K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő - testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail:
[email protected]
Szám: 12/2013.
JEGYZŐKÖNYV Készült:
Köröm Község Képviselő-testületének 2013. november 27-én 17,00 órai kezdettel, az önkormányzat tanácskozó termében 3577. Köröm, Rákóczi u. 11. szám alatt megtartott n y í l t üléséről.
Jelen vannak:
Ifj. Bodolai Miklós Fekete Tibor Jablonkai Bertalan Nagy István Mihály Üveges Béla
Alpolgármester Önkormányzati képviselő Önkormányzati képviselő Önkormányzati képviselő Önkormányzati képviselő
Tanácskozási joggal részt vesz:
Sinai Bertalanné jegyző távollétében és megbízásából Soltész Balázs aljegyző
Meghívottak:
Vadászi Sándor RNÖ elnöke
Nem volt jelen az ülésen:
Tóth Tibor polgármester Nagy István képviselő Vadászi Sándor RNÖ elnöke
Ifj. Bodolai Miklós alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, megállapította, hogy a megválasztott 7 (hét) képviselő-testületi tag közül 4 (négy) képviselő jelen van, az ülés határozatképes azt megnyitotta. A jegyzőkönyv hitelesítésére Jablonkai Bertalan és Nagy István Mihály képviselőket jelölte ki. A meghívóban szereplő napirendi pontokat kibővítve az alábbi javaslatot tette. A képviselők 4 igen szavazattal a javasolt napirendeket az alábbiak szerint elfogadták:
Napirendi pontok:
2
1. Egészségügyi Alapellátás Fejlesztése Köröm Községben ÉMOP-4.1.1/A jelű pályázat megvalósításával kapcsolatos aktuális feladatok Előterjesztő: polgármester Írásbeli előterjesztés 2. Szociális célú tűzifa juttatásról rendeletalkotás Előterjesztő: polgármester Írásbeli előterjesztés 3. Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás és Miskolc Többcélú Kistérségi Társulás Társulási megállapodásainak módosítása Előterjesztő: polgármester Írásbeli előterjesztés 4. Helyi Esélyegyenlőségi Program elfogadása Előterjesztő: polgármester Írásbeli előterjesztés 5. Egyéb indítványok, észrevételek, javaslatok Előterjesztő: polgármester Szóbeli előterjesztés 6. Segély iránti kérelmek elbírálása (zárt ülés keretében) Előterjesztő: polgármester Szóbeli előterjesztés
1. Napirend tárgyalása Egészségügyi Alapellátás Fejlesztése Köröm Községben ÉMOP-4.1.1/A jelű pályázat megvalósításával kapcsolatos aktuális feladatok. Az írásbeli előterjesztés a jegyzőkönyv 1. mellékletét képezi Ifj. Bodolai Miklós alpolgármester Elmondta, hogy az ÉMOP pályázaton az orvosi rendelő és védőnői szolgálat felújítására kerül majd sor. Ehhez azonban szükséges a közbeszerzést és az egyéb részfolyamatokat lebonyolító cégek megbízása. A
3
bekért árajánlatok alapján az előterjesztésnek megfelelően javasolja a képviselő testületnek, hogy bízza meg az egyes cégeket, illetve fogadja el az ajánlat tételi felhívást. 17 óra 07 perckor megérkezett Fekete Tibor képviselő és aláírta a jelenléti ívet. A képviselők egyetértettek az elhangzott javaslatokkal és az alábbiak szerint döntöttek mind a hét határozat esetében: Igen szavazat: 5
Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 5 fő Nem szavazat: 0 Tartózkodás: 0
Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testület 67/2013.(X.31.) határozata Köröm Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt, hogy az „Egészségügyi alapellátás fejlesztése Köröm községben” című ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0058 számú projekthez kapcsolódó közbeszerzési tevékenység elvégzésével nettó 925.000.-Ft. vállalási díjjal a SUM Bt.-t (3561 Felsőzsolca, Rétföld u. 75.) bízza meg. Felelős: polgármester Határidő: azonnal Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testület 68/2013.(X.31.) határozata Köröm Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt, hogy az „Egészségügyi alapellátás fejlesztése Köröm községben” című ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0058 számú projekthez kapcsolódó nyilvánosság biztosítása elvégzésével nettó 231.000.-Ft. vállalási díjjal a SUM Bt.-t (3561 Felsőzsolca, Rétföld u. 75.) bízza meg. Felelős: polgármester Határidő: azonnal Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testület 69/2013.(X.31.) határozata
4
Köröm Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt, hogy az „Egészségügyi alapellátás fejlesztése Köröm községben” című ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0058 számú projekthez kapcsolódó műszaki ellenőrzési tevékenység elvégzésével nettó 925.000.-Ft. vállalási díjjal a Kovács Zoltán Mérnökiroda Műszaki Tanácsadó Bt. (3561 Felsőzsolca, Kőrösi u. 7.) bízza meg. Felelős: polgármester Határidő: azonnal Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testület 70/2013.(X.31.) határozata Köröm Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt, hogy az „Egészségügyi alapellátás fejlesztése Köröm községben” című ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0058 számú projekthez kapcsolódó könyvvizsgálati tevékenység elvégzésével nettó 231.000.-Ft. vállalási díjjal a Bohus Zsolt könyvvizsgálót (3533 Miskolc, Árvíz u. 9.) bízza meg. Felelős: polgármester Határidő: azonnal Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testület 71/2013.(X.31.) határozata Köröm Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt, hogy az „Egészségügyi alapellátás fejlesztése Köröm községben” című ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0058 számú projekthez kapcsolódó energiahatékonysági tanácsadás tevékenység elvégzésével nettó 236.000.-Ft. vállalási díjjal a KZ. PLAN Tervező és Beruházáslebonyolító Kft.-t (3561 Felsőzsolca, Kőrösi Csoma Sándor u. 7.) bízza meg. Felelős: polgármester Határidő: azonnal Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testület 72/2013.(X.31.) határozata
5
Köröm Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt, hogy az „Egészségügyi alapellátás fejlesztése Köröm községben” című ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0058 számú projekthez kapcsolódó projektmenedzsment tevékenység elvégzésével nettó 925.000.-Ft. vállalási díjjal a KRODA Pályázati Tanácsadó Kft.-t (3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 17.) bízza meg. Felelős: polgármester Határidő: azonnal Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testület 73/2013.(X.31.) határozata Köröm Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt, hogy az „Egészségügyi alapellátás fejlesztése Köröm községben” című ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0058 számú projekthez kapcsolódó ajánlattételi felhívást elfogadja. Ajánlattételi felhívás ezen határozat mellékletét képezi. Felelős: polgármester Határidő: azonnal 2. Napirend tárgyalása Szociális célú tűzifa juttatásról rendeletalkotás Az írásbeli előterjesztés a jegyzőkönyv 2. mellékletét képezi Ifj. Bodolai Miklós alpolgármester Tájékoztatta a képviselő- testületet, hogy a korábban elfogadott szociális tűzifa pályázatra, az önkormányzat 97 erdei m3 fát kapott, ez fele az igényelt mennyiségnek. Természetesen, ennek is örült az önkormányzat. A tűzifa kiosztásához szükséges helyi rendelt megalkotása és elfogadása. Javasolta a képviselő- testületnek, hogy a az előterjesztésben leírtak szerint fogadják el a rendeletet.
Javasolta , hogy a képviselő testület fogadja el a rendelet tervezetet. A képviselők egyetértettek az elhangzott javaslattal és az alábbiak szerint döntöttek: Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 5 fő
6
Igen szavazat: 5
Nem szavazat: 0
Tartózkodás: 0
Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelete szociális célú tűzifa támogatás juttatásáról
Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, valamint a helyi önkormányzatok szociális célú tűzifavásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatásról szóló 57/2013. (X.4.) BM rendelet 3. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § A rendelet hatálya Köröm község közigazgatási területén életvitelszerűen lakó és ott bejelentett lakcímmel rendelkező állampolgárokra terjed ki. 2. § (1) Az önkormányzat vissza nem térítendő természetbeni támogatásként tűzifát biztosíthat a) annak a személynek, aki a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Sztv.) szerint aa) aktív korúak ellátására, ab) időskorúak ellátására, ac) lakásfenntartási támogatásra jogosult, b) annak a családnak, aki a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben szabályozott halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevel, és lakásának fűtését fafűtésre alkalmas tüzelőberendezéssel biztosítja. (2) Szociális célú tűzifa támogatás ugyanazon lakóingatlanban élő személyek közül csak egy jogosultnak állapítható meg, függetlenül a lakásban élő személyek és háztartások számától. 3. § A támogatás iránti kérelmeket 2013. december 31. napjáig lehet benyújtani a rendelet 1. melléklete szerinti formanyomtatványon. A határidő elmulasztása jogvesztő. 4. § A szociális célú tűzifa támogatásról a Képviselő-testület által átruházott hatáskörben a polgármester dönt a 3. §-ban meghatározott határidő lejártát követő 10 munkanapon belül. 5. § A szociális célú tűzifa átvételét a jogosult a rendelet 2. mellékletét képező átvételi elismervény aláírásával igazolja. 6. § Ez a rendelet 2013. december 1-jén lép hatályba és 2014. január 31-én hatályát veszti.
7
1.
melléklet a 9./2013. (XI.29.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA IGÉNYLÉSÉHEZ A kérelem benyújtható 2013. december 31-ig!
A) Személyi adatok
1. Kérelmező neve:……………………………………………………………………………………………..….. 2. Születési neve: …………………………………………………………………………………………..………. 3. Születési helye, ideje:…………………………………………………………TAJ szám:…………………….. 4. Anyja neve:………………………………………………………………………………………………….……. 5. Lakcíme:………………………………………………………………………………………………………..…. 6. A kérelmező családjában élő közeli hozzátartozók:
Név
Születési hely, idő
Anyja neve
Rokoni kapcsolat
a) b) c) d) e) f) g) h) i) j) 7. Alulírott kérelmező nyilatkozom, hogy a szociális célú tűzifa támogatásra jogosult vagyok, mert az alábbi szociális ellátásban részesülök:* a) aktív korúak ellátása (foglalkozatást helyettesítő támogatás/rendszeres szociális segély) b) időskorúak ellátása c) lakásfenntartási támogatás 8. Fenti ellátásokban nem részesülök, de szociálisan rászoruló vagyok az alábbiak alapján:*
8
a)
gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben szabályozott halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelek
Fatüzelésre alkalmas fűtőberendezéssel:
rendelkezem
nem rendelkezem*
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a kérelemben közölt adatok a valóságnak megfelelnek. Hozzájárulok, hogy a kérelemben közölt adatok valódiságát a kérelem elbírálására jogosult szerv ellenőrizheti. Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatok szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához. Köröm, 2013. december …………………… ……………………………… az ellátást igénylő vagy törvényes képviselőjének aláírása
*
Megfelelő aláhúzandó!
3. Napirend tárgyalása Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának módosítása Az írásbeli előterjesztések a jegyzőkönyv 3. mellékletét képezik. ifj. Bodolai Miklós alpolgármester Tájékoztatta a képviselő testületet, hogy szükségessé vált a Miskolc Környéki társulás alapító okiratának módosítása. Javasolja a képviselő testületnek, hogy a mellékelt előterjesztés alapján a javaslatot fogadja el. A képviselők egyetértettek az elhangzott javaslattal és az alábbiak szerint döntöttek: Igen szavazat: 5
Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 5 fő Nem szavazat: 0 Tartózkodás: 0
Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testületének 74/2013. (XI.27.) határozata
9
Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási feladatok állami átvételével kapcsolatos döntésekről 1. Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testülete az egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXCII. törvény (továbbiakban: Törvény) rendelkezéseire tekintettel a Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának módosítását az alábbiak szerint hagyja jóvá: 1. A Társulási Megállapodás 2. pontjából az alábbi szövegrész törlésre kerül: „Sajópetri Község Önkormányzat Székhelye: 3573 Sajópetri, Dózsa Gy. 66. Képviselője: Debreczeni Balázs” 2. A Társulási Megállapodás 2. pontja az alábbi szövegrésszel egészül ki: „Sajóörös Község Önkormányzat Székhelye: 3586 Sajóörös, Jókai u. 2. Képviselője: Baranczó József polgármester” 3. A Társulási Megállapodás 4.2. a) pontja az alábbi ae) és af) pontokkal egészül ki: „ae) családok átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása; af) gyermekek átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása;” 4. A Társulási Megállapodás 4.2. b) pontja az alábbi bö) ponttal egészül ki: „bö) fogászati alapellátás” 5. A Társulási Megállapodás 4.2. „bb) fogyatékos személyek gondozóháza”, „bj) gyermekek átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása”, bk) családok átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása” „bl) nevelőszülőnél elhelyezettek ellátása”, „bm) gyermekvédelmi szakellátás” pontjai törlésre kerülnek. 6. A Társulási Megállapodás 9.2. pontjának táblázata helyébe az alábbi táblázat lép:
Berzék Bőcs Bükkszentkereszt Emőd Harsány Kistokaj
Lakosság 2012.01.01-jén (fő)
Szavazat aránya %
1 029 2 888 1 230 5 252 2 106 2 169
0,5 1,3 0,6 2,4 1,0 1,0
10
Köröm Mályi Miskolc Muhi Nagycsécs Nyékládháza Ónod Répáshuta Sajóbábony Sajóecseg Sajóhídvég Sajókeresztúr Sajólád Sajóörös Sajósenye Sajóvámos Szirmabesenyő Összesen
1 448 4 358 167 680 542 836 5 146 2 500 500 2 907 1 088 1 111 1 613 3 099 1314 440 2 219 4 476 215 951
0,7 2,0 77,6 0,3 0,4 2,4 1,2 0,2 1,4 0,5 0,5 0,7 1,4 0,6 0,2 1,0 2,1 100
7. A Társulási Megállapodás 1. melléklet 20. pontja az alábbiak szerint módosul, és ennek megfelelően a települések állandó lakosságszáma az alábbiak szerint változik: Sajóörös Összesen:
1314 215.951
8. A Társulási Megállapodás 2. és 4. mellékletéből az alábbi szövegrész törlésre kerül: „Sajópetri Község Önkormányzata” 9. A Társulási Megállapodás 3. melléklete az alábbi szövegrésszel egészül ki: „Sajóörös Község Önkormányzata” 10. A Társulási Megállapodás 5. mellékletének megnevezése az alábbiak szerint módosul: „a fogyatékos személyek nappali ellátása, támogató szolgáltatás, bentlakásos átmeneti elhelyezést nyújtó idősek gondozóháza, szociális étkeztetés, idősek nappali ellátása, bölcsődei ellátás, ifjúságegészségügyigondozás, család- és nővédelmi egészségügyi gondozás, gyermekjóléti központ, pszichiátriai betegek közösségi ellátása, fogászati alapellátás feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok”
11
11. A Társulási Megállapodás az alábbi 6. melléklettel egészül ki: „A családok átmeneti otthona feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, Berzék Község Önkormányzata, Bőcs Község Önkormányzata, Bükkszentkereszt Község Önkormányzata, Emőd Város Önkormányzata, Harsány Község Önkormányzata, Kistokaj Község Önkormányzata, Köröm Község Önkormányzata, Mályi Község Önkormányzata, Muhi Község Önkormányzata, Nagycsécs Község Önkormányzata, Nyékládháza Város Önkormányzata, Ónod Község Önkormányzata, Répáshuta Község Önkormányzata, Sajóbábony Város Önkormányzata, Sajóecseg Község Önkormányzata, Sajóhídvég Község Önkormányzata, Sajókeresztúr Község Önkormányzata, Sajólád Község Önkormányzata, Sajósenye Község Önkormányzata, Sajóvámos Község Önkormányzata, Szirmabesenyő Község Önkormányzata, Sajóörös Község Önkormányzata” 12. A Társulási Megállapodás az alábbi 7. melléklettel egészül ki: „A gyermekek átmeneti otthona feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, Berzék Község Önkormányzata, Bőcs Község Önkormányzata, Bükkszentkereszt Község Önkormányzata, Emőd Város Önkormányzata, Harsány Község Önkormányzata, Kistokaj Község Önkormányzata, Köröm Község Önkormányzata, Mályi Község Önkormányzata, Muhi Község Önkormányzata, Nagycsécs Község Önkormányzata, Nyékládháza Város Önkormányzata, Ónod Község Önkormányzata, Répáshuta Község Önkormányzata, Sajóbábony Város Önkormányzata, Sajóecseg Község Önkormányzata, Sajóhídvég Község Önkormányzata, Sajókeresztúr Község Önkormányzata, Sajólád Község Önkormányzata, Sajósenye Község Önkormányzata, Sajóvámos Község Önkormányzata, Szirmabesenyő Község Önkormányzata, Sajóörös Község Önkormányzata” Felelős: Polgármester Közreműködik: Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény– Módszertani Központ Határidő: 2013. december 31. 2. A Képviselő Testület felhatalmazza a Polgármestert, a Társulási Megállapodás módosításának aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: 2013. december 31. A képviselők egyetértettek az elhangzott javaslattal és az alábbiak szerint döntöttek: Igen szavazat: 5
Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 5 fő Nem szavazat: 0 Tartózkodás: 0
12
Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testületének 75/2013. (XI.27.) határozata A szociális és gyermekvédelmi feladatok ellátására létrejött intézményfenntartói társulási megállapodások közös megegyezéssel történő megszüntetéséről Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a „Javaslat a szociális feladatok ellátására létrejött intézményfenntartói társulási megállapodások megszüntetésére” című előterjesztést és a következő határozatot hozza: Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy a házi segítségnyújtás szociális alapszolgálgatási feladat ellátására megkötött intézményfenntartói társulási megállapodás 2013. június 30. napjával közös megegyezéssel megszüntetésre kerüljön a határozat 1. mellékletében foglaltak szerint. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a határozat intézményfenntartói társulási megállapodást megszüntető okiratot aláírja.
mellékletét
Felelős: polgármester Határidő: azonnal
1. sz. melléklet a 74/2013. (XI.27.) önkormányzati határozathoz INTÉZMÉNYFENNTARTÓI TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI FELADAT ELLÁTÁS közös megegyezéssel történő megszüntetése amely létrejött egyrészt: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Kriza Ákos polgármester Székhelye:3525 Miskolc Városház tér 8. szám Adószám: 15735605-2-05 Bankszámlaszám: 10700086-42689106-51100005
képező
13
mint szerződő fél másrészt: Berzék Község Önkormányzat Székhelye: 3575 Berzék, Petőfi S. u. 42. Képviselő: Farkas László polgármester Bőcs Község Önkormányzat Székhelye: 3574 Bőcs, Hősök tere 1. Képviselő: S. Nagy László Győző polgármester Emőd Város Önkormányzat Székhelye: 3432 Emőd, Kossuth L. tér 1. Képviselő: Lehóczki István polgármester Kistokaj Község Önkormányzat Székhelye: 3553 Kistokaj, Széchenyi u. 43. Képviselő: Ambrus Gyöngyi polgármester Köröm Község Önkormányzat Székhelye: 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Képviselő: Tóth Tibor polgármester Mályi Község Önkormányzat Székhelye: 3434 Mályi, Széchenyi u. 4. Képviselő: Viszokai István polgármester Muhi Község Önkormányzat Székhelye: 3552 Muhi, Rákóczi F. u. 2. Képviselő: Czinglerné Tóth Gizella polgármester Nyékládháza Város Önkormányzat Székhelye: 3433 Nyékládháza, Vasút u. 16. Képviselő: Urbán Sándorné polgármester Ónod Község Önkormányzat Székhelye: 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. Képviselő: Tarnóczi József polgármester Sajóhídvég Község Önkormányzat Székhelye: 3576 Sajóhídvég, Rákóczi F. u. 37. Képviselő: Takács Győző polgármester Sajólád Község Önkormányzat
14
Székhelye: 3572 Sajólád, Ady E. u. 2. Képviselő: Pozbai Zoltán polgármester Sajópetri Község Önkormányzat Székhelye: 3573 Sajópetri, Dózsa Gy. 66. Képviselő: Debreczeni Balázs mint társult települések között alulírott napon az alábbi feltételekkel: l) Felek rögzítik, hogy házi segítségnyújtás szociális alapszolgáltatási feladatok ellátására határozatlan időtartamra és felek illetékességi területére kiterjedően intézményfenntartói társulási megállapodást kötöttek, melyet Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése X-231/14.138/2008. számú határozatával jóváhagyott. 2) Felek az intézményfenntartói társulási megállapodást 2013. június 30. napjával közös megegyezéssel megszüntetik. 3) Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadók. 4) Ezen szerződés három számozott oldalt tartalmaz. Jelen szerződés megszüntetést a felek annak elolvasása és együttes értelmezése után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírták. Miskolc, 2013. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében ……………………………………. Dr. Kriza Ákos polgármester Berzék Község Önkormányzata képviseletében
Bőcs Község Önkormányzata képviseletében
……………………………………. Farkas László polgármester
……………………………………. S. Nagy László Győző polgármester
15
Emőd Város Önkormányzata képviseletében
Kistokaj Község Önkormányzata képviseletében
……………………………………. Lehóczki István polgármester
……………………………………. Ambrus Gyöngyi polgármester
Köröm Község Önkormányzata képviseletében
Mályi Község Önkormányzata képviseletében
……………………………………. Tóth Tibor polgármester
……………………………………. Viszokai István polgármester
Muhi Község Önkormányzata képviseletében
Nyékládháza Város Önkormányzata képviseletében
……………………………………. Czinglerné Tóth Gizella polgármester
……………………………………. Urbán Sándorné polgármester
Ónod Község Önkormányzata képviseletében
Sajóhídvég Község Önkormányzata képviseletében
……………………………………. Tarnóczi József polgármester
……………………………………. Takács Győző polgármester
Sajólád Község Önkormányzata képviseletében
Sajópetri Község Önkormányzata képviseletében
……………………………………. Pozbai Zoltán polgármester
……………………………………. Debreczeni Balázs polgármester
ifj. Bodolai Miklós alpolgármester
16
Tájékoztatta a képviselő testületet, hogy szükségessé vált a Miskolc Kistérség Többcélú Társulás alapító okiratának módosítása. Javasolja a képviselő testületnek, hogy a mellékelt előterjesztés alapján a javaslatot fogadja el. A képviselők egyetértettek az elhangzott javaslattal és az alábbiak szerint döntöttek: Igen szavazat: 5
Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 5 fő Nem szavazat: 0 Tartózkodás: 0
Köröm Község Önkormányzat képviselő-testület 76/2013. (XI.27.) határozata Miskolc Kistérség Többcélú Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról 1. Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testülete Miskolc Kistérség Többcélú Társulás Társulási Megállapodását Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény 93. §-ban foglalt tartalmi követelményeknek megfelelően 2014. január 1. napjától az alábbiak szerint módosítja: a) A Társulási Megállapodás II. Fejezet 3. pontja az alábbiak szerint módosul: „ A Társulás az 1.b. pontban foglalt feladatok ellátását az alábbi tagok részére biztosítja: Berzék Község Önkormányzat Bőcs Község Önkormányzat Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Hernádkak Község Önkormányzat Kistokaj Község Önkormányzat Köröm Község Önkormányzat Mályi Község Önkormányzat Nyékládháza Község Önkormányzat Ónod Község Önkormányzat Répáshuta Község Önkormányzat Sajóbábony Község Önkormányzat Sajóecseg Község Önkormányzat Sajóhídvég Község Önkormányzat Sajókeresztúr Község Önkormányzat Sajósenye Község Önkormányzat Sajóvámos Község Önkormányzat b) A Társulási Megállapodás XII. Fejezete az alábbiak szerint módosul: „XII. Fejezet TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS MELLÉKLETEI 1. melléklet: A tagjegyzék (a Társulás tagjainak neve, székhelye, képviselője, lakosságszáma) 2. melléklet: A tagok felhatalmazó nyilatkozatai azonnali inkasszó benyújtásához.”
17
A módosítást a határozat 1. számú melléklete szerint elfogadja. 2. Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testülete az egységes szerkezetű Társulási Megállapodást a határozat 2. számú melléklete szerint elfogadja. 3. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a határozat végrehajtásához szükséges intézkedések megtételére. Felelős: polgármester Határidő: 2013. december 15. 1. számú melléklet a 76/2013.(XI.27.) számú határozathoz MISKOLC KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSÁNAK MÓDOSÍTÁSA ……………….. Képviselő-testülete Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának a Társulási Tanács 2013. november 27. napján 37/2013. (XI.27.) sz. határozatával elfogadott módosítását az alábbiak szerint hagyja jóvá: 13.
A Társulási Megállapodás II. Fejezet 3. pontja az alábbiak szerint módosul:
,,3. A társulás általános rendjétől eltérő feladatellátás módja A Társulás az 1.b pontban foglalt feladatok ellátását az alábbi tagok részére biztosítja: Berzék Község Önkormányzat Bőcs Község Önkormányzata Bükkszentkereszt Község Önkormányzata Hernádkak Község Önkormányzata Kistokaj Község Önkormányzata Köröm Község Önkormányzata Mályi Község Önkormányzata
18
Nyékládháza Város Önkormányzata Ónod Község Önkormányzata Répáshuta Község Önkormányzata Sajóbábony Község Önkormányzata Sajóecseg Község Önkormányzata Sajóhídvég Község Önkormányzata Sajókeresztúr Község Önkormányzata Sajósenye Község Önkormányzata Sajóvámos Község Önkormányzata ” 14. A Társulási Megállapodás XII. Fejezete az alábbiak szerint módosul: ,,XII. fejezet TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS MELLÉKLETEI 1. melléklet: A tagjegyzék (a Társulás tagjainak neve, székhelye, képviselője, lakosságszáma) 2. melléklet: A tagok felhatalmazó nyilatkozatai azonnali inkasszó benyújtásához Záradék: Jelen Társulási Megállapodás 2014. január 1. napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa által 2013. június 19. napján kelt, 19/2013. (VI.19.) határozattal elfogadott Társulási Megállapodása, valamint a Társulási Megállapodás módosításai hatályukat vesztik Srsz 1. 2.
település
képviselő-testületi (közgyűlési) határozat száma
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Berzék Község Önkormányzat képviselő-testülete
…../…../2013.sz. határozatával …./2013.(….) sz. határozatával
19
3.
Bőcs Községi Önkormányzat képviselő-testülete
…./2013.(….)sz. határozatával
4.
Bükkszentkereszt Község Önkormányzata képviselőtestülete
…/2013. (…..) sz. határozatával
5.
Hernádkak község képviselő-testülete
…./2013. (….) sz. határozatával
6.
Kistokaj Község Önkormányzata képviselő-testülete
…./2013. (…..) sz. határozatával
7.
Köröm Község Önkormányzat képviselő-testülete
…./2013. (…..) sz. határozatával
8.
Mályi Község Önkormányzatának képviselő-testülete
…/2013. (…...) sz. határozatával
9.
Muhi Község Önkormányzata képviselő-testülete
…/2013. (…...) sz. határozatával
10.
Nyékládháza Város Önkormányzata képviselőtestülete
…./2013. (……) sz. határozatával
11.
Ónod Község Önkormányzatának képviselő-testülete
…./2013.(…..)sz. határozatával
12.
Répáshuta Község Önkormányzata képviselőtestülete
…/2013. (…..) sz. határozatával
13.
Sajóbábony Város Önkormányzat képviselő-testülete
…./2013.(….)sz. határozatával
14.
Sajóecseg község Önkormányzatának képviselőtestülete
…/2013. (…..) sz. határozatával
15.
Sajóhídvég Község Önkormányzat képviselőtestülete
…/2013. (….) sz. határozatával
16.
Sajókeresztúr Község Önkormányzat képviselőtestülete
…/2013. (….) sz. határozatával
17.
Sajósenye község képviselő-testülete
…/2013. (…) sz. határozatával
18.
Sajóvámos Községi Önkormányzat képviselőtestülete
…/2013. (….) sz. határozatával
19.
Szirmabesenyő Nagyközség Önkormányzati képviselő testülete
…/2013. (…) sz. határozatával
20
A Társulási Megállapodást az érintett önkormányzatok döntése alapján a polgármesterek aláírásukkal látják el. Miskolc Megyei Jogú Város képviselő-testülete nevében: Dr. Kriza Ákos polgármester Berzék község képviselő-testülete nevében: Farkas László polgármester Bőcs község képviselő-testülete nevében: Nagy László Győző polgármester Bükkszentkereszt község képviselő-testülete nevében: Jámbor Flórián polgármester Hernádkak község képviselő-testülete nevében: Hajdú János polgármester
Kistokaj község képviselő-testülete nevében:
21
Ambrus Gyöngyi polgármester Köröm község képviselő-testülete nevében: Tóth Tibor polgármester Mályi község képviselő-testülete nevében: Viszokai István polgármester Muhi község képviselő-testülete nevében: Czinglerné Tóth Gizella polgármester Nyékládháza város képviselő-testülete nevében: Urbán Sándorné polgármester Ónod község képviselő-testülete nevében: Tarnóczi József polgármester Répáshuta község képviselő-testülete nevében: Mátrai Károly
22
polgármester Sajóbábony község képviselő-testülete nevében:
Nagy Imre polgármester Sajóecseg község képviselő-testülete nevében:
Rabi József polgármester Sajóhídvég község képviselő-testülete nevében: Takács Győző polgármester Sajókeresztúr község képviselő-testülete nevében: Kollár Miklós polgármester
Sajósenye község képviselő-testület nevében: Takács István polgármester
23
Sajóvámos község képviselő-testület nevében: Komjáthy Lajosné polgármester Szirmabesenyő község képviselő-testület nevében: Fedor Vince polgármester
Miskolc, 2013. november …..” 15. A Társulási Megállapodás 1. melléklete az alábbiak szerint módosul: ,, 1. melléklet A Társulás tagjainak megnevezése, tagjainak székhelye és lakosságszáma 2014. január 1. Név
Képviselő
Berzék Község Önkormányzat Farkas László Bőcs Község Önkormányzata Nagy László Bükkszentkereszt Község Jámbor Flórián Önkormányzata Hernádkak Község Önkormányzata Hajdú János Kistokaj Község Önkormányzata Ambrus Gyöngyi Köröm Község Önkormányzata Tóth Tibor Mályi Község Önkormányzata Viszokai István
Székhely
Településszám
(Berzék, Petőfi u. 42.),
1 029
(Bőcs, Hősök u. 1.),
2 888
(Bükkszentkereszt, Kossuth u. 24.),
1 230
(Hernádkak, F. u. 42.),
1 737
Rákóczi
(Kistokaj, Széchenyi u. 43.),
2 169
(Köröm, Rákóczi u. 11.),
1 448
(Mályi, Széchenyi u. 12.),
4 358
24
Miskolc Város Önkormányzata dr. Kriza Ákos Muhi Község Önkormányzata Czinglérné Tóth Gizella Nyékládháza Város Urbán Sándorné Önkormányzata Ónod Község Önkormányzata Tarnóczi József Répáshuta Község Önkormányzata Mátrai Károly Sajóbábony Község Nagy Imre Önkormányzata Sajóecseg Község Önkormányzata Rabi József Sajóhídvég Község Önkormányzata Takács Győző Sajókeresztúr Község Kollár Miklós Önkormányzata Sajósenye Község Önkormányzata Takács István Sajóvámos Község Önkormányzata Komjáthy Lajosné Szirmabesenyő Község Fedor Vince Önkormányzata Összesen (Miskolc Kistérség)
(Miskolc, Városház tér 8.),
167 680
(Muhi, Rákóczi u. 1.),
542
(Nyékládháza, u. 16.), (Ónod, 64.),
Vasút
Rákóczi
u.
5 146 2 500
(Répáshuta, Kossuth u. 2.),
500
(Sajóbábony, Bocskai u. 2.),
2 907
(Sajóecseg, Széchenyi u. 27.),
1 088
(Sajóhídvég, Rákóczi u. 37.),
1 111
(Sajókeresztúr, Rákóczi u. 40.),
1 613
(Sajósenye, Petőfi S. u. 14.),
440
(Sajóvámos, Munkácsy u. 2.),
2 219
(Szirmabesenyő, Kossuth u. 5.),
4 476 205 081 „
16.
A Társulási Megállapodás módosítással nem érintett rendelkezései változatlan tartalommal érvényben maradnak.
Miskolc, 2013…………………………. ……………………………… ………………………………
25
polgármester 1. számú melléklet a 76/2013.(XI.27.) számú határozathoz MISKOLC KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA Miskolc Kistérség Többcélú Társulása tagönkormányzatai az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés k) pontja, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 87. §-a, valamint a 146. § (1) bekezdése rendelkezéseinek értelmében Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodását felülvizsgálták, és a felülvizsgálat eredményeképpen /módosítás keretében/ az alábbi új Társulási Megállapodást alkotják. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Társulás neve: Miskolc Kistérség Többcélú Társulása 2. A Társulás székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér 8. A Társulás tagjainak nevét, székhelyét, képviselőjét és a társuláshoz tartozó települések lakosságszámát az 1. melléklet tartalmazza. / tárgyévet megelőző év január 1-i lakosságszám az irányadó/ 3. A Társulás bélyegzője: Miskolc Kistérség Többcélú Társulása felirattal ellátott körbélyegző, közepén Magyarország címerével. 4. A Társulás jogi személy, gazdálkodására a költségvetési szervek működésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. 5. A Társulás működési területe: az 1. mellékletben szereplő települési önkormányzatok közigazgatási területe. II. A TÁRSULÁS ÁLTAL ELLÁTOTT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK 1. A Társulásban résztvevő önkormányzatok képviselő-testületei a közös céloknak megfelelő hatékony és eredményes tevékenység érdekében az alábbi feladat- és hatásköröket ruházzák át a Társulásra: a) Közfoglalkoztatás
26
b) Belső ellenőrzés az Mötv. 119. § (4) bekezdésben foglaltak szerint. 2. A Társulás a tagönkormányzatai részére az alábbi feladatok megszervezéséhez nyújt szakmai támogatást: a. egészségügyi ellátás, b. szociális ellátás, c. köznevelés, d. bűnmegelőzés e. gyermekjóléti alapellátás, f. közművelődés, könyvtári szolgáltatás, g. testnevelés és sportszervezés, igazgatás, h. környezet- és természetvédelem, valamint hulladékkezelés. 3. A társulás általános rendjétől eltérő feladatellátás módja A Társulás az 1.b pontban foglalt feladatok ellátását az alábbi tagok részére biztosítja: Berzék Község Önkormányzat Bőcs Község Önkormányzata Bükkszentkereszt Község Önkormányzata Hernádkak Község Önkormányzata Kistokaj Község Önkormányzata Köröm Község Önkormányzata Mályi Község Önkormányzata Nyékládháza Város Önkormányzata Ónod Község Önkormányzata
27
Répáshuta Község Önkormányzata Sajóbábony Község Önkormányzata Sajóecseg Község Önkormányzata Sajóhídvég Község Önkormányzata Sajókeresztúr Község Önkormányzata Sajósenye Község Önkormányzata Sajóvámos Község Önkormányzata III. FEJEZET A TÁRSULÁS SZERVEZETE ÉS MŰKÖDÉSE 1. A Társulás döntéshozó szerve a Társulási Tanács. 2. A Társulási Tanács tagjai a társult önkormányzatok képviselő-testületei által delegált tagok. A Társulási Tanács minden tagja egy szavazattal rendelkezik. 3. A Társulási Tanács az elnök munkájának segítésére egy alelnököt választ. Az alelnök személyére az elnök tesz javaslatot. 4. A Társulási Tanács akkor határozatképes, ha az ülésen legalább a szavazatok felével rendelkező képviselő jelen van. 5. A Társulási Tanács döntéseit határozattal hozza. 6. Minősített többségű döntés szükséges: a) a Társulási Megállapodás jóváhagyásához, módosításához; b) a Társulás tagok által történő megszüntetéséhez; c) tagönkormányzat Társulásból történő kizárásához;
28
d) a Társulás által a térség fejlesztését szolgáló, pénzügyi hozzájárulást igénylő pályázat benyújtásához; e) a Társulási Tanács hatáskörébe tartozó választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízás adása, illetőleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása; f) a költségvetési intézmény, gazdálkodó szervezet alapításához, megszüntetéséhez, átszervezéséhez; g) azokban az ügyekben, amelyeket a szervezeti és működési szabályzat meghatároz. 7. A Társulási Tanács ülésének részletes szabályait a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza. 8. A Társulási Tanács elnöke: a) ellátja a Társulás képviseletét, b) összehívja a Társulási Tanács ülését, c) vezeti a tanácskozást; d) érvényt szerez a szervezeti és működési szabályzat szabályai betartásának, e) gondoskodik a döntések végrehajtásáról, f) ellátja a Társulás képviseletét; g) éves szinten beterjeszti a tárgyévi költségvetést és munkatervet, valamint az előző évi beszámolót és zárszámadást. 9. A Társulási Tanács munkájának segítésére tagjai közül 7 tagból álló Elnökséget hoz létre. A tagok: a Társulási Tanács elnöke a Társulási Tanács alelnöke 5 elnökségi tag Az Elnökség feladata a Társulás tevékenységének folyamatos figyelemmel kísérése, ellenőrzése. Ennek keretében észrevételeket tesz a Társulási Tanács ülésére készített előterjesztésekre, javaslatot tehet konkrét intézkedések megtételére, az elfogadott programok esetleges módosítására. Előkészíti a Társulási Tanács döntéseit, összehangolja a Bizottság munkáját. Ellenőrzi a Társulás költségvetésének éves végrehajtását, és véleményezi a Társulás éves munkájáról szóló beszámolót, az előző évi zárszámadást. Az Elnökség ügyrendjére,
29
beszámolásának rendjére vonatkozó szabályokat a Társulási Tanács Szervezeti és Működési Szabályzata állapítja meg. Bizottságok 10 A Társulási Tanács feladatainak ellátására, döntéseinek előkészítésére, a döntések végrehajtására bizottságot hozhat létre. 11. A bizottság(ok) tagjainak számát, összetételét, működésének rendjét a Szervezeti és Működési Szabályzat határozza meg. 12. A Társulás tevékenységének és gazdálkodásának ellenőrzésére Pénzügyi Bizottságot hoz létre és működtet. 13. 14. A bizottság(ok) működésének részletes szabályait a bizottság(ok) ügyrendje tartalmazza, amelyet a bizottság(ok) saját maguk állapítanak meg, és fogadnak el. IV. FEJEZET A TÁRSULÁS KÖLTSÉGVETÉSE, A TÁRSULÁS FENNTARTÁSÁVAL, MŰKÖDTETÉSÉVEL KAPCSOLATOSAN AZ EGYES KÉPVISELŐ-TESTÜLETEK HOZZÁJÁRULÁSÁNAK MÉRTÉKE, TELJESÍTÉSÉNEK MÓDJA 1. A Társulás költségvetéséből finanszírozza és látja el feladatait. A Társulás éves költségvetés alapján működik. A költségvetést a Társulási Tanács önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. 2. A társult települési önkormányzatok képviselő-testületei a Társulás működési költségeihez, valamint a megállapodásban meghatározott feladat ellátásának költségeihez az általuk képviselt település lakosságszámának arányában járulnak hozzá. 3. A működés és a feladat ellátás költségeit, a pénzügyi hozzájárulás összegét a Tanács költségvetési évenként költségvetési határozatában állapítja meg. 4. A pénzügyi hozzájárulás befizetésének teljesítése költségvetési évenként négy részletben történik:, a tárgynegyedévet követő hónap 15. napjáig. 5. A befizetés átutalással történik a Társulás költségvetési elszámolási számlájára. V. FEJEZET
30
A TÁRSULÁS TAGJAI ÁLTAL VÁLLALT PÉNZÜGYI HOZZÁJÁRULÁS NEM TELJESÍTÉSE ESETÉN IRÁNYADÓ ELJÁRÁS 1. A tagönkormányzatok által vállalt pénzügyi hozzájárulások nem teljesítése esetén, az irányadó eljárás a jogszabályon alapuló beszedés (inkasszó) alkalmazása. 2. Amennyiben valamely tagönkormányzat vállalt pénzügyi hozzájárulása ill. jelen megállapodás céljainak megvalósítása érdekében meghatározott fejlesztés, beruházás vonatkozásában vállalt fizetési kötelezettségének teljesítését illetően 15 napot elérő késedelembe esik, a Társulás elnöke fizetési felszólítást juttat el a kötelezettségét nem teljesítő tagönkormányzat részére. A megállapított hozzájárulást felszólításra sem teljesítő tag bankszámlája ellen a Társulás a munkaszervezeti feladatokat ellátó hivatala útján köteles a követelést a felszólításban meghatározott határidő eredménytelen elteltét követően jelen megállapodás mellékletét képező felhatalmazó nyilatkozat alapján beszedési megbízással érvényesíteni. A beszedési megbízás eredménytelensége esetén a Társulás a követelést bírósági úton érvényesíti. 3. Tagönkormányzatok vállalják, hogy fenti felhatalmazó nyilatkozatot a számlavezető hitelintézetüknél megteszik és azt a Társulás felé a nyilatkozat egy eredeti példányának megküldésével igazolják jelen - valamennyi tagönkormányzat által aláírt - megállapodás kézbesítésétől számított 8 napon belül. VI. FEJEZET A TÁRSULÁS VAGYONA, A VAGYONNAL VALÓ GAZDÁLKODÁS 1. A Társulás a II. fejezetben foglalt feladatai ellátásához saját vagyonnal rendelkezik. 2. A Társulás vagyonát az alábbi anyagi források biztosítják: a) Társulásban részt vevő tagok befizetései, b) a Társulás szolgáltatásait igénybe vevők díjfizetései, c) az egyes tagok által tett vagyoni hozzájárulások (tárgyi eszközök, immateriális javak, vagyoni értékű jogok stb.), d) központi költségvetési támogatás, e) pályázati úton elnyert támogatások. 3. A Társulás tagjai a feladatok ellátása érdekében ingóságok (eszközök, berendezési tárgyak, gépjármű, stb.), továbbá ingatlanra vonatkozó jogok átengedésével is
31
hozzájárulhatnak az eredményes működéshez. Az átengedés feltételeit a tag és a Társulás közötti külön megállapodás tartalmazza. 4. A Társulás által a működés során, adás-vétel vagy egyéb jogcímen szerzett vagyontárgyak feletti tulajdonjog a Társulást illeti. Ugyancsak a Társulást illeti a vagyon szaporulata. 5. A Társulás vagyona feletti tulajdonosi jogosítványok gyakorlására a Társulási Tanács jogosult, egyben viseli a tulajdonost terhelő kötelezettségeket. 6. A Társulás vagyonának átadása (ideértve az értékesítést is), értékhatárra tekintet nélkül a Társulási Tanács kizárólagos hatáskörébe tartozik. A javaslatról előzetesen állást foglal a Pénzügyi Bizottság. A vagyonátadásra csak abban az esetben kerülhet sor, ha az átadandó vagyon a társulás által ellátott feladatok biztosítását szolgálja. VIII. FEJEZET A TÁRSULÁS SZOLGÁLTATÁSAI IGÉNYBEVÉTELÉNEK A TÁRSULÁS ÁLTAL MEGHATÁROZOTT FELTÉTELEI A társult tagok a Társulás által nyújtott szolgáltatásokat az ágazati jogszabályok, valamint a külön megállapodásban foglaltak szerint vehetik igénybe. IX. FEJEZET A TÁRSULÁS MŰKÖDÉSÉRŐL TÖRTÉNŐ BESZÁMOLÁSI KÖTELEZETTSÉG 1 A Társulás működéséről évente egy alkalommal köteles beszámolni tagjai részére. 1. A Társulási Tanács Tagjai évente beszámolnak képviselő-testületeiknek a Tanácsban végzett tevékenységükről, és a települési önkormányzatok által tartott közmeghallgatáson tájékoztatják a lakosságot a Társulás tevékenységről. X. FEJEZET A TÁRSULÁS MŰKÖDÉSÉNEK ELLENŐRZÉSI RENDJE 1. A Társulás tevékenységét és gazdálkodását a Pénzügyi Bizottság ellenőrzi. 2. A Társulás gazdálkodását – az Európai Unió által nyújtott és egyéb nemzetközi támogatásokat, valamint a kapcsolódó költségvetésből nyújtott támogatások felhasználást is ideértve – az Állami Számvevőszék ellenőrzi.
32
Az európai uniós és költségvetési támogatások felhasználását az Európai Számvevőszék és az Európai Bizottság illetékes szervezetei, a Kormány által kijelölt szerv, a fejezetek ellenőrzési szervezetei, a Kincstár, illetve az európai uniós támogatások irányító hatóságai és a kifizető hatóság képviselői is ellenőrzik. 3. A Társulás működése felett a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal törvényességi felügyeletet gyakorol. Ennek keretében vizsgálja, hogy a Társulás döntése, szervezete, működése és döntéshozatali eljárása megfelel-e a jogszabályoknak, a Társulási Megállapodásban, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltaknak.
XI. FEJEZET A TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS MÓDOSÍTÁSÁNAK FELTÉTELEI, KIVÁLÁS, KIZÁRÁS ÉS A TÁRSULÁS MEGSZŰNÉSE ESETÉN A TAGOK EGYMÁSSAL VALÓ ELSZÁMOLÁSI KÖTELEZETTSÉGE 1. A Társulási Megállapodás módosításához a társulásban részt vevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges. 2. A Társuláshoz csatlakozni a naptári év első, abból kiválni naptári év utolsó napjával lehet. 3. A Társuláshoz való csatlakozásról és kiválásról legalább hat hónappal korábban, minősített többséggel kell dönteni, amelyről a Társulási Tanácsot értesíteni kell. 4. A Társulásból történő kizárásról a Társulási Tanács minősített többséggel dönt. 5. A Társulás megszűnik: a) ha a megállapodásban meghatározott időtartam eltelt, vagy törvényben szabályozott megszűnési feltétel megvalósult; b) ha a társulás tagjai minősített többséggel azt elhatározzák; c) a törvény erejénél fogva; d) a bíróság jogerős döntése alapján. 6. A társulás megszűnése, a társulásból történő kiválás, kizárás esetén a vagyonkiadásra irányadó eljárásra az Mötv. 90.§. (4) és (5) bekezdései figyelembe vételével az alábbiak szerint kerül sor: A Társulás megszűnése, kiválás, vagy kizárás esetén a társulás vagyonát elsődlegesen a társulás azon tagjának kell visszaadni, amelyik azt a társulás rendelkezésére bocsátotta.
33
Megszűnéskor: a tagok arányos vagyonhasználata esetén a Társulás ingyenesen tulajdonba adja a tagönkormányzatok részére az általuk használt eszközöket, vagyontárgyakat. Az ezt követően fennmaradt vagyontárgyakat, és pénzeszközöket a tagok arányosan osztják fel. Kiváláskor, kizáráskor: a tagok arányos vagyonhasználata esetén a Társulás ingyenesen tulajdonba adja a tagönkormányzat részére az általa használt eszközöket, vagyontárgyakat. Az ezt követően fennmaradó vagyontárgyak és pénzeszközök a Társulás további működését, feladatellátását szolgálják. XII. fejezet TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS MELLÉKLETEI 1. melléklet: A tagjegyzék ( a Társulás tagjainak neve, székhelye, képviselője, lakosságszáma) 2. melléklet: A tagok felhatalmazó nyilatkozatai azonnali inkasszó benyújtásához Záradék: Jelen Társulási Megállapodás 2014. január 1. napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa által 2013. június 19. napján kelt, 19/2013. (VI.19.) határozattal elfogadott Társulási Megállapodása, valamint a Társulási Megállapodás módosításai hatályukat vesztik.
34
A Társulási Megállapodást az alábbi képviselő-testületek hagyták jóvá és fogadták el előírásait és önmagukra és testületeikre vonatkozó kötelező rendelkezésként: Srsz 20. 21.
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Berzék Község Önkormányzat képviselő-testülete
képviselő-testületi (közgyűlési) határozat száma …../…../2013.sz. határozatával …./2013.(….) sz. határozatával
22.
Bőcs Községi Önkormányzat képviselő-testülete
…./2013.(….)sz. határozatával
23.
…/2013. (…..) sz. határozatával
24.
Bükkszentkereszt Község Önkormányzata képviselőtestülete Hernádkak község képviselő-testülete
25.
Kistokaj Község Önkormányzata képviselő-testülete
…./2013. (…..) sz. határozatával
26.
Köröm Község Önkormányzat képviselő-testülete
…./2013. (…..) sz. határozatával
27.
Mályi Község Önkormányzatának képviselő-testülete
…/2013. (…...) sz. határozatával
28.
Muhi Község Önkormányzata képviselő-testülete
…/2013. (…...) sz. határozatával
29.
Nyékládháza Város Önkormányzata képviselőtestülete Ónod Község Önkormányzatának képviselő-testülete
…./2013. (……) sz. határozatával
30. 31. 32. 33. 34. 35. 36.
település
Répáshuta Község Önkormányzata képviselőtestülete Sajóbábony Város Önkormányzat képviselő-testülete Sajóecseg község Önkormányzatának képviselőtestülete Sajóhídvég Község Önkormányzat képviselőtestülete Sajókeresztúr Község Önkormányzat képviselőtestülete Sajósenye község képviselő-testülete
…./2013. (….) sz. határozatával
…./2013.(…..)sz. határozatával …/2013. (…..) sz. határozatával …./2013.(….)sz. határozatával …/2013. (…..) sz. határozatával …/2013. (….) sz. határozatával …/2013. (….) sz. határozatával …/2013. (…) sz. határozatával
35
37. 38.
Sajóvámos Községi Önkormányzat képviselőtestülete Szirmabesenyő Nagyközség Önkormányzati képviselő testülete
…/2013. (….) sz. határozatával …/2013. (…) sz. határozatával
A Társulási Megállapodást az érintett önkormányzatok döntése alapján a polgármesterek aláírásukkal látják el. Miskolc Megyei Jogú Város képviselő-testülete nevében: Dr. Kriza Ákos polgármester Berzék község képviselő-testülete nevében: Farkas László polgármester Bőcs község képviselő-testülete nevében: Nagy László Győző polgármester Bükkszentkereszt község képviselő-testülete nevében: Jámbor Flórián polgármester Hernádkak község képviselő-testülete nevében:
36
Hajdú János polgármester Kistokaj község képviselő-testülete nevében: Ambrus Gyöngyi polgármester Köröm község képviselő-testülete nevében: Tóth Tibor polgármester Mályi község képviselő-testülete nevében: Viszokai István polgármester Muhi község képviselő-testülete nevében: Czinglerné Tóth Gizella polgármester Nyékládháza város képviselő-testülete nevében: Urbán Sándorné polgármester Ónod község képviselő-testülete nevében: Tarnóczi József polgármester Répáshuta község képviselő-testülete nevében: Mátrai Károly polgármester
37
Sajóbábony község képviselő-testülete nevében: Nagy Imre polgármester Sajóecseg község képviselő-testülete nevében: Rabi József polgármester
Sajóhidvég község képviselő-testülete nevében: Takács Győző polgármester Sajókeresztúr község képviselő-testülete nevében: Kollár Miklós polgármester Sajósenye község képviselő-testület nevében: Takács István polgármester Sajóvámos község képviselő-testület nevében: Komjáthy Lajosné polgármester Szirmabesenyő község képviselő-testület nevében: Fedor Vince polgármester
38
Miskolc, 2013. november …..
39
1. melléklet A Társulás tagjainak megnevezése, tagjainak székhelye és lakosságszáma 2014. január 1. Név Képviselő Székhely Településszám Berzék Község (Berzék, Petőfi u. 42.), 1 029 Önkormányzat Farkas László Bőcs Község (Bőcs, Hősök u. 1.), 2 888 Önkormányzata Nagy László Bükkszentkereszt (Bükkszentkereszt, 1 230 Község Kossuth u. 24.), Jámbor Flórián Önkormányzata (Hernádkak, Rákóczi Hernádkak Község 1 737 F. u. 42.), Önkormányzata Hajdú János Kistokaj Község Önkormányzata Ambrus Gyöngyi Köröm Község Önkormányzata Tóth Tibor Mályi Község Önkormányzata Viszokai István Miskolc Város Önkormányzata dr. Kriza Ákos Muhi Község Önkormányzata Czinglérné Tóth Gizella Nyékládháza Város Urbán Sándorné Önkormányzata Ónod Község Önkormányzata Tarnóczi József Répáshuta Község Önkormányzata Mátrai Károly Sajóbábony Község Nagy Imre Önkormányzata Sajóecseg Község Önkormányzata Rabi József Sajóhídvég Község Önkormányzata Takács Győző Sajókeresztúr Község Kollár Miklós Önkormányzata Sajósenye Község Önkormányzata Takács István Sajóvámos Község Önkormányzata Komjáthy Lajosné
(Kistokaj, Széchenyi u. 43.),
2 169
(Köröm, Rákóczi u. 11.),
1 448
(Mályi, Széchenyi u. 12.),
4 358
(Miskolc, Városház tér 8.),
167 680
(Muhi, Rákóczi u. 1.),
542
(Nyékládháza, u. 16.), (Ónod, 64.),
Vasút
Rákóczi
u.
5 146 2 500
(Répáshuta, Kossuth u. 2.),
500
(Sajóbábony, Bocskai u. 2.),
2 907
(Sajóecseg, Széchenyi u. 27.),
1 088
(Sajóhídvég, Rákóczi u. 37.),
1 111
(Sajókeresztúr, Rákóczi u. 40.),
1 613
(Sajósenye, Petőfi S. u. 14.), (Sajóvámos, Munkácsy u. 2.),
440 2 219
39
40
Szirmabesenyő Község Önkormányzata Összesen:
Fedor Vince
(Szirmabesenyő, Kossuth u. 5.),
4 476 205 081
2. melléklet Tagok felhatalmazó nyilatkozatai azonnali inkasszó benyújtásához Felhatalmazás ……………………………………………………. a hitelintézet neve és címe A Miskolcon, 2013. június 19. napján kelt Miskolc Kistérség Többcélú Társulását létrehozó társulási megállapodás V. fejezet 1-3. pontja alapján ……………………………. Önkormányzata (…….. …………………………, …………………….. u. ………… sz., képviseli: …………………… polgármester) felhatalmazza a Miskolc Kistérség Többcélú Társulást (3525 Miskolc, Városház tér 8. képviseli: Dr. Kriza Ákos elnök) mint jogosultat, hogy a társulási megállapodásból eredő lejárt követelését a(z) …………………………....nál/-nél vezetett…………………………………. pénzforgalmi jelzőszámú számlája terhére beszedési megbízással érvényesíthesse a Ptk. szerinti elévülési határidőn belül. ……………………………. Önkormányzata(…….. …………………………, …………………….. u. ………… sz vállalja, hogy az inkasszó benyújtásához szükséges felhatalmazó nyilatkozatot a számlavezető hitelintézetüknél megteszik és azt a Társulás felé a nyilatkozat egy eredeti példányának megküldésével igazolják - valamennyi tagönkormányzat által aláírt – Társulási Megállapodás kézbesítésétől számított 8 napon belül.
Kelt: …………………, ………. év ………………………. hó …… nap ……………………..……………………………… a számlatulajdonos cégszerű aláírása és bélyegzője Záradék: A felhatalmazást nyilvántartásba vettük, és vállaljuk, hogy a beszedési megbízás visszavonása csak a számlatulajdonos és a jogosult közösen tett nyilatkozatával történhet.
………………………………. a hitelintézet cégszerű aláírása és bélyegzője 4. Napirend tárgyalása Helyi Esélyegyenlőségi Program elfogadása Az írásbeli előterjesztés a jegyzőkönyv 4. mellékletét képezi ifj. Bodolai Miklós alpolgármester
40
41
Tájékoztatta a képviselő- testületet, hogy a Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészült, azt a képviselők elektronikus formában tanulmányozhatták. Javasolta a képviselő- testületnek, hogy az előterjesztésnek megfelelően a Helyi Esélyegyenlőségi Programot fogadja el. Soltész Balázs aljegyző Tájékoztatta a képviselő- testületet, hogy a Helyi Esélyegyenlőségi Programot Gondol Lászlóné köztisztviselő készítette el. Ezért köszönet jár neki. A képviselők egyetértettek az elhangzott javaslattal és az alábbiak szerint döntöttek: Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 5 fő Nem szavazat: 0 Tartózkodás: 0
Igen szavazat: 5
Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testület 77/2013.(XI.27.) határozata Helyi Esélyegyenlőségi Program elfogadása Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta Köröm település Helyi Esélyegyenlőségi Programja tárgyú előterjesztést, az abban foglalt megállapításokkal, javaslatokkal egyetért. Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testülete Köröm Község Helyi Esélyegyenlőségi Programját a határozat melléklete szerint 2013-2018. közötti időtartamra elfogadja. Felelős: polgármester Határidő: azonnal
5. Napirend tárgyalása Egyéb indítványok, észrevételek, javaslatok Az írásbeli előterjesztés a jegyzőkönyv 5. mellékletét képezi
ifj. Bodolai Miklós alpolgármester Tájékoztatta a képviselő- testületet, hogy a Körömi Agglomeráció Szennyvíztisztító Fejlesztési Önkormányzati Társulás megállapodás módosítására van szükség. Javasolta, a képviselő- testületnek, hogy fogadják el a határozati javaslatot az előterjesztésnek megfelelően. A képviselők egyetértettek az elhangzott javaslattal és az alábbiak szerint döntöttek: 41
42
Igen szavazat: 5
Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 5 fő Nem szavazat: 0 Tartózkodás: 0
Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testületének 78/2013. (XI.27.) határozata a Körömi Agglomeráció Szennyvíztisztító Fejlesztési Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról Köröm község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a Körömi Agglomeráció Szennyvíztisztító Fejlesztési Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának módosítását az alábbiak szerint. A Preambulum 3. bekezdése a következőképpen módosul:
-
A társult Önkormányzatok a 2007-2013 időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának általános eljárási szabályait rögzítő 16/2006 (XII.28.) MeHVM-PM együttes rendelet, és a 4/2011.(I.28.) Korm. rendelet, valamint a Nemzeti Települési Szennyvíz-elvezetési és -tisztítási Megvalósítási Programról szóló 86/2009 (IV.10.) Kormányrendelettel módosított 25/2002 (II.27.) Korm. rendelet előírásainak és eljárási szabályainak megfelelően, a KEOP keretein belül meghirdetett KEOP-1.2.0/B/10-20100064 azonosító számon nyilvántartott konstrukcióban, a szennyvíz- elvezetés és tisztítás finanszírozására vonatkozó pályázat elkészítésére és a Fejlesztési Igazgatósághoz, mint Közreműködő Szervezethez való benyújtására, továbbá a projekt előkészítésére és megvalósítására mely magába foglalja a körömi szennyvízelvezetési agglomeráció teljes szennyvízhálózatának szagtalanítását a körömi szennyvíztisztító telep kapacitásbővítését Gesztely-Újharangod településrész csatornázását Gesztely-Újharangod településrész szennyvízének tisztítását a körömi központi szennyvíztisztító telepre továbbítva megállapodást kötnek. Az V/5. pont első bekezdése az alábbiak szerint módosul A Társulás fennállása alatt szerzett vagyon a Társulás közös tulajdonát képezi, amelyre – a jelen szerződésben nem szabályozott körben – felek a Ptk. szabályait rendelik alkalmazni. Az V/5. pont harmadik bekezdése az alábbiak szerint módosul A Társulási Tanács a beruházás átadás-átvételét követő 30 napon belül köteles az egyes tagokat a beruházás befejezéséről, átadás-átvételéről, aktiválásáról külön írásos nyilatkozatban értesíteni, melyben rögzíteni kell a számviteli szabályok szerint rögzített szumma aktiválási értéket, az egyes tagra eső tulajdoni arányt, illetve a tulajdoni arány hányadában kifejezett és az egyes tagokat megillető aktiválási értéke. A vagyon az üzembe helyezés időpontjában a tagönkormányzatok külön tulajdonába kerül külön szerződéssel. Az V/6. pont első bekezdése az alábbiak szerint módosul 42
43
A Társulás fennállása alatt és a támogatással létrejött a Társulás közös tulajdonát képező vízi közmű rendszerek tulajdonjogával, illetve az azzal történő rendelkezést illetően a tagok az alábbi köztelezettségeket vállalják: Az V/4.3. pont első bekezdése az alábbiak szerint módosul A finanszírozási megállapodásra utalva a tagok rögzítik, hogy annak ellenértékeként a közszolgáltatóval kötött megállapodásban foglalt részletes feltételek szerint, a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. tv. (továbbiakban: Vgtv.) 9. § (2) bek-e, továbbá a 4/2011.(I.28.) Korm. rendelet 117. § (4) bek-e alapján feljogosítják, illetve kijelölik a BORSODVÍZ Zrt.-t a támogatással létrejött és a társult Önkormányzatok tulajdonát képező vízi közműrendszer üzemeltetésére. A Társulási Megállapodás kiegészül „A társulás fenntartásával, működésével kapcsolatosan az egyes képviselő-testületek pénzügyi hozzájárulásának mértéke teljesítésének módja résszel”. X. A társulás fenntartásával, működésével kapcsolatosan az egyes képviselőtestületek pénzügyi hozzájárulásának mértéke, teljesítésének módja X/1A társult önkormányzatok 1.000.-Ft /hó működési hozzájárulást kötelesek fizetni. Működési költségek: -dologi kiadások -banki költségek A működési hozzájárulást a társult önkormányzatok a Társulás pénzforgalmi számlájára kötelesek befizetni 2013. december 31-ig ,azt követően minden év január 31-ig a társulás fennállása alatt. A működési hozzájárulás felhasználásáról a Társulás Elnöke számol be minden tárgyévet követő április 30-ig. X/2A társult települések valamelyike fizetési kötelezettségét határidőre nem teljesíti, a nem teljesítő önkormányzat ellen felhatalmazással történő beszedési megbízást kell alkalmaznia. A társulás tagjai pénzforgalmi szolgáltatójuknak beszedési megbízás teljesítésére vonatkozó hozzájárulást adnak, (felhatalmazó nyilatkozatot), amely alapján a társulás beszedési megbízást nyújthat be a pénzforgalmi számlavezetőjéhez. Felelős: polgármester Határidő: azonnal ifj. Bodolai Miklós alpolgármester Tájékoztatta a képviselő- testületet, hogy áttekintve az önkormányzat pénzügyi helyzetét lehetőség van arra, hogy a képviselő- testület 2013. október 31-én meghozott 61/2013 (X.31.) számú határozatát módosítsa. A korábban tervezett 1 kg cukor és 1 l napraforgó olaj helyett, egységesen 5.000 forint
43
44
támogatást kapjanak az idősek. Javasolta, hogy a segélycsomagon túl minden 60. életévét betöltött körömi lakos 5.000 forint támogatást kapjon. Ezt követően az alábbi határozati javaslatot tette: Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testület …/2013.(XI.27.) határozata A 61/2013. (X.31.) határozat módosításáról Köröm Község Önkormányzat Képviselő- testülete úgy dönt, hogy a 61/2013. (X.31.) számú határozatát úgy módosítja,hogy a „mindazon körömi állandó lakcímmel rendelkező lakosoknak, akik 2013. december 31-ig betöltik vagy betöltötték a 60. életévüket a katolikus karitasz által biztosított segélycsomagon túl fejenként 1kg cukrot és 1l napraforgó olajat biztosít” szövegrész helyébe a „mindazon körömi állandó lakcímmel rendelkező lakosoknak, akik 2013. december 31-ig betöltik vagy betöltötték a 60. életévüket fejenként 5.000 forint támogatást biztosít.” rendelkezés lép. Felelős: polgármester Határidő: 2013. november 29.
A képviselők egyetértettek az elhangzott javaslattal és az alábbiak szerint döntöttek: Igen szavazat: 5
Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 5 fő Nem szavazat: 0 Tartózkodás: 0
Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testület 79/2013.(XI.27.) határozata A 61/2013. (X.31.) határozat módosításáról Köröm Község Önkormányzat Képviselő- testülete úgy dönt, hogy a 61/2013. (X.31.) számú határozatát úgy módosítja,hogy a „mindazon körömi állandó lakcímmel rendelkező lakosoknak, akik 2013. december 31-ig betöltik vagy betöltötték a 60. életévüket a katolikus karitasz által biztosított segélycsomagon túl fejenként 1kg cukrot és 1l napraforgó olajat biztosít”
44
45
szövegrész helyébe a „mindazon körömi állandó lakcímmel rendelkező lakosoknak, akik 2013. december 31-ig betöltik vagy betöltötték a 60. életévüket fejenként 5.000 forint támogatást biztosít.” rendelkezés lép. Felelős: polgármester Határidő: 2013. november 29.
ifj. Bodolai Miklós alpolgármester Tájékoztatta a képviselő- testületet, hogy a Katolikus Karitasz által nyújtott támogatásokkal kapcsolatban december 5-én hálaadó mise lesz, a körömi római katolikus templomban, ahova szeretettel várják a testület tagjait. Nagy István Mihály képviselő A múlt heti közmeghallgatással kapcsolatban tett észre vétel. Nem tartotta jogosnak és tisztességesnek, ahogy a polgármester Úr a közmeghallgatást bezárta. Másképpen kellett volna eljárnia. Ha ő vagy bárki más nem megfelelően viselkedett az ülésen, az rendre kellett volna utasítani a szót meg kellett volna vonni tőle. Tehát ezt az ülést jobban kézben kellett volna tartani. Elmondta, hogy valószínűleg azért zárta be ilyen gyorsan az ülést a polgármester, mert a következő témában amit fölvetettek már érintett lett volna. Azért van a közmeghallgatás, hogy ha valakinek valami gondja van, el tudja mondani a rendelkezésre álló szabályok között.
Jablonkai Bertalan képviselő Bár nem volt itt a polgármester Úr, de tőle szerette volna megtudni, hogy az óvodában milyen cég végzett csatorna tisztítás, ki bízta meg, és mennyibe került ez a munka, milyen feladatot végzett a vállalkozó, szükség volt- e rá? ifj. Bodolai Miklós alpolgármester Kérte a képviselőt, hogy ezt a kérdést polgármester Úrnak tegye fel. Egyéb hozzászólás, észrevétel nem lévén az alpolgármester a nyílt ülést bezárta. A képviselő- testület zárt üléssel folytatta munkáját. 45
46
Köröm, 2013. november 27. ifj. Bodolai Miklós alpolgármester
Sinai Bertalanné jegyző megbízásából és távollétében Soltész Balázs aljegyző
Hitelesítők: Nagy István Mihály képviselő
Jablonkai Bertalan képviselő
46