2012. augusztus 2012-08-07 Szinte örökké járnak a múlt kerítéseit ledöntötték már az évek benőtte a gaz a gyom pókhálót font fönt és lent az idő elszállt sok meghitt pillanat az elvesztegetett órák szívdobogása a berozsdált rugók között elakadt figyeltük épp merre jár a cáger a fáradhatatlan szerkezet mennyit is mutat kopott zakatolása öreg szívünk ketyegésében itt maradt büszke ingás nagy faliórák vidáman daloló kakukkosok bicegve álló sánta vekkerek megfakult kopott számlapján a mutatók körbejárnak még akkor is ha mi már nem vagyunk 2012-08-12 Vigasz-ta-ló állni a napon ülni a facsemeték adta parányi árnyékban azután fázni dideregni ázni szemüvegemen csorgó esőn át látni hogy a lovaglásotokkal mi a gond és mi az amire ráérezve a lónak örömöt szerezve egyszerre megéri hogy közöttetek vagyok pedig gyakran megkeseredem és belefáradok hogy csak mondom és senki sem figyel vagy csak úgy tesz aztán a lovak visszajeleznek - nyugi Bazsi nem is akkora a baj mint ahogy gondolod már történt velünk amióta itt vagy pár parányi de jó dolog
2012-08-13 Parányi arányok parányi arányok szabályozzák a változó hangulatot szétzúzott tükrök szilánkjaiból néz vissza rám az ég találkozásaink varázsát megtörte már gyávaságom elvesztett örömeimet tovasodorta a múló idő letört ága már elszáradt nem hajt ki többet nem hoz már gyümölcsöt egyetlen példánya vagyok már e családnak kihal velem s majd ha útra kelek egy pillanatra megállnak mindenütt a lovak és halkan nyerítenek 2012-08-14 Zaklatott nap után angyalszárny suhog kitárva árnyéka sötéten terül a házak falára utcák lámpafénye a glóriája az égen úszó felhőbálna a fogyó holdat kifliként megzabálta kezem a szívemre szorítva próbálok aludni végre a gondolat szállhat bármerre végül lezuhan az álom dzsungelbe ott emlékeim roncsai között fekszem egy felbőgő motorhang felriaszt azután várom nyitott szemmel majdcsak eljön s ideér a reggel 2012-08-14 Az emlékező türelem az emlékező türelem jóságát osztja meg velem tündöklő morzsái a múltnak apránként eszembe jutnak az arcomon könny csorog mosolyogva és szorongva a megélt pillanatok régzárt ajtói felnyílnak s a beözönlő fényben csak most látom mennyi csodát megéltem már
2012-08-15 Önbecsapás száguldó örömöd elakad elgáncsolja a pillanat alattomos akadálya bukdácsolva kapaszkodsz bezártságod biztosnak tűnő falába de ott nincs fogódzó síkos nyirkos minden a biztonságosnak álcázott önigazolás önbecsapás elzárkózottságod fala leomolva lendít felém felzaklatva őszintén megnyílva zuhansz a karomba 2012-08-15 Aki többre vágy aki többre vágy kinek ez a pár lopott pillanat kevés az én vagyok s ez nem tévedés szerényen meghúztam eddig magam de érzem rohan az életem előlem s a cél még olyan messze van kinyújtott kezem elérhetne ha a gazdájának lenne elég mersze persze észérvek folyton akadnak de a kifogások csak gyűlnek és egyszer váratlanul visszaütnek s vérző orral szipákolva könnyel keveredve csak szánalmat keltek nem szerelmet 2012-08-16 Nyüzsgő hajnali álom csapkodott az álom szárnya riadtan repdesett a bezárt szobába a család a kert sok furcsaesemény is szerepelt benne fölriadtam aztán visszazuhantam a közepébe falnak támasztott létrán másztam a lakásba a kertből a Hársfa úton emberek mentek jöttek ismeretlenek és ismerősök zajlott az élet s a nyüzsgő tömegből ki a magányos valóra ébred kiürültnek érzi az életét pedig nem az csak most álomra szenderedtek azok kik éjszaka újra velem lesznek
2012-08-16 Mi ketten különös ez a gondolat egy furcsa pillanat életre hívta mikor Krisztus tanításait felemlítve szóba került Bulgakov könyve már annyiszor elolvastam de még soha sem jutott eszembe a párhuzam hogy bár én nem vagyok és nem is leszek soha Mester sem prózában sem versben és neked sem Margaríta a neved mégis vele azonosulva éled az életed megdöbbentően hasonlóan érzünk csak fölvállalni nem lehet csak fáklyaként lobogni égni szövetkezni a pokol hatalmával hol piros bélésű fehér köntösében megy a gyáva a bátorral együtt beszélgetve oda föl a Holdsugárösvényen s mi nézzük őket az életvégességébe kapaszkodva egymás kezét fogva 2012-08-17 Csak téged szeretlek a tekintetedbe zúgtam bele annakidején évekkel ezelőtt mikor nem is hozzám jöttél aztán megnyílt picit bezárt szíved kicsit közeledbe engedtél bár mértékét te már akkor behatároltad amit megpróbáltam áttörni párszor de hamar észrevettem nem alkuszol sem önmagaddal sem mással így fölhagytam a próbálkozással szelídnek álcázom lobogó tüzem de eloltani nem akarom é s ezt az egyet neked sem engedem
2012-08-21 Három nap Budapesten nyerítő nappalok járművektől zajos éjszakák az idegen szobában édes emlékek festik meg a pár percnyi álmot színes tarkaságuk igénytelen mint a hatalmas utcai reklámplakátok annyira üresek is mint azok üzenetük kevés „az ég kék”„a fű zöld” s még ez a legértelmesebb mert igaz a többi álságos és nincs bennük semmi vigasz inkább pimaszul tolakodó rátukmáló megvezető ilyen most a világ köröttünk hazug és nagyképűsködő 2012-08-27 A munkában töltött évek romjai lovak patája fölverte porban eltűnik a jelen homályosan látom a múltam és a jövő hol van és milyen nem is sejtem az értékrendet átalakítják lerombolták már amit évek alatt felépítettem csak lovak és gyerekek között van állandóság itt maradandó a perc az illanó pillanat bennük tovább jut és beépül szívükbe szeretetem parányi gyöngy csak mit adok de én cserébe új erőt és életkedvet kapok a lovak közvetítik ők adják tovább hitem hogy van remény nincs elveszve minden mert a ló olyan ösztönös és tiszta akár a gyermeki lélek tudom ők megértenek velük egy nyelvet beszélek
2012-08-27 Poros forró nyári napok füstként száll a por elnyeli a paták zaját ló és lovas is elveszik benne kavarogva kering s leszáll a feltámadó szélben az égre emelkedik aztán visszaszitál majd leül pár pillanatra a vágtázó ló újra fölkavarja alatta kopog a keményre száradt föld pöfög a por nem döng csak kopog akár az őszi eső majd akkor visszagondolok a forró poros nyári napokra mikor itt sár cuppog és pára ül az ablakokra 2012-08-28 Lovak között este terveid már halottak mikor eszedbe jutnak erre a világra nem valók gépek kattognak mindenütt sehol sem kell egy kopott festékű faló ma az már nem divat idejemúlt mint te magad elfutott veled az idő csak emlék mi itt maradt veled viszed tovább amíg itt vagy és erőd engedi hogy vigyed ez sem túl korszerű hogy bánkódsz ezen türelemét veszti aki olvassa verseid pesszimista sorait mert oly mélyre ásod a benned még lobogó reményt más nem is látja meg s azt hiszi ennyi az egész amire képes vagy még pedig tudod van még út tovább átölelve egy ló nyakát meleg lehelete arcodba fúj s az éji égre nézve áramlik feléd a kozmosz végtelensége és rendje
2012-08-29 Útközben áll itt sok ismerős de mind másra vár indul e szerelvény vajon számomra és meddig érek élek félek de remélek szeretnék szeretni még ha volna rá lehetőség és nem kellene még a nagyfenyő árnyékában elásva megpihenni mert volna még itt mit tenni elmondani leírni megmutatni másoknak ahogy csak én látom és érzem de lassan szétfoszlik minden mint a folyton mozgó felhők a nyárvégi égen 2012-08-30 Hatvanöt év egy egész ménes hatvanöt év egy egész ménes fiatal csikók és kiöregedett mének az évek fickándoznak szeretnek bölcsen ballagnak lehajtott fejjel legelnek de a legtöbbjük tevékeny nem sétál büszkén kevélyen mert munkára született serényen él teszi a dolgát a kötelezettség a hivatás nem rabszolgát de örömökkel és vállalással tarkított életet adott cserébe örököltem a hajlamot és tettem is érte megérte majd akkor kiderül ha ménes egyik része az égi rétre pár gonoszabb éve a pokolra kerül mert változunk folyton az állandóság csak látszat a gondolat villáma cikázhat születik belőle vers és kép így van ez most így volt rég és remélem így lesz sokáig még
2012-08-30 Megtáltosodott öreg faló ha elragad ebben a korban a vágy hagyd magad vigyen ösztönöd hajtson ne az értelem minek folyton érveket keresni az éveket csak a szenvedélytől tudod feledni okoskodás bölcsesség itt most hiábavaló ha lángra lobbantott égj el benne mint egy megtáltosodott öreg faló
