No title

Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet Közhasznú Társaság 2103 Gödöllő, Páter K. u. 1. Tel: 28/410 200, Fax: 28/415 383 email: [email protected]

„Integrated (multi-level inundation) water management system solving flood-protection, nature conservation and rural employment challenges „ LIFE – PROJECT (03/H/000 291)

III. részfeladat A VIZSGÁLATI TERÜLET FÖLDHASZNÁLATI ELEMZÉSE, TOVÁBBÁ JAVASLAT AZ ÖKOLÓGIAI HÁLÓZAT BŐVÍTÉSÉRE ÉS A TÁJREHABILITÁCIÓS ÉS FÖLDHASZNÁLATI TERVEK ELKÉSZÍTÉSÉRE Témafelelős: Dr. Podmaniczky László

Szakmai témafelelős: Arndtné Dr. Lőrinci Renáta Magyari Julianna

Gödöllő 2004

Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet Közhasznú Társaság

„Integrated (multi-level inundation) water management system solving flood-protection, nature conservation and rural employment challenges” LIFE-PROJECT (03/H/000 291)

III. részfeladat A VIZSGÁLATI TERÜLET FÖLDHASZNÁLATI ELEMZÉSE, TOVÁBBÁ JAVASLAT AZ ÖKOLÓGIAI HÁLÓZAT BŐVÍTÉSÉRE ÉS A TÁJREHABILITÁCIÓS ÉS FÖLDHASZNÁLATI TERVEK ELKÉSZÍTÉSÉRE Témavezető: Dr. Podmaniczky László Készítették: Ángyán József Arndtné Lőrinci Renáta Halász Tibor Kristóf Dániel Magyari Julianna Pásztor László Podmaniczky László Szabó József

Szerkesztette: Arndtné Lőrinci Renáta Magyari Julianna Podmaniczky László

Gödöllő 2004

2

TARTALOM

I. A VIZSGÁLATI TERÜLET FÖLDHASZNÁLATI ELEMZÉSE ........................................ 5 Bevezetés.................................................................................................................................... 6 Módszertani kérdések................................................................................................................. 6 A szántóföldi alkalmasság meghatározása................................................................................. 8 Az erdőtelepítési alkalmasság meghatározása ......................................................................... 10 A környezeti érzékenység értékelése ....................................................................................... 14 Az ökotípusok létrehozása ....................................................................................................... 14 A földhasználati konverziók megfogalmazása......................................................................... 18 II. JAVASLAT AZ ÖKOLÓGIAI HÁLÓZAT BŐVÍTÉSÉRE ÉS A TÁJREHABILITÁCIÓS ÉS FÖLDHASZNÁLATI TERVEK ELKÉSZÍTÉSÉRE........................................................ 20 Bevezetés.................................................................................................................................. 21 Az ökológiai hálózat koncepciója, területi kategóriái.......................................................... 23 A Nemzeti Ökológiai Hálózat .............................................................................................. 26 Az ökológiai hálózat kialakításának jogi háttere.................................................................. 27 Az Európai Unióhoz történő csatlakozásból adódó fontosabb feladatok............................. 30 A vizsgálati terület (Borsodi mezőség déli része) tágabb környezetének állapotfeltárása, általános jellemzése.................................................................................................................. 32 Borsod-Abaúj-Zemplén megye Táj- és természetvédelem programja................................. 32 Védett és védelemre tervezett tájak, természeti területek ................................................. 33 Helyi jelentőségű természetvédelmi területek .................................................................. 35 Védelemre tervezett területek ........................................................................................... 37 Védőövezetek, pufferzónák kijelölése ............................................................................... 38 Természeti területek.......................................................................................................... 38 A megye ökológiai hálózata................................................................................................. 38 A vizsgálati terület (Borsodi mezőség déli részének) jellemzése ............................................ 41 A vizsgálati terület korábbi és mai tájhasználata, jellegzetes földhasználati módjai........... 41 Az élettelen környezeti elemek jellemzése .......................................................................... 42 Klima ................................................................................................................................ 42 Hidrológia ........................................................................................................................ 43 Geológia ........................................................................................................................... 43 Talaj ................................................................................................................................. 43 Élővilág ................................................................................................................................ 45 A vizsgálati területen előforduló élőhelyek és jellemzőik................................................. 45 Flóra................................................................................................................................. 57 Fauna ............................................................................................................................... 58 A borsodi mezőség kiemelten fontos madarai és jellemzőjük ............................................. 61 Túzok (Otis tarda) ............................................................................................................ 61 Parlagi sas (Aqualia heliaca) .......................................................................................... 64 A Borsodi Mezőség területén elhelyezkedő vizsgálati terület (Szentistván, Négyes, Tiszavalk, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Ároktő települések külterület) ökológiai hálózatának fejlesztése .................................................................................................................................................. 67 Az ökológiai hálózat tervezéséhez felhasznált anyagok, a tervezés menete........................ 67

3

Az ökológiai hálózat elemei, rendszere................................................................................ 69 Extenzifikálás ................................................................................................................... 69 Folyosó elemek................................................................................................................. 70 Pufferzónák....................................................................................................................... 70 Pontszerű, kis kiterjedésű élőhelyek................................................................................. 70 Javaslatok a részletes lokális szintű ökológiai hálózat tervezéséhez ................................... 71 III. MELLÉKLETEK ............................................................................................................... 73

4

I. A VIZSGÁLATI TERÜLET FÖLDHASZNÁLATI ELEMZÉSE

5

Bevezetés Ahhoz, hogy a tanulmányterv reális területi alapját képezhesse egy későbbi, a megvalósulást segítő támogatási rendszer kialakításának, szükségessé vált a térség földhasználatának értékelése és a földhasználatot érintő konverziók megfogalmazása. Jelen részjelentés keretében vállaltuk a korábban országos szintre kidolgozott földhasználati zónarendszer adaptációját a Borsodi-mezőség területére, majd az adaptált (módosított) térinformatikai elemző rendszerrel a jelenlegi térszerkezetet elemzését, és ez alapján a szükséges művelési ág-váltásokra vonatkozó javaslatok megfogalmazását a térségre.

Módszertani kérdések Az országos, áttekintő léptékű földhasználati zónarendszer térségi szintre történő finomításához, mind léptékben, mind tematikusan az alábbi kérdéskörök fogalmazódtak meg: 1. Tisztázni kellett az agráralkalmasság tekintetében kulcsszerepet betöltő talajtani adatbázisok használhatóságát térségi szinten. A különféle méretarányú és tartalmú talajtani adatbázisok (AGROTOPO, Digitális Kreybig Talajinformációs Rendszer [DKTiR]) nem használhatók direkt módon egymás alternatíváiként a léptékváltás kezelésére, elsősorban a talajok jellemzésének eltérő metodikája miatt. Jelen részjelentésben a részletesebb térbeli felbontás miatt – a TAKI javaslatára – a DKTiR (azaz a Kreybig féle átnézetes talajtérképezés eredményeinek térinformatikai feldolgozása és reambulációja révén előálló térképi alapú talajtani információs rendszer) használatát céloztuk meg. 2. Az erőtelepítési kérdések miatt az agráralkalmasság és környezeti érzékenység mellett az erdészeti alkalmasságot is integrálnunk kellett az elemzésbe. Ennek szakmai megalapozását az ÁÉSZ (Állami Erdészeti Szolgálat) munkatársa (Halász Tibor) közreműködése tette lehetővé. A feladatok megvalósítása érdekében szükségesnek látszott az országos szinten kidolgozott és korábban alkalmazott „zónációs metodika” módosítása. Amiatt, hogy a Kreybig-térképek alapján – egyéb adatbázisok használata nélkül is – lehetőség van az agráralkalmasság közvetlen minősítésére, feleslegessé vált az egyes tényezők agráralkalmassági szempontból történő súlyozása. Az erdészet, mint „harmadik pólus” megjelenése pedig amiatt tette nehézkessé a korábbi súlyozásos metodikát, hogy a kétpólusú skálát (agráralkalmasság-környezeti érzékenység) csak a „térbe kinyitva” lehetett volna a harmadik pólus (az erdészeti alkalmasság) kezelésére is alkalmassá tenni. Ez viszont technikailag látszott nehezen kivitelezhetőnek. Mindezek alapján – jelen feladat megoldása érdekében – a következő metodikát választottuk: 1. A földhasználati elemzés háromféle területi értékelés együttes (integrált) alkalmazásán alapul. Az egyes szempontok értékelését az alábbi kutatócsoportok, kutatóintézetek végezték: • szántóföldi alkalmasság értékelése (MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet), • erdőtelepítési alkalmasság (ÁESZ Térségfejlesztési és Zöldövezeti Tervező Iroda), • környezeti érzékenység (Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet). 2. Az egyes tényezőket a szakértők 1-6-ig terjedő skálán értékelték (1: legkevésbé alkalmas, legkevésbé érzékeny; 6: legalkalmasabb, legérzékenyebb), valamint 6

bizonyos területeket eleve kizártak a vizsgálatból (pl. települések). Így három olyan térképet kaptunk, melyek mindegyike 6 kategóriával rendelkezik. 3. A 3 (szántóföldi alkalmasság, erdőtelepítési alkalmasság, környezeti érzékenység) alaptérképet egymásra helyezve, majd az egyes kategóriák területének metszetét képezve olyan un. ökotípusokhoz jutottunk, melyek mindegyike a három alaptényező lehetséges értékeinek (1-6) valamilyen kombinációját tartalmazza. Az egyes ökotípusok tehát legalább egy tényező tekintetében eltérnek egymástól. Az elvi lehetőség 73-on, azaz 343 féle ökotípus volt. Ebből valósan 181-féle, területtel rendelkező kategória, un. ökotípus keletkezett. Ez a sokaság túl nagynak és átláthatatlannak bizonyult, valamint az 1-6-ig terjedő skálán nem minden kategória között volt markáns különbség. Ezen indokok alapján az ökotípus képzést leegyszerűsítettük. 4. Az egyszerűsítést az egyes kategórák összevonásával végeztük el. Így mindegyik tényezőnél 4 kategória maradt: „kizárt=0”, és 1-3 kategóriák az alkalmasságok (agrárerdő) és a környezeti érzékenység minősítésére. Ekkor már csak 43-on, azaz 64 kombináció keletkezhetett, ebből 51 kombináció rendelkezett területtel. 5. A megfelelő CORINE kategórákkal való egybevetés alapján az ökotípus kategóriák szerint jellemeztük a jelenlegi földhasználatot. 6. Ezeket a kombinációkat értékeltük és az alábbi fő csoportokat hoztuk létre: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.

jó illetve kiváló termőképességű agrárterületek gyenge illetve közepes termőképességű agrárterületek környezetileg érzékeny agrárterületek erdőtelepítésre javasolt területek védelmi célú erdőtelepítésre javasolt területek erdőtelepítésre javasolt, környezetileg érzékeny területek jó illetve kiváló agrártermelési adottságú, vagy erdőtelepítésre javasolt területek gyenge illetve közepes agrártermelési adottságú, vagy védelmi célú erdőtelepítésre javasolt területek 9. környezetileg érzékeny, jó agrártermelési adottságú, vagy erdőtelepítésre javasolt területek 10. gyenge agrártermelési és erdőtelepítési alkalmasságú, környezetileg érzékeny területek 7. Megfogalmaztuk az egyes ökotípus-kategórák lehetséges / szükséges konverziós irányait, majd ezeket a CORINE-50 kategóriákhoz kötve meghatároztuk a jelenlegi földhasználat változtatási irányait. A továbbiakban részletesen ismertetjük a fenti metodika szerint végzett vizsgálat eredményeit.

7

A szántóföldi alkalmasság meghatározása A szántóföldi alkalmasság meghatározására a 1:25.000-es Digitális Kreybig Talajinformációs Rendszert használtuk. A MTA TAKI által részletes vizsgálat készült a Bodrogköz területére, felhasználva a Kreybig térképek talajfoltokhoz (térinformatikailag polygonokhoz) és talajszelvényekhez (térinformatikailag pontokhoz) tartozó adatait. Ezekből az alábbi kategóriákat hozták létre: 1. szántóföldi művelésre nem javasolt terület, 2. igen gyenge termőképességű terület, 3. gyenge termőképességű terület, 4. közepes termőképességű terület, 5. jó termőképességű terület, 6. kiváló termőképességű terület. A vizsgálati területre azonban csak a Kreybig polygon adatok álltak rendelkezésre: a fizikai és vízgazdálkodási, valamint a kémiai tulajdonságokat leíró adatok. Ismert továbbá a sekély termőrétegűség jelzését szolgáló index is, ez azonban a Bodrogköz területén szinte egyáltalán nem jelenik meg. Annak érdekében, hogy a fent felsorolt hat kategóriával – megbízhatóan – lehessen jellemezni az egész területet, megvizsgáltuk, hogy a TAKI munkatársai által a Bodrogköz területére vonatkozóan javasolt egyes szántóföldi alkalmassági kategóriák milyen fizikai-kémiai talajtulajdonság kombinációkkal becsülhetők. Arra voltunk voltaképpen kiváncsiak, hogy (területileg) mennyire fed át a TAKI által készített (részletesebb adatokra alapozott) kategórizálás azzal, ha ezt csupán két tényezőre – a fizikai és a kémiai tulajdonságokra – korlátozva végezzük el. Az így készített, kizárólag a fizikai x kémiai kombinációkból levezetett (csak a Bodrogköz területére vonatkozó) kategóriák megbízhatósági vizsgálatának eredményeit az alábbi táblázatban foglaltuk össze:

Létrehozott kategóriák

1 1 2 3 4 5 6

2 99.4 0.1 0.1 0.0 0.1 0.0

A TAKI által felállított kategóriák 3 4 2.5 4.4 1.4 71.7 0.4 17.4 6.5 95.0 21.9 12.0 0.0 57.3 6.1 0.0 1.7 0.8 0.0 0.0

5

6 0.0 0.0 6.0 0.0 93.6 0.2

0.0 0.0 8.5 0.0 0.1 91.2

A sötét mezők azt mutatják, hogy a pixelek hány százaléka került a vizsgálat során helyes osztályba, azaz a kétféle adatbázis használat között mekkora a területi azonosság. Látható, hogy az 1, 3, 5 és 6. kategóriák esetében 90 %-nál magasabb arányban egyezett a kétféle adatkészlettel leírt területek nagysága. A 2. kategóriánál is elfogadható ennek a szintje és egyedül a 4. kategória esetében mondható el, hogy a „közepes termőképességű területek”-et nem sikerült ugyanolyan arányban leírni a Kreybig fizikai és kémiai adataival, mint ahogyan ez a részletesebb adatkészlet esetében történt. Ezek alapján készült el az a mátrix, ami a különböző kombinációk szántóföldi alkalmasságát mutatja. Természetesen voltak „üres” cellák, amelyek nem fordultak elő a Bodrogközben, de a mintaterületen igen. Ezeket szintén a TAKI munkatársai értékelték, azaz besorolták őket a megfelelő kategóriákba. Mindezek alapján az alábbi kategórizálást használtuk a szántóföldi alkalmasság térképének elkészítéséhez:

8

Magyarázat:

Kémiai paraméterek

3

4

3

3

3

3

2

1

1

x

1

x

1

x

3

x

2

x

1

x x

Köves, sziklás talajok

1

1

x

Időszakosan vízállásos, vízjárta területek

1

Erdők

x 3

Tavak, nádasok, folyóvizek Települések

Tavak, nádasok, folyóvizek Települések

5

Erdők

5

Időszakosan vízállásos, vízjárta területek

3

Tőzeges talajok

5

Szikes talajok

4

Kavicsos felszín

Jó vízvezetőképességű, a vizet igen erősen tartó talajok

6

Köves felszín

Igen nagy vízvezetőképességű, gyengén víztartó talajok

Túlnyomóan semleges vagy gyengén lúgos, 6 mésszel telített talajok Túlnyomóan savanyú, mésszel telítetlen feltalajú, az altalajban már a felszínhez közel 5 szénsavas meszet tartalmazó talajok. Túlnyomóan savanyúbb, telítetlen talajok, melyek altalaja a felszín közelében nem 4 tartalmaz szénsavas meszet. Szántóföldi művelésre alkalmas szikes t. Feltalajuk általában savanyú, mésszel többnyire javíthatók. A termőr. vast. 50 cm vagy több. Szántóföldi művelésre kevéssé vagy feltételesen alkalmas szikes talajok. Mésszel feltételesen javíthatók. Termőr. vast. 30-50 cm Szántóföldi művelésre alkalmatlan szikes talajok, mésszel nem javíthatók Futóhomok

Nagy vízvezetőképességű, még jó víztartó talajok

vizsgálatból kizárt.

Gyenge vízvezetőképességű, a vizet erősen tartó, erősebben repedező t.

X.

Közepes vízvezetőképességű, a vizet erősebben tartó talajok

2. 3. 4. 5. 6.

szántóföldi művelésre nem javasolt terület, igen gyenge termőképességű terület, gyenge termőképességű terület, közepes termőképességű terület, jó termőképességű terület, kiváló termőképességű terület,

Jó víztartó és vízvezetőképességű talajok

1.

Fizikai paraméterek

x

x

x

x

x

x

x

x

x

A vizsgálatból kizártuk a Corine 50 alábbi kategóriáit: 1111-1423 Mesterséges felszín kategóriái, 3111-3139, 3241-3245 Erdőterületek. Az eredménytérképet a mellékletek között helyeztük el.

9

x

x

x

x 1

x

x

x

A szántóföldi alkalmasság térképének területi statisztikáját az alábbi táblázatban foglaltuk össze: Alkalmassági kategória vizsgálatból kizárt terület szántóföldi művelésre nem javasolt terület igen gyenge termőképességű terület gyenge termőképességű terület közepes termőképességű terület jó termőképességű terület kiváló termőképességű terület Összesen

ha 1738 12200 3350 3762 255 1714 1080 24099

% 7.2 50.6 13.9 15.6 1.1 7.1 4.5 100.0

Az erdőtelepítési alkalmasság meghatározása Az erdőtelepítési alkalmasság a gazdasági alkalmasság és az erdők környezeti érzékenysége alapján alakult ki. Az egyes tényezők pontszámokat kaptak, melynek összege maximum 8 pont lehetett. A pontok alapján az alábbi kategóriák keletkeztek: 1. Erdőtelepítésre nem javasolt terület (1 pont), 2. Erdőtelepítésre feltételesen (védelmi célból) figyelembe vehető terület (2 pont), 3. Erdőtelepítésre figyelembe vehető terület (3 pont), 4. Erdőtelepítésre elsősorban figyelembe vehető terület (4 pont), 5. Erdőtelepítésre indokolt terület (5 pont), 6. Erdőtelepítésre feltétlenül indokolt terület (6-8 pont). A gazdasági alkalmasság – a szántóföldi alkalmassághoz hasonlóan – részben • a Kreybig talajtérkép alapján (lásd táblázat alább), részben pedig • az erdészeti klímazónákat figyelembe véve alakult ki. Amennyiben a terület a kocsánytalan tölgyes-cseres klímába tartozott, 2 pontot kapott. Kizáró tényező volt: 1. a sekély termőrétegűség, 2. ha a területen felszíni víz vagy jelenlegi erdő található.

10

2

3

1

2

1

3

1

3

2

Időszakosan vízállásos, vízjárta területek

1

Tőzeges talajok

Jó vízvezetőképességű, a vizet igen erősen tartó talajok

2

Szikes talajok

Igen nagy vízvezetőképességű, gyengén víztartó talajok

1

Kavicsos felszín

Nagy vízvezetőképességű, még jó víztartó talajok

2

Köves felszín

Gyenge vízvezetőképességű, a vizet erősen tartó, erősebben repedező t.

Túlnyomóan semleges vagy gyengén lúgos, mésszel telített t. 3 Túlnyomóan savanyú, mésszel telítetlen feltalajú, az altalajban 4 már a felszínhez közel szénsavas meszet tartalmazó talajok. Túlnyomóan savanyúbb, telítetlen talajok, melyek altalaja a felszín 4 közelében nem tartalmaz szénsavas meszet. Szántóföldi műv. alkalmas szikes t. Fel-talajuk általában savanyú, mésszel többnyire javíthatók. A termőr. vast. 50 cm vagy több. Szántóföldi művelésre kevéssé vagy fel-tételesen alkalmas szikes talajok. Mésszel feltételesen javíthatók. Termőr. vast. 30-50 cm. Szántóföldi műv. alkalmatlan szikes t., mésszel nem javíthatók.

Közepes vízvezetőképességű, a vizet erősebben tartó talajok

Kémiai paraméterek

Jó víztartó és vízvezetőképességű talajok

Fizikai paraméterek

1 1 1

2 1 0

Futóhomok Köves, sziklás talajok

1

Időszakosan vízállásos, vízjárta területek

1 2

A környezeti érzékenység erdészeti szempontú értékelése az alábbi paraméterek pontozásából alakult ki: • a Kreybig térkép vízgazdálkodási és fizikai tulajdonságai: o Jó víztartó és vízvezető képességű talajok (0 pont), o Közepes vízvezető képességű, a vizet erősebben tartó talajok (0 pont), o Gyenge vízvezető kép., a vizet erősen tartó, erősebben repedező t. (0 pont), o Nagy vízvezető képességű, még jó víztartó talajok (1 pont), o Igen nagy vízvezetőképességű, gyengén víztartó talajok (2 pont), o Jó vízvezetőképességű, a vizet igen erősen tartó talajok (0 pont), o Köves felszín (2 pont), o Kavicsos felszín (2 pont), o Szikes talajok (0 pont), o Tőzeges talajok (1 pont). • erdősztyepp klíma területei (1 pont), • felszíni vízvédelmi területek: o Vízparti üdülőterületek (0 pont),

11

•

o Az 1995. évi LVII. tv. szerint állami tulajdonban lévő felszíni állóvizek középvízi mederétől számított 0.25 km széles parti sávja (2 pont), o Duna és Tisza közvetlen vízgyűjtőterülete (hullámtér) (1 pont), o Az 1995. évi LVII. tv. szerint állami tulajdonban lévő felszíni állóvizek középvízi mederétől számított 0.25-1.0 km közötti parti sávja (1 pont), o Ipari területek (kisvízfolyások) (0 pont), o Öntözővíz bázisok (0 pont), felszín alatti vízvédelmi területek: o Üzemelő és távlati ivóvízbázisok, ásvány- és gyógyvízhasznosítást szolgáló vízkivételek - külön jogszabály szerint - kijelölt, vagy kijelölés alatt álló belső, külső és "A" hidrogeológiai védőidomai, védőterületei, továbbá a karszt-, talajés parti szűrésű ivóvízbázisok, ásvány- és gyógyvízhasznosítást szolgáló vízkivételek esetén a "B" hidrogeológiai védőterület is (2 pont), o Azok a karsztos területek, ahol a felszínen vagy 10 m-en belül a felszín alatt mészkő, dolomit, mész- és dolomitmárga képződmények találhatók (0 pont), o Üzemelő vagy távlati ivóvízbázisok, ásvány- és gyógyvízhasznosítást szolgáló vízkivételek - külön jogszabály szerint - kijelölt, vagy kijelölés alatt álló belső, külső és "A" hidrogeológiai védőövezetei, védőidomai, ha nem tartoznak az l. kategóriába (1 pont), o Minden olyan, a 12.2. kategóriába nem tartozó karsztos terület, ahol a felszín alatt 100 m-en belül mészkő, dolomit, mész- és dolomitmárga képződmények találhatók, kivéve, ha lokális vizsgálat bizonyítja, hogy 100 év alatt nem érhet el a felszínről a szennyező anyag a képződménybe (0 pont), o Minden olyan terület, ahol a fő rétegvízadó összlet teteje a felszíntől számítva 50 m-nél kisebb mélységben van, vagy ha 50-100 m között van, de a fedőképződmény kavics vagy homok, és a terület nem tartozik az 1. kategóriába, kivéve, ha lokális vizsgálat bizonyítja, hogy 100 év alatt nem érhet el a felszínről a szennyeződés a fő vízadó képződménybe (1 pont), o Minden olyan terület, ahol nincs fő vízadó képződmény, de a felszín közelében jó (legalább homoknak megfelelő) vízadó réteg található (0 pont),

Kizáró tényezők: • Ramsari területek, • Felszíni vízvédelmi területek közül: o Balaton és felszíni ivóvízbázisok, o Nem kiemelt területen levő egyéb felszíni vizek, • ha a területen felszíni víz vagy jelenlegi erdő található. Mind gazdasági, mind környezetérzékenységi szempontból kizáró tényezőként vettük figyelembe az alábbi Corine 50 kategóriákat: 1111-1423 Mesterséges felszín kategóriái, 2113 Melegházak, 2121 Állandóan öntözött szántó területek, 2131 Rizsföldek, 22111 Nagytáblás szőlők, 22112 Kistáblás szőlők, 2221 Gyümölcsfa ültetvények, 2222 Bogyós ültetvények, 2223 Komló ültetvények, 2226 Fűzfa ültetvények, 2421 Komplex művelési szerkezet épületek nélkül, 12

24221 24222 3111 3112 3113 3114 3115 3121 3125 3135 3139 3211 3212 3241 3243 3244 3245 4113 4122 5111 5112 51211 51212 51221 51222

Komplex művelési szerkezet szórt elhelyezkedésű épületekkel, Tanyák, Zárt lombkoronájú természetes lombhullató erdők nem vizenyős területen, Zárt lombkoronájú természetes lombhullató erdők, vizenyős területen, Nyílt lombkoronájú természetes lombhullató erdők nem vizenyős területen, Nyílt lombkoronájú természetes lombhullató erdők, vizenyős területen, Lombos erdő ültetvények, Zárt lombkoronájú természetes fenyőerdők, Tűlevelű ültetvények, Csoportosan elegyes természetes (lombos és fenyő) erdők zárt lombkoronával, Elegyes ültetvények, Természetes gyep fák és cserjék nélkül, Természetes gyep fákkal és cserjékkel, Fiatalos erdők és vágásterületek, Spontán cserjésedő-erdősödő területek, Csemetekertek, erdei faiskolák, Károsodott erdők, Szikes mocsarak, Természetes tőzeglápok bokrok és fák szórványos előfordulásával, Folyóvizek, Csatornák, Állandó vizű természetes tavak, Természetes, időszakos, szikes tavak, Mesterséges tavak, víz- tározók, Halastavak.

Az erdőtelepítési alkalmasság térképének területi sttisztikáját az alábbi táblázatban foglaltuk össze: Alkalmassági kategória vizsgálatból kizárt terület erdőtelepítésre nem javasolt terület erdőtelepítésre feltételesen figyelembe vehető terület erdőtelepítésre figyelembe vehető terület erdőtelepítésre elsősorban figyelembe vehető terület erdőtelepítésre indokolt terület erdőtelepítésre feltétlenül indokolt terület Összesen

13

ha 12003 3000 2910 2612 1474 1075 1034 24108

% 49.8 12.4 12.1 10.8 6.1 4.5 4.3 100.0

A környezeti érzékenység értékelése A környezeti érzékenység kategóriáit a vizsgálati területre korábban készült megalapozó földhasználati tanulmány környezeti érzékenységi (szintetizált) térképe alapján állítottuk elő. Az akkori vizsgálat szerint a területen a minimális pontszám 1, a maximális pontszám 84 volt. Ebből 6 egyenlő osztályközű kategóriát alakítottunk ki, az alábbiak szerint: 1. Környezetileg nem érzékeny (1-14 pont), 2. Környezetileg igen enyhén érzékeny (15-28 pont), 3. Környezetileg enyhén érzékeny (29-42 pont), 4. Környezetileg közepesen érzékeny (43-56 pont), 5. Környezetileg jelentősen érzékeny (57-70 pont), 6. Környezetileg igen jelentősen érzékeny (71-84 pont). A vizsgálatból kizártuk a Corine 50 alábbi kategóriáit: 1111-1423 Mesterséges felszín kategóriái. A környezeti érzékenység alapparamétereit a melléklet tartalmazza. Az környezeti érzékenység térképének területi statisztikáját az alábbi táblázatban foglaltuk össze: ha

Alkalmassági kategória Vizsgálatból kizárt környezetileg nem érzékeny környezetileg igen enyhén érzékeny környezetileg enyhén érzékeny környezetileg közepesen érzékeny környezetileg jelentősen érzékeny környezetileg igen jelentősen érzékeny Összesen

629 12 3015 2265 11651 6519 0 24091

% 2.6 0.0 12.5 9.4 48.4 27.1 0.0 100.0

Az ökotípusok létrehozása Annak érdekében, hogy „kezelhető” számú ökotípus alakuljon ki, mindhárom tényező esetében a 6 kategórát három kategóriára vontuk össze (természetesen a vizsgálatból kizáró tényezőket továbbra is külön kezeltük). Az összevonás a következő táblázat szerint történt: Szántóföldi alkalmasság

szántóföldi művelésre nem javasolt terület igen gyenge termőképességű terület gyenge termőképességű terület

1

2

közepes termőképességű terület jó termőképességű terület kiváló termőképességű terület

3

Erdőtelepítési alkalmasság Vizsgálatból kizárt: 0 erdőtelepítésre nem 1 javasolt terület erdőtelepítésre feltételesen figyelembe vehető terület 2 erdőtelepítésre figyelembe vehető terület erdőtelepítésre elsősorban figyelembe vehető terület erdőtelepítésre indokolt 3 terület erdőtelepítésre feltétlenül indokolt terület

14

Környezeti érzékenység

környezetileg nem érzékeny környezetileg igen enyhén érzékeny

1

környezetileg enyhén érzékeny környezetileg közepesen érzékeny környezetileg jelentősen érzékeny környezetileg igen jelentősen érzékeny

2

3

A vizsgálat területi egysége az 1 ha-os pixel volt. Minden egyes pixelre meghatároztuk mindhárom tényező szerinti meghatározottságot és ezeket kódokkal fejeztük ki. A kódolás a következő sorrendben történt: 1. erdészeti alkalmasság 2. környezeti érzékenység 3. szántóföldi alkalmasság Pl: a 132-es kód erdőtelepítésre nem javasolt, magas környezeti érzékenységű, közepes szántóföldi alkalmasságú területet jelent. A vizsgálati területet tekintve 52 kombináció jött létre. Ezeket az alábbi 10 kategóriával jellemeztük: 1. „jó illetve kiváló termőképességű agrárterületek” Ezt a minősítést kapta egy terület, ha a szántóföldi alkalmasság 3-as volt és a többi kategória kisebb vagy egyenlő, mint 2. 2. „gyenge illetve közepes termőképességű agrárterületek ”: a szántóföldi alkalmassági dominancia erősebb az erdőtelepítési dominanciánál, a terület gyenge vagy közepes termőképességű Ezt a minősítést kapta egy terület, ha a szántóföldi alkalmasság 2-es volt és a többi kategória kisebb vagy egyenlő, mint 1. 3. „környezetileg érzékeny agrárterületek”: jó, illetve kiváló termőképességű területek magas környezetérzékenységi meghatározottsággal, amit a földhasználat során mindenképpen figyelembe kell venni Ezt a minősítést kapta egy terület, ha a szántóföldi alkalmasság 3-as volt, az erdészeti alkalmasság kisebb vagy egyenlő, mint 2, de a környezeti érzékenység szintén 3-as értéket vitt az ökotípus jellemzésébe. 4. „erdőtelepítésre javasolt területek”: Ezt a minősítést kapta egy terület, ha az erdészeti alkalmasság 3-as volt és a többi kategória kisebb vagy egyenlő, mint 2. 5. „védelmi célú erdőtelepítésre javasolt területek”: az erdőtelepítési dominancia erősebb a szántóföldi alkalmassági dominanciánál, a terület erdőtelepítésre figyelembe vehető Ezt a minősítést kapta egy terület, ha az erdészeti alkalmasság 2-es volt és a többi kategória kisebb vagy egyenlő, mint 1. 6. „erdőtelepítésre javasolt, környezetileg érzékeny területek”: erdőtelepítésre indokolt területek magas környezetérzékenységi meghatározottsággal, amit a földhasználat során mindenképpen figyelembe kell venni Ezt a minősítést kapta egy terület, ha az erdészeti alkalmasság 3-as volt, a szántóföldi alkalmasság kisebb vagy egyenlő, mint 2, de a környezeti érzékenység szintén 3-as értéket vitt az ökotípus jellemzésébe. 7. „jó illetve kiváló agrártermelési adottságú, vagy erdőtelepítésre javasolt területek”: a területnek az erdőtelepítési és a szántóföldi növénytermesztési alkalmassági dominanciája egyaránt jellemző, mindkét meghatározottsághoz kiváló adottságok tartoznak Ezt a minősítést kapta egy terület, ha mind a szántóföldi alkalmasság, mind az erdészeti alkalmasság 3-as volt és a környezeti érzékenység kisebb vagy egyenlő, mint 2. 8. „gyenge illetve közepes agrártermelési adottságú, vagy védelmi célú erdőtelepítésre javasolt területek”: mind az erdőtelepítési alkalmasság, mind a szántóföldi alkalmasság közepes

15

Ezt a minősítést kapta egy terület, ha mind a szántóföldi alkalmasság, mind az erdészeti alkalmasság 2-es volt és a környezeti érzékenység kisebb vagy egyenlő, mint 1. 9. „környezetileg érzékeny, jó agrártermelési adottságú, vagy erdőtelepítésre javasolt területek”: mind erdőtelepítésre indokolt terület, mind a szántóföldi növénytermesztésre alkalmas terület, magas környezetérzékenységi meghatározottsággal, amit a földhasználat során mindenképpen figyelembe kell venni Amennyiben mindhárom érték 3-as. 10. „gyenge agrártermelési és erdőtelepítési alkalmasságú, környezetileg érzékeny területek”: a környezeti érzékenység dominál, vagy közepes és gyenge termelési adottságok esetén ugyanakkora súllyal határozza meg a területet. Ezt a minősítést kapta egy terület, ha a környezeti érzékenység 3-as vagy 2-es és a többi kategória kisebb vagy egyenlő, mint 2. Avagy a környezeti érzékenység 1-es vagy 0-ás és a többi kategória kisebb vagy egyenlő, mint 1. 000 – a továbbiakban nem vizsgált terület A felállított földhasználati kategóriák területének kimutatását az alábbi táblázatban foglaltuk össze:

16

Sors zám 1. 2.

3.

4. 5.

A terület meghatározottsága „jó illetve kiváló termőképességű agrárterületek” „gyenge illetve közepes termőképességű agrárterületek ”: a szántóföldi alkalmassági dominancia erősebb az erdőtelepítési dominanciánál, a terület gyenge vagy közepes termőképességű „környezetileg érzékeny agrárterületek ”: jó, illetve kiváló termőképességű területek magas környezetérzékenységi meghatározottsággal, amit a földhasználat során mindenképpen figyelembe kell venni „ erdőtelepítésre javasolt területek” „védelmi célú erdőtelepítésre javasolt területek ”: az erdőtelepítési dominancia erősebb a szántóföldi alkalmassági dominanciánál, a terület erdőtelepítésre figyelembe vehető

6.

„erdőtelepítésre javasolt, környezetileg érzékeny területek”:

7.

„jó illetve kiváló agrártermelési adottságú, vagy erdőtelepítésre javasolt területek”: a területnek az

erdőtelepítésre indokolt területek magas környezetérzékenységi meghatározottsággal, amit a földhasználat során mindenképpen figyelembe kell venni

erdőtelepítési és a szántóföldi növénytermesztési alkalmassági dominanciája egyaránt jellemző, mindkét meghatározottsághoz kiváló adottságok tartoznak

8.

11.

383

1.6

50 1542

0.2 6.4

338

1.4

311

1.3

1727

7.2

587

2.4

2

0.0

17631

73.2

505 24090

2.1 100.0

„környezetileg érzékeny, jó agrártermelési adottságú, vagy erdőtelepítésre javasolt területek”: mind erdőtelepítésre indokolt terület, mind a szántóföldi növénytermesztésre alkalmas terület magas környezetérzékenységi meghatározottsággal, amit a földhasználat során mindenképpen figyelembe kell venni

10.

Terület (%) 4.2

„gyenge illetve közepes agrártermelési adottságú, vagy védelmi célú erdőtelepítésre javasolt területek”: mind az

erdőtelepítési alkalmasság, mind a szántóföldi alkalmasság közepes

9.

Terület (ha) 1014

„gyenge agrártermelési és erdőtelepítési alkalmasságú, környezetileg érzékeny területek”: a környezeti érzékenység dominál, vagy közepes és gyenge adottságok esetén ugyanakkora súllyal határozza meg a területet „Nem értelmezett”: minden vizsgálati szempontból kizárt terület, többnyire települések, beépített területek

Összesen

17

A földhasználati konverziók megfogalmazása A kialakított 10 területi kategóriának megfelelően konverziós javaslatot fogalmaztunk meg a szántó művelési ágra. A Corine 50 nomenklatúráját figyelembe véve az alábbi területi kategóriákra tettünk javaslatot: 2111 Nagytáblás szántóföldek 2112 Kistáblás szántóföldek Ezek adottságkategóriák szerinti területkimutatását az alábbi táblázat tartalmazza: Földhasználati kategóriák

Nagytáblás Kistáblás szántóföldek szántóföldek

jó illetve kiváló termőképességű agrárterületek 2. gyenge illetve közepes termőképességű agrárterületek 3. környezetileg érzékeny agrárterületek 4. erdőtelepítésre javasolt területek 5. védelmi célú erdőtelepítésre javasolt területek 6. erdőtelepítésre javasolt, környezetileg érzékeny területek 7. jó illetve kiváló agrártermelési adottságú, vagy erdőtelepítésre javasolt területek 8. gyenge illetve közepes agrártermelési adottságú, vagy védelmi célú erdőtelepítésre javasolt területek 9. környezetileg érzékeny, jó agrártermelési adottságú, vagy erdőtelepítésre javasolt területek 10. gyenge agrár- és erdőtelepítési alkalmasságú, környezetileg érzékeny területek Összesen

ÖSSZESEN

1.

602

44

646

235 26 757

28 379

263 26 1136

207

32

239

182

5

187

1489

131

1620

543

17

560

2

2

4907 8950

469 1105

5376 10055

A konverziós javaslatot az alábbi táblázatnak megfelelően készítettük el. Földhasználati kategóriák 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.

jó illetve kiváló termőképességű agrárterületek gyenge illetve közepes termőképességű agrárterületek környezetileg érzékeny agrárterületek erdőtelepítésre javasolt területek védelmi célú erdőtelepítésre javasolt területek erdőtelepítésre javasolt, környezetileg érzékeny területek jó illetve kiváló agrártermelési adottságú, vagy erdőtelepítésre javasolt területek

18

Nagytáblás szántóföldek

Kistáblás szántóföldek

1

1

2 2 4 5

2 2 4 5

5

5

1

1

Földhasználati kategóriák gyenge illetve közepes agrártermelési adottságú, vagy védelmi célú erdőtelepítésre javasolt területek 9. környezetileg érzékeny, jó agrártermelési adottságú, vagy erdőtelepítésre javasolt területek 10. gyenge agrártermelési és erdőtelepítési alkalmasságú, környezetileg érzékeny területek

Nagytáblás szántóföldek

Kistáblás szántóföldek

2

2

2

2

3

3

8.

Jelmagyarázat: 1 – intenzív szántó 2 – extenzív szántó 3 – gyep 4 – gazdasági erdő telepítés 5 – véderdő telepítés

A táblázat értelmezése szerint tehát pl. azokon a területeken, ahol nagytáblás szántóterületek találhatók és a terület a „jó illetve kiváló termőképességű agrárterületek” kategóriával jellemzehető, a szántóterületek intenzív használatát javasoltuk. Azokon a területeken viszont, melyek „gyenge agrár- és erdőtelepítési alkalmasságúak, környezetileg érzékenyek”, gyeptelepítést javasoltunk. A védelmi célú erdőtelepítésre javasolt területeken kívül ugyanezen földhasználatot javasolunk az „erdőtelepítésre javasolt, környezetileg érzékeny területek”-en, valamint azokon a kistáblás szántókon, melyek a „gyenge illetve közepes agrártermelési adottságú, vagy védelmi célú erdőtelepítésre javasolt területek” illetve a „környezetileg érzékeny, jó agrártermelési adottságú, vagy erdőtelepítésre javasolt területek” kategóriákba esnek. Az egyéb (gazdasági) célú erdőtelepítésre javasolt területeken kívül ugyanezen földhasználatot javasoltunk azokon a kistáblás szántókon, melyek „jó illetve kiváló agrártermelési adottságú, vagy erdőtelepítésre javasolt területek” kategóriájába esnek. A konverziók összesített területkimutatását az alábbi táblázatban foglaltuk össze:

Földhasználati kategóriák

Nagytáblás Kistáblás szántóföldek szántóföldek ÖSSZESEN ÖSSZESEN (ha) (ha) (ha) (%)

Intenzív szántó

2091

175

2266

22.5

Extenzív szántó

806

45

851

8.5

4907

469

5376

53.5

Gazdasági erdő

757

379

1136

11.3

Véderdő

389

37

426

4.2

8950

1105

10055

100.0

Gyep

Összesen

19

II. JAVASLAT AZ ÖKOLÓGIAI HÁLÓZAT BŐVÍTÉSÉRE ÉS A TÁJREHABILITÁCIÓS ÉS FÖLDHASZNÁLATI TERVEK ELKÉSZÍTÉSÉRE

20

Bevezetés Európa természetes élőhelyeinek jelentős része az emberi hasznosítás és terhelés következtében megsemmisült, illetve feldarabolódott. A fajok az eredeti állapotokhoz viszonyítva kis foltokban megmaradt természetes és természetközeli élőhelyekre szorultak vissza, illetve egy részük mesterséges vagy degradált élőhelyekre kényszerült. A legtöbb veszélyeztetett, kipusztult, illetve kihalással fenyegetett növény- és állatfaj esetében a legfőbb problémát élőhelyeik megszűnése, átalakulása, fragmentálódása, elszigetelődése jelenti (Jedicke 1994, Rakonczay 1996). Magyarországon a Vörös könyv adatai szerint 5 emlős-, 13 madár-, 35 rovar-, 35 zárvatermő-, 1 haraszt-, és 4 mohafaj tekinthető kipusztultnak, illetve eltűntnek. További 347 állatfaj és 690 növényfaj veszélyeztetett közvetlenül, aktuálisan, illetve potenciálisan. A fajpusztulás okai igazából fajonként különbözőek, de mégis a veszélyeztetett növény- és állatfajok esetében általános jellegzetességeket fel lehet fedezni. Blab és Nowak (1983) (in Jedicke 1993) szerint a legveszélyeztetettebb a fajok a következők: • • •

• • •

• •

Azok a fajok, amelyek nagy területű, struktúrákban gazdag, zavartalan élőhelyeket igényelnek. Amelyek kizárólag bizonyos extrém biotópokat részesítenek előnyben, mint például a nedves- és száraz élőhelyeket. Azok, amelyek a gazdaságilag értéktelennek minősülő, illetve csekély értékű élőhelyeket kedvelik, és a vegetációszegény biotóprészeket, mint az öreg korhadó fákat, kis kiterjedésű vízfelületeket, tocsogókat részesítik előnyben, vagy a földhasználat korábbi extenzív formáira vannak utalva. Azok, amelyek az egykor még nagy, mára azonban már csak kis mennyiségben előforduló táplálékra specializáltak, vagy pedig a teljes vegetációs periódus alatt virágzó növényeket igényelnek. Azok a fajok, amelyek a vízhez vagy más távoli élőhelyekre vándorolnak repülni nem tudván gondot jelent számukra a tájat szétdaraboló elemeken (utak, csatornák, stb.) való átkelés, átjárás. Veszélyben állnak a természetes körülmények között is kis elterjedésű fajok, mivel kis élőhelyigényük van, ezért az esetleges káros behatás esetén a faj teljes előfordulási területe károsodhat, és mivel nem áll rendelkezésre búvóhely, a faj hamar veszélybe kerülhet (mint pl. sok melegkedvelő állat esetében is). Azok a fajok, amelyek különösen érzékenyen reagálnak az emberi beavatkozásokra, a biocidekre, a víz- és a levegőszennyeződésekre. Veszélyben állnak továbbá azok a fajok is, amelyek az ember számára nagyon vonzóak, és ezért azokat gyűjti.

Egy sokkal tágabb szemléletű természetvédelemre van tehát szükség, miszerint a biológiai sokféleség megőrzése, fenntartása, csak úgy képzelhető el a jövőben, ha az élőhelyeket a terület egészén megőrizzük, szemben a „szigetszerű” védelemmel (nemzeti parkok, természetvédelmi területek, mint a védelem alá helyezett területek és különben a terület többi részén intenzív területhasználat a jellemző, azaz itt tiszta természetvédelem, ott tiszta mezőgazdaság). Mindemellett a védelmi szempontokat integrálni kell a gazdasági-társadalmi folyamatok egészébe.

Ma általánosan a konvencionális térhasználat a jellemző, melyben a termelési és fogyasztási funkciójú térszerkezeti elemek összefüggő hálózatot, mátrixot alkotnak. Ennek következtében egymástól elszigetelődnek és így folyamatosan elhalnak a stabilitást és védelmet biztosító, izolált térszerkezeti elemek. Ez a térhasználat még akkor is veszélyezteti a környezet stabilitását, ha a termelés és a fogyasztás maga környezetkímélő (Ángyán, 1993). A konvencionális térhasználattal jellemezhető tájban a kietlen, összefüggő mezőgazdasági táblák határozzák meg a tájképet, melyek monoton előre megtervezett és kialakított egyenes vonalban vetett, vagy ültetett növényzettel borított felületeket alkotnak. Ezeken a táblákon az évnek csak 5-6 hónapjában található kultúrnövényzet, és csak imitt- amott legtöbbször egymástól távol és izoláltan helyezkednek el a kisebb cserjések, csalitosok, mocsárfragmentumok, erdődarabkák, melyek élőhelyeket jelentenek a vadon élő növény- és állatvilág számára. Ezzel szemben a fenntartható térhasználatra az a jellemző, hogy a védelmi, stabilitási funkciójú természetes biotóphálózat által alkotott mátrixban helyezkednek el a termelési és fogyasztási funkciójú térszerkezeti elemek szigetei, melyeken a termelés, gazdálkodás és fogyasztás maga is környezetébe „belesimuló”. A fenntartható térszerkezet sajátossága, hogy az agrártájat sűrűn átszövik a természetközeli, féltermészetes élőhelyek, melyek hálózatot képeznek az ökológiailag értékes magterületek között. Ökológiai és gazdasági szempontból is ez a stratégia látszik elfogadhatónak (Ángyán, 1993).

1. ábra: térhasználati struktúrák A fenntartható térhasználat stratégiája szerint a védett területekhez hasonlóan a megmaradt nem védett természetes és természetközeli élőhelyek sem lehetnek elszigetelt egységek, mivel kis kiterjedésük miatt nem biztosíthatják hosszú távon az élővilág fennmaradását, nem akadályozhatják meg a fajok további eltűnését. Nyilvánvalóvá vált, hogy az egyes területeket olyan funkcionális rendszerben, ökológiai struktúrában kell értékelni és kezelni, hogy a kisebb-nagyobb élőhelyek összekapcsolása valamilyen módon megvalósuljon. Erre a szakmai

22

megfontolásra az "ökológiai hálózat" rendszerének elismerése épült (területlefedő természetvédelmi stratégia), amely a 90-es évek elején kulcsfontosságú szakmapolitikai hangsúlyt kapott a nemzetközi, de különösen az európai természetvédelem terén. Először 1993-ban, a maastrichti konferencián merült fel egy európai szintű ökológiai hálózat létrehozásának igénye Európai Ökológiai Hálózat (EECONET) néven. Komolyabb, állami szintű támogatást ez a kezdeményezés akkor kapott, amikor az Európa Tanács által kezdeményezett Páneurópai Biológiai és Tájdiverzitási Stratégiát a környezetvédelmi miniszterek szófiai találkozóján a csatlakozók aláírták (1995. Szófia). A konferencián köztük Magyarország is jóváhagyta, hogy a Páneurópai Ökológiai Hálózatot (PEEN) 2005-ig kell a résztvevő országoknak kijelölniük. 1999 áprilisában Genfben elfogadták a Páneurópai Ökológiai Hálózat kialakítására vonatkozó irányelveket. A PEEN lényegében az egyes országok ökológiai hálózatából tevődik össze. Magyarországon a Nemzeti Ökológiai Hálózat tervezése 1993-ban kezdődött meg az IUCN szervezésében. Erre épülő természetvédelmi stratégia először hivatalosan a Kormány által 1994-ben elfogadott Nemzeti Környezet és Természetpolitikai Koncepcióban jelenik meg célként. Itt a természetmegőrzési politika megvalósításának eszközeként említik az „Érzékeny Természeti Területek (ESA) rendszerének és az Ökológiai Hálózat (ECONET) kialakítása, jogszabályi érvényesítése, védelmi programok kidolgozása” fogalmazással. A Nemzeti Környezetvédelmi program (NKP) eszközként említi természetvédelmi céljai eléréséhez a 2.3.1. pont (Természetvédelem) alatt, TEV-6 kóddal jelölve. Az NKP részeként kidolgozott Nemzeti Természetvédelmi Alapterv a 2. pont alatt részletesen foglalkozik az Ökológiai és zöldfolyosók, valamint az érzékeny természeti területek rendszerének kialakításának és fenntartásának hosszú- és középtávú szempontjaival. Az ökológiai hálózatokat ma már a megelőzés legfőbb eszközének tekintjük, felismerve az élőhely-rekonstrukciók eredményességének és terület nagyságának gondjait. Az Alapterv céljainak megfelelően folyamatos az Érzékeny Természeti Területek lehatárolása, amelyeken gazdálkodási korlátozásokat vezetnek be, ezek a területek az Ökológiai Hálózatnak is fontos területeit alkotják.

Az ökológiai hálózat koncepciója, területi kategóriái Ökológiai hálózat lényegében a különböző természetes és természetközeli élőhelyek között meglévő, az ökológiai folyosók által biztosított térbeli kapcsolatrendszer. Egy olyan funkcionáló rendszer, amelyben az élőlények az elszigetelt, szétdarabolódott élőhelyek között a folyosók vagy élőhelyfragmentumok (tipegő kövek – stepping stones) segítségével valamilyen módon képesek vándorolni, terjedni. A növény- és állatfajoknak jól definiálható igényeik vannak az élőhelyek struktúrájával, méretével szemben, valamint az élőhelyfeltételekkel, a természetes dinamikával, illetve az élőhelyek összekötöttségével kapcsolatosan. A biotópvédelem feladata ezen igények hatékony kielégítése, melyhez eszközt az ökológiai hálózat jelent. (Bergstedt 1997). A hálózatkoncepció gyakorlatilag négy fő komponensből tevődik össze: − Nagy területű élőhelyek a növények és az állatok genetikailag stabil, úgynevezett „tartós” élőhelyeit foglalják magukban. Területnagyságuk a csúcsfajok area igényeihez kell igazodjon, melyek a tápláléklánc végén, illetve a táplálkozási piramis csúcsán állnak. − A nagy területű védett élőhelyek szigetei közötti „állomások” (kisebb élőhelyek, mint facsoportosulások, kisebb erdőfoltok, cserjések, stb.). Ezek a biotópok fontos

23

szerepet játszanak a populációk tartós fennmaradásában is, hiszen búvóhelyet, szaporodási helyet, és táplálékot is nyújtanak a különböző fajok számára, azonkívül kiindulási pontot és köztes megállót jelentenek a nagy „szigetek” közti egyedkicserélődések esetében is. − Összekötő elemek, folyosók, melyek feladata a nagy területű élőhelyek és e „köztes megállók”, valamint a közepes méretű élőhelyek sűrű hálózattal való összekötése. Ezek az élőhelyek lineáris formájú biotópokat képeznek. − A gazdálkodás extenzívebbé tétele ugyanúgy része a rendszernek. A csökkentett vegyszer és műtrágyahasználat, a talajkímélő agrotechnikai eljárások mellett gondolni kell arra is, hogy az óriási táblaméreteket csökkentsük. A közlekedési- és egyéb úthálózat kiépítését ésszerűen végezzük (Jedicke, 1990). Ezek alapján az ökológiai hálózat elemeinek forma szerinti osztályozását Jedicke (1993) a következőképpen végezte: Tömbszerű (kiterjedt) elemek: − erdők, − fás, cserjés, gyepes ligetek, − száraz gyepfüves puszták, − ősgyepes szórványgyümölcsösök, − vízhatás alatt álló területek (tavak, vízfolyások és az őket körülvevő nádas, gyepvegetáció, rét, fás – cserjés ligetekkel borított felületek), Pontszerű („hídfőállás”) elemek: − kisebb facsoportok, − gyepes, cserjés ligetecskék, − egyedülálló fák, cserjék, − források, és nedves élőhelyek Vonalas (összekötő) elemek: − erdősávok/ erdőszélek/ szegélyek, − fás –cserjés élősövények, cserjesorok, − gyepes aljnövényzetű fasorok, − szántóföldi gyepsávok,/ szegélytársulások, útmenti szegélyek, − vonalas vízi környezet, − árkok, patakok, patakparti vegetációk. Az élőhelyek forma szerinti osztályozására még számtalan példát lehet találni a szakirodalomban, azonban alapjaiban véve ezek a besorolások nagyjából megegyeznek. A Páneurópai Ökológiai Hálózat és ennek részeként a Nemzeti Ökológiai Hálózat a következő főbb területi kategóriákat alkalmazza és jeleníti meg: Magterületek: Magterületnek nevezzük a hálózat foltszerű, tetszőleges kiterjedésű területeit, melyek ideális nagyság esetén a lehető legtöbb populációnak, illetve az ezekből felépülő életközösségeknek az élőhelyei és genetikai rezervátumai. Ökológiai folyosók: A magterületek közötti kapcsolatot a sávos, folytonos élőhelyek, vagy kisebb-nagyobb megszakításokkal jellemezhető élőhely-mozaikok, láncolatok, az úgynevezett ökológiai folyosók biztosítják. Ezek az élőhelyeket, élőhelykomplexumokat kötik össze, egyben biztosítják a génáramlást az egymástól elszigetelt populációk között.

24

Pufferterületek: A magterületek és a folyosók körül védőzónát (pufferzóna) kell kijelölni, ahol még a természetközeli élőhelyek aránya lehetőség szerint magas, feladatuk a magterületek és folyosók védelme az esetleges külső káros hatásoktól. Rehabilitációs területek: A kijelölendő rehabilitációs területek a magterületek, ökológiai folyosók és védőövezetek hálózati elemek területein belül zárványként jelentkező, vagy ezekkel határos ökológiailag sérült állapotú területek, melyek megszakításokat okoznak az egyes zónákban. Helyreállításukat követően a hálózathoz kapcsolhatóak. A területrendezési tervek övezet-besorolása szerint az ökológiai hálózat fogalmára, elemeire a következő előírások és definíciók érvényesek: − Az ökológiai hálózat természetes körülmények között, egymást izoláló természetes élőhelyek koherens rendszere. A mai körülmények között az ökológiai hálózatot a megmaradt természetes élőhelyek esetleges koherenciája jellemzi, ahol a transzportfolyamatokban részt vesznek csökkent transzportképességő féltermészetes, és teljesen átalakított élőhelyek. − Ennek okán az ökológiai hálózat részeként megkülönböztetünk magterületeket, és az azok összeköttetését biztosító folyamatos, vagy felszabdalt (stepping stones) ökológiai folyosókat, s mindezek védelmét biztosító puffer területeket. − Az ökológiai hálózat elemei a rehabilitációs területek is, ahol az eredeti ökológiai feltételek megléte lehetővé teszi az élőhely (közel) természetes állapotának visszaállítását. Ökológiai hálózat magterületei (SZV-1, SZV-3) Az ökológiai magterületek kiterjedése megegyezik a jogilag is védett, a védelemre tervezett természeti területek és a természeti terület besorolású területek együttesével. E területeken a természetvédelem konkrét kezelési és a területrendezés ezt kiegészítő komplex előírásai mellett az ökológiai követelmények is érvényesek. Ökológiai folyosók övezetei (SZV-1, SZV-3) Irányelvként érvényesítendő, hogy az ökológiai folyosókat alkotó élőhely-mozaikok esetében a védett területeken alkalmazandó szabályok szerint kell eljárni. − Törekedni kell arra, hogy az ökológiai folyosók területén a természetes és természetközeli élőhelyek folyamatos rendszert alkossanak. − A településrendezési terv az ökológiai folyosók területére eső mezőgazdasági területeket csak, nem beépíthető korlátozott funkciójú mezőgazdasági területként, erdőterületként, vagy vízgazdálkodási területként szabályozhatja. − Minden vízfolyást ökológiai folyosóként kell kezelni, és a következő szabályozásokat kell érvényesíteni a természetes állapotukban sértett élővizek rehabilitációja érdekében. − Az élővizek természetes mederalakulatait és az élővizeket kísérő természetes társulásokat a biológiai öntisztító-képesség fenntartása és a vízi élővilág sokféleségének megőrzése érdekében meg kell őrizni.

25

− Amennyiben a természetes mederalakulatot már megváltoztatták, úgy tervet kell készíteni a vízfolyás természetszerő rendezésére. − Új vízkivétel, beleértve a forrásokat is, csak oly mértékben engedélyezhető, amely az élővíz természetes voltát nem veszélyezteti. − A meder kísérő felületeként, településeken kívül legalább a meder természetes átmérőjének háromszorosát elérő területet, folyók esetén a teljes hullámteret, épületmentesen meg kell tartani az ökológiai rendszer fejleszthetősége érdekében. − A települések belterületén a természetes állapotú medrek, s azokat kísérő vegetáció megváltoztatása, a természetes meder mőtárgyakkal való helyettesítése nem engedélyezhető. − A megyében található állóvizek természetes állapotát meg kell őrizni, új bányatavak, mesterséges tavak kialakításánál törekedni kell a természetszerő rendezésre. − Állóvizek partján új, beépítésre szánt terület csak akkor alakítható ki, ha a keletkező szennyvíz tárolása vagy elvezetése az állóvíz károsítása nélkül megoldható. A Nemzeti Ökológiai Hálózat Az első részletes hazai munka az 1995-ben az IUCN által készített Nemzeti Ökológiai Hálózat volt. Ebben az alapelvekről, alapfogalmakról, az élőhelyeket érő civilizációs hatások áttekintése után megfogalmazzák a hatékony helyszíni (in situ) védelem megvalósításának a szempontjait a területi tervezés terén (IUCN, 1995). A Nemzeti Ökológiai Hálózat elemei időközben részleteződtek a regionális tervekben is, és így beépültek a regionális tervezésekbe. A Nemzeti Ökológiai Hálózat részletesebb kijelölését a nemzetközi eszközök messzemenő figyelembe vételével végezték. A nemzetipark-igazgatóságok szakembereinek közreműködésével elkészültek az egyes igazgatóságok illetékességi területéhez tartozó regionális ökológiai hálózatok. Ezek összeillesztésével született meg az országos hálózat 1:50 000 léptékű digitális adatbázisa. A feltáró munkában a meglévő dokumentációk, adatbázisok, térképek, kutatási eredmények, terepi tapasztalatok segítettek, mint pl. a Páneurópai Ökológiai Hálózat kritériumrendszere, a 1:500 000 méretarányú előzetes átnézeti ökológiai hálózat térképe, a védett területek dokumentumai, térképmellékletei, az “ex lege védett” szikes tavak és lápok katasztere, a természeti területek katasztere, a hullámterek nyilvántartásai, az erdészeti ütemtervek adatbázisa, a Corine-Landcover 1: 100 000 és helyenként 1: 50 000 méretarányú digitális felszínborítási térképek, a SPOT-4 műholdfotók eredeti vektorizált, geokódolt felvételei, a 1:25 000 ill. 1:50 000 méretarányú Gauss-Krüger topográfiai térképek, a fontos magyarországi madárélőhelyek (IBA területek), a NATURA 2000 területek kritériumai és eddig tervezett területei, függelékes fajainak élőhelyei, a Natura 2000 területek kijelölését megelőző adatbázisok (a Corine Biotopes és a Corine Habitats felmérések eredményei), az érzékeny természeti területek stb. A térképes megjelenítésen túl komoly előrehaladás történt az ágazati integrációs törekvésekben. Bizonyos agrár-környezetvédelmi, területrendezési, vízgazdálkodási, környezetvédelmi és környezeti hatásvizsgálati joganyag már egyértelműen rendelkezik és számol az ökológiai hálózat létével és védelmével. A Nemzeti Ökológiai Hálózat tervezésében fontos szakasz a most készülő, az ökológiai folyosók általános szabályozására vonatkozó miniszteri rendelet, mely biztosítja majd az élőhelyek, életközösségek konkrét védelmén túl a közöttük lévő biológiai kapcsolat megőrzésének, fejlesztésének, rekonstrukciójának és kialakításának részletes jogi hátterét.

26

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium idei kiemelt feladatainak egyike a Zöld Lánc program. Ennek keretében az EU madárvédelmi és élőhely-védelmi irányelveinek megfelelően, létrehozzák a Natura 2000 hálózatot. Ezzel megduplázódik a természetvédelmi területek aránya Magyarországon, azaz a jelenlegi 10 helyett az ország területének 20 százalékára terjed ki a védettség. A jelenleg is védett területeken kívül további 1,2 millió hektár válik európai jelentőségű védett területté. A Natura 2000 hálózat gazdálkodókat és földtulajdonosokat érintő területein (azok a gazdálkodók, akiknek földjét az Európai Unió Madárvédelmi és Élőhelyvédelmi Irányelve alapján a védett hálózatba jelölték), a gazdálkodás a jövőben csak a természetvédelmi előírások betartásával folytatható tovább. A természetvédelmi szempontoknak is megfelelő területhasználatra viszont támogatás igényelhető majd. Az ökológiai hálózat kialakításának jogi háttere A természet védelmét szolgáló jogi eszközök közül fontosak a nemzetközi egyezmények, az EU természetvédelmi előírásai, valamint a hazai szabályozás. Az ökológiai hálózattal kapcsolatos rendelkezéseket, utalásokat a következő hazai jogszabályok tartalmaznak: •

• 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről (53. §)

•

• 2003. évi XXVI. törvény az Országos Területrendezési Tervről (4., 9., 12., 13., 19. és 22. §-ok) • 132/2003. XII. 11. OGY határozat a II. Nemzeti Környezetvédelmi Programról • 46/1999. (III.18) Korm. rendelet a hullámterek, parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról (6. §)

• •

A természetvédelméről szóló hatályos törvény (1996. évi LIII.) preambulumában kimondja, hogy a természeti értékek és természeti területek a nemzeti vagyon sajátos és pótolhatatlan részei, fenntartásuk, kezelésük, állapotuk javítása, a jelen és jövő nemzedékek számára való megőrzése, a természeti erőforrásokkal történő takarékos és ésszerű gazdálkodás biztosítása, a természeti örökség és a biológiai sokféleség oltalma, továbbá a az ember és természet közötti harmonikus kapcsolat kialakítása az emberiség fennmaradásának alapvető feltétele. A tövény kimondja a természeti értékek és területek, továbbá azok ökológiai rendszereinek és a biológiai sokféleségének általános védelmét, amely független a kiemelt védetté nyilvánításuktól. Ez a magas szintű jogszabály nemzetközi mércével mérve is korszerűnek mondható, mert a természetvédelem kilépett a klasszikus rezervátumszemléletéből, hiszen a természetvédelmi hatóság a védett területeken kívül is erős jogosítványokat kapott. A törvény előírja továbbá sok más rendelete mellett az ökológiai folyosók és az ökológiai hálózat létesítését is. Mindemellett a nemzetközi természetvédelmi egyezmények is hatékony eszközei a természetvédelemnek, hiszen biztosítják bizonyos fajok, élőhelyek vagy speciális értékek védelmét. Magyarország is számos, a biológiai sokféleség védelme szempontjából jelentős nemzetközi egyezményhez csatlakozott. Ezek történeti sorrendben a következők: • A Ramsarban 1972-ben elfogadott egyezmény a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, különösen mint a vízimadarak élőhelyeiről, amelyet Magyarország először 1979-ben, majd módosításokkal egységes szerkezetben az 1993. évi XLII. törvénnyel hirdetett ki.

27

• A világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló, Párizsban 1972-ben elfogadott egyezmény, amelyet az 1985. évi 21. törvényerejű rendelet hirdetett ki. • A vándorló vadon élő állatfajok védelméről szóló, Bonnban 1979-ben elfogadott egyezmény, melyet Magyarország az 1986. évi VI. törvénnyel hirdetett ki. Az egyezmény célja, hogy megteremtse a nemzetközi jogi kereteket a vándorló szárazföldi és tengeri állatfajok védelme érdekében, hogy azok teljes vonulási útvonala biztosítva legyen. • A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló 1973-ban Washingtonban elfogadott egyezmény, melyet az 1986. évi 15. törvényerejű rendelet hirdetett ki. • Az európai vadon élő növények, állatok és természetes élőhelyek védelméről szóló Bernben 1979-ben elfogadott egyezmény, melynek közzétételére 1992-ben került sor. • A biológiai sokféleségről szóló, Rio de Janeiróban 1992-ben aláírt egyezmény, melyet Magyarország az 1995. évi LXXXI. törvénnyel hirdetett ki. Az egyezmény értelmében a minden fél vállalja egyebek között, hogy: − tevékenysége ne okozzon környezeti kárt határain kívül, − a biológiai sokféleség védelmére és fenntartható hasznosítására kialakít egy nemzeti stratégiát, továbbá integrálja a megőrzést az egyes szakterületi, ágazati politikába és tervekbe, illetve ágazatközi tervekbe, − azonosítja és megfigyeli a biológiai sokféleség azon összetevőit, amelyek fontosak a megőrzés szempontjából, valamint azokat a folyamatokat és tevékenységeket, amelyeknek káros vagy valószínűleg káros hatásuk van ebből a szempontból, s nyilvántartja az ezekre vonatkozó adatokat. − gondoskodik az in situ védelemről a védett területeken és azokon kívül is megfelelő intézkedésekkel, fenntart ex situ védelmi intézményeket, és intézkedik a veszélyeztetett fajok visszatérése, visszatelepítése érdekében. Az EU- hoz történő csatlakozásunkkal Magyarországnak is alkalmaznia kell az EU környezetés természetvédelemmel, illetve a területhasználattal kapcsolatos szabályait. A természetvédelem szabályozásának alapjai politikai kinyilatkoztatások szintjén a környezetvédelem egyéb területeivel együtt az Unió Akcióprogramjaiban vannak megfogalmazva. A környezetvédelmi Akcióprogramok a jogszabályok kötőerejével nem rendelkező dokumentumok, melyek egy hosszabb (három - tíz éves) időszakra határozzák meg az EU által elérni kívánt - ezen belül a jogszabályalkotásra vonatkozó – célokat. A Közösségnek jelenleg a hatodik ilyen Akcióprogramja van hatályban, „A mi jövőnk, a mi választásunk” című, mely a 2001-2010-es időszakra szól. Konkrét jogszabályok szintjén a természetvédelem alapvetően két irányelvre épül, az úgynevezett „madár- és élőhelyvédelmi irányelvekre”, melyek az egész Európát felölelő Natura 2000 hálózat rendszerének keretén belül biztosítják az élővilág védelmét. A madár- és élőhelyvédelmi irányelvek (79/409/EEC Direktíva a madarak védelméről, illetve a 92/43/EEC Habitat Direktíva) az Európai Uniós természetvédelem gerincét képezik. Előbbi az EU országaiban természetesen előforduló madárfajok védelméről, utóbbi – nevével ellentétben – a természetes élőhelyek (habitat), valamint a fauna és flóra megőrzéséről rendelkezik.

28

A vadon élő madarakról szóló irányelvet (madárvédelmi irányelv) 1979-ben fogadták el. A 2. cikkely szerint a Tagállamok „kötelesek megtenni a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy fenntartsák a [vadon élő madár-] fajok populációit [...] olyan szinten, ami megfelel [...] az ökológiai, tudományos és kulturális követelményeknek”. Kötelesek meghozni „az [...] intézkedéseket, hogy az összes madárfaj számára a megfelelő diverzitású és területű élőhelyet megőrizzék, fenntartsák illetve újrateremtsék” (3. cikkely) védett területek létrehozásával. Az irányelv követelménye biotópok létrehozása és újrateremtése, valamint az élőhelyek fenntartása a védett területeken belül és azokon kívül is. A fajok védelmét a mellékletek rendszere különböző szinteken biztosítja. A legtöbb faj – melyeket az I. melléklet sorol fel – „az élőhelyükre irányuló speciális természetvédelmi intézkedések hatálya alá esik, melyek célja, hogy a túlélésük és a szaporodásuk biztosítva legyen elterjedési helyükön”, amely helyeken az erre legmegfelelőbb területeket Különleges Madárvédelmi Területekké (Special Protection Area – SPA) kell nyilvánítani (4(1) cikkely). Hasonló intézkedéseket kell bevezetni a vándormadarakra vonatkozóan is, valamint megkülönböztetett figyelmet kell szentelni a vizes élőhelyekre, azokon belül különösen a nemzetközi jelentőségűekre (4(2) cikkely). A vadon élő madarakról szóló irányelv képezte modelljét a jóval későbbi, a vadon élő növények és állatok élőhelyeinek megőrzéséről szóló direktívának (’élőhelyvédelmi irányelv’), melyet 1992-ben fogadtak el. Ez a direktíva egyrészt kiterjeszti a fajok védelmét madarakon túl más állat- és növényfajokra, másrészt pedig lefekteti az élőhelyek védelmének rendszerét. A berni egyezmény végrehajtásának megvalósításaként az ’élőhelyvédelmi irányelv’ megteremti a Natura 2000-et, egy összefüggő európai ökológiai hálózatot, mely a madarakról szóló irányelv alapján kijelölt védett területekből – a Különleges Madárvédelmi Területekből (SPA) és az élőhelyvédelmi irányelv alapján kijelölt védett területekből – Különleges Természetmegőrzési Területekből (Special Areas of Conservation, SAC) áll. „[Az irányelv] újszerű abban az értelemben, hogy az első olyan nemzetközi próbálkozás, mely teljes körű védelmet biztosít mind a fajok, mind az élőhelyek számára egy régióban, valamint abban, hogy bevezeti a ’közösségi érdekeltségű’ élőhelyek és fajok ’kedvező természetvédelmi állapotba’ történő helyreállításának illetve azon való fenntartásának a fogalmát.” A madárvédelmi irányelv előírásait a tagállamoknak úgy kell követniük, hogy intézkedéseik pénzügyi fedezetét teljes mértékben saját forrásaikból kell előteremteniük. Ezzel ellentétben az élőhelyvédelmi irányelv bizonyos mértékben vonzóvá teszi a természetvédelmet azáltal, hogy a tagországok válláról leveszi a kötelezettségek végrehajtása anyagi terheinek egy részét. A közösségi pénzekből történő anyagi támogatások lehetőségét a direktíva 8(3) és 8(4) cikkelyei fogalmazzák meg. A biológiai sokféleség európai megőrzése szempontjából jelentős az EU agrárpolitikája is. A korábban intenzív termelést ösztönző Közös Mezőgazdasági Politika (CAP) reformja kapcsán több pozitív változás történt. Ezzel összefüggésben az EU létrehozta a Környezetileg Érzékeny területek ESA) rendszerének jogi szabályait, melyek az ökológiai hálózat fontos területeit alkotják (ökológiai állapotuk és formájuk szerint lehetnek: magterületek, folyosók, rehabilitációs területek, stepping stones-ok). Ehhez kapcsolódóan vált szükségessé Magyarországon is az egyébként valamennyi tagállamra előirányzott EEC 2078/92 számú rendeletben foglalt támogatási rendszerek bevezetése. E támogatási rendszerek elősegítik azt, hogy a mezőgazdasági tevékenységbe integrálódjanak a környezet-, táj- és természetvédelem célkitűzései. Ennek megfelelően került bevezetésre a hazai viszonyokhoz igazodó Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP), mely ma Nemzeti Vidékfejlesztési Tervbe integrálódott (NVT- környezetgazdálkodási intézkedések). Az intézkedések támogatják a fenntartható térstruktúra kialakítását és fenntartását, segítik az ökológiai hálózat további 29

finomabb struktúráinak megőrzését, állapotuk javítását, egyes elemeinek kialakítását a mezőgazdaságilag hasznosított területeken is, melyek szintén fontos összekapcsoló elemeket jelentenek a védett területek, és egyéb értékes élőhelyek között. Magyarországon jelenleg olyan a természet és a környezet védelmét segítő programok futnak egymással párhuzamosan, melyek összefüggnek, egymásra épülnek és részben át is fedik egymást. Ilyen programok az ország állapotfelvétele, a természeti területek kijelölése, az EU 20/78-as direktívája alapján a Környezetileg Érzékeny Területek kijelölése, a Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program, melynek intézkedései a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervbe (NVT) épültek, az országos füves élőhelykataszter kialakítása és a vizes (wetland) élőhelyek térképezése, védelemre előkészített területek térképes és dokumentációs anyaga, a Rivers Corridor program, valamint az IUCN által készített Nemzetközi Ökológiai Hálózat tervének finomítása. Ezek a programok mind értékes információkat szállítanak az élővilág védelme érdekében. Az Európai Unióhoz történő csatlakozásból adódó fontosabb feladatok Az Európai Unió természetvédelemmel fogalakozó rendeletei, ugyanúgy mint más egyéb rendelet közvetlenül hatályosak, és a maguk teljességében kötelezőek a tagállamokra. A rendeletek közzétételükkel hatályossá válnak a tagállamokban, és a nemzeti joggal azonos módon érvényesülnek. Végrehajtásuk tehát elméletben problémamentes és közzétételük napjától egységesen zajlik minden tagállamban. Az irányelvek az általuk megfogalmazott eredmény elérésére köteleznek, ezért a tagállamoknak viszonylag nagy szabadságuk van a végrehajtásukra irányuló eszközök és módszerek megválasztásában. Ennek megfelelően a transzpozíciót (jogszabály ’átültetését’) megvalósító nemzeti jogszabályok között kisebbnagyobb eltérések lesznek. Az Európai Bizottság feladata, hogy ellenőrizze, a tagországok belső jogszabályai megfelelően honosítják-e az EU irányelveit, és hogy azoknak a végrehajtása pontosan történik-e. Ezen túlmenően mind a madárvédelmi, mind az élőhelyvédelmi irányelv kötelezi a Bizottságot arra, hogy rendszeresen jelentést írjon a direktívák végrehajtásának állásáról, valamint arra, hogy a jogszabályoktól való eltérések esetében is biztosítsa azok céljának megvalósulását. A madárvédelmi irányelv kapcsán a jogszabályalkotás terén a madárvédelmi területek kihirdetésén túlmenően legfontosabb feladat az európai vadon élő madárfajok megfelelő védelmének biztosítása. E fajokat tételesen nem sorolja fel az irányelv, azonban az európai Bíróság egy későbbi állásfoglalása szerint ide tartozik valamennyi természetes módon Európában előfordult madárfaj. E fajok kereskedelmének, birtoklásának tilalmát a környezetvédelmi miniszter 13/2001 (V.9.) sz. rendeletével hazánkban is kihirdették. A vadászattal kapcsolatosan elmondható, hogy a hazánkban vadászható madárfajok mind szerepelnek a II. mellékletben, továbbá az V. melléklet tiltott vadászati módszerei is mind tiltottak nálunk. Az irányelv kategorikusan megtiltja a vadászatot a költőhelyre való vonulás idején és a fészkelési szezonban. E követelménynek jelenleg az erdei szalonka esetében nem felel meg hazánk jogrendje. A Bird Life International az elmúlt időszakban világszerte összeállította azoknak a területeknek a jegyzékét, melyek madárvédelmi szempontból kiemelkedő jelentőségűek. A hasonló szelekciós kritériumok kapcsán az egyes tagállamokban értelemszerűen átfedés van az ország IBA-jegyzéke és a különleges madárvédelmi területek (KMT) jegyzéke között. Mindezek alapján a tagállamok legfontosabb és leginkább összetett feladata a madárvédelmi területek kijelölése, illetve azok kedvező természetvédelmi helyzetének feltárása.

30

A javasolt különleges madárvédelmi területek kijelölése a HU1-HU5 kritériumok (IBA C kritériumok figyelembe vételével összeállított magyarországi kritériumrendszer) alapján megtörtént és összesen 54 terület felelt meg az előírt kritériumoknak. A javasolt területek teljes kiterjedése 1 314 329 ha, mely Magyarország összterületének 14.1%-a. A legtöbb terület mérete 1000-50 000 ha között változik. Csak 4 terület kisebb 1000 hektárnál és 1 terület (Hortobágy és Tisza-tó) kiterjedése éri el a 100 000 hektárt. 50 000 hektárnál nagyobb kiterjedésű 8 terület. Madártani jelentőséggel bíró terület a Borsodi Mezőség is 39 000 hektáros kiterjedéssel. A madárvédelmi irányelvben lefektetett előírások szerint teljesítenie kell Magyarországnak a madárvédelmi irányelv előírásain túl az élőhelyvédelmi irányelv 6. cikk 2-4 pontjait is, mely a madárfajok állományainak szabályozásából, valamint a monitorozás és kutatás feladataiból áll. Mind az EU madárvédelmi irányelve, valamint az élőhelyvédelmi irányelv a NATURA 2000 magterületeinek kijelölését tűzte ki legfontosabb feladatának. Az ökológiai hálózat egyéb struktúráinak (összekötő folyosóelemek, pufferzónák, rehabilitációs területek) kijelölése már a Pán-európai Ökológiai Hálózat (PEEN) és ezen belül is a Nemzeti Ökológiai Hálózat feladata.

31

A vizsgálati terület (Borsodi mezőség déli része) tágabb környezetének állapotfeltárása, általános jellemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megye Táj- és természetvédelem programja Borsod-Abaúj-Zemplén megye a táji-, természeti adottságait, valamint a táji-, és természeti értékeit tekintve gazdagnak mondható. Mindez meghatározóan hat a megye gazdasági potenciáljára. A megye területrendezési alapelveinek meghatározása során kitüntetetett szerep jutott az értékvédelem hosszú távú biztosítására, és az értékvédelemmel összeegyeztethető komplex területrendezési stratégiák megfogalmazására, melynek lényege a következőkben foglalható össze: − nemzetközi és nemzeti értéket képviselő táji-, természeti örökség védelmének elve, − a komplex ökológiai rendszerek védelmének elve, − az együttműködésen, közös érdekeken alapuló tájfenntartás elve, − komplex tájgazdálkodás elve, − a táji-, természeti értékek terhelhetőségén alapuló, fenntartható gazdaságfejlesztés elve, − racionális földhasználat elve, − többcélú erdőgazdálkodás elve. A Táj- és Természetvédelem Program fő célkitűzése az ökológiai hálózat területeinek védelme által a megye élőhelyeinek, ökológiai értékeinek, azaz biológiai sokféleségének a megőrzése, a táj- és természetvédelmi érdekek érvényesítése a területhasználat rendszerének kialakítása során a fenntartható használat, hasznosítás biztosítása érdekében. A megye Táj- és Természetvédelem Programja a térség kiemelkedő gazdasági potenciáljának tekinti a természeti értékeket, élőhelyeket, az értékes természeti területeket és ökológiai rendszereket, amelyek fenntartása, védelme nagyon fontos feladat. Borsod-Abaúj-Zemplén megye távlati tájhasználatát a térség természetföldrajzi adottságai határozzák meg alapvetően. A megye tájmorfológiailag alapvetően két nagyobb egymástól jól elkülönülő egységre bontható. Az Északi-középhegységbe tartozó északi-északnyugati területrész igen változatos tájfelépítéssel jellemezhető, magába foglalja a Bükk-vidék egy részének, az Aggtelek - Rudabányai hegyvidéknek, a Tokaj Zempléni hegyvidéknek zömmel összefüggő erdős tájait, valamint a köztük lévő mozaikos hasznosítású dombsági területeket (GömöriHevesi-dombság, Borsodi-dombság, Cserehát) a vízfolyásvölgyekkel, nagyobb medencékkel (Ózd-Egercsehi-medence, Sajó-, Rakacai-, Hernád-völgy) együtt. Területén jelentős kiterjedésű védett területek és további védelemre érdemes tájak találhatók, melyek részben az erdős, illetve mozaikos területekhez, részben a vizek vonulatához kötődik. A megye déli, délkeleti területei már az alföldi táj morfológiailag kiegyenlítettebb, síkvidéki jellegű térsége. A Sajó-Hernád-sík területén a szántóterületek nagyobb aránya mellett a vízfolyásvölgyek gyepterületei, a Borsodi-Mezőség összefüggő pusztai gyepei, maradvány vizes élőhelyei, a Bodrogköz, Taktaköz mozaikosabb tájhasználata jellemzik a tájat. A Tisza menti térségre a Tisza szabályozását követően visszamaradt holtágak, morotvák, valamint a természetes ártéri vegetáció a jellemző, amely vizes élőhelyek további védelme országos érdek. A megye Táj- és Természetvédelem Programja az Országos Területrendezési Terv, a Bükki Nemzeti Park Területrendezési Terve, a Zempléni Tájvédelmi Körzet Területrendezési terve 32

egyeztetési anyagainak figyelembe vételével, valamint az illetékes Nemzeti Park Igazgatóságok által, a védett és védelemre tervezett területekre, ökológiai hálózatra vonatkozó anyagaik felhasználásával készült.

Védett és védelemre tervezett tájak, természeti területek A megye ökológiai hálózatának legfontosabb elemei a védett és védelemre tervezett tájak, természeti területek. A megye országos viszonylatban is igen kedvező táji- és természeti adottságait a védett területek magas aránya (16%) mutatja, ami közel duplája az országos átlagnak (9%), és távlatban további jelentős területek védetté nyilvánítása tervezett. A megyében a KSH 1999. júniusi kimutatása szerint jelenleg összesen 111.699 ha terület áll természetvédelmi oltalom alatt, ebből az országos jelentőségűek területe 110.263 ha, a helyi jelentőségűeké pedig 1.436 ha. A 24 országos jelentőségű védett területből 3 nemzeti park, 6 tájvédelmi körzet és 14 országos jelentőségű természetvédelmi terület, 1 természeti emlék, illetve a szomszédos megyékből áthúzódó területrészeik találhatók a megyében. A helyi jelentőségű védettséget élvező természeti területek száma pedig 50 feletti. A természetvédelmi törvény erejénél fogva védett természeti területi besorolású "ex lege" területekkel az országosan védett területek tényleges nagysága - a kimutatásokhoz képest - nagyobb. (A lápterületek kataszterezése befejeződött, jelenleg folyik a szintén "ex lege" védett kunhalmok és őskori földvárak, barlangok, valamint az egyedi tájértékek felmérése, kataszterezése is.) A Nemzeti Park Igazgatóságok további jelentős területek védettségét készítik elő, illetve jelentős területek állnak már felterjesztés alatt. A védett és védelemre tervezett területek jellegüket tekintve három nagyobb csoportba sorolhatók. A legnagyobb területi kiterjedésű és összefüggő erdőterületek, fás legelők védelme a középhegységhez (Bükk, Aggteleki-karszt, Zempléni-hegység) kötődik. A védett területek többi jelentős hányada a Tisza árterületeivel van összefüggésben. Ezek közül jelentős területet ölel fel a Borsodi-Mezőség pusztai gyepterülete, amely a Hevesi pusztákkal és a Hortobággyal rokonságban a Tisza szabályozása után is visszamaradt és elszikesedett régi ártéri-, pusztai sztyepprét és erdős sztyepp világának ad otthont. Külön említendő élőhelytípus a Tisza menti vizes élőhelyek, mocsarak, nádasok, ligeterdők, holtágak világa, amelynek egy kisebb része - mozaikosan - áll védelem alatt a megyében, de további igen jelentős területek védetté nyilvánítása áll tervezés alatt. A megye területét érintő Nemzeti Park Igazgatóságok folyamatosan készítik, illetve aktualizálják a védett és védelemre javasolt területek kezelési terveit, noha hiányzik ezek tartalmi és formai követelményeit szabályozó joganyag. Az országos jelentőségű védett természeti területek a megye ökológiai hálózatának legfontosabb elemei. A KSH. adatai szerint a megye összesen 111.699 ha védett területének közel 99%-a (111.263 ha) országos jelentőségű. A megyét érintő országosan védett természeti területek:

33

Nemzeti Park

Tájvédelmi körzet

Név

Védett (Ha)

Aggteleki NP

2.0248,8

terület

Törzskönyvi szám

Term véd. kezelő

177/NP/85

Aggteleki NP Ig.

27.676,2 138/NP/76 (össz.:41834,2) Hortobágyi 3.200 (össz.: 97/NP/73. NP 80.549) Borsodi212/TK/89 Mezőségi 17.932,2 TK Bükki NP

Bükki NP Ig. Hortobágyi Ig. Bükki NP Ig.

Kesznyéteni ~3.300 (össz.: 232/TK/90 TK 6.083,9)

Bükki NP Ig.

Lázbérci TK

118/TK/75

Bükki NP Ig.

Tarnavidéki 2.395,0 (össz.: 260/TK/93 TK 9.569,8)

Bükki NP Ig.

3.634,0

TokajBodrogzug 4.578,6 TK Zempléni 26.496,0 TK Név

Védett (Ha)

183/TK/86

Bükki NP Ig.

172/TK/84

Bükki NP Ig.

terület Törzskönyvi szám

Országos Bodrogszegi 1,6 jelentőségű Várhegy természetvédelmi Erdőbényei fás 195,6 terület legelő TT Füzérradványi 56,9 park TT Keleméri Mohos-tavak TT Long-erdő TT 1.123,2 Megyaszói 35,3 tátorjános TT Megyerhegyi 1,1 tengerszem TT Rudabányai 3,0 ős-hominidalelőhely TT Sóstó-legelő TT 69,7

34

Term véd. kezelő

233/TT/90.

Bükki NP Ig.

236/TT/90.

Bükki NP Ig.

26/TT/51.

Aggteleki NP Ig.

272/TT/96.

Bükki NP Ig.

188/TT/87.

Bükki NP Ig.

278/TT/97.

Bükki NP Ig.

153/TT/77.

Aggteleki NP. Ig.

267/TT/94.

Bükki NP Ig.

NP

Név SzendrőládiRétek TT Szomolyai

Védett (Ha)

terület Törzskönyvi szám

1,5

5,0 kaptárkövek TT Tállyai Patócs3,2 hegy TT Tiszadorogmai 132,0

Természeti emlék

Term véd. kezelő

234/TT/90.

Aggteleki NP. Ig.

77/TT/60.

Bükki NP Ig.

189/TT/87.

Bükki NP Ig.

175/TT/84. Göbe-erdő (össz.: 173,1) 143,0 TiszatelekTiszaberceli 164/TT/78. ártér (Össz.:1.263,3) Aggtelek-Rudabánya-Szendrői hegység

Hortobágyi NP Ig.

Hortobágyi NP Ig.

Aggteleki NP.Ig. földtani alapszelvény

Forrás: KöM Természetvédelmi Hivatal és az alapító okiratok

Helyi jelentőségű természetvédelmi területek A KSH. nyilvántartása szerint a megye védett területeinek csupán 1%-a, összesen 1436 ha áll helyi védelem alatt, amely a települések önkormányzatainak hatáskörébe tartozik. Az önkormányzati törvény megjelenése előtt a helyi (illetve megyei) jelentőségű területek védetté nyilvánítása a megyei tanácsok hatáskörébe tartozott. A rendszerváltozás óta "átvett" megyei védett területek egy részét a helyi önkormányzatok saját rendeletükkel nem erősítették meg, így védelmük, fenntartásuk nem mindig felel meg a kívánalmaknak. A helyi védelem elsődlegesen faegyedek, facsoportok, városi parkok, kastélyparkok területére terjed ki, amely értékek egy része a - helyi gyakorlat szerint - helyi építészeti örökségként is védelemben részesülhet. A megye helyi jelentőségű védett természeti területei: Ssz Név

Védett terület (ha) Érintett település

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.

10 5 -

Tiszapalkonyai tölgyfák Sátoraljaújhelyi "Mária" fa Sátoraljaújhelyi "Dianna" fák Sátoraljaújhelyi Háromhonvéd fák Sajóörösi törökmogyorófa Boldogkőújfalui kőtenger Zilizi tölgyfa

35

Tiszaújváros Sátoraljaújhely Sátoraljaújhely Sátoraljaújhely Sajóörös Boldogkőújfalu Ziliz

Ssz Név

Védett terület (ha) Érintett település

8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40.

5 6 12 4 7 2 1 8 12 14 3 6 2 7 1 1 159 6 98 2 35 17 273 119 542 30 2 47

Komjáti tölgyfa Kazinczy Múzeum parkja Sátoraljaújhelyi hegy törésvonala Boldogkőváralja kastélypark Pácini kastélypark Taktabáji kastélypark Sárospataki vár kertje Kékedi Meltzer kastélypark Lepkék Megyerhegyi "tengerszem" Sárospataki Iskolakert Tapolcai Kisköves Sajósenyei idős hársfa Ragályi idős tölgyfa Abaújkéri nyárfa Zádorfalvai juhar fasor Boldogasszony papucslelőhely Mandulás növényvilága Megyaszói és monoki opálvált. Kékedi Továbbképző Int. parkja Vár utcai gesztenyefasor Miskolc-Tapolca parkrendszer Mocsárciprus a Junó Szálló előtt Fenyőcsoport az Avas Mélyvölgyben Dr. Greutter István egyedi fa- és növény f. Mocsárciprus a Szatmári Király Pál utcában Égeres növénytársulás a Majális parkban Tarcali Takta holtágak Golopi kastélypark Harsány-Kisgyőr közötti völgy Miskolc Gárdonyi Géza Művelődési Ház park Egerlövői Mocsárrét és erdő Borsodivánka kastélypark Tiszabábolnai Sziki tölgyes Szilpusztai szikes rét Kisgyőri Galya 41. Mexikóvölgyi Kőszál oldal 42. Szemerei kastélypark 43. Sályi Latorvár 36

Komjáti Széphalom Sátoraljaújhely Boldogkőváralja Pácin Taktabáj Sárospatak Kéked BAZ. megye Sárospatak Sárospatak Miskolc Sajósenye Ragály Abaújkér-Gibárt Zádorfalva Miskolc Sárospatak Megyaszó-Monok Kéked Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Tarcal Golop Kisgyőr-Harsány Miskolc Egerlövő Borsodivánka Tiszabábolna Tiszabábolna Kisgyőr Miskolc Szemere Sály

Ssz Név

Védett terület (ha) Érintett település

44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53.

-

Simai tölgyfa Vár utcai törökmogyorófák Dr. Kovács M. rózsagyűjteménye Sátor-hegy, Krakó, Sólyom-tető, Bánya-tető Mocsárciprusok Kovásodott fatörzsek Putnoki Kányás-tető és Ősbükkös Alsózsolcai Hársfa Fáji-kastélypark Múcsonyi Partifecskés (védetté nyilvánítás alatt)

39 2 -

Sima Miskolc Miskolc Abaújszántó Bódvarákó Füzérkajata Putnok Alsózsolca Fáj Múcsony

Forrás: Magyarországi települések védett természeti értékei (szerk.: Tardy J.), az Aggteleki NP. Igazgatóság adatszolgáltatása alapján kiegészítve.

A Tiszabábolna Szilpusztai szikes rét 119 ha és a Sziki tölgyes 273 ha helyi védett területek 1993-ban váltak a Borsodi Mezőség TK. részévé.

Védelemre tervezett területek A természet- és tájvédelem egyik leghatékonyabb eszköze a védett területek hálózatának fejlesztése. A NP. Igazgatóságok a természetvédelmi előírások figyelembe vételével készítik elő az újabb területek országos védelem alá helyezését a középtávú, 10 éves időszakra ütemezett terv szerint. A megye területén több terület védetté nyilvánításának előkészítési munkái folynak, illetve már több védelmi javaslat áll felterjesztés alatt. Ezek egy része természetvédelmi terület, egy része tájvédelmi körzet. Az utóbbi kategóriából kiemelendő az Aggteleki NP. Igazgatóság működési területén a Csereháti TK. létesítési javaslata, a Bükki NP. Igazgatóság működési területén pedig a Borsodi Mezőség TK., és a Kesznyéteni TK. Tisza-menti bővítése, valamint a Hernád menti területek (zöldfolyosók) tájvédelmi körzetként javasolt védelme. A védelemre tervezett területek listája az Aggteleki és a Bükki NP. Igazgatóságok adatszolgáltatásai alapján készült: - Bükki Nemzeti Park nyugati bővítése - Borsodi Mezőség TK. bővítése - Kesznyéteni TK. bővítése - Zempléni TK. bővítése: - 4.a Gönczi bánya - 4.b Telkibányai Kánya-hegy - 4.c Baskói-rétek-Disznóverem - Csereháti TK. - Hernád-zöldfolyosó TK. - Edelényi Magyar Nőszirmos TT. - Sajóládi-erdő TT. - Kelemér-Serényfalva Erdőrezervátum - Erdőhorváti-Várhegy TT. - Úrbéri- és Longi-legelő TT. - Erdőbénye-Szokolya, Óvár TT. 37

-

Aranyos-völgyi bányák TT. Abaújszántó Sátor-hegy és Krakó hegy TT. Kopasz-hegy és Dorgótető TT. Mádi Kakashegy TT. Mádi Bomboly-bánya TT. Tardi legelők TT.

Védőövezetek, pufferzónák kijelölése Az ökológiai szempontból legértékesebb, legérzékenyebb, természetes, illetve természetszerű állapotú területek körüli védőövezet kijelölése a veszélyeztető, zavaró tevékenységek korlátozására, a hagyományos tájszerkezet, tájhasználat védelmére irányul és puffer területként szolgál. Legfőbb feladata, hogy megakadályozza, vagy mérsékelje azoknak a tevékenységeknek a káros hatását, amelyek a védett területek állapotát, vagy rendeltetését kedvezőtlenül befolyásolják. Ennek következtében korlátozandó ezeken a területeken a beépítésre szánt területek mennyisége és kiterjedése, meg kell szűntetni a szennyező forrásokat, valamint az újabb veszélyforrásokat mihamarabb ki kell iktatni. A területen lévő természetes állapotú gyepterületek, erdők, vizes élőhelyek megtartandók és fejlesztendők. A NP. Igazgatóságok által lehatárolt puffer területek közül kiemelendő a Zempléni TK., a Tokaj-hegy, a Borsodi Mezőség TK., Lázbérci TK., valamint a Bükki Nemzeti Park külső védőövezetének javaslata. A Bükki Nemzeti Park Területrendezési Tervében (VÁTI-1999.) lehatárolt védőövezet egyben tájképvédelmi övezetként is funkcionál.

Természeti területek Az ország természeti területeinek kijelöléséről az 1996. évi LIII. - a természet védelméről szóló - törvény 15.§ (2) rendelkezik. Ezen területeket elsősorban természetközeli állapot jellemzi, területükön az emberi beavatkozás hatása érezhető, de még önszabályozó módon képesek működni. Ide soroltak az erdő, gyep, nádas, egyes kivett, valamint a mező- és erdőgazdasági hasznosításra alkalmatlan földterületek. A megye ökológiai hálózata A megye természeti területeinek felmérése, feltárása az elmúlt években folyamatosan folyt, kijelölésük befejeződött. A Nemzeti Park Igazgatóságok által felmért természeti területek digitális formában rendelkezésre állnak, azonban az ehhez kapcsolódó ingatlannyilvántartási munkák még nem zárultak le, így a természetvédelmi törvény szerinti jegyzék, a területek helyrajzi számos listája még nem készült el. Az ökológiai hálózat fontos részét képezik a külön jogszabály alapján természeti területként kezelendő hullámtéri területek is (46/1999.(III.18.) Korm. rendelet), melyek az árvizek akadálytalan levonulásának biztosítása mellett a hagyományos tájhasználat megőrzésének színterei is kell, hogy legyenek. A természeti területek legértékesebbjei, a természetközeli állapot megőrzése okán, a további természeti védelem célterületeiként jöhetnek számításba, valamint fontos szerepet töltenek be a területrendezés során is figyelembe veendő, megőrzendő ökológiai rendszerek, ökológiai folyosók hálózatának kialakításában. Területükön szennyező, vagy veszélyeztető létesítmény nem helyezhető el.

38

A szigetszerű természeti elemeket, élőhelyeket különösen a településrendezési tervek készítésekor, a helyi települési hatáskörbe tartozó természeti védelem célterületeiként, vagy mint a helyi ökológiai, zöldfelületi rendszerek továbbfejlesztendő elemeiként kell figyelembe venni. A megye területén ennek kiemelkedő térsége a mozaikos domborzatú és tájhasználati adottságú Cserehát vidéke, de ide sorolható a Bodrogköz területe is. Az 1996. évi LIII. - a természet védelméről szóló - törvény kimondja az ökológiai hálózat létrehozásának szükségességét. Az ökológiai hálózat a már védett természeti területek és védőövezetük, valamint az egyéb természeti, természetközeli területek ökológiai folyosókkal biztosított biológiai kapcsolatainak térbeli rendszere. A megye ökológiai hálózatát az NP. Igazgatóságok elkészítették. A Pán-Európa Ökológiai Hálózat (PEEN) kritériumaihoz illeszkedve négy kategóriát különítettek el (magterület, ökológiai folyosó, megszakított folyosó, puffer terület). Borsod-Abaúj-Zemplén megye ökológiai hálózatának elemeit alkotják az összefüggő, természetes, természetközeli élőhelykomplexek. A zömmel erdős területek jelentős része országos védettséget élvez (Aggteleki NP, Bükki NP, Zempléni TK, Lázbérci TK, Tarnavidéki TK). A védett tájakon kívüli összefüggő erdős hegyvidéki (kiemelendően a Bükk, Zemplén, Aggteleki karszt, Uppony hegység), és mozaikosabb dombvidéki tájak (Gömör-Hevesi-dombság, Cserehát, Borsodi-dombság), valamint a sík területek egy részének értékes természetes és természetközeli (Borsodi-Mezőség, Tisza- és Bodrogmente) élőhelykomplexei fokozott védelmet érdemelnek annál is inkább, mert területük egyes kiemelkedően értékes részei a további természeti táji védelem területei lehetnek. A köztük lévő kapcsolatot, valamint a megye jogi határain túlmutató tájegységek összekötését többnyire a megyét átszelő, illetve érintő jelentős vízfolyások, mint országos jelentőségű ökológiai folyosók biztosítják. Ezek legfontosabb vonulata a megyehatáron húzódó Tisza, amely szabályozása során visszamaradt holtágaival, közel természetes állapotban fennmaradt vizes élőhelyeivel, ártéri ligeterdeivel, bokorfüzeseivel, nádasokkal és mocsárrétekkel több országrész közötti ökológiai kapcsolatot is biztosítani tudja. Területe mentén számos értékes, többnyire védett magterület is található. Területéhez szervesen kapcsolódnak a Takta-köz vizes élőhelyei, gyepterületei (pl. helyi védettséget élvez a Tarcali Takta holtágak Természetvédelmi Terület), majd a megyét elhagyva a Tisza-tó részben védett (Hortobágyi Nemzeti Park) vizes élőhelyei. A vízfolyás mentén több természeti terület kapott országos és helyi jelentőségű védelmet, köztük három tájvédelmi körzet (Borsodi-Mezőség TK, Kesznyéteni TK, Tokaj - Bodrogzug TK), két országos jelentőségű természetvédelmi terület (Tiszadorogmai Göbe-erdő TT, Tiszatelek - Tiszaberceli ártér TT) is érinti a megye területét, és a védett területek további bővítése várható. A Tisza bal partján és további szakaszain is, a megyén kívül, számos terület került védelem alá (Tiszadobi ártér TT, Közép-Tiszai TK., Szatmár-Beregi TK. stb.). A folyószabályozások következtében károsodott élőhelyek rekonstrukciói a vízgazdálkodás és a természetvédelem összhangjának megteremtésével (ökológiai célú vízkészlet-gazdálkodás) lehetséges. E mellett meg kell teremteni az ártéri extenzív mezőgazdaság, az ártéri erdőgazdálkodás és a természetvédelem összhangját. A holtágak azonban nemcsak természetvédelmi, ökológiai szempontból fontosak, hanem turisztikai szempontból is azzá válhatnak, ha a holtág-rehabilitáció keretében az adott térség gazdaságát is fejlesztő - az ökológiai, természetvédelmi érdekekkel összehangolt - új funkciót

39

kapnak. Ezáltal rekonstrukciójuk, fenntartásuk, vízellátásuk olyan közös érdekké válik, amely biztosítja a folyók menti ökológiai hálózatok fejlesztését is. Külön említendő a megye déli részén az Alföldhöz tartozó Mezőség összefüggő élőhelykomplexe. A valamikor szintén a Tisza árterét képező terület füves pusztái, sztyepprétjei, erdős sztyeppéi és a közöttük megmaradt lápfoltok, mocsarak, apró vízfelületek országos védettségű területe (Borsodi - Mezőség TK) szervesen kapcsolódik a mai Tiszafolyam élőhelyeihez, és a valamikori ártér már megyén kívüli, nagy kiterjedésű védett területeihez (Hortobágyi Nem-zeti Park, Hevesi Füves Puszták TK). Területük jelentős része a sajátos pusztai tájforma mellett a pusztai életforma, gazdálkodás hagyományait is őrzi. A Tiszai ártér jelentős kiterjedésű területén a táj-rehabilitáció kapcsán a vizes élőhelyek ökológiai rehabilitációja mellett a fenntartható hasznosítást, használatot kell élőtérbe helyezni. Területükön olyan külterjes (extenzív) mezőgazdasági művelés folytatása javasolt, ami a természetkímélő gazdálkodás révén az élőhelyek védelmét, a biológiai sokféleség fennmaradását, a táji és kultúrtörténeti értékek (hagyományos gazdálkodási módok, életformák) megóvását is szolgálják. Így például ezen területeken az extenzív szántó- és gyepgazdálkodás fenntartása, a vegyszerszegény gazdálkodás támogatása, a füves élőhelyek csökkenésének megállítása, "visszagyepesítése", a legeltetéses állattartáshoz a termőhelynek megfelelő, optimális állatlétszám biztosítása szükséges. Fontos ökológiai folyosó a Tokajnál a Tiszába ömlő Bodrog völgye is, amely vizes élőhelyeinek egy része szintén védettséget élvez (Tokaj - Bodrogzug TK, Long-erdő TT). A Zempléni-hegység védett és nem védett élőhelyei a hegyalján keresztül lefutó kisvízfolyásokon, völgyeken keresztül kapcsolható a Bodrog, majd a Tisza ökológiai rendszeréhez. Jelentős ökológiai folyosó a megyét átszelő Hernád és a Sajó völgyének gyepes, erdős területmozaik láncolata, melyek élőhelyeit különböző állapot jellemzi, meghatározva a teendők sorát. A Hernád folyó menti területek összefüggő, természetközeli állapotú vonulata mentén, a terület fokozott védelme érdekében egy, a Sajó torkolatáig húzódó zöldfolyosótájvédelmi körzet kialakítása tervezett. A Sajó völgyében több iparvárost érintve, jóval mozaikosabb és leromlott állapotú élőhelyek maradtak fenn, amelyek revitalizációja a környezetszennyezés csökkentése, megszüntetése esetén lehetséges. A Sajó völgyére lefutó erdős domboldalak, fás legelők, patakvölgyek a Bükk, Upponyihegység, Heves-Borsodi - dombság, valamint részben a Szuha- és a Bodva-völgyén keresztül az Aggteleki-karszt, Rudabánya - Szalonnai-hegység összefüggő természetes élőhelykomplexeit kapcsolja a Tisza vizes élőhelyeihez. Kiemelkedő szerepű a magterületeket összekötő Bodva völgye zöldfolyosója, valamint a Borsodi-dombság erdős területei. A térségi jelentőségű ökológiai hálózat elemei az országos elemek összekapcsolását szolgálják. Ide sorolhatók a nagyobb kiterjedésű élőhelyeket összekötő hegy- és dombvidéki területekről lefutó kisvízfolyások élőhelyei. A megyében igen jelentős, mozaikos jellegű ökológiai hálózati elemek jellemzik a Bodrogköz ártéri területeit, valamint az ettől eltérő jellegű Cserehát térségét. Ezen érzékeny elemek megóvása, revitalizációja, az ökológiai rendszerbe való bekapcsolása különösen fontos a megmaradásuk szempontjából.

40

A vizsgálati terület (Borsodi mezőség déli részének) jellemzése A vizsgálati terület korábbi és mai tájhasználata, jellegzetes földhasználati módjai Az 1800-as évek közepétől kezdődő folyószabályozások, az áradás okozta belvizek elleni védelem során az élet- és vagyonbiztonság megteremtése, a hajózási feltételek javítása, a mezőgazdasági művelésbe vonás lehetőségeinek kiterjesztése volt az elsődleges cél. A Borsodi Mezőség déli részét 1939-ig, a Tisza gátjának megépítéséig rendszeresen érintették annak árvizei. Vásárhelyi terve szerint a Tisza mentén 1846-ban megkezdett munka – a Kvassay-féle korrekciókkal – 97 év munka után, gyakorlatilag 1937-ben, a Borsodi nyílt ártér begátolásával fejeződött be. A nagyléptékű műszaki beavatkozások – a vitathatatlan eredmények mellett – ökológiailag kedvezőtlen hatásokat is okoztak. A hazai folyók mentén húzódó árterek természetes élővilága napjainkra szinte csak a hullámtereken maradt fenn, mert a folyók szabad vízjárása már csak itt érvényesül. A folyószabályozási és árvízvédelmi munkálatok során megépített árvédelmi töltések szinte az eredeti ártér egészét mentesítették az elöntések alól. A mentesített oldalakon javarészt emberi beavatkozás következtében a terület kiszáradt, melynek következtében a talajvízszint a kritikus szint alá csökken rendszeresen a vegetációs periódusban. A talajvíz Mezőnagymihály térségében 2 m felett van, máshol 2-4 m között. A terület száraz, gyér lefolyású, vízhiányos, amely természetes mederrel rendelkező vízfolyással ma már nem rendelkezik, élővízfolyásait szabályozták. Jelenleg a belvízlevezető csatornahálózat hossza kb. 200 km. Természetes körülmények között az ártereken az állandó vízborítású, valamint a különböző gyakorisággal, mértékben és tartóssággal elöntött termőhelyek számos típusa fordul elő. Ezek az élőhelyek a folyótól való távolság, a finoman tagolt terep kis magasság-különbségei, a talajviszonyok stb. függvényében sávosan és mozaikosan helyezkednek el. A folyóval korábban szerves egységet képező, az őshonos fajoknak otthont adó, összefüggő élőhelyláncolatnak azok az elemei, melyek a töltés ármentesített oldalára kerültek, gyakorlatilag megszűntek vagy átalakultak. Erre a sorsra jutott a területi vízháztartás szabályozásában fontos szerepet játszó ártéri erdők, rétek és kaszálók nagy része is. Pedig az alföldi területeken összefüggő, zárt erdők életfeltételei megfelelő mennyiségű csapadék hiányában csak az olyan, ún. többletvízhatású területeken biztosítottak, mint például a vízjárta, folyó menti térségek. A vízi és a szárazföldi élőhelyek közötti átmenetet biztosító ún. vizes élőhelyek a leginkább veszélyeztetettek. Az ármentesítés hatására elsősorban ezek kiterjedése csökkent. A természetes élőhelyek folytonossága napjainkra már a szűk hullámtereken sem biztosított. A hullámterekre átterjedő különböző területhasználatok miatt az itt található élőhelyek is tovább aprózódtak, egymástól elszigetelődtek. Különleges környezeti adottságaiknak köszönhetően e területek őrzik még természeti értékeik jelentős részét. Hosszú távú védelmük azonban csak akkor biztosítható, ha a vízi, vizes és szárazföldi jellegű természetes élőhelyek sávos és mozaikos, a jelenleginél nagyobb kiterjedésű, összefüggő rendszerét – első lépésként legalább a hullámtereken – helyreállítjuk. A hullámtéri területek adottságaik révén sokféle hasznosításra kínálnak kedvező feltételeket. Korábban a Tisza mentén élő emberek jól ismervén a körülöttük lévő élővilágot a legnehezebb időszakokban is megtalálták megélhetésüket. A folyók mentén élők ismerték a víz mozgását, kihasználták a természetes mélyedésekben megmaradó víz előnyeit, sőt kismértékű földmunkákat is végeztek, hogy a vizet céljaiknak megfelelően tereljék és visszatartsák. A vízpartot szegélyező magasabb parton (övzátonyon) át a víznek kapukat, azaz 41

fokokat nyitottak, így az árvizeket nagy területen szétterítették. A víz visszahúzódásakor a fokot elzárták és így gazdag élővilágú területeket alakítottak ki. A fokrendszer működésének lényege, hogy a vízfeltöltés alulról történik, melynek következtében rombolás nélkül tölti fel az árteret. Ha a mélyületben a víz elérte a kívánatos szintet, a fok lezárásával lehetett megelőzni, hogy az ár levonultával a víz ahol jött, el is folyjon. A fokok nem csupán „árvízvédelmi berendezések” voltak, a szétterülő sekély víz kiváló ikrázóhelyként, halbölcsőként is szolgált. Az ártereken termő alma-, körte-, szilva- és diófák a tartósabb vízborítást is elviselték. A megélhetésben korábban oly fontos szerepet játszó halászat – a bőséges halbölcsőkről gondoskodó fokgazdálkodás felhagyása miatt – visszaszorult, de a sporthorgászat ma is igen kedvelt időtöltés a vizek mentén. A magasabban fekvő hátak tölgy-, kőris- és szil ligeterdeinek és az irtásokra települt, számtalan fajtát kínáló, kiterjedt ártéri gyümölcsösöknek, diós- és szilváskerteknek is csak a maradványai lelhetők fel. A nád, sás, gyékény sem általánosan alkalmazott alapanyaga már az épületeknek, használati eszközökhöz és takarmányozásra is csak elvétve alkalmazzák. Egyre kevésbé élő hagyomány a nagy hozamú rétek, legelők hasznosítása. A szántóföldi termesztés azonban – a kis árvizeket kirekesztő, ún. nyári gátak megépítésének következtében – a hullámterekre is behúzódik. A folyóparti üdülőtelepek száma és területe pedig egyre növekszik. Elengedhetetlen ezért az árvízvédelmi és természetvédelmi szempontok, valamint a hasznosítási igények összehangolása. Ma a terület erekkel és övzátonyokkal átszőtt, padkás szikesekben szegény felszín. Az északi részt az ősi folyómedrek maradványai tagolják, a déli rész a Tisza áradásai homogenizáló hatásainak köszönhetően egyhangú ártéri sík. Élővízfolyásnak tekinthető a Csincse, amely a körzet nyugati szélén halad. A felszínt kialakító vízfolyások vizsgálata szerint a vizsgálati terület főfolyója a Sajó volt. Az árteret átszelő többi vízfolyások, mint pl. a Hejő, a Csincse- és Kácsi patak nem torkoltak közvetlenül a Tiszába, hanem a lapos mocsaras ártéren vesztek el. A patakok fokozatos feltöltődésével a medrek mind laposabbakká, a mocsarak mind szárazabbá váltak. A vizsgálati terület 88 - 94 m tszf-i magasságú, kis átlagos relatív reliefű (2 m/km2). Az élettelen környezeti elemek jellemzése

Klima A vizsgálati terület mérsékelten meleg, és száraz éghajlatú vidéken helyezkedik el. Az évi napsütés 1900-1950 óra körüli, nyáron 760-780 óra, télen 180-185 óra napfénytartam valószínű. Az évi középhőmérséklet sokévi átlaga 9,8 - 9,9 ºC, a vegetációs időszaké 17,0 ºC. Április1213. és október 14. között a napi középhőmérséklet 10 ºC fölé emelkedik (évente 184-185 nap). A fagymentes időszak hossza 188-189 nap (április eleje és október közepe között). Az évi abszolút hőmérsékleti maximumok és minimumok átlaga 34,0-34,5 ºC illetve -17,0-17,5 ºC közötti. A csapadék évi összege 600 mm körüli, a tenyészidőszakban kevéssel 350 mm feletti. Évente mintegy 36-38 hótakarós nap valószínű, az átlagos maximális vastagsága 16 cm. Az uralkodó szélirány az ÉK-i, jóval kisebb gyakoriságú a NY-i, DNY-i. A szárazságra hajló éghajlat miatt a kevésbé vízigényes növények termesztésre alkalmas a kistáj (MarosiSomogyi, 1999).

42

Hidrológia Felszíni vizek A vizsgálati terület hordalékkúpon kialakult síkság, melyet felszíni erek szabdalnak. A hordalékkúpot az ős-Sajó építette, de NY-i részén szerepet játszhattak a Csincse- és Kácsipatakok is. ABorsodi-Mezőség északi részének vízellátását a Bükkből lefutó patakok biztosították: • Eger (87 km, 1379 km2) • Csincse felfogó csatorna (48 km, 430 km2) A Bükkből számos patak folyik hozzájuk. Ezek: • Kis-Csincse (9 km, 29 km2), • Geszti- patak (13 km, 28 km2), • Sályi- patak (19 km, 57 km2), • Kácsi-patak (26 km, 170 km2), • Tardi-ér (28 km, 55 km2), • Hór-patak (30 km, 106 km2), stb. A terület déli részét 1939-ig, a Tisza gátjának megépítéséig rendszeresen érintették annak árvizei. Mára a terület javarészt emberi beavatkozás következtében kiszáradt. Természetes mederrel rendelkező vízfolyással ma már nem rendelkezik (kivéve a Csincse patak), élővízfolyásait szabályozták. Jelenleg a belvízlevezető csatornahálózat hossza kb. 200 km. Felszín alatti vizek A talajvíz szintje Mezőnagymihályban 2 m felett van. Ettől K-re 2 - 4 m között található. Mennyisége 1 - 3 l/s km2. Az átlagos vízkeménység: 15 -25 nko. A Tisza mentén Ároktő és Tiszadorogma területén partiszűrésű vízbázisok hidrogeológia védőterületei találhatók. Ennek pufferzónájában - északra – a fő vízadó 50 m-nél kisebb mélységben van, a Tisza folyótól eltávolodva fő vízadó 50-100 m közt és a fedő homok vagy kavics.

Geológia A Pannon tenger üledékén végbement pliocénkori feltöltődések és a pleisztocénbeli változások határozzák meg ma döntően meg a terület geológiai képét. A vizsgálati terület alatt elterülő, a Sajó és a Hernád által kialakított hordalékkúp keletkezése a negyedkorra tehető. A középső részen a felszínen és a felszín alatt a felsőpleisztocén és holocén képződmények homok és lösziszap formájában vannak jelen. A magasabb orográfiai helyzetű területeken 11,5 m vastag homokos lösz, löszös homok fedi. Több helyen előfordul a Sajó-Hernádtól nyugatra lerakódott kavicsos üledék is, nagy készlettel rendelkező kavics-előfordulás található pl. Mezőcsát területén. A hordalékkúpot a terület D-i részén a Tisza hatásának következtében főleg kötött vályogtalajok borítják, a folyamatos iszaplerakás következtében.

Talaj A vizsgálati terület meglehetősen változatos képet mutat talajtípusok szempontjából. A Tisza mentén közvetlenül nyers öntéstalajok fordulnak elő (Ároktő, Tiszadorogma, Tiszabábona, Tiszavalk települések Tiszával határos részein), melyre jellemző, hogy a talajképződési folyamatok kialakulását az időszakonként megismétlődő áradások és az utánuk visszamaradó üledékek akadályozzák. Ennek következtében a humuszosodás a felszín közelében jelentéktelen, vízgazdálkodásuk általában kedvező, de erősen függ az üledék szemcseösszetételétől, tápanyag ellátottságuk közepes, nitrogén ellátottságuk gyenge, foszforellátásuk az üledék származásától függően közepes vagy gyenge.

43

A gyepes területek nagy részén (Ároktő, Tiszadorogma, Tiszabábolna, Szentistván, Tiszavalk, Négyes települések közigazgatási területén) leginkább nem karbonátos réti csernozjom, valamint réti szolonyec talajok fordulnak elő, melyekbe mozaikosan beékelődnek a típusos lápos réti talajok, a nem karbonátos réti talajok, a mélyben sós réti talajok, a szolonyeces talajok, és a szolonyeces lápos réti talajok. A réti csernozjom talajok szerkezete inkább szemcsés, sokszögű, és a vízhatás jelei, a vasszeplők, rozsdafoltok is megjelenhetnek benne. Vízgazdálkodásukat a talajvíz felszín felé áramlása jellemzi, és a csapadékosabb időszakokban túlnedvesedésre is hajlamos. Tápanyagszolgáltató képességük a kedvező tápelem-ellátottság miatt jónak mondható. A szikesek közül a réti szolonyecekre jellemző, hogy a vízben oldható nátriumsók maximuma a szelvény mélyebb részeire esik. Ennek következményeként a felső talajszintekben csak kevés a vízben oldható só, vagy teljesen hiányzik. Ugyanakkor jelentős a kicserélhető kationok között a nátriumion mennyisége. E talajtípus felszínét sokszor fehér por borítja, amely a szologyosodás hatására a kovasav viszonylagos felhalmozódása következtében képződik, 2-3% humuszt tartalmaz és többnyire karbonátmentes. Vízgazdálkodása elfogadható a szikesek között, mert a kevés vízben oldható sót tartalmazó szintek vízáteresztő képessége lehetővé teszi a csapadékvíz beszivárgását, ha jelentősen csökkent ütemben is. Tápanyag-gazdálkodása a humusztartalomtól függ. A lápos réti talajok sajátossága, hogy képződésükben mind a rétiesedés, mind pedig a láposodás folyamatai szerepet kaptak. A két folyamat – amelyeknek feltétele az állandó vagy időszakos nedvesség – egymás mellett jelenik meg és fejti ki hatását. A talajtípus vízgazdálkodását a túlzott nedvesség jellemzi, ami a tápanyag-szolgáltató képességét is korlátozza. Altípusa a szolonyeces lápos réti talaj. A réti talajok között karbonáttartalom alapján megkülönböztethetünk karbonátos és nem karbonátos altípust. Ezekben a vízben oldható sók 150 cm mélységig 0.15%-nál nem érnek el nagyobb értéket. A harmadik altípus a mélyben sós réti talajokat az jellemzi, hogy a B-szint alsó felében vagy a C-szintnek a felszínhez 150 cm-nél közelebb eső részében 0,15%-nál több vízben oldható só mutatható ki. A szikes főtípusba azokat a talajokat soroljuk, amelyek kialakulásukban és tulajdonságaikban a vízben oldható sók döntő szerepet játszanak. A sók között elsősorban a nátriumsók szerepe nagy a talaj tulajdonságainak alakításában. Ezek részben a talajoldatban oldott állapotban, részben pedig a szilárd fázisban, kristályos sók alakjában vannak, vagy a nátrium ionos formában a kolloidok felületén adszorbeálva található. A nátrium e három formájának mennyisége, minősége és aránya szabja meg a szikes folyamatok jellegét és ezzel együtt a szikes talaj tulajdonságait. A szolonyeces talajok esetében a vízben oldható nátriumsók felhalmozódása az alsóbb szinteken történik meg. Ennek következményeként a felső talajszintekben csak kevés a vízben oldható só, vagy teljesen hiányzik. Ugyanakkor jelentős a talajon megkötött nátriumion mennyisége. A szántók nagy részén Négyes, Szentistván, Tiszavalk települések közelében mélyben sós réti csernozjom talaj található, melyet helyenként mélyben sós réti, valamint szolonyeces lápos réti talaj bont meg. Tiszabábolna és Tiszadorogma szántóin nem karbonátos réti, nem karbonátos réti csernozjom, valamint réti szolonyec talajok fordulnak elő. A csernozjom talajok főtípusába azokat a talajokat egyesítjük, amelyekre a humuszanyagok felhalmozódása, a kedvező, morzsalékos szerkezet kialakulása, valamint a kalciummal telített talajoldat kétirányú mozgása a jellemző, és amelyek füves növénytakaró alatt bekövetkezett talajképződés eredményei. A csernozjom talajok egyik típusát alkotják a kilúgzott csernozjom talajok, amelyekben a kilúgzás folyamata a szénsavas meszet a talajképző kőzetbe szállította. Karbonátokat így csak

44

a humuszos szint alatt találhatunk. Az A-szint kémhatása semleges, szerkezete morzsás, humusztartalma 3% körüli. Fokozatosan megy át az alatta lévő B-szintbe, amelyre a humusztartalom csökkenése, és gazdag biológiai aktivitás (állatjáratok, koprolit) jellemző. A mintaterületen megtalálható a talajtípus karbonátos (0,25 %, 65 ha), nem karbonátos (7,31 %, 1910 ha) és mélyben sós változata (11,33 %, 2975 ha). Az első kettőt az A-szint karbonáttartalma alapján határolhatjuk el, a harmadik altípust a B-szintben vagy a talajképző kőzet határán észlelhető sófelhalmozódás segítségével határozzuk meg. Élővilág

A vizsgálati területen előforduló élőhelyek és jellemzőik A Borsodi Mezőség árterületein a negyedidőszakban elsősorban puha- és keményfaligetek voltak, helyenként megszakítva ártéri rétekkel, illetve kisebb-nagyobb mocsarakkal. A hordalékkúpon és az ártérből kiemelkedő szigeteken azonban gyakoriak lehettek a sziki- és lösztölgyesek is, közöttük szikes és löszpusztákkal. A középkor végére a folyómenti részeken és Mezőcsát határában még megmaradtak az erdőségek. A török hódoltság során a térség elnéptelenedése után a XVIII. sz.-tól újra benépesedett a terület illetve az intenzívebb szántóföldi művelés is megkezdődött. Kialakultak a pusztai szállások, “a legeltetés helyhezkötöttebbé vált”. A nem szikes réteket, löszgyepeket felszántották. A XIX-XX sz. elején a bükki patakok vize és a Tisza árvizei gazdag vízi világot tartottak fent, bőséges halállománnyal. A vizes élőhelyekben gazdag terület vegetációjában drasztikus változásokat eredményezett a 39-ben majd a 60-70-es években lezajlott vízrendezés, a Tisza-tó kialakításához kapcsolódó csatornaépítések. A munkálatok következményeképpen a vizes élőhelyek nagy része eltűnt, a hajdani ártéri rétek helyén másodlagos szikesek alakultak ki. A területet általánosan a szárazodási folyamatok jellemezték, melynek eredményeként a gyepek fűhozama nagymértékben csökkent, a legelő állattartás feltételei nagyban romlottak. További élőhelyátalakuláshoz és biodiverzitás csökkenéshez vezetett az elmúlt évtizedekben a mezőgazdasági tevékenységek – legeltetés, kaszálás – abbamaradása, mely pl. az invazív fajok tömeges terjedéséhez vezetett az ártéri kaszálókon. Vizes és üde vízellátottságú élőhelyek A vizes illetve üde vízellátottságú élőhelyek a Tájvédelmi Körzeten belül természetvédelmi szempontból a legértékesebbek közé tartoznak. A vízrendezések miatt a 30-as évektől kezdve kiterjedésük nagymértékben csökkent. Ugyanakkor regionális léptékben igen jelentősek, és a megfelelő vízellátottság biztosításával megvan a lehetőség visszaállításukra és megőrzésükre. Műholdfotók elemzésével a Borsodi Mezőség TK területén 1500 vizes terület különíthető el. Ezeknek 20%-a mocsári vegetáció, 80%-a üde illetve kiszáradó rét. Mocsarak – lápok

A pusztai mocsarak ártéri eredetűek. Megjelennek bennük a szikes mocsarakban nem előforduló illetve ritka mocsári fajok, pl. Cirsium palustre, Ranunculus polyphyllus, Iris pseudacorus, Phalaroides arundinacea, Lycopus europaeus. Jellemzőek a hínár fajok, amelyek pár kivétellel (pl.Utricularia vulgaris, Lemna minor) kizárólag a csatornákban maradtak meg (pl. Nymphaea alba). A szárazság idején, amikor már tavasszal is száraz lehet a mocsár, felszaporodhatnak egyéb kétszikű fajok (pl. Cirsium arvense). A mocsarak tartósabb kiszáradásakor megjelennek a hangyabolyok és pocokvárak, az egykori zsombékszerű képződmények begyepesednek. 45

A területen található mocsári vegetáció típusai és jelemzői: • Nádas, gyékényes mocsarak (Scirpo-Phragmitetum et typhaetosum) • Tavi kákások (Schoenoplectetum lacustris) • Harmatkásások (Glycerietum maximae) • Zsombékláp (Caricetum elatae) • Magassásosok • Posványsásos (Caricetum acutiformis-ripariae) • Kétsoros sásos (Caricetum distichae) • Bókoló sásos (Caricetum melanostachyae) Nádasok, gyékényes mocsarak (Scirpo-Phragmitetum et typhaetosum) A nádasok és magassásosok (Phragmitetea australis Tx.) felépítésében erős kompetitor szerepet játszik a nád (Phragmites communis), a széleslevelű gyékény (Typha latifolia), a keskenylevelű gyékény (T. angustifolia), a tavikáka (Schoenoplectus lacustris), a vízi harmatkása (Glyceria maxima), a szombéksás (Carex elata), a bugás sás (Carex paniculata), a villás sás (Carex pseudocyperus), a parti sás (Carex riparia), a mocsári sás (Carex acutiformis, az éles sás (Carex gracilis) stb. Hosszú vízborítást és nagy vízszintigazodást képes elviselni a mételykoró (Oenanthe aquatica), a vízi kányafű (Rorippa amphibia), a réti harmatkása (Glyceria fluitans), a virágkáka (Butomus umbellatus), a nyílfű (Sagittaria sagittifolia), a mocsári csetkáka (Eleocharis palustris) stb. Áramló vízhez és annak mederalakító munkájához jól képes alkalmazkodni a fodros harmatkása (Glyceria plicata), a deréceveronika ( Veronica becabunga), a vízitorma (Nasturtium oficinale), a keskenylevelű békakorsó (Sium erectum) stb. Emellett jellegzetes kísérőfaj a réti füzény (Lythrum salicaria), a nyúlánk galaj (Galium elongatum), a közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris) előfordulása jellemző. A nádas az állatközösségek szerveződése szempontjából összetett élőhelytípus. A nádban és a nagy harmatkásában, továbbá bizonyos jellegzetes vízparti növényekben fejlődnek a levélbogarak (Chrisomelidae: Donaciinae) lárvái (pl.: Donacia clavipes, D. dentata, D. malinovski stb.), továbbá bizonyos lepkecsaládok (Cossidae, Noctuidae) hernyói. Síksági nádasokban tömeges a nádfúrólepke (Phragmatoecia castaneae), a „nádibaglyok” számos faja. Kedvelt élőhely a nádas a madárvilág számára is. Számos faj nagy kiterjedésű, védelmet nyújtó nádasokban hatalmas telepekben költ. Ilyen pl. a kanalas gém (Platalea leucorodia) a nagy kócsag (Egretta alba). Mások inkább kisebb csoportokban, vagy páronként költenek, pl. a vörös gém (Ardea purpurea), a törpe gém (Ixobrychus minutus), a bölömbika (Botaurus stellaris), illetve a nádi énekesmadarak is pl. a nádirigó (Acrocephalus arundinaceus), a cserregő, a foltos és azénekes nádiposzáta (Acrocephalus scirpaceus, A. schoenobaenus, A. palustris), a nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides), a fehércsillagos kékbegy (Luscinia suecica cyaneculla), a barkós cinege (Panurus biarmicus), a nádi sármány (Emberiza schoeniclus). Különösen a nádasban költő nagyobb gémfélék számára fontos, hogy a telepeik kellően nagy kitejedésű nádasok nehezen megközelíthető belsejében alakulhassanak ki, és az, hogy a múlt évi avas nád kellő mennyiségben álljon rendelkezésre, mivel fészküket az ilyen nád letört csomóira rakják. A kisebb termetű énekesek számára egy-egy nádal sávszerűen benőtt csatornaszegély is jó élőhely lehet, ezért fontos, hogy az alföldi árkok, vízelvezető csatornák növényzetét ott kíméljék, ahol nincs mód természetvédelmi oltalom alá helyezésükre. A nádasok potenciálisan, vagy aktuálisan veszélyeztetett, természetes védett, illetve reliktum jellegű társulások. A vizes élőhelyek fenntartása, az optimális vízellátás megoldása 46

és a konkrét társulás egyéb igényeinek kielégítése szükséges. Degradált területeken új vizes élőhelyek kialaktása támogatandó (Borhidi-Sánta, 1999). Tavi kákások (Schoenoplectetum lacustris) Mezotróf, gyengén eutróf vizekben, gyakran a feltöltődés stádiumában lévő terület jellegzetes társulása. Jól bírja a magas vízállást, a viszonylag nagy vízszintingadozást és taposást. A kisebb tavak feltöltődése során néha ez az egyetlen nádas jellegű (Phragmition) társulás. Lazább vagy sűrűbb állományokat alkot, amelyek viszonylag kevés árnyékot adnak. Domináns a tavi káka (Schoenoplectus lacustris). Gyakran nagyobb szerephez jut még a lebegő hínár (Utricularia vulgaris, Chara spp.) is. Potenciálisan veszélyeztetett, természetes növénytársulás. Az optimális vízellátás megoldása és a vízminőség megőrzése fontos természetvédelmi feladat. Harmatkásások (Glycerietum maximae) Elsősorban sík vidéki növénytársulás. Tápanyagban gazdag, ingadozó vízállású területeken, így holtágak, kisebb tavak, lassú vízfolyású árkok mentén elterjedt. A hosszan tartó elárasztást és kiszáradást is bírja. Taposásra érzékeny. Sűrű állományokat alkot, amelyek a hosszú asszimilációs periódus következtében kora tavasztól késő őszig üde zöldek. A domináns vízi harmatkása (Glyceria maxima) mellett változó mennyiségben és gyakoriságban találhatók egyéb mocsári fajok, mint az ágas békabuzogány (Sparganium erectum), a vidrakeserűfű (Polygonum amphibium), a vízi hídőr (Alisma plantago aquatica), éles sás (Carex gracilis) stb. Néha a kálmossal (Acorus calamus) vegyes állományai alakulnak ki. A társulásra jelemző a szervesanyag-felhalmozódás, ami a vízállások gyors feltöltődését idézi elő. A vízparti zonációban nádas (Phragmitetum communis) és gyékényes (Typhetum latifoliae), illetve magassásos (Magnocaricion) állományokkal érintkezik. Potenciálisan veszélyeztetett, természetes növénytársulás. Fennmaradása érdekében a vízellátás optimális megoldása (időnként tartósabb, magas vízállás) fontos. Zsombéksásos (Caricetum elatae) Mezotróf vagy mezotróf-eutróf feltöltődési lápokon fordul elő, tavak, holtágak parti zonációjának tagja. A társulás szerkezetét a zsombéksás (Carex elata) zsombékjai határozzák meg, amelyek zavartalan kifejlődés esetén meglehetősen szabályos rendben sorakoznak. Néha láprétszerű állományai is kialakulhatnak. Domináns a zsombéksás (Carex elata), ezenkívül szinte mindig megtalálható a réti füzény (Lythrum salicaria), a közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris), a mocsári galaj (Galium palustre) és a vízi menta (Mentha aquatica). Egyes altípusait olyan ritka, védett fajok jelzik, mint a Sphagnum platyphyllum , a tőzegeper, (Comarum palustre), a gyapjasmagvú sás (Carex lasiocarpa), a csőrős sás (C. rostrata), a vidrafű (Manyanthes trifoliata), a lápi nádtippan (Calamagrostis neglacta), az északi sás (Carex hartmanni), a bunkós sás (Carex buxbaumii), a tőzegpáfrány (Thelypteris palustris), a mocsári agófű (Senecio paludosus) stb. Gyakran közvetlenül nyílt vízi megtelepedéssel jön létre, de kialakulhat nádas jellegű társulásból vagy semlyéksásból is. A feltöltődés lassú előrehaladásával egyéb magassásos, vagy üde láprét fejlődhet belőle. Aktuálisan veszélyeztetett, védett társulás. Termőhelyeit mindenfajta zavarástól (szennyezés, legeltetés, tőzegbányászat, halastó-látesítés, túlszaporodott vadállomány stb.) óvni kel. Nagyon fontos az optimális vízellátás megoldása.

47

Posványsásos (mocsári sásos) (Caricetum acutiformis) Tavak, holtágak feltöltődése során megjelenő növénytársulás. A víz többnyire csak a télitavaszi időszakban borítja a felszínt. Síkláp-tőzegen és ásványi üledéken is előfordul. A domináns mocsári sás (carex acutiformis) mellett a réti füzény szerepel leggyakrabban. Nem ritka a parti sás (Carex riparia), előfordulása sem. Lápi jellegű állományaiban helyenként megjelenik a keskenylevelű gyapjúsás (Eriophorum angustifolium), a tőzegpáfrány (Thelypteris palustris), a nádi boglárka (Ranunculus lingua), és a lápi nádtippan (Calamagrostis neglecta) is. Fennmaradását elősegíti a nagy mennyiségben felhalmozódó, nehezen bomló leélmaradvány. Továbbfejlődése mocsárrétek (Molinietalia) illetve láperdők (Alnetalia glutinosae) irányába lehetséges. Potenciálisan veszélyeztetett, természetes társulás. Szükséges a vízellátás optimális megoldása, a szennyezés megakadályozása, a legeltetés, taposás megszüntetése, a nagyvadállomány szabálozása. Kétsoros sásos (Caricetum distichae) A magassásosok sekély és ingadozó vízborítású peremén, a mocsár- vagy láprétek átmenti zónájában található. Az éles sásoshoz (Caricetum gracilis) képest kevésbé eutróf jellegű. Szőnyegszerű állományokat alkot. A domináns kétsoros sás (Carex distichia) mellett gyakori lehet a mocsári sás (Carex acutiformis), a közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris), a réti füzény (Lythrum salicaria), a muharsás (Carex panicea), a mocsári perje (Poa palustris), a vízi menta (mentha aquatica), a tarackos tippan (Agrostis stolonifera), a kúszó boglárka (Ranunculus repenes), a pántlikafű (Phalaroides arundinacea), sőt a zsióka (Bolboschoenus maritimus) is. Ritka védett növénye az északi sás (Carex hartmanii). Termőhelyének szárazabbá válásával láprétté, vagy mocsárrétté alakulhat át. Aktuálisan veszélyeztetett, védett társulás. Meglévő termőhelyein a vízellátás optimális megoldása, a szennyeződés és egyéb zavarás megakadályozása szükséges. Bókoló sásos (Caricetum melanostachyae) A magassásosok és mocsárrétek átmenti zónájában, illetve a mocsárrétek mélyedéseiben jelenik meg. Termőhelyén kismértékű sófelhalmozódás előfordulhat. Vízjárása a kétsoros sásoshoz képest kissé szárazabb, szélsőségesebb. Szőnyegszerű állományokat képez. A domináns bókoló sás (Carex melanostachia) mellett megjelennek a mocsárréti fajok, így a tarackos tippan (Agrostis stolonifera), és a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis). Nem ritka a zsióka, valamint az egypelyvás csetkáka (Eleoharis uniglumis) sem. Termőhelyének szárazabbá válásával mocsárrétté alakul át. Potenciálisan veszélyeztetett, természetes társulás. Termőhelyén az optimális vízellátás megoldása, a szennyezés megakadályozása nagyon fontos. Ártéri - nem szikes – rétek Társulásai az Alföld és a dombvidék ártereinek, medencéinek nedves rétjeit ölelik fel. Ezek egy része eredeti, azaz a természetes feltöltődési szukcesszió adott állapotai, legnagyobb részük azonban „ember-szabályozta” szekunder, azaz rét-legelő váltógazdálkodással, vagyis kaszálással és legeltetéssel tartósan –helyenként – évszázadok óta – fenntartott ún. „félkultúr” társulásokból áll. A mocsárrétek jellemző és domináns fajai a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), a fehér tippan (Agrostis stolonifera), a gyepes sédbúza (Deschampsia saespitosa), a réti és nádképű csenkesz (Festuca pratensis, F. arundinacea), a réti zörgőfű (Crepis biennis), a négyélű füzike (Epilobium tetragonum), a réti galaj (Galium rubioides), csikorgófű (Gratiola officinalis), a magas útifű (Plantago altissima) a mocsári csillaghúr (Stellaria palustris), a kockás liliom (Fritillaria meleagris) és a réti iszalag (Clematis integrifolia). Összességében e 48

társulások sok eredeti fajnak jelentenek biztos termőhelyet, így a biológiai sokféleség fontos őrzői. Veszélyeztető tényező a túlzott emberi használat (kaszálás, legeltetés), amely a társulások negatív irányba, a természetes generalisták és specialisták rovására, amíg a toleránsabb, illetve a gyomjellegű fajok javára változtatja. Védelmük érdekében nagyon fontos a szakszerű kezelés. Tilos a lecsapolás, feltörés, erős legeltetés, taposás, túlzott kaszálás, szennyezés, vegyszerezés, trágyázás. Célszerű – ahol elég nagy a terület – az arányos és kímélő rét-legelő váltógazdálkodás, a rétek értékesebb foltjainak augusztusi kaszálása, hogy az értékesebb növények magszórása bekövetkezhessen. Ma az ártéri rétek összes állománya erősen szárad, szikesedik és gyomosodik. Viszonylag kevés az ilyen élőhelyeken fészkelő madár, van azonban köztük néhány fontos faj, mindenekelőtt a fokozottan védett haris (Crex crex), amely a magas kórós gyepszerkezetű mocsárréteken költ. Szikes rétek

A puszták igen jellegzetes, nagy területeket borító vizes élőhelytípusai a szikes rétek. Természetvédelmi szempontból igen értékesek, reliktum jellegűek a sziki erdeirétek, amelyek a hajdani sziki tölgyesek tisztásainak társulásait alkották, és számos értékes védett növényfajnak adnak otthont. Típusai: • Sziki erdeirét (Peucedano-Asteretum) • Ecsetpázsitos sziki kaszáló (Agrostio-Alopecuretum pratensis) • Hernyópázsitos kaszáló (Agrostio-Beckmanietum) • Sziki harmatkásás kaszáló (Agrostio-Glycerictum poiformis) Sziki erdőspuszta-rét (Peucedano-Asteretum sedifolii) Az alföldi erdős sztyep egyik legjellegzetesebb növénytársulása. A Tisza-völgynek arra az ingadozó vízállású, szélsőséges vízháztartású térszínére jellemző, amelyen a helyi viszonyoktól függően alakulnak ki erdők, pusztagyepek, szikesek és mocsarak. Leggyakrabban, mint a szikes pusztai tölgyesek tisztásainak jellemző erdőssztyep-rétje jelenik meg, de többfelé megvan olyan területeken is, ahol ma már nincsenek, de korábban bizonyára voltak szikes pusztai tölgyesek. Állományalkotó benne a sziki kocsord (Peucedanum officinale) és a réti őszirózsa (Aster sedifolius subs. punctatus). Helyenként pl. a Borsodi síkon is az aranyfürt (Aster linosyris) tömege a réti őszirózsáét felülmúlja. A szikes pusztákkal való kapcsolatot jelzi a sok bárányüröm (Artemisia santonicum) és sóvirág (Limonum gmelini subsp. Hungaricum), továbbá a kisebb szikes foltokon megjelenő sziki üröm ( Artemisia santonicum), az apró keresztfű (Cruicata pedemontana), a mezei fátyolvirág (Gypsophila muralis), a sziki pozdor (Podospermum canum) és villás boglárka (Ranunculus pedatus). Réti jellegű a sokszor tömeges, gyepalkotó ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), a korcs nőszirom (Iris spuria), az agárkosbor (Orchis norio) és több kétszikű lágyszárú, pl. a kis ezerjófű (Centaurium erythraea), a réti kakukkszegfű (Lychnis flos-cuculi), a sárga fogfű (Odontites lutea) a gumós kőtöröfű (Saxifraga bulbifera), a vízmelléki csucsóka (Scutellaria galericulata) és a festő zsoltina (Serratula tinctoria). Rovarközössége a változatos florisztikai összetételnek megfelelően igen sokrétű. Gyakori a védett imádkozó sáska (Mantis religiosa). Kiemelkedők még a fontos tápnövény-specialista bagolylepkék, pl. az orvosi kocsord gyökerében fejlődő, endofág hernyójú, védett nagy szikibagoly (Gortyna borelii subsp. lunata) és az ürmökön, őszirózsákon élő hernyójú csuklyásbaglyok több faja. Főleg a füzényfajokon fejlődik a védett törpeszender (Proserpinus 49

proserpina) hernyója. A kocsordok ernyőin gyakran látható a védett fecskefarkú lepke (Papilio machaon) főleg termésekkel táplálkozó hernyója. A pókok közül nagy számban vannak a talajszinten ragadozó életmódú, fogóhálót nem szövő csoportok (p. farkaspókok – lycosidae) képviselői, de a magas növényzeten fogóhálót szövő keresztespók – félék (Araneidae) is. A földön fészkelő madárfajok közül mindenekelőtt a magasabb növényzetet, erősebb takarást igénylő fajok (fogoly, erdei pityer) számára kedvező az élőhely, ugyanakkor mint az erdőlakó fajok (erdei fülesbagoly, szalakóta, egerészölyv, vörösvércse, több cinegefaj) és a cserjésekben költő madarak (berki tücsökmadár, rozsdás csuk, poszáták, tövisszúró gébics stb.) táplálkozóhelye is igen fontos. Gyakori ebben a társulásban a fürge gyík és a vízi sikló, a magas füvű, nádasodó részek tipikus lakója a törpe-egér. Sziki erdőspuszta-rét, mint Kárpát-medencei bennszülött asszociáció, kiemelkedően nagy természetvédelmi értékű társulás. Mivel megmaradt állományai reliktum jellegűek, szigetszerűek, részben a szintén maradvány értékű szikes pusztai tölgyesek tisztásain, részben azok valamikori élőhelyeire utalnak (Borsodi-sík, Bihari TK.), ezért közvetlenül veszélyeztetett. A sziki erdőspuszta-rét valamennyi megmaradt állománya, mint „élőmúzeum” okvetlenül megkülönböztetett, fokozott védelmet érdemel. Hosszú távú fennmaradásához mindenképp szükséges az egész társulás-komplex megőrzése, minden jellemző termőhelyi sajátosságával, vízháztartásával együtt. Érintetlenséget igényel, mivel fajainak nagy része érzékeny a legelésre és a taposásra. Legeltetése ezért nem engedhető meg, amennyiben foltokban gyomosodás vagy nád elhatalmasodása észlelhető, akkor kézi vagy kisgéppel végzett tisztító kaszálás válhat szükségessé. Ecsetpázsitos sziki kaszáló (Agrostio-alopecuretum pratensis) Átmeneti jellegű, részben a harmatkásás rétek, részben a szárazabb gyeptípusok (löszpusztagyepek, sziki erdős-puszta-rétek) felé, enne megfelelően a fajállománya is változatos, sokrétű. Az állományalkotó réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis) és a fehér tippan (Agrostis stolonifera) mellett gyakori, jellemző sás a réti és a keskenylevelű sás (Carex distans, C. stenophylla), a füvek közül a perjés harmatkása (Glyceria fluitans subsp. poiformis) és a keskenylevelű perje (Poa pratensis subs. angustifolia). A kétszikű fajok között vannak mocsárréti elemek, mint a szürke aszat (Cirsium canum), a vesszős füzény (Lythrum virgatum), a pénlevelű lizinka (Lysimachia nummularia) és a fekete nadálytő (Symphytum oficinale), iszapjelzők, mint a sziki kányafű (Rorippa kerneri), mezofil jellegűek, mint a réti őszirózsa (Aster sedifolius subsp. punctatus), a magyar imola (Centaurea pannonica), a katáng (cichorium intybus), a réti peremizs (Inula britannica), a vörös fogfű (Odontites rubra), a paszternák (Pastinaca sativa) és a réti here (Trifolium pratense). De előfordulnak mellettük a pusztagyepek fajai is, mint a mezei cickafark (Achillea collina), a bárányüröm (Artemisia pontica), a sziki madárhúr (cerastium dubium), a tejoltó galaj (Galium verum), a pusztai madártej (Ornithogalum orthophyllum), az osztrák zsálya (Salvia austriaca), a pázsitos csillaghúr (Stellaria graminea) és a lila ökörfarkkóró (Verbascum phoeniceum). Főleg a földön fészkelő, erős takarást igénylő madarak költőhelyeként fontos, de rovarközössége is sokrétű a változatos tápnövénykínálat miatt. Természetvédelmi jelentősége a fentiek miatt nagy. Potenciálisan veszélyeztetett. Nagy fűhozama miatt kaszálással tartható fenn legjobban, azonban a kaszálás időpontja nagyban függ a földön fészkelő madarak költési idejétől. Érzékeny termőhelyek (pl. pusztai tölgyesek tisztásain) legfeljebb csak kézi kaszálás engedélyezhető.

50

Hernyópázsitos sziki rét (Agrostio-Beckmannietum eruciformis) Erősebben szikes talajokon kialakuló, jellegzetes szolonyec rét. Az Alföld egyik legfontosabb kontinentális jellegű sziki társulása. Növényzeti struktúrája mozaikos, a talaj nedvességében és sótartalmában mutatkozó finomabb különbségeknek megfelelően. Fajállománya ennek köszönhetően nagyon változatos. Az állományalkotó hernyópázsit (Beckmannia eruciformis) és a fehér tippan (Agrostis stolonifera) mellett számos jellemző szikes réti-mocsárréti fű és sás is előfordul, mit a réti ecsetpázsit, a perjés harmatkása, a keskenylevelű perje és a rókasás. Jelen vannak mellettük a feliszapolódást jelző fajok is, mint a gombos ecsetpázsit (Alopecurus geniculatus), amocsári és az egypelyvás csetkáka, a kígyófark (Pholiurus pannonicus), a vékonyútifű (Plantago tenuiflora) és a sziki kányafű ((Rorippa kerneri). A kétszikű lágyszárúak között megtalálható a sziki mocsárrétek legtöbb jellemző faja. Az erősebben szikes jelleget mutatja, hogy a szike gyepekre, szikfokokra jellemző fajok közül is több előfordul, pl. a sziki őszirózsa, a magyar sóvirág, a sziki mézpázsit 8Puccinella limosa) és az eperhere (Trifolium fragiferum). A társulás természetvédelmi jelentősége igen nagy. Az előbb felsorolt asszociációkhoz hasonlóan itt is megvannak azok a réti, földön vagy sűrű növényzet között fészkelő madarak, amelyek a kontinentális mocsárrétekre jellemzők. Hozzájuk, mint különleges érték járul a csíkosfejű nádiposzáta (Acrocephalus paludicola), amelyből a világállomány legnagyobb része a hortobágyi szikes, főként hernyópázsitos mocsárréteken költ. Az élőhely potenciálisan veszélyeztetett, megőrzéséhez a megfelelő vízháztartási viszonyok, mindenekelőtt a tavaszi vízborítottság megoldása szükséges. Kaszálni csak későn, a költési időszakon túl lehet. Harmatkásás sziki rét (Agrostio – Glycerietum poiformis) Alföldi mocsaraink zonációjának egyik legnagyobb kiterjedésű asszociációja, különösen a Hortobágyon. A viszonylag kevésbé szikes réteken, erős tavaszi vízborítás mellett alakul ki. Az állományalkotó perjés harmatkása (Glyceria fluitans subsp. poiformis) és fehér tippan mellett jellemző fajai a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis),a rókasás (Carex vulpina), a mocsári csetkáka (Eleochris palustris), a mocsári kutyatej (Euphorbia palustris), a pénzlevelű lizinka, a vesszős füzény (Lythrum virgatum), a vízi és a csombormenta (Mentha aquatic, M. pulegium), az indás pimpó (Potentilla reptans), a sziki és buborcsboglárka (Ranunculus lateriflorus és R. sardous), a sziki kányafű, a keskenylevelű lórum (Rumex stenophyllus) stb. Elsősorban nagy kiterjedése miatt természetvédelmi szempontból fontos társulás, mint erősebb takarást igénylő réti fészkelő madarak fontos költőhelye. Fontos tápnövények találhatók itt a tápnövény-specialista lepkefajok (üvegszárnyú lepke, nagy tűzlepke, stb.) számára. Nagy kiterjedése miatt csak potenciálisan veszélyeztetett társulás, megőrzéséhez az alföldi mocsarak megfelelő vízellátásának megoldása szükséges. Padkás szikesek, szikerek Vizes élőhelyeknek tekintendők a tavasszal általában vízzel borított (nyárra kiszáradó), erősen szikes talajú, padkás szikesek és szikerek. A rendszeres vízborítás elmaradása következtében általában zárt sziki gyepekké alakulnak. Típusai: • Vakszik (Camphorosmetum annuae) • Szikerek iszapnövényzete (Pholiuro-Plantaginetum) • Szikfok (Puccinellietum limosae) • Iszapnövényzet 51

Szolonyec vaksziknövényzet (Camphorosmentum annue) A hortobágyi és egyáltalán a tiszántúli szikesek egyik legjellemzőbb, legismertebb társulása. A szikpadkák és a szikfokok határán sávszerű állományokat alkotó asszociáció, amelyre a padkák peremének hátráló eróziója miatt a peremén felhalmozódó állandó friss málladékként képződő amorf kovasav és az általa meghatározott szélsőséges környezeti feltételek jellemzők. Vakszik csak ott jöhet létre, ahol a talaj időszakosan nedves, azonban ezt viszonylag hamar felváltja a termőhely szélsőséges kiszáradása. A vakszikre a therophyton életforma jellemző, mind egyéves füvek, amilyen a puha rozsnok és a gumós perje (Bromus mollis, Poa bulbosa), mind efemer, opportunisztikus lágyszárúak, amilyen a kamilla, az egérfarkfű, és a madárkeserűfű (Matricaria chamomilla spp. Salina, Myosorus minimus, Polygoum aviculare) megjelenhetnek, de mindegyik csak csekély dominanciával. A vakszikfoltok természetvédelmi szempontból kis kiterjedésük ellenére is fontosak. Egyrészt fészkelőhelyet nyújtanak a költésükhöz kopár felszíneket igénylő madarak (széki lile, széki csér, ugartyúk) számára, másrészt lehetővé teszik a „napozást” a szikes puszta ún. geobiont életformatípusú rovarai (sáskák, földipoloskák, pókölő- és kaparódarazsak) számára. Taposással szemben különösen tavasszal és nedves időszakokban érzékeny, ezért sebezhető, potenciálisan veszélyeztetett társulás a megfelelő mértékű legeltetés ugyanakkor nem árt neki, sőt feltétele a kopár foltok tartós fennmaradásának. Szikérnövényzet (Pholiuro pannonici-Plantaginetum tenuiflorae) Gyakran fordul elő a szikfokok mélyebb fekvésű sávjaiban és a szikpadkák közötti sekély, árokszerű mélyedésekben. Mivel mindig keskeny, szalagszerű állományokat képez, ezért sokáig nem választották külön a szikfokoktól. A szikerek funkciója az, hogy a padkákról lehordódó, finom szemcsés anyag (agyag- és iszapfrakció) bennük mozog a helyi erózióbázist képező szikes mocsarak felé. Ezért a szikerek mindig feliszapolódnak. Az állományalkotó kígyófark (Pholiurus pannonicus) és vékony útifű (Plantago tenuiflora) mellett jelentősek az iszapnövények, a gombos ecsetpázsit, a mocsári és az egypelyvás csetkáka, az egérfarkfű, a sziki boglárka és a sziki kányafű, mellettük főleg a szélsőséges nedvességviszonyokat jól tűrő opportunisztikus fajok, a büdös zsázsa (lepidium ruderale), a madárkeserűfű és a gumós perje fordulelő. Mivel a szikerek kis kiterjedésű morfológiai képződmények, önálló állatközösségeik csak tavaszi, vízállásos időszakokba alakulnak ki. A szikesekre jellemző kerekesférgek, alacsonyabb rendű rákok, kérészek és vízi fejlődésű kétszárnyúak a legfontosabb csoportok, amelyek egyúttal a szikeseken táplálkozó madarak táplálékbázisát is jelentik. A társulás potenciálisan veszélyeztetett, illetve sérülékeny. A szikerek a védendő sziki mikroformák közé tartoznak. Fontos a szikeres területek természetes, szélsőséges vízjárásának fenntartása, tehát mind a lecsapolás és belvízlevezetés, mind a mesterséges elárasztás káros. Szolonyec szikfoknövényzet (Puccinellietum limosae) A sziki gyepek és a sziki mocsárrétek közötti, köztes helyzetű társulás. A sziki gyepektől rendesen keskeny, szalagszerű vakszik-sáv választja el, amely mindig a szikpadkák lepusztuló peremeit szegélyezi. Legfontosabb fajaik: az állományalkotó sziki mézpázsit (Puccinella limosa) mellett még sok, a szikfokokra és sziki gyepekre jellemző növény, a sziki üröm, a sziki őszirózsa, a bárányparéj, a sziki madárhúr (Cerastium dubium), kamilla, a magyar sóvirág, a kígyófark, a sziki és a vékony útifű és a sziki pozdor (Podospermum canum). Rét jellegű állományaiban 52

gyepalkotó lehet a fehér tippan és a réti ecsetpázsit, rontott helyeken a sziki árpa (Hordeum hystrix) szaporodik el. A mézpázsitos szikfokgyepek rovarközösségeinek összetétele nagymértékben függ a növényzet jellegétől. A rét jellegű, magas füvű állományok egyhangúbbak, fajszegényebbek, bennük tömegesek a chortobiont életformájú sáskák (pl.: Chortippus albomarginatus). A foltosabb, mozaikosabb növényzetű állományokban számos jellemzően szikes pusztai sáskafaj honos (pl.: Epacromius coerulipes pannoninicus, Celes variabilis). Rovarközösségeik az ürmös sziki gyepekkel sok hasonlóságot mutatnak. Mivel a mézpázsitgyepek tavasszal tovább maradnak vízállásosak, mint a cickafarkos vagy az ürmös sziki gyepek, vagy akár vakszikfoltok, ezért a földön fészkelő madarak költésére kevesebb lehetőséget kínálnak. Jelentősek viszont a nyár második felének, valamint kora ősszel, mint táplálkozóhelyek, részben rajtuk élő sáskatömegek miatt, részben az újra megjelenő időszakos sekély tócsák és iszapos foltok táplálékkínálata révén. A mézpázsitos szikfokgyepek az Alföld középső és délkeleti részén gyakori, így a Borsodi mezőség területén is megtalálható. A mézpázsitos szikfoltok csak mérsékelten, potenciálisan veszélyeztetettek, mivel jelenleg még nagy összefüggő darabjaik vannak területi védelem alatt is, de védett teleteken kívül is. Leginkább sérülékenynek nevezhetők, mivel bizonyos hatásokkal szemben érzékenyek. Ilyen mindenekelőtt a nedves időszakokban végzet legeltetés különösen akkor, ha ez szarvasmarhákkal történik, amelynek a taposása a szikfokok talaját károsítja és az eróziót fokozza. Igen káros, természetvédelmi szempontból megengedhetetlen a tömeges lúdtartás, amely nitrofilizációt-gyomosodást és a talaj fizikai tulajdonságainak tartós, kedvezőtlen megváltozását okozza. Kontinentális szikes iszapnövényzet (Crypsidetalia aculeatae) Az idetartozó társulások olyan termőhelyeken jönnek létre, ahol az iszapos jelenleg a meghatározó. Nemcsak szikes tófenéken fordulhatnak elő, hanem gyakorlatilag mindenütt, ahol a feliszapolódás és a felszínközeli nagy sótartalmat előidéző erős párolgás együttesen van jelen, tehát kiszáradó szikerekben, mélyebb kocsinyomokban, sőt – kis foltokban – erősen kitaposott, iszapos felszínű marhahajtások mélyebb patanyomaiban is. Jellemző a taposást jól tűrő fűféle, palka, mint a bajuszpázsit (Crypsis aculeata), a karcsú és széles bajuszfű (Heleochloa alopecuroides és H. schoenoides) és a magyarpalka (Acorellus pannonicus) mellett a nagyobb nitrogénterhelést is jól elviselő libatopfélék (pl.: a parti, a dárdás, és a tatárlaboda, a sziki és a fakó libatop), valamint a budavirágok (Spergularia maritima, S. salina) előfordulása. Mivel szélsőséges körülmények között kialakuló társulásokról van szó, ezért számos zavaró hatással szemben kevéssé érzékenyek. Kis kiterjedésük és a szikes tavak fokozódó kiszáradása miatt mégis erősen veszélyeztetettek. Degradációjuk mindenekelőtt a túl erős taposás, illetve a lúdtartás okozta nitrofilizáció miatt következik be. A legsúlyosabb veszélyetető tényező azonban az utóbbi egy-másfél évtizedben a sekély szikes tavak teljes kiszáradása, amely – legalábbis az érzékenyebb – tófenéktársulások és élőhelyek teljes elpusztulásával fenyeget. Ezért a legfontosabb teendő az eredeti vízháztartási viszonyok rekonstrukciója. Természetvédelmi értékük változó. A viszonylag érintetlen szikes tófenekek, mint a partimadarak értékes, jellemző fészkelőhelyei fokozottan védendők. Fenntartásuk általában akkor lehet sikeres, ha azokat az élőhelykomplexeket meg tudjuk őrizni, amelyeknek ezek a társulások a mozaikfoltjaikat képezik.

53

Száraz élőhelyek Ma a puszta legnagyobb kiterjedésű társulásai az ürmös és cickórós pusztagyepek. Előbbi inkább az ősi, utóbbi inkább a másodlagos szikesek jellemzője. A Borsodi-Mezőségben a déli - másodlagos – részen (Borsodi Ártér) inkább a cickórós, a központi - ősibb - részen inkább az ürmös pusztagyep jellemzőbb, az északi részen mindkettő, a Csincse mentén egyik sem jelentős. A hajdani löszgyepekből igen kis fragmentumok maradtak fent, azok is igen degradált formában. Sok értékes faj azonban még megtalálható bennük (pl. Adonis vernalis, Phlomis tuberosa). Típusaik: • Ürmös szikes puszta (Artemisio-Festucetum pseudovinae) • Másodlagos, csak kissé szikes cickórós puszta (Achilleo-Festucetum pseudovinae) • Löszpusztagyepek (Salvio-Festucetum rupicolae, degradált állapotban: CynodontiPoetum augustifoliae) Ürmös szikes puszta (Artemisio santonici – Festucetum pseudovinae) Legnagyobb kiterjedésű, tipikus ürmös szikeseink a Hortobágyon vannak. Gyepalkotó füve a veresnadrágcsenkesz (Festuca pseudovina), hozzá gyakran – főleg a nedvesebb foltokon – sziki mézpázsit és keskenylevelű sás, a kopárosodó állományokban puha rozsnok, és gumós perje, a zavart, rontott helyeken sziki árpa társul. Domináns faja a sziki ürüm alfajai, további jellemző növények a sziki buvákfű (Bupleurum teuissimum), a mezei fátyolvirág (Gypsophila muralis), a magyar sóvirág, a pusztai madártej, a sziki útifű, a sziki pozdor, a villás boglárka és a „bodorkák”: Trifolium angulatum, T. retusum és T. strictum. Üdébb állományokban a füves szikes pusztákéval több közös faj is előfordul pl. bárányüröm, sziki madárhúr, réti peremizs,és krcsú kerep (Lotus angustissimus). A nagyobb sótartalmú talajokra jellemző a sziki őszirózsa, a parti laboda, a magyar sóvirág és a sziki sóballa (Suaeda maritima). Természetvédelmi értéke kiemelkedően nagy. Endemizmusokat is tartalmazó növényzetéhez szintén endemikus-szubendemikus rovarok kapcsolódnak (pl.. zsákhordó molyok, bagolylepkék). Több molylepkeféle a tengerparti sós területek vegetációjának rovarközösségeivel mutat azonosságot. Ez a társulás a nyílt, pusztai élőhelyeket igénylő madarak közül főleg azoknak a fajoknak az élőhelye (sziki csér, széki lile, széki pacsirta, ugartyúk), amelyek a költésükhöz rövid gyepű, foltos, helyenként kopárosódó növényzetet igényelnek. Szintén igen fontos, főleg mint táplákozóterület a tavaszi-őszi vonulók és a téli vendégek (parti madarak, pl. havasi és aranylile, a verébszerűek közül a hósármány, zsezse, havasi fülespacsirta, a ragadozók közül a törpesólyom, gatyásölyv, stb.) számára is. Az ürmös szikes puszta viszonylag stabil élőhely. Ezért mérsékelten, inkább csak potenciálisan veszélyeztetett. A legnagyobb változatosság egyenletes kihasználtságú, közepes mértékű legeltetéssel valósítható meg. Füves szikes puszta (Achilleo setaceae – Festucetum pseudovinae Viszonylag zárt növényzettel borított, rövid füvű gyep. Állományaiban domináns a veresnadrágcsenkesz. Fontos gyepalkotó még a puha rozsnok, a keskenylevelű sás, a karcsú fényperje, a gumós perje, foltokban a tarackbúza (Agropyron repens) és a réti pázsit. Állandó fajai: a réti és a pusztai cickafark, a sziki madárhúr, a réti peremizs, a ládzsás útifű, a sziki pozdor, kisebb állandósággal, egy-egy sajátos foltot alkot a mezei fátyolvirág, az ezüstös hölgymál, a homoki pimpó, az egynyári szikárka, a bárányüröm, a sziki buvákfű, a karcsú kerep, a pusztai madártej, és a villás boglárka, amelyek az ürmös sziki gyeppel közös fajok. 54

Feltűnő, hogy a gyep alját gyakran fedik az apró herefélék az ún. „bodorkák”: sziki here, eperhere, sudár here, pusztai here és a sávos here. Számos mérséklet legelést, taposást elviselő faj „áthatol” a löszpusztagyepekből, amilyen a közönséges ínfű (Ajuga genevensis), a magyar szegfű (Dianthus pontederae), a koloncos legyezőfű (Filipendula vulgaris), a csattogó szamóca (Fragaria viridis), az enyves mécsvirág (Melandrium viscosum), agárkosbor (Orchis morio), az osztrák zsálya (Salvia austriaca), a közönséges kakukkfű (Thymus glabrescens), a lila ökörfarkkóró és a lecepült veronika (Veronica prostrata). A túllegeltetés és erős taposás esetén kopárosodás következik be. A füves szikes puszta az állatközösségek számára is értékes társulás, mint a jellegzetes alföldi pusztai táj egyik nagy kiterjedésű alkotórésze. Gyepe nagy egyedsűrűségű fitofág rovarközösséget képes eltartani. Jellemző domináns faj a marokkói sáska (Dociostaurus maroccanus). Tömeges elszaporodása révén napjainkban leginkább az olasz sáska (Calliptamus italicus), illetve időnként a tengerzöld sáska (Aiolopus thalassinus) említendő. A cickafarkos-füves szikes pusztára mindenekelőtt a zárt gyepet igénylő fajok a jellemzőek. A zömmel ragadozó, vegyes táplálkozású szöcskefélék közül a jobb minőségű sziki gyepek lakója a közönséges és sávos réti szöcske és a védett tőrös szöcske, de gyakori a nagy testű szemölcsrágó szöcske is. A füves szikes puszták bogáregyütteseire jellemzők a füvekben fejlődő lárvájú gyalogcincérek és a hólyaghúzó bogarak. Közülük az Alföld bennszülött faja a pannóniai hólyaghúzó (Mylabris pannonica). Gyakran tömeges még a sáskák petéivel táplálkozó lárvájú hollóbogár (Epicauta rufidorsum). A füves-szikes puszták jellemző nagytermetű ragadozó bogara az aranypettyes bábrabló (Calosoma auropunctatum). A pókfélék közül elsősorban a fogóhálót nem szövő farkaspókfélék jellemzők. A nagy kiterjedésű füves-szikes puszták számos olyan gerinces állatnak is élőhelyei, amelyek eredetileg a zonális sztyeppek lakói, de számukra az élőhely nyíltsága, fiziognómiai hasonlósága fontos tényező (pl. ürge, pusztai görény, számos földön fészkelő madárfaj). Különösen jelentőssé válik e gyepek nagy kiterjedése, amikor kóborló ragadozó madarak és átvonuló vagy telelő madártömegek táplálkozási területévé válik. Ezért fontos, hogy az ilyen gyepek összefüggő állományait őrizzük meg. Csak potenciálisan veszélyeztetett, mivel ma még nagy állományai vannak, azonban átalakulásuk, degradációjuk viszonylag könnyen bekövetkezhet. Kísérletekkel igazolják, hogy amennyiben felhagynak a legeltetéssel, akkor kissé szegényesebb fajállományú löszpusztagyeppé regenerálódik. Érzékenységét bizonyítja, hogy gyakori a nitrofilizáció, s a vele együtt járó gyomosodás. Ennek okai: rendszertelen legelőhasználat, a legelő álltok megfelelő terelésének hiána, a trágya összegyűjtésének elmaradása. Löszpusztagyepek (Salvio nemorosae – Festucetum rupicolae) Az ukrán és a délorosz sztyeppek magyarországi képviselője. Kialakulásukhoz nagyban hozzájárult a talajtani adottságok mellett a makroklíma is. Az Alföld közepén a kontinentális klímájú évek gyakorisága eléri a 40%-ot is. Talajuk általában mészlepedékes, vagy réti csernozjom. Általánosan elterjedt jellemző fajok: macskahere (Phlomis tuberosa), közönséges borkóró (Thalictrum minus), csuklyás ibolya (Viola ambigua), karcsú orbáncfű (Hypericum elegans), barázdált csenkesz (Festuca rupicola), kaukkfüvek, változó gurgolya (Seseli varium), kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata), tavaszi hérics (Adonis vernalis), heverő csüdfű (Astragalus austriacus) selymes boglárka (Ranunculus illyricus), pusztai meténg (Vinca herbacea), hengeres peremizs (Inula germanica), stb. Kiváló talajuk miatt az Alföld hordalékkúpjain és löszhátjain csak foltokban, szikes pusztákon, idősebb mezsgyéken, sáncokon, bronzkori földárakon, kunhalmokon, és folyóleszakadásokon maradtak fenn sokszor degradált és részben másodlagos állományaik. A megmaradt állományok egy részét 55

még ma is birkákkal legeltetik, ami az intenzitástól függően degradálódásukhoz vezet. A mérsékelt legeltetés azonban a sztyeprétek fennmaradásához elengedhetetlennek látszik. A társulás fokozott védelemre javasolt. A löszpusztagyepekben tömegesen fordulnak elő az egyenesszárnyúak (Orthoptera), bizonyos poloskák (Miridae, Anthocoridae, Coreidae, Scutelleridae, Pentatomidae) és kabócák (Cicadina), a talaszinthez kötött életmódú bogarak, a füves növényzethez ragaszkodó molylepkefélék (Microlepidptera), és bagolylepkék (Noctuidae), aránylag fajszegény viszont pl. a növényevőbogár-(Phytophaga) és a nappali aktivitású lepke (Papilionidea, Zygaenidae, stb.) együttes. Nagy számban fordulnak elő a növényevő és a ragadozó életmódú szöcskék. Szintén a löszpusztagyepek lakója a ráncos gyászbogár (Probaticus subrugosus), amely a kipusztulástól veszélyeztetett. Rendkívül megritkultak e társulásra jellemző nünükék (Meloe spp.) is. Ennek egyik oka az, hogy a nagyüzemi, kemizált mezőgazdaságra való áttérés a változatos, kis kiterjedésű tájelemeket, pl. a mezsgyéket, a dűlőutak menti gyeps szegélyeket felszámolta. Az ernyős virágzatú növényeken gyakoriak a torzcsápú bogarak (Cerocoma spp.). Jellemzőek még a további családok a fénybogarak (Nitidulidae spp.), a lágybogarak (Canthridae), a bibircsbogarak (Malachiidae), a karimás lágybogarak (Dasytidae), az alkonybogarak (Alleculidae), az álcincérek (Oedemeridae), és a marókák (Mordellidae) számos faja. Ma már nagyon ritka a sztyeplepke (Catopta thrips). A löszgyepek fontos közösségei a pókok, melyek közül jellemző a csodáspók (Pisaura mirabilis), a karolópókok (Thomisidae), egyes futópókok (Philodromidae), a kalitpókok Clubionidae). A gerinces állatok fajszáma csekély. A hüllők közül gyakori a fürge gyík és a zöld gyík (Lacerta agilis, L. viridis), a rézsikló (Coronella austriaca). A földön fészkelő madarak közül jellemző a fürj (Coturnix coturnix), mozaikos, cserjékkel, facsoportokal váltakozó élőhelyeken a fogoly (perdix perdix), az énekesmadarak közül löszgyepekben is általánosan elterjedt a mezei pacsirta (Alauda arvensis), a sordély (Emberiza calandra), a rozsdás és a cigánxcsuk (Saxicola rubetra, S. torquata), csak nagy kiterejdésű, nyílt gyepes területeken költ a túzok (Otis tarda), , számára a löszgyepek mindenekelőtt jó takarást nyújtó élőhelyek. Jellemző ragadozó madár a vörös- és kékvércse (Falco tinnunculus, F. vespertinus), az egerészölyv és a pusztai ölyv (Buteo buteo, B. rufinus). Nagyobb testű rovarfogyasztó madárfajok a szalakóta (Coracias garrulus), a búbosbanka (Upupa epops), a tövisszúró és kis őrgébics (Lanius collurio, L. minor9 stb. az emlősök közül jellegzetesek a sztyepterületek tipikus rágcsálói, mint az ürge (Citellus, citellus), a földikutya (Spalax leucodon), akisebb termetűek közül pedog a törpe egér (Micromys mniutus). Fontos sztyeplakó a pusztai görény (Mustela eversmanni). Egyéb száraz élőhelyek Felhagyott szántók: A pusztán többfelé találunk különböző korú felhagyott szántókat, melyeken a löszgyepek regenerálódása megkezdődött, de a környezet gyenge propagulumforrása gyors fejlődésüket nem teszi lehetővé. Gyepjavítások: Igen jellegtelenek, ha a talaj nem szikes, akkor még gyomosak is. Az “ősgyepek” rendszerint visszafoglalták már a területeket, de az eredeti vegetációmozaikok általában elmosódtak a szántás következtében. Szántók, telepített erdők, fasorok, facsoportok, majorok: Növénytani értéket nem őriznek, a facsoportok erősen pusztulnak. Füzek, nyarak, akácosok jellemzőek a területen illetve telepített tűlevelű erdők.

56

Flóra Az eddigi nem teljes fajlista szerint a TK területén 347 növényfaj található (a gyom és a szántóvegetáció fajlistái hiányosak). Ez a fajszám az egész területre vonatkozóan közepes fajgazdagságot jelez, aminek oka a nagy kiterjedésű száraz puszták fajszegénysége. A fajok közül 33 értékesebb növényfajt lelőhelyét azonosították konkrét terepbejárással (Molnár Zsolt, Bíró Marianna), illetve irodalmi adatok alapján. Az értékesebb növényfajok élőhely szerinti listája: Réteken és mocsarakban: • Buglyos boglárka (Ranunculus polyphyllus) • Elegáns kosbor (Orchis laiflora) • Festő zsoltina (Serratula tinctoria) • Kétsoros sás (Carex disticha) • Kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum) • Kisvirágú kakukktorma (Cardamine parviflora) • Kolokán (Stratiotes aloides) • Korcs nőszirom (Iris spuria) • Kornistárnics (Gentiana pneumonanthe) • Közönséges rence (Utricularia vulgaris) • Lápi ibolya (Viola stagnina) • Mocsári aszat (Cirsium palustre) • Mocsári kutyatej (Euphorbia palustris) • Szürke aszat (Cirsium canum) • Tündérrózsa (Nymphaea alba) • Vízitök (Nuphar luteum) • Zsombéksás (Carex elata) Szikeseken: • Aranyfürt (Aster linosyris) • Erdélyi útifű (Plantago schwarzenbergiana) • Heverő seprőfű (Kochia prostrata) • Sziki kocsord (Peucedanum officinale) • Tőrfű (Pholiurus pannonicus) Löszgyepekben: • Agárkosbor (Orchis morio) • Bugás hagyma (Allium paniculatum) • Egyenes pimpó (Potentilla recta) • Hengeres peremizs (Inula germanica) • Közönséges borkóró (Thalictrum minus) • Kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata) • Macskahere (Phlomis tuberosa • Méreggyilok (Vincetoxicum hirundinaria) • Orchideaképű veronika (Veronica orchidea)

57

• • •

Szürke káka (Holoschoenus romanus) Tavaszi hérics (Adonis vernalis) Változó gurgolya (Seseli verium)

Fauna A Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet ritkaságai főleg az állatvilágból kerülnek ki. Mivel a terület földrajzilag két részre különül, hasonlóan oszlik meg az állatvilág is. A nagyobb területen leginkább pusztai fajokkal találkozhatunk, a Tiszakeszi és Tiszadorogma közötti hullámtérre azonban az ártéri fajok a jellemzők. Elsőként a puszta állatvilágát tekintjük át. A lepkék közül előfordul itt a pillangókhoz tartozó farkasalma (Zerynthia polyxena), fecskefarkú (Papilio machaon), és kardoslepke (Iphiclides podalirius). Találkozhatunk még a szigorúan védett gyászlepkével (Nymphalis antiopa), a fekete-piros-fehér mintázatú admirális vagy Atalanta-lepkével (Vanessa atalanta), és a tarka nappali pávaszemmel (Inachis io). Az egyik legértékesebb lepke, a nagy szikibagoly (Gortyna borelli) egyedeire a szikesréti magaskórósok környékén bukkanhatunk rá. Hernyójának tápnövénye a védett orvosi kocsord (Peucedanum officinale), így a rovar fennmaradásához elengedhetetlen a megfogyatkozóban levő növénytársulás megőrzése. A terület folyamatos szárazodásának hatására a halállomány jelentősen megcsappant. A nagyszéklápai élőhely-rehabilitációs területen, illetve az 1998-as és 1999-es csapadékosabb években több helyen újból megjelent fajok igazolták, hogy megfelelő viszonyok kialakulása esetén a halak igen gyorsan elfoglalják eredeti élőhelyeieket. Egyes fajokat a pákászat hagyományait őrző helybeliek telepítettek vissza a Tisza-menti kubikgödrökből. Ilyenek a kárász (Carassius carassius), törpe harcsa (Ictalurus nebulosus), nyurga ponty (Cyprinus carpio), vagy a csuka (Esox lucius). Emberi beavatkozás nélkül jelent meg újra a réti csík (Misgurnus fosilis) és a compó (Tinca tinca). A kétéltűeket a Borsodi Mezőségben a vöröshasú unka (Bombina bombina), a tavi béka (Rana ridibunda), a barna ásóbéka (Pelobates fuscus), a zöld levelibéka (Hyla arborea), valamint a pettyes (Triturus vulgaris) és tarajos gőte (Triturus cristatus) képviselik. A hüllők közül jellemző a vízisikló (Natrix natrix) és a fürge gyík (Lacerta agilis). A gazdag madárvilágból előbb a gyakoribbakat ismertetjük, majd kitérünk néhány olyan fajra, amelyek jelenléte, védelme országos viszonylatban is igen fontos. Nagy számban fészkelő madár a területen a kárókatona (Phalacrocorax carbo), szürke gém (Ardea cinerea), bakcsó (Nycticorax nycticorax), tőkés réce (Anas platyrhynchos), hamvas rétihéja (Cicrus pygargus), szárcsa (Fulica atra), vörös gém (Ardea purpurea), üstökös gém (Ardeola ralloides), kanalasgém (Platalea leucorodia), kis kócsag (Egretta garzetta). Találkozhatunk még héjával (Accipiter gentilis), bölömbikával (Botaurus stellaris), fehér gólyával (Ciconia ciconia), gyöngybagollyal (Tyto alba), tövisszúró gébiccsel (Lanius collurio), búbos bankával (Upupa epops) is. Gyakran fordul elő a kisebb testű madarak közül a parti fecske (Riparia riparia), nádirigó (Acrocephalus arundinaceus), cserregő nádiposzáta (Acrocephalus scirpaceus), nádi sármány (Emberiza schoeniclus), függőcinege (Remiz pendulinus), erdei pinty (Fringilla coelebs), kakukk (Cuculus canorus) és a nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides). Ritkán látni, de él itt barna kánya (Milvus migrans), kerecsensólyom (Falco cherrug), kabasólyom (Falco subbuteo), és jégmadár (Alcedo atthis). A kékvércsének (Falco vespertinus) 50 és 100 pár között mozog az állománya, a szalakótáé (Coracias garrulus) és a kis őrgébicsé (Lanius minor) 50-60 pár. Átvonuló madarak a területen a darvak (Grus grus), nyári ludak (Anser anser), cankók (Tringa spp.) bíbicek (Vanellus vanellus). 58

A terület kiemelkedő természeti értéke a parlagi sas (Aquila heliaca), amely gyakran megtelepszik gyepterületeken, vagy mezőgazdasági táblákon keresztülhúzódó fasorokban, magányos fákon. Hazánkban fokozottan védett, a legmagasabb – 1.000.000 Ft – természetvédelmi értékű kategóriába tartozik. A magyar Vörös Könyv a kipusztulással közvetlenül veszélyeztetett fajok között tartja számon. A nagyüzemi gazdálkodást felváltó kisparcellás földművelés a parlagi sas számára nagyobb zavarást jelent a szinte állandó emberi jelenlét miatt. Korábban a nagy teljesítményű gépekkel a fészek közelében végzett tevékenység viszonylag rövid időre korlátozódott, illetve maga a gép sokkal kisebb zavarást jelentett, mintha emberek dolgoztak volna a közelben. A Borsodi Mezőség hasonlóan ritka és különleges madara a túzok (Otis tarda). Ez a nagytestű madár a füves pusztákon és az extenzív mezőgazdasági környezetben egyaránt megtalálja az életfeltételeit. A mezőgazdasági területek bővebb táplálékkínálatot, kedvezőbb mikroklímát biztosítanak számára, mint a természetes élőhelyek, ugyanakkor fészkei súlyosan veszélyeztetettek. Jelenleg hazánkban a túzok fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 1.000.000 Ft. A magyar Vörös Könyv szerint kipusztulással közvetlenül veszélyeztetett faj. Az IUCN európai Vörös Listája a sérülékeny fajok közé sorolja. Az intenzív gazdálkodási módszerek (műtrágyázás, vegyszerezés, gépi művelés, gyepek feltörése, stb.) nagy károkat okoztak magyarországi állományában. Területünkön mintegy 40-50 fős állománya él. Jelenleg az Érzékeny Természeti Területek programjának keretében túzokkímélő gazdálkodás zajlik térségben. A Borsodi Mezőségben 2002-ben végzett felmérés szerint a területen 23 kisemlős faj fordul elő. Megtalálhatók itt különböző Mus, Apodemus és Rattus fajok, törpeegér (Micromys minutus), hörcsög (Cricetus cricetus), vízi pocok (Arvicola terrestris), mezei pocok (Microtus arvalis). A denevérek rendjét a korai (Nyctalus noctula), törpe (Pipistrellus pipistrellus), fehértorkú (Vespertilio murinus), kései (Eptesicus serotinus), hegyesorrú (Myotis blythi), közönséges (Myotis myotis), és a tavi denevér (Myotis dasycneme) képviselik. Ez utóbbi szerepel az IUCN Vörös Listáján is. A rovarevő emlősök közül megemlíthetjük a erdei (Sorex araneus), törpe (Sorex minutus), keleti (Crocidura suaveolens), mezei (Crocidura leucodon) és a vízi cickány (Neomys spp.) fajokat, és a keleti sünt (Erinaceus concolor). A világon egyedül a Borsodi Mezőség területén fordul elő a háromcsíkos szöcskeegér (Sicista subtilis trizona). Ez a faj szerepel az IUCN Vörös Listájának II. Függelékében, Magyarországon pedig fokozottan védett, eszmei értéke 250.000 Ft. Élő egyedet hazánkban 1929 óta nem találtak, de jelenlétét bagolyköpetek elemzésével bizonyították. Mivel csak ezzel az indirekt módszerrel mutatható ki, élőhelyigényéről kevés információ áll rendelkezésre. Egyes szerzők szerint kötött, szikes, és homokos talajon egyaránt előfordul, mások füves szikes pusztáról, vagy „fás szyeppei biotópból”, homokpusztagyepekből írták le. Feltehetően nem veti meg a működő vagy elhagyott tanyai házak, gyümölcsöskertek környékét sem. Az eddigi kutatások szerint a csíkosegér a Borsodi Mezőség védett területein általánosan előfordul. A faj megjelenését a térségben a Tisza szabályozása tette lehetővé, mivel e munkálatok eredményeképpen szűnt meg itt a vízborítás, és vált az egykori ártér a csíkosegér számára alkalmas száraz élőhellyé. A stabil állomány kialakulásának a 60-as évek belvízelvezetései is kedveztek, így a korábban még mocsaras területek is kiszáradtak, a terület száraz, löszgyep maradványokkal és kiszáradó mocsarakkal tarkított szikes pusztává változott. Borsodi Mezőségi jelenléte többek között a térség elmaradottságának is köszönhető. A fajvédelem és a térségfejlesztés sikeres összeegyeztetéséhez ez a tényt is figyelembe kell venni. Egy lehetséges megoldás az Érzékeny Természeti Területek rendszerében folyó, természetvédelmi felügyelet alatt álló extenzív gazdálkodás. Ez hozzájárulhat a terület társadalmi

59

felemelkedéséhez, és a legeltetéssel megakadályozott szukcesszió megőrizné a csíkos szöcskeegérnek is kedvező feltételeket. Az emlősök közül jellemző fajok még a mezei nyúl (Lepus europaeus), a róka (Vulpes vulpes) és az őz (Capreolus capreolus). A nyílt pusztákon él a védett molnárgörény (Mustela eversmanni), a nádas-gyékényes laposok faja a hermelin (Mustela erminea). A szintén védett ürge (Citellus citellus) a ragadozó madarak táplálékállataként játszik fontos szerepet. A területen kétféle madárvédelmi program folyik: az első keretében ragadozó madarak számára helyeznek ki műfészkeket, a másik a szalakóták védelmét célozza mesterséges fészekodúk kihelyezésével. Egy harmadik projekt a vizes élőhelyek helyreállítását szolgálja. Ennek már a kezdeti stádiumában is számos vízközelben élő madárfaj jelent meg: mind a négy hazai vöcsök faj (Podiceps spp.), fattyú- (Chlidonias hybrida) és kormos szerkők (Chlidonias niger), gólyatöcs (Himantopus himantopus), cigányréce (Aythya nyroca), stb. Az ártéri részeken megtalálható a kis színjátszólepke (Apatura ilia), a szarvasbogár (Lucanus cervus), valamint az orrszarvúbogár (Oryctes nasicornis). A madarak közül kiemelendő a macskabagoly ( Strix aluco), a fekete harkály (Dryocopus martius), a guvat (Rallus aquaticus), és a vízityúk (Gallinula chloropus). A csendes vízfolyásokkal váltakozó erdős területeken költ a fekete gólya (Ciconia nigra), amely megkülönböztetett védettséget élvez: Egész fészkelőterületén veszélyeztetett, Magyarországon fokozottan védett, eszmei értéke 500.000 Ft. A magyar Vörös Könyv szerint közvetlenül veszélyeztetett. A BirdLife International és az IUCN a ritka fajok között tartja számon. Szerepel a Berni és a Bonni Egyezmény II. függelékében, és az Európai Unió Madár Direktívájának I. függelékében. Fészkeléséhez nélkülözhetetlenek az idős hagyásfák, öreg kocsányos tölgyek, amelyeket az erdők kitermelése során gyakran megsemmisítenek. Nedves rétek, kaszálórétek, ártéri ligetes területek rejtőzködő madara a haris (Crex crex). Magyarországon fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 500.000 Ft. A hazai Vörös Könyv besorolása szerint aktuálisan veszélyeztett. Csapadékban gazdagabb években költ nagyobb számban. Különösen kedveli az olyan területeket, ahol a párbaállási időszakban a növényzet 50 cm-nél alacsonyabb, és amelyek jó takarást biztosító száraz kórósokkal szegélyezettek. Sikeres fészkelését erősen veszélyeztetik a késő tavaszi tüzek, illetve a gépi kaszálás nemkívánatos technikája. Szintén káros a kaszálás elmaradása, mert a terület bebokrosodásával, a gyalogakác gyors terjedésével megszűnik az élőhelye. Védett emlősök a nyuszt (Martes martes) és a vadmacska (Felis silvestris), melyek állománya gyarapodó tendenciát mutat, valamint az újabban nedves rétek szárazabb magaslatain is megtelepedő borz (Meles meles). Az állatvilág védelme szempontjából alapvető fontosságú az élővilág érdekeit is figyelembe vevő gazdálkodás. Ezen belül lényeges elem a korlátozott vegyszerhasználat, a megfelelő módszerekkel és időben végzett gépi művelés. A rendszeres kaszálás elengedhetetlen az invazív fajok visszaszorítása érdekében, ugyanakkor a munka során biztosítani kell a földön fészkelő madarak számára a menekülési lehetőséget. Az agresszíven terjedő növények inváziójának megállítása azért is fontos, mert például a mindent elözönlő gyalogakác jónéhány állatfaj alapvető életfeltételeit szünteti meg. A nagytestű emlősök mozgásterét leszűkíti, kiszorítja az állatokat táplálkozó-, lakó-, és szaporodóhelyükről. További fontos aspektusa a természetvédelmi gazdálkodásnak a szántó-gyep konverzió, és a kialakuló gyepen történő extenzív legeltetés. Összefoglalva elmodható, hogy a Borsodi Mezőség állatvilága igen gazdag ritka és védett fajokban, amelyek a területet különösen értékessé teszik természetvédelmi szempontból.

60

Éppen ezért a térség fejlesztése kizárólag élővilágának érdekeivel összhangban valósítható meg. A borsodi mezőség kiemelten fontos madarai és jellemzőjük

Túzok (Otis tarda) A világszerte veszélyeztetett túzok mára közvetlenül veszélyeztetetté vált az intenzív mezőgazdaság okozta kedvezőtlen élőhelyi változások miatt. Mivel magyarországi populációja egyike a legnagyobbaknak, létszáma alapján még van esély arra, hogy fenntartsuk hazai állományát. Elterjedés A túzok elterjedési területe Marokkótól az Amur torkolatvidékéig nyúlik. Az egykor összefüggő európai elterjedési terület feldarabolódott. A faj Nyugat-Európa legtöbb országából - Spanyolország és Portugália kivételével - kipusztult. A Germán- és a Lengyelalföld túzokállománya az elmúlt évtizedekben szinte teljesen felmorzsolódott. A század elején a Kárpát-medencében még összefüggő túzokpopuláció élt. Az azóta eltelt időben azonban sok helyről eltűnt, vagy végnapjait éli. Ezek közé sorolható a Balaton melléki, a mezőföldi és a jászsági túzoknépesség. Gyakorlatilag felmorzsolódott a Nagykunság, illetve Csongrád és Békés megyék déli részének állománya. Napjainkban a tiszántúli és az északalföldi populációk további felaprózódása és elszigetelődése figyelhető meg. Az utóbbi évek felmérései szerint jelentős állományai csupán a Duna menti síkságon, Dévaványa környékén, a Bihari-síkon és a Hortobágy térségében maradtak fenn. Állománynagysága A Kárpát-medencében a századfordulón legkevesebb 12 000 túzok élt. A trianoni határokon belüli állomány létszáma mintegy 8 000 lehetett, amely a II. világháborúig gyakorlatilag nem változott. 1936-ban 7 600, 1941-ben 8 557 példányt számoltak. A háborút követően csak 1969-ben indult meg a rendszeres felmérés. Ekkor 2765, az 1970-es években pedig 3000-3600 példányt számoltak. A drasztikus állománycsökkenés az 1980-as évek első felében volt. 1981-től 3 000 alá, 1986-tól 2 000 alá csökkent az összlétszám. Az 1989-es számlálási adatok 1392 madárról adnak számot. A Túzok Munkacsoport által az utóbbi években végzett áprilisi szinkronszámlálások alapján Magyarország jelenlegi túzokállománya 1200 példányra tehető. A kisalföldi állomány alacsony szinten stabilizálódott (a hansági felmorzsolódott, a Lajta vidéki viszont növekedett), a mezőföldi kicsiny populáció pedig teljesen megsemmisült. A Duna menti állománynál 1984-től jelentős állománycsökkenés következett be. Napjainkra a fogyatkozás megállt, az állomány alacsonyabb szinten, de stabilizálódott, sőt az utóbbi években növekszik. Az észak-alföldi körzetben (Hevesi-sík és -Borsodi-Mezőség) a drasztikus állománycsökkenés 1977-től mutatható ki. Az elmúlt évtizedben ez a folyamat megállt, és egy kisebb létszámú állomány stabilizálódott, később további csökkenés jelei mutatkoztak. A hazai túzokállomány gerincét alkotó tiszántúli populációknál az élőhely minőségétől függően eltérő tendenciákat lehet megfigyelni. A Csongrád megyei populációk közül például csupán a cserebökényi és a csanádpusztai maradt meg. Szolnok megyében az 1970-es évek elejének csaknem 600 példánya napjainkra 120-ra fogyatkozott. Hajdú-Bihar megye állománya a 1980-as évek közepéig stabil volt, később itt is jelentős állománycsökkenés kezdődött, majd napjainkra stabilizálódott egy alacsonyabb példányszámú állomány. Az utóbbi években egyértelmű emelkedés mutatható ki a dévaványai állományban. Sajnos a jó élőhelyi adottságok ellenére a Hortobágy térségében is

61

fogyatkozás tapasztalható. A Hevesi-sík és a Borsodi-Mezőség túzoknépessége, ugyan alacsony szinten, de a 90-es években stabilizálódott. Védelmi helyzet Jelenleg hazánkban a túzok fokozottan védett madár, a legmagasabb természetvédelmi értékű kategóriába tartozik, ami 1 000 000 Ft. A magyar Vörös Könyv szerint a kipusztulással közvetlenül veszélyeztetett faj. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista alapján magyarországi állománya alapján az ún. sebezhető fajok kategóriájába tartozik. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) európai Vörös Listáján szintén szerepel, mint sérülékeny faj. A magyar túzokvédelem módszere kezdetben a veszélyeztetett fészekaljak mentése, a tojások keltetése, a fiókák mesterséges felnevelése, és egy vagy két lépcsőben történő visszavadítása volt. Ennek megvalósítására 1975-ben létrehozták a Dévaványai Túzokrezervátumot. Mivel gyakorlati eredmények itt nem születtek, ezzel a módszerrel fel kellett hagyni. Az 1980-as évek végétől már lényegesen kevesebb tojás került be a telepre, mint korábban, és ma már a felnevelt fiókák természetbe való visszajuttatása is sikeresebb. A hangsúly a szabadtéri és az élőhelyvédelmi megoldások felé tolódott. Az MME által kidolgozott tojáscserés, illetve az ún. tojásálcázási eljárás kiküszöböli a mesterséges nevelésből és visszavadításból adódó problémákat. Eszerint a veszélyeztetett fészekaljak kikelését védőzóna kialakításával biztosítják. Ott, ahol a körülmények lehetővé teszik, a tojások a tyúk alatt maradnak, ha viszont a jelentős zavarás miatt a fészek elhagyására lehet számítani, akkor azok keltetése mesterségesen történik, de a tojót műtojások segítségével megpróbálják fészkéhez kötni. A mesterségesen keltetett tojásokat közvetlenül a kelés előtt visszahelyezik a vadon élő tyúk alá. Így a csibék már a szabadban kelnek ki és a tojó a természetben neveli fel őket. A módszer rendkívül munkaigényes és viszonylag költséges, de jó eredményeket lehet vele elérni olyan mezőgazdasági környezetben, ahol nincs lehetőség a túzokkímélő gazdálkodás megvalósítására. Az utóbbi években a tojásálcázási eljárással is sikerült jó eredményeket elérni. Az élőhelyen történő védelem továbbfejlesztett változata a fészkek előzetes felderítése és azok helyének "kijelölése". Ezzel elkerülhető a mezőgazdasági munkák által okozott fölösleges zavarás, és biztosítható az optimális méretű és alakú védőzónák kialakítása. Ebben az esetben nincs szükség tojáscserére sem. A fészek zavartalanságát egyes esetekben őrzéssel szükséges biztosítani. A védelem másik irányzata az élőhelyek védelme. A túzokos élőhelyek közül kezdetben csupán a Dévaványai és a Hansági Tájvédelmi Körzet, a Kiskunsági és a Hortobágyi Nemzeti Park területén lévők álltak védelem alatt. Az elmúlt években az MME a füves élőhelyek védelmére indított programja alapján és javaslatára megtörtént a Pitvarosi-puszták, a Cserebökényi-puszta, a biharugrai, a Mikla-puszta, a Borsodi-Mezőség, a hevesi és a bihari puszták védetté nyilvánítása. A védett területek azonban többnyire csak a dürgőhelyeket foglalják magukba. A túzokkímélő gazdálkodás kompenzációs lehetőség hiányában az ezredfordulón még csak a természetvédelem tulajdonában lévő területeken valósítható meg. A Dévaványán és a Moson-projekt keretében megvalósított túzokkímélő gazdálkodás eredményei azonban kecsegtetőek. Életmód Fészkelőterület A túzok a nyílt területek madara. Egyaránt megtalálja életfeltételeit a füves pusztákon és az extenzív mezőgazdasági környezetben is. A mezőgazdasági területek bővebb táplálékkínálatot, kedvezőbb mikroklímát biztosítanak számára, mint a természetes élőhelyek, ugyanakkor fészkei itt súlyosan veszélyeztetettek. Legkedveltebb élőhelyei a 62

gyepek, a lucernások, a gabonatáblák és ezek tarlói, illetve télen a repceföldek. Az utóbbi években létrejött ugarok is egyre kedveltebb tartózkodási helyei. Költés Védelmi szempontból lényeges viselkedési sajátossága az, hogy a párválasztás az ún. dürgéshez kapcsolódik. A dürgés az időjárástól függően március végétől május elejéig tart. Hagyományos dürgőhelyeihez ragaszkodik, azokat évről évre felkeresi. A tojók többnyire a dürgőhely környékén választanak maguknak fészkelőhelyet. Előfordul azonban, hogy akár 10 kilométernél is távolabb fészkelnek. Dürgőhelyének környékén nyugalmat igényel, a háborgatás befolyásolja a szaporodás sikerét. A termékenységet alapvetően meghatározza az ivararány, ami Magyarországon 1:1,2-1,6 (kakas: tyúk) körül alakul. Közel kiegyenlített ivararány mellett is a háremtartás jellemzi madarunkat. Szélsőségesen eltolódott ivararány esetén megnő a terméketlen tojások száma, kedvező esetben viszont a kakasok a költés alatt a tyúkok közelében maradnak, "őrzik" azokat. A tyúkok fészkelésre leggyakrabban a gyepet, a lucernát és az őszi búzát választják. A fészkelőhely kiválasztásában a növényzet magasságának - tehát közvetve a tavaszi csapadékviszonyoknak - van meghatározó szerepe. Csapadékos években a lucernát, szárazabb években a gabonát részesíti előnyben. A fészkelés április legvégétől június közepéig tart, ritkán még augusztusban is találkozni röpképtelen fiókát vezetgető tojóval. Fészekalja általában 2 tojásból áll. Magyarországon évente 70-140 fészekalj veszélyeztetett. Ezek mintegy 30-55%-a megvédhető a természetben a fészek helyén. A kakasok 4-6, a tyúkok 4 éves korukra válnak ivaréretté. Táplálkozás A túzok egyaránt fogyaszt növényi és állati eredetű táplálékot. Tavaszi időszakban a kifejlett állatok táplálékában magvak, levelek, hajtások, bogarak, egyenesszárnyúak, hernyók, esetenként kisemlősök, gyíkok, madárfiókák is megtalálhatók. Télen kifejezetten növényevő. Különösen a repce- és a lucernaföldek jelentenek számára kedvező táplálkozóterületet. A fiókák az első két hétben rovartáplálékot fogyasztanak. A növényi táplálék a harmadik héttől válik jelentősebbé számukra. Vonulás A Kárpát-medencében élő túzokpopuláció általában nem vonul. A hideg, jeges, havas telek azonban gyakran dél felé kényszerítik. Ilyenkor eljutnak Olaszországba és Albániába is. Az ilyen nagy távolságú kóborlás során gyakran jelentős veszteség éri az állományt. Veszélyeztető tényezők A magyar túzokállomány pusztulásának legfontosabb oka az egyre intenzívebb gazdálkodási módszerek elterjedése volt: • •

•

•

A műveletek számának növekedésével fokozódik az élőhelyek zavarása. A vetésszerkezet átalakulásával háttérbe szorulnak a túzok számára kedvező növények (pl. a repcét kiváltja a napraforgó, a búzához képest nő a kukorica vetésterülete, háttérbe szorul a takarmánykeverékek termesztése). Ennek következtében csökken a telelésre, illetve fészkelésre alkalmas területek aránya. Az öntözés terjedése az élőhely szerkezetének megváltozásával (alacsony termetű lucerna vagy búza termesztése helyett előtérbe kerül a magas növésű kukorica és napraforgó) jár együtt. A nagyobb műtrágyaadagok használata miatt homogénebbé válik a növényzet, ami kevésbé alkalmas fészkelőhely számára.

63

• • •

A vegyszerezés hatására csökken a rendelkezésre álló táplálék (gyomnövények, rovarok) mennyisége. A gyepek feltörése hagyományos költő vagy dörgőhelyeket semmisíthet meg. A gépi kaszálás, betakarítás, sorközművelés terjedése miatt állandósult a fészekaljak veszélyeztetése

A privatizáció következményeként az élőhelyek felaprózódása miatt helyenként fokozódik a zavarás. Egyedeket érintő veszélyek Régebben a magyar állomány csökkenésében valószínűleg jelentős szerepet játszott a vadászat, amely károsan befolyásolta az ivararányt. Napjainkra ez a veszély gyakorlatilag megszűnt. A fészkeket a kaszálás, betakarítás mellett jelentős mértékben károsíthatja a háziállatok taposása, belvizek és ragadozók (varjúfélék, róka, kóbor kutya) károsítása. A fészkelőhelyeken és a vonulás során az elektromos vezetékkel való ütközés tizedeli őket. Kemény teleken a kóborlókat a dél-európai országokban az illegális vadászat veszélyezteti. Az ónos esőtől röpképtelenné válnak a nagytestű madarak és ezért könnyen áldozatul esnek embernek, ragadozónak egyaránt. Fokozódó veszélyt jelent a rókának a veszettség elleni immunizálása miatt bekövetkező robbanásszerű állománynövekedése. Védelmi célkitűzés Az MME célja, hogy legalább a jelenlegi magyar túzokállomány hosszú távon fennmaradjon. Feladatok A hagyományos extenzív gazdálkodási formákkal jellemezhető területek fenntartása, illetve ilyen irányú alakítása a túzokos élőhelyeken különösen nagy jelentőségű. Biztosítani kell a mezőgazdasági munkák során veszélyeztetett fészkek védelmét. Ezt elsősorban azok előzetes felderítésével és védőzóna kialakításával, őrzéssel kell megoldani. Gondoskodni kell a mezőgazdasági munkák során megtalált fészkek zavartalanságáról, vagy ha szükséges a tojások mentéséről, a mesterséges keltetéséről és arról, hogy kelés előtt a vadon élő tojó alá visszakerüljön a tojás. Élőhelyein minél több szántót és gyepet természetvédelmi tulajdonba kell venni és ezeken túzokkíméleti területeket kell kialakítani. Azokon az élőhelyein, ahol a földtulajdonosi és a vadászati jog egybeesik, speciális túzokkíméleti területek kialakítását kell szorgalmazni. Biztosítani kell a túzok számára telelőterületet jelentő repcevetéseket, amelyeken szükség esetén gondoskodni kell a kérges hó feltöréséről. Egyes túzokos élőhelyeken szükség szerint szorgalmazni kell a varjúfélék, a róka és a kóbor kutyák állományának szabályozását. Biztosítani kell a kényszerűségből mesterségesen nevelt madarak vadon élő társaik közé történő visszajuttatását. Ezeket a példányokat egyedi jelöléssel kell ellátni, és vizsgálni kell túlélési esélyeiket.

Parlagi sas (Aqualia heliaca) A parlagi sas számos nemzetközi természetvédelmi egyezményben kiemelt helyen szerepel. Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 millió forint. Elterjedés Elterjedési területe Közép- és Délkelet-Európától egészen Közép-Ázsiáig húzódik. Legnyugatibb ismert fészkelőhelye Európában Csehország. A XX. század közepére a hazai állomány a kíméletlen pusztítás következtében jelentős mértékben lecsökkent. A parlagi sas

64

jelenlegi hazai állománya közel 70 pár. Minden évben több új pár jelenik meg, ami ritka jelenség, mivel elterjedési területének nagy részén csökken a fészkelő párok száma. A telet a kelet-európai és ázsiai állomány Délkelet-Ázsiában, Észak-Indiában, a Közel-Keleten és Északkelet-Afrikában tölti, míg a Kárpát-menedcében költő öreg madarak állandóak, a fiatal madarak pedig valószínűleg Délkelet-Európába vagy a Közel-Keletre kóborolnak Fészkelés A parlagi sas középhegységekben és mezőgazdasági területeken egyaránt fészkel. A költő párok általában a költőterületek közelében telelnek, de a fiatalok nagy része elvonul, kóborol. A hazai állomány jelentős része az Északi-középhegységben és annak eőterében található mezőgazdasági területeken fészkel. Fészkét elsősorban a fák csúcsára építi, belsejét puha vékony ágakkal, száraz fűvel béleli. Bármilyen fafajon szívesen fészkel, ha fészeképítésre alkalmas ágelágazást talál megfelelő magasságban. A legtöbb pár 1-3 évente új fészket épít, de bizonyos esetekben akár évtizedeken át is használhatják ugyanazt a fészket, így azok tekintélyes méretet érhetnek el: magasságuk a három métert, átmérőjük a másfél métert, tömegük a több száz kg-ot is meghaladhatja. A fészeképítés már január végén, február elején elkezdődhet (az időjárástól függően). A parlagi sas általában április elején rakja le 2-3 tojását, a kotlásban mindkét szülő részt vesz. A fiókák 43 nap kotlás után kelnek ki, majd 57-62 nappal ezután hagyják el a fészket. A kirepülést követően még hosszú hetekig a szülők gondozzák a fiatalokat. Táplálkozás Legkedveltebb zsákmányállatai a kis-közepes méretű, nappal aktív emlős- és madárfajok. Közülük hagyományosan az ürge és a hörcsög szerepelt legnagyobb számban az étlapján, de az utóbbi évtizedben jelentős változások figyelhetők meg a faj táplálkozási szokásaiban, elsősorban a hazai ürgeállomány drasztikus csökkenése miatt. Bár továbbra is jelentős táplálékforrás a hörcsög, előtérbe kerültek a mezei nyúl és a közepes méretű madárfajok (varjak, szarkák, fácán, galamb, stb.), táplálékában gyakori a sün előfordulása. Alkalmanként elhullott állatokat is fogyaszt, elsősorban télen vagy vonuláskor, egyes területeken (pl. Balkán-fsz.) a költési időben is. Magyarországon a dögevés a fiatal madarakra jellemző leginkább Veszélyeztető tényezők Bár a parlagi sas magyarországi állománya jelenleg növekszik, de ma is számos veszélyeztető tényező van rá hatással. Élőhelyek elvesztése Mivel a hazai állomány terjedőben van, erről a tényezőről elsősorban potenciális veszélyként beszélhetünk. A Kárpát-medence mezőgazdasági szempontból Európa legnagyobb mértékben hasznosított területei közé tartozik, és az itt élő parlagi sas populáció által lakott élőhelyek is nagyrészt mezőgazdasági művelés alatt állnak. A faj által előnyben részesített legfontosabb élőhely foltok (fészkelő- és táplálkozóterületek) meghatározó tulajdonságairól az ismereteink egyelőre hiányosak, A mezőgazdasági módszerek változásával szemben ma is létező probléma az intenzív erdőgazdálkodás okozta fészkelőhely pusztulás, ami a középhegységi pároknál jelent problémát, elsősorban nem védett területeken. Elektromos áramütés és lelövés Valószínűleg a hazai parlagi sas állományban a legjelentősebb arányú pusztulást az elektromos légvezetékek mentén fellépő áramütés okozza. A középfeszültségű (20-45 kV) oszlopokat ülőhelyül választó madarak az áram alatt lévő két kábelt vagy egy

65

kábelt és egy fém oszlopelemet megérintve (rövidzárlat ill. földzárlat) áramütést szenvednek, ami szinte minden esetben azonnali halált okoz. Leginkább fiatal, még tapasztalatlan madarak esnek áldozatul elektromos oszlopokon. Különösen nagy veszélynek vannak kitéve a madarak ködös, nyirkos időben, amikor a tollazat vezetőképessége megnő, és ezzel egyidejűleg a nedves tollazatú madarak nehézkesebben mozognak. A lelövés okozta ismert pusztulás mértéke az elmúlt évtizedekben csökkent, egyedi esetek sajnos azonban még mindig előfordulnak (kifejlett madarak lelövése vagy akár fészekbe lövés). A nagytermetű ragadozómadarak mortalitása a madarak első néhány évében a legnagyobb mértékű (60-90%). Ezt az időszakot a parlagi sasok nagyrészt ismeretlen ideiglenes megtelepedési területeken, illetve a vonulási útvonalakon töltik. Ezeken a ma még pontosan be nem határolt területeken nem ismertek a konkrét veszélyeztető tényezők, így a szükséges védelmi intézkedések sem hajthatók végre Emberi zavarás A szándékos vagy véletlenszerű emberi zavarás költések meghiúsulásához vezethet. Az egyes költőpárok érzékenysége rendkívül eltérő lehet, de általában elmondható, hogy tojásos vagy kisfiókás korban a zavarás a költésre nézve igen nagy veszélyt jelent. Előfordulhat, hogy a madarak egyszerűen elhagyják a fészket, vagy amíg a szülő madarak nem mernek visszatérni a fészekre, kihűlnek a tojások, megfáznak vagy túlhevülnek a fiókák, esetleg holló vagy varjú töri fel a tojásokat. Szándékos zavarás a fészek túl közeli megfigyelése, vagy az egyszerű emberi kíváncsiságból adódó zavarás (pl. gazdálkodó odamegy a fészekhez). A gyakrabban előforduló nem szándékos zavarás okozói lehetnek erdészeti beavatkozások, mezőgazdasági munkák a fészek közelében, turizmus, szabadidősportok, méhészet, stb.

66

A Borsodi Mezőség területén elhelyezkedő vizsgálati terület (Szentistván, Négyes, Tiszavalk, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Ároktő települések külterület) ökológiai hálózatának fejlesztése Az ökológiai hálózat tervezéséhez felhasznált anyagok, a tervezés menete Szentistván, Négyes, Tiszavalk, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Ároktő települések külterületének ökológiai hálózat fejlesztése során figyelembe vettük a Pán-Európai Ökológiai Hálózat (PEEN) részeként fejlesztés alatt álló Nemzeti Ökológiai Hálózat koncepcióját, kritériumrendszerét, melyhez szervesen kapcsolódik a Nemzeti Park Igazgatóságok (Bükki NP., Hortobágyi NP.) által koordinált és elkészített megyei ökológiai hálózat terve. A megye ökológiai hálózatában szereplő ökológiailag értékes élőhelyek, élőhelykomplexumok a vizsgálati terület ökológiai hálózatának bővítése során fontos kiindulópontokat jelentettek. A vizsgálati terület megismeréséhez, illetve az ökológiai hálózat M 1:30 000 léptékű bővítéséhez, finomításához felhasznált anyagok a következők voltak: Térképes adatbázisok: − − − − − − − − −

Nemzeti Ökológiai Hálózat (M: 100 000) Ramsari területek adatbázisa, Fontos Madárélőhelyek (IBA) területei, Országosan védett természeti területek (M 1: 100 000), CORINE Land Cover M 1:50 000 felszínborítási térképe és kategóriarendszere, Külterületi átnézeti térképek M 1:10 000, Talajtípustérkép (M 1:30 000), Eróziós térkép (M :30 000), A terület mezőgazdasági alkalmassága és környezeti érzékenysége földhasználati adatbázis (M 1:50 000),

Írásos anyagok, jelentések, − − − − −

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Táj- és Természetvédelem Programja, A Bükki és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságok fejlesztési javaslatai, Borsod-Abaúj-Zeplén megye ökológiai hálózatának tervezete, A NATURA 2000 program koncepciója, Javasolt különleges madárvédelmi területek Magyarországon

Mind az adatbázisokat, mind a térképes és a leíró információkat (lásd.15.oldaltól) figyelembe véve készítettük el a vizsgálati terület M 1:30 000 méretarányú ökológiai hálózatát, mely a megyei tervet finomító, de a lokális tervezési szintet még el nem érő fontosabb élőhelystruktúrákat összekötő, meglévő élőhelyek állapotának javítását célzó, a későbbi részletes tervek (finom struktúrák kijelölése, fejlesztése) elkészítéséhez irányvonalat megfogalmazó ökológia hálózati tervnek tekinthető. A vizsgálati terület ökológiai hálózatának tervezése során a következő fő feladatokat fogalmaztuk meg: A vizes és üde vízellátottságú élőhelyek (mocsári vegetáció, ártéri rétek, szikes rétek, padkás szikesek és szikerek) esetében:

67

− A vizes élőhelyek közötti kapcsolatrendszer javítása, állapotuk védelme, ahol lehetséges területük növelése fontos feladatokat jelentenek. Számos madárfaj nagy kiterjedésű, védelmet nyújtó nádasokban, vagy éppen összefüggű sűrű növényzetű réten költ, ezért nagyon fontos, hogy ahol lehet ezen állományok területét növeljük. Mindez érzékenyen érinti a mezőgazdaságilag hasznosított területeket, éppen ezért javasolható, hogy a mezőgazdasági művelésre kevésbé alkalmas környezetileg érzékeny területrészeket, főleg szántókat alakítsuk át gyepes, vagy erdő területekké. − A vizes élőhelyek közötti kapcsolat biztosítása elsősorban ökológiai folyosóelemekkel lehetséges, melyek kialakítása leginkább a patakok (Csincse), valamint a csatornahálózat partjain szükséges. Széles, lágyszárú növényzetből álló szegélyek kialakítása javasolható, mely helyenként egy-egy fasorral, szolitér fával, cserjesorral mozaikolódik - megfigyelő helyet biztosítva a ragadozó életmódú madarak számára. A cserjés mozaikokat szívesen keresik fel a mezei madárfajok is a közeli szárazabb élőhelyekről. − Természetvédelmi szempontból a vizes és üde vízellátottságú élőhelyek a legértékesebbek közé tartoznak, sokszor nagyon sérülékenyek is, ezért a megfelelő szélességű pufferzóna kialakítása mindenhol nagyon fontos feladatot jelent. − Az ökológiai hálózat fontos részét képezik a külön jogszabály alapján természeti területként kezelendő hullámtéri területek is (46/1999.(III.18.) Korm. rendelet), melyek az árvizek akadálytalan levonulásának biztosítása mellett a hagyományos tájhasználat megőrzésének színterei is kell, hogy legyenek. Ennek értelmében a vizsgálati terület hullámterének egészén extenzív gazdálkodás, ártéri erdő, vagy gyepterüketek kialakítására kell törekedni, valamint meg kell teremteni az ártéri extenzív mezőgazdaság, az ártéri erdőgazdálkodás és a természetvédelem összhangját is. A száraz élőhelyek (az ürmös, cickórós és löszpusztagyepek) esetében: − Fontos feladat a kiemelkedő természeti értékek védelme. − Az eredeti állapotok lehetőségek szerinti visszaállítása, az ökológiai stabilitás növelése, pufferzónák kijelölése. − A gyepes élőhelyek közötti kapcsolatrendszer javítása folyosóelemek kialakításával. A mezőgazdasági területek esetében: − A nagytáblás szántók mozaikolása szintén fontos feladatot jelent a heterogénebb tájhasználat kialakítása szempontjából, melynek hatására növekszik a biológiai sokféleség, főleg a mezei fajok tekintetében. Cél, a különböző hasznosítású mezőgazdasági táblák kialakítása, mellyel a nagytáblás szántók „fellazíthatók”, növelhető a táji divezitás. Érdemes itt a hagyományos gazdálkodás tájhasználati módjait előnyben részesíteni, melyek jól illeszkednek a Tisza árterületének korábbi extenzívebb hasznosításához, pl. extenzív szántók, ártéri gyümölcsösök, kaszálók váltakozása a tájban. − A mezőgazdaságilag művelt területek folyosóelemekkel való felszabdalása szántóföldi szegélyekkel, cserje- és fasorokkal, melyek fontos összekötő funkciót töltenek be az azonos típusú, illetve az eltérő adottságú élőhelyek között. − A környezetileg érzékeny területeken elhelyezkedő szántók gyeppé, illetve erdőterületté történő átállításával olyan stepping stones elemekkel bővülhet az ökológiai hálózat, melyek ideiglenes búvóhelyet, táplálkozó helyet, megfigyelő helyet biztosíthatnak számos vadon élő faj számára, ugyanakkor a közelben elhelyezkedő forrásbiotópok minőségétől függően fokozatosan emelkedhet ökológiai értékük is.

68

Speciális feladatok: − Túzokvédelem: A túzok a nyílt területeket kedveli. Egyaránt megtalálja életfeltételeit a füves pusztákon és az extenzív mezőgazdasági környezetben is. A mezőgazdasági területek bővebb táplálékkínálatot, kedvezőbb mikroklímát biztosítanak számára, mint a természetes élőhelyek, ugyanakkor fészkei itt nagymértékben veszélyeztetettek. Legkedveltebb élőhelyei a gyepek, a lucernások, a gabonatáblák és ezek tarlói, illetve télen a repceföldek. Az utóbbi években létrejött ugarok is egyre kedveltebb tartózkodási helyei. Mindezek ismeretében javasolható a szántók extenzívebb használata, mely a lehető legjobban igazodik a túzok költési idejéhez, a dürgéshez, a táplálkozási szokásaihoz. Erre vonatkozó részletes javaslatok a Borsodi-mezőség ÉTT programjában találhatók. − Parlagi sas védelme: Középhegységekben és mezőgazdasági területeken egyaránt fészkel. A költő párok általában a költőterületek közelében telelnek, de a fiatalok nagy része elvonul, kóborol. Fészkét elsősorban a fák csúcsára építi. Legkedveltebb zsákmányállatai a kis-közepes méretű, nappal aktív emlős- és madárfajok. Közülük hagyományosan az ürge és a hörcsög szerepelt legnagyobb számban az étlapján. A parlagi sas ragadozó életmódjából kifolyólag előszeretettel keresi fel az idős, magas fákat, amelyeken nemcsak fészket épít, de megfigyelő helyként is használja. Javasolható, az idősebb fák meghagyása, illetve újabb szolitér fák, vagy éppen facsoportok telepítése mind a mezőgazdaságilag hasznosított területeken, mind pedig a réteken, kaszálókon. Egyéb feladatok: − A különböző élőhelykomplexumok közötti kapcsolat kialakítása. A vizes és a száraz élőhelyek között a vízhatás alapján nagyon finom rendszerű ún. átmeneteket képező élőhelyek társulásai alakultak ki, melyek növény-és állatvilága nagymértékben összekapcsolt, fennmaradásuk nagyban függ a mellettük elhelyezkedő élőhely állapotától, lététől. Jelenleg ezek az átmeneti élőhelyek sok esetben elszigetelten mozaikosan vannak jelen, ezért közöttük folyosó elemekkel, illetve stepping stones elemek segítségével biztosítani kell az összeköttetést. − A vizes élőhelyek és a gyepes területek közötti kapcsolat biztosítása ökológiai folyosókkal, stepping stones-kal érhető el, melyek kialakításakor szóba jöhetnek a belvizes területek foltjai. − A pufferzónák kijelölése az érzékeny, sérülékeny élőhelyek esetében általános feladatot jelent a vizsgálati terület egészén. Az ökológiai hálózat elemei, rendszere

Extenzifikálás A vizsgálati terület nagy része magterület, mely részben a Borsodi-mezőség tájvédelmi körzet, részben pedig a Hortobági nemzeti park területeihez tartozik. A magterületek jelenlegi területhasználata nagyon mozaikos (szántó, gyep, erdő, legelő, kaszáló, sokszínű vizes és üde élőhelyek), mely nagyon kedvező a biológiai sokféleség megőrzése szempontjából. Az extenzív mező- és erdőgazdálkodás végzése, a megfelelő minőségű emberi tevékenység folyamatos biztosítása nagyban hozzájárul a mozaikoság és a sokféleség fenntartásához. A terület teljes egészén működő ÉTT-program a szántó és a gyepek használatánák extenzifikálásával, az előíráscsomagok betartatásával nagyban elősegítik e területek természet- és környzetbarát használatát, az élőhelyek állapotának megőrzését, a sokszínű tájhasználat fenntartását és ezzel a fajok sokszínűségének biztosítását.

69

Folyosó elemek A magterületeken kívül elhelyezkedő főleg mezőgazdaságilag hasznosított területrészeken a több 100 ha-os monoton szántóföldi táblák felszabdalásával, valamint a hasonló típusú élőhelyek közötti kapcsolatok (vándorlási folyamatok) javításával növelhető a fajsokszínűség, illetve a magterületek közötti kommunikáció. A már meglévő táji struktúrák (pl. csatornahálózat, patakpart) mentén a folyosó elemek kialakításával elősegíthető az élőhelyek közötti folyamatos vándorlás. Ökológiai szempontból fontos a kapcsolat biztosítása mind a hasonló, mind pedig az eltérő adottságú élőhelyek között. Ennek értelmében a folyosó elemek kialakításakor törekedni kell arra, hogy az azonos típusú élőhelyek között, valamint az eltérő adottságú élőhelyek között is kialakuljon a kommunikáció. A vizsgálati terület esetében javasolható a meglévő csatornahálózat partjának mindkét oldalán legelább 10 m széles, ahol szükséges ennél szélesebb folyosó elemet kialakítani. Az összekötendő élőhelyek típusától függően lágyszárú növényzetből, fákból és cserjék keverékéből álló szegélyek, szélek fa- és cserjesorok kialakítása célszerű. Növeli a fajdiverzitást, ha a csatornapart szélét mozaikosan alakítjuk ki. Gyepes élőhelyek összakötésénél elegendő csak néhány fa és cserje elhelyezése. A lokális ökológiai hálózat elkészítésekor a folyosóelemek bővíthetők a mezei útszélek, szegélyek, valamint a birtokhatárok vonalain kialakítandó cserje- és fasorok állományaival, a meglévő fa- és cserjesorok összekapcsolásával.

Pufferzónák A pufferzónák legfőbb feladata az érzékeny, sérülékeny természetközeli, féltermészetes élőhelyek védelme az esetleges káros környezeti behatásoktól, zavarásoktól. Ilyen zavaró hatás lehet az intenzív mezőgazdálkodás következtében az adott területre kijutó műtrágya, növényvédőszer, a nagy gépek zajhatása, az állandó bolygatás, stb. Mindezen hatások csökkentése érdekében megfelelő szélességű és felépítésű pufferzóna kialakítása javasolható nemcsak a magterületek körül, hanem a gyepterületek, vizes élőhelyek, erdők körül is. A pufferzónák kialakítása (szélesség, növényzet, felépítés) nagyban függ a védendő terület művelési ágától, valamint a környezetre jellemző terhelés típusától, módjától. A vizes élőhelyek köré minimum 50 m széles pufferzóna kialakítása célszerű, míg a magterület körül minimum 200 m széles pufferzóna javasolható. Ezen értékeket a lokális tervezésnél helyi felmérésekkel pontosítani szükséges. A vizsgálati terület esetében a kijelölt pufferzónák sok esetben folyosó funkciót is betölthetnek, erre kialakításuknál is oda kell figyelni (növényzet, felépítés).

Pontszerű, kis kiterjedésű élőhelyek A pontszerű élőhelyek, vagy másképpen stepping stones-ok (ugródeszkák, vagy tipegő kövek), fontos feladatokat látnak el bizonyos madarak (főleg ragadozó madarak), illetve a nagyobb testű fajok napi tevékenysége során. Sokszor pihenőhely, megfigyelő hely, vagy akár búvóhely funkciót töltenek be a kisebb facsoportok, cserjés foltok, erdődarabkák, szolitér fák és cserjék. Ezek az élőhelyek szórtan a nagyobb összefüggő táblák mozaikolására a gyepek monotóniájának megbontására nagyon alkalmasak. A vizsgálati terület nyugati része élőhelyek szempontjából szegényesnek mondható, az összefüggő táblák ezekkel az apró struktúrákkal több helyen is megbonthatók, sűrűbben elhelyezve akár, mint megszakított folyosó is működhetnek a nagyobb összefüggő természetesebb struktúrák között.

70

Javaslatok a részletes lokális szintű ökológiai hálózat tervezéséhez A Tiszai ártér jelentős kiterjedésű területén a táj-rehabilitáció kapcsán a vizes élőhelyek ökológiai rehabilitációja mellett a fenntartható hasznosítást, használatot kell élőtérbe helyezni. Területükön olyan külterjes (extenzív) mezőgazdasági művelés folytatása javasolt, ami a természetkímélő gazdálkodás révén az élőhelyek védelmét, a biológiai sokféleség fennmaradását, a táji és kultúrtörténeti értékek (hagyományos gazdálkodási módok, életformák) megóvását is szolgálják. Így például ezen területeken az extenzív szántó- és gyepgazdálkodás fenntartása, a vegyszerszegény gazdálkodás támogatása, a füves élőhelyek csökkenésének megállítása, "visszagyepesítése", a legeltetéses állattartáshoz a termőhelynek megfelelő, optimális állatlétszám biztosítása szükséges. A hullámtéri szántók művelési ágának megváltoztatására a jogi keretet a 46/1999. (III. 18.) számú, „a hullámterek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és a hasznosításáról” szóló kormányrendelet teremti meg, amely kimondja, hogy a hullámtér – mint az ökológiai hálózat szerves és meghatározó része – természeti területként kezelendő. Tekintettel arra, hogy a szántók rendeltetésük és jellegük miatt nem sorolhatók a természeti területek közé, a hullámtéri szántók mûvelési ágát meg kell változtatni. A területhasználat alakítása során elsődlegesen az árvizek biztonságos levezetéséről kell gondoskodni, a természetvédelmi szempontok figyelembe vételével. Az árvízlevezetés és a természetvédelem érdekei ebben az esetben összehangolt módon érvényesíthetők. A jövőbeni területhasznosítás konkrét formáit az egyes hullámtéri szakaszok szerint, az érintettekkel együttműködve lehet és kell meghatározni. A tervezéshez mindenképpen célszerű figyelembe venni azokat a már kidolgozott programokat és támogatási lehetőségeket, amelyek révén a megvalósításhoz és a későbbi területhasználathoz, területkezeléshez pénzügyi források igényelhetők. A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) agrárkörnyezetvédelmi intézkedései a hullámtéri szántók átalakítását elősegítheti. A programban megfogalmazott támogatás biztos kereteket teremt a hullámtéri művelésiág-váltás ütemezett megvalósításához. Az intézkedések célprogramjai közül kettő, a vizes élőhely célprogram és az érzékeny természeti területek (ÉTT) hasznosítás melletti védelmét biztosító program külön kiemelendő. A szántóföldi mûvelés alól kikerülő területek hasznosításának ökológiai és ökonómiai szempontból is az egyik legkedvezőbb további módja lehet a gazdálkodásra kevésbé alkalmas földterületek erdészeti hasznosítása. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által a 2001 és 2010 közötti időszakra előirányzott Országos Erdőtelepítési Program lehetőséget biztosít a hullámtéri területek erdősítésére. A természetvédelemnek az az érdeke, hogy a telepítés őshonos fafajokból történjen. A mentett oldali ártéren a vizes és üde élőhelyek számos formája található meg, melyek az intenzív gazdálkodás és a korábbi területleszárítási folyamatok következtében folyamatosan száradnak degradálódnak. Nagyon fontos feladat ezen élőhelyek hosszútávú megőrése érdekében egy rehabilitációs program keretében a részletes ökológiai hálózat elkészítese során kitűntetett figyelmet szentelni az élőhelyek vízháztartásának optimalizálására is. Javasolható a Borsodi-mezőség tájvédelmi körzet területének bővítése a Tisza hullámterével. Ehhez a jelenlegi összefüggő nagytáblás szántók általános extenzifikálására lenne szükség, valamint a szántóföldi szegélyek, az útszéli szélek, szegélyek, illetve a birtokstruktúrákat követő cserje- és fasorok részletes felmérése, és bővítése fontos feladatot jelent a lokális szintű ökológiai hálózat készítése során. Friss légifotók alapján javasolható a területlefedő élőhelytérképezés elkészítése, majd a fellelhető élőhelyek jelenlegi állapotának részletes feltárása különböző élőhelyértéklő 71

módszerek segítségével. Mindezek alapján fogalmazható majd meg az egyes élőhelyek fejlesztésére irányuló részletes terv, illetve az ökológiai hálózat hiányzó elemeinek elhelyezése, és kialakítása. A lokális tervezés léptéke M 1: 10 000, illetve M 1:5000, vagy annál kisebb méretarány is lehet a táj felépítésének változatosságától függően. A részletes ökológiai hálózat terv mindamellett, hogy a jelenleg meglévő ökológiailag értékes élőhelyek állapotának javítására, védelmére, megőrzésére javaslatokat fogalmaz meg, nagyon fontos feladatának kell tekinteni az itt előforduló veszélyeztetett fajok térrel, tájjal, élőhelyek minőségével (területméret, belső és külső struktúrák) kapcsolatos igényeinek figyelembe vételét, amelyek nagyban segítik a megfelelő méretű és felépítésű élőhelyek és a fajok számára fontos élőhelykomplexumok kialakítását.

72

III. MELLÉKLETEK

Térképmellékletek: 1. A terület minősítése a szántóföldi termelési alkalmasság szempontjából 2. A terület minősítése az erdőtelepítési alkalmasság szempontjából 3. A terület minősítése a környezeti érzékenység szempontjából 4. A terület integrált földhasználati kategóriái 5. Javasolt területhasználat szántóföldeken 6. Javasolt területhasználat nagytáblás szántóföldeken 7. Javasolt területhasználat kistáblás szántóföldeken 8. A vizsgálati terület ökológiai hálózatának bővítési lehetősége Táblázatok: 1. A környezeti érzékenység értékelésére használt jellemzők és azok súlyozása 2. Az összevont ökotípusok értelmezése 3. Az összevont ökotípusok területe

73