Interneten: http://www.nyugatijelen.com
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk!
XIX. évfolyam, 4712. szám 12 oldal SzombatVasárnap 2007. június 23. Megjelenik Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében 70 Ft; 0,50 Havi 1200 Ft; 8,00 + postaköltség
Polgári napilap
70 bani Elõfizetõknek csak
36 bani
Amit írok
mindig emberi sorsokról szól Tükör 6. oldal
Júniusban ingyenes a belépés
KILIN SÁNDOR
Bizalmatlanság
A
z elképzeltnél nagyobb, keményebb és görcsösebb fába vágta a fejszéjét a kolozsvári Boc úr, amikor mentora, Bãsescu elnök sugallatára (javaslatára? parancsára?) elhatározta, hogy bizalmatlansági indítványt nyújt be a liberálisRMDSZ kormány ellen. Politikai amatörizmusra és dilettantizmusra nemcsak az vall ebben a legújabb történetben, hogy a dokumentumon egy név és aláírás Gheorghe Flutur korábbi mezõgazdasági miniszteré kétszer szerepel. Ezt, mint kiderült, ki lehet magyarázni, bár máris vannak olyan hangok, melyek szerint tudatos hamisításról van szó, ami akár büntetõeljárást is maga után vonhat, sõt már azt is feltételezik, hogy a szükséges 116 aláírás között több is hamisított. Elõbb-utóbb csak kikerekedik a bûvös 116 szám ami a honatyák negyedét jelenti , még akkor is, ha a Demokrata Pártnak csak 76, a Stolojan-féle szakadár demokrata-liberálisoknak mindössze 26 híve van a parlamentben. Hiszen vannak még úgynevezett függetlenek is, meggyõztek néhány köpenyegforgató magyaron kívüli nemzetiségit is, sõt egy liberális és egy konzervatív honatya is átpártolt a Bãsescu-táborba. Igaz, tegnap a liberális honatya már visszavonta aláírását, ismét találni kell valakit, mint Flutur második aláírása helyett. Ez utóbbit már meglelték az izraeliromán állampolgárságú Nati Meir kézjegyében, ami nem lehet nagy büszkeség, tudva lévén, hogy az illetõ kétes hírû (eredetileg nagy-romániás) honatya és üzletember ellen nemcsak eredeti hazájában, de itthon is folytak zajos és botrányos bûnügyi eljárások. A Demokrata Pártnak azonban nem is eme ügyefogyott aláírásgyûjtéssel van igazi gondja a Tãriceanunak menni kell címû tizenkét oldalas bizalmatlansági indítvány kapcsán. Hanem azzal, hogy az egész fából vaskarika, hiszen egy olyan kormányt akar megdönteni, melynek két hónappal ezelõtt még õ is tagja volt, s mely tulajdonképpen az õ programját próbálja megvalósítani. Egy olyan kormányt, melynek, igaz ugyan, hogy csak 20 százalékos a parlamenti bázisa, de két hónappal ezelõtt még elsöprõ többségû bizalmat kapott attól a parlamenttõl, amelynek többsége bizalmatlan ugyan Tãriceanu iránt, de Bãsescut és híveit szívbõl utálja.
Gyermeknapon nyílt meg újra az állatkert
Temesvár Majdnem hároméves szünet után tegnaptól ismét látogatható a Temesvári Állatkert. A botrányosan siralmas körülmények miatt ideiglenesen bezárt intézmény újranyitását a Nemzetközi Gyermeknapra idõzítette a város vezetõsége, és elsõként több száz kisiskolást és óvodást engedtek be a Vadászerdõbõl elkülönített park fõbejáratán. A lelkes és csodálkozó gyereksereg zsivaja felbõszített ugyan néhány vadat, de ettõl eltekintve megállapítható, hogy az ízlésesen átalakított állatkert tágasabb teret, az eddigieknél nagyobb szabadságot és kényelmet biztosít a bentlakóknak. Folytatása az 5. oldalon
(PATAKY) Népes gyereksereg tette ki a látogatók zömét
Gyulafehérvárra várják az államelnököt Fehér Ma, június 2-án Mircea Hava polgármester meghívására Gyulafehérvárra érkezik Traian Bãsescu elnök, együtt ünnepelni a várossal Gyulafehérvár Napjait.
Szerdánként robbantanak a Zsil völgyében
Hunyad Bár még nem kapta meg az út menti sziklák robbantásához szükséges engedélyeket, a Zsil-völgyi új vízerõmû alagutjait, járatait
építõ cég hamarosan elkezdi a sziklavájó munkálatokat. Ezért június 10. és november 15. között minden szerdán lezárják a Petrozsényból
T. I.
Hamarosan alkalmazzák
Hajtásik és forgalmi engedélyek két óra alatt
Arad Hamarosan nem kell sokat várni a hajtásikra és forgalmi engedélyekre, a Belügyminisztérium illetékesei jelenleg azon dolgoznak, hogy az iratokat a megyékben maximum két órán belül kézbesítsék. Az aradi Vicenþiu Babeº utcában mûködõ iroda vezetõi
szerint Aradon is tudnak errõl, egyelõre azonban minden marad a régiben. Várhatóan két héten belül náluk is beiktatják az új programot, most azonban még a logisztikai dolgokat rendezik, új számítógépes programra és lehet, személyzetváltoztatásra is szükség lesz. Je-
lenleg 24 órán belül kézbesítik a hajtásit, naponta átlagosan 100-120 darabot adnak ki, hasonlóan a forgalmikból is. A kézbesítési idõt szeretnék csökkenteni az egyszerû útleveleknél is, a kérvény beadásától számított maximum egy hétre. SÓLYA R. E.
Zsil-szoros. Idõlegesen lezárják
Tg-Jiuba a Zsil-szoroson át vezetõ utat, melynek közelében sziklarobbantásokat fognak végezni.
(GBR)
2
SzombatVasárnap, 2007. június 23.
Napzárta Autonómia, de másként Márton Árpád Kovászna megyei képviselõ tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette: az RMDSZ továbbra is akar területi autonómiát, de ezt másként akarja elérni, mint a Magyar Polgári Szövetség. Nem értünk egyet az MPSZ módszereivel. Egyetértünk az alapelvvel, de mi nem teszünk másokhoz hasonlóan engedményeket, és továbbra is támogatjuk az autonómia minden formáját. Nem fogjuk felhasználni a Gazda Zoltán sepsiszéki MPSZ-elnök által javasolt retorikát sem mondta Márton Árpád.
Közélet
Magyarmagyar kerekasztalt szorgalmaz Toró T. Tibor
Temesvár Az államfõ leváltására kiírt május 19-i népszavazás után mélyült a belpolitikai válság, amihez a két szemben álló tábor sorozatos téves döntései vezettek jelentette ki pénteki temesvári sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor Temes megyei RMDSZ-es parlamenti képviselõ. Politikai elemzésében a honatya úgy vélte, hogy az elnök ellen kampányoló parlamenti pártok legitimitását megkérdõjelezi az, hogy a közhangulat visszautasította
a voksát. Erre vannak jól mûködõ példák Európában, pontosabban Németországon vagy Magyarországon fûzte hozzá. Az RMDSZ szerepérõl a referendum kapcsán azt mondta: monumentális tévedés volt az országos vezetõség részérõl Bãsescu ellen hangolni saját választóit, amikor a közvélemény-kutatások az államfõ elsöprõ sikerét jósolták. A második nagy pofont kapta az RMDSZ a saját szavazótáborából azután,
Kitüntetésper? C. V. Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke tegnap bejelentette: bepereli Bãsescu elnököt, mivel alkotmányellenesen vonta vissza tõle a Románia Csillagrendje kitüntetést, amelyet Iliescu elnöktõl kapott.
Zsenáns helyzet Bogdan Olteanu képviselõházi elnök tegnap kijelentette: ismét visszaküldte a bizalmatlansági indítványt a Demokrata Pártnak, hogy egészítse ki az aláírásos listát. A parlament vezetõsége hétfõn dönti el, hogy szabályosan nyújtották-e be a dokumentumot. Továbbra is nagyon zsenáns helyzetben van a parlament. Az aláírások száma nem elegendõ. Nati Meir úr aláírását adták még hozzá, de idõközben egy másik aláíró is visszavonta kézjegyét mondta Olteanu, arra utalva, hogy a liberális Mihai Lupoi szenátor is visszavonta aláírását. Rámutatott: a bizalmatlansági indítvány második alkalommal történõ visszautasításával szégyenteljes helyzetbe került a parlament.
Nem kell olasz szemét is Románia elutasította a DélOlaszországban, Nápoly környékén komoly ökológiai válságot okozó importszemetet, mivel saját hulladékának tárolása is gondot okoz. Korodi Attila környezetvédelmi miniszter olasz szakértõkkel és diplomatákkal folytatott tárgyalást a Nápoly tartományból származó szemét esetleges hazai tárolásáról. Az olaszok anyagi juttatás mellett technikai segítséget is készek voltak nyújtani a romániai hatóságoknak, amelyek azonban elutasították az olaszok ajánlatát, arra hivatkozva, hogy a Romániában felgyûlt háztartási hulladék tárolására szükséges kapacitással sem rendelkeznek. Korodi elmondta: jelenleg folyamatban van még a mintegy kétszáz nem európai szabványoknak megfelelõ romániai szeméttelep bezárása, az új 65 korszerû létesítmény megépítésére pedig 2015-ig kaptunk türelmi idõt Brüsszeltõl. E késés miatt egyelõre Romániában is gondot okoz az évrõl-évre növekedõ hulladékmennyiség tárolása nyilatkozta.
Szerkeszti K ILIN SÁNDOR
A honatya szerint az RMDSZ-vezetõségnek be kellene ismernie a hibáját törekvéseiket, viszont az el- hogy Tõkés László reformánöknek a válságból kivezetõ tus püspöknek sikerült közel utat kellene megmutatnia 150 ezer támogató aláírást ahelyett, hogy folytatná a összegyûjteni az európai parjátszmát, a parlament, az el- lamenti választásokon való lene összefogó pártok támadá- induláshoz. Markó Béla szösát. Az RMDSZ kormányból vetségi elnök szerint a komvaló esetleges kilépését nem munikáció volt rossz az tartja ésszerûnek, de szerinte RMDSZ és a választók között a jelenlegi körülmények kö- szerintem a döntés volt zött egyik parlamenti párt rossz, és ebbõl le kellene sem lenne képes az ország vonni a következtetést fokormányzására. galmazott Toró T., felhívást Toró T. szerint enyhítene intézve a romániai magyar a válságon a politikai osztály magyar kerekasztal megtemegújulása, amit elõsegítene remtésére, a különbözõ polia választási törvény módosí- tikai nézeteket valló vezetõk tása; viszont az egyéni válasz- közötti párbeszédre a civil tókörzetes módszer bevezeté- szféra bevonásával. A jelensét nem tartja a legjobb meg- legi vezetõségnek lenne köteoldásnak legalábbis az lessége összehívni ezt, mielõtt RMDSZ számára , ezért lemond, amit Eckstein-Koinkább a köztes módszer, a vács szenátor követelt Marlisták állítása és az egyéni vá- kóéktól tette hozzá. lasztókörzet mellett tenné le PATAKY LEHEL ZSOLT
TÁNCZOS BARNA, a Szállítási Minisztérium államtitkára és Ludovic Orban szállításügyi miniszter az Európai Bizottság regionális politikáért felelõs biztosával, Danuta Hübnerrel találkozott május 2930-án Brüsszelben. A találkozón Tánczos Barna felhívta a figyelmet, hogy Romániának elengedhetetlen szüksége van egy, az országot nyugatkelet irányban átszelõ, határtól határig terjedõ autópályára. Az államtitkár szerint ha a terv megvalósul, akkor az autópálya mindenképpen érintené Székelyföldet is. Hangsúlyozta: az erdélyi magyarság érdeke az, hogy legyen egy olyan autópálya, amelyen Budapestrõl el lehet jutni Kolozsváron és Marosvásárhelyen át Székelyföldre. Tánczos Barna reményét fejezte ki, hogy a Szállításügyi Minisztérium rövid idõn belül elkezdi az elképzelés megvalósítását. ÁRTATLANSÁGÁT HANGSÚLYOZTA a terrorizmussal vádolt szí-
Jurassic Park
Tavaly decemberben, a kulturális minisztérium pályázatán a zsûri csupán a negyedik helyen hozta ki Cristian Mungiu 4 hónap, 3 hét és 2 nap címû filmjét. Sõt, a rendezés kategóriában csupán a 10. helyen végzett! Így hát minimális támogatásban részesült. A legjelentõsebb állami támogatást jelentõ elsõ helyen vajon ki végzett? Tán nem éppen Sergiu Nicolaescu? Vasárnap Cristian Mungiu belföldön értéktelenként elsepert alkotása Cannes-ban mégis elnyerte a fõdíjat, az Arany Pálmát, az európai Oscart! Adrian Iorgulescu kulturális miniszter beadta becsületbeli lemondását a nyilvánvaló inkompetencia miatt? Hiszen a Nicolaescut díjazó és Mungiut elutasító zsûri tagjait személyesen nevezte ki! Hát maguk a zsûritagok, s az ilyen torzításokat produkáló romániai szakmát irányító többi dinoszaurusz lemondott? Nem, senki se mondott le! Éppen ellenkezõleg, a médiában emelnek dicshimnuszokat a romániai filmipar sikerének! Milyen filmipar, hiszen Cristian Mungiu személyes diadaláról van szó! Amely nem a rendszer támogatásával, hanem éppen ellene született! A filmiparban az utóbbi években ugyanis egymást követik a botrányok. A fiatal új hullám tehetséges képviselõi nyíltan lázadnak a dinoszauruszok vezetési
szinte mindenütt az elõzõ rendszerbõl örökölt dinoszauruszok ellenszelekciója mûködik. Amelynek alapelve: nem a tettek, a teljesítmény alapján ítélik meg az embert, hanem fordítva: az ember alapján a tetteket! Ami valahogy Sergiu Nicolaescu mintájára mindig a dinoszauruszoknak kedvez! Mert a dinoszauruszok noha az 1989 elõtti, majd az azt követõ 17 évben bõven tudták bizonyítani szakértelmûket, azaz a csõd szélére sodorni szinte valamennyi általuk irányított területet, mégsem akarnak visszavonulni. Pedig jócskán meghaladták a nyugdíjkorhatárt! S a piacgazdaság, illetve demokrácia teremtette új helyzetben rendszeresen alulmaradnak az újabb, európai szemléletû másik oldallal szemben. Az utóbbi évek mélyreható társadalmi változásai egyértelmûen jelzik, hogy a dinoszaurusz éra lejárófélben van. Bármennyire is igyekeznek tanügyben, igazságügyben, közigazgatásban, sajtóban vagy politikában háttérbe szorítani az új szemlélet képviselõit. Csupán az a kérdés: vajon közben hány tehetségnek kell elhagyni a Románia nevû Jurassic Parkot, hogy tudása és tenni akarása érvényesülni tudjon?
CHIRMICIU ANDRÁS
Jobb késõn
Arad Az aradi tanügyi szakszervezetek az érd ekeltek tudomására hozzák, hogy megjelent a 315/2006-os törvény alkalmazási útmutatása. A törvény támogatja a ped ag ó g u s o k a t , h o g y elektronikus hordozókon
riairomán állampolgárságú üzletember, Omar Hayssam. A vállalkozónak tavaly veszett nyoma, miután a hatóságok pert indítottak ellene az Irakban elrabolt három újságíró ügyében. Hayssam az Antena 3 hírtévének telefonon azt nyilatkozata: Libanonban tartózkodik, és addig nem hajlandó felvenni a kapcsolatot a román hatóságokkal, amíg vissza nem vonják az ellene kiadott nemzetközi letartóztatási parancsot. Hozzátette: rendelkezésére állnak azok a dokumentumok, amelyek ártatlanságát bizonyítják, és egyben tisztázzák a még mindig homályos túszügyet. Kifogásolta, hogy a romániai bíróság nem fogadja el a bizonyítékait. Hayssam éppen akkor adott hírt magáról, amikor lezárult az ellene indított jogi eljárás, és jövõ hétre várható az ítélethirdetés. Az ügyészség szerint a kétes üzletei miatt már korábban a hatóságok látókörébe került Hayssam szervezte meg az újságírók elrablását, hogy a túszej-
érvei ellen! Mert csodával határos módon a rendszer valahogy mindig a dinoszauruszokat támogatja, s véletlenül sem a nemzetközi szinten elismert Cannesban például az idén vagy tavaly különdíjakat nyerõ fiatal rendezõket! Cristian Mungiu mégis szerencsésnek tekintheti magát. Az Arany Pálma elnyerése után nyílt elismerésnek örvend. A Harvard, Stanford, Princeton és Oxford világhírû egyetemein tanult, illetve vendégprofesszorként tanító politológus nõvére, Alina Mungiu Pippidi például támadások egész sorozatának van kitéve! Mert a civil társadalom kiemelkedõ személyiségeként rávilágított a dinoszauruszok által mûködtetett politikai rendszer torzításaira és hiányosságaira. Amit Oxfordban vagy Harvardon érvekkel megalapozott, tárgyilagosan felépített elemzésnek fogadnak el, azt idehaza Bãsescu-párti elfogultságként támadnak hevesen! Tetteivel Monica Macovei is nyílt elismerést nyert Brüsszelben, idehaza viszont kígyót-békát mondtak rá, s nem nyugodtak, amíg el nem távolították! Hogy kinek van igaza a tekintélyes nyugati intézményeknek, vagy a hazai szakértõknek az aligha kétséges! Mert nem néhány elszigetelt példáról van szó, ez a romániai szelekciós rendszer tükörképe! Tanügyben, egészségügyben, politikában, közigazgatásban, sajtóban
könyvet, oktatási programot vásároljanak. Az ilyen vonatkozású kérvények beadásának határidejét (a foglalkoztató tanügyi egységnél) meghosszabbították június 30-ig, a támogatást 45 nappal a kérvény bejegyzése után adják.
tõknek szóló váltságdíjnak feltüntetett jelentõs mennyiségû pénzzel távozhasson az országból. Az üzletember cáfolta ezt a vádat. Szerinte a 2005 tavaszán végrehajtott emberrablásban iraki és romániai személyek is részt vettek. Hozzátette: az sem igaz, hogy õ a titkosszolgálatok segítségével menekült volna el Romániából, és hogy fedett ügynök lenne. Tavaly június végén kitervelt és végrehajtott szökését azzal indokolta, hogy olyan információk birtokába jutott, miszerint hatvan napon belül ismét letartóztatták volna a hatóságok. Hayssam csütörtöki tévényilatkozata után tegnap az Interpol bukaresti irodája az Interpol beiruti irodájához fordult, és kérte, segítsenek a nemzetközileg körözött személy tartózkodási helyének azonosításában. TÖBB SZÁZ EMBER VETT RÉSZT csütörtökön azon a nagyváradi imatüntetésen, amelyet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezett tiltakozásul a Lorántffy Zsuzsanna Református Líceum sportpályája ügyének rendezetlensége miatt. A Tõkés László református püspök által kezdeményezett megmozdulás keretében a részvevõk (a szemtanúk szerint
A tanügyi egységek havonta 10-éig kérik a tanfelügyelõségtõl a vásárlásokra járó pénzt, a tanfelügyelõségek 20-éig a minisztériumtól. További információk a Hivatalos Közlöny I. Rész 343as (2007. 05. 21.) számában.
mintegy hatszázan) délután a Nagyvárad-Olaszi református templomban gyülekeztek áhítatra. Itt tartották meg a nagygyûlést is, majd a megyei tanács és a prefektúra épülete, valamint a városháza elé vonultak tiltakozni. Az eseményen részt vett és beszédet mondott Deutsch-Für Tamás magyar parlamenti képviselõ, a Fidesz elnökének kabinetfõnöke, jelen volt Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei elnöke is. A tüntetést azért szervezték, mert továbbra sem látszik rendezõdni a gimnázium sportpályájának ügye. A református egyház 2002-ben kapta vissza azt az épületet, amelyben megalapították a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumot. Az iskolaépület melletti pályát azonban a városi tanács a szomszédos ortodox parókiának ítélte. Ezt a nagyváradi reformátusok igazságtalannak tartják. HARINCHÁROM SZÁZALÉKKAL CSÖKKENT a külföldi közvetlen befektetések értéke 2007 elsõ negyedében a tavalyi év hasonló idõszakhoz képest a külföldi beruházásokért felelõs állami ügynökség igazgatója szerint.
Összeállította SZALONTAI SÁNDOR
Krónika l Hirdetés
SzombatVasárnap, 2007. június 23.
3
Kimosta õket az esõ
Sportcsarnokba költözött a Piski Polgármesteri Hivatal Hunyad Egy közeli iskola sporttermébe kénytelen átköltözni a piski polgármesteri hivatal, miután tegnap hajnalra kimosta õket az esõ az intézmény épületébõl. A polgármeteri hivatal már nagyon rászorult a felújításra, sõt
Az álmennyezet nem sokat segített használható tetõteret szeretnének kialakítani az épületen, ezért a munkálatot felvállaló építkezési cég egy jó hete leszedte az épület tetõszerkezetét meséli az elõzményeket Pavel Haþegan alpolgármester. A szabad ég alatt maradt helyiségeket befedték ugyan néhány fóliával, az esetleges májusi esõkre gondolva, de ekkora mennyiségû csapadékra senki sem számított. Piskin már napok óta zuhog az esõ, így nem igazán sikerült haladni a manzárdolással. Ráadásul péntek hajnalra olyan felhõszakadás volt,
Halálos közúti baleset
Hunyad 30 éves vajdahunyadi fiatalember vesztette életét tegnap a Déva határában fekvõ Szántóhalmán. Nem alkalmazkodott a mostoha útviszonyokhoz és Dacia személygépkocsijával belerohant a szembõl jövõ, szabályosan közlekedõ teherautóba. Az ütközés nyomán a Dacia ripityává ment, a 30 éves M. Alin helyben szörnyethalt, a jobbján ülõ 29 éves I. Ioant pedig súlyos sérüléssel szállították a dévai kórházba. A gorji teherautó 46 éves sofõrje kisebb sérüléssel úszta meg a dolgot, ám a rendõrség figyelmetlenségbõl elkövetett emberölés miatt eljárást indított ellene.
kült iratokat, irodai felszerelést áthordták a közeli iskola sportcsarnokába, ahol átmenetileg székelni fog a hivatal. Costel Sofrazi építkezésvezetõ szerint ez bárkivel bárhol elõfordulhat, hiszen nem láthatták elõre a bekövetkezett felhõszakadást. Még az idõjárási elõrejelzéseket is figyelembe vettük a tetõtéri munkálatok idõzítésekor, de sajnos, a dolgok másképp alakultak magyarázza az építõ cég képviselõje. A hivatal hétfõtõl rendes program szerint mûködik az iskolai sportcsarnokban. PÁL
Jutalmazták a sikeres tanulókat
Chicago nem tartozik éppen a gyermekek számára legbiztonságosabb helyek közé derül ki az NBC televízió tudósításából. Az iskolaév kezdete óta 28 gyermek halt erõszakos halált az amerikai nagyvárosban. A leggyakoribb ok a lõfegyver által okozott halál.
Temes Tegnap délelõtt a Drãgan magánegyetem aulájában ünnepélyes külsõségek között megjutalmazták azt a 73 tanulót, akik országos tantárgyolimpiákon öregbítették Lugos hírnevét. Velük együtt az 53 felkészítõ tanár is elismerésben részesült. A Temes-parti város önkormányzata 19 ezer lejt utalt ki erre a célra.
Fred Thompson, a republikánusok potenciális sztárelnök-jelöltje egy igazi pozõr, aki különféle trükkökkel próbálja magát a vidék fiának feltüntetni világít rá a nem túl gyakran hangoztatott tényre a liberális irányvonalat képviselõ New Republic magazin. Jó példa erre az 1994-es szenátusi kampány, melynek során egy piros pickup teherautóval, farmernadrágban és csizmában furikázott a színész-politikus. Magára csak mint öreg Fredre utalt. A probléma mindössze annyi volt, hogy a vidéken oly divatos teherautót Thompson csak bérelte, és valójában akkor már két évtizede mint jól fizetett washingtoni lobbista tevékenykedett. Mindennek ellenére fölényesen nyerte a választást, akárcsak más, hasonló taktikát alkalmazó republikánusok.
(S.)
Újjávarázsolt park
Arad Befejezõdött a városháza mögötti Eminescu park zöldövezetének, virágrondóinak felújítása. Ennek eredményeként hatezer szál virágot ültettek be a park 14 ezer négyzetmétert kitevõ területére. A munkálatok azonban
GBR
Kiosztottak nyolcvan ANL-lakást Temesvár Tegnap összeült a Bega-parti város önkormányzatának lakásgazdálkodási bizottsága, hogy még egyszer és remélhetõleg utoljára ellenõrizze a 80 fiatal házas iratait, akik ANLlakást igényeltek, és az eddigiek szerint meg is kapják. A sürgõsségi listán idõközben egy hely megüresedett, amit a soron következõ tartalékosok jegyzékérõl azonnal kiegészítettek. Az FCU Poli egykori játékosa, Silviu Bãlace visszavonta sok vihart kavart kérvényét, lévén, hogy se nem játszik, se nem tartózkodik Temesváron. Egyéb-
Az Apple céghez tartozó iTunes úttörõ módon megkezdte a másolásvédelem nélküli digitális zeneszámok árusítását számol be a hírrõl az AP nyomán a Washington Times napilap. Így már közvetlen módon is lejátszhatóvá válnak a dalok bármilyen hordozható lejátszón, nemcsak az iPodon. A kezdeti, másolásvédelemmel el nem látott csomagban olyan elõadók szerepelnek, mint a Coldplay, a Rolling Stones, Norah Jones, Frank Sinatra, a Pink Floyd és Paul McCartney. Az új szolgáltatás számonként 1,29 dollárba kerül, azaz 30 centtel többe az eddig megszokott 99 centnél.
hogy a lezúduló víz egyszerûen átszakította a tetõtákolmányt és eláztatta az irodákat. A hivatal alkalmazottait már éjszaka berendelték, hogy mentsék, ami még menthetõ. Tegnap a bútorzat nagy részét és a szerencsésen megmene-
ként is, amikor nyilvánosságra hozták a jogosultak listáját és azon megjelent az egyesek szerint évi 100 ezer eurót keresõ focista neve, a tiltakozások özöne árasztotta el a bizottságot, melynek mindenképpen át kellett volna értékelnie az enyhén szólva részrehajló határozatát. A boldog tulajdonosok ezen a találkozón választhatták ki a jóváhagyott sürgõsségi sorrend szerint a kedvükre való lakást, amelybe legkésõbb két hónapon belül beköltözhetnek.
(SIPOS)
itt nem állnak meg, hamarosan közbeszerzési pályázat keretében fogják kicserélni a szemétkosarakat és a padokat. Szeretnénk, ha ez lenne Arad egyik legszebb pihenõhelye mondta a polgármester.
(IJ)
Középre csobogóval ellátott sziklakertet építettek
Két év felfüggesztett börtön cannabis árusításért Temesvár Mint hírt adtunk róla, a minap a Diáknegyedben a rendõrök tetten értek két fiatalembert cannabis (tiltott fû) árusítása közben. A medgyesi illetõségû George Florian Jecan és földije, Cristian Moldovan 300 gramm gyenge kábítószerrel érkezett taxin a Bega-parti városba abban a reményben, hogy itt jó árat adnak a fûért. Pechjükre
egy civil rendõrt is leszólítottak, aki hajlandónak mutatkozott az egész mennyiséget megvásárolni. A váratlan szerencsétõl fellelkesült fiatalok 3800 (38 millió régi) lejt kértek az áruért, amit az ál-drogos szó nélkül megadott. Mivel nem volt nála ekkora összeg, késõbbi idõpontra tették az adásvétel nyélbe ütését. A megbeszélt bárban azonban ügyész fel-
ügyelete mellett történt a kifizetés, megjelölt bankókkal. A tetten érés eredményeként az árut a hatóság elkobozta, és a fiatal kereskedõk ellen bûnvádi eljárást kezdeményezett. A temesvári bíróság tegnap hirdetett elsõ fokon ítéletet a drogkereskedõk ügyében. A szabadon védekezõ fiúkat 2-2 évi nem jogerõs felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. (S. J.)
A konzervatív frankfurti napilap Washingtonnak sikerre van szüksége a terror elleni háborúban címmel ismerteti egy német tábornok véleményét az afganisztáni harcokról. Egon Ramms tábornok, a hollandiai Brunssumban található NATO hadmûveleti fõhadiszállásának fõparancsnoka így fogalmazott egy írásában: az amerikai kormánynak politikai okból feltétlenül sikerre van szüksége a terror elleni küzdelemben. Az azonban a helyzet józan elemzésébõl kiderül, Irakban ezt belátható idõn belül nem érheti el. Ennek következtében még jobban Afganisztánra koncentrálnak. Ez többek között abban is megnyilvánul, hogy az amerikai csapatok létszámát nem csökkentették az iraki egységek terhére, hanem ellenkezõleg, növelték azokat. (A MAGYAR NEMZET összeállítása nyomán)
4
SzombatVasárnap, 2007. június 23.
Hitélet
Egyházaink hírei Dicsõség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. Istennek, aki van, aki volt, és aki eljön újra (Jelenések 1, 8) napján 11 órától úrvacsoraosztással egybeköArad tött istentiszteletet tartanak. Az apatelki evangélikus-lutheránus parókiHírzárlat Arad-belvárosban án ma A szentlélek átalakító munkája címmel Mivel az arad-belvárosi katolikus plébánián ifjúsági találkozót szerveznek nagyváradi, simájus elejétõl hírzárlatot rendeltek el a Nyugati Jelennel szemben, nem közölhetünk híreket az monyifalvi és fazekasvarsándi fiatalok részvéott zajló hitéletrõl, többek között a soron lévõ telével. Vasárnap 10 órakor Apatelken, 17 óraúrnapi rendezvényekrõl, az azt következõ kor Simonyifalván lesz evangélikus-lutherávasárnapon hagyományos fogadalmi kör- nus istentisztelet, amelyeken közremûködik menetrõl, sõt a közeljövõben sorra kerülõ Szent Hans Koller misszionárius. Tábornyitó a Hargitán Antal templombúcsúval kapcsolatban sem. Az arad-belvárosi baptista gyülekezet nõi Úrnapja Arad-Ségában körének 11 tagja ezt a hétvégét a hargitai bapAz arad-ségai katolikus templomban június 4-én, csütörtökön, Úrnapján 18 órakor sorra tista táborban tölti, ahol a tábornyitó alkalkerülõ, körmenettel egybekötött magyar mából nõi csendes napokat tartanak. Elõadáromán nyelvû szentmisén a közelmúltban elsõ sok hangzanak el a Keresztyén nõ a családban, szentáldozáson részt vett fiatalok virágszir- a gyülekezetben, a társadalomban címmel. A mokat szórva kapcsolódnak be az ünnepségbe. találkozó jó alkalom arra, hogy az erdélyi maUgyanaznap Tornyán 10 órakor kezdõdik a gyar baptista gyülekezetek nõtagjai a tábortûz melletti, hangulatos beszélgetéseken ismerkörmenettel egybekötött szentmise. Az egyházközségben elhunyt Stãncele kedjenek egymással, barátságok szövõdjenek. Erzsébet Mária (74), Németh Borbála (74) és A gyülekezet itthon maradó tagjai a vasárnapi istentiszteleten a Megváltó érettünk vállalt álBalogh Imre (72). A kisjenõi katolikus templomban Szent- dozatára emlékezve úrvacsorához járulnak. Az Ige Alapítvány istentiszteletei Temesháromság vasárnapján a szentmisék a megszováron minden szombaton 14.30 órától a Bánáti kott idõpontban kezdõdnek. Csütörtökön, Úrnapján 18 órakor ünnepi szentmise, Múzeumban, Déván vasárnaponként a Makörmenettel, a városban felállított 4 oltár gyar Házban kerülnek megrendezésre. felkeresésével. Fehér A kürtösi katolikus templom búcsúját Szentháromság vasárnapján 11 órai kezdettel tartják, A nagyenyedi református egyházközségben ahova szeretettel várják a híveket. Ezt meg- elhunyt Császár Lajosné Varró Rebeka (55). elõzõen 9 órakor Kisiratoson lesz szentmise. A felenyedi református egyházközségben Elsõáldozás Gyorokon elhunyt özv. Kerekes Mihályné Varga Anna (81). Vasárnap a gyoroki katolikus templomban a 11.30 órai szentmise alkalmával 5 helybeli Hunyad leány és 3 fiú járul elsõ szentáldozáshoz. Megkeresztelték Székely Dávidot. A petrozsényi római katolikus egyházA lippai katolikus templomban Úrnapján községben vasárnap a 10 órakor kezdõdõ 17 órakor kezdõdõ szentmisén szervezett szentmise keretében tartják meg az elsõáldokörmenet alkalmával felkeresik az utcán zást. Ma délután 6 órától lesz Polk Cristian és felállított négy oltárt. A szentmisék elõtt Jézus Nagy Tünde esküvõje. Vasárnap keresztelik szíve ájtatosságot tartanak. Mathé Silviu Francisc és Andrea, Silvia Gyógyító hét a Mosóczy-telepen Ruxandra nevû kislányát. A Mosóczy-telepi református gyülekeA vulkáni római katolikus egyházközségzetben jövõ héten gyógyító kúrát szerveznek ben vasárnap négy magyar és 18 román gyeraz alkohol-, drog-, dohányzás-szenvedély- mek lesz elsõáldozó. Csütörtökön kísérték betegségektõl szabadulni kívánók számára. utolsó földi útjára a 85 éves korában elhunyt A közös ebédet követõen kezdõdik el a prog- Bardócz Sándorné Birt Fridát. ram, amelyben részt vesznek a budapesti Az aninószai református egyházközségTiszta Forrás Alapítvány vezetõi is. A teljes ben ma fogad örök hûséget egymásnak a 26 ellátással mûködõ gyógyító hét pénteken éves Pap Zoltán református ifjú és a szintén délben úrvacsoraosztással zárul. A szer- 26 éves Váradi Anca Cristina ortodox hajadon. vezõk szeretettel várnak minden érdekA vajdahunyadi református egyházközlõdõt. ségben ma este hét órától lesz a 33 éves ortoAz arad-gáji református gyülekezet dox Baba Horaþiu és a 25 éves református Crivendégei, a hollandiai diakóniai csoport tagjai ºan Andrea Aliz esküvõje. nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül A dévai városi római katolikus egyházsegélyekkel keresik fel a megye rászorult községben vasárnap a déli mise keretében családjait. Jövõ szombaton 10 órai kezdettel a tartják meg az elsõáldozást. helybeli templom ad otthont az egyházmeTemes gyei nõszövetségi konferenciának, amelyiken a nõszövetségi képviselõk mellett részt vesznek a gyülekezetek lelkipásztorai is. Lelkigyakorlat Lippán A Gerhardinum Római Katolikus Líceum A nagyzerindi református gyülekezeti teremben vasárnap 16 órától a gyermeknap XI. A osztályos tanulói június 13. között alkalmából szervezett teadélutánra a gyerme- lelkigyakorlaton vesznek részt a lippai keken kívül szeretettel várják az édesanyákat, Hildegardis házban. A lelkigyakorlat vezetõje a szülõket, a nagyszülõket is. Bibliaórai Ft. Szilvágyi Zsolt egyházmegyei ifjúsági felvezetõ mellett beszélgetnek, énekelnek, lelkész, a líceum spirituálisa. Bérmálás Resicabányán tombolahúzást szerveznek. Ugyanaznap 10.30 órától a templomban istentiszteletet tartanak. Ma 10.30 órai kezdettel a resicabányai Az arad-belvárosi evangélikus-lutheránus Havas Boldogasszony plébániatemplomban egyházközség 7 tagja a lelkipásztor vezetésé- bérmál Msgr. Böcskei László általános vel vasárnap a németországi Wismarba utazik, helynök. Az ünnepi szentmise 10.30 órakor ahol találkoznak a helybeli, valamint a hollan- kezdõdik. Az 53 bérmálkozó fiatal ft. Pál diai testvértelepülés, Bréda híveivel, akikkel József Csaba fõesperes-plébános, ft. Lucacela közös programokon vesznek részt. Ugyanaznap Davor segédlelkész, Viorel Costinar görög a 12 órakor kezdõdõ istentiszteleten Czégé Imre katolikus lelkipásztor és Barna Cristian arad-gáji református lelkipásztor szolgál. hitoktató irányításával készült a második Úrvacsoraosztásra június 10-én kerül sor. szentség felvételére. Az egyházközségben elhunyt Stein Roland (74). Elõadás fiataloknak A fazekasvarsándi evangélikus-lutheráA Szentség és hõsiesség a digitális korban nus gyülekezetben szerdán egyházmegyei lel- címû 12 részes interaktív szemináriumsorozat készértekezletet tartottak, ahol a megjelent 15 utolsó elõadására ma 18 órától az Egyházmelelkipásztornak Orbán Attila simonyifalvi gyei Ifjúsági Központ nagytermében kerül sor. szórványlelkész számolt be zuluföldi élmé- Robert Lazu tanár, filozófus a szentek hõsiesnyeirõl. A templomban Szentháromság vasár- ségérõl és a keresztény hõs modelljérõl beszél.
Hangverseny a dómban Ma este 8 órakor Stephan Ronkov németországi vendégmûvész orgonakoncertjére kerül sor a székesegyházban. Programon Bach, Mozart, C. Franck, Liszt mûvei szerepelnek. A belépés ingyenes. Bérmálás Temesváron A székesegyházban megtartott pünkösdvasárnapi bérmálást követõen a hagyomány szerint egy temesvári plébánián is bérmál a Fõpásztor. Ennek megfelelõen június 3-án, Szentháromságvasárnap a temesvár-mehalai templomban a 10 órakor kezdõdõ ünnepi szentmise keretében Nm. és Ft. Roos Márton megyés püspök 85 fiatalnak szolgáltatja ki a második szentséget. Fõpásztori látogatás az egyházmegyében Nm. és Ft. Roos Márton megyés püspök június 410. között folytatja az oraviczabányai plébánián megkezdett vizitációját. Ott-tartózkodása alatt Ft. Fechetã Virgil plébános kíséretében a Fõpásztor felkeresi a helyi római katolikus és a más vallásfelekezetekhez tartozó közösségeket és a különbözõ közigazgatási intézményeket. Úrnapja a székesegyházban Csütörtökön, június 7-én a római katolikus Egyház Krisztus Szent Testét és Vérét régi magyar nevén Úrnapját ünnepli. Nm. és Ft. Roos Márton megyés püspök a székesegyházban 18 órakor celebrál szentmisét, amelynek keretében az egybegyûlt lelkipásztorok és hívek az Oltáriszentséget körmenetben kísérik a dómban felállított négy oltárhoz. Ballagás a Gerhardinumban Június 8-án, pénteken ballagnak a temesvári Gerhardinum Katolikus Líceum végzõs tanulói. Az ünnepség 9 órakor kezdõdik a líceumban, a székesegyházban 11 órakor Msgr. Böcskei László általános helynök mutat be szentmisét, amelynek keretében búcsúznak a növendékek. A lugosi római katolikus templomban megkeresztelték Varcalin Alexandrát. Az egyházközségben elhalálozott Dengler Mária (82). Csütörtökön, 18 órakor úrnapi szentmisét tartanak, körmenettel. A lugosi református templomban megkeresztelték Iustin Alint. Az egyházközségben elhalálozott Trãzan Irén (85). A dettai római katolikus templomban vasárnap, a 11 órakor kezdõdõ szentmise keretében elsõáldozás lesz. Házasságot kötött Lukács Jenõ és Neamþu Lavinia. Csütörtökön 18 órakor kezdõdik az úrnapi szentmise, melyet körmenet zár. A zsombolyai római katolikus templomban megkeresztelték Constantin Izac Remust, Ienovan Aidát, Sztoján Krisztina Meliszát. Az egyházközségben elhalálozott Magyar Attila István (67), Gyertyámoson Merjan Elisabeta (61), Csenén Manea László (54). Csütörtökön úrnapi szentmise 8.30 órakor a Futok negyedben, 11 órakor Kécsán, 15
órakor Kiskomlóson, 18 órakor a zsombolyai plébániatemplomban. A nagyszentmiklósi római katolikus egyházközségben elhalálozott Frekot Katherina (83), Balog István (68). Áldozócsütörtökön 19 órakor kezdõdik a szentmise, melyet körmenet zár. A gátaljai római katolikus egyházközségben házasságot kötött Madar Marius és Filipcik Iasmina. Az egyházközségben elhalálozott Jeczkel Erzsébet (69). Csütörtökön az úrnapi szentmise 10 órakor kezdõdik. A bakóvári római katolikus templomban az úrnapi szentmise 18 órakor, Vukován 11 órakor lesz. Az újszentesi római katolikus templomban házasságot kötött Ghelner Ioan Tibor és Drezán Ilona. Csütörtökön 12 órakor tartják az úrnapi szentmisét, körmenettel. A bodófalvi református templomban megkeresztelték Sebõk Manuel Dánielt.
Temesvár Az evangélikus-lutheránus templomban vasárnap, a 10 órakor kezdõdõ istentiszteleten, ezt követõen Vöröscsárdán 11 órakor Mátéfy Ciprian teológiai hallgató hirdet igét. A belvárosi református templomban ma 913 óra között gyermeknapot tartanak. Szeretettel hívják és várják a gyülekezet legfiatalabbjait! Június 3-án, vasárnap 10 órai kezdettel tanévzáró istentiszteletre kerül sor. Erre az alkalomra szeretettel várják a szülõket, nagyszülõket is. Megkeresztelték Leczki Norbertet. Az egyházközségben elhalálozott Wagner Trangott Friedrich (81). A józsefvárosi római katolikus templomban házasságot kötött Deák Adrian Cristian és Jurca Mihaela. Megkeresztelték Deák Cristian Endrét. Az egyházközségben elhalálozott Komlósi József (73). Áldozócsütörtökön a vasárnapi miserend érvényes. Az erzsébetvárosi római katolikus templomban megkeresztelték Németh Sorayát. Házasságot kötött ªleam Alex Adrian és Roncov Adela. Áldozócsütörtökön 8.30 órakor német nyelvû, 10 órakor magyar szentmise. A mehalai római katolikus templomban megkeresztelték Bejan Patrikot, ªtefan Anát. Házasságot kötött Pavel Dan és Maºa Camelia, Hozás József és Trâncã Mihaela. Az újkissodai római katolikus templomban megkeresztelték Oláh Annát. Házasságot kötött Leca ªtefan és Miklós Mária. Az egyházközségben elhalálozott Bohn János (80).
Barátomnak, szeretettel
Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket. Nincsen senkiben nagyobb szeretet, mintha valaki életét adja az õ barátaiért. János. 15, 1217 Kedves Barátom! Rég nem írtam neked. Most újra megteszem. Ugye örülsz, hogy újra kereslek?! Szeretném, ha meghallgatnál. Még nem vagy felnõtt, sõt nagyon fiatal vagy, de valamivel bizonyítani akarod, hogy már te is nagy vagy. Cimborák csalogatnak a szórakozó helyre, ahol könnyen juthattok italhoz. Még fizetnek is neked. Születésnap, névnap, családi ünnep, baráti összejövetel, diszkó, bankett, közös kirándulás el sem képzelhetõ italozás nélkül. Felnõtt lettél, kinõtted a gyerekcipõt, sikeres vagy, eredményeid vannak, kereseted megengedi, hogy te fizess a barátaidnak, egyre gyakrabban jöttök össze, egyre több itallal. Vagy szerelmi csalódás ért? Meghasonlottál környezeteddel? A feleséged, férjed vagy más valaki miatt keseregsz?
Család és otthon nélkül maradtál, esetleg más bajok értek? Egy kis pálinka, néhány pohár bor, egy pár üveg sör magányosan, vagy a haverokkal és mintha máris megoldódnának a gondjaid, felülemelkednél a nehézségeken. Jöjjön tehát az ital, vagy drog egy kis búfeledõnek, kedv-csinálónak... Barátom! Hidd el, az élet gondjaira, örömeire nem megoldás az alkohol, amelyik tönkreteszi egészségedet, munkabírásodat, családi életedet. Megrontja baráti kapcsolataidat, anyagi csõdbe juttat, a bûnözés útjára sodor. Fájdalmat, szenvedést okozol a magad, a környezetedben élõk számára. De még az üdvösségedet is kockára teszed. Tudod, mit üzen Isten neked? Jaj azoknak, akik jó reggelen részegítõ ital után futkosnak és mulatnak estig, és bor he-
víti õket (
) Jaj azoknak, akik hõsök borivásban és híresek részegítõ ital vegyítésében. Ésaiás 5, 1115.22. Barátom! Ha gondjaid vannak azzal, aki a világ legnagyobb gonosztevõje, mert több embert ölt meg, mint a világ összes háborúja, és családi otthonok millióit tette tönkre, milliók lelkét ontotta ki és döntötte romlásba, jöjj el arra a gyógyító hétre, amelyet az Arad-Mosóczi Református gyülekezetben tartunk június 4-e és 8-a között. Segíteni szeretnénk neked, Isten szeretetének és Igéjének közösségében. Jelentkezz a lelkészi hivatalban, akár személyesen, akár levélben (310205 ARAD, Ivireanu 6.), vagy a következõ telefonszámokon: 0257-218414, 0357-429-274. Add meg nekem a lehetõséget, hogy személyesen is találkozzam veled! ...akiket a Fiú megszabadít, azok valóban szabadok. Jn. 8, 36
JÓZSA FERENCZ református lelkipásztor
SzombatVasárnap, 2007. június 23.
Jelenidõ
Gyermeknapon nyílt meg újra az állatkert Folytatás az 1. oldalról A délelõtti szemerkélõ esõ kissé ráijesztett a szervezõkre, talán ezzel magyarázható, hogy Gheorghe Ciuhandu polgármester és Adrian Orza alpolgármester sebtében vágta el az avatószalagot, és elfelejtették maguk mellé hívni a Szegedi Vadaspark igazgatóját, akinek nagy szerepe volt az álltakert benépesítésében: a Tisza-parti város vadasparkja az áprilisban kötött együttmûködés eredményeként többek között egy emu párral, egy feketehattyú-családdal, mandarin kacsákkal járult hozzá a Temesvári Állatkert állományának gyarapításához. A továbbiakban is küldünk majd példányokat a különbözõ állatfajokból, mint ahogy az együttmûkö-
A temesvári állatkert vezetõje, a szegedi vadaspark igazgatója és a polgármester dés sem áll meg itt, hanem kö- Vadaspark igazgatója, a Mazös programokban és pályáza- gyar Állatkertek Szövetségétokban, tapasztalatcserékben nek elnöke. Jómagam, és a nyilvánul majd meg nyi- kollégáim is sokszor voltunk latkozta a Nyugati Jelennek itt, hogy a temesváriakkal Veprik Róbert, a szegedi közösen beszéljük meg a ter-
Borongós idõben jókedv
Hunyad Déván az autóvezetõknek bal lábbal kezdõdött a gyermeknap. Az Antena1 tévéadó nagy cécóval érkezõ karavánja miatt széles körzetben lezárták a közlekedést a városközpontban. A javítási munkálatok nyomán amúgy is feltúrt utcákon aztán hatalmas közlekedési dugók alakultak ki. Habnak a tortán hajnalban zuhogni kezdett az esõ és kora délutánig meg sem állt. Ez persze a rendezvényekre is kihatott. A szabadtéri sportvetélkedõkre még délután, az esõzés elmúltával sem jelentkeztek túl sokan. A rendezõk abban reménykedtek, hogy legalább az estére meghirdetett koncerteken lesz majd közönség. Igaz, ez már nem a gyermekeknek szólt. A kicsinyek azonban nem kenõdtek el a borongós, esõs idõ láttán. Szinte valamennyi tanintézményben játékkal, vetélkedõkkel, maszkabállal, zenével, tánccal ünnepelték június 1-jét. Sõt, sokan nyakukba vették a világot és kirándulni mentek, szinte menekülve a hirtelen beállt zimankós idõ elõl. A dévai Téglás Gábor Iskolában a legnagyobb mulatságot épp a végzõs diákok csapták, e napra idõzítve búcsú-bulijukat,
amelyen még diákként, gyermekként szóGÁSPÁR-BARRA RÉKA rakozhattak.
Labdakergetés határon túliakkal
Temesvár A délutáni égszakadás sem szegte kedvét tegnap a Június 1. Labdarúgókupa részvevõinek, és a hatodik-hetedik osztályos tanulókból álló csapatok az esõben is nagy elszántsággal vetették küzdelembe magukat a kupákért, a különbözõ jutalmakért. A temesvári kemping sportpályáján a gyárvárosi 1-es számú Általános Iskola szervezte meg a gyermeknapi focitornát, amelyre a testvériskolák közül eljött a szegedi
Meccsre fel!
n Verespatakon találkoznak
veket, a kifutópályák elrendezését. Anyagiakban nem mértük fel, de azt hiszem, sokszor erõn felül segítettünk, hogy ez az állatkert megfeleljen az európai uniós szabványoknak. Ez olyan szakma, amit folyamatosan tanul az ember, és még sok munka van hátra. De lényeges, hogy jó elképzelés alapján indultak el temesvári kollégáink. Jártam más romániai állatkertekben, ezért ki merem jelenteni, hogy a temesvári elõkelõ a többihez képest. Az intézmény a polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozik, mûködéséért Mihãiþã Afrenie fõosztályvezetõi minõségében felel. Tájékoztatásul elmondta, hogy egész júniusban ingyenes a belépés, és hétfõ kivételével naponta 10 és 20 óra között látogatható.
Fehér Bogdan Olteanu, a Képviselõház elnöke a héten bejelentette, hogy a Magyarországon azonos tisztséget betöltõ Szili Katalinnal idén Verespatakon találkoznak. Az októberben sorra kerülõ évi találkozóra meghívást kapnak azok a romániai és magyarországi civilszervezetek is, amelyeket komolyan foglalkoztat a verespataki aranybánya sorsa. Hunyad Gyenge Gábor Bukarestben élõ, harói születésû amatõr festõmûvész szeretettel meghívja az érdeklõdõket 2007. június 5-én, kedden délután 5 órától a dévai Téglás Gábor Iskolában rendezendõ tárlatmegnyitójára.
n Ruhakiállítás a Neptun strandon
Arad Az Expo Timiºoara International eseményszervezõ Kft. június 610. között Expo Vest Fashion címmel eladással egybekötött tematikus kiállítást rendez a Neptun strandon. A ruházati cikkeket, cipõket, kozmetikai cikkeket, bõrdíszmûárut, divatékszereket felvonultató rendezvényen több mint 50 hazai és külföldi cég vesz részt.
Gedói Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény, de válaszolt a meghívásra a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum, a Calderon gimnázium és a Buziásfürdõi Elméleti Líceum is. A rendezvényt három esztendeje szervezik meg: az elsõ amolyan házibajnokság volt, de a másodikra és harmadikra a partneriskolák csapatait is meghívták avatott be az elõzményekbe Pál Krisztina,
a gyárvárosi tanintézet aligazgatója. A mi iskolánk kétnyelvû, és olyan rendezvényt választottunk, amelyen a magyar és román gyerekek közösen vehetnek részt mondta. A sport ilyen, úgymond nem nyelvhez kötött, ráadásul az iskolában futballkör is indult Todorov Iván testnevelõ tanár vezetésével. A gyerekek Hajduk Vlaska Mala néven szerepelnek különbözõ iskolai bajnokságokban, és hetente négyszer edzhetnek ingyen az UMT-sporttelep mûfüves pályáin. A pedagógusoknak is hasznos a részvétel fûzte tovább az aligazgató , különösen a testnevelõ tanároknak, hiszen ilyenkor nyílik alkalom egy kis szakmai tanácskozásra, ötletbörzére. Az elsõ három helyen ebben a sorrendben a Bartók (megvédve tavalyi bajnoki címét), Buziásfürdõ és a Hajduk csapata osztozott, a délutáni gálán a legjobb játékost, a gólkirályt és a legjobb kapust is jutalmazták.
P. L. ZS.
B. K.
n Elárusító-képzés Lugoson
Temes Városon és vidéken egyaránt a hiányszakmák listájának az élén található a képzett elárusító. Nehezen megoldható gond ez Lugoson is, ahol sok más szakmában is nagy a munkaerõhiány. A dolgozók egy részét a környezõ vidéki településekrõl szállítják be naponta saját buszokkal a cégek. Ilyen körülmények között jelentõs segítségnek számít a Temes Megyei Kereskedelmi, Ipari és Mezõgazdasági Kamara ajánlata, hogy a Temes-parti városba kihelyezett irodája szakképzõ tanfolyamot indítson a hiány pótlására. A döntés megszületett, a kiképzés beindulása a jelentkezõk hozzáállásától függ. A Kamara követelményként támasztja, hogy a beiratkozók legalább nyolc osztállyal rendelkezzenek. Az érdeklõdõk a Kamara kirendelt irodáján (városháza épülete, II. emelet, 201-es ajtó), illetve a 0256/354-920-as telefonszámon kaphatnak bõvebb tájékoztatást.
Fagylaltok a kicsiknek Fehér Június 1. alkalmával Gyulafehérvár Polgármesteri Hivatala, a Szociális Gondozási Osztály közvetítésével Alpin 57 Lux fagylalttal lepte meg a város valamennyi óvodását és általános iskolását. A cég ajándékából mintegy 7100 gyerek részesült. Ioan Bogatan alpolgármester az ompolykisfaludi (Miceºti) 150 óvodásnak és iskolásnak osztott ki édességcsomagokat.
T. I.
n Tárlatmegnyitó Déván
n A Kossuth téren is lesz kertvendéglõ
TAKÁCS I.
A Déva központjában közprédára kitett ATV-knek még az esõben is akadt vezetõjük
5
(S.)
Temesvár Immár harmadszorra licitálta a polgármesteri hivatal a kertvendéglõk nyitására alkalmas parcelláit a város közkedvelt terein. A harmadszori nekifutásra a Gyárváros központjának számító Kossuth térre is akadt jelentkezõ. Két vállalkozó nyújtotta be igényét, de egyelõre nem bírálhatták el, mert a törvényes határidõ után érkeztek a licitálás színhelyére, ezért a következõ napokban döntenek a kérésükrõl. Furcsamód, az elmúlt években túlzsúfolt Opera téren a harmadik licitálás után is maradt még egy hely. A vendéglõsök szerint az érdeklõdés megcsappanása az egekig felsrófolt bérleti díjaknak tulajdonítható. (SIPOS)
Piaci árak Termék Tej/l Tejföl/4 dl Tehéntúró/kg Juhtúró/kg Liptói túró/kg Tojás/db Paradicsom/kg Paprika/db Vegyes zöldség/kg Burgonya/kg Újburgonya/kg Hagyma/kg Fokhagyma/kg Dughagyma/kg Zellergumó/db Karfiol/kg Karalábé/db Káposzta/kg Savanyú káposzta/kg Kistök/db Spenót/kg Padlizsán/kg Zöldborsó/kg Zöldbab Petrezselyemzöld/csomó Fejes saláta/fej Uborka/kg Gomba/kg Hónapos retek/csomó Zöldhagyma/csomó Alma/kg Körte/kg Szõlõ/kg Földieper/kg Cseresznye/kg Dióbél/kg Méz/kg Zöldségpalánta/szál
Arad
Déva
Enyed
Resicabánya
1,25-1,50 3-5 7-8 10-13 12 0,30 3 0,5-1 1,6-2,5 1,2-2 2-3 1,52 10-12 7 1,50-3 1-2,50 0,5-1 1 3 0,5-1 2-4 5-6 2-4 0,7 0,25-1 0,50-1,0 2-2,50 5-7 0,80-1 0,50-1 2,50-5 4,50-6,0 10-12 2,5-4 15-20 10-15 0,10-0,70
1,50-2 2-2,50 7-8 8-14 0,30 3,5-4 4-8(kg) 2-3 1-2 2-2,50 2,50 9 6-8 1 4,50-5 1-1,20 1-2 1,5-2/3 db 3 5-6 0,50-1 0,50-1 3-4 6-8 1-1,50 0,60-1 2-5 4,50 4,50-5,50 4-6 12-20 10-15 0,10-0,20
1,50 3 6 8 0,25 4 8-10 2-2,50 1 2 2 8 3-4 3 1 0,7-1,50 0,50 0,50 4 1 1 1,50-2 4 4 15 10-12 -
1,50 4 7 10-12 0,35-0,40 2,20-3 0,5-1 1-1,60 1,20 1,70 10 2,50-4 1,20-3 1-2 0,7 1,80 1-2 6,5 0,50 0,70-1 2,20-2,50 9 0,50 0,35 2,50-3 3 10 3,5 4-5 18-20 12-16 -
Temesvár 1,60-1,80 2,50-3,40 8 9-11 0,35 4-5 6-8(kg) 1,50-2 1-1,50 1-3 2 6-8 6 1,50-3 2-3,5 1-2 1 3-4 1-1,50 3-4 5-6 4-5 0,8 0,50 1-2 2,5-4 0,50-1 1-1,5 2-4 3-6 7-9 5,5-7 4-6 15-20 12-19 0,10-0,60
6
SzombatVasárnap, 2007. június 23.
Tükör
Amit írok
mindig emberi sorsokról szól Születésnapi beszélgetés BÁRÁNYI LÁSZLÓ ILDIKÓ orvos-íróval Kerek születésnapi évfordulóhoz érkeztél, leírhatjuk-e, hogy hányadik? Az örök fiatalság nem csak egyesek kiváltsága, különösen, ha valaki olyan mindig-cselekvõ, munkára kész természettel áldatott meg, mint te. Azt hiszem, erre az emberszolgálatra születni kell, mint ahogyan írónak is. Hízelgõ az, hogy örök-fiatalnak tekintesz hetven évem ellenére, de a kiváltság kérdésében vitatkozni van kedvem. Az örök fiatalság igenis csak egyesek kiváltsága, olyanoké, akik jó géneket örököltek, jó helyen, megfelelõ idõben születtek, és akiket nem sokszor pofozott meg az élet. Én a kettesek közé tartozom. Már 36 évesen nagyon lesújtó volt az orvosi vizsgálataim eredménye, de elhatároztam, hogy nem adom fel, legalább a hetvenig semmiképpen. S lám, még mindig itt vagyok, nem annyira a fiatalságom, inkább a makacs elhatározottságom okán: bebizonyítom, hogy az orvosok és az orvosságok is érnek valamit. Akkoriban kezdtem el szövetségeseket keresni a halál ellen
Az ergo-mániára viszont tényleg születni kell, csak azt kell eldönteni, hogy áldás-e vagy inkább átok. De az írónak születés, az mese! A valamelyes íráskészséggel rendelkezõ fiatal, ha jó nevelõk kezébe kerül, megtanulja színesen és érdekesen kifejezni a gondolatait. Innen az íróvá válásig nagyon hosszú és rögös az út. Ha az íráskészség mellett jelentkezik a társadalmi és pszichológiai problémák iránti érzékenység is, valamint annak kényszere, hogy a tapasztaltakat másokkal is meg kell osztani és meg kell próbálni változtatni a tökéletlen világon nos, akkor kezd rügybe fakadni az író tavasza. De innen a virágzásig és a mûvészi termés betakarításáig még meg kell úszni a tavaszi fagyosszenteket, a nyári jégesõket, az aszályt, az árvizeket. Belõlem talán soha nem lett volna író, ha itt, Temesváron nem találok olyan baráti segítõ közösséget, amely az elsõ botladozó lépéseimet egyengeti. Tehát, ha író lettem végül is, azért nem a születés a felelõs, hanem elsõsorban te, kedves Marika és Gherasim Emil, akik leközöltétek elsõ írásaimat és rendszeresen újabbakat kértetek, no meg az akkori Ady Endre Irodalmi Kör, valamint Szõcs István kritikus bölcs tanításai. Térjünk vissza a kezdetekhez. Hogyan lesz az orvosból író? Nem egyedi eset, sok példát hozhatnánk fel erre. Az orvosíróknak külön szövetségük is van, úgy tudom, te is csatlakoztál, bár írószövetségi tag vagy. Hiszen éppen errõl regéltem az elõbb, de te árnyaltabban teszed fel a kérdést: miért olyan gyakori az orvosokból lett író? Gondolom azért, mert szakmájuknál fogva az emberrel foglalkoznak, az emberi élet legsorsdöntõbb pillanataiban van alkalmuk betekinteni olyan intimitásokba, amelyek rendszerint a többi mellettük elsétáló embernek nem nyilvánulnak meg. Születés, halál, fájdalom, baleset, betegség mindennaposak az orvos életében. De a szociális igazságtalanságok, esélyegyenlõtlenségek, szenvedélybetegségek,
Látogatás Krassó-Szörény A kicsik látogatása a náluknál kevéssel nagyobbaknál jellemezhetnénk a resicabányai eseményt. A Kereszthegyi magyar óvodások és Faget Hajnal óvónõ meglátogatták a magyar tagozatosokat a Diaconovici-Tietz Líceumban. Az iskolások igazi vendéglátóknak bizonyultak, süteménnyel, ropival, szörppel
és nyalókával kínálták a bemutatkozás és beszélgetés után vendégeiket. Az udvaron közös játékkal folytatódott az együttlét. Nyuszi ül a fûbent, Lánc, lánc, eszterláncot vagy Bújj, bújj zöld ágot játszottak együtt gyerekek és nevelõik.
MEGYASSZAI JÚLIA
Óvodások, iskolások együtt játszanak
alkoholizmus és egyáltalán a szegénység is gyakrabban döbbenti meg az orvost. Egy-egy munkanap végén tovább rágódsz az aznapi nyomorúság-adagon, testin és lelkin egyaránt. Még az az átok is rajtad ül, hogy elõre látod az elkövetkezõ még nagyobb tragédiákat, amelyrõl a beteggel egyelõre nem beszélsz. Hát akkor nem marad más hátra, mint a fehér papír és megbeszéled önmagaddal a kimondhatatlant. Megosztod a rád nehezedõ terheket másokkal is. Az olvasó vállára rakod egy részét, közösen könnyebb elviselni és eljutni a lelki katarzisig. Azok az orvosok, akiknek inkább a zenéhez vagy képzõmûvészethez van több érzékük, abban találják meg
a feszültség levezetésének módszerét. Ezért sok az orvos festõ és muzsikus is. Megjelent köteteid egytõl egyig nagy közönségsikernek örvendtek. Valósággal elkapkodták könyveidet az üzletekbõl. Minek köszönheted ezt a népszerûséget?
Talán annak, hogy amit írok, az nem igazán irodalom a maga nemes és nagyszerû mivoltában, hanem inkább tényirodalom mindig emberi sorsokról szól, nagy filozófiai áttételek nélkül, aránylag közérthetõen. Meg aztán bõvebb az olvasótáborom azért is, mert minden néni, bácsi, akinek valaha enyhítettem a derékfájásán vagy köhögésén kíváncsi arra, vajon mit írt a mi drága jó doktor-nénink. Mert a 70-80 évesek is néninek szólítottak már 30 évesen. Õk jobban tudták
Ezért voltam köteles megérni a megelõlegezett kort. Egyik kötetedet férjeddel, Bárányi Ferenc orvos-íróval közösen írtad. Az És akkor eljött Hippokratész könyvedre gondolok. Ez lenne mindkettõtök ars poeticája? Azt hiszem, igennel kell válaszolnom. Két címem is van, amely errõl szól: Levél egy kollégához és Credó. A kötet címadó novellája pedig, amelyet a férjem írt, világosan megfogalmazza, hogy az embernek nem csak az élethez van joga, de a méltó halálhoz is. Újabb írásaidat várják az olvasók. Tudom, jelen vagy a világhálón. Készül-e újabb köteted? Milyen megírandó témák foglalkoztatnak, nyugtalanítanak, ösztönöznek? Hogyan látod a könyvek jövõjét ebben a globalizált, internetes világban? Az olvasó kategóriája elég nagy változáson ment át az utóbbi két évtizedben. Talán ez az oka annak, hogy nem igazán látom az én írásaimat váró olvasókat. Akik engem szívesen olvasnának, nem engedhetik meg maguknak a könyvvásárlás luxusát, én sem a könyvkiadás költségeit. A világháló értelmiségi látogatóinak csak kevés ideje van olvasni, ezért a rövid prózát és a jó verseket kedvelik. A www.7torony.hu címû irodalmi portálon közöltem az utóbbi hónapokban az utolsó húsz év termésébõl. Elég jó fogadtatásnak örvendtem. Napló rovatom most került be a 20 legolvasottabb napló közé
Olvasnak Kanadától Magyarországig. Az írásokat követõ kommentálások kicsit átveszik az irodalmi kör szerepét. Lemérhetõ a hatás és az érdeklõdés foka is. Nagyobb a visszajelzések lehetõsége. Ettõl függetlenül szeretném megszerkeszteni az 1960-ban Marosvásárhelyen végzett Orvosok Könyvét. Gyûjtöm az anyagot. Több kiváló kolléga írásait, visszaemlékezéseit, korabeli fényképeket. Fontos kordokumentumként az ötvenéves találkozóra szeretném ezt a közös kötetet megjelentetni. Egyebekben tervezni emberi botorság, a végrehajtás lehetõsége a teremtõ kezében van. Szeretném, ha idõt adna még egy-két dolog elvégzésére, hogy legyen, amirõl írjak. Aztán, hogy ez papír- vagy más formában rögzítõdik-e a kortársaknak és fogja-e érdekelni az utódokat, arról inkább a jövõkutatókat kellene megkérdezni. Köszönjük a beszélgetést. Barátaid, olvasóid nevében is boldog születésnapot kívánunk. Isten éltessen sokáig doktornéni, író-kolléga!
PONGRÁCZ P. MÁRIA
Fény a sötétségben
Mûvelõdés, könyvek s egy kis terefere
Fehér Havi rendszerességgel látogatják a városi könyvtárat a nagyenyedi szigorított börtön nõi elítéltjei. Bár a börtönnek 4000 kötetes tékája van, s az itt raboskodó nõk száma általában nem haladja meg a 35-40-et, igényeiket a belsõ könyvtár nem igazán elégítette ki. Mint Iulia Avram, az oktatási osztály vezetõje elmondta, közkedveltségnek a modern szerelmes regények örvendenek. Ha pedig egy könyv megtetszett, akkor ugyanazon szerzõ mûveiért nyaggatják a nevelõt. Így került sor a városi könyvtár kínálatára. A látogatási lehetõséget elõször az írástudáshoz kötötték, de a tanulási vágy serkentésének érdekében most már az írástudatlanokat is beveszik a csoportba. Otthonosan foglal helyet a nem túl tágas, de meghitt hangulatú olvasóteremben a 13 fiatal nõ. Leteszik a visszahozott könyveket, melyek közül nem egyet újrakötöttek.
Jó hangulatú, élénk beszélgetés alakult ki a könyvtárosnõ és az elítéltek között (A rabok írásbeli beleegyezésüket adták a fényképezéshez) Jenica Sãtmãrean könyvtá- könyv. Városunk tanárának rosnõ köszönti õket, s egy kis Európa-napra kiadott, ennek elõadást rögtönöz az elmúlt fõvárosait versikében ismerhónap kultu rális eseményei- tetõ gyerekkönyve aztán megrõl, ismerteti a júniusi év- oldotta a nyelveket: Madrid, fordulókat. Keresi a közös Párizs, Róma... felcsillannak hangot, próbálja felkelteni az a szemek, s csak úgy röpködérdeklõdést. Creangã emlé- nek az idegen szavak. Sok keirõl a gyermekirodalomra elõadó megirigyelné a percek tér, majd a gyermeknevelésre, alatt kialakult élénk beszélgemelyben örök segítõtárs a tést. Kérdezgetnek, de fõleg
mesélnek a nõk, magukról, családjukról, a börtönbeli életükrõl. S megindul a panaszáradat. A bezártság, a külsõ világ iránti vágy, az emlékek megoldják a nyelveket. A varráson és cipókészítésen kívül jót úgyse tanulunk panaszolják. De én megtanultam a zsebmetszést hangzik, s már részletezi is a technikát. Az oktatásvezetõ nem szól közbe, de a könyvtárosnõ így is állja a sarat. Minden gondolatot visszavezet a tisztesség, a törvényes élet útjára s meggyõzõdéssel állítja, hogy a szabadság értékét mindenképpen megtanítja a börtön, s nem a benti jólét megteremtése, hanem éppen ennek az elkerülése a cél. S míg folyik a vita, új könyvek kerülnek az asztalra, válogatnak, csereberélnek a büntetésüket leülni kényszerültek. Aztán átadták a könyvtárnak hozott ajándékot: Fény a sötétségbõl a címe a börtön belsõ, havonta megjelenõ folyóiratának. TAKÁCS ILDIKÓ
Jelenidõ Czernák Ferenc elõadóestje Aradon Csütörtökön délután az RMDSZ Püspökség utcai székházának nagytermében szépszámú közönség elõtt tartotta meg Czernák Ferenc A világ, ahogyan én látom címû egyéni szavalóestjét.
be a történetüket is igyekezett beleszõni. A továbbiakban összekötõ szövegek rávezetésével Anavi Ádám, II. János Pál, Reményik Sándor, Böszörményi Zoltán, Wass Albert, Szombati Szabó István,
Czernák Ferenc közel kétórás elõadása fokozottabb érdeklõdést érdemelt volna Andrásy-fotó Kölcsey Himnuszával indí- Tompa Mihály és Arany Játott, majd felolvasta Illyés nos verseit szólaltatta meg, Gyulának a Himnuszról szóló nagy átéléssel. esszéjét. A továbbiakban a Czernák Ferencnek közösmagyar zászlóról, a jelvények- ségépítõ, magyar egyéniségrõl, kivetített képes illusztrá- formáló törekvése mindenciókkal a koronázási éksze- képp dicséretet érdemel. rekrõl tartott elõadást, amely(B)
SzombatVasárnap, 2007. június 23.
Hülye, aki nem ünnepel!
Media Markt már Békéscsabán is
Június 5-én nyitja meg a Media Markt legújabb áruházát a békéscsabai Csaba Centerben, ami minden bizonynyal az aradiakat is érdekelheti, hisz közel van, és sokan járnak át vásárolni. A háztartási és szórakoztató-elektronikás szaküzlet a régió legnagyobb áruválasztékát kínálja 2500 négyzetméteren; a kliensek márkás, minõségi termékek és szolgáltatások közül válogathatnak, alacsony áron. A termékek közül kuriózumként megemlíthetõ a világ legnagyobb, 261 cm-es képátmérõjû óriás
plazmatévéje (Panasonic), több mint 120 féle fényképezõgép és több mint 170 féle televízió, valamint hûtõszekrények, mosógépek, mobiltelefonok és egyéb, a legújabb technológiát ötvözõ gépek. Ami a szolgáltatásokat illeti, az áruház digitális és hagyományos fotókidolgozást, házhoz szállítást, vevõszolgálatot, PCinstallációt, autóhifi-beszerelést, GSM-beállítást stb. végez. A nyitás elõtti sajtóértekezleten Gyökös Attila, a Media Markt Békéscsaba 34 éves ügyvezetõ igazgatója elmondta: sikerük titka, hogy kon-
cepciójukban az ember áll a középpontban, a vásárlókra hatalmas választék vár, a válogatásban szaktanácsadók segítik õket. A siker másik titka, hogy a Media Marktok decentralizált struktúrákban mûködnek, az ügyvezetõ igazgató egyben résztulajdonosa is az áruháznak. Az elsõ Media Markt 1979-ben alakult Münchenben, majd terjeszkedni kezdett. Ma már 14 országban van jelen, a békéscsabai a cég 461. áruháza. Magyarországon az elsõ áruház 1997-ben nyílt meg Budapesten, a békéscsabai a 15. az or-
szágban. A megnyitó egybeesett a Media Markt 10 éves magyarországi születésnapjával, melyet a Hülye, aki nem ünnepel szlogen kísér. Ami a romániai terjeszkedésüket illeti, Gyökös Attila szerint nagyon fontos számukra a romániai piac is, a jövõ héttõl pedig a médián keresztül szeretnének több mint 70 ezer háztartásban jelen lenni Aradtól Szalontáig. És minden bizonynyal, valamikor egy romániai áruházzal is elõrukkolnak.
Liciten egy kocsma, két sportbolt Arad Nyílt árverésre bocsátja az önkormányzat az UTA stadion fõbejárata melletti három üzlethelyiséget. Ezek közül kettõben sporteszközöket és -felszerelést fognak árusítani, a harmadikban, a legnagyobban pedig vendéglátóipari egység, magyarán kocsma lesz. Ez utóbbival kapcsolatos egyetlen kitétel, hogy a mérkõzések elõtt és alatt tilos lesz szeszes italt felszolgálnia. A szerzõdéseket a gyõztesekkel egy esztendõre kötik, további négy évre meghosszabbítható lesz, majd öt év múlva újra árverésre kell bocsátani a három helyiséget. A polgármesteri hivatal reméli, hogy nagy lesz az érdeklõdés a boltok iránt, ezért sikerül majd a liciten alaposan felsrófolni az árakat.
Szánthó Balázs koncepciómenedzser, Gyökös Attila ügyvezetõ igazgató és Koricsánszky Dóra kommunikációs vezetõ
(IJ)
Védõkorlátokat telepítenek
Temesvár Rendõrségi jelentés szerint az utóbbi idõben aggaszó méreteket öltött a gyalogosok könnyelmûsége miatti balesetek száma a Bega-parti városban. A tárgykörben elvégzett felmérés tanúsága szerint, egyes személyek furcsamód, fõleg az idõsebbek fittyet hányva a zsúfolt jármûközlekedésnek, ott vágnak át az úttesten, ahol
éppen dolguk akad a szemközti oldalon. Még akkor is, ha húsz-harminc-ötven lépéssel odébb biztonságosan kelhetnének át a zebrán. Ugyancsak a rendõrségi tájékoztatóból tudtuk meg, hogy a felvilágosító munkával nem sokra ment a hatóság sõt a bírságolással sem , még olyankor is szabálytalankodtak, amikor a helyszínen
7
volt a rendõr. A feltérképezett veszélyes szakaszokon a városháza közremûködésével megkezdték védõkorlátok telepítését, hogy végérvényesen elejét vegyék a nemtörõdömségbõl fakadó gyalogos baleseteknek. Jelenleg az Aradi úti úgynevezett Banknegyed környékén különítik el ráccsal a járdát az úttesttõl. (S.)
A védõkorlát alkalmazása óta megszûnt a veszély a város legszûkebb utcájában (Május 9.), ahol az elmúlt években több súlyos balesetet okoztak a járdát szinte érintõ villamosok
Óriási választékból lehet válogatni
SÓLYA R. EMÍLIA
(X)
8
SzombatVasárnap, 2007. június 23.
Sport
Aradi Gloria CTPNagylaki Victoria 2:1 (1:0)
A MOL meghirdette Trifoi hibája a vendégek kiesésébe kerülhet a Segíthetek? pályázatot
Tegnap a labdarúgó III. Liga 6. csoportjában két Arad megyei rangadót is rendeztek. Ha a MácsaAradi UAC vakációs hangulatban zajlott le, addig a mikelakai Romtelecom pályán a Gloria ki-ki mérkõzést játszott a Nagylakkal. Mindkét csapatnak szüksége volt a három pontra ahhoz, hogy a 15., utolsó (akár) kiesést is jelentõ helyet elkerüljék. A két együttes mérkõzését az esõs idõ ellenére igen sokan követték figyelemmel a helyszínrõl, de többségükben az Arad megyei futballélet jellegzetes alakjai voltak jelen. Annak ellenére, hogy nem volt egy durva mérkõzés, Kusztos játékvezetõ hét sárga és két piros lapot is kiosztott! A mérkõzést a vendégek kezdték jobban, Ban kétszer is próbálkozott távolról, de lövései célt tévesztettek. A 11. percben Oprescu kapott jó labdát a fejsérülésébõl csodálatos módon hamar felépült Militarutól, de túl sokat kivárt, s végül a védõk szorításában csak estébõl lõhetett gyengén kapura. Két perccel késõbb ismét Oprescu hagyott ki egy ziccert, pontosabban Trifoi hárított. A 20. percben aztán megszületett a találkozó elsõ gólja is: Gloria-szabadrúgás 20 méterrõl, Militaru lövésre gurította le Savinnak a labdát, akinek lövése Trifoi elõtt megpattant, s végül a hálóban kötött ki: 1:0. A gólt követõen mezõnyjátékba torkollott a meccs, s a 28. percben a nagylaki Vlãdãu bal oldali beadását Aldea fejelte jó helyzetbõl kapu mellé. Szünetig a hazaiak
próbálták a maguk rövidpasszos játékát játszani, ami az ellenfél tizenhatosáig jól is ment, de aztán a kapu elõtt elfogyott a tudomány. A nagylakiak inkább az ellentámadások erejében bíztak, de ezekbõl kevésszer voltak veszélyesek Bordea kapujára. Szünet után a mindössze három tartalékkal rendelkezõ Kukucska edzõ szánta el leghamarabb magát cserére, s egybõl két játékost kapott le a kezdõbõl, a besárgult Bant
A 65. percben a visszafogott játékára ráfizetett aztán a Gloria, Pureceªtefeligã Vlãdãu volt a kontra útja, majd utóbbi éles szögbõl kilõtte a hosszú sarkot: 1:1. A középkezdést követõen a vendégek kitámadását kihasználva Negru kapott egy jó kiugratást Oprescutól, de érthetetlen módon, ahelyett, hogy egyedül törjön kapura, visszafelé cselezett, lövésébe pedig beleléptek a védõk. A felpattanó labdát ugyancsak
Olariu (világos szerelésben) beadásából született a gyõztes gól és a haloványabb Ionaºcut. Negru váratlanul kapásból Helyükre Purece és ªtefeligã lõtte kapura, s a játékszer a kerültek. A vendégek kezd- jobb kapufát találta el. A kiték támadóbb felfogásban a pattanó is az aradiakhoz kemásodik félidõt, s a két cse- rült, Olariu adhatott középre, reember máris fõszereplõvé beadását viszont Trifoi elõre lépett elõ: az 53. percben öklözte, s az érkezõ Turcuº a Purece perdítését ªtefeligã léc alá vágta a kipattanót: 2:1. lõtte kapura, de lövése csak A végéig még két piros a felsõ kapufán csattant. lapot is láthattunk: a 83. Három perccel késõbb hazai percben a nagylaki Alin Pavel ellentámadás során Militaru reklamálásért megkapta máadott középre balról, amit sodik sárga lapját, majd a piTalpaº jó helyzetbõl fölé rosat, aztán a 90. percben fejelt. Drecin ªtefeligã felé rohant,
Mácsai VoinþaAradi UAC 2:2 (1:0)
Már a vakációra készülnek A labdarúgó III. Liga 6. csoportjának másik Arad megyei rangadóján az UACnek matematikai esélyei még megvoltak a 15. helyre kerüléshez, de a Mácsán elért döntetlennel most már valamivel nyugodtabban készülhet a vakációra, hiszen az utolsó fordulóban egy döntetlennel a matematikai esélyei is lenullázódnak. A mácsaiaknál Romulus Gabornak a Kolozsvári CFRhez távozása után ismét a Marius Grad, Dan Stupar paros ült le a kispadra. A hazaiak kezdték jobban a mérkõzést, s Stoican góljával a 23. percben a vezetést is megszerezték. A második játékrészben aztán magára talált a Ioan Herman által
irányított UAC, s Stoian 65., illetve Niculai 70. percben szerzett találataival a vezetést is magához ragadta. A hazaiak csak hét perccel a vége elõtt tudták döntetlenre menteni a mérkõzést, ekkor Neamþ volt eredményes. A találkozót a Soporan, Potora (mindkettõ tordai), Iacob (kolozsvári) játékvezetõi hármas vezette. Mácsa: Rusu Cristea, Porumboiu, Gligor (Brazovan), Ciba Stoican (Neamþ), Mureºan, Turcan, Fedor Pavel, Petrovici. UAC: Pãºcãlãu Toseschi, Bogoºel, Lung Botea, Bârsãnel (Chindriº), Cãruþã (Neculai), Turcaº Miþiþi (Oprea), Stoian, Daniel Iancu (Roºca).
Blatter újabb FIFAelnöki mandátumot kapott
Az egyedüli jelöltként induló Joseph Blattert közfelkiáltással választották újra a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökének a szervezet Zürichben zajló 57. kongresszusán. A 71 éves svájci sportvezetõ így harmadik ciklusát kezdheti meg, amely 2011-ig tart.
Ancelotti újabb három évet vállal a Milannál
Aláírta új, 2010-ig szóló szerzõdését az AC Milannál Carlo Ancelotti, a Bajnokok Ligájagyõztes labdarúgócsapat vezetõedzõje. A tréner változatos szezont tudhat maga mögött, hiszen novemberben majdnem menesztették, mert a bundabotrányban elmarasztalt gárdája
hogy megüsse, de végül csak az ijesztgetésig jutott, amely tettéért egybõl piros lapot kapott. Újabb vereségével a nagylaki csapat lépett elõ favoritnak a kieséshez. A találkozót kielégítõen irányította a Kusztos László, Cãlin Flanja és Iszlai István (mindhárom marosvásárhelyi) játékvezetõi hármas. Szakszövetségi megfigyelõ: Valer Vancea (Nagyvárad). Gloria: Bordea Ionele, Savin, Pascariu Polgár (Drecin 76.), Oprescu, Olariu Turcuº (Burlan 67.), Militaru Talpaº (Sãlãjan 89.), Negru (Gornic 81.). Edzõ: Mihai Petcuþ. Nagylak: Trifoi Aldea, Iaroº, Românu Iovanov, Ban (Purece 46.), Alin Pavel, Bozian, Vlãdãu Peii (Þucudean 76.), Ionaºcu (ªtefeligã 46.). Edzõ: Gerhard Kukucska. *** A III. Liga 6. csoportjának utolsó elõtti fordulójának további eredményei: Nagykárolyi VictoriaVáradszentmártoni Lotus Felix 0:2, Nagyváradi LibertyBorosjenõi SK 6:0, Temesvári Calor Szatmárnémeti Someºul 0:0, Nagyszentmiklósi Unirea Albinai Timiºul 3:1, Belényesi BihorulSzatmárudvari Florenþa Stil 3:0 (j. n.). A Szatmári OlimpiaUMT (11) és az Érmihályfalvi Fink FesterGyüregi TIM (18) mérkõzéseket ma játsszák.
A rovatot szerkesztette: B ERKI F LÁVIUSZ
rendkívül gyengén kezdte az idényt. Késõbb azonban javult a teljesítmény és az együttes bár büntetésbõl nyolcpontos hátránnyal indult negyedik lett a Serie A-ban és megnyerte a BL-t. Ancelotti néhány napja azt mondta: valamikor szívesen lenne az olasz válogatott szövetségi kapitánya, de csak 2010 után.
Roland Garros/ 2. forduló
A francia nyílt teniszbajnokság férfi egyese 2. fordulójának érdekesebb eredményei: Nadal (spanyol, 2.)Cipolla (olasz) 6:2, 6:1, 6:4; Ljubicic (horvát, 7.) Wawrinka (svájci) 6:4, 6:3, 6:7 (3:7), 6:3; Djokovic (szerb, 6.) Recouderc (francia), 6:3, 3:6, 6:3, 6:1; Hewitt (ausztrál, 14.) Gaudio (argentin) 4:6, 3:6, 6:2, 6:4, 6:2; Björkman (svéd) Karlovic (horvát) 3:6, 3:6, 6:4, 7:6 (7:2), 6:3; Hernandez (spanyol)Kohlschreiber (német, 28.) 7:6 (10:8), 6:1, 6:1. Nõi egyes: Sarapova (orosz, 2.) Craybas (amerikai) 6:2, 6:1; Serena William (amerikai, 8.) Sequera (venezuelai) 6:0, 7:6
A Segíthetek? program keretében fiatal, tehetséges sportolók számára biztosítanak lehetõséget sportfelszerelés vásárlására vagy útiköltség-támogatásra. Az idén épp úgy, mint tavaly több mint 100 000 eurót fordítanak a pályázat megvalósítására. A pályázat már zajlik, és szeptember 26-án ér véget az eredményhirdetéssel. A kiírás olyan sportolóknak, illetve csapatoknak szól, akiknek-amelyeknek anyagi támogatásra van szükségük sportkarrierjük folytatásához, és akik-amelyek 2005. január elseje és 2007. május elseje között díjakat nyertek országos, illetve nemzetközi sportversenyeken (országos sportrendezvényen 13. helyezett, nemzetközi versenyeken 110. helyezett). Részt vehetnek általános iskolák, gimnáziumok tanulói, iskolai sportklubok tagjai, akik betöltötték nyolcadik életévüket, ám nem lépték túl a tizennyolcat. A pályázat egyik alapfeltétele, hogy a versenyzõ Romániában sportoljon. További részletek a www. molromania.ro honlapon találhatók és a 0800800666-os zöld számon igényelhetõk.
(IJ )
Altobelli elõtt játszottak az Atletico-reménységek
Május 3031-én Nagyváradon rendeztek egy négycsapatos utánpótlás tornát, amelyet az Internazionale, a Juventus és a 82-ben világbajnokságot nyert Alessandro Altobelli, Luigi Maifredi (a Rai1 tévécsatorna moderátora, s egyben a Juventus utánpótlás-nevelõ központjának vezetõje), valamint Tiriano Lazzaroni, a Veronai Chievo tehetségkutatója is megtekintett. A nagyváradi tornát a helybéli Dinamo rendezte, de Mészár Sándor, az Atletico SK menedzserének elmondása szerint Altobelli kérésére az aradiakat is meghívták. A négycsapatos tornát végül az aradiak nyerték, úgy, hogy a csapatot alkotó játékosok egy évvel fiatalabbak voltak a másik három együttes játékosainál. Eredmények: Atle-
(7:3); Schnyder (svájci, 14.)K. Bondarenko (ukrán) 6:3, 6:2; Peer (izraeli, 15.)Gallovits Edina (román) 6:4, 6:1; Olaru (román)Pucsek (fehérorosz) 6:3, 6:0; Csakvetadze (orosz, 9.) Szávay 6:4, 6:7 (1:7), 6:4; Kuznyecova (orosz, 3.)Shaughnessy (amerikai) 7:6 (7:4), 6:3; Mauresmo (francia, 5.)Dechy (francia) 6:3, 6:7 (3:7), 6:1, Garrigues (spanyol, 24.)Lihovceva (orosz) 7:5, 6:4; Cibulkova (szlovák)Müller (német, 32.) 6:3, 6:2.
Olcsón megúszta az FTC a kirúgott edzõ ügyét
A Fõvárosi Ítélõtábla is Pintér Attilának adott igazat a Ferencváros elleni perben, az elsõ fokú bírósági ítéletben szereplõ 45,9 millió forintos kártérítési összeget azonban jelentõsen csökkentette. A jogerõs határozat szerint a trénert 8,925 millió forint, plusz ennek az összegnek 2004. október elsejétõl számított kamata illeti meg. A zöld-fehér klubnak 15 napon belül kell fizetnie.
tico (9091)Nagyváradi Dinamo (89) 6:0 (Þucudean 3, Toc 2, Popa), Atletico Nagyváradi Bihar FC (90) 2:1 (Ban, Purece), AtleticoNagyváradi Frontiera (89) 2:0 (Þucudean, Popa). A Mészár Sándor és Viorel Erdei által használt csapat: Bujor Filaret, ªerban, Dubeºtean, Toc, Purece, Chindriº, Ban, Rada, Popa, Þucudean, Cãprar, Paºniciuc, Greholea, Homorogan.
Új edzõvel, új célok felé az Arad HC
Ha az elmúlt idényben az Arad HC férfi A-osztályú kézilabdacsapata csak a dobogóra való felkerülést tûzte ki maga elé célul, a következõ idénytõl a Mihai Petricã által elnökölt együttes a feljutást célozza meg. Ezért új edzõt is szerzõdtettek, Sabin Dacãu személyében. Az aradiak új szakvezetõje eddig két feljutást produkált a Resicabánya és a Nagyvárad csapataival, s ezért esett rá a választás. Az eddigi edzõ, Adrian Dreghici másodedzõként és játékosként fog tovább tevékenykedni a csapatnál. Dacãu a resicabányai feljutást követõen a román serdülõ valogatottnál tevékenykedett. Az aradiak négy I. ligás játékossal szeretnének erõsíteni, egy kapussal, két átlövõvel és egy szélsõvel, kilétükrõl azonban egyelõre Petricã elnök nem akart több információt adni. Az Arad HC jövõ héten tartja évadzáró bankettjét a Central Szállóban, majd július 2-ig lesz vakáción, majd két-három hét Aradon való készülést követõen edzõtábor és erõsebb ellenfelekkel való edzõmeccsek vannak tervbe véve.
¥ 2007. június 23., szombat vasárnap
Naptár
Szeretettel köszöntjük az ezekben a napokban a névnapjukat ünneplõ Kármen, Anita, Klotild és Kevin nevû kedves olvasóinkat.
Évforduló 40 éve, 1967. június 2-án halt meg FERENCZY Béni szobrász, grafikus. A nagybányai festõiskola növendéke, majd Párizsban Bourdelle tanítványa. Bécsi és szovjetunióbeli tartózkodása után 1936-ban Budapestre költözött, ekkor indult el a mûvészetére oly jellemzõ nõi aktok és portrék korszaka. 1890-ben született. 150 éve, 1857-ben született Karl GJELLERUP dán író. Kezdetben Georg Brandes hatott rá, késõbb számos mûvére (A malom, A zarándok Kamanita) a német idealizmus, illetve a buddhizmus. 1917-ben Pontopidannal együtt irodalmi Nobel-díjat kapott. 1919-ben halt meg. 85 éve, 1922. jún. 3-án született Alain RESNAIS filmrendezõ, a francia új hullám kiemelkedõ mûvésze. Pályája elején rövid- és dokumentumfilmeket készített, elsõ játékfilmje a Szerelmem, Hirosima. Az idõsíkok bravúros szerkesztése, intellektuális mélység, kiváló lélekábrázolás jellemzi filmjit. Oscar-díjas (1948).
®
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Június 3-án, vasárnap 20 órakor Lugoson, a Grozãvescu Színházban: Szörényi/Bródy István a király (rockopera),
Himalája, 8000 méter fölött Évadzáró a Kölcsey Színpadon Arad Szeretne megismerkedni az elsõ aradi történetével,
aki 8000 méter fölé jutott a világ hatodik legmagasabb csúcsán az Irodalmi Jelen által is támogatott tavalyi expedícióban? Megismerkedne azzal a fiatalemberrel, akinek története társai története is, akik megosztották teájukat és egy kötélre kötve törekedtek a csúcs felé? Török Zsolt, az aradi Hegyi Turisták Egyesületének tagja szeretettel vár mindenkit június 7-én, csütörtök este 7 órakor az aradi színházban tartandó, a 2006-os Cho Oyu-expedícióról szóló egyórás, a temesvári egyetemi tévéstúdióban Cristian Þecu közremûködésével készült film vetítésére, ahol természetesen válaszol az érdeklõdõk kérdéseire is.
A Himalájában, elõretolt táborban
IKE-évforduló
Idén 80 éve, hogy Temesváron megalakult az Ifjúsági Keresztény Egyesület, mely alkalomból találkozót szerveznek az egykori tagok részére. Szeptember elsején hálaadó istentisztelettel és közös ebéddel szeretnék emlékezetessé tenni az évfordulót, s az ünnepségre szertettel várják a volt IKEseket. Jelentkezni a következõ postacímek és telefonszámok
Színház június 4-én, hétfõn 16 és 19 órakor az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Szính á z nagytermében: Szörényi/Bródy István a király (rockopera).
ALBÁN, ARÁNYTALAN, ARARÁT, CSAPATTÁRS, DIVÁNYPÁRNA, ELSÁPAD, FELADAT, KATAPULT, KÉMÉNYSEPRÕ, KITISZTÍT, LEDARÁL, LINZER, MAHARADZSA, MANIPULÁL, MARADÉK, MÉRLEG, ÖNÉRZET, RÁTÁMAD, RONGYRÁZÁS, SANDÍT, UNIKUM Találós kérdés címû rejtvényünk helyes megfejtése: A faragatlan.
Meghívó a Nemzedékek Találkozójára
A program: 9.30-kor hivatalos megnyitó rövid ünnepi mûsorral a Diákházban, ezután kötetlen beszélgetés a líceum dísztermében, kerek érettségi évfordulók osztályfõnöki órái az iskola osztálytermeiben. 20 órától kerti bográcsparti az iskola hátsó udvarán. Az esti rendezvényre szeretettel várjuk a vén diákok barátait, ismerõseit, a mostani iskolások szüleit is. AZ IGAZGATÓSÁG
A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum ma találkozóra hívja mindazokat, akik a temesvári oktatási intézmények valamelyikében magyar nyelven végezték középiskolai tanulmányaikat, illetve választott tantárgyként tanulták a magyar nyelvet és irodalmat. Szeretettel és tisztelettel várjuk a rendezvényre az ezen intézményekben oktató-nevelõ munkát vállalt/vállaló pedagógusokat.
egyikén lehet: Parohia Reformatã Timiºoara, str. Timotei Cipariu nr. 1. (Béres Margit részére), telefon: 0256/ 492-992, vagy Béres Margareta, str. Martir M. Ciopec nr. 10., ap. 18., telefon: 0356/421-407.
Változékony idõ Arad változékony
Ö
Temes változékony
Ö
Szombat Vasárnap Hétfõ Kedd Szombat Vasárnap Hétfõ Kedd
1324 °C 1427 °C 1629 °C 1324 °C
1325 °C 1428 °C 1629 °C 1424 °C
Arad l Június 5-én, kedden délután 5 órakor tart Gera Róbert ügyvéd ingyenes jogi fogadóórát a Nyugati Jelen aradi szerkesztõségében (Eminescu utca 5557. szám). l Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete ingyenes jogi tanácsadást tart a CEDIMMAR székhelyén (Arad, Episcopiei utca 32. szám). Bármilyen jellegû ügyben a jelentkezõket Balogh Károly ügyvéd fogadja minden hétfõn 13.30 órától. l Tóth Csaba jogász, az Arad megyei RMDSZ ügyvezetõ elnöke minden szerdán 15 órától jogi fogadóórát tart a szervezet Episcopiei utca 32. szám alatti székházában. Hunyad l Minden hónap elsõ és harmadik szerdáján, 18 órai kezdettel az RMDSZ dévai székházában Pogocsán Ferdinánd dévai RMDSZ-elnök is fogadóórát tart.
Szombat Vasárnap Hétfõ Kedd
1223 °C 1326 °C 1527 °C 1526 °C
Ö
1125 °C 1528 °C 1729 °C 1628 °C
Fehér változékony Szombat Vasárnap Hétfõ Kedd
822 °C 1227 °C 1629 °C 1527 °C
Ö
M É R L E G I U O I S
L A M Á L D K N V R T
E Á H É N I G Á Á I F
D L L A N Y N T T E T
A A S U R Y T Z L T E
R L M Á P A S A E Á Z
Á B Z Á P I D E L R R
L Á R A T A N Z P A É
S N S I T Á D A S R N
A C K É D A R A M A Ö
m
KOS (márc. 21.ápr. 20.)
n
BIKA (ápr. 21.máj. 20.)
o
IKREK (máj. 21.jún. 21.)
Szerelemrõl vagy házasságról kell ma döntenie a Kosnak. Egy szokatlan ajánlat gyanakvásra késztetheti. Ez esetben hallgasson megérzéseire!
Szépen induló napja könnyen borússá válhat. Fejfájás, rossz közérzet jellemezheti délutáni óráit. Ne csak a kifogásokat keresse, orvosolja a problémát!
Ha autóba ül, legyen óvatos a vezetéssel! A tûzveszélyes eszközökkel is bánjon elõvigyázatosan! Testi épségére ma számos veszély, baleset leselkedhet.
p
RÁK (jún. 22.júl. 22.)
Új ismerõse kedvessége, közvetlensége magával ragadhatja. Életre szóló barátságot köthetnek. Hívja el este valahová az illetõt, mutassa be társaságának!
q
OROSZLÁN (júl. 23.aug. 23.)
A bolygóállásból kifolyólag a szerelem dominál. Ha még nem foglalt a szíve, találkozhat az igazival. Akár házassággal is végzõdhet ez a hónap!
r
SZÛZ (aug. 24.szept. 23.)
s
MÉRLEG (szept. 24.okt. 23.)
¸
Mozi
Arad DACIA Pókember 3 (am) 11 14 17 20 (280-224). ARTA Parfüm: Egy gyilkos története (am) 15 17.30 20 (280526).
New York: London: Frankfurt: Párizs: Hongkong: Tokió: Budapest: Bukarest:
t
SKORPIÓ (okt. 24.nov. 22.)
u
NYILAS (nov. 23.dec. 22.)
A szerelem, a tánc, az önki fe jezés jutnak szerephez életében. Hívja el barátait vásárolni, szórakozni! Este mindenképpen menjen el mulatni!
Tõzsdei árfolyamok
K A T A P U L T M R D
Horoszkóp
Érdekes új ismerõsre tehet szert a mai nap. Nem biztos azonban, hogy jó hatással van a Mérlegre. Pesszimista világnézete lehangolóan hathat.
Krassó-Szörény borús Szombat Vasárnap Hétfõ Kedd
9
Olyasvalakivel ûzhet tréfát, aki nem veszi ezt jó néven. Óvatosan válogassa meg szavait! Különben heves vita, veszekedés alakulhat ki Önök között!
Hunyad változékony
Magyar nyelvû mûsor Naponta 1415 óra között a 630 kHz-es középhullámú frekvencián, továbbá naponta 2021 óra között a 105.9 MHzes ultrarövidhullámú frekvencián és interneten a www.radiotimisoara.ro vagy a www.triplexregio.net címen, valamint a Thor III mûholdon (0,8° Ny), a Focus Sat csomagban Június 2., szombat (mûsorvezetõ Bartha Csaba): Politikai konferansz, Délutáni csevegés Bárányi Ferenccel, Mûvelõdéstörténeti érdekességek, Meseház; este (mûsorvezetõ Erdély Rita): Zenés mûsor: Bródy János dalai. Június 3., vasárnap (mûsorvezetõ Fall Ilona): Baptista egyházi mûsor, Zenés jókívánságok, Színházi elõzetes; este (mûsorvezetõ Lehõcz László): Zenés mûsor: magyar nóták és csárdások.
Húzza ki a betûhalmazból a lehetséges nyolc irányban az alább közölt szavakat. Ha jól dolgozott, nem marad kihúzatlan betû.
Arad Június 5-én, kedden délután 6 órai kezdettel tartja XVI. évadzáróját a Kölcsey Diákszínpad a minorita kultúrházban. Mûsoron: Dsida Jenõ Psalmus Hungaricus, Heltai Jenõ Interjú (bemutató elõadás). Szünet után, közkívánatra, újból láthatják Molière vígjátékát, A botcsinálta doktort. Mindenkit szeretettel várnak a szervezõk.
Jogi fogadóórák
Temesvári Rádió
Húzza ki!
SzombatVasárnap, 2007. június 23.
Napról napra
Dow Nasdaq FTSE* DAX* CAC* SENG* NIK* BUX* BET*
13 645,76 2622,50 6676,70 7987,85 6168,15 20 602,87 17 958,88 27 002 8700,36
ì ì ì ì ì î ì ì ì
0,13% 0,27% 0,84% 1,33% 1,05% 0,15% 0,47% 1,11% 0,42%
19.57 órakor. A * jel a tõzsde bezárását jelzi. Tegnap este egy dollár 0,7441 eurót, 122,04 japán jent, 0,5047 angol fontot ért.
Valutaárfolyam tegnap $ RNB 2,4296 RKB 2,3950/2,4950 RFB 2,3810/2,4680 Sanpaolo IMI Bank 2,3900/2,4600 Raiffeisen Bank 2,3900/2,4750 Feketepiac 2,3500/2,4000
EURÓ 3,2648 3,2470/3,3270 3,2130/3,3080 3,2200/3,3000 3,2300/3,3100 3,2600/3,2800
HUF 100 Ft/1,3053 0,0127/0,0136 0,0123/0,0135 0,0125/0,0140 0,0123/0,0140 0,0132/0,0135
A megjelenés sokat számít. Adjon hát ruházatára, modora legyen elegáns, visszafogott! Igyekezzen természetesen viselkedni!
v
BAK (dec. 23.jan. 20.)
Az esetlegesen zavaró körülményeken próbáljon meg felülkerekedni! Reménykedve álljon neki dolgai intézésének! Fõ a pozitív hozzáállás, kedves Bak!
w
VÍZÖNTÕ (jan. 21.febr. 19.)
Belsõ béke, nyugalom árad a Vízöntõbõl. Az emberek keresik társaságát. A mai nap adta apró, ám bosszantó problémákon kerekedjen mielõbb felül!
HALAK x (febr. 20.márc. 20.)
Egészsége végett aggódhat, holott semmi alapja nincs. Ha jobban érzi magát egy kivizsgálástól, keresse fel orvosát! Kerülje a gyógyszerek beszedését! A horoszkópot nem elhinni kell, hanem szórakozni rajta.
10
SzombatVasárnap, 2007. június 23.
Jókívánságok n Szentleányfalván gyermeknap alkalmából sok szeretettel köszönti unokáit Bözsi mama és Pista tata. n Szentleányfalvára K ovács Anitának sok, boldog névnapot, a vizsgákhoz sikert kívánnak nagyszülei. n Szentleányfalvára Papp Csengének boldog névnapot, egészséget, vidám gyermekkort kíván sok szeretettel a szentleányfalvi református gyülekezet. n Szentleányfalvára Megyesi Attilának születésnapja alkalmából sok boldogságot, erõt, egészséget kíván szeretettel felesége és leánya. n Aradra Hallai Ilonkának születésnapja alkalmából sok boldogságot kívánnak lányai, Melinda és Tímea, szülei és testvérei. n Kisiratosra Õze Norbertnek 20. születésnapjára és közelgõ névnapjára minden elképzelhetõ jót kíván sok szeretettel mama és apu. n Simonyifalvára Horváth Marikának születésnapjára jó egészséget, hosszú életet kívánnak szeretettel Szentpálról. n Szentpálra Péró Attilának születésnapjára gratulál apu, anyu, Tamás, dédi, Robi, Lilla és Zsani.
Adásvétel n Eladó 126 m2-es, emeletes ház beépített bútorral Mezõhegyesen (Tornyától 24 km).
Csendes hely, park osított udvar, gyümölcsfák, fedett terasz, garázs, melléképületek, központi fûtés (gáz, fa). Telefon: 0036-30-938-6538.
10452
n Eladó frizsider és két, német márkájú, kis fogyasztású fagyasztó. Telefon: 0257/228-860. 7350
n Vásárolunk ócskavasat, akkumulátorokat, fûtõtesteket, autóka-
rosszériákat. Telefon: 0257/210586, 0744-904-690. 7345 n Bármilyen állapotban lévõ faragott fateknõt vásárolok állvánnyal együtt. Telefon: 0722-684627. n Aragázbödönt vásárolok. Telefon: 0746-244-658. n Eladó BMW 318 személygépkocsi, 1981-es gyártmány. Irányár 500 euró. Telefon: 0727-223-071. n 110-120 kg-os hússertések eladók. Telefon: 0751-069-392. n Eladó nagyon jó állapotban lévõ hétfiókos Arctic fagyasztó 400 RON-ért. Telefon: 0357/412-571. n Eladó teljesen felújított, egyszobás, elsõ emeleti tömbházlakás a Vlaicu negyedben (szoba, konyha, fürdõszoba, beüvegezett erkély). Telefon: 0257/276-330, 0357/417-785, 19 óra után. n Eladó különleges, kb. 44-es menyasszonyi ruha igen kedvezõ áron. Telefon: 0357/310-546. n Eladó Aradon 5 szobás, 2 fürdõszobás, felújított magánház garázzsal a mikelakai híd közelében. Telefon: 0788-656-926, 0257/338-201. n Kereskedõi vasláda (1x0,6x1 m) jó állapotban eladó. Telefon: 0357/ 425-144. n Eladó olcsón Arctic hûtõszekrény, Riga nõi bicikli, 50 literes üvegballon. Telefon: 0257/251550. n Eladó Aradon az Eminescu utca 25. számú házban kétszobás, összkomfortos lakás. Hívható telefonszám: 0256/360-810, mobilszám: 0730-767-409. n Eladó kétszobás ház Kisiratoson 27 000 euróért vagy elcserélném kétszobás, aradi tömbházlakásra. Telefon: 0723001-034. n Eladó Pécskán, a Battonyai út 1994. szám alatt, 300 m-re a nemzetközi úttól 1618 m2 -es házhely. Telefon: 0257/228-573, 0257/388-375. n Eladó 3 ajtós, politúrozott szekrény jó állapotban. Telefon: 0357/408-617. n Simonyifalván eladó ház nagy kerttel a 89. szám alatt. Telefon: 0257/ 354-644. 18 óra után. n Eladó gázkonvektor, háló- és kombinált bútor, 2 külsõ ajtó, redõnyös ablak. Telefon: 0257/ 380-328. n Veszek hajat. Eladók magyar könyvek, régi konyhaszekrény, 6, 8, 10 literes savanyúságos üvegek, Alba Lux 8 mosógép. Telefon: 0257/230-618, 710 óra között vagy 20 óra után. n Eladó jó állapotban lévõ, ötfiókos Arctic fagyasztó jutányos áron. Telefon: 0257/211-807. n Eladó kétszoba-fürdõszobás ház Battonyán a Hunyadi utca 98. szám alatt. Gáz bevezetve. Telefon. 0257/258-576. n Eladó 1548 m2-es házhely a Szilvás-telepen, közel a konfekció gyárhoz. Ára 30 euró/m2. Telefon: 0257/348-957. n Sürgõsen eladó nagy, német fagyasztóláda és nagy, orosz tévé. Telefon: 0751-428-430, 0743-421322. n Eladó lakás: 2 szoba + 1 kis szoba, terasz, konyha, fürdõszoba, 131 m2, termotéka, közel a Jelen Házhoz. Telefon: 0357/424702. n Eladó ház kerttel Szentpálon, a 186. szám alatt. Érdeklõdni a 210.
Hirdetés számnál vagy a 0749-112-042-es telefonszámon. n Kiváló minõségû, németországi, összecsukható babakocsi eladó. Telefon: 0257/368-191, 0748-926783. n Eladó nagyon szép, 4648-as menyasszonyi ruha. Telefon: 0257/-535-305, 0357/407-004. n Eladó aragázbödön, három és fél hektár szántóföld Szentleányon. Telefon: 0257/270-984. n Eladó vitrines szekrény, tükör, ágynemûtartó, sezlon Aradon. Telefon: 0257/235-752. n Eladó gála, 41-es tiszti csizma sámfával, 4 db ötliteres demizson. Telefon: 0257/256-210. n Eladó nagy ház melléképülettel és kert Majláthfalván, a fõutcán. Érdeklõdni a 0356-441-001-es, 0751-019-265-ös telefonszámokon. n Eladó 3 szobás, 2 fürdõszobás, 96 m2 -es, felújított blokklakás Temesváron, a Sági úton. Telefon: 0744-458-068. n Csanádpalotán (Magyarországon), mûút mellett kétszobás, félkomfortos régi magánház közmûvesítve eladó. Irányár: 5000 euró. Telefon: 0036/30/389-06-13. n Eladó Hoinar típusú Moped motorkerékpár. Hívható telefonszám: 0256/410-848, 19 óra után. n Újmosnicán 1439 m2-es telek családi házzal, kerttel eladó. Telefon: 0256/393-692. n Eladó: kihúzható rekamié, libatoll, sporttévé (AN), hûtõgép, fagyasztóláda, írógép, varrógép, katonai csizmák, lemezek, nõi bicikli (Tohan), régi konyhabútor. Telefon: 0256/209-296. n Régi képeslapokat, levélborítékot, karácsonyi üdvözlõlapot keresek megvételre. Telefon: 0256/494-227, délután, este. n Déván jó állapotú koda 100-as személygépkocsi, több részes konyhabútor, illetve 4 személyes kempingsátor eladó. Telefon: 0254/ 218-999. n Eladó 1300-as Dacia, 1983-as gyártmány, nagyon jó állapotban. Telefon: 0258/871-090, 0724-934221. n Déván nagy választékban eladó makramé garnitúra. Telefon: 0254235-444. n Nagyenyeden kéményes gázkonvektor eladó. Érdeklõdni a 0745-491-867-es telefonszámon. n Nagyenyeden olcsón eladó ruhásszekrény, egyszemélyes ágyak, székek, éjjeliszekrények, tükör, fotelek, szõnyegek, por szívó, egyéb gazdasági tárgyak. Telefon: 0740-563-695. n Eladók Nagyenyeden Skoda 120-as alkatrészek. Telefon: 0258/ 860-404, este 6 órától. n Eladó családi ház, telek, szõlõ, erdõ Lõrincrévén (Fehér megye). Telefon: 0741-311-607. n Eladó L ada 2107, 1991-es gyártmány, 1557 köbcenti. Telefon: 0751-078-213. n Nagyenyeden eladó tölgyfából készült, antik ebédlõbútor: kredenc, vitrin, kerek asztal, bõrhuzatú támlásszékek. Telefon: 0740-563-695. n Nagyenyeden eladó 2 ha szántóföld a nagyenyedi berekben, út mellett. Irányár 2500 euró/ ha. Telefon: 0258/864-326. n Nagyenyed és Csombord között eladó 0,29 ha szántóföld a fõút mellett. Telefon: 0258/865-743.
n Székelykocsárdon eladó magánház: két szoba, konyha, fürdõszoba, pince, nagy, füves udvar. Telefon: 0258/878-023. n Nagyenyeden, az Ebháton eladó befejezés elõtt álló, hõszigetelt, négyszobás (két fürdõszoba, konyha, garázs) családi ház. Telefon: 0720-527-942.
Elveszett n Pierdut Carnet Studenþesc cu nr. de matricol 14394, eliberat pe numele Teleky Jozsef. Declar nul. 7968
Cím: Temesvár, E. Gârleanu utca 6. szám. Érdeklõdni egész nap lehet. n Ha boldog akar lenni, elõbb hívja Mihály bácsit a 0256/293927-es telefonszámon (1618 óra között), és csak azután kössön házasságot. n Kiadó Temesvár központjában egyszobás, 55 m2-es lakás. Irányár: 270 euró. Telefon: 0723-604008. n Gátaljára, idõs asszony gondozására komoly, megbízható
személyt keresünk. Telefon: 0256/ 410-437. n Parajdon szoba kiadó jutányos áron. Telefon: 0740-543-804. n Nagyenyeden értelmiségi házaspár idõs személy/házaspár gondozását vállalja lakás ellenében. Telefon: 0258/863-562, naponta 911 óra között. n Reflexo- és testmasszást vállalok Nagyenyed, Marosújvár és környékén, igény esetén, a kliens lakásán is. Telefon: 0742514-261.
Gyászjelentés Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, anyós, nagymama, dédnagymama, testvér és rokon,
Állásajánlat n Magyarországi bárba keresünk táncos- és k onzumhölgyeket kiemelten magas keresettel. Telefon: 0036-70582-5960, 0730-023-227. 10451
n Déván laboratóriumba fogtechnikust alkalmazok. Telefon: 0722-721-246. n A Nyugati Jelen munkakönyvvel alkalmaz lapterjesztõt Aradra. Telefon: 0257/280-751. n A Nyugati Jelen nagyenyedi szerk esztõsége lapterjesztõt (újságkihordót) alkalmaz Nagyenyedre. Jelentkezni az Avram Iancu u. 2 sz. alatt vagy a 0258/860798 telefonszámon naponta 914 óra között.
Különféle n 50 éves osztálytalálkozót szerveznek a 11-es vegyes iskola 1957-ben végzett, A és B osztályába járó diákjainak. Ha valaki foglalkozna a szerve zéssel, hívja a 0357 426 805ös telefonszámot, 19 óra után. n Keresek segítséget háztartásban és járóbeteg-ápolásban Pernyávába. Telefon: 0257/280173. n Üzlethelyiség kiadó az Alfa negyedben (központ). 87 m2 700 euró/hónap. Telefon: 0724-895460, 0748-304-744. n Nyugdíjas tisztviselõ bevásárlást, ügyintézést vállal idõs személynél. Telefon: 0257/256210. n Építek minden típusú cserépkályhát. Munkámért jótállok. Telefon: 0257/217-067, 0722-925757. n Bébiszittert keresünk Aradra kétéves kisfiú mellé. Telefon: 0744-698-664. n Részmunkaidõben nyugdíjas ápolónõ betegápolást, gyerekfelügyeletet vállal. Telefon: 0788694-844, 0728-910-126. n Vállalok rolójavítást, felújítást, szerelést, fa, mûanyag, alumínium, minden típust. Telefon: 0740-257-239, 0744-987-786. n Kiadó téglagarázs a Podgoria negyedben. Telefon: 0357/411825, 0744-860-111. n Munkahellyel rendelkezõ értelmiségi fiatalember egy- vagy kétszobás kiadó lakást keres Temesváron. Telefon: 0728-146664. n Elcserélném két lakóé pületbõl álló temesvári ing a t lanomat kertes családi házra.
özv. KEREKES MIHÁLYNÉ szül. VARGA ANNA
életének 81. évében rövid szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat 2007. június 3-án 14 órakor a családi háznál tartandó szertartást követõen kísérjük a felenyedi református temetõbe. A gyászoló család
Megemlékezés Június 3-án egy éve, hogy jó szíved örökre megszûnt dobogni, drága jó fiunk,
ifj. NAGY MIHÁLY.
Szívünkben örökre élni fogsz. A gyászoló család 7349
CSAK NAGYBETÛVEL ÍROTT APRÓHIRDETÉST KÖZLÜNK
Hirdetés
Polgári napilap
Kiadja az OCCIDENTMEDIA Kft. Postai katalógusszám: 213203 ISSN 1223-3536
Egyhavi elõfizetés: 9,00 lej + kézbesítési díj
SzombatVasárnap, 2007. június 23.
11
Igazgató: L. SZÕKE MÁRIA tel.: 0722/566-521; Imázs- és terjesztési igazgató: BALTA JÁNOS; Reklámmenedzser: FEKETE GÉZA tel.: (0)257/280-716. Szerkesztõbizottság: BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN fõszerkesztõ, JÁMBOR GYUL A fõszerkesztõ-helyettes, PONGRÁCZ P. MÁRIA fõmunkatárs, BEGE MAGDOLNA fõszerkesztõ-helyettes és szerkesztõségi fõtitkár, BERKI ERZSÉBET szerkesztõségi titkár, LÉSZAY BÉLA olvasószerkesztõ, BALTA JÁNOS, CHIRMICIU ANDRÁS, IRHÁZI JÁNOS, KILIN SÁNDOR. Szerkesztõség és kiadó: 310085 Arad, Eminescu utca 5557. szám, telefonszám: 0357-412-470, (0)257/280-751, 280-596 (fax). Temesvári szerkesztõség: 300055 Temesvár, Savoyai Jenõ utca 6. szám, I. emelet, tel.: (0)256/432-485, 434-328, fax: 434-303, E-mail:
[email protected], szerkesztõségvezetõ PATAKY LEHEL ZSOLT . Dévai szerkesztõség: 330011 Déva, Mareºal Averescu 20-as tömbház D lépcsõház 39-es lakrész, tel./fax: (0)254/ 232-032, 0354/405-014 E-mail:
[email protected] Szerkesztõségvezetõ: CHIRMICIU ANDRÁS. Nagyenyedi szerkesztõség: 515200 Nagyenyed, Avram Iancu utca 2. szám, tel: (0)258/860-798, szerkesztõségvezetõ: MOLNÁR IRÉN. Krassó-Szörény megyei munkatárs: MAKAY BOTOND, tel.: (0 )255/212-136. Külföldi munkatárs: HUDY ÁRPÁD Németország (München). Internet: http://www.nyugatijelen.com, E-mail:
[email protected] Készült a GUTENBERG Rt. aradi nyomdájában, tel.: 0257/233-545, fax: 0257/254-339. A lapfej fölötti idézet FALUDY GYÖRGY Óda a magyar nyelvhezcímû versébõl származik.
12
SzombatVasárnap, 2007. június 23.
Jelenidõ l Hirdetés
Gyermeknapi szórakozás
Vidám rajzverseny a mûjégpálya helyén
Arad Vidám, örömteli programot szerveztek tegnap óvodásoknak a várhídnál lévõ jégpálya aszfaltos területén szerencsére még az esõ elõtt. A polgármesteri hivatal és két magáncég közös szervezésében zajlott eseményen több mint 100 kisgyerek gyûlt össze a 2-es, 8-as, 20-as, 26-os, 4-es, 18-as és 19-es óvodából. A kicsiket állatjelmezbe öltözött felnõttek szórakoztatták, jelen volt a bábszínház egyik mûvésze is, Nelu Pitic mûsorvezetõ. Bár az ovisok úgy tudták, hogy rajzversenyrõl van szó, végül mindegyikük megkapta az elsõ díjat, hisz a június elsejét teljesen a gyerekeknek
szentelték, ott mindenki elsõ lett. A helyszínen jelen volt a polgármester is, aki személye-
sen adta át az ajándékcsomagokat a gyerekeknek.
SÓLYA R. EMÍLIA
A polgármester a kicsik között
Ezt a lapszámot
LÉSZAY BÉLA
szerkesztette Számítógépes tördelés: SZABÓ BALÁZS, VAJDOVICS ATTILA, VERES RUDOLF