Interneten: http://www.nyugatijelen.com
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk!
XIX. évfolyam, 4685. szám 12 oldal Szerda 2007. május 2. Megjelenik Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében 70 Ft; 0,50 Havi 1200 Ft; 8,00 + postaköltség
Polgári napilap
70 bani Elõfizetõknek csak
TEMES
36 bani
A hagyományõrzés és a történelem jegyében Jelenidõ 7. oldal
Kapuk a Kõköz felett
Fehér Falunapot, Szent György-napot, tavaszt, virágzást és életet ünnepelni gyûlt egybe a hét végére Torockószentgyögy népe. Hazahívták a falu elszármazottjait, vendégül látták a testvértelepülések Bócsa, Tápiógyörgye, Üllés, Csömör, Budapest-Lipótváros fiait, kenyeret sütöttek, bográcsost fõztek, s pálinkával, meg a híres somodi kaláccsal kínálták a szép számban érkezõket. Elõvették díszes ünnepi ruháikat, fényesre vakarták állataikat és a rezesbanda kísérte ökrös szekereiken, lófogataikon hajtották kapukat avatni a falu határába. Egy kemény, dolgos nép méltó szép ünnepén. Falugyûlésen határozták meg az ünnep menetét, ahol az elsõ lelkes Szent György-nap emlékére a kapuk felállításról is döntöttek. Mert a kapu szent szimbólum: jelzi a befele vezetõ utat, s búcsút int a távozónak. Torockószentgyörgyi emberek erdõjük legszebb tölgyeit vágták ki, nemes lelkek adománya, sok önzetlen, szorgos kéz munkája e két jelkép. A mûvészi faragást Balázs Janó, a faluba nemrég letelepedett szobrászmûvész végezte. A tulipán a föld jelképe, azé a földé, mely átkával és áldásával ide köt, a nyitott könyv pedig Mózes könyve, a tízparancsolatot jelzi, hiszen ezt a földet Istent félõ, vallásos emberek lakják. Felebaráti szeretetük tanúbizonysága a háromnapos ünnep szívet melengetõ, gazdag ünnepi mûsora is. Folytatása a 7. oldalon TAKÁCS ILDIKÓ
KILIN SÁNDOR
A
Prológus
z idei május elseje olyan is volt, nem is, mint az elmúlt tizenhét esztendõben a munka nálunk igencsak (tudatosan elfelejtett és elfeledtetett) ünnepe és egykori harci napja. Se igazi felszabadult, politikamentes ünnep, se munkahelyeket, nagyobb bért követelõ megmozdulás, mint a világ más tájain. Abban hasonlított az elõzõekhez, hogy a polgárok többsége e tavaszi szabad napot vagy szabadnapokat idén is kirándulásokra, pihenésre, erdõk mentén, folyók partján, tavak mentén szervezett, családi, baráti roston-sütési partikra használta fel. Abban viszont nem, hogy a politika már nyíltan megpróbálta napi pártaktualitásúvá alacsonyítani. Bár baloldali pártok és pártocskák eddig is megkísérelték újraéleszteni e több mint százéves munkásünnepet, kevés sikerük volt, hisz a 89-es fordulat után a kezdeményezõket igencsak lekommunistázták, idén fordult elõ elõször, hogy a Szociáldemokrata Párt nyíltan saját hagyományának nyilvánította május elsejét, és a fõvárosban tízezer emberes majálissal, ifjainak felvonulásával, hangzatos szónoklatokkal ünnepelt. Szomorú azonban, hogy e jobb sorsra érdemes rendezvény igazi célja, ha álcázva is, tulajdonképpen a menesztett államfõ elleni kampány prológusát jelentette, ellentüntetést a néhány nappal ezelõtti pro Bãsescu tüntetésre. Az pedig egyenesen gusztustalan volt, hogy egy napokban munkahelyén elhunyt fiatal hölgy és egy Irakban a napokban megsebesült román katona emlékét is pártpropaganda céljára próbálták felhasználni. Megkezdõdött a számháború is: melyik tábornak van több szimpatizánsa, ki tud nagyobb tömegeket megszólítani, mozgósítani, autóbuszokkal, ingyenvirslis ígéretekkel, népszerû zenekarokkal nagyobb tömeget összegyûjteni Bukarest vagy a megyeszékhelyek tereire, hogy a május tizenkilencedikei referendumra igenre vagy nemre mozgósítson. Ha Bãsescu tízezer embert hívott, annyit hívott Geoanã is, de Boc már túltett mindkettõjükön: a jövõ hét végére Erdélybõl 15-20 ezret akar mozgósítani Kolozsvárra, ahogy tegnap bejelentette. És ez csak a kezdet, annak a népszavazási kampánynak a kezdete, amelynek kevés köze van a dolgozó emberhez, akit aligha lehet megvásárolni néhány pár mustáros virslivel.
A Kõkõz fölé magasodó kapu avatása. Háttérben az ünnepnapok jeles szervezõi: Koppándi Botond unitárius lelkész és Veres Rudolf alpolgármester
l Új-régi elnök Arad megyében Közélet 2. oldal
l Ismét halott csecsemõt találtak Krónika 3. oldal
l Közeledik a kaszojai ifjúsági majális
Megkezdõdött a strandszezon
Majális
Temesvár A munkaszüneti napokat, a hosszúra nyúlt hétvégét kihasználva a temesváriak több napra is birtokukba vették a Vadászerdõt, a piknikezni vágyók közkedvelt területét (a tavasz beköszöntével egyébként minden hétvégén kitehetnék a meg-
Ifi-újság 6. oldal
l Gyõzött az UTA és a Poli, döntõben az AIKK! Sport 45. oldal
Tragédia munkáscsaládoknál
Felgyújtotta a lakásokat, majd öngyilkos lett
Arad Felgyújtotta a lakását, majd felakasztotta magát egy férfi vasárnap a reptér környékén (az egykori állami mezõgazdasági vállalat területén) lévõ munkáslakásoknál. A 30 éves, komoly alkoholproblémákkal küszködõ férfi elõször saját lakását gyújtotta
fel, ahonnan a lángok átterjedtek a szomszédos közel tíz lakásba is. A megrémült lakosok vedrekkel hordott vízzel próbálták megfékezni a lángokat. Az aradi tûzoltók is kiértek a helyszínre, ahol több mint egy órán át küszködtek a tûzzel, mivel a környéken nemigen lehetett
vizet találni. A nehéz anyagi körülmények között élõ, a környékbeli állattenyésztési kutató farmon dolgozó munkások szerint a gyújtogató gyakran fogyasztott alkoholt, emiatt pedig kiszámíthatatlanul viselkedett. Folytatása a 12. oldalon
SÓLYA R. EMÍLIA
Május elsejei sokadalom
telt táblát a tisztáson). Egymást érték a leterített takarók, a környéket csak lépésben lehetett megközelíteni autóval, a Falumúzeum környékét belepte a roston sülõ húsok illata. Ki sétálni, ki napozni, ki enni-inni látogatott ki a Vadászerdõbe, ahol színek, ínyencsé-
gek és zenei ízlések kavalkádját tapasztalhatta az arra járó. A strandok is megnyitották kapuikat szombaton, bár a medencéket még nem mindenütt töltötték fel. Folytatása a 3. oldalon
P. L. ZS .
2
Szerda, 2007. május 2.
Napzárta Pártmiccs és pártsör A Szociáldemokrata Párt és a Demokrata Párt Kolozs megyei szervezetei külön ünnepi megmozdulásokat szerveztek május elseje alkalmával a Kolozsvár melletti Szent János-kút kirándulóhelyen. A demokraták Traian Bãsescut támogató felírást tartalmazó szeneszsákokat osztogattak, hogy a megjelentek megsüthessék a hagyományos micscset. Mind az SZDP, mind a DP miccset és sört is osztogatott a résztvevõknek. Vasile Dâncu SZDP-szenátor elmondta: úgy véli, a május elsejei ünnep a szakszervezetek ünnepe kellene hogy legyen, de ehhez erõs szakszervezetre volna szükség. Sajnálatos módon az elmúlt 15 évben a politikum elnyelte a szakszervezeti megmozdulásokat. Ez formailag nyugaton is megtörtént, de a szakszervezeti megmozdulás nem veszítette el identitását, és továbbra is védi a dolgozó embereket mondta. Emil Boc PDP-elnök Felfüggesztett állampolgár feliratú trikót viselt. Állampolgárként úgy érzem, felfüggesztették civil jogaimat, elárulták a 2004-ben adott szavazatomat, és május 19-én elmegyek szavazni, hogy viszszanyerjem a jogomat egy demokratikus Romániához mondta Emil Boc.
Politikai piknik Több mint tízezer résztvevõje volt az SZDP által május elseje alkalmával Bukarestben szervezett ünnepségnek. A menetelést követõen a résztvevõk szabadtéri pikniken vettek részt az Izvorparkban. A szociáldemokraták székhelyérõl 12 óra 30 perckor indult el egy 2000 személybõl, fõleg fiatalokból álló menet, követve a Kiseleff sugárútVictoria-térHadsereg Háza Nemzeti Történelmi MúzeumOperett tér Egyesült Nemzetek sugárútja Izvor-park útvonalat. Az útvonal során a menetoszlop felduzzadt, mire a parkba értek, már több mint 10 000-en voltak a csendõrök becslése szerint. A menetelés incidensek nélkül zajlott le, a résztvevõk azt skandálták, hogy SZDP! SZDP Gyõzelem Geoanã elnök! A parkban sátrat állítottak fel, ahol sört és miccset kaptak a menetelõk, illetve vásárolhattak a résztvevõk.
Japán sztrájk Mától mintegy 150 állami, illetve magánintézményekben dolgozó állatorvos, valamint a Kovászna Megyei Állategészségügyi Igazgatóság alkalmazottai japán sztrájkba lépnek, mivel nem értenek egyet az Állategészségügyi Hatóság felosztási tervével. A japán sztrájk addig tart, amíg a problémát meg nem oldják. A tiltakozók fehér karszalagot fognak viselni. Az átszervezést az egészségügyi miniszter jelentette be csütörtökön.
Szerkeszti KILIN SÁNDOR
Közélet
Új-régi elnök Arad megyében
Arad Szombaton a Kultúrpalotában tartotta tisztújító küldöttgyûlését az RMDSZ Arad megyei szervezete. A 230 közül az ülés kezdetéig megjelent 157 küldöttet Bognár Levente választmányi elnök köszöntötte, aki a továbbiakban az ülést vezette. Beszámolójában a leköszönõ elnök, Király András érintette a megyei magyarság és a szervezet legégetõbb gondjait. Beszámolót tartott még Bognár Levente választmányi elnök, Búza Gábor, a Megyei Önkormányzati Konferencia elnöke, Tóth Csaba ügyvezetõ
elnök, Szabó Mihály a Tájékoztató Iroda részérõl; dr. Vajda Sándor a Pénzügyi Ellenõrzõ Bizottság, Horváth István az Etikai, Fegyelmi Bizottság, Hosszu Zoltán helyett Tóth Csaba a Szabályzat Felügyelõ Bizottság tevékenységérõl. A beszámolók vitájában Nagy István, Czernák Ferenc és Nagy Sándor fejtette ki véleményét. A felvetett kérdéseikre Bognár Levente és Király András válaszolt. A fórum megejtette a program-, illetve alapszabályzatmódosító javaslatok vitáját.
A megyei elnökválasztás során az ellenjelölt nélkül induló Király Andrást 143 igen, 15 nem, illetve 3 érvénytelen szavazattal további két évre megerõsítették tisztségében. A megyei küldöttgyûlés a 67 tagú választmány alanyi jogon betöltött 5 helye mellett titkos szavazással megválasztott további 11 vidéki, illetve ugyannyi aradi képviselõt. A szavazatszámlálás alatt számos résztvevõ szólalt fel közérdekû, magyar vonatkozású kérdéseket vetve fel.
Arad megye minden magyarlakta települése képviseltette magát a fórumon
Ingyenes vércukorszint-mérés
Kinek reklám, kinek életbevágó lehetõség
Temesvár Eredeti módon reklámozta digitális vércukorszint-mérõ mûszereit az elmúlt hét végén egy temesvári cég. A mini-vakációt kihasználva ingyenes mérést szervezett közismert szaküzletében abban bízva, hogy az ily módon odacsalogatott páciensek közül, akik betegnek találtatnak, remélhetõleg vásárolnak mérõmûszert, hogy folyamatosan ellenõrizhessék állapotukat. A módszer is, az idõpont is ideálisnak bizonyult... Nyitás elõtt a bolt bejáratánál felsorakozott negyvenötven fõs várakozó csoport tagjai szinte kivétel nélkül az idõs korosztályhoz tartoztak. Látásuktól nem repestek az örömtõl a reklámakció szervezõi, de becsületükre legyen mondva, messzemenõ udvariassággal fogadták a pácienseket, és egy-két útbaigazító megjegyzés kíséretében mindenkinek írásban nyújtották át a mérés eredményét.
Eltelt az elsõ félóra, de a hálálkodáson kívül más még nem került a szervezõk tarsolyába. A fehérköpenyesek asztalához járulók többségérõl lerítt, hogy az ingyenes akció számukra életbevágó lehetõség. Ha ez nincs, talán sosem tudnák meg, hogy hányadán állnak a vércukorszinttel. Az idõ elõrehaladtával azonban a reklámakciónak kezdett beérni a gyümölcse. Egyre több aktív korú kliens tûnt fel a sorban, akik mérés után megcélozták a pultot, és mûszerrel távoztak... Lehet, hogy pozitív egyenleggel zárult az akció mérlege, de az sem kizárt, hogy hoszszabb távú hatása majd ezután váltja be a hozzá fûzött üzleti reményt. Egy azonban bizonyos: a rászorulók észre sem vették, hogy reklámfogás kedvezményezettei. Inkább hitték, hogy nálunk is jó irányba kezd kimozdulni az üzleti világ.
(SIPOS)
Az elõkészületek befejezõdtek... Nemzetközi zenei fesztivál Temesváron A temesvári zenei élet kie- Bartók-, Munteanu-, ShowMájus 7-én, hétfõn kalehet szavazni melkedõ eseménye, a 32. mûvek hangzanak fel. marahangverseny színhelye
Temesvár Április utolsó munkanapját a május 19-i referendum elõkészületeinek ellenõrzésére fordította a temesi prefektus. Az összes vidéki polgármestert berendelte a Nyugati Egyetem nagy aulájába, és szúrópróbaszerûen néhányukat alaposan beszámoltatta a tényállásról. Miután mindenfelõl kielégítõ választ kapott, nevezetesen, hogy akár május elsején megtarthatnák a szavazást, néhány apróbb kiigazításra hívta fel a hallgatóság figyelmét. A többi között elmondta, hogy Temes megye is igazodik a Belügyminisztérium javaslatához, és nem nyit szavazóközpontot vasútál-
lomásokon, a nemzetközi röptéren, távolsági buszállomásokon és katonai egységekben. A Bega-parti városban összesen 230 szavazóhelyiség lesz. A névjegyzékek megérkeztek, a szavazó bizottsági elnökök nevét viszont csak hét nappal a referendum elõtt hozzák nyilvánosságra. Napidíjukat 50 lejben állapították meg. A prefektusi kiképzõ gyûlésen bemutatkozott a megyei választási bizottság elnöke, Alina Mihaela Crãiniceanu törvényszéki bíró, záróakkordként pedig a résztvevõk meghallgatták a Nyugati Egyetemen zajló orgonakoncert néhány számát. (S.)
A ROMTELECOM TELEFONSZOLGÁLTATÓ figyelmezteti azokat az ügyfeleket, akik az utóbbi idõben számlát és szerzõdést kaptak a Román Telefonkönyv kiadótól, hogy ne tévesszék ezt össze a telefonszolgáltató számláival. Az illetõ cég felkéri az embereket, fizessenek egy bizonyos összeget reklámok megjelentetésére a www.carteadetelefoane.net internetes honlapon, és az ügyfelek toborzása érdekében a marketing stratégiában visszaél a telefonkönyv kifejezéssel, felhasználja a Romtelecom számla vizuális elemeit, áll a telefonszolgáltató vállalat közleményében. Hangsúlyozzuk: a Romtelecom csak az ügyfelei beleegyezésével vezeti be a személyek neveit és adatait az általa kiadott telefonkönyvbe, és ezért a szolgáltatásért nem kér illetéket. A vállalat megtesz minden jogi lépést, hogy a Román Telefonkönyv kiadó beszüntesse akcióját áll többek
Zenés Temesvár elnevezés nemzetközi fesztivál vette kezdetét a Bega-parti városban. A május 25-én záruló fesztivál a zenemûvészet hazai és külföldi jeles személyiségeit vonultatja fel, szólóestek, szimfonikus hangversenyek követik egymást három héten át a Ion Vidu Mûvészeti Kollégiumban és az evangélikus-lutheránus templomban. Holnap 19 órakor Dumitru Sâpcu klarinétmûvész tart szólóestet, zongorán kíséri Valentina Popovciuc, ütõhangszeren közremûködik Ovidiu Andriº. Bach-, Rameau-, Stamitz-, Brahms-, Poulenc-,
között a közleményben. GHEORGHE BACIU, a Demokrata Párt Kovászna megyei szervezetének elnöke tegnap a Mediafax hírügynökség tudósítójának kijelentette: tekintve, hogy az RMDSZ a Nagy-Románia Pártot választotta a demokraták helyett, semmiféle együttmûködés nem lehetséges a jövõben a két alakulat között. Baciu szerint az RMDSZ vágta el a szálat. A demokraták Kovászna megyei elnöke úgy vélte: tekintve, hogy az RMDSZ és a DP ugyanazon európai politikai család tagjai, az RMDSZ vezetõségének semleges álláspontra kellett volna helyezkednie a május 19-ei referendum kampányában, és nem kellette volna felszólítania a választókat, hogy Traian Bãsescu ellen szavazzanak. Bár egymás mellett állunk az Európai Néppártban, ezek után arra is számíthatunk, hogy az Európa Tanácsban is elárulnak minket tette hozzá Baciu.
Május 4-én, pénteken Beethoven-medalion címmel szimfonikus hangversenyt rendeznek. Vezényel: Reiner Schmidt (Németország). Szólista: Fumiko Shiraga japán zongoramûvésznõ. Mûsoron: Coriolan nyitány, 5., Esz-dúr zongoraverseny, V., c-moll szimfónia. A május 6-án, vasárnap rendezendõ szimfonikus hangverseny karmestere Jerome Pillement (Franciaország). Szólisták: Gabriel Popa, Alexandra Guþu Sorin Dogariu. Mûsoron: Ravel Tambeau de Couperin, Beethoven Hármas, hegedû-, gordonka- és zongoraverseny, Ravel Bolero.
A KOLOZSVÁRI POLGÁRMESTERI HIVATAL engedélyt adott a Traian Bãsescut támogató tüntetés megszervezésére május 9-re. Emil Boc polgármester, a DP elnöke reméli, hogy 15 000-nél több résztvevõje lesz a tüntetésnek. Reméljük, olyan tüntetés lesz, amelyre nemcsak a kolozsváriak jönnek el, hanem sokan Erdélybõl, hogy nemet mondjanak Traian Bãsescu leváltására. A kolozsváriak polgári szellemére számítunk, arra, hogy május 19. után nem akarják, hogy jogaikat továbbra is felfüggesszék mondta Boc. A DP elnöke közölte: a tüntetésen részt vesz Traian Bãsescu is. A Demokrata Párt az elkövetkezõ idõszakban négy tüntetést szervez Traian Bãsescu támogatására: május 6-án Konstancán 17 órától, május 9-én Kolozsváron 17 órától, május 12-én Craiován 12 órától, illetve május 13-án Iaºiban 17 órától. ARRA BIZTATTA TEGNAP Mircea Geoanã, a Szociáldemokrata Párt elnöke a mintegy 1500 fiatalt, aki részt vett a május elseje alkalmából a párt központi székhelyén szervezett Nyitott kapuk napján, hogy ne fogadjanak el politikai vagy szociális ellenmodelleket, arról biztosítva õket,
lesz a mûvészeti kollégium. Címe: Jelenkori bánsági zeneszerzõk. Mûsoron Teodor Caciora-, Gheorghe Costin-, Remus Georgescu-, Rodica Giurgiu-, Kurtág György-, Ovidiu Manole-, Adrian Mardan-, Gabriel Mãlãncioiu-, Alin Vãcean-mûvek. Szólisták: Cristina Constantin, Elisabeta Codreanu, Szigeti István, Barabási Zsolt, Cristian Bilec, Vlad Colar, Horaþiu Roman, Andreea Jurcã, Roxana Ardeleanu, Daniela Iancu Tãtaru, Delia Luncan, Adrian Mardan. Közremûködik Gheorghe Firca muzikológus.
hogy Románia élén valóban reprezentatív személyek állhatnának. Geoanã azt mondta a fiataloknak, hogy tanulás és munka nélkül nem jutnak messzire, és szerinte, hogy Traian Bãsescu meg fog fizetni tetteiért a május 19-i referendumon, amikor a románok megszavazzák a leváltását. Geoanã szerint a jelenlegi politikai osztálynak friss vérre van szüksége. Erre a jelenlevõk Geoanã nevét skandálták. Az SZDP-elnök azzal biztatta õket, ha szorgalmasan dolgoznak, majd az õ nevüket is skandálni fogják valamikor. PHILLIPE CORDERY, az Európai Szocialisták Pártjának elnöke tegnap az SZDP által szervezett Nyitott kapuk napján kijelentette: Traian Bãsescu eljutott arra a pontra, hogy árt Romániának. Hogyan tiporhatja valaki ennyire lábbal a demokráciát? Az a tény, hogy valaki vitatja a megválasztott parlament által hozott határozatot, bizonyítéka annak, hogy meg akarja ismételni a történelem egyik totalitárius programját mondta Cordery a mintegy 1500, az SZDP-be frissiben beiratkozott fiatalnak, akik részt vettek az eseményen.
Összeállította SZALONTAI SÁNDOR
Krónika
Szerda, 2007. május 2.
3
Majális
Folytatás az 1. oldalról
A hétfõi változóan borús idõ egyébként nem kedvezett a strandok üzemeltetõinek, de május elsején már sokkal többen kimerészkedtek a medencék szélére. Akik pedig kerülni akarták a strandokat, azok a Temes partját választották, a közeli Albinánál vagy Ságnál, ahová szintén tömegesen járnak ki a temesváriak a víkendet tölteni.
Mititéj, sör, szemét Arad A május elsejei és elõtti szünnapokon rengeteg ember ment ki Aradról a zöldbe családjával vagy nagyobb társasággal mititéjt, flekkent sütni, azt néhány üveg sörrel leöblíteni, vagy egyszerûen csak leülni a zöld fûbe. A hagyományos helyeken (pl. Csálai, glogováci erdõ) kívül idén nagyon sokan már vasárnap, hétfõn ellepték a Maros-part mindkét oldalát az újaradi vasúti hídig és tovább, a glogováci, illetve a Csálai erdõ irányába, jó néhány helyen sátrakat is látni lehetett. A szokatlanul sûrûn felszálló füstön kívül a sétálgatónak az is feltûnt, milyen szörnyen szemetes a part mindkét oldalon, és bizonyosra vehetõ, hogy a fõleg mûanyagpalackot, papírt, sörösüveget, konzervdobozt, háztartási szemetet tartalmazó halmazok tovább nõttek a majális alkalmával.
Aradon, mint az elmúlt években minden alkalommal, a Szociáldemokrata Párt emlékezett meg május elsejérõl: a Maros-parti Belvedere teraszt (a strandra vezetõ pontonhíd lábánál) megtöltötték tagjai és szimpatizánsai, a környéket betöltötte a sülõ hús illata és a román népzene.
Hagyományteremtõ szándékkal Kisiratoson Arad Tegnap Kisiratoson elsõ ízben szervezett majálist a helybeli gazdakör. A malommal szemközti réten létrehozott új futballpályán megszervezett rendezvénysorozat délben a gyermekek és a fiatalok labdarúgótornájával indult, zsákban futás, kötélhúzás, mókás vetélkedõk következtek, miközben az egykori zenészekbõl összeállt zenekar, illetve a fiatalok zenegépe egymást váltva szórakoztatta a helybeli és környékbeli több mint 300 vendéget. Akik számára a mesterszakácsok a helyszínen ízletes gulyást fõztek, mititéjt sütöttek. Mindenki kedvére ihatott rá sört vagy üdítõt, táncolhatott az esti szabadtéri bálon. Halai János alpolgármester, a gazdakör elnöke a sikeren felbátorodva immár a jövõ évi május 1-jei majális megszervezésére gondol.
(B)
Nõi táskába tették
Újabb kisbaba holttestére bukkantak
Arad Pár nappal azután, hogy Dezsõházán egy lángoló mezõn egy kisbaba holttestére bukkantak, hétfõn újabb gyermeket találtak, ezúttal Nagylakon. A csecsemõt két helybeli asszony találta meg, a fiúcskát egy nõi táskába tették és a Crac nevû csatornánál hagyták. A táskából csak a gyermek lábai látszottak ki, testén szúrásokra emlékeztetõ nyomok voltak. A megtalálók azonnal hívták a 112-es sürgõsségi számot, a helyszínre a rendõrök és ügyészek is kiérkeztek. Cristian Lazãr, a nyomozást vezetõ ügyész a Nyugati Jelen-
A játék és a szép magyar szó varázsa
Fehér A színjátszás bûvkörébe csábult általános iskolásoknak adott helyet április 2729. között a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium. A színpad, a játék és ékes-édes anyanyelvünk vonzerejének hû bizonyítékául szolgált a hetedik alkalommal megrendezett Szórványszínjátszó Találkozó. Hét évvel ezelõtt a szórványvidék magyar iskolásait egybegyûjteni hivatott fesztivál az évek során egyre erõsödött, egyre nagyobb méreteket öltött. Idén már a határon is átívelve, Szatmártól Szebenig, a Mezõségtõl a Hargitáig szinte egész Erdélyt egybefogja. Az anyaországból elõször a soltvadkerti testvériskola nevezett be, idén meg a fóti Németh Kálmán Mûvészeti Általános Iskola diákjai jöttek el. A színjátszó találkozók szakirányítói, Kovács Éva és Kiss Tibor budapesti drámapedagógusok tavaly õsszel a Bethlen Gábor Kollégium tanárainak dramaturgiai képzést is tartottak. A Felsõboldogfalváról, Székelykeresztúrról, Sármásról, Medgyesrõl, Tordáról, Marosújvárról, Kaplonyról és Fótról érkezett csapatok péntek délután, valamint szombat délelõtt és délután mutatták be mûsoraikat. Az enyedi Kollégiumot Stáb Ildikó tanárnõ irányításával az V. osztály képviselte, nagy sikert
aratva Móra Ferenc Kevély Kereki címû színmûvével. A marosújvári diákok zenés játékait Fórika Éva és Szabó Mária tanárnõk tanították be.
Az enyedi diákok Móra színmûvét mutatták be A színpadi produkciók igen széles skálán mozogtak: hagyományos népi játékokat és ezek egészen modern értelmezéseit, Karinthy-átdolgozást, zenés játékokat és egyéb színpadi mûveket is láthattunk. Minden csapat hozott valami érdekeset, újat. Ötletes díszletet, színházba illõ, megragadó jelmezeket, egyedi népszokást, táncokat. Az elõadások színvonala évrõl évre javul. Meglátszik az odafigyelés, az igényesség, s most már a szaktudás is. Volt olyan csapat, amely két szín-
mûvet is bemutatott. Tordáról például idén 80 gyerek érkezett mondta dr. Demény Piroska aligazgató, a Szórványszínjátszó Találkozók szervezõje.
Ferenc: Kevély Kereki c. A találkozó alkalmával a kollégiumban elszállásolt diákok nemcsak az iskolával és a várossal ismerkedtek meg, de személyiségfejlesztõ játékokban, dramaturgiai képzésen és kézmûves foglalkozásokon is részt vehettek. S míg este a tábortûz mellett egymással barátkoztak, vezetõik kiértékelték a látottakat, szakmai tanácskozást tartottak. Szórakozva, komédiázva tanulva e három nap alatt nevelõ és diák együtt örülhetett a játék és szép magyar szó varázsának.
TAKÁCS ILDIKÓ
nek tegnap elmondta: a boncolás elõzetes eredményei szerint még nem tudják százszázalékosan megállapítani, hogy a gyermek élve vagy halva született, az azonban egyre biztosabb, hogy belsõ szervei egészségesek voltak és rendes határidõre született. Bár elõször azt hitték, hogy valaki késsel szúrta meg, késõbb kiderült, hogy a testén lévõ nyomok a rothadás jelei. Tegnap délután még nem tudták, ki tehette ezt a szörnyûséget, a nyomozó-csoport a gyermek anyját kereste. Az ügyész feltételezi, hogy az
anya csakis környékbeli lehet, másképp nem tudta volna épp ilyen körültekintõen elrejteni a gyermeket. Ha a törvényszéki orvos megállapítja, hogy a gyermek már halva született, akkor a tettet bármilyen embertelen is nem tudják bûncselekménynek besorolni. Ha az ellenkezõje derül ki, az anyát csecsemõgyilkosság miatt vonják felelõsségre. Ilyen esetekben, ha elõkerül az anya, mindig pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá. Tegnap még nagyban folyt a nyomozás a környéken.
SÓLYA R. EMÍLIA
Munkával ünnepeltek
Temesvár Két évtizeddel ezelõtt még hõsként emlegette a sajtó azokat, akik munkával ünnepelték május 1-jét. A dobogós hely a nehézipar kiszolgálóit illette meg (kohászok, olvasztárok, vasöntõk), de ott, ahol híján voltak az élcsapatnak, beérték a szolgálatos villanyszerelõk, pé- Õszig az összes diákotthon külsõ falát kek, villamosveze- hõszigetelõ fogja borítani tõk, buszsofõrök magasztalásával. Felsõfokon Természetesen szívbõl. kellett osztogatni a dicsérõ Mert... megfizetik. jelzõket, mert a hozsanna Duplán? helyettesítette az ünnep Nálunk nincs duplán napon végzett munkáért igaz- vagy szimplán, mert teljeságosan elvárható többletfi- sítménybérben dolgozunk. zetést. Talán mondanunk Amikor elvállaltuk az épület sem kell, hogy a botcsinálta szigetelését, nem csak az hõsök nem sokra tartották a árban egyeztünk meg, hanem kitüntetõ figyelmet, jobban azt is szerzõdésbe foglaltuk, örültek volna a szabadnap- hogy átadáskor egy összegben nak, de még inkább a dupla kapjuk kézhez a járandófizetésnek. Vajon napjainkban ságunkat. Nem nézzük se az hányadán állunk a munka órát, és azt sem, hogy milyen ünnepének hõseivel? nap van. Hajtunk, hogy mieFeszített ütemben dol- lõbb hozzájussunk a péngoznak az építõk a temesvári zünkhöz. Messzirõl jöttünk diákotthonok hõszigetelé- Temesvárra melózni, és a sén. A mini-vakációban sem szállás meg a koszt egyformán szünetelt a munka, május viszi a pénzt, akár dolgozunk, elsejét is az állványokon akár nem... töltötték. Piacgazdaságban üres frá Szívbõl vagy színbõl zissá silányultak a dicsérõ áldozták fel szabad napjaikat jelzõk. A helytállás eléréséhez a munka oltárán? kérdeztük sokkal hatékonyabb eszközt a C otthon szigetelését végzõ kell bevetni: ösztönzõ jamunkacsoport fiatal veze- vadalmazást! tõjétõl. (SIPOS)
A venezuelai hírportál Hugo Chávez venezuelai elnök vasárnapi fenyegetõ bejelentésérõl számol be. Eszerint: ha az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) elítéli Venezuelát, amiért államosítja az ellenzéki beállítottságú magán médiacsatornát, az RCTV-t, akkor Venezuela fontolóra veszi kilépését a szervezetbõl. Chávez azzal vádolja a csatornát, hogy részt vett az ellene öt évvel ezelõtt szervezett puccsban, ezért nem hajlandó meghosszabbítani a május 27-én lejáró mûködési engedélyt. A csatorna, többek között, az AÁSZ Emberi Jogi Bizottságához fordult, hogy segítséget kérjen, és a szervezet Amerika-közi Emberi Jogi Bíróságához nyújtott be keresetet. A mexikói baloldali lap az ország fõvárosában a mûvi vetélés engedélyezésével kapcsolatos múlt heti szavazás utáni újabb fejleményrõl ír. Norberto Rivera, Mexikóváros Rómában tartózkodó bíboros-érseke ugyanis kiátkozta Marcelo Ebrardót, a fõváros baloldali fõpolgármesterét, és felszólította az orvosokat, ne vegyenek részt ezekben az utálatos gyilkosságokban. A fõváros szövetségi körzetének egyházmegyéje ugyancsak közölte: aki végrehajtja ezt az orvosi beavatkozást, arra is automatikusan érvényes az egyházi átok. A fõpolgármester válaszul bekérette a kiátkozásról szóló dokumentum másolatát, és figyelmeztette a bíborost, hogy nem a XVI., hanem a XXI. században élünk. A francia elnökjelöltek hajrájáról szólva a Párizsban megjelenõ amerikai globális napilap idézi a szocialista Ségolene Royalt, aki az õt hallgató tömeg örömujjongásától kísérve azt mondta Nicolas Sarkozyt gúnyolva: Nem fogunk a térdünkön csúszni George Bush elõtt. Sarkozy közben esdekelt a szélsõjobboldali választók kegyeiért is, amikor kijelentette: Szavazataik hasznosak, kiáltásukat meghallják, szenvedésükre odafigyelnek. Az argentin hírportálon is megjelent a hír, hogy szombaton Ríi Gallegos városában az argentin elnök szülõvárosában egy ámokfutó építõanyaggal megrakott kamionjával percekig száguldozott a forgalommal szemben, majd felborult az elnök, Néstor Kirchner házával szemben. Az elsõ hivatalos jelentések arról számoltak be, hogy a sofõr szándékos merényletet hajtott végre. Az argentin fõvárostól, Buenos Airestõl 2500 kilométerre délre fekvõ városban igen feszült a légkör a többek között béremelést és helyzetük javítását követelõ oktatási dolgozók hónapok óta tartó szakszervezeti ellenállása miatt. (A MAGYAR NEMZET összeállítása nyomán)
4
Szerda, 2007. május 2.
Sport AIKKBukaresti Olimpia 81:50 (44:25)
Döntõbe jutottak!
FCM UTAPiatra Neamþ-i Ceahlãul 1:0 (0:0)
Élvonalat érhet a gyõzelem!
Textilgyári stadion, 9000 nézõ. Vezette Sorin Corpodean (Gyulafehérvár) 6, Cristian Nica (Ploieºti) Cãtãlin Savu (Galac) 6-6. Szakszövetségi megfigyelõk: Octavian Goga (Brassó). UTA: Mârne Mihuþ (Bãlan 46.), Bálint, Chiriþã, Simao Hidiºan, Cristian Todea, Thiago, Hora (Simion 65.) Edson (Stojanovic 78.), Apostu. Edzõ: Marius Lãcãtuº. Ceahlãul: Fedorenko Forminte, Avãdanei, Iencsi Nohai, Cebotaru, Chiriac (Alexandru 65.), Bãnuþã, Vãsâie Vrãjitoarea (Gheorghiu 77.), Rusmir. Edzõ: Aurel ªunda. Vasárnap délután telt ház fontosságát. Az elsõ valamireelõtt játszották le az FCM való helyzet a 9. percben UTAPiatra Neamþi-i Ceahlãul alakult ki, mikor is Edson I. ligás alsóházi rangadót. nem tudta eldönteni, hogy Mindkét csapat nagyon idege- Apostu kiváló beadását fejjel sen kezdett, ami nem is csoda, vagy lábbal továbbítsa a kapufigyelembe véve a mérkõzés ba, így a játékszer elszállt mel-
Fedorenko kapus több bravúrt is bemutatott a mérkõzésen, mégsem tudta megakadályozni csapata újabb vereségét Lixi-fotó lette. A 16. percben Thiago próbálkozott távolról (ami ritkaságszámba megy az UTA-nál A 29. fordulóban: FC Vas- szerk. megj.), Fedorenko luiUrziceni-i Unirea 0:0, kapus csak nehézségek árán Craiovai UniversitateaFC tudott hárítani. Mindkét Naþional 1:0 (Rose 39.), csapat rengeteg hibával játTemesvári FCU Politehnica szott, a hazaiak próbáltak táTârgu Jiu-i Pandurii 1:0 (Bucur madni, de a vendégkaputól 30 49.), FC ArgeºKolozsvári méterre megállt a tudomány CFR 0:0, FCM UTAPiatra igaz, ez a vendégek teljes Neamþ-i Ceahlãul 1:0 (Edson csapattal való védekezésének 50.), Petrozsényi JiulKons- volt betudható. A 24. percben tancai Farul 1:2 (Apetrei 78., meghûlt az aradi szurkolókilletve Dinu 12., öngól, To- ban a vér, amikor (az úgynedoran 14.), DinamoBesz- vezett aradi mumus) Vrãjitoatercei Gloria 2:0 (Ze Kalanga rea lódult meg egyedül a hazai 35., Liviu Ganea 78.), kapu felé, de Mârne kapus SteauaGalaci Oþelul 3:0 (Ba- lábbal hárítani tudott. A dea 40., Iacob 50., Ochiroºii kipattanó labda Rusmirhoz 92.), RapidIaºi-i Politeh- került, aki 17 méterrõl belsõnica 3:0 (Rada 1., Mazilu vel próbálta a hálóba juttatni a játékszert, de Mârne ismét 23., Zicu 90.). a helyén volt és szögletre Az állás: mentett. A játékrész hátralevõ Dinamo 29 22 6 1 57:17 72 részében igazán említésre CFR 29 17 6 6 52:28 57 Steaua 29 16 8 5 51:21 56 méltó esemény nem történt, Rapid 29 15 9 5 53:27 54 mindkét csapat leginkább Gloria 29 14 5 10 38:31 47
I. Liga
Poli Oþelul Urziceni Pandurii Vaslui Iaºi Craiova Farul UTA Ceahlãul Argeº Naþional Jiul
29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29
13 13 12 12 10 10 8 7 8 7 5 4 4
7 4 6 5 10 9 11 11 8 5 7 6 5
9 12 11 12 9 10 10 11 13 17 17 19 20
29:23 45:48 25:23 23:26 32:38 32:33 28:41 28:31 20:33 20:42 19:35 19:46 10:35
46 43 42 41 40 39 35 32 32 26 22 18 17
Következik (május 56.): PanduriiCraiova, Farul Gloria, NaþionalUTA, CeahlãulVaslui, IaºiDinamo, UrziceniSteaua, OþelulFC Argeº, JiulPoli, CFRRapid.
(SZ. R.)
Anglia/35.
EvertonManchester United 2:4, Man. CityAston Villa 0:2, Middlesbrough Tottenham 2:3, PortsmouthLiverpool 2:1, SheffieldWatford 1:0, WiganWest Ham 0:3, ArsenalFulham 3:1, Blackburn Charlton 4:1, Chelsea Bolton 2:2, ReadingNewcastle 1:0
arra figyelt, hogy megakadályozza az ellenfél támadásait. A második félidõre a hazai csapat sokkal motiváltabban jött ki a pályára. A 49. percben Edson helyezett lövésre egy labdát Todeának, aki 20 méterrõl hatalmas löketet eresztett az ellenfél kapujára, de a vendégek kapusa a helyén volt, és szögletre hárított. Ekkor még nem tudtuk, de ez volt a mérkõzés legfontosabb szöglete, hiszen Hidiºan beadásából Edson az ötösön belülrõl egy erõteljes fejest követõen megszerezte a vezetést: 1:0. Ettõl a perctõl megfordult a játék képe: a hazai csapat visszahúzódott, a vendégek, pedig támadni próbáltak. Az aradiak taktikája ekkor leginkább az ellentámadásokra alapult. A 61. percben Edson kapott egy kiváló labdát, de a kapusba rúgta. A vendégek enyhe nyomást gyakoroltak a hazai kapura, a 75. percben Edson révén mégis az UTA kerül helyzetbe, de Forminte és Fedorenko együttes erõvel megakadályozták az aradi elõny növelését. A vendégcsapat egyre idegesebben játszott, igazán veszélyes helyzetet nem tudott kialakítani, így a hazai együttes megszerezte idei elsõ gyõzelmét. *** Az aradiak vezetõedzõje, Marius Lãcãtuº a mérkõzés végén a nagy stressz és idegesség hatására rosszul lett. A csapat teljesítményét és a meccset Nagy Roland értékelte: Tudtuk, hogy sorsdöntõ lehet számunkra ez a mérkõzés, fõleg, mert idén még nem sikerült gyõzelmet aratnunk. Ahogy mondani szokás, 6 pontos meccs volt, mindkét csapat vállát nagy teher nyomta. Talán ezért is játszottunk kicsit gyengébben, de a lényeg, hogy megszereztük a 3 pontot. Gheorghe ªtefan (elnök, Ceahlãul): Szeretnék gratulálni az aradi csapatnak, amely szerintem megérdemelte a gyõzelmet. Sok sikert kívánok nekik a következõ elsõ osztályú évadhoz, miközben mi a másodosztályra készülünk, hiszen nagyon nehezen hiszem, hogy ebbõl a helyzetbõl van kiút.
SZILÁGYI RÓBERT
Az élcsoport: Manchester United 85, Chelsea 80, Liverpool 67, Arsenal 66, Bolton 55 ponttal.
Olaszország/34.
TorinoMilan 0:1, FiorentinaChievo 1:0, Messina Atalanta 0:0, ParmaCagliari 2:1, UdineseCatania 0:1, LivornoPalermo 1:2, AscoliReggina 2:3, SienaSampdoria 0:2, RomaLazio 0:0, InternazionaleEmpoli 3:1. Az élcsoport: Internazionale 87 (már bajnok), Roma
Arad Az aradi kosárlabdás lányok, hogy a motorsportban használatos kifejezéssel éljek, rajt-cél gyõzelmet arattak, vagyis az elsõtõl az utolsó másodpercig vezetve lelépték a Bukaresti Olimpiát. Érdekesség lehet, hogy a vendégek az elõzõ napi kezdõ ötöst a cserepadon hagyva kezdtek, aminek az lett a vége, hogy a hazaiak a 3. percben 7:0, majd 12:2 arányban vezettek. Dan Braºoveanu, az Olimpia másodedzõje (a vezetõedzõt az elõzõ napi bírószidalmazást követõen eltiltották) ekkor három alapjátékosát hozta be a pályára, ám az eredményjelzõ egyre nagyobb különbséget mutatott. Így az elsõ játékrész végére 25:10
volt az állás. A második negyedben minden ott folytatódott, ahol az elõzõben befejezõdött. Az aradiak látványosabban és pontosabban játszottak ellenfelüknél. A nagyszünetben 44:25 volt az eredmény. A második félidõ elején a hazaiak kicsit kiengedtek, reményt adva ezzel a vendégeknek, hogy talán lehet keresnivalójuk, így a játékrész közepén 11 pontra apadt az aradi elõny (48:37). Ekkor Tarþa Enikõ remek hárompontosaival nyugtatta meg a szurkolókat. Egy negyeddel a vége elõtt 63:41. Az utolsó játékrészben a hazai keretbõl minden játékos lehetõséget kapott, ekkor ugyanis már mindenki tudta, hogy ki is lesz az idei döntõ
egyik résztvevõje. Az AIKK remek játékkal, magabiztosan (a végeredmény 81:50) jutott be a hazai bajnokság döntõjébe, ahol az örök rivális Târgoviºte csapatával csap majd össze. A Gabriel Roceanu (Bukarest) és Bukuresti László (Szováta) bírói páros jól irányította a mérkõzést. AIKK: Hindsman 11 (1x3), Moore 8 (1), Uiuiu 7, Nagy, Mészáros 13, Mãrginean, Bucicã 6 (2), Moroºan 5 (1), Hurdle 17 (1), Ionescu, Kine Kane, Tarþa 14 (2). Edzõ: Adrian Budurean. Olimpia: Bagiu 16 (2x3), Burlacova 5 (1), Rãdulesu 2, Perþa 10, Pop 3 (1), Diaconu 6, Colceag, Gay 5, Cãrutaºu, Kudryavceva 3. Edzõ: Dan Braºoveanu. (SZILÁGYI)
Temesvári FCU PolitehnicaTârgu Jiu-i Pandurii 1:0 (0:0)
A bajnokság végére magukhoz tértek
A labdarúgó I. Liga 29. fordulójában a Temesvári FCU Politehnica újabb hazai gyõzelmet könyvelhetett el, ezúttal a Târgu Jiu-i Pandurii ellen, így a Steaua, Ceahlãul és FC Naþional elleni sikerek után zsinórban ez volt a negyedik diadalmas meccse a Velcea-legénységnek. Szombaton mintha gyengébben szerepeltek volna a lila-fehérek, mégis sikerült megszerezniük mind a három pontot. Egy meglehetõsen helyzetszegény elsõ félidõ után a második játékrész elején, a 49. percben Andrei Cristea bal oldali megmozdulását követõen Gigel Bucur szerezte meg a
csapata egyetlen, gyõztes találatát. A temesvári drukkerek a táblázatra nézve most sajnálhatják igazán a könnyedén elvesztett pontokat, akár a harmadik helyet is elcsíphették volna, így marad az esetleges ötödik hely, no meg a kupadöntõ, amelyre a labdarúgók maximális formába szeretnének kerülni. Ugyanakkor a bánsági klub vezetése a hétvégén két fontos lépést tett a következõ szezonra nézve, leszerzõdtették Marian Aliuþã 29 éves labdarúgót, és úgy tûnik, valójában megegyeztek ifjabb Dusan Uhrinnal, a cseh Mlada Boleslav jelenlegi vezetõedzõjével.
Dan Pãltiniºanu stadion, hatezer nézõ, vezette: Viorel Sandu, Adrian Vidan és Ispas Cojocaru (mindárman bukarestiek) Poli: Pantilimon Scutaru, McKain, Emeghara Abiodun, Alexa, Omoduemuke, Karamian Caramarin (Pleºan 53.) Bucur (Matei 88.), Cristea (Torje 64.). Vezetõedzõ: Valentin Velcea. Pandurii: Dossey Popete, Bogoi, Vãtavu, Mândrean Popescu (Vajda 85.), Pãcurar, Vancea, Orac Mihai (Vidakovic 78.), Vintilescu (Radovanovic 58.). Vezetõedzõ: Eugen Neagoe.
LÁSZLÓ Á.
Ha formába lendül, Gigel Bucurt (jobbra) nehéz megállítani 69, Milan 59, Lazio 58, Palermo 52 ponttal.
Bayern München 53, Nurnberg 45 ponttal.
Valencia 56, Zaragoza 54 ponttal.
Németország/31.
Spanyolország/32.
Franciaország/34.
DortmundFrankfurt 2:0, NürnbergWolfsburg 1:1, MainzHannover 1:2, M gl a db a c h S t u t t g a r t 0:1, BochumSchalke 2:1, AachenHertha 0:4, Bayern MunchenHamburg 1:2, BielefeldBremen 3:2, CottbusLeverkusen 2:1. Az élcsoport: Schalke 62, Stuttgart 61, Bremen 60,
Atlético MadridBetis 0:0, ValenciaHuelva 2:0, Getafe Real Sociedad 1:0, TarragonaVillarreal 0:3, Celta Mallorca 0:3, OsasunaZaragoza 2:2, SantanderDeportivo 0:0, SevillaEspanyol 3:1, BarcelonaLevante 1:0, Atletic BilbaoReal Madrid 1:4. Az élcsoport: Barcelona 62, Sevilla 61, Real Madrid 60,
ToulouseParis-SG 13, ValenciennesMonaco 2:2, LorientSaint-Étienne 0:0, NantesRennes 0:2, Lille Nancy 0:1, LyonLe Mans 2:1, TroyesSedan 3:2, Nice Auxerre 0:0, BordeauxLens 1:0, MarseilleSochaux 4:2. Az élcsoport: Lyon 74 (már bajnok), Bordeaux 55, Lens 53, Marseille 52, Toulouse 52 ponttal. (SZ. R.)
Sport
Aradi Contor Group-UAV Kolozsvári U 35:19 (13:12)
Kissé döcögõsre sikerült a búcsú
A Cosmin Cioriciu által már a zöld gyepen irányított aradi rögbisek bezsebelték várt gyõzelmüket, de ezúttal már nem tudtak felpörögni úgy, mint ahogyan tették ezt a múlt héten, a jóval nagyobb játékerõt képviselõ Steaua ellen. Kétségkívül az ellenfél is kellemetlenkedett: a vártnál nagyobb erõbedobással küzdött, mert Octavian Chihaia, a csapat nemrég kinevezett edzõje már megbízatása elsõ napjaiban szerette volna igazolni rátermettségét. Mindennél beszédesebb, hogy csapata ugyanannyi (3) célt szerzett Aradon, mint a bajnok Steaua tette ezt egy héttel korábban! Kezdetben Fercuékat meglepte az ellenfél csípõs harcmodora: talán ez is az oka annak, hogy csak a 22. perc hozta meg a hazaiak elsõ célját, és 40 perc után is csak minimális (13:12)
elõnyben voltak a házigazdák. Volt egy kellemetlen közjátéka is ennek a félidõnek: Gavrilã, a Szamos-partiak játékosa eszméletét vesztette, miközben Teodorescu az aradiak 2. célját vitte be mintegy 25 méterrel arrébb. Az elsõ másodpercekben a közelében tartózkodó Emilian Niþulescu bukaresti vonalbíró próbált életet lehelni a szerencsétlenül jártba, ami aztán Mircea Merea mentõorvosnak sikerült is. Ezután a korházba vitték egy gyors kivizsgálásra: szerencséjére a bátor fiatalember hazautazhatott társaival
A második félidõ már jobbra sikeredett, igaz, ekkorra már beállt Miºu Adãscãliþei is, akinek fajsúlyos játéka sokat lendít a csapat szekerén. Végül is látványos, 8 célos mérkõzésen búcsúztak a vízórások szurkolóiktól, de azzal õk is tisztában vannak, hogy az el-
következõ (bukaresti) meccseken ennél többet kell nyújtaniuk, ha komoly sikerre vágynak. A sportszerû találkozón Claudiu Clapon iaºi-i bíró fújta a sípot, másik segítõje (Niþulescu mellett) a szintén fõvárosi Valeriu Toma volt. Arad: Chiroiu, Maxim, Nãcuþã, Fânaru, Cioriciu, Paraschiv, Cristian Stoica, Borcea, Daniel Stoica, Dimofte (cél: 68., büntetõrúgás: 4. és 42.), Teodorescu (cél: 32.), Daniel Seremet, Preda (jutalomrúgás: 68. és 75.), Dinu, Fercu (cél: 22. és 75.). Játszott még: Adãscãliþei (cél: 46.), Ursache, Bradu, Achim és Marius Mamoc. K-vári U: Boar, Doroftei, Cerceº, Mariº, Popean (cél: 28.), Farcaº, Gavrilã, Gorcioia, Eva (cél: 77.), Leoca, Uþiu (jr.: 39.), Spãtaru (jr.: 77.), Sergiu Buzea, Manole, Cantor (cél: 39.). Játszott még: Vasiliu, Toniþa, Ionuþ és Cabuz. (H. M.)
Rögbi Nemzeti Divízió
Az alapszakasz 19. fordulójában: AradKolozsvár 35:19, NagybányaFarul 18:13, SteauaDinamo 23:21 (az 16.
IV. Liga A 30. fordulóban: PankotaKisjenõ 4:0 (Toma, Szellelki, Daniel Lengyel, Marocico öngól), Szentanna Ópálos 4:1 (Istoc, Vuin, Drãgan, Rad, illetve Mircu), LippaAqua Vest 4:3 (Codoº öngol, Lela, Bimbo 2, illetve Popa, Petruþ 2 ), BorossebesHoria 3:0 (j. n.), NagyiratosAtletico 1:1 (Tóth Szabolcs, illetve Rada), KisiratosKürtös 3:1 (Bilan, Lévai, Varga, ill. Sighete), Szentpál Partizan 1:1 (Pãsãrilã, illetve N. Mitu), BélMácsa II 1:4 (Fl. Popa, illetve Neamþ 2, Pantea, Purdescu), VladimirescuSajtény 5:2 (Bobeicã, Boiþiu, Man, Boloº, Huþanu, ill. Corbu, Mariº II), Majlát Zabrány 2:1 (Manga, Mailat, illetve Edu). Az állás: Pankota 30 25 Horia 30 21 Majlát 30 15 Mácsa II 30 19 Borossebes 30 18 Partizan 30 15 Ópálos 30 15 Kisiratos 30 13 Szentanna 30 13 Vladimiresc. 30 11 Zabrány 30 11 Aqua Vest 30 11 Kisjenõ 30 11 Kürtös 30 10 Nagyiratos 30 9 Bél 30 10 Sajtény 30 8 Lippa 30 5 Szentpál 30 5 Atletico 30 4
2 3 4 5 6 6 3 8 3 9 7 8 4 11 8 9 5 12 7 12 6 13 5 14 4 15 4 16 7 14 3 17 4 18 5 20 5 20 4 22
105:1777 86:34 67 67:32 60 78:47 60 73:42 57 83:61 52 52:57 49 42:41 47 48:55 44 51:56 40 40:46 39 55:61 38 45:55 37 45:54 34 37:52 34 58:71 33 47:85 28 40:93 20 37:91 20 28:78 16
Következik (május 2., ma): SajtényLippa, ZabrányVladimirescu, Aqua VestBél, Mácsa IIPankota, PartizanKisiratos, AtleticoHoria, Majlát Borossebes, KisjenõSzentpál, KürtösSzentanna, Ópálos Nagyiratos. (Sz. R.)
helyért). A gyõztes vízórások mellett a vesztes Farul és a Dinamo is jutalompontban részesült. Ezzel a ponttal a Dinamo valószínûleg megszerzi a gyõzelmet az alapszakaszban, de mint tudjuk, ennek csak erkölcsi értéke van: a bajnoki címhez a rájátszásban még 2 gyõzelemre lesz szüksége. A klasszikus rangadón megismétlõdött a pár héttel ezelõtti mérkõzés forgatókönyve: a gyõztes csapatnak (ezúttal a Steaua) csak a hosszabbítás utolsó másodperceiben sikerült megfordítania a mérkõzést! Íme a tabella: Dinamo 1917 0 2 1097:232 15 83 Steaua 1917 0 2 1179:261 14 82 Arad 1913 0 6 721:259 15 67 Nagyb. 1913 1 5 596:279 10 64 Farul 19 6 1 12 473:502 7 33 K-vári U.19 5 1 13 357:827 6 28
Megj.: 1. A pontszám elõtti oszlop a jutalompontok számát jelzi. Következik (május 56.) : FarulSteaua, KolozsvárRemin, DinamoArad. Ha itt papírforma-eredmények születnek, DinamoArad és Steaua Remin elõdöntõkre kerül sor,
vagyis jó esély van arra, hogy egy héten belül Fercuék kétszer is megmérkõzzenek a Dinamóval a fõvárosban! A 712. helyekért: TemesvárIaºi 3:13, OlimpiaPetrozsény 90:3, BârladSuceava 17:18 (!). A temesváriaknak itthon nem sikerült jutalompontot lopniuk a jászvásáriaktól (ehhez csak 3 pont hiányzott!), ezért most már a bukovinaiak ellen kéne ezt a bravúrt véghezvinniük Suceaván, különben a petrozsényeiekkel együtt kiesnek! Ehhez persze a bârladiaknak is 5 pontos gyõzelemre van szükségük Petrozsényben, de mostanában ehhez már nem kell nagy bravúr! Úgy néz ki: a moldovai trió ügyesen összedolgozott a Bega-partiak kiejtésére
A szombati, utolsó forduló párosítása: SuceavaTemesvár, PetrozsényBârlad, IaºiOlimpia. Egy fordulóval a vége elõtt: 7. Olimpia 61 pont, 8. Iaºi 58, 9. Temesvár 28, 10. Suceava 27, 11. Bârlad 23, 12. Petrozsény 3 (1 pont levonva) ( HAAS)
Itthon maradt a díszes serleg
Arad A Victoria Sportcsarnokban, vagyis méltó környezetben került sor vasárnap az Arad Kupa 2007 elnevezésû nemzetközi öregfiúk röplabdatornájára. Ezen 3-3 hazai, illetve magyarországi csapat vett részt, amelyek már elõbb is találkoztak egymással, mert Arad csak a körverseny egyik állomásának számított. A házigazda és a rendezõi szerep ezúttal az aradi Pro Volei és Ideea csapatokra hárult. A sarkadiak, a békéscsabaiak és a gyulaiak (hogy a borosjenõiekrõl ne is beszéljünk!) is elismerõen nyilatkoztak a körülményekrõl. Az egész nap méltó befejezése volt a Jelen Házban megtartott közös vacsora, melyen mindenki nagyon jól érezte magát. Elõbb két, hármas csoportban küzdöttek meg a csapatok, majd az elõdöntõk következtek, ahol: IdeeaPro Volei 2:1, Sarkad Békéscsaba 2:0. A versenyt, és ezzel a díszes serleget is az egyik társrendezõ, az Aradi Ideea csapata nyerte, miután a döntõben 2:0-ra verték a sarkadiakat. A bronzcsatában: BékéscsabaPro Volei 2:1. Tegyük hozzá: senki sem maradt serleg és ajándék nélkül! A torna különdíjazottjai: Tátrai Sándor (Sarkad a legjobb játékos), Dan Ispas (Ideea a legjobb támadó-átlövõ), Kormos Mihály (Békéscsaba a legjobb elõkészítõ). (HAAS)
5
Szerda, 2007. május 2.
Temesvári CFRMedgyesi Gaz Metan 0:3 (0:2)
Nehéz helyzetbe kerültek
Nagyállomási CFR stadion, ötszáz nézõ. Temesvár: Urai Purda, Grigorie, Bumbac, Parfenie Goºa, Mihãilã, Rãdoi (Scãrlãtescu 52.), Stan (Dragalina 40.) Enciu (Brdjanin 72.), Gheju.
hogy a Medgyes egy pályát uraló együttes, erre fel nagy területeket hagytunk nekik; már azt hittem, itt van a karácsony, mert a három gólból kettõ tisztára ajándék volt részünkrõl. Csak mostantól nem gondolok a távozásra, mert 4-nél vettem át a csapatot, most pedig 7-nél állunk, ha nyertünk volna, más lenne az ábra, de így nem is tevõdik már fel a probléma. Jelenleg a CFR a 13., csupán öt pontra a kiesõ 15. helyezettõl.
Medgyes: ªtetca Crãciun (Borº 81.), Bãlãlãu, ªomfãlean, Pârvulescu Sabou (Lazãr 74.), Nan, Hoban, Curtean (Stoica 83.) Boaru, Paina. Szombat délelõtt a II. Liga lem, a tanítványaim is ha2. csoportjának 27. fordulójá- sonlóképp éreznek. Úgy szeban a Temesvári CFR együt- repeltünk, mint egy kerületi tese a Medgyesi Gaz Metant csapat, amely hetente megy látta vendégül a nagyállomási játszani egy terembe, óriási, stadionban. A mérkõzés elõtti gyerekes hibákat követtünk huzavona miszerint Alin el. Semmi sem valósult meg Artimon távozna a csapat a megbeszéltekbõl. Tudtuk, LÁSZLÓ Á. kispadjáról negatív hatással volt a vasutasokra. A találU 27 16 7 4 39:20 55 II. Liga (2. csoport) Kol. kozó második percében már Rm. Vâlcea 27 14 5 8 31:24 47 A 27. fordulóban: Râmni- Mioveni 27 13 7 7 30:19 46 megrezzent Urai kapujának cu VâlceaKolozsvári Uni- Lupény hálója, Boaru talált be, így a 27 14 4 9 33:25 46 versitatea 0:0, Vânju Mare-i Corvinul 27 10 11 6 39:26 41 hazaiaknak nehéz volt felBuildingDési Unirea 3:0, Târgoviºte 27 11 7 9 24:24 40 jönniük. Ahelyett, hogy Lugosi AuxerreLupényi Poli II 27 10 8 9 37:27 38 egyenlítsenek, a 27. percben Minerul 0:0, Caracali FCTe- Gyfehérvár 27 10 8 9 24:22 38 megkapták a második gólt is, mesvári FCU Politehnica II Aranyosgy. 27 10 8 9 23:25 38 ezúttal a Temesvári Electricát 2:0, Gyulafehérvári Unirea Medgyes 27 11 4 12 33:28 37 is megjárt Paina volt eredméNagybányai FC 3:0, Târgo- Resicabánya27 10 6 11 30:24 36 nyes, majd a második félidõviºtei VSKAranyosgyéresi Caracal 27 11 3 13 29:30 36 ben ugyancsak a tapasztalt Sodronyipar 3:0, Nagyváradi Tem. CFR 27 10 5 12 29:37 35 csatár zárta le az eredményBihar FCMioveni-i Dacia Nagyvárad 27 8 9 10 29:34 33 jelzõt 3:0-ás vendégsikerre. A 2:0, Resicabánya VFCVaj- Building 27 8 6 13 19:26 30 mérkõzést követõen Alin dahunyadi Corvinul 1:2, Nagybánya 27 7 7 13 19:42 28 Artimon negyedórán keresz27 6 6 15 23:47 24 Temesvári CFRMedgyesi Dés tül a kispadon tárgyalt Titi Lugos 27 4 9 14 19:30 21 Gaz Metan 0:3. Nedelea ügyvezetõ igazgatóKövetkezik (május 5.): AranyosgyéresKolozsvár, val, majd a következõt nyilatNagybányaLugos, LupényCaracal, Poli IIVânju Mare, kozta: Egyszerûen szégyelTârgoviºteGyulafehérvár, MioveniTemesvári CFR, Dés lem magam, amiért ilyen Nagyvárad, VajdahunyadRâmnicu Vâlcea, Medgyes szörnyen játszottunk, reméResicabánya. L. Á.
Arad megyei kitekintõ Az Arad megyei labdarúgóbajnokságban az A- és Ccsoportokban a 22., míg a Bcsoportban a 18. fordulót rendezték. A-csoport (22.): Zádorlak Inter 6:1, FenlakCseralja 3:0, VingaGyorok 5:1, MunárAngyalkút 4:0, NémetszentpéterTisa Noua 2:4, RomtelecomSzékesút 1:1. Pihenõnapos: Mondorlak és Soborsin. Az állás: Tisa Nouã 20 16 Zádorlak 20 15 Fenlak 18 13 Vinga 19 13 Cseralja 18 9 Soborsin 18 10 Mondorlak 18 9 Munár 20 6 Nszentpéter 20 7 Angyalkút 19 6 Inter 18 6 Romtelecom20 5 Székesút 17 3 Gyorok 18 1
2 2 1 4 2 3 1 5 4 5 2 6 2 7 4 10 1 12 1 12 0 12 3 12 3 11 0 17
69:25 50 68:32 46 63:22 41 42:20 40 36:32 31 42:34 32 53:49 29 34:40 22 36:45 22 32:53 19 34:45 18 41:58 18 26:60 12 18:75 3
Megj.: A Berzovai Olimpia visszalépett, míg Ság csapatát kizárták a bajnokságból, eredményeiket törölték. Következik (május 67.): NémetszentpéterRomtelecom, InterVinga, MondorlakMunár, SoborsinZádor-
lak, GyorokFenlak, CseraljaSzékesút. Pihenõnapos: Tisa Nouã és Angyalkút. B-csoport (18.): Simánd Global Sport 5:2, Világos Nadab 7:1, PécskaSimonyifalva 10:1, ZerindNagylak 2:3, TernovaDrauc 7:2, TornyaZimándújfalu 3:2, RomvestTauc 1:3. Az állás: Ternova 18 17 Pécska 18 16 Tauc 18 12 Nagylak 18 11 Világos 18 10 Tornya 18 10 Zimándújf. 18 9 Romvest 18 6 Global Sport18 5 Simonyifalva18 5 Drauc 18 5 Simánd 18 5 Nadab 18 4 Zerind 18 1
1 0 0 2 2 4 3 4 1 7 1 7 1 8 1 11 3 10 2 11 1 12 1 12 3 11 0 17
91:17 52 99:17 48 61:36 38 50:30 36 55:28 31 44:37 31 50:31 28 46:60 19 36:67 18 27:50 17 33:56 16 38:66 16 36:71 15 21:141 3
Következik (május 56.): Global SportPécska, NagylakSimánd, TornyaRomvest, ZimándújfaluTernova, DraucZerind, SimonyifalvaVilágos, NadabTauc. C-csoport (22.): Seprõs Nagyszintye 4:2, Kerülõs Szapáryliget 0:3 (j. n.), AlsobarakonyVarfurile 7:3, ApátiSzõllõs 3:1, Bokszeg Sikula 1:1, CsermõDézna 1:1, KörösbökényBoros-
sebes 1:7. Pihenõnapos: Bélmocsolya II. Az állás: Alsóbarakony 20 48 Apáti 20 15 Szapáryliget 21 14 Vârfurile 21 12 Dézna 21 11 Sikula 21 11 Seprõs 20 10 Nagyszintye 21 11 Borossebes 20 10 Szõllõs 21 6 Bélmocsolya II 20 19 Csermõ 21 5 Bokszeg 21 5 Körösb. 20 4 Ker ülõs 20 2
16 0 4 72:29 1 4 0 7 3 6 3 7 3 7 5 5 2 8 2 8 3 12 6 1
51:23 46 66:36 42 53:36 39 65:47 36 61:44 36 52:37 35 52:45 35 46:46 32 40:37 21 13 37:76
3 3 2 1
24:46 18 35:64 18 34:71 14 27:78 7
13 13 14 17
Megj.: Gurba Pro csapata visszalépet a bajnokságtól, eredményeit törölték. Következik (május 6.): DéznaBokszeg, SikulaApáti, SzõllõsAlsóbarakony (Berechiu), VârfurileKerülõs, SzapáryligetSeprõs, Bélmocsolya IIBorossebes, CsermõKörösbökény. Pihenõnapos: Nagyszintye.
A rovatot szerkesztette: B ERKI F LÁVIUSZ
6
Szerda, 2007. május 2.
Ifi-újság
Közeledik a kaszojai ifjúsági majális
Arad Emlékeztetõül írjuk, hogy idén május 1113. között rendezi meg az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) az Ifjúsági Majálist az aradiak körében közismert és közkedvelt Kaszoján. Az AMISZ által harmadszor szervezett táborban vetélkedõkön, focibajnokságon, kiránduláson és persze bulikon vehetnek részt a majálisozók, vagy akinek kedve tartja, egyszerûen csak kipihenheti a tavaszi fáradtságát. Megszállni háromágyas házikókban, négy- vagy ötágyas szobákban (15 lej éjszakánként), no meg sátorban lehet (15 lej egész hétvégére), a busz május 11-én délután négy órakor indul az aradi Szabadság-szobortól, és az oda-vissza út 15 lejbe kerül. Érdeklõdni és feliratkozni a 0744/ 700-376-os és a 0740/064-609-es telefonszámokon lehet.
A részvétel egyik feltétele annak a szabályzatnak az elfogadása, amely az alábbiakban olvasható. 1. Ha busszal megyek, igyekszem idejében ott lenni induláskor, mert sokan várhatnak rám, esetleg érkezés után, az est sötétjében kell elviselnem ennek a következményeit
2. A buszban igyekszem méltóképpen dalolni, énekelni, kóstolgatni az otthonról hozott finom nedûket, de csak olyan mértékben, hogy a leszállásnál ne kelljen segítségre szorulnom. 3. Nem hagyom a buszban a kajámat sem morzsa, sem más formában. 4. Leszálláskor igyekszem nem türelmetlenül rohanni sátort bontani, hanem segítek a szervezõknek a hangtechnika szállításában. 5. Megérkezéskor regisztráltatom magam a 3-as házikónál, mert ha nem lesz kitûzõm, kergególya módjára repülök a táborból. 6. Sátorbontáskor igyekszem nem a tábortûzre rakni a sátramat, de ha mégis, csak saját felelõsségemre. 7. Ha kocsival jövök, igyekszem nem parkolni a friss füvön, mert azt a szervezõknek kell majd kifizetni, és utólag behatják rajtam. 8. Ha motorral jövök, igyekszem nem kikaparni a friss füvet, mert
lásd az elõzõ pontot. 9. A tábor területén belül idegeneket nem bujtatok. 10. Nem szemetelek, csak annyit, amennyit el tudok vinni a közeli kukába, ha pedig szemetelek, vállalom hogy engem vigyenek a közeli kukába. 11. Az est leszálltakor vigyázok a magam és mások testi épségére. 12. Bármilyen kérdésem lenne, igyekszem mihamarabb elõkeresni valahonnan a szervezõket, és türelmesen elmagyarázom nekik minden gondom, bajom. Nem utolsósorban elfogadok minden más szabályt, amit idõközben kitalálnak!
Sanctuar-lemezbemutató koncert
Nehezen indult, jól végzõdött Temesvár A hétéves múltra visszatekintõ temesvári Sanctuar heavy metal együttese szombaton bemutatta elsõ román nyelvû stúdióalbumát Válogatott Lények címmel. A józsefvárosi Egyetemista Ház nagytermében nem minden alakult úgy, ahogy a kvartett eltervezte és szerette volna. Elsõsorban a koncert nyolc órára volt meghirdetve, persze senki sem számított pontos kezdésre, de azért csekély másfél órás késésre sem. Fél tíz tájékán nagy nehezen megoldódtak a mûszaki problémák, és kezdõdhetett a
koncert. Elsõnek a Susogások az árnyékból címû dalt énekelték
volna ugyanis félperces bevezetõ után áramkiesés zavarta meg az elõadást. Negyedórás szünet után aztán tényleg elkezdõdött
Persze a gondok nem szûntek meg, de az együttes tagjai megpróbálták kiköszörülni a csorbát, ami sikerült is, bebizonyítva, hogy valójában jók, de a logisztikán és az elõkészítésen még van mit dolgozniuk
Talán a helyszínválasztás sem volt túl szerencsés, a világosítók és a hangosítók pedig úgy mozogtak, mintha
vetség (TMD), a kolozsvári BabeºBolyai Tudományegyetem magyar diákszervezete (KMDSZ) és a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem. Minden egyetemrõl, illetve diákszervezettõl egy férfi és nõi kosárlabda-, illetve focicsapatot várnak, melyek tagjai az egyéb megmérettetéseken is részt vesznek (pl. kötélhúzás, kapura rúgás, kosárra dobás stb.). A küldöttség létszáma ne haladja meg a 25 fõt. A szállást és az étkezést a szervezõk biztosítják, de a
Diákköri konferencia A jövõ hétvégén, május 11. és 13. között szervezi meg a 9. Mûszaki Tudományos Diákköri Konferenciát a Temesvári Magyar Diákszervezet. A rendezvény lényegi része szombaton zajlik majd: a hivatalos megnyitót kilenc órakor tartják a Mûszaki Egyetem Villamosmérnöki tanszékén, ugyanott lesz az eredményhirdetés és a díjkiosztó ünnepség is este hattól. A részvevõknek különbözõ szabadidõs programokat is kínálnak a házigazdák. Részleteket a www.tmd.ro internetes oldalon, a
[email protected] és
[email protected] e-mail címeken, vagy a 0256/495-545-ös és 0356/408-771-es telefonszámokon lehet beszerezni.
nagy költségekre való tekintettel megkérnek minden részvevõt, hogy egy jelképes összeggel, 10 lejjel támogassák a rendezvényt. Egyéb részleteket a http://www.pked.ro internetes oldalon, illetve a
[email protected] e-mailcímen, valamint a 0259/406-283-as telefonszámon lehet megtudni. A rendezvény fõvédnökei a legendás Aranycsapat két élõ tagja, Grosics Gyula és Buzánszky Jenõ, akik elõadásukkal fogják népszerûsíteni a diákok körében a sport fontosságát.
TMD-olimpia 15. alkalommal
A Temesvári Magyar Diákszervezet idén május 24. és 27. között rendezi meg a hagyományos (immár 15.) nyári olimpiáját, amelyen az egyetemi hallgatók (létszámhiány esetén ismerõseik, barátaik) különbözõ sportágakban mérik össze erejüket, tudásukat,
tehetségüket. A csapatok megyék, illetve városok szerint szervezõdnek, így Arad, Temesvár, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, valamint Bihar és Hargita színeiben versengenek majd a részvevõk. A programra és az egyéb részletekre visszatérünk, ami-
Minden erõs kézre szükség lesz
vészetek jegyében zajló, dzsesszkoncertekkel színesített fesztivál idén szeptember 14. és 16. között zajlik majd a Falumúzeumban, a sztárvendég pedig Paco de Lucia világhírû gitáros lesz közölték a
SMS-játék
Ezen a héten újrakezdjük sms-játékunkat, éspedig egy történelmi témájú kérdéssel. Ma van Géza fejedelem (Vajk, késõbbi I. István király apja) halálának az évfordulója. A kérdés: hány éve hunyt el? A válaszokat hétfõ délig várjuk telefonos írott üzenetben (a megfejtõ nevével!) a 0745/038-882-es számra. A beküldõk között az aradi Renaissance Klubba érvényes két darab kétszemélyes belépõt sorsolunk ki.
kor megkapjuk a szervezõktõl.
Az oldalt PATAKY LEHEL ZSOLT szerkesztette
Fapofa J
Archív felvétel
Paco de Lucia Temesváron
Idén is megszervezi a PLAI elnevezésû fesztivált a jobbára egyetemistákból álló Hangzás Kulturális Egyesület, amely tavaly õsszel Al di Meolát hozta Temesvárra. A multikulturalitás és kortárs mû-
LÁSZLÓ ÁRPÁD
Gyerekkoromban rajongtam Michael Jacksonért. Akkoriban ez, ugye, fordítva is lehetett volna
Partiumi Sportnapok
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem leendõ Sportklubjának szervezõi május 1113. között szervezik meg az I. Partiumi Sportnapokat, amellyel szeretnék egybegyûjteni a romániai magyar egyetemistákat, hogy egy közösen eltöltött hétvégén összemérjék tudásukat és erejüket. A meghívottak között van a Sapientia marosvásárhelyi és csíkszeredai kara, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, a gyulafehérvári Római Katolikus Teológia, a Temesvári Magyar Diákszö-
most asszisztáltak volna elõször koncerten. Folyton a csapat énekese kellett utasításokat adjon, hogy hol mit állítsanak, noha a laikus is észrevette, hogy az énekhang túl halk, a dob meg túl erõs volt. Az album amúgy igen hatásosnak bizonyult, sikeres nyolc számmal, még akkor is, ha némelyik igencsak a Cargo stílusára emlékeztet. Mindenestre, a csapat rajongói már nagyon várták a megjelenését, és a fiúk egy videoklipet is szeretnének készíteni az egyik szám zenéjére.
A gitármûvész szeptember 15-én koncertezik
szervezõk. A mûvész a flamenco mûfaj jeles képviselõje, de a dzsesszben és a klasszikus zenében is nagyot alkotott. Elsõ albumát Al di Meolával és John McLaughlinnal közösen adta ki 1981-ben, és több mint egymillió példány fogyott belõle. A szeptember 15-i koncertjét nagyzenekari kísérettel adja a Falumúzeum színpadján, de ezenkívül számos más koncert is lesz. A háromnapos (péntek, szombat, vasárnap) rendezvényre június elsejétõl vásárolhatók majd jegyek: az elsõ két napra 25-25 lejért váltható belépõ (a bérlet 45 lejbe kerül), vasárnap ingyen mehet be az, aki az elsõ két nap valamelyikére vásárolt jegyet. Augusztus elseje után 30 lejbe kerül majd a napijegy.
A feleség a tükör elõtt illegeti magát, és a férjét nyaggatja: Ugye, drágám, sokkal fiatalabbnak látszom a koromnál? A férj leteszi az újságot, és szemügyre veszi az asszonyt: Nos, a bõröd olyan, mint egy húszévesé. A hajad akár egy tizennyolcasé. Az alakod meg
olyan 25 évesnek tippelem. A feleség teljesen elolvad: Jaj, olyan kedves vagy! A férj azonban lehûti: Várj egy kicsit, mindjárt összeadom. * A rendõr fia nehezen tanul, ezért az apa tanárt fogad mellé. Egyszer korábban megy haza, és hallja, hogy a tanár a halott apát dicsérõ szöveget tanít a gyereknek. Berohan a szobába: Maga megõrült?! Mit tanít a gyereknek? Nem látja, hogy még fiatal és egészséges vagyok? Na, jó! De mire ez megtanulja? * A 15. házassági évfordulón a férj elhatározza, hogy meglepi a feleségét, és vesz egy hatalmas csokor rózsát. Belép a házba kezében a virággal, ám az asszony zokogva fogadja: Ez életem legborzalmasabb napja! A gyerekek fõzelékkel dobálták egymást, a mosógép elromlott, elázott a pince, odaégettem a vacsorát, a kutya szétrágta az új cipõmet
És ráadásul részegen jössz haza!
Jelenidõ l Hirdetés Krassószörényi államtitkár
Resicabánya/Krassó-Szörény A Nemzeti Liberális Párt Központi Politikai Irodája a Krassó-Szörény Megyei Tanács alelnökét nevezte meg a Fejlesztési, Közmunkaügyi és Lakásügyi Minisztérium államtitkáraként. A resicabányai Horia Irimia a liberális párt egyik legtevékenyebb alapembere. A frissen kinevezett államtitkár elmondta: elsõsorban azért nyerte meg a bizalmat, mert a regionális adminisztrációban eddig is szép eredményeket ért el. Munkája során eme magas szinten szeretné bizonyítani alkalmasságát szakmai és politikai szinten egyaránt. Horia Irimia április végén elfoglalta új állását, amelynek megyei és városi szinten is örvendenek, mert remélik, elõnyük lesz abból, hogy a megye, illetve Resicabánya adta a minisztériumnak ezt az embert. Ez a reménység Horia Irimia ama kijelentésében gyökerezik, miszerint nem felejti el, hogy honnan került a fõvárosba, illetve KrassóSzörénybe mindig haza fog érkezni, ahányszor errefelé lesz útja.
MAKAY BOTOND
Péntek délután Koppándi Botond tiszteletes mutatta be a Torockószentgyögy történetét röviden összefoglaló, szépen illusztrált füzetecskét. Ezt követõen Veres Rudolf polgármester díszoklevelet adományozott a falu jeles elszármazottjainak. Falujától halála utáni elismerésben részesült dr. Gergely János, Sándor Bálint unitárius lelkész, báró Rudnyánszky Lajos, Gálffy Ilona tanítónõ és Vernes András festõmûvész. Vincze P. István és
A hagyományõrzés és a történelem jegyében
Temes Folklórgála, könyvbemutató és autóbuszos kirándulás szerepelt a hosszú hétvégén a Bánsági Magyar Napok elnevezésû közmûvelõdési-hagyományõrzõ rendezvénysorozat programjában. Pénteken a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, szombaton az igazfalvi kultúrotthonban rendezték meg a Hagyománykeresõben címû néptáncmûsort, amelyen a Bartók Béla Elméleti Líceum mintegy száz táncost és citerást foglalkoztató Bokréta hagyományõrzõ együttesének nagy-, kis- és morzsa-csoportja adta elõ a Jeremiás Lajos debreceni oktató által betanított táncokat. Fellépett az igazfalvi Szivárvány kiscsoportja, valamint a szegedi Cuháré és népi együttese délalföldi táncokkal, dalokkal (õk elsõ alkalommal szerepeltek bánsági színpadon). Vasárnap mutatták be Jancsó Árpád temesvári út- és hídépítõ mérnök, lelkes helytörténész idén megjelent két könyvét (a rendezvény a temesvári egyetemi oktatókat tömörítõ egyesület, a Techné égisze alatt zajlott, és Szász Enikõ színházigazgató, a magyar napok fõszervezõje
A bokrétások elõadása látta vendégül). A Memorabilia anno MDCCXVI metszetgyûjtemény és történelmi leírás a Bega-parti város török uralom alóli felszabadítása 290. évfordulójának állít emléket három (magyar, román és német) nyelven. A címet egy 1717-es német röplap után kapta, amely az 1716-os esztendõ említésre
kolozsvári opera néhány tagjának zenés-táncos-humoros mûsora váltotta fel. Dancs Annamari tüzes koncertjét követõen pedig hajnalig állt a bál. Szombat reggel a polgármester nyitotta meg a Bartha Ilona által létrehozott tájházat. Itt tudhattuk meg, hogy az Orbán Balázs által oly nagyra értékelt faluban már csak 11, 1911 elõtt épült ház áll. Vernes András Torockószentgyörgyön született festõmûvész, Mohi Sándor és Kádár Tibor tanítványának kiállításán felvetõdött egy, a
elszármazottak délután az iskolában találkoztak. Szívesen tértek haza mindannyian, bár annak idején nem mindenikük a jobb sors reményében, önként hagyta el e vidéket. A zsúfolásig telt kultúrotthonban a helybéli fiatalok bemutatta, Péterffy Gyula szentgyörgyiekrõl írt Piros rózsa, fehér rózsa c. színdarabja aratott osztatlan sikert. Vasárnap az ökumenikus istentiszteletet Lõrincz Konrád református és Koppándi Botond unitárius lelkész tartotta. A prédikációban megemlített Szent György lo-
Szekéren, fogaton vonult fel a falu apraja-nagyja felesége, Anna személyesen vehették át a több évtizedes nevelõi tevékenységüket elismerõ okleveleket. A megilletõdés perceit a medgyesi ifjúsági tánccsoport, a kisbácsi hagyományõrzõk, valamint a
7
Bánsági Magyar Napok
Kapuk a Kõköz felett Folytatás az 1. oldalról
Szerda, 2007. május 2.
mûvész portréit és szentgyörgyi tájképeit magába foglaló állandó tárlat létrehozásának a gondolata is. A falu lakói a bárói udvarban rendezett közös ebéden látták vendégül az ünnepre érkezetteket. Az
vag legendáját az elemi iskolások be is mutatták. Ugyanekkor adta át egyházának Sándor Hunor lelkész édesapja hagyatékában megõrzött, az 17911869 közötti évek születéseinek, keresztelõinek,
méltó tíz eseményét sorolta fel, köztük a kilencedik helyen Temesvár visszafoglalását. Nagy értéke az albumnak, amellett, hogy ritka, még közgyûjteményekben sem található metszetek reprodukcióit is tartalmazza, az, hogy feketén-fehéren összefoglalja a város történetét, kizárja a történelem mellémagyaráházasságkötéseinek és haláleseteinek krónikáját, valamint a Gál István tiszteletes által készített, az 1849-es szomorú események feljegyzéseit tartalmazó vaskos kötetet. Késõbb a Teleházban ünnepélyes keretek között mutatták be Torockószentgyörgy elsõ, torockoszentgy.atw.hu honlapját. Nemrég talált megfejtésre az 1643-ban emelt unitárius templomtorony kõtáblájának felirata: Kincsébõl az igaz szívesen áldozzon az égnek, / Tûz, víz s más baleset, hogy ne találja soha. (...) Õsi Toroczkai vér, munkád folytatni ne szûnjél, / elméd és karod így tisztel egy égi Atyát. Tûz és víz is sújtotta már eleget Torockó és Szentgyörgy népét, de az õsi vér munkáját mindig folytatta. A büszke kapuk, a pompás ünnep pedig ismét jelzi, hogy ez a nép itt él, és élni akar.
zását miként a szerzõ fogalmazott. Jancsó másik könyve, a Buziás régen és most hiánypótló monográfia, ugyanis az ásványvizérõl és gyógyfürdõirõl egykor Euró-
pa-hírû városkáról a 19. században jelent meg átfogó (és nem propaganda-) kiadvány. A kötet a Buziásfürdõn nemrégiben rendezett bányászati, kohászati és földtani konferencia alkalmából jelent meg, és alapos tájékoztatást nyújt a település történetérõl, demográfiai alakulásáról, monarchiabeli szerepérõl. Mindkét kiadvány megtalálható a könyvkereskedésekben. A Bánsági Magyar Napok keretében tegnap autóbuszos kirándulást szerveztek az érdeklõdõknek Ópusztaszerre, a történelmi nemzeti emlékparkba. A legközelebbi rendezvény az erdélyi magyar nõszövetségek találkozója lesz, amit pénteken és szombaton szerveznek a temesvári Kós Károly Közösségi Központban. Pénteken este hét órától mutatják be a magyar színházban az István a király címû rockoperát Vas-Zoltán Iván rendezésében, és a premiert is bevették a magyar napok programjába.
(PATAKY)
Jancsó Árpád és Jánosi Endre Techné-elnök mutatta be a könyveket
8
Szerda, 2007. május 2.
Üzlet Pénz Befektetés
q A Rompetrol 2 banival drágította kútjainál a Premium Euro 4 elnevezésû benzin árát. q Május elsejétõl az úgynevezett zöldadó miatt a háztartási gépek, szórakoztató elektronikai tárgyak, számítógépek ára 7 lejjel drágul, ugyanakkor az üzletek kötelesek ingyen átvenni a hasonló, használt cikkeket. q Az év elsõ negyedében a BCR profitja elérte a 62 millió eurót, ami 9,6 százalékkal több, mint 2006 hasonló periódusában. q Az olasz SCA 10 millió eurót fektet a temesvári kartongyárba. q Az osztrák érdekeltségû bukaresti Alpine cég fogja felépíteni a Petrom új, kb. 85 millió euróba kerülõ székházát a fõvárosban. q Februárban megháromszorozódott a cégjegyzékbõl kitörölt vállalkozások száma. q A hazai nagyvállalatok adósságállománya 10 százalékkal csökkent. q A Banca Transilvania 3,5 millió eurót különít el egy magánnyugdíj-pénztár létrehozására. q Cseppfolyósított PBgázüzemû Logan modellt dob piacra májusban a Dacia Renault. A gyárilag szerelt propánbután-gázas (GPL) meghajtással elõbb a négyajtós, benzines Logan-modelleket lehet megvásárolni, majd a kombiváltozatot (MCV). q Idén 184 millió eurót fordít a román kormány az észak-erdélyi autópálya építésére, jelentette be Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök. q A Ford és a General Motors mellett az utolsó pillanatban az orosz JC Russian Machines gépgyártó vállalat (a Volga gyártója) is ajánlatot adott be craiovai Daewoo megvásárlására, közölték a Pénzügyminisztériumban. q Ötbanissal mûködõ internetautomatát tervezett egy brassói cég. A gép klubokban, bárokban vagy szállodákban lehet hasznos azoknak a vendégeknek, akik nem rendelkeznek laptoppal, de internetezni szeretnének. Az automatát webkamerával, mikrofonnal és fülhallgatóval is ellátták. q A bankkártyák piacára utolsóként belépõ egykori letéti és takarékpénztár (CEC), az utolsó állami tulajdonban maradt bank jellegû pénzintézet kevesebb, mint másfél év alatt, amióta megkezdte a bankkártyák kibocsátását, 300 ezer hasonló jellegû korszerû fizetési eszközt bocsátott ki. q Akár 15 évig is folytatódhat a romániai gazdasági növekedés, ha sikerül elkerülni a nagyobb hibákat, jelentette ki a jegybank kormányzója, Mugur Isãrescu a Cotroceni palotában, a parlamenti pártok vezetõivel tartott megbeszélésen.
Az oldalt I RHÁZI JÁNOS szerkesztette
Gazdaság
Kimerült a roncskeret
Alig indult el a roncsautóprogram, a hazai gyártóknak, a Daciának és a Daewoo-nak szánt keret máris kimerült. Igaz, idén jóval kevesebb autó eladását vállalták fel a gépkocsipark felújítására szánt programból, abból kiindulva, hogy azok nagy része, akik általuk gyártott autót szeretnének vásárolni, megtették azt már az elõzõ években. Nem állnak rosszul azonban a külföldi gyártmányú autók hazai márkaképviseletei sem, állítja a Transindex. Az Autoitalia például az 1479 autós keretébõl 780-on máris túltett. A legkeresettebb típusok az Albea, Panda és Grande Punto voltak. Nagy igény mutatkozik a Volkswagen vagy a koda iránt is, s a középkategóriából a 206-os és 207-es Peugeot is kelendõnek bizonyult. Egyébként az elsõ negyedévben 59 999 új kocsit adtak el az országban, 19,4 százalékkal többet, mint a tavalyi elsõ negyedévben, és a jelek szerint a lakosságnak mind
jobban megy, azaz mind kevésbé van rászorulva a nem is számottevõen olcsóbb hazai gyártmányokra. Az új importautók értékesítése 53 százalékkal nõtt, a hazai gyártmányoké 14 százalékkal csökkent. Egyelõre a Dacia maradt az élen, 18 487 eladott autóval, de egy évvel azelõtt még 2 1 441-et értékesített. A piaci részaránya 30,8 százalékra csökkent a tavalyi elsõ
Így csak az ócskavastelepre
Körbefúrják egymást a SIF-ek
Ioan Cuzman, az aradi székhelyû Bánság-Körösvidék Pénzügyi Befektetõ Társaság (SIF Banat-Criºana) elnöke kezdeményezésére a jövõ héten talán sikerül egy asztalhoz ültetni az öt SIFvezért, hogy megegyezzenek,
Úri muri a parlamentben A túlköltekezés elkerülésére intette a parlamentet Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter, aki szerint fennáll a veszély, hogy Románia meghaladja idén az Európai Unió által engedélyezett három százalékos költségvetési hiányt, jelezte az MTI. A kormány idei büdzséjében 2,8 százalékos költségvetési deficitet tûzött ki célul. Varujan Vosganian a parlamenthez minap elküldött átiratban arra figyelmeztette a honatyákat, hogy a törvényhozási folyamatban vegyék figyelembe: már az év elsõ negyedében elérték a költségvetés tervezett deficitjének az 57 százalékát. Azt is közölte, hogy tavaly márciushoz képest idén 40 százalékkal nõttek a kiadások, ugyanakkor a bevételek 20 százalékkal csökkentek. A miniszter szerint a három százalékos deficit túllépését a parlament napirendjén szerepelõ, a kormány által ellenzett, de a honatyák által támogatott több populista törvénytervezet fenyegeti.
negyedévi 42,7 százalékhoz képest. A második helyezett Porsche România az Audi, a Porsche, a Seat, a Skoda és a Volkswagen márkák importõre 11 653 új autót adott el az egy évvel korábbi 7895 helyett, és ezzel a piaci részarányát 19,4 százalékra növelte 15,7 százalékról. Az Opel és a Chevrolet 10,8 százalékra növelte a részarányát 6,7 százalékról.
melyik két személy fogja képviselni érdekeiket a BCR Felügyelõtanácsában (FT). Jelenleg ugyanis teljes a harci állapot az öt SIF-vezetõ között, miután Mihai Fercalã, a SIF Transilvania elnöke azt nyilatkozta a The Money Channelnek, hogy a többiek elárulták õt. Állítólag korábban megegyeztek, hogy a FT egyik, a SIF-ek számára fenntartott székét õ kapja meg, s ezért mind a négyen rá fognak szavazni. A helyzetet súlyosbítja, hogy az öt SIF-nek most négy jelöltje van a két tisztségre, ezért aztán Cuzman béketárgyalást kezdeményezett, hogy május közepéig egyezzenek meg. Fercalã szerint abban sincs egyezség, hogy öten közösen hozzanak létre egy új bankot.
Bekopog a tisztviselõ
Közösségi program indult azzal a céllal, hogy az uniós tisztviselõk közvetlen tapasztalatot szerezhessenek az európai kisvállalkozások mûködésérõl és tényleges szükségleteirõl. Kifizetetlen számlák, a befektetést gátló nehézkes adórendszerek, rugalmatlan, a munkaerõ-felvételt és -elbocsátást egyaránt megnehezítõ foglalkoztatási törvények csak néhány példa azok közül a nehézségek közül, amelyek megkeserítik a fennmaradásért küzdõ kisvállalkozók mindennapi életét. A nemrégiben indított közösségi program keretei között uniós tisztviselõk tekinthetnek be a kisvállalkozások kulisszái mögé, hogy megoldást találjanak a vállalkozásokat sújtó problémákra. 2009-ig Brüsszel 350 tisztviselõt szándékozik különbözõ kisvállalkozásokhoz kiküldeni Európa-szerte. A projekt keretében a tisztviselõk egy héten keresztül szerezhetnek közvetlen szakmai tapaszta-
Magánerdészetek figyelmébe!
Egy évvel meghosszabbították a magánerdészetek újraengedélyezésének határidejét. A sürgõsségi rendelet szerint a 2005. októbere 20-a elõtt alakult magánerdészetek mûködési engedélyének felújítását 2008. április 20-ig lehet benyújtani. Eddig 12 új
magánerdészet kapott jogosítványt és 6 korábban bejegyzett egység felhatalmazását újították meg. További 55 magánerdészet szorul újraengedélyezésre. Ezek hozzávetõlegesen 640 ezer hektár erdõt kezelnek, jelezte a hírek.ro.
Haladék az erdõtulajdonosoknak
Még öt csatlakozó
Arad Újabb öt település csatlakozott az úgynevezett Alicans Szövetséghez, amelynek lényege, hogy a városok, községek az Unió kohéziós
alapjaiból fejleszthetik víz- és csatornahálózataikat. Most Mácsa, Fazekasvarsánd, Szõllõs, Sikula és Zaránd kérte és kapta felvételét a szövetségbe.
Az Alicanst a megyei tanács koordinálja, és a csatlakozó települések a beruházások értékének 85 százalékát kapják meg a kohéziós alapból. (IJ)
Majd fizet a gyerek
Elképzelhetõ, hogy hamarosan a kisebb jövedelmûek is gondolhatnak lakáshitel felvételére, ugyanis több hazai pénzintézmény máris fontolgatja, hogy akár fél évszázados futamidõre is ad kölcsönt. Ennek lényege, hogy a szülõ felveszi a pénzt, elkezdi a törlesztést, és majd a gyermek(ek) fizeti(k) ki az utolsó részletet. A hazai viszonylatban ma még szokatlanul hoszszú futamidõ lehetõvé teszi, hogy a bank
kisjövedelmûek számára is elfogadható havi összeget állapítsanak meg. Petru Rareº, a Román Bankintézmény(IBR) vezetõje szerint ez úgy mûködne, hogy a szülõ felveszi a kölcsönt, például, 10 évre, és elhalálozásukat követõen majd a gyerek(ek) veszi(k) át a törlesztést, a pénzbõl viszont közös családi házat építhetnek. A gyakorlat Európa nyugati felében már évek óta mûködik, és jelenleg több romániai bank
is gondolkodik ennek átvételén. Elemzõk szerint az ötlet gyökeret verhet Romániában is, ám Radu Gheþea, a Román Bankszövetség elnöke egyelõre szkeptikusan nyilatkozott ez ügyben a Bloombiznak, úgy véli, a hazai piac még nincs felkészülve egy ilyen hitelkonstrukcióra. A generációkon átnyúló törlesztési módszert Japánban vezették be elõször két évtizeddel ezelõtt.
latot bármelyik szektorban, legyen szó a védelmi ágazatról vagy a divatáru-kereskedelemrõl. 2006 végéig az elsõ 30 résztvevõ már be is fejezte küldetését, és nekilátott, hogy tapasztalatairól jelentést készítsen. A tisztviselõk egyhetes otttartózkodásuk során a vállalkozásban kulcsszerepet játszó alkalmazottak nyomában járva megfigyelik, hogyan mûködnek a kisvállalatok, és felmérik, milyen természetû segítségre volna szükségük az EU részérõl. A projekt révén a közösség politikai döntéshozói megismerhetik, milyen hatással vannak a Brüsszelben hozott döntések a vállalkozások életére, közvetlen kapcsolatot teremthetnek az érintettekkel, és alkalmuk nyílik tájékoztatni õket az EU tevékenységérõl. Günter Verheugen is közvetlen tapasztalatokra tett szert a projektnek köszönhetõen: a Bizottság alelnöke egy brandenburgi fémgyárban tett látogatást.
Az EB kinyithatja a csapot Romániának minden esélye megvan arra, hogy az Európai Bizottság júniusban elfogadja az infrastrukturális fejlesztések finanszírozására szánt strukturális és kohéziós alapok lehívását célzó keretprogramot jelentette be Borbély László, a Fejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi Minisztérium vezetõje. Borbély úgy értékelte, hogy a régiófejlesztési operatív program elfogadásáig a tervek elkészítésére kell koncentrálni. Elég nagy kihívás ez a minisztériumnak is, mert vannak lemaradások. A regionális fejlesztési stratégia legfontosabb szereplõi az önkormányzatok, a megyei tanácsok, a gazdasági régiók hangsúlyozta a miniszter. Úgy látja, fontos, hogy egyetlen tárca irányítja majd a középítkezési, regionális fejlesztési, területrendezési kérdéseket, hiszen a középítkezés és a területfejlesztés szorosan összefügg mindazzal, amit a regionális fejlesztés jelent. A miniszter fontos célkitûzései között említette a lakásépítést és a vidéki infrastruktúra-fejlesztéssel kapcsolatos eddigi programok folytatását, valamint további új programok indítását. Ezek közül Borbély az 50 ezer lakos alatti városok ivóvízhálózatának kiépítését, valamint a mintegy 70 úszómedence megépítését célzó terveket említette.
¥ 2007. május 2., szerda
XIII. Horváth Bélaszavalóverseny Borosjenõben
Naptár
Szeretettel köszöntjük a ma névnapjukat ünneplõ Zsigmond és Zoé nevû kedves olvasóinkat.
Évforduló 435 éve, 1572. május 2-án halt meg SZEGEDI KIS István református püspök, író, a 16. századi református teológiai irodalom legtekintélyesebb képviselõje. Nevét a katolikusok és antitrinitáriusok ellen írt latin nyelvû teológiai munkái tették ismertté. 1502 körül született.
Útitárs Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk. (Zsolt 137, 1) Református A népirtás, a fogság sírni tanította Izráelt. Egy nép pusztulása akkor kezdõdik, ha nem tud, ha nem akar sírni bûnei felett. Tudok-e sírni? Tudunk- e sírni, mint egyház? Tudunk- e sírni, mint nép? Tudunk-e sírni, mint család? Amikor kevés a sírás, akkor sok a válás. Ha sok lenne a sírás, alig lenne meghasonlott családi élet. Amíg sírni tudunk bûneinken, addig van remény. Egy nép, amely sírni tud, elpusztíthatatlan nép. Egy család, amelynek könnyei vannak, elpusztíthatatlan család. Amíg sírni tud az Egyház, addig nincs hatalma felette a pokol kapuinak!
V ISKY FERENC Méz a sziklából Koinónia Kiadó
Arad Május 5-én, szombaton 15 órakor a városi mûvelõdési ház nagytermében tizenharmadik alkalommal rendezzük meg Borosjenõben a város neves szülöttérõl, Horváth Béla színészrendezõ-író-mûfordítóról elnevezett szavalóversenyt a környékbeli magyar és félmagyar gyerekek és fiatalok részvételével. A szavalóversenyen a következõ korcsoportok szerepelnek: óvodások, IIV., VVII. és VIIIXII. osztályosok. A zsûri külön bírálja el azokat a szavalókat, akik anyanyelvükön tanulhatnak és azokat, akik csak fakultatív oktatáson tanulják a magyar nyelvet. Minden versenyzõ jutalomkönyvet és emléklapot kap, az elsõ helyezettek anyaországi vagy hazai nyári táborozáson vehetnek részt. Minden kedves érdeklõdõt szeretettel várunk.
A szervezõ bizottság nevében DR . VAJDA SÁNDOR
®
Színház
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház
Május 4-én, pénteken 19 órakor a nagyteremben: Szörényi/Bródy István a király (rockopera, bemutató elõadás),
Körkép a végekrõl
Ma délután 16.30 órától a Román Televízió Temesvári Körzeti Stúdiójának csatornáján dr. Kiss Andrással beszélget legújabb könyvérõl a mûsorvezetõ Bartha Csaba. A nézõk ugyanakkor részleteket tekinthetnek meg a Hagyománykeresõben rendezvényrõl, a temesvári Bartók Béla Líceum tánccsoportjainak elõadásáról és a Líra teremben sorra került Temesvári Magyar Néptáncegyüttesek Gálájáról.
(LASLAVIC )
Temesvári Rádió
Helyezze el az alább megadott szavakat, betûcsoportokat a rejtvényben. Segítségül egy betût elõre beírtunk. Ha ez sikerült, a számozott négyzetek betûivel töltse ki a kis hálót is. Helyes megoldás esetén itt a következõ vicc poénját kapja: Az igazgató beviszi kisfiát az irodába. Megszólítja a titkárnõjét: Klárika, mutasson meg mindent a fiamnak!
poén a rejtvényben. Kétbetûsek: HC, LL, NA, NE, RA, RÉ, TI, ZR Hárombetûsek: ADA, ÁGY, ÉES, ÉRT, FÖG, JÓS, MÁS, PEA, REN, ROV, TES, TOL Négybetûsek: AKEN, FÉRJ, MAAS, TELI Ötbetûsek: ADLER, ÁRADÓ, ARATÓ, ARBAT, DONOR, ETHEL, IRIGY, KORDA, PÉTER, TÁROL, TEREM, YATES Hatbetûsek: HEGEDÛ, KELETI, LORÉAL, NYARAL Hétbetûsek: BELEKÖT, TELEHOR
május 5-én, szombaton 19 órakor a nagyteremben: Szörényi/Bródy István a király, május 6-án, vasárnap 19 órakor a nagyteremben: Szörényi/Bródy István a király.
Változékony idõ
Ö
Arad változékony Szerda Csütörtök Péntek Szombat
118 °C 523 °C 1117 °C 1214 °C
Temes változékony Szerda Csütörtök Péntek Szombat
219 °C 623 °C 1119 °C 1421 °C
Hunyad változékony Szerda Csütörtök Péntek Szombat
116 °C 520 °C 817 °C 1115 °C
Ö Ö
Krassó-Szörény borús
Magyar nyelvû mûsor Naponta 1415 óra között a 630 kHz-es középhullámú frekvencián, továbbá naponta 2021 óra között a 105.9 MHz-es ultrarövidhullámú frekvencián és interneten a www.radiotimisoara.ro vagy a www.triplexregio.net címen, valamint a Thor III mûholdon (0,8°Ny), a Focus Sat csomagban Május 2., szerda (mûsorvezetõ Molnár Krisztina):Hírösszefoglaló, Idõjárás-jelentés, Ifjúsági mûsor (hogyan ünnepeltük május 1-jét; TMD könyvtár; bemutatóra készülve; a Patabanda együttes), Színházi elõzetes; este (mûsorvezetõ Lehõcz László): A musical világa Hegedûs a háztetõn.
Mindent a fiúnak
Szerda, 2007. május 2.
Napról napra
Szerda Csütörtök Péntek Szombat
316 °C 621 °C 919 °C 1116 °C
Fehér változékony Szerda Csütörtök Péntek Szombat
Ö
-212 °C 217 °C 614 °C 913 °C
Tizenegybetûsek: KOCSIKÍSÉRÕ, SÁTÁNFAJZAT, SIRALOMÉNEK, TALAJMÛVELÕ 5 3
L 4
11
9
1
8 7 10 6
2
12
1
2
3 10
4
4
5
11
12
6 10
7
8
9
? !
Szolgalélek címû rejtvényünk helyes megfejtése:
terhe sokszor könnyebb a szabadság terhénél.
*Ma szólóest a Régi Színházban
Arad Az Aradi Állami Filharmónia rendezésében május 2-án, ma 19 órakor két olasz mûvész: Tito Ciccarese és Gianni Fassetta tart szólóestet a Régi Színházban. Mûsoron: Tomaso Albinoni g-moll Adagio, Nicolo Paganini/Pietro Frosini Variációk a Velencei karnevál témára, Fiorenzo Carpi Pinocchio kalandjai, Paolo Pessina Carpicles op. 68, Astor Piazzolla Adios Nonino, Tristango, Libertango.
Hangverseny Nabucco a Kultúrpalotában
Arad Május 3-án, csütörtökön 19 órakor a Kultúrpalotában Giuseppe Verdi: Nabucco címû operájának koncert-elõadását láthatják-hallhatják az aradiak. Vezényel: Ernst Märzendorfer (Ausztria). Szólisták: Paolo Ruggiero, Bruno Ribeiro, Aleksander Teliga, Gabriella Morigi, Vivien Cooksley, Mircea Moisã, Iosif Ovidiu Ciucuriþã és Makvala Saralidze. Közremûködik az Aradi Állami Filharmónia akadémiai kórusa és az Europa Symphony zenekar.
Pedagógiai köri ülés Nagyiratoson Arad Május 4-én, pénteken Nagyiratoson ülésezik az Arad megyei magyar tanítónõk és óvónõk pedagógiai köre. Az esemény 10 órakor a helybeli katolikus templomban rövid fohásszal indul, ahol egyben megemlékeznek az anyák napjáról is. Az ülés a kultúrotthonban folytatódik, ahol a helybeli óvodásokkal és elemisekkel gyakorolt, több tantárgy témáját felölelõ oktatói munka szemléltetésére, kielemzésére, tapasztalatcserére kerül sor. A Nagyiratosra várt több mint 120 pedagógus között ott lesz a Kovászna Megyei Pedagógusszövetség küldöttsége is, amellyel az Arad megyei fórum igen jó kapcsolatokat ápol, évente kölcsönösen részt vesznek egymás rendezvényein. (B)
Árammegszakítások Aradon és a megyében
Ma: Muncii, Sulina, Ostaºului, Pãcii, Bicaz, Zöldségtermesztési kutató állomás (8.3012 óra között), Castanilor, Popa ªapcã, Cibinului, Temesvári út, Guttenbrunn, Constituþiei (12 15), Vlaicu negyedi X11-es tömbház A, B, C lépcsõház (914), Bariþiu 25., 27., 35., 37., Goga (915), Pankota részben (89 és 1516); csütörtökön: gáji katonai egység (8.3012), varjasi vadászkanton (1215), Maros
Agrosem szarvasmarha-tenyészet I. (8.3015), Bariþiu 25., 27., 35., 37., Meþianu 14 16., Goga (915), Vlaicu negyedi X 10-es tömbház A, B, C lépcsõház (914), Simánd, Fenlak részben (915); pénteken: varjasi vadászkanton (8.3012), Lucas Wiring Sistems Ltd. Romania (1215), Maros Agrosem szarvasmarhatenyészet II. (8.3015), Vlaicu negyedi X12-es tömbház A, B, C lépcsõház (914), Bariþiu 25., 27., 35., 37., Goga (915).
Készülhetnek az aradi majálisra
Május 5-én, szombaton rendezik meg az aradi RMDSZ városi kerületei a hagyományos (hatodik) magyar majálist, immár többedszer a Városliget gokart pályáján. Várják a családokat gyerekektõl a nagyszülõkig a 10 órakor kezdõdõ egész napos programra. Lesznek családi vetélkedõk, kötélhúzás és egyebek, sportversenyek (röplabda, asztali- és lábtenisz stb.), szórakoztató mûsorok (például Tied a mikrofon), a jó huzatúaknak sörivó-verseny, és persze bográcsverseny. S ahogy a zenét szolgáltató Daniels Bandet ismerjük, a legtöbben a táncot sem fogják elbliccelni.
Horoszkóp
m
KOS (márc. 21.ápr. 20.)
n
BIKA (ápr. 21.máj. 20.)
o
IKREK (máj. 21.jún. 21.)
p
RÁK (jún. 22.júl. 22.)
Frissítse fel kapcsolatát barátjával, akit már rég nem látott! Hívja fel az illetõt, irányozzon elõ egy találkozót! A pesszimizmust messze kerülje el!
Feladatait ne sietségben végezze el! Így nagyon nagy a hibázás lehetõsége. Próbáljon kizárni inkább minden esetleges hibát a tempója visszavételével!
A határidõk betartása végett ideje belehúznia, kedves Ikrek! Elõfordulhat, hogy túlóráznia kell. Szigorúan tartsa magát az ütemtervhez!
A fontos ügyeket igyekezzen még a kora délelõtti órákban elintézni! Késõbb már kedvezõtlenné válhat a bolygóállás. Kötelességtudóan végezze el dolgát!
q
OROSZLÁN (júl. 23.aug. 23.)
Amennyiben pénzügyeket érintõ tervei nem a tervek szerint alakulnak, hagyjon fel megvalósításukkal! Tegye ezt addig, míg nem késõ! Ingóságaira vigyázzon!
r
SZÛZ (aug. 24.szept. 23.)
Ha pénzt ad kölcsön, vagy jelentõs szívességet tesz, nem fogják Önnek honorálni. Éppen ezért bánjon módján jóindulatával. Számos telhetetlen emberrel lehet ma dolga.
s
MÉRLEG (szept. 24.okt. 23.)
t
SKORPIÓ (okt. 24.nov. 22.)
u
NYILAS (nov. 23.dec. 22.)
A szokatlan nézõpontok mögé igyekezzen látni, kedves Mérleg! Mindennek megvan az oka. Derítse ki a dolgok eredetét, mielõtt a tettek mezejére lép!
Idõs ismerõse tettével anyagi jólétét segítheti. Az illetõ nehezen elviselhetõ természetét próbálja figyelmen kívül hagyni! A jóindulatot értékelje!
Bizonytalan ismerõse alaposan félrevezetheti a Nyilast. Segíteni próbál és elõfordulhat, hogy hoppon marad. Ne bízzon meg senkiben!
v
BAK (dec. 23.jan. 20.)
w
VÍZÖNTÕ (jan. 21.febr. 19.)
Hajlamos lehet a Bak a mai nap a magamutogatásra, felvágásra. Ne más tollával hivalkodjon. Egoizmusa kerül elõtérbe a nap folyamán.
Lizica Mihuþ Egyiptomban Arad Régiós és nemzetközi együttmûködési politikáját folytatva Lizica Mihuþ, az aradi Aurel Vlaicu Egyetem rektora több mint egyhetes látogatásán Egyiptomban tartózkodik, ahol a kairói Modern Academy és az MTI University egyetemek vezetõségével tárgyal. A rektor asszony mostani egyiptomi jelenléte tulajdonképpen viszonzása a két kairói egyetem 17 tagú küldöttsége aradi látogatásának, amikor is felmérték a kétoldalú oktatási és tudományos együttmûködési lehetõségeket.
9
Lizica Mihuþ arab nyelvû ismertetõt, valamint az aradi állami egyetemet bemutató filmet is vitt magával, hogy kedvet csináljon egyiptomi diákok számára Aradon alapfokú egyetemi, illetve mesterképzõ tanulmányok folytatására. A tervek között szerepel hallgató- és tanárcsere is mindezt már évekkel ezelõtt elõkészítették az arab országokkal való kapcsolatokat ápoló osztály létrehozásával.
K. K.
Új kollégája, vagy szomszédja felkeltheti kíváncsiságát. Várjon ki, ne tolakodjon! Hamarosan minden információ eljut Önhöz is!
HALAK
x (febr. 20.márc. 20.)
Észrevétlenül vándorolhat el a zsebébõl a pénz. A szertelen költekezéssel éppen ezért bánjon csínján! Különben nagyon megbánhatja meggondolatlanságát!
A horoszkópot nem elhinni kell, hanem szórakozni rajta.
Szerda, 2007. május 2.
Jókívánságok n Zimándújfalura Takács Leventének 20. születésnapja alkalmából minden elképzelhetõ jót kívánnak sok szeretettel szülei, Bea és Toni. Isten éltessen! n Zimándújfalura Lantos Nándornak születésnapja alkalmából soksok örömökben gazdag esztendõt kíván anya és apa. Isten éltessen! Sokáig! n Kisiratosra Vastag Kasszandrának millió puszit küld apu, anyu, Julis, Csabi, Jóci. Isten éltessen! n Vastag K aszinak születésnapjára Isten áldását, erõt, egészséget kíván mama, tata, akik nagyon szeretik. Puszika. n Vastag K aszinak születésnapja alkalmából minden elképzelhetõ jót kíván bátyja, Jani és nénje, Szilvia, Janika, Valentin, Józsika.
Adásvétel n Eladó ház Kisjenõn. Fürdõszoba, nyári konyha, kert, melléképületek. Telefon: 0743-940-911. 5945
n Eladó 2 és fél szobás, fürdõszobás, frissen felújított, gázfûtéses lakás a Jelen Ház közelében. Telefon: 0722-511-766, 0357/424702. n 110-120 kg-os hússertések eladók. Telefon: 0751-069-392. n Eladó nagyon jó állapotban lévõ hétfiókos Arctic fagyasztó 400 RONért. Telefon: 0357/412-571. n Eladó teljesen felújított, egyszobás, elsõ emeleti tömbházlakás a Vlaicu negyedben (szoba, konyha, fürdõszoba, beüvegezett erkély). Telefon: 0257/276-330, 0357/417785, 19 óra után. n Eladó különleges, kb. 44-es menyasszonyi ruha igen kedvezõ áron. Telefon: 0357/310-546. n Eladó Aradon 5 szobás, 2 fürdõszobás, felújított magánház garázzsal a mikelakai híd közelében. Telefon: 0788-656-926, 0257/338-201. n Kereskedõi vasláda (1x0,6x1 m) jó állapotban eladó. Telefon: 0357/ 425-144. n Eladó olcsón Arctic hûtõszekrény, Riga nõi bicikli, 50 literes üvegballon. Telefon: 0257/251550. n Eladó termotéka 35 nagyon jó állapotban. Telefon: 0257/254232. n Eladó 2 fotel, Singer varrógép, oxigénpalack, toll, aragázbödön. Telefon: 0257/283-318.
n Eladó vasüst, háromfázisos motor, különbözõ régiségek, 50 literes üvegballonok, 1020 literes demizsonok. Érdeklõdni a 0357/ 417-213-as telefonszámon. n Eladó ház Gájban, 4 szoba, nagy konyha, fürdõszoba, gáz, víz bevezetve. Összterület 1400 m2. Telefon: 0743-391-261. n Eladó Emporio Armani vízálló óra 90 euróért. Telefon: 0742-810686. n Eladó tört arany, 14 karátos, 35 RON/gramm. Telefon: 0742-810686. n Vásárolok kis házat vagy fél házat közel a villamoshoz. Vállalom idõs személy gondozását is. Telefon: 0727-471-910 n Eladó Sony Ericcson T630, fekete színû, jó állapotban lévõ mobiltelefon. Ára 180 RON. Telefon: 0741-162-611. n Eladók különbözõ Shimano horgászcikkek és akváriumi növények kedvezõ áron. Telefon: 0741162-611. n Eladó 3 szobás, 2 fürdõszobás, 96 m2 -es, felújított blokklakás Temesváron, a Sági úton. Telefon: 0744-458-068. n Eladó családi ház a Rácfertályban. 3 szoba, konyha, mellékhelyiségek, víz, gáz bevezetve. Telefon: 0257/283-385. n Csanádpalotán (Magyarországon), mûút mellett kétszobás, félkomfortos régi magánház közmûvesítve eladó. Irányár: 5000 euró. Telefon: 0036/30/389-06-13. n Eladó Hoinar típusú Moped motorkerékpár. Hívható telefonszám: 0256/410-848, 19 óra után. n Újmosnicán 1439 m2-es telek családi házzal, kerttel eladó. Telefon: 0256/393-692. n Eladó: kihúzható rekamié, libatoll, sporttévé (AN), hûtõgép, fagyasztóláda, írógép, varrógép, katonai csizmák, lemezek, nõi bicikli (Tohan), régi konyhabútor. Telefon: 0256/209-296. n Régi képeslapokat, levélborítékot, karácsonyi üdvözlõlapot keresek megvételre. Telefon: 0256/494-227, délután, este. n Déván jó állapotú koda 100-as személygépkocsi, több részes konyhabútor, illetve 4 személyes kempingsátor eladó. Telefon: 0254/ 218-999. n Eladó 1300-as Dacia, 1983-as gyártmány, nagyon jó állapotban. Telefon: 0258/871-090, 0724-934221. n Déván nagy választékban eladó makramé garnitúra. Telefon: 0254235-444. n Nagyenyeden kéményes gázkonvektor eladó. Érdeklõdni a 0745-491-867-es telefonszámon. n Nagyenyeden olcsón eladó ruhásszekrény, egyszemélyes ágyak, székek, éjjeliszekrények, tükör, fotelek, szõnyegek, porszí-
Hirdetés vó, egyéb gazdasági tárgyak. Telefon: 0740-563-695. n Eladók Nagyenyeden Skoda 120-as alkatrészek. Telefon: 0258/ 860-404, este 6 órától. n Eladó családi ház, telek, szõlõ, erdõ Lõrincrévén (Fehér megye). Telefon: 0741-311-607. n Eladó L ada 2107, 1991-es gyártmány, 1557 köbcenti. Telefon: 0751-078-213. n Nagyenyeden eladó tölgyfából készült, antik ebédlõbútor: kredenc, vitrin, kerek asztal, bõrhuzatú támlásszékek. Telefon: 0740-563-695. n Nagyenyeden eladó 2 ha szántóföld a nagyenyedi berekben, út mellett. Irányár 2500 euró/ha. Telefon: 0258/864-326. n Nagyenyed és Csombord között eladó 0,29 ha szántóföld a fõút mellett. Telefon: 0258/865-743. n Székelykocsárdon eladó magánház: két szoba, konyha, fürdõszoba, pince, nagy, füves udvar. Telefon: 0258/878-023. n Nagyenyeden, az Ebháton eladó befejezés elõtt álló, hõszigetelt, négyszobás (két fürdõszoba, konyha, garázs) családi ház. Telefon: 0720-527-942.
Állásajánlat n A Nyugati Jelen nagyenyedi szerk esztõsége lapterjesztõt (újságkihordót) alkalmaz Nagyenyedre. Jelentkezni az Avram Iancu u. 2 sz. alatt vagy a 0258/860798 telefonszámon naponta 914 óra között.
n A Nyugati Jelen munkakönyvvel alkalmaz lapterjesztõt Aradra. Telefon: 0257/280-751.
Különféle n Diplomás asszisztensnõ külföldi gyakorlattal, magyar, román, német, héber nyelvtudással beteggondozást vállal, akár külföldön is.Telefon: 0788-694-844, 0728-910-126. n Vállalok rolójavítást, felújítást, szerelést, fa, mûanyag, alumínium, minden típust. Telefon: 0740-257-239, 0744-987-786. n Kiadó téglagarázs a Podgoria negyedben. Telefon: 0357/411825, 0744-860-111. n Elcserélném két lakóépületbõl álló temesvári ingatlanomat kertes családi házra. Cím: Temesvár, E. Gârleanu utca 6. szám. Érdeklõdni egész nap lehet. n Ha boldog akar lenni, elõbb hívja Mihály bácsit a 0256/293927-es telefonszámon (1618 óra között), és csak azután kössön házasságot. n Kiadó Temesvár központjában egyszobás, 55 m2-es lakás. Irányár: 270 euró. Telefon: 0723/604-008. n Gátaljára, idõs asszony gondozására komoly, megbízható személyt keresünk. Telefon: 0256/ 410-437. n Parajdon szoba kiadó jutányos áron. Telefon: 0740-543-804. n Nagyenyeden értelmiségi házaspár idõs személy/házaspár gondozását vállalja lakás ellenében. Telefon: 0258/863-562, naponta 911 óra között.
Köszönetnyilvánítás Köszönjük mindazoknak, akik
KÓTAY SÁNDORNÉ szül. LUKÁCS MÁRIA
temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
CSAK NAGYBETÛVEL ÍROTT APRÓHIRDETÉST KÖZLÜNK
5946
Aradi D ügynökség Õrzõ és védõ részleg 2900 Arad, Episcopiei utca 20. szám Tel./fax: 0257-280-938 Sürgõsségi telefonszám: 0722-973-497, 0723-451-851 A Detektív ügynökség Kft. védõ és õrzõ részlege teljesen magántõkével mûködõ román társaság, amely Arad municípiumban, Arad megye különbözõ helységeiben és más megyékben fejti ki tevékenységét. Megrendelõink román, külföldi vagy vegyes társaságok, az általunk õrzött objektumok stratégiai jellegûek, kiemelten fontosak, magántulajdonúak, profiljuk különféle: kereskedelmi, üzleti központok, bankok, cégszékhelyek, termelõhelyek stb. Ügynökségünk az alábbi tevékenységeket végzi: l Állóalapok és mozgóeszközök, mûvelõdési, sport- és gazdasági rendezvények, ipari létesítmények, magáncégek, lakások õrzése és védelme l Értékek, különleges javak és pénzszállítás páncélozott gépjármûvekkel, felfegyverzett különleges kísérõ személyzettel l GSM-rendszerû betörésellenes vészjelzõ rendszerek felszerelése és felügyelete l Az objektumok mûszaki védelmi terveinek kidolgozása MI HELYETTED IS VIGYÁZUNK!!!
(0395-03)
10
Hirdetés
Szerda, 2007. május 2.
11
KUDARC NÉLKÜLI JÓSNÕ TAMARA jósnõt úgy ismerik az egész országban, mint aki a legtöbb esetet oldotta meg sikeresen. Az érdekeltek rendelkezésére áll az alábbi problémákban: átkokat, varázslatokat old fel, gyógyítja az alkoholizmust, az impotenciát, sikert hoz a vállalkozásokba, visszahozza a szeretett személyt stb. TAMARA kiváló eredménynyel használja a szent könyveket, azokat telefonon is kinyitja, bármilyen személyi ügyet megold távolból. A híres jósnõ most Aradon tartózkodik és programozás végett felhívható a következõ mobilszámokon: 0723/421156, 0747/752-442.
Polgári napilap
Kiadja az OCCIDENTMEDIA Kft. Postai katalógusszám: 213203 ISSN 1223-3536
Egyhavi elõfizetés: 9,00 lej + kézbesítési díj
Igazgató: L. SZÕKE MÁRIA tel.: 0722/566-521; Imázs- és terjesztési igazgató: BALTA JÁNOS; Reklámmenedzser: FEKETE GÉZA tel.: (0)257/280-716. Szerkesztõbizottság: BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN fõszerkesztõ, JÁMBOR GYUL A fõszerkesztõ-helyettes, PONGRÁCZ P. MÁRIA fõmunkatárs, B EGE MAGDOLNA fõszerkesztõ-helyettes és szerkesztõségi fõtitkár, BERKI ERZSÉBET szerkesztõségi titkár, LÉSZAY BÉLA olvasószerkesztõ, BALTA JÁNOS, CHIRMICIU ANDRÁS, IRHÁZI JÁNOS, KILIN SÁNDOR . Szerkesztõség és kiadó: 310085 Arad, Eminescu utca 5557. szám, telefonszám: 0357-412-470, (0)257/280-751, 280-596 (fax).
Temesvári szerkesztõség: 300055 Temesvár, Savoyai Jenõ utca 6. szám, I. emelet, tel.: (0)256/432-485, 434-328, fax: 434-303, E-mail:
[email protected], szerkesztõségvezetõ PATAKY LEHEL ZSOLT . Dévai szerkesztõség: 330011 Déva, Mareºal Averescu 20-as tömbház D lépcsõház 39-es lakrész, tel./fax: (0)254/232-032, 0354/405-014 E-mail:
[email protected] Szerkesztõségvezetõ: CHIRMICIU ANDRÁS. Nagyenyedi szerkesztõség: 515200 Nagyenyed, Avram Iancu utca 2. szám, tel: (0)258/860-798, szerkesztõségvezetõ: MOLNÁR IRÉN. Krassó-Szörény megyei munkatárs: MAKAY BOTOND, tel.: (0)255/212-136. Külföldi munkatárs: HUDY ÁRPÁD Németország (München). Internet: http://www.nyugatijelen.com, E-mail:
[email protected] Készült a GUTENBERG Rt. aradi nyomdájában, tel.: 0257/233-545, fax: 0257/254-339. A lapfej fölötti idézet FALUDY GYÖRGY Óda a magyar nyelvhez címû versébõl származik.
12
Szerda, 2007. május 2.
Jelenidõ l Hirdetés
Emlékezetes hétvége erdélyi diákoknak
A magyar nyelv napjai Déván
Hunyad Bizonyára nem bánta meg az a több mint 200 diák és tanár, hogy a hétvégén Erdély számos vidékérõl Dévára jött, a magyar nyelv napjai ünnepségére. A gazdag program izgalmas idõtöltést jelentett valamennyi vendégnek a legkisebbektõl a legnagyobbakig. Már rögtön a pénteki nyitóünnepség elnyerte a megyei tanfelügyelõség dísztermében egybegyûltek tetszését. Az anyanyelv ápolásának fontosságáról szóló beszédek után a diákok versek, illetve népdalok bemutatásával kényeztették el társaikat. Ezután a szervezõk, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége Böjte Csaba atyát tüntette ki az immár Sütõ András nevét viselõ Nyelvõrzõ Díjjal a magyarság szolgálatában kifejtett felbecsülhetetlen munkájáért. Este a pécsi Szélkiáltó együttes interaktív koncertje bûvölte el a fiatalokat. A gyerekek ugyanis aktívan vettek részt a többnyire megzenésített versekbõl álló koncerten: együtt énekeltek a pécsi mûvészekkel, buzgón válaszoltak találós kérdéseikre. Egyszóval
Felgyújtotta a lakásokat, majd öngyilkos lett Folytatás az 1. oldalról Szerencsére senkinek nem esett bántódása, de a tûz miatt komoly károk keletkeztek. Hogy pontosan mennyibe kerül majd a lakások rendbetétele, még nem tudni, tény azonban, hogy a szerencsétlen munkáscsaládok nagy erõfeszítések árán tudják majd összeszedni rá a pénzt. A tûz eloltása után a negyed egyik épületének helyiségében megtalálták a gyújtogató holttestét, a férfi végsõ elkeseredésében felakasztotta magát. Az ügyben még folynak a vizsgálatok.
tökéletes volt a hangulat, amelyhez az is hozzájárult, hogy közvetlenül a koncert elõtt a gyerekek a dévai várat látogatták meg. Szombaton már tudásukat bizonyíthatták a Téglás Gábor iskolában megrendezett különbözõ vetélkedõk során. A negyedik osztályosok Petõ-
nyékét, majd a vajdahunyadi kastélyt látogatták meg. Este a dévai magyar házban táncházat szerveztek a magyarlapádi zenekar és táncosok közremûködésével. Vasárnap a díjazási ünnepségre került sor, amelyen gazdag könyvjutalmat kaptak a legügyesebbek. S bi-
magyar nyelv napjaira, a moldvai Bákó megyei csángó gyerekek sem jelentkeztek. Ellenben meglepõ módon Bukarest képviseltette magát, az Ady Endre iskola kisdiákja még díjat is kapott! A háromnapos rendezvény végén valamennyi gyermekarcon látni lehetett az elégedettséget, az örömöt. Nagyszerû volt találkozni egymással Erdély különbözõ vidékeirõl, megismerni Dévát és Hunyad megyét, jót szórakozni: szinte sajnálták, hogy egy egész évet kell várni a magyar nyelv jövõ évi napjaira, amelyre Aradon kerül sor.
CHIRMICIU ANDRÁS
Díjátadási ünnepség vasárnap. Mindenki nagyszerûen érezte magát! fi és Jókai az egykori Hunyad zony sokan voltak ügyesek: vármegyében címû történel- a tömbvidékrõl és a szórmi vetélkedõn. Mesemondó ványból senki nem vallott versenyt három korkategóri- szégyent a vetélkedõkön, s ában szerveztek, az 14., 58. legtöbbjüket díjazták is. osztályosok és a középisko- Három erdélyi szórványlások számára. megyébõl Krassó-Szörény, Közben a kirándulásnak is Szeben és Beszterce-Naszód jutott hely: elõbb Déva kör- egyetlen diák sem jött a
Ezt a lapszámot LÉSZAY BÉLA szerkesztette Számítógépes tördelés: SZABÓ BALÁZS, VAJDOVICS ATTILA, VERES R UDOLF