Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. Szervezetfejlesztési Igazgatóság Szeged Pulcz utca 44. H-6724
Szeged, 2012. március 27. Iktatószám: 2012/ Tárgy: Pályázati felhívás Ügyintéző:
Pályázati felhívás! Társaságunk (mint Pályázatot kiíró) pályázatot ír ki az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. szolgáltatási területén gázmérő és nyomásszabályzó készülékek felszerelésére az alábbi esetekben: Új fogyasztó bekapcsolása során a műszaki-biztonsági felülvizsgálatot követően, (6m3/h névleges térfogatáramot meg nem haladó) gázmérő és nyomásszabályozó felszerelésére Fogyasztó rendszer átalakítás után – amennyiben az átalakítás során a mérő le- és visszaszerelése között maximum 72 óra telik el -, az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. által végzett műszaki-biztonsági 3 felülvizsgálatot követően lakossági és nem-lakossági (6m /h névleges térfogatáramot meg nem haladó) gázmérő visszaszerelésére. A tevékenység végzése fogyasztói kérésre, kezdeményezésre történik. Azon szakemberek végezhetik a tevékenységet, akik az alábbi feltételeknek megfelelnek. Amennyiben több alkalmazottat foglalkoztató gazdasági társaság pályázik a tevékenység elvégzésére, csak azon munkavállalók végezhetik a tevékenységet, akik megfelelnek valamennyi feltételnek. A feltételnek való megfelelést minden munkavállaló esetén külön-külön kell igazolni. Feltételek: Pályázónak rendelkeznie kell: 1.
2.
PartnerGáz tagsággal Meglévő PartnerGáz hálózat tagság, vagy – ha jelenleg nem tag a pályázó - a szerződéskötést megelőzően aláírt belépési nyilatkozat és együttműködési megállapodás. Arcképes gázszerelői igazolvány Hozzájárulás a pályázó telephelyének szabálytalan vételezés szempontjából történő ellenőrzéséhez A tevékenység végzéséhez szükséges további feltételek Közhiteles gázszerelői nyilvántartásban való részvétel. Az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. által, a tevékenység elvégzéséért biztosított 2.000 Ft + áfa díj elfogadása. Szerződéskötés az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.-vel a tevékenység végzéséről. Etikai nyilatkozat aláírása - társaság vállalkozás esetén csak azon munkavállalók végezhetik a tevékenységet, akik az etikai nyilatkozatot aláírták.
Jelen pályázattal összefüggésben kijelölt kapcsolattartó személyek: Műszaki kérdésekben:
Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. Dorogi Zsuzsanna tel: +36 62/569-727 E-mail:
[email protected]
Pályázatukat, folyamatosan, legkésőbb 2012. december 14. 12.00 óráig juttathatják el az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. címére (székhelye: 6724 Szeged, Pulcz utca 44,) Szolgáltatásfejlesztési osztály részére, zárt borítékban „Gázmérők (6m3/h-ig) és nyomásszabályzók szerelése” címmel. Pályázatuk benyújtásánál kérjük, a mellékelt (3.sz. melléklet) borítólapot használni.
Alkalmassági szempontok: – – – –
PartnerGáz tagság (1. sz. mellékletet képező pályázati adatlap) A tevékenység elvégzéséért biztosított díj elfogadása (1. sz. mellékletet képező pályázati adatlap) Kitöltött etikai nyilatkozat (2. sz. melléklet) Pályázó pályázatának benyújtásával egyben nyilatkozik arról, hogy a mellékelt szerződéstervezetben foglaltakat elfogadja
Pályázatot kiíró fenntartja magának a jogot, hogy indoklási kötelezettség nélkül bármely pályázatot elfogadjon, vagy visszautasítson, illetve a pályáztatást felmondja a szerződés odaítélése előtt, anélkül, hogy bármiféle felelősség terhelné a Pályázóval szemben. Pályázatot kiíró fenntartja a jogot, hogy a jelen pályázati kiírást bármikor egyoldalúan módosítsa, így különösen a fenti határidő(ke)t, időpont(oka)t módosítsa, az eljárást felfüggessze, illetve együttesen vagy külön-külön visszavonja azzal, hogy amennyiben ezekre sor kerül, akkor arról a Pályázó(k) hirdetmény útján kap(nak) felvilágosítást. Pályázó lemond kártérítési igényéről, illetve minden egyéb jogáról a Pályázatot kiíróval, illetve azok vezetőivel, munkavállalóival, tanácsadóival és megbízottjaival szemben arra az esetre, ha a Pályázatot kiíró a pályázatot visszavonja vagy annak feltételeit egyoldalúan módosítja. Tájékoztatjuk Önöket, hogy jelen pályázatunkon való részvételük a Pályázatot kiíró oldaláról nem jelent kapacitás lekötést, vagy más elkötelezettséget, valamint az árajánlatukért díjat nem fizetünk.
Tisztelettel: Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.
A jelen árajánlatkérés mellékletét képezi: 1. sz. melléklet: Pályázati adatlap 2. sz. melléklet: Etikai nyilatkozat 3. sz. melléklet: Pályázati dokumentáció Borítólap 4. sz. melléklet: Vállalkozási Keretszerződés
1. számú melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP „Gázmérők (6m3/h-ig) és nyomásszabályozók szerelése” Jelen pályázati adatlap kitöltésével jelentkezem az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. által a fenti címen meghirdetett pályázatra. A pályázati feltételeket az alábbiak szerint elfogadom. Vállalkozó neve: ___________________________________________________ Címe: ____________________________________________________
Feltétel
Igen
Nem
1.a . PartnerGáz tag vagyok Együttműködési megállapodás száma: 1.b. Nem vagyok PartnerGáz tag. Vállalom, hogy a pályázat beadása utáni 30 napon belül aláírom a PartnerGáz tagságot jelentő Együttműködési Megállapodást.
2. A pályázatban kiírt tevékenység elvégezéséért elfogadom a 2.000 Ft + áfa díjazást.
3. Vállalom, hogy a tevékenység elvégzése céljából az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.-vel a pályázat beadása után 30 napon belül szerződést kötök.
A pályázatot akkor tekintjük sikeresnek, ha a pályázó mindhárom feltételre (1.a vagy 1.b, 2., 3.) IGEN-nel válaszolt, illetve kitöltötte az Etikai Nyilatkozatot.
Dátum: 2012. …………………………….
……………………………………………………………….. aláírás
A pályázatot átvettem:
Dátum: 2012. …………………………….
……………………………………………………………….. a GDF SUEZ csoport munkavállalójának aláírása
2. számú melléklet
NYILATKOZAT Alulírott név: (Kérjük olvashatóan, kitölteni!)
nyomtatott
lakcím: születési hely, és idő: fényképes gázszerelői száma:
betűvel
igazolvány
nyilatkozom, hogy sem magam, sem velem egy háztatásban élő családtagom nem vett részt szabálytalan gázvételezésben, mások erre irányuló tevékenységét nem segítettem elő, nem támogattam. Tudomásul veszem, hogy jelen nyilatkozatom az előfeltétele annak, hogy az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. megbízásából fogyasztónál beavatkozást végezzek, így amennyiben fenti nyilatkozatom nem felel meg a valóságnak, vagy szabálytalan vételezésben való érintettségem felmerül, az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. a velem / munkáltatómmal a Partnergáz hálózat keretében munkavégzésre kötött szerződést azonnali hatállyal, kártérítés nélkül felmondhatja. Dátum: 20….. ……………………………. ………………………………………… aláírás
3. számú melléklet
Pályázó neve: Pályázó címe:
„Gázmérők (6m3/h-ig) és nyomásszabályzók szerelése” Pályázati dokumentáció
Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. Szolgáltatásfejlesztési osztály Dorogi Zsuzsanna részére
Átadás - Átvétel
Szeged, Pulcz u. 44.
Beérkezés ideje:
6724
Átadó
Átvevő
Kérjük, hogy pályázatának személyes beadása alkalmával, minden esetben kérje az átadás-átvétel igazolását az Önnél lévő másodpéldányon!
4. számú melléklet
Vállalkozási keretszerződés amely létrejött egyrészről a dr. Nagy Katalin Szervezetfejlesztési igazgató és Dorogi Zsuzsanna marketing osztályvezető által képviselt Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. (9027 Győr, Puskás Tivadar u. 37., cégjegyzékszám: 08-10-001806, adószám: 13937856-2-08), mint megrendelő (továbbiakban: Megrendelő) másrészről a ……………………………………………, . adószám: ………………………), mint vállalkozó (továbbiakban: Vállalkozó) között az alulírt napon és helyen, az alábbiak szerint: Preambulum: Vállalkozó a Megrendelő PartnerGáz hálózatának tagja, a jelen keretszerződés a partnerségről szóló érvényes Együttműködési megállapodás elválaszthatatlan részét képezi. A Vállalkozó mindaddig jogosult a jelen szerződésben foglalt tevékenység elvégzésére, ameddig PartnerGáz tagsági jogviszonya fennáll, továbbá ő, vagy jogi személy esetén legalább egy alkalmazottja közhiteles gázszerelői nyilvántartásban szerepel. Amennyiben a Megrendelő és a Vállalkozó közötti Együttműködési megállapodás bármely okból megszűnik, vagy a Vállalkozó, illetve minden alkalmazottja a munka elvégzésére jogosító engedélyeinek bármelyikét elveszíti, úgy a jelen szerződés, annak felbontása nélkül is hatályát veszti. A jelen Vállalkozói keretszerződés megkötése kapcsán a Vállalkozó által garantált szolgáltatási színvonallal összefüggésben a Megrendelő által támasztott további elvárásokat a Szerződés tartalmazza, a Felek hosszú távú együttműködésének reményében. 1. Szerződés tárgya: 1.1
1.2. 1.3.
Megrendelő egyedi megrendelőlapon megrendeli, a Vállalkozó pedig elvállalja a jelen szerződésben meghatározott feltételekkel a Megrendelő szolgáltatási területén a 6 m 3/óra mérőteljesítményt nem meghaladó felhasználási helyen az 1. sz. mellékletben felsorolt szolgáltatásokat, a mellékletben részletezett szakmai feltételek betartása mellett. Átalakítás esetén a gázmérő le-, és felszerelése között legfeljebb 72 óra telhet el. Megrendelő a jelen szerződéssel nem nyújt kizárólagos jogosultságot a Vállalkozó részére a szerződés szerinti feladatok elvégzésére, saját döntése alapján jogosult esetenként azokat saját maga elvégezni vagy más vállalkozóval elvégeztetni. 2. Általános feltételek, munkafolyamat, póthatáridő:
2.1.
Vállalkozó az egyedi megrendelés szerinti munkákat a Megrendelőnek az S02 Csatlakozó vezetékeket és felhasználói berendezéseket tervezők és kivitelezők segédlete (9. sz. melléklet) alapján köteles elvégezni, az ott meghatározott feltételek és műszaki-technológiai folyamatleírások betartása mellett.
2.2.
A munkafolyamat összehangolt, egységes elvégzésének okán abban az esetben, ha a Vállalkozó a feladatot a Megrendelővel előre egyeztetett napon előreláthatólag nem tudja elvégezni, a Megrendelő és a Vállalkozó újabb időpontot egyeztetnek (póthatáridő). Abban a nem várt esetben, ha a Vállalkozó a póthatáridőként megjelölt időpontban a munka helyszínén nem jelenik meg, a munkát nem kezdi el, vagy nem fejezi be, úgy a Megrendelő
jogosult az adott munka megrendeléstől azonnali hatállyal elállni, és a munkát más vállalkozóval vagy saját munkavállalójával elvégeztetni. 2.3.
A Vállalkozónak a fenti magatartása súlyos szerződésszegésnek minősül, amelyért kártérítési kötelezettséggel tartozik, azonban mentesül a szerződésszegés jogkövetkezményei alól, ha bizonyítja, hogy akadályoztatását elháríthatatlan külső ok (vis maior) okozta.
2.4.
Amennyiben a Vállalkozóval szemben a fentiek okán legalább 3 alkalommal kerül sor az egyedi megrendeléstől való elállásra, úgy a Megrendelő jogosult a jelen Keretszerződés felmondására is. 3. Vállalkozó kötelezettségei, szavatosság:
3.1. Vállalkozó köteles a rábízott munkát I. osztályú minőségben, határidőre elvégezni. A munka elvégzéséhez alvállalkozó igénybevételére nem jogosult. 3.2. Vállalkozó köteles az üzleti titkot megtartani, köteles a felhasználók személyiségi jogait és méltóságát tiszteletben tartani, ill. a személyes adatok védelméről szóló 1992. évi LXIII. Tv. vonatkozó rendelkezéseit betartani. A Vállalkozó a rendelkezésére bocsátott adatokat nem adhatja át harmadik személy részére. Az üzleti titok illetve a felhasználók személyiségi jogainak megsértése a Vállalkozó részéről súlyos szerződésszegésnek minősül, és kártérítési kötelezettséget von maga után. 3.3.
Vállalkozó a Szerződés hatálya alatt az 1.1. alatti tevékenységek folytatása esetén köteles megfelelni az 1. sz. mellékletben részletezett feltételeknek.
3.4.
Vállalkozó tájékoztatja a Megrendelőt arról, ha a felhasználási hely bekapcsolása (a mérő felszerelése) időpontjában a felhasználó nem fog a felhasználási helyen tartózkodni, és erre az esetre képviseleti meghatalmazást csatol a Megrendelő részére a Szerződés 3. sz. mellékletében foglalt mintának megfelelően.
3.5.
A munka elvégzése során Vállalkozó köteles betartani a vonatkozó biztonságtechnikai (Megrendelő Munka- Tűz és Környezetvédelmi követelmények c. szabályzata – 2. sz. melléklet), és egyéb technológiai előírásokat. Vállalkozó saját munkavállalói számára biztosítja a jogszabályokban, valamint a mellékletben előírt védőeszközöket.
3.6.
Vállalkozó a munkavégzése során a felhasználókkal a tisztességes piaci magatartás elvei szerint és udvariasan jár el.
3.7.
Vállalkozó a szerződés tárgyát képező munka elvégzésére 6 hónapig terjedő munkagaranciát (szavatosságot) vállal. Ennek értelmében a te ljesítés-igazolás kiállításától számítva 6 hónapon belül fellépő, a felhasználó által a Megrendelő felé jelzett meghibásodást a Megrendelő elhárítja, és abban az esetben, ha a hiba bizonyíthatóan a Vállalkozónak felróható okból következett be, akkor a hibaelhárítás költségét a Vállalkozó viseli. Amennyiben a Vállalkozónak felróhatóan legalább 2 esetben a Megrendelő hibaelhárításra volt köteles, úgy jogosult a jelen Keretszerződést szerződésszegés címén azonnali hatállyal felmondani.
3.8.
A Megrendelő által szükség szerint biztosított gázmérő-, és nyomásszabályozó készülék átvétele a társaság SAP rendszerében generált szállítólevéllel történik (ezen szerepelnek az egyedi azonosításukat biztosító adatok), melynek aláírása igazolja az átvételt. A Vállalkozó által átvett gázmérő-, és nyomásszabályozó készülékkel az elszámolás a szabályosan kitöltött munkalap leadásával történik, Ez bizonyítja, hogy az adott gázmérő és nyomásszabályozó az adott fogyasztási helyre felszerelésre került, illetve hogy a leszerelt gázmérőt és nyomásszabályozót a raktáros átvette.
A visszavét a fel nem használt gázmérők és nyomásszabályozók raktári leadásával, a „raktári visszavét” bizonylattal történik. A Megrendelő által biztosított plombák átadás átvétele a 4 . sz. melléklet szerinti bizonylatokon történik. Az átvett eszközökkel történő elszámolásért a Vállalkozó kártérítési kötelezettséget vállal a 4. sz. mellékletben meghatározottak szerint. 4. Megrendelő kötelezettségei: 4.1. Megrendelő a munkavégzéshez szükséges felhasználói információkat a Vállalkozó, részére folyamatosan átadja. 4.2. Az 1. sz. melléklet szerinti munkavégzések alkalmával biztosítja a szükséges szakfelügyeletet és a munka elvégzését követően a műszaki átadás-átvételhez a szükséges műszaki átvevő jelenlétét. 4.3. A Megrendelő kiadja a 6. pont szerinti teljesítés-igazolást. 4.4. A gázmérő és szükség szerint a nyomásszabályozó készülék le-, és felszerelésének elvégzéséhez – külön előírás, megállapodás hiányában - a Megrendelő biztosítja a nyomásszabályzót, a gázmérőt és a plombákat. 5. Kapcsolattartás: A FELEK A JELEN SZERZŐDÉSBEN FOGLALTAK TELJESÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS VALAMENNYI PROBLÉMA, ÉSZREVÉTEL EGYEZTETÉSÉRE, A VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK ÁTADÁSÁRA, A SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSEK MEGTÉTELÉRE, A TELJESÍTÉS IGAZOLÁSÁRA KAPCSOLATTARTÓ SZEMÉLYEKET JELÖLNEK KI AZZAL, HOGY A MEGRENDELŐ KAPCSOLATTARTÓJA EZEN TÚL JOGNYILATKOZATOT (TARTOZÁS ELISMERÉS, KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁS, SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS STB.) NEM TEHET. A VÁLLALKOZÓ KAPCSOLATTARTÓJA A SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓT CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A MEGRENDELŐ KAPCSOLATTARTÓJÁNAK (AZ Ő TÁVOLLÉTE ESETÉN ÍRÁSOS MEGHATALMAZOTTJÁNAK) ADHAT. A Vállalkozó kapcsolattartója: Telefon Telefax: Mobil: E-mail: A Megrendelő kapcsolattartója: Az illetékes üzemegység vezető. 6. Vállalkozói díj: 6.1.
Vállalkozó a jelen szerződésben foglalt feladatok elvégzéséért a 8. sz. melléklet szerinti díjazásban részesül:
6.2.
A Megrendelő kapcsolattartója a teljesítés-igazolást a Vállalkozó által elvégzett munkákról havonta állítja ki a Vállalkozó által összeállított lista alapján, ellenőrizve az S02 segédlet szerinti dokumentációs kötelezettség teljesítését.
6.3.
Vállalkozó a vállalkozói díjra vonatkozó számlát havonként egy alkalommal jogosult kiállítani, és azt a Megrendelő részére a számlával érintett, 6.2. szerinti teljesítés-igazolás(ok) 1-1 másolati példányával együtt megküldeni. Megrendelő a számla kézhezvétele hónapjának végétől számított 40 naptári napon belül köteles a vállalkozói díjat a Vállalkozó részére banki átutalással me gfizetni, mely határidő meghosszabbodik abban az esetben, ha a számla nem szabályszerűen került kiállításra, vagy ahhoz a Vállalkozó nem csatolta a teljesítés -igazolás(oka)t. Fizetési késedelem esetén a Megrendelő a Ptk. 301/A.§ szerint számított mértékű késedelmi kamatot köteles megfizetni a Vállalkozó részére. 7.
A szerződés időtartama, megszűnése, hatályvesztése:
7.1. A jelen szerződést a Felek határozatlan időtartamra kötik. 7.2. A szerződés megszűnik: a.) b.) c.)
a felek bármelyikének rendes felmondása alapján, a felek bármelyikének súlyos szerződésszegése esetén a sérelmet szenvedett fél rendkívüli felmondásával, a felek bármelyikének jogutód nélküli megszűnése folytán.
Megrendelő 30 napos, a Vállalkozó 60 napos határidővel bármikor jogosult a szerződést indokolás nélkül felmondani. A felek a felmondás alapján kötelesek egymással elszámolni. Bármely fél súlyos szerződésszegése esetén a sérelmet szenvedett fél a szerződés t azonnali hatállyal, esetleges kártérítési igényének fenntartása mellett felmondhatja. A szerződésszegés a szerződéshez csatolt mellékletekben foglaltak megsértése esetén is fennáll. 7.3.
7.4.
Amennyiben a Vállalkozó a szerződés aláírása utáni 6 hónapon belül egy alkalommal sem végezte a szerződés 1. pontjában megnevezett feladatok(at), a Megrendelő a szerződés 7.2. a.) pontjának megfelelően felmondhatja a szerződést. A szerződés felmondása előtt a Megrendelő egyeztet a Vállalkozóval munkavégzés elmaradásának okairól. A Vállalkozó súlyos szerződésszegéseként minősül a 2. pontban foglalt segédlet rendelkezéseinek megszegése, illetve a 3.7. pontban foglaltak szerinti ismétlődő hibás munkavégzés, továbbá a 3.9. pontban szereplő dokumentumokban foglalt átalány-kártérítés összegének visszautasítása. A szerződés bármely okból történő megszűnése nem érinti a Vállalkozó szavatossági felelősségét, amennyiben a Vállalkozó már teljesített.
7.5. A szerződés mindezeken felül hatályát veszti abban az esetben, ha a felek közötti Együttműködési megállapodás bármely okból megszűnik, vagy a Vállalkozó , vagy valamennyi alkalmazottja a munka elvégzésére jogosító engedélyeinek bármelyikét elveszíti, vagy a 3.3. pont szerinti feltételek bármelyikének fennállását a Megrendelő felhívására nem tudja minden kétséget kizáróan igazolni. 8. Záró rendelkezések: Szerződő felek az esetleges vitás ügyeiket megkísérlik peren kívül rendezni, amennyiben erre nincs mód, úgy a Megrendelő székhelye szerinti bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk.-nak a vállalkozási szerződésekre vonatkozó rendelkezései az irányadók. Egyebekben a Felek a jelen szerződést közösen értelmezték, elolvasták, ezt követően, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag aláírják, a mellékleteket kézjegyükkel látják el.
A jelen szerződés hatálybalépésével egyidejűleg a Felek között hatályban lévő Vállalkozási szerződés hatályát veszti. A szerződés 3 eredeti példányban készült magyar nyelven. Kelt Szeged, 2012. ……………. …….. napján Melléklet: 1. sz. melléklet: Vállalkozó által folytatható tevékenységek 2. sz. melléklet: Munka- Tűz és Környezetvédelmi követelmények 3. sz. melléklet: Felhasználói meghatalmazás-minta 4. sz. melléklet: Átvételi elismervény-minta(szükség szerint) 5. sz. melléklet: Minőségbiztosítás igazolása (szükség szerint) 6. sz. melléklet: Felelősségbiztosítás igazolása (szükség szerint) 7. sz. melléklet: Cégiratok (cégkivonat, aláírási címpéldány, vagy vállalkozói engedély) 8. sz. melléklet: Vállalkozói díjak 9. sz. melléklet: S02 Csatlakozó vezetékeket és felhasználói berendezéseket tervezők és kivitelezők segédlete
______________________________ Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.
______________________________ Vállalkozó
1.
sz. melléklet
A Vállalkozó által végezhető tevékenységek, és a hozzájuk kapcsolódó szakmai elvárások: 1.1.1. Új felhasználó bekapcsolása során gázmérő és szükség esetén nyomásszabályozó felszerelése, felhasználói rendszer gázaláhelyezése Megrendelő szakfelügyelete mellett. 1.1.2. A felhasználási hely átalakítását követően a gázmérő visszaszerelése, felhasználói rendszer gázaláhelyezése Megrendelő szakfelügyelete mellett. A tevékenységek folytatásának feltétele a Vállalkozó Partnergáz tagságának fenntartása, továbbá az, hogy a munkát elvégző természetes személy (a partner vagy annak alkalmazottja) a munkavégzés idején közhiteles gázszerelői nyilvántartásban szerepeljen.
2. sz. melléklet „MBK” melléklet Munka-, tűz- és környezetvédelmi követelmények A Társaság területén munkát végző Vállalkozók részére Jelen melléklet vonatkozik minden olyan szállítási/szolgáltatási szerződésre, melyekben a szerződés teljesítése a szállító/szolgáltató cég alkalmazottainak és/vagy alvállalkozóinak a Megrendelő működési területére való belépésével és ottani munkavégzésével jár. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a Megrendelő működési területén végzett mindennemű tevékenység végzésére jelen mellékletben lévő munka-, tűz- és környezetvédelmi szabályok érvényesek. Vállalkozót ez a tény nem mentesíti a saját tevékenységére vonatkozó környezetvédelmi, valamint a munkavállalóira vonatkozó munka- és tűzvédelmi felelőssége alól. Munka- és tűzvédelmi szempontból kiemelten fontos megkötések: 1.
A szállítási/szolgáltatási szerződés teljesítésével kapcsolatos, a Megrendelő működési területén végzendő bármilyen tevékenységet előre jelezni kell a Megrendelő illetékes kapcsolattartója felé.
2.
Vállalkozó köteles a Megrendelő működési területén végzendő tevékenység irányítására és a Megrendelővel való kapcsolattartásra kompetens, a munkavégzés teljes ideje alatt a helyszínen tartózkodó koordinátort kijelölni.
3.
A Vállalkozó veszélyes anyag használata előtt (pl. bizonyos tisztító szerek) köteles a területileg illetékes biztonságtechnikai mérnökkel/munkatárssal egyeztetni, és részére a veszélyes anyag biztonsági adatlapját átadni.
4.
A munkavégzés megkezdése előtt a Vállalkozó vagy az általa kijelölt koordinátor köteles a Megrendelő kapcsolattartójától a munkaterületre vonatkozó, a helyszín jellegéből adódó veszélyforrásokról tájékozódni, illetve a munkaterület biztonságos munkavégzésre való alkalmasságáról meggyőződni. Ezt követően szükséges esetben – a kapcsolattartó személy kezdeményezésére – rögzítik a vonatkozó kötelességeket, és a terület átvételét koordinációs (munkaterület átadás-átvételi) jegyzőkönyvben rögzítik. (Megrendelő formanyomtatványa)
5.
Amennyiben a tevékenység jellege megkívánja, Vállalkozó köteles a munkaterületét jól látható módon jelölni, illetve körülhatárolni és az illetéktelenek hozzáférését, bejutását megakadályozni.
6.
Vállalkozó köteles munkavállalói részére, az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéshez szükséges – a hatályos jogszabályokban előirt, a szerződésben részletezett – védőöltözetet és egyéni védőfelszereléseket biztosítani. Vállalkozó munkavállalói/alvállalkozói kötelesek a munkavégzéshez szükséges védőfelszereléseket rendeltetésszerűen használni. Megrendelő jogosult a munkavégzéshez szükséges védőfelszerelések használatát ellenőrizni, azok használatának elmulasztása esetén a munkavégzést megtiltani.
7.
Vállalkozó köteles munkavállalóit/alvállalkozóit tájékoztatni arról, hogy a Megrendelő telephelyére alkohol tartalmú italt bevinni, a telephelyen szeszes italt fogyasztani vagy alkoholos állapotban megjelenni, munkát végezni tilos. Megrendelő jogosult a működési területén munkát végzők munkavégzésre alkalmas állapotáról meggyőződni, rendellenesség esetén a munkát végző személyt a munkavégzéstől eltiltani, és a telephely elhagyására felszólítani.
8.
Vállalkozó köteles a tevékenység végzéséhez, a biztonságos és egészséget nem veszélyeztető munkavégzés feltételeit kielégítő munkaeszközöket biztosítani. Időszakos biztonsági felülvizsgálatra kötelezett gépek, berendezések (pl.: hegesztő berendezések, emelőgépek, ezek tartozékai stb.) csak érvényes vizsgálati dokumentumok helyszíni birtokában használhatók a Megrendelő működési területén. Megrendelő jogosult a munkaeszközök megfelelőségét, illetve a dokumentáció meglétét, érvényességét ellenőrizni.
9.
Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy a szakképesítéshez, szakvizsgához kötött tevékenységeket (pl.: hegesztés, emelőgép és egyéb berendezés kezelés, stb.) csak szakképzett, érvényes bizonyítvánnyal rendelkező személy lássa el. Megrendelő jogosult a szakképesítés meglétének és érvényességének ellenőrzésére, annak hiánya esetén a munkavégzés leállítására.
10.
A Vállalkozó tevékenysége során a Megrendelő működési területén bekövetkezett balesetről, és a kialakult személyi sérüléssel nem járó veszélyhelyzetről (kvázi baleset) köteles írásban tájékoztatni a Megrendelő kapcsolattartóját, aki értesíti a területileg illetékes biztonságtechnikai mérnök/munkatársat azonnal vagy legkésőbb az esemény bekövetkeztét követő első munkanapon. A baleset kivizsgálása és jogszabályok szerinti jelentése az illetékes hatóságok felé a Beszállító feladata és kötelessége.
11.
Abban az esetben, ha valamely munkaterületen egyidejűleg két vagy több munkavállaló végez munkát, közülük egyet a munka irányításával meg kell bízni. Ha a munkaterületen több munkavállalóból álló több csoport végez munkát a koordinálás a csoportok vezetőjének a feladata. A vezetők közül az egyiket meg kell bízni a munkavégzés teljes körű koordinált irányításával. Mindezen megbízásokat a csoportokban dolgozó többi munkavállaló tudomására kell hozni.
12.
A Vállalkozó részéről munkát végző személy kizárólag csak a Vállalkozó illetékes vezetőjének írásos engedélye birtokában és kiemelten a vonatkozó munkabiztonsági szabályok betartása mellett végezheti a következő munkálatokat: tűzveszélyes munkának minősülő tevékenységek, (pl.: hegesztés, szikraképződéssel járó vágás, köszörülés stb.) beszállási engedély köteles tevékenységek (pl.: tartály vagy csatorna felülvizsgálata, tisztítása stb.)
13.
A Vállalkozó köteles a helyiségekben elhelyezett „Tűzvédelmi utasítás”-okan foglaltakat a munkavégzése során betartani.
14.
A Vállalkozó veszélyes környezetben (pl. „A” tűzveszélyességi osztályba sorolt helységekben, villamos kapcsoló és fogadó helyiségek vagy elosztók, veszélyes anyag-, és hulladéktároló stb.) csak a Megrendelő felügyelete mellett a vonatkozó munkabiztonsági szabályok betartása mellett végezheti a munkáját.
15.
A Vállalkozó tevékenysége során köteles maradéktalanul betartani:
magasban (1,0 méter és felette végzett munka) történő munkavégzésre vonatkozó munkabiztonsági szabályokat az egyedüli munkavégzés tilalmára vonatkozó munkabiztonsági szabályokat (pl.: villamos munkálatok, amelyek feszültség közelében vagy feszültség alatti munkavégzéssel járnak, beszállásos munkák stb.)
16.
A Megrendelő működési területén a KRESZ előírásai érvényesek, azzal a különbséggel, hogy járművek maximum 10 km/h sebességgel, vagy a telephelyre vonatkozóan elhelyezett sebességkorlátozást betartva közlekedhetnek.
Környezetvédelmi szempontból kiemelten fontos megkötések: Az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. nagy hangsúlyt fektet a környezet védelmére, ennek érdekében mindent megtesz a szennyezés megelőzése és a jogszabályi megfelelőség érdekében. A Megrendelő megbízásából munkát végző beszállítókra, azok munkavállalóira illetve alvállalkozóira az alábbi követelmények vonatkoznak: 1.
Társaságunk részére környezetvédelmi szolgáltatást nyújtó Vállalkozó csak megfelelő (jogszabályi előírásoknak) és érvényes engedély birtokában szolgáltathat.
2.
Társaságunk területeire behajtó járművek kifogástalan műszaki állapotban legyenek. Csatornafedél, csapadékvíz elvezető rendszer rácsozata felett, valamint burkolatlan felületen a parkolás tilos. Nem engedélyezett a Társaságunk területén és a parkolóban járművek javítása és tisztítása.
3.
A munkavégzéshez felhasznált vegyi anyagok tárolását környezetszennyezést kizáró módon kell megoldani. Tiltott és korlátozott vegyi anyagokat nem szabad a munkavégzéshez felhasználni.
4.
A munkavégzés során keletkező veszélyes hulladékokat azonnal össze kell gyűjteni, és elszállításukról, ártalmatlanításukról a vonatkozó jogszabály előírásainak megfelelően kell gondoskodni.
5.
Az egyéb, nem veszélyes hulladékok gyűjtésére megfelelő méretű gyűjtőedényt kell biztosítani. A munka befejezésekor a hulladékot el kell szállíttatni.
6.
A munkavégzés során bekövetkező környezetszennyezést azonnal el kell hárítani, következményeit az azt okozó szervezet vállalja. Mindennemű környezetszennyező eseményt jelenteni kell a Társaság kapcsolattartója felé, aki értesíti a területileg illetékes környezetvédelmi/biztonságtechnikai mérnök/munkatársat.
7.
Jelen melléklet tartalmát ismernie kell a szerződés tárgyát képező munka elvégzésében résztvevő valamennyi munkavállalónak.
8.
Felsorolt szempontok teljesüléséért a Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik. Kötelezettséget vállal arra, hogy eltérő magatartás következtében létrejövő károk elhárítását saját költségén elvégzi, a hatóság által kiszabott környezetvédelmi bírságot megfizeti.
Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a fentieken túl az általa végzett tevékenységekre vonatkozó törvényi és szabványi előírásokat betartja. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a megbízásából a Megrendelő telephelyére belépő személyek betartsák az általánosan elvárható magatartási és etikai szabályokat, így különösképpen tartózkodjanak a rendbontástól, munkájukat fegyelmezetten és a minőségre igényesen végezzék. A Megrendelő működési területén csak a kijelölt dohányzóhelyeken engedélyezett a dohányzás. Amennyiben a Vállalkozó munkavégzése alatt a fenti munka-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat érintő esemény történik, - az esetlegesen szükséges elsősegélynyújtást és kárenyhítést követően – a Vállalkozó által kijelölt koordinátor köteles tájékoztatni a Megrendelő kapcsolattartóját, aki értesíti a területileg illetékes környezetvédelmi/biztonságtechnikai mérnök/munkatársat azonnal vagy legkésőbb az esemény bekövetkeztét követő első munkanapon.
3. sz. melléklet Felhasználói meghatalmazás (MINTA) Alulírott ………………………………………… (anyja neve: …………………, született: ……………………, szem. ig. sz.: ………………….., lakcím: ………………………………….), mint a …………………………… hrsz.-ú, természetben a ……………………………………….. található felhasználási hely arra jogosult felhasználója ezúton meghatalmazom ………………………………………….. gázszerelőt (anyja neve: …………………………..,, született. ………………………………, szem. ig sz.: ……………………………, gázszerelői igazolvány száma: ………………………….., lakcím: ………………………………), mint a ………………………. munkavállalóját/egyéni vállalkozót, hogy a 2011. ………………… napján esedékes gázmérővel, nyomásszabályozóval és ezek jogi záraival kapcsolatos munkavégzésénél jelen legyen, ideértve a felhasználási helyhez való korlátlan hozzáférés lehetőségét is. Jelen meghatalmazás kiterjed arra is, hogy a le-, és felszerelésnél a meghatalmazott helyettem és nevemben részt vegyen, azon engem teljes joggal képviseljen, beleértve az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt., vagy a megbízott gázszerelő által kiállított okmányok aláírását is. Kelt ……………….., 2012. …………………….
…………………………………………………….. ………………………………………… ……………… felhasználó/Meghatalmazó Előttünk, mint tanúk előtt: 1.) 2.)
………………… Meghatalmazott
8. sz. melléklet Vállalkozói díjak: az 1. sz. mellékletben foglalt tevékenységek nettó díja:
1.1.1.: 2.000 Ft, azaz kettőezer forint 1.1.2.: 2.000 Ft, azaz kettőezer forint