Nora Roberts - [MacGregor család 8.] - Menyasszonyok Laura, szüleihez hasonlóan, sorra aratja sikereit jogi pályáján, s nem is akarja szakmai elképzeléseit zátonyra futtatni. Csakhogy Daniel nagyapa Royce Cameron személyében valami biztonsági szakembert küld a nyakára, hogy csúcsminőségű védelmi rendszert építtessen ki vele a házban. Az ősz kerítő nem alaptalanul reménykedik, hogy szerelés közben a szerelem szikrái is fölsziporkáznak Royce és Laura közt... Gwendolyn cselédkönyves orvosként robotol a bostoni kórház sebészetén. Daniel azonban rászabadítja Branson Maguire-t, a bűnügyi regényírót, hogy némi felvilágosítás keretében izgalmat és élvezetet vigyen a munkamániában szenvedő szűz életébe. A baj csak az, hogy Gwen eddig még soha senkivel nem ͣvilágosodott fel͟. Amikor végre Gwen kíváncsi lesz, mit hagyott ki eddig, Bran örömmel segít a fölfedezésben͙ Julia lerobbant házakat vásárol, hogy felújítás után busás haszonnal adjon tovább rajtuk. A sikeres üzletek után most a lány úgy vesz házat, hogy azt csakis saját magának szánja, feltéve, ha képes lesz elérni, hogy végtelenbe nyúló, érzékek által is ingerelt viták helyett végre dolgozzanak is Cullum Murdochkal, a felújítást végző építkezési vállalkozó fiával͙
Laura, szüleihez hasonlóan, sorra aratja sikereit jogi pályáján, s nem is akarja szakmai elképzeléseit zátonyra futtatni. Csakhogy Daniel nagyapa Royce Cameron személyében valami biztonsági szakembert küld a nyakára, hogy csúcsminőségű védelmi rendszert építtessen ki vele a házban.Az ősz kerítő nem alaptalanul reménykedik, hogy szerelés közben a szerelem szikrái is fölsziporkáznak Royce és Laura közt͙ Gwendolyn cselédkönyves orvosként robotol a bostoni kórház sebészetén. Daniel azonban rászabadítja Branson Maguire-t, a bűnügyi regényírót, hogy némi felvilágosítás keretében izgalmat és élvezetet vigyen a munkamániában szenvedő szűz életébe. A baj csak az, hogy Gwen eddig még soha senkivel nem ͣvilágosodott fel͟. Amikor végre Gwen kíváncsi lesz, mit hagyott ki eddig, Bran örömmel segít a fölfedezésben͙ Julia lerobbant házakat vásárol, hogy felújítás után busás haszonnal adjon tovább rajtuk. A sikeres üzletek után most a lány úgy vesz házat, hogy azt csakis saját magának szánja, feltéve, ha képes lesz elérni, hogy végtelenbe nyúló, érzékek által is ingerelt viták helyett végre dolgozzanak is Cullum Murdochkal, a felújítást végző építkezési vállalkozó fiával͙ Minden jog fenntartva, beleértve a kiadvány egészének vagy egy részének bármilyen formában történő sokszorosítását. A mű a Harlequin Enterprises II B. V. jóváhagyásával jelent meg. Kiadványunk szereplői kitalált személyek. Bármely adott személlyel, akár élővel, akár elhunyttal való hasonlóság a merő véletlen műve. § All rights reserved including the right of reproduction in whole or in part in any form. This edition is published by arrangement with Harlequin Enterprises II B. V. All characters in this book are fictious. Any resemblance to actual persons, living or dead, is purely coincidental.
© Nora Roberts, 1997 ʹ Harlequin Magyarország Kft., 2010 A mű eredeti címe: The MacGregor Brides (Laura ʹ Gwendolyn ʹ Julia) (Silhouette Books) Magyarra fordította: Erdeős Zsuzsanna és Sárvári Noémi
Borító: Rusznyák János ISBN 978-963-538-099-2 HU ISSN 1588-8096 ͻFelelős kiadó: Holger Martens
ͻFőszerkesztő: Dr. Téglásy Imre ͻMűszaki vezető: Sárai Szabó Mária ͻSzerkesztőség: 1122 Budapest, XII. Városmajor u. 12-14. ͻLevélcím: 1535 Budapest, Pf. 762. ͻTávbeszélő: 488-5569; Fax: 488-5584; ͻE-mail:
[email protected] ͻTerjesztés: 488-5588
Kiadónk újdonságairól, a megrendelési lehetőségekről honlapunkon is tájékozódhat: www.harlequin.hu Árusításban terjeszti a LAPKER Rt., és egyéb terjesztő szervek.
Szedés: Harlequin Magyarország Kft. ʹ 100427 Nyomta és kötötte a Kaposvári Nyomda Kft. Felelős vezető: Pogány Zoltán vezérigazgató
Tartalom
Laura 13. oldal Gwendolyn Julia
170. oldal
317. oldal
Kedves Olvasó! Ki ne szeretné az esküvőket, különösen akkor, ha az ifjú párt nem más hozta össze, mint Daniel MacGregor, a kiváló ͣházasságközvetítő͟? Neki aztán senki se mondja, hogy az ellentétek nem vonzzák egymást! Ebben a három összefüggő elbeszélésben Nora Roberts egyik legszeretetreméltóbb családfője meg akarja találni a három unoka, Laura, Gwendolyn és Julia tökéletes párját. Mindhárman erős, sikeres nők, akiknek együk ágában sincs férjhez menni, de Daniel dédunokákat akar, és ennek érdekében mindent meg is tesz. Laurának, az ügyvédnek, Royce-ot, a rendőrből lett biztonsági szakértőt választja. Amikor elküldi a férfit, hogy biztonsági rendszert szereljen fel Lauráék házában, a lány majdnem leszúrja, mert betörőnek nézi. Kezdődhet-e ennél jobban egy szerelem͙? Daniel úgy gondolja, megtalálta a megfelelő férfit szeretett orvos unokájának, Gwendolynnak is. Branson Maguire izgalmas regényeket ír, és éppen a következő munkájához gyújt anyagot, amelynek érdekében követi Gwen kórházi munkáját. De Gwen és Branson olyanok, mint az éjszaka és a nappal͙ És ott van Julia! A forrófejű, ingatlanokkal foglalkozó lány saját házat vesz, és Daniel elintézi, hogy a felújítást Cullum Murdoch építési vállalkozóval végeztesse, épp azzal a férfival, akit Julia ki nem állhat! Boldogan adjuk közre Nora Roberts klasszikus történetének e különleges kötetét, amelyet a Romantic Times könyvismertető ͣnagyszerű csemegének͟ nevezett. Élvezzék hát e csemegét, amelytől még az alakjukat sem kell félteniük ʹ mert az káros következmények nélkül, egyenesen a szívükre hat! A szerkesztő Daniel Duncan MacGregor magánemlék irataiból ͣAmikor egy férfi eléri a kilencvenedik életévét, természetes, hogy végiggondolja az életét, számba vegye a sikereit és a kudarcait. Ilyenkor kerülnek elő a ͣMi lett volna, ha nem ezt teszem, hanem azt?͟-jellegű kérdések és a ͣBárcsak ezt vagy azt másképp tehetném͟-féle kívánságok is. Nekem viszont nincsen időm efféle ostobaságra. Előre nézek, mint mindig. Skót vagyok, aki hosszú életében nagyobbrészt szülőföldjétől távol élt. Amerika az otthonom. Itt alapítottam családot, itt neveltem fel a gyermekeimet. Végignéztem, ahogy
az unokáim felnőnek. Majdnem hatvan éven át egyetlen nőt szerettem; vele éltem, őt csodáltam, vele, vagy az ő közelében dolgoztam, amikor csak lehetett. Az én Annám nekem a legértékesebb. És köztünk legyen szólva ʹ csodálatos időket éltünk meg. Gazdag ember vagyok. Nemcsak pénz, ingatlanok és ingóságok tekintetében, hanem családfőként is. A család az első. Ez mindig az életem egyik vezérelve volt, és az is marad. Annámnak és nekem három gyermekünk lett. Két fiú és egy lány. Majdnem olyan büszke vagyok rájuk, amennyire szeretem őket. Ugyanakkor azt is be kell ismernem, hogy ezt a három, erős egyéniséget egyszer-egyszer azért a helyes útra kellett terelni, emlékeztetni kellett őket, hogy mire kötelezi őket a MacGregor név. Sajnálattal jegyzem meg, hogy a gyermekeim e téren nem mindig jeleskedtek ʹ aggódott is miattuk eleget az anyjuk. De végül ʹ némi ráhatásra ʹ jól választottak házastársat. Jól választottak, hiszen megtalálták testilelki társukat, és ezekből a frigyekből Anna és én még két lány- és öt fiúunokát kaptunk, akiket szerethetünk. Jó családok utódai, jó friss vér a MacGregor klánba. Az összesen tizenegy unoka közül három csak afféle ͣtiszteletbeli͟ MacGregor, hiszen a nevük Campbell. Campbell, az ég szerelmére, de azért jó gyerekek. Az utóbbi években Anna és én sok örömünket leltük bennük. ahogy végignéztük, hogy nőnek fel. A szüleikhez hasonlóan ők sem nagyon igyekeznek teljesíteni a kötelességüket, és nem világos számukra, mi mindent jelent a házasság és a család. Nagyanyjuk éjjel-nappal aggódik értük. Én pedig nem vagyok az az ember, aki végignézi, ahogy a felesége emészti magát, bizony nem! Az egészet jól végiggondoltam. A három nagyobb unokám eladósorba került. Erős, okos, gyönyörű nők. Mindenféle segítség nélkül eligazodnak a világban, és jó helyet verekedtek ki benne maguknak. Anna mindig mondja, és egyre inkább hajlok rá, hogy elhiggyem, manapság az efféle önállóság már éppolyan fontos a nőknek, mint a férfiaknak. Laura ügyvéd, Gwendolyn orvos, Julia pedig üzletasszony. Nem könnyű megfelelő férfit találnom melléjük, de nem is akarnám, hogy beérjék a tökéletesnél kevesebbel! Már ki is szemeltem három kiváló fiatalembert. Mind régi, jó családok sarjai. És jóképűek is. Micsoda szép párok lesznek, és aztán majd micsoda gyönyörű gyerekeket szülnek! Úgy tervezem, egyenként haladok. Kényes ügyek ezek, és a legjobb, ha minden ügyességemet és figyelmemet egyszerre csak egyre fordítom. Így hát Laurával kezdem, végül is ő a legidősebb. Ne legyen a nevem Daniel MacGregor, ha karácsonyra nem ismeri meg a mirtuszkoszorú illatát. Ha majd az ő dolgát elrendeztem, már tudom is, milyen fiút hajítok legdrágább Gwen unokám útjába. Juliával még meggyűlhet a bajom, de már ezen is dolgozom. Csak egy kis lökés, ennyi kell nekik. Végül is nem vagyok én afféle fogadatlan prókátor͙, csak aggódó nagyapa, élete telén ʹ igaz, titokban remélem, hosszú életnek nézek elébe. Végig akarom nézni, ahogy a dédunokáim felnőnek! De, kérdem én, hogy az ördögbe tehetném, ha ezek a lányok nem mennek férjhez, és nem szülnek? Nos, ezért kell nekilátnunk ʹ és persze azért, hogy Anna ne eméssze magát.͟
Laura
1.
Csak a hatodik telefoncsöngés jutott el álmos agyáig. A nyolcadik hallatán sikerült kinyúlnia a meleg takarók alól. Először az ébresztőórát csapta le; Breki vigyorgó feje a padlón végezte. Idén ez volt a harmadik Breki͙ Hosszú, festetlen körmű ujjaival végigtapogatta a diófa éjjeliszekrény fényes tetejét, és sikerült megragadnia, majd a takaró alá húznia a kagylót. ʹ La͙ ʹ Tízet hagytad csöngeni. Laura MacGregor arca a takaró alatt fájdalmasan összerándult a szemrehányás hallatán, majd ásított egyet. ʹ Tényleg? ʹ Tízet! Ha eggyel később veszed fel, hívom a rendőrséget. Attól féltem, vértócsában fekszel. ʹ Pedig az ágyban vagyok ʹ nyögte, és a párnába fúrta a fejét. ʹ Merthogy alszom. Na, jó éjszakát! ʹ De már majdnem nyolc óra! ʹ Este nyolc? ʹ Reggel! ʹ Daniel MacGregor már tudta, melyik unokája hasára süt a nap ebben a szerinte késői időpontban. ʹ Gyönyörű szeptemberi délelőttünk van. Kelj fel, kislányom, és élvezd! Ne aludd át!
ʹ Miért ne? Daniel felfortyant. ʹ Elvesztegeted az életedet, Laura. A nagyanyád aggódik miattad. Pont tegnap este mondta, hogy állandóan nyugtalankodik a legnagyobb unokája miatt. ʹ Anna semmi ilyet nem mondott, de Daniel már régóta őrá hivatkozva harcolta ki a családtagoknál, amit akart tőlük. Ez is egyike volt a nagyra becsült MacGregor hagyományoknak͙ ʹ Rendben van. Minden jó lesz. Rendben lesz. Most pedig még alszom, nagypapa. ʹ Kelj csak fel! Már hetek óta nem jártál a nagyanyádnál. Epedezve vágyik utánad. Attól még, hogy azt hiszed, huszonnégy évesen már felnőtt vagy, nem kellene megfeledkezned a drága jó nagyanyóról. ʹ Daniel maga is érezte, hogy ez azért már túlzás. Az ajtóra pillantott, hogy jól becsuktae. Ha Anna meghallja, hogy drága jó nagyanyónak nevezi, meg is skalpolja. ʹ Gyere fel a hétvégére! ʹ parancsolta. ʹ Hozd az unokatesókat is! ʹ El kell olvasnom egy feljegyzést ʹ mormolta Laura, ismét félálomban. ʹ De hamarosan felmegyek. ʹ Annál hamarabb kellene. Tudod, hogy nem élünk örökké͙ ʹ Dehogynem élünk örökké! ʹ Aha. Küldtem neked ajándékot. Ma reggel érkezik. Ki az ágyból, és szedd magad rendbe! Vegyél fel egy csinos ruhát! ʹ Persze, persze. Köszi, nagyapa! Laura a kagylót a padlóra ejtette, a párnát a fejére húzta, majd boldog álomba merült. Húsz perccel később még durvább ébresztésben volt része. Valaki megrázta. ʹ A fenébe, Laura, már megint? ʹ Mi? ʹ ült fel rémülten. Sötét szemét tágra nyitotta, fekete haja összevissza állt. ʹ Mi? ʹ Nem tetted vissza a telefonkagylót. ʹ füstölgött Julia MacGregor csípőre tett kézzel. ʹ Hívást vártam. ʹ Én, izé͙ ʹ Laura még mindig nem volt magánál. Végigszántott a kezével kócos haján, mintha ezzel a gondolatait is elrendezhetné. A reggel neki egyszerűen lassan indul. ʹ Azt hiszem, nagyapa telefonált. Azt hiszem͙ Nem biztos. ʹ Nem hallottam a telefont ʹ vonta meg Julia a vállát. ʹ Biztosan épp zuhanyoztam. Gwen már elment a kórházba. Mit akart nagyapa? Laura üres tekintete láttán Julia felnevetett, és leült az unokanővére ágya szélére. ʹ Valószínűleg csak a szokásos ügy: ͣA nagyanyád aggódik miattad.͟ ʹ Igen, mintha ezt mondta volna. ʹ Laura halvány mosollyal visszahanyatlott a párnára. ʹ Ha hamarabb kimásztál volna a zuhany alól, felvehetted volna. Akkor a nagymama miattad aggódott volna. ʹ Az a múlt héten volt. ʹ Julia rápillantott antik, markazitköves órájára. ʹ Rohanok, meg kell néznem egy ingatlant Brooklynban. ʹ Még egyet? Hát nem vettél már egy házat a múlt hónapban? ʹ Két hónapja, és már majdnem át lehet adni. Julia hátrarázta göndör, vörös sörényét. ʹ Ideje új dologba fogni.
ʹ Ahogy gondolod. Az én nagy tervem az volt, hogy délig alszom, és délután egy feljegyzést olvasok. ʹ Laura megvonta a vállát. ʹ De úgy látszik, ezt itt nem lehet. ʹ A következő pár órában tiéd a ház. Gwen dupla műszakot visz a kórházban, és én se érek haza ötnél hamarabb. ʹ Ma nem én főzök. ʹ Akkor majd én hozok valamit. ʹ Hozz pizzát ʹ vágta rá Laura ʹ dupla sajttal és fekete olajbogyóval! ʹ Te már ilyenkor a vacsorára gondolsz? ʹ Julia felkelt, és lesimította mohazöld blézerét, amit előkelő nadrágjához vett fel. ʹ Akkor hát este találkozunk ʹ mondta kifelé menet. ʹ És ne tedd félre a kagylót! Laura egy darabig a mennyezeten táncoló napsugarakat bámulta, és azon gondolkodott, visszahúzza-e a fejére a takarót. Alhatna még egy órát. Mindig is képes volt bármikor elaludni ʹ milyen jól jött ez joghallgató korában! De a pizza gondolatától összefutott a nyál a szájában. Laurának soha nem volt könnyű dolga, ha az alvás és az evés között kellett választania. Most az evés győzött: Laura ledobta a takarót. Egyszerű fehér póló és acélkék selyem bokszeralsó volt rajta. Egyetemista korában végig, és azt befejezve, az azóta eltelt két évben is a két unokatestvérével élt együtt Bostonban, a Back Bay nevű előkelő negyedben lévő házban. Köntösbe bújni eszébe se jutott. A helyes kis városi házat, amit Julia nemrég újított fel, a legújabb otthonukat, háromféle stílus keverékével rendezték be. Gwen az antik holmikért rajongott, Julia a modern iparművészek munkáit kedvelte, Laura pedig kifejezetten a giccseket gyűjtötte. Leszaladt a lépcsőn, és közben végighúzta a kezét a tölgyfakorlát selymes felületén. Kipillantott a bejárati ajtó martüveg ablakán, hogy még egyszer megbizonyosodjon róla, valóban ragyogó őszi napra ébredt-e, majd a konyha felé vette az irányt. Bár mindhárom unokanővér pallérozott elmével dicsekedhetett, amit jól kamatoztattak saját szakterületükön, ebben a helyiségben egyikük sem fényeskedett. Viszont otthonosan alakították ki. A halványsárga fal szépen kiegészítette a mélykék konyhapultot és az üveges szekrényajtókat. Laura mindig is hálás volt a sorsnak, hogy ők hárman ilyen jól kijönnek egymással. Gwen és Julia nemcsak az unokatestvérei, hanem egyben a legjobb barátnői is voltak. A ͣfészekalja͟ MacGregorfiókákhoz hasonlóan, ahogy Laura magában emlegetni szokta őket, Daniel és Anna bővebb rokonsága is összetartott, bár sok mindenben különböztek is. A zafírkék, macskát mintázó faliórára pillantott. A macska szeme ragyogott, mint a gyémánt; a farka volt az inga. A szülei jutottak az eszébe, és arra gondolt, vajon élvezik-e jól megérdemelt nyaralásukat a Karibi-szigeteken. Nyilván. Caine és Diana MacGregor szilárd egységet képeztek. Férj és feleség, szülőtársak, a családi cég két oszlopa. A huszonöt év házasság, a két gyerek felnevelése és az egyik legnagyobb tiszteletben álló bostoni ügyvédi iroda alapítása és sikerre vitele sem kezdhette ki egymás iránti odaadó szeretetüket. Laura el sem tudta képzelni, mennyi erőfeszítésbe kerülhetett a szüleinek, hogy minden ilyen jól működjön körülöttük. Ahogy ő most a dolgokat látja, sokkal könnyebb egyszerre egy dologra összpontosítani. Neki most ez a jog volt. Vagyis nem, mosolygott a hűtőszekrényre. Most az első a reggeli! Felkapta a pulton heverő walkmant, és a fejére tette a fülhallgatót. Úgy gondolta, a reggeli még kellemesebb lesz, ha közben zenét hallgat.
Royce Cameron a dzsipjével egy kis helyes, klasszikus, lángvörös, lehúzható tetejű Spitfire mögé parkolt. Micsoda szín! Micsoda kocsi! Mintha azt kiabálná: ʹ Biztos úr, ide a büntetőcédulát! Megint túl gyorsan hajtottam! ʹ Royce megrázta a fejét, és szemügyre vette a házat. Szépséges. Persze ez el is várható Back Bay-nek ezen a puccos részén ʹ és persze akkor is, ha tekintetbe vesszük a tulajdonosok származását. Boston egyenlő Red Sox és Paul Revere. És Boston egyenlő a MacGregor klánnal. De Royce nem a pénzre vagy a társadalmi osztályokra gondolt, miközben a házat nézte. Hűvös kék szeme az ajtókat és az ablakokat pásztázta. Mennyi üveg! A csípős őszi szellő sűrű, vöröses haját borzolta. A sok üveg egyenlő a sok bejutási ponttal. Elindult a tarka őszi virágokkal szegélyezett, köves úton, majd átvágott az ápolt, enyhén emelkedő gyepen, hogy szemügyre vegye a kis, zárt teraszra nyíló ajtókat. Megpróbálta kinyitni őket, de zárva voltak. Egyetlen jó rúgás, vagy akár csak egyetlen nagyobb lökés, és már benn is van. Tekintete hűvös maradt, az arca sok-sok kis síkba szögletesedett. A nő, akivel majdnem összeházasodott, azt mondta, bűnözőarca van. Akkor nem kérdezte meg tőle, hogy érti, mert már nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, és voltaképpen nem is akarta tudni. Annyit el kellett ismernie, hogy tud hidegen nézni, mint például most is, amikor azt számítgatja, hogyan lehet bejutni ebbe a gyönyörű, öreg házba, ami minden bizonnyal tele van az ilyen gazdag nők által olyannyira kedvelt antik tárgyakkal és ékszerekkel is. Royce szeme halvány, hűvös kék volt, de aki ismerte, tudta, hogy a tekintete váratlanul meg is tud melegedni. Határozott vonalú szája képes volt elbűvölő mosolygásra is. Szögletes arccsontja fölött kis sebhely csúfolkodott: sajnos egyszer elnézte, hogy egy ökölbe szorított kéz kisujján gyémántgyűrű díszeleg. Majdnem száznyolcvan centiméter magas volt, és bokszolóalkatú; az ember könnyedén el tudta képzelni a ringben vagy egy kocsmai verekedés kellős közepén. Nem csoda: mindkét helyen ismerős volt. Most, amikor a friss szellő összekócolta vállig érő, hullámos haját, úgy látta, szánalmasan kevés erőfeszítéssel harminc másodpercen belül bejuthat. Még ha nincs is kulcsa a házhoz. Visszament a bejárathoz, és gyors egymásutánban hosszan megnyomta a csengőt, miközben megpróbált benézni a bejárati ajtó díszes üvegén. A matt üvegbe mart virágokat szépnek találta, de magát az ablakot körülbelül annyira tartotta biztonságosnak, mintha celofánnal lett volna beüvegezve. Még egyet csengetett, majd kivette a zsebéből a kulcsot, a zárba tette, és behatolt a házba. A parkettázott előcsarnokban az illatot észlelte először, ezt az egyértelműen női illatot. Citrom, olajok és virágok aromája terjengett a levegőben, és nyomokban egy csábító parfümöt is fel lehetett fedezni. Jobbra tőle indult a felfelé vezető lépcső, balra pedig a nappali nyitott ajtaja hívogatta. Olyan rend van itt, mint egy zárdában, az illat viszont első osztályú bordélyházra emlékeztette. Royce szemében a nők képezték a világegyetem legnagyobb rejtélyét. Egyébként nagyjából olyan látvány fogadta, amilyenre számított: gyönyörű régi bútorok, pasztellszínek, drága csecsebecsék. Észrevette, hogy egy pár fülbevaló csillan meg egy kerek asztalkán. Igen, és a költséges kis csecsebecsék, amelyeket szerteszéjjel hagynak maguk után! Kivette a kis diktafont a farmerja hátsó zsebéből, és jegyzeteket kezdett készíteni magának, miközben körülnézett. A nappali legszembetűnőbb tárgya a cseresznyefa kandallópárkány fölé függesztett, vad színekben pompázó festmény volt. Vajon miért nem ütnek el egymástól egy ilyen békés szobában ezek a
ragyogó, feltűnő árnyalatok és formák? Royce alaposan megcsodálta a szenvedélyt, életerőt sugárzó képet. Éppen a festő aláírását ʹ D. C. MacGregor ʹ olvasta ʹ szóval ez is a számtalan MacGregor unokatestvér egyikének az alkotása͙ ʹ, amikor énekszót hallott. Éneklést? Hát azért ez túlzás. Inkább valami visítást, kornyikálást, nyivákolást. Kikapcsolta a diktafont, és visszatette a zsebébe, majd kilépett a hallba. Whitney Houston dala valóságos himnusz a szerelemhez; szégyen ezt így tönkretenni͙ De a lényeg: ezek szerint nincs egyedül a házban. A zaj forrása felé indult, és amint a napsütötte konyhába lépett, hamisítatlan férfias vigyor ült ki az arcára. Micsoda magas nő! A lány hosszú, aranyszínű lába Royce szemében tökéletes kárpótlást nyújtott a botfüllel szemben. És ahogy előrehajol, a feje a hűtőszekrényben, ringó, tekergő csípővel͙ Micsoda előadás ezen a szép délelőttön! Nincs az a férfi, aki ezután egy szóval is bírálná, csak mert hamisan énekel. A lány haja fekete volt, mint az éjfél, és vízesésként, egyenesen omlott le a derekáig, amit egy nagy kezű férfi majdnem átfoghatott volna. És olyan érzéki fehérneműben volt, amilyet Royce-nak ritkán volt szerencséje közelről megfigyelni. Ha az arca sem rontja majd el az összhatást, elmondhatja, hogy igazán kellemesen indult a napja. ʹ Bocsánat! ʹ Royce csodálkozva nézett, amikor a lány nem rezzent össze, és még csak föl sem sikoltott, ahogyan az elvárható lett volna, hanem tovább énekelve kutatott a hűtőben. ʹ Nem arról van szó, hogy nem élvezem az előadást, de talán tarthatna egy kis szünetet. A lány hirtelen olyan csípőmozdulatot hajtott végre, hogy Royce elfüttyentette magát, majd olyan magas hangot ütött meg, amitől a kristálypohár is elpattant volna, és megfordult egy csirkecombbal az egyik kezében, és egy konzerv üdítővel a másikban. Nem rezzent össze, de végre felsikoltott. Royce feléje emelte az egyik tenyerét, és magyarázatba fogott. Laura, még mindig a fülsiketítő zenével a fülében, arra fordult meg, hogy egy idegen, szélfútta hajú férfi áll a konyhában, kopott farmerban, és olyan arccal, mint akitől bármilyen gonoszság kitelik. Gondolkodás nélkül megcélozta a behatoló fejét, és röppályára állította a konzervet. A férfi fél kézzel védett, éppen, mielőtt a lövedék célba ért volna a homlokán. De eddigre a lány már a konyhapulthoz ugrott, majd vissza, egy trancsírozó késsel a kezében, és olyan arckifejezéssel, hogy Royce-nak bizony tudomásul kellett vennie: mindjárt kibelezi. ʹ Nyugi! ʹ emelte fel mindkét kezét, és ő maga is igyekezett nyugodtan beszélni. ʹ Meg ne mozduljon! Levegőt se vegyen! ʹ parancsolta a lány, miközben óvatosan a telefonhoz közelített. ʹ Egy lépés, és kivágom a szívét! Royce felmérte, hogy mintegy húsz másodperc alatt le tudja fegyverezni ellenfelét, de utána az egyiküket ʹ valószínűleg őt ʹ össze kell majd varrni. ʹ Nem mozdulok. Figyeljen, nem nyitott ajtót a kopogtatásra. Csak azért jöttem, hogy͙ ʹ Ekkor tévedt a tekintete a fejhallgatóra. ʹ Aha, szóval ezért. ʹ Nagyon lassan a fülére mutatott, majd a másikra, és széles mimikával folytatta. ʹ Vegye le a fejhallgatót. Laura csak most ébredt rá, hogy a zene még mindig szól; az utolsó percben csak a vére lüktetését hallotta. Lekapta a fejhallgatót. ʹ Azt mondtam, ne mozduljon! Hívom a rendőrséget! ʹ Rendben ʹ próbált meg Royce természetesen mosolyogni. ʹ De kínos helyzetbe hozza magát, mert én csak a munkámat végzem: Cameron Biztonsági Szolgálat. Nem nyitott ajtót, amikor
kopogtam. Azt hiszem, Whitney túl hangosan énekelt. ʹ Nem vette le a szemét a lányéról. ʹ Előveszem az igazolványomat. ʹ Két ujjal! ʹ parancsolta Laura. ʹ És lassan! Royce sem tervezte másképp. A lány nagy, sötét szemében több haragot és elszántságot látott, mint félelmet. Egy ilyen nőt, aki konyhakéssel a kezében egyedül szembeszegül egy idegen férfival, nem szabad ingerelni. ʹ Kilencre hívtak, hogy felmérjem a házat, és ajánlatot adjak a biztonsági rendszerre. A lány a felmutatott igazolványra pillantott. ʹ Ki hívta? ʹ Laura MacGregorral kell találkoznom. Laura befogta a telefonkagylót a szabad kezével. ʹ Haver, én vagyok Laura MacGregor, és semmit nem beszéltem meg magával. ʹ A megrendelő Mr. MacGregor. Laura habozott. ʹ Melyik Mr. MacGregor? Royce ismét elmosolyodott ʹ A Mr. MacGregor Daniel MacGregor. Laura unokáját kell keresnem kilenckor, és megtervezni, majd kiépíteni a létező legjobb biztonsági rendszert, hogy megvédjem a kislányokat. ʹ A mosolya egyre elbűvölőbb lett. ʹ A nagyanyjuk aggódik maguk miatt. Laura elengedte a telefont, de a kést még nem tette le. A nagyapja tényleg mindig ilyeneket csinál, és valóban így beszél. ʹ És mikor beszélték meg? ʹ A múlt héten. Fel kellett mennem hozzá a Hyannis Port-i erődjébe, hogy személyesen meggyőződjön a megbízhatóságomról. Micsoda hely! Micsoda ember! Miután megegyeztünk, skót whiskyvel és szivarral kínált. ʹ Tényleg? ʹ vonta fel a szemöldökét Laura. ʹ És mit szólt az egészhez a nagymamám? ʹ A biztonsági rendszerhez? ʹ A szivarhoz! ʹ Nem volt ott. És mivel MacGregor úr bezárta a dolgozószobája ajtaját, mielőtt kivette a két szivart a középen kivájt Háború és békéből, arra a következtetésre jutottam, hogy nem helyesli a szivarozást. Laura végre kiengedte az eddig benn tartogatott levegőt, és visszatette a kést a helyére. ʹ Rendben, Mr. Cameron, átment a vizsgán. ʹ A nagyapja azt mondta, várni fog engem, de úgy látom, nem számított rám. ʹ Tényleg nem. Reggel felhívott, és beszélt valami ajándékról, amit küld. Azt hiszem. ʹ Laura megvonta a vállát. A haja szépen hullámzott a mozdulattól. Felvette a kőről a leejtett csirkecombot, és a szemetesbe dobta. ʹ Hogy jutott be? ʹ Kaptam kulcsot a nagyapjától. ʹ Royce ki is vette a kérdéses tárgyat a zsebéből, és Laura kinyújtott tenyerére helyezte. ʹ Tényleg csöngettem. Többször is. ʹ Aha.
Royce a dobozos üdítőre sandított. ʹ Maga tényleg ritka jó dobó, Ms. MacGregor. ʹ Visszanézett a lány arcára. Micsoda arcél! A szája vad csókra való, a szeme pedig, mint a bűnös, olvadt csokoládé. ʹ És még soha nem láttam a magáéhoz hasonló arcot. A lánynak nem tetszett, hogy így megbámulja. Felméri azzal a szemtelen, otromba, idegesítő pillantásával. ʹ Magának viszont jók a reflexei, Mr. Cameron. Szerencséje, mert máskülönben agyrázkódással feküdne a konyhakövön. ʹ Lehet, hogy megérte volna ʹ válaszolta Royce szándéka szerint lefegyverző mosollyal, amit Laura azonban inkább gonosznak látott, és visszaadta neki az italt. ʹ Felöltözöm, és utána beszélhetünk a biztonsági rendszerről. ʹ Miattam ugyan ne fáradjon. Laura még egyszer alaposan megnézte a férfit. Felmérte túlzón rajongó arckifejezését, és magabiztos testtartását. ʹ Dehogynem! Mert ha még tíz másodpercig így néz rám, agyrázkódást kap. Sietek. Elvonult Royce mellett, aki utána fordult, hogy végignézhesse, hogyan távolodik a lány a hihetetlenül hosszú lábaival. És újra füttyentett. ʹ Akárhogyan is ʹ gondolta hosszú, elismerő sóhajtás közepette ʹ, ez a Laura MacGregor elképesztő nő.
2.
A MacGregor & MacGregor ügyvédi irodában Laura a hosszú tölgyfaasztalnál, könyvek között ült. Egész délelőtt a könyvtárt bújta. Még egy hasonló jogi mintaesetet akart találni a feljegyzéséhez, amit még csiszolgatott; ez volt most a legfontosabb feladata. Mire a szülei jövő héten hazajönnek, tökéletes lesz. Anyja a Massachusetts Állam kontra Holloway ügyet tárgyalja, és Laura ehhez gyűjtött anyagot. A munka során az ügy egyre fontosabb lett számára érzelmileg is. Ha eleget ügyködik az adminisztrációban, az utánajárásban és a kutatásban, lehet, hogy végre helyet kap anyja mellett a tárgyalóteremben. És lehet ʹ persze nem biztos ʹ, hogy megengedik, hogy kikérdezzen egy tanút is. Vágyott a tárgyalóterem izgalmas légkörére, a bíró és az esküdtszék között végbemenő drámára. Tudta, milyen fontos a kutatás, és hogy miért kell gondosan megtervezni minden egyes lépést és felkészülni minden eshetőségre. Szívesen olvasott és tanult kimerülésig, de az Istenért, előbb-utóbb kiérdemli a képesítést, és ha minden jól megy, egyszer majd lesznek saját esetei is. Amanda Holloway meggyilkolta a férjét. Ez kétségbevonhatatlan tény. De a jog szerinti bűnösség már más kérdés. A nőt öt nyomorúságos éven keresztül érzelmileg és testileg bántalmazták. Öt év, törött csontok, megtört lélek. Laura arra gondolt, könnyű lenne azt mondani, hogy a szegény nő
otthagyhatta volna a férjét ʹ futva, és soha vissza nem nézve. Laura maga is néha így gondolta. De Amanda Holloway nem menekült. A nagy nyári hőségben egy éjjel az utolsó verés és az utolsó erőszak után fogta a férje szolgálati fegyverét, és a tárat beleeresztette az alvó férfiba. Amikor Laura hűvös fejjel gondolkodott a dologról, az jutott az eszébe, hogy csak az a kár, hogy több mint egy órát várt az erőszaktétel után. És az egy óra már előre megfontolásnak számít. Az sem könnyítette meg a védelem dolgát, hogy John Holloway rendőrtiszt aktája tele volt dicsérő bejegyzésekkel. Sokak véleménye szerint az a nyári éjszaka az igazságszolgáltatás pillanata volt, de a törvények ennél tárgyilagosabban ítélnek. Laura mégis ezen törvények segítségével akarta megmenteni Amanda Hollowayt a börtöntől. Royce továbbra is szívesen nézegette a lányt, pedig mintha egy másik nő lett volna, mint aki bugyiban énekelt a konyhában, vagy az egyszerű pulóverben biztonsági rendszerekről hűvösen, udvariasan tárgyalt vele. Sötét haját bonyolult fonatba rendezte. Egyszerű arany fülbevalót tett fel és aranyórát, a csuklóján pedig gyémánttal kirakott, keskeny karkötő csillogott. Fehér selyemblúza a legjobb szabó kezét dicsérte. A széke hátuljára terítette tengerészkék blézerét. A szobában a bőr és a fényezett fa illata mellett hamisítatlan női illat érződött. Royce arra gondolt, hogy Laura MacGregor most előkelőnek, megfizethetetlen ízlésűnek és tökéletesen megközelíthetetlennek tűnik. Mármint megközelíthetetlen egy olyan férfi számára, aki nem látta a selyemalsóban végrehajtott heves csípőmozdulatait. Az ajtónak dőlt. ʹ Most úgy néz ki, mint valami ügyvéd. A lány felkapta a fejét. Royce ismét megcsodálhatta, hogy milyen könnyen visszanyeri a lélekjelenlétét. Csak egyetlen meglepett villanást látott a sötét csokoládé színű szempárban, de a lány hangja nyugodt maradt. ʹ Tavaly nyáron államvizsgáztam. Az ügyvédi kar tagja vagyok. Akkor hát magának most ügyvéd kell? ʹ Most pont nem, de megjegyzem a kedves ajánlatot. ʹ Nem lesz nehéz: a lány a héten minduntalan az eszébe jutott. A szélfútta hajú, sebhelyes, kalandorszemű férfi általában fel szokta kelteni a nők kíváncsiságát. Laurára is így hatott, és ez zavarta, ezért alig várta, hogy megszabaduljon tőle. ʹ Az irodánk a hónap végéig zárva van. ʹ Ezt mondták a földszinti recepciónál is. De nem azért jöttem, hogy felfogadjam magát vagy a szüleit. ʹ Royce belépett. Olyan a mozgása, mint az ugrásra készülő macskáé, gondolta Laura, miközben a férfi fél fenékkel az asztalra ült. ʹ Akkor hát miért van itt? ʹ Erre dolgoztam. Gondoltam, most szólok, hogy szombat reggel kezdem maguknál a munkát. ʹ Remek. A nagyapám biztosan örülni fog. ʹ Igaza van, hogy meg akarja védeni az övéit. Büszke magára és az unokatestvéreire. Sugárzik az arca, amikor magukról beszél. Laura tekintete ellágyult, és kicsit engedett a feszes testtartásából is. ʹ Ő a legcsodálatosabb ember a világon. És majdnem a legbosszantóbb is. Ha megtehetné, mindnyájunkat bezárna a Hyannis Port-i kastélyába. ʹ Boston veszélyes város egy csinos fiatal lánynak ʹ mondta Royce olyan mély hangon, ahogyan Daniel beszélni szokott. Laura nehezen tudott elfojtani egy mosolyt.
ʹ Nem rossz. Ha kicsit hangosabban mondta volna, egészen hiteles is lenne. ʹ És igaza is van. Három egyedülálló nő egy nagy, csupa drága, könnyen mozdítható holmival teli házban. Az egyikük egy volt amerikai elnök lánya, és mindhárman az ország egyik leggazdagabb emberének az unokái. Ráadásul gyönyörűek. Ennél jobb célpontot͙ ʹ Nem vagyunk buták, Mr. Cameron. ʹ Szólítson Royce-nak! ʹ Nem vagyunk buták ʹ ismételte a lány. ʹ Nem mászkálunk sötét sikátorokban, nem nyitjuk ki az ajtót idegeneknek, és nem szedünk fel pasikat a kocsmában. ʹ Nos, Barbie, ez nagyon dicséretes. Laura ismét kiegyenesedett ültében. ʹ A nagyapám túlságosan vigyáz ránk, de ha egy bonyolult biztonsági rendszer felszerelésétől megkönnyebbül, akkor ezt kell megtennünk érte. ʹ De maga úgy gondolja, hogy nincs rá szükség. ʹ Azt hiszem, az unokatestvéreimmel együtt tökéletes biztonságban vagyunk az otthonunkban. ʹ Úgy gondolja, biztonságos, ha egy férfi beléphet a konyhába, ahol maga kombinéban táncol? ʹ Kulcsa volt, és nem hordok kombinét. ʹ Kulcs nélkül éppen olyan egyszerűen bejutottam volna. És akkor pontosan mi is volt magán? ʹ Pizsama ʹ mondta a lány sértődötten. ʹ Ja, persze, így egész más. ʹ Royce a lányra vigyorgott. Kifejezetten élvezte, ahogy a sötét szeme haragosan villog. ʹ Idefigyeljen. Felszereli azt az átkozott rendszert, mi pedig használni fogjuk. Most pedig͙ ʹ Laura hirtelen hátradőlt, amikor a férfi feléje hajolt. ʹ Mit csinál? ʹ kérdezte, látva, hogy Royce mély levegőt vesz. ʹ Csak teljessé teszem az élményt. Tetszik a parfümje ʹ válaszolta a férfi, szemmel láthatóan jól szórakozva. ʹ Érdekes, hogy egyszerre milyen ijedős lett. ʹ Nem szeretem, ha valaki nem tartja meg a két lépésnyi távolságot. ʹ Rendben ʹ egyenesedett fel Royce, de nem eléggé ahhoz, hogy a lány biztonságban érezze magát. ʹ Mennyit akar még ezekkel bíbelődni? ʹ kérdezte az asztalon tornyosuló jogi könyvekre mutatva. ʹ Amíg el nem készülök velük. ʹ Mi lenne, ha visszajönnék, mondjuk hét körül? Vacsorázhatnánk együtt? ʹ Nem! ʹ válaszolta Laura határozottan, és az egyik könyvbe mélyedt. ʹ Más programja van? ʹ Amint látja. ʹ De én nem a munkára gondolok, Barbie. Jár valakivel? ʹ Ehhez magának semmi köze! ʹ Miért? Tetszik, ahogy kinéz, és amilyen illata van. Tetszik, ahogy beszél, és ahogy mozog. Érdekes lenne megtudni, hogyan͙ gondolkodik ʹ fejezte be, látva, hogy a lány összeráncolja a szemöldökét. ʹ Akarja tudni, hogy most mit gondolok?
Royce először elmosolyodott, majd felnevetett. A végén már hahotázott. ʹ Nem. Ha meggondolja magát, tudja, hogy érhet el. ʹ Tudni fogom. Royce rámosolygott, és már éppen felkelt volna, amikor meglátott egy dossziét a könyvek alatt. ʹ Holloway ʹ olvasta fel hangosan a címkét, majd ismét Laurára nézett. ʹ Maga ezen a gyilkosságon dolgozik? ʹ Igen. ʹ Ismertem John Hollowayt. ʹ Tényleg? ʹ Laurának egyre jobban tetszett a férfi nevetése; már-már meggondolta magát a vacsorával kapcsolatban. Most viszont fagyos tekintettel nézett rá. ʹ Sok olyan barátja van még, aki veri a feleségét? ʹ Hát azt nem mondtam, hogy a barátom volt, csak hogy ismertem. Rendőr volt, mint én. Amikor Royce megint fel akart kelni, Laura megfogta a kezét. Elgondolkodva a szemébe nézett. ʹ Együtt dolgoztak? ʹ Nem, de régebben pár hónapig egymással szomszédos körzetbe tartoztunk. Utána engem áthelyeztek. John jó zsaru volt. ʹ Jó zsaru͙ ʹ csukta be Laura a szemét. ʹ Milyen tipikus. Éveken át rugdosta a feleségét, de azért jó zsaru volt. Az egyenruhások mindig kiállnak egymás mellett! ʹ Már nem vagyok rendőr ʹ jegyezte meg Royce szelíden. ʹ És a munkán kívül nemigen ismertem. Jól dolgozott, letartóztatta, akit kellett, nem hagyott maga után lezáratlan ügyeket. A magánélete nem érdekelt. ʹ Engem viszont nagyon is érdekel! ʹ Laura beszéd közben Royce arcát fürkészte. Milyen zárkózott. De mintha látott volna valamit͙ ʹ Ugye nem kedvelte? ʹ Nem. ʹ Miért? ʹ Valami nem tetszett benne. Olyan volt, mint a töltött, kibiztosított fegyver, ami előbb-utóbb el fog sülni. ʹ Gondolom, kapcsolatban van még sok mindenkivel az állományban; olyanokkal, akik ismerték. A rendőrök utálnak ügyvédekkel tárgyalni, de͙ ʹ Ez talán azért van, mert az ügyvédek a bűnözőket hamarabb visszaengedik az utcákra, mint ahogy a rendőrök fel tudnák göngyölíteni és rájuk bizonyítani a piszkos ügyeket. Laura nagyot sóhajtott, hogy megacélozza magát. ʹ Amanda Holloway nem bűnöző. Csak rossz döntést hozott: bűnözőhöz ment feleségül. ʹ Lehet, hogy így van, de én akkor sem tudok segíteni magának. Royce felállt, és elindult kifelé. ʹ Szombaton fél kilenc és kilenc között a háznál leszek. ʹ Újra elmosolyodott. ʹ Bár nem kellene ezt mondanom, de szerintem inkább ne pizsamában várjon. Elterelné az embereim figyelmét.
ʹ Akkor tehát, hogy néz ki?
A mosdókagyló fölötti tükörben Laura pillantása az éppen még feketébbre festett szempillájáról unokatestvére arcára siklott. ʹ Ki? ʹ A kirúgott zsaruból lett biztonsági szakember, akit nagyapa felbérelt, hogy megvédjen minket Boston bűnöző elemeitől. Gwen Laura válla fölé hajolt; így a fejük egészen közel volt egymáshoz. Senki nem mondta volna róluk első látásra, hogy unokatestvérek, és még kevésbé, hogy kétszeresen is rokonok: nemcsak a család MacGregor-ágán, hanem Blade-ágon is. Kétszeresen is unokatestvérek. Gwen fiúsan rövid haja fényes vörösarany sisakként fedtea fejét; nagyon jól mutatott Laura hollófürtjei mellett. Gwen a színeit anyjától örökölte: a krémszínű bőrét, szemének a kék és levendula árnyalata közötti színét, a vörösbe hajló, sűrű, szőke haját és a testalkatát is: kicsi volt és finom csontú. Aki nem ismerte, törékenynek tartotta volna. Pedig, ha kellett, akárhányszor két egymás utáni műszakot is vitt a kórházban, majd egy órát dolgozott az edzőteremben, és utána még bármire készen állt. Laura szerint Gwen három legjellemzőbb tulajdonsága a szépség, az okosság és a főnökösködésre való hajlam volt. ʹ Ugye nem azt akarod mondani, hogy nem emlékszel, hogyan néz ki? ʹ próbált most éppen információt kicsikarni unokatestvéréből. ʹ Hmm? De, emlékszem, csak máshol járt az eszem. Azt hiszem, elég vonzó. ʹ Részletek, Laura. Az ördög a részletekben van ʹ vonta fel a szemöldökét Gwen. ʹ Cameronnak hívják, ugye? Jó kis skót név. ʹ Ez tetszene nagyapának. ʹ Az biztos. ʹ Gwen végignyalt a fogsorán. ʹ Nős? ʹ Nem hinném. ʹ Laura tovább folytatta a teljesen felesleges szemfestést. ʹ Nem volt rajta gyűrű, amikor kikezdett velem. ʹ És mennyi idős? Harminc körüli? ʹ Olyasmi, gondolom. ʹ Érdeklődve Gwen-re pillantott. ʹ Elkezdődött nálad a vadászidény? ʹ Nem, egyelőre csak felmérem a helyzetet. Nőtlen, vonzó, saját vállalkozása van, harmincas és Cameronnak hívják. A következtetés pedig az, hogy a nagyapa választotta ki. ʹ Ezt már tudtuk. ʹ Laura letette a szempillaspirált, és a kezébe vette a rúzst. ʹ Nagyapa vette fel azért, hogy biztonsági rendszert állítson fel nálunk; ma ezért jön. Gwen sóhajtott egyet, majd szelíden megkopogtatta Laura fejét. ʹ Hahó, vannak otthon? Neked ennél gyorsabban le szoktak esni a dolgok! Én itt kerítésről beszélek! ʹ Kerítés? Csak a házon belül͙ ʹ Laura hirtelen letette a rúzst. ʹ Csak nem gondolod? ʹ Miért ne? Nagyapa egy éve másról sem beszél, mint hogy egyetlen unokájának sincs elég esze vagy kötelességérzete, hogy letelepedjen, és családot alapítson. ʹ Nagymama pedig már az ölében akarja ringatni a dédunokákat ʹ fejezte be Laura szárazon. ʹ De akkor sem͙ Egyszerűen nem hiszem, hogy Royce Cameront szemelte ki az unokavejének. Nem olyan ember, akit egy ilyen védelmező hajlamú nagypapa választana. Gwen felült a hosszú, rózsapiros fürdőszobapultra.
ʹ Mert? ʹ Mert van benne valami veszélyes. Süt a szeméből valami͙ zabolátlanság. ʹ Ez inkább ínycsiklandó. Egyre jobban hangzik. ʹ Egy szerető esetében igen. Gondolom, csodálatos lehet az ágyban. ʹ Laura tetszelegve fésülgette a haját. ʹ De nem hiszem, hogy a ͣNagy͟ MacGregornál ez a fő szempont. Gwen játszadozni kezdett a rúzzsal; fel-le csavargatta a halvány rudacskát a kezében. ʹ Épp ellenkezőleg! Én azt mondanám, hogy nagyon is fontos lehet neki. Van bátorság ebben a fiúban! ʹ mondta mély hangon, erőltetett skót kiejtéssel. ʹ Tüzes a vére. Erős fiúk és lányok lesznek ágyékának gyümölcsei. ʹ Ez nevetséges ʹ mondta Laura, de érezte, hogy a gyomra kellemetlen görcsbe rándul. ʹ Lehetetlen. Nem tenné͙ Nem létezik. ʹ De igen, ő megtenné. Te is tudod, hogy milyen ʹ szakította félbe Gwen Laurát. ʹ És Úgy látom, eddig bejött a terve. ʹ Hogy érted? Miről beszélsz? ʹ Úgy értem, hogy szombat délelőtt van ʹ pillantott Gwen a karórájára. ʹ Szombat reggel nyolc óra, és sehová sem kell menned. És nemcsak felkeltél, de fel is öltöztél. Szempillaspirált használsz, amire semmi szükséged, és rúzst, és ʹ hajolt előre és szimatolt a levegőbe ʹ a legfinomabb parfümödet. ʹ Én csak͙ ʹ Neked csak ki van készítve az ágyadra egy új blúz ʹ tette hozzá Julia a fürdőszobába lépve. ʹ Egy vörös selyemblúz. ʹ Aha. Vörös selyemblúz egy otthon töltött szombat délelőttre. ʹ Gwen lecsúszott a pultról, és vállon veregette Laurát. ʹ A kórismém, drágám: heveny fizikai vonzalom. ʹ Nem vonzódom hozzá. Csak͙ Csak úgy gondoltam, elmegyek vásárolni. Nyakunkon a karácsony. Ezért felkeltem, és felöltöztem. ʹ Soha nem szoktál szombaton vásárolni ʹ mutatott rá Julia tárgyilagosan. ʹ Egyszerűen utálsz vásárolni, amit egyébként a magam részéről szomorúnak tartok. És december közepe előtt soha nem kezdesz neki a karácsonyi vásárlásnak. ʹ De hát miért ne csinálhatnám másképpen az idén? ʹ Laura bosszúsan kimasírozott a fürdőszobából a hálóba. A blúz szinte égett az ágyán. Először csúnyán nézett rá, de azután becsapta maga mögött az ajtót, és úgy döntött, mégis felveszi. Szereti az erős színeket, gondolta, amikor felemelte az ágyról. Szereti a selymet. Miért ne vehetné fel ezt az átkozott blúzt? Magában motyogva gombolkozott be. Egyáltalán nem vonzódik Royce Cameronhoz. Egyáltalán nem ilyen férfiak tetszenek neki. Ez az ember pökhendi, durva, és imádja a saját hangját. És az sem utolsó szempont, hogy teljesen nevetségessé tette magát a szemében. Eszébe jutott egy ötödik ellenérv is, miközben felvette sötétszürke nadrágját. Most nem keres kapcsolatot. Nem mintha egy Royce-féle férfit érdekelne egy olyan civilizált dolog, mint egy kapcsolat͙ Akárhogyan is, Laura akart még pár év felhőtlen szabadságot. A férfiak, pláne a férjnek valók, várhatnak még. Hallotta, hogy csöngetnek, és szipogott egyet. Szép kényelmesen felvette a cipőjét. Utána, hogy bebizonyítsa magának, hogy nem érdekli, tetszik-e Royce-nak vagy a munkatársainak, megállta, hogy
ne nézzen még egyszer tükörbe, és elindult a bejárathoz. A férfi addigra már belépett az előcsarnokba. Kopott bőrdzseki volt rajta, kopott farmer, és a haja͙ ahogy Laura emlékezett rá: sötét, zilált. Éppen Juliával és Gwennel beszélgetett, és nevetett valamin, amit Julia mondott. Laura már félúton járt a lépcsőn, mikor Royce feléje fordította a fejét, és különösen átható, sötét pillájú, kék tekintete az övébe fúródott. Mire a lassan felfénylő, veszélyes mosoly megjelent az arcán, és Laura szíve ütött egy nagyot. Mi ez? Vészjelző? ʹ Jó reggelt, Barbie ʹ mondta a férfi, és nagyon lassan végigmérte. ʹ Szép az inge.
3.
Royce-nak nem volt szokása a nők üldözése. Pláne az olyanoké, akik világosan kifejezésre juttatták, hogy nem érdekli őket, de még azoké sem, akik nem küldtek felé egyértelmű jeleket. Amikor találkozott valakivel, aki tetszett neki, ezt azonnal megmondta neki. Egyenesen, semmi játszadozás, semmi köntörfalazás. Úgy volt vele, hogy ezután már a kérdéses nő döntése, hogy felveszi-e a kesztyűt. Mivel Laura MacGregornak eszébe sem jutott felvenni a kesztyűt, sőt mintha észre sem vette volna, hogy valami hever a lába előtt, Royce-nak a saját szabályai szerint tovább kellett volna lépnie, elfelejteni a lányt, és folytatni, ahol abbahagyta. De ez most valahogy nem sikerült. Már majdnem három hete, hogy először találkoztak, és négy napja, hogy utoljára. És mégis, még mindig a fejében járt. Nem csak az a kép, amikor a szexi kis holmiban táncolt a konyhában, bár meg kell hagyni, hogy ez is be-bevillant, méghozzá bosszantóan gyakran. A lány arca kísértette, például a hideg, bátor tekintete, amikor felkapta a kést, hogy sakkban tartsa a behatolót. És micsoda okosság és határozottság volt a szemében, amikor törvényről és igazságról beszélt. És a hetyke kis mosolya, amikor múlt szombaton lefelé jött a lépcsőn͙ Royce-nak be kellett ismernie, hogy az egész lány, úgy, ahogy van, tetszik neki. Royce kicsi, Boylston úthoz közeli irodájában megdörzsölte fáradt szemét, és végigszántott kezével a már régóta nyírásra érett haján. A lány miatt alig alszik, és ez nem tesz jót neki. Mindjárt előveszi a noteszát, és felhív egy kedves nőt, hogy vele töltse az estét. Egy egyszerű valakit. Akit nem kell megfejteni. Miért nem vágyik most egyszerű, könnyen megfejthető nőkre? Az biztos, hogy nem hívja fel Laurát. Egyszer megkérdezte, elmenne-e vele, és a lány nemet mondott. Ráadásul Royce felhatalmazta, hogy keresse meg, ha kedve támadna rá. De úgy látszik, nem támad. Royce utoljára tizenkét éves korában csinált hülyét magából egy nő miatt, amikor is őrülten szerelmes lett a legjobb barátja nővérébe, a tizenhat éves istennőbe, Marsha Bartlettbe. Két hónapig kerülgette, úgy ment utána, mint egy kiskutya, és elszenvedte a Szent Anna Elemi Iskola összes hetedikesének a gúnyolódását.
Marsha Bartlett fütyült rá, és később feleségül ment egy szájsebészhez. És Royce többé senkit nem kerülgetett. ʹ Nőj föl, Cameron! ʹ adta ki most az utasítást, és visszafordult a monitorhoz, hogy egy dél-bostoni irodaépület biztonsági rendszerének tervével foglalkozzon. Megpróbálta nem tudomásul venni, hogy megszólal a telefon. A negyedik csöngésnél elkáromkodta magát, és felvette. Vajon hol van ilyenkor a titkárnője? ʹ Cameron Biztonsági Szolgálat. ʹ Magával Cameronnal beszélek? ʹ Royce rögtön felismerte a jellegzetes skót hanglejtést. ʹ Így van, Mr. MacGregor. ʹ Remek, éppen magát keresem. Úgy tudom, gondoskodott az unokáimról. ʹ A rendszer kiválóan működik. ʹ És a számlát, a nem kis összegről szóló számlát is postázta már. ʹ A legjobbat szereltem fel nekik. ʹ Erre számítottam, fiam. Azt akarom, hogy a feleségem megnyugodjon. Mindig aggódik. ʹ Igen, említette, uram. ʹ Személyesen próbálta ki a rendszert? ʹ Ahogy kívánta. Ha illetéktelen személy hatástalanítani akarja a rendszert, riasztás érkezik a legközelebbi rendőrőrsre és a saját csipogómra. ʹ Jó, jó. De a lányoknak használniuk is kell a rendszert, hogy védve legyenek. Fiatalok, tudja, és csak a saját ügyeik érdeklik őket. A feleségem aggódik, hogy nem figyelnek oda, és elfelejtik bekapcsolni. ʹ Mr. MacGregor, csak akkor tudom garantálni a rendszer működését, ha használják. ʹ Pontosan, pontosan. Pont ma reggel mondtam Annának, hogy maga megtett mindent, amit tudott. De ő a fejébe vette, hogy veszélyben vannak, és folyton aggodalmaskodik. Arra gondoltam, hogy nyugtassuk meg: csináljunk egy próbát. Ha benézne hozzájuk valamikorʹ például ma este vagy éjjel ʹ, és megnézné, hogy be tud-e jutni͙ ʹ Várjunk csak! Nem tudom, jól értem-e. Azt akarja, hogy törjek be az unokái házába? ʹ Úgy gondoltam, ha sikerül, akkor tudni fogjuk, hogy valamit változtatni kell. És ha nem͙ akkor legalább megnyugtattuk a feleségemet. Öregszik ʹ tette hozzá Daniel halkan, és a szemét közben le nem vette az ajtóról. ʹ Aggódom az egészsége miatt. Természetesen megfizetjük az idejét és a fáradságát. ʹ Mr. MacGregor, tudja, mennyi időre csukják le az embert éjszakai behatolásért? Daniel jóízűen felkacagott. Úgy látszik, tényleg jól választott az ő kis Laurájának. ʹ Azt hiszem, Royce, mint volt rendőrtiszt, ezt maga tudja jobban. De azt is tudja, hogyan kerülheti el, hogy elcsípjék. És azt is mondani akartam, azon is tépelődök, új biztonsági rendszert kellene bevezetni itt, nálunk. Ez a ház nagy, és én a legjobbat akarom. A költségek nem érdekelnek. Royce hátradőlt a székén, és töprengve bámult a mennyezetre. ʹ Most lefizet, Mr. MacGregor? ʹ Így van, Mr. Cameron. Van magában vállalkozó szellem? ʹ Még jó, hogy van. És meg fogom nyomni a ceruzát. ʹ Ugyan, mit számít a pénz, ha a lelki békénkről és a szeretteink biztonságáról van szó? Nem igaz? Royce meghintáztatta a székét, mielőtt válaszolt volna. ʹ Sok okos gazfickóval volt már dolgom az életben, de maga órát adhatna nekik.
Daniel akkorát nevetett, hogy Royce-nak el kellett tartania a kagylót a fülétől. ʹ Maga tetszik nekem, fiatalember, a fenébe is. A Cameronokban hamisítatlan erő van. Jelentkezzen, amikor a végére járt az ügynek, és megbeszélünk egy időpontot, amikor feljön hozzám, és modernizálja a házam rendszerét.
Ebben az ügyben nagy pénz van. Royce a nullák számán töprengett, miközben a holdfényes területről a házat körülvevő hatalmas tölgyek árnyékába húzódott. Elkezdte tanulmányozni a sötét ablakokat. Nem esett nehezére, hogy tolvajként gondolkodjon. Amíg a testületben volt, számtalan betöréssel akadt dolga. És éppen ezért döntött úgy, hogy inkább biztonsági céget alapít. A legtöbb embernek fogalma sincs arról, mekkora veszélyben forog, miközben nyugodtan alszik az ágyában. Tolvajként, a fák és bokrok takarásában közelítette meg a házat. A gondosan rendben tartott telek kiváló terep volt; jól takarta az ingatlant a szomszédok és az utcai forgalom elől.
Egy igazi betörő ʹ és Royce-nak most azzá kellett válnia ʹ ennyi idő alatt már eleget tanulmányozta volna a házat, a bejutási pontokat és a biztonsági rendszert. Máskor bizonyára szerelőruhában érkezett volna, nagy szerszámos ládával és fényes nappal. Ő viszont most itt van az éjszaka kellős közepén, egy túl ravasz és túl óvatos skót ͣmegrendelésére͟. Betörőként már tudhatta volna, hogy elsőrangú biztonsági rendszer védi a házat. Persze, ha ráadásul elektronikai szakértő is͙ Royce úgy döntött, belefeledkezik a szerepébe, és megadja magának, mint betörőnek, az előnyt, hogy jól ért az efféle berendezésekhez. A feladat kezdte szórakoztatni. Nekilátott, hogy áttörjön a saját maga által kiépített akadályokon. Tizenöt perccel később a fejét vakarva húzódott hátrébb a háztól. Elégedett is lehetett magával, meg nem is. Úgy látszik, betörőnek gyengébb, mint biztonságtechnikusnak. Talán szerénytelenül hangzik, de a rendszere majdnem kifogástalan. Ha nem maga tervezte volna, soha nem jutott volna át a hatástalanításához szükséges biztonsági ellenőrzéseken. De mivel ő tervezte, bejuthatott volna ʹ ha akar ʹ alig tíz percen belül. De egy tolvajnak igen-igen elszántnak, képzettnek és szerencsésnek kellett volna lennie, hogy akár idáig is eljusson. MacGregorék tehát nyugodtan alhatnak. Már-már elégedetten hazaindult volna, amikor fényt látott, és észrevette Laura MacGregort az átriumajtó túloldalán. Hosszú, sötét haja le volt eresztve a derekáig. Combközépig érő póló volt rajta, a kezében pedig egy Louisville Slugger baseballütőt tartott. Royce látta, hogyan marad tátva a lány szája, amikor megpillantja és felismeri őt, és hogyan gyullad haragos fény a szemében. ʹ Mi a francot csinál maga itt?! Laura hangját némiképpen tompította az üveg, de a hangsúly félreérthetetlen volt. ʹ Villámellenőrzés ʹ válaszolta hangosan. ʹ A megrendelő kérésére. ʹ Én ugyan nem kértem villámellenőrzést! ʹ De a nagyapja a megrendelő.
Royce érdeklődve figyelte, amint Laura szeme összeszűkül, és amint fogást vált az ütőn, mintha úgy döntött volna, mégiscsak használni fogja. De nem: megfordult ʹ ezzel adott a férfinak egy kis néznivalót ʹ és felvette a telefont. Royce megint megvakarta a fejét, majd az arcát; az ujja szórakozottan siklott át a sebhelyen. Ha a lány most a zsarukat hívja, szép kis éjszakát szerez neki: lesz mit megmagyaráznia. Elég barátja van még mindig az állományban, így nyilván nem lesz gond elsimítani az ügyet, de az is igaz, hogy ugyanezek a barátok jó szórakozásnak tartanák, ha éjszakára vizsgálati fogságba helyeznék. Elhatározta, hogy ezennel megduplázza a villámellenőrzés díját. De Laura nemsokára lecsapta a kagylót. A riasztórendszer irányítótáblájához lépett, és beütötte a kódot, majd kinyitotta az ajtót. ʹ Két idióta: az egyik maga, a másik a nagyapám. ʹ Őt hívta? ʹ Ki mást? Gondolta, hogy elhiszem, amit mond, amikor itt áll az ajtó előtt betörő-feketébe öltözve, betörőszerszámokkal? Kedvem lenne ezzel észhez téríteni ʹ mondta, de az ütőt a falhoz támasztotta. ʹ Nagyra értékelem, hogy így visszafogja magát ʹ vigyorodott el a férfi. ʹ Gondoljon arra, hogy a nagyanyja ezentúl nyugodtan alhat. ʹ A nagyanyám mindig nyugodtan alszik. Nagyapa a ludas ʹ emelte fel a kezét a lány mérgesen. A pólója veszélyesen magasra emelkedett. ʹ Egész éjjel fennmarad, hogy azon töprengjen, hogyan tegye még bonyolultabbá a család életét. Ez az élete célja: hogy megőrjítse a szeretteit. De most legalább azzal a tudattal fekhetek vissza, hogy egy jó darabig nem tud majd elaludni, úgy zúg majd a füle. ʹ Gondolom, jól megmondta neki a magáét. ʹ Royce most lépéselőnyben érezte magát, és egy lépést tett a lány felé. ʹ De ha az ágyában lett volna, ahogy az egy rendes lányhoz illik, észre se veszi, hogy itt vagyok. Két perc, és eltűntem volna. ʹ Megcirógatta a lány karja mentén aláhulló egyik hajtincsét. ʹ Miért nincs ágyban? ʹ Mert éhes voltam ʹ morogta Laura. ʹ Én is éhes vagyok. ʹ Tett még egy lépést, miközben felmérte, hogy a lány tovább nem hátrálhat, mert egy szék van mögötte. ʹ Mi a kínálat? Laura csodálkozva vette észre, hogy a szíve a torkában dobog. Érezte, hogy nem léphet hátrébb. A férfi hirtelen nagyon veszélyesnek tűnt. Izzó szemével, mindenre kész mosolyával olyan volt, mint maga a végzet. Olyan͙ csábító volt. ʹ Figyeljen, barátom͙ ʹ Mindig pizsamában bukkanok magára. ʹ Royce lustán végignézett a lányon, majd vissza az arcára. Mindkét kezét a Laura mögötti szék támlájára tette. ʹ Hogy menjek el így? A lány bőre megfeszült. ʹ Az ajtón. Most nyitottam ki. ʹ Nem gondolja komolyan! ʹ Előrehajolt, hogy éppen csak összeérjen a bőrük. ʹ Szerintem inkább erre vár͙ A száját a lányéhoz közelítette, de nem csókolta meg. Látta, hogyan sötétedik el Laura szeme, hallotta, hogy visszatartja a lélegzetét. Várt, miközben lüktetett a vére. Várt, és tudta, hogy már mindketten szenvednek. ʹ Csókolj meg! ʹ követelte, és a száját a lányéra szorította. Laura nem tudott tovább ellenállni. A hosszú pillanat alatt, amíg egymás szemébe néztek, a vágy forralt borként öntötte el, és amikor az ajkuk összeért, mintha villámcsapás érte volna. Csókjuk egyre mélyült, amíg már egész testében érezte.
Laura felsóhajtott, a férfi nyaka köré fonta a karját, és sóváran átadta magát a vágynak. Nem gyengéd felfedező úton voltak, nem csak kóstolgatták egymást. Forrón, éhesen csókolóztak; két szenvedélyes, erős ember. Royce minden érzékszervével egyszerre tapasztalta meg a lányt. A vad ízeit, a selymes tapintását. Az izgató illatát és a halk sóhajtásait. Érezte, hogy Laura szája ʹ ez a hallatlanul bűnös száj ʹ megérinti és ettől máris teljesen elveszti a fejét. A keze eltévedt a hosszú haj dzsungelében, és még hátrébb hajtotta a lány fejét, hogy jobban hozzáférjen, még többet kapjon ettől a türelmetlen, érzéki szájtól. ʹ Légy az enyém ʹ mondta, amikor végül elszakította az ajkát a lányétól, hogy elinduljon vele lefelé az állán, a nyakán. ʹ Én͙ ʹ Laurával forgott a világ. Nehezen vette a levegőt. ʹ Várj. Várj͙ egy kicsit. ʹ Miért? ʹ Gondolkodnom kell. ʹ A kezét a férfi vállára téve kiegyenesedett. ʹ Nem gondolkodtam. A kék szempár a csokoládébarnába kapcsolódott, a sötét hajsátor mindkettőjüket beborította. Royce végigsimította a lány oldalát. ʹ Szívesen gondoskodom róla, hogy továbbra se kelljen gondolkodnunk. ʹ Biztosan sikerülne is. ʹ Laura szorosan tartotta a férfi vállát, de inkább azért, hogy megőrizze a kettőjük közötti biztonságos távolságot. ʹ De az sem változtatna semmi. Akkor is akarni foglak, és te is akarni fogsz. ʹ Akkor is lépj hátrébb! Royce minden erejét összeszedve elengedte a lányt, és visszalépett. ʹ Így most már elég messze vagyok? Vagy lépjek ki az ajtón, hogy úgy tehess, mintha mi sem történt volna? ʹ Semmit nem kell tettetnem ʹ húzta ki magát Laura. ʹ Ha nem akartam volna, ami az előbb történt, akkor nem történt volna meg. Vállalom a felelősséget a cselekedeteimért, Royce. ʹ Világos beszéd. És akkor most miért nem hempergünk ezen az előkelő szőnyegen, és fejezzük be, amit elkezdtünk? ʹ Nem fogalmazol valami választékosan. ʹ Őszinte vagyok. ʹ Rendben. Azért nem hempergünk az aubusson-szőnyegen, mert nem szeretkezek olyan férfival, akit alig ismerek. Royce bólintott, és zsebre dugta a kezét, mert zavartan vette észre, hogy remeg egy kicsit. ʹ Ez is világos beszéd. ʹ Elmosolyodott, mert látta, hogy a lány először meglepődik, utána elgondolkodik. ʹ Barbie, ugye nem számítottál rá, hogy velem tárgyalni is lehet? ʹ Valóban nem. És ezzel alá is támasztottuk azt az állításomat, hogy nem ismerlek. ʹ Laura megmerevedett, de nem tért ki az érintés elől, amikor Royce hozzálépett, és végigsimította a karját, először a könyökétől a válláig, majd visszafelé a csuklójáig. ʹ Royce Cameron ʹ mondta csöndesen a férfi. ʹ Harmincegy éves, nőtlen, volt rendőr, jelenleg vállalkozó. Priusz nincs. Két évet jártam főiskolára, de nem tetszett. Szeretem a nagy, buta kutyákat, a hangos rockzenét, az olasz kaját és a veszélyes nőket. A lány szeme érdeklődve villant. ʹ Ez jó sok infó, de nem teljesen így értettem.
ʹ Gondoltam, kezdetnek megteszi. Ennél is többet akarsz tudni? Laura tudta, hogy Royce-nak éreznie kell a csuklóján, milyen őrülten ver a pulzusa. ʹ Azt hiszem, igen. ʹ Akkor holnap este hét harminckor kipróbáljuk az olasz ételt. ʹ Rendben. Olasz kaja. ʹ Nem mozdult, és továbbra is a férfi szemébe nézett, aki előrehajolt, és a foga közé kapta a lány alsó ajkát. ʹ Nagyon tetszik a szád. Órákat el tudnék tölteni vele. Laura mintha mosolyt látott volna az elforduló férfi arcán. ʹ Zárj be jól, Barbie, és kapcsold vissza a rendszert! ʹ Igen. ʹ Laura két nagy, lassú sóhajjal próbálta visszaszerezni a hidegvérét, de érezte, hogy a rendszert nem fogja tudni teljesen visszaállítani.
4.
Gwen fehérneműben, de már tökéletes sminkben tört be a fürdőszobába. ʹ Most ment tönkre az utolsó fekete harisnyanadrágom. Kétségbeejtő helyzet. ʹ Az enyém lötyög rajtad ʹ szólt ki Laura a zuhany alól. ʹ Tíz centivel magasabb vagyok nálad. ʹ Mondtam, hogy teljesen kétségbe vagyok esve. Julia nem hord sötét harisnyát. Nincs idő elszaladni a boltba, és Greg tizenöt percen belül itt van. Laura kikukucskált a függöny mögül. ʹ Akkor hát randizol Nyálas doktorral? ʹ Nem randi ʹ kapott le Gwen acsarkodva egy harisnyanadrágot a szárítókötélen lógó rengeteg fehérnemű közül. ʹ Kórházi rendezvény, és ő lett a kísérőm. ʹ Hátborzongató fickó. ʹ Vezető sebészeti gyakornok. ʹ Akkor is hátborzongatóan nyálas ʹ ragaszkodott Laura a tényékhez, és elzárta a csapot. ʹ Gyűjti a rovátkákat a szikéjén. ʹ Akkor ma este csalódnia kell. ʹ Gwen a vécétetőre ült, és elkezdte felhúzni a harisnyát. ʹ Miért nem Jim Proctorral mész? Ó legalább aranyos. ʹ Két hete eljegyezte magát egy óvónővel. ʹ Értem. ʹ Laura törölközőbe tekerte magát, és kilépett. ʹ Akkor menj egyedül. Még mindig jobb, mint Műtős Greggel. ʹ Dr. és Mrs. Pritchet koktélra és vacsorára vár minket. És az asszony nem szereti, ha egyedülálló nő ül az asztalánál. A fenébe͙, ez leesik rólam.
ʹ Én megmondtam. ʹ Itt van egy jó! ʹ Julia győzelmi zászlóként lengetett egy kibontatlan csomag harisnyát. ʹ Szóval ezért nem csukódott rendesen a fiókom. Ez szorult mögé. ʹ Na, végre! Hála Istennek. ʹ Gwen megragadta a zacskót, és megint leült, hogy átcserélje a harisnyáját. ʹ Te hogy kiöltöztél! ʹ jegyezte meg Laura, amikor meglátta Julia hosszú, mélyzöld bársonyruháját. ʹ Városi klub. Peterrel. ʹ A jó öreg Peter. ʹ Laura a hálószobájába ment, hogy szemügyre vegye saját ruhásszekrénye tartalmát. ʹ Peterrel semmi baj, csak egy kicsit túlbuzgó. ʹ Julia az unokatestvére után ment, és figyelte, hogyan próbál dönteni a vörös selyem és a kék gyapjú között. ʹ Nocsak! Úgy látszik, neked legalább igazi randid van. ʹ Csak hallgatunk egy kis zenét. ʹ Táncolni megy. E héten ez már a harmadik találkája. ʹ Julia elgondolkodva nézte az ágyra terített ruhadarabokat. ʹ Egyértelmű, hogy itt a piros játszik. ʹ Egy kicsit nem͙? ʹ Dehogynem ʹ válaszolta Julia. ʹ Nagyon is! Csak vigyázz, mert a szeme ki fog esni, egyenesen a cipőjére hull. Laura úgy érezte, ezek után csak a kéket választhatja. ʹ Nem is igazi randevú. Csak találkozgatunk. Gwen is kilépett a fürdőszobából. ʹ Ha meguntad, nekem adod? ʹ Miért unnám meg?! ʹ Ez már a harmadik randitok ʹ mutatott rá Julia. ʹ Az első a rejtvényfejtő belépő. A második az a tanultak ismétlése. De a harmadik͙ az már igazi, az már élesben megy. Akkor már nem találkozgattok, hanem kapcsolatotok van. ʹ Kapcsolat? De én nem akarok kapcsolatot. ʹ Nekem akarod? ʹ kérdezte újra Gwen, és jól szórakozott unokatestvére felháborodott arckifejezésén. ʹ Ugyan már, Laura, mi a rossz abban, hogy érdekel egy nagyszerű, egyedülálló, érdekes férfi? Örülj neki! ʹ Csúnyán nézett, amikor meghallotta a csengőt. ʹ Ez csak Greg lehet. Julia, menj és csevegj vele egy kicsit, jó? ʹ De ha megint rám startol, helyre teszem. ʹ Csak öt perc ʹ esküdözött Gwen, és kiszaladt. ʹ Csak öt percig tartsd féken! ʹ Nem tudom, ő miért nem teszi helyre ʹ mormolta Julia, majd nagyot sóhajtva ragyogó mosolyt gyújtott az arcán, és Laurához fordult. ʹ Így jó lesz? ʹ Ez nem mosoly. Ez grimasz. ʹ Nincs jobb. Pirosat vegyél fel! ʹ adta ki Julia a parancsot, majd elindult, hogy teljesítse Gwentől ráruházott kötelességét. Laura pirosat vett fel. Megpróbálta bebeszélni magának, hogy azért, mert ez illik a helyhez, ahová mennek, és nem azért, mert érzékies. Nem azért, mert a selyembe szőtt, simuló szálaktól a ruhadarab csak úgy tapad a testéhez, és szinte kiált: ʹ Nő vagyok! ʹ És csak azért vett föl hozzá tűsarkú cipőt, mert volt ízlése͙
A harmadik találka͙ Hogy micsoda elméletek vannak?! Vastag aranykarikát kapcsolt a fülébe. Ki számolja? Találkoznak, mert kellemesnek találják egymás társaságát, mert van miről beszélgetniük, mert megnevettetik egymást. És amikor Royce megcsókolja, az olyan, mint egy robbanás͙ A kezét a remegő gyomrára tette. Rendben, annyit elismer, hogy erős testi vonzalom is van közöttük. De a férfi nem akar többet a veszélyes csókoknál. Miért nem? Megőrjíti, ahogy otthagyja remegve, majdnem hogy levegő után kapkodva, és meg se próbálja az ágyába csábítani. De ha a legelső este akarta, akkor most miért nem? Laura tudta, hogy nem hibáztathatja; éppen ő mondta neki, hogy először meg akarja ismerni. A férfi csak engedelmeskedik: időt és lehetőséget ad az ismerkedésre. Akkor Laura miért van megsértődve, hogy Royce nem ragadja meg zsákmányként az üstökénél fogva, és vonszolja a barlangjába? Szánalmas. Amikor a csengő megszólalt, a lány hátrarázta sötét hajfelhőjét. ͣCsak egy találka͟ ʹ mondogatta magában lefelé menet. Csak ismerkednek. Két ember élvezi egymás társaságát egy este. Megacélozta magát, kinyitotta az ajtót, és elmosolyodott. A férfi jól nézett ki feketében. Fekete farmer, zakó és ing: mint egy sötét angyal. ʹ Időben jöttél ʹ mondta neki Laura. ʹ Megyek, és felveszem a͙ ʹ Pillanat! ʹ ragadta meg Royce a lány kezét. Laura úgy érezte, mintha bilincsbe szorítanák a csuklóját. A férfi alaposan megnézte. A jelzőlámpa-vörös ruha magasra csúszott a lány sima combján, és veszélyesen alacsonyan végződött feszes melle fölött. Royce lustán elmosolyodott. ʹ Egy kis türelmet kérek. Határozott rántással karjába kapta a lányt, és a szája máris Lauráén parázslott. A lány ijedt, kis hangot hallatott, és érezte, ahogy elömlik benne a forróság. És már el is engedték. Nem kapott levegőt, szédült. ʹ Hát ez meg mi volt? ʹ Köszönet a ruháért, ami rajtad is van, meg nem is ʹ nézett rá nevetve Royce. Ki ne örülne egy ilyen bódult tekintetnek, amit ráadásul ő idézett elő? ʹ Vegyél kabátot, Barbie, hideg van odakinn! A klubban meleg volt, és jó zene. Laura végre visszanyerte az egyensúlyát. Kis sarokasztalnál üldögélt egy pohár fehérborral a kezében, a gyertyalángba meredve. Nem gondolta volna, hogy Royce az a fajta, aki elüldögél, és bluest hallgat. Ez az ember folyton meglepi. ʹ Miért hagytad ott a rendőrséget? ʹ A kérdés csak úgy kibukott belőle. ʹ Vagy ez túl személyes kérdés? ʹ Nem. Rájöttem, hogy nem vagyok csapatjátékos, hogy nem is konyítok a politikához, és hogy már nincs meg bennem a szenvedély, ami ahhoz kell, hogy jól végezzem a munkámat. ʹ Mitől veszítetted el? A férfi világos szeme Laurára villant a sötét szemöldöke alól, és nem eresztette a lány tekintetét. ʹ Az ügyvédektől. Laura önkéntelenül védekező pozícióba helyezkedett. ʹ Mindenkinek joga van törvényes képviselőhöz. ʹ Igen, a törvény valóban ezt mondja. ʹ Royce felvette a szódáspoharát, és megcsörögtette benne a jeget. ʹ De nem mindig érvényesül az igazság. Van egy ügyfeled, aki biztosan egyetértene velem. ʹ Igen? Kire gondolsz?
ʹ Amanda Hollowayre. ʹ Azt hittem, elítéled, amit tett. ʹ Nem az én dolgom, hogy elítéljem vagy felmentsem. Nem tudom, mi járt a fejében azon az éjszakán. De a szememben ő jó példa arra, hogy a rendszer hibás. ʹ A tárgyalása tíz nap múlva lesz. Segíthetnél. ʹ Semmit sem mondhatok. ʹ Számomra nyilvánvaló, hogy nem szeretted a pasit. ʹ Nem szeretem a szembe szomszédomat sem. És róla se tudnék túl sokat mondani. Az anyád nyilván ért a hivatásához, különben nem lett volna belőle az, aki. ʹ Nem értem, hogy hagyhattál ott mindent, amiben hiszel. Nem lettél volna rendőr, ha nem akartál volna segíteni. ʹ De elég időt töltöttem el rendőrként, hogy felfogjam: nem sokat ér, amit csinálok. Laura világosan hallotta a férfi hangjából kicsengő csalódottságot, kiábrándultságot. ʹ De tenni akartál. ʹ Igen. És most teszek is. Politika és kötöttségek nélkül. És jobban értek az elektronikához, mint az engedelmességhez. ʹ Szeretsz a magad ura lenni. ʹ Ez is igaz állítás. ʹ Nem hibáztatlak ʹ válaszolta Laura sóhajtva. ʹ Nekem minden álmom teljesült azzal, hogy a szüleimmel dolgozhatom. Ők tényleg csodálatosak. Nem hiszem, hogy ilyen jó dolgom lenne egy nagy cégnél, a rengeteg előírás és a kőbe vésett belső szabályzat és szokás mellett. A legtöbb nagy ügyvédi irodában csak a kiszámlázható órák száma számít, és a vállalati vagy nagyon gazdag ügyfelek. A MacGregor & MacGregor ügyvédi iroda az igazságért küzd. ʹ Meglep, hogy még nem tiltottak ki titeket a kamarából az etika túlzott figyelembevétele miatt. Laura összevonta a szemöldökét. ʹ Olyan könnyű, és olyan közhelyes mindenért az ügyvédeket hibáztatni. ʹ Hát igen ʹ mosolyodott el Royce. ʹ És szívesebben is beszélnék másról. ʹ Miről? ʹ Arról, hogy hihetetlenül gyönyörű vagy. A lány hátradőlt ültében, és felemelte a fejét. ʹ Így akarsz témát váltani? ʹ És okos is vagy. De ha itt ülünk, és a jogról beszélgetünk, össze fogunk veszni, mert más szemszögből ismerjük a témát. Időpocsékolás. ʹ Szeretek vitatkozni. Ezért vagyok ügyvéd. ʹ Én pedig táncolni szeretek. ʹ A férfi megfogta Laura kezét, és felállt. ʹ Ezért jöttünk. A lány rábámult. ʹ Te tudsz táncolni? ʹ Be kell vallanom, hogy nem vettek fel a moszkvai balett tánckarába ʹ mondta szárazon, miközben a lányt a táncparkettre vezette ʹ, de azért elboldogulok.
ʹ Ne haragudj, de inkább kinézem belőled, hogy öt menetet kibírsz egy nehézsúlyú bajnokkal, mint hogy͙ ʹ Nem tudta befejezni, mert Royce kipörgette, majd vissza, hogy a testük összeért. ʹ Jaj, Istenem! ʹ Akkor később majd bokszolunk is. Laura már tudta, miért jó, hogy magas sarkú cipőt vett fel: a szája így egy vonalba került a férfiéval, aki csak úgy siklott a parketten, pedig nem takarékoskodott a bonyolult lépésekkel. Gondolkodás nélkül hagyta, hogy vezesse. Jó is volt, hogy nem kellett gondolkodnia; elég volt egyszerre feldolgoznia a szíve zakatolását, a szaxofon jajgatását és azt, ahogyan a férfi a szemébe néz. ʹ Nagyon jól táncolsz ʹ nyögte ki végül. ʹ A tánc a második legjobb dolog, amit valaki egy gyönyörű nővel tehet; bűn lenne rosszul csinálni. ʹ Laura megnedvesítette az ajkát. ʹ Biztosan jártál tánciskolába. ʹ Igen, anyám ragaszkodott hozzá. Viszont ugyanezért tudok bokszolni is. Ahol mi laktunk, ha egy fiú táncórára járt, a többiek laposra verték, hacsak nem tanulta meg az öklét használni. ʹ Egyet fizet, kettőt kap. Hol nőttél fel? ʹ Boston déli részén. ʹ Akkor már értem. A lány körül forgott a terem; a szíve majd͛ kiugrott. ʹ Az apád͙ Royce hátrahajtotta a lányt, lassan, magabiztosan, mélyre. ʹ Túl sokat beszélsz ʹ súgta neki, majd száját az övére zárta, miközben újra felemelte. És le sem vette róla. A zene lüktetett körülöttük. Laura a kezét Royce válláról lassan a nyakára csúsztatta. Érezte, hogy a gyomra összerándul, és a térde megcsuklik. Kétszer elismételte suttogva a férfi nevét. ʹ Tudod már, hogy ki vagyok? ʹ Royce kivárta, amíg a lány kinyitja a szemét, és az övébe néz. ʹ Most már tudod, ki vagyok, Laura? A lány pontosan értette a kérdést. Hirtelen megértette, hogy minden együtt töltött pillanatuk egyegy tánclépés volt, és már azt is tudta, mi lesz a tánc vége. ʹ Igen, azt hiszem, már tudom. ʹ Akkor gyere fel hozzám! ʹ Ismét megcsókolta. Addig simogatta a nyelvével a lány ajkát, amíg az remegni nem kezdett. ʹ Az ágyamba. Laura nem törődött vele, hogy a zene közben elhallgatott, és hogy hányan bámulhatják őket. Teljesen átadta magát a csóknak. ʹ Én közelebb lakom. ʹ Honnan tudod͙? ʹ Utánanéztem a címednek, hátha͙ ʹ Elmosolyodott. ʹ Az unokatestvéreim nem töltik otthon az estét. ʹ Végighúzta a kezét a férfi karján, és megfogta a kezét. ʹ Gyere fel hozzám! ʹ Attól féltem, már soha nem hívsz. Amikor kiléptek az őszi hűvösbe, megint megcsókolta. És amint beszálltak az autóba, egymásnak estek. ʹ Nem gondoltam volna, hogy ennyire sietnünk kell ʹ mondta Laura a férfi száját keresve. ʹ Sürgős dolgunk van. Vezess gyorsan! ʹ Mondd el először, mi van rajtad az alatt a ruha alatt!
Laura felnevetett. ʹ Parfüm! ʹ Sietek ʹ tette Royce sebességbe az autót. ʹ Övet becsatolni, kezek nem vándorolnak! Életben akarok maradni, hogy szeretkezhessek veled. A lány még a biztonsági övvel vesződött, amikor máris a forgalomban voltak. A kezét összekulcsolva az ölébe tette. Rájött, hogy alig várja, hogy a férfihoz érjen vele. Letépje az ingét, megérintse, megőrjítse. Nem tudta, hogy képes ilyen vad, szinte állati szenvedélyre. ʹ Mesélj még valamit! ʹ mondta követelően. ʹ A családodról. A testvéreidről. ʹ Nincs testvérem. ʹ Royce gyorsított, hidegvérrel cikázott a forgalomban, majd átsüvített egy sárgán világító jelzőlámpa alatt. ʹ A szüleid még mindig ott élnek, ahol gyerekkorodban? ʹ Anyám Floridába költözött a második férjével. Az apám már nem él. ʹ Sajnálom. ʹ Szolgálat közben halt meg. Valószínűleg így is szerette volna. Hogyhogy ennek a sok mindenkinek nincs jobb dolga, mint hogy ma este itt autókázzon? Laura nevetve szorította a kezét hevesen dobogó szíve fölé. ʹ Istenem, milyen ideges vagyok. Pedig nem szoktam. Mindjárt elkezdek összevissza beszélni. Már kezdődik, érzem. Légy szíves beszélj inkább te! ʹ Elmondjam, mit csinálok, amikor végre lehámozom rólad a ruhát? ʹ Ne, inkább gyorsíts! A férfi a kanyart levágva beszáguldott a lány utcájába. És ekkor szólalt meg a csipogója. Kocsisként káromkodva a zsebébe nyúlt. ʹ Légy szíves olvasd föl, mit írt ki! ʹ Rendben. Royce, ez a mi͙ a mi házunk! A férfi tekintete megkeményedett. Már olyan közel voltak, hogy hallották is a riasztó vijjogását. Két házra tőle megálltak, és a férfi kiszállt. ʹ Maradj itt! ʹ utasította. ʹ Zárd be az ajtót! ʹ De te ne͙ A rendőrség mindjárt͙ ʹ Az én rendszerem jelez! ʹ Royce becsapta az ajtót, és eltűnt az utcai fák árnyékában. Laurának nem kellett több tíz másodpercnél, hogy elhatározza: utánamegy. A nevetségesen magas és karcsú cipősarokról hamarosan kiderült, hogy sok mindenre alkalmas, de futásra nem. Amikor a házuk ablakaiból az utcára ömlő fényárba ért, két alakot látott verekedni egymással. Gondolkodás nélkül odarohant. Futás közben jobbra-balra tekintgetett, alkalmas fegyvert keresve. A rémületéből fakadó találékonysággal lekapta az egyik cipőjét, és a sarkával előre tartva előrelódult. Utána látta csak meg a fénylő arany üstököt. És hallotta a káromkodást és nyögést, amint Royce ökle az ismerős arcon landolt. ʹ Ian! Jaj, Istenem! Ian, jól vagy? ʹ Laura a földre ejtette a cipőjét, és lekuporodott Royce földön heverő ellenfele mellé. ʹ Istenem, mi volt ez? Egy kő? ʹ Ian a fejét rázva óvatosan próbálgatta, hogy eltörött-e az állkapcsa. ʹ Mi a fene megy itt? ʹ Jaj, kicsim, vérzik az ajkad. Sajnálom. Annyira sajnálom. ʹ Laura a férfihoz hajolt, és gyengéden megcsókolta.
ʹ Köszi, én jól vagyok ʹ szólalt meg a háta mögött Royce, akit legalább annyira bántott a féltékenység, mint amennyire fájtak az előbb alaposan igénybe vett ujjízületei. Csúnyán nézett vissza a földről rábámuló párra. ʹ Úgy látom, ismeritek egymást. ʹ Még szép! ʹ simogatta meg Laura Ian haját. ʹ Az öcsémet sikerült leütnöd. ʹ Méghozzá milyen jól! ʹ Ian az arcához emelte a kezét, óvatosan megmozgatta az állkapcsát, és reménykedni kezdett, hogy talán még sincs eltörve. ʹ Olyan gyors voltál, hogy észre se vettem. Persze ha látom, kitérek előle͙ ʹ Gyere, hadd segítselek be! Teszünk rá egy kis jeget. ʹ Nem nagy ügy, Laura. ʹ Most, hogy Iannek már kevésbé csengett a füle, végre szemügyre vehette a fickót, aki leütötte. Kicsit javított az önérzetén, amikor látta, ellenfele valóságos bokszbajnok, és nem az az öltönyös-nyakkendős típus, amilyenekkel a nővére lógni szokott. ʹ Ian MacGregor ʹ nyújtotta a kezét Royce-nak. ʹ Royce Cameron ʹ fogadta el ellenfele a kezet, sőt fel is segítette Iant, majd a férfi szeme mellé mutatott. ʹ Itt is lesz egy monokli. ʹ Éreztem. Kicsit váratlanul ért az ügy. Az ember elmegy a nővére házába, és amint elfordítja a kulcsot, megszólal egy sziréna, villogni kezdenek a fények͙ ʹ Új biztonsági rendszer ʹ közölte vele Royce. ʹ Két hete szereltem fel͙ ʹ Hát, meg kell hagyni, működik ʹ válaszolta Ian békülékenyen. ʹ Kérsz egy sört? Royce végignézett a fiatalemberen, és elmosolyodott. ʹ Persze. De előbb hadd hatástalanítsam a rendszert, és hívnom kell a rendőrséget. ʹ Biztos volt zárcsere is ʹ próbált Ian beszélgetést kezdeményezni, miközben elkísérte Royce-ot. Laura egyszer csak észrevette, hogy otthagyták. Bánatos gólyaként egyensúlyozott kihívó, kényelmetlen, fegyvernek is alkalmas egyetlen cipősarkán. ʹ Jellegzetes férfiak ʹ mondta, miközben felvette a másik cipőt. ʹ Pofán vágják egymást, aztán egy pillanat múlva máris a legjobb barátok.
5.
ʹ Nem mondanád el, hogy miért törsz be a házunkba szombat este tízkor? Ian a hideg sörösüveget az állcsontjához nyomta, és a nővérére mosolygott. ʹ Nem kellett volna betörnöm, ha tudom, hogy zárat cseréltetek. ʹ Vagy ha te méltóztatsz elmondani, hogy meg akarsz minket látogatni! ʹ Nem terveztem. Csak gondoltam, beugróm a hétvégére. ʹ Royce-ra mosolygott. ʹ Harvard, jogi kar, gólya. Az embernek lazítania, is kell néha.
ʹ Gondolom. ʹ Miután Royce ma esti tervei hirtelen alaposan megváltoztak, úgy döntött, megpróbál jó képet vágni a dologhoz. Csak Laura legalább levenné azt a piros szirénruhát, és felvenne valami jó bő͙ akármit. ʹ Hol vannak az unokatesók? ʹ Programjuk van. ʹ Van itt valami étel? ʹ Laurára vigyorgott, és a nővére a szeme villanásából rájött, hogy Ian pontosan tudja, mit zavart meg. És hogy egyáltalán nem is bánja. ʹ Farkaséhes vagyok. ʹ Ha enni akarsz, csinálj valamit magadnak! ʹ Egyébként imád engem ʹ tájékoztatta Ian Royce-ot, miközben nekilátott kipakolni a hűtőszekrényt. ʹ Kértek szendvicset? Royce összenézett Laurával. ʹ Miért ne? ʹ Tudod, Laura, be akartam ugrani egy kicsit nagyapáékhoz, de aztán úgy éreztem, látnom kell téged ʹ nézett a nővérére sugárzó mosollyal, miközben elkezdte kipakolni a felvágottakat és azegyéb szendvics-hozzávalókat. ʹ Jaj, majd én, te csak rendetlenséget csinálsz! Laura szelíden félretaszította az öccsét, és sóhajtva vette tudomásul, amikor az válaszul átölelte és arcon csókolta. ʹ Ülj le, és idd a sörödet! A fiú leült, és hosszú lábát a szemközti székre tette. Huszonkét évesen, aranyló hajával, a szögletes arcából kirívó, érzéki szájával, és a majdnem violaszín szemével már majdnem olyan híre volt a Harvard jogi karán, mint annak idején az apjának. Mind a tanulásban, mind a nőknél. ʹ Szóval, Royce, hogy megy az őrző-védő ipar? Royce tudta, hogy ez nem kérdés volt, hanem kihívás. Ian MacGregor egy centit sem mozdul; nem engedi oda Laurát Royce-nak, amíg jónak nem látja. Royce nem hibáztatta érte. Ian felé emelte a sörét. ʹ Megjárja ʹ mondta.
Laura a következő héten munkára fordította a benne tomboló nemi ösztönök erejét. Ian szinte beköltözött; minden estét és minden éjszakát vele töltött Back Bayben, és onnan autózott vissza Cambridge-be az óráira. Lerázhatatlan, kimozdíthatatlan házőrző lett belőle. ʹ Póráz kellene neki! ʹ morogta. ʹ Kinek, bogaram? Laura felnézett a papírjaiból. Anyja állt az ajtóban összevont szemöldökkel. Diana Blade MacGregornak éppen olyan sötét volt a haja, mint a lányának. Az aznap reggeli tárgyalás tiszteletére előkelő, francia kontyba tűzte. Szeme sötét és meleg volt, a bőre sötét arany ʹ le sem tagadhatta volna komancs őseit. Bronzszínű kosztümje szépen kiemelte karcsú alakját. ʹ Tökéletes. ʹ Laurának először ez a szó jutott az eszébe, amikor anyjára gondolt. Teljesen tökéletes. De most nem volt kibékülve a családjával.
ʹ A fiad. Megőrjít a fiad. ʹ Ian? ʹ Diana belépett, és igyekezett nem mosolyogni. Ian mesélte már neki, hogy Laura erősen érdeklődik egy férfi iránt. ʹ Mit követett el? ʹ Körülöttem lebzsel. Teljesen megfojt. És közben azt hiszi, védelmez. Csakhogy engem nem kell megvédeni. ʹ Értem. ʹ Diana nekitámaszkodott Laura íróasztalának, és megsimította a lánya haját. ʹ Van ennek köze Royce Cameronhoz? ʹ Csak ahhoz van köze, hogy nincs szükségem az öcsikém akadékoskodására, sem arra, hogy beleavatkozzon a társasági életembe. ʹ Laura nagyot sóhajtott. ʹ És igen, Royce-hoz is köze van. ʹ Szeretném én is megismerni. A nagyapád sokra tartja. ʹ Nagyapa? ʹ dobta Laura hátra a haját zavarában. Az anyjára nézett. ʹ Hiszen alig ismeri. Royce cégével dolgoztatott, ha jól tudom. ʹ Azt hittem, ennél azért jobban ismered a nagy MacGregort ʹ rázta meg Diana nevetve a fejét. ʹ Angyalkám, Daniel MacGregor nem hoz össze téged valakivel ʹ pláne egy vonzó férfival ʹ, ha nem tud róla minden fontos, és sok kevésbé fontos tényt. És az a véleménye, hogy Royce Cameron kiváló vérvonalat képvisel. ʹ Csak azért, mert skót? ʹ És te vagy a legidősebb unoka ʹ lágyult meg Diana mosolya. ʹ Apáddal ebbe a nehéz helyzetbe hoztunk. ʹ Nem értem, hogy ennek mi köze van͙ Aha. Mozgást látott, és felállt. ʹ Royce, te itt?! ʹ Ne haragudj, a titkárnő azt mondta, nem tárgyalsz, így aztán feljöttem. ʹ Igaz, én csak͙ ʹ Zavarta, hogy a férfi jelenléte ennyire felkavarja. Nem volt könnyű elismernie, hogy a puszta létezése így hat rá͙ ʹ Mama, ez itt Royce Cameron. ʹ Örülök, hogy megismerhetem! ʹ Diana felegyenesedett, és kezet nyújtott. A férfi hűvös, kék szeme érdeklődve mérte fel az asszonyt. ʹ Elnézést! ʹ mosolygott rá Royce. ʹ Csak látni akartam, hogy fog Laura kinézni érett asszonyként. Nagyon szerencsés, hogy ilyen géneket örökölt. Diana nem tudta eldönteni, tetszik-e neki ez a sima modor. ʹ Köszönöm. A férjem szerint a komancsoknak nagyon szerencsés arccsontozatuk van. Gondolom, Laurával akar beszélni. Remélem, találkozunk még, Mr. Cameron. Laura, beszélek Iannel arról, amit említettél. ʹ Kösz. ʹ Anyád͙ lenyűgöző ʹ mondta Royce, miután Diana becsukta maga mögött az ajtót. Hitetlenkedve fordult Laurához. ʹ Komancs? ʹ Igen, anyámnak vannak indián ősei. ʹ Lassan, majdnem kihívóan állt fel. ʹ Mint ahogy nekem is! ʹ Egyet kell értenem apáddal. Jó csontozatotok van. ʹ Megkerülte az íróasztalt, és a lányhoz lépett. Közvetlen közelről nézték egymást. ʹ Gondolod, hogy az öcséd itt rejtőzik valamelyik szekrényben?
Laura kuncogott. ʹ Talán nem. ʹ Akkor viszont͙ ʹ Royce átkarolta Laura derekát, és lassan magához vonta a lányt, akinek megremegett a szempillája, miközben a férfi szája az övéhez közelített. ʹ Veled akarok lenni, Laura. Kettesben. ʹ Tudom. Én is͙ De valahogy minden összezavarodott, és͙ Csókolj meg megint! Csak csókolj meg! Royce most se türelmes, se gyengéd nem volt. Laura érezte, hogy őt is ugyanaz a visszafojtott, beteljesületlen szenvedély fűti. ʹ Nagyobbat kellett volna ütnöm. ʹ A keze a lány csípőjére csúszott, és magához szorította. ʹ Megkeresem, és leütöm. ʹ Ne! ʹ temette Laura a kezét férfi hajába. ʹ Majd én. ʹ Mondd meg a titkárnődnek, hogy ebédelni mész. ʹ Még csak tíz óra. ʹ Korai ebéd. ʹ Royce egy darabig a lány állát harapdálta, majd visszatért a szájához. ʹ Ami sokáig el fog húzódni. ʹ Nem tehetem. A férfi most a nyakát csókolgatta, hogy szinte tüzelt tőle a bőre. ʹ Nem lenne szabad. Ismét visszatért a szájához, és Laura szíve nagyot dobbant. ʹ Na, jó, de előbb hadd͙ ʹ Laura, nálad vannak a͙ Caine MacGregor keze a kilincsre fagyott, és szigorúan nézett a férfira, aki éppen felfalni készült a kislányát. ʹ Bocsánat! ʹ mondta olyan hidegen, hogy senkinek se jusson eszébe komolyan venni. ʹ Papa! ʹ Laura megköszörülte a torkát, kiszabadult Royce karjából, és utálta, hogy így elpirult. ʹ Én éppen͙ mi éppen͙ ʹ Igen, Laura? ʹ kérdezte Caine, de a szemét a férfin tartotta. ʹ Maga pedig͙ ʹ Royce Cameron vagyok. Royce Laura apjában egy udvarias farkast látott, akinek őszülő halántéka ellenére még valószínűleg meglehetősen élesek a fogai. ʹ Éppen megcsókoltam a lányát. ʹ Hát azt látom, Cameron ʹ mondta Caine olyan hangon, amire az apja is büszke lett ͻvolna. ʹ Ugye maga a biztonsági ember? Nem kellene éppen valakinek a biztonságáról gondoskodnia, ahelyett, hogy fényes nappal a lányomat csókolgatja? Royce a nadrágzsebébe akasztotta a hüvelykujját. Ma még nem borotválkozott, és nem is akarta felkeresni Laurát a délelőtt folyamán. De azután eszébe jutott, hogy van a városban egy-két elintéznivalója, és egyszer csak azon vette észre magát, hogy a lány irodája előtt áll. Arra már nem emlékezett, hogy jutott oda͙ Meglehetősen elnyűtt bőrdzseki volt rajta, és helyenként fehérre és rongyosra kopott farmer. Pontosan el tudta képzelni, hogy festhet a féltékeny, lányos apa szemében. A gazdag és féltékeny lányos apa szemében, aki úgy hordja a Savile Row-ról származó öltönyét, mintha ráöntötték volna.
ʹ Most jöttem vissza Hyannis Portból. Két napot töltöttem az ön édesapjánál; vele terveztük meg, hogyan javíthatunk az ottani biztonsági rendszeren. Erre aztán Caine, ha lehet, még csúnyábban nézett. ʹ Valóban? Az a vén kerítő! ʹ sziszegte a foga között. ʹ Akkor, azt hiszem, van mit csinálnia. A világért sem tartanám vissza. ʹ Papa! ʹ nézett rá könyörögve Laura. ʹ Semmi okod a gonoszkodásra. ʹ Dehogy nincs ʹ mondta Royce szelíden. ʹ Amennyire hasonlítasz anyádra, minden oka megvan rá, hogy barátságtalan legyen velem. ʹ Jól beszél ʹ erősítette meg őt Caine. ʹ Jövök még! ʹ Royce az ajtó felé indult. Amikor Caine-hez ért, megállt. ʹ És megint meg fogom csókolni a lányát, Mr. MacGregor. Hozzá kell szoknia! ʹ Ha azt hiszitek, hogy ott állhattok, és úgy beszélhettek rólam, mint valami tárgynyereményről͙ ʹ Már befejeztük ʹ jelentette ki Royce hátranézve a lányra, majd kisétált az ajtón. ʹ Ma délelőttre! ʹ Szemtelen egy kurafi ʹ mondta Caine, és ő is zsebre dugta a kezét. Érezte, hogy elmosolyodik. ʹ Ezért aztán tetszik. ʹ Micsoda szerencse! ʹ Laura dühösen megkerülte az asztalát, és egy ujjal mellbe bökte apját. ʹ Hogy tudtál így megalázni? ʹ Dehogy aláztalak meg. ʹ Dehogynem. Úgy álltál ott, mint egy͙ mint egy͙ ʹ Apa ʹ fejezte be Caine, és megfogta a lánya állát. ʹ Azt hiszed, nem tudom, mire készült? A kezével éppen͙ ʹ Pontosan tudom, mit csinált a kezével ʹ vágott vissza gyorsan Laura. ʹ Pontosan azt, amit én akartam. Nem vagyok gyerek, és nem hagyom, hogy a család férfitagjai védőőrizetben tartsanak, hogy megvédjék az erényemet. Az én erényemről van szó, amivel azt csinálok, amit akarok, és azzal, akivel akarom. ʹ Ha jól elfenekellek, és szobafogságra ítéllek, akkor nem. Laura elmosolyodott. ʹ Még soha nem ütöttél meg. ʹ Micsoda mulasztás! De még pótolhatjuk, ifjú hölgy! ʹ Elég! ʹ szaladt be Diana, és határozottan becsukta maga után az ajtót. ʹ Hagyjátok abba a kiabálást! Az egész épület visszhangzik tőle. ʹ Nem érdekel! ʹ kiáltotta egyszerre Laura és Caine. ʹ Csendesebben, vagy megbírságollak titeket a bíróság megsértéséért! Leülni, mindketten! ʹ Őt utasítsd rendre! ʹ mutatott Laura a fejével apja felé, de közben engedelmesen lerogyott egy székre. ʹ Leégetett Royce előtt, és utálatosan bánt vele. Úgy tört be ide, mint valami͙ ʹ Apa ʹ sietett a segítségére Caine, már szintén ülve. ʹ Neander-völgyi apa ʹ mondta Laura gúnyosan, és anyjához folyamodott. ʹ Mama, huszonnégy éves vagyok. Azt hiszi talán, hogy még soha nem csókolóztam? ʹ Azt remélem, így még nem ʹ morogta Caine. ʹ Diana, ez az ember a kezével͙ ʹ Elég! ʹ emelte fel Diana a kezét. A szemét becsukva várta, hogy legalább ő maga megnyugodjon. ʹ Laura, ha száznégy éves leszel, akkor se beszélhetsz ilyen hangon az apáddal! És Caineʹ folytatta,
éppen amikor a férje már jól kezdte volna érezni magát ʹ, Laura felnőtt, felelősségteljes, okos nő, és azzal csókolózik, akivel akar. ʹ Na, várjunk csak͙ ʹ kezdte volna Caine. ʹ Meg ne próbálj velem kiabálni! ʹ figyelmeztette Diana. ʹ Ha nem bántál szépen Royce-szal, nyilván majd bocsánatot kérsz. ʹ Soha az͙ ʹ Dehogynem! ʹ mondta Diana metsző hangon. ʹ De ebben a pillanatban az a legfontosabb, hogy szedjétek össze magatokat. Ez itt ugyanis egy iroda. ʹ Ezt neki mondd! ʹ mutatott Caine panaszosan Laurára. ʹ Ő hozta be ide a magánügyeit, egyenesen az íróasztalára. ʹ Nem is az íróasztalon voltunk! ʹ dühöngött Laura. Magában viszont hozzátette azt is, hogy ha apja nem lép be, valószínűleg ott végzik. ʹ Royce csak beugrott, hogy megkérdezze, vele ebédelek-e. ʹ Na persze, csak úgy beugrott͙ ʹ ennyi volt Caine hozzátennivalója a dologhoz. Laura mérgesen csapott a széke karfájára. ʹ Pont úgy beszélsz, mint a nagyapa! ʹ Na, most már elég! ʹ ugrott talpra Caine. ʹ Kiabáltok velem, amikor én teljesen ésszerűen viselkedek, amikor egy idegen férfi͙ föl akarja falni a kislányomat, de az ellen semmi kifogásotok, hogy folyton a nagyapa választ fedező mént a MacGregorok következő nemzedékéhez! ʹ Caine! ʹ nyögött fel Diana, miközben maga is az egyik szék karfájára rogyott. ʹ Mi? Hát ezt meg hogy érted? Miről beszélsz? ʹ Pedig az egész olyan nyilvánvaló, mint az öreg skót tájszólása ʹ közölte vele Caine. ʹ Te vagy a legidősebb lányunoka, ráadásul eladó korban. Ideje, hogy tedd a dolgodʹ folytatta Daniel hangján ʹ, és keress egy megfelelő férfit, és szülj gyerekeket! Laura néhány másodpercen át hangtalanul tátogott, mielőtt beszélni tudott volna. Nem is beszélni, hanem egy nagyot sikítani. ʹ Ugye? ʹ kérdezte Caine elégedetten. Felhúzta a térdén a nadrágot, és visszaült. ʹ Ő szemelte ki nekem. ʹ Laura alig tudott megszólalni, úgy fojtogatta a düh. ʹ Ő küldte hozzám. Ő͙ ő választotta ki, hogy én͙ szaporodhassak. ʹ Nos͙ ʹ Caine egészen meg volt elégedve a dolgok állásával, és hogy Laura haragja a nagyapjára terelődött. A mandzsettáját vizsgálgatta. ʹ Én azért nem fogalmaztam volna ilyen nyersen. ʹ Megölöm. Puszta kézzel. Caine kihúzta magát, mert most már határozottan élvezte a helyzetet. ʹ Melyiküket? ʹ A nagyapát! Kezdheted szervezni a temetését! ʹ Felkapta a kabátját és az irattáskáját. ʹ A nap hátralévő részére szabadságot veszek ki. Hyannis Portba kell utaznom. ʹ De Laura͙ ʹ Hadd menjen csak! ʹ Caine megragadta Diana kezét, Laura pedig elviharzott. ʹ Megérdemli az öreg. ʹ Uram atyám, hogy házasodhattam én egy ilyen családba? ʹ Akartad a testemet ʹ emlékeztette a feleségét Caine, majd kezet csókolt neki. ʹ És még ma sem tudsz meglenni nélküle.
ʹ Azt hiszem, most azért meg fogom próbálni. ʹ Diana ʹ Caine megfordította az asszony kezét, és belecsókolt a tenyerébe, aminek ʹ mindketten tudták ʹ Diana nem tudott ellenállni ʹ, én csak vigyázni akartam a kislányunkra. ʹ A fejünkre nőtt, Caine. És milyen gyorsan͙ ʹ Az asszony a férje fejének támasztotta a homlokát. ʹ Nehéz beletörődni. ʹ Én csak nem akarom, hogy belerohanjon valamibe ezzel a Cameronnal, akit papa szemelt ki neki. ʹ Laura maga választ ʹ mondta Diana csöndesen. ʹ Mindig is így volt. Hogy tetszik neked? ʹ Nem tudom. ʹ Caine megdörzsölte az arcát a felesége kezével. ʹ Nem sokat láttam a vörös ködtől, ami elborított. ʹ Felsóhajtott. ʹ Tetszett. ʹ Nekem is. ʹ Ez persze nem jelenti, hogy a tulajdon irodánkban͙ tudod, mit csináljanak, Diana. Az Isten szerelmére! ʹ Tudom, mire gondolsz. Arra, amit mi csináltunk ugyanitt, annak idején. Hát az tényleg botrányos volt. ʹ Az teljesen más volt ʹ ráncolta a szemöldökét Caine, annál is inkább, hogy Diana továbbra is mosolyogva nézte. ʹ Rendben, értelek. Lehet, hogy nem is annyira más͙ Megsimította a felesége lábát. ʹ Na, kipróbáljuk az íróasztalt? Hátha jó még valamire. ʹ Azt hiszem, a munkatársainknak mára már elég témát adtunk. ʹ Diana közelebb hajolt, amíg az ajkuk össze nem ért. ʹ Várjuk meg, amíg hazamennek! ʹ Szeretlek, Diana ʹ ölelte meg az asszonyt Caine. ʹ Ezerszer jobban, mint amikor megismertelek. ʹ Szerencsés emberek vagyunk. Bárcsak a gyerekeinknek is ilyen szerencséjük lenne! ʹ Beletúrt a férje hajába; nem tudott betelni vele, ahogyan az arany és az ezüst szálak keverednek. ʹ Caine, ez a lány élve megnyúzza Danielt. ʹ Tudom ʹ vigyorodott el kárörvendően a férfi. ʹ Csak azt sajnálom, hogy nem lehetek ott.
6.
Semmi nem fogható egy jó szivarhoz, gondolta Daniel MacGregor, miközben hátradőlt kényelmes bőrszékében az erődnek is beillő kastély szép kilátású irodájában. És mivel a felesége jó pár órára elment otthonról, most nyugodtan füstölhet anélkül, hogy rajtacsípnék. Az asszonyt persze a legjobb szándék vezette, amikor kitiltotta a házból a dohányárut. De egy nő soha nem fogja megérteni, hogy a férfinak szivar kell a kezébe, hadd sodorgassa, amikor gondolkodik, amikor tervez.
Jut eszébe, hamarosan meg kell vesztegetnie az egyik gyereket, hogy csempésszen be egy újabb dobozzal. Ennek már majdnem a végére ért. A füstöt a mennyezetre fújva elégedetten dőlt hátra az ismerős, kedvenc székében. Várúrnak érezte magát. Az élete olyan, amelynél kívánni sem lehetne jobbat, és már majdnem elég öreg ahhoz, hogy lazítson, és csak élvezze. Amint kiházasítja az unokákat, és látja, hogy boldogan teljesítik azt a kötelességüket, hogy új vérrel gazdagítják a MacGregor családot, beéri majd annyival, hogy egyszerűen csak agyonüti az időt azzal, ami adódik, mint ahogyan ma reggel is tette. Most például mindenféle vidám gondolattal, és egy jó kubai szivarral. A Laurával kapcsolatos tervei kiválóan teljesülnek. Már ha hihet az unokatestvérekből kiszedett hírmorzsáknak. És a magától Royce Camerontól származó, kicsit bővebb értesüléseknek. ʹ Az a fiú azt hiszi magáról, hogy ravasz ʹ mondta Daniel magában, majd eregetett néhány füstkarikát. ʹ De nem ravaszabb az öreg MacGregornál. Jó, az igaz, hogy Royce nem mondott túl sokat. Igen, megismerkedett Laurával és az unokatestvéreivel. Igen, a lány tényleg nagyon vonzó. A következő kérdésre válaszolva elismerte, mekkora csoda, hogy még egyetlen férfi sem kaparintotta meg magának. Ez a Royce Cameron nem játszik olyan nyílt lapokkal, ahogyan azt Daniel szeretné. De tudott a sorok között olvasni, és erősen figyelte a fiú szemét. Alaposan bele van esve, gondolta most Daniel kuncogva. Bekapta a csalit, ahogy kell. Úgy gondolta, az esküvőt a legjobb lenne tavasszal tartani, hacsak nem hagyják rábeszélni magukat még a télen. Minek is várnának; fogjanak hozzá minél előbb a gyerekcsinálásnak. Milyen rég nem volt már kisbaba a családban͙ Laura gyönyörű menyasszony lesz. Anyjára ütött, és Diana csak úgy sugárzott, amikor Caine végre rávette, hogy megesküdjön vele. Ő feleannyi idő alatt meggyőzte volna a lányt, mint a fia, de hát minden jó, ha a vége jó. És most, úgy látszik, meg kell adnia a kezdő lökést a következő nemzedéknek. A fiúk hadd érjenek még egy kicsit, de a nagyobb lányokat most már kezdi noszogatni. De ezt Daniel, véleménye szerint, csakis agyafúrtan teheti. Ehhez viszont megvan a tehetsége. Ahogy elképzelte, amint Laura a MacGregor menyasszonyok fátylával a fején, Caine karján az oltárhoz vonul, Danielnek könnybe lábadt a szeme. Micsoda gyönyörű lány! Micsoda jó természetű gyerek! Micsoda kedves͙ ʹ MacGregor! A kiáltás olyan váratlanul hangzott el, hogy Daniel majdnem kettéharapta a szivarját. Nagy levegőt vett, és a váratlan füstmennyiségtől köhögni kezdett. Kétségbeesve próbálta kihessegetni a füstöt az ablakon. Szomorúan elnyomta a még félig sem szívott kubai remeket, miközben a neve ismételten felcsendült a csöndes házban. ʹ Tudom, hogy itt vagy. Megjöttem, hogy megöljelek! Daniel grimaszolva, sziszegve, de egy kilencvenegyedik évében járó emberhez képest igen sebesen bedobta a hamutartót és a csikket az alsó fiókba, rápöccintette a zárat, és kijjebb tárta az ablakot. ʹ Te! ʹ Laura haragtól égő arccal masírozott be a szobába, nagyapjára mutatva. ʹ Hogy van neked ehhez képed! ʹ Laurácska, csillagom, de kellemes meglepetés! ʹ Daniel a nyitott ablak előtt állt, a besüvítő hidegben: szálfa méretű férfi, akinek a vörös haja már hófehér, a szakálla sűrű és bozontos, és a szeme semmit nem fakult. És aki, valljuk be, most megszeppent.
ʹ Nekem te ne Laurácskázz és csillagozz! ʹ csapott le a lány mindkét öklével nagyapja íróasztalára. ʹ Fedező mént választasz nekem? Mi vagyok én, tenyészkanca? ʹ Azt sem tudom, miről beszélsz. Hogy te milyen messzire eljöttél Bostonból?! ʹ Sugárzó mosollyal nézett a lányra, de közben az agya fénysebességgel dolgozott. ʹ Menjünk le, és teázzunk! ʹ Nem tudnád lenyelni, mert még előtte megfojtalak. Gondoltad, hogy nem jövök rá, miben mesterkedsz? ʹ Hogy én mesterkedek? Én csak üldögélek itt ʹ mutatott a hatalmas íróasztalra, ami ʹ szerencséjére ʹ egyelőre elválasztotta őket. ʹ Az emlékirataimat rendezgetem. ʹ Tudok én magamnak férfit szerezni, ha éppen azt akarok. ʹ Persze hogy tudsz, drágám. Gondolom, úgy kell őket elhessegetned magadtól, amilyen gyönyörű vagy. Pár perces sem voltál még, amikor először a karomban tartottalak, és azt mondtam apádnak: ez a világ legszépségesebb újszülöttje. Már akkor tündéri voltál. Hosszat, mélyet sóhajtott, és megfogta a széke támláját; úgy érezte, jobb, ha kapaszkodik valamibe. ʹ Milyen rég volt; egészen öregnek érzem magam, öregember vagyok, Laura. ʹ Ne gyere most ezzel! Te mindig csak akkor vagy öreg, amikor éppen öreg akarsz lenni. Te kerítő csirkefogó! Daniel pislantott egyet, és megpróbált elsápadni, miközben a kezét hatalmas mellkasára szorította. ʹ Jaj, a szívem! Úgy dobog a szívem. A lány csúnyán nézett. ʹ Hát ezen könnyen segíthetek. Akarod, hogy megállítsam? ʹ Lehet, hogy most szakad meg ʹ hajtotta le a férfi a fejét. ʹ Megszakad, attól, ahogy a kedvenc unokám beszél velem. Tiszteletlenül ʹ tette hozzá elhaló hangon. ʹ Semmi nem fáj úgy egy öregembernek, mint amikor a kedves unokája megbántja. ʹ Szerencséd, hogy még egyáltalán szóba állok veled. És egy pillanatig se hidd, hogy beveszem ezt a rossz szöveget. Egészséges vagy, mint a makk, és körülbelül éppen olyan okos is. Erre Daniel már felkapta a fejét; a szeme szikrázott. ʹ Hé, vigyázz a nyelvedre, kislány! Mindent azért még te sem engedhetsz meg magadnak velem szemben. ʹ És te sem velem szemben. Hogy alázhattál így meg?! Az ég szerelmére, nagyapa, te férfit béreltél nekem? ʹ Én csak biztonságban akartalak tudni. ʹ Az öreg hangjából eltűnt a gyengeség minden jele. ʹ Téged és a másik kettőt, akik egyedül éltek a nagyvárosban. Megvédek mindenkit, akit szeretek, és nem hagyom, hogy nagyanyátok betegre aggódja magát miattatok. Ennyi ʹ fejezte be, és az öklét határozottan az asztalra tette. ʹ Ha tényleg csak ennyi lenne, akkor most nem lennék itt. ʹ Laura úgy döntött, taktikát változtat. Megkerülte az íróasztalt, és csípőre tette a kezét. ʹ Daniel Duncan MacGregor, eskü alatt áll. Esküszik, hogy az igazat, csakis az igazat, és a teljes igazságot vallja? ʹ Nem hazudok, kislányom. És ha most lennél szíves͙ ʹ Nem fejeztem még be a vádlott kihallgatását. ʹ Vádlott, mi? Még hogy vádlott?! ʹ Daniel megpróbált a lány fölé tornyosulva egy kis tekintélyt szerezni magának. ʹ Még ott a tojáshéj a fenekén, de már azt hiszi, kivallathat engem. ʹ Igen, ülj le, kérlek, és válaszolj a kérdésekre! Felbérelted Royce Cameront, vagy sem?
ʹ Mondtam már, hogy igen. A cégének jó a híre. ʹ És a szolgálataiért fizetséget kapott tőled. ʹ Mégsem várhatom egy tisztes üzletembertől, hogy ingyen dolgozzon nekem. ʹ És bátorítottad őt, vagy sem, arra, hogy͙ barátkozzon a legidősebb unokáddal, egy bizonyos Laura MacGregorral? ʹ Ez már nevetséges. És nem͙ ʹ Emlékeztetnem kell téged, hogy eskü alatt állsz. ʹ Egyetlen istenverte szó sem hangzott el͙ barátkozásról. Lehet persze, hogy említettem, hogy az unokám egy különleges társadalmi helyzetű, gyönyörű, fiatal nő. ʹ Daniel kicsit duzzogva leült. ʹ Ez még nem bűn. ʹ Szóval rám uszítottad. ʹ Semmi ilyet nem tettem ʹ mosolygott az öreg ravaszul. ʹ Csak megmutattam neked. És ha nem tetszett volna, nem kezdtél volna ki vele, igaz? ʹ Ez nem͙ ʹ Akkor hát kikezdtél vele, igaz, Laurácska? A lány mogorván nézett nagyapjára. ʹ Ennek semmi köze a dologhoz. ʹ Dehogy nincs, és ezt te is pontosan tudod. Különben nem lennél itt, lángot fújva, mint valami sárkány. Nevess egy jót, és már el is felejtetted ezt az egészet. ʹ Villámgyorsan, még mielőtt Laura elkaphatta volna, megfogta a lány kezét, és játékosan megszorította. ʹ Beléd van esve. ʹ Dehogy van! ʹ Dehogynem! Egy férfi ezt azonnal észreveszi egy másik férfin. És majd͛ két napig itt tartottam. Laura mégis elrántotta a kezét. ʹ Megvesztegetted! Danielnek hirtelen eszébe jutott, hogy ő is játszhat kihallgatósdit. ʹ Az említett férfi kielégítő munkát végzett-e a vádlott házán, vagy sem? ʹ Honnan tudnám? És én nem vagyok͙ ʹ Elvégezte a dolgát, méghozzá kiválóan, hogy nagyanyád és én végre megnyugodhassunk. Na, mármost, ha egyszer azt akarom, hogy az otthonom biztonságosabb legyen, miért ne olyan valakit hívnék, aki már bizonyított? Laura nem tudta, hol siklott félre a kihallgatás. Tanácstalanul dörzsölte meg a homlokát. Pedig eleinte még a kezében tartotta az eseményeket. De menet közben valahogy elvesztette a fonalat. ʹ Tudod jól, hogy az egészet te tervelted ki. ʹ Persze hogy kiterveltem, mint ahogy az életemben minden mást is ʹ vigyorgott rá Daniel. ʹ Jóképű fiatalember ez a Royce Cameron. Jó vérvonal, és lett is belőle valaki. A nagyapja is csodás fickó volt. Ezzel sikerült Laurát végképp kizökkentenie. ʹ Te ismerted a nagyapját? ʹ Csak futólag. Rendőr volt, erős kötelességérzettel és jó skót gógyival. A nagyanyja pedig Fitzwilliams, szintén jó vér. Őt egy kicsit jobban ismertem ʹ táncoltatta meg Daniel a szemöldökét. ʹ
De ez még azelőtt volt, hogy nagyanyáddal találkoztam. Valahogy úgy történt, hogy amikor körülnéztem a Boston környéki kis magánvállalkozások között, hogy komoly üzletemberként melyiknek szenteljem a figyelmemet, megláttam a Royce Cameron nevet ʹ épp így hívták a nagyapját is ʹ, és kíváncsi lettem, vajon nem ő-e Millie Fitzwilliams unokája. És hogy vajon milyen fiú. Laura érezte, hogy vesztett. Becsukta az ablakot, hogy legalább ne fagyjanak halálra. ʹ Szóval kedves kötelességednek érezted, hogy kiderítsd. ʹ Ki akartam elégíteni a kíváncsiságomat, hogy vajon milyen lehet egy régi barát unokája. És mivel láttam, hogy erős, okos, jó üzletember, gondoltam, adok neki egy kis munkát͙ ʹ Meg az unokádat. ʹ Inkább azt mondanám, hogy felkínáltam neked egy lehetőséget. Senki nem kényszerített, hogy táncolni menj vele. Laura összeszorította a fogát. ʹ Honnan tudod, hogy elmentem vele táncolni? Daniel szelíden mosolygott. ʹ Megvannak a módszereim, kislányom. ʹ Azt hiszem, most már tényleg megfojtlak. ʹ Inkább csókold meg nagyapádat! ʹ fogta meg az öreg skót a lány kezét. ʹ Hiányoztál, Laurácskám. ʹ Persze ʹ mondta Laura skót tájszólással, amitől megmelegedett az öreg szíve. ʹ Mintha szükséged lenne bárkire is, vén cselszövő. ʹ De azért megpuszilta, és engedte, hogy az ölébe húzza. ʹ Royce tudja, hogy͙ khm͙ felkínáltad nekem? ʹ Ugyan már, kislány, ennél azért többet is kinézhetnél belőlem. És mik a terveid vele? ʹ Őrült, forró viszonyt kezdek vele. ʹ Laura! A nagyapja hangjából csengő döbbent rémület végre elégtételt adott Laurának. ʹ Ki mint veti ágyát, nagyapa͙ És mivel ilyen szép példányt találtál nekem, használni is fogom, amíg a kedvem tartja, amíg meg nem unom. Daniel eltolta magától a lányt, hogy a szemébe nézhessen. ʹ Ugyan már, te csak viccelsz͙ ʹ Lehet, hogy viccelek ʹ mosolyodott el Laura ʹ, de lehet, hogy nem. Jusson majd eszedbe, amikor legközelebb helyettem döntesz, nagy MacGregor. ʹ Akkor most, Laurácska͙ ʹ a férfi hirtelen elharapta a szót, mert meghallotta a felesége hangját. ʹ Laura? Daniel, Laura autója áll a ház előtt? ʹ Itt vagyok, nagyi! ʹ Csitt! ʹ Nagyapa rémülten megrázta Laurát. ʹ Nehogy felhívd ide! Annak az asszonynak olyan orra van, mint egy vérebnek! A fenébe is, pedig csak párat szippantottam. ʹ Megyek már, nagyi! ʹ válaszolta Laura, majd a nagyapjára nézett. ʹ Tartozol nekem, nagyapa. És ha esetleg megfeledkezel róla, esetleg kicsúszhat a számon, hogy a ͣKubai͟ című kartotékban láttam egy pár szivart. Vagy lehet, hogy a ͣCs͟ betűnél volt? Tudod, ͣCs͟, mint Csempészáru! Az öreg elsápadt. ʹ Ugye, nem árulsz be engem?!
A lány megpróbálta tartani a szigorú arckifejezést, amíg ki nem lépett az ajtón. ʹ Miért ne árulnálak, amikor megérdemled! De a lány sokkal jobban szerette a nagyapját, mint hogy erre valaha is sor kerüljön, így gyorsan leszaladt a lépcsőn, nehogy a nagyanyja megelőzze őket. A fordulóban találkoztak is. Megölelték egymást. ʹ Miért nem szóltál, hogy feljössz hozzánk? Nem mentem volna el. Laura szemügyre vette a rengeteg bevásárlószatyrot. ʹ Úgy látom, volt elég dolgod. ʹ Az idén mindenképpen időben akarom befejezni a karácsonyi bevásárlást. Átkarolta Laura derekát, és a nappaliba terelte. ʹ Üljünk le! Csengetek, hogy hozzanak teát. ʹ A tea most tényleg jólesne ʹ ült le Laura, és kényelmesen hátradőlve nézte, ahogy Anna hívja a házvezetőnőt. Laura mindig is gyönyörűnek és életerősnek találta a nagyanyját. Úttörőnek tartotta, aki egy olyan korban követte az álmát, hogy orvos legyen, amikor az ilyen terveket dédelgető nőket kinevették vagy lesajnálták. És nemcsak hogy megvalósította az álmát, de a keleti partvidék egyik legjobb mellkassebésze lett, közben felnevelte a gyerekeit, és meleg otthont teremtett az egész családnak. ʹ Hogy csinálod, nagyi? ʹ Mit hogy csinálok? - egyenesedett fel Anna. Minden hősiessége ellenére megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor a lábát végre feltehette a zsámolyra. ʹ Mit? ʹ Hát ezt az egészet. Mi a titkod? ʹ Egyszerre mindig csak egy lépést teszek. És még emlékszem azokra az időkre, amikor nem merített ki egy vásárlással töltött délelőtt. ʹ A lányra mosolygott. ʹ Annyira örülök, hogy itt vagy. Most legalább van ürügyem, hogy egy kicsit lustálkodjak. Laura aggódni kezdett. ʹ Inkább feküdj le! Ne dolgozz ennyit! ʹ Laura ʹ mondta az öregasszony derűsen. Olyan a hangja, mint a napütés, gondolta Laura.ʹ Fáj a lábam, ez minden. Most pedig ülj vissza! Mondd, csak azért jöttél, hogy kiabálhass a nagyapáddal? ʹ Én͙ ʹ Laura látta, hogy semmit sem titkolhat Anna elől. ʹ Akkor hát mindent tudsz. ʹ Tudom, hogy belekavart a dolgaidba. Már egy hete számítok a jöveteledre. Royce Cameron biztosan nagy hatással volt rád, ha ilyen lassan jöttél rá az igazságra! ʹ Csodálatos ember. ʹ Azt én is láttam. ʹ Most mondtam nagyapának, hogy őrült, forró viszonyt szándékozom kezdeni vele. ʹ Aha. ʹ Anna felsóhajtott, és megmozgatta a lábujjait. ʹ Meg is érdemli. ʹ Egyébként komolyan gondoltam. ʹ Laura arra gondolt, nem sok lány lehet a világon, aki így beszélgethet a nagyanyjával. ʹ Tényleg viszonyunk lesz. Annának szerencséjére semmit nem kellett válaszolnia, mert éppen megérkezett a zsúrkocsi a teával. Megvárta, amíg a házvezetőnő ismét kimegy, és maga töltött egy-egy csészével. ʹ Gondolom, nem kell elmagyaráznom neked, hogy vigyázz magadra. Okos, öntudatos nő vagy. ʹ Felsóhajtott. ʹ Tudod mit, mégis: vigyázz magadra!
ʹ Persze. Légy szíves ne aggódj miattam! Én͙ erősen vonzódom hozzá. Ahogy még senkihez. És még tetszik is, pedig nem gondoltam volna, hogy fog. Nagyon kedvelem. ʹ És a történtekből nyilvánvaló, hogy ő is így érez irántad. ʹ Aha. ʹ Belekortyolt a teájába, majd félretette a csészét. ʹ Tudod, a férfiak olyan bosszantóak. Tényleg nem akartam én͙ annyi mindent akarok csinálni, és egyszerűen nincs időm az efféle bonyodalmakra. És nagyapa fogja magát, és bérel nekem egy͙ Bérel, az ég szerelmére! Most kinevetsz? ʹ Sajnálom, drágám. Nem kellett volna. ʹ Lehet, hogy tíz-húsz év múlva majd jót nevetünk rajta ʹ mondta Laura csöndesen. De most͙ megalázó. És Ian ráadásul előadja a féltékeny fivért, és öt perc békém sincs tőle. És mintha Royce a legjobb haverja lenne, mióta bemosott neki. ʹ Ian leütötte Royce-ot? ʹ Fordítva történt, de félreértésből. ʹ Hát persze ʹ fogadta el Anna a dolgok ilyetén állását látatlanban, és megitta a teáját. ʹ Apa pedig ma délelőtt rám tört az irodában. Az én irodámban, és vicsorogni kezdett Royce-ra, csak mert megcsókolt. ʹ Jaj! ʹ melegedett meg Anna mosolya. ʹ Szegény Caine és az ő kicsi lánya͙ ʹ Nem vagyok͙ ʹ A kislánya vagy, és az is maradsz ʹ vágott közbe Anna szelíd határozottsággal. ʹ Gondolom, jót veszekedtetek. ʹ Egy darabig kiabáltunk egymással. Mama nagyjából elsimította. De amikor apa elmondta, hogy nagyapa͙ Amikor fény derült rá, hogyan kezdődött az egész, fel kellett jönnöm, hogy kiabálhassak nagyapával is. ʹ Természetesen. ʹ A MacGregorok soha nem szokták kihagyni a családi drámákból azt a részt, amikor a vitázó felek repesztő hangerővel ͣérvelnek͟, gondolta, és hátrasimította fekete hajának egy rakoncátlan tincsét. ʹ De már kibékültetek. ʹ Nem lehet rá sokáig haragudni. Visszahízelgi magát az ember jóindulatába. ʹ És ezt nálam többször senki nem tapasztalja. Viszont senki nem tud jobban szeretni, mint Daniel. ʹ Tudom. ʹ Laura az ajkába harapott. Mindjárt kimondja, amit ezelőtt gondolatban sem engedett meg magának. ʹ Nagymama͙ azt hiszem, bele tudnék szeretni Royce-ba͙ Ha hagynám magamat. ʹ Laura. ʹ Anna megfogta a lány felé nyújtott kezét. ʹ A ͣbeleszeretés͟ éppen azt jelenti, hogy nem te döntöd el, hogyan érzel. Egyszerűen csak megtörténik veled. Na, ki jön itt? ʹ Egy kicsit megszorította a lány kezét, amikor meghallotta Daniel nehéz lépteit. ʹ A helyedben egyelőre nem említeném neki, amit utoljára mondtál. ʹ Nem adnám meg neki ezt az örömet ʹ szedte össze magát Laura, és mire Daniel belépett, a kezébe vette a csészéjét. ʹ Nocsak, nocsak! ʹ mosolygott szélesen a férfi. ʹ Két gyönyörű nő, és mindketten az enyémek.
7.
Laura nem ment haza. Visszahajtott Bostonba, és a város szélén egyedül vacsorázott, hogy ideje legyen gondolkodni. Úgy látta, hogy két választása van. Lehet makacs, és kitűzheti célként maga elé, hogy jól megleckézteti az orrát mindenbe beleütő nagyapját: nem találkozik többé Royce Cameronnal. Ettől az elképzeléstől megkeseredett a szájában a forró karamellel leöntött fagylalt. Azt is megteheti, hogy hagyja, hogy a Royce-szal való kapcsolata ʹ ha ezt egyáltalán kapcsolatnak lehet nevezni ʹ természetesen kibontakozzon. Ezt a kis kitérőt, ami feltartóztatta az előre haladó eseményeket, tekintheti jelnek: le kell lassítani, jobban végig kell gondolni a dolgokat. Körül kell néznie, mielőtt fejest ugrik az eseményekbe. Bár a MacGregoroknak mindig is jobban ment a fejesugrás, mint a fontolgatás. Ne csodálkozzunk tehát, hogy Laura hajnali negyed kettőkor Royce lakásának ajtaja előtt állt, és ököllel verte az ajtót. A szemközti lakás ajtaja résnyire nyílt, és egy sötét, vörös szempár bámult mögüle a lányra. Laura összehúzott szemmel rásziszegett a kíváncsiskodóra, és az ajtó gyorsan becsapódott. Megint rávert Royce ajtajára. Hamarosan puffanást, majd káromkodást hallott. A lány az ajtó kémlelőnyílása felé fordult, és szelíden belemosolygott; biztos volt benne, hogy rajta keresztül Royce szemébe néz. Egy pillanattal később hallotta, amint kinyílik a biztonsági zár. Az ajtó kitárult. ʹ Mi baj? ʹ kérdezte Royce aggódva. ʹ Miért lenne baj? ʹ Laura bevonult. ʹ Csukd be az ajtót, Royce, mert a szomszédaid nagyon kíváncsiak. A férfi becsukta az ajtót, és belülről nekidőlve próbált magához térni. A lány éppen olyan frissnek, sőt frissen vasaltnak tűnt tűcsíkos kosztümjében és elegáns cipőjében, mint délelőtt tíz órakor. Royce viszont pont olyan gyűröttnek érezte magát, mint az ágyneműje, amiből nagy nehezen kikászálódva felkapta a földön heverő viseltes farmert. Megdörzsölte az arcát, és érezte, sőt szinte hallotta, milyen borostás, majd a keze visszatért az álmában alaposan összekócolódott hajához. ʹ Most tényleg hajnali egy óra van, vagy csak elaludtam? Laura a válasz előtt gondosan tanulmányozta az óráját. ʹ A pontos idő hajnali egy óra, tizenhét perc. ʹ Igen, a pontosság ilyenkor a legfontosabb. Mit csinálsz itt? Laura kezdte magát egyre jobban érezni. Körüljárta a férfi lakásának apró nappaliját.ʹ Még soha nem voltam nálad. ʹ Észrevette, hogy a viharvert bútort legalább egyhetes por lepi, a megroggyant kanapé mellett több oszlopban újságok állnak, a falon egy kiváló vízfestmény lóg a bostoni kikötőről, egy egyszerű fenyőfapolcon drága hifi-berendezés áll, és felfedezett egy gyönyörű, de porszívóért síró berber szőnyeget is. ʹ Már azt is tudom, miért nem hívtál ʹ nézett szigorúan a férfira. ʹ Úgy élsz itt, mint egy disznó. ʹ Nem vártam͙ ʹ Csak nem kezd mentegetőzni? Végül is, ki tört be a másikhoz hajnali egykor? ʹ Igen? És akkor mi van?
ʹ Csak egy észrevétel volt. Van borod? Nem akartam inni, mert vezetek. ʹ Igen, azt hiszem, van͙ ʹ Megint észbe kapott. De nehéz ez így, a legszebb álmából felkeltve! Évek óta nincs már szükség rá, hogy ilyen hirtelen kapja össze magát. ʹ Inni jöttél? ʹ Gond? ʹ Laura továbbra is lezserül, kellemesen mosolygott. Úgy saccolta, a konyha balra lehet, és arrafelé vette az irányt. ʹ Kérsz bort? ʹ Nem. ʹ Royce a lány után bámult, és megint végiggereblyézte zilált haját a kezével. ʹ Nem, de te tölts nyugodtan magadnak! ʹ Köszönöm. ʹ Laura úgy látta, a férfi valószínűleg a lehető legkevesebb időt tölti a konyhában. Olyan rend volt, hogy máshogy nem is lehetett. De a hűtőben talált egy üveg rendes chardonnay bort, és kis keresés után ráakadt egy nem csorba pohárra is. ʹ Nem szoktad cifrázni, mi? ʹ Nem töltök itt sok időt. ʹ Royce utána-ment, és nézte, amint tölt. ʹ Egyszerűen csak van. ʹ És a vállalkozásod hasznát, gondolom, visszaforgatod. Bölcs és mértékletes dolog. Royce, te bölcs vagy és mértékletes? ʹ Nem kifejezetten. De nincs szükségem luxuscikkekre. ʹ Én szeretem a luxust. ʹ Laura a férfi felé emelte a poharát, és belekortyolt. ʹ Azt hiszem, elég költséges a fenntartásom. ʹ Royce-ra nézett a pohár karimája fölött. Milyen nehéz a szemhéja. Álmos, szexi. A szája icipicit sértődött. A farmert nem gombolta be, és egészen lecsúszott a keskeny csípőjén. Mellkasa fedetlen volt, és jól kidolgozott; a bal válla alatti régi sebhely nem csúfította el, sőt inkább kiemelte a szépségét. ʹ Azt munka közben szerezted? ʹ Mit? ʹ A sebhelyet. Royce lefelé pillantott, és vállat vont. ʹ Igen. Mi járatban vagy, Barbie? ʹ Van egy kérdésem. ʹ Rendben. Igaz/hamis vagy feleletválasztós? ʹ Eldöntendő kérdés. Igen vagy nem. ʹ Laura csodálkozva vette észre, hogy nehezére esik továbbra is a férfi szemébe néznie. Ha túl behatóan tanulmányozza ezt a kemény, szívós testet, akkor viszont minden kimegy a fejéből. ʹ Tudtad, hogy a nagyapám azért szerződtetett, hogy ne szakadjon meg a MacGregor vérvonal? ʹ Hüm? ʹ Igen vagy nem, Royce? Nem olyan bonyolult, de átfogalmazhatom a kérdést. Amikor elfogadtad a munkát, amelynek keretében a házam biztonsági rendszeréről kellett gondoskodnod, tudtad, hogy a nagyapám, mivel megfeleltél a követelményeinek, lehetséges partnernek választott ki számomra? ʹ Partnernek? Milyen partnernek? ʹ Most kezdte csak érteni. ʹ Úgy érted͙ Ugratsz. ʹ Azt hiszem, ezzel megválaszoltad a kérdést. ʹ El akart menni a férfi mellett, de az hirtelen elkapta a karját. ʹ Azt mondod, hogy megvett engem neked? ʹ A lehető legfinomabban szólva. ʹ Ez hülyeség! ʹ Nem, ez macgregorság ʹ veregette meg Laura Royce kezét. ʹ Akár büszke is lehetnél rá. ʹ Valóban? ʹ Royce szeme kék villámokat szórt. ʹ Valóban?
Laura értette a férfi reakcióját, és titokban számított is rá. Megint megveregette a kezét. ʹ Fogalmad sem volt, miben mesterkedik? Annyira azért nem ravasz. Persze azt hiszi, hogy az. Royce leeresztette a kezét, és hátralépett. ʹ Volt egy érzésem, még a legelején, hogy valami ilyesmiben sántikál. Gondoltam, talán azért, mert hihetetlenül ronda lehetsz. Laura akarata ellenére elnevette magát. ʹ Nagyon köszönöm. ʹ Várj, hadd mondjam tovább! Royce titokban megcsípte a karját. Lehet, hogy mégiscsak álmodik? Akárhogyan is, most már végig kell evickélni rajta. ʹ Sokat emlegette Laura unokáját. Hogy milyen okos, milyen ragyogó, milyen gyönyörű. És egyedülálló. A sok-sok célzásból arra kellett, hogy következtessek, hogy már͙ mindenre el vagy szánva. De ahogy megláttalak, rájöttem, hogy félreértettem az egészet. Laura félrebillentett fejjel nézett a férfira. ʹ Akkor ezt most vegyem bóknak? ʹ Azt mondtad, azért csinálta az egészet, hogy͙ ʹ Azt akarja, hogy házasodjunk össze. Alapítsunk családot. Úgy gondolja, képes vagy megfelelő utódokat nemzeni. ʹ Hogy mit? ʹ Royce-nak most lett elege. Mindkét kezét védekezőn maga elé emelve hátrálni kezdett. ʹ Egy pillanat! Nem ajánlottam fel͙ a nemző szolgáltatásaimat. ʹ Én sem. De azt hiszed, érdekli ez őt? ʹ Az a vén csirkefogó! ʹ A számból vetted ki a szót, de azért vigyázz! Mi gyakran illetjük ezzel a kifejezéssel, de annak azért nem örülünk, amikor nem családtag mondja rá. ʹ Laura letette a poharát. ʹ Nos, gondoltam, legjobb, ha tisztázzuk az ügyet. Jó éjszakát! ʹ Egy pillanat! ʹ Royce a lány útjába állt. ʹ Idejössz az éjszaka közepén, eldobod a kis gránátodat, majd kivonulsz? Nem hiszem, hogy ez így helyes. ʹ Gondoltam, tudnod kell róla, és arról is, hogy beszéltem az öreggel, és rendbe tettük a dolgokat. ʹ Remek. De ez a ti családi ügyetek. ʹ Royce megfogta a kilincset, hogy a lány ne tudja otthagyni őt egy mondat közepén. ʹ Én viszont azt szeretném tudatni veled, hogy egyáltalán nem érdekel, mit akar tőlem a nagyapád. ʹ A másik keze köré csavarta a lány hosszú haját, és kicsit hátrébb hajtotta vele a fejét. ʹ És ő most nincs itt, az apád sincs itt, az öcséd sincs itt, és az unokatestvéreid sincsenek itt. Laura érezte, hogy a szíve feldobog. ʹ Nem, csak mi ketten vagyunk. ʹ Akkor miért nem közlöd velem, hogy te mit akarsz, Laura? ʹ Ha el kell mondanom, nem is vagy olyan okos, amilyennek gondoltalak. ʹ Márpedig most pontosan arra kérlek, mondd el! Csak egy lépés távolság volt közöttük, de Laura ezt is áthidalta. ʹ Azt akarom, hogy az ágyadba vigyél! Azt akarom, hogy reggelig szeretkezz velem! Ez így elég világos? ʹ Kristálytiszta.
Royce Laura térde alá karolt, és felkapta a lányt. Laurának elakadt a lélegzete, és még át sem ölelte a férfi nyakát, amikor a szájuk már forrón, éhesen megtalálta egymást. A lány boldogan vetette magát a csókba. Lerúgta a cipőjét, miközben a férfi a hálószobába vitte. A szobába alig szűrődött világosság, csak a gyűrött ágynemű látszott. A matrac tiltakozva nyikordult meg a súlyuk alatt. Laura magához húzta Royce-ot, és teljesen átadta magát a csóknak. Royce lehántotta a lány blézerét, miközben finoman harapdálta a nyakát. A karcsú test azonnal válaszolt minden érintésére. Lassan akart előre haladni, minden pillanatot, minden centimétert kiélvezve, de olyan gyorsan nőtt benne a vágy, mintha már évek óta várt volna a lányra. Amint Laura szája megadta magát az övének, elkezdte végigjáratni a kezét a lány testén. Hallotta, hogyan nyög fel, érezte, a szíve hogyan dobban egy nagyot, és nem tudott tovább várni. Kinyitotta a blúzát, és előbukkant az alig valamit fedő melltartóból a keble. A szájával végigjárta a lány bőrét, élvezettel fedezve fel az eddig rejtett területeket. Laura majdnem felkiáltott csak attól, hogy a férfi ajkát és nyelvét a húsán érzi. De ennél is többet akart, mindent akart, és a derekát ívbe hajlítva kínálta fel magát, miközben a körmét Royce hátába vájta. Szinte fájt minden, amit a férfi tett, ahol megérintette. A lány nem is tudta, hogy ennyire lehet valamit akarni, hogy így ki lehet valaki szolgáltatva az azonnali, követelődző vágynak. És amikor Royce szája visszaérkezett az övéhez, majdnem elsírta magát az érzéstől. A teste mintha elolvadt volna, ugyanakkor tele volt energiával. Zihálva vette a levegőt, miközben Royce lehúzta róla a szoknyát. Az ő szája is vágyott már a férfi bőrére. A lány húsa sima volt, forró, ellenállhatatlan. A haja, az a rengeteg fekete selyem, kettejük köré tekeredett, miközben próbálták megszabadítani egymást az utolsó ruhadaraboktól. A sok puhaság, a sok keménység, a megadó, a követelő hús. Laura betöltötte Royce minden érzékét; a jelenléte annyira átitatta, hogy nem vette észre, hogy még soha nem volt ennyire szüksége bármire vagy bárkire. Amikor megfogta a lány mellét, ő halkan, mélyen felnyögött. A félhomályban is látta, hogy egy pillanatra rányílik a csokoládészínű szem, majd lassan újra becsukódik. Laura kimondta a férfi nevét, és belemarkolt a hajába. És utána teljesen megvadult. Észre sem vették, hogy lecsúsztak a padlóra, és magukkal húzták az ágyneműt is. A levegő sűrű volt, szinte megfulladtak már. A férfi keze gyors és durva volt, szinte sértette a bőrét. Laura kinyújtotta a karját, mintha meg akarna kapaszkodni. Hallotta, hogy valami leesik. És Royce már benne volt, és olyan veszélyes tájakra vitte, ahol csak belé kapaszkodhatott. Átölelte a karjával, a combjával, és felvette a férfi ritmusát. És egyre többet akart. Már csak a vére dübörgését hallotta, már csak a kimondhatatlan örömet érezte, amit a férfi testétől kap, már csak az arcát látta, ahogyan a kék szemével figyeli őt. És az út vége előtt Royce ismét a szájára szorította a száját. Ez volt a mozdulat, amitől egy másik dimenzióba lendültek. A férfi eléggé észnél volt ahhoz, hogy a hátára forduljon, magával húzva a lányt; így ő feküdt a hideg padlón, Laura pedig kényelmesen, a férfi még mindig forró testén. Royce úgy gondolta, boldog emberként halna meg, ha így maradhatna még͙ mondjuk húsz éven át. ʹ A padlón vagyunk? ʹ kérdezte Laura elmosódott, lassú hangon, mintha az egész üveg bort megitta volna, nem csak egy szűk pohárral. ʹ Igen. Nagy valószínűséggel padlót fogtunk. ʹ Hogy süllyedtünk idáig?
ʹ Fogalmam sincs. ʹ Royce odébb mozdult, és felszisszent. Kicsit később összeszedte az erőt, hogy kitapogassa, mi van a lapockájánál, és látta, hogy az ujja véres lett. ʹ Törött üvegben fekszünk. ʹ Aha. ʹ Törött üveg állt bele a hátamba. ʹ Aha. ʹ Laura felsóhajtott, jólesőn a férfi mellkasához dörzsölte az arcát, majd hirtelen felült. ʹ Jaj! Valami összetörött? Meztelenek vagyunk! Miszlikbe aprít minket! ʹ Akárhogyan is lesz, én azt mondom, megérte. ʹ Royce meglepő könnyedséggel átkarolta Laura derekát, és az ágyra ültette a lányt. ʹ Maradj itt, amíg össze nem szedem a darabokat. ʹ Nem hiszem, hogy͙ Affene! ʹ A hirtelen fénytől Laura becsukta a szemét, és még a karjával is eltakarta. ʹ Üveg? Rá ne lépj! ʹ Késő. ʹ A férfi cifrán káromkodott. Laura elnevette magát. ʹ Ne haragudj ʹ mentegetőzött ʹ, csak még soha nem hallottam ezeket a kifejezéseket egy mondatban. ʹ Kinyitotta a szemét, és megijedt. ʹ Royce, te vérzel. ʹ Pár helyen. Csak egy vizespohár volt. Hozom a seprűt. ʹ Ellátom a sebedet ʹ mondta Laura mosolyogva. A mosolya álmodozóvá vált, amint elnézte a kifelé tartó férfit. ʹ Micsoda testalkat! A férfi zavartan megállt, és visszanézett az ágyán ülő, hosszú karú-lábú, zilált hajú lányra. ʹ Ugyanez rólad is elmondható, Barbie ʹ mondta halkan, és kiment. Laurának sikerült kiráznia az üvegcserepeket a lepedőből, mire a férfi visszajött a söprűvel, lapáttal. ʹ Ezt ki kell mosni, hátha maradt benne üvegszilánk. ʹ Csak dobd a sarokba, majd elbánok vele. Laura felvont szemöldökkel nézett körül a szobában. A berendezés egy ágyból, egy fiókos szekrényből és egy székből állt. Az utóbbira Laura csak következtetni tudott; remélte, hogy a ruhakupac alatt akad egy szék is. Volt továbbá egy foncsorozásra váró tükör és egy íróasztal, amelyen egy meglepően modern számítógép és egy nyomtató állt. ʹ Micsoda összkomfort! ʹ Mondtam már, hogy nem töltök itt sok időt. ʹ Royce az üvegcserepeket egy szemétkosárba öntötte, és a seprűt és a lapátot a falnak támasztotta. ʹ Szoktál például mosni? ʹ kérdezte a lány. ʹ Csak amikor már nincs más választásom. Laura elmosolyodott, és megveregette maga mellett az ágyat. ʹ Ülj le! Hadd lássam azt a vágást! ʹ Amikor a férfi engedelmeskedett, a lány könnyedén megcsókolta a vállát. ʹ Csak egy karcolás. ʹ Ha a másik oldalon estünk volna ki az ágyból, most a másik végemet ápolnád. A lány felnevetett, majd a férfi hátához simította az arcát. ʹ Hogy van a lábad? ʹ Csak egy kis vágás. Katonadolog. ʹ Aha. ʹ Laura végighúzta az ujját a Royce vállán lévő sebhelyen. ʹ Mint ez itt. ʹ Nem vártam meg az erősítést. Túlbuzgó újonc voltam. Jó lecke volt. ʹ És ez? ʹ érintette meg a lány a férfi arcán lévő kis sebhelyet.
ʹ Kocsmai bunyó. Éppen elég részeg voltam, hogy ne érezzem, és éppen elég hülye, hogy kierőszakoljam. Ez is jó lecke volt. ʹ Akkor most már benőtt a fejed lágya, Royce? ʹ Előrehajolt, hogy megcsókolhassa a férfi arcát. ʹ Nagyjából. ʹ És nekem épp így tetszel. ʹ Laura látta, hogy a férfi szeme elsötétül a vágytól. Szembetérdelt vele, és átkulcsolta a nyakát. ʹ Utálnám, ha mintapolgár lennél. ʹ Miért, te nem az vagy? A lány játékosan beleharapott az alsó ajkába. ʹ Többé-kevésbé. ʹ Szerintem inkább többé, mint kevésbé. Laura MacGregor, a híres bostoni MacGregor család sarja. ʹ Royce a kezét lassan felcsúsztatta Laura oldalán, elidőzve egy kicsit a lány mellénél. ʹ Mit keresel az ágyamban? ʹ Mondhatni, a fejembe vettem, hogy pontosan itt akarok lenni ʹ mondta a férfi ajkát harapdálva. ʹ És rossz szokásom, hogy meg is szerzem, amit akarok. Családi vonás. ʹ Az ajka már a férfi állán vándorolt. ʹ És én téged akartalak. Téged akarlak. Akarj engem te is, Royce! ʹ A száját a férfiéra tapasztotta, és ezzel elvágta a tiszta gondolkodás utolsó esélyét is. ʹ Vigyél el, ahová az éjjel vittél! A férfi magához ölelte, és magával vitte.
8.
Az iskolások legnagyobb örömére az egész keleti partvidéket hó borította. Kanadából dermesztő szelek fújtak. A vízvezetékek megrepedtek, és az utcákból jégpálya lett. A bátrak és az eltökéltek megtöltötték a bevásárlóközpontokat. Karácsonyi ajándékokra vadászva csomagolópapírok és színes szalagok között keresgéltek. A postás mindennap hozott egy karácsonyi üdvözlőlapot, és a konyhák vaníliától és fahéjtól illatoztak. Boston összeborzongott, kiásta magát a hóból, és megadóan várta az újabb arasznyi hóréteget. Laura több réteg ruhában, hólapáttal felfegyverkezve indult a kocsibejáró felszabadítására.A napfény szikrázott a havon, és vakította, aki csak ránézett, ezért napszemüveget vett. A hideg csípte az arcát, égette a torkát. Ennek ellenére olyan boldog volt, mint még soha. Piros sí sapkája alatt megbújó fülhallgatóján karácsonyi zenét hallgatott, éppen olyan vidámat, mint amilyen jókedve volt. Az élete, gondolta, miközben felszedte az első adag havat a lapátjával, nem is lehetne tökéletesebb. A múlt héten nyerte meg az első perét. Csak egy kis károkozási ügy volt, kevés jogi bonyodalommal. De azért ki kellett állnia a bíró elé, és elő kellett adnia az érveit. És nyert. És most két ügyfél vár rá, akik vele akarják elkészíttetni a végrendeletüket. Kezdetnek kiváló.
És mindjárt itt a karácsony, amit még soha nem várt ennyire, mint az idén. Imádta nézni az ablakokon kiszűrődő fényeket, a kertbe kitett, giccses Mikulásokat és rénszarvasokat, meg a behúzott függönyök mögül elősejlő karácsonyfákat. Úgy gondolta, még ahhoz is lesz ereje, hogy bevesse magát a tömegbe, és megkezdje a karácsonyi bevásárlást. És kit zavar, hogy Julia és Gwen gúnyosan néz össze, valahányszor dalra fakad, vagy álmodozva kinéz az ablakon͙ Tőle akár még azt is hihetik, hogy szerelmes. Pedig nem volt szerelmes, csak élvezte, hogy izgalmas viszonyt folytat egy férfival. Ez teljesen más. Ha szerelmes lenne, most aggódna. Nem mozdulna a telefon mellől, és tövig rágná a körmét, amikor Royce nem hívja azonnal. Minden nap minden percében csak rá gondolna, és minden estéjét vele szervezné. Enni sem tudna, álmatlanul forgolódna az ágyban, és vad hangulatváltozásoktól szenvedne. Ezek közül egy sem igaz, gondolta, miközben nagy lendülettel lapátolt. Jó, lehet, hogy sokat gondol rá, és a legváratlanabb alkalmakkor jut az eszébe. Gyakorlatilag állandóan. De nem ül a telefon mellett, jó étvággyal eszik, és mindig jókedve van. Ha szerelmes lenne, megsértődött volna, amikor Royce visszautasította a meghívását, hogy Hyannis Portban töltsék együtt a hálaadást. De eszében sem volt megsértődni. A férfi hiányzott neki, és örült volna, ha vele van, de meg sem próbálta fenyegetéssel vagy nyafogással rávenni, hogy megváltoztassa a döntését. A következtetés tehát: Laura nem szerelmes. Amikor valaki megfogta hátulról, ösztönösen cselekedett, és az ásó megindult a kezében. A támadója maga felé fordította, még mielőtt felsikolthatott volna, így hamarosan egy bosszús, kék szempárral találta szemben magát, bár az összhatást kissé rontotta, hogy az említett szemek vastag hóréteg alól pislogtak ki. Royce válla is tiszta hó volt, a szája pedig érdekesen mozgott. ʹ Mi? A férfi megrázta a fejét, nagy levegőt vett, és kihúzta az egyik dugót Laura füléből. ʹ Azt kérdeztem, mi a fenét csinálsz? ʹ Letisztítom az utat. Royce megpróbálta kigereblyézni a havat a hajából. ʹ Azt látom. ʹ Eltaláltalak a legutóbb hátradobott hóval? Laurának be kellett harapnia a száját, nehogy elnevesse magát. ʹ Sajnálom. Egy nevetés mégis kiszabadult valahogy, ezért megpróbálta köhögésnek álcázni, amikor látta, Royce milyen dühösen néz rá. ʹ Tényleg nem tudhattam, hogy mögöttem vagy. ʹ Feladta, és önfeledten felnevetett. ʹ Annyira sajnálom, de nem tehetek róla, hogy mindig lopva cserkészel be. ʹ Ha nem harsogna zene a füledbe, hallanád, hogy mi történik körülötted. És mi a fenének lapátolsz havat? ʹ Mert havas az út, havas az autóm is, és be kell jutnom az irodába. Royce levette Laura napszemüvegét, és gondosan a lány zsebébe dugta. ʹ Gondolom, nincs a környéken egyetlen fiú sem, aki két mozijegy áráért ellapátolná előletek a havat.
ʹ Én magam is tökéletesen alkalmas vagyok erre a munkára. ʹ Laura gyanakodva dugta zsebre az öklét. ʹ És ha most valami olyanféle sértésre készülsz, hogy ez férfimunka, előre figyelmeztetlek, hogy felkapom az ásót, és azzal bírlak jobb belátásra. A férfi a két keze közé fogta a lány arcát, majd kihívóan rámosolygott. ʹ Férfimunka. Laura mérgesen rásziszegett, és a lapát után nyúlt, de Royce megelőzte. ʹ Menj be! ʹ utasította. ʹ Melegedj meg! Ezt én elintézem. ʹ Majd én! ʹ Laura elkapta a hólapát nyelét, és reménytelen kötélhúzásba kezdett. ʹ Az én autóm és az én kocsifelhajtóm! ʹ Nem fogok itt állni, és nézni, hogyan lapátolsz. ʹ Hanem menjek a konyhába, és csináljak neked forró kakaót. ʹ Jó ötlet. ʹ A férfi pontosan tudta, milyen veszélyes játékba kezdett, de elkezdte eltolni a havat. ʹ Habot nem kérek. ʹ Szemrebbenés nélkül tűrte a válaszul a tarkójára kapott hógolyót. ʹ Később játszhatunk is, de most dolgozom. ʹ Nem főzök neked kakaót. ʹ A kávé is megfelel. ʹ Nincs valami͙ dolgod? Nem dolgozol véletlenül? ʹ Még csak fél nyolc. Van időm. És látnia kellett a lányt, ez az igazság. Reggel elhitette magával, hogy korábban kell az irodába mennie, de az autója valahogy a lány háza elé kormányozta magát. Royce pedig csak ült, és nézte Laurát, aki a piros kabátjában és sapkájában tűzoszlopként cikázik a havon. És csak ült az autójában, és nézte. És akarta. És ez kezdte aggasztani. A következő lövedék vesetájon érte, de megpróbálta figyelmen kívül hagyni, és tovább lapátolt. Julia és Gwen az emeleti ablakból, orrukat az üveghez nyomva élvezték a jelenetet. ʹ Mennyi kell még ennek a pasinak ahhoz, hogy leteperje Laurát? ʹ tűnődött Gwen hangosan. ʹ Legfeljebb még három dobás. ʹ Szerintem is. További tíz másodpercen belül földre zuhan vele, aztán halálra csókolja. ʹ Ahhoz csak öt kell ʹ helyesbített Julia. ʹ Ez a fickó gyors. ʹ És mennyi kell Laurának, hogy rájöjjön, hogy szerelmes? ʹ Jó dobás, Laura! Ez jó hideg lesz, amikor becsúszik a nyakába͙ Szerintem legfeljebb karácsonyig áltathatja magát, de lehet, hogy addig sem. ʹ Szerintem meg már tudja is ʹ mosolygott Gwen sóvárogva. ʹ Csak túl makacs, hogy beismerje. ʹ És a fiú? ʹ Még egyértelműbb. Láttad, hogy bámulta? Tudod, hogy szokta nézni? ʹ Még akkor se venné le róla a szemét, ha ez a város a tengerbe csúszna. Igen, azt hiszem, tudom, mire gondolsz. Gwen felsóhajtott. ʹ Igen. Na, tessék. Nevetve nézték, hogy Royce hirtelen megfordul, és Laura önkéntelenül hátralép egyet.
ʹ Micsoda csók lesz ʹ jósolta Julia. Laura megállt, és kinyújtotta a kezét. ʹ Kérem a lapátomat. ʹ A lapátot? Ezt a lapátot? ʹ Royce előrelendítette a lapátot; Laura nem tehetett mást, mint hogy követte a röppályát. Ez elég időt adott a férfinak ahhoz, hogy elkapja, még mielőtt a kanyarban elcsúszott volna. Mindketten a behavazott gyepre hemperedtek. ʹ Te bolond! ʹ Laura megpróbált egy adag havat a férfi arcába nyomni, de mielőtt sikerülhetett volna, Royce megfordította a hóban. A lány egy pillanatig levegőt sem kapott, majd megborzongott, amikor érezte, hogy az olvadt hódarabkák hideg patakokként csurognak a gallérja alá. De mielőtt újabb sértésekbe kezdett volna, Royce-nak jobb ötlete támadt a szájuk használatával kapcsolatban. Ki akarta csókolni a hideget a lány testéből, a gondolatokat a fejéből, az erőt a tagjaiból. Laura a tisztesség kedvéért tett még egy tiltakozó mozdulatot, majd a karját a férfi nyaka köré fonta. Attól, amit akkor érzett, a hónak meg kellett volna olvadnia, és tóvá összeállnia, majd gejzírként kitörnie. ʹ Ha azt hiszed, így majd͙ ʹ kezdte, amikor újra levegőt kapott. ʹ Igen. ʹ A férfi mosolyogva csókolta meg. ʹ Vörösödik az orrod. ʹ Milyen kedves, hogy mondod. ʹ Most végre sikerült hóval megmosdatnia Royce arcát. A férfi káromkodása hisztérikus vihogást váltott ki a lányból, aki megpróbált elszabadulni. ʹ Neked viszont az egész arcod vörös. Milyen vonzó! Royce-nak sikerült a lány arcát a hóba nyomnia, aki teljes erejéből védekezett, így nem csoda, hogy három perc küzdelem után mindketten csurom vizesek és havasak voltak, és alig kaptak levegőt. ʹ Hadd álljak fel! Persze, könnyű bántani a kisebbet, a törékeny, gyenge nőt ʹ mondta Laura, folyamatosan nevetve és havat szórva a férfira. ʹ Először bolond vagyok, most meg már erőszakos is͙ ʹ Royce is havat vett a kezébe, és fél kézzel összegyúrta. Laura az alaktalan hógolyóra nézett, majd a férfira. ʹ Ha megdobsz, megfizetsz! A férfi egyik kezéből a másikba lendítette a hógolyót. ʹ Jaj, de félek! ʹ Játékosan végighúzta a havat Laura állán, majd fel az arcán. A lány mozdulatlanul feküdt, de közben kilesett a csukott szemhéja mögül. Mindenre el volt szánva. Royce mosolya lassan megfakult. Laura szíve annál hevesebben dobogott, minél kevesebb derűt látott a férfi szemében. Royce először a szemével, utána az ujjaival centiméterről centiméterre fedezte fel a lány arcát. ʹ Royce? ʹ Maradj kicsit csöndben. ʹ Szórakozottan mondta, miközben az ujját még mindig a lány jéghideg arcán járatta. Amikor végzett, az ajkával járta be ugyanezt az utat. Laura akkor sem törte volna meg a varázst, ha az élete függött volna tőle. Royce egészen eddig azt akarta hinni, az mozgatja, hogy a lány gyönyörű, hogy az arca egzotikus és különleges, hogy a teste karcsú és csábító. De most már tudta, hogy nem csak a vágy működik benne. Úgy gondolta, mindent tud a szenvedélyről és a vágyról, de ez most több volt. Ez minden volt. A férfi szája még egyszer, könnyedén megérintette a lányét, mintha megkóstolná. És még egyszer. És még egyszer.
Még soha nem csókolta meg így Laurát. Még senki nem csókolta meg így Laurát. Hozzászokott már a mohósághoz, a sürgető vágyakhoz; tulajdonképpen várta is. De ez a mélységes gyengédség új volt. Új és félelmetes. A keze a földre hullott. Minden porcikája, minden gondolata, minden érzése át akarta adni magát Royce-nak, és annak a valaminek, ami kettőjük között létrejött. Amikor Royce rájött, hogy a lány remeg, felemelkedett. Mint aki álomból ébred, elkezdte lesöpörni a havat a lány hajáról. ʹ Fázol ʹ jegyezte meg gyorsan. ʹ Nem csoda. ʹ Royce͙ ʹ Menj be, szárítkozz meg! El kell tűnnie innen, gondolta, szinte pánikban, össze kell szednie magát. Gyorsan felállt, és a lányt is felsegítette. ʹ A hajad van egy méter, és csöpög belőle a víz. Hagyd a söprést! Befejezem. Laurának a gyomránál csak a feje kavargott jobban. ʹ Igen, jó lesz ʹ mondta. Minél hamarabb be akart menni, és leülni. ʹ És csinálok͙ forró kakaót. ʹ Majd máskor. ʹ Elment a lány mellett a hólapátért. ʹ A behajtó már majdnem kész, és dolgom van. A lány ekkor jött rá, hogy nem fogják megbeszélni, mi is történt közöttük. Megkönnyebbülten sóhajtott. Jobb, ha egyáltalán nem is beszélnek róla, amíg maga előtt nem tisztázza, mi is történt. ʹ Rendben. ʹ Hátrálva elindult a ház felé. ʹ De ha gondolod, azért gyere be, és melegedj meg! ʹ Nem fázom. Szia! ʹ Szia! ʹ Laura beleütközött az autójába. Megkerülte, és bemenekült. Mire beért, alig kapott levegőt. Letépte magáról a kabátját és a sálját, és megszabadult a sapkájától és a fejhallgatótól is. Milyen meleg van! Lehámozta magáról a kasmír garbó fölé vett mellényt is. A lépcsőre ülve lehúzta a csizmáját és a biztonság kedvéért a zoknija fölé húzott plusz zoknit. Még mindig melege volt. Biztosan a mozgástól͙ Mintha láza is lenne. Lehet, hogy elkapott valamit? Mintha hallotta volna, hogy valami vírus kering. Mindig van valamilyen vírus͙ Biztosan elkapta. Ezért szédül, ezért fáj és remeg minden izma. Bevesz valamit, és elmúlik. De akkor felemelte a kezét, és megérintette a még mindig lüktető, még mindig azt a bizonyos ízt érzékelő ajkát. Becsukta a szemét, lehajtotta a fejét, és beismerte az igazságot. Beleesett abba a bizonyos verembe. És nem is vette észre, hogy legalább megkapaszkodhatott volna zuhanás közben. Eszeveszetten beleszeretett Royce Cameronba.
9.
ʹ Ma nagyon jó voltál a tárgyalóteremben ʹ mosolygott Diana a lányára, miközben együtt dolgoztak a jogi könyvtárban. ʹ Köszi. ʹ Laura éppen egy újabb feljegyzés megszövegezésén dolgozott, és tett egymegjegyzést a margóra. ʹ Jó érzés volt. Nagyon köszönöm, hogy megengedted, hogy én kérdezzem ki a halottkémet. ʹ Csak afféle egyszerű tanúvallomás volt, de azért ehhez is érteni kell. Jól csináltad. Az esküdtszék figyelt rád, és az ügyfelünk bízik benned, ami éppen ilyen fontos. Laura nagy nehezen elmosolyodott. ʹ Csak mert te is bízol bennem. Amanda a te ügyfeled. ʹ Nagyon sokat segítettél ebben az ügyben. ʹ Diana végignézett az asztalra halmozott könyveken. ʹ De még nem nyertük meg. ʹ Aggódsz? ʹ Nem vagyok teljesen nyugodt ʹ válaszolta Diana. ʹ Azt akarom, hogy egyetlen napot se kelljen börtönben töltenie, mert hiszek benne, hogy az életét védte. És, Laura, ha már kérdezed, felőled sem vagyok egészen megnyugodva. ʹ Miért? Én jól vagyok. ʹ Biztosan? ʹ Teljesen. Pontosan azt teszem, amit mindig is akartam. Az életem izgalmas és színes. Még két hét van karácsonyig, és a történelem során most először befejeztem a vásárlást. Vagyis hát majdnem. Mi baj lehet? ʹ Nem beszélsz Royce-ról. ʹ Ő is rendben van. ʹ Laura elkezdte rakosgatni az aktákat. ʹ Tegnap este találkoztunk. Vacsorázni mentünk. ʹ És? ʹ És͙ remek volt. Szeretem vele tölteni az időt. És úgy gondolom, talán lassíthatnánk egy kicsit. Egészen eddig rettenetesen gyorsan haladtunk, de most úgyis jönnek az ünnepek͙ más dolgunk is van. Azt hiszem, jó lenne, ha elgondolkodnánk rajta, hogy is állunk egymással. Diana sóhajtott. ʹ Annyira hasonlítasz hozzám, hogy az már szinte rémisztő. ʹ Ezt hogy érted? ʹ Bogárkám, eddig még egyetlenegyszer se mondtad, hogy mit érzel iránta. ʹ Dehogynem! Mondtam, hogy szeretek találkozni vele, hogy élvezzük egymás társaságát. Nagyon érdekes, bonyolult ember, és én͙ ʹ Nem tudta folytatni a mondatot, de anyja türelmes pillantása továbbsegítette. ʹ Szerelmes vagyok belé. Mindent elrontottam͙ beleszerettem. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Teljesen tudatosan kezdtem ebbe a kapcsolatba. Felelős vagyok a reakcióimért, az érzéseimért. Testi kapcsolatnak kellett volna maradnia két ember között, akik kedvelik és tisztelik egymást. Végre kimondta. Szorosan becsukta a szemét. ʹ Legszívesebben megölném nagyapát, amiért ilyen helyzetbe hozott.
Diana együtt érzően fogta meg a lánya kezét. ʹ Annyira rossz szerelmesnek lenni egy érdekes, bonyolult emberbe, aki tetszik neked, akit tisztelsz, és akinek élvezed a társaságát? ʹ Igen, ha az elején nem ebben egyeztünk meg. ʹ Megegyeztetek, de miben? ʹ Nem így kimondva͙ Csak éppen ez volt a sorok között. Nem szerelmet, nem házasságot, nem családot kerestünk. Royce-ot éppen annyira meghökkentette nagyapa esztelen terve, mint engem. ʹ Laura nagyot sóhajtott. ʹ Rendben vagyok, tényleg. Leginkább magamra haragszom. De tudom kezelni a dolgot. Csak lassítanunk kell egy kicsit, és valami mással kéne foglalkozni. ʹ Például azzal, hogy miért vagy ilyen makacs? Hogy miért félsz az érzéseidtől? ʹ Lehet ʹ ismerte be a lány. ʹ De nem akarom elveszíteni, és félek, hogy éppen ez történne, ha bonyolítani kezdeném a dolgokat. Inkább maradjon meg az, ami most van, mint hogy elhagyjon. ʹ Gondolod, hogy elhagyna? ʹ Már semmit nem tudok biztosan. Úgy döntöttem, hogy megpróbálom a dolgunkat úgy folytatni, ahogy ebben a pillanatban állunk egymással, vagy még egy kicsit nagyobb távolságot tartva Roycetól. Elgondolkodom rajta, és csak akkor lépek tovább, ha már tisztán látom a helyzetünket. Nem is lesz nehéz ritkábban találkoznom vele, hiszen most elég sok munkám van, és jönnek az ünnepek is͙ ʹ Erőltetetten elmosolyodott. ʹ De visszatérve az eredeti kérdéshez: jól vagyok.
Caine jó hangulatban, egy kis fényes tasakkal a kezében tért vissza az irodába, ahonnan azért lopózott ki, hogy az ékszerésznél felvegye a feleségének tervezett nyakláncot. Elképzelte, milyen lesz, amikor Diana kinyitja az ajándékot, és ő a nyakára csatolja a színes köves, arany ékszert. Biztos, hogy nagyon boldoggá teszi majd vele. Amikor meglátta, hogy ki megy fel a MacGregor & MacGregor céghez vezető lépcsőn, azonnal elkomorodott. Royce Cameron volt az, a férfi, aki az ő kislánya szívével játszik. ʹ Cameron! Royce körülnézett, és ha lehet, még jobban elkomorodott ʹ pedig eleve nem volt túl vidám. A fenébe, hát mindenhol MacGregorokba botlik? ʹ Jó napot, Mr. MacGregor! ʹ köszöntötte a családfőt. ʹ Kilenctől ötig van ügyfélfogadás ʹ mondta Caine hűvösen. ʹ Laura egy nagyon fontos ügyben segédkezik. Ha találkozni akar vele, várja meg, amíg végez. ʹ Nem Laurát keresem, hanem a feleségét. Caine meglepődve nézett Royce-ra. ʹ Valóban? És időpontja is van? ʹ Nem, de azt hiszem, fogad majd. Egy folyó ügyről van szó, Mr. MacGregor, nem az én személyes dolgomról. ʹ Dianának már így is túl sok dolga van. De nekem most lenne egy pár percem͙ Royce most először mosolyodott el.
ʹ Mr. MacGregor, ha jogi problémám lenne, maga lenn az utolsó bostoni ügyvéd, akihez fordulnék, hiszen valószínűleg annak örülne a legjobban, ha legalább tíz-húsz évre lecsuknának, lehetőleg magánzárkába. ʹ Dehogyis! Inkább nehéz testi munkát javasolnék a lehető legszigorúbb fegyházban. ʹ De mivel Caine nagyra értékelte, ha valaki jól ismeri fel a helyzetet, ajtót nyitott Royce-nak. Bevezette a férfit a fényesre polírozott, antik bútorokkal berendezett előtérbe. ʹ Tegye ezt el a Karácsony dossziéba, Mollie! ʹ mondta a recepciós asztalnál ülő nőnek. ʹ Jaj, Mr. MacGregor, ugye ez az a nyaklánc? Megnézhetem? ʹ Akárki megnézheti, csak a feleségem nem. Legyen szíves, hívja fel, és kérdezze meg, van-e egy perce Mr. Cameron számára! ʹ Azonnal ʹ válaszolt a titkárnő, de közben már ki is nyitotta a bársonyborítású ékszeres dobozt. ʹ Ó! ʹ sóhajtott fel, a kezét a szépen vasalt blúzára téve. ʹ Jaj, ez a legszebb nyaklánc, amit valaha is láttam. Imádni fogja. Caine nem állta meg, hogy maga is újra meg ne nézze az ékszert. ʹ Úgy gondolja? ʹ Az a nő, aki ilyet talál a karácsonyfája alatt, tudja, hogy bálványozzák. Nézze, hogy játszik a napfény a köveken! Royce csodálkozva nézte, hogy az Amerikai Egyesült Államok korábbi méltóságteljes igazságügyminisztere most úgy nézi az ékszert, mint valami kisfiú, akit egy nyári estén elkápráztatnak a szentjánosbogarak. Hogy imádhatja így valaki a negyedszázadon át mellette élő feleségét? Hogyan történhetett ez így velük? Hogyan tarthat így ki egy érzés? Hogy lehet, hogy két ember egy egész életen át szeretetben kitart egymás mellett? ʹ Mit szól hozzá, Cameron? Royce visszarángatta magát a tűnődésből, és megnézte a nyakláncot. Egzotikus darab volt; a mélytüzű kövek csillogását a vastag arany foglalat csodálatosan emelte ki. Úgy gondolta, tökéletesen illene Diana MacGregorhoz. És a lányához is. Feszengve válaszolt. ʹ Lenyűgöző ʹ mondta. ʹ De nem sokat tudok az ékszerféleségekről. ʹ De a nők igen ʹ kacsintott Caine Mollie-ra. ʹ Igaz? ʹ Az biztos. ʹ A nő az alsó fiókba rejtette a dobozt, és ráfordította a kulcsot. ʹ Már szólok is Mrs. MacGregornak, Mr. Cameron. Ha addig le óhajt ülni͙ ʹ Nem, mert feljön velem. Hívjon fel, amikor Diana ráér, Mollie. ʹ Caine ragadozó mosolya Roycera villant. ʹ Megfelel így? ʹ Hát persze. ʹ Cameron hetykén zsebre dugott kézzel követte Caine-t a gyönyörű, antikolt korlátú lépcsőn. Ennek a helynek még a szaga is gazdagságról árulkodik! Diszkrét illatok, vastag szőnyegek, bőr és finom pipadohány illata. Az előtér faburkolata csak mahagóni lehet. Ennek ellenére a hely inkább keltette otthon érzetét, mint hivatali helyiségét. Vajon hogy érik el ezt? És egyáltalán, kinek jut eszébe, hogy ilyenné tegye a munkahelyét? Caine belépett az irodájába. Hangsúlyozni akarta, hogy itt már végképp birtokon belül van, ezért leült az íróasztalához. ʹ Üljön le, Cameron! Kér valamit? Kávét?
Royce egy tengerészkék, kényelmes bőrfotelt választott. ʹ Régen voltam már zsaru, de még emlékszem, hogyan kezdünk hozzá, a kihallgatásokhoz. Valószínűleg értek hozzá annyira, mint maga. ʹ Én már régebben csinálom. Úgyhogy ne is kerülgessük a kását! Mik a szándékai a lányommal? ʹ Nincsenek. Se szándékaim, se terveim, se titkos céljaim. ʹ Már majdnem három hónapja találkozgatnak. ʹ Igen. De, gondolom, mással is járt már. Csakhogy Royce volt az első férfi, aki miatt Caine úgy érezte, aggódnia kell. ʹ Természetesen nem maga az egyetlen férfi, akit érdekel a lányom, aki gyönyörű, megfelelő társasági életet élő nő. Gazdag, fiatal nő ʹ tette hozzá, és közben le nem vette a szemét Royce-ról. Végtelenül örült, hogy engedett az indulatainak, és megsértette a fiatal férfit. ʹ Ugye nem gondolja komolyan, hogy͙ ʹ Csak egy tagadhatatlan tényre mutattam rá. ʹ Gondolja, hogy engem izgat Laura vagyona? ʹ csattant fel Royce talpra ugorva. ʹ El tudja képzelni, hogy ha egy férfi csak öt percet is tölt a lányával, bármi más eszébe jutna, mint ő maga? Nem érdekel, hogy rólam mit gondol, de őt azért tarthatná többre. ʹ Tartom is ʹ dőlt hátra Caine. ʹ És most már sejtem, hogy maga is nagyra becsüli. ʹ Körmönfont gazfickó! ʹ Amint találóan megjegyezte, nem sokat számít, hogy mi ketten mit gondolunk egymásról. Szeretem a lányomat. A legtöbb esetben bízom az ítéletében is, és mindig is úgy gondoltam, kiváló az emberismerete. És most magában lát valamit, és én ezt meg fogom próbálni elfogadni. De ha bánatot okoz neki͙ ʹ hajolt ismét előre villámló tekintettel ʹ, ha csak egy pillanatnyi boldogtalanságot okoz is neki, én nem állok jót magamért! Megszólalt a telefon. Caine felvette, de a pillantása közben nem eresztette el Royce-ot. ʹ Igen, Mollie. Köszönöm. ʹ Letette a kagylót, és Cameron felé biccentett. ʹ A feleségem fogadja magát. Az irodája az enyémmel szemben van. Royce félt, hogy ha megszólalna, olyat mondana, amit később megbánhat, így inkább sarkon fordult, és kiment. ʹ Önuralom ʹ mormolta Caine, mert most először érzett némi rokonszenvet ez iránt a betolakodó iránt. ʹ Méghozzá mekkora önuralom!
ʹ Jó napot, Royce! Diana maga nyitott ajtót. Ahogy mosolygott, nem is különbözhetett volna jobban a fagyos Cainetől. ʹ Örülök, hogy látom. Kérem, jöjjön be és üljön le! Kér kávét? ʹ Nem, semmit nem kérek ʹ mondta Royce mereven. ʹ Semmit nem akarok. Diana tűnődve nézte. Hogy haragszik! Alig tudja féken tartani magát. A szemközti ajtóra pillantott, és erőt vett magán, hogy ne sóhajtson fel. ʹ Rendben. Mit tehetek magáért?
ʹ Semmit. Nem akarok semmit egyiküktől sem; soha nem is akartam. Viszont tudomásom van valamiről, amit esetleg felhasználhatnak a Holloway-ügyben. ʹ Tényleg? Kérem, üljön le! ʹ Nem akarok leülni ʹ mondta Royce annál hangosabban, mint amennyire szánta. ʹ Csak túl akarok esni a dolgon, és végre kijutni innen. ʹ Nagy levegőt vett, hogy némileg megnyugodjon. ʹ Elnézést kérek. ʹ Semmi baj. Gondolom, Laura apja nem volt túl kedves magával. ʹ Ha lehet, inkább ne beszéljünk Laura apjáról. Se Lauráról, se senkiről, aki a MacGregor nevet viseli. ʹ Akkor beszéljünk Amanda Hollowayről. ʹ Őt nem ismerem, még csak nem is találkoztam vele. Viszont egy kicsit ismertem a férjét, amikor együtt dolgoztunk. Legalábbis egy körzetben ʹ tette hozzá a pontosság kedvéért. ʹ Volt közös ügyük? ʹ Csak egy. Együtt mentünk ki egy hívásra. Jaj, de utálom ezt csinálni ʹ mondta, és végre leült. ʹ Tudja, a rendőrök mindig kiállnak egymás mellett; máshogy nem is dolgozhatnának együtt. Feltétlenül megbízunk egymásban. Kimentünk egy családi veszekedéshez. A szokásos helyzet volt, de a legrosszabb fajta. A férj veri a feleségét, a gyerekek sírnak. Én megfogtam a férfit, Holloway a nőt. A feleség arca vérzett, és a felismerhetetlenségig össze volt verve. És elege lett. Úgy értem, elhatározta, hogy visszaüt. Hogy már nem tud tovább tűrni. Emlékszem, hogy ezt sikoltotta, amikor Holloway visszatartotta͙ és bántotta is ʹ folytatta Royce. ʹ Én a férjjel foglalkoztam: a földön feküdt, és éppen megbilincseltem, amikor hallottam, hogy az asszony felkiált. Láttam, hogy Holloway hátracsavarja a karját ʹ csoda, hogy nem tört el ʹ, és a falhoz taszítja. Mondtam, hogy engedje el, de valami olyasmit válaszolt, hogy ͣmegérdemli ez a kis kurva͟. Meg hogy ͣa férjnek joga van rendreutasítani a feleségét͟. És utána megpofozta visszakézből. A férjet ott kellett hagynom, hogy Hollowayt leállítsam. Royce itt megállt, hogy összeszedje a gondolatait. ʹ Holloway jó, megbízható rendőr hírében állt. A bajtársai kedvelték. Jól végezte a munkáját. Ezt az ügyet úgy zártam le magamban, hogy aznap nyilván volt rá valami oka, hogy így kivetkőzzön magából. De azóta sem felejtem el, hogy nézett, amikor megütötte azt a nőt: láttam, hogy élvezi a helyzetet. És tudom, hogy ha nem lettem volna ott, a dolog rosszabbul is végződhetett volna, így jelentettem az esetet a hadnagyunknak. ʹ Masterson hadnagynak? ʹ Igen. ʹ Holloway aktájában nem esik szó ilyen esetről, amit most elmesélt nekem. ʹ A hadnagy erősködött, hogy felejtsem el. Holloway szerinte csak megvédte magát egy erőszakra hajlamos, hisztérikus nő ellen. És ennyi. Illetve nem: néhány héttel később áthelyeztek. Eléggé zavart a dolog, és végeztem egy kis kutatást. Az áthelyezésem előtti hat hónapban három segélykérő hívás futott be a rendőrséghez Holloway házából. Családi veszekedés. A kollégák kiszálltak. Nem emeltek vádat családon belüli erőszak miatt, és a jelentések sorra valamilyen fiók mélyére kerültek. ʹ Védték a mundér becsületét͙ ʹ mondta Diana elgondolkodva. ʹ Igen. És valószínűleg kihasználta a helyzetet, és verte tovább a feleségét, amikor csak kedve támadt. ʹ Tanúskodna az esetről?
ʹ Ha kell. Ez persze nem változtat a tényen, hogy az asszony eltette láb alól. De talán lehetne korlátozott cselekvőképességre hivatkozni͙ Bár, ha belegondolok, amit mondtam, nem sokat tesz hozzá az orvosi szakvéleményhez, amely szerint az évek során folyamatosan bántalmazták az asszonyt. ʹ A férfi jellemrajzához viszont sokat tesz hozzá, nem beszélve az asszony kétségbeejtő helyzetéről, és a rendőrség cinkosságáról. Amanda hiába kért segítséget. Az életét védte, hiszen senki nem állt a pártjára. ʹ De maga igen. És Laura is. ʹ Igen, és most maga is. Miért? ʹ Mert ezzel esetleg változtathatok az ügy kimenetelén. Pedig már jó ideje úgy gondoltam, hogy nem érdemes megszólalni. És mert tudom, milyen fontos ez az eset Laurának. ʹ Ő pedig magának fontos. ʹ Ő͙ igen, számít nekem ʹ mondta Royce pillanatnyi habozás után. ʹ Ha még egyszer el kell mondanom, amit most előadtam, keressen meg. Most viszont mennem kell. ʹ Nagyon köszönöm, hogy bejött ʹ nyújtott kezet Diana. ʹ Nagyon! Nézte a távozó férfit, és pontosan tudta, mikor nyílik majd ki Caine ajtaja: amint Royce eltűnt a lépcsőn. ʹ Nos? ʹ kérdezte a férje. ʹ Értékes vallomást kapunk tőle a Holloway-ügyben. ʹ Caine-re pillantott. ʹ És szerelmes Laurába, aki viszontszereti. ʹ Diana, hiszen a lányunk még csak͙ még csak͙ ʹ A férfi reményvesztetten dőlt az ajtónak. Diana tökéletesen értette. Megsimította a férje arcát. ʹ Ő akkor és mindig is a lányunk marad. Ezen a tényen semmi és senki nem változtathat. ʹ Tudom, tudom ʹ sóhajtott az ügyvéd. ʹ Azért jellemző Laurára, hogy olyan valakit választ, aki a legszívesebben letörölne engem a föld színéről. Diana nevetve csókolta meg. ʹ És ez lesz az egyik fő ok, ügyvéd úr, amiért meg fogja szeretni a vejét.
10.
Két nappal karácsony előtt Laura felszaladt a Cameron Biztonsági Szolgálathoz vezető lépcsőn. Royce titkárnője szokás szerint nem ült az asztalánál. Laura rövid kopogás után, szinte táncolva lépett be a belső irodába. ʹ Van egy perce, Mr. Cameron? ʹ kérdezte, még mielőtt észrevette volna, hogy a férfi éppen telefonál. Royce bátorítóan intett neki.
ʹ Ha most teljesen biztos benne, újév után azonnal kezdeni tudok. Nem ʹ mondta határozottan, majd még egyszer megismételte, kicsit bosszankodva. ʹ Nem, Mr. MacGregor, azt nem tehetem. Köszönöm͙ nem ʹ mondta harmadszor is, és a homlokát dörzsölve próbálta elriasztani az előbújni készülő fejfájást. ʹ Értem, köszönöm. Igen. Kellemes karácsonyt! ʹ Ez csak a nagyapám lehetett ʹ mondta Laura, amikor Royce végre letette a kagylót. ʹ Az összes Mr. MacGregor közül csak ő hat így az emberre. ʹ Végre eldöntötte, hogy milyen rendszert akar. Vagyis most megint kiválasztott egyet͙ Mintha ezentúl mindig dróton akarna rángatni. ʹ Laurára nézett, és észrevette a lány sugárzó mosolyát. ʹ De te mitől vagy ilyen boldog? ʹ Tulajdonképpen több mindentől. Ma nagyot haladtunk a Holloway-ügyben, Royce. A tegnapi vallomásod nyomán megváltozott az esküdtek hozzáállása. ʹ Jó. ʹ Tudom, hogy neked nem volt valami jó napod, de segítettél. És hallottam egy pletykát, hogy a Belügyminisztérium és a kerületi ügyész vizsgálatot indít Masterson ellen. Végre igazságot szolgáltatnak Amanda Holloway-nek. Áthajolt az íróasztalon, és megcsókolta a férfit. ʹ Köszönöm. ʹ Nem tettem én semmi említésre méltót. Egyébként azt hittem, már úton vagy Hyannis Portba. ʹ Most megyek haza a holmimért. Olyan jó lenne, ha meggondolnád magad, és velem jönnél. Tudod, hogy örülnének neked. ʹ Elgondolkodott egy pillanatra. ʹ És azt is tudom, hogy nagyapa már hetek óta nyaggat, hogy töltsd velünk az ünnepeket. ʹ Hálás vagyok érte, de nem mehetek. És nem is vagyok az a nagy családi rendezvényekre járó fajta. A karácsony pedig a gyerekeknek való. Laura megrázta a fejét. ʹ Még csak fát se állítottál͙ ʹ De hát vetted nekem azt a ronda kis kerámia karácsonyfát. ʹ Az nem ronda, hanem giccses. Az teljesen más. Annyira szerette volna megkérni, hogy tartson vele. Ha megtalálná a megfelelő szavakat, amelyekkel ráveheti, hogy töltse vele a karácsonyt, és a hátralévő életét͙ De mielőtt idejött, elhatározta, hogy elfogadja a férfi döntését, sőt jó képet is vág hozzá. ʹ Egymás kezéből kapkodnak majd téged a családtagok ʹ állt fel Royce mosolyogva. ʹ Valóságos MacGregor-falkák͙ már a gondolattól is rosszul vagyok. Nem is lesz rá időd, hogy hiányozzak neked. ʹ Persze hogy hiányozni fogsz ʹ csókolta meg a lány könnyedén. Kihúzott egy fényes papírba burkolt csomagot a zsebéből, és átnyújtotta. ʹ Mi ez? ʹ Ajándék. Tudod, van ilyen hagyomány͙ Karácsony reggel bontsd ki. ʹ Figyelj, én nem͙ ʹ Royce, mondd szépen, hogy köszönöm, és ennyi. Bár a férfi számára ritka kínos volt ez a pillanat, mosolyra erőltette a száját. ʹ Köszönöm.
ʹ Most pedig mondd, hogy kellemes karácsonyt. ʹ Kellemes karácsonyt, Barbie! ʹ Pár nap múlva találkozunk. Laura kisietett. Biztosan a karácsony közeledtétől ilyen érzelmes. Nem szokott ő sírni͙ Royce ott maradt, ahol volt. A nap kicsit még besütött az ablakon, majd egyre jobban bealkonyult, végül besötétedett. Arra gondolt, hogy nem kerülheti el, hogy szembenézzen magával. Nem tagadhatja tovább, hogy mi történt vele, mi lett belőle. Ráadásul nem is mostanában; valószínűleg akkor történt, amikor először meglátta a lány arcát. Amikor ott állt a konyhában alig öltözötten, és egy konyhakéssel fenyegette. Hogy is ne szeretne bele az ember egy ilyen nőbe? De nem számít, hogy érez Laura iránt. Ezt bizonygatja magának már napok óta. A lány nemcsak egy másik világból való, hanem abban a másik világban is él. Egy elnök unokahúga, egy pénzügyi legenda unokája, örökösnő, ahogyan arra az apja ʹ aki úgy utálja Royce-ot ʹ olyan kíméletlen nyomatékkal rá is mutatott. De ha véletlenül egy pillanatra el is felejtené ezeket a tagadhatatlan tényeket, csak rá kell néznie a lányra: micsoda gyémánt fülbevalója van! Vagy amikor haza kell vinnie, akkor láthatja, hogy a Back Bay-i ház tele van műalkotásokkal és mindenféle értékes, antik berendezési tárggyal. De elég, ha csak az autójáig kíséri, aminek a fenntartása valószínűleg felemésztené az egész évi jövedelmét. Azt az éves jövedelmét, amire akkor tesz szert, ha éppen jó éve van. A lány a Harvardon végzett jogot. Ő a városi főiskolán tanult, de még csak be sem fejezte. Hát hogyan is illenének egymáshoz? Saját magát csapja be, ha csak képzelődik róla. De valami mást is felfedezett az elmúlt hetekben. Most már értette az imádatot, ami Caine MacGregor szemében jelent meg, amikor a feleségéről beszélt. Most már tudta, mitől lesz egy férfi halálosan szerelmes. Megtalálta a neki teremtett egyetlen nőt, és többé nem rendelkezhetett szabadon a szívével. ʹ Felejtsd már el! ʹ mondta az iroda sötét csendjében. ʹ El kell felejteni, és tovább kell lépni! Be kellene zárni az irodát, és hazamenni. Olyan nagy itt az üresség. De a lakásában még rosszabb lesz. Vajon miért nem zavarta ez eddig? Szeretett magányos farkasként gondolni magára. Szeretett a maga ura lenni. De most valami halálos szomorúság szállta meg arra a gondolatra, hogy egyedül kell aludnia. Megdörzsölte az arcát. Azon gondolkodott, vajon mikor lett belőle ilyen anyámasszony katonája. Miért fél kockáztatni? Végül is addig járt a lány után, amíg meg nem hódította. Rámozdult, a lehető leghatározottabban rámozdult. És most meg elengedi, mert attól fél, hogy esetleg nem akarja őt, hogy nem akarhatja őt annyira, mint ő Laurát?! Micsoda csapda! Leejtette a kezét. Nem fog itt üldögélni, és sajnálni magát. Még nem próbált meg mindent. Felkapta a kabátját, és kisietett.
Royce-nak egy dologban biztosan igaza volt. A Hyannis Port-i ház tele volt MacGregorokkal. Zajos MacGregorokkal. A nagy fogadószobában zene bömbölt. A folyosó másik végén lévő zeneszobában
Laura legkisebb unokahúga, Amelia Blade, karácsonyi dalokhoz hasonlítani akaró hangokat igyekezett kiverni a zongorából. Erős, képzett hangja versengett Daniel dübörgő baritonjával. Valahonnan az emeletről férfihangok hallatszottak. Valószínűleg jót vitatkoznak, gondolta Laura. Talán Mac, a legnagyobb unoka, és vagy D. C., vagy Duncan. De mindegy is, hogy ki; a lényeg, hogy jól kiveszekedjék magukat, azután keressenek valami mást, amin megküzdhetnek. Bement a család által előszeretettel csak ͣtrónteremnek͟ nevezett szobába, ahol Daniel a családi eseményekkor tekintélyes méretű székén elnökölni szokott. A sziklákra nyíló, széles ablakok előtt csillogott az ötméteres karácsonyfa, minden kis ágán díszek himbálóztak. Egészen vízkeresztig éjjel-nappal kivilágítva áll majd. Alatta ajándékhegyek. A családi hagyomány szerint éjfél után kezdődik a kisebb fajta zendülésre emlékeztető ajándékbontás, nevetés és az egymás iránti szeretet mindenféle kifejezési formája. ͣSzeretet͟ ʹ gondolta Laura. Akármennyit vitatkoznak, akármilyen hangosak, ezt a házat mindig is a szeretet töltötte be. És milyen rossz arra gondolnia, hogy Royce egyedül tölti a szentestét. ʹ Nem tudom, hogy csinálják ʹ mondta a háta mögött Caine. A lánya vállára tette a kezét, és dörzsölni kezdte. ʹ Minden évben tökéletes fát találnak. Kisfiúkorom óta minden karácsonykor éppen itt állt a fa. És mindig tökéletes volt. ʹ Amikor mi voltunk kicsik, még mielőtt fennmaradhattunk volna éjfélig, mindig lelopóztunk a lépcsőre, és onnan lestük, mikor érkezik a Mikulás a kéményen keresztül. Az apjának dőlt. ʹ Ebből a házból egyetlen rossz emlékem sincs, és csak mostanában jutott eszembe, milyen szerencsés vagyok. Annyira szeretlek titeket! Megfordult, és a fejét apja vállára hajtotta. Caine meghallhatott valamit a lánya hangjában, mert felemelte az állát, és amikor látta, hogy Laura szeme könnyben úszik, hátrasimította a haját. ʹ Mi a baj, kicsim? Mi történt? ʹ Semmi. Valahogy elérzékenyültem, és most itatom az egereket. De hát végül is ilyenek az ünnepek͙ Az hiszem, nem vagyok elég gyakran érzelgős, és nem itatom eleget az egereket. Te vagy az első férfi az életemben, és el akarom mondani neked, hogy tudom, hogy soha, de soha nem hagytál cserben. ʹ Mindjárt én is adok az egereknek͙ ʹ jött Caine zavartba, és magához ölelte a lányt. Nagy dobogással egy csapat MacGregor özönlött le a lépcsőn. Kiabáltak, ugratták egymást, nevetgéltek. ʹ Ian és Julia úgy döntöttek, elérkezett a hócsata ideje. ʹ Laura még egyszer magához szorította apját. ʹ Ami ugye megint csak régi családi hagyomány. ʹ Benne vagy? ʹ Hát persze! Laura hátrahajtotta a fejét, és Caine-re nevetett. ʹ Lenyomjuk őket. Átadod a hadüzenetet, amíg összeszedem magam? ʹ Hajrá! ʹ csókolta meg a férfi a lánya orra hegyét. ʹ Te sem hagytál soha cserben engem, Laura. Büszke vagyok rád. ʹ Hiába, a jó vérvonal ʹ mosolygott a lány.
Caine kiment, és Laura hamarosan hallotta, hogy a zűrzavart túlkiabálva havas háborúra hívja az Amerikai Egyesült Államok korábbi elnökét. A lány egy pillanatra leült nagyapja székének a karfájára. Mindjárt kimegy, hogy csatlakozzon a többiekhez, de most még egy kicsit egyedül szeretne maradni. Kíván valamit a karácsonyfa alatt, gondolta, mint amikor kislány volt. Felnőtt kívánságát, reményét küldené az égbe, hogy bárcsak egy nap, egy havas karácsonyestén a szeretett férfi ebben a szobában, itt állna mellette. ʹ Laura! Meglepve kapta fel a fejét, és egy zavart pillanatig az hitte, álmodik, majd felderült az arca. ʹ Royce! Hát mégis meggondoltad magad? Ez olyan csodálatos! ʹ A férfihez szaladt, és megfogta a kezét. ʹ Jaj, hogy megfagyott a kezed! Hol hagytad a kesztyűdet? Add a kabátod, és menj, melegedj meg a kandallónál! ʹ Beszélnem kell veled. ʹ Tessék! Továbbra is mosolygott, de a pillantása megkeményedett. A férfi válla fölött kinézett az ajtón. Ugyanannyi családtag volt a folyosón, mint pár perce, de most valahogy mindenki elhallgatott. ʹ A családom͙ ʹ kezdte a lány. ʹ Kérlek, most még ne mutass most be a félmilliónyi MacGregornak! Legfeljebb, majd ha már beszéltünk. ʹ Rendben. Végignézett az érdeklődő arcokon. ʹ Kifelé! ʹ rendelkezett, de nem várta meg, hogy engedelmeskednek-e. Becsukta az ajtót, és Royce-ot magával húzta a tűzhöz. ʹ Ne aggódj, egy párral már találkoztál, a többieket meg egy-két nap alatt megismered. ʹ Nem tudom, maradok-e. ʹ De akkor͙ ʹ Lehet, hogy ha elmondom, amit akarok, már nem látsz majd szívesen. Laura gyomra remegni kezdett, de megpróbált nem törődni vele. ʹ Legalább a kabátod vedd le, és hadd töltsék egy kis forralt bort! Vagy inkább konyakot kérsz? ʹ Igen, az jó lesz. Mindegy. Köszönöm. ʹ Royce levette a kabátját, amíg Laura az italért ment. ʹ Micsoda fenyőfa! ʹ Hát, ez nem kerámia͙ ʹ Poharat nyomott a férfi kezébe, és koccintott vele. ʹ Örülök, hogy eljöttél. ʹ Azt majd meglátjuk. Laura úgy gondolta, jobb, ha leül. Szórakozottan belehuppant Daniel székébe. Royce csak nézte. A lány a hatalmas székben ahelyett, hogy eltörpült volna, inkább királynői nagyságra emelkedett. Egy uralkodó, aki hamarosan döntést hoz. De azért előbb az alattvalónak is lesz egy-két szava hozzá. ʹ Ha bánt valami ʹ közelítette meg Laura óvatosan a témát ʹ, jobb, ha kimondod. ʹ Persze, könnyű azt kérni. A férfi fel-alá kezdett járkálni. Hirtelen eszébe jutott, hogy nem is szereti a konyakot, ezért le is tette a poharat.
ʹ Nekem kellett idejönnöm, és behatolnom az ellenséges területre. A lány elnevette magát. ʹ Ellenséges terület? ʹ Apád gyűlöl. ʹ Jaj, Royce, dehogyis! Ő csak͙ ʹ Nem érdekes ʹ szakította félbe a férfi, és tovább rótta a szobát. ʹ És miért is ne gyűlölne? Nem jártam a Harvardra, nincs házam, kiugrott zsaru vagyok egy küszködő vállalkozással, ugyanakkor a lányával alszom. A helyében már szép csendesen eltétettem volna egy ilyen ellenfelet láb alól. ʹ Apám nem sznob. ʹ Nem mondtam, hogy az. De a tények attól még tények maradnak. Ez a valóság. És még ha mindezt figyelmen kívül hagyjuk is, ott van a megegyezésünk. ʹ Milyen megegyezés? Royce megrázta a fejét, lépett kettőt, megállt, és a lányra nézett. ʹ Én most͙ nekem most͙ kérek egy percet! Az egyik ablakhoz ment. A hatalmas gyepen már legalább fél tucat ember hógolyózott. ʹ Én nem tudok semmit az efféle családokról. A miénk nem ilyen. ʹ Szerintem a mi családunk bárkiéhez képest különcnek számít. ʹ Nem vagyok csóró ʹ folytatta a férfi, szinte magának beszélve. ʹ A cégem nem veszteséges. Tudom, mit csinálok. ʹ Visszafordult az ablaktól, de nem tudott egy helyben megállni. ʹ Nem érdekel a pénzed. Semmit nem számít nekem, hogy öt dollárod van, vagy ötmillió. Laura most már semmit nem értett. Sem azt, amit Royce mondott, sem azt, hogy miért ilyen boldogtalan, dühös, és bármilyen szokatlan is ez nála, miért ideges. ʹ Sohasem gondoltam máshogy. ʹ Csak, hogy tudd. ʹ Elgondolkodott, majd megrázta a fejét. ʹ El tudom tartani magam. Majdnem egész életemben megálltam a magam lábán. Tudom, hogy többhöz vagy szokva, és nem bánom. Meg kell kapnod, amihez hozzá vagy szokva. ʹ Jó. Örülök, hogy egyetértünk. Laura felállt. ʹ Royce, nem térnél a lényegre? ʹ Már majdnem ott vagyok ʹ csillant meg vészjóslóan a férfi szeme. ʹ Azt hiszed, olyan könnyű? Egyáltalán nem terveztem͙ Soha nem akartam ezt. Megállt a lánnyal szemben, és dühösen rámeredt. ʹ Jobb, ha ezt tisztázzuk, Barbie! Én soha nem akartam ezt! ʹ Mit? ʹ Hogy ne legyen egyetlen napom anélkül, hogy tele ne lenne veled a fejem. Hogy utánad nyúljak éjszaka, amikor nem is vagy ott. Hogy ne bírjam ki, hogy nem hallom a hangodat, legalább telefonon. Hogy szerelmes legyek beléd. ʹ Szerelmes? Belém? ʹ ismételte Laura, és lassan visszasüllyedt a székbe. ʹ Szerelmes vagy belém?
ʹ Hallgass végig, légy szíves! Tudom, hogy érzel valamit irántam, különben hozzád sem érhettem volna. Lehet, hogy testi vonzalomként kezdődött, de nálam ez már több ennél. Nagyon sokkal több, és ha esélyt adnál͙ ʹ Royce͙ ʹ A fenébe, Laura, hallgass végig! ʹ Royce-nak odébb kellett lépnie a lánytól, hogy folytatni tudja. Úgy érezte, mintha három emelet magasságban valami kifeszített kötélen egyensúlyozna. ʹ Nagyon jó nekünk együtt, és tudom, hogy boldoggá tehetnélek ʹ fordult hirtelen vissza Royce. ʹ És a nagyapád is az én oldalamon van. Laurát már egészen eltöltötte a melegség, de most mintha hideg vízzel öntötték volna nyakon. ʹ Ez a lehető legrosszabb érv. ʹ Pedig ez is mellettem szól. Ha ő úgy gondolja, elég jó vagyok neked, akkor én miért ne gondolhatnám? ʹ Elég jó nekem ʹ ismételte a lány dühösen. ʹ Igen. Becsületes ember vagyok, és kitartó. És szeretlek. Mindent szeretek benned. És még a családoddal is megpróbálnék jóban lenni. Ennél igazán nem várhatsz többet. Kihúzott egy kis dobozt a zsebéből. ʹ Ezt neked hoztam ʹ nyújtotta a lánynak. Laura elvette, kicsomagolta, és visszatartott lélegzettel kinyitotta. Úgy érezte, egészen eddig hullámvasúton ült, de az most végre felfelé tart, annyira, hogy a szíve majd kiugrik. A sötétvörös rubint csábítóan csillogott az aranykarikán. ʹ Úgy gondoltam, a gyémántot túlságosan közhelyesnek tartanád ʹ mondta a férfi. ʹ Kettőnkhöz ez illik. ʹ Akkor most megkéred a kezemet, Royce? ʹ Laura maga is csodálkozott, hogy a kérdést ilyen szelíden, minden remegés nélkül ki tudta mondani, amikor pedig a szíve már valahol a csillagok között verdesett. ʹ Gyűrűt adtam neked, vagy nem? ʹ Igen, az biztos. És milyen gyönyörűt. ʹ Az ékszerről a férfi szemébe nézett. ʹ Mi a baj? Nem elég szép? ʹ Bolond vagy. Én csak várok. ʹ Te vársz? Én várok. A lány felsóhajtott. ʹ Rendben, akkor próbáljuk meg! Én sem terveztem, és én sem akartam. Nem így állapodtunk meg. De szerelmes vagyok beléd. Royce már éppen új érvvel akart előállni, de a torkán akadt a szó. ʹ Tessék? Hogy mondtad? ʹ Hallgass már végig, légy szíves! Nagyon élvezte a helyzetet. Hátradőlt a széken, és a férfinak nyújtotta a kezét. ʹ Rendkívül vonzó férfi vagy. Saját vállalkozást vezetsz, és bár nyilvánvaló, hogy egyes esetekben alulértékeled magadat, egészséges az énképed és okos is vagy. Összezárta az ajkát, és elgondolkodva bólintott.
ʹ És jó vérvonalat hoznál a családomba. Azt hiszem, ha használhatom az imént elhangzott, ostoba kifejezést: elég jó vagy nekem. ʹ Szeretsz. ʹ Royce csak ennyit tudott kinyögni. Laurának hirtelen eszébe jutott, hogy ekkora előnye már soha, az egész hosszú, együtt töltendő életükben nem lesz Royce-szal szemben. ʹ Igen, a lehető legszerelmesebb vagyok beléd, Royce. És egészen idáig tartottam magam. Kétségbeesve próbáltam elfogadni, hogy te viszont nem szeretsz. De mivel mégis, ez így egészen más. És ha lett volna annyi eszed, hogy feleségül kérj ahelyett, hogy hozzám vágsz egy ilyen dobozt, akkor igent is mondtam volna. A férfi csak nézett rá, de lassan megértette a választ, és a hullámvasút vele is elindult felfelé. ʹ Pedig még volt egy csomó, jobbnál jobb érvem. ʹ Végighallgassam? ʹ Nem. ʹ Royce felsóhajtott. ʹ De nem térdelek le. ʹ Ne is! ʹ Laura felállt, és visszaadta a dobozt. ʹ De azért próbáld meg újra! A férfi rájött, hogy nem is olyan nehéz dolog a leánykérés, amikor a szavak a szívéből jönnek. ʹ Szeretlek, Laura. Megérintette a lány arcát, és mélyen a szemébe nézett. ʹ Szeretlek. Veled akarok élni, családot akarok veled. A következő hatvan karácsony reggel melletted akarok ébredni. Leszel a feleségem? ʹ Jaj, ez most nagyon jól sikerült! A lánynak most először tolult könny a szemébe. ʹ Akkor most kérem a gyűrűmet, és légy szíves csókolj meg! És akkor tényleg minden tökéletes lesz. ʹ De először mondj igent. ʹ Igen. Fenntartás nélkül. Laura a férfi karjába vetette magát, és megcsókolta. Minden tökéletes volt. ʹ Úgy örülök, hogy rád találtam. Pedig nem is kerestelek. Csak kívántalak. Az első könny akkor pottyant ki a szeméből, amikor Royce az ujjára húzta a gyűrűt. ʹ Pár perce pedig azt kívántam, bár itt lennél, és a vágyam máris teljesült. ʹ Teljesült ʹ súgta a férfi. Ekkor kinyílt a bejárati ajtó, és hallották, hogy többen is a szoba felé dübörögnek. ʹ Kezdődik az ostrom. ʹ Imádni fognak ʹ nevetett Laura, és megsimogatta a vőlegénye arcát. ʹ Hiszen én is imádlak. És ugyebár az öreg MacGregor amúgy is a te oldaladon van. Csillogó szemmel hajolt a férfihoz. ʹ Akkor most menjünk, és közöljük vele! Máskor azt mondanám, hadd szenvedjen még egy kicsit, de hát ma karácsony van. És nem adhatunk neki nagyobb ajándékot, mint hogy elismerjük: igaza volt. Daniel Duncan MacGregor magánemlék
irataiból ͣEgy férfinak a családja a legnagyobb kincse. Ugyanakkor komoly felelősség is, és én soha nem haboztam teljesíteni a szeretteimhez kapcsolódó kötelességemet. Férjhez ment a legidősebb unokám. És micsoda gyönyörű menyasszony volt! Hogy sugárzott a hosszú, fehér ruhájában, és milyen jól mutatott a nagyanyja fátyla a ragyogó, fekete haján! Magamhoz kellett ölelnem Annámat, úgy elgyengült. A nők mindig sírnak az esküvőkön. Számomra ez volt életem egyik legörömtelibb, legbüszkébb pillanata. Persze Caine fiam, az örömapa is sugárzott a boldogságtól, amikor Laurát az oltárhoz kísérte, és átadta leendő férjének. A férfinak, akit én választottam ki számára. De erről egy szót se többet! A gyerekek néha barátságtalanul fogadják, és (hallottam!) valami «kavarásnak» tartják az általam nyújtott családfői segítséget. Pedig minden az ő érdekükben történik. És azon a tökéletes, tavaszi napon csak álltam és figyeltem az elégedetten vigyorgó fiamat, hogy milyen kedélyes hátba veregetésben részesítik egymást a frissen sült unokavejemmel. És nem tagadom, könnyet csalt a szemembe, amikor Ian a menyasszony fivéreként pohárköszöntőt mondott az ifjú párra. Micsoda boldog nap volt ez a MacGregor-törzs számára! Feladat teljesítve. Laura és Royce boldog lesz, és remélhetőleg hamar sok dédunokával látják el a nagymamát. Anna máris azt számolgatja, mikor lehet dédi belőle. És most elkezdhetek az én drága Gwenemmel foglalkozni. Az a leányzó olyan szép, mint valami hercegnő. Egyenes, komoly és romantikus. És a feje͙ A Jóisten annyi észt adott neki, amennyit az ember ki sem nézne egy ilyen szép lányból. De ő is olyan, mint a nagyanyja, és nem akarja észrevenni, hogy férfi kell mellé, és előbb-utóbb még gyerekek is. Megint csak nekem kell megfelelő párt találnom neki. De már meg is van. Okos és nemes szívű. Ennél kevesebbel nem is szabad beérnem Gwen számára ʹ és a világért nem hagynám, hogy olyat válasszon, aki nem ér fel hozzá. Egy kis időbe telik majd, de nem vagyok késésben. Aki annyi évet tudhat maga mögött, mint én, az tudja, hogy mindig ki kell várni a megfelelő pillanatot. Tudok én még türelmes lenni! Kell egy pár hónap, hogy előkészítsem a dolgot. Ha az ember tartósat akar alkotni, akkor ahhoz jó erős alapok kellenek. A becslésem szerint Gwenem karácsonyra már tervezgetni fogja az esküvőjét. És még csak köszönetet sem várok a közreműködésemért. Természetes, ha egy férfi eligazítja az övéi sorsát. Amire persze semmi szükség nem lenne, ha ők maguk is ilyen jól tudnák, mi a jó nekik.͟
Gwendolyn
1.
ʹ Háromra! Egy͙ kettő͙ három! ʹ Gwen és a sürgősségi csapat a hordágyról a vizsgálóasztalra emelte a kilencvenkilós férfi beteget. Összeszokottan, együtt mozdulva, látható erőfeszítés nélkül. ʹ Intubálja, Miss Clipper! ʹ Gwen tudta, hogy a negyedéves medika nemcsak lelkes, de ügyes is. Mégis minden mozdulatát figyelte, miközben a traumatológia főnővére levágta a véres, darabokban lógó farmert az eszméletlen emberről. Gwen figyelte a vitális jeleket, és utasításokat adott a többieknek, de közben sebesen járt a keze is. ʹ Ezek a motorosok͙ ʹ mondta fejcsóválva. ʹ Túl sokat kockáztatnak. ʹ De legalább volt rajta bukósisak. ʹ Audrey Clipper megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor a tubus a helyére került. ʹ Bent van. ʹ Páncél is kellett volna rá. Vérgázt kérek, és toxikológiai vizsgálatot. A szag alapján valószínűleg bulizott. ʹ Gwen megigazította a védőszemüvegét, és elkezdett dolgozni a férfi lábán. Gyorsan kellett cselekednie, közben mind a keze, mind az agya higgadt és biztos maradt. A bal lábon seb futott a térdtől a bokáig; kilátszott a törött csont. Stabilizálnia kell a beteget, hogy mehessen a műtőbe. Gyorsan, hatékonyan. Hogy túlélje. A szomszéd szobában lévő nő tovább sírt. Dobhártyaszaggató hangon hívta újra és újra Johnnyt. ʹ Ennek a Johnnynak szól? ʹ kérdezte Gwen, és a két helyiséget elválasztó üvegablakra pillantott. ʹ John Petreski, huszonkét éves ʹ mondta az egyik beteghordó. ʹ Rendben. Úgy dolgozzunk, hogy a születésnapján már táncolhasson! Lynn, hívd a műtőt, és mondd el, mit viszünk! Fyne, figyelj rá egy kicsit, amíg megnézem ezt a síró nőt! Átsuhant a lengőajtón; közben ledobta a köpenyét és a kesztyűjét. ʹ Mi van itt? ʹ kérdezte, és közben már vette is fel a tiszta védőöltözéket.
ʹ Zúzódások, repedések. Várjuk a röntgent. Vállficam ʹ próbálta a gyakorló orvos túlkiabálni a hisztérikus nőbeteget. ʹ Mi a neve? ʹ Tina Bell. ʹ Tina ʹ hajolt Gwen a nő fölé, hogy megragadja a figyelmét. ʹ Tina, nyugodjon meg. Hadd segítsünk! ʹ Johnny! Johnny meghalt! ʹ Nem. ʹ Nem is rezdült, amikor a fiatal nő fájdalmasan megmarkolta a karját. ʹ Megy a műtőbe. Rendbe fogjuk hozni. ʹ Megsérült. Nagy baja van. ʹ Megsérült, és most rendbe hozzuk. De most szükségem van a segítségére, Tina. Mennyit ivott a barátja? ʹ Csak egy-két sört. ʹ Tina könnyei végigszántottak a piszkos, izzadt arcán. ʹ Johnny! ʹ Csak kettőt? Tudnunk kell a kezeléshez. ʹ Lehet, hogy hatot-hetet. Nem tudom. Nem szoktam számolni. Gwen túl sok ilyet hallott már ahhoz, hogy felháborodjon. ʹ És használt drogot? Mondja meg nyugodtan, Tina. ʹ Hát, elszívtunk egy-két jointot. Maximum kettőt. Johnny! Branson Maguire az ajtó ablakán át nézte a jelenetet. Az összehangolt mozdulatok, a különleges öltözék és a fények valami sajátságos balettra emlékeztették. A rivaldafény a finom csontú, szőke nőre esett a hihetetlenül ronda, borsózöld műtősruha fölé vett átlátszó műanyagköpenyben. A szemét nem látta a fél arcát takaró, széles védőszemüvegtől. De tudta, dr. Gwendolyn Blade, a csodagyerek örökösnő, a félvér szerencsejátékos és egy másik örökösnő lánya, a MacGregor-ivadék hogy néz ki. Látta már Gwent a komoly és a bulvárlapokban, a tévében, a nagybátyja kampánya során, és akkor is, amikor az ország legfontosabb házában lakott. És látta a fényképét a többi rokonéval együtt a ͣNagy͟ Daniel MacGregor, a birodalomépítő hatalmas íróasztalán. Bár Branson jó megfigyelőnek tartotta magát, elcsodálkozott, hogy a nő avárakozásával ellentétben ilyen͙ törékeny. Tündérszárny és fátyolruha illett volna hozzá, nem ez a véres köpeny. Inkább úgy nézett ki, mint aki megkérdezi a szegény legénytől, hogy mi a három kívánsága, nem úgy, mint aki megmenti egy ilyen ember életét. Meg a drogos barátnőjéét. A lány táncosnőként mozgott a vizsgálóasztal körül. Mozdulatai kecsesek, ugyanakkor hatékonyak is voltak. Vöröses-szőkés haja csak úgy csillogott az erős fényben. Csibészesre volt vágva, tépett frufruval. Vajon ilyen a stílusa, vagy így célszerű? Érdekes lenne megtudni. Branson a kezét a szürke vászonnadrágja zsebében nyugtatva figyelte a lányt, és ami körülötte történt. Ehhez értett a legjobban: a megfigyeléséhez. És volt türelme kivárni, amíg történik valami. Gwen észrevette, hogy nézi valaki az ablak mögül. A férfi sötétszőke haja a tengerészkék pulóver kivágásáig ért. A hűvös, szürke szempár mintha nem pislantott volna, a száj mosolytalan. Mintha valami jelentősége lenne annak, hogy ott áll ʹ de Gwennek most nem volt ideje ezen töprengeni.
De amikor mindkét betege állapotát rendezte, és további kezelésre küldte őket, az a férfi még mindig ott állt, és megállította a kifelé tartó doktornőt. ʹ Dr. Blade? Gwendolyn Blade? A férfi elmosolyodott furcsa, ferde mosolyával. És Gwen látta, hogy tévedett. A szeme nem is hűvös, hanem meleg, füstös, mint a hangja. ʹ Én vagyok. Segíthetek? ʹ Igen, ezért jöttem. Branson Maguire vagyok. Kezet fogtak. A férfi erősen megszorította a doktornő kezét, és nem engedte el. ʹ Igen? ʹ kérdezte Gwen. ʹ Jaj! ʹ mosolyodott el Branson kedvesen, szerényen. ʹ Ennyit a hírnevemről. Gondolom, nincs sok ideje olvasni. A lány fáradt volt, és szeretett volna leülni öt percre, hogy megigyon egy kávét. És szerette volna végre visszahúzni a kezét. ʹ Sajnálom, Mr. Maguire, nem tudom͙ ʹ De miközben kiszabadította a kezét, beugrott neki. ʹ De igen. Matt Scully nyomozó a bostoni rendőrségtől. Olvastam a róla szóló könyveket. Érdekes alak. ʹ Scully és én jól együttműködünk. ʹ Örülök. De most sajnos nincs időm detektívregényekről beszélgetni, úgyhogy, ha nem bánja͙ ʹ Levendula. ʹ Tessék? ʹ A szeme. ʹ Mélyen a lány szemébe nézett. Mástól sértő lett volna ez a bámulás, de tőle valahogy͙ ʹ Azon gondolkodtam, vajon a fény teszi-e. De nem kék, hanem levendulaszínű. Gwen most már bosszankodott. ʹ Az útlevelem szerint kék. De most, mint mondtam, sietek. ʹ Nem kettőkor végez? Már majdnem három óra. A lány hátralépett. A családjának köszönhetően sokszor kényszerült már a nyilvánosság elé, de most, köszönte, nem kért belőle. Fagyosan szólalt meg. ʹ Honnan tudja a beosztásomat? Szóval a tündér ilyen hideg is tud lenni! ʹ Azt hiszem, nem tudta, hogy jövök. ʹ Miért, honnan kellett volna? ʹ Gwen a szeme sarkából figyelte, ahogy Tinát kigurítják a kezelőből. ʹ Doktornő! Doktornő! Johnnyval akarok lenni. Johnnyval kell lennem. ʹ Bocsásson meg! ʹ fordult el Gwen Bransontól, hogy a siránkozó lányhoz lépjen. A férfi nem hallotta, mit mond, de a hangját igen. Megint meleg, megnyugtató, tündéri hangon beszélt. A hordágyon fekvő nő egyre csendesebben sírt, majd bólintott. ʹ Doki, maga aztán tudja, hogy kell beszélni a betegekkel ʹ mondta Branson a visszatérő lánynak. ʹ Azt mondta, hogy megbeszéltünk valamit ma délelőttre? ʹ A nagyapjával. Azt ígérte, szól önnek. ʹ Nagyapával? Kávé ʹ jelentette ki Gwen egy kis gondolkodás után. ʹ Jöjjön velem.
Fehér köpenye meglibbent, ahogy megfordult, és határozott léptekkel elindult a folyosón. Balra fordult, belökte az ajtót, és belépett az orvosi pihenőbe. Branson igyekezett mindent megjegyezni: a fakó színeket, az olcsó székeket, az agyonhasznált öltözőszekrényeket, a hangosan zakatoló hűtőszekrényt, az állott kávé szagát, ami azonban nem tudta teljesen elnyomni a kórházszagot. ʹ Barátságos hely. ʹ Kér kávét? ʹ Köszönöm. Tej nélkül. Gwen levette a kávéskannát a melegítőlapról, és megtöltött belőle két eldobható poharat. És mivel tudta, hogy milyen íze van ennek a kávénak csúfolt löttynek, jól megcukrozta a sajátját. Branson belekortyolt a kávéba, és elfintorodott. ʹ Még jó, hogy kórházban vagyunk. Ugye itt van gyomormosás? ʹ A kedvenc beavatkozásom. Le kell ülnöm. ʹ Meg is tette. Keresztbe vetette a lábát, és megmozgatta a lábujjait lapos sarkú, kényelmes cipőjében. ʹ Ide figyeljen, Mr. Maguire. ʹ Szólítson Brannek! ʹ Figyeljen ʹ ismételte a lány. ʹ Sajnálom, hogy félrevezették. A nagyapám͙ hát nem valami egyszerű eset. ʹ Még soha nem találkoztam hozzá fogható emberrel. Gwen elmosolyodott. Bran mellette ült az ütött-kopott kanapén, így jól látta, hogyan lágyul meg a tekintete. ʹ Igen, nagyon különleges ember. És nem hajlandó változtatni a szokásain, a módszerein és a céljain. Biztos vagyok benne, hogy maga nagyon kedves ember, és mint mondtam, szívesen olvasom a történeteit. De az ajánlkozását el kell utasítanom. ʹ Aha. ʹ Hogy időt nyerjen, Branson óvatosan ivott még egy kis kávét. ʹ Milyen ajánlatomat? ʹ A társkeresésit. ʹ A lány hosszú, karcsú, festetlen körmű ujjával végiggereblyézte a haját. ʹ Nagyapa úgy gondolja, hogy a kórházon kívül nem eleget forgók emberek között. Pedig nekem így felel meg. Most nem nagyon foglalkoztatnak a férfiak. ʹ Tényleg? ʹ Branson egyre kíváncsibb lett. Kényelmesen hátradőlt, és alaposan szemügyre vette a doktornőt, aki igazán nem úgy festett, mint aki szűkölködik férfitársaságban. ʹ Miért? ʹ Mert másodéves sebészgyakornok vagyok, és mert más dolgok foglalkoztatnak. És mertʹ csattant fel váratlanul ʹ nem azzal akarom tölteni a szabadidőmet, akit a nagyapám néz ki nekem. Mellesleg maga se úgy néz ki, mint aki arra szorul, hogy egy kilencvenéves bácsika hajtson föl neki nőket. Akkor ezt most megpróbálom bóknak venni ʹ jegyezte meg Branson pillanatnyi hallgatás után. ʹ Úgyhogy: köszönöm a bókot. Elmosolyodott, és Gwen nem tudta nem észrevenni, hogy a szája sarka körül gödröcske alakul ki. ʹ Nem akartam a doktornőt randevúra hívni, de azt hiszem, most már meg kell tennem. Csak hogy ne sérüljön az önérzetem. ʹ Nem akart? ʹ A lány hirtelen zavarba jött. Rájött, hogy halálosan fáradt. Hiába, a dupla műszak az dupla műszak. ʹ Hát akkor miért van itt? ʹ Kutatok ʹ mosolyodott el a férfi kedvesen. ʹ Legalábbis szeretnék. Új könyvbe kezdek, és ehhez meg szeretném ismerni a kórházak működését, és nem utolsósorban a légkörüket. Színek, beszédmód, helyzetek, meg minden ilyesmi. Daniel bácsi mondta, hogy maga biztosan segít. Hagyja, hogy egy-két hétig itt lábatlankodjam, és kérdésekkel nyaggassam.
ʹ Értem. ʹ Gwen a kanapé támlájára hajtotta a fejét, és becsukta a szemét. ʹ Hát ez nagyon kínos. ʹ Szerintem pompás. Belevágjunk? Elmegyünk valahová, ahol rendes kávét adnak, szerelmeskedünk, összeházasodunk, születik három gyerekünk, és veszünk egy nagy házat és egy ronda kutyát? A lány kinyitotta a szemét, és halványan elmosolyodott. ʹ Kösz, nem. ʹ Rendben. Akkor kihagyjuk a kávét. Rugalmas vagyok. De a házasság előtti összebújáshoz ragaszkodnék, ha nem bánja. A lány mosolyogva, fáradtan felsóhajtott. ʹ Most megnyugtat vagy kicsúfol? ʹ Amelyik tetszik. ʹ Branson letette a kávéspoharát. Érezte, hogy hatni kezd a koffein, de úgy gondolta, nem éri meg az elszenvedett gyomorkárosodást. ʹ Maga gyönyörű, Gwendolyn. Ezt azért szeretném tisztázni, hogy ha a végén mégis megpróbálok kikezdeni magával, ne gondolja, hogy csak azért teszem, mert jó pontokat akarok szerezni az öregnél. A lány mosolya nem hervadt le, de a tekintete megélesedett. ʹ Nem ritka, hogy aki ͣki akar kezdeni velem͟, később orvosi kezelésre szorul. Csak azért szeretném tisztázni, hogy legyen ideje megnézni, mire szól a biztosítása. Branson elgondolkodott. ʹ Rendben. Akkor maradjunk a kutatásnál. Hajlandó segíteni? Pár hétig itt maradnék a sürgősségin. Nem leszek az útjukban. Akkor teszem fel a kérdéseimet, amikor legkevésbé zavarom magát és a kollégáit. Megpróbálok felvázolni néhány történetet, és megkérem, segítsen valósabbá igazítani őket. Vagy megvétózni, amelyik reménytelenül kezdetleges. Gwen már nem tudott másra gondolni, mint a párnájára, takarójára, és egy csendes, sötét szobára. ʹ Nézelődjön, ha akar. De gondolom, ha tiltakoznék, úgyis a főnökömhöz fordulna. Sőt, valójában nyilván ezzel kezdte. A nagyszüleim meglehetősen jóban vannak a kórház irányításával. ʹ Ha nem akar együttműködni velem, megyek egy másik kórházba. Boston nagy város. ʹ Udvariatlan voltam. Fáradt vagyok. ʹ Megdörzsölte a halántékát, és próbált udvarias lenni. Elvégre ez a pasi nem tehet róla, hogy milyen nehéz napon van túl. ʹ Szívesen segítek a munkájában, csak ne akadályozzon minket a mienkben. Válaszolok minden kérdésére, amikor ráérek, és megkérem a munkatársaimat, hogy ők is így tegyenek, amíg nem megy az ellátás rovására. ʹ Nagyon köszönöm. És ha a végén meghívom vacsorára, vagy apró, ízléses ajándékkal köszönöm meg az együttműködését, fog bántani? ʹ Igyekszem majd uralkodni magamon. A következő három héten egyébként éjszakás leszek. ʹ Semmi gond. Szeretem az éjszakát. ʹ A lányra nézett. ʹ Maga teljesen kimerült ʹ mondta, és meglepve vette észre, hogy a legszívesebben az ölébe húzná, hogy végre kialudja magát. ʹ Hazavihetem? ʹ Van autóm. Branson szigorúan nézett Gwenre. ʹ Hány autóst foltozott már össze, aki elaludt vezetés ͻ közben? ʹ Igaza van. Itt alszom. ʹ Ahogy gondolja. ʹ A férfi felkelt. A lány alig tudta nyitva tartani a szemét. Mintha az alatta lévő árok azalatt is mélyült volna, amíg beszéltek. ʹ Nyolc nyugalmas órát kívánok, doki. Holnap jövök. Kifelé indult, de azután mégis visszafordult. ʹ Egy fontos részlet: a biztosításom mindent fedez.
Kilépett a folyosóra, hajnali három volt, és kivételesen egyetlen beteg sem várt odakint. Kifelé menet megjegyezte, hol a felvételi pult, hol vannak a számítógépek, és hogy milyen nyikorgó hangja van a cipőjének a gumipadlón. Amikor az utcára ért, a haját az arcába csapta a nedves, hideg novemberi szél. Előszedte a kulcsát. Még egy fontos részlet, doktornő. Ki nem akarna kikezdeni magával?! Bemászott veterán sportkocsijába. Elindította a motort, és egy pillanatig elégedetten hallgatta a motor zúgását. Nincs is jobb, mint egy jól beállított masina. És Gwendolyn Blade tündér-királykisasszony kinézete is jól működő gépezetet takar. Bekapcsolta a CD-lejátszót, és vele együtt dúdolta a Verdi-dallamot. És hazafelé menet belekezdett egy olyan terv kidolgozásába, amire még a ͣNagy͟ Daniel MacGregor is büszke lehetett volna.
2.
Gwen reggel tíz után nyitotta ki a Back Bay-i ház ajtaját. Gyér, jeges eső szemerkélt; alig várta, hogy beléphessen. Nem köszönt; tudta, hogy Julia, az unokatestvére elment, hogy megmutasson egy házat valakinek, másik lakótársa, Laura MacGregor pedig már hónapokkal korábban elköltözött, amikor hozzáment Royce Cameronhoz. Gwennek még mindig hiányzott. A három lány éveken át együtt lakott, és előtte is állandóan együtt voltak, először a kollégiumban, aztán az albérletben, utána meg különféle, Julia által felújított házakban. Gwen nagyon örült, hogy Laura megtalálta a boldogságát, de néha nem bánta volna, ha hazaértekor hallja az unokatestvére inkább magabiztos, mint dallamhű éneklését. A korlátra tette a kabátját. Az egész délután az övé! Rengeteg mindent szeretne csinálni. Például elterülni a fürdőkádban. De nem. Először eszik. A nyakát dörzsölve indult a konyhába. Így jár, aki a pihenő kanapéján alszik ahelyett, hogy keresne magának egy ágyat. A műszakja előtt majd megkéri az egyik gyógytornászt, hogy masszírozza meg a nyakát és a vállát. Megérezte a rózsaillatot, még mielőtt meglátta volna a virágcsokrot. Legalább három tucat hófehér, sudár virágszál nyújtózkodott egy gyönyörű kristályvázában. Julia egyik udvarlója küldhette, gondolta, és mélyen beszívta az illatukat. Romantikus alkat volt, és mindig mélyen hatottak rá a rózsák és a nagyvonalú gesztusok. A hűtőhöz lépett, de nem sok jóban reménykedett. Mióta Laura elköltözött, a gép általában üresen tátongott. Amíg együtt laktak, az a mondás járta közöttük, hogy Julia soha nem eszik, Laura viszont folyton nassol, Gwen pedig csak akkor eszik, ha a sült galamb a szájába repül.
Különösebb lelkesedés nélkül elővett egy doboz joghurtot, és megnézte a lejárati idejét. Végül is savanyított tejtermék; mit számít az az egy hét͙ Becsukta a hűtőszekrény ajtaját, és levette róla Julia üzenetét. Leült, hogy elolvassa, amíg elfogyasztja a sovány reggelit. Vagy tízórait. Vagy ebédet. Gwen! Gratulálok a csokorhoz. Nem is tudtam, hogy van egy titkos életed is. Ne félj, majd kikérdezlek! Hallgasd meg az üzenetrögzítőt, Nagyapa keresett. Meg valami Bran nevű, vonzó hangú fickó. Ő fosztotta ki a virágboltot? Hatra jövök. Vagy nem. Jules. Gwen meglepve olvasta újra a levelet, majd a virágokra nézett. Hogyhogy elsőre nem vette észre a névjegyet is? Levette, és elgondolkodva ütögette a tenyeréhez, majd vállat vonva kinyitotta az apró borítékot. Gondoltam, ez illik Magához. Előre is köszönöm a segítséget. Bran. ʹ Jaj! ʹ Jóleső borzongás futott végig rajta. ʹ Nekem küldték ʹ mondta ki hangosan, és a csokorba hajolva még egyszer mélyen beszívta a virágillatot. De hamar magához tért. Három tucat, hosszú szárú rózsa novemberben, ez túlzás. Csodálatos túlzás, de akkor is͙ Úgy látszik, mégsem beszélt elég határozottan Branson Maguire-ral. Nagyapa, pontosan mire készülsz? Mibe rángattál bele? Az üzenetrögzítőhöz lépett, megnyomta a gombot, és elmosolyodott, amint meghallotta Daniel átható baritonját. ʹ Utálom ezeket a csodamasinákat. Minek beszélnék egy géphez? És ti, lányok, miért nem vagytok soha otthon? Gwen, van egy ifjú barátom, akinek kéne egy kis segítség. Író. Jó kis történetei vannak. Ráadásul nemcsak ír, hanem ír is, és tudod, hogy az a népség mindig is híres volt a cifra beszédéről͙ Kedvesem, ugye segítesz neki? Nagyapád nagyon hálás lenne. Kedves fiú. Az anyja a tiéddel egy főiskolára járt, úgyhogy nem is vadidegen. Julia, beszéltem apáddal. Mondja, hogy megint veszel egy házat. Ügyes kislány. Nagy fáradság lenne, ha egyszer-egyszer felhívnátok a nagyanyátokat? Halálra aggódja magát. Gwen felkuncogott, és hátrasimította a haját. Milyen tipikus Daniel MacGregor-féle üzenet. Nem is hangposta, hanem hangosposta. De viszonylag ártatlannak tűnik. Anyja egyik évfolyamtársának a fia. Nagyobb baja sose legyen. És igazán szívesen tesz szívességet a nagyapjának. Gwen mosolyogva folytatta a joghurtját, és elindította a következő üzenetet. Branson volt az. ʹ Gwendolyn. Gwen kanala megakadt a levegőben. Volt valami abban, ahogy a férfi a nevét kimondta. A teljes keresztnevét, ami így elég romantikusan hangzott. ʹ Branson Maguire vagyok. Remélem, tudott valamit aludni. És remélem, hogy szereti a fehér rózsát. Arra gondoltam, ha van egy kis ideje, találkozhatnánk ma egy órácskára, amikor magának megfelel. Meghívnám ebédelni vagy vacsorázni, de nem akarom, hogy félreértsen. Viszont szeretnék egyet s mást megbeszélni a regényemmel kapcsolatban. Ha esetleg ráér, hívjon fel. Egész nap itthon dolgozom. Ha nem, este találkozunk. Gwen nem írta fel a számot; az ilyesmit mindig megjegyezte. Elgondolkodva kanalazta a joghurtot. Bran kérése érhető. És a hangja sem olyan volt, mint aki csak kacérkodni akarna. De miért is akarna? Néha igazán bosszantó, hogy mindent elemezni akar. Pedig ez a világ legegyszerűbb, legegyenesebb kérése. Miért bonyolítja az életét ilyen feltételezésekkel? Tegnap este is milyen kínos helyzetbe került͙ Ez a férfi a hivatását gyakorolja. Éppen úgy, ahogyan ő is. Miért ne adhatna neki egy órát a napjából; ha másért nem, hát bocsánatkérésképpen a tegnapi gyanúsításért. Felemelte a kagylót, és beütötte a számot. A férfi a harmadik csengésre vette fel. ʹ Maguire.
ʹ Jó napot, Gwen Blade vagyok. Köszönöm a rózsát, gyönyörű. ʹ Jó! Megtette a hatást? ʹ Milyen hatást? ʹ Meglágyította a szívét, és hajlandó rám áldozni egy órát? ʹ Nem a rózsa miatt, hanem mert meghallgattam a nagyapám üzenetét. Nem is tudtam, hogy anyáink egy iskolába jártak. ʹ Csak pár félévig, mint megtudtam. Az enyém utána az iparművészetire ment, a magáé meg͙ többfelé is. Anya szerint Serena MacGregort minden érdekelte. ʹ Még mindig így van vele. Kettőkor találkozhatunk. Nekem a legjobb a belvárosban lenne, mert még vásárolnom is kell. Kettőkor, gondolta Branson. Ebéd után, vacsora előtt. Okos! ʹ A két óra nagyon jó lesz. Mit szól a Boston Harbor Hotelhez? Nagyon jó ott a tea. ʹ Igen, tudom. ʹ Gwen a joghurtra nézett, és a finom, krémes süteményekre gondolt. Megkordult a gyomra. ʹ Rendben. Két órakor az előcsarnokban. Gwen pontosan érkezett. Julia szerint ez volt az egyik legidegesítőbb szokása. Előtte hosszú, forró fürdőt vett, és ez csodát tett a nyakával. Közben átlapozta Branson Jó kis halál című könyvét. Valamikor már olvasta, de a találkozó előtt szerette volna felidézni a férfi stílusát. Ugyanígy járt el akkor is, amikor beteget kezelt: gondosan átnézte a kórtörténetét. Vagy amikor ajándékot választott valakinek: végiggondolta az illető személyiségét, szokásait, körülményeit. Alapos, gondos nő volt. A szokásosnál évekkel hamarabb végezte el az orvosit, és a Boston Memorial Kórház egész történetében ő volt a legfiatalabb sebészgyakornok. Megdolgozott érte. Jó érzés volt, hogy megérdemelte, ahová eljutott. Persze nem szabad megfeledkeznie arról sem, milyen csodálatos körülmények között nőtt fel. A családja szerette, és minden szempontból támogatta. Tudta, hogy mögötte állnak, akármilyen döntést hozzon is. És azzal is tisztában volt, hogy a MacGregor család vagyona nélkül nehezebb lett volna az élete. De az életét a gyógyításra, ennek a titokzatos, művészi tudománynak a gyakorlására tette fel. A márvánnyal és aranyozott felületekkel nem takarékoskodó szálloda előcsarnokában sétálgatva megcsodálta a gazdagon díszített kazettás mennyezetet és a hatalmas kaspókba ültetett, egzotikus virágokat. Branson ekkor lépett ki a liftből. Rögtön meglátta a nézelődő lányt. Micsoda gyermeki lelkesedés! Mint aki először jár ilyen helyen. Előkelő, szürke nadrágkosztüm volt rajta, a fekete kabátja a karján. Nem hordott túl sok ékszert, de az mind valódi volt: a blézere hajtókáján lévő bross családi ereklyének tűnt, a fülében apró arany kagylókat viselt, egyszerű órájának fekete bőrből volt a szíja. Felkészültnek látszott, kipihentnek, és korántsem olyan törékenynek, mint előző este. ʹ A doktornő nagyon pontos ʹ mondta üdvözlésképpen. ʹ Van, akit bosszant ez a szokásom. ʹ Nekem tetszik. ʹ Karon fogta a lányt, és a lift felé irányította. ʹ Csak akkor érdemes pazarlóan bánni az idővel, amikor az a legélvezetesebb. Bran elindította a liftet, majd mosolyogva Gwen felé fordult. ʹ Nagyon jól néz ki. Lehet, hogy egy kis pihenéshez jutott? A férfin puha, tengerészkék pulóver volt, könyékig feltűrt ujjal, és sötét színű farmer. Magas szárú sportcipője úgy nézett ki, mint amiben jó nagy távolságokat tett már meg.
ʹ Köszönöm, igen. Hová megyünk? ʹ A lakosztályomba. Gwen szigorúan nézett rá. ʹ Mert? Bran elnevette magát. ʹ Gwendolyn, ne legyen már olyan bizalmatlan! Még valaki kihasználja. Nyugalom ʹ tette hozzá, elébe vágva a lány tiltakozásának. ʹ Teát rendeltem. Leülünk a nappaliban. Nagyon barátságos, és jobban tudunk dolgozni, ha nem jönnek-mennek a pincérek. Nincs semmi rejtett szándékom. ʹ Rendben. Nagyon éhes vagyok. Azt hittem, Bostonban lakik. ʹ Így is van. ʹ Megint a lányba karolt, hogy kivezesse a liftből. ʹ Itt élek. A sajtó szerint ez afféle különcség tőlem. A hotelben lakó író. Pedig tulajdonképpen egy meglehetősen komfortos lakást bérelek, ahol nem kell külön gondoskodnom a napi takarításról, van szobaszerviz, és sokféle lakótárssal van szerencsém megismerkedni. Nahát, hogy maga milyen szépen tud mosolyogni! Mivel érdemeltem ki? ʹ A szüleim is gyakorlatilag szállodában éltek, amíg meg nem született Mac, az idősebbik bátyám. És gyakran ma is. Mindkét bátyám egész évben a hoteljében lakik, sőt a húgom, Amelia is ezt tenné, ha hagynák. Így számomra a dolog nem tűnik különcségnek. ʹ Persze, el is felejtettem. Kaszinóik vannak Vegasban, Atlantic Cityben, New Orleansban, Európában. Egy időben sok pénzt költöttem a családjára ʹ közvetve, persze. ʹ Ez a legjobb. ʹ Bran kinyitotta a széles dupla ajtót, és belépett a tágas, előkelően berendezett nappaliba. A diófa ebédlőasztal egyik végén kis laptop állt. Jó nagy monitor volt hozzácsatlakoztatva. Az asztalon hegyekben álltak a könyvek és a papírok. ʹ Jó csöndes, kényelmes munkahely. ʹ Nekem megfelel. Bár néha késztetést érzek, hogy vegyek egy házat. Nyírnám a füvet, festegetném a spalettákat. De eddig még mindig elmúlt. Persze nincs kizárva, hogy egy nap megteszem. ʹ Ha így dönt, hívja fel Julia unokatestvéremet. Ő nagyon ért az ingatlanokhoz. ʹ Igen, ő a Legelső Julia. ʹ A sajtó nevezte el így, amikor Alan bácsikánk elnök volt. Juliát mulattatta a dolog. Már hétévesen is jó humorérzéke volt. ʹ Különleges élmény lehet a Fehér Házban felnőni. Jól emlékszem, hogy a bátyja, Daniel, festő? És ügyvéd is van a családjukban. Most tavasszal volt az esküvője. ʹ Így igaz. Most a családomról beszélgetünk, vagy a könyvéről? ʹ Én csak társalogni próbáltam. Milyen szúrós. Rögtön bezárkózik. ʹ Daniel bácsi szeret dicsekedni magukkal. Annyit mesélt már a gyerekeiről és az unokáiról, hogy olyan, mintha ismerném őket. Nagyon büszke rájuk. ʹ Tudom ʹ lágyult el Gwen. ʹ De amikor a családomról van szó, hajlamos vagyok védekező állást felvenni. Ez is régi szokásom. ʹ És milyen vonzó tulajdonság. ʹ Kopogtak. ʹ Biztosan az uzsonnánkat hozzák. Kérem, foglaljon helyet!
Gwen úgy gondolta, a legjobb lesz, ha az asztalhoz ül, szemben Branson ͣmunkaállomásával͟. Rámosolygott a szobapincérre, végighallgatta a kettőjük közötti barátságos veszekedést valami futballmeccsről, és látta, hogy nyújt át az író diszkréten egy bankjegyet a felszolgálónak. ʹ Föl nem tudom fogni, hogyan szurkolhat valaki a Dallas Cowboy csapatnak, ha egyszer ebben a nagyszerű városban lakik͙ ʹ Branson kivette a palackot a jeges vödörből. ʹ Pezsgőt? ʹ Köszönöm, nem kérek. ʹ Csak próbálom felmérni a terepet. ʹ Visszatette az üveget a jég közé. ʹ Talán majd máskor. Jó étvágyat! ʹ mutatott a szendvics- és süteményhegyekre. ʹ ͣEmlítette, hogy éhes. ʹ Maga pedig említette, hogy a könyvéről akar velem beszélni. Gwen felvette a teáskannát, és töltött mindkettőjük csészéjébe. ʹ Igen, rendben. Szóval, a főellenség ʹ kezdett bele, és közben gazdagon megrakta a tányérját ʹ egy pszichopata orvos. ʹ Mily szép gondolat! ʹ Az. És a nő is. Gyönyörű. ʹ Nő? ʹ Igen. Manapság szűkölködünk belevaló pszichopata nőkben. Valami Jekyll és Hyde-osra gondoltam, egy csipet fekete özveggyel fűszerezve. ʹ Egyben bekapott egy apró szendvicset. ʹ Maga tényleg tökéletes. ʹ Tényleg? ʹ Kétségkívül. Jól néz ki, és most nemcsak a szépségére gondolok, hanem a látszólagos törékenységére, a finom csontozatára. A kecsességgel párosuló hatékonyságára. A hősnőm eredetileg magas, buja és szörnyű lett volna ʹ folytatta, és közben Gwen arcát tanulmányozta ʹ, de rájöttem, hogy ha kontraszthatást használok, az még jobb lesz. Sokkal jobb. És magánál jobb modellt keresve sem találnék. A lány úgy döntött, nem sértődik meg. ʹ Egy pszichopata modellje leszek? ʹ Igen! ʹ helyeselt Branson lelkesen mosolyogva. ʹ Nem bánja? ʹ Furcsa, de tulajdonképpen hízelgő. Tehát a gazfickó doktornő lesz, aki az egyik kezével gyógyít, a másikkal gyilkol. ʹ Pontosan. Milyen tökéletesen megértette az elképzelésemet! Branson előrébb csúszott a székén, és dobolni kezdett az ujjával a tányérja szélén. ʹ Amit csak tud, az irányítása alá vesz. Pontosan tudja, hogy mit csinál. És élvezi. A gyógyító erőt, a pusztító hatalmat. Jó, persze beszámíthatatlan, de ezzel együtt͙ Tehát. Ha sebész, milyen az élete? Valamivel idősebb magánál. Azt hiszem, túlzás lenne még csodagyereknek is beállítani. ʹ Nem vagyok én csodagyerek. Csak jó tanuló voltam. ʹ Gwendolyn, maga bekerült a Harvard orvosi fakultására, mielőtt még hivatalosan alkoholt ihatott volna. Csodagyerek. Viselje el. ʹ Bekapott még egy szendvicset. ʹ Tehát, mennyi nyomást kell kibírnia egy sebésznőnek? Ugye még mindig férfiak uralják ezt a területet? Nőket is beengednek a maguk kis zártkörű klubjába? És hallani szeretnék a mindenható-komplexusról, arról a határtalan önbizalomról, ami azzal jár, hogy a kezükben tartják egy ember életét, miközben a testében turkálnak. ʹ Önbizalom? Turkálás?
ʹ Mindkettőt láttam magában, amikor a motoros párocskán dolgozott. Kiad egy utasítást, és eszébe sem jut, hogy ne engedelmeskednének magának, méghozzá azonnal. ʹ A férfi élesen látta maga előtt az előző napi jeleneteket. ʹ Egyik szobából a másikba vonul, és mindenki vigyázzba áll, amikor megjelenik. Nyilván észre sem veszi, mert megszokta. Elvárja. Ilyennek akarom az én doktornőmet is. Feltétel nélküli tiszteletet és engedelmességet vár el, és bízik a képességeiben. Másrészt viszont forr benne a düh. Csalódott. Gwendolyn, van magában düh és csalódottság? Te jó ég, ez a fickó aztán nem kertel sokáig! ʹ Most, vagy úgy általában? Bran sugárzó, boldog tekintettel nézett rá. ʹ Tetszik a hangja. Arisztokratikus, fagyos, érzéki. Nos, amit én keresek, valami olyan nő, aki mindazt bevállalja, amit maga, csak hogy előre jusson a szakterületén. Kíváncsi vagyok például, miként kezeli a bújtatott és a közvetlen szerelmi ajánlatokat a betegektől és a kollégáktól. Az én doktornőm éjszakánként azért gyilkolja a férfiakat, mert alacsonyabb rendűnek, idegesítőnek, kellemetlenkedőnek, sőt visszataszítónak tartja őket. Gwent voltaképpen szórakoztatta ez a lehetetlen beszélgetés. ʹ Kezd tetszeni ez a nő. ʹ Remek, azt is szerettem volna, hogy így legyen. Remélem, az olvasó is így lesz vele, ha beleborzong is. ʹ További hihetetlen adagot szedett a tányérjára. ʹ A dokim ragyogóan okos, törekvő, és soha nem bánja meg a döntéseit. Kezdetben meglehetősen undorító frátereket tesz el láb alól, és ezzel beférkőzik az olvasó kegyeibe. De utána rákap a gyilkolás ízére, és egyre kevésbé lesz rokonszenves. Hatalmas nyomás van rajta: élet és halál kérdései, visszavonhatatlan döntések, stressz, stressz, stressz͙ aztán egy ponton elveszít mindent, ami az emberiséghez, az emberséghez kötötte. Gwen úgy gondolta, jobb, ha nem bosszankodik. És igazán nem lehet azt mondani, hogy unalmas a téma͙ Kivett egy vízi tormás szendvicset. ʹ Hát az igaz, hogy hatalmas a nyomás. Egy csomó jó orvos kidől, mert nem bírja a kórházi műszakokat. És akkor még nem beszéltünk az ügykezelés terheiről, az állandóan változó szabályozásról, a pénzügyi megszorításokról, és a kiegyensúlyozott családi élet lehetetlenségéről. A hősének sem lesz túl sok ideje a ͣhobbijára͟, hacsak nem kivételesen rugalmas. Gondolom, egy nagy bostoni kórházban dolgozik. ʹ Pontosan. ʹ Bran elővett egy jegyzetfüzetet, és írni kezdett. ʹ Hány órát dolgozik egy héten? ʹ Legalább negyvenet, legfeljebb͙ egymilliót. A férfi elmosolyodott, és egy fényes, csábító csokoládés süteményt tett a lány tányérjára. ʹ Meséljen még! Az egy órából másfél lett. Gwen csak ekkor nézett az órájára. ʹ Késésben vagyok. Mennem kell, ha még kezdés előtt be akarom fejezni a karácsonyi vásárlást. ʹ Befejezni? November van. ʹ Kényszeres túlteljesítő vagyok. ʹ Mi lenne, ha magával tartanék? ʹ Vásárolni? Bran már fel is pattant, és elővette Gwen kabátját. Miközben felsegítette rá, beleszagolt a lány hajába, és elismerő képet vágott a lány háta mögött. Mindez persze titokban maradt. ʹ Nagyon jó szimatom van az ajándékokhoz. És közben tovább kíváncsiskodhatok. Utána együtt mehetünk a kórházba. ʹ Tessék, még egy kényszeres túlteljesítő. ʹ Sajnos vagy nem sajnos, így van. Imádom a munkámat. ʹ Felkapta a kabátját, és megint belekarolt Gwenbe. ʹ Tudja, úgy gondoltam, a doktornőm beleeshetne Scully felügyelőbe. Jól összeillenének az ágyban, felforgatnák egymás életét, összetörnék egymás szívét.
Jelentőségteljesen nézett Gwenre. ʹ Gondolja, hogy bejönne neki? Gwen hűvös pillantást vetett rá. Komolyan gondolja, hogy bedől az ilyen szövegnek? ʹ Scully macsó és cinikus, de titokban verseket olvas. Lehet, hogy összeillenének, és utána milyen élvezet lenne a meggyilkolása! ʹ Ettől féltem. ʹ Megfogta a lány kezét, és kimentek.
3.
ʹ Szóval, mikor mutatod be? Gwen éppen sebészi pontossággal vágta a karácsonyi csomagolópapírt. Fel sem nézve kérdezte: ʹ Kit? Gwen színek szerint rendezte el a karácsonyi papírokat, szalagokat az ebédlőasztalon. Julia felvett egy ezüstszínű masnit az egyik halomból. ʹ Hát azt a férfit, aki olyan jó hatással van rád. Egy pillanatra felmerült benne, hogy előszedi egy-két saját ajándékát, hogy nekilásson a csomagolásnak. De végül is még csak most vannak túl a hálaadás ünnepén; ha jól számol, most van november negyedik vasárnapja. És mire való a vasárnap, ha nem lustálkodásra͙ ʹ Jó hatással? ʹ Gwen a bolti dobozba csomagolt inget a kivágott papír közepére helyezte, és szép rendesen felhajtotta a papír széleit, amelyek pontosan két centiméteres sávon fedték át egymást. ʹ A virágos fickó ʹ ásított Julia, és beleivott a kávéjába. ʹ Branson? ʹ Gwen megragasztotta az egyik oldalt, majd megfordította a csomagot, hogy jobban hozzáférjen a másikhoz. ʹ Meg akarod ismerni? ʹ Már majdnem három hete találkozgattok, és még a színét sem láttam. ʹ Én nem találkozgatok vele. ʹ Jöhet a csomag teteje. ʹ Én csak segítek neki a kutatásában. Julia hátradőlt. Imádta az unokatestvérét, a rendességét és rendszerességét, a nagylelkűségét, a csendes humorát, a rendíthetetlen hűségét, és az ártatlanságát. ʹ Nagyon vonzó. ʹ Hmm. ʹ Ez nem kérdés volt, Gwen. Láttam a fényképét a könyvei hátlapján, meg egy párszor a reggeli műsorokban. Nagyon vonzó. ʹ Nem akartam vitatkozni veled. ʹ Gwen rövid habozás után kiválasztott egy piros szalagot, és elkezdte kimérni belőle a megfelelő hosszt. ʹ Akkor tehát nem érdekel személyes, afféle férfi-nő kapcsolat szempontjából? ʹ Ezen még nem gondolkodtam. ʹ Gwen.
Gwen türelmetlen sóhajjal félretette a szalagot. ʹ Nem foglalkozom ezzel a kérdéssel. "És miért beszélsz most éppen úgy, mint a ͣNagy͟ MacGregor? Julia elvigyorodott. Sötét szeme csak úgy csillogott. ʹ Ez most bók vagy sértés? ʹ Nagyon jól tudod, hogy nagyapa semmit nem szeretne jobban, mint mindannyiunkat megházasítani, hogy több tucat unokával ajándékozzuk meg. És még azt gondolta, diszkrét érdeklődés, amikor hálaadáskor kifaggatott minket az összes fiatalemberről, akivel az elmúlt évben, találkoztunk. Fiatalemberről! Soha nem fog megváltozni. ʹ De nem is akarjuk, ugye? Úgy vettem észre, téged kicsit célzottabban kérdezgetett. ͣJaj, Gwennie, szívecském, mire jutottál az ifjú barátommal? Milyen szép ember az az író, és okos is. És az írek mindig is családszeretőek voltak.͟ Gwen megrázta a fejét, és tökéletes masnit kötött a csomagra. ʹ Nyilvánvaló, hogy kedveli Bransont. ʹ Össze akar vele boronálni. ʹ Először én is azt hittem, de aztán rájöttem, hogy félreértem a helyzetet. Ártatlan dolog ez. Julia válaszra nyitotta a száját, majd gyorsan becsukta. De nem tudta nem kimondani, amit gondolt. ʹ Rendben, ha így tekinted a dolgot. De ha kíváncsi vagy a véleményemre, szerintem mindent bevetett volna ellenetek, ha Laura és Royce be nem jelenti, hogy babát várnak. Akkor már csak nyelte a könnyeit, köszöntőket mondott, és addig veregette Royce hátát, amíg az már alig állt a lábán, és nem bírt magával a büszkeségtől, mert szerinte mindez az ő érdeme. Gwen felvett egy hatalmas piros masnit, és felsóhajtott. ʹ Nagynénik leszünk. Ugye, milyen boldog volt Laura? ʹ Aha. ʹ Julia meghatódva szipogott. ʹ És csak egy éve, hogy azt mondta magának, meg persze nekünk is, hogy nem áll készen komoly kapcsolatra. Mint ahogy most te͙ ʹ Az ég szerelmére! ʹ Csengetnek! ʹ ugrott fel Julia. ʹ Fejezze be nyugodtan a pácienst, doki. Majd én kinyitom. Miközben a bejárathoz ment, azon merengett, miként lehet, hogy Gwen ennyire nem veszi észre, mi történik vele. Reggeltől estig képes embereket felvágni, majd összevarrni, ábécé sorrendben fel tudja sorolni a test összes csontját, akárhány betegség tüneteit azonnal felismeri, minden sérülésről tudja, hogyan a legjobb ellátni, de azt már nem veszi észre, hogyan sodródik bele egy kapcsolatba. Julia kinyitotta az ajtót, és látta, hogy a szóban forgó férfi áll ott, fényes, fehér, cukrászdai dobozzal a kezében. ʹ Fánkot hozott vagy vajas süteményt? ʹ kérdezte. ʹ Mindkettőt. ʹ Akkor fáradjon be. Branson belépett. Érdeklődve nézte a gömbölyded, vörös hajú lányt, akinek a csokoládébarna szeme érdekes kontrasztban volt tejszínű bőrével. Vastag, csíkos zseníliaköntös volt rajta, és nyuszit formázó mamusz. ʹ Te vagy Branson Maguire. Örülök, hogy találkozunk ʹ nyújtotta a lány gyűrűktől ékes kezét mosolyogva. ʹ Rögtön felismertelek. ʹ Te meg Julia MacGregor, az öröm kölcsönös. Branson alaposan megszorította a hosszú, kecses kezet. ʹ Rögtön felismertelek.
ʹ Máris tetszel nekem. Bár, az igazat megvallva, minden férfi, aki vasárnap tizenegykor süteménnyel jelenik meg, a barátom. ʹ És ha mondjuk még csokimázas bajor krémest is hoztam? ʹ A legjobb barátom vagy. Ide vele! ʹ kikapta a dobozt a férfi kezéből. ʹ Dobd le a kabátod, és gyere beljebb! Azt hiszem, legjobb lesz, ha hozok egy kis kávét a sütihez. ʹ Kiváló terv. Gondoltam, hátha dr. Lombik͙ Hoppá, most elárultam magam. ʹ Dr. Lombik? ʹ kérdezte Julia elragadtatva. ʹ Tetszik. És mivel hoztál nekem pár millió kalóriát, lakat lesz a számon. ʹ Hálás köszönetem. ʹ Bran a kabátját a korlátra tette. ʹ Itthon van, vagy nekünk kettőnknek kell megbirkóznunk a süteménnyel? ʹ Az ebédlőben operál. Erre. ʹ Klassz ház ʹ jegyezte meg az író. ʹ A kedvencem. Ezért lakunk itt. ʹ Igaz is, hallottam, hogy szeretsz házat venni. ʹ Megveszem, felújítom, eladom. Te meg szeretsz történeteket mesélni. ʹ Aha. ʹ Átmentek egy kényelmes kanapékkal és egy kis kőkandallóval berendezett szobán. Bran szeme megakadt egy nagy kékeszöld tálon, és megállt, hogy megnézze. ʹ Anyám készítette. ʹ Mesés. Érdekes helye lesz a történelemben: ragyogó képzőművész, aki egyben a legtevékenyebb elnökfeleség volt. ʹ Tényleg tetszel. ʹ Középiskolás koromban írtam egy cikket az elnökről ʹ mosolygott rá Branson. ʹ Nagyon jól sikerült. ʹ Alan MacGregor elnöknek mindig is szívügye volt az oktatásügy. Nagyon fog örülni ʹ pukedlizett Julia. Megfogta Bran kezét, és bevezette a nappaliba. ʹ Nézd csak, itt a mi megmentőnk! ʹ jelentette be a férfit. Gwen felkapta a kezét. Megremegett az ollót fogó keze. ʹ Nahát. ʹ Csodálkozva vette észre, hogy valami megmozdul benne. ʹ Jó napot, Branson! ʹ Hozott nekünk egy fél cukrászdát, úgyhogy egyből megkedveltem. Hozok kávét, ezeket meg tálcára teszem. Ne hagyd, hogy elhúzzon, Gwen! Lehet, hogy megkérem, költözzön hozzánk.ʹ Bransonra kacsintott, és a konyha felé indult. ʹ Valójában azt hiszem, én is beleszerettem az unokatestvérébe, Gwen. ʹ Micsoda? Ti még mindig magázzátok egymás? Azonnal abbahagyni ʹ masírozott ki Julia a konyhába. Branson megkönnyebbülve húzott egy széket Gwen mellé. ʹ Na, ez könnyen ment ʹ mondta Gwen. Mi ez a kimértség a hangjában? Bosszantja, hogy így összebarátkozott az unokatestvérével? Branson melegen remélte, hogy igen. ʹ Nem hiszel benne, hogy létezik szerelem első pillantásra? ʹ Nem. ʹ Ez persze hazugság volt. Szívügyekkel kapcsolatban Gwen bármit elhitt. ʹ Miért hoztál nekünk süteményt?
ʹ Mert nem juttok hozzá, ha valaki az asztalotokra nem teszi. ʹ Szórakozottan a kezébe vett egy kék masnit. ʹ És ez a szerény köszönetem, amiért annyi időt áldoztál rám. ʹ Nagyon kedves. ʹ A férfi a masnit az aranyszínű papírok tetejére tette; Gwen automatikusan áthelyezte a megfelelő csoportba. ʹ De igazán szükségtelen. Nem voltál terhemre. Branson elmosolyodott. A kezébe vett egy piros szalagot. ʹ Akár teher, akár nem, segítettél. A masnit a zöld halomra dobta. ʹ Jól halad a könyv? ʹ kérdezte a lány, miközben a helyére tette a szalagot. ʹ Elég jól. ʹ Julia lépett be, hatalmas tálcán egy kávéskannát, csészéket és rengeteg süteményt egyensúlyozva. Bran intett neki a kezében tartott ezüstszalaggal, amit utána letett a pirosak közé. ʹ Ez jól néz ki. Julia érdeklődve figyelte, az unokatestvére hogyan állítja vissza a rendet. ʹ De még milyen jól! Remélem, nem bánjátok, de a részemet külön raktam, és felviszem magammal. Telefonhívással tartozom pár embernek. Gyere gyakran, Bran! Hozz nekünk csokoládét! Gwen háta mögött felmutatta a győzelem jelét, majd kivitorlázott. ʹ Segíthetek a csomagolásban? ʹ Köszönöm, nem. Nekem megvan a saját rendszerem. ʹ Csak nem?! ʹ Bran kávét töltött magának, és kivett egy fényes mázú fánkot. ʹ Vegyél magadhoz egy kis szénhidrátot. ʹ Mindjárt. Egy pillanat. ʹ Gwen nagy gonddal megejtett egy merőleges hajtást. ʹ Milyen volt nálatok a hálaadás ünnepe? ʹ Zajos, zavaros, kajálós. Csodálatos. És a tiéd? ʹ Hasonló. ʹ Figyelte, ahogy a lány a körmével borotvaélesre simítja a papírt. Hogy figyel minden apró részletre! Milyen aranyos! ʹ Sajnálom, Gwendolyn, de meg kell tennem. A kezét Gwen tarkójára tette, maga felé fordította, és megcsókolta. A lány nem húzódott vissza, csak egy kicsit megmerevedett a meglepetéstől. Bran gondolta, kihasználja az előnyét, és a másik kezével megsimogatta a lány arcát és puha aranyhaját. Milyen friss az íze, mint a kora tavaszi első meleg szellő. Ősidők óta, vagyis már három hete tudni akarta, milyen. Miért is várt ilyen sokáig, amikor egyszer ez a csók͙ tökéletes. Gyengéden szétnyitotta a lány ajkát, és örömmel érezte, hogy az nem tiltakozik. Gwen fejében egymást kergették a gondolatok. Abbahagyni! Most rögtön. De úgy szédül, olyan védtelennek érzi magát. A vérnyomása valószínűleg͙ És a pulzusa͙ A férfi fogai gyengéden játszottak az alsó ajkával, és nem tudott gondolkodni. Édes ʹ suttogta Bran, maga is elveszve. ʹ Édes, csodálatos Gwendolyn. ʹ A kezét lejjebb csúsztatta, és a lány hátát kezdte simogatni. Mi ez? ʹ Várj! ʹ Gwen a férfi mellkasára tette a kezét. Érezte, hogy a szíve éppolyan gyorsan ver, mint az övé. Pedig úgy látszott, ő tudja, mit csinál. ʹ Várj, kérlek! ʹ Nem akarok. ʹ Branson egyre csak mélyítette a csókot. Az ölébe akarta venni a lányt, és végigjárni a szájával a nyakán, a vállán, egészen a lába hegyéig.
ʹ Azt mondtam, várj. ʹ Gwen kiszabadította magát, és megpróbált levegőhöz jutni. És összeszedni magát. És gondolkodni. ʹ Megegyeztünk. ʹ Jársz valakivel? ʹ Nem, nem erről van szó. Bran csodálkozva nézett rá. ʹ Nem szereted az ír származású regényírókat? A lány végighúzta a kezét a hajában. ʹ Ez nem vicces. ʹ Úgy gondolod, a csókolózás ártalmas az egészségre? A lány szigorúan nézett rá. ʹ Ne gúnyolódj velem! ʹ Pedig azt hiszem, egészen eddig mindketten nevetségesen viselkedtünk. Deúgy veszem, mintha nemmel válaszoltál volna, és hadd fejtsem ki a saját véleményemet: azt hiszem, többet kellene csókolóznunk. ʹ Egy ujjával lassan körbesimította a lány száját, miközben figyelte a hűvös, szürke szemével. ʹ Valami megmozdul bennem, amikor veled vagyok. ʹ Valami? Még nem volt elég időm megfigyelni. De ilyenkor különös állapotba szoktam kerülni. Szívesen elmondom neked a tüneteimet. ʹ A kezét a lány állára csúsztatta. ʹ Konzultálnánk, és felállítanád a diagnózist. Gwen szemébe nézett. ʹ Hatással vagyok rád! ʹ állapította meg leplezetlen örömmel. ʹ Pedig megesküdtem volna, hogy semmi sem hozhat ki a sodrodból. Hogy te mi mindent végigcsináltál az elmúlt három héten! Semmitől nem rettentél vissza, soha nem haboztál, és munka közben soha nem látszott rajtad, hogy elfáradnál. De most zavarban vagy attól, hogy megérintelek. És ez, Gwendolyn, hihetetlenül izgató. ʹ Ebből elég! ʹ Gwen felpattant a székéből. ʹ Hagyd abba! Nem vagyok én zavarban. Csak nem akarom ezt folytatni. ʹ Hazudsz. ʹ A lány majdnem felnyársalta a tekintetével. ʹ Ne haragudj, látom, hogy nem tetszik, amit mondok, és nem is hibáztatlak érte. De ha egy nő így elolvad a karomban, mint te, nehéz elhinni, hogy közömbös vagyok neki. ʹ Semmi ilyet nem mondtam ʹ jegyezte meg Gwen hidegen, de Bran még mindig jól mulatott. ʹ Nem persze, tévedtem. ʹ Megfogta a lány kezét, és úgy tett, mintha nem venné észre, hogy el akarja rántani. Az előbb még Gwent csókoló száján most öntelt mosoly játszott. ʹ Ne félj, nem csókollak meg többször, amíg͙ majd meglátod. ʹ Branson, erre én nem érek rá. ʹ Gwendolyn, én türelmes és kitartó ember vagyok. És akarlak. Biztos nem én vagyok az első, aki ezt mondja neked. Viszont most először mondták neki ilyen szemtelen mosollyal. Ilyen fennhéjázóan. Undorító. De azért van ebben valami͙ valami izgalmas. ʹ Ha azt akarod, hogy továbbra is segítsek, el kell fogadnod a feltételeimet, a kikötéseimet. ʹ Nem fogadom el. Utálom a feltételeket és a kikötéseket.
ʹ Hogy te milyen szemtelen, elviselhetetlen͙ ʹ Így van. Attól félsz, hogy elcsábítalak ʹ jelentette ki Branson. ʹ Mert mindketten tudjuk, hogy el is tudnálak. De várhatunk még egy kicsit͙ Ha a lány hangja az előbb hidegen csengett is, az semmi nem volt ahhoz a fagyossághoz képest, ahogyan most megszólalt. ʹ Ha azt hiszed, könnyű préda vagyok, nagyon tévedsz. ʹ Nem hiszek semmi ilyet. Azt hiszem, hihetetlenül erős vagy. Egy hős. Mindennap csodálom az erődet. Kevésre tartod magad, ha úgy gondolod, csak azért akarlak, mert gyönyörű a szemed és csodálatos a tested. ʹ Én͙ ʹ emelte fel a kezét kétségbeesetten Gwen. ʹ Hát most tényleg sikerült összezavarnod. ʹ Kezdetnek megteszi. Hagyom, hogy gondolkozz rajta egy kicsit. A kórházban találkozunk. A lány megkönnyebbülten bólintott. ʹ Rendben. Bran a két keze közé fogta az arcát, és rövid, kemény csókot nyomott az ajkára. ʹ Ez pedig jó lesz emlékbe ʹ mondta, és távozott.
4.
December első hetében Gwen nappali szolgálatban volt. Az évek során megtanulta a belső óráját a beosztásához igazítani. Amikor alhatott, aludt, méghozzá mélyen. Amikor fel kellett ébrednie, felpattant a szeme. Amióta elhatározta, hogy a nagyanyja nyomdokaiba lépve orvos lesz, méghozzá sebész, nem hagyta, hogy bármi is elvonja a figyelmét a célkitűzésétől. Az élete a család és a munka körül forgott, minden más csak mellékes volt. A férfiak is. És, mondta most magában határozottan, ez a Branson Maguire is mellékes. De aztán mégsem tudott mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a férfi már vagy három napja nem mutatkozott. Nyilván elég adatot gyűjtött már, és eléggé megtapasztalta a kórházi légkört a regényéhez. Nincs már szüksége a segítségére. Azt meg senki nem állíthatja, hogy Gwen személyes közeledésre bátorította volna. Akármilyen keményfejű, úgy látszik, mégiscsak értett a szóból. De akkor miért érzi magát ilyen csalódottnak? Gondosan varrta tovább a beteg nyolc centiméteres lábszársérülését, amit az egy fával történt kellemetlen találkozás során szerzett. ʹ Piszokul begyorsultam a domboldalon ʹ közölte vele a férfi, aki gondosan elkerülte, hogy a sebesülésére kelljen néznie. ʹ Gondoltam, kipróbálom azt a szánkót, mielőtt kiengedem vele a gyerekeket. ʹ Felszisszent. ʹ De úgy látszik, kiöregedtem az efféle mókából. ʹ Csak figyelni kellett volna, nem ugrik-e maga elé egy fegyelmezetlen fa.
Amikor kinyílt az ajtó, és Branson belépett, Gwen gyomra összeszorult. A következő öltést remegő kézzel, de változatlanul ügyesen végezte. ʹ Ide nem léphet be idegen ʹ mondta szelíden. ʹ Nem leszek az utadban. ʹ A beteghez lépett, és megnézte a sebet. ʹ Au! ʹ mondta részvevő mosollyal. ʹ Maga mondja? Véreztem, mint a disznó. ʹ Maradjon csak nyugton, Mr. Renekee! Rögtön kész leszünk. ʹ Bocsánat! Nahát, maga olyan ismerős ʹ mondta az írónak. Örült, hogy egy pillanatra elfeledkezhet a bajáról. ʹ Szokták mondani. ʹ Bran előhúzott egy kinyitható fémszéket, és leült. ʹ Meséljen, hogy sikerült elérnie, hogy a legcsinosabb bostoni sebész keze közé kerüljön? ʹ Hát͙ ʹ pillantott Renekee Gwenre. Örömmel látta, hogy a betolakodó nem vonja el a doktornő figyelmét. ʹ Kellettem hozzá én, egy mini bob, és egy fa. A fa győzött. ʹ Jó idő van ma a szánkózáshoz. És ha már ide jutott, örüljön, hogy éppen Blade doktornőhöz. Mondja csak, maga, aki ilyen közel került hozzá, mit tanácsol, mivel vegyem rá, hogy velem vacsorázzon? ʹ Hát, én͙ ʹ Branson, menj innen! ʹ Gwen nem pirult ugyan el, de rettentő zavarban volt. ʹ Csak egy kedves, csendes vacsorára gondoltam ʹ folytatta. ʹ A doktornő ugyanis gyakran elfelejt étkezni, és én szeretném megvédeni az egészségét. ʹ Jó érv ʹ mondta Renekee. Egészen megfeledkezett a lábán végzett kellemetlen beavatkozásról.ʹ Tudja, doktornő, fontos a helyes táplálkozás, meg minden. ʹ Pontosan. Bor, természetesen mértékletesen. Szemkímélő gyertyafény. Könnyű étkezés egy hosszú nap után. Mindent az egészsége védelmében. ʹ Ne kényszeríts, hogy hívjam a biztonságiakat, Branson! Mr. Renekee, most bekötözöm. Tartsa szárazon. Adok egy tájékoztatót, és jöjjön vissza hét-tíz nap múlva varratszedésre. ʹ Ugye, milyen jó keze van? ʹ folytatta Branson mit sem törődve a felszólítással. ʹ Ha engem kellene összevarrni, senki mást nem engednék hozzám nyúlni. Egy francia éttermet néztem ki, ahol olyan jópofa lángoló desszerteket szolgálnak fel. Gondolja, hogy tetszene Blade doktornőnek? ʹ A feleségem biztosan odáig lenne az örömtől. ʹ Gondoltam, hogy csak jó ízlésű asszony lehet. Mit szólsz hozzá, doki? ʹ Készen vagyunk, Mr. Renekee. ʹ Gwen a görgős székkel együtt megfordult, egy asztalhoz manőverezte magát, és elővett egy sebkezelésről szóló szórólapot. ʹ Még annyit tennék hozzá, hogy egy darabig azért ne szánkózzon. ʹ Igen. Köszönöm! ʹ vette át a beteg mosolyogva az anyagot. ʹ Könyörüljön ezen a szegény emberen ʹ tette még hozzá, és kiment. ʹ Nem vonhatod el a figyelmemet munka közben. És a betegét sem. ʹ Gwen dühösen húzta le a kesztyűjét. ʹ Csak akkor léphetsz be kezelő- vagy vizsgálóhelyiségbe, ha kezelést vagy vizsgálatot igényelsz. És nem udvarolhatsz nekem, amíg tart a műszakom. Branson boldogan elvigyorodott. Micsoda hamisítatlan új-angliai fagyosság! ʹ Hát csoda, hogy nem tudlak kiverni a fejemből?
Gwen mérgesen a szemetesbe vágta a kesztyűt és a kezeléskor használt védőöltözéket. ʹ Szükséged van kezelésre vagy vizsgálatra? ʹ Drágám, ha doktor néniset akarsz játszani velem͙ ʹ Branson most az egyszer nem fejezte be a mondatot. Veszélyes egy nőt feldühíteni egy éles vágószerszámokkal teli szobában. ʹ Elismerem, hogy ez gyenge poén volt. Az elmúlt napokban szinte éjjel-nappal dolgoztam. De amikor egy kicsit kiszakítottam magam a könyvemből, először mindig te jutottál az eszembe. Gondolom, van ennek valami oka, és szeretnélek meghívni vacsorára. ʹ Más terveim vannak. ʹ Halaszthatóak? ʹ Halaszthatatlan kórházi rendezvény. Adománygyűjtés. ʹ Veled megyek. ʹ Van már kísérőm. ʹ Kísérőd?! ʹ Micsoda kedvesen ódivatú kifejezés! De miért csinál programot egy másik férfival? ʹ Unalmas estének ígérkezik. ʹ Greg a barátom, munkatársam, és nagyon kedves ember. ʹ Nem fogja Branson orrára kötni, hogy tényleg unalmas fickó. ʹ És most, ha megbocsátasz, dolgozom tovább. ʹ Reggelizünk együtt? Gwen fáradtan becsukta a szemét. ʹ Branson! ʹ Komolyan gondolod, hogy feladom, csak mert egy Greg nevű alak elkísér téged a kórház jótékonysági estjére? A lány új taktikával próbálkozott. Lassan, kihívóan a férfira mosolygott. ʹ És mi van, ha Greggel reggelizem? Branson szíve megdobbant, de nem akarta tudomásul venni.ʹ Miért akarsz feldühíteni? Rendben, hagyjuk ki a reggelit. Mikor lesz szüneted? ʹ Miért? ʹ Átszaladhatnánk a hotelembe, és gyorsan szeretkeznénk, hogy aztán el is felejthesselek. Ugyanis megőrjítesz. Mindketten meglepődtek, mire a lány elnevette magát. ʹ Akkor vegyél be két idegnyugtatót! Reggel pedig hívj fel. De most menj el! Ő maga is kifelé indult. ʹ Komolyan gondoltad, hogy reggel felhívhatlak? Gwen visszanézett a válla fölött, és hagyta, hogy az ajtó lassan becsukódjon mögötte. Rendben van, Gwendolyn, ha így akarod játszani͙ Úgy látszik, becsületes úton nem jut dűlőre a lánnyal. Be kell vetnie a nehéztüzérséget. És pontosan tudta, hogy mit jelent ez a nehéztüzérség. Hyannis Portban nedves hó szemerkélt. Lassan belepte a hatalmas, öreg fákat és a MacGregor-féle ͣerődítmény͟ gyepét. Branson imádta az öreg skót által felépített házat, a fehér köveivel, a klasszikus ívű ablakaival és a szeszélyes, kis tornyaival. Gyakran eszébe jutott már, hogy beleírja az egyik könyvébe. De miféle gyilkosság vagy miféle súlyos testi sértés vezethetné el az életunt Scullyt egy ilyen helyre? Vagy esetleg egy nő miatt jönne, ahogyan a regényhős szellemi atyja is teszi?
Egy nő miatt, aki határozottan az idegeire megy, aki állandóan a fejében jár, és félő, hogy előbbutóbb belopózik a szívébe is. Mindig úgy gondolta, ha beleszeretne valakibe, akkor az valami robbanásszerű élmény lenne: felismerés, bizonyosság, szenvedély, vágy és őrültség egyszerre. De amit most érzett, az inkább olyan volt, mintha valaki szelíden, de kitartóan taszigálná előre az egyszerű vonzalom jól ismert földjéről eddig még felfedezetlen tájakra. Rejtély, gondolta, miközben megmászta a hatalmas bejárati ajtóhoz vezető lépcsőt, és egyre közelebb került a fölötte díszelgő MacGregor-címerhez. Márpedig a rejtély az igazi szakterülete. Ezért aztán meg is fogja oldani. Mindenképpen tudnia kell, hogy szerelmes-e Gwenbe. Ha igen, alaposan értékelnie kell az érzéseit, hogy biztos legyen a dolgában. És, a fenébe is, ehhez segítség kell. Nem csodálkozott, hogy maga Anna nyitott ajtót, és azon sem, milyen gyönyörű és karcsú. Meleg pillantással üdvözölte az írót, és kezet nyújtott neki. ʹ Branson, annyira örülök, hogy látlak. Daniel is odáig lesz. ʹ Pedig reméltem, hogy nincs itthon, és meggyőzhetem magát, hogy hagyja el, és szökjünk el együtt Barcelonába. Az asszony nevetve arcon csókolta. ʹ El a kezekkel a feleségemtől, te ír gazember! ʹ mennydörögte Daniel MacGregor széles mosollyal. ʹ Barcelonába, mi? Azt hiszed, hogy már süket vagyok? Idejössz, és az orrom előtt kikezdesz a feleségemmel? ʹ Hát most lebuktam. Tisztelet neked, nagy MacGregor, hogy meghódítottál egy ilyen asszonyt, és meg is tudtad tartani oly sok éven át. ʹ Ahogy mondod, fiam! ʹ Daniel megölelte Bransont, és kilencven évét meghazudtoló energiával jól megropogtatta a csontjait. ʹ Már megint az a jól forgó nyelved mentett meg. Gyere be, ülj le, és igyunk egyet! ʹ Egy teát ʹ egészítette ki Anna, szigorúan nézve a férjére. Daniel könyörgőn nézett csillogó, kék szemével. ʹ Anna, ez a fiú Bostonból idáig vezetett ebben a hideg, nedves időben. Nyilván jólesik neki egy whisky. ʹ Teát kap, és te is. Menj a szalonba, Branson! Mindjárt jövök. ʹ Micsoda élet az, amikor egy férfi már a saját házában sem ihat egyet napnyugta előtt, és annak is örülhet, ha az asszony két-ujjnyit engedélyez͙ ʹ Átkarolta Branson vállát, és a lobogó kandallótűzzel, csillogó antik tárgyakkal és festményekkel hívogató szalon felé irányította. ʹ Nekem jó lesz tea is ʹ vallotta be Branson. ʹ Szeretném, ha tiszta fejjel tudnánk végiggondolni, amiért jöttem. ʹ Azon a napon, amikor egy pohár whiskytől én vagy egy ír barátom nem tudunk tisztán gondolkodni, vége a világnak. ʹ Daniel leült, kinyújtotta hosszú lábát, és megsimogatta puha, fehér szakállát. ʹ Mi a baj, fiam? Branson az öreg barátságos szemébe nézett, és nagyot sóhajtva belekezdett. ʹ Tudja, Daniel bácsi, kellett egy kis idő, hogy rájöjjek, Gwendolynnak igaza volt abban, ahogyan első találkozásunkkor reagált. ʹ Gwen? ʹ Daniel ártatlanul kulcsolta össze nagy mancsát. ʹ Ja, igen, emlékszem már: segített neked a regényedben. Hogy megy? ʹ A segítség, vagy az írás?
ʹ Akármelyik. Mindkettő. ʹ A történet jól halad, és a doktornő rengeteget segített. ʹ Jól van, jól van. Okos lány az én Gwennie-m, vág az esze, mint a borotva. És a nagyanyja pályáját választotta ʹ azét a nőét, akivel nem is tudom, miféle szándékaid voltak. ʹ Vén cselszövő ʹ mondta erre Branson halkan. ʹ ͣMenj el a kórházba, fiam. Éppen Gwenre van szükséged.͟ Daniel szélesen mosolygott. Soha nem áltatta magát azzal, hogy sokáig tudja az orránál fogva vezetni Branson Maguire-t. Nem is választott volna buta férfit az unokája mellé. ʹ És tényleg rá van szükséged? Branson hátradőlt. ʹ Mégis mit gondolt, mit szól majd a lány a kis tervéhez? Csak nem hitte, hogy megköszöni, hogy a nyakába sózott engem? ʹ Úgy gondoltam, a többi már rajtad múlik. ʹ Mit csináltál már megint, Daniel? ʹ Anna maga tolta be a zsúrkocsit, és bősz tekintettel meredt a férjére. ʹ Semmit. Az égvilágon semmit sem csináltam. ʹ Össze akar boronálni az unokájukkal ʹ árulkodott Branson. Felállt, hogy segítsen a teával. ʹ Gwendolynnal. ʹ Daniel ʹ tárta ki Anna kétségbeesve a karját. ʹ Hát nem százszor megbeszéltük már? Nem állapodtunk meg, hogy nem avatkozol bele a gyerekek életébe? ʹ Nem nevezném beavatkozásnak, hogy Gwent összeismertettem egy olyan kiváló fiatalemberrel, mint a mi Bransonunk. Én csak törődöm vele. Igazán nem mondhatod, hogy fogadatlan prókátor voltam. ʹ De mondom ʹ vágta rá Branson, és teát töltött Annának. ʹ De hálás vagyok érte. ʹ Nem is prókátorkodtam, én csak͙ ʹ Daniel csak most fogta fel, mit mondott az ifjú író. ʹ Vagy ha igen, látod, hogy az se baj. Hálás érte. Miért is ne lenne? Egy olyan gyönyörű lány, mint a mi Gwenünk͙ Okos, rendes, és micsoda családból származik! ʹ Köszönöm, de már ismerem az erényeit ʹ mondta Branson szárazon, és töltött az öregnek is. ʹ És remélem, visszafogja magát, és nem untatja Gwent az enyémekkel, hogy mindent összezavarjon, jóformán mielőtt még belekezdhetnék. ʹ Belekezdhetnél? ʹ Daniel mérgesen a széke karfájára ütött az öklével. ʹ Már majd egy hónapja, hogy megismerted. Mire vársz még, öcsém? ʹ De Daniel! ʹ Anna megpróbált türelmes maradni; a Daniellel töltött sok-sok év alatt meglehetősen sűrűn kellett ezt az erényét gyakorolnia. ʹ Hagyd már békén! ʹ Ha békén hagyom, egy évszázadig is elhúzza a dolgot. ʹ Hát éppen ezért jöttem. ʹ Értem. ʹ Daniel megint ütött egyet az öklével, de most diadalmasan. ʹ Mi a baj? ʹ Az unokája nem akarja a dolgot. ʹ Nem akarja? ʹ Daniel türelmetlenül forgatta a szemét. ʹ Akkor miért nem bűvölöd el valamivel? Egy kis romantika mindent megold. Komolyan mondod, hogy nem tudod, hogyan kell udvarolni egy nőnek? Branson kényelmetlenül fészkelődött a székében. ʹ Nem biztos, hogy itt az ͣudvarlás͟ a megfelelő kifejezés.
ʹ Tényleg? ʹ Az öreg kék szeme most hidegen, vészjóslóan nézett. ʹ Akkor milyen kifejezéssel illetnéd, ahogyan az unokámhoz közeledni próbálsz? ʹ Hát éppen ez az. Nem tudom. ʹ Branson békítőleg emelte fel a kezét. ʹ Nagyon vonzódom hozzá, nagyon érdekel. ʹ A fenébe is, itt barátok között van, gondolta, és kimondta: ʹ Félig-meddig beleszerettem. ʹ Miért csak félig? Anna elnevette magát. ʹ Daniel mindig is maximalista volt. ʹ Mi a fenének bármiben is félmunkát végezni? ʹ Nekem ez is bőven elég. Azt sem tudom, hogy ő mit érez. Már jó rég nem törték össze a szívemet, és remélem, hogy így is marad. ʹ Danielre nézett. ʹ Arra gondoltam, Daniel bátyám nem jutott volna oda, ahol most van, ha nem lenne szakértő ezen a területen. Biztosan jó emberismerő. És tudom, hogy imádja a családját. Nyilván alaposan elgondolkodott az érveken és ellenérveken, mielőtt úgy döntött, hogy illek Gwendolynhoz. ʹ Milyen okos ez a fiú, Anna! Csodálod, hogy annyira kedvelem? ʹ Azért csak ne élje bele magát ʹ vetette közbe Branson ʹ, hiszen még én magam sem tudom eldönteni, illünk-e egymáshoz. De ʹ folytatta, mielőtt Daniel méltatlankodásban tört volna ki ʹ nagyon szeretnék a végére járni a lehetőségnek. És mivel pelenkás kora óta ismeri Gwendolynt͙ ʹ Gwendolynnak hívja ʹ mondta Daniel kicsit meghatódva ʹ, hát nem romantikus, Anna? ʹ Hallgass már, Daniel! ʹ intette a felesége, de azért neki is tetszett a dolog. ʹ Egész életében ismerte ʹ folytatta Branson. ʹ Én pedig csak pár hete. Mi lenne, hogyha mesélne róla nekem? Valami támpontot szeretnék. ʹ Nagyra tartja az őszinteséget ʹ nézett Anna jelentőségteljesen a két férfira. ʹ Nem akarom én becsapni ʹ mosolyodott el Branson. ʹ Csak a lehető legügyesebben akarok viselkedni a kialakult helyzetben. ʹ Akkor varázsold el! ʹ tanácsolta Daniel. ʹ Mindig is szerette a tündérmeséket. ʹ Ne felejtsétek, hogy az a lány maga szeret dönteni ʹ vetette közbe Anna. ʹ Erős és független nő, és büszke is erre. ʹ Holdfény kell neki, rózsák és szerelmi vallomások. ʹ Becsületességet vár el, és hogy egyenrangú társként tiszteljék. Branson nagyot fújt. ʹ Hát ez aztán nagyon nagy segítség͙ ʹ Nem fejezhette be, mert Annából és Danielből egyszerre tört ki a nevetés. ʹ Ez valami családi vicc? ʹ Olyasmi ʹ válaszolta Daniel, és Anna keze után nyúlt. ʹ Mondtam, hogy Gwen a nagyanyjára hasonlít. És amit róla mondtunk, mind igaz. Csakúgy, ahogyan igaz volt a gyönyörű Anna Whitfieldre hatvan évvel ezelőtt: ezeket várta el egy csetlő-botló skóttól, aki őrülten beleszeretett, amint megpillantotta rózsaszín ruhában Donahue-ék nyári mulatságán. ʹ Nem volt egyszerű ʹ vette át a szót Anna ʹ, de előbb-utóbb mindezt megkaptam Danieltől. És még mennyi mást is͙ Csak légy magad, Branson, és hagyd, hadd legyen ő is saját maga. Egy kapcsolat ennél jobban nem is indulhatna. Gwen forrón gratulált magának, mert volt annyi esze, hogy a saját autójával menjen. Éjfélkor állt meg a behajtón. Nem emlékezett, hogy töltött-e életében ennél unalmasabb estét. Hacsak nem altatásban͙
Semmi kifogása nem volt a kórházi rendezvények ellen, és Greg ellen sem. De a kettő együtt egy hosszú estén át még az ő türelmét is próbára tette. És már ott tartott, hogy ha ez a sebész kolléga még egyszer megfogja az asztal alatt a lábát, másnap reggel a saját osztályán találja magát összetörve. Branson biztosan velős, szellemes megjegyzésekkel fűszerezte volna a sorra kerülő, nagyképű szónoklatokat. Vigyáznia kellett volna, hogy ne törjön ki nevetésben, és meg ne botránkoztassa az egybegyűlteket. Lett volna mit mondania a langyos, ízetlen, gumiállagú kijevi csirkemellről is, amiből Gwen csak az illendőség kedvéért kapott be egy-két falatot. És valószínűleg táncoltak volna. És nem kellett volna másfél órán át lézeres eljárásokról csevegnie, majd valami ürügyet keresnie, hogy végre elszabadulhasson. De miért kell már megint Bransonra gondolnia? Megrázta magát, és kikászálódott az autóból. Nem is akarna most vele lenni. Otthon akar lenni, és összekucorodni a tűz előtt egy pohár konyakkal és egy jó könyvvel. De ehhez már késő van; megelégszik a meleg ágyával és az alvással. Már majdnem a bejárati ajtóhoz ért, mikor meglátta a cserepes fácskát a kinti lámpa fényében. Csodálkozva lehajolt hozzá. Az egyik ágról pici, aranyszínű körték csüngtek, és egy apró kitömött madár ült rajta. Eszébe jutott a karácsony tizenkét napjáról szóló dal: ͣKarácsony első napján, hallga, mit adott az igaz szerelmem: egy körtefán ülő fogolymadarat.͟ Egy boríték is volt az ajándékon, neki címezve. Lekapta, és feltépte. ͣMondjuk, hogy ez karácsony első napja. Bran͟ Branson fogolymadarat küld neki! Gwen a szívéhez szorította a borítékot, és nagyot sóhajtott. Milyen hihetetlenül édes! Végigsimította a fényes kis körtéket, és bután mosolygott a színes, kövér kismadárra. Amikor lehuppant a bolondos fácska mellé, rájött, hogy nagy bajban van.
5.
Gwen begörcsölt ujjait masszírozva lépett ki a hármas műtőből. Az operáció hosszúnak és bonyolultnak bizonyult, de boldog volt, hogy asszisztálhatott. Az elmúlt tíz órát állva töltötte. Úgy gondolta, ha szerencséje van, hamarosan a távozás hímes mezejére léphet.
Látta, hogy Branson várja a folyosón, és úgy gondolta, az a bizonyos mező talán nem is lesz olyan hímes. ʹ Azt mondták, idefent vagy, és éppen összeraksz valakit. ʹ Csak asszisztáltam. De valóban volt mit összerakni. Egy harminchat éves fickó, aki nagyon, nagyon felelőtlenül használta a láncfűrészt. ʹ Ajjaj! ʹ De azért, azt hiszem, megmarad a karja. ʹ Nyakkörzésekbe kezdett, és megnyomta a lift hívógombját. ʹ Dr. Merit a legjobb ebben az államban. Nem tudom, más képes lett volna-e arra, amit itt véghezvitt. Hatalmas vérveszteség, sokk, izom- és idegkárosodás͙ És a beteg nem is igazán volt alkalmas ilyen hosszú műtétre; negyven-ötven kiló felesleg van rajta. De jövő decemberben megint mehet az erdőbe, hogy egyedül döntse ki a család karácsonyfáját. ʹ Neked már van? ʹ Fa? ʹ Megérkeztek a kivételesen most egész csendes sürgősségi osztályra. ʹ A hétvégén. ʹ Gyorsan megnézte a táblát; nem szerepel-e rajta olyan beteg, akit neki kell ellátnia. ʹ Megyek kávézni. ʹ Nincs még vége a műszakodnak? ʹ Majd tíz perc múlva. ʹ A pihenőbe értek. A lány egyenesen a kávés kannához ment. ʹ Nem gondoltam, hogy ma benézel. ʹ Volt egy pár elintéznivalóm. ʹ Kihúzott egy csomagot a zsebéből. ʹ Íme, az egyik. Gwennek megállt a kanna a kezében. Elámulva nézte az ezüstpapírba csomagolt, masnival díszített ajándékot. ʹ Branson, hagyd már ezt! ʹ Miért? ʹ Nem halmozhatsz el ajándékokkal. ʹ Miért? ʹ vigyorgott rá a férfi. ʹ A többi is tetszett, és ha nem vennéd észre, szépen megkomponált ívet alkotnak. Ez igaz. Volt a körtefa, majd a két galamb. ͣKarácsony második napján, hallga, mit adott az igaz szerelmem: egy gerlicepárt.͟ És a többi, a versszakok szerint: három bolondos porcelántyúk, négy felhúzható bazári rigó͙ imádta mindet. ʹ Gondban leszel, amikor elérsz a kilenc táncoló hölgyhöz. ʹ Már van rá ötletem. Gyerünk, nyisd ki! Bran kivette a kávéskannát a lány kezéből, és töltött mindkettőjüknek. A lányt elbűvölte ez a játék, ezzel mindketten tisztában voltak. Szinte áhítatosan nyitotta ki a dobozt. ͣKarácsony ötödik napján, hallga, mit adott az igaz szerelmem: öt aranygyűrűt.͟ És íme: egy hosszú lánc, amelybe öt gyűrű volt belefonva. ʹ Hogy csinálod? ʹ Türelemmel, eltökéltséggel, kitartással. ʹ Letette a két bögrét. ʹ Gyere, hadd adjam fel rád! ʹ Átvette az ékszert, és a lány nyaka köré tette. Furcsán mutatott a zöld műtősruhán. ʹ Neked aztán van stílusod! Gwen megsimogatta a nyakláncot. ʹ Nem lenne szabad elfogadnom.
ʹ Dehogynem! Látom, hogy tetszik. ʹ Persze hogy tetszik ʹ mondta a lány bizonytalanul. ʹ Szép és kedves. Ennek semmi értelme. Szinte nem is ismerik egymást. Soha nem bátorította Bransont. A férfi egyszerűen nem illett a terveibe. ʹ De miért csinálod ezt? ʹ kérdezte kétségbeesve. ʹ Mert még mindig nem tudtalak kiverni a fejemből. ʹ A lányhoz hajolt, és az ajkával súrolta az ajkát. Elbűvölte az arcán tükröződő zavartság és bosszúság keveréke.ʹ Egyre kevésbé. Miért nem öltözöl át valami kevésbé ijesztő ruhába, hogy elmehessünk együtt valahová? ʹ Átkarolta a lány derekát. ʹ Tartozol nekem egy gyertyafényes vacsorával. ʹ Nem úgy öltöztem, hogy elmehetnék valami elegáns helyre. ʹ Csodálatosan nézel ki! Gyönyörűen! Tökéletesen! ʹ Érezte, hogy Gwen habozik, ellágyul, és mindjárt megadja magát. ʹ Veled akarok lenni, Gwendolyn. Szerelmeskedni akarok veled. Nem emlékszem, hogy valaha is akartam-e ennyire bármit, pedig jó sok mindent akartam már. Gwen egyszer csak Branson karjában találta magát. Megcsókolták egymást. ʹ Nem volt időm, hogy összeszedjem magam, mióta megjelentél az életemben. ʹ Nem kell összeszedned magad ʹ mondta a férfi hirtelen, vadul, türelmetlenül. ʹ Hagyd, hogy csak úgy történjenek veled a dolgok! És gyere velem! A csókja követelőző lett, könyörtelen. A lányt forróság öntötte el. ʹ Az ég szerelmére, Gwendolyn, hadd érintselek meg! ʹ Én͙ ʹ Gwen két kézzel fogta Bran fejét, és belemarkolt a hajába ʹ akarlak. Nem szemérmeskedem, nem játszom veled. ʹ Hátrahúzta a fejét, hogy a férfi szemébe nézhessen. Nagyon fontosnak érezte, hogy most a lehető legőszintébb és leglogikusabb legyen. ʹ Még soha senkit nem akartam annyira, hogy hagyjam, hogy megérintsen. A férfinak kellett egy-két pillanat, hogy gondolkodni tudjon, és ne a testében tomboló vihar uralkodjon rajta. Egy-két pillanat, hogy eljusson az agyába, amit a lány mondott neki. Érintetlen. Ártatlan. Mégiscsak ő a tündér-királykisasszony. Gwen ölelő karja ellazult. ʹ Nem is tudod, ez mennyit jelent nekem. Nem akarlak bántani téged. ʹ Nem is félek tőled. ʹ Tett egy lépést hátra, és megigazította a haját. ʹ Orvos vagyok, és tisztában vagyok vele, hogy͙ Most miért nevetsz ki? ʹ Egyes dolgoknak, dr. Lombik, nagyon is sok köze van az anatómiához, de az orvostudományhoz semmi. ʹ Doktor ki? ʹ Jól hallottad. ʹ Istenem, micsoda öröm ezt a nőt így kihozni a béketűréséből! ʹ És hidd el, nem fogsz orvosként gondolkodni, ha majd szerelmeskedünk! ʹ Még nem mondtam, hogy fogunk ʹ mondta Gwen kimérten. A férfi elbizakodott mosolya, macsó önhittsége kissé kijózanította. ʹ És ha tovább poénkodsz rajta, hogy azon a bizonyos területen nincs tapasztalatom, én͙ ʹ Egyáltalán nem találom viccesnek, hogy nincs tapasztalatod azon a bizonyos területen. Inkább izgató. Kimondhatatlanul érzéki. És szeretném, ha a vacsoránkat késő estére tennénk át. A lehető legkésőbbre. Addig pedig csak azzal szeretnék foglalkozni, hogy mindenféle ʹ magához húzta a lányt ʹ tapasztalattal gazdagítsalak azon a bizonyos területen.
ʹ Még nem döntöttem ʹ kezdett bele lassan Gwen, amikor mérhetetlen megkönnyebbülésére megszólalt a csipogója. ʹ Bocsánat! ʹ Ellépett Bransontól, hogy megnézhesse az övére akasztott kis eszköz képernyőjét. Megfordult, kiment, és megkereste a műszakvezető rezidenst. ʹ Jaj de jó, Blade, hogy még nem indultál el. Autós lövöldözés volt. Lőtt sebek, mellkas és has. Tizenkét éves fiú. Két percen belül itt lesz. Branson csak nézte, hogy a nő, akiben az előbb sikerült szenvedélyt ébresztenie, egy pillanat alatt hideg és acélkemény lesz, ahogy a mentőbejárathoz siet. A mentősök már tolták is be a fiút. Gwen mellettük haladt, és hallgatta, ahogy elhadarják a gyerek vitális paramétereit és az eddig történt beavatkozásokat. Kesztyűt és sürgősségi ruhát rántott, miközben egy nővér védőszemüveget tett rá. Vizsgálni kezdte a beteget, és a keze azonnal csupa vér lett. A fiún a Bruins jégkorongcsapat emblémájával ellátott dzseki volt és fekete, magas szárú tornacipő. Valószínűleg szakmai ártalom: Branson azonnal elraktározta ezeket a körülményeket. A hordágyat egy nő és egy férfi követte kiabálva, sírva, a mentősöket kérdésekkel ostromolva. ʹ Most menj ki! ʹ utasította Gwen egyszerűen, határozottan, miután sikeresen behelyezte az endotracheális tubust. ʹ Most neki kell segítenünk. Wallace ʹ mondta egy műtőssegédnek ʹ, hozz azonnal hat egység nulla-negatív vért. Teljes vér kell neki. ʹ Rendbe hozzák. Ugye rendbe hozzák? ʹ állt az anya az ajtón kisiető férfi útjába. ʹ Éppen hazaindult egy barátjától. Csak ment a járdán. Az én kisfiam͙ Scotty͙ A levegőben szinte még a vérszagnál is erősebben lehetett érezni a fájdalmat és rémületet. ʹ Scotty jó kezekben van ʹ mondta Wallace, és elterelte a szülőket az ajtótól. ʹ Blade doktor a legjobb orvosunk. Kérem, hagyják, hogy végezze a munkáját! Gwen keze gyakorlottan, gyorsan járt, az agya hűvös maradt. Egyszer csak vérsugár fröccsent a ruhájára. ʹ Artériás vérzés ʹ mondta. ʹ Érszorítót kérek. ʹ Esik a vérnyomása. Akadozik a pulzusa. Infúziókat köttetett be, sürgős laborvizsgálatokat kért, vércsoport-meghatározást és keresztpróbát rendelt el. A hangja határozottan csengett, amint fáradhatatlanul harcolt a fiú életéért. De az agya, a hűvös, logikus agya már tudta, hogy elvesztette a csatát. ʹ Öblítést kérek, nem látom, mi a fene͙ megvan a kimeneti nyílás. Valaki rohanjon el a röntgenfelvételekért. Tudnom kell, hány golyó van ebben a gyerekben. Gyerünk, Scotty, gyerünk, maradj velem. Olyan keményen dolgozott tovább, hogy a verejték már csorogni kezdett a hátán. A tekintete szenvedélyes volt és éles, ahogyan az egy harcoshoz illik. Tudta, hogy van, amikor le lehet győzni a halált. Mennyi kárt tettek ebben a kicsi testben! De most nem engedheti meg magának, hogy sajnálkozzon. Az egyes lépésekre kell összpontosítania, a problémákat fontossági sorrendbe állítani, és egyenként megoldani. Rohant az idő; ki-be rohantak a fehér köpenyes vagy műtősruhás szakemberek. Amikor a fiúnál kamrafibrilláció lépett fel, Gwen azonnal cselekedett. ʹ Üssük ki! ʹ Átvette a gyerek-elektródákat, és megvárta, amíg feltöltődnek. ʹ El a kezekkel! ʹ A fiú teste összerándult az áramütéstől, de a szívritmusa nem rendeződött. ʹ Még egyszer! Gyerünk, fiú, gyerünk! ʹ A második ütés hatásosabb volt. ʹ Lassú szinuszritmus.
ʹ Adjatok neki négy milligramm Tonogent bólusban! Hajrá, kölyök! Mintha csak ketten lettek volna a világon: a fiú és ő. Ketten próbálnak szembeszállni az elkerülhetetlennel. ʹ Tarts ki még egy kicsit! Szabad már a műtő? ʹ Már várják. ʹ Esik a vérnyomás. Nincs pulzus. Gwen elkáromkodta magát, és a hordágyra ugrott, hogy mellkas-kompresszióba kezdjen. ʹ Ambuzzátok! Elveszítjük! A fényes, fekete fürtös fiú arca olyan volt, mint egy alvó angyalé. Gwen tudta, hogy nem nézhet rá, nem gondolhat rá, amíg meg nem tesz érte mindent. ʹ Kell még két egység vér. Zubogtassátok bele! Gyerünk, hajrá, vigyük fel! Kirohantak a hordággyal; Gwen még mindig a fiú fölött térdelt, és próbálta fenntartani a keringését. A szülők meglátták, megragadták a hordágyat. A lány rájuk sem nézett, csak dolgozott tovább. Branson látta a becsukódó liftajtón át, hogy az arcán vad elszántság tükröződik. És amikor két órával később végre kijönni látta a lányt, a szemében látta, hogy a fiú meghalt. ʹ Gwendolyn͙ Gwen csak megrázta a fejét. Elment Bran mellett, és a pulthoz lépett. Megírta a fiú zárójelentését, és letette a műszakot. Még mindig némán az öltözőbe indult. ʹ Sajnálom ʹ szólt utána Branson. ʹ Megtörténik. Valójában már akkor halott volt, amikor behozták. Sőt, amikor a golyó a szívébe fúródott. ʹ Levette a műtősruhát, és felhúzott egy gyapjú blézert. ʹ Nem kellett volna megvárnod, Branson. Ma este fáradt vagyok beszélgetni. Hazamegyek. ʹ Elviszlek. ʹ Autóval vagyok. ʹ Kezébe vette a kabátját és a táskáját. ʹ Nem akarlak magadra hagyni, amikor így ki vagy akadva. ʹ Nem vagyok kiakadva. Gondolhatod, hogy veszítettem már el beteget, és fogok is még. ʹ Felvette a kabátot, és kivette a zsebéből a kesztyűjét. ʹ Mindent megtettünk, amit tudtunk. Minden eszközt bevetettünk. Ennyi. ʹ Csak amikor kinyitotta az ajtót, akkor vette észre, hogy teljesen megmerevedett és elzsibbadt a keze. Branson kikísérte a ritkás hóesésbe, és egy ideig figyelte, ahogy a pelyhek megülnek a lány haján. ʹ Hazaviszlek. ʹ Hagyj békén! ʹ Ellökte a férfi kezét. Érezte, ahogy gyűlik benne a tehetetlen harag. ʹ Akármikor képes vagyok eljutni, ahová csak akarok. Nem akarlak. Nincs rád szükségem. Nem͙ Maga is megdöbbent az indulatán. A homlokához emelte a kezét. ʹ Ne haragudj! Annyira sajnálom. Kérlek, ne! ʹ rázta le magáról Branson vigasztalni akaró kezét. ʹ Most gyalogolnom kell. A férfi zsebre dugta a kezét. ʹ Hát akkor gyaloglunk.
6.
A hideg szél kavarta, forgatta, táncoltatta a hulló hópelyheket. Csendben sétáltak a folyó felé. Ahogy távolodtak a forgalmas utcáktól, a városi zajok egyetlen kellemes zúgássá mosódtak össze. Világosabb volt a szokásosnál; az utcai lámpákon kívül sokféle, színes karácsonyi égő is csillogott. A sarkon az Üdvhadsereg Mikulásnak öltözött önkéntese állt; rendületlenül rázta a csengőjét, és sokan megálltak, hogy adományukat a puttonyába dobják. Karácsony! Gwen számára mindig is gyereknevetést, családot, titkos meglepetéseket, örömet jelentett. De a Sorsnak ʹ ha ugyan van ilyen ʹ az egyik nap vagy évszak ugyanolyan, mint a másik. ʹ Nem szabad hagynod, hogy egy szintnél mélyebbre jusson beléd az ilyenʹ mondta végül a lány. Olyan hideg volt a keze, olyan fáradt. Nem volt ereje felhúzni a kesztyűjét; inkább a zsebébe dugta. ʹ Ha hagyod magad beleveszni, elkezdesz kételkedni magadban, az ösztöneidben, a képességeidben. És utána, legközelebb, a következő betegnél, már nem tudsz önmagad lenni. Ezt pedignem engedheted meg, sem a beteg, sem a magad érdekében. Nem merülhetsz el a részvétben, a sajnálkozásban, az önsajnálatban. Hidd el, tudom. ʹ De ha próbálsz kívül maradni a történteken, nem megy az emberséged rovására? Nem leszel kevésbé empatikus, nem akarsz majd kevésbé harcolni a következő betegért? ʹ Akármilyen közhelyesen hangzik is, meg kell maradnod az arany középútonʹ válaszolta Gwen. ʹ Tudod, milyen nehéz? Állandóan azon veszed észre magad, hogy erre vagy arra, de letértél.ʹ Megállt a vizet nézni. Szerette ezt a helyet, kedvelte ezt a várost, a gyönyörű, régi épületeket, sőt még az őrült forgalmat is. Jól ismerte a történelmét, és büszke volt rá. De most ez sem vigasztalta, hiszen ugyanebben a városban történhetett meg, hogy egy védtelen fiú értelmetlen halált halt. ʹ Nem akartam elveszíteni. Bár az eszemmel tudtam, hogy ez lesz a vége, amint megláttam, hogy micsoda sérülései vannak. De néha történnek csodák͙ Néha meg nem. Hálásan csukta be a szemét. Nagyra értékelte, hogy Branson nem szólt közbe, és hagyta elmondani, amit érez. ʹ Elbírom. Elbírom a hosszú, összevissza munkaidőt, a feszültséget, a nyomást. Ezt akartam. Ezért tanultam. Megküzdök az adminisztrációval, még ha néha értelmetlennek tartom is. Elviselem a durva betegeket, a drogosokat, az öngyilkosokat. Szomorúan, de nem kétségbeesve ismerek meg megannyi elvesztegetett életet. Annyi ilyet látunk, hogy néha már alig vesszük észre. De akkor, hirtelen͙ Összeborzongott, és a tenyerébe temette az arcát. ʹ Csak tizenkét éves volt. Branson most szólalt meg először. Egyetlen dolgot tudott csak mondani. ʹ Mindent megtettél, amit tudtál. ʹ Nem sokat számít, amikor most az egyszer ez nem volt elég. ʹ Te is jól tudod, hogy͙ ʹ Maga felé fordította a lányt. Csak őt látta, ahogy egy könny kicsordul gyönyörű, levendulaszín szeméből. ʹ Hány életet mentettél ma meg? És a héten? És idén? ʹ Amikor bajban lévő, fájdalomtól gyötört emberrel találkozom, tudom, hogy legtöbbször képes leszek rendbe hozni, vagy legalább enyhíthetek a szenvedésén. ʹ Így van ʹ vigasztalta a férfi csendesen. ʹ Bármibe is kerüljön neked, megteszed. ʹ Ez a dolgom. És tudom, hogy néha akármit is teszek, akármilyen keményen is dolgozik a csapatom, mégiscsak veszítek. Teljesen ésszerű, teljesen életszerű, mégis van egy részem, ami nem
tudja elfogadni. Nem tudom kiverni a fejemből, hogy ez a fiú ma reggel nagy nehezen kimászott az ágyából, megreggelizett, aztán futnia kellett a busz után. Lehet, hogy az egyik órán még álmodozott. És délután, csak mert épp a rossz utcán és rossz időpontban ment, az életét vesztette. Semmit nem tehet már meg, amiről álmodott. Gwen újra elindult. ʹ Ki kellett mondanom, hogy meghalt ʹ folytatta. ʹ Az én betegem volt, nekem kellett kimondanom. Előre el kell tökélned, hogy elfogadod, hogy eljöhet a pillanat, amikor már nincs mit tenni. Ránézel az órára, és kimondod a halál idejét. És vége. Már ͣcsak͟ a szülőkkel kellett beszélnem. ʹ Gwendolyn, hihetetlen bátorság kell a munkádhoz. Csodállak érte. ʹ Megfogta a kezét, és gyengéden dörzsölgetni kezdte. ʹ Lélegzetelállító vagy. Gwen nagyot sóhajtva engedte, hogy Bran magához vonja, és a mellkasának döntötte a fejét.ʹ Sajnálom, hogy úgy beszéltem veled. ʹ Csitt! ʹ Bran könnyedén megcsókolta a lány haját. Micsoda megkönnyebbülés. Itt van vele valaki, akire támaszkodhat. Felemelte a fejét, és megcsókolta a férfit. Éppen erre a melegségre vágyott. ʹ Branson. ʹ Mosolyogni próbált, amikor a férfi a hüvelykujjával letörölte a könnyeit. ʹ Ha még mindig akarsz, akkor most felmegyek hozzád. A férfi gyomra forrón, szinte fájón rándult össze. A lány arcát simogató keze megállt. Megrázta a fejét, és a kezét barátian Gwen vállára tette. ʹ Persze hogy akarlak. De most nem kérhetlek, hogy gyere velem. ʹ De͙ ʹ Gwen becsukta a szemét, amikor Bran szeretettel, gyöngéden megcsókolta a halántékát. ʹ Amióta megismertelek, rájöttem, hogy én is szívesen állítok magamnak szabályokat. Te most fáradt és sebezhető vagy. Könnyen bemagyarázhatnám magamnak, hogy meg akarlak vigasztalni, el akarom terelni a gondolataidat. ʹ Nem ezt tennéd? ʹ És ki is használnám az adódó lehetőséget, a kínálkozó pillanatot. És ezt nem teszem meg veled. Nem is tudná, jutott hirtelen az eszébe. Egy pillanatnál jóval többet akar ettől a bátor tündérkirálykisasszonytól. ʹ Nem értelek. Azt hittem, szereted, amikor a körülmények a kezedre játszanak. ʹ De nem így. Amikor majd először együtt leszünk, az ne azért legyen, mert boldogtalan vagy, vagy hálából, hogy meghallgattalak. Amikor majd megérintelek, amikor majd hagyod, hogy megérintselek, annak semmi máshoz nem lesz köze, csak mi kettőnkhöz. ʹ Ha azért vagy ilyen figyelmes, mert még soha nem voltam férfival͙ ʹ Azért vagyok figyelmes, mert rólad van szó. Mert vigyázni akarok rád, Gwendolyn. ʹ Még egyszer megcsókolta gyengéden. ʹ Nagyon akarok vigyázni rád. Éppen ezért most megvacsoráztatlak, és ha kell, hazaviszlek. És ha engeded, otthon betakargatlak, hogy aludj egy jót. A lány végre elmosolyodott. ʹ Nem vagyok kisgyerek, Branson. ʹ Tudom. Ezért olyan izgalmas vigyázni rád. És ma este azt csinálod, amit mondok. Fázol ʹ tette hozzá, és átkarolta a vállát, majd a kórház felé kormányozta. ʹ Nagyon jólesik, de már rendben vagyok. És ott áll az autóm, úgyhogy͙ ʹ Enned is kell. ʹ Nem vagyok éhes.
ʹ Márpedig enni fogsz ʹ mondta Bran egyszerűen. Volt egy kis vendéglő nem sokkal a kórház előtt. ʹ És pont itt van, ami most kell. Egyszerű, becsületes amerikai konyha. ʹ Vacak itt a kiszolgálás, és az étel se valami jó. ʹ Remek. Annál izgalmasabb. ʹ És már be is terelte a lányt az ajtón. ʹ Blade doktornő, ezennel megkezdjük az első randevúnkat. Gwen felnézett a férfira, akinek megcsillant a haján az étterem neon felirata. A nyitott ajtón át érezte a kiáramló meleg ételszagot. A vendéglő mennyezetéről lelógó rikító, ízléstelen karácsonyfadíszek valahogy felvidították. ʹ Rendben. Miért ne? A bárpulthoz nem lehetett hozzáférni, és az asztalok is mind foglaltak voltak. Gwen nem hallotta, Branson mit mond az ültető kiszolgálólánynak, de látta, amint tapintatoson a kezébe csúsztat egy bankjegyet. És másfél percen belül helyet kaptak egy bokszban. ʹ Itt nem szokás lefizetni a pincéreket ʹ mondta Gwen, miközben helyet foglalt a kopott bőrülésen. ʹ Mégis sikerült ʹ mosolygott rá Branson. ʹ Le kellett ülnöd, és ha lehet, jó messzire a tömegtől. ʹ Jó sokan járnak ide ismerkedni ʹ mesélte a lány, és kényelmesen hátradőlt. ʹ A kórházból is. Flörtölnek, alkalmi kapcsolatot keresnek. A férfi arckifejezése láttán elnevette magát. ʹ Nem, én nem jövök gyakran. Ritkán van időm flörtölni, vagy alkalmi kapcsolatot keresni. ʹ Nem bántasz meg, ha ma este flörtölsz velem. ʹ Megfogta Gwen kezét. Megérkezett a pincérnő. ʹ Megrendelem az italt, és az ételt is ʹ mondta, és felsorolta, milyen bort, előételt és főfogást akar. A felszolgáló lány elővette a jegyzetfüzetét, és lassan írni kezdett. ʹ Közepesen átsütött bélszín ʹ ismételte Branson ʹ, és egy nagy üveg ásványvíz. Mit is mondott, hogy hívják? ʹ Crystal ʹ mondta a nő gyanakodva, még mindig jegyzetelve. ʹ Crystal, hálás lennék, ha az italokkal együtt hozna nekünk egy pár zsemlét is. A hölgynek nehéz napja volt, és fáradt. Biztosan maga is tudja, milyen egy nehéz nap végén. Ragyogó mosolyt villantott a pincérnőre, olyan együtt érzően, hogy egyből Crystal szívébe lopta magát. ʹ Persze. Ennyit megtehetek. Gwen megvárta, amíg a lány távozik, majd szigorúan nézett Bransonra. ʹ Rendeltél nekem, és meg sem kérdezted, mit akarok? ʹ Nem így szoktam. De úgy látom, halálosan fáradt vagy, és gondoltam, miért terheljelek további döntésekkel͙ Nyugalom kell neked, vörös hús, idő, hogy újra feltöltődj. Ezeket biztosíthatom. És hogy megnyugodj, legközelebb majd te rendelhetsz nekem is. ʹ Tényleg? ʹ mosolygott Gwen ártatlanul. ʹ Borjúmirigy jó lesz? Branson elhúzta a száját. ʹ Azt hiszem, le tudnám élni az életemet anélkül, hogy egyetlen belső szervet is meg kellene kóstolnom. ʹ Jusson eszedbe majd, amikor legközelebb helyettem akarsz választani. ʹ Jogos. Mikor lesz szabadnapod?
ʹ Szombaton csak fél napot dolgozom, vasárnap pedig egészen szabad vagyok. ʹ Elmegyünk szombat este valahová? Te választod meg a helyet és az időpontot. Gwen elgondolkodott. ʹ A zeneakadémián játsszák a Figaró házasságát. Hogy állsz az operákkal? ʹ Jó barátságban vagyok velük. A lány gyanakodva nézett rá. ʹ Úgy, mint a borjúmiriggyel? ʹ De jó néha meglepni téged! ʹ Megérkezett a felszolgálólány. Branson melegen rámosolygott. ʹ Köszönjük, Crystal. ʹ Kivett egy zsemlét a kosárból, kettétörte, megvajazta, és Gwennek nyújtotta. ʹ Mozartot különösen szeretem. Hétre érted megyek. Utána megvacsorázunk valahol, ha megfelel. ʹ Rendben, azt hiszem. ʹ Jó. Utána pedig szeretném, ha feljönnél hozzám, és szerelmeskednénk. És ott maradnál, hogy együtt alhassunk. Vasárnap reggel pedig ágyban reggelizünk. Ha megfelel. Gwennek majdnem megakadt a falat a torkán. Branson vizet töltött neki, ő megitta. ʹ Rendben, azt hiszem.
ʹ Mutasd csak! ʹ támadta le Julia Gwent köszönés nélkül, amikor megérkezett. ʹ Jaj, bárcsak veled mehettem volna vásárolni. Laura, megjött Gwen, és nem üres kézzel! ʹ Laura itt van? ʹ És mindent megeszik, amit talál. ʹ Julia kikapott Gwen kezéből egy ígéretesen festő zacskót. ʹ Elpanaszkodta, hogy Royce ma magával vonszolta, hogy babaholmit vegyenek, de elfáradt, és hozzánk menekült. ʹ Mit vettek? ʹ Még semmit. Csak nézelődtek. Kíváncsi vagyok, milyen lehet Royce, amikor mózeskosarakon töpreng. ʹ Leszűkítettük a kört háromra ʹ lépett be Laura, járás közben is spagettit eszegetve. ʹ De a bölcsőt illetően teljesen mások a nézeteink. Gwen lehuppant a karácsonyfával szemközti karosszékre, és maga alá húzta a lábát. ʹ Egyáltalán nem tűnsz kimerültnek ʹ mondta vádlón. Az unokatestvéréről meg lehetett volna mintázni az egészség szobrát. Laura barna szeme csillogott, aranyszínű bőre ragyogott. ʹ Nem is vagyok az, de a férjem körül akart nézni az elektronikai részlegben, így inkább elszöktem. ʹ Én viszont hullafáradt vagyok ʹ dörzsölte meg Gwen a fájó lábát. Elégedetten felsóhajtott. A levegőben fenyő-, fahéj- és kakaóillat terjengett. Otthonillat͙ ʹ Úgy kell nekem, ha már az utolsó percig halogattam, hogy új ruhát vegyek. Nem is kellett új ruha. ʹ Dehogynem kellett! El is magyaráztam neked, és te belementél. ʹ Julia beletúrt a zacskóba. ʹ Fontos találkához mindig új ruha kell. ʹ Hát akkor rossz helyen keresgélsz.
ʹ Tényleg? ʹ Julia diadalmasan húzta elő a csipkés, rózsaszín harisnyakötőt. ʹ Pedig szerintem ez is rajtad lesz! ʹ Elegem van már a harisnyanadrágból ʹ mentegetőzött Gwen. ʹ Gondoltam, praktikusabb lenne, ha͙ ʹ Nevetve vállat vont. ʹ Rendben. Rajtam lesz. Gondoltam, meglepem. ʹ Hidd el, ha meglát ebben, nagy hatással lesz rá. ʹ Julia megtalálta a hozzá illő melltartót is. Elöl kapcsolódott, egy kis fehér rózsabimbóval. ʹ Jaj, szívem, meg akarod ölni? Laura letette a tányérját, és Gwen székének a karfájára ült. ʹ Ő a Nagy Ő? ʹ Szeretném, ha ő lenne. ʹ Nehéz ellenállni egy olyan férfinak, aki hét kristályhattyút küld! ʹ Hamarosan itt lesz. Nem akarod megvárni? ʹ Szeretném, de romantikus estét terveztünk a férjemmel. Gyerünk, Gwen, lássuk a ruhát! ʹ Mutatom, de legyetek szívesek, és vegyétek figyelembe, hogy hosszú órákat töltöttem a kereséssel. Elővett egy dobozt az egyik csomagból, felállt, és kivette belőle a hosszú, mélyvörös bársonyruhát. ʹ Gyönyörű! ʹ suttogta Julia. ʹ Nem gondoljátok, hogy túlzás az a sok csillogó izé a nyakánál, meg a͙ ʹ Szerintem tökéletesen illik hozzád. ʹ Laura megsimogatta az anyagot. ʹ Klasszikus, előkelő. ʹ De nem valami érzéki. Próbáltam olyat találni, ami kicsit͙ másmilyen, de aztán mindig visszatértem ehhez. ʹ Ne félj, épp elég érzéki lesz! ʹ biztatta Julia. ʹ Magas nyakú, hosszú, szűk ujjú, bokáig érő. A fickó egész este azon fog töprengeni, vajon mi lehet alatta. És amikor meglátja͙ De te értesz az újjáélesztéshez, úgyhogy valószínűleg nem lesz semmi baj. ʹ Ideges vagy? ʹ kíváncsiskodott Laura. ʹ Nem. ʹ Gwen mosolyogva hajtogatta össze a ruhát. ʹ Most jött el az ideje. Most jött el a nekem való férfi. És most felmegyek, és indokolatlanul hosszú habfürdőt veszek, majd kétszer annyi időt vacakolok a hajammal meg a sminkemmel, mint egy rendes ember. ʹ Felvette a csomagjait, és kiment. ʹ Biztos vagy te ebben a pasiban? ʹ kérdezte Laura Juliától, amikor Gwen már hallótávolságon kívülre ért. ʹ Hidd el, odavan a mi kis Gwenünkért. És láttál már valaha ilyen álmodozó tekintetet a mi doktor nénink arcán, mint amikor róla beszél? ʹ Igen, én is örülök, hogy így meg tud lágyulni. ʹ Laura lustán nyújtózott egyet. ʹ Honnan szedte elő ezt neki a ͣNagy͟ MacGregor? ʹ Egy régi családi ismerős révén. De Gwen nem hiszi, hogy a háttérből nagyapa mozgatja a szálakat. Laura nevetve vette kézbe a tányérját. ʹ Hogy ez a lány milyen buta is tud lenni! Nagyapa mást sem csinál, mint dróton rángatja az embereket. És tudod, Jules, ha Gwen hozzámegy ehhez a kiváló fiatalemberhez, akit nagyapa szemelt ki neki, hamarosan veled kezd majd el foglalkozni͙ ʹ Tisztában vagyok vele ʹ mosolyodott el Julia. ʹ De nézd csak!
A kezébe vett egy bazári Mikulást, ami megdöbbentően hasonlított a család tiszteletreméltó fejéhez, és felhúzta. ʹ Jobb félni, mint megijedni, nagyapa. Majd vigyázok! ʹ mondta neki. Laura a hasát fogta nevettében. ʹ Hát ezt jól megmondtad neki! De majd meglátjuk, ki nevet a végén. Gwen pontosan hét órakor lefelé lépkedett a lépcsőn. Úgy érezte, hogy nyugodt, hűvös, kipihent. A fülében szikrázó gyémánt fülbevaló, amit a szüleitől kapott a diplomaosztó után, valahogy önbizalmat adott neki. A ledér harisnyakötőtől pedig, amit még rejtett a csendesen elegáns ruha, nőiesnek érezte magát. Éppen a korlátra akasztotta az estélyi belépőjét, amikor megszólalt a csengő. És minden nyugalma semmivé lett, amikor ajtót nyitott, és meglátta a szmokingban feszítő Bransont, a karján egy halom fehér rózsával. ʹ Jaj, de gyönyörűek! ʹ Várj! A férfi nem mozdult, csak nézte a lányt. ʹ Tökéletes vagy. Gwendolyn, eláll tőled a lélegzetem! ʹ Akkor nem mesélem el, mennyi erőfeszítésbe került így elkészülni ʹ mosolygott rá Gwen. Átvette a csokrot. ʹ Ezt vízbe teszem indulás előtt. Úgy vettem észre, szívesen vársz rám. ʹ Így igaz ʹ hagyta rá Branson komolyan. Megfogta, és megcsókolta a lány kezét. ʹ Bármeddig várnék rád.
7.
Branson lakosztályának nappalija tele volt szirmát bontogató, fehér rózsával. Mindenütt fehér gyertyák égtek, és az esti fényben fürdő városra nyíló franciaablak előtt fehér damaszttal, ezüsttel és kristállyal terített asztal várta őket. Gwen szíve megdobbant. ʹ Talán tündérek jártak nálad? ʹ Nem, a tündér csak most lépett be. A többi pedig csak szervezés kérdése. ʹ Lesegítette a belépőt a lány válláról. ʹ Előadás után szóltam csak nekik, hogy a gyertyák ne égjenek le. ʹ Hogy te milyen figyelmes vagy velem! ʹ Imádom a díszleteket. ʹ Letette a lány sálját, és belecsókolt a tenyerébe. ʹ És kettőnknek csináltam. Viszont az ételt ʹ alig merem bevallani ʹ megint a megkérdezésed nélkül rendeltem. ʹ Azt hiszem, most az egyszer kivételt tehetünk. ʹ Hideg vacsora, úgyhogy akkor eszünk, amikor akarunk. Éhes vagy, vagy bontsunk pezsgőt?
ʹ Szerintem a pezsgő tökéletes lesz. ʹ Tökéletes. Ez az. Ma este azt akarom, hogy mindent tökéletesnek találj. ʹ Felvett egy rózsabimbót az asztalról, és a lánynak nyújtotta, mielőtt kivette a pezsgős palackot az ezüstvödörből. ʹ Amikor először láttalak dolgozni, az jutott eszembe, olyan az egész, mint egy jól koreografált balett. A lány figyelte a férfi sima mozdulatait, amint ügyesen kihúzza a dugót az üvegből. ʹ A táncosok jóval szívósabbak, mint ahogyan azt sokan gondolják. ʹ Az igazán jók erősek, elhivatottak, fáradhatatlanok. És a tündérmesék királykisasszonya is az eszembe jutott rólad. ʹ Odaadta Gwennek a poharát. ʹ Akik szintén erősebbek és kitartóbbak, mint gondolnánk. Mégis a legtöbben olthatatlan vágyat éreznek, hogy megmentsék a királykisasszonyt, majd dédelgetni kezdjék. ʹ És te mitől mentenél meg engem, Branson? ʹ Egy éjszakára a valóságtól. ʹ A poharát a lányéhoz koccintotta. ʹ A tündérmesékre, és arra, hogy ͣboldogan éltek, míg meg nem haltak͟! ʹ Rendben. ʹ Gwen belekortyolt a pezsgőbe. Élvezte, ahogy az ital gyöngyözik a nyelvén. ʹ De ez itt most valóság, és nem kell, hogy kimentsenek belőle. Nem akarom. Nem kell, hogy elcsábíts, Branson. Azért vagyok itt, mert itt akarok lenni. Mert akarlak. ʹ Pedig nagyon szívesen elcsábítalak, Gwendolyn. ʹ Megérintette a lány arcát, és szelíden megcsókolta. A lány nem reszketett, még nem. Pedig Branson ezt akarta. Hogy a csodálatos szeme elsötétüljön a vágytól. Rétegenként le akarta bontani róla a gyakorlatiasságot, amíg meg nem találja a romantikus lelkét. A romantikus Gwent akarta felébreszteni. Neki akart örömöt okozni. És őt akarta dédelgetni. Amikor megtalálja, mindent nekiad, amije van, ami az ő legbelső énje. ʹ Tessék! ʹ Kivett egy epret egy tálból, és olvasztott fehér csokoládéba mártotta. ʹ Ezt kóstold meg! Gwen kinyitotta a száját, és hagyta, hogy a nyelve lassan megtapasztalja a gyümölcs húsát és a rajta, benne lévő ízek mesés keverékét. ʹ Csodálatos! ʹ Adok még. Apró falatonként etette, apró csókokkal váltogatva a finomságot. És megelégedve látta, hogy a lány egyszer csak összerázkódik egy kicsit. ʹ Csak mondd meg, hogy mi tetszik! Hogy mit szeretsz. Hogy mikor akarsz még többet. ʹ Vigyázott, hogy csak az arcát érintse, de a csókot egyre mélyítette, fájdalmasan lassú lépésekben. ʹ Hogy mikor állsz készen. ʹ Nem vagyok törékeny ʹ válaszolta Gwen, de a hangja megremegett. Branson olyan helyre vezeti, ahol még soha nem járt, és már az első lépések is elszédítik. ʹ Ne aggódj miattam! ʹ Talán nem vagy törékeny, de nagyon-nagyon értékes. ʹ Kivette a poharat a lány elbizonytalanodó kezéből, és félretette. Szeme sötéten, behatón szegeződött Gwen arcára. ʹ És ma éjszaka az enyém vagy. Amikor Branson a karjába emelte, Gwen szíve megdobbant. Biztos butaság, de egy lovag jutott az eszébe, ezüstösen csillogó páncélban, aki felemeli őt fehér paripájára. Mosolyogva csókolta meg a férfi nyakát. ʹ Elkényeztetsz. ʹ Azt akarom. És már milyen régóta͙
A kinyitott ágy tele volt szórva rózsaszirmokkal. A hálóban is gyertyafény volt, remegő, várakozó. ʹ Itt most megállt az idő ʹ mondta neki Branson, amikor lábra állította az ágy mellett. ʹ Ez egy külön világ. Csak ketten vagyunk benne. Csak te, Gwendolyn, és én. Hitt neki. Ma csak azt a világot akarta, amit Branson teremtett neki. Csak erre volt szüksége. Felemelte a karját, és a férfi nyaka köré fonta, szorosabban, egyre szorosabban. Branson szája türelmesen, majd egyre követelőzőbben tapadt a lányéra. Gwen megszédült a rózsa- és gyertyaillatban. Érints meg! Mintha kimondta volna, a férfi keze elindult felfelé a bársonyba burkolt ruhaderekán. Még. Még. Bran szája elindult lefelé a nyakán a ruhát tartó strasszos pántig. És közben lassan, centiméterről centiméterre lehúzta a hátán a cipzárt, hogy végre megérinthesse a bőrét. A bársony alatt selymet talált. Meleg selymet. De csak lassan, óvatosan! Nem hagyja, hogy a lány iránti vágya erősebb legyen a vágynál, hogy adjon. Lassan megfordította Gwent, hogy végigcsókolhassa a nyaka hátulját, a meztelen vállát. Amikor a lány felemelte a karját, hogy átölelje vele a mögötte álló Bransont, a férfi érezte, hogy a szíve gyorsabban kezd verni. De a szája türelmes maradt, a keze gyengéd. Gwen megborzongott, és hátrafeszítette a vállát, amikor Bran felfedező, gyengéd mozdulattal megérintette a mellét. Egyszerre sóhajtottak fel, amikor Bran lecsúsztatta az estélyi ruha pántját, és az vérvörös díszletként a lány lábához omlott. ʹ Istenem! ʹ Branson nem számított rá, hogy milyen meglepetések várják a lány ruhája alatt. A csodálatos testre fel volt készülve, de a habos rózsaszín kombiné láttán egy pillanatra erősen bele kellett markolnia Gwen vállába. A lány látta a szemében felvillanó vágyat, és a szíve még sebesebben kezdett verni. Amikor a férfi tekintete lefelé indult, érezte, hogy felforrósodik a bőre és szédül. ʹ Meg akartalak͙ lepni ʹ mondta végül, majd ösztönösen hátralépett, amikor a férfi megint ránézett, mert észrevette, hogy a lovag helyét lassan átveszi valaki más. Csupa rózsaszínben és fehérben állt Bransonnal szemben, aki úgy érezte, mintha tiltott, csábító édességet nézne a kirakatüvegen át. A legszívesebben betört volna érte, hogy azonnal felfalja. De még tudta magát türtőztetni, és finoman, az ujja hegyével kezdte simogatni a fedetlen domborulatokat. ʹ Elszédítesz. Vajon hogy tudja ilyen gyengéden érinteni, amikor a szemében tűz lángol? Gwen remegő kézzel oldotta meg Bran nyakkendőjét, és csak nehezen gombolta ki a mandzsettáját. ʹ Látni akarlak. Reszket végre, gondolta a férfi. Állja még a sarat, de a szemében már ott a félelem. Ahogy érezte, hogy a doktornő biztos keze milyen bizonytalan ujjakkal gombolja ki az ingét, megtette az utolsó lépéseket. Nem volt többé kérdés: szerelmes ebbe a nőbe. ʹ Akkor nézz! ʹ suttogta. ʹ Látni akarom a szemedet, amikor megérintelek. Látni akarom, hogy mit érzel, amikor a kezem a bőrödön van. Most például. Végigsimított a harisnya fölötti csupasz bőrön. Gwen szeme tágra nyílt, és elakadt a lélegzete. Bran kiszabadította az egyik harisnyát a harisnyakötőből.
ʹ Remegsz. Így akartam. ʹ Kipattintotta a harisnyakötő többi kapcsát is. ʹ De még többet akarok. Add meg magad! Gyengéden az ágyra fektette, és ráereszkedett. Szája azonnal megtalálta Gwenét. Csókja egyre követelőzőbb lett; a lány érezte benne a sötét, veszélyes, sürgető majd újra szelídülő vágyat. Gwen összezavarodott. Az első lépések ebben a Bran teremtette világban még csak szédítőek voltak, ettől a folytatástól viszont már teljesen elveszítette a talajt a lába alól. A férfi ízlelgető ajka egyre lejjebb vándorolt, a keze pedig felfelé. Gwenen szinte fájó hőhullám szaladt végig, amit hamarosan öröm váltott fel, amint Bran lecsúsztatta a melltartóját, hogy birtokba vehesse a mellét. Senki, soha nem érintette még így. Senki nem keltett benne ilyen ellentmondó, ilyen ellenállhatatlan érzéseket. A rózsaszirmok édes, romantikus csókokként tapadtak a bőrére. A szeme egyre lejjebb csukódott a gyertyák táncoló fényében. Bran magasztaló, ígérő suttogása szinte megigézte. Bár még mindig gyengéden simogatta, a vére úgy lüktetett, hogy hallotta a fülében, lusta csókjaitól pedig elállt a lélegzete. A férfi mindent meg akart adni neki, amit csak tudott, az egész lényét. És mindent el akart venni tőle, az egész lényét. Lassan legörgette a harisnyát a lány karcsú combjáról, és élvezetét találta a lány minden sóhajtásában, minden akaratlan és ösztönös mozdulatában. Amikor pedig Gwen simogatni kezdte gyönyörű, gyógyító kezével, úgy érezte, meghalna, ha nem csókolhatná. Amikor Branről végre lekerült az ing, és a bőrük összeérhetett, Gwen felnyögött az örömtől. Ezt akarta, ezt a közelséget test és test, gondolat és gondolat között. Nem reszketett már, mosolygott a csók közben, és a két kezébe fogta Bran arcát. A lány beleburkolózott a hűvös és selymes örömbe. Bran érezte, hogy Gwen lebeg, sodródik. Lusta sóhajai csak még jobban felizgatták. Lassan, lassan vezette az öröm egyre nagyobb mélységein keresztül, amíg a sóhajok fel nem gyorsultak, amíg a szeme fel nem pattant a nem várt élményekre, amíg a teste nem tapadt követelőzőn a férfiéhoz. Egyre mélyebbre, egyre magasabbra jutottak. A lány közben egyszer megrázta a fejét, mintha tagadni akarná, ami benne történik. Egyre figyelte Bran arcát, hogy lássa, a férfi ugyanazt éli-e át. És közben érezte, hogy Bran keze fáradhatatlanul simogatja, egyre vadabbul, éles és brutális érzéseket keltve. Megint hőséget érzett, de most már olyan volt, mint a villámcsapás. Hosszú másodpercekre elakadt a lélegzete. Az öröm vad volt, éles, és az egész testét bejárta. Hallotta, érezte, amint egy hangos nyögés tör fel a torkából a hirtelen megsűrűsödött levegőbe. ʹ Branson! ʹ sóhajtotta, amikor a teste kissé lecsendesedett. ʹ Még egyszer ʹ felelte a férfi. Nem akarta hagyni, hogy a lány feje kitisztuljon. Lélegzetvisszafojtva nézte, ahogy a mozdulataitól egy újabb csúcshoz közeledik. És amikor már biztos volt benne, hogy készen áll, hogy több örömet fog érezni, mint fájdalmat, végre vele tartott. Benne volt, kitöltötte, és együtt mozogtak. Gwennek mindez, bár először történt vele, olyan természetes érzés volt, mint a lélegzés. Odaadta magát. Alig várta, hogy a férfi szája az övére záródjon. A kezük összekulcsolódott. Lassan, selymesen, együtt haladtak tovább, az út minden állomását kiélvezve. Társakká lettek, és tökéletesen összeillettek. Gwen Branson szemében tükröződni látta a vele történő csodát. A szíve csordultig telt, amikor együtt jutottak el a végtelenbe.
Branson a száját a lány nyakára tapasztotta. Most ébredt rá, hogy ezelőtt még soha nem volt szerelmes. Éppen olyan ártatlan volt, mint a lány, hiszen még soha nem tapasztalta, milyen az, amikor valaki szerelmes a szeretőjébe. Márpedig az olyan, mint maga a végtelen. ʹ Gwendolyn. Gyönyörű, erős, gyalázatosan érzéki Gwendolyn. A lány úgy érezte, mintha a boldogság megérinthetően gyöngyözne körülötte. ʹ Branson ʹ mondta ugyanolyan álmatagon. ʹ Gyönyörű, erős, gyalázatosan érzéki Branson. A férfi felemelte a fejét. Gwen szemhéja elnehezedett, a bőre ragyogott, az ajka puhán mosolygott. ʹ Nem egykönnyen engedlek ki ebből az ágyból. ʹ Miért, megyek valahová? ʹ Nem messze. ʹ Bran az ujját végigjártatta a lány csodálatosan ismerős arcán. ʹ A szomszéd szobában van egy pezsgőkád. ʹ Igen? ʹ Gondoltam, addig azért elmehetnénk. Mit szólnál egy forró, bugyborékoló fürdőhöz, egy pohár jéghideg pezsgőhöz, és egy férfihoz, aki alig várja, hogy megint szerelmeskedhessen veled? ʹ Érdekel az ajánlat. Várj csak! ʹ Átölelte Branson fejét, és szájon csókolta, melegen, mélyen. ʹ Sokat gondolkodtam rajta, milyen lesz͙ először. Hogy érzem majd magam, miután odaadtam magam egy férfinak. De egyetlen reményem, mégoly csapongó fantáziám sem volt olyan csodálatos, mint ez a mai este. Bransont elöntötték az érzések. A lányéhoz simította az arcát. ʹ Most az egyszer nem tudom, mit válaszoljak. ʹ Akkor csak mondd, hogy nincs még vége az éjszakának. ʹ Még csak most kezdődött. ʹ És hamarosan eljön majd az ideje, hogy elmondja neki: az élete hátralevő éjszakáit mind vele akarja tölteni. De attól félt, ha most kezd bele, még ha a lány romantikus énje el is hinné, a gyakorlatias én még kételkedne. Akkor mondja majd meg neki, hogy szereti, amikor az egész Gwen hisz majd benne. És ha most mondaná, amikor lágyan hozzásimul a szerelmeskedés után, a romantikus körülmények között, lehet, hogy azt válaszolná, amit Branson hallani akar tőle. De később, amikor a lány visszatalál a gyakorlatias magához, lehet, hogy azt hiszi, a pillanat hevében döntött, és visszahúzódik. Branson azt akarta, hogy amikor majd szerelmet vall neki, ne legyen helye a kétségnek. ʹ Min gondolkodsz? ʹ kérdezte Gwen. A férfi elmosolyodott. ʹ Azon tűnődtem, hogyan vegyelek rá, hogy megint felvedd azt a kis͙ meglepetést, ami rajtad volt. ʹ Most? ʹ Nem. A fürdő után. Rajtad lehetne, miközben vacsorázunk. A lány kuncogott. ʹ Azt akarod, hogy harisnyakötőben egyek? ʹ Bizony, hogy azt.
Gwennek eszébe jutott, milyen szemmel nézett rá Branson, amikor felfedezte, mit visel a bársonyruha alatt. ʹ Tudod mit? A kádban majd meghallgatom az érveidet. ʹ Vigyázz, mert otthon vagyok a vízi sportokban ʹ figyelmeztette a férfi a nevető lányt. ʹ Nem is vártam mást.
8.
Gwendolyn kéjesen nyújtózkodva, úgy ébredt, mintha selyem hullámokon lebegő virágszirmok közül emelkedne ki az álmok birodalmába. Csendesen, elégedetten nyúlt át az ágy másik felére, és kicsit sértődötten vette észre, hogy egyedül van. Arra számított, azt akarta, hogy Bran mellette legyen, hogy megérinthesse a meleg, kemény húsát. Hogy felé forduljon. Hogy megint összesimuljanak, hogy még egyszer megbizonyosodhassanak róla, milyen jól összeillenek. Még nem nyitotta ki a szemét. Olyan jó volt az álom és az ébredés határán lebegni. Figyelni a testét, amint lassan működésbe lendül. Eddig fogalma sem volt róla, milyen csodálatos az emberi test. A tanulmányai, a hosszú képzés, a kórházi munka nem tanította meg rá, hogy a test milyen bámulatos reakciókat produkál a megfelelő szenzoros stimuláció hatására. Semmi nem készítette fel rá, hogy a saját teste mi mindenre képes az adott͙ feltételek között. Elmosolyodott, amikor rájött, hogy tudományos szempontból kezdte vizsgálni az előző éjszaka elemezhetetlen élményét. Megsimította maga mellett a lepedőt, és hűvösnek találta. ʹ Vajon mikor kelhetett Branson? És mikor jön vissza? Emlékei szerint azt ígérte, hogy ágyban reggeliznek. És az ígéret szép szó͙ Akarta, nem akarta, végül mégis kinyitotta a szemét, és hunyorogva az órára nézett. Ez már nem is reggeli lesz, inkább késői tízórai. Villásreggeli. Felkelt, és felvett egy puha frottír szállodai fürdőköpenyt, majd Bran keresésére indult. A férfi a nappaliban dolgozott a laptopján. Összeráncolt szemöldökkel gépelt, kicsit vörös szemmel. Milyen furcsa, gondolta Gwen. Eddig úgy képzelte, nem kell nagy erőfeszítés az íráshoz; a szavak csak úgy, maguktól jönnek. Hiszen eddig Branson mindent magától értetődő természetességgel csinált. De most úgy nézett ki, mint aki keményen küzd valamiért, és nem túlságosan megelégedett magával. Gwen megigazította a haját. Csodálkozva érezte, hogy a teste azonnal reagál a férfi jelenlétére. Milyen izgalmas nézni, ahogy dolgozik, ahogy gondolkodik, és eközben észre sem veszi, hogy figyelik. És hogy csak egy fekete tréningnadrág van rajta. Milyen könnyű lesz levenni róla͙ Branson felkapta a fejét. Ránézett a lányra ʹ pontosabban: átnézett rajta. De hamarosan kitisztult és megmelegedett a gyönyörű, szürke szeme, és Gwenre mosolygott.
ʹ Jó reggelt! Nem akartalak felébreszteni. ʹ Zavarlak a munkában. ʹ Amúgy sem megy jól. Bár eleinte még igen͙ ʹ Kinyújtotta a kezét a lány felé, aki hozzálépett, és belefűzte az ujjait a férfiéba. ʹ Korán ébredtem ʹ mondta Bran, és egyenként megcsókolta Gwen ujjait. ʹ De gondoltam, te még csak aludj nyugodtan. ʹ Életemben nem éreztem még magam ilyen kipihentnek ʹ vallotta be a lány. Bran az ölébe húzta. Gwen mosolyogva megcsókolta. ʹ Pedig nem nagyon hagytalak aludni. ʹ Ezt külön köszönöm. Bran az arcát a lány nyakába temette. ʹ Visszafekhetünk, és megrendelhetjük a reggelit. ʹ Hmm͙ most itt is jó. ʹ Gwen megborzongott, amikor Bran keze utat talált a köntös alá. ʹ Még jobb. Majdnem dél volt, amikor a nappali padlóján ismét magukhoz tértek. A lány Bran mellkasán nyugtatta a fejét, és az egyik kezével megfogta a férfi csuklóját. ʹ A pulzusomat számolja, doktornő? Gwen nevetve húzta vissza a kezét. ʹ Azt hiszem, igen. És még mindig egy kicsit szaporának találom. Bran két ujjával megtapintotta a lány nyakát. ʹ Én is a tiédet. Felült, és Gwent is felsegítette. ʹ De ha nem eszünk, annyi erőnk sem lesz, hogy visszamásszunk az ágyba. ʹ Jó volt a padlón. ʹ Magára terítette a fürdőköpenyt, és közben alaposan szemügyre vette a feltápászkodó férfit. ʹ Orvosi véleményem szerint kiváló formában vagy. Nőként viszont ʹ folytatta, miközben Bran felsegítette ʹ nem tudom nem megjegyezni, hogy pompás a feneked. ʹ Köszönöm mindkét állásfoglalást. ʹ Amikor felkeltem, meglestelek munka közben. Komoly voltál, de azt is láttam, hogy bosszankodsz valamin. ʹ A történeteim egyes részei bosszantóak tudnak lenni. ʹ Ennek most melyik része? ʹ Gwen odébb állt, hogy a nyitva maradt képernyőre pillantson. ʹ Elolvashatom? ʹ Nem! ʹ csapta le Branson a gép fedelét. ʹ Hát ez határozott volt ʹ nézett rá meglepődve Gwen. ʹ Sőt, inkább már udvariatlan. ʹ Igaz. De mit szólnál, ha a hátad mögül segítenélek a tanácsaimmal, amikor legközelebb, mondjuk, eltávolítasz egy epehólyagot? A lány felhúzta az orrát. ʹ Branson szerint ellenállhatatlan lennék. De ki mondta, hogy bele akarok beszélni? ʹ Megtetted volna. Nem tehetsz róla, de nem álltad volna meg, hogy véleményt mondj. Az itt a baj, drágám, hogy bár kevesen hiszik, hogy képesek lennének agyműtétet végezni, majdnem mindenki úgy gondolja, hogy ő is tudna írni, ha ideje és lehetősége lenne rá.
Szelíden, bocsánatkérően csókolta meg a lányt. ʹ Csak a szerkesztőm olvashatja el, amit írok, amíg kész nem vagyok. Így több barátom marad. ʹ Rendben, ha ez ilyen érzékenyen érint͙ ʹ Érzékenyen érint. Mit szeretnél reggelire? Gwen vállat vont. ʹ Bármit. Pedig már elmondtad, miről szól a regényed! ʹ Nem. És csak az alapkonfliktust vázoltam, és felvillantottam előtted az egyik főszereplő jellemét. Bran akaratlanul is elnevette magát. ʹ Akkor most meg fogsz sértődni? Meg kell mondanom, úgy is nagyon vonzó leszel. ʹ Nem sértődtem meg. ʹ Gwen szeme elsötétült. ʹ Soha nem sértődöm meg. ʹ Erre senki nem készített fel ʹ suttogta Bran tettetett megdöbbenéssel. ʹ Gwendolyn nem tűr ellentmondást. És duzzog. ʹ Nem is. Rendelsz reggelit, vagy rendeljek én? ʹ Szívesen megcsinálom. Szóval ilyen oldala is van ennek a lánynak. És mennyire nem logikus! Vajon ő hatott rá így? Örömében kétszer annyi ételt rendelt, mint amennyit meg tudnának enni. ʹ Jobban leszel majd, ha kávéztál. Gwen összeszorította a fogát. ʹ Tökéletesen jól vagyok. ʹ És azt hiszem, van itt még valami, amivel kibékíthetlek. ʹ Nem kell engem kibékíteni ʹ mondta a lány hűvösen. ʹ Csak ne kezelj úgy, mint egy óvodást. ʹ Akkor is. ʹ Branson elővett a szekrényből egy nagy, aranyszínű, piros szalaggal összekötött dobozt. Gwen egyre mérgesebb lett. ʹ Branson, nem vagyok gyerek, akit ajándékokkal kell megvesztegetni. És ha haragudnék rád, azon semmilyen meglepetés nem segítene. ʹ Ez lehet, hogy igen ʹ mosolygott Branson elbűvölően. ʹ Nem tudhatod, amíg ki nem nyitod. Gwen nem akart engedni, de végül a kíváncsisága győzött. Eszébe jutott, hogy Branson világában ez a nyolcadik nap͙ ͣKarácsony nyolcadik napján, hallga, mit adott az igaz szerelmem: nyolc fejőlánykát.͟ A doboz meglepően súlyos volt. Letette az asztalra és megsimogatta a szalagot. ʹ Nem hinném, hogy beleférne nyolc tenyeres-talpas leányzó ʹ jegyezte meg. ʹ Miből gondolod, hogy nem váltottam át egy másik dalra? A Gwen szemében tükröződő leplezetlen csalódottságtól Bransonnak megdobbant a szíve. ʹ Nyisd ki, és kiderül. A lány lebontotta a szalagot, és kinyitotta a dobozt. Pazar, mély tál volt benne, a belseje fényes kék, mint a nyári égbolt. A külsején nyolc csinos lányka ült egy-egy vödrön, és egy-egy vidám, pöttyös tehenet fejt. Gwennek meg sem kellett néznie a művész aláírását az edény alján. ʹ Ez Shelby néném alkotása! ʹ suttogta. ʹ De hogy vetted rá?
ʹ Könyörögtem neki. Valójában Juliának, aki szépen megkérte az édesanyját. És úgy hallottam, az Egyesült Államok volt elnökének felesége rendkívül mulatságosnak találta a kérésemet. ʹ Hát igen, ő már csak ilyen. Csodálatos! ʹ A lány csendesen beszélt; a torkában gombóc volt. Vajon hogy csinálja ezt Branson? Hogy éri el, hogy ilyen rövid időn belül ennyiféle különböző érzés öntse el? ʹ Azt hiszem, ennél jobbal már nem tudsz előállni. ʹ Pedig van még egy-két ötlet a tarsolyomban. ʹ Még egy hét van karácsonyig ʹ mondta Gwen, és egy zokogásba torkolló sóhajtással Branson karjába vetette magát. ʹ Nem értem, mi történik velem. Úgy felgyorsult minden. Úgy érzem, mintha elvesztem volna. ʹ Akkor csak kapaszkodj belém! Akármerre is tartunk, együtt megyünk. ʹ Szeretném megőrizni az egyensúlyomat, de te mindig kibillentesz. Belekapaszkodott Bransonba. ʹ Mintha tudnád, hogy mit gondolok, hogy mit érzek. Mielőtt még én tudnám. És ezzel kihozol a sodromból. Felsóhajtott, és Bran vállára tette a kezét. Nem tudta, miért, de most eszébe jutott, amit a férfi korábban mondott. Volt benne valami͙ nyugtalanító. 278 ʹ Hogy értetted, hogy senki nem készített fel? ʹ Tessék? Gwen lassan elhúzódott tőle, és a szemébe nézett. ʹ Kivel beszéltél rólam? ʹ Nem tudom, mire gondolsz. Ez biztos a reggeli lesz! ʹ Megkönnyebbülten pattant fel, hogy ajtót nyisson. A lány nyugodtan nézte végig, amíg a szobapincér megteríti az asztalt. De közben gondolkodott, előszedett pár nem túl régi emléket, és levont néhány következtetést. ʹ Te tanulmányoztál engem, ugye, Branson? ʹ kérdezte, amikor végre kettesben maradtak. ʹ Persze hogy tanulmányoztalak. ʹ Bran kávét töltött mindkettőjüknek. ʹ Szakmai szempontból. Ahogy megegyeztünk. ʹ De itt most nem szakmai szempontból vagyunk együtt. ʹ És a kettőnek semmi köze egymáshoz. A világon semmi. ʹ A férfi kezdte elveszíteni a hidegvérét. ʹ Gondolod, hogy ami köztünk történt, felhasználom egy könyvben? Ezzel vádolsz? ʹ Nem vádollak, csak kérdezlek. ʹ Akkor a válaszom: nem. ʹ Összevonta a szemöldökét. ʹ De úgy látom, nem vagy biztos benne, hogy el is tudod ezt hinni. ʹ Csak furcsa, hogy ilyen jól ismersz. Mintha minden egyes jellemvonásommal tisztában lennél. ʹ Megfigyeltem, hogy milyen vagy orvosként, hogy milyen egy nő orvosként, hogy mi a legfontosabb neki. Belekevertem Audrey-t, a szőke medikát az összes törekvésével és versengésre való hajlamával együtt, a mimikát pedig a sürgősségi osztály főnővérétől merítettem. Így dolgozom. És hidd el, nem jegyzeteltem a nyüves könyvemhez, amikor Daniel bácsi és Anna néni rólad meséltek.
Gwen már éppen elszégyellte magát a gyanakvásáért, de most újra felfigyelt. ʹ És mit meséltek rólam? Branson a legszívesebben leharapta volna a nyelvét. Miért hagyta magát így elragadtatni? ʹ Csak úgy általában. Együnk, mert minden ki fog hűlni. ʹ Te kérdezősködtél utánam? ʹ Miért, talán az baj? ʹ kérdezte Branson. A lány hűvös hangja alapján úgy érezte, védőállásba kell helyezkednie. ʹ Érdekeltél. Többet akartam tudni rólad. ʹ Mikor? ʹ Nem sokkal azután, hogy találkoztunk. Az ég szerelmére, végül is nem államtitkokat szedtem ki belőlük! ʹ fakadt ki. ʹ A nagyapád nyilván szívesen mesélt volna el rólam minden apró részletet. Gondolom, mindent tud rólam, különben a közeledbe sem engedett volna. Gwen feltartotta a kezét, és nagy levegőt vett. ʹ Szóval ő hozott össze minket? Az ő terve volt. És ezt te tudtad͙ ʹ Nem én, csak miután megismertelek. És csak akkor bátorodtam fel igazán, amikor még egyszer felkerestem, hogy beszéljünk rólad. És akkor mi van? ʹ Nem szeretem, ha bábnak tekintenek, ha mások elképzelése szerint mozgatnak, ha félrevezetnek. ʹ Nem csaptalak be, Gwendolyn. A lány lassan bólintott. ʹ De játszottál velem és haditervet eszeltél ki?! ʹ Nem én! Esetleg a helyzetet, egy kicsit, de téged nem manipuláltalak. ʹ Szomorúan folytatta. ʹ Vonzottál. Hagytalak volna békén, csak mert Daniel MacGregor úgy döntött, hogy udvaroljak az unokájának? Gwen megalázva érezte magát, ugyanakkor végtelenül dühös is volt. ʹ Nem lett volna szabad beleavatkoznia, neked pedig azonnal el kellett volna mondanod, amikor rájöttél, hogy mi a terve. ʹ Ő csak annyit tett, hogy megszervezte a találkozásunkat. Ha nem tetszettél volna meg első látásra, kiszedtem volna belőled, ami a könyvemhez kell, megemlítettelek volna a köszönetnyilvánításban, és kész, ennyi. Gwen nem válaszolt, csak megrázta a fejét, és elindult kávét tölteni magának. Úgy tervezte, hogy később még alaposan eltöpreng ezen az egészen. Hidegvérrel. ʹ Nem értem, hogyan védheted. Téged éppen annyira manipulált, mint engem. ʹ Hálás vagyok neki. Ha ő nem szervezi meg, soha nem találtam volna rád. És nem lettem volna szerelmes beléd. Gwen kezében megállt a kávésbögre. Branre bámult, aki a kezét a lány vállára tette. ʹ Szeretlek, Gwendolyn. Hogy hogyan alakultak így a dolgok, az semmit nem változtat az eredményen. Rád vártam egész életemben, anélkül, hogy tudtam volna. ʹ Túl gyors ez nekem. ʹ Gwennek remegni kezdett a gyomra. Tett egy lépést hátrafelé. ʹ Belekeveredtünk ebbe a͙ viszonyba, és nem volt időnk, hogy elgondolkodjunk ahelyzetünkön. ʹ Én tudom, hogyan érzek.
ʹ De én nem ʹ mondta Gwen kétségbeesetten. ʹ Nem tudom. És éppen most tudtam meg, hogy a nagyapám mozgatja a szálakat͙ Egy kis időre van szükségem, hogy tisztázzam magamban a dolgokat. A dolgainkat. Úgyhogy lassítsunk! ʹ Te nem hiszel nekem͙ Bran maga is meglepődött, milyen elviselhetetlen ez számára. ʹ Tudod, milyen sértő, hogy csak állsz ott, és hűvösen megkérdőjelezed az érzéseimet? Amikor mindenemet átnyújtottam neked, mint valami ajándékot, és te szinte bontatlanul visszaadod? ʹ Nem tennék ilyet. ʹ A lány szíve rémülten kalapált. ʹ Én csak azt mondom, hogy gondolkodjunk el. Mindkettőnknek jobb lesz így. ʹ Semmiféle gondolkodás nem fog változtatni azon, hogy szerelmes vagyok beléd. És ha már úgyis megrémültél tőlem, akkor még hadd tegyem hozzá, hogy feleségül akarlak venni. Gyerekeket szeretnék nemzeni veled. A hangja inkább követelőző volt, mint gyengéd. De Gwen nem a mérges hangtól sápadt el, hanem a kimondott szavaktól. ʹ Házasság?! Te szent ég, Branson, hogy gondolod, hogy mi͙ ʹ Csak, mert a nagyapád hozott bennünket össze? ʹ Nem, persze hogy nem, hanem azért, mert alig volt időnk, hogy͙ ʹ Miért feküdtél le velem? ʹ Én͙ ʹ A lánnyal forgott a világ. A fejéhez emelte a kezét, és csodálkozott, hogy még mindig megvan. ʹ Mert akartuk egymást. ʹ Ennyi? Csak akarás? Csak két test? ʹ Tudod, hogy több volt. ʹ Honnan tudnám? Te talán tudod? Gwen még egyet lépett hátra. Próbált megnyugodni. ʹ Te jobban értesz a szavakhoz, mint én, Branson. És most úgy érzem, ellenem használod őket. Pedig csak annyit kérek, hogy hadd gondolkozzam egy kicsit. A férfi nem tehetett mást; igazat kellett adnia Gwennek. ʹ Rendben. De nem vonom vissza, amit mondtam, mert nem változtathatom meg, és nem is akarom megváltoztatni, ahogy érzek. Egy óra múlva, egy év múlva, életem végéig szeretni foglak. És hozzá, kell szoknod, hogy ki is mondom. A lány nem hitte, hogy ehhez valaha is hozzá lehet szokni, amikor mindannyiszor a torkában dobog a szíve, valahányszor csak hallja. ʹ Kérlek, lassítsunk! Bran váratlanul elmosolyodott. ʹ Rendben, de azért siethetnél egy kicsit, hogy beérj. ʹ Gwenhez hajolt, és könnyedén megcsókolta; a lány nem is tudta, hogy mennyire fájó szívvel. ʹ De biztos, hogy megvárlak.
9.
Gwennek minden tagja fájt. Kevés kellett volna hozzá, hogy sántikálva lépjen be a házba. Nem tudta kivenni az esti szünetét, és majdnem három órát bent maradt a műszakja vége után. Hinni akarta, hogy a fáradtság miatt érzi magát ilyen nyomorúságosan, és nem azért, mert Branson már két napja nem mutatkozott a kórházban. Hát jól van. Ha haragszik rá, akkor haragszik. Ezt ismételgette szinte óránként, mióta vasárnap eljött a szállodából. Ő helyesen cselekszik; azt teszi, amit kell. Értelmesen viselkedik, lassít, végiggondolja a dolgokat. Még azt is megállta, hogy felhívja a nagyapját, és felelősségre vonja, amiért beleavatkozott az életébe. Pedig ehhez aztán hatalmas akaraterő kellett. Karácsony este majd úgyis találkoznak Hyannis Portban. Sokkal jobb lesz személyesen lehordani az öreget. De legalább már nem fázik. Lerángatta magáról a kesztyűjét, sálját, gyapjúsapkáját. ʹ Julia? Jules? Itthon vagy? ʹ Megadó sóhajtással vette tudomásul, hogy nem kap választ. Bár együtt élt az unokatestvérével, volt, hogy napokig csak az ajtóban találkoztak, amikor egyikük éppen ment, másikuk meg jött. Pedig valakivel beszélnie kell, ez világos. Fáradtan hajolt le, hogy levegye a csizmáját. Kellene valaki, aki végighallgatja a baját, aki megnyugtatja, hogy jogosan haragszik, hogy bizony bölcsen teszi, ha óvatos, és a legjobb, ha kissé visszavonul, és megvizsgálja a helyzetet, amibe került. Amibe belemanipulálták. ʹ A ravasz, kilencvenéves kerítő ʹ mormolta, miközben a konyhába indult. ʹ Harmincéves férfiakat hálóz be. Számító, sértő, elfogadhatatlan. Valaki már megmondhatná mindkettőjüknek, hogy az élet nem csak efféle játék. Jogos felháborodással lökte be a konyhaajtót. És amikor az asztalon meglátta a nagy, fényes dobozt, elállt a lélegzete. ʹ Jaj, ez a Branson! De azonnal magához is tért. Semmiféle bolondos ajándékkal nem hagyja magát megpuhítani. Hátat fordított az asztalnak, és a hűtőszekrény felé fordult, ahol rögtön meglátta Julia üzenetét, amit a lány egy vidám karácsonyi lapra írt. ͣGondolom, kitalálod, ki küldte a dobozt. Úgy számítom, hogy most a táncos hölgyek jönnek. Amikor majd legközelebb ajándékot veszel nekem, ne felejtsd el, hogy micsoda önmegtartóztatásomba került, hogy ne lessem meg őket. Meghalok a kíváncsiságtól, de ma csak későn jövök. Nagyon várom már, hogy kiszálljunk ebből a mókuskerékből, és egy pár ͣbékés͟ napot töltsünk a családdal karácsonykor. Jules U. I. Becsüld meg ezt a Brant! Gwen elolvasta az utóiratot, majd zsebre vágta a kezét. ʹ A fenébe, hát már te sem az én oldalamon állsz? Tudod mit: nem nyitom ki. Legyen vége ennek a butaságnak egyszer és mindenkorra! Karácsony után majd mindketten tárgyilagosabban fogunk gondolkodni. Úgy érezte, hogy most inkább borra van szüksége, semmint ételre, és elővett egy poharat. És azután csak állt ott, pohárral a kezében, a csomagra meredve.
ʹ Nem nyitom ki ʹ ismételte. ʹ Ha a dolgokat vissza akarjuk terelni valamiféle értelmes kerékvágásba, akkor nekem͙ abba kell hagynom, hogy magamban beszélek ʹ mondta határozottan. Megdörzsölte az arcát. ʹ Vagy a sürgősségi helyett a pszichiátrián kötök ki. Elővett egy üveg bort, és töltött magának. De a doboz mintha beszélt volna hozzá közben͙ Egy korty után rájött, hogy nem is kívánja az italt. Inkább fel kellene mennie, felvenni valami kényelmes ruhát, és͙ ʹ Na, jó, rendben, megadom magam. Kinyitlak. És vadul nekiesett a vidám, piros-zöld szalagnak. ʹ De semmit nem számít. Nem leszek elbűvölve, semmi nem ingathat meg. ʹ Kinyitotta a dobozt. ʹ Jaj, nekem! Kilenc zenedoboz volt benne, egyenként gondosan papírba burkolva. Egy balerina, egy műkorcsolyázó, egy déli szépség, egy artista, egy ír és egy skót leányzó, egy csörgődobot fogó cigánylány, egy menüettet járó, gyönyörű ruhás dáma, meg egy tüzes spanyol lány. Branson különös időszámításának megfelelően kilenc táncoló hölgy. Kilenc táncoló hölgy, aki csak arra vár, hogy valaki mozgásba lendítse őket. Gwen nem tehetett róla, de egyenként ki kellett vennie őket, megcsodálni, és sorba állítani az asztalon. Mindet felhúzta, és gyermeki mosollyal néztehallgatta a kavalkádot. Keringő, operarészlet, népdal, sláger͙ És Gwen kilenc hölgye fáradhatatlanul forgott. Nem vette észre, hogy sír, amíg meg nem érintette a nedves arcát. ʹ Jaj, hát ennek tényleg véget kell már vetni. De hogy is tudnék józanul gondolkodni, amikor eláraszt ezekkel az imádni való őrültségekkel? A zene lassan elhalt. A lány megtörölte a szemét. ʹ Ennek most már véget kell vetni ʹ ismételte, és kiment a konyhából. Branson hagyta, hogy a fejében megformálódó jelenet az ujjain át a képernyőre kerüljön. A kérges szívű Scully felügyelőt mindjárt megperzselik a dr. Miranda Kates-ből kipattanó vágykeltő szikrák. Egy darabig elfelejti majd, hogy mi a célja, és ez nem tesz jót a pályafutásának. Megtört szívvel fog kikerülni ebből a kalandból. Úgy kell neki, gondolta Branson. Emberibb lesz tőle. Scully úgyis túlságosan magabiztos volt az előző három regényben. Most kap egy pofont. Egy jó nagy pofont. Így járt: egy hidegvérű gyilkosba szeretett bele. Szenvedni fog, de ez jót fog tenni neki. Bran abbahagyta a gépelést, és megmasszírozta fáradó szemét. A fenébe͙ akárki találta is ki, hogy a szenvedés jellemépítő, ő maga még biztosan nem próbálta. Ki a pokolnak kell a szilárd jellem? Neki csak Gwendolyn kell. Rosszul taktikázott. Most már kétségtelen. Branson úgy érezte, mozognia kell. Járkálni kezdett az otthonát jelentő lakosztályban. El kellett volna mondania Gwennek, hogy rájött, az öreg miben mesterkedik. Jót nevettek volna rajta, és ennyi. De akkor ez nem tűnt sem fontosnak, sem szükségesnek. És, az igazat megvallva, nem is lett volna valami jó stratégia. Nem kockáztathatta, hogy a lány faképnél hagyja, mielőtt alkalma lett volna romantikával körülvenni, és végül elcsábítani.
Azután meg már túlságosan mélyen benne volt a dologban, és szinte el is felejtette, hogy hogyan is kezdődött. Gwenen kívül másra nem nagyon gondolt az utóbbi hetekben. És tessék: most mégis elrontotta. Hogy lehetett ilyen fajankó? Pedig jól tudta, hogy a lány még nem áll készen rá, hogy szerelmet valljon neki. És akkor mi van? Ő készen állt. Az semmit nem számít? Ez a lány tényleg olyan makacs, tényleg olyan csökönyös, hogy csak azért nem viszonozza a szerelmét, mert a nagyapja hozta őket össze?! Zsebre vágta a kezét, és az ablakhoz csörtetett. Miért is akarna bármit egy ilyen nőtől? Kinézett a városra. A lámpák fénye csillogott a havon és a kikötő sötét vizén. Boston készült a karácsonyra. Mindenki a barátaival vagy a családjával van, jó melegben. Ő meg egyedül van, magányos, mert a nő, akit akar, nem ismeri be, hogy ő is akarja. Miért is nem vett még egy jegyet? A szüleivel mehetett volna arra az útra, amivel karácsonyra meglepte őket. A hajón is dolgozhatott volna, és milyen jókat sétálhattak volna együtt a görög szigeteken! Akkor legalább Gwen is megkapta volna, amit akar: időt és teret. De vajon ki kopog ilyen türelmetlenül? Még nem rendelte meg a vacsorát, és a kávéskannát is most töltötték fel. Menjen a fenébe, bárki is az, gondolta, és az ajtóhoz lépett. Kinézett a kémlelőnyíláson, meglátta Gwent, és megadón becsukta a szemét. Remek! Tökéletes! Jobb már nem is lehetne. Már két napja nem borotválkozott, és olyan mogorvának érzi magát, amilyen egy téli álmából felébresztett medve lehet. Gwennek aztán igazán remek az időzítése. Egy pillanatot várt még, hogy összeszedje magát, hátrasimította fésületlen haját, és ajtót nyitott. ʹ A doktornő házhoz is megy? ʹ kérdezte. Még el is sikerült mosolyodnia. ʹ Ahogy elnézlek, rád férne egy kis gyógyítás. Kimerültnek látszol. Felébresztettelek? Rosszkor jövök? ʹ Nem ébresztettél fel. ʹ Hátralépett, és felvont szemöldökkel nézte a lányt. ʹ Akkor most bejössz? ʹ Igen, persze. ʹ Gwen hitetlenkedve nézte a feldúlt nappalit. Mindenhol bögrék, poharak, üvegek. Az asztalon halomban álltak a könyvek, papírok, és további bögrék. ʹ Mostanában nem engedtem be a szobalányt ʹ magyarázta Branson; tulajdonképpen csak most ébredt rá, hogy micsoda rendetlenség van körülötte. ʹ De, gondolom, ezen változtatnom kell. Van kávém, és elmoshatunk magunknak két csészét. ʹ Köszönöm, nem kérek semmit. Gwen úgy érezte, azzal még várhat, amiért jött. Aggódón nézett Branre. ʹ Te teljesen kivagy. ʹ Nem hagyott aludni ʹ mutatott a laptopjára. ʹ Meg mást se. ʹ Enni? Mozogni? Szellőztetni? ʹ A lányból előbújt az orvos. ʹ Branson, így megbetegíted magad. Sajnálom, ha nem halad jól a könyved, de͙ ʹ Nem jól megy, hanem csodálatosan. Magával ragadott a történet. ʹ Aha. Szóval ilyen az, amikor megy az írás. ʹ Ha nem menne, azon gondolkodnék, nem kellene-e sétálnom egyet, vagy hajat vágatni, vagy japánul tanulni. Biztos, hogy nem kérsz kávét? ʹ kérdezte, és keresni kezdte a kannát. ʹ Igen. De rendelned kellene valami ételt. Talán levest. ʹ Hamarosan, doktor néni.
Úgyis koffeinmérgezése van már; mit számít még egy csésze? ʹ De te magad sem tűnsz túl kipihentnek. ʹ A délutáni nagy buszbaleset legtöbb sérültjét a mi sürgősségi osztályunkra hozták. ʹ Miféle buszbaleset? Gwen rábámult. ʹ A Longfellow hídon. Jeges úttest, harmincöt sérült. Mást se lehetett ma hallani a hírekben. ʹ Az én kis birodalmamba nem jutottak el a nagyvilág hírei. Bran a kávéját kortyolgatva próbálta felmérni a lányt. Kicsit sápadt, de nyugodt, mint mindig. Majdnem mindig. És még csak le sem vette a kabátját. ʹ Miért nem ülsz le? Felhozatok valami ennivalót. ʹ Köszönöm, miattam ne. Nem maradok sokáig. Holnap dupla műszakom van; így tudok majd három napot kivenni karácsonykor. ʹ A lelkiismeretes doktor Blade. Mosolyogva mondta, ezért Gwen el merte ereszteni magát. Egy kicsit. ʹ Meg akartam köszönni a zenélő dobozokat. Varázslatosak. És váratlanul értek. Azt hittem, haragszol rám. ʹ Tényleg? ʹ Tudom, hogy haragudtál, és örülök, hogy már nem. Most, hogy aludtunk rá egyet-kettőt, remélem, megbeszélhetjük. Az ünnepek után, amikor minden egy kicsit nyugodtabb lesz. ʹ Márpedig mi nyugalomra törekszünk ʹ mondta a férfi csöndesen. ʹ És végtelenül bölcsek vagyunk. ʹ Igen ʹ válaszolta Gwen megkönnyebbülten. ʹ Huszonhetedikén jövök vissza. És ha ráérsz͙ ʹ Teljesen ráérek. Holnap felteszem a szüleimet egy athéni gépre. ʹ Holnap elutazik a családod? ʹ Mindig is látni akarták Görögországot. Így megleptem őket egy hajóúttal. ʹ Ez nagyon szép, de karácsonykor nem kellene egyedül lenned. Hyannisban szívesen látnának. A nagyszüleim biztosan örülnének, ha eljönnél. Bran olyan sokáig nézett a lányra válaszolás nélkül, hogy annak hevesen dobogni kezdett a szíve. ʹ Semmit nem értesz ʹ mondta végül szomorúan. ʹ Úgy teszel, mintha visszatérhetnénk az udvarias társadalmi érintkezés szintjére. ʹ Nem, én csak úgy gondoltam, hogy mivel nem haragszol͙ ʹ De haragszom. Nem emelte fel a hangját, nem vágott semmit a földhöz, nem nézett fenyegetően. Ezzel csak még jobban összezavarta Gwent, aki olyan családban nőtt fel, ahol mindenki azonnal hangot adott az érzéseinek, sőt néha még hangosabban is, mint kellett volna. ʹ Hogy magyarázzam el neked? Ha kiabálnék, felborítanám az asztalt, összetörnék egy-két tányért, abból te szép logikusan levezetnéd, hogy mérges vagyok rád. De én nem így működöm. A cselekedeteim, az érzéseim nem mindig egyszerűek, sőt kapaszkodj meg: még csak nem is mindig logikusak.
ʹ Rendben. ʹ Gwent jobban megijesztette a férfi hűvös józansága, mintha dühkitörést adott volna elő. ʹ Még mindig haragszol, tehát még mindig van mit tisztáznunk. ʹ Megbántottál. A rövid, csendes kijelentéstől a lánynak könnybe lábadt a szeme. ʹ Jaj, Branson, annyira sajnálom. Nem akartam. Inkább͙ ʹ Aha, szóval ezt érted. Fáradtan lehunyta a szemét, és elfordult. Minek kellett ennyit is mondania? ʹ Akkor hát felébresztettem az együttérzésedet. De engem nem érdekel sem az együttérzésed, sem a részvéted, sem a bűntudatod. Visszafordult. A szemében tükröződő fájdalom még hangsúlyosabb lett a hűvös hangjától. ʹ Mondd ki, hogy szeretsz. Tudom, hogy így van. Ha nem tudnám, ha nem látnám az arcodon, ha nem éreztem volna, amikor megérintettelek, akkor békén hagynálak. Gondolod, hogy szeretem az ilyen megalázó helyzeteket? ʹ Persze hogy nem szereted. De kérlek, üljünk le, és beszéljük meg! ʹ Én már mindent elmondtam. Szeretlek. Feleségül akarlak venni, és családot akarok veled. Mit nem értesz ezen? ʹ A megértés és az elfogadás nem mindig ugyanaz. Hát ez a nő ennyire nem érti, hogy döntenie kell, tiszta fejjel, hogy mi jó, mi értelmes, és mi kell mindkettőjüknek? ʹ Lehet, hogy azt hiszed, szeretsz, és talán én is͙ ʹ Megrázta a fejét. ʹ Ma este azért jöttem, hogy megmondjam, hogy engem semmire nem lehet kényszeríteni. És sürgetni sem. Bran egy szempillantás alatt hozzálépett, megölelte és megcsókolta. Gwen azonnal üresnek érezte az imént kimondottakat; csak azt tudta, hogy a szíve rögtön reagál a férfi közelségére. ʹ Azt mondd, amit most érzel. Ebben a pillanatban. ʹ Túl sokat érzék. Annyira sokat, hogy nem is tudok tőle gondolkodni. De kérlek, most engedj el! Branson tudta, hogy még egy-két mozdulat, és a lány engedne. Az ágyban végeznék. De amit kapna tőle, az nem elégítené ki a mardosó hiányt. Így hát el is engedte. ʹ Akkor menj el. Én most nem vagyok tárgyalóképes. A lány bólintott. Remegő lábbal indult az ajtó felé. És amikor a kilincsre tette a kezét, elszégyellte magát, mert nem volt teljesen őszinte, mert nem adta meg Bransonnak, amit kért, mert nem válaszolt arra, amit kérdezett. ʹ Amikor veled vagyok, mintha nem is én magam lennék ʹ mondta csöndesen. ʹ Nem vagyok a magam ura. Nem tudom, hogy tudnék-e így működni. Hidd el, van ezen mit gondolkodnom. Kinyitotta az ajtót, de még visszafordult, hogy egymás szemébe nézhessenek. ʹ El kell döntenem, mit kezdjek azzal, hogy szerelmes vagyok beléd. Gwen sietve elindult kifelé. Branson már mozdult volna utána, de visszatartotta magát. Most biztos nem hallgatná meg͙ Pedig mekkora előnyt adott neki! De ennek alapján nem érvelhet; a lány a mostani állapotában elutasítana minden érvet, amivel meg akarná győzni. Már éppen elég hibát követett el. Nem akarja tetézni.
Lassan megdörzsölte a mellkasát a szíve fölött. Már nem fájt, pedig napok óta érezte a tompa, állandó szorítást. A doktornő meggyógyította! Elmosolyodott. Nagyon gyorsan kell dolgoznia, ha meg akarja hálálni. Most pedig rendel magának valami ennivalót. Egy nagy vacsorát. Nem is, inkább lakomát. Hogy milyen éhes! Azután lezuhanyozik, és sétál egy nagyot. És azután munkához lát. Már csak egy pár nap van karácsonyig. ʹ Szeret ʹ mondta ki hangosan, és boldogan felnevetett. Nem tud gondolkodni, doktornő? Pedig még semmit sem látott!
10.
Daniel MacGregor savanyú képet vágva nagyot fújt. ʹ Hát akkor most mi is a baj azzal a fiúval? ʹ kérdezte immár nem először. ʹ Semmi baj nincs vele ʹ válaszolta Gwen. Fogytán volt a türelme. Pedig szándékosan hamarabb érkezett Hyannisbe, mint a többiek, hogy sarokba szoríthassa minden lében kanál nagyapját, mielőtt a család beleszólhatna. ʹ Nem erről van szó. ʹ Hát akkor miről? Majd én megmondom neked, ifjú hölgy ʹ vette át az öreg az irányítást. ʹ Arról van szó, hogy megismerkedtél egy jó családból való, kedves fiatalemberrel. Egy okos, jószívű, állhatatos fiatalemberrel. És ha romantikával akart elvarázsolni, az miért baj? ʹ Akárhogyan is akart elvarázsolni ʹ mondta Gwen, még mindig nem emelt hangon ʹ, csak azért tette, mert mindenféle hamis ürüggyel összehoztál minket. ʹ Hamis ürüggyel? ʹ forgatta Daniel gyönyörű világoskék szemét. ʹ Hát nem igaz, hogy anyagot gyűjtött a krimijéhez? ʹ Az igaz, de͙ ʹ Akkor az nem igaz, hogy te orvos vagy, és tudsz egyet, s mást a kórházakról? ʹ De nagyapa͙ ʹ És ha egyszer mindketten egészséges, egyedülálló fiatalok vagytok, mi a baj azzal, hogy összeismertettelek titeket? Ha nem tetszik, akkor ne foglalkozz vele! ʹ Ez nem így megy! ʹ sziszegte Gwen az összeszorított fogai közül. ʹ Hát akkor mégiscsak tetszik, Gwennie? A lány behunyta a szemét, és azon tűnődött, hogy lehet, hogy akár csak egyetlen pillanatra is elhitte, hogy bármire is juthat a nagy MacGregorral. ʹ Annak, hogy hogyan érzek Bransonnal kapcsolatban, semmi köze ehhez a beszélgetéshez. ʹ Már hogyne lenne! Éppen ez itt a lényeg. ʹ Sugárzó boldogsággal nézett az unokájára. ʹ Megkérte már a kezedet?
ʹ Ezt nem veled fogom megbeszélni. ʹ Akkor hát megkért! ʹ Daniel győzedelmes dobolásba kezdett a széke karfáján. ʹ Sejtettem, hogy Branson Maguire tudja, mit akar, jó az ízlése, és határozott a jelleme. ʹ Ezért szemelted ki nekem? ʹ Pontosan. Úgy gondoltam͙ Hirtelen elhallgatott, és fájdalmas fintort vágott. Hogy hagyhatta magát így csőbe húzni! ʹ Gwennie, kislányom, csak arról van szó, hogy a nagyanyád annyira aggódik, hogy egyedül vagy abban a nagy városban. ʹ Nem vagyok egyedül. ʹ És attól is fél, hogy nem megfelelő emberekkel ismerkedsz. Mint az a bizonyos Gilbert doktor. ʹ Greg a neve ʹ javította ki Gwen ingerülten. ʹ És teljesen rendes ember. ʹ De azért ő nem olyan, mint Bran Maguire, ugye, lányom? A nagyapád előtt lehetsz őszinte. A lány majdnem elmosolyodott, de nem akarta, hogy az öreg nyerjen. ʹ Lehet, hogy én a józan, komoly férfiakat szeretem. ʹ Aha. Persze. Ne mondd már, hogy egy MacGregor unoka a langyosat választja, ha akad forró is! George egy éven belül halálra untatna. ʹ Greg. És ne hidd, hogy ezzel megúszod. Beleavatkoztál az életembe, és Branson életébe is. És ha azt hiszed, megköszönjük neked͙ Becsapódott a bejárati ajtó, és vidám hangok szűrődtek be az előcsarnokból. Úgy látszik, más is korán akart érkezni. ʹ Itt van az én Renám! ʹ Daniel megkönnyebbülten tápászkodott ki a trónusnak is beillő székéből. ʹ Rena! ʹ üvöltötte. ʹ Itt van a lányod! ʹ Gwen? ʹ Serena beszaladt a szobába. Megrázta a fejét; csak úgy szállt a hó vörösarany bubifrizurájából. A szeme csillogott, arca sugárzott az örömtől. ʹ De korán jöttél! ʹ Nevetve tárta ki a karját. ʹ Jaj, de hiányoztál! Gwen az anyjához szaladt. Olyan erővel ölelte meg, hogy Serena csodálkozva az apjára nézett. ʹ Mi megy itt? ʹ kérdezte. ʹ Mi csak úgy elbeszélgettünk, az unokám meg én. Daniel jól tudta, hogy a lánya és a felesége előbb-utóbb úgyis átlát rajta. Tulajdonképpen csodálta őket érte, de egyáltalán nem bánta, hogy ekkor belépett Justin Blade is. ʹ Apa! ʹ Gwen megölelte a magas, jóképű férfit, akinek fején már ezüst hajszálak csillogtak, de zöld szeme még ugyanolyan élénk volt, mint fiatalkorában. A feleségére nézett, majd vele együtt vissza az apósára. ʹ Most pedig együnk valami meleget, és igyunk is! ʹ kezdett sürgölődni Daniel. ʹ Mindjárt gondoskodom róla. A többiek is bármikor betoppanhatnak. Nem tudom, mi van az anyáddal, Rena ʹ vetette vissza az ajtóból. ʹ De mostanában annyit aggodalmaskodik. ʹ Apád már soha nem fog megváltozni ʹ nevetett Justin. ʹ Hála Istennek! ʹ Felemelte a lánya arcát. ʹ Hát, szia, gyönyörűm! ʹ mondta halkan, ugyanúgy, mint amikor a születése után először a karjába adták.
ʹ Annyira örülök, hogy itt vagytok. Hol van Mac, Duncan és Mell? ʹ Mac repülővel jön Vegasból. Egy-két óra, és itt van. Duncan és Mell autóval érkezik Atlantic Cityből; hamarosan ők is megérkeznek. ʹ Segíthetek felvinni a csomagjaitokat? ʹ Ráérünk. Serena a kanapéhoz vezette Gwent, és leültette maga mellé. ʹ Hát ennyire haragszol nagyapádra Branson Maguire miatt? Gwen nagy levegőt vett. Apja is mellé ült. ʹ Tudhattam volna, hogy ebben a családban semmi nem marad titokban. ʹ Így van. Julia mondta Shelbynek, ő nekem, én meg apádnak. Mennyire keserítette meg az életedet? ʹ Nagyon ʹ mondta Gwen halkan. Justin hátrasimította a haját. ʹ De hát, ha nem érdekel ez a Maguire, miért nem hagyod ott? ʹ Mert érdekel͙ Justin keze megtorpant mozdulat közben. ʹ Értem. Mennyire érdekel? ʹ Justin! ʹ Serena mosolyogva, de határozottan rázta meg a fejét. ʹ Milyen ember? ʹ kérdezte Gwent. ʹ Mesélj róla! ʹ Író. De ezt, gondolom, már tudjátok. ʹ Méghozzá jó író. ʹ Justin nem akart úgy tenni, mintha nem érdeklődött volna a férfi felől, akit kiválasztottak a lányának. ʹ Nem láttam babakora óta͙ ʹ Serena nagyot sóhajtott, ahogy eszébe jutott, hogy hány évtized telt már el. ʹ Jóban voltam a mamájával, de valahogy eltávolodtunk egymástól. Kár. Fel fogom hívni. ʹ Járt a vegasi kaszinóban. ʹ Justin kivett egy karcsú szivart, és elgondolkodva nézte. ʹ Mac ismeri is valamennyire. ʹ Tényleg! Újra és újra bebizonyosodik, hogy milyen kicsi a világ. ʹ Serena a lányára mosolygott. ʹ De nem mesélted el, hogy milyen. ʹ Aranyos, udvarias. Nagyon fontos neki a munkája. Szereti a francia konyhát és az olasz operát. Szép a mosolya, és átlát az emberen a szürke szemével. ʹ Szereted. ʹ Serena párásodó szemmel nyúlt a férje keze után. ʹ A lányunk szerelmes. ʹ Az is lehet, hogy így van. ʹ Gwen idegesen felállt. ʹ De honnan tudjam? Még soha [nem éreztem így. Hogyan lehetek biztos benne? Feleségül akar venni. És úgy kezeli az egészet, mintha ez csak idő kérdése lenne. És már megint a nagyapa rendezte ezt az egészet. Justint egyszerre többféle érzés is megrohanta, de úgy gondolta, lesz még ideje ezeket rendezni magában, így egyszerűen az ajkához emelte a felesége kezét. ʹ Nem ez az öreg első ilyen ténykedése, és eddig mind jól sült el. ʹ Hát akkor én is álljak be a sorba? ʹ Dehogy állj, nem kell azt tenned! ʹ Justin felkelt, és Gwen vállára tette a kezét. ʹ Megvan a magadhoz való eszed és szíved, hogy dönteni tudj.
ʹ Az eszem mást mond, mint a szívem. És minden olyan gyorsan történik. A mesében a királyfi felkapja a királykisasszonyt a lovára, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. De a valóságban ez nem így van. Félelmetes érzés. Hogy menjek hozzá? ʹ fordult az anyjához. ʹ Honnan tudjam, hogy jó felesége leszek-e? Hogy megfelelek-e majd az összes elvárásnak, az összes követelménynek? Hogy vele majd képes leszek-e egyensúlyt teremteni a munkám, a férjem és a gyerekeim között? Hogy lehetnék biztos benne, hogy úgy megy majd nekem is, mint neked és a nagyinak? ʹ Sehogy! Egyszerűen csak elhatározod, hogy törekedni fogsz rá, lankadatlanul, egészen életed végéig. Drágám, eddig mindent elértél, amit kitűztél magad elé. Lehet, hogy most ezen kell majd dolgoznod. ʹ Serena megveregette a helyet maga mellett. ʹ Mindig is olyan komoly gyerek voltál. Nem mondom, hogy nincs humorérzéked, és nem tudod magad néha elengedni, de mindig felelősségteljes, céltudatos voltál. ʹ Ráadásul meg is bántottam ʹ mondta Gwen halkan. ʹ És attól félek, ha nem vigyázok, ha nem vagyok elég óvatos, megint megbántom. ʹ Azzal, ha hozzámész? ʹ Igen, és főleg azzal, ha nem leszek jó felesége. ʹ Hát akkor hagyj magadnak időt a gondolkodásra! De azért engedj meg nekem egy gondolatkísérletet. Használd az orvosi képességeidet! Tegyük fel, hogy van egy beteged, aki történetesen erős és egészséges, és két lehetőség közül választhatnál. Az egyik az, hogy folytatná az életét, ahogyan eddig. Elégedett lenne, sikeres, talán még egy kicsit boldog is. És ehhez semmin nem kellene változtatnia. A másik lehetőség viszont kicsit kockázatos, mert valamennyit azért változtatnia kellene az életmódján. De ha ezt választja, sokat nyer vele. Nem élne ugyan tovább, de gazdagabb érzései lennének. Nem lenne egészségesebb, de teljesen kihasználhatná, amire a szíve képes. Melyik életutat kívánnád neki? ʹ Nagyon bölcs vagy ʹ mondta Gwen csöndesen. ʹ Igen, mi MacGregorok nagyon, de nagyon bölcsek vagyunk. Serena a lányához hajolt, és megcsókolta. ʹ Nem mondhatom meg neked, hogy mit válassz. Még azt sem, hogy az eszedet kövesd, vagy a szívedet. De azt hiszem, ha jól döntesz, akkor majd nem is kell választanod a kettő közül. ʹ Igazad van. Teljesen igazad van. Döntenem kell végre, és fogok is. ʹ Megint felkelt. ʹ Szeretlek titeket. Elmegyek sétálni, hogy összeszedjem a gondolatomat még a horda érkezése előtt. Justin megvárta, hogy a lánya becsukja maga mögött az ajtót, majd a feleségéhez lépett, megfogta a kezét, és felállította. ʹ Most két dolgom van. ʹ Vagyis?? ʹ A bőröndömben lévő szivarokat oda kell csempésznem Danielnek, hogy ezzel is megköszönjem, hogy nekem adta a lányát, akihez hasonló nőt még nem hordott a hátán a föld. Utána pedig ʹ csókolta meg Serenát könnyedén ʹ fel kell vinnem az említett nőt, a feleségemet és gyermekeim anyját a szobánkba, hogy szeretkezhessek vele. Serena átölelte Justin nyakát. ʹ Mit szólnál, ha Daniel lánya, a feleséged és gyermekeid anyja már most felmenne, hogy ott várjon rád? Justin megint megcsókolta, egy kicsit hosszabban. ʹ Kiváló ötlet! Gwen alig aludt valamit. A ház is csak hajnali háromra csendesedett el, ő pedig csak feküdt a mennyezetet bámulva, és azt kívánva, bárcsak tudná a helyes választ.
A sötétben mindenhol Branson arcát látta. Napkelte előtt pár perccel elszunnyadt, de akkor is összevissza álmodott róla. Arról, amikor a kórházi folyosón állva, a szemébe nézve elmondta, hogy ki ő, és mit akar. Arról, hogy hogyan mosolygott, amikor karácsony előtt együtt vásárolgattak. Arról, hogyan ölelte át, amikor elveszített egy beteget. Arról, hogyan csókolta a bejárati ajtó előtt, és miként fektette bele a rózsaszirmokkal teleszórt ágyba. És hogy milyen sötét volt a szeme, amikor elmondta neki, hogy szereti. Gwen tovább álmodott, de már nem emlékfoszlányok jöttek elő, hanem inkább a saját vágyai. Látta, ahogy visszamosolyog Bransonra, ahogy felé nyújtja a kezét. Ahogy elfogadja őt. Az utolsó álomban Branson felkapta Gwent a földről, miközben a távolban skót dudák szóltak. Gwen a másik oldalára fordult, és nagyot sóhajtott. Micsoda álom, micsoda romantika, micsoda tökéletesség! Branson nevét suttogva ébredt fel. És még mindig hallotta a skót dudát. Felült, és megdörzsölte a szemét. Skót duda és dob. Ásítva, nevetve állt fel. Ez a nagyapa! Minden karácsonykor előáll valami meglepetéssel! Minden karácsony reggel. De hogyhogy ilyen korán? Még alig múlt nyolc. Éppen a köntösét vette fel, amikor Julia mezítláb, kócosan, izgatottan berobbant a szobájába. ʹ Nézz ki az ablakon! Nem fogsz hinni a szemednek. ʹ Hallom ʹ válaszolta Gwen. A folyosón mozgolódás hallatszott, ajtócsapkodás, izgatott hangok. ʹ Mint mindenki más is. Mit talált ki nagyapa? ʹ Nem a nagyapa. Julia megragadta Gwen karját, és az ablakhoz vonszolta. ʹ Bran tette. Gwen kábán kibámult. A gyepen tíz, jól megtermett férfi táncolt skót szoknyában. ʹ A tíz ugrabugráló úr! ʹ Az még mind semmi ʹ mondta Julia boldogan nevetve. ʹ Itt a tizenegy skót dudás és a tizenkét dobos is! És sajnos, Gwen, ezzel itt a vége, fuss el véle. Az igaz szerelmed minden előírást teljesített. ʹ Branson? ʹ Gwen kíváncsian hajolt ki az ablakon. Most vette csak észre, valahonnét ismerős a tizenkettedik dobos. ʹ Nekem csinálta. ʹ Hát ez megőrült ʹ állapította meg Julia. ʹ Vagy nagyon szerelmes. Ez elképesztő! ʹ Igen, igen. ʹ Gwendolyn csak állt. Az ő igaz szerelme. Az ő igaz szerelmének elment az esze. Hát nem csodálatos? De igen. Mert szeret. Tényleg szeret. Nem hiba, nem sietjük el, nem múló hóbort. Tökéletes. Branson a tökéletes férfi. ʹ Akkor mit csinálsz te még itt fenn? ʹ Megyek. ʹ Felkapta a csizmáját, és lobogó köntösben rohant lefelé a lépcsőn. A család nagy része már megelőzte; félig-meddig fölöltözve indultak kifelé. A nagyszülei még az előszobában voltak; Anna szép nyugodtan gombolgatta Daniel nagykabátját. ʹ Nem kell. ʹ Dehogynem. Hideg szél fúj. Nem hagylak megfázni. A skót dudások nem futnak el.
ʹ Micsoda helyre legények! ʹ Most látta meg a lefelé rohanó Gwent, és önelégülten rámosolygott. ʹ Nem megmondtam, hogy nincs párja ennek a fickónak? ʹ De! ʹ A lány megölelte az öreg szakállas fejét, és csókot nyomott az arcára. ʹ De még legalább egy hétig nem fogom megköszönni. ʹ Ezzel kirohant a hidegbe. Félretaszigálta a rokonait, hogy végre a nap hőséhez juthasson. ʹ Fogjátok be a szátokat! Nem hallom. ʹ Ilyen erővel akár a vihart is próbálhatta volna lecsendesíteni. Másrészt meg, minek is. Beszéljenek csak, kiabáljanak, nevessenek! Úgysem őket hallja. Csak a skót dudát, a dobot. És csak azt látja, hogy Branson elindul felé a havas gyepen keresztül. Azt sem vette észre, hogy a család fokozatosan elcsendesedett. És azt sem, hogy könnyek patakzanak a hideg arcán. Csak Branson arcát látta. Csak Branson szemét, és benne a szívét. ʹ Boldog karácsonyt, Gwendolyn! ʹ Branson͙ ʹ Szeretlek ʹ mondta a férfi egyszerűen, és kinyúlt, hogy letörölje a lány könnyeit. ʹ Csak téged akarlak. Te vagy minden, amit valaha akarhatok. Csodálom az erődet, a becsületességedet, a jó szívedet és a hibátlan logikádat. Azt akarom, hogy része legyél az életemnek. Megígérem neked, itt, azok előtt az emberek előtt, akik a legtöbbet számítanak neked, hogy soha nem fogok csalódást okozni neked. ʹ Ez már döfi! ʹ harsogta szelíden Daniel. ʹ Hát nem megmondtam?! Branson elmosolyodott. Serena megfogta Gwen kezét, akinek hátra sem kellett néznie, úgy is érezte, hogy az apja is mögötte áll. Mennyi támogatás, mennyi szeretet͙ Min gondolkodott eddig? » ʹ Ez csak karácsony tizenkét napja volt ʹ mondta Branson ʹ, de te is tudod, mennyivel több nap van ennél egy évben. Tíz évben. Száz évben. Velem töltöd, Gwendolyn? A lány előrelépett, és megfogta Bran kezét. ʹ Mondtam, hogy engem nem lehet kényszeríteni és sürgetni. ʹ Jaj, már megint kezded, Gwen? A lány nem törődött Julia közbeszólásával. Le nem vette a szemét Bransonról. ʹ És nem is lehet. De nem tudok ellenállni a szerelmednek. Szeretlek, így hát a válaszom, azok előtt az emberek előtt, akik a legtöbbet számítanak nekem: mostantól veled töltök minden egyes napot. ʹ Csókold már meg, az ég szerelmére! ʹ türelmetlenkedett Daniel. Branson elnézett Gwen fölött, egyenesen Daniel ragyogó kék szemébe. ʹ Azt hiszem, innen már egyedül is tudom, mit kell tennem ʹ mondta, és megcsókolta a lányt. Daniel Duncan MacGregor magán emlék irataiból Örömmel mondhatom, jól választottam, amikor az ifjú Bransont szemeltem ki a kis Gwennie társául. Okos (pedig ír͙). Büszkén fogadtuk be a családunkba. Elnéztem az arcából sugárzó szerelmet, amikor Gwen elindult feléje a templomban a királylányos menyasszonyi ruhájában, és a családi menyasszonyi fátyolban; több sírig tartó hűségre is elég lett volna.
Anna és én kézen fogva néztük, amint elmondják az esküjüket. Az élet körforgás, amit a szeretet aranyoz be. Gwen és Branson ott és akkor kezdték a saját körüket, miközben a színes üvegablakokon besütő napsugár szivárványba öltöztette őket. Nem mondom, hogy az enyém a dicsőség, mert ha így tennék, ártatlan fejemre vonnám bizonyos érdekeltek haragját. Csak magamban örvendezek. Megint tavasz van. Gwenünk megkezdi az új életét. Lauránk pocakja egyre szebben gömbölyödik. Julia viszont még mindig csak nyüzsög. De milyen eredményesen! A nagyapjára hajaz. A kedvencem az a lány ʹ de melyikük nem? Már akkor tervezni kezdtem, hogy miként juttassam révbe, amikor még a két másik leányzóval foglalkoztam. Kemény dió. Igazi nagy feladat egy nagy embernek. Elkel majd egy kis segítség is, de már azt is tudom, kitől. Évek óta figyelem azt a legényt, és tudom, hogy Julia is, bár soha nem ismerné be. Makacs lány, igazi skót ivadék. Tökéletesek lesznek egymásnak. Két forrófejű fiatal; lesz itt majd veszekedés és ajtócsapkodás! És micsoda erős, egészséges dédunokákkal fognak megajándékozni! Mármint a nagyanyjukat. Az a szegény asszony már odavan, hogy újra a karjában ringathasson egy tejszagú apróságot. Anna már el is csomagolta a MacGregorok menyasszonyi fátylát. Nem akartam mondani neki, hogy ne rakja túl mélyre, mert nem adok egy évet, hogy újra elő kell venni. Szavamat rá!
Julia
1.
Nem, az a fal semmiképp sem maradhat. Julia gyorsan, határozottan döntött. Amúgy sem szerette a hosszas tépelődést. A kis nappaliból átsétált a szomszédos, szintén kisméretű könyvtárszobába, hogy onnan is szemügyre vegye a teret. Igen͙ ha kikerül az a fal, akkor a két szűkös, komor helyiségből egyetlen gyönyörű, nagy léptékű, világos tér lesz. Bólintott, és folytatta az ingatlan szemrevételezését. Minden üveget hőszigetelő üvegre kell cserélni. Az ablakkereteket meg le kell csiszolni, hogy látszódjék a diófa eredeti, szép erezete. Akárki is volt az az elvetemült, aki annak idején kékre festette, főbenjáró bűnt követett el. Miközben bejárta a házat, megjegyzéseit diktafonra rögzítette. Mindig így jegyzetelt; rövid, lényegre törő észrevételeket tett. Julia MacGregor fontosnak tartotta, hogy határozottan fejezze ki a véleményét. A Beacon Hill-i házban, melyet otthonának választott ʹ és ez már kétségtelenül az ő háza lesz ʹ már két teljes magnószalagot beszélt tele. Elhatározta, hogy a legapróbb részletekre is személyesen fog felügyelni, hogy minden pontosan megfeleljen az elképzeléseinek. Ez még a vendégeknek kialakítandó fürdőszoba csempe fugájának színére is vonatkozott. Az építési vállalkozót és csapatát majd könnyedén az ujja köré csavarja, vagy ha kell, hát erőnek erejével hengerli le. Mindkettőhöz remekül értett, és nem ismert megalkuvást. Julia nem feltételezte, hogy bárki is elkényeztetettnek tarthatná. Amit sikerült elérnie, azért mindig keményen meg is dolgozott. Még a fizikai munkától sem rettent meg. Ha úgy adódott, kalapácsot ragadott, és beverte a szeget a falba, máskor tapétát ragasztott, vagy gletteléssel eltüntette a repedést a falon. Persze nem akart minden munkát maga elvégezni, hiszen arra valók a jó szakemberek. És ő a jó munkaerőt mindig busásan meg is fizette. Általában szívesen meghallgatta mások javaslatait, de legfőképp azokat, amelyek találkoztak az elképzeléseivel. A szülei arra nevelték, hogy ha belekezd egy terve megvalósításába, akkor azt vigye is véghez, és semmiképp ne adja fel félúton.
Alan MacGregor két választási időszakon keresztül elnökként szolgálta hazáját a Fehér Házban. Felesége, Shelby Campbell-MacGregor, az ország első asszonyaként több, önálló hasznos munkát is magára vállalt. Így nem csak a fogadások levezénylésében és a magas tisztséget viselő személyiségek üdvözlésében segítette férjét a kormányzási ideje alatt. A MacGregor nemzetség asszonyai nem elégedtek meg annyival, hogy a férjeik ͣtükörképei͟ legyenek. A MacGregorok eredeti egyéniségek voltak, és ilyen volt Julia is.
A ház leendő úrnője határozott léptekkel igyekezett a felső szintre, a kissé kanyargós lépcsőn. Szigorú tekintetű, gesztenyebarna szeme előtt a legapróbb hiba vagy hiányosság sem maradhatott
rejtve. Világos, szinte áttetszően finom arcbőrét hullámos, égővörös hajkorona keretezte. Csábítóan telt idomú testéből szinte sugárzott az erő. Ennek ellenére Juliát csak a legelfogultabb hódolói nevezték volna szépnek. Azt viszont senki sem vitatta, hogy kivételesen vonzó személyiség. Egyik udvarlója ʹ igen találóan ʹ amazonkirálynőnek nevezte. Ezt a megnevezést az adott helyzetben nem bóknak szánta. Ezzel az egyetlen szóval fejezte ki Julia összetett egyéniségét, azt, hogy erős, független, ugyanakkor érzéki, de alkalomadtán kíméletlen is. Elgondolkozva pihentette mutatóujját az arcán, mialatt körülnézett a hálószobában, amelyben egy hónapja lakott. A gyönyörű kandalló kéményét ki kell bontani, mert az előző tulajdonosok befalazták. Julia szerint ez csak egy volt a rengeteg bűnük közül, amelyet a házzal szemben elkövettek. Elképzelte magát, ahogy párnákkal körülvéve elnyújtózik a csodálatos teakfa ágyon, mellette egy csésze jázmintea, a kezében egy jó könyv͙ és a kandallóban ropog a tűz. Augusztus vége felé járt, és Bostonban olyan meleg volt, mint egy gőzfürdőben, de még ez a pokoli hőség sem vette el a kedvét a tervezgetéstől. Hálaadás ünnepéig meg is valósulhatnak az elképzelései. Karácsonykor pedig már az egész ház új fényben tündökölhet! A szilvesztert így aztán már hatalmas, nyüzsgő fogadással ünnepelhetik. Ez lesz az új év kezdete ʹ ábrándozott Julia mosolyogva. De e pillanatban csengettek. Ez Mr. Murdoch, az építésvezető lesz ʹ gondolta. És percre pontos, mint mindig. Ő az, akivel a legszívesebben és a leggyakrabban dolgozott együtt. Nem ez volt az első ház, amelyet megvett, aztán felújíttatott, majd beleköltözött. Az évek során szenvedélyévé vált a házak megszépítése. Az üzleti érzékét volt kitől örökölnie. Nagyapját éles esze és jó szimata segítette ahhoz, hogy szegény emberből milliomossá váljék. Valamennyi gyermeke és unokája közül Julia léphetett leginkább a sikert sikerre halmozó férfi nyomdokaiba. Izgatottan rohant le a lépcsőn, hogy mielőbb megbeszélhesse a terveit, és megalkudhasson az árban ezzel a furfangos skóttal. Daniel MacGregor még évekkel ezelőtt ajánlotta Michael Murdoch cégét, amiért Julia mindig is hálás volt. Úgy érezte, hogy ő és Murdoch rokon lelkek. Mosolyogva nyitott ajtót, de amint megpillantotta az előtte álló férfit, elkomorodott a tekintete. Nem a várt Michael Murdoch érkezett, hanem a fia. Cullum Murdoch volt az egyetlen zavaró tényező az építési vállalkozóval kialakított tökéletes együttműködésben. ʹ Hol van az apád? ʹ kérdezte ingerülten. ʹ Nem érzi jól magát ʹ válaszolta a férfi. Cullum nem pazarolta a mosolyát mindenféle idegesítő nőszemélyekre. Hideg, zöld szemével komoran nézett a megbízóra. ʹ Én fogom felmérni a munkát. ʹ Csak nem beteg? ʹ kérdezte Julia őszinte aggodalommal, és megrázta a férfi felé nyújtott kezét. ʹ Mi baja? Mit mondott az orvos? ʹ Semmi komoly, csak egy kis szénanátha ʹ nyugtatta meg a láthatóan aggódó nőt. ʹ Néhány napig ágyban kell maradnia, és kímélnie kell magát. ʹ Értem ʹ nyugtázta. Még mindig a küszöbön álltak, egymással szemben, a meleg, reggeli napsugarak fényében. A nő végre elengedte a férfi kezét, és elgondolkozott. Semmi kedve nem volt Cullummal dolgozni, de a kivitelezést sem szerette volna halogatni. A férfi mintha olvasott volna a gondolataiban. ʹ Ha te túléled ezt, akkor én is, MacGregor. Julia rosszalló pillantást vetett rá, bár a jóképű férfiak társasága a legkevésbé sem szokta bosszantani. És Cullum, a megjelenését illetően, tökéletesen megfelelt az ízlésének.
Erőteljes, határozott vonásait mintha kőből faragták volna. Arcát barna ͣoroszlánsörény͟ fogta körbe, és a ragyogó nap fényétől apró aranypontok csillantak meg rajta. A testfelépítésén sem talált kifogásolni valót: magas és izmos is. A rajta lévő szűk farmernadrág is igen előnyösen áll a feszes hátsón͙ A férfi tetszetős külseje azonban semmit sem enyhített az iránta érzett ellenszenven. Juliát folyton csak idegesítette ez az alak, bár a férfi sem viselte könnyebben az ő társaságát. A két egyéniség mindig úgy feszült egymásnak, mint két ellenséges pajzs a csatamezőn. Majd valahogy elviseljük egymást, nyugtázta magában. Végül is érti a dolgát. ʹ Hát jó, Murdoch, essünk át rajta gyorsan! A férfi belépett a vörös erezetű járólapokkal kirakott előszobába, futó pillantást vetett a lépcsőre, majd a gipszstukkókkal díszített mennyezetre tekintett. ʹ Milyen a ház alapja? ʹ Erős, mint a szikla. ʹ Remek! De azért ellenőrzöm. Na, már megint kezdi, gondolta Julia. Ez ő. Folytonosan megkérdőjelezi az ítélőképességét, vitatkozik a kijelentéseivel, és kineveti az ízlését. Jó mélyet lélegzett, majd előhúzta sötétkék nadrágja zsebéből a mini kazettákat. ʹ Mindent szalagra mondtam ʹ közölte erőltetett nyugalommal. ʹ Á, a híres MacGregor-szalagok! ʹ gúnyolódott a férfi, miközben átvette a kazettákat, hogy aztán a farmerja hátsó zsebébe csúsztassa. ʹ Sokkal célszerűbb, mint felírogatni, ráadásul kevesebb a félreértés. ʹ Hát persze, hiszen tiéd a felelősség͙ ʹ Végül is az én házam! ʹ fortyant fel Julia a férfi pimasz megjegyzése hallatán. Cullum nem zavartatta magát. ʹ Senki sem állította az ellenkezőjét ʹ válaszolta, majd átsétált a kis nappali helyiségbe. A padló befestett deszkáinak látványa mélységesen felháborította. Micsoda lelketlenség! ʹ gondolta. Testi fenyítést érdemelne az ilyen. De csak ennyivel összegezte a látottakat: ʹ Otthonos. ʹ Inkább szűkös. A jobb oldali falat ki akarom veretni. A mögötte lévő helyiség ugyancsak kicsi. Az a véleményem, hogy ez helypocsékolás. Egyáltalán nem hangzott rosszul, amit a nő mondott, de mivel olyan magabiztosnak látszott, nem kívánta megerősíteni az önbizalmát. Viszont ellenállhatatlan késztetést érzett arra, hogy ellentmondjon. Egyszerűen így kellett tennie. ʹ Az ilyen régi házak nem nagyon bírják az átépítéseket. ʹ Márpedig az a fal kimegy. A férfi most nem állt le vitatkozni. Ruganyos léptekkel a túloldali helyiségbe ment, és onnan is tanulmányozta a falat. ʹ Elképzelhető, hogy a bontási munkálatokat a gyönyörű padló meg fogja sínyleni. .ʹ Akkor majd ki kell javítani. Vagy hagyjuk úgy? ʹ ezzel Julia átvonult az üres szobán. Kopogó léptei keményen visszhangzottak a parkettán.
ʹ A parkettát szeretném, ha felcsiszolnák. Néhány helyen javításra szorul, de azt magad is látod. A kandallóban meglazult pár kő, de a külső fala kitűnő állapotban van. És ott͙ A mondatot be sem fejezve, lendületes léptekkel már indult is a következő helyiségbe, aztán amint a férfi beérte, folytatta. ʹ A terasz ajtaja túlságosan kicsi. Nagyobbat szeretnék. Diófa, csiszolt üveg, sárgaréz. A férfi sokéves tapasztalatának köszönhetően, már látta is maga előtt a végeredményt, és hangosan helyeselt. Magában. Kívülről csak az látszott, hogy rándít a vállán. ʹ Eszerint falat kell bontanunk. ʹ Ez eléggé nyilvánvaló, Murdoch. ʹ Csak a költségek miatt említettem. ʹ Az anyagiakról majd akkor beszélünk, ha már látom a költségvetést. A falakra természetesen új tapéta kerül. Vagy festeni kell. És a kandalló odaát͙ ʹ fejével a szomszédos szobában álló kandallóra mutatott. ʹ Szeretném, ha a két kandallón egyforma lenne a külső borítás. A kéményt befalazták, úgyhogy azt ki kell bontani. Az ablakok üvegeit természetesen hőszigetelő üvegekre kell cserélni. ʹ Természetesen. Julia figyelmét nem kerülte el a férfi önelégült vigyora. Mi mindent el kell tűrnie most, hogy az öreg Murdoch nem jöhetett! Ha ő lenne itt, most kikérné a véleményét az elképzeléseiről, és szívesen el is fogadná a tanácsait is. Vele minden annyira egyszerű és természetes. Talán mostanra már felszabadultan nevetnének valamin, vagy négykézlábra ereszkedve együtt tanulmányoznák a parkettaléceket. De a fiával bármi ilyesmi teljességgel elképzelhetetlen. A hangja is olyan merev, mint a hátgerince, gondolta eközben Cullum. Csak ne társulna mindehhez ez az isteni illat! Ez a nő a háború megtestesült istennője! Amint három lépésnél közelebb merészkedik hozzá, máris hatalmába keríti a mámorító illatával. A továbbiakban feltétlenül tartania kell a megfelelő távolságot. Pedig ez a nő végképp nem az esete. Hogy is lehetne köze ehhez a zsémbes kis boszorkához? Hiszen ez egy sárkány, ez egy fúria͙ Arra viszont nem talált értelmes magyarázatot, hogy immár hat éve ʹ amióta ismeri ezt az alakot ʹ mégis miért ábrándozik arról, hogy jó lenne vele csókolózni. Szobáról szobára haladva lassan bejárták a földszinti részt. Tekintélyes egy ház, ami egy cseppet sem meglepő; Julia MacGregor nem vásárol kalyibákat. Meg kell hagyni, jó érzékkel választ házat, és remekül gondját is viseli a tulajdonának. Ezt még a férfi sem vitatta volna. De az már kezd az agyára menni, hogy megállíthatatlanul ömlik és ömlik belőle a szó. Csak mondja, csak mondja a magáét, és közben úgy bánik vele, mint valami félkegyelművel, akinek mindent ezerszer és újra ezerszer kell elmagyarázni, hogy valahogy megértse. A vendégek fürdőszobáját ki kell csempézni. Igen, igen, igen. A mosdóhoz pedig új szerelvényeket kell venni. Talán azt hiszi, hogy ő nem látja, milyen rozsdás? Vagy látja, csak nem képes felfogni? Majd͛ egy órát töltöttek a konyhában, amit Julia teljesen át akart alakítani. Két meghatározó tárgy köré csoportosítaná a berendezést. Az egyik egy régi tűzhely, amit újra működőképessé kell tenni, a másik pedig az egész falat elfoglaló diófa ülőgarnitúra. A férfit kifejezetten szórakoztatta, hogy a nő egyik-másik ötletét azzal vetette el, hogy az kivitelezhetetlen. Vagy a saját elképzeléseit helyezte előtérbe, a nőét pedig egyszerűen lesöpörte.
ʹ Túl sok itt a hely ʹ mutatott körbe a férfi a konyha közepén, a fényes műpadlón állva. ʹ Miért nem használod ki? ʹ De hát ez nem͙ ʹ Teljesen értelmetlen, hogy a tűzhely és a hűtőszekrény között ekkora távolság legyen, így is akadálytalanul mozoghatsz. Ízlés és használhatóság. Látszik, hogy nem főzöl. ʹ Mert a te kis világodban a nők minden este meleg vacsorát varázsolnak az asztalra, a munkában elfáradt férjeik elé. ʹ Az én kis világomban jobban jár az ember, ha magának főz. A mosogató maradhat az ablak alatt. A pult itt fut majd körbe. Tehetünk bele egy szépen ívelt mélyedést is, így összhatásában előkelőbb lesz. A férfi kézmozdulataiból áradt az erő, és a célszerűség. Mindenképp magabiztos ember benyomását keltette. Olyanét, aki hozzászokott a felelősség vállalásához, és ahhoz is, hogy utasításokat adjon. ʹ A mosogató itt, a tűzhely ott, a hűtőszekrény meg amott. Az éléskamrát meghagynám a helyén, a lépcső mögött. Csak azt a ronda ajtót kellene lecserélni egy másikra. És én a te helyedben͙ ʹ De nem vagy az én helyemben! ʹ Szóval a pultot egészen idáig körbevezetném. Olyan lesz, mint egy bárpult. Nagyítja a teret, és sokféleképpen kihasználható. Aztán össze lehetne kötni a helyiséget a tornáccal. Persze, ebben az esetben hozzá, kell nyúlnunk a falhoz. ʹ Azt hittem, az ilyen öreg házak nem szeretik az átépítéseket! ʹ jegyezte meg Julia, csodálkozást színlelve. Na, most tényleg beleestem a saját csapdámba, gondolta a férfi, de ismét csak megrántotta a vállát. ʹ Ez már úgyis elkerülhetetlen. Ha egy falat kiveszünk, kénytelenek vagyunk hozzányúlni a másikhoz is. Ide, az ablakok alá viszont készíthetnénk egy padot. Igen, ez az elképzelés Juliának is nagyon tetszett. ʹ A múlt héten láttam egy szép, öreg templomi padot. Csodásan mutatna itt. ʹ Az még jobb. Mindenesetre a verandát úgyis csak lomtárnak használnád, viszont, ha úgy csinálod, ahogy mondtam, azzal behozod a kertet a házba, és rengeteg fényt is nyersz vele. Persze ehhez sok mindent át kellene alakítani. ʹ Rendben, majd átgondolom ʹ válaszolta Julia, lelkesedését leplezve. ʹ Jó, akkor most már lépjünk tovább! Gondolom, ezt a padlót nem szeretnéd megtartani. ʹ Hiszen teljesen új! ʹ Nagy esélyünk van rá, hogy egy szép fapadlót találunk alatta. ʹ Ilyen barbár senki sem lehetett. A férfi zöld szeme kihívóan csillogott. Előhúzta a zsebkését, és kihajtotta. ʹ Fogadunk? A nő nem tudta eldönteni, mit szeretne jobban, ha igaza lenne, vagy ha tévedne. ʹ Felőlem, felhajthatod az egyik sarkát. Meglátjuk. De ha nem lesz igazad, akkor öt százalékot engedsz a végösszegből. ʹ Ha viszont igazam lesz, akkor úgy rendezed be a konyhát, ahogy én javasoltam. Julia bólintott.
ʹ Megegyeztünk. A férfi a leghátsó sarokba ment, és letérdelt. Két perc alatt kiderítette az igazságot. ʹ Neked tényleg malacod van! ʹ Ugratsz? ʹ A nő a térdelő férfi mellé lépett. Hitetlenkedve meredt a padlóra. ʹ Ó! ʹ szólalt meg izgatottan. A fadeszkák láttán ő is térdre ereszkedett. ʹ Szörnyetegek! Emeld meg még egy kicsit azt a linóleumot! ʹ Valószínűleg karcos és foltos is. Ezért választották inkább a könnyebb megoldást: rádobtak valamit. Mintha kincset találtak volna. Julia alig tudta türtőztetni magát, hogy ne essen neki puszta kézzel a műanyagpadlónak. Szorosan egymás mellett térdeltek. A nő haja a férfi arcát simogatta, csiklandozta az orrát, és arra késztette, hogy ösztönösen a nő felé fordítsa a fejét, és mélyen belélegezze az illatát. Julia a férfi viselkedésétől hirtelen remegést érzett a gyomrában. Olyan gyorsan felegyenesedett, hogy a fejével majdnem megütötte a férfi orrát. ʹ Hát te meg mit csinálsz? ʹ kérdezte tisztes távolságba érve. ʹ Én ugyan semmit! Mi a csuda ütött belé? Mi történt vele? Talán megbolondult? De amikor olyan őrjítő ez az illat͙ ʹ Mit szimatolsz te itt? ʹ Nyugodj már le, én csak levegőt vettem. Ez tudod, olyasvalami, ami naponta többször is megesik velem. Julia a nyakában érezte dobogni a szívét, és ez nagyon felbőszítette. A szája kiszáradt, a bőrét elöntötte a forróság. ʹ Akkor fogd vissza a lélegzeted, ha a közelemben vagy! ʹ sziszegte, majd gyorsan felpattant a földről. ʹ Menjünk föl, és igyekezzünk túl lenni ezen az egészen. ʹ Nagyszerű! ʹ A férfi összecsukta a kését, és gyorsan zsebre vágta, nehogy felindultságában véletlenül szíven döfje magát. ʹ Nem kell aggódnod, MacGregor, a hátra lévő időben visszatartom a lélegzetemet. Idióta! ʹ dohogta magában Julia. Azt azonban nem tisztázta magában, hogy ezt kettejük közül kire értette.
Daniel MacGregor minden részletre figyelve, boldogan ʹ igaz, hogy csak képzeletben ʹ adta át magát a szivarozás élvezetének. Fejét hátrahajtva ült a kényelmes, nagy bőrfotelében, az ugyancsak nagyméretű irodájában. Úgy tett, mintha füstkarikákat eregetett volna a mennyezet felé, s közben jó barátját, Michael Murdochot hallgatta a telefonban. ʹ Akkor hát a fiú bevette a mesét. ʹ Sima ügy volt ʹ válaszolta Michael. ʹ Csak köhécseltem egy kicsit, meg befogtam az orromat, amikor felhívtam. ʹ Michael rögtönzött is egy kis részletet az előadásából, és orrhangon folytatta: ʹ Ma el kell menned Juliához, sajnos én nem mehetek, mert rosszul érzem magam. A hangjából ítélve, nem sok kedve volt hozzá ʹ folytatta, immár olyan tiszta hangon, mint a vasárnapi harangszó. ʹ De tudod, jó fiú, és igazán a szívén viseli a cég érdekeit.
ʹ Igen, ez a Cullum tényleg remek fiatalember. Daniel felkacagott, és áttette a kagylót a másik füléhez. Tizenöt éve ismerte Michael Murdochot, és nem csak a szakmai tudása miatt kedvelte. Amikor tíz évvel azelőtt Michael felesége meghalt, együtt gyászolt vele. És szinte ugyanennyi ideje annak, hogy különféle haditerveket kezdtek kovácsolni. ʹ Tehát nagyszabású munkára lehet számítani ʹ folytatta Daniel. ʹ Ennek örülök. Eszerint eltart pár hónapig, úgyhogy lesz idejük néhányszor összeszólalkozni. ʹ Hát az már biztos, hogy néhány hétig még beteg leszek͙ legalább végre olvashatok egy kicsit. Azután további egy-két hétig még kímélnem kell magamat. Addigra Cullum annyira belemerül a munkába, hogy könnyen meg tudom győzni, helyesebb, ha most már ő fejezi be. Sőt, addigra már ő is úgy fogja gondolni. ʹ Egyébként is rejtély a számomra, hogy a fiú miért nem közeledett már korábban a lányhoz. Hisz évek óta ismerik már egymást. Két erős, egészséges, szép ember. ʹ Daniel szomorúan csóválta a fejét, és simogatta a szakállát. ʹ Én mondom, Michael, a gyerekeket manapság kézen kell fogni, különben nem boldogulnak. ʹ Pedig megvan közöttük az a bizonyos szikra, Daniel. Nekünk csak egy picit kell segítenünk. Legfőbb ideje, hogy Cullum megházasodjon, és boldog legyen. ʹ Én is pont így gondolom. ʹ Daniel megerősítésül még rá is csapott egyet az íróasztalra. ʹ És Juliával ugyanez a helyzet. Mégiscsak huszonöt éves. Mire vár még? ʹ Majd mosolyogva újra hátradőlt a fotelében. ʹ Elbűvölő kis unokákkal fognak minket megajándékozni, Michael.
2.
Julia nem sejtette, hogy az életét mások kezdték irányítani. Ebben a boldog tudatlanságban ült az ágya szélén, és sorra lapozgatta a mintakönyveket. Tapéták, falfestékek, csempék. Körülötte nagy halomban hevertek a különféle katalógusok, ablakpántok, kilincsek, fürdőszoba- és konyhaberendezések színes képeivel. Egy papírra kiírta a lehetséges változatokat, majd szalagra mondta a végleges döntést. Az elmúlt két hétben eredményesek voltak a Cullummal folytatott kitartó tárgyalások. Az előkészítő munkálatokkal eljutottak addig, hogy megbeszélhették a határidőket és megbecsülhették a költségeket. Nem tehetett mást, így elfogadta, hogy a munkálatok levezénylését erre a férfira bízza. Aztán amikor ellátogatott a Murdoch cég irodájába, és látta, milyen rossz egészségi állapotban van Michael Murdoch, kénytelen volt lenyelni a sérelmeit. Amíg teljesen meg nem gyógyul, addig legfeljebb csak az íróasztalnál dolgozhat. Julia semmiképp sem vállalhatta annak a felelősségét, hogy ilyen betegen magával ráncigálja őt a készülő házba. A reggelt azzal töltötte, hogy egy újonnan vásárolt ingatlan szerződéséről tárgyalt. Még nem öltözött át. Azt a rövid, égszínkék nyári szoknyát és blézert viselte, amit a találkozóra vett fel.
Gondolataiba merülve rámutatott egy virágos tapétamintára. Imádta a színes köveket, az ujjain most is csillogott néhány. A karkötője és a fülbevalója is ilyen féldrágakövekből állt. A szobába lépve kikapcsolódott a hajcsatja és égővörös hajzuhataga a vállára omlott. Valamit dünnyögött maga elé, s közben örömmel hallgatta a földszintről felhallatszó, fűrészek és kalapácsok okozta ütemes zajt. Zene füleimnek, gondolta. Dolgoznak az emberek. Cullum örömmel nyugtázta, hogy Julia nem nézett fel, amikor a nyitott ajtóban megállt, így szerencsére nem látta, hogy a férfi tátott szájjal bámulja. Istenem, micsoda lábak! Az aprócska szoknya alig takarta a nő gyönyörű, hosszú combjait. Egyáltalán nem üzletasszony benyomását keltette. Inkább olyan volt, mint valami pogány istennő. Ez a látvány feledtette a férfival a nőről eddig alkotott rossz véleményét, miszerint hirtelen haragú, goromba és veszélyes, mint a mérges kígyó. Ahogy Julia a tervezgetésbe feledkezve a combjára tette a kezét, a férfinak az izgalomtól majd kiesett a szeme. Irgalomért esedezett magában. Kétszer is mélyet kellett sóhajtania, hogy magához térjen. ʹ Lenne egy perced, MacGregor? Hm, vajon a szellőrózsa galambszürke alapon vagy a hagyományos keskeny csíkozású mutatna jobban, tette fel magának a kérdést Julia. A rózsák mellett döntött. ʹ MacGregor? Julia? ʹ Cullum odaosont a nőhöz, és az orra alatt csettintett egyet. Elégedetten nyugtázta, hogy a lány ijedtében majdnem felsikoltott. ʹ Mi van? ʹ kérdezte, miközben azzal nyugtatta magát, hogy nyilván az ijedségtől érzi úgy, hogy menten kiugrik a szíve. ʹ Kint van a fal. Gondoltam, megnéznéd. ʹ Igen, persze. Egy perc, és máris megyek. Utálta, ha kész helyzet elé állították. ʹ Mindjárt lent vagyok ʹ jegyezte meg a lány. Cullum a biztos fedezékből továbbra is a lábán és csípőjén legeltette a szemét. Leült az ágy peremére, és élvezettel figyelte, ahogy a nő beleéli magát a tervezgetésbe. ʹ Kicsit előreszaladtál, nem gondolod? Tapétára még jó ideig nem lesz szükséged. ʹ Miért baj az, ha az ember egy kicsit előbbre jár? A férfi tanulmányozni kezdte a csíkos tapétát, amelynél nyitva állt a könyv. ʹ Unalmas ʹ állapította meg, majd a tekintete továbbsiklott a nő lábára. ʹ Ellentétben ezzel az elragadó látvánnyal. ʹ Ezt most bóknak vagy sértésnek vegyem? ʹ Julia dacosan ellenállt az ösztöneinek, és nem igazította meg a szoknyáját. Ilyen elégtételt nem szeretett volna adni a férfinak. ʹ Sértés ʹ döntötte el. ʹ Kopj le, Murdoch! ʹ És kinek a kedvéért csípted így ki magad? ʹ A férfi babrálni kezdte az ujjaival a nő vékony blézerét, bár tudta, hogy másodperceken belül a kezére csapnak. Ez be is következett. ʹ Megbeszélésem volt. A Court utcai ház ügyében. ʹ Hm, kedves, kis házikó. Bár egy kicsit messze esik a belvárostól ʹ mondta, miközben tovább lapozgatta a mintakönyvet. ʹ Ezt a színt kellene választanod ehhez a szobához. Nyugtató mélyzöld. ʹ Lakberendezéssel is foglalkozol, Murdoch?
ʹ Ha az ember régóta van a szakmában, megtanulja, mi jó és mi nem ʹ válaszolta a férfi, miközben zöld szemét le sem vette a nőről. ʹ És ha az ember annyi időt és fáradságot rászán az ötletei megvalósítására, jön a hideg zuhany: beköltöznek az új lakók, és a csapnivaló ízlésükkel mindent tönkretesznek. A csudába is, gondolta Julia. Már megint egyetértett vele. Ez kezd egyre veszélyesebbé válni. ʹ Hol van az édesapád? ʹ Kirepült ʹ tréfált Cullum, de a szemében aggodalom látszott. ʹ Még nem fordult elő, hogy ennyi ideig tartott volna, hogy kilábaljon egy betegségből. Azt mondta, az orvos írt fel gyógyszereket, és megparancsolta, hogy legalább még két hétig kímélje magát. ʹ Ez ésszerűen hangzik ʹ nyugtatta Julia, mivel nagyon is átérezte a férfi aggodalmát. ʹ Meglátod, gyorsan felépül ʹ biztatta, és megerősítésként rátette a kezét a férfi térdére. ʹ Szívós ember az apád, hidd el. ʹ Folyton arról beszél, hogy megöregedett. De hát még csak hatvan! ʹ Szerintem ez csak egy kis önsajnálat. Velem is előfordul, ha beteg vagyok ʹ mondta vigasztalásképpen, a kezét még mindig a férfi térdén tartva. ʹ Ne aggódj miatta! ʹ Apám érdeklődött irántad, meg a ház iránt is ʹ mondta Cullum, hogy még tovább húzza a kellemes helyzetet. A nő ʹ tőle szokatlanul ʹ még rá is mosolygott. ʹ Nagyon fájlalta, hogy nem jöhet, és nem tudja maga kézbe venni az építkezést. ʹ Emiatt feleslegesen aggódik. Biztos vagyok benne, hogy nélküle is boldogulunk, és nem fogunk folyton mindenen vitatkozni. ʹ Hát͙ megpróbálhatjuk ʹ egyezett bele a férfi, és vigyorogva végighúzta az ujját a nő vádliján. Julia azonnal ráförmedt. ʹ Vidd innen a mancsodat! ʹ A tiéd épp a térdemen van ʹ állapította meg bosszantó tárgyilagossággal a férfi, majd finoman megpaskolta a nő kezét. Julia fújtatott a haragtól. ʹ Csak megpróbáltam kedves lenni hozzád! Kifele az ágyamból! ʹ Ami azt illeti, benne sem vagyok ʹ védekezett a férfi. ʹ Rajta ülök. És az igazat megvallva, eddig nem is szándékoztam beljebb kerülni. De te most a lehetőségek egész tárházát nyitottad meg előttem. ʹ Tudod, mikor engedlek én az ágyamba, Murdoch? Majd ha piros hó esik! A férfi maga sem tudta, hogy az önérzete vagy a vágy késztette rá, de úgy hajolt előre, hogy a szájuk szinte összeért. ʹ Fogadunk? Julia érezte, hogy baj van. A vére óceánként morajlott a fülében, és ha csak egy aprócska pillanatra is, de bizony felizgatta a férfi közelsége. ʹ Ellentétben veled, én nem fogadok szexben. És ellentétben veled, eszemben sincs, hogy vízszintes helyzetbe kerüljek egy olyan alakkal, akit függőlegesen is csak nehezen viselek el. A férfi elégedetten nyugtázta, hogy látta a nő szemében megvillanni az érdeklődés szikráját. Komótosan felállt, és mielőtt kisétált volna a szobából, még fontosnak tartotta, hogy összefoglalja a véleményét. ʹ Akkor is jó a lábad, MacGregor. Első osztályú.
ʹ De mégis mit képzel ez? Gondolj csak bele! Micsoda elképesztő ötlet abban fogadni, hogy lefekszem vele! Két nappal később még mindig magánkívül volt a dühtől, ha felidézte a történteket. ʹ Ugyan, csak bosszantani akart ʹ mondta Laura, és elégedetten simogatta kisfia hátát. A három hónapos Daniel, miután megetették és tisztába tették, elaludt a mamája vállán. Laura az ablakhoz sétált, és finoman belefektette a picit a mózeskosárba. ʹ Biztosan rájött, hogy milyen könnyen fel lehet téged ingerelni. ʹ Pedig nem vagyok egy méregzsák ʹ ellenkezett Julia. ʹ Kivéve, ha Cullum Murdochról van szó. ʹ Pontosan. Hagyd végre békén! Te magad mondtad, hogy kitűnő munkát végez. Hát akkor meg mi a bajod? A cél szentesíti az eszközt. ʹ Azt hiszem, igazad van. Julia lehunyta a szemét, és próbált megnyugodni. A csukott ajtón át beszűrődött az építkezési munkálatok zaja. Az ajtót mostanában mindig zárva tartotta. ʹ Ügy döntöttem, hogy nem is létezik. Eltüntettem ʹ mondta, és mosolyogva kinyitotta a szemét. ʹ Jól tetted ʹ helyeselt Laura, majd aggódó arckifejezéssel figyelte szundikáló kisfiát. ʹ Biztos vagy benne, hogy boldogulsz vele? Két órán belül itt vagyok. Legfeljebb három, de͙ ʹ Jól megleszünk. Annyira örülök, hogy végre kettesben lehetek vele. ʹ Julia megsimogatta Daniel puha, sötét hajacskáját. ʹ Olyan szép, Laura. És milyen nagy már. Menj csak, nyugodtan, nincs mitől félned. ʹ Tudom, csak utálok minden percet, amit nem vele töltök. Nehezen barátkozom a gondolattal, hogy dajkát kell fogadnom mellé. Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz lesz. ʹ Csodálatos anya vagy, és Royce nagyszerű apa. ʹ Daniel mellett nem nehéz, nagyon jó baba ʹ sóhajtott. ʹ Persze, biztosan jól érzi majd magát a nénikéjénél. Mindent magammal hoztam, amire szüksége lehet. Elvileg nem éhes, de ha mégis felsírna, a cumisüvegét megtöltöttem tejjel. Persze az is lehet, hogy végig aludni fog. Itt van a pelenka, a maci és a bírósági telefonszámom. Van itt két rugdalózó, Royce mobilszáma, meg az enyém is. Tudod, hogy kell ringatni, ha͙ ʹ Laura, megígérem neked, hogy nem fogom őt eladni az erre járó vándorcigányoknak ʹ mondta nevetve Julia. ʹ Igazad van, megszállott vagyok ʹ mondta Laura, mosolyt erőltetve magára. ʹ Ígérem, hogy igyekszem megjavulni. És nagyon hálás vagyok neked, hogy ma délelőtt vigyázol rá. ʹ Örömmel teszem. Nincsenek megbeszéléseim, úgyhogy amíg vissza nem jössz, csakis Daniellel leszek elfoglalva. Újabb tíz perc múlva Laura már kinn is volt az ajtón. Julia a kezét dörzsölgetve ment vissza a mózeskosárhoz. ʹ Végre magunk maradtunk, angyalkám. Remélem, nem alszod át az egész délelőttöt!
Két órával később minden megváltozott. Az a bizonyos angyalka most már torkaszakadtából üvöltött. Julia felváltva próbálkozott a cumisüveggel, a macival, a ringatással, ide-oda sétálással, énekléssel. Minden hiába. Az imádni való kis arcocska rákvörösre változott. A kisfiú teljes tüdőből, elkeseredetten bőgött. ʹ Mit csináltál vele, elnáspángoltad szegényt? Julia a babát magához szorítva sétált le-föl a szobában, amikor kinyílt az ajtó. ʹ Ez a kedvenc időtöltésem. Ha csak tehetem, pici, védtelen babákat szoktam ütlegelni. Már csak te hiányoztál ʹ vetette oda az ajtóban álló Cullumnak. ʹ Na, gyere szentem, nyugodj meg végre. ʹ Nedves a pelus? ʹ Nem, nem nedves. Ennyire ostobának nézel? Julia a szabadon maradt kezével megigazította a szemébe lógó hajtincsét. ʹ Nem kéri a cumit, nem akarja, hogy ringassam, és ha a fejem tetejére állok, sem hagyja abba a sírást. ʹ Láthatnám egy kicsit közelebbről? ʹ A férfi értetlenül nézte, ahogy Julia védelmezőn magához szorította Danielt. ʹ Hé, nyugodtan ideadhatod. Az utóbbi két hónapban egy babát sem ejtettem el. Na, gyere ide, nagyfiú! ʹ Cullum átvette a visító csomagot. ʹ Mi a baj, cimbora? Julia elképedve pislogott. A nagydarab, oroszlánsörényes férfi, felgyűrt ujjú, agyonmosott munkásingében, a karján egy babával, a várttal ellentétben meglepően természetes látványt nyújtott. ʹ Lehet, hogy nő a fogacskája. ʹ Hát ezt meg honnan veszed? ʹ Van három unokaöcsém, és mindegyiknek van foga. Hozott valamit az unokatestvéred, amit rágcsálhat a pici? ʹ Az egész házat magával hozta. Mindjárt megnézem. Amíg Julia keresgélt, Cullum betette az ujját Daniel szájába. A baba azonnal rákapott. ʹ Ha a te ínyed is ilyen sebes lenne, te is sírnál ʹ mondta Juliához fordulva. ʹ Megtaláltam ʹ nyújtotta át a kék rágókát a gyereksírástól már teljesen kikészült Julia. Ahogy Cullum a baba szájába tolta, megszűnt a sírás. Szipogott még egy kicsit, aztán gyorsan felszáradtak a könnyek az aprócska arcon. ʹ Ugye máris jobb? ʹ motyogta Cullum, és az ujja hegyével megsimogatta Daniel arcocskáját. Sötétzöld szeme melegen csillogott, ahogy rámosolygott a babára. ʹ Istenem, milyen aranyos. ʹ Te szereted a kisbabákat? A férfi kinyújtotta a karját, és olyan magasra emelte a kisfiút, hogy Juliát komolyan megrémítette. Daniel aprókat kuncogott. ʹ Az a fontos, hogy eltereljük a figyelmét a fogacskáiról ʹ mondta Cullum, és a feje fölé emelte a kicsit. A baba most már önfeledten nevetgélt. ʹ Mit szólnál, ha most mi ketten lemennénk, és megnéznénk, mit csinálnak a nagyok? ʹ Oda nem viheted magaddal! Túlságosan nagy a zaj és csupa por minden. ʹ Látod, Daniel milyenek a nők! Hogy odavannak egy kis portól ʹ nevetett Cullum. ʹ Biztosan tetszeni fog neki. A babák szeretik a mozgást és a zajokat. Serkentően hat rájuk ʹ mondta a férfi, majd a rendületlenül rágó babát a csípőjére ültette. ʹ Aztán ebédre bedobunk egy sört meg egy pulykás szendvicset, jó lesz?
Julia akaratlanul is elmosolyodott. A baba ártatlan, kék szemekkel, a férfi pedig megnyugtató tekintettel nézett rá. ʹ Jó, talán egy percre lemehettek. De a körfűrészhez még nem nyúlhat. A férfi megcsókolta Daniel fejét. ʹ Jössz te is, vagy rám bízod addig? ʹ Meglepő módon rád merném bízni, de azért én is megyek. ʹ Gyorsan felkapott egy törlőkendőt. ʹ Nagyon nyáladzik ʹ magyarázta. ʹ Ugyan, már, egy kis köpködés hozzátartozik egy igazi férfihoz. ʹ Cullum, én͙ ʹ Julia nem akarta a férfi kellemesen meglepett arckifejezését észrevenni. Ugyanis szokásától eltérően, a keresztnevén szólította. ʹ Tényleg hálás vagyok neked. Már nem sok hiányzott, hogy szálanként kitépkedjem a hajamat. ʹ Igazán kár lett volna érte ʹ jegyezte meg, miközben tekintete a nő hajára kalandozott. ʹ Na, gyere! ʹ mondta, és felé nyújtotta a kezét. ʹ Lássuk, mit gondol ez a nagyfiú a munkánkról. Mielőtt ellenkezhetett volna, a férfi már fogta is a kezét. Nagy udvariatlanság lett volna visszahúznia. ʹ Jól haladnak a munkálatok. Gondolod, hogy jövő héten el lehetne kezdeni a hálószobámat? ʹ Azt tervezem. Ahogy lefelé haladtak a lépcsőn, egyre hangosabbá vált a zaj, és egyre hangosabban kellett beszélniük. ʹ Akkor a hétvégén kirámolom a bútorokat, és átköltözöm a folyosó végén lévő hálószobába. ʹ Megleszünk. A burkoló nagyjából készen van a vendégfürdővel. Tudom, hogy nem ez volt a legsürgősebb, de épp szabad volt a mester. Mivel korábban elégedett voltál a munkájával, gondoltam, jobb, ha gyorsan lekötöm, nehogy más megbízást fogadjon el. ʹ Nagyszerű! Meg is nézem. ʹ Döntöttél már, hogy milyen pultot szeretnél a konyhában? ʹ Igen, még tegnap. Palakék csempét szeretnék, és sötétkék fugát hozzá. ʹ Nem hangzik rosszul ʹ ismerte el a férfi, bár gondolatban inkább lélegzetelállítóan szépnek minősítette az összeállítást. ʹ Cullum, legyen szíves! ʹ Az egyik asztalos jött feléjük a megnagyobbított nappaliból. ʹ Vetne egy pillantást a falra, mielőtt folytatnánk a munkát? ʹ Igen, megyek. ʹ Várj csak, elveszem tőled! ʹ Julia átvette a babát a férfitól. ʹ Gyere, Daniel, mi majd tisztes távolból figyeljük a bácsikat. A férfi az ujjbegyével megbökögette a kisfiú orrát. ʹ És ne feledkezz meg a sörről meg a szendvicsről, pajti! ʹ tette még hozzá, majd visszatért az embereihez. ʹ És te mit szólsz ehhez? ʹ dünnyögte a kis Danielnek, miközben a vállára fektette. ʹ Gondoltad volna, hogy ez a kellemetlen alak ilyen jól bánik egy babával? Daniel hátát paskolgatva, az ajtóhoz sétált. A falat kitörték, a helyiség nagy volt és világos, tele férfiakkal, zajjal és szerszámokkal. Semmihez sem hasonlítható boldogságot érzett, ha az építkezés
folyamatát figyelte. Sosem akart csak úgy egyszerűen beköltözni egy kész házba͙ A tervezgetést szerette, és a vele járó izgalmat, hogy lépésről lépésre látja az elképzelései megvalósulását. A padlót ponyva takarta, a bakokon fűrészelésre váró deszkák feküdtek. A kandalló előtt térdelt a kőműves, és cementtel rögzítette a meglazult köveket. Ott, ahol tegnap még a fal állt, most Cullum beszélgetett két emberével. A két helyiséget összekötő köríves átjáróról tárgyaltak. Cullum a kezét a nadrágzsebébe dugva állt, és nevetett. Nagyon-nagyon férfias nevetés, gondolta Julia, és hirtelen kellemes izgalmat érzett. Ez volt a legszebb jelző, ami a férfival kapcsolatban eszébe jutott. Ahogy lefelé menet megragadta a kezét, érezte, milyen kemény és kérges a keze. Hogy a munkához szokott karja csupa izom. Még a ruháját átitató fűrészporral keveredett izzadság szaga is izgatóan hatott rá. ʹ Mi a fene ütött belém? ʹ fortyant fel magában, megütközve. Mit érdekli őt a nevetése? Mit számít az élénkzöld szem, és a pupillája körül mindig megjelenő vékony, aranyszínű karika, mielőtt a szeme színe sötétzöldre vált? Mint férfi akkor is teljességgel érdektelen. Ő csak egy vállalkozó, akit jól megfizet, és kész. Cullum épp feléjük fordult, és vidáman rámosolygott, majd integetett a babának. Ettől Julia szíve akkorát dobbant, mintha ki akart volna törni a bordái közül. Áldotta az eszét, hogy nem ment bele a fogadásba.
3.
Julia a napot Bostoni Üzletasszonyok Egyesületének meghívására egy reggelivel összekötött előadással kezdte. Egy órakor a Harvardon összehívott fórumon tartott vendégelőadást, este pedig a Ház- és Telekkereskedők Egyesületénél volt jelenése. Nem okozott gondot, ha sok ember előtt kellett beszélnie. A médiával is jól tudott bánni. Ezeket az elnök lányaként megélt nyolc év során megtanulta, hogyan tegye. Végül is azt várták el tőle, hogy amihez ért, arról kifejtse a szakmai véleményét, és esetenként tanácsot adjon. Évente több ilyen rendezvényre is elígérkezett, és igyekezett ezeket egy-két nap alatt maga mögött tudni. Az időbeosztása nem volt túl szoros, úgyhogy délután még arra is maradt ideje, hogy régiségboltokban ajtókilincsek után kutasson. De a szaküzletekben fellelhető kilincsek nem feleltek meg az ízlésének. Mivel változatosságra vágyott, különféle, egyedi kinézetű ajtókat rendelt meg, amelyekhez más-más kilincsek illettek. A legkülönbözőbb formájú és színű sárgaréz, csiszolt üveg, fa, és fényes zománc anyagú kilincsekre és ajtógombokra vadászott. A túra végére a gyűjteménye több mint három tucat ajtókilinccsel gyarapodott.
Úgy határozott, hogy hazafelé tesz egy kis kitérőt, és benéz a Murdoch és Fiai céghez. Tudta, hogy Michael Murdoch örülni fog, ha beszámol neki, meddig jutottak a munkálatokkal. Egyúttal megmutatná a szerzeményeit is. Keresztülhajtott az ipari területen, az eget ostromló épületek és a hatalmas teherautók között, ahol éppúgy otthon érezte magát, mint az előkelő Beacon Hill környékén. Barátságosan rádudált az ismerősökre, és integetett nekik. Végül megállt a Murdoch és Fiai irodaépület előtt, és örömmel állapította meg, hogy Michael Murdoch harcedzett Chevyje is a kis parkolóban áll. A karjára vette a ͣkincses ládáját͟, amelynek súlyától egy kissé megtántorodott. Belépett az első, meglehetősen kisméretű és kellemesen rendetlen irodába. Az ősrégi fém íróasztalnál egy Murdoch és Fiai pólót viselő, feltűzött hajú, és kissé erőltetetten mosolygó nő ült. ʹ Jó napot, Julia! Igazán nagyon csinos ma. ʹ Jó napot, Meg! Sok a munka? Ahogy megszólalt a telefon, Meg elfordította a tekintetét, és beleszólt a telefonba. ʹ Murdoch és Fiai, kis türelmét kérem ʹ mondta valószínűleg ezredszer aznap, és egy sóhajtásnyi szünetet tartott, amíg lenyomta a várakoztató gombot. ʹ Jól megy az üzlet. Még álmomban is telefonálok. Mit tehetek önért? ʹ Vásároltam néhány apróságot és szeretném megmutatni a főnöknek. ʹ Julia áttette a másik karjára a nehéz dobozt. ʹ Mit gondol, van rám egy kis ideje? ʹ Hogy önre? Viccel? Menjen egyenesen hátra! ʹ Köszönöm. Egyébként mi a helyzet vele? Jobban van már? ʹ Még egy kicsit pihennie kell, de már sokat javult. Ha meglátja magát, biztosan jobban lesz. Gyorsan szólok neki, hogy elindult hozzá. ʹ Nagyszerű! Nem akarom sokáig feltartani ʹ ígérte Julia, és újra kezet váltott a nehéz csomag alatt, majd elindult a folyosón. Meglepődött, hogy Michael ajtaját zárva találta. A nyitott ajtók a murdochi cégvezetési alapelvek közé tartoztak. Aggódva emelte fel a kezét, és kopogott az ajtón. Ahogy benyitott, megrémült a látványtól: a férfi arca vörös volt, és nagyon furcsán nézett rá. Michaelnek villámgyorsan kellett cselekednie, miután Meg telefonon értesítette Julia érkezéséről. Az irodába suttyomban becsempészett hot-dog, amelynek elfogyasztására készült, az üveg sör, valamint az unokától kölcsönvett elektronikus játék a nagy szelet csokoládétortával együtt, mind az iratszekrénybe kerültek. Ezeket a szegény, beteg öregemberről alkotott képbe nehéz lett volna beilleszteni. ʹ Julia. ʹ Nem kellett túlságosan tettetnie az erőtlen hangot. Pattanásig feszült idegállapota gondoskodott erről. ʹ Milyen kedves öntől, hogy benézett. ʹ Mr. Murdoch. ʹ Julia letette a dobozt az íróasztalra, és aggódva fogta meg a férfi kezét. Lázasnak érezte. ʹ Ágyban kellett volna maradnia! ʹ Á, már jól vagyok. ʹ Megerősítésként kisebb köhögő rohamot adott elő. ʹ Nem olyan komoly, kedvesem. Régebben egy ilyen buta, kis hörghurut meg sem kottyant nekem. ʹ Azt hittem, szénanáthája van. Egy fenét, gondolta a férfi. Még hogy szénanátha! Ha lúd, legyen kövér! ʹ Nem ereszti a mellkasomat a nyavalyás. Na, jöjjön kedvesem, üljünk le! Julia egy pillanatra mintha hagymaszagot érzett volna, de képtelenségnek tartotta.
Michael gondterhelten felsóhajtott. ʹ Meséljen, hogy halad a fiam a házzal? Szívesen panaszkodott volna a fia viselkedésére, mert igencsak sérelmezte, hogy Cullum sorra megkérdőjelezi a döntéseit. De az adott helyzetben inkább mosolyt varázsolt az arcára. ʹ Jól halad az építkezés. Természetesen sokkal jobban örülnék, ha egy ilyen kellemes és jóképű úriember felügyelné a munkát, mint ön, kedves uram ʹ viccelődött. A férfi mosolygott, és arra gondolt, hogy tökéletesebb menyet nem is álmodhatna. Mintha maga választotta volna. Pedig hát tényleg ő választotta. ʹ Biztos vagyok benne, hogy Cullum a legjobb tudása szerint dolgozik a házon. ʹ Mert a legjobbtól tanulta a mesterséget. ʹ Ne hozzon zavarba, kedvesem. Inkább mutassa, mit hozott a dobozban? ʹ Csupa értékes kincset. Jaj, Mr. Murdoch, annyira izgatott vagyok! Ma délután ajtókilincsekre vadásztam. A férfi szeme felragyogott. ʹ Na, hadd lássam! Húsz perce játszottak az új játékszereikkel, találgatták az egyes darabok korát, történetét, és azon gondolkoztak, melyik milyen ajtóra kerüljön. ʹ A hálószobámon egy csodálatos, öreg tölgyfaajtó van. Szerencsére azok a faragatlan tuskók, a ház korábbi lakói, nem tettek mindent tönkre. Legalább néhány tárgyat meghagytak az eredeti állapotában. Gondolom, értesült róla, hogy mit műveltek a burkolatokkal! Michael szomorúan bólintott. ʹ Igen, az gyalázat. ʹ És mesélte Cullum, hogy a konyhában linóleum alá rejtették a szép fapadlót? ʹ Már a puszta gondolattól is felforrt a vére. ʹ Persze, eléggé leharcolt állapotban van, de csiszolással rendbe lehet még hozni. Gyönyörű lesz. Julia elragadtatva beszélt az elképzeléseiről. ʹ Mit gondol, ez az üveg ajtógomb nem lenne tökéletes a hálószoba ajtajára? ʹ A legtökéletesebb. ʹ Annyira jó olyasvalakivel beszélgetni, akivel egyezik a véleményünk. Istenem, hogy elszaladt az idő! Gyorsan haza kell mennem, még át is kell öltöznöm. ʹ Megy valahová az este? ʹ Egy kis óvatos kutakodás nem árthat, gondolta a férfi. ʹ Talán új udvarló van a láthatáron? ʹ Nem, semmi ilyesmi, csak egy előadás, azután vacsorameghívás fél nyolckor. ʹ Miért nem hagyja itt a kilincseket, hogy továbbítsam Cullumnak? Addig legalább ő is gondolkozhat, hogy melyik hová kerüljön. ʹ Nagyszerű! Úgysem vártam el, hogy ön nézze meg az ajtókat. ʹ Julia búcsúul kezet nyújtott. ʹ Aztán vigyázzon magára, Mr. Murdoch. Szeretném, ha a házavatón már táncolhatnék magával. ʹ Ott leszek. Ahogy a nő elhagyta az irodát, Murdoch elégedett mosollyal dőlt hátra a fotelében. Nagyszerű ötlete támadt. Egy pillanattal később a ravasz róka lassan az ajtóhoz lopakodott, és becsukta. Aztán
villámgyorsan a szekrénynél termett, és elővette rejtegetett estebédjét. Élvezettel falatozott, majd telefont ragadott, és újabb ördögi tervét kezdte ecsetelni Daniel MacGregornak.
Átkozott egy nőszemély! ʹ bosszankodott Cullum, mialatt az üveg ajtógombot szerelte fel a hálószoba ajtajára. Ezt ravaszul kitervelte. Az apját környékezte meg, mert tudta, hogy vele nem boldogult volna. Mi az ördög vitte rá, hogy épp most akar fogadást tartani, amikor az egész házban építkezés folyik? Miért találja jó szórakozásnak azt, hogy egy csomó, pöffeszkedő barátja ellepi a házat, és a fóliával letakart padlón sétálgatva falatkákat eszegetnek, miközben hozzá nem értő megjegyzéseket tesznek a befejezetlen munkálatokra? És addigra persze fel kell tenni az összes kilincset! Pedig most semmi kedve nem volt túlórázni. Az sosem jelentett gondot, ha néha tovább kellett dolgoznia, hogy elkészüljenek egy-egy munkafolyamattal. De most más a helyzet. Most szemtelenül megkerülték, és jól kibabráltak vele. Julia kész tények elé állította. Nem is tehetett mást, mint hogy elhozza, a dobozt, és felszerelje a kilincseket. Miközben a ͣhölgy͟ nyilván jól szórakozik valahol. Az apja nyomatékkal felhívta rá a figyelmét, hogy az egyik legjobb ügyfelüket nem haragíthatják magukra. És mert túlságosan fáradtnak és elgyötörtnek látta a fiát, ártatlanul javasolta, hogy ͣMajd átmegyek, és megcsinálom magam, Cullum, ha nincs időd.͟ Hát hogyne lenne időm?! ʹ dühöngött Cullum fogcsikorgatva. Mintha este kilenckor bárhová is elküldeném dolgozni! Más sem hiányzik, mint hogy még itt essen össze! Tizenegy óra felé, már kis híján készen volt a kilincsekkel. A felháborodása nőttön-nőtt, ahogy ajtóról ajtóra haladt. Egyébként maga is jó ötletnek tartotta, hogy a házban minden ajtóra más antik kilincs kerüljön. De az eszköz, amit a nő a célja eléréséhez bevetett, mélyen felháborította. Elkényeztetett, kellemetlen és önző perszóna. De hiszen eddig sem gondolt róla mást. Ostobaság volt azt remélni, hogy talán mégsem ilyen. Megtévesztő volt, ahogy a babát tartotta, ahogyan a munkásokkal viccelődött, vagy amikor hatalmas fánkhegyeket, kávék egész sorát hordozta nekik. Tudta mindegyik munkatársa nevét, érdeklődött felőlük, és mindig szakított rá időt, hogy megdicsérje a munkájukat. De mindez csak porhintés volt. A férfi hallotta, hogy kinyílt a bejárati ajtó, és gúnyosan mosolygott. Na, úgy látszik, hazatévedt a nagyvilági dáma. Remélhetőleg kellemesen töltötte az estét, mert azt, amit most Cullum Murdochtól kap, azt nem fogja zsebre tenni. Már a lépcsőfordulóban állt, amikor az előszobából Julia és egy férfi hangja hallatszott. Úgy látszik, magával hozta valamelyik kis játszótársát, gondolta megvetően. Óvatosan előrelépett, hogy megnézhesse őket. ʹ Todd, tényleg fáradt vagyok. Hosszú napom volt. ʹ Nem küldhetsz el úgy, hogy még egy itallal sem kínálsz meg. Julia felsóhajtott, és igyekezett higgadt maradni. Az elmúlt félévben időnként eltöltött egy-egy estét Toddal͙ Magának is szégyellte bevallani, hogy a férfi figyelemre méltó tulajdonsága abban merült ki, hogy jól mozgott a többnyire halálosan unalmas társasági életben. És jól mutatott rajta a sötét öltöny.
Ezt összegezve úgy gondolta, hogy egy ital mindenképp jár neki. ʹ Na, nem bánom. ʹ Kibújt a kabátjából, és ismét szűk, fekete estélyi ruhájában állt a férfi előtt. ʹ Mit szeretnél? ʹ A legszívesebben͙ ʹ a férfi gyengéden átkarolta a nő derekát, és szájon csókolta. Julia nem ellenkezett, de nem is viszonozta a férfi szenvedélyét. Csalódottan állapította meg, hogy Todd csókja nem vált ki nála sem vérnyomás- sem pulzusemelkedést. Kellemes. De egy jobb könyv olvasása is az. ʹ Todd, mondtam, hogy fáradt vagyok. ʹ Ezért akarlak egy kicsit felvidítani. ʹ A férfi Julia szinte meztelen hátát simogatta, amelyen csak két vékony pánt keresztezte egymást. ʹ Már olyan régóta várok erre. Akarlak, Julia. ʹ Sajnálom, de ez most egyszerűen͙ Egyre ingerültebbé vált, és megszólalt a belső riasztóberendezése is. A férfi egyre szorosabbra fűzte a karját a dereka köré. Ezúttal már nem volt elég a finom elutasítás. ʹ Nem. ʹ Julia. ʹ Todd, még mindig mosolyogva, nyúlt a nő ruhájának pántja után. ʹ Ideje, hogy abbahagyjuk a játszadozást. Julia összeszorított fogakkal, és kővé dermedve állt, amikor a férfi az ujja hegyével megérintette a mellét. ʹ Te nem tudod, mi az a ͣnem͟? A férfi ajkára fagyott a mosoly. ʹ Na, most ide figyelj! Én már hónapok óta loholok utánad, mint egy hűséges pincsikutya. Olyan türelmes voltam veled, mint egy buddhista szerzetes, de most már kezd elegem lenni! Juliánál ez volt az a pont, amitől kezdve már nem állt jót magáért. ʹ Á, igazán nagyszerű! Ha jól sejtem, akkor ebben az esetben az egyetlen teendőm, hogy lefeküdjek, és hagyjalak rajtam ͣdolgozni͟. Milyen ostobaság volt azt gondolnom, hogy a szexhez két érdekelt fél szükséges! ʹ Ne tagadd, hogy te éppúgy akarod, mint én! Vagy azt akarod bemesélni nekem, hogy ezt a ruhát az ingatlanügynökök miatt húztad magadra? Ez már túlment minden határon. Julia megfordult, az ajtóhoz lépett, és szélesre tárta. ʹ Nem, valóban nem miattuk. Azért vettem fel, mert szeretem. Most pedig azt tanácsolom, hogy indulj, mert fogytán a jó modorom. ʹ Öntelt, ostoba liba ʹ dühöngött a férfi, mialatt kisétált az ajtón. Julia bezárta az ajtót a férfi mögött, becsukta a szemét, és nagyot sóhajtott. ʹ Hogy ez mekkora barom! ʹ Pedig én azt gondoltam, rendes fickó. Julia egyszerre volt mérges és érezte magát megszégyenülve, ahogy kinyitotta a szemét, és meglátta a lépcsőn lefelé tartó Cullumot. ʹ Hát te meg mi az ördögöt keresel a házamban?
ʹ A munkámat végzem ʹ mondta Cullum, még mindig ökölbe szorított kézzel. Nem sok hiányzott, hogy beverje a szépfiú képét. De Julia legalább jól helyre tette azt a hólyagot. Látván, hogy a nőt mennyire megviselték a történtek, most még jobban tisztelte. ʹ Ez a ruha valóban gyilkos darab! ʹ állapította meg Cullum, azt remélve, hogy ezzel sikerül jobb kedvre derítenie a nőt. ʹ Tűnj el a szemem elől! ʹ Na, bocsáss meg, kérlek. ʹ Finoman megérintette a nő karját. A hangján érezhető volt az aggodalom, a tekintete is elkomorult. ʹ Nem kellett volna ezt mondanom. Hiszen te reszketsz. Jobb lenne, ha leülnél. ʹ Majd szétrobbanok! ʹ Felejtsd el azt az idétlen alakot! Nem kell szégyenkezned, te nagyszerűen viselkedtél. Julia nem is tudta, hogy megalázottságot vagy inkább dühöt érez. ʹ Mindent láttál, ugye, Murdoch? ʹ Figyelj, tényleg nagyon sajnálom, hogy ʹ akaratomon kívül ugyan ʹ végignéztem az előadást. De erről te magad gondoskodtál! ʹ Mit mondtál? ʹ Egy pillanat alatt az összes Todd iránt felgyülemlett dühét Cullumra zúdította. Felháborodásában olyan erővel nyomta a mutatóujját a férfi mellének, hogy az hátrahőkölt. ʹ Eszerint minden nő, aki egy kicsit csinosabb ruhát ölt magára, rászolgál erre. Tehát, amikor egy pár csepp parfümöt pöttyöz a füle mögé, az valójában egyfajta könyörgés. Így adja tudtára, hogy majd megdöglik a férfiért, és esedezve kéri, hogyha derék férfiállat vegye már észre, és tegye végre a magáévá! ʹ De én nem a nyavalyás ruhádról beszéltem, hanem a nyavalyás kilincsekről! ʹ Kilincsekről. ʹ Julia értetlenül beletúrt a hajába. ʹ Valószínűleg megbolondultam. Vagy te diliztél be. ʹ Nem te akartad, hogy ma még mindenképpen tegyem fel a kilincseidet? ʹ A férfi most már jogoson dühöngött. ʹ Valami nevetséges fogadás miatt nyafogtál az apámnak. Azt gondolod talán, hogy olyan szórakoztató éjfélig dolgozni? Julia a halántékára nyomta az ujjait, hogy csillapítsa a fejgörcsét, majd felemelte a kezét. ʹ Várj, csak! Valóban benéztem az apádhoz, de én csak azt szerettem volna tudni, hogy jobban van-e. Előtte végigjártam néhány régiségboltot. A kilincseket pedig azért vittem magammal, hogy megmutassam neki. ʹ És aztán körbehízelegted, hogy sürgesse egy kicsit a munkát, mert neked feltétlenül fogadást kell adnod. ʹ Milyen fogadást? Nem tudok semmiféle fogadásról. Már hogy akarnék fogadást adni az építkezés kellős közepén? Tényleg nem értem͙ ʹ Egy pillanatra csöndben maradt, és becsukta a szemét. ʹ Állj, valami dereng már, de előbb be kell vennem egy aszpirint. A konyhába sietett, vizet töltött magának, és gyorsan bekapott két tablettát. Eközben Cullum a nő csaknem teljesen csupasz hátát, és kellemesen gömbölyű csípőjét nézegette. Tényleg halálos ez a ruha, gondolta. Engem már el is intézett.
ʹ Hát rendben, félreértés volt. Megmutattam neki a kilincseket, és valami olyasmit is mondhattam, hogy alig várom, hogy fent legyenek az ajtókon. De ezzel nem azt akartam mondani, hogy nem tudok várni. Érted, ugye? A férfi elgondolkozott, majd bólintott. ʹ És tényleg említettem a fogadást. A házavatót. De nem szilveszter előtt. Talán nem fogalmaztam elég pontosan. Csak annyit mondtam, hogy addigra meg kell gyógyulnia, hogy táncolhassak vele. Így összekavarni a dolgokat! Ez nem volt jellemző Cullum apjára. De az is tény, hogy az elmúlt egy hónapban alig lehet ráismerni. ʹ Most már kezdem érteni. Téves kapcsolás lehetett. ʹ Igazán sajnálom, hogy ezért most fél éjszaka dolgoznod kellett. ʹ Nem számit. Legalább már fent vannak a kilincsek. Megnézed? Julia igyekezett kedvesen mosolyogni. ʹ Hát persze. ʹ Ez hogy tetszik? ʹ Cullum rámutatott a konyhaajtóra. ʹ Tökéletes! ʹ állapította meg elragadtatva. ʹ Tudtam, hogy a zománcozott gombok olyanok lesznek, mintha eleve erre az ajtóra tervezték volna. ʹ Közelebb ment, hogy újra megcsodálja a fehér alapra festett kecses jácintokat. ʹ Imádom ezeket az apró részleteket. Ezek teszik az ember otthonát különlegessé. ʹ Igen, el kell ismernem, hogy tényleg jól néz ki. ʹ A nő válla felett ő is vetett egy pillantást az ajtógombra. Aztán ahogy felegyenesedett, hirtelen majdnem összeért az arcuk. Annyira közel voltak egymáshoz, hogy Julia újra felfedezte a férfi zöld íriszét körülvevő aranyszínű kört. A szíve vad kalapálással jelezte, hogy átlépték a beszélgető távolságot. ʹ Nagyon köszönöm͙ hogy felszerelted a kilincseket. Cullum a nő illatát beszippantva úgy érezte, hogy nem lesz képes egyetlen értelmes mondatot sem összehozni. ʹ Mint mondtam͙ nem nagy ügy. ʹ Már nem látott mást, csak a nő csábítóan puha és kívánatos száját. ʹ Azt hiszem, jobb lesz, ha most elmegyek. ʹ Igen. ʹ Julia sem értette, mi történik vele. A torka teljesen kiszáradt a vágytól. Alig tudott megszólalni. ʹ Kiengedlek. ʹ Ismerem az utat. ʹ Rendben. Mindketten gyorsan mozdultak, a következő pillanatban pedig már összeforrott az ajkuk. Az arcukat elöntötte a forróság, ami futótűzként terjedt át tovább, az egész testükön. A férfi kemény, izmos testével a nő puha, kellemesen gömbölyű testéhez feszült, és Julia is egyre szorosabban tapadt hozzá. ʹ Ez őrület! ʹ zihálta Julia. ʹ Téboly. ʹ Cullum mohó vággyal a nő nyakát kezdte csókolni. A bőre ízét és illatát akarta érezni. ʹ Cullum, ezt nem lenne szabad͙ ʹ Tudom. Julia a férfi haját megmarkolva közelebb húzta a fejét, hogy még egyszer megcsókolja.
Egyre növekvő elragadtatással fonódtak össze, és csókolták egymást, míg levegőért kapkodva szét nem váltak. ʹ Ez nem történt meg, mert úgysem működne. ʹ Julia az ajtónak támaszkodott, mert a lábai majd összecsuklottak. ʹ Nem működne ʹ zihálta a férfi, miközben azon járt az esze, hogyan férhetne a leggyorsabban a nő testéhez a selyem alatt. ʹ Csak egy gyenge pillanat volt. ʹ Az volt. ʹ Cullum hátrált egy lépést a kísértés tárgyától, és megbabonázva nézte. ʹ Én tényleg akarlak téged, Julia. ʹ Az ördögbe is! ʹ A nő a kezét hevesen kalapáló szívére tette. ʹ Próbáljunk valami másra gondolni. Cullum, még csak nem is kedveljük egymást. ʹ Ebben a pillanatban nem tudok semmi másra gondolni. De igazad van. Hogyan is gondolhatott volna bármi másra, a nő izzó arcát, és elhomályosult tekintetét látva? ʹ Ha megtennénk, lehet, hogy holnap reggelre megbánnánk, és utálnánk magunkat és egymást is a gyengeségünk miatt. De addig még egy csomó időnk van. Julia örült, hogy sikerült legalább egy félmosolyra húznia a száját. ʹ A leghelyesebb, ha a jövőben kerüljük egymást, és a történteket a feszültség és a hormonok hatásának tudjuk be. Csakis valami ilyesmi okozhatta͙ ʹ Tekintetét folyamatosan a férfin tartva, kinyitotta az ajtót. ʹ Biztosan menni fog. ʹ Remélem. ʹ Cullumnak friss levegőre és helyre volt szüksége, mert úgy érezte, megfullad. ʹ És mi lesz velünk, ha nem sikerül, Julia? ʹ kérdezte az ajtóban állva. ʹ Azt nem tudom. Cullum még egy pillanatra a nő szemébe nézett, majd elgondolkozva kilépett az ajtón. ʹ Én sem tudom ʹ mondta végül.
4.
Julia igyekezett elfoglaltságot találni magának, hogy a következő hetekben minél távolabb kerüljön Cullumtól. New Englandbe közben beszökött az ősz. A fák változatos színekben pompáztak, és ahogy a káprázatos lombkorona ritkulni kezdett, a hőmérő higanyszála egyre lejjebb süllyedt. A csípős levegő már a közeledő telet jelezte. Julia napjai házak és árverések látogatásával teltek. Máskor benézett az irodába, hogy meglátogassa Laurát és a nénikéjét meg a bácsikáját, néha pedig a barátnőivel ebédelt. Karácsonyi ajándékokat keresgélve bújta az üzleteket, és azon törte a fejét, hogy mit vegyen Gwen születendő
babájának. A hatalmas plüss bernáthegyi megfelelő indok volt arra, hogy benézzen a házba, ahol korábban Gwennel és Laurával együtt laktak. Gwen teljesen elmerült a szakácskönyvek tanulmányozásában. ʹ Hát te meg mit csinálsz? Gwen tanácstalanul mosolygott, és beletúrt aranyvörös hajába. ʹ Azt hiszem, legfőbb ideje, hogy megtanuljak főzni. Legalább néhány alapvető ételt. Julia őszintén meglepődött. ʹ Minek? ʹ Tudod, három hónapig szülési szabadságon leszek. Egész nap itthon. Egyszerűen kell͙ valamivel el kell foglalnom magam. ʹ Gondolod, hogy Bransonnak fontos, hogy húsgolyókat készíts? ʹ Nem neki fontos, hanem nekem. Épp ez a furcsa ʹ jegyezte meg elgondolkozva, és végigsimította még lapos hasát. ʹ Azt hiszem, a családról kialakított általános képbe beletartozik, hogy a nő tudjon főzni. És ha úgy vesszük, szakmába vág. Végül is egy kutatóorvos legyen kíváncsi. Engem pedig most épp a húsgolyó elkészítésének rejtelmei foglalkoztatnak. Gwen a könyökére támaszkodva, arcát a kezébe temetve, mosolyogva nézte a hatalmas plüsskutyát. ʹ Helyes kis öleb. ʹ Szerintem is. Arra gondoltam, hogy a leendő unokahúgom vagy unokaöcsém tisztességgel gondját viseli majd. ʹ Ez nagyon kedves tőled, Julia! ʹ Meg sem kérdezem, hogy érzed magad, mert látom. Csak úgy virulsz. ʹ Igen, remekül vagyok. Még életemben nem voltam ilyen boldog, pedig eddig sem panaszkodhattam. ʹ És a kórházi munkád? Nem túl megterhelő? ʹ Azt csinálom, amit szeretek. Kitölti az életemet. Főzzek kávét? Én már nem iszom koffeint, de͙ ʹ Köszönöm, nem kérek semmit. ʹ És mi van veled? Hol tart a házfelújítás? ʹ Szépen haladunk. A hálószobám már kész, és gyönyörű lett. Eltart egy darabig, amíg minden elkészül, de jól alakul. Most a konyhát csinálják. Gwen fejét félrefordítva, elgondolkodva figyelte Julia arcát. ʹ Valami nem tetszik rajtad. ʹ Mire gondolsz? ʹ Látom, hogy nem vagy rendben. ʹ Semmiség! ʹ legyintett Julia, de eközben felállt, és járkálni kezdett a konyhában. ʹ Butaság! ʹ Nem az, ha ennyire nem hagy nyugodni. ʹ Inkább csak͙ meglep. ʹ Julia kénytelen volt felfedni jövetelének igazi okát. Megadóan visszazuhant a székre. ʹ Ismered Cullum Murdochot. ʹ Persze. Nagypapa régi barátjának a fia. Építési vállalkozó. Ezen a házon is dolgozott.
ʹ Igen. És most ő az építésvezetőm. Nehezen jövünk ki egymással. Folyton veszekszünk. ʹ De akkor miért őt bíztad meg? ʹ Ez hosszú történet, és nem is ez a lényeg. Egy pár hete egyedül voltunk a házban, már késő volt, és͙ ʹ Á. Értem. ʹ Nem, nem értheted. ʹ Julia hangosan felsóhajtott. ʹ Az adott helyzet szülte, állati vonzerő megnyilvánulásának tudom be. Végül is, semmi sem történt, mert még időben összeszedtük magunkat. Mindketten úgy gondoltuk, hogy hibát követnénk el. ʹ Mert nem illetek össze͙ ʹ Igen, és mert üzleti kapcsolatban állunk. Nagyra tartom az apját. Ez a másik. Tegyük fel, hogy a feszültségünket levezetendő, Cullum és én az ágyban kötünk ki. Mit szólna ehhez Mr. Murdoch? Hogy kerülhetnék azután a szeme elé? ʹ Ahogy Mr. Murdochra visszaemlékszem, ő értelmes ember, aki szereti a fiát. Nem tudom elképzelni, hogy elítélné az egymás iránti vonzalmatokat. ʹ Csakhogy a vonzalom még nem azt jelenti, hogy ágyba kell bújnunk egymással. Julia újra hatalmasat sóhajtott. ʹ Gwen, én viszont le akarok feküdni vele. ʹ Megbízható ember? ʹ Hogy megbízható-e? Igen, azt hiszem. ʹ Van humora, intelligens? Tudnád szeretni? ʹ Igen. ʹ Eszébe jutott, ahogy a kis Danielt a karjában tartotta. ʹ Csak az a baj, hogy folyton hajba kapunk. Szörnyen konok tud lenni. ʹ Ó! ʹ Gwen meg sem próbálta visszatartani a nevetését. ʹ Mert te viszont olyan rugalmas és engedékeny vagy?! ʹ Hát hozzá képest igen ʹ vágott vissza Julia, egy kissé halkabban. ʹ Elismerem, talán ez minden baj gyökere. Mindketten megyünk a saját fejünk után. Nem szoktunk hosszasan vívódni azon, hogy kinyilvánítsuk-e a véleményünket. Még az is megesik, hogy igaza van. Persze nekem többször van igazam. Sokat gondolok rá, a nagy durva és erős kezére͙ hihetetlen keze van. ʹ De igazából egy alkalmazkodóbb férfit szeretnél magad mellé. Szívesen rávágta volna, hogy igen, de elbizonytalanodott. ʹ Már nem is tudom. Egy hónapja még így gondoltam. De lassan már a gúnyos megjegyzései is hiányoznak. Arra gondoltam, el kellene utaznom néhány napra. ʹ Az biztosan nem árt. De senkit sem ismerek, aki nálad jobban tudná, hogy mit akar. Vagy aki bátrabban vállalná az esetleges kockázatot is azért, amit akar. Utazz el, mert úgy látom, nagyon görcsösen keresed a megoldást. És ha sikerült kilazulnod, szerintem hallgass az érzéseidre. ʹ Jó tanács. Talán tényleg jót tenne, ha néhány napot a szüleimnél töltenék Washingtonban. Egy kis távolság csak használhat az ügynek. Egyébként is, van ott egy ház, amit amúgy is meg akartam nézni. ʹ Légy szíves mondd meg nekik, hogy szeretem őket. És͙ ʹ Gwen ajkán cinkos mosoly jelent meg ʹ folyamatos jelentést kérek a Murdoch-ügyről. Ez tényleg jó ötlet, gondolkozott Julia, miközben elhagyta a házat. A Murdoch-akta. Valóban, mesterien értett a különböző tervek megvalósításához. Mondhatni, ez volt a műfaja. Minden
szempontot megvizsgálni, úgymint: nyereség, veszteség, ráfordítás, haszon, és ezeket egymással szembe állítani. Ezt kell tennie. Különböző nézőpontokból szemlélni a helyzetet. Mit nyerhet és veszíthet, és milyen hatással lehet Cullum Murdoch az életére. És mindezt tisztes távolból kell tennie. Belépett a házba, gondolataiba merülve biccentett a munkások felé, majd felsietett a szobájába, hogy becsomagoljon. A szülei biztosan meglepődnek, hogy csak úgy, váratlanul beesik hozzájuk. Közel egy éve, hogy egyedül volt velük. Többnyire családi eseményeken szoktak találkozni egymással, ami mindig nagy felfordulással járt. Julia türelmetlenül pásztázta végig tekintetével a ruhásszekrénye tartalmát. Nagyon szerette az új szekrényét. Hatalmas és sokkal használhatóbb, mint egy öltöző. Szép és könnyen áttekinthető. Kikeresett néhány kényelmes darabot meg egy koktélruhát, és mindent rádobott az ágyra, ahol a nyitott utazóbőrönd feküdt. ʹ Elutazol? ʹ kérdezte az ajtónál álló Cullum, akit a kiterített ruhák látványa fogadott. ʹ Ha tudni akarod, igen. És nem emlékszem, hogy kopogtál volna. ʹ Kivételesen elfelejtetted becsukni az ajtót. ʹ Ó, tényleg ʹ emlékezett Julia, és további ruhákért indult a szekrényhez. A férfi eddig még nem ismert olyan nőt, akinek ennyi ruhája lett volna. És a cipők! Mintha egy százlábú rovar gardróbszekrénye lenne, és nem egy normális, kétlábú nőé. Az ezzel kapcsolatos véleményének már többször is hangot adott. Feleslegesen. ʹ Hová utazol? Julia értetlen arccal nézett a férfira. ʹ El. ʹ Mennyi időre? ʹ tudakolta rendületlenül Cullum. A nő tovább rendezgette a pulóvereket és a blúzokat az ágyon. ʹ Már megbocsáss, de miért gondolod, hogy ez rád tartozik? ʹ Hát csak azért, mert egy nagy építkezés kellős közepén vagyunk. Nem szeretném, hogy amikor visszajössz, elkezdj nekem jajgatni, hogy te nem is így képzelted͙ ʹ Nem szoktam jajgatni. ʹ Hogy miért vonzódom ehhez az idegesítő alakhoz, fogalmam sincs ʹ futott át az agyán, majd a patinás, gyarmati időkből származó Duncan Phyfe komódhoz lépett a fehérneműkért. ʹ Elérhető leszel? ʹ Inkább én jelentkezem majd. Gyakran. ʹ Nézd, MacGregor͙ ʹ kezdte a férfi, aki maga sem tudta, miért esett pánikba néhány ruhadarab és egy bőrönd láttán. Inkább örülnie kellene, hogy pár hétig nyugta lesz. ʹ A konyhaszekrények jövő héten megérkeznek. Ha nem vagy itt, hogy átvedd͙ ʹ Addigra itt leszek. ʹ Mintha a férfi ott sem lenne, nyugodtan rakosgatta leheletnyi vékony melltartóit és bugyijait egy selyem alsóneműs zsákocskába. ʹ De ha mindenképpen tudni akarod, pár napra a fővárosba utazom. ʹ Talán van valami gond a szüleiddel?
Julia az aggódó hang hallatán kicsit engedékenyebb lett. ʹ Nem, nincs semmi baj. Jól vannak. Még csak nem is tudják, hogy megyek. ʹ Nem értem, miért épp az építkezés legbonyolultabb részénél mész el. Miért nem akkor utazol el, amikor már kész a konyha? Hacsak nem az a szándékod, hogy az örökös telefonálásaiddal kizökkents a munkából. ʹ Megvannak a kazettáim, úgyhogy mindent tudsz. Egyébként a konyha átépítése nagyrészt a te elképzeléseid szerint történik. ʹ De ettől még előfordulhat, hogy változtatni akarsz. ʹ Döntöttem, úgyhogy már nem fogok változtatni. ʹ Julia indulatosan bevágta a selyemzsákot a bőröndbe. ʹ És most már hagyj békén, Murdoch! Akkor megyek, és akkor jövök, amikor a kedvem tartja. A férfi úgy érezte, hogy vibrál körülöttük a levegő. Lassan megfordult, és bezárta az ajtót. ʹ Te meg mit csinálsz? ʹ Csak biztosítom a magánéletedet ʹ válaszolta a férfi tárgyilagosan. Julia arca vörös volt a dühtől, de ez is jól állt neki. A haja szabadon hullott a vállára, és a testére simuló sötétzöld blúzra. Mindig ilyen vékony, lágy esésű ruhákat hord, amikkel az őrületbe kerget. Nem is tudok másra gondolni, csak arra, hogy mi lehet alatta. Akkor milyen mérges lenne, ha tudná, mi jár a fejemben. Nyugalom, intette le magát a férfi. ʹ Lehet, hogy ez a rögtönzött utazás összefüggésben áll azzal, ami két héttel ezelőtt történt? El akarsz tán futni? Julia felemelte a fejét, és királynői hűvösséggel válaszolt. ʹ Nem tudom, miről beszélsz. ʹ Csak arról, hogy a múltkor kis híján a konyha padlóján fejeztük be az eszmecserénket. ʹ Egyszeri megbotlás volt ʹ jelentette ki határozottan. Miért gondol mégis arra, hogy bárcsak megtörtént volna! És ez a gyomortáji remegés sem akar megszűnni. ʹ Ebben legalább kivételesen egyetértettünk. ʹ Miben is? ʹ Egyetértettünk͙ ʹ ismételte makacsul, majd a maga számára is váratlanul, hátrálni kezdett, ahogy a férfi közeledett felé. ʹ Ne gyere közelebb! Cullum hetek óta most érezte először, hogy a szája szögletében egy kis mosoly bujkál. ʹ Miért? Ideges vagy? ʹ Nem akarom, hogy hozzám érj. ʹ Ki mondta, hogy hozzád akarok érni? Csak kérdeztem valamit. Általában legalább őszinte vagy, és elmondod, mi a baj. Ezért kérdeztem. Szóval, szerinted egyszeri botlás volt? ʹ Nem tudom. ʹ Julia szinte kiabálva válaszolt, majd elkezdte bedobálni a ruháit a bőröndbe. ʹ Annak kellett lennie. Egyébként pedig nem szokásom elfutni. Csak egy kis távolságra van szükségem. Látni akarom a szüleimet. Téged pedig nem akarlak látni. Legalábbis egy darabig nem. Igen, elmegyek, nehogy valami ostobaságot kövessek el. ʹ Rendben, ez őszinte beszéd. Nincs ellenemre, ha egy ideig nem találkozunk. Nekem sem könnyű, hogy naponta látnom kell téged. ʹ Tényleg?
ʹ Igen, nehezebb, mint gondoltam. Mindig csak azon jár az eszem, hogy milyen lenne a következő ͣmegbotlásunk͟. Mivel Julia sem gyáva, sem hazug nem volt, megfordult, és komolyan belenézett a férfi szemébe. Istenem, milyen kifejező arc, gondolta. ʹ Őszintén megvallva, nekem is ez a bajom. Mi történt velünk? ʹ Ha tudnám. ʹ A férfi közelebb lépett hozzá. A nő ezúttal nem kezdett hátrálni. ʹ Még mindig nem szeretnéd, hogy hozzád érjek? Julia elbizonytalanodva felelt. ʹ Fényes nappal van. Végül is͙ mi történhet? ʹ Majd meglátjuk. ʹ A férfi keze már a pehelykönnyű blúz alatt siklott, és a következő akadályt is legyőzve végre megérintette a nő meztelen hátát, és szorosan magához vonta. ʹ Most jól nyisd ki a szemed, Julia! Ugyan nem szó szerint gondolta, amit mondott, mégis tágra nyílt szemekkel nézték egymás arcát, ahogy találkoztak az ajkaik. A férfi tekintete elhomályosult, Julia pedig úgy érezte, hogy elmerül a férfi sötétzöld szemének tengerében. A férfi, ahogy megérezte a nő bőrének ízét, a vágy szinte fájdalmasan hasított az ágyékába, majd szétáradt az egész testében. Először játékosan, elidőzve csókolta a nőt, bár a vére tompa lüktetését már a fülében érezte. ʹ Meg kell, hogy fogjalak. ʹ Ahogy kimondta, a nő rugalmas mellére csúsztatta a kezét, és megmarkolta, birtokba vette. A vékony selyem anyagon keresztül a tenyerének feszült a nő kemény mellbimbója. Még soha nem tapasztalt kéjesebb, bujább érzést. Egy elhaló nyögés kíséretében a vágy folyama megfékezhetetlenül sodorta magával a nőt is. Feje megadón hátrahanyatlott. ʹ Kérlek͙ ó, Cullum͙ imádom a kezedet. A bőrük egymáshoz ért. Julia blúza nyitva állt, elöl kapcsos melltartója kioldódott. ʹ Most. ʹ A férfi gyengéden harapdálni kezdte a nő nyakát, majd szenvedélyesen megcsókolta az ajkát. ʹ Most rögtön akarlak, Julia. ʹ Igen͙ nem. ʹ Ijedtség, izgalom, vágy, minden összekavarodott benne. ʹ Várj! Mit csinálunk? ʹ Rémülten szabadította ki magát a férfi öleléséből, és igazgatni kezdte a blúzát. ʹ Ezt nem tehetjük. Nem lehet. Cullum minden erejével próbálta elképzelni, hogy valaki egy vödör hideg vizet önt a fejére, vagy hogy egy jeges vízesés alatt áll, illetve bármit, ami segíthetne, hogy lehiggadjon. Gyorsan zsebre tette a kezét, nehogy felindultságában letépkedje a nőről a ruháját. ʹ Rendben ʹ mondta a helyzethez képest a tőle telhető nyugodt hangon. ʹ De el kell ismerned, hogy ami köztünk történt, azt nem nevezhetjük egyszeri botlásnak. ʹ Nekem időre van szükségem. ʹ Julia igyekezett még szorosabban összehúzni a blúzát. A vékony anyag alatt még mindig bizsergett a melle a férfi érintésétől. ʹ Tartsunk egy kis szünetet, és aztán majd meglátjuk, mi történik, ha͙ ʹ Azt hiszem, ezt a kérdést mi már sikerrel megválaszoltuk ʹ mondta Cullum szárazon. ʹ Na, jó, megtörténik. Épp ezért kell előre, józan fejjel gondolkoznunk. Néhány nap nyugalom, és újra átgondoljuk az egészet. Ha visszajövök, majd͙ ʹ Felállítjuk az együttműködésünk szabályait?
ʹ Olyasmi. Nyilván elég sok közös van bennünk, úgyhogy nem okoz majd nehézséget, hogy͙ megegyezzünk arról, hogyan tovább. Ez nagyon ésszerűen hangzott. Túlságosan is. ʹ Jól van, MacGregor, te kidolgozod a javaslatodat, és én is elkészítem a sajátomat. Aztán, ha visszajöttél, időpontot egyeztetünk, és szép nyugodtan megtárgyaljuk, így megfelel? ʹ Nem tudom, miért vagy ilyen ingerült͙ A férfi feldúltan meredt a nő összekócolt hajára, és a csókoktól még mindig duzzadt ajkára. Még hogy miért ilyen ingerült? Úgy beszél, mint valami idegen! ʹ Jó utat, MacGregor! ʹ Cullum. ʹ Julia nagyot sóhajtott, amikor a férfi rátette a kezét a kilincsre. A férfi az ajtóból még egy pillanatra visszanézett. ʹ Az édesapáddal nagyon jó az üzleti és az emberi kapcsolatom is. Szeretném, ha ez így is maradna. Fontos nekem. Bárhogy is alakul a kettőnk ügye. A férfinak nem jutott eszébe semmi, amit erre mondhatott volna. Bólintott, és kiment a szobából. Julia, amint egyedül maradt, az ágy szélére roskadt. Várnia kellett, hogy lenyugodjon. Ha jól ítéli meg a helyzetet, akkor a Murdoch-ügy új fordulatot vett. És nem elképzelhetetlen, hogy menthetetlenül kudarcra van ítélve.
5.
Julia szerette az előkelő georgetowni sorházat. Ebben a házban kezdődött az élete, és nyolc év megszakítás után, ami alatt egy másik washingtoni címen lakott, ide tért vissza, hogy kamaszkorának utolsó éveit is itt, ezekben a nagy, napfényes szobákban töltse. Nem panaszkodhatott arról az időszakról, amikor rivaldafényben álltak. A szülei mindent megtettek azért, hogy igazi otthonná varázsolják a Pennsylvania Avenue-i villát, így biztosítva gyermekeiknek a boldog gyermekkort. Julia beutazhatta az egész világot. Megtanulta, hogyan kell felelősen gondolkodni mind önmagával, mind az embertársaival kapcsolatban. Még ma is büszkén emlékszik arra, amikor első alkalommal látta édesapját az Ovális Irodában ülni az íróasztala mögött. Vagy amikor az édesanyja elérte, hogy emberi jogi alapkérdésekről tartson beszédet. El kellett ugyanakkor viselnie, hogy a biztonsági szolgálat mindenhol ott van, ami tizenéves korában nagyon zavarta. El kellett fogadnia bizonyos viselkedési szabályokat. Nem mehetett kedve szerint vásárolgatni, pizzázni, de még csak a barátnőivel sem ülhetett be cseverészni semmilyen nyilvános helyre. A szülei mindig is azon fáradoztak, hogy Juliának és a bátyjának a lehető legszokványosabb életet biztosítsák. Julia előtt azonban mindig is világos volt, hogy jelentős családból származik. És az efféle kivételes életmódnak ára van, amit meg kell fizetni.
Még jól emlékezett arra a napra, amikor az édesanyja közölte velük, hogy visszaköltöznek gyermekkoruk korábbi színhelyére. Mindenkit átölelt, és az egész család beült pizzázni, utána meg moziba mentek. Ez volt az egyik legszebb este Julia életében. Kifizette a taxist, és egyedül állt a járdaszegélyen. A ház most is ugyanolyan melegséget árasztott. Mindig úgy érezte, hogy ez az a hely, ahol vigaszt talál. Házakat vett és eladott, miközben folyton ezt az érzést akarta újra meg újra átélni, és aztán másoknak továbbadni. Úgy gondolta, a szeretet csakis egy igazi otthonban teljesedhet ki. És ő annyira boldog volt itt. A vállára vette az utazótáskáját, és a bőröndjét maga után húzva elindult felfelé a keskeny úton, amelyet kifakult őszi virágok szegélyeztek. A tél közeledte mindenen érződött. Alig négy hét múlva a házat színes fényfüzérek díszítik majd. Az utca felőli kecses ablakban látható lesz a nagy fenyőfa, és az ágain a családtagok által készített színes karácsonyfadíszek. Nagyon szerette ezeket az emlékeket. Megállt a MacGregorok családi címerével díszített kapunál. A sárgaréz ajtókopogtatón figyelő koronás oroszlán újabb emlékeket ébresztett benne a nagyapjáról. Ahogy kinyílt az ajtó, Julia széles mosollyal üdvözölte a küszöbön álló, apró termetű, csinos asszonyt. ʹ Boxy, maga egyáltalán nem változik! ʹ Julia kisasszony! ʹ Elisabeth Boxleiter rövid karjával átölelte Juliát, és magához szorította. Boxy már tizenöt éve szolgált hűségesen a MacGregor házban. A két választási időszakban titkársági asszisztensként dolgozott. Elsődleges feladata azonban a szervezés volt. E téren verhetetlennek tartották. Boxy elengedte Juliát, és bár a tekintete csak úgy ragyogott a boldogságtól, intően emelte fel a mutatóujját. ʹ Nem szólt, hogy jön, legalább idetelefonálhatott volna előtte. És ha mindenki elutazott volna? ʹ Akkor egyedül lennék a házban, és nagyon sajnálnám magamat. ʹ Julia nevetve hajolt le Boxyhoz, és megcsókolta az arcát. ʹ Meglepetést akartam okozni. Mindketten itthon vannak, ugye? ʹ Véletlenül. ʹ Boxy becsukta a bejárati ajtót. ʹ Az apja épp ma tért vissza Camp Davidből. Szegény embert egyszerűen nem hagyják nyugton, hol egy kérés, hol egy előadás͙ ʹ Nos, valakinek csak rendben kell tartania a szabad világot, nem igaz? ʹ Ő már eleget segített. Ha legalább egy hónapra elvonulhatna horgászni. ʹ De apa nem is horgászik. ʹ Na és? Számít az? Egyébként fent van az irodájában, Európával beszél, az édesanyja pedig hátul van a műhelyben. ʹ Akkor anyát zavarom először ʹ döntött Julia ʹ, aztán majd együtt zavarjuk apát. Hagyja csak itt a csomagomat, Boxy! Majd később felviszem magammal az emeletre. Boxy felhorkant. Még hogy itt heverjen az előtérben a csomag! Megragadta az utazótáskát, és felvitte a felső szintre.
Shelby MacGregor fazekasműhelye egy átépített nyári konyha volt, ahol elegendő helyet talált az edényeknek, az égető kemencének, a munkapadnak és a szerszámoknak is. Férje hivatali ideje alatt sem hagyott fel a képzőművészettel, mert az alkotó tevékenység éppúgy hozzátartozott az életéhez, mint az emberi jogi beszédek megtartása. Az egykori elnökfeleség, a ͣFirst Lady͟ most a fazekaskorongja előtt ült, a kezét egészen a csuklójáig fehér agyag borította, s még az alkarja is tele volt fehér pöttyökkel. Mélyvörös haját kontyba fogta. Füstszürke szemével a megmunkálandó darabot figyelte. A háttérben halk zene, valami hegedűverseny szólt. Julia figyelte, ahogy a formátlan agyag az ügyes kezek nyomán lassan kecses edénnyé változik. Nekidőlt az ajtófélfának, és várt. ʹ Alakul ʹ mormogta magában Shelby, és kicsit megállította a korongot, hogy elzsibbadt nyakát megmozgassa. ʹ Gyönyörű lesz. Mint az összes, amit eddig készítettél. ʹ Julia! ʹ Shelby felugrott, és már majdnem megölelte a lányát, amikor felkiáltott. ʹ Te jó ég, hogy nézek én ki! ʹ szabadkozott nevetve, és felemelte a kezét. ʹ Na, most már idejöhetsz. Julia boldogan engedelmeskedett és mindkét oldalról megcsókolta az édesanyját. ʹ Te aztán jól megleptél! Egyáltalán nem számítottunk rád. ʹ Remélem, azért kellemes meglepetés. ʹ A legjobb. Hadd mossak gyorsan kezet, hogy megölelhesselek! Apádat már üdvözölted?ʹ kérdezte Shelby, míg a mosdóhoz ment, és óvatosan elkezdte ledörzsölni a kezére száradt agyagot. ʹ Nem, Boxy azt mondta, hogy telefonál, ezért úgy döntöttem, előbb téged leplek meg. ʹ Úgy sem árt neki, ha tart egy kis szünetet. Mindjárt be is nézünk hozzá. ʹ Shelby nagyjából megtörölközött, és átölelte Juliát. ʹ Jaj, már annyira hiányoztál! Mindenre kíváncsi vagyok, kezdhetsz is mesélni. Hogy vannak az unokatestvéreid, a kis Daniel, mi van a házzal? Meddig maradhatsz? Éhes vagy? Vagy egyszerre válaszolsz az összes kérdésre, vagy tetszés szerinti sorrendben. Julia jókedvűen nevetett. Belekarolt az anyjába és megindultak felfelé a lépcsőn. ʹ Tehát az unokatestvéreim csodálatosan érzik magukat. Laura a kis Daniellel a karján olyan, mint valami madonna, Gwen pedig ragyog, mint az angyal. A repülőgépen ettem valami ételhez hasonlót, és két napig tudok maradni. A ház͙ azzal is minden rendben. Shelby nem engedte el a füle mellett a lánya tétovázó kijelentését, az első adandó alkalommal rákérdez majd, gondolta. A férje irodája felé vette az utat, majd gyors kopogtatás után benyitott az ajtón. Alan MacGregor az íróasztala mögött ült. A szoba nagy ablakán beszűrődő napfénytől őszülő haja ezüstösen csillogott. Julia még mindig úgy gondolta, hogy az apjánál jobb képű férfi nem létezik a világon. Gondterhelt arckifejezése egy csapásra felderült, ahogy meglátta az ajtóban álló lányát. A telefonkagylót még mindig a fülén tartva, gyorsan felállt, és a szabad kezét a lánya felé nyújtotta. ʹ Gondolkozni fogok a javaslatán. Igen, komolyan. ʹ Átölelte a lányát, és szorosan magához húzta. ʹ Sajnálom szenátor, most le kell tennem. Később visszahívom. Látogatókat kaptam. Igen, mindenképpen. ʹ Letette a telefont, megfordult, és mindkét karjával átölelte Juliát. ʹ Micsoda ellenállhatatlan nő ʹ mondta, és homlokon csókolta a lányát.
Egy óra múlva Julia az étkezőben, a kandalló elé terített szőnyegen ült, s közben mennyei fehérbort kortyolgatott. Végre sikerült teljesen ellazulnia. Jól döntött, amikor ösztöneit követve ide, a családi fészekbe menekült. ʹ De jó itthon! ʹ A fejét az apja karjára hajtotta, és nem sok kellett hozzá, hogy dorombolni kezdjen az apja simogatásától. ʹ Gondolom, Boxy nem örült, hogy le kellett mondania az esti meghívásotokat. ʹ Nem érdekes. Csak egy unalmas fogadás ʹ nyugtatta meg Shelby. ʹ Legalább találtam valami jó kifogást, hogy miért nem megyek. ʹ A férjére vetett futó pillantás egyértelmű jeladás volt arra, hogy lenne mit megbeszélniük. Alan vette az adást, és zavartan borzolgatni kezdte Julia haját. Mély levegőt vett, majd feltette az első kérdést. ʹ Na, és kezded megszokni az egyedüllétet? ʹ Hiányoznak a lányok ʹ ismerte el Julia. ʹ Laura, Gwen és én már nagyon összeszokott hármas voltunk. De így is gyakran találkozunk. ʹ Ami azért nem ugyanaz ʹ fejezte be az Alan a gondolatot. ʹ Nem, persze. De örülök a boldogságuknak. ʹ És te? Te boldog vagy? ʹ Igen. ʹ Julia az apja felé fordult, és rámosolygott. ʹ Igen, boldog vagyok. Szeretem a várost, ahol élek, élvezem, amit csinálok. Nagyon izgalmas látni, ahogy napról napra alakul a ház. Ez az, gondolta Shelby, és lecsapott a végszóra. ʹ Már alig várom, hogy láthassam ʹ mondta a férjére mosolyogva. ʹ És hol tart az építkezés? ʹ A hálószobám már kész van. Az volt a legsürgősebb. Persze Murdoch meg én folyton veszekszünk, hol a falak színe miatt, hol a tapéta miatt͙, de végül is én töltöm ki a csekket, ezért aztán nekem van igazam. ʹ Hát persze. ʹ Nem Murdoch úr, gondolkozott Shelby, hanem csak Murdoch. Az csak a fia lehet. ʹ Gondjaid vannak az építésvezetővel? ʹ Akadnak. Most Cullum Murdochkal dolgozom. Az apja kicsit gyengélkedik. ʹ Michael? ʹ Alan aggódva hajolt előre. ʹ Mi van vele? ʹ Már egy ideje makacs szénanáthával küzd. Most már jobban van, de időközben Cullum nyakig belemerült a munkába, és már͙ ʹ Julia a mondat végét egy vállrándítással intézte el. ʹ Pusztán szakmai szempontból nézve, minden rendben van. Csak az a baj, hogy͙ nagyon különböznek az elképzeléseink. Ennyi az egész. Julia nagyot sóhajtott, és ivott még egy korty bort. ʹ Nem tudom, hogy mit kezdjek vele. ʹ Ó! ʹ Shelby egy apró szúrást érzett a mellkasában, és ösztönösen a szívéhez kapott. ʹ Az baj, ha nem jöttök ki egymással͙ ʹ Persze, hogy baj! Állandóan felbosszant. ʹ Julia kényelmesen kinyújtotta a lábát, és felsóhajtott. ʹ Viszont egy merőben más színtéren nagyon is jól megértjük egymást. ʹ Ha a testi kapcsolatról beszélsz, az önmagában nem elég ʹ ellenkezett Shelby. Alan, látva felesége aggódó tekintetét, megnyugtatóan rámosolygott. ʹ Tudod, Julia, az anyádnak eszébe jutott az a csinos, fiatal nő, aki megpróbálta meggyőzni magát, hogy egy bizonyos fiatalemberrel egy bizonyos téren nem értik meg egymást. Ezért mindenekelőtt el kellett csábítanom.
ʹ Alan! ʹ Shelby rosszallóan csóválta a fejét. Majdnem elnevette magát, de erősebb volt az aggodalma. ʹ Ez itt a mi kislányunk, és nem hiszem, hogy bármelyikünk is azt szeretné, hogy egy Murdoch elcsábítsa őt. ʹ Ez teljesen úgy hangzott, mintha az öreg MacGregor mondta volna ʹ súgta Alan a lánya fülébe. Shelby szemében háborús fények gyúltak. Alan nagyon szerette ezt a pillantást. ʹ Azt gondoltam, a leghelyesebb, ha tartok egy kis szünetet, és mindent megbeszélek veletek. Igazán nem kell aggódnod, anya. ʹ Julia nyugtatóan rátette a kezét Shelby térdére. ʹ Nem hagyom magam elcsábítani. Ha úgy döntök, hogy mégis kezdek valamit Murdochkal, akkor azt tiszta fejjel teszem. Még hosszan beszélgettek, így hármasban, aztán Julia felment az emeletre, hogy kicsomagoljon, és átöltözzön. Shelby az urához fordult. ʹ Alan, ez komoly. ʹ Hm. ʹ A férfi felállt, hogy egy kis bort töltsön a feleségének. ʹ Légy szíves, ne gyere nekem most ezzel a diplomatikus hallgatással. A te hümmögésed most egy kicsit kevés ide. A nő haragosan nézett a férjére a borospohara mögül. ʹ Nem gondolom, hogy Juliának még nem volt dolga férfival. De ezt az ügyét mégiscsak velünk akarta megbeszélni. Alan ráült Shelby fotelének a karfájára, és megsimogatta felesége haját. ʹ Az aggaszt, hogy esetleg beleszeret abba a férfiba, vagy az, hogy csak le akar feküdni vele? ʹ Mindkettő! ʹ sóhajtott. Szegény kislányom, gondolta. Nem volt még ideje, hogy felkészüljön erre. ʹ Látszik, hogy teljesen össze van zavarodva. Jó lenne egy kicsit többet tudni erről az emberről. ʹ Az apám évek óta jóban van a Murdochokkal. ʹ Alan elmosolyodott, és belekortyolt a borába. ʹ Az öregem biztosan odavan a gyönyörűségtől. Shelbynek egy pillanat alatt leesett a tantusz. Megszorította a férje karját. ʹ Csak nem arra gondolsz, hogy ő áll emögött? ʹ Nem gondolom ʹ válaszolt Alan nyugodtan, és lehajolt, hogy megcsókolja felesége haragtól összeszorított száját ʹ, mert egészen bizonyos vagyok benne.
6.
A zenegépből szomorú dal áradt. A szerelem múlandóságáról énekelt egy fátyolos női hang. Semmi sem tart örökké, töprengett Cullum a söre fölött. De nem is baj, gondolta, mert ha másképp lenne, megbízást sem kapna többet. Elporlik a fa, az idő vasfoga mindenen nyomot hagy. Az épületek éppúgy öregszenek, mint az emberek, bölcselkedett. És némelyiküket csak nagy ráfordítással lehet karbantartani.
Tényleg, mibe kerülhet egy ilyen MacGregor lány karbantartása? Maga sem értette, hogyan jutott el eddig a gondolatig. A hely szelleme nagyon rossz hatással volt rá. Kell ez a két nap, hogy átgondolja a helyzetét. Azt már világosan látta, hogy amit ez a nő kitalált, hát az bizony nem megy. Nem volt hajlandó tárgyalóasztal mellett dönteni a nemi életük létéről vagy nem létéről. Pontról pontra átvenni, hogy mi szól mellette és ellene, és óvintézkedéseket foganatosítani, minden eshetőséggel számolva. Halva született ötlet. A francba ezzel az egésszel! ʹ zárta le a gondolatsort, és a szájához emelte a sörösüveget. Ha egy férfi meg egy nő független, egészséges, és mindketten akarják egymást, akkor mit kell ezen még megtárgyalni? Mással üzleteljen, de ne velem! Valószínűleg meg is teszi, gondolta, és gúnyosan mosolygott. Egy ilyen nő könnyen talál magának ͣüzleti partnert͟. Mi az, hogy egy ilyen? Miért, milyen? Lassan már maga sem tudta követni a saját gondolatait. Tulajdonképpen nem is szép. Csak jól ért ahhoz, hogyan adja el magát. És hogyan kergessen egy férfit az őrületbe. De alaposan téved a kisasszony, ha azt hiszi, hogy nála is elérte a célját. Felvértezte magát ellene, és többet nem dől be neki. Az egyik embere, aki mellette ült a bárpultnál, rendelt még egy sört, és barátságosan megveregette Cullum vállát. ʹ Hogy van, főnök? Cullum feleletképp csak morgott valamit. Hogy is hagyhatta magát rábeszélni, hogy munka után elmenjenek együtt sörözni? Egy szikrányi kedve sem volt hozzá. De hazamenni sem volt kedve. Semmihez sem volt kedve. Kifejezetten rossz hangulatban volt. ʹ Reméljük, hogy MacGregor kisasszony hamarosan visszajön. A művezető a hüvelykujjával feltolta a baseballsapkáját a homlokából, és vigyorgott. ʹ A fiúk már alig várják, hogy elbillegjen előttük a rövid szoknyájában. Jó virgácsai vannak, azt meg kell hagyni! ʹ A férfi, mit sem sejtve a főnöke tekintetét elborító vörös ködről, előrehajolt a pultra, és belekortyolt a hideg sörébe. ʹ Főnök, annak a nőnek olyan illata van, hogy az ember legszívesebben beleharapna! Cullum hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy a sörösüveget széttörje az embere fején, ezért jobbnak látta, ha lassan, megfontolt mozdulatokkal leteszi a sörét a pultra. ʹ Jobban tennék, ha inkább a munkára figyelnének, és nem az ügyfél lábára, Jamison! ʹ Az ördögbe is, Cullum͙ ʹ kezdte Jamison, de amikor meglátta a Cullum szemében gyülekező viharfelhőket, köszörülni kezdte a torkát. ʹ Csak jártattam a számat, főnök. Cullum válaszra sem méltatva a mentegetőző férfit, pár bankót dobott a pultra, és felállt. Villámgyorsan kinn termett, nehogy kárt tegyen az alkalmazottjában. Jamison megkönnyebbülten lélegzett fel, majd cinkos mosollyal átkiáltott a barátjának, a pult másik végére. ʹ Hé, Jo, szerintem a főnők szemet vetett MacG kisasszonyra. Jo tüstént átült a barátja melletti helyre, hogy alaposan kitárgyalják az új helyzetet.
Cullum nem sejtette, hogy a csapata már több mint egy órája róla meg Juliáról viccelődik. Nagyon megalázva érezte volna magát, ha értesül róla, hogy az alvállalkozók között futótűzként terjed a pletyka. Másnap délben már mindenki nagyon jól értesült volt. Találgatták a főnök és az ügyfele közötti további fejleményeket. És persze fogadásokat is kötöttek rájuk. Amikor Cullum belépett, épp egy húszdolláros cserélt gazdát. ʹ Kösz a kölcsönt, Mike. ʹ A férfi egy laza mozdulattal zsebre vágta a pénzt. ʹ Fizetéskor megadom. ʹ A Murdoch és Fiai cég alkalmazottainak gyorsan vágott az esze. ʹ Hé, főnök, most már nekiláthatnánk a pácolásnak. ʹ Hát akkor lássatok neki! Csak össze ne törjétek magatokat az igyekezettől! Az étkező a ház legmutatósabb helyiségének ígérkezett. A faborítás, a három egymás mellett elhelyezkedő, keskeny ablak, és a gyönyörű gipszstukkókkal díszített mennyezet a berendezés terén is hasonló igényességet követelt. Ebbe a helyiségbe hatalmas, tekintélyes darabok, magas támlájú székek és nehéz antik bútorok illenek. Remélhetőleg Julia sem törékeny bútorokkal akarja berendezni. A fenti kis nappali szobát és a hátsó szalont felőle elrondíthatja bármilyen, oda nem illő berendezési tárggyal. De ennél a helyiségnél következetesen kiáll majd az igazáért. ʹ Biztos virágos tapétát akar ʹ morogta, majd vetett néhány pillantást az emberek munkájára, és elindult a konyha felé. Jól haladt a munka. Cullum az apró részletekre is nagyon odafigyelt, így nem vehette észre a beosztottak sokatmondó tekintetét. A linóleumot felszedték, az alatta lévő fenyőpadlót ponyvával takarták le. A falakat már befestették. El kellett ismernie, hogy a Julia által kiválasztott aranysárga jól mutatott a falon. A meleg árnyalat illett a fa színéhez is. Az oldalsó verandát már összekötötték a helyiséggel. Most éppen az új ablakokat teszik a helyükre. Szép konyha lesz, gondolta, ahogy körülnézett a helyiségben. Lassan minden a helyére kerül, megvalósulnak az elképzelései. Ilyen pillanatokban Cullum mindig elégedettséget érzett, de most valahogy ennél többről volt szó. Ez a ház valamiért egészen különleges lett a számára. És nem a tulajdonos személye miatt. Látta magát, ahogy reggelente ebben a konyhában kezdi a napját. A déli ablakban, ahol sokáig odasüt a nap, fűszernövényeket nevelne. Szívesen ízesítette az ételeit frissen szedett fűszerekkel. A maga építette pulton főzné meg a kávéját, és frissen őrölné hozzá a kávészemeket. A helyiséget betöltené a rozmaring, a kávé és a sarokban, az öreg tölgyfaasztalon pompázó virágok illata. Az első csésze kávét még állva inná meg, aztán a másodikat magával vinné a kovácsoltvas asztalra, amely a másik sarokban állna. Csakis ott lehet annak a helye. A helyiséget elárasztaná a reggeli nap meleg fénye, és Julia belépne a konyhába. A haja még kicsit kócos lenne az alvástól, a férfi vállára hajtaná a fejét, az arcuk összeérne͙ és beleinna a férfi kávéjába. Cullum gondolatai annyira elkalandoztak, hogy csak tátott szájjal bámulta az éppen betoppanó, és az utazástól kissé zilált hajú Juliát. ʹ Hát te? ʹ Én, te, ő? ʹ sorolta a nő, és ránevetett. ʹ Aha, most megvagy, Murdoch! Min ábrándoztál el ennyire? ʹ Julia a kasmír blézerébe dugta a kezét, és körülnézett a helyiségben.
ʹ Ez aztán az előrelépés! Gyakrabban kellene két napra elutaznom. Úgy tűnik, serkentőleg hat rád a távollétem. Egyszerűen mesés! Tudtam, hogy jó lesz ez a szín. És az ablakok! Gyönyörűek! Ezért nagy dicséretet érdemelsz. Az oldalsó teraszajtót már kívülről megnéztem. Tökéletes! Hála az égnek, csak úgy ömlik belőle a szó, gondolta a férfi. Legalább egy teljes percre volt szüksége, hogy megtalálja a belső egyensúlyát, és rendezze a gondolatait. Hát nem teljesen egyértelmű, hogy neki kell ez a nő?! De akkor meg miért igyekszik ennyire összeszedni magát, és miért nem öleli magához most azonnal, hogy addig csókolja, amíg csak bele nem szédül? Julia nem értette, miért bámulja úgy Cullum, mintha a falon keresztül toppant volna be. Két napon át tervezgetett Georgetownban, és a legkisebb részletre kiterjedően felállította a kettejük kapcsolatának szabályait. Na, ez most már mind a múlté. ʹ Azt hiszem, most͙ ʹ dadogni kezdek, ha továbbra is így nézel rám, gondolta ʹ most felviszem a csomagjaimat, és aztán körbenézek, mi minden változott. A͙ ööö͙ a konyhaszekrény még nem jött meg? ʹ Holnapután hozzák. ʹ Az jó. Már alig várom, hogy láthassam. Csak azt akartam, hogy͙ ʹ Julia tett egy tétova kézmozdulatot ʹ jobb, ha indulok is felfelé. Ahogy megfordult, hogy az ajtóhoz menjen, a férfi megragadta a karját. ʹ Segítek. És lenne még egy-két tisztázni való kérdés a vendéglakosztállyal kapcsolatban. Jaj, csak ne most! Julia úgy érezte, hogy most még a kettő meg kettő összeadására sem lenne képes. ʹ Nem akarlak zavarni a munkádban. És egyébként is, el kell intéznem még néhány telefont, meg͙ ʹ Nem tart sokáig. ʹ A férfi szeme megakadt a lépcső alján sorakozó számtalan csomagon. ʹ Csak pár napig voltál távol? ʹ Tudtam, hogy vásárolnom is kell, úgyhogy vittem magammal üres táskákat. ʹ Fel is vett egyet a földről, hogy addig is elfoglalja a kezét. ʹ Legalább letudtam a karácsonyi bevásárlás felét. ʹ Jó neked. ʹ Cullum megragadta a többi csomagot, és a súlyukat érezve csóválni kezdte a fejét. ʹ Hová vihetem az ajándékokat, kedves Mikulás? ʹ A szobámba. Még van egy kis dolgom, mielőtt átöltözöm. Édesapád jobban van már? ʹ Sokkal jobban. ʹ Cullum döbbenten tapasztalta, hogy fél tucat munkás gyülekezik az előtérben, és nevetgélve figyelik, ahogy Juliával felfelé tartanak a lépcsőn. ʹ Mi van, emberek? Egy percig nem vagyok lenn, és ti már el is készültetek az összes munkával? Több se kellett a munkásoknak, egy csapásra szétrebbentek a szélrózsa minden irányába. Cullum igyekezett nem meghallani a lépcsőig felhallatszó, harsány nevetgélést. ʹ Tényleg mindig rajtuk kell tartani a szememet. Arra is folyton nekem kell figyelmeztetni őket, hogy nyissák ki az ablakokat, amikor az enyvvel dolgoznak. Olyanok, mint a birkák. ʹ Csak dobd le az ágyra a csomagokat! ʹ mondta Julia. Az ágy foglalt, kísértés kizárva. ʹ Tényleg, nagyon szeretném már látni͙ A mondat befejezéséig már nem jutott el. A férfi forró ajka a szájára tapadt, és belefojtotta a szót. Megragadta a fejét, magához rántotta, majd mohón csókolni kezdte, mielőtt lélegzetet vehetett volna a nő.
Aztán már nem is tűnt olyan fontosnak a levegővétel. A bevásárlószatyrok kihullottak a kezéből, és tompa puffanással értek földet a padlón. ʹ Ezt még meg kellene beszélnünk ʹ szólalt meg végül Julia, amint sikerült levegőhöz jutnia. ʹ Hallgass! ʹ Jó. ʹ Julia elhaló sóhajjal simogatta végig a férfi hátát, majd a vállát megragadva, még közelebb húzta őt magához. Hirtelen azt érezte, hogy valami megböki a csípőjét, majd fájdalmas szúrást érzett a combján. ʹ Aú, mi ez? ʹ Szerszámtartó öv ʹ morgolódott a férfi, és elengedte a nőt, mielőtt sérülést okozna. ʹ Bocsánat! ʹ Semmi baj. ʹ Remegő kézzel simogatta a sajgó területet. ʹ Az időzítés tényleg nem a legjobb. Nézd, nem tudom, te gondolkoztál-e ezen, én igen, és azt gondolom, beszélnünk kell. ʹ Akarlak. Ezen nincs mit megbeszélni. Julia nyugtalan mosollyal az arcán tett egy lépést oldalra, ily módon az ágy lábánál álló kis komód pont kettejük közé került. ʹ Nekem ennél azért több mondanivalóm is van. ʹ Mily meglepő. Fél ötkor végzünk a fiúkkal. Hatkor visszajövök. Ha van kedved, hozhatok valamit vacsorára. ʹ Vacsora? Nem hangzik rosszul, de akár el is mehetnénk valahová. ʹ Máskor, Julia ʹ válaszolt a férfi, a szemét egy pillanatra sem véve le róla. ʹ Ma este semmi kedvem ehhez. Menüválasztás, fontoskodó pincérek, udvarias beszélgetés: a szabadon választott gyakorlat előtti kötelező körök͙ Julia lassan bólintott. ʹ Jó, akkor felőlem itt is ehetünk, de aztán beszélünk. A férfi kedvesen rámosolygott. Julia testét kellemes borzongás járta át. ʹ Fogadunk? ʹ Ez most komoly, Murdoch. ʹ Nekem is, MacGregor. Akkor hat óra ʹ ismételte, mielőtt az ajtóhoz lépett. ʹ Fél hét ʹ mondta a nő, pusztán azért, hogy az ő akarata is érvényesüljön. A férfi belement a játékba, és bólintott. ʹ Akkor fél hétkor. Na, velem jössz? ʹ Hová? ʹ A vendégek lakosztályába, természetesen. Nem emlékszel? ʹ Persze. ʹ Julia zavartan igazgatta szétzilálódott fürtjeit. ʹ Azt gondoltam, csak az embereid miatt mondtad. ʹ Szó sincs róla. Azért mondtam, mert szeretném, ha néhány dologra áldásodat adnád. Julia mindent megtett, hogy a majdnemszerető szerepéből újra visszataláljon a megrendelő szerepébe. Bosszantotta, hogy a férfi milyen könnyen összeszedte magát. ʹ Jó. Akkor szívesen megnézném a többi munkálatot is, ha lenne rá időd. A férfi szélesre tárta az ajtót. ʹ Te rendelkezel az időmmel. Legalábbis fél ötig. Julia gyanakvóan mérte végig a férfit. ʹ Vajon miért hangzik ez a te szádból fenyegetésnek, Murdoch?
ʹ Azt én nem tudhatom, MacGregor. Csak egy egyszerű tényt közöltem ʹ mondta a férfi előzékeny mosollyal. Fél ötkor Julia az ablakból nézte, ahogy az utolsó autó is ʹ természetesen Cullumé ʹ elhajt a ház elől. Alig két óra. Nem sok, de arra elég lesz, hogy rendezze a gondolatait. Ezúttal nem hagyja magát lefegyverezni, és nem veszíti el a fejét, mielőtt még bármit is mondhatna. Szép okosan, higgadtan megvitatják a helyzetüket, és egyértelmű szabályokat hoznak a kettejük dolgában. Ha pedig majd véget ér a viszonyuk ʹ ami kétségtelenül hamarosan be is következik ʹ, akkor felhajtás nélkül, szép csendben mindenki megy tovább, a maga útján. A túlságosan hasonló természetük miatt hosszabb távon amúgy sem tudnák elviselni egymást. Viszont a túlságosan erős testi vonzalom miatt nincs értelme a további ellenállásnak. Csak afféle szalmaláng ez, semmi több. Nem akart megsérülni, de fájdalmat sem akart okozni. Ezért kellenek a szabályok. Addig kell élvezni egymás társaságát, amíg fenntartható a kapcsolatuk. Julia eljött az ablaktól, és nem értette, miért lett egyszerre olyan rosszkedvű. Talán mert nemrég történt, hogy Laura és Gwen pillanatok alatt fejest ugrottak a szerelembe. Mindenféle tervezés és latolgatás nélkül. De ez más, ez nem szerelem. Ez csak kémia, a hormonok játéka. Még emlékezett rá az iskolai tanulmányaiból, hogy milyen fontos minden részletre kiterjedően megtervezni a kísérleteket, hogy aztán gondosan kivitelezhetőek legyenek. Így kell tenni, ha nem akarjuk, hogy a végén felrobbanjon a labor. És ő nem akarta megégetni az ujját. Viszont semmi sem szólt az ellen, hogy alaposan elcsavarja a férfi fejét. A majd͛ két óra biztosan elegendő arra, hogy elvégezze a szeretője fogadására készülő nő szokásos szertartásait. A végén úgyis a tenyeréből eszik majd ez a hajthatatlan Cullum Murdoch.
7.
Ma végre megadja magát. A férfi már alig győzte kivárni, hogy lássa, mint válik kezes báránnyá a háború istennője. Egy pillanatra eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha használná a kulcsát, csak hogy felbosszantsa Juliát, de végül mégiscsak kopogtatott. Pontban fél hétkor. Sötétkék pulóvert viselt, és tiszta farmernadrágot húzott. Azért választotta ezt a nagyon is egyszerű öltözéket, hogy még véletlenül se feltételezze róla a nő, hogy erre az estére ki akart volna öltözni. Ha az idegesség legapróbb jelét észlelné rajta, biztos, hogy azonnal a maga javára fordítaná a helyzetet. Tudta, hogy most nem hibázhat, mert azzal lépéselőnyhöz juttatná a lányt. Amúgy tetszett neki, hogy Julia a helyzeti előnyét gyorsan és tévedhetetlen biztonsággal képes megítélni. Cullum átvette a másik kezébe a zacskót, és már azon gondolkodott, hogy mégis használnia kellene a kulcsot, amikor kinyílt az ajtó.
Julia is mellőzte a varázslatos ruhakölteményeit. Fekete, testhez simuló macskanadrágot, és hozzá szűk felsőrészt viselt, amelyek hagyták érvényesülni a vonalait. A derekát ezüstszínű, láncszemekből álló öv díszítette. Mezítláb volt. A délután még feltűzött haját leengedte, így az most szabadon omlott a vállára. A férfi pulzusa eszeveszett gyorsasággal vert, amint megpillantotta őt. Ez a nő, a hosszú, fekete szempillájával és a telt, puha ajkával, maga volt a csábítás. ʹ Pontos vagy ʹ mosolyodott el lassan a lány. ʹ Szeretem, ha egy férfi pontos. ʹ Jó alakod van ʹ mondta hasonlóan kimért mosollyal Cullum. ʹ Szeretem, ha egy nő formás. ʹ Hogy nekünk most mekkora szerencsénk van! Na, gyere már be! ʹ Julia bezárta az ajtót, és igyekezett figyelmen kívül hagyni a gyomorremegését. ʹ Mit hoztál enni? ʹ kérdezte, és belekukkantott a zacskóba. ʹ Ropogósra sült csirkét, és hozzá egy finom fehér bordóit, amely nem nyomja el a csodálatos fűszerek zamatát. Sőt! Sokkal inkább kibontakoznak mellette az ízek. ʹ Ki gondolta volna, hogy ennyire hasonló az ízlésünk az étkezés terén? A nő egy lépést hátralépett, nehogy a férfi már az ajtóban nekiessen. ʹ Jelenleg az én szobám az egyetlen hely a házban, ahol enni lehet. Hacsak nem szeretnél festékes vödrön ülni, és egy fűrészbakot használni asztalnak. ʹ Jó lesz a szobád. ʹ Menj csak előre! Körül kell néznem. Remélem, találok valahol két borospoharat. ʹ Ebben minden van, amire csak szükségünk lehet ʹ mutatott a zacskóra a férfi. ʹ Műanyag poharak, műanyagtányérok és szalvéták. Fölösleges lenne szennyes edényeket termelni, amikormég nincs kész a konyha. ʹ Hogy te milyen előrelátó vagy ʹ jegyezte meg, majd megfordult, és elindult a lépcsőn. ʹ Igazán jól halad a munka. ʹ Csak a tervezésen múlik. Meg egy kis szerencse is kell hozzá. ʹ Láttam egy házat a belvárosban. Ki lehetne alakítani benne hat szép, háromszobás lakást. ʹ Egy pillanatra megállt a szoba ajtajában. ʹ Mit gondolsz, lehet, hogy érdekelne téged, meg az édesapádat? ʹ Csak akkor, ha nem rögtön az év elején akarsz belevágni. ʹ Még meg sem vettem, úgyhogy emiatt nem kell aggódnod. A szoba barátságos hangulatát Julia azzal fokozta, hogy előzőleg begyújtott a kandallóban. A párkányon körben mécsesek és gyertyák álltak. Azokat még nem gyújtotta meg, de a sarokgarnitúra előtt álló kisasztal közepén már égett egy nagy, fehér gyertya. ʹ Nagyon szép ʹ nézett körbe a férfi. A helyiség varázslatos illatot árasztott ʹ akárcsak a nő. Cullum, miközben az asztalra tette a piros-fehér papírzacskót, s azon töprengett, hogy nincs-e valami váratlan terve a nőnek. Nem akarja-e elcsábítani őt, mielőtt még ő kerekedne felül? Érdekes éjszaka elé néznek. Előhúzta a zacskóból a bort és a dugóhúzót, a lány pedig nézte, szótlanul figyelte, ahogy kinyitja az üveget. ʹ Nem csak udvariasságból mondom, de eddig nagyszerűen rendezted be a kéglit. Gyorsan döntesz, de nem elhamarkodottan. Alaposan átgondolod, hogy milyen darabokat veszel meg. Elsőrangú ízléssel, ugyanakkor barátságosan rendezed el a bútorokat. Ez különleges adottság.
Julia megpróbált nem nyitott szájjal bámulni a férfira. Ez a felettébb hízelgő bók igencsak meglepte. Egyszerre dicsérte az eszét, az ízlését és a szívét is. ʹ Köszönöm, ez sokat jelent nekem. Szép és barátságos otthonban nevelkedtem. ʹ Te a Fehér Házban nőttél fel, Julia ʹ jegyezte meg a férfi, majd odanyújtotta az egyik műanyagpoharat, és töltött a szalmasárga borból. ʹ Igaz, de attól még én mindig Georgetownra gondolok, ha az otthonomról beszélek. Bár a szüleim mindent megtettek, hogy a Fehér Házban is ugyanolyan meghitt és barátságos környezetet teremtsenek. ʹ Biztosan úgy érezted magad, mint valami áttetsző falú akváriumban. ʹ Néha ilyen is előfordult. De többnyire meglepően bensőséges és otthonos tudott lenni. Ha egyszer újból beköltöznék, én is ilyenné tenném. A férfi csodálkozva nézett rá. ʹ Csak nem a leendő elnökhöz akarsz feleségül menni? ʹ Nem, én arról beszélek, ha én magam lennék az elnök. Julia arra számított, hogy a férfi a nevetéstől esetleg félrenyeli a borát, vagy gúnyos megjegyzést tesz a terveire. Ehelyett komoly tekintettel nézett rá, és bólintott. ʹ Ha csak fele olyan jól csinálod, mint az édesapád, akkor jó elnök leszel. ʹ Már megint megleptél. ʹ Julia leült, belesett a zacskóba, és szippantott egyet az étel illatából. ʹ Én készen állok. Mármint az evésre ʹ pontosított Julia ʹ, és hogy beszélgessünk. ʹ Nekem sincs ellenemre egy kellemes, vacsora melletti beszélgetés. Elosztották a két tányéron a csirkét és a sült krumplit. Cullum elszörnyedve nézte, hogy a nő egy hatalmas sóhegyet zúdít a tányérjára. ʹ Tudom ʹ mondta jókedvűen ʹ, hogy visszataszító. Gwen is mindig becsukja a szemét, ha együtt eszünk. ʹ Nagyot harapott az egyik csirkecombba, és élvezettel sóhajtott fel. ʹ De ha én egyszer így szeretem! Ízlések és pofonok. Cullum, gondolod, hogy mi nagyon rosszak vagyunk egymásnak? ʹ Lehetséges. De hát játék az élet. ʹ Én is így gondolom. Szeretek játszani, de kiszámolom az esélyeimet, és mindig előre tudom, hogy mennyit veszíthetek. Tehát, valamilyen furcsa és megmagyarázhatatlan okból vonzódunk egymáshoz. A férfi belekortyolt a borba. Élvezte a nemes ital zamatát, csakúgy, mint a nő látványát. ʹ Nagyon úgy tűnik. ʹ Nézd, Cullum, az teljesen kizárt, hogy csak azért feküdjek le valakivel, mert testileg vonzódom hozzá. Ennél azért több is kell, vagyis kölcsönös tisztelet, megértés, rokonszenv͙ Ha mindez megvan, akkor abban is meg kell állapodnunk, hogy ha már nem működik a kapcsolatunk, akkor egyszerűen szétválnak az útjaink. Ha valamelyikünk úgy érzi, hogy már nem azt kapja a másiktól, amit elvár, akkor vége. Viszont ameddig tart, addig nincs harmadik. Cullum zavartan nevetett. ʹ Egyszóval érvénytelen a szerződés, ha úgy gondoljuk, hogy jót tenne egy kis frissítés nekem͙ vagy neked. ʹ Erről van szó. A mi esetünkben nincsenek viharos érzelmek, és ez jó. Így legalább eleve kizárt a csalás és a hazudozás. És mivel én utálom a csalást és a hazugságot, és nem is élek vele, természetesen mástól sem tűröm el ʹ főképp nem az ágyban.
ʹ Én nem hazudok. ʹ A férfi bosszúsan nézett rá. ʹ És nem is csalok. ʹ Nem is állítottam ʹ válaszolt nyugodtan Julia ʹ, de sokan tesznek így. Kegyes hazugságnak nevezik, és azzal indokolják, hogy nem akarnak a másiknak fájdalmat okozni. Az efféle kíméletből én köszönöm, de nem kérek. ʹ Rendben. Ha legközelebb kedvem szottyanna, hogy egy fekete cicusnál próbáljak szerencsét, akkor előre szólok. És ha te döntesz úgy, hogy inkább valamelyik szmokingos, simulékony fickóhoz lenne kedved, akkor én szó nélkül͙ kénytelen leszek beverni a képét. A nő elragadtatással hallgatta, hogy a férfi már az esetleges ellenfél felbukkanásának a lehetőségétől is féltékeny. ʹ Na, hát épp ezt a viselkedést nem szeretem. ʹ Én meg épp csak így tudok viselkedni. Most pedig rátérnék a lényegre, Julia. Neked tiszteletre van szükséged, és én tisztellek is, az eszedért, a becsületedért. És meg is értelek. Te hozzászoktál, hogy a saját utadat járod, és azt szereted, ha te vezényelheted a parádét. És jól is csinálod. Én pedig kedvellek téged. Többnyire. Ez olyan alap, amelyre építhetsz. De azért van néhány ellenvetésem. Koccintott a lánnyal, ivott egy kortyot, majd visszatette a poharát. ʹ Ha mindenképpen szerződést akarsz kötni, akkor próbálkozz olyasvalakivel, mint az a Todd nevű fickó, akit nemrég hajítottál ki. Ez nem üzlet, Julia. Azt egyikünk sem tudhatja előre, hogy hogyan alakulnak a dolgaink. Mindketten akarjuk. De még az is lehet, hogy csak ma éjszaka akarjuk és többé nem. És akkor annyi volt. ʹ És ha az egyikünk akarja, a másik meg nem? ʹ Akkor annak az egyiknek nincs szerencséje. ʹ A férfi felállt, megfogta a nő kezét, és magához húzta. ʹ Nem akarsz inkább a végére járni? Julia korántsem volt készen erre, de a férfi már kivette a füzetet a kezéből. Követelőző és meleg szája nem hagyott más választást a lánynak, mint hogy vágytól duzzadó ajkát maga is felkínálja. Még hátra lett volna a gyertyagyújtás, gondolta kétségbeesve Julia. A terv szerint a férfi lassan elveszítette volna a fejét, és minden felvetésére igent mondott volna. A vágy azonban vadul és feltartóztathatatlanul utat tört magának. A jól kimódolt csábításra már nem jutott idő. Julia a férfi pulóvere alá nyúlt, és izmos hátát kezdte simogatni. Lenyűgözte az ereje. Egyre többet és többet akart belőle. Türelmetlenül megragadta a pulóvert, és áthúzta a férfi fején. ʹ Szeretem a testedet ʹ már csak ennyit tudott mondani. A férfi gyors mozdulatokkal igyekezett megszabadítani a nőt a szűk ruhadaraboktól. ʹ Én is a tiédet. Imádom. A nő öve csörögve hullott a földre. A férfi keze először ʹ mindkettőjüket kínozva ʹ a nő ruhájának feszülő anyagán vándorolt, majd az érdes, kemény kéz végre hozzájutott a nő finom bőréhez. Az ajkuk újra összetalálkozott, forrón, nedvesen, a nyelvük vad táncot lejtett, a fogaik összekoccantak͙ és egyre elhalóbbá és szaggatottabbá váltak a sóhajaik. Julia egy pillanatra tehetetlennek és le-győzöttnek érezte magát, amikor Cullum felemelte. Félelemmel vegyes izgalom keveredett benne, amikor a férfi lefektette az ágyterítőre, és mélyen a szemébe nézve elkezdte megszabadítani őt a még rajta lévő kevés ruhától is. Ezzel a heves egymást akarással nem számolt a nő. Hiába készült fel gondolatban, és tudta, hogy az este így fog végződni. Azt nem tudta, nem is tudhatta, hogy a férfi kitartó és égető pillantásától
ilyen nem várt gyorsasággal veszíti el az önuralmát. Kéjes hanggal ágaskodott fel, karját és lábát a férfi teste köré fonva. Forró ajka a férfi száját követelte. A férfi vére őrjítő sebességgel áramlott az ereiben, a nő veszélyesen eltompította a tudatát, mint egy szirén. Nem így akarta, de nyers lett és zabolátlan. A száját a nő ajkára nyomta, az ujjait pedig belevájta a csípőjébe. Aztán a haját megragadva visszahúzta a fejét, és harapdálni kezdte a nyakát. Julia bőre nedvesen csillogott az izgalomtól és megzavarodva zihált a gyönyörtől. A férfi visszalökte az ágyra és kézzel is, szájjal is birtokba vette a nő mellét. A nő kapkodva vette a levegőt, és minden kéjes lélegzetvételtől egyre jobban szédült. Olyan erős tűz lobogott a testében, hogy úgy érezte, tüstént elég. Az elviselhetőség határáig jutott. Mindketten kétségbe esve igyekeztek megérinteni, megízlelni, birtokba venni a másikat, míg egymást szorosan ölelve átgurultak az ágyon. Minden másodperc édes kín, minden mozdulat őrült izgalom. A férfi izmai megfeszültek. Csak erre a nőre sóvárgott már mióta, erre az egyetlenegyre. Bőrének minden négyzetcentiméterére, minden domborulatára, minden remegésére, minden sóhajára. A nő izzadságtól nedves teste a férfi alá siklott, és ő vakon, féktelenül és diadalittasan hatolt belé. A nő felsikoltott, és forró szorítással vette birtokba a férfit. Amikor először a gyönyör tetőpontjára ért, körmeit a takaróba vájta. Végre teljesen felszabadult. Azután a férfi újra felemelkedett, ő pedig zokogva karmolta a férfi hátát. Felágaskodott a férfi alatt, és felkapaszkodott a következő hullámtaréjra. A férfi a tekintetére telepedett ködfátyolon keresztül is látni akarta őt. Látnia kellett, mielőtt újra lezuhannak, együtt a mélybe. A nő arca vörös volt és csillogó, a szeme becsukva, a szája remegett, tűzvörös haja a lepedőn úgy terült szét, mint egy elszabadult futótűz. A férfiból kitörni készült valami. Valami, ami több, teljesebb és követelőbb volt, mint a vágy, s amit magában tartott. Majd engedte, hogy elsodorja a mindent betöltő, és hatalmas érzés, amelynek a hullámai elsodorták. A nő neve volt az egyetlen szó, ami a beteljesülés pillanatában öntudatlanul elhagyta az ajkát.
Hosszan hallgattak. Julia azt gondolta, jobb is, ha nem próbálkoznak a beszélgetéssel, mert a hőség, amit termeltek, úgyis felperzselte a hangszálaikat. Korábban még csak hasonlót sem érzett. Kimerült, boldog és elégedett volt, hogy ilyen erővel élhette meg a nőiségét. Aludni szeretett volna, úgy, ahogy volt, meztelenül, Cullum ránehezedő teste alatt, a matracba süllyedve. A következő évtizedben úgyse jön ki több hang a torkán. Elégedett, gondolta Cullum, amikor végre meg tudta emelni a fejét, és ránézett a nőre. Ahogy lassan visszatért a tudata, amiatt aggódott, hogy nem okozott-e fájdalmat. Tudta, hogy a keze nagy és durva, és attól is tartott, hogy nem volt eléggé gyengéd szerető. De még sosem ragadta el ennyire a hév. Bántotta, hogy ilyen erőszakos volt. Julia kifejezetten elégedett, cicás arckifejezéséből viszont arra következtetett, hogy nem kell bocsánatot kérnie. Ennek nagyon örült. Julia lassan kinyitotta a szemét, és találkozott a tekintetük. A szája mosolyra húzódott.
ʹ Hmm͙ ʹ mondta. ʹ Ez a legkevesebb ʹ válaszolt a férfi, miközben az ujja hegyével cirógatni kezdte a nő állának vonalát. A kissé erőszakos állívet olyan finom bőr takarta, mint a legpuhább bársony. A férfi felemelte a fejét, és az ajkával lassan végigsimogatta kedvese arcát. A nő testét kéjes borzongás járta át. A forróság ellenére vacogni kezdett. ʹ Fázol? ʹ kérdezte a férfi, és azonnal szorosan át akarta ölelni, hogy felmelegítse, örökké a karjában akarta tartani. ʹ Egy kicsit ʹ lódította a lány, és beletúrt a férfi összekuszálódott hajába. ʹ Talán kellene még egy kis fát tenni a tűzre. ʹ Megyek ʹ mondta készségesen, és lehajolt hozzá, hogy egy futó csókot leheljen a nő ajkára. Ezután már nem sokat törődtek a tűzzel. Megint csak elmerültek egymásban. A vágyuk újra felizzott, és ők nem tehettek mást, mint megadták magukat annak, ami felettük állt.
8.
A november az év legérdekesebb hónapja, állapította meg Julia. Az egyszerre fülledt és friss levegőben érezni lehetett az évszakok közötti átmenetet. A hideg szél már a tél előfutáraként süvített. Szinte sajnálta, hogy mindjárt vége élete legizgalmasabb hónapjának. Úgy vélte, hogy ő és Cullum kellőképpen visszafogottak voltak. Munkaidőben többnyire tartották a szükséges kétlépésnyi távolságot. Többnyire. Juliának azért gondolatban, a történeti hűség kedvéért hozzá kellett tennie, hogy egyszer sor került egy rövid, szenvedélyes találkozásra az éppen elkészült kamrában. De erről csakis ő tehetett. Egyszerűen nem tudott ellenállni a férfinak. Ahogy beléptek a tiszta helyiségbe, és a férfira pillantott, a csípőjén lógó elmaradhatatlan szerszámöv, a bőre fűrészpor illata megtette hatását. Nekilökte a férfit az ajtónak, és rávetette magát a zsákmányra. És Cullum bizony nem mutatott túl nagy ellenállást. Igazság szerint mindkettejüktől nagy erőfeszítést igényelt, hogy ne érjenek minden pillanatban egymáshoz. És mivel a hét öt napján, nyolc órán keresztül erre kényszerültek, az éjszakák annál izgalmasabban teltek. Szeretkezéseik helyszíne nem merült ki a hálószobával és a kamrával. Egyszer például a félig elkészült könyvtár ponyvával letakart padlóján hemperegtek. Nevették, hogy milyen ügyetlenül bánnak a gombokkal és a cipzárakkal.
ʹ Feltűnően elégedettnek látszol ʹ észrevételezte Laura.
Ő és Gwen december első szombatjának délutánjára szabaddá tették magukat, hogy segítsenek Juliának a karácsonyfa díszítésében. Bár mindegyikük már a saját otthonában lakott, mégsem feledkeztek meg az őket összekötő, együtt töltött évekről. ʹ Miért ne lennék elégedett? ʹ Julia épp a megfelelő ágat kereste, amelyre fellógathatná a szánjával a holdon keresztül repülő, fából faragott Mikulásfigurát. ʹ A ház majdnem kész, és éppen olyan lesz, amilyennek elképzeltem. Megfordult, és kezét a csípőjére téve, tekintetével körbejárta a kész nappalit. A helyiség napfényben úszott, a tükörfényesre csiszolt fapadló aranylóan ragyogott. A kandallóban ropogott a tűz. Az ajtókon és ablakokon csillogtak a fafaragások, és a mennyezet gipszstukkói lélegzetelállítóan szépre sikerültek. A két kis szoba helyén egy nagy, világos helyiség állt, bőséges helyet adva Julia kedvenc bútorainak. Jutott tér a törékeny, brokáttal bevont, döntött támlájú kanapénak, és a hosszú és széles heverőnek, amelyen jókat lehet ebéd után szundikálni. A kerek oldalasztalon anyja egyik munkája, egy nagy, pasztell árnyalatokkal megfestett tál állt. Fölötte, a falon, két bostoni akvarell lógott, amelyeket a bátyja festett. Egy régi időkből való babakocsiban régi újságok hevertek. A kisszobába vezető íves átjárót jobbról is és balról is egy-egy fikusz díszítette. Minden darab, minden egyes részlet kifejezte a személyiségét. ʹ Gyönyörű ez a helyiség ʹ mondta Gwen. ʹ Tudtam, hogy szép lesz, de sokkal szebb lett, mint amilyennek elképzeltem. Örülök, hogy Cullum rábeszélt erre az átjáróra. Így még jobban mutat; mintha egyetlen nagy tér lenne az egész. Laura és Gwen Julia háta mögött összelestek, egymásra mutogattak, és a fejüket rázták. Végül Laura egy színpadias vállrándítással elvállalta a megbízatást. ʹ Akkor hát͙ ʹ Laura egy kis ezüstcsengőt akasztott fel az egyik ágra ʹ karácsonyra kész is lesz a ház? ʹ Azt terveztük. Cullum munkatervében már csak az utolsó simítások szerepelnek. ʹ És mondd csak, a munkaterveket͙ az ágyban tanulmányozzátok? ʹ Néha, de͙ ʹ Julia meghökkenve fordult feléjük. ʹ Mi? ʹ Julia, kérlek. Ez annyira nyilvánvaló. ʹ Gwen az asztalhoz ment, hogy töltsön még magának az elefánt formájú porcelánkannából némi forró csokoládét. ʹ Gondolod? ʹ Az utóbbi időben ahányszor csak nálad jártunk, otthon nem győztünk mosakodni, hogy megtisztuljunk a mindenen áthatoló bűnös szenvedélytől. ʹ Laura nevetve akasztott fel a fára egy törékeny angyalkát. ʹ De aggódunk is miattad. Eddig mindig megbeszéltük az ilyen dolgokat, de Cullummal kapcsolatban feltűnően szűkszavú vagy. ʹ Mert nem tudom, mit mondhatnék. Azt gondolom, korábban azért veszekedtünk annyit, mert vonzódtunk egymáshoz. Aztán, ahogy elkezdtünk szorosan együttműködni͙ ʹ Julia megrántotta a vállát. ʹ Hát͙ megtörtént. ʹ Ahogy az unokatestvéreire nézett, elmosolyodott. ʹ És ez olyan csodálatos. Ő csodálatos. Nem gondoltam, hogy ennyire jó lehet nekünk együtt. És nem csak az ágyban. Múlt héten Cape-be utaztunk, és piknikeztünk a parton. Állati hideg volt ʹ mesélte nevetve. ʹ De nagyszerűen éreztük magunkat. És képzeljétek, ez a férfi ugyanúgy imádja a régiségboltokat, mint én. Hihetetlen dolgokra bukkan, és hogy tud alkudozni! Ráadásul mennyei tésztát főz. Ki gondolta volna, hogy egy ilyen férfi még főzni is tud? Segít a játékszoba berendezésében, amit a kis Danielnek és a többi, születendő unokaöcsémnek és
unokahúgomnak alakítottam ki. Együtt kerestünk játékokat hozzá, most éppen egy régi flipperre vadászunk. Nagyon ügyes barkácsoló, azért gondolta, hogy érdemes lenne felújítani egy ilyen régi darabot. És én͙ Hirtelen elakadt a szava, a kezét a mellére szorította, és nagyot sóhajtott. ʹ Istenem, ez nem lehet. ʹ A lába remegni kezdett, leroskadt egy székre, és kifejezéstelen arccal bámult az unokanővéreire. ʹ Mit tettem? ʹ A szavaidból ítélve fülig szerelmes vagy. Egyébként elég csak rád nézni. Gwen töltött még egy csésze csokoládét, és átnyújtotta Juliának. ʹ Hagyj időt magadnak, de először is lélegezz mélyet! ʹ Én nem így terveztem. Én nem ezt akartam. A megállapodásunk teljesen másról szólt ʹ folytatta, izgatottságában egy oktávval magasabb hangon. ʹ Még csak nem is szeretem! Legalábbis, korábban egyáltalán nem kedveltem. Egyenesen elviselhetetlennek tartottam. ʹ Nos, ha ez segít rajtad, szerintem kitűnően illetek egymáshoz. ʹ De nem segít. ʹ Julia megragadta a csészét, és nagyot kortyolt a csokoládéból. ʹ Most mit fogok csinálni? Ha megtudja, magánkívül lesz a dühtől. Laura Julia mellé kuporodott, a fotel karfájára. ʹ Ha engem kérdezel, az a férfi, aki tésztát főz neked, ajándékokat hoz, és arra készül, hogy felújítsatok egy régi flippert, az éppúgy fülig szerelmes beléd, mint te belé. ʹ Nem, dehogyis. Ő nem az. Tényleg azt gondolod? Nem. ʹ A saját viselkedésén megütközve, hirtelen felugrott. ʹ Nem is értem, hogyan történhetett ez meg velem? Tíz perccel ezelőtt még én voltam a legboldogabb ember a világon. Két óra múlva itt lesz, hogy felakassza az art deco lámpát, amit tegnap szereztünk. ʹ És felteszi a lámpát is ʹ sóhajtott fel Gwen ʹ, ez olyan édes. ʹ Nem, ez egy kicsit sem édes, ez lehetetlen. Én nem akarok szerelmes lenni belé. ʹ De hát miért nem? ʹ szegezte Juliának a kérdést Laura. ʹ Mert ez nem͙ ő nem͙ ʹ Úgy látom, a tanú nem képes válaszolni a feltett kérdésre ʹ mondta Laura komoly hangon. ʹ Akkor hadd tegyem fel másképp͙ Ó, a csudába͙! ʹ tette hozzá, ahogy a házi telefonból meghallotta babája nyűgös sírását. ʹ Kis szünet beiktatását javaslom. De mindjárt folytatjuk a tárgyalást. ʹ Julia͙ ʹ kezdte Gwen, mialatt Laura már a lépcsőn felfelé rohant. ʹ Én azért mondanék még valamit. ʹ Akkor mondd. ʹ Még sosem láttalak boldogabbnak, mint amikor Cullumról vagy a vele töltött időről beszélsz. És láttam azt is, hogy ő hogyan néz rád. Hogyan figyel rád. Nem hiszem, hogy te szerelmesebb lennél belé, mint fordítva. ʹ Ha ez valóban igaz͙ akkor talán működhetne. Mit gondolsz? ʹ Nem emlékszem rá, hogy te valaha is visszarettentél volna bármitől, ha komolyan akartál valamit. Persze, megértelek. Néha valóban ijesztő és felfoghatatlan ez az állapot. Olyan hatalmas és annyira eluralkodik az ember felett͙ Időnként én is belerémülök abba, hogy mit érzek Branson iránt. És itt a baba is͙ ʹ mondta halkan, a hasát simogatva. Mégsem cserélnék senkivel.
ʹ Akkor nem maradt más hátra, meg kell győznöm, hogy őrülten szerelmes belém. ʹ Elég, ha rá tudod bírni, hogy elismerje a tényt, hogy szeret. ʹ Hogy elismerje͙ Amikor Laura karján a kicsivel visszatért, már azt látta, hogy Julia újra nevet. ʹ Nem tudom elképzelni, hogy Murdoch bármit is elismerne. Az alsó ajkába harapott, miközben mérlegelte a lehetőségeit. ʹ Hacsak cselhez nem folyamodok͙ ʹ Ez az igazi Julia ʹ jegyezte meg Laura, majd beült a hintaszékbe, és kigombolta a blúzát, hogy megszoptassa a babát. ʹ Persze nem is akarom igazán kicselezni, inkább csak͙ észrevétlenül kiszedem belőle az igazságot.
Julia felkészült a férfi fogadására. Meleg mosollyal nyitott ajtót Cullumnak, majd a nyakát átölelve, hosszú, szeretetteljes csókkal köszöntötte a férfit. ʹ Én is örülök, hogy látlak. ʹ A férfi belépett a házba, majd a lábával behajtotta az ajtót, hogy gyorsan kizárja a hideget és az óriási pelyhekben hulló havat. ʹ Milyen hangulatban vagy, MacGregor? ʹ Boldogban ʹ válaszolta, és gyengéd csókot lehelt a férfi arcára. ʹ És te, Murdoch? ʹ Ennek örülök, mert én is így vagyok. ʹ Még semmit sem láttál ʹ mondta kibontakozva a férfi öleléséből. Hátralépett, és mosolyogva közölte: ʹ Főztem. ʹ És az nem veszélyes? ʹ Véletlenül nagyszerű szakácsnő vagyok. ʹ Remélem, fűzte hozzá gondolatban. ʹ Mi a véleményed a töltött karajról krumplipürével? ʹ Jöhet minden mennyiségben. ʹ Remek! Julia belekarolt a férfiba, és csillogó tekintettel húzta magával a konyhába. Az asztalon színes teríték és gyertyák. Az elrejtett hangosítókból halk zene szólt, és egy antik jeges vödörben pezsgő hűlt. A férfi elképedve csóválta a fejét. ʹ Talán ünnepelünk valamit? ʹ Nem. Csak elfogyasztunk egy saját készítésű, MacGregor-féle vacsorát. Kinyitnád a palackot? Az ételnek még kell úgy húsz perc. ʹ Finom az illata. A férfi kivette az üveget a hűtőből, és azon töprengett, mi az ördögöt jelenthet ez. Mert hogy itt valami színjáték zajlik, az nyilvánvaló. Emögött van valami, ez a nő akar valamit, vagy ne hívják Murdochnak. ʹ Talán azt akarod, hogy visszabontsak egy épp most felhúzott falat? Vagy meggondoltad magad a vendégfürdő csempéjét illetően?
ʹ Nem. Egyszerűen csak kedvem támadt főzni. Valószínűleg a közeledő ünnepek miatt. Jaj, már annyira meg akartam mutatni! Ma felállítottuk a fenyőfát. ʹ Az ablakból már láttam. Gyönyörű! ʹ A desszertet ehetnénk akár a nappaliban is, és akkor közelről is megcsodálhatnád. A férfi egyre élénkebb lett. A pezsgőt két kecses pohárba töltötte. ʹ Még édességet is készítettél? ʹ Habrolót. Régi családi recept. ʹ Elvette a poharát, és mosolygott. ʹ Kifejezetten élveztem a sütését. ʹ Háromszor is, fejezte be a gondolatot magában. Az első két próbálkozás ugyanis a kukában végezte. ʹ És milyen volt a napod? ʹ Termékeny. A favonat, amit az unokahúgaimnak építettem, már majdnem készen van. ʹ Nagyon szeretném látni. És segíthetnék is befesteni. Ugyan nem vagyok Shelby vagy D.C. MacGregor, de azért nem vagyok ügyetlen sem. ʹ Persze. ʹ Fürkészve nézte a nő arcát. ʹ Jó ötlet. ʹ Na, megyek, megnézem a sültet, és elkészítem a salátát. ʹ Segítek. ʹ Nem, ez az én feladatom. Te addig ülj csak le, és pihenj! Julia megkötötte a kötényét, ő pedig végre leült, így utólag kifejezetten jó ötletnek tartotta az ülést. De mi az ördög ütött ebbe a nőbe? Most valahogy olyan szelíd, mint egy kezes bárány, gondoskodó, szinte engedékeny͙ és kötényt visel. Lehet, hogy ez nem is az ő Juliája. Az övé? Nagyot kortyolt a pezsgőből, de a birtokos névmás még mindig ugyanúgy visszhangzott a fejében. Mióta gondol ő ilyenformán a nőre? Amióta csak ismeri! ʹ világosodott meg hirtelen. Öröktől fogva. Már évek óta akarta őt, de ezt a vágyát eddig gúnyos megjegyzésekkel és haraggal palástolta. De jelen volt, mélyen, és ott legbelül gyökeret eresztett. Most, hogy ennyire közel kerültek egymáshoz, már nem tagadhatta, hogy beleszeretett. De tegyük fel, hogy valahogy képes lenne kinyögni a bűvös szót, ez a nő azon nyomban kihajítaná a házból. A fenébe is, gondolta, mialatt a nő a konyhában piszmogott, és csörömpölt az edényekkel, szerelmes lett. Nem maradt más hátra, el kell érni, hogy a nő is szerelmes legyen belé. És hogy ő legyen az első, aki kimondja ezt. Letette a poharát, felállt, és Julia mögé lépett. Átkarolta a derekát, az ajkával a nyakát cirógatta. ʹ Neked még az ételnél is jobb az illatod. Julia térde remegni kezdett. ʹ Tényleg? ʹ És egyre jobban szeretnélek megkóstolni. ʹ Előrenyújtotta a kezét, és elzárta az étel alatt a tüzet. A nő mosolygott, ahogy a férfi megfordította, és magához húzta. De elkomorult, amikor azt látta, hogy férfi folyamatosan úgy bámul rá, mintha tényleg le akarná nyelni őt. ʹ Mi van?
ʹ Néha ʹ fogott bele lassan a férfi, ahogy a váratlan felismerést kezdte elfogadni ʹ egyszerűen csodálatosan szép vagy. Ez egy ilyen pillanat. Még sosem mondta, hogy szép lenne, még sosem fogta két kézbe az arcát, és sosem csókolta ilyen lassan, és bensőségesen. ʹ Cullum ʹ ejtette ki a férfi nevét Julia, ahogy az érzései a felszínre törtek. ʹ Nem tudod, miért sietünk mi mindig olyan nagyon? ʹ duruzsolta a nő szájába. Igen, miért is nem élvezik ki, amíg csak lehet, miért nem húzzák inkább a végtelenségig? ʹ Nem tudom ʹ válaszolta a nő, de tudta, hogy azt kívánja, bárcsak soha ne hagyná abba, hogy úgy csókolja, és úgy érjen hozzá, a férfi, ahogyan most. ʹ Akkor most csináljuk másképp ʹ suttogta a fülébe, és felkapta őt. ʹ És meglátjuk, mi lesz.
9.
Valami nincs rendben vele, töprengett Cullum. Ez a nő nem önmaga. Már napok óta nem az. Egész nap csak mosolyog. Megkérdezi a véleményét, sőt minden apróságnál tanácsot kér tőle, akár lámpaernyőről, akár kandallórácsról van szó. Ráadásul még egy aprócska gúnyos vagy lekicsinylő megjegyzése sincs. Még süteményt is készített neki! Miután két falatot sikerrel elmajszolt belőle, már nem volt kétsége afelől, hogy ennél rosszabb már nem jöhet. Akármiből is csinálta a sütemény tésztáját, nyugtalanítóan emlékeztette a ragasztó ízére. Már arra gondolt, hogy Julia testét idegen lények szállták meg. Én meg csak hagyom, gondolkozott Cullum, amikor munka után az apja üzlete előtt megállt. De mi mást tehetne? Hogy lehet vitatkozni valakivel, aki mindenre csak helyesel, akármit is mond neki? Pedig neki már nagyon hiányoztak a jó kis szócsaták. Látta, hogy az apja furgonja még a bejárat előtt parkol. Az alkalmazottak már mind hazamentek, úgyhogy ez a legjobb alkalom, hogy átbeszéljék az apjával a megbízásokat, és a szabadságolási tervet. Azután hazamegy, és gyorsan lezuhanyozik, mielőtt Juliának megint az jutna eszébe, hogy saját készítésű vacsorával örvendeztesse meg. A kezét állandóan háborgó gyomrára tette. Isten legyen irgalmas hozzá. Amint sikerül elérnie, hogy a nő megvallja az iránta érzett szerelmét, megkéri a kezét. Csak jól kell időzítenie. Ráhúzza a gyűrűt az ujjara, átemeli a küszöbön, még mielőtt rájöhetne, hogy az egészet megtervezte. És amint megházasodnak, valamilyen furfanggal azt is eléri, hogy a következő ötven évben tartsa magát távol a konyhától.
A köztes időben még így is egy kisebb ételmérgezés veszélye fenyegeti. Az nem olyan nagy ár. Nem nagy ár akkor, ha maga Julia a díj. Nem az, ha csaknem öt évbe tellett, hogy rájöjjön, az egész világon Julia az egyetlen egy nő, akire neki szüksége van. De legalább már tudta. És még Julia cajun csirkéje sem tudná visszatartani őt attól, hogy megszerezze a nőt magának. Aztán amint kinyitotta az üzlet ajtaját, támadt egy ötlete. Fel fogja hívni. Azt mondja, hogy asztalt foglalt, afféle karácsony előtti ünneplésre, hiszen Julia rövidesen Hyannisba utazik, hogy a családjával töltse az ünnepeket. A jelenlegi, engedékeny hangulatának köszönhetően bizonyára meg fogja neki bocsátani, hogy így keresztülhúzza a főzéssel kapcsolatos terveit. Kitűnő hangulatba került. Majd szól az apjának, hogy gyorsan le kell bonyolítania két hívást, mielőtt rátérnének az üzleti dolgokra. Mialatt a rövid folyosón áthaladt, az apja dübörgő nevetését hallotta. Elmosolyodott. Hónapokon keresztül aggódott miatta, de egy ideje úgy tűnik, Michael Murdoch kezd újra elemében lenni. A szeme újra szikrázik, és újra olyan ruganyosak a léptei, mint fiatalabb korában. Bár még egy kicsit óvatosabban lépdelt, de már bizonyos volt benne, hogy túl van a nehezén. Cullum épp belépni készült a csak behajtott ajtón, amikor az apja szavai megállították. ʹ Én mondom neked, Daniel, Cullum még ebben az évben meg fogja kérni a kezét. Bízz csak bennem! Eddig még egy tervem sem működött ennél olajozottabban. Michael a padlón feküdt, az íróasztala mellett, és a karjára támaszkodott, míg Daniel hangja mennydörgött a telefonkagylóban. ʹ Mit csinálnak ezek ketten egyáltalán ilyen sokáig? ʹ érdeklődött Daniel. ʹ Hiszen már több mint három hónapja, hogy egymás tenyeréből esznek. ʹ Nos, úgy tűnik, a mi kis gerlicéink úgy esetlenkednek, mint a gyerekek, de már látszik az alagút vége. ʹ Michael makkegészségesen és igen jókedvűen váltott kartámaszt a földön. ʹ Megbízható forrásból értesültem, hogy már főzött is a fiúnak. ʹ Julia? Főzött? Jaj, nekem! Irgalom! Csak azt ne mondd, hogy Michael, a fiad meg is eszi azt a kotyvalékot! Michael újfent csak elégedetten mosolygott. ʹ De bizony, hogy eszi. És mivel abban a kegyben részesültem, hogy nekem is küldött egy kis kóstolót a leányzó a süteményéből, bátran mondhatom, hogy az a férfi, aki egy falatnál többet képes lenyelni abból a kutyulmányból, az fülig szerelmes az unokádba. ʹ Na, ez már valami. Mintha egymásnak teremtették volna őket. Mi lett volna velük, ha mi nem segítjük őket a felismerésben? Ezek a maflák maguktól észre nem vették volna azt, ami már majd͛ kiszúrta a szemüket. Gyönyörű esküvőt szervezünk a gyerekeknek, Michael. ʹ Erre mérget vehetsz, Daniel. És akkor végre visszanyerhetem az egészségemet is! Nagy megkönnyebbülés lesz. ʹ Csak arra figyelj, hogy ne gyógyulj meg túl gyorsan. Ha ezek ketten sokáig teketóriáznak, még kénytelen leszel visszaesni. Karácsonykor Julia eljön hozzánk. Ha addigra nem lesz rajta a fiad gyűrűje, akkor adnom kell egy kis lökést neki. ʹ Én pedig szemmel tartom Cullumot. ʹ Boldog karácsonyt, Michael! ʹ Neked is boldog karácsonyt, Daniel!
Michael rugalmasan pattant fel a padlóról, de a mosolya hirtelen ráfagyott az arcára. Az addig egészséges pirospozsgás arc egy csapásra falfehérré változott. A küszöbön állt a fia, akinek villámokat szórt a tekintete, a szája pedig eltorzult a dühtől. ʹ Cullum͙ ʹ Ez majdnem úgy hangzott, mint egy visítás, és ez alkalommal nem kellett eljátszania a rosszullétet. ʹ Én͙ ööö͙ nem hallottam, hogy bejöttél. Régóta állsz ott? ʹ Épp elég ideje. ʹ A harag és a megalázottság érzése kavargott benne. ʹ Egyetlen napig sem voltál beteg! ʹ Már hogyne lettem volna͙ természetesen beteg voltam ʹ mondta Michael, míg a gondolatok vadul cikáztak az agyában. ʹ Hörghurutom volt ʹ bizonygatta, és leült az íróasztala mögé. ʹ Bár már jobban érzem magam. Lényegesen jobban. Az orvos azt mondta, hogy egy kis mozgás͙ ʹ Ne is erőlködj! ʹ csattant fel Cullum, és az íróasztalhoz lépett. ʹ Makkegészséges vagy! Becsaptál! ʹ Az asztallapra támaszkodva előrehajolt, úgy folytatta. ʹ Halálra aggódtam magam miattad. Az alkalmazottak gyűjtést szerveztek, és gyümölcskosarat küldtek neked. ʹ Igazán nagyon figyelmesek voltak. A gyümölcs͙ ʹ Mondtam már, hogy ne erőlködj! Michael tekintete kezdett elborulni. Felemelkedett a székből, és egészen közel hajolt a fiához. ʹ Nem beszélhetsz velem ilyen hangon, Cullum Murdoch! Még mindig én vagyok az apád! ʹ És csakis ennek a körülménynek köszönhető, hogy most nem foglak meg, és nem hajítalak ki ezen az ablakon. A hátunk mögött összeesküdtetek Daniel MacGregorral, hogy engem és Juliát összeboronáljatok. Hát ezt jól kiagyaltátok. Ha én veszem át az építkezés levezetését, akkor majd elégszer botlunk egymásba ahhoz, hogy észrevegyük: minket az Isten is egymásnak rendelt! Michael csökönyösen szorította össze az állkapcsát. ʹ Rendben, most már tudod. De ugye, hogy működött a terv? Akkor meg mi a baj? ʹ Hogy mi a͙ ʹ Cullum hátrálni kezdett, és hátat fordított az asztalnak. Még soha életében nem jutott az eszébe, hogy kezet emeljen az apjára. ʹ A legszívesebben összeütném a fejeteket. ʹ Már évekkel ezelőtt szemet vetettél Julia MacGregorra, Cullum. Ne merd tagadni! ʹ Az én döntésem volt͙ és az én szemem ʹ válaszolta a dühtől fortyogva Cullum. ʹ És te éppúgy tetszel neki. Daniel és én csak egy kis lökést adtunk, hogy megtaláljátok a helyes irányt. ʹ Az általatok megjelölt irányt! Csak nem gondolod, hogy ezek után még hálálkodni is fogok? ʹ Hát pedig éppenséggel hálás is lehetnél͙ Michael tudta, úgysem vezetne eredményre, ha megpróbálná kiengesztelni a fiát. ʹ A vak is látja, hogy szerelmesek vagytok egymásba. Ő boldoggá tesz téged, és az ő számára is te vagy az igazi. És lehet, hogy te erre még nem gondoltál, de már a közös otthonotokat is felépítettétek. Valószínűleg erről sincs fogalmad. Én még életemben nem láttam ilyen csökönyös, keményfejű szamarat, mint amilyen te vagy. ʹ Az az ő háza. ʹ Az ördögbe is, Cullum! Éppúgy a tiéd is. Benne van a szíved. Ezzel nem tudott ellenkezni. De most nem is erről volt szó. ʹ Julia és én megállapodtunk valamiben. ʹ Ez ugyan a számára semmilyen jelentőséggel sem bírt, annak idején végig sem hallgatta a lányt, sőt még ki is nevette érte. Most viszont épp kapóra jött. ʹ
Nem akarunk tartós viszonyt. Sőt, ez még csak nem is viszony ʹ ismételte idegesen, ahogy észrevette az apja kételkedő arckifejezését. ʹ És ha azt hiszed, hogy megkérem a kezét, akkor alaposan elszámoltad magad. ʹ De szereted őt? Cullum már majdnem elutasította a gyanúsítgatást, de nem tudott megszólalni. A kezét dühösen a nadrágzsebébe dugta, és konokul hallgatott. ʹ Látod. Most bevallottad. Még ha egy szót sem szóltál, akkor is. Te ostoba! Michael nagyot sóhajtott, és visszaült a helyére. ʹ Julia okos, csinos nő, aki minden tekintetben méltó hozzád. Jószívű, sőt még humora is van. És az sem vitatható, hogy jó családból származik. ʹ Akkor vedd el te! Michael csak mosolygott. ʹ Ha húsz évvel fiatalabb lennék, már rég le is csaptam volna a kezedről, te zöldfülű. És ha mielőbb nem jön meg az eszed, akkor majd helyetted megteszi más. ʹ Nem is találkozik másokkal. ʹ Hát persze, hogy nem ʹ mondta Michael szelíden ʹ, ha már egyszer beléd szerelmes. Cullum tehetetlenül nyomta a kezét a szemére. ʹ Ez nem vezet sehová. Te és MacGregor dróton rángattok minket. De mondok valamitʹ folytatta, miközben leengedte a kezét. ʹ Ha ő megtudja, hogy mit tettetek, akkor végleg kiűz az életéből, csak hogy bosszút álljon rajtatok. Akkor pedig úgyis mindennek vége. ʹ De te ugye nem fogod elmesélni neki? ʹ kérdezte Michael megnyerő mosollyal. ʹ Nem fogom elmondani. De azonnal hagyjátok abba ezt a mesterkedést! ʹ fenyegetően nézett az apjára. ʹ Ez csakis a mi dolgunk Juliával. Értetted? És ha úgy döntünk, hogy összeházasodunk, akkor azt szabad elhatározásunkból tesszük, és nem azért, mert az apám és az ő nagyapjaúgy intézték. ʹ Hát persze, hogy a ti döntésetek ʹ hagyta jóvá Michael változatlanul mosolyogva. Na, pedzi már, és még csak észre sem veszi, hogy horogra akadt, gondolta. ʹ Ez a legnagyobb elhatározás, amit az ember az életében meghozhat. A világon a te boldogságod a legfontosabb nekem, Cullum. Cullum érezte, hogy elgyengül. ʹ Nézd, tudom, hogy te jót akartál, de͙ ʹ Én csak a legjobbat szeretném neked ʹ mondta Michael, és kihúzta az íróasztala középső fiókját. ʹ Ezt szeretném, ha elfogadnád. Ha biztos leszel benne, hogy Julia az a nő, akivel közös életet és családot akarsz, akkor remélem, hogy ezt adod majd neki. Kinyitotta a kis bársonydobozkát. ʹ Ez az édesanyádé volt͙ Michaelt elárasztották az érzések és az emlékek, ahogy átnyújtotta Cullumnak a dobozt. ʹ Amikor megkértem a kezét, még nem tudtam neki gyémántgyűrűt venni. Ez egy topáz kő. Mindig azt mondta, hogy olyan, mint egy darabka napfény, és később, amikor meglett volna a pénz rá,akkor már nem is akarta, hogy kicseréljem. ʹ Apa͙
ʹ Nem akarom rád erőltetni. Mégis úgy érzem, ez a legalkalmasabb pillanat, hogy neked adjam. Az édesanyád azt szerette volna, hogy te örököld. Szerette volna a te Juliádat, Cullum. ʹ Igen. ʹ Cullum tétován nyúlt a dobozért, majd zsebre tette. ʹ Biztosan szerette volna.
Mi a csuda ütött ebbe a férfiba? Julia előhúzta a bőröndjét, hogy elkezdjen bepakolni a hyannisi útra. Nem akarta továbbra is Cullum furcsa viselkedésén törni a fejét. Egy hete mindennap ragaszkodott hozzá, hogy elmenjenek valahová. Enni, táncolni, színházba, fogadásokra. Julia pontosan tudta, hogy a férfi minden szórakozással szemben előnyben szokta részesíteni az otthoni nyugalomban eltöltött estéket. Most meg egyszerre a legnyüzsgőbb társasági ember lett belőle. Juliát szinte megőrjítette Cullum folytonos hangulatváltozása. Egyre fárasztóbb lett, hogy alkalmazkodnia kell hozzá. Kis sóhaj kíséretében tovább hajtogatta a pulóvereit, majd elsüllyesztette a bőröndjében. Nem tudta, meddig bírja még az engedelmes nő szerepét. De egyetlen említésre méltó előnye azért származott ebből az életvitelből: legalább hanyagolhatta a főzést. Szerencsétlenségére Cullum kifejezetten rajongott a szakácsművészetéért. A férfinak minden bizonnyal olyan gyomra van, hogy még a vasszeget is megemészti. Ő maga is alig tudta legyűrni a saját főztjét, de Cullum mindig megette, bármit is tett elé. Úgy látszik, a szerelemtől teljesen elment az eszem, gondolta Julia. A férfi pedig olyan kedves és gyengéd volt vele. Ettől az új hangnemtől teljesen tehetetlenné vált, és olvadozott, mint a vaj. Ahányszor csak átölelte a férfi, biztos volt benne, hogy most elérkezett a pillanat. Most kimondja végre, hogy szereti. De Cullum nem tette. Én biztosan nem fogom először kimondani, határozta el magában Julia, mialatt újabb ruhákat dobott a táskájába. Nem tehette. Már eddig is tucatnyi dologban tett engedményt, már eddig is oly sok mindent elnézett neki. Ebben az egyben nem engedhetett. És egyáltalán, hol a csudában van már?! Haragosan nézett az ébresztőórára, mialatt újabb ruhadarabokat dobott a bőröndjébe. Hiszen tudja, hogy ma utazik, és hogy egészen karácsonyig nem lesz alkalmuk találkozni. Egy órán belül indulnia kell, ha még sötétedés előtt a nagyszüleinél akar lenni. Mit csinálsz, te szerencsétlen? ʹ kérdezte magától kis idő múlva. Itt piszmog, mint egy szerelmes fruska, és alárendeli a saját elképzeléseit a férfi terveinek. Már megint. De ennek most vége! Határozott mozdulattal lecsukta a bőrönd tetejét, és bekattantotta a zárakat. Szeretni valakit távolról sem azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy az illető lábtörlőként bánjon velünk. Nem pepecsel tovább, pontosan akkor utazik, ahogyan eltervezte. És ha ez CullumMurdochnak nem tetszik, hát akkor nem tetszik. Az autóhoz húzta a bőröndöt, aztán jött a neheze: a karácsonyi meglepetésekkel dugig telt bevásárlótáskákat valahogy el kellett helyeznie az autóban. Nem volt éppen ünnepi hangulatban, amikor Cullum autója leparkolt mögötte. A férfi sem volt éppen a legfényesebb kedvében. Egy belvárosi megbízásnál felmerülő gond tisztázására csaknem ráment az egész délelőttje. És később még vissza is kell mennie, hogy utánanézzen, minden rendben zajlik-e. Függetlenül attól, hogy szenteste van vagy nincs.
A forgalom még bostoni viszonylatban is elképesztően nehézkes volt, ráadásul meg is büntették, mert piroson hajtott át, pedig az az átkozott lámpa még csak sárga volt. És mindez azért történt, mert még időben el akarta csípni Juliát. Aki, mint látja, már majdnem elindult. Nagy erőfeszítésébe került, hogy ne kapjon dührohamot, hiszen karácsony van, és ez az a lány, akit szeret, és akinek ezt meg is mondja, amint a nő jobb belátásra tér, és végre maga is megvallja neki, hogy szereti. ʹ Majdnem elkéstem ʹ mondta, és megfogott egy csomagot, hogy elhelyezze a hátsó ülésen felhalmozott összevisszaságban. ʹ Én is. ʹ Rémes dugó van az utakon. Talán jobban jársz, ha vársz még egy órát, mielőtt elindulnál. ʹ Köszönöm a közúti helyzetjelentést ʹ mondta kényszeredetten mézes-mázas hangon. ʹ De meg fogom oldani. Mindenesetre, ha korábban jöttél volna, már úton lennék. ʹ Feltartottak. A férfi nem adta fel, idegessége ellenére kitartóan próbálta megtartani a legszelídebb hangját. Abban már csak reménykedni tudott, hogy a tekintete nem szór szikrákat a haragtól. ʹ Van még táskád? ʹ Igen! ʹ A nő agyát elöntötte a pulykaméreg, és villámgyorsan bevágtatott a többi csomagért. A férfi nem kevésbé felpaprikázott hangulatban követte őt a házba. ʹ Ez az utolsó három. ʹ Nem viszed egy kicsit túlzásba? ʹ Szeretek ajándékozni. ʹ Felkapta a fa alatt elárvultan álló, utolsó dobozkát, és a férfi kezébe nyomta. ʹ Ez a te ajándékod. A férfi anélkül, hogy egy pillantást vetett volna a csomagra, zsebre vágta. ʹ Mi bajod, MacGregor? ʹ Ha magadtól nem tudod, én biztos nem árulom el neked. ʹ Megfordult, és kiviharzott a házból. ʹ Nézd, borzalmas dugóban utaztam keresztül a várost, megbüntettek, és közben majd megfagytam. ʹ Gondolom, nem az én hibám, hogy te felelőtlenül vezetsz, és büntetőcédulát kapsz. De legalább magyarázza a rossz kedvedet. ʹ Az én rossz kedvemet? Még ki sem szálltam az autóból, amikor már rám förmedtél. Julia felemelte a fejét. ʹ Nincs időm vitatkozni veled. Már úgyis késésben vagyok miattad. ʹ Hát ez nagyszerű! Sőt csodálatos! A férfi előhúzott a kabátja zsebéből egy hosszúkás dobozt, kicsit elgyötört masnival a tetején. ʹ Ez pedig a tiéd. Majd találkozunk. A méregtől kivörösödve tépte fel az autója ajtaját, káromkodott, majd visszament a nőhöz, megragadta a karját, és egy gyengédnek éppen nem nevezhető csókot nyomott a szájára. ʹ Boldog karácsonyt! ʹ fújtatta, és megfordult.
ʹ Neked is! ʹ ordított utána a lány, majd gyorsan beugrott a kocsijába, és magára csapta az ajtót. Megvárta, amíg a férfi autója eltűnik mögüle. Azt mégsem láthatja, hogy dühében kitör belőle a sírás.
10.
Hát ő végzett ezzel a férfival! Vége, pont, múlt idő! Az egész az ő hibája. Minek is áltatta magát azzal, hogy szereti ezt az alakot?! És miért jelentené a szerelem azt, hogy mindenben alá kell rendelnie magát neki? Az utóbbi két hétben a lelkét is kitette, hogy a férfi kedvében járjon. Milyen megalázó volt! De már mindegy. Hála istennek, képes újra tiszta fejjel gondolkodni! Ő független nő, aki önálló döntéseket hoz, aki éli a maga életét, és akinek saját céljai vannak, amelyeket önmaga valósít majd meg. Ha újra találkozik vele, akkor majd egészen nyugodtan, és világosan az értésére adja, hogy már nincs kedvére a kapcsolatuk, úgyhogy ennyi volt. De életében nem volt még ennél szomorúbb. Mindent megtett, hogy a családja előtt ennek ellenére vidámnak mutatkozzon. Ha időnként mégis repedések keletkeztek a felépítményén, mindig volt kéznél valami kifogás. Fejfájás, rossz álom, egy új ház jár a fejében, amit meg akar venni és így tovább. Persze egy pillanatig sem gondolta, hogy bárkit is, akárcsak egy pillanatra is, becsaphatott volna. De mindegy, ennek is vége. Újra otthon van, egyedül. A karácsonyfa fényei vakítóan világítottak és túlságosan is színesek voltak, most valahogy bántották a szemét. Mégis vonakodott kikapcsolni. Murdoch nem fogja elrontani az óév utolsó napjának a hangulatát. A szilveszteri fogadás előkészületei folyamatos elfoglaltságot biztosítottak neki. Amint letudta az elintézni valókat, azonnal fel fogja hívni. De mindenképp még az év vége előtt. Felejtsd el a múltat, előre kell nézni! ʹ mondogatta magában, miközben azt várta, hogy végre megszólaljon a telefon. Miért nem hív már? Észre sem vette, és megérintette az antik ékszert, amelyet most is viselt. Cullum karácsonyi ajándéka egy gyönyörű, féldrágakő nyakék volt, amelyet gránát és citrin díszített. Amikor kibontotta az ékszerdobozt, és megpillantotta a gyöngysort, nem akart hinni a szemének, mert az ékszert már látta egy üzletben, amelynek törzsvásárlója volt. Ha akkoriban nem a karácsonyi bevásárlásokkal lett volna elfoglalva, biztosan megvette volna magának a láncot. Akkor csak futó pillantást vetett rá. A férfi azonban észrevette, emlékezett a láncra, és most megvette neki a nyakéket. Amikor erre gondolt, újra a sírás kerülgette.
Hogy a rátörő szomorúságot lerázza, leült az íróasztala mögé, és maga elé vette a szilveszteri ünnepség előkészületeit tartalmazó listát. Az ételszállító céget már kiválasztotta, a menüt már meg is beszélte velük. A virágdíszeket és a zenét is megrendelte már. Hiába nézegette a felsorolást, már nem volt hátra semmi, mindent elintézett. Könnyek szöktek a szemébe. Hirtelen úgy érezte, ki akar futni a világból. El kell mennie, mindegy hová, csak el! El innét!
Cullum magával perlekedett, mialatt Juliához tartott. Most úgy viselkedik, mint egy kutya, amibe belerúgtak, de azért újra visszamegy, hogy aztán újra belerúgjanak. Utálta magát ezért. A nőnek fel kellett volna hívnia, hogy már visszatért Bostonba. Már két napja várt erre a telefonhívásra. Hiszen ő utazott el, neki kellett volna jelentkeznie, hogy újra itthon van. Erre a mulasztására az elsők között fogja felhívni a figyelmét. Aztán majd azt is meg kell beszélniük, hogy mi az, amit nem bír el a kapcsolatuk, és miben kell változtatniuk. Mindent vissza kell állítani az egy hónappal ezelőtti állapotra͙ vagy részéről a továbbiakban tárgytalan az egész. Ahogy a ház elé ért, és látta, hogy Julia autója nem áll ott, úgy elöntötte a méreg, hogy szinte majd felrobbant. Tehetetlen dühénél már csak a nő iránti vágya volt nagyobb. Szerette volna végre látni, beszélni vele, megérinteni. Jellemző, dohogta magában, ahogy a szép kidolgozású ablakon keresztül meglátta a vidáman csillogó karácsonyfát. Még így is képes kínozni, hogy nincs is itt. Ahogy kicsit lehiggadt, a zsebébe nyúlt, és előhúzta az antik arany zsebórát, amelyet Juliától kapott karácsonyra. Hát akkor hogy is van ez? Eléggé ismeri ahhoz, hogy tudja, mit ajándékozzon neki, de azt már nem tudja, mivel okoz neki fájdalmat? Becsukta a szemét, és nekidőlt a háttámlának. Nem tudott nélküle élni. Azt gondolta, hogy mégis tud, hisz napokig igyekezett magát meggyőzni erről. De most, miután itt volt, és a ház, amit együtt építettek fel, kongott az ürességtől, tudta, hogy ez lehetetlen. Nem akart Julia nélkül élni. Mégiscsak egy kivert kutya.
ʹ És milyennek találod? Hát nem gyönyörű? ʹ Julia a rúzsával vesződött, és alig hagyta szóhoz jutni a nagymamáját. ʹ Annyira örülök, hogy te és nagypapa kicsit korábban jöttetek. Már minden készen áll, csak egy kicsit ideges vagyok, akár hiszed, akár nem. Ez az első fogadás ebben a házban. ʹ Julia͙ ʹ És azt akarom, hogy minden tökéletes legyen. Hogy nézek ki? Jó leszek így? Anna nyugodtan végignézte az unokáját. Julia jade zöld, mélyen kivágott, hosszú ujjú, térd fölött érő bársonyruhát viselt. A haját feltűzte, csak néhány tincset hagyott szabadon, amelyek úgy gyűrűztek az arcán, mintha véletlenül szabadultak volna ki. A szeme pedig árulkodóan csillogott. Legalábbis Anna úgy vette észre. ʹ Nagyon csinos vagy, kedvesem. De miért nem ülünk le egy kicsit? ʹ Nem, én most nem ülhetek le. Utána kell néznem, hogy haladnak az étel felterítésével. Nemsokára megérkeznek az első vendégek, és͙ ʹ Julia! ʹ Anna finoman megfogta Julia kezét. ʹ Most azért ülj le, és meséld el, mi bánt!
ʹ Nem tudom. ʹ A mondat könny nélküli pityergéssel végződött, bárhogy tiltakozott is ellene. ʹ Annyira összekavarodott minden körülöttem, hogy már nem látom át a helyzetet. Szeretem Cullum Murdochot, és nem tehetek ellene semmit. ʹ Szegénykém. ʹ Anna a hálószobában álló sarokgarnitúrához vezette Juliát. ʹ És miért akarsz mindenáron tenni valamit ellene? ʹ Mert ő nem szeret. Még csak nem is kedvel. Mindent elrontottam, és még csak azt sem tudom, hogy hol vagy hogyan. Én megpróbáltam͙ én nem mondtam többé ellent neki, akkor sem, ha nem volt igaza, még főztem is neki, és aztán egyszerre minden elromlott, és összevesztünk. Amióta visszajöttem, egyetlenegyszer sem hívott fel. ʹ És te felhívtad őt? ʹ Nem. Én majd akkor hívom őt, ha előbb ő felhív engem. Végül is ő késett, és ő dühöngött. A fenébe is! ʹ Az ujját a szeme alá tartotta. ʹ Már csak az hiányzott, hogy sírjak is. Most még a szemfestésemet is elrontom. ʹ Az még javítható. Szóval, veszekedtél Cullummal, és még nem békültetek ki. ʹ Nem, nem igazán ʹ szipogott Julia. ʹ Tulajdonképpen mindig is vitatkozunk. Mi már csak ilyenek vagyunk, hogy szeretünk vitatkozni. Hirtelen nagyon butának érezte magát, és nagyot sóhajtott. ʹ Aztán rájöttem, hogy beleszerettem͙ hogy szeretem. Nem akartam, hogy így legyen, de megtörtént, és ezért megpróbáltam egy kicsit kevésbé͙ önmagam lenni, azt hiszem. Azt reméltem, ha nem beszélek folyton vissza, és főzök neki, akkor ő is belém szeret, és akkor elmondhatnám, hogy szeretem, miután ő is bevallotta, hogy szeret. Ez olyan ostobán hangzik, szinte el sem hiszem, hogy én mondtam. ʹ Hát ezt én se nagyon. De a szerelem érzése gyakran hátrányosan hat az értelemre. Hiba volt, hogy nem akartál önmagad lenni. ʹ Valószínűleg. De annyira akartam őt; azt akartam, hogy szeressen. Azt gondoltam, hogy a többivel ráérünk majd később foglalkozni. De ő nem szeret. És már én sem akarom, mert kellemetlen, kötekedő és akaratos alak. Anna türelmesen kinyitotta az estélyi táskáját, és előhúzott egy zsebkendőt, hogy felszárítsa Julia könnyeit. ʹ Hát persze, hogy az. Ha más lenne, akkor mindig te kerekednél felül, és végül azért utálnád meg, hogy hagyta magát legyőzni. ʹ Azt gondoltam, hogy még rendbe tudom hozni. De sem a mások, sem a magunk érzéseit nem tudjuk szabályozni. ʹ Most azért mégis megtanultál valamit. Beszélsz ezekről az érzéseidről Cullumnak? ʹ Csak nem hagyom magam kinevetni?! . ʹ Gondolod, hogy ezt tenné? ʹ Talán nem, talán sajnálna. De az még a kinevetésnél is rosszabb lenne. Fejét nógatva felállt. ʹ Köszönöm, már jobban vagyok. Csak egyszerűen túl kell lendülnöm ezen. Nem lett volna szabad ennyit panaszkodnom neked. ʹ Kedvesem, még sosem láttam, hogy te bárkinek is panaszkodtál volna. ʹ Hát akkor most sem fogok. Julia magát összeszedve határozott léptekkel vonult a tükörhöz, hogy rendbe hozza, a sminkjét.
ʹ Azt szeretném, ha ez az este különleges lenne. Szeretném megünnepelni az új otthonomat, az újévet, és az új életemet. ʹ Hol vannak hát a hölgyek? ʹ kérdezte Daniel mennydörgő hangon, ahogy tálcával a kezében, három, csurig töltött pezsgőspohárral belépett a szobába. ʹ Á, itt bujkálnak. Hölgyeim, önök ma este közveszélyesen szépek. Erre inni kell. Letette a tálcát, de ahogy felnézett, elkomorodott. ʹ Mi történt, kislányom? ʹ kérdezte Julia könnyáztatta arcát látván. ʹ Semmi. Csak az előbb egy kissé elvékonyodtam. Julia alaposan letörölgette a könnyeit. ʹ Férfiak͙ Miért nem mind olyanok, mint amilyen te vagy, nagypapa? ʹ Mit tett veled az a gazember? ʹ tudakolta az öreg. ʹ Ha megríkat téged, akkor velem gyűlik meg a baja! Julia elnevette magát, de hirtelen gyanakodni kezdett. ʹ Kiről beszélsz? ʹ Hát arról a Murdoch fiúról, természetesen. ʹ A nők könnye mindig szörnyen megijesztette. Daniel karját lóbálva járkált föl s alá a szobában. ʹ Jó fiú, azt tudnod kell, de nem engedem, hogy akár csak egy percig is szomorúságot okozzon neked. Mondd meg, mit tett, és én majd kezembe veszem a dolgot! Julia lassan elfordult a tükörtől. ʹ És mi mindent vettél már eddig is a kezedbe?! ʹ Így megríkatni az én kis madaramat, amikor pedig ugrálnia kellene boldogságtól! Csak kerüljön a szemem elé ez a Cullum Murdoch! Aztán, ha végeztem͙ ʹ Danielbe belészorult a mondandója, mert végre észrevette Julia szemében a gyanakvást. ʹ Hogy mit kérdeztél? ʹ Honnan tudod, hogy Cullum miatt sírtam? ʹ Te magad mondtad͙ ʹ Vagy mégsem, tette hozzá magában a kétségbeesett Daniel, és a feleségéhez fordult támogatásért, de ehelyett csak a jéghideg tekintetével találkozott. ʹ Felejtsük el az egészet! ʹ vágta rá gyorsan. ʹ Koccintsunk! ʹ Hogy lehet az, hogy te ilyen jól értesült vagy? ʹ csodálkozott Julia. ʹ Hisz itt sem voltál͙ nem is te intézted a házvásárlást, és a legkevésbé sem vettél részt a felújításában͙ ʹ Valóban. Daniel már nem tudott mibe kapaszkodni. Megfogott egy poharat, és Juliának nyújtotta. Világoskék, ártatlan szemével felnézett rá. ʹ Akkor most igyunk az új házadra! Tényleg figyelemre méltó, amit ez a fiú véghezvitt itt. ʹ Eredetileg Mr. Murdochot bíztam meg az építkezéssel ʹ jegyezte meg halkan Julia. ʹ Te ugye jó barátságban vagy Mr. Murdochkal, nagypapa? ʹ Évek óta ismerem. Jó család, nagyszerű emberek. Julia mély levegőt vett, és úgy döntött, hogy elmúlt a rossz kedve. Daniel, több mint kilencven éve ellenére még fürge volt, mint a menyét, és gyorsan visszavonulót fújt, ahogy a bejárati ajtót megkopogtatták az elsőként érkező vendégek. ʹ Itt vannak az első vendégek. Ne aggódj, majd én foglalkozom velük! Anna, te figyelj erre a lányra, amíg egy kicsit összeszedi magát!
Daniel elhagyta a terepet, amíg még ép bőrrel tehette. Örült, hogy eddig még nem nyúzták meg. ʹ Fogalmam sincs, hogy mit művelt ʹ mondta Julia ʹ, de hogy valamit csinált, az biztos. ʹ Egyetértek. ʹ Anna szája sarkában mosoly bujkált. ʹ De tudod, nem lehet leállítani, ha egyszer valamit a fejébe vesz.
Ennek az égvilágon semmi jelentősége nincs, próbálta bebeszélni magának Julia. Bármiben is mesterkedett a nagyapja, nem sikerült neki. Ő és Cullum gondoskodtak erről. A ház elkészült, ők pedig szépen kikészítették egymást. Zene, nevetés és hangzavar kezdte betölteni a helyiségeket. A ház gyorsan megtelt barátokkal és családtagokkal. Minden az elképzelése szerint zajlott. A kandallókban pattogott a tűz, a lámpák fénye jókedvűen szikrázott. ʹ Hát te aztán tényleg csodálatos otthont teremtettél. ʹ Shelby rátette a karját a lánya vállára. ʹ Minden szempontból tökéletes. ʹ Igen, az. A jövő héten meg is hirdetem͙ ʹ Hogyhogy? ʹ Úgy, hogy ez nem az a hely, ahol egyedül szeretnék élni. ʹ Tekintetét körbejáratta a tágas nappalin, a szeretettel összeállított részleteken, a szépen felcsiszolt parkettán. ʹ Itt túl sok minden emlékeztetne Cullumra. ʹ Kedvesem, vigyázz, nehogy elhamarkodottan dönts! ʹ Semmit sem sietek el. Ennek most már így kell lennie. Aztán majdcsak újra jobban leszek. ʹ A fejét az anyja vállára hajtotta. ʹ Tulajdonképpen már jobban is vagyok. Azt hiszem, egy időre átmegyek Washingtonba. Jót tenne egy kis környezetváltozás. ʹ Tudod, mennyire örülünk, ha kicsit közelebb vagy hozzánk, de͙ ʹ Ne aggódj miattam! Bármit is teszek, alaposan átgondolom előtte. Na, és ki az a nő, aki annyira rátapadt D.C.-re? ʹ A bátyád még Mainben ismerkedett meg vele. Verseket ír. És folyamatosan Elizabeth Barrett Browning költeményeiből idéz. Pedig addig még kifejezetten szerettem Browningot͙ Julia ivott egy korty pezsgőt, majd cinkosan az anyjára nézett. ʹ Annyira borzasztó? ʹ Még annál is borzasztóbb! ʹ bólogatott Shelby buzgón. ʹ Hidd el, ha egy pillanatig is azt gondoltam volna, hogy ez komoly D.C. és e között a nő között, akkor͙ ʹ Shelby félbehagyta a mondatot, és nagyon megkönnyebbült. ʹ Új vendéged érkezett, Julia. ʹ Igen? Kicsoda? ʹ fordult meg kíváncsian. Cullumot látta közeledni. Öltönyt viselt, hozzá nyakkendőt, ami szinte megfojtotta. De hát úgy gondolta, ide most illik rendesen felöltöznie. Végül is egy előkelő szilveszteri fogadáson nem lehet csak úgy flanelingben és farmernadrágban megjelenni. Ez az este pedig nagyon is előkelő volt. Csupa selyem, csupa bársony, mindenfelé csillogó ékszerek, válogatott falatok és a nehéz kristálypoharakban a legkitűnőbb borok. Ez mind Julia ízlését dicsérte. Minden olyan volt, amilyennek lennie kellett. Aztán megpillantotta Juliát. A szíve összeszorult.
Julia kimért, udvarias mosollyal fogadta. Megadta neki a minden vendégnek kijáró tiszteletet. ʹ Nagyon örülök, hogy sikerült eljönnöd. Innál valamit? ʹ Persze. Julia intett a pincérnek. ʹ Mr. Murdoch szeretne egy sört. Valószínűleg mindenkit ismersz, de ha akarod, körbevezetlek, és ha nem ismersz valakit, szívesen bemutatlak. ʹ Tudok magamról gondoskodni. ʹ Nem kétlem. Hogy telt a karácsony? ʹ Szépen. És a tiéd? ʹ Csodálatosan. Karácsony este még havazott is egy kicsit. ʹ Itt havas eső volt. ʹ Igen? A férfi elvette a sörét, megköszönte a pincérnek, és ivott egy kortyot. Meglátta, hogy Julia azt a láncot hordja, amit ő ajándékozott neki. ʹ Jól áll neked. ʹ Mi? Á, igen. ʹ Dühös volt magára, hogy érzelgős hangulatának engedve képes volt felvenni ezt a nyakéket. ʹ Nagyon szép, Cullum. Kedves tőled, hogy emlékeztél rá. Remélem, neked is tetszik a tőlem kapott zsebóra. Az óra ott lapult Cullum zsebében. ʹ Nagyon pontos. Köszönöm. ʹ Szívesen. A helyedben igyekeznék a büféasztalhoz, mert a legjobb falatokat hamar elkapkodják. És most, ha megbocsátasz͙ A férfi megragadta Julia csuklóját. ʹ Hogy gondolod, hogy így beszélsz velem? ʹ Nem tudom, mi a bajod. ʹ Ne beszélj velem ezen a fennhéjázó hangon, MacGregor, mert nem áll jól neked! ʹ Azt ajánlom, engedj el, Murdoch! ʹ Egy fenét! Tartozol néhány válasszal. Amióta visszajöttél, várok rád, de te még csak annyi fáradságot sem vettél, hogy jelentkezz. Most azért jöttem, hogy meghallgassalak. ʹ Te akarsz válaszokat? ʹ Forrongó mérge elhomályosította a tekintetét. ʹ Te vársz válaszokat? Rendben, mit szólnál, mondjuk ehhez? ʹ A kezével meglegyintette a férfi sörös poharát, mire a folyadék a vendég öltönyére ömlött. Azonnal meg is bánta a tettét. Gyerekes és ostoba volt. Ráadásul ennyi ember előtt. Észrevette, hogy néhányan rájuk bámulnak, és abbahagyták a beszélgetést. De Cullum dühtől forró tekintetét látva tudta, hogy most nem szabad engednie. ʹ Megkaptad a válaszodat, mehetsz. Arra gondolt, gyorsan hátat fordít neki, és méltósággal távozik a színről, mielőtt mindenki rajta nevetne. Aztán később majd meghúzódik egy sarokban, de pillanatnyilag meg kell őriznie a tartását. Hangos sikítását valószínűleg az összes vendég hallotta, amikor Cullum egyszerűen megragadta, és a vállára dobta. Nem válogatta meg a szitokszavakat, amikor a férfi megindult vele felfelé a lépcsőn.
Daniel elérzékenyülve tette Michael Murdoch vállára a kezét. Felsóhajtott, és kitörölt egy könnycseppet a szeme sarkából. ʹ Hát nem szép? Aranyos kis lurkókkal fognak megajándékozni minket, Michael. ʹ Erre igyunk! Daniel öblös nevetéssel kísérve figyelte, ahogy az unokája eltűnik a lépcső tetején.
Cullum egyenesen Julia hálószobájába tartott, nem törődve a hátát érő folyamatos ütlegeléssel, az átázott zakójával, és a belőle áradó sörszaggal. A lábával berúgta az ajtót. A szobába érve elfordította a kulcsot, és minden gyengédséget mellőzve, Juliát az ágyra dobta. A lány közben addig is kígyót-békát kiabált, amíg a férfi meg nem szabadult átnedvesedett zakójától. Ugyan jó pár éve ismerte már a nőt, de azt nem tudta róla, hogy ilyen tekintetben is gazdag a szókincse. Ahányszor megpróbált feltápászkodni az ágyról, a férfi annyiszor lökte vissza. ʹ Most ott maradsz és hallgatsz! ʹ Csak nem gondolod, hogy azok után, amit műveltél, még parancsolgathatsz is nekem? ʹ Te kezdted. ʹ Most végre legalább nyugodtan levehette azt az utálatos nyakkendőt. ʹ Nem tudom, mi ütött beléd. Egyik nap ilyen vagy, a másik nap meg másmilyen. Az egyik percben azt sem tudod, hogy járj a kedvemben, a másikban meg sem ismersz. Egy teljes hétig még csak arra sem vetted a fáradságot, hogy felhívj. ʹ Még hogy én nem vettem a fáradságot? Én? Neked talán eltört az ujjad, hogy nem tudtál telefonálni? ʹ Majd mindkettejük megdöbbenésére, az arcát a kezébe temette, és keserves zokogásba kezdett. ʹ Ezt ne csináld! Komolyan mondom, Julia, ezt azonnal hagyd abba. ʹ A férfi tehetetlenségében a haját borzolta. ʹ Jó, rendben. Sajnálom. Tényleg nagyon sajnálom. ʹ Mit? ʹ kérdezte még mindig sírva. ʹ Mindent, amit csak akarsz, csak ne sírj! ʹ Szóval, még csak nem is tudod͙ ʹ Julia törölgette a könnyeit, de újabb és újabb könnycseppek gurultak le az arcán. ʹ Nem tudod. Menj el! Nem akarom, hogy lásd, hogyan csinálok hülyét magamból. ʹ Már korábban is láttam, hogyan csinálsz hülyét magadból. Ez eddig különösebben nem zavart. Na, gyere ide! A férfi előrehajolt, hogy megsimogassa a nő fejét, vagy vigasztalón megütögesse a hátát. Ehelyett szájon csókolta, és mielőtt felfoghatta volna, hogy mit csinál, az ágy szélére ült, az ölébe vette őt, és szorosan átölelte. ʹ Istenem, annyira hiányoztál! Annyira borzasztóan hiányoztál. Julia a férfi hajába túrt. ʹ Tényleg? ʹ Igen. ʹ A férfi a homlokát a nőére szorította. ʹ Befejezted? ʹ Mondjuk. Szóval, tegyük fel, hogy sajnálom, hogy rád borítottam a sört. A férfi azt kérdezte magától, hogy lehet, hogy egy ilyen pillanatban is mosolyt tud csalni az arcára. ʹ Tegyük fel?
ʹ Hát igen. Tulajdonképpen te hoztál ki a sodromból. Ezért ez inkább a te hibád, mint az enyém. ʹ Könnyes szemmel mosolygott a férfira. ʹ De nekem kell kitisztíttatnom az öltönyödet. ʹ Szóval, vegyem le rögtön a nadrágomat is? ʹ A férfi látta, hogy a nő szája ismét lebiggyed, és a szeme megtelik könnyel. ʹ Csak vicceltem. ʹ Tudom. Semmi baj. Nem tudom, mi van velem. ʹ Julia megpróbálta a könnyeit az ujjával felfogni, és felállt, hogy megnézze magát a tükörben. ʹ Nyilvánosan jelenetet rendezni! Meg sírni. Ez nem volt benne a megállapodásban ʹ mondta megjátszott magabiztossággal, és elkezdte helyrehozni a sminkjét. ʹ Arról volt szó, hogy a kapcsolatunk csak a testi vonzalomra, és természetesen valamiféle barátságra korlátozódik. Nem szabad ezzel a buta érzelgősséggel elrontani az egészet. A férfi zsebre tett kézzel figyelte, ahogy a nő egy csipet pirosítót dörzsöl szét az arcán. ʹ Mit értesz pontosan érzelgősség alatt? ʹ Az utóbbi időben egy kicsit változékony a hangulatom. Gondolom, az ünnepek miatt lehet. ʹ Erről még mesélhetnél. ʹ Mit akarsz ezzel? ʹ kérdezte a nő gyanakvó tekintettel. ʹ Nézd, Julia, ma szilveszter van. Nem akarom, hogy az óév utolsó napján is közelharcot vívjunk. ʹ Miért? Hiszen folyton csak csatározunk. ʹ Hát akkor meg miért hagytad abba? Az utóbbi pár hétben ʹ leszámítva azt a napot, amikor elutaztál ʹ egyszerűen nem tudtalak semmivel sem kihozni a sodrodból. Szelíd voltál, mint egy kezes bárány, bármit mondtam, beleegyeztél, még főztél is nekem͙ már csak az hiányzott, hogy utánam hozd a pipát és a papucsot. ʹ És te? Mintha olyan hevesen ellenkeztél volna! ʹ fortyant fel sértődötten Julia, és elkezdett járkálni a szobában. ʹ Annyira igyekeztem kedves lenni hozzád! Neked meg nincs jobb dolgod, mint hogy a szememre vesd? De ne aggódj, a jövőben eszembe sem jut, hogy a kedvedben járjak! ʹ Hála a jó égnek! ʹ Már csak azért sem, mert úgysem leszek itt, mert eladom a házat, és D.C.-be költözöm ʹ mondta el egy levegővel a nő. ʹ Egy fenét fogsz elköltözni! ʹ Nem tudsz megakadályozni. Már nem akarok itt élni. Nem is tudom, hogy miért hagytam magam rábeszélni ennyi átalakításra. És miért egyeztem bele, hogy minden úgy legyen, ahogy te akartad! ʹ Mert így volt a legjobb, és mert te is így akartad. És átkozott legyek, ha eladod ezt a házat! ʹ Akkor vedd meg te, ha olyan sokat jelent neked! ʹ Rendben, mondj egy árat. De ha egy pillanatig is azt hiszed, hogy hagyom, hogy kiköltözz͙ ʹ Nem maradok. Nem lehet. ʹ Itt maradsz! Az arcuk szinte összeért; félelemmel és dühtől eltelve feszültek egymással szembe. Egymást túlharsogva kiabáltak, és eltartott még néhány percig, amíg meghallották azt az egy szót, amit egyszerre mondtak ki. ʹ Szeretlek, és nem maradhatok, mert boldogtalan lennék itt nélküled. ʹ Szeretlek, és nélkülem nem mégy sehová!
Döbbenten néztek egymásra. ʹ Mit mondtál? ʹ kérdezte a férfi. ʹ Én semmit. Miért, te mit mondtál? ʹ Te azt mondtad, hogy szeretsz. Julia nyelni sem tudott, mert a torkában dobogott a szíve. ʹ De hát azt te mondtad! Komolyan gondolod? ʹ Hogy mit mondtam én?! ʹ kérdezte magából kikelve a férfi, és cikázni kezdett a szobában. ʹ Ez az ördögi nőszemély annyit locsog, hogy azt sem tudja, mi az, amit ő mondott, ha egyáltalán mond neki valamit az ember. És akkor mi lenne, ha tényleg szeretnélek? ʹ kiabálta kétségbeesetten. ʹ Na, tessék, akkor mit csinálnál? Hát, ez igazán nagyszerű, gondolta Julia. Ők aztán tökéletesen illenek egymáshoz. ʹ Megkérdezném, hogy feleségül veszel-e. A férfi megállt, és megütközve bámult a nőre. Elsőre kifejezetten hűvösnek és higgadtnak tűnt. De a könnyes tekintete elárulta. ʹ Mit? ʹ Hallottad, Murdoch. Most akarod vagy sem? Odalépett a nőhöz, majd egy percnyi feszült csend után, mindketten zavartan nevetni kezdtek. ʹ A zsebemben van egy gyűrű. ʹ Nem hiszem. ʹ Fogadunk? Julia hitetlenkedve félrehajtotta a fejét. ʹ Mutasd! ʹ Az édesanyámé volt. ʹ Elővette a dobozkát, és felnyitotta a tetejét. ʹ Nem briliáns, de te úgyis jobban szereted a színes köveket. ʹ Ó, Cullum! Te tényleg szeretsz. ʹ Ha mondom. Persze, ha te mondtad volna először, már hetekkel ezelőtt, ahogy szerettem volna, akkor egy csomó időt megtakaríthattunk volna. ʹ De hiszen neked kellett előbb mondanod! Mégis, mit hittél, miért főztem olyan gyakran? ʹ Julia, hidd el, senki sem lett volna képes akár egyet is legyűrni a te konyhaművészeti remekeid közül, aki nem esett teljesen beléd. A lány szeretett volna kicsit sértődött arcot vágni, de elnevette magát. ʹ Ha megkéred a kezemet, megígérem, hogy többé nem veszek a kezembe fakanalat. ʹ Ebben az esetben igent mondok. Mármint megkérem a kezedet. ʹ Ahogy a férfi a zsebébe nyúlt, és előhúzta az óráját, a nő türelmetlenül kezdett toporogni. ʹ Ez neked lánykérés? Hát nem tudod, hogyan kell ezt rendesen csinálni? ʹ Pontosan úgy csinálom, ahogy kell. Tizenegy óra negyvenöt perc. Még tizenöt percünk van éjfélig. Beállítom az órát. ʹ A férfi pontosan tizenkettőre állította az órát, és megfogta a nő kezét. ʹ Ez nem ér. Te át akartál verni ʹ mondta sugárzó mosollyal Julia. ʹ De azért szeretlek.
ʹ Egész idő alatt csak rád vágytam, de fogalmam sem volt róla. ʹ Megérintette a nő arcába lógó rakoncátlan hajtincset. ʹ Ezt a házat együtt építettük. ʹ Nem. ʹ Julia rátette a kezét a férfi kezére. ʹ Az otthonunkat építettük. Nem tudnék itt nélküled élni. ʹ Itt, ebben a házban, veled fejezem be ezt az évet, és az újat is itt kezdjük el. ʹ A szájához emelte a nő kezét. ʹ Nagyszerű csapat leszünk. ʹ Szerintem is. ʹ Akkor hát hozzám jössz feleségül, Julia? ʹ Már azt hittem, sosem kérdezed meg ʹ mondta, és megcsókolta a férfit. Részlet Daniel Duncan MacGregor naplójából Jó érzékem van az üzlethez és mesterien kereskedek. Gazdag életem volt. Keményen dolgoztam, és szívesen játszottam. Nyertem és veszítettem is. Az üzletkötés és a pénzkereset számomra szórakozás. A család viszont az Isten ajándéka. Ha minden filléremet elveszíteném, de a családom megmaradna, akkor is gazdag emberként halnék meg. Nagy tervekkel és reményekkel telve kezdtem ennek a naplónak a megírásához. Előfordult, hogy segítenem kellett a családomnak, hogy dédelgetett vágyaim beteljesüljenek. Cselszövés, ármánykodás ʹ mondanák a kívülállók. De mit érdekel engem, hogy mit beszélnek az emberek? Szóval, megtettem, amit elterveztem. Laura boldog feleség, és csodálatos anya. Ő és Royce nagyon szeretik egymást, és az én aranyos kis névrokonomat, Daniel MacGregor-Cameront. Milyen nagyszerű fiú! Eszes és erős. Jó vér. Nagy boldogság látnom, hogy Royce mennyire imádja a fiút͙ vagy Caine mennyire élvezi, hogy nagypapa lett. Ő és Royce a legjobb cimborák. Értékes barátság, amelynek a Laura iránti szeretetük az alapja. Gwen és az ő Bransonja mindennap várják a kicsi érkezését. Tudom, hogy Gwen kissé aggódik amiatt, hogy kiesik a kórházi munkából. De Anna lesz az első, aki megnyugtatja, hogy igenis lehet egyszerre hivatása és családja, és hogy mindkét szerepben kitűnően fog teljesíteni. Branson hatalmas felhajtással készül a szülésre, közben nagyon izgul Gwenért. Lemondott egy könyvbemutató körutazást, mert úgy döntött, nem mozdul Gwen mellől. Ha másképp dönt, úgy kénytelen lettem volna elpáholni. Ahogy kikerült a könyve a nyomdából, egyből elkapkodták. Műve máris a sikerkönyvek listájára került. Nagyon jó történeteket ír az a fiú. Fél éjszaka ébren voltam, mert nem tudtam letenni a könyvét, a gyilkos doktornőről és a ravasz nyomozóról, akivel a nő addig játszik, mint macska az egérrel, amíg a férfi bele nem szeret. De ki gondolta volna, hogy végül inkább öngyilkosságot követ el a nő, mintsem hogy elvegye annak az egyetlen férfinak az életét, aki jótékonyan megérintette az ő gonosz, összezavarodott szívét. Hát igen, a szerelem mindenekfelett! Julia és Cullum most rendezkednek be a Beacon Hill-i házban, amelyet együtt építettek át. Még most is ugyanúgy civakodnak, mint a verekedő kutyák, de csak akkor aggódnék igazán, ha nem így
viselkednének. Hiszen olyan szenvedély van kettejük között. Tökéletes pár, és ezt nem mondanám, ha nem így lenne. Remélem, hamarosan közlik, hogy már útban a baba. Ha nem így lesz, hát kérdőre vonom őket. Julia gyönyörű menyasszony volt: magas, méltóságteljes, előkelő. Ahogy Cullum mellé lépett, megfogta a kezét, és találkozott a tekintetük͙ megható pillanat volt. Egymásra mosolyogtak, olyan szélesen és boldogan, hogy látszott, alig fér beléjük annyi boldogság. A szívem megtelt örömmel és büszkeséggel, hiszen én voltam, aki mindezt összehozta. Most újra elcsomagolhattuk a MacGregor-fátylat. De azért nem fog örökké abban a dobozban porosodni. Eljön az idő, amikor a fiúunokáimat emlékeztetni fogom a kötelességükre. Elég időt adtam nekik, hogy érjenek még egy kicsit. Egy férfinak pár évvel több kell, és nem árt, ha van egy kis övön aluli tapasztalata is, mielőtt megházasodik, és családot alapít. De hát véges az élet és én sem fogok örökké élni. Ezért Macnek, a legidősebb fiamnak félreérthetetlen célzást tettem arra, hogy neki kell átvennie tőlem a stafétabotot. Hogy tudomásul vette-e? Hát͙ Ha nem, akkor kénytelen leszek egy erőteljes hátbavágással jobb belátásra bírni. Jó munkát végeztem a három lánynál, de nem vagyok az a fajta, aki sokáig tétlenül ülne a babérjain. Még szeretném látni, hogy a többi unokám is megházasodik, és azzal bezárul a kör, mielőtt bevégezném földi pályafutásomat. Ezt én, Daniel MacGregor megígérem.