1t201
JEGYZőKoľyv Készült: Kisújszállás Város Önkormányzat Képviselő-testületénęk 2010. január 2ó-án (kedden), l3.00 óľai kezdettel tartott soľon kovetkező, nyilvános üléséről'
Az ülés helye: Városháza Gaál Kálmán terme (emelet 31' teľem) Jelen vannak: Kecze István polgármęstęr ęlnöklete mellett: Ábri Lukácsné,BonczLajos László, Demeteľ Jánosné' Dľ. Ducza Lajos, Gönczi Károly, Hegymegi Lajos, Juhász Aťtila, Nagy lstván Zo|tán' Téglási Sándoľ, Sándor Ltłszlő, Sánta Gábor Aľpád, Szabó Lajos, Szepesi Gyula, Szepesi Jenő' Tatár Zo|ttLn'Tóth Gyula, Tuka Antal _ képviselő-testületi tagok;
Dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyzo, Kacsó Sándomé aljegyző, Kocsisné Monoki Julianna intézményi osztályvezeIő, Kiss Endre intézményi referens, Tán Eszter PR-kommunikációs ügyintéző;
Nagy Lajosné a Jobbik Magyaroľszágért Mozgalom Kisújszállási Szervezetének elnöke, Piller Adrienn az Arany János Városi Könyvtár képviseletében, Janóné Rácz Ildikó a Váľosi ovodai lntézmény vezetője, Janó Lajos a Művęlődési és Ifiúsági Központ vezetoje, Dębreczeni Lajosné a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Pardi Erika
je
A TV KISUJ
gyzőkönyvv ezető,
S
zobos zlai LászIo informatikus
;
a nyilvános ülésľől felvételt készít.
Kecze István: Köszönti a megjelenteket! Bejelenti, hogy aképviselő-testület l8 fóvel jelen van. (100%-os arészvétel) Megállapítja, hogy a testülęt hatźrozatképes,a második' Soron következő, nyilvános ülést megnyitja. Bejelenti, hogy ajegyzőkönyvet Pardi Erika ügykezelő vęzęti. Jegyzőkönyv_hitelesítőnek felkéri Tatár Zoltán alpolgármester uľat és Dęmęter Jánosné képviselő asszonyt. Szayazásra bocsátja _ más javasIat hiányában
-
a jegyzőkönyv-hitelesítők
személyének elfogadását.
KisújszáItás Váľos onkoľmányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (18 igen szav azattal) elfogadja a
jegyzőkön1ľ-hitelesítők személyét.
DeménéDemeter Judit építésiés vórosüzemeltetési osztályvezető, Bogos Katalin pénzügyi osztályvezető és Váradi Istvánné konywizsgáló ] 3. ] 3 órakor bejott az ülésterembe.
Kecze István: A meghívóban szeľeplő napirendhez
a
kövętkező kiegészítés.eket,módosításokat teszi:
MEGHIVOBAN SZEREPLO NAPIRENDHEZ' KIOSZTASRÁ KERULT ANYAG
:
javaslat, mely az önkormányzat 201 0. évi rendezvényteľvéről szól. történt fontosabb eseményekről szóló tźĘékońatćl és meIléklętei az ülés előtt került kiosztásra.
ĺcr Nyilvános 20-as napirendi ponthoz a két ülés között
MEGHÍVoBAN SZEREPLo NAPIRENDHEZ, KÉSoľľxlxÜLDoTT ELoTERJESZTÉS, ANYAG: ĺo Nyilvános l2-es napirendi
pont, az a|apíto okiratok módosításáról szóló előterjesztés. Előterjesztő: Kecze István polgármester' MeghívoItak: az önkormányzati intézľrrényekvezętői m Zárt l-es napiľendi ponthoz, a Kötő u. 8. szám alatti ingatlan megvásárlásáról szóló előterjesztéshez, kiküldésre került Zsemberi István varosi főépítészálta| készítettszakmai vélemény, valamint egy új hatáĺozatijavaslat. Kéri, hogy a kiküldött anyagonjavítsák a 2_es számot l-es számľa.
21201
MEGHÍVÓBAN NEM SZEREPLo, FELVÉTELRE JAVASoLT ELoTERJESZTÉSEK:
ĺcr Nyilvános 20/l-es napirendi pontként javasolja felvételre és megtáľgyalásraaz Arany János Általános Iskola központi épületének (Kálvin utca 3.) infľastľukturális fejlesztéséreirányuló l/2010.(I.l9.) ÖM
rende|etben
foglalt pźilyázat benyújtásáľól szóló előterjesztést. Előterjesztő: Kęcze
István
polgármester' Meghívott: Nyikos Csilla városfejlesztési ugyintéző. Az előteľjesztés az ülés előtt kęľült kiosztásra. ĺcr Nyilvános 20l2-es napirendi pontként javasolja felvételľe és megtárgyalásra a Kétdoki Kft.-vel fęnnálló háziorvosi ĺigyeleti szerződés meghosszabbításáról szóló előteľjesztést. Előteľjeszto'. Keczę István polgármester. Az előterjesztés a tegnapi nap folyamán megküldésre került. ĺcr Nyilvános 20/3-as napirendi pontként javasolja fęlvétęlrę és megtárgya|ásra a központi oľvosi ügyeleti szolgáltatás Kisújszállás Váľosban történő ęllátásának egyes kérdéseiről szó|ó eloterjesztést. E|őterjesztő: Kecze István polgármester. Az előterjesztés ategnapi nap folyamán megküldésľe kęľült. ĺcrNyilvános 20l4-ęs napirendi pontként javasolja felvételre és megtárgyalásra a KaľitatívÖnkéntesek Kisújszállási Egyesülete kérelménekelbírálásáról szóló előteľjęsztést. Elĺiterjesztő: Kecze István polgármester. Az előterjesztés a tegnapi nap folyamán megküldésre került. g> Zárt 0-as napirendi pontként javasolja felvételľe és megtárgyalásra a ,,Te|epeken és telepszerii lakóköľnyezetben élők integrációjának támogatása" tárgy'hpályázat benyújtásáról (ROM-TP-09-A/B) szóló előteľjesŻést. Előterjesztő: Kecze lstván polgármester. Meghívott: Debreczeni Lajosné a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ęlnöke. Az előterjesztés a tegnapi nap folyamán megkiildésre keľiilt. További módosító javaslatok megtételéľead lehetőséget! Megállapítja, hogy a napiľenddel kapcsolatban nem hangzik el egyéb módosító indítvány. Szavazásrabocsátja a napirendre vonatkozó, általa ismertętett módosítások elfogadását egyben!
Kisújszállás Város Onkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (18 igen szav azattal) elfo ga
Kecze István:
dj
Az
a a na p iren
d
ľe é ľkezett m ódosĺtó j ava sla tokat.
elfogadott módosítások figyelembevételével szavazásra bocsáda
a
napirend
elfogadását!
Kisújszál|ás Váľos Onkoľmányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (18 igen szavazattal) elfogadja a javaslatot, és a nyilvános, illetve zárt üléséľea kłivetkező napirendet állapítja meg:
Napiľend a nyilvános ülésľe: 1
.
Beszámoló a lejárt határidejíĺ határ ozatok végrehajtásáról
Előteľjesztő:
KeczeIstvánpolgármester Dľ. Kittlinger Ilona címzetes fójegyzo
2.
Beszámoló a bizottságok átĺu|lźzoIt hatáskörben hozott döntéseiről Előterjesztő: Szabó Lajos azBgészségugyi, Szociális és Sportbizottság elnöke Demeter Jánosné a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság elnöke
3.
Beszámoló a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéséről
4.
Előteľjesztés a költségvetési és zárszámadási ľendelet tartalmĺĺról, a mellékleteiről és a szöveges indoklásľól
Előterjesztĺĺ: KeczeIstvánpolgármester
Elĺíterjesztő KeczeIstvánpolgármesteľ Véleményezte: Pénzügyi
és Gazddlkodási Bizottság (P)
5.
Előteľjesztés a gyeľmekétkęztętésnyęrsanyagnoľmáinak és térítésidíjainak változtatásáró|
Előterjesztő:
KęczeIstvánpolgáľmesteľ Szöcs Jánosné a Julięnne Kft. ügyvezetője Véleményezte: Egészségügłi, Szociális és Sportbizottsóg (E/2) Mtivelődési, okĺątási és lfiúsági Bizottság (M/4)
Meghívott:
Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság (P/2)
6.
Előterjesztés az önkormányzat vagyonáról és a vagyon1azdálkodás 0V.20.) önkormányzati ręndę|et módosításáľa
Előterjesztő:
szabályairől szőlő 2112004.
KeczęIstvánpolgármesteľ
Véleményezte: Pénzügyi és Gązdálkodási Bizottság (P/3)
'7
.
Előterjesztés az önkormányzatl
Előterjesztő:
Meghívott:
utak forgalmi rendjének felülvizsgálatáľa
KęczęIstvánpolgáľmester Ökrös János csoportvezető
Véleményezte: Köľnyezetvédelmi, Vízgazdálkodási
8.
és Mezőgazdasági Bizottsóg (K/2) Pénzügyi és Gazdálkodósi Bizottság (P/4) Ügrendi és Jogi Bizottsá7 (Ü/2)
Előterjesztés az önkoľmány zat 201 0. évi ręndezvénytervére
Előterjesztő:
Meghívott:
KęczęIstvánpolgáľmester
TánEszterPR-kommunikációsugyintéző Véleményezte: Művelődési, oktątąsi és lfiúsági Bĺzottság (M/5) Pénzügyi és Gazdálkodasi Bizottsag (P/6) Ügyrendi és Jogi Bizottság (Ü/3)
9. Előterjesĺésa2010/201l.
tanévrę vonatkozó óvodai és általános iskolai bęíratások időpontjának megltatźroztlsára és a beíratások rendjének szabá.ly ozására
Előteľjesztő: KęczęIstvánpolgármesteľ Meghívottak: Yarga Vincéné a Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon igazgatőja
Nagy Lajos az Arany Janóné Rácz Ilđikóa Sipos Emese a Török Véleményezte: Mĺĺvelődési,oktatáSi
János Általános Iskola igazgatoja Váľosi Óvodai Intéanény intézményvezetője
Pál Ręformátus Álalános Iskola igazgatója
és lfiúsógi Bizottsóg (M/6)
10. Előteľjesztés az Arany János Városi Könyvtár és a Művęlődési és Ifiúsági Központ továbbképzési és beiskolázási tęľvének fenntartói j óv áhagy ásár a Előterjesztő: Gubuczné Tomor Mźlria az Aľany János Városi Könyvtár intézméĺyvezetője Janó Lajos a Művelődési és Ifiúsági Központ intézményvezetője
Meghívott:
TánEsztęrPR-kommunikációsügyintéző és lfilisĺźgiBizottsóg (M/3)
Véleményezte: Míĺvelődési,oktątąsi
1
1'
E l oterj es zté s
intézményv ezętói
Előterjesztő:
p ály
ázatok
k
i
írására
KeczeIstvánpolgármesteľ Véleményezte: M{ivelődési, oktątási és lfiúsĺźgiBizottsĺźg(M/2)
1
2. Előterjes ú.ésalapítő okiratok módosítására Előterjesztő: KeczeIstvánpolgármester
Meghívottak:
valamerľryi önkoľmanyzati ntézłlényvezetője
l3. Előteľjesztés,,panziő építéseKisújszálláson'' címiĺpá\yázat forrásösszetételének módosítására
Előterjesztő:
KeczeIstvánpolgármester Zaharán-LapikásLillavárosfejlesztésiügyintéző I/éleményezte:Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság (P)
Meghívott:
l4. ElőterjeszIés a TIOP-I.1.1/09/1. kodszámú, ,,A pedagógiai, módszertani refoľmot támogató inform atikai
in fr
Előteľjesztő:
astruktúra fej lesŻése'' cimu
p áIy
ázat benyújtásáró l
Keczelstvánpolgármester Meghívott: KlujbeľKatalinvárosfejlesztésiügyintéző Véleményezte: Művelődési, oktatdsi és lfiúsĺźgiBizottsóg (M/kiosztott) Pénztigyi és Gazdąlkoddsi Bizottsdg (P)
|5. Tttjékoztató
a koztisztviselők egyéni teljesítménykövetelményének
alapját képezo 2009. évi
kiemęlt célok megvalósulásáról
Előterjesztő:
Dr' Kittlingeľ Ilona címzetes főjegyzo és Jogi Bizottság (Ü/4)
Véleményezte; Ügyrendi
16. Előteľjesztés a köztisztviselők
2010' évi egyéni teljesítménykövetelményének alapját képezó
célok meghatározására
Előterjesztő:
KeczeIstvánpolgármester és Jogi Bizottsdg (Ü/5)
Véleményezte: Ügyľendi
évi közfoglalkoŻatásitęrvének elfogadásáról KeczeIstvánpolgáľmesteľ Eloterjesztő Véleményezte: Szociálpolitikąi Kerekąsztal (SZPK/I) Egészségügyi, Szoc iális és Sportb izotts ĺźg(E/ 3)
17. Előterjesztés az önkormányzat2O10.
Pénz'ĺigyiés Gazdálkoddsi Bizottság (P/5)
az Önkormányzat által alapított gazdasági táľsaságok vezeto tisztségviselői, felügyelőbizottsági tagjai és az Mt. 188. $ (1) bekezdése hatálya alá eső munkavállalók javadalmazásáľól, jogviszony megszűnése esetéľebiztosított juttatásokľól szőlő Szabźiyzat
18. Előterjesztés
elfogadására
Előterjesztő: Meghívottak:
KeczeIstvánpolgármesteľ Farkas Sándor a Kisújszállási Városgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatoja ZsotérLászlő a Kisújszállási Vízmű Kft. ügyvezető igazgatója Véleményezte: FelugyelőBizottságok
19.
Előteľjesĺésa Karcagi Többcélú KistérségiTársulás múködtetésére vonatkozó Megállapodás módosítására
Előterjesztő:
KeczeIstvánpolgármester
2Ol1.Előterjesztés azArany János Általános Iskola központi épületének (Kálvin u. 3.) infrastrukturális fejlesztésére iranyuló l/2010.(I.l9.) ÖM ľendeletben foglalt pályázatbenyújtásáról
Előterjesztő: KeczeIstvánpolgármesteľ
2012.E|óterjesztés a Kétdoki Kft-vel fennálló haziorvosi ügyeleti szeľződés meghosszabbításáról Előterjesztő: Kecze István polgáľmesteľ
20/3. Előterjesztés a kcizponti orvosi ügyeleti szolgáltatás Kisújszállás városban történő ellátásának egyes kéľdéseiről
Előterjesztő:
KeczeIstvánpolgármesteľ
20l4. E\óterjesztés a Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete kérelménekelbĺrálásáról EIőteľjesĺő: Kecze István polgármester 20. Tájékozató a két ülés között
Előteľjeszto:
töftént fontosabb eseményekről
KeczeIstvánpolgánnester
21. Interpellációk
Napiľend a záľt ülésľe:
0.
Előterjesztés
1'
Előteľjesztés a Kötő u. 8. szám alatti ingatlan megvásáľlásáľól
a ,,Telepeken és telepszeriĺ lakókömyezetben élők integrációjának
tárgyű pály ázat benyújtásáról (RoM-TP-09-A/B) Előterjesztő: Kecze István polgáľmesteľ.
Előterjesztő:
Meghívott:
támogatása"
KęczęIstvánpolgármester
DeménéDr. Demeter Judit osztályvezető Vélemĺźnyezte:Pénzügyi és Gązdćllkodćlsi Bizoĺtság (ZP/})
2.
Előterjesztés a326/2009'(X'27') számű és a 381/2009.(XII.22.) számú önkormányzatihatározat módosításáró|
Előterjesztcĺ: Kecze]stvánpolgármester
Meghívott: 1.
DeménéDr. Dęmęter Judit osztályvezető
napiľendi pont: lej á ľt hatá ridej ű határozatok végľehajtásá ról
Beszámoló a
Kecze István: Kiegészítéshiányában kérdésękęt váľ' Kérdéshiányában véleményeket, javaslatokat vár. Megállapítja, hogy vélemény, javaslat nem hangzik el. Ezek után szavazásra bocsátja a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló határozati javaslat előterj esztés szerinti formában történ ő el fo gadását !
Kisújszállás Váľos onkormźnyzatának Képviselő_testülete egyhangú szavazással (18 igen szavazattal) elfogadja a javaslatot, és a következőhatározatothozza: l l l 2010. (I.26.) szá m ú iinko rmá nyz ati határ ozat a lejáľt hatáľidejű hatáľozatok végľehajtásáľól szóló beszámoló elfogadásáľól
K
llás Város 382/2008. Xr. 2s.) 50/2009. űI.24.) 77/2009. űII. 31.)
108/2009. űV.28.) 164/2009. (V. 26.)
zati Képviselő-testülete a 404/2008. üII. 19.) 19/2009. ű.27.) 63/2009. (III. 26.) 76/2009. (III. 31.) 78/2009. (rrr. s1.) 90/2009. űII. 31.) 111/2009. (1V.28.) l14/2009. űII. 28.) r6s/2009.
ff.26.)
166/2009.
ff.26.)
167/2009. 213/2009. 233/2009. 254/2009. 2s7/2009. 261/2009. 270/2009. 294/2009. 298/2009. 32s/2009. s63/2009.
U.26.) Ur.30.)
(VII. 17.)
UIII.28.) UIrr.28.) Urrr.28.) (1X.24.)
(IX. 29.)
(rX.29.)
8.27.) 8r.26.)
178/2009. 214/2009. 242/2009. 2ss/2009. 258/2009. 268/2009. 274/2009. 295/2009. 299/2009. 327/2009.
(V. 26.)
Ul.30.) UIII.28.)
(vrrr. 28.)
UIII.28.) ilX.24.) (1X.29.)
űX.29.)
(rX. 29.)
X.27.)
r80/2009. 21s/2009. 2s2/2009. 2s6/2009. 2s9/2009.
(v.26.) (Vr. 30.)
(Vrrr.28.)
UIII.28.) UrII.28.)
269/2009. (1X.24.) 293/2009. (1X.29.)
297/2009. OX.29.) 324/2009. X.31.) 362/2009. (X1.26.)
számű leját hatáľidejúhatźlrozatokvégrehajtásáľól szóló beszámolót elfogadja.
Erľől értesĺil: 1. Kecze István polgáľmesteľ 2. Polgármesteri Hivatal valamennyi osztźůya 2. napirendi pont: Beszámoló a bizottságok átruhźnott hatáskłiľben h ozott
d
iintéseiľől
Kecze István: Kéri Szabó Lajos és Demeter Jánosné bizottsági elnökök
beszámolóját!
Szabó Lajos: Tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy az Egészségügyi, Szociá^lis és Spoľtbizottság zárt iilésen dtĺńtott a Bocskai u. 22la fsz. 1 . szám alatti, l szoba, konyh a,kamra,29 m2 területíĺkomfort nélküli szociális bérlakás bérlőjének kije|öléséľől. A béľlő Varga Levente, Kisújszállás, Kemény Zs. u. 18. szám alatti lakos lett, és 5 évhatározoťt időtartamra kapta bérbe a lakást. Demeteľ Jánosné: A Brínmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság határozatai a követkęzők: nsá gi Bizottsá gi határ ozat 1 l 2010.(I.l2.) sz. Bĺi n me gelőzési és Közbizto a váľos kłizľendjénekés közbiztonságának aktuális he|yzetéľől szóló tájékoztatóľól Kisújszállás Váľos Önkoľmányzatának Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottsága Dľ. Butyka Lász|o r. őmagy, a Kisújszállási Rendőrős parancsnokának a város közrendjének és közbiztonságának aktuális helyzetérĺilszóló szóbeli tájékoztatoját meghallgatta, azt tudomásul veszi' nsá gi Bizottsá gi határ ozat 2 l 2010.(|.l2.) sz. Bűn me gelőzési és Közbizto bíĺnmegelőzésita nácsok megfogalmazásáľól és teľj esztéséľől l. A Bíĺnmegelőzésiés Kĺĺzbiztonsági Bizottság megismeľte azországos Bűnmegelőzési Bizottság által ,,A legtöbbet Ön tęhet a Biztonságért'' címmel megielent bűnmegelőzési tanácsokĺól szóló szóróanyagot, ań. ,Ąz on segítője'' rublikában kiegészíti a Kisújszállási Rendőrőrs eléľhetőségével, illetve az tigyeleti szolgálatot teljesítő rendőr mobiltelefon szźtmával. 2' Abizottsźtg úgy dönt, hogy kezdeményezi a Kisbíľó Önkormányzati Hírlevélszerkesztobizottságánál, hogy a szórólapon megjelenteket szerkesztett változatban, a bizoItsźlg által megfoga|mazol1 kiegészítésselj elentesse meg' Felelős: Demeteľ Jánosné bizottsági elnök
Határidő: azoľrlal l20l0.(I.lŻ.) sz. Bíĺnmegelőzésiés Közbiztonsá gi Bizottsá gi határ ozat a ,rFéket az iskolai eľőszakľa'' pľogľamhoz való csatlakozásről l. A Bíĺnmegelőzésiés Közbiztonsági Bizottság kezdeményezi a városbarr léVő oktatáSi intéznények és a Kisújszállási Rendőrőrs felé, hogy kapcsolódjanak a ,,Féket az iskolai eľőszakľa'' programhoz. Ennek keretében az oktatási intézmények vezetői kédékfel Dľ. Butyka Lász|ó r. őmagyot a
3
Kisújszállási Ręndőrőrs paľancsnokát, az érintett korosztályok részérętartandó felvilágosító előadások megszerv ezéséľe,taltására.
A
program megvalósĺtása soľán szerzętt tapasztalatokról
tájékoztatást kér .
2. A
bizottság támogatja, hogy
,,Közbiztonsá$i
n
a Városi
a
bizottság 2010. novembeľi üléséľe
Polgárĺĺrséggęl kcizösęn rendezi meg 2010. évben a
ap''- 91.
Kecze István: Megkciszöni a tájékoztatást. Kérdéseknęk ad helyt. Megállapítja' hogy kérdés a bęszámolókkal kapcsolatban nem hangzik el. Ezek után véleménynyilvánításra,javaslattétęlre ad lehetőséget. Megállapítja, hogy vélemény, javaslat nem hangzik el. Ezęk után szavazásra bocsátja a bizottságok átruházott hatáskĺirben hozott döntésęiről szóló beszámolót!
Kisújszállás Váľos onkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (18 szavazattal) elfogadja a bizottságok átruházott hatáskiiľben hozott döntéseiľől szóló beszámolót.
igen
3. napirendi pont: Beszámoló a polgáľmester átruházott hatásköľben hozott döntéséľől
Kecze István: Kiegészítéstnem kíván tęnni. Kéľdéseknekad helyt.
Megállapítja' hogy kérdés a beszámolókkal kapcsolatban nem hangzik el. Ezek után véleménynyi lván ításra, j avaslattétęlre ad lehetőséget. Megállapítja, hogy vélemény, javaslat nem hangzik el.
Ezek után szavazásra bocsátja a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéséről szóló beszámolót előteľj esztés szerinti form ában
!
Kisrĺjszállás Váľos Onkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazássa| (18
szavazattal) elfogadja a polgáľmesteľ átľuházott hatáskiiľben hozott döntéséľől szóló beszámolót.
igen
4. napiľendi pont: Előteľjesztés a költségvetési és zárszámadási ľendelet tartalmáľól, a mellékleteiről és a szłiveges indoklásľól
Kecze István: Kiegészítéstnem kíván tęrrni.
Kéľia Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság határozatának ismertetését. Nagy István Zoltán: A Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság hatźrozatai a következők; 15l 2010.(|.2L ) szám rń tP l bizottság határozat
a 20t0. évi költségvetési koncepció
elfogadásáról szóló 33912009. (xI.26.) sz. łinkoľmányzati
határozat módosĺtásáľa Kisújszállás Város Önkormäĺyzatának Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottsága a 2070. évi költségvetési koncepció elfogadásaról szolo 339/2009. (XI.26.) sz. önkormányzati határozat módosításáról szóló határozatijavaslatot előterjesztés szęrinti foľmábanjavasolja a képviselő-testiiletnek elfogadásľa. t6l20l0.(I.2L ) szá mú ĺPl bizottság határozat a költségvetési és záľszámadási ľendelet taľtalmáľĺíl,a mellékleteiľől és a szłiveges indokolásľól
Kisújszállás Város onkormányzatának Pénziigyi és Gazdálkodási Bizottsága a költségvetési és zárszámadási rendelet furtalmáről, a mellékleteiľől és a szöveges indokolásról szóló ľendelet-tervęzętet előterjesztés szeľinti formában javasolja a képviselő-testületnek elfogadásra.
Kecze Istvá
n : Megköszön i a tájékoztatást. Kéľdésfeltevésread |ehetőséget. Kéľdésękhiányában véleménynyilvánításľa,javaslattételre ad lehetőséget' Vélemény,javaslat hiányában szavazásra bocsátja a2010. évi költségvetési koncepció elfogadásáról szóló 33912009. (XI.26.) sz. tinkormányzati határozat módosításáról szóló hatźlrozati javaslatot előterjesztés szerinti formában!
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testiilete 17 igen szavazat, tartózkodás mellett elfogadja 12 l
a
20l 0.
2010.
(I.2 ó.) szá m ú ö
határozat
A
3 3 9 l
l.
20
n
ko rm
a á
javaslatot, és a kövętkezőhatározatothozza: nyz ati határ ozat
évi kiiltségvetési koncepció elfogadásáľól szóló m
09
.
33912009. (XI.26.)
0 nem
szavazat,
l
sz. iinkormányzati
ódosĺtásá ľa
(XI'
2
6') s z. önkorm
án y
zati határ ozat
VI. d) pontja az alábbiak szęľint módosul:
A 20]0. évi koltségłetésiľendelettervezetnek az álląmháztartásról szóló 1992. évi XXXVilI. Torvény 90. _a alapján ąz alábbiakąt iS kell tąrtalmąznia: $.
a) a pénzügyi-koltségvetésifeltételeket (a feladatellótóshoz szülĺségesvalamennyi - sząkmąi, fenntartási, felhalmozási célú- jogcímen ą kiemelt előiľányzatokaĺ), b) a személyi és tárgyifelĺételek meghatározását, c) az ellatandó tevékenységek szakmąi, minőségi és mennyiségi jellemzőit, d) a megvalósítási tervet. A meg7,atósítósi terv a kal*égvetési szerv kozfetadat-ellátása etőfeltételeinek, vąl.amint a sząkmai megvalósítás folyamatának a leírdsát tartalmązza. Előfeltételnek tekintendők külÖnosen: a szakmąi, ą bérpolitikai, a koltségveĺési,vąlamint afinanszírozási jogszabályok, előíľások, normák.
A képvisetőłestĹ)let a 90. $ (4) bekezdésébenfoglalt megvalósíttźsi terv elkészítésétől20]0-20] ]' években eltekint.
A kattségvetési szeľy ąz éves kaltségvetésénektervezetét - beleérne az onállóan múĄödő koltségvetési szerv koltségvetésikeretét is - az előzetes koltségvetésikeretszámokhoz igazítva, számításokkąl megalapozva készítiel, érvényesítvea gazdaságossági, hatékonysági, eredményességi kovetelményeket.
Az intézményekés a Polgármesteri Hivątal alap-, kiegészítő, kisegítő és vállalkozási száľmązó bevéĺeleités kiadásait elkülonítetten kell megteľvezni és elszómolni.
2.
Ahatározattöbbi pontja változat|an maľad. Felelős: Dr' Kiťtlinger Ilona címzetes főjegyző
Enől éľtesül:
1.
2' 3. 4. 5.
Kecze Istváĺt polgármester Dľ. Kittlinger Ilona címzetes fójegyző Intézményvezetők Polgármesteri Hivatal osztályvezetői
Varadi Istvánné könyvvizsgáló
tevékenységéből
Kecze István Szavazásra bocsáda a költségvetési és zárszámadási rendęIet tartalmáľól, a męllékleteiről és a szöveges indokoIásról szóló rendelet-teľvęzetęt előteľjesłésszeľinti formában!
Kisújszállás Váľos onkornányzatának Képviselő-testülete
tartózkodás mellett elfogadja
a
ló igen
szavazat,
javaslatot, és a kövętkęzőhatározatothozza:
KISÚJSZÁLLÁS VÁRoS l
l nem
szavazat,
l
ÖNKoRMÁľyzłľłxÉpvlsBl,o-TESTÜLETÉľtx
/Ż010. (I.27.) ön koľmányzati ľendelete
a költségvetési és zárszámadási rendelet taľtalmáról' a mellékleteiľől és a szöveges indokolásról
Kisújszállás Váľos Önkoľmányzatának Képviselő-testületę (a továbbiakban: Önkormányzat) aZ áIlamháztanásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.; 118. $-a, valamint a helyi önkormányzatokról szóló többszoľ módosított 1990. évi LXV. törvény 16. $ (1) bekezdése a|apján az alábbi ľendęlętęt alkotja.
r. s
A
rendelet hatálya Kisújszállás Váľos költségvetésére, költségvetés módosításáľa,
a
költségvetés
végrehaj tásáró l szó l ó zár számadásźtra teľj ed ki.
2.S
(l) A
költségvetési és a zárszámadási ľendęlętnek tar1almaznia kell: az önkormányzat összes bevételét'kiadását, ťlnanszirozását és pénzeszközénęk változását, az adott helyi önkormányzat összęvont költségvetési mérlegét,ęlkülönítętten a helyi kisebbségi
a) b)
önkományzat mérlegét,
c) a többévęs kihatássa| járó döntések számszęnĺsítésétévenkéntibontásban és összesítve' d) a közvętett támogatásokat (pl. adóelengedéseket, adókedvezményeket) tartalmaző kimutatást, e) az önkoľmányzat és az önállőan működő és gazdálkodó, valamint az önálloan múködő
költségvetési szervek bevételeit forrásonként, a pénzugyminisztęmęk az e|emi költségvetés
összeállítására vonatkozó tájékońatőjában rogziteÍt
részletezettségben,
Đ az
öĺtkormtlnyzat
főbb
jogcím-csoportonkénti
és a költségvetési szervek mtiködési' fenntartási kiadási előirányzatait
ltségvetési szervenként, k i em elt el ő irányzatonk ént részletezv e, a felúj ítás i el óir ány zatokat célonként,
kci
c)
h) Đ
i)
k)
a felhalmozási kiadások feladatonként, az ĺĺnkotmány zati hiv atal költségvetésétfeladatonként, az áIta|áĺos és a céltartalékot,
a működési és felhalmozási célri - ťlnanszírozási célúműveletek és előző évek pénzmaradványa
nélktili - tárgyévi költségvetési bevételek és kiadások előiľányzatait, ezen belül a személyi
jellegrí kiadásokat, a munkaadókat tęrhelő járulékokat, a dologi jellegtĺ kiadásokat, az e|Iátottak pénzbeli juttatásait, a speciáIis célútámogatásokat, illetve a helyi önkormányzat által kijeltilt felhalmozások (beľuházások, felújításokés az egyéb felhalmozási célúkiadások, támogatások)
I)
előirźnyzatait,
a tárgyévi kĺiltségvetésibevételek és kiadások különbözetęként a költségYetési többlet vagy hiány összegét,
m)
a
költségvetésí hiány belső ťlnanszítozására szolgáló ęlőző évek pénzmaradványának igénybevételét,beleértve a betétként elhelyezett szabad pénzeszközök visszavonását működési, illetve felhalmozási cél szerinti tagolásban,
n) a
költségvetési hiány külső finanszirozására vagy a költségvetési többlet fe|használására szolgáló, ťlnanszirozási célúmriveletęk - értékpapírokkibocsátása, éńékesítéseés visszavásáľlása, hitelek felvétele és törlesztése- bevéte]eit, kiadásait mrĺködési, illetve
o)
) q) r) p
s)
felhalmozási cél szerinti tagolásban, éves létszám-e\oirányzatokat költségvetési szervenként, a közfoglalkoztatottak éves létszámelőlrányzata nélkül, k ö zfo g l al ko ztatottak éves l étszám - előir ány zatát, a többéves kihatássaljáľó feladatok előirányzatait éves bontásban, a
a mtikĺjdési és a felhalmozási célúbęvételi és kiadási előirányzatokat tájékoztató jelleggel mérlegszeľűen, egymástól elkiilönítętten, de egytittesen egyensúlyban,
elkülönítetten
és a helyi
-
a ťlnanszirozási művęletęket is figyelembe véve _
inkormányzat költségvetésével együtt
is a helyi
kisebbségi
önkoľmányzat(ok) kö ltségvetését,
Đ az év várható u)
v) w)
x) y) (2)
bevételi és kiadási elóirányzatainak teljesülésérő| készítette|őirtlnyzatfelhasználási ütemteľvet, elkülönítetten az eurőpai uniós fonásből ťlnanszírozott támogatással megvalósuló programokat, a projektek bevételeit, kiadásait, valamint az önkoľmányzaton kívüli ilyen projektekhez töľténő Ilozzź|árulásokat. a pénzügyi_költségvetési feltételekęt (a feladatellátáshoz szükséges valamennyi - szakmai, fenntartási, felhalmozási célú- jogcímęn a kięmęlt előiľányzatokat), a személyi és tárgyi fęltételek meghatározását, az e||źtando tevékenységek szakmai, minőségi és mennyiségijellemzőit, a megvalósítási teľvet.
A
költségvetési ręndeletnek a helyi önkományzat, valamint a települési, tęrülęti kisebbségi önkormányzat önállóan mĺiködő és gazdálkodó költségvetési szęľveinek a bevételeit és kiadásait, és a létszám-előirányzatait, valamint az önállóan működő költségvetési szerveinek kiemelt előirányzati csoportosítású költségvetési keľeteit, létszámkereteit elkülönítetten és önkormányzati szinten cisszesítvę is tartalmaznia kell, az alap-, kiegészítő, kisegítő és váLlalkozźlsi tevékenységébőlszáĺrmaző bevételeket és kiadásokat ęlkülönítetten kell megtervezni és elszámolni'
3.S (l) A költségvetés szöveges indokolásának (az elilterjesztésnek) taltalmamia kell: a) az Önkoľmányzat költségvetésének- bevételek, kiadások, előirtnyzat felhasmálás- részletes
b)
c)
(2)
szöveges indokolását, a többéves kihatássaljáró fęladatok szöveges indokolását, a közvetett támogatások szö'veges indokolását,
A költségvetési rendeletben rendelkezli kell: a) a költségvetési bevételek, kiadások főösszegéľől,
b) a költségvetési hiány finanszírozásának módjaról, a hitelfelvétel szabä|yozásáról,
c) az inténrlények, Cigány Kisebbségi Önkoľmányzat, a táľsulások, Polgármestęri Hivatal bevételi és kiadási főösszegéľől, a gazđákodtlsukhoz kapcsolódó szabályokľól, átnlházoIt hatáskörökľől, d) a hiteltörlesztések, kamatok, beruházási, felújítási feladatok főösszegéről, e) előiľányzatok köz
Đ
11t201
c) h)
a behajthatatlan követelések kęzęléséről, egyéb, a költségvetési gazdálkod ást szabá|y ozó ęlőírásokról.
Az Ál'lt' el. $-ának ęlőírásai szeľint az Önkoľmányzat mindenkoľi költségvetési rendęlętében az onkormányzat kciltségvetésiszervei címękęt alkotnak. ĺz Aht. ęlőírásai szerint a kiadások és bevételek szintén címenként jelennek meg. A költségvetés összeállításakor a tervezésben résztvevők a címrend (3)
szerinti sorrendet kötelesek haszná|ni. (4) A költségvetési rendęlet taľtalmi követelményeit az 1. számu męlléklęt, atáb\ázatait a2. sz. melléklet tartalmazza.
(5) A költségvetési rendelettel egytitt bę kell teľjeszteni a Képviselő-testülęt elé a könyvvizsgáló jelentését'valamint a Pénzugyi Bizottság véleményét.
íľásos
4.S (1)
A
zárszámadási ręndelet szöveges indokolásának (az előterjesztésnek) tartalmaznia kęll:
a) a helyi önkoľmányzat összes bevételét, kiadását, pénzeszkozénekváltozását, b) az önkoľlnányzatpénzügyi-gazdasági helyzetét, azárszámadás ľészlętesszöveges indokolását, c) a táľgyévet megelőző év zárszźlmadási ľendeleténęk összevetését a tárgyévi zárszámadási rendelettel;
d) a vagyongazdálkodást, vagyonkimutatást; e) a többéves kihatással járó feladatok szöveges indokolását; Đ a közvetett támogatások szöveges indokolását; c) az önkormányzat gazdálkodásába bęvont kĺilső forľás (kötvénykibocsátás, h) i)
hitelfelvétel)
felhasználásának bemutatását; az önkormányzat gazdasági táľsaságokban lévő érdekeltségeiľőlkimutatást; apénzmaradvány vźiltozását'
(2) Azárszámadásirendeletben a2.$-ábanmeghatározoťtakonkívüljóvákellhagyni: a) azintézményenkénti és az cinkormányzati hivatalra vonatkozó pénzmaradványt;
b) az
önkormányzat
vagyonmérlegét,vagyonkimutatását teljes vagyoni körrę vonatkozó
ľészletezéssel;
c) azEgyszenĺsített beszámolót, melynek részę az egyszenisített tartalmú éves pénzforgalmi jelentés,
könyvvitel i mérleg, pénzmaradv ány-kimutatás, eľeđmény-kimutatás
A
zárszámadási ręndelet tartalmi követelményęit a 1. számu melléklet, atźlb|ázatait a3. sz. męlléklet tarta|mazza. A zźlrszźlmađásiręndelet - a pénzigyi teljesítésadatainak tartalma és szerkezete _ a költségvetési rendelethez igazodik azzal, összehasonlítható formában kell elkészíteni a tényleges adatokra vonatkozóan , ezért a 3. sz. męlléklętben csak azok a Iáb|ázatok szeľepelnek, melyet a 2. sz. melléklet nem foglal magában' (4) A zźrszámadási rendelettęl együtt be kell beterjeszteni a Képviselő-testület elé a kcinyvvizsgáló írásos jelentésétés a Pénziigyi Bizottság véleményétis
(3)
s.s ( l
)
Jelen rendelet 2010 . január 27 -én lép hatáIyba.
(2) Rendelkezésęit a 20|0' évi koltségvętési és a 2010' évľől cisszeáIlitotI zárszźlmadási ręndęlet készítésekorkęll ęlőször alkalmami, azza|,hogy a3. sz. melléklet Zw13l1,ZRl3lz,ZRl3l3, ZR1314 sz. mellékleteketmár a2009. évrólzáľszźlmađásirendeletben is alkalmazni kell.
12t201
(3)
Az
áIlamháztartásról szóló többszöľ módosított 1992' évi XXXVIII' törvény 125. s. (4) bekezdése alapján a rendelet 2. $-ában szeľeplő, a kciltségvetési ľendelet részétképező megvalósítási terv
készítésétőlaz önkormányzat képviselő-testülete 2010-2011. években eltekint.
(4) Hatályźlt veszti - az (5) bekezdés kivételévęl - a költségvetési és zárszámađási rendelet tartalmźĺrol, a mellékleteiľől és a szöveges indokolásról szőlő 3|12008. (X.29') sz. önkormányzati rendelet (továbbiakban Ör. 2008).
(5) A 2009. évi zárszźlmadási ľendelet készítésekoľa _ 3' sz. męlléklet ZN13/1, ZRl3lz, ZR13/3, ZR |3l4 sz. męllékletęk kivételével - készítésekorazor.2008. rendelkęzéseit alkalmazni kęll. Kisújszállás, 2010. január 26'
13t201
eĄnorc' (l.27) sz.
A költségvetési és
rendelelet
zät számadási rende let
1. sz. melIéklete
taľtalmi követelményei
Költsésvętési rendelet mellékletének szama PJ1
Zárszĺlmadási rendelet melléklętének
Tartalma, megnevezése
SZAÍnA
onkormányzati bevételek és kiadások előirányzata
Zp.Il
Tartalma, meqnevezése Önkormányzati bevételek és kiadások előirányzata és teĺjesítése Kisújszállás Városi Önkormányzat
W1ĺa
wz
Kĺsújszállás Városi Önkoľmányzat normatív állami támogatása
Intézmények bevételei és kiadásai költségvetési kerete)
ZNlla (
zwz
norľnatív állami támogatás előirányzat és elszámolása
Intézmények bevéteieinek és kiadásaina k (költségvetési keretének) eĺőirányzata és teljesítése
NŻ/a
A költségvetés közoktatási mutatószámai
ZW2/a
wz/b
Intézmények részérebiztosítoę normatív módon elosztott kötott felhasználáslj támogatások felhasználása
zRlŻtb
W2/c
Cigány Kisebbségi onkoľmányzat bevételei és kiadásai, mérlege
ZNZĺc
Cigány Kisebbségi Önkormányzat bevételeinek és kiadásaĺnak előirányzata, telJesítése,és mérlege
R]Ż/d
Társulások bevételei és kiadásai
zRlztd
Társulások bevételeinek és kiadásainak előirányzata és teljesítése
N7/e
és Alapszolgáltatási Központ bevételel és kiadásai
ZWŻ/e
Kisújszállási TéľségiSzociális otthon és Alapszolgáltatási Központ bevételeinek és kiadásainak teljesítése
w2ĺf
Az intézmények, Cigány Kisebbségi Önkoľmányzat, Táľsulások feIújítási, felhalmozási kiadásainak bemutatása célonként
ZNzIf
Az intézmények, Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Társulások felújítási, felhalmozási kiadásainak bemutatása célonként
W2ĺs
Az intézmények, Cigány Kisebbségi onkormányzat, Táľsulások Európai Unĺós támogatással megval ósuló kiadásainak bemutatása
ZNLĺs.
Az intézmények, Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Társulások Európai Uniós támogatással megvalósuló kiadásainak bemutatása
Kisújszállásl Térsé9ĺSzociálls otthon
. v.9q.
R/3
Rl3/a
Polgármesterĺ Hivatal működése és önkormányzati feladatok bevételei és kiadásai
Működési célúpénzeszközátadások, kĺilcsonök, egyéb szervek támogatás
,,,vJ!v,
I
ZN3
önkormányzati feladatok bevételeinek és kiadásainak előirányzata és teljesí|ése
ZN3/a
Működési célúpénzeszktizátadásoknak, kölcsönoknek, egyéb szervek támogatásának előirányzata és teljesrtése
14t201
A kiiltségvetési és zätszámadási ľendelet Köl
i rendelet mellékletének
szama
Tartalma, megnevezése
Rl3tb
Spońalap felosztása
N3/c
A Polgármesteri Hivata| felújítás|, ĺelhalmozási kĺadásinak bemutatása célonként,feladatonként
R/4
N4/a
Hiteltörlesztés/ kötvény-visszavásárlál és kamatok
A '..ĺ2010' (l.27) sz. 1.
Zárszámadási ręndelet mel l ékletének szama
Tartalma, megnevezése
ZN3lb ĹN3lc
A Polgármesteri Hivatal felújítási, felhalmozásl kiadásinak előirányzata és teljesítésecélonként,feladatonként
LW4
Hĺteltörl esztés/ köWény-visszavásárlás és kamatok előirányzata és teljesítése
LW4/a
KöWényforrás felhasználásá nak teljesítése
7'W5ĺa
beruházási, fel újítási feladatok előirányzata és teljesítése
7-N5ĺb
Uj induló beruházási és felÚjítási feladatok előiľányzata és teljesítése
7-W5lc
Egyéb felhalmozási kiadások előirányzata és teljesítése
7,PJ5ld
Felhalmozásl célúpénzeszközátadások és kölcsönök előirányzata és teljesítése
Euľópai Uniós támogatással megvalósuló beruházási és felújításl feladatok
z-N5le
Európai Uniós támogatással megvalósuló beruházási és felújítási feladatok előlrányzata és teljesítése
Felhalmozási céltartalék
LRl6/a
Felhalmozási céltartalék
Működési céltartalék
7-N6lb
MĹjködési céltartalék
Altalános tartalék
LW6/c
Általános tartalék
Kcitvényforrás felhasználásának
részletezése
a
RJ5la
Folyamatban lévő, áthúzódó beruházási, ŕelújításlfeladatok Ú1
R/5/b PU5/c
R/s/d
PJ5/e PU6la R/6/b
N6ĺc
PJ'1
inouló beľuházási és felújítási feladatok Egyéb felhalmozási kiadások
Felhalmozási célú pénzeszközátadások és kölcsönök
Többéves kötelezettséggel járó feladatok előirányzatai éves bontással
R/8/a
onkormányzati műkĺ'dési bevételek és kĺadások alakulását bemutató mérleg
R/8/b
onkormányzati felhalmozási bevételek és kiadások alakulását bemutató mérleg
FJ9la
Intézményenkéntengedélyezett álláshelyek
R/9b
Polgármesteri Hivatalban, önkormányzatnál, Társulásoknál és a Cigány Kisebbségi Önkormányzatnál fogl a lkoztatotta k engedélyezett álláshelye
R/9c
rendelelel sz' melléklete
Közfoglalkoztatás keretében engedélyezett álláshelyek
R/l0/a
Az önkormányzat által adott közvetetl támogatások
R/r0/b
Az Önkormányzat áltaĺ bevont kĺ,ilső forrás (köWénykibocsátás, hitelfelvétel) állományának alakulása lejáratuk idejéig
vryqrrrq(vqtt
tEYv, oLttuavu'
LR/7
Többéves kotelezettséggel járó feladatok előirányzatai éves bontással
t-NB/a
onkoľmányzati működési bevételek és kiadások előirányzatát és teljesítését bemutató mérleg Önkormányzati felhalmozási bevételek és kiadások előirányzatát és teljesĺtésél
LP.J8/b
bemutató mérleg
LW9la
Intézményenkéntengedélyezett álláshelyek és átlagos statisztikai állományl létszám alakulás
ZN9lb
Polgármesteń Hivatalban, önkormányzatnál, Társulásoknál és a Clgány Kĺsebbségionkormányzatnál foglalkoztatottak engedélyezett álláshelyeinek és statisztikai állományl létszámának alakulása
LN9c
A Közfo glalkoztatotás keretében engedélyezett álláshelyek és átlagos statisztikai állományi létszámának alakulása
ZWl0la
Az önkormányzat által adott kcizvetett támogatások teIesÜlése
7-Nt0lb
Az onkormányzat által bevont külső forrás (kötvénykibocsátás, hitelfelvétel] állományának alakulása lejáratuk idejél9 $ény)
151201
A költségvetési és zár számad
á
..12010. (1.27)
taľtalmí ktivetelményei
Költségvetési ľende]et meI lékletének szama Tartalma, megnevezése
Zál'számadási rendelet mellékletének Tartalma, megnevezése szama
A helyi Önkormányzat adósságát
R/l0/c
keletkeztető éves kotelezettség vállalásának felső határa
R/10/d
Az cinkormányzat által létrehozott alapok bemutatása
ZNI0ĺc
teljesÜlése
zw10/d
Vagyonkimutatás a Városi Önkormányzat eszközeiről és forrásairól
Eĺőirá nyzat felhasználásĺ ütemterv
ZWL0ĺę
R/l 0/f
Likviditási terv, pénzállomány alakulása
ZN|0ĺť
A mĹiködési és fejlesztési célú bevételek és kiadások alakulását bemutató mérleg a ktiltségvetési évre és a kovetkező két évľevonatkozóan
A helyi Önkormányzat adósságát keletkeztető éves kötelezettség vállalá:
Az cinkormányzat által létrehozott alapok tervezett összegének felhasználása
R/10/e
ZNIl
Az ĺinál|óan, részben onállóan gazdálkodó szervek pénzmaradványának elszámolásáról
ZN12
Kimutatás a jóváhagyott pénzmaradvány következő évi költsé9vetést módosító osszegéről
W|Ż/a
ZNlŻĺa
Részletező kimutatás a működési pénzmaradványról
wtz/b
ZNlzĺb
Részletező kimutatás a felhalmozási pénzmaradványról
R/l3 wt3/r
ZRJ13
LNl3ĺ1
Egyszerűsített mérleg
Rlt3/2
LNt3/2
Egyszerűsített pénzforgalmi jelentés
R/l
I
PJt2
R/l 3/3
w13ĺ4 R/l4 FJl4/a R/l4lb
A költségvetési ľendeleiben szereplő címek címrendje
H v -H
-
-
LNl3ĺ3 LNt3/4
LN14 LNI4|a ZNI4Ib
sz.
rendelelet 1. sz. melléklete
si ľendelet
Egyszerűsített eredményki
m
utatás
Egyszerĺĺsítettpénzmaradvány kimutatás
H
Egyszerűsített klegészítő melléklet Egyszerűsített klegészÍtő melléklet
2.sz. melléklet
u Ą|zon.G, 27,) sz' önkormányzati rendelethez
ful,sz. mell.
onkormáqy74$i bevételek és kiadások előir ányzata
š
Polgámesteri Hivalal műkÖdési bevćtelei, müködési Áfa bevételek
t
t.2
Működési célr1 kamatbevételek, árfolyamnyereség
I.3
Felhaĺmoási célúkamalbeVételek
l-4
Intézmények miĺkÖdési bevétetei, miĺködési célúÁfa bevételek
Í'5
TársuIások miiködési bevételei, működési célúÁfa bevételek
1.6
)igány Kisebbségi Önkormányzat mŕlködési célúbevételei, műkodési célri Áfa bevételek
Í'7
)olgármesteri Hivata| felhalmozásí célúÁfa bevételei
I.8
ntézmények felhalmoási cćlú Áfa bevételei
Í'9
ľáĺsutások felhatmozási célúÁfa bevćtetei
I,
Intézményi mĺlködési bevételek összesen (I.l+...+I'9)
II
NrUKoDÉsI cÉlÚ pÉNznsZKÖZ II, I
)olgármesteĺi Hivatal míĺkÖdési ^TVÉTEL célúpénzeszkÖźtvételeállamháztarláson
lt.2
ntézmények nliiködési cél'úpénzeszkÖzátvétele államháztartáson ársulások mĺĺkÖdésicélťl pénzeszlĺöáwétele államháztartáson
II,3
II.
Működési célúpénzeszköz áĘétel összesen (II'1+.'.+u.4)
III.
ÖľxonľĺÁľvyzAToKsÁJÁTos MĺjKoDÉsIBEvÉTELEI ilt. t .l
adó tartózkodás uÍán zési adó
Iil- I .3
adók łisszesen (ĺlI.l.t.+...+III.ĺ.3)
III.I IIt.2. t.
bĺrságok
l\.Ż.Ż
jÖvedelemadó helyben maradó része jÖvedelemadó jÖvedelemkülÖnbség mérséklésetniatt
III.2-3
Ilĺ.2.5
3épjárműadó
I|l.Ż.6
lermőföld bérbeadásából sźrmazó jövedelemadó
ill.Ż.?
tengedett egyéb kÖzponti
tengedett központi
IIT.z
adlk
adók (III.2'l'+.. .+Ill,2,7)
ilI.3.I
(Örnyezetvédelmĺ, műemlékvédelmi bĺrság
III.3.2
falajrerhelésí díj
Irr.3.3
igyéb sajátos bevételek BÍrságok' pótlékok és egyéb sajátos bevéteIek (III.3.l.+...+III.3.3)
IIT.3
Önkormányzatok
sajátos míiködési bevételei łisszesen (III'l+III.2.+III,3)
FELHALMozÁsI ÉsToKE JELLEGÚ BEvÉTELEK lv.t
I
ngatlanok értékesítéseés egyéb táĺgyi eszkÖzök értékesítése
tv.l.2
]öldterÜlet értékesítése
tv. t.3
(intézményi) igyéb táľgyi eszkÖzÖk értékesĺtése
rv.t
Karltségýerési rcndelet
kivülröl
kommunális adója
ilI.I.2
rv. v.
kivuiról
kivtllről
)igány Kisebbsćgi onkormányzat működési célúpénzęszkÖzÁlyétele áh.kivülĺćĺl
It.4
ľ'
előiĺinyzat
INTÉZMÉNY| MUKoDÉsI BEVÉTELEK I.
III.
200... évi
BEVETEL MEGNEVEZESE
Ń I.
ezęÍ FÍ
ľárgyi szkiĺzóĘ immaleriális javak értékesítéseösszesen (IV'l'l+.''+IV'l'3)
IV.2.l
)nkormányzati lakások értékesltése
tv.2.2
)nkormányzati lakótelek, egyéb telek értékesĺtése
lV.2.3
)ĺivatiáoióból származl bevétel
rv.2.4
igyéb önkormányzAÍi
v
IV.2.5
3gyéb önkormányzati
vagyon üzemeltetéséből, koncesszióból származó bevétel
agyoĺl béĺbeadásából sármazó bevétel
N.Ż.
Ďnkormányzatok
IV.3.l
)szlalék és hozambsvétel
lV.3.2
3gyéb pénzĺlgyibefektetések bevételei
IV.3.
Pénztlgyi befektetések bevételei (ry'3.l+Iv'3.2)
sajátos felhalm.és tőkejeltegĺi bevételei (Iv.z.l+Iv.2'5)
FELIIALMoZÁSI ÉsTIKEJELLEGÚ-BEVÉTELEK (Iv.t+....+Iv.3) FELHALMOZÁSI cÉLÚ PÉNzEsZKÖz ÁTVIĹTELEK
ninlo R-l ntelléklel
2010.02.09 9:58
Önkormáĺpĺaĺtibevételek és kiadások
200... évi e|óftányzat
Polgármesteri Hĺvatal felhalmozási pénzeszköz áwétele államháztart.kivülről
I
kivĺllről
2
ntézményekfelhalmozásí pénzeszkÖz átvétele államházlartáson
3
ľársulások felhalmozási céli!pénzeszJľ..öz^tvétele államháztartáson kivtllröl
4
]Kl
ťelhalmozási célúpénzeszköz árvétele államhááarłáson kivulről
Felhłlmozási célúpénzeszköz átvételek ( v.1+...+v.4)
TÁMoGATÁsoK vt.r.1
Normativ ltozájáĺulás: lakosságszámhoz kötöľt
VI.I-2
hozzÁjálulźls: feladatmutatóhoz kötött
vr.l
tív támogatások (l+2)
vl.Ż-l
támogatás az egyes közoktatási
vt.2.2
Egyes jövedelempótló
vl.2
Norma tĺv, kötött
vt,3,
vL
ezer Ft
BEVÉTEL MEGNEVEZÉSE
N
v. vI.
R./l.sz. mell.
előiľányzata
feladatok ellátásához
támogatások kiegészĺtése
felhasználású támogatások
előirányzatok összesen:
vt.4
Fejlesztési célúÍámogatások
vL5
onkormányzatok egyéb költsćgvetćsi támogatása
vt.6
Önhibáján lďvül hátrányos hetyzetben tevő önk támogłtása
Ön
összesen (vI.l +'..'.+vI'6)
tá
VII. T
BEVETELEK
T VII.I.I
PolgármesteÍi Hivatal támogatásértékű bevétele
vil. r.2
Intézményektámogatásértékii bevételei
VII.I.3
Kisebbségi Önkormányzat támogatásértékĺi bevétele
vu.l.4
lások támogatásértékű bevéľele
VII.I
MÓködési célútámogatásérÍékíĺbevételek
(
vII.l'l'+..'+vII.l'4)
vlt.2.t
Polgármesterí Hivatal felhalmoźsi célútámogatásértékĺl bevételei
vll.2.Ż
IntézményektámogatáséÍtékü bevételei
vfl.2.3
támogatásértékĺl bevétele
vil.2.4
vll.Ż
Kisebbségi Önkormányzat támogatásértékii bevétele Felhalmozási cé]útámogatásértékű bevételek (vll'2.l+''.+vII'2'4) TÁmogatásérték{I bevételek összesesen (vII.l+vII'2)
VII.
vÜI' TAMOGAT sI KoLCsoNÖK vIssZATÉRÜLÉsE
vnL
x. x.
xI.
VIII,I
Működćsi célútámogatási kölcsönökvisszatéľlilése
vil1.2
Felhalmozási célútámogatási kölcsönök
ľómogatńsi kölcsönök
ľÁRGYÉuKÖLTsÉGvETÉsrnnvÉľrr,nK(I+II+III+tv+v+vI+vu+vIIl) KÓLTsÉGvETÉsr ľnvÉľpr,nK.ÉsKIADÁsoK EGYENLEGE KÖLTsÉGvETÉsITÖBBLEŤ'(-i KÖĹTsÉGv.ETÉsIHIÁr\rĐ PÉNZFoRGALoM NÉLKÜLI BEVÉTELEK xl. ?olgármesteľi Hivatal előzö évi pénzĺnaradvány igénybevétele mĺĺködésicélra ( (+)
xI. .z
ntézményekelözö
xt.
.3
ľáĺsulások elôzô évi pénzmaradvány igénybevélele működésí célĺa
xI.
.4
xt.l
xII. III.-XT
évi pénzmaľadvány igénybevételeműködési célĺa
)ĺgány Kisebbségi Önkományzat előzó évi pénzmaĺadvány igénybevételeműködési célra
Működési célúpénzmaľadvány összesen (xl. t.l+.'.+xl't.4)
x.2.1
Polgármesteri Hivatal elóző évi pénzmaradvány igénybevétele felhalmozási célra
x|.Ż'2
Intézmények előző évi pénzmaĺadvány ígénybovételefelhalmozási célra
xt.2.3
ľársulások elöző évípénzmaradvány igénybevétele felhalmozásí célra
x1.2.4
)igány Kisebbségi Önkormányzat elóző évi pénzmaľadvány igénybevételefelhalmozási célra
Felhalnlozási célúpénzmaľadvńny összesen (xl'z.l.+...+xI.2.l)
xI.2
xr.
visszatéľlllése
visszatéľllIéseösszesen (vlu.1+vüI.2)
Pénzfoľgalom nélklllĺbevételek Üsszesen:
(xLr+xl.z)
.ELŐzl ÉVĺPÉNZMARADVÁNYIGÉIVYBEVÉTELE UTÁN EjÁNY VAGY TÖBBLET F'INÁNszÍRozÁsI BEVÉTELEK, KIADÁSoK
xil.1.1 xil.1.2
R0vid lejáĺatúhitelek felvétele
)ilil.1.3
Forgatási célúéńékpapĺĺokkibocsátása, értékesĺtése
xII.1.4
Egyéb Íinanszírozási bevételek
Röltségyetési rendelel minta R-l
Líkviditási hitelek felvétele
uelléklet
2010.02.09 9:56
Önkormá4YŕŹÚi bevételek és kiadások előirányzata
R/l ,sz. mell. ezcľ Ft
BEVÉTEL MEGNEVEZÉsE M{lködési célúfinanszĺrozási bevćtelek (l+2+3+4) Hosszú lejáĺaru hitelek felvétele Befektetési célri éíékpapĺrok beváltása, értékesítése
Fe}halmozási célúíinanszírozási bcvótclek (l+2)
XIIl. iFinanszíľozási bevételek xIV.
l.
1
łisszcscn: (l+2)
RÖvid lejáratú hilelek tÖrlesztései kÖtvćnyľísszavásárlás l
Likviditási hitelek tÖrlesztése
F*@ Il'ĺ{lködési célúíinanszÍrozási kiadások
(XIV.l.l+...+XIV.l'4)
Hosszú lejáratú lejáÍatú hítelek törlesztése/ kowćnyvisszavásárlás kötvćnyvisszavásáÍlás Befektetési célúértékpapírok kíbocsátása, vásárlása
Felhalmozási célúfi nanszÍrozási kiadások
(x|v.z.l+xw.x'x)
FinanszÍrozási kiadások összesen: (XIv.1+xIv.2)
ÁncyÉvl BEvÉTELEK MINDÖssZEsEN:
ÁncyÉvlKIADÁsoK MINDÖsszEsBN:
Köilsérvetési rendelet ilinlą R-l nellékle,
2010.02.09 9:58
onkoľmáĘmÚi bevételek és kiadások
elłíiĺány zata
R.i
l.sz. mell. ezer Fl
BEVÉTEĹ MEGNEVEZÉSE
ÖľxoRľĺÁrryZATIKIADÁsoK ÖssZEsEN KIADAS MEGNEVEZESE
MeIléklet Ż 1
Intézmények miĺködése Intézmények ťelhalmoźsa
2l.l
Társulások működése
2td
Társulások felhalmozása
Żle
TéĺségiSzociális onhon műkodéséhez pénzeszkÖátadás
2le
TéĺségiSzociál ís otthon
fel hal
mozási
k
iadása
ihoz pénzeszkózáÍadás
J
Polgármesteri Hivatal nlíĺködése és önkormányzali
3
Polgármesteri Hivatal felhalmoási kiadása
3la.
feladatok
Mtĺködési célúpénzeszköz átadźlsok, egyéb szęrvek támogatása
4
Fejlesztési és mĺiködési célúhitelkamatok
5la
Folyamatban Iévö, áthúzódó beĺuházási, fehijítási feladatok
5/b
Új, induló beruházási
5le
Európai Uniós támogaÍással megvalósuló projektek
és fe|rijĺtási feladatok
5lc
Egyéb felhalmoási kiadások
5ld
FeIhalmoási célri pénzeszkÖz átadások és kölcsÖnök
6la.
]éltarłalékfelhalmoási célra
6tb
]éltartalékmíiködési célľa
6lc
Ąltalános tartalék
tclepülési önkormányzät kiadásai össz€sen: 2lc
Jigány Kisebbségí Ônkormányzat
2lc
Cigány KisebbségĺÖnkormányzat fclhalmozási kiadása
műkÖdési kiadása
Kiadások mindö'sszesen: Tájékoztató adatok:
(
A kiadások ĺészlelezésekiemelt elöiÍányzatok szeÍinli
tagolásban, önkormányzäti szinten összesĺtve)
KIADÁS MEGNEVEZÉSE
Soĺszám jzemélyĺ jellegú j utlatások
)
vĺunkaadór terheló járulékok
3.
)ologi jelleg{l kiadások
4.
]llátottak péEbeli juttatása
5.
Speciális célútámogatások
6.
{ helyi önkományat állal kÜelöll felhalmoások (beruhĺiaások, f€lújĺtások és az egyéb ĺelhalmoźs :élúkiadások' támogatások)
't.
ľaTÍalékok
8.
Finaszíroási kiadäsok
9.
Ďsszpspľ:
2010.02.09 9:58
Kollséglelésirendelel ninrą R-I ilellékle,
Kis'Íj {llÁr
váÍori ÖnkomínJat nomativ śllomi rímogarásĺ
UlA nc:IMŔ
211201
McWgćt
k |Eć8.
i
kalL9ćś.
wćsi
7
LćoI
lsg]lt I dlPłdn
..-..."Ľ-
3
I
2o0''.tkhb.ŕ0l_iB
Iofu k(ĺi4ri ahph@4iáro|ÍJok
szemćlvi irvedęlęmado bevéÍ l !saĄ
(.c!gśqŚ
l@'
l.łztnlomĺĺntjortackmdiĺŤ.MciÁjdŁa'zknbéEćktétćÉj
|t !ło-ł'yazooo,mvÍr ď Á śám a blBć8vđćsiĺ g&y ]',4.' &
c:
|bc
^4nż'
6n!
8-
4Eć]'ilÚv.dclcoĺĺo rec
sŻ.án mdléHđciĺďldfivls
d
!.ać!tr\bąosł.'xlsuJPa|btu'on.a x\
an6
I
s
h Ńpn
2m.'. 09.0l{
]
Glj6ĺhćny mubt ĺ alaput
ÍrÉ!!49Ą
ł h MDn
R/2. melléklet ezeÍ FI
Intézményektnlé&}ei és kiadásai (kłiltsé gvetési keret)
""
év
AlaptevéIłenység FcIhalmo?Ĺli céllźpérumaradvÍay
IŃenenyi k dési bąćlłtck
*.------r.-.-.--aźy L L'' |aflďpcrť:t){oz Felhalmoĺljsi céhi I
.K
ltséqveťésirende7et frźnta Intéznénye* R-2 eff.
2010.02.09 9:58
R-/2' melléklet
IntézményekhffiĺétrIei és kiadásai (kłiltségvetésikeret)
ezeÍ Ft
.... év
Alaptevékenység
É
Á I qrÍo
Munkaad t
sunżźIrijellc
Megnevezés
Dologi jeltcgü
tĘhel
jufuÚźsok
kiadásolł
j,áruIékok
ElUtotuh
Spuidĺis céI Limogal sok
SSZESEN
jufurís4
V rosi ĺodai Intéutćll1l
0
k
0
M tl éÍzd-otd źsi Intbsaé ny
Ä!Ĺ Iskola, EgłségaPedag giai
Eukĺolgílatds Diákotthoa
0
KollĘun
0
!łI ĺią Zs Gim,źziun\ Kl}ąaztu gi Eukkazźp'iskola I llés1
Si ndor Su k*
és
ľ ęonl
J
ŻźogąaŁŚhoz
DoloEi jcllegfr
ki4dĄ@kb lcdcgd
Ĺ on|itvd
0
zźpaésSuki skola
0
Mtlvel6ďési u ĺf1uĺtgÍ Atdąy
Elż&és dĹ
nkotm nyutÍ
0
Arany r,źnos ÁIut,źnos Iskola
Kosarh L
ĺntéuny łĹruie jfu notmtív s kait ť źmogąt!źs
IilAĐÁsoK
pźnzbe}i
0
nos uiżlosi K nlvtár
Alaptłékenységsucn:
0
0
0
0
0
0
0
Dolosl j.I.gĺ kiE.dĹ1okbÚ raęBj
hgdnÚ-k bffids
Áraa!ą!
nos Áluhánu Iskola !t n6 -_
yg*g y::Łľ:ľ:!:Ľ
pedąs Eirn Sukszols.i
M&iaZc: Giruizjąm, K Ęada Ęazl
lut.
a Diákoahon
źgi SukkÜfu-iskola élKoiléEiqnt
T(dttségvetésj rendelet mżnĹa IntétftényekR-2 neJ.l.
2010.02.09 9:58
IntézményekbłĺáHei és kiadásai (k ltségvetési keret)
R/2- meÍIékĺet ezer Ft
.... é.v
KÍsegÍt tevéIcenysés
eg
:;yoi
c : \D o cu m e r ls a,rd se t t i ngs\b o goste' KI E UJ P IĄD
o k u ma t m o
.t(Öltségyetésj rendeŁe| ninta IntéznéĐyek R-2 ne]]'
A
20L0,02.09 9:58
[ntézményekbc /éHei és kiadásai (k ltségvetési keľet)
R/2. melléklet ezer Ft
.... év
lenelyi jel(egĺÍ
Megnevezés
o
j4tlniźsok
Munl
Dologi jelłcgíI kiLd!żÍok
tuhcl jbuleAok
Elhźloildk péałbelí
Spec źlk cet t ogal sok
ÁlL Iskola,
M tiĄazĺ
EgrégłPerIag
giLi suk%lgltląĹ és Di! ko hoi
0 0
.Iési és IÍirrsliÉiKajÚorrr
l
.nos
Vlźtai K nwaźt
KżscEítB l@é*ewézwsen
:
uiwnlifra
?dlk kbh ícncżoa islril@"k b ě5
0
-
Arunv
Doloqi jdtcgrl
łźmogalźshą
0
aiw źułąK z4adrngi Szl*kł)tź1ĺiskołeés KollĘium Ilt és ł S áruIo r Sakk čzég & S ukisk o I o LflI eI
Eltjłjs az liłtltorain1luti
0 0 0
Árany !,źĺos ÁItalános Iskola
L
jĺił normttv és k t ź ti oq is
ÖsszEsEN
jqtźątrisd
Vliroi lwdaż Inlźuény
Kosilrh
Ihténéiy rétie
KuDÁsoÍ
0
lt
0
0
0
0
0
0
n
0
INTEZMENYEK OSSZESEN C :',D
o c un e
nr s
md
se r r i ngs
\
b
o8ü
kł. Kl s
UJ P ÍĺDÔ Ia m e al u m o k|
Kajlt'séwetési tendelet minta IntéznényekR-2
ne].]'.
2010.02-09 9:58
26t201
A koltségvetésk
l. .... ianuár
lntézmény
gyermek- és tänul létszám
csoportok, osztályok száma
í -a uq
reti raszárr az osszesenb
Összesen
kÖtelez
rában
elláĺott /ároď Óvodaĺ lntézmény \ any János Átalános lskola
(ossulh La]os Általänos lskola, :gységes Pedag giai szakszoĺgálat és Diákotlhon
\lapfok
MlÍvészetokt.lnt.
Vi ĺie'Zs. Gimnázium' K zg. szakk zépiskola és Koll. llléssy s. szakkÖzpép_ és Szakiskole
Osszesen:
K
ltségyetési rendelęt mintaR-2-a mutď számok
Il. .....
31
tl
l
rában ellátot
R/2/a mellékięt
szeptember 1 _ december 3ĺ.
gyeremek- és csoportok, tanul létszam osztályok száma
eti
ľaszám aŻ
Összesen
k telez
Összesenb
rában ellátott
tl
a l
rában ellátoĺ
Eltérés gyemek_ és
tanul 60pOrtok számában
271201
Íntézményekrész re bizosított, normatív m don elosztott ktit tt felhaszuálásrÍ támogatás felbasznáIása R/2/b. sz. mell, ez,et
Cím Á l.ĺm
ĺ/árosi
Megnevezćs
Kosuth L'Ált.
Álapfok
M ve
lvodei
Árany J.
et-
Iskola, Egys. Ped,Szak-volg. éŚ Diákotthon
Ált_I"kol"
ok(áaási
ĺntézmÚny
Intézmény
K
Mrírie Zĺigmond Gimnázium
Illéssy Sáĺdor
sakk
Żép-
Sakiskola
é
lntézményck mind isszesen
dások
I
Dologijelleg kiadások
2
Szcmélyi
3
Munkaad
jelleg
juttatások
t terhelłi
járulékok
Kiadćsok i)sszesen:
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Bev telek I
'ntáanény részérejfu k('l tt tamogatás sszesen 'dnkormánvzati támoeatas)
Bevéulek ijss4esen: I ntéz ménvi a da! lan o k szer
ĺntázménmepnevezése
int
Pedag giai Szakszolgálat
u
Ft-ban
DiáIłoilhok VÁtnci (\nioi Á
Pedag gus szakvizsga
1
Kossuth L' Áltlskola, Eglséges Ped. Szakszolg'
es
továbbk pzés
Innfnhi
ll
Inléĺmén
I
lé sze toktatás i I ntézmén
Áĺam J. ÁItaĺłźnosIskola Kossulh L. AlLlskoh, Lg$eges rea. JzaKszotg.
es
Ď;Ábałlhnn
MZS Gimnaziuĺl és Kozg- SZKI IIlá ss Śándar Śzakkjzlźn-és Szalciskĺ
|
J<
ltségvetésl rende7et frżnta R-2-b Kait tt norft
|isszesćn:
0
Ft
281201
Cigány Kisebbségi onkormányzat bevételei, kiadásaÍ és méľlegeR/2/c.
BEVETEL MEGNEVEZESE
Szám
i hozzátjárulás a miĺ kĺj dés i
Á
Ż
Intézményi mĺĺködési bevétel
3
Műkodési célútámogatásértékű bevétel
4
Miĺködési célúátvett pénzeszköz
5
Felhalmozási célútámogatásértékiĺ bevétel
6
Felhalmozási célúáwett pénzeszköz
7
Ö nko
I
Bevétel összesen: (1+...+7)
9
Költségvetési kiadások es bevételek egyenlege (többlet (+)' hiány() )
l0
P énzfor ga lo m né lkul
11
BEVÉTELEK ossZESEN:
arn
ezer Ft
' 'évi eloirányzat .
kö ltsé gekhez
1
l l
sz. melléklet
ľmány zati támo gatás
i
b
evé te le
0
k (9+10)
KIADAS MEGNEVEZESE
Szám I
Személyi jellegiĺ juttatás
2
Munkaadót terhelő
J
Dologi jellegĹĺ kiadások
4
Speciális célútámogatĺások
5
Felhalmozási kiadás
6
Kiadásösszesen:
j
.,.evr
előirányzat
áľulékok
KöItségvetési rendeJeü ninta R-2-c
(1+...+5)
CKÖ
0
29t201
Cigány Kisebbségi onkormányzat bevételei, kiadásai és méľlegeR/2ĺc.sz. melléklet ezer Ft
Cigány Kisebbségi onkormányzat mérlege 1.
Működésí célri bevételek
2.
Működési céIri kiadások
3.
Működési hiány/többlet
4.
Felhalmozási célúbevételek
5
Felhalmozási kiadások
6,
Felhalmozási hiány/tiĺbblet
C :\D ocuntents
Röltségvetésj
'eDdefet
and Settings\bogos
nżnta R-2_c
CRÖ
ke.
KJSUJP IADokumentumok\
30t201
R/2id.
Táľsulások bevételei és kiadásai
Cím
I
Älnín
Önkormlfuyuti Ť nulLis
Nqgtkul
Megnevazés
Ssz.
az
Hagnmdn! rz TrÍłsuI!źs
...
Ész4kar! ai RĘiłÍ
Iv vtzliia
ségének
évi erederi
el iĺányzĺ
Tdrcul
sok
ssa6
.ĺłĺtsłźér7
ćvi acdeti
...
eĺ irányat
.... évi ęľędgtj
el iĺányat
Kiadások I
Személyi
jelleg juttaÍasok
0
Muĺrkaad t terhel j áĺulékok
0
5
Dologi jellegu kiadasok
4
Speciális cćhi támogatasok
0
5
Ellátottak pénzbeli juttatasa
0
Kiaddsok łjsszesen: ( I
+
2+3+4+
6
Felhalmozási kiadások ÁFÁ-val
7
Kiadísok mind sszesen:
5
0
)
0
0 (
0
0
(
B.evételek 8
lntézĺnényim
k d&i
9
Mĺikodési cehi
pé nzfś;7kajz-źť!rétď.,támogďásé'ítékÍibet/étel
10
Fethalmozasi és t kejellegĺĺbevételek
It
0
bevétel
cél tamogatásé'ÍtékÍĺbeveteleĘ áwett
|Fehalmozási
0
lpénze'szkozok
L2
Mĺik dési cćhi pénanaradvany
0
13
Felha]mozási célti pénzĺnaradvány
0
L4
Ônkormáĺryzati tiĺnogaás
0
t5 Bevételek mindÍiśszesen : C ; \D o q
m
ą
ls
ąd
S e ĺi zgs|. b o g o s kł. KI S UJP H|D olu me n t u m
0 o
k\
0
0
saám melléklet ezer Ft
Kisújszállási TérségiSzociátis otthon
R./2.e. melléklet
ezer Ft
bevétel3í ć3Q1adásai
Cĺm E N
Osszeg
Megnevezés MĹĺködési célúpénzeszkÖzátadás a Kalcagi Többcélú Kistćrségi Táĺsulás részére a Kĺsújsállási Térségi Szociális otthon műkodéséhez
2.
Felhalmoási cél't pénzeszközÁtadás a Karcagi TÖbbcéItl Kistérségi Társulás részéĺe a Kisújszíllási TéĺségiSzociális otthon fclhalmozźsi kiadásaihoz
3.
Összesen:
0
TlÍjékoztató adatok
KisújĺłźllósiTéĺségi
Megnevezés
.ě N
Szemétyi jellegű
j
.9zocídlis otĺhon 2008'
uttatások
2
Munkaadót terhelő járulékok
3
Do1ogi jellegű jutlatások
4
Speciális célútálnogatások
5
EIlátoftak pénzbeli juttatása
6
M{tkö t|ési ki aĺlds összeseu :
'7
Felhalmozási kíadások ÁFÁ-val
8
Felhabnozúsi lĺiadás łjsszesen:
9
Kiáđások mindösszesen:
l0
Intézményi müködési bevéteĺęk
lt
tntézményi miĺködési céltl rámogatásérlékĺi bevćtelek, átvett pénzeszközök
l2 Felhalmozási
0
; 0
és tökejellegíi bevételek
l3 FeIhalmoźsi cétútámogatásértékii bevételek, áNett pénzeszközÖk l4 Miiködési célúpénzmaradv áĺly t5 Felhalmozási célúpénzmaradvány
l6
TámogaÍási igény ( Bevételek és kiadások kulönbözete)
t7 Bevételek minđösszesen:
l8 InÍézményrészére járó normatÍv és kötött támogatás
l9
Kistérségi kieg.normatíva
20 Egyéb támogatás
2l
0
)sszes központi Íámogatás
)1 NormetÍv támogatÁson f€lirli
támogatási igény (21-l6. sor)
0
Dologiba n tervezett ingarlankarbantdrlás isszege
C :\Do cn nent s
and
Se
t
ti,rgs\bo go5 ke. R l sUJ PI]\Đoku
Költségľetésl rendelet nźnta ŤéZségźszoc,otthon R-2e.
il en tnno
k|
1
2010-02.09 9:58
32t201
Intézmények, Cigány Kisebbségĺ onkoľmányzat, N}lf. Táľsulások felújításĺ'felhalmozásĺ kĺadásainak bemutatása célonként,feladatonként
E
o
E o
Megnevezés
6
Felhalmozási' felújítási kiadás megnevezése
sz' me Iléklet
BekerÜlési kĺiltségÁrÁ-val
tervezett Városĺ Óvodai lntézmény
osszesen:
Ala pfokÚ MĹĺvészetoktatási
lntézmény Arany János Általános lskola
osszesen: osszesen:
c
osszesen:
Í
Kossuth Lajos Általános lskola,
Egységes PedagÓgiai
Szakszolgálat és Diákotthon MÓricz Zsigmond G im názium, Közgazdasági SzakkÖzépiskola l
llésy Sándor SzakkÖzép-és Szakm unkásképzo lskola
Miivelődési és lÍjúsági Kozpont
VárosiKonyvtár
összesen:
0
osszesen:
0
osszesen:
0
osszesen:
0
lNTÉzMÉNYEKösszEsEN: Nagykun HagyományÖző Társu|ás
unKormanyzalr I arsulas es EszaK alfÖldi Régió lvlvízminőségének JavÍtásáért
TÁRsULAsoK ÖSSZESEN:
0
osszesen:
0
osszesen:
0 0
Cigány Kisebbségi Önkormányzat
összesen: MINDOSSZESEN: c j \ pocumen
ts a nd
se
tt i ng s \bogo
Költségvetési rendęlet minta
s
0 0
ke. KI sU.IPH\Dokume ntumoł \
20t0.02.49
IntézményeĘCigány Kisebbségi Önkoľmányzat,
TársuĘffiur
Rłz/g. melléklet pai
Uni
s támogatással
megval suI pályázatainak
ezeÍ Ft
tevéteĺĚi"éí lädásai
r-_-
Ci
------E tĺcgne
kosŚq L ÁtL I*olo, EpsfF Pchg gfuí
Sskillg ld & Diźk hon
I
ri"łt"ąi
I
ln*-nr,* | łvtł l ĺł*lł,
!
i
juttatások
'ą'^^*
kiadásoł
Ćll si
E lnĺłméĺyiĺ
(befu
M2ÁśoŁ fet
ki dísok t{no8i!ĺsok)
kiadls
ijrcą:
kť}dđicć|'i no8atĺséÍték
pđzě?,kŻ'Ik_ Felhalmásisi
K'|Béryétásl
és t
kcjellcgrĺ bcvétclek
Ťénde.leťnintđ R-2-g ne!]. EU-s Pd)yázaŁok
2AJ0-02.09 9!59
Polgármesteri Hivatgl m
E4dAO1
k dćse
s
R/3.
g. melléklcl
eaFt
nkormányzati feladatok
bevételei és kiadÁsái
Fe].aÄ
o
.
l
B
c o megilevezése
Intéanényi
Péľzmaľadvány
Fclhalmoźsi céIti
kt'dési cél
m'ikrdésí ľámogaEsénékĺi
bevételek
tr Ń I
M
Ev ÉTELEK
Áweĺ penzeszk z
l
t
amogatás-
k
és
t
*
kejellegti bevételek
kejellegi
bcvételek
Atvett
érték
Felhalmożsi
Bevéte|ek k sajátos
KÖltségvetési tźroogatźs
felhalmozĹsí
sszsen
bevé1elei
penzeszk'Ö/ik
szakíetadat śzaLfpląálĺ
P l9íméśté i Eivát'l m k dése ssäÜ:
o
U
0l
0
0
0
0
qálr
I
Śu ąlrfel
3.
Szakŕeladat s?aLfélá''l ' ał
akfeladát 4 6.
válďé|'det
7
Š'ząL1eląÄat ś.łąlzłpląÄqł
9 10.
s?:lďeladat żlrłélrrl^l
t4 SuL'feledat t5.
sulfeĺ'dat Komnunális twékenvség sszesen:
2. I
4.
Szakfeladat ŚnlrÍel.zÄat
6.
ŠzakÍelzĺlat
ŠrvÍŕl^tl^ł QzlrFplądąr 9.
0
0
o
n
0
0
o
ąwělą.l^l l*Irfal ąrla r
Szakfeladat
ftěltségvcté.! Fr'dcJcć
l'lđ R-3 deJ!ékLcx
U
PoIgármestcri Hivltal m
R.|J.
8eBĐ1
kd
bevételei
śe és nkormányzati fcladatok
a
kiadásai
KIADASOK Kiadások Spcciális megneveése
célŕl támogatások
Társadalom és szoc.pol'
Juttaĺĺsok
Fe]halmoási kiadások
łissz6cn
sa mellélĺlel %r Fĺ
Polgáľmesterĺ Eivatál m
k
86CeO l
R.r3.
dése és ą'Úkormányati
g
feladatok
bevételei és kiadásai
__B--Ę_VÉTEL Felhal mozasi cę
m.gatá; érték
K 1tségĘtési .udćJcc ĐihĹa x-J nťlléłlci
Felha]moźsi és t kejelleg bevételek
Felhalmozisi és
t
kejelteg bevételek
k sajátos
KrlEégvetési
ťelhalmozasi bevételei
támoga1ás
Ber,étele* sszesen
me|léld t ezq Ft
R.ĺ3. s?_
8.7d801
Polgáľmcsteri Hivĺtal fi kaidése s iinkormányäti feledatok bevételei és kiadásai
KIADASOK Személyi megnevezese
jcllegu
juttatások
Munład t lerhel
járulél'ok
Dologí jellegu
Speciális
kiadások
ulmogatások
céIr]
! és szoc'pol'
j
JutEtások
Feĺhalmozjsi kiadások
melláklcl
wFt
R/3.
68ŕ801 PolgáÍmesterl Hivatel mĺĺki'd&e é a'nkormányzatl feladatok bevételei és kiadásai
meltéklct
ffiFi
BEVETELEK
E
o
ą
E I
megnevezése
Intézményi miik dési bevételek
Péĺw maradvány
ąN I
ämomÍás-
";'::ľ"'
! ]
elhalmozási és tokejellegu bevételek
Felhalmozási célír
,
értékl]
nénzeszkozoł
l i
Áru.n
I
Felhatmozásí és l
Önkormányzato
K ltségvetesi I l( satatos ?IrcJ.etl:cu l ĺelĺal.ozĺsl támogatás bevctclck 1 bevéĹelcl
Potgáľmesteri Eivátat
Bevételek łisszes n
I
Pénzeszk zt'k
I
0 0
i,^vf.l^r|^Ý
Ż I
Mtika'dési elu
HąészíttevékcnyĘe
aissz6en:
rcLasąvcaéj! tcndclét Fldcd Í-3 héJjćł]ct
í
o
0
n
n
0
0
0
0
0
R'/3.
39ŕ801 Polgármesteľĺ Hivetel m kłidéseés tĺnkormányatĺ felaĺlatok bevételei és kiadásai
ezer Ft
Kiĺdások
Doĺogi I
Speciális crtu lellcgu I kiadások mogtások L..
I
TáÍsadalom és szoc'pol. Juttalások
sszescn
Fęlhalmozási kiadások
msteri Hivatgl kieg&zít tevéke ysĘe
KI
Feladat / revékenvsée
É
ł]
Munkadol
Személyi megnevezese
jelleg
juĺatĺsok
DASO Dologi jelleg'í kiadísok
terhęl
jarulékok
K Speciális
Táĺsadalom és szoc.pol. tiímogaĺások Juttatások cé]
Kiadások ssz śen
Felhalmozrĺsi kiadások
N
<Ą
I
s?^kfcl
^r]rł
Polpármsteri Eivatál kisesít tevékenvséĺesszesen:
MINDOSSZESEN
c
ol
0
0
0i
0
sŁ melléldet
0
0
(
0
0
0
401201
Működési célúpénzeszközátadások, kölcsön
o đ
E
IV3/a. sz. mell.
Támogatott szeľV megnevezéSe
.(B
N ô
Miivészeti és hagyomány őrzÍi csopoľtok támogatása székůázzal ľendelkező civil szervek pőiyálzati keľete ' üzemeltetési költsésľe
Helyi
Felsőoktatásban tanulók támogatása
Nyáľi táborok Városi táľsadalmi ( civil )szeľvek Helyi kiadványok támogatása Egyebek Működési céltĺkölcsön Osszesen:
ezer Ft
egyéb szervek támogatása
200... évi e|óirányzat
41I2o1
R/3/b męlléklet ęzęr Ft
SP2RTALAP FELoszTÁsA a helyÍ spoľ7tevékenység támogatásáról szólő .''' rendelet atapján (ezer forintban) 200.. év
Sportinqatlan alap
a
aa
nqatlanok karbantańása, Íejlesztése PénzeszkÖz átadás non-profit szeľyezeteknek
ab
lPáryá=4sś!ýlp4ę!9k
-
Működésíalap
b
Pénzeszkoz átadás non-profit szeryezeteknek
ffikiadás
Támooatásialap
c ca
UtánpÓtlás-nevelés I
cb
Pé nze sz
kaz átad ás
n o n -p
I
cc
d
rof it sz
Szabad ĺdosport programok támogatása P é n ze sz koz át a d á s n o n -p rof i t sz Sportorvosi tevékenység támogatása
@tuaa" Tartalékalap
Pénzeszkoz átadás DoloaiielleoŰ kiadás
SPORTALAP OSSZESEN:
e rv
ezetekn ek
e rv ez
ete k n e
421201
Polgáľmesteľi rivatal felrijítási' felhalmozási kiadásainak bemutatása célonként,feladatonként ZRt3ĺc. sz. melléklet
ezer Ft-ban
Feladat / tevékenység
Felhalmozási kiadas megnevezése
K
ltségvetési ľendelet ninta
2010.0Ż.09
431201
Hitelt
R/4.szám melléklet
ezer Fł.
rlesztés/ kłitvény-visszavásárlás és kamatok
fedezetek
r)
Megĺrevezése
o
Feilesztési hitel tdÍ]esztéS Fei lesztési célri k 'tvény visszavásárlas Feilesztési cél hitel/kiitvénv łisszesen:
El
z
évben felvętt
miík dési/likviditasi hitel tdrlesáése
Míik<jdésícélÍrkowény visszavásáĺIás osszęsen:
M
kiidési célri hiteVkłitvény sszesen: Hiteltijrlesztés l kłjtz énu oissz ao ás árl s míndij s s z es eĺ: Feilesaési hitelek kamataira FeilesŹési célri k wény kamatai
Feitesztésĺ célri kamatok sszesen: Miik dési/Likviditási hitel kamata MÍíkijdésicélri kiiwény kamaÍai Mĺikłidésihitel kamĺtai sszesen:
Hitelkamątok mináii
ss z e s en:
Hitelt ĺlesztésĺe/kwénv visszavásźalźsaés kamatĺa miĺdiisszesen: c: \Documents and 5eÜtjnlrs\ oqoske. KIsUJPE\Dokunentunok\
Kě7tségyetésżrendeleL ninťa .R-4 nel]'. Hiěe]. és kanat
200'.. évi e\ irásvza.
át ett osszeq
egyéb sajál er I
komnz.
ad
péľałnaradl-i
sszesen
441201
10. cím Kötvényfoľrás felhasználásának ľészletezése
C :1Documents
alld
Ser ingsl'bogoske.KISUJP
Költségýetésj rendeleť nintaR-4 - a
nď. )ék ].et
ÍI\Dokume ntunok\
kötvény
Rl4ĺa.sz. ľnellélĺlet ezerFt
.'/2ot!8'
(vilI.2g)
R.5'ą. sz. mellék|et
lR h.ilźk]ítc
ezeí Ft
45t201 Beruházási fel jítási feladatok Folyamatban lév , áthríz d beruházási, felríjítási fcledatok
Fedezet
Megnevezés
K
ninu R-5-a ltségvďćsi Ťeĺdelđ
írhrlađfclhalm.fclad.
2010.02-09 9:58
Beru házási'
tpjifisi
Új ĺnaulo beruházási
feladato
k
fetadatok és fclrÍjítĺísĺ
E Ě:!
g ť .9äs
Fedeet Atveft
Ń
ÖsszrsEN;
BeadandlÍ
Bsdott
fr4,19Áa'ł
ĺĹlvázql
Saiát er6
Pénzmaradvánĺ
ÁFÁ
viśztéŕiiláś
K fvénv
R.slc. sŁ mollékÍet eze( Fl'
Beruházási, féffiási feladatok Egyéb felhalmozási kiadások
Fedezet Megn ev ezés
KÖltségvetési rendelet mínta E$łébfelh.kiadás 5c
ii
Áwen i Pálrárut sszes i
i-l
'
2:010.02.09 9:58
48t201
R
Beľuhĺĺzási,felrĺjításÍfeladatok Felhalmozási célrĺpénzeszkłiz átadások és kiilcstintik
el irányz a
.a
Meglevezése
N
jut
I
Els<ĺ lakáshoz
)
Els
lakashozjut
EIs
lalcáshoz
jut
k k
nkormźnyzatí tźmogatasa (végleges átadás) nkormźnyzatítźmogatása (visszatérítendcĺ ktilcs n)
k tĺnkormźnyzatitámogatása sszesen
5-
Felhalmozási céhi tamogaf,ási
4_
Egyéb célok fęlsorolása
k
0
lcsĺin: dolgoz k lakásépítésik lcson foiy sítása
Felhalmozási célrÍpénzeszk zátadás és kiilcsłĺnsszesen:
C : \Docume nts and Seuings\b ogos le. KIS UJP Í]\Dokumentumo k\
Kłiltségvetésirendelęt minta fejl.támogatás R 5 d mel
Ż00'. évíel iĺányzzt
0
5/d .sz. mellélĺlet
ezeľ Ft
R'5/e. sz. meĺléklct erer forinti
Beruházási' ĺłUiĺiJisifeIadetok Eurrípai Unirís támogatással nregval sul beľuházásÍ és fel jítási feladatok
Ž
EE
ąp
i ťš šs E
ĺ*"nIBgdandĺ jr*oonl
Ě ssreg
osszEsEN
sszeE I Dálváät l
Dálváat I
Saiát
er
]Pé mamdvány
Áľł
visu térutés
Kłitvény
501201
F'elhalmozási
M
szam
céltaľtalék
EGNEVEZES
Felhalmozási céltartalék łjsszesen:
*
Kané,lykibocsátós bel'élelefelhasznáIáúnak részlelezésea R/4/a nel!ékleten C :\Doąnnents and Sell ings|bogoske.
trö_l
tségrvetésir endef eĹ mi
nta Fe j
L e
sz
KISUJ P ÉADokunlentumok|
césl cé.l tárta Jéł
R/ó/a.sz' melléklet ezeľFt
20''.. évi e|óirányzat
0
51t201
Miĺktidésicéltartalék
M
kłĺdésicéltartalék sszesen:
C : \Documents and Seuings\bogosl<e. KI SUJP H\D ofune nnmo k\
NdJ
tségÍveĽésjrende_l
e
t
nź ntaMÚ k aidé s i
céŻ ta tđ]éł
R/
/b.sz' mellék]et ezerFt
52ĺ201
Általános taľtalék
R'/6/c.sz. mellélĺIet
ezerFt
Megnevezés
szam
ÁfteÉ.'os tartalék sszesen C :\Docume nls and Seuings\bogosle. KIS UJP ÍI\Dokulnentumok\
K )tségveté'żJendeJet mżDtaÁf,ta7ános tatta!ék
Ż0...
évi
tervezett
0
531201
Tłibbévesk telezettséggel j á rĺ feladatok el ir ányzatai éves bontással
sźm
Megnevezés Fei lesztési célťr hitelek
t
200.. év
rlesztése
Fejlesaci cél k wmy-vissaYásárlás Fej leszĺési cél h i ĺelek ĺ rleszlésd ki) lvényvissuv sárlás i)sszesą:
Mfüi'dćsj rclrl hitctt rlcsztćs
Mk
dćsi
qĺ] k
fuény
viswvásáĺlás
M łi'dui céI ! hirelea kivényvissn sáľI
s
svesen:
hitelt ľl6ztćs/ kłitvény-visuvásárlás iissaen Fejlesaési céhi hitelek kamata: Fejlcsztši céhi k tvćny-visszavásáĺlás kmata: Fejleęrési
Mfü
desi
cęllik
cél hireka k oénylitswtźsárl s kamąo
sęesen
tvényfomás kmata
vĺ k dcsi/ foly vámla bjtcl lcman
M
kijdćsi
céIzj
hileleu
k nény-lisnoĺźsdrlás kamaĺo s%en: hiaelkaEet sszśetr
Hiteltłirlesztés/kłitvényvisszavásárlás és kamat
I
mind qszmen
Fei lesztési /m
.
kiidési feladatok kiitelezettségei :
Átn,ĺĺaofeladatok mind
sszesen:
łth,iztĺĺlenaaok forĺds sszetétel e: + saj ár Íorr s *
Uni slorrás
r
Huai támogatás
*
áneu pénzeszk z hitel/kl't ény
* *
ÁFA
isszatériź!és cllen n. sbn:
T
bbéves etk telezettség mindiisszłsen (I+[f)
łÖltséq etésj re'deiet nihta
Ťěbb éyes ł ťe.lezeEtségek R-7
:
200.. év
200.. év
20''. éy
20'.. év
R.i7.
20... év
Ż0.'. év
20. .. ev
20'.' éy
szjm
Osszesen.
mellék]et ęzeĺ Ft
54t201
R 8/a' sz. melléklet ezer Ft.
onkormányzati míiködési bevételek és kiadások alakulását bemutató mérleg ezer Ssz.
Fl
Hivatkoźs
Megnevezés
200'. évi
mellékletekĺe
Míiködési bevételek
teľvezet
Mĺiködési célúbevćtelek łisszesen: Mĺtködési kiadások Műkłidési célúkiadások összesen: Múködési hiánY/többleÍ c.' \Documenťs
and seĹťjngrs\bogoske. KÍSU,IPH\Dołunentumoł\
RiJ]'tségvetési reIdeJet friBtd Múködési mérJe9 8-á me]l'
2010.02.09 9:59
R/8/b' számú melléklet ezer
Önkormányzati felhalmozási bevételek
és kiadások
Fl
alakulását bemutató méľleg czeľ Ft
Ssz
Hivatkoźs mellókletekre
Megnevezés
200...évi
FeIha lmozási bevételek
tervezet
Felhalmozási célúbevételek összesen:
0
Felhalmozási kiadások Felhalmozási célrĺkiadások összesen:
0
Felhalmozási hiányitłibblet
0
C : Doc unen !s and seĺ t i n gs\bo goske. K ISUJ P 11\D okuln I
KöfEséqvetési rendefet ninta
e
nĺ lłmok\
Ż0l0.02.09 9:59
561201
Intézményenkéntengedélyezcft áIláshelyek
I' lntézmćnyek
Intézmény megnevezése
ú Miivészetoktatási Intézmény
L. Ált. Iskota, Egységes Pedagógiai Dbből l'edagógioi Sukszolgźlal
HŁ
MÍive]ődési és Ifit]sási
lntézménymegnevezése
C,
\ Do
cŻhe nt
g dhd
s
e
t
Ż
i
ngs
\
boqosłe. JŕrsuJPfl |Doł ueent
Költségľetési rendelet mínta R 9-a mell.intézm.
uđo^\
R/9/a.
sz' melléklet
571201 R/g/b sz. molléklet
PolgáľmesÍeri HivaÍalban engedéIyezetf áIláshelyek
Polgármesteri Hivatalban' nkormán}%tnál,
il.
Táreulásokĺál cs
a
foglátkoztaÍottak engedélyuett álláshclyc
Cigáĺy Kisebbségĺ Önkormányztnál
Potgáľmesteri Hivatal és iinkormányzat
III. Társulások .E
E
9
I
|Iu
Megnevezés
uiaín sćs Ja'ít Társula Társulások
ÁIĺshďy
Álfuĺely
sLź
vál(o7Á
t:
-]_----]0-00i
sszesen:
Áilĺshq* 6Cn
Meďe8yzćs
u,u(
tV. Cisánv Kĺsebbsćei onkormányzat 20----.- napjátol
lt E -l f I : i i
Áĺástcly
uegĺevezés
srÄrn I
K
lbéryctési Tendelet minta R 9-b mell. PH
vá]lo7aś
Állĺst'cty sszcsm
N,lcf,ieäŻls
58t201 Közcélú foglalkoztatás keľetében engedélyezett álláshelyek
R''glc. sz. melléklet
Intéménymegnevezése
létęlźĺl:
200..
Átlĺshcly
.E
o
E
200....jci
ł
Intézmény megnevezése
ľánds
cn8cdćl!cd( állń5hcly
höz-
vóllo'ás uláni állóshcly
ÖssŻcs állástEl} s ľözfo8l6lkozbtoliliál eEr0ll
foBlálłozblis
I'c8icsź5
lä
Polsórmateri
HivaÍal
200...... Állĺĺtrcly
E O
.Ę
9
200....jri
Vállo']łs uljni álláshcl}
cĺ8cdćbt4ĺ
Intézrnény megnevezése
rłllóshcly
lsszc'
đllđshelys
kózfo8lslłoztsloNisl
cBtll
fo8]6tlozblás Fo
]isánY Kisebbséei onkormánYzat
Önkormányzat minĺtösszesen
Áltáshelyek száma Álláshelyek száma kňzloplalkoztalonak nélkÍ1l közťoslalkozÍatonakkal ewĺltt
20.... 20.. 20.. 20.. 20.. 20.... 20.. 20.. Tájékozlató adat: a2 önkoniláilyŻali
Költsé8velési rcĺdelel minto R 9{ Ka'zcélú
trlajdonú társaságoklúI
és a
Kistijszlźllási TérségiSzociális otlhonban
lłyĘsÁT uG os Ä L L,łs,r E L' Á ,rATÁRozoTĺ IDEJO L Ko z TA no TTA K líA L EGIOTT
F o G LÁ
59t201
R/10ia. sz. męIlékleÍ
Az iinkormínyzat által adott kiizvetett támogatásolĺ
ezer Ft
Ad
Kijzvetett tdmogatlÍs cj \'ocumen ťs and seťt jłgs \b ogos
K
ltségvetési ŕendelet minta R10-a melléklet
Tewezętt ad bevétęl
nem megnevezése
k
o
e. KI stNPH\'okumentunoł \
k ijsszesen :
0
Adoelengedés cisszege
0
sz vęges indoklás
60t201
Az tinkoľmányzat által bevont
kiils
foľľás állományának alakulása
R/10/b.sz' melléklet
ezer
Kiils
Hitel, fonas megnevezése
kowénykibocsátas
álIományának sszege
k
Fejlesztési céltĺhiteltartozás/
Miík đési( foly
tvénykibocsátás sszesen:
számla ) hitel
Miĺkĺ'désicél k tvénykibocsátas Az iĎnkoľmányzatáiltal bevout c; \ Docunen Üs and seĹt jngs \bo
l< flségvetésJ rendelet mínta R1o-b meiléklet
qÔ
ktils
s ke.
KrsUJ
forrás állománya łisszesen PH\
Dołunen čmo}\
Lejĺáľatiid
Ft
Hitelez megnevezése
A helyĺ ii n ko
611201
ľm ányzat
gát keletk eztető, felső hatáľa vállalásának éves kiitelezettség ad
óss
á
R/1Oic sz' melléklet
ezer Íorintban
i adók
-_o' 8.
és ahozzá kapcsolódó pótlékok, bírsáqok
Iosztalékbevételek Vagyon bérbeadásából, haszonbérbeadásábÓl, iÜzemeltetésébol, koncessziósdĺjából származobevétel IEovéb saiátos bevételek
Saját bevételek mindcisszesen:
Víziközmú-társulattól átvett, mé9 meg nem fizetett é rd e ke ltsé g i hozzájár uláso k beszed ésébő l szár m azó
b
evéte l
Előző év(ek)ben keletkezett tárgyévet terheIő fizetési Az ö nkormó nyzot odóssđgó ŕ kele tkezt e tő éves öŕelezeŕŕség v i\lolósďnok felső hotóra ( Tirgyévi hiŕel és komottörleszŕési /eheŕőség) I I l*0,7)+10
;
621201 ZR./tOie melléklet
vAGYoNKIMUTATÁS a Kisújszállás Városi onkoľmányzat eszközeirôl és forrásaiľól
A mérlegben értékkel szereplő eszközök
javak (02+09+t2Ťl3+t4)
l. lmmaac.i{lis
in'noleliltlis jawk (0t+05)
l' I' ForgaloDrkéPlelcn
-
l. l ' |. l.
Édékłelnýlvánlilon for8alomłéplelen imnate.iäłis java}
l.2. 0.it |eíílfot8a]omképlelĐ imnaleńń]isjavał
l.2. l.
ÉnéRelnyitýÁnlMoll ko.lÄlozonm forgďom}ép. imnlaleđális java*
l_2.2.
0'iglcĺíhoŕlálozonĐ
foígalom}épsimńaleriälis java}
2'l. t. Énékkelnyilviánlffon forgalomłépe ímateńúlis java} 2.l'2' o_ig leĺíl fo'8qlońkéPs immÁleńális java}
lng8llenokés krp.solódóv8B/oni
l. l '
Forgalonlkśplclen ilryall'
és
ér{ékű jo8ok (l7+73+84t85)
knpa.vgtni
érlćkújotok
(5łól ] l-it)
(19+ 22+2s+ 28+31 +34+
l.l.l.Úl, híd,jáJdą alur6 felüÜá'ók (2oĺ2l)
l-l.l_l.
Ef,ékk€l
nllvánlfioil
l.l.l.2.
o_ig leíń
úl Nd járdą ďul- 6 felüÜeól
l.l.2.l. Éíék}clnyilvánlďŃ
lil, hld járdą alul.éśfelůÜáíóh
közfoÍ8almi repúlôtdr
l.l.2.2. o-ig leln }özŕorgálmi ÍepůlôléÍ
l.l.3' PÜkoŁjóšzólerek
l.l.3.l.
(26+27)
Énékkelnllváĺlďon PÚkolq jÁšzóleíeł
l.l.3'2. 0-i! leirl
pďkok, játszól€rek
l.l '4' Folyók' vizfolyások, ten&z€t6
l.l.l.l. l. t. t.
l.2.
o.iB lelń folyół, vízfolyáśok,
l.5. ÁĘlŽtédelmi töh*eł, l.
6
m6leEé8e
tavď (29Í30)
Énéklel nyilvánĺđof,foĺyók vízfolyásoŁ tgm.
lem.
bltvlzs8tonák
l.5.l. Éíéłketnyi|vántďoil
6 m6t
tBvak
lavrł
é5 msl.
(32+33)
úÍYĺzvédelnritólĺéscŁ belviz6ďmáł
l.l.5.2. o.iB leid áíízvědelmi töllsek, belvĺu68tomÁł l.l.ó. EBléb ingallđok (35+36)
l.l.ó-l. Éíékkél nýIvłntúon c8yébiíg8llÚok l_l_6_2. o-iE leid eBéb l .l
.7.
l-2. Koll. (39
inBallđok
Folymatbe lévó iógallo ben5ÁŻáś, fehijĺlŃ Íorgalonk ingall. és kapa- wgnĺi éĺćlkújogok +'' 5+ ł8+ 5 l + 5 4 + 57 + 60+ 6 3+ óół 69 + 7 2)
(l
3aól
23-ig,)
+ 42
l.2'|' vlallálás l.2. l.
l
köŻmÉvei
({c|4l)
- Énékł€l nýlvánffi
l'2.l.2. o'ig leíń vizellálfu
ofr
YĺrllátÄśkÖzműv.i
kÔzm6vei
l.2.2. Szemyvĺz & capadétvlz elvect& közmúv.i
(43+44)
t'2'2'l'
Énék}elnýlvÁnlMotl szemPĺz ćs 6ápÁdékÝíz €lvo4ls
'l.2-2.2.
o.iýleinszeÚyYlz
és sspsdćkvĺżelvezełés
t.2.3. Távhôellálłs (4rł47) l.2.3.l. Ěnéklel nyilváňtalon Évh6€uá(ás
l.l.l.2.
0_i8 teiÍ lávh6€llálás
l'2'4.2. Gi8 lei.llömóv€k
},édđe.ülgleĺ
l.2.5.l. Éđékkel ÍrjíilvánEloľĺnlézm{łyekingaÜĐai l'2'5.2.
o_ig
lelrl intézménye} iogatluai
}özm
közn
és ĺorľások
63t201
vAGYoNKIMUTATÁs
a Kisújszállás Városi Önkormányzaĺ szkiĺzeiľől ćs forrásairól
t'2'ó'l' Éíé!.kelnýlvánlđon sport]élGílńényeł I.2'ó'2' 0'iB lein nýlvánlđoľlsPoń!él6itményck I.2.7. Állaĺ'ésĺôvénykeŕ (58+59) l
'2'?'
l
'
Éńékkelnýlvántđottá]laL
l-2-?.2. 0-i8 Leíí älats l_2.8- Köapülelek
l.l.8'l'
s
s
s
nóvqyked
novényker{
hoz?.ájuľ lartozó
földek (6l+ó2)
Éńékkelńýlvántiloil kôzépűletek
s
hozzójuklđozó ňldl
l.l.8.2. o-ig teĺń középÚIclekćś hozzájlh tiloŻó lbldleFüleleľ
l.2'9. MůeÍüé}ek(64+65) l.2.9.
l.
Éńékkelnllvántdon múemlékek
|.2.9.2. o-it lcín múęmléłek
l.2.l0. védeB lemszeli ĺeruleleli (67+6t)
l'2.lo.l.
Értéktelnŕlvántđoĺvédent€mszeti
teŇlcłek
l'2' l0.2. o'it leiđvéden lemsŻeti terülelek
l'2'l l.
Egyéb
in8atliloł (7ot7l)
l.2't
l.l-
Éđéłk€nýlván,*on"gyéb l
l.2. l
l'2.
0_i8
ing",l*k
leĺn egyéb ingltlnoł
l.2.l2' FolyMalbm lévó in8atlo beruhŁäs 2,
in8úlanoh (7't+77+80+E3)
For8alon!kép6
2_l'l. TelkeĘ záĺkeni-6 kElten]leli Íčldler[lelek (75+76)
2'l.l.l. Énéłłelnyilvár'Motr(elkek,zánkeđi_ és tülteruleti ĺřldler' 2'l.l.2.
0-i8 leln lelkeŁ
s
záĺkeńĹ
külterületi
ĺbldler
'2.I. Éíékkelnýlvántfroh épülclek
2.l
2.l.3. E8yéb
iĺ88lleok (8l+82)
2.l.3.l. Éńćkkel nilvántMoíeryéb in8allaok 2.l.3.2. o-ig
leĺíe$'Éb in8allMok lévô for8slońképs ingallm bÉruházás
2.l_4' Fo]ymBlbM
3. lngilIonok beilh,ózlkéld dďoĺt előlegek s. Ingdldnok é' haP6'
l
-
ĺupoĺléł1ékilJąohéĺéhhelr,8hllés.'ftszdĺrďJo
bqendąłsek
GéPe*
és Íekzerc]tse*
(t7+9E+1 03+ ] 0,t+
ru')
l. ForgdlMképlekn géptŁbereideéíeké5 Ielstręlések (E9+92)
l.l.l.
Forgalomtéptelen
l.l.l.l. l.l. l' l.2.
l.z
8épe},
bęladezéek 6 feltrĺel'!ek älonrĺ'ya(9o}9l )
Énéktelnyilvánlđoll foÍ8ďohképt. 8é!, be'mdezés és felszetel* O'iB |eĺrt fo'galomképr gép' beĺode*
FoýMalbĐ
láląoilon Jof 4alonkéws gépek bercnderések
I'2. Kof
s felsaÍcls
lévó forgalomképtelen 8ép' berądez6 b9ruházás
l.2.1' KoÍlátozotťĐ for8alomképs gépek, bemd.
és Íels'eleléśek (9'l+
9?)
és felsatęl&ek úllomÄÍÍya(95ł96)
l.2_l_I_ Éíékłel nyilvánlfion koÍl. foÍgatomt'. 8ép. beÍendezs
s
fetsz
l.2.l.2. o-iB leln kotl. foÍ8alomkćp. 8ép, bđodezéś 6 felszerelés l.2.2.
FolymlbM
lévó
kqlátozonil forgslomk' 8ép, betądezs bďuháżóś
2.l. Fo'galonúép6 gépck' beÍđdezés€k éśfelsatelések älonlánya (loDr!0l) 2_l_l' Éńékket nyilvutaíon íoÍ8alomtéFs8ép, berendezés és lclszcÍels 2.l.2. 0.iB ldn forgalomképc gép' berendaés 2.2'
Folyoalbe
lévó
s
felszeĺelěs
foÍ8alonkép6 gép, berełdezés benházása
3. Xkéltékg(újt lárgt 8llazłJk faldáti lźlloÚór'v 4, GéPek, bü.ndezérek éslelszereléĺeh bauháąísáru adott clđIe9k 5. G ěp ek,
b
gud
ąésck ésÍélsze.lkeŁ éf,ékh.l},qb llése, ýls s ralłárd
ZR.lI0/e melléklet
641201
ZRll0/e meuéklet
vAGYoNKIMUTATÁs a Kisújszállńs Városi
Önkoľmányzat *zközeiľől
l'J' Forgdlon,képtelenjárn,ůÝk (l09+ 1 I2) l' FoÍgáomképlelĐ jáművek rállomán}a (l l D}l
l. l.
l. l. l.
t. Éíéklielnýlvánlanon
l'l.l.2.
t l
)
jámúveł
foÍ8ďomkéPtelcn
o_iB leid for8alomképlelenjÁmÚvek
l.l-2' Folyđatbu léÝó forgalmképtelm jámóľek bcruhŁása
jńrnüvk
l.2. Korlátozo,lan Ioryalü,kćpes
(I
1
1+ l
]7)
l. KorlátozoilM foÍ8a]on}éplelen jámiivek árllomá'ya (l
l '2'
l.2.
t.
l.
l 5+ l l
6)
Éíékk€l nyilułnlilolt koÍlálozoĺil forgalomképs jámúvck
l.2.l-2' 0-i8 lcĺn kollälozo[Đ íor8a]onlkćps jáművek
Folymalbt
l. l.2. Fo
lévö koílátozoltú
lEąlomkěP5 jó, n ú|t k u
I 9+,
ÍoÍ8domképsjämůvek beruhátása
22)
2.l. For8alomképes já'mĺivek állománys
(l20+l2l)
2.l.l_t. Enék}el nyilváhlďon for8alonlépsjámůvek 2.l.l.2. 0-i8lEin foÍBalomkép*jämĺivek 2'2. Fo|yanlalbm lévô forgalomképq jámüvek
3,
lórilíivh bÜuháżé'árô ololt
4'
úinűvk éflékh el!äbítue, ĺ,kszaltésĺ
l.
l. For8alomképs lĐy6zÁllatok l
J.L É""*.l
beruházása
elđlegeh
állomätryE (l 28+l 29)
"ytl"ä"*"',
f"'8"l*.ltP" lsyszjllalok
l.1.2. o.ig leĺŔ foÍ8alonképe tenyészállotok l.2' FotymatbĐ léYô Íoĺgďomkép* tenyszállatok beruházäsa
t' Tôr6wĐvil (egéb ,úós lész6edés)(l3ó) l_l. KollÁ(ozoffi ÍoÍ8älomképse8yéb tartós té5z6eđs Ż'
Foĺgalouképs eglěb lüIós .észsz.lćs
3. EĐ'éb
Íorgdlonkép* pénltrĐ, belekldćsek
3.l.
(1 39+,
- +l 42)
Tđóshitelvi9zonyl me8t6lslló éńékprplr
3.3. Hosszú Iejáľalú bĐkbslélek
.
Üamelt., ketéĺreÁladoÍtl kongszióbA sdoĺł, YaE/onk@lésbP ľeŕl62lĹ
TôréĹvgtil (ilun'ead&re ką.l&re
ólddolt,
konc6śdóbd a.loil,
lżĐvlk
ĺult atŁ)
(Ił6+I53+I60)
l.l.l. l.
FoÍgalomłéPlelm iizemell lonc. Bdotl, v88yonŁ velt éplilel épltnŕrty (l 48+149) l
_
l.
l. Éíćkłelnýlvánluĺott
l.l.l'2 |.
0.i8 leiÍt
foÍgalomképl. ozcm.8don épúle!épltnéĎy
fo'Bđoĺůóprüz€n'adott
l.2' KoÍL FqgďomŁ
épůlel épĺbnály
ĺlżÉn€lĘ k@q 9doq vB8łonŁ wn épiilet éplmćny (l5 l+l 52)
l.l.2.l.
Ěnékkel uilváĺldott kď. foígalomŁ ilz€m.Bdotl
l.l.l.2.
o_i8 leín foígalomképl t]z€m.ađon éPůlel épĺmĐy
I.2. TaruwĐqn l.2. l.
éPůl€! ćpitsnény
(0zqlc]t.!Ere ólddol, gćpe*, bercnrrea8ek'Íekzqel&.ł) (Éł+l5r)
řoígatonképlelą ltŻemęll koc' adon, vagronł.
l'2.t.l. ÉíÉkłel nyilváDlarron
veB BéP, beÍ.' fclsŁ
(l55ł l 5ó)
foÍgatďĺképl. ilzem. adotl gép.bgÍ., felsą
l_2_l.2- Gig lel.r ko'. foĘalomk.
umadoil
gép, boĺodezás,
felsaĺelés
l.2.2.KoÍLfoĘalomk ozomell'konqadoĺ"vaĐrcnLvenBéP'ber..felsz.(l58+l59)
l.2.2.l' Éńékkelry'.lvÁnlńon korl.foí8alonk.
územ_ odon gép, be'-, felśŻ'
és forrásairól
651201
ZRll0/e melléklet
vAGYoNKII\ĺUT^TÁS onkormányzat mzkiizeiről
a Kisújszállás Városi
és forrásaĺról
l.2.2.2. o-ig ĺeíńkoÍl' foÍ8elomŁ üem.adoil 8ép, beí'' re|sz. l.
TôrcĹÚĐ'oi (aĹanellelésre álcdofl járni ýk)
3.
(
l
6l )
l_3_l. Korl. forBatomk' üzemell, konc' 8dol| vagonł. yeiljámúvek (l62+l63)
l3-l.l. EńéklclnilvánlÚonkoÍI.ŕoÍBajomk'úŻem.ađonjámlúvel I l'3.l'2' 0.i8 leiń
korl. foĺ3alomk-
162.
ĺzem.adonjámúvck
ForBalomkéP6 üamet(rtésÉ Átadolŕ} koíc. adoIl, vagyonkąelsbs ven gzközók (llzeillell kezel5rc konc ądolt, tdFvkk tú éPEld' éPihréry) (Ióó+rcĄ FoIgolonkéP$ ÜgolonkéP$(llzeilEllkezel5rckoncądolt,tdgvkktúéPEld!éPih,éry)(Ióó+rcĄ
2.]-
ĺo*n".uffi '.'.' =*tl.l "ril"ł,*
2'l.2' o'ig lein foÍgalontképs üzem'adotl épulet épímény Forgdlonrkąs ilaeile!t, koile adoll, MĐ|onŁ ldt
2'z,
Eép, bd.,ÍelsL (1ó9+!70)
2'2-l' Éĺékkclnýlvotoíotl ĺorgďomkéPl üzcń. adoĺ gép.bcr-' lelsz' 2.2.2. 0-i8 l€ĺn koÍ. for8alomli. üzenadoE gćP, berendezc' felszerel*
Forgalonl!łéPu llaenell, kođcadofl,
2'3'
2']'
l.
2'3.2. 2.
0_i8
'
yetl
jliriliiýek
l
elt, k oil c
a
do d, |p Đ|o
n
k vn
fuil)'és zó uatoh
BEFEKTETETT EszKÖzÖK ÖsszEsEN (ĺ+r5tĺ33rĺ44)
I'Kés'et k (l19tlt?+l91)
ajló
6 ł@6ily6gok
l.7' MunkaÍlhą vedóruhą
fomruhą egyenĺuhs
2.4.
Kóyelel6 fejében áhetl 6ŻközöŁ
2.5.
Édéłsil6itllal ášo'oll 6rkózók
készleteł (l93+..+l96)
2.5.l. ÉpüleleképĺmĐy€k 2'5.2. Gépek' beÍądezés9k
s
felszerelsek
2.5.3. Jáfinűvel 2.s.4. Teny&zálhtok 3.
sdlá!
lqnĘlé5l késddek
3.2' Nóvenděk-, 3_3'
hízó-
(198+..+200)
és e8yéb
allalol
Befeje4llen leme]6, fé|kész termékek
2'l. Helyi adóból hátalék 2'2. Lr.kbér. bélleti dij hálrďék
2.4.
3.
( l 75 + I
ÉdékkclnyilY,ínlđon for8a]omkép6 ůzem' adon tenyezá|ato}
2'4.2' o-iB lein forBalom!éps ůzeń'adoB imyszällatok
l .5. H
{] 72+I 73)
lejí for83lomképs. fuem'adoljá'művek
ł' Fo lEąl oilr*ép5 il Ĺen 2'4. l
YgÝnk
Édé}kelnýlvánldolt forga]onůéps úcm' adon jámúveł
Téńl&i dĺj háEa!ék
l' Můköd&i
elú tóüd lejfuaĺĺ köls,ónök
(2
3.l.l. Önłományzati kóllséBrelsi sz€Mek 3_t-2' Kózponti kólBÉ8vet6i
|
oł''+2l4) ryujloí Lölsón
szeMek n'ajtoÍ kólson
?ó)
|
)65.
*
661201
ZRll0/e melléklet
vAGYoNKrMUTATÁS a Kisújszállás Yárosi
Ônkoľmányzat szkiizeiről
3.l.3' Ls.kGságnak nyújlon kól6ön 3.
t.4. Non.ploÍil sz€NeŻeleknck
3.l_5_
nyújlon kólsón
Vá|lďkoaĺsoknak nýijĺoll kól6ön
.élú lejáíafu kóI6önök (216+-.+2Ż0) 'öÝid l. Önlombyzati kólséEvet*i szęmelr nyújtoĺ kólg,ón
3.2. Felhalmozási 3.2.
3.2.2- Közponli
k,ölšéEvelsi
szeMel
'yujlon
kól6ón
3'2.3' Lok$ságn8* nyujloí kö]6ôn 3.2'4. Non-píofi
l
szeBoz€tctnek
6_l. TámoB8l|isi
nyujtolt kÔl6ón
nyljloĺ köl60D
3.2.5. Vállalkozísoknak
prog.đelólĘe
6.2. Egyéb k6vele1sék ( 8ďđcia és kezsśé8víl|alá.s,mukaväl|alók stb.)
lĺt. Er(ékpńpírck (22'+-+233)
I.
l' Péfulńłdk (237+
I.l ' t
Ki,Iségwté'i ekrllilolási szánln
.2. Adôbe,zedżssel
I .4.
.ó.
ląpaololos szánlál
I^knséPltés ér ńrltflds n,unkźltatói lánotarás
I'5' Részben önltlló t
238)
Ällanri ho2aĄiárulások
elślllhrohsi sżánla
l.8' Hebi kisebb'éEí önkořilrln}Ęąl
3.
s.óillója
l. Kđżnúlólsulalileboh)ollrdsi szádld
megqlóílió köŻnűÍejlüllési leboh)olllási sŻánla
3.2.
Tár'ąddlňi öŚzeJoEással
3' 3.
Kôznúlđlýlolileb@Nl
3.4'
Énéksílendö!a]<ások éPlési leboĺrtllń'i sżIthld
3'5,
ÉĄék6henlaklsok beÉlelénekelsńnolásą
3.6.
Előxallokuásl Álopoklal kapaolatos leboryoliltisi szánla
3.7' slruhltális Áląpok
u.
'Żánld
kěh'ěElvlćsí !'elyek bdnkráilltĄi
lk1śi s!ćinln
és Kohéziós
Epéb đHÍýpénĹügi .bzó.ilolćłoh
Aląp rdnoýalÉiptogÍn lebü)ollláll sŻánrlÁ
és forľásairól
67ĺ201
ZRll0/e melléklet
v^GYoNKIMUTATÁS a Kisújszállás Yárosĺ onkormányzat
mzkłizeirô| és forrásairó|
Ádatok eut
EsZKÖZÖK
š 'š
ą
Bruĺó
óllonónvi érlék J
I
FoRRÁsoK
ąĚ
tźllonłźnyi <\--.-/
ĺnduló tóke
0t.
TókeYá]ĺo2áso}
02.
ÉĺéksílsilMaléł
01.
D)
sAJÁTTlKE ÖsszEsEN
0{
(ol+o2+o3)
Kövelk€đ évben ÍelhalznÁ'hoaó pélffiaŕadvdny (06+0?)
l'l. Tá'Byévi kölśé8velsi lđalék(péMnďadváhy) '2. Elózó év(ek) kóltséBvet*i
06
lualélrai (péłzmaadvány)
Kôvetkeó éYben felhEználhBtó
01.
vállakozÁli erednény (09+10}
l0
2'2' ElóŻó év(ek) vÁ]lajkozási eĺcdménye
il
TART^LĚKoK ÖsszEsEN
(0s+o8)
u oss6ú lejórúíI kijlelezeflsé$k
ôĺszsen (l 3+
Hosszú lejämía kanon
l ł+ l 5+ l
ó)
t3
kôl6önók
14
BcruháŻísi 6
t5
]I. Röťid
fejlszłsi
hiteleh
lejódli
ki,re]eFfüěEe* össz5eil
t6
l1
(l8+l9+20+21)
l8
Rövĺd lejáEE łölsÖnöł Rövid lejďalú hilelel
t9.
KólclezeBé8ek áÍuśzźJlíli!bóls sŻol8állaÉsból (szá|litók)
20.
Egyéb ÍöYid lejáft tů köt elazereéEcJl'' (22+21+Ż4+25)
?1.
4'l' Tůlfizelsełb6l, iparůzsi adó feltčlEsi
k6le]eŽeEé8bô] szám.kólelezereég
2J.
4.2, eEJéb I
l2
Tuozás (fejlsztai céĺú)koNénykibNátláshól
Eméb hosszli lejárali k6lelerefu Rgck
3-
0t 09
l. Táĺg]éyi vallalkozási eredmény
E)
05.
26.
Il. Egéb !16salv PénzilĐi e]s4źnlotó'ok
ł KÖTELEZETTSÉGEK ÖsszEsEN (o4+1lt33) 'oRRÁsoK ÔsszEsEN
(t2+l?+26) 28.
KiiÍelezettségvállalás megnevezése Kezgségvá'|la]fu (fuErô kölclcŻclśég)
értéknélkül n lvántaľtott €szközök
érÍék 3
2
3.
Kônyv sz,etiilli
){
X ]>{ ]>{ X X
){ ){ ){ X ){ ){ X ){ )<X X X X
XX
]>.{ X -'><
n
0
0
Az önkormányzat
681201
által létľehozott alapok bemutatása
R/l0/d sz. melléklet
ezer forint
A z önkormán yzat á|Íal létręhozott alap megnevezése
A felhasználás tervezett célja Felhasmálás tervezett ł]sszegę
Önkéntęs Városfej lesztési és fenntartási Alap
Környezetvédelmi Alap
Osszesen:
0
El
Ssz-
BEVETELEK Saiát bev&el
I
(
M k
Megnevezés
Január
Február
Március
69t201
irányzat felhasználási t'itemterv
Ápľilis
Máius
Jrinius
Jrilius
R/l0/e. melIéklet
Aususztus Szeptembeľ
Okt ber
November
Decembeľ
Osszesen
désíés felhďmozási és lokejelleg
bevćtclek )
Támogatásértékíibevételek ( Ín krdési és 7 felhalmozásí bevét lek)
ł Kłjzponti ktiltséwętésb l támogatás
Fejlcsztési cél hiteV kłiwényfelvétele és k lcsiin visszat rĺilés 5 E| z évi oénzmaradvánv icénvbevétele 4
6
BEWTEL OSSZESEN
(l+..+5)
KIÄDAsoK I
,
Vk
đésikiadások
Ąd ssáeszolsálat
3 ielhalmozási.
( Hitel+kamat )
fel iítási. feilesztési kiadások
4 ľartalékfelhasználása 5 rlĺoísoxGszpsrľ{(l"_"a) 6
EGYENLEG (Mtkirdési cél hiteligény)
l/1. oldal
X ] séqvetési e'delet ninta R1'0'e ossuesen
Ĺikviditĺísiterv
701201
és pénzállomány alakulása
R/10/f melléklet
ezer forintban
El
Zári
irár
kiadá
pénzállor
Likviditási terv
711201
R/l0/f melléklet
és pénzállomány alakulása
Finanszĺrozási bevétel igénybevétele likviditási hitel
72t201
A működési
és fejlesztési célúbevételek és kiadások
vonatkozóan
alakulĺłs át bemutató mérleg a kłiltségvetési évre és a következő két évľe
Megneveŕs
Ssz.
I.
200
Intézményiműködési bevélelek (levonva a felhalmoási ÁFn visszatérülések, (ársví eszközök áfáia) értékcsíĺeÍl
2
Önkományatok sajátos műktidési bevételei SZJA bevétele
3
Önkomlányzatok kollsćgvctési lámogaÍása és áteng€dett
4
M'űktidési célu pémeszközátvétel államhrŁtartáson kiviilröl
5
Tämogalásértékli mükÔdési bevélel
6
Továbbadási (lebonyolítási ) célúműködésí bcvétel
?
Múködési céIú kölcsönök Rövid lejáraĺú hilel
vissztértilése, igénybevétele
9
RÖYid lejáÍalú érľékpapirokérIékesítése,kibocvátása
l0
Műkajdési célúelózô évi péumaĺadvány igénybevétele
ll
Működési cólú bcvétclck összesen: (1
t2
izemélyi jutľatások
l3
Vunkaadókat terhelô járulćkok
l4 l5
tr
20.
200.
Működósi bevételek és kiadások
I
ö
R/l l. számú me)léklet erer Ft.
+ ..+ 10)
0
0
0
0
0
)ologi kiadások és egyéb folyó kiadások (levonva az értékesĺletttárgyi eszközök ]lánĺ áfa befizeľés és kamalkifizetés) államháztartáson kiviilre, egyéb támogalás
vĺűködési célti pénzeszköátadás
'ámogatásértéků műkłidćsĺ kiadás
l7
]llátottak pélŽbeli junarása
l8
vĺűködésĺ kÖlcsönt'k nyújlása és törl€sztéso
l9
Rovid lejáratú hitel vissaĺizetése
20
Rövid lejáratú hitel kamata
Żl
Rövid lejáratú értékpapírok beváltása, vásárlása
22
Tartalékok
23
Műkłĺdésicólú kiadások łisszesen: (l2+ '.
+
22)
II. Fclhalmozĺsi célúbevételek és kiadások jellegű bevételeí
24
)nkományatok felhalmozási
25
)nkormányzatok sajátos Glhalmozási és tók€
Ż6
rejleszlési célútámogalások
27
łelhalmoási célúpéĺueszkóz źlwétel államhááarláson
28
Támogataéĺtékíifelhalmozási bevétel
29
relhalmozási ÁFA visatérotése
30
]Íték€sĺteĺt láÍgyi eszkozök, és immateriális javak áfája
3t
lelhalmoźsi célúkölcsönök
32
Josszú lejáratú hitel
33
{ossszú lejáratri éĺékpapírokkibocsálása
és töke
bevételei
kiviilről
visszatérĺllése,igénybcvétele
34
relhalmoási célúelôzö évi penzmaradvány igénybevélele
35
Felhalmozási célúbevételek (24
36
ielhalmoási kiadłások (ÁFÁ_val egyĺtt)
37
lelújĺtásikiadások (ÁFÁ_val €8}'Útt)
+ .. +
34\
és immateriálisjavak
38
1Íékesĺlett táÍgyi €szközök
39
Felhalmoási célúpéEeszközáladás
utáni łĺfabefizelés
40
ľámosatásértékű felhalmoásí kiadás
4l
Fethalmoási célúkölcsinÓk
42
llosszů lejáralú hitel visszaÍizetése
43
llosszri lejáratú hitel kamata
Ą4
l'aĺtalékok
45
ľelhalmozási célúkiadások (36+..
0
0
46
)nkormányzat bevételei összesen: (l1+ 35)
0
0
47
)nkormányzat kiadásai összesen: Q3+ 4s)
0
0
Kö_ltségvetésl JeDdelet hjDta l'
nyujtása és tÖIlesztése
sz.ne]'1. gěšdu1ó
+ 44)
73t201
u
, -41 I
zoro .G.
3.sZ. melléklet 17
)
sz. önkormányzati rendelethez
741201
az náll
an
m kÜd
Kimutatás és az náll an m k
d s
pćnzmaradványáÍ
zFví'l. sz melléklet
gazdálkod ĺntézményok
l
ezeÍ Ft
forásl
Int.finszíÍ
saját
ÖsszeseÍl
lntéanény finmszi-
Ttitg,éyi pénz-
Kiadási Egtaka
Bevéłe'li t bblct
Intéaény
,narad n!
tás
mcgncvczéśc
(1+Sl
átftt
Ąmv r ÁlnlÁnos Kossulh
L
lskoÍa
AIL Iskolą
Es
sľod_ szsz
M riđ 7_đmnnd G_'hnáżittm lé(Q s s7alłkä''4rlć_< s'rki
V vcl
dési és lfilisáPi
Ąrav János V&oď
Náwklŕ
v >
Há@^fü;
K
K aont rrwtáĺ
K
tcleel6ć8-
Ýa'llalísgl nm brhelt mandvány
K lts gvct si p szmar'dvány
Áĺtu
pćn767.ľrz k mmdványa
KoL vä|l. .8yćb niaĺ
m kÖd{si
"S7.bad"
felhalĺnozási
ęéll
cćl
l:mdvány
maradvÍnl
l6
t5
t7
0 0
ĺl
0
0
0 0 n
0
o o o
l
K t vál. 9álit i k t.lł.c6.
1l l lź T il-T_lą
tn
0
lA
álL
6moBa'.ásb
í&7+BĐl 9
K t'
nom tán'. V Ýis fuiot
)
n n
0
0 0 0
o
0
0
t)
0
o
0
o
0t
0
0
lorfu.(rtri Fłiwt'l
0
0 o
nlł
0
0
í wa+ n<ś'A.
mogaľás elszámolás8
í'l
vÄoá Ťárcllł<
víain ség Javĺt Tásulás
évct ériDt
Áláni
t{
0
0 0
roźs 200'.
í+t-\
6
Váĺosi lvodai intéaénv Ąl2nť k Mt-Úéś7đnlŕŹĺáśi ÍnÍé-ménv
wncI mÁrłd 4EvĺÁI
ŃoEl%rEcgvdlilďsd
EhhÍil
0 0
20Ż0'02-09 9:57
a
j
o*',f{Tĺĺ.
ZW1Ż.sz.melléklet
váhagyott pénzmaradvány kiivetkez évi kłiltségvetéstm dosÍt iisszegér l
ezer Ft
ĺ
Ęš ex gÉ Ń
Ô
Ebb
l: Lakásértékesítćsi bevételek számla
c: \'ocumetrts a'd settjn9s \bogoske - RIsU,7PH\DokĐneoťÚnok\
íninťazR1 2. meÍéklet
že
vi cĺcd 200.. ćvi cĺcdcti tE krItségvctésb@ sbq teĺezen
mmdvány rdvány
200.. évi kiil(segveĹést m dosítĺípćn+
maradvíny Ń
Ít)
maĺa ványa
záŘámadási ftndele!
'9ł
b
-T--
nĺtoae*"'llf"h n ---..r--. I
felhalrnozźs
i
]
kÖt tt nomal
ćs eľéb
itáno3atás mi ĺ
átvett
péE-
cszkrz, k mładv nya
76t201
RÉszLETEzl a mÚködésl
K|MUTATÁS
ZRll2la' sz' melléklet
célúpénzmaradváĺvról
ezer Ft-ban
MEGNEVEZES
ioÍsz'
t.
Kötôtt normatĺv és egÝéb tńmoc8táś mer8dvánva
3.
Szállítói tgrtozások lĺtvett nénzeszkłizök maľadvánva Esvćb kłitelezet tsépek
,
4.
ýI{íköděst céIúoélrzrnaÍadváný összese n ĺ I'+..'.+4}
c.'lDodneňts ałd s€ltlngslĎogos}o.firsuJPíl'ołunantunołl
zárszéMdásl rsnd€J't
aěl'
'ünťđ
pěńańer. zR-r2-a
200...évi credctĺ
Összeg
előiránvzt
0
0
200.. évi
módosĺtó ei.
0
771201
a
Részletezó kimutatás Íolhalmozási célúpénzmařadvánvľól
zRl]2/b. melléklet
czer Ft
MEGNEVEZES
sorsz.
I
Kötöti
Összeg eFt
200.' évi
200. évi
eredetí ei
módosító ei.
normatív és eqvób támogatás maľadványa
Szállítói tartozások ].
Felhalmozási célúátvett pónzeszközök
l.
Felhalmozási célri esyéb kötelezettségek F eI h a l m ozĺj s i
c..
c
éltłp énzmar a dvd
nj
maradvánYa
mÍ nd ijss zes e n ( L+,.+4)
\Docunents and settjngs\bogoske' XISU,]PH\Dołunentumoł\
zárszánadási rende].et njnta Fe]baln.j pénŻn' zR-12-b
0
0
0
781201
Egyszerűsített mérleg
Í(isújszállás Vfuos Önkormányzata Kisújszállás
zRl1311. sz' melléklet
ezeľFt
Előző évl
Eszköziik
Elozö év audit.
költségvetési AuditáIási
Tárgyévi
Targyév audit.
egyszeľĺisített költségvetési Auditálási
beszámoló
eltérések*
beszámoló
beszámoló
záró adatai
(+)
záró adatai
záró adatai
A) BEFEKTETETT ESZKOZOK OSSZESEN
egyszeríisĺtett
:Itérések**
(*)
beszámoló záró adatai
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
I. Immateriális javak II. Tárgyi eszköztik
lL Befektetett pénzügyi eszközök IV. Üzemeltetésre, kezelésľeátadott, koncesszióba, vagyonkezelésbe adott, illetve vagyonkezelésbe vett eszközök
B) FORGOESZIKOZOK OSSZESEN I.
Készletek
lI. Követelések III' Ertékpapĺrok IV. Pénzeszközłik
V. Egyéb aktÍv pénzĺlgyi elszámolások
EszKÖZoK ÖSSZESEN:
0
0
Előzo évi
Források
Előzö év audit.
költsésvetési Auditálasi beszámoló
eltéľések*
(+)
záró adatai
ToKE ossZEsEN
D) SÁJAT
egyszeľűsített
0
Társvévi
Táľevévi költségvetési Auditálási
beszámoló
beszámoIó
záró adalai
záró adatai
ktjltsésvętési
eltéľések*
beszámoló
(+)
záró adatai
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
l. Taľtós töke 2. Tőkeváltozások
3' Ertékelési tartalék
Đ TARTÁLEKoK osszEsEN I' Költsésvetési tartalékok Vállalkozási taľtalékok
il'
Đ KöTELEZETTSÉGEK ÖsszBsnľ ĺ. Hosszú leiáratú kötelezettsések
ĺI' Rövid lejáľatú kötelezettségek lII' Eevéb passzĺv pénzÜgyi elszámolások
t'oRRÁsoK OSSZESEN: * Azelőző évetérintôés a könyvekben **
A tárgyévet éĺintő és a könyvekben
a tárgyévben rögzített módosítások. a
tárgyévet követő évben rögzÍten módosítások.
Kisújszállás' 200'..
polgáÍmesleÍ
c; \Docunen
ts a'd
Zárszámadást
set t jngs l-bogos ke' KIsU,f PE\Dołumen
rendelet ninta
zR
13-1
t
umoł \
791201
zRl1312- sz. melléklet
EgyszoÍűs Ítgtt pénzfoýgalmi JeIentés
Kisújszállás Város onkormányzala Kisújszállas
ezerFt
Eredeti l
Módosított előiĺźnyzat
Megnevezés
TeIjesített
Személvi iuttatások
I
5
Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Műki'dési céIútámogatfuértékúkiadások, egyéb támogatás l lamhŁtartáson kivĺilre véeleses pe. átadás
6
Ellátottak iuttatásai
7.
Felúiítás
Ż. 3. 4.
q
Felha'lmozĺási kiadások
9.
Felhalmozási célútámogatáséltékű kiadasok, egyéb tám.
10.
Államház gľtĺĘgrl!!v\!]ry19g!.ge, ľ.IĘg.!Ľgzgg-P".4E!ás nyriitása ľlosszú leiáľatu kölcsönök
ll
..--
|Ż. Rövid]ej 13. Kłiltsésvetésipénzfoľgalmi kiadások iisszesen
Hosszú leiáľatrr hitelek 15, Rövid leiáratú hitelek
(t
U
U
0
0
U
0
0
0
0
0
0
0
0
T4
-:--
Liuae.ui
tô.
-
17. Forgatási célúhitęlviszonyt megtestesĺtő értékpapírokkiad. 18. Finanszírozási kiadások łisszesen
-_--
19. Pénzforgalmi kiadások 20. Pénzforgalom nélküli kiadások
Żl. Továbbadási célúkiadások Ż2. Kieevenlítő' ftiesó' átfutó kiadások összesen
23, Kiadások összesen 24. Intézményimiiködćsi bevételek Ż5' onkormányzatok saiátos miiködési bevételei Ż6. Miiködési célútámogatásértékii bevételek, egyéb tám' 27. ÁllamhŁłaÍtáson kivülrol végleges pe.átvétel 28. Felhalmozási és tőke.iel1egű bevételek Ż9. 28_ből Önkormányzatok saiátos felhalmozási és tőkebevételei 30. Felhalmozási célútámogatfuértéktĺbevételek, egyéb Íám 31. 32
Államháaartáson kivülľöt véAleges ťelmalmozási pe'átvétęl Támogatások, kiegészítések
33. 32_ből Önkormányzatok
költségvetésitámogatása
34. Hosszú leiáĺatu kölcscjnök visszatérülésę visszatérülésę 35. Rövid leiáratú kölcsönök 36. Kłilŕsépvetésinénzforsalmi bevételek összesen
-
37. Hosszú leiáľatúhitelek felvétele 38. Rövid leĺáratú hitelek ľęlvétele bevételei 39. Tartós hitęIviszon!'t mestestesítő éľtékpapíľok 40. Forgatási cétúhitelviszonyt męgtestesítő értékpapírokbev.
41. F'inanszírozási bevételek łisszesen l 42. Pénzforgalmi bevételek 43. ?énzfloĺpalom nélküli bevétetek 44. ľovábbadási célúbevételek 45. Kiesyenlító, fuggö, átfutó bevételek összesen 46 Bevétélek łĺsszesen Költségvetési bevételek és kiadások különbsége 41- ftłĺltsécvetésitriáńv (ł köItségvetési tiibblet (+)
0 0
0
4S. Finanszírozási műveletek eredménye 49 Továbbadási célúbevételek és kiadások kĺllłinbsége 50 Aktĺv és passzív pénzügyi mĺlve|etek egyenlege
0
0
0
0
0
Kisújszallás' 200... polgármesteĺ
rendele! minla zR zéÉzámadéś
13- 2
meiléklel
80t201
Egyszeľĺisítetteľedménykimutat:ís
Kis jszállas Város
zRl13l3- sz. me!lék|et
Onkormhyza'a Kisíf szállas ezer forint
k
EI
z
évi
ltségvetési
Auditátasi eltérések
besziámoI
zár
Megnevezés I
Vállalkozasi tevékenységmiĺktjdési céhi bevételei
2 Válĺalkozasi tevékenységfelhalmozási céhi bevételei 3
Ą.
Vállalkozasi tevékenységforgatási céhi furanszírozási pénziigli elsámo lások bevéte lei
és passzív
Vállalkozásí tevékenységbevételei 4 Vállalkozási tevékenvségm k dési celri kiadĺásai 5 VáIlalkoziísí tevékenységfelhalmozasi célti kiadásai
Vállalkozási cehi tevékenységforgatrási célri finanszírozrási és aktív 6 pénzĺiryielszámolásai B. Vállalkozási tevékenységkiadásai C.
Vállalkozási tevékenységpénzforgalmi maradványa 7 Vállalkozási tevékenvséeetterhel éľtékcsokkenésileíľás
Álapevékenységellátasaľa felhaszrrált és felhasználni tervezett 8 vállalkozas i maradvány 9 Pénzforgalĺni maradvrányt kiilĺin jogszabály alapjan
m dosít egyéb tétel
Vállalkozĺásí tevékenységm dosított pénzforgalmi vállalkozasi
D
maradvĺínya
E
VáltalkozrásÍ tevékenvsésetterhel befizetési kotelezettsés Vĺíllalkozasitaľtalékbahelvezhet Összeg
F
Zátszánadási rende]'et riinta zR 13- 3 fie]1éklet
adatzí
(+)
Auditálasi Elijzćl év audÍtalt egyszeľrisített
besźmol
zir
adatai
eltérések
Táĺgyéví
audiĺílt
k
Táĺgyévi
ltségvetési beszámol
eg7szeľiisített
(*)
besámol
zźr adataí
811201
Kisrijszállás Váľos Önkormányzau Kisrijszállás
ZW13l4.sz. melléklet
Egyszerĺĺsítettpénzmaradvány-kimutatás ezer Ft Łlozo ev auditált
eä/szenĺsített beszámol zár adalai
vál *lar
vĺłllalkozasi maĺad í1+1Ł3-4
Finanszíľozásb szirmaz ' korrekc Pér1zÍÍr*^dye"v t".hď ď' vonások
+
+
Bv. ellát-ľa fęlhaszrrált
k"l r'.-"
C : |Doąmen ts and Seui ngs\b ÔgÔ slc. KI sUJ PH\D
Zárszámadási rendelet mintaZR
l3'4 melléklet
o
ab.
kumenlumo k\
alapiĺín
821201
ZRl14Ia. sz. melléklet
Egyszeríisíĺettkiegészít melléklet A) a 2o0'. évi k
tt
fethasználásť, norrnativ támogatáso4
k nwizsgál
által feltjtvizsgált elszámo!ása
A
Az évBs krltégvetési
t
rvényben mägállapított. t rv
Az államĺ hozzajárulás ( äz éves l{segvétési t Nény szerint) k
jogcíme
mula(
gám
2
^llA
i
állami
z
3
E|térésa kŕĺltśgvotési
t ryényés a tényleggs
Tényleges
(+)
áĺ'át Íéliilvi7Śdáll Áśelf đáŕlÔtl
edatok k
E
Az {inĺ(ormánrÉt állal az
adottc lÍa
tt
Ak k
tl
houá.
járulás
Évktizi vállozások
kainwieál
zponĺi
ltségve_
téssel
muEt&
*án
4
álla i hąL
állámi hoEá_
járulás
iáruĺás
5
A
7
obl .
I
állámi
hoŻ'l_
o
l
Dec.3í-ig
[y'egosn
Íeladattal lcrhelt' de Íol
sszeg
Összeg
í0
11
h ż,AiĄdiAś.iśśŽéśé .
Kstjjszallás' 200.. ápri|is. polgármesteÍ
rcndEend vissarEetés
G)'p Ü lagos támgatási igény (+)
12
83t201
zRĺ1{lb' sz. melléklet
Egyszerűsített kiegészító mellóklet B) A 20o-' évĺközponlosítoft támogatások,
helyze|ben lévó önkoĺmányzatok
a cél és cimzett támagatások, az,őnhibájukon kivt]l hátrányos
témogatłásíánakkönywizsgáló
áĺtal telÚlvizsgált aIakulása
szer Ft-ban A könyvvlz3gáll áĺtal feliilvizggált és Jog9zerÚnek ĺtélt Jogcim
A feladatra a
központi
l9hlYás vägy tényl€gos
kaJltsógvotósbóĺ lgónyôlt összog
íelhasznáIás xll'31.ig
ässzosBn
í6ladatlal torh€lt de fol n€m használt
vlsslalizotondó támogatás
(őzpontosított támogatás iBszos6n:
0
:gyób központĺ támogatágok
issz6sen
0
Íámooatás mindösszesen:
illogJogyzós
5
Ą
0
Kisújszállás' 200..' április ... polgáĺmester
b
Nagy Lajos az Arany János Álntćtnos Iskolą igazgatója bejott az ĺilésterembe] 3.24 órakoľ. 5. napiľendi pont: Előteľjesztés a gyermekétkeztetésnyeľsanyagnoľmáinak és téľítésidíjainak válltoztatásáről
Kecze István: Kiegészítésébenelmondja, hogy Tóth Jánosné a JU|ENNE Kft. képviselője nem tud részt venni az ülésen.
Elmondja még, hogy úgy ítéltemeg' hogy mind az élęImezésinyersanyagköltségekre, mind a gyeľmekek napközi ellátásának intézményi téľítésidíjaiľavonatkozó ajánlását a Juliennę Kft. ręndkívül korrękt módon tette meg, hiszen infláció alatti,4%o-os növekedésrę tett javaslatot. Mindkét rendelettervezetbęn a kęrekítésmiatt néhány módosító javas|ata van: Mindkét ľendelet-teľvezet esętében az óvodás gyermek esetében a napi háromszori ellátás összege 341.-Ft helyett 340.- Ft legyen, a /3/ bekezdésben a nyári napközis táborban résztvevő gyermekek esetében a napi háromszori ellátás összege 388.- Ft helyett 387'- Ft legyen, a /4l bekezdésben az általános iskolai diákotthonban ellátott gyeľmekek esetében a napi háromszoľi ellátás összege 591.- Ft helyett 590.- Ft legyen
Kéri a bizottsági állásfoglalások ismertetését az előterjesztés tárgyalásának idĺĺrendjében. Szabó Lajos: Az Egészségügyi, Szociális és Sportbizottsághatározatai 2/20l0.(I.18.) sz. lE.ĺ bizottsági határozat az élelmezési nyeľsanyagktiltségekľől
a
követkęzők:
Kisújszállás Váľos onkormányzatának Egészségügyi,Szociális és Sportbizottsága az élelmezési nyersanyagköltségekľol szóló rendęlet-tervezętęt előteľjesztés szerinti formában javasolja a képviselőtestületnek elfogadásľa.
3/2010.(I.18.) sz. /E.l bizottsági határozat
a gyermekek napközbeni ellátásának intézményitéľítési díjaiľól Kisújszállás Váľos Önkormányzatának Egészségügyi, Szociális és Sportbizottsága
a gyeľmekek napközbeni ellátásának intézményi térítésidíjaiľól szóló ľendelet-tervszetet elĺíteľjesztésszerinti foľmában javasolja a képviselő-testületnek elfogadásra. Gönczi Károly: A Művelődési, oktatási és Ifiúsági Bizottság hatfuozatai 5l20l0.(I.20.) sz. lľĺ../bizottsági határozat
a
következők:
élelmezési nyeľsanyagktiltségekľől
Kisújszállás Váľos Önkormányzatának Művęlődési, oktatási és Ifiúsági Bizottsága
az
élęlmezési
nyersanyagköltségekľől szóló rendęlęt-tervezetet azzal a módosítással javasolja elfogadásra, hogy az 1. $ l7l bękęzđésébenaz óvodás gyermek esetében a napi háromszori ellátás összege 341.- Ft helyett 340._ Ft legyen, a /3/ bękezđésbena nyári napközis táborban ľésztvevĺigyeľmekek esetében a napi háromszori ellátás összege 388.- Ft helyett 387.- Ft legyen, a l4l bekęzdésbęn az általános iskolai diákotthonban ellátott gyermekek esetében a napi háromszori ellátás összege 59l .- Ft helyett 590'- Ft legyen' 612010.(|.20.) sz. lM.l bizottsági határozat a gyeľmekek napközbenĺ ellátásának intézményitéľítési díjaiľól Kisújszállás Város onkormányzatának Művelodési, oktatási és Ifiúsági Bizottsága
a gyeľmekek napközbeni ellátásának intézményitérítési díjairól szóló rendelet-tervezetet azzalamódosítással javasolja elfogadásra, hogy az l. $ /l/ bekezdésébenaz óvodás gyermek esetében a napi haromszori ellátás összege 34l'- Ft helyett 340'- Ft legyen, a /3l bekezdésben a nyári napközis táborban ľésztvevő gyeľmekek esetében a napi háromszori ellátás ĺisszege 388.- Ft helyett 387.- Ft legyen, a l4lbekezdésben aZ általános iskolai diákotthonban ellátott gyermekek esetében a napi háromszoľi ellátás cisszege 591.- Ft helyett 590.Ft legyen.
Nagy István Zoltán: A Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság határozata a következő: lŻ010.0.Żl.) számú lP l bizottság határozat
9
a
élelmezési nyeľsanyagkö|tségekről' valamint téľĺtési díjairól
gyermekek napközbeni ellátásának intézményi
1. Kisújszállás Város Önkormányzatának Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottsága
ąz
élelmezési
nyeľsanyagkoltségekľől szóló rendelet-teruezetęI azza| a módosítással javasolja elfogadásra, hogy az 1. $ /l/ bekezdésébenaz óvodás gyermek esetében a napi háromszoľi ęllátás összege 34l.- Ft helyett 340.- Ft legyen, a l3l bekęzdésbęn a nyáľi napkcizis táborban résztvevo gyeľmekek esetében a napi hárolnszoľí ellátás összege 388.- Ft helyett 387'- Ft legyen, a l4l bekęzdésben az általános iskolai
diákotthonban ellátott gyeľmekek esetében a napi háromszoľi ellátás összege 59l.- Ft helyett 590.- Ft legyen.
2. Kisrljszállás Város Önkonnányzatának Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottsága cl gyerlnekek napközbeni ellátdsánąk intézményitéľĺtésidíjairól szóló rendelet-teruezeĺęt azza| a módosĺtással javasolja elfogadásra, hogy az l. s /l/ bekezdésébęnaz óvodás gyermek esetében a napi háromszoľi ęllátás összege 34l.- Ft helyett 340.- Ft legyen, a l3l bekezdésbęn a nyáľi napközis táborban ľésztvevcĺ gyennekek esetében a napi háromszori ellátás összege 388.- Ft helyett 387.- Ft legyen, a l4l bekezdésben az általźnos iskolai diákotthonban ellátott gyeľmekek esetében a napi háromszori ellátás összege 59l.- Ft helyett 590.- Ft legyen. 3. A bizottság javasolja továbbá" hogy az előterjesztés l. számú mellék]etében' az áII'aIános iskola és diákotthonnálkerüljön javításra a2009. évinettó térítésidíjcisszege 567'- Ft-ľól568.- Ft-ra.
Kecze lstván : Megköszcini a bizottsági állásfoglalások ismenetését. Kéľdéseknekad helyt. Kéľdéshiányában véleményeket, javaslatokat váľ. Elmondja, hogy valamennyi keľekítésmiatti szźtmszaki módosítást a rendelet-tervezetekben, illetvę az előteľjesztés mellék]etébęn,az el'oterjesztés részekéntjavasolja módosítani. Kéľi,hogy ezt mindenki így vegye tudomásul. Ezeket ajavaslatokat nem kívánja szavazásra bocsátani. További vélemény,javaslat hiányában szavazásra bocsátja az éle|męzésinyersanyagköltségekrol szóló rende1et-tęľvezetet el őterj esztés szerinti foľmában !
Kisújszállás Város Önkoľmányzatźtnak Képviselő-testülete egyhangú szavazással (18 igen szavazatta|) elfogadja a javaslatot, és a kcivetkező ręndeletet alkotja:
KISÚJSZÁLLÁS vÁRoS
oNKoRMÁNyzłľł xÉpvlsnlo-TESTÜLETÉNnx
2l20l0. (I.27.) tinkor mányzati ľendelete az élelmezési nyersanyagkiiltségekről
Kisújszállás Város onkormányzatának Képviselő-testü]ete a gyermekek védęlmérőlés a gyámügyi igazgatásrő| szőlő 199'7. évi XXXI. tv. 148. $ /3/ bekezdése alapján az élelmezési nyeľsanyagköltségek meghatározására
a
követkęző ľendeletet alkotja:
1. $
A napi élelmęzésinyersanyagköltségek ellátottanként a következők: lll Az óvodźts gyeľmekek esetén 340 Fr - tizórai 64 Ft - ebéd 2l2.Ft - uzsonna
64 Ft
86t201
/2/
Nappali ľendszerĺĺáltalános iskolai oktatásban ľésztvevő gyeľmekek esetén 323 Ft
ebéd - uzsonna
244FÍ
/3/
79 Ft
Nyáľi napközis táboľban ľésztvevő gyermekek esetén 387 Fr - tizórai 64Ft - ebéd 244Ft -
uzsonna
79.Ft
l4l Altalános iskolai diákotthonban ellátott gyeľmekek esetén 590 Ft
reggeli tízőraj - ebéd - vacsora -
/5 /
Ft
I 10.
72 Ft 244 Ft 164Ft
Nappali oktatás munkarendje szeľint középfokú tanulmányokat folytatĺó gyeľmekek esetén
reggeli - tízőrai - ębéd -
-
Vacsoľa
595 I
Fr
l0 Ft
72Ft
249 Ft 164 Ft
2.S
(l)Ez (2)
A
fębruár l -jén lép hatályba' ľendelet hatályba lépésévelegyidejrĺleg hatályźlt veszti az élęlmezésinyersanyagköltségekľől szóló
a rendelet 20 1 0.
39/2008. (XII.20.) önkormányzati rendelet és és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006ll23/EK. irányelvnek való megfelelés miatt szükségessé vált2012009. (IX.30.) önkormányzati
rendelet 12. $-a'
3.$
E rendelet a következő uniós jogi aktusnak való megfelelést szolgálja: A belső piaci szolgáltatásokról szólő az Európai Parlament és a Tanács 2006lI23lEK irányelvnek való megfelelést szolgá|ja.
Kisújszállás, 2010. január 26' Kecze István:. Szavazásľa bocsátja a gyeľmekek napközbeni rendelet-tervezetet előterj esztés szęrinti formában !
ęllátásának intézményi téľítésidíjaiľól szóló
Kisújszállás Város Önkormányzattnak Képviselő-testĺilete egyhangú szavazással (18 igen szavazattal) elfogadja a javaslatot, és a következő ľendeletet alkotja:
KIsÚJsZÁLlÁs vÁnos ÖNKoRMÁľ,iyzłrłxÉpvIsBl,o-TEsTÜLETÉľnr 3/201 0. (I.27.) önkoľmányzati ľendelete gyeľmekek a napközbeni ellátásának intézményitéľítésĺ díjaiľó|
a gyermekek védelméľőlés a gyámügyi 147. $-a alapjĺán az lntéményitérítésidíjakľól a következő
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete igazgatáłsről sző|ó 1997. évi XXXI.
rendeletet alkotja:
w.
l. s A gyermekek napközbeni el]átásának napi intézményitéľítésidíjai a következők:
lll Az
ővodás gyeľmekek esetén - tizőľai
/2/
64 Ft
Nappali ľendszeľiĺáltalános iskolai oktatásban részt vevő gyeľmekek esetén 323 Ft -
/3/
ebéd uzsonna
340 Fr 64 Ft 21Ż'Ft
ebéd uzsonna
244 Ft 79 Ft
Nyári napközis táboľban ľésztvevő gyermekek esetén -
tiz&ai ębéd uzsonna
387 Ft 64 Ft
Ż44Ft 19.Ft
l4l Ältalános iskolai ĺliákotthonban ellátott gyeľmekek esetén
reggeli tizőrai - ebéd - vacsoľa -
/5 /
590 Ft
1
10. Ft
12 Ft 244 Ft 164 Ft
Nappali oktatás munkarendje szeľint kiizépfokú tanulmányokat folytató gyermekek esetén 595 FÍ - reggeli -
-
16l
Az /l/-l5/
tizőrai
ebéd vacsora
110 Ft
'72 Ft
249Ft
164Ft
bekezdésben meghatározott intézményi térítéSidíjak az általános forgalmi adót nęm
tartalmazzźtk. /7/ Az /1/-l5/bekezdésbęn meghatáľozott intézményi térítésidíjak alkalmazásánál a gyeľmekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben biztosított kedvezményeket figyelembe kell venĺi.
2.S
A gyermekek napközbeni ellátásáért fizetendő személyi térítésidíjat - az igénybevétel napjźltól, havonként - atárgyhőnap 15. napjáig kęll bęf,rzętni'
3.$ (l)Ez a rendelet 20l0. februáľ l _jén lép haráIyba. (2) A ľendelet hatályba lépésévelegyidejűleg hatźiyát vęszti a gyeľmekek napközbeni ellátásának intézményi téľítésidíjaiľól szóló 40/2008. (XIl.20.) önkormányzati rendelet és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123lEK. irányelvnek való megfelelés miatt szükségesséváIt20/2009. (IX.30.) cinkormányzati rendelęt 13. $-a.
4.S
E rendelet
a
következő uniós jogi aktusnak való megfelelést szolgálja:
881201
A m e
belső piaci szolgáltatásokról szólő az Euľópai Parlament és a Tanács 2006l'l23lEK irányelvnek való gfel e| ést szolgálja'
Kisújszál|ás, 2010. január 26. 6. napiľendi pont:
Előterjesztés az önkoľmányzat vagyonáľĺílés a vagyongazdálkodás szabályaiľól szólő 2112004. (IV.20.) önkoľmányzati ľendelet módosításáľa Kecze István: Kiegészítéshiányában kéri a bizottsági állásfoglalás ismertetését.
Nagy István Zoltán: Kisújszállás Város onkormányzatának Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottsága az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairől szóló 2l/2004.(Iv.20.) számu önkormányzati ręndęlet módosítására vonatkozó ľendelet-tervezetet előterjesztés szerinti foľmában j
avasolj a a képviselő-testülętnek elfogadásra.
Kecze István: Megköszöni Kérdéseknek ad helyt.
az állásfoglalás ismeľtetését.
Szepesi Gyula: A mellékletekben lévő számtalan hibás adatot nem kellene kijavítani, (20 db van ilyen) és a mai élethez, korhoz igazitani?
Kecze István:. Szepesi Gyula települési képviselő kerdésére ą váląsz: Elmondja, hogy kellene módosítani. További
k
éľdéshiány ában vélem ényeket, j avas latokat vár.
Nagy István Zoltán:
Az ęlőbb
elhangzott kéľdéstbizottsági ülésen ő is megfogalmaú'a és választ is
kapott. Nem kifejezetten az előterjesztés tárgyźhoz kapcsolódó megállapítást kíván tenni. Ahogy a föld- és erdőingatlanokat cisszeadta, megállapítható, hogy kis területti parcellákból 17 db van, 1,7 hektár. Erdőből négy darab, + egy szántó és ęrdő együttesen fordul elő: erđó"7 hektár, a szántő és erdő együttesen l l,7 hektáľ. Gyep, legelci ] 1 db van, ami 25 hektár, és van 2 đbszánto és legelő együttesen, valamint szántó és gyep. Az egyik 8,7 a másik pedig durván 39 hektár. Szántóból 14 db van, ami 55 hektáľ + 3 db van, ami Vegyesen fordul elő. Egy javaslattal szerętne élni, és hangsúlyozza, hogy eznem a mostani napírend tárgya. Korábban is volt
máľ hasonló javaslata, de elfelejtődött' A Kömyezetvédelmi, Vízgazdálkodási és Mezogazdasági Bizottság 2010. március 3l-ei hatáľidővel készítsen egy javaslatot,amiazt a célt szolgálná, hogy ezek a
földingatlanok bizonyos fokú ellentírzésalá kerüljenek a hasmosítás és gazdálkodás szempontjábóI. Azért mondta a máľcius 31-ei hataľidőt, meľt az erdőknél rtigyfakadás fordulópont. Ezeket a területeket ki kęllene takarítani. Ezekről az ingatlanokľól nagyon szűkszavú és felületes tájékonatás hangzik el iđőként, ezéľt kellene velük foglalkozni. A bizottság majd az induló közmunkánál szakmai felügyelet mellett határozza meg, hogy hova állíthatók bę a közcélú dolgozók.
Kecze István: A kérdésreadott rövid válaszát foIytatva elmondja, hogy ezen előterjesztésnek, illetve az önkormányzat vagyonáról vagyongazdálkodás szabályaiľól szóló rendelet lényege, hogy igazodjon a földhivatali ingatlan-nyilvántaľtás aďataihoz. Ezért kell a vagyonkataszter adatainak átemelésével aktualizálni. Természetesen, amiľe Szepesi Gyula képviselő ur ľrákéľdezett, abban megfelelő lépéseket kell
tenni, hogy a ťoldhivatali ingatlan-nyilvántartásban módosítás álljon be, csak utána tudja a változásokat a testiilet elfogadni a rendelet mellékletęként.Amennyiben ezek a bejegyzések megtörténnek, akkoľ az előterjesztés ismételten a képviselő-testiilet elé keľül. Nagy István Zoltán javaslatát külön határozatban kívánja megfogalmazni és elfogadtatni, amit majd külön kér megszavazri. További vélemény,javaslat hiányában szavazásta bocsátja Nagy István zoltźľ'által megfogalmazott
891201
határozatijavaslatot azzal,hogy az előterjesztés elkészítésénekhatárideję 20l0. március 3l.,bár így csak áprilisban lehet táľgyalni. Talán szerencsésebb lenne az áprilisi soros ülés időpontjára módosítani. Felelős: Szepesi Jenő bizottsági elnök. Szav azásr a bocsátj a a határ ozati j av as at i y form ában történ o e l fo gadását ! l
l
Kisújszállás Váľos Önkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (18 igen szavazattal) elfogadja a javaslatot, és a követkęző határozatothozza'' 13
/201 0. (I.26.) szá m ú łi n ko rm
á
nyz ati
határozat
előteľjesztés készítéséről
Kisújszállás Váľos Önkorrnányzatának Képviselo-testülętę kéľi,hogy a Kornyezetvédelmi' Yízgazdálkodási és Mezógazdasági Bizottság készítsęnegy eloterjesztést, amely 1artalmazzon az önkormányzat tulajdonában lévő földingatlanok vonatkozó javaslatot.
bizonyos fokú hasznosítási és gazdálkodási ęllenorzésére
Az előterjesztés elkészítésénekhatáľideję: 20l0' ápľilisi soros tilés időpontja
Felęlős:
Szepesi Jenő bizottsági elnök.
Erľől értesül: 1. Kecze István polgáľmester
2. 3. 4.
Szepesi Jęnő bizottsági.elnök Polgánnesteľi Hivatal Epítési és Váľosüzellleltetési osztźilya Polgánnesteri Hivatal Szervezési osztálya
Kecze István Szavazásra bocsátja az ĺinkonnányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabá|yairol szólő 21l2004'(IV.20.) számú önkormányzati ľendelęt módosítására vonatkozó ręndelet-tervęzętet előterjesztés szerinti foľmában !
Kisújszállás Váľos onkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (18 igen szavazattal) etfogadja a javaslatot, és a következő ręndeletet alkotja:
KIsÚJSZÁLlÁs vÁnos oNKoRMÁNyzĺľłxÉpvlsBLo-TESTÜLETÉNBx 4 12010.
az łin ko ľmá n yzat
(I.27.) önkoľmányzati ľendelete onźlról és a v agy ongazdálkodás sza bályaiľól szóló
v agy
2llŻ004. (Iv.20.) számú önkormányzati ľendelet módosításáľól
Kisújszállás Város Önkormányzatźlnak Képviselő-testületę
az
ĺinkormányzat vagyonáról
és a
szabályaiľól szóló - 3112004. (Vl.25.), a 1012005. (II.25.), a 1612005. (IV.8.), a 19t2OOs. (tV.29.), a 4612005. (X.28.), a 1112006. (IV.28.), a 1',712006. (V.26.), a 30/2006. (X[.1.), a 4l2oo1.(I.31.),27l2oo7.(VIII.29.), a21/2008' (V.28.),3612008 (XII.20.), a1512009 (VII.1.) ésa2012009 (IX.30.) és a 3O|2OO9.(XI.21.) önkormányzati rendeletekkęl módosított - 2112004. (IV.20.) ľendeIętét vagyongazdálkodás
(továbbiakban Ör.) a követkęzők szerint módosítja:
Azor.7.,2.,és3. szám,Úmelléklęte
1.
S
helyébe ę rendelet 7.,2., és3. számű melléklete lép.
E rendelet 2010. január 27.-énléphatályba' Kisúj szállás, 20 1 0. január 26.
2.$
/. sĺJ',^.J r*uĺlłh-lr-ł Kísújszá11ás fngatlanvagyon-Katas zter Szabadság tér 1. Helyr.
s
zám
oĄ/
tL/ 3r/ 40/
1./
4Ą/
5/ 6/
43/ 44/
s4/ s5/ 56/
3l/
58/ 5e/ 60/
6t/
65/ 't9 /
/ LL't / t42/
105
I/
L/ Ą/
1,1L/
t-13/
L99 / zt't /
/ 238/ 250 / 286/ 30Ą / 3Ą4/ 365 / 386/ 386/ 402/ 423/ 234
436/
ĄĄ6
/
453/
45s/ 46'1 / Ą'l'7 / 480 / LBt/ 481 / Ą88 / ą9Ą / Ą96/ Ą9'1/
50Ą / 5L2/ s).3 / s23/ 563/ 510 / 580 / 62L/
655/
669/
2/
t/
L/ 2/ 2/
2/ 2/ 2/
L/
Kataszteri napIó Forgalomképtelen törvény a. Szűrés : Forg . képessé9 kódj a:'' l ll
Megnevezés
/ Yízibázis / Városi YĹzvezetékhá}ózat / Városí szennyvizhálózat / Közterület / KözterüIet / Ipartelep ,/ Közteru1et ,/ Beépítetlen terüIet / BeépÍtetIen terület ,/ KözterüIet / Közterü]-et / Közterü1et / Kozterü1et / Közterü].et / Rozpark / Közterl.ilet / Közterü]-et ,/ Közterti]-et ,/ Közterü]-et ,/ Közterület / Köztertilet / Köztertilet / KozŁerü}et / KozterüIet / Kozterü1et / Közterri]_et / KözterüIet ,/ Közteriilet / Köztertilet / KözŁertilet /' Közterü1et ,/ Köztertilet / Köztertilet ,/ Köztertilet / KozterüIet / Közterti}et / RozttL / Ki5zűE ,/ Köztertilet ,/ Koztenilet / RözĹt:u / Beépítet}en terület / líoz1)E / Közterület /Út / Köz'ÚE / Közteriĺlet / Kózút/ Közterület / KözterÍilet ,/ Közterĺi]-et ,/' Közterĺilet / Köztertilet' ,/ KözterüleŁ / Közterti}et ,/ GyerĺnekjáLszőťér / Közteriilet / Köztertilet / Közterĺilet ,/ Közteriilet
Utca{hsz N]NCS UTCA NEVE
EGÉszVÁRos EGÉsz VÁRos
NYÁR
ILLÉssY ARÄNY JÁNos 6/A CSATORNA
ru{xoczr ARANY JÁNos P1LLANGÓ
10.01.15 TeI. ter
(
ĄBĄ2 0 0
53 Ą392
61
2400
654 963 655
nÁxÓczr
59'19 360 B
nÁxiczĺ
494L
PILLANGÓ
P]LLANGÓ
ERZSÉBET LIGEľ
BARoss GáBoR PTLLANGI
CSATORNA
BARoss GáBoR ILLÉssY BARoss GáBoR NYÁR
TAVASZ TAVASZ
DEÁK DEÁK NYÁR DEÁK
96
3804
40586 Ą2'7 6 '7'7
036
14
900 936
2Ą55
1
1_4320 /?tro
110 983 560
F'ERENC 29. EERENC
'1Ą3
68.
E'ERENC
sUGÁR sUGÁR BÁTHoRY
BÁTHoRY 25. ZSODOMA
Ą2
B
Ą9L
r62't
1.'t 58 2'1Ą6 96
5982 628
BÁTHoRY
1
KÖzRÄKTÁR GÁBoRKERT GÁBoRKERT GÁBoRKERT DEÁK FERENC GÁBoRKERT GÁBoRKERT
2lĄ5
BÁTHoRY 2L.
csIBEKEtTETő
NYÁR NÉ'VTELEN NÉVŤELEN
}łÍZLALÓTELEP 11. ORGONA
xÁse uaľos xÁse ,ĺaNos KASSAI TSKOLA
569 9056 841
L't 63
305
1-52Ą
IB4'I
9't7l 41
05
1119 1
953
2824 23'16 1
33?
'1702 B
r.3
1516
BoRÓK LA.]os
4'12'l
KASSAT
r2-16
KASSAT
Lz't9
KÄssAI
EszE
TAMÁS
KASSAl ISKOLA
KUTHEN VEz,ÉR
6Ą'l
1459
t28t L253 9209
911201
6'70/ 694 695
/
/ 't 2'7 / '74s/
'1Ą5/ '7Ą5/
'745/
't45/ 148/
15r/ '153 /
'156/ '751/
2/
3/
6/ 1/ B/ 2/ 3/ 4/
/ r/ L/ '1't'1 / 780/ 77/ 166 1'7
-183
/
-tB9/
t/
Bt6/
830 /
/ / / / / B5B/ 8'15 / 831.
831 831 849 853
3/ 5/ 1/
t/
7/
/ 38/ / 9L6/ 815 894
/ / 962 / 971. / 983/ 939 948
1.0LL/
/ / / 1,066 / t0'7 3 / 1,028 1,050 1,053
l"OBL/
/ LLLg / L749 / tL65 / 1099
tL82/
Lt9't /
7213/
L2t3 /
tzt4 / r21A /
I/
,/ L't
/
1237/ 1254
/
!268 / L2'70/
t212/ t289 / 1,2e3/
L3OI/ L309
L3L7
L32Ą 1325 1325 1329
/ / / / / /
3/
/ / / / / / / / / / ,/ / / / / / / / / / ,/ / / / /' ,/ ,/ / / / / ,/ / / / /
,/ / / ,/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / ,/ /
KözterüIet IsKoLA KozterüIet EszE TAMÁS KözterüIet ]sKoLA KözŁerület sALLAr Rozú'L DEÁK EERENC Járda DEÁK FERENC Köztertilet DEÁK FERENC Kózterli]-et DBÁK FERENC Közterület DEÁK EERENC Sdaját haszná]-atú út NINcs UľcA NEVE KűIteruletĺ közút, saját haszn NINcs UTCA NEVE xozÝlt VITÁRTZS TANYA KÔRÜI, To]tés DEÁK PERENC Közút NYUGAT] TEMETO ÚTJA Roz,3.L CSORBAI Röz,3't TÉGLAGYÁR xaz,ó't TÉGIAGYÁR Mocsár TÉGLAGYÁR KozŁerijlet oLAJIJTő GoDÖR ÚTJA Közterulet KÍGYÓ Közterület CSEREPES Közterulet' TÉGLAGYÁR Közteru].et DEÁK FERENC Kozteriilet SZABADSÁG TÉR Közterület DEÁK FBRENC Közterrilet SUGÁR Közterulet DEÁK FERBNC 34 ' SUGÁR Saját hasznáfatú út Kö zt ertilet I F,]ÚsÁG TFJÚSÁG KözterlileŁ NAGY TMRE Közterület SUGÁR Közterü]et PETŐEI 11. Kozterület Közterti]-et SUGÁR 34. SUGÁR 42 ' Kozterü]et KoRHÁz Közterü]-eŁ
Közterület Közterti1et Kozterü]-et KözŁerüleŁ KözterüleŁ Közterület KozterüleŁ Közterület Kozterü]et Kozterület Köztertilet Kozterület Kozterii]-eŁ KozterüIet KözterüleŁ Ipartelep Közterü]et
Beépítetfen terület Lakőház,' udvar, gazd.ép. BeépíŁett terület
:Köz]3t Közterület Közetület KozterüIet Közterület KözŁerü}et Kozterület Közterii}et Közterület Közterü}et Közterüleť Arok
xÓnnÁz SUGÁR
SUGÁR 60.
KÓRHÁZ 16.
1263 991 6
L262 10415 10736
491 B
139
r29 1?1
2ą68 12831 22Ą5 1981 1366
931 2 '195Ą
2569
40Ą52
696
Ą02Ą 49BB 231,89
4814
r612
5846 2502
2BB 96
4
1
826
3l_08
BB9 LB25
4IL
1375
501 6
ĄoB
4
1B 61
2Ą'l
KlRHÁz
Ą2Ą
PETŐFI 23.
ERDŐ 3.
108 29't
363
ERDő
135 9 6Ą'l B
KÍGYÓ
Ą'l90
,JÓKAI
58 L3
KÍGYÓ 65. csEREPEs GILÁNYI
BARTÓK BÉLA
PBŤőFI
PETŐFI NÉVľELEN ÓvÁnos 0o.
ÓvÁnos ro. ÓvÁnos zs. MÉNTELEPI ÚT TULIPÁN
enÁĺ, xÁĺ,lłÁľ BA.]csY-Zs. szÉNÁsKERT HÁRSEA
RÓzsA
AKÁCEA LOMB
HATÁR HATÁR
NÉVTELEN
394
6000
4388 4928
2I1 5't
106 I2IĄ7 B 56 19 B1
25Ą3
'l
Ą53
655 7
12983 1521
115 7
1193
118 4
6133
I229
632 262
92ĺ201
/ / t388 / t399 /
L34Ą L361
LĄ33/
/ LĄ85 / 1,486 / 1s30 / L530 / L53-7 / Ls'l 6/ 1'Ą34
L5'11/
L593/ L623/ L629 / !632 / 1,651/ L655 /
3/ Ą/
2/
t/
L656/ t6'71/ 1696/ L't04 / 1,'708 / t'735/
!745/
/ / t1't5 / t't92/ 1_80t / I/ L80Ą / t8t0 / 7BL3/ 3/ 1,821. / t2/ 1,82L / L5/ 1_823 / lĄ/ ]-828 / 1832/ 7/ 184!/ L842/ L/ \8Ą2/ .5/ l8Ą2/ 6/ l8Ą2/ 7/ TsĄ3/ ]-8Ą4 / 1'8Ą'7 / L8Ą9/ 18s1/ 1"16Ą 1,'7 6't
T8B9/
/ L945/ L953 / 1-960 / 1.930
t98t/
20a5/ 2028 / 2053/ 2055 / t0/ 206s / 2083 / 4/ 2096/
ŻILL/ Đ'35/ 2162/
Ą/
/ 2L'ĺ3/ 2/ 2L7 6/ 4/ 2L6't
/ / / ,/ ,/ / ,/ / / / / / ,/ / / / / / / / / / / ,/ / / / / / ,/ / / ,/ / / / / / / / / / / ,/ / / / / / ,/ / ,/. ,/ / / / / ,/ / / / ,/ ,/ / ,/ ,/ / ,/
Közterület Kozterület Köztertilet
Közteru1et Közterllf et Kozterü1et KözterüIet Kozterü1et
Kozut RözuŁ
Kozterü}et
Közterület
Közetrü1et KozťeIĺiIet KözterüIet Kozterr.ilet Közterü1et Közterü1et Közterü]-et Közterti1et
Közterĺilet
Közterti1et
Közterĺilet Közterü}eŁ
Közterület KözterüIeŁ KözterüIet KözterüIet
Kozterület Kozterü1et Közterü1et
Kozterulet
KATONA JÓzsEF
VÁcI
M]HÁLY
cnÁl
xÁt'ľĺÁn
LOMB
JÓKA1
JÓKAI
HoNVÉD HoNVÉD
KÍGYi
HoNVÉD
KÍGYÓ MUsKÁTLT
MUsKÁTLI LEHET,
LEHEĹ 15. LEHEL
NAGY IMRE 32.
3008
2950
L923
5636 52BO 5 935
Ą291 6586 54
50 9 011 358 14
968 25'18
558
355
CSOKONAI
CSOKONAT CSOKONAT
31_
3258
r23
5892 120t
ĹEHEĹ HAJNAL
52ĄB
HAJNAL
10 38
HAJNAL 14. KÍGYÓ 7.
KossUľH LA,]os 37. IMRE 8.
NAGY NAGY NAGY DEÁK
22Ą
801
24Ą4
32'7
TMRE 12, IMRE
FERENC B ' NAGY TMRE 23.
sZABADSÁG TÉRI LAKÓTELEP
313 7
989
251
Ą
210
2130
Kozterü}et Szabadsá9térĺ parko1ó Közteru1et KozterüIet
NÉVTELEN NÉVTELEN
KözŁerü1et
sZABADSÁG TÉRI LAKóľELEP
3695
2Ą83
KozŁerÍiJ-et
KOSSUTH TAJOS KOSSUTH IAJOS KOSSUTH LAJOS
1
600
RözťlL
KOSSUTH LAJOS KOSSUTH LAJOS DÉLI TEMETŐ spxÔľŐ Úľ
1
051
Közterület
KOZ!erUJ-eE
Közterület
KozĽeruleE
KozterĹilet Köztertilet KözterüIeŁ
DEÁK FERENC DEÁK EERENC 2.
szABADsÁG TÉR PTAC
KozuĹ
Közterü1et
EszPERANTÓ
Közteriilet
KözteriiIet Kozterüf et
Kozterül-et KozŁerĺl1eŁ Köztertż]et
Köztertilet Közteriilet KozterÍilet Közterü]et' Kozterü.let KözŁerüfet KÖzteřĺj1et KözterüIet' KozterüIet
Közterület Közterü}et
Helyi kozút KözterÍi]-et
L5'7 4
l_140 3 905 B
'71"45 261_9
23'l
KossUŤH LA'Jos
DÉLI TEMETŐ DÉLI TBMETő guxÖľő uľ
TemeŁő
1031
't 41-
233L 3702 110 9
HATÁR
1s461
ROVID
5643
sZóLŐSKERT
ADY ENDRE RÖvID GYŐRI
vÁsÁR 3? '
BOCSKAI BOCSKAT 35. NÉVTEtEN BOCSKA] BOCSKAI RÉzMŰVEs
5557
2809
r.058 B
1002
8266 20Ą
lo2IĄ
454
2'J.98
837
3536 60't2
KoszoRÚ
4399
MTKES
5r_10
KöTő PTACTÉRHEZ VEZEľő Úľ KOSSUTH LAJOS
szABADsÁG 3.
3362 t_06
27
25L
2716/
2111 / 2IBO / 2L95 /
't/ /
2L96/ 22t0 / 227A / a111
I
L/ L/ 3/
2275
/ /
2/ 3/ T/ 2/
221.5
2220 /
ąaa^,/ aaal /
)?29 / 2232/ 2233/
2240 / 225'7
/
2265 /
22'13/
229't /
/ / 2342/ 2362 / 2a7i / 2383 / 2396/ 2Ą46 / 2469 / 231"8
2330
24'73/
/ 24't7 / 24'18 / 2Ą'l9 / 248O / 2Ą99 / 2503/ 2531/ 2536/ 2Ą16
253'1/
2550 /
25'tL /
/ / 2616 / 264L/ 264e / 2656/ 266't / 2594 2609
/ / / / / / ,/ / /
/ / / / / / / /
/
/ / I/ / / / / / / / / / / / / )/ / / ,/ ,/ / / / / / / 3/
KözŁerü]-et
Kozterület Kozterüfet Közterü1et Jubileumi Park Közteru1et Közterti]-et Közterü]-eŁ L
Közl3't xaz,3.t
xazÚt KozŮE
KozuE
Mocsár Közŕ)t KözilŁ KozúŁ xoz,át Kozuc KozliŁ
KozĽeru1el KözteruIet Közterü1et KözliŁ Arok Kozterü1et Közterü1et Kozrit Koztit KözterLi1et sa1át használatú út Koztl't Közterü]-et
Közterület
Közterti]-eŁ
Közterüf eŁ Közterüfet KözterüIet Közterület Koztenilet KoztertiIeŁ KöztertlleŁ / Arok / KözŁertilet / Kozterĺi}et
/ ,/ 2/ / t/ / / 266'7 / / 2682/ / 2683 / 2685 / L8/ / 2685 / Ls/ / / 2689 / ,/ 2692/ /' 2695 / / 2696/ / 2'726/ / 2146/ / 2760/ / 2't'75/ / 2't't 6/ 2806/ 2/ / 2807 / / / 28L4 / / 2823/
Közteriilet Közterulet
Rözpark Közterü1et Kozterü1et KözterüIet KozterüleŁ
Közterület Köztertilet Köztertllet KözteruIet Kozterü}et
KözŁerüIet KozŁerulet Közteri.i1et Közterü1et KöztertĺIet KözŁerület KozterüIet Közterü}et
Közterület
KozterüJ_et
szABADsÁG PTAC
5'
2Ą9
15 60
013
sZABADSÁG
5
sZABADsÁG
B83B
rÁlvrn
szÉcHENYI szÉ'cHENYI
ARANY JÁNos
KÖZRAKTÁR EoLYT
xÁĺ.-xÁpoľ.ľATVASÚT sZENNYVÍzTIszTÍTÓ ÚTJA sZENNYVÍ zT]szTÍTÓ ÚTJÄ vÁcoHÍo Úľ':e ÉszexĺIPARTELEP NINCS UTCA NEVE EALUSzIGET GÉPTELEP sZEsZEŐZDE ÚTJA MÉszÁRoS FoLYT KUNSZÖV MÖGoTT
23r5
1191 1439 14554 1181
919
t0264 315 3
2812 695 9098
3301-
292 BBB
46
szEszFőzDE ELŐTT
61
KERT
5991
MÉszÁRos
1
MÉszÁRos
DÓzsA GYÖRGY 5.
1
Ąo
120
r22
DÓzsA GYÖRGY
357 3038 25Ą
KERT
6096
KORONAKERT MBLLETT
321 6
NINCS UTCA NEVE RÉGI4-ES DÓzsA GYÖRGY FOLYT
1483
VARGA
PILYA
PÓLYA EoLYT
KoRoNAKERT MELLEŤT
MALOM
VAsÚT
DÓzsA GYÖRGY NEFELEJCS SZÉCHENYI B?. NEFELEJCS szÉcHENYI 81. szÉcHENYI 77.
4Ą3
r066 6L6
33632
3?BB 9755 7Ą3Ą
24Ą36 224'7
299 958
r9'l
PÓLYA
504 L26A 663
VARGA
15 91
DÓzsA GYoRGY szÉcHENYI 35.
MÉsZÁRos DÓzsA GYÖRGY 16. DlZsA GYÖRGY B. szÉcHENYT
sZÉcHENYI HÍD
VÁsÁR
vÁsÁRszÉL vÁsÁnszÉĺ' DoBT IsŤvÁN
3s7
223L 2Ąo Ą6'l
6l_
11
5558
13 94
32LĄ3 LI62Ą
235Ą
LĄ56
MÜNNIcH EERENC
14 5B
MUNKácsY
3L92 5L20
vÁsÁRszÉL
MIRTCZ ZSIGMOND MoHÁcST
NÉVŤELEN MEGYERT
MEGYERI
VÁsÁR
vÁsÁR VÁsÁR
MUNKáCsY
3991 Ą5L1
3't2
tz)
Ą012
L35 343 682
632Ą
2851
Kozterü1et KözterüIet KözterĹiIet KözterüIet Közterül-et KözterüIet Közterü1et Közterü1et Közterü1et Közterü1et Közterü1et Közterü}et Közt erti}et
/
286r /
2B8I/ 290L/ 29L'r / 2927 / 2936/ 2965 / 2975/ zeg6/ 299L/ 3008 / 3036 / 303't / 306L/ 30't 6 /
Kozterü1eŁ Közterü}et KözterüIet
31,43/
3t6L/
3t8't /
2//
Kozterü1eŁ
3280 / 330't
/
331.5/ 3339
/
33'?0/
33"1L/
2// 2//
337 6/
1_/ /
/ 3Ąt6/ 34L8 / 342s / 3438 / 34ĄB /
2//
3Ą00/
3ĄoB
3463/ 34'r8
/
3493/
3s04 /
35ts/
5//
3520 / 352L/ 3522/
35Ąl/
3569/
/ 36t1 / 3634/ 3667 / 3668/ 24/ / 3668/ 37/ / 3668 / 40/ / 36'tr/ 3672/ 3679/ s683/ 3718/ 37 4s/ 3584
Közt'erü]-et KözŁerii]_et Közteru].et Közt er{i}et Közt ertiIet
KözterüIet Közterü1et
32't1./
33!4 /
erüIet
Közterület KozterüIet KozterüIet
31Ą2/
/ 323'r / 3248 /
Kö zt
Közt erü].et
3tL6/
3230
eriilet
Köztert-iIet
3096 / 310"1/
3L9Ą / 3200 / 321.2/
Közt
Közterüfet KözterüIet KözterüIet KözŁertiIet Közterület KözterüIet KözteriiIet Koztertilet Kozterü1et KözterüleŁ Közterü1et
Közterü1et' Köztertĺ]-et Kozterü1et Közterü1et Közterü1et KözŁerü1et Kozút KOZUE
Gyep (IegeIő) ERDŐ
Kozút Közterü1et Közterü1et Közterü1et Közterü}et Közterü1et Közteriif et Kozterü1et Kozterü1et
Közterület
Közterü1et Kozterü1et Közterü}et KozŁerti1eť Közterü1et Közterü1et
TÁNCsTcs 8.
KURUCZ KURUCZ
MORICZ ZS]GMOND
ŤÁNcsIcs
MALOM
MÓRIcz zsTGMoND
VAS VAS VAS VAS VAS
232 386
3r22 2824
8332 2Ą0 2L2't 115 7
378
'l99 198
BÉĹAKTRÁLY VAS
MÓRICZ zsIGMoND
BÉĹAKTRÁLY BÉLA KIRÁLY
I9L]
178 610 1858 4
r0952 9BB
OSTROM
3848
OSTROM
3255
BÉLA KIRÁLY
MIRTcz
ZSTGMoND
MARJALAKT
MARJALAKI MARJALAKI LAKATOS HÍD LAKATOS
ĹAKATos LAKATOS
JÓzsEE ATTILA sÁsÄsTÓ
MESTER
,]lzsEF ATľTLA 27.
.JIZSEF ATTILA NTNCS UTCA NEVE JÓZSEF ATTILA 39. JÓzsEF ATľIĹA NINCS UTCA NEVE VIOLA MÄLoM
MALOM 8?. MALOM
GYEP
MALOM
MAI,OM 59.
sÁsAsTÓ MALOM 45.
MAR,]ALÄKI MATOM
KEĹETI TEMETóHÖZ VEZETő NINCS UTCA NEVE NTNCS UTCA NEVE NAGYKERT
sÁsAsTl
Ą06
1518
300
10058
363 598
824
l-
130
2494 370 906
53 57
3Ą19 'r
9t
730 507 01
17
II77
9 -16
2620 L2B
20?
307 1834
L91 337
2296 Ą'l'1
220'1
2255L 2379 2137 6
14566
69't 6
1157
ÁnpÁo
7334
VÔRoSMÄRTY
8087
sÁsAsTÓ
sÁsAsľl BÉKE BÉKE BÉKE BÉKE BÉKE
IL62 7].7
Ą
9383 6069
29t2 800
t42t
MARJALAKI
53 66
ÁnpÁo
1238 4 051
VöRoSMARTY BEM
APAFPI
L2lĄ
40r-0
31'7 2 / 3196/
/ 3833/ 3840/ 3852/ 3869 / 3BB6/ 3BB'7 / 3BB'7 / 14/ / 3892/ Ő/ / 389Ą / 2// 3B9Ą / 3898 / 1_/ / 3899 / 3899/ 2// 3899 / 3e00 / 3902/ 3905 / 3906 / 3908 / 3909 / 39L0 / B/ / 39L2/ 39L3/ o/ / 3916/ 2// 3916/ 2// 391"'7 / 39tB / 39r9 / 3940 / 39't2/ Ąoo9 / Ą0Ą8 / Ą050 / 4092/ )./ / 4174 / )/ / 4]-1,4 / ĄL1"7 / ĄL2'7 / 4Ls4 / 2// 3// ĄL54 / ĄL7Ą/ 4206/ Ą2o7 / Ą2L9/ 38T6
r//
r//
Ą230
/
42Ą6/ Ą25L/ 4262/
'4264
4334
Mocs
TÁNcsICs FoLYT
NINCS UTCA NEVE
KOZUT
LÓGÓKERT ELőTT VÁsÁR FoLYT
Árok
NTNCS UTCA NEVE
DoGTÉRI BEKOTŐ
saját hasznáfatú út KOZUt.
Út
Közút 110
zuE
Saját Árok
KOZUE KOZUT
Közút
KOZUE KOZUT KOZUT
Közút Kozu!
l1'OZUE
Temető KOZUC
Árok Árok
KOZUT
Árok Közút Árok Közterü1et Kozterü1et KozterÍi1et
zterulet
KOZllT
Közterui1et
ĄĄ02/
2// 1./ /
2//
KöztertiIet Közterü}et Közterü1et Közterü1et
Közút Árok
NINCS UTCA NEVE LÓGÓKERTHEZ VEZETő szEMÉTTELEP MÖGoTT NAGYKERT
hasznáIatú
út
Ą1'l
5
2457 3875
NEVE NEVB NEVE NEVE NEVE NTNCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE
Közúť
25t9
BEM
NINCS UTCA NÍNCS UTCA NINCS UTCA N]NCS UTCA NINCS UTCA
KOZtlL
3'123
7213
BEM MALOM
Kozrit Árok
3866
THOKOLY
MUNKácsY
ár
Kozterĺr1et Kozterü1et Közterü1et Köztreü1et Koztertilet KozŁerii1et
/ / /
TÁNcsIcs
Mocsár Mocsár Közút
Közterület
/ /
/ / 4ĄL9 / 4Ą29 / 700L/ 100L/
APAEFI
KözŁert1let
435'1/ 4Ą03 ĄĄo8
KözŁerüIet KözterüIeŁ KözterüIet Közt erület Gyep+ rádíóá1 Iomás Belterületi közút Árok Árok
KEMÉNY ZSIGMoND ZRÍNYI
Kozterü]_et
Közterület
/
4326/ 43Ą'7 435Ą
THoKöĹY
Ko
42't 9 / Ą29Ą / Ą3O9 432Ą
Közterü}et Közterü1et Kozterü}et Kozterri.Iet
NAGYKERT MoGoTŤ NTNCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NAGYKERT ELŐTT NAGYKERT NAGYKERT
NAGYKERT NAGYKERT
NAGYKERT
NAGYKERT NAGYKBRT NAGYKERT KELETT TEMETŐ NAGYKERT NAGYKERT
NINCS UTCA NEVE
NAGYKERT
NINCS UTCA NEVE
791 5
120
20805
6L6
95 304 126861, B77OB
489 1548 2161
ĄLl Ą 1??00 I32Ą5
1353 2266 291
I
L5260 195
1104 Ą25B
3292
34 61
't
959
2263
22'73
2566 2925 1550 2Ą49 569
'152
r6612 2ĄĄ9
223
131 3
3520 6288
13I
NAGYKERT
s
DEÁK EERENC GYőRPFY I. GYőRFFY I '
5A'7'7
NTNCS UTCA NEVE
GYŐRFFY T. BÄIAssÍ BÁLINT EE,]ÉR JÓzsEF
KoDÁLY ZoĹTÁN HUNYADI JÁNos ZALKA MÁTÉ ERDET FERBNC
ERKEL FERENC
KUN BÉLA
NÉVTET,EN
VEREss PÉTER ERKEL FERENC BENzINKÚŤI LAKÓTELEP ERKEL EERENC KUN BÉLA CSORBAI
DÉVAVÁNYAI úľ
LÓGóKERT
23LI 1B5
B
490 002
17 L5
r628 3_628
1628 1805
9692 L532 L532 lĄ1 o 337
I
819
409Ą
2059
239r
Ą695 13956 Ą
Ą42
104L/ / / / '7L82/ / 1276/ / 132'7 / / 'I31Ą / 'lĄ69/ // '7505/ / 7506/ / 16L8/ / 't6Le/ L/ '761.9/ 3/ 't649/ / ?083
-r69s/ '1'lĄ5/
/
Ą/
'7BĄ2/ / 'lBĄ3/ l/
'18Ą6/ 2/ 800r./ 2/
8001/ 3/ BO0r/ 5/ 800r/ 6/ 8001/ 7 / 8001,/ B / 8046/ / 01,5 / / 0t'7 / / 02L/ / 021/ / 028/ L/ 089/ / 0e4/ / ot0'1/ / oL26/ L/ oL26/ 3/ 0Ls3/ / 0IĄ2/ / oL45/ r/ oL45/ 2/ oL46/ / 0lĄ'l / / oLss/ / 0167 / / 0169/ / or70/ 3/ oTt1/ 5/ oL'?5/ 9 / 0L'?5/
1,L/
0t78/ L/ oL78/ 3/ OLBL/ / 01.87 / / 01,90 / / otga/ 3/ oLgs/ / L
0205/ 1./ 0205/ 3/
/ LĄ / 020'1/ 1.6/ 0208/ / 0209/ / 021-0 / 2/ 02L2/ L/ o2L2/ 3/ 02LĄ/ 2/ o2L5/ / o20'?
o2L6/ lĄ/
02L8/
L/
Közút Közút Közút Kozút Közút Közút Közút Árok
LÓGÓKERT LÓGÓi(ERT LÓGÓKERT LÓGÓKERT
Közút Kozút KOZUE
Árok Közterü1et Közút
KözúŁ Közút Árok Árok
saját Közút'
hasznáIatú
út
használatú út haszná}atú út hasznáIatú út
Kozterü1et Saját használatú út Saját hasznáIatú út Saját használatú út
KOZLlt'
Saját Saját Saját Saját Saját Saját saját Saját Saját saját' Saját Saját Saját Saját saját Saját Saját saját Saját Saját saját Saj át Saját Saját Saját Saját SajᣠSaját Saját Saját
431Ą
LÓGÓKERľ NAGYKERT zÁRTKERT zÁRTKERT NAGYKERT NAGYKERT NAGYKERT NAGYKERT NAGYKERT NAGYKERT BÁNoMKERT BÁNoMKERT BÁNoMKERT BÁNoMKERŤ
I1152
BÁNoMKERT BÁNoMKERT
15 64
2L2B
4995
1
használatri hasznáIatú hasznáIatú használatú haszná1atú haszná].atú
használatú hasznáIatú használatú használatú haszná]-atú haszná1atú
használatú használatú hasznáIatú hasznáIatú használatú használatú haszná}atú haszná}atú használatú haszná]-atú
használatú használatú használatri használatú használatú hasznáfatú használatú használatú
út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út
NINCS UTCA NINCS UTCA NINCS UTCA NINCS UTCA NINCS UTCA NÍNcs UTCA
2Ą62 17 35 690
9r2
124 4
691 1384 12'78 5
1? 90
665
NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE
NTNCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVB NTNCS UTCA NEVE szENNYVÍ zTIszTÍTÓ UTJA vÁoÓHÍo MELLETT NINCS UTCA NEVE NÍNcs UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE N]NCS UTCA NEVE NINcs UŤcA NEVE NTNCS UTCA NEVE
NINcs UŤcA
NINCS N]NCS N]NCS NINCS NINCS NINCS NINCS NINCS NINCS
301
2589
BÁNoMKERT
Közterulet
l(ozuĽ
Ą6'7 5
LÓeÓxsnľ
KOZUT
Saját Saját
4466
LÓGÓKERT
Közťrt
Al.OJ<
43Ą2
ĺ,ÓcÓxent
Árok árok árok
Saját
45L4
46rt
LÓGoKERT
KOZUT
KOz'UT
ĄĄ25 46Ą5
NEVE
UTCA NEVE UTCA NEVE
UTCA UTCA UTCA UTCA
NEVE NEVE NEVE NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE NÍNcs UTCA NEVE N]NCS UTCA NEVE NINcs UľcA NEVE NINCS UTCA NEVE NINcs UŤcA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE
N]NCS UTCA NEVE
NINCS UTCA NEVE
IĄ82 2312
s698 8'7 6t
9703
298r
I22ĄB 10118
30869 4 9159 2'1086 134l-8
3628 't3L2
Ls269
6543 4697 8789
L2936
18688 10751 59L8 IĄ51"'7
5237 31136 8733 I 631
6555 46549 10255 1
1338
615l_
3260 6851
1500 35417 't387
5822
7'tI6L 436 4438 896't
-l
Ą26
32Ą'l3
s71201
/ / 0226/ 0229/ 02Ą3 / 0244 / 0247 / 02Ą9 / 0252/ 0257 / 0262/ 0262/ 0266/ 02'? 9 / o2B3 / o2\-t / 0292/ o29Ą / 0299 / os02/ 0303/ 0308 / 0308/ 0322/ 0220 0223
2/ 2/
I/ ,/
I/
3/
I/
2/
J/
Ą/
rt/
0331./
0333/
/ 03Ą6/ 03sL/ 0358/ o33B
0359 1
UJbI/ 0363 / 0363 / 0366/ 036't / 03'to/ 0380 / 038Ą / 03Be / 0396/ 039't / 0401. / 0403/ 0Ą04 / 0Ą08 / 04r4 / 042't / 0Ą29 / 0Ą39/ 0449 / 0450 / o4s3 / 0462/ o4'7t/ oĄ82/ 0483/ 0490/ 0493/ 0494/ 0495/ 0503/ 05a5 / 0551 / o69s / 0699
/
0't 08
/
07a4/
2/
"/ 2/
4/
1J
t/ 2/ 1./
1./
L/
/ / / / / ,/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / /. / ,/ ,/ ,/ / ,/ ,/ / / / / / ,/ / / / / / / / / / / / /
NTNcs UTCA NEVE saiát hasznáIaŁú út NTNcs UTCA NEVE saiát hasznáIatú út saját használatú út NINcs UTCA NEVE NINcs UTCA NEVE Sa)áĹ hasznáIatú út saiat használatú út NÍNcs UTCA NEVE Tu1ajdonba adás NINCS UŤcA NEVE saját hasznáIatú út NTNcs UTCĄ NEVE NTNcs UTCA NEVE saját használatú út NINcs UTCA NEVE saját használatlj út NINcs UTCA NEVE saiat hasznáIatú út sajat hasznáIatú út NINcs UTCA NEVE NINCS UTCA NEVB sajᣠhasználatú út NINCS UTCA NEVE sa)át használatú út NTNcs UTCA NEVE saját használatú út NINcs UTCA NEVE Saját haszná]-atú út NINcs UTCA NEVE Saját hasznáfatú út NINcs ÜTcA NEVE SajᣠhasznáIatú út NINcs UTCA NEVE Saját haszná]-atú út NINcs UTCA NEVE saját használatú út NINcs UTCA NEVE Saját használatú rit NINcs UTCA NEVE saját használatú út NINcs UTCA NEVE saját használaŁú út NINcs UTCA NEVE saiat hasznáIatú út NINcs UTCA NEVE saiát használatú út NINcs UTCA NEVE saját hasznáIatú Łú NINcs UTCA NEVE saiat hasznáIatú út NTNcs UTCA NEVE saiát hasznáfatú út NtNCs UTCA NEVE saiát haszná]-atú út NTNCS UTCA NEVE sajáĹ használatú út NINCS UTCA NEVE SajáL hasznáIatú út NTNcs UTCA NEVE saját használatú út NTNcs UTCA NEVE saiát hasznáIatú tú NINcs UŤcA NEVE saiát hasznáIatú út NINCS UTCA NEVE saiát használatú út NINCS UTCA NEVE saiát hasznáIatú út Ktiltertileti közút' Saját haszn NINcs UŤcA NEVE
IđLTERÜLETT KozÚT, SAJÁT HASZN NINcs UTCA NBVE KÜĹŤERÜLETI KÖZÚT, SAJÁT HASZN NINcs UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE saiᣠhasználatú út KÜLTERÜLETT. KöZÚT l SAJÁT HAszN NINcs UTCA NEVE IÜLTERÜLETI KÖZÚT, SAJÁT HASZN NINcs UTCA NEVE K(JLTERÜLETI KÖzÚT, SAJÁT HASZN NINcs uTcA NEVE KüIterti]-eti közút' saját haszn NINcs UTCA NBVE Kitlterületi kozút, saját haszn NINcs UŤcA NEVE Külterü}etĺ kozút' saját haszn NTNcs UTCA NEVE Kti}terti}eti kozút, sajᣠhaszn NINcs UTCA NEVE KüIŁerületi kozút, sajᣠhaszn NINcs UTCA NEVE KiilterüleĹĺ közút, saját haszn NINcs UTCA NEVE Külteruletí közút, saját haszn NINcs UTCA NEVE Ktilterületi kozút' saját haszn NINcs UTCA NEVE Ktiltertiletí kozút' saját haszn NINcs UTCA NEVE Ktilterii}eti közút, saját haszn NINcs UTCA NEVE KülterüIeti kozút' sajᣠhaszn NÍNCS UTCA NEVE KüJ-tertiletĹ kozút, saját haszn NINcs UTCA NEVE KülŁerüIetĺ közút' saját haszn NINcs UTCA NEVE Kiilterületí kozút. sajᣠhaszn NINcs uTcA NEVE Külterületi kozút, saját haszn NTNcs UTCA NEVE Külterületi közút, saját haszn NINcs UTCA NEVE Kii]-Łerü].etĺ közút, saját haszn NINcs UTCA NEVE Külterületi közút, saját haszn NINcs UTCA NEVE KüIterüIeti közút, saját haszn NINcs UTCA NEVE Kulterületi közút, saját haszn N]Ncs UTCA NEVE Külteřületi közút, saját haszn NINcs uTcA NEVE PERJÉS-SZIGET Közűt Külterületĺ közút, saját haszn NINcs UTCA NEVE KülterüIeti közút, saját haszn NINcs UTCA NEVE Kii]-teriiletí kozrit, saját haszn NINcs UTCA NEVE KüIterüJ-etí közút, sajá haszná NÍNcs UŤcA NEVE
382"1 15
33
690'7
16404 1518 192 199Ą
341 98
13653 1522 165'] 6ĄoĄ
IĄ282
341 0
14 603
I439Ą
2231 9 4ĄB2 534 9
6855
L7016 IB'16 1283 6439
54 93
316'7
34540
26L99
13360
Ą'1I4 Ą 513 9
817 4843
10
4
111
Ą0911 1 1800 L] 9Ą5 939'7
19854
25584 12842
26693
7II52 21 9L 4
Ą359
21 L25
LL2't't
3700
32L20 19894
175?0
L06'72
2693
'1596
r2965 1304
L3'126
L26L2 35553 8022 13067
2816
2893r
26Ąa3 316't3 8983
Ą3996 951" 5
981201
0'11.0/ L/ / 0'lĹ3/ / / 07L6/ / / 07L'1/ 2/ / 0'tL'7/ t0/ / 01L'|/ 1.3/ / 0't2'7 / rl / 0133/ / / 0135/ 2/ / 0'736/ 2/ / 0136/ 6/ / o'736/ B/ / 0'738 / / / 0'7 42/ / / o'l4'l/ Ą/ / o'14'7/ 5/ / 0759/ / / 016L/ / / 076'1/ / / 0781/ / / 07e2/ / / 0't9'?/ / / 080Ą/ / / 080e/ / / 0813/ t/ /
oBrT/ /
/ 0825/ / / 0B3s/ / / oB31/ / / 0B3e/ / / oBĄ1/ 3ą/ / oBĄL/ 35/ / 08s0/ 5/ / 0Bs0/ 6/ / 08s3/ / / 0855/ / / 0856/ / / 086A/ / / 0866/ L/ / 0866/ 2/ / 0866/ 5/ /
KülterüIeti közút, saját haszn NINCS UTCA NEVE Kültertileti közút, saját haszn NINcs UTcÄ NEVE Külterületi közít', saját haszn NINcs UľcA NEVE Kü1területi közút' saját haszn NTNCS UTCA NEVE KüIterüIeti közút, saját haszn N]NCS UTCA NEVE Külterületĺ közút' saját haszn N]NCS UTCA NEVE KÍjlterü]-eti közút, saját haszn NINCS UTCA NEVE Külterĺlleti közút, saját haszn NINCS UTCA NEVE árok NINCS UTCA NEVE KülterüIeti közút' saját haszn NINCS UTCA NEVE Külterületí közút, saját haszn NTNCS UTCA NEVE Külterü1eti kozútt saját haszn NINCS UTCA NEVE Külterl_ifleti közút, saját hasz NINCS UŤcA NEVE Külterüfleti közút, sajᣠhasz NINCS UTCA NEVE Saját haszná]-atú út NINCS UTCA NEVE NTNCS UTCA NEVE saját hasznáfatú út Kü1teri:]-etí közút, saj át haszn NTNCS UTCA NEVE Kü1terl'iletí közút, saját haszn NINCS UTCA NEVE Külterületi koztit, sajᣠhaszn NTNCS UTCA NEVE Kü]teri.ifeti kozút, saját haszn NTNCS UTCA NEVE Ktiftertileti közút, saját haszn NINCS UTCA NEVE Kü.}terüIeti köztit, saját haszn NINCS UTCA NEVE Külterületi közút, saját haszn NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NBVE KüIterületĺ közút KüIterüfetĺ közút, saját haszn N]NCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE KülterüIeti közút NINCS UTCA NEVE Árok KüIŁerüIeŁí közúŁ. saját haszn NINCS UTCA NEVE Külterületĺ közút, saját haszn NINCS UTCA NEVE Külterületi köztiť' saját haszn NINCS UTCA NEVE lĺ.o zut
Árok
Kulterriteti közút, saját haszn Kü]-terüIeti köztit, saját haszn Kozterü].et Kozterületi közút, saját haszn Külterületĺ köztit, saját haszn Külterĺileti közút KüIterületí kozút' saját haszn Külterületĺ közút, saját haszn KüIŁeriileti közúť. saját haszn Külteruletí közút, saját haszn 086'7 / 2/ / 0868/ r/ / KtiJ-területí közt1t. saját haszn 0868/ 2/ / Kü}tertl}eti közút, saját haszn 0868/ 3/ / Ktiltertiletí közút 08't3/ / / KülterLiletí közút, saját haszn 0BBĄ/ / / KüIterĺiletí kozút' saját haszn 0888/ / / Külterületí kőzÚŁ, sajᣠhaszn 0898/ / / KüIterületí kÖzút, saját haszn 090Ą / / /' KülterrlletĹ közťrt' saját haszn oe06/ / / Külterületi közút, saját haszn ogLol / / Külterü}eti kozút, saját haszn o9L2/ / / KüIteriiletĺ kozút' saját haszn 09t3/ / / KüIterü1etí kozút' saját haszn a920/ / / Klterü}eti közúŁ, saját haszná oe25/ 2/ / Kü]-teriileti kozút' saját haszn 0e28/ / / KülterüIetí közút, saját haszn 0e32/ / / Külterü].eŁĺ közúŁ, saját haszn 0e34/ / / KültertileŁi közút, saját haszn 0936/ / / KülterüleŁi közúŁ, saját haszn 0e42/ / / KülterüIeti kclzút' saját haszn 0944/ Ą/ / Külterület.í közúŁ' saját haszn 094'r / / / Kulterületi kozút' saját hazsn 0es2/ / / Kulterületi kozút' saját haszn 0e54/ / / Külterületi kozút oe56/ 2/ / Külterti]-etĺ közút. saját haszn 0962/ / / KtifterüIetí kózlít, saját haszn 0s64/ 2/ / Külterületĺ közút' saját haszn
1057 1
NTNcs UľcA NEVE NINCS UTCA NEVE NTNCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NTNCS UTCA NEVE NINcs UľcA NEVE NINCS UTCA NEVE NINcs UŤcA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS IiTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NTNCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA.NEVE NÍNcs UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NTNCS UTCA NEVE N]NCS UTCA NEVE NÍNcs UTCA NEVE
10640 10582 8Ą'7
UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA
NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE
Ą
55736
20923 5B 15
l-0634
7 369 11337
937
Ą
5332 9596
207 3 4
6035
46909
6B 07 L4T7 8 1
6337
5426r 14885 3101
1B 900
4 350 L5'131
2s668
31 96 4 B
001
155
LzB9Ą
't'164
2't908 3Ą1-4
1781
r7325 ąĄB4
3481 8Ą32 5825 3
604
65
70
26598 22't85
t1-602 10930 'l96Ą 25L7 4Ą35
IL97
Ą
4'lt2
30025 4L52 10259 5L032 2383 80 91
294L L97Ą
69L2 3528
NTNCS UTCA NEVE
NINCS NINCS NINCS NINCS NINCS NINCS
658Ą
166'7 5
DAKU-HEGYES
NINCS UTCA NEVE
9
7848
4
1853 6001
392Ą
1088 9
L3s94
99t201
0969/ / / / oe-t2/ 2/ og'?e/ / jegr/ / 0sB3/ / 0ee0/ / 09e2/ / 0r0Lr/ / 0101s/ / 01018/ 20/ 0i.03s/ / oe'10
01040/ LĄ/ 0L0Ą0/ 16/
/ / /
/ / / / / /
/ / / / / / /
oLoLB/ 9/ 01048 / LL/ 0L0Ą9/ / / 010s1/ 2/ / 010s4 / 2/ / 0r0sB/ 2/ / 0l-060/ / / 01064 / / / 0L0'16/ / / 0ro?2/ 5/ / 01,083 / / / 0t085/ / / 01087/ / / 010e0/ / / 01092/ / / 0109Ą/ / / 01 100/ / / 01101/ 2/ / 0Lt07/ 3/ / o1los/ 2/ / 01107 / 2/ / 01,t70/ 2/ / oLL1"o/ 5/ / 0l_113/ 2/ / 0LLL5/ / / 0LL!6/ / / 0LL1-7/ 5/ / 0rL2t/ / / 0L123/ 34/ / 01126/ / / 01]-28/ / / 011-31/ Le/ / 01133/ / / 0113s/ B/ / 0LL36/ / / 0LL31 / / / 0t_L38/ 3/ / oLLĄz/ LL/ / 0LL49/ / / 0L153/ / / / 01L5Ą/ 3/ 0tL5't/ 't/ / a!.s7 / e/ / O!J,s'? / IJ/ / 0tL57 / 1-2/ / 01-L5'7/ lĄ/ / 0L\57 / L6/ / / / 0LL67 / 0LL't7 / 3/ / 0LL'11/ 5/ / 01.]-80/ / / 0tr8L/ / / art82/ / / OI189/ Ąll /
KüJ-területi kozút' saját Ku1terl.i1eti közűt ' sa j át Kü}terüIeti kozút, saját Külterüfetĺ közút, saját KüIterü]-eti közút, saját KĺiltertĺIeti közút' saját Külterületi közút' saját Kulteru.l-ecf Kozur saját haszná1atú út SajᣠhasznáIatú út Sajᣠhasznaáltú út Saját' hasznáIatú út
haszn haszn haszn haszn haszn haszn haszn
saját saját Saját saját Saját Saját Saját saját
2963 102068 9ĄI12
NINCS UTCA NEVE
NTNCS UTCA NEVE
NINCS UTCA NEVE
xlxÉľeľĺyeKÔRtjL NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE
t]
NINCS UTCA NÍNcs UTCA NINCS UTCA NINCS UTCA RÉGI4-Es
Közút Kozút Arok Árok KozterureE Árok
NEVE NEVE NEVE NEVE
BÁNoMKERT
NINcs UŤcA NEVE
NTNCS UTCA NEVE
KÜLTERÜLET NINCS UTCA NEVE N]NCS UTCA NEVE NINCS UTCA NBVE NINCS UTCA NEVE NTNCS UTCA NEVB NINcs UŤcA NEVE NINCS UTCA NEVE NTNCS UTCA NEVE NTNCS UTCA NEVE NTNCS UTCA NEVE NTNCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINcs UŤcA NEVE N]NCS UTCA NEVE
,
NTNcs UľcA t\ L V.L NINcs uľcA NEVE NINcs UľcA NEVE NTNCS UTCA NEVE NTNCS UTCA NEVE
NINCS NINCS NINCS NINCS NINCS NINCS NINCS NINCS N]NCS NINCS
.
UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA NTNCS UTCA NTNCS UTCA NÍNcs UTCA NINCS UTCA N]NCS UTCA NINCS UTCA NINCS UTCA NINCS UTCA NINCS UTCA NTNCS UTCA
NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVB NEVE NEVE NEVE NBVE NEVE NTNcs UŤcA NEVE NINcs UľcA NEVE
31
8480 1 422 2 3135
8700 5250 8995 aĄ-
5035
I2IĄ6
266
34 B0
NTNCS UTCA NEVE
hasznáIatú úŁ hasznáIatri út hasznáIatú út
Saját hasznáIatú út Saját használatú út saját hasznáIaŁú út saját haszná}atú út Saját hasznáIaŁú út saját használaŁú út Saját hasznáIatú út saját használatri út saját hasznáIatú út saját használatú ťtt saját használatú út Saját hasznáIatú út saját használatú út Saját használatú út Saját hasznáIatú út saját hasznáIatú út Saját használatú út Saját használatri úŁ Saját haszná]-atú út Saját haszná1atú út Saját hasznáIatú út Saját használatú út saját használatú rit saját használatú út Saját használatú úŁ saját haszná}atú út Sajá használatú 'it Saját használatú út Saját használatri út Saját haszná}atú út Saját hasznáIatú út Saját hasznáIatú út Saját használatú út Saját hasznáIatú úŁ Saját használatú út Sajᣠhasznátatú út Saját használatú út Saját haszná]-atú út Saját hasznáIatú út saját hasznáfatú út
NTNCS UTCA NEVE
NINCS UTCA NEVE NTNCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE
N]NCS UŤcA NEVE
hasznáJ-atú út haszná]-aŁú út haszná}atú út haszná1atú ŕrt hasznáIatú út
BBBB
57351
NTNCS UTCA NEVE
KözúŁ
Szántó
NINCS UTCA NEVE
NTNCS UTCA NEVE NTNCS UTCA NEVE
Ą622 265Ą
L6566 B B
610
557
23!6Ą aEo?
6864 15145 7
60s
3201,
54188 16083 I31 6Ą
4553 2362
6682
110 81
3LĄ9
205'1
5Ą1 I 29067 1 639
5395 B1B6
t-
118 5
L2Ąol t0290 5341.
063 507l8200
14
130 61
1r23
15 93
38074 23]-13 611 0
20r3 4IĄ4
6622 5861 196't
19 91
1t- 63 B
t9r1
4T5L
"t829
26283
LL'l99 68622
100t201
01206/
saját használatú út
NINCS UTCA NEVE
t-8550
TeL ter
Ôsszesen (673 darab): (ForgalomképteIen torvény a.):
(
5364079
101t201
Kísújszállás
Ingatlanvagyon-Kat Szabadság Łér l.
as
KataszŁerí naplÓ
zter
10.01 ' 15
szíirés: Eorg. képesség kódja:|í1'' TeI. ter
MindÖsszesen (673 darab)
:
(
5364079
Kisúj s záf lás
ngatlanva gyon-KaŁas zter Szabadság Łér ]. ' T
Helyr. 1,098
s zám
/
1,806/
/ / 1,93'7 / 33Ąo / 3680 / 1,93'7
193'7
2/ / 26/ 2'l/ 28/ 4/ /
/ / / / / / /
Kataszteri napló Forgalomképtelen heIyi döntés a Szűrés : Eorg. képesséq kódja=''2'' całhs z
Megnevezés
Ut
Lakő]näz, udvar BeépĹtet}en teriiIet Lakő]náz, udavar Lakőház, udvar LAKÓHÁZ, UDVAR Közforgalom e]-őI eI nem zárt m
KÍGY1 6'7 /A.
Lakóház, udvar, gazd' ép.
10.01. L5 Tel . ter
92Ą
DEÁK EBRENC B/4 RÖVID 2/1.
101 750 750 750 r 020
RovrD 2/2. ROV]D 2/3. MESTER 13
VÖRöSMARTY 47.
L61,6
Tel . ter
osszesen (7 darab): (Eorgalomképtelen helyi döntés a.): t{isú j s záJ-}ás
Íngat Ianvagyon-Katas zter Szabadság tér 1.
Kataszteri nap1ó Szűrés : Eorg. képességkódja='l2l'
:
(m2
)
651'7
r0.01,1s
TeI. ter
MindOsszesen (7 darab)
{m2 )
(m2
)
65r1
1031201
2 . sĺr!,rJ. ,ocĺĺc-Ll.*
Kĺsújszá1 lás T
ngat lanva gyon-Katas zt er
Szabadság tér l.
t/
Városhá za
Városi Könyvtár Szabadság térí Á}talános KözponĽĺ Körzeti iigyelet orvosi Rendelő
A/
5/ LĄ/
6r/
6L/ LĄo / IĄ3 / LĄ3/ LĄ3 / LĄ3 / LĄ3/ LĄ3 / Ą35 / 45Ą / 569 / '119 / B"t5/
/ B8B / 935 / 1082/ B'15
t81L/ LBSI/
2066/ 20'1-t/
zr18 /
/ 2203/ 2205 / 2205/ 2209 / 2200
L// 2//
)tL/ 013/
0t6/ 0L30 / a]-39/
/ 0Ls3/ 0]-Ą0
CsaŁorna
PILLANGÓ
r// 2/A/
2lB/
2/C/ 2/D/ 2/E/
L// / /
Szivattyúhá z kollégiuma S zakmunkástanulók Papí Lajos a]-kotóház 1 B tantermes áIta1ános iskola 1 lroda 1 Szo1gáIati 1akás I Nagykun Klub 1_ AIapfokú Művészetoktatásí Inté Csatorna Csatorna Sal}ai telepi Óvoda Szocĺális otthon Beépítet1en terü.Iet-jáŁszótér Pitypang ówoda Általános Iskolai Diákotthon Múzeum
r//
1./ /
L//
r4/
/
5// L//
Vasvári óvoda Művelődési Ház Sport1őtér Bocskaí óvoda Rézműves iskoIa Általános iskola Arany János Általános Tsko1a Tdősek napkozi otthona Csatádsegítő és Gyermekjóléti Épület és udvar MőrLcz Zsígmond Gimnázium Csatorna Csatorna Csatorna
Csatorna Csatorna Csatorna Csatorna
Szennyvíztiszt itó Csatorna Csatorna
20898
10 9B 1B 13
1293 2240
Ą27
193
2\93
nÁxÓczr r.
5961
nÁxÓczr:/e. nÁxÓczĺ :/n nÁxÓczr s/o. nÁxÓczr :.
r02 1BB
537
'lĄ9
NTNcs UŤcA NEVE NINCS UTCA NEVE
EszE TÄMÁs 23
'
TÉGLÄGYÁR1O. IFJÚSÁG 2. IEJÚSÁG 2. DEÁK FERENC 14
PETŐEI 5.
2259 5Ą2
7'121 133 64 10 98
26LI
'
2'
2262
r.1 4 i18? 5
DEÁK EERBNC 6. EszPERANTÓ 10 BOCSKAT 43. VÁsÁR 25.
2Ą0'l
rcÁr'vrN s.
1Ą3'1 118 4
KOSSUTH LAJOS 2-3.
xÁlvĺN t3. xÁlvĺlĺg '
VÁsÁR 3. SZÉCHENYI 2' NINcs UŤcA NEVE ARANY JÁNos NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE CsaŁorna sZÉCHENYI 9. Petőfi óvoda szÉcHENYT 3. Középiskolai kollégium DÓZSA GYORGY 2. Iparitanuló IntézeŁ VÁsÁR 64. Yizmíi Łelep vÁsÁntÉn vl-zmu VÁsÁR 16' S zakmunkásképző T s ko]_a BéIa király úŁi ÁIta.Iános Tsko vÁsÁR 8 ' VÁsÁR 4. Napközi otthon sÁsAsTl 10. Sásastó úti óvoda SZÉCIłENYI5 8 /A. Tá)lnáz sÉLe xrRÁLY 6]_. BéIa király úti óvoda VÁsÁR 64. tározók IvővLz
Kert
)
361 491 985 1338
PILLANGó NYÁR 19 ' NYÁR 10.
ERDŐ
(m2
4
képző Tntézet Turisztj_kai és egészségĺigyiép nÁxóczr ro
2222/
221L/ 2298 / 2420 / 2653/ 266r/ 2664 / 2684/ 2693/ 2832/ 3OLL/ 3082 / 3306/ 3363/ 368L/ 3895 / -7 002 /
Sza kmunkás
BöIcs őde
2// 3//
62/ 63/
SZABADSÁG TÉR 1 ' SZABADSÁG TÉR 2 ' Ísko]_ SZABADSÁG TÉR 2 '
NYÁR 7. RÁKÓCZÍ B. ILLÉSSY 5. ILLÉSSY 3.
10.01.15 Tel . ter
Utcałhs z
Megneve zés
He1yr. szám
32/ 38/ 38/ Ą5/
Kataszteri napló Kor1átozoŁtan forg' kép.'Łörvény a' Szűrés: Forq. képességkódja:''3''
i.lelxenľ
NINCS UTCA NINCS UTCA NINCS UTCA NINCS UTCA FALUSZIGET N]NCS UTCA NINCS UTCA
NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE
6225
9t'l 2r93 22Bt 738 Ą3Ą
B
100
L4 43 51 02
11? 1
1919 1611 1
LĄ0
3404 15688
47I
625
Il9"l
Ą5Ąl
1758
'148
3190
3245 1266 6999
rL41_9 61
27
't07 6 z'11.14
'1263
63 51
ars-t /
/ ot65 / oť19/ 0I't 9 / o1_92 / 0t61,
ot92/
r// r/ / 3//
Csatorna Csatorna Csatorna Csatorna
r// 3// r// 3// r// 3// r//
Csatorna CsaŁorna Csatorna Csatorna Csatorna Csatorna Csatorna Csatorna Csatorna Csatorna Csatorna
3//
Ą/ / oteL / o20L/ L// o20L/ 0202/ 1// 0202/ 3/ / 01,93/
0206/ o206/
ozrt/
o2r1/ o2L3 /
0213/ 02L1 / 0225 / 0237/ 0233/ 0260 / t// 0265 / o2B9 / 0309 / O3LB / 0320 / 0326/ 0332 / 0336/ 03Ą1 / B/ / 0348 / 0350/ r/ /. 0353/ 03ss/ 035't / 2// 0360 / 2// o'7 Ą7 / 0869 / o874/ oL)Ą0 / 3Ą/ /
0L0Ąl/ 0105s / 0LL7L/ ILLIĄ /
CSATORNA CSATORNA CSATORNA
CSATORNA CSATORNA
CSATORNA CSATORNA CSATORNA
Csatorna
csAľoRNA
CSATORNA CSATORNA CSATORNA CSATORNA CSATORNA CSATORNA CSATORNA CSATORNA CSATORNA CSATORNA
csAToRNÄ CSATORNA CSATORNA CSATORNA
Szemétlerakó teIep Csatorna Csatorna SzánŁó
CSATORNA CSATORNA CSATORNA CSATORNA
NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE
NINCS NINCS NINCS NINCS N]NCS NTNCS NTNCS NTNCS
NINCS NINCS NTNCS
NINCS
NTNCS NTNCS
NINCS NINCS
NTNCS NTNCS NTNCS
NINCS NINcs
NTNCS NTNCS
NINCS NINCS NINCS NINCS
NTNCS NTNCS NTNCS
NINCS NINcs NINcs NINCS NINCS NINCS NINCS
UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UŤcA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UľcA NEVE uľcA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVB UTCA NEVE UTCA NEVE
ECSEGFATVI Úľ unlr,nľľ NTNCS UTCA NEVE
NINCS UTCA NEVE CSERÉPszIN NINCS UTCA NEVE NTNCS UTCA NEVE NTNCS UTCA NEVE
NINCS UTCA NEVE
163 L 29t'7 6 11't 6 298
Ą982
68
:
01
2865 3743
5rl1
12t 5 5't2'l
s809 Ą356 35 9 601
1B
124
22805
13 66
188 02
9r01
5043 1
Ą12
018 45BL 6
683L 9011
3943 6311
239Ą 629'1
81'7 5
'7
604 83
21 '7
9L4
1s 208 54 43
221
3416L
153599
3979
33506 57 55
2350't
25r6't
2LO3't
8859
TeI . ter
Összesen (107 darab) : (Korlátozottan forg'kép'törvény a.)
Ą
9931
(m2
)
809622
1051201
Kisúj s zá1Iás f ngatlanvagYon-Kata Szabadság tér 1.
s
KataszŁerĺ napló
zter
10.01.15
Szŕirés : Eorg. képesség kódja:|'3'' TeI. ter
MindÖsszesen (10? darab)
:
(m2
)
809622
I I
I I !
i
106t201
Kataszteri napló Korlátozottan forg.kép'helyi d'a. Szťirés : Porg. képesség kódj a='' 4 ''
i{isúj szá1]-ás 1ngat lanvagyon-Kaťas zter Szabadság tér 1.
Helyr. szám
2/ 3/ 't/
// // / / te/ // 20/ / / 3s/ / / 40/ 2/ / 44/ Ą/ / Ą6/ // 52/ 1/ / Ů1/ / / 255/ / / zse/ / / L266/ / / t3r!/ / / L55A/ 2/ / ańĄ/ I/ / L8r2/ / / 1832/ 2/ / 1"832/ 6/ / 1,832/ B/ / 2013/ / / 201,4 / / / 202L/ / /
2oe9/ / n65/ / zr't\
/ 2/
2t-1e/ 2/
2L'ts/ 3/ 2!'79/ Ą/ 2L81-/ I/ 21,9t/ / 2202/ / 2563./ / 2662/ / 26't0/ / 2694/ 3/ 28't8/ / 3689/ 3/ 390Ą/ / 0L014/ L/ oLu'Ą/ 2/
/
/ / / / / / / / / / / / / / /
/ /
l_0.01.15
Tel . ter
Megnevezés
Ut ca+hs z
Lakóř'áz, udvar ľĺízo1tósá9 Lakő}láz, udvar Lakőřráz, udvar, 9azdaságí épüI LakóépüIet, udvar' gazd' ép
NYÁR 4. NYÁR 2. ARÄNY JÁNos 2. NYÁR 17 '
i 506 2'123
I1,LÉssY1.
rL22
Üzem
Lakőľrŕlz, udvar, StrandfLirdő Lakóház, udvar, Lakőház, udvar LakőLráz, udvar, Lakőlláz, udvar,
Vendé91ő
Ménte1 ep-Kantelep
Lakő}l.áz, udvar, gazd. ép. BEÉPÍTETLENTERÜLET Lakóhäz, udvař, gazd. ép. T"akőtláz, udvar. gazd' ép. Lakôh.áz Lakóház Lakóház LakőLláz, udvar. gazd. ép' Lakőház, udvar, gazd. ép. takóház, udvar, gazd. ép. Lakőház, udvarí gazd. ép.
DEÁK EERENC 61. TURKEVEI ÚT RÓzsA 2. RÍGY' 25/B
841
6't8
12
668 642
t025 r.505
802
115 51
554
24I 596
26'78 2BO
KossUŤH LAJos 9. KOSSUTH LAJOS 3, BOCSKAI 22. BOCSKAI 22lA, BOCSKAI 10. KOSSUTH LAJOS 26. KÓlÓ 2. Piactér KOSSUTH LAJOS 2-4. Fĺ1mszínház PIAC 2. Bétex' Hús-ételbár szABADsÁG ]_. Posta, Otp, HirIaP szABADsÁG TÉR6. oTP, Posta, pĺnce sZABADSÁG 10. Lakôľ:.áz, udvar Lakóház, udvar, gazdasági épül xÁr'vrn a.
xÁi,vrn
Gázbefogadó Lakő}:áz, udvar, qazd. ép. Lakóház' udvar
DIZSA GYORGY 6. szÉcHENYI 6.
Lakôház, udvar, gazd. ép.
VízmÍl Vízmű
2L4
211 '7 Ą'l
6'15
7283 L232 989
'7't9
'196 357 554 1198
830 911 B9't 272
z'
DÓzsA GYöRGY 62.
i.019
MUNKácsy 24.
MIRICZ ZSIGMOND 17. Kcizosségi Ház Lakőlr'äz, udvar, gazdaságĺ éptil MAĹoM 50. KÖZTIsZTAsÁel ľulnp Dögtér ŤURGoNY
10 60
619 815
1l-L0B 1
250
L250
TURGONY
ľel . ter Összesen (42 darab) l (Korlátozottan forg.kép.he1yi d.a.
30
31670
CSOKONAI 3/A. DEÁK FERENC 4. KOSSUTH LAJOS 3.
Üzem
)
114 5
nÁxlczĺ z.
gazdasági épül ARÄNY ,]ÁNos 6/8 nÁxóczĺ rz. gazd. ép. nÁxlczr ta. nÁrÓczĺ r0. gazd. ép. BÁTHoRY 2. gazdasági épül SUGÁR ]'1.
(m2
)
:
(m2
}
905 95
107t201
I{isúj száf
f ás
Ingatlanva gyon-Katas zter Szabadság tér 1.
KaŁaszteri napló
10.01.1s
Szűrés : Forg. képessé9kódja:''4,' ŤeI. ter
MindÖsszesen (42 darab)
:
(m2
)
905 95
ś.sr/'"^l" Ki súj s záI1ás
ngatlanvagyon-Katas zter Szabadság tér 1. I
Helyr. szám
t/
Megnevezés
Kataszteri napló EorgaIÖmképes Szűrés: Forg. képesség kódja=tl$', Utca+hs z
/ Itjúsági Łábor NINcs UTCA NEVE / Üzem ARANY JÁNos 6/C / BEÉPÍTETLENTBRÜLEľ csAToRNA 1 / seépÍtetIenterület CSAToRNA 3. / Lakóház, udvar, gazdasági épül ARANY JÁNos 10 / aeépítet]_enterü]et nÁxÓczr zo ,/. Sporttelep BARoss GáBOR 6. L30 / t/ / BeépÍtet]-enterüIet TAVAsz 33. t'l5 / 2/ / neépítetIenterüIet NYÁR 1_16/ / Beépítetlenterület BÁTHoRY 2. 778 / 4/ / Beépítet1en terüIet NYÁR 1,92/ Ą/ / Udvar DEÁK EEREN. 23 235 / 6/ ,/ aeépÍtet]-en terLilet NYÁR 64 . Ą04 / ,/ seépítetlen terület HÍZLALÓTELEP 4. ĄB0 / 3/ / aeépítet]en terület HÍZLALÓTELEP 483/ / BeépĹtetlen terrĺlet MALoMHÁZ 486/ / aeépítetlenterüIet HÍzr,elÓiBlep Ą9L/ ,/ seépítetlen terü]et HÍZLALÓTEIEP 6' 492 / / Beépítetlenterület HÍZLALÓTELEP 5' s't 6/ ,/ Beépítetlenterület ESZE TAMÁS 26 't2r/ ./ Beépítetlenterii]-et SALIAI 32. 134 / 7/ / Beép1tet1en terr.ĺ].et SALLAI 29. 7sL/ 2/ / Erdő NYUGATI TEMETŐ M6GÖTŤ 't 53/ / szántô VEREss PÉTER 753/ 5/ ,/ neépítetlenterü]-et DEÁK FERENC 'I6Ą / 4/ / BeépÍtetten terület TÉGIAGYÁR 't64/ s/ / BeépíteŁlenterület ľÉelacyÁn 't64/ 6/ /' Beépitet1en terütet TÉGLAGYÁR 76Ą/ '1/ / Beépítet}en terü]-et TÉGLAGYÁR '76? / 4/ / Szántő szocIÁL1s oTTHoN MÖGoTT '1'10/ / Beépítetlen terüIet KÜLVáRos 9 172 / / Szántó sZocIÁLIs oTTHoN MÖGÖŤT '1't3/ 2/ / Beépítetlenterület csoRBAI ].?L4 82't / / Beépítet]-en ŁerüIet TÉGLAGYÁR 828 / / Szánt6 ľÉGLAGYÁR 829/ / Gyep (Iegelő} TÉGLAGYÁR 8't5/ Ą3/ / Beépitet].en terüIet IF.]ÚSÁG 10. B'15 / 47/ / Beépíťetlenterü]-et IF,]ÚsÁG 12. 1./ / ĺakőház, udvar, gazdasági épljl ľ(ÍGYl67. 1098 / IL77 / / BeépiteťJ-enteriilet JÓKA] 60 tL80 / / ĺ'akőľ.á'z, udvar, gazd. ép. JÓKAI 66. L2L9/ / Lakőlnáz, gazdaságĺ épület lvÁnos ez. 1220/ / Beépitetlen terü}et ÓvÁnos es. 1222/ / Beép1tett tertilet ovÁnos os. L225/ / Beépítettterület lvÁRos ae. L227 / / Beépitet]en terület ÓvÁnos łł. 1.229 / / Beépítettteriilet ÓvÁnos z. L2s0/ / Beépítet1en terület ÓvÁnos s. 723s/ / Beépítettterütet ÓvÁnos tz ' ]-235/ / Beépítetlenterlilet lvÁnos zł. t236/ / Beépítetlentertilet lvÁnos zz ' L23't / / Beépítetlentertilet ovÁnos ro' L238/ / Lakóház ÓvÁnos L239/ / Beépítetlen terĺilet lvÁnos st. L244/ / Beépítettterület ovÁnos ss. L246ĺ / BeépĺteŁlenteriilet lvÁnos t241/ / Beépítetlen terület ÓvÁnos 35/A. I2Ą9/ / Beépítetlenterület ÓvÁnos ss. 1252/ / Beépítetlenterü}et ÓvÁnos ss. L2s3/ ÓvÁnos zz. / Beépítettterü}et Ą0/ Ą1/ Ą2/ Ą1/ 53/ 64/
Lu-úĺéa-[e}
10.01. 15
Te1
.
ter
(n2
5/ 3/
)
35s 1
3125 6ą6
642 1116 113 7
28288 s10 489 653
26I
205 295
578
3825
455 553 3953
103 9
1L1 436 23't 14815 40507 433 611 'tB't 864
256L
82201
2t70
2325't
11 11 69 90
13343
23082 158
L22 L
680
't26
'tL9 48 94 48
32 45
29 29 31 Ą0
36 2't LB
t't 54
Ą'l 58
26
'Ô
45
109t201
1255/ / / Beépítettterület 7256/ / / Beépítetttertilet 1258/ / / Beépítetttertjlet 7265/ r/ / Beépítet1en Łerü1et 1,21L / / / Erdő 1,328/ 2/ / BeépiŁetIen terü1et I32B/ Ą/ / HuI1adékudvar 1446/ Ą / / Beépítetlenterü1et 7540/ / / BeépítetlenterüIet 1558 / L/ / Beépítet1en terüIet r6L4/ / / Lakóház, tldvar, 9azdasá9i r82L/ t0/ / Garázs és udvar 1835/ r/ / Beépitetlen terü1eŁ L846/ / / Gyep (rét) LE,O/ / / Erdő L931 / 29/ / Beépítet}en terriIet te3e/ / / LakőŁláz, udvar, gazd. ép' 19ĄĄ/ 2/ / Beépítetlenterület' 19ĄĄ/ 3/ / Beépítet1en terü]_et a9ĄĄ/ 4/ / Erdő, gyep 2039/ 1 / / Beépítet1en terü}et 2050/ 2/ / Beépítet}en terüIet 20ss/ 6/ / BeépíŁetlenterület 2o'tz/ r/ / Beépitetlen terü1eŁ 2013/ / / Beépitetlen terület 2083/ 5/ / Beépitet}en terti]et 2083/ r0/ / Beépítetlenterulet 2083/ 13/ / Beépítet1en teru}et 2755/ Lt/ / Vásárcsarnok és pĺactér 2155/ tB/ / Udvar zL't5/ 3/ / Beépitetelen terrllet 2L't9/ 5/ / Udvar 27-ts/ 6/ / Te1efonközpont ztBB/ r/ / Lakőház, udvar, gazd' ép. 2Le3/ / / Lakőlnáz, udvar, gazdasági 22L8/ 2/ / TolŁés 22L9/ / / Beépitet}en terüleŁ 222Ą/ L/ / Vi zá1fás 222Ą/ 2/ / Beépítet1en terüleť 224s/ / / Beépitetlen tertilet 2246/ / / Beépítetlenterü]-et 2302/ 2/ / BeépítetlenterüIet 23tB/ 2/ / Beépítetlenteriilet 2Ą00/ / / Beépítet1en terü1et 2418/ r/ / Beépítet1en terület 2418/ 3/ / Beépítet1en terület 2572/ / / BeépiteŁIen terü}et 25L5/ L/ / Beépitet1en terü1et 2620/ / / Beépítet1en terület 2629/ / / Lakő}:'áz, udvar, gazdasági 2655/ 2/ / BeépítetIenterüIet 2694/ 2/ / Beépített tertileŁ 26e4/ 6/ / BeépÍtetlen terület 2'180/ / / BeépítetIenterüIet 2808/ / / Beépítetlenterĺllet 2s20/ / / Lakóház, udvar 2953/ 3/ / Beépítetlenťeriilet zee4/ 3/ / Beépítetlenteriilet 2e95/ 3/ / Beépítetlenterület 30L4/ / / Lakólláz, udvar, gazd.ép' gazdaságĺ 3ru-/ / / Lakí!;,áz, udvar, terület Beépítet1en 3rr5/ / / 3300/ 2/ / Beépítetlenterület 330s/ / / Beépítet1en tertĺlet 33Ą0 / )'/ / Beépitetelen terüfet 3506/ / / Rakodó terület 3668/ 4L/ / Erdő, 9YeP. út, vízá1]-ás 3668/ Ą2/ /
BeépitetIen terü]-et
ÓvÁnos łrle. ÓvÁnos sz. ÓvÁnos ar. NINCS UTCA NEVE GAÁL KÁLMÁN KOSSUTH LAJOS HATÁR
37 40
26
'l Ą'12
17391
2L6I
10 68
't5
JÓKAI L.
392
MUsKÁTLI
. RÍGY5 25/A épüI NAGY rMRE 42 ' DEÁK EERENC
sZABADSÁG TÉR KOSSUTH LAJOS HATÁR ROVI D
548
105 7 15
166 Ą62ĄB
22954 5
SZOLOSKERT SZOLOSKERT
szŐLosI(ERT LTBASZ]GET
3500
BOCSKA]
2Ą
BOCSKAT 29.
119
I2
BOCSKAT BOCSKAT
7225
BOCSKA]
154
BOCSKAT 41l5.
306
BOCSKAl BOCSKAI NINCS UTCA NEVE
'
Ą9 ĄĄ
5655
KÖTő PTAC
19
L32
szABADsÁG
1099
PIAC sZABADSÁG 6.
épüI SZABADSÁG
22Ą
12Ą3
1200
2'
NINCS UTCA NEVE
BB4
BELTERÜLET sZABADsÁG NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE
1634 7
510
3758
480 10
KORONAKERT
100
KORONAKERT
'l
KERT
DÓzsA GYÖRGY véGE DÓzsA GYoRGY VéGE
NEFELEJCS 8 NEFELEJCS 13 szÉcHENYÍ29 épüI szÉcHENY] 21
.
Ą12 430 800 800
330 330 263
825
13 63
1234
MALOM 4.
23Ą3
MEGYERI 25. VÁsÁR 40.
312
2ĄĄ
MÄLoM 15.
1185
VAS
160
vAs
254
VAS
31
vAs 5/1.
Ą'l3
5L6
19.
BEĹA KIRALY 3L/L. sÁsAsTÓ sÁsAsTÓ MESTER 7/C.
426
282 482
360 2304
MALOM
BÉKE BÉKE
IĄ
8756 12383
sZÉCHENYI MUNKácsY
épül oSTRoM
Ą9
15
0
137 738
1101201
3688/ / / / / / 3832/ rO/ / 383e/ 2/ / 3B8e/ / / 3890/ 1"/ / 38eo/ 2/ I 390r/ / / 3903/ / / 390'7 / L/ / 3e0'7/ 2/ / 3910/ 'tL/ / 391.0/ / / 391\/ / / 3et3/ 3/ / 39t3/ 4/ / 3er3/ 5/ / 3e!3/ 't / / 391'1/ 3/ / 39t'1/ 4/ / 3'150
39r'7/ L0/ /
3e26/ /
se32/ / 4033/ /
4070/ / 401L/ / 411.5 / / Ą1-1'B / / ĄL36/ / Ą2l5/ / 423'1/ / Ą23B/ / Ą239/ / 42Ą0/ / Ą2ĄI/ / Ą2Ą5/ / Ą263/ L/ 4263/ 6/ 4325/ B/ 4325/ 1.8/ 1-/ Ą32'7 / 4321 / 5/ 4382/ / 4388/ / Ą390/ / 440L/ 2/ -t002/ 2/ 'ttLL/ / '1t57 / / '1255/ / '1263/ / 7266/ / 728'7 / L/ '73'te/ / 7382/ / "1384/ /
't3ee/ / 7Ą46/ / 't6Ls/ 2/ 7643/ / 7684/ / 76s4/ / '17 66/ / 't't 6't / L/ 't84e/ / 800L/ t/ 8ool/ Ą/ 8057/ /
/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / /
BeépíteŁ}enterü]-et
Beépitetlen ŁertiIet Gyep (IegeIő)
Beépitetlen terilfet Gyep ( 1ege1ő
BeépítetlenterüIet )
Vásártér Gyep (Iegelő) Gyep (Iegelő) Szántó
Dogkamra
S
zántó
Szántó és erdő Beépítet}en terü]et
Tö1t'és Tö]-tés
Gyep' legelő Beépítet1en ŁerüIet Vi záI]-ás
Töltés árok zántó Kert S
Kert Kert Kert Kert Telephely Beépítet1en terüIet Beépítet1en tertilet Beépitet1en ter'j]-et BeépítetIenterület Beépitet1en terü1et Beépítet1en terület Beépítet1en terü}et Beépitet1en terti}et BeépítetIenterület
Beépítetlenterület BeépítetlenterüIet
Beépítet1en terű1et
Beépítetlenterület Beépítetlenterület BeépítetlenŁerület BeépitetIen Łeriilet Beépitet1en terület Beépítetlenterüfet BeépÍtet}enterület zántó Szántó
MALOM
APAFF] 6 NINCS UTCA NEVE
THÖI(oLY 28. NTNCS UTCA NEVE NTNCS UTCA NEVE
MALOM
N]NCS UTCA NEVE
NTNCS UTCA NEVE
KoZTIszTAsÁer ľnr'ep KozľIszTAsÁcr ľpĺ.sp NINCS UTCA NEVE sZEMÉTTELEP MoGÖTT LÓGER
NINCS UTCA NEVE SzEMÉTTELEP MÖGoTT sZEMÉTTELEP MoGÖTT sZEMÉTTELEP MÖGÖTT BET,TERÜLET
NINCS UTCA NEVE KÖzTIszTAsÁcĺ ľg],nppnL SZ NAGYKERľ
Szántó Szántó GyümÖlcsos. gazd. ép.
Kert ľo}tés Szántó
Kert Kert
Tö1tés Szántó
Kert
Anyaggödör Gyümölcsös Anyaggodor
48398
I0265
72Ą0L L'I1L 1292L
117 518
60693 'I
BĄ
109
20719 4984 LO682
4182
'7I 481
630
r20'7
NINCS DÓzsA NINCS NINCS
UTCA NEVE
GYÖRGY véGE UTCA NEVE UTCA NEVE NÉVTBLEN DEÁK EERENC DEÁK EERENC DEÁK FERENC DEÁK FERENC DEÁK FERENC
BALASSI BÁLINT BALASSI BÁĹINT GYŐREFY 1. GYőREFY ]. ERDEI EERENC NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINcs UŤcA NEVE
869
14 93
55?
'l'1
ERKEL EERENC LIGIKERT
Ą5
1239
3l-38
3920 s60 560 s60 560 560
'729
369 ),62
5609
110 9
LĄB2
6'7
187
349
NTNCS UTCA NEVE
LiGiKERT
Kerf Keľt
i.4 B 64
NAGYKERT
NAGYKERľ
Kert
Szántó
107 6
19670 518
137 0
LÓGlI(ERT
Lakőház, udvar
896 20999
NAGYKERT NAGYKBRT
S
Szántó
2ĄB
2'13
2582 3055
135 5
LÓGÓI(ERT
2).58
LoGÓKERT
307'7
tlGÓKERT LÓGlKERT
tÓGlKBRŤ LÓGÓKERT
LÓGlKERT
LIGiKERT
LÓGÓKERT
NTNCS UTCA NEVE NAGYKERT NAGYKERT NAGYKERT
NINcs UÍcA NEVE NAGYKERT NAGYKERT BÁNoMKERľ BÁNoMKERT BÁNoMKERT
368
1096 1'28Ą
3641 1
553
l-609 158
1193
2419 133s
609 Ą84
2460
781 90939 604
t258
111t201
80s8/ L/ / 8061,/ / / B0B2/ / / 809r/ / / 8100/ 7/ / BTIT/ / / 0e0/ / / oeL/ / / 0L43/ / / 0L4Ą/ 2/ / 0757/ / / oLsB/ / / 0163/ / / or93/ L/ / 0193/ 3/ / or93/ 6/ / 01,9e/ L/ / oLee/ 3/ / oL9s/ 5/ / oTse/ 1 / / o22Ą/ / / 0231/ / / 0263/ L/ / 0263/ 3/ / L2/ 16/
026Ą/ 0264/ 026Ą/ 0264/ 0268/
2'l/
32/ 35/
/ 02'19/ 0280/ 0287/ oz\t/ o2B2/ 0286/ 0290/ 0303/ 030'7 / 0308/ o2'tg
0308/ 0308/ 0308/ 0308/ 0308/ o30B/
Kert Kert
zánt ó GyumöIcsös S
árok Anyaggödör árok
Beépítettterület Termőfö]_d
Szántó gyep (Iegelő)
árok árok árok árok TöItés TöItés Tö1tés TöItés árok árok árok árok Árok Árok Árok Árok ATOK
3/ / Töltés Ą/ / TöItés 2/ / To1t és 6/ / Töltés e/ / To1tés 2/ / ľöft és 6/ / árok 2/ / árok 4/ / Anyaggödör / / To1tés s/ / árok
19/ 20/ 2L/ 22/ 23/ 2Ą/
03L6/ o32Ą/ 0325/ 0348/ 03ĄB/ 0348/ 0352/ 0356/ 0356/ 0356/
/ / / / /
Anyaggödör Szántó
/ / / / / / / / / /
árok árok árok árok árok árok árok
/ Anyaggödor / Tö}tés / Tö1tés 2/ 4/ / Tö1tés 6/ / árok 4/ / árok 2/ / ToItés Ą/ / Tö1tés 6/ / árok
o3s9/ 1.7/ oĄ40/ 25/ o'735/ 1./ o'74't/ LA/
/ / / / 0't E'? / tL/ / 08LB/ 2/ / 082t/ 2/ / 0823/ 2/ / o99t/ 9/ / oeeL/ L8/ / 0994/ e/ / 0ee4/ r7 / /
árok Szántó árok Sportpá1ya Szántó, 9YeP, árok, anyaggodör Szántó Udvar
Spottelep
Szántó Szántó S zántó Szántó
BÁNoMKBRT BÁNoMKERT BÁNoMKERT BÁNoMKERT
19 91
3044
14 13
699 1520 1331
ZÁRTKERT
BÁNoMKERT
NTNCS UTCA NEVE
7B4B
NINCS UTCA NEVE
32'78 3 538
KÜLTERÜLET
1901
gÁRÁNvÉn
NINCS NINCS NINCS NINCS
NTNCS
NINCS NINCS NINCS NINCS NINCS
NINCS NTNCS
NINCS
NTNCS
N]NCS
NINCS NINCS NINCS NINCS NINCS NINCS NINCS NINCS NINCS NINCS NINCS NINCS
UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA
UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA UTCA
KÜLTERÜLET
NEVE NEVE NEVE NEVB NEVE NEVE
1
r062
1836
NBVE
NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE NEVB NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE
NINCS UTCA NEVE NTNCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NTNcs UŤCA NEVE NTNCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE
L7II
B7OB3 1B 6? 935
1B 17
1990 7811 1B
0?
13525 10575
115 3
1611
4L46
505
I
480
?836
1119 13755
L26l
469Ą 1459 2Ą10 7585 5853
2885 3433
3143 22590
1
849
L026 869 7BB
680 't
698
399
KÜLľERÜLET
'1653
NTNCS UTCA NEVE
1"488
NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVE
NTNCS UTCA NEVE
NINCS NINCS N]NCS NINCS NINCS NINCS
UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE UTCA NEVE NTNCS UTCA NEVE szEMÉTTELEP ELőTT sZEMÉTŤELEP ELőTT NINCS UTCA NEVE
csERÉPszIN NINCS UTCA NINCS UTCA N]NCS UTCA NTNCS UTCA NTNCS UTCA
NEVE NEVE NEVE NEVE NEVE
958 2
4
000
41 99 1-54 6
150 0 1
601
2539
3837
1150 9
3462 20000
38"t 99't
Ą5229
L1 40
L590 35435
ss105 262Ą0
3s34 I
112t201
0t-033/ 4 /
0L038/ / ol0Ą0/ 70/ 01040/ t2/
/
/ / / 0L040/ 88/ / 0L040/t01/ / o1'0Ą0/I03/ / 0L048/ 't/ / otog6/ 3/ /
010s6/ Ą/ otlg6/ 8/ oloes/ r/ oloss/ 2/ or097
/
/
/ / /
37/ /
orl-32/ / 01'L3Ą/ /
/ /
3101 3510
KÜLTBRÜLET
Udvar árok 5 zanto
NINCS UTCA NEVE CsERÉPsZIN csERÉPszTN
Beépített tertilet
68Ą4
332Ą 6'16
csERÉPs ZTN
zántó Udvar S zánŁó S
2206
csBRÉPsZIN csERÉPsz1N NINCS UTCA NEVE
To]tés árok árok
1325 199
NTNCS UTCA NEVE
2082
KULTERÜLET NTNCS UTCA NEVE NTNCS UTCA NBVE KÜLTERÜLET
3000
NÍNCS UTCA NEVE
Udvar árok árok Anyaggodör árok árok
1
354 0
s589
B285
36Ą6
NINCS UTCA NEVE NINCS UTCA NEVB
357 9
TeI . ter
Összesen (2B0 darab): (Forga1omképes)
:
334
(m2
)
230L622
113t201
10.01.15
Kataszteri napló
Kisúj száI1ás IngatlanvagYon-Katas zter Szabadság tér l.
Szűrés : Forg. képessé9kódja='|5'' TeI
MindOsszesen (280 darab)
:
.
ter
(m2
)
230a622
114t201
Bogos Katalin pénzügyi osztályvezető, Várądi ]sndnné konyvvizsgóló és Tątóľ Zoltán alpolgármester kiment az ülésteremből. (A képviselő-testület l7 fĺíveljelen vąn, 94,44%-os résnétel)
7.
napirendi pont:
Blőteľj esztés az
ön ko
ľmá nyzati uta k fo rga lm i ľendj ének felü lvizsgá latá ra
Kecze István: Kiegészítéshiányában kéľia bizottsági źillásfoglalások ismęnętését.
Szepesi Jenő: Kisújszállás Váľos Önkormányzatának Kciľnyezetvédelmi, Vízgazdálkodási
és
Mezőgazdasági Bizottsága az önkoľmányzati tulajdonri közutak foľgalmi rendjének szabá|yozásáról szóló 12/2000.(lv.14.) önkoľmányzati ľendelet módosításáról szóló ľendelet-teľvezetet előterjesztés szerinti formában javasolja a képviselő-testülętnęk elfogadásra. Megjegyzi, hogy sok javaslat érkezett a bizottsági ülésen további utak felülvizsgálatära, de ezekľől majd ősszel dönt a tęstülęt.
Nagy István Zoltán: Kisújszállás Város Önkoľmányzatának Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottsága az önkoľmányzati tulajdonú közutak forgalmi ľendjének szabályozásáról szóló l2l2000.(lv.14.)
önkoľmányzati rendelet módosításáról szóló ľendelet-tervezetet eloterjęsztés szęrinti formában javaso|ja a képvi selo-testületnęk el fogadásra.
Tuka Antal: Kisújszállás Város onkormányzatának Ügyľendi és Jogi Bizottsága az onkormányzati tulajdonú közutak forgalmi rendjének szabá|yozásáról szóló 12l2000.(IV.14.) önkormányzati rendelet
módosításáról szóló rendę|et-tervezetet előteľjesztés szerinti foľmában javasolja elfogadásra a képviselőtestiilętnek.
Kiegészítéskéntelmondja azt, amit Szepesi Jenő bizottsági elnök úľis megfogalmazott: lesz még további módosításľa lehetĺíségszeptembeľben.
Kecze István : Megktiszöni az állásfoglalások ismeľtetését. Ezek után kéľdésfęltęvésre ad lehetőséget. Kérdésękhiányában véleményeket, javaslatokat vár.
olĺros János csoportvezető
]
3'41 órąkor bejott az ülésterembe.
Szepesi Gyula: Két konkrét javaslata van: - Az egyik az egykányú utcákkal kapcsolatos. 2010. január l-jétől a KRESZ szerint jogot kaptak a kerékpározók, akik szembe közlękedhetnek az egyirányťl utcákban. Javasolja és kéri, hogy a testÍilet ebben a váľosban is tegye lehetővé, hogy ez a lehetőség törvényesítve legyen. Ehhez ki kęll tenni az egyirányú utcákkal szemben a ,,Behajtani tilos'' tábla alá egy kiegészítő táblát. Két utcára javasolja csak: Kálvin és Szabadság utcákon. Ezzel egyrésztbiztonságuk lenne a kerékpáľosoknak (egyébként is keľékpáľoztak,most meg már még inkább fognak). Csak akkor nem kell azonban bírságot Íizetniük, hogyha a kiegészítő tábla kihelyezésre kerül. A közlekedési osztály parancsnoka kijelentette, hogy meg fognak mindenkit bírságolni, ha nem lesz kiegészítő tźlb|akihelyezve' - A Báthory utcában a,,Behajtani tilos'' részen belül egy ,,zsákutca'' szakasz van kialakítva, és továbbra is meg van hagyva, pedig teljesen aszfaltozottmár az utca. A zsákutca fenntartása azértis helytelen, rfiert az a rész annyiľa keskeny, hogy még az egyírányű közlekedés is nagyon nehéz. ott le kell venni a ,,zsákutca" szakaszt je|ző táblát, amivel további négy táblának a feleslegessége áll fenn.
Szabó Lajos: A keľékpárosok egyirányú forgalmli úton töľténő szembe közlekedésével teljes mértékben
115t201
ellentétęS véleményen van, ugyanis akkor a keskeny utcákon csak úgy lehet kialakítani a lehetőséget,
a jobb oldalon a megállást' Ettől kezdve aZ ott lévok számára az utcák használhatatlanok lennének (Kálvin utca). Már most is sok szabálytalankodó akadályozza a közlękedést' hiszen bal oldalt nem szabadna megáIlni' A szęmbeközlekedésnęk nęmcsak az a lehętősége, hogy egy táblával megengedik, hanem kellő szélességrĺközlekedési útra is szükség van. Amíg szembe jön egy kerékpáros, és találkozik egy közepes méręhi személygépkocsival, és nem férnek ęl egymás mellett tisztességesen, addig nem szabad megadni ezt a lehętőséget. A Kálvin és Szabadság utca esetében, ahol ľáadásul még buszok is közlekednek, ľęndkívülveszélyesnek taItja e lehetoség biztosítását. Mindęn autőzónál előfordult már az, hogy szabálytalan módon' amikor azautő szabályosan kíván kikanyarodni az egyirányri utcából, akkoľ szembe befoľdul valaki a kocsi motorházának tetejére. Ha ezmeg lesz engedve, akkor még több hasonló konfliktus lęsz. Az is biztos, hogy az ęlęktromos keľékpárok seIn sitna tempóval fognak befordulni az egyirány,Ű utcába' Elég liberálisan közlekędnek a kerékpárosok Kisújszálláson. Nem tud aľról, hogy az elmúlt időbęn báľkit is megbíľságoltak volna szabálytal'an közlekedéséért, hiszen százával közlekednek szembę az egyírány,Ú utcába. Ellenzi az egyirányű utcákban a keľékpárosok kozlekedésének bármilyen módon való megváltoztatását az eddigiekhez képest. Az adna egyedril bíztonságot' ha külön kerékpársáv kialakítására lenne lehetőség! hogyha megtiltják
Gönczi Károly: osztja Szabó Lajos képviselőtáľsa véleményét,viszont a Báthory utcánál a ,,zsákutca" jelölés kirakása a SPAR áruház ľaktára miatt van. Ha ęz a tábla onnan elkeľül, akkor a kamionok betolathatnak. Ne a legvégéľelegyen téve a tábla' lnęft a kamionok nem tudnak bernenni a parkolóba.
Érdekes ahelyzet, és talán azországban egyedülálló, de lehet, hogy az oľszágnak kellene követni az ott kialaku|t helyzetet' Legyen a Íźlb|abeljebb téve" másképp megszűnik a kamionok beállási lehetősége. Megiegyzi, hogy jetenleg is nagyon érdekesęn közlekednek. Szepesi Jenő: A Szepesi Gyula képviselőtáľsa által ęmlĺtett két utcával van a legtöbb probléma a váľosban (Kálvin és Szabadság utca). Véleményeszerint a központi ľęndelet csak javaslat és nem kcitelező helyi szinten elfogadni. Ha a Kálvin utca ľendbe lesz téve' akkor még a paľkolást is meg kellene tiltani a fuvesített területek védelmę érdękében.A jelenlegi szabá|yozás meghagyását, javasolja, illetve Szabó Laj os j avas
l
at
źútám o
gatja.
Tég|ási Sándoľ: Már egyszer javasolta a Komáromi Mészárszék előtti helyzet megoldását, ugyanis a szombati piaci napokon ott óriási balesetveszély van. A következő módosításnál szüntessék meg a Komáromi Mészárszék előtti megállás lehetőségét, legalább piaci napokon. Kecze István: Mindęn bizottsági ülésen beajánlásként elmondta, hogy ezt az előterjesztést minden évben egyszęr tárgyalja a képviselő-testület, szeptemberben. Eľľe most is sor fog keľülni. Ez egy rendkívüli ęset, hjszen az elmúlt évben sok olyan új utat építettek,amelyeknek minél hamarabb rendęzni kell a forgalmi rendjét. Ezazelőterjesztés elsősoľban ęrről szól. Kéri, hogy erről tárgyaljon a képviselő-testülęt! Minden új javaslat a Szeptemberi ülésig fe|ülvizsgálatra kerül, hiszen egyeztetni kell a rendőľi szervękkęl ezt az utat taľtsa bę. és több bizottsággal. Kéri a képviselő-testii]etet 'hogy Szepesi Gyula képviselő úľjavaslatának _ úgy gondolja - akkor van értelme, ha a Piac utcáthozzáveszik a Szabadság és Kálvin utcákhoz. a rendĺĺrnęm azért bírságolja meg a kerékpárosokat, meľt nincs kitéve a kiegészíto tábla, hanem azért,mert szabálytalanul közlękędnek. A megfogalmazásra vigyámi kell!
Megjegyzi, hogy
Ha ezen váItoztatni kíván a képviselő-testület, akkoľ egy előzetes egyeztetés, hatástanulmány után szeptemberi soros ülésénmegteheti.
a
Mindettől fiiggetlenül tisztelętben tartya az önálló képviselői indítványokat, szavazásra fogja feltenni. Először Szepesi Gyulajavaslatát bocsátja szavazźsra, hogy biztosítsanak lehetőséget az egyirányú utcával szemben kerékpározók számára a Kálvin és Szabadság utcákon, és a kiegészíto táb|a legyen kihelyezve. Szayazásra bocsátja a módosító javaslat elfogadását!
116t201
Kisrĺjszállás Váľos onkormányzatának Képviselő-testü|ete 6 igen szavazat, 11 nem szavazat,0
taľtózkodás mellett nem fogadja
e| a
módosító javaslatot.
Kecze István: Szepesi Gyula képvisęlő úr következő módosító indítványa, hogy a Báthory utca elejéľe vonatkozó ,,zsákutca" tábla, i|letve az ezze| kapcsolatos forgalmi szabályozás legyen megsztintetve. Szavazásra bocsátja a módosító javaslat eIfogadását!
Kisújszállás Váľos onkormányzatának Képviselő-testiilete 6 igen szavazat,8 nem szavazat, 3
taľtózkodás mellett nem fogadja el a módosító javaslatot.
Kecze István: Megállapída, hogy több módosító indítvány nem hangzott el a képviselők részéľől. Javaslatként hangzott el, hogy a következő felülvizsgálat soľán vizsgálják meg a felvetett javas|atokat, ami természetes. Szeptemberi ülésen ismét találkoznakmajd a most elhangzott javaslatokkal. Az előterjesztést váItozatlan formában javasolják a bizottságok elfogadni, ęzélt további vélemény, javaslat hiányában szavazźĺsra bocsátja az ĺinkormányzati tulajdonÍr közutak foľgalmi rendjének szabályozásáro| szo|ő 1212000'(N'l4.) önkoľmányzati ľendęlet módosításáľól szóló rendelet-teľvezetet előteľjesztés szeľinti foľmában!
Kisújszállás Város onkormźnyzatának Képviselő-testülete
ló igen
szavazat,
taľtózkodás mellett elfogadja a javaslatot, és a kövętkező ręndęIętęt alkotja:
KISÚJSZÁLIÁs vÁnos
0 nem
szavazat'
oNKoRMÁľyzłľłxÉpvlsBLo-TESTÜLETÉNBx
önkormányzati rendelete az łinkoľmányzati tulajdonú közutak foľgalmi ľendjének szabályozásáról szóló l2l2000.Gv.l4.) 512010. (I.27.)
łinkormányzati ľendelet módosÍtásáľól
Kisújszá|lás Város Önkorm źnyzatának Képviselő-testülete az önkormányzati tulajdonú közutak forgalmi ľendjének szabá|yozásáról szóló, 612003. (III.28.), 39/2003. (IX.26.), 1412004. (III.26.),23/2005. (v.27 .), 42/2005. (x.28.)' 221200'7.(v|.2'ĺ.),8/2008. (III.28.), Ż812008. (V]II.29')' 1l12009.(v.27.) és a 18i2009. (VIII.29.) önkoľmányzati rendelęttel módosított 1212000. (IV.14') önkormányzati rendeletet (továbbiakban: Ör) a kĺivetkezők szerint módosítja:
1.S
Az oľ 2. számű melléklet 4. pontja helyébe a következő ľendelkezéslép: ,,4. Árpáđu. (felmérés írtnya: Béla király utca felé haladva) 4.l. Arpáď u. - Nagykert u. kęľeszteződésnél 4.l.l. szembejövő forgalom részérę,,Elsőbbségadáskötelező'' koztlti jelzőtábla (KRESZ 9.ábra)
a.2. Arpáďu. - Sásastó u. kereszteződésnél 4.2.|. ,,Elsi5bbségadás kötelező'' közűti jelzőtábla (KRESZ 9' ábra) 4.Ż.2. Szęmbejĺivő forgalom részéľe,,Elsőbbségadás kötęlező'' közuti jelzőtábla (KRESZ 9. ábta)"
2.S
Azor.2.
számű melléklet a kłivetkező 5/A. ponttal egészül ki
,,5/A Bartók Béla utca (felmérésiránya: Petőfi u. felől a Téglagyár u' felé haladva) 5/A.1. Bartók Béla u. _ Petőfi u. kereszteződésnél 5/A. l. l. szembejövő forgalom részére,,Elsőbbségadás kötelező'' kĺizuti jelzőtábla
(KRESZ 9.
źĺbra)
l
5
l A.2. 5 l
Bartők
B él a u.
-
T ég|agy ár u.
keresztęződésnél
A.2.1',,E lsőbbségadás kötelező'' köZúti je|zőtáb|a (KRESZ
9
. ábr
a)"
3.S Az oľ 2. számű melléklet 6/A. ponttal egészül ki ,,6lA Bátholy utca (felmérésiľánya: Pillangó u. felől
ó/A.l.Pillangó u' - Báthory 6l
a
4' számu
főĹlt felé)
u. keľęszteződésnél
A.1 .1. szernbejövo forgalom részérę,,Elsőbbségadás kcitelezĺĺ''közűti 1e|zőtábla (KRESZ 9' ábra)
6lA.2. Báthoľy u.- Illéssy u. keľęsztęződésnél közúti jelzőtábla (KRESZ 9. ábľa) 6 l A.2.1.,,E lsobbségadás kötelező'' 6lA.2.2.Szembejövő
foľgalom ľészéľę,,Elsőbbségadás kötelezo'' kozťrti jęlZőtábla
(KRESZ 9' ábra) 6lA3.Báthory u. - Nyáľ u. keľesztęződésnél
6lA.3.1. ,,Elsőbbségadás kötelęző'' közúti 1elzőtábla (KRESZ 9. ábra) A.3 .2.,,Egyirányú foľgalm i út'' köZúti j el zótábla (KRESZ l 04. ábra) 6lA.4.Báthory u. l. szám előtt 6 / A'4' 1.,,Szembej övő foľgal om'' koz'ŰÍi Je|zotáb la ( K RESZ 7 2. ábľ a) 6lA.4.2. Szembejĺivő foľgalom részére,,Behajtanitilos'' közúti je|zótáb|a (KRESZ 53. ábra) 6/A.5. Báthory u. - Tavasz:u.keresztęzĺjdésnél ktizúti jelzőtźĺbla (KRESZ 9 . źtbra) 6 l A.5 . 1.,,E sĺĺbbségadás kötęlező'' 6lA5.2. Szembejövő forgalom részérę,,Zsákutca" kózűÍi je|zótábla (KRESZ 106. ábra)'' 6l
l
4.$ Az Öľ 2. számű melléklet a következő 11/A. ponttal egészĺil ki: ,,11/A Csatorna utca (felmérésiránya'. Báthory u. felől a Rákóczi u. felé haladva) 1 l /A. 1 . Csatorna u. - Báthory u. kereszteződésnél l l/A.1.l. szembejövő foľgalom részére,,Elsőbbségadás kötęlező'' közťrtijęlzőtábla (KRESZ 9. ábra)
u. _ Csatoma u. keľeszteződésnél 11/A'2.1. ,,Elsőbbségadás kötelező'' közúti je|zótábla (KRESZ 9. ábra) 1|lA.2.2. Szembejövő forgalom részérę,,Elsőbbségadáskötelező'' közútijelzőtábla (KRESZ 9. ábra) 11lA3. Rákóczi u. _ Csatoma u. keľeszteződésnél 11lA'3.1. ,,Elsőbbségadás kötęlező" közilti jelzotábIa (KRESZ 9 ' ábra)"
11lA2. Baross
s.s Az or. 2. számű mel|éklet a kiivetkező 24ĺA,. pontta| egészül ki: a Kása János u. fęlől a Deák F. út (régi 4. sz fóút) felé haladva) 24/A.1. Esze Tamás u. - Kása János u. kereszteződésnél 24lA.1. 1 . szembejövĺĺ forgalom részérę,,Elsobbségadáskötelező'' közúti jelzőtábla (KRESZ 9. ábra) 24lA.2. Eszę Tamás u. - Deák F. út kereszteződésnél 24lA.2.l.,,Elsőbbségadás kötelező'' köZűti jelzltábla (KRESZ 9 . ábra)"
,'24lAEsze Tamás utca (felméľésiránya:
118t201
6.S Az or 2. számű me|léklet a következő 26tA. ponttal egészül ki: ,,26/A Gergó utca (felmérésiránya: Béla kiľály utcától déli irányban) 26lA.1. Béla király úti becsatlakozásnál 26/A.1'l. szembejövő forgalom részérę,,Elsőbbségadáskötelező'' közítl jelzőtábla (KRESZ 9. ábra)"
7.$
Az
oľ 2. számú meltéklet 40. pontja
helyébe a kłivetkező ľendelkezés|ép:
,,40. Iskola u' (felmérésiľánya: a 4. sz. foút felől Északfelé haladva) 40.1. Iskola u. - Deák F. út keręsztęződésnél
40.l.1. szembejövő forgalom részére ,,Elsőbbségadás kötelezcí'' kĺizriti jelzőtábla
(KRESZ 9. ábra)
40.1.2. szembejövő 40.2. lskola u.
1elzt5táb|a
-
forgalom részére,,KötelęZő haladási iľány jobbra'' közúti
(KRESZ l8. ábra)
Kuthen vezér u. kęľęszteződésnél kĺ'telező'' közűti jelzőtábla (KRESZ 9 . ábra) 40.2.2. szembejövő forgalom részéľe,,Elscĺbbségadás kötelęző'' kłizilti je|zőtábla (KRESZ 9. ábra) 40.3. Iskola u. - Esze Tamás u. keľeszteződésnél 40.3' 1 .,,E l s őbbsé gadás köte| ező'' köztÍi jelzőtábl a (KRE S Z 9 . ábr a) 40.3 .2. szem bej ĺivő forgalom részére',Elsőbbségadás kötelező'' közúti jelzőtábla (KRESZ 9. ábra)" 40.2.1 . ,,E|sőbbségadás
8.$
Az oľ 2. számű me|léklet 48. pontja helyébe a kiivetkező rendelkezés lép: ,,48' Kassai utca (felmérésiránya: a 4. sz. főút felől Észak felé haladva) 48.l. Kassai u' - Deák F. út kęľęszteződésnél
48.l
.1
.
szembejövő forgalom részére,,Elsőbbségadás kötelező'' közűti jelzótábla
(KRESZ 9. ábra)
48.2.Kassai u. EsZę Tamás u. keľesztezodésnél
é gadás k
48 .2. l .,,E ls őbbs
e.$
Az oľ. 2. számű melléklet a következő 49lA. ponttal egészül ki: ,,49/A. Kemény Zsigmond utca (felmérésiránya: Béla király utcától déli irányban) 49lA.l' Béla kiľály úti becsatlakozásnál 49lA.l.l. szembejövő forgalom részére ,'Elsőbbségadás kötelező'' közúti jelzőtábla (KRESZ 9. ábra) 49
l
A.2. Táncsics utcai kereszteződésnél 49l A.2.l . ,,Elsőbbségadás kötelező'' köztl/.i je|ztitźlbla (KRESZ
10.$
9
. ábra)"
1191201
oľ 2. számű
melléklet a következő 55/A. ponttal egésziil ki: Lajos u. 37. számú zug (felmérésiránya: A zug fenék felé haladva) ,,55lA. Kossuth 55/A.1 . Kossuth Lajos u. - Kossuth Lajos u. 37 . számŰ zug csatlakozásnál 55/A.l .7 ,,Zsákutca'' közúti 1elzőtáb|a(KRESZ l06. ábra) 55/A.1.2. szembejövő forgalom részéľe,,Elsőbbségadás kötelezo'' közútijelzőtábla
Az
(KRESZ 9. ábra)''
ll.s
Azor2.számű melléklet a következő 75lA. ponttal egészül ki: ,,75lA. Nefelejcs utca (felmérésiránya: a Malom utcai csatlakozástól a 4. sz. főűt felé haladva) 15lA.1. Malom u' - Nefelejcs u. csatlakozásnál 15lA.1.1. szembejövő forgalom részéľe,'Elsőbbségadás kcitelező'' kozűti jelzőtáb|a (KRESZ 9. ábra) 75lA.2. Nefelejcs u. - 4. sz. fóút kereszteződésnél 7 5 l A.2.1.,,Elsőbbségadás kĺitelező'' köZúti j el zőtáb ta (KRESZ 9 . źlbra)" 12.S
Äz or 2. számű melléklet 77 . pontja helyébe a kłivetkező rendelkezés lép: ,'77. ostľom u. (felmérésiránya'. Vásár u. felola MóľiczZs. u felé, illetve a másik ágon
a Béla kiľály u.
felé haladva)
77.1. ostrom u.
- Vásár u. keľeszteződésnél .1.1.,,Súlykorlátozás (3 Í) közútijelzotábla (I(RESZ 38. ábra) 77.1.2. szembejövő foľgalom részére,,Elsőbbségadás kötelező'' kizífti jelzőtábla (KRESZ 9. ábra) 71.2. osttom u. Móricz Zs' u. felé vezető ágának toľkolatában ]7.2.1 szęmbejövő forgalom részére,,Elsobbségadás kötęlezo'' kozŰti je|zőtábla (KRESZ 9. źĺbra) 77.3' ostrom u. - Móricz Zs. u. csatlakozásnál '77 .3 .1 .,,Elsőbbségadás kötelező'' köZ'őti jęlzőtźLbla (KRESZ 9 . źtbra) 77.4. ostrom u. - Béla kiľá|y u. keręsztęződésnél koz'Útl jelzótáb l a (KRE S Z 9 . ábr a) 1 1 .4.1 .',El sőbbségadás kötelező" 11 .4.2. szembejövő forgalom ľészére,,Súlykorlátozás (3 t) kizuti jelzőtábla (KRESZ 38. ábra)" 11
13.$
Az or 2. számű melléklet 100. pontja hatályát veszti. 14. S
Äzor 2.
számú melléklet a következő 103/A. ponttal egészül ki:
,,103lA. Tavasz utca (felmérésiľánya: A Nyár u. felől a 4. számű főút felé) 103/A. l . Nyár u.- Tavasz u. csatlakozásnál 103/A'l.l. ,,Behajtani tilos'' kozűtj jęlzőtábla (KRESZ 53. ábra) 103lA'2. Tavasz u. 5. számnál 103lA'2'1. szembejĺivő forgalom részérę,'Egyirányúforgalmi út'' közúti jelzőtábla (KRESZ 104. źhra)
ls.$
120t201
Az Ór 2. számű melléklet l20. pontja helyébe a következő ľendelkezéslép: ,,120. Zsodoma u. (felmérésiľánya: A Báthory u. felől aKilzraktár u. felé haladva)
120.1' Báthory utcai csatlakozásnál 120'1.1.szembejövő
forgalom részéľe,,Elsőbbségadás kötęlező'' közilti je|zőtábla
(KRESZ 9. źhra) 120.2. Zsodoma u. _Közraktár u. kereszteződésnél 120.2.1. ,,Elsőbbségadás kötelęző"
közűti jelzőtábla (KRESZ 9. ábra)
16.s Ez a rendelet 2010. febľuár l-jén lép hatályba.
Kisújszállás, 2010. január 26. okros Jónos csoportvezető kiment az ĺülésteremből ] 3.54 órąkor.
8.
napirendi pont:
Előte rj esztés az ön koľmá n yzat 2010. évi ľend ezvényteľvéľe
Kecze István: Kiegészítésébenelmondja,hogy új előterjesztés került kiosztásľa, amelyben a bizottsági üléseken elhangzott valamennyijavaslat beépítésrekerült, amiről a testületnęk dönteni kęll! Lesz egy külcin javaslat, amiľől majd később szól. Az elóterjesztésben pontosításra keľt'iltek azok a számok, amelyeket vagy hibásan jelöltek meg' vagy pedig a bizottsági javas|atok alapján módosultak. Az önkormányzati rendezvények főösszesenjét 4.126.000,- Ft-ban határozták meg, amely a költségvetési koncepció alapján a tavalyi évhez képest egy 10oÁ-ka| csökkentett összeg. A képviselő-testi.ilet a novemberi üléséndöntött így, és ez természetesen figyelembe lett vévę a rendezvényterv összeállításakor' A2'l száműtźlblázatban az önkoľmányzat korábbi döntéseinek megfelelő javaslat is beépítésrekeriilt. A közoktatásiintézményektámogatásával egyĺitt 1.575.000,- Ftez,ami akoncepció alapjána2009. évhez képest 10%o-ka1 csökkentett összeg. 2009_ben l.750.000,- Ft állt rendelkezésre' A 4.l száműtáblźnat ęsetébęn kérte az Ügyľendi és Jogi Bizottság, hogy a keretösszeg legyen feltiintetve az előte4esztésben és ahatározatijavaslatban is. A nyaľi táborok támogatásának 650.000,- Ft-ja _ mivel ez a költségvetési koncepcióban nem került meghatátozásra _ megegyezik a2009. évi összeggel' A szabadidő, spoľtprogramok támogatásának 800.000,- Ft-os keretösszege a sportalapban szerepel. A koncepcióról szőlőhatározatban a tavalyival azonos összeget szavazott meg a képviselő-testĺilet, igy ezis v áIto
zatlan formában szeľepel.
Varga Vincĺźnĺź a Kossuth Laios Áhalános Iskolą igazgatója bejÖtt az i)lésterembe ] 3.58 órakoľ.
Kecze István: Változik, SoÁ-ka| csökken a kövętkező háľom tételnek a keľetösszege (civil szervezetek a helyi kiadványok támogatása, és a helyi székházza| ľendelkező szervek
rendezvénypályázata,
üzemeltetési költségeinek támogatása). A költségvetési koncepció ezt ahárom tételt máľ érintette. Az egyéb kiadásokról is döntött a testület a költségvetési koncepció elfogadása során. Az 500.000,- Ft_os keretcisszeg l}oÁ-ka| csökkent, ugyanígy a parhrertelepülési együttműködéshez kapcsolódó kiadások is. A díjak, kitĺintetésekszemélyi kifizetésénekköltségei esetében, a 7.l szám'Ú táblázatban két módosítás töľtént: - munkaadói járulékok ęsetében Arany János Díjra vonatkozoan egy fő a helyes szám. A járulék összege így keľült kiszámításľa, ďe alétszámadat nem helyesen van megadva. - az összesen soľ is változik 4.761.000,- Ft-ra.
121t201
lO%-os cscikkentés ez esętbęn a kitüntetésękrę vonatkozoťt' A képviselő-testülęt a költségvetési koncepciójában csak erre tért ki. A tervezett kiadványok költségvetési bevételek nélküli 8./ számú táblázaIa kövętkęzik. A költségvetési
A
koncepció határozataalapján a váľosi marketingkeretęt a2009. évi szinten kę|lett tervezni. Az Ügyrendi és Jogi Bizottság kéne, hogy az új előterjesztésben éshatározatijavaslatban atáblázatoknak megfelelő összesen sorok legyenęk fęltüntetve. Atáblázatok sorszáma megegyezik, így követhet
Gönczi Károly: A Művelődési, oktatási és l{úsági Bizoťtság módosĺtó javaslatait tartalmazza a kiosztott előterjesztés, így a ''B'' változatot javasolja előterjesztés szęľinti foľmában elfogadásra a képviselőtęstü1etnek.
Nagy István Zoltán Az eddig hallottakat nem kívánja újfent megerosítęni. A Pénzügyi és Gazdá]kodási Bizottság szintén a,,B" változatot javasolja elfogadásra. Új javaslata abizottságnak, hogy a 2011. évi költségvetési koncepciójába kerüljön bele' hogy: ,,A Képviselő-testület a költségvetés elfogadása előtt csak a 2011. első negyedévi rendezvényekről dönt' a további ľendezvények csak ajánlás jelleggel fogalmazódnak meg a költségvetést készítők felé.''
Tuka Anta|: Az Ügyrendi és Jogi Bizottság az előterjesztés tárgyalásakor hét pontban fogalmazta meg javaslatát, amelyekben szerepel olyan javaslat is, hogy a mai ü]ésre készüljön egy új előteľjeszés. Ez megtöľtént, és azokat a módosító javaslatokat találhatják benne, amelyekrol az Ügyľendi és Jogi Bizottság is határozott. A módosított előterjesztés határozati javaslatának "B" változatát javasolja a képviselőtestületnek elfogadásra.
Kecze István: Megköszcini
a bizottsági állásfoglalás ismertetését. Kérdésfeltevésread lehetőséget !
Demeteľ Jánosné: A kiosztott anyagtáblázat 4. pontjával kapcsolatban polgármester úr azt mondta, hogy anyári táborok támogatására a2009. évivel megegyező, 650.000,- Ft-ot biztosítják. Legjobb emlékezete szerint, képviselői javaslatáľa már 2008-ban is, és 2009-ben is 800.000,- Ft-ot biztosítottak nyáľi táborok ttlmogatására. Amennyiben ęz 650.000,- Ft marad' akkor az -150.000,- Ft-tal kevesebb, ami 20%o-os csökkenést jelent. A többi ľendezvény esetében azonban 10%-os elvonásokkal számoltak. Nem tud egyetérteni ezzel az összeggel| Kérdezi, hogy miéľtlett ęz 650'000,- Ft? Hegymegi Lajos: A majális hol lesz megrendezve? Ręméli, nem a Horváth Tanyán. Visszavinné a ligetbe
122!201
a
rendezvényt, ami a fiirdővęl együttjobb helyszín lenne.
Kecze Istvánz Demeter Jánosné képviselő asszony kérdésérevąlaszolvą elmondja, hogy a tavaly februárban elfogadott költségvetési ręndęlętbęn 650.000,- Ft szerepel' Nincs kizárva' hogy ezt később módosították. Nęm úgy köze|ítené meg azonban a kérdést,ahogy képviselő asszony, hogy 20'Á-kal csökkentették, ugyanis semmi szándékosság nincs benne' Amennyiben erre lesz javaslat a költségvetés elfogadásakor, akkoľ a testület megtárgyalja. Egyébkénterľől nęm szavaznak, ezek Íájékoztató adatok. Pontaz Ügyľendi és Jogi Bizottság kérte, hogy szerepeljen benne. A költségvetési rendęlętbęn 650.000,Ft szerepel. Ez tájékoztatő adat, tęhát a febľuáľi költségvetési rendęlęt elfogadásával egyidőben fognak ęrről dönteni. Hegymegi Lajos települési kepviselő kérdéséreválaszolva elmondja, hogy a május l-jei ľendezvény helyszíne még nincs leegyeztetve, ezért sem szeľepe|. Hangsts|yozza, hogy egy rendezvényteľv összęállításáľól van szó helyszínek nélkül. Az más kérdés,hogyan veszik figyelembe majd képviselő úr javaslatát. Ręmélhetően a stľandot addigra már fejlesztik, így nem lesz járható a tęrülętę' További kérdés hiányában véleményeket, javaslatokat vár. Tuka Antal: Véleményébenkéri _ mivel az Ügyľendi és Jogi Bizottság is tárgyalta ezÍ az előterjęsztést hogy legközelębb a bizottságok felé is olyan előterjesztés kerüljön, amelyben nincs ennyi hiba, és nem kell új előteľjesztést készíteni a képviselő-testületi ülésre. Kecze István:. Tájékoztatja képviselő urat
-
mivel a múlt héten nem volt jelen bizottsági Lilésęken - hogy
az ęlső bizottsági ülésľehárom számszaki hibával ment be az előterjesztés' Ezt követőęn a bizottsági üléseken módosult, és neki is volt konkrét javaslata. Az Ügyľendi és Jogi Bizottságon fe|csaptak a hullámok, és ezért kertilt egy új előteľjesztés formájában a képviselő-testület elé. A bizottságok véleményeiés javaslatai alakították át az előterjesztést ilyenné. Nem a számszaki hibák javítása miatt kellett új előterjesztést készíteni, hanem a bizottsági javaslatok figyelembevétele miatt. o javasolta a tegnapi bizottsági ülésen
javaslatokat
-
-
amikor már minden mindennel összekeveredett
és elnök úr sem tudta követni a
hogy készüljön új előterjesztés. Van egy bizottsági javaslat, amit azonban nem tud
elfogadni a képviselő-testĹilet, męrt az ütközik a később megalkotandó költségvetési rendelettel. Pozsonyi Gabriella és Soós Rita az intézményi osztály munkątársąi bejottek ąz ülésterembe
14. ] 3
órakor.
Juhász Attila: Már előre elmondható, hogy nagyon tartalmas műsoľ váľható 201O-ben is a váľos lakóinak. Meg lehet köszönni az önkormányzat és a civil szeľvezetek szervező- és háttérmunkáját, akik a nęhéz anyagi helyzetben is segítenek. Lehet választani különböző stílusú,korosztályú rendezvények között, amelyeken - javasolja - minél több mindenki vegyen részt! A támogatás mindig kevés, de ha megfelelő a szervezés, akkor tartalmas, jó rendezvények fognak lezajlani' Kecze István: Megköszöni az elhangzott véleményeket. További vélemény, javaslat hiányában az elhangzás soľrendjébenkell
a
módosító indítványokon
végigmenni. Ha a számszaki összęadási hibákat nęm veszik figyelembe, akkor mindhárom bizottság támogatta, hogy önálló pontként, 9'/ pontba kerüljön megfogalmazásra (a további pontok számozása ennek megfelelően változik) és beteľvezésre a nem Iervezett, de számítható és várható kiadások, (varosfejlesztési beruházások ünnepélyes átadásának költsége) valamint az 50.,60. házassági évfordulók, 95., 100. születésnapok megemlékezéséreösszesen 750.000.- Ft. Szav azásr a bocs átj a a mó dos ító j av asl at el fo gadását
!
Kisrĺjszállás Váľos Önkormányzatának Képviselő-testülete 16 igen szavazat,0 nem szavazat, taľtózkodás mellett elfogadja a módosító javaslatot.
1
1231201
Kecze István: A követkęző javaslat - ami nęm számszaki módosítás - az Ügyrendi és Jogi Bizottság javaslata, ami nem kęrült bele ahatározatijavaslatba, mivel erről még nem döntcjtt a testület, illetve a febľuári testületi ülésen fog dönteni. Következő hónapban fogják kiírni apályázatokat és ha a testület úgy dönt, hogy átruházzźlk a döntési jogot, akkoľ leszęz ajavaslat elfogadható. Szavazásra bocsátja a bizottság javaslat elfogadását! Kisújszállás Város onkormányzatának Képviselő-testiilete 2 igen szaYazaL 13 nem szavazaL
2
taľtózkodás mellett nem fogadja el a módosító javaslatot.
Kecze István: Követkęző javaslat a Pénzugyi és Gazdálkodási Bizottság javaslata volt: a 201l. évi koltségvetésikoncepciójába keľüljön bele, hogy: ,,A Képviselő-tęstület a költségvetés elfogadása elott csak a 20ll. első negyedévi ľendezvényekľől dcint, a továbbí ľendezvények csak ajánlás jelleggel fogalmazódnak meg a költségvetést készítők felé.'' Szav azásra bocsátj a a
b
i
Zottság
j
avasl at
e
l
fogadását
!
Kisrĺjszállás Váľos onkormányzatának Képviselő_testülete 12 igen szavazat,2 nem szavazat,3 taľtózkodás mel|ett elfogadja a módosító javaslatot.
Kecze István: Legfóbb javaslat az volt a Miivelődési, oktatási és lfiúsági, valamint a Pénztigyi és Gazdálkodási Bizottság ľészéľől,hogy a "B" változatot fogadja el. Az Ügyrendi és Jogi Bizottság nem foglalt á||ás ez ügyben. Szav azásra bocsátj a a bi zottság
j
avas l at el fogadását
!
Kisújszállás Város onkormányzatának Képviselő-testülete 16 igen szavazat, 1 nem szavazat,0 taľtózkodás mellett elfogadja a módosító javaslatot.
Kecze István: Az elfogadott módosítások figyelembevételével szavazásra bocsáda 2010. évi rendezvénytervéľęvonatkozó kiosztott határozatjjavaslat elfogadásátI Kisújszállás Váľos Önkormányzatának Képviselő-testiilete 15 igen szavazat, taľtózkodás mellett elfogadja a javaslatot, és a követkęző határozaIothozza'.
az
önkormányzaÍ
2 nem
szavazat,
1 4ĺ2010. (I.26.) szá m ú ön ko rmá nyz ati határozat az önkoľmán yzat 2010. évi ľendezvénytervéľőI
Kisújszállás Város Önkormźnyzataa2O|0. évre szóló rendezvénytervétaz alábbiak szeľint fogadja el:
1. Iĺőn 01. 23.
03.06. 03. 15.
Önkoľmányzati rendezvények
'
A magyar kultúra napja
Köszöntőt mond: Keczę István polgármester Kísérőorosram: Nasvkunsási kľónika - A Nagykun Néptáncegyüttes gálaműsora IX. Nasvkunsási hagvom ány őrző bál Nemzeti ünnep _ váľosi ünnepség Ünnepi beszédet mond: Kęcze István polgármester Műsor: szerkesztętt műsor színészekkęl Máľcius 1S-ei fáklvás megemlékezés
05.
Majális
01.
Rendező
:
Városi Mrĺvelődési és Ifiúsáei Központ
100.000
200.000 250.000
500.000
0
06.
04.
06. 05.
Társľendezők: Naeykun Nádoľ-huszár Bandéľium Hősti k n a pi m egem lékezés,országzászlő aYatása' Beszédet mond: Kecze István polgármester, Nagy István a Nagykun Kisújszállásélt Alapítvány kurátora és egy meghívott eloadó T ár sszerv ező: Nagykun Kisúj szál l ásért A lapítvány, Váľosvédő és -S zép ítő Egyesület Műsor: szeľkesztett műsor Pedagógusnap; Kiváló tanuló és spoľtoló diákok, valamint felkészítő tanáľaik
kiiszöntése Köszöntőt
mond
:
ó. számu választókerĺilet országgyĺilési képv isel
A díjakat átadja: Kecze István polgáľmester Közreműködik: 07.01
07. 02. 08.
20-21
Aranv János Általános Iskola
mond: Dr' Ducza Laios alpolsáľmester
Semmelweis-nap Köszöntőt mond: Szabó Lajos bizottsági elnök Közremiikcjdik: Alapfokú Művészetoktatási Intézménv diákiai
50.000
mond: Keczę István polgármestęr
- onkományzat
b) Szabadtéri progľamok - Mĺĺvelődésiés IĘúsági Kcizpont A rendezvényre az önkormányzat partneńelepüléseinek hivata|os delegációját hívja
01.
s0.000
Szent István-napi pľogľamok Kisújszállás újľatelepülésének293. évfoľdulója
jegyében Ünnepi köszöntőt Szervezők:
a) Városi ünnepség
10.
150.000
ój e
Kiiztisztviselők napja Köszöntőt
300.000
mes és fosadia. Idősek napja Köszöntőt mond: Kecze István polgármesteľ
a: 600.000 b:
1.446.000
100.000
Társrendęző: Mrĺvelődési és Ifiúsási Kömont 10.
s0.000
06.
Megemlékezésaz aľadi véľtanúkról
10.
Megemlékező műsoľt ad: Kossuth Lajos Általános Iskola Emlékęző beszédet mond: isazsato Nemzetĺ ünnep _ váľosi iinnepség Beszédet mond: aZ '56-os Emlékek Ápolása Alapítvánnyal egyeztetett személy Társrendező: Kisújszállási' 56-os Emlékek Ápolása Alapítvány
150.000
t2.
Kaľácsonyi hangveľseny Köszöntőt
180.000
18.
23.
mond: polsármester
,
kapcsolódó
kiállítások a
Az iinkoľmá nyzat által támogatott ľendezvények
Arany János Városi Könyvtár, Kossuth Fotóklub
,,A fényképezés öľöme'' - IX.
Kossuth Fotóklub,
alkalommal
MĹivelődésiésIfiúsági
megrendezendő
Kcizpont
r9 000
21 000
0
0
r0 000
0
ls
0
36 000
0
l0 000
0
l8 000
0
s 000
A1apfokŕl Művészetoktatási lntézmény
0
(Xl.26.) sz. tinkorm ányzati
Városvédo és -Szépítő Egyesület, 48-as Asszonvkórus- sikolák
0
Y-76. Sz. Galamb- és
Galambkiállítás
Mesés kincses sziget
0
Kisállat-tenyésztő
-
játékos gyermekfoglalkozás
Farsangi batyus bál Téltemetés
Esvesület Arany János Városi Könyvtáľ, országos Szalma és Csuhéfonók Baľáti Társasága Egyesület, Manócska Baba-mama Klub Karitatív onkéntęsek Kisúi szállási Egvesületę
Bokorvirág Hagyományőrző
000
EsvesüIet
Zrínyi Ilona
Matematikaverseny
MATEGYE Alapítvány'
ŕ;;'',řĹfi' Äffi;; Iskola
Váľosi Nyugdíjas Klub, Művelődésiés Ifiúsági szomszédolás' téľségi Központ' Kisújszállás III.
Civil
klubtalálkozó
LOGO informatikai verseny regionális döntőie
X. oľszágos Zeneiskolai Kĺiľtveľseny 48-as megemlékezés
és fáklyás felvonulás
Váľos Önkoľmányzata, civil szeľvezetęk
Aľany János Általános Iskola
350 000 Í33912009. határozat alapján]
ls
000
Aľany János Váľosi Konyvtáľ, Városvédő és -Szépítő Egyesület'
Ktiltészet napi veľsmondó veľsenyek
Váľosi ovodai
l8 000
Intézmény,TIT
Kisújszállás Váľos és Váľoskörnyéke Szeľvezete
Eneklő Ifiúság hansveľsenv
rÓľa
0
r0 000
Szép Magyar Beszéd Veľseny - országos
döntő
Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium
3s0 000 133912009.
0
(Xl.26.) sz. önkoľmányzati határozat alapján]
Anyanyelvápolók Előadás a magyaľ nyelv hete alkalmából
köľnyezetľendezés (takarítás a város határában')
Nagykunsági
és
Terenveľsenv
''Jászkun huszáľok emlékéľe''-
Kiállítással
egybekłitiitt könyvbemutató a ľedemptió 265. évfoľdulój áľa' ĺinnepi kłinwheti Dropľam
Euľópa-napi
ľendezvények
Heľman Ottó
Oľszágos Biológiaveľseny Bagaméľi Családi Fesztivál - váľosi
sveľmeknao
Ponyokai Bálint Fogathajtó
Emlékveľsenv III. kisújszállási halászlé- és ha|ételfőző fesztivál Roma-nap
rs 000
Szeľvezęte, középiskolák ''Petöfi '' Vadásztáľsaság,
HO-VA.VAR
Maraton Hajtó Lovasíjász
Szövetsége Kisrijszállási Csopoftja' Arany János Városi Kcinyvtár, TIT Kisújszállás Város és Városkörnyéke
Munkás Horgász Egyesület, Városvédő és -Széoítő Esvesület
Kisújszállási FogathajtÓ Egyesület, Nagykun
0
45 000
0
30 000
Nádor-huszár Bandéľium
Nagykun Szellemi Mĺĺhely, Városi Nyugdíjas Klub, Arany János Váľosi Könyvtár,
20 000
Városvédő és -Szépítő Egyesület
Arany János Váľosi Könyvtár, Eurpoe Direct íSzolnok) Moricz Zsigmond Gimnázium, Közgazďaságl
0
17 000
0
27 000
0
90 000
0
90 000
0
90 000
0
45 000
Szakközépiskola és
Kollésium
Mrívelődési és Ifiúsági Központ Kisúj szállási Fogathajtó
Egyesület Munkás Horgász Egyesület, Kisúj szállás
Város Önkormánvzata Cigány Kisebbségi Önkormányzat,
Kisújszállási Romák Szervezete
1211201
II. Bittneľfalusi na
XIII. Kun Viadal Szüľeti ľendezvény
Juhász Attila
0
30 000
Nagykun Nádor-huszár Bandéľium
0
r00 000
0
30 000
Nagycsaládosok Esvesülęte Művelodési és Ifiúsági Központ, Bokoľvirág Hagyományórzó EgyesĹilet, Városvédő és
-Szépítő Egyesület,
országos Szalma és
Gasztľonómiai és Néptánc Találkozó
Csuhéfonók Baráti
1
s00 000 131412009
(X.21 .) sz' önkoľmányzati hatáľozat alapján]
Táľsasága Egyestilet,
Alapfokú
Művészetoktatási lntézmény néptánc tagozata, Szabad Lovagok Rendje,
Munkás Horgász Esvesület Kisújszállás Város onkoľmányzata"
oregdiákok Baráti Köľę' VárosiNyugdíjas Klub,
Elszármazottak VI. Találkozója
Városvédő és -Szépítő Egyesület, A1földkutatásért
r70 000
Alapítvány, Arany János Városi Könyvtár, Kisúj Étte.em, Mőricz
Papi Lajos kiállĺtása Dömöttiľ napi számadás - fogathajtó háziversenv
A tudomány ünnepe progľamsoľozat'
anyanyelvi vetélkedő
Váľosi véradó ünnepség
Zsismond Gimnázium Kossuth Fotóklub, Művelődési és Ifiúsági Kozpont Kisúj szállás FogathajtÓ Egyesület, Nagykun Nádor-huszáľ Bandérium
TIT Kisújszállás Város és Városkömyéke Szervezete, Arany János Városí Könyvtár, Anyanyelvápolók Szövetsége, Városvédő és -Szépítő Egyesület Karitatív Ônkéntesek Kisúj szállási Egyesülete, Magyar Vöröskeľeszt mesvei szervezętę
0
20 000
IJ
90 000
18 000
0
50 000
1281201
MĹĺve|ődésiés I{úsági Központ, Városi
Mindenki kaľácsonya
Nyugdíjas Klub, Nagykun Nyugdíjas Klub, Városvédő és -
3. .
.t:.
t:r.r.
02.2803.02
$$*l
Közoktatási intézmén
sm',
Arany-napok
tott rendezvén
,' u9lQl Arany János Altalános Iskola, Arany Diák Alapítvány, Zajzoni Rab István Líceum,
0
70 000
0
30 000
0
30 000
Wilamowicę iskolái, Kisrijszállási Lövészklub, Aľany Diák Alapítvánv Alapfokú
0
80 000
Művészetoktatási Intézmény
0
20 000
0
70 000
0
10 000
0
40 000
Négyfalu, pacséri
általános iskola, ACES Alaoítvánv (Bécs) 04.24.
04.2829.
napja Illéssy_napok
Alapfokri MĹivészętoktatási Intézmény
Illéssy Sándoľ Szakközép- és
Szakiskola Arany János Altalános
05. I 316.
06.24. 09.1 618. 10.0
A művészetoktatás
I .
n.12.
Jáľt utak az EU_ban
Szent Iván éji
tíizvarázslat
Kossuth-hét Zenei világnap
Móľicz-nap
Iskola, Móricz Zsigmond Gimnázium,
Kossuth Lajos Altalános Iskola Aľany János Altalános Iskola, Aľany Diák Alapítvány Móricz Zsigmond Gimnázium, Kozgazdasági Szakközépiskola és
Kollésium
1291201
4.
Az önkoľmányzatáitala 20ĺ0. évi költségvetési rendelet elfogadását kłivetően meghirdetendő pályázatok
(Tájékoztató táblázat. Az itt szeľeplő összegek nem ľészei a rendezvénykeretnek, a költségvetésben a műktidési célútámogatásértékű kiadások kłizött szerepelnek) Keľetössżeg
PáIyázat neve
'(Ft)
6s0.000
Nvári táborok támoeatása
Szabadidőspoń progľamok támogatása Ci vi l szeľvezetęk rendezvény pály ázata Helyi kiadványok támogatása Hęlvi. székházzal rendelkező szęrvek üzemeltetési költségségeinęk támogatása
5.
800.000 617.000 200.000
28s.000
Egyéb kiadások
lil
'Kiiltség (Ft)
Réńdézvény: Kunkapitánv -v áIasztás (szęľvęzésikĺjltséeek)
70.000 80.000
Évközi váratlan kiadások, különdíjak, Szerzoi Jogvédő Hivatal, ľészvételmeghívásos,
3
MŤľľĺÖSszEsENi
450:r000
ęlőre nem ismęrt rendezvénvekęn. fotóelohíváS. tęchnikai feladatok' ęgyebek.
6.
Paľtneľtelepĺilésiegyüttműködéshez kapcsolódó kiadások
i
Helyi delegációk utazása, vendégek érkezése, mĹĺvészęticsoportok fellépéseinek
1.077.000
támosatására és nemzętközi kapcsolatokra bęnyúithatő pályázatol
7.
Díjak, kitüntetések, szeméIyi kifizetések költségei
|ż.',|1|:'1.\|j.!!r,i:|!!Ĺ1.||:'iLł|:i,
ii
l:
'
it]]:i]i,'::]i:i]]'.ls1 ]l]'
'', ,l,lKitünt"tés"k . ..'#,i||,',''':i',',ił,, , ]'':''' ':: i., .: ] 'i:,:;|;*rl'l '
''
''' ]
'';'' : .:
Pro Urbę Díj plakettje (2 db): 60.000 Ft * Pľo Communitate Urbis Díj érméje(2 db): 40.000 Ft * Díszpolgáľi cím plakettje (1 db): 30.000 Ft * oklevelek készíttętése, beköttetése. Kisúiszállás Város Tisztęlętbeli Poleára Cím oklęvelei: 106.000 Ft Nagykunságéľt Díihoz hozzáiźlru|ás
236.000
30.000 100.000 186.000
Díszoolsári Cím 1 db Aranv János-díi (1 fő"a köztisŻvisęlői i11. alap : 38.650 Ft 4,8-szeresével) 2 db Pro Uľbe Díi Q fóxa köŹisztvise|ői ill' alap : 38.650 Ft 6-szorosáva1) 2db Pro Communitate Urbis Díj (2 fi5xa köztisztvisęlői ill. alap : 38.650 Ft 4szęresével) 1db Kisújszállás Város Sportjáért
464.000 310.000
Díj (l főxa köaisztviselői ill. alap: 38.650 Ft l'5-
58.000
szeresével)
Rendezvényekkel kapcsolatos személyi kiadások (hangosítás, ęlőadóművészeti tevékenvsés)
Munkaadói irárulékok (27oń: Arany János-díi
l
fő. Pro Uľbę Díi 2 fő,Pro Comm. U.
Díi
50.000
275.000
2 fő' Spoń
Díi l fő)
Pedasósus Szoleálati Emlékérem 6 fő részére 1.5 havi alapilletménv) Munkaadóiiáľulékok (27%Pęd. Szole. Emlékéľem6 fő) Kiváló tanuló és sooftoló tanulók. valamint fęlkészítő tanáľaik diiazására Az év vá]lalkozőia dii (plakett. aiándéktársv) költséeeiľe
1.852.000
s00.000 600.000 100.000 ,,,,4:76i;ü0flĺ:il
8.
Tervezett kiadványok költségei bevételek nélkül
Kisbíľó (12*20 oldal+ két l6 oldalas színes különszám) 20l l. évi kalendárium önkormánvzati támopatási része Városi maľketing
3.34s.000 220.000 r.550.000 ,l:5;
1ll',5:l0.0.0ijĺ:
Tájékoztató adatok azl-8. táblázat alapján
(Az összefoglalásban nem szeľepel a 4. táblázat, mivel az ott szereplő iisszegeket nem ľendezvénykeľetenbelĺil kell teľvezni.)
a
2010.
l. táblázaÍ
2-3. táblázat
5. táblázat 6. táblázat
onkormánvzati rendezvénvek
4.126.000
Az önkormányzat által támogatott
1.575.000
rendezvények (beleértve a közoktatási intézményekrendezvényeit is) Esvéb kiadások Partnertelepülési esvüttmúködésre
450.000 L077.000
||,5! 6::|:|ł^b|áżái\ KtiltŠěpelŁłiśŚŹěśén]:'ÍÍi3:::
7. tátblázat 8. táblázat
Díi ak. kitüntetések költsései łsĺi','5:7 :,, tálblźiżat\ Költśé aěklöiśśżéśén,,Íil
1,ŻŻ8::a00
4.761.000
Tervezętt kiadvánvok költsései
Ll:989:.000 5.115.000
trt4iiidöŚšżośén:,í1_'-3,łĺ5ł8.;,,tá'blázrin\
t7:104;000
Az önkoľmányzat a befejeződött beruházások átadáSához, valamint a jubileumi kösztintésękhez kapcsolódó költségek biztosítására 750.000 Ft-ot különít ęl. Ezt az összeget a 201'0. évi költségvetésben teľvezni kell. Felelős: Dr. Kittlinger Ilona címzetes fójegyző Hatáľidő: a2010' évi költségvetés tervezése 9.)
l0.) Az önkormányzat az önkoľmányzati rendezvények megvalósításának irányitásáva| a polgármestert
bízzameg. Hatáľidő: folyamatos
1l.) Az önkoľmányzati rendezvényeken (l. táblázat) töľténő hangosítás biztosításával, valamint az önkormányzati rendezvények szervezésébentörténö részvétellelés az ęzekkel kapcsolatos szervezési és maľketing feladatokkal kapcsolatos együtfmtĺködéssel, az eseményekről videó_összefoglaló készítésével az önkormányzat intéunényét,a Mrívelődési és If úsági Központot bizzameg. Felelős: Janó Lajos, a Míivelődési és Ifiúsági Központ igazgaIója Hatáľidő: folyamatos
|2') Az önkormányzat a rendezvénytervben megállapított,,Városi ünnepségek, testvérváľosi kapcsolatok'' keretet (az 7 .,2.,3 ', 5 ', 6.,7 ' táb|ázat alapján) l l .989.000.- Ft-os összeggel, a ,,Váľosi kiadványok'' keretęt maľketing'' keretet l.550'000.- Ft-os összeggęl teľvezi a 2010. évi 3.565.000._ Ft-os összeggel, a ',Városi költségvetési ľendelętébęn. Felelős: Dľ' Kittlingeľ Ilona
Hatáľidő: a2010. évi költségvetés tęrvezésekor 13') Az önkormányzaI felhatalmazza Keczę István polgármesteft a támogatott rendezvények (2. és 3. táblázat) esetében a pénzeszköz-átadással támogatott rendezvények támogatási szęrződéseinek megkötéséľe.
Felelős: Kecze István polgáľrnesteľ
Hatáľidő: 20l0. máľcius
3 1.
önkormányzat városi ľendezvénynaptáľt készĺta 20l0. évre, a 20l0. évi költségvetési rendelet ,,Városi maľketing'' keret teľhérę. 14.)
Az
Felelős: Kęcze István
Hatáľidő: 20l0. febľuáľ 1 5.
15') A 20l0. április 17-én megľendezésrekeľülő Ho-VA-VÁR köztisztasági napra az onkormányzat az cinkéntesek által a váľosban és külteľületén összegytijtött hulladék elszállításához szükséges
konténerkapacitás kciltségeit a 20 l0. évi kommunális keľęt teľhérebiztosítja.
Felelős: Kecze István polgáľrnester Hatáľidő: 2010. ápľilis l7.
16.) A képviselő-testület úgy dönt, hogy a201L évi költségvetési koncępciójába kerüljön bele, hogy a képviselő-testület a költségvetés elfogadása előtt csak a 2011' első negyedévi rendezvényekľol dönt, a további rendezvények csak ajánlásjelleggel fogalmazódnak meg a költségvetést készítők felé.
Errő| éńesülnęk:
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Kęczę István polgármester Tatár Zoltán alpolgáľmester
Dr. Ducza Lajos alpolgármęstęr Dr. Kittlingeľ Ilona címzetes főjegyző a Polgármesteri Hivatal osztályvezetői valamennyi önkormányzati intézmény,civil szervezęt és közreműködő a felkért szónokok
9. napiľendi pont:
Előterjesztés a 20|012011. tanévre vonatkozó óvodai és á|talános iskolai beíľatások időpontjának meghatározásá ra és a beíľa tások ľendj ének szabály ozására
Kecze István: Kiegészítéshiányźlban kéri a bízottsági állásfoglalás ismertętését.
Gönczi Káľoly: Kisújszállás Város Önkormányzatának Mrivelődési, oktatási és Ifiúsági BizoItsága a 20]'OlŻOl l ' tanévľe vonatkozó óvodai és általános iskolai beíratások szabtĺ|yozásäról szóló határozati
javaslatot előterjesztés szeľinti formábanjavasolja a képviselő-testületnek elfogadásľa.
Kecze István: Megköszoní az áI|ásfoglalás ismeftetését. Kérdéseknęk ad helyt.
1321201
Szepesi Gyula: Kéľdezi,hogy a Kisbíró febľuári számában nem-e lenne célszenĺbb a bemutatkozást
megejteni?
Kecze István: Továbbítja a kérdéstaz intézményvezętők felé, hogy kívánják-e, hogy már február hónapban adj anak tźĘékoztatást?
Kocsisné Monoki Julianna: Ez a javaslat egy konszenzus eľedményeaz intézményvezetők részéről. Az
iskolaigazgatók kérésęaIapján máľcius hónapban jelenik męg a bęíľatásokkal kapcsolatos infoľmációcsomag a Kisbíróban. Egyébként szabadsága yan az intézményeknęk.Már írhatnak a tevékenységükről, jelezhetnęk a szülők számára a bęiratkozásokľól a mostani Kisbíróban is. A hagyományos bemutatkozás - amikor ęgy-egy hasábot kapnak az intézmények- a március elején
megjelenő Kisbíróban lesz olvasható. Megjegyzi, hogy a szü|ők folyamatosan kapnak tájékoztatást a tagóvodákban az iskolák munkáiról, és minden tagóvodában lęsznek szülőéltekezletek is.
Nagł Tünde igazgatási osztályvezető ]4.23 órakoľ bejott az ülésterembe. Kecze lstván: Megköszöni
a kérdésre adott választ.
További kéľdésh iányában véleményeket, j avaslatokat váľ.
Głinczi Káľoly: KÍilön kérte a két á|ta|ános iskolát' hogy a tavalyihoz képest jóval
nagyobb propagandával jelenjen meg a helyi önkormányzati lapban, és ne foľduljon elő még egyszer az, hogy kétszer-háľomszor annyi hír jelenjen męgazegyházi iskoláról. Az önkormányzatsztlmźra is fontos, hogy az önkoľmányzati intézményekben több gyerek |egyen. Ezt a megbeszélésen korrektül el is fogadta mindkét intézmény, és bízik abban, hogy nem kerül hátrányos helyzetbe az egyházi iskolával szemben. Az önkoľmányzati iskolák eredményei _ kompetenciamérés - magasan felülmúlják az egyházi iskola eľedményét. Kéri, hogy mindkét álta]ános iskola küzdjön męg a gyerekekéľt aszabályok keľętei között, amit mindig be is tartottak az iskolák!
Kecze István: A Kisbíróban töľténő tájékoztatásra mindig lehetősége van az iskoláknak' Ettől fiiggetlenül a legutóbbi számban a Kossuth Iskoláról 3,az Arany Iskoláľól pedig csak 1 cikk jelent meg. A Kisbíró szerkesztősége minden ilyen kérésnekzöld utat ad, tehát ez elsősoľban iskolákon, és azok vezetőin múlik'
További vélemény, javaslat hiányában szavazásra bocsáda a 20|012011. tanévľe vonatkozó óvodai és általános iskolai beíratások szabá|yozźsáról szóló határozatijavaslatot előterjesztés szerinti formában! Kisújszállás Váľos Önkormányzatźnak Képviselő-testülete egyhangú szavazással (17 igen szavazattal) elfogadja a javaslatot, és a következőhatźrozatothozza:
l5l20l0. (I.26.) számú łinkoľmányzati határozat a20l0l20ll. tanévľe vonatkozó óvodai és általános iskolai beíľatások szabályozásáľól l.) Kisújszállás Város Önkormányzata a közoktatásľól szóló 1993. évi LXXX. tv. 65. $ (1) bekezdése és a nevelési-oktatási intéZményekmtíködéséľől szóló 1ll1994' (IV. 8.) MKM rendelet 15. $ (2) bekezdése alapján az óvodai beíľatások időpontját és helyét a következők szerint határozza meg: az óvodai 8-l2 és du. 14-16 óľa között keľül sor a Művelődési és
beíľatásokľa 2010. máľcius 29-30_31-én de' I!úsági Központban. Felelős: óvodavezető Határidő: 20l0. március 3l.
Az önkormányzat a20l0l20ll-es tanévrę vonatkozóan - a közoktatásról szóló l993. évi LXXIX. tv. 66. $ és 102. s (2) bek. c) pontja, valamint a nevelési-oktatási intézményekmtíködéséről szóló llll994.
2.)
MKM rendelet l6' $ (1) bekezdése alapján beíľatások ľendjét.
- a követkęzők szerint szabá\yozza az
álta|ános iskolai
a) A201012011_es tanévi általános iskolai beíratások időpontja:2010. máľcius 30-3l. (keddszerda) dę. 8-l2 és du. 14-l7 óra. Felęlősök: az álta|ános iskolák igazgatoi Határidiĺ: Ż009 ' április 7.
Az
önkormányzat a fenntartásában mriködő általános iskolákban a 2010120] l-es tanévbęn indítható első osztályokszálĺáről a33512009. (X]. 26.) számú határozatában döntött.
b)
c) Az önkormányzat kéri általános iskoláit, hogy éljenek a Kisbíróban való bernutatkozás lehetőségével. A szülők tájékoztatása céIjából a beíratásokkal kapcsolatos iskolai információkat a Kisbíró 20l0l2. számában (2010. március 6.) kérimegjelentetni. : az általános isko lák igazgatői Határido: 2010. március 6.
Fęlel ősök
d) Az önkonnányzat tálnogatja az isko|aigazgatók és az óvodayezető azonjavaslatát, lnely szeľint a beiskolázással kapcsolatos szLilői éńekezlętekre tagóvodánként kerüljön sor:20l0. rĺárcius 3-4én és március 8-l 1-én, a Váľosi ovodai lnténnény tagóvodáiban. Tálnogatja továbbá azt,hogy az intézményvezetők kcjzötti megegyezés alapján március 16-án és l}-źĺnaz Arany János Általános Iskolában' március 23-án és 25-én pedig a Kossuth Lajos Altalános Iskola' Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthonban keľüljön sor délelőttönként bemutatő őrákra, délutánonként
pedig
az emelt szintű képzéstfolytató
osztáIyokba töfténő felvételhęz l
képességmérésľe. Felel ősök
:
az á|talános iskolák igazgatői
Határido: 2010' március 26. e)
Az önkormänyzat fe|hívja a fęnntartásában mĺjködő általános isko|ák figyelmét a kövętkęzőkre: Az általános iskolai beíľatások soľán a kłizoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 66. s (2) és (5) bekezdése szeľint ke|l eljáľni, mely a következő:
- ,,Az áltąląnos iskola .'. koteles felvenni, átvenni azt a tankoteles tąnulót, akinek lakóhelye, ennek
hiányában tąrtózkodási helye a koľzetében találhątó ... Hą ąz általdnos iskola afelvételi kotelezettsége teljesíłéseután további felvételi, ánételi kérelmeket is teljesíteni tud, köteles előszor ą halmozoĺtąn hátrányos helyzettÍ tanulók kérelmét teljesíteni. ... A hąlmozottan hątrányos helyzetíÍ tąnulók közul előnyben kell részesíteniązokąt, akiknek a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye ązon ct településen van, ąhol ąz iskolą székhelye tąlálható. A halmozottan hdtranyos helyzetíĺtąnulók felvétele után ą további felvételi kérelmek elbírálásánál előnyben kell részesíteni ązokąt a jelentkezőket, ąkiknek a lakóhelye, ennek hianyábąn tartózkodási helye azon a településen talólhątó, ąhol ąz iskolą székhelye ĺalálható. Hą ąz óltalónos iskola - ą megadott sorrend szerint - az osszes felvételi kérelmet helyhiány miatt nem tudja teĘesíteni, ąz łźrintett csoportba tąrtozók kozott sorsolás útjĺźndont ą jelentkezők kozott. A sorsolásra a felvételi, ánércli kéľelmetbenyújtókat meg kell hívni' A hąlmozottąn hátrányos helyzetíĺ tanulók felvételi, ónäell kérelménekteljesítéseután sorsolás nélkül is íelvehető ą sajátos nevelési igényíitąnuló, továbbá az ą tąnuló, ąkinek ezt sajátos helyzete indokoĘa. A sajátos helyzetet a helyi onkormányzat rendeletben óllapítja meg." - A ,,sajátos helyzet" az önkormányzat szociális rendelete szerint (312001 . önk. rendelet (I. 31 .) l4lA $): azon, nęm az adott általános iskola körzetébe tartozó gyermek, tanuló, akinęk ęgy vagy tcibb testvére abbanaz iskolában tanul, amelybe a gyermek felvételét a szülők kéľik,továbbá az, aki emelt szintű képzésrejelentkezik.
f) Az önkoľmányzat ę hatźrozat megkiildésévelaz első osztályosok beíratásával kapcsolatos döntéseirő| tájékoztarja a Tcirök Pál Református Általános Iskolát is, és mindazon lehetőségeket, amelyeket az önkormányzati fenntartásban mĹĺködő általános iskolák számára biztosít, az egyhárui iskolának is biztosítja. Felęlős
:
Kecze István
pol gáľmester
Határidĺí: 20l0. máľcius 3.)
3 l
.
Az önkormányzat a 2009/2010. tanévre vonatkozó általános iskolai beíratások szabályozásáról szóló
42 / 20
0 9
. (II.
24
.)
sz'
ön ko rm án y
zati határ o zatát hatály on k ívü l
he ly
ezi.
Eľľől éľtesülnek: l. Kecze István polgármester 3. Gönczi Károly bizottsági elnök 4. Városi ovodai Intézmény 5. Arany János Általános Iskola 6' Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai SzakszolgáIat és Diákotthon 1. Törcjk Pál Refoľmátus Általános Iskola 8. Polgármesteri Hivatal Intézményi osztálya 10. napiľendi pont:
Előteľjesztés az Ärany János Városi Könyvtáľ és a Művelődési és Ifiúsági Központ továbbképzési és beiskolázási teľvénekfenntaľtói jóváhagyására Kecze István: Kiegészítéstnem kĺván tenni, kéľia bizoťtsági állásfoglalás ismeľtętését.
Głinczi Káľoly: Kisújszállás Város onkormányzatának Múvelődési, oktatási és Ifiúsági Bizottsźlga az Aľany János Váľosi Könyvtáľ és a Művelĺídésiés Ifiúsági Központ továbbképzési és beiskolázási tervének fenntaľtói jőváhagyásáról szóló határozati javaslatot előteľjesztés szeľinti formában javasolja a képviselőtestülętnek elfogadásra'
Kecze István
: Köszcinti a tájékoztatást' Kéľdésfeltevésread lehetőséget' Kérdések hiányában véleménynyilvánításra, javaslattétęlre ad lehetĺíséget' Megállapítja,hogy az előteľjesztéssel kapcsolatban nem hangzik el vélemény, javaslat. Ezek után szavazásra bocsáda az Aĺany János Városi Könyvtáľ és a Művelőđésiés Ifiúsági Központ továbbképzési és beiskolázási teľvének fęnntaľtói jőváhagyásáról szóló hatfuozatijavaslatot előterjesztés szerinti formában!
Kisújszállás Város Önkormányzatźnak Képviselő-testülete egyhangrĺ szavazással (17 igen szavazattal) elfogadja a javaslatot, és a következőhatározatothozza: l6l20t0.(I.26.) számú łinkoľmányzati határozat
az Aľany János Városi Ktinyvtáľ és a Miivelődési és Ifiúsági Központ továbbképzési és beĺskolázási teľvénekfenntaľtói jóváha gyásáľól
135t201
l./ Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselo-testtiletę a kulturális szakemberęk Szęrvezett képzési ręndszeľéről, követelményeiľől és a képzésťlnanszírozásáról szóló l/2000. (l. l4.) NKOM rendelet 4. $ (6) bekezdése alapján az Arany János Városi Könyvtár' 2007 . január 1 - 2013. december 3 l -i időszakľa szóló továbbképzési tervének módosítását az |. számú rnelléklet szerint jóváhagyja. 2./ Kisújszállás Város Önkoľmányzatának Képviselő-testülęte a kultuľális szakembeľek szęrvęzett képzési ľendszeréről, követelrnényęirol és a képzésťlnanszírozásáről szőlő 1l20OO. (l. 14.) NKoM rendelet 4. $ (6) bekezdése alapján a Művelődési és Ifiúsági Központ 2001.1anuár 1-2013. decęrnber 3l-i idoszakľa szóló továbbképzési teľvének módosítását a2. számu melléklet szerint jóváhagyja.
3./
A
Képvisęlő-testület
az Arany János Városi Könyvtáľ beiskolázási
l|úsági Kcizpont beiskotázási teľvétpedig
teľvét a 3lA, a Mĺivelődési és
as 3/B. számú męlléklet szeľinti foľmában jóváhagyja.
A
Képviselő-testülęt a 4. szám,Ű melléklet szerint jóváhagyja az F-KEpz igénylőlapot, és megbizza a polgánnestert a támogatási igény benyújtásával. 4./
Felelős: Határidő: Eľľől éftesül:
Kęcze István polgármester 2010. febľuár 28'
7./
Keczę lstván polgáľmester
2.l Arany János Városi Könyvtár
3./ MĹivelődési és Ifiusági Központ
4
.
l
P olgárm
es
teri H
i
v ata
l Intézményi o sztiily
a
136t201
Áľany János Yáľosi Ktinyvtáľ
Kis jszállás
Szabadság t& 2/a.Pf.: 64 TeI.: 59/520-708 Tę]/Fax. : 59/ 520-7 02 e-mail : kisuj kw@mail. aj vk.hu
5310
r) b\j
-
Továbbképzésĺterv
lnttŁmény azonosítĺíszáma: 576800100
Az eredetÍ
Az aktuális
tavdbbképzési teru
tervj v hagy si
tov bbképzési
d
készŕtésének dđtumo:
Nél,
Forľ Enĺk
Jv
Ń
hagyta:
Oldalsz m:1
;, Ř-
ś
Mđria
Đ.
tuma:
N
2A07. 03.07.
Dr. Ágotainé
Készítette: Gubuczné Tomor
\.)
I
2007,
Akkreditált tanfolyam lTT tanácsad Megyei K nyvtár
30
ra
2008.
.
2009.
2010,
2077.
2072.
Akkreditált továbbképz tanfolyam Konyvtárosok mentálhigíénéjel. OSZK 30 ora
2013.
Akkreditált továbbképz tanfolyam Báb,dráma és médíapedag gia
s. cS
N aĄ
N
;
(\
konyvtárosoknak
(\-
OSZK
N
60
ra
š' (b
Miivel đesiés lfiiiságí K zpont 5310 Kis jszáltás Deak F' u' 6' toveĺbképzési Áz készítésénekđátuma terv"ľeaeĺ
Intézményi azonosít : 1 5 51
J
697 6
vá.}lagytz
Kisrij szállás Város onkorm ányzata đátuma2007. maľcius 27-
.\ š
:đ)
-l-' t-.)
9\ Ń ^.
t-,
o
\
Kisrtjszallás, 20 10. januáľ 8'
u\
\ł
rĄ
l-N-'L
ĺtr*Ęr4o' igazgat
\l
ęN s N
s. A
f.r
E
N qa
.N
$
š (\ (š. (\
Ärany János Váľosi Kiĺnäovtár
5310 Kisrij sztilźs SzabadsĘ tér Ż/a'Pf': 64 T ęl.: 59 / 5Ż0-708 TeVFax. : 59 l 5za-7 02 e-mail : kizuj kvt@mail. aj vk'hu
Beiskoláz sitew Normatíván
Munkaid
Máľia
kbltségváIlalás
id taľtama
Tégzettség
Gubuczné Tomoľ
fel li
kedveznérry
Munkakär
2010. 9. h továbbképz
tanfolyam
Koĺizu1tácí s és 2xŻĺapvagy vizsganapok
Intézmény
30.000,-Ft
nemvállď
1x4 nap
Képzés kahségeĺszámoldsának m dja, határideje
Számlą egyéb bízonylat 2011.0Ż.28.
.'>-
\
rcÍ)
aN) p
t
s t\)
veĺ-ętÍ5
f iskolą
N
t,
Klément-
Konzultáci s és 20lt.4-hć) 2x2ĺapvagy vizsganapok
k
1x4 nap
BďlaÁgo"s n;nrtaľos-
asszísztens
2011. 4. h
Számlą egyéb bízonylat 2012.02.28. Számlą egyéb bizonylat Ż01Ż.02.Ż8.
Koĺv,ultáci s és
2x2ĺapvagy vizsganapok 1x4 nap
o
{ s. N
\o
N
š i-'
Kisrlj szállrás, 2009 - đecember28'
x=
.
t
ĺvéwtGfuubucané Tomor Mária
ar-ĺ.[ĺ'ĺ.x^'"*'\ow-a'
k
nyvtaľvezet
ą N
(\
F $ G
1391201
Ärany János Városi Kiinyvtár
5310 Kisújszállás Szabadsägtér Ż/a.Pf.: 64 Tel. : 59/520-7 08 Tel[Fax. : 59l 520-7 0Ż e-mail : kisujkvt@mai l. ajvk.hu
t_KÉPz igénylőlap
Az jntézményazonosítója (PlR szárn): 576800100
Az intézmény típusa: önkormányzatĺ Az íntézményelsőd leges besorolá sa: könyvtári Az intézményneve: Arany János Váľosi Kiinyvtáľ
Az intézménycíme: 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 2/a.Pf -:64 Telefon: 59/520-708 Fax:59/520-70Ż Az intézményszámlaszáma: 1l_745080-].5576804
2o1o. évi intézményítámogatásĺ igény bejelentése a kulturális szakemberek
szervezett
tovább képzéséneknormatív hozzájá rulásá nak biztosításáľa. Az ĺntézménybena hétéves teľvben szereplő kulturális szakemberek száma összesen:
4Íő 20].0. évben a beiskolázási tervben szerepĺő dolgozók száma összesen;
Lfő Gubuczné Tomoľ Mária
A fentĺekben kozÖlt adatok alapján kérjĹik a fenntartót szĺveskedjenek megigényeJni a
normatív
hozzájá rulást.
lgazolom, hogy az adatok a valóságnak megfelelnek. Kisújszállás, 2009. decembeľ 28.
c',ĺ^.^-}i=*x<Ś*: {
eubuczné Tomor Mária
i
ktinyvtárvezető
Ą'Qĺroro. (l.+9l6$lsz. önkormányzaĹi határozat 3/B. sz. mellékleĺe
A kisrĺjszátlási Míĺvelődésiés Ifjrisági Kĺizpont 20t0-20lĺ.-re vonatkozó beiskolázási terve
1. 20 1 O-ben beiskolázandó szakembeľek:
0fő
2
. 20
11
-b
en b ei skolázźlsra kenil ő s zakembeľek
:
0fő
Kísújszállás, 20t0.j anuaľ 8.
\"ĺ0 JĄnó Lajos
\$azeató
{strĺłjsa\
ffię
W;
141t201
I-KEPZ
IGÉNYLorłp
Az intézmény azonosítója ( PIR szám ):
155'76976
Az intézmény típusa : onkormányzati Az intézmény első dleges besorolása
:
közmúvelődési
Az intézmény n eYe : Művelő dési és IĘ úsági Közp ont Az intézmény címe: Kisújszállás, Deák Ferenc u. 6. 53l0 Tei':
5915Ż0-612
Számlaszám: 1I77 45080-155'7 697 6-00000000 2010. évi intézményi támogatási igény bejelentése a kultuľális szakemberek szervezett
továbbkópzésének no ľmatívhozzájárul,ásának biztosítására.
Az
jntézméĺrybetra lrétéves továbbképzési teľvben szereplo kultuľáIis szalĺembeľek száma
osszesen:
5fő 2010-ben beiskolázásľa keľülnek:
0fő
A
fentiekben köztilt ađatokaLapján kéľjükfenntartónkat, hogy igényelje a noľmatív
hozztljárulást. Igazoljuk, hogy az adatoka valóságnak megfelelnek.
Kisújszállás 2010. januáľ 8.
\lľ
Janó Lajos
46/20,10.
(. Wľgb önkormányzati
2. számú mellék]et az 1/2000. (I. 14.)
NKÖM
határozat 4' sz. melléklete
rendelethez
F'-KEPZ igénylőlap (Közgyűjtemények és köznilvelődési intézmények [ideérľve az áIliat- és növénykertet] ferľrtartói töltik ki.)
Bektildelldő: oľszágos SzéchenyiKönfiár Kulturá.lis szakemberek képzéséneknonnątĺv támogatásaval foglalkozó irodaja 1054 Budapest, Hold u. 6. Tel.lfax: 06 (l) 331-1747
A fenntartó azonosítója (ÁHT-szám, ennek hiányában KSH-szám): Í625919
Adőszźlma: fenntartó típusa: fenntartó nevę:
15408770-Ż-76
A A A A
(L) önkormányzati
Kisújszállás Város Onkoľmányzat
fęnntartó címe, telefonszáma: 5310 Ifisújszźlllás, Szabadságtér 1., 06 (59) 520-222 kapcsolatĺartó (név, telefon, e-mail): Tán Eszteľ, 06-591520-223, tan.esztel'@kisuiszallas.hu 1t'745080_15408710 (költségvetési elszámolásĺ számla) SzámlavezeÍő pénzintszet oTP NyRt. Fiókja Kisújszállás
Számlaszźma:
A
neve:
2010. évi fenntaľtói támogatási igény bejelentése
a kulturális
továbbképzését szolgálrí noľmatívhozzájáru|áls bĺztosításához: Közmiivelődési Intézmények
szám łjsszesen
Az intézmények fels
Muzeá1is
Levéitári
Allaĺ és növénvkeľti
Osszesen
1
1
2
4
5
9
száma összesen
Igényjogosultak
Könyvtári
szakembeľek szeľvezett
oro l ás
a
:
i. A támogatást igénylő intézmény megnevezése, címe, iranyítószáma, teleforrszáma (körzetszámmal). Míívelődésiés Ifjúságí Kłizpont 5310 Kisújszáil|ás, Deák F. a.6.,591520-672 Az intézméĺĺyŻ0I0. január l-i fenntartó által engedélyezettlétsztĺma összesen: 7 r'I5 fő Ż. Atámogatást igénylő lntézmény megnevezése, címe, iľanyítószáma, telefonszáma (körzetszámmal). Arany János Yárosĺ Kiinyvtáľ 531 0 Kislrij s zź.J)Lás, Szab adság tér 2 ĺA, 59 l 5z0 -7 08 Az intézményŻ07o'január 1-i fenntartó által engedéiyezetĹLéÍsztlmaösszesęn: 6,75 fő
A szerződést azntézménnyelközvetlentil megkötni: (a megfelelő aláhrizandó)
A
fentiekben közölt
ađatokalapján igényeljük
a
igen
nem
normatív támogatást.
Kisújszállás, 20 0. februar 6. 1
P.H-
a fenntaľtó két kÖtelezettségvállalásľa jogosult képviselőjének alaírása
143t201
I l. narrirendi nont: Előterjesztés intézményvezetői pály ázatok kiíľására
Kecze István: Kiegészítéstnem kíván tenni.
Kéľia bizottsági állásfogla|ás ismeftetését!
Gönczi Károly: A Művelődési' oktatási és Ifiúsági Bizottság kéthatározatot hozott 2ĺ2010.(l.20') sz. lNł^.l bizottsági határozat pályázat kiíľásáról, a Váľosi Ovodai Intézményóvodavezetői állására
a
következők
szeľint:
Kisújszállás Váľos ÖnkoI-mźnyzatának Művęlődési, oktatási és lfiúsági Bizottsága apályázati kiíľásáľó] a Városi Óvodai Intézményóvodavezętői áLlására címuhatározati javaslatot eloterjesztés szeľinti foľmában javasolja a képviselő-tęstületnek elfogadásra. 3 / 20 1 0.(|.20.) sz. l M. l b izottsá gi hatá r ozat .
pályázat kiírásáról
a Kossuth Lajos Altalános
Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
és
kotthon igazgatői állásá ra Kisújszál|ás Város Önkormányzatának Művelődési, oktatási és Ifiúsági Bizottsága apá|yázat kiírásáról a Kossuth Lajos Altalános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon igazgatói állásáľa című D iá
határozatijavaslatot előteľjesztés szerinti foľmábanjavasolja a képviselő-testületnek elfogadásľa.
Kecze István: Megkciszöni
a
bizottsági állásfoglalás ismertętését.
Kéľdésękręad lehetoséget. I(érdések h iányában vél em ényeket, j avaslatokat vár. Megállapítja, hogy vélemény, javaslat az előterjesztéssel kapcsolalban nętn hangzik el.
Ezęk után szavazásra bocsátja a pályázati kiírásáról a Városi ovodai Intézmény óvodavezetői á|lására címii határozati j avaslatot eloterj esztés szęrinti foľmában ! Kisújszállás Váľos Önkormányzatának Képviselő-testülete egyhangri szavazással (l7 igen szavazattal) elfogadja a javaslatoto és a kövętkezóhatározatothozza: 1 7
/2010.(|.2 6.) szá m rĺ ön ko ľm á nyz ati határ
ozat
pályázat kiĺľásáľól a Városi ovodai Intézményóvodavezetői állására
Kisújszállás Váľos Önkoľm áĺyzati Képviselő-testülete a kcizoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 18. $-a a|ap1źn az alábbiak szerint nyiluáno' pá|yázatot ír ki a fenntaľtásában működő Városi Óvodai Intézmény intézményvezetői áIlásárą mely páIyázati kiíľást a oktatási és Kulturá|is Kĺizlĺĺnyben'a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási KépzésiKözpont (KSZK) internetes oldalán, a Kisbíró c.
hírlevélben, valamint a város honlapján megjelenteti. Határidő a pźůyázati kiírásnak az Oktatási és Kulturális Közlöny és a KSZK internetęs oldala szerkesŻoségének töľténő megkiildésľe:.2010. fębruár 10., a Kisbíróban és a városi honlapon tĺjrténő közzététęlre: 20 1 0. február l 5. Felelős: Címzetes Főjegyző
Kisújszállás Város Onkoľmányzati Képviselő-testiilete pá|yázatot íľki a kisújszállási Váľosi Ovodai Intézményóvodavezetői állásáľa Pálvázati feltételek:
-
az ővodai nevęlési intézményben pedagógus munkakör betĺjltéséhezszükséges felsőfokú iskolai v égzeÍtségés szakképzettség,
továbbá pedagógus- szakv izsga; szerzett szakmai gyakoľlat;
legalább öt év pedagógus-munkakörben
144t201
-
a nevelési-oktatási intézménybenpedagógus-munkakörben
fennálló, határozatlan időre szóló
a|kalmazás, illetvę a megbízással egyidejűleg pedagógus-munkakörben szóló alka|mazás; büntetlen előélęt.
töľténő, határozatlan időre
A pályázatnak taľtalmaznia kell:
-
az iskolai végzettséget, illetve egyéb végzettséget (pl' szakvizsgáÍ) igazoló diploma másolatát,
eľkölcsi bizonyítványt, apályázo szakmai életrajzát, az intézményvezetésére vonatkozó programot, a szakmai helyzetelemzésre épülő ťejlesztési elképzelésekkel (vezetési pľogram), nyilatkozatot aľról, hogy a pályázati anyagában foglalt szemé|yes adatainak a pálryázati eljáľással összefi'i ggésben szü kséges kezę éséhezhozzájárul. l
Juttatások:
-
bérezés:a közalka]mazotti
törvénynek megfelelően.
A pályázat benyú-itásának határidęję: 20l0. április Elbíľálási határidő:
A megbízás kezdő időpontja: Amegbízásidőtartama:
30. 2010. június 30. 2010. július l4. '
20l0.július 14.-20|5.jrilius3l.
A
pályázatokat Kisújszállás Város Polgármesteľéhez kell írásban, két példányban benyújtani (5310 Kisújszállás, Szabadság tér l .) Információ: Po|gármesteri Hivatal Intézményi Osú.álya,5310 Kisújszállás, Szabadság tér l., Váľosháza 28. sz. szoba, tel: 591520-245. A pä|yázat iľánt érdęklődők a kisújszá|lási Váľosi ovodai Intézményt egyeztetést követően megtekinthetik és megismerhetik.
Enől éľtesül: 7.
Kecze István polgármęStęr
2. Városi Óvodai Intézmény, Ki súj szállás 3. Polgáľmesteri Hivatal Szervezési osztálya 3. Polgármestęri Hivatal Intézményi osztálya
Kecze Istvánz Szavazásra bocsátja a pályázat kiírásáról a Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon igazgatói állásźlra című határozati javaslatot előterjesztés szerinti foľmában!
Kisrijszállás Város onkoľmányzatának Képvisető-testĺilete egyhangú szavazással (17 igen szavazattal) elfogadja a javaslatot, és a következőhatározatothozza: ati határozat pályázat kiíľásáľól a Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Diákotthon igazgatói á|lásá ľa 1812010.(I.26.) számú önkormányz
és
Kisújszállás Város Önkormźnyzati Képviselő-testülete a közoktatásľól szóló 1993. évi LXXIX. tv. l8. $-a alapján az alábbiak szerint nyilvános pá|yázatot íľki a fenntaľtásában működő Kossuth Lajos Általanos Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon igazgatői á|lásźra, me|y páIyćnati kiírást a oktatási és Kultuľális Közlönyben, a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) intemetes oldalán, a Kisbíró c. híľlevélben,valamint a váľos honlapján megjelenteti.
145r201
pályźvati kiíľásnak az oktatási és Kultuľális Kozlöny és a KSZK internetes oldala szerkesztőségének történő megküldésre:20l0. február l0.' a Kisbíróban és a városi honlapon töľténő Határidő
a
közzétételre'. 20 1 0. február
1
5.
Felelős: Címzetes Főjegyzo
Kisrĺjszállás Váľos Önkormźnyzati Képviselő-testiilete pályázatot íľki a kisújszállási Kossuth Lajos Általános Iskola' Egységes Pedagógiai Szakszolgá|at és Diákotth on igazgatői állásáľa Pályázati feltételek:
-
az
adoÍt nęvelési-oktatási intézményben pedagógus munkaköľ betöltéSéhez sztikséges fęlsőfokú iskolai végzettség és szakképzettség'továbbá pedagógus-szakvizsga;
- legalább öt év pedagógus-munkakörben szerzett Szaklnai gyakorlat; - a nęvelési-oktatási intézménybenpedagógus-munkakörben fennálló'
határozatlan időrę szóló
alka|mazźs, illetve a megbízással egyidejĹileg pedagógus-munkakörben történĺĺ,határozatlan idore
-
szo|ő alkalmazáq, büntetlen előélęt.
A pálvázatnak taľtalmaznia kell:
- az iskolai végzettséget, illetve egyéb végzettséget (pl. szakvizsgát) igazoló diploIna másolatát, - erkölcsibizonyítványt, - apályáző szakmai életrajzát, - az intézményvezetésére vonatkozó programot, a szakmai helyzete|emzésre épülő fejlesztési -
elképzelésekkel (vezetési pľogľam), nyilatkozatot arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázatí eljárással ö
sszefii ggésben szükséges kęze l éséhez hozzáj árul.
Juttatások:
-
bérezés:a közalkalmazotti töľvénynek megfelelően.
A pályázat benyújtásának határideję: 2010. április
hatáľidő: A meebízás kezdő időpontja: A męgbízás időtartama:
Elbírálási
30.
2010. június 30.
20l0. július 14.
.
2010. július |4. - 2015 'július 3l.
A
pályźvatokat Kisújszállás Város Polgármesteľéhez kell írásban' két példányban benyújtani (5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1.) lnformáció: Po|gármesteľi Hivatal Intézményi Osztálya,5310 Kisújszállás, Szabadság tér l., Városháza 28. sz. szoba, tel 591520-245. A pályázat lránt érdeklődők az iskolát egy eńetést
követően megtekinthetik és megismęrhętik.
Erľől értesĺil: 1. Kęczę István polgármęster 2. Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgźiat és Diákotthon 3. Polgármestęri Hivatal Szęrvęzési osztálya 4. Polgármesteri Hivatal Intézményi osztálya 12. napiľendi pont:
Előteľjesztés alapító okiľatok módosítására Kecze István: Kiegészítéshiźlnyában kérdésekfęltételére ad lehetőséget.
1461201
Ábľi Lukácsné: Kérdezi, hogy
jelentkező?
ęrTę az alapíÍő okiľat-módositásra azért van szükség, me|t több a
Kecze István: Ábľi Lukácsné képvisető asszony kérdéséreválaszolva elmondja' hogy részben emiatt a módosítás az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola esetében. A 2010. januáľ l-jétől alkalmazandó szakfeladat-rend miatt volt szükséges, hogy a hivatal és az inÍézményekalapító okiratait szükséges
módosítsa a képviselő-testület. További kérdéshiányában véleményeket'javaslatokat vár. Megállapítja, hogy vélemény,továbbijavaslat az eloterjeszIéssel kapcso|atban nęm hangzik el. Ezek után szavazásra bocsátja az alapítő okiratok módosításáról szó|ó határozati javaslat előterjesztés szęrinti formában töfténő elfogadását!
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő_testülete egyhangrĺ szavazással (l7 igen szavazattal) elfogadja a javaslatot, és a kövętkezőhatározatothozza: l20l 0. (I.2ó.) számú önko ľmá nyz ati határozat aIapító okiratok módosításáľól 1 9
Kisrijszállás Város onkor mány zatának Képviselő-testülete
l. 2' 3. 4. 5. 6. 1. 8.
Kisújszállás Váľos onkormányzatának Polgármesteri Hivatala alapító okiľatát ahatározat 1' számú męlléklete, a Váľosi Óvodai |ntézmény alapito okiratát ahatfuozat2. számu melléklete,
az Alapfokú Művészętoktatási Intézményalapíto okiľatát ahatározat3. számű melléklete, az Arany János Általános Isko|a alapitő okiratát ahatározat 4. számű melléklete,
a Kossuth Lajos Általános Iskola, al ap ító'
Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon
okirat át a határ ozat 5. számri m elléklete,
a Mőricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratát ahatározat 6. számű melléklete,
az llléssy Sándoľ Szakközép- és SzakiskoIa alapító okiratát a határozat 7.
szám,(l
a Művelődési és l{úsági Kcĺzpont Kisújszállás alapító okiratát a hatźrozat 8.
számú
melléklete,
me1léklete,
9.
az Arany János Városi Könyvtár alapító okiľatát abatározat9. száműmelléklete
szerint módosítja.
A
képviselő-testülęt feLhatalmazza a polgármestęrt az alapító okirat módosítás, illetve az egységes
szerkezetb e fo gl alt alap ító okir at a|áir ásár a'
Felęlős: Határidő:
Kecze István polgáľmesteľ
20l0január 3l.
Enől éľtesül:
1. 2. 3. 4. 5.
Kecze István polgáľmester Dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző Valamerľryi önkoľmányzati intéznény Polgármesteri Hivatal pénzĹigyi osztálya Polgármesteri Hivatal szervezési osztáIya
147 t201
A 19/2010.(L26.) számű łinkormányzatihatározat
1. számú melléklete alapító okiľatának módosítása Hivatala Polgármesteľi Kisújszállás Váľos Önkormányzatának 1. Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testületę Kisújszállás Város Önkoľmányzatának Polgámesteri Hivatala alapító okiľatát (a továbbiakban alapító okirat) a követkęzők szeľint módosítja:
.
Azalapitő okirat VI./ Alaptevékenysége pontjában,a2010.01.0l-tőlmegállapított új szakfeladat kr számok fe iorolása a következo szakteladat-számokkal -.5320001 Esvéb oostai tevékenvsés 8219001 Fénvmásolás 8411291 C)nkorm ánvzatok oénztisv i isazsatása 84il631 Pálv ázat és tános'atáskezelés. el lenőrzés 8s6020 I Pędasóeiai szakmai szolgáltatások 882000 l Önkormánvzati szociális támosatások ťĺnanszírozása 889943 I Munkáltatók által nvúitott lakástámogatások A gyemekek és fiatalok komyezettudatos gondolkodásának fejlesztését segíto 89021s1 orogramok 93r301 Szabadidőspor1 tevékenységtámogatása 429900 Máshová nem sorolt esvéb építés 45 I 000
s22130 562919 630990
69r0r0 691020 143000 12900 829000 841351 8
841352 841354 84135s 841351
841363 869039 890303
960400
Gépiánn ri keľęskedelem Parko ló. gal' ázs uzęmelteĹése. fęnntartása Esvéb étkeztetés Máshová nem soľolt infonnációs szoIeáltatás
Josi sęsítsésnvúitás Esvéb iosi tevékenység Fordítás. tolmácsolás Esvéb takarítás Esvéb kiesés zitő sazdasási tęvékęnvsés Ioari fęilesztések támosatása Mező sazdasági tám o gatások Teľĺiletoolitikai támosatások és tevékęnvsések
Közlękedés fei ]esztésénęktámogatása Infomációs társadalom fei lesztésénęk támogatása
Szektorhoz nęm köthető komplex regionális gazdaságfeilęsztési pľoiektek tám Eevéb. máshová nem sorolt kieeészítő egészségügyi szo]gáltatás Civil szféľa megęrősítését segítő egyéb tevékenységęk Fizikai kozérzetet i avító szol sáltatás''
o Az
alapító okirat XII./ Önállóan mtiködő_köItségvetési szęrvęk meghatározott szellemi és frzikai (technikai) támogató tevékenységeinek(ezen belül kĹilönösen: pénziigyi-gazdasági feladatai) ellátása' b./ Jogi személyiséggel ľendelkező táľsulások pontja a kövętkęző 3. ponttal egészül ki: ,,3. Kisújszáltás, Kenderes, Ecsegfalva, Mikrotérségi Kozponĺi orvosi Ügyeleti Társulás (Kisujszállás, Szabadság tér 1 ') "
Ż. Azalapítő okiľat módosításaatörzskönyvibejegyzésnĄával Kisújszállás, 20
1
0.
válik hatályossá'
január (:Kecze István:) polgármester
1481201
A
1
9/20
1
0.(I
.26.) számú ön ko ľm á nyz ati hatá r ozat 2. számű mellé klete
A Váľosi ovodai Intézményalapító okiratának mĺĺdosítása
l. Kisújszállás Város onkoľmányzati Képviselő-testülete a Városi Óvodai Intézményalapító okiratát (a továbbiakban alapítő okirat) a kövętkezők szerint módosítja:
Az
alapitó okirat VIII./ Alaptevékenysége pontjában, a 20l0. 0l.0l-től megállapított rij szakfeladat
szam ok fel SoroláSa a következö
szaktęladat-számokka szu k KözoktatáSi és kapcsolódó tevékenységekpénzügyi
..850001
1
isazsatása
ovodai intézménvi étkeztetés''
5629121 2.
Az
alapítő okirat módosítása a törzskönyvi
Kisújszállás,
20 1 0'
bejegyzés napjával válik hatályossá.
január (:Kecze István:) poIgármesteľ
A 19/2010.(I.26.) számű önkoľmányzati határozat 3. számú melléklete Az Alapfokú Míivészetoktatási Intézményalapító okiľatának módosítása l. Kisújszállás Váľos Önkormányzati Képviselő-testülete az Alapfokú Mĺivészetoktatási Intézmény alapító okiratát (a továbbiakban alapító okirat) a követkęzők szęrint módosítja:
Az
a|apíÍő okirat XIII'/ Alaptevékenysége pondában, a 2010.0l.0l-től megállapított számok fe|sorolása a következő szakfeladat-számokkal Közoktatási és kapcsolódó tevékenységekpénzügyi
2. Azalapítő okiľat módosítása Kisújszállás,
20 1 0.
a
törzskönyvi
új szakfeladat
bejegyzésnapjával válik hatályossá.
január (:Kecze István:) polgáľmesteľ
A 1 9/20 1 0. (I .26.) számű ii nko ľm á nyz ati határ ozat 4. számű m elléklete Az Arany János Áltatános Iskola alapító okiratának módosítása 1.
Kisújszállás Váľos onkormányzati Képviselő_testülete az Arany János Általános Iskola alapítőokiľatát
(a
továbbiakban alapító okiľat) a következők
szerint módosítja:
a 2010. 0l.0l{ől megállapított új szakfeladat számok szakfeladat-számokkal ki: Közoktatási és kapcsolóđó tevékenységekpénzĺigyi ..8s00011 ipazsatása s629131 Iskolai intézrnénviétkeztetés''
Azalapitő okirat XII.i Alaptevékenysége pontjában, fel
sorolása asa a következő .e
2' Az a|apitő okiľat módositása a töľzskĺinyvi bejegyzés napjával válik hatályossá.
1491201
Kisújszállás,
január
20 1 0.
(:Kecze István:) polgáľmester
A 19l20l0.(l.Ż6.) számű önkormányzatihatározat 5. számú melléklete A Kossuth Lajos Általĺnos Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon alapĺtó okiľatának módosítása a Kossuth Lajos Általános lskola, Egységes (a továbbiakban alapító okiľat) a kövętkez<ĺk okiľatát Diákotthon alapitó Pedagógia Szakszolgálat és módosítja: szerint 1.
Kisújszállás Váľos Önkormányzati Képviselő-testületę
Az
alapítő okiľat XIV./ Alaptevékenysége pontjában, a 2010. 0l.01-től megállapított új szakfeladat esészül ki la(lat-SZámokkaI egeszü zámok felsorolása a övetkezo SZaktefeladat-számokkal Közoktatási és kapcsolódó tevékenységek pénzügyi 850001
I
isazsatása Iskolai intézményi étkęztętés Tanulók kollésiumi étkeztetésę''
562913t 5629141 2.
Az a|apitő okiľat módosítása
Kisújszállás'
a törzskönyvi
bejegyzés napjáva| válik hatályossá.
januáľ
20 l 0.
(:Kecze István:) polgármesteľ A l 9/20 1 0.0. Ż6.) számű tinko ľmá nyz ati határ ozat 6. szá m ú mel léklete és Kollégium
A Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola alapító okiľatának módosítása
1. Kisújszállás Váľos Önkormányzati Képviselő-testiilete a Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépisko|a és Kollégium alapító okiratát (a továbbiakban alapító okirat) a kclvętkęzők szerint módosítja:
Az
alapitó okirat XIV./ Alaptevékenysége pontjában, a 2010.01.01-től megállapított számok felsorolása a követkęző szakfeladat-számokkal egésziil ki:
850001 I 5629131 5629141 2.
Közoktatási isazpatása
Az a|apitó okirat módosítása
Kisújszállás,
20 1 0.
új szakfeladat
és kapcsolódó tevékenységekpénztigyi
Iskolai intézményi étkeztetés Tanulók kol légiumi étkeztętésę'' a törzskönyvi
bejegyzés napjávalválik hatályossá.
január (:Kecze István:) polgármester
150t201
A 19/2010.(I .26.) számű iinkormányzati határozat 7 . számű melléklete A Illéssy Sándoľ Szakközép- és Szakiskola alapító okiľatának módosítása 1. Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-tęstülete az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola alapito okiratát (a továbbiakban alapító okirat) a kövętkęzők szęrint módosítja:
.
Az alapító okirat IX./ Maximális tanulólétszám pontja ,,
Az
int éz mé ny
. Az
b e
fe lv
e
he
t
ő mąx ilná l is t ąnuló
l
éts z
ám.
a következők
600
fő "
alapítő okirat XIII./ Alaptevékenysége pontjában,
a
szerint módosul:
2010.
szakfe l adatt számok felsoľo ása a következő szakfe lad at-s -s zámokkal a KöZoktatáSi és kapcso|ódó tevékenységekpénziĺgyi ..8s000 r r ipazs.atźLsa
01.01-től megállapított új
|
Az
ki:
Iskolai intézménvi étkęztetés''
5629131 2.
I
aIapíto okirat módosítása a tcirzskönyvi bejegyzés napjáva| vá|ik hatályossá'
Kisújszállás,
201 0.
január (:Kecze István:) polgáľmester
A l 9/20 l 0.(I .26.) számú ö n ko rmá nyz ati határozat 8. szá m ú mel léklete A Művelődési és lfiúsági Központ Kisújszállás alapító okiľatának módosítása 1. Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Mtívelődési és I!úsági Központ Kisújszállás alapító okiratát (a továbbiakban alapító okirat) a kcivetkezők szerint módosítja:
Azalapito okirat VI./ Alaptevékenysége pontjában,a20't0.01'0l-tőlmegállapított új szakfeladat számok felsoľolása a kö'vetkező szakfeladat-számokkal ę Máshová nem sorolt pénzügyi igazgatási tevékenység
2.
Az a|apitő okiľat módosítása a törzskönyvi bejegyzés napjával válik hatályossá.
Kisújszállás,
20
l0. január (:Kecze István:) polgáľmester
A 19/2010.(I.26.) számú önkoľmányzatihatározat 9. számú melléklete Az Aľany János Városi Könyvtáľ alapító okiratának módosítása l.
Kisújszállás Váľos Önkormányzati Képviselő-testülete az Arany János Városi Könyvtaľ a|apitő okiľatát
(a
továbbiakban alapito okirat) a kövętkezők szerint módosítja:
Az
aIapitő okirat VI./ Alaptevékenysége pontjában, a 2010.01.01-től megáIlapított új szakfeladat számok felsorolása a következő szakfeladat-számokkal egészül ki:
14091
Máshová nem sorolt pénzügyi ígazgatási tevékenység i költsésvetési szervnél''
151t201
2. Aza|apito okiľat módosítása Kisújszállás,
20 1 0.
a
bejegyzés napjával válik hatályossá.
törzskönyvi
január (:Kecze István:) polgármester
Kecze IsNán polgármesteľ I4.33 órąkor szĺinetet rendel el' A szĹinetnek 14.57 óľąkoľyan l,ége' A szĹinet utdn ąz Ĺilesteremben tąrtózkodik.'
Kecze Istvćłn polgármester, Ábrl Lukć,csné, Boncz Lajos László, Denleter Jćĺnosné,Dľ. Dtlcza Lajos, Gonczi Károly, Hegymegi Lajos, Juhász Attila, Nagy Isnán Zoltán, Téglćlsi Sdndor, Sandoľ Lószló, Szabó Lajos, Szepesi cyĺlla, Szepesi Jenő, Tóth Gyula, Tuka Antąl - települési képuiselők; (A képviselő-tes tĹilet részéről j elen van : l 6 fő, (8B, B9%-os részvétel)
Tcltár Zoltćln igazoltan vąn tćlvol, illene
ą szi)net kezdetekor Sdntcl Gábor Aľpad tćnlozott a testületi
Ĺilésről.)
Dľ. Kitttĺngeľ lloncl cínlzetes fcijegyzó, Kacsó Sćĺndornéaljegyző, Nagy Ttinde igazgatćĺsi osztdlyvezető, Kocsisné Monoki Julianna intézményiosztályvezető, Tán Eszteľ PR-konlnlunikációs ügyintéző, Ząh.aránLapikás Lilla varosfej lesztés i iigyintéző; Nagy Lajos az Aľany János Átrutános Iskolą igazgatója, Debreczeni La.josné a Cigány Kisebbségi onkoľmányząt elnoke, Nagy Lajosné ą Jobbik Magyaroľszágért Mozgalom Kisĺijszállási Szervezetének elnoke, Zsótéľ László q VízmííKft. ügyvezető igazgatója,
Dankó Andľás a TV KISÚJ képviseletében P ardi
Er i ka j e gy z ő ko nyw
eze
t
ő, S z o b o s z l a i Lá
sz l
ó info
r m at i kl'ls ;
l3. napiľendi pont:
Előteľjesztés ,,panzió építéseKisújszálláson'' címii pályá,zat foľľásösszetételénekmódosítására Kecze István: Kíegészítésthiányában kéľia bizottsági állásfog|alás ismertetését.
Nagy István Zoltán Kisújszállás Város Önkormányzatának Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottsága ,,panziő építéseKisújszálláson'' című pályźvat forľásösszętétęlének módosításáról szóló határozati
javaslatot előterjesztés szęľinti formábanjavasolja a képviselő-testülętnek elfogadásra.
Kecze István: Megköszöni
a bizottsági állásfoglalás ismęrtętését. Kéľdésęknękad helyt. Kérdések hiányában véleményeket, javaslatokat vár. Megállapítja, hogy az eloterjesztéssel kapcsolatban vélemény,javas|at nem érkęzik, igy szavaztsra bocsátja a ,,panziő építéseKisújszálláson'' című pá.lyźvat forrásösszetételének módosításáról szóló határ o zati javas at ot e l őteľj e szté s s zęri nti form áb an ! 1
Kisújszállás Váľos onkormányzatának Képviselő-testiilete 14 igen szayazat' taľtózkodás mellett elfogadja
a
javaslatot, és a következóhatározatoIhozza:
0 nem
szavazat, 2
20l 0. (I.26.) szá m ú önkormá nyz ati határ ozat ,,panzió építéseKisújszálláson'' című pályázat forľásiisszetételénekmódosításáľa 20 l
l.
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testĹilete a panziő építéseKisújszál|áson címĹĺ pályázat benyújtásáról a 312010. (I.13) számú önkormányzati határozatot (továbbiakban:
határozat) a következők
szęľint módosítja:
A határozat 2. pontja helyébe a kövętkező 2. pont |ép: ,,Kisújszál|ás Város onkormźnyzatának képviselő testülete a fejlesztést szükségesnek taľtja és támogatja a pá|yázat benyújtását, a pályázathoz szükséges öneľőt, Ż45.802.283 Ft-ot a 20l0. évi 1
'1
.
költségvetés teľhéľebiztosítja. l .2.
A határozat többi pontja változatlan marad.
Felęlős: Kecze István polgánnester Dr. Kittlinger Ilona cíInzetes főjegyzi| Határidő: 2010. február 1.
Eľľől éftesül: l. Kecze István polgármesteľ 2. Dr. Kittlingeľ llona címzętęs fojegyző 3. Polgánnesteri Hivatal Városfejlesztési osztálya 4. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi osztá|ya 14. napiľendi pont: Előteľjesztés a TIOP-1.1.ll09/1. kódszámú, ,,A pedagógiai, módszeľtani ľefoľmot támogató i n fo ľm a ti ka i infľas tľu ktú ľa fej lesztése'' c ím ű pály ánat benyrńj tásá ľól
Kecze István: Kiegészítésébenelmondja, hogy jelen pályźnati kiírás keľetében azon fenntaľtók, azon feladat-ellátási helyek vonatkozásában nyújthatnak be pályázatot, akik a koľábbi TÁMOP 3.l.4' pályázati
kiíráson nyertek támogatást. Így sajnos csak két közoktatási intéanény(Aľany János Általános Iskola és a Móľicz Zsigmond Gimnázium) ęsętében van lehetőség pályázatot benyújtani. Ez az oka annak, hogy több intézményés iskola nem szeľepel, amit szomoruan kellett tudomásul vennie. További kiegészítéshiányálban kéri a bizottsági állásfoglalások ismertetését.
Głinczi Káľoly: Kisújszállás VĺĺľosÖnkormźnyzatának Művelődési, oktatási és Ifúsági Bizottsága a TIOP-l.l.1/09l1'kódszámú, ,,A pedagógiai, módszeľtani reformot támogató informatikai infrastľuktura fejlesztése'' cím'il pályázat benyújtásáról szóló határozati javaslatot előterjesztés szerinti foľmában
javasolja a képviselő-tęstületnek elfogadásra'
Nagy István Zoltán: Kisújszállás Város ÖnkormányzaÍának Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottsága a TIOP-l.1.l/09/1. kódszámli, ,,A pedagógiai, módszertani ľeformot támogató infoľmatikai infrastruktuľa fejlesztése'' cim'ő páIyázat benyújtásáról szóló hatáĺozati javaslatot előterjesztés szerinti formában
javasolja a képviselő-testületnek elfogadásľa.
Kecze István: Megköszöni
a tájékoztatást.
Kérdéseknek ad helyt. Kéľdésekhiányában véleményeket, javaslatokat váľ.
153t201
Gönczi Károly: Azért kélt szót, meft amikor a lÁIrłop 3.l'4 pá|yázatot benyújtották, felmęľült
kérdésként,hogy miért nem pái-yázik a többi intézmény' Akkor is elmondta, hogy igen sajnálatos, hogy a
többi intézmény, akár a Mőricz Zsigmond Gimnázium Kollégiuma sem vállalta a pályázatban való részvételt.Többek kozött azért is sajnálta ezt, mel1 tudták, hogy egy űjabb pályázati lehetőség is kovetkęzni fog. Ha egy intézményben80-100 daľab tanulói lap-top megjelenik az oktatásban, az mindęnfélęképpensegítheti az oktatást, tęrmészetesen nem pótolva a pedagógusokat, a munkájukat. Ezapá|yázat bizonyítékarra, hogy igazavo|t korábban. Sajnálatos az,hogy o|yanpá|yázók is kimaradtak ęnnek a pályázatnak a megírásából, akik a TAMoP 3.1.4 pźllyázatban benne voltak'. csak nem vállalták azokat a feltétęleket, amelýek lęhętővé tették volna azt,hogy'Ú1bol pályázhassanak' ĺgy a Kossuth Lajos Általános ]skola is kaphatott volna például most 60-70 lap-topot. Azéń is kéľte,hogy a bizottság is tárgyalja ezt az előterjęSztéSt, nehogy az hangozzon el, hogy egyik iskola jobb lehetőséget kap az önkormányzattól, mint a másik, ugyanis ęz rnindenkinek saját munkájából adódó lehetőség lett volna! Bízik abban, hogy nyeftes pályázat lesz ez is.
Nagy István Zoltźn: Lehet, hogy egy kicsit ironikus |ęsz: azért nem pályázott a szóban foľgó iskola, mert nem tudja hol tárolni ezekęt az eszkcizöket' Ugy gondolja, hogy ebben is egy nagy üzlęt van valakinek, hiszen egyľe inkább megoldhatat| an ezen eszközök táľolása, arról neln beszélve' hogy rettentő hamar eľkölcsi amortizáciőn męnnek keresztül ezek a gépek. Tálnogatja a pályázat benyújtását' de azt szeretné már egyszer hallani egy ilyen pá|yázatnál, hogy a pedagógiai munka valódi éńékéneka helyén kezelése, a
ilyen eszkĺizdcimping. Hiába a felszereltség nyakló nélkLi|" egyre és egyľe megfoghatatlanabb a kijövő ''végteľmék''.Annak idején ők egyĺe kezelhętętlęnebb ,,éľdekesebb", még a havat lesepeńék a gimnázium előtt, most a csikket seprik mások a diákok helyett.
támogatása szeľepel, és nem
Gönczi KáľoIy: El szeretné még lnondani, lrogy ęhhez a pályázathoz már táľolók is táľsulnak. A laptopok elhelyęzésę is ľendben lesz, és bízik abban, hogy tudják rnajd használni az infoľmatikusok és a gyerekek is.
Nagy István Zo|tán képviselő űrhozzászolásának másik ľészévelteljesmérlékben egyetért, de a libęrális koľmányzati gondolkodásmód' illętve a szociális ręndszer tette ezzé ezt az országot, illetve a 2006. évi hazugságbeszéd, ami ęllehetętlenítette a helyzetet. Most már lehęt mindenkinęk mindent, csak a pedagógusnak és a ręndőrnek kell védękęzni!
Kecze István: Visszatérve az ęz e|őterjesztéshez megállapitja, hogy további vélemény, javaslat nem hangzik el.
Szavazásra bocsátja a TIoP-l.l.l/09/1. kođszámű, ,,A pedagógiai, módszertani ręfoľmot támogató informatikai infrastľuktúra fejlesztése'' című pályázat benyújtásáľól szóló határozati javaslatot előteľj esztés szerinti formában
!
Kisújszállás Váľos Önkormányzatáĺĺak Képviselő-testiilete egyhangú szavazással (16 igen szavazatta|) elfo ga dj a a j avas latot, és a következ ő határ ozatot hozza'. 2| l 201 0. (I.26.) szá m
ú łi n ko ľmá nyz ati
a TloP-1.l.ll09ll.
h
atár ozat
kódszámú, ,,A pedagógiai, módszeľtani refoľmot támogató informatikai in fľastruktri ľa fej lesztése'' cĺmű pály ázat benyúj tásá ľól
1.
2.
Kisújszállás Város Önkorm źnyzatźnakKépviselő-testületę úgy dcint, hogy a címben szereplő, l00 oÁ támo gatási i ntenzitás ri
p
á|y ázatot
A képviselő-testület fe|hatalmazza
Felęlős:
a
b
eny új tj a
polgármestelt a táľgy szęrinti pályázat benyújtására.
KeczeIstvánpolgáľmester Dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyzo
1541201
Hatáľidő: 20l0. február 20.
Eľľol értesül: 1. Kecze lstván polgáľmester 2. Dr. Kittlingeľ Ilona címzetes főjegyző 3' Polgármesteri Hivatal Pénzügyi osń.áIya 4. Polgáľmesteri Hivatal Váľosfejlesztési osztálya 15. napiľendi pont: Tájékoztató a köztisztviselők egyéni teljesítménykövetelményének alapját képező 2009. évi kiemelt célok megvalósulásá ról
Kecze István: Kiegészítéshiányában kéľia bizottsági állásfoglalások ismeŕetését!
Tuka Antal: Kisújszállás Váľos Önkormányzatának Ügyrendi és Jogi Bizottsága a köztisztviselők 20l0. évi egyéni teljesítménykövetelményénekalapját képező célok megvalósulásáľól szólő tájékoztatot tudomásulvételre ajánlja a képviselő-testületnek az alábbi pontosítással
A
:
tájékoztato 7. oldalán az első bekezdésben: ,,A Kisújszállási TérségiSzociális otthon és Alapszolgáltatási Kcizponthoz tartozó Családsegítő Szolgálat épületénekátąląkítćtsćlľct Hivatalunk egy uniós pályázatot készített elő, amelyet végiil a kedvęzőtlęn fęltételęk miatt testtilęti döntés alapján nem nyújtoťtunk be''' Kecze István: Köszöni
a
bizottsági állásfoglalás ismertetését.
Kérdéseknek ad helyt.
Demeteľ Jánosné: Kérdezi, milyen következményekkel, hátrányokkal járhat, milyen változást hozhat a hivatal mríködtętésében az, hogy a 2009. év végénlejárt minoségirányítási rendszer működése, és a
képviselő-testület nem támogatta az ISo 9001 2009. szerinti tanúsítás és EAF szerinti éľtékelési rendszeľ bęvezetését?
Fąrkąs Sándoľ a ĺ/áľosgazdálkodósi Kft. ügnezető igazgatója 15.I2 órąkor bejött az ülésteľembe.
Dľ. Kittlingeľ Ilona: Demeter Jdnosné települési képviselő kérdésérea váląsz: Nagyon Szerette volna, ha a minőségirányítási rendszeľt tovább tudja fejleszteni és vinni a hivatal, annak ellenére, hogy a hivatal munkájában rengeteg jogszabáIyt, eljráľási szabályt kell alkalmaani, és nagyon sok minden leszabályozott.
Ugy gondolja, hogy egy szervęzęt számára nagyon fontos a minőségirányítási ľendszeľ, meľt ebben olyan eljáľási szabályokat, rendeket, dokumentációkat, szervezetfejlesztést, önértékęléstbęlę lęhet virmi, ami a hivatal minĺíségimunkájának mindenképpen a javitásät szolgálta volna. Lehet, hogy ezeknek néhány ęlemét maguktól is próbálják majd megtenni, de ha egy eljáľási rendben, egy kézikönyvben, egy dokumentációban le lenne szabá\yozva, és minden munkatárs szźlmára kötelező elem lenne, akkoľ a szeryęzett fejlesztést jobban el lehetne érni. Ha lesz páiyázati lehetőség a Polgármesteri Hivatal tekintetében, akkor biztos, hogy ez kötelezó elem, illetve a hivatal minősítésénélez elengedhetetlen, kötelező ęlem. A hivatal működésében ez mindenképpen pozitív eľedménnyel jáľt volna, vagy járna.
Tatár Zoltdn alpolgórmester visszajott ąz úlésterembe 15.]3 órakor. (Jelen van: 17 részvétel)
fő,
94,44%o-os
Demeteľ Jánosné: ľĺÍára bizottsági ülésen is elmonđtavéleményét,de most is szeretné megismételni. Hangs,hlyozza, hogy csak véleménykéntmondja, és nem javaslattételként. Atájékoztatő első oldalán nem éľtett egyet azzal a mondattal, hogy ,,a hátrąlékkal rendelkező ądósoknak
155t201
fizetési felszólĺtásokat minden esetben ne7kĹildtĹink, amely clz esetek rcbbségében eredményre vezetett.'' Azt gondolja, hogy annak ellenére, hogy a dolgozók mindent megtesznek, kikiildik a felszólítást, a behajtást elindítják, nem igaz ez az állitás, hiszen negyedévente látható a bęszámolókból a hátralékok a
alakulása.
A
következő
ilyen mondat vo|t az 5./ oldalon. ,,A Kisbíró esetében a nagyobb olvąsószám eléľése
éľdekébenfolyamatosan l:iítják a lapoĺ, például 2009 őszétől máľ ąz utca emberét is megkérdezik egy-egł témáról' " Nem hiszi, hogy ez nagyobb olvasói szám eléľéséteredményezi'
Külön köszönte címzetes fojegyző asszonynak, hogy a Városfejlesztési osztály mellętt a Polgármesteri Hivatal más szervezęti egységei, szakembęľęi és az önkoľmányzati intézmények is számos támogatásra irányuló igényt nyújtottak be különféle szervezetekhez, melí nagyon sokan a Városfejlesztési osztály munkája sikerének tartják a pályázatok elnyerését'Azt láLta, hogy az elmúlt évben, saját feladatkörében maximálisan ellátta feladatait valamennyi osztály' nyilván vannak olyanok, mint a Városfejlesztési Osztály, amelyek látványos feladatokat végeznek. Vannak azonban olyanok, rnelyek a lakossággal
kapcsolatos pľoblémák megoldásával, hatósági ügyek elintézéséveligyekeznęk mindenki megelégedésére dolgozni. Azt gondolja, hogy nagyon sokat tettek a hivatal dolgozói azérI,hogy sikeręsek legyenek pályźzataink, az előterjesztések időben elkészüljenek, az inteľpellációkra adott válaszok megvalósuljanak, a bizottsági és cinkormányzati üléSęk zökkenőmentesek legyenęk, a költségvetési bevétęlek és kiadások biztosítva
legyenek. Sokat dolgoztak azéń, hogy sikeľes, színes, tnozgalmas rendezvényekkęl tęli 2009-es évet zárhatIak.
Személy szerint úgy él'zl, hogy sikerült jó kapcsolatot kialakítani a hivatal vezetőivel, dolgozóival, és kölcscinösen segítettékegymást a felmerülő problémák megoldásában. Ezt tudja elmondani a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság mŕrködése során tapasztaltakľa is, rnely szintén nęm kevés fęladatot ľó a hivatal munkatársaira.
Azt gondolja, hogy a kciztisztviselők egyéni teljesítménykövetelményének alapját képezo célok, melyet egy évvel ęzę| őtt meghatározott a képvise l ő-testü l ęt, megvalósu|tak.
Kciszöni a hivatal valamennyi dolgozójának egész évben végzett munkáját' és kéľiPolgáľmesteľ Urat, hogy kü|ön határozatban köszcinje meg ezt a képviselő-testület is! Köszöni. Kecze István: Köszöni szépen az e|hangzott véleményt, javaslatot. További vélemény,javaslat hiányában szavazásra bocsátja Dęmeter Jánosné képviselő aSSZony javaslatát' ami már azÜgyrendi és Jogi Bizottság ĺilésénis elhangzott. Kéri, hogy ezt ktilön határozatijavaslatban fogadja el a képviselő-testtilet. Szav azásr a b ocsátj a a határ o zati j avas l at i ly form ában töńénő
el fo
gadását
!
0 nem
szavazat, I
a hivatal
valamennyi
Kisrijszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 16 igen szavazat, taľtózkodás mellett elfogadja a javaslatot, és a kĺivetkezőhatározatothozza''
22ĺ20|0. (I.26.) számű łinkoľmányzatíhatározat Kiiszönet a PoIgármesteri Hivatal dolgozóinak a 2009. évben végzett munkáért
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
megköszöni
dolgozójának a2009. évben végzett munkáját.
Erľől értesiil: 1. Kęcze István polgármester 2. Dr. Kittlinger Ilona címzetes fójegyző 3. A Polgármesteri Hivatal valamennyi szęrvezeti egysége
Kecze István: Ezek után szavazásľa bocsátja a köztisztviselők egyéni teljesítménykövetelményének a\apját képező 2009. év|kięmelt célok megvalósulásáról
szoló tźtjékoztató tudomásulvételét!
156t201
Kisrńjszállás Váľos Önkormányzatának Képviselő-testülete 16 igen szavazat,0 nem szavazat, l taľtózkodás mellett tudomásul veszi a kłiztisztviselők egyéni teljesítménykłivete|ményénekalapját képező 2009. évi kiemelt célok megvalósulásáľól szőlő tájékoztatőt.
16. napirendi pont: Előteľjesztés a köztisztviselők 2010. évi egyéni teljesítménykövetelményének alapját képező célok
meghatáľozásáľa
Kecze István: Kiegészítéshiányában kéri a bizottsági állásfoglalás megtételét.
Tuka Antal: Kisújszállás Váľos Önkormányzatának Ügyrendi és Jogi Bizottsága
a köztisztviselők 20l0. javaslatot évi egyéniteljesítménykövetelményének alapját képező cé|ok meghatározásárolszolóhatározati
előterjesztés szęrinti formábanjavasolja
elfogadásra a képviselő-testületnek.
Kecze István: Megköszöni
a bizoťtsági állásfoglalás ismertetését. Kérdéseknek ad helyt. Kérdésekhiányában véleményeket, javaslatokat vár. MegáIlapítja, hogy az eloterjesztésse| kapcsolatban vélemény' javaslat nem hangzik el,
bocsáda
így szavazásľa köztisztvisęlők 2010. évi egyéni teljesĺtménykövetelményéneka|apját képező célok
a
meghatttrozásáról
szóló határozatijavaslatot előterjesztés szerinti foľmában!
Kisújszállás Váľos Önkormáĺyzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (17 igen szavazattal) elfo ga dj a a j av a s l atot' és a következ ő határ ozatot hozza'.
23
l20l0. (I.26.)
szá m ú ii
n
ko rm
á
nyz ati határ ozat
a kiiztisztviselők 2010. évi egyéni teljesítménykövetelményének alapját képező célok meghatáľozásáľól.
I.
Általános célok:
l. A költségvetés, a költségvetési bęszámolő, a zárszámadás szabályszeru' hatáľidőre történő elkészítése, hiány összegétjól kezelő költségvetés készítése. költségvetési bevételek és kiadások teľvszeľúteljesítése,a bęvételek növelése, foľrások, pályázati lehetőségek kihaszrálása, kiadások szabályszerúségénekés likviditásnak biztosítása, költségkímélő racionális gazdálkodás, a hátľalékok, tartozások behajtása, a kintlévőségek beszeđésea kintlévőségek beszedéséhez szükséges intézkedésękmegtétele és a behajtás eredményéről a képviselőa
Ż.
A
a
testület
A
ne
gyedévenk éntítáj éko ztatása.
kcitvényfoľľássalkapcsolatos feladatok,
a
a
a
befektetések kooľdinálása, folyamatos figyelemmel
kísérése,kibocsátó bankkal való kapcsolattaľtás. 4. 5.
A
kincstáľi ľendszeľfolyamatos továbbfejlesztése, koľszeni pénztigyi, gazđaságitigyviteli progrÍIm (Üryrend) fo ly am atos tovább fej lesztésének a|ka|mazása. Az önkormányzati inténrlények múködésének,gazdá\kođásának folyamatos figyelemmel kísérése, ellenőrzése. Azntézményekösztönzése a költségkímélő, racionális gazdálkođásľa.
Pátyázatok figyelése, nyeľtes pályázatok pénztigyi kooľdinálása, a pályázatokhoz kapcsolódóan likviditási terv készítése,az e|orehaladási jelentések, elszámolások szabályszeni, hatrĺridőben történő ęlkészítése'
157 t201
7. A2010' 8.
A
évi belső ellenőrzési terv l-itemezett végrehajtása.
2010. évi országgyűlési képvise\ő váilasúás és helyi önkormányzati választás elokészítésęés
végrehajtása.
A képviselő-testület és a bizottságok döntéseinek szakmai és jogi előírásoknak megfelelő, megalapozott' a lehetséges ęsetekben döntési alternatívákat Íartalmaző elokészítése,határidőre történő, hatékony végrehajtása. Az előte{esztésęk elokészítésesorán a Szervezeti és mĹikĺjdésiszabźůyzatrol szóló 3712006. (XII.l4.) önkormányzati rendęlętben meghatáľozottak betańása. l0'A képviselő-tęstületi döntésęk informatikai nyilvánosságának biztosítása. l l.Vagyon-nyilvántartási ręndszeľ jogszabálynak és a képviselő-tęstületi döntésęknek megfelelő folyamatos vezetése éS továbbfejlesztése, vagyonkataszter folyamatos kaľbantartása. A vagyongazdálkodás keretében az önkoľmányzati vagyon védelme, állagának megóvása, gyaľapĺtása' Az önkormányzat tulajdoni részesedésévęlműködő gazdasági társaságok mtíködésének figyelenmel érdekében. kísérése,javaslatok készítésea tulajdonosi érdekek érvényesítése l2.A települési lakókĺjrnyezet fejlesztése, közparkok' kĺiztęrületek állapotának javítása, zöldterülętęk bővítésę,a komyezetteľhelés csökkentése, valamint a település lakossága életminőségének javítása. 1 3. Hely i tévé-és ľádióadások szo|gźĺ|tatásának segítése. l4.Az cinkornányzaÍi PR tevékenység folyamatos fejlesztésę, a Kisbíró és a városi honlap rendszeľes kaľbantar1ása, aktualizálása. l5'A váľos foglalkoztatási helyzetének javítása érdekébenközfoglalkoztatási terv elkészítése, kciltségvetési foľľásokra vonatkozó pályázatok ęlőkészítéseés megvalósítása (közhasznú, kcizcélű és közm u n ka p ro gľam p źlly ázatok e l őkészítésęés végľehaj tása). l ó.A köztisztviselcik szakmai képzése, továbbképzése feltétęlęinek biztosítása. l 7.A hivatali ügyintézés koľszęľűsítésévelcisszefüggő feladatok kiemelt kęzelése, különös tekintettel az nformatikai fej lesztésekre. 18.A közigazgatási hatósági e|jáľás és szolgáltatás általános szabáIyairől szó|o 2004. évi CXL. töľvény szabályainak megfelelő, gyors, hatékony, szakszerú' ügyfélbarát ügyintézés.
9.
i
A ki stérs é gi szerv ezet m unkáj ának se gítése. 20.Civil szervezetekkęl való kapcsolattartás, tájékoďatás, atámogatások elszámoltatása, nyilvántańása. l 9.
Il-
A kénviselő-testület 2010. évi munkatervéből következő célok:
l. Az onkormányzat2O10' évi városi ręndezvény- és kiadványtervénęk elkészítése. 2. A 2010. évi költségvetés ęlkészítése. 3. A2009. évi zárszámadás jóváhagyásának elokészítése 4. A képviselő-testĹilet 2006-2010. évekre vonatkozó gazđasági pľogramjának végrehajtásáról szóló előterjesztés elkészítése.
Az
önkormányzati tulajdonú közutak forgalmi ľendjénekszabá|yozásáról önkormányzati ręndelet felülvizsgálata. 6. Az önkormányzat 20l l. évi költségvetési koncepciójának előkészítésę'
5.
Enőlértesĺil:
1. 2. 3. 4. 5'
Kęcze István Polgármester Tatár Zo|tán alpolgáľmester dr. Ducza Lajos alpolgármester dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző Polgármesteri Hivatal osztályvezetői
szóló |2/2000.Qv.14.)
17. narrirendi ľront: Előteľjesztés az ön ko rm
á n
yzat 2010. évi közfoglalkoztatási
teľvénekelfogadásá ľól
Kecze István: A Szociálpolitikai Kerekasztal változatlan formában javasolta az Egészségügyi, Szociális és Sportbizottságnak, valamint a Képviselő-testületnek elfogadásľa.
Kéri a bizottsági állásfoglalások ismertetését!
Szabó Lajos: Kisújszállás Város onkormányzatának Egészségügyi, Szociális és Spoľtbizottsága a2OlO. évi közfoglalkoztatási terv elfogadásáról szóló határozati javaslatot előteľjesztés szerinti foľmában j
avasolj a a képv isel ő-testtjletnek el fogadásra.
Kecze István:
A
Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság javaslatait is kéri ismeftętni Nagy István Zoltán
elnök úftól.
Nagy István Zoltán: Kisújszállás Váľos onkormányzatának Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottsága a 20l0. évi közfoglalkoŹatásiterv elfogadásáról szóló határozatijavaslatot męlléklęténekmódosításával, az
javasolja elfogadásra a képviselő-testülętnek: közfoglalkoztatási teľv 15. oldalának 7. pontja kerüljön kiegészítésre'Az l. mondat he|yébe a kcivetkező mondat lépjen; ,,A közfoglalkoztatás megvalósításának kiadása, az éves béľ+ járulékai összesen 115.098.451.- Ft, melyet Kisújszállás Város Önkormányzata a 2010. évi költségvetésébęn męgtęľvęZ. Az összęs kiadásból igényelhető támogatáS összege 105.496.519.- Ft, az önkormányzatot tęrhęlő saját eľő összege 9.601.938.- Ft.'' alábbi költségek meghatározásával
Az
Kecze I stvá n : Megköszön Kéľdésęknękad helyt.
i a tájékoztatásokat.
Nagy István Zoltánz Kérdezi a két kft. jelenlévő vezetőjét, hogy látják-e annak akadályát, hogy az itt
felttintetett feladatok mellett, vagy a megszokott feladatok kiváltásával szóba kerĹiljön olyan, hogy a váľos utcáin, elsősorban a VG Kft. által feltigyelt közparkok teĺületén a fák szakszenĺ ápolását elvégeaessék közcélú létszámmal, esetleg az újonnan épült fák tövét megásózztlk? Gondol arra, hogy nagyon sok fa vihar, vagy embeľi beavatkozás miatt káľosult, csonkolttá vált. A fa él, de metszésüke, igazításukra
sziikség lerrne. váľos frekventált pontjain a fiivel borított ľészek második világháborus időkľe emlékeztetnek.'.majd a véleményeknélfolytatja.
A
Faľkas Sándoľ: Nagy Isnán Zoltón teleptilési képviselő kérdésérea válasz: Hangsillyozza, hogy az önkormányzat
és a kft-vel létrejövő szerződés alapjrĺn a zöldállománnyal
kapcsolatos feladatok ellátásra
keriilnek. Minden évben felülvizsgálják azokat a felületeket, ahol új ültetések történtek. A gallyazás kéľdésemáľ más teľtilet, hiszen oda szükséges a szakmunka, közcélú munkással elvégeztetni ezeket a
munkákat nem látja célszeninek' A kft' alkalmazásában lévő szakemberek ezeket a feladatokat elládák, és az ezzę\ kapcsolatos segédmunkát eđdigis a közcélú munkások végezték.
Nagy Lajos: Kérdezi, ha az iskolájában jelenleg Van egy közcélú foglalkoztatott, akkor ennek a közfoglalkoztatási tervnek részétképezi_e az ő további foglalkoztatása, vagy ezen felül van-e? Amennyiben ,,igen'' ]esz a yźiasz, akkoľ a véleményeknél is szót fog kérni. Elnézéstkér, hogy nem a bizottsági ülésen tęItę ęzt a kérdéstfel, de osztá|yvezető asszonnyal csak most sziinętben fudott érdemi beszélgetést folytatni.
Dr. Majtényi Erzsébet vaglongazdólkodási előadó és Nyikos Csilla vdrosfejlesztési ügyintéző bejött az ülésterembe
] 5.2
3 órakoľ.
159t201
Nagy
Tünĺle Tá1ékoztatja
a képviselő-testületet, hogy nemcsak a szociálpolitikai kerękasztalnak, hanem
véleményeznie kęll a közfoglalkozÍatásí tervęt. Erre munkaügyi központ ľészérę"és ők írásban megadták a karcagi elkuldte véleményezéSľea tervet
aZ illetékes munkaügyi központnak is
a a
véleményĺiket.Nem kívánja a teljes, másfél-oldalas véleményt elolvasni, csak a leglényegesebb pontjait szeľetné kiemelni, hogy azelfogadáskor ezt is figyelembe tudja vęnni a képviselő-testület. A véleményezéstárgyátképezőközfoglalkozási terv a munkaügyi központ véleményealapján tallalmazza a töľvény ide vonatkoző szakaszaiban ęlőírt kötelezo elemeket' azonban a megielölt forľásokat nem, ezt ugyanis a Pénztigyi és Gazdálkodási Bizottság üléséretudta kiszámítani, tehát már a testület elé is így került ez az előterjesztés. A munkaügyi központ további véleménye szeľint a ręndelkezésrę állási tárnogatásban részesülok várható számának, életkoľ- nem- és iskolai végzettségszeľinti megoszlásának teľvezésęreális, a munkafeladatok meghatározásánál figyeIembe vették a bęvonható célcsopoft jellemzőit' a helyi közfoglalkoztatás lehetőségét, amely valószínűsĺti a teľv ęľędményes megvalósítását. osszességében a munkaügyi központ a kcizfoglalkoztatási terv elfogadását támogatja a képviselő-testület ľészérę.
Nagy Lajos igazgató úr kéréséreą válasz. Elmondja, hogy az Arany János Általános Iskolával
kapcsolatban felmerüIt egy olyan probléma, hogy két pedagógus asszisztenst Szęretne igazgatő úľtovább foglalkoztatni. Jelenleg égy uun Ĺetęrvęzve a közfoglalkoztatási teľvbę. O a, a személy, aki most is dolgozik, és az iskolában jelenleg is közcélú munkát végez. Másik személy nern keľült bęteľvezésrę, ugyanakkoľ a közfoglalkoztatási teľvet úgy készíteľteel, hogy tíz fő foglalkoztaÍását pluszba beteľvezték a nélkül' hogy konkľétfeladatot vagy intézménytjelöltek volna mellé. Ez a tízfos létszámkeręt meg fog fęlelni ezękľe az eseti feladatokra. Bárkinek, ha évközben plusz igénye meľül fel akfu az intézmények részéről,akár egyéb külső cég vagy megkeľesés alapján, ebből a tíz fobo| tudnak gazdálkodni, és nem kell emiatt módosítani a közfoglalkoztatási tervet. Azt gondolja, hogy ha igazgató úľnak ilyen jellegĹĺ igénye van, akkor azÍtudja teljesíteni a tęstület. a vá|aszt, és a munkatigyi központ véleményénekismęftetését. További kérdéshiányában véleményeket, javaslatokat vár.
Kecze István: Köszöni
Demeter Jánosné: Nagyon cirül ęnnek az előterjeszÍésnek, és hogy ilyen nagy számban tudnak közhasznú munkásokat foglakoztatni, kĹilönĺisen annak, hogy az ęlmúlt évvel ellęntétben nagyon sok nő is van az i
gény l és i tábl źzatban.
Az
lgazgatási osztályon a napokban volt' mert egy márialakai hölgy hozzá fordu|t Segítségéń,hiszen egyikkójüknek a rendelkezésrę á]lási támogatása megszűnt, és szeretné' ha őt vagy a féľjétmindenképpen
f oglakońatnáazönkormányzatközhasznúmunkásként. Ehhez kapcsolódna az akéréseosztá|yvezető asszony fęlé. Nézzékmár meg Márialakán, hogy kik azok, akik megfelelnek ezeknek a feltételeknek' és kéri, lehetőség szerint mínélnagyobb számban ők is keľüljenek bevonásra a kisújszállásiakkal együtt ebbe a programba. Kéri ęzt azért, mert igaz, hogy Kisújszálláson is vannak szegény családok, de annyi, és olyan szegény családdal még nem találkozott, mint Márialakźn. 2009. december 22-én, Fulop Gábornéval, a Vöröskęręszt Helyi Szervezeténęk vezetőjével összeállított kilenc máľialakai családnak kaľácsonyi ajándékcsomagot tartós élelmiszerekkel, játékokkal, könyvekkel, ruhaneműkkęl' és átađtákezt a claládoknak. Nem volt olyan család, akinek lett volna szaloncukra karácsony előtt két nappal. Atadtákazt a két fenyőfát is, amit Nagy Lajos igazgatő úr ajánlott fęl két csa|ád számźlra, amikor megtudta, hogy ők hová készĺilnek.Látni kellett volna azokat az arcokat, és hallani, mert aú. mondták, hogy évek óta nęm volt igazi fenyőfájuk. Nagyon köszöni ęzúton is igazgatő úrnak, hogy ezze| igazi meghitt fenyőillatot sikęľült két családnak biztosítani Márialakán ezze| a felajánlásával. Ismételtęn kéri Nagy Tündę osztźiyvezeto asszonyt, hogy nézzék már meg amárialakai személyeket is, és
ha még csak néhány hónapľa is, biztosítsanak munkát számukra'
Szepesi Gyula: orömmel vęszi azt mindenki, hogy 20lO-ben 105 millióéľt foglalkońatźlsi alap lesz némi
1601201
önerő hozzátétęlével. Annak is lehet öľiilni, hogy a nem foglalkoztatottak30%o-át tudják fog|alkoztatni. Üľöm az öľömben, hogy vajon ebből a 3o%-ból hány fogja vállalni azt,hogy dolgozhasson?l. Hány oÁ-ára lehet majd foľdítani ezt az isszegetl.? Az elmú|t időszakban egy hivatali dolgozóval beszélgeteťt, akinek az a vé\ęménye, hogy ebben a házban már a dolgozók nagy része közcélú foglalkoztatott, közmunkás. Hogy mennyire mondott igazat, nem tudja. A táb|ázatból kitűnik' hogy ez 29 fővel emeli meg a hivatal segítségét.Ha ębből levonják azokat, akik nęm az irőasztal mellett dolgoznak, még akkor is tekintélyes létszám' Hasonlóan igaz ez az állítás az iskolákľa is.
Nagy István Zoltánz Javasolja, hogy a parkosított tęrtiletęken II. világháborris domborzat legyen helyre
téve. Ha vantÍz plusz létszám és nincs számukra még meghatározott feladat és alkalmasak ęrre a munkára,
a járdátől az űtszegélyig az űtszakasz nyesését végeztessék el, meft a füvet helyenként nyírni sem lehet, a kasza a földet vágja' Most már mindęn közmű a helyén van, így a fiives tęľületekľe is fokozottan kellene figyelni. Szokott lenni az utak mellett szemétszedési akciók, és ide is gondolna létszámot állítani' A mezőőrök felügyelete mellett a város fĺildritjainak árkait kęllene közmunkával kitakaľíťtatni.Ha van kapacitás, akkor erre is figyelmet kell fordítani.
javasolja, hogy velük
Tatár Zoltán: Van egy kis üröm ebben az előterjesztésben' Sajnos az e|múlt év végénváltozźs töftént,
így a rendelkezésľe állási támogatást nem kaphatják meg egy csa|ádon belül az addig rá jogosultak. Egy családon bęlül csak egy fő kaphat ilyen támogatást. Ezekbęn a családokban ęlőfordulhat, hogy a négy-öt embeľ he|yett egy kap rendelkezésre állási támogaÍást. Ez az összeg nem nagy' de a megélhetéshez elengedhetetlenül szükséges. Az üröm ott következik be, hogy csak azok jelentkezhetnek közmunkára, akik kapnak ľendelkezésrę állási támogatást. Ha mégis sikeľül őket munkábaállítani, más nem kaphatja a csa|ádból a rendęlkezésre állási támogatást. Azzal, hogy több embert fognak tudni felvenni, nem javul a helyzet, ugyanis sokkal rosszabb helyzetbe fognak kerülni a családok. Nęm is tudja, hogy tudják majd ezt a nehézségetáthidalni' Valószínű, hogy gyeľmekęk további elhelyezése fog felmeľülni a tanyasi diákotthonba, mert lehetséges, hogy nem fogják tudni beiskoláztatni a gyeľekeket. Személyes tapasztalata, hogy volt olyan szülő, akinek e változás miatt ki kellett vęnnie gyermekét az Illéssy Sándor Szakközépisko1ából. oľül ennek a lehetőségnek, meľt az önkormányzatva\amilyen színten tud gazdálkodni, és sajnálja art,ha valamely hivatali dolgozó úgy látja, hogy lassan aházfele közmunkásokból fog állni. A számok nem ezt ígazoljźlkl.Ez egy felelős önkormányzati gazdtikodźls! Részben olyan feladatokat próbál e||átni ez a közfoglalkoztatási terv, amely plusz, vagy meglévő, de ľégenmegoldásra vár. Ezeket a feladatokat csak
sokkal tcibb, egyéb fonásból Jehetne megvalósítani, amire nincs pénze az önkormányzatnak. A
költségvetési koncepcióban az ország által meghatározott költségvetési törvényből adódó kevesebb forľás talźn ęzzel is némileg pótolható' Javasolja még, hogy a 14. oldalon található tábIázat végén,ahol a 10 fós tartalék található, az iskolai végzettségnélszerepeljen az érettségi'
Kecze Istvánz Az általános iskolai végzettség az minimum követelmény, ennél lehet magasabb, és bármilyen szakirányú, és ne legyen eztartalék,hanem évközbęn felmęrülő eseti feladatok elvégzése' Nem tudja, hogy Szepesi Gyula milyen hivatali dolgozóval beszélt. Jelenleg négy közhasmú munkás foglalkoztatott van a hivatalban, amit három páIyázaton nyert az önkoľmányzat. Enől a képviselő-tesťiilet döntött. Az ő foglalkoztatásuk nem e közmunkapľo$amba tartozik, hanem más keretből való foglalkoztatást jelent. Az önkormányzatpźiyázott' és ha ez problémát okoz, akkor legközelebb nem kell támogatni az ilyen irányű pályázatok benyújtását. Összesęn most három közcélú foglalkoztatott van. Egy közcélú foglalkoztatott olyan feladatot lát el, amellyel a Polgármesteri Hivatal költségvetésébenpróbálnak megtakarításra szeÍt tenni, és kettő pedig a Polgármesteľi Hivatalon kívüli munkakat, tevékenységeket irányítja, irányította. Hangsťrlyozza, hogy ezek a közhaszrú munkások vagy megtakarítást jelentenek, vagy plusz feladatot látnak el. olyan feladatokat látnak el, amire külĺin pályázott az önkormányzat, kiilön
1611201
nyęft öSSZeget, és erre külön alkalmazegy kcizhasznú foglalkoztatott személyt. Hogy ez sok vagy kevés, minden ľęlatív.
Téglási Sándoľ: A fák védelmébenSzeretnę szólni. A facsonkolással kapcsolatban elmondja, hogy szÍikség van ilyen esetekben fabalzsam használattĺra is. Nem mindegy az sęm, hogy milyen szakember végzi ezeket el, meń sajnos sok cég nem végzi el SZakSZęl_Lien ezt a munkát, amely akár afa élętébeis kerül.
Kecze István: Megköszöni
az elhangzott véleményeket.
Nagy Lajos: Elmondja' hogy 2009. évben hárorn közcélú foglalkoztatottat alkalmazott, melyből egyet sikeľĹjlt folytatólagosana|ka|mazni. Igen jó lehetőséget lát abban, hogy olyan feladatokat is elvégezzenek' amiľe eddig nem volt kapacitás. Ezen okból is javasolja a kcizfoglalkoztatási alap módosítását. Háľom részben kérte intézményerészéľőla közfoglalkoztatást. EgyrészÍ kélte annak az egy fónek a további
alkalmazását, aki most is alkalmazva van. Másrészt egy minimum és maximum lehetőséget látva sorolta fel, hogy milyen feladatokat, hány fővel Szeretne ęllátni. Ebből adódóan egy ,,Ä" változatban aztjavasolná, hogy az iskolai adminisztľációt, részben rendszergazđai fęladatokatellátó lehetőségetazAľany János Altalános Iskolánál ne szeptember 1-jétől, hanęm fębľuár 1jétől biztosítsa a közfoglalkoztatás keretében a fenntartó önkormányzat.
Ha ezt nem fogadná ę| a
képviselő-testület, talán abből
az okból, hogy ne kelljen az
egész
közfoglalkoztatási terv egyeztetését rijraindítani, akkoľ kéľia többi épLilet fenntartását célző foglalkoztatás kezdętét és végétľövidítve, hogy az összlétszátĺ és pénzkeľet ne legyen növelve, csopoltosítsanak át ugyanęn'e az iskolai adminisztrációt segítő, és részben tendszergazdai feladatokat ellátó fęladatra egy főt úgy, hogy ez február l -jétöl kezdődhęssen és ne szeptembeľ l -jétől. A,'C'' váItozataz7enne, ami elhangzott, hogy ębből a tíz eseti feladatot ęllátó személyből egyet szĺvesen elfogadna, hogy ne kelljen azegésztęrvet módosítani februáľ l-jétől június 30-ig ilyen adminisztrációs, r
endszer gazdai fe| adatokľa.
Sóntą Gábor Árpád települési képviselő visszajotĺ ąz ülésterembe I5.50 órąkoľ. (Jelen van: ]8 fő, 100%os ľészvétel)
Kecze István: Ha jól értelmezi, Nagy Lajos igazgatő úr szeľetnę továbbľa is ĺjt főnęk biztosítani munkát, és kéľia módosítást, hogy az adminisztrációs feladatok ellátása nę augusztus l-jétől legyen lehetséges, hanem fębruár 1-jétől. Elmondja, hogy ebben az esetbęn a Pénzügyiés Gazdá|kodási Bizottság javaslatát újra kell számolni' Ha a tíz fő tęrhére męgy ez a foglalkoztatás, akkor nęm kęll számolni. Pont emiatt gondolta, hogy az évközben felmęrülö eseti fęladatok elvégzésérecímű kęľetet ilyen esetekre felhasználhassák. Ennek atiz főnęk a febľuár l5-től december 3l-ig torténő foglalkoztatáSa betervęZésre kęriilt a főösszegbe.
További vélemény,javaslat megtételéľead lehetőséget. További vélemény, javaslat hiányában a módosító indítványok elhangzásának sorrendjébenkér szavazást. A Pénztigyi és Gazdálkodási Bizottság konkrétan megfogalmazta a költségeket a követkęzók szeriĺt: a közfoglalkoztatási tęrv l5. oldalának 7. pontja kerüljön kiegészítésre.Az 1. mondat helyébe a követkęzĺĺ
mondat lépjen: ,,A kcizfoglalkoztatás megvalósításának kiadása, az éves bér + jáľulékaiösszesen |l5.O98.457.- Ft' melyet Kisújszállás Város onkormányzata a 2010. évi költségvetésében męgtervez. Az összes kiadásból igényelhető támogatás összege l05.496.519.- Ft, az önkormányzatot terhęlő saját erő összege 9.60 l.938.- Ft.'' Szavazásra bocsátja a módosító javaslat elfogadását!
Kisújszállás Váľos onkoľmányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (18 igen szav azattal) elfoga dj a a mód osító j ava slatot.
Kecze Isťván: Következő módosító indítvány Nagy István Zoltán képviselő úr részéről hangzott el' Feladatbővítésrę tett javaslatot elsősorban a kft-k ęsętében a feladatkörök, munkaköľök meghatározása éľdekében.
Szavazásra bocsátja a módosító javaslat elfogadását!
Kisújszállás Váľos onkormányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (18 szav azattal)
e
lfo ga dj a a m
ó d os
ító j avas
la
igen
tot.
Kecze István:. Tatár Zo|tźn alpolgármester úr elfogadja az iskolai végzettséggelkapcsolatos felvetésére adoIt választ.
Nagy Lajos igazgatő úľ,,A'',,,B",,,C" vá|tozatát nem teszi fel szavazásra" hanem javasolja, hogy a képviselő-testület fogadja elaú.,hogy azévközbęn fęlmęrülő eseti feladatok elvégzésére,a februáľ 1. és június 30-ai időszakľa (5 hónapra) biĺosítsanak további adminisztrációs feladatok elvégzéséreaz Arany János Általános Iskolában egy főt. Szavazásra bocsátja a módosító javaslat elfogadását!
KisújszáIlás Váľos Önkormányzatának Képviselő-testülete 17 igen szavazat,0 nem szavazat, I
tartózkodás mellett elfogadja a módosító javaslatot.
Kecze István: Megállapítja, hogy a képviselő-testület elfogadta ezt a kéľést,így foszámaiban nem módosult a Pénzügyi és Gazdálkodási Bizottság számitása, és a 15' oldalon található
7
'l pont.
Ezek után a 20|0. évi közfoglalkoztatási terv elfogadása maradt hátra, annak melléklęteivęl és a
megtárgyalt, illetve elfogadott módosításaival együtt. Szavazásra bocsátja a2010. évi közfoglalkoztatási terv elfogadásáról szóló határozatijavaslat ily formában történö e|fogadását!
Kisújszállás Város onkormányzatának Képviselő-testülete 17 igen szavazat, taľtózkodás mellett elfogadja a javaslatot, és a következőhatározatothozza:
24l
20l 0.
(I.2 6.) szá m
0 nem
ú iin koľmá nyz ati határ ozat
a 2010. évi közfoglalkoztatási
teľv elfogadásáľa
KisújszáIlás Város onkormányzatźnak Képviselő-testülete
a 2010. évľevonatkozó
közfog\alkoztatási
teľvet a határozat mellékletében foglaltak szerint elfogadja és az abban foglaltakat teljesíti.
Felelős: Határjdő:
szavazat,
Kecze István polgármester folyamatos
Eľről éľtęsül: l. Kecze István polgáľmester 2. dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző 3. Polgármesteri Hivatal lgazgattsi osztálya 4. Polgármesteľi Hivatal Pénzügyi osztźiya 5. Polgármesteľi Hivatal Intéznényiosztálya 6. Polgáľmesteri Hivatal Építésiés Várostizemeltetési osztá|ya 7 ' Polgármesteľi Hivatal Szervezési osztá|ya 8' Városi Gyámhivatal 9. Kisújszállási Városgazdálkodási Kft. l0. Kisújszállási Víznű Kft. l l' Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszo|gálatés Diákotthon 12' Arany János Altalanos Iskola
l
163t201
13. Városi Óvodai lntézmény 14' Illéssy Sándor Szakközép- és szakiskola
l5. Móricz Zsigmond Girnnázium, Kozgazdasági Szakközépiskola l6. Arany János Városi Könyvtáľ 17. Mrivelődési és lfiúsági Központ
és Kollégium
l8. Kisújszállási TérségiSzociális oťthon és Alapszolgáltatási Központ l9' Váľosi Önkéntes Önkormányzati TűzoltóSág KöztestÜlete
20. Rendoroľs
2l.
Cigány Kisebbségi Önkormányzat
.
Magy ar Á l l amk incstáľ Észak-al fö
22. Munkatigyi Központ Karcagi Kirendeltsége 23
l
d
i Regionál i s i gazgatosága
1641201
A
2 4l
20l 0. (l.26.) számú ö
n
ko rmá nyz
ati határ ozat
m
elléklete
Tartalom
2. Aktív korriak
3.
ęllátása'..
A közfoglalkoztatás megszervezéSe
...... ...............'..2
...
'.
.....'...4
4. Az aktív korúak ellátására jogosult személyek képzettség, nem és kor szerinti várható összetétele
5. Azaktiv korúak ellátására jogosultak számának várható növękedésę
6. Közcélil foglalkoztatás keľetében ellátni kívánt munkafeladatok, munkaköľök feladatok ęllátásához szükséges |étszám, illetve a feladatok várható ütęmezése...
meghatározása, a
l3
7. A
közfoglalkoztatás megszervezéSe..... '
8. Összegzés
megvalósításához sztikséges
pénzigyi fedezet, a
közfoglalkoztatás
165t201
KłizfoelaIkoztatási terv 1. Bevezetés
Napjaink egyik legégetőbb pľoblémája a tartős munkanélküliség, amely részben a gazdasági szektoľok átalakulásának, a gyoľsan változő munkaerő-piaci viszonyoknak köszönhętő. szakképzetlen, továbbá a gazdasági szektorban már nem keresett szakképzettséggel rendelkező
A
munkaválIaIók kiszorulnak munkanélkülieknel<
személyek
a
a
a
rnunkaęľőpiacľól,
illętve egyre nagyobb aráĺyát képezik a
pá|yakezdĺĺ, munkatapasztalattal egyáltalán nęm rendelkező fiatalok. Ezęk
a
segélyezésiľendszer alanyaivá válnak, és legtöbben hosszú évekig nem képesek
elhelyezkedni.
Ezen tapasztalatok alapján megfogalrnazásľa kertilt az az e|várás, hogy a munkára képes' taltósan munkanélküli személyek a koľábbiaknál fokozottabb méftékbęnvegyenek részt valamely
közfoglalkoztatási foľmában, annak éľdękében,hogy rendszeres munkajövedelemhezjussanak.
tartós munkanélküliség, a segélyes életfonnára tĺifténő berendezkedés elkerülése érdękében kidolgozásra keľü]t az ,,Út a rnunkához'' elnevęzésĹĺprogram' melynek elsődleges cé|ja a segélyezettek munkaeľőpiaci pozíciójának javítása, a segélyezés munka ellęn ösztĺĺnző hatásának méľséklésę'illetve a
A
foglalkoztatás növelése.
Annak érdekében,hogy a szociális ellátórendszerben lévc! személyek foglalkoztatźlsa SzeľVezett kęretek között
történjen, a közfoglalkoztatást
a helyi sajátosságokhoz, lehetőségekhezigazitva kell teľvezni.
A közfoglalkoztatási terv elkészítésea szociális igazgatásről és a szociális ęllátásokról szőlő 1993. évi III' törvény 37lA. s (l) bekezdése alapján a települési önkományzat fęladata. A tęrvnęk tartalmaznia kell a ľendęlkezésľeállási tálĺogatásra jogosult személyek képzettség szerinti várhatő összetételét' a részbęn vagy egészben közfoglalkoztatás kęretében ellátandó közfęladatok megjelölését és várható ütemezését, ezen fęladatok ellátáshoz szĹikséges létszámot' a kcĺzfoglalkoztatás Íinanszíľozására ręndęlkezésre ál1ő forrásokat. 2.
Aktív korúak ellĺitĺisa
Aktív koruak
el|átására való jogosultságot a jegyző annak a személynek állapíthat meg, aki:
2009. január 1-jétől a munkanélküli-ęllátások rendszęrében az álláskęresési támogatás folyósítási idejének kimerítése után vagy egyéb egytiťtműködések teljesítéseęsetén a jegyző által megállapítható ellátás elnevezése aktív korúak ellátása.
A
jegyző aktív korúak ellátásáľa való jogosultságot állapít meg annak az aktív koľúszemélynek,
- aki munkaképességét legalább 67%o-ban elvesztette, illetve legalább 50%-os mértéktĺegészségkárosodást szenvedett, vagy - aki vakok személyijáradékában részesül, vagy - aki fogyatékossági támogatásban részesĺil, vagy - akinęk esetébęn a munkanélküli-jáľadék, álláskeľesési jáľadék' álláskęľesési segély, vźĺ||a|kozőijáradék (a továbbiakban együtt: álláskeresési támogatás) folyósítási időtartama lejárt, vagy - akinek esętében az álláskeresési támogatás folyósítását keresőtevékenység folytatása miatt a folyósítási idő lejártát megelőzően szüntętték meg, és a keľesőtęvékenységetkövetően az F|t. a|apjźĺnálláskeresési támogatásra nem szeľez jogosultságot, vagy
-
aki az aktív koľúak ellátása iránti kérelem benyújtását megelőző két évben az ál1ami foglalkoztatási szervvel legalább egy év időtartamig együttműködött, vagy
- akinek esętébęn az ápolási díj' a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, a ľendszeľes szociális járadék, a bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, az átmeneti járadék, a rehabilitációs járadék, a ľokkantsági nyugdíj, a baleseti rokkantsági nyugdíj' az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósítása megsztint, illętvę az özvegyi nyugdíj folyósítása aTny. 52. $-ának (3) bekezdése szerinti okból szűnt meg, és közvetlenül a kérelęm benyújtását megelőzően az áll'ami fogla|koztatási szęrvvęI legalább háľom hónapig együttműködött, feltéve, hogy saját maga és családjának megélhetése más módon nem biztosított, és kęľesőtevékenységet- ide nem értve a közfogla|koztatást és az alkalmi munkavállalói kcinyvvel végzett munkát - nem folytat.
A kérelmező saját
magának és családjának a megélhetésę akkor nęm biztosított, ha a családnak az egy fogyasztási egységľejutó havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb
összegének 90%-át és vagyona nincs.
Az aktív korúak ellátására
jogosultak pénzbeli támogatásként rendszeres szociális segélyt vagy
rendelkezésre állási támogatást kapnak'
Rendszeľes szociális segélyben azon személyek részesülnek, akik koruk, egészségi á|lapotuk vagy családi köľülményeik miatt nem kötelęzhętőek munkavégzésre.Ebbe a kategóriába tartoznak azon
személyek, akik a) egészségkáľosodottnak minősiilnęk (aki munkaképességétlegalább 6]oÁ-ban elvesztette, illetőleg legalább 50 %-os méŕékűegészségkárosodást szenvedet, vagy b) az 55' életéviikętbetöltötték, vagy c) 14 éven aluli kiskorú gyermeket nęvelnek - feltéve, hogy a családban élő gyermekek valamelyikére tekintettel más személy nem részesül a Cst. szerinti gyermekgondozźsi támogatásban, gyermekgondozási
díjban, terhességi gyeľmekágyi segélyben intézménybennem tudják biaosítani.
- és a
gyermek ellátását napközbeni ellátást biztosító
A
települési önkormányzat a fenti pontokon túl rendelętében további mentesítési feltételęket állapíthat meg az aktív koľúakellátására jogosult személyeknek a közfoglalkoztatásban tcjľténő ľészvételt akadá|yoző vagy kizáro családi körülményeire, egészségi vagy mentális állapotáľa tękintettel.
A
ľendelkezésľeállási támogatásľa jogosult személyek az aktív korúak ellátására jogosultak azon csopoľtját képezik, akik az ellátásra való jogosultság feltételekéntközfoglalkoztatásban vagy képzésben vesznęk részt. Arĺa az idł3szakła, amikor önhibájukon kívtil nęm vęsznek részt közfoglalkoztatásban vagy képzésben, ľendelkezésľeállási támogatást folyósítunk a ľészükre. Speciális szabály vonatkozik azokra a 35 év alatti fiatalokra, akik az á|talános iskola 8. évfolyamát nem végeztékel. ok kötelesek olyan képzésben ľésztvenni, amely az áItalźnos iskolai végzettség megszerzésére' vagy a szal
l. napjától aktív koruak ęl|átására egy családban egyidejiĺleg csak egy személy jogosult. Egy családban egyidejűleg két személy abban az esetben jogosult az aktiv korúak el|źltásźlra,ha az egyik személy a rendelkezésre állási támogatás, míg a másik személy a ľendszeres szociális segély feltételeinek felel meg.
3.
A közfoglalkoztatĺÍs megszervezése
A
munkára való ösztönzés lényeges eleme, hogy a munkaerőpiacról taľtósan kiszorult személyek ne veszítsékel teljesen kapcsolatukat a munka vl|ágával, éppen ezért az ,,Ut a munkához'' progľam megvalósításának kulcseleme a közfogl akoztatźs megszervezése'
A kcizfoglalk oztatás formái: közcélú munka, közmunka és közhasznú munkavégzés.A közmunk a célja az állami vagy önkormányzati feladatęllátás, mely pályźĺzat útján valósulhat meg. Közhasznu munkavégzés során a lakosságot vagy a települést érintő közfeladat ęllátást végezhetik a munkaiigyi központ támogatásával. A közcélú munkavégzésállami vagy helyi önkormányzati feladat ellátására iľányul, amelynek teljesítésérőla helyi önkormányzatnak
kell gondoskodnia.
KcjzcéIú munkavégzés keľetébęn
jogszabály vagy állo gazdasági tulajdonában önkéntes vállalása alapján költségvetési szerv, önkormźnyzat többségi y táľsaság, társadalrn i szęr ęzet útj án gondoskodik, b) koltségvetési szeľv, önkoľrnányzat többségi tulajdonában á|ló gazdasági táľsaság, táľsadalmi szervezęI által ellátott, jogszabályon alapuló helyi önkormányzati feladat, amelynek ellátáSában a telepLilési önkoľlnányzat megál lapod ás alapján kozremĺĺködik, továbbá c) költségvetési szerv, a Magyar Állam egyszemélyes tulajdonában álllő gazdasági társaság' az ál|am többségi tulajdonában álló gazdálkodó szervęzet vagy társadalmi szervezęt által jogszabály alapján a) az a települési onkormányzati feladat' amelynek el|átásáľól a települési önkonnányzat
ellátott állami feladat, amelynek ellátásában
a
települési önkormányzat
megállapodás alapján
közreműködik látható el'
Közcé]ú munka keľetébęn elsősorban a ľendelkęzésre állási támogatásra jogosult személy foglalkoztatható. A kcizcélúmunkavégzésre - legalább hatóľás napi munkaidővel, valamint legalább évi kilencven tnunkanap munkavégzési idotaftamm a| -határozott idejű munkaviszonyt kell létesíteni.
A
rendelkezésre állási támogatásban ľészesülő személy a közfog|alkoztatás kęľętében felajánlott munkát akkoľ köteles elfogadni, ha a munka - a szakképzettségének,iskolai végzettségénekvagy annál eggyel alacsonyabb szintu végzettségnek, yagy az általa utoljára legalább hat hónapig betöltött munkakör képzettségi szintjének, valamint a foglalkoĺatás elősegítéséről és a munkanélkülięk ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 25. s (2) bękezdése b) pontjának megfelel' továbbá
- a teljes -
munkaidőben töľténő fog|alkoztatáS ęSetén a foglalkoztatás elősegítésérőlés a
munkané]külięk ellátásáról szóló l991. évi IV. töľvény 25. $-a (2) bekezdése d) pontjának megfelel, és a várható havi kęľeset eléri a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegét, vagy részmunkaidős foglalkoztatźs esetén megfelel annak a fęltételnek, hogy a munkahely és a lakóhely közötti naponta töľténő oda- és visszautazás ideje a fogIalkoztatźls elősegítésérőlés a munkanélkülięk
ellátáSáról szóló 199t'
évi IV. töľvény 25. $-a (2) bekezdésénekd) pontjában
meghatározott
időtartam felét nem haladja meg, és a várható havi kęręsęt legalább a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegének időarányos részételéri. 4.
A
Az aktív korúak ellĺitĺźsciruioeosult személvek képzettség, nem
és koľ szerinti vúrható ijsszetétele
2OO9. dęcęmbeľ 3l-ęi adatok alapján több, mint 400 fő aktív koruak ellátásľa jogosult személy él városunkban. Közülük egészségi állapotuk miatt 76 fő nęm vonható be munkavégzésbe' 4Ż-en pedig betöltötték az 55' életévüket. A ręndszeres munkavégzésbe bevonhatÓ személyek szilÍną{ ťő. Rendszeręs 14 éven aluli Egészségkárosodott 55. életévét munkavégzésbe kiskorú betöltött gyermeket nevel bevonható és a gyermek ellátását napközbeni ellátást biztosító
intézményben nem tudják
biztosítani
Aktív korúak
42
16
347
0
ellátására iososult
Az
alábbi táblázat a közmunkavégzésbe bęvonható személyek nem, életkor és iskolai végzettségszeľinti
összetéte l ét tartalmazza
-
16 nő és 8 féľfinem rendęlkezik általános iskolai végzettséggel.Közülük 8-an 35 év alaťtiak, ezért ők kötelesęk olyan képzésbenrészt venni, amely az álta|ános iskolai végzettség megszerzésére vagy a szakképzésmegkezdéséhezszükséges bemeneti kompetenciák megszerzésére iľányul. A rendelkezésre á|lási támogatásban ľészesülők legnagyobb arányát az általános iskolai, illetvę a szakmunkás végzettséggelrendelkezők alkotják' Gimnáziumi éľettségivel,illetve felsőfokú végzettséggelcsupán 60 fő rendelkezik.
Az érintettek életkor. nem és iskolai 35 évesnél
szerinti
35-54 éves
fiatalabb
Nő
55 évesnél idtĺsebb*
Osszesen
Százalékos megoszlás
&erękítvę) 16
0,04
0
8
0,02
61
0
94
0,24
23
53
4
80
0,21
Nő
l5
3l
47
0,12
(fő)
Férfi
26
30
3
59
0,16
Szakkcizépiskolai
Nő
5
I
0
6
0,02
(fő)
Férfi
5
I
0
6
0,02
Gimnáziumi
Nő
21
13
1
35
0,09
13
9
0
)',
0,06
Nő
0
I
0
1
0,003
Féľfi
0
I
0
I
0,003
8 általánosnál
7
8
I
7
Nő
JJ
(fő)
Férfi
Szakmunkás és
alacsonyabb végzettség
(fő)
8 általános iskolai
Féľfi
végzettség
szakiskolai végzettség
végzettség
végzettség
(fő)
Technikusi
FéľÍi
végzettség
(fő)
169ĺ2o1
Főiskolai egyetemi
Nő
0
0
1
0,003
2
0,005
378
1
végzettség
(fő)
Féľfi
Osszesen
I
0
150
21'7
il
*Az 55' életévüket betöltött személyek vállalhatják, hogy az állami foglalkoaatási szervnél kérik az álláskeresőként történő nyilvántaftásba vételüket és elhelyezkedésük érdekében teljesítik az álláskeresési megállapodásban foglaltak' illetőleg azt, hogy közfoglalkoztatásban vesznek ľészt'A települési cinkormányzat ezekkęl a szernélyekke| azonban csak abban az esetbęn köthet megállapodást, ha az 55. biztos ítani tudj a. él etévétbetöltĺjtt személy közfoglalkoztatását A kövętkęző táblázatok
a szakmunkás végzettséggelľęndęlkező nők szakmánkénti rnegoszlását mutatják.
Kül<jn táblázatban kerül bemutatásra a 35 év alattí, a 35-54 éves koľ között, szakmai vészettsésénekbęmutatása
Szakmunkás, szakiskolai végzettséggel ľendelkező 35 év alatti nők
Iétszám (fő)
Szakképzettsés női ruha készítő vendéslátó ęladó élelmiszer-vesyi áru keręskędő élelmiszeľ ęladó
6
2 Ż
varrono
narksondozó bőľdíszműves fodrász vendéslátó ęladó cipőfelsőľész készítő
4
2
OSSZESEN
21
Sza km un ká s, sza kis ko la i v égzettsé,gge| ľen d
35-54 év ktizötti nők Szakképzettsée női ruhakészítci ruhakészítő. kereskedő boltvęzető cipő felsőrészkészítő női ruhakészítő üvęgműves szakmunkás
e
l
kező
létszám (fő) J
női szabó fehérnemű készítoszakmunkás szakács kereskedő, boltvezętő ruházati ęladó bőľdíszműves ruhaipari technikus valTono
élelmiszer-vesvi áru kereskedő
2
illętve az 55 év fęletti nők
170t201
osszpspľ
t1
|
Szakmunkás, szakiskolai végzettséggel ľendelkező 55 évnélidősebb nők Szakkéozettsés
ruhakészítő
létszám (fó') 2
OSSZESEN A nem foglalkoztatottak
Az alábbi
z
kcizcitt a női ľuhakészítőkés a bőrdíszművesek szerepelnek |egnagyobb arányban.
táb|ázok az éľettségivelés szakképzettséggel rendelkęző nők számát mutatják életkor szeľinti
bontásban, illętvę a felsőfokú végzettséggelrendelkező no szakképzettsége kerül feltüntetésľe.
Szakkłizépiskolai végzettséggel ľendelkező 35 évnélfiatalabb nők létszám (fő)
Szakkénzettsés érettsép
13
érettsés +óvoda oedasósus érettségi+bőrd íszm ű ves éľettséei+külkereskedeIm i üeyintéző
OSSZESEN
t6
Szakközépiskolai végzettséggel ľendelkező 35-54 év közötti nők létszám (fő)
Szakképzeťtsés érettsési
7
éľettségi+keľeskedő.boltvezető érettsés +könvvelő érettség+fodrász
1
I
I
érettségi+postaforsalmi üsv intéző svęrmek és iÍjúsásvédelmi üsvintéző érettsési+mechanikai muszeręSz érettségi+csecsemő és gvermęk sondozó
I
I I 1
OSSZESEN
14
Főiskolai egyetemi végzettséggel ľendelkező nők létszám (fő)
Szakkéozettsés tanítónő
OSSZESEN
A
I
szakmai végzettség szerinti bontást a féľfiakkörében is elvégeztiik. A 35 év alatti korosztályban az asztalos és a heggesztő végzettségű szakemberek találnak nehezebben állást. A 35-54 éves féľfiak közül a kőmrĺves, illetve a vas és fémszerkezeti lakatos végzettségtĺek,valamint a növényterme sď'ő, gépész szakképesítésűekvannak többségében állás nélkül.
Szakmunkás, szakiskolai végzettséggel ľendelkező 35 évnélfiatalabb féľfiak létszárn ĺfő)
Szakképzettsés karosszéria lakatos' hegęsztő
1
asztalos
6
hęsęsztő. villanvszere1ő állattenyésztő
I I
gazdaasszony
I
vendéelátó. ęladó szobafestő mázolő szęrkezet lakatos
2
I
villanyszeręlő hesesztő
.J
kertész
OSSZESEN
19
Szakmunkás szakiskolai végzettséggel ľendelkező 35-54 év közłĺtti férfiak létSZám (fó)
Szakkéozęttsés ęsztergályos vas és fémszerkezęti lakatos kőmtĺves növénvterme sztő " eéoész
J 5
2
épü1ętaszta1os
elektronikai műszęrész nehézsépkezelő muszeresz
viz- sázszerelő szarvasmarha tenyésztő
autószerelő asztalos fehérnemű készítő
üvesfilió női ruhakészítő karosszéľia lakatos útburkoló karbantaľtó vendéelátó ijzlętv ezetó kőmtĺves
2
OSSZESEN
27
Szakmunkás szakiskolai végzettséggel ľendelkező 55 évnélidősebb férfiak Szakképzettsés
esztersálvos séoszerelő
OSSZESEN
létszám ífő)
2
1721201
A férf,lak kozép-, és felsőfokú végzettség, valamint kor szerinti megoszlása Szakközépiskolai végzettségge|ľendelkező 35 évnélfiata|abb férfiak Szakkéozettsés Eľęttsési érettsési+faioari termeléss zerv ezo
létszám ífő) 4
érettséei+épületasztalos
érettsési+személvés vasvonőr éľettsési+autószerel ő éľettségi+asztalos
éľettségi+pénzüeyiüeyintéző érettsési+vendéslátó ér eItségi+ gazdas á s i i nfoľm at iku s érettségi+rendőr
Össznstn
9
SzakközépiskoIai végzettséggel ľendelkező 35-54 év közötti féľfiak Szakképzettség Eręttsési éreťtsési+elektronikaimtiszerész érettségi+fenvkéoész
létszám (fő) 2
OSSZESEN Sza
2
kktizépiskolai végzettséggel ľendelkező 55 év feletti féľÍiak Szakképzettsée
létszám (fó)
Erettséei
OSSZESEN Technikusi végzettséggel rendelkező 35-54 év kiiztitti féľfiak létszám (fő)
Szakkéozettsés éľettsési+faioaritechnikum
OSSZESEN Főiskolai végzettséggel ľendelkező
55 évnélidősebb féľfiak Szakkéozettsés létszám (fő)
Keľtészmémök
OSSZESEN
a következő:
173t201
5.
Az aktív koruak ellĺitĺisúruiogosultak szdmdnuk vdľItutó növekedése
Az
Eszak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Kaľcagi Kirendeltségének tájékoztatása aIap1án az álláskeresési ellátásban ľészestilő nyilvántartott álláskęręsők közül 20l0. évben _ a jelenlegi adatok a|apján -319 fő kerÜl
ki azállami foglalkoztatási szerv ęllátóľendszeľéből.
Az a|ábbi
tźhlrázat az álláskęresési ellátásba belépok, illetve a már álláskeľesési ęllátásban ľészesr.ilők neln, koľ és iskolai végzettség szęrinti összetételét Íartalmazza'
H:\Szervezés\Pordi Erika\oNKoRMÁNYZA^2010.
év\2010-01-26-képv-test-jkv-ny.doc
174t201
Áiláskeľesési ellátásba belép, k (AJ, i Kiľende
Ásl, Ász, vl
) és ellátásukat kimeľít nyilvántaľtott álláskeľes k łisszlétszáma Iskolai végzettség, nem és koľcsopoľt szeľint
KIS SZállas Íjźź:rł,iś|
osszes en
i$s I
I
I
3
I
I
0
l4l
1
s
ti!
x
ll
I
J
J
0
T6
t5
l3
l8
ll
7
l t2
I
z
3
3
7
7
5
t0
I
I
5
7
4
J
3
I
I
20
30
I
4
4 0
98
I
lŻ
6
t3
l5
7
J
0
4l
u
I
I
l
J
7
4
2
3l
z0
23
Ż2
il
l5
17
Ż0
8
6
I
il 6
I
9
8
J
4
t8
22
7
7
6
5
6
4
2
4
I
I
5
6
4
6
3
I
I
93
L27
I
l4
1'/
l0
2
6l
l
Ż3
J
J
I
2
3l
6
6
2
2
I
'1
I
)
Ż
76
t0
J
2
J
J
5
Ą
4
6
t
4l
ll
4
9
4
3
I
I
2
3
I
I
96
79
62
66
35
I
Ż2
I
J
l3
I
I
t8
2
3
I
661
J
I
33 25
2 2
I
9
3
2
7 2
4
2
I
4
6r
54
8r 9
2
Ż
Ż
I I
Ż9 I
I
0
2
l0
I
0
8
I
7
I
1
79
t0
5
0
2
lt
2
t0
5
l5
J
0
7
t3
l8
I
ĺ0
lt
8l
I
98
r84
Ż
I
I
4
I
2
I I
6
25
5
7
l
#:
I
I
63
55
45
37
38
l8
4
379
175t201
Az
alábbi táblázatok azon nyilvántar1ott álláskeresők létszámát talta|mazza, akik nem részesültek ellátásban és nyilvántańásban töltött napjaik száma meghaladja a 12 hónapot, iskolai végzettség, nem és korcsoport' illetve szakképzettségszeľintí bontásban. ,35 ćvésnél , fiataläbb
Fő
0
n
0
ł1o.l
0 2
0
0
6
4 t0
7
0
0
03
nĺi
2
0
0
férfi
0
8
J
no
6
l3
féŕÍi noi.,' féŕfi
0
0
0 2
,nO:itti
féľ,fi 15'i5Ęq|ä,,,.:i,:,lr
.9VO.S::'
féÍfi férfi no férfi
{<,ł.Ejĺ.i.ľł,?
3s:;,4j
0 U
I
2
0
0
0
no téľtl
0
U
0
no'
0
0
0
féľfi
0
0
no,
0 0
0
TCTTl
0
0
0 0
ilo"',
0
0
0
0
I
Ż4 Sza|
25 Gazdasági,
foslalkozások
0 0
3l Technikusok, hasonló műszaki foglalkozások Pedaeósus. foslalkozások G azdasási - o énzintézętiü sv intézők Kultuľális. spott. mrivészęti és vallási foglalkozások Esvéb üpvintézők Irodai iellesű foslalkozások 5 l Kereskedelmi. vendéslátó ioai foslalkozások 52 Közlękedési. postaí hírközlési foelalkozások 53 Nęm anvagi ielleeű szoleáltatási foslalkozások 6 l Męzőpazdasási fo sl alkozások 7 2 E|ę|miszęripari fo elalkozások 73 Kö'nnvűioari foslalkozások ] 4 Y as- és fémioari foslalkozások 15 Háziipari. vegyesipari és raktározási foglalkozások 34 36 37 39 41
'7
0
6 Eoítőioari fo slalkozások
8l Fęldolsozóipari sépek kezeloi
82 Esvéb helvhez kötĺitt séoek kezęlői
0 2
t6 0
2 6 3
0 4 2 I
83 Mobil séoęk kezelői
9l Egyszerű szolgált. jel|egű fogl.(mezőgazdasági fogl.
nélkül)
J
Ż9
6. Közcélli foglalkoztatds keretében elldtni kívdnt munkafeladatok, munkakijľiik meghatdrozdsu, u fe l adato
k
e I l ĺtt tźs tÍh
o
A közfoglalkoztatási
d m,
Munkafeladatok, munkakörłik meghatáľozása
Kisújszállási Váľosgazdálkodási
Kfr
ĺl fe ladat o k v dr h ató iit e mezés e
tęrv készítését egyeztetés elĺĺŹemeg, melynek során az cinkormányzat intézményei,
illetve a gazdasági táľsaságok felvázolták Foglalkoztató megnevezése
i l I etv e
Közteľület takaľítása, frinyírás, gépi és kézi kaszálás, hó- és síkosságmentesítés,
a
munkaeľő-igényüket.
A feladat
A
foglalkoztatot
A feladat
ellátásho z
t személy
szüksége s létszám
neme
szükséges iskolai végzettség
30
20 fęrfi és 10 nő
ellátáshoz
A feladatok váľható ütemezése
általános iskolai végzettség
20l0.januáľ l.
általános iskolai végzettség
201 0.
január
201 0.
december
-
2010. december 31.
utak karbantartása,
Kisújszállási Vízmű Kft.
Váľosi Ovodai
Intézménv
oadkźnás Csapadékelvezető árkok kaľbantartása,
22
nő
Iskola
védekezésbenvaló részvétel Intéznénynélbontási, építési,karbantartási munkák yészése
3I
.
általános isko1ai végzettség
20l0. február l5. 20l0. októbeľ 3 1.
no
éľettségi
2010. január
2
féľfi
szakirányú vészettsés szakmunkás (kőmiives, festő, lakatos)
Pedagógus
I
ferfi
érettségi
no
Adminiszhációs
I
no
érettségi
fęladatok ellátása Takarítói feladatok
I
no
I
féľf,l
általános iskolai vészettsés szakmunkás (kőmiives, festő, paľkgondozó)
')
féľfi
e11átása
Sándoľ
Intézľnénynélbontási, építési,karbantartási
Szakktizép-
munkak végzése
Móľicz
Intézĺrénynélbontási, építési.karbantaľtási
2010.
l. -
decembeľ
31.
Gyógypedagógiai feladatok ellátása Intézménynélbontási, építési,karbantartási munkrĺk vépzése
Illéssy
Zsismond
.-
férfi
munkáiának sesítése
és szakĺskola
1
belvíz ellęni
ovodapedagógus munkájának segítése
Aľany János Általános
20 féľťlés2
2010. februáľ 15.
-
2010. december 31. 20l0. május l.2010. november 30.
l.
2010' január
-
20l0. decęmbęr31. 2010. augusztus 1 2010. decembeľ 31. 2010. május 1. _ 2010. november 30. 20l0. május 1. 20l0. október 3l.
-
Szakmunkás
20l0. május
íszobafestő_
2010' október
1.
-
3l.
177 t201
Gimnázium
munkák végzése
Kossuth
Pedagógus munkájának segítése
no
Gyógypedagógiai feladatok ellátása
no
Adminisztrációs
no
érettségi
2010. február l5.20l 0. dęcembeľ 3 l
férfi
szakmunkás
20l0. fębľuáľ l5. _
Lajos
kertész,
oaľksondozó) éľettségi
20l0. január l. 2010. decęmber
l
3
AItaIános
Iskola, Egységes
Pedagógiai SzakszolgáIat és
Diákotthon szakiľányú végzeťtség
fęladatok ellátása
Aľany János Városi
Könvvtár
Intézménynélbontási, épitési'karbantaftási munkák vészése Intézménynélbontási, építési,karbantartási munkák végzése
Adminisztrációs
2010. december
férfi
szakmunkás (kőműves, festő)
és Ifiúsági
Központ
Intézménynélbontási, építési,kaľbantaftási munkák végzése
Takarítói feladatok
no
I
I
férfi
no
érettségi
ľi Hivatal
Adminisztrátori
szakmunkás
I
no
1
levelek kézbesítése onkormányzati iratok
I
Köztęrül et takar íÍása, parlagfiĺírtás, fünyíľás, gépi és kézi kaszálás
Kisújszállási Téľségi
Szociális
Konyhaikisegítő
3
2010.január
-
1.
1
2010. februáľ l5. 2010. dęcęmber 31
érettségi
3
l
2010.januárl.-
2010. december
3I
3 I
6 fő érettségi, 1
2010' február l5. _ 2010. december
no
fő felsőfokú vészęttsés középfokú
I
no
éľettségi
1
férfi
érettségi
18
20l0. decembeľ
általános iskolai
iktatás
Gépkocsivezető
2010.ápľilisi'-
no
fęladatok
onkormányzati
-
20 10. szeptembeľ
20l0. decęmbęr
feladatok
Adminisztrátori
1.
I
(festő)
végzefŕsép
ellátása
Polgármeste
20l0. ápľilis
3
30. I
fe|adatok elvégzése
Művelődési
-
2010. febľuár 15. 20 l0. decembeľ 3 l
20 20 20 20 Ż0 20
0.január
l .-
0. dęcęmber 31
-
0. febľuár 15. 0. december 31
-
0. március l. 0. decembeľ 31 20l0. április 1'
-
13 férfi és 5
általános iskolai
nő
végzettség
20l0' októbęr 3l
no
szakmunkás
2010.január
1'
-
2010. december 3l
1781201
otthon és Alapszolgált atási
Közoont
Váľosi Önkéntes
onkormány zati
Takarítói, mosodai feladatok ellátása Intézménynélbontási, építési,karbantaltási munkák végzésę Tűzoltó laktanya bęlső munkáinak elvégzése
általános iskolai
féľfi
vészęttsés Szakmunkás
2
férfi
(kőmtives, festő, asztalos) érettségi
I
no
éľettségi
I
no
érettségi
20 0. dęcęmbęr 3l 20 0. februáľ 15. 20 0. decembeľ 3l
I
no
éľettségi
20l0.januáľ
J
2010. febľuár 15.
20l0. dęcęmbęľ 31 20l0. április l. 20l0. szeptembeľ 30.
20l0.januáľ l . 20l0. decęmbęr 31
Tűzoltóság Köztestülete
Rendőrőľs
Adminisztrációs fęladatok ęlvégzése
Adminisztľációs feladatok elvészése
Cigány
Kisebbségi
onkormány
Adminisztrációs feladatok elvégzése
20
0.januáľl.-
-
Ev käzben felmeľiilő
1.
2010. december
zat
Kapcsolattańói fęladatok ellátása Felmeľülő feladat
-
no
5
l0
no
általános iskolai vész.etÍség
5 féľfiés 5 nő
ellátására
általános iskolai végzettség
Ż0 0. 20 0. 2010. 2010.
_
3 I
február l 5. _ dęcember
3l
febľuár l5. december
-
3l
eseti
feladatok elvészése Osszesen:
Féľfi: Nő:
l25 fő 74 fő
5l fő
Közcélú munkavégzés keretében kęrülnę soľ közteľület takarítási, hó- és síkosság-mentesítési feladatok ellátására, utak karbantartásźra, padkźnásra, a csapadékelvezető árkok tisztítására,
a belvíz elleni
védekęzésre.
Közcélú munkavégzéskeretében kerülhet sor a város folújtjai árkainak kitakarítására, a járdák és az úxzegély közotti sząkasz rendbetételére, afiives területek karbantartősóra és hulladékszedésre.
Az önkoľmányzat által fenntaľtott intézmények elsősorban adminisztrátori, karbantartási, udvargondozási és takaľítási feladatokat kívánnak megvalósítani közfoglalkoztatás
A
kęretében.
feladatok jellegébĺíladódik, hogy a legtöbb munkaköľ férťrmunkaerővel látható el, amely tovább neheziti anagy arányban lévő állástalan nők foglalkożatásának a megoldását.
179t201
A
kciztęrületi munkák elvégzéseidényjellegti, ezért a feladatok elvégzéseváľhatóan a második és harmadik negyedévben - elsősorban a májustól októberig terjedő idoszakban - szükséges' A hó- és síkosság_mentesítési feladatok, i||etvę az adminisztrátori feladatok az év egészébenvégezhetőek.
Az onkormányząt az évkozben felmerülő eseti feladatok elvégzésĺire20l0 február I'től június 30-ig (5 hónapľa) rciamĺ ądminisztráiiós fetadatok elvégzéséľeaz Arany János Álĺatános Iskolóban egy főt biztosí'ĺ'
7.
A köz'foglulkoz.tat(Ís megvulósítĺisĺiltoz sz.ii'kséges n(inz.iigvi
A közfoglalk
feĺlez'et. u közfoelqlkoztatds
megszeľvezése
az éves béľ+ jáľulékai összesen l l5.098.457.- Ft, melyet 2010. évi költségvętésében megtervęZ. Az összes kiadásból
oztatás megvalósításának kiadása ,
Kisújszállás Város Önkoľmányzata
a
igényelhető támogatás cisszege 1o5.496.519.- Ft, az önkormányzatot terhelő saját eľő összege 9'60l.938.Ft.
A
pénzösszeg
az
intézmények,illetve
a
gazdasági társaságok igényeinek, javaslatainak
figyelembevételével kerül beteľvęzésľe.
lebonyolításához, a SzociáIis és MunkaLigyi Minisztériurn által kiírt, ,,Közfoglalkoztatás-szeľvezĺĺk foglalkoztatásának támogatása" ęlnevezésĺĺpályázat útján nyeń két fő 20 l0. március 3l. napjáig nyújt segítséget a közcélú foglalkoztatás hatékony megszervezéséhez,azezze|
A közcélú fogla|koztatás
kapcsolatos adln inisztľációs fęladatok elvégzéséhez.
8. osszegzés
Az ,,Út
a munkához'' elnęvęzésĹĺprogľam megvalósítása során nagy teher és sok feladat hárul a települési
önkormányzatokra.
Megoldásra vár a túlnyomórészt szakképzetlen, alacsony iskolai végzettséggel rendelkęző személyek munkába állítása. A fog|alkoztatás megvalósítása során komoly gondot jelent a női nem képviselőinek dom inanci
áj
a az ellźúatlanokköľében.
készítésekorelsődleges Szempont a munkanélküliek számának csökkentése és a tartós munkanélküliség megszüntetésę volt. Ugyanakkor célul híŹríkki a foglalkoztatás tartalommal való megtöltését' azt,hogy ęzęk a munkavállalók is ugyanolyan ęlvárások alapján kerüljenek foglalkoztatásra,
A terv
mint városunk többi hasonló munkakörbęn dolgozó munkavállalója.
A
közfoglalkoztatási tervben szereplő adatok alapján megállapítható, hogy 2009. évhęz képest a közfoglalkoaatásba bevonható személyek száma jelentős mértékbennövekedett, melynek következtében a magasabb számú foglalkoztatással is a jelenleg aktív koruak ellátásáľa jogosult nem foglalkoztatott személyek 30 %-át lesz képes az önkormányzatŻ070. évben foglalkoztatni' Nag1ł Lajos igazgató I5.55 órakor kiment az ülésteremből.
180t201
18. napiľendi rront: Előterjesztés az Onkormányzat által alapított gazdasági táľsaságok vezető tisztségviselői, felügyelőbizottsági tagiai és az NIt. 188. $ (1) bekezdése hatálya alá eső munkavállalók javadalmazásáľól' jogviszony megszűnése esetére biztosított juttatásokľól szĺóló Szabályzat
elfogadásáľa
Kecze István: Kiegészítéstnem kíván tęnni.
Kéri a felügyelő-bizottsági
ál
l
ásfoglalások ismęrtetését
!
Dľ. Ducza Lajos: A Kisújszállási Váľosgazdálkodási Kft.
felügyelőbizottsága
az önkományzat álta|
alapított gazdasági társaságok vezetői tisztségviselői, felügyelőbizottsági tagjai és az Ml l88. $ (l) bekezdése hatálya alá eső munkavállalók javadalmazásáről, jogviszony megszűnése esetére biztosított juttatásokról szóló Szabályzat elfogadását az előterjesztett foľmában javasolja elfogadni. Szabó Lajos: A Kisújszállási VízmĹĺKft. felt'igyelőbizottsága is hasonlóképpen döntöťt. Kecze Istvá
n:
Megkciszön i a
b
izottsági
ál
lásfoglalások ismertetését.
Kéľdésęknekad helyt.
Szepesi Gyula: Kérdezl, hogy Kisrijszállásnak ęzért a néhány évértköľülbelü| milyen arányban kell
ľękultivációs költségekből részt vállalnia?
Ésköriilbelül milyen abszolút szám,ű
a
hozzájárulással számolhatnak? Jól éltelmęzi-e azt, hogy Karcagon az összes területet rekultiválják' tehát továbbľa is lehet Karcagľa vinni a szemętet?
Kecze István: A következő elĺiterjesztéskapcsán válaszol majd erre a kérdésľe. Megállapítja, hogy ehhez az e|őterjesztéshęz nem hangzik el kérdés.
Ezek után véleményny ilv ánításra, javas l attételľe ad lehetőséget. Megállapítja,hogy az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény, javaslat nem hangzik el. Felhívja a figyelmet, hogy a kft-k felügyelőbizottságai elfogadásľa javasolják ahatározatijavaslatot, így szavazásra bocsátja a szabá|yzat az önkormányzat źllta| alapított gazdasági táľsaságok vezető tisztségviselői, felügyelőbizottsági tagjai és azMt. l88' $ (l) bekezdése hatálya alá eső munkavállalók javadatmazásáról, jogviszony megszűnése esętéľebiztosított juttatásokról szóló hatáľozati javaslat előteľj esztés szeľinti formában történő el fo gadását
!
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő_testülete egyhangú szavazással (18 igen szavazattal) elfo gadj a a j avaslatot, és a kĺivetkez ő határ ozatot hozza:
25 ĺ 2010. (I.2 6.) szá m
ú ön ko ľm á nyz ati határ ozat
az Onkormányzat által alapított gazdasági táľsaságok vezető tisztségviselői, feliigyelőbizottsági tagiai és az ľ[t. 188. $ (1) bekezdése hatálya alá eső munkavállalók Szabáiyzat
javadalmazásáľól' jogviszony megszűnése esetére biztosított juttatásokról
Kisújszállás Váľos Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Kisrijszállási Városgazdálkodási Kft. és a Kisújszállási Vízmii Kft. legfőbb szeľve (alapítőja) az onkoľmányzat általalapított gazdasági társaságok vęzető tisztségviselői, felügyelőbizottsági tagjai és az Mt' l88. $ (1) bekezdése hatálya alá eső munkavállalók javadalmazásáró|, jogviszony megszĺinése esetéľebiztosított juttatásokľól a követkęző Szabályzatot alkotja:
181t201
Szabályzat
I.
A vezető tisztségviselő
gazdasági táľsaságokról szóló Ż006. évi IV tv.(továbbiakban: Gt.) 2l' $-a és a gazdasági társaságok alapító okirata alapján a táľsaságnál vezeto tisztségviselonęk az ügyvezető igazgatő
A
l.
minősül'
2. Az ugyvezető 3. A gazdasági
tisztségét munkaviszony keľetén belül látja el.
társaság lnunkaviszonyban álló yezető tisztségviselőjénęk havi személyi alapbére, Nemzęti Bank elnöke tárgyévi összes keľete egytizenkettedének az egynegyede Magyaľ a legfeljebb lehet. A nunkabér atárgyhőt követő hó l0-ig ęsedékes.
4. A
vezető tisztségviselovęl
a
munkaszęrződést és a vęzetői megbĺzást
az
alapito nevében a
polgármester köti meg.
5. A
vezetó tisztségviselő számára a gazdasági társaság legfőbb szeľve (alapító) a felĹigyelőbizottság véleményénekelőzetęs kikérésévelteljesítménykövetelményt, valarnint ahhoz kapcsolódó te lj es í tm ény b
ó.
éft v agy
m ás j
uttatást hatáĺ ozhat m e g.
A teljesítrnénybérvagy a más juttatás a 3. pont szęrint megállapított személyi alapbéľlegfeljebb 100
oÁ-a |ehęt.
7.
Teljesítménykövetelménykéntaz üzleti tęrv
fő számainak teljesítésemellętt csak olyan
feltétel
hatfuozhatő meg, amelynek teljesítése a munkakör elvárható Szakéftęlemmel és gondossággal való ellátás án
t
ú l m ut
ató
o bj
ektí ven m
e
ghatźro zható tę lj
e
S
ítm ény t t ak aľ.
teljesítménykövetelményt minden év március 30-ig kell kihizni. A teljesítrnénykovetelmény teljesítéséta polgámestęr értékęlia mérlegbeszámoló lęadásakor, és javaslatot tesz teljesítménybér
8. A
vagy más juttatás kif,lzętésére.
9' Az 10. 1
1.
12.
ugyvezetó igazgatót megilletik mindazon juttatások, kedvezmények, amelyek
a
társaság
alkalmazotrai ľa v on atko zn ak.
Azugyvezető igazgatőt költségtérítésílleti meg, amelynek havi összege legalább a 3. pont szęľint megállapított személyi alapbér 10 %o-a, de legfeljebb 50 %- a lęhet. Az ugyvezetó tgazgatőt megilleti a saját gépjármű használata, melynek költségeit a ko|tségtérítés tal1almazza. Az igyvezető igazgatő részéręa társaság cégautót is biztosíthat, ez esetbęn a saját gépj álmiĺ használata nem illeti meg. Az ugyvezeto igazgatő részéręa 3. pont szerint meghatározott személyi alapbér, valamint a 10. pontbán meghatározott havi koltségtérítésösszegét éventę a méľlegelfogadásának időpontjáig a gazdasági társaság legfőbb szerve felülvizsgálja'
13. A jogviszony
megszűnése esetérę biztosított juttatások módjára
és méľtékérea
kollektív
szerződésben, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvényben (továbbiakban: Mt.) és
köztulajdonban álló gazdasági társaságok működéséről szó|o 2009. évi CXXII. törvényben (továbbiakban. Kgt.) foglalt szabźilyokat kell alkalmazni, azoktóle]téľninem lehet.
a
II.
A feliigyelőbizottsági tagok díjazása
l. A
felügyelobizottság elnökének e jogviszonyra tekintęttęl megállapítoťt havi díjazása a mindenkori kötelęző legkisebb munkabér 50 oÁ- a míg a fetügyelőbizottság többi tagja esetébęn a mindenkori
kötęlęző legkisebb munkabér 45 oÁ-a. E díjazáson kívül a köztulajdonbaná1lo gazdasági társaság felügyelőbizottságának taga- azigazolt,a kívül - más javadalmazásra nem megbizatásával összefiiggésben felmęľült költségeinek megtéľítésén jogosult.
1821201
2. A
köztulajdonban álló gazdasági társaság igazgatősága elnökének vagy más tagának, továbbá fe|ügyelőbizottsága elnökének vagy más tagjának e jogviszonyára tekintettel a megbízatás
megszűnése esetére juttatás nem biztosítható.
3.
A felügyelőbizottság elnökének
és tagjainak díjazásatárgyhótkövętő
hó lO-ig ęsędékes.
III. AzMt 188. $ (1) bekezdés hatálya alá eső vezetÍj állású munkavállalók l. Az MĹ l88. s (1) bekezdése alapján az Önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságoknál 2. 3' 4. 5.
vęzeto állású munkavállalónak tekintendő az ugyvezetii igazgatő, valamint helyettesei. A helyettesek munkaköľi bęosztás szeľint: a. főkönyvelo (gazdaságvezető) b. főméľnök (mĹĺszaki vezető)(továbbiakban együtt: helyettes Vezetők) A helyettes vezetők feladataikat munkaviszony keľetében látják el. A helyettes vęzetők munkabére legalább azigyvezető igazgató mindenkori személyi alapbéľének50 %o-a és legfeljebb annak 90 %o-a lehet. A munkabér atárgyhőt követő hó 1O-ig esędékes. A helyettes vezetők a munkáltatói jogkört gyakoľló ügyvezető igazgatő nęvęzi ki és köti meg veliik a munkaszeľződést.
6. A
helyettes vezętők számźlra te|jesítmény követelményt, valamint ahhoz kapcsolódó teljesítménybért
vagy más juttatást az ugyvezeÍő igazgató határozhat meg, amelyľől a Fe|ügyelőbizottság ęlőzetes véleményétki kell kéľni.Teljesítmény követelményként az üzlęti terv fő számainak teljesítésemellett csak olyan feltétel hatźrozhato meg, amelynek teljesítése a munkaköľ elvárható szakéftelęmmel és
gondossággal való e|látásán túlmutató, objektíven meghatározható teljesítményttakar. juttatás a 4. pont szeľint megállapított személyi alapbér legfeljebb l00 Yo-a lęhet. 8. A helyettes vezetőket költségtéľítésilleti meg, amelynek havi összege lega|ább a 4. pont szerint megállapított személyi alapbér 70 %o-a, de legfeljebb 50 %- a lehęt. 9. A helyeťtes vezetőket, mint munkavállalókat megilletik mindazon juttatások, kedvezmények, amelyek a táľsaság a]kalmazottaira vonatkoznak. l 0. A jogviszony megszűnése esetéľe biztosított juttatások módjára és mértékérea kollęktív szerződésben,
7. A teljesĺtménybérvagy a más
a Munka Törvénykönyvéľől szólo 1992. évi XXII. tcirvényben (továbbiakban: Mt') és a köaulajdonban álló gazdasági társaságok múködéséről szőlo 2009. évi CXXII. töľvényben (továbbiakban. Kgt.) foglalt szabályokat kell alkalmazni, azoktő| eltérni nem lęhet.
IV. Hatályba lépés
. Jelen Szabály zat 20 l0. januáľ 27 én lép hatáiyba. 2. A Szabá|yzat ll3. és III/4. pontjait e Szabályzat 1
-
hatálybalépésétkövetĺíen kötcitt vagy a vonatkozó részében módosított munkaszeľződésekre kell alkalmazni. 3. Hatályba lépésévelegyidejűleg hatźiyát veszti: 3.\. A 101l2004.(v '27.) számú önkormányzatihatározat Szabályzat az Önkormányzat á,|tal alapított gazdálkodó szervezęt vezeto tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai és más, az alapító á|ta| meghatározott vezęti3 állású munkavállalói jav adalmazása módjának, méľtékének főbb elvęiről, annak rendszeréről 3 .2. A 3 0 /2006. (II' l 3. ) számú önkorm źny zati hatźrozat a Szabáůyzat az Önkormányzat áital alapított gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai és más, az alapító által meghatározott vezető állású munkavállalói javadalmazása módjának, méľtékének főbb elveiről, annak rendszeľéről szőlő lOll2OO4. jav ada|mazásra
(v.27.)szĺíĺnúönkormźlnyzatihatározatmódosításáľól 3.3' A250/2007 ' (vI.26.) számű önkormányzatihatáľozat Szabályzat az Önkoľmányzat álta| alapított gazdźtlkoďő szervezęt vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai és mźrs, az alapító által meghatározott vezető állású munkavállalói
1831201
javadalmazása módjának' mértékénekfóbb elvęiről, annak rendszęréľől szőlő 10112004. (v .27') szám ú önkoľ mány zati határ o zat m ódo sítás áró I 3 .4 A 3 3 5 l 200 7. ( I X. 2 5 .) számű önkorm ány za ti határ ozat Szabályzat az Önkormányzat áttai- alapítoťtgazdálkodó szęrvezet vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai és más, az a|apitő által meghatáľozott vezető állású munkavállalói javadalmazása módjának, méftékénekfőbb elveirĺjl, annak ľendszeréről sző|ó 10112004' (v .27 .) szám ú ön ko r mány zati határ o zat m ódo s ításáró l V. A SzabályzatoÍ aZ elfogadásától számított 30. napon bęlül a cégiratok közé letétbe kell helyezni, a letétbe helyezésľől az 'J;gy v ezető igazgato kötel eS gondoskodn i. .
Erľol éltesLil: 1.) Kecze István polgármestęr 2.) I(isťrjszállási VízmĹi Kft. 2. példányban 3') Kisújszállási Városgazdálkodási Kft. 2. példányban 4.) Polgármesteri Hivatal Epítési és Városüzemeltetési osztálya
5') Polgármesteri
H
ivatal Szervezési osztály a
19. napirendi pont:
Előterjesztés módosítására
a Kaľcagi Többcélú KistérségiTáľsulás
működtetéséľe vonatl
Kecze István: Kiegészítéstnęm kíván tenni. Kéľdésęknekad lehetőséget!
Kéľiképviselő úľisrĺételje már meg
a kérdésétI
Szepesi Gyula: Elnézéstkér, hogy túlhajtott az ęlóző előterjesztésen. Azt kérdezte, hogy KisújszáIlás hordhatja-ę továbbľa is l(arcagľa a szęmetét? Milyen arányban kell a rękultivációs költségekből Kisĺljszál|ásnak részt vál|alnia? Milyen összeggel számolnak e tekintetben?
Kecze István: Felkéri TatźłZoltán alpolgármesteľ uľat a válaszadásľa.
Tatár Zoltán: Szepesi Gyula települési képviselő kérdésérea váląsz: Ez apá|yázat fiiggetlen attól, hogy hova hordja Kisújszállás a későbbiękben a hulladékot. Jelen pillanatban az a szeÍęncséshelyzet van, hogy semelyik konzorciumhoz nincs elkötelęzve a váľos hosszti táví szęrzodéssel. Három éve megállapították,
hogy Karcagra hordják Kisújszállás kommunális hulladékát, mert aZ akkor előnyösebb volt az önkormányzat számfua. Ha ęz a helyzet va|amilyen oknál fogva megváltozna' nem köt semmilyen
kötęlezettség, szerződés Karcag vonatkozásában ęzzęl a pá|yázattal Sem, meľt ęZ nem az új lerakónak a rekultivációjával, vagy fejlesztésével foglalkozik, hanem a felhagyott hulladéklerakókkal. Karcagon iS Van egy régi lerakó, ami a Kisújszállásľól menő alsó út męllett található. Mindenkori piaci helyzetben vannak' Próbált Karcag emelni, de mondták, hogy nem tudnak akkora ęmęlést elfogadni, és Kétpó báľmikor váľ. A versenyhelyzetet ebbęn a kérdésbęn ki tudják hasznáIni, tehát ismételtęn egy kedvęzőbb díjazással tudnak szállítani. A második kérdésszámára Sęm öröm, ugyanis a tęrvęzési fázis során, amiľtĺl folyamatźlban nagyon kevés információt kaptak a kistérség által megbizott tervezői gárdától. Ań' szęrették volna, ha Kisújszállás város új lerakója is teljes rekultivációra kerĺil, de a pályázat során kideľült, hogy a folyékony hulladékleľakó részt nem támogatja apályázat. Az új lerakón a szilárd lerakó részt sem engedélyezi akömyezętvédęlmi feltigyelőség egy ütemben rekultiválni' Tehát nem lehet véglegesen elvégemi a bezárásból ęltęlt r<jvid idő miatt. Még egyéb fizikai és kémiai folyamatoknak kell lezajlódnia a hulladékhegyben. Valószínti, hogy csak az oldalát lehet majd véglegesen elkészíteni, a végső \ęzźlrás (II. ütem) az önkormányzatramarađ. A régi lerakó rekultivációja valósul meg teljes ütemben, ami elég nagy költséggel jár. Pontosan nęm ęmlékszik aszámoka, de a régi telep rekultivácíója 300 milliós körüli költséglesz, az új lerakó telepé
pedig 60 mi|liós nagyságrendet képvisel. Ez 100%o-os pźúyźuatirészt képvisel, tehát az cinkormányzatnak nem kell további foľľást a pályázat mellé ręndelni, viszont az űj \erakő sziláľd hulladék második ütemére nem látta az épitésiengedélyt, a terveket. Várhatóan 5-8 éven belül írta e|ő a környezetvédelmi felügyelőség, az inf7ácioval számolva talán 40 millió Fĺba is belekerülhet a Végleges lezárás.
Kecze István: Megköszöni További kérdés h i ány ában
j
a kérdésreadottvźilaszt. gy zőasszonynak van észrevétele. . .
e
Dľ. Kittlingeľ llona: Az elĺĺterjesztéstnem törvényesítette. Nem mondja, hogy kifejezetten törvénysértő, de a megállapodás második részében, ahol a megállapodás módosítása arról szól, hogy a társulási
megállapodásnak tańalmazni kel| az önkormányzatok vállra|t pénzljgyi hozzájárulása nem teljesítése esetén irányadó eljáľást.... itt magát azeljárást kellett volna leszabźiyozni, e helyett a töľvény szószerinti
beidézésekerült bele a megállapodásba. Emĺatt nagyvalószínűséggel még egyszer módosítani kell majd a megá|lapodást, hiszen a társulási tanács célja az volt, hogy ezt a pénzugyi inkasszót lehessen követni, tehát a társulás bęszedési megbízást nyújthat be erre aZ esetrę. Mivel a többi táľsult önkormányzat, ők sem tehetnek más, csak jelezni Szereťte volna, hogy ebben a részébenmég egyszer idekęrül a megállapodás módosítása.
Kecze István:. Tájékoztada a képviselő-testületet, hogy a társu|ási tanácsülésen ezen nagyon hosszan vitatkoztak, és mivel apályázat kiíľójának kifejezetten ezaszövegrész volt csak elfogadható,apályázat második foľdulóra töfténő benyújtása miatt, csak azértfogadták ők is el. Tehát egy felü|ľőljĺĺvőkényszer miatt fogadták
el ezt a
szöveget. Amennyiben vá|toztatnak,
és pľóbálják a jegyzőasszony
megfoga|mazott más változatot elfogadni, akkor a ptiyázat kiírója nem fogadja be ezt.
által
Mivel két hulladéklerakó rękultivációjáľóI van szó, igy kéri elfogadni a képviselő-testülęt ľészéľőla határ
o
zati j av as l atot.
Ez
után szavazásra bocsáda
Véleménynyilvánításra, javaslattételre ad lehetőséget. Megállapítja,hogy az előterjesaésselkapcsolatban vélemény, javaslat nem hangzik el.
a Karcagi
Többcélú KistérségiTársulás működtetésére vonatkozó
megállapodás módosításáról szóló határozaÍi javaslatot előteľjesztés szeľinti formában!
Kisújszállás Váľos Önkormányzatának Képviselő-testii|ete 15 igen szavaza| taľtózkodás mellett elfogadja a javaslatotn és a következőhatározatothozza:
1 nem
szavazat,
2
l 2010. (I.26.) szá m ú łin ko rm á nyz ati határ ozat a Kaľcagi Többcélú KistéľségiTáľsulás műktidtetésére vonatkozó Megállapodás módosításáľól
26
Kisújszállás Város Önkormányzat Képviselő-testülęte a helyi önkormanyzatokról szóló többszöľösen módosított 1990. évi LXV. törvényben. biztosított jogköľében eljáľva, figyelemmel a települési önkormányzatok
1.
többcélú kistéľségitársulásairól sző|o2004. évi CVII. törvényre azalábbiak szerint dönt:
A Karcagi TöbbcéIú KistéľségiTársulás mtíködtetésére vonatkozó jelenleg hatályos Megállapodás az a|ábbiak szerint módosul:
A Megállapodás ,,III. A Társulás részletes feladatai'' című fejezete Bl Ágazati feladatok pontja az
alábbi 6. alponttal egészül ki: ,,6. Kömyezetvédelem A Karcagi Többcélú KistéľségiTársulásnak saját bevétele nincs, amiből finanszírozni tudná a ľekultivált szeméttelepek utógondozását. Ezért a kivitelezés megkezdéséig a Karcagi Többcélú KistéľségiTársulás utógondozásľa minden településsel megállapodáSt köt. A Megállapodás részét képezi az önkormányzatok részéľőladott felhatalmazo nyilatkozat.
185t201
Amennyiben az önkormányzatok az utógondozást nęm teljęSítik,
a
felhatalmaző nyi|atkozat
alapj án a Társulás az utőgondozást az önkorm ány zatok terhére elv égeńeti.
e li.
utęm kĺĺltségeihulladéklerakónként érintő költségek arźnyában költségvetését teľhęl ik.''
A
Megállapodás ,,VII.
A
az
adott önkormányzat
Társulás pénzügyi alapja, gazdáLkodása, Yagyofla" címu fe1ezete 2.
pontjaaz alábbi résszel egészül ki:
települési -A'-,inko'.ányzatok vá|talt pénzugyi hozzá1árulása nem teljesítéseęsetérę a önkormányzatok tĺjbbcélúkistérségitársulásáról szőló 2004. évi CVII. törvény 3. s h) pontja alapján a táľsulási megállapodásnak taItalmaznia kell ,,az onkormányzatok vállalt pénzügyi
hůžaiaruusanem teljesĺtéseesetén irányadó etjarást (a társulás dontésétől függden a társulás tag1aĺ ľészérőta pénzfoľgalmi szotgáltatójuknąk adott, a beszedési megbízás teljesítésére vonątkozó hozzájárutását, felhatatmazó nyilatkozatát, amely alapjón ą táľsulás beszedési megbízást nyújthat be a pénzfoľgalmi szolgáltatóhoz); "
Eľľől étęsĺil:
1. 2. 3' 4.
Dr. Fazekas Sándor (I(arcag, I(ossuth tér l. ) a Társulási Tanács elnöke Valamennyi táľsult önkormányzaÍ Kaľcag VárosiÖnkormányzat PolgármesteľiHivatalGazdálkodási és KistéľségiIroda Kisújszállási Polgáľmesteľi Hivatal Szervezési osztálya
20/1. napiľendi pont:
nlĺt..;"s"tes az Arany János Általános Iskola központi épiiletének (Kálvin u. 3.) infľastrukturális fejlesztéséľeirányuló 1/20l0.(I.19.) ÖM ľendeletben foglalt pá|yázat benyújtásáról
Kecze István: Kiegészítésébenelmondja, hogy ez a pá|yázati lehetőség a napokban kerĹilt kiírásra, és jutott tudomására, ezél| gyors előterjesztés készítésérevolt sztikség. A bizottságok nęm is tudták ęzt megtárgyalni. Apá|yázat benyújtási határideje 2010. fębruár 15. Kéň a tamog atő szavazatokat' meft most nem tervez rendkívüli ülés összehívását, illetvę további pállyázati beadási határidő sęm késztet ęrre. A támogatási intęnzitás a megvalósuló fejlesŹéshez szifüséges teljes költség maximum 80oÁ-a, azaz 20 mil1ió Ft. Kérdésęknek ad helyt. Kérdések hiányában véleményeket, j avaslatokat vár.
Juhász Attila: Csak egy mondatot kíván szólni: az Arany János Általános Iskolára már nagyon ráfér a felrijítás. A saját gyermekének is rossz véleménye van az iskola jelenlegi állapotáról. Nagyon le van lakva az ép;.|et, maximálisan egyetért a pá|yázat benyújtásával, és reméli, hogy sikeres, nyertes pá|yázat lesz.
Kecze István : Tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy hasonló tartalommal már nyújtottak be pźiyázatot. Most sęm kell tulzott ľeményeket tźrylrálni, hiszęn négyszáz-millió Ft a teljes keret, ami kicsit csalóka, hiszen egy önkoľmány zat egy pá|yázatot nyújthat bę. Ez azt jelenti, hogy a 3.200 önkormtnyzatbol 20 önkormányzat nyerhet! Ez egy kicsit nevetséges, mégis javasolja a lehetőség kihasználását' hátha valamilyen csoda folytán Kisújszállás lesz az egyik nyertes a húsz kĺiziil. További vélemény, Javaslat ňiányában ,ruruźźrrruĹocsátja az Arany János Általános Iskola központi épületének (Kálvin u. 3.) infrastrukturális fejlesztésére irányuló l/2010.(I.19.) oM ľendeletben foglalt páIyázatbenyújtásáľól szóló határozatijavaslat elfogadását eIőterjesztés szerinti foľmában!
Kisújszállás Váľos Önkormányzattnak Képviselő-testiilete egyhangú szavazással (18 igen szavazattal) elfogadj a a javaslatot, és a következ ő határozatot hozza''
186t201
27
/2010. (I.26.) számű önkoľmányz ati határozat
az Arany János
ÁItalános Iskola kłĺzponti épĺiletének(Kálvin utca 3.) elemi infľastľuktuľális
fejlesztésére iľányuló 7/2010. (I. 19.) számú ÖM ľendeletben foglalt pályánatbenyújtásáról
Kísújszállás Váľos onkonnányzata úgy dönt, hogy:
l.
Pályázatot nyríjt be
2.
A
az
Arany János Általános Iskola központí épületének (Kálvin utca 3.) elerni
ínfrastrukturális fejlesztéséľetálnogatás elnyerése éľclękébęn.
Képvíselő{ęstület a pályázat előkészítésévelés benyújtásával kapcsolatos 4 963 25O.- Ft sajátero
összegét a 2010. évi költségvetés terhére biztosída.
Költsége
Megnevezés
Az AĺaĺyJános Altalános
központi épületének elerĺli
íFt)
Igényelt összeg (80 %)
Sajáterő
24 8162s0
19 853 000
4 963 2s0
Iskola
infrastrukturális feiI esztésę
Q0
o/o\
3. A Képviselő-testtilet fęlhatallnazza Kecze istván polgánnesteľt és Dr. Kittlinger Ilona
címzetes fójegyzőt a tárgy szerilrti pályázat benýjtásáľa és a pályázaÍ benýjtásálroz szükséges melléklęt szerinti nyilatkozatok aláirására' 4. Jelen pá|yázat esetében pźiyázati díjat lrenr kęll Íjzetni.
Felelős:
Határidő:
Kęczę István polgármester Dľ. Kittlingeľ llona címzetes főjegyzo
2010. február 15.
Erről éľtęsül: l ' Kecze István polgármester 2. Dr. Kittlinger Ilona címzetęs főjegyzö 3. Polgármesteľi Hivatal Pénzügyi Osztálya 4. Polgármesteľi Hivatal Városfejlesztési osztálya 27
/2010.(I.Ż6.) számú önkormányza
ti határozat męlléklete
Kisú iszállás Vá ľos onkoľmányzata 5310 Kisújszállás, Szabadság téľ1.sztlm Tęl.: 59/ 520-222 Fax:59l3ŻI-l39
NYILATKOZAT Alulírott Kecze István polgármester és Dr. Kittlinger llona címzetes fojegyzó, KisújszĺíllásVáros
Önkoľmánpatának képviseletében, a bölcsődék és köżoktatási intézményekinňastruktuľälisfejlesztése, valamint közösségi buszok beszerzése támogatás igénybevételének részletes feltételeiről szőlő Lt}}fi. (I.19.) oM ľendelet felhívására támogatási igény benyujtásával kapcsolatban kijelentem, hogy az Aľany János Általános Iskola Központi eptĺletenek ínfrastrukturálís fejlésztésének(säto risúiszĺliás, Káfui; utca 3.) támogatásból megvalósuló beruházását az tinkormányzat 5 évig az eredeti ľendeltetésének
H:\Szervezés\Pordi Eriko\ÖNKoRMÁNyŻAĄ2o
I0, év\20l0-0I-2ó-képv-test-jlęl-ny,doc
187 t201
megfelelően lrasznosítja, a feladatellátási lrelyet 5 évig netn szünteti rneg, illetve ĺretn adja ál az irť'éznény fęnntartói jogát nem állami fęnntartó részéľe'
Kisújszállás, 2010' januáľ 26. Kęcze
Istvár-l
po1gármester 21
Dr. Kittlingeľ Ilorra cimzętes főjegyzó
/2010.(L2.6.) számú önkorrnányza ti határozat lnelléklete
Kisúiszállás Váľos onkormánvzata 53l0 Kisújszállás, Szabadságtér l. szátn T e1.: 59/ 520-222 F ax: 59/321-139
NYILATKOZAT Alulírott Kecze István polgátrnesteľ és Dľ. Kittlingeľ Ilona címzetes főjegyzo, KisújszáIlás Város
onkonnányzatárrak képviseletében, a bölcsődék és közoktatási intézrnények irifi'ashuktuľális fejlesztése, valamint közösségi buszok beszęľzése tárnogatás igénybevételéllekľészletes feltételeiról szóló |/2010. (I. 19') oM ľelrdelet fe]hívására tálnogatási igény benyujtásával kapcsolatban kijelentenr, hogy az Aľany Járros Altalálios Iskola esetében féľőlrely hiányában 2008/2009- és 2009/2010' tanévbelr lrerrr kęrĹilt
gyemek elutasításľa.
Kisújszállás, 2010' janufu 26' Kęcze István polgármester
Dr' Kittlínger llona címzetęs fő1egyzo
Kiss Endre intĺźznzényiľeferens ]6. ]0 órąkor bejÖtt qZ ülésterembe.
2012' napiľendi pont: Előteľjesztés a Kétdoki Kft_vel fennálló háziorvosi ügyeleti szerzőđésmeghosszabbításáľól
Kecze István: Kiegészítésébenelrnondja, hogy ennek az eloterjesztésnek sęm volt ideje és lelietősége, hogy bízottságok,.szakbizottságok elé kerüljön, ugyanis a Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva Mikotérségi Központi oľvosí Ugyeletí Társulás döntése értęlmében 20l0' febľuár l-jétőlújszolgáltatóval1átták volna ę7 aháziorvosi ügyeleti teendőket. Ennek azúj cégnekaz oEP támogatása csak 2010. március l-jétől biztosított. Ezért sztikséges egy hónappal meghosszabbítani a Kétdoki Kft-vęl fennálló jelenlegi háziorvosi iigyeleti szerződest.
Kéľdésekfeltételéread lehetöséget. Megállapítja, hogy kéľdésnem vetödik fel. Ez utáĺvéleményrýlvánításra, javaslattételre ad lehetőséget. Megállapítja,hogy az előteľjesztéssel kapcsolatban vélemény,javaslat nem hangzik ei.
Ezęk után
szavazásra bocsáda
a Kétdoki Kfr-vei fennálló háziorvosi tigyeleti
meghosszabbításáról szőlĺhatátozati javaslat előterjesztés szerinti formában történö elfogadását!
H:\Szervezés\Porď Eriko\oNKoRMÁNYZAĄ2o
lO. év\ZOlO-Ol-2ó-képv-test-jl
szęrződés
188t201
Kisújszállás Váľos Önkormányzatának Képviselő_testülete egyhangú szavazással (18 igen szavazattal) elfogadja a javaslatot, és a következőhatározatothozza: 28
l
20l 0. (L26.) szá mű
ii n ko
rm
á n
yz ati határ ozat
a Kétdoki Kft.-vel fennálló házioľvosi ĺigyeleti szeľződés meghosszabbĺtásáľa l '/ A Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva MikrotéľségiKözponti orvosi Ügyeleti Táľsulás által lefolytatott eredményes második közbeszerzési eljáľás alapján a nyeftes szolgáltató a szükséges hatósági eljárások és a Regionális Egészségbiztosítási Pénztáľral történő szerződéskötés szabályai miatt 2010. március 1-jétől tudja ellátni a háziorvosi ügyeletet Kisújszállás Váľos tęrülętén.
2'l Kisújszállás Váľos Önkoľmányzata
és a Kétdoki Kft. között fennálló háziorvosi ügyeleti megállapodás január 31-án lejár, ezért a 20 l 0. február 1 -je és februáľ 28-aközötti e|látás biztosítása éľdekébenaz cinkormányzat az l. számű melléklet szerinti megállapodás módosítást köti a Kétdoki Kft.-vel.
20 l 0.
3./
A képviselő-testüIet fe|hatalmazza
Határidő: Felelős:
a polgármestęrt az
20l0. január 3 1 Kecze István polgármesteľ
l.
szźlmű melléklet szerinti szerződés aláirására.
.
Eľľől értesül: 1./ Kecze lstván polgármesteľ 2.l Polgźrmesteri Hivatal Pénzügyi osztálya 3./ Pol gárm esteľi H ivatal I ntézm ényi osztály a 4./ Kétdoki Kft.
28l20l0. (I.26.) számú tinkoľmányzatihatározat 1. számú melléklete Iktatószám:
MEGÁLLAPoDÁS mely létrejött egyrészről Kisújszállás Váľos Önkormányzata (képviselője: Kecze István polgáľmester) mint működtető, (továbbiakban: Önkormányzat), másľészľőla Kétdoki Kft. (képviselője Dr. Gyeľgyói Lászlő és Dr. Kórizs Tamás, Bankszámlaszám: 71745080-2000892l, adoszáma: 13179494-|-16), mint szolgáltató (tov
ább i akban :
S
zo l gál t ató)
között
az a|ábbi felt
éte lekke
l
:
./ Felek a közöttiik fennálló 5820-3 /2005 . számt és a 2340-212006. számú megállapodásokkal módosított 5099-6/2004. szźlmű háziorvosi iigyeleti ellátás tárgyú szerződés 2'/pontjának első mondatában szeľeplő ,,5 éVre'' szövegľész ,,-t 2010. februáľ 28-ig" szövegrészľe módosítják. 1
Ż./
A
szerződés többi pontja változatlan maľad.
3'l Jelen szeľződést a felek elolvasás és éľtelmezésután mint akaľatukkal mindenben egyezőt helyb enha gy olag alźńr ják.
Kisrijszállás, 20l0. .........hó.....nap
Szolgáltató
Onkormanyzat
20/3. napirendi pont:
Előteľjesztés a központi oľvosi ügyeleti szoIgáltatás Kisújszállás Váľosban történő ellátásának egyes kérdéseiľŕĺl
Kecze István: Kiegészítésébenelmondja, hogy azelőzo előterjesztéssel összefliggő újabb előterjesztésľől van szo. Az Új szolgáltató cég oEP finanszírozásáva| kapcsolatosan kell két hatźrozatot elfogadni. A határozatijavaślatbań megfogalmazásra került, hogy a nyeftęS szolgáltató a
RpÁl-ľłpD Kęľęskedelmi
és
EgészségügyiSzolgáltató Kft' lętt. Az ő engedélyük beszerzéseihez, azoEP ťlnanszirozás biztosításához szĺikségesaz itt talá|ható két hatáľozati javas\at elfogadása, valamint annak męllékletekénta feladatátadásról szóló szęrzodés támogatása. Kéľdésfęltęvésľe ad lehetőséget. Megállapítja,hogy az előterjesztéssel kapcsolatban kéľdésnem vetodik fel. Ezęk után véleménynyilvánításľa,javaslattételre ad lehetőséget. Megállapítja, hogy vélemény,javaslat nem hangzik el, így szavazásra bocsátja a központi orvosi ügyeleti szolgáltatás Kisújszállás városban tör1énő ęllátásának egyes kérdéseiľőlszóló hatál'ozati javaslat el őterj
esztés szerinti foľmában töľténő
el
fogadását
!
Kisújszállás Váľos onkormányzatának Képviselő-testiilete egyhangú szavazással (l8 igen szavazattal) elfogadja a javaslatot, és a követkęző határozatot hozza'. n ko ľm á nyz ati hatá r ozat orvosi ügyeleti szolgáltatás Kisújszállás városban történő ellátásának egyes kéľdéseiről
29 1201 0. (I.26') szá m ú ö
a központi
l./ Kisújszállás Város Önkoľmányzata az önkormányzatokról szóló 1990' évi LXV. töľvény 8.s bekezdése továbbá az egészségugyľől szóló 1997. évi CLIV. tcjrvény (továbbiakban Eütv.) l52.s bękęzdés c.) pontja alapján felelős
a
(4) (1)
háziorvosi ügyelet egészségügyiközszolgáltatás biztosításáéľt.
Kisújszállás Város Önkormányzata Ecsegfalva Község Önkormányzatával és Kęnderes Város
onkormányzatával közcisęn a helyi cinkormányzatok társulásairól és egyiittműködéséről sző|o 1997. évi CXXXV. törvény (A továbbiakban Ttv') l6.$-a alapján a 6112009. (III. 19.) számú határozatával ę közszolgźiltatás segítésérelétrehoŻa a Kisújszállás, Kendeľes, Ecsegfalva MikrotérségiKözponti Ügyeleti Társulást (továbbiakban: Társulás). A Ttv. 3 s (2) bekezdése alapján "a helyi önkoľmányzat feladatellátási
kötelezettségét nęm érinti a társulás létręhozása.''
A
Társulás a kizbęszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény Harmadik rész VI. fejezete szerinti közbęszęrzésí eljárás alapján létrejott 581-1/2010. számú megállapodást kötötte Vállalkozóval.
2.l Kis{ljszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete tudomásul veszi, hogy a Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva MikrotérségiKözponti orvosi Ügyeleti Táľsulás (továbbiakban Táľsulás), mint közbeszerzési ajánlatkérő KisűjszáIlás, Kenderes és Ecsegfalva települések vonatkozásában a központi oľvosi tigyeleti szolgáltatás ęllátása érdekébęnközbeszerzési eljárást folytatott le, amely eredményesen zátu\t az 581-1/2010. számú megállapodás megkötésével. A nyertes szolgáltató a REALMED Kereskędelmi és Egészségügyi Szolgáltató Kft. lett.
A
Képviselő-testület úgy dönt, hogy a központi orvosi ügye|eti szolgáltatás Kisújszállás városban történő ellátását a REALMED Kereskędelmi és EgészségtigyiSzolgáltató Kft. (székhely: 2310 Szigetszentmiklós, Tordai u.7/a', adőszám'. 14563160-1-|3' képviseli: Dr. Hőnyi Péter Károly ügyvezető) végzi2010. március l. napjától. 3./
4.l A Képviselő_testiilet hozzájźrul ahhoz, hogy a REALMED Keľeskedelmi és Egészségügyi Szolgáltató Kft. szeľződést kössön
az illetékes EgészségbiztosításiPénztáľral annak éľdekében'hogy
a
szolgáltatást végző kft. megkapja.
a
tevékenységEgészségbiztosítási Pénztári Íinanszíľozását közvetleniil
5'l A Ttv.3.$ (2) bekezdésére és az Eütv. 152.$ (1) bekezdés c.) pontja alapján az58l-lĺ20l0. számú szerződés nem minősül az Eütv. 31.s (3) bekezdés b.) pontja szeľinti feladatátadási megállapodásnak, ezért az łinkoľmányzat a háziorvosi ügyelet egészségĺigyikłizszolgáltatást a határozat 1. számú mellékletét képező megállapodásban adja át. Az önkormányzat a megállapodás aláír ásźlra fęlhata]mazza a po l gárm estert.
Felelős:
Határidő:
KęczeIstvánpolgármester 2010. janufu 28.
6.lEhatározat elfogadásának napján a kcĺzponti oľvosi iigyeleti szo|gáltatás Kisújszállás városban tĺjrténő ellátásának egyes kérdésęirőlszóló 8/20l0. (I. l3.) száműhatározathatá|ytúveszti. Erľől értesül: l. Kecze István polgáľmesteľ 2. Polgáľmesteri Hivatal Városfej lesztési osztálya
3. REALMED Keľęskedęlmi és Egészségügyi Szolgáltató 4. Kenderes Váľos Önkoľnányzata 5. Ecsegfalva Község Önkormányzata 6. Polgármesteľi Hivatal Intézményiosztály 1. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi osztálya
Kft.
29l20l0. (I.Ż6.) számű önkoľmányzatihatározat
l. számú melléklete
Iktatószám:
FELADAT-ÁTADÁSI sZERZoDÉs
amely létrejött egyľészrő| a ................ onkoľmányzata (székhelye: ..........' adószáma: ........) bankszámlaszáma: képviselĺíje: ...................) mint megrendelő - a továbbiakban: Megrendelő, másľészről REALMED Kereskedelmi és Egészségügyi
Kft.
(székhely:2310 Szigetszentmiklós, Toľdai u.7la',adőszźlm: l4563l60-1-l3, képviseli: cégtregyzékszáma 01-10_041043, bankszámlaszáma 1040121350505557-5350l008) mint szolgáltató - a továbbiakban: Szolgáltató között a Kłizponti oľvosi iigyeleti szolgáltatás ellátása ...... te|epülésen. Szolgáltató
Dr. Hőnyi PéteľKároly iigyvezető'
Pľeambulum
A
Megľendelő az önkoľmányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8.$ (4) bekezdése továbbá az egészségügyľőlszóló 1991. évi CLIV' törvény (továbbiakban Eütv.) l52.$ (1) bekezdés c.) pontja alapján felelős a háziorvosi ügyelet egészségügyikozszolgáItatás biztosításáért. A Megľendelő a helyi cinkoľmányzatok társulásairól és együttmúködéséľől szóló 1997. évi CXXXV. töľvény (A továbbiakban Ttv.) 16.$-a alapján e közszolgáltatás segítéséretársulást hozott létre. A Ttv' 3.$ (2) bekezdése alapján "a helyi önkormányzat feladatellátási kĺitelezettségétnem éľintia táľsulás létręhozása.''
1911201
A Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva
orvosi Ügyeleti Társulás
MikľotérségiKözponti
a
közbeszerzésekrő| szóló 2003. évi CXXIX. tcirvény Harmadik rész VI. fejezete szeľinti közbeszeľzési elj árás alapján létrej ött 5 8 1 - /20 l 0. számú megál lapodást kcitöttę Vál lalkozóval. A Ttv.3.s (2) bekezdésére és az Biitv. l52.s (1) bekezdés c.) pontja alapján az58l-ll20l0. számú 1
szerződés nem minősül az Eiitv.3l.s (3) bekezdés b.) pontja szerinti feladatátadási megállapodásnak, ezért megrendelő a házioľvosi ügyelet egészségiigyi ktizszolgáltatást e megállapodásban adja át Vállalkozőnak,azza| hogy a Felek a Társulás és a Vállalkozoközott léĺ'ejött 581-l/2010. szám,Ĺlszęrződést, mint a|apszerződést tękintik iľányadónak
a
jogviszony szempontjából.
A szeľződés tárgya településen a központi orvosi Megrendelő megrendeli a Szolgáltató pedig elvállalja ügyeleti ęllátáS biztosítását ajelen szerződésben neghatározott feltételęk szęrint.
1. A
Szolgáltató vállalja, hogy az l. számú mellékletbęn meghatározott napokon, időtartamban a háziorvosi ügyeleti egészségügyi ellátást - a vonatkoző jogszabályok, különösen a finanszírozásra vonatkozó jogszabályok alapján - folyamatosan végzi. Az ellátás folyamatosságának biztosítźsaa
2. A
Szolgáltató feladata.
Az
1
. szám,Ű melléklęt csak a Megrendelő egyetéftésévelmódosítható.
A szeľződés időtartama
3. A
Fęlęk jelen szerződést határozott időľe, 2010. rnárcius
l'
és 20l5. január
3l. közötti
időtaltamra
hozzák |étĺę.
A teljesítés helye
4. A szeľződés te|jesítésénekhelyszíne, amely a Szolgáltató .. '.' település kozigazgaÍási területe - ..:.... - Ugyeletiközpont:Kisújszállás
tertileti ellátási kötelezettsége;
A|apvető l<ötelezettségek
5' A
szolgáltatás ellátásához szükséges működési engedélyt Szolgáltató köteles megkérni az Allrami Népegészségügyiés Tisztiorvosi Szolgálattól.
6.
Szolgáltató köteles a fęladata ęllátásához szükséges, a vonatkozó jogszabályi, szakmai előírásoknak
megfelelő szemé|yzetet' helyiségeket, felszeľelt járművet, eszközcjket biztosítani, és üzemeltetni mindęnkor hatályos jogs zabá|yi
ęl
a
őírásoknak megfelelően.
t. Az ügyeleti ellátással kapcsolatos valamennyi költséget és díjat (pl: közüzemi díjak) a Szolgáltatő viseli.
A
Szolgáltató kötęlęs gondoskodni a tevékenységesorán keletkező veszélyes hulladék vonatkozó és hatályos jogszabályi e1cĺírások szęľintięlszállításáró1és megsemmisítéséről. 9.
A
Szolgáltató
e
szęrzódés szeľinti tevékenységéről minden
Megrendelőnek.
A szerződésszegés j ogkövetkezményei
év márciusában beszámol
a
192t201
l0' A Felek kijelentik,
az
hogy a szęrződés bármílyen okbó| töfténő megszűnése ęsętén a Szolgáltató köteles
ĺigyeletre vonatkozó hatályos jogszabá|yok, alapján ęlőírt dokumentációs nyilvántartási rendszereket, az adatokkal együtt a feladatot ellátó új szo|gáltatő részéręátadni, ennek hiányában a Megrendelo (iIletőleg illetékes önkormányzat) egészségügyi szolgáltatásaival fogla|kozó szerve részére.
Egyéb rende|kezések 11.
E megállapodás alapján a Megľendelő hozzájáru| ahhoz, hogy megkösse a közvetlen ťlnanszírozási szęrződést a REP-pel.
a
Szolgáltató kezdeményezze és
12. Szerzođő felek megállapodnak abban, hogy jelen megállapodás hatályba lépésénekfeltétele, hogy a Szolgáltató a működési engedélyt megkapja.
l3. E megállapodás az 58l-1l20l0. számú szeľződésse| együtt éľvényesés alkalmazandó' ellentmondás ęsętén az 58l-1/20l0. számú szerződés azirányadó' 14. E megállapodás az58l-112010. számú szęrződés hatályának megszűnése napjánhatályát vesŹi' 15. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a közöttLik
felmerült vitákat, illetvę a megállapodásban nem rendezett kéľdéseketęlsősoľban egymás között rnegállapodással ľendezik, ennek hiányában kikérik az ÁNľSz és vagy az orvosi Kamaľa Etikai Bizottságának véleményét.Ha az előbbiek nęm vezetnek eredményre a felek a Kaľcag Váľosi Bíróság illetékességétkötik ki.
16.
A jelen
szerződést
- amely öt
egymással szó szerint megegyező eľedeti pé|dányban készült - a
szęrződő Felek elolvasták és mint akaratukkal egyezőt aláirták.
Kisújszállás, 2010.
Megľenđelő
Szolgáltató
1. suímúmelléklet:
Ü gy eleti szo lg lttat idej e :
Az év minden napjdn: - hétköznapokon 16.00 - 08.00 óľa kcizöťt, - a hét utolsó munkanapján (pénteki munkarend) 12.00 óráto!, - hétvégénés munkasztineti napokon 24 őrátban.
Kecze István: Szavazásra bocsátja a Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva MikľotérségiKözponti orvosi Ügyeleti Tiáĺsulás táľsulási megállapodásának és alapítő okiratának módosítására, megállapodás Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva Mikrotérségi Kĺizponti orvosi Ügyeleti Társulás működtetésére vonatkozó hatźrozatijavaslat előterjesztés szeľinti formában töľténő elfogadását!
1931201
Kisújszállás Váľos onkormányzatának Képviselŕĺ-testületeegyhangú szavazással (18 igen szavazattal) elfogadja a javaslatot, és a következóhatározatothozza: 30/201 0. (I'26.) szá m ú iin koľmá nyz ati határ ozat
a Kisújszállás, Kendeľes' Ecsegfalva MikrotérségiKözponti orvosi Ügyeleti Táľsulás
táľsulási
megállapodásának és alapító okiratának módosításáľa
1'l Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülęte a Kisújszállás, Kendeľes, EcsegfaIva MikrotéľségiKözponti orvosi Ügyeleti Társulás mĺiködtetésére 2009. március 19' napján kötött
Megállapodás (továbbiakban: Megállapodás) 5. pontját a kövętkezőľe módosítja: ,,5. A teiľsukíslíltal ellĺitotĺfeladat, hutĺÍskör és szolgĺÍItatĺis: Az egészségügyről szóló 1997. évi CUV. torvény l52.$ c.) ponĘa alapján az alapellátóshoz a feladatellátási kapcsolódó ügyeleti ellátás,,ügyeleti elláĺás megszeł'vezéséneksegíĺésére, lefolytatására, az Ĺigyelet kiválasztasára irdnyuló kozbeszerzés átvállaló szolgálĺató kotelezettsé4et közös
kie gés z ítő
fi n a n s z í'r ozá
SzclkĺÍgazatszĺűm:
s
ár a
862 ] ćiltąldnos jaróbeteg-ellátćls
Alaptevékenysége
Szakfeladat szdmír: 2009.l2.3I -ig
2010.0I.01-től
851219-1 alapellátáshoz kapcsolódó Ĺigyeleti ellátćls 862101 háziol'vosi iigyel'eti ellátás
Kis egítő és v ĺiIlal koztűs i t evék e ny s ége :
A társulás kisegítő és vćłlląlkozási tevékenységet neln végez''' onkormányzatának Képviselő-testülęte a Kisújszállás, Kenderes, Ecsegfalva MikrotéľségiKözponti oľvosi Ügyeleti Társulás 2009. máľcius 19. napján kelt Alapító okirat
2.l Kisíljszállás Város
(továbbíakban: Alapító okirat) 5. pontját a következőľe módosítja: ,,5.
A tĺírsulĺísáltal ellátottfeladat, hatdskör és szolgĺiltatds: Az egészségügyről szóló 1997. évi CUV. toľvényI52.s c.) pontja alapján az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátás,,ĺigyeleti ellatás megszervezésének segítéséľe,a feladatellátási kotelezettséget ánálląló szolgáltató kiválasztásara irányuló közbeszeľzés lefolytatásdra, az iigyelet közos kiegés zítő finans zíroz ás ár a
SzakĺźgazatszĺÍm:
862I áltąlános járóbeteg-ellátás
2009.I2.3I-ig 201 0.0I .0 ] -től
862
Alaptevékenysége Szakfeladat szdma:
85]2I9-] alapellatashoz kapcsolódó ügyeleti ellátás 10
] háziorvosi ĺigyeleti ellátás
Kis egítő és v ĺźIlaIko ztisi tev ék e ny s ége :
A társulás kisegítő és válląlkozási
tevĺźkenységetnem végez."
Erľől értęsül: 1. Kecze István polgármester 2' Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési osztálya 3' REALMED Keręskędelmi és Egészségügyi Szolgáltató Kft.
4. 5. 6. ' '7
Kęnderęs Város ÖnkoľmányzaÍa EcsegfalvaKözség Önkoľmányzata Polgármesteri Hivatal Intézményi osztźiy Polgármesteri Hivatal Pénzügyi osztálya
194t201
2014.
napiľendi pont:
Előteľjesztés a Kaľitatív Onkéntesek Kisújszállási Egyesiilete kéľelménekelbíľálásáľól
elmondja_bizonyźra értęsültek a képviselőtársai is arról - hogy 2009. Kecze István: Kiegészítésében 3l. napjával átszęrvęzés folytán megszűnt, illetve a karcagi, kisújszállási váľosok esetében Túrkęve székhellyel működik tovább a Magyar Vöľöskeľęszt' A terĹileti szervezęt volt vezetője kerestę meg azzal, hogy egy egyesület létrehozásával a képviselő-testület támogassa a működésüket úgy, hogy továbbra is biztosítja a Kálvin u.7. szám alatti iroda- és raktár-helyiség bérleti díjának elengedését' tehát a Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete részéľeis változatlan feltétellel, változaI|an körülmények közcitt biztosítsák a további működést. Feladatuknak továbbra is a korábbi céljaik ellátáSát tekintik. A december
Vöľöskeręszt hozzájárult ahhoz, hogy a decembeľ 3l -én leltárba vett, minden jegyzékben szereplő tárgy és adomány átadásľa keľüljön az egyesület részérę. Kérdéseknek ad lehetőséget.
Tatáľ Zoltán: Kéľdezi, hogy az ''A'' vá|tozat e|fogadása esetén milyen feltételekre és milyen időtartamra
gondolnak?
Kecze István: Tatár Zoltán alpolgármester kérdésérea vdląsz: Az "A" változat elkészítésekorazt gondolta, hogy addig, amig ez az egyesület, ęZt a fajta tevékenységet folytatja. Most nem lehet ezt meghatározni, tehát határozatlan időre kötnék a bérlęti szerződést, amennyiben nincs más javaslat. Megiegyzi, hogy
a bérleti szerződésben van egy 30 napos fęlmondási lehetĺĺség,Vagy amennyit kikötnek a fęlek. További kérdéshiányában véleménynyilvánításľa,javaslattételľęad lehetőséget.
Nagy István Zoltźnz Véleményébenelmondja, hogy az ,,A" változat elfogadását támogatja. Indoklásként elmondja, hogy látható, hogy egyre nagyobb szükség van az ilyenfajta tevékenységre.
Szabó Lajos: Hasonlóképpen kell nyilatkoznia, hiszen olyan tevékenységetvégeznek, amit rajtuk kívül szinte senki. Ilyen méľtékbenez a fajta tevékenységmás szervezet által nęm működik, még ha próbálkoznak is. Itt egy bejáľatott szęrvęzetről van, ľendkívüI kiterjedt ismeretségi körrel. Többęk között csak a véľadás szervezését említi, ami olyanfajta tevékenység, amit mások, más módon nem tudnak pótolni. Ezen kívül olyan feladatokat is felvállalnak, amiben szintén egyedülállóak a véľadáson kívül. Gondol itt a kölcsönzési, akár a különböző egészségügyi felmérések, különböző egészségügyi szolgáltatások terén is. Nagyon nagy luxus lenne az önkoľmányzat részéro!,ha hagyná veszendőbe menni azt a kapcsolat-rendszeľt, amit kialakítottak a lakosság olyan rétegével, akik ełTe nagyon rászoľultak. Nagyon sok önkéntes segítő munkájáľól mondanának le abban az esetben, ha nem biztositana az önkoľmanyzat helyet résziikre.
Nem elfelejtenđő az sem, hogy lęsznek bevételeik, hiszen ezek adományokból valósulnak meg, de aú' gondolja, hogy amennyiben lemond erről a bérleti bevételľől az önkormányzat, iĺtkźbbhozadéka lesz ebből' mintsem pénzngyi mínusza. Sokkal nagyobb az anyagiakban mérhető hozadéka egy ilyen szęwęzet meglétének
Demeteľ Jánosné: Bejelenti érintettségét,mert néhány képviselőtársával együtt, ő is alapító tagjai lett ermęk a karitatív egyesületnek. a bejegyzése folyamatban van. A legelső tevékenykedéseaz,hogy a helyi szociális otthon részére ruhaneműt, ágyneműt pľóbál beszerezni, gyűjteni minden foľrásból. Ezértis kéri a képviselő-testületet és a váľos minden lakóját' hogy akinek ilyen felesleges dolga van, adja le a volt Vöröskereszt helyiségében.Akinek van kedve, csatlakozzon a kaľitatív
ÁbľĺLukácsné: Véleményébenelmondja, hogy ennek a szervezetnek
egyesülethez!
1951201
Juhász Attila: Szęľętnébejelenteni ő is érintęttségét,hiszen ő is benne
volrt az egyesület alapításában. E'lmondja, hogy minden korosztály számźra próbál majd segítséget nyújtani ez az egyesulet kifejezetten Kisújszállás lakosságára koncentľálva' A nyilvánosságot megĺagadva elmondja, hogy báľkinek, bármilyen felajánlása Van, tegye męg, meft helyben lesz felajánlva! Ha a vörciskęreszt męgszorításokat hajt végre, akkor összęfogással kell pótolni tevékenységét.Az,,A" v
áltozat
e
l
fo gadá
sát támo gatjal.
Szabó Tąmás ą Móricz Zsigmond Gimnázium igazgatója
]
6.20 órąkor bejott az ülésterembe.
Szepesi Gyula: Nem jelenti be éľintettségét,de támogatni fogja az"A" változat elfogadását! Biztos abban, hogy lesz ęnnek az egyesüIetnek anyagi bęvétele is, amit najdaz egész váľos figyelemmel tudj kísérni, hiszen évente a Kisbĺróban számolmajd be ęrľől. A város majd \áthatja, hogy mire fordĺtja a kapott adornányt' Tudja, hogy nem lesz e tekintetben semmiféle gond és probléma!
Demeter Jánosné: Elmondani kívánja' hogy
a
vezetőségi tagok ismertek, tehát már
a
bejegyzés
folyamatban van- Az ágyneműgyűjtés is szigorú nyilvántaltás alapján kezdődött meg, de a kiadás is ilyen szigorú számadás a|apján fog tcifténni.
Kecze István: Hallhatta a képviselő-testület, hogy az egyesület bejegyzése folyarnatban van, éppen ezéft ezt majd figyelembe kell venni a szęrződést kötĺj feleknek, ugyanis csak bejegyzett egyesülettęl köthęt az önkoľmányzat szerződést' Kéľi,hogy ennek figyelembevételével döntsön majd a testtilęt a változatokľól.
Szabó Lajos: A szeľvezet nevét kívánja hangsúlyozni, hogy a köztudatban jobban lnegmaľadjon: Kaľitatív Önkéntęsek Kisújszállási Egyesü|ete.
Kecze István: Megköszĺini az elhangzoľt véleményękęt. További vélemény,javaslat
hiányában
döntéshozatalt javasol.
Javasolja, hogy az alapító képviselők ne legyenek kizárva a szavazźsből. Kéri, hogy a bejelentések sorrendjében dĺintsenek az érintętt személyekrő|. Először kéri, hogy Demeter Jánosné képviselőasszony ne legyen kiztlrva a döntéshozatalból. Szavazásra bocsátja a határozati javaslat ily formában történő elfogadását!
Kisújszállás Város onkormányzatának Képviselő-testütete egyhangú szavazással (18 igen szavazattal) elfogadja a javaslatot, és a következohatározatothozza: m ú ön koľmá nyzati határ ozat Demeteľ Jánosné sz€mélyesen éľintett telepĺilésiképviselő dtintéshozatalban való részvételéľől
3l ĺŻ01 0. (I.26.) szá
a Karitatív Önkéntesek Kisťrjszállási Egyesülete kérelméről szóló előterjesďéstárgyalźlsa során Dęmęter Jánosné személyesen érintętt települési képviselĺĺta döntéShozatalból nem zárjaki. Kisújszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy dönt, hogy
Erről értesül: 1.) Kecze István polgármester
2.) Demeter Jánosné települési képviselő
Kecze István: Juhász Attila képviselő úr se legyen kizárva a döntéshozatalból. Szavazásra bocsátja hatfuozati javaslat ily formában töľténő elfogadását!
a
1961201
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő_testülete 17 igen szavazat, taľtózkodás mellett elfogadja a javaslatot, és a következőhatározatothozza: 32
l
20l 0. (I.26.) számű
ö n
ko ľm á
n
0 nem
szavazat,
1
yz ati hatá r ozat
Juhász Attila személyesen érintett telepiilési képviselő döntéshozatalban való részvételéľől Kisújszá||ás Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Karitatív Önkéntesek Kisújszállási EgyesĹi|ete kéręlméről szóló előterjesztés tárgyalása soľán Juhász Attila szęmélyesen érintett települési képviselőt a döntéshozatalból nem
zárjaki'
Erröl értesül: 1.) Kecze István polgáľmester 2.) Juhźsz Attila települési képviselő Kecze István: Ábľi Lukácsné képviselő aSSZony is alapító tag, igy kéľi, hogy az ő személye se legyen a döntéshozatalból kizárva.
Szav azásra bocsátj a a határ ozati j avas l at i ly fo rm ában töft énő el fogadását
!
Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 17 igen szavazat, taľtózkodás mellett elfogadja 33
l
a
javaslatot, és a kövętkęzőhatározatothozza:
1 nem
szavazat, 0
2010. (I.26.) szá m ú iin koľmá nyz ati határ ozat
Abri Lukácsné személyesen érintett települési képviselő döntéshozatalban valĺíľészvételéről Kisrijszállás Város Önkormányzati Képviselő-testülete űgy dönt, hogy a Kaľitatív onkéntesek Kisújszállási Egyesülete kére|méről szóló előteľjesztés tárgya|ása során Abľi Lukácsné személyesen érintett telepiilési képviselőt a döntéshozata|ból nem zárjaki' Enőlértesül:
l.)
Kecze István polgáľmester
2.) Ábri Lukácsné települési képviselő Kecze István: Ezęk után megállapítja, hogy valamennyi képviselő az "A" változatot, mint önálló
határozatottámogatta azzal a kiegészítéssel,hogy minderre az egyesület bejegyzése után kerülhet sor. Szavazásra bocsátja a Karitatív Önkéntesek Kisújszállási Egyesülete kérelmének elbírálásaról szóló hatźlrozati javaslat ,,A'' vźiltozatának előterjesztés szeľinti formában töľténő elfogadását!
Kisújszállás Város Önkormányzattnak Képviselő-testülete egyhangú szavazással (18 igen szavazattal) elfogadja a javaslatot, és a kövętkęzohatározatothozza: 3 4
a
l20l0.
(I.2-6.) szám
ú łin ko ľmá nyz ati határ ozat
Kaľitatívonkéntesek Kisrńjszállási Egyesülete kéľelménekelbíľálásáľól
Kisúj szállás váľos Önkorm ány zati Képviselő-testiilete úgy dönt, hogy
1.
a Kisújszállás
Vöröskeľeszt
:
Ká|vin u. 7. szám alatti iľoda- és ľaktáľhelyiséget- melyet korábban a bérelt ingyenesen a Kaľitatív onkéntesek
Teľiileti Szervezete
Kisújszállási Egyesülete hasznźůatába adja, melyre az egyesület bejegyzése után keľülhet Soľ.
Ż. Felkéľia Kisújszállási
Váľosgazdálkodási Kft-t, hogy mint az ingatlan kezelóje, ezen
hatarozat jogerőre emelkedéséről számított 5 napon belül kösse meg a béľleti szerződést.
197 t201
Felelős:
Kisújszállás Város PolgármęSterę Dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző
Hatáľidő.
20 1 O.február 28.
Eľľől értesül: l.) Kecze István polgármesteľ 2.) Dr. Kittlinger Ilona címzetes főjegyző 3.) Polgáľmestęľi Hivatal Építésiés Váľosüzemeltętési osztály 4.) Kisújszállási Városgazdálkodási Kft. 5.) Kaľitatívonkéntesek Kisújszállási Egyesülete Dr. Majtényi Erzsébeĺvagyongazdálkodási Ĺłgyintéző ] ő.30 órakor kimenĺ ąz Lilésteľenlből' Deméné Dľ. Demeter Judit építésiés városüzemelteĺési oszĺályvezető ]6'30 órąkor bejöĺĺ az iilésteľembe. 20. napirendi pont: Tájékoztatő a két ü|és kiizött töľtént fontosabb eseményekről
Kecze István: Felhĺvja a Képviselő-testület figyelmét a Karcagi Rendőľkapitányság vezető úr tájékoztatőira' a Kisújszállási Rendöľőľs megbízott őrspaľancsnoka is jelezte a köľzęti megbízottak körzetéÍ, nevét, fogadónapj át, eléľhetőségét.
TaláIhatnak még egy megyei rendőrkapitány úrtól származo levelet a mellékletek között, aki a korábbi megkeľesésľeválaszolva jelezte 2008. dęcember 12-én, hogy az Aľany János u. 6/b. számú épületben bekövetkezett robbanással kapcsolatos nyomozás jelenleg is folyamatban van' és annak hatáľidejét 2010. március l 8-ig hosszabbították meg. A Jobbik Magyaroľszágér1 Mozgalom Kisújszállási Szęrvezetének megalakulásáľól" újjáalakulásáról is kaptak tájékoztatást Nagy Lajosné ęlnök aSSZony személyében, aki jelenleg is körünkben található. Üdvĺĺzlia képviselő-testület nevében! Ezt is a két ulés között töftént fontosabb eseményekről szóló tájékoztaÍőban Szeľęttę volna a képviselő-testület tagjainak tudorĺására hozni. Kérdésęknęk ad helyt. Kérdések hiány ában véleményeket, javaslatokat váľ. Vélemény, javaslat hiányában szavazźsra bocsáda a két ülés között töftént fontosabb eseményekről szóló tájékonan fu domásulvételét el őterj esztés szęrinti form ában !
Kisrĺjszállás Város onkoľmányzatának Képviselő-testiilete egyhangú szavazássa| (18 igen szavazattal) tudomásul veszi a két iilés kiizött tiiľtént fontosabb eseményekről szóló tájékoztatőt.
21. napirendi pont:
Inteľpellációk
Kecze István: Elől Dr. Ducza Lajos alpolgármestęr úr interpellációs válaszatalálhatő27/1 sorszäm alalt' Kérdęzi alpolgármester uľat, elfogadja-e a kérdéséreadottválaszt?
Dľ. Ducza Lajos: lgen, elfogadja. Kecze István Szayazásra bocsátja az inteľpellációs válasz elfogadását!
Kisrĺjszállás Váľos onkoľmányzatának Képviselő-testülete |7 igen szavazat, 1 nem szavazat, taľtózkodás mellett elfogadja az inteľpellációs választ.
198t201
Kecze István: A következő választ Tuka Antal képviselő úľkapta 27l2l1 sorszám alatt címzętes főjegyzó asszonytól. Kérdęzi képviselő uľat, elfogadja-e a kérdéséreadott választ?
Tuka Anta|: Igen, a választ elfogadja. Kecze István; Szavazásra bocsáda az inteľpellációs válasz elfogadását!
Kisújszállás Város onkoľmányzatának Képviselő-testülete 17 igen szavazat, taľtózkodás mellett elfogadja az inteľpellációs választ.
l
nem szavazat,
0
ő Kecze István: Tuka Antal képvisęló iľ 21l2l2 sorszám alatt található második interpellációs kéľdésére
adott választ.
Kérdęzi képviselő urat, elfogadj a-e a választ?
Tuka Antal: Elfogadja avá|aszt. Kecze Istvá
n; S
zav azásr a bocsátj a az inter pe|láci ós
v ál
asz
e
l
fogadását
!
Kisújszállás Váľos onkoľmányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (18 igen szav azattal) elfogadja az inteľpellációs választ.
Kecze István: Boncz Lajos képvisęlo ir 2113 sorszám Megkéľdeziképvise|ő urat' eIfogadj a-e a választ?
a|att
kapott vźiaszt kéľdéséľe.
Boncz Lajos: Igen, elfogadj a a v álaszt. Kecze Istvá
n
: Szav azásr a bocsátj a az interpellációs vál asz
e
lfogadását
!
Kisújszál|ás Váľos Önkoľmányzatának Képviselő_testiilete egyhangú szavazással (18 igen szav azattal)
e
lfo ga dj a
az inte ľpellá ciós vá laszt.
Kecze István: Demetęľ Jánosné 2ll4 sorszám alatt kapott két felvetéséľevá|aszt. Kéľdeziképviselő asszonyt, elfogadj a-e a v álaszt?
Demeteľ Jánosné: A választ elfogadja. Ha nem is egy hét alatt, de elintéződött a dolog. Köszöni
a
hozzáfordulók nevében is az intézkedést polgármester rirtól. A Malom utca kereszteződésében a kijelölt gyalogátkelőhelynél néhány napon belül visszafordításľa került a tábla, de szeretne a lelkivilágába látni annak az embemek, aki egy ilyen forgalmas gyalogátkelő helyen megfoľdította atáb|át, ahol ľengeteg iskolás és óvodás gyeľmek jár. El fogadj a a v álaszokat|.
Ke cze Istvá
n
: Szav azásr a bo
c s átj
a az interp e|láci
ó
s vál
as
z
e
I
fo gadás át
!
Kisújszállás Váľos onkoľmányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (18 igen szav azattal\ elfogadj a az inte ľpellációs vá laszt.
Kecze István:
A 2ll5
sorszám alatt Demeter Jánosné képviselő asszony két további felvetésérękapott
vtiaszt. Kérdezi képviselő asszonyt, elfogadj
a_e a v tůaszt?
199t201
Demeter Jánosné: A válaszokat el fogja fogadni, de szeretne ęhhez is néhány gondolatot füznj. Ezęket az interpellációkat már 2006-ban, Ż007-ben, 2008-ban beadta, amik nagyon fontosak számára, legalább annyiľa, mint az ott lakók számára. Tudomásul veszi" és el is fogadja, hogy ez a terület nem alkalmas sem játszőtér, sem focipálya kiépítéséľe, de gondolkozott azon, hogy a bętervezett 20 méter szélességű rit, ami be van tervezve, gyorsforgalmi út lęsz-ę vagy milyen. Tudomásul veszi, de továbbra is azt gondolja' hogy gondolkozni kellene a jövo képviselő-testületének is azon, hogy a város kelęti részénis épüljön már egy játszótér.Lehętazt mondani' hogy van a lakótelepen, de el tudja képzelni a lakótelepen élők arcát, amikor majđaz a sok hátrányos helyzetű gyerek meglepi a játszóterüket. Önállóan, a város keleti részénélő gyermekeknek is kęresni kellene egy alkalmas területet a játékľa'
A
legnagyobb gond a töľmelékkel van. Ezt a 2001 évi lakossági fórumon is fęlvetettę egy hölgy. Tizęnvalahány évvel ezelott, az akkoľi szennyvízberuházás kapcsán keľült oda a törmelék. Ha akkoľ nagyobb lett volna aze|lenorzé1 akkoľ ma nem lenne ott, mert a beruházótól rneg ke]lett volna követelni, hogy szállĺtsa el onnan. A legutóbbi ritépítésekkapcsán is odahoľdták a kitennęlt törmęlékęt, de a beľuházás végeztéveleltĺint onnan. Ha valaki ezt régen neIn követelte meg' akkor valakinek mégis csak fęl kellene ęńvállalni akkor is, ha jelentős költséggeljár. Bĺzik abban, hogy a rekultivációs pá|yázat keretébe majd beleféľ.Elfogadja aválaszt. A második problémája a Keleti Temető ravatalozó hetyiség létesítésévelkapcsolatos. Nem gondolta Sosem, hogy egy kft-nęk - Szilęncium Kft-nęk - kęllęnę ravatalozőt építenie. Nem tudott arról sem, hogy
a nyugati temętő ęsętébęn is fęlmęrült már korábban aravatalozó szükségessége. A lakosság kéľéséreadta be ezt2008. március l2-én. Hangsulyozza,hogy ez nern a vállalkoző feladaÍa' Az intęľnęten utánanézeÍt, és megtudta, hogy 2o01-tól folyamatosan HÖF-CÉDE pályázatok keľetében cinkormányzatok részére
kimondottan ravaÍalozők építésérepállyázati lehetőségek voltak' Sok település is nyert ęzękęn a pályázatokon Keresni kell továbbľa is a lehetőséget, hiszen egy önkonnányzatnak egy nemes cselekędete lehet, hogy az elhunytaknak, azokhozzátartozőiknak méltó kciľülrnényeket tud biztosítani.
Kecze István: Hangsúlyozza,hogy az interpellációs választ elfogadásáľól vita nélkül kell döntęni! Szav azásra bocsátja az interpe|lációs válasz e|fogadását!
Kisújszállás Váľos onkoľmányzatának Képviselő-testülete egyhangú szavazással (18
igen
szav azattal) elfogadja az inteľpeIlációs választ.
Kecze István: Demeteľ Jánosné képviselő asszony interpellációs felvętésére irányul a válasz a 2|16 sorszám alatt is.
Kérdezi képvisel ő asszonyt, elfogadj a-e a v álaszt? Demeteľ Jánosné: Igen, a választ elfogadja. Kecze Istvá
n
: Szav azásr a bocsátj a az interp ellációs
vá|
asz
e
l
fo
gadását
!
Kisrijszállás Váľos Önkormányzatának Képviselő-testiilete 17 igen szavazat, taľtózkodás mellett elfogadja az interpellációs választ.
l
nem szavazat,0
Dr. Kui Gábor városfejlesztési osztályvezető 16.40 órąkor bejott az ülésterembe. Kecze István: Szóbeli interpellációs felvetésekĺe ad lehetőséget dęcembęr 26-źItó1 kezdve a napokon keresztüli áramkimaradás az egész várost érintette.26-án több a|kalommal, félórát meghaladó áramkimaradás volt. Kéľi,hogy az E.oN-tól legyen tájékoztatáskérés a hiba okairól, hiszen nem volt vihaľ.
Nagy István Zoltán:. Elmondja, hogy 2009.
200t201
Ábľi Lukácsné: Felhívja a
polgármesteľ úr, a képviselő-testület figyelmét arra, hogy a mondanivalója
nem éppen Kisújszállásra vonatkozik, de mégis úgy gondolja, hogy itt kęll ęlmondania. Vasámap
Fegyverneken volt, és a négyes főút mellett látott egy kukát, amelynek környéke boľzalmas látványt nyújt. Ez egy nęmzetközi forgalmú út, a XXI. században ilyet látni sęm szabadna. Gondolja, hogy ez a köztltkezelőé lehet, és mivęl ő nem tud hozzájuk fordulni, így megkéri polgármester urat' hogy hivja fel az illetékes figyelmét, hogy tisztítassa meg a terepet, vagy pedig a fegyverneki önkormányzat figyelmét kellene felhívni, hogy a kcizmunkásaival tegye elfogadható állapotba ennek a kukának a környékét.
Szepesi Gyula: Kérdéstkíván feltenni. Az irźnt érdeklődik, hogy hol tart a néhai Szrĺcs Imľe bácsi hagyatékának kezelési ügye, különös tekintettel az állagmegóvásra, másľészt pedig a hasznosításra. Amennyiben ez a dolog flottul megoldódott, akkor elnézést kér, és azonna| visszavonja kéľdését!
Dľ. Ducza Lajos: Mivęl a költségvetés készítésee|őtt vannak' a játszóterek építésekapcsán benne és Juhász Attila képviselőtáľsában is fęlmęrült a kérdés,hogy a drágán felújítottjátszóterek védelmét kameľával is meg kellene eľősíteni, illętve a megvilágítását is meg kellene oldani. Van olyan hely, ahol egyetlen lámpa átforditására lenne sziikség, de van olyan is, ahol oszlopot kellene |eállítani. Kéri, hogy vizsgálják meg ennek lehetőségét!
Boncz Lajos: Szintén aKözĹltkezelő KHT-val kapcsolatban szeretne inteľpellálni. Kisújszállást,ÉszakDéli iľányba kettészelő Kossuth Lajos utca most már balesetvęszélyes állapotban van! A kövesút ketté van szakadva a RézmĹĺvesutcától a Bocskai utcáig, és kisebb-nagyobb kátyúk vannak rajta kialakulva. A Bajcsy-Zsilinszky utca keľeszteződésében egy nagy huppanó van, és nem is beszélve a Határ úti keręszteződésről, ahol teljesen el van dęformálódva a kövesút a kanyar kellős közepén.
Másik kérése,hogy majd a csatornázással kapcsolatos hiánypótlások idején, a Kígyő, Csokonai
utcarészeken megsüllyedt tisztítóaknákat tegyék ľendbe. Ugyanilyen megsüppedt rész van a Gaál Kálmán és a Honvéd utca keręsŹeződésében. Nem kívánja ezeket a hibákat teljes részletességgelfelsorolni. Majd nagyobb Íigyelmet kęll fordítani ezeknek a beręndęzéseknek a műszaki 1artalmära.
Szabó Lajos: Félig-meddig egyezteteťt Demeteľ Jánosné képviselő asszonnyal a jźiszotérügyében, de el kell mondania, hogy a keleti váľosľészben lakó gyermekek érdękébenrégen elkezdett egy játszóhely kialakítását aDőzsa György utca végén.Tudomása szerint ez a teľület önkormányzati tulajdonban van. Kéréseaz, hogy a hivatal kęressęn a keleti váľosrészben egy területet játszótér kialakítása céljából, és idővel majd pályázati lehetőség kihasználásával talán sikeľül isigazijáIszőteret kialakítani. ravataloző is régen vesszőparipája már, de nem történt semmi változás a rengeteg ígéretenĺil. Ez is egy fontos terüIet, és ateljes lakosságot éľinti. SZtikSégęS egy í!ravataloző építése|Egy korszerĹĺ, színvonalas és igazi kegyhelynek alkalmas ravatalozo építésétjavasolná! Tudja, hogy ęz nehezen megy, de ha nem kezdik el, akkoľ sose lęsz belőle semmi! A harmadik kérdésea régi négyes útjának feĘításával kapcsolatos. Ez az út gyakorlatilag jźrhatat|an,
A
talán traktorľal lehet még rajta közlekedni. Elég sok kerttulajdonos jáma arra, és jobb is lenne, ha arľa jáľhatnának utánfutóval, hiszen a főúton való közlekedés nagyon balesętveszélyes. Itt is keresni kell a 1ehetőségét annak, hogy azťrtszakasz felújításra kerüljön. Tudja, hogy azL]t-hídkeret nem futja, hiszen a toldás nem megoldás! Negyedik észrevétele, hogy az Aľany János utcán található nyáľfák kezdenek elöregedni, potyognak a nagyobb ágai is' Ezeket afákatki kell cserélni fiatalabbakraatavaszi időben.
Szepesi Jenő: Nem tudja, hogy a képviselőtársai kinek kérik a játszóteret, hiszen nincs már gyeľek' a nyugdíjasok mehetnek a játszőténe' Felháborítónak találja, hogy Kislijszálláson már elfogadott szokássá vált, hogy a közúton sétźinakaz embeľek! Erľe fel kell hívni a rendőrőrs figyelmét, és kérni kell az intézkedésüket a biztonságos Lassan
közlekedés érdekében! A Kálvin utca egyiľányri utca, mégis mind a két oldalban parkolnak az autók. Ha ęz az utca tavasszal
2011201
fuvesítvę lesz' akkoľ az autósok ľámennek a füre is?!
A Szabadság utcán is sok pľobléma van a közlękedéssel az CooP áruház környékén.
- Ecsegfalva között nagyon roSSZ az ut. Talán Ecsegfalvával közös összefogással rendbe lehetne tęnni az utat, ami az ügyeleti ellátás rniatt is szükséges lenne! Talán az oľvosi ügyeleti társulás közbenjáľásával lehetnę eredményre jutni.
Téglási Sándor: Kisújszállás
Kecze István: Megkéri cílnzetes fojegyző asszonyt, hogy szárnoljon be a képviselő-testülętnek
következő képviselő-testtjleti ülés várható időpontjáľól, illetvę
a
Dľ. Kittlinger llona: Tájékoztatja a képviselőket a következő
a
tárgyalandó napiľendekről'
Soľon következő képviselĺĺ-testülętiijlés
váľható időpontjáról, illetvę az eddíg isrneľt napiľendek címeiről.
Tuka Antal: Kéľi,hogy
a képviselők adják le időben, azaz2010. januáľ 3 l -ig a vagyonnyilatkozatukat.
További kiegészítés,kéľdés,vélemény,javaslat nem hangzik el. A polgármester megköszöni a részvételt, a képviselők munkáját, és a nyilvános ülést l6.55 óľakoľ berekeszti. A nyilvános ülés után a képviselőtęstijlet
-
páľ peľc szĺjnet után
zár't ülésen folytatja a munkáját.
-
Kmf.
,
h1'..tu.ą-{
-^-:/
,,!**L[,",,
KiťtlingeľNona címzętęs fojegyzó
/; Dr".
polgáľmester
J
t\ł----'o
egy zőköny vh itę
J
Demeter Jánosné :/ települési képviselő
/:
alpolgáľmester
H:\Szervezés\Pordi Erika\oNKoRMÁNYZAT\Z110.
ít ők:
Q<łu-.l--ť**-\
[s,đil,J^
l:Tatár Zoltán
lęs
év\2010-01-26-képv-test-jkv-ny'doc