A
MAGYAR RöGBI
szöVETSÉG
GAzDÁLKoDÁsI szABÁLYzATA
A !{agyar Rögbi Szövetség Elnöksége a I6/2ooL.sz-(o5-17-) nátározattal fenti szabáLyzatot a Sporttörvény ernoÉÉégi zg par. (2) bekezdésében előírt szabáLyzatként eIfogadta.
+r;--/ L/e.,-^:^-:: / ---i 'rehérvári Tamás e1nök
MAGYAR RÖGBI szöVETsÉG
G AZD
^LKODÁ
A
Z A'I
SI sZ AB
^LY
Magyar Rögbi Szovetség (Szövetség) az alapszabályihan meghatározott felhatalmazás
alapjánaz Szövetség elnÖksége (Elnökség) a Szövetség cél szerinti tevékenységétszolgálő vagyoni és egyéb eszközok jogszení, hatékony, racionális és koltségkimélő felhasználása érdekében a Szövetség gazdálkodási szabályzatát (Szabályzat) az alábbiakban Íúlapitja meg.
Megáll apít otta az Elnökség 2000-ben
2000.
TARTALOM
1.
A Szovetség gazdálkodásában
eljárő testületek és tisztségviselők (a gazdálkodás szervezeti
felépítése),a gazdíúkodással összefuggő
A közgyilés feladat
és hatásköre
I.2 AzElnÖkség feladat
és hatásköre
1.1
1.3
I.4 1.5
2.
feladatok és hatáskörok megosztása
A Szovetség elnökének feladat ^
és hatásköre
Szövetség főtitkárának feladat és hatásköre
A választotttestületekre
és tisztségviselőkre vonatkozó eljárási szabályok
A Szovetség hivatali szewezete feladatai 2.I A Szövetség ugyvezető igazgatőjénak feladat és hatásköre 2.2
3A
koltségvetési kialakításának és végrehajtásának rendje 3.1
A költségvetés tervezése
3.2
A költségvetés tervezési menetrendje
3.3
A költségvetés végrehajtása
3.4
Az előirányzatok módosítása
3.
4.
A Szövetség hivatali szervezetének feladatai
5
A kötelezettségvállalások
A Szövetség számviteli rendje
5. Költségvetési beszámoló
Hivatkozások
ellenj egyzése és az utalv ányozás
1. A
Szövetség gazd,á|kodásában eljáró testületek és tisztségviselők (a gazdálkodás
szervezeti felépítése)'a gazdálkodással összefüggő feladatok
és
hatáskörök
megosztása
1.
1
A kozgÉlésfeladat
és hatásköre
A Szövetségkőzgyűlése (Közgyulés) kizárólagos
hatáskörébe tartozik a Szövetség pénzngyi
helyzetéről szőlő pénzngyi (koltségvetési)beszámoló és az éves mérleg, valamint
a
kozhasznúsági j elentés elfogadása.
1.2 Az Elnokség feladat
o d
és hatásköre
Szövetség két közgytílése kozotti időszakban minden olyan kérdésbendont, amely
nem tartozik a Kozgyílés kizárólagos hatáskörébe, illetve amely ügyeket a Közgyúlés a saját hatáskörébe vont.
.
Az ElnÖkség dönt az alábbi gazdálkodási tigyekben:
.
a sportágfejlesztési program kidolgozása;
.
a gazdálkodásra vonatkozó szabályzatok megállapítása, módosítása;
'
ingatlanvagyon megszerzése, illetve elidegenítése, hitel felvétele, jogról való
lemondás, dÖntés gazdasági számára jelentős
-
vállalkozási tevékenység elhatározása, ha a Szovetség
(a tervezett /illetve a jőváhagyottl éves koltségvetése20
oÁ-át
meghaladó mértékű)vagyoni terhek, kotelezettségek keletk eznek;
' dönt
(megfelelő fedezet birtokában) rendkívüli (nem tervezett) kiadások
befogadásáról;
' a
KÓzgyulés elé terjesztendő, Szövetség pénzúgythelyzetérő| szóló pénnlgyi
(költségvetési) beszámoló tartalmaző dokumentumokról
és az éves mérleg, valamint a kÓzhasznúsági ;
jelentést
.
a kÓltségvetés végrehajtása során a koltségvetési előirányzatok
évközi módosításáról
(az előző pontban meghatározott korlífi túllépéseesetén, a költségvetési bevételi és kiadási foösszeg módosításával, illetve a bevételi, vagy kiadási előirányzatok kozotti átcsoportositával);
1.3 A Szövetség elnökének feladat
és hatásköre
.
azElnok hívja ossze és vezeti
.
irányitja és felügyeli a Szovetség gazdÍllkodási tevékenységét,azaz a testületi dontések
a testületek
üléseit, ellátja aKozgyulés elnöki tisztségét;
végrehajtásÍtt az alapszabály és egyéb szabályzatok keretein beltil;
o
kapcsol atot tart a Szövetsé g Számvizsgálő Bizottságának elnökével
o
határoz minden olyan ügyben, amelyek nemtartozik a Szövetség valamely testÚletének
kizárólagos, vagy rendelt
(a
;
Szövetség valamely szabályzata Ít|tal meghatározott)
hatáskorébe;
.
ellátja mindazon feladatokat, amelyeket jogszabÍily, illetve
a
Szövetség valamely
testÚlete a hatáskörébe utal;
o
gazdálkodási ügyekben krilon szabályok szerinti módon kötelezettséget vállal,
jognyilatkozatottesz. A Szövetség bankszámlája és pénzeszközei felett utalványozási joga van;
o
határoz minden, Elnökségi hatáskorbe tarÍoző,
a
koltségvetéssel,illetve
a
így kulonosen
gazdá|kodással összefuggő döntési javaslatot tartalmazó előterjesztésről,
Szövetség pénzugyi helyzetéről szőlő pénzügyi (kÓltségvetési) beszámolóról és az éves mérl egről,
o
v al
amint a kö zhasznusági
j el
enté st tartalmazó dokumentumokról
dönt a jelentősnek minősített értékhatáralatti ügyekben
hatáskorb e tartoző gazdÍúko dási ügy ekb en
.
az
;
egyébként Elnökségi
;
a költségvetés végrehajtása során a jelentősnek minősített értékbatár alatt koltségvetési
bevételi és kiadási foösszeg módosításáról, illetve a bevételi, vagy kiadási előirányzatok kozotti átcsoporto sításról
;
1.4 A Szövetség fotitkárának feladat
. hazai és
fej
nemzetkÓzi vonatkozásban egyarínt a sportág támogatásának,
ának szerv ezése' megál
szp onzor áci ój
o
és hatásköre
l
ap o
dások
el
őkészítés e ;
a Sportág fő fejlesztési tendenciáira vonatkozó, rövid-, közép- és hosszú távú stratégiai lesztési tervek elkészítéseés előterj
1.5 A válaszott testületekre
o
es
ztése.
és tisztségviselőkre vonatkozó eljárási szabályok
a testületek (Közgyűlés, Elnokség) részérea költségvetéssel, illetve
a gazdáIkodással
összefuggő döntési javaslatot tartalmaző előterjesztésről (így külÖnösen Szövetség pénzúgyihelyzetéről szóló költségvetési beszámolóról és az éves mérlegről, valamint a közhasznúsági
o
j
elentést tartalmazó dokumentumokról);
a testületek csak olyan előterjesztésről donthetnek, amelyrőI a Kozgytílés esetében az
Elnökség, az Elnökség esetében az ElnÖk már batározott;
. j
írásban kell előterjeszteni továbbá minden egyéb, a gazdálkodással összefuggő dontési
ava
2. A
s l
at
ot'
il l
etve táj éko ztatítst tartalmazó
d o
kumentu mot
is
:
Szövetség hivatali szewezete feladatai
2.1 A
Szövetség ügyvezető igazgatójának feladat és hatásköre
. a
Szövetség hivatali szervezetének vezetője
a
Szövetséggel fofoglalkozású
munkaviszonyban, vagy munkavégzésreirányuló egyéb jogviszonyban álló' az Elnökség általkinevezettúgyvezetőtgazgatő(Igazgatő);
. az
lgazgatő
összehangolja
a
a
vonatkozó jogszabályok
és a Szövetség
szabályzatai a|apján
Szövetség gazdasági tevékenységét,előkészíti az Elnökség üléseit,
szervezi ésirányitja a testületek határozatainak előkészitésétés végrehajtását;
'. az
lgazgatő szervezi
költségvetéssel, illetve
a
és irányit]a az
lJgyvezetés részérebeterjesztendő,
a
dÓntési javaslatot tartalmaző
gazdáikodással összefuggő
előterj esztések előkész itését;
o
összehangolja
a
Szövetség testületi döntéseinek végrehajtását
a
gazdálkodásra
vonatkozó szabályok keretein belul az Elnökkel kialakított munkamegosztási rendben;
.
azlgazgatő a Szovetség műkodése gazdálkodási feladatainak biztositásával összefuggő
menedzseri tevékenységet folytat;
. jo
gazdálkodási ügyekben
lailon szabályok szerinti módon
kÖtelezettséget véúlal,
gnyi I atko zatot tesz;
o
a Szövetség bankszámlája és pénzeszközei felett utalványozási joga van,
.
irányitja és felugyeli
a
Szövetség számviteli tevékenységét,valamint
gazdálkodásával összefuggő adatszolgÍitatási, adőzási
és p
egyéb jogszabÍiyban meghatározott
énzügyi tevékeny s égek fo lyt
at
a
Szövetség
nyilvántartási,
ását,
o
kapcsol atot tart a SzÓvetség Számvizs gálő Bizottságáva|;
o
ellÍújamindazon feladatokat, amelyeket a Szövetség valamely szabályzata, testúleti
határozata hatáSkörébe
utal, illetve azokat, amelyek az Elnökkel
kialakított
munkamego sztásból adódnak;
.
az Igazgatő hatáskörébe tartoző gazdálkodási feladatokat írfsban szabályozott módon,
az Elnök jóváhagyásával lehet delegálni (ha azok nem tartoznakkizárőlagos,
Vagy testületi
hatáskorbe).
2.2 A
Szövetség hivatali szervezetének feladatai
o
a SzÖvetség operatív végrehajtó hivatali szervezete a SzÓvetség Titkársága (Titkárság);
o
a
Titkárságot az ElnökséghozzaIétre;
o
a
Titkárság alkalmazottai feletti munkáltatói jogokat azlgazgatő gyakorolja;
.
a Titkárság létszámát és struktúráját a Szövetség feladatira tekintettel a költségvetés
által meghatározott keretek kozott kell meghatározni;
o
a Titkárság feladatait a Szövetség Szervezeti és Működési Szabályzatarészletezi;
.
az alka|mazottak feladatait a velük kotott munkaszerződés tartalmazza;
.
szükség szerint
a
Szövetség egyes,
a
gazdálkodással osszefuggő könyvelési,
nyilvántartási, adatszolgáltatási, adőzási feladatainak végzéséremegbizás adható
a
Szövetséggel alkalmazásban nem álló magánszemély, illetve szervezet részére.
3. A
A költségvetés tervezese
3. 1
A
költségvetési kialakításának és végrehajtásának rendje
teru e z é s s e l szemb en é rv énye s ítendő köve
o A telj
e
Szövetség gazdálkodásának alapja a tárgyévben várt bevételek és az azok terhére kÓ lt ségvetés.
koltségvetésegy pénzforgalmi terv' amely bevételi és kiadási előirányzatokat
tarta|maz.
Az előirányzatok bevételi és kiadási jogcímek.
A koltségvetési tervnek egyenlege nem lehet.
o A
koltségvetésvégrehajtása folyamán meghatározott szabályok szerint
előir ány zatok mó do síthatólq törölhetők,
o
lm ény e k ;
sítendő kiad ások számb avételéttartalmazó éve s
o A o
te
il l
az
etve ki egé szíthetők.
A tervezés folyamán el kell végezni az e|őtrányzatok alábontását a kÖltségvetésrészét
képező kiegészitő kimutatásokban.
o A
tervezés alapja
az éves bevételek (a
tervezés időszakában ismert, illetve
való színűsíthető) számbavétele.
o A p
tervezhető bevételek összessége biztosít forrást az Elnokség által meghatározotr
rioritáso
k
alapj án sorrendb e
á1 l
ított ki ad ások ftnanszir ozásához.
. A tervezés folyamán
a cél szerinti tevékenységtől elkulönítetten kell számba venni a
vállalkozási tevékenységgel összefuggő bevételeket és kiadásokat.
o A
stabil gazdálkodás érdekében és a sportággal szembeni elvárásokra tekintettel
készített közéfiáva és stratégiai tervek (sportágfejlesztés, felkészülésaz olimpiára, stb.) tárgyévi kihatását az éves koltségvetésben meg kell jeleníteni.
o
A koltségvetésbenszámba kell venni és be kell mutatni az előző év(ek)-ről áthűződő kÓvetelés- és kötelezettségállományt" is, ezért a koltségvetést alapesetben az előző évi koltségvetésvégrehajtásáról
és a gazdálkodásáról szóló pénzugyi beszámolóval
és
mérleggel, valamint akozhasznúsági jelentéssel együtt kell jóváhagyásra előterjeszteni.
A koltségvetésbevéteIi jogcímei:
.
az államhíú'artás alrendszereitől származő támogatás;
.
egyéb adományozotőI származó támogatás;
.
a Szövetség tagdíjbevétele;
.
a Szövetség cél szerinti tevékenységéből származő bevételek;
.
avállalkozási tevékenység bevételei;
.
valamint az Elnökség által
a
tárgyévre vonatkozóan meghatározott bevételi
jogcímek.
A költségvetés kiadasi jogcímei:
.
acél szerinti tevékenység közvetlen kiadásai;
.
avÍúlalkozási tevékenység közvetlen kiadásai;
.
a Szövetség összes tevékenységévelosszefuggő közvetett kiadások (melyeket a cél
szerinti és vállalkozási tevékenység kozott bevételarányosan kell megosztanl).
l d
tervezett kiadásokat
a
SzÓvetség
cél szerinti tevékenységébenmeghatároző
tevékenységi teniletenként is meg kell tewezni.
3.2 A koltségvetés tervezési menetrendje
Az Elnökségtárgyévi utolsó üléséntárgya|ja meg a következő év koltségvetésérevonatkozó
A koncepció
koltségvetésikoncepciót.
tartalmaznia kell a tervezést meghatároző pénzngyi-
gazdasági feltételrendszert áttekintését' valamint az összeállításkor tewezhető bevételek és a
kiadások összetételére és sorrendi fontosságuk meghatározására vonatkozó javaslatot. A kÖltségvetésitervet legkésőbb március
3l-ig kell az Elnökség részérejőváhagyásra
előterjeszteni.
3.3 A költségvetés végrehajtása
A koltségvetés végrehajtasa soran kÖvetendő eljarási szabalyok:
o A
A költségvetést a jóváhagyott formában a döntést kovetően
ny1lvántartásba
kell venni.
nyilvántartást úgy kell megszervezni,
hogy abban az év kozben bármilyen okból
változásokat a jóváhagyott
költségvetéssel Összehasonlítható módon is
bekövetkező
nyilván lehes sen tartani.
o I
jóváhagyott költségvetés végrehajtása
a
tervezett bevételek beszedésére és a
bevételek tervben meghatározott kiadásokra történő fe|hasznéúására, továbbá mindezek nyilvántart ására irányuló tevékenység.
o A
koltségvetésvégrehajtása az éves gazdálkodás folyamán valósul meg,
végrehajtásban az arra felhat a|mazott tisztségviselők
, az lgazgatő és az
a
alkalmazottak
vesznek részt.
3
.4
Köve
Az előirányzatok mődositása
te
Imény e k é s definíc
. Az
ió
k;
előirányzatokat a bevételek, és/vagy kiadások tervezettől való jelentős eltéres
esetén kell módosítani.
.
Az előirányzatokat módosítani kell,
.
ha
olyan nem teryezett bevétel, vagy kiadás jelentkezik, amely miatt új bevételi, vagy
kiadási jogcímet kell létrehozni, illetve ha a nem tervezett bevétel, vagy kiadás osszege nagyobb 500 ezer forintnál;
.
a kÖltségvetésolyan módosítása szükséges, amely a bevételi, vagy kiadási
jogcímek
kozotti belső átcsoportosítást igényel;
. o
bevételi, vagy kiadási előirányzatot kell törolni'
Előirányzatot csak úgy lehet módosítani, ha
.
a
bevételi és kiadási foÖsszeg nem változik;
.
a
bevételi és kiadási főösszeg azonos összeggel váiltoztk.
. Nem minősűl
előirányzat-módosításnak
a
bevételi, vagy kiadási jogcímen belul
szükségess é válő (feladatmódosulással összefuggő) átcsoportosítás. Ilyenre akkor kenilhet
Sor' ha a jőváhagyásra benyújtott koltségvetésvalamely kiegészitő
részletező
ékl etéb en megterv ezett r észletező kö lt ségvetés mó do sul.
m el
l
.
Nem minősül továbbá módosításnak az sem, ha a rovat- tételrend szerinti részletes
koltségvetésen belül az egyes kiemelt előirányzatok kozott kell átcsoportosítani.
Eljárás:
o A
jóváhagyott koltségvetés főosszege
módosításra azB|nökjogosult,
o A
20 %-ít meg nem haladó
előirányzat-
20 oÁ-ot meghaladó módosításról az Elnökséghatároz.
koltségvetésmódosításáról
a koltségvetéselfogadásával azonos eljárásban
ke1l
dönteni
o
Előirányzat-mődosításnak nem minősülő belső átcsoportosításokról azIgazgatő írásban
benyújtott javaslata alapján az Elnök dönt.
o Az
előirányzatok módosítását
és módosításnak nem minőstilő
változtatásokat
tartalmaző dÖntéseket a döntést követően haladéktalanul át kell vezetni a nyilvántartásokon és a részletes koltségvetésen"
l0
A
kate lezettsé gvallalás
o A
szabalyai
é
sa
kÖte lezetts
gek nyilvantartasa
é
:
Szövetség nevében a koltségvetésvégrehajtása során fizetési, vagy más teljesítési
kotelezettséget (kötelezettségvállalás)
egyes kisösszegű beszerzések kivételévelcsak
írásban lehet vállalni.
o
Kisösszegúbeszerzésnek minősül, ha akifizetés nem halad|a meg a 10 000 Ft-ot és a
Szovetség normál napi gazdáikodÍsával fugg össze (pl
:
posta, anyagbeszerzés). A
kisösszegű beszerzés formája az e|számolási előleg terhére történő beszerzés' illetve annak
elszámolása.
Az elszámolási előleg kifrzetésétaz Igazgató,
érintettsége esetén az Elnök
írásban előzetesen engedély ezi.
o
Kotelezettségvállalás (és kisösszegű beszerzés) csak a koltségvetésbenjóváhagyott
kiadási előirányzat terhére történhet'
A folyó
kötelezettségek (tárgyévben vállalt)
állomÍrnya összességében nem haladhatja meg a koltségvetéskiadási foösszegét, illetve részleteiben a kiadási jogcímeket.
o A
kötelezettségvállalásokról nyilvántartást kell vezetni.
megszervezni,
A
nyilvántartást úgy kell
hogy abból az egyes költségvetési előirányzatokat
kötelezettségvállalások naprakészen megállapíthatók legyenek (azaz ö
s
a
terhelő
koltségvetéssel
szehasonlithatő szerkezetb en).
o A
nyilvántartás elkrilonitett részétképezi a szerződések nyilvántartása (beleértve az
alkalmazottakkal
kötött
munkaszerződéseket
is). A
szerződések nyilvántartása
keletkezésÍik sorrendj ében történik.
o
A SzÓvetség nevében azElnok,
az
Igazgatő, illetve
az Elnök ktilön meghatalmazása alapjÍn az alelnökÖk,
az ElnÖk külön
meghatalmazásával
bíró alkalmazott
jogosult
kötelezettséget vállalni.
o
Kotelezettséget vállalni a Szövetség nevében 100 000 Ft összeghatár felett csak kettős
aláírással lehet. A két a|áirő koztil az egyik kötelezően
az ElnÓk" vagy azlgazgatő.
11
3.5 A kotelezettségvállalások ellenjegyzése és az utalványozás
Ellenjegyzés
o A
kettős aláírásra kötelezett kötelezettségvállalás esetén a kÖtelezettségvállalást l;rrtalmaző dokumentumot vagy a Szövetség jogi tanácsadója késziti el, vagy előzetesen
véleményeziazt.
o
A kötelezetts égválIa|ás csak az előzetes pénzigyi el\eryegyzése után
o A
pénzngyi elleryegyzés tartalma'.
a
tÖrténhet.
tervezett kotelezettségvállalás minősítése a
koltségvetéselőirányzataival, a kötelezettségvállalási nyilvántartással történő összevetés alap1án.
o Az
ellenjegyző az el|enjegyzés megadásával a kötelezettségvállalást a rendelkezésre
álló információk alapján az esedékességkor teljesíthetőnek minősíti. Az ellenjegyzés zíradékolhato (az ellenjegyzés utasításra történt meg1egyzéssel), a záradék a végrehajtást
nem akadályozza meg.
Az ellenjegyzés záradékolásáro| az Elnökot és a
Számvizsgálő
Bizottság elnÓkét haladéktalanul értesítenikel1.
o
Kötelezettségvállalásnál
elleryegyző a Szövetség Elnök által kijelolt alkalmazott1a'
Ervényesítés
.
Kiadás teljesítésének(illetve bevétel beszedésének) elrendelése előtt okmányokat
alapján ellenőrizni és érvényesítenikell azok jogosultságát, összegszerűségét, a fedezet meglététés az előirt formai követelmények betartását.
.
Érvényesítés a kötelezettségvállalás szakmai teljesítésénekigazolásán alapul. A
szakmai i gazolásr a a kötelezettségvál
o
1
al
ó
jo
go su lt.
:-
Ervényesítés,,érvényesítve"rá|egyzéssel torténik. Ervényesítő az Elnök által kijelÖlt
alkalmazott.
o
Teljesítésigazolása hiányában
az adott
kotelezettségvállalással összefuggésben
kifi zetés nem történhet.
L2
7
. A
kiadás teljesítésének(illetve bevétel beszedésének) elrendelése utalványozással
torténik. Utalványozni az érvényesítettokmányra tÖrténő rávezetéssel, vagy lailon írásbeli rendelkezéssel (utalvány) lehet.
o
Az utalványrendeleten fel kell tüntetni - a rendelkező és a rendelkezés végrehajtőjának
nevét; -
az ,,utalvány" szőt; - a kedvezményezett (befizető) megnevezését,címét,
számlaszámát; - a ftzetés időpontját, módját és összegét; - a megterhelendő - jóváírandó
bankszámla számát és megnevezését;- keltezést; - azutalványozó és ellenjegyző aláirását.
o
Azutalványozók személye megegyezik a kötelezettségvállalásra
o
Utalványozásnál ellei|egyző a Szövetség Igazgatő által kijelölt alkalmazot\a.
o
Kötelezettségvállaló
felhatalmazottakéval.
és annak ellenjegyzője, illetve utalványozó és annak ellenjegyzője
azonos gazdasági eseménynél azonos személy nem lehet.
o Nem
lehet azonoS személy a kötelezettségvállalóval, illetve utalványozőval
az
érvényesítő.
A kÓzbeszer
o A
zé ssel
Ósszefüggő
szabalyok
SzÖvetség a kÖzbeszerzésekről szőIő 1995. évi XL. tÖrvény lKbt.l
1
$ b) pontja
alapján a Kbt. batálya alátartozlk.
o d
Szövetség a beszerzései tekintetében a Kbt.-ben meghatározottak szerint jár el
Kozbeszerzési eljárás megindításáről az lgazgatő írásos előterjesztése alapján az Elnök határoz.
o Az eljárást
lefolytathatja a Titkárság, illetve megbízással fi'iggetlen jogi, természetes
személy.
.
Mindkét esetben az Igazgató feladata biztosítani, hogy a kozbeszerzési
aján|ati felhívás, részvételifelhívás, illetve
ajánlatok értékelésesorán személyek megfel
el
ő
a
dokumentáciő elkészítése,valamint az
Szövetség nevében eljárő, illetőleg
sz akértel emm
o A Szovetség az ajánlatok
a
e
eljárásb an az
az
eljárásba bevont
l rendel k ezzenek.
elbírálására Iegalább háromtagű bizottságot hoz létre, amely
szakvéleménykészítésévelsegíti akozbeszerzési eljárástlezárő határozat meghozatalát.
A
bizottság tagja kötelezően a Szövetség jogi képviselóje.
13
.
A határozatot azlgazgatő írásos előterjesztése alapján
o A
az ElnÖk hozza meg.
kÓzbeszerzésekkel összefuggő egyéb adminisztratív feladatokat
ir ány itásával a Titkárs ág
v
az
Igazgatő
égzi.
A közhasznú jogallasbóI adódó követelmények
o A
SzÖvetség a közhasznu szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvényben és a
sportról szóló 1996. évi LXIV. tÖrvényben (Stv.) meghatározott feltételek teljesítése alapján köztestületként nyilvántartásba vett kiemelten közhasznu szewezet.
o A
szovetség közhasznú feladatként végzett cél szerinti tevékenységéta SzÖvetség
alap szab ály a tartalmazza.
o A
Szövetség kiemelten kozhasznű jogállásából adódó,
érvénye sítendő feladatok
r d Szövetség
a Szövetség
gazdálkodásban
:
a gazdá|kodás (ezen beltil a vállalkozási tevékenység) eredményét a cél
szerinti tevékenységérefordítj a.
r d
Szövetség kizárő|ag közhasznú tevékenységébőladódó feladatai megvalósítása
érdekében, azokveszélyeáetése nélkül folytat (szükség szerinti formában és mértékben)
vállalkozási tevékenységet.
l d Szövetség
váltőt, illetve más hitelviszonyt megtestesítő értékpapirtnem bocsát ki,
a vállalkozás fejlesztéséhez a cél szerinti tevékenységet veszélyeztető mértékűhitelt nem vesz fel.
l d
Szövetség
az
államháutartástól kapott támogatást hitel törlesáósére, hitel
fedezetéül nem használhatja fel.
r d
vállalkozási tevékenység fentiekben meghatározolt korlÍtozásítt a koltségvetés
tervezése, végrehajtása és a gazdasági események nyilvántartása folyamán kell érvényesíte ni az elj ár ő testületeknek, tisztségvi selőknek,
r d
il
letve személyeknek.
Szovetség a kÓzhasznú jelentésében tevékenységérőlévente a nyilvánosság
részéreis beszámol.
Igazgato feladata.
A jelentés elfogadása után nyilvános. A jelentés közzététele
A
közzététel
a
betekinthetőség biztosítását jelenti
a
az
SzÖvetség
l4
székhelyén. A jelentés minden érdeklődő számárahozzáférhető, illetve arról bárki (saját koltségén) másolatot készíthet.
4. A
A
Szövetség számviteli rendje
g számviteli rendjét, a foladatok
Szövetsé
végzésétaz Elnökség íiltaljóváhagyott számviteli
politika és a kapcsolódó szabéiyzatok (pénzkezelése, selejtezési, leltározási, értékelési) hatirozzameg.
A közhasznú jelentést aKÓzgyűlés részérejóváhagyásra a kÓnyvvizsgáloi jelentéssel együtt kell előterjeszteni.
5.
Költségvetési beszámoló
o A koltségvetésvégrehajtásáről és a gazdálkodásáról
szóló koltségvetésibeszámolót a
koltségvetés szerkezeti rendjében, azzal összehasonlítható, tartalmaző formában kell
o
ö
a
költségvetési tervet is
sszeállítani.
A beszámoló a Szövetség
éves költségvetése végrehajtásárol számot adő pénzforgalmi
szemlé1etű kimutatás.
o A
a Szovetség cé| szerinti tevékenységérőlszóló részletes szakmai kell kiegészíteni.A szakmai beszámolók az adott tenilet éves
beszámolót
beszámolókkal
tevékenységétértékelik.
o
A koltségvetési beszámoló része aközhasznúsági jelentések.
o Az
előző évi beszámolót és a mérleget a tárgyévi költségvetés összeállításával
osszhangban kell elkészíteni.
o
A beszámolót és a mérleget az Elnokség részérelegkésőbb tárgyév március 31-ig kell
elfogadásra benyújtani.
15
. A Közgyűlés által
elfogadott mérleggel Ósszefuggő,
az
állammal szembeni
az Igazgatő a adatszo|gíitatási (és fizetési) kotelezettségek időben történő elvégzéséért felelős.
't6
l/ A sportról szóló 1996 évi LXIV. törvény
2l Aközhasznú szervezetekről szőlő
1997. évi CLVI' törvény
3l A,szítmvitelről szóló 1991. évi XVil.
4l Lkozbeszerzésekrol szóló 5/
tÖrvény
.
1995. évi XL. törvény
A Kormány a számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek éves beszámoló készítésének
és könyvvezetési kÖtelezettségének sajátosságairól
szóló 2|9l1998. (XrI.30.) Korm. rendelete
6l AMagyar Rögbi Szövetség alapszabálya 7l AMagyar Rögbi Szövetség szervezeti
és működési szabályzata
Jelen ==uaa;ty,atot a L6/2oolsz. (05.17. ) " "'o':::::Tr".ksége Elnökségí Eatározat'ával elfogadta és 2oo1.05.17.napjával hatáIy_ ba Iéptette. t /' J''-Í }rg! :r 5
,--+
Fehérvári Tamás sk. e1nök
rspan Laszlone főtitkár
*|}
\ffi; t1