XII. évfolyam 6. szám
2007. nyár
önkormányzati havilap
Irodalmi pályázat diákoknak Interjú a Kis-Duna menti Passió írójával Harry Potter magyar fordítója
n: el a b m ó l u zem k Ala ott s ókör it fot y N
Finisben: Õszre kész az óvoda! Interjú a Polgármesterrel
ÚJ IDÕK NEGYEDSZER, DE NEM UTOLJÁRA Elmúlt egy fél év, amióta Hírharangunk új köntöst kapott, eljött az idõ megállni egy pillanatra és visszanézni. Mit tettünk eddig? Elértük-e, amit akartunk, jó úton vagyunk-e? Persze, ezekre a kérdésekre Önök, olvasók adhatnák meg a választ. A Hírharang ebbõl a szempontból felemás helyzetben van. Mivel olvasóinkhoz ingyenesen jut el a lap, az eladott példányok számából nem tudunk következtetni tetszésre vagy nemtetszésre. Ami viszont az egyik oldalról hátrány, a másik oldalról elõny. Nem szorítanak bennünket a kereskedelmi média vastörvényei, cikkeinkkel, látásmódunkkal lehetõségünk van úgy formálni olvasóink véleményét, hogy kis közösségünk, Taksony érdekeit szolgáljuk. Az olvasói visszajelzések eddig kedvezõ képet mutatnak. Sokan örülnek megújult címlapunknak, dicsérik új rovatainkat, beküldik rejtvényeink megfejtését, támogatják felajánlásaikkal a Hírharang–kirakodóvásárt. Legjobban mégis annak örülök, hogy számosan ragadnak tollat, hogy kérdezzenek a polgármestertõl, ügyvédünktõl vagy elmondják véleményüket Szóljon hozzá rovatunkban. Hiszek abban, hogy a Hírharang csak akkor lehet értékes újság, ha folyamatosan megújítjuk. Szeretném bõvíteni munkatársaink körét, hogy egyre több szemmel lássuk a falu ügyeit. Az új látásmód új rovatokat hoz magával majd, ami színessé, érdekessé teheti lapunkat. A már mûködõ taksonyi honlap (www.taksony.hu) a Hírharang számára is új kihívást jelent. Szeretnénk mielõbb tartalommal megtölteni: tervezzük, hogy régebbi számaink is elérhetõek legyenek a neten, valamint a terjedelmi okokból a lapból kimaradt anyagok, fényképek is böngészhetõek legyenek. A múltkori számunkban meghirdetett irodalmi pályázat, valamint az alakuló Nyitott szemmel fotókör mind-mind azt szolgálják, hogy a fiatalabb korosztály felé is nyissunk, utat találjunk hozzájuk, biztosítsuk a Hírharang jövõjét. Továbbra is várjuk aktív közremûködésüket. Leveleikkel új email címünkön: érnek el bennünket:
[email protected], de bedobhatják a mûvelõdési ház elõterében található zöld Hírharang postaládába is. Most két hónapra elbúcsúzunk. A nyári szünet legyen az élményeké, akár idegenben, akár idehaza töltik el. Ne feledkezzenek meg a Hírharangról, szeptemberben visszavárjuk olvasóinkat. Kívánok szép nyarat mindenkinek. Arnóti Péter fõszerkesztõ
3
Tartalomjegyzék ! Új idõk negyedszer, de nem utoljára!......2. ! Hírek a Hírharang-kirakodóvásárról .......3. ! Riport Kreisz Jánossal a Kis-Duna menti passióról .................................4. ! Finisben - õszre kész az óvoda................5. ! Önkormányzati tájékoztatók..............6-10. ! Egyházak hírei ......................................11. ! Mi történt?. ......................................11-15. ! Interjú Tóth Tamás Boldizsárral, a Harry Potter könyvek fordítójával..............16-17. ! Alakulóban - Nyitott szemmel fotókör .17. ! „Hat csík a falon”..................................18. ! Könyvtári hírlevél .................................19. ! Diáktoll .................................................20. ! Sprachen lernen macht Spass................21. ! Vakáció elõtt..........................................22. ! A tánc ünnepe ......................................23.
! Szóljon hozzá!.......................................24. ! Újra-olvasó............................................26.
! Sport.................................................27-30. ! Feljegyzések a tûzhely mellõl...............32.
! Meghívó Anna-napi rendezvényre ........34. ! Egyéves a Lokálpatrióta Egyesület.......35. ! Pünkösd Taksonyban.............................36. Kiadja: Taksony Nagyközség Önkormányzata Megjelenik: 2500 példányban Ingyenesen eljut minden háztartásba. Várjuk írásaikat a
[email protected] címen illetve leadhatják a Polgármesteri Hivatalban. Szerkesztõség címe: Polgármesteri Hivatal – 2335 Taksony, Fõ út 85. Tel.: (06-24) 520-780, 30/942-5682 www.taksony.hu/hirharang
Fõszerkesztõ: Arnóti Péter Állandó munkatársak: Wágnerné Bartha Zsuzsa, Haraszti Szilvia, Dr. Fábián Dóra, Arnóti Edit, Kreisz Jánosné, Szathmári Éva, Kreisz Ferenc, Korisánszki Attila, Bödõ Gábor, Ugodi Tibor Hirdetések felvétele: Kreisz Antalné Rozika Telefon: 24/ 520-778 Elõkészítés, nyomdai kivitelezés: DORIL BT. - Taksony, tel.: 24/487-487 Címlapfotó: Hajnal a vízparton Taksony (Arnóti Péter)
Hírek a Hírharang-kirakodóvásárról Kedves Olvasók! Jelentem: lezajlott a kísérlet, megvolt az elsõ Hírharang–kirakodóvásár. Március óta gyûjtöttük az eladandó portékákat a könyvtárban, és Pünkösdkor végre a nagyközönség elé kerültek. Kíváncsian vártuk, mekkora lesz az érdeklõdés, mik lesznek kelendõek az összegyûlt tarkabarka készletbõl. Az elsõ vásárló egy biciklis kisfiú volt, aki a barátja születésnapjára választott egy plüssnyuszit, a második egy kamaszfiú, aki egy római tálat vett otthonra, mert õ törte össze régit. A többi háztartási eszköznek is nagy sikere volt; szemfüles háziasszonyok már az elsõ pár órában lecsaptak a szeletelõkészletekre, a konyhai mérlegre, a meggymagozóra, a tésztavágó gépre. Nemcsak a hasznos holmik fogytak, sokan lelték örömüket a c s u p r o c s k á k b a n , h a m u t a r t ó k b a n , eg y é b dísztárgyakban is. Nagyon jó könyvek között böngészhettek a látogatók, és sokan vittek hanglemezeket. A gyerekeknek is sikerült örömet szereznünk a két kosárnyi plüssállattal (a második nap végére alig maradt belõlük), a mesefilmekkel és a fillérekért kapható kindertojás-figurákkal. A gyerekek egyébként meghatóan kedvesek voltak, ugyanis legtöbben az anyukájuknak, apukájuknak vettek apró ajándékot. („Tessék mondani, mit tudnék venni anyukámnak száz forintért?”) Bebizonyosodott, hogy sok kicsi tényleg sokra megy: képzeljék, amikor vasárnap este megszámoltuk a bevételt, mi magunk is meglepõdtünk, mert majdnem negyvenezer forint lapult a kasszában! Ez mind Önöknek, taksonyiaknak köszönhetõ, akik nem sajnálták a fáradságot, és összeszedték, megtisztogatták, és elvitték a könyvtárba a hányódó tárgyakat, hogy a vásár bevételével majd támogassák a Hírharangot. Köszönet illeti Maróti Ágit és Vass Katalin Alinkát is a felajánlások gyûjtéséért, Szalai Jánost, Heil Istvánt, Arnóti Pétert a cipekedésért, Kreisz Mártit, Arnóti Endrénét, Heilné Ildikót, Heil Adrit, Tasy Melindát, Thúróczy Ildikót és Szalai Mátét az árusításban és pakolásban nyújtott segítségért! A következõ Hírharang kirakodóvásárt az Anna–napi búcsúkor tartjuk. Szeretettel várjuk Önöket – biztosan találnak nálunk valami apróságot, amivel örömet szerezhetnek maguknak vagy valaki másnak. Hogy ez valóban így legyen, sok-sok holmit szeretnénk addig összegyûjteni! Jöjjenek, hozzák el otthonról mindazt a megunt vagy sose használt, felesleges tárgyat, amirõl úgy gondolják, hogy kelendõ lehet! A felajánlásokat továbbra is a könyvtárban gyûjtjük. Üdvözlettel: Arnóti Edit
4
Riport Kreisz Jánossal a Kis-Duna menti passióról Taksonyban május 6-án került elsõ ízben bemutatásra a mûvelõdési ház színháztermében a színdarab. A taksonyi történet az oroszok bejövetelétõl az 56-os eseményekig idézte föl egy - a korra jellemzõ - taksonyi sváb család életét, szenvedéstörténetét. Ezen a színdarabon keresztül kaphattunk egy kis „ízelítõt” az oroszok és a kommunisták valóságos gaztetteirõl, amirõl több mint 40 évig hazug történelmet tanítottak, a szenvedõket hallgatásra, némaságra parancsolva. A színházterem igazi taksonyi történettel, taksonyi szereplõkkel vált ezen a délutánon igazán színházzá. A rendezõ, forgatókönyvíró Kreisz János, a Lokálpatrióta Egyesület elnöke, települési képviselõ. A kérdezõ Wágnerné Bartha Zsuzsanna
-Milyen indíttatásból írtad meg a Duna menti passiót? Gyermekként nem sokat tudtam arról, hogy mi történt a rokonaimmal, amikor errõl beszéltek a felnõttek, mindig megszólalt valaki, és azt mondta: „Nicht vor dem Kind!” Abban a hitben éltem, hogy a nagyapám Oroszországban halt meg, és ezt még szégyelltem is, mert azt hittem, hogy a dicsõ szovjetek ellen harcolt. Úgy tizennégy lehettem, amikor a nagymamám elõször õszintén mesélt róla. Azóta sok szörnyû történetet hallottam, de sajnos a szemtanúk már egyre kevesebben vannak. Régóta feszített az érzés, hogy ez nem merülhet feledésbe. -Mikor fordult meg benned az ötlet konkrétan és hogyan kezdtél hozzá? Évek óta irigykedve figyelem, hogy mennyi irodalmi mû, illetve film jelenik meg a magyarországi zsidóság második világháború idején elszenvedett tragédiájáról, miközben a mi sorscsapásunkról szinte semmi. Gárdonyi Tibor barátommal régóta tervezzük, hogy a magunk módján változtatunk ezen. Kapóra jött, hogy alkalmi színtársulatunk tõlem várta, hogy találjak egy színdarabot, amit elõadhatnánk Dunaharasztin, az egyházmegye bálja elõtt. Magam sem tudom, hogy honnan vettem a bátorságot, de egy este kibontottam egy üveg bort, leültem a számítógép elé, és írni kezdtem. -Szerepeltél már valamilyen darabban? A Szentjánosbogár Egyesülettel Latinovics Zoltán barátom indíttítására Molnár Ferenc: Játék a kastélyban címû színdarabjában játszottam. -A szereplõk kiválasztása, próbák szervezése hogyan zajlott? Milyen nehézségekkel, szépségekkel találkoztál a próbák során? A szereplõk egy része adva volt, hiszen tavaly már játszottunk együtt egy vígjátékban, a felnõtt karaktereket pedig néhány barátomra osztottam. A próbák eleinte a mûvelõdési ház színháztermében zajlottak, de miután a Mahagóni Kft-nek és Ernszt Józsefnek köszönhetõen elkészült a szoba falait és ajtóit szimbolizáló paraván, illetve sikerült összegyûjtenünk a bútorokat és kellékeket, keresnünk kellett egy olyan helyiséget, ahol mindezt fel tudjuk állítani. Ebben volt segítségünkre Horváth Gyula barátom, aki egy üresen álló mûhelyt biztosított a számunkra. Azóta ott próbáltunk. Az öreg bútorok meglehetõsen viseltes állapotban voltak, ezeket Fíbi László hozta rendbe. Mivel a nyolc jelenet között rövid szünetet kellett tartsunk, meg kellett oldanunk az idõ kitöltését. Erre Kreisz László polgármester úr és Kassai Zoltán hozta a megoldást, akik odaillõ melódiákat találtak, és játszottak harmonikán. - Milyen volt a próbák hangulata?
M E G H Í V Ó
Aki látta az elõadást, az el sem tudja képzelni, hogy a próbák alatt mennyi kacagásban és mókában volt részünk. A gyerekek, de fõleg a kamaszok állandó bohóckodása bennünket, felnõtteket is magával ragadott, ám egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy az elõadást komolyan veszik. Azon azért én is meglepõdtem, hogy egyes szituációkba a két kisgyermek annyira beleéli magát, hogy még a harmadik elõadáson is valódi könnyeket látok a szemükben. -A darabban elõfordul indulatosabb, brutális jelenet is. Nem okozott fejtörést ennek színpadra vitele? Az indulatnak és a feszült párbeszédeknek a színpadon van a helyük, de az igazán brutális jeleneteket kivittük a kulisszák mögé. Úgy hiszem, a nézõk így is tudták, hogy mi zajlik odakint. -E szomorú történetekre véleményed szerint, emlékezni kell vagy felejteni õket? Az egyik elõadás után odajött hozzám egy ember, és megköszönte, hogy felszakítottuk a sebeit. Azt hiszem, úgy van ez, mint a rosszul összeforrt csont. Ahhoz, hogy meggyógyuljon, elõször újra el kell törni. -Milyen értékrendet tartasz fontosnak mostanában, milyen üzenetet szánsz ezzel a Kis–Duna menti passió nézõközönségének? Egyszerûen csak el akartam mondani a fiataloknak egy igaz történetet, és arra bíztatni õket, hogy üljenek le a nagymama mellé, és meséltessék el vele azt, amit még nem mondtak el soha. -Terveztek- e még elõadásokat, és ha igen, mikor? Természetesen. Úgy tûnik nagy az érdeklõdés, és sokan nem tudtak az elõadásról. Senki nem maradhat le róla, ezért õsszel, valószínûleg a Taksonyhét keretein belül ismét elõadjuk. -Köszönjük a szép élményt és a további elõadásokat várva egy sikeres új évadot kívánok a színdarabban résztvevõ minden kulisszákon inneni és túli szereplõnek, segítõnek!
Szeretettel hívok és várok mindenkit 2007. szeptember 15-én a SÉF Sörkertben rendezendõ Sváb bálra. Az estet vogtlandi kitelepített barátaim tiszteletére rendezem. A zenekari szünetekben mûsorokkal kedveskedünk Fellépnek: • a ráckevei Ritmo Táncklub – Latintánc • a Budapesti Bohémok táncklub – Cigánytánc • a Taksonyi Baráti Kör tánccsoportja – Broadway táncok
Elõtte a taksonyi Szent Anna Templomban német nyelvû misét tartunk énekkari koncerttel.
A rendezvényekre a belépés mindenki számára ingyenes.
A program este 19.00-kor kezdõdik. Mindenkit szeretettel várok: Ferenczy Pálma – Fesch Utazási Iroda
ÖNKORMÁNYZAT Finisben – õszre kész az óvoda
5
Interjú Kreisz László polgármesterrel A.P.: Most, hogy az óvoda-építkezés vége felé közeledik, próbáljuk meg áttekinteni az egész történetet. A taksonyiak több közmeghallgatáson és Hírharang-cikken keresztül ismerhették meg a tényeket, de azért nem árt az ismétlés. Kreisz László: Igen, sokan fordulnak hozzám személyesen is hasonló kérdésekkel. Egy ilyen méretû községhez képest óriási beruházással van dolgunk, és bizony volt idõ az elmúlt hónapokban, amikor kilátástalannak tûnt a befejezés. A.P: Hogy kezdõdött a beruházás? K.L.: A Royal Bau generálkivitelezõvel 2006. május 5-én írták alá a szerzõdést, a munkálatok május végén kezdõdtek, a szerzõdés eredeti határideje pedig 2007. január 31. volt. A.P.: Amikorra ugyebár nem készült el. Már az építkezés befejezésének idõpontját hirdetõ tábla is eltûnt a Szent Anna térrõl. K.L: A folyamatban lévõ területrendezés miatt kellett megkérnünk a generálkivitelezõt, hogy helyezze át a beruházást hirdetõ táblát mert, ide egy füves park kerül, ahol falusi rendezvények kapnak majd helyet. Ez évben már itt rendeztük a Pünkösdi Napokat. A.P.: Térjünk vissza az óvodára. A szerzõdéskötés és az építkezés megkezdése nem a te polgármesterséged alatt történt. Mit tapasztaltál, amikor 2006 októberében átvetted a hivatalt? K.L.:Amikor beletekinthettem a dokumentumokba, kiderült, hogy már akkor két hónap csúszásban vannak. Elkezdõdött egy tárgyalás-sorozat, ahol a kivitelezõvel szemben Taksony érdekeit egy mûszaki ellenõr képviselte. A.P.: Miért kellett újratárgyalni a szerzõdést? K.L: A kivitelezõ a politikai életben történt és leleplezett „hazudozásra” – mely kihatással volt a gazdasági helyzetre – és az építõiparban bekövetkezett áremelkedésre hivatkozva jelentõs emelést akart elérni, több mint 80 millió forintot. A.P: Mennyi volt az eredeti ár? K.L: A szerzõdéses ár bruttó 496 millió forint volt, ebbõl 357 millió címzett állami támogatás, a többit nekünk kell állnunk hitelbõl. A szerzõdés tartalmazott néhány furcsaságot, például késedelem esetét napi 40 millió forint kötbér fizetésére kötelezte a kivitelezõt. A.P.:Ez már szép pénz! Csak arra lennék kíváncsi, hogy a kivitelezõ hogyan írhat alá ilyen irreális kötbért tartalmazó szerzõdést? K.L.: A kötbér összege valóban nevetséges, szakértõink szerint jogilag is érvényesíthetetlen. A.P.: Azért nem lett volna érdemes mégis megpróbálni? Hiszen hatalmas összegrõl van szó! K.L: Van itt még valami. Ez a beruházás 80%-ban állami támogatásból
valósul meg. Ez azt jelenti, hogy ha kötbér formájában valamilyen megtakarításra teszünk szert, ennek 80%-át be kell fizetni az államkincstárba. Ráadásul, az aláírt szerzõdés szerint az összes megtakarítás (kötbér stb.) teljes összegének 30%-a + Áfa a mûszaki ellenõrt illeti. A. P.: Sikerdíj? K.L.: Igen, valami ilyenrõl van szó. Mindebbõl az következik, hogy Taksony számára a kötbér érvényesítése nem jelent költségcsökkenést sem bevételt inkább plusz terheket. Ezért úgy döntöttünk, hogy nem kezdünk bele az érvényesítés jogi procedúrájába, inkább új mûszaki ellenõrt kerestünk, aki mind etikailag mind pedig üzleti szempontból hajlandó olyan szerzõdését kötni ami tényleg az óvoda megépítését eredményezi. A.P: Elterjedt a faluban az is, hogy az új óvoda hatalmas épületében nem jut hely fõzõkonyhának. Igaz ez? K.L: Az eredeti szerzõdés valóban egy ún. melegítõkonyhát tartalmaz.. Amikor megismertem a szerzõdés ide vonatkozó részét, engem is nagyon meglepett a dolog. Az újratárgyalás során sikerült elérnünk, hogy áttervezzék a létesítményt, így végül egy fõzõkonyha is helyet kap az épületben. A plusz költség persze az önkormányzatot terheli, de azt hiszem, mindenki egyetértett abban, hogy ez jelentõs eredmény, és megéri a ráfordítást. A.P.: Végül hova vezettek az alaposan elhúzódó tárgyalások? K.L.: 2007. május 31-én aláírtuk a módosított szerzõdést, melyben a végösszeg nem változott tehát az áremelést nem fogattuk el -, viszont két alapvetõ változás van az eredetihez képest. Egyrészt egy reális kötbér lett kikötve, napi 8 millió Forint, ami ha jogos, akkor egyik fél sem vitatja, másrészt módosult a befejezés határideje. A.P.: Mikor lehet tehát birtokba venni az óvodát? K.L: A mûszaki átadás megkezdésének idõpontja 2007. augusztus 21. ami azt jelenti, hogyha minden rendben megy, legkésõbb 2007. október 15-én reggel az ovisok már az új épületbe mehetnek. A.P.: Ez jó hír. Köszönöm a beszélgetést. (Lejegyezte Arnóti Péter)
KÖZTISZTVISELŐKET ÉS PEDAGÓGUSOKAT KÖSZÖNTÖTTEK
ÖNKORMÁNYZAT
6
A képviselõ-testületi ülésen történt 2007. május 29-én tartotta májusi rendes ülését Taksony Nagyközség Önkormányzatának Képviselõ-testülete. Az elõterjesztések tárgyalása elõtt Kreisz László polgármester tájékoztatást adott a két ülés közt történt fontosabb eseményekrõl, valamint a szennyvíztisztító telep melletti öntözõrendszer kialakításáról. A képviselõ-testület elfogadta a Taksony Településüzemeltetõ Kht., a rendõrség, és a gyámhatóság 2006. évi munkájáról szóló beszámolókat, valamint Taksony Nagyközség Önkormányzata közbeszerzési ütemtervét. A Vodafone Zrt. a mobilhálózat lefedettsége érdekében kérte és az ülésen megkapta a testület hozzájárulását rádiótechnikai berendezésnek és antennáknak a Taksony, Szárcsa u. 2. szám melletti ingatlanon található elektromos távvezetéken történõ elhelyezéséhez. Sor került Taksony Nagyközség Helyi Építési Szabályzatának felülvizsgálatára is. Az elõterjesztésben javasolt módosításokat többek közt a Káposztás és a Sziget területén a hétvégi házas övezet lakóövezetté történõ átminõsítését a képviselõ-testület elfogadta, azonban ezek hatálybalépéséhez még szükséges a különbözõ szakhatóságok hozzájárulása is. A hatálybalépést követõen a Szabályzat megtekinthetõ lesz a taksonyi Polgármesteri Hivatalban, illetve a honlapon. A Hírharang áprilisi számában már beszámoltunk a helyi Támogatási Szabályzat felülvizsgálatáról, melynek a Sportalap felosztására vonatkozó része az alábbiak szerint módosult: „Az elõirányzat felosztására a támogatást igénylõ elszámolásának, illetve tárgy évre vonatkozó költségvetésének megismerését követõen a Kulturális, Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság és a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság tesz javaslatot. A Sportalap 5%-a a tárgy évi költségvetésben a település szintû tömegsport jellegû, valamint a helyi sportrendezvények finanszírozására fordítható. Az így elkülönített elõirányzat felett a Kulturális, Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság jogosult rendelkezni.” Mindezek tükrében megtörtént a 2007. évi támogatások felosztása is. A döntés alapos megfontolás képviselõ-testületi bizottsági ülések sorozata után született meg. A Támogatási Alap a tavalyi 6.000.000,- Ft összegnél magasabban 7.900.000,- Ft-os, ezen felül a Sportalap pedig 6.300.000,- Ft-os fõösszeggel került felosztásra. Több települési képviselõ az éves tiszteletdíjának egy részérõl a Támogatási Alap, a Taksonyért Vállalkozók Egyesülete, valamint a Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének Taksonyi Szervezete önrészének biztosítására lemondott az alábbiak szerint: Wágnerné Bartha Zsuzsanna Galambos András Szalai János Wamberszky Péter Kreisz János Halász János Dr. Kapitány László
ÖSSZESEN
Támogatott Támogatási Alap
Felajánlott összeg 118.680,- Ft
Támogatási Alap Támogatási Alap Támogatási Alap Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesület Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesület Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesület Taksonyért Vállalkozók Egyesülete
174.150,- Ft 174.150,- Ft 174.150,- Ft 58.050,- Ft 58.050,- Ft 77.400,- Ft 77.400,- Ft 912.030,- Ft
Módosításra került Taksony Nagyközség Önkormányzata Képviselõtestületének a magánerõs lakossági útépítés szervezésérõl és önkormányzati támogatási rendszerérõl szóló 17/2005. (IX.16.) rendelete is. A lakosságot lényegesen érintõ változások a finanszírozási módokban történtek: „A benyújtott pályázat bizottsági jóváhagyását követõ 60 napon belül az utcaközösségnek az önkormányzat által kezelt magánerõs út- és közmûszámlára be kell fizetnie a becsült beruházási költség alapján számított lakossági hozzájárulás: - 25 %-át, amennyiben 1 éves határidõvel negyedévente egyenlõ részletekben
történõ törlesztéssel - vállalja a teljes összeg kifizetését - 85 %-át, amennyiben egy összegben vállalja a teljes összeg kifizetését, ebben az esetben a fennmaradó 15 % befizetése alól mentesül. - 2,5 %-át, amennyiben a Képviselõ-testület szociális helyzetre tekintettel a 40 havi egyenlõ részletben történõ megfizetést engedélyezi.” Valamint kedvezõ változás a jövõben magánerõs lakossági útépítésben résztvevõk számára, hogy az útépítésre adható önkormányzati támogatás mértéke a teljes bekerülési összeg 80 %-ára emelkedett. Végül, de nem utolsó sorban bízva a fõváros és a közvetlen agglomerációban lévõ települések hatékony együttmûködésének fejlesztésében a Kis-Dunáért Önkormányzati Társulás tagjaként Taksony Nagyközség Önkormányzata nevében a Képviselõ-testület csatlakozási szándékát fejezte ki a Dél-pesti Agglomerációs Stratégiai Szövetséghez. Polgármesteri Hivatal
CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSA Taksony Nagyközség Önkormányzatának Képviselõ-testülete a 2007. május 29-én tartott ülésén 163/ 2007. (V.29.) határozatával a 2007. évi támogatások felosztásáról a Támogatási Szabályzatnak megfelelõen az alábbiak szerint döntött. Szervezet megnevezése
Önkormányzati támogatás (Ft)
• Dunaharaszti Református Egyházközség Taksonyi Szórványgyülekezete 60 000,• Dunamenti Svábok Baráti Köre 175 000,• Falugondnok feladatmegállapítás után • Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóparancsnokság Szigetszentmiklós 560 000,• Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Közjóért Közhasznú Alapítvány 2 000 000,• Kisdunamenti Aranyfácán Természetvédõ Vt. 100 000,• Kovács Józsefné 150 000,• Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete, Taksonyi Szervezete 67 500,• Polgárõr Egyesület 200,- Ft/lakos (1 222 200,-) • Taksony Római Katolikus Plébánia 1 500 000,• Taksonyi Dunamenti Fiatal Svábok Egyesülete 2 000 000,•Taksonyi Vegyes Népdalkör 600 000,A Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete Taksonyi Szervezete részére képviselõi felajánlásból a támogatás 641 130.Ft összeggel emelkedik. Taksony Nagyközség Önkormányzatának Képviselõ-testülete 164/2007. (V. 29.) határozatával a 2007. évi sportalap felosztásáról a Támogatási Szabályzatnak megfelelõen az alábbiak szerint döntött. Szervezet megnevezése Taksony SE Taksony Vezér Szabadidõ és Sportegyesület Taksonyi Tánc és Sportegyesület
Önkormányzati támogatás (Ft) 5.415.000,498.750,71.250,Polgármesteri Hivatal
ÖNKORMÁNYZAT
7
BEMUTATKOZIK A BÖLCSÕDE ÚJ VEZETÕJE
TÁJÉKOZTATÓ A GÉPJÁRMÛADÓRÓL
Gayerhosz Jánosné vagyok, pályázat útján nyertem el a bölcsõdevezetõi állást. 2007. májusától kezdtem el a munkámat Taksonyban. Érettségi után,1981ben kezdtem dolgozni a XI. ker. Önkormányzat Egyesített Bölcsõdei Intéz-ményében. 1984-ben gondozónõi végzettséget szereztem. 1992-tõl csoportvezetõ gondozónõként dolgoztam. A Bölcsõdei Szakgondozói oklevelet 1996-ban szereztem meg. A kerületi Módszertani Bölcsõde megbízásából kontroll megfigyelõ voltam szakmai megfigyelések során. 1999-ben neveztek ki bölcsõdevezetõ helyettesnek a XI. ker.Ménesi úti „Pöttöm” Bölcsõdébe, vezetõi tapasztalataimat itt szereztem meg. Fontosnak tartottam, hogy folyamatosan tovább képezzem magam, így évente más tanfolyamon, továbbképzésen vettem részt. Pályafutásom során sérült gyermekeket is gondoztam, ezért az ilyen jellegû továbbképzéseken való részvétel elengedhetetlen volt. 1994-ben Egyesített Bölcsõdevezetõi dicséretben, 2004-ben Polgármesteri dicséretben részesültem. Feladatomnak tekintem, hogy biztonságot, nyugalmat, szeretetet adó légkört teremtsek a kisgyermekek számára, akiket szülei a gondozónõk gondjaira bíznak. Szeretném elérni, hogy egy magas színvonalú, családias hangulatú, jól mûködõ bölcsõde álljon a szülõk szolgálatában. A bölcsõdében folyó munka szakmai tartalma, elvei és módszerei középpontjában mindig a gyermek áll. A gyermek feltétel nélküli elfogadása, szeretete, megértése munkánk része. Erre épül az egyéni bánásmód, amely biztosítja a teljes odafordulást, megértést. A bölcsõde gondozó-nevelõ feladata, hogy minden gyermeket a korának, egyéni fejlettségi szintjének megfelelõen, a saját fejlõdési ritmusa szerint segítsen át a cseppet sem egyszerû folyamatokon. A gondozónõi munka sokrétû és magas szintû felkészültséget igényel, hiszen a legérzékenyebb korosztályt öleli fel. Ha lesz rá helyi igény és a feltételek is megfelelõek lesznek, az alapfeladat ellátása mellett családtámogató szolgáltatásokat szeretnék szervezni. Jelenleg a nagy túljelentkezés lehetõ legigazságosabb megoldása a feladat. Bízom benne, hogy sikerül terveimet megvalósítani, amihez a taksonyiak segítségét is kérem, pl. a közhasznú alapítványunk támogatásával, melynek neve:Taksony Bölcsõde Alapítvány Számlaszáma: 65000025-11002556 (Kisdunamenti Takarékszövetkezet) Szeretném ezúton megköszönni bizalmukat, a jó együttmûködés reményében
A gépjármûadó fizetési kötelezettséget az 1991. évi LXXXII törvény szabályozza.
Tisztelettel: Gayerhosz Jánosné
TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a nyári hónapokban a Szigetszentmiklósi Rendõrkapitánysági településünkön – a Fõ út, Szent Imre út, valamint a Széchenyi út területén – az alábbi idõpontokban tervezi a mûszeres sebességmérést. Június hónap 7., 12., 15., 20., 21., 29., 30. napjain Július hónap 2., 6., 10., 11., 20., 23., 25., 30. napjain Augusztus hónap 2., 7., 10., 12., 15., 17., 23., 24., 29., 30. napjain Polgármesteri Hivatal
Az adó alanya, az a személy aki/amely a hatósági nyilvántartásban az év elsõ napján üzemben tartóként, vagy tulajdonosként szerepel. Amennyiben egy gépjármûnek több tulajdonosa vagy üzemben tartója van, akkor közülük az adó alanya az, akinek/amelynek a nevére a forgalmi engedélyt kiállították. Évközben újonnan vagy újra forgalomba helyezett gépjármû után az adó alanya az aki/amely a forgalomba helyezés hónapjának utolsó napján a hatósági nyilvántartásban tulajdonosként szerepel. Ebben az esetben az adófizetési kötelezettség a gépjármû forgalomba helyezését követõ hónap 1. napján kezdõdik Ki jogosult az adó alóli mentességre? Jogosult az adó alóli mentességre, a súlyos mozgáskorlátozott személy, vagy a súlyos mozgáskorlátozott kiskorú személyt szállító, vele közös háztartásban élõ szülõje, nevelõszülõje mostoha- vagy örökbefogadó szülõje tulajdonában lévõ egy darab 100 kilowatt teljesítményt el nem érõ személygépkocsi. Ha a mentességre jogosult tulajdonában több személygépkocsi van, akkor a mentesség kizárólag a legkisebb teljesítményû (kW) személygépkocsi után jár. A kormány megszorított rendelkezései következtében megszünt a mentesség abban az esetben, ha a személyszállító gépjármû a súlyos mozgáskorlátozott személy családtagja tulajdonában van. Az adó alapja a személygépjármû hatósági nyilvántartásban feltüntetett teljesítménye, kilowattban kifejezve.
UTOLJÁRA A SZELEKTÍV HULLADÉKGYÛJTÉSRÕL Településünkön – mint azt már több helyen is olvashatták – hamarosan megkezdõdik a szelektív hulladékgyûjtés. A Hírharang elõzõ számaiban részletesen bemutattuk mindazt, amit ebben a témában tudni kell. Végezetül már csak néhány dologra szeretnénk felhívni a lakosság figyelmét. A legfontosabb tehát, hogy • átlátszó zsákban történjen a gyûjtés, • a zsák tartalma csak és kizárólag PET palack, papír, illetve fém csomagolóanyag legyen. Az ily módon gyûjtött hulladék elszállításának elsõ napja 2007. július 6. (péntek), ezért kérjük, hogy elõzõ este mindenki helyezze ki zsákjait. A zsákok az alábbi helyeken biztosan beszerezhetõek: CBA Áruház CBA Áruház Erzo-Coop Kft. Erzo-Coop Kft. Reál Élelmiszerüzlet Reál Élelmiszerüzlet Wág-Mix Palackozott Italok Boltja Andristyák Ferencné Palackozott Italok Boltja
Taksony, Szent István tér Taksony, Széchenyi út 93. Taksony, Fõ út 68. Taksony, Rét u. 10. Taksony, Attila u. 12. Taksony, Szent Imre út 32/b. Taksony, Szent Imre út 8. Taksony, Fõ út 18.
Bízunk benne, hogy mindenki átérzi ennek fontosságát és egyre többen élnek a lehetõséggel. Polgármesteri Hivatal
8
ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI HELYZET
Tisztelt Olvasó! Közeledik a nyár, a jól megérdemelt pihenés, kikapcsolódás és nyaralás idõszaka. Engedjék meg azonban, hogy az elmúlt fél év pénzügyi helyzetét néhány sorban összefoglaljam. Amint azt már több fórumon is megismerhették, sajnos nincs az Önkormányzatunk rózsás helyzetben. Az alábbi két táblázatban megismerhetik a fõbb számokat, mind a napi ügymenettel kapcsolatban, mind a hosszú távú kötelezettségeink (hiteltörlesztések) tekintetében. Az elsõ táblázat tartalmazza a bankszámla-egyenlegünk és a szállítói tartozásaink alakulását 2006. decembertõl, 2007. május végéig. Fontos kiemelni az október elsejei bankszámlaegyenleget, amely az átadás-átvétel jegyzõkönyve alapján: - 23.631.816 Ft. Továbbá a szállítói tartozások ugyanezen idõpontban: 121.333.013 Ft.
A bankszámla-egyenlegnél látható, hogy az áprilisi hónapban az adóbevételeknek (iparûzési, gépjármû) köszönhetõen csökkentek a likviditási nehézségeink, ugyanakkor az elkövetkezõ idõszakban nagyobb mértékû bevételekre nem számítunk, a pénzmozgásban egyfajta stagnálás várható. Újabb bevételek adók formájában a szeptemberi hónapban esedékesek. A gazdálkodás során a fizetési kötelezettségek teljesítése érdekében az OTP Bank Nyrt-vel megkötött 38 millió forintos folyószámlahitel igénybevétele folyamatos. -Élelem: a folyamatos beszerzések miatt nagyobb mértékû változás nem tapasztalható, a számlák fizetési határidõ szerinti sorrendben kerülnek kifizetésre. -Fejlesztés: a decemberi és januári hónapok a „Marestli játszótér”, valamint az óvoda építésénél mûszaki ellenõrként tevékenykedõ személy számláit tartalmazza, aki azóta már nem áll alkalmazásunkban. A májusi megugrás a szennyvíz ültetvény beérkezett számláját tartalmazza. Itt kell megjegyeznem, hogy az „energiaerdõ” telepítési költsége Taksony tekintetében ebben az évben 16.933.662.- Forint. (Elengedhetetlen a szennyvíztelep körül kialakult kaotikus állapotok megszüntetéséhez!) -Taksonyi vállalkozók: hasonlóképpen történik a kifizetés, mint az élelem esetében. -Egyéb szállítók: az összes egyéb beszerzést magában foglalja, úgymint irodaszer, könyv, szakmai és egyéb anyag, valamint szolgáltatások, mint posta, telefon, szemét, kábel tv, Internet, számítógépes programok távfelügyelete és programkövetése stb. -Szakértõk: tûzvédelem, könyvvizsgálati díj, vagyonkataszter karbantartása, jogi képviselet. Nagyjából állandónak mondható a havi kiadás. -Személyi jellegû: a szociális segélyeket tartalmazza. -Támogatások: a decemberi és januári hónapban a 2006. évrõl áthúzódó támogatási szerzõdés alapján még ki nem egyenlített összeget mutatja. -Közmû: villany és gáz. Sajnos még februári esedékességû számlák is szerepelnek a nyilvántartásban, márciusról májusra az emelkedést viszont az éves elszámolás miatt látjuk kiugróan magasnak. A két közmû megoszlása nagyjából 50 50 %. - KHT: egy magas megugrás látható januárban, amely annak köszönhetõ, hogy a 2006. IV. negyedévét egyben számlázta ki a KHT az Önkormányzat felé. Februárban benyújtásra került a MÁV buszforduló számlája mintegy 29.7 millió forintértékben. - DTV Zrt.: decemberig a halmozódott szennyvízdíj összege mutatkozik, majd januárban az emelkedés 2005 évre kiszámlázott díj kiegészítésébõl adódik. Az áprilisi csökkentés, pedig az Önkormányzat és a DTV Zrt. által aláírt kompenzálási jegyzõkönyvek alapján történt, közel 113,5 millió Forint értékben, amely a 2003 – 2005 éves idõszakra vonatkozik.
ÖNKORMÁNYZAT
9
A következõ egyszerû diagramm és táblázat a település hitelben felvett adósságállományát mutatja, a hitelek törlesztésinek ütemezése szerint. Ebbõl mindenki láthatja, hogy az idei év szinte katasztrofális helyzetbe sodorhat minket, ha nem találunk megfelelõ megoldást a hitelek és legfõképpen a szennyvíz kiépítésére felvett pénzeszköz december végi egy összegû visszafizetésére. Ennek a tetemes pénznek nagyjából a fele „Optima” értékpapírban rendelkezésre áll, de a közel nyolcvanmilliós tétel megteremtése nem egyszerû feladat. Tekintsük a 2006-os évet kiindulópontnak, azaz a diagrammon az 1 sorszámnak. Majd emelkedõ számsorrendben a táblázat szerinti éveket. Szintén kiemelendõ, hogy a táblázatban szereplõ hitelek felvételi idõpontjai és a hitelszerzõdések megkötései, kivétel nélkül 2006. október 1. elõtti idõszakra tehetõk! Ez azt jelenti, hogy az új Testület a mai napig nem vett fel hitelt semmilyen pénzintézettõl. Az óvoda hitelszerzõdése 2003-ban került megkötésre, az elsõ hitelfelvétel pedig 2006-ban.
A feltüntetett éves hitelállományt, - kivéve a szennyvízberuházás esedékességét, - negyedéves fizetési ciklusokban kell értelmezni. Arról most nem érdemes vitát nyitni, hogy mi lett volna abban az estben, ha az Önkormányzat vezetésében nem áll be változás. Hiszen azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy miként oldották volna meg a pénzügyi problémákat. Mi inkább arra törekszünk, hogy a nehéz gazdasági helyzetünkbõl, átgondoltan, több alternatívát is megvizsgálva kilábaljunk, mindig szem elõtt tartva a településünk érdekeit! Minden Kedves Olvasónknak kellemes nyaralást és jó pihenést kívánok! Wamberszky Péter képviselõ, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke E-mail:
[email protected]
ÖNKORMÁNYZAT
10 TÁJÉKOZTATÁS a bejelentett munkaviszonnyal nem rendelkezõ lakosok egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságáról, valamint a járulékfizetés alapjának igazolásáról Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság: Az egészségügyi szolgáltatásra jogosult az a személy: 1) akinek a családjában az egy fõre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét (jelenleg 27.130,- Ft),illetve 2) aki egyedül élõ és jövedelme az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150%-át (jelenleg 40.695,- Ft) nem haladja meg, és nem rendelkezik vagyonnal. Amennyiben fenti feltételek fennállnak a szociális rászorultság igazolásáról a polgármester hatósági bizonyítványt állít ki. A bizonyítvány érvényességi ideje legfeljebb 1 év. A szociálisan rászoruló személyekrõl a jegyzõ bejelentési kötelezettséggel tartozik az
egészségbiztosítási szerv felé. Ezen személyeknek járulékot nem kell fizetniük. Járulékfizetés alapjának igazolása: Aki az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság feltételeinek a fent leírt jövedelmi, illetve vagyoni okok miatt - nem felel meg, a Polgármesteri Hivatalban a járulékfizetés alapjának meghatározása céljából hatósági bizonyítvány kiállítását kérheti. A bizonyítvány tartalmazza a családban az egy fõre jutó jövedelem igazolását, amelynek alapján az illetékes adóhatóság a havonta fizetendõ járulék összegét kiszámítja. Hatósági bizonyítvány kiállítására jogosult az a kérelmezõ, akinek a családjában az egy fõre jutó havi jövedelem nem haladja meg a teljes munkaidõben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított személyi alapbér mindenkori kötelezõ legkisebb összegét (jelenleg 65.500,- Ft). A járulékfizetés alapjául szolgáló bizonyítványt a polgármester egy évre állítja ki. Azokról a személyekrõl, akik részére a bizonyítvány
kiállításra került, a jegyzõ nyilvántartást vezet, és bejelentési kötelezettséget teljesít az illetékes adóhatóság felé. Az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság megállapításához, valamint a járulékfizetés alapjának igazolásához szükséges nyomtatványok a taksonyi Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán igényelhetõk. A kérelmezõ által kitöltött nyomtatványokhoz csatolni kell a kérelmezõvel közös háztartásban élõk jövedelemigazolásait, eltartottak esetén az iskolalátogatási igazolásokat. A hatósági bizonyítványok kiállítására 30 nap áll rendelkezésre. Járulékfizetésre bejelentkezés esetén a kérelmezõnek az illetékes adóhatóságot is fel kell keresnie, ahol a 07T1011. számú adatlapot kell kitöltenie, valamint mellékelnie kell a polgármester által kiállított hatósági bizonyítvány másolatát. A 07T1011. számú adatlap az adóhatóságnál igényelhetõ. Polgármesteri Hivatal
X
EGYHÁZAK Váci Egyházmegyei Találkozó 2007. „Én vagyok az út, az igazság és az élet” /Jézus Krisztus/
Alig két hét választ el Taksony község történetének egyik legnagyobb szabású eseményétõl, melyben megismerhetnek bennünket az ország különbözõ régióiból érkezõk és még ha csak két napra is -, de otthont adunk annak a lelki megerõsödésre, és támaszra váró több ezer embernek, fiatalnak és idõsnek, akik megtisztelnek bennünket jelenlétükkel. Reméljük, a jövõre nézve is valami visszafordíthatatlanul pozitív dolog indul el közösségünk és a község életében, melynek alapja a kölcsönösség, a szeretet és az együvé tartozás felemelõ tudata lesz. Most, a készülõdés célegyenesében még egyszer utoljára vegyünk egy nagy levegõt, és fussunk neki a feladatoknak! A már eddig is szinte példa nélküli (az általunk vártnál jóval nagyobb!) összefogásnak köszönhetõen a szervezés jó ütemben, megfelelõen halad. Így mindenképp köszönet illeti azokat a munkatársainkat, akik eddig is sokat segítettek, és azokat is, akik erejükhöz mérten feladatokat vállaltak a sikeres lebonyolításban is. Minden hálát megérdemelnek, akik idõt, fáradságot és energiát nem sajnáltak az Egyházközségek látogatására. A tényszerûség kedvéért: a Váci Egyházmegye 410 templomából körülbelül 400-ba sikerült eljutni munkatársainknak, akik személyesen hívtak meg mindenkit hozzánk, a Pacsirta-dombra, s juttatták el szóróanyagunkat egy jelképes ajándék kíséretében leendõ vendégeinknek! Köszönet azoknak, akik vállalták a forgalomirányítást, regisztrációt, a vendégek ellátását, a felügyeletet, a nyomdai munkákat, illetve a legkülönfélébb szolgálatokat; hiszen ezzel igazolták, hogy a tenni akarás valóban felülírja a saját kényelmünket. Illetve a szolgálat és az áldozatos szeretet a legnagyobbá és legnemesebbé tudja tenni az ünnepet az ember szívében. Hála azoknak is, akik eddig példa nélkül megosztják szállásukat másokkal! Szállásadók jelentkezését még mindig szívesen várjuk, hiszen inkább legyen több hely, mint elszállásolandó vendég! Mindenképp fontos, és legyen ez most egy ideiglenes végszó, hogy akik bármiben, bármilyen módon szeretnének még segíteni, vagy szívesen részt vennének, amiben csak lehet, jelentkezzenek bátran a plébánián. Szûkebb hazánk életében ez az a lehetõség, amibõl tényleg nem jó kimaradni! Hát ne maradj/maradjon ki belõle!!! De alakuljanak bárhogyan is a dolgok, mi már megtettük, amit emberi léptékkel nézve meg lehet tenni. (A többi már nem csak rajtunk múlik!) Csak végsõ emlékeztetõül: az idõpont június 29-30-án lesz, bár a különféle vállalásoknak megfelelõen a tényleges munka már jóval korábban elkezdõdik. Minden egyéb információ az elõzõ számunkban, illetve:
www.vet2007.cjb.hu Nyári programunkról: Július utolsó szombatján a Szent Anna búcsú elõestéjén, július 28-án, a KÉSZ rendezésében délelõtt az ünnepi szentmise után szokásos ünnepi megemlékezést tartunk a Szent Anna parkban. Az esti 7 órás szentmise után pedig megnyitjuk községünk elsõ Szentévét, mely felkészülés lesz templomunk 50 éves jubileumára! (1958. július 27-én szentelték fel ünnepélyesen templomunkat Dr. Tóth János plébános idejében.) Így, ennek fényében az egyházközség szervezésében egész évben a felkészülést szolgálva különbözõ lelki- és kulturális programok elõkészítenek bennünket a nagy eseményre. Épp ezért a nyár folyamán a plébániára várjuk a felkészülést segítõ ötleteket, gondolatokat mindenki részérõl. Zalán atya
11 TAKSONYI REFORMÁTUS EGYHÁZ Taksony, Virág u. 6. Lelkipásztor: Faragó Csaba Címe: Dunaharaszti, Rákóczi u. 21. Tel.: 24-490-389 E-mail:
[email protected] Honlap: http://dhreformatus.parokia.hu/taksonyalkalmak.html
Istentiszteleteink vasárnaponként 8.30 órakor kezdődnek. Isten Szava bátorít bennünket: „Közeledjetek Istenhez és Ő közeledni fog hozzátok” Jakab lev. 4.8 Szeretettel látunk minden újonnan érkezőt közösségünkben.
Átadták a gyermekorvosi rendelõt
MI TÖRTÉNT?
12
Tavaszi hangverseny A mûvelõdési házban egy májusi estén a Hungaro Art Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény tanárait hallhatta a közönség. A hangverseny Sinding Tavaszi zsongásával indult, melyet zongorán hallhattunk, de a fuvola, a vadászkürt, a klarinét, a gitár és az énekszámok is a tavasz hangulatát idézték. Köszönet a közremûködõknek : Bárány Adriennek, Bolyky Rezsõnek, Demkó Natáliának, Hevertle Ritának, Kocsis Natáliának, Rosales Máriának, Szavcsuk-Igyártó Irénnek, Tilnyák Ljubának, Vaszkó Katalinnak és fõként Szabó Annának, a mûvészeti iskola igazgatójának.
A zeneiskola záróhangversenye
Fókusz Élelmiszer! Taksony Szent Imre 32/b
Rendelés: 0670 455 5496 Kínálatunkból! pékáruk, felvágottak, tejtermékek, mirelitek, édességek sütemények, zöldség, gyümölcs, üdítő és szeszesitalok, háztartási és vegyi áruk , cigaretta és dohányáru, újságok, telefonkártyák, pékségünkből: pogácsák, aprósütemények, rétesek.
Nyitva tartás: h-v: 6-20
MI TÖRTÉNT? Elment a mester…
Érdekes fák Az Arany János – Csokonai utca sarkán díszelgő nyírott olajfák kialakításának ötlete Bak Pétertől (Arany János u. 21.) származik, akit néhány évvel ezelőtt az ELMÜ tavaszi fametszései indítottak erre a különleges formájú élőfa nyírásra.. A gyönyörő madárkompozíciók rendkívül szép élményt nyújtanak az arra járóknak. Érdemes megcsodálni! Köszönet érte! ( A szerk.)
13
Tudtunk a rámért meglehetõsen súlyos csapásról. Pedig viselte hõsiesen. Tudtuk, hogy beteg. Tûrte hõsiesen. Bíztunk benne, hogy újra erõre kap, és az idõlegesen pihenõ szerszámoknak újra dolguk lesz; hogy gazdájuk újra átélheti az alkotás gyönyörûségét. Pamuk István a kiállítása megnyitóján boldog volt. Körötte voltak szerettei és a szobrai, melyek új életre keltek a mûvelõdési ház kiállítótermében. A sokat látott alkotásokra a család, a sok kedves ismerõs is rácsodálkozott. Az önálló kiállítás körülményei között méltó fényt kaptak figurái, életképei. Istenáldotta tehetsége késõn ugyan, de napvilágra került. Köszönetet mondtunk az embernek, aki megajándékozott bennünket mûveinek látványával.
Magyar vigasság A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége taksonyi csoportjának szervezésében irodalmi esten vehették részt az érdeklõdõk. A két mûvész elõadásában Karinthy, Zilahy és Wass Albert mûveinek részleteit hallgathatta a nagy számú közönség.
Nézem az alkotásait, az immár lezárt életmû szebbnél, szebb darabjait. Belenézek a vendégkönyvbe, az utóbbi bejegyzéseket már nem olvashatta, pedig egymás után sorakoznak az elismerõ, meleg szavak, a jókívánságok. A szeretõ családapa, a nagyon kedves szomszéd, a tisztes taksonyi polgár, a fába álmodott szobrok mestere eltávozott. Adassék néki nyugodt, békés pihenés. Baloghné Ungvári Róza
In memoriam Hermann Ebersberger (1941-2007 ) Hermann Ebersberger, a henfenfeldi kántor, kórusvezetõ - színes életének még sok-sok titulusát felsorolhatnánk - 3 héttel 66. születésnapja után elhunyt. Szerettei, rokonai, barátai tudják, mennyire szeretett és tudott élni. Olyan ember volt, akinek jó volt a társaságában lenni, sugárzott belõle az életöröm és az életigenlés. Nyugdíjba vonulásáig pedagógusként, majd igazgatóként tevékenykedett. A 20 évvel ezelõtt induló Henfenfeld-Taksony partnerkapcsolat lelkes támogatója volt. Nem hiszem, hogy van olyan taksonyi család, akiket nem látott volna vendégül Henfenfeldben jártukkor. Ha Taksonyban nyaralt családjával, mindig rövidnek bizonyult az itt töltött szabadság, annyian szerették volna viszonozni önzetlen vendégszeretetét, barátságát. Emlékszem, egyszer egy héttel késõbb rendeztek egy taksonyi esküvõt a kedvéért. Mindent elrendezett maga körül, mielõtt elment. A feleségének megtiltotta, hogy feketében gyászolja, kórusának meghagyta, mit énekeljen a temetésén. Taksonyi barátai is elkísérték utolsó útjára. A gyászmenet eleje már a temetõben, a vége még a templomban volt. Akik nem tudtak elmenni temetésére, a taksonyi templomban vehettek Tõle végsõ búcsút. Nyugodj békében, kedves Hermann! (K.C.)
színes oldal 14
MI TÖRTÉNT?
Lövéte Egy kirándulás három arca MTI hír (!): Kreisz László polgármester hivatalos delegáció élén az erdélyi Lövéte községbe látogatott. Meghívójával áttekintették a két község kapcsolatát, a fejlõdés lehetõségeit. Mindketten kifejezték határozott elkötelezettségüket kapcsolataik elmélyítésére. A tárgyalások során megvitatták a jelenlegi nemzetközi helyzetet is , mely fokozódik.
Kevésbé hivatalos verzió, mely sokkal közelebb áll az igazsághoz: Április végén polgármesterünk három önkormányzati képviselõ (Galambos András, Halász János, Krausz András) valamint a Hírharang fõszerkesztõje, (Arnóti Péter) kíséretében egy rövid látogatást tett a Csíkszeredától 30 kilométerre lévõ Lövétére. A hosszú autózás után elõször Zeteváralján álltunk meg, ahol a Gábor atya, a helyi plébános által üzemeltetett Hallelúja panzió vendégei voltunk egy órácskára. A pap aktivitása (már a harmadik templomot építteti a környéken) valamint vidám természete felejthetetlen marad. A taksonyiak közül sokan ismerhetik õt, ugyanis több tanári kirándulás célpontja volt már ez a csodás hegyi falucska. Lövétei programunk között szerepelt a helyi polgármesterrel való találkozó, akit hivatalában kerestünk fel. Izgalmas volt elsõ kézbõl értesülni helyi problémákról, látni, hogy egy az Európai Unióba frissen felvett ország kicsiny magyar közössége hogyan él az új lehetõségekkel. Lövéte Taksonynál kisebb, 700 m magasan fekvõ, hegyekkel körülzárt település, melyhez egy meglehetõsen rossz állapotú autóút vezet. Munkahelyek hiányában sok lövétei idehaza keres magának munkát: talán hihetetlen, de Dunaharasztin és Taksonyban összesen kb. 300 ottani fiatal dolgozik. Lövéte és Budapest között rendszeres buszjárat közlekedik.
Személyes verzió, amely csak hozzám áll közel: Hajnali négykor indultunk. Kukk sötét volt még, amikor félálomban bekászálódtunk Halász Jani kocsijába, ahol aztán összesen 12-13 órát zötykölõdtünk, jómagam a hátsó ülésen, Kreisz Laci elõl, az anyósülésen, elvégre mégis õ a polgármester. Néhányak ki nem mondott kérdésére, el kell mondanom, hogy utazásunk nem került sokba, de azt a keveset is magunk álltuk. A zeteváraljai kitérõ Gábor atya invitálására heveny pálinkázássá fajult, ami amúgy Erdélyben szokás. Lépten-nyomon különbözõ égetett italokkal kínálják a gyanútlan utazót, aki persze nem kívánja megsérteni a helyieket, és férfi módra tûri a megpróbáltatásokat. A megivott mennyiségekrõl csak becslések állnak rendelkezésre, elég legyen annyi, hogy hazaérkezésünk után napokig absztinencia vett erõt rajtunk, melybõl csak mostanra sikerült nagy nehezen kigyógyulni. Programunk egyik jeles része volt egy egész napossá elhúzódó szekérút a szomszéd völgyben lévõ Asszonybosszantó néven elhíresült csárdába, amely a Vargyas partján fekszik. A környék csodásan békés, csörgedezõ patak, legelõ juhnyáj, körben erdõ borította hegyek. Hazafelé én is kísérletet tettem a két ló vontatta járgány vezetésére. A lovak néha bizalmatlanul hátranéztek, mögöttem pedig aggódó útitársak nógattak figyelmes hajtásra és a szakadékok elkerülésére. Taksony jövõjének letéteményesei végül ép bõrrel megúszták a kirándulást. Vendéglátóink kedvessége, az emlékezetes, házi sütésû krumplis kenyér valamint a báránysült azóta is csábít ebbe a kis faluba. Azt hiszem, nyáron visszamennék… A. P.
MI TÖRTÉNT?
15
A SVÁB BARÁTI KÖR HÍREI Húsvéti tojásfestés Nagyszombaton reggel 9 órakor szép számmal gyûltünk össze a Tájházban, hogy megpróbálkozzunk a hagyományos tojásfestéssel, és ismerkedjünk a régi húsvéti szokásokkal. Gyerekek és felnõttek ugyanolyan lelkesedéssel, együtt készítették el a szép tojásokat. Kovács Ági megmutatta a valaha használt fortélyokat, munkaeszközöket és a népi motívumokat. Ötleteket tartalmazó képekkel és könyvvel segített nekünk. Köszönjük, hogy az idei évben is ilyen lelkesen vezetett be minket a hagyományok rejtelmeibe, és még sokáig számíthatunk tudására, segítségére.
Sördélután Törökbálinton Meghívást kaptunk törökbálinti barátainktól egy sördélutánra 2007. április 29-re. A taksonyiak közel 100 fõvel érkeztek a gyönyörûen felépített új mûvelõdési házba. Itt egész este a Törökbálinti Fúvószenekar játszotta a talpalávalót. A programot színesítette a Taksonyi Hagyományõrzõk, immár 26 fõs, zenekarának fellépése. A zenekar fennállása óta elõször játszott meghívásra. A kiváló elõadás jutalmaként még vissza is tapsoltuk õket. Ráadásként a meghívott települések polgármesterei is beültek zenélni a törökbálintiak zenekarába. Sok finom süteményt, üdítõt és bort is kaptunk az asztalra. Mindenki jól mulatott, így a vendéglátók is örülhettek, hogy nagyon jól sikerült az elsõ rendezvény az új mûvelõdési házban. Ide máskor is eljövünk! Köszönjük a vendéglátást Törökbálint polgárainak.
Májusi zenés est Május 1-jén este 6 órára a Sziget étterembe volt meghívásunk. A mûvelõdési ház elõtt találkoztunk, és együtt indultunk le a szigetre, ahol a Szigeti Fiúk zenéltek a vendégeknek. A magunkkal hozott lufival és szalagokkal feldíszítettük a zenepavilont, az otthon készült süteményekkel megkínáltuk egymást és meghívóinkat, a zenekart. Kicsit hûvös volt, de a tánc közben felmelegedtünk. Jól éreztük magunkat. Köszönjük.
Zenés májusi vasárnap, anyák napi köszöntõvel
www.taksony.hu
Idén második alkalommal egy májusi vasárnap délelõtt rendeztük meg az anyák napi köszöntést. A II. János Pál emlékház (a templomkertben) adott helyet mûsorunknak. A Hungaro ART mûvészeti iskola növendékeibõl álló iskolai fúvószenekar elõadásában több zeneszám is felcsendült. Verssel és szóló számokkal is színesítettük a mûsort. Bakó Zsófi és Kreisz Cecília konferált és elõadtak egy négykezes mûvet is zongorán. A zenekar tagjait Bolyki Rezsõ tanár úr vezényelte, zongorán kísért Kocsis Natália tanárnõ, klarinéttal segített Hevertle Rita tanárnõ. A fúvószenekar tagjai: Beri Enikõ – klarinét • Ruff András – klarinét • Monoki Balázs – klarinét Kreisz Gergõ – klarinét • Szurcsik Viki – furulya • Illinger Botond – trombita Repcsák László – trombita • Repcsák Ferenc – gitár
A Taksony honlap több hónapi elõkészület után elindult. Mondhatnák sokan, hogy ez csak valami divatos dolog mostanság, minden menõ cégnek, önkormányzatnak honlapot fejlesztenek. A becslések szerint azonban a taksonyiak 10-15% rendszeresen böngészi a netet, látogatja a helyi lapokat is. Ez a szám a számítógépek terjedésével egyre nõ majd, tehát érdemes idõben lépni. A www.taksony.hu ugyan az Önkormányzat hivatalos oldala, de bizonyára azt is sokan érzékelik az utóbbi hónapokban, hogy az új vezetés igyekszik az alulról jövõ kezdeményezéseknek helyet adni, nem pedig hatalmi szóval elrendelni, mi is történjék. Ennek szellemében épül a honlap. Jelenleg adott egy keret, amit minden intézmény saját belátása szerint tölthet fel. A könyvtár interaktív szolgáltatásokat indít majd, az iskolai részen végre idõben tájékozódhatunk majd beiratkozásokról, szünetrõl stb., a Hírharang oldalain régi számokat is olvasgathatunk, és így tovább. Persze mindezt csak akkor, ha valóban közösségi oldalként tekintünk a taksony.hu-ra, és mindnyájan részt veszünk alakításában. A lap tehát formálódik: a nyitóoldal képei, vagy a struktúra nem kõbe vésett, változtathatatlan elemek. Szóljanak bele, milyen legyen. Szívesen vesszük javaslataikat új email–címünkön:
[email protected]
Reméljük, immár hagyományt teremtve a következõ években is köszönthetjük az édesanyákat, és önök is szívesen eljönnek meghallgatni minket. Találkozzunk jövõre is! Ruff András és neje
Arnóti P.
16
„Nem voltam soha Harry Potter rajongó” Tóth Tamás Boldizsár 2001 óta él Taksonyban, Tamás Benjámin és Gábor Ábris nevû gyermekei már itt születtek. A harmincnyolc éves nyelvtanár azon szerencsések egyike, akinek csak ritkán kell Budapestre utaznia. Ugyanis otthon dolgozik, filmeket és könyveket fordít magyar nyelvre. Bár sok száz mû kötõdik nevéhez, az egyiket valószínûleg még azok is jól ismerik, akik csak ritka vendégei a moziknak vagy a könyvesboltoknak. -Hogyan indult Harry Potter sikertörténete? -Az írónõ Angliában felkeresett egy csomó kiadót, de senki sem mert egy 300 oldalas gyerekregényt kiadni, amit egy nõ írt. Úgy gondolták, hogy ennek az életben nem lesz sikere. Egyébként azért szerepel J. K. Rowling néven, hogy ne derüljön ki, hogy fiú vagy lány. Aztán az elsõ részt még lerövidíttették vele, a második már egy kicsit hosszabb lett, a harmadik még vastagabb, a negyediknél meg már senki nem mert szólni: azóta is ilyen vaskos könyveket ír. -Itthon egy viszonylag kis kiadó, az Animus vállalta, hogy magyarul megjelenteti az akkor már Angliában sikeres könyvet. Téged hogyan találtak meg? Az Animus már korábban is próbálkozott angolszász humoros könyvek kiadásával, ezeket is én fordítottam. Talán emlékszel, volt egy sorozat Magyarországon, ami a kisbaba, a férfi, a nõ stb. mûködését mutatta be. Ez egy sikeres ügy volt, még az Ápisz-ban is lehetett kapni, többnyire ajándékba vették az emberek. A Harry Potterre is õk találtak rá, a kiadó lánya kint járt Angliában, õ mondta az apjának, hogy a könyv odakint sikeres, már a második rész is megjelent. Ezzel együtt azonban nem volt ez egy biztos vállalkozás. A Potter vezette ugyan a brit sikerlistát, de Nagy-Britanniában egész más a kultúra, a mûfaj, a meseirodalom pedig sokkal népszerûbb mint például Magyarországon. Egyébként elõször a Móra Kiadónál volt a kiadás lehetõsége, de õk nem éltek vele. -Találkoztál személyesen az írónõvel? Majdnem. A feleségem, Anikó néhány éve kapott egy német ösztöndíjat, egy évig Lipcsében éltünk. Itt minden tavasszal megrendezik a Lipcsei Könyvvásárt, amire meghívták dedikálni Rowlingot is. Nekem valami miatt éppen akkor haza kellett jönnöm Budapestre. Anikó viszont kint volt, vitt egy magyar nyelvû kiadást, Rowling meglepõdött, mert addig Lipcsében csak német nyelvû példányokat dedikált - elmagyarázta, hogy ezt én fordítottam, õ pedig beleírta, hogy szívélyesen üdvözöl. - A beszélgetés egyik apropója, hogy nemrégen volt a Gyermeknap. Adódik a kérdés: a Harry Potter idõnként horrorisztikus világa nem túl félelmetes a gyerekek számára? Fõleg a filmre gondolok, olvasás közben alapvetõen az olvasó fantáziájától függ az elképzelt világ, de filmen a rendezõ „határozza” meg, hogy mennyire kell félni. A könyv egymást követõ részei egyre felnõttesebbek. Lassanként eltûnik a humor, egy sötét történet kerekedik és a negyedik részben már nyílt színen meg is hal az egyik gyerek. Potter itt már 14 éves, õ ezen a ponton találkozik elõször a halállal. Az írónõ szerint egy 14 éves gyerek ezt már képes megérteni és ebben igaza is van. Akkor van gond, ha egy nyolc-kilenc éves gyerek rákattan a könyvre és csupa olyan dologgal találja magát szembe, amelyeket nem tud feldolgozni. Használati utasításként talán annyit kell elmondani, hogy az írónõ szándéka szerint is az elsõ részt kb. 10 éves korban kell elolvasni, s ezt követõen évente egyet. Ezzel szépen végig lehet kísérni Potter iskolai életútját: a hétosztályos varázslóiskola elsõ osztályától mindaddig, amíg a fõszereplõ végzõs lesz a hetedik részben. Egyébként régen a könyvek hátuljára is ráírták, hogy nyolc éven felülieknek. A film készítõi pedig valóban úgy döntöttek, hogy nem egy vicces vígjátékot, hanem egy nagyon látványos, erõs horrorelemekkel megtûzdelt, alapvetõen korhatáros filmet csinálnak, amitõl a gyerekek esetleg még rosszat is álmodnak, de azért megnézik. - Többször bírálták a könyvet pedagógusok és pszichológusok, de az egyik legismertebb szakember, Vekerdy Tamás elismerõen nyilatkozott és kedvenc
könyvének nevezte a Harry Pottert. A könyv témája, a varázslás, a mágia, a boszorkányság miatt pedig meglehetõsen sok támadás érte az írónõt egyházi vezetõk részérõl is. Én nem voltam soha Harry Potter rajongó. Most jutok el oda, hogy kezdem tisztelni ezt a mûvet, mert annyi jó hatásáról hallok. A sikere, a hatásai és akár Vekerdy Tamás véleménye is kezd meggyõzni engem arról, hogy egész egyszerûen én nem ismertem fel, hogy ez mennyire bejön a gyerekeknek, mennyire jól ismeri a szerzõ a gyerekek lelki világát, problémáit. Én egy szép mesét vártam tõle, a költõibb meséket szeretem, az olyanokat, mint Michael Ende Végtelen története vagy a Momo - ez pedig nem az. Az egyházi bírálatokkal kapcsolatban két verzió van: a bíráló a könyvet vagy nem olvassa el, így nem veszi észre, hogy ez nem errõl szól, vagy pedig elolvassa, de annyira komolyan veszi, hogy vannak boszorkányok és van sátán, hogy úgy gondolja, ezzel még viccelni sem lehet. Tehát egyszerûen ízléstelennek, blaszfémiának tartja a könyvet és ehhez természetesen joga is van. Egyébként biztos, hogy a Harry Potter-t egyházi személyek is olvasták és talán rá is jöttek, hogy ezek a vádak, melyek szerint reklámozná a boszorkányságot és a feketemágiát, alaptalanok. S persze azt se felejtsük el, hogy a népmesékben meg a népi hagyományokban is rengeteg pogány elem van, amiket az egyház is valamilyen szinten megtûr. A regény csupán játék ezekkel a dolgokkal, csomó irodalmi utalással, összeszedett motívumokkal, tulajdonképpen sok száz mesébõl csinál egyet. -Hasonlóan, mint a Shrek? Nem olyan nyíltan. A Shrek azzal játszik, hogy ismert mesehõsök összejönnek és az egész mesevilágot benépesítik. A Harry Potter könyvben pedig ott vannak ugyan a kentaurok a görög mitológiából, a japán mesékbõl ismert víziszörnyek, a Grimmmesékbõl a manók, de Rowling nem mondja meg, hogy ez Grimm, erre az olvasó vagy rájön, vagy nem. Szerintem ez nem plágium. -A könyv és a film is rekordbevételt hozott. Össze lehet röviden foglalni a siker titkát? A könyv rendkívül sokrétû, és talán ez is a sikerének az egyik oka. Egész utalásrendszer különbözõ irodalmi mûvekre, ugyanakkor egy kalandregény és egy egyszerû történetû krimi. No nem egy Agatha Christie szintû, de azért mindegyik rész egy nagy titok és annak megfejtése köré épül, a feszültséget pedig az tartja fenn, hogy szegény Harry végigszenvedi az egészet. Egyedül van, ráadásul kamaszodó gyerek, akinek hatalmas gondjai vannak saját magával és a felnõtté válással. A hasonló korú gyerekek erre biztos, hogy fogékonyak. A fõszereplõ egy teljesen semleges, hétköznapi figura, még a neve is ilyen „kovácspistis”, úgyhogy könnyû vele azonosulni. S mindezen túl a mi, a felnõttek világát gúnyolja ki. -Apropó, felnõttek! Igaz az, hogy Angliában kiadtak kimondottan felnõttek számára készült példányokat, amelyek fekete, semleges borítót kaptak? Nemcsak Angliában, hanem nálunk is van ún. díszkiadás. Ezen nincs színes borítólap, hogy ne röhögjék ki az olvasót, amiért gyerekkönyvet olvas. -Az elõbb említettem, hogy a Harry Potter nem várt anyagi sikert is hozott. A te anyagi helyzeteden nagyot lendített ez a munka? Annyit nem kaptam ezért a fordításért, hogy akár csak jómódú embernek is nevezhessem magam. Több pénzt kaptam és kapok, mint más mûfordításokért, amit egyébként nagyon vacakul fizetnek de ez elsõsorban a kiadó jóindulatán és méltányosságán múlik. A fordításnak ugyanis elõre kialkudott fix ára van, mint ahogy nem én állom azokat a milliókat, amiket a kiadó esetleg elbukik egy vállalkozáson. Nyugaton ugyan létezik egy ilyen „bestseller” záradék, ami alapján többet fizetnek, ha a dolognak sokkal nagyobb sikere van a vártnál. Nekem ilyen nem volt, de a kiadó további összegeket fizet nekem a forgalom után. Most fogják kiadni a hangoskönyv változatot, azért is fogok kapni jogdíjat. -A szerzõi jogdíjak helyzete viszonylag ismert, úgyhogy ezt hagyjuk is. Inkább azt mondd el, hogy milyen filmek készítésében vettél részt? Dolgoztam Szabó Istvánnal a Napfény íze, a Szembesítés és a Rokonok címû filmben, de én fordítottam a Star Wars második három részét is. Az elsõ trilógia fordítója Schéri András volt, nagy név a szakmában, ma már sajnos nem dolgozik.
17 - Egy német, vagy egy angol nyelvû mû anyanyelvi „élvezõje” mást kap, mint aki fordításban olvas könyvet, vagy néz meg egy filmet? Igen. Vannak olyan német meg angol mûvek, amelyeknek egy jelentõs százaléka elveszik. Teszem azt pont a németsége veszik el akkor, ha egy olyan regényt olvasol, ahol egyes emberek berlini dialektusban beszélnek, más emberek észak-német dialektusban, a harmadik bajor dialektusban, és az egész könyv arról szól, hogy a német nyelvnek mennyi nyelvjárása van. Ezt egyszerûen nem lehet lefordítani magyarra. Vagy egy másik példa. Nemrég vetítették a mozikban a Táncoló talpak címû filmet, amit én fordítottam angolról. Ennek a filmnek a komikus vonalát három kis pingvin vitte, akik spanyolok voltak, és ezért spanyolosan beszéltek. Én azt gondoltam, hogy ezt a spanyolos akcentust meg lehet tartani. A magyar színészek azonban nem tudták azonosítani, hogy milyen lehet magyarul ez a spanyolos nyelv, ezért cigányosan beszéltek. Ráadásul ez különbözõ politikai korrektségi problémákat is felvet, mert érdekes módon Amerikában lehet vicceskedni a spanyolok és a négerek beszédmódján, Magyarországon ugyanez nem tehetõ meg a cigány beszédmóddal, legalábbis igyekeznek, hogy ne legyen felháborodás belõle.
fordításon is. De egy Lázár Ervin, vagy egy Varró Dániel mese tele van olyan nevekkel, szóviccekkel, amiket nehéz lenne áttenni idegen nyelvre. Meg persze az is fontos, hogy ki milyen meséken szocializálódott, az angliai, a kelta mesehagyomány teljesen más, mint a mienk. Tamás most a film ötödik részének fordításán dolgozik. A Harry Potter-sorozat utolsó, hetedik kötete idén nyáron jelenik meg angol nyelven.A magyar kiadás februárra várható. A rajongók nagy örömére!
- Van olyan magyar író, akinek a meséje - egy jó fordításban - sikeres lehetne külföldön? Biztos van. Nem tudom megmondani, hogy melyik, bizonyára sok múlna a
Az interjút Bödõ Gábor készítette
Szappanos Gábor őssejt-beültetési műtétjére az alábbi számlaszámon lehet adakozni: Szappanos Gáborné Kisdunamenti TakSzöv.
65000025-10016082 Köszönjük.
KIÁLTVÁNY Három lelkes fotográfus, Wagner Attila, Korisánszki Attila és Arnóti Péter nagy elhatározásra jutott. Úgy döntöttünk, hogy valami illõ keretet kellene adni sokszor egymástól független munkálkodásunknak, ezért kezdeményezzük a
„Nyitott szemmel” taksonyi fotókör megalakítását. Miért jó fotózni? Persze mindenkinek másért: ez egy szubjektív mûfaj, de azért van néhány általánosan elfogadott érvünk a fotózás mellett. Ha kibontunk egy üveg sok éves Tokaji Aszút, és megízleljük, eszünkbe jut a föld, ahol termett, a nap mely a szemeket érlelte. Mindez úgy, hogy a szõlõt nem mi kapáltuk, nem mi szüreteltük, a bort se mi töltöttük a palackba. Így vagyunk a képekkel is. Egy hirtelen elkattintott, egyszerû családi fénykép is múltat és hangulatot idéz meg, minõségtõl függetlenül. Ha azonban olyan képre vágyunk, ami nemcsak a készítõ és a fényképen szereplõ családtagok számára érdekes, hanem mások is szívesen nézik, bele tudják képzelni magukat a megörökített tájba, épületbe, esztétikai élményt jelent számukra, nos, ahhoz képeznünk kell magunkat. Jó fotós is holtig tanul, próbálkozik, igyekszik ellesni módszereket másoktól, végül, ha szerencsés, kialakít egy saját, egyéni stílust. Hogyan kell fotózni? Csak pontosan és szépen, nyitott szemmel járva a világban. A szépet csak akkor fedezhetjük fel és örökíthetjük meg mások számára is élvezhetõen, ha mindig új és új nézõpontokat keresünk, kísérletezünk fényekkel, beállításokkal, objektívekkel. Mire való egy fotókör? A digitális gépek elterjedésével egyre több ember kezdett el fotózni, hiszen az elõhívás és a papírkép készítés költségeinek megtakarításával is nézegetheti képeit a számítógép monitorán. Az automata beállítások, melyeket ezek a gépek felajánlanak, az esetek nagy részében jó eredményt adnak. Jó eredményt annyiban, hogy a kép általában helyesen exponált és éles. Ez azonban még nem minden. Ha valaki látott már ismerõsei által készített házi videofelvételeket és azokat összeveti, mondjuk a Huszárik Zoltán rendezte Szinbád címû film operatõri munkájával és képi világával, akkor tudja, mirõl beszélünk. A technikai adottságok megléte önmagában nem elég, meg kell tanulni bánni is velük. Ráadásul a technikai tudás önmagában mit sem ér, ha nincs mögötte az ember. Egyéni látásmódja, szép- és arányérzéke adja meg a fotó savát-borsát. Egymás képeibõl, szépekbõl és elrontottakból tanulhatunk a legtöbbet. Miért jó egy taksonyi fotókör?
Ez egy kis közösség. Fotóink szeretnék erõsíteni összetartását, megörökíteni eseményeit, megismertetni környezete szépségeivel. Ez csak úgy képzelhetõ el, ha minél többen csatlakoznak hozzánk. Tervezzük, hogy az iskolában fotós foglakozásokat tartunk érdeklõdõ gyerekeknek, fotós kirándulásokat szervezünk, a legjobb képekbõl pedig rendszeresen kiállítást rendezünk. Hogyan lehet tag valaki? A Nyitott szemmel fotókör minden érdeklõdõt szívesen lát, aki tagja kíván lenni egyesületünknek az alábbi telefonszámokon érdeklõdhet: • Arnóti Péter 30 9425682 • Korisánszki Attila 20 9347992 • Wagner Attila 30 2905324 Email:
[email protected] Az alapítók
TAXON, TAKS, TAKSONY
15
„Hat csík a falon” (1960 körül) Júliusi meleg nyár volt. Ez a hónap talán a legmelegebb. Aki tehette, igyekezett árnyékba bújni. Búcsú elõtt álltunk néhány nappal. Hát igen, a taksonyi búcsú mindig híres volt, Szent Anna ünnepét mindenki komolyan vette. A falu igyekezett felcicomázni a házakat, utcákat, udvarokat, de nem utolsó sorban az asztalra valót és magukat. „Új lakás,új ruha” – ez a mondat járta, ezt be is tartotta mindenki, anyagi adottságaihoz mérten. Apámnak tengernyi munkája volt – mivel festõnek tanult – nemcsak szépen, de olcsón is dolgozott, amellett szerette a szakmáját, talán ettõl lettek szépek a taksonyi lakások is. Különösen búcsú elõtt nagy forgalom volt nálunk, majd szétszedték az asszonyok, mindenki a maga lakását akarta a legszebbnek. Egyik este egy idõs hölgy, Rozi néni kurjantotta ki apámat a kapuhoz. – Janikám! Csak egy szobám lenne, kifestené? Nem vagyok igényes, ha nem ér rá, én lemeszelem, legfeljebb tegyen rá egy hengert meg egy csíkot, lényeg az, hogy tiszta legyen. Apám köhintett egyet, már fáradt volt, aztán annyit mondott: – Rozi néni! Ne taknyoljon maga a meszeléssel, majd én elintézem, elég szar minõségû a fala, dimbes-dombos ugyan, de búcsúra készen lesz. Másnap hajnalban már csörömpölt a vödrökkel, a létrával, elindult csodát tenni a Rozi néni szobájával. Dél felé keveredett haza, olyan koszos volt, alig lehetett ráismerni. Köpött egyet. Hozott nekünk pár tojást is. – Ilyen trágya falat még nem láttam – morogta. Bekapott néhány falatot sebtében, aztán felém fordult: – Te Petyvalék! Segítsél már „kicsapni”, nincs más segítségem. A „kicsapás” számomra nem volt könnyû munka. Egy dobozban volt valami porfesték, abban összetekerve néhány méter spárga. Egyik felét apám fogta a létrán, a másik felét én a másik létra tetején. Nekem sokkal nehezebb volt, mert kicsi létemre majdhogynem a létra tetejére kellett tornásznom, hogy egy szintben legyünk. Annál is inkább féltem ettõl a munkától, mert olyan rozoga létrái voltak, inogtak, mint a nád a vízben, imbolygott rajta jobbra-balra. A mai napig nem értem, hogy tudott olyan gyorsan „menni” a létrával, talán jobban, mintha a földön járna. Amikor nézték, lekiabált: – Mit féltetek? Én akarom uralni a létrát, nem az engem. Rozi néni szobafala – ahogy rásütött a lemenõ nap– már gyönyörû kéken ragyogott. Ketten apámmal meghúztuk rá az „útmutató” vonalat. Ez úgy ment, hogy õ fogta a fal egyik végén, én meg a másikon, aztán megrántotta a zsineget és kész. – Mama! Most már tej is kellene a hengerelõ festékbe, mert úgy jobban tapad.– A
néni hozta nyomban, nem is keveset, így jutott nekünk vacsorára is. Kint az asztalon szinte minden tálalva volt számunkra: szalonna, kolbász, a kancsóban bor, nekem meg egy csokiszelet. Apám megkeverte a hengerszínt és elkezdett hengerelni fentrõl le, ütemesen. Legnagyobb meglepetésünkre egy kis idõ múlva aranyszínû minták ragyogtak a falon. Amire készen lett a hengerelés, már a szomszédok is megjelentek dicsérni a munkát. Apám meghúzta a csíkot és lekiabált a létráról: – Rozi néni, húzok még kettõt, mert olyan szíves volt a kínálása. Egyre szebb lett a kis szoba. Erre megszólalt Miska bácsi, az egyik szomszéd: – Janikám, úgy lenne az igazi, ha még kettõt húznál rá. Ittak is egyet a csíkokra, meg a maguk egészségére, és apám meghúzta az ötödik csíkot. Kis idõ múlva odasomfordált Rozi néni a létrához, megigazította a kendõjét és óvatosan, félve felszólt apámnak: – Janikám! Látom fogytán a cigaretta, elszaladok egy „Kossuthért”, csak még egy csíkot szeretnék még aranyból, lehetõleg. Apám már morgott a magasban: – Még jó, hogy nem „holkert” kér ezért a pár forintért – de meghúzta a hatodik csíkot is, immár aranyból. A „holker” amúgy nagy munkát jelentett, a mennyezet is mintát kapott, természetesen más színnel, mint az oldalfalak. Apám ezt nem nagyon szerette, nehéz munka volt. Nálam az egyik szoba ilyen úgymond „holkeres”, a színek még mindig élénkek, arany és ezüst színekben pompáznak – mert anyám úgy kérte – pedig ezt kb. harminc éve festette. Ma már talán senki nem tudja milyen technológiát alkalmazott, egy biztos, a kért tojásból és tejbõl nekünk is jutott, nemcsak a falnak. Rozi néni nagyon boldog volt, hisz olyan lett a kis parasztszoba, mint egy kápolna. Azt sem tudta, mit adjon ajándékba a munkadíjon felül. Búcsúra hozott nekünk egy nagy tányér süteményt, meghatódva mondta: – Drága Janikám, Isten áldja meg a kezét, éljen nagyon soká!
KÉP
REKLÁM TÁBLÁK (világító is), FELIRATOK KIRAKATRA,AUTÓRA. LOGÓ-TERVEZÉS.
TELEFON: 06-209-209-981
Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik - április 27-én - Romsics Jánost utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot, koszorút hoztak. Köszönet a Polgárőrségnek a segítségükért. A gyászoló család
Ma már, ha visszagondolok, nem is tudom hány kilométer csíkot húzhatott és hány „holkert” hengerelt, mindenki örömére... Piróthné Bálint Ibolya
Taksonyba látogatóknak! A Német Nemzetiségi Tájház (Heimatsmuseum) a Taksony, Dózsa Gy. út 52. szám alatt tekinthetõ meg. Ha meg szeretnék nézni az eredeti sváb parasztházat és a kiállítást, a szemben lakó Wagner Mátyás és felesége lesz segítségükre. Dózsa Gy. út 55. Tel.: 24-487-046
19
Könyvtári hírlevél
KÉZMÛVES TÁBOR A taksonyi mûvelõdési házban kézmûves tábort rendezünk 2007. június utolsó hetében, június 25-29-ig.
Kulturális oldalak a Taksony portálon A készülõ Taksony portálon intézményünk is helyet kapott, melyet jó lehetõségnek tartunk, nem csupán változatos programjainkkal és az intézményünkkel kapcsolatos hasznos információnak a továbbítására, de lehetõséget látunk arra is, hogy kulturális értékeket a weben keresztül közvetítsünk.
Mûvelõdési Ház A mûvelõdési ház oldalain böngészhetnek az aktuális havi programjainkban, információt kaphatnak az intézményben mûködõ közösségekrõl, civil szervezetekrõl, szolgáltatásainkról. Az egyéb rendezvényekrõl, eseményekrõl bõvebben tájékozódhatnak a hírek, aktualitások menüpontban. A Taksony községben rendezett kiállításokról válogatást láthatnak a virtuális galériánkban.
Könyvtár A hasznos információk - elérhetõség, nyitva tartás, szolgáltatások ismertetése, könyvtár bemutatása - mellett tartalom szerint elrendezett linkajánló blokkokat is igyekeztünk elhelyezni, melyet terveink szerint folyamatosan bõvítünk. Különbözõ korcsoportokat céloztunk meg, így a felnõtteket és a gyermekeket érdeklõ tartalom külön oldalakra került. A felnõttek számára a kultúra, a könyvkiadás és könyvtár területének tartalmasabb honlapjaiból válogattunk. Megtalálhatók online könyváruházak, fõbb kulturális portálok, múzeumok linkjei. Ebben a részben kap majd helyet a könyvajánló is új és régebbi könyveinkbõl. A gyermekkuckóban négy fõ témakört készítettünk, melyek az irodalom, mese és a tanuláshoz kapcsolódó hasznos weblapok gyûjteménye. A négy fõ témakör: ^ Mesesarok Innen elérhetõk mesék, mondókák, gyermekeknek szóló versek, melyek a Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK) találhatók digitális könyv formájában. Az interneten természetesen találtunk olyan oldalakat is, ahol videón nézhetünk meséket, vagy barangolhatunk a diafilmtárban, a régi diafilmek digitális vetítõtermében. ^ Tanulószoba Az oldal célja, hogy otthoni segítséget nyújtson az általános iskolás gyermekeknek a mindennapi házi feladat írásban. Ezért tantárgyak szerint csoportosítottuk a használhatónak, érdekesnek talált gyermekoldalakat. Ezen túl azt is fontosnak tartottuk, hogy segítséget nyújtsunk az interneten való eligazodáshoz is, ezért néhány szóban írtunk arról, hogy érdemes az interneten keresni, és hogy lehet kiválasztani az értékes tartalmat, vagy milyen módon lehet hozzáfogni a tanuláshoz, hogy az eredményes legyen. ^ Érdekességek A tudomány, a technika érdekességeirõl egyaránt gyûjtöttünk ajánlókat, melyek közvetlenül nem kapcsolódnak a tantárgyakhoz, de gazdagítják a világról alkotott képünket. ^ Játék A világhálón szinte átláthatatlanul sok játék megtalálható, mi ebbõl a nagy kínáltból olyanokat emeltünk ki, melyek valamilyen szempontból fejlesztik a gyermekek képességeit, és nem tartalmaznak haragot, agressziót, így nem borítják fel a gyermekek érzelmi egyensúlyát.
A táborban a korábbi évek nagy sikerû gyakorlatához hasonlóan a gyerekek megismerkedhetnek a különbözõ kézmûves technikák közül a nemezeléssel, a gyöngyfûzéssel; dolgozhatnak agyaggal, bõrrel, fonallal. A nyári szünidõ hasznos eltöltését szolgáló táborba általános iskolás gyerekeket várunk. Minden nap 7.30-16.00 óráig gondoskodunk a résztvevõkrõl. Napi háromszori étkezést biztosítunk. A tábor vezetõje Feketéné Németh Annamária pedagógus. A részvételi díj: 9500.-Ft Érdeklõdni lehet személyesen, a (24)477-367, a (20)583-47-33-as telefonokon, a
[email protected] e-mail-címen. Jelentkezni lehet a részvételi díj befizetésével a mûvelõdési házban.
DIGITÁLIS NYOMTATÁS, -- NYOMTATÁS, GYORSMÁSOLÁS -- GYORSMÁSOLÁS
fekete és és színes színes fekete
FÉNYMÁSOLÁS
OFSZET NYOMTATÁS
Terveink szerint a jövõben szolgáltatások is elérhetõk lesznek a könyvtár oldalairól, így online katalóguson keresztül lehet majd keresni a taksonyi könyvtári adatbázisban, szeretnénk megvalósítani a hosszabbítás és elõjegyzés kezelését is interneten keresztül. Oldalainkat folyamatosan készítjük, ezért kérjük, hogy javaslataival, észrevételeivel tiszteljen meg minket, minden ötletet szívesen fogadunk alábbi email címeinkre, vagy akár személyesen.
[email protected] [email protected]
2335 Taksony, Botond u. 6. Tel.: 24/487-487; Fax: 24/478-149
Vass Katalin Alinka
[email protected] • www.doril.hu
DIÁKTOLL
20
DIÁKTOLL
Ezen az oldalon a tehetséges tanulóknak szeretnénk lehetõséget biztosítani, hogy bemutathassák írásaikat. Várjuk önálló mûveiteket (verset, prózát, esszét, értekezést stb.) a szerkesztõség címére: emailen:
[email protected] vagy bedobhatjátok a mûvelõdési ház elõterében lévõ zöld postaládánkba.
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÍREI
Június 19. kedd Június
17 óra 17 óra
Nyári táborok: Július 9-15.(hétfõ-vasárnap) Július 23-29.(hétfõ-vasárnap) Augusztus 6-12.(hétfõ-vasárnap) Szeptember 3. hétfõ 9 óra
ballagás tanévzáró ünnepély beíratkozás középfokú iskolába
Kedves taksonyi diákok! Szeretnénk szépirodalmi érdeklõdéseteket, alkotókedveteket, írói vénátokat egy taksonyi vers-és novellaíró pályázattal megerõsíteni! Várjuk SAJÁT verseiteket, novelláitokat, elbeszéléseiteket! Egyetlen mûvel is érdemes jelentkezni, lehet, hogy éppen a Te alkotásod a legjobb! / Írói álnevet is használhatsz/ 4 korcsoport számára hirdetjük a versenyt: -általános iskola 1-4. osztály
horvátországi tábor Indulás:hajnal 2 óra kézmûves tábor balatoni tábor tanévnyitó ünnepély
T! ZA
Június 15. péntek
Német népdalverseny A "német kistérségi együttmûködési program" idei záróakkordjaként rendezte meg a Taksony Vezér Általános Iskola a német népdalversenyt. Elõzetesen hat iskola jelezte részvételi szándékát: -a csepeli Gróf Széchenyi Általános Iskola -a soroksári Páneurópa Általános Iskola -a dunaharaszti Rákóczi Általános Iskola. -a dunavarsányi általános iskola -az újhartyáni általános iskola -a házigazda: Taksony Vezér Általános Iskola Három kategóriában (szóló,duó,énekkar) hirdetett gyõztest a zeneileg és nyelvileg egyaránt hozzáértõ zsûri. Zsûrielnök : Kreisz Ferenc, zsûritagok : Szabó Katalin, Kreisz László. Az újhartyáni duó/Nádas Barbara-Fail Dóra/ és kórus kiragyogott a mezõnybõl. Betanító tanáruk: Molnár Tiborné . A taksonyiak sem vallottak szégyent : Herpai Bianka megnyerte a szóló kategóriát, Strauss Lilien-Ruff Cintia és Turkovics Viktor-Utto Roland duók, valamint a kórusunk második helyezést ért el. Külön dicséret illeti Solymosi Dávidot, aki fiatal kora ellenére hibátlanul kísérte az énekkart.
Á LY
ISKOLAI ESEMÉNYNAPTÁR
Területi vers- és prózamondóverseny – Szigethalom A "Ki mit tud" gyõztesek Szigethalmon is szépen szerepeltek. Legjobbjaink ugyan megszeppentek a nagy lehetõségtõl, néhány kategóriában igen magas színvonal és népes mezõny alakult ki. Kiemelkedett: Wágner Virág 1.c osztályos mesemondó ( 3.helyezés) és Bárdos Dominika versmondó ( 2. helyezés) Gratulálunk!
PÁ
Három nagyszabású rendezvény volt az elmúlt idõszakban, mely megtöltötte szereplõkkel és érdeklõdõkkel a színháztermet: a "Ki mit tud?"-ok Magas színvonal, nagy lelkesedés és izgalom volt a jellemzõ! Íme az idei gyõztesek: Arnóti Anna 2.c - vers Kurucz Dániel 1.b - verses mese Wágner Mihály 1.c - próza Bárdos Dominika 4.c - vers Besze Dóra 3.c - verses mese Kreisz Cecília 4.c - próza Váradi Csilla 2.c - tánc Mosbontner Zsolt 3.a - tánc 4.b osztályosok - jelenet Herpai Bianka 5.c - vers Farkas Hajnal 7.c - vers Zsemján Réka 5.c - próza 6.c osztályosok - tánc 6.a osztályosok - jelenet 7.b osztályosok - jelenet 6.c osztályosok - jelenet Zenei Ki mit tud Egyed Orsolya 3.b - ének Herpai Bianka 5.c - ének Zsemján Réka 5. c - ének Gieszer Tamás 7.c - szintetizátor Mikusik Roxána 7.c - gitár 5.b osztály - ének Iskolai énekkar - ének Arnóti Anna 2.c - furulya 1.c osztályosok - furulya Repcsák Réka 4.a - fuvola Tóbler Lilla 2.c - zongora Bakó Zsófia- Kreisz Cecília 4.c - zongora Ruff Richárd 4.c - szintetizátor Solymosi Dávid 3.b - harmonika Latinovics Virág 4.b - balalajka Ipacs Péter 3.b - dob Gratulálunk a gyõzteseknek! Köszönet a felkészítõknek, a zsûritagoknak, Winkler Józsefnek, Törtei Jolikának, Wágner Zoltánnak, Solti Zoltánnak és nem utolsó sorban a mûvelõdési ház dolgozóinak.
-általános iskola 5-8. osztály -középiskolások -fõiskolások, egyetemisták A téma és a terjedelem kötetlen!
Mind a 4 korosztályban hirdetünk 1. helyezettet, akik jelentõs pénzjutalomban részesülnek. Az alkotások leadási határideje: 2007. október 30. Eredményhirdetés a Taksony-napokon. Kívánunk minden érdeklõdõnek írói ihletet és jó munkát!
21
Zum Lesen
SPRACHEN LERNEN MACHT SPASS Und jetzt einiges aus der Welt der Sprachen! Wie heißen die Gemüsesorten in den verschiedenen Sprachen? Wenn du deine Oma oder deinen Opa fragen kannst, wie diese Wörter in der Takser Mundart heißen, dann schreibe sie auf und zeige sie deiner Deutschlehrerin!
Zu den Sitten und Bräuchen des Jahres in Taks Der 8. Juni, der Medardtag ist aus dem Gesichtspunkt des kommenden Wetters wichtig. Wenn an diesem Tag regnet, dann wird es 40 Tage lang regnen [firtziç teg rengå veåd]. Ein interessanter Tag war der 24. Juni, der Johannistag. Man ging in kleineren Gruppen zu der Donau. Es wurden ein Maria-Bildnis und drei Kerzen mitgenommen. Unterwegs sang man Kirchenlieder. Am Donauufer legte man die drei Kerzen auf drei kleine Bretter und diese wurden in das Wasser gelegt. Es war schön, wie die brennenden Kerzen auf das Wasser schwammen. Man sagte, dass an diesem Tag neun Gewitter kommen. Man ging zu den drei Kreuzen des Dorfes. Es durfte nicht genäht werden, weil man Angst hatte, dass der Blitz hineinschlägt [plitz haut åi]. Eine Geschichte erzählte man über den benachbarten Schorokschar. In der Nachbarschaft, in Schorokschar gab es früher mehrere Eisgruben [aiskruåvå]. Die Bauern nahmen das Eis nach Budapest mit und verkauften es auf den Märkten. Am Johannistag sind einst von dem Blitz die Eisgruben ausgebrannt. Zur Erinnerung wurde eine Statue und ein Kreuz aufgestellt. Das Kreuz steht auch heute noch. Ernte Die Ernte [snit] begann am 29. Juni, dem Peter-Paul Tag. Während der Erntezeit gab es keine Lustbarkeiten, da diese Arbeit zu den schwersten Arbeiten des Jahres gehörte. Nach dem Abschluß der Ernte veranstaltete man einen festlichen Umzug. Es wurde ein Kranz aus Ahren [snitrkråntz] gefertigt. Den Kranz trugen vier Mädchen, die in ungarischer Tracht gekleidet waren. Ihnen folgten die feiernden Leute und die Musikanten. Man trug den Kranz in den Wirtshaussaal, wo er aufgehängt wurde. Damit begann der Ball. Kirchweih In Taks sind die Schutzpatrone der Kirche der heilige Jakob und die heilige Anna. So sind die Kirchweihtage der 25. Juli und 26. Juli. Die Feier dauerte zwei Tage lang, am Sonntag und am Montag. Am Vormittag ging man in die Kirche, die Kirche wurde eingeweiht. An diesen Tagen wurden viele Gäste eingeladen, Verwandte, Bekannte, Freunde. In einigen Häusern gab es sogar 10-12 Gäste. Man sagte, es sei kein echtes Kirchweihfest ohne Gäste.
Hurra! Die Ferien sind da!!!! Alle Kinder freuen sich auf die Sommerferien. Es wäre aber schön, wenn wir diese Zeit nützlich verbringen könnten. Los!!! Fahren wir weg, machen wir Ausflüge in unserer Umgebung! Ráckeve Wassersport und Angelzentrum mit einem Schwimmbad, Strandbad Sehenswürdigkeiten: Schloß Savoyai/ frühbarock 1702/, eine serbische griechisch-ortodoxe Kirche / gotisch 1487/, römisch-katholische Kirche / spätbarock 1791/ • Verkehr: mit der Vorortsbahn, mit Bus, mit Auto, mit Fahrrad Százhalombatta Zu empfehlen sind: römische Brücke, römisches Lager, etnographisches Museum, Ausgrabungen aus der Bronzezeit • Sport: Strandbad • Verkehr: mit der Fähre,/ mit Auto, mit Fahrrad/ Velence Ein beliebter Badeort der nordöstlichen Seite des Velence-Sees. Zu besichtigen sind: römisch-katholische Kirche/ klassizistischer Stil 1830/, Statue über Nepomuki Szent János, Fischermuseum • Verkehr: mit Auto, mit der Bahn Zsámbék Sehenswürdigkeiten: Ruine der seit 1288 bekannten romanisch-gotischen Kirche, Reste des spätgotischen Klosters/1475/, türkischer Marmorbrunnen/17 Jh./, römisch-katholische Kirche/1753/, Lampenmuseum • Verkehr: mit Bus, mit Auto
Man feierte mit reichlichem Essen und Trinken. Verbreitet waren Fleischsuppe, Suppenfleisch mit Tomatensoße [paradaissos], gebratene Ente [ånd], paniertes Fleisch [rauspaheks], Sauerkraut [saurskraut]. Man buk Kleingebäck. Typisch waren die [pretskådl]. Es wurden halb kg Mehl, 3 Eier, 200 gr. Schmalz, Backpulver [pahpulvr] genommen. Die Zutaten wurden geknetet und mit einer Form [pretskådlmodl] ausgestochen. Man bestreute sie mit gemahlenen Nüssen und Zucker. Es kam in den Backofen und fertig war die Süßigkeit. Man sagte, je länger das Gebäck steht, desto weicher wird es. Nach dem reichlichen Mittagessen ging man auf den Kirchweihplatz. Hier standen die Schaukeln [hutsa], Ringelspiel [renglspil] und die Stände. Man konnte kleinere Geschenke kaufen, Zuckerwaren [tzukrverg], Lebkuchen, Porzellan. In den frühen Zeiten wurde das Ringelspiel von kleinen Jungen herumgedreht. Wenn sie es zehnmal um herum geführt hatten, konnten sie sich einmal darauf setzen. Es wurde gesagt, dass nach dem Takser Kirchweih die Tage schon kürzer werden und das Wetter sich verschlechter.
22
VAKÁCIÓ ELÕTT Lassan közeledik a nyári vakáció, a diákok nagy örömére. Az örömteli várakozás azonban a szülõknek sok gondot is okoz, és reméljük, felmerülnek a kérdések is: Milyen a jól eltöltött szabadság? Valóban azt jelenti, hogy „azt csinálok, amit akarok”? Lehet-e készülni rá, tervezni? Nemcsak hogy lehet, kell is a gyerekek szabadidejét megtervezni. Mint ahogy egy jó nyaralásnak is alapfeltétele, hogy tudjuk, mikor, hova, meddig... A napokban beszélgettem tanítványaimmal errõl a témáról. Elmeséltem, hogyan telt valamikor az én szünidõm. Érdeklõdéssel hallgatták, hogy nemcsak játékkal telt az egész napunk, hanem minden napra volt valami feladatunk, megtanultunk néhány házi munkát, megleptük szüleinket. S mindemellett nagyon sokat játszottunk a szabadban, olvastunk, kerékpároztunk stb. A tanórai beszélgetésben eljutottunk a „munka öröme” fogalmáig is, mire az egyik kisfiú ragyogó szemekkel felkiáltott: „Most elképzeltem, de jó lehetett akkor így élni!” Ez az élmény indított újra, hogy gondolkozzunk egy kicsit együtt a nyári szünetrõl. Minden gyerekben benne van az alapigény a munkára, segítésre, örömszerzésre! Csak ki kell hozni belõlük! Ott könnyebb lesz a szünetre is tervezni, ahol a gyermeknek máskor is vannak feladatai, vagy jó néhány dolgot már együtt is végeztünk. De még most sem késõ elkezdeni! Vegyük számba, mi mindent tudnának már koruktól függõen elvégezni, s hol nincs veszélyforrás! Minden napra legyen meghatározott feladata, /legyen köztük legalább egy állandó! /, amivel hozzájárul a családi munka terheinek enyhítéséhez: rendrakás, söprés, locsolás, ház körüli állatok ellátása, kisebb kerti munka, stb. Hagyjuk õket tevékenykedni, még ha nem is tökéletes a munkájuk! / Észreveszik ám, hogy a szülõk mindent meg akarnak helyettük csinálni!/ De csak így tanulja meg a munkát, a felelõsséget. Ne felejtsük el megdicsérni, észrevenni, megbeszélni, miben ügyeskedett. Így a teljesítményéért érzett örömet is elõ tudjuk csalogatni! Az elvégzett munka ne járjon mindig tárgyi jutalmazással! Örüljünk együtt, és ha valami nem sikerült, segítsünk! Naponta beszéljük meg, mit fog tenni, hogyan tölti idejét! Ha szerepel a TV mûsor is benne, jól válasszuk ki együtt, mit nézhet! Feltétlen beszéljük meg a hallottakat!
Ha elengedjük barátaihoz, szabjunk korlátot az ott töltött idõnek! Neveljük pontosságra, s meséltessük az élményeirõl! A megbeszélés jó alap a bizalomhoz és a neveléshez. Keressünk jó olvasnivalót számára! Biztassuk az olvasás élményszerzõ, örömöt adó és alkotó tevékenységére! A családi nyaralás még ha otthon is telik legyen valóban együtt töltött idõ! Rendkívüli játékok (melyekhez sok idõ, nagyobb felfordulás kell), egy jó szalonnasütés a kertben (természetesen bevonva az elõkészületekbe!), a kertben
egy kis kuckó, (esetleg sátor) engedélyezése ezek rendkívüli kalandok! Ha lehetõségünk van elutazni, vetessük észre a természet szépségeit. Gyûjtsünk tárgyakat, (kövek, kavicsok, ágak, stb.) és készítsünk majd belõlük valamit! Lessünk meg egy-egy madarat, menjünk este sétálni, pl. egy kis „szentjánosbogár-lesre”, békakuruttyolást hallgatni, vízcsobogást, vagy akár a csendet! Higgyük el, gyermekeinket nem a hosszú, messzi utak érdeklik, hanem a közös „felfedezések” adják a legtöbb örömet! A mi türelmünk, szeretetünk, odafigyelésünk, egymás kedvének keresése. Ez az életre való töltekezés. Ajándékozzuk meg egymást idõnkkel! Jó családi vakációt! Czifra Lászlóné
Egy nagyon régi képeslap Taksonyról A kép bal szélén a kálváriadomb tetején a hatalmas fakeresztekkel, elõtte a kis kápolna a még meglévõ fatornyával. Ezt a kis templomot is ugyanaz a mester építhette, mint amit Soroksár és Erzsébet között láthatunk az ATRÁ-val szemben. A széles út a jelenlegi Alkotmány utcában folytatódik, ez volt a falu Fõ utcája a Vorstadtban. Az iskolaudvaron álló régi templomot az út jobbról kerüli a mai Dózsa György utcában. Hogy a távolban mi az a füstölgõ kémény, az rejtély, de biztos nem a „csepelautó”.
23
A tánc ünnepe
HIDEGBURKOLÁST Kreativitás és kézmuvesség boltja Üzletünkben megtalálhatók a kreatív technikák alapanyagai [ Festékek: üveg-, üvegmatrica-, akril-, textilfesték [ Szalvéták és ragasztólakkok [ Nyers fatárgyak díszítéshez [ Dísz és csomagolópapírok [ Gyöngyök és bizsualkatrészek [ Kerámiafigurák, Gipsz és öntoformák [ Gyertyaöntés kellékei [ Üvegkavicsok és termések, [ Szalagok, hungarocell figurák [ Kibovült könyvválasztékunk és egyes könyvek akciós áron kaphatók.
VÁLLALOK KITŰNŐ MINŐSÉGBEN KEDVEZŐ ÁRON
Több éves tapasztalatomnak köszönhetően tanácsadással és praktikus ötletekkel is segítem a megrendelőket. Tevékenységek:
Úszómedencék szigetelése, burkolása Családi házak, lakások hidegburkolása Zuhanyzók, mosdópultok, kádak építése Egyedi burkolat dekorációk készítése Gipszkartonozás Üvegmozaik Térkövezés
Nyári szünet idejére, csoportos és egyéni foglalkozásokra van lehetoség. Idopont és programegyeztetés a lenti elérhetoségeken. Bovülo kínálattal, szeretettel várunk minden kedves vásárlót.
A hirdetés felmutatója 20% kedvezményben részesül! Nyitva tartás: K-P: 10.00 -17.00 Sz: 9.00 -12.00 Kati Kreatív Bt 2335 Taksony, Fo út 47. • Tel: 30/533-8880 Email:
[email protected]
Várom érdeklődését:
Lovas Tamás: 06-20-517-0081,
[email protected]
VÉLEMÉNY
24
SZÓLJON HOZZÁ! Ebben a rovatunkban Taksonyt és a taksonyiakat közvetlenül érintõ kérdésekben várjuk hozzászólását. Szívesen helyet adunk a vitának is kis közösségünket érintõ ügyekben. Az itt megjelent írások tartalmával a szerkesztõség nem feltétlenül ért egyet. A leveleket terjedelmi okokból szerkesztett formában tesszük közzé.
Tisztelt Temetõlátogatók! A taksonyi temetõ tulajdonosa Taksony Önkormányzata, az üzemeltetõ - a Taksony Településüzemeltetõ KHT. megbízásából - a Gyertyaláng 2002 Temetkezési Szolgáltató Kft. A Gyertyaláng feladata a temetések teljes körû ügyintézése, lebonyolítása, sírhelymegváltás, sírhelyhosszabbítás, sírásás, exhumálás, külsõ vállalkozóval történõ temettetés esetén egyeztetés, ravatalozó biztosítása. Továbbá a temetõ fûnyírása, szemetezése, tisztántartása. Sajnos addig, amíg a temetõlátogatók közül sokan nem a konténerekbe, hanem a temetõ szélén húzódó fasorba dobják a szemetet, nehéz tisztaságot tartani. A konténereket minden héten ürítjük, felesleges volt felgyújtani. Bárki is tette, csak azt érte el, hogy a konténer megégett, hisz szemét alig volt benne. A kolombárium most lett kifestve, kitakarítva, kérem, hogy az üres urnahelyekre ne rakjanak gyertyát, mert összekormolja, elcsúfítja. A temetõ szent hely, ahol szeretteink nyugszanak. Ide virágot csak behozni szabad, aki innen elviszi, az bûnt követ el! Tisztelettel: Varga Lászlóné temetõgondnok Gyertyaláng Kft.
***
Tisztelt Polgármester Úr! Szeretném megköszönni az Öntõl és a Jegyzõ úrtól kapott segítséget és támogatást, egy olyan ügyben, ami valamennyiünket érinthet. A problémám a gyerekek óvodai neveltetésével van, és több szülõvel értettünk egyet abban, hogy muszáj összefogva változtatnunk. Nem kívánom a saját, illetve gyermekemet ért nyilvános sérelmünket leírni. Általánosan kell foglalkoznunk gyermekeink lehetõségeivel a mi kis Taksonyunkban. Véleményem szerint, Ön márpedig én személy szerint látom segítõ szándékát - olyan gyökeres változásokat tudna elérni gyerekeink neveltetésében, ami számottevõ lenne. Olyan kihívás lenne ez az Ön számára, hogy bátran kiállhatna a személye felé irányuló támadások ellen miszerint egy ” egyszerû harmonikás” a zenélésen kívül tud mást is a közös cél érdekében. Az iménti mondatommal nem kívántam az ön személyét megsérteni, csak próbáltam utalni némely falubeli vélemenyére. Úgy gondolom, egy olyan problémával mertem megkeresni Önt, amivel foglalkoznunk kell, nem ráülnünk, mert ez itt van, és egyre több családot fog sajnos érinteni. Egyre több kisgyermekre mondják, hogy kezelhetetlen, rossz, túlmozgásos, ebbõl fakadóan egybõl rásütik, hogy hiperaktív, holott nem rendelkeznek ilyen fajta szakértelemmel, hogy ezt meg tudják állapítani. (Itt jegyzem meg hogy egy hiperaktív gyermeket törvény szerint is a normál, körzetes óvodában kell ellátni, nem elutasítani.) A mai túlhajszolt, rohanó világban társadalmi betegségnek kezd ez már számítani. Mivel sok szülõvel beszélgetek, tudom, hogy nem csak a hiperaktivitás jelenti a problémát az óvodában. Legyen az beszédhiba, lemaradás a beszéd- vagy mozgásfejlõdésben mind, mind gondot okoz, nem megoldott ezeknek a gyerekeknek a megfelelõ fejlesztésük óvodai kereteken belül. Mi úgy döntöttünk a férjemmel - több szülõ cselekedett így -, kivesszük fiúnkat ebbõl az óvodából. Mindennap áthordjuk õt Alsónémedibe óvodába, ott ugyanis nem beteg, fogyatékos, hibás gyerekként kezelik. Itt a nagy kérdés, mért nem tudjuk megoldani a gondot falun belül? Ezek a lurkók csodákra képesek, ha hozzáértõ szakember foglalkozik velük óvodán belül, és máris nem kell õket külön hordani. A külön fejlesztés anyagilag
és energiában is igen megterhelõ, amit ha meg is szeretne valósítani a szülõ, munka és testvér mellett igen nehéz. A levelemet azért írtam Önnek nyilvánosan, hátha lesz még olyan szülõ, aki megkeresi, és segítségét kéri, bátran felvállalva a problémáját. Két kisgyermek édesanyja vagyok, tudom mit jelent az, ha a tökéletesnek hitt szemünk fényével probléma adódik. Nehéz feldolgoznunk, de ha a homokba dugjuk a fejünket, nem fog megoldódni, csak idõvel az iskolában halmozódni. Remélem, olyan szülõk is olvassák majd levelemet, akik hasonló „cipõben” járnak, mint mi. Így szeretnék nekik üzenni, ne szégyelljék a kincseiket, hanem bátran és büszkén vállalják mindenki elõtt. Ez a változtatás, ami értük lenne KÖTELEZÕ, de csak kizárólag összefogással jöhet létre. Még egyszer köszönöm, és remélem sikerül Önnek ezt és sok más változást is megvalósítania a mi kis községünk és a jövõ nemzedék érdekében. Sok sikert és az emberekhez rengeteg türelmet kívánok. Tisztelettel: Ullmann-né Karacs Anikó
*** Emlékeztek még? Régi-új taksonyiként szomorúan és lehangoltan látom, hogy fogy mindaz az érték, ami Taksonyt és a gyerekkoromat olyan széppé tette, amiért olyan jó volt itt felnõni. 40 éves vagyok, és sajnos már csak szavakkal tudom leírni a kis 7 éves keresztlányomnak és majd a kisfiamnak, hogy milyen is volt itt gyereknek lenni. Mesélek a homokdombról, ahol télen szánkóztunk, nyáron ugráltunk, a Duna-partról, ahol ibolyát, barkát és gyöngyvirágot szedtünk a fák alatt, a Szigetrõl, ahol akkoriban még erdõ és fák voltak, a Csatiról, amiben még fürödhettünk és a Csati-erdõrõl, ahol még õzzel, nyulakkal és fácánokkal találkozhattunk, ahová piknikezni jártunk ki a barátnõimmel. Vagy a régi temetõrõl, ahol orgonanyíláskor elárasztotta a levegõt a finom orgonaillat, ahol még madarak csiripeltek, és annak idején ott játszottunk a környékbeli gyerekekkel. Csak én emlékszem erre? Nem értem a taksonyiakat és az önkormányzatot, hogy mindezt a zöld környezetet és a jó levegõt, ami Taksonyt értékessé tette Budapesttel szemben megvonja a gyerekeitõl, unokáitól. Miért hagyjuk, hogy teledobálják/-juk szeméttel a megmaradt, csenevész erdõt, miért hagyjuk, hogy bûzös kloákává váljon a Csati, miért hagyjuk, hogy csak a pénz beszéljen, és eladjuk az utolsó zöld foltokat is (Sziget) anélkül, hogy a beruházókat arra köteleznénk, hogy óvják meg a természetet, és kötelezõvé tennénk a meglévõ fák megóvását. Felparcellázzuk a határt és lassan semmi nem marad meg a természeti értékekbõl: nincsenek dombok, alig maradt erdõnk. Az utcáinkat leaszfaltoztuk sokszor anélkül, hogy kiépítették volna a vízelvezetést vagy a járdát, és ahol hiába a sebességkorlátozó tábla, az autósok pedig maguk is szülõk vagy leendõ szülõk ezerrel száguldoznak, és nem gondolnak a gyerekekre. Hát nem emlékeztek rá, hogy mi is az utcán tanultunk meg biciklizni, hogy még egyedül – gyalog, nem autóval! - járhattunk iskolába, mert nem kellett attól félni, hogy elgázolnak? Építettünk szép új gyermekorvosi rendelõt is, de arra senki nem gondolt, hogy hol teheti le biztonságosan az anyuka a ma már nem éppen olcsó babakocsit vagy kerékpárt. Van viszont parkoló az autóknak! Ma már senki nem jár gyalog? Lesz búcsúterünk is, ahol az év pár napja kedvéért park helyett majd egy nagy üres placc áll. Ahelyett, hogy inkább építenénk oda egy újszülöttek parkját, ahová minden újszülöttért egy fát ültethetnének a szülõk, és amibõl kis idõ múltán szép park válhatna, és a fa együtt nõhetne a gyermekkel. A levelem végén pedig álljon egy kis anekdota: Amikor a keresztlányom 3-4 éves volt, meseolvasás közben megkérdezte, mi az az erdõ? Mi sem egyszerûbb ennél, gondoltam, megmutatom neki, és elsétáltunk a Csati erdõbe. Amikor odaértünk, mondtam neki, hogy na, látod, ez itt az erdõ! Kérdõen nézett rám, mert õ nem látta, õ csak fákat látott. De ha így folytatjuk, a mai gyerekeknek hogyan mutatjuk meg, mi az az erdõ??? Szilágyi Andrea
25 vagy a meglévõ épületet bõvíti, ahhoz hozzáépít, vagy azt átépíti, a ráépítéssel a felek eltérõ megállapodása hiányában közös tulajdon keletkezik. A tulajdonjog keletkezése független attól, hogy az épületnek mi a rendeltetése. A ráépítéssel szerzett tulajdoni hányad mértékét, nagyságát annak alapján kell megítélni, hogy az a ráépítéskor milyen összeget tett ki az ingatlan egész értékéhez viszonyítva. A hányadok meghatározásánál a ráépítéskori értéket kell alapul venni, mert a tulajdonszerzés is a ráépítés befejezésével történik.
A HÍRHARANG ÜGYVÉDJE Kérdéseiket eljuttathatják emailen (
[email protected]) vagy bedobhatják a művelõdési ház elõterében elhelyezett Hírharang postaládába. A közérdeklõdésre számottartó esetekrõl, természetesen név nélkül, beszámolunk rovatunkban. Ügyvédünk: Dr. Ernszt János várja kérdéseiket!
Kedves taksonyi olvasónk azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy mi az irányadó jogi szabályozás arra az esetre, ha õ a szülei tulajdonában álló házat szeretné kibõvíteni, szeretne arra emeletet építeni, és családjával odaköltözni. Kérdése lényegében arra irányul aminek álláspontja szerint fennáll a reális veszélye , hogy ha esetleg a szülõkkel megromlana a viszonya, és utóbb mégsem járulnának hozzá az építkezés folytán beállott tulajdonszerzésének ingatlan-nyilvántartási feltüntetéséhez, akkor van-e jogi lehetõsége arra, hogy ezt kikényszerítse. A legegyszerûbb megoldás az, ha a felek szerzõdésben rögzítik a létrejövõ ingatlanra vonatkozóan a megállapodásukat, ebben az esetben ugyanis a felek akarata érvényesül a törvényi rendelkezések helyett, és a földhivatal ezek alapján bejegyzi a ráépítõ (így hívja ugyanis a törvény azt a személyt, aki a más tulajdonában álló ingatlanra épít) tulajdonjogát, a megállapodásban foglaltaknak megfelelõen. Ilyen tartalmú megállapodás hiányában a Polgári Törvénykönyv szabályai az irányadóak, mely szerint, ha valaki a más tulajdonában levõ épületet bõvíti, ahhoz hozzáépít vagy azt átépíti, a ráépítéssel - a felek eltérõ megállapodásának hiányában - közös tulajdon keletkezik. A ráépítõ tulajdoni hányadát az egész ingatlan értékébõl a ráépített részre esõ érték aránya alapján kell megállapítani. A ráépítõ tulajdonszerzésére vonatkozó szabályokat nem lehet alkalmazni, ha a ráépítõ rosszhiszemû volt, vagy ha a földtulajdonos a ráépítés ellen olyan idõben tiltakozott, amikor a ráépítõnek az eredeti állapot helyreállítása még nem okozott volna aránytalan károsodást.
A tulajdonszerzési arány meghatározásánál nincs jelentõsége az ún. bekerülési értéknek (ami az ingatlanon végrehajtott beruházás értéke). Ráépítés esetén ugyanis az ingatlannak a beruházás elõtti, és beruházás utáni értékének a különbözete az irányadó tulajdonszerzés arányának a meghatározásakor. Ha pl. a ráépítéssel megvalósított értéknövekedés azonos az ingatlannak a ráépítés elõtti értékével, akkor a ráépítõ a tulajdonossal egyenlõ eszmei tulajdoni hányad arányban szerez tulajdonjogot. Annak eldöntése, hogy milyen értéket képviselt az ingatlan a ráépítés elõtt, illetõleg, hogy milyen értéket képvisel a ráépítés megvalósulása után a felek ezirányú megállapodásának hiányában szakértõi kérdés. A törvény értelmében tehát, ha a ráépítõ jóhiszemû volt, vagyis nem tudott arról, hogy a ráépítésre nincs jogosultsága, akkor a tulajdonos, és a jóhiszemû ráépítõ között közös tulajdon keletkezik. A fõ szabály tehát az, hogy a ráépítés szabályai akkor alkalmazhatók, ha a ráépítõ jóhiszemûen épít más ingatlanára, anélkül, hogy tudná, hogy az a más tulajdona. Az ítélkezési gyakorlat azonban a ráépítés következményeit kiterjesztette arra az esetre is, amikor a ráépítés lényegében a tulajdonos engedélyével történik, anélkül, hogy a felek az építkezést követõ tulajdonjogi helyzetet rendezték volna. Ebben az esetben tehát a ráépítõ akkor számít jóhiszemûnek, ha alapos oka van arra a feltevésre, hogy az ingatlan tulajdonosa az építkezéshez hozzájárult. Tisztelettel: dr. Ernszt János ügyvéd
Tehát ha az ingatlanon korábban is volt épület, és a ráépítõ egy újabb épületet emel,
Forint alapú személyi hitel jelzálogfedezet nélkül Lakásfelújításra, hitelkiváltásra max. 2 millió forint, max. 10 évre (THM 15,15%)
Részletekről érdeklődjön kirendeltségeinkben SZOLGÁLTATÁSAINK:
Lakossági és vállalkozói számlavezetés, betétkezelés, hitelezés • könyves és számlabetétek • fogyasztási, folyószámla és jelzálog hitelek • forgóeszköz és beruházási hitelek
• Széchenyi hitelkártya EU támogatási pályázatírás és előfinanszírozás Bankautomata, Házibank, Teleinfó és SMS szolgáltatás ALSÓNÉMEDI ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET Dunaharaszti Kirendeltsége Baktay tér 5. Telefon: (06-24) 526-000, 526-005 Fax: 526-006
26
ÚJRA-OLVASÓ Nagyiványi Zoltán
Idegenlégiótól a Szovjetunióig Elõrebocsátom, hogy nem szeretem az útleírásokat, így amikor elõször kezembe került Nagyiványi írása, idegenkedve forgattam. Az a szokásom, hogy véletlenszerûen beleolvasok egy fél oldalt az általam nem ismert könyvbe, és ha valóban lebilincselõnek tûnik, akkor megveszem. Elég válogatós vagyok, ráadásul az új könyvek árai is az egekbe szöktek, szóval leginkább a Velence-tó parti Gárdonyban fellelhetõ kedvenc antikváriumomat látogatom. Itt találtam ezt a gyöngyszemet is. A regény kellemes elegye szépirodalomnak és az ismeretterjesztõ útleirásnak, de mindez kevés lenne. A szerzõ habitusa olyan, hogy mindehhez hozzáteszi saját személyiségét, élményszerûvé varázsolva ezt az egyes szám elsõ személyben íródó regényt. A történet: az elsõ világháború utáni felfordulás közepette hõsünk helyzete ellehetetlenül Magyarországon, ezért emigrációba vonul. Ez azonban inkább egy vég nélküli kóborlás alakját ölti, ahol szerencse, pénz, megélhetés, szerelem hajtja mindig tovább a francia idegenlégiótól a kommunista Szovjetunióig. Leírja 1919-es élményeit is, például azt az idõszakot, amikor a román hadsereg elõõrsei már Kispestnél jártak, Budapest elfoglalása a küszöbön volt. „ A tanácskormány elutazásának a napján jelentkeztem szolgálattételre a magyar külügyben. Néhány órával késõbben, mint a Peidl-kormány teljhatalmú fegyverszüneti fõmegbízottja automobilon siettem a szétzüllött vörös hadsereg nyomában Budapest felé nyomuló román hadsereg elébe. Furcsa helyzet… Egy román hadsereg bevonulása a magyar fõvárosba. …A gépkocsimban … a soffõr mellett a nagyobb dísz kedvéért egy vörös katona, teljes bolseviki egyenruhában és mivel visszaözönlõ vörös csapatok között egy hadban álló ellenség csapati elé kellett menni, parlamentair zászló gyanánt egy hófehér asztalkendõ a lovaglóbotomra erõsítve és mindez a gép hûtõjéhez kötözve. A zsebemben azonban volt egy újabb Clemenceau-féle sürgöny, amely szerint a románok tartoznak ott megállni, ahol ezt a sürgönyt átveszik… Abban az órában semmi egyéb erõ nem állott a románokkal szemben, mint ez az egy gépkocsi. „ A tárgyalások során a román tábornok, Madarescu és hõsünk között az alábbi párbeszéd zajlott. Jól látszik az a fonák helyzet, amibe Magyarország a világháború befejezése és a Tanácsköztársaság után jutott. „ Követ úr, én úgy tudom, hogy csak egymással szemben állóhadseregek szoktak fegyverszünetrõl tárgyalni és én, ezért kérdem önt, hogy melyik az a hadsereg, amelyik a követ úr mögött áll? …- Tábornok úr, 1919-ben vagyunk, amikor az egész világ egy front és mindig mindenki mögött ennek a frontban álló világnak az egyik fele áll. Mögöttem az egyik fele és a tábornok úr mögött a másik. ” A frappáns válasz és a határozott fellépés, na meg Clemenceau sürgönye meghozta az eredményt: sikerült elkerülni a románok további elõrenyomulását. Izgalmas, hogy úgy mondjam erotikával fûszerezett részét képezi a regénynek az arab országokba szerzett tapasztalatainak színes leírása is:
„Az arab falvak legnagyobb részében, az év leghosszabb szakában nincsen férfi. A férfiak juhnyájaikkal, tevéikkel, lovaikkal kóborolnak, vagy rablókirándulásokra járnak, ha pedig csak egy lehetõség van, úgy háborút viselnek. Ha idegen nem volna, úgy egymás ellen. Meggyõzõdésbõl. L'art pour l'art. A háremelveket pedig a muzulmán világban csak a férfiak veszik komolyan. A kódorgó arab törzsek falvaiban ritka a magas fallal körülvett asszonyház. És ha van? Minden fal megmászható, fõként, ha belülrõl is akarják. A nap forral és a férfi messze jár.” Vándorlásai során a déli köztársaságok felöl eljut egészen Moszkvába. Itt elõször egy szerkesztõségben dolgozik, majd egy bankba kerül. Miközben arra vár, hogy a helyi magyar emigráció (Kun Béla, Bokányi Dezsõ) segítségével elintézõdjék tartózkodási engedélye, nap mint nap szembekerül az akkor még csak pár éve mûködõ kommunizmus csodáival. A húszas évek legelejét írjuk. Akkoriban még egyátalán nem volt egyértelmû az, hogy a Lenin és Sztálin nevével fémjelzett kísérleti rendszer, ami a Nagy Októberi Szocialista Forradalom (Éljen a NOSZF!) elnevezésû ügyes puccsal került hatalomra, népellenes és pusztulásra érett. Sõt világszerte sokan gondolták úgy, hogy lenyûgözõ társadalmi újításoknak lehetnek tanúi azokban az években. Hosszú évek kellettek, hogy kiderüljön: a rendszer gazdaságilag életképtelen, a lakosság jó része számára pedig rabságot és szenvedést hoz. Mindez azonban az elsõ években egyáltalán nem volt ilyen világos. Szovjetunióbeli élete során hõsünk igyekszik megismerni az új rendszer jellegzetességeit. Sorra járja a múzeumokat, kiállításokat, könyvesboltokat. Egy ízben például ellátogat a Vallásellenes Múzeumba: „ A vallásellenes propaganda nagyon erõs, de ami aktív benne az nem ügyes. A Puskin szoborral szemben álló kolostorban elhelyezett Vallásellenes Múzeum selejtes dilettáns munka. … Az egész vallásellenes múzeum ott van legjobban elhibázva, hogy aki végignézi, az nem tudja, nem is érzi, hogy micsoda célú intézményt látogatott meg. Részeg papokról, dõzsölõ papokról és bigott túlzásokról e nélkül is tudott mindenki. Magáról a vallásnak a belsõ lényegérõl pedig ebben a múzeumban nincsen szó. Ez a papok ellen megy. … Mi lesz akkor, ha egyszer a hitre szomjazó és lelkileg a forradalmak tanai dacára is kielégítetlenül maradt néprétegek rátalálnak arra jönni, hogy a rossz pap még nem biztos, hogy rossz vallást is jelent? Baj lehet még ebbõl kérem. „ A regényt jó szívvel ajánlom mind a fordulatos, izgalmakban bõvelkedõ írásokat, mind a történelmi munkákat kedvelõk számára. Arnóti P.
Nagyiványi Zoltán (Aranyosmarót, 1879. febr. 8. - Bp., 1951. ápr. 11.): író. Jogot végzett s ügyvédi irodát nyitott. Az I. világháború kitörése Párizsban érte. Ettõl kezdve sorsa rendkívül kalandos. Elõbb az idegenlégió, majd az osztrák-m. hadsereg katonája volt. 1916-ban orosz hadifogságba esett, onnan visszatérve 1918-ban Franchet d?Esperey mellé összekötõ tisztnek vezényelték. A Tanácsköztársaság idején t(goston Péter külügyi népbiztoshelyettes titkára volt. A 20-as években Teheránban, majd a SZU-ban Bakuban és Moszkvában élt, 1932-ben telepedett le végleg Mo.-on. 1945 után egy ideig a Szabad Nép, késõbb a Képes Figyelõ hetilap munkatársa volt. - F. m. Az idegenlégiótól a Szovjetunióig (önéletrajzi r., Bp., 1934); Istenek völgye (r., Bp., 1936): Sárga kaszinó (r., Bp., 1937); Párbaj Keleten (r., Bp., 1940); Ígéret (r., Bp., 1942); Férfihûség (film, Rodriguez Endrével, 1942).
SPORT
27
Jöttünk, játszottunk, gyõztünk… Kezdhetném úgy is ezt a cikket, hogy „ebben a mai borzasztó világban szegény gyermekek képtelenek megtalálni a helyes utat…”. Általánosságban sajnos igaz az elõbbi mondat, de én mégsem így kezdem, azon egyszerû oknál fogva, hogy a bogárklub teljesen rácáfolt a fentiekre. Nem könnyû dolog leírni, miért is jó „bogarasnak” lenni, mert a lényege egyszerûen megfoghatatlan. Amikor tavaly elõször találkoztam velük, nem akartam elhinni, hogy õk ilyen rendesek és ennyire befogadóak. Hónapokig tartott ez a furcsa érzés, mert hihetetlen volt számomra, hogy az elsõ pillanattól kezdve, õszintén, tiszta szívbõl baráttá avattak. Valami ilyesmi a bogárklub: olyan hely, ahová bátran és bizalommal mehet az ember, mert megjelent ott a legértékesebb kincs: az igazi szeretet. Nagyon sok programon veszünk részt: sokan szerepeltünk Kreisz János Kis-Duna menti passiójában, voltunk közös lelkigyakorlaton, táborokban, biciklitúrán Nógrád megyében, kétszer is elutaztunk Erdélybe (ami egy külön cikket is megérne, annyira nagy élmény volt) nemrégiben mi is imádkoztunk Budapestért az Élõ rózsafüzér keretében, és nem utolsó sorban részt vettünk a X. Jubileumi Országos Métabajnokságon. Igazából ez utóbbit szeretném most kiemelni. Na, de elõször kezdjük azzal mi is az a méta…A mi álláspontunk szerint a föld legjobb csapatjátéka. Bár nagyon régi és méghozzá magyar, a legjobban az amerikai baseball-hoz lehetne hasonlítani. Tehát két csapat játssza, az egyik elüti a labdát, majd az ütõjátékos elkezdi körbefutni a pályát mindaddig, amíg a másik, elkapó csapat vissza nem juttatja a labdát a kiindulóponthoz. Akkor jön a következõ ütõ, aki megint
csak addig futhat, amíg a labda vissza nem került. Pont akkor jár, ha egy egész kört futott valaki. Persze nagyon könnyen ki is lehet esni, meg pontot duplázni, de a szabályokat elmondani most nem vagyok hivatott, annál inkább a bajnokság részleteit… Bár már 6-szoros országos bajnokcsapat a miénk, mégis nagy izgalommal és lelkesedéssel vártuk mindannyian április 28-át. Ilyenkor nemcsak azt mutathatjuk meg, milyen ügyesek vagyunk (hála a péntek délutánonkénti
„edzéseknek”), vagy azt, hogy mennyire összetartunk, hanem találkozhatunk régi, például táborok alatt szerzett, de messze élõ barátokkal is. Idén rekordmennyiségû, 29 csapat jelentkezett a 4 korosztályba. A játékok 30 percesek voltak, szigorú szabályokkal és 10 perces szünetekkel. A csapat 15 játékosából egyszerre csak 11 lehetett pályán, így pihenni is tudtunk a nagyon fárasztó meccsek alatt. Mi öt csapattal küzdöttünk meg. Mind igen kiváló ellenfélnek
bizonyult, de a jubileumi kupát mégis mi hozhattuk haza. A díj mellé járt a több napos izomláz és fáradtság, meg persze a bizsergetõ érzés a szívünk tájékán. A gyönyörû napra a záró mise tette fel a koronát. Nagyon szép, „fiatalos” misét mutatott be Szabolcs atya. Ezek mindig nagyon különleges élmények, igazán bensõségesen lehet megélni a találkozást Istennel. Néhányunknak azonban sajnos korábban el kellett jönni, hogy idõben ott legyünk Haraszti a katolikus bálon, ahol nagy sikerrel elõadtuk a Kis-Duna menti passiót. Gyönyörû nap volt, nagyon hálásak vagyunk érte mindenkinek. A szervezõknek, akik kiválóan elõkészítették a terepet; a sofõreinknek a gyors fuvarért a Hajógyári-szigetre; a játékostársaknak, akik mind sportszerûen és szabályszerûen játszottak; a Jóistennek, amiért olyan csodálatos, igazi méta-idõt adott nekünk; Zolinak, aki felkészített minket és végig biztatott; na, és legfõképp egymásnak, hogy ilyen példaértékûen együtt dolgoztunk, segítettük, lelkesítettük egymást. És legvégül kerüljön Taksony dicsõségtáblájára az a néhány név, akik kivívták a Taksony-Haraszti Mákosguba csapat színeiben az Országos Métabajnok címet: Boross Emese, Gintner Neszta, Latinovics Eszter, Orgován Kinga, Pákozdy Kata, Tömösvári Dóri, Wágner Fruzsina, Fekete Gergõ, Gintner Ábel, Gintner Domonkos, Latinovics Ádám, Latinovics Tamás, Lugosi Márton, Komáromi István, és a két csapatkapitány, akik kiválóan vezették a csapatot, Ruff Dominika és Révész Barbara. Latinovics Zoltánnak pedig már nem gyõzzük megköszönni a sok jót, amit állandóan értünk tesz. Köszönjük! K.I. Taksony-Dunaharaszti Szentjánosbogár Klub
Újabb sikereket ért el az SZTK Ritmikus Gimnasztika Szakosztály Taksonyban mûködõ csoportjaink versenyzõi, a „C” kategóriás Berczik Sára Emlékversenyen és a Minorex Kupán vettek részt. A Szigetszentmiklóson rendezett „C” kategóriás területi döntõrõl az 1-6. helyezést elért versenyzõk továbbjutottak az õszi országos bajnokságra. „C” kategória – Berczik Sára Emlékverseny eredmények: Gyermek kategória: 5.hely Bíró Rebeka 6.hely Bárdos Dominika /szergyakorlattal 3.hely/ Serdülõ kategória: 2.hely Barish Arianna /szabadgyakorlattal 1.hely, szergyakorlattal 3.hely/ Minorex Kupa eredmények: „B” kategória 1996-ben született versenyzõk: 2.Bíró Rebeka 4.Botos Gréta 6. Bárdos Dominika 7. Kálóczi Kata 1995-ben született versenyzõk: 1. Barish Arianna 2. Tálas Petra Vivien 1994-ben született versenyzõk: 2. Korisánszky Marina 3. Bodnár Enikõ
Minorex Kupa eredmények: „C” kategória 1994-ben született versenyzõk: 1. Tóth Eszter 2. Zsolnai Evelin 1995-ben született versenyzõk: 2. Keserû Barbara 1997-ben született versenyzõk: 2. Besze Dóra 1998-ben született versenyzõk: 3. Román Petra 4. Tóth Tímea 5. Grimm Lili 7. Heil Vivien 10. Káli Kinga 1999-ben született versenyzõk: 5. Arnóti Anna 7. Szendy Lilla 8. Schöffer Patrícia Különdíj: Legjobb szergyakorlat díját Keserû Barbara kapta.
... és a drukkoló szülõk
SPORT
28
LABDARÚGÁS Nem kaptuk meg a 2012-es Európa-bajnokság megrendezésének jogát, mert az UEFA grémiuma a lengyel-ukrán pályázatot részesítette elõnyben úgy, hogy még egyetlen szavazatot sem kaptunk. A második fiaskó az U19-es válogatott dicstelen szereplése volt Írországban, ahol az a Németország lett csoportgyõztes, akivel 0-0-ás döntetlent értünk el a nyitómérkõzésen. Erõtlen labdarúgással nincs eredmény! A harmadik „csapás” pedig a jelenlegi MLSZ-elnök, Kisteleki István homályos fogalmazása volt Nyilasi Tibor utánpótlás-koordinátori pozíciójának megszüntetésérõl: „Az utánpótlás területén teljesen más jellegû (?) munkát kell elkezdenünk. Az új módi pedig csapatmunkát követel az érintettektõl. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor egy év múlva Telkiben átadják az MLSZ utánpótlásképzõ centrumát. Hatalmas munkát szeretnénk (?) ott végezni, az edzõket napi nyolc órában szeretnénk foglalkoztatni, a munkájukat pedig erõs kontroll alatt végzik majd.” Futballvezetõség átszervezés elõtt? Lapzártakor még nincs döntés, de közben befejezõdött az NB-I-es bajnokság: kiesett a Vác és Pécs bajnok lett a Debrecen (BL-szereplés), a második az MTK (UEFA-Kupa) és harmadik lett a Zalaegerszeg. Az Újpest megint lemaradt a dobogóról. Az NB-II-ben május 20-án még négy forduló van hátra: A Keleti csoportban a Nyíregyháza, és egyre kevésbé a Ferencváros, a Nyugati csoportban pedig a Siófok, Felcsút, Barcs és a Haladás harcol a feljutásért. Az NB III-ban a kiesés szele megérintette a Taksony SE csapatát is A Hírharang elõzõ számában a 20. fordulóig számoltunk be csapatunk szereplésérõl. Ekkor a 11. helyen állt a Taksony. E sorok írásakor még két forduló van hátra a bajnoki küzdelmekbõl, a Bp. Erõmû (idegenben) és a Százhalombatta elleni hazai mérkõzések. Az Enying visszalépésével tulajdonképpen három csapat volt „érdekelt” a Dunacsoport kiesõje kérdésében: Budakalász, Taksony és az Erõmû. A bajnokságban a kiesõk kérdése így alakul (-hat): Kiesnek a hat csoport 14. helyezettjei, valamint a csoportok négy rosszabb 13. helyén állók, vagyis a két jobbik 13. bennmarad az NB III mezõnyében egyelõre most ez ránk nézve hízelgõ de még van két forduló. Az utolsó forduló eredményétõl függetlenül az NB III-as csapatunk mint a csoportok legjobb 13. helyezettje biztos tagja jövõre is az NB III mezõnyének. Mi történt a 21. fordulótól? Minden forduló után jelezzük a „kiesõ-jelöltek” helyzetét. 21. forduló (április 29.) Martonvásár – Taksony 0-0 300 nézõ, Tamási Péter (Esztergom-Komárom megye) játékvezetõ nagyobb hiba nélkül vezette a találkozót. Csapatunkban Kovács T. kapus, Hégner Z., Lakatos Zs. és Szabó G. nyújtott megfelelõ teljesítményt. Csigi János, a Taksony kapusedzõje így értékelte a mérkõzést: „A hazai csapat szerencsével tartott otthon egy pontot.” A táblázatban 11. Budakalász (21 pont), 12. erõmû (21), 13. Taksony (20) Hét közben Pest megyei Kupa 5. forduló: Dunaharaszti- Taksony Gólunkat Mészáros Laci és Komori Attila lõtték.
1-2
22. forduló (május 6.) Taksony– Budakalász 3-1 (1-0) Játékvezetõ: Lak Balázs (Fejér megye) Korai gólnak örülhettünk: a 2. percben Szabó G. átadását Zsivóczky lõtte a jobb alsóba (1-0). A második félidõben egy 11-es gyanús helyzetben, Benedek felvágása után, a játékvezetõ továbbot jelzett, majd az 53. percben a késlekedõ Lakatos Zs. jobb felsõs váratlan lövésével 2-1, majd a 81. percben Benedek A. kapáslövése a jobb sarokban kötött ki (3-1). Benedek, Hégner, Lakatos, Zsivóczky és Király játéka tûnt ki a jól teljesítõ taksonyi csapatból. A fiatal budakalászi csapatot megérdemelten gyõztük le. Zsivóczky Gy. edzõ értékelése: „Nagyon fontos mérkõzésen értékes pontokat szereztünk. Megyünk tovább, hiszen figyelnünk kell minden bajnokin.” Hégner Z. és Lakatos Zs. bekerült a forduló válogatottjába. A tabella alsó régiójának állása kibõvítve: 8. Szigetszentmiklós (26 pont), 9. Tata (25), 10. Erõmû (24), 11. Taksony (23), 12. III. Kerület (23), 13. Budakalász (21)
23. forduló III. Kerület – Taksony 5-3 (4-0) Vezette Tóth Norbert – gyengén. Nagyon gyenge elsõ félidõ után Gégény, Benedek és Szabó G. szépítették a jó napot kifogó III. kerület ellen. Lukács László, a csapat technikai vezetõjének értékelése: „A taktikusabban játszó hazai csapat megérdemelten nyert.” Az állás: 9. III.Kerület (26 pont), 10. Tata (26), 11. Erõmû (24), 12. Taksony (23), 13. Budakalász (21). A hét közben (május 9-én) lejátszott Pest megyei Kupa (a Magyar kupa megyei selejtezõje) 6. fordulóban: Felsõpakony –Taksony 0-3 (0-1) Góllövõk: Király A., Szabó G. és Somorai A. 24. forduló (május 20.) Taksony– Szigetszentmiklós 0-0 Vezette Tamási Péter (Komárom-Esztergom megye) Gyenge 30 perces kezdés után Szabó Gábor szabadrúgása kapufáról pattant ki, a vendégcsapat is szerzett egy kapufát, a 9-5-ös szögletarány a taksonyi csapat fölényét jelzi, de gól egyik oldalon sem esett a döntetlen ízû mérkõzésen. A szerk. megjegyzése: A Szigetszentmiklós cseréi szabálytalanok (?) voltak, mivel egyszerre két ifjúsági korú játékosnak kell a pályán lennie! A játékvezetõi feljegyzésben errõl megbizonyosodhatunk. Zsivóczky Gyula edzõ: „Az elsõ félidõben gyengén futballoztunk, míg a folytatásban meddõ mezõnyfölénybe kerültünk. Az utolsó két mérkõzésünk roppant fontos lesz.” A „végtabella: 9. III. Kerület (27 pont), 10. Tata (26), 11. Budakalász (24), 12. Taksony (24), 13. Erõmû (24) Május 23-án Pest megyei Kupa 7. fordulója:
Kóka–Taksony
4-2 (0-1)
Sok helyzetet hagytunk ki, góljainkat Szabó G. és Somorai A. lõtték. Csapatunk vereségével nem került az elõdöntõbe, ill. az országos fõtáblára. 25. forduló (május 26.) Bp. Erõmû – Taksony 1-0 (0-0) Vezette: György Péter Az Erõmû az utolsó percben szerezte gyõztes gólját a több gólhelyzetet kihagyó Taksony ellen. Tanulság, hogy ilyen éles helyzetben nem szabad lesre állítással foglalkozni egy döntetlen álló mérkõzésen. A bajnokság állása az utolsó forduló elõtt: 1. Tököl 16 5 4 43-22 53 2. Pénzügyõr 15 7 3 53-30 52 3. Százhalombatta 14 5 6 58-25 47 4. Martonvásár 14 4 7 50_35 45 5. Tamási 12 5 8 53-49 41 6. Dorog 10 4 11 42-42 34 7. Mór 9 5 11 46-46 32 8. Szigetszentmiklós 10 5 10 45-39 31 9. III.Kerület 8 6 11 41-46 30 10. Tata 8 5 12 29-42 29 11. Bp. Erõmû 6 9 10 23-37 27 12. Budakalász 7 3 15 31-55 24 13. Taksony 6 6 13 39-46 24 *A Szigetszentmiklóstól 4, a Martonvásártól 1 pont levonva. Az Enying visszalépett. NB III-a csapatunk az utolsó fordulóban június 3-án a Százhalombatta jóképességû csapatát fogadja. Pest megyei III. osztály, a Taksony II. mérkõzései: 19. forduló (április 29.) Sóskút – Taksony II 1-2 (0-1) Góllövõink: Gyõrvári Á., Gergõ F. 18. forduló (május 2. április 21-rõl elhalasztott mérkõzés) Taksony II – Dunafüred 1-2 (1-1) Gólunkat Gergõ F. szerezte. Gyengén játszott csapatunk a hétközi mérkõzésen. A 20. fordulóban Dunavarsány TE II. elleni mérkõzésen az ellenfelünk visszalépése miatt játék nélkül kaptunk 3 pontot 3-0-ás gólkülönbséggel. (május 5.)
SPORT 21. forduló (május 13.) Szigetcsép-Taksony II 1-4 (0-2) Góllövõink: Cseresznyés Gy. (2), Cseresznyés Z., Vaskó T. Minden csapatrészében jobb volt a Taksony II., gyõzelme egyértelmû. 22. forduló (május 19.) Taksony II – Szigetszentmárton 4-1 (2-1) Góllövõink: Gergõ F. (2), Cseresznyés Z., Vaskó T. Biztos gyõzelem a középmezõnyben álló Szigetszentmárton ellen. 23. forduló (május 27.) Délegyháza KSE II – Taksony II 5-1 (3-1) Góllövõink: Gergõ F. (2), Itzelberger F, Hégner Z., Vaskó T. Csapatunk továbbra is õrzi 51 ponttal vezetõ helyét, második a Viadukt 49 ponttal. A bajnokság hátralévõ mérkõzései: Június 2. Makád (hazai) Június 10. Tököl II. (idegen) Június 16. Szigetújfalu (hazai) Gergõ F. a góllövõ lista vezetõje. Az utánpótlás csapatok eredményei: (U-19 és U-17) Taksony – Örkény 2-2 és 2-1 Szent István II –Taksony 9-0 és 13-0 Taksony – Nagykáta 3-2 (Huszák A (2) és Varsányi Á.) és 6-1 (Papp G., Molnár M (2-2), Lipcsei F. és Szappanos Z.) Szigetszentmiklós – Taksony 3-0 és 4-0 Taksony – Cegléd 2-1 (Wágner Márk 2 gólt szerzett) és 3-2 (Papp Gergely, Bálint Ádám és egy ceglédi öngól) U-19-es csapatunk a13., U-17-es gárdánk pedig a dicséretes 9. helyen zárta a bajnokságot. Köszönet illeti a csapatok játékosainak munkáját akik csaknem valamennyien korosztályuknál fiatalabbak voltak , de kiemelt dicséret illeti a csapatok edzõit, Reibl György és Bajzáth József folyamatos, áldozatkész tevékenységét. A csapatok magja adott, így a jövõbeni szereplés sikere tovább emelhetõ. Erre a feltételek adottak.
KÉZILABDA NB II Nõi kézilabda 19. forduló (április 28.) Gyömrõ-Taksony 27-32 Biztos gyõzelmet arattunk. 20. forduló (május 13.) Taksony-Dunavarsány 21-29 (11-16) Játékvezetõk: Bognár Attila és Szerencsés Gábor Góllövõk: Guricsné 6/2, Kerper I. 5/1, Lovászi M., Ványi G., Láng K. és Molnár G. 2-2, Ábrahám A. és Gazdagné 1-1 Hétméteresek: 5/3 és 4/4 Kiállítások: semmi ill. 4 perc A több, egykori taksonyi játékossal játszó Dunavarsány összeszedettebb, motiváltabb játékának, illetve kiemelkedõ kapusteljesítményének köszönhetõen meglepõen biztos gyõzelmet aratott a gyenge napot kifogó Taksony ellen. Többgólos vezetését lányaink nem tudták megszorítani a mérkõzés alatt. Ifjúságiak: Taksony–Dunavarsány 24-16 (12-9) Góllövõink: Láng K. (9), Balla A. (7), Tomana R. (3), Winkler Zs. (3), Szabó A., Schneider E. és Lovász K. (1-1) Hétméteresek: 6/3 ill. 4/2 Kiállítások: 6 ill. 2 perc Szép gyõzelmet aratott ifjúsági csapatunk.
21. forduló (május 20.) Dunaferr II – Taksony
29 37-21
22. forduló (május 27.) Taksony – Ercsi 31-31 (12-14) Játékvezetõk: Palkovics Dávid és Babity István Góldobóink: Guricsné 13/8, Kerper I. 6, Ványi G. 7, Gazdagné 4., Láng K. 1. Hétméteresek: 9/8 ill. 5/4 Kiállítások: 4 ill. 8 perc+ 1 kiállítás Sok kihagyott helyzetünk volt, a bronzéremhez 7 góllal kellett volna nyernünk. Csapatunk a 4. helyen végzett a bajnokság végén. A bajnokságot a Vasas-Invitel nyerte, második Bugyi, harmadik Ercsi lett. Gratulálunk csapatunknak, hiszen a bajnokság folyamán több alapjátékosunk, Pállinger, Hackspacher, Ábrahám R, tartósan hiányzott sérülés miatt. Ifjúságiak: Taksony-Ercsi 20-23 (7-12) Játékvezetõk: Berthóty Attila és Jelitai Kálmán Góldobóink: Láng K. 14, Balla A. 4, Winkler Zs. és Ferancz B. 1-1 Hétméteresek: 11/5 ill. 3/2 Kiállítás: 6 ill. 6 perc A kihagyott 6 büntetõ és a sérült Tomana R. hiányát megérezte az ificsapat. A bajnokságban a dicséretes 8. helyet érte el csapatunk- tavasszal 4 helyet javítottunk! Banga László, az ificsapat edzõje így értékelte lányai teljesítményét: „Október vége óta dolgozom a csapattal, ez viszonylag rövid idõ. Amiben elõrébb léptünk (véleményem szerint) az az, hogy már van önbizalmunk, tartásunk. Egyénileg és csapatként is fejlõdtek a lányok. Elértük azt, hogy ma az ellenfeleink már nem vehetnek félvállról bennünket. Az utolsó mérkõzésen sérülések, betegségek hátráltatták az eredményesebb teljesítményt, de ez benne van a játékban. Õsztõl sajnos Horváth Emese már csak a felnõttben védhet, ez komoly probléma, pótlása még nem megoldott. A nyári pihenõ után tovább dolgozunk, a cél: szeretnénk gyorsabb, játékosabb kézilabdát játszani!” Fodor Miklós, a nõi NB II-es kézilabdacsapat vezetõ edzõje megköszöni Agócs Györgyné és Ábrahám Zsolt egész éves munkáját, áldozatkész tevékenységét. Megyei Szuperbajnokság RÁJÁTSZÁS Ifjúságiak az 1-4. helyért (május 5.) mérkõztek. Taksony-Martonvásár 19-24 (7-15) Játékvezetõk: Presinszki Imre és Szafián László Góldobóink: Agócs P. 7/1, Gábler B. 4, Winkler P. 2/1, Oberfrank D., Paskó N. 22, Ficsur K. és Cseh l. 1-1 Hétméteresek: 4/2 ill. 5/4 Kiállítások: 4 ill. 8 perc Az esõben lejátszott mérkõzésen, a csúszós, bitumenes taksonyi pályán csapatunk méltóan helyállt a bajnokság elsõ helyén álló Martonvásár ellen. A második félidõ 11. percében 10-20 is volt a vendégek javára és innen jött fel csapatunk. Május 13. Martonvásár-Taksony 35-24 (17-9) Játékvezetõk: Horváth Ildikó és Szûcs Anita Góldobók: Paskó N. 8, Kreisz K. 4, Agócs P., Cseh L. és Bárdos B. 3-3, Winkler P. 2, és Gábler B. 1. Hétméteresek: 6/6 ill. 9/8 Kiállítások: 10 perc+ 1 végleges ill. 6 perc A kettõs vereség sajnos várható volt. Május 20. Taksony- Tápiószele A vendégcsapat különbözõ okokra hivatkozva (?) nem jelent meg a mérkõzés helyszínén még értesítést sem küldtek távolmaradásukról. 2 pont, 10-0-s gólkülönbséggel Taksonyé. Május 26. Tápiószele-Taksony 29-27 (16-25) Játékvezetõk: Bujdosó Zoltán és Mihály Andor Góldobók: Oberfrank D. 10, Agócs P. 6, Cseh L., Paskó N. és Ficsur K. 3-3, Winkler P. és Bárdos B. 1-1. Hétméteresek: 3/3 ill. 3/1
SPORT
30 Kiállítások: 8 perc+ 1 kiállítás ill. 16 perc Csapatunk a 3. bronzérmes helyen zárta a sokszor feleslegesnek tûnõ felsõházi rájátszást. Gratulálunk! Felnõttek eredményei az alsóházi rájátszásban (5-9. helyért)
Május 12. Taksony-Martonvásár 25-28 (11-9) Játékvezetõk: Mogyorósi Mihály és Péli Sándor Góldobóink: Márton T. 11, Tugyi T. 7, Palyov A. 3, Agócs P. 2, Piróth J. és Velicskei M. 1-1 Hétméteresek: 2/1 ill. 8/6 Kiállítások: 6 perc ill. 0 15-11, 18-18, 23-23 után nyert a Martonvásár. Könnyen elérhetõ gyõzelmet engedtünk ki a kezünkbõl, 24-25 után három gólt szerzett ellenfelünk, mi pedig csak egyet. Május 12. Taksony-Maglód 27-36 (16-19) Játékvezetõk: Berthóty Attila és Farkas Károly Márton T. 10, Tugyi T. 9, Palyov A. 3, Mészáros L. 2, Piróth J., Agócs P. és Oberfrank D. 1-1 voltak a góldobóink. Hétméteresek: 10/6 ill. 6/3 Kiállítások: 0 ill. 10 perc Elsõ félidei 12-12 után biztosan vezetett a Maglód végig a mérkõzésen. Május 26. Taksony-Veresegyház 32-32 (18-13) Játékvezetõk: Horváth István és Nagy József (jól, részrehajlás nélkül) Góldobóink: Márton Tamás 13, Tugyi T. 10, Palyov A. 4, Piróth J. és Velicskei M 22, Oberfrank D. 1. Hétméteresek: 3/3 ill. 5/5 Kiállítások: 2 ill. 2 perc + 1 végleges Fej-fej mellett haladt a második félidõben 22-22 után a két csapat. Május 26. Tápiószele-Taksony 43-35 (18-16) Játékvezetõk: Presinszki Imre és Völgyi Géza Góldobóink: Márton t. 10, Oberfrank D. 8, Tugyi T. 7, Csengeri B. 5, Piróth J. 3, Palyov A. 2. Hétméteresek: 2/2 ill. 4/3 Kiállítások: 2 ill. 2 perc A második félidõben 21-19, 24-23 után folyamatosan lépett el a hazai csapat. Végeredményben csapatunk a 8. helyet szerezte meg. Márton Tamás a rájátszás gólkirálya lett. Gratulálunk! Köszönjük a szurkolók támogató segítségét, valamint az iskolai büfé Vargáné Erika áldozatos támogatását. Csapataink szeptemberben kezdik a bajnoki küzdelmeket, addig is jó pihenést és (majd) felkészülést kívánunk! Kreisz Ferenc
Schmidt István Emléktorna végeredménye 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
S-Team SE RE-PO Csipet Csapat Bések Taksonyi Táltosok MázlistákBudapest Sopronig Mászok SE Zöldövezet KLG Hazai FC Taksony Holtpont Epox Pax SC
Dunaharaszti Taksony Dunaharaszti Budapest Taksony
Az első helyezettek
KAJAK Régen hallottunk Kugler Attila kajakversenyzõ (egyesülete a Csepeli KKE, edzõje a neves mester, Séra Miklós) eredményeirõl: 2007. május 11-13. Szeged, Raab Karcher Kupa és a Mol Világkupa válogatóverseny K-1 200 m 6. hely K-4 200 m 3. hely (a négyesben Attila a Dobes, Sebestyén, Szekeres, Varga N. kvartett tagja volt) K-1 500 m 5. hely K-4 1000 m 4. hely 2007. május 18-20. Szeged, Világkupa-válogatóverseny (Mol Világkupa) 3x100 m vegyes váltó 4. hely Kugler Attila a felnõtt síkvízi Európa- és világbajnoki válogatókon vett részt május hónapban. Egyesületi versenyzõtársai a többszörös válogatott, Európa- és világbajnok kajakos Kolonics György, valamint a kenusok közül Foltán László, Korisánszky és Kiss Tibor. Június 8-10. között ugyancsak Szegeden lesz a síkvízi felnõtt országos bajnokság, egyben Európa- és világbajnoki válogató. Június 27-július 1. között Spanyolországban Ponteverda ad otthont az Európabajnokságnak. Július 13-15. Szeged világbajnoki válogató Július 14-15. Maratoni Európa-bajnokság, Trencsény (Szlovákia) Augusztus 8-12. felnõtt világbajnokság, Duisburg (Németország. További eredményes versenyzést kívánunk! Kreisz Ferenc
A FALUGONDNOK TÁJÉKOZTATÓJA • A téli idõszak elmúltával sor került a földes utcák felületének rendbetételére (gléderezés, hengerlés). • Saját tapasztalataim és a lakossági jelzések is azt mutatják, hogy a tavaszi lomtalanítás utcák szerinti végzése nem nyerte el az itt lakók tetszését. Kértem a polgármester úrtól, hogy 2008-tól újra a megszokott módon, mindenhol ugyanazon a napon (szombat) történjék a lomtalanítás. • A május eleji nagyobb esõzés elõhozott néhány kritikus helyet, ahol a csapadékvíz kezelését illetve elvezetését még meg kell oldani. Ilyen a Rózsa utca eleje, a Baross tér, a Sólyom utca (510-es feljárónál) és az új gyermekorvosi rendelõ elõtti parkoló. E munkálatokat a kht-val egyeztettem. • Telefon: 06-20-583-4687 Tóth József falugondnok
MUKI, az énekes bohóc
Taksony Taksony Taksony
DISCO táncversennyel egybekötött verses, zenés műsor, vidámság, éneklés, játék, gyermeknapi, húsvéti, télapó és karácsonyi műsort is vállalok! ZSÚROKRA HÁZHOZ IS KIMEGYEK!
Budapest Taksony
Tel.: 06-23 373-485 • 06-30 362-2785 e-mail:
[email protected] • www.mefiszto.hu/muki
31 IBIDEN HUNGARY KFT.
POLGÁRÕRSÉG HÍREI
Tel: 06-24-501-300
Május 5-én Kistérségi Polgárõr Napot rendeztek Szigethalmon. A taksonyi polgárõrök négy csapattal vettek részt. Az egész napos rendezvénynek külön része volt a fõzõverseny. Itt nagy sikert értünk el: 1. hely Taksony (Füredi Ottó, Mészáros György, Kovács Tamás, Papp Zsolt) 2. hely Taksony (Hermann Tibor, ifj. Lakatos István, Kálmán László) 4. hely Taksony (Kreisz János, Kõnig Gáspár, Román József) 6. hely Taksony (Tõkés Attila, Horváth Zsolt, Csikós István, Vass István) Részt vettek még: Derzsi Lajos, ifj. Derzsi Lajos, Rédlinger Mihály, Micheller József, Tóth József, Kreisz József. Gratulálunk a sikerhez! Köszönet a fõzõverseny taksonyi támogatóinak: Kreisz Pékség, Termelõi Húsbolt, Kreisz Húsbolt, Törtei CBA, Zöldségház, Solti élelmiszer, Vitamin Patika, Baross téri zöldséges, Gráf László - Attila utca. Egyéb támogatóink: Csikós István – autó-akkumulátor, Huba János – autószerelõi munka, Kaltenecker István – autószerelõi munka, Grimm Ferenc – kismotoros járõrözés, Schmidt András – Csokonai utca Temetési ügyelet: Mészáros László, Rédlinger Mihály és fia László, Tóth József Budapesten továbbképzésen volt és oklevelet kapott: Tõkés Attila és Csikós István. Telefonszám: 06-20- 328-2766 Tóth József elnök
2336 Dunavarsány, Ipari Park, Neumann J. u. 1.
ÁLLÁSAJÁNLAT Az IBIDEN Hungary Kft. japán multinacionális cég, mely zöldmezõs beruházást indított Dunavarsányban. Autóipari beszállítóként, dieselmotorok kipufogórendszeréhez gyárt kerámia alapú szûrõket. A cég új gyártó gépsorokat telepített, amelyek a legmodernebb technológiával mûködnek. A vállalat folyamatos mûködéséhez operátor munkakörbe (betanított munka) keresünk munkaerõt. Olyan jelentkezõk érdeklõdését várjuk, akik számára nem jelent problémát a dunavarsányi munkahely, vállalják a megszakítás nélküli munkarendben történõ foglalkoztatást, és hosszú távra szeretnék elkötelezni magukat egy biztos munkahely mellett. A megszakítás nélküli munkarend munkaidõ beosztás tekintetében az alábbiak szerint alakul: 3 nap munkavégzést (napi 12 óra) 3 nap pihenõnap követ. Az egyes pihenõnapok után a mûszakbeosztás váltakozik nappali (6:00 18:00), illetve éjszakai (18:00 6:00) mûszakra. A személyi alap órabér bruttó 500 Ft, amely kiegészül a délutáni munkavégzés idejére 20%-os-, az éjszakai munkavégzés idejére pedig 40%-os mûszakpótlékkal. Az alapórabéren felül motivációs jellegû bérkiegészítést biztosítunk, melynek alapja a személyi értékelés. Az értékelési rendszer szabályait az Ibiden Hungary Kft. belsõ szabályzata tartalmazza. Fentiek értelmében munkavállalóink munkabére minden esetben az alábbiak szerint tevõdik össze: Bruttó személyi alap órabér + motivációs jellegû bérkiegészítés Béren kívüli juttatásaink között szerepel többek között a cafeteria rendszerû juttatási csomag. Azok részére, akik 120 km-nél távolabb laknak, munkásszállót biztosítunk. Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklõdését, és úgy érzi, hogy megfelelõ csapattag válna Önbõl cégünknél, kérjük, jöjjön el hozzánk, hogy személyesen is bemutathassuk Önnek vállalatunkat. Személyzeti ügyekben illetékes személyek: Józsa Orsolya 70/371-0975 Veszeli Nikolett 70/708-4308 Reznek Edina 70-370-0922
TÁJÉKOZTATÓ A HIRDETÉSI TARIFÁKRÓL
*Az árak az ÁFÁ-t tartalmazzák.
A hirdetõ az alábbi kedvezményekben részesülhet: • Három hirdetés után a negyedik ingyenes, amely 25%-os árengedménynek felel meg, • éves állandó megrendelés esetén 30% árengedmény. A második helyezettek
Köszönjük! Ezúton köszönjük a polgárõrség és körzeti megbízottak szolgálatát, melyet 2007. május 26-án adtak Jacsó András és családja házánál. Jacsó család
Az egyes hirdetésekhez az alábbi felárak párosulnak: Színes hirdetés 1/4, 1/2 és 1/1 méretben: Hátsó borító esetében, csak színesben:
+15% felár +20% felár Polgármesteri Hivatal
A Taksonyi Hírharang következõ számának várható lapzártája: 2007. augusztus 27. megjelenése: 2007. szeptember 17.
32
Feljegyzések a tûzhely mellõl
GYERMEKÜK SZÜLETETT Fekete Tímeának és Nagy Gábornak 2007. március 27-én kislánya született: Imre Erzsébetnek és Rédlinger Lászlónak 2007. április 18-án kislánya született: Pozsár Katalinnak és Varga Gábornak 2007. április 20-án kislánya született Mészáros Mónikának és Fiatal Tibornak 2007. április 22-én kisfia született: Machalek Katalinnak és Filvig Lászlónak 2007. április 23-án kislánya született: Geyerhosz Melindának és Ódor Gábornak 2007. április 24-én kisfia született: Grimm Mónikának és Bozsoki Jánosnak 2007. április 29-én kislánya született: Lakatos Nikolettnek és Csõke Attilának 2007. május 2-án kislánya született: Ernszt Szilviának és Tóth Jánosnak 2007. május 7-én kisfia született: Molnár Krisztinának és Kreisz Zoltánnak 2007. május 8-án kisfia született:
Vivien Anna
Sorozatomban szeretnék megosztani az olvasókkal néhány ötletet, hogyan lehet gyorsan, egyszerûen jóízû ételeket fõzni, hogyan szerezzünk örömet a családnak válogatott finomságokkal anélkül, hogy a konyha rabszolgáivá válnánk.
Spenót ezúttal másképpen
Zoltán
Hány, de hány gyerektõl hallottam már, hogy „pfuj, utálom a spenótot!” Pedig kár lenne kihagyni az étrendjükbõl, hiszen nagyon értékes, vitamindús ráadásul olcsó- étel. Hamarosan itt a spenótszezon, amikor fillérekért dobják majd utánunk, és mélyhûtve is baráti áron kapható egész évben. Tegyünk próbát, hátha a megszokottól eltérõ formában hajlandó lesz megenni a család!
Noémi
Zöld tészta
Hóvirág
Norbert Evelin Zsanett Márk Olivér
A kicsik általában kedvelik a tésztaféléket. Jól bevált étel nálunk a spenótosfokhagymás spagetti, amit elsõ alkalommal – nehogy a gyerek kóstolás nélkül elutasítsa – nemes egyszerûséggel „zöld tészta” néven tálaltunk, óvakodva attól, hogy a „spenót” szó elhangozzon. Nagyon gyorsan elkészülõ, olaszos stílusú étel. Fél kiló spenótot megmosunk, apróra vágunk (vagy kiolvasztunk egy csomag mélyhûtött spenótot), és 3-4 gerezd fokhagymával, egy kis sóval, egy csipet õrölt szerecsendióval kevés olajon megpárolunk. Közben kifõzzük a tésztát, és ha kész a zöld mártás, összeforgatjuk vele. Reszelt parmezán sajttal az igazi, de ha valaki nem szereti a parmezán erõs ízét, tökéletesen megfelel a trappista is.
Ciprusi tojásos spenót Ez az ételt Cipruson elõételként szolgálják fel, de én úgy gondolom, hogy nálunk, Magyarországon gyors vacsoraként is tálalható. Ugyanúgy indul, mint a fenti zöld tészta mártása, de szerecsendió helyett õrölt borsot teszünk bele, és a fokhagyma mellé belevágunk egy kis fej vöröshagymát is. Pár percig pároljuk, figyelünk, hogy ne maradjon vizes, fõje el a levét. Ha kész, keverjünk bele 6 felvert tojást, és kevergetve süssük meg, mint egy rántottát. Frissen pirított kenyérszeletkéket adjunk hozzá.
Kisch M. A TAKSONYI PÜNKÖSDI NAPOKfõzõ-, sütõ- és borversenyének eredménye Fõzõverseny 1. Dunavarsányi KUKA Kukták (Vaddisznópörköltet fõztek.) 2. Taksonyi Táltosok ( Birkapörköltet fõztek.) 3. Csibe Csapat (Laczó Zsuzsa vezetésével kakaspörköltet fõztek.) 4. Kis Kukta (Kreisz Attila vezetésével csirkepörköltet fõztek.) 5. Taksonyi KUKA csapata (Marhapörköltet fõztek.) Süteményverseny 1. Laczó Zsuzsa rumos-aszalt szilvás-diós süteménye 2. Simon Márta „Bambudzsá”-ja 3. Geyerhosz Györgyné lakodalmas süteménye Borverseny 11 bor versengett, 7 gazdától 1. Krausz Antal: Rosé 2. Grimm Ferenc: Kékfrankos 3. Pál Mátyás: Búfelejtõ
33 Kedves Rejtvényfejtő Barátaink!
REJTVÉNY
Mostani rejtvényünk megfejtése egy 1823-ban született író, költő, ügyvéd, politikus neve. Mindannyian ismerjük őt középiskolai tanulmányainkból, de hogy ne legyen olyan könnyű a megfejtés, a kevésbé ismert művei alapján kell kitalálni, hogy kiről van szó. Kérjük, hogy a művek címeit, a költő nevét és tehetségének felfedezőjét a szokásos módon – „Hírharang” levelesláda a művelődési ház előterében – juttassák el a szerkesztőknek. Itt a nyár. Kicsit több idő lesz a rejtvényfejtésre, hiszen a következő lap csak szeptemberben fog megjelenni, ezért a névvel és címmel ellátott megfejtések leadási határideje: 2007. szeptember 3. Előző számunk helyes megfejtése: Paál László, Munkácsy Mihály, Barbizon, Erdő belseje. A szerencsés nyertes ezúttal: Leéb Ádámné, Taksony, Petőfi u. 19. Köszönjük szépen. Az 5000.-Ft értékű könyvutalványt postán juttatjuk el.
34
TAXON, TAKS, TAKSONY A DUNAMENTI-SVÁBOK CÍMERE
A sas széttárt szárnyaival védelmezi a pannon vidéket, a volt római provinciát, utalva a német-római császár mindenkori kötelességére, hogy óvja birodalma északi határát. Nagy Károly a 9. században választotta császári szimbólumnak a sast, s a 12. század óta az erõt és az egységet jelképezi a német címerpajzson. A hullámzó szalag a Dunát jelképezi, õseinknek, egy új etnikai csoportnak a végzetét, a folyót, amelyen „ulmi skatulyákon” ereszkedtek le, hogy két partján letelepedjenek, benépesítve a közép-Duna vidékét az észak-nyugati Rába folyótól, a dél-keleti Vaskapuig. Az alsó részben a Temesvári vár, mint császári szimbólum, a birodalom védelmét jelképezi a törökök ellen. A vár felett a jobb oldalon a félhold az Iszlám szimbóluma, Európa török megszállását idézi. Bal oldalt, a felkelõ nap Krisztusra utal, a fényt, a gyõzelmet jelöli, Európa új kezdetét. A törökök feletti teljes gyõzelmet a pannon medence XVIII. században történt német betelepítése jelenti. Az erõd hat tornya a dunamenti-svábok által elfoglalt hat területre utal: Észak-Nyugati Középhegység, Schwäbische Türkei (Barnya-Tolna megye), Szlavónia, Bácska, Bánát és Szatmár-Máramaros. A címer a német nemzeti színekbõl fekete, vörös, arany - áll, amelyet kiegészítenek a dunamenti-svábok származtatott színei: a fehér és a zöld. A fehér a svábok békeszeretetét míg, a zöld a reményt jelenti, hogy sikerül a kizsigerelt pannon földet újra termõvé és gazdaggá tenni. „Mindig szabadon, s nem megosztva!” olvasható a címer alján. Az idézet arra utal, hogy a dunamenti-svábok szabad emberek és nincs olyan körülmény, ami megoszthatná õket. A dunamenti-svábok címerét Hans Diplich tervezte 1950-ben. Forrás: Adam-Müller-Guttenbrunn: Der „Erzschwabe“ und seine Gedenkstätten K.A.
MEGHÍVÓ A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Taksonyi Csoportja, és a Taksonyi Sváb Hagyományõrzõ Egyesület szeretettel hív mindenkit
2007. július 28-án (szombaton), a taksonyi búcsú napján a Szent Anna Templomba, az 1945. után „málenkij robotra” elhurcoltak és kitelepítettek 2004-ben állított emlékmûvénél megemlékezésre, valamint a KÉSZ Taksonyi Csoportja gondozásában megjelenõ
Taksony helytörténeti kiadvány ünnepélyes bemutatójára Az egész napos programra a .
.............................zenekarral
és a helyi német nemzetiségi csoportokkal várjuk vendégeinket A vendéglátásról Kátai Ferenc „Franz Bierstube” és Várhelyi Ferenc „Grillcsirke mester” gondoskodnak. Hírharang-kirakodóvásár
Helyszín:
A taksonyi római katolikus templom parkjában és a Szent Anna utcában (Plébánia elõtti terület)
Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!
Egyéves a Lokálpatrióta Egyesület A tájházban tartott bográcsolással, heves zivatarral, pünkösdi királynõ választással egybekötött egész napos bulin mindenki talált kedvére való foglalatosságot. A képen a hölgykoszorú, valamint Zalán atya, amint a verseny díjait adja át.
Gyermeknapi aszfaltrajz-verseny aszfaltrajz-verseny Gyermeknapi
A régi-új helyszínen, a Szent Anna téren szép időben, jó hangulatban, hideg sörrel telt a Pünkösd.