BALATONSZENTGYÖRGYI MARGARÉTA ÓVODA 8710. Balatonszentgyörgy, Csillagvár u. 4. Telefon/Fax: 85/377-921 E-mail:
[email protected] ================================================================================
OM azonosító: 202297
HÁZIREND
„Beszéljük meg!” „Úgy gyönyörködj a fiatalokban, mint akik téged folytatnak majd! De ne a magad vágyait, emlékeit álmodd újra bennük, ne kényeztesd, ne ünnepeld, ne szidd, inkább szeresd, s érdemük szerint becsüld meg őket. Légy okos ellenállás, jó gát, tiszta meder, hogy növekedjenek, mint súly alatt a pálma, hogy önerejükből törhessenek utat maguknak, s ne nyelje el őket lápok iszapja, sivataghomok.” (Keresztúry Dezső)
Összeállította: Beősze Tamásné intézményvezető
HÁZIREND Beköszönő Szeretettel köszöntjük Önt gyermekének óvodába lépése alkalmából! Az óvoda házirendjével segíteni kívánjuk Önöket a helyi szokások és belső szabályok megismerésében, megértésében. Házirendünk minden olyan lényeges információt tartalmaz, amely gyermeke óvodai életéhez szükséges. Kérjük, hogy a házirendben megfogalmazottakat szíveskedjenek figyelmesen elolvasni és azt betartani. Balatonszentgyörgy, 2015. augusztus 31.
………………………………… Beősze Tamásné intézményvezető
A házirend tartalma: 1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK AZ ÓVODÁRÓL ...................................................................................... 4 2. AZ ÓVODÁBAN FOLYÓ NEVELŐMUNKA ALAPELVEI ....................................................................... 4 Nevelésünk alapvető célja: ........................................................................................................................ 4 3. AZ INTÉZMÉNY MUNKARENDJÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK .................................................... 5 Az óvodák nyitva tartása, ügyeleti rendszer .......................................................................................... 5 4. AZ ÓVODAI JOGVISZONNYAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK ................................................... 6 4. 1. Az óvodai gyermekfelvétel, átvétel eljárás rendje ..................................................................... 6 4. 2. A csoportba sorolás szempontjai, szabályai: ............................................................................... 7 5. A GYERMEKRE VONATKOZÓ VÉDŐ-ÓVÓ ELŐÍRÁSOK, SZABÁLYOK ............................................. 8 5. 1. A gyermek érkezésének és távozásának rendje: ....................................................................... 8 5. 2. Az intézménybe bevitt dolgokra vonatkozó rendelkezések .................................................... 8 Ruházat: ........................................................................................................................................................ 8 Ékszerek: ....................................................................................................................................................... 9 Játékok: ........................................................................................................................................................ 9 Élelmiszerek: ................................................................................................................................................ 9 5. 3. A rendszeres egészségügyi felügyeletről: ..................................................................................... 9 5. 4. A gyermekvédelemről: ..................................................................................................................... 10 5. 5. Baleset megelőzése, balesetvédelem: ........................................................................................ 11 5. 5. 1. Szülők és az alkalmazottak feladatai a balesetek megelőzése érdekében: ........... 12 5. 5. 2. A balesetek /megbetegedés esetén teendő intézkedések .......................................... 12 6. AZ INTÉZMÉNY LÉTESÍTMÉNYEINEK, BERENDEZÉSEINEK HASZNÁLATA .......................................... 12 7. SZÜLŐK AZ ÓVODÁBAN .................................................................................................................. 12 7. 1. A szülőkkel való közös nevelési elvek kialakítása: ................................................................... 12
2
7. 2. Együttműködés: ................................................................................................................................... 13 7. 3. Fórumaink: ............................................................................................................................................ 13 7. 4. Az Óvodai Szülők Közösségéről (továbbiakban: ÓSZMK) ....................................................... 14 8. A GYERMEKEK TÁVOLMARADÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK ........................................... 14 9. A SZÜLŐKET TERHELŐ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEKRŐL .................................................................... 15 9. 1. A gyermekek étkeztetése: ............................................................................................................... 15 9. 2. Az étkezési térítési díj befizetésének rendje: .............................................................................. 16 9. 3. Az étkezés lemondása: ..................................................................................................................... 16 9. 4. A térítési díjak érvényesítése: .......................................................................................................... 16 9. 5. Ingyenes óvodai étkeztetés ............................................................................................................. 16 9. 5. Az óvodák szolgáltatásai.................................................................................................................. 17 9. 5. 1. Térítésmentes szolgáltatások: ................................................................................................. 17 9. 5. 2. Térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatások: ........................................................... 17 10. ÓVODÁNK, VILÁGNÉZETI NEVELÉS TEKINTETÉBEN SEMLEGES ..................................................... 18 11. AZ ÓVODAI ELHELYEZÉS MEGSZŰNÉSE, A BEISKOLÁZÁS RENDJE .............................................. 18 11. 1. Az óvodai elhelyezés megszűnésének esetei: ........................................................................ 18 11.2. A beiskolázás rendjéről: ................................................................................................................. 18 12. FEGYELMEZŐ INTÉZKEDÉSEK FORMÁI ÉS ALKALMAZÁSÁNAK ELVEI .......................................... 20 13. A GYERMEKI ÉS A SZÜLŐI JOGOKRÓL, KÖTELESSÉGEKRŐL ........................................................ 20 13. 1. GYERMEKI JOGOK VÉDELME .......................................................................................................... 21 Jogorvoslat: ............................................................................................................................................... 21 13. 1. 1. A GYERMEK JOGAI ................................................................................................................... 21 13. 1. 2. Speciális szükségletű gyermek jogai ................................................................................. 23 13. 1. 3. A gyermek kötelességei ........................................................................................................ 23 13. 2. A SZÜLŐ JOGAI, KÖTELESSÉGEI ...................................................................................................... 23 14. ELJÁRÁSI SZABÁLYOK .................................................................................................................... 24 14. 1. A házirend elkészítésének, módosításának rendje: ............................................................... 24 14. 2. A házirend hatálya, hatályba lépése és érvényessége: ....................................................... 24 14. 4. A házirend nyilvánosságra hozatalának formája, módja: .................................................... 24 14. 5. A megismerhetőség folyamatos biztosítása: ............................................................................ 25
Mellékletek:
1. sz. Határozatképes elfogadás jegyzőkönyve 2. sz. Véleményezési-egyetértési jegyzőkönyv
3
1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK AZ ÓVODÁRÓL Intézményünk neve: Intézményünk címe: Tel./fax: Email:
Balatonszentgyörgyi „Margaréta” Óvoda 8710. Balatonszentgyörgy Csillagvár u.4. 85/377-921
[email protected]
Óvoda honlapja:
margaretaovoda.5mp.eu
Férőhelyek száma: Csoportok száma: Vezetőjének neve: Fogadóórája: Gyermekvédelmi felelős: Fogadóórája:
75 fő 3 Beősze Tamásné minden hónap első hétfőjén: 13:00 - 14:00 óráig Takács Anita minden hónap első hétfőjén: 14:00 - 15:00 óráig
Tagóvodánk neve: Intézményünk címe: Tel./fax: Email:
„Csicsergő” Tagóvoda 8649. Balatonberény Kossuth u.4. 85/377-005
[email protected]
Férőhelyek száma: Csoportok száma: Vezetőjének neve: Gyermekvédelmi felelős:
25 fő 1 Ifiné Bodó Erzsébet Ifiné Bodó Erzsébet
2. AZ ÓVODÁBAN FOLYÓ NEVELŐMUNKA ALAPELVEI Nevelőmunkánk a mindenkor érvényben lévő Köznevelési Törvény, Szervezeti és Működési Szabályzat, az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja, és óvodánk Pedagógiai Programja szerint folyik. Ennek megvalósításához szükséges az óvoda és a család sokoldalú, bizalomra épülő együttműködése. Óvodánk nevelési intézmény, a gyermeki személyiség teljes kibontakoztatására, fejlesztésére törekszik. Tudatosan szervezett nevelési helyzetek megteremtésével segítjük elő, tesszük lehetővé a gyermekek fejlődését. Az óvoda a köznevelési rendszer szakmailag önálló intézménye, a családi nevelés kiegészítője. Óvodánk nevelés központú, ahol minden eszköz, eljárás és egyéb hatás az egészséges testi-lelki fejlődést szolgálja. Az óvodai nevelés óvóvédő, szociális és személyiségfejlesztő funkciót lát el. Bízunk a gyermek fejlődésében, nevelésünk tudatos hatásaival segítjük személyiségük kibontakozását. Tiszteletben tarjuk a gyermekek életformáját, játékhoz, mozgáshoz való jogát.
Nevelésünk alapvető célja:
az óvodás gyermek harmonikus, kiegyensúlyozott fejlődését biztosítsuk. a gyermeki személyiség kibontakoztatását elősegítsük. az életkori és egyéni sajátosságok figyelembevételével, sokoldalú élmény- és tapasztalatszerzés lehetőségének biztosítása. a gyermekek testi, értelmi, kommunikációs és szociális képességeiket sokoldalúan fejlesszük.
4
a tevékenységre ösztönző, az élet és egymás iránti tiszteletre, együttműködésre, a természet csodáinak és az ember által létrehozott értékek megbecsülésére környezettudatosságra nevelünk. az esélyegyenlőséget biztosítsunk minden gyermek számára, az integrált fejlesztésre, felzárkóztatásra. (kiemelt figyelmet igénylők továbbfejlesztésére). személyes példamutatással járjunk elől a másság, a különbözőség elfogadásában.
3. AZ INTÉZMÉNY MUNKARENDJÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK Az óvodák nyitva tartása, ügyeleti rendszer a) A nevelési év rendje: A nevelési év minden év szeptember 01-től következő év augusztus 31-ig tart. A nyári zárás időtartama 3 hét, melynek időpontját az intézmény Fenntartója határozza meg. Erről a bejáratoknál elhelyezett hirdetőtáblán minden naptári év február 15-ig írásos tájékoztatást adunk. Téli zárás ideje: Az iskolai téli szünet időpontjával megegyező. A zárva tartás ideje alatt a szülő kérésére esetenként a gyermeknek egy másik (közeli) óvodában biztosítunk ellátást. Jelentős létszámcsökkenés esetén összevont csoporttal működünk. b) Az óvodák nyitva tartása: „Margaréta” Óvoda:
hétfőtől –péntekig, reggel 7:00 órától 17:00 óráig
A gyermekek óvodában tartózkodásának maximális ideje: „Csicsergő” Óvoda:
10 óra
hétfőtől –péntekig, reggel 6:15 órától 16:15 óráig
A gyermekek óvodában tartózkodásának maximális ideje:
10 óra
c) A nevelés nélküli munkanapok rendje: A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet által - évente 5 nevelés nélküli munkanap engedélyezett. E napokat az óvodapedagógusok szakmai feladatok ellátására vehetik igénybe. A nevelés nélküli munkanapok időpontjáról a szülőket az esedékes nap előtt 7 munkanappal tájékoztatjuk. Amennyiben a dolgozó szülők e napokon nem tudják gyermekük elhelyezését megoldani, számukra az óvoda teljes nyitva tartása alatt, az arra kijelölt csoportban ügyeletet biztosítunk. d) Ügyeleti rend: Létszámcsökkenés esetén (őszi, téli tavaszi, nyári szünet) összevont csoport működik, az ésszerű takarékosság szem előtt tartásával – ügyeletet tartunk. e) Az óvodában működő csoportok napirendje: Időtartam (tól-ig) 700-től – 930-ig 930-tól - 1200-ig
Napirendi tevékenységek -
A gyermekek folyamatos fogadása, játék, szabadidős tevékenységek.
-
Gondozási teendők, folyamatos tízórai.
-
Játék, szabadidős tevékenységek.
-
Beszélgető kör.
-
Mindennapi testnevelés.
-
Komplex foglalkozások.
-
Készségfejlesztő játékok.
-
Kirándulások, hosszabb rövidebb séták, udvari játékok.
-
Zenehallgatás.
-
Születésnapok megünneplése.
5
1200-től - 1500-ig
1500-től - 1630-ig
f)
-
Ebéd, tisztálkodás, öltözködés.
-
Előkészületek a nyugodt alvásra.
-
Pihenés.
-
Folyamatos ébredés, uzsonna.
-
Játék, szabadon választott tevékenységek.
-
Jó idő esetén játék az udvaron.
Az óvodában működő csoportok heti rendje: Margaréta Óvoda
Hétfő
Naponta
Hetente
Naponta
Hetente
20-30 perc
30-35 perc
20-30 perc
30-35 perc
Mindennapi testnevelés
Testnevelés
Mindennapi testnevelés
Művészeti nevelés
Mese-vers Mindennapi testnevelés
Kedd
Mese-vers Matematika
Mese-vers Szerda
Mindennapi testnevelés Mese-vers
Csütörtök
Mindennapi testnevelés Mese-vers
Péntek
Csicsergő Óvoda
Mindennapi testnevelés Mese-vers
Mindennapi testnevelés
Matematika
Mese-vers Művészeti tevékenységek Természet – társadalom – ember Művészeti tevékenységek
Mindennapi testnevelés
Művészeti nevelés
Mese-vers Mindennapi testnevelés Mese-vers Mindennapi testnevelés
Természet – társadalom ember Testnevelés
Mese-vers
A csoportok részletes heti rendjét a csoport naplók tartalmazzák, ill. a szülők a faliújságról tájékozódhatnak erről.
4. AZ ÓVODAI JOGVISZONNYAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK 4. 1. Az óvodai gyermekfelvétel, átvétel eljárás rendje a.) Az óvoda körzetébe tartozó települések: Balatonszentgyörgy, Hollád, Tikos, Vörs, Balatonberény, Szőkedencs, Főnyed, Szegerdő b.) Az óvodai gyermekfelvétel, átvétel rendje: Az óvoda férőhelyeinek száma az Alapító okirat alapján: Margaréta Óvoda: max. 75 fő – 3 csoport Csicsergő Óvoda: max. 25 fő – 1 csoport Az óvoda 3 éves kortól az iskolába járáshoz szükséges fejlettség megszerzéséig, de legfeljebb 8 éves korig nevelő intézmény. A gyermek 5. életévének betöltése után köteles napi 4 órát óvodában tölteni iskolára való felkészítés céljából. 2015. szeptember 01-től kötelező óvodai foglalkozáson részt venni: a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában.
6
Szervezett óvodai beíratást évente szervezünk a Fenntartóval egyeztetett időpontban (Csicsergő Óvoda: április, Margaréta Óvoda: május – egy hét) Intézményünkben folyamatosan is van lehetőség az előjegyzésbe vételre, ill. beiratkozásra, de kérjük a szülőket, hogy törekedjenek a kiírt időpontban előjegyzésbe vétetni, ill. beíratni gyermeküket. Az előjegyzésbe vétel szabályai: A szülő személyes megjelenéssel, szóban értesíti az óvodavezetőt, hogy igényt tart gyermeke óvodai elhelyezésére, erről írásos nyilatkozatot ad, majd a gyermek adatait rögzítik az előjegyzési naplóban. Az óvoda, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek felvételét, ill. más óvodából történő átvételét nem tagadhatja meg. Kötelező az óvodai elhelyezés biztosítása a gyermek 3 éves korától abban az esetben, ha: hátrányos helyzetű a körzetes gyermek, (HH) gyámhatósági kezdeményezés során napközbeni ellátásra jogosultság áll fenn. 2,5 éves korban, ha halmozottan hátrányos helyzetű a gyermek (HHH) A gyermek igénybe veheti az óvodát abban az esetben, ha: betöltötte 3. életévét, teljesen egészséges, ill. ezt orvosi igazolással bizonyítja, minden kötelező védőoltást megkapott 3 éves korig, a szülő a térítési díjat befizette. A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok:
a gyermek születési anyakönyvi kivonata,
TAJ-kártyája
egészségügyi kiskönyv,
lakcím kártya.
Az előjegyzési naplóban rögzítésre kerülnek a gyermek adatai, a felvétel pontos dátuma. A gyermek óvodai csoportban való elhelyezéséről a szülő és az óvónő véleményét figyelembe véve az óvodavezető dönt. A felvételről hozott döntést a szülő írásban kapja meg. Más óvodából érkező gyermek esetében – amennyiben 5. életévét betöltötte – a szülőnek beiratkozáskor magával kell hozni a másik óvodából kapott „Értesítés óvodaváltoztatásról” c. kitöltött nyomtatványt. Az ehhez csatolt visszaigazolást a fogadó óvoda, regisztrálás és kitöltés után visszaküldi az elengedő óvodának. Egyéb tekintetben a már fentebb leírt felvételi eljárások érvényesek.
4. 2. A csoportba sorolás szempontjai, szabályai: Azt a gyermeket, aki fejlődésének rendellenessége miatt sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzd, az óvodai csoport létszámának számításánál hivatalos besorolásától függően kell figyelembe venni, attól függetlenül, hogy a többi gyermekkel együtt vagy külön vesz részt az egyéni fejlesztésben. Integrált csoportszervezés érdekében – a HHH-s gyerekek különbségének aránya csoportonként nem haladja meg a törvényben előírt mértéket. (25 %)
7
5. A GYERMEKRE VONATKOZÓ VÉDŐ-ÓVÓ ELŐÍRÁSOK, SZABÁLYOK Ez alatt az intézményünkben a gyermekek testi, lelki, szellemi megóvását értjük.
5. 1. A gyermek érkezésének és távozásának rendje: A szülők gyermekeiket bármikor behozhatják és hazavihetik az óvodai tevékenység megzavarása nélkül. A folyamatos napirend érdekében ajánljuk, hogy a gyerekek 9 óráig érkezzenek meg az óvodába. Gyermekeiket egyedül ne engedjék be és ki az óvodából. Kérjük, hogy gyermekeiket minden esetben kísérjék be és adják át az óvónőnek, távozáskor az óvónőtől kérjék ki, ellenkező esetben az óvónő nem tud felelősséget vállalni a gyermek biztonságáért. Az óvoda reggel 9.00-ig nyitva van, ezt követően délután 15.30 óráig zárva tartjuk a gyermekek biztonsága érdekében. Reggel (7.00 – 9.00) és délután (15.30-17.00) a folyosón (vagyoni biztonság miatt is) felnőtt ügyeletet tartunk. A két időpont között kérjük, csöngessenek, távozáskor kérjék egy dolgozó segítségét az ajtó bezárásához. Külső látogatót csengetésre engedünk az épületbe, akit egy dolgozó a vezetőhöz kísér. Idegeneknek az óvodában nem tartózkodhatnak. Az óvodával jogviszonyban nem álló külső személy csak és kizárólag az óvodavezető engedélyével tartózkodhat az intézményben. Az óvoda helyiségeit, azok felszerelését nem használhatja. Az óvodában folyó nevelőmunka színvonalát kérem, csúnya nem illő stílussal, magatartással, beszéddel ne csorbítsák! Ügynökök, üzletszerzők, vagy más személyek az óvoda területén kereskedelmi tevékenységet nem folytathatnak, kivéve az óvoda által szervezett vásár alkalmával. Az óvodában politikai és egyéb reklámok kihelyezésére, terjesztésére nincs lehetőség! A szülők válása esetén a bírósági ítélet szerint, a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülőnek adható ki a gyermek. Ha nincs az elhelyezés tisztázva mindkét szülőnek kiadható a gyermek. A szülő előzetes, írásbeli engedélye szükséges ahhoz, hogy a gyermekeket testvérrel, idegennel hazaengedjék az óvodapedagógusok. A gyermekeket este 16.30 óráig lehet az intézményből elvinni. 17.00 óra után, – ha a szülő nem jelezte rendkívüli akadályoztatását előre, ill. időben, az óvónő kétszeri telefonálása is eredménytelen – az óvónő köteles az illetékes Hatóság intézkedését kérni. Az óvónő a gyermekért felelős az érkezéstől való átadástól, a távozásig való átadásig.
5. 2. Az intézménybe bevitt dolgokra vonatkozó rendelkezések A gyermekek ruházatával, az általuk behozott játékkal, étellel kapcsolatos tudnivalók; Óvodánkban kérjük mellőzni a különböző értékek, értékes holmik behozatalát! (ékszerek, játékok, drága ruhák) Kérjük, a gyerekek által otthonról hozott dolgok, játékok öltözőben való elhelyezését, ill. a csoportba vitel bejelentését. Ruházat: A gyermek ruházata legyen praktikus, kényelmes, tiszta, az időjárásnak megfelelő. 8
Javasoljuk, hogy a gyermekek szekrényében mindig legyen váltóruhanemű. Az udvari játékhoz is ajánlott „játszó” ruhát, csendes pihenőhöz a szülőnek pizsamáról kell gondoskodni. Legyen a gyermeknek váltó lábbelije (szandál, vagy vászoncipő), melynek kiválasztásakor vegyék figyelembe, hogy a papucs, klumpa viselése balesetveszélyes, a sportcipő benti használata pedig hosszú távon egészségtelen. A ruhadarabokat a gyermek jelével felismerhető módon lássák el. A gyermek váltóruháját, cipőjét a csoportszoba előtti saját jellel és névvel ellátott polcain, ill. a zsákjában az arra kijelölt helyen tárolják. A tornafelszerelést a váltóruhától külön zsákban (nadrág, póló, zokni, babzsák) hozzák be, valamint a tisztálkodáshoz szükséges eszközöket (fogkefe, fésű) minden esetben jellel lássák el. Ékszerek: Az ékszerek többsége balesetveszélyes (gyűrű, karkötő, nyaklánc), ezért ezek használata nem ajánlott, melyre az óvónő köteles a szülő figyelmét felhívni. Amennyiben a gyermek az óvodába ékszerrel érkezik, úgy a szülő köteles az óvónőt erről tájékoztatni. Az óvoda - amennyiben nincs tudomása róla - ezek megőrzéséért, épségéért felelősséget nem vállal. Játékok: Nevelőtestületünk nem javasolja az otthoni játékok óvodai használatát, fokozott figyelemmel az agresszív, balesetveszélyes játékokra (pisztoly, kard, stb.) A szülő, az otthonról behozott játékokról szíveskedjék tájékoztatni az óvónőt. A gyermekek számára megengedett, ill. ajánlott otthoni behozható játékszerek a különböző szőrme állatkák, kendők, párnák, könyvek, esetleg társasjátékok, kártyák, stb. melyek tárolására a csoportszobákban kijelölt hely áll rendelkezésre. Élelmiszerek: Az otthonról hozott élelmiszerek ÁNTSZ által történő vizsgálata nem megoldható, ezért az esetleges betegségek, fertőzések elkerülése érdekében kérjük, ne hozzanak gyermekeiknek az óvodába élelmiszert – nem etikus a többi gyermekkel szemben és az óvoda tisztán tartását is megnehezíti. A születésnapok megünneplésére lehetőség aprósütemények, szörpök behozatalával.
van,
kereskedelemben
vásárolt
Vitamindús, egészséges táplálkozás érdekében, támogatjuk a gyümölcs és zöldség csoport részére történő - behozatalát.
5. 3. A rendszeres egészségügyi felügyeletről:
A gyermekek testi fejlődését óvoda-orvos és védőnő kíséri figyelemmel. Neve, elérhetősége a bejárat melletti hirdetőtáblán található.
Előfordulhat, hogy a gyermekek az óvodában betegednek meg. Ilyenkor kérjük a szülőket, hogy az értesítéstől számított legrövidebb időn belül vigyék el gyermeküket az intézményből. A szülő megérkezéséig a csoportos óvónő gondoskodik a gyermek elkülönítéséről, gyógyszernélküli lázcsillapításról, szükség esetén orvosi ellátásáról. A gyermekek csak orvosi igazolással jöhetnek újra közösségbe. A lábadozó, gyógyszeres kezelés alatt álló gyermekek az óvodát teljes gyógyulásig nem látogathatják.
Fertőző betegség esetén az óvodát azonnal értesíteni kell, mivel ilyen esetekben fokozottan ügyelnünk kell – a további megbetegedések elkerülése érdekében – a 9
fertőtlenítésre, érvényesek.
tisztaságra.
Intézményünkben
az
ANTSZ
által
előírt
szabályok
Gyógyszert a szülő az óvónőnek nem adhat át a gyermek kezelésére, kivéve, ha a gyermek állandó gyógyszerszedést igényel, és erről tájékoztatta a nevelőket.
A rendszeres egészségügyi ellátások formái, rendje, a szervezett formában történő szűrővizsgálatok rendje: Az óvoda a következő orvosi vizsgálatokat biztosítja a gyermekek számára: évente egyszeri általános orvosi vizsgálat, fogászati szűrő vizsgálat, hallás-látás, ortopédiai vizsgálat rendszeres védőnői ellenőrzés (fejtetvesség, tisztálkodás, stb.)
5. 4. A gyermekvédelemről: A gyermekvédelmi felelős neve és elérhetősége a központi faliújságon található. Feladata a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése, megszűntetése érdekében együtt működni a csoportos óvónőkkel, a gyermek családjával, a gyermekjóléti szolgálatokkal, ill. egyéb gyermekvédelmi szervezetekkel. Intézkedéseket javasolhat az óvoda felé, melyek lehetnek pl. családlátogatás, jegyző értesítése. A gyermekvédelemről bővebben olvashatnak a Pedagógiai Programunkban (továbbiakban PP). Rendszeres, szervezett információáramlást és hatékony kommunikációt alakítottunk ki és tartunk fenn a gyermekvédelmi munkánkat segítő intézményekkel. Az intézmény gyermekvédelmi felelőse: Takács Anita óvodapedagógus – telefon: 20/490-61-88 Fogadóórája minden hónap első hétfő: 14-15 óra között A munkánkat segítő intézmények;
Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 8710. Marcali Petőfi u.14.
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapszolgáltatási Központ – telefon: 85/376-296 8648. Balatonkeresztúr, Iskola u.3. Családgondozó: Domján Kálmánné (Viktória) – telefon: 30/820-0931 Ügyfélfogadás: (önkormányzati épületekben) Hétfő: 8.00-12.00 Balatonszentgyörgy 14.00-15.30 Tikos Kedd: 8.00-9.30 Vörs, 10.00-11.30 Hollád, 12.00-13.30 Szegerdő, 14.00-15.30 Főnyed Szerda: 8.00-12.00 Balatonberény 14.00-15.30 Tikos Csütörtök – Péntek: 8.00-16.00 Balatonkeresztúr (Alapszolgáltatási Központ)
Fenntartó Önkormányzatok Gyámhivatala 8710. Balatonszentgyörgy, Berzsenyi u. 91.
10
5. 5. Baleset megelőzése, balesetvédelem: A gyermek nem veszélyeztetheti saját, ill. társai, az óvodai alkalmazottak egészségét, testi épségét. Nem akadályozhatja viselkedésével a többiek művelődéshez, fejlődéséhez, a nevelési programhoz kapcsolódó feladatok végrehajtásához való jogát sem. A gyermekbalesetek forrásairól, a megelőzéssel kapcsolatos tudnivalókról a szülőket az első szülői értekezleten, a központi faliújságon; a gyermekeket rendszeresen, az aktualitások kiemelésével tájékoztatjuk. A baleset megelőzés fontos részét képezi az óvoda épületének – ezen belül: az épület, az udvar – rendeltetésszerű használata. Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy az óvoda területén belül Önökre is vonatkoznak a balesetvédelemmel kapcsolatos rendelkezések. Kérjük, hogy se a szülők, se a szülőkkel érkező kisebb-nagyobb gyermekek ne használják az óvodások számára fenntartott helyiségeket, játékokat. Az udvaron, csak óvodapedagógusi, óvodai dolgozó felügyelete mellett használhatja bárki az óvoda játékait. A szülőknek minden nevelési év kezdetén lehetőségük van baleseti biztosítást kötni, melynek intézője az óvodavezető.
A gyermekek biztonsága érdekében: Kérjük, az óvodapedagógust a csoportszobából nem hívhatják ki, mivel ő a teljes csoport biztonságáért felel. Az intézmény területére illetve az óvoda által az intézményen kívül szervezett foglalkozásokra, vagy rendezvényekre tilos behozni, illetve oda elvinni minden olyan tárgyat és anyagot, melyek veszélyesek vagy veszélyesek lehetnek az életre, egészségre és testi épségre, és alkalmasak a köznyugalom vagy a közerkölcs megsértésére. Tilos továbbá a kutya és egyéb biztonságot, egészséget veszélyeztető állatok behozatala az óvoda egész területére. Tűzriadó és bombariadó esetén: Veszélyhelyzetben, mentésnél a Tűzriadó-terv szerint kell eljárni. Óvodán kívüli programok esetén: Amennyiben a gyermekcsoportnak óvodán kívüli programja van, úgy minden 10 gyermek mellé minimum egy felnőtt kísérőt biztosítunk. Ha a szülő szeretne a gyermekcsoporttal tartani, el kell fogadnia az óvónő kéréseit a kísérésre vonatkozóan, ill. figyelembe kell vennie, hogy ilyen esetekben az előírások rá is vonatkoznak. Nevelési időn kívüli és önköltséges szolgáltatások esetén:
a gyermek felügyeletét a szolgáltatást végző személy látja el.
Az óvoda egész területén dohányozni és szeszes italt fogyasztani tilos!
11
5. 5. 1. Szülők és az alkalmazottak feladatai a balesetek megelőzése érdekében: A szülő gyermekét átöltözés után személyesen az óvónőnek adja át. A gyermek egyedül nem jöhet óvodába, még a bejárattól sem. Délutáni udvari élet esetén a szülő, a pedagógustól vegye át gyermekét és köszönés után távozzanak. Gyermekek az óvodai csoportszobában és az udvaron csak óvónői felügyelettel tartózkodhatnak. A szülők gyermekük átvétele után az óvoda udvarát játszótéri tevékenységre, a balesetek megelőzése érdekében nem használhatják. Ha a szülő vagy bárki más, olyan használati eszközt, játékot, berendezési tárgyat észlel az óvodában, mely megrongálódott, vagy balesetveszélyes, kérjük, azonnal jelezze az óvónőnek, vagy a vezetőnek. 5. 5. 2. A balesetek /megbetegedés esetén teendő intézkedések Kérjük, hogy a szülők munkahelyi- és lakáscímüket, valamint telefonszámukat (annak változását) jelezzék a csoportos óvónőknek, és az óvoda vezetőjének. Fontos, hogy az esetleges baleset, vagy betegség esetén azonnal értesíteni tudjuk Önöket. Az óvodában, óvodai programokon történt baleset esetén a gyermeket azonnali elsősegélyben részesítjük, ha szükséges hívjuk a mentőt, vagy a gyermeket orvosi szakrendelésre visszük, a szülőt pedig azonnal értesítjük. Ilyen esetekben jegyzőkönyvet készítünk, melynek egy példányát a szülő aláírása után átvesz. Az intézmény egy példányt a Fenntartónak is megküld.
6. AZ INTÉZMÉNY LÉTESÍTMÉNYEINEK, BERENDEZÉSEINEK HASZNÁLATA Az óvodás gyermekek, az óvoda területét, helyiségeit berendezéseit, csakis felügyelet mellett használhatják, ill. abban csak felügyelet mellett tartózkodhatnak. Az óvoda kötelessége megteremteni az egészséges tiszta környezetet, megóvása mindenki számára kötelező. Az óvoda minden gyermek számára felszerelést, megfelelőségi jelekkel ellátott eszközt biztosít és azok tisztán tartásáról, használatának szabályairól gondoskodik. A gyermekeik az intézmény eszközeit / játékok, foglalkozási, fejlesztő eszközök/ berendezéseit /bútorok, rádió, magnó/ felszereléseit ingyenesen, de rendeltetésszerűen használhatják, arra vigyázniuk kell. A gyermekek az életkoruknak és fejlettségüknek megfelelően, a napirendben, házirendben megfogalmazottak szerint, részt vesznek saját környezetük és az általuk használt játékok, eszközök rendbe tartásában. Kérjük a szülőket, hogy az intézmény higiéniai szabályait tartsák be: utcai cipőben ne lépjenek a mosdókba, csoportszobákba, tornaszobába!
7. SZÜLŐK AZ ÓVODÁBAN 7. 1. A szülőkkel való közös nevelési elvek kialakítása: Az óvodába járó gyermeket arra neveljük, hogy tanulják meg tisztelni a felnőtteket, szeressék, fogadják el társaik egyéniségét, másságát. A közösség aktív tagjaivá váljanak, akik legyenek képesek egymáshoz alkalmazkodni, tudjanak és akarjanak is együtt munkálkodni. Olyan 12
gyermekekké váljanak, akik értik és megértetik magukat az őket körülvevő világgal. Akik érzelmeiket, gondolataikat az életkoruknak megfelelő választékossággal fejezik ki, és uralják indulataikat. Ezen törekvésünk sikere érdekében kérjük az Önök támogatását, a gyermekek számára példaértékű – nyugodt, nyitott és toleráns – szülői magatartást.
7. 2. Együttműködés: Annak érdekében, hogy gyermekeiket a nekik legmegfelelőbb módszer szerint neveljük, igazi együttműködésre, nyitottságra és őszinte közvetlen partneri viszonyra van szükség. Az alkotó kapcsolat egyik fontos eleme, hogy a szülő hiteles értékelést kaphat gyermeke fejlődéséről. A gyermekek értékelését az óvodapedagógusok végzik a gyermekekről vezetett személyiséglap és az egyéb megfigyelések, mérések alapján. Különös gondosságot igényel az óvodaköteles, iskolába készülő gyermekek esete. Minden gyermek szüleivel egyenként is elbeszélgetnek (fogadóóra keretén belül) az óvónők. A gyermek testi érettségét az óvoda orvossal együttműködve állapítja meg a csoport óvónője. A gyermek fejlődésének nyomon követéséről óvodánkban a Pedagógiai Programban olvashatnak részletesebben. Intézményünkben folyamatosan gyűjtjük a szülők véleményét, mérjük elégedettségüket az óvodai élet minden területén. Ezúton is kérjük Önöket a mérőlapok gondos kitöltésére, hogy jelzéseik, igényeik alapján emelhessük óvodai nevelőmunkánk színvonalát. Ezen túlmenően, a bejáratnál elhelyezett „Észrevételek” elnevezésű nyomtatványon írásban, névtelenül rögzíthetik, – észrevételeiket, véleményüket. A szülőknek lehetőségük van az óvoda, - különböző programjain, ünnepélyein - részt venni. A nyílt napok, témahetek, játszóházak alkalmat adnak a szülőknek az óvodai élet mindennapjaiba való betekintésre, a gyerekekkel való közös játékra, tevékenykedésre a csoportszobákban és az udvaron. Az ünnepélyekre a csoportok közösen készülnek, melynek megtekintésére a szülőket is szeretettel várják. Számtalan alkalom ad lehetőséget arra, hogy folyamatosan tájékozódjanak az óvodában történtekről, gyermekeik fejlődéséről, az esetleges aktualitásokról.
7. 3. Fórumaink: A szülők és az óvoda közötti kétirányú tájékoztatást - az információáramlást segítő kommunikációs rendszer biztosítja. Témahét vagy projekt hét – minden csoportban, - intézményi szinten érvényes, a szülők igény szerint vehetnek részt a csoportok programjain Családlátogatás: Kezdeményezheti szülő, pedagógus, egyaránt, szükség esetén a családgondozó. Célja: a gyermek és család életkörülményeinek, szokásrendszerének megismerése a gyermekkel való szorosabb kapcsolat kialakítása érdekében. Időpontja: a szülővel egyeztetve. Szülői értekezlet: - évente 3 alkalommal, időpontját az óvodai nevelőtestület határozza meg és az adott esemény előtt minimum egy héttel hozza nyilvánosságra. Célja: általánosabb, a csoport egészét érintő információk közlése, aktuális programok ismertetése, a szülők által kért nevelési témák feldolgozása, segítségnyújtás. Időpontja: délután 17 órától. Fogadóóra: Az óvónők fogadóórája a csoportok hirdető tábláján van feltüntetve. Évente legalább két alkalommal minden szülő részére, illetve igény szerint. Kezdeményezheti szülő, pedagógus, vezető, segítő szakember egyaránt. Részletesebb, személyre szóló információkat biztosít.
13
Célja: a gyermek értékelése, a problémák megbeszélése, közös megoldáskeresés. Időpontja: a szülővel egyeztetve. Ünnepek: Karácsonyi - adventi készülődés - délutáni program szülőkkel Farsangi jótékonysági rendezvény, szülők bálja – közös program, szülőkkel Húsvéti készülődés– munkadélután a szülőkkel Gyermeknap – közös program, szülőkkel Anyák napja - délutáni program, szülőkkel. Mindennapos tájékoztatók: Minden csoportnak van saját faliújságja, melyre a csoporttal kapcsolatos információk kerülnek kifüggesztésre. Kérjük, kövessék figyelemmel az ott megjelenteket. Az óvónő a délutáni órákban, hazamenetelkor adhat rövid tájékoztatást az adott nap eseményeiről. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy ez az időpont bővebb tájékoztatásra nem alkalmas, mert elvonja az óvónő figyelmét a gyermekektől.
7. 4. Az Óvodai Szülők Közösségéről (továbbiakban: ÓSZMK)
Minden csoportban 2-(3) fős szülői szervezet működik, melynek tagjait a szülők választhatják a nevelési év első szülői értekezletén. A ÓSZMK tagok feladata a szülők érdekeinek képviselete az óvodai életen belül. Az ÓSZMK tagok tájékoztatást kérhetnek, nevelőtestületi értekezlet döntésében a hatályos szabályoknak megfelelően részt vehetnek.
Ha a gyermekek nagyobb csoportját érintő döntésekről van szó: Intézményünk az igény- és érdekérvényesítésre jogosult gyermekek nagyobb csoportját 10 főben határozta meg. (15%)
Ezek lehetnek: Az azonos csoportba járó, ugyanahhoz a két óvónőhöz tartozó gyerekek csoportja, az életkortól függetlenül, ha vegyes csoportról van szó Az azonos életkorú gyerekek csoportja, óvónői hovatartozástól függetlenül. Egyéni foglalkozáson részt vevő gyerekek csoportja (fejlesztő-felzárkóztató foglalkozáson) szolgáltatásban résztvevők köre bejáró gyerekek csoportja valamilyen érdek alapján szerveződött csoportok stb.
Az óvodai életben előadódó bármilyen problémájuk orvoslásával kapcsolatban mindenképpen keressék meg először az érintett személyt – az óvónőt - majd szükség esetén az óvoda vezetőjét. A gyermekek között adódó napi konfliktusok kezelésére csak az óvónő jogosult.
8. A GYERMEKEK TÁVOLMARADÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK A Nemzeti Köznevelési törvényben (Nkt 8.§) foglaltak szerint minden 3. életévet betöltött gyermek, napi 4 órát köteles óvodában tölteni. Különleges esetekben a jegyző/fenntartó a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az 5. életévbetöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha azt sajátos helyzete indokolja. Ha a szülő bármely ok miatt nem kívánja gyermekét óvodába hozni, arról szíveskedjék tájékoztatni a csoportos óvónőt. Ha a gyermek, betegség miatt hiányzik, csak orvosi igazolással jöhet újra közösségbe. Az igazolásnak tartalmaznia kell a betegség miatt bekövetkezett távollét pontos időtartamát is. Fertőző megbetegedés esetén az óvodát azonnal értesíteni kell.
14
A mulasztást igazoltnak kell tekinteni, ha a szülő előzetesen bejelentette az óvónőnek, hogy gyermekét nem viszi el az óvodába, a szülő írásbeli kérelmére – a házirendben meghatározottak szerint engedélyt kapott a távolmaradásra a gyermek beteg volt, és azt a házirendben meghatározottak szerint igazolja, a gyermek hatósági intézkedés vagy egyéb alapos indok miatt nem tudott kötelezettségének eleget tenni. Igazolatlan hiányzásnak számít: ha a szülő gyermeke hiányzását előre nem jelentette be (3 napot meghaladó) és azt utólag orvossal nem igazolja, ha 2 hetet meghaladó mulasztást előzetesen az óvodavezetővel nem egyeztette le. Az igazolatlan hiányzás büntetési fokozati o
Ha a gyermek egy nevelési évben igazolatlanul 5 nevelési napnál többet mulaszt, az óvoda vezetője értesíti a gyermek tényleges tartózkodási helye szerint illetékes gyámhatóságot és a gyermekjóléti szolgálatot. Az értesítést követően a gyermekjóléti szolgálat és az óvoda közösen intézkedési tervet készít, amelyben a mulasztás okának feltárására figyelemmel meghatározza a gyermeket, veszélyeztető és az igazolatlan hiányzást kiváltó helyzet megszüntetésével, a gyermek óvodába járásával kapcsolatos, továbbá a gyermek érdekeit szolgáló feladatokat.
o
Ha a gyermek igazolatlan mulasztása egy nevelési évben eléri a 10 nevelési napot, az óvoda vezetője a mulasztásról tájékoztatja az általános szabálysértési hatóságot.
o
Ha a gyermek igazolatlan mulasztása egy nevelési évben eléri a 20 nevelési napot, az óvoda vezetője haladéktalanul értesíti a gyermek tényleges tartózkodási helye szerint illetékes gyámhatóságot [20/2012. EMMI rendelet 51. § (4)]
Szabálysértési tényállás megvalósulásához szükséges mulasztás mértéke: A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § c) pontja szerinti szabálysértési tényállás megvalósulásához szükséges mulasztás mértéke az adott nevelési évben összesen - az Nkt. 8. § (2) bekezdése alapján óvodai nevelésben részt vevő gyermek esetén - tizenegy nap. A pénzbírság legalacsonyabb összege – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – ötezer forint, legmagasabb összege százötvenezer forint. [2012. évi II. törvény 11. § (1)]
9. A SZÜLŐKET TERHELŐ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEKRŐL A sokoldalú és színvonalas nevelés elősegítése érdekében szervezett programok költségének szedhető összegét a Szülői Szervezet határozza meg. A programokra fordítandó költségeket a szeptemberi szülői értekezleteken vitatják meg és fogadják el a szülők. Az összeg meghatározásánál figyelembe kell venni a hátrányos és a nehezebb körülmények közt élőket – számukra is megteremtve a reális elérhetőség lehetőségét. Gyermeket anyagi, szociális helyzete miatt nem érhet megkülönböztetés.
9. 1. A gyermekek étkeztetése: A gyermekek napi háromszori étkezésének megszervezése az óvodák feladata. Az ételmintát a konyhán dolgozó köteles eltenni és 72 órán át megőrizni /ÁNTSZ/. 15
Étkezések időpontjai: Folyamatos tízórai: Ebéd: Uzsonna:
8.00 – 9.30 óra között 12.00 – 13.00 óra között 15.00 – 15.30 óra között
Gyermekek az óvodában reggelit nem kapnak, ezért kérjük, hogy otthonról ne engedjék el őket reggeli nélkül. Étkezés kirándulások alkalmával: Egész napos kirándulások alkalmával az óvoda biztosítja a gyermekek számára a napi háromszori étkezést. Az óvodából távol lévő csoportoknak hideg élelmet tartalmazó élelemcsomagokat készít a konyha. A délelőtti kiránduláson résztvevő csoportok számára biztosított a meleg ebéd, ill. uzsonna.
9. 2. Az étkezési térítési díj befizetésének rendje: A mindenkori térítési díj összegét a fenntartó Önkormányzatok határozzák meg. A befizetés 4 hetente, a következő hónapra előre történik, minden hónap 2. hetén A befizetés pontos dátumát a csoportok hirdető tábláin előre jelezzük. Pótbefizetésre a hónap végén, előre jelzett időpontban, csak nagyon indokolt esetben kerülhet sor. Lehetőség van Önkormányzat által biztosított szociális étkezési támogatás igénybevételére a nyári időszakban is. Az igényt az Önkormányzatok Szociális Bizottságának lehet jelezni. A szülőnek a kedvezményre jogosultságát az erre rendszeresített nyomtatványon igazolni kell.
9. 3. Az étkezés lemondása: Hiányzás esetén az étkezés lemondható minden nap 9.00 óráig telefonon, vagy személyesen az óvónőknél. A be nem jelentett hiányzás esetén a szülő a térítési díj visszafizetésére nem jogosult.
9. 4. A térítési díjak érvényesítése: Az óvoda az igénybe nem vett étkezésekre térítési díjban foglalt, vagy térítési díjon felül megállapított előre befizetett térítési díjat a lerendelés szabályainak érvényesítése után túlfizetésként elszámolja, vagy ha ez nem lehetséges, a szülő részére visszafizeti. Az előre befizetett térítési díjak visszafizetéséről az élelmezésvezető gondoskodik, ha megszűnik az óvodai elhelyezés.
9. 5. Ingyenes óvodai étkeztetés A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek az ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés kiterjesztése érdekében történő módosításáról szóló 2015. évi LXIII. törvény alapján, 2015. szeptember 01. napjától módosultak a gyermekétkeztetés normatív kedvezményének szabályai. Az ingyenes gyermekétkeztetést – jogosultsági feltételek esetén – a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és a gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII. 29.) Kormányrendeletben foglaltak szerint kell igényelni. Az igényléshez szükséges feltételeket a törvény tartalmazza, a formanyomtatványt az intézmény titkárságán kérhetik a szülők. 16
9. 5. Az óvodák szolgáltatásai 9. 5. 1. Térítésmentes szolgáltatások: Margaréta Óvoda: Felzárkóztató foglalkozás sajátos nevelési igényű és beilleszkedési, tanulási, magatartási zavaros gyermekek számára – a Nevelési Tanácsadó, a Szakértői Bizottság vagy a fejlesztő pedagógus javaslata alapján, fejlesztő pedagógus végzi naponta. Időpontja: a hét minden napja Logopédiai fejlesztés – a logopédus felmérése alapján azon gyermekek számára, akik beszédkészség fejlesztésre szorulnak. A felmérés a 4. életévüket betöltött gyermekeket érinti. Időpontja minden év szeptemberében van. A felmérés eredményéről a logopédus tájékoztatja az óvoda vezetőjét, a csoportos óvónőket és személyes beszélgetés kapcsán a szülőt. A logopédus óvodánkban hetente kétszer délelőtt foglalkozik a gyermekekkel. Időpontja: Kedd és péntek Pszichológiai megsegítés: - heti egy alkalom: szerda Gyógytestnevelés: - heti egy alkalom: szerda Gyermektánc tehetségműhely – középső- és nagycsoportosok számára heti egy alkalommal, délután Ovitorna: - középső- és nagycsoportosok számára heti egy alkalommal, délután Zeneóvoda: - nagycsoportosok számára heti egy alkalommal, délelőtt Természetjárás: - középső- és nagycsoportosok számára havi két alkalommal Kézműves foglalkozás: –nagycsoportosok számára heti egy alkalommal, délután Hitoktatás: - heti egy alkalom Csicsergő Óvoda: zeneovi barkácsovi egyéni fejlesztések – rászorulók részére logopédia – rászorulók részére gyógytestnevelés - a rászoruló gyerekek részére pszichológiai megsegítés - rászoruló gyerekek részére 9. 5. 2. Térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatások: Az igények kielégítésénél elsődleges szempontként a gyermek érdekeit tartjuk szem előtt. A szolgáltatásokkal kapcsolatos szülői igények felmérése minden év szeptemberében történik. Az igényeket a csoport óvónőjénél lehet írásban jelezni. A szolgáltatások térítésének befizetése havonta, az első héten történik. Térítéses szolgáltatás esetében a gyerekek költségeit az óvoda alapítványa támogathatja. Alkalomszerű térítéses gyermekprogramok: Bábelőadások, színházlátogatások
17
10. ÓVODÁNK, VILÁGNÉZETI NEVELÉS TEKINTETÉBEN SEMLEGES azonban, - a szülők kérésére - lehetőséget tudunk biztosítani a hit- és vallásoktatás gyakorlására, a Történelmi egyházak szervezésében. Fakultatív hit- és vallásoktatás idejének és helyének meghatározásához beszerezzük a szülői szervezet, közösség véleményét. Jelentkezni szeptemberben lehet írásban a csoportvezető óvónőknél. A hitoktatás heti egy alkalommal kerül megtartásra.
11. AZ ÓVODAI ELHELYEZÉS MEGSZŰNÉSE, A BEISKOLÁZÁS RENDJE Az óvodai elhelyezés a szülő kérelmére, másik óvodába történő átvétellel megszűnik. A gyermek óvodai jogviszonyának megszűnéséről az óvoda, írásban értesíti a gyermek állandó lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjét. Ha az óvodai jogviszony megszűnik, a gyermek adatait a jogviszony megszűnésével egyidejűleg az óvoda nyilvántartásából törölni kell. Ha a gyermek az iskolai életmódra előkészítő foglalkozásokról, egy nevelési évben 10 napnál igazolatlanul többet mulaszt, az óvoda vezetője értesíti a lakóhely szerinti illetékes jegyzőt.
11. 1. Az óvodai elhelyezés megszűnésének esetei: 10 nap igazolatlan hiányzás esetén (kivétel ez alól az 5. életévét betöltött óvodaköteles gyermek), ha a szülő kétszeri írásos figyelmeztetés ellenére sem hozza a gyermeket óvodába (lásd. A gyermekek távolmaradásával kapcsolatos szabályok résznél) ha a gyermek 8. életévét betöltötte, ha a gyermek másik óvodába kerül, ha a gyermek felvételt nyert valamely általános iskola első évfolyamára, ha a szülő írásban bejelenti, hogy kimarad a gyermeke.
11.2. A beiskolázás rendjéről: Tankötelezettség A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (továbbiakban: Nkt.) meghatározza, hogy minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, a tankötelezettségét teljesíteni. A 45. § (2) bekezdése értelmében „a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, legkésőbb az azt követő évben tankötelessé válik. Az a gyermek, akinek esetében azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül ellátásban, és ezt követően válik tankötelessé. …. Ha a gyermek az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget korábban eléri, a kormányhivatal a szülő kérelmére szakértői bizottság véleménye alapján engedélyezheti, hogy a gyermek hatéves kor előtt megkezdje tankötelezettségének teljesítését.”
18
Tankötelezettség kezdete A Nkt. 45.§ (5) bekezdés alapján a tankötelezettség iskolába járással teljesíthető. Főszabály szerint ez hatévesen történik, a törvény azonban ettől eltérő megoldásokat is lehetővé tesz. A (4) bekezdés a) pontja szerint alapesetben az óvoda vezetője dönt a tankötelezettség kezdetéről. Így tehát ha a gyermek betölti a 6. életévét, a vezetőnek döntenie kell, hogy iskolába menjen-e vagy a (2) bekezdés első mondatának értelmében még egy évig óvodában maradjon. Amennyiben utóbbi lehetőség mellett dönt, majd egy év letelte után még mindig úgy véli, hogy a gyermek nem érett az iskolára, már a szakértői bizottság véleményét kell kérnie. A szakértői bizottság javaslata tehát annak esetében szükséges, akit csak nyolcévesen kívánnak iskolába küldeni.
Dátum
Betöltött életév
Feltétel
Iskolakezdés legkorábbi időpontja
2016. év szeptember 1.
6
Halasztott iskolakezdés
2017. év szeptember 1.
7
óvodavezető döntése
legkésőbbi iskolakezdés
2018. év szeptember 1.
8
szakértői bizottság döntése
A következő táblázat a gyermekek tankötelezettségének időpontját mutatja:
A szülőnek az iskolai beíratások időszakában tanköteles gyermekét minden esetben be kell íratnia az általa választott általános iskola első évfolyamára. A beiskolázáshoz szükséges óvodai szakvélemény, melyen az óvoda: Igazolja, hogy a gyermek elérte az iskolába szükséges fejlettséget ,
Javasolja a gyermek további óvodai nevelésben való részvételét, vagy
Javasolja, hogy a szülő a gyermeket az iskolába lépéshez szükséges fejlettség megállapítása céljából Nevelési Tanácsadóba vigye, vagy
Javasolja, hogy a szülő a gyermeket szakértői bizottság elé vigye annak megállapítása céljából, hogy a gyermeknek szükséges-e sajátos iskolai oktatás, ill. a gyermek elérte-e az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget.
Az óvodai szakvélemény eredeti példányát a szülő kapja meg, mely a gyermek iskolai beíratásához szükséges dokumentum. A másolati példányát az óvodai irattárban kell megőrizni. Az óvodai szakvéleményt a szülő és az óvodavezető aláírása hitelesíti.
Az iskolai beiratkozáshoz szükséges: Óvodai szakvélemény, A Nevelési Tanácsadóba utalt gyermekekről, az EPSZ. által kiállított szakvélemény,
19
A Szakértői Bizottsághoz utalt gyermekeknél a Szakértői Bizottság által kiadott szakvélemény. NEK. azonosító, lakcím kártya, Ha a szülő gyermekét nem a lakóhelye szerint illetékes általános iskolába szeretné beíratni:
A gyermeket először mindig a lakóhely szerint illetékes iskolába kell beíratni,
Majd onnan ún. kikérő lapot kell kérnie, melyet az elengedő iskola tölt ki.
A választott iskolába a már felsorolt dokumentumokkal és a körzeti iskola kikérő lapjával iratkozhat be. A gyermek iskolaérettségének értékelési szempontjait, ill. az iskola érettség kritériumait óvodánk Pedagógiai programjában találhatják meg. (E dokumentum a csoportok előterében van kifüggesztve, illetve a hivatalos honlapon elektronikus formában is olvasható.)
12. FEGYELMEZŐ INTÉZKEDÉSEK FORMÁI ÉS ALKALMAZÁSÁNAK ELVEI A gyermeket, mint fejlődő személyiséget különleges védelem illeti meg. Az óvoda olyan elveket alkalmaz, amely tiltja a gyermek megalázását, kirekesztését, hátrányos megkülönböztetését, szegregációját. Nem vetjük alá kegyetlen, embertelen, megalázó testi fenyítésnek, büntetésnek vagy bánásmódnak, emberi méltóságát nem sértjük. Olyan pedagógiai eljárásokat alkalmazunk a fegyelmezésben, amelyekkel a gyermek: Beláthatja tevékenysége helyes, vagy helytelen voltát, annak esetleges későbbi következményét. Megismertetjük a tiltott és a tőle elvárható magatartási és viselkedési formákkal Gyermektársaikkal, felnőttekkel szemben szükséges kulturált viselkedési, magatartási normákat, szabályokat folyamatosan gyakoroltatjuk Amennyiben pedagógiai eszközökkel, fegyelmezéssel a gyermek, gyermekközösség veszélyeztetése nem valósítható meg, kérjük az ifjúságvédelem, családjog területen működő szolgálat segítségét.
13. A GYERMEKI ÉS A SZÜLŐI JOGOKRÓL, KÖTELESSÉGEKRŐL Az 1997. évi XXXI. törvény szerint gyermek az a személy, aki tizennyolcadik életévét nem töltötte be, kivéve, ha a reá alkalmazandó jogszabályok értelmében nagykorúságát már korábban eléri. A gyermeki és szülői jogokat és kötelességeket a következő jogszabályok tartalmazzák: Magyarország Alaptörvénye 1991. évi LXIV. törvény a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről 20
1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 1998. évi LXXXIV. törvény a családok támogatásáról 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról 2011. évi CCXI. törvény a családok védelméről 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
13. 1. GYERMEKI JOGOK VÉDELME A gyermeki jogok védelme minden olyan természetes és jogi személy kötelessége, aki a gyermek nevelésével, oktatásával, ellátásával, ügyeinek intézésével foglalkozik. Az állam feladata, hogy megtegye a megfelelő intézkedéseket arra, hogy a gyermek jogai érvényre jussanak. A gyermek alkotmányos jogainak védelmét az állampolgári jogok országgyűlési biztosa segíti. A gyermekjogi képviselő segíti a gyermeket jogai megismerésében és érvényesítésében. A szociális védelem intézményei, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok és a törvényhozó szervek minden, a gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenekfelett álló érdekét veszik figyelembe elsősorban. A gyermekek jogait megkülönböztetés nélkül, a gyermeknek vagy szüleinek, vagy törvényes képviselőjének faja, színe, neme, nyelve, vallása, politikai vagy más véleménye, nemzeti, nemzetiségi vagy társadalmi származása, vagyoni helyzete, cselekvőképtelensége, születési vagy egyéb helyzete szerinti különbségtétel nélkül kell biztosítani.
Jogorvoslat:
Az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások, bíróság előtt érvényesíthetők.
A gyermeknek joga van ahhoz, hogy alapvető jogai megsértése esetén bíróságnál és törvényben meghatározott más szerveknél eljárást kezdeményezzen.
13. 1. 1. A GYERMEK JOGAI Minden gyermeknek veleszületett joga van az életre. A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító saját családi környezetében történő nevelkedéshez. A gyermeknek joga van ahhoz, hogy segítséget kapjon a saját családjában történő nevelkedéséhez, személyiségének kibontakoztatásához, a fejlődését veszélyeztető helyzet elhárításához, a társadalomba való beilleszkedéséhez, valamint önálló életvitelének megteremtéséhez. A gyermek szüleitől vagy más hozzátartozóitól csak saját érdekében, törvényben meghatározott esetekben és módon választható el, például akkor, ha a szülők durván kezelik vagy elhanyagolják gyermeküket, illetőleg ha különválva élnek és dönteni kell a gyermek elhelyezéséről. A gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani.
21
A mindkét szülőjétől vagy ezek egyikétől külön élő gyermeknek joga van ahhoz, hogy személyes kapcsolatot és közvetlen érintkezést tartson fenn mindkét szülőjével, kivéve, ha ez a gyermek mindenekfelett álló érdekével ellenkezik. A gyermeknek joga van ahhoz, hogy mindkét szülőjével kapcsolatot tartson abban az esetben is, ha a szülők különböző államokban élnek. Minden olyan gyermeknek, aki ideiglenesen vagy véglegesen meg van fosztva családi környezetétől, vagy aki saját érdekében nem hagyható meg e környezetben, jogosult az állam különleges védelmére és segítségére. A gyermeknek joga van – örökbefogadó családban vagy más, családot pótló ellátás formájában – a szülői vagy más hozzátartozói gondoskodást helyettesítő védelemhez. Ha törvény másként nem rendelkezik, a gyermeknek a szülő felügyeleti joga megszűnése esetén is joga van származása, vér szerinti családja megismeréséhez és – a vér szerinti család beleegyezése mellett – a kapcsolattartáshoz. Biztosítani kell, hogy örökbefogadásnál a gyermek mindenekfelett álló érdeke érvényesüljön. A gyermeknek joga van ahhoz, megvédjék az erőszak, a támadás, a fizikai és lelki durvaság, az elhagyás vagy az elhanyagolás, a rossz bánásmód vagy a kizsákmányolás — ideértve a nemi erőszakot is — bármilyen formájától. A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással – fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal –, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a fejlődésére ártalmas környezeti és társadalmi hatások, valamint az egészségére káros szerek ellen védelemben részesüljön. A gyermeknek joga van a gazdasági kizsákmányolás elleni védelemhez. A gyermek nem kényszeríthető semmiféle kockázattal járó, iskoláztatását veszélyeztető, egészségére, fizikai, szellemi, lelki, erkölcsi vagy társadalmi fejlődésére ártalmas munkára. A gyermeket nem szabad elrabolni, eladni vagy vele kereskedni. A gyermeket nem lehet törvényellenesen külföldre utaztatni és ott-tartani. A gyermek nem vethető alá kegyetlen, embertelen, megalázó testi fenyítésnek, büntetésnek vagy bánásmódnak. Minden gyermeknek joga van a szociális biztonsághoz, a társadalombiztosítás juttatásaihoz. Minden gyermeknek joga van olyan életszínvonalhoz, amely lehetővé teszi kellő testi, szellemi, lelki, erkölcsi és társadalmi fejlődését. A gyermeknek joga van ahhoz, hogy hozzájusson a különböző hazai és nemzetközi forrásokból származó tájékoztatáshoz és anyagokhoz, azokhoz, amelyek szociális, szellemi és erkölcsi jóléte előmozdítását, valamint fizikai és szellemi egészségét szolgálják. A gyermeknek joga van az oktatáshoz. A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a médiában fejlettségének megfelelő, ismeretei bővítését segítő, a magyar nyelv és kultúra értékeit őrző műsorokhoz hozzáférjen. A gyermeknek joga van a pihenéshez és a szabadidő eltöltéséhez, a korának megfelelő játékhoz és szórakoztató tevékenységekhez, ahhoz, hogy szabadon részt vehessen a kulturális és művészeti életben.
22
A nemzetiségi, vallási és nyelvi kisebbségek, az említett kisebbséghez tartozó gyermeknek joga van arra, hogy saját kulturális életét élje, vallását gyakorolja, illetőleg saját nyelvét használja. Tiszteletben kell tartani a gyermek jogát a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadságra. A gyermeknek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz, valamint arra, hogy véleményét korára, egészségi állapotára és fejlettségi szintjére tekintettel figyelembe vegyék. Tiszteletben kell tartani a gyermek egyesülési és békés gyülekezési jogát. 13. 1. 2. Speciális szükségletű gyermek jogai
A gyermeknek joga van a lehető legjobb egészségi állapothoz, valamint ahhoz, hogy orvosi ellátásban és gyógyító-nevelésben részesülhessen.
A szellemileg vagy testileg fogyatékos gyermeknek emberi méltóságát biztosító, önfenntartását előmozdító, a közösségi életben való tevékeny részvételét lehetővé tevő, teljes és tisztes életet kell élnie.
A fogyatékos gyermeknek joga van a különleges gondozáshoz.
A fogyatékos, tartósan beteg gyermeknek joga van a fejlődését és személyisége kibontakozását segítő különleges ellátáshoz.
13. 1. 3. A gyermek kötelességei
A gondozása és nevelése érdekében szülőjével vagy más törvényes képviselőjével, gondozójával együttműködjön, A képességeinek megfelelően tegyen eleget tanulmányi kötelezettségének, Tartózkodjék az egészségét károsító életmód gyakorlásától és az egészségét károsító szerek használatától.
13. 2. A SZÜLŐ JOGAI, KÖTELESSÉGEI A felelősség a gyermek neveléséért és fejlődésének biztosításáért elsősorban a szülőkre, illetőleg, adott esetben a gyermek törvényes képviselőire hárul – különösen a lakhatást, étkezést, ruházattal való ellátást –, valamint az oktatásához és az egészségügyi ellátásához való hozzájutást biztosítsa. Ezeket cselekedeteikben mindenekelőtt a gyermek mindenekfelett álló érdekének kell vezetnie. A gyermek szülője jogosult arra, hogy a gyermeke nevelkedését segítő ellátásokról tájékoztatást, a reá háruló felelősség gyakorlásához, a neveléséhez segítséget kapjon. A szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák. A szülőknek közös a felelősségük a gyermek neveléséért és fejlődésének biztosításáért. Tiszteletben kell tartani a szülőknek vagy, adott esetben a helyi szokás szerint, a nagycsaládnak, vagy a közösségnek, a gyámoknak vagy más, a gyermekért törvényesen felelős személyeknek azt a felelősségét, jogát és kötelességét, hogy a gyermeknek a jogai gyakorlásához, képességei fejlettségének megfelelően, iránymutatást és tanácsokat adjanak. A gyermek szülője – ha törvény másként nem rendelkezik – jogosult és köteles gyermekét annak személyi és vagyoni ügyeiben képviselni. A gyermek szülője köteles gyermekével együttműködni, és emberi méltóságát tiszteletben tartani. 23
Köteles gyermekét az őt érintő kérdésekről tájékoztatni, véleményét figyelembe venni. Köteles gyermekének jogai gyakorlásához iránymutatást, tanácsot és segítséget adni, Köteles gyermeke jogainak érvényesítése érdekében a szükséges intézkedéseket megtenni, Köteles a gyermeke ellátásában közreműködő személyekkel és szervekkel, továbbá a hatóságokkal együttműködni. Az átmeneti nevelésbe vett gyermek szülője jogosult és köteles a gyermeke gondozását ellátó személyekkel, intézményekkel – a nevelés érdekében – együttműködni, gyermekével – törvényben meghatározott módon – kapcsolatot tartani.
14. ELJÁRÁSI SZABÁLYOK 14. 1. A házirend elkészítésének, módosításának rendje:
az óvoda vezetője készíti el, a nevelőtestület fogadja el,
a házirend tekintetében az óvoda Szülői Szervezete véleményezési-egyetértési jogot gyakorol,
a házirend az intézményvezető jóváhagyásával válik érvényessé.
14. 2. A házirend hatálya, hatályba lépése és érvényessége: Személyi hatálya: kiterjed az óvodákat igénybevevő minden kisgyermekre és az őt nevelő pedagógusokra, alkalmazottakra, szülőre, továbbá az óvodával kapcsolatban lévő minden partnerre. Területi hatálya: kiterjed az óvodák épületének minden helységére és az óvodák játszóudvarára. Időbeni hatálya: kiterjed az óvodába lépéstől az óvoda elhagyásáig. Érvényessége: a házirend a legitimációs záradékban lefolytatott eljárás után lép érvénybe visszavonásig.
14. 3. A házirend felülvizsgálatára Minden nevelési év, záró-nevelői értekezletén (június) kerül sor. Módosítás után a legitimációs eljárást végrehajtjuk. A házirend módosítási eljárásának szabályai; az óvodák vezetője a nevelőtestület javaslatait és a szülők véleményét figyelembe véve elkészíti a módosított házirendet, megkéri a Szülői Közösség egyetértését, a nevelőtestület elé terjeszti elfogadásra, az intézményvezető jóváhagyásával válik érvényessé, amennyiben többlet költségeket nem tartalmaz.
14. 4. A házirend nyilvánosságra hozatalának formája, módja:
A házirend egy példányát az óvodákba történő beiratkozáskor a szülőnek át kell adni,
Az óvodavezetők a beiratkozás utáni első szülői értekezleten ismertetik a szülőkkel,
Az óvodapedagógusok a csoport első szülői értekezletén ismertetik a szülőkkel. 24
az intézmény hivatalos honlapján közzétételre kerül.
14. 5. A megismerhetőség folyamatos biztosítása: a bejárat melletti hirdető táblán és minden csoport faliújságján kifüggesztve megtalálható az óvoda vezetője bárkinek ad tájékoztatást a házirendben megfogalmazottakról. közzététel a hivatalos honlapon.
Köszönettel vettük, hogy házirendünket elolvasta, így eleget tudunk tenni kölcsönös elvárásainknak!
Balatonszentgyörgy, 2015. augusztus 31.
……….…………………………. Beősze Tamásné intézményvezető
25
Legitimációs záradék Az intézmény szülői képviselete a 2015/2016 nevelési évre szóló óvodai Házi rendet - a határozatképes ülésén megismerte és véleményezte, azt támogatja.
Balatonszentgyörgy, 2015. szeptember 01.
………………………………….. Kocsis Ildikó SZMK. elnöke
……………………………… Beősze Tamásné intézményvezető
A nevelőtestület, az elfogadás tényét az alábbiakban hitelesítő aláírásukkal tanúsítják (jegyzőkönyv-jelenléti ív mellékelve).
26