» Riasztószerelés, rádiós és internetes át jelzésse átjelzésse jelzéssell » 24 órás kivonuló szolgálat POINT VAGYONVÉDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT Vác, Damjanich tér 5. Telefon: 27/312-733, 30/984-6284. Szerkesztõség: Vác, Csányi körút 45.
Tel./fax: 27/316-100
Olvasószolgálat: munkanapokon 9 és 15 óra között. Ára: elõfizetõknek 95, árusoknál 99 forint.
VÁC ÉS VONZÁSKÖRZETÉNEK LAPJA
Váci Napló
Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Vác, Földváry tér 2. Tel.: 314-935
XVII/96. 2008. december 2. kedd
Egy hétvégén két gyilkosság A szurkáló önként jelentkezett, a másik tettest még keresik Két gyilkosság is történt az elmúlt hétvégén Vácott. Pénteken este, néhány perccel éjfél elõtt érkezett a bejelentés a Váci Rendõrkapitányságra, hogy egy férfi késsel megszurkálta volt élettársát. Az eset a Cserhát utcában történt, a bûncselekménynek tanúja volt a negyvennégy éves hölgy bartánõje, aki éppen a lakásban tartózkodott, amikor a 33 éves férfi rájuk tört, így szemtanúja volt a gyilkosságnak. Értesítette a mentõket is, õk azonban már nem tudtak segíteni az erõsen vérzõ nõn, aki a késszúrásokba belehalt. A tettes másnap önként jelentkezett Budapesten, a Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság Teve utcai ügyeletén. Kihallgatása jelenleg is folyik. Még nincs meg viszont annak a gyilkosságnak a tettese, amelyet vasárnap kora délelõtt fedezett fel az áldozat unokája az egyik Derecske dûlõi házban. Nagypapáját, egy hatvankét éves férfit feltehetõen olyan erõszakosan bántalmazott az elkövetõ, hogy az idõs ember a helyszínen meghalt. A gyilkosság tényét a helyszínelõkkel kiérkezõ orvos szakértõ egyértelmûen megállapította. További tájékoztatást a rendõrségen a nyomozás érdekeire hivatkozással nem adtak. Mindkét ügyben a megyei fõkapitányság életvédelmi alosztálya folytatja az eljárást. Utoljára néhány évvel ezelõtt volt olyan idõszak a város életében, amikor egy-két napon belül két gyilkosságot követtek el. Az egyik esetben egy fagyizó alkalmazottját ölték meg, a másikban egy családi házban féltékenységbõl vettek el egy emberéletet. Néhány hete Deákváron történt gyilkosság, amikor egy férfi tette el láb alól élettársát.
Hétfõ reggeli csendélet a Cserhát utcában. Az egyik lakásban vér folyt
Szombaton Verõcén az egyik kocsmában eddig ismeretlen okból két társaság összeveszett és a jelenlévõk egymásnak estek. A rendõrség nagy erõkkel vonult ki a helyszínre, szerencsére éppen akkor érkezett vissza egy egység egy távolabbi bevetésrõl és a budapesti készenléti erõk is gyorsan rendelkezésre álltak. Információink szerint az ügyben csoportos garázdaság címén folyik az eljárás. Egyelõre azt igyekeznek tisztázni, hogy kinek milyen szerepe volt a tömegverekedésben. A rendõrség az eset után többeket elõállított a váci kaptányságon.
Továbbra is önálló marad a Tragor Ignác Múzeum Lezárult a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának (PMMI) szervezeti átalakítása - áll a megyeháza közleményében. A korábban háromszintû intézményrendszer szervezeti struktúrája az átalakítás után két területi szektorra osztva (észak- és dél-Pest megye), gyûjteményi osztályszervezetben mûködik tovább. Ennek értelmében a ceglédi Kossuth Múzeum gyûjtõterülete területi múzeumként megnövekszik: egész dél-Pest megyére kiterjed. Egyúttal a váci Tragor Ignác Múzeum besorolása területi múzeum formájában megmarad, de gyûjtõterülete szintén nõ: egész észak-kelet-Pest megye területére terjed.
2
Váci Napló
Tiszta lapot Régi taneszközök kiállítása az Aporon szeretnének nyitni Konferencia és terepgyakorlat A természettudományos gondolkodás megalapozása és megszerettetése címmel tartottak a Magyar Tudomány Hónapja alkalmából konferenciát november 20-21-én az Apor Vilmos Katolikus Fõiskola II. János Pál termében, amely a konferenciához
A terepgyakorlaton hetvenen vettek részt, fõvédnöke és egyben vezetõje dr. Vida Gábor akadémikus volt. A fiataloknak lehetõségünk nyílt arra, hogy a kutatóintézet munkatársainak közremûködésével betekintést nyerjenek a Vértes tájhasználatának tör-
A kiállításon Öveges József professzorra is emlékeztek, aki ifjú éveit, 1924–1930 között a váci piaristáknál töltötte
kapcsolódó, a rektori folyosón elhelyezett taneszköz-kiállítás megnyitójával kezdõdött. A kiállítást - amelyen Öveges József professzorra is emlékeztek, aki ifjú éveit, 1924–1930 között a váci piaristáknál töltötte - a Piarista Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója, Nyeste Pál nyitotta meg. A plenáris ülésen köszöntõt mondott Beer Miklós megyéspüspök, Balázs Pál, a fõiskola rektora és az önkormányzat nevében Nagy László, a polgármesteri hivatal közmûvelõdési és oktatási osztályának vezetõje. A fõiskola hallgatói a konferenciához kapcsolódóan október 10-11-én a Vértesben, Gánton terepgyakorlaton vettek részt, melynek célja volt, hogy az ökológia tanítását szívügyüknek tartó diákok, pedagógusok és a kutató szakemberek számára a közös munkához mûhelyt teremtsenek.
ténetébe, az életközösségek, társulások szerkezetének és mûködésének vizsgálatába, az ökológiai, terepi megfigyelések, mérések módszertanának problémáiba, mindezen keresztül a fõbb ökológiai alapelvekbe.
Az LMP elsõ összejövetele Vácott
Rendhagyó helyszínen tartotta bemutatkozó vitaestjét november 26-án az Ökopolitikai Mûhely Alapítvány Lehet más a politika! (LMP) mottójú kezdeményezése. Az Apor Vilmos Katolikus Fõiskolára meghirdetett összejövetelt végül szokatlan környezetben, a Kalmárok udvarában lévõ barlangban tartották, amely - mint a helyszínen elhangzott - akár sorsszerûnek is tekinthetõ véletlenek folytán vált az országos mozgalom helyi aktivitásának kiindulópontjává. A politikától való kiábrándult elfordulás, általános ellenkezés nem meglepõ, az LMP azonban célul tûzte maga elé az évtizedek alatt felhalmozódott rossz tapasztalatok, rögzült reflexek feloldását, új, tiszta lap nyitását, a nagypolitika és az emberek közt tátongó szakadék fokozatos betemetését. Az
összejövetelen az érdeklõdõk Bozóki Andrásnak, a KözépEurópai Egyetem professzorának, volt kulturális miniszternek, Barabás Katalinnak, a Váci Waldorf Iskola képviselõjének és Vay Mártonnak, az LMP egyik alapító-szervezõjének beszélgetését kísérhették figyelemmel, a jelenlegi politikai helyzet kilátásairól, a társadalmi részvétel, az önrendelkezés erõsítésének lehetõségeirõl, a kultúra és a nevelés szerepérõl. Hallhattunk helyi jó példákat, egyebek közt a Váci Waldorf Iskola indításáról, mûködésérõl és az LMP elképzeléseirõl. A kérdésekre részben a helyszínen kaphattak választ a jelenlévõk, részben - a rendezvény szervezõinek ígérete szerint - a további alkalmak során lesz mód a részletek megtárgyalására, a megoldások közös keresésére, a folyamatos párbeszédre.
Nyilvános szakmai fórum a polgármesteri hivatalban December 3-án, szerdán 17 órakor nyilvános szakmai fórumot tartanak a polgármesteri hivatal (Március 15. tér 11.) tanácstermében. Témák: Vác, Szõdliget, Göd településeket érintõ elõvárosi vasúti közlekedés fejlesztése. Az M2 gyorsforgalmi út 2x2 sávossá bõvítésének ügye, különös tekintettel az említett településeket érintõ új lehajtókra. A váci Duna-híd megvalósítása. Meghívott vendég: Pelsõci Géza, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztõ Zrt irodavezetõje.
Váci Napló
Váci finn díszünnepség a nemzeti ünnepen Az elsõ világháború és az oroszországi forradalom eseményei következtében Finnország 1917 decemberében nyerte el függetlenségét. A belsõ társadalmi elégedetlenség 1917 nyarán káoszt okozott, amely polgárháborúba torkollott. A két táborra szakadt társadalomban 37 ezer ember halt meg a véres harcok következtében, amelyet a fehér erõk nyertek meg, Mannerheim vezetésével. A XIX. század nemzeti mozgalmainak köszönhetõen Finnország legfõbb állami és nemzeti szimbólumai (himnusz, zászló, címer) már készen voltak, amikor függetlenné vált Szovjet-Oroszországtól. Kérdéses volt a nemzeti ünnep hivatalos napja. Végül az országgyûlés 1917. december 6-án kihirdetett határozata vált azzá. A történeti források szerint a Szociáldemokrata Párt javasolta, hogy ezen a napon legyen a megemlékezés és ünneplés. A finn parlament 1919. november 12-én döntött arról, hogy az ünnepen tartsanak istentiszteletet a templomokban, lobogózzák fel az épületeket, a közhivatalatokat. Végül 1929. november 28-án született törvény a nemzeti ünneprõl, amelyet munkaszüneti nappá is nyilvánítottak. A független Finnország 91 éves történelmében az ünnep új hangsúlyokat is kapott: összetartozás, társadalmi egység és felemelkedés, szabadság, hazafiság, a jövõért érzett felelõsség, békevágy. Az idõpont szerencsés abban a tekintetben is, hogy az úgynevezett kiskarácsonyi idõszakra esik, amikor a legtöbb családban a nemzeti ünnepel veszi kezdetét a csendes karácsonyi készülõdés - olvasható a finn nagykövetség honlapján. Az ünnepi esemény programját a Magyar-Finn Társaság, a Bartók Béla Zeneiskola, a Madách Imre Gimnázium (Boda Mária és diákjai) és a váci egyesület állította össze. Az ünnepség díszvendége: Jari Vilén, Finnország magyarországi nagykövete és felesége, Janina Vilén asszony. A finn nemzeti ünnep váci megemlékezésén részt vesznek a magyarországi Magyar-Finn Társaság keretében mûködõ városi egyesületek vezetõi is, akik ezt követõen a Katona Lajos Városi Könyvtárban tartanak választmányi ülést. Minden érdeklõdõt szeretettel vár a Váci Finn-Magyar Baráti Társaság!
FINNORSZÁG NEMZETI ÜNNEPE 2008. december 6., szombat 11 óra Vác, Bartók Béla Zeneiskola Megnyitó köszöntõk: Iványi Károly, a váci Finn–Magyar Baráti Társaság elnöke Dr. Bóth János, Vác város polgármestere, országgyûlési képviselõ Dr. Szíj Enikõ, a Magyar-Finn Társaság elnöke ÜNNEPI BESZÉD: Bereczki András, Észtország tiszteletbeli fõkonzulja A finn függetlenség – észt szemmel Ünnepi program: 1. Dvorak: VIII. Szláv tánc (Fazekas László ütõs növendékei) 2. Purcell: Trombitaszó és Ária, Barnes: Az ifjú mûvész (Regyep Mátyás trombita, felkészítõ tanár: Kápolnai Jenõ, zongorán kísér: Horváth Péter) 3. Vers: Johan Ludvig Runeberg: Hazánk (elõadja: ukács Veronika) 4. Fernando Sor: É-dúr Allegretto (Jámbor Tímea - gitár, felkészítõ tanár: Szatmári Ferenc) 5. Dancla: Premier Solo (Szafián Márton – hegedû, felkészítõ tanár: Veres Kornél, zongorán kísér: Horváth Péter) 6. Oskar Merikanto: Idylle (Nyári Izabella zongora, felkészítõ tanár: Szalárdyné Kliczkó Erika) 7. Drusetzky: Rondo (Dér Ágoston - klarinét, felkészítõ tanár: Vámos Péter, zongorán kísér: Horváth Péter) 8. Vers: Veikko Antero Koskenniemi: „Finnlandia”, Uuno Kailas: Finn ima (elõadja: Szabó Krisztina 9. Az üldözött (Finn népdalfeldolgozás) Krátki Kitti, Farkas Fanni – ének, felkészítõ tanár: Rácz Éva) 10. Händel: a-moll szonáta I. IV. t. (Tõkés Nóra - fuvola, felkészítõ tanár: Kiss Zsuzsanna, zongorán kísér: Horváth Péter) 11. Vers: Aleksis Kivi: Finnország (elõadja: Lakatos Viktor, felkészítõ tanár: Boda Mária) 12. Purcell: Air (Oszlár Ildikó - hárfa, felkészítõ tanár: Kunos Marianna) 13. Dunántúli népdalcsokor (népzene csoport, felkészítõ tanár: Mészáros Tibor)
3
Pest megye pályázaton indul a szlovák-magyar együttmûködés fejlesztésének érdekében Pest Megye Önkormányzatának kihasználatlansága). Ez a határKözgyûlése megszavazta, hogy térség ugyanakkor a felsorolt Pest megye induljon a Magyar- okok miatt is számos területen ország-Szlovákia Határon Át- kínál lehetõséget az integrált nyúló Együttmûködési Program fejlesztésekhez. 2007-2013 pályázati felhívásán. Pest Megye ÖnkormányzaAz európai transznacionális, ha- ta pályázóként elõ kívánja setáron átnyúló, interregionális gíteni a gazdasági és társadalegyüttmûködések alapvetõ kere- mi integráció erõsítését, külöte a 20072013 idõszakban ugyanis határon átnyúló programokat támogat. Minden együttmûködési program olyan területen valósul meg, mely nem köthetõ kizárólagosan egy or- Az Ipoly. Most már nem elválaszt, hanem összeköt szághoz: és olyan tevékenységeket támogat, amely a nös tekintettel a program átfokét vagy több ország területén gó céljaira: a határtérség gazdaegységesen jelenik meg. sági versenyképességének erõEnnek a keretnek a részét sítése, az emberek és közösséképzi a Magyarország - Szlová- gek közötti társadalmi és kultukia Európai Területi Együttmû- rális koherencia növelése, a haködés Operatív Program 2007- tártérség elérhetõségének és 2013, amelynek lényege, hogy kommunikációjának javítása, a a magyar-szlovák térség számos természeti értékek védelme. tekintetben hasonló problémákMindezen célkitûzések elkal és hasonló kihívásokkal éréséhez kínál támogatást a Maszembesül a határ mindkét ol- gyarország - Szlovákia Európai dalán. Ilyen problémák például Területi Együttmûködés Operaa gyengén kiépített közúti inf- tív Program 2007-2013, amerastruktúra, a munkaerõ-piaci lyen az önkormányzat a közegyüttmûködés alacsony szint- gyûlési képviselõk hozzájáruláje vagy a turisztikai potenciálok sával pályázóként indulni fog.
HIRDETMÉNY A szociális és munkaügyi miniszter 27/2007.(IX.29.) SZMM rendelete alapján 2008. december 24. szerda pihenõnap. Felhívom a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a polgármesteri hivatal és az okmányiroda a december 24.-i napot december 5én, pénteken és december 12-én, pénteken 7.30-tól 16.30 óráig tartó munkarenddel dolgozza le. Az ügyfélfogadás: 8 órától 12.30 óráig, illetve 13 órától 16 óráig tart. DR .DORA
PÉTER JEGYZÕ
4
Váci Napló
A 2008/2009-es tanév elsõ szalagavatója a Keriben November 28-án tartotta meg Szalagavató ünnepségét a Bernáth Kálmán Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzõ Iskola a Madách Imre Mûvelõdési Központban. Száz végzõs diák készült több hete erre a nagyon várt napra, ami még egyelõre csak feljogosítja a szalagviselésre a jelölteket.
a középiskolás koruk egy-egy jól sikerült felvételével illusztráltak. Megható volt, hogy nyílt színen - szép virágcsokorral köszönték meg osztályfõnöküknek eddigi munkáját, szeretetét. Zárószámként nagyestéji ruhában gyönyörû angolkeringõt táncoltak a végzõs diákok,
A tantestület nyolc örökifjú tagja bajor körtánccal fergeteges sikert aratott
Az ünnepélyes hangulatban - több száz szülõ, rokon, barát jelenlétében - megható és szívet melengetõ beszédet mondott Mártonné Pogány Zsuzsanna igazgatónõ. A meghatódottságtól csillogó szemû végzõs tanulók halk zeneszó mellett vették át osztályfõnökeiktõl azt a szalagot, ami jelzi, hogy õk már a nagy napra, az érettségi záróvizsgára készülnek. A négy végzõs osztály tanulói szép mûsorral készültek fel, minden szereplõ diák remekelt: énekeltek, táncoltak, zenéltek. A 12/1 osztály tanulói angol- és bécsi keringõk táncolásával kápráztatták el a vendégeket. A 12/2 osztály lendületes rock and roll-ja nagy tetszést aratott. Nagyon kedves perceket okoztak azokkal a pillanatfelvételekkel, amelyeket - összehasonlításként - pici koruk és
amit nagy tapssal hálált meg a nézõközönség. A 12/A osztály Ábrándozás táncát nagy átéléssel játszották el. A 13/B osztály a Grease címû tánca is nagy tapsot kapott. A Labdarózsa tánccsoport tagjai a nagyszülõktõl tanult dalokkal és maguk hímezte ruháikban örvendeztették meg a publikumot. Az utolsó 20 percben a tantestület ajándékmûsora következett: elõször Bardócz L. Csaba tanár úr megzenésített verseket adott elõ, majd a tantestület nyolc örökifjú tagja bajor körtánccal, amit Végvári Nándorné tanított be, fergeteges sikert aratott. Köszönjük a Madách Imre Mûvelõdési Központ dolgozóinak, hogy ismét segítettek a szalagavató mûsort elkészíteni, és sikeresen lebonyolítani. CSIKÓS TÓTH ÁGNES TANÁR, A 12/2 OSZTÁLYFÕNÖKE
Mindig a legfrissebb! www.vaci-naplo.hu
TAMÁS AUTÓ KFT 2600 Vác, Rádi út 1-3., Tel.: 27/512-880, fax: 27/300-526 A feltüntetett összeg alatt egy 2 090 000 Ft vételárú gépkocsi ügyfél által fizetendõ része értendõ. A különbözetet az ügyfél helyett a Renault Crédit Zrt fizeti meg. Az ajánlat 2008. 11. 01. és 2008. 11. 30. közöttt, vagy a készlet erejéig, kizárólag a Renault Crédit által nyújtott “Extra” finanszírozással együtt megrendelt gépjármûvek esetében érvényes. A THM: 14,89% CHF alapú finanszírozás, 84 hó futamidõ és 10% önerõ esetén. Árfolyam: 184 HUF/CHF (2008. 10. 29.). A megjelnített átlagfogyasztás 1.5 dCi 85 LE motor átlag vegyes fogyasztás esetén érvényes. Fogyasztás l/100 km: vegyes 4,3-7,0; városi: 5,0-9,9; országúti: 3,95,4; CO2 -kibocsátás g/km: 116-165. Részletekrõl és feltételekrõl érdeklõdjön márkakereskedésünkben.
Váci Napló
5
Negyven diák tanulmányait segíti a DDC Negyedik alkalommal adták át a Duna-Dráva a Tehetségekért ösztöndíjakat A Duna-Dráva Cement Kft. által alapított Duna-Dráva Ifjúsági és Innovációs Alapítvány kuratóriuma az elmúlt héten pénteken negyedik alkalommal adta át a DunaDráva a Tehetségekért ösztöndíj program nyerteseinek oklevelét. Az alapítvány évente összesen 3 millió forinttal támogatja a pályázat nyerteseit, akik a váci általános és zeneiskolák, valamint középiskolák nappali tagozatos tanulói közül kerülhetnek ki. A Duna-Dráva Cement Kft továbbra is kiemelt szerepet kíván vállalni a váci tehetségek támogatásában, ezért 2008-ban is meghirdette a Duna-Dráva a Tehetségekért ösztöndíj pályázatát. A szorgalmi idõszak alatt az általános iskolás diákok számára havi 6000 forintos, a középiskolás és zeneiskolás diákoknak pedig 8000 forintos ösztöndíjat biztosító programra 81 pályázat érkezett. A pályázók közül a 2008/2009-es tanévben 10 általános és 30 középiskolás diák nyerte el a havi támogatást, akik 10 hónapon keresztül jutnak rendszeres ösztöndíjhoz. Az alapítvány a folyamatosan magas színvonalú teljesítményre igyekszik inspirálni a tehetségeket, akik között fiatal mûvészek, ifjú természettudósok, kiváló sportolók és a humán tudományok iránt érdeklõdõ diákok egyaránt vannak. Az újra és újra kiemelkedõ eredményeket nyújtó fiatalok többször is elnyerhetik az ösztöndíjat, amelyet bizonyít, hogy 2008-ban a díjazottak közül tizenegy tehetség tavaly is a nyertesek között volt. A társaság filozófiájának középpontjában a fenntartható fejlõdés gondolata áll, amelyre általában környezetvédelmi és gazdasági értelemben utal a vállalat - emelte ki köszöntõjében Szarkándi János elnök-vezérigazgató. Ugyanakkor ez az elv vezérelte az ösztöndíj létrehozását is, amellyel kapcsolatban Szarkándi János elmondta: a helyi közösség jó polgáraként és meghatározó gazdasági szereplõjeként a társaság feladatának érzi a helyi tehetségek felkarolását is. A fiatalok ösztönzése és támogatása a város fejlõdésének feltétele, így ez egyaránt érdeke az itt élõknek és a helyi gaz-
dasági szereplõknek. A DDC magas színvonalú mûködéséhez ugyanis nemcsak a korszerû technológiai megoldások, hanem a régióból kikerülõ jól képzett szakemberek is szükségesek. Így áll összhangban a DunaDráva a Tehetségekért ösztöndíj program célja a vállalat egyéb területeken végzett társadalmi felelõsségvállalási tevé-
nyújthattak be, akik egy Vác közigazgatási területén belül mûködõ zeneiskola, illetve általános vagy középiskola diákjaként az elõzõ tanév során 4,5es vagy annál jobb átlageredményt értek el. Az alapítvány, a pályázók elbírálása során elsõsorban a diákokat tanító pedagógusok szakértelmére támaszkodik, így a díjazottak eredményeirõl, ígéretes fejlõdésérõl a
Az ösztöndíjasok és tanáraik. Az idén negyvenen kapták meg a vállalat támogatását
kenységével, az egészségneveléssel, a környezeti neveléssel és az egészséges életmód támogatásával, amelyek a vállalat környezet- és egészségvédelmi programjainak - köztük a DDC faültetésnek, valamint a DDC Sportgálának - is fõ üzenetei. Az alapítvány kuratóriumának összetétele 2008-ban megváltozott. Ujvári István, a Boronkay György Mûszaki Középiskola és Gimnázium nyugalmazott tanára, az ÉszakPest Megyei Matematika Tehetséggondozó Központ alapítója és vezetõje négy év után visszavonult a kuratóriumból. A Duna-Dráva Ifjúsági és Innovációs Alapítvány döntéshozó testületének új tagja Nagy László, a polgármesteri hivatal közmûvelõdési és oktatási osztályának vezetõje lett. Az ünnepségen a díjazott fiatalok kis mûsort adtak, bemutatva már most is figyelemre méltóan magas színvonalú tudásukat.
tanárok által készített írásbeli jellemzés segítségével gyõzõdhetett meg az ötfõs kuratórium. A pályázatnak köszönhetõen a diákok saját iskolájuk részérõl is kedvezõ visszajelzést kaphatnak, hiszen az ösztöndíjasokat az iskolák jelölik az elismerésre. Az általános iskolák illetve a zeneiskola két, a középiskolák tíz diákot delegálhat a pályázatra. Az idén ösztöndíjat kapott: 1. Balassi Márton (Boronkay György Mûszaki Középiskola és Gimnázium), 2. Bárány Dávid (Boronkay György Mûszaki Középiskola és Gimnázium), 3. Bartos Bianka Dóra (Selye János Humán Szakközépiskola), 4. Cseresznyék Dávid (Boronkay György Mûszaki Középiskola és Gimnázium), 5. Debreceni Ádám (Radnóti Miklós Általános Iskola), 6. Dinnyés Nikoletta (Bernáth Kálmán Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzõ Iskola), 7. Együd Katalin (Juhász Gyula Általános Iskola), 8. Gránicz Laura (Madách Imre Gimnázium), 9. Pályázatot 2008-ban is azok Hamar Péter (Boronkay a legalább 7. osztályos tanulók György Mûszaki Középiskola
és Gimnázium), 10. Hász Dániel (Madách Imre Gimnázium), 11. Hoffmann Bence (Földváry Károly Általános Iskola), 12. Hornyák Veronika (Bartók Béla Zeneiskola), 13. Hujbert Flórián (Piarista Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium), 14. Jónás Eszter (Karolina Katolikus Általános Iskola), 15. Kápolnai Zsombor (Piarista Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium), 16. Kende Adrienn (Boronkay György Mûszaki Középiskola és Gimnázium), 17. Keresztesi Erika (Cházár András Többcélú Közoktatási Intézmény), 18. Kovács Tamás (Táncsics Mihály Mezõgazdasági Szakképzõ Iskola, Kollégium és FVM Gyakorlóiskola), 19. Kovács Zsolt (Pikéthy Tibor Zenemûvészeti Szakközépiskola), 20. Krcsik Katalin (I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola és Karacs Teréz Kollégium), 21. Kurdi Laura (Árpád Fejedelem Általános Iskola), 22. Lachegyi Róza (Piarista Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium), 23. Lakatos Viktor (Madách Imre Gimnázium), 24. Moldovanu Alexandra (Petõfi Sándor Általános Iskola), 25. Molnár Tünde (Árpád Fejedelem Általános Iskola), 26. Müller Ervin (Boronkay György Mûszaki Középiskola és Gimnázium), 27. Nyári Izabella (Boronkay György Mûszaki Középiskola és Gimnázium), 28. Oláh Máté Bálint (Boronkay György Mûszaki Középiskola és Gimnázium), 29. Orbán Johanna (Pikéthy Tibor Zenemûvészeti Szakközépiskola), 30. Pál Nikoletta (Madách Imre Gimnázium), 31. Pál Zsófia (I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola és Karacs Teréz Kollégium), 32. Seres Gergõ (Király Endre Ipari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium), 33. Slezsák Zsuzsanna (Karolina Katolikus Általános Iskola), 34. Szabados Júlia (Boronkay György Mûszaki Középiskola és Gimnázium), 35. Szabó Anita (I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola és Karacs Teréz Kollégium), 36. Szerencsés Martina (Pikéthy Tibor Zenemûvészeti Szakközépiskola), 37. Takács Rita (Pikéthy Tibor Zenemûvészeti Szakközépiskola), 38. Tóth Zsófia (Madách Imre Gimnázium), 39. Wagner Flóra (Földváry Károly Általános Iskola), 40. Zsigmond Emõke (Boronkay György Mûszaki Középiskola és Gimnázium).
6
Váci Napló
Egyházi élet - rovatszerkesztõ: Hivert Gábor
t
Adventi várakozás Új egyházi év kezdõdik. Advent elsõ vasárnapjával, november 30-án megkezdõdik az új egyházi év. A katolikus templomokban és családi otthonokban egyaránt elhelyezik az adventi koszorút, és a karácsonyt megelõzõ négy vasárnap, vagy már elõzõ este, mindig eggyel több gyertyát gyújtanak. A gyertyagyújtást közös énekkel, szentírási szakaszok felolvasásával és közös imádsággal végzik. A katolikus templomokban ebben az idõszakban nem díszítik virággal az oltárt, az orgona csak az énekek kíséretére szorítkozik, a misézõ pap viola színû miseruhát használ (a harmadik, az úgynevezett gaudete, vagy örvendezõ, vasárnapon lehetséges a rózsaszín). Az advent eredete a IV. századig nyúlik vissza. Régi szokás templo-
mainkban, hogy az adventi hétköznapokon hajnali, úgynevezett roráte misét mondanak. Az adventben a keresztény ember Krisztus születésének ünnepére készül, de egyben Krisztus világvégi eljövetelére is. A népi jámborság megnyilvánulásai az adventi koszorú mellett a karácsony elõtti betlehemezés és a keresztény családok közös Szent Család-járása. Amíg a betlehemezés a karácsony eseményeit mondja el, addig a Szent Család-járás inkább a felkészülés ájtatossága a családi otthonokban. Ebben az idõben sokszor felhangzik a csodálatos gregorián himnusz: Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum Harmatozzatok, egek onnan felülrõl, és a felhõk hozzák az Igazat. (Forrás: MKPK)
zat, nem néprajzi feldolgozás, nem monográfia, és nem is elbeszélések gyûjteménye, inkább elmélkedés régmúlt idõkrõl, egy régi fényében tündöklõ faluról - Csíkszentmihályról - és arról a székelységrõl, mellyel minden hatalomnak számolnia kellett. A magyarsága mellett kitartó székelységet mutatják meg a szerzõk az idõnként megroggyanó nemzettudatnak. E könyvben egy falujához hû, mûkedvelõ néprajzos, régész, történész és elbeszélõ hagyománymentõ fanatizmusát állítják be példának. Önkéntesen vállalt szolgálatának köszönhetõen, írását olvasva megelevenedik a falu múltja, és benne a fegyvert forgató székely ember alakja mellett felsejlik az istenfélõ, de pogány hagyományaira is emlékezõ, békésen alkoLármafák öröksé- tó székely ember a ge. Ez a könyv nem maga babonáival, hietörténelmi szakdolgo- delmeivel, szokásaival
venti várakozás címû kiállítása.
és sajátos furfangos észjárásával. Szõcs Vince és dr. Szõcs András kötetét december 3án, szerdán mutatják be 18 órától a Credo-házban. A könyvbemutatón közremûködik Selmeczi Kovács Attila etnográfus. Magyar táncház. Csütörtökön Juhász Zoltán vezetésével újra megmozdulnak a lábak a Credo-ház táncházában. Ezúttal 19 órától Blaskó Csaba és tanítványai zenéjére lehet táncolni. Játszóház. Konczili Anna szombaton 16 órától várja vendégeit a Credo-házba, ahol kézmûves foglalkozás, daltanulás, diavetítés és tánc lesz. Adventi várakozás. December 9-én, kedden este nyílik meg a Credoházban Tóth Judit és tanítványainak közremûködésével a Keresztény Mûvészek és Gondolkodók Társaságának Ad-
Biblia az európai kultúrában. Ezdrás könyve és Nehemiás könyve. Tovább folytatódik az Adventista Teológiai Fõiskola és a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának közös elõadássorozata. A Szabadegyetem ingyenes elõadásai szerdánként, 18.30 órakor kezdõdnek a Madách Imre Mûvelõdési Központban. December 3-án az Ezdrás és Nehemiás könyve az elõadás fõ témája. Ezdrás és Nehemiás könyve egyetlen könyvnek, a fogság utáni krónikás történelmi mûnek a része. Nehemiás érkezett valószínûleg elõbb Jeruzsálembe, felépítette a falakat és a templomot, elkezdte a város újjáépítését. Ezdrás a vallási életet szervezte újjá, és kialakította a közösségi élet formáit. A könyvekrõl Õsz-Farkas Ernõ lelkész tart elõadást.
Sajó Sándor megidézése az irodalmi kávéházban Sajó Sándor ipolysági származású költõ életmûvét idézte fel Szalay Károly közíró, publicista, irodalomtörténész november 26-án, este a Curia Galériában a Katona Lajos Városi Könyvtár által szervezett Irodalmi Kávéház rendezvénysorozat keretében. Az esten szép számmal megjelent vendégeket Mándli Gyula könyvtárigazgató köszöntötte, majd Szalay Károly elõadása elõtt Z. Urbán Aladár, az idén Wlassich Gyuladíjjal kitüntetett tanár, a Palóc Társaság elnöke részletesen beszélt a társaság eddig végzett munkáról. Sajó Sándor verseibõl Péter Pál elõadómûvész idézett fel néhányat.
Váci Napló
7
(El)beszélgetés következik Kedvezõ sorsolás a Magyar Kupában KÉZILABDA A jobbára korosztályos válogatott fiatalokat felvonultató ellenfél kérésére már hét közben lejátszotta esedékes bajnokiját NB I/B-s kézilabda együttesünk. A mieink fontos pontokat herdáltak el: Váci KSE - PLER KC II 25-26 (1312). Vác, 100 nézõ. Vezette: Árokszállási, Janáky. VKSE: Molnár - Vaiser 1, Csík 3, Kerékgyártó 2, Szénási 4, Lovrek 4, Krizsovszki 4. Csere: Nagy (kapus), Solymos, Szikra, Valentin, Doroszlai, Lengyel 2, Pálffy 5(3). Edzõ: Laurencz László. Kiállítások: 6, illetve 10 perc. Hétméteresek: 4/3, illetve 1/1. Az eredmény alakulása: 6. perc: 3-1, 11. perc: 4-6, 23. perc: 11-9, 28. perc: 13-10, 37. perc: 18-13, 44. perc: 19-18, 50. perc: 20-22, 53. perc: 23-22, 57. perc: 24-25. Családias légkörben a jó kezdés után lazult a mieink védekezési fegyelme, így a félidõ közepén két góllal az ellenfél állt jobban. A fürge vendégekkel szemben nagy harcot vívtak a váciak, és mivel mindkét térfélen a vártnál többet hibáztak a mieink, szorosan alakult az elsõ harminc perc. A folytatás elején úgy tûnt, azért lassan sikerül a rutint érvényesíteni, ötgólos elõnynél gyõztesnek látszott csapatunk. Sajnos következett egy tízperces csapatcsõd. Miközben a hazaiak mindössze egy alkalommal találtak a kapuba, az élvonalbeli fõvárosi klub második garnitúrája nyolc gólt dobott. A váci idõkérés után még sikerült visszavenni a vezetést, ám az utolsó öt perc megint hibákat, idegeskedést hozott. A szerencsésebb vendégek a kiesés elleni harcban fontos gyõzelmet arattak Vácott, amivel könnyen
Hatgólos vereség a Ligakupában LABDARÚGÁS
A szigorú tekintetû klubelnök - dr. Schoffer Attila - minden eszközzel szeretné megelõzni a nagyobb bajt.
lehet, hogy a VKSE nehéz helyzetbe kerül a bajnokiság elsõ felvonásának végén. Ebben a helyzetben – dr. Schoffer Attila elnök megfogalmazása szerint – le kell ülni õszintén megbeszélni a problémákat, a szükséges változtatásokat és meg kell találni a gödörbõl felfelé vezetõ utat. A mérkõzés napján a Magyar Kézilabda Szövetségben megtartották az erõsebb nem hazai kupasorozatának újabb sorsolását. A már a magyar elitgárdákat is felvonultató nyolcaddöntõben a mieink ellenfele a szintén NB I/B-s Dabas-Diego KC lesz. A rivális a Keleti csoport második helyén áll. A továbbjutásról egy meccs dönt, ezt december 17-én, szerdán este fél nyolctól rendezik a váci sportcsarnokban. Az eredeti idõpontban megtartott ifjúsági bajnokin érvényesült a vendégek nagyobb tudása: VKSE ifi – PLER II ifi 24-35 (11-18). Csapatunk legeredményesebb gólszerzõje a hat akciótalálatot elérõ Kerényi Péter volt. KERESZTURI GYULA
A Liga Kupa hétvégi fordulójában eddigi legnagyobb különbségû vereségét szenvedte el a váci együttes: Vasas - Vác-Újbuda LTC 7-1 (3-1). Illovszky-stadion, 76 nézõ. Játékvezetõ: Böcskei Balázs (Schuszter Roland, Hima Andrea). Vác: Nagy (Sztankó) - Farkas P. (Hirt), Kovács P., Tányéros (Székely Sz.), Hegedûs - Gáspár - Margitics (Kocsis D.), Rob (Juhász), Vén, Pál - Varga Cs. Vezetõedzõ: Tóth János. Sárgalap: Borszéki, illetve Farkas P. Gólszerzõ: Sowunmi, B. Tóth (3), Laczkó, Tóth A., Papucsek, illetve Varga Cs. A meccset a nemrég felavatott mûfüves pályán rendezték. Az elsõ félidõben még viszonylag jól tartotta magát a több próbajátékossal felálló Duna-parti csapat, a másodikban azonban az edzõmeccs jellegû találkozón a Vasas sorra szerezte góljait. A mûfüves, hótól letakarított pályán, közepes erõsségû szélben, és havas esõben kezdték a csapatok a játékot. A 8. percben Sowunmi 17 méterrõl, lapossan célozta meg a váci ka-
Két dobogós helyezés a diák bajnokságon BIRKÓZÁS Egerben rendezték meg a Marschall Kupa diák kötöttfogású birkózó országos bajnokságot. A Vác Városi Birkózó SE versenyzõi közül a 29 kilogrammos súlycsoportban ötödik lett Csölle Krisztián. A 32 kilogrammos súlycsoportban a harmadik helyen végzett Csölle Zoltán. Az 50 kilogrammos súlycsoportban az elsõ helyen végzett Nagy Péter. A bajnok sportoló edzõje: Czifferszki Ákos.
Csapataink õszi helyezései
Öt érmet nyert Prohászka Ági ÚSZÁS Budapesten a Komjádi uszodában rendezték meg a Magyar Egyetemi és Fõiskolai Országos Úszó Bajnokságot. A Váci Vízmû Sportegyesület versenyzõje, Prohászka Ágnes az ELTE jogi karának hallgatója elsõ lett 400 méter gyorson, és a 4x100 méteres vegyesváltó tagjaként. A második helyen végzett 50 méter gyorson, valamint harmadik lett 100 méter pillangó úszásban és 100 méter gyorsúszásban.
put, s a labda a jobb alsó sarokban kötött ki (1-0). A 14. percben B. Tóth 16 méterrõl végezhetett el egy szabadrúgást, s a sorfal felett ellõve a kapu jobb felsõ sarkába csavart (2-0). A 24. percben Katona beadását Villám szerezte meg, aki félmagasan lõtt, de Nagy kapus védte a lövést. A 27. percben Margitics jobb oldali beadásáról maradt le kicsivel Varga Cs. Egy perccel késõbb Rob 17 méteres lapos lövését védte vetõdve Borszéki. A 30. percben Vén átadásával Varga Cs. lépett ki, és 8 méterrõl a léc alá emelt (2-1). A 39. percben Laczkó 3 méterrõl a fekvõ kapus felett talált be a váci kapuba (3-1). Az 55. percben Sowunmi az ötös sarkáról B. Tóthoz passzolt, aki a bal alsó sarokba passzolt (4-1). Az 59. percben egy szögletet röviden öklözött ki a váciak cserekapusa Sztankó, s a labdát Tóth A. pár lépésrõl a kapuba lõtte (51). A 63. percben B. Tóth beadását Papucsek váltotta gólra (6-1). A 74. percben Sowunmi középre passzolt labdájára a hosszú saroknál B. Tóth érkezett, aki laposan a kapuba helyezett (7-1).
LABDARÚGÁS A Pest megyei elsõ osztályú bajnokság õszi szezonja befejezõdött. Az elsõ helyen a Tárnok csapata található (15 mérkõzésbõl 10 gyõzelem, 5 döntetlen, 31-6-os gólkülönbség, 35 pont). A dobogó harmadik helyén a Dunakeszi Vasutas csapata található (15 mérkõzésbõl 9 gyõzelem, 4 döntetlen, 2 vereség, 37-11-es gólkülönbség, 31 pont), ötödik az Erdõkertes (15 mérkõzésbõl 8 gyõzelem, 3 döntetlen, 4 vereség, 2326-os gólkülönbség, 27 pont) és az utolsó, tizenhatodik helyen az Õrbottyán csapata található (15 mérkõzésbõl 1 gyõzelem, 1 döntetlen, 13 vereség, 14-39-es gólkülönbség, 4 pont).
»» Klimász János kõfaragómester «« Vác, Avar u. 16. Érdeklõdni lehet: 27/510-335, 06-30/9345-214. Sírkövek, kripták készítését vállalom. Részletfizetési kedvezmény! E-mail:
[email protected]; www.klimasz.hu.
8
Váci Napló
APRÓHIRDETÉSEK Frissítve: 2008. december 1-jén
ÁLLÁS
220 voltos háromszálas Interlock ipari varrógépek eladók. Telefon: Eladói munkakör betöltésé- 06-20/323-8242 (359/10) re keresünk nagykereskedelmi céghez helyi lakost. Bérezés meg- Eladó egy 400 literes hûtõláegyezés szerint. A munkakör da újszerû állapotban. Tel.: 06azonnal betölthetõ. Érdeklõdni: 27/319-136 (395/10) 06-30/862-15-88 (397/04)
INGATLAN
SZOLGÁLTATÁS
Parkettás vállal hagyomáCsaládi ház eladó sûrgõsen Vá- nyos, szalag, laminált padló con a Bácska-dûlõben. Érdeklõdni lerakást. Csiszolás, lakkozás, javítás, recsegés megszüntetése. lehet: 06-20/273-66-63 (290/06) Tel.: 06-70/505-11-77 (243/17) Verõcén felújításra szoruló 668 négyzetméteres ház pa- T and P Trans Építõipari és norámás telken eladó. Érdek- Fuvarozó Kft Építõipari A-Z-ig. lõdni lehet: 06-30/54-99-645. Korrekt áron rövid határidõvel, garanciával. Tel.: 06-30/956(310/06) 5217 (314/17) Eladó Vácott, a Földváry téren egy 63 négyzetméteres, szép Karácsonrya ezüstfenyõk váállapotú lakás. Klíma, tároló, új sárolhatók Váchartyánban a beépített szekrények. Rendezett termelõtõl. Vágott: 1,30 m-ig lakókörnyezet. Irányár: 10 millió 1500 Ft/db 1,40 m-tõl 1200 Ft/ forint. Érd.: 06-20/770-5130 m ártól (december 10-étõl). Földlabdás: 3000 Ft/db ártól. (A (334/06) fenyõket kiválasztás után ásom Vác, Alsótörökhegyen 140 ki!) Telefon: 06-20/577-21-89 négyzetméteres 3 szoba, konyha, vagy 06-27/367-107 (este). étkezõs, két garázsos házrész eladó. Cím: Váchartyán, József Attila Tel.: 06-20/9-646-801. (338/06) u. (381/17) Gödön 3 szobás + 2 félszobás családi ház, dupla komfort- ÜDÜLÉS tal, engedménnyel sürgõsen el- Bükkfürdõi üdülési jog 2009. adó. Irányár: 38 millió forint. Tel.: január 7-tõl 20-ig eladó. Tel.: 0606-30/941-1360 (348/06) 20/577-21-89 vagy 06-27/367Eladó Vác, Deákváron egy 43 107 (387/16). négyzetméteres földszinti lakás. Érdeklõdni lehet a 06-20/32-38- ALBÉRLET 242 vagy a 06-70/418-19-74-es Kiadó lakás! Vác, Zöldfa u., I. telefonszámon. (393/06) emeleti, 2 szobás, bútorozatlan, 52 nm-es lakás kiadó! A lakás VEGYES parkra nézõ, közel a vasútálloEngedélyekkel rendelkezõ, máshoz és a buszmegállóhoz (bubejáratott mobil grill és büfé dapesti). Teljesen felújított állaautó családi okok miatt eladó. potban, beköltözhetõ december Telefon: 06-20/942-08-96, e- 1-tõl. Költségek: 40.000 Ft + rezsi/hónap (+ 2 havi kauciót kémail:
[email protected]. rek). Érdeklõdni lehet: 06-20/ (356/10) 444-12-60 vagy 06-30/242-42220 voltos ipari gyorsvarró és 01. (389/08)
Közlemény A Muzsikáló Váciakért Alapítvány köszönetet mond mindazoknak, akik adójuk 1%-ával (340.637 Ft) támogatták alapítványunkat, melyet a hátrányos helyzetû gyermekek támogatására fordítunk. Adószámunk: 18676037-1-13
Közlemény A Váci Szimfonikus Zenekar Egyesülete köszönetet mond azoknak, akik adójuk 1%-ával támogatták egyesületünket (98.980 Ft), melyet hangszerbemutatásra használtunk föl, felkeltve a gyermekek érdeklõdését. Adószámunk: 18676824-2-13
KONI BT AUTÓSISKOLA (Vác, Csányi krt. 45. Telefon: 06-27/ 316-300) Gépjármûvezetõi tanfolyamot indítunk: SM, A, B, C1, C, E, D kategóriákban; belföldi árufuvarozó és személyszállító szaktanfolyam; TIR szaktanfolyam, ezenkívül indul még ADR, NEHÉZ-, ILLETVE KÖNNYÛGÉPKEZELÕI ÉS MOTORFÛRÉSZ-KEZELÕI SZAKTANFOLYAM. HALLÓ Mintabolt (Vác, dr. Csányi L. krt. 29. (2-es fõút) a város központjában. Telefon: 27/317-380*, 06-20/931-7380, Fax: 27/511382. Nyitva: H-P: 8-17, Szo.: 812 óráig Kaphatók: HÁZTARTÁSI ESZKÖZÖK: SZÁMÍTÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi elképzelés alapján is, LCD monitorok, nyomtatók, routerek, Web kamerák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD lemezek, videó- és kamera kazetták, memóriák, FlashDrivek, infra és Bluetooth portok, MP3 és MP4es lejátszók. TÁVBESZÉLÕ ÉS IRODATECHNIKA: másológépek, nyomtatók: számológépek, diktafonok, telefonok 2299 Ft-tól, normál papíros faxok : 21690 Ft-tól, vezeték nélküli csengõk 2990Ft-tól, kaputelefonok: 6190 Ft-tól, telefon és számítógép kábelek, csatlakozók, átalakítók. KAPHATÓK: író-, számoló-, pénztár- és másológépbe, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és utángyártott festék szalag, festék por, tinta patron, lézer toner, utántöltõ, másoló-, fotó-, fax-, tekercs-, leporelló papírok. IRODABÚTOR: bõrfotel: 27999 Ft-tól! Profi számítógépasztalok. HÁZTARTÁSI ESZKÖZÖK : elektromos kõ-
lapos raklett sütõ: 11690 Ft, hõsugárzók 4990Ft-tól, olajradiátorok, videó kábelek-átalakítók, külsõ-belsõ vezeték nélküli hõmérõ, elemek, akkuk, töltõk, lámpák! DURACELL és GILLETTE termékek, vérnyomásmérõk: 7390 Ft-tól, digitális mérlegek. Középiskolások részére számológépek (CASIO, SHARP, SENCOR, Victoria): 1990 Ft-tól. SZOLGÁLTATÁSAINK: iratmásolás, laminálás, iratok bekötése, fûzése; faxok feladása, fogadása; telefon, fax, számítógép, nyomtató, telefon központ javítása szerelése, lézer toner töltés. Legyen a TÖRZSVÁSÁRLÓNK ! Termékcsoporttól függõen 5 - 20 % közötti kedvezmény! Sodexho, Sulicsekk, CADHOC, Egészség, Otthoncsekk, Ticket utalványok beválthatók ! Üzletünkben történõ vásárlásnál elfogadunk: VISA, AMERICAN EXPRESS, OTP, Maestro, stb. bankkártyákat! Telefon: /06-27/ 313 - 380*, 317-380*, 511-386, /06-20/9317-380, Fax: /0627/ 511-382, Vác, dr. Csányi L. krt. 29/a ( 2-es fõút ) a város központjában. Nyitva: H - P: 8 - 17 , Szo.: 8 12 óráig. KÖLTÖZTETÉS, FUVAROZÁS: Homok, sóder, termõföld, tüzelõ és egyéb anyagok szállítása billenõs teherautóval, költöztetés ponyvás teherautóval. Bútorszállítás! Szeidl János fuvarozó, Tel.: 06-27/337353, 06-30/623-14-81, e-mail:
[email protected] VESZÉLYES FÁK KIVÁGÁSA, döntés nélkül is, elszállítás megoldható. Tel.: 06-27/337-353, 06-30/46340-70.
Közlemény Nagycsaládosok Váci Egyesülete köszönettel fogadta az SZJA 1%-os felajánlásokat. A befolyt összeget családi napra és a NOE õszi találkozóján történõ részvételre fordítottuk. 2009. évben is várjuk a felajánlásokat. Adószám: 19181273-1-13
A vállalkozási ügyintézõ OKJ-s szakmával már rendelkezõk részére pénzügyi-számviteli ügyintézõ képzés indul decemberben. A tanfolyam helyszíne: I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola és Karacs Teréz Kollégium 2600 Vác, Géza Király tér 8. Érdeklõdni a 06-70/339 5482-es számon lehet.
Váci Napló
9
Kínálatunk: BRAMAC, TONDACH, ALTEK tetõcserepek gyári áron. Nyitva tartás: hétfõ-péntek: 8-17-ig, szombat: 8-12-ig Vállalunk: könnyûszerkezetes és hagyományos házak építését (a tervezés ingyenes); asztalosoknak: szerkezetkész, hossztoldott, euro falcos, borovi fenyõ, ablakok készítése 2-3 héten belül, 1.750.-Ft/m+áfa.
- Reggelik, - hamburgerek, hot-dog, - gyros, hideg szendvicsek, - palacsinta, saláták, - turmix, sültek, menük. Rendezvényekre hideg-meleg tálak, szendvicsek készítését vállaljuk! 2600 Vác, Görgey A. u. 1. (A tízes és a posta között.) Telefon: 06-20/532-1240 www.rychfastfood.hu
Kakukkfészek Étterem, ahol az étel mellé egy mosolyt is kap Ebéd lehetõség, húsmentes ételek széles választékban, házi készítésû sütemények. Péntek és szombat esténként változatos programmal: - ezoterikus klubbok, - társkeresõ programok, - tantrarandi, - nõklubb. Cím: Vác, Görgey u. 25. (a volt Zöld Tehén Étterem), telefon: 06-20/933-3759.
Kéményseprõ és Tüzeléstechnikai Karbantartó Kft Tevékenységi kör: Mobil: 30/465-75-65 Telefon: 27/302-673
- Falazott kémények javítása, bontása, építése, bélelése; LEJER, SIDEL, TURBO kémények építése; kémények kamerás vizsgálata, - Egyéb épületgépészeti szerelés, - Víz-, gáz-, fûtésszerelés, - Tetõszerkezet javítás, építés, tetõfedés.
BKV-jegyek a Tourinformban Ne álljon sorba a Nyugati pályaudvarnál, vegyen BKV jegyet a Tourinform Irodánál! Vonaljegyek, 10 és 20 db-os kedvezményes árú jegyfüzetek kaphatók az irodában, a váci fõtéren, a Duna-presszó mellett!
2600 Vác, Március 15. tér 17. Tel.: 27/316-160 - Fax: 27/316-464 E-mail:
[email protected] Internettelefon: 8003198
Éhes Mókus Falatozó
a Fagyibár helyén (Deákvári fõút, butiksor) - gyorsmenük, - hot-dog, Nyitva tartás: - húsételek, - saláták, 7-tõl 22 óráig - gyros, - sütemények, minden nap - hamburger, - tortarendelés. Házhozszállítás 10-tõl 22 óráig minden nap. Rendelés 06-30/294-9791.
Piaci hírek December 6-án, szombaton akár a Mikulással is találkozhat, hiszen õ is nálunk vásárol!
MEGKEZDÕDÖTT A KARÁCSONYI VÁSÁR! Nálunk mindent, egy helyen megvásárolhat: ajándékot, fenyõfát, adventi- és karácsonyi dekorációt, szaloncukrot és az ünnepi ételek-italok hozzávalóit. Nagy választékkal, akciós árakkal várjuk kedves vásárlóinkat. Friss, magyar élelmiszerek (bio termékek is) bõséges kínálata minden nap! HÚS ÉS HAL folyamatosan akciós áron kapható! Kóstolja meg a büfé és a lángossütõ kínálatát!
Decembertõl fenyõvásár! Nyitva tartás: hétfõtõl-péntekig 6-tól16 óráig, szombaton 6-tól 13 óráig, vasárnap: 6tól 11 óráig.
Dr. Nagy Lajos plasztikai sebész fõorvos magánrendelése
Vác Város Sportintézményeinek Állandó Sporttörténeti Kiállítása
Vibrációs zsírszívás, arc-, szemhéj-, orr- és fülplasztika, ráncfeltöltés, ajakvastagítás, emlõkorrekciós mûtétek, hasplasztika és más esztétikai mûtétek, hegkorrekció, anyajegyek és egyéb bõrelváltozások eltávolítása
Megtekinthetõ minden pénteken 16-tól 19 óráig a Vörösház emeletén. Egyéb idõpontokban a tárlat kizárólag elõzetes bejelentkezés alapján, csoportosan látogatható! Bejelentkezés és információ: 06-20/311-14-95.
Rendelési idõ: szerda 16-17 óra, Rendelés helye: Vác, Argenti Döme tér 1-3, Járóbeteg szakellátás épülete Telefon: 30/6632-730, e-mail:
[email protected] Web: www.nagyplasztika.hu
10
Váci Napló Névnapok december 2. december 3. december 4.
Lottószámok
Idõjárás Melinda, Vivien Ferenc, Olívia, Xavér Borbála, Barbara, Boróka
“Akárhol is vagy, légy ott teljesen!”
NAPPAL: 6 – 10 oC ÉJSZAKA: -2 – 3 oC
Változó fronthatás várható
ECKHART TOLLE
Ma változóan, fõként délután erõsen felhõs lesz az ég és esõ is kialakulhat. Holnap eleinte országszerte készülhetünk esõre, záporra. Késõbb idõnként felszakadozik a felhõzet. Csütörtökön több országrészben is kiadós esõre készülhetünk.
Megyeháza
Ötös lottó: 10, 13, 28, 52, 65 Jokerszám: 574 804 Hatos lottó: 9, 10, 22, 26, 31, 34
Vonzáskörzet
Változik a Pest Megyei A lovassport szépsége évben is megrendezésre ke- fellépnek. Flór Ferenc Kórház területi Idei rül Budapesten a Papp László aréTavalyi évben is nagyon népnában az OTP Lovas világkupa, szerû volt a közönség körében a ellátási kötelezettsége ahol rendhagyó módon elõször ad mûvészek fogathajtó versenye, Megállapodás született Pest Megye Önkormányzata és Vác Város Önkormányzata között a hatékonyabb betegellátás kialakítása érdekében. A megegyezés értelmében a város átvállalja a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház belgyógyászati ellátási kötelezettségét Erdõkertes - Szada - Veresegyház és Váckisújfalu területén. A feladatátvállalásra azért volt szükség, mert az egészségügyi miniszter 2007-es határozata alapján úgy nõtt a Flór Ferenc Kórház területi ellátási kötelezettsége, hogy az nem állt szinkronban az ágyszám emelkedésével. A belgyógyászati osztályok ál-
tal ellátandó lakosságszám a korábbihoz képest 101,5 százalékkal nõtt, ezzel szemben a belgyógyászati jellegû ágyak száma mindössze 21 százalékkal emelkedett. A helyzetet nehezítette, hogy ezek a kórházi osztályok döntõen akut beutalt betegeket fogadnak, elõjegyzési lehetõség nem volt, és erõsödött a szakemberhiány mértéke is. A megállapodásnak köszönhetõen azonban az említett négy Pest megyei település páciensei a szakmailag megfelelõ kórházba kerülnek majd, így ellátásuk színvonala is az elõírt követelményeknek felel meg.
helyet a díjugrató és fogathajtó versenynek. A december 5-tõl 7ig tartandó világkupán fogathajtásban 16 nemzet, míg a díjugratásban 20 nemzet képviselteti magát. A világkupa egyben show mûsor is, hisz a nem titkolt célja a lovassport népszerûsítése.
ahol az idei évben is ott lesz Fábry Sándor, de számos más neves mûvész, sportoló is, így például Kammerer Zoltán is rajthoz áll a vasárnapi napra tervezett Adrenalin Kupán. Lesz Tûzshow, láthatjuk Overdose-t aki futamaira Dunakeszin készül, és talán Imperial
Ismét Mikulásfutás December 7-én, vasárnap ismét megrendezik a Mikulásfutást. Versenyközpont a Boronkay György Mûszaki Középiskola és Gimnázium, Vác Iskolacentrum (Szérûskert). A nevezés az idén is díjtalan! Elõnevezés: december 6., szombat 18 óráig: www.mikulasfutas.freeweb.hu internetes olaldon. Az elsõ 333 elõnevezõ Mikulásfutás pólót kap. A verseny idõpontjai: 8-tól 9.15 óráig: regisztráció. 8.30 órától ovisfutás a sportpályán. 9.30 órakor: 2 és 5,7 és 11,5 kilométeres táv rajtai. 12.30 órától fellépnek a Silverstar Sport Egyesület, Váci Forma SE Dynamic Táncstúdió, Miami Sporttánc
Egyesület, Sabaya Sporttánc Egyesület, Tini Dance Sporttánc Egyesület. 13.30 órakor: eredményhirdetés, díjak átadása. További információ a 06-30/ 921-3924-es számon kérhetõ, vagy a www.mikulasfutas.freeweb.hu oldalon olvasható. A versenyt rendezik: Vác Város Önkormányzata, Váci Ifjúsági Sportegyesület, Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány, Bíró György és barátai. Fõ támogató a DUNA-DRÁVA CEMENT Kft. Támogatók: Bet’ 94 Kft, Váci Csokizó, DUNAWEB Kft, Walter-Fónagy Borház, LAVINA Autó Kft, Váci Tûzoltóság, Szikriszt Autósház.
Kammerer Zoltán idén is részt vesz a versenyen
Így pénteki napon a gyerekeket várja a Mikulás, ott lesznek a Mészáros gyererek, akik pónijaikkal a népies lovaskultúrát mutatják be, ám ezúttal a pónik mellett a Börzsönybõl érkezõ hatalmas testû rönkhúzó lovak is
és Kincsem utódja lehet, hisz eddig veretlen. Lovasok és lókedvelõk ezalatt a 3 nap alatt biztosan jól érzik magukat, hisz rangos nemzetközi versenyeknek és bravúros show mûsoroknak lehetünk szemtanúi.
Impulzívabbak a dohányosok gyermekei A dohányos szülõk és gyermekeik között több a hasonlóság, mint eddig gondoltuk: egy vizsgálat szerint az ilyen serdülõk impulzívabbak, ez a vonás pedig hajlamosít a dohányzásra. A kutatás eredményei új a serdülõkori dohányzás új viselkedési kockázati tényezõjét fedik fel: ezek olyan faktorok, amelyek már akkor is fennállnak, amikor a gyermek még egyetlen szál cigarettát sem vett a kezébe. A kutatók a dohányzás és az impulzivitás, pontosabban a várakozási jutalom közötti kapcsolatot
A dohányzó anyák jóval nagyobb arányban választják az azonnali jutalmat
vizsgálták. A várakozási egy azonnali, kisebb, és jutalom az a fogalom, ami- egy késõbbi nagyobb érték kor egy személy választ között. Ez fontos szerepet
játszik a dohányzási viselkedésben is. A kutatók azt találták, hogy a dohányzó anyák jóval nagyobb arányban választják az azonnali jutalmat, mint a nagyobbat. Gyermekeiknél is ezt a tendenciát figyelték meg. Az eredmények alapján a serdülõkori dohányzást megelõzõ kampányok hatékonyabbá tehetõk, ha a dohányzás rövidtávú káros hatásaira fordítjuk a hangsúlyt” - állítják szakemberek. - Ez különösen fontos stratégia azoknál, akiknél magas a nikotinfüggõség kialakulásának kockázata.
A kutatás nem tárgyalta azt, hogy az impulzivitás genetikai, környezeti tényezõkre, vagy a terhesség alatti dohányzásra vezethetõk-e vissza. Az eredmények viszont mérhetõ kapcsolatot mutattak ki a dohányzás rizikója és az impulzivitás között, már mielõtt az elsõ szálat elszívja a gyermek. Az eredmények nagyon fontos üzenete, hogy a legtöbb serdülõ dohányos a rövidtávú következményekre koncentrál, amikor meghoz egy döntést. A hosszú távú egészségromlásra fókuszáló prevenciós programok tehát épp azoknál kevésbé hatékonyak, akiknél a legnagyobb a dohányzás kockázata.
Ü G Y E L E T E K Villanyszerelés a lakosság szolgálatában.
RST Villanyszerelõ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Közvilágítási hibabejelentés Vác területén. Telefon: 06-80/890-020, Fax: 06-27/501-771. E-mail:
[email protected]
NONSTOP ügyfélszolgálat.
Mûszaki Segélyvonal 06-40/88-77-99 (Éjjel-nappal hívható)
Vállalkozók részére biztosított iroda: Vác, Széchenyi u. 30. nyitva tartás: hétfõtõl-péntekig 8-16 óráig, Tel.: 06-27/504-895 e-mail:
[email protected]
dr. Nógrádi Zsófia állatorvos Vác (Deákvár), Papvölgy u. 36/B., telefon: 06-30/60-68-160 Minden, amire kedvencének szüksége van: gyógyászat, eledelek és felszerelések.
Rendelési idõ: hétfõ, szerda, péntek: 16-19 óráig kedd, csütörtök: 8-10-ig és 16-19 óráig szombat: 9-11 óráig
Dr. állatorvos Dr.Pajor Pajor Csaba Csaba állatorvos
Vác Árpádút út 21. 21. (2-es fõúton) Vác Árpád (2-es fõúton) Tel. 06-20/9381-060 Tel.: 06-20/9381-060 Macskaivartalanítási akció! Orvos
Vácott az éjszakai orvosi ügyelet a 06-27/620-620/1465-ös melléken hívható hétfõtõl csütörtökig este 7 óra és reggel 7 óra között, illetve pénteken 16 órától hétfõn reggel 7 óráig. Vidéki háziorvosi ügyelet (Kosd, Acsa, Csõvár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hétköznapokon 17 órától másnap reggel 7 óráig. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon, valamint továbbképzési napokon 24 órás, egész nap. Az ügyelet helye: váci mentõállomás, tel.: 06-27/314-862. Mentõk (súlyos esetben): 104.
Gyógyszertári ügyelet A 49. héten:
December 2.Fekete Kígyó Gyógyszertár, december 3. Alsóvárosi Gyógyszertár, december 4. Deákvári Gyógyszertár, december 5. Központi Gyógyszertár, december 6. Vácz Remete Gyógyszertár, december 7. Gyöngyvirág Gyógyszertár. A következõ hétfõn, 8-án a: Fekete Kígyó Gyógyszertár
Váci Napló – megjelenik kedden és pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN (Tel.: 27/305-581). Szerkesztõség telefon/fax: 27/316-100. Szerkesztõségi olvasószolgálat munkanapokon 9 és 15 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten levelezés:
[email protected] Kiadja a Garmondtext Lap- és Könyvkiadó Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: DunaPress Multimédia Bt. Felelõs vezetõ: a kiadó vezetõje. Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó. Elõfizethetõ a hírlapkézbesítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 825 forint, negyedévre 2475 forint. HU ISSN 1216-4313.
12
Váci Napló
A magyar népesség nagy részének fogyasztását életstílusa határozza meg A GfK Hungária és a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet közös kutatásában a fogyasztói szegmentáció új modelljét mutatja be. A kutatás olyan univerzális fogyasztói szegmentációs modellt mutat be, amely - tényleges fogyasztói szokások alapján kialakított fogyasztói csoportok tipizálása révén értékesítési célokra használható. A kutatásában bemutatott univerzális fogyasztói szegmentáció új modelljének segítségével nagy pontossággal elõre jelezhetõ, hogy a tényleges fogyasztói szokások alapján kialakított fogyasztói csoportok várhatóan hogyan reagálnak majd a fogyasztási cikkek vagy a szolgáltatások piacán esetlegesen bekövetkezõ változásokra, például egy új termék vagy szolgáltatás bevezetésére. A modell ezáltal értékesítés tervezési és célcsoport meghatározási célokra használható, hiszen a különféle fogyasztási területeken tanúsított szokásokat elemzi, és ellentétben sok, már létezõ tipológiával a fogyasztói csoportok életstílusát azok valódi fogyasztási magatartásából olvassa ki. Ezzel “valóságosabb” képet mutat a fogyasztókról, hiszen azt veszi figyelembe, amit konkrétan tesznek és nem azt, amit tenni szeretnének. A tanulmányban bemutatott fogyasztói szegmentációs modell a 14-75 éves magyar népesség fogyasztási szokásait figyelembe véve egy 3 049 fõbõl álló mintán alapul. Az egyes fogyasztási területeken a személyes és háztartási fogyasztást vizsgálták a lakáshasználat, a napi és tartós fogyasztási cikkek esetében, feltételezve azt, hogy az egyes területeken eltérõ szokások jellemzõk. A fogyasztás 6 területe közé tartozott a lakásminõség, az anyagi javak
birtoklása, az élelmiszer és ruházkodás, a kultúra, az információs technológia és a pénzügy. A kutatók összesen 8 jellegzetes fogyasztói csoportot találtak. A kutatás eredményeibõl egyértelmûen kiderül, hogy a magas jövedelem nem minden esetben jelent magas színvonalú fogyasztást, az alacsony jövedelem azonban mindig egy gyengébb fogyasztási színvonalra utal. Fogyasztás szempontjából a minta 6 százalékát tekintették fogyasztási felsõ rétegnek. A 8 fogyasztói csoportot jövedelem szerint rangsorolva a felsõ csoportok között a tágan értelmezett kultúra fogyasztása differenciál, míg az alsó csoportok az élelmiszerfogyasztás alapján különböznek egymástól. Felsõ plusz: ebbe a csoportba tartozók a társadalom mindösszesen 4 százalékát teszik ki. Életkor szempontjából inkább a fiatalok, felsõfokú végzettséggel rendelkezõ, budapesti lakosok tartoznak ide. Fogyasztásuk és jövedelmi helyzetük alapján is kimagasló helyzetben vannak, minden fogyasztási területen, fõleg a változatos és szolgáltatásközpontú étkezés (étterembe-járás) területén emelkednek ki. Felsõ klasszik: ez a csoport a fogyasztói felsõ réteg egy speciális szegmense, ennek megfelelõen nagysága mindösszesen 2 százalék. A felsõfokú végzettség, az összes háztartási jövedelem alapján számított legmagasabb jövedelem jellemzi õket. Többek között a változatos élelmiszer- és ruhafogyasztás, valamint a költséges és magaskultúra tekintetében is kimagasló a fogyasztásuk. A legjellegzetesebb sajátosságuk azonban, hogy a mûgyûjtés területén átlagon feletti a fogyasztásuk. Befutott értelmiségiek: ez a csoport a minta 14 százalékát alkotja, és ez áll
a felsõ plusz jövedelmi szintjéhez a legközelebb. Az ide tartozók háromnegyede aktív, jellemzõen Budapesten és a megyeszékhelyeken él. Fogyasztási szokásaikat tekintve a költséges és magaskultúra-fogyasztásuk közvetlenül a felsõ plusz után következik és õk azok, akik az egyszerû és könnyen hozzáférhetõ kultúrából a legkevesebbet fogyasztják. Hedonista fiatalok: õk a társadalom 17 százalékát teszik ki. Jellemzõen megyeszékhelyeken élnek, átlag feletti összjövedelemmel rendelkeznek. A csoport tagjai átlag feletti lakásminõséggel, valamint átlagos anyagi fogyasztással jellemezhetõek, és mindemellett szintén átlag feletti információs társadalom nyújtotta technológia, költséges és magaskultúra, illetve változatos ruhaés élelmiszerfogyasztás jellemzi õket. Ennek azonban megvan az ára is, hiszen egyben õk állnak az alapvetõ élelmiszer és ruhafogyasztás, valamint az egyszerû és könnyen hozzáférhetõ kultúra fo-
gyasztása terén is az elsõ helyen. Városi alsó-közép réteg: a mintán belül 7 százalékot kitevõ csoport tagjai jellemzõen fiatal, budapesti tanulókból vagy aktívakból áll. A csoporttagok felét kitevõ aktívakon belül magasabb a szakmunkások, a kisiparosok és a kiskereskedõk, valamint a beosztott értelmiségiek aránya. Fogyasztásukat tekintve jóval átlag feletti változatos élelmiszer és ruhavásárlási szokások, az egyszerû és könnyen hozzáférhetõ kultúra kedvelése, valamint az átlagosnál magasabb lakásminõség jellemzik õket. Szegény nyugdíjas: a társadalom legnagyobb, 25 százalékát kitevõ fogyasztói csoport tagjai közül a legtöbben nyugdíjasok, de hozzájuk hasonló életvitelt folytatnak sokan a jellemzõen fizikai munkát végzõ aktívak csoportjából. Ebben a csoportban a szakmunkás végzettség is 30 százalékkal gyakoribb, mint a teljes népesség esetében. Fogyasztás szempontjából a legfontosabb jellemzõjük, hogy a
napi háromszori és otthonközpontú étkezés esetében listavezetõk, a változatos és szolgáltatásközpontú étkezés esetében pedig sereghajtók. A költséges és magaskultúra, illetve az információs társadalom nyújtotta technológia területén is jóval az átlag alatt fogyasztanak. Szegény munkásréteg: a minta 13 szálakét kitevõ fogyasztói csoportot a legtöbb területen átlag alatti fogyasztás jellemzi. Magas a szakmunkás végzettségûek, az aktívak és a 3145 év közöttiek aránya. Nekik már az élelmiszerek tekintetében is megszorításokat kell alkalmazniuk, jobbára egyszerû és olcsó ételeket fogyasztanak. A lakásminõség szempontjából is jóval az átlag alatt vannak. Underclass: ebbe a csoportba tartozó honfitársaink a minta 18 százalékát teszik ki, az összes háztartási jövedelem alapján a legrosszabb helyzetben vannak. Jellemzõen legfeljebb 8 általános iskolai végzettséggel rendelkeznek és sok él közöttük községben. Az alacsony szintû jövedelem a fogyasztásuk minden területét jellemzi. Az ide tartozók 20 százaléka nem tud rendszeresen megfelelõ mennyiséget költeni az alapvetõ élelmiszerekre.
Segíts másoknak - segítesz magadnak! Minden háztartásban találhatók kallódó értékek, amelyek Önnek már csak kidobásra ítélt kacatok, míg másoknak értékes tárgyak. Segítsen másoknak: ajándékozza el felesleges és megunt dolgait - segítsen magának: nem kell tovább tárolnia, amire már nincs szüksége. Ingyenes hirdetéseit folyamatosan közzétesszük a Váci Naplóban és az interneten a www.vacinaplo.hu oldalon, Önnek csak egyet kell tennie: küldje el hozzánk a hirdetés szövegét! * Elajándékoznék hetedik-nyolcadik osztályos fiúra való ruhákat és könyveket. Telefon: 06-30/496-3611. * Lemezjátszót, könnyûzenei lemezeket, és krimi könyveimet elajándékoznám. Tel.: 06-20/321-7044.