A TARTALOMBÓL: Kolonc . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2 A miniszterelnök egy idióta . . . . . . . . . . . 5 Kovács László hazánk szégyene . . . . . . . . 8 Bolsevikok Magyarországa . . . . . . . . . . . . 8 Kiárusítás kifulladásig . . . . . . . . . . . . . . . 9 A KERESZT-ÉN-ségrõl, Karácsonykor. 10 A holokauszt helyettesíti Istent . . . . . . . 10 A kinyújtott kéz politikája . . . . . . . . . . . 11
Levél Havas Henrik részére . . . . . . . . . . 14 GATS. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 Befele síró küzdelem. . . . . . . . . . . . . . . . 19 Hányan kellene lennünk? . . . . . . . . . . . 20 Mobilpolgár . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24 Napos oldal . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24 A Szent Koronáról Burány Sándornak . 27 Magyar Vándor . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29
Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a http://jhf.fw.hu és a www.tar.hu/jhf weboldalakról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást! JHF könyvek a NETEN!!!
http://www.tar.hu/layout
– avagy Magyarország, a Kelet-Európai Unikum – Hazánk egyedülálló a maga nemében. Bátran kijelenthetjük, minden tekintetben. Nincs még egy olyan ország széles e világon, melyet egyetlen tollvonással ilyen mértékû lakosság- és területvesztésre ítéltek a nagyhatalmak. Ennek folyománya, hogy nincs még egy olyan ország széles e világon, mely önmagával határos. Valamint nincs még egy olyan ország széles e világon, amely ennyire nem törõdik ezzel az egyedülálló lehetõséggel. De egyedülállóan kivételesek vagyunk sok más tekintetben is. Például nincs még egy olyan ország széles e vidéken – legalábbis a volt szocialista országok között egész biztosan nincs egy sem –, amely letehetetlen koloncként még ma is tovább cipeli magával végletekig hiteltelenné vált, az elnyomó diktatórikus rendszer kiszolgálójaként és haszonélvezõjeként funkcionáló posztkommunista garnitúráját. Csak mi. Pedig már jó pár esztendeje van annak, hogy átléptünk a 21. századba. 2
Ennek folyománya – lévén a szocializmus felépítésén oly sokáig, ám mindhiába fáradozó elvtársaknak halványlila segédfogalmuk sincs arról, mi fán terem a piacgazdaság –, hogy széles e vidéken – legalábbis az Európai Unióban – nincs még egy olyan ország, amelyet ennyiszer megintene a nagyságos és fényességes Európai Porta, mer’ hogy a neveletlenje szemrebbenés nélküli pókerarccal és rezzenéstelenül pofán hazudja õtet immáron sokadszorra. Ja kérem, a magánszocializmus felépítéséért is áldozatokat kell hozni! Egyre gyakrabban érezzük úgy, hogy a 21. század eleji Magyarországon még mindig diktatúrában élünk. Magam is többször használtam a „magánszocializmus” kifejezést az egykori pártállami proletárdiktatúra sajátos formában, a kiváltságosok számára fenntartott és kiprivatizált változatának továbbélésére. Molnár Tamás, a kitûnõ tollú publicista a „parlamenti demokratúra” kifejezéssel jellemzi a demokratikus jogállam és a poszt-
kommunista létezés sajátos egyvelegét, mely ma oly jellemzõ hazánkra. Arról pedig, hogy derék posztkommunistáink ideológiai visszamaradottsága immáron húsba vágó, pénztárcára menõ anyagi, gazdasági károkozásban is megnyilvánul, jelzésértékû utalásokat és igazolásokat találunk Drábik János legújabb munkájában, „A pénz diktatúrája” címû könyvében. „A pénzügyi világháború” címû fejezetben a szerzõ a 14. oldalon az egykori amerikai elnököt, Franklin Delano Rooseveltet idézi. Az elnök így vélekedik arról a helyzetrõl, amikor a magánhatalom maga alá gyûri a társadalmat és az õt képviselõ demokratikus államot: „Nincs biztonságban egy demokráciának a szabadsága, ha polgárai eltûrik, hogy akkorára nõhessen a hatalom, hogy erõsebb legyen, mint maga a demokratikus állam. A kormányzati hatalom birtoklása egyetlen személy, csoport, vagy bármely ellenõrzést gyakorló magánhatalom által – lényegében fasizmus.” jó ha figyelünk
De nem kevésbé érdekes az ugyancsak ezen az oldalon található másik idézet, amely Benito Mussolinitõl, az olasz fasizmus atyjától származik, aki imígyen jellemezte a fasizmust: „A fasizmust pontosabban korporatizmusnak kellene nevezni, mert egyesíti az államot és a korporációs hatalmat.” Végül, de nem utolsó sorban, álljon itt egy harmadik idézet, ugyancsak egy amerikai elnöktõl, Abraham Lincolntól, aki szintén fontosnak tartotta, hogy megnyilatkozzon a korporációs hatalom vs. demokratikus államhatalom témakörében: „Olyan válság közeledését látom, amely megbénít, és arra késztet, hogy remegve aggódjak hazám biztonságáért. A háború eredményeként a korporációk kerültek hatalomra és ezt a korrupció korszaka követi a legmagasabb szinteken. A pénzhatalom mindent maga alá gyûr, hogy meghosszabbítsa uralmát, kihasználja az emberek hiszékenységét, egészen addig, amíg a vagyon néhány kézben halmozódik fel, és a köztársaság elpusztul.” jó ha figyelünk
A tisztelt Olvasóban persze joggal merülhet fel a kérdés Francisco után szabadon, hogy hát mi a francot akarok én a fasizmussal meg a korporációs hatalmi körökkel? Miért is citáltam ide a fenti idézeteket? Hát csak azért, mert rögtön az ötlött az emlékezetembe, ahogyan az egykori ifjúkommunista mai milliárdosként micsoda szenvedéllyel és hévvel fasisztázik a Parlamentben. A régi szép „Mi az, hogy?! Nagyon is!” idõket juttatva a szerencsétlen tévénézõ eszébe. És emlékeznek még, mit mondott Kóka János, alias a Pannon Puma? „Üzletember vagyok, cégem a Magyar Köztársaság.” Arany, drága Skarabeusz-bogaram! Itten álljunk csak meg egy polgári szóra, Istenben szeretett felebarátim! Janikám, nem szólt neked senki, hogy te bizony nem vagy üzletember, legalábbis most nem?! Emlékezzünk, még Fletónak is le kellett mondania az üzleti életben és a cégeiben betöltött posztjairól és tisztségeirõl (Nem mintha számítana is ez bármit, amikor Apró Piroska keveri a lapokat a háttérben! – lásd reptér). Ha eddig még nem tet-
ték volna, kérem közöljék a Pannon Pumával, hogy ne nagyon ugráljon, mer’ itten bizony õ most nem bizniszmen, hanem csak egy szolga, méghozzá KÖZszolga! A miniszter szó eredetileg ugyanis azt jelenti, szolga. A miniszter a köz szolgálja, a közt szolgálja. (Nem pedig a saját gyarapodását! – de ezt már csak én teszem hozzá, mint kiegészítõ infót.) Ami viszont ennél is lényegesebb, a jövõre nézvést legalábbis egészen biztosan, az a magyar társadalom szembesülése önnön fogyatékosságaival és hiszékenységével. Annak idején 2002-ben ugyanis elõre megmondták, hogy mi várható. Igaz, akkor még senki nem gondolt arra, hogy a lejtmenet ennyire erõteljes lesz. A Fidesz elnöke annak idején, a Testnevelési Egyetemen még úgy fogalmazott, tudjuk mik szoktak történni, amikor hatalomra kerülnek a szocialisták. És bejött. És nem változtak meg. Ugyan mitõl változtak volna meg? Legfeljebb rosszabbak és tehetségtelenebbek lettek. Rosszabbak, mert gátlástalanságuk, nemzetrombolásuk mára odáig fajult, hogy egyetlen kormányzati ciklus alatt tudják produkálni az államszocializmus négy évtizedes regnálása alatt felhalmozódott adósságállományt. És tehetségtelenebbek, mert hagyták, hogy a még náluknál is pénzéhesebb KISZ-generáció odaengedte a tûz közelébe a kizárólag pénz- és haszon elven politizáló rabló-kapitalistákat, akik aztán éltek is a soha vissza nem térõ alkalommal, és kilóra kivásárolták alóluk a pártjukat. Az igavonó barom státuszában leledzõ, és az élete végéig az evezõk mellé láncolt gályázó állam- és álompolgárok pedig egyre gyakrabban, egyre keserûbben és csalódottabban szembesülnek a 2002-ben elhangzott borúlátó jóslatok beteljesülésével. A szerzõ a 14–15.- oldalon így foglalja össze a lényeget: „A korporációk mai uralma tehát a magánhatalom gyõzelmét jelenti a közhatalom felett.” (…) A fasizmusnak az a lényege, hogy a korporációs magánhatalom egyesül az állami-kormányzati közhatalommal. A korporációs uralom a maga partikuláris érdekeinek rendeli alá a közhatalmat. A korporációk belsõ struktúrája autokratikusnak tekinthetõ, vezetõit nem az alkalmazottak választják, vagy mozdítják el, hanem a tulajdonosok. Ha egy ilyen alá- és fölérendeltség szerint mûködõ autoriter struktúra alárendeli magának a formálisan még demokratikus közhatalmat, akkor az is a magánhatalom szolgálatában álló álcázott diktatúrává válik. (Emlékezzünk csak vissza, Fletót senki sem választotta meg! – A szerk.) A közhatalomnak ebbõl a szolgai szerepre kényszerítésébõl következik, hogy a korporációs rendszerben elnyomják a munkavállalók szervezeteit, marginalizálják vagy felszámolják õket. (Emlékezzünk csak arra, hogy a hazánkban mûködõ 3
multik gyakorlatilag szakszervezetmentes övezetnek tekinthetõk! – A szerk.) A korporációs uralom másik jellemzõje, hogy megnõ a nyíltan vagy álcázva magánellenõrzés alá került fegyveres erõszakszervezetek hatalma. Intézményesülnek továbbá az így vagy úgy meghamisított csaló választások. A nemzetbiztonsági érdek mindenek felett álló szabállyá válik, és ezen a címen számolnak le minden korporációellenes megnyilvánulással. Az objektív tájékoztatás helyére a tudatipar manipulációja lép. (…) A szélsõséges dereguláció, liberalizáció, privatizáció és globalizáció neoliberális programja végrehajtása során azonban csak az erõsek szabadságának korlátlan növelése lett az általános norma. A felvilágosodás hármas jelszavának másik két ígérete – az egyenlõség és testvériség – nem globalizálódott, pedig csak a három követelmény együtt képes kiegyensúlyozott helyzetet teremteni. (…) A neoliberális program keretében a világra rákényszerített úgynevezett szabadkereskedelem nem járult hozzá a világgazdaság fejlõdéséhez. Valójában a bizonytalanságot és a világméretû szegénységet növelte. Olyan mértékben fokozta a súrlódásokat, hogy azok helyi háborúkhoz is vezettek.” Ugye milyen kísérteties a hasonlóság az itt leírtak és hazánk mai állapotai között? Gátlástalan profithajhász bizniszmenek, akik egy országra csak úgy tekintenek, mint az Igazgatótanács által átmenetileg a számukra biztosított hitbizományra, amibõl annyi lóvét facsarnak ki, amennyit csak lehet, aztán ha már nem nyerhetõ ki belõle tovább egy árva kanyiló eurocent sem, az unió szemétdombjára hajítják, majd angolosan távoznak. Hogy mi lesz az itt maradó szerencsétlen sorsú milliókkal, nem érdekli õket, hiszen csak üzletemberek, akiknek Magyarország csak a cégük. Emlékszünk még Megyóra, a mindig elegáns és sármos, Armani öltönyében és milliós karórájában feszítõ bankár-kommunistánkra, a köztársaság-mániás szt-tisztre? Nos, a könyvben az 55. oldalon kezdõdõ „Mi a különbség a demokrácia és a köztársaság között?” címû részben is találunk érdekes, jelzésértékû mondatokat. A szerzõ a jogi személyrõl, mint sajátságos jogi absztrakcióról, afféle „fából vaskarikáról” értekezik, szemléltetve annak álságos és a társadalomra nézve sok szempontból meglehetõsen káros voltát. Így ír errõl a témáról Drábik: „A korporációnak az egyik legkártékonyabb tulajdonsága, hogy kiharcolták maguknak a jogi személy státust. Egy jogi személy természetesen nem személy, hanem jogi absztrakció. De olyan absztrakció, amely igényt tart arra, hogy ugyanolyan elõjogok és védettségek illessék meg, mint az élõ, természetes személyt. Itt rá kell mutatni, hogy alapvetõ különbség a jogok és az úgynevezett privilégiumok között. A ter4
mészetes személyiségû embert azért illetnek meg elidegeníthetetlen jogok, mert embernek született. Ezeket a jogokat, ha valaki vallásos, akkor isteni eredetûnek – ha nem vallásos, akkor természeti törvényekbõl levezethetõ jogoknak tekinti. Ezzel szemben az elõjogok, kedvezmények olyan ember által nyújtott privilégiumok, amelyeket az egyik ember nyújt a másiknak, és amelyek ezért vissza is vonhatók. Tehát az alapvetõ emberi jogok és politikai szabadságjogok elidegeníthetetlenek. Ezzel szemben a kedvezmények, privilégiumok, védettségek visszavonhatóak. Ebbõl következik, hogy egy jogi személyt nem illethetnek meg kizárólag a természetes személyhez kapcsolható emberi jogok és politikai szabadságok. Amikor az Egyesült Államok alapító atyái, akik a felvilágosodás eszméit és a puritánok erkölcsi értékrendszerét követték, létrehozták az Egyesült Államok kormányzati rendszerét, gondosan ügyeltek arra, hogy ez az államszervezet alá legyen vetve a természetes személyekbõl álló polgároknak. A leghatározottabban kiderül az alkotmányból, hogy az állam az isteni vagy természetjogi eredetû elidegeníthetetlen jogokkal rendelkezõ természetes személyek közös akaratából létezik. Amikor azonban az amerikai alkotmány szövegébe beépítették az úgynevezett 14. alkotmány-kiegészítést, akkor az amerikai kormányzati rendszernek egy a korábbitól lényegesen különbözõ változata jött létre. E szerint az 1868-ban elfogadott alkotmány-kiegészítés
szerint az emberek vannak alárendelve az államnak és a kormányzatnak, és nem fordítva. Ez az alkotmány-kiegészítés bevezette, hogy a természetes személyiségû embereknek járó emberi jogokat és politikai szabadságjogokat az állam nyújtja és nem fordítva. Ezt a fordulatot úgy is megfogalmazhatjuk, hogy az alapító atyák olyan alkotmányt fogalmaztak meg, amely egy, a természetes személyiségû emberekbõl álló köztársaságot hozott létre. Ezzel szemben a 14. alkotmány-kiegészítéssel módosított alkotmány demokráciává torzította ezt a köztársaságot, amely azonban alapvetõen különbözik az alapító atyák eredeti elképzeléseitõl. (…) A demokráciában az állam a szuverén és kegyet gyakorolva biztosít jogokat polgárainak. A köztársaságban a természetes személyiségû polgárok együttesen szuverének. A hús-vér polgárok közös szükségleteik és érdekeik hatékonyabb intézése érdekében bizonyos jogokat átruháznak az államra, amelyet azonban az államtól szükség esetén vissza is vehetnek. A köztársaságban tehát természetes személyiségû polgárok rendelkeznek egy közügyeket ellátó intézménnyel, amely alá van vetve a szuverén polgárok közösségének. Ezért a polgárok ezt az államot és kormányzatot módosíthatják is. A demokráciában viszont nem a polgárok, hanem az állam a szuverén. Övé a végsõ szó, és õ dönti el, hogy mennyi jogot biztosít a polgárainak és milyen feltételekkel. (…) jó ha figyelünk
A korporációs képzõdmények, ezek az objektiválódott jogi absztrakciók így teljesen egyenlõ jogállásúakká váltak a hús-vér emberekkel, a természetes személyiségû állampolgárokkal. Ez a mesterséges változtatás ellentmond a természet rendjének, de társadalmilag és gazdaságilag sem kívánatos. A korporációnak nevezett, objektiválódott jogi absztrakció nem tarthat igényt annyi jogra, mint ami a hús-vér ember természetes velejárója másik embertársához való viszonylatában. Ha mélyebben átgondoljuk, akkor megállapíthatjuk: valójában nem a korporációk jutottak a köztársaság szuverén polgárának a jogi státusához, hanem a köztársaságot váltották fel egy sokkal igazságtalanabb rendszerrel, a demokráciával. Ennek eredményeként a természetes személyiségû emberek – Isten teremtményei vagy a természet törvényei következtében létrejött különleges élõlények – jogai csökkentek, és egy szintre kerültek az objektiválódott jogi absztrakciónak a jogaival. Ennek az eredménye, hogy a korporációknak ma már ténylegesen sokkal több hatalmuk és befolyásuk van a társadalomban, mint amennyi elfogadható lenne egy természetes emberi közösségben.” És, hogy miért volt szükség mindezekre a hosszas idézgetésekre? Hát talán azért, hogy végre megértsük, a köztársaság címszó alatt arra alkalmatlan emberek egyfajta gazdasági önkényuralom megvalósítására törekednek és ennek a célnak a megvalósítása érdekében semmi sem drága nekik. Teszik, mert tehetik. A mi kontónkra. Micsoda különbség van aközött, hogy valaki állandóan csak papol a köztársaságról, megint más pedig esetleg annak felépítésén fáradozik. Erre az áldatlan tevékenységre az egyik legjellemzõbb motívum az óriási vagyoni különbségek, szakadékok
kialakulása a társadalmi csoportok között. A szerzõ így ír errõl: „A korporációk vagyonosodása korlátlan, mert el van szakítva a teljesítménytõl. A természetes személy vagyonosodása viszont teljesítményétõl függ, de ezt a vagyont a korporációs hatalom el tudja vonni tõle.” Talán éppen ennek is köszönhetõ, hogy unikum vagyunk a tekintetben is, hogy míg minden más, normális országban minimum összeráncolnák a homlokukat felelõs emberek, amikor a világ egyik vezetõ hitelminõsítõ intézete leminõsíti az országot, nem így nálunk, ahol a mûminiszterelnök ösztönzést lát mindebben. Miközben a gazdasági miniszter turbó fokozatra kapcsol a sikerpropagandában újabb súlyos százmillióért, nem árt, ha szembesülünk azzal, hogy a nagyságos és fényességes Európai Porta bizony nem kedveli az unikumokat, uniformizál. Az Európai Unió, melyrõl ismét bebizonyosodott, hogy semmi máshoz nem ért, mint a pusztításhoz és romboláshoz, s melynek eddig hazánk csak korlátozásokat, szigorításokat, kvótákat, megszorításokat és kézi vezérlést köszönhet, úgy tûnik sajátos hatalmi vágyát kizárólag az európai hagyományok, tradíciók és szimbólumok felszámolásában tudja kiélni. Elõször kihagyták az alkotmánytervezetbõl a kereszténységet, az öreg kontinensre oly jellemzõ, és több ezer éve hozzátartozó szakralitást, most pedig eltüntetik a London egyik szimbólumának számító piros emeletes buszt, a Routemastert. Azt mondják, nem felelnek meg a brüsszeli uniós elõírásoknak. Legközelebb talán a Londonhoz szintúgy elválaszthatatlanul hozzátartozó fekete púpos taxikat fogják kitiltani, mert nem teljesítik a
A miniszterelnök beteg. A miniszterelnök egy idióta. A sokasodó jelek, az egyre meggyõzõbb, egyre félelmetesebb tünetek után itt az egyértelmû bizonyíték: „A magyar ember, kérem szépen, az Istennek sem akar megmozdulni” – mondta Gyurcsány múlt hét pénteken, egy konferencián. És még hozzá tette: Magyarországon ma a brit koronának több alattvalója dolgozik, mint amennyi magyar dolgozik Nagy-Britanniában. Bezzeg – tette hozzá a beteg miniszterelnök –, a feleségem korosztálya tömegesen vándorolt el Bulgáriából. Majd így folytatta: „A lengyelek elindultak, a litvánok elindultak, a magyarok nem indultak el, a huszonévesek sem indultak el. A fizikai mobilitás hiánya az egyik legnagyobb tehertétele az országnak.” Mielõtt kibontjuk e mondatok borzalmas értelmét, szögezzük le: az idióta magyar miniszterelnök – akiben megõrült a gyerekkorából hozott sok-sok kisebbrendûségi komplexus és megaláztatás –, mint minden idióta, egy zárt rendszeren belül logikusan és tudatosan kommunikál. Joggal tételezhetjük fel, hogy ebben segítségére vannak amerikai tanácsadói is. Kommunikációjának lényege a „chomskyzmus”, Noam Chomskyról elnevezve. Noam Chomsky, a világhírû nyelvész és filozófus – akit az európai liberális értelmiség jó ha figyelünk
legújabb EU-s emissziós normákat. Ezek után még azt is elképzelhetõnek tartom, hogy a franciákkal meg lebontatják az Eiffel-tornyot, mert zavaró akadályt jelenthet a kis magasságú belföldi légi közlekedésben. A londoniak pedig igazi angol hidegvérrel tûrik, hogy az Európai Unió, a föderális államalakulat központi hatalma, a lélektelen brüsszeli bürokrácia egyszerûen átgázoljon rajtuk. Nem így a derék taljánok! Nagy ívben lesajnálták az Európai Uniót, egyszerûen beintettek Brüsszelnek, amikor az megpróbált belekötni a pizzasütés évszázadok óta rögzül hagyományaiba, mondván azok nem felelnek meg az unió higiéniás szabályainak. Erre az olaszok bedühödtek és felháborodottan közölték, hogy Brüsszel ide, Brüsszel oda, õk bizony továbbra is fatüzeléses kemencéikben sütik a pizzájukat, mer’ hogy az igazi pizzát fatüzeléses kemencében sütik, mióta világ a világ! És bizony a németek sem vették jó néven, amikor megpróbálták kioktatni õket a sörfõzés európai uniós rejtelmeirõl. De talán egy helyütt mégiscsak érvényesíteni lehetne az uniós elvárásokat. Törvényben kellene kötelezni az egyes tagállamokat, hogy valamire való uniós tagállam a bejáratnál köteles leadni (poszt)kommunistáit, különben nem nyer bebocsátást az elit klubba. Ameddig ez nem történik meg, továbbra is csak találgathatunk, meddig cipeljük még magunkkal életünket megkeserítõ és megnyomorító koloncként az átkos múltunkat? És ki az, aki szeret cipekedni? Mer’ én nem! És Ön? Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
elõszeretettel antiszemitáz mostanában, tehát biztosak lehetünk benne, hogy kiváló férfiú – beszél releváns és irreleváns beszédrõl és beszédhelyzetekrõl. Nézzünk egy példát: képzeljük el, hogy találkozunk egy barátunkkal; szokásos módon üdvözöljük egymást, érdeklõdünk egymás egészségérõl, majd találkozásunk harmadik percében, a világ legtermészetesebb hangján így szólunk: „Apropó! Tegnap beszéltem a svéd királlyal. Holnaptól te vagy a svéd Királyi Tudományos Akadémia elnöke. Na szervusz…” Nos, ez a tökéletesen irreleváns beszéd és beszédhelyzet. Ugyanis tökéletesen helyes, választékos és kifogástalan magyar mondatok hagyják el a számat, de amit mondok, maga a képtelenség. Mégpedig a lefegyverzõ képtelenség, amivel nem lehet vitatkozni. Nos, ez az idióta magyar miniszterelnök kommunikációs stratégiája. (Itt szeretném megjegyezni, hogy mi már réges-régen nem beszélünk, mi már csak kommunikálunk, ez a kifejezés pedig önmagában elõrevetíti, hogy tudatosan, elõre megfontolt szándékkal hazudozunk, s ezt a képességünket, e képességünk fejlesztését és annak stratégiáját a tudomány rangjára emeltük. Hát, így lett a retorikából kommunikáció. Forrás: Bayer Zsolt – MN
5
Kovács László a bróker botrány idején váltig tagadta, hogy köze lenne a különféle lehallgatási jegyzõkönyvekben szereplõ Endrényi Évához. A Napi Ász kiderítette: Kovács nem csak politikusként szeretett nagyot mondani, hanem magánéletében is rendre lódított. A Napi Ász információi szerint Endrényi Éva 2001 januárjában ismerte meg Kovácsot. Amikor egyre jobban belebonyolódtak viszonyukba, kezdett terhessé válni számára, hogy egy nõs férfihoz kell igazítania az életét. Kovács ekkor egy kis idõt kért, azt állítva, elválik és Endrényivel kívánja leélni az életét. Innentõl kezdve nyilvánosan is együtt mutatkoztak és nemcsak belföldön. 2003 május elsején Rodoszon egy informális külügyminiszteri találkozón, ahol 25 állam képviselõi vettek részt, nejeként mutatta be a hölgyet. Endrényi még a feleségek tablójára is felkerült. Amikor Richard Holbrooke feleségestõl látogatott Magyarországra, ott is feleségként szerepelt. Luxemburgban, amikor megalakult a Barroso-bizottság szintén a feleségek között foglalhatott helyet.
mentek, az ujjára gyûrût húzott és közölte, hogy addig is viselje, amíg nem tudja elvenni feleségül. Kovács azóta is házasságban él. „TÖNKRE TETTE AZ ÉLETEMET“ A Napi Ász megkereste Endrényi Évát is, aki nem cáfolta az informátor állításait, de nem is kívánta hosszabban kommentálni a tényeket. Nem szívesen beszélek errõl, mert ez az ember tönkretette az életemet, megcsúfolta házasságát és a velem való kapcsolatát is. Õ egy morálisan bukott ember, aki miatt nagyon sok fájdalomban, alaptalan vádaskodásban, meghurcoltatásban volt részem nekem és a családomnak is. Jó lenne már nem gondolni rá, nem hallani róla! Forrás: Napi Ász
FÛT-FÁT ÍGÉRT Kovács azt ígérte Évának, hogy a választások után elköltözik. 2002. augusztusában azzal állt elõ, hogy a felesége krónikus beteg, meg kell operálni, erre a hölgy meg akarta szakítani a kapcsolatot, de arra kérte, ne hagyja ott abban a számára nehéz idõszakban. Ígéretet tett arra is, hogy amennyiben a felsége állapota jobbra fordul, elköltözik tõle. Hosszú hónapokig hitegette, majd mesét váltott, mondván várják meg az EU-választásokat. Amikor adóügyi biztos lett, kiköltöztek Brüsszelbe, ahol egy lakásban éltek. egy újabb mese szerint felesége összeomlott és lelkileg terrorizálja. Pesten egymás után buktak ki a viselt dolgai: a felsége nem volt krónikus beteg, és az is, hogy práhuzamosan több tartós kapcsolatot is tartott fenn. Ezt követõen Endrényi hónapokig élt kint Brüsszelben úgy, hogy kovács hétvégenként hazament. Állította, már árulják a lakást, s a vagyonmegosztást is megbeszélték. Közben kislányuknak „alakult ki“ súlyos egészségügyi problémája, de errõl is kiderült, hogy sokkal korábbi keletû. Utána kovács lett „bõrrákos“, és azt mondta, hogy már nem is mer tervezni, mert a halálán van. A rodoszi kirándulásról az osztrák külügyminiszter asszony, Ferrero Waldner és férje az osztrák különgéppel hozta Bécsig Endrényi Évát abban a hiszemben, hogy õ Frau Kovács. Meg is hívták magukhoz. 2005 nyarán aztán kezdtek kiderülni kovács stabil nõügyei. Endrényi hetente több névtelen levelet kapott, ám nem hitte el, hogy egy komoly politikusnak ennyire zavaros lenne a magánélete. Kovács átlépte a határt. az eljegyzésként értékelhetõ aktus 2002-ben, a választások második fordulója elõtt történt. Méghozzá az esztergomi bazilikában, ahol éppen nagymise volt, tehát sokan láthatták õket. Be6
jó ha figyelünk
A negyvenéves nõt az egykori külügyminiszter több diplomáciai eseményen feleségeként mutatta be, és még az Európai Parlamentbe is szerzett neki belépõkártyát. Kovács László egykori külügyminiszter, az MSZP exelnöke szeretõt tartott, akit ráadásul több protokolleseményen is feleségeként mutatott be - írta meg elsõként a Napi Ász. A bulvárlapban megszólalt a negyvenéves Endrényi Éva, aki állítása szerint 2000 óta ápolt intim viszonyt Kovács Lászlóval, sõt amikor a politikust uniós adóügyi biztosnak nevezték ki, a nõ követte õt Brüsszelbe. A bulvárlap szerint Endrényi Éva több diplomáciai találkozóra is elkísérte Kovácsot, így például 2003. májusában jelen volt Rodoszon egy informális külügyminiszteri találkozón, ahol Kovács úgy mutatta be, mint a feleségét. A Vasárnapi Blikk szerint a nõnek még uniós parlamenti belépõje is volt Brüsszelben, hogy akár az ülések szüneteiben is meglátogathassa az adóügyi biztost. A lap közli a belépõkártya fényképét is. „Csodálatos éveket töltöttünk együtt, s nem is tagadom, hogy életem szerelme volt“ - nyilatkozta a lapnak Endrényi Éva, aki szerint amióta a sajtónak is mesélt kettõjük viszonyáról, Kovács nem hívta fel õt. A több butikot is üzemeltetõ Endrényi szerint Kovács László szinte pótapja volt két gyermekének, ráadásul a szoros kapcsolatról
Kovács László neje is tudott, csak szemet hunyt az ügy felett. A Blikknek eljuttatott nyilatkozatában Kovács elismeri a kapcsolatot, amikor azt írja, hogy „két ember magánjellegû kapcsolata csak rájuk és családjukra tartozik... Én a dolgot a családommal tisztáztam, és velük maradtam“. Endrényi Éva szerint egyébként azért lett vége a kapcsolatnak, mert Kovács László Brüsszelben több másik nõvel is megcsalta, pedig Endrényi még budapesti boltjait is eladta, csak hogy Kovács közelében legyen. EGYSZER MÁR TAGADTAK A K&H VIP-listája nyomán két éve kirobbant botrány kapcsán egyébként már egyszer felmerült, hogy Kovács László szeretõje Endrényi Éva. Akkor mindkét fél cáfolt. „Beperelem, aki hírbe hozott a külügyminiszterrel, s azokat a lapokat, amelyek közölték a házam, valamint az üzletem fotóit - mondta akkor a Színes Mai Lapnak Endrényi Éva - Én több politikussal is jóban vagyok, gyakran megfordulok olyan eseményeken, ahol a pártok vezetõ személyiségei is jelen vannak, s felháborítónak tartom, hogy ennek ürügyén bárki is azt meri állítani, hogy szorosabb kapcsolatban állok Kovács Lászlóval. Ilyen alapon hírbe hozhatnának Orbán Viktorral is, mert a gyerekem
Már az egykori MSZMP pártvezetése sem nézte jó szemmel Kovács László nõügyeit. Berecz János sem állhatta meg szó nélkül akkori beosztottja kicsapongásait, többször figyelmeztette Kovácsot, akinek a külügyi bizottság elnöki intése sem számított. Folytatta. Csak azon csodálkozom, hogy ilyen sokára robbant ki a botrány, hiszen már az én irányításom alatt is voltak ilyen jellegû problémák Lacival – nyilatkozta a Napi Ásznak Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára. – Amikor már nagyon feltûnõen bonyolította le a nõügyeit, én magam figyelmeztettem, hogy hagyja abba. Azt mondtam neki, vigyázzon, mert ebbõl még problémák lehetnek. Csak annyit felelt: „Nyugodj meg, Berecz elvtárs, tudok én vigyázni!”. Érdekes momentum, hogy az akkori – íratlan – öltözködési szabályok szerint kormányzati körökben fehér inget volt ildomos viselni. Kovács tüntetõleg fekete inget hordott, ami a jelek szerint imponált is a gyengébb nem képviselõinek. A féktelen nõimádat aztán egy becenevet is ragasztott a jelenlegi uniós adóügyi biztosra: a háta mögött Pinológusnak. Berecz János a Kovács-gate kirobbanása óta több korábbi vezetõ politikussal is beszélt, akik mindannyian tudták, hogy egyszer vége lesz ennek a nagy ámokfutásnak. - Az általam vagy a párt által szervezett rendezvények legfeljebb kulturált óévbúcsúztatók voltak, de nem állítom, hogy tõlem függetlenül nem voltak ennél vadabb összejövetelek. Én is csaptam a szelet a lányoknak, de amikor átkerültem a külügyhöz, minden hölgynek megmondtam, hogy vége. Onnan kezdve C típusú ellenõrzés alá tartoztam, tehát a házasságon kívüli nõügyeket is be kellett vallani. A visszavonult politikus hozzátette: ugyanebbe a besorolásba tartozott jó ha figyelünk
egy iskolába jár Rachellel, a Fidesz-elnök kislányával, s a folyosón szoktunk összefutni az ellenzék vezérével. Néhány szót is váltunk néha.“ Kovács sem ismerte be akkor, hogy Endrényihez intim szálak fûzik. „Endrényi Évát ismerem, ám a hölgy nem az élettársam“ nyilatkozta akkoriban a Magyar Nemzetnek. A brókerbotrányról most a Napi Ásznak egészen másképpen nyilatkozott Endrényi Éva. Közölte, arra készült, hogy feleségül megy Kovácshoz, hogy ne legyen támadási felület, ezért elkezdte felszámolni üzleti vállalkozásait és egy jó ismerõse tanácsára a K&H brókercégénél helyezte el megtakarításait. Tagadta most, hogy a bankcsoport VIP-ügyfele lett volna, hiszen állítása szerint az anyabank elutasította hitelkérelmét. Az Index az elsõ cikk megjelenése után megkereste az ügyben az illetékeseket, ám Polgár Viktor külügyi szóvivõ nem kívánta kommentálni az állításokat, mondván, a volt külügyminiszter magánügyeirõl van szó. A kormányszóvivõi iroda vissza sem hívta szerkesztõségünket, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pedig egy szombati rendezvényen jelentette ki, hogy eddig a politika távol tartotta magát a magánszférától és megítélése szerint „ez így van jól“. Forrás: Index
és tartozik máig Kovács László is, tehát semmiképp sem lehet titok, hogy szeretõket tart. Bár a sajtó által megkérdezett politikusok, például Barroso, az Európai Bizottság elnöke, vagy Gyurcsány Ferenc kormányfõ nem marasztalta el hûtlenkedéseiért az EU-biztost, Berecz János szerint ebbe a bátrányba biztosan bele fog bukni Kovács László. Forrás: gondola
7
A polihisztor: vegyésztechnikus, KISZ KB-s, MSZMP KB-s, külügyminiszter, MSZMP-s ügyvivõ, MSZMP elnök, országgyûlési képviselõ, biztonságpolitikai és honvédelmi munkacsoport vezetõ, Európa-tanács Parlamenti Közgyûlése és az Észak-atlanti Közgyûlés tagja, az EBESZ soros elnöke, uniós energetikai biztos jelölt és uniós adóügyi biztos nyilatkozata szerint véleménye szerint „két ember magánjellegû kapcsolata csak rájuk és családjukra tartozik“. El lehetne fogadni „túlképzett“ honfitársunk nyilatkozatát, ha nem hazánkat képviselné (nem létezõ adóügyi felkészültségével) az EU parlamentben, és botrányos életvitelét nem teregetik a nyilvánosság elé. Kovács uniós adóügyi biztosunk ugyanis szeretõjét feleségeként „vezette be“ már külügyminiszter korában a diplomaták illusztris társaságába, majd a brüsszeli diplomáciai berkekbe, az állandó EU-s parlamenti belépõhöz juttatással. Kovács László hazudott a családjának, hazudott a szeretõjének, hazudott az egykori külügyminiszteri kollégáinak és a brüsszeli EU-s kollégáinak is. Fel kell tételezni, hogy szeretett pártjának vezetõsége „falazott“ neki, mind a kiküldetésekor, mind pedig azt követõen. Nem elképzelhetetlen, hogy a „trubadúr“ külügyminisztert kimenekítették az EU-ba rendezetlen házastársi-szeretõi ügyei miatt, amelyet az éltesebb prüdériás bolsevikok csak addig tolerálják, amíg a szerelmi háromszög (esetleg háromnál is több szerelmi
szög), illetve a kvázi bigámia, az õ „belsõ titkuk“ marad. A „szerecsen“ mosdatás viszont már december 13-án megkezdõdött! Kovács Lászlóról egy jól felkészített riportot sugárzott az ATV, közel egy órás idõtartamban, amelybõl megtudtuk, hogy az adóügyi biztos naponta 12-16 órát dolgozik, minden szabad idejét igénybe veszi a mérhetetlen nagy felelõsséggel járó munkája. Nyilatkozatát, illetve mondókájának tartalmát olyan sûrû (szüntelen) fejbólogatással nyugtázta a kedves fiatal riporternõ, hogy tartani lehetett a nyakcsigolyája sérülésétõl. Ez nem következett be, sõt az interjú végén büszkén kiegyenesedve fordult a kamera felé, és megnyugtatta a nézõket, hogy „Kovács László még hosszú ideig marad az EU parlament szolgálatában“. Meg sem kérdõjelezzük a riporternõ prognózisát, hiszen kicsiny hazánkban még nem fordult elõ, hogy önként lemondott volna egy MSZMP-MSZP-s fõguru a posztjáról. Szocialista politikus képtelen felmérni, hogy „ilyen erkölcsi magaslatról“ nem kifejezetten etikus dolog hazáját képviselni egy nemzetközi testületben. Hála a „jól megalkotott“ törvénynek (vagy jogszabálynak), a választott képviselõk visszahívása meglehetõsen problematikus, tehát Kovácsnak nem igen lehetnek álmatlan éjszakái... Anno dacumál, Gyurcsány Ferenc kötötte az „ebet a karóhoz“, hogy Kovácsból vagy energetikus, vagy adóügyis legyen, bár egyikhez sem értett semmit, de miniszterel-
Magyaros történet (olvasói levél) Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy fiú, meg egy lány. Munkájuk során megismerkedtek és egymásba szerettek. A fiú keményen dolgozott, hogy leendõ családjának és tervezett gyermeküknek anyagi biztonságot teremtsen. A lány pedig munkája mellett 3. diplomájára készült. 26! évesen 3 európai nyelvbõl tett szakmai felsõfokú nyelvvizsgája után. Boldogok voltak, esküvõjüket tervezték... Ám egyik nap, hazafelé tartottak a karácsonyi bevásárlásból. Szeretteiknek vásároltak meglepetéseket. Nem voltak felkészülve a szörnyûségre, mely rájuk várt. A gonosz boszorkány sokmilliós terepjárójával több, mint 50%-kal átlépve a megengedett sebességet áttért a szembe sávba, és a lány pici, légzsák nélküli autójába hajtott. Soha többet nem látta võlegényét. Böbike másnap este meghalt a kórházban. Szerelme olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy lábát mai napig egy 4 kg-os vas tartja össze, felkarja pedig egy év után forrt össze. Idegsérülést hagyva maga után, mely következtében megbénult a kézfeje. Vasorrú Bárándy Péterné (igen, az a Bárándy, akit nem is olyan rég köztársasági elnöknek akartak megtenni!!!) aznap este két család életét tette tönkre. Böbi szülei az életüket adnák, ha lányuk gyilkosát bünösnek találnák. Hosszú tortúra után a lány szerelmét, Balog Lászlót megvádolták azzal, hogy az õ hibája volt élete szerelmének halála, mivel egyikük biztonsági öve sem volt bekapcsolva, és aznap este õ vezette a lány 8
nökünket nem zavarja, hogy az EU-ban milyen vélemény alakul ki rólunk. Nem marad más hátra, az ilyen személyeket ki kell valahogyan „ebrudalni“ a jól és hosszú idõre „bebetonozott“ helyükbõl". Azt a fennmaradó néhány hónapot még alighanem kihúzza adóügyi biztosunk, mindennemû szégyenkezés nélkül! Talán még büszke is arra, hogy Lenin elvtársához hasonlóan, a szeretõjét is mindenhová magával vitte. A proletárok Lenint sem marasztalták el Inessa Armand miatt, Kovácsnak sem kell tartani az adófizetõktõl, tekintettel arra, hogy „nem tartozik rájuk az õ magánjellegû kapcsolata“. (Prof. Dr. Bokor Imre)
autóját. Azé az emberé, aki vért izzadt minden nap, hogy 1 hónappal a baleset után, menyasszonya 27. születésnapján rendezett temetését végig tudja ülni a kerekesszékben. Majd a tárgyalások következtek, melyen megtapasztalhattuk a magyar jogrend sárba tiprását. Bárándyné Kecskés Zsuzsanna autójáról azt írta a szakértõ, hogy semmilyen muszaki hiba nem állt fenn. Majd kértek egy másik szakértõt, aki szintén ugyanezt mondta. Ezután „magán úton“ felfogadták az elsõ szakértõt, aki csodák csodája megváltoztatta a véleményét, és a muszaki hiba mellett érvelt. Mire az autót visszahívták, hogy újra átvizsgálhassák, sajnálattal közölték, hogy azt már megsemmisítették. (Visvader Böbi autóját csak fél évvel késõbb adták ki, mint a banyáét) Bizonyíték hiányában felmentették Bárándynét, akit nem mellesleg az ügyvédi kamara elnöke, Bánáti atyaúristen védett, és aki saját maga is sztárügyvédként praktizál azóta is. Eltelt néhány év. Senki sem tudta feldolgozni a szörnyû tragédiát. Az ügyész fellebbezett. A másodfokú tárgyalást nov 10.-re tûzték ki. A fiú ismét több millió forintot kell hogy ügyvédre költsön, aki talán felmenteti. Talán ekerülheti a börtönt... Mert oda akarják dugni, amiért elvesztette azt az embert, akit a legjobban szeretett. A mese nagyon szomorú. És befejezést sem tudok írni, mert azt majd az élet teszi meg helyettem. De kérdem én: HOL AZ IGAZSÁG MAGYARORSZÁGON? Talán tényleg meghalt Mátyás királlyal. Mert ha egy közönséges halandó által vezetett autó Bárándyné fiát ölte volna meg, a sofõr valamelyik büntetésvégrehajtási intézményben élné le hátralevõ életét. Ez ma a bolsevikok Magyarországa!!! jó ha figyelünk
A kormányfõ tegnap ismét felszólalt a parlamentben, de most nem mondott semmi érdemlegeset. Reklámozta például a Financial Timest, amely hatoldalas mellékletet szentelt a magyar gazdaság sikereinek. Akinek nem inge, ne vegye magára – figyelmeztethetnénk a szónokot, mert ehhez a sikerhez a legkevesebb köze neki és kormányának van. Már mi is unjuk a brutális költségvetési hiány és az ország leminõsítésének felemlegetését, meghagyjuk ezt Almunia úrnak. Õ még biztosan nem tudja, hogy sorozatos kritikája falra hányt borsó. A miniszterelnök indiszponáltnak tûnt, így aztán eltörölte a minimálbért, majd Ordascsehinek nevezte a jó somogyi hazafiak által lakott Ordacsehit. Aztán sok szó esett arról a kevés autópályáról, amelyet csillagászati áron építünk. Már a Tisztelt Házban sem titok, a közbeszerzés nálunk nem úgy mûködik, hogy csökkenti az árat, inkább növeli. Gyurcsány Ferenc meggyújtotta a pilácsot: kiderült, hogy az a fránya magyar szabvány az oka az égbe szökõ áraknak. Vagyis a horvátok sziklás hegyei sem bírják úgy megdrágítani az autópálya-építési költségeket, mint mi a szabványainkkal, avagy sokkal inkább a megtûrt kartellmutyikkal. Nem maradhatott el a repülõtér eladásának megünneplése sem. A privatizációs tranzakciót a transzparencia jellemezte, mondta Veres János pénzügyminiszter. Nagy kár, hogy eközben titkolták a vagyonértékelés körülményeit meg az ajánlatok tartalmát a képviselõk elõtt is. A miniszter említett még valami politikai kockázatot, ami csökkentette az árat. Mint kiderült, a kockázatot az ellenzék jelenti, amely nem átall idõnként olyanokat mondani, hogy a törvénysértõ módon, a haza kárára – értéken alul – köttetett privatizációs tranzakciókat felülvizsgálja, és ha az ország érdeke úgy kívánja, akár bíróság elõtt is megtámadja. A reptéri „sikerre” ráhangolódott az SZDSZ-es Kuncze Gábor is, aki „színtiszta ócska demagógia” jelzõvel illette a Fidesz eladást ellenzõ álláspontját, kijelentvén: az üzletre „a világ rábólintott”. Ezek után a parlamenti közvetítést figyelõ honpolgárban okkal vetõdhetett fel a kér-
jó ha figyelünk
dés, mi zajlik az ország házában: egy részvénytársaság igazgatótanácsi ülése a jelen lévõ néhány felügyelõbizottsági tag közbekiabálásával vagy az Országgyûlés ülése? És a honatyákat figyelve joggal töltheti el a kétség: ezek a saját alkotmányunkat is elfelejtették az ország javaival való kontár üzletelés közben, amely kimondja: „Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenlõ védelemben részesül.” Továbbá azt, hogy a „magyar állam tulajdona nemzeti vagyon”, amelynek kizárólagos körét törvény határozza meg. Vagyis nem jobb és nem rosszabb politikai felfogás az, ha egy párt köztulajdonban akarja tartani a nemzeti vagyon körébe tartozó, nyereségesen mûködtethetõ repülõteret. És nem akarja dobra verni a közösségi vagyont, mert a kormány eladósította az országot. Mert mire is kell ez a pénz? A költségvetési hiány betömködésére. Az ész nélküli, pazarló költekezés miatt kialakult deficit pótlására. Csak néhány példa az elmúlt három és fél évbõl: a tisztogatások során az elbocsátások költsége végkielégítések formájában, vagy a saját káderek kistafírozása százmilliós végkielégítésekkel, mint amenynyit például a MÁV vezérigazgatója kapott pár évnyi szolgálatért. A hiányt növelte a csókos cégek munkával való ellátása, ha nem volt értelmes feladat, akkor milliókért hasznavehetetlen tanulmányokat lehetett írni, vagy jégpályát, homokvárat építeni. A sok kicsi sokra ment, ezermilliárdban mérhetõ hiánnyá dagadt. Tegnap egyébként Orbán Viktor a körbetartozás miatt súlyos helyzetbe került kis- és középvállalkozások gondjaira, százezernyi veszélybe került munkahelyre hívta fel a figyelmet. Vagyis az embereket érintõ súlyos problémára, amely sürgõs kormányzati intézkedés után kiált. A javaslatot Gyurcsány vagy nem értette meg, vagy nem akarta megérteni. Mindegy is, a felelõs kormány megalakulásáig még öt hónapot kell kibírnunk. A jég hátán is. Forrás: Torkos Matild – MNO
9
1. AZ ISTEN NÕI ASPEKTUSA (ISTAR, INANA, BABBA MÁRIA ILL. A NAGYBOLDOGASSZONY) A Teremtés nélkülözhetetlen Isten Anyja csak a zsidóknál és a mohamedánoknál nincs; (ölik is egymást rendesen, hiszen a megbocsátás lelki képessége pontosan eme engesztelõ nõi vonás miatt hiányzik mindkét népbõl) de megvolt az õsmagyaroknál, sõt a görögökön és a rómaiakon túl a pogányoknak titulált druidáknál is. (A legújabb kutatások szerint Mária Magdolna sem egy egyszerû prostituált volt, hanem komoly szerepet vitt a hitéletben Jézus eletében és halála után, míg a zsidóknál a nõk be se mehettek oda ahol a férfiak imádkoztak, ez így van a mai napig.) 2. AZ ÁLDOZAT A judeokereszténység alaptétele, hogy akkora volt mar a bûn, hogy állat helyett embert (Isten fiat!) kellett áldozni, hogy vérével elmossa a bûnt. Az eredeti kereszténységben nem Jézus halálán, hanem a tanításain volt a hangsúly. Vagyis eljövetelének fõ célja az volt, hogy tanúságot tegyen arról, aki õt elküldte. Az, hogy megfeszítették, nyilván elkerülhetetlen volt, hiszen a megfeszítõk is ezzel tettek tanúságot önmagukról: hogy melyik urat szolgálják. 3. ISTENALAK A zsidó isten egy bosszúálló isten, aki csak egy népet szeret. Az Ószövetségben mesterien van keverve a zsidó Jahve és a Mindenható Atyaisten. Ezért van az, hogy a Bibliával be lehet bizonyítani bármit, de annak ellenkezõjét is. A Mindenható Atya, Jézus atyja „felhozza az õ napját jókra és gonoszokra egyaránt...“, és nem az ember az, akit ki nem állhat, hanem a BÛNT. Lényeges különbség! („Lehetetlen, hogy az Isten az a vén, kaporszakállas bosszúálló zsidó legyen, mint aminek õt az Ószövetség leírja...“- Gárdonyi) Szörényi Leventének igaza van: a szentistvános magyar meg mindig csak félmagyar. Miért? Mert István római hite nem vette le
Jézust a keresztrõl, hanem még a magyar népet is mellé szegezte. Aki szentistvánozik, az egyszerûen tudathasadásban szenved, hiszen valójában azt ünnepli, hogy mint közösségnek és egyénnek megölték az igazi énjét, és azóta próbálja összerakni magát, de nem lehet, és nem tudja, miért - s ez így lesz mindaddig, míg a dolgok gyökeréhez el nem hatol, s néven nem nevezi a bajt. A tanítás István óta nem változott; az a tanítás, amely 32 különbözõ (apokrif) evangéliumot nem kanonizált, mivel az Egyháznak ez nem állt érdekében. („Ne tudjon többet az istenadta paraszt, mint amennyit mi mondunk neki..“) Ez megmagyarázza, miért miséztek latinul több mint egy évezreden át. Mai napig hiányosak az ismereteink Jézusról, pedig az egész róla van elnevezve (Christ, Chistianity). Egyszerûen kisajátították, mint ahogy az gyönyörûen le van írva Dosztojevszkij Karamazov testvérek c. könyvének híres betét-elbeszélésében, „A nagy Inkvizítor“-ban. A római tanítás a Jézusi örökséget a népek elnyomásának eszközévé tette, az uralkodó osztállyal karöltve és azt kiszolgálva. László Gyula leírja, hogy a házasságtörés a magyarok közt ismeretlen volt mindaddig, míg a „keresztény“ papok ágyasokat nem sajátítottak ki maguknak a leigázott, gúnynevekkel illetett most már rabszolga magyarok feleségei közül! Róma befolyása teljes gõzzel mûködött meg a XX. sz. elején is. Mindez viszont nem jelenti, hogy az Egyháznak nem volt kultúrahordozó szerepe, vagy nem voltak és vannak köztük igazi istenes férfiak és nõk és mártírok. (Kalkuttai Teréz Anya, Apor Vilmos, Márton Áron, Mindszenty, a sor végtelen.) De ideje tovább lépni. Fõleg nekünk magyaroknak, akiknek az õsei még ismerték és imádták az igazi Istenfiát - (még a nagyszentmiklósi aranykincsre is rávésték szkíta eleink). Áldás, Boldog Gurusunyt! Katona Pál (Magyarok Vasárnapja, 2005/10-11-12.)
Izrael katonai eszközökrõl beszél A holokauszt egy mítosz – jelentette ki szerdán Mahmúd Ahmadinedzsád ultrakonzervatív iráni elnök, aki egyértelmûvé tette, hogy Teherán „egy jottányit sem enged” nukleáris programjából a nagy európai államokkal folytatott tárgyalásai során. A nyugatiak kitalálták a zsidók lemészárlásának mítoszát és ezt helyezték az Isten, a vallások és a próféták helyébe. Ha ezekben az országokban valaki tagadja az Istent, semmit nem mondanak neki, de ha valaki a zsidók mészárlását vonja kétségbe, a cionisták és a zsoldjukban álló kormányok azonnal kiabálni kezdenek – jelentette ki Ahmadinedzsád több ezer ember elõtt a délnyugati Szisztáan-Balucsisztán tartományban. Ha azt mondják, igaz, hogy a második világháborúban hatmillió zsidót gyilkoltak meg és égettek el, miért a palesztinoknak és az iszlám világnak kell megfizetni ennek az 10
árát? Miért kellett cionista-fasiszta államot alapítani? – intézte kérdését a nyugati népekhez Ahmadinedzsád, aki megismételte korábbi javaslatát, hogy a Európában, az Egyesült Államokban vagy Kanadában, esetleg Alaszkában adjanak a zsidóknak egy kis földdarabot, ahol létrehozhatják új államukat. Ez esetben Irán népe nem tüntet többé a Nyugat ellen – tette hozzá.
Ahmadinedzsád megígérte, hogy Irán „soha nem hátrál meg” nukleáris stratégiáját illetõen, így nem fog engedni december 21-én a három európai „nagy országgal”, Franciaországgal, Németországgal és Nagy-Britanniával folytatott tárgyalásokon, amelynek célja, hogy garantálja: Irán nem készít atomfegyvert. Izrael rendelkezik a szükséges katonai eszközökkel ahhoz, hogy megvédje magát – replikázott az elnök szavaira Raanan Gissin, Ariel Saron miniszterelnök szóvivõje, rámutatva, hogy a nemzetközi közösségnek nem lehetnek többé illúziói „az iráni rezsimet” illetõen. Az Európai Unió egyhangúlag elítélte az iráni elnök nyilatkozatait, amelyek október óta másodszor vonják kétségbe a holokausztot. AFP Forrás: Udvardy Zoltán – MNO
jó ha figyelünk
A NAGY ÁTVERÉS LUXUSKAMPÁNYA A politika együgyû marketingtevékenység lett. Nekünk más irányba kell elindulnunk! A sorsdöntõ változásokhoz közeledve, szinte mindennél fontosabb a ”jobbik megoldás” lehetséges szövetségeseinek felkutatása és integrálása. Az ”alvók” megszólítása, új utak és választási technikák keresése. A nemzeti érdekvédõ csoportosulások modern és hatékony szövetkezése és együttmûködése nélkül nehezen képzelhetõ el átütõ siker. Csak úgy gyõzhetünk, ha túlgyõzzük magunkat! A Harmadik Út egymásra találásán kívül, számos újabb, rendszeren kívüli, kiszorított és elhallgatott értékképviselõ irányzat felé kell kinyújtanunk kezeinket! ”Sajnos” túl széles a választék, hiszen a jelenlegi parlamenti pártok önmaguk betegesen belterjes, önzõ részérdekeiken kívül, már régóta nem képviselik a magyar társadalom kisemmizett többségét. Az idõ elõtt felfokozott luxuskampányban kizárólag az elhasználódott, kollaboráns politikai ”elit” saját, drámaian kiüresedett hatalmi ámokfutása jelenik meg. A sáskák által lecsupaszított kampányprofit. A mocskos hatalomtechnikai komédia inkább eltereli az átvert közvélemény figyelmét a valódi testi-lelki elnyomorodás problémáiról, semmint megoldást kínálna azokra. Lõporfüst, kaporés puskaporszag terjeng a törvényhozás házában a megbékélést hirdetõ karácsonyi fenyõillat helyett. Irdatlanul felfokozott kommunikációs és marketing tevékenység zajlik. Gitt rágcsálás a gittegyletben. KOMOLYTALAN PÁRTOK Ébredjenek fel! Nem vehetjük komolyan az MSZP télapó-bébijét, a látványos Mikulás-gyárat, Hiller-anyó idióta meséit. A visszájára fordított, zsákutcába torkolló kampánystratégiát. Nem hitelesek a színes kukákba begyömöszölt SZDSZ-es hiedelmek, fortélyok, rituálék sem! A körmönfont luxus-hülyéknek szánt giccses pilótajátékok hangoztatása ott, ahol közvizeldékben jár tengertáncot az óvszeres Gusztos. A ”másik oldal” sem különb! Az összetöpörödött, jobbközepes MDF vergõdése, már maga a megtestesült haláladó. A parlamenti élet utánra készülõdõ párt aktív politikai eutanázia keretében építgeti a végsõ nyughelyet. A szoci pénzen megálmodott Antall Intézet mauzóleumát, ahol lehibernáltathatja magát még néhány évig közpénzeken a kiskosztümös Rozi néni. Az osztályharc nélküli baloldali Fidesz is közröhej! Munkástagozatos kontúrokkal, flancos üzleti reggelik mellett tolják le torkunkon az ötéves tervekben garantált, rázós megvilágosodást! Kádár rendszere utáni sóvárgó nosztalgia lett a jobboldali néppárt vezérmotívuma. Orbánnak jól áll az MSZP! jó ha figyelünk
Az értelmetlen és permanens rongyrázás alatt, egyre elkeseredettebb a mocskos aluljárókban rekedt, kisemmizett gazdasági és politikai hontalanok serege. Kétségbeejtõ, balkáni szakadék tátong a rikítóan harsány pártbóvlik és a szürke, hétköznapi nyomorúságok világa között. Erre a felfeslett, szürreálisan aberrált valóságra kell új utakat, õszinte üzeneteket és hatásos kitörési pontokat találnunk. Induljunk el közösen, egy harmadik irányba! AZ ELSÕ KÉZFOGÁS Határainkon túl két külpolitikai útirány és alternatíva, két teljesen összefonódó kitörési lehetõség látható. Az elsõ sajátosan nemzeti út, amely az ezerszer cserbenhagyott, történelmi határainkon túlra szorult magyarság felé vezet. Ezen a területen nagy mulasztások és adóságok terhelik közös lelkiismeretünket. Már nem elég - látványos tûzoltás gyanánt alkotmányos gesztusokat gyakorolni! Itt szinte már minden nemes kezdeményezés megkésett. Az utolsó órákban vagyunk! Mert miközben ismét megjelent határaink mentén a román ”hála”, tiszai ciánszennyezés formájában. Miközben a szomszédos Szlovákiában a kormány által támogatott, hatékony nacionalista összefogás kiszorította az önkormányzatokból a többségi magyarokat, addig a képmutató hazai közélet cinikusan bájcseveg, rátolja a nemzetiségi politika megoldásának remélt vízióit az érzéketlen uniós bürokratákra. A térség kifosztásában érdekelt mínusz 10%-os kormányfõket nem érdekli a fokozódó nemzetiségi deficit. A pénzpiaci terjeszkedés mellett, a határon túliak csak szánalmas töltelékanyagnak számítanak a kiélezett versengésben. Minden pót-pártcselekedet kimerül a rájuk való álságos hivatkozásban, egymásra mutogatásban. Nincs semmiféle érdemi elõrelépés a kettõs állampolgárság és az autonómia ügyében, inkább tudatos kihátrálás és altatás zajlik. Kiegészül mindez vala-
miféle felszínes és szemfényvesztõ anyagi adakozásban. Szellemi, gazdasági és politikai összekapaszkodás helyett adomány-garasokat szórunk szerencsétlen, kiszolgáltatott magyarjaink lábai elé! Az egyéni lelkiismereti háborgásokon túl jól látható, hogy a mai politikai garnitúra csak saját erõtlen tehetetlenségét, buta szûklátókörûségét, kisszerû megosztottságát és erkölcsi nivellálódását tudja feléjük exportálni. A magyar parlament ebben a fontos és kényes ügyben is reménytelenül önzõ, cinikus és ötlettelen. A Harmadik Útnak ezért teljes morális felhatalmazással, határozott és erõteljes nemzetállami koncepcióval, Kárpát-medencei összmagyar érdekképviselettel kell megjelennie! Szabad és járható utat kell nyitnia az állampolgárság, az oktatás, a kultúra, valamint a munkavállalás és magyar nemzeti tõke elõtt. Intézményesített szinteken, a térségben tudatosan kiterjeszteni és globalizálni kell érdekeinket, visszaszerezve ez által vezetõ pozícióinkat! Az európai színtereken kreatív leleményességgel kezdeményeznünk és képviselnünk kell a trianoni és benesi traumák ügyét, a soha el nem évülõ kárpótlást és rendezést! Emellett minél elõbb át kell írnunk a szomszédos országokkal az elrontott, hátrányos és elavult alapszerzõdéseket is. Nem szabad szégyenkeznünk nacionalista érzelmeink miatt! Európa népeinek meg kell végre érteniük, a déli harangszóval megkonduló, felsajduló keresztény magyar nemzet történelmi áldozatát. Nekünk töretlen hittel és kitartással kell képviselnünk álmaink Nagy-Magyarországát! A MÁSODIK KÉZFOGÁS A másik külpolitikai vonatkozású út az elsõtõl összetettebb, szerteágazóbb és globálisabb. Európában és a visegrádi országokban mindenhol tapasztalható felélénkülõ nemzeti érdekvédelem láttán meg kell szerveznünk térségünkben a nemzetközi antiliberális charta összefogását és az országhatárokon átívelõ, hatékony együttmûködését! A közös nemzetállami ellenállást. Az érdekvédõ nemzetállamok közössége csak globális eszközökkel szállhat szembe a kártékony, internacionális kihívásokkal! Az antiliberális, konzervatív, nemzeti-keresztény ideológia és gyakorlat köré szervezõdõ együttmûködés, közös erõvel megfékezheti a térség népeinek teljes kifosztását és gyarmatosítását. Megállíthatja a pénzpiaci alávetettségben és neoliberális diktatúrában szenvedõ társadalmak maradék erõforrásainak végsõ, önfelzabáló megsemmisülését. Nekünk nem a transzatlanti Washington-Brüsszel tengely, hanem a lengyel-magyar összetartozás évszázados, baráti keretei adhatnak csak élõ és eleven felhatal11
mazást! Közös érdekünk, hogy mindannyian látványosan felkapaszkodjunk a száguldó varsói gyorsra, megtisztítva ezzel beteg térségünket a posztkommunista-globalista összefonódástól. Összehangolt stratégia mentén, hatékony ellentámadást kell indítanunk a kiteljesedõ nemzetállami felébredés és öneszmélés érdekében, a gátlástalan multinacionális térnyerés ellen! Fel kell végre ébrednie nemzetünkben az egészséges veszélyérzetnek! Erõsítenünk kell az országok szuverenitásának tiszteletét, a nemzetek önálló arculatát és érdekkikényszerítõ képességét, hiszen vannak közös érdekeink! Nem csak a meglévõ kelet-nyugat, de észak-dél vonatkozásában is törekednünk kell a szorosra zárt regionális, partneri együttmûködésre. Távolabbra tekintve pedig keresnünk kell a sikeres, dinamikus, rendpárti ázsiai õseinket. Velük együtt, az õ modern gazdasági tapasztalataik által fedezhetjük fel újra a tiszta forrású, tradicionális, rendszeretõ közösségekre épülõ független Magyarországot! Azt a helyet, ahol kibontakozhat végre a rendre és igazságosságra épülõ morális forradalom! A HARMADIK KÉZFOGÁS Fájdalmas, de az eljövendõ parlamenti választások legnagyobb vesztese a tudatosan szétvert Független Kisgazdapárt lesz, amely hiteles és legitim vezetés hiányában nem indulhat önállóan a 2006. évi versengésben. Nem a véletlen mûve mindez, hanem külsõ és belsõ szétzüllesztõ, manipuláló politikai megfontolás eredménye. A hagyományos paraszti életforma és érdekvédelem felszámolása szoros összefüggésben áll, az anyaföld módszeres el- és kirablásával. Tartás, hit és erény nélküli lett a paraszti vezetés olyan, akár a beteg állatorvosi ló. Torgyán vihogva buzerázik, miközben az európai szubvenciók osztaléka korrupt pártlobbik zsebébe vándorol. Gyurcsány modern kori földosztó, kihegyezett karókat ver a zsellérré tett földönfutók szívébe. Jakab úr a MAGOSZ elnöke illõ alázattal beleomlik az anyaföldet szimpla áruvá visszasilányító, eltékozló fiú Orbán karjaiba. Árulás és képmutatás látható mindenhol! Növekvõ kilátástalanság és jövõkép nélküli vegetáció jellemzi az elhagyatott magyar ugart. Falurombolás során elsorvadó falvak, összeomló mezõgazdasági ágazatok, elöregedett, kivéreztetett, munkanélküli lakosság, mindenhol elveszett remények és illúziók. Vészjóslóan néma, fekete csendességbe burkolódzó a vidéki magyarság. Öngyilkos gazdák csüngenek meredten az üres tanyák kormos gerendáin. A nemzet maradék gerincét rohasztotta tovább a rendszerváltás hazugsága! Lakmároznak, élõsködnek Tiborc keserûen panaszos tetemén a demokratikus vérszívók. De ez nem maradhat ennyiben! Mindenáron, bármi áron fel kell támasztani az önálló életerõvel rendelkezõ kisgazda szellemet és hagyományt, hogy végre ismét útjába 12
álljon a gátlástalan szabadrablás folyamatának! Meg kell hogy jelenjen a kérlelhetetlen, igazságosztó nemzeti radikalizmus, Bajcsy-Zsilinszky öröksége, amely ha kell, szervezkedik és visszatüzel az embertelen elnyomorodás idejében! Ellenállás, felkelés, felszabadulás, Duna-medencei összefogás a közös, globális ellenséggel szemben! Ez most megint a megmaradás idõszerû parancsolata! Ki kell nyújtanunk kezeinket az elárvult kisgazdák irányába, fel kell õket emelni a haza magasába! Rendületlenül tovább kell vinnünk nemzeti programjuk legfontosabb követeléseit! Vissza kell terelnünk a Jóisten és az anyaföld közelébe az új honfoglaló generációt, amely aztán ismét birtokba veheti, benépesítheti az elhagyatott, kifosztott magyar tájat. Új utódokat és örökösöket kell kineveznünk! Önszervezõdést, szövetkezést, õshonos állat- és növényi kultúrát, fokozott édesvíz és földvédelmet! Önellátó, modern technológiákkal felszerelt tanyahálózatokat, korszerû úthálózatokat, távoktatást, családi hagyományokra épülõ termelõ és feldolgozóipart, védett piacláncolatot és termékvédelmet akarunk! Ezen túl õstermelõi érdekvédelmet, mezõbank rendszert, átlátható és igazságos agrártámogatásokat és elérhetõ hiteleket kell garantálnunk! Minden kisgazdának természetes helye van a Harmadik Úton! Belõlük, az õ tradicionális hazafiságukból és alázatos istenhitükbõl eredezteti magát a radikális, nemzete sorsáért felelõsséget viselõ ifjúság. Most a legnagyobb bajok és gondok idején ne hagyjuk õket magukra! A NEGYEDIK KÉZFOGÁS Szánalmas volt, ahogyan keservesen siránkoztak, panaszkodtak a lengyel Szolidaritás szakszervezet születésének évfordulójára meghívott magyar pártok képviselõi. Milyen kár, hogy hazánkban annak idején nem volt hasonló méretû és támogatottságú, keresztény alapokon álló munkavállalói önszervezõdés, mint a Walesa vezette antikommunista lengyel erõ. Mondogatták. A magyarok álságos krokodilkönnyeket hullattak a gdanski megemlékezésen, miközben már a gengszterváltás kezdetén szétziláltak mindenféle szakszervezeti és civil képzõdményt, nehogy bárki és bármi útjába álljon a spontán privatizációnak elnevezett államfelszámoló dühöngésnek. Nálunk fondorlatos és részleges kárpótlási színjátékkal, jogi és politikai trükkök sorozatával lopták szét - hihetetlenül rövid idõ alatt - a megmaradt nemzeti vagyont. Korlátlan és ellenõrizhetetlen hatalomhoz juttatva a diktatúra egykori haszonélvezõit. Késõbb sem volt pofon, számonkérés, leltár, múltfeltárás, Fehér Könyv, miegymás csak átlátszóan pofátlan hazugságok maradtak ránk, felsõfokon. Beváltatlan, csalfa ígéretek! A politikai élet szereplõi különös amnéziába menekültek, mihelyt felemlegette nekik valaki az 1956-os munkástanácsok jól mûködõ, önigazgató, tulajdonosi
rendszerét. Errõl nem illett beszélni, erre nem illett emlékezni! Kóka miniszter úr, aki korlátolt történelmi tudatú, liberális direktorként szanálja szét a köztársaság csõdbe vitt vállalatát, nem akar semmiféle munkavállalói ellenállást meglátni maga körül. A hájfejû szakszervezeti üledékek jól elvannak a rózsaszín lábvízben, a liberálbolsevik frakcióban. A néma nyálgépek nem akarják megzavarni a felhõtlen tõkebeáramlás stabilitását. Itt nincs osztályharc, nincs szervezettség, nincs segély, nincs szocdem öntudat, Kéthly Anna meg hasonlók! Nincs semmi, ami ellene feszülne a globális tarvágásnak! Akár a termõfölddel a parasztság, úgy tûnt el végleg a szocialista nagyipar romjai alatt, az utcákra kilökött proletár. Elmentek a tankok, bejöttek a bankok! Közben a „karvalymultik” csak kiszolgáltatott, atomizált, minimálbéreseket és bérrabszolgákat akartak, s ezért a jobboldal lángszavú, de néma vezére sem kedvelte meg az öntudatos, szervezett munkavállalót. Szabad lett a pálya! Az osztályösszefogás ebédszüneteiben tökéletesen egyetértett mindkét oldal: vagyis ne szervezkedjen, ne hõbörögjön, ne tömörüljön össze a kisember, hanem nyájas alattvalóként termeljen inkább minél több adómentes profitot! Hadd áramoljon tovább idegen trezorokba a tisztára mosott feketetõke! Ezért ha a becsapott, kifosztott és örök vesztes munkavállalókra gondolunk, akkor ott látjuk õket is a Harmadik Út kanyarulataiban, igen közel a nemzeti radikalizmushoz! Hatásos, jól mûködõ nemzeti érdekvédelem nem jöhet létre nélkülük! Kell valaki, aki visszaállítja a munka becsületét, gyakorolja a társadalmi igazságosságot és ellenõrzést, megállítja a korlátlan privatizációt és odafigyel a közösségi értékekre. Figyel és õrködik a szociális gondoskodás és szolidaritás eszméjére. A munkavállalói szabad szervezkedés jogosítványa az egyik legfontosabb alapjoga a népképviseleti demokráciáknak. Nem korlátozni, inkább nemzeti érdekek mentén kell elõsegíteni gyakorlását! Hinnünk kell az alulról építkezõ, hazafias érzelmû, nemzete iránt elkötelezett, jobboldali és keresztény, munkavállalói érdekképviseletben! Mielõbb üzemi és munkástanácsokat, dolgozói részvényeseket, erõs szakmai és ágazati érdekvédõ tömörüléseket szeretnénk létrehozni, a korlátlan hatalmú, nemzetközi vállalati és pénzügyi rendszerek ellenõrzése és kordában tartása érdekében. Erõs állam nem létezhet jól szervezett társadalmi védõháló és közösségi szolidaritás nélkül! Segítsük és támogassuk a magyar munkavállalói érdekeket védelmezõ, megújult szakszervezeteket! AZ ÖTÖDIK KÉZFOGÁS Az eljövendõ választások során ki kell használnunk, és a magunk javára kell fordítanunk azt a tényt, hogy a Fidesztõl jobbra lévõ politikai mezõben elképesztõen izgalmasak, színesek és sokoldalúak vagyunk. A mély jó ha figyelünk
nemzeti érzelmekre, hagyományokra, a hazafias és nacionalista identitásra és ezek védelmére számtalan csoport, szervezet és mozgalom van felfûzve. Hihetetlenül széles és vonzó ez a paletta, nem szabad önkényes sablonokba bezárni! Itt vannak közöttünk az õstörténeti, honismereti, hagyományõrzõ csoportok kulturális misszionáriusai. Egyre népszerûbbek a lótartással, a lovas íjászattal, a sólyomvadászattal és középkori harci játékokkal foglalkozó kezdeményezések. Szinte az egész országban feléledt a huszár nosztalgia, a kurucos virtust megtestesítõ magatartás. Terjeszkednek a karitatív és erkölcsi példaadást, életvitelt megjelenítõ vitézi és lovagrendek, az egyház közeli ifjúsági, mozgalmi szervezkedések. A harcos nemzeti radikalizmus képviselõi szintén közöttünk vannak, határainkon innen és túl, a Lelkiismeret ’88 és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fiatal tagjai által. Szerte az országban állnak a kettõs keresztek, hirdetve a nemzet élni akarását! A kis létszámú, ám nem lejáratódott pártkezdeményezések, politikai csoportosulások közül is egyre többen felismerik az összefogás szükségességét, a ránk szabaduló végveszélyt. A történelmi Szociáldemokrata Párttól a Magyar Republi-
kánus Pártig széles a választék, be kell fogadnunk õket! Szabó Dezsõ, Németh László, Wass Albert gondolatai futótûzként terjednek. Velük, az õ örökségükkel kell összekapaszkodnunk a Harmadik Úton! Meg kell találnunk a módját, hogy egyfajta civil kontroll keretében, aktívan bekapcsoljuk õket a választási bizottságok munkájába. Legyenek ott mind a 3200 településen, ellenõrizzék mélyrehatóan a képviselõválasztás menetét. Különösen fontos ez, mert nem csak a választójogi rendszer rossz, elavult és igazságtalan, de a politikai ”elit” jelentõs része is hajlamos a csalásra! A Harmadik Út számára létfontosságú, hogy olyan küldötteket tudjon kiképezni és integrálni, akik nemzeti elkötelezettségük, identitásuk és lelkiismeretük okán fokozottan érzékenyek a fegyelemre és rendre, a törvényesség betartására és a valódi politikai esélyegyenlõség megteremtésére. A 2006-os választásokon fokozottan figyelnünk kell a visszaélésekre, mert bizony elõfordulhat, hogy néhány szavazaton múlhat a feltámadó nemzeti radikalizmus és érdekvédelem jövõje! Nem követhetjük el még egyszer ugyanazt a hibát! Kérjük és várjuk honfitársainkat, hogy szervezett formában vegyenek részt a választások ellenõrzésében!
0,4 LITERES ÁTLAGFOGYASZTÁS Német mérnökök egy olyan autót építettek, ami hidrogén üzemanyag segítségével „megutazta“ a 2880 kilométeres világrekordot. A Hysun 3000-et az újfajta üzemanyagcellás autók kiállításán mutatták be Stuttgartban. Az autó a Berlin-Barcelona távolságot kevesebb mint háromnegyed gallonnyi hidrogénnel tette meg. „Elértük a világcsúcs távolságot úgy, hogy ehhez hidrogént használtunk“ - mondta a szóvivõ. Üzemanyagcellás autó még soha sem tett meg ekkora távolságot ilyen alacsony fogyasztással (az elfogyasztott üzemanyagmennyiség tizenkét liter benzinnek felelmeg). A csapat tagjai egymást váltva vezették el az autót egyik városból a másikba valósághû vezetési feltételek közt. „Alá akartuk vetni az autót vezetés közben a kiszámíthatatlan idõjárási, hõmérsékleti és közlekedési körülményeknek.“ A csapat reméli, a sikeres teszteredmények felhívják majd a figyelmet az újfajta üzemanyagcellás autókra a benzinmeghajtásosakkal szemben. „Ha az újfajta közlekedési eszközöket projektekként fogjuk fel, akkor a politikusoknak és az iparnak is könnyebb lesz megteremteni a jövõ technológiájához való elõfeltételeket.“ A csapat mérnökeinek nagy részét a Balland Power System nevû német cég alkalmazza, de az elmúlt két évben a Hysun 3000 megalkotásán és fejlesztésén kizárólag a szabadidejükben dolgoztak. (Ananova) Hetek
*** HOGYAN CSINÁLJUNK MÉREGBÕL ÉS VÍZBÕL HIDROGÉNT? Végy egy fazék forró vizet, távolítsd el belõle az oxigént, adj hozzá egy kis mérgezõ szénmonoxidot és egycsipetnyi hidrogén gázt. Az így kapott kotyvalék a legtöbb élõlényt elpusztítaná, deakadnak olyan mikrobák, akik ebben érzik igazán otthon magukat. Egy non-profit génkutató intézet, a TIGR (The Institute for Genomic Research) kutatói az egyik legérdekesebb példány, a Carboxydothermus hydrogenoformans génállományát térképezték fel, ami a szakemberek szerint több technikai újításhoz is hozzájáruljó ha figyelünk
NINCS MÁS ÚT! Megpróbáltam felvázolni, hogy milyen irányokba kell kinyújtanunk baráti és segítõ kezeinket. A határokon túli magyarsággal kötött szövetségünk természetes. A nemzetközi színtereken egyre erõsebben formálódik az unióellenes és kritikus nemzeti érdekvédelem és nemzetállami szuverenitás követelése, kezd kialakulni az antiliberális, antiglobalista összefogás. Ezekben az új feltámadó világfolyamatokban, kezdeményezõ módon kell jelen lennünk! Belpolitikai vonatkozásban is megérett a helyzet a gyökeres és mélyreható változásra. Össze kell fogni a szétvert kisgazda-paraszti erõknek, a szervezett munkavállalóknak, hiszen mindketten vesztesei és áldozatai az elhazudott rendszerváltásnak. A fokozott társadalmi ellenõrzés lehetõségét pedig szintén szervezett keretek között kell megjelenítenünk az eljövendõ parlamenti választások folyamatában! Összefogtak ellenünk, fogjunk össze mi is! Most vagy soha! Céljaink közösek: Negyedik Köztársaság! Harmadik Út! Két erõ! Egy igazság! Nulla tolerancia! Nagy feladat vár a nemzeti radikális magyar értelmiségre. Készüljetek. Jövünk! Forrás: Molnár Tamás, Jobbik
hat. Az orosz vulkanikus sziget, Kunasir egyik forró vizû forrásából izolált mikroba szinte teljes egészében szénmonoxidon él. A normál esetben mérgezõ gázt fogyasztáskor a mikroba vízzel keveri, majd hidrogént lélegez ki. Annak fényében, hogy sokan a hidrogénben látják az üzemanyagok jövõjét, a technológiai ágazatok számára több mint érdekes lehet az ilyen és hasonló mikrobák géntérképe. A C. hydrogenoformans az egyik leggyorsabban tenyészõ mikroba azok közül, melyek a szénmonoxidot és a vizet hidrogénné alakítják, jegyezte meg a TIGR biológusa, Jonathan Eisen. A génállományról készült tanulmány szerzõje szerint a mikroba tökéletes kiinduló pontja lehet a tiszta üzemanyagok elõállításának. A géntérkép elkészítése közben a kutatók azt vették észre, hogy a C. hydrogenoformans gyorsabban szaporodik szénmonoxidban, mint bármely más ismert faj. A mikroba legalább öt különbözõ úgynevezett szénmonoxid dehidrogenáz protein gépezettel büszkélkedhet, melyek képesek manipulálni a mérgezõ gázt, míg a legtöbb más szénmonoxidban élõ organizmus csupán egy ilyen gépezettel rendelkezik. Minden egyes módozat különbözõképpen használja fel a szénmonoxidot, így a mikroba egy valóságos élelemfeldolgozó rendszerrel lett felruházva. A géntérkép elkészítése elõtt igen keveset tudtak errõl a hidrogén kilélegzõ organizmusról, azonban a számítógépes elemzésekkel és az összehasonlító vizsgálatokkal a kutatók több rendkívüli, eddig ismeretlen tulajdonságra is rábukkantak. Az egyik ilyen az a génsorozat, amivel spórákat állíthat elõ, márpedig amióta az anthrax, mint biológiai fegyver eshetõsége felmerült, azóta igen nagy érdeklõdés kíséri a spóraképzõdéssel kapcsolatos kutatásokat, mivel ebben a folyamatban rejlik a lépfene veszélye. A spórák ellenállnak a hõnek, a sugárzásnak és egyéb kezeléseknek. A mikroba segíthet felfedni azt a minimális biomechanikai gépezetet, ami a spóraképzéshez szükséges, ezáltal talán megismerhetõvé válik a lépfenét okozó baktérium biológiája is. A kutatók a nem szokványos lény génállományának feldolgozásával és elemzésével azt szeretné bemutatni, mennyi hasznos képességet rejt magában a Föld hatalmas mikrobiológiai birodalma.
13
Kedves Havasi Úr! Ma reggel felkattintottam a televíziót és csak úgy, a reggeli készülõdés közepette végighallgattam a Kuncze Gáborral folytatott beszélgetését. Meg kell mondanom, hogy felvetései tetszettek, még akkor is, ha az elhangzott minõsítések esetenként zavarták a jóérzésemet, és talán szakmailag is hagynak némi kívánnivalót maguk mögött. Megbántani senkit nem szeretnék, de tény, hogy a sajtó ilyen mûfajjá vált, amelyet az un. „szakma“ nem képes helyrerakni. Minden a közönségen múlik, hiszen ebben a szerencsétlen világban a pénz beszél, a kutya meg ugat, elv alapján dõl el minden. De nem errõl kívánok szólni. Szegény Kuncze erejébõl mindössze annyira futotta, hogy újabb minõsítéssel lássa el a Magyarok Világszövetségét, mondván „politikai hontalanok“, ezzel azt sugallva, hogy az MVSZ egyik párthoz sem tartozik. Megjegyzem, szándéka ellenére ezzel inkább dicséretet mondott. Viszont Kuncze Gábor azon kijelentését, „hogy ha nem egy tárgy lenne, akkor a Szent Korona tiltakozott volna az MVSZ tisztségviselõi eskütétele ellen“, sértõnek, és rosszindulatúnak tartom, amely õt magát minõsíti. Már nem tudja, mit tesz kínjában. Vajon mit szólna Kuncze, ha valaki azokat a szimbólumokat, kultikus tárgyakat sértegetné, amelyek az õ, vagy valamely hozzá közel álló vallás, nép számára fontosak? Megnyilvánulása kritikán aluli, és alacsony emberi minõségre vall. Viselkedése ellenére nem haragszom rá, inkább sajnálom. Sajnálatraméltó volt a TV szereplése alatt is, amikor sarokba szorult az Ön kérdéseivel szemben, hiszen egy év után sincsenek meg sem az indokai, sem a válaszai a kettõs állampolgársággal elkövetett butaságaikkal kapcsolatban. Úgy tûnik, nem meri (vagy valamilyen megegyezés miatt talán nem is akarja) felvállalni a kézenfekvõ megoldást, amelyet Ön szinte mentõövként, jóindulatúan felvetett. Egyszerûen csak annyit kellene mondania, hogy „ha már annyira akarják a külhoni magyarok, akkor legyen meg az akaratuk, kerüljön az országgyûlés napirendjére a kérdés“. Hadd fõjenek azok is a katlanban, akik csak mímelik a kettõs állampolgárság támogatását, sõt akik a leghangosabban ellenzik, meg azok is, akik mindössze színjátékot játszanak és így kovácsolnak fából-vaskarika politikai tõkét. Ami viszont ránk is tartozik, az a sajtóban minduntalan hangoztatott elferdítések az MVSZ-szel, a kettõs állampolgársággal, a népszavazással kapcsolatban. Engedje meg, hogy feltegyek néhány elvi (amolyan költõi) kérdést, és néhány információval szolgáljak: A népszavazásra azután szánta el magát az MVSZ, miután már minden mást megpróbált. A magyarországi parlamenti pártok (Fideszes idõk) még tárgyalni sem voltak hajlandóak arról, hogy akár csak egyeztetésre is sor kerüljön, az akkor már törvénymódosítási javaslatként elõkészített Külhoni Állampolgárság (MVSZ) elnevezésû javaslatról. Ehelyett a nagy nehézségekkel „megmagyarázott“ Státustörvényt alkották meg, amelyet akármikor szemétre lehet dobni, ha olyan a politikai hangulat. Az MDF is adott be törvénymódosítási javaslatot. Az elszakított magyar területek magyar polgárai (nem a pártok) aláírásukkal kérték az intézmény bevezetését. Szerbia kijelentette, hogy semmi ellenvetésük. A politikai elit mindent lesöpört az asztalról. Ha nem a népszavazást választotta volna az MVSZ, akkor mit kellett volna tennie a kérdésben? Csak azt ne mondja valaki, hogy majd az EU mindent megold, mert ennek az esélye sem létezik. Az EU még a benesi dekrétumokat is elfogadja, amelyek feudális törvényeknek számítanak. A népszavazás a demokrácia fokmérõje, és bizony ebbõl a szemszögbõl nézve elbukott a vizsgán a magyar kormány, éppen úgy, mint egyes pártok is, hiszen a vonatkozó törvény tételesen tiltja, hogy népszavazási kérdésben, pl. a kormány bármely oldal (IGEN / NEM) mellett állást foglaljon. Errõl is kérdezni kellene az érintetteket. 14
Azt mondják, hogy a magyarországi magyar nép nem akarja megadni a külhoni magyaroknak a kettõs állampolgárságot. Én azonban szerettem volna látni a népszavazás azon változatának az eredményét is, amikor a kormány és a pártok betartják a törvényeket (pl. nincsen sárga cédula - amit állítólag az adófizetõk pénzén nyomtattak), tisztességesen lefolytatják a szavazást (gyertyánál szavazás, nem hiteles záró cédulák, újraszámlálás, megfigyelõk stb.). Egyszer már megindokolhatnák azt a szlogenszerû kijelentést is, miszerint a népszavazás rosszkor, rosszul, rosszmódon feltett kérdésre akart választ kapni. Miért baj az, hogy valaki szinte szégyenlõsen, mindössze annyit kérdez a népfelségtõl, hogy akarja-e, hogy az országgyûlést tárgyalja a kérdést? Jól, vagy rosszul lett-e feltéve a kérdés, ezen lehet vitatkozni, az viszont tényszerûen bebizonyosodott, hogy a magyar politikai elit akarata az egyetlen akadálya a kettõs állampolgárság megadásának. Sajnos, az sehogyan sem derülhetett ki, hogy valójában mit gondolt a magyarországi választópolgár. Ugyanakkor bizton állíthatjuk, hogy a külhoni magyarság óriási többsége igényli a kettõs állampolgárságot. A támogatottsági arány 80-90%. Látszik ez abból is, hogy azok a külhoni magyar „legitim“ pártok sem mertek ezzel szembeszállni, akik talán már nem is léteznének, ha nem segítenék õket a magyarországi „segélyszolgálatok“, ha nem tudnák maguk alá gyûrni a külhoni médiát. Pl. a VMSZ (Kasza József) a pénz, a FIDESZ (Orbán Viktor személyes) terepi kampányolása ellenére is 2004-ben elveszítette támogatói felét, mert késve ismerte fel az emberek elvárásait. Mit gondol Ön, vajon hogyan szerepelt volna Kasza, Markó a választásokon, ha legalább az utolsó pillanatban nem fordítanak a köpönyegen, és nem állnak a kettõs állampolgárság mellé? A nagy kérdés mindezek mellet mégiscsak az, hogy miért kaphat teljes (kettõs) állampolgárságot minden hazáján kívül élõ horvát, román, szerb, szlovén, hogy csak a legfájóbb eseteket említsem. Miért csak a szülõföldjén õslakos, erõszakkal elcsatolt, nem kis szenvedésre ítélt magyarnak tiltott arról még beszélni is, hogy esetleg adnának-e neki korlátozott jogokkal járó magyar állampolgárságot? Hogyan lehetséges az, hogy a többi ország minden herce-hurca nélkül, egyetlen tollvonással túltette magát a kérdésen, csak Magyarország nem? Érdekes kísérlet lenne, ha mondjuk Ön, esetleg Gyurcsány Ferenc, Kuncze Gábor, Eörsi Mátyás eljönnének hozzánk a Délvidékre, és itt élnének velünk egy-két hónapot a munkanélküliségben, a kilátástalanságban, a gyerekeiket féltve, ahol csak azért kötnek belénk, ítélkeznek felettünk drákói módon, mert magyarok vagyunk. Mindemellett természetesen tisztában vagyunk azzal is, hogy másutt sem fenékig tejfel az élet. Tudja, néha elgondolkodom azon, hogy milyen emberek lehetnek, akikbe — nem Önre gondolok egy szemernyi igazságérzet, együttérzés se szorult. Mi jól láttuk, hogy mennyit segített a Szerbiában élõ horvátokon az, hogy van anyaországuk, amely állampolgárságot adott nekik. Amíg mi magyarok alig tudtunk megélni, addig õk gyarapodtak, és nem is érezték a Szerbiát ért büntetések hatását. Egyikük se költözött el. Bolondok lettek volna, amikor a horvát állampolgársággal megélhetési lehetõség is teremtõdött a számukra. Otthon maradhattak, és Horvátország befolyást is erõsítik, pl. az EU-ban, mert ott a számbeliségre bonusz pontokat adnak. Gondolják meg, lehet, hogy Magyarországnak is jóval több EP képviselõ jutna, ha 4-5 millióval több állampolgára lenne, még ha azok egy része nem is él az országhatárokon belül. Rácz Szabó László, a délvidéki Magyar Polgári Szövetség elnöke, az Magyarok Világszövetségének szövetségi szintû elnökségi tagja
jó ha figyelünk
– veszélyben az alapvetõ közszolgáltatások? – Ivád, a 420 lelkes Heves megyei zsákközség, valamint Párizs, Bécs, Oxford, Firenze és még körülbelül 400 település úgy döntött, megóvják életüket, és úgynevezett „GATSmentes zónaként“ tervezik jövõjüket. Aki még nem hallott a GATS-ról, ne szégyellje. Ez a rendszer a világ 144 országának a szerzõdése, amelyet a világkereskedelmi szervezet hozott tetõ alá, és mi civilek legfeljebb a következményeit élvezhetjük, vagy nyöghetjük. Az országok irányítói arra szövetkeztek, hogy az egyes államok a szabad kereskedelem tárgyává teszik közszolgáltatásaiknak ezt vagy azt a szeletét, magyarul: piacra dobják tehát, ahol minden gazdasági szereplõ számára szabad a gazda, mindenki megteheti a maga ajánlatát. Az egészségügy, az oktatás, a vízellátás és a postaszolgálat, és a többi privát alapon mûködtetésére. Az egyezmény 10 évvel ezelõtt született, és a világ jó pár városának önkormányzata most látta elérkezettnek az idõt, hogy kimondja: ezt csúnyán elbaltázták. Számukra ugyanis bebizonyosodott, hogy a profitéhes nagyvállalatok fütyülnek a pénzügyi könyvelésben ismeretlen szempontokra, mint amilyen a környezet védelme, és egyáltalán a közösség bankszámlákra nem kopírozható érdekei. Ezek az önkormányzatok most elhatározták, hogy összefognak, az úgynevezett GATS-mentes zónák érdekében, és hogy rákényszerítsék a kormányokat: a decemberben esedékes újabb tárgyalási fordulót fújják le, a hatályban lévõ egyezményt fagyasszák be, és gondolják át még egyszer a dolgot. Magyarországot Ivád község képviseli abban a társaságban, amelyben a többieket úgy hívják: hogy Oxford, Firenze, Bécs és Párizs. Ivádi Gábor Ivád polgármestere elmondta, hogy a képviselõk elõször döbbenten néztek rá, hogy mit akar ezzel a GATS-al, amirõl egyébként sem tudtak semmit. A négyszáz fõs település azért küzd - sikertelenül -, hogy a mobilposta helyett állítsák vissza a fix postai szolgáltatást. A GATS egyezmény arról szól, hogy az önkormányzatiságot megcsúfol-
va kivehetik a koordinálásuk alól a vízszolgáltatást is. Mivel az önkormányzatok jó része annyira szegény, hogy a közüzemi számlák kifizetése után mínuszban vannak, egyszerûen nincs mirõl dönteniük, hiszen semmire nem maradt pénz, válogatni sem tudnak az elvégzendõ feladatok közt. A GATS egyezmény pedig még tovább rombolná az önkormányzatok lehetõségeit, hiszen abba sem szólhatnának bele, hogy a saját vízhálózatukon például ki szolgáltassa a vizet. Belgiumban négyszáz város tiltakozott a GATS egyezmény ellen. Ezen a találkozón részt vett Szombati Kristóf a védegylet munkatársa is. A városok attól félnek, hogy ha például privatizálják a vízszolgáltatást, akkor nem lesz biztosítva az állampolgárok általános hozzáférése, mert nem tudják majd megvenni maguknak a vizet, ezenkívül veszélyeztetve látják a szolgáltatások minõségét. Ráadásul véleményük szerint csorbul a demokratikusan megválasztott köztestületek autonómiája, mert nem szabályozhatják a saját körzetüket az állampolgárok érdekében, mert ha tovább lépnek az egyezménybe, akkor már nem lesz lehetõségük beavatkozni a különbözõ szektorokba. Október 23-án elfogadtak egy közös nyilatkozatot, mely szerint az elsõ teendõ, hogy az embereket ki kell vinni az utcára, mégpedig azért, mert ez a politikai nyomásgyakorlás egyik eszköze, a kormányzatokat, és a különbözõ nemzetközi szervezeteket, mint amilyen a WTO, csak így lehet befolyásolni. Boda Zsolt, a védegylet szóvivõje elmondta, hogy azért most akarnak fellépni a GATS ellen, mert ugyan az 1995 óta létezik, de az egyezmény tárgyalása és a részletek kidolgozása még folyamatban van, és a decemberben Hongkongban ülésezõ WTO-n biztosan szóba fog jönni. Tehát azt akarják elérni, hogy Hongkongban semmi további kötelezettségvállalás ne történjen. Schiffer András véleménye szerint egyszerûen arról van szó, hogyha a elfogadják a GATS egyezmény filozófiáját, mely szerint az egészségügyi, szociális, postai, távközlési szol-
gáltatások, a vasút, az ivóvízellátás ugyanolyan árucikkek, mint például a pénzügyi szolgáltatások piaca, akkor ebbõl az következhet - a GATS különbözõ pápái már most sérelmezik, hogy bizonyos országokban túlzott állami szubvenciót kapnak a közoktatási intézmények -, hogy nem lehet majd például az állami felsõoktatási intézményeket más elbánásban részesíteni, mint a különbözõ külföldi tõkés társaságok által alapított felsõoktatásai intézményeket. Tehát magyarul végképp befellegzett azoknak a kistelepüléseknek, amik nem piacképesek, mert oda nem fog elmenni a vonat, nem lesz posta, stb., stb. Ha beteljesedik a GATS rémálom, akkor pontosan azokat a funkciókat veszik ki az önkormányzatok kezébõl, amivel azt a küldetését tudná teljesíteni, amivel õt a döntéshozatali fórumba küldték a választók. Nem lesz eszközük arra, hogy a társadalmi kohéziót biztosítsa, nem lesz eszköze, hogy a természeti erõforrások védelmét szavatolni tudja. A GATS-mentes zóna azt jelenti - mondta Ivádi Gábor -, hogy kinyilvánították azon véleményüket, hogy az önkormányzatokat érintõ kérdésekben kérjék ki a véleményüket, hiszen ezért van az önkormányzatiság Magyarországon. A védegylet nem keres meg pártokat, de nem is tudnak olyan pártokról, akik a programjukba felvették volna a GATS témáját. A védegylet munkatársa hangsúlyozta, hogy amit a védegylet és hozzájuk csatlakozó önkormányzatok képviselnek ebben a témában, az nem külföldellenesség, nem multinacionáliscég-ellenesség, nem piacellenesség, arról szól, hogy lehet-e egy kalap alá venni egy gazdaság- és társadalompolitika tervezésénél azokat a szolgáltatási szektorokat, amelyek egészen egyszerûen az emberhez méltó élethez elengedhetetlenek, a természeti erõforrások védelmével valamilyen módon összefüggenek, azokkal más szolgáltatási szektorokkal, amelyeket alapvetõen a piaci mozgatók irányítanak. Szikra Zsuzsa beszélgetése nyomán, MR
POLITIKAI PORNOGRÁFIA Az érdekek egymásra találtak: a pártállami idõkbõl ipari miniszterként is ismert Kapolyi gazdasági érdeke, hogy a baloldali kormány maradjon hatalmon, mint ahogy a Népszava szerkesztõségének is ez az érdeke, hiszen a szocialisták bukása után vajon miféle szakmai befektetõ látna fantáziát a Népszabadsággal azonos politikai irányvonalú pártlapban? Bármilyen fejléccel jelenik is meg a lap, a megítélésén ez semmit sem változtat. Mert nem elég szociáldemokratának látszani, annak is kellene lenni. Ám a Népszava nem képviseli a klasszikus szociáldemokrata értékeket, csupán a milliárdos szocialisták egyik propagandaeszköze, és nem tekinthetõ a szó klasszikus értelmében újságnak sem. Cáfolhatatlan tény: a Népszavát a választások idején az MSZP politikai céljainak megfelelõ tartalommal megtöltve egymillió példányban szokták kinyomtatni, és ingyen szokták bedobálni a postaládákba Forrás: Torkos matild – Magyar Nemzet, 2005. december 22.
jó ha figyelünk
15
A Happy End egykori vezére 2002 óta nem Orbán Viktor tanácsadója, de fejben továbbra is marketinges sakkjátszmaként elemzi a napi pártharcokat. Wermer András még mindig alaptételként hivatkozik egykori mondására: a mosópor és politika eladása technikailag semmiben sem különbözik, és úgy ítéli meg, hogy a Fidesz mostani kommunikációs stratégiája egészen más úton jár, mint amit õ a kedvére valónak nevezne. Interjú. Nem mocorog a sajtkukac most, hogy indul a kampány, és mint egykori királycsináló, mégsincs a pályán? Sokan kérdezték már tõlem, hogy nem hiányzik-e. Nem hiányzik-e a filmcsinálás, nem hiányzik-e az orvosi munka? Ezeket mind lehet tõlem kérdezni. Sok mindennel foglalkoztam már az életben, miért pont a kampány hiányozna. Mindig az izgatott, hogy valami újat kezdjek. Kétszer ugyanazt csinálni, a legkevésbé sem izgalmas. Önnek azonban, ha nem szakadt volna meg a munkakapcsolat a Fidesszel, ez lett volna 1994 óta a negyedik választási idõszak. Nyilván tanult a korábbiakból. Magyarországon ez nem mûködik, itt nem lehet tanulni az elsõbõl, és megcsinálni a másodikat. Magyarországon egyszer lehet egy dolgot megpróbálni. Amerikában a helyzet merõben más, ott ugyanis nagy érték, ha valaki gyakorlattal rendelkezik egy adott területen. Magyarországon viszont az újrázás rögtön rengeteg negatív megjegyzésre ad alkalmat: el lehet mesélni, mit csinált rosszul, még akkor is, ha õ a legjobb. Ilyenkor inkább elõhúznak egy másik figurát, aki lehet, hogy amatõr, de legalább új. Ez nem csak a marketingben van így, hanem az élet szinte minden területén: az újságírásban, sõt még az olyan kötött szakmáknál is, mint az orvosi, ügyvéd vagy mérnöki pálya. Minden további nélkül leváltották például a BM-kórház vezetõjét egy olyanra, aki nem rendelkezik a szükséges diplomával. Nem tiltakozott senki a betegek közül sem, hogy nem akarok meghalni. Ez egy ilyen ország. A hatalom viszont addikciót okoz, valószínûleg keményebbet, mint amit az orvoslás, vagy a filmezés terén be lehet szerezni. Ön pedig olyan pozícióban volt, hogy csak a kisujját kellett megmozdítania, és beindult egy nagy gépezet. Jó, akkor beszéljünk a hatalomról! Hol van a hatalom? Ez nagyon érdekes kérdés. Szerintem ugyanis nem fönt, hanem lent van. Mondok is rá egy példát az Orbán-kormány idejébõl. Azt mondja Torgyán József, hogy õ egy éven belül rendbe teszi a földnyil16
vántartást. Ugyanakkor a köztisztviselõk két százalékát el kellett bocsátani. Ez olyan jelentéktelen arány volt, hogy nyugdíjazásokkal gyakorlatilag az egész keret kitölthetõ volt, és néhány alkalmazottól kellett csak megválni elbocsátással. A néhány elbocsátott közül az egyik viszont dühében fogta a közelében lévõ összes aktát, kivitte, és belevágta az elsõ kukába. Na most akkor lehet rendezni egy éven belül a földnyilvántartást? Nem lehet. Kinek a kezében van a hatalom? Mindig így mûködik: a feladat fönt van, a hatalom lent. Hiába mondja a fõnök, hogy csinálják meg, ha úgy akarják, akkor nem lesz megcsinálva. Van egy érdekes könyv, amelyik az amerikai elnök hatalmáról szól, ebbõl kiderül, hogy az elnök önállósága valamivel kevesebb, mint egy kiskorú gyermeknek. Nincs egy igazolvány a kezében, nincs saját pénze, nincs nála a hitelkártyája, nem hagyhatja el a házat egyedül, csak kísérettel. A szakmáját tekintve: semmit nem nyújthat be a kongresszusnak, csak véleménye lehet a dolgokról, senkit nem kötelezhet semmire, csak tárgyalhat vele vagy kérhet tõle. A világ leghatalmasabbnak tartott emberének egyetlen hatalma van, a magával ragadás hatalma. Ez a hatalom pedig mindannyiunknak megvan, ha megfelelõen mûködtetjük. A példái alapján úgy tûnik, nagyon korlátozottnak élte meg a helyzetet, amikor a miniszterelnök tanácsadója lehetett. Nem én éltem meg így, a helyzet ilyen. Van egy Amartia Sen nevû közgazdász, aki - többek között - azért kapott Nobel-díjat, mert bemutatta, hogy egy föntrõl induló parancs, információ miként szûnik meg, ho-
gyan válik semmivé, mire leér. Minél nagyobb egy szervezet, annál kisebb hatással tud lenni rá a vezetõ. A trükk szerintem az, hogy meg kell találni azt a néhány pontot, amit befolyásolni kell ahhoz, hogy a dolog valamilyen irányba mûködjön. Volt az az õrült elképzelés, hogy én reggelente felhúzom az ujjaimra a politikusokat, és mint valami hasbeszélõ, beszélek a fejekbõl: na, de hány ujjam van? Egy kormányban van ötszáz ember, aki nyilatkozik. Vannak az emberi életnek olyan korlátai, amit nem lehet áthágni: nincs az a hatalom, hogy ötszáz embert meggyõzzek, hogy azt mondja, amit én szeretnék, ha õ maga nem hisz benne. És hogyan próbálta elérni, hogy többen higgyenek a mondanivalójában? Mármint a szavazók? Induljunk el talán onnan, hogy a közvélemény-kutatások egy csoportjával kapcsolatban a szociológusok nem tudnak mit kezdeni. Az úgynevezett „rejtõzködõ“ ugyanis nem mondja meg, hogy jobboldali vagy baloldali szavazó. Így az elemzõ nem tud mást csinálni, csak kíváncsian várni, hogy az idõ múlásával végre kiderüljön, hogy a megkérdezett végül hogyan dönt. Ez azért van így, mert a kutató a fennálló helyzetet vizsgálja. Azt nem tudja felmérni, mi lesz, ha holnap megváltozik a világ. Nem is az a dolga. De, ha ott van egy marketingstratéga, akkor a helyzet holnap már más lesz. Nem csak jobb- és baloldal van ugyanis a világon, ezeket a címkéket remekül el lehet tolni, más hadszíntereket lehet létrehozni. Olyanokat például, ahol egy „múlt pártja“ és egy „jövõ pártja“ áll szemben. Ezekhez azután mindjárt másként jó ha figyelünk
állnak hozzá az emberek. Az új címkékkel egy régi párt átkerül egy teljesen más fakkba. Az a véleményem, hogy ami egyszer bement a fejekbe, azt onnan Isten ki nem veri. Az erre irányuló erõfeszítés teljesen felesleges az erõlködés. Éppen ezért nem reagáltam az engem ért támadásokra. Tök mindegy, hogy igaz vagy nem amit állítanak, hiábavaló küzdelem lett volna. Amit mondtak, az már bent volt a fejekben. Az egyetlen lehetõség más összefüggésrendszerbe helyezni, más dobozba tenni át azt a dolgot, ami bement fejekbe. Ha Orbán Viktor átpozícionálását megoldotta, akkor a sajátját miért nem próbálta? Magamon nem tudok mûtétet végezni: nem én határozom meg saját magam, hanem engem határoznak meg. Ez a játék külsõ eszközökkel folyik, másokon keresztül, magamról hiába próbálom bizonygatni, hogy nem az vagyok, akinek beállítanak. Ezért hagyta, hogy a Happy End vezéreként hamarosan diabolikus figurává változzon a sajtóban? Teljesen világos, hogy a sajtónak politikai utasítás alapján kriminalizálnia kellett engem. Nem gondolt arra, hogy a saját szerepét illetõ információk hiánya még inkább rossz útra terelheti a dolgot? Az Orbán-kormány idején gyakorlatilag lehetetlen volt elérni. Egy ideig lelkiismeretesen visszahívtam az újságírókat, de aztán körülbelül egy év után oda jutottam, hogy ezt nélkülem is le tudják játszani. Azt írtak úgyis, amit akartak, az pedig nélkülem is ment, tyúkperekbe viszont nem akartam belekeveredni. Akkor hol romlott meg a sajtóval a kapcsolata? 1998-ban azzal kezdõdött, hogy megkeresett az Élet és Irodalom három újságírója, hogy egy Orbán Viktorról szóló cikkhez adjak nekik háttéranyagot. Millió kérdésükre
jó ha figyelünk
válaszoltam, sok dolgot cáfoltam, sok dolgot állítottam, majd aztán megjelent a cikkük, nem Orbán Viktorról, hanem rólam. Az írásban minden állítás, amit a beszélgetés során cáfoltam, tényként szerepelt, és mindent, amit mondtam, kihagytak belõle. A cikk felsorolt például néhány a cégünknek tulajdonított kampányt. De ezek közül egyet sem mi csináltunk. Ugyanakkor a valóban a Happy End által megvalósított száznál is több gazdasági kampány egyikérõl sem tettek említést. Már akkor felmerült, hogy pereljek-e vagy sem, hiszen olyan hülyeségek vannak benne felhalmozva, hogy az az újságíró szakma szégyene. Hozzáteszem a cikk díjakat is nyert. A második élményem az volt, hogy egy szép napon bejött hozzám valaki délután, és a kezembe nyomta az aznapi Népszavát, amelynek a címlapján egy velem készült interjú volt, holott én nem adtam semmilyen interjút. Tudok mesélni, mesélni, mesélni. Siralmasnak tartom, hogy ráadásul a rólam és a Happy Endrõl szóló cikkeket oknyomozó írásoknak nevezik. Mit is nyomoztak ki ezek? A 90-es években, még a kormányzat melletti szereplése elõtt, más miatt is hírhedtté vált: Magyarországon elõször mondta ki azt, hogy a politikusok eladhatóságát a mosóporokéhoz hasonlítsa. Egyébként az ÉS cikke is ezt emelte ki. Kedvenc példáim egyike valóban, hogy a politika pont olyan, mint a mosószer. Nem arról van szó, hogy a politika is olyan egyszerû ügy lenne, mint a mosószer, hanem arról, hogy a két dolog eladása technikailag semmiben sem különbözik. A kis mûtét és nagy mûtét közötti különbség sem az, hogy másik szakma kell hozzá, mindkettõben végig kell csinálni ugyanazokat a fogásokat, csak a nagy mûtétben nagyobb a veszély, és nagyobb a tét. Ennyi a különbség a mosószer és politika között is. Az elmúlt tíz év alatt ez már akár közhellyé is válhatott volna a magyar politikai marketingesek világában. A pártok körül
tevékenykedõ kampányirányítók elsajátították a wermeri marketingfogásokat? Ebben a pillanatban úgy látom, hogy a baloldal sokat tanult abból, amit én csináltam, a jobboldal viszont egészen más úton jár. Ó, elfelejtették volna? Nem biztos, hogy elfelejtették. Mást csinálnak. Konkrét példákat nem akarok mondani, nem szeretném elemezni egyik párt tevékenységét sem, de az a fajta logika, marketingstratégia, amit én jónak tartok, annak a csíráit jelenleg a szocialisták oldalán látom megjelenni. A jobboldal ténykedése más úton jár, ami nem jelenti azt, hogy rosszabb lenne, minõsíteni egyáltalán nem szeretném, csupán annyit szögeznék le, hogy nem a kedvem szerint való. Olyan ez, mint egy sakkparti, amit néznek olyanok is, akik értenek hozzá, és olyanok is, akiket érdekel a játék, de nem látják a mélyebb összefüggéseket. Példának itt van az 56-os ünnepségek nyilatkozatsorozata. Néhány fideszes vezetõ mondott valamit, amire hivatkozva Gyurcsány Ferenc az Operaházban másfél perc után félbeszakította beszédét a jobboldal felháborító aktuálpolitizálása miatt. Árulkodó, hogy errõl már a délután felvett tévéinterjúban is beszélt, holott Orbán Viktor csak ezután mondott beszédet, ami úgy kezdõdött, hogy „Ebbõl elég volt! Ebbõl elég volt!“. Vagyis, ebbõl elég volt: ezt gondolták magukban azok, akik 1956-ban_ valahogy így. Majd ezután hallottam a Hiller István reakcióját, ami abból ált, hogy „egy dologban egyetértünk a Fidesszel: ebbõl elég volt“. A sakkpartiban, amit én játszom, mindez a következõt jelenti: 1956-ban a baloldal levert egy forradalmat, ami kellemetlen a mai baloldalnak. Az ember azon a terepen kell, hogy megvívja a csatáit, amelyik számára elõnyös csatatér. Ezért az MSZP-nek az 56-os történetet át kell húzni a mai csatatérre. Ezért célszerû az ünnep kapcsán a múlt helyett a Fidesz vezetõk mai viselkedésérõl beszélni. A jobboldalnak persze az az elõnyös, ha az ütközés az akkori csatatéren zajlik. Ezért arra tereli a szót a mai ünnep kapcsán, mit gondoltak az emberek 1956-ban. A Fidesz tehát a múlt felé tolja a csatateret, az MSZP meg húzza a jelenbe, és az nyeri a meccset, aki végül a saját maga számára elõnyös térfélre tudta gyömöszölni a történetet. Így néz ki a stratégia a háttérben, perszer ebben a formában nem szokták elemezni. Az, hogy helyes-e másfél perc után félbeszakítani egy beszédet, vagy hogy konkrétan mit mondott Orbán Viktor, ebbõl a szempontból tök lényegtelen dolgok. Csak amit most mondtam, az a sakkparti lényege, errõl szól a marketingstratégia. Sohasem mulasztja el megemlíteni, hogy több szakmában is otthonosan mozog, de a világot mintha marketinges szemüvegen keresztül nézné. A marketing lett a fõ foglakozása? 17
Igen. Most is marketingstratégiát gyártok, cégeknek. Egyre több cég látja be, hogy a marketingstratégia nagyon eredményes dolog, bár sokan még mindig a reklámmal azonosítják. Még az üzleti életben is keverik a kettõt, holott a reklám csak az egyik fegyvere a marketingnek. A reklám a géppisztoly, a gépágyú vagy egy komoly bomba, de nem maga a hadsereg. A marketing egy gondolkodásmód. Sokszor egyetlen ötlettel, vagy néhány az emberek tudatába vitt mondattal, sokkal többet lehet elérni, mint egy sokmilliós reklámkampánnyal. Ha valakinek ki tudok találni egy megfelelõ elnevezést, egy jó szót, az nagyon eredményes lehet. A Fidesz számára a polgár szó többet ért, mintha ezerszer kiplakátolják a falakra, hogy „Szavazz a Fideszre“. Mint ahogy láthatták is: 1994-ben ezernyi lámpaoszlopon szerepelt a Fidesz neve, és az eredmény 7 százalék lett. A polgárok pártja 1998-ban jóval kevesebb reklámmal 28 százalékot kapott. A polgári kormány mögött álló Fidesz pedig 48 százalékot. A stratégia lényege, hogy változást érjünk el az emberek gondolkozásában. Ha tíz emberében sikerül, akkor kis marketingstratéga vagyok, ha millióéban, akkor nagy. Biztosan a Fidesz is egy nagy stratégára gondol, amikor Clinton egykori tanácsadójával kacérkodik.
Nem tudom, kivel szerzõdik a Fidesz manapság, de a politikai marketing-tanácsadóé is egy szakma. Négy-öt évente vannak mindenütt választások, a köztes idõben õk sem ülhetnek otthon. Van egy ilyen csoport, aki fel-alá utazik a világban, mindig oda, ahol éppen szükség van rá. Az én esetem más. Marketinggel foglalkozom ugyan, de a politika csak egy kirándulás volt az életemben. Számomra az volt fontos, hogy az emberek érezzék, nekik személy szerint lehetnek álmaik, és õk személy szerint valóra tudják váltani azokat. Ezen az elgondoláson alapszik Amerika is. Európában Írország már megérett erre, Magyarország a jelek szerint még nem. Nekem a politika csak eszköz volt, hogy ezt az üzenetet bevigyem a fejekbe. Aki ezzel szembe megy, az nem velem, hanem az emberekkel megy szembe, és azzal megy szembe, hogy ez az ország megcsinálhassa, megvalósíthassa végre saját magát. Talán mégis a stratégiában volt a hiba, hogy ez az össznemzetinek szánt program akkora ellenérzést váltott ki az ország egyik felében? Dehogy volt, hiba. A stratégia, amely azt állította, hogy a föld gömbölyû, vagy amely az evolúciót hirdette, igencsak komoly ellenérzést váltott ki az emberiség egyik felébõl. Az következik ebbõl, hogy rossz programok voltak? Nagyon szomorú, hogy az
„..és most Gyurcsány Ferenc lakik itt, Isten tudja, hányadik feleségével...“ – hallhatták a hangszóróból azok a demonstrálók, akik azon a december 5-ikei estén felsétáltak a miniszterelnök házához. A nedves hétfõi estén ezernyi apró égõ világitotta meg a villa kertjét. A demonstrálók által felhozott többszáz gyertya lángjánál a métervastag falakon kisértetiesen nagyra nõttek a rendõrök árnyai. Leghátul a kertben szürkén-komoran trónolt a miniszterelnök villája. Igenám, de hogyan került ide Gyurcsány Ferenc? Milyen titkokat rejthet az általa lakott épület? Az 1600-as évek derekán egy dolgos olasz grófi család karrierje emelkedik föl. Sikeres kereskedõk, egyházi méltóságok és katonatisztek kerülnek ki az Odescalchi grófok familiájából. Magyarországi vonatkozásuk is lényeges; rokoni kapcsolatba kerülnek a Budavár visszavételénél hírnevet szerzett Fiáth János családjával, akinek nevét mindmáig utca is jelzi a budai várban. De ami még ennél is lényegesebb: házasság révén rokonságot szereznek a Zichy magyar grófi családdal is. A magyar király megadja nekik a „szerémi“ elõnevet. Ez a család néhány évre rá pápát is ad a keresztény világnak; Odescalchi Benedek 1676. szeptemberében foglalja el Szent Péter trónusát. Tehát Odescalchi Benedek, aki XI. Ince néven uralkodik, a török elleni védelem érdekében osztrákbarát politikát folytat. A baj abból is adódott, hogy a Habsburg király kifejezetten lengyel és magyarellenes volt. Ennek ellenére a magyar származású Szentatya jelentõs összegekkel segiti Lipót császárt. Sobiesky János és Lotharingiai Károly egyesült seregei – jelentõs magyar segitséggel – felszabaditják Bécset. (Aki a Grinzing fölötti Kahlenberg- hegyre felsétál, ma is láthatja, noha igen apró betûkkel, a magyarok segitségét megörökitõ táblácska szövegét.) XI. Ince pápa – miután a törökellenes harc áttevõdött immár Esztergom után Budára, keresztes hadjáratnak nyilvánitotta Magyarország felszabaditását. 1686. szeptember 2-án végre felszabadul Buda! A pápa ezt a napot egyházi ünneppé nyilvánitja. Ugorjunk most mintegy 240 esztendõt! Az 1930-as években az Odescalchi család egyik tagja, Erba Odescalchi Sándor mint ügyvéd tevékenykedik Budapesten. Õ lakja a Szemlõhegy utcai villát. Ebben az idõben ez a terület még eléggé ritkán lakott, a már felépült házak között még jócskán 18
egyik jeles baloldali politikus a választások után azzal kezdte, hogy most már tanuljunk meg végre kicsik lenni. Itt nem a stratégiával szemben volt ellenérzés. Az élõ fába is bele lehet kötni. A politikában tett kirándulás befejeztével megmaradt a kapcsolata az egykori megbízóival? Ha jártam egy lánnyal öt évig, akkor nem megyek át az utca másik oldalára, ha meglátom. Ha nem is megy át a túloldalra, akkor sem biztos, hogy szépen alakulnak az ilyen szakítás utáni találkozások. Az a hír járja, hogy néha összejönnek Orbán Viktorral, és akkor kicsit üvöltöznek egymással. Óriási, miket hallanak. Nem tudok róla, hogy valaha is kiabáltam volna Orbán Viktorral, és nem azért, mert õ Orbán Viktor, hanem azért mert üvöltve nem nagyon lehet befolyásolni egy embert. Akkor halkan, de megmondja neki a véleményét? Igen, ha megkérdezik, megmondom a véleményemet. Szerintem senkinek sincs szüksége olyan tanácsadóra, aki nem ezt teszi, még abban az esetben is, ha az elgondolása gyökeresen eltér a megbízóétól, és akkor is, ha ezért elveszíti a megbízást. Ez ennek a szakmának az etikája. Forrás: Bogád Zoltán, Spirk József – Index
húzódnak meg szõlõskertek, és úgynevezett „mál“-ok, azaz dûlõk váltakoztak a Szemlõ – vagyis a Szemlélõ-hegyen. Innen tiszta idõben egészen a Magas-Tátráig is el lehet látni. Sándor herceg mint a svéd király egyik budapesti ügyvivõje, gyakran jár külföldön. Az olasz királytól Stockholmba utazott hivatala megbizásából, ott családot alapitott. Haza azonban nem jöhetett a háborús idõk miatt. 1945-ben a szovjet szuronyok támogatásával Moszkvából megérkezett egy különvonat, rajta olyan utasokkal, mint Rákosi Mátyás, Gerõ Ernõ, Farkas Mihály és Révai József. Igen sok „társutas“ is érkezett, többek közt például a szürke eminenciás életmûvész, Apró Antal. Apró Antal leánya, Piroska, nem csak jelképesen. Mindvégig a Párt szolgálatában jeleskedett, miközben a banki munkát sem vetette meg. Kádár titkárságán, majd Horn Gyula mellett ügyködött. Jelenleg a villa tulajdonosa a kormányfõ felesége és anyósa, de haszonélvezeti joggal bejegyezve itt lakik a Kádár-rezsim legfelsõbb bírósági elnökének, Jahner Bakos Mihálynak az özvegye is. (Mivel az õrezred védelme az épületre és környékére terjed ki, így aztán a rendõrök az özvegy lakását is kénytelenek õrizni.) Jahner Bakos Mihály 1958-1963 között a Legfelsõbb Bíróság elnöke volt. Korábban az Igazságügyi Minisztérium katonai fõosztályán alezredesi rangban irányította az ‘56-os forradalom utáni megtorlások rögtönitélõ bíróságainak létrehozását. A háromlakásos, 581 négyzetméteres villa tulajdoni lapjából kiderül: az egyik, 159 négyzetméteres lakás tulajdonosa Dobrev Klára, a kormányfõ (jelenlegi) felesége, míg a másik két lakrész Apró Piroskának, Gyurcsány Ferenc anyósának a birtokában van. Gyurcsány egy izben a parlamentben kijenenti: szereti jelenlegi (harmadik) feleségét. Higgyük el neki! A sors különös „svéd“-csavarja: Az épület elõzõ lakója, az Odescalchicsalád pápát adott a keresztény világnak, míg a kormányfõ feleségének családja, a Dobrev család pápát akart elvenni a világtól, hiszen szoros kapcsolatban állt a bolgár titkosszolgálattal, akik alaposan gyanusithatók a II. János Pál pápa elleni merénylet kitervelésével. Lámcsak, a történelem örök spirálvonala: a kormányfõ valamennyi egyházellenes próbálkozása is eddig kudarcot vallott. Csak remélni lehet, hogy a Rózsadomb ura, akit szomszédai sem szivelnek, rövidesen örökre elsûllyed a történelem posványában. Czékus Jób jó ha figyelünk
JOBBIK: Politikai cél a kulturális és a gazdasági revízió A Jobbik Magyarországért Mozgalom kinyilvánítja, hogy politikai horizontját továbbra is a nemzet, és nem az állam határai szabják meg. A nemzetpolitikai programjának középpontjába a kettõs állampolgárságot és az autonómiatörekvések támogatását állítja. Tapasztalataink szerint az elmúlt évek során a parlamenti pártok csak retorikájukban, legfeljebb kampánycélokat szolgálva képviselték ezeket az ügyeket, ráadásul a kormányzati struktúra sem alkalmas a határon túli magyarok következetes támogatására. A Jobbik Magyarországért Mozgalom mindezek miatt a 2004. december 5-én tartott szégyenteljes kimenetelû népszavazás évfordulója után kijelenti, hogy Parlamentbe kerülése esetén kezdeményezni fogja önálló tárcaként a Határon Túli Magyarok Minisztériumának felállítását, a kettõs állampolgárság intézményét és minden
lehetséges külpolitikai presszióval a magyarlakta területek autonómiájának kiharcolását. A kárpát-medencei horizontú nemzetpolitikával az ágazati minisztériumok és a Határon Túli Magyarok Hivatala szintjén való foglalkozás a hiteles és hathatós érdekképviseletre, valamint a valós problémák megoldására alkalmatlan. Nincs a magyar kormánynak olyan tagja, aki egy személyben felelõs az anyaországnak a határain kívül élõ magyarokat érintõ döntéseinek elõkészítéséért, a konzultációért, valamint a döntések meghozataláért és végrehajtásáért. Ez a munka jelenleg a szakminisztériumok és a HTMH között szétforgácsolva folyik. A Határon Túli Magyarok Minisztériumának stratégiai feladata a szomszédos országokban élõ magyarság problémáinak kezelése, az õket érintõ döntéshozatali mechanizmus megszervezése, irá-
Állunk Sepsi fõterén. Hûvös szél verdesi megfáradt arcunkat. Porladunk testvéreim, miként a magányos kõszikla. Sepsiszentgyörgy tapsterén téblábolunk. Azt hittem, a Székely Nemzeti Múzeum, a Székely Mikó Kollégium és a „Lészen ágyú!“ városába érkeztem. Ehhez képest alig-alig hallok ehelyt székely- magyar beszédet. A csípõs idegen szél nemcsak arcomat, lelkemet is csapkodja keményen. Ezek után hiába vár Benedek Elek egészalakos szobra a Megyei Könyvtár elõcsarnokában. Elek apó jóságos arca képtelen visszalopni szívembe a régmúlt, dícsõ idõket. A Gábor Áron terem ablakain behulló halvány fények egy cseppet helyre billentenek. A „Lészen ágyú!“ szelleme lassan melengetni kezd. Itt, ezen a helyen gyûltek már össze reményt vesztett és újra megtalált székely-magyar emberek. Jó százötven esztendõvel ezelõtt. Hogy gerincüket kiegyenesítsék. S megpróbálják helyrehozni azt, amit mások gyáván elrontottak. Hogy bátorságot öntsenek egymásba és a székelységbe. Állunk Sepsi fõterén. Cudar keleti szél csapkodja meg sorsedzett arcunkat. Porladunk testvéreim, miként a kõszikla. Jók ezek a gerincegyenesítõ gyakorlatok. Nem akarunk olyanokká lenni, miként azok, akik képtelenek már szabadon járni. Akik immár önként dugják be vékony nyakukat a betolakodók hitvány jármaiba. „Fontos“ funkciókért, fényes Júdás-pénzekért vagy az elnyomók asztaláról lehullajtott apró morzsákért cserébe. Egy ilyen tányérnyaló oktatott ki nemrég engem. Még idejövetelem elõtt. Azt mondta, székely õseit aljasul elárulva, hogy nem kell székely területi autonómia. Mert mi lesz akkor a szórványban élõkkel? És ez a nyúlvány a magyar egypárt városi tanácsosa. Helyes, mondtam neki. Akkor hamar fel kell számolni Dél-Tirolban, Katalóniában és Baszkföldön az autonómiát. Mert mi lesz azokkal a dél-tiroliakkal, katalánokkal vagy baszkokkal, akik szórványban élnek. Szemforgató idõhúzás ez, tanácstalan úr! Szerencsére Gábor Áron termébe nem ilyen nyúlvány emberek gyülekeztek. Hanem azok a székely-magyarok, akik megunták már az öngyilkos alkudozást. És a velencei kalmárnak kiképzett Markó társaságát. És nem kérik az általa vöröslõ fejjel, nyüszítve követelt, semmire se jó kisebbség-törvényt. A székelyek euthanáziáját. Mert a székely önrendelkezés nem lehet vásári alku tárgya. És a több mint ezeréves történelmi múlttal rendelkezõ, szálláshelyet teremtõ és azt védelmezõ székely népnek nem lehet a végtelenségig azt mondani, hogy várjon. Mert most nem kedvezõ a helyzet. Mert éppen most sértjük megint a ránk telepedõk nemzeti érzékenységét. Miközben pimasz vezéreink kézen fogva, kis lépésekben visznek a sír felé bennünket. Ki kellett végre mondani. És kimondatott. Itt nem lesz Koszovó. De lenni kell székely területi önrendelkezésnek. Ha kell nemzetközi megfigyeléssel. Majd utcai tüntetéssel. jó ha figyelünk
nyítása és végrehajtása, a jelenleg különbözõ tárcák nemzetpolitikai, „határon túli“ részlegei tevékenységének összehangolása és egy struktúrába illesztése, valamint az e célra elkülönített kormányzati források elosztási feltételrendszerének meghatározása és a folyósítások ellenõrzése. A felállítandó Nemzetpolitikai Minisztérium további feladata a Nemzeti Újraegyesítés Programjának kidolgozása lenne, amely keretein belül fenntartja a kulturális és gazdasági revízió politikáját, ami az anyaország vállalkozóinak határon túli befektetéseinek segítését, az ott élõ magyar nyelvû munkavállalók alkalmazását, illetve iskolák építését és a könyvkiadás segítségével a magyar nyelv és kultúra megtartóerejének erõsítését jelenti. A Program így alkalmas lenne az elszakított nemzetrészeken élõ magyar közösségek megtartására. Nagy Ervin, Jobbik
Mert „csak magunkra számíthatunk“, mondták a szónokok közül többen. Azért is: ott kell lennünk jövõ év március 15-én Székelyudvarhelyen. Autonómia-követelésünkkel. És mindenre elszánt lelkületünkkel. Hisz nekünk is jár az, ami jut Belgium németjeinek, Spanyolhon katalánjainak, Svájc rétorománjainak. Pedig ez utóbbiak alig 0,7 százalékban élnek Tell Vilmos hazájában. Nyelvük mégis az állam negyedik hivatalos nyelve. S a tõlünk keletre élõ gagauzok is önrendelkeztek. Hiába elmaradottabbak, hiába nem élnek nyugati demokráciában, hiába kisebbek. Kiegyenesedtek. Állunk Sepsi fõterén. Velõkig ható szél verdes. Tõlünk néhány méterre a park közepe táján csillagtalan oszlop álldogál. Leverték már róla a veres csillagot. S mi porladunk testvéreim, mégis. Miként a szikla. Mire várunk? Hogy egy másik unió segítsen? Tennünk kell valamit. Sürgõsen. Soraink ócska csontfésû vásott fogaiként ritkulnak. A taxisofõr világosít fel. Miért csodálkozom azon, hogy Háromszék fõvárosában alig hallok magyar beszédet ezen az árva hétvégén? Ezek a jött-ment gyökér nélküliek már 35 százalékot is kitesznek a településen. És szívósan tevékenykednek. Most is éppen valami fesztiválra készülõdnek. Özönlenek zajosan, szinte tüntetõen, felhívva magukra a figyelmet. A „Vitéz“ Mihályék idegen szoborcsoportja felé. Tarka ruhákban, csilingelõ nadrágjaikkal meghódítják a tapsteret. És az õket vigyorogva váró, mokány rendõrökkel karöltve ünneplik az új „anyaföldet“. Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely. Sorra mind elesett. Sepsiszentgyörgy, vajon te következel? Ezek lennének azok a híres, pragmatikus aprócska lépések? Amelyekre oly büszkék a minket félrevezetõ hiper-"egységesek". Akik most se veszik szájukra a területi autonómiát. Most se, amikor immáron tõlünk nyugatra, délre, északra sõt keletre is felegyenesedtek. A gerincesek. Állunk Háromszék fõvárosának terén. Szégyen-szellõ verdesi arcunkat. Saját véreink helyett ég megint a képünk. Azok helyett, akik gátlástalanul vásárra vitték a bõrünket. És a Júdás-pénzekért cserébe árulgatják újra a székely területi önrendelkezést. Marosszéki, Nyárádmelléki s Gyergyó-medencei közös bánatunk bújik össze. Pedig mi hárman tettünk valamit a megmaradásért. Hirtelenjében össze is számolom, hogy családjainkban összesen tizenegy székely-magyar gyermek veselkedik neki a jövõnek. „Csak magunkra számíthatunk“, cseng vissza fülembe székely testvéreim üzenete. És az általunk nemzett és örömmel felnevelt gyermekeinkre, teszem hozzá, csak úgy né magamnak. Mert csak általuk népesíthetjük be és tarthatjuk meg ezt a szép földet. A találkozó záróakkordjaként elõbb a székely himnuszt énekeltük el. Még azért is! És azután a magyart. Uram, hajolj le imánkra és védd meg õsi székely törzsemet! Hisz általa Erdélyt is véded. Mely mindörökké pajzsa a magyar nemzetnek. Csíki Sándor 19
20
jó ha figyelünk
Saját kérdésemre sajátos elfogultságomban, hozzám illõen emígy válaszolhatnék: sokszorosan többen kellene lennünk, mint ahányan vagyunk, és a legnagyobb nemzet lehetnénk... E bonyolult mondattal nem bonyolítani akarom válaszaimat, hanem ellenkezõleg:- egyszerûsíteni, s öniróniámmal eleve elhárítani bármilyen részrehajlási föltételezést. A kérdés komoly és komor. A válasz a nemzeti öntudat és az emberi erkölcs jelenlegi szintjén nem enyhíti a kultúránkkal szinte egyidõs nemzetféltésünk kínját, nem hessegteti el a nemzethalál-rémlátomást, de olyan önvizsgálatra kötelez, és olyan önváddal sújt, ami azonnali cselekvõ népesedési politikára kényszerít, hogy megelõzhessük a tragédiát s ne az utolsó rögök visszhangja legyen a bölcsõdalunk. Jogos elvárás, no meg divatos szokás is, minél több forrásmunkára, tudományos kútfõre, tudós vélekedésre hivatkozni egy-egy valamirevaló tanulmányban, meglábjegyzetelni, idézõjelezni és sorszámozni a megállapításokat és azok szerzõit. Egyébként, bár zavar, helyesnek tartom. A tudományosság igényének a megnyilvánulása. Nekem viszont ezennel ettõl el kell tekintenem, helyesebben: le kell mondanom érveléseim bizonyítékainak -könyvészeti- fölsorolásáról. Ugyanis egy szûkre szabott dolgozat végére nem lehet odailleszteni egy százszorta terjedelmesebb könyvészeti leltárt. Idõben évezredekre kell visszamennünk, térben pedig egész Eurázsiában és a Földközi-tenger valamennyi partján alaposan szét kell tekintenünk. Ebben az összefüggésben csak annyit jegyeznék meg, hogy a kultúrának az ember a hordozója, persze, nemcsak a szóbeliségre utalok, hanem az írásos emlékekre és a tárgyakra is, amelyeket nyilvánvalóan, hogy az ember alkotott- a székelykapuk és a kopjafák jelképrendszerétõl egészen az épületek gerendaszarvazatáig, persze, nem feledkezhetünk meg õsi dallamainkról, a pentatóniáról sem. De mi, más nemzetekkel ellentétben, azonosak vagyunk az anyanyelvünkkel, és anyanyelvünk meghatároz minket, mint egyedeket, s mint közösséget. Gondoljunk csak bele: a francia anyanyelvûeknek csak egy harmada francia nemzetiségû. Az angol és a spanyol-portugál nyelvek esetében ez az arány még eltolódottabb. Tehát, hangsúlyozom, nem államnyelvrõl, hanem anyanyelvrõl van szó! De bárhol a nagyvilágban a néger megmarad négernek, az arab arabnak, a kínai kínainak, a zsidó zsidónak, a cseh csehnek, a lengyel lengyelnek és így tovább, de ha a magyar elveszíti anyanyelvét, „magyar-származásúvá“ válik. A magyar még akkor is elveszíti magyar származását, ha környezete nyilvántartja azt. A magyar nyelvével-kultúrájával-tudományával asszimilál másokat s nyelve elveszejtésével döbbenetes gyorsasággal asszimilálódik. A már említett idõszakokban és földrajzi területen a magyar kultúra rányomta bélyegét a más népek kultúrájára, beleértve zenéjüket, sõt még nyelvüket is /!/. E „nyomelemeket“ nemcsak magyar, de idegen szakemberek is felkutatták és bizonyították. Hadd említsek egyetlen példát: egy kiforrott nyelv alapvetõ szókincse és nyelvtani szerkezete /grammatikája/ nem változik. Ez tény. A szókészlet, az változik, gyarapodik, stb. Ilyen szempontból tessék megvizsgálni a Kárpát-medencei népek nyelvét. A román nyelv szókincsében nagyon sok magyar alapszó fedezhetõ föl, de annál is sokatmondóbb, hogy magára a román nyelv grammatikájára milyen szerkezeti hatással volt a magyar nyelv: az összes es, ás, oás, is, toldalékot a magyar nyelvbõl vették át, sõt a ség, ság képzõszócskákat is. Szigorúan óvjuk magunkat bármilyen délibábos nyelvészkedéstõl, történészkedéstõl, helységnévkutatástól, de legalább azt ismerjük el, amit mások, az idegenek állapítottak meg: a magyar nyelv rendkívüliségét és a magyar kultúra jelenlétét, annak megszámlálhatatlan nyomát egyre táguló kulturális térségünkben. Ha ilyen kitörülhetetlen, mély, sajátos nyomokat hagytunk az általunk „bevándorolt“ vagy uralt területek népei kultúrájában, vajon, hányan lehettünk? Tessék visszakövetkeztetni. Egyesek szerint egy adott nép lélekszáma nem meghatározó tényezõ. A tétel a magyarsorsú népek esetében nem igaz! Annál is inkább nem igaz, mert egyre inkább „azé a föld, aki belakja“. A kicsi japánok is rég rájöttek, nem élõtorpedókkal lehet meghódítani a félvilágot, hajó ha figyelünk
nem tudománnyal és termeléssel, no meg föl kell vásárolni a „civilizált világ“ elhagyott, kimerült bányáit és szeméttelepeit... A kínai negyedek Amerikában amolyan összefüggéstelen birodalomnak számítanak... Az egyik jó költõ, de annál rosszabb és ostobább kínai politikus mondotta volt, hogy ha Kína egy adott katonai konfliktusban elveszíti lakosságának kilencven százalékát, a többiekhez viszonyítva, akkor is nagyhatalom marad... Az európaiakkal is lehetne példázódni. Ott vannak a németek: az öngyilkosságig háborúztak, aztán osztották-szorozták õket, de megmaradtak veszteségeik ellenére is- tömegnek. Akárcsak az angolok, akik annak idején alig voltak annyian, mint mi, magyarok... Ismerjük a tényeket. De el kell töprengenünk azon, hogy Magyarország jól szervezett, központi, királyi hatalom volt már akkor, amikor a környezõ népeknek még országuk sem volt, s mégis miként juthatott-jutott mai állapotába nemcsak területileg, de népességében is? Ezt a területben-lélekben való összezsugorodást nem lehet csupán külsõ támadásokkal magyarázni! A gúzsbakötõ társadalmi berendezkedésen, ami részben külföldi kényszer, de majmolás is volt, és túl a belviszályokon valami más is közrejátszott tragédiánk /ideiglenes!/ kiteljesülésében. Megfosztottak minket, megfosztottuk magunkat minden olyan sajátosságunktól, ami nemcsak megkülönböztetett másoktól, de meg is védett az asszimilálódástól. Megoszthatóvá vált a nemzet! Származási, anyagi, társadalmi, vallási, ideológiai pártpolitikai stb. -féle szempontból. S így még beolvaszthatóbbá vált, függetlenül attól, hogy az elcsatolt területeinken vagy a nagyvilágban próbált megélni. Megmaradásának - ez önmegtévesztés!- végzetesen nagy volt az ára: föladta nemzeti hovatartozását. A vegyes házasságok esetében az utódok, a gyermekek nemzetiségét a nem-magyar házastárs határozta és határozza meg ma is! Világszerte. A kivétel példamutató, de elenyészõ. Tessék közelebbrõl és tudományosan elemezni a Kárpát-medence toponimíai térképét! De nyugodtan kinyújtózkodhatunk ama területekre is, amikor három tenger „mosta“ Magyarország határait. Iménti megállapításunk érvényes. De hová lett a magyarság? Beolvasztották és beolvadt. Ezért a mindenkori magyar bel- és külpolitika, valamint a történelmi egyházak összessége is felelõs. Ez alól nincs kibúvó, sem fölmentés. A magyarázat magyarázkodásnak minõsül. Közben változott a magyarság önmagához és a világhoz való viszonyulása. Valamikor Istenáldása volt, ha kezdett gömbölyödni egy asszonyka, késõbb már „teherbe esett“ vagy „terhes lett“! Micsoda szemléletbeli pusztító változás! Valamikor a nagy-család tekintélynek örvendett, késõbb már gúnyt ûztek belõle... Ma pedig /kivételt képez a Székelyföld/ a lányok többsége nem is gondol férjhezmenetelre, családra, anyaságra... Esetleg majd, ha „megvalósította“ önmagát, amikor már késõ a fölismerés, a siránkozás. Gyarapítják a kutyuska-sétáltató magányos vén nagyságák szektáját... Érdekes megfigyelni, hogy ma is itt, a csonka-Magyarországban az erdélyi származású családokban van a legtöbb gyermek... Tudom, mindent ki- és meg lehet magyarázni, de most nem szószátyárkodásról van szó, hanem a nemzet pusztulásáról! Vége az okoskodásnak. Miként annak az illúziónak is vége, hogy a „nyugati magyarság majd...“ /A Nyugaton az egész nagyvilág értendõ./ Itt és ebben az esetben kénytelen vagyok adatokkal hozakodni elõ: a „szent“ Amerikai Egyesült Államokban a 2000. évi nyilvántartás szerint 1.398.724 személy gyakorolta magyarságát, a múlt esztendõben ez a szám 117.973-ra fogyott. A nyolcvanas években, a nagyvilágban közel 2000 magyar nyelvû sajtókiadványt /újságok, folyóiratok, idõszakos gyûjtemények, stb./, több könyvkiadót, tv és rádió-állomást-adót tartottak nyilván. Ma már ez a 21
számadat nem éri el a harmincat! Hová lettek a magyar újságírók, a magyar írók, a magyar papok, a magyar olvasók, a magyar hívek, a magyar tv-nézõk és a magyar rádió-hallgatók?! Magyar származású „polgárok“ lettek, akik már nem ismerik anyanyelvüket. Elsiratom õket, magunkkal együtt. Bárhol jártam-kóboroltam a nagyvilágban, a magyarokat emésztette a honvágy, mert a magyar csak magyar földön érzi otthon magát... S valamennyien irdatlanul csalódtak a rendszervedlésben, (tévesen: változás) s az azt követõ korszakokban. Nincs sóvárgás... Sõt, még azt is meggondolják, hogy nyugdíjasként hazatérjenek-é? Az Anyaország elveszítette hazahívó varázsát. Budapest csábítja az idegeneket és eltaszítja magától a magyarokat. Bocsánatot kérek a Magyar Nõktõl, de ha belepusztulok is a sajgásomba, ki kell mondanom: a nagyvilág bordélyházai Magyarországról importálják az „örömlányokat“... Valamikor a Magyar Nõknek történelemformáló szerepet tulajdonított a nagyvilág... Ahogy mondani szokás, s ezt a jogi felelõsség vállalása is megköveteli, tisztelet a kivételnek, a magyar nõket nem tiszteli a társadalom, mert a magyar nõk sem tisztelik önmagukat. De még mielõtt ezt a gyújtózsinórt meggyújtanám, hadd szögezzem le: az évszázadok folyamán körülbelül annyi magyar asszimilálódott, mint a hányan vagyunk. /E megfogalmazást alapos és következetes kutatómunka elõzte meg!/ Tehát, tizenötmillió, talán valamivel több magyart veszítettünk el, - kimondottan asszimilálás-asszimilálódás révén; - a ma élõ nemzedékek számainak tükrében. A fenti lélekszámhoz adjuk hozzá az utóbbi korszak legembertelenebb és legtudatosabb népirtási politika következményét: a 8.640.000 kikapart magzatot!!! Tehát, ismétlem: 8.640.000 magyar gyermeket öltek meg magyar orvosaink magyar anyák akaratából magyar törvény alapján, amely törvényt a Magyar Országgyûlésben magyar képviselõk terjesztettek elõ és magyar képviselõk szavaztak meg! A kikapart életek hány életet nemzettek volna korosztályokon át napjainkig! A halál csak halált szül... Tehát, hányan kellene lennünk manapság? Mekkora nemzet lehetnénk? Tessenek kiszámítani! A kérdéseket meg is kell válaszolni. A politika minden ténykedését alá kell rendelni a népkihalás megakadályozásának! A munkaerõ-importtal nem lehet és nem szabad pótolni az emberhiányt, mert nemzetrõl, életrõl van szó és nem az idegen pénzurak zsebérõl, halmozódó jövedelmérõl. E célból össze kell hangolni a bel- és külpolitikát, az oktatást és a közmûvelõdést, és véget kell vetni a szórakoztatóipar hulladék-importjának, a szekta-gomba terjesztésnek, a fajtalankodás mindennemû megnyilvánulásának, az aberráció és a nihilizmus irodalmiasításának, filmesítésének, stb. A kábítószer külön lapra tartozik, mert az maga a döghalál. Törvénynek kell védenie a szellemi-testi cselekvési tisztaság föltételeit, hiszen azok természetüknél fogva adottak. Az embereknek változtatniuk kell az önmagukhoz, egymáshoz, a világhoz való viszonyulásukon. Új értékrendre van szükség. A régi összeomlott, nem lehet tatarozni. Véget kell vetni a farizeusságnak a családban és általában a társadalomban. Szabadságra kell nevelni a gyermekeket, és nem szabadosságra. De mit várunk-várhatunk el a gyermekektõl, az ifjúságtól, amikor az úgynevezett felnõtt társadalomban tapasztalják, látják, érzékelik a teljes züllés minden változatát? Elvált pedagógusok beszéljenek tanítványaiknak a család fontosságáról? Elmegy, ha a saját nyomorúságos életükkel hozakodnak elõ, elrettentõ példaként. Vagy: idegbajos pszichológusok turkálnak a gyermek lelkében? Könyörtelenül szembe kell néznünk önmagunkkal. Másként nem megy. Véget kell vetni a mellébeszélésnek. A történelmi egyházak felelõsségét nem firtatom, de hangsúlyozom: nemcsak feladatuk, hanem kötelességük hathatósan bekapcsolódni a gyermekek-ifjak nevelésébe. Meg kell újulniuk, hogy híveiket is megújíthassák. Mellõzzék az idegen anekdoták szajkózását, foglalkozzanak többet és behatóbban a magyar történelem22
mel, kultúrával, s annak „rejtelmeibe“ vezessék be az ifjúságot... Most a magyarság megmaradásának a csodájára van szükségünk! Ehhez pedig az is szükséges, hogy gyermekeink, unokáink föl tudják sorolni a MAGYAR történelem nagyjait, s közöttük önmagukat is. Igen, minden gyermek történelmi nagyság, ha megszülethet, ha annak neveljük... sok a teendõ, felsorolni is nehéz, de nem fölösleges. Egyesek azt mondják, hogy már késõ. Mások azt óbégatják, hogy úgy sem lehet változtatni semmin... Nem igaz. Késõnek késõ, de nem késtük le a nemzet megmaradásának, megújulásának a lehetõségét. Minden lehetséges, csak akarni kell- tartja a közmondás. Együtt és együttesen kell akarni. Összmagyar szellemben kell gondolkodni, cselekedni, élni- egymásért. Ehhez viszont nemzeti eszményre van szükség. S akkor a Magyar Nõk ismét Feleségek és édesanyák lesznek... Bízzunk egymásban, hogy önmagunkban is hihessünk. S akkor erõsebbek leszünk, s nem tud leigázni, sem kiirtani, öngyilkosságba kergetni a globalizációnak nevezett új rabszolgarendszer. Legyünk sokan. Tõlünk függ, hogy mekkora nemzet maradunk és leszünk. Õrizzük meg barátainkat, és ne szerezzünk újabb ellenségeket magunknak, hogy más népek tiszteljenek minket. Ez pedig önbecsülés nélkül lehetetlen. Sajnos, hiányzik az önbecsülésünk. Merthiszen, aki becsüli önmagát, utódjában akar tovább élni... Szíveskedjenek folytatni a gondolatmenetet. Természetesen vetõdik föl a visszamentés, a visszamagyarosítás problémája. Mert ez valóban probléma. Példaként az egyik elcsatolt területünket veszem, amely jóval nagyobb az Anyaországnál: Bánság, Pártium, Erdély, Székelyföld s bizony még a Kárpátokon túli területek is, Keletre-Délre egyaránt. Hogy könnyebb legyen az elemzés, a vizsgálódás, valamennyi területet vegyük egy kalap alá és nevezzük Erdélynek. Erdély elrománosítása évszázadokra nyúlik jó ha figyelünk
vissza. Nem volt szükség semmilyen katonai beavatkozásra! Míg az erdélyi férfiakat elvitték katonának, sokuknak ez volt a „foglalkozásuk“ és elvéreztek különbözõ csetepatékban, ütközetekben, sõt az egész magyarságot emberestõl-földestõl védõ háborúkban, addig a román férfiak megbízhatatlanságuk miatt, juhászkodtak csendben, háborítatlanul és szaporodtak, amire eleve az ortodox vallásuk kötelezte, és kötelezi ma is /.../. A másik elrománosítási tényezõ, szégyen ide vagy szégyen oda, a betelepítés volt. Megjelentek az elmagyarosodott, pénzen vásárolt rangú fõuraságok és /mai szóval/ vállalkozók és hozták be a Kárpátokon túlról /szintén mai kifejezéssel élve/ az olcsóbb munkaerõt. Megjelent egy család, s alig másfél évtized alatt legalább öt-hét család lett belõle. Ekkor lépett a színtérre az egyház: tudatosította bennük a szaporodás nemzetléti fontosságát, ezt mindenek fölébe helyezte, s hogy erõsítse a még szétszórtan, szervezetlenül éldegélõ románságot, kitalálta számukra az örök-ellenségképet. /Ez ma is érvényes!/ Ezt meg kellett ideologizálni. Minél hamarabb, s el is kezdték a zászpa termesztését /ez mérgezõ-bolondító burján/ Budapesten, Balázsfalván. Most már elérkezett a követelõzõdés ideje is, holott lényegében jobban volt dolguk, mint az õshonos magyaroknak, hiszen mentesek voltak a katonai, és egyéb kötelezettségek alól. Ekkor kezdõdött kiélezõdni a helyzet, s ekkor lépett nyíltan is színre a fanariotizált balkanizmus a politika álruhájában. A még mindig nemcsak jobbágyi, de Mihail Sadoveanu író szerint is, a rabszolga-viszonyok kegyetlenkedései kíséretében rabszolgákként éltek a román parasztok. De összetákolták az egységesnek minõsített Romániát, amely Nagy-Romániává terebélyesedett, s most már nyíltan is csinálhatták azt, amit addig is tettek: törvényekkel, törvénytelenül, hazugságokkal, gazdasági megszorításokkal, kisemmizésekkel, bankhitelekkel, tûzzel-vassal románosítottak, ennek rendelve alá mind a bel-, mind a külpolitikájukat. A nyomorba taszított magyarság ingatlanjait, amit még nem államosítottak, nem sajátítottak ki, a román bankoktól kapott teljesen kamatmentes, hosszú lejáratú, a legtöbb esetben vissza-nem-térítendõ hitelekbõl vásárolták föl a románok. Ma is ez történik! Egymás után építették a pravoszláv templomokat, még oda is, ahol nem laktak románok. És román iskolákat létesítettek mindenütt, ahol néhány román gyermek található, másutt pedig kötelezõ módon román iskolatagozatot nyitottak egyetlenegy vagy három román gyermek számára is. Ennyi pedig akadt a jó ha figyelünk
milicista, a vasutállomásfõnök, az adóbehajtó családjában. Elkezdõdött a nevek nagyméretû, általános románosítása, amit törvénybe is foglaltak, elõírták a hûségesküt, stb. Aki élni akart, annak be kellett állnia a sorba, mert másként adósságai miatt elárverezték a házát, nem kapott munkát, stb. A magyarság tömegesen ment a Regátba dolgozni, de ez a folyamat régen elkezdõdött. Tulajdonképpen magyar kõmûvesek, ácsok, ezermesterek építették föl Bukarestet és a késõbbi Románia nagyvárosait. S mindez történt Budapest és a nemzetközi fórumok szemeláttára, tudtával, s a székelységnek, általában az erdélyi magyarságnak nem volt fegyvere, hogy megvédje önmagát és szülõföldjét, hiszen a budapesti nemzetárulók kivégzés szigora mellett lefegyverezték az erdélyi hadakat. Most már érthetõ, hogy a kimondottan magyar nevû mezõségiek, besztercekörnyékiek, az avas-gutin beliek, a fogarasi és általában a déli-erdélyi részek lakói miért nem tudnak magyarul, miért vallják magukat magyar származásúaknak? Bukarestnek például magyar lakónegyedei voltak, többek között Berceni, valamikor a bercsényiek alapították, teljesen elrománosodott. Közben tízezres nagyságrendben irtották a magyarságot vagy kényszerítették szülõföldje elhagyására. Habár nem tudományosan elfogadható alap, de érdemes volna áttanulmányozni Románia valamennyi telefonkönyvét, elemezni a bennük szereplõ neveket! Azonnal kiderül, hogy Romániában manapság a magyarok és a magyar származásúak száma a mai hivatalos lélekszámnak /l.6 m/ több mint a háromszorosa, de arról se feledkezzünk meg, hogy még nagyon sok helységben nincs is telefon... Az Összmagyar Testületünk másfél évtizednyi kitartó és következetes, tudományos fölmérései szerint /1970-1985/ a romániai magyarság létszáma hárommillió néhány tízezerre tehetõ. /Rendelkezünk a konkrét dokumentációval, amely már megjárta a nagypolitika néhány züllött erõdítményét is./ Mi a megoldás? A részmegoldások nem vezetnek sehová, sem EU-n kívül, sem az EU-s gettóban. Budapestnek ki kell harcolnia, hogy az összes elcsatolt területeinken a magyar nyelv legyen az adott ország második államnyelve. Ahogy Svájcban a lakosság 0,64 %-ának az anyanyelve, a rétoromán nyelv 1938 óta államnyelv, úgy az utód államokban is lehetséges ez a jogi megoldás. Merem álltani, az elcsatolt területeinken sínylõdõ-vergõdõ magyarság létszáma hirtelen megduplázódna! A többi gyakorlati kérdés: a visszamagyarosítás módszerét el kell tanulni a magyartalanítóktól, fordított elõjellel. És: egyesíteni kell Kárpát-medence magyarságát, és haza kell hívni a nagyvilágból a magyarjainkat, - Budapest akarata ellenére is. Ne csak megszámoljuk, de személy szerint is tartsuk nyilván a világ magyarságát. A magyar bel- és külpolitika, kevés idõszaktól eltekintve, többet ártott és árt a magyarságnak, mint a külsõ ellenségeink. S ártalmassága éppen a népesedési politikájában mutatkozik meg. Többek között. Egy nemzet kiirtása már az anyaméhben elkezdõdik... Felebarátaim a nemzetféltõ élõsködésben. Forrás: Bartis Ferenc
23
Amikor a Fitch Ratings hitelintézet leminõsítette Magyarországot, a miniszterelnök bátorításnak vélte, mondván, hogy biztatást kaptunk a reformok útján. Aki lakáshitelét devizában vette fel, az korántsem így látja a helyzetét, havi nyolc-tízezer forint pluszkiadás komoly megterhelést jelent az adósok számára. Gyurcsány kommunikációja elképesztõ dimenziókba emelkedik, kétlem, hogy valaha is megértenénk egymást. Mintha egy kilazult csavar csattogása miatt lötyögne az egész szerkezet. Gyurcsány, ha nem szórejtvényeknek szánja, amiket mond, akkor tízmillió hülye nem érti az egy zseni gondolatmenetét. A napokban itt járt nagy szellemi példaképe, Sir Anthony Giddens, az angol Munkáspárt ideológusa, a Harmadik út atyja. Hogy a Demos fórumán mi hangzott el, azt igazából két nagy napilapból lehetett kiszálazni. Amit a Népszabadság - elõttem ismeretlen okokból - elhallgatott, azt a Magyar Nemzet megírta. Amit pedig megírt, és ha én azt jól értettem, akkor miniszterelnökünk nemcsak tavaly december ötödikén vallott színt a magyar nemzet iránt érzett határtalan szeretetérõl, de a Demos rendezvényen is odarittyentett a nyakunkba virtuális karikás ostorával. Gyurcsány a tanácskozáson - ez nem tréfa! - nemtetszését fejezte ki amiatt, mert a magyar emberek nem hajlandók tömegesen külföldre távozni. „A magyar ember kérem szépen az Istennek sem akar megmozdulni! (...) A lengyelek elindultak, a litvánok elindultak, a magyarok nem indultak el, a huszonévesek sem indultak el, ezért ez a fizikai mobilitás hiánya az egyik legnagyobb tehertétele az országnak“ - mondta. A saját családjával példálózva elmondta, hogy a fele-
sége korosztálya tömegesen vándorolt el Bulgáriából! Isten hozta a Dobrev Klárikákat Magyarországon! Gratulálunk, hogy szívrepedés nélkül elhagyták szülõföldjüket, az pedig eufóriával tölt el, hogy egy kedves férfi feleségre talált személyében a nagy bolgár tömegben. S mégis, hogyan kell ezt érteni? A magyar miniszterelnök felháborodik azon, hogy miért nem takarodik ki tömegesen a magyar nép az országból, és miért nem Grönlandon keresi meg a napi betevõt? Létezik olyan vezetõje országnak, népnek, kormánynak, aki arra biztatja a nemzet tagjait, hogy hagyják el szülõföldjüket? Boldoguljanak másutt! És hol? „Fizikai mobilitás...“ Hogy egy jól képzett diplomás, aki-
Belebetonozhatják a köztelevízióba a Napkeltét, annak ellenére, hogy az MTV gazdasági vezetése hátrányosnak tartja a három éve kötött szerzõdést. Újabb évekre belebetonozhatják a köztelevízióba a Napkeltét, annak ellenére, hogy az MTV gazdasági vezetése hátrányosnak tartja a három éve kötött szerzõdést. A mai állás szerint Gyárfás Tamásnak csak a Nap-nyugtát kell feláldoznia a hosszabbításért. Nem elõnyös a Magyar Televíziónak a Gyárfás Tamással három éve kötött szerzõdés, ezért a módosításáról tárgyalnak a Nap-kelte producerével - szivárgott ki a köztévé gazdasági vezetõségétõl. Noha érdeklõdésünkre a televízió és az érintett is hangsúlyozta a szerzõdés titkosságát, bizton állítható: nem most ismerték fel elõször a Szabadság téren, hogy a szerzõdés elõnytelen. „Bebetonozott, az MTV gazdasági érdekeivel nem számol. Egyébként a fenti szerzõdésszegésekre, törvénysértésekre tekintettel azonnal felmondható“ - írja a véleményezõ egy birtokunkba került dokumentumban, amely a tévé kuratóriuma számára vizsgálta meg a szerzõdést jó másfél éve. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy míg az MTV 2002 õszéig mûködõ, belsõ gyártású reggeli mûsora annak utolsó évében 371 millió forint veszteséget termelt, a Nap-kelte nullára jön ki a köztévének. Fischer Andrástól, a tévé gazdasági igazgatójától megtud24
nek konvertálható a tudása, külföldön boldoguljon, ahhoz pénz, összeköttetés, szerencse, nyelvtudás és egyéb segítség is kell. Az orvosok már elindultak, meg is van a haszna: ha az így megy tovább, zambiai rezidensek tanulják a magyar receptek kitöltésének rejtelmeit. Elvégre õk is mobilizálódnak. Ha én miniszterelnök volnék, minden erõmmel azon lennék, hogy az én kedves népem idehaza boldoguljon. De Gyurcsány másként gondolja. Miközben folyvást a szolidaritásról meg az igazságosságról papol, legszívesebben kiseperné az országot. Miért is ragaszkodnak egyesek az úgynevezett hazájukhoz, zászlójukhoz, címerükhöz, turulmadarukhoz? Miért? Tarisznyába a hamuba sült pogácsát, és irány a nagyvilág, okos embernek ahol az ágya, ott a hazája. De akad más Demos-produkció is, Gyurcsány az erõs polgárságot hiányolja. „Hogyan csinál az ember erõs demokráciát erõs polgárság nélkül?“ - hangzott a kérdése Giddenshez. Annak a rétegnek a hiányát panaszolja fel, akiknek ellenálló tagjait kormányzásának rövid ideje alatt állandóan megaláz, megrabol és megfenyeget. Azt a törékeny polgárságot óhajtaná, amelyet az Orbán-kormány minden erejével próbált segíteni. Orbán ezt is jobban érti, mint ahogy azt Gyurcsány „csinálja“. Forrás: Seszták Ágnes
tuk, hogy egyelõre nincs lehetõség változtatni a reggeli adás finanszírozásán, hosszú távon mégsem tartja szerencsésnek a cserekereskedelemnek azt a formáját, amely a tévé és Gyárfás cége között valósul meg. A 2002-ben kötött megállapodás értelmében ugyanis a mûsort szállító St. Plusz Kft. rendelkezhet a médiatörvényben engedélyezett (óránként hatpercnyi) reklámidõvel, s napi 2,2 millió forint erejéig zsebre teheti az értékesítésbõl befolyó pénzt, e fölött pedig feleznek az MTV-vel (utóbbira egyszer sem volt példa). A szerzõdést bíráló dokumentum szerint a reklámok árának mesterséges feltornászása áll annak hátterében, hogy a köztévé mindkét csatornáján párhuzamosan fut a Nap-kelte; másrészrõl logikus, hogy a tévé önmagának nem teremt konkurenciát. Ez a logika azt viszont már nem magyarázza, hogy a reggeli híradóktól megtisztított, de a reklámokat tartalmazó adást délutánonként is megismétli a kettes csatorna. Értesüléseink szerint a módosított szerzõdéstervezet (amelyrõl a tévé kuratóriuma lapzártánkkor tervezett dönteni) szerint épp ez, a Nap-nyugta címen futó - értéktelenebb mûsorsávba tartozó - ismétlés az, amirõl Gyárfás Tamásnak le kell mondania az alkufolyamatban. S hogy miért érheti meg a producernek, hogy újratárgyalja a számára három éve kedvezõ feltételek mellett megkötött, jövõ decemberig szóló szerzõdést? jó ha figyelünk
ziónak ugyanis nincs pénze rá. De ha lenne is: míg annak idején a Friderikusz-mûsor nem volt képes huzamosabb ideig tartani a szerzõdésben vállalt nézõszámot - a korábbi A hét nézettségének kétszeresét -, a Nap-keltére nem lehet panasz. Noha az eredményekhez nem adják hozzá azt az öt-hat százaléknyi nézõt, aki az m2-n kíséri figyelemmel a mûsort, az az 1-es csatorna adataival is magasan veri a mezõnyt: átlagosan a nézõk harmada kíváncsi rá. Ez ugyanakkor korántsem jelenti azt, hogy a Nap-kelte lenne a legnézettebb politikai magazinmûsor. Az ORTT 2005 elsõ fél évére vonatkozó felmérésébõl kiviláglik: míg a Nap-keltét 230-330 ezren nézték, addig például az akkor még Friderikusz-féle A szólás szabadságát majd egymillióan. A mûsorok teljes adásidejébõl egy nézõre jutó nézett idõ arányának versenyében pedig a Napkelte csupán a bronzérmet tudhatta magáénak Az Este és A szólás szabadsága mögött. A nézõszám nemcsak a reklámérték felhajtása miatt fontos Gyárfáséknak, hanem szinte élet-halál kérdése: szerzõdésük semmissé lesz, ha bármely három hónap átlagában nem vezetik a nézettségi mutatókat - így nincs mit csodálkozni azon, ha e feltételek kereskedelmi logika alkalmazására sarkallják a köztévén futó mûsor készítõit.
ÜTKÖZÕZÓNA „Ugyanaz történik, mint a kereskedelmi televízióknál. Jóval a szerzõdés lejárta elõtt megkapják az újabb hosszabbítást, így biztosítják be magukat Fideszgyõzelem esetére“ - értelmezi a helyzetet érdeklõdésünkre az MTV egyik kurátora. Nem csoda: a mûsor mindig is a politika ütközõzónája volt. Az 1998-as kormányváltás után kiebrudalták a Nap-keltét a köztévébõl; Gyárfásék elõször az TV3-ra, annak megszûntével a Magyar ATV-re költöztek, hogy a 2002-es szocialista gyõzelem után ismét kitáruljon elõttük a Szabadság tér kapuja. Megbízásokban nem volt hiány: a köztévé nemcsak a Nap-keltét, hanem azzal együtt más Gyárfás-mûsorokat - például a Riporter kerestetiket - is befogadott. A producernek és csapatának köszönheti Friderikusz Sándor is, hogy 2002-ben visszatérhetett a közéleti újságírásba. A népszerûségét addigra több kereskedelmi csatornán pénzzé tevõ showman a Nap-kelte mûsorvezetõjeként tûnt föl újra az MTV képernyõjén, s nem sokkal ezután maga is külsõ gyártású mûsorral jelentkezett. A Napkelte stábja egy ideig A szólás szabadságába is besegített, ám az MTV rövidesen fölmondta a szerzõdést Friderikusszal, belsõ gyártásúvá téve a mûsort. (Ennek köszönhetõ, hogy a riporter novemberi távozása után is változatlan címen futhat az adás, múlt vasárnaptól már a második mûsorvezetõvel, a Krizsó Szilviát váltó Gyõrffy Miklóssal.) Bár érdeklõdésünkre Gyárfás Tamás sem tudott még egy országot megnevezni, ahol a közszolgálati televízió politikai hír- és háttérmûsorait külsõs cég szállítja, a mostani tárgyalások során sem vetõdhetett fel komolyan, hogy a Nap-keltét belsõ gyártásba vigyék - a televí-
jó ha figyelünk
KÜLÖNVÉLEMÉNY Cikkünket tendenciózusnak minõsítve Gyárfás Tamás visszavonta írásunkban eredetileg szereplõ megszólalásait, s az alábbi észrevételeket juttatta el lapunkhoz: Az a szerzõdés, amelyik bármikor felmondható, nem lehetett „bebetonozott“. A Napkeltének a reggeli televíziók versenyében bármely három hónap átlagában a legnézettebbnek kell lennie. Ha nem az, akkor meneszthetik. Ennél szigorúbb feltétel aligha létezhet. Ha minden idõsávban tartósan az MTV mûsora lenne a legnézettebb, akkor még elõbbre tartana. (Van másik?) A forrásként „egy véleményezõ“ által jelzett törvénysértésnek minõsített hiányosságok korrigálásra kerültek. A Nap TV az ügyben ártatlan... Az MTV reggeli mûsora - a Napkelte visszatérése elõtt - több százmilliós veszteséget termelt. A napi reklám-átlagbevétel 91 189 forint volt. Ma jóval több, de 2,2 milliót az adást készítõ mégsem vághat zsebre. Egyrészt mert a hirdetések nem hússzorozódtak meg, másrészt mert egy-egy mûsornak költsége is van. Az esetleges szerzõdéshosszabbítás független attól, hogy ki nyeri a választásokat. A pártok, még deklarálják is, nem szólnak bele a közszolgálati televízió vagy a közszolgálati rádió munkájába. 1998-ban sem a Fidesz menesztette a Nap TV-t az MTV-bõl, hanem Horváth Lóránt akkori ügyvezetõ alelnök. Ha érdeme a Nap TV-nek, hogy 2002-ben Friderikusz Sándor visszatért az MTV-be, akkor abban is egyetértünk: a showman érti a szakmát. A Szólás szabadságát sokáig külsõ gyártásban készítette, késõbb belsõben. Szakmailag így is, úgy is kiváló volt. A mûsorkészítõ alázata, akárcsak a közszolgálatiság, nem attól érvényesül, hogy valaki külsõs vagy belsõs.
25
Való igaz, nem tudtam megnevezni, hogy más országban a hírháttérmûsort külsõs vagy belsõs cég készíti-e. A BBC, a ZDF, a TV5 vagy az ORF, a RAI stb. adásait nézve nem a munkatársak státusa érdekel, hanem a program. Hibás a Szólás szabadsága, Az Este és a Napkelte nézõszámát összevetni. Hajnalban, 5.50-kor, de 7.45-kor is mások a nézõi szokások, mint fõmûsoridõben. 21-22 óra tájban kevesebben indulnak munkába. A mûsorra sokan tettek panaszt azt ORTT-nél. Idén abból egyet tekintettek megalapozottnak. Számos médium örülhetne, ha 2005-ben csak egy helyreigazításra kötelezték volna. Tény, hogy a Napkelte mûsorvezetõi máshol is dolgoznak. Heti egyszeri 3 óra 10 perces munka nem elégíti ki õket. Az MTV kuratóriuma a Napkeltében foglalkoztathatók névsorát 2002 szeptemberében hagyta jóvá. Nem volt kikötés, hogy ide csak az jöhet, aki máshova nem kell. A Heti Válasz cikkírója szerint a kormánypártiakkal a bánásmód szervilis, az ellenzékiekkel szemben kötekedõ. A Napkelte
26
szerkesztõsége számos konzervatív médium munkatársának felajánlotta, hogy legyen kérdezõ a Kereszttûzben, ezáltal a vélemények ütközhetnének. A kollegák zöme jött is volna, de erre nem kaptak vezetõi engedélyt. A Napkelte - az MTV vezetésével összhangban - nyitva áll elõttük. Stumpf István szerkesztette a Századvég Médiamûhely A jóléti rendszerváltás csõdje címû tanulmányt. A Napkelte mûsoraiban 300 százalékos eltérést állapított meg a kormánypártok javára. Stumpf István elismerte, de a Heti Válasz munkatársa még figyelmen kívül hagyhatta, hogy korrektúrahiba okozta a tévedést. (Cikkünk semmi ilyesmit nem állít - A szerk.) A szereplések tükrözik a parlamenti mandátumok arányát. A Heti Válasz munkatársait is várjuk a Napkelte mûsorában. Ne egymás mellett beszéljünk el. Hanem egymással. Forrás: Stumpf András, Heti Válasz
jó ha figyelünk
Hir: „Demokráciaellenesnek gondoljuk, mert a hatalmat nem a magyar állampolgároktól, hanem egy tárgytól, eredezteti. Köztársaság ellenesnek pedig azért tartjuk, mert az esküt egy királyság szimbóluma elõtt tette le.” – mondta Burány Sándor (MSZP). Nem tudni, hogy tudatlanság vagy politikai Alkotmányos evidenciák megfontolás miatt mond butaságot Burány – A Szent Korona erkölcsi, jogi személy, Sándor országgyûlési képviselõ. Az igaz, melynek minden tagját egy és ugyanazon szabadság illeti meg. hogy az elmúlt hatvan évben tudatosan hallgatta el a magyar oktatáspolitika a – A Szent Korona a magyarság és a vele együtt élni kívánó népek, közösségek Szent Korona tant, eszmét, és az abból fakatöbb mint ezeréves államalkotó akaradó magyar alkotmányos rendet, amely ezer tát, a közös múlton alapuló, jelen és eljöéven át fundamentuma volt Magyarországvendõ nemzedékek érdekeit foglalja manak és a Szent Korona országainak. De az gában, és a tagjain keresztül érvényesíti azért elvárható volna egy országgyûlési képazt. viselõtõl, hogy tisztában legyen országunk alkotmányos hagyományaival. A magam – A Szent Korona és az abból fakadó alkotmányunk biztosítja a magyarság és a részérõl kötelezõvé tenném minden országvele együtt élni kívánó népek örök szagyûlési képviselõjelöltnek, hogy állampolbadságát, önrendelkezési jogát, amit gári ismeretekbõl, jogtörténetbõl, a magyar senkinek nincs joga feladni, sem csorbítörténelembõl nagy nyilvánosság elõtt letani. vizsgázzon. Mégiscsak borzasztó, hogy olyan emberek hoznak törvényt, akiknek fogal– Minden birtok forrása a Szent Korona. A nép életének természet adta létfeltétmunk sincs országuk jogfejlõdésérõl, egy elei: a föld, a víz, a levegõ, az energiaforezeréves állam alkotmányos rendjének kirások nem privatizálhatók, nem vonhaalakulásáról és változásairól. tók magántulajdonba. Hasonló a helyzet Teljesen mindegy, hogy ismerethiány az emberi szellem alkotásaival, amelyek vagy politikai sandaság szülte Burány Sánlényegében több ezeréves közös szellemi dor megnyilatkozását, egy mindenfélekép- Burány Sándor (MSZP, fejlõdés gyümölcsei. pen tetten érhetõ nála a politikai kettõs Magyarország), több ló – A Történelmi Alkotmány nem szüntetmérce. Hisz a vörös csillag vagy a horogke- nem indul hetõ meg, nem függeszthetõ fel. A Szent reszt, de még a nemzeti zászlók sem tárgyak Korona tagjainak joga és kötelessége csupán, hanem egy ország, egy eszme kifejeélni az ellentmondás és ellenállás jogával, ha megsérül a Szent zõi. De ha csak ennyi tartalommal bírna a Szentkorona (különbözõ Korona eszme. korban különbezõképpen írták a le a „Szent Korona“ szót), akkor sem illik simán mint múzeumi tárgyról beszélni arról, ami a magyar – Hatalmi erõ alkotmányt nem írhat, nem módosíthat! Az alaptörvény, a sarkalatos törvények, minden jogszabály, a törvényállamiság egyetlen és hiteles kifejezõje. A Szentkorona ennél sokhozó, végrehajtó és bírói hatalom minden intézkedéseinek meg kal többet jelent. kell felelnie a Szent Korona eszmének. Nem kívánok a Szent Korona szerkezetében rejlõ jelképrendszerrel, szakrális vonatkozásaival foglalkozni, hisz Molnárfy Tibor – Törvénysértéssel jog nem létesíthetõ. és mások sokkal avatottabbak e témában. Kizárólag politikai, tár- – Az alaptörvény és az Alkotmány nem egy, és nem azonos! Alaptörvény tekintetében a jóváhagyás és módosítás joga a magyar sadalomformáló erejérõl osztanám meg gondolataimat. népet és a vele együtt élni kívánó népeket, polgárokat illeti meg. A Szentkorona a világon egyedülállóan jelöli ki a hatalom és a nép, más szóval a vezetõk (döntéshozók) és az alárendeltek társaNem nagyotmondásból állítom, de a Szent Korona - Szentkorodalmi kapcsolatrendszerét, alkotmányos, törvényes viszonyát. A Szentkorona, mint erkölcsi, jogi személy, és mint a hatalom na-eszme - és abból fakadó alkotmányos állam az isteni bölcsességet forrása a legfõbb hatalmat, az egyeduralkodói hatalmat kivette az foglalja magában. A legfõbb hatalmat nem csak elviekben, hanem a egyes ember, az uralkodó kezébõl, és olyan fennkölt, természeti tör- mindennapok szintjén is kifejezte. A „fõ“ (a mindenkori hatalom) és a vényeken, de mondhatjuk isteni törvényeken nyugvó állam meg- „test“ (nép) együttesen testesítették meg a Szentkoronát, tették e nép születését tette lehetõvé, amely kizárta közjogilag az alkotmányos legfõbb hatalmasságává. Ezt az összetartozást tudta és értette a nemeszsarnokságot, és egy harmonikus társadalmi együttélést tett lehetõ- ség és az egyszerû pórnép is, nem úgy, mint a jelenlegi politikusaink. A vé azt adott kornak megfelelõen. Ha a „sötét középkort“ vesszük fi- Szentkorona adott hatalmat és felelõsséget a nemességnek, és a Szentgyelembe, akkor nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy ezért nem volt korona adott jogot és önérzetet a népnek. Bakos Batu fogalmazta meg nálunk rabszolgaság, vagy vallásüldözés és etnikai háborúskodás, találóan: „Az igaz, hogy minden szabadságharcunkat katonailag elvesztettük, de közjogilag mindig megnyertük, mert mindig volt egy felettes mert a Szentkorona õrködött a népe felett. Mivel a Szentkorona mentes az emberi gyarlóságtól, ezért volt rend a Szentkorona, amit minden uralkodó kénytelen volt igazodási fontos és lenne ma is, hogy annak szellemében kormányoztassék pontként elfogadni. Az a király, aki nem volt a Szent Koronával megMagyarország. Ez maga az az eszmei alap, amely Magyarország tár- koronázva azt a nép nem is fogadta el uralkodójának. Nem csak tévedés, de nem is csak csúsztatás, hanem tudatos hasadalomi, politikai berendezkedését meghatározta az elmúl évezmisítás, amikor úgy beszélnek a Szentkoronáról, mintha csak a kiredben. rályságban érvényesülhetnének azok az evidenciák, amik meghaEzzel nincs tisztában Burány Sándor. A Magyar Alkotmányossági Jószolgálati Testület az alábbiak tározták a történelmi alkotmányunkat. A Szentkorona eszme, de a szerint fogalmazta meg a Szentkorona-eszme szerinti alkotmány lé- történelmi Alkotmányunk sem beszél kizárólagosan királyságról. Véleményem szerint az államforma lényegtelen abból a szempontnyegét: jó ha figyelünk
27
ból, hogy milyen értékek és törvények szabályozzák az államrendet. Ezért lehetett a Szentkorona intézményesülése idején királyság, fejedelemség, kormányzóság vagy köztársaság. Csak megjegyzem, hogy a ‘19-es köztársaságot nem tekinthetjük a Szentkorona szellemében született valaminek, hanem inkább a bolsevizmus magyarországi elsõ és legtragikusabb megnyilvánulásának. Ennek a 133 napos közjogi terrornak a rendbe hozása majd hat évig tartott, és következményei ma is hatnak Trianon okán. Én külön választanám a kommunizmust a bolsevizmustól, mert a valódi kommunista az elveihez ragaszkodik foggal körömmal, míg a bolsevik a hatalomhoz. És ha ez így van, márpedig így, akkor vaknak kell lennünk, hogy ne lássuk, hogy a közéletünkben megjelenõ és elhallgatott bolsevik szellem akadályozza történelmi Alkotmányunk jogfolytonosságának a helyreállítását, a Szentkorona intézményesülését. A Szentkoron-eszme alapvetõen értékeket, társadalmi, politikai elvárásokat jelent, annak jogi, és eljárásjogi megoldásait rögzítette az adott kornak alaptörvénye, amely különbözõ írott megállapodásokban (Aranybulla), vagy királyi rendeletekben, illetve szokásjogon alapuló törvényekben jelent meg. Egységes szerkezetben megjelenõ alkotmányról nem beszélhetünk, még a Werbõczy hármas könyve esetében sem, mivel eljárásjogilag nem lett alkotmányos szintre emelve annak ellenére, hogy úgy tekintettek rá, mintha az lenne. Nem csak elvi kérdés, hogy mi tekinthetõ törvénynek! Csak az, amely le van írva, vagy az is ami a nép lelkében, tudatában él és mûködik, amely meghatározza egy társadalom rendjét?
Mindennapjaink tapasztalata, hogy a törvény önmagában semmit sem ér, ha nem értékek mentén születnek, ha nem egyenlõ mércével mér. Ma már közhelynek számít, hogy ma Magyarországon jogszolgáltatás van, és nem igazságszolgáltatás, mert ugyanaz a törvény azt és annak ellenkezõjét is képes legitimálni. Ez azért lehetséges, mert leléptünk arról az útról, amit elõdeink a Szentkorona nevében közjogilag kiköveztek számunkra. Mint ahogy a múltunk, úgy a jövõnk is a Szent Koronához kapcsolódik. Beszélhetnek bármit az emeszpések, lesvájcisapkázhatják a Szent Koronát a liberálisok, de egy biztos, hogy nem ettõl lesznek magyarok. Még csak attól sem, hogy magyarul is beszélnek, mert nem csak nyelvében él a nemzet, hanem szívében, elõdei tiszteletében és legfõképpen az értékeit megõrzõ nemzeti jövõ építésében elfoglalt helyük és cselekedetük teszik jó és hasznos magyarrá, vagy „sehonnai bitanggá“, aki hazáját árulja. Magyarnak lenni nem jobboldaliság és nem baloldaliság kérdése, és nem ez határozza meg a magyart, hanem a haza iránti szolgálata, amit a történelem ítél meg. Ezért lehetünk „jó magyarok“, lehetünk „rossz magyarok“, lehetünk „semmi magyarok“, akinek teljesen mindegy, hogy mi történik az országgal, és lehetünk „naiv magyarok“, akit a hatalom mindenkor képes becsapni. Ne higgyünk a burányféléknek! Takács András, a Szentkorona követe
Gondolkoztak Önök már azon, hogy melyik ország nagykövetsége vezeti azt a New York-i szégyenlistát, amely a diplomáciai testülethez tartozó dolgozóinak ki nem fizetett parkolási büntetéseit vezeti? Hát, ha még nem találták ki, akkor elárulom: Magyarország. Toronymagasan, 62 millió dolláros hátralékkal. A probléma nem új keletû, már a Rudolph Giuliani vezette városnak is meggyûlt a baja a parkolási szabálytalanságokért kiszabott büntetések be nem fizetése miatt. Az óriási városban élõ és közlekedõ nagykövetségi, konzuli és az ENSZ állományába tartozó külföldiek a diplomáciai rendszámmal ellátott gépkocsik ezreit vezetik nap mint nap, és parkolnak szabálytalanul szinte minden talpalatnyi helyen. A rendõrök és a nem túl nagy népszerûségnek örvendõ, külön erre a célra létrehozott parkolási ellenõrök sûrûn emelgetik az autók ablaktörlõ lapátjait és teszik a szélvédõkre a büntetési cetliket. A diplomáciai rendszámmal rendelkezõ autók tulajdonosai éveken át hangos kacajjal rántották ki és tépték darabokra az ablaktörlõ fogságában szenvedõ hosszúkás kis nyomtatványokat. Most azonban a témával foglalkozó sok újságcikk és tudósítás hatására a felháborodott helyi lakosság teljes egységbe forrt a Bloomberg adminisztrációval és a törvényhozásban New Yorkot kép28
viselõ szenátorokkal, és õsszel egy 3 éves törvényhez benyújtott módosítással úgy szabályozták a dolgot, hogy már nem nagyon éri meg a város fölött mindig fújdogáló szellõ gondjaira bízni a kifizetetlen és eltépett szelvényeket. A harc végsõ (?) szakasza 2002-ben kezdõdött, mikor a new yorki városvezetés kérésére az Egyesült Államok külügyminisztériuma egy új törvény alapján azzal fenyegette meg a parkolási büntetéseket felhalmozó országokat, hogy elõször lebilincseli a szabálytalanul parkoló autók kerekeit, majd visszavonja a rendszámot és nem fizetés esetén elszállítja és árverésre bocsátja a gépkocsikat. Ezt egészítették ki idén õsszel azzal, hogy szükség esetén a büntetési összeg (a kezelési költséggel együtt) levonható az adott országnak jutatott gazdasági segélybõl. Erre Charles Schumer, az egyik new yorki demokrata szenátor által benyújtott és elfogadott törvénymódosítás adott lehetõséget Michael Bloomberg new yorki fõ-
polgármesternek. Az új szisztéma bevált, és az utóbbi három évben a diplomáciai rendszámmal ellátott gépkocsikra kiszabott 11,771 büntetés 87 százalékát kifizették. A továbbra is makacskodó országok listáját magabiztosan vezeti a mostanában már lyukas 56-os zászlóval büszkélkedõ Simonyi-féle magyar nagykövetség new yorki fõkonzulátusa 62 millió dollár (!) befizetendõ összeggel. Mögöttük csúnyán lemaradva kullog a második helyezett Fülöp-szigetek, (29,6 millió dollár) harmadik India, (27,8 millió dollár) negyedik Libia, (4,3 millió dollár) ötödik a Góbi sivatag környékén már 81 éve a kommunista porfelhõben bolyongó Mongol Népköztársaság, (3,4 millió dollár) hatodik Ruanda, (1,3 millió dollár) hetedik Nigéria, (1,1 millió dollár) és a sort a nyolcadik helyre szorult Uganda zárja a szerény 559,750 dolláros hátralékával. (forrás: New York Newsday, Seattle Post Intelligencer, AP)
jó ha figyelünk
– avagy Mobilország dilemmái – „Ember küzdj, és bízva biznisz!” – volt a vezérelve Álmos vezérnek, a kissé furán érdekesre sikeredett Magyar Vándor címû filmben. Szûk egy esztendõvel a totális mértékû égés, a haza- és nemzetárulás nyílt felvállalásának szégyenteljes dátuma, 2004. december 5-e után, ismét szem- és fültanúi lehettünk annak, hogy a senki által demokratikusan meg nem választott, a tehetetlen és tehetségtelen posztkommunista elit alól a hatalmat kilóra kivásárló vadkapitalista neoburzsuj, ismét nekimegy a magyar nemzetnek, megint és újból rátámad a hon derék polgáraira. És akkor innentõl szó szerint idézzük a nagyember képtelenségében és ostobaságában egyedülálló mondókáját: „Feleségem édesapja bolgár származású, mi rendszeresen látogatjuk Bulgáriát. A feleségem korosztálya, a harminc év körüliek Bulgáriában tömegesen elvándoroltak Bulgáriából. Az jó ha figyelünk
egy másik kihívás, iszonyatos kihívás, hál’ istennek sokan elindultak visszafelé. A lengyelek elindultak, a litvánok elindultak, a magyarok nem indulnak el! A huszonévesek sem indulnak el! Amíg a röghöz kötöttség – pedig ez nem csak magyar sajátosság – a röghöz kötöttség Magyarországon végül azt eredményezte, hogy sem apáink, de sem gyermekeink, unokahúgaink nem nagyon akarnak megmozdulni. Ennek a fajta legegyszerûbb mobilitásnak a hiánya is, a fizikai mobilitásnak a hiánya is az egyik legnagyobb tehertétel az országnak.” Na itt álljunk meg egy ásónyomra, Istenben szeretett felebarátim! Úgy tûnik, a mûminiszterelnök nagy sietségében elfelejtette feltenni a témakörhöz kapcsolódó egyik legfontosabb kérdést. Nevezetesen azt, hogy kik is voltak azok, akik a magyarokat hozzákötötték ahhoz a bizonyos röghöz? Kiknek is köszönhetjük ezt a modernkori röghöz kötöttséget? Hát kedves egykori ifjúkommunista barátom, nem más-
nak, mint az ön nagynevû elõdeinek, az állampárt jeles képviselõinek, a posztkommunista õskövületként ma is a Parlament levegõjét mérgezõ „horn gyula-díjas” horn gyulák és lendvai „sipánka” ildikók ideológiai felmenõinek, a marosán györgyöknek (Buci Gyuri), valamint rákosi pajtásnak. Miért nem mobil a magyar fiatal? Miért nem húznak el innét Nyugatra, az ígéret földjére? (Nyugat tényleg az ígéret földje. Emlékeznek még az uniós csatlakozás elõtti idõkre? Ígértek fût-fát, aztán mi lett belõle? Megint kevesebb lóvét kapunk, pedig akkor aszonták, ha bent leszünk, megnyílnak majd a pénzcsapok, most meg úgy tûnik részleges dugulás állt elõ, csak immel-ámmal csordogál a lé.) Maradnak a magyar fiatalok! Nem érzik, hogy így csak tehertételt jelentenek a magyar államnak? Valahogy így lehetne összefoglalni a mûminiszterelnök mondandóját. A jelek 29
szerint Francisco, gazdasági miniszteréhez, a Pannon Pumához hasonlóan, szintén csak úgy tud gondolni erre az országra, erre a nemzetre, mint valamiféle gazdasági társaságra, ahol õ az ügyvezetõ igazgató, a polgárok pedig egyszerû könyvelési tételként szerepelnek csupán a pénztári fõkönyvekben. Talán ebbõl a sajátosan pénzhajhászó, mindent a pénzügyi alapmûveletekre leredukáló lélektelen szemléletmódból fakad ennek az embernek az ostobasága, ember- és nemzettársai iránti felelõsségtudatának teljes hiánya. Arra kérem most a tisztelt Olvasót, hogy egy pillanatra vonatkoztassunk el mindenfajta pártszimpátiától, legyünk egyszerûen csak magyarok! Tegyük fel magunknak azt a kérdést, hogy milyen államférfi az olyan politikus, aki nyíltan és leplezetlenül kijelenti, hogy a nemzet egyes tagjai vagy azok egy csoportja tehertételt jelent az állam számára? Nem éppen azért hozták létre polgárok önkéntes társulásaként a köztársaságot, és annak folyományaként az államot, hogy az a nemzet polgárainak szolgálatában álljon? Vajon mit várhatunk egy olyan politikustól, aki már nem az elsõ alkalommal, nyíltan a saját nemzete ellen fordul? Aki immáron szintén nem az elsõ alkalommal elõbbre helyezi a pénzt, mint az embert? Sok jót nem várhatunk tõle, az biztos. De talán pontosabb, ha úgy fogalmazok, semmi jót nem várhatunk tõle. Gyurcsány Ferenc jelenleg Magyarország felelõs miniszterelnökének posztját tölti be, mégis – ennek már több ízben tanúbizonyságát adta – felelõtlenül politizál, alkalmatlan ennek a tisztségnek a betöltésére. Egy újabb elégtelen bejegyzés a mûminiszterelnök szegénységi bizonyítványába. „A lengyelek elindultak, a litvánok elindultak, a magyarok nem indulnak el!” – mondja a mûminiszterelnök, röghöz kötöttségrõl beszél, és nem érti, miért nem követjük a lengyelek és a litvánok példáját. Pedig ha valakinek, hát neki, mint egykori ifjúkommunistának aztán igazán tudnia kellene, hogy ez a modernkori röghöz kötöttség, mint oly sok minden más káros visszamaradottság, az államszocializmus, a pártállam idejébõl eredeztethetõ. Ellentétben a Nyugat-Európai országokkal, hazánkban – többek között a panellakások építésének köszönhetõen – rengeteg a lakástulajdonos. Tulajdonuk (azaz a lakásuk) élõhelyükhöz kötik õket. Egy lakást nem lehet csak úgy ukk-mukk-fukk otthagyni. A tartós letelepedés, az évek, évtizedek alatt kialakított életvitelt, a tradicionális gyökereket nem lehet csak úgy, máról-holnapra otthagyni, eltépni. Még az országon belül is alacsony a mobilitás, pont ez okból kifolyólag. Annak idején bizonyos közgazdász körökben nyomorbéreknek nevezték a szocialista államokban uralkodó bérviszonyokat, így a magyar kereseteket is. A hivatalos rea30
gálás erre az volt, hogy azért ilyen alacsonyak a bérek, mert azokban már benne van a lakás ára is. Mármint, hogy a dolgozó nép rendkívül kedvezõ áron és feltételekkel juthat hozzá a lakhatáshoz, vagyis a házgyári technológiával készült panelkalickákhoz. De térjünk vissza Fletó Fletovics Jemeljánnak a cikkünk elején idézett kijelentéséhez. Szarban a haza? Mi van Fletókám, hirtelen sok lett az éhes száj? Nincs elég lóvé? Öregszik Európa, mindenütt szûnõfélben a jóléti állam, nincs, aki kitermelje a nyugdíjakat. Eközben a mûminiszterelnök teljes fokú hozzá nem értésrõl tesz tanúbizonyságot. Az állampolgár, mint olyan megszûnik, helyébe lép a segélyen tartott engedelmes fogyasztó. A haza, a nemzet, mint olyan megszûnik, helyébe lép – emlékezzünk, mit mondott Kóka „Pannon Puma” János a részvénytársaságról és arról, hol igazgató õ – a zártkörûen mûködõ részvénytársaság vagy az országos méretû holding.
A fiatalok (no meg persze az öregek is) csak tehertételt jelentenek, útját állják a nagy gazdasági robogásnak. Ma kizárólag az aktív korú menedzserréteg számít valamit ennek a pöffeszkedõen pofátlan és arrogáns antiliberálisan kirekesztõ kormányzatnak. Az elsõ nyílt haza- és nemzetárulásnál még felszisszentünk. A 2004-es, decemberi népszavazás kampánya, a mûminiszterelnök nyílt buzdítása a saját nemzete ellen való szavazásra akkor még nóvumnak számított, mára már, majdhogynem rezignáltan vesszük tudomásul, hogy ez az ember ilyen. Francisco tizenkilencre még lapot húz. Újabb lépést tesz a morális gátak lerombolása felé, az erkölcsi, etikai határok átlépése felé vezetõ úton. (Pedig most legutóbb Kuncze erdélyi látogatása kapcsán láttuk, hogy a határon túli magyarok nem felejtenek, és ha egyszer ne adj’ isten tényleg megkapják a kettõs állampolgárságot – és vele a szavazati jogot is, ahogyan az horvát barátainknál dukál – hát az Isten irgalmazzon nekik!) jó ha figyelünk
Ahogyan annak idején a Kádár-érában a „cserearány-romlás” következtében elõállott sorozatos áremeléseket lenyomták az emberek torkán, most a (100?) apró lépés technikájára alapozva haladnak elõre a totális gátlástalanság és a kormányzati pofátlanság kiteljesedése felé. Mindig egy kis lépést elõre, végül aztán már nem is zúgolódik a nép, hozzászokik lassacskán. Apátiába süllyedve, a politikától elfordult milliók közönyével vesszük tudomásul, hogy minden más, velünk együtt csatlakozott országban a saját érdekeiket nézik, sikeresek lesznek, mi meg nem. Nálunk csak egy vékony parazita réteg az, amely a magyar társadalom testén élõsködve, elszívva annak gazdasági erejét, megtermelõdõ jövedelmét, és ölebmédiáján keresztül tönkretéve annak önbecsülését és öntudatát, féktelen gazdagodik tovább. Ez egy ilyen ország. A mocskos kampány is életünk elengedhetetlen részévé kell, hogy váljon, másként ez errefelé nem megy. Legalábbis ezt akarják elhitetni velünk. Még két-három ilyen húzás a kampány finiséig Franciscotol, és már csak legyintünk, a mûminiszterelnök már csak ilyen. (Utalnék a Magyar Köztársaságnak a Tocsik-botránytól a K&H Kulcsár-ügyig nagy ívet befutott „karrierjére”.) A Kovács „Smith ügynök Casanova” László és csapata által kiásott, mára már betemetethetetlennek tûnõ ideológiai árok túloldalán csápoló tömegek azonban rábólintanak mindenre, amit az ölebmédia feltálal nekik. A miniszterelnök mondta, akkor az biztos úgy is van. Közben Fletó tanul a nagyoktól. Bushnak is bejött a központi néphülyítés. Most megvonunk tõletek néhány alapvetõ állampolgári jogot, mert a terror elleni háború ezt kívánja meg. Mellesleg a ti érdeketekben tesszük. Elvégre Amerika biztonsága mindennél elõbbre való. Még az amerikai állampolgárok biztonságánál is! Gyurcsány tudatos stratégiája lerombolni a morális gátlásokat, átlépni minden határon, hogy végül ne legyenek határok. A cél, hogy bármilyen eszköz megengedhetõ legyen. Akkorát hazudni, ami korábban még a posztkommunista berkekben is elképzelhetetlen lett volna. Akkorát hazudni, amit már elhisznek.
Akkora értékben lopni (a nemzet megkérdezése nélkül eladni a köztulajdont – A KÖZTULAJDON NEM AZ ÖVÉK, AZ ÁLLAM CSAK ÜZEMELTETI, AZ MINDANNYIUNK KÖZÖS TULAJDONA!!! –, amely lerombolja a korábban legalább hallgatólagosan meglévõ morális gátlásokat és határokat. Akkora értékben lopni, szétosztani, visszaosztani, korrumpálni, elherdálni, ami korábban még a posztkommunista berkekben is elképzelhetetlen lett volna. Ez ám az igazi megélhetési politizálás! Senkire és semmire nincsenek tekintettel, csak az egyéni gyarapodásukra, a mindenható profitra. Mammon az õ igazi istenük, a kamatos kamat pedig a hitvallásuk. Széles Gábor a GYOSZ vezére olyan súlyosnak látja a helyzetet, hogy szerinte azzal is számolnunk kell, hogy a következõ kormányzat – bárki is legyen az! – nem fogja tudni kitölteni a négy éves ciklust, mert akkora a baj. De nem kevésbé érdekes az a helyzetértékelés sem, amit Semjén Zsolt, KDNP-s politikus adott a posztkommunistákról és az alóluk saját pártjukat kilóra kivásárló, mára érett neoliberális újburzsujjá avanzsált egykori ifjúkommunistáról: „Hát arra azért nem nagyon volt precedens még, hogy egy miniszterelnök és egy kormány a saját nemzete ellen kampányoljon, mint amit mûveltek december 5-én. Megjegyzem arra se nagyon volt precedens, hogy egy magát szocialistának mondó párt, a multinacionális nagytõke strómanjaként amellett agitáljon, hogy privatizálják a kórházakat, aminek a következménye az, hogy a milliárdosoknak egy osztályon felüli ellátás, a népnek, meg ami marad. Ezért mondom azt, hogy ha maradt bennük valami intellektuális becsületesség, akkor a Magyar Szocialista Pártnak a nevébõl ki kellene venni azt, – szerintem –, hogy magyar, azt hogy szocialista és maradjon az, ami volt, a Párt.” Érdekes igazolás Semjén Zsolt kijelentésére – úgy tûnik a képviselõ úr helyesen diagnosztizálta a gengszterváltás tizenöt esztendejének legnagyobb rákfenéjét, a fejlõdés legnagyobb kerékkötõjeként funkcionáló sajátos posztkommunista érdekközösség létezésébõl fakadó problémakör lényegi részét, tudniillik, hogy a hatalomban maradhattak a pártállam kommunistái – Szekeres Imre sza-
Ehhez még hozzátenném, hogy kénytelen vagyok bevallani, örömmel tölt el Gyurcsány nyilatkozata, mert akit az Isten meg akar büntetni, annak elõször elveszi az eszét. Bush és Blair legjobb tanítványukhoz, Jemeljánhoz hasonlóan, egymás után követik el a hülyeségeket. Már a félnótás amerikaiak 60%-a nem támogatja Busht, pedig azok szuperagymosottak. És még ennél is jobb jel, ahogy Ahmadidzsenad és Chavez nyailatkoznak. Most már nyíltan röhögnek Amerikán és Izraelen. Már az egész világ látja, hogy a „verhetetlen amerikai hadsereg“ csak rombolásra alkalmas, de gyõzni nem tud, utánpótlása pedig nincs. Amerikai kimutatás szejó ha figyelünk
vai. Az egykori Veszprém megyei kommunista hóhér jobb keze olyat talált mondani, ami még a mi toleráns mûminiszterelnökünknél, a derék Francisconál is kiverte a biztosítékot. Aszongya ez a magas homlokú szépember, hogy „az MSZP ideológiailag kiüresedett.” Fletó persze azonnal intézkedett, Imivel visszavonatták a kijelentését, aszonták, hogy a sajtó félreértette õtet. A kétszínûséghez már csak egy apró, freudi momentum, tán éppen a PR-team tagjainak kollektív tudatalattijából fogant az ötlet. A „Célpont” címû mûsor tudósításában láthattunk egy, a politikailag bizonytalan fiatalok megnyerésére szervezett tekézéssel és miniszterelnöki jelenléttel egybekötött bulit, ahol Francisco és b. neje, is gurítottak derekasan. A vendégek a pálya melletti „Kaméleon” nevû vendéglátó-ipari helységben – rusztikusan: bárban – oldódhattak fel a hangulat és az alkoholtartalmú italok jótékony feszültségcsökkentõ hatásában. Asszem ennél találóbb nevû helyet nem is találhattak volna. Másnak talán fel sem tûnt, számomra azonban jelzésértékû az, ahogyan ez a köpönyegforgató társaság éppen a színeváltozásaival a környezetéhez mesterien alkalmazkodó állatról elnevezett helyiségben iddogált. Ez létük alapja. Ez létezésük lényege. A köpönyegforgatás, a színük változása, mindig úgy, ahogyan azt az érdekük megkívánja. Alkalmazkodnak a környezethez! – mondhatnák. (Egyszer az ördögtõl való bûn a magántulajdon, öt perc múltán meg már istenítik, mondván az állam a legrosszabb tulajdonos, azonnal el kell adni mindent! Ha kell, áron alul!) Az elvek, az eszmék? Ugyan már! Idejét múlt dolgok ezek. Tele legyen a svájci bankszámla, ismerõsként fogadjanak a Kajmán-szigeteki off-shore bank szerverén, ha éppen arra támad kedvünk, hogy bejelentkezünk, ez a lényeg. Különben is, Magyarország csak egy részvénytársaság, és (legalábbis még egy darabig!) mi vagyunk a igazgatótanács. Reméljük 2006 tavaszán a jelenleg regnáló miniszterelnök – már ami a mobilitást illeti – jó példával jár elöl, és sürgõsen elhúz a kormányfõi posztról. Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
rint egyetlen felkelõ lelövéséhez az amerikai hadsereg 900 ezer (jól tetszenek érteni, majdnem egymillió) géppisztoly lövedéket használ el. Az amerikai gyárak már képtelenek a hadsereg igényeit kielégíteni, ezért az izraeli ipar is beállt a beszállítók közé. Ahmadidzsenad megngedte magának, hogy azt mondja, hogyha az európaiak bûnösnek érzik magukat a holokauszt miatt, akkor Európában adjanak helyet Izraelnek (Lehet, hogy Orbán ez ügyben járt Izraelban? Neki már volt egy „ad hoc“ népesedési bizottsága, amely elkerülhetetlennek látta a betelepítést.), a holokausztot pedig – kész horror – mítosznak nevezte. Sõt, még azt is kijelentette, 31
hogyha Iránt támadás éri, azonnali és pusztító válaszcsapást mér Izraelre. Ez a fenyegetés olyan Amerikának, mint egy gyengített uránnal páncélozott, nagy átütõ erejú és romboló hatású amerikai katonabakancsot viselõ, mûholdról vezérelt robotkatona által végzett, megrendítõ erejû, váratlan, sebészi pontossággal kivitelezett, hi-tech, awe and shock tökönrúgás - hogy US military stílusban fejezzem ki magam. (Az USA legérzékenyebb testrésze ui. Izrael.) Úgy látszik, rövid ideig tartott az „egypólusú“ világ. Chavez - kész röhej és elképesztõ, tettleges gúny - kedvezményes árú fûtõolajjal segélyezi a világ leggazdagabb, legszabadabb és legdemokratikusabb, a világ latorállamai és terroristái által mindenütt irigyelt országának a szegényeit, akikkel Bush - a saját kijelentése szerint - nem tud mit kezdeni, hogy a télen meg ne fagyjanak. (Bush uralma alatt 13%-kal nõtt az USA-ban a szegénységi küszöb alatt élõk száma, miközben a társasági osztalékok a csillagokban vannak. A Munkaügyi Statisztikai Hivatal szerint 1982-es dollárban számolva az átlagos heti reálbérek az 1973-as 331,56 dollárról 275,85-re csökkentek, miközben nõtt a heti munkaidõ, a nyugdíjakról és egészségügyi ellátásról nem is beszélve. Így valósul meg az „amerikai álom“.) Chavez az olajat, nagyon okosan, amerikai civil segélyszervezetek útján osztja szét, tehát nem csak a szegények tudnak a dologról, hanem nyilvánossága van. Lehet, hogy ráírja a tartálykocsikra, hogy „charity donation of the rich Venezuelan people to the third world, developping USA“? (A gazdag venezuelai nép könyöradománya a fejlõdõ, harmadik világbeli USA-nak.) Emellett Kubának is ad olajat, azaz kijátssza az amerikai embargót, és olajvezetéket terveztet a Csendes Óceán felé, hogy inkább Kínának adja el az olaját az USA helyett. Kubáról tudni kell, hogy 100 lakosra ott jut a világon a legtöbb orvos. Chavez az olaj egyik ellentételeként országa egészségügyi ellátását most kubai orvosok segítségével szervezi meg. Elnöksége néhány éve alatt felszámolta az írástudatlanságot, míg az USA-ban 11 millió lakos nem tud angolul olvasni, és a lakosság 28%-a hivatalos felérések szerint elmeorvosi ápolásra szorulna, ha hozzájutna. (Ez a szám Olaszországban 8%.) Amikor a CIA puccsot szervezett Chavez ellen, a világ onnan értesült a történtekrõl, hogy az USA a puccs kitörésekor azonnal elismert a az új kormányt, amely aztán teljes 48 óráig volt hatalmon. Az USA ui. már elõre tudta, hogy Caracasban a „Jó“ erõi veszik majd át a hatalmat a „Gonosztól“, de csak õ tudta, mert még Bush No.1-es fõlakája, Blair sem követte a példát. Tehát ez sem jött be szegény Bushnak, de az egész világ elõtt nyilvánvalóvá lett, hogy õ szerveztette a igazságos forradalmat az amerikai adófizetõk pénzén. A Mar Del Platában (Argentína) tartott Dél-amerikai csúcsértekezleten Chavez kijelentette, hogy a 21. század Latin-Amerika évszázada lesz. (Szemben az „amerikai évszázaddal“.) A helyi stadionban tartott beszéde alatt a közönség az kiabálta, hogy: „Bush a terrorista, Bush a fasiszta!“ Boliviában Evo Morales, egy indián lett az elnök, aki nyíltan hírdette, hogy a földgázipart államosítani fogja. Amerikai és izraeli másként gondolkodó újságírók bushconokról, és Busharonról, Usreal királyáról beszélnek. Egy francia humorista azzal
32
örvendeztette meg a világot, hogy zsidó telepesnek öltözve izra-heil kiáltással köszöntötte a nézõit. A nemezetközi közröhejnek ebben a légkörében már a Köztársaság párti szenátus sem bírja bevenni Bush idiotizmusát, és visszadobta a Patriot Act-nak nevezett fasisztoid törvényt. Ha ehhez hozzávesszük a teljes csõdöt az iraki fronton, hogy a hadserege alig mer kibújni a támaszpontjairól, hogy az egész országot a felkelõk tartják ellenõrzés alatt, hogy a háború költségeit már kínai kölcsönbõl fedezi az USA, hogy az iraki olajtermelés szintje kb. napi 1 millió hordóval alacsonyabb a háború elõttinél, hogy a merényletek száma és az amerikai halálesetek és sebesülések száma havi átlagban egyre növekszik, hogy az egész világ hányingert kapott az amerikai és angol politikusok hazudozásaitól, az amerikai hadsereg viselkedésétõl és attól, hogy az amerikai törvényhozás komolyan foglalkozott a kínvallatás törvényesítésével (gondoljuk csak meg: miféle ország az, ahol hivatalosan „enhanced interrogation method“-nak, azaz „bõvített nyomozási eljárásnak“ nevezik a kegyetlen, beteges, visszataszítóan perverz kínvallatást), hogy „leghûségesebb szövetségesének“ (National Geografic), a „demokratikus“ Szaud-Arábiának inogni kezd a politikai stabilitása, akkor azt hiszem komoly okunk van arra, hogy számítsunk az amerikai gólem összeomlására. Én drukkolok Bushnak is, Blairnek is, és legkiválóbb tanítványuknak, Jemeljánnak is: csak mondjanak és csináljanak minél nagyobb marhaságokat. Jemeljánt már kezdem megszeretni emiatt. Õ a mi igazi szoclib. miniszterelnökünk. A mi kutyánk kölyke: igen, azé! Szoclibben én az ilyet kedvelem. „Forr a világ bús tengere, ó, magyar!“ Léket kapott és menthetetlenül süllyed már a globalista hajó. Az okos patkányok már megkezdték a menekülést. A hülyék a magyar országgyûlésben még bohóckodnak. Tehát: A legyõzhetetlen, nagy Egyesült Államok vezetésével elõre a lenini úton! Arccal a globális kapitalizmus teljes és maradéktalan fellépése felé. Forrás: Csöröge, olykor Röcsöge
jó ha figyelünk
