Beszélgetni kell – az Európai Unió további bővítésének perspektívái a 2013. április 23-i élő chat szerkesztett változata
Érdeke-e a nettó befizetőknek a Balkán EU-csatlakozása? Persze a térség stabilitása miatt nyilván, de gazdaságilag érdekük-e annyira, mint volt Lengyelország, Csehország vagy éppen Magyarország csatlakozása? Halm Tamás: Igen. Ha nem így lenne, bennünket sem vettek volna föl. És mivel az európai integráció elsődleges és legfőbb célja a térség békéjének a megőrzése, és a béke a Balkánon sokkal törékenyebb, mint másutt, azt is mondhatnánk, hogy az EU-nak „eminens érdeke” a nyugat-balkáni országok felvétele. Ami a dolog gazdasági részét illeti: Lengyelország „nagyobb falat” volt, de kleine Fische – gute Fische… Balázs Péter: Anyagi terhet nem jelentene, biztonsági hozadéka pedig bőven megérné. Problémák csak az intézményi beilleszkedésnél lennének a sok új (kis) szereplővel. Horvátország július elsejétől EU-tag lesz, Szlovénia pedig velünk együtt csatlakozott. A többi volt jugoszláv tagállam miért nem jutott még el idáig? Halm Tamás: Szlovénia „makulátlan” európai ország volt, Horvátország viszont igen aktívan vett részt a délszláv háborúban. Amíg nem került a nemzetközi törvényszék kezére Gotovina tábornok, az EU nem mutatott hajlandóságot az csatlakozási tárgyalások lezárására. (Az már más kérdés, hogy másodfokon Gotovinát felmentették az emberiesség elleni bűncselekmény vádja alól.) A Nyugat-Balkán többi állama gazdasági fejlettségét tekintve sokkal messzebb áll(t) az EUtól, és politikai ügyek is hátráltatták a felvételüket. Komikus, hogy Macedónia esetében a görögök a szomszédos ország neve miatt akadályozták a felvételi eljárást (mondván, hogy Makedonia egy görög tartomány neve volt). Ennél súlyosabbak a szerb-albán ellentétek, illetve Koszovó elszakadása. Balázs Péter: Nyögik a háborúk örökségét, körülbelül 20 évvel maradtak le emiatt tőlünk. A horvát csatlakozás láthatólag gyorsítólag hat Szerbiára, ha pedig ő is belép, akkor a többi probléma (Bosznia, Koszovó stb.) már könnyebben megoldható Friss hír, hogy Szerbia rábólintott a koszovói megállapodásra. Önök szerint így elkezdődhetnek-e a csatlakozási tárgyalások? Halm Tamás: Mindenesetre fontos akadály hárult el a csatlakozási tárgyalások megnyitása elől. Balázs Péter: Igen, ez jó hír. Nyilvánvaló, hogy Belgrád nem akar lemaradni Zágrábtól. Azután már könnyebb lesz pl. a boszniai helyzet feloldása is. Az EU-tagság és a határok megszüntetése mennyiben segítette a magyarországi és a határon túli (felvidéki és erdélyi) magyarság kapcsolatát? Halm Tamás: Nincsenek határok közöttünk, és ez már önmagában is javított a helyzeten – szerintem nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. Persze nem változott meg minden egy csapásra: mivel a magyar kisebbség jelentős lélekszámú mindkét említett szomszédos országban, ottani nacionalista és populista politikusok szívesen ijesztgetik a többségi nemzeteket a magyar kisebbség ilyen-olyan – vélelmezett – szándékával. Reméljük, az EU-tagság további néhány év alatt meggyőzi majd az ottani állampolgárokat arról, hogy nem szabad populista politikai erőket hatalomba juttatni. Bár ha Olaszországra gondolunk (Beppe Grillo), láthatjuk, hogy nem lehetnek vérmes reményeink.
Balázs Péter: Óriási segítség volt (és lesz is). A schengeni rendszerben gyakorlatilag visszaáll az a szabad térség, amelyet 1920-ban új államhatárok szabdaltak szét. Ám miközben megnyílnak az utak, azt is látnunk kell, hogy minden magyar közösség kulturális és gazdasági beágyazottsága más és más. Viszont a nyelvünk közös, így kezdhetjük ismét megismerni, felfedezni egymást. Ukrajnából lehet-e valamikor EU-tag? Vagyis mi kellene ahhoz, hogy elindulhasson ott is az integrációs folyamat? A kárpátaljai magyarság szempontjából nagyon nem mindegy a dolog. Halm Tamás: Elvileg ennek „semmi akadálya”: Ukrajna európai ország, és ha teljesíti a taggá válás feltételeit (v.ö. koppenhágai kritériumok), akkor felvehetjük őt az EU-ba. Persze ez biztosan eltart még vagy egy évtizedig, hiszen Magyarország is 1994. április 1-jén nyújtotta be csatlakozási kérelmét, és kereken tíz év múlva lehettünk tagok. A kárpátaljai magyarság szempontjából tényleg jó lenne a dolog. Ez a tény azonban valószínűleg nem játszik majd szerepet – inkább a nagypolitika. Vagyis az, hogy milyen lesz az orosz-ukrán, illetve az orosz-EU viszony. Balázs Péter: Lehet, minkét félen múlik. Ukrajnának döntenie kell, hogy merre húz, inkább keletre vagy nyugatra. Az EU-ban pedig fel kell dolgoznunk még néhány nehéz ügyet, közte a már megkezdett bővítési tárgyalásokat is. Norvégiának, Svájcnak és Izlandnak miért nem érdeke az uniós tagság? Balázs Péter: Mert mindegyiknek van valamilyen különleges ügye, amibe nem kérnék a sok EUtag beleszólását (pl. halászat, bankügy), Norvégia és Svájc ezen felül nettó befizető lenne. Izlandnak viszont hasznos lenne az EU-tagság, megsokszorozná a nemzetközi befolyását. Halm Tamás: Norvégia, Svájc és Izland kormányai (igaz, időben egymástól meglehetősen távol) már mind kinyilvánították, hogy szerintük országuk érdeke a tagság vagy legalábbis a szoros viszony az EU-val. Norvégia kétszer végigtárgyalta a felvételét, és mindkétszer népszavazás utasította el a csatlakozást. Svájcban szintén népszavazás mondott nemet az Európai Gazdasági Térségben való részvételre. Izland pedig a válság nyomán kérte a felvételét – és talán már hamarosan tag is lesz. (A népszavazásokon pedig, jól tudjuk, nem minden az észérvek döntenek…) Izraelt a nemzetközi sportban Európához sorolják. Önök szerint elméletileg elképzelhető-e az ország EUcsatlakozása? Balázs Péter: Szorosabb kapcsolat igen, formális csatlakozás nehezen, mert megnyitná az utat az egész régió előtt, ez pedig nem célja az EU-nak. Halm Tamás: Elvileg elképzelhető, de ez nagyon kényes kérdés. Nehezen hiszem, hogy az EU importálna egy olyan tartós megosztottságot, sőt ellenségeskedést, amely az izraeli-palesztin viszonyt jellemzi. Emellett az EU nagyon jó kapcsolatokat ápol arab országokkal, amelyek bizonnyal tiltakoznának, ha az EU felvenné Izraelt a tagjainak sorába. És ők nagyon sokan vannak… Oroszországból lehet-e EU-tag? Balázs Péter: Ezt ő maga sem akarná, méretbeli problémák lennének. Inkább meg kellene találnunk kölcsönösen a mainál sokkal szorosabb együttműködés módját. Halm Tamás: Nem hiszem, és nemcsak azért nem, mert Oroszország területének nagyobbik része Ázsiában van. Úgy vélem, hogy a nagyhatalmi ambíciót egyre határozottabban megfogalmazó Oroszország sem akarna egy olyan közegbe kerülni, ahol állandó a konszenzuskeresés
kényszere/gyakorlata, és ahol a nagy lélekszámú tagállamok arányosan kisebb súllyal vehetnek részt a döntéshozatalban, mint a kisebbek. Ha Törökország EU-tag lesz, akkor mennyire lehet helyénvaló Európa keresztény gyökereinek emlegetése az Európai Unió kapcsán? Balázs Péter: Európa eleve multikulturális és még inkább azzá vált az elmúlt évtizedekben. Értékünk a sokszínűség és a világméretű kapcsolatrendszer. Törökország esetében mennyire akadálya a felvételnek az ország mérete és a gazdaságának a helyzete? Halm Tamás: Az ország már csak mérete miatt is óriási falat. Gazdasága egyébként dinamikusan növekszik, így ez egyre kevésbé lesz majd akadály. Persze Törökország továbbra is szegénynek számít európai összehasonlításban, s emiatt a többi szegényebb ország bizonnyal kevésbé lelkesedik a felvételéért. Balázs Péter: Ha a török munkaerő mozgását sikerül féken tartani, akkor egyéb megoldhatatlan probléma nem látszik. Az EU részéről vállalandó többletterheket (pl. költségvetés) bőségesen ellensúlyozná a török piac hatalmas mérete és dinamikus fejlődése. Persze a nagy EU-tagállamoknak meg kellene barátkozniuk a gondolattal, hogy ez a hatalmas ország, amelyet a NATOból, az OECD-ből, vagy a G-20-akból is jól ismernek már, beülne az EU döntéshozó közé. Törökország belépési esélye mennyire reális? Mennyire akadálya ennek az, ahogy a kurd kisebbséghez viszonyulnak? Halm Tamás: Hát, az biztos, hogy nem segíti elő az ügyet. Bár ha a gazdasági érdekeket sikerül egyértelműen azonosítani, a nyugati partnerek részéről nagyfokú rugalmasságot várhatunk. Balázs Péter: A politikai akarat hiányzik az EU részéről. A szeptemberi német választások után lehet majd új prognózist adni. A kurd ügyet Törökország azonnal megoldaná, ha látna maga előtt perspektívát. Az euroatlanti integráció célja többek között a béke és a stabilitás megteremtése. Miért nem sikerült kezelni akkor Ciprus megosztottságát, a görög-török szembenállást? Törökország EU-csatlakozása megoldhatja-e ezt a kérdést? Balázs Péter: Mert Görögország megvétózta volna a keleti bővítést, a többiek pedig engedtek a zsarolásnak. A török csatlakozási tárgyalás alkalom lehet a továbblépésre. Halm Tamás: Évszázados, mély ellentéteken nagyon nehéz a józan észre hivatkozva túllépni. A németek és franciák kiegyeztek ugyan az éppen ötven éve aláírt Elysée-szerződésben, sőt talán eljutottak a kiengesztelődésig is. Ez azonban sajnos az EU-ban sem jellemző minden bilaterális viszonyra. Tudjuk, hogy Észak-Ciprus szeretett volna egyesülni, de a görög országrésztől kosarat kaptak. Ki érti ezt? A jelenlegi pénzügyi-gazdasági válság mennyiben lassítja le a bővítési folyamatot? Balázs Péter: Röviden: nagyon. A bővülés általában a siker és a jövőbe vetett bizalom jele minden rendszerben. Ennek az előfeltételeit kell megteremteni.
Mai hír, hogy Portugália esetében már államcsődre készülnek, miután a görög mentőcsomag egyszeri és megismételhetetlen akció volt. Mi lesz, ha beüt néhány államcsőd? Nem veri szét az integrációt és nem odázza el végképp mondjuk a balkáni bővítést? Balázs Péter: Észak és Dél gazdasági teljesítménye és teherbíró képessége éppen távolodik egymástól az EU-ban. Az euró övezet szélei leszakadhatnak, de ettől még az integráció alapjai szilárdak, a belső piac, a különféle hálózatok kitűnően működnek, sőt ezek még bővíthetők is a szomszédok felé. Önök szerint Nagy-Britannia végül kilép az EU-ból? Halm Tamás: Nem lép ki. Vagy ha igen, véglegesen megromlik a véleményem Arthur király országáról… ☺ Balázs Péter: A miniszterelnök is azzal zárta a januári beszédét, hogy ő maga inkább maradna. 2017-ig még van idejük gondolkodni rajta. Egyébként az USA is azt üzente, hogy az angolok nélkül az EU ugyanúgy veszítene a vonzerejéből, mint az angolok az EU nélkül. Mi lesz akkor, ha az angolok kilépnek? Nem indít-e ez el egy láncreakciót és nem vezethet-e az EU felbomlásához? Halm Tamás: Nem fognak kilépni. Reméljük, hogy – a népszavazásokkal ellentétben – az ilyen döntésekben az észérvekre hallgatnak majd. Balázs Péter: Kilépni nehezebbnek tűnik, mint belépni. Ettől függetlenül az angolok megszavazhatják 2017-ben. A lehetőség 2009 óta fennáll, de önmagát szigetelné el, aki valóban él vele. Magyarország bizonyosan sokat veszítene, nemcsak pénzt és üzleti lehetőséget, de nyomorult zsákállammá válna a román, szlovák, sőt nemsokára szerb schengeni szomszédok között. Szó esett a bevándorlási problémáról, mint a bővítés egyfajta gátjáról a régi tagországokban. Vajon a sok keletközép-európai bevándorló (például a több százezer magyar) Londonban reálisan mennyire hátráltatja a bővítést és egyáltalán az integráció erősítését? Balázs Péter: Amikor jó a konjunktúra, akkor örülnek a friss munkaerőnek, amikor rossz, akkor a pokolba kívánják az idegeneket. De az EU-n belül elvben megvannak az eszközeink az ésszerű szabályozásra, ezért a szabad munkavállalásnak nem kell konfliktushoz vezetnie. Nem félő, hogy a bevándorlási feszültségek (lásd legutóbb Anglia vagy folyamatosan Franciaország) a schengeni rendszer felbomlásához és a munkaerő szabad mozgásának ismételt korlátozásához vezetnek? Balázs Péter: A konjunktúra javulásával ezek a feszültségek enyhülni fognak. Schengent nem érheti bántódás, mert nem azon múlik, de a munkavállalás engedélyezése szigorodhat. Majdnem napra pontosan 9 éve EU-tag Magyarország. Önök szerint mennyire volt sikeres az integráció? Mennyire tudtunk élni a tagság adta lehetőségekkel? A gazdasági mutatók alapján annyira nem rózsás a kép... Balázs Péter: Európa elitklubjában (és a világ legerősebb katonai szövetségében, a NATO-ban) kaptunk helyet, igazán jó társaságba kerültünk, a belső versengés is éles, a követelmények magasak, de az esélyeink azonosak Ausztria vagy Finnország esélyeivel. Ma jól látszik, hogy a velünk együtt csatlakozottak nagy többsége jobban élt a lehetőségekkel, mint Magyarország, amely otromba módon kapálózik a nyugati világ ellen. Még nem késő, hogy ezen változtassunk és visszanyerjük a korábbi dobogós helyünket.
Az 1990-es években mindig azt hallottuk, hogy még öt évre vagyunk a belépéstől. Miért tartott ilyen sokáig a magyar csatlakozási folyamat? Merthogy annyira problémás tagjelöltek azért nem voltunk? Halm Tamás: Ha akkor nem voltunk is problémás jelöltek, vajon a kérdező most is ezt mondaná? A tréfát félretéve: sok országot vettek fel, csupa szegény rokont, és olyan államokat, ahol megszakadt a kapitalista fejlődés – ezek mind óvatosságra intették az EU-15-öket. Balázs Péter: A jelentkezésünktől számítva 10 évig tartott, a tárgyalások megkezdésétől 6 évig. Ez akkor lassúnak tűnt, de az úgy súlyához képest teljesen normálisnak tekinthető. A horvát csatlakozás is hasonló ütemben haladt előre, pedig a volt jugoszláv jogrendből az EU-ba vezető utat Szlovénia már kitaposta a számára. Vannak-e még érvényben Magyarország esetében derogációk, vagyis a belépéskor kapott átmeneti mentességek? Ha igen, melyek azok? Balázs Péter: A legfontosabbak már lejártak, a termőföld ügyét kell megnyugtatóan kezelni és emlékezetem szerint egy-két technikai úgy nyúlt még túl a hét éven (ivóvíz, reptéri zajszint…). Magyarország a csatlakozási szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy minden erőfeszítést megtesz az euró mielőbbi bevezetéséért. Márpedig a gyors euróbevezetés most nem tűnik kiemelt célnak. Ezzel nem szegjük meg a csatlakozási szerződésben vállaltakat? Halm Tamás: Formálisan semmiképpen sem szegjük meg a csatlakozási szerződésnek ezt a pontját. Magyarország igenis erősen igyekszik teljesíteni az euró bevezetésének követelményeit. Éppen a napokban fogadta el az Eurostat azt az adatot, hogy Magyarországon 2012-ben 1,9% volt az államháztartás hiánya – ez pedig az egyik legjobb érték az egész EU-ban. Ennek eléréséhez hatalmas erőfeszítésekre volt szükség – talán túlságosan is nagyokra, ezért nem is biztos, hogy ez a jó adat több éven át is fönntartható. Az államadósságunk is csökkent, méghozzá az úgynevezett hatos csomagban megkövetelt mértéknél is jobban. Vagyis nem mondhatjuk az, hogy a magyar kormány ne törekednék az euró bevezetéséhez szükséges feltételek teljesítésére. Az viszont már más kérdés, hogy ha teljesítjük a kritériumokat, akkor célszerű-e ténylegesen csatlakoznunk az eurózónához, vagy – Svédországhoz hasonlóan – bizonyos trükkök bevetésével érdemesebb távol maradnunk. Erről a legkiválóbb hazai közgazdászok véleménye is megoszlik! Balázs Péter: Határidőt senki nem vállalt. A konvergenciaprogramok ebbe az irányba visznek. Az is érthető, hogy egy-egy rövid életű kormány százszor is megfontolja, hogy felvállalja-e az előfeltételek megteremtését, hiszen nem egy példát láttunk arra, hogy az utód aratta le a dicsőséget (pl. Szlovákiában). Az viszont már kétes módszer, hogy ha nem bírja, vagy nem akarja, akkor magát az eurót, sőt az EU-t kezdi szidalmazni, amire élő példával szolgál a magyar kormány. Balázs Pétertől kérdezném: milyen érzés volt uniós biztosnak lenni? Balázs Péter: Felemelő és a felelősség miatt egyben nyomasztó is, kivált első biztosként. Rövid idő alatt is rengeteget tanultam belőle és a kapcsolatrendszer a mai napig megmaradt. Mennyiben kellene átalakítani az EU intézményrendszerét, ha a balkáni országok mind csatlakoznának? Szerintem már így is elég nehézkes a döntéshozatal. Balázs Péter: Előbb-utóbb át kell térni a tagállamok közvetett, illetve csoportos képviseletének valamilyen formájára, amire bőven akad példa más nemzetközi szervezetekben.
Halm Tamás: Ezzel csak egyetérteni tudok. Már most sem tudnak értelmes (bocsánat, ez túl erős szó, inkább: méltó) feladatot adni minden biztosnak, tehát célszerűbb lesz a Bizottság tagjainak számát csökkentetni. A nyelvi sokféleséggel is mind több a gond, tehát be kellene vezetni a munkanyelveket (úgy, mint az ENSZ-ben). Emellett szükségképpen csökkenteni kell az egyhangú döntéshozatalt igénylő ügykörök számát. Önök szerint jó megoldás-e a kétsebességes Európa, vagyis bizonyos országok szorosabb integrációja egy-egy területen? Vagy ez másodrangú EU-tagokká sorolja az abból kimaradó országokat? Balázs Péter: 27–28 taggal ez már természetes, sőt hasznos, ha egy élcsoport húzza magával a többit. Az viszont fontos, hogy az élboly átlátható maradjon és bárki bármikor felzárkózhasson hozzá. Halm Tamás: Azt hiszem, hogy a kétsebességes Európa már ma is tény, még ha ezt sokan tagadják is. Az eurót magam olyan fontosnak tartom, hogy szerintem az eurózónában bent lévő és azon kívül maradó országok két jól elkülönülő klubot alkotnak. A költségvetési szerződést sem fogadta el valamennyi tagállam. De hogy ez régebbi eseményt is felidézzünk: a schengeni övezet sem öleli föl az összes tagállamot! A kérdésben szereplő „másodrangú” kifejezés viszont talán túl erős. A következő Bizottságnak lesz magyar tagja, vagy a tagországok számának emelkedésével (nyártól 18 tag) már megszűnik az egy ország - egy biztos elv? Balázs Péter: A 2014-ben hivatalban lépő bizottságban (Írország nyomására) még fennmarad az egy ország egy biztos elv. Ez azonban ellentmond az ésszerű feladat elosztásnak, ezért előbb utóbb változtatni kell rajta, de úgy, hogy senki ne érezhesse kirekesztve magát. Sok más fontos poszt is van az EU-ban, nem csak a bizottsági tagság. Halm Tamás: A lisszaboni szerződés elvileg azt sugallja, hogy nem lesz minden országból tagja az Európai Bizottságnak, de e szerződés arra is utal, hogy a Tanács – egyhangúlag – ezt másként is gondolhatja. Szerintem kizárt, hogy a Tanács nem gondolja másként; ekkora önzetlenséget nem tudok feltételezni politikusokról… Az EU-n belül láthatóan túlontúl is működik a fékek és ellensúlyok rendszere – például a Tanács hiába állapodott meg a 2014–2020-as keretköltségvetésről, ha a Parlament erre nemet mond. Mi lesz itt, ha még néhány új tagállam belép? Balázs Péter: Ebben a fázisban a Parlament már inkább csak finomítani próbál. Az új belépők minden jel szerint kicsi, szegény és nettó kedvezményezett országok lesznek, nem változtatnak lényegesen a kialakult erőviszonyokon, ahol költségvetési ügyekben azoknak van elsősorban szava, akik a számlát fizeti. Lehet-e az Európai Szomszédságpolitika (ENP) az EU bővítéspolitikájának alternatívája hosszú távon? Köszönettel: Klein Tamás Balázs Péter: Semmiképpen nem, minőségi a különbség a kettő dinamizmusa között, a bővítésnek célja és határideje is van, a szomszédságpolitika is gazdagodhat, de maga a folyamat az értéke.
Annak, hogy egy ország tag lehessen, a legalapvetőbb feltételei a koppenhágai kritériumok (demokrácia, piacgazdaság, emberi jogok stb.) – ezek teljesítése nélkül nem vesznek fel senkit a klubba. De mi van akkor, ha valaki már tagként nem teljesíti ezeket a feltételeket? Halm Tamás: Akkor bizony az EU nehéz helyzetbe kerül. Most dolgoznak azon – három tagállam külügyminiszterének kezdeményezésére –, hogy legyen valamilyen eszköz az EU kezében az ilyen renitens államok megrendszabályozására. Balázs Péter: Ez az, amire senki nem számított, ezét sincsenek rá megfelelő szabályok és mechanizmusok. Most kezdenek ráébredni hogy aki menyasszonyként illedelmesen viselkedett, az feleségként szétrúgja a házirendet. Érik a helyzet egy ellenőrző és szankcionáló mechanizmus bevezetésére. Hogyan lehet megőrizni a koppenhágai kritériumok hitelességét a koppenhágai dilemma fényében? Balázs Péter: Csak úgy, hogy részletezzük, pontosítjuk, hozzáigazítjuk mindahhoz, amit 1993 óta tanultunk és tapasztaltunk és kiegészítjük megfelelő monitoring és szankcionáló rendszerrel. Már érik a politikai készség. Milyen, jelenleg tagállami szintű politikákat kellene Önök szerint közösségi szintre emelni az integráció elmélyítésének következő lépcsőfokaként? Balázs Péter: Mindazt, amit együtt eredményesebben tudunk végrehajtani. Például erősíteni a hálózatok (közlekedés, hírközlés, energia, környezet) fejlesztését, a bűnüldözést, az oktatást, az egészségügyet. Merre halad az integráció? Egy Európai Egyesült Államok felé, valódi közös kormányzással, vagy visszafejlődik egyszerű vámunióvá? Mondjuk 50 év múlva Önök szerint melyik jellemzi majd a Közösséget? Balázs Péter: Ez egyaránt múlik az európaiakon és a külső körülmények alakulásán. Mai fejünkkel az „egyesült államok” elképzelhetetlen, mert a fejlődés eszméje még a XIX. században összekapcsolódott a nemzeti függetlenséggel. Ám ötvenéves távlatban új formák is kialakulhatnak, olyanok, amilyenre ma nem is gondolunk. Akkor azok fognak kormányozni, akik most születnek. Talán őket kellene megkérdezni. Halm Tamás: Európai Egyesült Államok valószínűleg nem soha nem lesz – már csak a nyelvi különbözőség miatt sem. Igaz, várhatóan erősödik a költségvetési együttműködés, de ez kevés lesz a politikai integrációhoz. Az EU jelmondata nem azonos az Amerikai Egyesült Államokéval (E pluribus unum – sokból egy), hanem a különbségek tartós fennmaradására, sőt tiszteletben tartására utal (Egység a sokféleségben.) Remélem, unokáim 50 év múlva egy háborúktól és nemzeti ellentétektől mentes, békés és gazdag EU polgárai lesznek. Ez az EU a gazdaságban, a kutatás-fejlesztésben, az oktatásban szorosan együttműködő tagállamok közössége lesz.
