Interneten: http://www.nyugatijelen.com
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk!
XIX. évfolyam, 4698. szám 12 oldal Csütörtök 2007. május 17. Megjelenik Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében 70 Ft; 0,50 Havi 1200 Ft; 8,00 + postaköltség
Polgári napilap
70 bani Elõfizetõknek csak
36 bani
n Merre, erdélyi magyar népmûvészet? n Rekordhõmérséklet Déván
2. oldal 4. oldal
n A diákok elverték a polgármestert és a tanácsosokat
8. oldal
Tájvédelmi központ a Csálai erdõben
Arad Tegnap avatták fel a Csálai erdõben az Arad Megyei Erdészeti Igazgatóság által A Maros-ártér fejlesztése és védelme nevû, határon átnyúló PHARE-projekt keretében felépített központot. A modern berendezésû, kellemes látványt nyújtó épület beleolvad a Csálai erdõbe. Az 1300 négyzetméteres ún. Csála Látogatási Központ és felszerelése 2,6 millió euróba került, ebbõl a erdészeti igazgatóság csupán 600 ezer eurót állt. Folytatása a 3. oldalon
KILIN SÁNDOR
H
Érvek
uszonegy érv olvasható az RMDSZ honlapján Traian Bãsescu tisztségébõl felfüggesztett államfõ leváltása mellett, a magyarság igen szavazatának megnyeréséért. Íme, dióhéjban a lényegesebbek közülük: Bár egyezséget kötött az RMDSZ-szel a kisebbségi törvénytervezet elfogadására, szavát máig nem tartotta be. Szeparatizmusként beszélt a területi autonómiáról, továbbra sem egyezik bele abba, hogy a kisebbségek döntsenek az õket érintõ kérdésekrõl. Ki a magyarokkal a parlamentbõl! Ezzel akar bevonulni a történelembe. Szélsõségeseket fogadott be a Demokrata Pártba, a Bãsescuéhoz hasonlóan Emil Boc kampánya is nacionalista jellegû volt. Folytatása a 3. oldalon
SÓLYA R. EMÍLIA Az impozáns épület labor, szálloda, tanintézet is
Tiltakoztak a taxisok
Gyászmenet Déván
(Fizetett választási hirdetés)
(Fizetett választási hirdetés)
Hunyad Zajos és szokatlan temetési menet vonult végig tegnap Déva központján. A gyászkoszorús autók kizárólag taxik voltak, gazdáik saját jólétüket temették. Tiltakozásukon több mint száz brancsbeli vett részt. A menet végigvonult a város fõútján, majd a prefektúra elõtti téren parkolt. A taxisok küldöttségét Dézsi Attila alprefektus fogadta, és értékelve a meg-
mozdulás civilizáltságát , a közigazgatási minisztériumhoz továbbította a tiltakozók három pontba foglalt kérését. Elõre bejelentett felvonulásunk tiltakozás a mindenféle szakmai vélemény mellõzésével megalkotott 97/2007-es törvény ellen, amely a teljes taxizási rendszert az önkormányzatok alárendeltségébe helyezi. Ez, bár kívülrõl másképp látszik, tulajdonképpen
monopolhelyzet kialakítását fogja eredményezni mondta Valentin Toader, a dévai taxis szövetség elnöke. Déván jelenleg 300 taxisengedély van érvényben, 200 cégautók, 100 pedig egyéni taxisok számára. Ez utóbbiak körében még nagyobb a pánikhangulat, hiszen az új törvény értelmében hamarosan kiszorulnak a pályáról. Folytatása a 12. oldalon
2
Csütörtök, 2007. május 17.
Napzárta Regionális kórházak A tegnapi kormányülésen elfogadott ütemterv szerint év végén elkezdõdik nyolc regionális kórház építése, a jövõ év tavaszán pedig a sürgõsségi kórházak rehabilitálása. A kormány tervbe vette 8 regionális kórház, 20 megyei egészségügyi központ felépítését, illetve 15 sürgõsségi kórház rehabilitálását. A tervek szerint Iaºi-ban, Craiován, Temesváron, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Bukarestben építenek regionális kórházat. A fõvárosban két kórház fog épülni. Megyei egészségügyi központok Gyulafehérváron, Aradon, Nagyváradon, Besztercén, Piteºti-en, Bákóban, Brassóban, Brãilán, Resicabányán, Cãlãraºi-ban, Galacon, Giurgiuban, Déván, Turnu-Severinben, Piatra Neamþon, Slatinán, Ploieºtien, Suceaván és Nagyszebenben épülnek.
100 euró tanároknak Több mint 233 000 tanár kap 100 eurónak megfelelõ összeget könyvek és didaktikai számítógépes programok vásárlására augusztus végéig közölték tegnap minisztériumi források. A szükséges pénzalapokat a tanfelügyelõségek biztosítják az Oktatási Minisztérium költségvetésébõl. A támogatást évente egyszer juttatják a tanároknak kérés alapján. Minden iskolának összegeznie kell az oktatói által írt kérvényeket, melyeket november elsejéig kell benyújtani. A 2007-es évre június 30-ig lehet benyújtani a kéréseket.
Támogatás iskoláknak 46,2 millió új lejes támogatásban részesít a kormány 137 magyar és vegyes tannyelvû iskolát. A támogatást a kabinet szokásos szerdai ülésén hagyta jóvá. Az összeg iskolák tatarozására, új szakiskolák létrehozására fordítható. Az RMDSZ tisztségviselõinek lobbizása nyomán ez év folyamán immár második alkalommal utal ki a kormánytámogatást magyar, illetve vegyes tannyelvû iskolák részére.
Közélet
Merre, erdélyi magyar népmûvészet?
Fehér Milyen irányba halad az erdélyi magyar népmûvészet? fogalmazódott meg újra a kérdés az Erdélyi Magyar Népmûvészeti Szövetség (EMNSZ) csíkszeredai konferenciáján. A megbeszélésen azok az erdélyi népmûvészek, elméleti szakemberek tanácskoztak, akik tudatában vannak, ha nincs erdélyi magyar népmûvészet, az annyi, mintha saját fizikai létünket kérdõjeleznénk meg. Képviseltette magát Csík, Székelyudvarhely és környéke, Háromszék, Maros és Beszterce megye, Szék, Torockó. Szükség van a jó szóra, és hinnünk kell, hogy tenni lehet a népmûvészetért, tárgyi anyanyelvünkért fogalmazott Szatmári Ferenc, az EMNSZ elnöke. A résztvevõknek Farkas Irén néprajzos szakértõ bemutatta az Erdélyi Csíki-Székely Múzeum csodálatos gyûjteményét, ami örök forrás, lángra gyújtja az alkotó ember képzeletét és lámpása lehet a sötétben, ha reátör az elbizonytalanodás
A résztvevõk a Csíki Múzeum udvarán ördöge. A múzeum külön termében megtekinthetõk azok a munkák is, amelyeket mai népmûvészek hoztak létre. Ez biztatás, ha van jelen, akkor van jövõ is. Döbbenet lett úrrá a termen, amikor dr. Papp Kincses Emese, a Sapientia Tudományegyetem oktatója kijelentette: A népmûvészet halott. Értéktelen limlomok lepik el a világot. Rikító színû kerti törpék vigyorognak ránk a kirakatokból. Ez a
giccs legalacsonyabb foka. Nem lenne szabad beengedni a tájidegen kacatokat a népmûvészet világába. Továbbá elhangzott, hogy létre kellene hozni a népmûvészeti munkákat minõsítõ egyesületeket. Hon- és népismereti lap kellene. A fiatalokat megszólítani, nevelni kell. Évek óta nem jelent meg könyv magyar nyelven a giccs veszélyeirõl. A konferencia végsõ szellemi mondanivalóját a Szatmári
Mondjon le a 322! Emil Boc, a Demokrata Párt elnöke felkérte a Traian Bãsescu felfüggesztése mellett szavazó 322 honatyát, nyújtsák be becsületbeli lemondásukat, ha a referendum eredménye nem nekik fog kedvezni. Tegnapi sajtótájékoztatóján Boc kijelentette: a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, az RMDSZ, a Nagy-Románia Párt és a Konzervatív Párt szörnyszövetség napjai meg vannak számlálva.
Szerkeszti K ILIN SÁNDOR
Ferenc által felolvasott Andrásfalvy Bertalan-levél fogalmazta meg. Mert a szép, a szép alkotása, a mûvészet a kapcsolatépítõ, a közösség létrehozója. A szép a szeretetünk, az összetartozásunk jele. Szépet teremteni, alkotni az annyi, mint közösséget, nemzetet építeni és békét szerezni. Isten áldja meg a szépet alkotókat, a közösség- és a nemzetalkotókat, a békeszeretõket.
BALOGH SZABOLCS
Paráci szemétlerakó
Veszélyben az ivóvízréteg
Temesvár Se vége, se hossza a paráci szemétlerakó körüli bonyodalmaknak. A természetvédõk szerint már rég megtelt, és be kellett volna fedni, de más megoldás híján még mindig odahordják a Bega-parti város szemetét. Lassacskán hegyet építenek a hatvanhektáros telken, és a használati díj mellé a sági önkormányzat a tulajdonos egy turistavonzó látványosságot is kap. Egyelõre azonban mindenkit taszít a jelenléte, akit mostoha sorsa a paráci elágazás igénybevételére ítél. A dróthálóval tessék-lássék körülkerített szeméthalomról a szél felkapja a könnyû hulladékot, és több kilométeres körzetet beterít vele. Ezért aztán úgy tûnik, mintha a lerakó legalább kétszer akkora területet foglalna el, mint va-
lóságosan. A Temes folyó kedvenc szakaszát csak azért nem éri el, mert Ság község kerítései útját állják a nyomulásának a felszínen. Sajnos, a talajba beszivárgott szennyezõ anyagnak mely sokkal veszélyesebb a szétszórt könnyû hulladéknál semmi sem állja (állhatja) útját. A szakemberek véleménye szerint a sok éve tartó beszivárgás elérte a mélyebben száz méterrel a felszín alatt lévõ ivóvízréteget, és ezzel jóvátehetetlen kárt okozott. Eddig ugyanis arra biztatták a környék fõleg Ság és Parác lakosait, hogy temessék be az ásott kutakat, és fúrassanak szivattyúsat helyettük, legalább ötven méteres mélységig. Akik hallgattak az okos szóra, most ismét ott tartanak,
hogy legfeljebb a kert öntözésére használhatják a kútjuk vizét. De még ennél is kétségbeejtõbb, hogy hiába hatolnának mélyebbre, mert mint fennebb említettük, a száz méterre lévõ réteget is elérte a szennyezés. Most derül ki, mekkora hiba volt a megyei tanács részérõl az új lerakóra jóváhagyott EU-s támogatás elpackázása. Állítólag a környezetvédelmi hatóság legfeljebb év végéig engedélyezte a paráci szeméttelep használatát. Utána be kell zárni, akár megnyitják az újat, akár nem. Márpedig több mint bizonyos, hogy a Gizellafalvára tervezett és az ottani önkormányzat által is elfogadott környezetbarát lerakónak még az alapkövét sem helyezik el õszig, nemhogy
Új RMDSZ-es államtitkár Kormányszinten eldõlt: az RMDSZ-nek lesz egy államtitkári tisztsége a Mûvelõdésügyi- és Kultuszminisztériumban is nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Adrian Iorgulescu tárcavezetõ. A javaslatot az RMDSZ-tõl várják.
Felelõsségtudat
NEM FOGLALT ÁLLÁST az Európai Néppárt május 14-én és 15-én, Brüsszelben ülésezõ Politikai Bürója a romániai referendum kapcsán jelentette be Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter, aki az RMDSZ-t képviselte az ülésen. Mint mondta, a Büró tagjai meghallgatták az RMDSZ és a Kereszténydemokrata Néppárt képviselõinek beszámolóját a romániai belpolitikai helyzetrõl. Nagy Zsolt szerint egyébként mindkét szervezet Traian Bãsescu államfõ leváltásával ért egyet. * EGYARÁNT ELÍTÉLTE Markó Béla Traian Bãsescu népszavazási kampányban használt egyre inkább erõsödõ magyarellenes retorikáját, valamint az RMDSZ tisztségviselõinek igazságszolgáltatáson keresztül történõ zsarolását tegnapi bukaresti sajtóértekezletén. Markó aggasztónak nevezte, hogy a magyarellenes nyilatkozatok mindig elõkerülnek, amint egy feszültebb politikai helyzet áll elõ.
Traian Bãsescunak inkább az ország jövõjét érintõ kérdésekkel kellene foglalkoznia hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. A miniszterelnökhelyettes leszögezte: senkinek sincs joga veszélyeztetni a románmagyar együttélés terén elért eredményeket, a nemzetiségek közötti párbeszédet. A JELENLEGI FÉLELNÖKI berendezkedés helyett ismét a parlamentáris köztársaság mellett érvelt Tãriceanu miniszterelnök a Szabad Európa rádió román nyelvû adásának nyilatkozva. Bãsescu élvezte a kommunista diktatúra elõnyeit, majd 1990 után az Iliescu-féle Nemzeti Megmentési Front (FSN) tagjaként politizált; amikor a Demokrata Párt ebbõl az alakulatból kivált, balközép ideológiára váltott, majd átállt néppárti politikusnak fejtette ki Tãriceanu. Szerinte a felfüggesztett államfõ csak a politikai parádé kedvéért ítélte el hivatalos nyilatkozatban a kommunizmus bûneit egyébként az intéz-
elkezdõdjön az érdemi munka. A Bega-parti város polgármesteri hivatala szemmel láthatóan arra épít, hogy a sági önkormányzatnak szüksége van a havi több ezer eurós használati díjra, ezért nem mondja fel a szerzõdést. A környezetvédõ hatóság meg majdcsak beadja a derekát, amikor kész tények elé állítják. A szemetet ki kell vinni a városból, és a kényszer mint annyiszor várhatóan most is törvényt bont. Biztató hír viszont, hogy holland segítséggel hamarosan megkezdik a paráci és zsombolyai szemétlerakók környékén a talajvíz ellenõrzését és fertõtlenítését. A holland részvételt pedig garanciának tekinthetjük, hogy a cél meg is valósul.
Hetven körüli asszony pattyog be a Csiky udvarára. Elõbb alaposan körülnéz, és csak utána fordul információért az elsõ ott lévõ felnõtthöz. A véletlen úgy hozza, hogy az éppen Szakács Ferenc igazgató, aki udvariasan elmagyarázza, hogy az iskolában berendezendõ szavazói körlethez tartozók névsorát csak pénteken függesztik ki. Az érdeklõdõ ezt kommentár nélkül tudomásul veszi, s csak annyit jegyez meg: nyugodtan szeretett volna aludni, tudván, hogy rajta van a listán. A fiatalabbak huncutságával nézünk egymásra: nincs más dolga a néninek, mint ellenõrizni a választási névsort?! Úgy tûnik, nincs. Különben a korábbi évek tapasztalata is azt igazolja, hogy az idõsebb korosztály sokkal komolyabban veszi most már reális választói jogát, amelytõl hosszú évtizedekig meg volt fosztva. Egyáltalán nem érdekes, hogy a néni mire a Dara vagy a Nu-ra szavaz május 19-én. Az sem biztos, hogy tudja, valójában mi is a tét. Az a fontos, hogy érti és érzékeli: nemcsak joga, hanem kötelessége is véleményt nyilvánítania. Hányan leszünk még így szombaton?
KISS KÁROLY
SIPOS JÁNOS
kedés alapjául szolgáló jelenkori történeti dokumentumot a kormányfõ is nagyon hasznosnak tartja. A felfüggesztett elnöknek nincs meg a kellõ politikai mûveltsége az államfõi tisztség gyakorlásához magyarázta a kormányfõ. JOBB ELNÖKI ALTERNATÍVA HIÁNYÁBAN Traian Bãsescu támogatására hívta fel a Magyar Polgári Szövetség gyergyószéki szervezete a romániai magyar választókat. A gyergyószéki szervezet ezzel mintegy társult a szervezet sepsiszéki fiókja által kiadott felhíváshoz. Közleményében a gyergyószékiek elítélik az RMDSZ-t, amiért a posztkommunista Szociáldemokrata Párt, a volt szekusok vezette Konzervatív Párt, illetve a NagyRománia Párt oldalán áll a május 19-i népszavazáson. A közlemény szerint Traian Bãsescu menesztése esetén a jelöltek a legnépszerûbb romániai politikusokból kerülnének ki, Bãsescu után Gigi Becali, Corneliu Vadim Tudor és Mircea Geoanã következik. Az MPSZ gyergyószéki szervezete közleményében leszögezi: azért nem szólítják fel a népszavazástól való távolmaradásra az erdélyi ma-
gyarságot, mert Romániában a választási csalásnak hagyománya van. Ezért a gyergyószéki MPSZ nyílt állásfoglalásra szólítja fel a választókat, hogy szavazzanak nemmel Bãsescu lemondatására. A SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT elnöke, Mircea Geoanã kedd este a TVR1 csatornán sugárzott talkshowban kijelentette: Traian Bãsescu kampányt fog indítani a parlament szétbomlasztására május 19. után, amely fokozni fogja a politikai krízishelyzetet. Mircea Geoanã szerint erre a felfüggesztett államfõ jelenlegi viselkedésébõl és nyilatkozataiból lehet következtetni. Ha Bãsescu nyer, utcai megmozdulásokat fog elõidézni, és a parlament ellen fog uszítani. Csak akkor fog kezdõdni az igazi politikai krízis mondta. Geoanã azért hangsúlyozta: bízik abban, hogy a demokrácia berkeiben bölcs döntések születnek, hogy ne folytatódjék a mostani õrület. CRIN ANTONESCU, a Nemzeti Liberális Párt alelnöke tegnap kijelentette: Bãsescu kommunista volt és maradt, de olyan, aki agyafúrt (ºmecher) és talpraesett (descurcãreþ).
Összeállította SZALONTAI SÁNDOR
Krónika l Hirdetés
Csütörtök, 2007. május 17.
3
Érvek Folytatás az 1. oldalról Felléptek a tulajdon visszaszolgáltatása ellen. A hátrányosan kezelt magyarlakta települések kapcsán megfenyegették azt, aki a megkülönböztetés ellen szót emelt. A titkosszolgálatok információit használja a politikai vitákban, megmérettetésekben. Lépésenként építette ki a teljhatalmát biztosító pártrendszert, amellyel a parlamenti többséget is megszerezhette volna. Magyar többségû régióba küldte fülelni a titkosszolgálatot. Dossziékkal zsarolja politikai ellenfeleit. Érdekcsoportokat említ, saját tapasztalataiból tudja, hogyan mûködnek ezek. 1996 és 2000 között a felfüggesztett államelnök többször is hangsúlyozta, hogy Romániának nincs szüksége autópályára, különösképpen ellenezte az erdélyi fejlesztéseket, ezért õ és elnöki hátvédként mûködõ pártjának miniszterei folyamatosan akadályozták az észak-erdélyi autópálya megépítését. Viselkedése nem méltó egy uniós tagállam elnökéhez. Esetleges tisztségben maradása a bosszúról, a bûnösök tettének megtorlásáról fog szólni a civilizált párbeszéd és vita helyett. Többször is megszegte szavát annak a reményében, hogy errõl a választó megfeledkezik. Egyelõre csak a magyarság vezetõit támadja, de készül a magyar közösség közéletbõl való kisöprésére. Megpróbálja a magyarságot saját vezetõi ellen fordítani. Tovább is folytathatnám a felsorolt érveket és kiegészítõ magyarázatait, de talán ennyi is elég belõlük, hogy függetlenül pártállásunktól eldöntsük: menjünk-e el szombaton népszavazni vagy ne, igent mondjunk-e Bãsescu menesztésére vagy nemet.
Az erdészeti igazgatót is lecserélték
Az új igazgató tegnap már hivatalosan is mutatkozott
Mit csinálnak a hulladékkal?
Temesvár Nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy szélmalomharcot folytat a Retim a város tisztaságáért az illegális szemétlerakók éltetõivel szemben. Jóformán még el sem tünteti a kupacokat, máris újabb rakományok állítják vissza a nem kívánt állapotot. A hét folyamán azonban a Retim ellenõrei taktikát változtattak. Városnegyedenként sorra járták a cégeket, és a helyszínen tanulmányozták a hulladék útját. Kiderült, hogy csupán a Circumvalaþiunii és Dacia negyedben 64 cég nem szállíttatja el hivatalosan a kukák tartalmát. Bár tettenérés nem történt, az ellenõrök mégis jelentõs bírságokat róttak ki a vétkesekre, mivel azok nem tudtak számot adni róla, mit csinálnak a hulladékkal netán feldolgozzák vagy eladják.
(S.)
Arad Lassan beigazolódnak a jóslatok, melyek szerint hamarosan félreteszik (vagyis menesztik) a demokraták igazgatóit. Ezen a héten búcsúztak az annak idején a polgármester által agyon dicsért Mircea Mecheºtõl, a megyei erdészeti igazgatóság vezetõjétõl, helyére Teodor Þigant ültették. Az új vezetõ régebbi hatáskörébe tartozott a Csálai erdõ felügyelete. A következõ nevek között említik a prefektus által nem szimpatizált Dana Dãnoiut, a megyei környezetvédelmi ügynökség igazgatóját is.
SÓLYA R. E.
Bush nem is olyan népszerûtlen nemzetközi szinten, mint azt ellenlábasai sugallják állítja egy felmérés nyomán a vezetõ amerikai napilap. Bár az elnököt az Egyesült Államok imázsának lerombolásával vádolják, a tények azonban mást mutatnak, legyen szó akár a nyíltan Amerikabarát Nicholas Sarkozyrõl Franciaországban, a Bush elnökkel jó viszonyt ápoló Angela Merkel német kancellárról, a Bush ideológiai ikertestvérének tekinthetõ Stephen Harper konzervatív kanadai miniszterelnökrõl, Tony Blair leköszönõ brit miniszterelnökrõl nem is beszélve sorolja a lap.
Tájvédelmi központ a Csálai erdõben
A mikroszkópokkal felszerelt laborba iskolásokat is visznek láshely, tanácsterem, egy bi- tegrációs Minisztérium) és az Folytatás az 1. oldalról ológiai laboratórium, illetve Európai Bizottság között A központot számos labo- egy mûholdfelvételeket fel- létrejött memorandum nyoratóriumi, kutató eszközzel dolgozó labor is helyet kapott mán. Tavaly ugyanezen proszerelték fel, mellyel ökológi- az épületben. A látogatók jekt keretében Pécskán avatai, természetvédelmi vizsgála- igénybe vehetik az erdészet tak turisztikai információs tokat lehet végrehajtani. Szál- által bérbe adott csónakokat központot, de a Csálai erdõláshelyet is biztosítanak szer- egy Maros-túrára, vagy a ke- ben lévõt tartják a legfontovezett csoportoknak, ame- rékpárokat, melyekkel körbe- sabbnak. Ez utóbbitól azt relyeknek szakemberek, ide- pedálozhatnak az erdõben ki- mélik, hogy számos ökológiai genvezetõk segítségével meg- vitelezett kerékpárúton. programot szervezhetnek elmutatják a Maros-ártér tájvéA tegnapi avatón az önkor- sõsorban a tájvédelmi terület delmi terület legértékesebb mányzati képviselõn kívül er- védelmére és fejlesztésére. kincseit, turisztikai látvá- dészek, biológusok, tanárok, Az avatáson természenyosságait. A 30 férõhelyes, sportegyesületek és egyéb tesen jelen volt az újdonsült mikroszkópokkal és egyéb szervezetek vezetõi vettek aradi erdészeti igazgató, mûszerekkel felszerelt labor- részt. Teodor Þigan, valamint a ba líceumi, egyetemi diákok A Maros-ártér védelmére Maros-ártér Tájvédelmi Temehetnek pedagógus-kísé- irányuló projektet 2001 de- rület fejlesztését elõsegítõ rettel környezetvédelmi órák- cemberében indították be a projekt vezetõje, Ovidiu ra. 34, általában kétágyas szál- román állam (az Európai In- Pîrv is.
A frankfurti napilap az SPD különleges moszkvai kapcsolatait elemzi. Vannak kijelentések a német megilletõdési demokráciában, amelyek nem kapják meg az õket megilletõ figyelmet állítja. Ilyen az az interjú, amelyben Peter Struck SPD-frakcióvezetõ úgy fogalmazott: Németországnak egyforma távolságot kell tartania az Egyesült Államoktól és Oroszországtól. Ez a követelés elfordulást jelent a német külpolitika Adenauer óta meghatározó nyugati kötõdésétõl, amelyet elfogadott az elsõ két SPD-kancellár is. Oroszország viszont, ami belsõ rendszerét és birodalmi ambícióit illeti, lényegesen eltávolodott a nyugati demokrácia-felfogástól. Egy ilyen állammal nem ápolhat Németország egyenlõ távolságot, mint azzal az Egyesült Államokkal, mely az újkori történelem leghosszabb demokráciatörténelmére tekinthet vissza. Tony Blair brit miniszterelnök hivatalából távozása után az Európai Unió elnöke lehet írja a brit globális gazdasági napilap az új tisztség várományosáról. A madridi napilapban jelent meg a hír, hogy nyáron Spanyolország lesz a harmadik olyan ország az Egyesült Államokon és az Egyesült Királyságon kívül , amely 24 Tomahawk csapásmérõ robotrepülõgéphez jut. Az Egyesült Államok haditengerészetének feltétele: középtávon a szuperhatalom beleegyezése nélkül nem vetheti be õket F100-as fregattjairól vagy az S80-as tengeralattjáróiról. Ez az elsõ alkalom, amikor a spanyol hadiflotta olyan fegyverrel rendelkezik, amely képes megtámadni 1600 kilométer távolságban található szárazföldi célpontot is, és azt legfeljebb néhány méterrel hibázza el. A vételár nemcsak a robotrepülõgépek árát foglalja magában (darabonként 500 ezer euró), hanem a legénység kiképzését, gyakorlatozását és a leszállóhely kialakítását is. (A MAGYAR NEMZET összeállítása nyomán)
4
Csütörtök, 2007. május 17.
Jelenidõ
n Postások távgyalogló versenye
Arad Harmincegyedszer rendezi meg az Arad Megyei Postahivatal vezetõsége és a szakszervezet a postások távgyaloglási versenyét a Csálai erdõben holnap 11 órakor. A rajthoz állók tábora, mint minden esztendõben, idén is igen népes. A szervezõk szoros versenyre számítanak.
B. K.
n Szuhanek Oszkár Emlékalbum
Temesvár Idén ünneplik a Bega-parti város egykor Európa hírû festõje, Szuhanek Oszkár 120-ik születési évfordulóját. Az üveggyáráról híres Tamásdon született, középiskolai tanulmányait Temesváron végezte, a tehetséges fiatalembert Telbisz Károly polgármester ösztöndíjhoz juttatta, és felküldte a Budapesti Képzõmûvészeti Fõiskolára. Ennek elvégzése után Párizsban és Rómában nagy mesterek irányításával folytatta tanulmányait. Leghíresebb alkotásai a Zöldségárus ember, az Önarcképek, impresszionista tájképei. Több mûvével nyert díjat budapesti és bukaresti kiállításokon is. A szervezõk megkezdték az anyag gyûjtését egy életmû kiállításhoz, és ezzel párhuzamosan egy Emlékalbum kiadásán is munkálkodnak. Arra kérik a mûgyûjtõket, ha van a birtokukban Szuhanek-alkotás, és hajlandók átadni a kiállítás idejére, jelezzék a 0256/435-524-es telefonszámon. (S.)
n V. Underground fesztivál Arad Ma 18 órától a Stúdió teremben a Gestual Art társulat az Edith címû románfrancia nyelvû elõadással, 20.30 órától a régi színházban a Piatra Neamþ-i Tandem Színház a Sperietoarea címû produkcióval lép a közönség elé, 23 órától a Frontiera klubban a Luni Színház Talk show címû elõadása látható. Május 18-án, pénteken 16 órától a Joys kávéház nemdohányzó termében Ioan Peter Coca Blues címû darabjának lektûr elõadására kerül sor, 18 órától a Stúdió teremben Carmen Olaru Negustorul de umbre címû mûvét mutatja be a Take Five Studio és a bukaresti Arca Színház, 20.30 órától a Scrisori cãtre preºedinte címû amerikai elõadás kerül színre, 23 órától a Frontiera klubban a minszki (Fehéroroszország) InJest Színház X-tradition címû produkciója látható. Jegyek elõvételben a Városi Mûvelõdési Ház Gheorghe Lazãr utca 13. alatti székhelyén, az Avram Iancu téren elhelyezett sátorban, vagy a 0721-154-201-es telefonszámon. A további elõadások pontos idõpontjait és helyszíneit idejében és folyamatosan közöljük.
K. K.
Rekordhõmérséklet Déván
Hunyad Bár délután már jókora zápor is volt, tegnap még javában tombolt a kánikula Déván. Az utóbbi napokban tucatnyi áldozata volt a hirtelen beállt nagy melegnek. Sokan az utcán
A munkaadók és a kánikula Arad Az Arad Megyei Közegészségügyi Hatóság a szakminisztérium javaslatára sajtóközleményben foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat a kánikulával kapcsolatban. Arra kérik a lakosságot, hogy messzemenõen tartsák tiszteletben az orvosoknak a nagy meleg negatív hatásainak csökkentésére, kivédésére vonatkozó javaslatait. Fõként a veszélyeztetett korosztályoknak (kisgyermekek, 65. életévüket betöltött személyek, fogyatékkal élõk, szívbetegek, magas vérnyomással küszködõk) van szükségük fokozott óvatosságra: ne tartózkodjanak a tûzõ napon, fogyasszanak naponta legalább 2-4 liter folyadékot, ne igyanak kávét, erõsen szénsavas üdítõket, alkoholt. A sajtóközlemény külön felhívással fordul a munkaadókhoz: a kánikulai melegben, ha szükséges, csökkentsék a munkaprogramot, biztosítsák a rendszeres idõközönkénti rövid pihenést jól szellõztetett helyiségekben, a munkások számára az ásványvizet. A szabadban dolgozóknál feltétlenül szükség van a munkaidõ csökkentésére 1116 óra között; az alkalmazottak védjék a fejüket, szemüket az erõs napfénytõl. A kórházakban úgy kell megszervezni a munkát, hogy szükség esetén kiegészítsék az ügyeletes orvosok, asszisztensek, ápolók számát.
B. K.
Arad Ötven százalékkal csökkent idén a kiskorúak által elkövetett bûncselekmények száma, a rendõrség kimutatásaiból pedig kiderül, hogy a legtöbben más, közelebbi megyébõl származ-
László Kata, Aszalos Géza és Balázs Attila fõhõs szokatlan lépésére, valamint arra, hogy létezik-e a szerelemnek olyan értelme, amely méltó a hozzá fûzött illúziókhoz. Az elõadás rendezõje Kövesdy István, a díszleteket Bartha József, a jelmezeket Nagy Krisztina tervezte. A boldogtalan szerelmes lányt, Cordéliát László Kata (szé-
kelyudvarhelyi színmûvész) alakítja, a csábítót Balázs Attila. A többi szerepben Éder Enikõt, Bandi András Zsoltot, Tankó Erikát, Kiss Attilát és Aszalos Gézát láthatják a nézõk. Jegyek a Tulipán Könyvesboltban és az elõadás elõtt válthatók.
(SZ. I.)
Kiskorú
profi tolvajok
Temesvár Már jól bevált gyakorlata van a Bega-parti városban a kiskorúak tolvajlásra történõ felhasználásának. Rendszerint idõsebb társaik befolyása alatt cselekszenek, de a rendõrségi jegyzõkönyvek tanúsága szerint egyre növekszik azoknak a családoknak a száma, melyek kiskorú tagjaikat tolvajlásra idomítják. A szülõ, a nagyobb testvér távolról falaz a bûntényhez, és segít eltüntetni a lopott holmit. A fiatalkorú bûnözõk relatív biztonságban érzik
magukat, mert a hatóság a kisebb tolvajlásokért esetükben el sem indítja a hivatalos eljárást. Vannak olyan tizenéves srácok, akiket legalább ötvenszer értek eddig tetten, de egyszer sem kerültek a fiatalkorúak buziásfürdõi börtönébe. A rendõrök tehetetlenek a jelenséggel szemben. E sorok is csupán azért íródtak, mert tegnap ismét bekísértek három tetten ért kiskorút. Egyikük saját osztályfõnökének mobiltelefonját lopta el, amit a
Volt, akit az utcáról szedett össze a mentõ fölé emelkedett a nappali hõmérséklet. Ez annál is furcsább, mivel jó két hete a hajnali órákban még fagypont alatti értékeket mért a hõmérõ. A múlt napokban viszont a levegõ hõmérséklete csak késõ este csökkent 30 fok alá, a városban pedig az aszfalt, a tömbházfalak 40 fokra melegedtek fel számolt be Gabriel Bulgãr meteorológus. A szokatlan
idõjárás az állatvilágot is megzavarta, a Zsil völgyén átvezetõ országúton szokatlanul sok vipera jelent meg. A szakértõk szerint az állatok a hirtelen felforrósodott sziklák közül menekülnek le a hûvös, nedves völgybe. Az idõjárási elõrejelzések szerint mától megenyhül az idõ, sõt jelentõs esõzéseket jósolnak a meteorológusok.
Ötven százalékkal kevesebb kiskorú bûnözõ
A csábító naplója Aradon
Arad Május 24-én, csütörtökön este 7 órakor Aradon, a Ioan Slavici Klasszikus Színházban játssza a Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata Nagy András magyarországi kortárs drámaíró Sören Kierkegaard dán filozófus naplója nyomán írt színmûvét, A csábító naplóját. A késõi, északi Don Juan történetben, ahogyan a szerzõ a mû cselekményszerkezetét nevezi, a fõszereplõ, Johannes teológiai diák, meghódítja, eljegyzi, majd magára hagyja az érzékeny lelkû polgárlányt, Cordéliát. Johannes magatartása a többi szereplõ szemszögébõl nézve és polgári fogalmak szerint is szívtelen csábítás. Az író azonban a fõhõs belsõ vívódásain keresztül bölcseleti szempontból keresi a választ a
lettek rosszul, legtöbben légzési és szív-rendellenességre panaszoltak. A meteorológusok szerint fél évszázada nem volt ilyen meleg május derekán. A hét elejétõl rendszeresen 31 Celsius-fok
tanárnõ a katedrán felejtett, a másik kettõt viszont besurranó tolvajként fogták el, miközben egy lakásból igyekeztek kifelé a zsákmánnyal. Magnetofont, mobiltelefont, táskarádiót, fényképezõgépet loptak. A jegyzõkönyv felvétele után minden bizonnyal õket is szélnek eresztik, pedig maguk a rendõrök is elismerik, hogy ezzel a módszerrel a kis tolvajokból javíthatatlan felnõtt bûnözõket nevelnek.
(S.)
nak. A kiskorú delikvensek legtöbbje 14-16 év közötti és fõként a lopást választja. Bár idén elõfordult néhány eset, melyben kiskorúak támadtak rá az utcán emberekre (akiktõl pénzt vagy mobiltelefont
vettek el erõszakkal), mégis idén ezen a téren nem voltak komolyabb problémák. 18 év alattiak által elkövetett erõszakos, bántalmazásos bûnesetekrõl ritkán számolt be a rendõrség.
Ami a családon belüli erõszakot illeti, idén már volt rá egykét példa és fõként faluhelyen, vidéken. A leggyakoribb bántalmazások férj és feleség között történnek, általában az alkohol miatt. Sólya R. Emília
Csütörtök, 2007. május 17.
Sport
A Poli ellen feledtetnék a tavaszi szezonbeli teljesítményeket Arad Pénteken 16.30-tól az aradi FCM UTA labdarúgócsapata az örök rivális, a Temesvári FCU Politehnica ellen lép pályára hazai környezetben. Azt már korábbi lapszámainkban közöltük, hogy az UTA szurkolótáborok nagyon készülnek erre a mérkõzésre koreográfiák, hatáselemek tekintetében. Az UTA Szurkolói Klub felhívta a piros-fehér csapat galerijeinek figyelmét: sportszerûen biztassák csapatukat, nehogy olyan események zajlódjanak le, mint amilyenekre Temesváron került sor. A szokásos, mérkõzés elõtti sajtótájékoztatón tegnap Marius Lãcãtuº vezetõedzõ nyugtatta meg az aradi csapat szimpatizánsait, hogy mind tanítványai, mind a szakmai stáb tisztában van a mérkõzés jelentõségével, s ezen a találkozón szeretnék feledtetni a tavaszi szezon gyengébbre sikeredett teljesítményeit. A Polit nem szabad megítélni a Craiova elleni mérkõzés alapján, véleményem szerint a csapat jóval nagyobb kapacitással rendelkezik. Több jó játékosa van, s ha belegondolunk, hogy jövõre magasabb célokat tûztek ki maguk elé, egyáltalán nem becsülhetjük le õket. Játékosaim fel
Lãcãtuº mester bízik tanítványaiban vannak spannolva, nagyon várják ezt a mérkõzést, bár sokan közülük nem aradiak, de tisztában vannak a mérkõzés jelentõségével, s biztos vagyok benne, hogy mindent megtesznek a gyõzelem eléréséért mondta Lãcãtuº mester a tegnapi sajtótájékoztatón. Az aradi csapatból a Jiul ellen utolsó esélyt kapott játé-
Valfi-fotó
kosok érthetõ módon nem kerültek be a Poli ellen készülõ húszas keretbe, ellenben a még mindig lábadozó Varga Norbert saját kérésére egyelõre együtt készül a csapattal, s csak rajta múlik, hogy a 18-as keretet elkapja-e vagy sem. Biztosan nem lesz jelen a pénteki mérkõzésen Florin Hidiºan középpályás, aki hátfáj-
dalmakkal küszködik, míg Huþan, Andrade, Djokovic, Dãnãlache, Tudose a már említett okok miatt maradt ki a keretbõl, míg Cosmin Paºcovici beteg kisfia meglátogatása miatt nem lesz jelen a pályán a Poli ellen. Lãcãtuº mester Poli ellen készülõ 20-as kerete a következõ: Tudor, Mârne Mihuþ, Bãlan, Chiriþã, Rusu, Bálint, Vasiljevic, Anca, Hora, Melinte, Varga, Cristian Todea, Thiago, Simao, Lucian Todea, Edson, Apostu, Stojanovic, Simion. A találkozót a Ionicã Serea (Focºani), Székely Zoltán(Nagybánya), Ioan Onicaº (Zilah) játékvezetõi hármas vezeti majd. Szakszövetségi megfigyelõ: Alexandru Boc (Bukarest), Marcel Licã (Konstanca). A napokban az FCM UTA közleményben közölte, hogy a pénteki találkozón a bérleteket beszedik, de ekkor joggal merült fel a kérdés: hogyan igazolja a bérletes a stewardnak azt, hogy ott a helye. Az UTA vezetõsége belátta tévedését, s úgy határozott, hogy a bérleteket csupán kilyukasztják, hogy ezzel jelezzék érvényességük elvesztését.
A rovatot szerkesztette: B ERKI FLÁVIUSZ
Többen is hiányoznak Temesvár Valentin Velcea, a Temesvári FCU Politehnica vezetõedzõje ezekben a napokban óriási nehézségekkel küszködik, ugyanis péntek délután következik Románia második, egyesek szerint elsõ számú rangadója, az UTAPoli visszavágó. Annak ellenére, hogy az õszi szezonban már gyõztek egyszer a lila-fehérek, a Craiovai Universitateatól elszenvedett szégyenletes vereség után a viola drukkerek gyõzelmet követelnek Aradon is. A nagykeretbõl startból hiányzik három labdarúgó, akik eltiltások miatt nem léphetnek pályára: Gabriel Cânu, Jonathan McKain és Mihãiþã Pleºan. Valentin Velcea örömére négy játékos épp kedd este tért vissza a csapat edzéseire: Gabriel Caramarin, John Wayne Srhoj, Jasmin Latovjlevic és Adrian Olah igaz, utóbbi még külön készült. Tegnap este a fiatal
edzõnek bizonyára megint elment a kedve: Gueye Mansour nem vett részt az esti edzésen hányingerre és fejfájásra panaszkodva. Agunbiada Abiodun valószínûleg újrasérült és félbehagyta az edzést, Gigel Bucur pedig külön kocogott. Ilyen feltételek mellett nem kizárt, hogy a szatellit együttestõl felhívott Srdjan Luchin, Cristian Scutaru és Adrian Poparadu pénteken a kezdõk között szerepeljenek, annál is inkább, mert a Polinak vigyáznia kell, hogy senki ne kapjon sárga, illetve piros lapot és sérülés se következzen be, ugyanis május 26-án már az UEFA-kupa szereplés a tét a Román Kupa fináléjában, a Bukaresti Rapid ellen. LÁSZLÓ ÁRPÁD Valentin Velceának nehéz lesz összeállítania az UTA elleni megfelelõ kezdõcsapatot László-fotó
Újabb Arad megyei rangadó a III. Ligában
Holnap 18 órától a mikelakai Romtelecom pályán újabb Arad megyei III. ligás rangadóra kerül sor, amelyen az Aradi Glorai CTP az UAC-t fogadja. Mindkét együttes ponthiánnyal küszködik, így roppant parázs mérkõzésre lehet majd számítani. A Ioan Herman edzõ által felkészített UAC-nál belharcok folynak Aurel Ardelean egyetemi rektor kegyeiért Gheorghiþa Onu
klubelnök és Herman edzõ között. A két fél közötti nézeteltérés személyes okokra vezethetõ vissza, ugyanis Herman edzõ merészelte kihagyni a csapatból az amúgy gyengén teljesítõ Onu elnök asszony fiát. A Gloria csapatában jelenleg nincs eltiltott, de Petcuþ edzõ nem számíthat a sérült Micãlãceanra, Popára és Militarura. A másik oldalon
Herman edzõ az eltiltott Tocot, valamint az ifjúsági válogatottban szereplõ Filaretet és Chindriºt kell még nélkülözze. A holnapi találkozót a nagyváradi Erdei István, a marosvásárhelyi Doru Matei és Mózes Miklós játékvezetõi hármas vezeti majd. Tartalék: ifj. Bíró Gábor (Arad). Szakszövetségi megfigyelõ: Valer Nichimiº (Gyulafehérvár).
5
Bukaresti Dinamo Baumit Temesvári Politehnica Izometal ESK 42:33 (22:15)
Kudarc a Román Kupában A Temesvári Politehnica férfi kézilabda-együttese kedden este kiesett a Román Kupa negyeddöntõjébõl, miután a Brassóban rendezett tornán 42:33 arányban kikapott a Nemzeti Ligát harmadik helyén záró Bukaresti Dinamo Baumittól. A várakozásokkal ellentétben végül három meghatározó játékos nélkül utaztak a temesváriak a Barcaságba, ugyanis Marius Sadoveac szélsõ és Obrad Ivezic kapus mellett Dragan Mrakic beállós is hiányzott sérülés miatt. Nedeljko Vuckovic együttesének nehéz volt helytállnia, annál is inkább, mert a Nemzeti Liga utolsó fordulójában a fõvárosi piros-fehérek ellen elért kétes döntetlen nélkül Temesvár lecsúszott volna az európai kupaszereplést jelentõ hatodik pozícióról
így nem illett meglepetést szerezni. A lila-fehér egyetemisták még az emberelõnyös helyzeteket sem használták ki kellõképpen, a máskor remeklõ védekezés most leszerepelt. A fõvárosiak egy adott pillanatban 13 góllal is vezettek (a 39. percben 30:17-re), de a végére feljöttek kilenc találatra. Ér-
dekesség, hogy Nedeljko Vuckovic vezetõedzõ a meccs során két juniort is bevetett, és Bumbuc két, ªtefan pedig egy gólt szerzett. Íme a temesvári gólszerzõk: Jovicki 10, Gâlcã 5, Bota 4, Corlija 4, Botoº 2, Fenici 2, Bumbuc 2, Cristescu 2, Coajã 1, ªtefan 1. A Politehnica Izometal csapatának ez volt a szezon utolsó hivatalos mérkõzése. Következik egy megérdemelt pihenõ, amely után a vezetõség a játékoskeret megerõsítése érdekében leszerzõdtetne néhány kézilabdázót, hiszen szükség lesz egy hosszabb kispadra, annál is inkább, mert jövõre Challenge Kupában is szerepelne a Poli. Viorel ªerban ügyvezetõ elnök elmondása szerint várhatóan érkezik egy szerb átlövõ egy franciaországi klubtól, ugyanakkor a magyarországi Pick Szegeddel való partnerség jegyében kölcsönbe jönne két magyar kézilabdázó is. A kezdõk közül senkit nem engednek el, annak ellenére, hogy Marius Sadoveac, a csapat gólkirálya iránt már nem csak hazai élcsapatok érdeklõdnek.
LÁSZLÓ Á.
IV. Liga
(Arad megye) A 34., hétközi fordulóban: NagyiratosKisjenõ 3:0 (Czank, Papp, Tóth), KisiratosAqua Vest 4:3 (Horváth, Pistrui, Bilan, Oita ill. Fãt, Popa, Herlo), LippaVladimirescu 0:5 (Boiþiu, Iepure, Agud, Huþanu, Man), BorossebesÓpálos 2:0 (Gligor 2), Atletico Kürtös 0:1 (Sârbuþ), HoriaPartizan 2:0 (Balint, Leuciuc), SzentannaMácsa II 2:1 (Vuin 2, ill. Neamþ), SzentpálSajtény 2:0 (Sandu, Goldiº), PankotaZabrány 4:0 (Burian, Lengyel, Pantea 2), BélMajlát 0:1 (Sigheti). Az állás: Pankota Horia Majlát Borossebes Mácsa II Partizan Ópálos Szentanna Vladimirescu Kisiratos
89 74 69 66 66 58 55 50 50 50
Zabrány Kürtös Aqua Vest Nagyiratos Kisjenõ Bél Sajtény Szentpál Lippa Atletico
45 45 44 41 40 36 31 23 20 19 (H. M.)
Hétvégén Szupermaraton!
Arad Hétvégén, május 1920-án, szombaton és vasárnap X. alkalommal rendezik meg a BékéscsabaArad Békéscsaba Szupermaratont. Az idei sporteseményre mintegy 60 csapat és 20 egyéni versenyzõ iratkozott fel, õk szaladva, kerékpáron vagy rolleren teszik meg majd a két város közötti távot. Indulás idén is Békéscsabán szombaton 9 órakor (magyar idõ sze-
rint); Aradra a városháza elé 14 óra körül várják az elsõ befutókat. 14 és 20 óra között a városháza elõtti téren több kulturális és zenei program is zajlik majd, Lovas Zoltán színmûvész vezetésével. Fellépnek a Gyermekpalota növendékei, az Izvor ház breakdance csoportja, a Curcubeu komplexum cigánytáncokat elõadó együttese, a Csiky Gergely Iskolacsoport mazsorett-
jei, illetve a Sabin Drãgoi Mûvészeti Líceum zenészei. Vasárnap 9 órakor indul az AradBékéscsaba távra a mezõny az aradi városháza elõl egy rövidebb, 93 km-es útszakaszon. A szervezõk kérik a gépjármûvezetõket, hogy a versenyzõkre való tekintettel szabadítsák fel a VárosházaHoria utcaCoºbuc utcaVictoriei út UTA térVlaicu útvonalat.
SÓLYA R. EMÍLIA
6
Csütörtök, 2007. május 17.
Gyerekeknek
A póruljárt állatok
Hajnal Anna
Májusnak elsõ napjain
(magyar népmese)
Egyszer így a falusi háznál kapirgált ugye a tyúk az eresz alatt. Egyszer rákoppant a fejire egy kõ. Jaj, szaladásnak! A kert végibe megkérdezi a kakas: Hova szaladsz, te tyúk koma? Jaj, ne is kérdezd, kakas koma! Égszakadás, földindulás, fejemen egy nagy koppanás, szaladj te is, pajtás! No, szaladtak mind a ketten. Leértek a rétre, ottan tanálkoznak a nyúllal. Kérdezi: Hova szaladtok, kakas koma? Jaj, ne is kérdezd. Égszakadás, földindulás, a tyúk koma fejín egy nagy koppanás, szaladj te is, pajtás! Hát szaladt a nyúl is. Tanálkoznak a rókával. Megkérdezi a róka: Hova szaladtok még, nyúl koma? Jaj, ne is kérdezd, égszakadás, földindulás, tyúk koma fejín nagy koppanás, szaladj te is, pajtás! Szaladtak. Jaj, mán az erdõ szélin vótak.. Megkérdezi ûköt a farkas: Hova szaladtok, róka koma? Jaj, ne is kérdezd: égszakadás, földindulás. Tyúk koma fejín egy nagy koppanás, szaladj te is, pajtás! Szaladtak, szaladtak, de mán akkor oszt beesteledett. Sötétbe ahogy mentek, hát vót egy nagy gödör ásva, mer a vadászok úgy szedték a
A kútkávára süt a nap, a cseppek gyöngyként hullanak, himbál a vödör láncain májusnak elsõ napjain. Az eltört köcsögön madár kék füvön körbe-körbe jár, új hajtást hajt rozmaring májusnak elsõ napjain...
Gulyás Pál
Májusi köd
Jönnek már a fagyos szentek ködöt fújva közelegnek. Fuldoklik a Nap sugára, bejön a fagy a szobámba.
Mi az?
Hol vizet önt, hol havat hint, hol jeget szór fejedre, s elszáll pedig szárnya sincsen nyugatra, keletre.
(felhõ)
Üvegfalon sosem lengõ fenyõk, zuzmók; meseerdõ. Ezüst erdõ, kristály-lombok napsütésben gyönggyé omlók.
(jégvirágok)
Rajzpály
Farkas-farkas, jaj de szép, róka-bóka, az is szép, nyúlambúlam, az is szép, kakasbakas, jaj de rút! Na, akkor megették a kakast. Utána megették ugye a nyulat, utána mán nem maradt, csak a róka meg a farkas. Hej, a róka ugye nagy ravasz módra elkezdett, õ kezdte el elõbb mondani: Róka-bóka, jaj de szép, farkas-farkas, jaj de rút! Mondja neki a farkas: Nem úgy van az, róka koma, te összetévesztetted! Hanem úgy van, hogy farkas-farkas, jaj de szép, róka-bóka, jaj de rút!
Farkas-farkas, jaj de szép, róka-bóka az is szép, nyúlambúlam, az is szép, kakas-bakas az is szép... de mán tyúkombúkomra, jaj de rút! Hát megették a tyúkot. De hát ugye nem vót csak fél foguk alá elég. Nahát megint, mikor mán megéheztek, megint elkezdte. Hogy a farkas vót a legerõsebb köztük:
Hát ugye a farkas megette a rókát. No, mán nem maradt, csak a farkas egyedül, maga vót. Hój, má ordított, micsinált, hol elaludt, hol csak megint, megint ordított éhségibe. Éhes vót. Hát egy szerencsétlen cigány muzsikus az meg más faluba vót muzsikálnyi. Ment arra ugye hazafelé keresztül az erdõn,
hát szerencsétlenségibe ugye nekiment, hogy a sötétbe nem látta a gödröt, beleesett õ is a verembe. Hát jaj, mán a farkas nyalta a száját, má vicsorgatta a fogát, hogy megeszi a szegény cigányt, a cigány elkezdett muzsikálni a muzsikájával. Muzsikált-muzsikált, de má majd megszakadt a muzsikálással. Mán a víz szakadt róla. De mikor abbahagyta csak egy percre is a muzsikálást, a farkas mingyá vicsorította a fogát, hogy mingyá megenni akarta õtet. Hát bizony oszt ez így ment reggelig, hogy szegény cigány, annak muzsikálni kellett, muzsikált, mán alig bírt, egy csepp szusz is alig vót benne, de akkor is muzsikálni köllött. Mer másképp akkor az élete odalett vóna. Hát oszt reggel mentek a vadászok, ugye megnézni, hogy nincs-e valami: hát ugye ott látták a cigányt, meg a farkast. Ugye a farkast ugye lelõtték, a szegény cigány meg megmenekült. Hát eddig vót, mese vót.
Az oldalt SÓLYA R. EMÍLIA szerkesztette
A világ legnagyobb állata
A temetõ alig látszik, a torony ködöt pipázik. Jön lassan a ködön át Pongrác, Szervác, Bonifác...
Találd ki
vadállatokot. Úgy ejtették el, hogy ástak egy nagyon nagy gödröt, egy nagyot, mint egy kút, egy vermet, oszt annak a teteire raktak oly vékonyabb gallyakot, oszt az olyan vót ugye, mintha gyalogút lett vóna, csak mintha út lett vóna, és akkor úgy a nehezebb állatok úgy rászaladtak, bizony azok beleestek. Hát most ezek is úgy jártak, hogy ezek bizony ráléptek arra a gallyakra, vékony gallyakra, bizony belecsöppentek, mind a kútba vót. De ám mán másnapra nagyon megéheztek. Elkezdte a farkas mondani:
ázat
Tulajdonképpen szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy éppen velünk egy idõben él itt a Földön vagyis a vízben minden idõk leghatalmasabb állata: a kék bálna. Sokkal nagyobb, mint a valaha élt legtermetesebb dinoszauruszok, az átlagos példányokból is kitelne 25 elefánt, de a legnagyobb nõstények, ha jól meghíznak, a 31 méteres hosszúságot és a 200 tonnás testtömeget is elérhetik! Ilyen nagy állat nem élhet másutt, csakis a tengerben, hiszen itt óriási testét a víz cipeli. A szárazföldön a csontjai össze-
roppannának az irdatlan súly alatt. A nagy testtel járó csekély hõveszteség, amivel az elefántnak a forró Af-
Mint azt legutóbbi rovatunkban megírtuk, ezen a héten két, jövõ héten újabb két gyermek nevét sorsoljuk ki; õk a Business Jet utazási iroda jóvoltából ingyen szállást nyernek egy hétvégére az Orosházán lévõ Gyopárosfürdõbe. A részleteket szerkesztõségünkben tudják meg, a nyertesek mindenképp jöjjenek be hozzánk. Az elsõ nyertes: Szabó Artúr (II. oszt., Igazfalva egyébként rajzát, másik 11-gyel Bejenar Laura tanítónõ küldte be nekünk Igazfalváról, külön köszönet neki) és Birta Gyöngyi (8 éves, Arad).
rikában meg kell küzdenie, a bálnának elõnyt jelent: a hideg északi tengervízben a kicsi test könnyen áthûlne.
Birta Gyöngyi
d s fe t z E
! ki
Nem véletlen, hogy míg a szárazföldi gerincesek zöme pocoknyi kis jószág, addig a tengerben szinte mutatóban sem találunk félmázsásnál kisebb emlõsállatot! Ráadásul, aki nagy, annak kevés az ellensége: a kék bálnának legfeljebb a kardszárnyú delfinek csapataitól kell tartania. Az óceán nagy, így van hová nõni, táplálék pedig akad bõven: apró rákok, parányi élõlények tonnaszám szûrhetõk ki a vízbõl. Némelyik bálna nyár végére úgy jóllakik velük, hogy a következõ tavaszig meg sem éhezik.
Szabó Artúr
Jelenidõ l Hirdetés
Csütörtök, 2007. május 17.
7
A mennybemenetel ünnepére
n Meghívó a Nemzedékek Találkozójára
A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum június 2-án találkozóra hívja mindazokat, akik a temesvári oktatási intézmények valamelyikében magyar nyelven végezték középiskolai tanulmányaikat, illetve ennek a lehetõségnek a hiányában választott tantárgyként tanulták a magyar nyelvet és irodalmat. Szeretettel és tisztelettel várjuk a rendezvényre azokat a pedagógusokat, akik ezekben az intézményekben oktató-nevelõ munkát vállaltak/vállalnak. A rendezvény programja: 9.30-kor hivatalos megnyitó, rövid ünnepi mûsorral a Diákházban, ezután kötetlen beszélgetés a líceum dísztermében, kerek érettségi évfordulók osztályfõnöki órái az iskola osztálytermeiben. 20 órai kezdettel kerti bográcsparti az iskola hátsó udvarán. Az esti rendezvényre szeretettel várjuk a véndiákok barátait, ismerõseit, a mostani iskolások szüleit is. Kérjük, jelezzék részvételi szándékukat a zökkenõmentes szervezés érdekében a 0256/493031-es telefonszámon. Postacímünk: Bd. General Drãgãlina nr. 11A, 300181 Timiºoara.
AZ IGAZGATÓSÁG
n Fiatal mûvészek tárlata
Arad Május 18-án, pénteken 18 órakor nyílik meg a Delta Nemzeti Galériában a Grup 21 néven tömörült aradi fiatal képzõmûvészek kiállítása. Minden szépet kedvelõt szeretettel várnak.
K. K.
n Irodalmi est a megyei könyvtárban Arad A Tóth Árpád Irodalmi Kör május 15-i, kedd délutáni munkaülésén a megyei könyvtár zenetermében Regéczy Éva olvasta fel Katinka doktornõ címû elbeszélését, mely egy fiatal katonaorvosnõ munkájának legnagyobb kihívását villantja fel, a halállal való állandó küzdelmet. Dr. Brauch Magda Juhász Gyuláról értekezett tartalmasan a költõ halálának 70. évfordulója alkalmából. Beszélt koráról, életérõl, pályatársairól, munkásságáról, szerelmérõl, verseirõl, számtalan versrészletet hozva fel a magyar impresszionizmus stílusjegyeinek bemutatására. Az irodalmi kör jeles szavalói, Czernák Ferenc, Hevesi József, Katona Béla ezúttal is nagy sikert arattak. A Vingai Iskolacsoport tizenkét, fakultatív magyar nyelvoktatásban részesülõ felsõ tagozatos diákja Boldizsár Tábita, Doroþ Andrea, Drãgan Sorina, Madarász Loredana, Mal Elisabeta, Mascaliu Cosmin, Nicola Valentina, Petriºor Estera, Srâncean Rebeca, Szilágyi Adrian, Tupiºcã CLaudia, Varga Larisa régi magyar népdalokat adott elõ. A rendezvény agapéval zárult.
REGÉCZY S ZABINA PERLE
És mikor ezeket mondotta az õ láttokra felemelteték és felhõ fogá el õt szemeik elõl. És amint szemeiket az égre függesztették, mikor õ elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában, kik szóltak is: galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tõletek a mennybe, akképen jõ el, amiképen láttátok õt felmenni a mennybe. Apostolok Cselekedetei 1, 911 1. A mennybemenetel valósága hozzájuk, akik bátorították õket és A Szentírás szerint Jézus feltáma- azzal vigasztalták, hogy Jézus úgy jön dása után a 40. nap, az Olajfák hegyé- majd vissza, ahogy látták Õt elmenni, rõl tanítványainak szeme láttára ment úgy, hogy minden szem meglátja õt, fel a mennybe. A feltámadásától még azok is, akik általszegezték. Erre mennybemeneteléig terjedõ idõ alatt a tanítványok imádva az Urat, nagy Jézus többször is megjelent tanítvá- örömmel visszatértek Jeruzsálembe, nyainak és másoknak is, bebizonyít- ahol egy szívvel-lélekkel együtt voltak ván, hogy õ él. az imádkozásban és várták az ígéret Áldozócsütörtökön övéivel együtt beteljesedését, a Lélek kiáradását, ami kivonult a hegyre, ahol fontos dolgok- tíz nap múlva be is következett. ról beszélt nekik. Szólott az Isten 2. Jézus mennybemenetelének Országáról, és az Atyának ígéretérõl, haszna mely rövidesen be fog teljesedni: KiTudom, hogy sokan mondják, hogy öntöm az én Lelkemet minden testre... talán jobb lenne, ha Jézus ma is köztünk Jóel 2, 28. És arról is, hogy: Vesztek lenne testileg. Ha mi is úgy mehetnénk erõt minekutánna a Szentlélek eljön hozzá és kérhetnénk Tõle, mint amikor reátok és lesztek nékem tanúim Je- a földön járt. Ezekre a gyötrõ kérdésekre ruzsálemtõl Júdeáig és a földnek mind- Jézus maga adja meg a választ: jobb végsõ határáig Cselekedetek 1, 8. nékem, ha én elmegyek, mert ha nem Ezek után emelkedett fel szemük megyek el, a Vigasztaló (Pártfogó) nem láttára: és õk nézték az õket megáldó jön el hozzátok... János16, 7. Urat, mígnem a felhõ eltakarta Õt Ezzel Jézus elmondja az Õ mennyszemeik elõl. Ekkor angyalok jöttek bemenetelének célját és hasznát.
Kolozsvári Tamás: Mennybemenetel oltárkép részlete Melyek ezek? 1. Testileg csak egy bizonyos helyen lehetett jelen, de Szentlelke által mindenütt jelenvalóvá lett térben és idõben. Mindenki, mindenhol és mindenkor imádságban bizalommal fordulhat Hozzá. Ugyanígy van velünk, segít, vezet, megáld és megõriz bennünket, a Benne hívõket. 2. Közbenjárónkká lett. Ez azt jelenti, hogy érettünk az Atya elõtt
közbenjár, közvetít köztünk és Isten között. Egyedüli Nagykövetünk Õ, ahogy Pál apostol is mondja: Mert egy az Isten, egy a Közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Jézus Krisztus, Aki váltságúl adta önmagát mindenkiért. 1 Timótheus 2, 56. 3. Testünk Õbenne a mennyben van. Mi Krisztus testének, az egyháznak tagjai vagyunk. Ha Õ a mennyben van, hit által Õbenne már mi is ott vagyunk, és majd a szemtõl szembe való látáskor a valóságban is Vele leszünk. 4. Szentlelkét nekünk is küldi, kiárassza szívünkbe, és megpecsételi bennünk, hogy mi a mennyei Atya gyermekei vagyunk. Általa Istent Atyánknak, Jézust Urunknak szólítjuk, Krisztusnak és minden Õ jótéteményének részeseivé tesz, vigasztal és mindörökké velünk marad. Íme az Áldozócsütörtök, Krisztus mennybemenetelének a lényege és haszna, a hívõ emberek életében. Tegyék ezek a gondolatok ünneplésünket gazdagabbá, szebbé és szívünket Isten iránt hálássá. Áldott ünnepeket!
JÓZSA FERENCZ lelkipásztor
Csütörtök, 2007. május 17.
Jelenidõ
A Bartók háza tájáról
Temesvár A Bartók Béla Elméleti Líceumban tartották meg a múlt pénteken a Temes megyei tanítók szakmai tanácskozását, amelyen Erdei Ildikó pszichológus a különleges képességekkel rendelkezõ gyerekek és a speciális nevelési igényû tanulók integrálásáról tartott elõadást, Berta Melinda tanítónõ pedig egy bemutató órát tartott történelembõl, a vajdahunyadi lovagvárról. A Szegeden megrendezett Bonifert Domokos Matematikaverseny nemzetközi szakaszán Oláh Endre Gábor hatodikos tanuló 5. helyezést ért el (felkészítõ tanára: Szilveszter Ibolya, kísérõtanár: Pãcurar Maria, a verseny helyi szervezõje). A Munkácsy Mihály élete és munkássága címû vetélkedõ 42 résztvevõ diákja május 1819. között egy jutalomkiránduláson vesz részt a TemesvárSegesvárFehéregyházaNagyszebenCsíksomlyóCsíkszereda útvonalon. A hargitai megyeszékhelyen megtekintik a Csíki Székely Múzeumban kiállított Munkácsy-festményeket. A verseny helyi szakaszát az Olt csapat nyerte meg, melynek tagjai Molnár Tímea, Mondovics Zsolt, Péter Cecília, Suppini Noémi és Virginás-Tar Emese diákok. A tanulókat Balázs István földrajztanár, Halápi Margit laboráns, Berta Melinda tanítónõ és Simon Tibor felkészítõ rajztanár, helyi szervezõ kíséri el. Ma 11 órától a Bokréta Citerás Lányai a temesvári Merlin Bábszínházban lépnek fel, szombaton pedig a Bartókban, ahol 10 órától rendezik meg a nyugdíjasok találkozóját, amelyre szeretettel várnak minden olyan pedagógus kollégát, aki az iskolából ment nyugdíjba. A Bokréta hagyományõrzõ csoport morzsa-néptáncegyüttese is fellép (fõszervezõ: Joó Ildikó).
STAN ORSOLYA tanítónõ, az iskola sajtóreferense
Újabb pályázatot nyert a Csiky Arad Az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport újabb pályázatot nyert, ezúttal környezetvédelmi nevelési témakörben. A kormány által, iskolafejlesztési tematikával kiírt pályázatra a csikysek Gondolkodj globálisan és cselekedj helyben címû projektjükkel neveztek, és a programfelelõs Rogoz Marianna fizika-, Matekovits Mária biológia- és Spier Tünde matematikatanár alkotta munkacsoport 27 465 lejt érdemelt ki benyújtott elképzelésével. A munka dandárja a nyári szünidõben lesz kisiratosi tábor környezettanulmánnyal, kirándulás a Maros-árterület Természetvédelmi Parkba, tematikus plakátverseny, fotókiállítás és -album, tapasztalatcsere, megbeszélések stb. , kora õszire marad mindezek dokumentálása. K. K.
Magyar vizsga fakultatív órákon tanulóknak Temes Június elsején a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban magyar nyelvbõl és irodalomból szerveznek vizsgát azoknak a Temes megyei nyolcadik osztályosoknak, akik román vagy idegen tannyelvû iskolába járnak, de fakultatív órákon tanulják a magyart. Akik ezen a teszten átmenõ jegyet szereznek, középiskolai tanulmányaik folytatásakor választhatják a magyar tagozatú kilencedik osztályt. Ez a jegy nem számít bele az év végi átlagba mondta Kiss Ferenc tanfelügyelõ. Viszont feltétele annak, hogy a diák magyar kilencedikbe iratkozhasson, ha úgy gondolja, vagy legalább az opciói között feltüntethesse a magyar középiskolát. Az érintettek figyelmét külön is felhívják erre, de lehet érdeklõdni a beiratkozásról a tanfelügyelõségen és a Bartók iskolában is.
P. L. ZS .
*** Arad A középiskolai tanulmányaik folytatására magyar tannyelvû iskolát megjelölõ, eddig más tannyelvû iskolába járók június elsején vizsgázhatnak a Csiky Gergely Iskolacsoportban magyar nyelv és irodalom tudásukból közölte Szakács Ferenc igazgató. A megyei tanfelügyelõség összesítésébõl kiderül, hogy 14 ilyen tanuló van, ám az majd csak a vizsga napján derül ki, valójában hányan gondolták ezt komolyan, azaz meg is jelentek a próbán. K. K.
Vásárlási utalványok végzõsöknek
A diákok elverték a polgármestert és a tanácsosokat
Arad A tavalyihoz hasonlóan idén is folytatja a polgármester kampányát, melyben fejenként 20 lej értékû vásárlási utalványt ad át a municípiumi líceumok XII.-es végzõseinek. Az elsõ intézmény a Vasile Goldiº Líceum volt, ahol tegnap vették át a diákok az utalványt, mellyel kizárólag a Slavici könyvesboltban vásárolhatnak, csakis könyvet. Túl sokat nem, de azért csak jobb a semminél. Gheorghe Falcã polgármester sok sikert kívánt a diákoknak a vizsgákon, és a sajtónak elmondta: a municípiumban összesen mintegy 27 ezer tizenkettedikes kap ilyen támogatást. A következõ líceumba várhatóan a referendum után mennek el.
Túsz Ferenc (RMDSZ) és a polgármester (háttérben) sárga mezben jól megizzadtak a tinik között Az utalványkiosztás után barátságos focimérkõzést játszottak a polgármester és a municípiumi tanácsosok, illetve a végzõs fiúk. A poli-
tikusok bármennyire is igyekeztek, pózoltak és hõsködtek, csupán egy szerencsétlen gólt tudtak összehozni Neamþiu Gheorghe függet-
len tanácsos jóvoltából. A végeredmény így 4:1 lett a licista fiúk legnagyobb örömére.
SÓLYA R. EMÍLIA
Gyermeksereg rohanta le a könyvtárt!
Elõrehozott gyermeknap
Resicabánya/Krassó-Szörény Május 16-án 11 órakor a magyar iskola és a govondári magyar óvodai csoport tanerõi és gyerkõcei mintegy megszállták a Paul Iorgovici Megyei Könyvtárban a Szombati Szabó István nevét viselõ magyar könyvtárt. Mint megtudtuk, Bitte Viktória Ibolya könyvtárosnõ a tanerõkkel (Bálint Erzsébet, Megyasszai Bíró Júlia, Dakó Melinda) egyeztetve most tartották meg a betervezett gyermeknapi mûsort, mert azt június 1-jén nem tudják megtartani.
Tizenhat iskolás és óvodás lépett föl rövid mûsorral Az összesen tizenhat is- mûsorral lépett föl a könyvkolás és óvodás apróság rövid tárban, ahol legtöbben egy-
Anyanyelvvizsga több pénz reményében
Arad Kedden tartották a Csiky Gergely Iskolacsoportban azt a magyar nyelvvizsgát, amelynek sikere arra jogosít, hogy az Európai Unióban érvényes jogszabályok alapján akár 15%-os többletfizetést jelentsen. Az Arad megyében közel tíz éve bevezetett, és nemcsak magyar, hanem német és szlovák nyelven is megrendezett nyelvvizsga jogi hátterét törvény biztosítja, és azok a tanintézmények jogosultak ezek lebonyolítására, illetve az igazolás kibocsátására, amelyek érettségit rendeznek.
Bár a nyelvvizsgát az egész EU-ban elismerik, és anyagi elõnyökkel jár, az idei 105 csikys XII.-es közül csak 62 tartotta érdemesnek ezen részt venni, hozzájuk társult két korábbi végzõs. A Nagy Gizella megyei magyar szakos módszertani felelõs vezette bizottság a dolgozatokat tartalom és nyelvhasználat szempontjából bírálta el, a kiadott okmány birtokosának felsõfokú magyar írás-, olvasásés beszédtudását igazolja. Azt tervezik, hogy a jövõben már a XI.-esek is jelentkezhetnek erre a nyelvvizsgára.
(KISS)
egy versikével, rövid verses mesével szórakoztatták a jelenlévõket. Miközben a gyermekek hûsítõt kortyolgattak, azt is megtudtuk, hogy beiratkoznak a könyvtárba, ahonnan a gazdag választékból meséskönyveket fognak rendszeresen kikölcsönözni. A kereszthegyi magyar óvodai csoportot Fãget Hajnal óvónõ a gyermeknapon fogja ugyancsak hasonló mûsorral a könyvtárba elvinni.
MAKAY BOTOND
VIII. Euromarionett fesztivál Arad Ma 10 órától a gyulafehérvári Prichindel Bábszínház Robin Hood, 18.30 órától a bulgáriai Danny&Dassy Színház Prinþesa Picãturã címû bábjátéka látható. Május 18-án, pénteken 10 és 12 órától a Piatra Neamþ-i Tandem Színház a Dãnilã ºi Sãsãilã címû produkcióját mutatja be, 18.30 órától a Babui címû németországi bábjátéka kerül színre. Május 19-én, szombaton 11 órakor a Temesvári Merlin Színház a Doi purcseluºi, 18.30 órakor a franciaországi Virtuelle Színház a Cei trei fii címû bábjátéka látható. Május 20-án, vasárnap, a fesztivál záró napján 11 órakor a botoºani-i Vasilache Bábszínház az O minune în lan de soare címû produkcióját adja elõ, 18.30 órától a franciaországi Eclats dEtats társulat Mici unde de apã címû bábjátéka kerül színre. Valamennyi elõadásra a bábszínház épületében kerül sor. Minden további információ a Bábszínház 256-922-es telefonszámán kapható.
K. K.
(Fizetett választási hirdetés)
8
¥ 2007. május 17., csütörtök
Naptár
Szeretettel köszöntjük a ma névnapjukat ünneplõ Paszkál nevû kedves olvasóinkat.
Évforduló 115 éve, 1892-ben halt meg KLAPKA György magyar honvédtábornok. 1847-ig a császári hadsereg tisztje volt, 1848-ban vezérkari õrnagy a hadügyminisztériumban, 1849-ben ezredes, majd tábornok, 1849 májusában ideiglenes hadügyminiszter, júniusban ideiglenes hadseregfõparancsnok, május végétõl a komáromi vár parancsnoka. A várat október 2-án csak szabad elvonulás fejében adta át a császáriaknak. 1849-tõl emigrációban élt, részt vett az olaszországi Magyar Légió szervezésében. A kiegyezés (1867) után hazatért. 1820-ban Temesváron született. 100 éve, 1907-ben született DSIDA Jenõ költõ, az erdélyi líra kiemelkedõ alakja. A Nyugat, s fõképpen Kosztolányi költészetéhez kapcsolódva a kisemberek életének mozzanatait ábrázolta olykor impresszionisztikus verseiben. Költészetének csúcsa a Tükör elõtt c. verses önéletrajza. 1938-ban hunyt el.
Útitárs Minthogy azért Krisztus testileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki testileg szenved, megszûnik a bûntõl, hogy többé ne emberek kívánsága szerint, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevõ idõt. (1Pt. 4, 12) Református Isten Lelke szabaddá akar tenni bennünket a rémülettõl. Ne a próba legyen rémületes számunkra, ne a tûz legyen irtóztató, ne ettõl akarjunk megszabadulni, hanem inkább fegyverkezzünk fel azzal a gondolattal, hogy aki Krisztushoz hasonlóan, Krisztusban, Krisztusért szenved, az megszûnik a bûntõl.
VISKY FERENC Méz a sziklából Koinónia Kiadó
Se ez, se az A rejtvény fõsoraiban egy közmondás olvasható.
Csütörtök, 2007. május 17.
Napról napra Jöjjön velünk! Arad Május 19-én, szombaton a BerzovaMonoriºtea faluMonoriºtea völgyeVucina csúcsKapruca útvonalon (kb. 14 km) szervezünk kirándulást. Indulás Aradról a 7.55 órai vonattal Berzováig, visszatérés 18.56 órakor, útiköltség 12 lej, túravezetõ Paul Ionescu (tel.: 0727/589-685). Találkozás fél órával vonatindulás elõtt az aradi nagyállomás bejáratánál.
Mai viccünk Témahiány Párbeszéd a madárkereskedõnél. Maga tegnap eladott a feleségemnek egy beszélõ papagájt. Csakhogy a madár nem beszél. Egy kukkot se? Egy kukkot se. Nézze, uram
Az a papagáj öt éves, a felesége legalább ötven. Szerintem nincs közös témájuk.
Változékony idõ
Ö
Arad változékony Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1125 °C 1319 °C 1225 °C 1525 °C
Temes változékony Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1224 °C 1123 °C 917 °C 1219 °C
Ö
Hunyad változékony Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1221 °C 1321 °C 1116 °C 1422 °C
Ö
Arad Az Arad megyei múzeum május 18-án, a múzeumok világnapján 1220 óra között áll a látogatók rendelkezésére. A Kultúrpalotában épp ezen a napon nyílik meg az a tárlat, amely maketteken mutatja be régiónk jellegzetes népszokásait. A régészeti részlegen Arad múltjába tekinthetnek be az érdeklõdõk, a látogatás
végét dokumentumfilm zárja. A természettudományi részleg Városépítészeti gyöngyszemek címû fotókiállítása Arad felfedezésére invitál, míg a Szépmûvészeti Múzeum Gh. Popa de Teiuº utca 24. szám alatti épületének II. emeletén, többek között, a most záruló perui képzõmûvészeti kiállítás tekinthetõ meg. K. K.
Krassó-Szörény borús Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
Fehér változékony Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
1121 °C 1221 °C 1223 °C 1426 °C
Ö
Magyar nyelvû mûsor Naponta 1415 óra között a 630 kHz-es középhullámú frekvencián, továbbá naponta 2021 óra között a 105.9 MHz-es ultrarövidhullámú frekvencián és interneten a www.radiotimisoara.ro vagy a www.triplexregio.net címen, valamint a Thor III mûholdon (0,8° Ny), a Focus Sat csomagban Csütörtök, május 17. (mûsorvezetõ Bartha Csaba): Hírösszefoglaló, Sportkrónika, Magyar közösségek, Lapelõzetes, Színházi programajánló, Idõjárás-jelentés; este (mûsorvezetõ Erdély Rita): Zenés mûsor: magyar pop-rock felvételek.
Öt új adó az UPC-alapcsomagban
Temesvár Bár már május elsejétõl nézhetik az UPC alapcsomagjára elõfizetõk, a kábeltévé-szolgáltató társaság csak tegnap közölte hivatalosan, hogy felvették a programrácsba az Antena 2 és Euforia TV címû román, a TV 2 magyar, a Sat 1 német és a Pink TV szerb nyelvû adót. Június elsejétõl a Telesport is bekerül a Basic-csomagba, az elõfizetési díj viszont legalábbis egyelõre változatlan marad.
ben: Kórushangverseny (közremûködik a kollégium gyermekkórusa), május 18-án, pénteken 19 órakor a temesvári evan gé likus-lutheránus templomban: a Flauto dolce együttes kon certezik, május 19-én, szombaton 19 órakor ugyanott: Erich Turk csembaló-estje, május 20-án, vasárnap 19 órakor ugyanott: a Transyl vanya Barokk Együttes kon certje.
vörös 21. ... Bahadur Sasztri, indiai politikus 22. ... Tiki, Heyerdahl expedíciója 23. A közmondás második része 25.
Richards, amerikai
színésznõ 27. Észak-amerikai tó 29. Már a kezdettõl 31. Salt
City, Utah székhelye 34. Ideszállít 35. Hangtalan sózás! 38. Eres! 40. Csont (orv.)
VÍZSZINTES: 1. A 1 2 3 4 5 6 7 8 9 közmondás elsõ része 10. SZ I Nem kerül sokba 11. Vonal 10 11 12. Éjfélig 13. Párt összead 15. Szarkatollak! 16.
int, figyelmeztet 18. Szamba rit12 13 14 15 musok! 19. Részben beállít 20. Melódia 22. Dereglye, rév 16 17 18 19 24. Bikaviadal szereplõje 26. Ki nem állhat 28. Jóravaló 30. 20 21 22 Címermadár 31. Fejetlen klán! 32. Ománi, luxemburgi 23 0 24 25 és zambiai gkj. 33. PáholyO H tagok! 34. Az indiai kender 26 27 28 29 virágzatából elõállított kábítószer 36. Klasszikus kötõszó 30 31 32 37. Nyelõcsõ 39.
tesz, megemlít. FÜGGÕLEGES: 1. Sub33 34 35 36 lót, fiókos szekrény 2. Vágvölgyi szlovák városka 3. Kin37 38 39 40 csesláda! 4. Egri sportklub 5. Alga 6. Alkotórész 7. Ritenuto (röv.) 8. Benne van! 9. S R T Nagyobb helyiség 14. Királyi kincstárnok 17. Pite jelzõje Edzés címû rejtvényünk helyes megfejtése: Most már lehet 19. Meggyvörös, bor- nincsenek.
m
KOS (márc. 21.ápr. 20.)
n
BIKA (ápr. 21.máj. 20.)
o
IKREK (máj. 21.jún. 21.)
A bolygóállás kedvez a fejlõdésnek, az elõrehaladásnak. Amit ma megtehet, ne halassza holnapra, kedves Kos! Éljen minden lehetõséggel!
Gondolatai közelgõ társasági események, valamint programok körül járhatnak. Végezze el elõször feladatait! Csakis utána adja át magát a szórakozásnak!
p
RÁK (jún. 22.júl. 22.)
Hagyja, hogy a dolgok maguktól alakuljanak! Mindennek várja ki a végét, igyekezzen nem beavatkozni a folyamatokba. Különben csak magának okoz gondot.
q
OROSZLÁN (júl. 23.aug. 23.)
A potenciális változásokban igyekezzen meglátni a pozitívumokat! Este járja a boltokat, és vegye meg magának, amire szüksége van! Magánélete kerülhet elõtérbe.
r
SZÛZ (aug. 24.szept. 23.)
s
MÉRLEG (szept. 24.okt. 23.)
Ha nem hisz abban, amit csinál, tettei nem vezetik sikerhez! Párjával legyen õszinte, hallgasson a szívére! Új fordulatot vehet ma magánélete.
Hangverseny
Mûsoron Rahmanyinov és Csajkovszkij Az Aradi Állami Filharmónia ma 19 órakor szimfonikus hangversenyt tart a Kultúrpalotában. Vezényel: Dorin Frandeº. Szólista: Daniel Goiþi zongoramûvész. Mûsoron: Szergej Rahmanyinov 2., c-moll zongoraverseny, Pjotr Iljics Csajkovszkij Hattyúk tava (balett szvit). Zenés Temesvár nemzetközi fesztivál Ma 19 órakor a Ion Vidu Mûvészeti Kollégium dísztermé-
Horoszkóp
Ne akarjon mindig mindenkinek megfelelni, kedves Ikrek! Megérzéseit követve bátran váltson munkát, ha a körülmények úgy kívánják! Álljon a sarkára!
1124 °C 1218 °C 919 °C 1122 °C
Temesvári Rádió
*
Május 18. a múzeumok világnapja
9
®
Színház
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Május 18-án, pénteken 19 órakor a nagyteremben: Urs Widmer Top Dogs (groteszk vígjáték). Temesvári Állami Német Színház Május 19-én, szombaton 20 órakor: Ulrich Hub Fräulein Braun. Temesvári Állami Opera Május 18-án, pénteken 19 órakor: Igor Sztravinszkij A katona története.
¸
Mozi
Arad DACIA Orvlövész (am) 11 14 17 20 (280-224). ARTA Skócia utolsó királya (am) 15 17.30 20 (280-526).
Tõzsdei árfolyamok New York: London: Frankfurt: Párizs: Hongkong: Tokió: Budapest: Bukarest:
Dow Nasdaq FTSE* DAX* CAC* SENG* NIK* BUX* BET*
13 418,80 2538,10 6555,20 7481,25 6017,91 20 937,26 17 529,00 25 546 8413,88
î ì î î î ì ì î î
0,26% 0,19% 0,20% 0,32% 0,53% 0,33% 0,09% 1,31% 1,10%
Alkalmazkodjon a kollégáihoz, kedves Mérleg! Vásároljon olyan holmikat, melyek boldoggá teszik! Este semmiképpen se akarjon a társaság középpontjában állni!
t
SKORPIÓ (okt. 24.nov. 22.)
Mivel a bolygóállás folytán jelentõs a balesetveszély a Skorpió ne üljön autóba, ha nem muszáj! Élvezze az emberek társaságát! Keresse fel régi barátait!
u
NYILAS (nov. 23.dec. 22.)
Igyekezzen megérteni a másik embert! Idõt azonban ne pazaroljon ismerõsei elemzésére. Ehelyett töltse szabadidejét régi jó barátjával!
v
BAK (dec. 23.jan. 20.)
Vásároljon ruhákat, fizessen be egy nyaralásra! Valósítsa meg önmagát! Ragaszkodjon elképzeléseihez, terveihez!
w
VÍZÖNTÕ (jan. 21.febr. 19.)
20.35 órakor. A * jel a tõzsde bezárását jelzi. Tegnap este egy dollár 0,7402 eurót, 120,76 japán jent, 0,5061 angol fontot ért.
Gyakorlatias ismerõse befektetéseket javalhat a Vízöntõnek. Nem biztos, hogy helyes, ha rá hallgat! Mindemellett tegye rendbe pénzügyeit!
Valutaárfolyam tegnap
HALAK x (febr. 20.márc. 20.)
$ RNB 2,4109 RKB 2,3850/2,4850 RFB 2,3680/2,4540 Sanpaolo IMI Bank 2,3700/2,4400 Raiffeisen Bank 2,3650/2,4500 Feketepiac 2,4000/2,4500
EURÓ 3,2777 3,2550/3,3350 3,2310/3,3260 3,2400/3,3100 3,2350/3,3150 3,2500/3,2800
HUF 100 Ft/1,3195 0,0128/0,0137 0,0125/0,0137 0,0125/0,0140 0,0123/0,0140 0,0136/0,0142
Munkaidejét töltse ki, foglalja le magát! Igyekezete elnyeri méltó jutalmát, munkája meghozza a gyümölcsét! Várja ki mindennek a végét, kedves Halak! A horoszkópot nem elhinni kell, hanem szórakozni rajta.
10
Csütörtök, 2007. május 17.
Hirdetés
Hirdetés
Jókívánságok n Nagyiratosra Kása Katalinnak, drága kislányunknak boldog születésnapot kívánunk. Anya, apa és Gellért n Nagyiratosra Kása Katalinnak szülinapja alkalmából boldog gyermekkort és minden jót kíván Irén mama. n Temesváron Bandi Tímeának és Szidóniának kívánunk boldog gyerekkort, jó tanulást. Isten nagyon sokáig éltesse édesanyjukat is, szülinapjuk alkalmából kívánja a Márton család Déváról.
Adásvétel n Vásárolunk ócskavasat, autókarosszériát, akkumulátorokat, fûtõtesteket. Telefon: 0744-904690, 0257/210-586. 7308 n Bármilyen állapotban lévõ faragott fateknõt vásárolok állvánnyal együtt. Telefon: 0722-684627. n Aragázbödönt vásárolok. Telefon: 0746-244-658. n Eladó BMW 318 személygépkocsi, 1981-es gyártmány. Irányár 500 euró. Telefon: 0727223-071. n 110-120 kg-os hússertések eladók. Telefon: 0751-069-392. n Eladó nagyon jó állapotban lévõ hétfiókos Arctic fagyasztó 400 RON-ért. Telefon: 0357/412-571. n Eladó teljesen felújított, egyszobás, elsõ emeleti tömbházlakás a Vlaicu negyedben (szoba,
Polgári napilap
Kiadja az OCCIDENT MEDIAKft. Postai katalógusszám: 213203 ISSN 1223-3536
Egyhavi elõfizetés: 9,00 lej + kézbesítési díj
konyha, fürdõszoba, beüvegezett erkély). Telefon: 0257/276-330, 0357/417-785, 19 óra után. n Eladó különleges, kb. 44-es menyasszonyi ruha igen kedvezõ áron. Telefon: 0357/310-546. n Eladó Aradon 5 szobás, 2 fürdõszobás, felújított magánház garázzsal a mikelakai híd közelében. Telefon: 0788-656-926, 0257/338-201. n Kereskedõi vasláda (1x0,6x1 m) jó állapotban eladó. Telefon: 0357/ 425-144. n Eladó olcsón Arctic hûtõszekrény, Riga nõi bicikli, 50 literes üvegballon. Telefon: 0257/251550. n Eladó 155 db fehér csempe, kétkerekû kézi kocsi, Oltcit-alkatrészek, Oltcit Club francia motorral, háromégõs gáztûzhely. Telefon: 0257/282-493. n Eladó nyári nyugszék, lisztesláda, parabolaantenna. Veszek szódásüvegeket, 510 literes szódavizes tartályokat, aragázbödönt, régiségeket. Telefon: 0257/282-493. n Eladó ház, 2 szoba, elõszoba, fürdõszoba, kamra, konyha, garázs szerelõaknával. Telefon: 0257/282-893. n Eladó gyerekágy fából, matraccal, 2 forgó kagylófotel. Ér deklõdni 17 óra után a 0257/212495-ös telefonszámon. n Sürgõsen eladó nagy, német Linda fagyasztóláda és nagy, orosz tévé. Telefon: 0751-428-430, 0743-421-322. n Veszek régi könyveket, levelezõlapot, lexikonokat, szénvasalót, mérleget, mozsarat, kávédarálót és mindenféle régiséget. Telefon: 0257/210-622. n Eladók régi könyvek, Magyar Nemzet Története, Magyarország Vármegyéi stb., Alba Lux 9 és Szlatinka mosógép csavaróval. Telefon: 0257/210-622. n Eladó 5 fiókos Whirpool mélyhûtõ. Telefon: 0257/231-452. n Eladó ház Kisiratoson, 2 szoba, konyha, fürdõszoba, kamra, garázs, pince, melléképületek. Irányár: 27 000 euró. Telefon: 0723001-034. n Eladó jó állapotban lévõ, politúros, kétszemélyes rekamié 60 lejért, kétajtós ruhásszekrény 130 lejért. Az árak alkudhatók. Telefon: 0357/412-867. n Eladó 2 fedett sírhely a Felsõtemetõben, az irodák közelében. Fizetve 2010-ig. Telefon: 0727-499-514. n Eladó kétszoba-fürdõszobás ház Battonyán a Hunyadi utca 98. szám alatt. Gáz bevezetve. Telefon: 0257/258-576. n Eladó tört arany, 14 karátos, 34 lej grammja. Telefon: 0742-810686. n Eladó kétajtós szekrény, vitrin, asztal, szék, aragáz, csillár, egyszemélyes kanapé, minden jó állapotban és olcsón. Telefon: 0357-418-670, 0728201-924. n Eladó 2 fotel, kisasztal, 50 lej darabja. Telefon: 0257/285-193. n Eladó kétszobás lakás (87 m2 ), padlás, pince, udvar, garázshely. Telefon: 0257/285-193, 0724-895351. n Eladó nagy ház, melléképülettel és kert Majláth falván, a fõutcán. Érdeklõdni a 0356-441-001-es, 0751-019-265-ös telefonszámokon. n Eladó 3 szobás, 2 fürdõszobás, 96 m 2 -es, felújított blokklakás Temesváron, a Sági úton. Telefon: 0744-458-068. n Csanádpalotán (Magyarországon), mûút mellett kétszobás, félkomfortos régi magánház köz-
mûvesítve eladó. Irányár: 5000 euró. Telefon: 0036/30/389-06-13. n Eladó Hoinar típusú Moped motorkerékpár. Hívható telefonszám: 0256/410-848, 19 óra után. n Újmosnicán 1439 m2-es telek családi házzal, kerttel eladó. Telefon: 0256/393-692. n Eladó: kihúzható rekamié, libatoll, sporttévé (AN), hûtõgép, fagyasztóláda, írógép, varrógép, katonai csizmák, lemezek, nõi bicikli (Tohan), régi konyhabútor. Telefon: 0256/209-296. n Régi képeslapokat, levélborítékot, karácsonyi üdvözlõlapot keresek megvételre. Telefon: 0256/494-227, délután, este. n Déván jó állapotú koda 100-as személygépkocsi, több részes konyhabútor, illetve 4 személyes kempingsátor eladó. Telefon: 0254/ 218-999. n Eladó 1300-as Dacia, 1983-as gyártmány, nagyon jó állapotban. Telefon: 0258/871-090, 0724-934221. n Déván nagy választékban eladó makramé garnitúra. Telefon: 0254235-444. n Nagyenyeden kéményes gázkonvektor eladó. Érdeklõdni a 0745-491-867-es telefonszámon. n Nagyenyeden olcsón eladó ruhásszekrény, egyszemélyes ágyak, székek, éjjeliszekrények, tükör, fotelek, szõnyegek, por szívó, egyéb gazdasági tárgyak. Telefon: 0740-563-695. n Eladók Nagyenyeden Skoda 120-as alkatrészek. Telefon: 0258/ 860-404, este 6 órától. n Eladó családi ház, telek, szõlõ, erdõ Lõrincrévén (Fehér megye). Telefon: 0741-311-607. n Eladó L ada 2107, 1991-es gyártmány, 1557 köbcenti. Telefon: 0751-078-213. n Nagyenyeden eladó tölgyfából készült, antik ebédlõbútor: kredenc, vitrin, kerek asztal, bõr huzatú támlásszékek. Telefon: 0740-563-695. n Nagyenyeden eladó 2 ha szántóföld a nagyenyedi berekben, út mellett. Irányár 2500 euró/ha. Telefon: 0258/864-326. n Nagyenyed és Csombord között eladó 0,29 ha szántóföld a fõút mellett. Telefon: 0258/865-743. n Székelykocsárdon eladó magánház: két szoba, konyha, fürdõszoba, pince, nagy, füves udvar. Telefon: 0258/878-023. n Nagyenyeden, az Ebháton eladó befejezés elõtt álló, hõszigetelt, négyszobás (két für dõszoba, konyha, garázs) családi ház. Telefon: 0720-527-942.
Állásajánlat n A Nyugati Jelen nagyenyedi szerkesztõsége lapterjesztõt (újságkihordót) alkalmaz Nagyenyedre. Jelentkezni az Avram Iancu u. 2 sz. alatt vagy a 0258/860798 telefonszámon naponta 914 óra között.
n A Nyugati Jelen munkakönyvvel alkalmaz lap terjesztõt Aradra. Telefon: 0257/280-751.
Különféle n Automata mosógépeket javítok az ügyfél lakásán. Telefon: 0257/ 259-146, 0357/401-569, 744-241398. 7319 n Kiadó elsõ emeleti, bútorozott, mérõmûszerekkel ellátott garzon lakás a Teba környékén. Garanciát kérek. Telefon: 0257/211-134. n Megbízható nõ fõzést, vasalást, kisebb takarítást, óvodás gyerek felügyeletét vállalja. Telefon: 0357/ 418-670, 0728-201-924. n Diplomás asszisztensnõ külföldi gyakorlattal, magyar, román, német, héber nyelvtudással be teggondozást vállal, akár külföldön is. Telefon: 0788-694-844, 0728-910-126. n Vállalok rolójavítást, felújítást, szerelést, fa, mûanyag, alumínium, minden típust. Telefon: 0740-257-239, 0744-987-786. n Kiadó téglagarázs a Podgoria negyedben. Telefon: 0357/411825, 0744-860-111. n Elcserélném két lakóépületbõl álló temesvári ingatlanomat kertes családi házra. Cím: Temesvár, E. Gârleanu utca 6. szám. Érdeklõdni egész nap lehet. n Ha boldog akar lenni, elõbb hívja Mihály bácsit a 0256/293927-es telefonszámon (1618 óra között), és csak azután kössön házasságot. n Kiadó Temesvár központjában egyszobás, 55 m2 -es lakás. Irányár: 270 euró. Telefon: 0723/604-008. n Gátaljára, idõs asszony gondozására komoly, megbízható
Csütörtök, 2007. május 17.
személyt keresünk. Telefon: 0256/ 410-437. n Parajdon szoba kiadó ju tányos áron. Telefon: 0740-543804.
11
n Nagyenyeden értelmiségi házaspár idõs személy/házaspár gondozását vállalja lakás ellenében. Telefon: 0258/863-562, naponta 911 óra között.
Gyászjelentések Május 17-én, ma veszünk örök búcsút a szeretett édesanyától, nagymamától és barátnõtõl,
UNC MÁRIÁtól (MANYI).
Temetése ma 13 órakor a Felsõtemetõben. Rista család
Fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy hosszú szenvedés után 70. életévében visszaadta lelkét Teremtõjének
KISS ENDRE
nyugalmazott református lelkész. Temetése csütörtökön délután 2 órától lesz a vajdahunyadi református templomból. A gyászoló család
Igazgató: L. SZÕKE MÁRIA tel.: 0722/566-521; Imázs- és terjesztési igazgató: BALTA JÁNOS; Reklámmenedzser: F EKETE GÉZA tel.: (0)257/280-716. Szerkesztõbizottság: BÖSZÖRMÉNYI Z OLTÁN fõszerkesztõ, JÁMBOR G YULA fõszerkesztõ-helyettes, PONGRÁCZ P. MÁRIA fõmunkatárs, BEGE MAGDOLNA fõszerkesztõ-helyettes és szerkesztõségi fõtitkár, BERKI ERZSÉBET szerkesztõségi titkár, LÉSZAY BÉLA olvasószerkesztõ, BALTA JÁNOS, CHIRMICIU ANDRÁS, IRHÁZI JÁNOS, KILIN SÁNDOR. Szerkesztõség és kiadó: 310085 Arad, Eminescu utca 5557. szám, telefonszám: 0357-412-470, (0)257/280-751, 280-596 (fax). Temesvári szerk esztõség: 300055 Temesvár, Savoyai Jenõ utca 6. szám, I. emelet, tel.: (0)256/432-485, 434-328, fax: 434-303, E-mail:
[email protected], szerkesztõségvezetõ PATAKY L EHEL ZSOLT. Dévai szerkesztõség: 330011 Déva, Mareºal Averescu 20-as tömbház D lépcsõház 39-es lakrész, tel./fax: (0)254/232-032, 0354/405-014 E-mail:
[email protected] Szerkesztõségvezetõ: CHIRMICIU ANDRÁS. Nagyenyedi szerkesztõség: 515200 Nagyenyed, Avram Iancu utca 2. szám, tel: (0)258/860-798, szerkesztõségvezetõ: MOLNÁR IRÉN. Krassó-Szörény megyei munkatárs: MAKAY BOTOND, tel.: (0)255/212-136. Internet: http://www.nyugatijelen.com, E-mail:
[email protected] Külföldi munkatárs: HUDY ÁRPÁD Németország (München). Készült a GUTENBERG Rt. aradi nyomdájában, tel.: 0257/233-545, fax: 0257/254-339. A lapfej fölötti idézet FALUDY GYÖRGY Óda a magyar nyelvhez címû versébõl származik.
12
Csütörtök, 2007. május 17.
Gyászmenet Déván
Folytatás az 1. oldalról
Sokan kölcsönre vásárolták autójukat, és tegnap kétségbeesetten kérdezgették, hogyan fogják visszafizetni a bankkölcsönt, ha megvonják taxizási engedélyüket.
A tiltakozókat Florin Oancea alpolgármester is fogadta, de tárgyalásuknak egyelõre semmi gyakorlati haszna nem volt.
GÁSPÁR-BARRA RÉKA
A tiltakozók szerint az új törvény a taxizás halálát jelenti
Nem hagyták jóvá a felvonulást Temesvár Körülbelül száz bérautós gyûlt össze a Pãltiniºanu stadion elõtti téren a közszállítási státusú taxisok egyesülete által meghirdetett tüntetésen. Az érdekképviselet fõleg az ellen tiltakozik, hogy bár 2009-ig nyerték el az engedélyt a versenytárgyaláson, ezt a 97/2007-es jogszabállyal a törvényhozók ön kényesen megváltoztatták (idén december 31-én lejár az engedély). A taxisok elégedetlenségérõl nem nagyon szerzett tudomást a nagy nyilvánosság, mert mint az az utóbbi idõben lenni szokott, a Temesvári Polgármesteri Hivatal közlekedési bizottsága nem hagyta jóvá a gépkocsikonvoj felvonulását a városban, így a demonstrálók maradtak a stadionnál. Érdekes módon a Közterület-fenntartó Vállalat munkásai épp tegnap kezdték meg az új parkolóhelyek festését a friss aszfaltburkolaton, így a 17 óráig tervezett és engedélyezett tüntetés hamarabb ért véget. P. L. ZS . Ezt a lapszámot BERKI ERZSÉBET szerkesztette Számítógépes tördelés: SZABÓ BALÁZS, VAJDOVICS A TTILA, VERES RUDOLF
Jelenidõ l Hirdetés
Egyetemek Vására
Temesvár Május 1819-én az Atu Advertising a Temes Megyei Tanfelügyelõséggel közösen ötödik alkalommal, ezúttal a Iulius Mallban szervezi meg az Egyetemek Vásárát. A kiállításon jelen lesznek a temesvári fontosabb tanügyi intézmények: a Nyugati Egyetem, a Mûegyetem, a Victor Babeº Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a Tibiscus, Dimitrie Cantemir és Ioan Slavici magánegyetemek. A cél az egyetemekdiákok kommunikáció javítása, ugyanakkor a szervezõk arra szeretnék ösztönözni a tanügyi intézményeket, hogy a jövõben kellõképpen készítsék fel a diákokat az egyetemista életre. L. Á.