Pók Judit SZABOLCS ÉS SZATMÁR VÁRMEGYE A XVIII. SZÁZAD VÉGÉN /történeti földrajzi vázlat/
A X V I I I . század vége történeti földrajzi szempontból különösen érdekes, hiszen ekkor még a nagy természetátalakító munkák /folyószabályozás, belvízelvezetés, lecsapolás/ előtti természeti táj rekonstruálható. Történeti földrajzi vázlatunkhoz az alapot az I . katonai adatfelvétel adta. Ez a monumentális térképészeti mű 1763-1788 között, 25 év alatt készült. Két nagy egységből áll: a térképszelvényekből /1451 lap/, valamint Magyarország vonatkozásában 7 kötet országleírásból, az ún. Landesbeschreibungból, melyből eddig két megye Szabolcs és Szatmár, leírását jelentette meg levéltárunk. A felvétel katonai céllal, a hadsereg számára, a katonai apparátus által készült, mindezek meghatározzák a forrás jellegét. Az eredeti anyag ma is a bécsi Hadilevéltárban található, csak másolatai vannak Budapesten, a Hadtörténeti Levéltárban. A térképszelvények sok kutató számára ismertek, de a hozzájuk szorosan kapcsolódó, őket kiegészítő leírás, amely térképészeti jelekkel ki nem fejezhető adatokat tartalmaz, kevesek által, ritkán használt. A leírás német nyelvű, készítői osztrák és cseh katonatisztek voltak, akik a helyszínt bejárva hatalmas mennyiségű adatot rögzítettek. Többek között a földrajzi nevek kincsesháza is ez a forrás. Bár ezek azonosítása, részben a nyelv ismeretének hiánya miatti torzult formában történt lejegyzés, részben az azóta bennük történt változások következtében, sokszor igen nagy nehézségekbe ütközik. A felvétel során az országot függőlegesen I-től XXXIX-ig terjedő collonékra, vízszintesen sectiokra osztották. E szerint a felosztás szerint a következő kérdőpontokra válaszolva írták le a településeket is: a megye, a helység neve, hányadik sectioban fekszik, távolsága a szomszédos lakott helységektől órában kifejezve, a szilárd épületek, a vizek, az erdők, a rétek és mocsarak, az utak és megjegyzések. 1 A történeti S Z A B O L C S vármegye igen nagykiterjedésű, észak-dél irányban a Felső-Tiszától a Hortobágy melléki pusztákig húzódik. Felszíne többnyire sík, településszerkezetében a síkságra általában jellemző ősi, befejezett formatípusok lelhetők fel. A Tiszalök, Nyíregyháza, Újfehértó, Nyírábrány vonaltól keletre közepes nagyságú vagy aprófalvas, kishatárú települések a jellemzőek. Itt, a korábban elpusztult, de a X V I I I . században újratelepült helységek is megőrizték a középkori településszerkezetet. A települések legtöbbször halmazfalvak, ahol az
utak egy pontban /a piactéren/ futnak össze, ül. egy pontból sugarasan ágaznak szét. Az utak közötti körcikkeket szabálytalan, kusza úthálózat tölti ki /Polgár, Luc, Dob, Dada, Bátor, Bogát stb./.^ A folyómenti településeknél megfigyelhető a folyó hatása a helységek peremvonalának alakulására, felveszik annak ívét, pl.: Dada, Vencsellő, Szabolcs a Tiszáét. A kis falvak közül kiemelkedik néhány, fontos utak csomópontjában keletkezett, nagyobb határú mezőváros /Nagykálló, Nyírbátor, Nyíregyháza stb./. Ezek ugyancsak halmaztelepülések: az utak legtöbbször szabálytalan alakú piactérre futnak be.^ A Tiszalök, Nyíregyháza, Újfehértó, Nyírábrány vonaltól délre és nyugatra változik a kép. Errefelé is halmazfalvak a jellemzőek, de határuk roppant nagykiterjedésű, mivel itt húzódnak a hajdú városok, Nádudvar, Tiszacsege, Újváros határában a Hortobágy melléki és más nagy pusztaságok. A Tiszántúlon Szabolcsban találhatók a területileg összefüggő legnagyobb puszták. A nagyhatárú halmazfalvakon kívül megjelennek ezen a tájon a településtől messze eső, ún. szállások, amelyek néhány házból vagy inkább kunyhóból és akolból állnak csupán. Ezek kezdetben a takarmány összehordására szolgáltak, majd amikor a jószágot is ott tartották, teleltető szállások lettek. Amikor pedig a kaszálónak használt földek egy részét felszántották, és a több mérföldnyire eső határból nem lehetett naponta hazajárni, néhány kunyhót is építettek oda.4 Ezek a szállások a leírás szerint csak földkunyhók, ahol télidőben a jószágot tartják, nyáron a gabonát csépelik. Mindezeken túl meg kell jegyeznünk, hogy az oly általános halmazfalvakon kívül útifalvak is előfordulnak Szabolcsban /Anarcs, Pátroha, Pap, Jéke, Rád/, amelyek legtöbbször egy, ritkábban kétutcásak, ezek két oldalán szalagtelkek sorakoznak soros elrendezésben. Szabolcs megye legnagyobb folyója a Tisza. Mint már utaltunk rá, az I . katonai adatfelvétel a folyószabályozás előtti ősi vízrajzot tükrözi. Bizonyos, az áradások kártételeit megakadályozó munkák nyomai azonban már megfigyelhetők a térképszelvényeken is. A Felső-Tisza vidéken, a folyó jobb partján több összefüggő gát épült, néhány helyen a balparton is. A folyómenti falvak az ármentes szinten, az övzátonyokon keletkeztek, de megtelepültek a morotvák partján is.^ A Tiszát nagy galériaerdőségek kísérik, ezek többnyire tölgyerdők, sűrű aljnövényzettel, szinte áthatolhatatlanok. Utak alig vannak, inkább csak ösvények vezetnek, amelyek szekérrel vagy lóháton legfeljebb csak télen, a fagy beálltakor járhatók. A Felső-Tisza mentén gyümölcsfák is előfordulnak: a híres ártéri szilva, alma- és dióligetek. A mocsaras ártereken sok a rét. A Tisza vízgyűjtő- és árterülete nagyon nagy. A kiágazó patakok, erek hatalmas mocsárvilágot is táplálnak, többek között az Ecsedi-láphoz nagyban hasonlító Rétközt is. A katonai felvétel idején, éppen 100 évvel a lecsapolás
előtt, a kb. 142.000 kholdnyi ősi lápvilág még érintetlen volt. Ezt a mocsárvilágot északról a Tisza áradásai és a folyóból szétfutó erek, délről a nyíri vizek folyamatosan duzzasztották. 6 A 2-3 m magas homokszigeteken települtek meg a közepes nagyságú lápi falvak. Áradás idején előfordult, hogy a víz hetekre elvágta egymástól őket, a legpraktikusabb és leggyorsabb közlekedési eszközök olyankor a csónakok és sárhajók voltak. Jó példa erre, hogy Ibrányból Halászba szárazföldön 5, vízen 1 óra alatt lehetett eljutni7 Az utak egyébként is igen silányak voltak a Rétközben, az árvizek még az országutakat is állandóan tönkretették. A rossz közlekedési viszonyok is nagyban hozzájárultak e tájegység zártságához, utazó ritkán fordult meg errefelé. Míg a megye más területein gyakran találhatók csárdák a katonai leírásban egyet sem tüntetnek fel, sőt a rétközi községek 50 %-ában még templomot sem. A Rétközt délről határoló Nyírség Szabolcsból áthúzódik Szatmárba is, nem választja el természetes határ. Folyóvizekben nagyon szegény, de a csapadékvizek a homokbuckák közötti mélyedésekben nagyon sok állóvizet, tavat alakítanak ki, Sóstó, Farkasnyár, micskei Tisztavíz, Kenderátó, Ludastó, hogy csak néhányat említsünk. A nyíri vizek lefolyástalanok, a Rétközt, az Ecsedi-lápot duzzasztják, ill. elmocsarasodnak.^ Tavasszal és ősszel a közlekedésben nehézségeket okoznak ugyan, de ezt leszámítva, a homokos talaj következtében, a Nyírségben az utak általában jók. A terület egyharmadát tölgy,- nyír- és égererdő borítja. Megoszlása egyenetlen: a Nyírség keleti felén, valamint Baktalórántháza, Ofehértó, Nyírbátor, Gelse határában nagy erdőségek terülnek el, a nyugati részen alig van valami erdő. Arrafelé az oly jellemző löszös homokbuckák, homokdombok még inkább beborítják a tájat. A Nyírségen túl SZATMÁR megyét nagy vizek tagolják: a Tisza, a Szamos, a Kraszna, az Ecsedi-láp. A folyók áradásai a nagy kártételek mellett zsíros iszappal gazdagítják a talajt. Ez magyarázza, hogy az övzátonyokon vagy gátakon igen sok a település. A Szamosháton kb. 80 község, Szatmár településeinek egynegyede található. Ezek sűrűn érik egymást, némelyik szinte hozzáragad a folyóhoz. Itt is megfigyelhető, hogy a part határozza meg a falu alakját, amely felveszi a folyó ívét /Óvári, Vetés, Dara/. Szatmárban a síkságon középkori eredetű aprófalvak a jellemzőek, a halmaztelepülés igen ritka /Tarpa/, általános az útifalu: legtöbbször egyetlen utca két oldalán helyezkednek el a szalagtelkek. Szatmár két legnagyobb folyója a Tisza és a Szamos. A Tisza a megye természetes északi határát képezi. Áradás idején több mérföldnyire elönti a környéket, az ártéren átlagosan 15-20 napig nem lehet közlekedni. A Szamos Erdélyből érkezik, keresztülfolyik az egész vármegyén, Olcsvánál ömlik a Tiszába. Többek között fontos sószállító út volt, bár a XVIII. század
végére igencsak eliszaposodott, tavasszal is csak egyes szakaszokon volt már háj ózható /Krassó, Lippó/.^ Jelentős folyója Szatmárnak még a Kraszna. Erdélyben ered, eleinte gyorsfolyású, majd lelassul, a síkságon tulajdonképpen már nincs is partja. Számtalan kisebb-nagyobb mocsarat táplál, ezek közül legnevezetesebb az Ecsedi-láp. A katonai felvétel idején hosszában 5, széltében 1,5 mérföldnyire terjed ki. Nagyrészt nád növi be, járhatatlan, de a leírás megemlíti, hogy néhány helybeli lakos át mer menni rajta. A megkezdett, de félbeszakadt lecsapolási munkák nyomai felfedezhetők mind a térképszelvényen, mind a leírásban: az ecsedi kastélynál már meglévő árkokról beszélnek, Ecsed mezővárosnál pedig arról, hogy a Krasznát a jövőben egy ásott csatorna útján kívánják mederbe szorítani. Az első lecsapolási munkálatokat gr. Károlyi Ferenc, majd fia, Antal végezte. A középpontból kiinduló árkokon át próbálták a Lápot a Szamosba levezetni. 10 Három, az egykori Sárvártól keletre lévő, egy pontból szétágazó árkot tüntetnek fel: az egyik észak felé, Győrteleknél vezet a Szamosba, a másik, a tyukodi vájás keletnek, a harmadik délnek, Nagykároly felé húzódik. 11 Szatmár megye egyik legnagyobb erdős területe, az ún. Erdőhát a Szamos és a Tisza között terül el, Tarpától Szatmárnémetiig terjed. Az I. katonai felvétel idején becslések szerint a terület 60-70 %-át borítja erdő. 12 Ezek általában tölgyerdők, sok cserjéssel, bozótossal, sűrű aljnövényzettel. A nagyobb kitérjedésűek külön-külön nevet viselnek, pl. Liget, Eszernyő, Gorond, Cserköze, Túrerdő. Talajuk nagyon nedves, az utak agyagosak, kátyúsak, elhasználtak, gyakran járhatatlanok. Sok az ösvény, amelyek összekötik az irtásokon megtelepült falvakat /Penyige, Kömörő, Mánd/. Az irtványfalvak közül Tisztaberek és Szárazberek neve világosan utal keletkezésük körülményeire. Nagykároly vidéke és az Érmeilék ide eső része, ahol a jó minőségű érmelléki bor terem, mintegy átmenetet képez a síkságból a hegységbe. Szatmár megye déli határán a Bükk, délkeleten pedig az Avas és Gutin láncolata húzódik. A Bükk a határt is képezte Erdély, az Avas és Gutin pedig Máramaros felől A két hegylánc közé beékelődik a Szamos völgye. A települések itt lejtőkön, a hegyek lábánál jöttek létre. Típusukat tekintve a hegyoldalokon szórványfalvak: a házak nagy területen szétszórtan, utcarend nélkül helyezkednek el. A síkság felé azonban sorosak, általában aprók, egyutcásak. Sűrűségüket tekintve megállapíthatjuk, hogy a Szamosháthoz képest jóval ritkábbak, egymástól való távolságuk sokkal nagyobb. Több falut csak a hegygerinceken átvezető ösvények kötnek össze. Nem ritka, hogy 3-5 órányi járásra vannak egymástól. A hegyoldalakat sűrű erdőség borítja bükk,- tölgy- és éger a leggyakoribb. A hegycsúcsok azonban kopárak, messzi vidéket be lehet látni róluk. Az avasi hegyek észak felé egyre magasabbak: a Magura 1123, a Petrosa 1201, a Gutin 1447 m. Az ércbányák, Nagybánya és Felsőbánya hegyei szelídebbek, 500-800 m között vannak. ^
A hegyekbe vezető utak nagyon meredekek, a gerinceken ösvényekké szűkülnek, szekérrel nem is járhatók. Ugyanakkor a bányavidéken műutak is előfordulnak. Általában jellemző a bányavárosok /Felsőbánya, Nagybánya, Misztbánya, Láposbánya/ útjaira, hogy a bányatermékek bősége következtében igen jó állapotban vannak. Végezetül még egyszer szeretnénk hangsúlyozni, hogy az I . katonai adatfelvétel mennyire alapvető, ugyanakkor specifikus forrás a X V I I I . század végének vizsgálatához. Éppen sajátos jellege miatt feltétlenül kiegészítendő azonban más forrással is, ha e korszakot kutatjuk. Csak egyet említünk most: az urbáriumok záradékai pl. sok fontos adatot tartalmaznak az erdőkre, utakra, rétekre, vizekre vonatkozóan. A kb. 10 évnyi időkülönbség pedig elenyésző. Jegyzetek 1. Borbély Andor - Nagy Júlia: Magyarország I . katonai felvétele I I . József korában. Klny. a Térképészeti Közlöny I I . köt. 1-2 füzetből Bp. 1932. Eperjessy Kálmán: Az első katonai adatfelvétel (1782-1785) országleírásainak forrásértéke. In: Agrártörténeti Szemle 1961. 522-533. o. 2. Prinz Gyula: Magyarország településformái: Magyar földrajzi értekezések III. Bp. 1922. 3-4. o. Szabolcs-Szatmár megye műemlékei I I . Bp. 1987. 157, 351, 353. o. 3. U.o. 104, 133, 172. o. 4. Balogh István: Az alföldi tanyásgazdálkodás az 1830-1840-es években Klny. az Agrártörténeti Szemle 1962. 3-4. számából. Bp. 1962. 619. o. 5. Szabolcs-Szatmár megyei földrajzi olvasókönyv. Szerk.: Frisnyák Sándor. Nyíregyháza 1979. 50. o. (Továbbiakban: Frisnyák.) 6. Kiss Lajos: Régi Rétköz. Bp. 1961. 7. Szabolcs vármegye katonai leírásai782-1785. Nyíregyháza 1992. 34. o. 8. Frisnyák 55-56. o. 9. Szatmár vármegye katonai leírása 1782-1785. Nyíregyháza 1993. 108. o. (Továbbiakban: Szatmár megye leírása.) 10. Bél Mátyás: Szatmár megye ismertetése. Kézirat 1727 körül. Latinból fordította Soós Imre. Közreadja Kávássy Sándor. In.: Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás III-IV. 21-22. o. 11. Szatmár vármegye leírása. 185. o. 12. Frisnyák 52. o. 13. Magyarország vármegyéi és városai. Szatmár vármegye. Szerk.: Borovszky Samu. Bp. 1908. 2. o.
