Sajtószemle
2015. július 7.
hirado.hu
Zombor szerint jelentős az elmaradás az egészségügyre fordított közkiadásoknál (videóval) Magyarországnak jelentős elmaradása van az egészségügyre fordított közkiadásoknál és az egészségügyi béreknél - mondta az egészségügyért felelős államtitkár az M1 hétfő esti műsorában. A tervezett új fővárosi kórházzal kapcsolatban Zombor Gábor azt mondta: a 2016-os költségvetés jelentős összeget hagyott jóvá a tervezésére, így az már biztos, hogy az intézmény megépül. Zombor Gábort azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nyár elején közzétett jelentését figyelembe véve a kormány értékeli saját munkáját, ehhez pedig javaslatokat és véleményeket kér be a szaktárcáktól. Az államtitkár elmondta: az egészségügyi stratégia januári kidolgozásakor figyelembe vették az OECD korábbi megállapításait, ennek megfelelően fogadtak el éppen hétfőn az alapellátást erősítő törvényt a parlamentben. Emellett intézkedtek az egynapos ellátások bővítéséről és a népegészségügyi programok erősítéséről is - sorolta. A videó a linkre kattintva tekinthető meg. http://www.hirado.hu/2015/07/06/zombor-szerint-jelentos-az-elmaradas-az-egeszsegugyre-forditottkozkiadasoknal/?source=hirkereso
Napi.hu
Így kerülhet előbbre a várólistán - elfogadták az egészségügyi alapellátási törvényt A szakorvosi vizsgával rendelkező háziorvosok, házi gyermekorvosok, alapellátást nyújtó fogorvosok szakorvosként is történő finanszírozását, a háziorvosi praxisvásárlás megkönnyítését, továbbá a kollegiális szakmai vezető kinevezését is rögzíti az egészségügyi alapellátásról szóló törvény, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés 151 igen szavazattal, 38 nem ellenében. Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter előterjesztése kitér a védőnők, a házi gyermekorvosok és a foglalkozásegészségügyi orvosok feladataira is. A törvény kimondja, hogy az alapellátás továbbra is önkormányzati feladat marad. Az alapellátás nyújtását érintő jogviszony megváltoztatásáról szóló döntéshozatal során a települési önkormányzat kikéri az alapellátást végző orvos, védőnő véleményét - rögzítették. Előírják az úgynevezett kollegiális szakmai vezető intézményének újbóli bevezetését a háziorvosok, a házi gyermekorvosok és az alapellátást nyújtó fogorvosok esetében járásokhoz igazítottan, valamint megyei és országos szinten. A törvény kitér a területi ellátási kötelezettség (tek) nélküli háziorvosokra is, akik kiegészítő díjazásra jogosultak, azonban úgy rendelkezik, hogy a tek nélküli szolgáltatókra vonatkozó kedvezményeket és azok feltételeit kormányrendeletben indokolt szabályozni. (Eredetileg a törvényjavaslat konkrét körzetlétszámot jelölt meg a kiegészítő díjazásra, ezt azonban az összegző módosító javaslattal törölték.) Ezen kívül a területi ellátási kötelezettséggel összefüggésbe nem hozható teljesítményük alapján finanszírozásban részesülnek ezen szolgáltatók, illetve jogszabályban meghatározott módon ugyanolyan kedvezményekre és pályázati lehetőségekre jogosultak, mint a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvosi, házi gyermekorvosi ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók.
H-1051 Budapest, Sas u. 10-12. Phone: +36-1 / 301-8725 Fax: +36-1 / 301-8750 E-mail:
[email protected] Web: www.ccg.co.hu
–1–
Plusz szakvizsgával többet kereshet a háziorvos A törvény lehetőséget biztosít a jövőben arra, hogy ha a háziorvos, házi gyermekorvos, az alapellátást nyújtó fogorvos a meglévő szakképesítésén kívül egyéb szakorvosi vizsgával is rendelkezik, akkor az egészségbiztosítóval arra is finanszírozási szerződést köthet, amennyiben azt kezdeményezi. A praxisjog adásvételének megkönnyítése érdekében a módosítás tartalmazza, hogy a finanszírozás keretében kapott összeg a praxisjog megszerzésére is felhasználható. Szintén a praxisjog könnyebb megszerzése érdekében a kormány felhatalmazást kap arra, hogy a felvett hitelhez kamattámogatási rendszert dolgozzon ki. Szűrésre megy? Előbbre kerülhet a várólistán Az egészségügyi alapellátásról szóló törvény lehetővé teszi, hogy kedvezményekkel ösztönözze a részvételt az állami szűrővizsgálatokon. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény módosítása ezzel összhangban előírja, hogy amennyiben a biztosított - igazoltan - részt vesz nem kötelező, az állam által szervezett szűrővizsgálatokon, elsőbbséget élvezzen a várólistához, előjegyzési listához kötött, a szűréssel érintett, abból eredő szolgáltatások igénybevétele esetén. Módosították az egészségügyről szóló törvényt is azzal, hogy a települési önkormányzatoknak gondoskodniuk kell települési egészségterv kidolgozásáról és annak megvalósításáról. A részletszabályokat miniszteri rendeletben határozzák meg, a megfelelő felkészülés érdekében a rendelkezés 2016. január 1-jén lép hatályba. http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/igy_kerulhet_elobbre_a_varolistan_elfogadtak_az_egeszsegugy i_alapellatasi_torvenyt.600142.html
Népszava online
Megint csak bérkiegészítés Levélben kérnek magyarázatot az egészségügy szakmai és érdekvédelmi szervezetei az ágazati minisztériumtól, hogy miért csak a korábbi bérkiegészítéseik kiegészítését rögzítették rendeletben. A szakma változatlanul minden egészségügyi dolgozóra kiterjedő alapbér-emelést vár. A múlt héten megjelent kormányrendelet az egészségügyi bérpótlékok korábban sokat emlegetett alapbéresítését egy nagy csavarral úgy oldotta meg, hogy újabb bérkiegészítést kapott a dolgozók egy része. "Nem ezt vártuk, megint egy ígéret, ami nem úgy teljesült, ahogy arról még június 30-án is tájékoztattak bennünket" - utalt a korábbi miniszteri és államtitkári ígéretekre Kiss László. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke a Népszavának kifejtette, a változtatás csak az ágy mellett dolgozók ügyeleti és műszakpótlékait érinti újabb kiegészítés formájában, az ágazat többi munkavállalója megint kimaradt a bérrendezésből. A szakma először csak technikai bakinak tartotta, hogy az ígért határidőre, vagyis július 1-re nem jelent meg az orvosok és szakdolgozók utóbbi években szerzett bérkiegészítéseinek alapbéresítéséről szóló kormányrendelet. Nyugtatta őket az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága Semmelweis-napon kiadott közleménye is, amely szerint "2015. július 1jétől sor kerül az egészségügyi dolgozók mozgóbérének kiengedésére. Ezzel biztosítottá válik a 2012. és 2013. évi béremelés teljes alapbéresítése. Az intézkedés végrehajtásához 5,33 Mrd Ft forrás áll rendelkezésre." Most többen azt gondolják, azért jelent meg július 2-án a szóban forgó rendelet, hogy az előző napon utcára vonult szakdolgozók még ne tudják az igazat: kicsit megint át lettek verve. Az így is látványos és ezreket megmozgató, de békés demonstrációk után ugyanis most azt mondja a szakszervezetei vezető és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke is, hogy szó nincs alapbéresítésről, pusztán az eddigi bérkiegészítések kiegészítését kapják meg. Balogh Zoltán úgy H-1051 Budapest, Sas u. 10-12. Phone: +36-1 / 301-8725 Fax: +36-1 / 301-8750 E-mail:
[email protected] Web: www.ccg.co.hu
–2–
reagált, így már érthető, hogy az utóbbi napokban miért beszélt az államtitkár jövő évi béremelésről, nem ideiről. Múlt csütörtökön az MTI úgy fogalmazott, az egészségügyben dolgozók meghatározott köre "a július 1. és december 31. közötti időszakra bérkiegészítésre jogosult", holott a miniszter Balog Zoltán és Zombor Gábor államtitkár is folyamatosan alapbéresítést ígért. Hol 95 ezer érintett dolgozóról volt szó, hol 70 ezer alatti létszámról, máskor a 2010 és 2014 közötti bérkiegészítéseket emlegették, megint máskor a 2012-2013-ban emelt alapbérekről beszéltek. Ahogy ezek a számok sem pontosak, úgy azt is sérelmezik az ágazat képviselői, hogy nem pluszforrás kerül a rendszerbe, hanem az idei 5,3 milliárd forintos keretet az Egészségbiztosítási Alap idei céltartalékából töltötték fel. (Ezt a pénzt néhány hete Zombor államtitkár még az év hátralévő részében várhatóan ismét felduzzadó kórházi tartozások év végi rendezésére ígérte oda.) Az ígéretek szerint az eredeti 15,8 milliárdos jövő évi béremelési keret, amely májustól júliusig 13 milliárdosra zsugorodott, már pluszforrásként érkezik az egészségügybe. A szakma azt is sérelmezi, hogy az újabb kiegészítéssel minden korábbinál bonyolultabb lett a bérek kiszámítása, amire a legjobb bizonyíték a tárca ezzel kapcsolatos kérdéseinkre adott válasza. Az Emmi ugyanis emlékeztette lapunkat, a 2013. szeptemberi béremelés csak az alapbérekre terjedt ki, a mozgóbéreket pedig a 2011-es szinten rögzítették, mert nem találtak elég forrást. Utaltak rá, hogy most megtörtént ennek a korlátozásnak a feloldása, vagyis minden pótlékot a 2012-2013-as emelt szintű alapbérhez viszonyítva lehet kiszámolni. A rendelet szövege azonban ágazati jogászok szerint nem ezt tartalmazza. http://nepszava.hu/cikk/1062695-megint-csak-berkiegeszites/
Nol.hu
Halálos módszert használhatnak a mentők A mentők által végzett mesterséges légútbiztosításnál használt izombénító orvosságok alkalmazása hozzájárult legalább öt beteg halálához – ez derül ki abból a szakértői jelentésből, amely az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának megbízásából készült. Kritikus megállapítások szerepelnek abban a szakértői jelentésben, amely a mentőszolgálat vezetőjének kérésére azt vizsgálta, hogy milyen szerepe volt nyolc beteg szívmegállásában egy újonnan bevezetett, kötelezően alkalmazandó légút-biztosítási technikának, az RSI-nek. A nyolc beteg közül ötöt nem sikerült újraéleszteni: életüket vesztették a beavatkozás után. Az eljárásban olyan injekciót adnak a lélegeztetésre szoruló betegnek, amely leállítja a spontán légzését azért, hogy megkönnyítse az orvos vagy a mentőtiszt számára a mesterséges lélegeztetéséhez szükséges tubus behelyezését. Ezt az eljárást az OMSZ éppen azért vezette be, hogy a korábbinál biztonságosabban segítse a beteg lélegeztetését. Ám a módszert a 2013. októberi bevezetése óta számos mentős vitatja, mert kevésbé ítélik biztonságosnak, mint a korábbi technikákat. Hogy az eljárás ellen tiltakozó gyakorló mentősök aggodalma nem teljesen alaptalan, az is bizonyítja: az eljárásrenddel kapcsolatban az OMSZ főigazgatója maga is szakértői véleményt kért, megjelölve nyolc esetet, amikor az RSI alkalmazása után leállt a betegek keringése. Ez a nyolc alighanem csak a töredéke a kritikus eseteknek, hiszen megkérdezett forrásaink mindegyike tudott olyan betegről, aki meghalt az RSI alkalmazása után, de esete nem szerepelt a vizsgáltak között. Az OMSZ vezetője arra várt választ, okozhatta-e az RSI alkalmazása a betegek halálát. Bár azt a két szakértő – Lászik András egyetemi adjunktus, igazságügyi orvos szakértő és Pénzes István professzor – a lapunk birtokában lévő jelentés szerint leszögezi, hogy pontosabb véleményt adhattak volna, ha rendelkezésükre állnak boncjegyzőkönyvek is, ám azt kimondták: az izombénító szerek alkalmazása minden valószínűség szerint hozzájárult a betegek halálához. Hibaként említik, hogy például az H-1051 Budapest, Sas u. 10-12. Phone: +36-1 / 301-8725 Fax: +36-1 / 301-8750 E-mail:
[email protected] Web: www.ccg.co.hu
–3–
alkalmazott gyógyszerek adagja és kombinációja a vizsgált esetekben nem volt kellően átgondolt. Azt ugyanis az érintett betegek a mentősök beavatkozásakor jóval nagyobb dózisban kapták, mint az a műtétek előtti altatásnál a gyakorlat. Ez a nagyobb adag pedig minden valószínűség szerint hozzájárulhatott a betegek halálához – írják. Az izombénító szer hatását erősíti és meg is nyújthatja, ha altatáshoz használatos készítménnyel kombinálják, ennek velejárója szívritmuszavar lehet. Végül a szakértők megállapítják: nem vitatható az OMSZ vezetőinek jó szándéka, hogy egységes eljárásrendet akarnak bevezetni a mentésben, ám ezek az esetek egyértelműen jelzik, a kivitelezés problémás. „Annyi felelősséggel leszögezhető – áll a jelentésben –, hogy amennyiben az új módszert tapasztalatlan, kellő gyakorlattal nem rendelkezők végezték, a nem standardizált gyakorlat alkalmazásával elkerülhetők lettek volna a keringésleállások.” Lapunk szerette volna megszólaltatni a nyolc esetet vizsgáló szakértőket, ám nyilatkozataikat az OMSZ főigazgatójának engedélyéhez kötötték, s úgy tudjuk, nem kaptak engedélyt a beszélgetésre. A halálesetekkel kapcsolatos kérdéseinkre az OMSZ-tól sem kaptunk választ. Arra voltunk kíváncsiak: a főigazgató mióta ismeri a szakértők véleményét, és azóta mit tett a hasonló esetek elkerüléséért? Nem jártunk több szerencsével a gyógyszerbiztonságért felelős hatóságnál, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnél sem. Ott azt szerettük volna – egyebek mellett – megtudni, hogy miután a beteg altatásához használatos egyik gyógyszer leirata szerint a készítmény kifejezetten ellenjavallt magas vérnyomásos, illetve fejsérült, agyvérzéses betegeknél, miközben az emberek sokszor épp ilyen kórképekkel szorulnak mentésre, milyen felhatalmazás birtokában adhatják be mégis ezt a gyógyszert a mentősök a rászorulónak. Azt a választ kaptuk: kompetenciakérdésben nem illetékesek. Az egyéb szakmai kérdésekről, mint azt megtudtuk, tavasz óta egyeztetnek az Országos Mentőszolgálattal. Azt Matkó Ida aneszteziológus-főorvostól, a Szószóló Betegjogi Alapítvány elnökétől tudjuk: az RSIvel kapcsolatos aggályokról több szakmai megbeszélés is volt már az OMSZ vezetőivel. Ennek eredményeképpen, tudomása szerint, kivették az új szakmai eljárásrendből az RSI-vel kapcsolatban a minden esetben kötelező és kizárólagos szavakat, azaz a mentőorvos, ha úgy ítéli meg, dönthet más légútbiztosítási technika mellett. Lapunknak mentőorvosok azt mondták: ez a választási lehetőség viszont nem illeti meg a mentőtiszteket, nekik minden esetben továbbra is kötelező az eljárás. A mentősök eddigi panaszaik ismeretében valószínűleg élni is fognak az RSI visszautasításának lehetőségével. Ők már másfél éve jelezték: kevésbé biztonságosnak gondolják a korábban alkalmazott eljárásoknál. Voltak olyan mentősök, akik meg is tagadták az alkalmazását. Az már korábban kiderült, hogy a légzés leállításához alkalmazott izombénító szerek közül egy például nincs is hivatalosan forgalomban Magyarországon. A mentősök kifogásolták, hogy nincs olyan készítmény a mentőautókban, amellyel baj esetén visszafordítható lenne a folyamat. Amikor a tavasszal egy betegbiztonsági konferencián mentősök és intenzív terápiás orvosok jelezték az eljárással és az alkalmazott gyógyszerekkel kapcsolatos aggályaikat, az OMSZ orvos igazgatója, Temesvári Péter azzal zárta le a kínos vitát, hogy „a gyógyszerhatósági leiratokból (alkalmazási útmutatóból) kiindulni nem nagyon okos gondolat, mert a sürgősségi alkalmazásra azok nem adnak jó választ”. Közben alapszabály, hogy a gyógyszerek leiratának betartása mindenkire nézve kötelező. http://nol.hu/belfold/halalt-okozo-eljarasrend-1550141
H-1051 Budapest, Sas u. 10-12. Phone: +36-1 / 301-8725 Fax: +36-1 / 301-8750 E-mail:
[email protected] Web: www.ccg.co.hu
–4–
Weborvos.hu
Közleményben cáfol az Országos Mentőszolgálat A vizsgálat összefüggést az eljárás és a halálozás között nem mutathatott és nem is mutatott ki. A Népszabadság napilap ma cikket jelentetett meg a magyarországi életmentés gyakorlatáról, mely hamisan sugalmazza, hogy az Országos Mentőszolgálat által évek óta alkalmazott, életmentő módszer öt beteg halálát okozta. A valóság az, hogy a magyar mentők a jelenleg létező legeredményesebb légútbiztosítási eljárást alkalmazzák. A magyar mentőhelikopterek és eset-rohamkocsik szakemberei az eljárással az elmúlt években több ezer életveszélyes állapotú beteg életét mentették meg - cáfolta az OMSZ kommunikációs igazgatója a lapban megjelenteket közleményében. A légútbiztosítás a közvetlen életveszély okát (pl. belső vérzés, agysérülés, szívizom elhalás, stb.) önmagában rendszerint nem szüntetheti meg, vagyis sajnos ezzel sem lehet minden beteget megmenteni. Ilyen esetekben a beteg nem az életmentési kísérlet miatt, hanem az életmentési kísérlet ellenére veszíti életét. Az OMSZ az eljárás során alkalmazott gyógyszerek engedélyével rendelkezik, a hivatkozott, konkrét esetekben a felkért szakértők sem az alapbetegségeket, sem a halál okát nem ismerhették, így jelentésük összefüggést az eljárás és a halálozás között nem mutathatott és nem is mutatott ki. Az RSI (Rapid Szekvenciájú Intubáció) a jelenleg létező legeredményesebb légútbiztosítási módszer, mely maximális betegbiztonságot nyújtva ma már „arany standardként" alkalmazott eljárás számos fejlett ország (pl. USA, Egyesült Királyság, Ausztrália) sürgősségi ellátásában. Az évek alatt, gondosan kidolgozott, szigorú szakmai irányelveken alapul, és folyamatos ellenőrzés mellett végzett eljárás. Egy korszerű eljárás bevezetése, a megszokott, hagyományos módszer megváltoztatása óhatatlanul ellenérzést kelthet azokban, akik a hagyományokhoz ragaszkodnak és nehezen fogadják be az újat. Így történt ez annak idején az első, légcsőbe vezetett tubus (intubáció), az első elektromos áramütéssel beindított szív (defibrilláció) és az első szívbe juttatott elektróda (pacemaker-terápia) esetében is, de a tapasztalatok az előrelépést igazolták. A betegek mentőellátásba vetett bizalma egyes esetekben a túlélés gyógyulás alapfeltétele lehet. A Népszabadság újabb hamis cikke ezt a bizalmat ingathatja meg, ezért az Országos Mentőszolgálat a lap ellen jogi lépéseket tesz - áll a közleményben. A szakembereknek készült oktató-videó: (a kisfilm orvosi beavatkozásokat modellez, megtekintése gyermekeknek nem ajánlott!) A linkre kattintva a videó is megtekinthető: http://www.weborvos.hu/egeszsegpolitika/kozlemenyben_cafol_az_orszagos_mentoszolgalat/224540/
napi.hu
Így ellenőrzik majd a patikákat Átalakult és júliustól új struktúrában, új elvek mentén működik a gyógyszertárak szakmai felügyeletét ellátó tisztigyógyszerészeti rendszer. A korábban az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) irányítása alatt álló szervezet 2015. március óta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) részeként működik - közölte az OGYÉI. Az OGYÉI Tisztifőgyógyszerészeti Főosztálya jelenleg 4.040 gyógyszerárusító helyet - közforgalmú patikát, háziorvosok kezelésében lévő kézi-, illetve kórházakban működő intézményi gyógyszertárat, valamint a vény nélkül kapható terméket forgalmazó drogériákat, benzinkutakat - ellenőriz. A megyei H-1051 Budapest, Sas u. 10-12. Phone: +36-1 / 301-8725 Fax: +36-1 / 301-8750 E-mail:
[email protected] Web: www.ccg.co.hu
–5–
szinten szervezett hatósági munkát a jövőben régiónként szervezi az OGYÉI. A megyék összehangolt irányításával 5 régió jött létre. Az átszervezésnek köszönhetően a korábbinál arányosabb lesz a munkaelosztás, a tisztigyógyszerészek azonos számú gyógyszertár felügyeletét látják majd el és júliustól havi, helyszíni ellenőrzési terv alapján, évente egyszer minden gyógyszertárban ellenőriznek. Ehhez olyan laptoppal lesznek felszerelve, amely egyben tablet is. Így az ellenőrzések alkalmával online készítik el ellenőrzési jelentésüket - olvasható a közleményben. http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/igy_ellenorzik_majd_a_patikakat.600151.html
Weborvos.hu
Nem lehet a betegeket magukra hagyni Csikós Ágnes: a hospice az életről szól, arról, hogy ami visszavan, az minél élhetőbb legyen. Ahogy a gyógyító célú kezelések tárháza kifogyóban van, egyre inkább előtérbe kerül a palliatív kezelés és a hospice ellátás: a tünetek kontrollja, a fájdalom csillapítása, a beteg életminőségének javítása – derül ki az Orvosok Lapja májusi számában megjelent interjúból: dr. Csikós Ágnes egyetemi adjunktus, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Kar Családorvostani Intézet Hospice-Palliatív tanszékének vezetője, a Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány elnöke, a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület vezetőségi tagja beszél a hospice és palliatív ellátás helyzetéről. – Egyre több olyan krónikus, progrediáló betegséggel élő ember van, akiknek az életkilátásait nemcsak az alapbetegség kezelése határozza meg, hanem a betegség során felmerülő tünetek kezelése is. Itt nemcsak a fizikai, hanem minden tünetre gondolok, ezek kezelése pedig a betegek életminőségét, sőt, életkilátását is javíthatja. Fontos, hogy kevesebb fájdalma legyen, kevésbé szorongjon, kevésbé legyen depressziós, jobban aludjon, jobb étvágya legyen. Az alapkezelések körét is bővíthetjük, ha a betegek jobb fizikai és lelkiállapotban vannak. A palliatív ellátás erről szól: a betegek tüneteit a lehető legjobban kiértékelje és kezelje. A másik nagyon fontos szempont, hogy a betegek egy rendszerben, családban vannak, a családtagok ugyanúgy érintettek, nagy erőforrások is lehetnek abban, miként tudjuk a betegek kezelését, tünetének enyhítését minél hatékonyabban megvalósítani. Tehát a közvetlen családra is kiterjed a palliatív ellátás, az ugyanis nem csak támogatója, de akadályozója is lehet a hatékonyabb kezelésnek a megfelelő tájékoztatás, a tévhitek miatt. Az orvosoknak fontos belátniuk, hogy a betegek ellátása egy multidiszciplináris teammel sokkal hatékonyabb, s hogy sok szakembert kell bevonni, kezdve dietetikustól, gyógytornásztól, a pszichológuson át, a mentálhigiénés szakemberig vagy adott esetben szociális munkásra is szükség lehet. – Hogyan kapcsolódik egymáshoz a kuratív ellátás, a pallaitív és a hospice ellátás? – A kuratív a meggyógyításra törekszik, de sokszor már a diagnózis pillanatában egyértelmű, hogy a beteg teljes meggyógyulása nem várható, ilyenkor a gyógyító és a palliatív kezelés már egymás mellett futnak, hiszen fontos a tüneti kezelés is. S ahogy a gyógyító célú kezelések tárháza kifogyóban van, egyre inkább előtérbe kerül a palliatív kezelés, a tünetek kontrollja, a fájdalom csillapítására. A hospice ellátás esetén már csak palliatív kezelést kapnak a betegek. Tehát nem igaz, hogy semmilyen kezelést nem kap, aki hospice-ba kerül, hiszen járhatnak onkológiára, ahol palliatív célú sugárkezelésben, illetve hormonkezelésben, akár adott esetben biszfoszfonát kezelésben részesülhetnek. A betegség előrehaladásával az ellátási formák így mennek át egymásba, és nincs nagyon határozott elválasztó vonal. – A betegek két végletes helyzetbe kerülhetnek: vagy túlkezelik őket, vagy nem kapnak érdemi segítséget. – A palliatív ellátás a kettő között találja meg a helyét: valóban a beteg állapotának megfelelő legyen az ellátás, de ne tegyük ki fölösleges kezeléseknek, mert a túlkezelés nem a beteg érdekét szolgálja, H-1051 Budapest, Sas u. 10-12. Phone: +36-1 / 301-8725 Fax: +36-1 / 301-8750 E-mail:
[email protected] Web: www.ccg.co.hu
–6–
sőt: inkább ront az állapotán, s akár meg is rövidíti az életét. Az orvosokban azonban él a vágy, hogy kezeljék betegüket még akkor is, ha már a beteg állapota mást igényel. Arról nem is beszélve, hogy mi az, amit a beteg szeretne és elfogadhatónak tart. Ugyanis ami lehetséges orvosszakmailag, az nem biztos, hogy a beteg számára elfogadható. – Ennek fordítottjára is van példa, amikor a beteg úgy érzi, lemondtak róla az orvosok, mert nem kap több kemoterápiás kezelést… – Ez is jó példája annak, hogy a palliatív szakember bevonása mennyire fontos lenne, hiszen ha a beteg úgy éli meg, hogy azért nem kap több kezelést, mert lemondtak róla, ez rossz érzést vált ki belőle. De ha időt szánnak rá, és elmagyarázzák neki, hogy a további kezelések nem hoznák meg a várt eredményt, és sokkal több veszélyt rejtenek, az segítene abban, hogy a beteg ne úgy élje meg, hogy lemondtak róla. Ha nem kap onkológiai kezelést, még sok más lehetőség áll rendelkezésére, ami az általános állapotát, életminőségét jelentősen befolyásolhatja. – Élnek tévképzetek is a palliatív és a hospice ellátásról… – Vallom és hiszem, hogy a hospice az életről szól, arról, hogy ami visszavan az életből, az minél elfogadhatóbb, tartalmasabb, élhetőbb legyen. Sokan félnek, hogy jaj, csak a hospice-ba még ne, de a hospice nem az agonizáló betegek ellátása, hanem azoké, akiknek az állapota progrediál. Azért tartják sokszor távol maguktól a hospice-t, mert azt gondolják, ezzel magát a halált is távol tudják tartani. Emiatt nem fordulnak hozzánk, nem fogadják el a segítséget, és sokkal több szenvedésen mennek keresztül, mintha egy hospice-ellátó már korábban bekapcsolódott volna ellátásukba, és segítséget adna a mindennapok sokkal élhetőbbé tételében. - Hogyan kerülhet valaki az ellátásba, kell-e és ha igen, milyen szűrést alkalmaznak? – Van egy rendeleti szabályozás, amely a hospice ellátásba való kerülést írja le, az kerülhet ide, aki már aktív gyógyító, kuratív kezelésben nem részesül, de a palliatív kezeléseket ugyanúgy kaphatja. Szerencsére, a jogszabály nem határolja be időben, így akár még éves prognózisról is beszélhetünk. Angliában élnek a „meglepetés kérdés" módszerével, miszerint felteszik az orvosnak a kérdést: meg lenne-e lepődve, ha a betege egy éven belül meghalna? Ha azt mondja, nem, nem lennék meglepődve, akkor a betegnek már másfajta ellátást, segítséget adnak, hiszen látják orvosszakmailag, hogy a beteg életkilátásai limitáltak. Nálunk otthoni, akár intézményi hospice-ba kerülhetnek. – Milyen ellátási formák léteznek, s mennyire elégségesek a finanszírozási feltételek? – Négy ellátási forma van a hospice-palliatív ellátási körben, otthoni, intézeti, járóbeteg palliatív és a palliatív mobil team. Ez utóbbi az intézményekben fekvő betegek ellátását segíti. A finanszírozásban nagy előrelépés lenne a két utóbbi ellátási forma finanszírozási rendszerének a kidolgozása, de egyelőre csak pilot programok keretében, belső finanszírozásban oldják meg az intézmények. Ez pedig jelentős akadálya annak, hogy ez utóbbi két ellátási forma országosan, szélesebb körben elterjedjen. A legutolsó adatok szerint összesen 95 szakellátó van, ebből 15 hospice fekvőbeteg részleg 204 ággyal, 72 otthoni hospice ellátást végző team, de mindössze csak 3 palliatív mobil team és 5 palliatív járóbeteg-szakrendelés működik. Ez utóbbi két adat is mutatja, hogy fontos lenne ezen a területen előrelépni. Még egy ellátási forma létezik, amelynek pontos leírása és szabályozása, illetve finanszírozásának kidolgozása egyelőre hiányzik. Ez pedig az aktív palliatív osztály, amely az aktív kórházi osztályokkal együtt működhetne – ezzel együtt lenne teljes az ellátás. – Milyen változások szükségesek és mekkora az esély megvalósításukra? S egyáltalán: mit tehet ezért a szakterület orvosaként? – Fontos lenne, hogy megyénként legalább egy fekvőbeteg osztály létrejöjjön, tehát bővüljenek a palliatív-hospice ágyak, meglegyen az intézeti háttér az otthoni szakellátók számára, valamint hogy mindezek finanszírozása is megteremtődjék. A jelenleg rendelkezésre álló 200 ágy a lakosságszámhoz viszonyítva kevés, hiszen minimálisan 500 ágyra lenne szükség a nemzetközi szakmai ajánlások szerint. De mindig optimista vagyok, s nagyon remélem, hogy tovább tudunk lépni ezekben az ellátási formákban. Pécsett egy-egy pilot programban bővítjük az ellátási formákat, s ezeket tudjuk országos szinten is tovább vinni. Mindez rendkívül fontos, hiszen ezekről a betegekről sokszor lemondanak az
H-1051 Budapest, Sas u. 10-12. Phone: +36-1 / 301-8725 Fax: +36-1 / 301-8750 E-mail:
[email protected] Web: www.ccg.co.hu
–7–
orvosok, széttárják a kezüket, hogy nincs mit tenni. Nem tudtam és ma sem tudom ezt elfogadni! Nekem a széttárt kar sem orvosilag, sem emberileg nem fogadható el. Az én utam az, hogy ebben változást hozzak, s hogy az ellátási formákat helyileg és országos szinten is bevezessék, széles körben elérhetővé tegyék. Valóban sok beteget nem tudunk meggyógyítani, de azt nem lehet, hogy épp a legnehezebb időben hagyjuk őket magukra a családjukkal együtt. A palliatív ellátás az egyik legdinamikusabban fejlődő terület lesz mind nemzetközi, mind hazai területen, egyre nagyobb igény lesz arra, hogy a szemlélet meghonosodjon, mert nem kerülhetjük el ezeket a kihívásokat a betegellátásban. http://www.weborvos.hu/egeszsegpolitika/nem_lehet_a_betegeket_magukra/224493/
bacsmegye.hu
Korszerűbb sugárterápiás eszközpark a Megyei Kórházban A Bács-Kiskun Megyei Kórház a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében meghirdetésre került „Struktúraváltás támogatása az onkológia centrumok fejlesztésével” című konstrukcióban nyert vissza nem térítendő támogatást. A sikeres közbeszerzést követően a Szállítóval a szerződés 2015 júniusában került megkötésre, az új eszközök beszerelése 2015 októberében befejeződik. A munkálatok végeztével 1,245 milliárd Ft értékű beruházás valósul meg. A 2015. július 6-án, hétfőn megtartott ünnepélyes nyitórendezvényen köszöntőt mondott Dr. Svébis Mihály a BKMK főigazgatója és Dr. Lénárt Endre, a Állami Egészségügyi Ellátó Központ Dél-Alföldi Térségi Igazgatóságának igazgatója, aki röviden bemutatta az elmúlt időszak – Bács-Kiskun Megyei Kórházat érintő – főbb európai uniós fejlesztéseit, és a jelenlegi projekt közös közbeszerzése által érintett Szegedi Tudományegyetemen és a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórházban történő onkológiai fejlesztéseket. Dr. Pajkos Gábor az Onkoradiológiai Centrum osztályvezető főorvosa szakmailag ismertette a projektet, majd Kampós Bence, a Varian Medical Systems Hungary Kft. kereskedelmi igazgatója, bemutatta a szállítandó onkológiai eszközöket és azok újdonságait. A fejlesztés célja a Bács-Kiskun Megyei Kórház komplex onkológiai betegellátásának fejlesztése a sugárterápiás eszközpark korszerűsítésével, megújításával. A fejlesztésnek köszönhetően a kórház hozzájárul a regionális és megyei onkológiai és sugárterápiás centrum hálózatrendszerének kialakításához. A hatékonyabb egészségügyi ellátás hosszú távon eredményes, növeli az onkológiai ellátást igénybe vevő lakosság egészségnyereségét, hozzájárulva a rosszindulatú daganatok okozta halálozás csökkentéséhez. A Bács-Kiskun Megyei Kórház alapvető célja, hogy elérhetővé tegye a térségben és az ellátási területen kívül élő, daganatos betegségben szenvedők számára a legmagasabb technikai színvonalú, progresszív betegellátást. Ennek elengedhetetlen része, hogy megfeleljen az egyre nagyobb technológiai fejlődésből eredő kihívásoknak, valamint hosszútávon is fenntartsa a minőségi betegellátás magas színvonalát. Ma már a fejlett technológiák megengedik, hogy a sugárterápia minden betegre, daganattípusra, annak helyzetére és méretére igazított legyen, javítva a túlélést és minimalizálva a súlyos mellékhatások kockázatát. Kórházunkban a legtöbb beteg ma is gondosan megtervezett kombinált kezelésben részesül – beleértve a kemoterápia, műtét, sugárterápia és/vagy célzott terápia alkalmazását, hogy megkapja a gyógyulás legkedvezőbb lehetőségét. Intézményünk kiemelkedik a várólistát illetően, a betegek rövid időn belül hozzájutnak a szakszerű kezeléshez. A meglévő sugárterápiás eszközpark viszont egyrészről már csak jelentős karbantartási és javítási költséggel üzemeltethető, másrészről egyre nehezebben biztosítható általa az intézmény céljához igazodó, magas minőségű komplex onkológiai ellátás.
H-1051 Budapest, Sas u. 10-12. Phone: +36-1 / 301-8725 Fax: +36-1 / 301-8750 E-mail:
[email protected] Web: www.ccg.co.hu
–8–
A korszerűsítésre kerülő géppark lehetőséget teremt az emelkedő tendenciát mutató daganatos betegségek széles spektrumának még magasabb színvonalú, komplex ellátására. A projekt eredményeként egy európai szintű onkológiai betegellátó rendszer valósítható meg az alábbi korszerű eszközök beszerzésével: • NAGY TELJESÍTMÉNYŰ LINEÁRIS GYORSÍTÓ • BETEGADMINISZTRÁCIÓS ÉS KEZELÉS ELLENŐRZŐ RENDSZER • INTEGRÁLT BESUGÁRZÁS-TERVEZŐ RENDSZER • CT SZIMULÁTOR • BRACHYTERÁPIÁS AFTERLOADER BERENDEZÉS • PÁCIENSRÖGZÍTŐ ESZKÖZÖK • DOZIMETRIAI BERENDEZÉSEK • POZÍCIONÁLÓ ESZKÖZÖK • CISZTOSZTATIKAI BIZTONSÁGI KABINET (2 DB) • 4D ULTRAHANG A kórházban 15 éve működik sokszakmás onkológiai konzílium a daganatos betegek hatékony kezelésének megtervezése érdekében. Ez a - daganatellenes kezelésben közreműködő szakmák közötti - mindennapos, közvetlen kapcsolat a betegek érdekét szolgálja. A kórház diagnosztikai és onkológiaisebészeti szakmáival együttműködve hatékonyabb kezelést tud biztosítani számos daganatlokalizációban, előtérbe helyezve a szerv-, illetve funkció megtartó kezeléseket. A korszerű besugárzás-tervező és betegadminisztrációs rendszer beszerzése a dolgozók munkáját elősegíti, feladataikat rövidebb idő alatt és pontosabban tudják végezni. A projekt célja, hogy a jelentős részben megújuló sugárterápiás géppark hosszú távon is biztosítani tudja a jelenleg is magas színvonalú ellátás folytatását, illetve javítsa az emelkedő tendenciát mutató daganatos betegségek széles spektrumának szakszerű ellátását. http://bacsmegye.hu/megye/kecskemet/korszerubb-sugarterapias-eszkozpark-a-megyeikorhazban.html
heol.hu
Ingyenes szűrővizsgálatok Egerben A Gárdonyi térre meghirdetett rendezvényen ez alkalommal a vénás, visszeres megbetegedések kapnak nagy hangsúlyt. Számos, ingyenes szűrővizsgálaton vehet részt az, aki ellátogat Egerbe 2015. július 18-án (szombaton) 10 és 17 óra között a Gárdonyi Géza térre. Ez alkalommal nagy hangsúlyt kapnak a vénás – visszeres – megbetegedések. A szervezők speciális vénatorna bemutatóval és oktatással is várják az érdeklődőket. A vénás elégtelenséget a köznyelvben csak visszérbetegségnek nevezik, és bár nem a legsúlyosabb megbetegedés, kezelés nélkül mégis nagymértékben ronthatja életvitelünket, sőt akár mozgáskorlátozottsághoz is vezethet. Nem is gondolnák, hogy a magyar felnőtt lakosság 85 százaléka érintett valamilyen szinten e betegségben. A nyári időszak beköszöntével a betegségben érintettek még nagyobb kellemetlenségnek vannak kitéve, hiszen a felmelegedéssel együtt jár a meleg miatt kitáguló visszerek vénás gyulladása. Kialakulásának egyik oka lehet korunk mozgásszegény életmódja, az ülőmunka, a dohányzás, a túlsúly, illetve a genetikai hajlam. A betegség nem válogat, fiataloknak, időseknek egyaránt megnehezíti mindennapjait. A betegek között azonban a nők aránya H-1051 Budapest, Sas u. 10-12. Phone: +36-1 / 301-8725 Fax: +36-1 / 301-8750 E-mail:
[email protected] Web: www.ccg.co.hu
–9–
Sokan nem is sejtik, hogy náluk is fennáll már a probléma. Ez egy gyors vizsgálattal könnyen (és ingyen) kideríthető a helyszínen. Ha érintettek vagyunk a betegségben, akkor se keseredjünk el, szerencsére van megoldás, a vénák állapota javítható és a visszérbetegség is megelőzhető egy speciálisan erre betegségre kifejlesztett gyakorlatsorral. A vénatornát a helyszínen a szervezők nemcsak, hogy bemutatják, de az abban történő részvételre is invitálják a látogatókat. A helyszínen a visszér betegség felmérése mellett olyan egyéb ingyenes vizsgálatokon is részt vehetnek az érdeklődők, mint a vérnyomásmérés, koleszterin, húgysav- és vércukorszint mérés, szénmonoxid és légzésfunkció vizsgálat szemvizsgálat és sok egyéb betegség kockázatát felmérő teszt. http://www.heol.hu/heves/kozelet/ingyenes-szurovizsgalatok-egerben-619054
Bajcsy-Zsilinszky Kórház
Semmelweis nap a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban Idén is megrendezték június 29-én hétfőn a Semmelweis napot a Bajcsy-Zsilinszky kórházban. A magyar egészségügy világnapján az orvosokat, nővéreket és minden kórházi dolgozót ünnepelnek áldozatos és fáradhatatlan munkájukért. Ekkor azonban az ünneplés mellett különböző elismerések és kinevezések és díjak is kiosztásra kerülnek. A délután 14 órakor kezdődő ünnepséget Cserháti Ágnes televíziós bemondó, egykori szóvivő indította el, majd felkérte Dr. Bodnár Attilát a kórház főigazgatóját, hogy mondja el nyitóbeszédét. Egy rövid összefoglaló után a díjjak, elismerések, kinevezések kiosztása következett. Főigazgatói dicséretben 29 dolgozó részesült köztük orvosok, ápolók asszisztensek. A kórház 10 dolgozója a Dr. Bodnár Attila főigazgató által alapított Főigazgatói elismerő oklevelet vihetett haza. Bajcsy-Zsilinszky Kórházért díszoklevelet Kontur András szobrászművész és Dr. György István kormánymegbízott vehette át. Idén csupán egy Bajcsy-Zsilinszky emlékérem került kiosztásra. Az elismerést Dr. Papp László nyugalmazott főigazgató úr 1996-ban alapította. A kitüntetés 6 cm átmérőjű plakettel és díszoklevéllel jár. Az elismerésben az részesülhet, „akinek tartósan magas színvonalú, kiemelkedően eredményes, példamutató a teljesítménye:
az orvostudomány eredményeinek megvalósításában a gyógyító megelőző feladat kiemelkedő ellátásában szakmai szervezési munkában a kórház arculatának formálásában a kórház szakmai feltételeinek biztosításához nyújtott jelentős támogatásért
Az érmet Dr. Nádas Judit a III. számú belgyógyászat főorvosa vihette haza. Az ünnepség keretein belül Dr. Bodnár Attila főigazgató átadta a Munkatársi, Tanácsosi, Főmunkatársi valamint Főtanácsosi kinevezéseket, végül a négy alorvosi, három adjunktusi és három főorvosi kinevezésről szóló plakettet vehették át. A díjjak kiosztása után a nevetésé volt a főszerep, Aranyosi Péter humorista remek történetekkel szórakoztatta a közönséget, akik a sziporkás történetek után egy állófogadáson ünnepelhették meg a Semmelweis napot.
H-1051 Budapest, Sas u. 10-12. Phone: +36-1 / 301-8725 Fax: +36-1 / 301-8750 E-mail:
[email protected] Web: www.ccg.co.hu
– 10 –