2013 - november 2013-11 – 03 Hosszabb „kihagyás” után mikor visszatér a versíró kedv itt ülve egyedül a szobámban a magányban megelevenednek a megélt élmények százai sorba állnak de inkább tülekednek ki ne maradjanak elfeledve pedig kár aggódni ezen majd leülepedik a történések kavalkádja minden jó és rossz élmény a megfelelő dobozba kerül de sok itt legbelül marad belém épül és hozzám kötve a részemmé válik mindörökre 2013-11 – 04 Leázás hull kint a felhőkből az eső bent az emeletről kapott nagy vízfoltok a mennyezeten persze ez azért túlzás de nekem nem kedves a sok és rossz nedves ajándék bár a szándék nem tudatos de bánt hogy feldúlja belső békém átmenetileg de szerencsére nem végképp 2013-11 – 04 Más álma sugallta vers a hegyek megindulnak feléd csúszik a völgybe a lábad elé a fák és házak most lentről néznek oda föl ahol hajdan álltak de már itt a mélyben alkotnak új tájat a világképét a mozgó idő felgyorsulva átírja formálja gyúrja de úgy érzed ha benne hiszel csak kinyújtott a kezed s innen földközelből a csillagokat is elérheted
2013-11 – 04 Örökítő küldetés eddig is hittem benne tudom tőle kaptam mindent anyától az érzést és a tűrést apától a munka és a lovak szeretetét de ők is onnan hozták a teremtő gének halmazából és örökölték nemzedékeken át az összegyűjtött tudást amiből a kapott s belénk plántált magot nekünk kell felnevelni táplálni gondozni és továbbvinni átadni aki tudja sejttel és szövettel de akinek ez nem sikerül az szellemével örökíthet mert csak ebből marad belőlünk itt valami érték ha már most tudjuk másokért vagyunk ideküldve és nem önmagunkért 2013-11 – 05 Novemberi eső itt van titkolni nem lehet ez már az amit senki sem szeret igazi november csapdos jobbra-balra arcunkba esőt széllel kavarva belénk kap aztán mikor belefeszülünk elenged majd eldőlünk de ez cseppet sem vicces nézem a vizes járdán a haldokló leveleket színe és fonákja tapad ahogy a tócsákban fulladoznak a lábunk alatt
2013-11 – 06 Rábeszélő képzelegsz és vársz hátha megtörténik a csoda pedig ha nem teszel érte semmit hogy gondolhatod ennyire ostoba még te sem lehetsz vagy naiv kell valami jel egy kapocs közted és a vágy tárgya között amiből a másik megérzi hogy számodra is ő a fontos és akkor majd jelez elfogad vagy elutasít de történik valami végre s nem csak kábán botorkálsz a légüres térbe 2013-11 – 06 Orfűi alkonyatban körbeölel a Mecsek piros az ég a hegy mögött közeli és távoli a messzeség a fákon még rengeteg a levél a zöld már kevés az elsárgultak aranylón világítnak ahogy a nap nyugodni tér a rozsdásak felizzanak az alkonyatban 2013-11 – 07 Valóban hallottam gondolatcsapdákba zuhanva felébredtem a kerepelő hangra mintha lövések sorozata lenne széthasította dermedt éji csendet mi volt e zaj nem tudom de furcsa volt nagyon kiderül e a titok vagy azt mondják majd az egészet álmodtam és fantáziálok csak
2013-11 – 07 Sírva – nevetve széttaposott virágok cipőtalpakra tapadt nyirkos levelek kacsázó léptekkel ahogy járok döcögve lefelé a hegyről írom a versemet az őszről arról mennyire szeretném megérni a tavaszt rettegek előre a téltől nyújt e majd közben valaki vigaszt csókol e homlokomra aranyló őszi levelekből font babért de lehet hogy annyira olcsó amit írok s nem adnak érte fontot sem forintot s babért majd a piacra menjek azt mondják a versítészek a nagyszájú penészszagú vének nem bölcsek csak a bántásban serények 2013-11 – 09 Reggel a Rókus dombon Isten aranyművese a felkelő nap az őszi levelek ékszerré változnak a szikrázó sugarak alatt óarany és frissen olvasztott mindegy neki átömlik az ágak között fénnyel átitatja s áhítattá alakul át a látvány a rozsdás morzsálódó avar színarannyá és a pompázó ragyogásban egy kerge hímrigó az őszt elfelejtve az örök a szerelemről dalol novemberbe
2013-11 – 10 Fejtágítás néha ki kellene deríteni a megmagyarázhatatlan dolgokat melyeket homály takar leleplezni a nem tudást örömöt ritkán okoz de ha tudjuk a hibát lehetne keresni rá megoldást így csak a sejtelem és az okoskodás marad ami rosszabb mert fölfokozza azt is ami parányi ami meg akkora nagy azt nem is látja meg mert hiszen benne van mint a csapdában a vad aki még nem ért rács közelébe és ostobán azt hiszi hogy ő még szabad 2013-11 – 11 Politikai széljárás szél tűnj el végre és vidd a rosszidőt magaddal most őrültként itt tombolsz miközben nem hiszed el a fáknak hogy gyökereikkel helyhez vannak kötve s hiába csépeled őket részegen dühöngő kocsisként nem futhatnak el csak tekeregnek vonaglanak előtted a földig hajolnak de ők ide születtek és itt is maradnak addig amíg meg nem halnak de te egyszer majd kijózanodva elcsitulsz s mint aki soha semmit senki ellen nem vétett láthatatlanul egy sarokba bújsz
2013-11 – 11 Sovány vigasz jön mint a csúnya idő időd sem marad hogy menekülj s küldj magad helyett valaki mást aki megállítja ezt a rohanást és keresztbe tesz a rossznak legyintve beint a gonosznak mert ha bosszankodik az jó legalább már neki sem mindegy mi történik és ez vigasztaló 2013-11 – 11 Pár kerge rím pár kerge pillanat kellene mikor az égre földobott csillag díszként felragyogna vad villámló lenne amit látni is lehetne és nem halovány de most még az is talány hogy hova tűnt el az a leány aki a múltkor fölrepült és nem esett vissza azóta sem biztos tovább szállva kering a felhők között odafent 2013-11 – 12 Kéregetők ez az ingyen kegyelem hogy adni kérés nélkül kell nem reklámozott jócselekedet hanem belülről jövő kényszer csak egyetlen vele gondom hogy aki kapja annak lassan természetes igénye ez lesz és saját sorsáért már semmit sem tesz hisz ha csak kinyújtott tenyerét tartja már meg is kapja aki ad az megdolgozik érte s lassan megdühödik mert látja hogy adakozó jóságát a kéregető kihasználja tudom nem ilyen a többség de van olyan kisebbség akiknek minden politikai fórum azt harsogja hogy nekik ez alapból jár mi meg ezt a szöveget és őket is nagyon unjuk már
2013-11 – 12 Fantasy hol a Hold hol meg a Nap vagyok sápadt ezüstben a derengő éjszaka üstjében gomolygó füstben szálló felhőben elveszve nem találsz meg ha átváltozom hajnalban és arany fényemben káprázó szemed bennem azt a sötétséget ami nemrég voltam már nem fedezheti fel hol a Nap hol meg a Hold vagyok 2013-11 – 13 Az írás felelősége az írás felelősége át nem hárítható ereje akár a zubogó patak vagy csendesen fodrozódó felületű tó nyilvánvaló csak úgy lehet mederbe terelni és munkára fogni a szavakat ha mindegyik mögött ott állva vállalod önmagadat nem mindig sikerül jóra izgalmasra de mindenben törekedni kell az igazra mert ha hiteltelenek a gondolatok üres marad a szép forma 2013-11 – 13 Kérlek, ne felejts el! nem gyávaság csak félelem gyengeség és védtelenség a pillanat csapdája s belezuhanok ilyen lehet ha megérint akitől rettegünk didergető magányban szenvedve dermedten borzongva esnék a pihentető álom karjába gyorsan gondolkodás és félelmeim nélkül nyeljen el azonnal ne kelljen reszketve várni jöttét késeken járni vérezni gyöngén keress meg ha elvesznék szólíts ha nem látsz lehet hogy itt lebeg még ami belőlem megmaradt simogasd meg a levegőt s megérinted majd arcomat
2013-11 – 14 Megsebezve gyilkosom ez az idő a szürkeség eltemet sehol sem látok jelzőfényeket ami innen kivezet valami boldogabb szebb tájra ahol kinyílik a bezárult lélek vidámsága és nem szorong nem tör rá a rettegés nem repül felé suhanva az összes kés mind céloz és a becsapódásokat nem úszhatom meg hiába kapálózom ellene 2013-11 – 15 A zene a gyógyító vigasz a zene a gyógyító vigasz megszűnik a gond s a panasz elmerülsz benne a ritmus – osztinátók és metrumok folytonos váltakozása kiszámíthatatlan mintha egy új dimenzióba szállnál ahol csak a felkavaró s lecsillapító harmónia van elvarázsol betölt teljesen eltűnik a magány és az élet összes mocska minden porcikáddal átérzed mert általa egy élhető világ tárul ki előtted és segít elfogadni mi benned van s körötted 2013-11 – 16 Gyötrő gondolatok végzetünk szorító kötél kígyóként tekeredik körénk és marasztalás nélkül itt ragad tapad ha akarom ha nem hű szeretőként ragaszkodik ravaszkodó álságos vidámságom sem segít el nem riad folyondárként megkötöz és belülről gyötör mint gondolat
2013-11 – 17 Leonidák a tekinteted már simogatja eléred a kezeddel is talán ékköveit hullatja az éji ég az idő ékszerboltja ma nyitva tart és a záróra csak akkor jön el ha már fáradt a szemed az álom visz majd tovább oda ahol másodpercenként születik számolatlanul új ismeretlen csoda 2013-11 – 18 Álomfolyosó most találkoztam vele egy folyosó volt két ajtóval benyitottam ő meg a másikon jött be s én a sötétben elmentem mellette de tudtam hogy ő volt illatát éreztem léptei kopogó zaját felismertem s mosolyát is láttam egy villanásra a nyíló ajtórésen átszűrődő fényben 2013-11 – 18 Vágyak ott járni s abban az időben ahol szeretnék tarkavirágok nyílnának szerteszét és a lepkék a méhekkel együtt járnának kehelyből bibére mindegyiknek aranyló virágpor volna a bére alkonyi felhőknek pirosan csorgó vére festené az eget majd a sötétben kékre váltva megjelennének a csillagok ezüstruhába itt csak álmomban létezne a tél akkor is csak karácsonyeste mikor a betlehemi istálló falai kinyílva földrészek fölött átívelve mindenhova megérkezne a szeretet újra ideszületve
2013-11 – 18 Késődélután ott ahol most vagytok gondoltok e rám ezen a ködös estének tűnő késődélután már olyan mély a sötét mint az éj és az utcai lámpák hidegfénye dideregtet az órák elszaladtak nyugtalanul kitekintve érzem ma megint elfolyt az idő valahol s most az elmúlás közeledtétől féljek vagy örüljek hogy minden múló nappal a tavasz közelébe érek 2013-11 – 19 Leáztatás meglopott nyugalmam penész lepi vizes sebek éktelenítik a falat köhögés és a tehetetlen düh ingerel s a kín mit tehetek ellene és kin kellene behajtanom kiirtotta belőlem a békét otthonom mint egy beázott putri olyan szagú s most a nyomorultul bezáró tél közeleg így élni szomorú 2013-11 – 19 Gondolataim ködében hol találom meg elvesztett nyugalmam ráncos arcú az idő ködben elmosódott vonásait rejti jótékonyan a sejtés eltűnt már minden kísértés csak a bizonytalanság marad és fog kézen szinte kívülállóként nézem ahogy toporogva várom régi önmagam megtaláljon s egyé válva jusson ide vissza elkóborolt lényem kicsit megvigasztalva
2013-11 – 19 A gyáva bölcselkedése eltépni a fonalat ami megkötöz merész tett volna ehhez bátorság is kellene de nincs mert akinek van mit vesztenie az óvatos vagy bölcs én gyáva vagyok inkább bevallom tudom kár tagadni az örömhöz kellene szorosan tapadni nem a jajhoz 2013-11 – 20 A leányoknak gyermekkorból megőrzött babáik vannak régi játéklovaim jaj hova lettek az idő égi játékboltjában mind elkeltek új gazdára találva talán visszatértek ebbe a világba most is van pár plüss-paci viccesek kedvesek felnőttként kaptam mint tiszteletbeli gyerek hálószobámban a hideg radiátoron ülnek de nem fáznak mert ha dideregnek a régiek emlékével együtt szívemben megmelegednek 2013-11 – 21 Az élet könyve összegömbölyödve álmodni gyermekkori álmokat még előttem volt az élet nyitott könyve tele üres lappal számolatlannal belelapozva csak az első oldalakra volt egy kevés történet írva most már lassan betelnek a lapok nem számolgatom mennyit kapok amire írhatok de versek születnek sorba nem mind jó de nekem mára a múlt a jelen s a parányi jövő között ez lett az átjáró az idő alagútjába
2013-11 – 22 Sörös-örömök nagy hasú örömök sorban fogynak a sörök körönként jár körbe a sok korsó mindre azt mondják „ez már az utolsó” azután még egyet isznak közben böfögnek és híznak 2013-11 – 22 Bolond ötletek micsoda bolond ötletek van ki a járdán hempereg s aki bukfencezik a téren kézen és fejen áll éppen az is elég furcsa miközben zsebéből kiesik a lakáskulcsa aztán hazaérve áll csak az ajtó előtt kutatva minden zsebébe s nem érti azt amit elvesztett vajon hol lelheti meg 2013-11 – 23 Az alagút fölött este járni a hegyen ahol a tövis terem a Megváltó homlokán s a vésett vércsepp az anyaarcán már könnycsepp s a járdán az ázott levelek az elmúlást idézik zaklatott lelkemre tapadva s leérve fölém magasodva a sok stáció a szenvedés útja és a parányi kápolna a sötétégre felrajzolta a tisztaság fehérét ami fájdalom a gyász de mégis az örök remény hogy lesz új feltámadás és tavasz még
2013-11 – 23 Levélszőnyegen aranyszínű lépcsőn lépkedek beborították a betont a lehullott levelek rájuk taposni szinte fáj annyira szép és sérülékeny ez a fényesség a szürke ködben mint elvesztett öröm a ragyogó viruló nyár 2013-11 – 23 Már késő menekülni a délután homályából ahol a remény apró fényként pislákol születhet e belőle költemény vagy nem is fontos ez másnak mennyi köze van a közönynek a kiábrándultsághoz de a köd már belül is körbeölel nyelem és elnyel torokszorító az egyedüllét kellene ide valami melegítő közelség egy mosolygó arc egy rám néző tekintet akire bizalommal visszatekintek 2013-11 – 23 Akár egy madárnak jobb ha csak alszom iszom eszem mi oly kevés akár egy madárnak kivel boldogan cserélnék ha mint a feketerigóé annyira szép lenne némelyik dalom csak hallgatom ahogy zengve a dallam s a szöveg egymást erősíti meg 2013-11 – 24 Ébredéskor az utcai lámpák sápadt hideg fénye háromszögű sebeket vág a köd terítőjébe s ezeken a nyílásokon sejteti át hogy van még köröttünk világ csak most rejtőzködik mint a múlt és a jövő a mögöttünk járó és a szembejövő a sorsunk titka ha nem is kikutatható néha egy ilyen pillanatnyi látvány utat mutató
2013-11 – 24 Direkt szimbólumok szöggel átvert tenyérben fehér galamb sima tolla vérrel szennyesül de aki látja mindezt gyilkosként is újra üdvözül és fölröppen a lélekmadár esős sötét égen s az elszálló csillagként világít ezüstös fényben 2013-11 – 25 Vallomás névnapodon ez valami varázslat a hétköznapokon is látszania kellene a csodának ez ami természetes vigasz és ha a pimasz cinikus hangok nem zavarnák meg ezt a kiküzdött harmóniát és létrejönne az a kapocs amit én érzek de félek az idő rácsán a mélybe pottyanhat bármikor és el soha sem érlek kérlek gyere velem pár pillanatra tudom öreg vagyok hozzád és értéktelen másokhoz mérve de senki nem ért rajtad kívül ennyire a szívem közelébe eltelt életem fénye vagy már több éve és bármennyire is reménytelen nem adom föl soha hogy meghódítsalak 2013-11 – 25 Első havazás Katalin havat hozott porcukrával beszórta az utcát az ablakot s a kint telelő virágok húsos levelét kövirózsából jégvirágot varázsolt míg ő ráhintette a szél odébb vitte ezt játszották egész este nem unták meg egymást űzni bosszantani fölrepítni az ablakon bezörgetni mint koránjött betlehemes ki hidegben szállást keres
2013-11 – 25 A hit melegében ma hallottam dalolni az angyalok karát szólt minden porcikámban a szférákon át most odakint a téli estén hideg havas utcán a szél orgonál és dobol a házak ablakán de az angyalok most is küldenek jelet a hidegfényű lámpák glóriája a kavargó havat megvilágítva üzeni hogy higgyek a jókban és legalább néha önmagamban 2013-11 – 26 Téli haiku az olvadó összetapadt hó zuhog le a tetőről robajlón verdeső zöld madárszárny a szélben a japán dérbabérlevél kint a télben 2013-11 – 27 Rejtett békétlenség kiküzdeni a harmóniát önmagammal a legnehezebb amint megjön a rosszidő már folyton reszketek rosszkedvem lesz és az elmúlástól rettegek de miért hisz veszteni valóm semmi nem hagyok magam után űrt és nem is hiányol majd senki csak tudnék előtte még alkotni valami fontosat amivel jót teszek másoknak és emlékem megmarad 2013-11 – 27 Középszerűség utálkozom ezen az önsajnálaton de kivonni alóla magam nem tudom mert a magányban megrohan sok gondolat megélt veszteségek és beteljesületlen álmok érvelnek hogy nem vesztek semmit nincs létjogosultsága az ilyen tékozlón tétlen életnek folyton csak próbálkozom az alkotással de abban is egyedül maradok mert nem tehetség csak egy különc vagyok
2013-11 – 27 Látva látni megélni apró csodákat láthatlak és megcsodállak gyönyörködöm a pillanatban tekintetedben mosolyodban áldva örökké azt a percet amikor először felismertem hogy te vagy az a nő ebben a mostani földi létben akiért érző szerető alkotó férfiként ideszülettem 2013-11 – 27 Önbecsapóknak adni csak abból tudsz ami a tied a másét minek vennéd el azzal ne dicsekedj hisz aki önmagának hazudni kezd az már a vég ilyet soha nem vét az akiben maradt még legalább egy szikrányi önbecsülés mert ha valaki a sajátodnak gondolva dicséri akkor bánkódhatsz rajta a legjobban hogy bár te kapod de mégsem a tiéd 2013-11 – 27 Egy jövőbeli irodalomtörténészhez nem fogja senki kutatni mert nem is érdemes annyira nyilvánvaló ki és mi ihlette verseimet legtöbbet a vágy a magány némelyet az öröm többet a hiány sok a hitről angyalokról regél még több az életemet benépesítő gyerekekről és lovakról beszél de egyik sem ír olyan csodáról amit a hétköznapi ember - hisz róla is szól – ne fejthetne meg
2013-11 – 28 Dióbazárt percek a reggeli kávé átmelegít kinyitja rejtőző kapuit a titokzatos napnak mi előttem áll s bár riogatnak a kideríthetetlen dióbazárt percek de majd odaérve kinyílnak és talán szebb lesz mint gondolom vagy sokkal rosszabb félre kell megint állnom s utat adni a közönynek netán a gonosznak ami láthatatlanul csörtet felénk minden pillanatban és sikerül e ellépni előle vagy elsodorva sündisznóként begubózunk önmagunkba miközben tüskéinket olyanokba szúrjuk akik semmiről sem tehetnek és nem is gondolunk rá hogy közben mások is ugyanígy lehetnek 2013-11 – 28 Az érvényesülés „igaz útja” nagyon ritka dolog az ha tisztességgel is sikert aratsz hogy a munkádért tiszteljenek a mai világban az nem szokás ahol az ügyeskedés a csalás az érvényesülés kitaposott „igaz útja” de aki úgy él hogy tudja nem csak önmagáért van itt és vélt vagy megélt küldetéstudattal alkot és vezérli tiszta hit azt sem bántják megtűrik de a közönybe zárva ismertségét népszerűségét ügyesen lehetetlenné teszik
2013-11 – 28 Élni vagy elképzelni apró álmokat hoz a magány bóbiskolva koraeste másokat ilyenkor keres meg az öröm engem meg a múltam kísértete olyan tisztán látok dolgokat hogy szinte érzem a következő képet mintha csak újranézve ismét megélem csoda ha fáj és felébredni sem akarok ebből de muszáj mert a való életet élni és nem elképzelni kell 2013-11 – 29 A jós intelme Kreonhoz a hatalmadat félted ami földi és szembeszegülsz a törvénnyel amit Isten sugallatára a nép alkotott az alkotmányos rend tudhatod soha nem tűrte meg a zsarnokot lehet hogy uralmad megmarad a tárgyak fölött de az nem az ország és a benne élő emberek ez így együtt a haza s hiába marad király az ki ostoba gőgből az Isteni rendelést felülírja mindenét elveszíti s bár él de körötte az egész birodalma a sírja 2013-11 – 29 Rachmaninov - Piano Concerto - No 2. -1 tétel
elhagyott pusztaságban bolyongó lélek panasza szól a hideg téli éjben ballagó dallamok vetélkednek a tajtékos széllel bent a gondolatok sűrűjében néha megszólal egy tiszta dallam és felel rá szomorúan a kint felejtett élet csöndje a dermedt messzeségben csillagok fénylenek tisztábban mint a nyári égen a hideg tiszta levegő közelre hozza őket s elférnek egy ember két szemében üzenve a szívnek hogy nincs most sem egyedül mert a teremtő harmónia vele van mindenütt
2013-11 – 29 Rachmaninov - Piano Concerto - No 2. -2 tétel
egyszerű dallamíve szól a zongorán önmagát kísérve mintha kézen fogva járnánk titokban a hegyperemén a városra letekintve ahol ezernyi lámpa a földre szállt csillagok mása és tőlük nem látni az valódiakat az égen elnyeli a természetest a városi lét veszteségeinkbe belenyugodva döntenünk kell ami öröm és szomorúság egyben 2013-11 – 30 Rácsodálkozás hozd vissza dallam az érzést amikor még vártam a megértést elcsodálkozva úgy bámultam köröttem a világot mint aki ilyet még sohasem látott ez mostanra is megmaradt bár már inkább újra gyermeknek képzelem magam de ez nem gond nekem nem titkolom és nem is szégyellem hisz aki ennyi idősen is örül minden szépnek az a legjobb vigasza gyógyszere az emberi létezésnek 2013-11 – 30 A továbbadott tudás azért vagy itt hogy adj abból ami nem is hiszed de annyira a beléd épült hogy magadénak vallod ez így helyes a tudás ha tovább adod másnak úgy többfelé gyökeret ereszt és kamatosan adják majd vissza és tovább s az öröm a tied hogy egy morzsányi fény belőled velük maradva ha nem leszel már bennük akkor is tovább tündököl
