visszatér a munkához, ehelyett azonban a kezembe nyomta. – Rendben, Alayna. Mondd meg, mit szeretnél megnézni a listádról, és letöltjük az iTunesról. Zavartan elvettem a laptopot, és láttam, hogy feliratkozott az AFI filmlistájára. Próbáltam nem túl szélesen vigyorogni, nem akartam kimutatni a meglepetésemet, amiért emlékezett rá, hogy meg akarom nézni az összes filmet a listáról. Végtére is a „fiúm” volt. Emlékeznie kellett az ilyesmire. Valójában azonban nem a fiúm volt, épp ezért meghatott a gesztus. – Te is végignézed velem? – kérdeztem, nehogy nélkülem dolgozzon a Plexisdilemmán. – Persze. – Már el is kezdte bepakolni az iratokat az aktatáskájába. Az Éjféli cowboyt választottam, miután kiderült, hogy még Hudson se látta. Adam elindította a filmet, majd leült Mira mellé a kanapéra. Miután Hudson elpakolta a holmiját, megpaskolta maga mellett a kanapét, és a karját hívogatón széttárta. Boldogan odabújtam mellé, és hagytam, hogy magához öleljen. Az Éjféli cowboy a negyvenharmadik film volt az Amerikai Filmintézet top százas listáján. Ám Hudson karjaiban a film az első számú kedvencem lett. Miután végignéztük, mindenki ment a maga útjára. A hálószobánkban Hudson leült az ágyra, felöltözve, és ismét elővette a laptopját. A film alatt félretette ugyan a laptopot, a karjában tartott, és mikrós pattogatott kukoricát ropogtatott, a nap többi részét munkával töltötte. Figyeltem őt, éles vonásai fáradtságról árulkodtak. Előző nap egész éjjel fenn voltunk, és azt se tudtam, mikor kelt föl, hogy reggelit hozzon nekem. Nem lepett volna meg, ha akkor is dolgozott volna. – Te munkamániás vagy, Há. Egész éjjel ezt fogod csinálni? Elmosolyodott, de nem vette le a szemét a képernyőről. – Ó, kedvesem, nem csak dolgozni akarok ma éjjel. De szükségem van pár percre, hogy elküldhessem ezt az új indítványt a tanácsnak, mielőtt veled foglalkoznék. Nem bánod? – Csak nyugodtan. Addig elkezdek készülődni. – Lekapcsoltam a mennyezeti lámpát, ahogy ő tette előző este, majd kihasználtam, hogy nem néz oda, és
előhalásztam a szexi hálóingemet, és beosontam a fürdőszobába. Nem siettem, levetkőztem, és kihasználtam az alkalmat, hogy leborotváljam a lábamat, és bekrémezzem, mielőtt felvettem a vörös csipkés bébidollt, amit péntek délután szereztem be. A nyakpánt kihangsúlyozta a mellemet, amit Hudson annyira szeretett. Kiengedtem a hajam, és hagytam, hogy csábítóan kuszán omoljon a vállamra. Fogat mostam, majd vékony réteg epres ajakfényt kentem a számra. Amikor elégedett voltam a külsőmmel, benyitottam a hálószobába, beálltam az ajtóba, és vártam Hudson reakcióját. Halk hortyogás fogadott. Hudson a laptoppal a kezében, ruhástul aludt el. Felsóhajtottam, és azon tűnődtem, mihez kezdjek. Szerettem volna felébreszteni, de nem aludt volna el, ha nem lett volna teljesen kimerülve. Ráadásul, be kellett ismernem, hogy az éjszaka az én időm volt, nem az övé. Finoman kivettem a laptopot a kezéből, és az éjjeliszekrényre tettem. Nem riadt fel – totál ki volt ütve. Úgy döntöttem, hagyom aludni, én azonban a legkevésbé sem voltam fáradt. Eltűnődtem, vajon Jack ébren van-e még – talán pókerezhetnénk még egyet, noha nem lett volna jó ötlet kettesben lenni vele. Kilestem az ablakon, és láttam, hogy a vendégházban már nem ég a villany. Talán jobb is így. Az ablak alatt azonban fürdőmedence volt, és egy éjszakai csobbanás kitűnő ötletnek tűnt. Ledobtam a hálóinget, és spagettipántos bikinit húztam, felvettem a köntösömet, és megragadtam egy törülközőt. Belebújtam a strandpapucsomba, majd lekapcsoltam a villanyt, és elindultam a kert felé. A fűtött medence csodálatos volt – pontosan erre volt szükségem. Hónapok óta nem úsztam, amióta nem újítottam meg a lejárt edzőtermi bérletemet. Most viszont enyém volt az egész hely – tökéletes. Harminc keményebb kör után lassítottam, és még vagy egy tucatot megtettem kényelmesebb tempóban. Azután leültem a medence sekélyebbik végébe egy lépcsőfokra, hogy lelassuljon a szívverésem, amíg a meleg vízben pihentem. – Hol van Hudson? – riasztott fel Sophia hangja. Megfordultam. Ott állt mögöttem, ugyanabban a köntösben, amit előző este viselt, és ezúttal is egy pohár borostyánsárga folyadék volt a kezében. Eltűnődtem, vajon mindig ennyit iszik, vagy csak a jelenlétem váltotta ki az ivást. – Ő… elaludt. – Kimásztam a medencéből, és a törülközőmért nyúltam, kicsinek éreztem magam a jelenlétében. Mindig ilyen hatással volt rám, mivel azonban
senkitől sem kérdeztem meg, hogy használhatom-e a medencét, aggódtam, hogy visszaéltem a vendégszeretetével. Nem mintha Sophia vendégszeretően viselkedett volna velem valaha is, így talán vitatható volt az aggályom. Elfordultam tőle törülközés közben, de hallottam, hogy leült mögém az egyik napozószékre. – Ugye tudod, hogy nem szeret téged? Jól hallottam a kérdést, mégsem hittem a fülemnek. Megfordultam, és belenéztem gonosz szemébe. – Hogy mondtad? – Képtelen rá. – Az italát kevergette, hangjába fájdalom vegyült. – Képtelen szeretni. „Képtelen.” Hudson is szó szerint ezt mondta. Vajon az anyja beszélte be neki ezt a sületlenséget? A korábbi ellenségesség, amit a konyhaajtó előtt hallgatózva éreztem, most visszatért, és méregként lövellt ki belőlem. – Talán csak a saját érzéketlenségedet vetíted ki a fiadra. Sophia hangja ridegebb lett, de továbbra is kiegyensúlyozott maradt, mint aki ura a helyzetnek. – Engem nem tudsz sértegetni. Ez az én házam, Hudson az én fiam. Itt nekem van szavam. – Kapd be. Elmosolyodott. – Évekig járt terápiára. Alapos kezelést kapott. Akárcsak én. Ledobtam a törülközőmet, és belebújtam a köntösbe; nem siettem el a választ, hogy a hangom ugyanolyan kimért legyen, mint az övé. – Elmesélte. – Valóban? De a részletekről nem számolt be. – Előrehajolt, szemébe belesütött a kinti villanyfény, amitől szinte lángolt a tekintete. Ennél gonoszabb külsőt nem is ölthetett volna. – Ha így tett volna, már tudnád, hogy senkit se tud szeretni. Szociopata. Húszévesen diagnosztizálták. Meglepődtem, amit a hangom is elárult. – Hudson nem szociopata. – Valóban így lenne? – Megtévesztő és manipulatív, egoista, nagyzoló, simulékony és felületes. Nem érez bűntudatot. Alkalmi és személytelen szexuális viszonyokat folytat. – Gondolkodás nélkül darálta a jelzőket, mintha állandóan ott lestek volna az elméje sarkában. – Nézz csak utána – az utolsó pontig illik rá a definíció. Hidegen hagyják
mások érzései. Senkit sem tud szeretni. – Ezt nem hiszem el. – Mégis elcsuklott a hangom. – Elképesztően naiv vagy. – Te pedig egy elképesztő seggfej vagy. – Felkaptam a törülközőmet, és belebújtam a papucsomba, hogy minél előbb elmenekülhessek a hajmeresztő vádak elől. A szavai azonban már megtették a hatásukat. Gyanakodni kezdtem, és ezt ő is tudta. – Csak a szex miatt tart téged. – Felkelt és elállta az utamat. – Csinos vagy. – A mellemet mustrálgatta. – És szemmel láthatóan épp az esete. Úgy tűnik, főleg a bögyös barnákat szereti dugni. Erre nem tudtam mit válaszolni. Hudson előre szólt, hogy a kapcsolatunk pusztán szexuális. Az álkapcsolatnak azonban nagyon is tudatában beszéltem, ezért úgy feleltem, mint egy igazi barátnő. – Ha csak a szex érdekelné, nem hozott volna el bemutatni a családjának. Sophia mosolya még szélesebb lett. – Ez csak a bónusz. Tudja, hogy az ilyesmivel felingerel, és egyben veled is el tud szórakozni. De ez tényleg nem rólad szól. Hanem rólam és a fiamról. – Közelebb lépett hozzám, és minden akaraterőmre szükségem volt, hogy ne hátráljak meg. – Te jelentéktelen vagy. Szerettem volna hinni abban, hogy fel tudnám pofozni, vagy be tudnám lökni a medencébe – bármelyiket megérdemelte volna. Az összetűzést azonban megszakította Chandler és négy másik lármás tinédzser fiú, akik úszónadrágban, törülközővel jelentek meg a medence mellett. – Anya? – szólt Chandler az anyja háta mögül. Sophia arrébb lépett, és Chandler engem is észrevett. – Laynie – mondta, talán a jelenlétem lepte meg, vagy a komor ábrázatom. – Nem tudtam, hogy más is van itt. – Alaynával csak ismerkedünk. – Sophia ugyanolyan könnyedén váltott hangszínt, mint Hudson. Chandler hitetlenkedve felvonta a szemöldökét. Kihasználtam a fiúk érkezését, hogy elmeneküljek. – A medence a tiétek. Én már végeztem. – Anélkül, hogy megfordultam volna, visszasiettem a házba a konyhán keresztül, majd fel a keleti szárnyba, amíg el nem értem a hálószobához. Sűrű, forró könnyek potyogtak a szememből. Nekidőltem a falnak, leültem a
padlóra, képtelen voltam állva maradni az érzelmi teher alatt. Annyi érzés és gondolat kavargott bennem. Sophia sértései megsebeztek, de a legjobban az a tudat fájt, hogy talán igaza van. Mi olyat tapasztaltam, ami mást sugallt volna? Voltak pillanataink Hudsonnal, amikor elhittem, hogy őszintén törődik velem, hogy nem csupán testi vonzalmat érez irántam, de lehet, hogy csak képzelődtem? Hajlamos voltam jelentéktelen dolgoknak nagyobb jelentőséget tulajdonítani. A szociopata jellemzés pedig valóban illett Hudsonra. Nem kellett utánanéznem a definíciónak – jártam már annyi csoportterápián, hogy én magam is ismerjem a tüneteket. Hudsont azonban sosem hoztam összefüggésbe ezzel a betegséggel, amíg Sophia fel nem hívta rá a figyelmemet. Vajon szándékosan mellőztem a gondolatot? Vagy talán Sophia téved? Engem is félrediagnosztizáltak a terápiám kezdetén. Brian sem értette meg a problémáimat soha. Mi van, ha Hudson csak azért hiszi el magáról a legrosszabbat, mert Sophia bebeszélte neki? Talán sosem nyílt alkalma bebizonyítani az ellenkezőjét. Lehet, hogy itt jöttem én a képbe – én nyújtottam ezt az alkalmat. A gondolat megnyugtatott, de volt annyi eszem, hogy felfogjam a valószínűtlenségét. Letöröltem az arcomat a nedves törülközővel, és föltápászkodtam a padlóról. Mély lélegzetet vettem, és a lehető leghalkabban benyitottam a szobába. – Alayna? – Hudson felkapcsolta az ágy melletti lámpát. – Te vagy az? – Igen. – Az ajtó felé fordultam, és becsuktam, közben összeszedtem magam. – Még nem voltam álmos, és lementem úszni egyet. – Mosollyal az arcomon fordultam felé. – Helyes, örülök, hogy… – Közelebb hajolt, és mozdulatlanná dermedt. – Hé, mi a baj? – Semmi. – Ilyen átlátszó lennék? Nem beszélhetek vele ezekről a dolgokról – most nem. – Vörös a szemed. Mintha sírtál volna. – Dehogy. Csak a klórtól van. Belement a szemembe. – Megdörgöltem a szememet. Tűnődve nézett rám, mintha azt próbálná eldönteni, hogy hazudok-e. Nem tudtam elviselni ezt a vizslató tekintetet. Ha tovább erőlteti, úgyis
megtörök, és össze kell szednem magam, mielőtt beszélnénk róla és az anyja állításairól. Különben is, mit mondana? Vagy tagadná, vagy nem. Ha tagadná, megbíznék benne? Ha nem tagadná, elhinném? A kiutat keresve annyit mondtam: – Belépek gyorsan a zuhany alá. – Veled tartok. Nem ellenkeztem. Nem beszéltünk többet. Beléptünk a fürdőszobába, és levetkőztünk; Hudson segített kioldani a bikinifelsőmet, mielőtt ő is levetkőzött. A nedves bikinit a kád szélére tettem, majd beléptem a zuhany alá, és a lehető legforróbbra állítottam víz hőmérsékletét. Amikor Hudson csatlakozott hozzám, félig megmerevedett pénisszel, rám tört a vágy. Nem tudtam mindent Hudsonról, magamról viszont túl sokat tudtam. Ám meztelen teste láttán és abban a tudatban, hogy akár szeret, akár nem, mellette jobban érezhetem magam, legalábbis pillanatnyilag, mohón magamhoz rántottam, és olyan éhesen csaptam le az ajkára, mint még soha. – Alayna? – Elhúzódott, és megfogta a vállamat. – Valami baj van. Mondd el. – Minden rendben. Csak… – Szerettem. Ezért zaklatott fel annyira, amit Sophia mondott. Szerettem, és azt akartam – arra volt szükségem –, hogy Hudson is szeressen. Ezt azonban még képtelen voltam kimondani, ezért megelégedtem egy féligazsággal. – Szükségem van rád. Tudta, hogy eltitkolok valamit, de azért bólintott. – Itt vagyok, kedvesem. – Azután átvette az irányítást, és úgy elégített ki, ahogyan csak ő tudott, és boldoggá tett, amennyire csak tellett tőle. Feloldódtam a karjában, hagytam, hogy elillanjon a gondolat, hogy talán csak ennyire képes szeretni – a szájával, a nyelvével és a farkával. Talán ennyi is elég.
Tizenkilencedik fejezet
Korán felébredtem, Hudson már a laptopján dolgozott mögöttem az ágyban. Nem szóltam neki, hogy ébren vagyok, és az előző éjjel történteken morfondíroztam. Talán az új nap fényében, talán mert most nem álltam szemtől szemben Sophiával, a dolgok nem tűntek olyan tragikusnak. Az igazság az volt, hogy a kapcsolatunk valódiságától függetlenül beleszerettem Hudson Pierce-be. S mivel szerettem, automatikusan az ő oldalán álltam, akár viszonozni tudja az érzéseimet, akár nem. Ez azt jelentette, hogy be kell bizonyítanom Sophiának, hogy a fia nem egy érzéketlen szociopata, mint hiszi, ami lehetetlennek tűnhet, de elhatároztam, hogy megpróbálom. Végül is erre a munkára béreltek fel. Ha jól játszom a szerepemet, akár még élvezhetem is. Miután eltökéltem magam, nyújtózkodtam, felültem az ágyban, és Hudsonhoz bújtam. El kell vonnom a figyelmét a laptopjáról, és vele is ismertetnem kell a tervemet. – Jó reggelt, kedvesem! – Egy pillantást vetett rám, kis ideig meztelen mellemen tartotta a szemét, majd visszafordult a képernyőhöz, de a szeme felcsillant. – Kialudtad magad? – Igen. – Az éjjeliszekrényen lévő ébresztőóra szerint nyolc óra múlt pár perccel. Nekem még korán volt, de kipihentem magam, miután kissé alkalmazkodtam Hudson alvásüteméhez. A legmeglepőbb az volt, hogy Hudson még mindig ágyban volt, pedig már dolgozott. Az ismerkedős játékból már megtudtam, hogy reggel hatkor szokott kelni. Sejtettem, hogy most azért maradt mellettem, mert tegnap este különösen viselkedtem. Érezte, hogy szomorú voltam, és aggódott értem. Ez nem azt bizonyítja, hogy képes szeretni? Most azonban nem volt időm analizálni. Majd később végiggondolom. Megcsókoltam a vállát, és beletúrtam selymes hajába a tarkóján. – Hudson? Egész nap dolgozni fogsz? Abbahagyta a gépelést, és a homlokomhoz dörgölte borostás állát. – Zavar, ha dolgozom? – Nem erről van szó. Csak épp arra gondoltam… – Mély lélegzetet vettem, és belevágtam. – Tegnap alig láttam anyádat. Nem kellene több időt töltenünk vele? Hudson feszült lett.
– Szerintem erre semmi szükség. Sejtettem, hogy szándékosan tartott távol bennünket egymástól, hogy elkerülje a köztünk lévő ellenségeskedést. Értékeltem ugyan a gesztust, de nem segített az ügyünkön. Hiszen épp miatta jöttünk Hamptonba. – De nem pont őt kellene lenyűgöznünk a mesébe illő álkapcsolatunkkal? – Az is elég, hogy itt vagyunk. – Visszafordult a képernyőhöz, mint aki lezárta a beszélgetést. Én azonban még nem végeztem. Letérdeltem elé, hogy ne fordulhasson el tőlem. – Szerintem nem elég. – A szemembe nézett. – Szerintem le kellene taglóznunk. Az orra előtt kellene parádéznunk. De ahhoz, hogy ez meggyőző legyen, félre kellene tenned a munkát. Mutasd meg neki, hogy annyira szerelmes vagy, hogy még az üzletre sem tudsz koncentrálni. Csak rám gondolsz. Hudson a borostás állát simogatta, és megrázta a fejét. – Mi az? Nem jó ötlet? Vállat vont. – Működhet a dolog. – Becsukta a laptopot, és az éjjeliszekrényre tette. – De tényleg anyámmal akarod tölteni az időt? Ő egy… – Elviselhetetlen némber? – Én csak gorombának akartam nevezni, de a te leírásod is találó. Dehogy vágytam Sophia társaságára. De rájöttem, hogy ő sokkal jobban utál engem, mint én őt. Egy közös program őt sokkal jobban megviseli. – Csak két napról van szó. Kibírom. Hudson megcirógatta az arcomat. – Elképesztő vagy, ugye tudod? – Lejjebb vándorolt a tekintete. – Elég nehéz bármi másra koncentrálnom a gyönyörű melleden kívül. Magához vont egy csókra, a nyelve mohón hatolt a számba. Amikor a mellemet kezdte masszírozni, elhúzódtam. – Erről szó sem lehet! Nem zárkózhatunk be egész reggel. Le kell mennünk a közönségünk elé. Vagy legalábbis Sophia elé. Mikor van a reggeli? Hudson felsóhajtott. – Fél kilenckor. – A fenébe, akkor majd utána zuhanyozok. – Kiugrottam az ágyból, és a ruháimat keresgéltem a bőröndben. – Remélem, senki sem bánja, hogy bűzlök az izzadságtól és a szextől. Hudson a saját bőröndjéhez lépett.
– Én nem panaszkodom. Amikor megtaláltam a ruháimat, eszembe jutott a szimfónia, és Hudson reakciója, amikor a lábára tettem a kezem. – Előre figyelmeztetlek: nem fogom vissza magam. – Belebújtam egy rózsaszín bugyiba. – Készülj fel, hogy fogdosni és csókolgatni foglak. – Felhúztam egy sárgásbarna rövidnadrágot. Hudson is fürgén felöltözött: farmert húzott, alsó nélkül. – Kösz a figyelmeztetést. De szerintem inkább nekem kellene fogdosnom és csókolgatnom téged. – Elhallgatott, amíg fölvett egy egyszerű, sötét pólót. – Mivel az én érzéseimet kell bebizonyítanunk, nem a tieidet. Megtorpantam. Vajon tudja, hogyan érzek iránta? Arra próbált célozni, hogy tudja? Nem, megint olyasmit magyarázok bele a szavaiba, amire ő nem gondolt. Bekapcsoltam a melltartómat. – Jó ötlet. – Hudson felé fordultam. – De képes vagy rá? – Ezt vegyem kihívásnak? – Ha az segít. – Felvettem egy ujjatlan, kék blúzt. – Nincs szükségem kihívásra. Meg tudom csinálni. Belebújtam a papucsomba, és elfojtottam a nevetést, annyira szokatlanul hangzott ez az ő szájából. Amikor összeszedtem magam, a szemébe néztem. – Kezdődhet a játék? – Igen. Egek, milyen imádni való volt! Az ebédlőben senkit sem találtunk, ezért a konyha felé vettük az utunkat; odabent Millie a veranda felé intett, majd tányérokat és evőeszközöket vett elő nekünk. Hudson megszorította a kezemet, ezzel a néma biztatással indultunk a csatatérre. Ahogy kiléptünk a franciaaablakon, láttuk, hogy Mira, Adam, Jack és Sophia már javában falatozik a tojásból, burgonyás raguból, sonkából és gyümölcskehelyből álló reggeliből. Gyanítottam, hogy Chandler sokáig alszik a késő éjszakai kaland után. Végül is tizenévesen senki sem várta el tőle, hogy dél előtt felkeljen. Sophia vett elsőként észre bennünket. – Lám, lám! Sikerült elhagyniuk a hálószobát. Mira értetlenül pillantott az anyjára, majd zavarba jött, amikor meglátott bennünket.
– Anya! Adam mormolt valami köszönésfélét, de teljesen lekötötte a telefonja. Jack biccentett, ránk kacsintott, majd hátradőlt, mint aki ki akarja élvezni a műsort. Sophia letette a villát, és a szalvétával megtörölte a száját. – Teljesen helytálló megjegyzés. Nem számítottam rájuk ilyen korán. – Mélyen a szemembe nézett. – Különösen, miután Alayna olyan későig úszkált. – Ezt emlékeztetőnek szánta. „Itt nekem van szavam. Jelentéktelen vagy.” Fészkelődni kezdtem, Hudson pedig rám pillantott, valószínűleg már tudta, hogy az előző esti rossz hangulatomnak köze volt Sophiához. Sophia tudta, hogy nem számoltam be Hudsonnak a beszélgetésünkről – ha így tettem volna, Hudson már kora reggel kiviharzott volna a szobánkból. Sophia kockáztatott, és megnyerte ezt a kört. Nekem azonban még voltak jó lapjaim. Kifejezéstelen tekintettel néztem vele farkasszemet, és felszegtem az államat. – Hudsonnal szeretnénk több időt tölteni veled. – Édes volt a hangom, de csípősek a szavaim. – Mit szólsz hozzá? Úgy értem, te is sokáig fenn voltál. És hogy fájt a fejed! – Nem fájna annyit, ha nem folyékony orvossággal csillapítanád – jegyezte meg Jack. Sophia elengedte a füle mellett a célzást. – Már jobban érzem magam. Köszönöm. – Feszült hangja nem leplezte a hazugságot. – Mindig szívesen töltöm az időmet a fiammal. Kérlek, üljetek le. Abban a pillanatban megjelent Millie a tányérokkal, Hudson pedig kihúzott két széket. Mira és Adam már átült a kanapéra. Mire leültem, ölemben a szalvétával, és Hudson a kezembe nyomott egy bögre kávét, már ott gőzölgött a meleg reggeli a tányéromon. Egy ideig szótlanul falatoztunk, csak az evőeszközök és tányérok csilingelése hallatszott. Hudsonnal többször is összenéztünk, szerettük volna előadni az állítólagos románcot, de egyikünk sem tudta, hogy fogjon hozzá. Az asztal alatt idegesen remegett a lábam, amíg Hudson meg nem nyugtatott az érintésével. Rajta tartotta a kezét a combomon evés közben, a bőröm bizsergett az érintésétől. Behunytam a szemem, és nagy levegőt vettem. Nyári virágok illatát hordta körbe a meleg, kellemes szellő. Gyönyörű nap volt egy csodálatos helyen, és a környezet megnyugtatott annyira, hogy megtörjem a csendet. – Szóval. – Megvártam, amíg mindenki rám pillantott. – Mit terveztek mára? Mira arca felragyogott, mintha örülne a beszélgetésnek.
– Adammal le akarunk menni strandra. Nem igaz, édes? – Aha – dünnyögte Adam, és fel se nézett a telefonjából. Mi van ezekkel a férfiakkal? Folyton a kütyüket bámulják. Mira azonban nem törődött Adam figyelmetlenségével, vagy legalábbis nem adta jelét. – Tökéletes az idő. Lazítunk, és napozunk egy jót. Millie csomagol ebédet. Velünk jöttök? Már több mint egy napja voltam a Pierce-birtokon, de még nem jártam Hampton szélén, az óceánnál. Remekül hangzott. – Én szívesen mennék. Hudson? Hudson a kelleténél kicsit szélesebben mosolygott, de talán csak én vettem észre. – Bárhová mész, követlek, bébi. Legnagyobb meglepetésemre arcizmom se rándult a becézésre. – Hudson, homok megy a laptopodba – mondta Sophia. – És odalent nem túl jó a wifi. Nem akarsz inkább a házban dolgozni? – Sophia feltételezése, hogy Hudson egész nap dolgozna, tökéletesen beleillett a terveimbe. Vajon Hudson követi a forgatókönyvünket? Nem egyezett bele. Letette a villáját, és Sophiára meredt. – Ma nem dolgozom, anya. – Elvette a kezét a lábamról, és átkarolt, majd gyengéden megsimogatta a tarkómat. – Megígértem Laynie-nek, hogy csak vele foglalkozom, amíg itt vagyunk. Jobb szerettem volna, ha azt a változatot adja elő, hogy képtelen a munkára összpontosítani mellettem, azonban az ő verziója hihetőbb volt, és a becenév is megtette a hatását. Sophia reakciója minden pénzt megért. Egyszerűen leesett az álla. Szívesen gyönyörködtem volna tovább Sophia döbbent arckifejezésében, mégis Hudson felé fordultam. – Köszönöm, Há. – A hálám sokkal őszintébb volt, mint az előadásunk. Nagyra értékeltem, hogy megfogadta a tanácsaimat, hogy figyelt rám, és követte a példámat. Hudson szürke szemébe nézve elhomályosult körülöttem a világ. – Semmiség – mondta. – Érted bármit. – Vajon az ő válasza is volt olyan őszinte, mint az én hálám? Vagy csak ilyen jó színész lett volna? – Anya? Te is jössz? – Mira szinte ujjongott örömében, tetszett neki a családi kiruccanás gondolata.
Sophia kifejezéstelen arccal, semleges hangon válaszolt – Persze. Miért ne? Jack hahotázni kezdett. – Sophia a homokban? Ezt nekem is látnom kell. Sophia most is figyelmen kívül hagyta a férjét, Jack azonban elégedettnek tűnt. – Adam! – Mira oldalba bökte a férjét. – Menj, ébreszd fel Chandlert. Kivihetjük a jetskit. – Ja, jó. – Adam a khakiszínű nadrágja zsebébe dugta a telefonját, összegyűrte a szalvétáját, és úgy állt föl, mint aki örül, hogy szabadulhat. Eddig nem is láttam Sophia társaságában. Talán azért bújta úgy a telefont, hogy ne kelljen beszélgetnie vele. Ügyes trükk. Mira Jackhez fordult. – És apa, ha megint fecskét húzol, én esküszöm, hogy… – Jól van! – Jack hátradőlt. – Majd öregemberhez illően öltözöm. De csak a te kedvedért, bogárkám. Amíg a családtagok beszélgettek, Sophia hallgatagon üldögélt, mint aki készül valamire. Legalábbis én ezt olvastam ki a testtartásából: üres tekintettel bámult maga elé, a kezét összekulcsolta. – Hudson – szólalt meg váratlanul. – Wernerék ma este érkeznek Hamptonba. – Az jó. – Hudson kifejezéstelen arccal babrált a maradék sonkájával. – Miért mondod? Hudson térdére tettem a kezem, és felkészültem. – Celia is jön. – Ez volt Sophia nagy dobása. – Tudom, milyen rég nem voltatok már együtt, úgyhogy meghívtam holnap ebédre. Hudson arca elkomorult, és hangos csattanással letette a villáját. Úgy kalapált a szívem, hogy szinte csörömpölt a mellkasomban. Celia volt a gyenge pontom. Abszurd és érthetetlen, mégis valós volt a féltékenység, amit az a nő ébresztett bennem. Hogy vissza tudjam fojtani az érzéseimet, az ajkamba haraptam. Erősen. Mira elvörösödött. – Anya! Hogy tehettél ilyet? Jack, aki a homlokára csapott Sophia bejelentésekor, a lányához fordult, és megfogta a térdét. – Mondd meg őszintén, Mira, téged még meglep anyád viselkedése? Sophia ártatlanul felvonta a szemöldökét.
– Miért, mi rosszat tettem? Mira felnyögött. Hudson szótlan maradt, de remegett a dühtől. Sophia vagy élvezte a fia haragját, vagy észre sem vette. – Különben is arról beszéltünk, hogy átrendeztetjük vele a fő szobákat. Gondoltam, itt a remek alkalom, hogy megmutassa a terveit, és közben elidőzzön a legjobb barátja társaságában. – Negédes mosoly terült szét az arcán. – Alayna, már találkoztál Celiával. Tudtad, hogy ő rendezte be Hudson irodáit és a lakását? Hudsonra pillantottam, aki alig bírta visszafojtani a dühét. – Ami azt illeti, tudtam. Belekortyoltam a kávémba, és végiggondoltam a válaszomat. Hudson nem az iroda fölötti lakásban lakott. Még sosem jártam az otthonában, Sophia azonban nyilvánvalóan azt hitte, hogy igen. Bármit is mondok, óvatosan kell fogalmaznom. – Celiának remek az ízlése. Szerintem tökéletesen sikerült visszaadnia Hudson ízlését a lakásában és a munkahelyén is. – Ez egyébként igaz volt az irodára és a tetőtéri lakásra is. Remélhetően az otthonára is. – Melyik a kedvenc szobád? – Sophia! – szólt rá Jack. Hudson mozdulatlanná dermedt mellettem, én pedig jókora falat tojást tömtem a számba, hogy húzzam az időt. Hudson említette, hogy nem szokott nőket felvinni az otthonába, amit nagyon előrelátónak tartottam – aki nem tudja, hol lakik, az zaklatni sem tudja. Vajon Sophia is tudta, hogy nem szokott oda nőket vinni? Vajon engem próbált tőrbe csalni, vagy csak képzelődtem? Az aggályaimon túl a féltékenység is rám tört: Celia már járt Hudson magánlakásán. Járnia kellett, ha ő rendezte be. Lenyeltem a féltékenységet a tojással, és kimondtam az egyetlen választ, ami eszembe jutott, bármilyen bénán hangzott is: – Ó, mind nagyon tetszik. Nem tudnék egyetlen szobát választani. Hudson megfogta a kezem. – Nem azt mondtad, hogy a könyvtár a kedvenced? Hála az égnek! Lehűtötte magát annyira, hogy kisegítsen. – De csak a könyvek miatt. – Hát persze hogy tetszene egy könyvtár, hiszen imádok olvasni! Sophia önelégülten elvigyorodott. – Alig vannak könyvei. Jellemző Hudsonra, hogy könyvtára legyen könyvek nélkül.
Hudson megköszörülte a torkát. – Valójában már dolgozunk a problémán. – Összenéztünk, és reméltem, hogy látja a hálát a szememben. – Alayna imád olvasni, úgyhogy jó néhány könyvet beszereztem, amióta együtt vagyunk. Rég nem jártál ott, anya. – Mert sosem hívsz meg. – És az mióta tart vissza? – Jack ezúttal kiérdemelt egy fenyegető pillantást Sophiától a megjegyzéséért. Ártatlanul vállat vont. Sophia ismét hozzám fordult. – Akkor hát hivatalosan is együtt éltek? – Nem – vágtam rá, miközben Hudson azt felelte: – Igen. Hudson felé fordultam, felvontam a szemöldökömet. Az együttélés túl nagy hazugság volt ahhoz, hogy felkészületlenül süssük el. Hudson nagyon komolyan vette a játékot. Mélyen a szemembe nézett. – De hiszen gyakorlatilag már ott laksz. Jövő hónapban lejár a bérleti szerződésed. Vagy meggondoltad magad? Alig tudtam palástolni az izgatottságomat. Egy pillanatra őszintének hittem a meghívását. De nem volt az. Kiváló lépés volt Hudson részéről, ettől biztosan kiakad az anyja. Nem tehetem tönkre. Nyeltem egyet, majd pironkodva elmosolyodtam. – Nem gondoltam meg magam. Csak nem számítottam rá, hogy máris szólunk a családodnak. – Sőt mindenkinek szólunk. – Hudson arca sugárzott. Elképesztően jól játszott. – Ez a legjobb dolog, ami valaha történt velem. Jack bólintott, és felcsillant a szeme. – Szerintem is fantasztikus hír. Sophia homlokráncolva fordult a férjéhez. – Mit keresel itt egyáltalán, Jack? Évek óta nem vakációztál velünk. – Mira hívott meg. – Mivel Hudson is jött, és már olyan rég nem volt együtt a család. – Mira szándékai jók voltak. Hogy tudta elviselni, hogy a családja sosem lesz olyan összetartó, mint szerette volna? Messziről látszott, hogy erősen diszfunkcionális a család.
Ami a diszfunkcionális családot illeti, Mira megkérdezte: – Milyen a családod, Laynie? Közel álltok egymáshoz? Mély lélegzetet vettem. – Valójában nem. A szüleim meghaltak autóbalesetben, amit ittas vezetés okozott. Tizenhat éves voltam. A bátyám nevelt fel, de már… – Még sosem mondtam ki hangosan, de igaz volt, és be kellett ismernem: – Elidegenedtünk egymástól. – Jaj, ne! – Mira a szájához kapta a kezét. Hudson nem szólt semmit, csak felvonta a szemöldökét, és vigasztalóan megsimogatta a hátamat. Tudta, hogy Brian próbált elérni, és valószínűleg rájött, hogy az elidegenedés még viszonylag új. Jack megcsóválta a fejét, és rosszallóan csettintett a nyelvével. – Remélem, legalább megkapta az a részeg sofőr, amit érdemelt. – Esküszöm, Sophiára nézett, amikor kimondta a „részeg” szót. Hazudhattam volna. Előfordult már, amikor mások kérdezték, de most őszinte akartam lenni, talán hogy megdöbbentsem őket, vagy elnyerjem az együttérzésüket, nem is tudom. – Így is mondhatjuk. Az apám volt az a részeg sofőr. Alkoholista volt. – Sajnálom – mondta Jack gyengéden. – Nem tudtam. Könnybe lábadt a szemem. – Már régen történt. Túltettem magam rajta. Nem bírtam Hudsonra nézni. Még sosem beszéltem neki a szüleimről, de ha a távoltartási végzésekről tudott, akkor már ezt is tudnia kellett. Nem akartam látni a szánakozást a szemében. – Nehéz családi háttér – mondta Hudson elég hangosan ahhoz, hogy mindenki hallja, ugyanakkor gyengéden, miközben tovább simogatta a hátamat. – Ez is közös bennünk Alaynával. Amikor a szemébe néztem, nem láttam benne szánakozást, csak megértést. Egyre inkább úgy éreztem, hogy különleges a kapcsolatunk e miatt az egyedi megértés miatt. Valóban ennyire hasonlítanánk egymásra? – Nem tetszik ez a célozgatás – csattant fel Sophia. – Ez nem célzás, anyám. Hanem sajnálatos tény. – A nap további részében inkább tartsd meg magadnak a sajnálatos tényeidet, világos? – Leplezetlen haraggal beszélt. Hátratolta a székét, és fölállt. – Most pedig, ha megbocsátotok, megyek készülődni.
Az egész reggeli alatt Hudson ezzel az egy rövid megjegyzéssel sebezte meg a legjobban az anyját, a bizonyíték Sophia arcára volt írva. Diadalmasan Hudsonra mosolyogtam, amit ő ugyanolyan sugárzó mosollyal viszonzott. Ezt a kört mi nyertük meg.
Huszadik fejezet
A második kör alig két órával később kezdődött, a Mabel Shores alatti privát strand dűnéi közt. Több mint egy óráig tartott átöltözködnünk és fölpakolnunk a strandszékeket és a jetskit a Ford Raptorra, amivel a család a fél mérföldre lévő partra szokott utazni. Millie készített nekünk ebédet későbbre, és egy hűtőtáskában innivalót is csomagolt. Sophia kába volt, mire megérkeztünk a partra, és elbóbiskolt, amíg mi kipakoltuk a székeket és egyéb holmit. Mire ledőltem Hudson mellé a széles napernyő alatt, kezdtem ellazulni, élveztem a langyos szellőt és a homokos partot nyaldosó hullámok moraját. A békés csend azonban szertefoszlott, amikor Adam és Chandler röplabdázni invitált bennünket. – Alayna? – Hudson felpillantott a Kindle-ből. – Lehetnénk egy csapatban. – Játszol? – Épp ki akartam húzni a napra a székemet, hogy kissé megpirítson, de kapható voltam egy baráti versengésre. Hudson a homlokát ráncolta, kihívóan felcsillant a szeme. – Nem kell úgy meglepődnöd. Nagyon jól játszom. Ezt el is hittem, és amennyire szeretett versengeni a sikerért, el tudtam képzelni, hogy valóban jó játékos. – Nem szokott veszíteni – erősítette meg Jack, aki épp úszásból tért vissza. Kirázta hosszú hajából a vizet, és leült. – Ebben az öregére hasonlít. Hudson alig észrevehetően megrázta a fejét, mintha nem akarná az apjának tulajdonítani a képességeit. – Remek. – Sophia fészkelődni kezdett, mindenkit emlékeztetve a jelenlétére. – Pihenni próbálok, erre zajongani fogtok. – Erre való a strand – mondta Jack a válla fölött, rá sem pillantva a feleségére. – Ha nem tetszik, visszamehetsz a házba. Sophia ellenkezése meggyőzött. – Benne vagyok. – Levettem a strandruhámat, és nekiálltam bekenni csupasz testrészeimet napolajjal, közben Adam és Chandler kifeszítette a hálót. – Ez a fürdőruhád? – mordult fel Hudson mellettem. – Majdhogynem meztelen vagy. Így elvonod a többi játékos figyelmét. – Tekints a titkos fegyverednek.
– De az én figyelmemet is eltereled. – Megigazította hosszú, tengerészkék úszónadrágját. Rámosolyogtam, nyilvánvaló izgalma engem is felizgatott. – Később, nagyfiú. – Ez ígéret volt. – Addig is beolajoznád a hátamat? Előrehajoltam és átöleltem a térdemet. Hudson fogta a napolajat, leült mögém, szétterpesztett lábbal. Elfojtottam egy halk nyögést, amikor olajos kezével megérintett, ujjai tovább dörzsölték a bőrömet, mint kellett volna. – Imádlak megérinteni – súgta a fülembe, majd beleharapott a fülcimpámba, és a szájába véve végignyalta a nyelvével. Elviselhetetlenül intim gesztus volt, nem számítottam ilyesmire mások előtt. Vagy bekeményített a színészkedésben, vagy nehezére esett olyan könnyen különválasztani a színészkedést a valóságtól, mint korábban. Felé fordítottam a fejemet, hogy lássam az arcát, de mozdulatlanná dermedtem, amikor észrevettem, hogy az anyja bennünket néz, és szinte felrobban a dühtől. Tehát ezért adta elő Hudson a kis szexuális közjátékot. Szétáradt bennem az elégedettség, ugyanakkor csalódott voltam. Noha Sophia haragjának minden egyes pillanatát élveztem, az lett volna a dolgunk, hogy elfogadtassuk magunkat vele, nem pedig az, hogy elidegenítsük. Beláttam, hogy ez lehetetlen vállalkozás. Hudson viszont nem törődött bele, és rossz volt látni, mennyire szenvedett az anyja miatt. – Kész a háló – jelentette Adam, és belerúgott a homokba, hogy felhívja magára a figyelmet. Hudson felpattant, majd a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. Miután fölálltam, nem engedte el a kezemet, még annyi időre sem, hogy megigazítsam a bikinialsómat. Egész idő alatt éreztem magamon Sophia tekintetét. Tudtam, hogy hamarosan támadásba lendül. – A fenébe! Én is szeretnék játszani – panaszkodott Mira. – Tudjátok, hogy pótolhatatlan lennék. – Hát persze hogy az lennél, drágám. – Adam Mirához hajolt, hogy megsimogassa a pocakját. – De túl durván játszol, nem tenne jót a kis babszem bébinknek. – Bizony, vigyázzatok az első unokámra! – szólt büszkén Jack. Sophia a férjére meredt. – De hiszen nem ő az első unokánk, Jack. – Hatásszünetet tartott, megvárta, amíg mindenki rá figyel. – Celia és Hudson babája lett volna az első. Zúgni kezdett a fülem, és megszédültem, mintha körhintán ülnék. Celia és
Hudson babája. Micsoda… hogyan? A döbbenetem csak fokozódott, amikor megláttam Hudson reakcióját. Nem is tagadta. Csak megpróbált közelebb húzni magához. – Alayna – súgta. – Sophia! – kiáltott fel Jack. – Hogy merészeled azt Mira babájához hasonlítani? Fél füllel hallottam, hogy Mira mondott valamit, de semmit sem érzékeltem, csak a jeges csalódottságot, amely a csontomba mart. Szabadulnom kellett onnan, gondolkodni akartam, levegőhöz kellett jutnom. Kirántottam a kezem Hudson szorításából és otthagytam őket. Elindultam visszafelé a parton, el a Pierce családtól. – Rohadj meg, anya! – szólt mögöttem Hudson, mielőtt hallótávolságon kívül kerültem. Egy gyerek. Hudsonnak gyereke volt. Celiával. Gondolni sem bírtam arra, hol lehet a gyerek, vagy mi történhetett vele, már a fogantatásának a gondolata is túlságosan fájt. Ami nevetséges volt. Hudson nem volt az enyém, sosem voltunk együtt. De egy gyerek… ez is csak azt bizonyítja, hogy Hudson Celiáé volt. Celiához tartozott. Hudson utánam szólt, de nem álltam meg. De nem szaladtam el előle, amikor utánam rohant. – Jól vagyok – mondtam, és mosolyt erőltettem az arcomra. – A megsebzett barátnő szerepét játszom. Hudson mellettem jött, de nem próbált megérinteni. – Akkor miért sírsz? Reméltem, hogy nem kerülnek szóba a könnyeim. Letöröltem az arcom a tenyeremmel, a mosolyom nem lankadt. – Csak meglepődtem. – A hangom feszült volt, hiába próbáltam vidámságot erőltetni magamra. – Nem tudtam, hogy lefeküdtél vele. – Mert nem is. – De nyilvánvalóan igen. – Nem, csak anyám hiszi, hogy Celia tőlem volt terhes. De nem így volt. Megtorpantam, reménykedni kezdtem. – Miért? Hudson végigsimított az arcán, mielőtt válaszolt. – Mert amikor Celia terhes lett, azt hazudtam a szüleinknek, hogy én vagyok az apa.
Összefontam a karomat, és vártam, hogy folytassa, de nem mondott többet. – Elmagyaráznád? – Nem. – Hudson is összefonta a karját. – Nem számít. Sarkon fordultam, ezúttal meggyorsítottam a lépteimet. Hogyan várhatja el tőlem, hogy eljátsszam a kapcsolatunkat, ha nem tudok mindenről? Talán én is csak egy gyalog voltam a kis játékában. Ez volt az egyetlen lehetséges magyarázat. – Alayna, várj! Utánam jött, és próbált megragadni. Ezúttal kirántottam magam a kezéből. – Állj meg! – Utolért, erősen megragadta a vállamat. Maga felé fordított. – Azt mondtam, hogy várj. – Miért nem mondtad el? – Zokogásban törtem ki. – Miért nem bízol bennem? Felnevettem, őrültségnek tűnt a kérése. – Ez vicces – arra kérsz, hogy bízzam benned, amikor te semmit sem bízol rám. – Úgy értem, mit tudtam róla valójában? A szexuális jártasságán és az autóban szerzett triviális infómorzsákon kívül semmit sem osztott meg velem. Feszülten csengett a hangja. – Többet tudsz rólam, mint bárki más. Úgy hangzott, mintha vádaskodna. Mert megtudtam róla valamit, amit senkinek sem akart elárulni. Pedig nem is tőle tudtam meg. És ez is csak egy apró részlet volt a Hudson Pierce nevű bonyolult kirakósból. – Nem – mondtam, és fölszegtem a fejem. – Tudok rólad valamit, amit mások nem. A kettő nem ugyanaz. – Pedig csak ez számít. – Baromság. – Ha komolyan ezt hitte… hogy lehetett olyan elvakult, hogy azt képzelje, csak a múltbéli hibák számítanak? Megszakadt a szívem, a hangom is elcsuklott. – Ennél sokkal több van benned. Meg akartam érinteni, megsimogatni az arcát, hogy megértse. Kinyújtottam felé a kezemet, de elhátrált előlem. – Nyilvánvaló, hogy ismersz – vetette oda –, ha ilyeneket tudsz mondani. – A hangja gúnyos volt, szarkasztikus. Nem hitt nekem. Kiforgatta a szavaimat. Elfordultam tőle. Valóban tudtam róla ezt-azt, ami az együtt töltött idő alatt derült ki. Valóban úgy véltem, hogy több van benne annál a férfinál, aki csak játszadozik a nőkkel. Láttam benne, éreztem, amikor megcsókolt, és amikor hozzám simult.
S ha valóban hittem neki azokban a pillanatokban, akkor meg kellett bíznom benne. Ami azt jelentette, hogy igazat mondott – nem ő volt Celia gyerekének az apja. Akkor viszont miért állította az ellenkezőjét a szüleinek? A felismerés úgy letaglózott, mintha gyomorszájon vágtak volna. – Azért tetted, mert szereted, igaz? – Kimondva még szörnyűbbnek hangzott. – Ezért mondtad a szüleidnek, hogy te vagy az apa. – Nem! Amikor ellenkezni kezdett, ismét szembefordultam vele. – Ez az egyetlen logikus magyarázat. – Ekkora felelősséget vállalni egy másik emberért – ehhez érzelmi kötődés kellett. Ami azt bizonyította, hogy Hudson nem szociopata – mert képes volt ennyire törődni egy másik emberrel –, engem azonban kevésbé vigasztalt. – Hagyd abba, Alayna. – Kevés ember tudott vitatkozni Hudson halk, nyugodt hangon kiadott parancsaival. Én azonban hallani akartam az igazságot, még ha belepusztulok is. – Szereted Celiát. Hudson felemelte a kezét. – Az isten szerelmére! Ha képes vagyok így érezni, akkor nem Celia az, akit… – Elhallgatott, összeszorította a száját. „Nem Celia az, akit…” A szavai kellemes melódiaként visszhangzottak a fejemben. Közelebb lépett hozzám. Megfogta az arcomat, és maga felé fordította. – Nem vagyok szerelmes Celiába. Megígértem, hogy őszinte leszek hozzád, Alayna, de ez csak akkor lehetséges, ha megbízol bennem. Forgott velem a világ. Celia nem az, akit… micsoda? Nem az, akit szeret? Akkor kit szeret, talán engem? Ezt azonban nem árulta el. Egyelőre megelégedtem a válaszával – lecsillapított. A fülem mögé simított egy hajtincset, én pedig a szürke szempárba bámultam, mely olyan gyengédséggel nézett vissza rám, amilyet eddig nem láttam még. – Sosem feküdtem le Celiával. – A hangja halk volt, de nyomatékos. – Nem vagyok szerelmes belé. Nem tőlem lett terhes. Bízz bennem. – Egyre halkabb, egyre sürgetőbb hangon beszélt. – Kérlek! – Rendben. Meglepetten felvonta a szemöldökét.
– Rendben? – Rendben, hiszek neked. – Komolyan? Eszembe jutott, mennyire szerettem volna elnyerni Brian bizalmát, és mekkorát csalódtam, amikor rá kellett döbbennem, hogy még mindig nem bízik bennem. Hudsonnak szüksége volt valakire, hinnem kellett neki. Minden pillanatban el kellett volna mondanom neki. Ha úgy szerettem, ahogy hittem, akkor éreztetnem kell vele. Rámosolyogtam. – Komolyan. A teste ellazult, mintha nagy tehertől szabadult volna. – Köszönöm. – Megcsókolta a homlokomat. – Köszönöm. Igaz, hogy Hudson minden figyelmemet lekötötte, de azért még nekem is feltűnt, milyen különös dolog történt. Úgy öleltük át és biztattuk egymást, ahogy alkalmi partnerek soha. Mit műveltünk? Majdnem megkérdeztem; éreztem a nyelvemen a szavakat, de képtelen voltam kimondani őket. Vajon ő is érezte? Ha érezte is, eltitkolta előlem, a vállához szorította a fejemet, így nem tudtam a szemébe nézni. De nem bántam. Élveztem az ölelését, a melegséget és a biztonságot, amit adott, bármit jelentett is kettőnkre nézve. Miután elmúlt a pillanat és vele együtt a lehetőség, Hudson megszólalt: – Nézd! Anyám elmegy. A többiek felé néztem. Sophia a túlméretezett kalapjában visszafelé sétált a ház irányába. Most, hogy elment, szívesen odamentem volna a többiekhez. – Vissza kellene mennünk. – Igen. – A hangja bizonytalanságról árulkodott, és az ajkamra vándorolt a tekintete. – De előbb kibékülhetnénk, és csókolóznunk is kellene. – Máris közel hajolt hozzám. – Hátha valaki figyel. Válaszolni se volt időm, mert a tarkómra tette a kezét, és a nyelve már a számban volt. A többi csókunkkal ellentétben, amelyek szexuálisak voltak, ez könnyed volt, és édes. Ami nem azt jelentette, hogy nem volt benne szenvedély. Hudson először a felső ajkamat nyalogatta, majd az alsóba is belekóstolt. Azután a nyelve lusta körtáncban tapogatózott. Azt állította, hogy a csók a távoli megfigyelőknek szólt, mégis teljes egészében a kettőnké volt – úgy összeolvadtunk, hogy többé nem tudtam, hol kezdődik ő, és hol végződöm én, melyikünk ízét érzem a számban. És még ennél is többet jelentett –
szerelmes dal volt szavak nélkül, ígéret kétség nélkül. Szikra volt, valami újnak a kezdete. Tétován szétváltunk, egyikünk sem akarta megtörni a varázst. Azután megfogtam a kezét, és visszatértünk a szerepünkbe. Hudson viselkedése megváltozott, talán azért, mert Sophia elment, de én szívesebben hittem azt, hogy a bizalmam változtatta meg ennyire. Játékosabb és gondtalanabb lett. Először röplabdázás közben vettem észre, amikor Adam és Chandler ellen játszottunk. Hudson ügyesen irányította a játékot, ahogy egy üzleti megbeszélést irányítana. A játszmák között azonban meglepett – a tenyerembe csapott, és megpaskolta a fenekemet. Nem úgy tűnt, mintha színészkedne – Adamet és Chandlert nem kellett meggyőznünk. Örültem a fejleménynek, talán túlságosan is, ahogy a valóság és tettetés közötti határ elmosódott. Miután megnyertünk két játszmát, kivittük a jetskit – Hudson vezetett, én pedig szorosan hozzásimultam hátulról. Magabiztosan lovagolta meg a hullámzó vizet, én pedig élveztem a száguldozást és Hudson közelségét, és hogy milyen könnyű volt együtt lenni vele. Amikor elvesztettük az egyensúlyunkat, és beleborultunk az óceánba, magához húzott a vízben, és nevetve megcsókolt, majd visszamásztunk a jetskire. – Megint, kedvesem? – kiabálta túl a motor zúgását. – Megint. Később, miután összecsomagoltunk, és visszamentünk a házba, átöltözünk, és lementünk a verandára roston sült húst enni, amit Jack készített. Sophiára ismét rátört a fejfájás, és csak egy pillanatra tűnt fel, hogy jó éjszakát kívánjon, bár szerintem csak a poharát jött le megtölteni. A napot néhány kör pókerjátszmával zártuk le, és Jack mindenkit megvert. Azután Hudsonnal a hálószobánkba mentünk, és lépcsőmászás közben egymás testét mustráltuk. Alig zárult be mögöttünk az ajtó, Hudson máris a falhoz nyomott, hozzám simult, és mohón csókolni kezdett; nyughatatlan nyelve úgy fürkészett, hogy alig kaptam levegőt. Forgott velem a világ, és a bugyim egy pillanat alatt elázott, de sikerült annyira összeszednem magam, hogy a mellére tegyem a kezem. – Várj, Hudson! – mondtam levegő után kapkodva. – Az istenit, Alayna, benned akarok lenni. Nem tudok tovább várni! Ám én elfordítottam a fejemet, így az államat csókolta meg.
– Mindjárt, Há. – Kibontakoztam az öleléséből. – Csavard lejjebb a fényeket, mint tegnap éjjel. – Elhátráltam tőle, míg neki nem ütköztem a szekrénynek, amiben a bőröndöket tartottuk. Hudson már elpakolta a ruháit, én azonban még mindig nem csomagoltam ki. – Bújj be az ágyba. Meztelenül. – Rákacsintottam. – Ó, szóval te vagy a főnök – mondta, és a falnak támaszkodott. – Milyen édes! – Ne beszélj velem ilyen leereszkedően. – Benyúltam a szekrénybe a piros hálóingért, amiről Hudson előző éjjel lemaradt. Amikor megtaláltam, összehajtogattam, hogy még ne lássa meg, majd a fürdőszoba felé indultam. – Nem vagyok leereszkedő. Csak izgatott. – A nadrágjához nyúlt. – Már kőkemény vagyok. Pajkos mosoly terült szét az arcomon. – Helyes. Most pedig tedd, amit mondtam! – A küszöbről visszafordultam. – És el ne aludj! – Akkor maradj órákig odabent. Szélesen vigyorogva becsuktam az ajtót. Izgatott voltam, és pillanatok alatt átöltöztem. Csodálatos nap volt a mai. Már rég nem éreztem az elégedettségnél többet, Hudsonnal azonban minden más volt. Biztos voltam benne, hogy ő is ugyanígy érzett. Kezdtünk egymásba szeretni. Ezt akartam most megünnepelni a szeretőmmel, a testünkkel megerősíteni az érzéseink komolyságát, még akkor is, ha szavakkal egyelőre nem tudjuk kifejezni. Kiengedtem a hajamat, leoltottam a fürdőszobai lámpát, és kinyitottam az ajtót. Félhomály volt a szobában, ezért közelebb léptem Hudsonhoz, hogy jobban lásson. Hudson meztelenül ült az ágyon. Elakadt a lélegzete, amikor megpillantott. – Jézusom, Alayna. Gyönyörű vagy. – Feltérdelt. – Rajtad kell hagynom ezt a ruhát, miközben megduglak. Már megszoktam lényegre törő stílusát, most mégis elpirultam. – Gyere ide! – szólt. Elindultam felé, majd megtorpantam. – Egy pillanat. Én vagyok a főnök, emlékszel? Hudson a sarkára ült, és elgondolkodva nézett rám. – Akkor vedd a kezedbe az irányítást. Bizsergés áradt szét a testemben, felizgatott a parancsoló hang, amivel átadta nekem az irányítást. Eddig mindig ő volt a domináns az ágyban, most mégis hagyta, hogy én vezessem őt, akkor is, ha ez azt jelenti, hogy kevésbé lesz számára
élvezetes, noha reméltem, hogy nem így lesz. Nem számítottam ekkora nyomásra, mégis beleborzongtam. – Dőlj hátra, az ágytámlának. – A parancs erősebbnek hatott, mint vártam. Hudson elmosolyodott, és engedelmeskedett. Kihúztam magam, hogy magabiztosabbnak tűnjek, és kihangsúlyozzam a mellemet, majd az ágy végéhez léptem. Felmásztam rá, és Hudson felé kúsztam. Mélyen a szemébe néztem, miközben ő hol a szemembe nézett, hol a mellemet bámulta, míg közeledtem felé. Végigsimítottam a lábszárát, majd a kezem fölfelé siklott a térdén túl, végig a combján. Megálltam a péniszénél, fölé hajoltam, és teljes hosszában végignyaltam. Hudson izzó szenvedéllyel figyelt. – Csináld megint! Máskor gondolkodás nélkül engedelmeskedtem volna a parancsnak, ám ezúttal nem akartam kiadni a kezemből az irányítást. – Talán. Hudson szélesen elmosolyodott. Az akaraterőmet kóstolgatta, és én nyertem. Ismét fölé hajoltam, ezúttal végigcsókolgattam a hegyét, közben mindvégig Hudson szemébe néztem. Még egyszer élvezettel körbenyaltam, éreztem sós ízét, mielőtt teljes egészében a számba vettem. Hudson felnyögött. – Ó, kedvesem, olyan jól csinálod! Szándékosan ingereltem, egyik kezemmel a golyóit masszíroztam, miközben nyalogattam és szopogattam, a számmal kényeztettem a farkát, váltogatva a ritmust. Hamarosan Hudson a hajamba túrt, és a fejemet mozdulatlanul tartva mozogni kezdett a számban, olyan ritmusban, amilyenre szüksége volt. Egy pillanatig hagytam, hogy irányítson, élvezettel hallgattam a lökések nyomán feltörő nyögéseit. Azután megfogtam a karját, hogy eleressze a fejemet, és felegyenesedtem; hagytam, hogy a farka kicsússzon a számból. Hudson felnyögött. – Többre vágysz? – incselkedtem vele. – Akkor még várnod kell. – Rámásztam, és szétterpesztettem a lábamat; éreztem a fenekemhez nyomuló merev dudort. Hudson kíváncsian nézett rám. Végigsimítottam meztelen felsőtestén, és lehajoltam az ajkához. A csókja mohó volt, nyelve virgoncan dolgozott a számban. Megfogta az arcomat, hogy ne szakíthassam meg a csókot, de elhúzódtam tőle.
– Mit szeretnél? – kérdezte elakadó lélegzettel. Türelmetlenné tette, hogy nem ő diktált. De legalább hajlandó volt kipróbálni, ami nagyon jólesett nekem. Noha más téren még nem bízott meg bennem, az ágyban rám hagyatkozott. Ez óriási előrelépést jelentett, és hiába szerettem volna rábízni, hogy úgy tegyen a magáévá, ahogy akar, hű maradtam a szerepcseréhez, mert mindkettőnknek sokat jelentett. Azonban fogalmam sem volt, mit válaszoljak a kérdésére. Mit szerettem volna? – Érintsd meg a mellemet – mondtam végül. Hudson benyúlt a selyem hálóing alá. A hüvelykujja érintése nyomán a mellbimbóim megkeményedtek, a mellem pedig nehézzé és érzékennyé vált, ahogy erős kezével megszorította. Lehajoltam, hogy megcsókoljam, ám ő inkább a mellemre hajtotta a fejét. Lehúzta a hálóinget, és a szájába vette a mellbimbómat. Gyengéden harapdálta és szopogatta, amíg föl nem kiáltottam: – Istenem, Hudson! Egyik keze a lábam közé nyúlt, a forró nyíláshoz, útközben végigdörzsölve a csiklómat. Levette a száját a mellemről, és így szólt: – Milyen nedves vagy máris, kedvesem. – Finoman végignyalta a mellemet, én pedig beleborzongtam. – Akarod, hogy beléd nyúljak az ujjammal? Mondd meg. Hudsonnak mindig sikerült meghódítania a testemet és a lelkemet. Hagytam, hogy gyönyört nyújtson, de csakis az én feltételeim mellett. – A farkadat akarom. – Halkan mondtam, zavarba ejtettek a szavak. Hudson elmosolyodott, de nem mozdult. Ehelyett a másik mellemet kezdte szopogatni, amitől akaratlanul is felnyögtem. Végül azt mondta: – De még nem állsz készen, kedvesem. – De igen, készen állok. – Ezúttal határozottabban beszéltem. – Meg akarlak lovagolni. Hudsonnak felcsillant a szeme. Egyetlen gyors mozdulattal letépte rólam a bugyit, kihúzta alólam a szakadt selyemdarabot, és félrehajította. Beleborzongtam a primitív aktusba, kéjes gyönyör áradt szét a testemben. Kívántam őt, birtokolni akartam, ezért elhúzódtam, hogy megtámaszkodjak rajta. Kezembe vettem gyönyörű, vastag péniszét, és nedves nyílásomhoz igazítottam; felizgatott, amikor éreztem a lüktetését a kezemben. – El sem tudom képzelni, mivel érdemeltem ezt ki – nyögte Hudson, és a mellemre tette a kezét. – Nekem kellene megjutalmaznom téged, amiért olyan hihetően
játszottad el a barátnőmet. Mozdulatlanná dermedtem. Fájt a megjegyzése, bár nem biztos, hogy kellett volna. Vajon arra akart emlékeztetni, hogy az egész nap csupán színjáték volt? Vagy valamilyen reakciót próbált kicsikarni belőlem? Ismét magába akart fordulni, nehogy bármilyen érzelem jelenjen meg kettőnk közt? Vagy talán semmit sem érzett abból, amit hittem, és egyszerűen csak arra utalt a megjegyzése, amilyennek a mai napunkat látta. Ez azonban nem volt igaz. Teljes szívemből tudtam, hogy valami kialakult kettőnk közt. Lehet, hogy képtelen volt beismerni előttem, sőt akár önmaga előtt is, de tudtam. Ráültem lüktető farkára, mély sóhajjal zártam magamba. Igaza volt – nem álltam készen, túl nagynak éreztem magamban. Megvonaglottam, hogy szabaduljak a rossz érzéstől, miközben még mélyebben fogadtam magamba. Hudson a derekamra tette a kezét, és eltartott magától, hogy hátradőljek. Ebben a szögben sikerült jobban megnyílnom előtte, és teljes hosszában belém tudott hatolni. – A fenébe is! – nyögött fel Hudson. – Olyan szűk vagy, Alayna. Olyan finom! Megemeltem a csípőmet, majd ismét visszaültem rá. Hudson fészkelődni kezdett, ringatta a csípőjét, irányítani akarta a ritmust, én azonban nem hagytam, és lassan mozogtam fel-le merev péniszén. Szüntelenül rajtam tartotta a kezét, a mellemről a combomra, majd a csípőmre siklott, végül az egyik tenyerét a hasamra tette, és a hüvelykujjával a csiklómat kezdte mámorítóan izgatni. – Istenem, ó, istenem! – kiáltottam fel, remegve és lüktetve az érintése alatt. A mámorító érzés, ahogy a farka a puncimban mozgott, és a gyakorlott mozdulatok, amelyekkel elhalmozta érzékeny csiklómat, megőrjített. A gyönyör kapujában jártam, de még nem jött a vágyott érzés. Könnybe lábadt a szemem, bőrömön gyöngyözött az izzadság. – Boldog vagyok, Hudson. Boldoggá teszel. – Nem tudtam visszatartani a szavakat, a nyöszörgéssel együtt kibuktak belőlem. Mélyen a szemembe nézett, tekintetében izzott a vágy. Kitágult a pupillája a kijelentésem nyomán, és a sötéten égő vágyakozás mellett új szikra jelent meg a szemében. – És én is boldoggá teszlek téged. – Úgy tört fel belőlem a vallomás, mint a várva várt orgazmus. Észrevettem Hudson figyelmeztető arckifejezését, de már nem
tudtam megállítani magam. – Egymásba szeretünk. Ez történik most velünk, egymásba szeretünk. – Elég! – Egy szempillantás alatt maga alá gyűrt anélkül, hogy szétvált volna az ágyékunk. Felhúzta a lábamat, belém hatolt, és olyan erővel nyomult tovább, mintha ketté akarna szakítani. Ebben a pozícióban mélyebbre sikerült hatolnia, mint valaha. Meg akart büntetni a szavaimért – amiért tudtam, hogy ő is így érez. A büntetés azonban csak megerősített az igazamban. Ezzel a felismeréssel, heves mozdulatai alatt elengedtem magam, és olyan intenzív volt a gyönyör, hogy beleremegtem. Hudson tovább mozgott bennem, minden egyes mozdulattal olyan mélyre hatolt, hogy hamarosan újra elélveztem. Ezúttal ő is velem tartott, még mélyebbre nyomult, a puncim lüktetett körülötte, miközben belém lövellte forró nedvét. Amikor mindketten elcsitultunk, Hudson lemászott rólam, és az ágyra zuhant. Szótlanul magához ölelt, behunyta a szemét, és elaludt. Mozdulatlanná dermedtem a karjában. Máskor tovább ölelgetett, simogatott és becézgetett, mielőtt elaludtunk. Igaz, a mai éjszaka több szempontból is kihívást jelentett számára. Időre volt szüksége, hogy megeméssze a történteket. Legalább a karjában tartott. Ez biztosan jó jel. Tovább tartott elaludnom, ám amikor végre elálmosodtam, mély és békés álomba zuhantam. Reggel egyedül ébredtem, és boldog voltam, annak ellenére, hogy tudtam, ma Celia fog meglátogatni bennünket. Boldog voltam, amíg a szekrényhez nem léptem, hogy felöltözzem, és azt láttam, hogy már csak az én holmim van odabent. Hudson ruhái a bőröndjével együtt eltűntek.
Huszonegyedik fejezet
Lenyeltem a mérgemet, magamra kapkodtam a ruhámat, a hajammal, arcommal és a cipőhúzással nem is bajlódtam. Az, hogy a holmija eltűnt, még nem jelenti azt, hogy ő is elment, bizonygattam magamnak, miközben lementem a lépcsőn. Bizonyára van rá magyarázat. A hangok irányába mentem, és Mirát és Sophiát az ebédlőasztalnál találtam, nagyméretű nyomatokat nézegettek. Mira fölpillantott, és rám mosolygott. – Jó reg…. – Hol van Hudson? – vágtam a szavába. Sophia ellenségesen meredt rám az olvasószemüvege fölött. – Elment Celiával. – A hangjába élvezet vegyült. Mira a szemét forgatta, és felém fordult. – Üzleti ügyben ment el. Valami sürgős dolog. Azonnal Cincinnatibe kellett repülnie. – Celia vitte el. – Anya, komolyan! Hagyd abba! – Még sosem láttam Mirát ennyire bosszúsnak, szokatlan látvány volt máskor oly sima, üde arcához képest. Sikerült elhallgattatnia az anyját. – Celia már itt volt, hogy megmutassa a terveit, amikor kiderült, hogy Hudsonnak el kell mennie. Celia felajánlotta, hogy kiviszi a reptérre, hogy Hudson itthagyhassa neked az autót, és vissza tudj menni a városba, amikor szeretnél. Hudson itthagyott. Elment Celiával. A házban uralkodó légkör váratlanul nehéznek és fojtogatónak tűnt. Alig kaptam levegőt. Tényleg sürgős üzleti ügyben kellett elmennie? Vagy csak az előző nap kialakult érzelmi kapcsolatunk elől menekült? Azt mondta, sosem hazudna nekem, ezúttal azonban semmit sem mondott. Szó nélkül eltűnt. Amivel pedig sosem akartam szembenézni – amikor megígérte, hogy mindig igazat mond –, az maga is hazugság lehetett. Túlságosan fájdalmas volt ezeken rágódnom, különösen mások előtt, és főleg Sophia jelenlétében. Most az volt a legfontosabb, hogy hazajussak valahogy. Itthagyta nekem az autót. – De én nem vezetek. Mira vállat vont.
– Hudson is említette. Majd Martin elvisz. – Nem vagyok hajlandó lemondani a fizetett alkalmazottamról, csak azért, hogy… Mira felemelte a kezét, és dühös pillantást vetett az anyjára. – Akkor én viszem el! Vagy Adam, vagy Chandler. – Majd én hazaviszlek. Megfordultam, Jack állt mögöttem. Olyan mérhetetlen hála töltött el, hogy könnybe lábadt a szemem. – Köszönöm. Tíz perc, és összecsomagolok. Kirohantam az ebédlőből, mielőtt bárki szólhatott volna. Kettesével szedtem a lépcsőt, úgy rohantam a szobánkba. A mi szobánkba. Hudson nélkül rossz volt erre gondolnom. Miután kirángattam a bőröndömet a szekrényből, körbeszaladtam, és összeszedegettem a szétszórt holmikat – a fürdőruhámat, a köntösömet. A vörös hálóinget. Amikor kijöttem a fürdőszobából a fogkefémmel és a többi fürdőszobai holmival, Mira az ajtóban állt. – Laynie, nem kell még elmenned. Szótlanul elmentem mellette, és a bőröndbe dobáltam a cuccaimat. – Maradj még holnapig. Csinálhatnánk együtt valami csajosat, elmehetnénk kozmetikushoz, ha van kedved. Nagyszerű emberek voltak a Pierce családban. Imádtam Mirabelle-t. Jackkel is gyorsan összebarátkoztam. Még a kisfiús temperamentumú Chandler és Adam is belopta magát a szívembe. Sophia gonoszsága mellett azonban még az ő kedvességük is eltörpült. Márpedig senki sem jelentett nekem olyan sokat, mint a fia. – Hálás vagyok, Mira, őszintén. De nem maradhatok itt tovább Hudson nélkül. – Megértem. Bezártam a bőröndöt, és Mirához fordultam, hogy lássam, valóban megértettee. A tekintetéből azt olvastam ki, hogy igen. Talán sokkal jobban megértett engem, mint hittem. Nagy levegőt vettem. – Mondott valamit… rólam? – Az ajkamba haraptam, zavarba hozott, hogy látta a bizonytalanságomat. – Vagy hagyott nekem üzenetet? Mirát meglepte a kérdés. – Mintha azt mondta volna, hogy majd felhív. Megnézted a telefonodat? Azóta nem láttam a telefonomat, amióta a táskámba dobtam megérkezéskor.
A szekrényhez léptem, és megtaláltam a táskámat az akasztón. Beletúrtam, és hamarosan meglett a telefon. – Lemerült – mondtam. – Elfelejtettem rátenni a töltőre. – Szabványos USB? Elviheted az autós töltőmet. A legszívesebben a nyakába borultam volna. – Köszönöm, Mira! – Semmi gond. – Nézte, amint felállítom a bőröndöt. – Majd Martin lehozza. – Én is le tudom vinni. – Nem akartam arra várni, hogy valaki más vigye le a bőröndömet, amikor én is elbírtam. Még egyszer körbenéztem a szobában, majd az ajtó felé indultam. – Laynie! – Mira megállított, mielőtt átléphettem volna a küszöböt. Nehéz volt figyelnem rá, amikor minden porcikám menni akart. Idegesen a szemébe néztem. Mira közelebb lépett, arca gyengéd volt, és együtt érző. – Tudom, hogy szeret téged – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. – Tudom. De átesett… dolgokon… és nehezen nyílik meg, ezért nem szabad azt hinned, hogy bármit is jelent, ha nem tudja kifejezni az érzéseit. Könnybe lábadt a szemem. Lehet, hogy Mirát is az orránál fogva vezetik, mint engem, de azért jó érzés volt ezt hallani. Nagyot nyeltem. – Tudom. – Helyes. – Csak… – Lehet, hogy soha többé nem lesz lehetőségem befejezni ezt a beszélgetést. – Miért gondolod ezt? Úgy értem, miért gondolod, hogy szeret engem, vagy hogy egyáltalán képes rá? Nyilván Mira is tudta, miket gondol Sophia Hudsonról. Hogy egy szociopata, aki semmit sem érez mások iránt. Kivéve, ha Sophia csak azért mondta mindezt, hogy engem bosszantson. De sejtettem, hogy ennél többről volt szó – hogy lehetett benne némi igazság, egy terapeuta véleménye, egy orvosi diagnózis. Mira behunyta a szemét, és felsóhajtott. – Nem tudom, Laynie. Másképp viselkedik melletted. Még sosem láttam ilyennek. – Talán csak azt látod, amit látni szeretnél. – Talán. – Felemelte a fejét. – De én nem adom fel. És remélem, te sem. – Úgy lesz. – Ám lehet, hogy Hudson már rég lemondott rólam. Vagy ha nem is rólam, önmagáról.
Odalent Mira elszaladt a töltőért a kocsijához, én pedig az előcsarnokban maradtam. Jack a garázsba ment a Mercedesért. Föl-alá járkáltam, amíg vártam. Éreztem Sophia jelenlétét a hátam mögött. Reméltem, hogy elmegy, ha úgy teszek, mintha nem venném észre, ezért a kocsifeljárón tartottam a szemem. Tévedtem. – Nem kellene úgy meglepődnöd, hogy itthagyott. Nem fordultam felé, de láttam magam előtt az önelégült vigyort az arcán, és elképzeltem, amint felpofozom. Igaz, az erőszak sosem tud akkora fájdalmat okozni, mint egy jól megválasztott szóbeli sértés. A gond csak az, hogy ha ráharapok a csalira, megint ő nyer. – Mondta, hogy semmit sem érez. – Harcias nő volt. Volt gyakorlata benne. Nyilván Hudson is ellesett tőle egy-két trükköt. – Senki iránt – tette hozzá. – Hazugság. – Nem volt esélyem ellene. Máris elérte, amit akart. De ha szócsatát akar, én is mutathatok neki újat. – Bebizonyította az ellenkezőjét. – Azzal, hogy elhitette veled, hogy szeret? Jól tud színészkedni. Szembefordultam Sophiával. – Nem, azzal, hogy téged szeret. – Úgy köptem a képébe a szavakat, mint a mérget. – Pedig semmi oka rá. Ellökted magadtól, elárultad és tönkretetted, teljesen összezavartad az érzéketlenségeddel és a bizalmatlanságoddal. Ha mégis ennyire törődik egy ilyen szar alakkal, mint amilyen te vagy, azok után, amit vele műveltél, akkor semmi kétségem afelől, hogy igenis képes szeretni. – Te hülye ribanc. Azzal kinyitottam az ajtót, és kimasíroztam, magam után húzva a bőröndömet, és megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy Jack is előállt az autóval. Sophia nem jött utánam. Mira odaadta Jacknek a töltőt a garázsban. Jack a kezembe nyomta, és elvette a bőröndömet. Amíg betette a csomagtartóba, beültem az anyósülésre, bedugtam a töltőt és a telefont, majd becsatoltam az övemet. Már úton voltunk, amikor a telefonom feltöltődött annyira, hogy be tudjam kapcsolni. Tizenkét SMS és négy hangüzenet várt rám. Megnyitottam az üzeneteket, és Brian tizenegy üzenetét figyelmen kívül hagyva gyorsan elolvastam, mit írt Hudson: „Plexis-krízis. Hívlak, amint tudlak.” Elcsüggedtem. Örülnöm kellett volna, hogy egyáltalán hagyott nekem üzenetet, de azért többet érdemeltem volna ennél. Legalábbis ezt hitette el velem. Reménykedve meghallgattam a hangpostámat. Egyszer sem hívott, és aligha hagyott hangüzenetet. Belehallgattam az elsőbe, amíg meg nem hallottam Brian hangját, majd azonnal töröltem, és belehallgattam a másikba is. Mindkettőt a
bátyám hagyta. Mind kitöröltem, anélkül hogy végighallgattam volna. Jack sokkal figyelmesebb útitárs volt, mint reméltem. Miután bevitte a címemet a GPS-be, szóval tartott, hogy éreztesse velem, számíthatok rá. Azután hagyta, hogy szótlanságba burkolózva emésszem magam. Majd egy órán keresztül a telefonommal babráltam, megnyitottam az üzenetszerkesztőt, majd bezártam. A régi énem, az őrült, rögeszmés énem már egy egész sor üzenetet küldött volna Hudsonnak, mind egyre követelőzőbb és vádaskodóbb lett volna. Minden erőmre szükségem volt, hogy ellenálljak a kísértésnek, gondolatban azonban már megfogalmaztam őket. „Hová tűntél? Tényleg üzleti úton vagy?” „Nem tudok tovább színészkedni. Kiszállok.” „Miért nem válaszolsz?” „Szeretlek.” Végül a táskámba tettem a telefont, az ablaküvegnek támasztottam a fejemet, és behunytam a szememet. Amint hazaérek, írok neki egy gondosan megfogalmazott üzenetet. Azután elmegyek egy terápiás csoporttalálkozóra. Csak addig kell megállnom anélkül, hogy valami hülyeséget csinálnék. Elbóbiskolhattam, mert mire ismét kinyitottam a szememet, már megérkeztünk. Nem volt üres parkolóhely az utcán, ezért Jack megállt a parkoló autók mellett. Jack a vezetőülés mellett állva átszólt a kocsi fölött: – Ha itt megvársz, keresek egy üres helyet, és segítek fölvinni a csomagodat. Bármennyire ártalmatlan volt is Jack, nem tartottam jó ötletnek beengedni a lakásomba. Különben se volt szükségem segítségre, sem társaságra. – Egyedül is fel tudom vinni. De azért köszönöm. – A járdaszegélyen ácsorogva úgy éreztem, ki kell fejeznem a hálámat. – És köszönöm, hogy hazahoztál, meg hogy… nos… – Hogy nem úgy bántál velem, mint Sophia. – Hogy kedves voltál hozzám. Az ördögbe is! Már megint elszorult a torkom. Jack kuncogni kezdett. – Nem vagyok én olyan kedves. Legfeljebb hozzá képest tűnök annak. Nem kellett rákérdeznem, így is tudtam, kiről beszél. – Jack. – Nem lett volna szabad feltartanom, amikor tilosban parkolt, de valamit meg kellett tudnom. – Miért nem váltál még el tőle? – Szeretném azt mondani, hogy azért, mert még emlékszem, milyen kedves nő
volt régen, de az a helyzet, hogy sosem volt kedves. – Hátranézett, de szemmel láthatóan nem érdekelték a dudáló autók. – Sophiának az üzlet volt a hozománya. Amikor az apja visszavonult, átvettem az irányítást, és annak szenteltem az életemet, hogy felvirágoztassam. Most Hudson kezében van minden. De ha elválnék Sophiától, ő kapná vissza a vezetést. Amíg házasok vagyunk, nem érdekli, mit csinálok. Ő pedig sosem akarna elválni – túl megalázó lenne számára. Jack a szemembe nézett. – Néha eltűnődöm, ha otthagytam volna az üzletet és elváltam volna tőle, amíg még kicsik voltak a gyerekek, vajon segíthettem volna rajtuk? De úgyis legalább megosztott gyermekfelügyeletet kapott volna. És talán még jobban tönkretette volna őket, csak hogy rajtam bosszút álljon. Nem ideális helyzet, de ez van. „Nem ideális helyzet” – Hudson is valami ilyesmit mondott. Egyáltalán nem volt ideális, de ilyen az élet. A parányi lakásba felérve a csomagjaimat az ajtó mellett hagytam, és bezuhantam az ágyba. Kövér, forró könnycseppek záporoztak a szememből. Azt sem tudtam, miért sírok egyáltalán. Csak annyit tudtam, hogy szenvedek. Fájt, hogy Hudson otthagyott, és nem akart megnyílni előttem. Fájt, hogy az eljátszott és az igazi kapcsolat határa annyira elmosódott, hogy többé magam se láttam a különbséget. Fájtak Sophia szavai és a gyűlölete. Fájt, hogy milyen anyja volt a fiának, és milyen testvér volt nekem Brian. Fájt, amit Briannel tettem, és amit valószínűleg Hudson tett a saját családjával. De a legjobban a magányom fájt, és az, hogy szerelmes voltam. Márpedig ez a legrosszabb kombináció a világon. Egy óra is eltelt, mire megnyugodtam annyira, hogy elküldjem Hudsonnak az üzenetet, amit akartam. A tőlem telhető legártatlanabb sort írtam, egy olyan üzentet, amit még ki mertem mondani anélkül, hogy elriasztanám: „Itt leszek, amikor visszatérsz.” Fél perc se telt el, miután elküldtem, amikor kopogtattak az ajtómon. Volt lent egy portás az előtérben – csak lakókat engedett be előzetes egyeztetés nélkül. Hudson azonban ezt el tudná intézni, nem igaz? Ő volt az egyetlen, akinek ekkora hatalma volt. Annyira reménykedtem benne, hogy ő az, noha nem volt rá okom, hogy az ajtóhoz szaladtam, és kilestem a kémlelőnyíláson. Fekete öltönyös, sárga nyakkendős férfi állt az ajtóm előtt. Ám az arc nem Hudsoné volt – hanem Briané.
Tudhattam volna, hogy ő az. Az ő neve állt a szerződésen, őt bármikor felengedik. Az ajtóhoz nyomtam az arcomat, és azon tűnődtem, beengedjem-e. – Nyisd ki, Laynie. – A dörömböléstől elkaptam az arcomat. – Tudom, hogy odabent vagy. A portás mondta, hogy feljöttél. Bassza meg! Megszállhatott a városban – nyilván a Waldorfban. Mi az ördög lehetett olyan fontos, hogy látni akar? Talán meg kellett volna hallgatnom az üzeneteit. Tétován résnyire nyitottam az ajtót. Erővel bepréselte magát a lakásomba. Dühös volt. Biztosan azért, mert nem válaszoltam az üzeneteire. – Mit keresel itt, Brian? Csak nem követtél? – Elmosolyodtam saját viccemen, Brian azonban csak még jobban felbőszült. – Nem hívtál vissza. – Láttam, amint ökölbe szorítja a kezét. Tudtam, hogy sosem ütne meg – legalábbis reméltem –, de láttam már úgy dühöngeni, hogy lyukat ütött a falba. Talán nem is baj, hogy az ő neve áll a bérleti szerződésen, és nem az enyém. Legalább neki kell megfizetnie a kárt. Becsuktam az ajtót, és mosolyt erőltettem az arcomra. – Ja, hívtál? – Brian előtt nem volt értelme játszani az ártatlant, de túl fáradt voltam most bármi máshoz. – Lemerült a telefonom, és nem voltam itthon. – Igen, mondta a főnököd a klubban. Egek, még Davidet is felhívta. Mi a fene folyik itt? Brian beletúrt a hajába, és közelebb lépett hozzám. – Vele voltál, igaz? – Kivel? – De már tudtam, hogy Hudsonról beszél. Végül is vele voltam, ezt David is tudta. Csak azt nem értettem, miért érdekli ez Briant. Brian ököllel rácsapott a komódomra. – Az istenit, Laynie, ne szórakozz velem! Komolyan beszélek. – Még egy lépést tett felém, szikrákat hányt a szeme. – Hudson Pierce-szel. Vele voltál? – Igen. – Összefontam a karomat. – És ami azt illeti, Jonathon Pierce-szel. És Sophia Pierce-szel, Mirabelle Pierce-szel és Chandler Pierce-szel. A hamptoni házukban. Mi a bajod, Brian? Felvonta a szemöldökét, a hangja elvékonyodott. – Hogy mi a bajom? Te vagy az én bajom. Mindig. Alayna, láttalak az újságban – ti együtt jártok? Nem igazán. De ezt inkább megtartottam magamnak.
– Nem járhatsz Hudson Pierce-szel. Tudod, hogy kicsoda egyáltalán? Tudod, hogy mi ő? Egy pillanatra izgatott lettem. Nem tudtam, hogyan, de Brian kiderítette, hogy Hudson csak játszadozik a nőkkel, és aggódott értem. Évek óta nem éreztem, hogy törődne velem. Fogalmam sem volt, mennyire hiányzott. Brian folytatta. – Ez egy istenverte óriás, Alayna. Ha kefélsz vele – amikor kefélsz vele –, nem tudok segíteni rajtad. Pierce-ék olyan hatalmasak, eltaposnak, mint egy bogarat. – Egy pillanat, várj csak! – Nagyot nyeltem, próbáltam feldolgozni, amit Brian mondott. – Te nem is miattam aggódsz, hanem… Hudson miatt? – Miért aggódjak miattad? – Rám mutatott. – Te veszíted el mindig az eszed a férfiak miatt. – Kifelé. – Csak suttogni tudtam. – Zaklatás, betörés, követés… – Az ujjain számolta a vétségeimet. – Kifelé! – mondtam ezúttal hangosabban. Nem tudtam kifejezni, mennyire elárulva éreztem magam, és semmi értelme nem volt, hogy védekezzem, hisz tárgyalás nélkül bűnösnek kiáltott ki. – Meghívtak téged egyáltalán Hamptonba? – Tűnj el innen! – kiáltottam. – Kifelé! Kifelé! Brian nem mozdult. – Az én nevem áll a szerződésen, nem a tiéd. – Akkor majd átiratom. Vagy elköltözöm. – Az ajtóhoz léptem, és kinyitottam. – De azt már most megmondhatom, hogy ha nem mész el azonnal, kihívom a zsarukat, akkor is, ha semmit sem érek el vele, legalább újabb zavarba ejtő incidensben lesz részed a kishúgod jóvoltából. Úgyhogy tűnj el, most azonnal. – Végeztem, Alayna. – Felemelte a kezét, mint aki feladta a küzdelmet. Mégsem mozdult. – Kifelé! Ezúttal elindult az ajtó felé. – Elmegyek, de előre szólok, hogy végeztem veled. Eszedbe ne jusson a segítségemet kérni. – A küszöbön visszafordult, hogy a szemembe nézzen. – Oldd meg egyedül. Rácsaptam az ajtót. Brian eltűnt az életemből. Örökre. Talán a korábbi sírástól, talán attól, hogy belefáradtam az olyan családtagokba,
akik cserbenhagyták a szeretteiket, amikor azoknak a legnagyobb szükségük volt együttérzésre és támogatásra, de nem elkeseredésemben sóhajtottam fel, hanem a megkönnyebbüléstől.
Huszonkettedik fejezet
David az asztal fölé hajolt és az új, barna bőrkanapét nézte a szoba túlsó végében. – Szerinted áttoljuk a másik falhoz? – Már negyedik alkalommal kérdezte, amióta megérkeztem. Az igazat megvallva a legkevésbé sem érdekelt, hogy hol van a kanapé. Csak azért jöttem be ilyen korán a klubba, hogy elfoglaljam magam valamivel. Harminchárom órája jöttem el Hamptonból, még ennél is hosszabb ideje nem láttam Hudsont, és a legszívesebben vettem volna egy repülőjegyet Cincinnatibe, hogy utánamenjek. Egy másik részem azonban – egy halk, de meglepően nyugodt kis hang a bensőmben – azt súgta, hogy Hudson vissza fog jönni. Hogy visszajön értem. Érzett irántam valamit. Tudtam, hogy így van. És hiába nem hajlandó ezt beismerni, talán az érzés elegendő ahhoz, hogy visszatérjen hozzám. Végül. Remélhetően. Ha nem csimpaszkodom ebbe a vékony reménysugárba, beleroppantam volna. Ez volt az egyetlen, ami visszatartott az őrült viselkedéstől. Ez és a munkám. – Jó lesz ott, David. Hagyd már. – Biztos vagy benne? Ez a te ötleted volt, Laynie. Működnie kell. – Tökéletesen működik ott is, ahol most van. Sejtettem, hogy David idegességének több köze van hozzám és a hangulatomhoz, mint a kanapé helyéhez. Odalépett a kanapéhoz, és leült. – Nagyon kényelmes. Próbáld ki. Felsóhajtottam, a leltári jelentésemet az asztalra tettem, és csatlakoztam Davidhez. – Hűha! – mondtam, miután leültem a kanapé végére. – Nem rossz. Valójában arra gondoltam, mennyire emlékeztet ez az új kanapé arra, amelyik Hudson irodájában van. Ezért is szúrtam ki magamnak, amikor megláttam a katalógusban. Imádtam, hogy a sötétbarna szín olyan férfias, az ívelt támla és a karfa pedig olyan meleg és puha. Azon tűnődtem, vajon ezentúl mindig azt a férfit fogja az eszembe juttatni a kanapé, aki nem hívott fel, és nem üzent az eltűnése óta? Eszembe jutott az e-mail, amit aznap reggel kaptam a banktól, amelyiknél diákhitelt
vettem
fel:
azt
írták,
hogy
az
adósságom
rendezve
van.
A hitelkártyámon pedig, amiről nem is beszéltem Hudsonnak, szintén eltűnt az adósság. Most, hogy mindkét tehertől megszabadultam, úgy éreztem, mintha Hudson végzett volna velem. Pedig én még egyáltalán nem végeztem Hudson Pierce-szel. – Mi jár abban a csinos kis fejedben, Laynie? Megint a gondolataimba merültem. Egek, milyen rossz társaság voltam! – Dolgok – mondtam, és hiába sajnáltam, hogy megpróbáltam lerázni Davidet, mégsem adtam neki további magyarázatot. David bólintott, és a térdére könyökölt. – Pierce megbékélt a Plexis-üzlettel? Felé fordultam. – Hogy érted? David felvonta a szemöldökét. – Azt hittem, tudsz róla. Benne van a reggeli újságban. – Felkelt, és az asztalhoz lépett. El sem olvastam a reggeli híreket. Mivel tudtam, hogy erős lenne a kísértés, hogy Hudsont kövessem az interneten, csak az e-maileket néztem meg, miután Brian elment tőlem előző nap. Nehéz volt megállni, de miután kirúgtam a bátyámat, erősebbnek éreztem magam. Ezért inkább kikapcsoltam a gépet, és megnéztem néhány újabb filmet az AFI listámról, közben csokis-mentolos jégkrémet majszoltam. És sírtam. Összességében egész jól sikerült az estém. David beletúrt a papírkosárba. – Itt is van. Egy összehajtott újságlapot nyomott a kezembe. A cikkre pillantottam, amire rámutatott. A cím szerint a Plexist eladták a DWO-nak. Gyorsan végigfutottam. A DWO, egy rivális vállalat, meggyőzte a részvényeseket, hogy eladják a Plexist, hiába küzdött ellene Hudson Pierce és a vállalati vezetőség. Elcsüggedtem. Hudsont őszintén törődött a Plexisszel és az alkalmazottakkal. Nyilván elkeserítette a bukás. Nem csoda, hogy előző nap Cincinnatibe sietett – mindent meg akart tenni, hogy megmentse a céget. Ezek szerint igazat mondott. Nem előlem menekült. Hogy lehettem olyan önző, hogy azt higgyem, hogy mindennek köze van hozzám? Behunytam a szememet, és éreztem, hogy besüpped a kanapé, amikor David leült mellém. – Jobban szereted, mint mutatod.
– Igen. Szeretem. – Davidre pillantottam, eszembe jutott, hogyan reagált, amikor legutóbb szóba került Hudson. – Nem akartam beleszeretni. Csak megtörtént. David elmosolyodott, de nem nézett a szemembe. – Így szokott ez lenni. A földre hajítottam az újságot, és a kezembe temettem az arcomat. Kínos – ez volt rá a legjobb szó. Nagyon kínos. David hátradőlt. – És ő mit érez? Ránéztem. Valóban beszélni akar róla? Végül is itt volt, és megkérdezte. – Nem tudom biztosan. – Az szar ügy. – David előrehajolt. Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem az illatát és meleg leheletét. – Azt elárulhatom, hogy én hülyén érzem magam. – Hülyén? – Összefontam a karomat, hirtelen olyan sebezhetőnek éreztem magam ilyen közel a férfihoz, akibe valaha belezúgtam. – Igen. – Halkabban hozzátette: – Hogy engedhettelek el? – David… – Erre most a legkevésbé sem volt szükségem. A szívem, az elmém, a testem Hudsonra volt hangolódva. Ő volt az egyetlen férfi, akire gondolni tudtam. Ami kissé ijesztő volt. Ha csak egyvalaki jár a fejemben, az a megszállottság kezdete is lehet. Ugyanakkor nem voltam biztos benne, mert még nem éltem át ilyesmit, de az efféle gondolatokat a szerelem is okozhatta. Lauren legalábbis ezt mondta. És amíg ura voltam a tetteimnek, amíg a ragaszkodásomat tárt karokkal fogadják, addig teljesen helyénvaló volt Hudsonra gondolnom valaki más helyett. Én ebben hittem. Ebben reménykedtem. Szólni akartam, el akartam mondani Davidnek, hogy semmi esélyünk nem lett volna, de úgy tűnt, mintha szavak nélkül is megértene. Felsóhajtott, bólintott, majd vállat vont. – Csak azt akartam, hogy tudd. – Köszönöm – mondtam, mert mi mást mondhattam volna. És mivel hálás voltam, hogy ilyen jól viselte a visszautasítást. Felállt, és a kezét nyújtotta. – Vissza a munkához. Megfogtam a kezét, és hagytam, hogy fölsegítsen. David azonban nem engedte el a kezemet. – De ha valaha is újra szingli lennél…
Daviddel akkor sem lehetnénk együtt, ha Hudson nem lenne a képben. Biztonságos volt vele lenni, mert mellette nem fenyegetett a megszállottság veszélye. A biztonság azonban az érzelmi kötődés hiányát jelentette. Lehet, hogy Hudson oldalán nagyobb volt a kockázat, de amit így nyertem, az valódi volt. Elmosolyodtam, és azt hazudtam: – Észben tartom, David. Komolyan. – Megölelhetlek? Bólintottam, és David a karjába vont. Az ölelése… jó érzés volt. Erősebb volt, mint emlékeimben, de nem dobogtatta meg a szívemet. Megnyugtatott, de nem járt át tőle olyan melegség, mint Hudson karjában. Mégis kellemes volt, és ellazított. David váratlanul elhúzódott. Kezét a szája elé tette, és köhögött, mögöttem nézett valamit. Összevontam a szemöldökömet, mert meglepett ez a váratlan mozdulat, és megfordultam, hogy lássam, mit néz. – Helló, Pierce – mondta David, amikor megpillantottam Hudsont. Elsápadtam. Hiába volt ártatlan az ölelés, tudtam, hogy minek látszott. És egyáltalán nem tűnt olyan ártatlannak, különösen, mivel David többre vágyott, és mert valaha együtt voltunk. És mivel Hudsonnak ezt sosem árultam el. Hudson kifejezéstelen arccal nézett rám. Semmit sem tudtam kiolvasni a tekintetéből, és ez megrémisztett. Nemcsak azért, mert nem tudtam, hogyan reagált arra, amit látott, hanem azért is, mert ez azt jelentette, hogy még jobban elzárkózott előlem. Azok után, ahogy otthagyott, olyan körülmények között, talán akkor is ugyanilyen üres lenne a tekintete, ha nem nyitott volna rám, amint a főnökömet ölelgetem. – Magatokra hagylak benneteket. – A szemem sarkából láttam, amint David elhagyja az irodát, és becsukja maga mögött az ajtót. Egy pillanatra sem vettem le a szemem Hudsonról. Miután magunkra maradtunk, tovább nőtt a feszültség. Ellenállhatatlan volt a sötétszürke öltönyben és kék nyakkendőben, amitől a szeme is inkább kéknek tűnt, mint szürkének. Nem szólt semmit, nem mozdult. Csak nézett engem. Mintha egyenesen a szívembe látott volna. Nagyot nyeltem, féltem, hogy elsírom magam. Már több mint egy napja vártam, hogy viszontlássam. Most, hogy itt volt, minden rossznak tűnt. – Hudson – kezdtem, nem is tudtam, mit mondjak. Azután eszembe jutott a cikk. – Olvastam a Plexisről. – Kinyújtottam a kezemet, és közelebb léptem. – Annyira
saj… Közbevágott. – Mi van köztetek? – A hangja higgadt volt, az arca azonban megrándult. – Semmi – feleltem mély sóhajjal. – David csak… – Mit is mondhatnék erre? David megpróbált elcsábítani, én meg visszautasítottam, ezért megöleltük egymást? – Csak egy baráti ölelés volt, nem több. Hudson arca megfeszült. – Pedig az arckifejezése több volt, mint barátságos. – Kimérten közelebb lépett. – Lefeküdtél vele? – Dehogy! Hudson bizalmatlanul méregetett. – De majdnem. – Nem. – Ez azonban nem volt egészen igaz. A múltban majdnem lefeküdtünk. Méghozzá ott helyben, az irodában. Arra viszont semmi szükség nem volt, hogy ezt megemlítsem. És az különben is még Hudson előtt történt. – Miért nem hiszek neked? – Mert képtelen vagy bízni az emberekben. – Bűntudatom támadt, mert tudtam, hogy azért nem bízhat bennem, mert látta rajtam, hogy valamit eltitkolok előle. A faggatózást viszont nem szerettem. Hudson pedig valóban nem bízott senkiben. – Különben is, mi ütött beléd? Újabb lépést tett felém. – Megmondtam – mordult fel. – Én nem osztozom. Egész testemet elárasztotta az eufória. Még mindig a magáénak tartott. Eszembe jutott, amikor először mondta ezt rólam, mennyire felizgatott. A nyersesége, a barbár szavak, ahogy a magáénak követelt. Most viszont hiába jelezték a szavak, hogy még van miért küzdenem Hudsonnal, a kijelentés érzékeny ponton érintett. – Nekem mégis osztoznom kell rajtad Celiával. – Az istenit, Alayna! Hányszor mondtam már? Semmi sincs köztünk Celiával. Kényelmetlenül éreztem magam, hogy mást állítottam. Korábban is volt már rá példa, hogy hűtlenséggel vádoltam a szeretőimet – számtalanszor előfordult –, de ezt mindig a paranoiám okozta; nem hittem, hogy bárki is képes lenne valóban szeretni engem. A vádaskodásaim szakítással végződtek, és rettegtem, hogy most Hudsonnal is ez lesz. Tagadhatatlan volt azonban, hogy Celiával kapcsolatban igenis voltak titkai.
Annyit már Hudson is megerősített, hogy ezúttal nem én képzelődtem. Azt akarta, hogy elhiggyem, hogy ezek a titkok nem számítanak kettőnk közt, ám ha a bizalmamat akarta, neki is meg kell bíznia bennem. – Ahogy köztünk sincs semmi Daviddel. – Igazán? – kérdezte ridegen. – Nem úgy láttam, amikor rátok nyitottam. Könnybe lábadt a szemem. – És szerinted én hogy láttam, amikor leléptél Celiával, miközben én ott feküdtem az ágyadban, anyaszült meztelenül? Hudson szeme szikrát szórt. Megragadta a karomat és magához rántott, mígnem csupán pár centi volt az arcunk között. – Otthagyni téged aznap reggel az egyik legnehezebb dolog volt az életemben, amit valaha tettem – csattant fel. – Ne vedd ilyen félvállról! Azután az ajkamra nyomta a száját, mielőtt megemészthettem volna a szavait, mielőtt felfoghattam volna édes jelentésüket. Fogaival az ajkamat harapdálta; durva és mohó volt a csókja. A testem meg akart hajolni Hudson szenvedélye előtt, a szája és a nyelve már elcsábított, de az elmém még mindig a nézeteltérésünkön lovagolt. És különben is, egy istenverte irodában voltunk a klubban! Elhúzódtam a csóktól. – Hudson, elég! Ő azonban nem hagyta abba. Végigcsókolta a nyakamat, a keze pedig megtalálta a mellemet; megszorította és durván dörzsölgette a ruhámon keresztül. Farka a combomhoz nyomult, éreztem, amint megkeményedett. – Elég! – ismételtem, és ezúttal mindkét kezemet a mellkasára tettem, hogy ellökjem magamtól. – Nem lehet – morogta a fülembe. – Meg akarlak dugni. Most azonnal. – Miért? Így jelölöd körbe a területedet? – Nem gondoltam komolyan, amit mondtam, Hudson mégis elhúzódott, és úgy nézett rám, mint aki pontosan erre készül. Kitéptem magam a karjából, fájdalmas hullámokban tört rám a rosszullét. – Nem vagyok a tulajdonod, Hudson! Ne szórakozz velem úgy, mint a többi nőddel. Velem ne bánhatsz így, emlékszel? – Azt hiszed, én nem tudom? Minden nap minden percében emlékeztetnem kell magam, hogy nem hódíthatlak meg. Hogy veled ezt nem tehetem meg. – Megremegett a szája széle. – Ami nem azt jelenti, hogy nem szeretném megtenni.
Úgy ért engem, amit mondott, mint egy pofon. Hiába készítettem fel magam lelkileg, hogy talán én is csak egy játékszer vagyok számára, mint a többi nő, legbelül mégis bíztam benne, hogy ennél többet jelentek neki. A gát átszakadt, és eleredt a könnyem. – Tehát én is csak annyit jelentek neked, mint a többiek. – Nem, egyáltalán nem. – A hangja feszült volt. – Megmondtam. Nem akarlak jobban megbántani, mint kell, hogy elnyerhesselek. Zokogva préseltem ki magamból a szavakat: – Már mindkettőt megtetted. – A fenébe! – Elborzadt, mintha azt mondtam volna, hogy megöltem az anyját. Vagy talán nem is az anyját, hanem olyasvalakit, akit szeret. Elhátrált tőlem. Kétségbeejtő volt ilyen mély fájdalmat átélni, és a könnyeimen keresztül látni, hogy a szenvedésem visszatükröződik az arcán. Nem bírtam elviselni ezt az érzést, mintha elveszítettem volna őt. Vigaszra volt szükségem, és vigaszt akartam nyújtani az egyetlen módon, amit Hudson hajlandó volt elfogadni – rávetettem magam, és mohón megcsókoltam. Pillanatokon belül engedett, azután azt tette, amit a legjobban szerettem: átvette az irányítást. Beleéltem magam a szerepembe, és átadtam magam neki. – Alayna – súgta. A keze ismét megtalálta a mellemet, és addig masszírozta, amíg el nem múlt a fájdalom a mellkasomban, miközben szakadatlanul csókolt. A másik kezével átkarolt, és olyan szorosan ölelt, hogy úgy éreztem, minden irányból felemészt a vágy. Még a bensőmben is lobogott a tűz, a várva várt támadás felpiszkálta. – Hudson! – kiáltottam fel, és többé nem érdekelt, hogy az imént egy vita kellős közepén voltunk, vagy hogy az iroda ajtaja nyitva lehetett. – Nekem is kellesz! Már akkor tudta, hogy erre volt szükségünk, amikor még ellöktem magamtól. Tökéletes szerető volt, jobban ismerte a testemet és a vágyaimat, mint én magam. Minden könnyebben ment, ha megadtam magam neki. Egy pillanatra megfeledkezhettem a különbségeinkről, ő pedig úgy tett a magáévá, hogy semmi sem állt közöttünk. Hudson hátrafelé tolt, amíg a lábam már a kanapéhoz nem nyomódott, és épp felvillant a fejemben a gondolat, hogy felavatjuk az új kanapét, amikor eleresztett, benyúlt a rövid ruha alá, hogy lehúzza a bugyimat. Ledöntött a kanapéra, szétnyitotta a lábamat, és a feltolta a ruhámat a hasamra, felfedve az ágyékomat. Ellenállhatatlannak éreztem magam így – a szeretőmre várva, aki kedvére
magáévá tehetett. Hudson szinte falt a tekintetével, fátyolos volt a tekintete a szenvedélytől, miközben kicsatolta az övét, és csak annyira tolta le a nadrágját, hogy kiszabadulhasson a farka. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire odahajolt fölém, és a térdével még jobban szétfeszítette a lábamat. Azután olyan erővel hatolt belém, hogy a lélegzetem is elállt. Felhevülten mozgott bennem, saját vágyára, saját kielégülésére koncentrált. Ám még a gyönyörtől részegen is gondoskodott rólam, hüvelykujja gyakorlott mozdulatokkal masszírozta a csiklómat. Hiába volt ez elsősorban testi aktus, összeforrt testünk elmélyítette a kapcsolatunkat. Minden mozdulata begyógyított egy sebet, amit korábbi szavai ütöttek rajtam, és éreztem, hogy minden egyes mozdulattal a saját kínját üldözte el, hogy megszabaduljon a bűntudattól, amiért megbántott engem. Nem halmozott el a szokásos szexi szavakkal, mégsem voltunk éppen csöndesek; én nyögtem alatta, ő pedig úgy ismételgette a nevemet újra meg újra, mint egy mantrát. Végül a hangok a torkából szakadtak fel, amikor megfeszült bennem, majd olyan erővel élvezett belém, hogy én is elmentem, és felkiáltottam: – Hudson! A karomba zuhant, feje a vállamra borult, éreztem megnyugtató, forró leheletét a nyakamon. Imádtam ezt, szerettem alatta lenni, amikor még bennem volt, és a kettőnk közti kötelék olyan törékeny volt, hogy testi kapcsolatra volt szükség hozzá. Hudson lélegzete lelassult, a teste pedig elernyedt, és egész súlyával rám nehezedett. Már kezdtem azt hinni, hogy elaludt, amikor a fülembe súgta: – El akartalak nyerni. De nem akartalak megbántani. – Szorosabban ölelt magához. – Erre vágytam a legkevésbé. Tökéletesen megértettem. Miután annyi embernek okoztam szenvedést, miután tönkretettem a kapcsolatomat az egyetlen élő rokonommal, pokoli volt még csak belegondolni is, hogy fájdalmat okozzak egy másik embernek. Ezért nem mertem sokáig közel kerülni bárkihez. Most viszont készen álltam rá, hogy legyőzzem a félelmemet, és elnyerjem az intimitás jutalmát. Beletúrtam Hudson hajába. – Egy kapcsolat ezzel jár, Há. Olykor megbántunk másokat. – Megcsókoltam a fejét. – De segíteni is tudsz. A szemembe nézett.
– Mondd el, hogyan! A kezembe vettem az arcát, hüvelykujjammal végigsimítottam a borostáját. – Engedj be! – kértem. – De hisz már megtettem! Behunytam a szememet, hátha vissza tudom tartani az újabb könnyáradatot. Megnyílt előttem, de csak annyira, hogy bedughassam a lábujjamat az ajtón, amit olyan szorosan zárva tartott. Neki ez már hatalmas előrelépésnek számított. De ezzel még nem engedett be. Mindent, amit megosztott velem, úgy kellett kierőszakolnom belőle. Nem bízott meg bennem. Ahhoz semmiképpen nem volt elegendő, hogy erre építsünk, és ha csak ennyire hajlandó megnyílni előttem, nincs reményünk közös jövőre. Nagyot nyeltem, és kinyitottam a szemem, hagytam, hogy kiszabaduljon egy könnycsepp. Letöröltem, majd kimásztam Hudson alól, és felhúztam a bugyimat. Hudson felsóhajtott. Hallottam, amint felhúzta a sliccét, metaforának tűnt – ismét elzárkózott előlem. Ám amikor felkelt, hátulról átkarolt. Reszelős volt a hangja. – Miért viselkedsz úgy, mintha menekülnék előled?
ami
egyben
– Mert kizártál. Mi ez, ha nem menekülés? – Na és veled mi a helyzet? Az mi volt, amikor kisírt szemmel jöttél fel a szobánkba, és nem voltál hajlandó elárulni, hogy mi a baj? – Az más volt. – Vagy talán mégsem. Nem árultam el neki, hogy mit mondott az anyja, mert túlságosan fájt. Mert szégyelltem magam. Hudson maga felé fordított. – Mit mondott neked, Alayna? Kesztyűt dobott nekem. Ha azt akartam, hogy megnyíljon, nekem is ezt kell tennem. – Hogy jelentéktelen vagyok. Szajhának nevezett. – A falat bámultam, képtelen voltam a szemébe nézni. Hudson elkáromkodta magát. – Az anyám gonosz és kegyetlen. – Két ujjával maga felé fordította az arcomat. – Nem vagy szajha, Alayna. Egyáltalán nem. És el sem tudom mondani, milyen fontos vagy számomra. – Azt is mondta, hogy sosem leszel képes szeretni. Hudson mozdulatlanná dermedt. Elvette a kezét az arcomról. – Ezt már én is mondtam.
Mintha gyomorszájon vágott volna. Kirántottam magam a karjaiból. – Hát, ő meg elismételte. – Visszafordultam Hudson felé. – Tessék, megnyíltam előtted. Most boldog vagy? – Alayna… Egész lényem lüktetett a fájdalomtól. Ezért nem mondtam el neki – mert Hudson és Sophia állításai ellenére én hittem abban, hogy képes szeretni. Hogy képes szeretni engem. Könnyek csorogtak az arcomon. – Hogy képzelted, hogy nem fogok beléd szeretni, Hudson? Hiába tervezted másként, hogyne szerettem volna beléd? – Letöröltem a könnyeimet. – Jelent ez neked bármit is egyáltalán? Elhátrált, mintha arcon ütöttem volna. – Hogy kérdezhetsz ilyet? Hát persze hogy jelent. De Alayna, azt nem tudhatod, hogy akkor is így éreznél irántam, ha ismernél engem. – Én ismerlek téged. – Még nem tudsz mindent. – De csak azért, mert elzárkózol előlem! – Körbe-körbe jártunk, így semmire sem jutottunk. Hudson széttárta a karját. – Mit akarsz tudni? Hogy mit műveltem a többi nővel? Celiával? Miattam lett terhes, Alayna. Mert egy egész nyarat töltöttem azzal, hogy elcsábítsam, pedig semmit sem éreztem iránta. Szórakozásból. Unaloműzésből. És azután, amikor teljesen megtörtem, Celia önpusztítóvá vált – egyéjszakás kalandok, bulizás, drogok. Mindent kipróbált, amit csak el tudsz képzelni. Még azt sem tudta, hogy ki volt az apa. Mély lélegzetet vettem, és letöröltem a könnyeimet. – Ezért mondtad, hogy a tiéd. – Igen. – Mert felelősnek érezted magad. – Igen. Három hónaposan elvesztette a babát. Valószínűleg a korábbi piálás és drogozás miatt. Teljesen maga alatt volt. – Ez szörnyű. – Sejtettem, hogy önmagát hibáztatta Celia vetéléséért, sőt már a baba fogantatásáért is. Súlyos teher volt, ennyi felelősség. Hiába ismertem el azonban Hudson szerepét, ez mégsem riasztott el. – Szörnyű – ismételtem meg –, de akkor sem értem. Azt hitted, így kevésbé
szeretnélek… miért? Hudson a kanapé karfájára ült, és hitetlenkedő arckifejezéssel meredt rám. – Mert ez mindent megváltoztat. Ezt én tettem. Ilyen vagyok. Ez a múltam, és nagyon csúnya. Majdnem felzokogtam, de nagyot nyeltem és elfojtottam. Csúnya dolgok – annyi csúnya dolog volt velem kapcsolatban, melyek minden egyes beszélgetés, minden pillanat felszíne alatt ott lapultak. Megmérgezték és tönkretették az életemet. Jól ismertem a csúnya dolgokat. Belesajdult a szívem, hogy Hudsont is ugyanaz a sötétség kísérti. Elhitte, hogy olyan szörnyű a múltja, hogy tönkreteheti a kapcsolatunkat. Pedig nem teheti. Nem tette. Odaléptem hozzá, és a vállára tettem a kezemet. – Azt hiszed, a te múltad rosszabb az enyémnél? – Ez nem olyan, mint követni valakit, vagy túl sokat hívogatni, Alayna. – Megjósolhatatlan tragédia volt, Hudson. Senki sem tudta irányítani a dolgokat. Nem te akartad, hogy Celia teherbe essen, majd elvetéljen. És nem söpörheted félre, amit én műveltem egy ilyen egyszerű kijelentéssel. Mélyen megsebeztem másokat. De ez már a múlté. Nehéz háttér, emlékszel? De ez még nem határozza meg a jövőnket. Sem a jelenünket. Felsóhajtott, és a hüvelykujjával letörölt egy könnycseppet a szemem sarkából. – Amikor veled vagyok, majdnem el is hiszem. – Ami azt jelenti, hogy több időt kell velem töltened. Halkan fölnevetett. – Azt jelentené? – Végigsimította az arcomat. – Tegnap reggel, amikor felhívtak, hogy Cincinnatibe kell mennem, rád se bírtam nézni, ahogy aludtál az ágyban. Ha megteszem, nem tudtam volna eljönni. Boldoggá tett a vallomása. – Azt hittem, azért hagytál ott, mert megrémültél. – Kérdőn nézett rám, ezért pontosítottam. – A szerelmi dolgok miatt. – Nem rémültem meg. Csak meglepődtem, ez minden. – Meglepődtél? – Hogy így érzünk egymás iránt. – Ábrándos tekintettel nézett a szemembe. – Hogy ez szerelem. Alig mertem lélegezni, nehogy megtörjem a beszélgetést. – Az. – Nagyot nyeltem. – Szerelem.
– Nahát. – Hudson elmosolyodott. – Még sosem éreztem azelőtt. Nem tudtam, milyen. – Végigsimította a testemet. – De Alayna, nekem sosem volt egészséges kapcsolatom. Minden nő, aki belém szeretett… – Elcsuklott a hangja. – Nem akarlak téged is tönkretenni. – Nem fogsz tönkretenni, Hudson. Először azt hittem, így lesz. De mint kiderült, melletted jobb ember lett belőlem. És szerintem én is ilyen hatással vagyok rád. – Ez igaz. – Ha úgy döntesz, hogy nem… – Kerestem a szót, amivel kifejezhetném magam. – Hogy nem akarod végigvinni… ezt, ami köztünk van, fájni fog. De nem fogsz tönkretenni. – De fájna? – Elviselhetetlenül. – Akkor jobb lesz, ha végigvisszük. – Magához vont, és átkarolta a derekamat. – Ki vagy rúgva, Alayna. Többé nem lehetsz az álbarátnőm. – Komoly arckifejezéssel nézett rám. – Ehelyett légy inkább az igazi barátnőm. Beleszédültem a boldogságba. – Szerintem már az vagyok. – Bizony, az vagy. – Akkor továbbra is hívhatlak Hának? – Eszedbe ne jusson! – Megcsókolt; édes és gyengéd volt a csókja, de szenvedélyes is. Nem tudom, meddig maradhattunk így – a kanapé karfáján csókolózvaölelkezve. Az idő jelentőségét vesztette abban a pillanatban, amikor együtt voltunk. Végül, amikor ráeszméltem, hogy a klub hamarosan kinyit, és kezdődik az éjszakai műszakom, elhúzódtam tőle, és rákérdeztem arra, ami mindkettőnket foglalkoztatott: – Na és most? Hudson csábítóan elmosolyodott. – Gyere el hozzám, amikor itt végeztél. Igen! Hát persze! – Háromig bent leszek. – Nem érdekel. Az ágyamban akarlak látni. – Akkor ott leszek. Nem szívesen, de elhúzódtam tőle. A kezemet nyújtottam, hogy felsegítsem, ő pedig felkelt, a maga méltóságteljes módján. Eleresztett, lesimította a zakóját, majd
megigazította a nyakkendőjét, és már át is változott azzá, akit a legtöbben ismertek: Hudson Pierce-szé, az üzleti világ vezetőjévé. Megbabonázva néztem, döbbenten, hogy ez a férfi az enyém. Az enyém. Most először mondtam ezt magamnak, és olyan csodálatosan hangzott, hogy tudtam, sosem fogom megunni: az enyém, az enyém, az enyém! Hudson hátrapillantott, miközben begombolta a zakóját. – Szép kanapé – mondta, mintha most venné csak észre. – Kösz – mondtam nevetve. Derülten nézte, amint megigazítom a hajamat, és lesimítom a ruhám gallérját. Azután megfogta a kezemet. – Mondd meg Jordannek, hogy a Bowerybe vigyen. Ismeri az utat. – Ezúttal nem a legénylakás? – A hangom szokatlanul magas volt a meglepetéstől és az izgalomtól. – Nem. Az otthonom. A kulcs a portásnál lesz. Eddig csak a legénylakásán jártam, és azt sem tudtam, hol lakik. Korábban azt hittem, hogy jobb így. De most, hogy meghívott magához, már alig vártam, hogy elmehessek hozzá. Különben is készen álltam – nem akartam többé félni a hibáktól, azt akartam, hogy begyógyuljanak a múlt sebei, és újra kezdhessem anélkül, hogy megbánástól tartanék. Megfogtam a kezét, és felvihogtam. Mióta vihogok? – Tényleg megtesszük, igaz? Továbblépünk. – Igen. Újra átölelt, mintha ugyanolyan nehezére esne elengedni, mint nekem őt. Mintha ő is ugyanúgy rám lenne kattanva, mint én őrá. – Boldoggá foglak tenni – súgtam, majd gyengéden beleharaptam a fülcimpájába. Megcsókolta a nyakamat, ami ismét feltüzelt. – Már alig várom – mondta. – Én is.
Köszönetnyilvánítás
Olyan sokszor megfogalmaztam már a fejemben, hogy nem okozhatna nehézséget ez a feladat. Ám ahogy arra készülök, hogy megköszönjem mindazoknak, akik segítettek valóra váltani ezt a könyvet, azt sem tudom, hol kezdjem. Mély lélegzet, és elkezdem valahol. Először is a legmélyebb hálával tartozom a férjemnek, aki hagyta, hogy írással töltsem az időmet, és mindig hiányolt, amikor belemerültem a könyvembe, de (szinte) sosem próbált meg visszarángatni a valóságba. Nem számít, ki a főhős, drágám, számomra mindig te vagy az. A gyerekeimnek, akiknek valahogy sikerült felnőniük és boldogulniuk a gyakori hiányom ellenére is. Ti vagytok az életem fénye; köszönöm, hogy hagytátok, hogy anyátok is lehessen valaki. Édesanyámnak, aki mindig bátorított, és büszke rám, bármiről szóljanak is a könyveim. Bethanynak a nyomdai előkészítésért – megmentetted az életemet –, és mert azt mondtad: „Nem itt kezdődik a történet.” Továbbá a szerkesztői levelekért (nagy becsben tartom őket), és a rendíthetetlen drukkolásért és hasznos tanácsokért, amelyek mindig igaznak bizonyultak. Örülök, hogy sikerült varázslatossá tennem a fürdőzést. Sophiának a borítóért – pontosan ilyenre vágytam. De ennél sokkal többet tettél értem. Ösztönöztél, a szívedet és az erődet adtad nekem. Többet tanultam tőled a könyvkiadásról és az írásról, mint bárki mástól; ki sem tudom fejezni a hálámat. Mégis megpróbálom: köszönöm, köszönöm, köszönöm! Robynnak, az ötleteiért. Noha sokszor nem fogadtam meg a tanácsaidat, mindig nagyra értékeltem őket. Zseniális vagy, úgy értem: rágógumis nyalóka? Zseniális! Tristinának: te vagy minden romantikus történetem keresztanyja – egyik sem látta volna meg a napvilágot a bölcs észrevételeid nélkül, és ha nem olvastad volna végig az összes átiratot. Ha bárki kérdi, Hudson a tiéd. Robynnak, Jackie-nek és Lisának. Mindannyian a magatok módján járultatok hozzá ehhez a könyvhöz. Köszönöm, hogy időt szántotok rá. Alessának – a nyíltságodért, és amiért türelmesen megválaszoltad a kérdéseimet, ami több, mint amit bárkitől elvárhatnék. Te vagy a könyvem jó tündére.
A WrAHM Társaságnak – ha annak rendje és módja szerint mindegyik csodálatos nőnek megköszönném, egy egész könyvre lenne szükség a köszönetnyilvánításhoz. És rengeteg alkoholra. És pajzán képekre. Segítséget és barátságot nyújtottatok nekem. Gen, köszönöm, hogy létrehoztad a csoportot – megváltoztatta az életemet. Bob Diforiónak, az ügynökömnek. Nem minden ügynök támogatja a magánkönyvkiadást. Köszönöm, hogy nyitott voltál, és mindvégig mellettem álltál. Julie-nak és az AtoMR Toursnak. Sokkal többet érdemeltek a fizetéseteknél. Köszönöm, hogy segítettetek eljuttatni a könyvemet az olvasókhoz. Joe-nak, a legjobb barátomnak. Mellettem voltál jóban-rosszban, önsajnálatban és ünneplésben, és mindig elláttál jó tanácsokkal, és sosem hánytad a szememre, hogy milyen idegesítő tudok lenni. Jövök neked egy itallal. Vagy héttel. Az olvasóimnak – noha nem tudom, hogy kik vagytok, amikor e sorokat írom, azt tudom, hogy a Rád kattanva már a ti kezetekben van, és bármi jó történjék vele, az a ti érdemetek. A Teremtőmnek a tehetségemért és a képességeimért, amelyeket rám testált. Valóban megáldott engem.
Ismerd meg szerzőinket és műveiket a libri-kiado.hu weboldalon, kövesd az újdonságokat és nézz filmeket a nyugatiter.hu blogunkon, csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon!