Visszatérés a harctérre
Zsolna, 1914. november 4. Most tudom csak igazán, hogy mily szép az én drága Hazám: A Vág völgyénél kiesebb, romantikusabb tájat festeni sem lehetne. Itt van Budatin vára. Ha Arany János nem írta volna meg előbb ennek szomorú históriáját, úgy most magam fognék hozzá. De így lekéstem. Mily büszkén néz ma is ez az ódon bagolyfészkes vár le a völgynek. S lám, - bár megtépázva az idő vasfogától, mégis mily szilárdan áll még a szédítő ormózaton. Így álljuk ki majd mi is a háborút.
Emitt van egy templomnak romja. Erről egy érdekes rege él a nép ajkán. Rákóczy-korabeli história. Ebbe a templomba menekült be a labanc bosszúja elöl a vidék jámbor lakossága. Itt, a szent falak oltalmára bízták sorsukat. De kívülről becsukódtak a templom ajtajai és mindnyájuk nyomorult lelke a sűrű füst és lánggomolyban szállott az ég felé. Ez történt itt 200 esztendővel ezelőtt. És ma nem ugyanúgy történik minden? Ma templomok falai még gyarlóbban tudnak ellenállni az emberek bosszújának, gyűlöletének. És mi keresztény morált hirdetünk! Hol van itt az ige, hogy szeressed felebarátodat, mint
tenmagad? Ellenkezőleg történik minden. Ma azt a kort éljük, hogy üssed, nem az apád, vagy csak a fejit üssed, hogy meg ne sántuljon. Vajon mire fog ez vezetni? Félek, hogy nagyon rossz lesz ennek a rettenetes gyűlölködésnek a vége. Fájó szívvel intek innen búcsút szép Hazámnak. A Kárpátok magas bércei csillognak felém és én bátran tekintek a jövőbe. Ezek a bástyák védtek meg bennünket már több mint ezer esztendeje, hiszem, hogy most is ezen fog elvérezni az ellenség. Ezeken a hegyeken túl dörögnek az ágyúk, ezeken túl folyik drága piros vérünk. Ezek a sziklafalak védenek Benneteket. Ezek nem engedik át a harc zaját, az ágyúk bömbölését és az elesettek, sebesültek halálordítását. Ezeken innen Ti dolgoztok békében. Kérjétek a magyarok Istenét, hogy e bérceken, szorosokon árt soha ne lépjen ellenség erre az édes földre. Ezeken a hegyeken innen csak sóhajok szálljanak az Egek Urához, hogy vessen véget mielőbb ennek a vérontásnak. A vadregényes táj egészen elérzékenyíti az utast és különösen most engem, ki nem kéjutazásra indultam. Pedig nekem most kemény szívűnek kell lennem s jó, hogy már indul is a vonat s túl leszek a határon. Búcsúzóra legyen az kívánságom, hogy ne emésszétek aggodalmatokkal magatokat szüntelen. Nektek is kemény szívűnek kell lennetek s bíztatva erősítsétek egymást és higgyetek a szebb jövőben. A Mindenható tartson meg Benneteket és az én jó Dodókámat, a Ti forrón szerető fiatok boldogságára. A jövendő viszontlátás reményében ölel, csókol Mindnyájatokat e szép Hazától oly nehéz szívvel búcsúzó fiatok. Krakau, november 6. Teschen majd Freistadton át szerencsésen érkeztem el idáig. Az utazás vígan telt, nagy társasággal jöttem. Krakau egy nagyon érdekes régi város. Látszik rajta, hogy az egykori hatalmas Lengyelország kultúrfészke volt. Az utcán csak a sok lődörgő katona árulja el, hogy innen már nem messze a front. A csinos, mondhatnám szép lengyel lányok bizalmasan, ingerlőleg kacsingatnak ránk, magyarokra. Úgy látszik ezek nem is nagyon tudják, hogy háború van. Jut nekik egy kis változatosság a szórakozásban. Hangversenyt hallgatva írom e sorokat, néhány évődő Ludovikás hadnagy társaságában vagyok. Persze én vagyok az öregfiú kö-
zöttük, mert ezeknek a tapasztalataim imponálnak rettenetesen. Úgy látom, hogy a lengyel szépségekkel is nagyon regruták még. Majd bevezetem őket a művészetbe is. Holnap utazunk tovább Tarnowba, de úgy hírlik, hogy onnan vissza fognak küldeni. Már találkoztam olyanokkal, kik már két hete itt lebzselnek. Ha ennek így muszáj lenni, akkor én szívesen belenyugszom.
Menetlevél Teschenbe Tarnow, november 8. Valóban vissza kell utaznunk Tarnowba. Egy kommandó sem tudja megmondani, hogy merre lehet a hadosztályunk. Hát én honnan tudjam? Eb ura fakó, gyerünk vissza Krakauba, ott mulatunk tovább és Ti ne aggódjatok miattam. Tegnap este egy undok zsidónak, ki nem akart szállást adni, betörtünk a lakásába. Nála a hidegebb fogadtatás dacára jól kialudtuk magunkat s most itt csücsülünk a vasúti étkezdében, várakozva türelmetlenül egy Krakauba induló vonatra. Ha estig nem utazhatunk vissza, úgy még holnap is itt ülünk. Szakad az eső, jó hogy hoztam magammal gumiköpenyt. Karom egy kissé zsibbadt, de különben kutya bajom. Bár Dodóval találkozhatnék, pedig mint hallottam, itt a közelben kell lenniük. Ölel, csókol hálásan szerető fiatok. Krakau, november 10. Krakau legelegánsabb hoteljének étkezdéjében ülünk, onnan írom e lapot. Csekély másfél napig tartott Tarnowból az ideutazás. Kitűnően kosztolunk. Valahányszor ide jövünk, mindig úgy látunk hozzá a táplálkozáshoz, mintha az utolsó vacsorához ülnénk. Három ily bendőt, mint Mester Sándoré, Ancsiny hadnagyé és az enyém, mert szerénységemmel is hozzá számítom, mondhatni kunszt volna összeválogatni.
Szép, tiszta szobánk van, 70 fillérért lakunk. Az állandó búcsúzkodásban, mert naponta azt hisszük, holnap már messze leszünk e kultúr élettől, már elfogyott a pénzmagunk. Pedig a Fastungskommando kasszáját már 50 korona erejéig megostromoltuk, most ebből telik még valami. Itt sem tudtak semmi bíztatót mondani a Divisiónkról. Tehát, amíg a pénzünk tart, addig jól élünk. De már a legjobb esetben csak a ma estére jut valami a szórakozásra. Remélem, hogy értem most nem aggódtok. Igazán meg sem érdemelném. Ölel, csókol hálásan szerető fiatok. Krakau, november 21. Úgy veszem észre, hogy nem tudják a parancsnokságok, hogy mit is kezdjenek velünk. A végén még itt fognak a várban marasztalni bennünket. Itt furcsa állapotok vannak. A városi lakosságnak a legnagyobb részét evakuálják. Úgy látszik baj van. Na de mi hárman majd elbánnánk a muszkával, csak ne jönnének nagyon sokan, mert a lúd is tud disznót győzni. Jelenleg lármás lengyel muzsika mellett csájázunk és hörpölgetjük közben a szivárványszínű snapszokat. Már ismerem Krakaut, mint a tenyeremet, mondhatom, hogy a szépségeiért is érdemes védelmezni a muszka elöl. Holnap valószínűleg kocsival indulunk. A távolság, mit meg kell tennünk, körülbelül 300 km. Tehát nyugodtak lehettek, ez a kirándulás még eltart egynéhány napig. Ez a kalandos élet egészen nekem való. Már ezért is érdemes volt visszajönnöm. Holnap kapunk puskákat, muníciót és kétheti élelmet az útra. Valóságos expedícióra készülünk. Ez nagyon szórakoztató lesz nekem. Ma beoltottak a kolera ellen, tehát ne aggódjatok, mert így még a nyavalya sem fog ki rajtam. Ebből a finom csájából majd viszek haza Nektek is kellemes emlékeket. Az Ég Veletek! Ölel, csókol hálásan szerető fiatok. * Halászy Sándor megőrződött levelezőlapjai mellett visszaemlékezéseit naplóbejegyzéseiben a következőkkel egészítette ki a visszatérésének körülményeit:
„Már ismerem Krakaut, mint a tenyeremet, mondhatom, hogy a szépségeiért is érdemes védelmezni a muszka elöl.”
November 16. Kattowitz Németországban járunk, igazi sziléziai német sógorok között. Roppant barátságosak hozzánk magyarokhoz, de ne győznek csodálkozni azon, hogy milyen jól beszélünk németül. Derék emberek, jól esik potya söreiket leöblögetni. „Ezek is valószínűleg csak banditáknak vagy pásztoroknak ismertek eddig bennünket.” Innét még nagyon messze vagyunk a fronttól, még az ágyúzás sem hallatszik ide. Talán holnap indulunk tovább muszka földre, megkereshetjük a Korpskommandot, mely remélhetőleg csapattestünkhöz irányít minket. Ma egy lehetetlen nevű osztrák dragonyossal találkoztam össze. Grófnak mondta magát a szerencsétlen, sajnálom, hogy elfelejtettem a nevét. Különben fizetett egy üveg pezsgőt, tehát elég kedves volt hozzám. Elmondta, hogy ugyanazon hadosztályhoz igyekszik, ahol Dodó is szolgál, s megígérte, hogy üzenetemet átadja. Vagyoni helyzetem „minus”. Nem is nulla, mert tele vagyok adóssággal. A derék kamerádok rám erőltették a pénzt, de tartok tőle, hogy a másvilágon sem tudom majd visszafizetni. A győri bélelt csizmák pedig feltörték a lábamat a sok mászkálás folytán. Ma délre egy doboz szardíniát és egy pástétomos konzervet fogyasztottam, mit sörrel higítottam utána. Kedves ismeretségeket is kötöttem, például a kis Trudi Ewerttel, így hozzá megyek ma vacsorázni. Az elegáns hotelben is jól érzem magam: a szöszke szobacicusok állandóan az ajtóm előtt vihognak, várják, hogy megcirógassam őket. November 18. Posdrovienicz Már muszka földön járok, s indulok még beljebb. Azt még nem tudom, hogy kocsival vagy vonattal mehetek-e tovább. Az állomáson lebzselek és segítek tüzet rakni a csinos berlini nőknek, hogy vígan főzhessék rajta a teát. November 22. – 23. Sedermann (A megelőző napokról nem található bejegyzés, de valószínűleg 19-én már megérkezett alakulatához.) Már harmadik napja tombol az elkeseredett harc. Éjjel-nappal szólnak a fegyverek, bömbölnek az ágyúk. Gyalázatosan nagy hideg van, így vastag bőrkesztyűben írom e sorokat naplómba. Egyik muníciós kocsinkat Schwarzi Péter [ megj. – a halál] felfordította egy gránát képében, de csodával határos módon senkinek sem esett baja. Azt, hogy még meddig maradunk még ebben a kutya állásban, még nem tudom. Valódi eszkimó életet élünk. A deckung kemencéjének a lángjai csak úgy remegnek az állandó robbanásoktól Éjjelre bemegyünk a faluba, csak két ágyú marad itt majd tűzkészültségben. A szegény gyalogság még jobban szenved, mint mi.
„Ausharren bis letzten Mann!” – így szólt az esti parancs. Óriási támadási zaj hallatszik a jobb szárnyról. Az ágyúzás és a géppuskák hangja nem szünetel egy pillanatra sem. Ellentámadásaink mind kudarcba fulladtak, csak negyedszerre sikerült elfoglalni az általunk előre feketére lőtt buckákakt – ez is nagy véráldozattal járt., de fogságba ejtettünk kb. 1000 muszkát és 8 gépfegyvert. November 24. – 26. Sedermann Újra ágyútűzben és fegyverropogás közben írom soraimat. Egy kis gödörben csücsülök, valóságos vakond életet élünk, mert mindegyikünk igyekezet arra irányul, hogy minél mélyebbre ássuk be magunkat. Így talán kibírhatóbb és biztosabb az életünk. Még szerencse, hogy esténként a faluba tartózkodhatunk, és ott töméntelen teával kárpótoljuk a nappal felhasznált melegünket. Elkezdett esni a hó. Nincs hideg s a rajvonalban is csak néhány lövés árulja el, hogy háborúban vagyunk, bár ez a nagy csend nem a legjobbat szokta jelenteni. Kedves jó Szüleim! Langyos idő van és sűrűn havazik. Pihen a harc, csak néha hallatszik egy-egy lövés. Az ember ilyenkor, mint a csimasz a föld alatt, összekuporodva hentereg és melengeti lábait a földbevájt kandallónál. Már kilencedik napja, hogy egyhelyben állunk. Sütünk-főzünk, enni-inni van bőven, tehát a gyomornak nincs joga a panaszkodásra. Csak ez a rengeteg élősdi keseríti életünket és illetéktelenül sétál a jó meleg trikó alatt s az ember hasán valóságos promenádot rendez a gyalázatos fattyú. Még gránáttal sem lehet a deckungjából kiverni. Édesanyám kedves lapjait megkaptam, s rendkívül örültem, hogy hosszú idő után végre hallhattam felőletek. Odahaza ne emésszétek magatokat a túlságos aggodalomtól, mert nem olyan borzasztó itt minden, mint azt a Hinterlandban festik. Vígan lobog a tűz a lábunknál. Ölel, csókol hálásan szerető fiatok. November 28. Sedermann Kedves jó Szüleim! Barátságos kis szobácskából írom e sorokat, s ha levélpapírom volna, úgy írnék bővebben. Ez itt az én megfigyelőállásom. Telefonösszeköttetésem van a z ütegekkel és a generálissal, valóságos kis telefonközpont ez. Az ablaknál a telefonasztalka, mellette öt telefonista részére a briccs, magamnak külön egy tiszti ágy, természetesen ez is szalmából van. Nem szabad megfeledkeznem a gránáttól kettészakított kis vas feszületemről, mely legszebb dísze palotámnak. A nyitott kemencében vígan ropog a háztetőnk gerendája s összeolvad tüzének ro-
pogása a fegyverek zajával. A tüzérség még pihen, mert nagy a köd és erősen havazik. Kérek alapos családi tégelyben huszárkenőcsöt és legalább fél kiló zacherlint küldeni. Ez az egyetlen bajom! Ölel, csókol hálásan szerető fiatok. November 28. Szuloszova Örülök, midőn ebbe a kis gunyhóba térhetek, melynek minden kényelmét én varázsoltam elő a romokból. Ezeknek az osztrákoknak nincs semmi érzékük a csinosításhoz. Mondhatnám röviden, hogy piszkos disznók. Embereim egy teljes órát dolgoztak, mire a hátrahagyott szennyüket kitakarították. Szidják is az apjuk istenit, azonban az sem lehetetlen, hogy nekem szól. A végén azért mégis örülnek, hogy barátságos az otthonuk. Szereztem már lámpát, van egy tükrünk, feszületünk. Horváth káplárt már többször megfigyeltem, hogy éjjelente imádkozik hozzá. Valóban, én is úgy érzem, hogy ez a mi védőszentünk. Az elmenekült polyákok elég krumplit hagytak itt nekünk a vermekben. Még lovainknak is jut bőven zubussnak. Legfőbb eledelünk a tea, ha van rumunk, úgy alaposan beteázunk. Szeretnek is a telefonistáim velem szolgálatba lenni, mert tudják, hogy én mindent megosztok velük, s ha csak lehet, duplát szerzek a bakáktól, tüzérektől s néha a muszkáktól. Ez így kellemes szolgálat, végig is csinálnám így a téli hadjáratot. Igaz, ha a szobából kilépünk, szemben állunk a halállal és a Schwarzi Péter minden pillanatban elküldhet a másvilágra krumplit zabálni. Tegnap este 9 óra tájban erős támadás volt az orosz részről, de mára úgy látszik, meggondolta magát és pihen. Egész nap nagy a köd, csak a gyalogság lövöldöz vaktában. Estére Lieb generálishoz megyek vacsorára, de mivel ott nem kapok eleget, ezért megkezdem az előkészületeket a tábornoki vacsora folytatásához. Nagy örömömre Almássy Tónival találkoztam a generálisnál. Komikus eset volt. Mikor indultam a generális lakására, két bakát láttam ott támaszkodni a tornáchoz. Az egyik leverte a hóból összegyűjtött lőszereket, s láttam, hogy füle botját sem mozgatta, hogy lehajoljon értük, pedig főbelövés járt a muníció elszórásáért! Rá is kiáltottam torkom szakadtából, hogy azonnal szedje fel a patronokat. Erre a piszkos baka rám röhent és azt mondta: Szerbusz Sanyi! Ekkor ismertem meg csak az én derék Tónimat. December 2. Szuloszova Harmadik napja, hogy hanyagolom a naplóírást. A fő oka, hogy sok megbeszélnivalóm van Tónival s nem is tudjuk soha befejezni. Így van ez, ha az ember a legkedvesebb vadász és halász pajtásával találkozik össze. Mindennap nehezen veszünk búcsút egymástól. Mára egy házinyulunk van
vacsorára, amit Tóni barátom megvadasított egy jólirányzott lövéssel, mert szégyellte, hogy vadász létére szelíd nyúllal kell vesződnie. Horváth káplár kihúzott karddal már a második napja les egy szerencsétlen tyúkra, melyik csak akkor bújik elő a romokból, ha nagyon kiéhezte magát. Ma van öreg királyunk 66-ik évfordulója. Kívánom, hogy a 67-iket rendezettebb viszonyok között ünnepeltesse, mert ez az állapot nem való az őt úgysem szívesen éltető magyar ember kedélyéhez.
„Ebben a rajzban tökéletesen kimerültem. Szerény magam azért meg vagyok elégedve. Tóni is azt mondja, hogy tökéletes.” Almássy Antal hozzáfűzése: „Sanyi szobájában elég vígan vagyunk és ebből láthatják, hogy nem is olyan borzasztó ez a háború. Dodó is hallatott végre magáról, ha ő itt volna, bizonyára csendesebben volnánk, mert ő ilyenkor már rég a hajnal álmát aludná. A jó Isten segítségével majd csak vége lesz ennek is.” December 10. – 12. Szuloszova Unalmasak voltak az elmúlt napok. Ha volna az embernek valami olvasnivalója, mégcsak kibírná valahogy. Mi gyéren lövöldözünk, a muszka sem igen erőlteti magát. Pilótáink naponta röpködnek és ezekre puskázik előszeretettel a muszka. Mégis odafönnt biztosabban érezheti magát az ember, mint én idelenn, a pontosan belőtt kis viskóban. Holnapra vagy holnaputánra valamilyen fegyverszünet van készülőben, mert a hetek óta a rajvonalban fekvő hullák kibírhatatlan bűzt árasztanak. Tegnap érkeztek meg az első hanggránátok, sokat várnak ezektől a gyilkosoktól.
Kielégített a mai posta is. Édesanyámtól 2 levél, Zsuzsámtól 2 kártya, Tibortól, Kemptner Mitzitől, Ausstterlitz Klárától és a kis kattowitzi Trudy Ewerttől is egy-egy kártyát kaptam. Legalább lesz mire válaszolnom. Kedves jó Szüleim! Leveleimet csak minden 5-ik nap tudom postára adni, ezért ne aggódjatok, ha ritkábban kaptok hírt felőlem. Jelenleg 48 órás szolgálatokat látok el a megfigyelőben. Itt van velem a második divisio aufklärere is. Schmidt bajtársammal olyan traktát csaptunk, hogy amilyenre ritkán adódik lehetőség ebben a girgengóc országban. Hozattunk minden jót Kattowitzből. Menünk a következőkből állott: Tea, kétszersült, vaj, prágai sonka, hering, szardínia, pástétomok, tiroli cukorgyümölcs és utána kiváló szivarok és cigaretták. Közben áthelyeztek a Batterie I.-hez. Beosztásom maradt a régi, tehát semmi sem változott. Isten Veletek és nincs miért aggódnotok. December 16. Szuloszova Tehát áthelyeztek a Batterie I.-hez. Tegnap este búcsúestélyre kellett mennem Sedermannba. Volt parancsnokom, Richter és Landauer, a hivatásos szónokunk szívhezszóló búcsúztatókat rögtönöztek. Éjjek-éjjelén, midőn búcsúzkodásunk végső akkordjait bőgtük, és néhányan már kidőltek a nevetések hatásától, az ajtón keresztül ordított be Skrowán tüzérem, hogy Alarm!, Alarm! Kijózanodott még az öreg Ladenbauer is, pedig őt már hullának tekintettük. Ott feküdt a piszkos lepedőjében az asztalon. Reggel 3 óráig álltunk készültségbe a faluban levő 4 ágyúnkkal. A jobb szárny felől jelentették az erős támadást, s ettől az ott állásban levő két bosnyák század riadtan meghátrált volna. S mit látott a kiküldött járőrünk? A jó öreg bosnyákok nyugodtan szunyókáltak, sőt a muszka sem zavarta otthonjáró álmukat egy eltévedt golyóval. A 26-osoknál másképp alakult a helyzet: ők megriadtak a nagy csendtől és esztelen lövöldözésbe kezdtek. Mire kiderült a valós helyzet, addigra már az összes hadosztálytartalékunk készültségben volt. Az oroszoknál is váltás lehetett, mert a tapasztalatlan muszka regruták is lövöldözni kezdtek minden cél nélkül. Mialatt írom e sorokat, már a hatodik golyó csapódott be a szobánkba, kénytelen voltam a lovainkat is hátrább küldeni, nehogy megsebesüljenek szegények. Néhány perccel ezelőtt egy srapnel is átvágott a pozdorjás tetőnkön s az üres hüvely épp a küszöbünkre pottyant. Istenes káplárom vigyorogva jelentette, hogy a kadett úr nyugodtan írhat tovább, még nem ég a feje felett a ház.
„Ezt a templomot nekem kellett összelőnöm 1914. december 21-én.”
Az összelőtt Injechow városka romjai között Langfelder és Wohlstrommer tizedesekkel tartott felderítéskor
