*
SZÉKELYFÖLD VERSEK
IRTA
FÜLEI-SZÁNTÓ LAJOS
SZÉKELYUDVARHELYT BETEGH PÁL ÉS TÁRSA KONYVNYOMTATÓÉS KÖNYVKÖTŐ-INTÉZETE 1907.
SZÉKELYFÖLD
BEVEZETÉS.
csodaszép, vadregényes Székelyföld Magyarország leggyönyörűbb része. Erdély büszke fellegvára. Hacsak hallunk róla, keblünk átmelegszik, szivünk hevesebben dobog, lelkünk feléje sir. Érezzük, hogy ez a bűbájos föld honszerelmünk ringató bölcsője, életünk álma, hanyatló erőnk pihenési vágya. Benne és általa bírjuk lelkünk minden szép ideálját. A Székelyföld aranyos keretébe méltóan illeszkedik be népe, a jeles testi és lelki tulajdonokkal megáldott székelység. Igazi fajmagyar, mely az országot századokon át őrzi és Erdély magyarságát fenntartja, tiazafisága, erkölcse, munkássága, szorgalma, viselete, szokása, észjárása e hazában élő népfajok fölé helyezi. Sajátszerű nemzeti és hadi szervezetével, demokratikus intézményeivel már a régmúltban méltó feltűnést keltett
mindenfelé ez a szabadságszerető, daloskedvü és művészi érzékkel biró nép. Szinesebb, bájosabb népéletet, vonzóbb és meglepőbb eredetiséget, milyen a székelyeké, nem ismerünk sehol a világon. A régi (1670) kurucdal is róla énekel: Székelyföld — mindig zöld, Jaj de szép — székely nép, Székely vér — magyar vér, Kicsiny vagy — mégis nagy!
Mátyás király híres hadseregét székelyekkel rakta meg. — Bocskay a székelyek kiváltságait megerősítette, katonáskodásukat, adómentességüket törvényileg szabályozta. Még testamentumában is meghagyta utódainak, hogy a derék székely nép régi hirét, nevét, vitézi becsületét, anyagi jólétét ápolják. — Rákóczi is nagyon szerette. Emlékiratában azt irja róluk: «ügyes, őszinte, bátor, engedelmes nép». — A népdal is a székelytől külön búcsúztatja el: Két országom népem: Vitéz magyar, székely, Immár Isten veled!
Bem kedves fiainak nevezte a székelyeket, ezek pedig őt bizalmasan apó-nak hivták. — Pe-
tőfit is csodálatra ragadta a székelyek vitézsége, kikről lelkesen zengi: Csak nem fajult el még a székely ver. Minden kis cseppje drága gyöngyöt cr!
Székely vagyok. Ez az egyetlen büszkeségem. Azt mondják, lelkem legsajátosabb vonása a székelység. Egy bizonyos: drága szülőföldemről hoztam el Isten és haza iránti rajongó ideálizmusomat. önző célokat sohasem ismertem, az érvényesülés zajos eszközeit — bár megtalálhattam volna — nem kerestem. Habár a sokféle megpróbáltatás megviselt és a kenyérkeresés gondja keserves robotmunkával őröl naponként, de lelkem szárny a lását meg nem akadályozhatták. Ilyképpen szolgáltam tollammal a vallási és nemzeti eszmék kultuszát, a szivnek és elmének gyöngéd ideáljait. Most is ilyen érzelmek hatnak át, amikor pusztulásnak indult székely testvéreimre gondolok. A koldus-tarisznya mellett egyebet is látok: az ősi erények, hagyományok, régi jószokások fogyatkozását . . . A gazdasági bajok mellett a szellemi, erkölcsi, kulturális javak is veszélyben vannak. Ez utóbbi javak ápolására, a székely önérzet és egy szebb jövő iránti bizalom felkeltésére
írtam ezt a könyvet, mert a székely nép ideális javaiban való hitem nem tört meg. Ennek esemcnyi erején épiil fel reménységem vára. Boldog leszek, ha porszemmel is hozzájárulhattam a székely mentési munkához. Verseimben, célomnak megfelelően, a népies irányt követtem. Budapest, 1907. január havában. FÜLEI-SZÁNTÓ LAJOS.
SZÉKELY TESTVÉREIMNEK
JELIGE: Idegenben láttam szépet, Nagyot, dicsőt — s ugy találom: Te vagy lelkem büszkesége, Édes, kicsi szép országom! Most vihar tép . . . Nehéz sorsod Könnyet fakaszt az orcámon: Miattad fáj az én lelkem, Édes, kicsi szép országom!
I
SZÉKELY RIADÓ. Lelkembe vág a bú s a fájdalom, Szenvedni látlak székely nemzetem. Beteg lettél, te büszke bérci sas, Vagy tán vihar jár sziklafészkeden ? Nem vagy beteg. Csupán nehéz napok Villámcsapásain — a sorsharag, Ínség, nyomor riasztanak, miként A Básta-féle bősz zsoldos hadak... Villám ütött az őserdők közé, Virágos partokon hömpölyg az ár. Az elpusztult, kopár mesgyék között Megcsalt remények annyi rabja jár. Megtépve áll az otthon fészke is, Itt-ott a kézbe vándorbot kerül; Ki honn maradt, a pusztulás során Ezernyi gond és bú közé merül... Fölei-Szántó Lajos: Székelyföld.
2
Székely riadó
Ne csüggedj, édes székely nemzetem, Emeld fel egykor büszke lelkedet! Szived, miként szép zengő bérceid, Ma is sok drága kincset rejteget. Te benned még az ősi vér kering, Egy szebb jövőért tenni kész erő, Lélekben, testben ép, erős fajod. Nem vagy beteg csak — néma szenvedő!.. Tekintsd, e honnak minden jó fia Nehéz sorsod már régen könyezé: Segélyre jönnek hű magyar szivek, Zeng már a harci kürt mindenfelé. Uj ellenség csatája vár reánk, Tudják : hazánknak Erdély jobbkeze S te vagy e kézben éltető erő — Vitéz Csabának lelkes nemzete! Zeng már a harci kürt. Föl tettre hát! Viharban edzett hősi nép valál; Nagy munka vár: egy uj honfoglalás. Munkára fel, a tespedés halál! Fajunknak tündöklő erényein Dobbanjon össze minden érzetünk, S az alkotások fényes szép során Ragyogni fog hazánk és nemzetünk!
A SZÉKELY NÉP. Az én népem, a székely nép, Tagbaszakadt, eleven, ép. Arca derűs, szeme ragyog, Még akkor is, ha benn sajog. Ős hagyomány rég azt tartja, Hogy a hunnok büszke sarja, Ö volt mindig szent hazája Határvédő katonája. Szive tiszta, lelke nemes, Bárki előtt nyilt, egyenes. Jusson akármilyen térre, Sohse hajlik meg a térde. De ha munka várja, hivja, Neki görbül, ahogy birja. És ha sokszor sziklán szánt ii Megél még a jéghátán is.
4
A székely nép
Nemcsak kezeli az ekét, Csinál szőttest, cifra zekét, Megépíti csinos házát, Galambbúgos szép portáját. Élősködtek sokan rajta S bizalmát könnyen nem adja, De, ha szivéhez juthattál, Beteggé tesz, ugy megtraktál. Vallásos és becsületes, Szóban, tettben épületes. Ok nélkül nem jár a szája. Kontraktus a parolája. Tépássza a sors haragja, Segit azon a furfangja: Mit nem bír meg a kezével, Megcsinálja «két eszével®. Hogyha örvend, vagy szive fáj, Dala, nyelve csupa bűbáj, öltözete, ős szokása A dicső mult ragyogása. Ilyen derék nép a székely, Áldja Isten két kezével! Legyen az ő kis országa A magyarság büszke vára. Vi
SZÉKELYNEK SZÜLETTEM. Székelynek születtem, büszke vagyok rája, Ezeréves szép mult a népünk törzsfája, Polgári erények rajta a virágok, Akármerre nézek, szebbet nem találok. Gyümölcstermő ágát bár sok vihar tépte, Ezt a szegény hazát becsülettel védte. Még most is jobbkeze ennek az országnak, Szorgalmas munkása arany barázdáknak. Idegenek kegyét sohase kereste; Jogát és kenyerét ő maga szerezte. Igazi fajmagyar sok szép szokásában, Dalban, öltözetben, eszejárásában. Egy kicsi hajtása vagyok e törzsfának, Azon igyekezem, tartson hű fiának. Rajta csüngök mindig igaz szeretettel, S hogyha Isten éltet, megmutatom — tettel.
SZÁLL A LELKEM Száll a lelkem messze tájon, Fürgén járó tündérszárnyon. Rónán, bércen által törtet S üdvözlöm a Székelyföldet. Bejárok itt minden tájat, Elkísér az öröm, bánat... És sok drága emlék után, Megpihenek a Hargitán. Széttekintek. Be szép midnen, A világon szebb föld nincsen! Égbenyúló hegyek orma, Koronáját büszkén hordja. Árnyas liget közelébe' Sok szép falu, fürdő képe. Lenn a malom, fenn valahol Egy-egy «fürész» zúg-zakatol.
Száll a lelkem . . .
Növény, állat az erdőben, Folyóiban a hal bőven. Kőszenet, sót, nemes ércet Rejtenek a zengő bércek. Völgyek ölén, bércek mellett A szél arany kalászt lenget. Dús legelőn szelíd nyájak Nyájas kolomp mellett járnak. Kert gyümölcscsel, rét virággal, Vidám madár-muzsikával, Mosolyognak, integetnek, A várromok — mesélgetnek. Oh, e föld szép, gazdag egyképp S mégis koldus benne a nép. Mintha utján átok járna ... Az én szivem, hogyne fájna!
7
SZÉKELYFÖLDÖN. Bárhova vitt engem a sors, Akármerre keltem, jártam, A te képed, szép Székelyföld, Mindig magam előtt láttam. Feléd szárnyal most is vágyam, Az én lelkem minden álma, Mintha madár-muzsikától Csengő tündérkertben járna... S amint ide-oda bolygok, Elkísér a dalos madár, Mind mosolygó ismerősök: A zengő bérc, a zöld határ, A tarka rét, virágos völgy, Nyájas falu, fürge patak. Tündérvárak s romok alján A repkényes sziklafalak...
Székelyföldön
Elém állnak hős daliák, A csatázó dicsők, nagyok. Megdobbanó szivem büszkén Érzi azt, hogy székely vagyok I Majd a mohás romok közül Leszállok a barázdákon, Hol a szegény munkás népnek Bús dala sir a rónákon. Amint fordul az ekevas S nyomában a föld göröngye, Minden rögön felcsillámlik Verejtéke, drága gyöngye. E munkás kéz, édes hazám, Neked hozta minden javát, Béke ölén, csaták zaján, Annyi dicső századon át. Oh, e népet kincsnek nézem. Porban fénylő drágakőnek. Nagy értékén, a jó lelkek, Elméláznak, gyönyörködnek. Lesz-e, aki fölemelje, Hogy ne jusson véginségre? Oh, tegyük fel szép csillagnak Ragyogni — a magyar égre!..
10
Székelyföldön
Búsan búgó estharang száll, ügy megérzem a szavában: Kenyérben is, egyébben is Nagy a szükség, sok hiány van. Kicsorduló könnyeim közt, Lelkem minden imádsága: Ragyogjon rád, székely népem, Szebb jövendő boldogsága.
TŰNŐDÉS. Lassan hömpölyg a Küküllő, Semmi jókedv nincsen benne, Mintha hátán teherképpen Szomorúság, bánat lenne. Vagy talán a parti fűzek iiarmatkönnye belecsordul ? És bánkódnak együtt, hogy a Világ sorja másképp fordul... Biz'a más volt hajdanában, Mikor a vén «Csere»* állott: Zajos élet vidám kedve Hegyen-völgyön szerteszállott. Visszhangosabb volt a tájék, Virágosabb a viz partja, Még a fa is a gyümölcscsel Jobban meg volt régen rakva. * Eladott, kivágott cserefa erdő
12
Tűnődés
Aratáskor dúsabb kalász Mosolygott a szegény népre, Talán többet is dolgozott, Többször nézett fel az égre. Népesebb volt a szentegyház, Üresebb a füstös korcsma. Zeke, szoknya szép házias, Nem a külföld ringye-rongya... Igazabb volt a rokonság, Őszintébb volt a szin, a hang. Nem dúlta a boldogságot Sem irigység, sem «hirharang». «Atyafi» volt minden ember, A kapu is tátva állott. Akárhova ment az utas, Szükséget, bajt sohse látott. Másképp volt a «kaláka» is: Mesélgette az örege, «Hadakútján», régi székely Dicsőségről szólt a rege. Fonóban is szólt az ének: «Marosszéki piros páris...» A jókedvtől nekigyulva, Táncra perdült egy-két pár is...
Tűnődés
A pusztulás, szomorúság Arnya száll a «szép országon". Valami bús érzelemnek Könnye csordul az orcámon ... Majd imára késztet szivem Az estharang szép szavára: Legyen a hit, régi erkölcs Egy szebb jövö büszke vára 1
HÁZUNK TÁJA. Kicsi házunk tája, Vén gesztenye-fája, Százszorta több nekem: Mint mikor paloták, Aranyos kupolák Fénye játszik velem... Az erdő zúgása, Vadgalamb búgása Inkább él szivemben: Mint a zene, ének. Lármás érzemények, Hangverseny-teremben... A pillangós rétnek, Hullámzó vetésnek Legkisebb virága: Szebb, mint a parkoknak, A virágtartóknak Büszke pálmafája...
Házunk tája
A nép életében, Élete könyvében Mindig többet látok: Mint mikor tudósok, Pezsgővel dobzódók Tömegében járok... S ha a sors kinálna, Mit szivem kívánna, Nem tudnék mást kérni: Éltem alkonyában, Csendes síri vágyban, Végképp hazatérni... 1
15
SZÉKELY FIÚ. Székelyföldön, hol születtem, Ragyogóbb az ég felettem, Illatosabb a virág is, Vigabban szól a madár is. Virágos völgy, zengő bércek, Nyájas falvak, munkás népek, Erdőzúgás, csörgő patak... Merre járok gyönyör fakad. Őseimnek drága vére Hullott minden kis rögére. Itt is, ott is annyi emlék — Fölcsengnek a dalok, regék. A háztájunk szelid képe Ragyog szivem közepébe'. Lelkemhez nőtt édes felek Karján, hordoz a szeretet.
Székely
Itt dajkál az édes anyám, Dolgozik az édes apám. Ez az élet, ez a kenyér A világon legtöbbet ér. Én is egykor itt munkálok, Bátran, büszkén sikraszállok: Béke ölén a munkával S hogyha baj lesz — a puskával!
I
1
SZÉKELY LEÁNY. Székely leány vagyok, áldom Istenemet! E tudat mindenkor felemel engemet. Szép virágos rétek, halmok útját járom, Szeretteim között ragyog ifjúságom. Szép itt a természet, fénylik a pompája, Régi székely erkölcs ugy illik hozzája, Igaz magyar érzést takar ősi ruhánk... E két drága kincstől megválni hogy tudnánk?! Minden kicsi porszem, oh be kedves nékem, Mindenikben a mult büszke fényét nézem, Elmondják: őseink mennyire szerettek... És hogy becsüljük meg, amit ők szereztek. Ők szerezték nekünk ezt a drága földet, Milyent a világon nem találunk többet. Édes jó szülőim, kik itthon munkálnak, Munkát, tisztességet nekem is testálnak.
Székely leny
Bölcsőnk ringatója, sirunk altatója: Édes honszeretet, lelkünk biztatója — Lásd, hü vagyok hozzád, az lesz munkásságom, S e föld boldogsága — az én imádságom.
SZÉKELY LEGÉNY. Apám nem volt ökrös gazda, Hanem szegény, Nem vagyok én azért olyan Jött-ment legény. Szabad székely volt az egész Nemzetségem, Hozzáillő becsület a Nemességem. A Küküllő mellett van egy Kicsi telkem, A legkisebbik rögéhez is Köt a lelkem. Itt születtem. Ez a kis hely Egész világ, Csengőbb a dal, illatosabb Itt a virág.
Székely legény
Madárdal hí minden reggel A munkára, Édes álmot hint az erdók Sóhajtása. Nem háborgat sem a világ, Sem unalom, Igaz munka nyomán fakad A nyugalom. Itt találja meg a szivem Azt a leányt, Kit az Isten, jóvoltából, Majd nekem szánt És amint én, őmaga is Csakúgy érez: Szive, lelke hűséges lesz A földjéhez. Nem is mennék innen soha Bármily tájra, Hisz a lelkem akár honnan Haza fájna, Hol magamat öröm s bú közt Kisírhatom S poraimnak könnyebb lesz majd A sirhalom.
21
ANYAI SZÓ. (Székely szójárással.)
Ne mony el léjányom Ne möny Barassóba. Hallgass a szűvedre, Az anyai szóra — S vödd jól fontolóra. Az úri városba Nincs, ki féjcsön tégöd, Ezör veszély között Hordoz a lépésöd — 5 könnyen rosszát éröd. Portékának vöszik Ott a böcsiiletöt, A rózsás arcodot, Gyönge termetödöt — Szépségös leiködöt.
Anyai szó
Mindön édös szónak Mérgös a fullánkja! Szép galamb-szivedöt A próba leráncsa — Még csak meg se szánynya. S möhetsz akkor osztég Cifra viganóba, Cifra rokojából, Sötét koporsóba — A nagy szégyönszóba. Tudod Palkó Véri Éppeg hogy igy jára: ö es elhányódék A világ csúfjára — Széköjség gúnnyára. Ne möny el léjányom, Ne möny Barassóba, Palkó Véri dógát Vödd jól fonto'óra — Az anyai szóra.
23
VALLOMÁS. Szülőföldem, a Székelyföld Oh, be szép! Nem mennék én idegenbe Semmiképp. A föld hátán sehol sincsen Oly árva, Mint akinek nincsen szülő tiazája. Idehaza akármilyen Koldus vagy. Jó az Isten, testvér, barát El nem hagy. Becsülettel az itt szerzett Kenyérrel, Más országnak a kalácsa Nem ér fel.
Vallomás
Idehaza tudják, ki volt Az apád: Nemes székely, bár forgatta A kapát. S habár a tót nem ad semmit, Ami «volt», Nem tűrte meg, te se tűrd meg, Ami folt. Idegenben bú, gond inkább Elnyomnak, Elneveznek sehonnai Ringy-rongynak. Fáj a szived azt dobogja Odabenn, tlogy a lelked nem gyógyul meg Sohasem. És ha élted alkonyatja Közel jár, Idehaza drága porok Sirja vár... Kérdezd gyakran a szivedet, Mit felel ? Azt dobogja, hogy: «itt élnedflalnod kell!»
25
HOL A FALU KIS HARANGJA. Hol a falu kis harangja, A kolompnak nyájas hangja, Este, reggel édes hangon Száll virágos völgyön, halmon; Ahol erdők suttogása, Fülemile csattogása, Tarka mezők, zengő bércek, Patak-moraj, dalos fészkek; Ahol pásztortüzek égnek, A fonóban szól az ének, Mese, rege száll a légben Búfelejtő dalos népben; Hol kerteken a faágon Verejtékes barázdákon Annyi édes remény fakad — A csapás közt jut is marad; Hol egykor a bölcsőnk rengett, Fecskefészkes kis ház mellett,
Hol a falu kis harangja .
S reánk ragyog ez is, az is, Jóismerős a csillag is; Hol a régi játszótársak Eke, szerszám mellett állnak S ha keveset is aratnak, Becsülettel ott maradnak; Hol a sziv oly sokra képes. Talán még a bú is édes — 5 majdan a sír puha földje, Mint a gyöngéd anya föd be Él még a mult dicsősége, Egy szebb jövő reménysége S a porszem is édes emlék... Idegenbe miért mennék?!
27
KIVÁNDORLÁS. Valamikor, nem is régen, Agyagfalvi hires réten. A székelység felkiáltott: «— Régi vitéz fegyverünkkel, Ha menni kell, mind menjünk el!» S bátran, büszkén sikra szállott. Most is mennek... S amint halad Egy-egy szegény vándorcsapat Messze-messze idegenbe: Felhő száll a Hargitára, Zápor hull a sóha'ára — S ugy belevág a szivembe...
A KIVÁNDORLÓKHOZ. Ne menj el, ne hagyd itt ezt a drága földet, Amilyent az Isten nem teremtett többet. Messze idegenben, ott is minden drága, Csakis az erénynek nincsen semmi ára. Százszorta jobb itthon a száraz kenyér is; Ha tán a sors máshol több marokkal mér is. Elhervad orcádnak két szép pirossága, Vele együtt vész el szived boldogsága. S mikor elhagyottan minden tövis megtép, Meglátod, hogy árva, bujdosó vagy egyképp. Akármilyen sorsban, oh jobb itthon lenni. Még tán a sirban is édesebb pihenni. Idegen hazához csak árulás köthet... Ne menj el, ne hagyd itt ezt a drága földet 1
BIZTATÁS. Ne csüggedj el édes népein, Valami azt súgja nékem: Ki őrzött sok véres harcon. Él az égben, hogy megtartson. Török, tatár, labanc, német, Hazád küszöbére lépett, Feldúlta a tűzhelyedet, Mégse hagytad el helyedet. A szabadság fegyverével, Másik kézben az ekével, Küzdél annyi századon át... Itt hagynád-e, most e hazát? Itt hagynád-e ezt a helyet. Hova köt a szived, lelked? Ahol a sok szép emlékkel Más föld kincse sohse ér fel?
Biztatás
Idegenbe, más országba, Miért mennél árvaságba? tlogy sértsenek, lenézzenek, Mint csavargót megvessenek ? Ez a szép föld édes anyánk, Őseinktől maradt reánk. S ha hozzájuk hűk maradunk, E hazában élünk, halunk!
31
SZÉKELY KIVANDORLOTTAK. Édes hazánk Erdélyország, Bárcsak láthatnók az orcád! Hazasirunk minden nappal, Sirva talál minden hajnal... Verje meg a szent Úristen, Kinek otthon nyugta nincsen. S rabja lesz az idegennek, Ahol rongyképp emlegetnek. Odahaza még megláttak, Rokon, barát megsajnáltak, Édes szavuk leikünkhöz szólt, Vigasztalás, kenyér is volt. Az ág is húz, megtép minden S reményünk még ahoz sincsen : Hogyha egyszer majd meghalunk, Honi földben nyugodhatunk...
AKÁRMILYEN KINCSET. Akármilyen kincset Kináljon az élet. Édes székely népem El nem hagylak téged, Mindig veled érzek. Akármilyen rangot Kínálhatnak nékem, Szegény sorsomban is Örök büszkeségem. Az én székelységem. És mikor a hazám Áldozatra kér fel: Megmutatom karral. Megmutatom észszel, Mit tehet egy székely?
FDlel-Síántó Lajos: Székelyföld.
3
BUDVÁR FELETT. Budvár felett zúg a szélvész, Egyre sírdogálja: A pusztuló székelynépet Mindenki — csak szánja. Letűnt idők szebb világa Most csak puszta álom. Akármerre széttekintek. A romjait látom. Budvár felett a szivárvány Földerül, biztatva: A pusztuló székelynépet Az Isten nem hagyja. Letiint idők szebb világa Nem lesz puszta álom. Valamikor ezt a népet Boldognak is látom...
VI
SZÜLŐHAZÁM. Székelyföld a szülőhazám, Itt ringatott édes anyám, Ide köt le minden emlék, Idegenbe dehogy mennék! Merre járok öröm tölt be, Kenyeret ad drága földje, Levegője, forrás vize A gyönyörnek édes ize. Ha bánat ér, megvigasztal Rokon, barát, a madárdal. Érzem azt, hogy itthon vagyok Szegényül is csak megvagyok. ügy teremtett a jó Isten, Hol születtünk: szentebb nincsen. Ide köt le minden emlék — Idegenbe dehogy mennék!
SÓHAJTÁS. Századoknak viharában Élt a székely hajdanában. Küzdött, harcolt ezer bajjal Török, tatár, labancfajjal. tla bántották, sikraszállott. Letiporták? — talpraállott, így is, ugy is védekeze S megtartotta szive, keze. Most is van egy ellensége: Elnézi á saját vére, Hogy a népet földre rántják, Mint a szú a fenyőt, rágják. Hej, ez a szú addig őrli, Tán a földről is eltörli. S kik közönynyel elnéztétek Átkos vérvád száll felétek.
Sóhajtás
Lelkemben ugy fáj valami, Nem is tudom benn tartani Ne duzzogj hát édes fajtám, Hogy a bűnöd elsóhajtám...
i f
37
HAZÁM BOLDOGSÁGA. Aratnak. A kasza, sarló suhintásra Szép piros kalászok dőlnek le egymásra. Vig aratónóták hangzanak fel sorban, A búzakeresztek gyűlnek a tarlóban. Ott van a gazda is. Megjár minden mesgyét. És boldog megnyugvás tölti be a lelkét: Ha nem csurog, cseppen, valami csak akad. Boldogság a sorssal békés szívben fakad... Ha fekszik napnyúgtán, ha kél napkeltével, Tele az anyaföld drága szerelmével. Munka az erénye, tudása tisztesség, Nyílt és szókimondó, kinek bárhogy tessék. Legfőbb törekvése: szép családi élet, Hol tiszta erkölcsben fénylik minden lélek. Itt zöldéi életük erénytermő ága, Melynek a gyümölcse: hazám boldogsága. m
i
A MUNKÁSNÉPtIEZ. Itt vagy az én szivem Kellős közepébe', Szeretett testvérképp, Hazám munkásnépe. Igaz rokonszenvvel Fordulok felétek, Hallgassuk meg egymást. Mint a jó testvérek. Édes anyánk a föld. Ahol mi születtünk. Gyümölcsével táplál. Őrködik felettünk. Itt van a tiizhelyünk. A szeretteink is; Apáink sirja, fiol Majd pihenünk mi is.
A munkásnéptiez
Akik hazátlanul Bitangolni szállnak: A lélekkuíárok Körülötted járnak. Hitvány, önző érdek Hazug tanaikban: Hogy ott van a haza Hol a legtöbb zsir van... Nyugtalan vágyakkal Sebzik meg szivedet, Tekintélyt tiporva. Piszkolják hitedet. A csendes jogszerzés Teréről lecsalva, Rendíelforgatással Visznek ezer bajba... Nem mondom, hogy semmi Várnivalód nincsen. Törvény, jog alapján Kivivőd majd itten. Hisz most épit rendben Az újkor szelleme: Tied egy szebb jövő Győzelmi ünnepe!
r
AZ ÉLET. Gondolkozom, mi az élet? Több rosszat ád, mint jót, szépet... S ha küzdelmünk célhoz fárad, Kinoznak az ujabb vágyak. Gondolkozom, mi az élet? Csupa önzés, csupa érdek... A hit, haza, barát, testvér, Maholnap tán semmitsem ér. Tudom én már, mi az élet: Régi erkölcs semmivé lett! Pedig, ha ez föl nem támad, Veszni látom a hazámat...
I
TUDJÁTOK-E ? Tudjátok-e hajdanában, Mi tartott meg szabadságban? Az az igaz honszeretet. Amely alkut nem emleget. Tudjátok-e, hogy századok Viharában megáltatok — Mi volt oka? Mert a munka Édes igát tett nyakunkra. Tudjátok-e, hogy mi adott E munkához ércalapot ? Testvérképpen kezet fogtunk, Jóban, rosszban megosztoztunk. Tudjátok-e, mi volt nékünk A legnagyobb büszkeségünk ? Az életnek tiszta fénye: A hit, erkölcs szép erénye.
Tudjátok-e ?
Taposott út áll előttünk. Járta minden hős elődünk. Méltók ugy leszünk hozzájuk, tia követjük a példájuk.
HANGOK a csángók hazate lepitésekor. (1883.)
Tehát igaz. mit édes érzelem Magyar szivekben kéjjel rezge át: Kelet felöl testvérnemünk közéig, Felénk kiáltva: adjatok hazát! Az ige testet ölt... a nép-remény Nem délibáb, nem puszta sejtelem; Tehát való. mit sokszor áhnodánk, Nagy érzelmeknek szentelt perceken I Oh, már elég kigyót melengeténk! S a vett kegyáron mérges nyelvök mar Egy másik népnek mig hazát adunk. Külföld előtt rágalmaz, itt zavar... Elég volt már a kegy-pazarlásból! Legyünk azé. kl minket hőn szeret, Törhetlen egység nyújtja az erőt, S teremtsünk egy hatalmas nemzetet!
Hangok
Csángó testvéreink keresnek itt, Mit máshol nem találtak: szent hazát, S kik megfogyott nemünkön könyezünk, Nem értenők a nép esdő szavát ? E népnek, mely anyátlanul keserg. Szivében honfi tűz... s kedves dalán Egy édes érzelemnek húrja rezg: „Be messze vagy, szegény magyar hazám!" Nem értenők meg, mit felénk kiált? Ki csont- s vérünkből vette érzetét. Ki ott a Pruth s Szerethnek partjain Hazám nyelvén imádta Istenét... — Kit bujdosóvá tett a sorsharag, Kit régen üldöz oly sok baj s vihar, Ki annyi bús napok sötétiben Még sem tudott más lenni, csak magyar! De fölkiált e hon közérzete: Kárpátok bérce nyiss kaput nekik! Örömtüzekben égjen homlokod... Szikláidat testvérek döngetik... Amott Csabának hős csapatja kéli S mit egykor őseink regéltenek, Megértjük azt... oh hogy ne értenők! Munkára hívnak ők — a szellemek...
Hangok
Jertek tehát csángó testvéreink. Jertek munkálni, tenni e hazán! 5 ki résztkeresve dolgozik velünk, Áldott leend a honfi s honleány...! Elég volt már a harci zajból is, Elég vihar tombolt e hon felett... Emeljük fel a béke templomát S tartsunk egy ezredéves ünnepet! Hazám! ki századok küzdelmein Fedezted nemzetek vivmányait. Ne vond meg hü szivednek érzetét, Terjeszd feléjök védő szárnyaid ... Érezve együtt munka, szorgalom S lelkünket áldott béke hassa át. Legyen derű... s hazánk egén magyar Dicsőség szórja fényes sugarát!
HADAK ÚTJA. A székelység egén Nehéz felhők járnak, Az egyik csapásról A másikra szállnak, Tán még meg se állnak. A rombolást itt-ott Szomorúan nézem. Sóhajtó szivemmel Hej, de fájón érzem: Mivé lesz a népem! Eddig őrszeme volt A magyar határnak, Fajfentartó törzse Szép Erdélyországnak, Tiszta magyarságnak.
48
Hadak útja
És most veszni hagyják Ezt a derék népet. Akármilyen jött-ment Idegenek végett — S jót röhög a német... A csángó is indul, Megy Bukovinába. Sok csalódás után Látja, nincs hazája Nagy Magyarországba'. Megered a könnye A két testvérnépnek; Már nem is a földre, Csak az égre néznek, Segélyt onnan kérnek. Oszlanak a felhők, Ki-kiderül újra, S csillag-mosolyával A szép hadak útja: Csak bizalom! — súgja.
m
TULIPÁN.* Mosolygó hajnalon Tündér száll a légben: — Virulj kis virágom Uj haza földjében! S piros szőnyeg borult A szép Székelyföldre, Kert, halom, zengő bérc Tulipánnal födve... Azóta itt virulsz Kedves szép virágunk, Ringó gyermek-bölcsőn Mosolyogni látunk. * Őseink a tulipánt még a légi hazában szerették meg, mert mikor ide bejöttek, még hire sem volt. A diszitéseknéi azért alkalmazták oly bőven, hogy annak szemlélése emlékeztesser a régi hazára is. FOlel-Szánió Lajos: Székelyföld.
4
50
Tulipán
Az ifjak kalapján, Szűzi keblek fölött, Szeretet, hagyomány Ékességül kötött... Az édes otthonnak Minden kicsi tárgya, Piros tulipánnal Van körülcifrázva. Barátságos kapun, Muskátlis ablakban, Ablak alatt diszlö Virágos udvarban: Tulipán jegyével A Géniusz lebben.. Munka, honszeretet. Hol ragyogott szebben?! Az anyaországból Látták e talizmánt S a hármas bércen is Ragyog már tulipán. Vajha látnák szintén A sok vérző sebet. Miket rejtegetni Már többé nem lehet: Tán hamarább jönne Egy szebb kor, a melynek Áldása, uj erőt Adna a székelynek.
Tulipán
Oh, hirdesd addig is Te kedves kis virág, Hogy a Székelyföldön: Lesz még egy szebb világ!
BUDVÁR ROMJAINÁL. Vén kopasz fejeddel Jó öreg Budvára! Mélázva tekintesz Kükiillőnk partjára. Az elrepült idők Sötét homályából, Minden kis kövednek Egy szép regéje szól. Láttad Etelének Lángoló ostorát Hallgattad a húnnok Gyásztorának dalát. Midőn világdöntő Harcokat vívtanak, S kebeledbe rejtett Kehelyből ittanak:
Budvár romjainál
Megesküdtek egyig, Hogy szabadok lesznek, Vagy a véres csaták Küzdelmein vesznek!... Hej, az ősi tűzből Ma is sok elkelne... Jó öreg Budvára Mit felelsz te erre ?
53
BUDVÁR É5 CSICSERVÁR REGÉJE. Bérces kis hazámban akármerre lépek, Elém állnak mind a régi szép emlékek. Borongó lelkemre, mint a rom repkénye, Ráborul csendesen a mult szelid fénye, Melynek világánál hős daliák szállnak Szerelem, dicsőség utján — ideálnak... Ilyen volt Csicser is, a hires levente, Aki a Rabonbán leányát szerette. Ez a tündérszép lány ott élt ős Budvárban, Gőgös atyja mellett, nehéz árvaságban. Gyásza, búja közben derűs napja kél föl: Bűbájos szerelem ragyog ki szeméből. Csicserért ver titkon szive dobogása. A nevét hordozza lelke sóhajtása... A büszke Rabonbán-, a gőgös apának Szemei a leány szivébe belátnak. S hogy kiért epedez, azt is észrevette: — Mit keres itt, úgymond, az a szedte-vette? Királyi volt az én őseim törzsfája, Lányom akárkinek nem lehet arája. Le is út, fel is út! Tudomásul vegye: Csicser többé lábát házamba ne tegye!
Bdvár és Csicservár regéje
Késő öszszel, hervadt őszszel Lehull a fák lombja. Tán nehezebb most a lélek, Valami ugy nyomja. Ős Budvárnál. Csicservárnál Kél a szél bugása, Tán nem is szél, hanem két sziv Fájó sóhajtása. Rabonbán-lánv, hős levente Egymástól elzárva, Társa után siró gerle Még az sem oly árva. Mert a gerle megtalálja Valahol a párját. De Csicserék a szebb jövőt Ugyan honnan várják? A szerelem piros rózsa — Hej sok a tövise. Ha megvérez, fájó sebét Vájjon, ki köti be? — Oh bárcsak egy kis levelet Küldhetnék el hozza! Sóhajt Csicser. S ime egy nyíl Budvárból már hozza. A fájó seb odaáltal Addig-addig nyilai, A szerelem találékony, S gyógyítgatja nyíllal. Melyhez kötve kis levélke
55
56
Bdvár és Csicservár regéje
Röppen át naponta ... Én Istenem, milyen kedves, Kicsi galambposta! — Utánad fáj az én lelkem... Egyik levél sirja. — Nélküled az élet sem kell... A másik azt irja. — Sem éjjelem, sem nappalom, Nyugodalmam nincsen ... Jön a válasz: — Tiéd leszek, ügy áldjon az Isten 1
Budvárban most néma csend ül... Lenn a völgyben a kard csendül, Az ellenség támad. Hős Rabonbán be se várja Küküllőnél útját állja, S büszkén neki vágtat. Összecsap a két ellenfél, A haláltól egyik sem fél, Pedig dúsan kaszál. Csicser is küzd, a hős, bátor, De nyomul az ellentábor, Utján ezer halál.
Btidvár és Csicservár regéje
S amint nyomul balra-jobbra, A Rabonbánt körülfogja, El is csipik talán, De ott terem a hős Csicser, Vele a győzelem, siker: Szabad a Rabonbán ! — Köszönöm az életemet! S hogy megmentettél engemet, Derék ifjú vitéz: Kérj akármi szívességet, Kincset, gyöngyöt, ékességet. Hálám megadni kész. — Kötelmem volt! Csicser felel, Hadúr népét nem hagyta el... De ha már adsz nekem — Az életért adj életet: Leányodat, ki ugy szeret. Boldog lesz, hidd, velem. Csicser szeméből köny pereg... — Törüld le no, te rossz gyerek! így szól a Rabonbán. Szerelmetekről rég tudok! Előbb Hadúrnak áldozok S legyen tiéd a lány!
57
58
Budvár cs Csicser vár regéje
És száll a füst... Nyerit a mén... Regösök lelkes énekén Boldog hazát eseng. Csicservár és Budvár között A sziv örök frigyet kötött S az édes béke leng...
«SZÉKELYTÁMAD.» I. Megesküdt a székely. Harci kardot rántott: Nem követem én Zsigmondot, Inkább Ferdinándot! — Balassa és Székely Jó erdélyi vajdák, Meghalnak, de jogaikat Soha föl nem adják! Harci kürtnek hangja Harsogva megy széjjel. Nagy György alatt sikra is száll Negyvenezer székely. Zúgva kél a tábor. Sötét napok járnak... A székelyek Vaja mellett Nagy csatára várnak... • Székelyudvarhely szülővárosom közepén álló várrom.
60
•Székelytámad"
II. János Zsigmond fejedelem Rémesképü álmakat lát... ' — Föl fegyverre! harci sikra! Készülj hamar, fiam Majláth! — Onnan eredj Segesvárra! Készíttess ott egy vérpadot. Könyörüljön a jó Isten — Te végezz kí kicsit nagyot... — Kíméletről szó se legyen. Ne hallgass a szív szavára!... S ráront Majláth Vásárhelynél A székelyek táborára. Menydörögve csattog a kard, Zúgva mint a sürü zápor, Ontja, bontja villámait... Vészes felhő mindkét tábor. III. Néma lett már a harci tér, A véres kard már nem csattog. Sóhaj szárnyán támadt szellő Rémületes hírről suttog...
"Székelytá-nad*
Segesvárnak a piacán Csináltak egy nagy vérpadot, Rabláncra vert székelyekből Kivégeztek kicsit, nagyot... Sóhaj szárnyán támadt szellő Messze száll el Segesvárról. — Könyörüljön a jó Isten.. Visszazeng a Hargitáról. Aztán elmegy János Zsigmond Épitett egy erős várat, Gunyból-e vagy félelemből ? Elnevezte: «Székelytámad.» Udvarhelynek közepében Romban áll a «Székelytámad», S azt hirdeti, hogy a székely Minden jogsértőt megtámad ... Elandalgok romjai közt S bár nem szól a harcok kürtje, Azt beszéli, hogy a székely, Küzdjön bár ezernyi vészszel, A kegyetlen jogtiprókat Sohse tiirte... Ne is tűrje!
A SZÉKELYEK AGYAGFALVÁN. (1848.)
Ezernyolcszáznegyvennyolcban Mikor a nagy napok voltak, Agyagfalvi szép térségen A székelyek tanakodtak. — Veszélyben a haza üdve! Komoly felhő minden arcon. Ha nem lehet szép szerével, Megvédjük azt véres harcon! És osztoznak : ki menjen el, Bár mindenik harctól ége, Ifjú, vén-e? — mindhiába. Száz szónak is egy a vége... Negyvenezer székely hangja, Mint mennydörgés száll egekig: —Ha menni kell, Isten úgyse' Menjünk el, de — egytől-egyigl
A székelyek Agyagfalván
Ágyú dörren, kard megcsörren ... Ifja, véne tűzzel telve, Minden arcon ott ragyog a Hazajáró ösök lelke... Csatáinknak Tirteusa Megbámulta, megszerette. «Bem apó» meg viszonzásul «Gyermekei»-nek nevezte... Mult napokról álmodozom. Szemeimben könnycsepp ragyog... Büszkeségem bizonysága, Hogy magam is székely vagyok.
éékh
63
BEM ÉS A SZÉKELY. Az öreg Bem apó Fürge lován nyargal. Kezében korbácscsal, Nem is holmi karddal. A golyó nem fogja,* Kard, lándzsa se bántja. Pedig oda vágtat, Ahol a vészt látja. Fejcsóválva nézi Bemet, egyik székely — S megragadja lovát Mind a két kezével: — Meginstálom szépön, Vigyázzon magára, Mert hogyha baj éri, Baj lösz a hazára! * Szébely közhit szerint.
Bem és a székely
65
— Ha mi elesünk es, Van még embör nálunk, De ha kend elpusztul, Nem t'om mit csinálunk ? !
Fölei-Szántó Lajos: Székelyföld.
5
ESTÜRM.'1 Jelenet a 48—49. szabadságharcból.
Szeben körül csatára kél Osztrák s a muszka hadsereg. Az ágyú dörg, fölcseng a kard, Ropognak már a fegyverek. Székely, magyar, miként a hü Testvérek, sikra szállanak, — De taktikázik Bem apó — 5 rohamra várva, állanak... Csak állnak ott, bár ég szivük: Honért vagy éltet, vagy halált! S a vágtató vezér felé Az egyik székely igy kiált: * Sturm roham. Székelyes kiejtéssel = esturm
Esturm
— Kezdjünk dologhoz, jó uram 1 Időnk telik. Sok munka vár. Minek pelenkirozni most? Egyszer vegyük esturm-ra már . . . Rohamra szól a trombita, Az ellenség remeg, szalad... S őszinte székely népe közt A Bem szeméből köny fakad ...
67
SZÉKELY TOZÉR. Jelenet a 48—49- szabadságharcból.
— Hova olyan tűzzel, Fiatal barátom? — Megyek Szeben felé, Baj van a határon 1 — Azt se tudom, mi vagy, Ha jól körülnézlek ? — Majd megtudja, mikor Beállok tüzérnek! — Ugyancsak fenn kezded, Lőttél-e valaha? — Bizony, a kezemben, Még puska nem vala!
Székely tUzér
— ügy hát az ágyút sem Ismered még talán? — Egyszer — ugy valamit Beszélt róla apám! — Ha igy van a dolog, Tüzérnek hogy lépsz be? — Hát beteg a bátyám S beállok helyébe!
69
GÁBOR ÁRON. (t 1849. julius 2.)
Messze, messze határszélen, Eresztevény sírkertjében, Borongva száll gondolatom : Ahol a hős Gábor Áron Szépvirágos sírja vagyon. Azt beszélik, a nagy székely Kijár onnan minden éjjel, Körültekint népe között: Hogy a régi székely-erény Ragyog-e még a hon fölött? S ha vigaszt nyer, a szép hajnal Mosolya közt újra meghal; De ha valami megbántja: Menydörgés közt az ágyuját Haragosan előrántja.
Gábor Áron
Dörg az ágyu. Bércek, völgyek Szavát zengik a nagy hősnek: — A ki tesped, gyáva, dőre, Megtapostuk a nagy utat, Székely népem, csak előre!
71
PETŐFI SZOBRA." (1897. julius 31.)
Virágos halmok, bérceken Gyönyörrel jár a képzelet... Erdély! büszkén tekint feléd 8 köszönt a nemzet tégedet. Ahol ma szent zsolosmaszó Százezrek ajkán lebben el; tlarangzugás és dal között Százezrek lelke ünnepel. Dicső csaták győzelmei Vezették egykor léptedet. Szabad valál, miként a sas, Uralva fenn a bérceket. Isten, király, a szent haza Lelkednek ideálja volt. Te hordtad Bethlen zászlóját, Ahol szabadság harca folyt. * A segesvári Petőfi-szobor leleplezésekor.
Petőfi szobra
Ahol a véres harcokon Legendahősök küzdenek; Nemcsak a férfi kard ragyog — Vitézül küzd a nő, gyerek. A Tirteusnak lantja zeng: Előre édes nemzetem! Nagy ősök dicső tettein Ragyog reánk a győzelem.
Igy szólt Petőfi s harcba szállt. Körülte vérvirágos tér. Előre hős székely vitéz, Vércsepped drága gyöngyöt ér! S "előre mentek hős fiak», A névtelen félistenek. Nyomukban kél a vér, halál — A vértől ázott föld remeg.
Búcsúzni száll a fényes nap, Sugára vértengerbe full. A lelkes kis magyar csapat Vitéze mind rakásra hull. S midőn az alkony bibora Ott reszketett a bérc fölött, Eltűnt a lelkes Tirteus, A ard, a lant is széttörött.
73
74
Petőfi szobra
S beállt az éj. A bús, sötét Korszaknak kinos kezdete: Börtön, bitófa, üldözés . .. A hon rabláncot csörtete. Békés családi tüzhelyünk Siralmak gyásztanyája lett. Hazánkban bujdosók levénk, Azt hittük: minden elveszett!
De im, a bús romok során Uj élet árja terjed el. Remény-mosoly közt szárnyat ölt Az elnyomott magyar kebel. Sebét az elfutó idő Gyógyítgatja, miként az ir. Csak még Petőfi fáj neki, Petőfiért a lelke sir.
Örömre vált a köny, a bú, Amely most sírjához viszen, Ahol költőnk székelyeit ölelve, csendesen pihen. Petőfi! szobrod áll ma itt. Mellette géniusz virraszt. Egy nemzet drága kincs ekén A nép szerelme őrzi azt.
Petőfi szobra
A nép, kiért nagy lelked élt S dalodba szőtted álmait. Zengted bűbájos hangokon Szivgyöngyeit, szent vágyait. Büszkén tekintünk fel reád, Amig csak lesznek századok. Egész világra terjedő Dicső emléked ránk ragyog.
Alföld kalászos téréin, Tiszánk, Dunánknak partjain. Kunyhók s a pásztorok dalán. Erdők, hegyek zugásaln, Virágos dombok, völgyeken: Nagy szellemed regéje kél. Reményünk, vágyunk szent imánk Te lész, amig e nemzet él!
•efo.
75
A SEGESVÁRI CSATATÉREN. Szent a föld, hol járok. A mi bucsuhelyünk. Legkisebb rögéhez a kegyelet tapad. Drága honfi vértől piroslik rózsája S minden kicsi fiiszál, virág abból fakad. Erdők sóhajában a bánatunk kél föl. Kesergő gyászunkat panaszos szél hordja, Madár is ezt zengi s a felhőfoszlányok Megtépett zászlóként borulnak le sorba. Szent a föld, hol járok. Legendás hősöknek Hazánkért kiömlött vére szentelte meg. Mint jámbor zarándok, lehullok porába, Fájó sóhajok közt ajkam imát rebeg. A bús emlékezet meglebbenti fátylát: Régi dicsőségünk hunyó csillagának Sejtelmes utjain, újra megjelentek, Koszorús hősei, a szent szabadságnak.
A segesvári csatatéren
77
Köztük lebegsz te is hazám dicsősége, Szabadság, szerelem örök szép dalnoka. Csatáink zajában hord büszke paripád S megzendül Tyrteus harci riadója. Pusztulás, vész, halál járnak a nyomában, Izzó szenvedélyek, harci zajjal telve. Rég csatázott hősök sírjaikból kélnek, Székelyekkel harcol a Rákóczy lelke . . . — Előre fiaim, vitéz székelyeim! Hangzik a lelkes szó Bem apó ajkáról. «Vitéz tábornokod" nyomában jársz te is Petőfi, sodorva a harc viharától. És mire nyugvóra szállott a véres nap, Hazánkért, ügyünkért te is ott estél el, Hozzánk jöttél halni, kiket ugy szerettél S nyugvó poraidnál sir ma is a székely. De tán nem is nyugszol. Poraidat vihar Hordja szét közöttünk, kik pusztulunk, veszünk. Gondterhes napoknak sivár jelenében A szebb jövendőért jajgatunk, könnyezünk . . . Oh Petőfi! hogyha sírodból fölkelnél, Sugármezben lelked köztünk elhaladna, Régi dicsőségünk pusztulása miatt Hullatott könnyed közt — szived megszakadna! fafS
ILONA JANCSI. IA hős honvéd.)
Az egész Küsmődnek egy a véleménye: Ilona Jancsi a legelső legénye. Piros az orcája, ragyogó a szeme, Járása egyenes, sugár a termete, Hófehér homlokát barna fürt takarja, Válla, melle széles, izmos a két karja. Helyén van az esze, ártatlan a lelke, Búval, szerelemmel csordultig van telve . De mit neki a bú, mit neki babája — Mikor veszélyben van szép magyar hazája A fele se tréfa, mit csinál a német. Addig-addig nyúzza a jó magyar népet, Megtelik a pohár: kardot, puskát ragad S merre jár szivének vérrózsája fakad . . . Jancsi is elindult, faluját ott hagyta, Gyergyó felöl közéig a muszkák csapatja, Elgyöngült a német, a hátát porozzák, Leverni a magyart, segítségül hozzák.
Ilona Jancsi
Székely hőseink közt Jancsi is küzd bátran, Van még erő, tüz a kis «varas békák»-ban.* Működteti hévvel a hős Gábor Áron, Hogy megmentse hónát bármiféle áron. Hiába, hiába, vitézség, áldozat. Mit a szabadságért egy hős nemzet hozhat, A maroknyi magyar küzdelmének vége: Győzött a rút önkény muszka szövetsége! Nagy volt áldozatunk.. És mi lett az ára? Osztrák járom árnya borult e hazára. Börtön, bitó, rablánc s tudja a jó Isten, Mi minden aljasság uralkodott itten... Aki bús végzetét sejtette vagy látta, Menekült, bujdosott idegen országba. Ilona Jancsi is ment, ment nagy bujába' S lassan hazakerült szülőfalujába. Amint megérkezett, rendre körül fogták, Voltak, kik dicsérték, voltak, kik szapulták: — No, te hires legény, hát csak igy harcoltál ? Babér helyett ime rongyot, sebet hoztál. Bezzeg járt a szájad, hogy igy, amúgy harcolsz, Most pedig sirdogálsz, még egy kukkot se szólsz ?! Nem is mondott semmit, csak azt látta itten: Elmarták kedvesét s még otthona sincsen. Mint egy megsebzett vad, futott nyakrafőre, Ki a nagy határra, messze az erdőre, Szerelmes gerlice azt búgja utána: * Igy nevezte a székelyeit humora Gábor Áron ágyúit.
80
Ilona Jancsi
— Van még a falunak elég szép leánya! Az erdő perémén szép szivárvány hat át, Mosolygva biztatja: Lesz még szabad hazád! Dal, virág, fény, minden feléje beszélget: — Ne hagyd itt, ne hagyd itt, oly kedves az élet! Jancsi nem hall, nem lát, csak törtet előre, Csak bánkódik, mért nincs fegyvere vagy töre ? Hogy végezne gyorsan... Végül egy faágra Dobta az életét s ugy ment másvilágra... Jancsi bús végzetét, amikor megtudták, Tiszteletére a harangot meghúzták. Sirt az egész falu, csak most kapták hirül: Hogy Ilona Jancsi, mint harcolt vitézül I El is temették őt hőshöz illő móddal, Nagy magasztalással, keserves jajszóval. Elhelyezték szépen a fa árnyékába Ásott s virágokkal behintett sírjába. A sirba belőttek, mint Küsmődön szokták, A sirhantra pedig feltűztek egy kopját.* Ott van még «llona Jancsinak a fája», A nép ezt a nevet ragasztotta rája. A hős honvéd sírját kegyelettel őrzi, Emlékét szivéből semmi ki nem törli. Ne is törölje ki, legyen mindig áldva, Ki ezt a szent hazát hűséggel szolgálja ! * Hunn szokás.
HA SZÓLNI FOG A TROMBITA. Ha szólni fog a trombita, Visszazengi a Hargita. Riadó száll szerteszéjjel, Megérti azt minden székely. Félreteszünk vésőt, ekét, Felvesszük a cifra zekét, 5 összejövünk ugy, mint régen, Agyagfalván, a nagy réten. Lesz-e puska, vagy kard velünk? Nem sok gondot csinál nekünk: Majd kerül az ellenségtől: Kicsavarjuk a kezéből... És küzdünk, mint hajdanában A «Bem apó» táborában. Vezérel a csonka ujja 1 A csillagos Hadak utja... Fülei-Szántó Lajos: Székelyföld.
-82
Ha szólni fog a trombita
S Hadak utján, ott az égen, Petőfi is száll a fényben. Ránk mosolyog a lelkével: Nem fajult el még a székely!
RÁKÓCZI.* (1906. október 28.)
Kelj fel nagy Rákóczi, — Tűnj el síri álom. — Néped még nem szabad, Ezer baj rászakad, Szép Magyarországon! Lelkes tárogatód Elhallgatott régen. A zaj mély csendbe fult, Napunk rég elborult A borongós égen. Kelj fel nagy Rákóczi, Gyere végképp haza. Nagy rabságban élünk, Te vagy a reményünk. Bánatos a haza! * A székelység a nagy fejedelemnek mindig hfi népe volt. 6*
84
Rákóczi
Mozdul Magyarország Az útját meglelte: Előtte fénysugár Mezében, előljár A Rákóczi lelke. Most hozzák, hozzák már A koporsóját is, Oltárunk lesz itten .. . Áldja meg az Isten A halóporát is 1 Oh, legyen örökké Áldott az az óra, Mikor országába, Szülőhazájába Jut a koporsója! Habár messze voltál Dicső fejedelmünk, Kétszáz éves gyászban, A nagy árvaságban, Mégse felejtettünk. Hisz a te eszméddel Volt a lelkünk telve, Te voltál az ország, A magyar szabadság Égretörő lelke.
Rákóczi
Most is a neved zeng A bölcső dalában, Az ifjak lelkében, Férfiak tettében, Végső sóhajában. Neveddel ébredez A mosolygó élet: Virág fakadása, Erdők susogása, Hirdeti emléked. Oh, járjon be lelked Kunyhót, palotákat. Minden hü lélekben, Munkában, erényben, Fakasszon hő vágyat. Fakaszon hő vágyat: Eszmékért szárnyalni, Szeretni, remélni, A hazáért élni, S hogyha kell — meghalni!
MIKES. (Rákóczi hamvainak hazahozatalakor.)
Élted virágában, messze idegenből Hazasirt a lelked. Enyhet csak az adott, sötét sírodban is, Hogy ott van teveled Dicső fejedelmed. Viszik a porait Rákóczi Ferencnek, Szép Magyarországba, És elmaradsz tőle, jó Mikes Kelemen, Hűséges diákja, Aranyos pennája. Most már egyedül vagy... Egyedül hallgatod Tenger mormolását, Mikor fénysugárba öltözött nagy lelked Keresi gazdáját, Legszebb ideálját.
Mikes
87
Fáj, hogy nem hozhatunk őseid földjére, Szeretet mártírja, Hogy szent sirhalmodban, az egész székelység Drága kincsét birja, Hol búját elsírja ... Szélvész vagy tenger ár széthordta poraid, Csak hült helyét látjuk. De lelked fenségét, dicső honszerelmét, Sziveinkbe zárjuk, Mindörökké áldjuk!
E. KOVÁCS GYULA. Segesvári csatatéren Szól az ima, száll az ének. A magyar sziv lángja lobban: Magyarország áldoz ottan Petőfi nagy szellemének. Költő-szinész ajkán csendül, Mit az ország szive érez. Lelke beszél, nem a hangja A szinpad is hősök hanta. . Méltó e nagy szerepéhez. És amikor végső szaván Felhangzik a zugó éljen, A napsugár agyába kap... Petőfi is sirva fakad S átöleli fenn az égben .. .* d Mint a Petőfi-Ünnep szónokát halálos napszúrás érte.
ORBÁN BALÁZS. Oh, nagy Orbán Balázs, oh te nemes lélek, A földünket nálad, ki szerette jobban ? Te, Béldi Pálokhoz hasonló nagy jellem, Neved hallására a szivünk megdobban. Az elme, szívjóság, igaz honszeretet Fénye, uralkodik az enyészet fölött: Századokra szóló örök dicsőséggel Ragyog szép emléked a székelység között. Mikor a közélet szennyes hullámai Iszapos medrükben itt-ott kavarogtak; -Mikor a rút önzés, konclesők csoportját Megdöbbenve látták az igazak, jobbak: Elvonultál messze, a te néped közé, Hogy megmentsd szép lelked bizalmát, reményét Hogy erőt, kitartást nyújts egy szebb jövőhöz Kerested a multak hagyományát, fényét.
90
Orbán Balázs
Félre dobtál rangot, feláldoztál vagyont, 5 régi emlékeink kutatója lettél, Ezer baj között is bátran kitartva ott, Ahol ugy szerettek, ahol ugy szerettél... Még a porszemet is gondosan vizsgáltad, Mintha székely néped nagy értéke volna. Lelked ott borongott... A te lelked nélkül Régi nagyságunkról, be kevés hir szólna! Bár merre visz utunk, lépteid nyomában Földeritett ősi emlékek ragyognak, Kezedben a Clio tolla jegyezgeti Vitézi tetteit a dicső napoknak, 5 mint a szent Bibliát olvassuk könyvedet: Sivár életünkben uj eszme, fény árad. Olyan száreptai özvegynő korsója, Amelyből az olaj soha ki nem szárad... Él is az emléked: zengő bérceink közt, Pásztortüzek mellett felsíró dalokban, Tulipános bölcsők altató nótáin, És hol a székely sziv már utolsót dobban. Ki néped szeretted, értékét hirdetted, Annak a szivéből neved sohse vész el, A hányszor rád gondol, büszkén emlegeti: Te voltál az egyik legigazabb székely!
EMLÉKEZÉS BARTHA MIKLÓSRA. (Halottak napján.)
Halottak napja van. A szél Sikongva bús regét beszél: Koldus, avagy király valál, Sírodba visz a zord halál, De meddig ember élni fog Nagyság felett nincs árny, titok. Enyészet meg nem árt neki, A népek lelke élteti, Ahol örök eszmény marad S nyomában élet üdv, fakad. Egy nemzet lelke kit szeret, Elmúlni annak nem lehet. Oh, Bartha. élni fog neved, Nagyok közt áld hü nemzeted: Agyad termékeny föld vala, Szived a jóság angyala.
92
Emlékezés Bartha Miklósra
E két hatalmas tényező Tebenned élt, mint őserő. Toll volt csatázó fegyvered, Forgatta sebzett két kezed. Tudtál azért virágot hinteni, Fájó sebet heggeszteni . . . És mennyi szép eszményt adál, Legszebb eszmény magad valál: Hazát szeretni lángolón, Jelszód: az Isten és a hon! Nagyok között sirat hazád, Lelkünknek fáj, hogy itt hagyádl
RIGMUSOK.* Kedves Atyafiak! szólok most hozzátok, Szinte azt mondhatnám, tündérálmot látok: Volt egy szegény fiu, magamféle fajta, Olyan álomlátó, mosolyogtak rajta. Szép bérces hazánknak volt ő a szülötte, Almait, vágyait napról-napra szőtte . . . S annyi szines képpel rakta meg a lelkét, Hogy egyszer ott hagyta apja kicsi telkét. És egy vándorbottal az életnek vágott, Hányódott, vetődött, országokat látott. Küzdött szegénységgel, nem volt, ki taszitsa, De nem hagyta magát ez a székely-scitha. Ha a sors lecsapta, újra talpon állott, Ujabb stációnál uj dologhoz látott. Végre aztán itt is, ott is csak meglátták, Művészi munkáját nem egyszer csodálták. Mikor pedig egyik Széchenyit mintázta, Sok szép munkája közt a slágert kivágta. És mikor szobráról lehullott a lepel, A sajtó Istókban kész művészt ünnepel. * Istók János székely szobrász kitüntetése alkalmából.
94
Rigmusok
Művészt magasból is csakhamar meglátnak, Fülébe ment a hir a magyar királynak. És az öreg király benyúlt a zsebébe: — Ezt az érdemjelet tegyétek mellére Annak az Istóknak, akiről most szó van, Parolázni pedig József Ágost ott van! Meg volt a parola, nyomán zugó éljen, Ott áll a szobor is szép művészi fényben. E ragyogó fénynek egy szelid sugára, Rámosolyg a Székely-Körnek hajlékára. Hisz, Istók itt szövi egy-egy édes álmát, Mit erdélyi légkör, fenyőillat jár át. Dal, rege és monda sokszor kél itt szárnyra, Székely testvérek közt az árva sem árva. Foly a sok góbéság . . . Lelkünk üde, tiszta . . . S néha kerül egy kis jó turóspuliszka . . . Légy hát üdvözölve itt Istók barátunk, Kiben nemcsak társat, de testvért es látunk. Tés es ott születtél, ahol mü születtünk, Égy napfény mosolya rogyogott fölöttünk. Égy érzésnek lelke nevelt és oktatott S osztág a nyakunkba égy tarisnyát adott: — Jöszte te legényke, vidd ezt a nagy útra, Itt az örökségöd: becsület és munka! Ezzel a két kincscsel a bángó nem ér föl Ilyent örököl a legtöbb szögény széköly. Néköd es, te Istók, ez vót örökségöd, S hogy el ne felejtsem: küsdég feleségöd Akit szép Zalából a sórs néköd ada,
Rigmusok
Hogy küzdelmeidnek lögyön őrangyala; Hogy őrizze, védje utolsó fancsikád, Gondozza, nevelje a pöszlek Jancsikád. Ez a küs legényke ügyes, fájin gyermök, Meglátszik, a szülők örömére termött. Adja a jó Isten, ha embör kell gátra, Jancsi, mint János es, ne maradjon hátra. Nagy töttök mezőjén gyúljon nemös hévre És hozzon fényt ő es majd az Istók névre! A sok beszéd után ehejt csak ott vagyok, Hogy kentőkkel együtt kiáltsak egy nagyot: Ki a tisztösségben a helyét megállja, A mennybéli Isten Istókot megáldja!
EL INNEN! önző, sivár világ, Amerre néz szemem; Már Isten képe sincs A gőgös ember. Család, testvér, barát, Csak árucikk, amit A szívtelen kufár Szennyes piacra vitt. Hazát sem ismer sok Élősködő bitang, Ha nincs kitartva vagy Nem hordja kegy s a rang. Hitvány tömeg között Meguntam rég e zajt El innen, messze el! A lelkem felsóhajt...
97
El innen!
Virágos szép falu. Igaz jó emberek: Gyógyirt — ha fáj szivem — Csak köztetek nyerek! (Budapest.)
Fülei-Szántó Lajos : Székelyföld.
7
KEDVES FECSKÉM.* Zengő tavasz mosolyában Zöldül a rét, virág fakad. Gyönyörüszép kis madaram, Kedves fecském, be vártalak! Repülj, repülj fecskemadár Zöldkoszorus bércek közé: Rakj fészket ott, rég nem látott Kedveseim háza fölé. Köszöntsd őket a nevemben, Hogyha rózsás hajnal támad; Csicsergésed szelid hangja Hintsen nekik édes álmát. Oh, az élet gondja, búja, Szegényeket, ugy megtöré... Vidd egy szebb jövő tavaszát Kedves székely népem közé • Megzenésítette: Lányi Ernő.
VALAMIKOR RÉGEN! Szép családi élet mosolygó hajnalán, Boldog megnyugással ringatott jó anyám, Szerető ölében — Valamikor régen! Virágos mezőben hangzott a zaj, ének S gondtalanul jártam a szép gyermekévek Aranyos egében — Valamikor régen! Ifjúkori vágyim az egekig értek, Zúgó fenyvesekkel koszorúzott bércek Illatos körében — Valamikor régen! Kiűzött a sorsom aztán a világba, De szivem örömét csak a múltban látta, Hargitánk tövében — Valamikor régen! V
OTTHON. A Hargita felett Sötét felhők szállnak. Tépelődő lelkem Gondjai ott járnak, Mint valami árnyak. Hogyha fáj a szivem, Megsebez az élet, Drága szülőföldem Felkereslek téged, S lelkem újra éled. A Hargita tövén Kis házikó csendje. Egy jó öregasszony, Életem szerelme: Imádkozik benne.
Otthon
Érzem az áldását Most is e fohásznak: Meggyógyul a szivem... A Hargita felett Arany felhők szállnak.
101
SZÜLŐFÖLDEMEN. Itt vagyok hát ismét! Lelkem újra éled, Édes szülőföldem üdvözöllek téged I Melynél drágább nincsen... Könnyekkel áztatott imám száll az égre: Áldjon meg az Isten! Rendre járok mindent: bölcsőm is megleltem, Öröm és búbánat járja át a lelkem... Itt ringatott anyám, Midőn édes álmák szendergő honában Lágy dalát hallgatám... Balzsamos szellővel, csevegő patakkal, Virágos mezőben dalos madarakkal, Szólnak a mult napok... Mint élő tanúi sok szép örömeknek, Felém mosolyognak, vissza integetnek És én csak sóhajtok...
Szülőföldemen
103
Hogyne sóhajtanék! hisz a gyermekévek Vidám napjaikkal vissza sohse térnek E nehéz pályára Sötét gondolatok fájdalmai tépnek... 5 mire észre veszem lábaim rátérnek Temetőnk útjára. Megállok egy sírnál. Oh, be gyászos egy sir! Elborul a lelkem...s fájó könyeket sir Jó apám hantjára. Imádkozom szépen: szálljon örök béke Szendergő porára ..!
FECSKEMADÁR. Istenadta kis madara, Gyere hozzánk, gyere haza. Lásd, zöldül az erdő, határ... Gyönyörű kis fecskemadár! Ne félj, nem bántunk mi téged, Épen áll még kicsi fészked. Üresen áll, régóta már... Gyönyörű kis fecskemadár! Isten őrzi azt a házat, fiol építed kicsi várad. Szegény anyám kunyhója vár... Gyönyörű kis fecskemadár! Sí-
VISZONTLÁTÁS. Szép Székelyföld, itt vagyok hát kebleden, Üdv ragyog át hazasiró lelkemen. Más tájnak is van csillaga, virága, Hej, de nincs meg a szülőföld Tündérfényes világa. összejárom a virágos bérceket, Itt keresem én a szabad életet. Nehéz sorsom ezer gondja itt hagy el, Szép aranyos álmok között Erdő-zúgás ringat el. Rám hajol a lombok árnya édesen, Gyöngyvirágos, selymes fűben érezem: Mily jól esik, mily édes a pihenés, Madárének muzsikája, Vidám patak-csevegés.
106
Viszontlátás
Tarka képek állnak lelkem elébe: A mohásult várromoknak regéje Meghordoz a régi dicső utakon, S büszke székely öntudatnak örömkönnyét hullatom ...
SZABADBAN. I. Puha bársony fűben fekszem^ Erdőzúgás ringat engem. Egekben hord édes álmám, Becsülettel rászolgáltam. Rászolgáltam ott, hol annyi Édes remény jár meghalni, Hova sorsom átka kötött: Poros akták, számok között. Vágyaimnak szárnya támad, összejárok minden tájat, Szedegetem a virágot... Átölelném a világot! HU barátok, rokon lelkek, Egyről, másról beszélgetnek. Olyan szép a mult emléke, Meg is tudnék halni érte!
108
Szabadban
Édes álom ringass engem, Hogy a szivem gyógyirt nyerjen, llgyis elhagy ez a szép táj 5 újra megjő, ami rég fáj..! II. A mezőben, merre járok, Mosolyognak a virágok. A madárkák vigan szállnak, Mintha nekem dalolnának. A csacsogó, fürge patak Lábaimnál tova szalad. Kínálgatja a legszebbet: Partjain a nefelejtset. Lombos erdő hűvös árnyán, Mint valami puha párnán, Gondtalanul heverészek Egy királylyal sem cserélek. •tg
ROMÁNC. Sirnak a harangok, Szomorú hirt adnak. Galambfalván egy kis Galambot siratnak. Virágos fejfáján A nevéhez irják: Hűtlen szeretője Ásta meg a sirját. A Hargita felől Sötét vihar támad. Egy legény szivében Sötétebb a bánat. A megcsalt, a meghalt Leányt emlegette... S egyszer a Küküllő Partjára kitette...
®
110
Völgyben
Már hegyek közé bujt a nap, Elcsendesült minden zaj, hang. A kisded székely faluban Megkondul az esti harang. Igaz szívvel imádkozom: Légy boldog Erdély, szép honom!
VÖLGYBEN. Hanyatlóban van már a nap, Bucsut int arany sugara. Magas bércek, erdők közül Cseng a fülemile dala. Mosolygva hiv a völgy, halom ... Szép vagy Erdély, szép kis honom 1 Partjain dús virág között Cseveg a kis patak ajka, Lágy zefirrel suttog-buttog A kolompnak nyájas hangja. Elmerengek... ugy hallgatom 1 Szép vagy Erdély, szép kis honom! Ott egy vár százados romján Kél a dicső mult regéje, Hazatérő munkás dalán Népdalaink szép zenéje... Báj ömlik el e hangokon. Szép vagy Erdély, szép kis honom!
FALUSI TÖRTÉNET. Agyagfalván hajnal dereng: Ifjú pásztor kürtje felzeng, Hej, de sokan meg nem értik, Csak egy kis lány szive vérzik Szőke kis lány, barna legény, Egyik módos, másik szegény. Gonosz nyelvek addig szólták. Mig a kis lányt elhantolták.. . Agyagfalván alkony pirja, Ifjú pásztor búját sirja «— Vége lett az esküvőnek... S nekiment a Küküllőnek...
SZERESD AZ ÁLLATOT. Hogyha a természet szép rendjébe nézünk, Valami szokatlan, édes gyönyört érzünk. Szin, pompa, cél, összhang —mind rendre csodáljuk, Mindenben az Isten bölcseségét látjuk. Szeretet az Isten, szeretet az élet, Ennek a szikrája az emberi lélek, Hogy ragyogó kincsét mindenre kitárja S legyen a természet bölcs, szelid királya. Uralkodjék észszel, a sziv melegével, Hiszen, még a nap is csak érette kél fel. Érette van minden, az állatvilág is, Érette fakad az utolsó fűszál is. Hej, de sokszor látjuk — tisztelettel szólva — Minthacsak az ember, nem is ember volna. Veréssel, kínzással ront az állatjára, Pedig kenyérszerző az a szegény pára I Fölei-Szántó Lajos : Székelyföld.
8
114
Szeresd az állatot!
Erdőben, ligetben, fáink árnyékában, Vad gyönyörrel űzött madárpusztitás van. S egyre szaporodik a föld vészes férge, Azért oly szomorú az ember vetése... Az otthonnak, régen, be más tájéka volt: A megkímélt madár eresz alatt dalolt, Gyönyörén kinyillott a virágos ablak S azon át kijutott egy kis morzsa, abrak. Mezőn, Amiket Meg is Mindig
istállóban békés nyájak éltek, apáink becsültek, kíméltek. volt a haszna a konyhán, fészerbe', volt apritni valamit a tejbe.
Akármerre tekints, nincsen olyan állat, Amely okkal-móddal neked nem szolgálhat, Igy vagy amúgy, de mind a hasznodra élnek, Saját javad mondja: szeressed, kiméld meg. Hallgass tehát a sziv, a törvény szavára, Bánj az állatokkal jól, magad javára. Az örömét, hasznát lépten megláthatod, Légy igazi ember: szeresd az állatot!
DAL A CSERESZNYÉRŐL. Cseresznye mosolyog a faágon, Nincs ennél szebb gyümölcs a világon. Amikor pirosra meg van érve, Mindenki epedve vágyik érte. Madárdal neveli rózsás nyáron, Ringatja lágy szellő, édes álom, Szép piros hajnaltól kapja szinét, Mézharmat adja meg a jó izét. Megérett, megérett a cseresznye, Megrázom a fáját; van ki szedje. Áldja meg az Isten 1 megérdemli, Aki a gyümölcsfát elülteti...
LAKZI. (Székely ételek.)
— ügy sürögtök, ugy katyfoltok, Hogy még egy kukkot se szóltok. Mi lesz? Mondjátok izibe, Eszti, Judit és Lidike! — Jaj, hagyjon most nekünk békét! Sohase érjük a végét, Ha mindegyre diskurálunk — Hiszen, ebédet csinálunk: Lesz turbulyás, laska-leves, Szabógallér is kellemes. Aztán bárány tárkonylével, Főtt káposzta töltelékkel, S ha egy kicsit sovány lenne, Gömböcöt is főzünk benne. Szolgálhatunk még egy mással, Fájin lucskos káposztával. Káposztának — mindegy nekünk — Martilapit is főzhetünk.
Lakzi
Lesz puliszka — itt a kásztru — Rakottas vagy sámfahátu. Füstösoldal jó cikával, Bundáskenyér fuszujkával. Berbécshússal köleskása, Tömlőturó damikásba'. Disznököltség miegymással, Tokány hagyma- s pityókával. Miskacipó kofasülttel, Bárány-gyöngyös, nyársra tűzd fel! Disznó-orjas főtt borsóval, Csiger, méhsör, két korsóval. Borvizes bort még jobb inni, El lehet azt könnyen hinni. Aztán jő a flekken, zaftos, Palacsinta, ordás-kapros. Kürtöskalács, csigabéles, Turóslepény, pánkó, rétes. Egyéb jó falat is lesz még, Édes mamánk lesz a vendég. Sokszor főzött ő már nekünk, Most magunkért hát kiteszünk. A püspök is megeheti... Ugy-e mama, meg nem veti?!
117
SZÉKELY ÁLDOMÁS. A szíves ellátás kévánja, Istálom, Hogy ezt a poharat ehejt most feláldom. Hálákat adok az menybéli Istennek, Hogy fé'virasztotta szép napját kenteknek, öngedje a teljös Szöntháromság nékünk, Szöntségös kigyelme maradhasson vélünk. És igy lefektünkbe vagy a fé'keltünkbe, Áldjuk szönt Fösségit mindön lépésünkbe. Adjon a Teremtő áldást, békességöt, Sót, kinyeret's hozza fájin egészségöt. Jó embörrel való ügyetbajt mindétig. Hogy igy megsegítve, élhessünk mindvégig. Addig es őrizzen mindönféle kártól, Tűztől, viztől és a hirtelen haláltól. Kezünk munkájának sok ellenségitöl, Kártékony féregtől, csillagok mérgitől. * Őrizzen a gonosz embör szándékától, S mindön szöröncsétlen káros változástól. Adjon segedelmöt a jó szándékinkban, Házunk tájékában, az igás barminkban. Hogy ilyeténképpen baj ne légyön itt benn, Kentököt s münköt es áldjon meg az Isten! * A hirtelen kiderült hideg éj csillagai.
REGGEL. Szeretem a reggelt, mikor a szép hajnal Szelid mosolya közt, kél a nap az égen, S ragyogó sugára vidám, játszi kedvvel Fürdik a csillogó gyöngyharmatos réten... A nagy mindenségnek, madarak dalával, Fenséges himnuszként zeng a szárnyalása. Rovarzümmögés közt, mint szép orgonaszó, Kiséri az erdők rejtett sóhajtása... Benn a műhelyekben, kinn az erdőn, mezőn,. Megered mindenütt a munka zajlása. Munkára hivatott nemes öntudatnak Megvan a kenyere, igaz boldogsága ... A test és a lélek frissült erejében Valami uj élet üdve árad szerte: Érzem, hogy ilyenkor több vagyok a pornál És legszebben ragyog az (Jristen kertje...
VADREGÉNYES TÁJON. Vadregényes tájon Elmerengve járok, Boldog gyermekévek, Régi szép emlékek Útjára találok. Behintik utamat Sok tarka virággal. Gyógyítják szivemet, Élesztik hitemet, Édes mosolygással. Patak, erdőzúgás Beszélgetni kezdnek: — Tündérek meséit, Aranyos regéit, A bohó gyermeknek.
Vadregényes tájon
Most egy kakukmadár A lomb között rebben. — A megjósolt évek, Hej, de eltelének! Szivem összerezzen... Jósolj még kis madár, Hogy pár évet érjek. Legyen időm annyi: Legalább meghalni Ide visszatérjek... Safe
121
TÁVOLBÓL. Messze, messze száll a lelkem, Hol a bölcsőm ringaták, Hol nyájasan integetnek A kükiillőparti fák. Boldog múltnak szép tanyáin Elhordoz a képzelet. S tudja Isten, valami bánt, Ugy elbúsit engemet... Felleggyüjtő, fellegtörő Hargitának aljában, Ott vesződik egy szegény nép Ezer bajok árjában... Felleggyüjtő, fellegtörő Sors hatalma kegyével Hintsen üdvöt — arany felhőn Kimosolygó lelkével.
Távolból
Ragyogjon be áldásával Völgyet, erdőt, bérceket. Gyümölcstermő barázdákon Nyisson egy szebb életet. Ősi erény büszke fénye, A családi tűzhelynek Szent oltárán — szebb jövőjét Hirdesse a székelynek! (Karlsbad.)
123
EGY SÍRHALOM. Messze innen, messze, Székely bércek között: Borongva száll lelkem Egy sirhalom fölött. Ráborul mély gyászszal, Sötét felhőképpen; Csendes zokogással, Könnyeim cseppjében. De kiragyog a hit Szép, szelid sugára, Ráhinti balzsamát Szivem fájdalmára. Lelkem a szent hittel Uj erőre éled, S a megnyugvás útján Tovább visz az élet...
VÁGY. Szállj messze, messze kis dalom, És zengje vissza bérc, halom A Székelyföld ölén, Hol annyi drága, szép emlék, Tündérvilágban szőtt regék, Mosolyognak felém. Szállj messze, messze kis dalom, — Az édes multat siratom — Szállj véreim közé. Akik, tudom, megértnek ott, S nem lesz a lelkem elhagyott, Uj üdv derül fölé. Szállj messze, messze kis dalom... És majd, ha életalkonyom A sír felé vezet: Ringass el csendesen, Szép Székelyföldemen, Nyugodt csak ott leszek...
BETEG VAGYOK. Beteg vagyok... Virághullás Között fogy a sok szép álom. Az elhervadt rózsák helyén Csak a szúró tövist látom. Az őszülő hajszálakkal Megjönnek a hosszú szárnyak, Lankadt erőn megtörnek a Dalos kedvtől szálló szárnyak.. Meg-megtelik a két szemem Könyeimnek harmatával, Szivembe száll az édes mult Annyi kedves varázsával. Árnyas fák közt, kis fészekhez Jár a lelkem beteg láza: Egy kis világ ma is nekem Szegény anyám kicsi háza...
Beteg vagyok
Hej, de régen elszakadtam, Oh, be messze estem tőle! Sírig tartó szép emlékek Mosolyognak ki belőle. Haza hínak megpihenni, flol a dal szállt bölcsőm fölött. Ha meghalok, koporsómra Ott vessetek egy kis rögöt.
127
HÁRMAS FODROT. I. Hármas fodrot varrtam én a szoknyára, Magam szőttem székelyszőttes módjára. Nem kell nekem tulipiros, hoppikék; Bécsi rongyot nem viselek semmiképp. Libeg-lobog gyöngyös pártám szalagja, Nem kell nekem senki bolond divatja, Hadd rogyogjon mindenben a mult fénye, Székely ősök szép ruhája, erénye! II. Legközelebb a héten, Szénát gyűjtünk a réten, összerakjuk boglyába, Künn a Budvár aljába. * Megzenésítette Erődi Ernő.
Hármas fodrot .
129
Ide rózsám, nem arra, Jól ügyelj a szavamra: Ha a széna kész lesz már, Fizetésül csók is jár !
m
ralei-Szántó Lajot : Székelyföld-
9
ELSŐMÁJUS. Elsőmájus szép hajnalra, Zöldágas a kapunk alja. Játszik a szél a zöldággal, S teleszórja gyöngyvirággal. Zuvat járja be a falut: Ki galyazta fel a kaput? Ugyan, miért szégyenleném, Hát biza egy béreslegény. Szegény legény, nem tagadom, De két erős karja vagyon. Az egyikkel szánt-veteget, A másikkal megölelget.
ÁRVA MADÁR . . • Székely szójárással.)
i. Árva madár keserőgi az ágon, Szöröncsétlen mindönki az világon, Kinek nincsen meleg fészke, hű párja, S ugy hányódik, mint égy szögény küs árva. Hová lányom, hová ójan izibe? Ugyanbiza csak égy szikrát jöjj ide, Hadd mondjam meg, hogy kedvesöm még nincsen; Szegődj hézzám, áldjon meg a jó Isten! II. Lösz még nálunk kaláka,1 Pityóka2 es a tálba. Ossó3 pörög a kézbe, Elmókázunk egyvégbe. 1. Az atyafiak, szomszédok, sokszor az egész falu által valakinek egyszerre nyújtott ingyen munka. 2. Burgonya. 3. Orsó.
132
Árva madár.
Ne huzd fé* az orrodot, Elejtöd az ossodot. Nem lősz, a ki fé' kapja, 5 ott maradsz a fassangba!
Vi
FARSANGI NÓTA. Udvarhelyen már régóta, Dáridóban az a nóta: Nénémasszony, itt a kezem, Hogy a lányát majd elveszem. Becsületes székelyfajta, Éppen mint az édesanyja. Esze helyt áll, szive tele, Fájin izü az étele. Mint az orsó, vigan perdül, Csókos ajka dalra csendül. Ilyen növel sohse félek, A jéghátán is megélek!
* Megzenésítette
i
r .
AGYAGFALVI HÍRES RÉTEN. Agyagfalvi hires réten van egy kút, Virágok közt vezet oda minden út. Virág-látni addig jártam a kútat, Mig a rózsám jobbra-balra — Ki nem adta az útat. Agyagfalvi hires réten a malom, Oda kerget mindennap az unalom. Legyeskedni addig jártam útjára, Mig a rózsám útilaput — Kötött lábam talpára. Egyet mondok, de kettő lesz belőle: Becsülje meg, kinek van szeretője; Mert az ember'addig kacsint, enyeleg: Nem marad más, késő bánat — Eső után köpenyeg . . . * Blaháné kedvenc dala Vidor "Apja Lánya- népszínművéből. Zenéje Erődi Ernőtől.
HIDEG SZÉL FÚ I. Hideg szél fú a Hargita környékén, Mért volna a biró fia több, mint én ? Mért kellene az útjából kiállnom, S a kedvéért a rózsámtól megválnom? Nincsen, igaz, semmiféle telekem, De van azért jó két munkás tenyerem. Dolgozni is megtanultam jókorán, Ezt testálta nékem az édesanyám. A Hargitán szerelmetes gerlepár, Turbékolva meleg fészket rakni jár.. . A Kükiillön van egy malom, kivettem, Jöszte rózsám, légy molnárné mellettem. Megzenésítette Erődi Ernő.
136
Hideg szél fú
II. A Reztető aljában Jár egy kis lány bújában, Ne szomorkodj galambom, Elveszlek a tavaszon. Félesztendő nem idő, Kizöldül a Reztető, S a szavamot beváltom, Az Úristen ugy áldjon!
m
A PÁLFALVI HEGY ALATT. (Székely azójárással.)
A pálfali nagy hogy alatt, A szekéröm sárba akadt. Az élet es ugy van szabva: Gonddal, búval meg van rakva... Monyon, mönyön, majd búsan jár, Itt akadoz, ott csoszog már. De valahogy elkénlódom, Ahogy lehet tódom-fódom... Jó az Isten. Tőle kérők Drágalátos segítségöt: Egésségöt életömnek, S degenyegöt1 szekérömnek,
Jt 1
Szekér-kenőcs.
ITT SZÜLETTEM. Itt születtem a Hargita tájékán, Székely vagyok, a rózsám is székely lány. Szép virágszál, nem is akad bővében, Csak itt terem a Küküllő völgyében. Akármit is zuvatoljon a világ, Nekem nyilik ez a kedves szép virág. El is veszem, eltartom az anyját is, Megbecsülöm még a lába nyomát is.
ELMENNÉK ÉN... (Székely szójárással.)
Elmennék én, ha lehetne, Ha az anyám eresztene, De nem ereszt a fonóba: Legényük is mönnek oda. Pedig, ha Ferkőt láthatnám, Világ kincsiért nem adnám, Met ő neköm több, mint a kincs, Nálánál szöbb még egy talp sincs. Mig anyám olvas odabe, Kisirülök' az ereszbe2 . A fonóba szól az ének, ügy fáj szivem gyökerének...
1 Kimegy. 2 Pitvar.
HÁZTÜZ-NÉZÉS. (Székely szójárással.)
Nem taposom idegönbe a füvet, A falumba nézők én majd háztüzet. Akad nálunk asszonyembör akárhány, Aki magát megbecsüli igazán. Nem afféle úti cifra, házi rossz, Ki a dóga mellett csupán ásitoz. De a munkát megragadja két kézzel, Mint akit az ég megáldott ép észszel. Maga süti a kinyerét rendösön, Maga szövi a ruháját ügyesön, Lelke tiszta, szive nemös, esze ép, Feleségül ilyent vöszök mindönképp. *SÍ
BORÚS A HARGITA. Borús a Hargita, zajlik a Küküllő, Szekerem megakadt, eltörött a küllő, Baj elől, baj hátul: nem mozdit a barom; Gyi Jámbor, gyi Rendes! — hiába nógatom.. Derűs a Hargita, a Küküllő csendes, Vidáman döcög át a Jámbor, a Rendes. Sok bajoskodással Rugonfalván járok S a rózsám házánál nyugalmat találok...
ELSŐ A HAZA! Bokrétás az én kalapom, Felcifrázta a galambom. Csinos székely leány adta, Annak vagyok én a rabja. Hí a hazám katonának, Rózsám is just kér magának. Dehát első az én hazám, A szeretőm csak azután.
SZÉKELY VAGYOK.* Székely vagyok, hü fia a hazámnak, Szófogadó gyermeke az anyámnak. Édes szóval kötötte a lelkemre: Udvarhelyen sorozás van menjek be! Székely harcos volt az apám, az ősöm, Baka leszek jómagam is az őszön. A büszkeség ragyogja be arcámat: Becsülettel megszolgálom hazámat!
Megzenésítette Erődi Ernő.
SOROZÁS ELŐTT. A faluban nagy a mozgás. Levelet hozott a postás. Nagy sora van az Írásnak: Katona kell a királynak. Szép egyenes, erős legény, Milyen nő a Nyikó mentén. Nem afféle lőcsöslábu, Szoknyavitéz, tátottszáju. Mint hü fia a hazának, Vigan megyek katonának. Annak teremtett az Isten, Székely vér foly ereimben!
A BAKA.* Édes anyára arra kérem kelmedet, Ha soroznak, ne sirasson engemet. Piros rózsát tűzzön a kalapomra, Reám immár a királynak lesz gondja. Ferenc József kitekint az ablakán, Gyönyörködik a sok szép magyar bakán. És amikor beteszi az ablakát, Almában is emlegeti a bakát...
te
* Megzenésítette Erődi Ernő.
A MAGYAR KATONA. A muszka cár minapába Levelet irt Budavárba, Királyunknak szólt a levél, S büszke hangon itnigy beszél: — Gazdag vagyok, van sok puskám, A puskához sok katonám, Sok, mint a tenger fövénye, Országodban el se férne... Ferenc József e beszédre, Jól megfelelt egy levélbe': — Nincs itt fövény, csak paprika S tüzes, mint az istennyila!
BAKA ÉLET. Ez a kis lány egyet gondol magába', Beleszeret egy fityfirity bakába. Mit neki a világ szája! — megveti, Hisz a bakát a király is szereti. Marsot fúnak Udvarhelytt a táborban, Fáj a szivem, mert a rózsám távol van. Érte mennék, de hiába, nem lehet, Küldök neki egy aranyos levelet. Tele irom cifra szóval ékesen: Gyere haza gyöngyvirágom, édesem. Büszkén irom a nevemet alája, Nem is leány, ha nincsen egy bakája! Marsot fúnak Udvarhelytt a táborban, Obsitosok odaállnak szép sorban. Jön a rózsám, azt kurjantja kedvébe': Menyecskét visz az anyjának emlékbe.
KATONA-DAL. Udvarhelyen végig vonul a század, A fél város kiséri a bakákat. Virág nyilik merre járnak, Ott az esze a leánynak, Nem is egynek, hanem száznak Csuhajja I Katonáért bomlik a lány azt mondják, Pletykával is olykor-olykor megtoldják. Ne beszéljünk ide-oda, Csinos legény a katona. Itt a dolog oka-foka Csuhajja! ÍM?
VISSZAEMLÉKEZÉS. Vitéz rabonbánok ősi fészke alján, A vidám Kiikiillö szépvirágos partján: Van egy székely város, lelkem édes képe. Szivem közepében ragyog az emléke. Itt hordoztak engem először, az élet ffajnalán mosolygó drága szent emlékek. Székelynóta, sötét fenyvesek zúgása, Voltak emlékeim ringató dajkája. Itt született, itt élt a sok ifjú álom, Melyeknek a mását sohase találom. És még ma is, hogyha a bú s gond megtámad, Vigasztalásképpen a szivemhez járnak. Itt érintett egykor a szabadság lelke, Büszke, nemes székely öntudatra kelve. Aztán nekimentem a széles világnak, Ifjú álmaim a férfitettre vágytak...
148
Visszaemlékezés
Kincs, hatalom, fényből nem volt osztályrészem, Csupán két szócskából állt az örökségem: «Munka* és «becsület»— e két talizmánnal Küzdöttem az élet ezernyi bajával... Szivemben hordoztam a közérdek javát, Munkával szerettem ezt a drága hazát. S habár kis családom az üdvösség nékem, Hazámért áldoznám utolsó csepp vérem. Boldog emlékek közt el-elszáll a lelkem A szép Székelyföldre, a hol én születtem. Felkeresem azt a sok édes emléket, Melyek nélkül olyan sivár ez az élet. Bolyongásaim közt porló kedveseim Sírjait öntözik kiomló könnyeim... S a szent porok aztán elkezdnek biztatni: Gyere haza, gyere, legalább — meghalni...! (Budapest.)
TARTALOMJEGYZÉK. Oldal
Bevezetés Székely riadó — — 1 A székely nép — — 3 Székelynek születtem 5 Száll a lelkem — — 6 Székelyföldön — — 8 Tűnődés — — — 11 Házunk tája — — 14 Székely fiu — — 16 Székely leány — — 18 Székely legény — — 20 Anyai szó — — — 22 Vallomás — — — 24 Hol a falu kis harangja... 26 Kivándorlás — — 28 A kivándorlókhoz — 29 Biztatás — — — 30 Székely kivándorlottak 32 Akármilyen kincset — 33 Budvár felett — — 34 Szülőhazám — — 35 Sóhajtás — — — 36 Hazám boldogsága — 38 A munkásnéphez — 39
Oldal
Az élet — — - 41 Tudjátok-e ? — — 42 Hangok — — — 44 Hadak utja — — — 47 Tulipán — — — 49 Budvár romjainál — 52 Budvár és Csicservár regéje — — — 54 Székelytámad — — 59 A székelyek Agyagfalván 62 Bem és a székely — 64 Esturm — — — 66 Székely tüzér — — 68 Gábor Áron — — 70 Petőfi szobra — — 72 A segesvári csatatéren 76 Ilona Jancsi — — . 78 Ha szólni fog a trombita 81 Rákóczi — — — 83 Mikes — — — — 86 E. Kovács Gyula — 88 Orbán Balázs — — 89 Emlékezés Bartha Miklósra — — — 91
Rigmusok — — El innen ! — — Kedves fecském Valamikor régen 1 Otthon — — Szülőföldemen — Fecskemadár — Viszontlátás — Szabadban — Románc — — Völgyben — — Falusi történet — Szeresd az állatot Dal a cseresznyéről Lakzi — — — Székely áldomás Reggel — — Vadregényes tájon Távolból — — Egy sirhalom — Vágy -
— — — — — — — — — — — — — — — — — — — —
Oldal
Oldal
93 96 98 99 100 102 104 105 107 109 111 112 113 115 116 118 119 120 122 124 125
Beteg vagyok — — 126 tfármas fodrot . . — 128 Elsőmájus —• — — 130 Árva madár — — 131 Farsangi nóta — — 133 Az agyagfalvi hires ré134 ten — — — — 135 Hideg szél fúj . A pálfalvi hegy alatt 137 Itt születtem — 138 Elmennék én - - 139 Háztüz-nézés — - 140 141 Borús a Hargita Első a haza — — 142 — 143 Székely vagyok Sorozás előtt — — 144 A baka — — — 145 A magyar katona — 146 Baka élet — — — 147 Katona-dal — — — 148 Visszaemlékezés — 149
