Mese
Kis Eszter
Kis Eszter Mese
Bevezetés
S
ziasztok, Liza vagyok. Szüleimmel kint élek a folyóparton. Nincs testvérem, de van egy nagyon jó barátnőm, akit Emmának hívnak. Van egy közös titkunk is, amit most elárulok nektek. Amikor unatkozunk, azt játsszuk, hogy kis pegazusok hátán apró tündérek érkeznek hozzánk. Velük játszunk. Tudom, hihetetlennek hangzik, hogy ez a titkunk, és akinek eddig elárultuk, kinevetett minket. Ezzel a titokkal kapcsolatos a történetem. Ha nem értitek, mi ez a pegazusos sztori, a történetből majd kiderül.
4
I. fejezet
S
zóval úgy kezdődött, hogy a suli udvarán Emma és én a tündérekkel játszottunk. Természetesen a lovakat és a tündéreket csak kitaláltuk. – Ó, milyen jó lenne, ha léteznének pegazusok! – sóhajtottam a sorakozónál. – Igen, olyan jó lenne repkedni velük! – helyeselt Emma.Ekkor azonban megérkeztek a fiúk. – Jaj, lányok, már megint ezek a szárnyas lovak? – kérdezte gúnyosan Boti. – És a tündéreknek miért kell ló, ha van szárnyuk? – folytatta Samu. – Törődjetek a saját dolgotokkal! – mondtam mérgesen, de Emma megnyugtatott. – Ne húzd fel magad, Liza, csak rosszabb lesz – mondta kedvesen, majd otthagytuk a fiúkat. Emma nagyon kedves lány, és mindig mellettem áll. Ezért is vagyunk olyan jó barátnők. Amint beléptünk a terembe, leültünk a helyünkre. Hallottam, ahogy a hátam mögötti padban Dóra és Flóra így sugdolóznak: – Szerintem kicsit túlzásba viszik ezt a lovas dolgot – mondta Flóra.
5
– Igen, igazad van – súgta Dóra. Délután Emma átjött hozzánk. – Az egész osztály rólunk beszél – kesergett. – Ne aggódj, Emma, kitalálunk valamit – feleltem bíztatóan. A barátnőm elmosolyodott. – Igen, kitalálunk valamit – lelkesedett. Gondolkodás közben limonádét ittunk és kekszet majszoltunk. Átnéztük a házit is, mert sok időnk volt. Sajnos nem találtunk megoldást, ezért másnap Emmáék házában újra találkoztunk. Átnéztük az összes lovas könyvet. Egyszer csak Emma felkiáltott: – Ezt a könyvet még sohasem láttam, pedig régóta itt élek! Óvatosan belelapozott a könyvbe. Csodálkozva néztük a képeket. Ugyanis a könyvben éppen olyan lények voltak, amilyeneket mi elképzeltük. Csak épp nem tündérek, hanem kicsi manóféleségek. Mindkettőnknek tátva maradt a szája. – De hisz ez lehetetlen – ámuldoztam. – Lehet, hogy ezért hiszünk bennük – gondolkodott Emma. – Lehetséges – helyeseltem. Úgy döntöttünk, hogy nem szólunk senkinek, hanem utánajárunk a dolognak.
6
– Nemsokára őszi szünet – mondtam fontoskodóan. – Tehát elkezdhetjük a tervet – folytatta Emma. – De mi a terv? – kérdeztem bizonytalanul. – Azt még nem tudom – válaszolta. A következő napokban tanulmányoztuk a könyvet, és megpróbáltunk rájönni a titkára. Mert valami nem stimmelt vele. Eljött az őszi szünet. Még mindig nem jöttünk rá a könyv titkára. Így tervünk sem volt. Egész este törtem a fejem. Másnap, amikor reggelizni mentem, belekukkantottam a könyvbe. Valami szokatlan volt megint. Átmentem Emmához. A barátnőm szomorúan ült az ágya szélén. – Mi a baj, Emma? – kérdeztem aggódva. – A kedvenc szoknyám tintás, és nem jön ki belőle a folt – mondta bánatosan. De észrevettem valami furcsát a folton. Megmutatta a szoknyát. Amikor közelebbről megnéztem, olyan volt, mintha egy manófejet ábrázolna. – Mikor lett foltos a szoknyád? – kérdeztem kíváncsian. – Nem tudom. Csak azt tudom, hogy akkor vettem észre, amikor felfedeztük a könyvet – válaszolta.
7
– Hm, a könyv – gondolkoztam hangosan. – Megvan! – kiáltottam és kivettem a könyvet a táskámból. Kinyitottam és ott volt ugyanaz a manófej, mint Emma szoknyáján. – Ez hihetetlen! – kiáltott Emma. – Akkor ez azt jelenti, hogy a képen friss volt a tinta – állapítottam meg.
8
II. fejezet
E
lkezdtük nézegetni a könyvet. Egyszer csak két verset pillantottam meg. Leültünk Emma foteljére, és felolvastam az elsőt: Fel, fel a fellegekbe, oda, hol meselakosok élnek. Felhő fölött Csodaország, felszállunk most oda hozzád. Ahogy kimondtam ezeket a szavakat, a fotellel együtt felrepültünk a felhők fölé. Alig hittünk a szemünknek. Csodálkozva néztünk szét. Minden olyan pici volt. – Túl picike itt minden. Mi van, ha valamire rálépünk? –kérdezte Emma. De ahogy leléptünk a fotelről, összezsugorodtunk. – Így már jobb – mondtam elégedetten. Elindultunk.A felhők felett Mindenhol fehér felhők voltak, legnagyobb meglepetésünkre mindenfelé. Ahogy
9
igazi mesevilág nyílt. rajta különös házak. És kis manók járkáltak tovább mentünk,
istállókbanpegazusokat láttunk. Elértünk egy kis parkba, ahol velünk egyidős manógyerekek játszottak. Az egyik manólány odajött hozzánk és kíváncsian kérdezte: – Ti idevalósiak vagytok? – Nem egészen – mondta félénken Emma. –Messziről jöttünk, a felhők alól, a Földről – válaszoltam izgatottan. A manógyerekek csodálkozva néztek ránk. Végül a manólány szólalt meg: – Az én nevem Nárcisz, és nektek mi a nevetek? – kíváncsiskodott tovább. – Én Liza vagyok, ő pedig a barátnőm, Emma – mondtam. – Mi emberek vagyunk! – Úgy tudtam, hogy emberek nem léteznek, és ha léteznek is, nagyobbak– folytatta a beszélgetést. Leültünk a parkban és sokáig beszélgettünk. Elmondtam neki, hogy kerültünk oda, ő pedig elmondta, hogy mi hogy működik náluk. Megtudtuk azt is, hogy ők azt képzelik, hogy emberekkel játszanak. Egyszer csak Nárcisz felpattant és így kiáltott: – El kell vinnünk titeket a Nagytanácshoz!
10
– A Nagytanácsban sok idős manó gyűlik össze, és bölcs dolgokat állapítanak meg – magyarázta Lulu, Nárcisz barátnője.
11
III. fejezet
E
lindultunk a Nagytanács felé. Igazából a manóknak felhőből van a házuk. Megérkeztünk a Nagytanács termébe. Ott találtuk a vezért. A manólányok illendően köszöntek. Mi elmondtuk, hogy kerültünk oda. – Szóval egy könyv – mondta Apó mély hangon. – Igen, egy könyv – válaszoltam komolyan. – Benne volt egy vers,azt Liza felolvasta, utána felrepültünk ide – magyarázta Emma. – Azt mondjátok, egy könyv. Gyertek, foglaljatok helyet. Az én nevem Ernő, de hívjatok Apónak – mondta kedvesen. – Ő itt Liza, ő pedig Emma – mutatott be minket Nárcisz. – Még ismerkednek az itteni világgal. Még sokat beszélgettünk, és Apó megkért, hogy maradjunk ott az összejövetelen. Mikor mindenki megérkezett, Apófelállt és bemutatott minket, majd elmondta, honnan jöttünk. A tanács tagjai alig akarták elhinni. Majd Apó megint szót kért: – Ez a két lány egy varázsige segítségével jutott ide. A két elveszett varázslat lehetett.
12
Nem nagyon értettük, megmagyarázott mindent.
amit
mond.
De
Lulu
– Az a vers, amivel ide jutottatok, igazából egy varázslat, a könyvet pedig a Nagytanács sok évvel ezelőtt elvesztette, vele együtt a két varázsigét is – magyarázta komolyan. – Akkor nem csoda, hogy még nem láttam azelőtt sose – nevetett Emma. – De mi lehetett a friss tinta? – kérdeztem gyanakodva. – Olyan volt a tinta, ami sose szárad meg– suttogta Nárcisz. Amint vége volt a gyűlésnek, bocsánatot kértünk a Nagytanácstól, hogy elvettük a könyvet. A Nagytanács csak nevetett, és Apó így szólt: – Ne bánkódjatok, véletlen történt – mondta mosolyogva. Amikor elhagytuk a Nagytanács házát, megkérdeztem új barátnőimtől: – Ti milyen lények vagytok, hogy tudtok varázsolni? A két manólány nagyot nevetett, majd elmosolyodtak, és így szóltak: –Nekünk nincs is varázserőnk, csak varázsszavakat használunk, így tudunk varázsolni – magyarázta Nárcisz.
13
– Így a megfelelő szavakkal ti is tudtatok varázsolni – tette hozzá Lulu. – A varázslásról jut eszembe – mondta zavartan Emma.–Hogy jutunk haza? Mindenki elhallgatott. Senkinek nem volt ötlete, hogy juthatnánk haza. Végül Nárcisz szólalt meg: – Pihenjetek meg nálunk, és holnap kitalálunk valamit – javasolta. Nagyon fáradtak voltunk, így hát beleegyeztünk. Aznap este mindenki Nárciszék házában aludt. Nárcisz anyja kedvesen fogadott minket. – Maradhatnátok itt is,Felhőországban– ajánlotta fel Nárcisz. – Nekünk is van otthonunk, és hiányzik az anyukánk– sóhajtottam. Este még gondolkodtam, de végül elnyomott az álom.
14
IV. fejezet
R
eggel mindenki korán kelt.Kimentünk a friss levegőre. Elhaladtunk a park mellett is, ahol megismerkedtünk a manó lányokkal. Mikor Felhőország szélére értünk, észrevettük a fotelt, amin érkeztünk. Végiggondoltam az eddig történteket. – Úgy értünk ide, hogy felolvastam egy varázsigét, ami felhozott minket – mondtam komolyan. – Innen két varázsige tűnt el – folytatta Nárcisz. – Megvan! – kiáltotta Emma. – A könyvben két varázsige volt és lehet, hogy a második varázslat lefelé visz. – Hurrá! Hurrá! – kiáltottuk egyszerre. – Már csak egy gond van – mondta Lulu.– Hogy fogtok feljutni? Nem lehet ilyen magasra felmászni. Ugyanis a fotel nem zsugorodott össze, és még mindig nagy volt. Tanácstalanul néztünk egymásra. De ekkor Emmának megint támadt egy ötlete: – A fotelnek van egy kihúzható része itt lent – mondta. Közös erővel megpróbáltuk kihúzni, de nem ment. Kis gondolkodás után úgy döntöttünk, megkérjük a pegazusokat, hogy segítsenek.
15
Megérkeztek a pegazusok. Négy fiú és egy lány ló érkezett. A lány ló fehér volt fehér sörénnyel. A fiúk közül két fekete és két barna ló volt. Mindegyik ló szárnya fehér volt. Elkezdték húzni közösen, és hirtelen sikerült kihúzni a kihúzható részt. Boldogan ugráltunk. Elköszöntünk Nárcisztól és Lulutól. – Viszlát, lányok, remélem, még találkozunk – mondtam, majd elindultam Emma után. A kihúzható fotel telis-tele volt ruhadarabokkal. A lány pegazus, akit úgy hívtak, Fényes, kihúzott egy ruhadarabot, amin felmásztunk. Amikor az anyagvégéhez értünk, belekapaszkodtunk a könyv könyvjelzőjébe.De amikor megpróbáltunk felmászni, a könyvjelző kicsúszott a könyvből, és velünk együtt elkezdett lefele zuhanni. A két manólány riadtan nézett ránk. De a barna lovak rögtön ott termettek és elkaptak minket. Az egyik barnát úgy hívták, Villám, a másikat Bátornak nevezték. – Jaj, úgy megijedtünk – szaladt oda hozzánk Lulu. – De szerencsére megmenekültetek – sóhajtotta Nárcisz. – Én is örülök, hogy megmenekültünk, de most hogy jutunk vissza? – kérdeztem, miközben a fotel tetejére mutattam. Eközben megérkezett Apó.
16
– A kérdésre egyszerű a válasz – mondta. – A pegazusokon felrepültök. – Olyan szívesen itt maradnánk!– sóhajtottunk Emmával egyszerre. Végül Apó azt találta ki, hogy Nárcisz és Lulu bármikor le tud menni hozzánk pegazusháton. Nagyon örültünk, de Apó megint szót kért. – Legyetek szívesek, vigyetek magatokkal egy lovat, írjátok le a két varázsigét, és küldjétek fel vele – mondta komoly arccal. – Mi van, ha nem fog visszatalálni? – kérdezte aggodalmasan Lulu. – Majd én vele megyek – javasolta Nárcisz.– De akkor hadd menjek a saját lovammal. Ugyanis Nárcisz csak a saját pegazusával barátkozik, Lulunak pedig sietnie kellett a manó balettórájára. Így hát gyorsan elbúcsúzott tőlünk, és már indult is. Mi pedig felültünk Hold és Szeles, a fekete pegazusok hátára. Nárcisz pedig előhozta a saját lovát. Csodaszép ló volt. A sörénye csak úgy fénylett a napfényben. A teste pedig világosbarna volt. Úgy ragyogott a fényben, mint egy drágakő. – Ő itt Aranyka– mutatta be a lovát Nárcisz. Aranyka még csikó volt, és Apó nagyon aggódott miatta, de Nárcisz azt mondta, hogy vigyáz rá. Felrepültünk és elolvastam a varázsigét:
17
Felhőországot elhagyjuk, leszállunk a Földre, hol manó még nem járt ezzel a varázsigével.
18
V. fejezet
A
fotel meg is érkezett Emma szobájába. Nárcisz csodálkozva nézett szét. Demég nem mert leszállni a földre. Hirtelen Emma anyukája lépett be a szobába. Aranyka elbújt a könyvek között a könyvespolcon. – Hol voltatok? – kérdezte. Már majdnem kinyitottam a szám, hogy elmeséljem, mi történt, amikor ránéztem Nárciszra. A kis manólány össze-visszakalimpált. Nem tudtam megfejteni, mit akar mondani, de szerencsére Emma megelőzött, és ő szólalt meg hamarabb: – Úgy gondoltuk, a kertben sátorozunk, csak azt hittük, tudjátok. Emma anyukája meglepődve nézett ránk. Amikor kiment, Emma elmondta, hogy miért nem haragudott az anyukája. – Anyuval egyszer beszéltünk arról, hogy a kertben sátorozhatnánk együtt ketten – magyarázta. – Apó azt üzente, hogy ne mondjátok el senkinek a mi létezésünket – szólalt meg Nárcisz. Attól fél, hogy valaki elkap minket. Én akkor jöttem rá, hogy mit is akart mondani pár perce. Emma anyukája felhívta az én
19
anyukámat és elmondta azt, amit a lánya mondott neki. Amíg telefonált, mi a szobában leírtuk a két varázsigét, és odaadtuk Nárcisznak. Aztán megbeszéltük, hogy minden vasárnap találkozunk. Elköszöntünk Nárcisztól és Aranykától, aztán a kis pegazus elindult felfelé. Miután már nem láttuk őket, nézegetni kezdtük a varázskönyvet. Láttuk bennea Nagytanácsot, a parkot, ahol először találkoztunk a manólányokkal, és megtaláltuk a pegazusok istállóját is. A könyvben láttuk pár ház rajzát, ezek között volt Nárciszék háza is, amiben aludtunk az egyik este. Mire végeztünk a könyvvel, eljöttek értem a szüleim. Kicsit haragudtak ugyan, de örültek, hogy végre előkerültem. Este aztán kikérdeztek mindenről, de én nem szóltam egy szót sem Felhőországról.
20
VI. fejezet
E
lszaladt az idő, és elkezdődött a suli. Az iskolában sem beszéltünk semmit a dologról. Az udvaron a többi lánnyal fogócskáztunk vagy ugrálóköteleztünk. A fiúknak persze rögtön feltűnt, hogy egy szót sem szólunk a pegazusokról vagy a tündérekről. Hallottam párszor, hogy sugdolóznak, de nem foglalkoztam velük. A nehéz hét végére értünk. És végre eljött a vasárnap is. Miután meggyőztem anyut és aput, hogy engedjenekel, ideje volt elindulnom a találkozóra. Elindultam a patak mentén, és az erdő előtt megálltam. Egy kis ösvényre tértem, aztán a fák között rátaláltam egy kis faházra. Bementem. Emma már bent volt. Egy kis idő múlva kinyílt az ablak, és beszáguldott Nárcisz Aranykán. Rögtön utána megérkezett Lulu egy fehér pegazuson, akinek mintha csillogott volna a sörénye. – Nyertem! – kiáltotta Nárcisz. – Máskor gyorsabb leszek – vágta vissza Lulu. – Miről beszéltek, lányok? – kérdezte Emma. – Sziasztok, jó újra látni titeket – szóltam közbe. – De szép lovad van! – mondtam álmélkodva Lulunak.
21
– Köszönöm, az ő neve: Csillám – mondta vidáman. A fehér pegazus szárnya, sörénye, de még a farka is csillogott. Kiderült, hogy még kiskorában egy adag csillámpor hullott rá. Innen kapta a nevét is. Örültem, hogy újra láthatom a manólányokat. Sokat beszélgettünk és nevettünk. Sajnos gyorsan elszaladt az idő. – Hoppá, elszaladt az idő! – rikkantotta Nárcisz. – Vissza kell mennünk, mielőtt keresnének minket – sóhajtotta Lulu. – Jövő héten találkozunk? – kérdeztem reménykedve. – Hát persze – mosolyodott el Nárcisz. – Akkor várunk titeket – mondtam. – Viszlát – búcsúzkodtak a manólányok. A búcsúzkodás után kiszáguldottak pegazusaikhátánaz ablakon. Amikor elmentek, elkezdtünk összepakolni. De amikor kiléptünk az ajtón, hirtelen nekünk repült két pici pegazus. Ijedten csapkodtak szárnyaikkal. – Mi történt? – kérdeztem Emmával egyszerre. – Gyere, Liza – mondta a barátnőm. Ugyanis a két pegazus hátán nem ült senki. Visszamentünk a házikóba. – Szólni kell a szüleinknek is – mondtam Emmának. Úgy döntöttünk, hogy Emma szól a szüleinknek, hogy van egy kis dolgunk, ezért később érünk haza.
22
VII. fejezet
A
míg Emma elment a szüleinkhez, én leírtam a varázsigét, aztán felolvastam, mire a két pegazussal együtt megérkeztem Felhőországba. Öröm volt újra látni ezt a csodás világot. Siettem a Nagytanács háza felé. Persze már kicsi voltam és nagyon féltem, hogy mi lesz a lányokkal. Mikor odaértem, Apó épp kinn állt az ajtó előtt. – Szia, Liza – kiáltotta boldogan. De rögtön látta, hogy valami nincs rendben. – Apó! Szörnyű dolog történt! – mondtam aggódva. Bementünk a Nagytanács házába, és elkezdtem mesélni: – Amikor hazaindultunk a találkozóról, Nárcisz és Lulu pegazusaival találkoztunk, de a lányok nem voltak a hátukon. Apónak hirtelen nagyon ijedt lett az arca. De ekkor belépett az ajtón Emma, aki most ért vissza a szüleink megnyugtatásáról. – Bajban vannak a lányok! Lent az emberek földjén veszélyes nekik! – mondta komolyan Apó. A végén azt találtuk ki, hogy Emmát és engem kicsivé varázsolt Apó úgy, hogy a Földön is kicsik legyünk.
23
– Felkészültetek? – kérdezte az öreg. – Igen – válaszoltam Emmával együtt. Azzal már mondta is a varázsigét: Kicsi vagy, de az is maradsz? Lent a Földön minden nagy, de te kicsi légy, ha talajra lépsz! Nagy voltál, most összezsugorítalak! Amint az utolsó szót kimondta, nagy porfelhő kerekedett, aztán minden a régi lett. – Mi történt? – kérdeztem csodálkozva. – Most amúgy is kicsik vagytok – magyarázta Apó. – Ha visszamentek a Földre, akkor is kicsik lesztek. Ezután bementünk a pegazusok istállójába. Ott lecsutakoltuk Aranykát és Villámot. Aztán így szólt hozzánk Apó: – A lányok lovai még csikók. Ha megtaláljátok őket, a pegazusok nem bírnak el mindenkit. Azt tudnotok kell, hogy pegazusokkal mentünk le, és magunkkal vittünk még két lovat. Mindketten választottunk egy-egy lovat. Én egy barna lovat választottam, aminek a homlokán egy virágminta volt. A neve pedig az volt, hogy: Bella. Emma egy fehér lovat választott, aki tetőtől talpig fehér volt, és nagyon selymes
24
bundája volt. Ezt a lovat úgy hívták: Hópehely. De Apó féltett minket, ezért egy manófiút küldött velünk. A fiúnak rövid fekete haja volt, és úgy hívták: Brúnó. Ő egy sötét lovon ült, akit Koboldnak hívtak.
25
VIII. fejezet
E
lindultunk. Én Bellán ültem, Emma Hópelyhen, Brúnó pedig Koboldon. Elég fura volt repülni. Egy idő múlva ráéreztünk, hogyan kell irányítani a pegazusokat. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire átértünk a felhőkön, pedig csak pár perc volt. Amint leértünk, elkezdtük keresni a lányokat. – Hé, vigyázz a pegazusra! Nem a tied! – kiáltott Emmára a kísérőnk. – Te pedig igyekezz!– förmedt rám. Miközben kerestünk, Brúnó kiabált és utasításokat adott. – Nem tetszik ez az alak– sopánkodott Emma. – Pedig Apó szerint nagyon jó parancsnok – mormogtam. – Igen, tényleg meglátszik, hogy parancsnokként dolgozik – helyeselt a barátnőm. Ugyanis Brúnó a felhők katonaságának a parancsnoka volt. – Jobb lesz, ha egyedül keressük tovább a lányokat – suttogtam Emma fülébe. Így hát kettesben indultunkel megkeresni Nárciszt és Lulut. Nemsokára elértünk a faházhoz, ahol találkoztunk. Szomorúan néztem körül. Egyszer csak mozgolódást láttam a fa lombjai között.
26
Elkezdtünk rohanni az ág felé. A lombok közt ott ült Nárcisz kimerülten. – Nárcisz, jól vagy? – kérdeztem boldogan. – Igen, csak fáradt vagyok. Lulu a fa alján van – lihegte. Látszott rajta, hogy valami baj van. Gyorsan leszáguldottam Bellával. – Jaj, neee! – kiáltottam rémülten. Lulu előtt ott ált egy hatalmas sólyom. – Segítség! – kiáltozott. Elrepültem a sólyom előtt, és felkaptam Lulut. Villámgyorsan felrepültünk arra az ágra, amelyiken Nárcisz ült. – Köszönöm – hálálkodott Lulu. – Szívesen – mondtam boldogan. – De hogy kerültetek ide? – Elmesélem – kezdte Nárcisz. – Úgy kezdődött, hogy elindultunk hazafelé. – De ekkor elkezdett minket kergetni a sólyom – vágott közbe Lulu. – Igen – folytatta Nárcisz. – A pegazusok nagyon gyorsan mentek, és leestünk a hátukról. Egy fa elé érkeztünk. Én találtam egy csúszós járatot. Elindultam felfelé. Lulu nem tudott utánam jönni. Mire felértem, a sólyom ott állt Lulu előtt.
27
– És ekkor jöttetek meg – rikkantotta Lulu. – Akkor jobb, ha a vasárnapi találkozókat lefújjuk – jelentettem ki. Ezután a manólányok felszálltak mögénk. Visszamentünk Brúnóhoz, aki csodálkozva nézett ránk. Utána visszarepültünk a felhők fölé.
28
IX. fejezet – Nagyon aggódtunk értetek – szaladt hozzánkApó. – Örülök, hogy épségben hazaértetek. – Az én segítségem nélkül semmire nem mentetek volna – dicsekedett Brúnó. De akkor már messze jártunk. Nemsokára híre ment, hogy visszahoztuk Lulut és Nárciszt. Az anyukájuk legalább tízszer köszönte meg. – Ünnepséget rendezünk a tiszteletetekre – jelentette ki Apó. – Sajnálom, de minket is várnak a szüleink – mondtam szomorúan. – Megértjük – bólintott Apó –, de ezt fogadjátok el tőlünk. Azzal két pegazus állt mellénk. – Ha leértek, ők szoborrá változnak – magyarázta –, ha máskor meg akartok látogatni minket, mondjátok ki a varázsszavakat, és életre kelnek. Ezután Nárcisz és Lulu lépett hozzánk. – Köszönjük, hogy megmentettetek – szipogta Lulu. – Remélem, még látjuk egymást. –Tessék, ez a tietek, hogy emlékezzetek ránk – mondta Nárcisz. Egy zsákot adott mindkettőnknek. A
29
zsákban egy-egy kép volt. A képen ott volt Nárcisz, Lulu, Emma, Apóésén. Elbúcsúztunk mindenkitől. Nagyon örültem, hogy segíthettünk a manónak, és hogy új barátokat szereztünk. Felültünk a pegazusok hátára. Ez a két ló Bella és Hópehely volt. Apó nem akart egyedül elengedni minket, de mi nem akartunk Brúnóval menni, ezért Luluék kísértek el. – Viszlát, remélem, még találkozunk – köszöntem el Felhőország lakóitól. Aztán elindultunk lefelé. Mikor leértünk, búcsút vettem a lányoktól. Hogy ne legyen bajuk, felvarázsoltam őket. A faházban voltunk. Ahogy Apó mondta, a pegazusok kővé dermedtek. Sajnos nem mesélhettük el a kalandunkat senkinek. Ezért a fényképeket és a pegazusokat a faházba rejtettük. Későre járt, elindultunk hazafelé. A szüleim szerencsére számítottak rá, hogy későn érek haza. Másnap iskolába mentem. Aziskolában nagyon jól éreztem magam. A suliban fogócskáztunk, ugráltunk és a többi lánnyal játszottunk. Az elmúlt hetek jól teltek. A tanulás jól ment. Amikor kedvünk támadt Emmával, repkedtünk a pegazusokon. Néha meglátogattuk Felhőországot. Azóta is így megy, és nagyon jól érzem magam.
30
Tartalomjegyzék
Bevezetés ......................................................................... 4 I. fejezet ............................................................................ 5 II. fejezet ........................................................................... 9 III. fejezet ........................................................................ 12 IV. fejezet ....................................................................... 15 V. fejezet ........................................................................ 19 VI. fejezet ....................................................................... 21 VII. fejezet ...................................................................... 23 VIII. fejezet ..................................................................... 26 IX. fejezet........................................................................ 29 Tartalomjegyzék ............................................................. 31
31
