Interneten: http://www.nyugatijelen.com
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk!
XX. évfolyam, 4908. szám 12+8 oldal Péntek 2008. január 25. Megjelenik Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében
70 bani
Polgári napilap
70 Ft; 0,50 Havi 1200 Ft; 8,00 + postaköltség
Elõfizetõknek csak
36 bani
Újabb ajánlatot kaptak
Január végére halasztotta a sztrájkot a Sanitas
45. oldal Politika
Kampánystratégia, közösség-mozgatás
l Ötös lottó: 21 9 3 30 1 23 Joker: 21 15 40 5 44 + 12
H
a normális országban élnénk, biztosak lehetnénk abban, hogy tavasszal új önkormányzatokat, õsszel új parlamentet választunk, ami után új kormány alakul a 2008-as politikai erõvonalak képlete alapján. Mivel nem élünk normális országban s ebben már senki sem kételkedik , mindez még ködbe vész. Az elnöki párt azzal vádolja a fõ kormánypártot, hogy, mivel fél a biztos vereségtõl, el akarja halasztani a helyhatósági választásokat, amelyeknek a törvény szerint május utolsó, június elsõ napjaiban kellene sorra kerülniük, sõt azzal is, hogy
6
Hosszú tárgyalások után tegnap döntés született az egészségügyiek további lépéseit illetõen: január 31-ére halasztják sztrájkjukat, melyet csak akkor indítanak el, ha a kormány jövõ heti ülésén nem fogadja el a tegnapi tárgyalásokon leszögezett pontokat. Delia Bonca, a Sanitas szakszervezet aradi vezetõje a Nyugati Jelennek tegnap elmondta: a Sanitas Fõtanácsa és az Egészségügyi Minisztérium között folytatott beszélgetések során megegyeztek abban, hogy 11%-kal emelik az egészségügyben dolgozók fizetését. Bár ez korántsem éri el azt a szintet (30%-ot), amit a Sanitas kért, a szakszervezet mégis elfogadta, azzal a feltétellel, hogy a kormány ezt a következõ héten sürgõsségi rendeletben fogadja el. A 11%-os fizetésemelés egy részét (6%) áprilisban, a többit októberben adnák meg az illetékesek. A sürgõsségi kormányrendeletbe ezenkívül a szak-
szervezet által kért többi juttatást is belefoglalják. Marius Petcu országos szakszervezeti elnök tegnap a bukaresti hírügynökségeken keresztül kijelentette: meg akar gyõzõdni arról, hogy a csütörtökön aláírt egyezmény minden pontját belefoglalják a jövõ héten megszavazandó rendeletbe. Ha január 31-éig a kormány nem fogadja el a tervezetet, a szakszervezet kirobbantja az egészségügyiek sztrájkját mondta tegnap. A Sanitas vezetõje többek között egy másik konfliktusra is utalt, mely a szociális asszisztenseket illeti. Itt a probléma megoldása a Munka- és Családügyi Minisztérium kezében van. A szociális aszszisztenseknek jelenleg még az egészségügyiekénél is kisebb a fizetésük, pedig hasonló a képzettségük. Ennek kapcsán a Sanitas vezetõje megígérte: ultimátumot küld fel az illetékes szaktárcához.
SÓLYA R. EMÍLIA
Az egészségügyi dolgozóknak minden bizonnyal elegük van a tárgyalásokból
Takarékos fûtés a Temes megyei kórházban Temesvár A Temes Megyei Sürgõsségi Kórház az önálló gázfûtésrõl áttért a központi fûtésre, miután rácsatlakozott a Colterm városi szolgáltató hálózatára. Az Ausztria ház és az Ortopédiai Klinika rácsatlakoztatása nyomán a megyei kórház saját kazánjai nem bírták a terhelést (3200 kW teljesítményük nem fedezte a 4322 kW-os szükségletet). A temesvári kemény vizet sem tudták el-
viselni, évente 10 000 euróba került a kazánok karbantartása, mégis hideg volt a kórházban. 2006-ban a kórház vezetõsége, a Temes Megyei Tanács támogatásával, átalakíttatta a kazánházat hõközponttá, amely a Colterm hálózatára csatlakozva melegíti a kórház fûtéshálózatát. Az intézkedés havi 57 000 lej megtakarítást hozott a megyei kórháznak. A munkálatok 300 000
Póker össze szeretné kapcsolni az õszi parlamenti választásokkal, mivel úgy véli, hogy ezzel lélegzethez juthat. Bãsescu tábora ugyanis biztos abban, vagy abban az illúzióban él, hogy a választásokat, mind a hármat az önkormányzatit, a parlamentit és a jövõ évi elnökválasztást is fölényesen megnyeri, az önkormányzatok több mint ötven százalékát uralni fogja, egyedül alakíthat kormányt, és, természetesen jelenlegi elnökünk is meghoszszabbíthatja mandátumát újabb öt évre. Tãriceanu cáfol, mendemondának tartja e vádakat, s szerinte az egye-
Sok a cukorbeteg!
lejbe kerültek, de máris megtérültek. A gázkazánok szükség esetén bármikor bevethetõk, akárcsak hideg napokon õsszel és tavasszal, amikor a városi fûtés még, illetve már nem mûködik. A Colterm olcsóbban adja a hõenergiát a kórháznak, egy gigakalória ára 209,77 lej a lakosságnak számlázott 270,77 lej/Gkal helyett.
PATAKI ZOLTÁN
K ILIN SÁNDOR düli gond csak az, hogy a polgármesteri és helyi tanácsválasztások ne essenek egybe a futball Európa-bajnoksággal, mivel a focishow idõszakában júniusban az embereket nem érdekli a politika, nem érdemes tehát kampányt folytatni. Liberális körökben azt is állítják, hogy nem õk, hanem éppen a Cotroceni palota hívei akarnak játszadozni a választások idõpontjaival, mégpedig úgy, hogy a parlamenti választásokat és az államfõválasztást szeretnék összekötni egymással, mivel egyedüli húzóerejük Bãsescu elnök, egymás nélkül pedig semmivé válnának.
Ma még nehéz megjósolni, hogy mi lesz e politikai póker kimenetele, tény azonban, hogy a választási kampány a valóságban már rég megkezdõdött. Ne csodálkozzon el az olvasó azon, ha már ezekben a napokban a postaládájában nevére szóló üzeneteket kap bizonyos politikusoktól, vagy ha a piacon pártjelvényekkel és jelszavakkal tarkított mûanyagzacskót nyom kezébe az árus, bár ez utóbbi divat még csak Bukarestben terjed. Ne csodálkozzon el semmin. Még azon se, hogy már az igazságszolgáltatást is megpróbálják kampánycélokra felhasználni.
Hunyad Az utóbbi egy évben 1500-zal nõtt a nyilvántartásba vett cukorbetegek száma Hunyad megyében. Az esetek nagy részére a kötelezõ analízisek elvégzése során derült fény állítja Rodica Avram, a dévai kórház szakorvosa. Állítása szerint a cukorbetegséget kiváltó leggyakoribb tényezõk között szerepel a stressz és a helytelen táplálkozás, mindenekelõtt a szénhidrátokban gazdag édességek nassolása és gyorsétkezdék termékeinek fogyasztása, valamint a mozgásszegény életmód, ami az elhízás nyomán szintén cukorbetegséghez vezethet. Az újonnan nyilvántartásba vett páciensek között egyre több a fiatal, akiknél az eredetileg idõsebb korban jelentkezõ 2-es típusú diabéteszt mutatták ki. Hunyad megyében összesen közel 15 000 cukorbeteget tartanak számon, ami jócskán meghaladja az országos átlagot. Az utóbbi évek statisztikái szerint Romániában félmillió felé közelít a cukorbetegek száma, és évente több mint 5000-en halnak meg e betegségbõl kifolyólag.
GÁSPÁR-BARRA RÉKA
2
Péntek, 2008. január 25.
Rendkívüli RMDSZ-kongresszust! Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-szenátor a szombati SZKT-n javasolni fogja egy rendkívüli RMDSZ-kongresszus összehívását, illetve az alakulat átszervezését. Eckstein tegnapi sajtótájékoztatóján figyelmeztetett: jelenlegi alakjában az RMDSZ nem lesz sikeres a parlamenti választásokon. Át kell gondolnunk az RMDSZ struktú-
ráját, új statútumot kell elfogadnunk, meg kell nyitni kapuinkat mások elõtt is, szavahihetõ embereket kell hoznunk a Szövetségbe mondta a szenátor, aki szerint feltétlenül szükség lesz egy rendkívüli kongresszus összehívására a helyi választások után, hogy legyen idõnk felkészülni a parlamenti választásokra.
Közélet
A román fejedelemségek egyesítésére emlékeztek Temesvár Havasalföld és Moldva 1859-es egyesítésére emlékeztek tegnap az állami szervek és a helyi közigazgatás képviselõi Temesváron. A város polgármesterén és a megye prefektusán kívül a rendõrség, a csendõrség, a hadsereg, a polgárvédelem stb. tisztjei helyeztek el koszorúkat Alexandru Ioan Cuza, az egykori fejedelemségeket összecsatoló volt uralkodó emléktáblájánál, a Savoyai Jenõ és a Pacha Ágoston utcák keresztezõdésében álló saroképület falán. (Az egykori Trombitás Szálló arról nevezetes, hogy Cuza 1866-os számûzetése során itt éjszakázott utoljára román föl-
dön legalábbis így szerepel a feliraton.) A rövid ünnepség után a megyei rendõr-fõkapi-
* Az Európai Bizottság most közzétett, nagyszabású cselekvési tervével az EU nagy lépést tesz a környezetbarát európai gazdaság megteremtése felé. A klímavédelmi csomag amellett, hogy igyekszik hozzájárulni bolygónk környezeti egyensúlyának megõrzéséhez, új üzleti lehetõségeket kíván teremteni az európai vállalkozások számára, és a megújuló energiaforrások felé történõ elmozdulás révén javítani szándékozik az energiaellátás biztonságát. Az új stratégia néhány fontosabb eleme: a jelenlegi, 2005 óta mûködõ kibocsátáskereskedelmi rendszer kiterjesztése minden jelentõs ipari kibocsátóra, a kibocsátási szint meghatározott mértékû csökkentése azokban az ágazatokban is, amelyekre nem terjed ki a kibocsátás-kereskedelmi rendszer (pl. építõipar, közlekedés, mezõgazdaság, hulladékgazdálkodás). A Bizottság a terhek igazságos elosztását szolgáló, megbízha-
tó módszerek alapján méltányos egyedi célértéket határozott meg minden egyes tagállam számára. A Bizottság nem titkolja, hogy az intézkedéseknek ára van. A becslések szerint azonban a gyors cselekvés a GDP csupán jóval kevesebb, mint 1%-át emésztené fel, szemben a kivárással, amelynek várható költségét a témával foglalkozó Stern-jelentés a GDP 520%-ára teszi. * Egyes kiegészítõ nyugdíjrendszerekben a munkavállalóknak több mint két évig kell járulékot fizetniük ahhoz, hogy jogosulttá váljanak a nyugellátásra. Számos európai dolgozó számára azonban hátrányt jelenthetnek a hosszú távú járulékfizetést elõíró rendszerek, mivel Európában átlagban a munkavállalók 40%-a öt évnél kevesebb idõt tölt el egyazon munkahelyen. Erre hívja fel a figyelmet az EB két tanulmánya. A nyugellátás elveszítésének lehetõsége komoly akadályozó tényezõt jelent a mun-
Közöny
tányság elõtti Cuza-szobrot is megkoszorúzták a hivatalosságok.
Koszorúzás a Cuza-emléktáblánál
Bãsescut kifütyülték Iaºiban Traian Bãsescu államelnököt tegnap kifütyülték és lehurrogták Iaºiban, az Unirii téren a beszéde elõtt. Az államfõ azonnal reagált, elmarasztalva, hogy az eseményt politizálják, de a kifütyülés beszéde végén is megismétlõdött. Szívesen tértem vissza Iaºiba, de nem szívesen veszem tudomásul, hogy politizálják a moldvaiak ünnepét mondta Bãsescu rögtön azután, hogy politikai riválisainak támogatói kifütyülték. Azt kívánom mindenkinek, hogy jól éljen! fejezte be Bãsescu beszédét, amelynek végén a hallgatóság egy része ismét kifütyülte. Az eseményen részt vett Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfõ is.
Autópálya-finanszírozás A szállítási tárca át akar utalni 1,53 milliárd lejt a Fejlesztési Alapból az északerdélyi autópálya 2008-as évi építési munkálataira, míg a BukarestBrassó sztrádára 558,92 millió lejt utalnának ki ugyanazon alapból. A tárca 2008-as költségvetésében szerepelõ összegek nem fedik le a megkötött szerzõdések értelmében az idén elvégzendõ munkálatok értékét, emiatt más, átlátható és törvényes forrásokra is szükség van mutat rá a kormányhatározat.
Törökök a határon A román határõrök négy török állampolgárt fogtak el a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka a román határon, akik Gyulavarsánd közelében, a mezõn keresztül át akartak szökni a Schengenövezetbe. A határõrök õrjárata 2.30 óra körül vette észre a csoportot, és miután követték, a határtól 200 méterre megállították õket. A törökök, akik ellen bûnvádi eljárást indítanak, Németországba akartak eljutni, hogy munkát keressenek. A határõrök szerint Magyarországnak a Schengenövezethez való csatlakozása nyomán lehetséges, hogy egyre többen fõként moldovai köztársaságbeli és török állampolgárok megpróbálkoznak az illegális határátlépéssel.
Szerkeszti KISS KÁROLY
A BUKARESTI TÖRVÉNYSZÉK TEGNAP január 29-re halasztotta a döntést a Magyar Polgári Párt (MPP) bejegyeztetésérõl. A tegnapi tárgyaláson az ügyész azt hozta fel, hogy a párt megnevezése magyarra fordítva is megjelenik. Kijelentette, az alkotmány 13. cikkelye értelmében az állam hivatalos nyelve a román. A közügyi tárca képviselõjének ezen kívül semmi más kivetnivalója nem volt a párt bejegyeztetési eljárása kapcsán. Szász Jenõ, a Magyar Polgári Szövetség elnöke a MEDIAFAX tudósítójának tegnap kijelentette, minden oka megvan rá, hogy azt higgye, a Bukaresti Törvényszék az MPP beíratása javára dönt. ECKSTEIN-KOVÁCS PÉTER RMDSZSZENÁTOR törvénytervezetet szándékozik benyújtani a februári ülésszakban, amely megengedné a 16 és 18 év közötti fiataloknak, hogy aláírásukat adják a helyi vagy országos referendumok összehívására. Eckstein tegnapi sajtótájékoztatóján kifejtette, ez egy olyan kezdeményezés, amely
kavállalók szabad mozgása terén. A Bizottság ezért arra törekszik, hogy a külföldön munkát vállalók megõrizhessék megszerzett nyugdíjjogosultságaikat. * Az Európai Unió Enlarge your vision címmel versenyt hirdet az uniós tagállamok és a potenciális tagjelölt országok 1735 éves fiatal újságírói számára. A megmérettetés remek alkalmat kínál a résztvevõknek ahhoz, hogy nevet szerezzenek választott szakmájukban. A versenyre az Európai Bizottság és a European Youth Press európai ifjúsági újságíró-szövetség közös szervezésében kerül sor. A kezdeményezés ösztönözni hivatott a fiatal zsurnalisztákat, hogy fogalmazzák meg az európai bõvítéssel kapcsolatos gondolataikat. A részvétel feltétele, hogy az érdeklõdõk március 15-ig regisztrálják magukat, és beküldjék azt a cikket, mellyel nevezni kívánnak.
lehetõséget nyújt az illetõ fiataloknak a politikai életben való részvételhez. A fiataloknak legyen joguk aláírásukat adniuk a helyi vagy országos referendumok összehívására, anélkül azonban, hogy szavaznának, mivel a 18 éves életkor az alkotmány elõírása mondta az RMDSZ-es szenátor. Véleménye szerint, ha a fiataloknak meglesz az a felelõsségük, hogy aláírásukat adhatják a referendumok összehívására, nagyobb a valószínûsége, hogy ezek a fiatalok nagyobb számban fognak részt venni a szavazásokon is, amikor elérik a törvényes korhatárt. CRISTIAN DAVID BELÜGYMINISZTER RÓMÁBAN, a roma lakosságot érintõ európai konferencián kifejtette, fontos lenne kinevezni egy európai koordinátort a romák problémáira, bemutatva néhány megoldást a problémák megoldására. Cristian David felhívta a jelenlevõk figyelmét, hogy mennyire fontos kinevezni egy koordinátort európai szinten a roma lakosság problémáira, rámutatva, az Európai Uniónak kohe-
Szerkeszti: I RHÁZI JÁNOS
Bevallom, mélységesen felháborított az eset, bár olyan történetet is hallottam, nem is egyet, amely mentségül szolgálhat bajba jutott embertársaink iránt gyakran megnyilvánuló közönyösségünkre. Példa erre egyik ismerõsöm története, aki egy villamosmegállóban heverõ ittas férfit próbált talpra állítani, mert már esteledett és gyorsan hûlt a levegõ. Amikor végre sikerült talpra rángatnia, az illuminált egyén kiabálni kezdett, hogy ellopták a pénztárcáját. Még szerencse, hogy több szemtanúja is volt a humanitárius akciónak, s mindegyik rátámadt az akadozó nyelvvel vádaskodóra. Szóval, fõként az ittas embereknek nyújtott segítségnek megvan a maga kellemetlen kockázata, bár ez sem mentség arra, hogy valakit hagyjunk összefagyni. A kedden reggel, 9 óra tájban az aradi Vlaicu negyedi Poetului utcát a Stupilorral összekötõ kis közön történt eset egészen más jellegû volt. Nem messze a lakásától, útban a munkahelye felé egy középkorú hölgy összeesett a járdán, eszméletét vesztette. Majd fél órát feküdt a hideg aszfalton. Igaz, hogy azon
a közön s fõként abban az órában nem túl nagy a gyalogos forgalom, de még aki éppen arra járt, az is inkább kikerülte a mozdulatlanul fekvõ nõt, s a közeli tömbház lakásaiból bámészkodóknak sem jutott eszébe mentõt hívni. Végül mégis akadt egy irgalmas szamaritánus egy asszony személyében, aki riasztotta a mentõszolgálatot, s a már éledezõ beteg kérésére telefonált a lányának is, hogy értesítse: a mamát bevitte a mentõ a megyei sürgõsségi kórházba. Az eset akár tragikusan is végzõdhetett volna, ha szívroham vagy agyvérzés, netán az esés közben szerzett fejsérülés okozza az asszony eszméletvesztését. A félórás földönfekvés, a mentõre való várakozás közben tízszer meghalhatott volna. Szerencsére nem ez történt, túl van a veszélyen. De még mindig nem tudja feldolgozni a történteket, azt, hogy fél órának kellett eltelnie, míg jött valaki, aki nem ment el mellette közönyösen, hanem segíteni igyekezett!
BALÁZS K ATALIN
Polgári oktatás a romáknak Fehér Az Együtt iroda és a Pro Európa Liga közremûködésével 2006 júliusától kezdõdõen helyezték gyakorlatba a Roma közösségek polgári nevelése programot, amely országos szinten 60 roma közösséget karol fel három régióban. Fehér megyében hat településen van folyamatban a projekt oktatási vonala, Gyulafehérváron az Újvilág lakónegyedben, Balázsfalván, Aranyosfõn, Dorozsmán, Magyarcsegeden és Felvincen, ahol az összlakosságnak majdnem fele roma. Annak érdekében, hogy minél több
renciát kell biztosítania a nemzeti politikákban, ami ezt a kérdést illeti áll a belügyi tárca által a MEDIAFAX-hoz tegnap elküldött közleményben. Cristian David miniszter hangsúlyozta, szükség van arra, hogy reális módon közeledjünk a problémához az európai közösségen belül, hozzátéve: a romák nagyon komoly gondokkal küzdenek Európában, ha csak egyetlen aspektust nézünk, a munkanélküliségét, amely egyes európai országokban a roma közösség több mint 70 százalékát érinti. A SANITAS FÖDERÁCIÓ JANUÁR VÉGÉIG elhalasztotta az általános sztrájkot, mivel várja azon sürgõsségi kormányrendelet elfogadását, amely magába foglalja az Eugen Nicolãescu egészségügyi miniszterrel tegnap aláírt egyezményben foglaltakat jelentette ki Marius Petcu szakszervezeti vezetõ. Eugen Nicolãescu tegnap részt vett a Sanitas Föderáció Vezetõtanácsának ülésén, és a már bemutatott ajánlatnak egy jobbított változatát tárta a szakszervezetiek elé. A jelenlegi változat 11 százalékos béremelést ír elõ, hat százalékot április-
roma gyereket beiskolázzanak és fokozzák a roma polgárok részvételét a döntéshozásban a saját közösségükön belül, Marcel ªerban, a prefektus romaügyi tanácsosa kinevezett 6 személyt, akik februárban részt vesznek egy kiképzõ tanfolyamon. Elvégzése után mint közvetítõk fognak mûködni a roma közösségekben oktatási vonalon különbözõ, már elõre kidolgozott tantervek alapján. A tervezet tartalmazza civil roma szervezetek létrehozását és fenntartását is.
SZ. B.
ban és öt százalékot októberben, mondta Petcu. A Sanitas tagjainak többsége az ajánlat nyomán aláírta az egyezményt az egészségügyi miniszterrel, és várják, hogy a jövõ heti kormányülésen elfogadják a sürgõsségi kormányrendeletet, amely a szakszervezetiek által követelt többi pótlék mellett ezeket a béremeléseket is tartalmazza. AZ ING NYUGDÍJALAP mintegy 255 000 szerzõdést kötött a kötelezõ magánnyugdíjrendszerben a január 317. közötti idõszakban, a négy hónap alatt pedig több mint 1,3 millió szerzõdést kötött nyilatkozta a MEDIAFAX-nak tegnap Radu Vasilescu, a vállalat vezérigazgatója. A vállalat meghaladta azon célkitûzését, hogy a szerzõdések 30 százalékát kösse meg mondta Vasilescu. A kötelezõ magánnyugdíjalaphoz való csatlakozás kampánya 2007. szeptember 17-én kezdõdött és 2008. január 17-én ért véget. Az Országos Nyugdíj- és Társadalombiztosítási Pénztár adatai szerint január elsejéig 3 179 115 személy kötött szerzõdést.
Összeállította RÁCZ S ÁNDOR
Jelenidõ
Péntek, 2008. január 25.
Worschtkoschtprob´2008
Hillary Rodham Clinton és Barack Obama szenátorok olyannyira támadják egymást, hogy az aggasztóvá vált a Demokrata Párt számára írja a washingtoni napilap. A párt érdekeit szívükön viselõk szerint ugyanis az egyre inkább eldurvuló civakodás közöttük
Kolbászból volt a Német Ház kerítése
Temesvár Az Allgemeine Deutsche Zeitung für Rumänien temesvári szerkesztõsége (volt NBZ) immár 35 éve rendszeresen megrendezi a Worschtkoschtprob´ nevû házikolbász-fesztivált. A Worschtkoschtprob´ a rendszerváltás elõtt az NBZ napilap disznótoros házivetélkedõje volt, amelynek keretében a lap olvasói mérték össze bánsági házikolbász-készítõ tudományukat. Az utóbbi 13 évben nyilvános Þintoi Timotei, az egyéni vegasztronómiai esemény- télkedõ gyõztese nyé lépett elõ a temesvári kolbászfesztivál, a ve- Timotei aratta le, aki egy télkedõre öt éve már a régió elsõ és egy harmadik díjat is felvágott-gyártó cégei is be- kiérdemelt. Apámtól örönevezhetnek. költem a receptet, a kolTegnap délben zsúfolásig bászkészítésben alapszabály, megtelt a temesvári Adam hogy a disznóvágás napján, Müller-Guttenbrunn Há z friss húsból kell készíteni, a nagyterme: a házigazda többi részletkérdés, nyiADZ újságírói mellett az latkozta a sajtónak a gyõztes egész temesvári sajtó, a gazda. A cégek vetélkedõjét Német Fórum tagjai, in- a közismert C+C nyerte, két tézmények és civilszerve- kolbászkülönlegességgel, a zetek képviselõi vettek részt zsûri szerint az Agil cég a Worschtkoschtprob´2008 házikolbásza is elsõ díjat kolbászfesztiválon. A ve- érdemelt. A bánsági koltélkedõn 25 gazda és 20 cég bászvetélkedõn a magyar házikolbász-különlegességei gyulai kolbász csak ezüstvettek részt. Az egyéni ba- érmes lett. PATAKI ZOLTÁN bérokat a temesvári Þintoi
3
bepiszkítja a párt arculatát a novemberi választás elõtt.
Egyetlen alprefektus-jelölt Temes A megüresedett Temes megyei (egyik) alprefektusi poszt elfoglalására február 8-án rendez versenyvizsgát a Közigazgatási és Belügyminisztérium. A tisztségre egyetlen jelölt van Laviniu Bedrosian személyében; a funkcionárius jelenleg a prefektúra kancelláriájának igazgatója, azelõtt a prefektus ellenõrzõ testületének a vezetõje volt, és gyakorlatilag Ovidiu Drãgãnescu prefektus jobb keze. Az egyik alprefektusi hely a múlt év végén üresedett meg, mert Gheorghe Ciobanu nyolc hónapos hivatali idõ után lemondott. Azóta a teendõket a másik alprefektus, Marossy Zoltán és a kormánybiztos osztotta meg egymás között.
Leleplezték a rendõrök Cuza mellszobrát
Arad Nagyszabású ünnepség keretében leplezték le tegnap a megyei rendõrség székhelye elõtt A. I. Cuza szobrát. A népzenés ceremónián jelen volt többek között az Arad Megyei Rendõrség parancsnoka, a román mûvészeti élet néhány személyisége, illetve közigazgatási vezetõk. A vallási szertartást Timotei Seviciu ortodox megyés püspök vezette. A mellszobrot az aradi rendõrök hozzájárulásából állították fel. SÓLYA R. E.
P. L. ZS.
Az amerikai hírportál szerint John McCain újabb híres támogatót szerzett az elnökválasztási küzdelemben: a republikánus szenátort hivatalos közleményben biztosította teljes mértékû támogatásáról a nemzetközileg is jól ismert H. Norman Schwarzkopf tábornok. A bécsi napilap a magyarok és lengyelek csökkenõ ausztriai munkavállalási és bevándorlási kedvérõl tudósít. Aki a régi uniós tagállamok közül a keleti munkavállalók rohamától tartott mint kiderült , ezt alaptalanul tette. Egy felmérés szerint az alpesi köztársaságban 2004 óta jóval kevesebben kerestek munkát az új tagállamokból, mint azt korábban várták. Ennek egyik oka az Ausztria által igénybe vett átmeneti munkavállalási korlátozások. A másik tényezõ, hogy az új tagállamok polgárai közül kevesen kívánnak bevándorolni. A legtöbb bevándorló a régi uniós tagállamokból érkezett. (A MAGYAR NEMZET összeállítása nyomán)
Megbízható polgármesternek lenni azt jelenti, hogy ne ûzz gúnyt az aradiak pénzébõl, az aradiakból, ne rombold le ingatlanjaikat és tiszteld az embereket Popa úr, ön bejelentette, hogy jelölteti magát a polgármesteri székbe. Vajon az egykori Dorel Popa polgármester jobb volt a jelenlegi polgármesternél, akit a helyhatósági választások után helyettesíteni akar? A törvényesség tiszteletben tartását véve igen. Gondolják meg, hogy az általam beindított és megvalósított tervek jó részével az elõttem lévõ közigazgatások sosem foglalkoztak, és a mi elképzeléseink tiszteletben tartották Románia törvényeit és az európai törvénykezéseket. Például bizonyítékul hozhatjuk fel az ASA ökologikus depóniát, melynél az összes érvényben lévõ romániai törvények tiszteletben tartásával a Környezetvédelmi Minisztériummal és az osztrák szakemberekkel, beleértve az osztrák nagykövetséget is mûködtünk együtt, hogy megoldjuk a municípiumban keletkezõ szemét feldolgozását, ugyanakkor eleget tegyünk a legutóbb hozott európai rendelkezéseknek is az adott területen. Bizonyos bírálatok is elhangzottak ezen a téren, ennek ellenére az egész Arad megyébõl, sõt Temes megyébõl is kerül ide szemét feldolgozásra, ami világosan bizonyítja, hogy jó munkát végeztünk és egy rendkívüli létesítményt valósítottunk meg. Másrészt néhány ezer munkahelyet létesítettünk a város ipari körzetében eszközölt külföldi nagyarányú befektetésekkel (a három Takata Petri gyár, a Yazaki, a Leoni második szakasza, a Porta Doors íme néhány példa). Mi azon munkálkodtunk és továbbra is az a célunk, hogy kereseti lehetõségeket biztosítsunk az aradiaknak, míg másokat csak az érdekel, hogy feltételeket teremtsenek a pénz elköltésére. Rendkívül fontos: Aradra hoztuk az Euromedic csoportot, melynek a mikelakai 300-as körzetben létesített központja az elsõ ilyen befektetés Romániában. Az utolsó generációs egészségügyi vizsgálatokat végzõ berendezések üzembe állításával nagy lépést tettünk a municípium lakossága egészségi állapotának megõrzése terén, és teljesen megszüntettük szinte az egész nyugati országrész lakosságának Temesvárra vagy
Szegedre történõ utazásait különleges egészségügyi vizsgálatok elvégzése céljából. Napi 24 órán keresztül biztosítva vannak ezek a szolgáltatások, itt helyben. Íme néhány példa, amely jól illusztrálja az elhangzott kérdésre adandó választ. De nem szeretnék a múltról, a volt polgármesteri mandátumomról beszélni, mert azt szeretném, hogy olyan pozícióba kerüljek, amelyben folytathatom azt, amit Arad számára elkezdtem. Véleményem szerint a polgármesternek elsõsorban a közösség, az aradiak, nem pedig az õ személyes érdekeit kell szem elõtt tartania. Egy olyan társadalomban, ahol egyesek minél többet szeretnének keresni, én úgy gondolom, hogy az emberekkel, a várossal szembeni elvárásoknak kell eleget tenni, anélkül, hogy a korrupció-ellenes ügyészek folytassanak vizsgálatot ellenünk vagy bûnügyekért kerüljünk törvény elé. MÁSKÉNT IS LEHET! Gondolja, hogy a választók meggyõzésére elég felemlegetni azt, amit a 20002004-es idõszakban polgármesterként tett? Nem szeretnék csak a 20002004-es idõszakról beszélni, hanem az utóbbi 3 év összevisszaságait is meg kell állapítanunk, új és bátor tervekkel, külföldi beruházásokkal, uniós pénzalapok elnyerésével kell foglalkoznunk (nem csupán 10 milliókra rúgó eurós kölcsönökkel), hogy fejlõdést, kényelmet és megszokott jólétet biztosítsunk Aradnak és az aradiaknak. Én polgármesterként azt szeretném, hogy az emberek könnyebben utazhassanak, legyen jól fizetett munkahelyük, legyen jobb életük. Ezért dolgoztam, s ezért szeretnék dolgozni a jövõben is! Az egyik olyan nagyarányú elképzelés, amelyet polgármesterként megkezdett, a municípium közvilágításához kapcsolódik. Valóban arra törekedtem, hogy a törvényes rendelkezéseknek megfelelõen szervezzük meg és fejlesszük Arad municípium közvilágítási hálózatát.
Az ezzel kapcsolatos szerzõdés aláírása és a munkálatok elvégzése sokkal gyorsabban ment volna, ha azok, akik most ennek a tervnek a végrehajtásával dicsekednek, annak idején nem bojkottálták volna halasztgatásokkal és ellenszavazásokkal. Ezek ellenére az árverést az ELBA nyerte meg, és a szerzõdést a Popa-adminisztráció idején írtuk alá. A munkálatok abban az idõszakban kezdõdtek meg, mert szerettük volna megváltoztatni Arad éjszakai arculatát, szerettük volna növelni a közbiztonságot az utcák kivilágításával. Akik nem emlékeznek a közvilágítás korszerûsítése ellen szavazókra, fellapozhatják most is a tanácsülések jegyzõkönyveit és meggyõzõdhetnek, hogy milyen légkört teremtettek a tervezet ellen, amelynek megvalósítását most saját számlájukra próbálják írni... Azt akarja mondani, hogy kétarcúság tapasztalható azoknál, akik jelenleg hatalmon vannak Aradon? Nem érzékeltetni akarom, hanem világosan kijelentem. Jó példa erre a municípium fejlesztésére felvett kölcsönök kezelése. A Popa-adminisztráció idején, amikor felvetettük rövid lejáratú kölcsönök felvételét és municípiumi kötvények kibocsátását bizonyos nagyobb munkálatok elvégzése érdekében (Cocorilor utca, mikelakai felüljáró), Falcã úr és tanácsos társai ellenszavazatokkal éltek, elõre megfontoltan akadályozva és késleltetve bizonyos európai munkamódszerek alkalmazását. Ez annál inkább kellemetlen volt, mivel külföldi bankokkal dolgoztunk. Megpróbáltak befeketíteni bennünket egy-két millió eurós kölcsönért, melynek lejárata három évre szólt. Most ugyanezek, a törvényt megkerülõ egyének, csakis hitelekbõl tesznek valamit Aradon, olyan hitelekbõl, amelyet nem õk, hanem az aradiak fizetnek majd vissza legkevesebb öt elkövetkezõ mandátum ideje alatt. A költségvetésben szereplõ pénzeket elpocsékolják, drágán és nagyon drágán leszerzõdtetett munkálatokkal, a kormánytól
kapott pénzeket nem költik el, hanem visszaküldik Bukarestbe, miközben mi eladósodunk és a bankok pénzébõl dolgozunk, a máskor elítélt hiteleket véve fel. Szeretnék egy másik példát is felhozni a kétarcúságra. A Popa-adminisztrációt bírálat érte a jelenlegi helyi közigazgatás részérõl a Forradalom útja lekövezéséért (pedig az idõ bebizonyította, hogy jól döntöttünk és a kõvel való kirakás nagyon hasznos és európai), és most a Falcã-adminisztráció több kilométer hosszú járdát készített Zádorlakon, a mezõn, egy juhász tanyája mellett! Nem számít a hasznosság, nem számít a megtérülés? Vagy íme a korcsolyapálya melletti, a gát alatti kikövezett parkolóhely. Tízmilliárdba került, szemaforokkal is felszerelték, de kihasználatlan, mert senki se tud róla, távol esik a lakott területektõl és a nagy látogatottságú létesítményektõl. Többször kijelentette, hogy Aradnak egy megbízható polgármesterre van szüksége. Konkrétan mit ért ezen? Egész életemet a feladatok elvégzése töltötte ki, másoknak építettem. Aradi vagyok, szeretem ezt a várost, és sosem cselekedtem az aradiak ellenében. Minden, amit az aradiakért tettem, nyílt, átlátható és helyénvaló volt. Éppen ezért sohase folyt ellenem semmiféle kivizsgálás vagy törvényszéki eljárás. Sohasem vettem el csúszópénzt, nem éltem vissza szolgálati hatalmammal senki ellen, nem bonyolódtam zavaros tulajdoncserékbe és nem meggazdagodás céljából foglaltam el a polgármesteri széket. Véleményem szerint megbízható polgármesternek lenni azt jelenti, hogy nem pocsékolom el az aradiak pénzét, nem ûzök gúnyt az aradiakból, nem rombolom le javaikat, nem teszem tönkre a város vagyonát, a városnak és nem a barátoknak hasznot hozó beruházásokat indítok (!), hogy jól gazdálkodjak a rendelkezésre álló javakkal, hogy Aradot és az aradiakat tiszteletben tartva nyitott legyek a nyugati elképzelésekre és munkamódszerekre. (x) Lejegyezte
LAVINIA JULEAN
4
Péntek, 2008. január 25.
A
Riport
Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) most páros lábbal csúszott bele a hazai focivilágba, s habár fejek még nem hullottak, a hosszú évek óta összegyûlt adatok gyanús igazolásokról, zsebbe csúsztatott pénzekrõl, korrupcióról még sok fekete éjszakát okozhatnak az érdekelteknek. Régiónkat egyelõre nem legyintette meg a nagytakarítás szele, ennek ellenére mai riportunkban kicsit belekurkásztunk a legfontosabb focicsapatok kasszájába. Szerkesztõrovatvezetõ IRHÁZI J ÁNOS
Kifeküdt befektetõk Ilyen most a hol megyek, hol maradok fõbefektetõ, a demokrata vonalon érkezett bukaresti Frigotehnica-tulajdonos Nicolae Bara is Sandu Ionnal együtt, de õ már, kettejük vitája miatt tavaly októberben lelépett , aki tavaly decemberben emelte kalapját, majd hagyta magát visszakönyörögni. Az biztos, hogy az általuk állítólag évi 120 ezer euróért a kispadra hozott Marius Lãcãtuº messze nem teljesítette az aradi focidrukkerek álmát, és a 20062007-es idény végén a tabella aljára küzdötte le az együttest. Az elmúlt évek legdrágább UTA-játékosa talán Iulian Miu volt, akit Lãcãtuº akaratából hoztak Aradra, de csupán három mérkõzést játszott (!), de 90 ezer eurót kasszírozott, s állítólag még 13 ezerrel lógnak neki. Ellenben ha végigjátssza a bajnokságot, 130 ezer euró járt volna neki. De Miu, látva az anyagi csõdöt, elment, akárcsak az évi 120 ezerért szerzõdtetett Frãsineanu, Vãsâie, Codreanu. A mentsük meg az UTA-t játékoseladásokból fedõnevû akció tulajdonképpen kudarcot vallott, mert mint látható,
r Fehé
a játékosok elmentek, de a csapat ettõl még nem lett gazdagabb. A költségvetést megterhelheti a tavaly nyár óta nélkülözött szerb Stojanovic is, akit évi 100 ezer euróért szerzõdtettek, a pénzt nem kapta meg, s most ráadásul bepanaszolta az UTA-t az UEFA-nál, és 200 ezer eurót kér, hogy távozzék. Frãsineanun legalább nyertek valamit, mert a játékos pár percnyi, Paul Cazan ügyvezetõ igazgatóval való vajazgatás után, baráti kézfogással vált el az együttestõl, ám cserébe lemondatták 49 ezer eurós fizetés-hátralékról. Ebbõl 24 ezer volt a november-decemberi fizetése, 25 ezer pedig az érkezésekor ígért letelepedési jutalék. A tavaszi idényhez szükséges költségvetéshez korábban a portugál Simao eladási pénzére is számítottak, de a jelek szerint ez még nem jött össze. A 24 éves középpályás után állítólag, a Steaua-üzlet bukása után portugál klubok is érdeklõdnek, de a Poli is hajlandó lenne érte legalább félmilliót fizetni. Tény, az UTA-nál nem alkotott maradandót, Bruno Simao 15 mérkõzésen mindössze egyszer zörgette meg az ellenfél háló-
M
Ha mindhalálig nem is, egyelõre marad a Frigotehnica
Arad
Leégett a gyep
Hány nap UTA? S ha Miu után nem igazán sírnak Aradon, a fõ kérdés most, hogy a Bara által a klubba rángatott Bobby Pãunescu mennyi pénzt hajlandó betenni a kasszába, hisz ettõl is függ majd, hogy kikkel fejezik be az idei bajnoki szezont. Benn-
ivel az UTA évek, sõt évtizedek óta nem rúg labdába a hazai elsõ osztályban, nem véletlen, hogy az átigazolási pénzek körül most kipattant botrányok is egyelõre messzi ívben elkerülik. Igaz, miként a korrupciós, pénzmosási és -eldugási ügyeket felgöngyölítõ DNA jelezte, folyt. köv, tehát a nagyágyúkon kívül kisebb csapatok is látcsõbe csúszhatnak, hisz bizonyos játékosok lent kezdték, és a késõbbi átigazolásokból, ha megfelelõ a szerzõdés, nekik is juthat morzsa. Egy másik ok, aminek eredményeként az egykoron szebb napokat is megélt aradi csapat vezetõi még nyugodtan ülhetnek babérjaikon, hogy az UTA-nak elsõdleges gondja a túlélés, a kb. 700 ezer eurós deficit betömése, a napi szükségletek összekaparása, nem pedig a látványos igazolások. Ezért aztán nem véletlen, hogy jelenleg is jobbára ifi vagy külföldi, de futottak még kategóriába tartozó bõrzsonglõrökkel kasszírozzák a pofonokat a pályán. A helyzetet jól jellemzi Marin Barbu edzõ kijelentése, aki szerint akkor is túléli a csapat a gondokat, ha egy pénzgyûjtõ ládát tesznek a stadion elé. Ráadásul a helyzetet valóban súlyosbítja, hogy hosszú évek óta nincs komoly, kitartó, az UTA-ban fantáziát látó befektetõ, aki három-öt éves stratégiával építené a csapatot, inkább afféle primadonna-finanszírozók téblábolnak itt, akik elvárják a helyi önkormányzat, a szurkolók, a média teljes alázatát. ját. Ennek ellenére, akárcsak Edson, õ is elutazott a csapattal az edzõtáborba.
fentesek szerint körülbelül 2,5 millió euró kellene a bajnokság tisztességes bezárá-
sához, ám vélhetõen a pénz nem lesz elég, a játékoskeretet kellene azonnal felturbózni. Csak zárójelben: a 2006 2007-es idényben nagyjából ennyi volt az egész éves költségvetés, korábbi esztendõkrõl pedig jobb nem beszélni. A megoldást akadályozza, hogy amíg az UTA-nak adósságai vannak, nem igazolhat, ennek ellenére számos név
Kicsi csapat a fehérvári, éves költségvetése még a fele sincs annak az összegnek, amit
Nincs tolakodás a lelátókon sem
hogy a BaraPãunescu tandem most kihúzza a csapatot a kátyúból, arra viszont nem tettek ígéretet, meddig maradnak. Akármilyen furcsának tûnik, talán Pãunescut húzhatja jobban a szíve Aradhoz, hisz ide az egykori bútorgyár, az IMAR megvásárlásával komoly üzleti érdekek kötik, a már lebontott gyár helyén hatalmas lakópark,
Az aradi Bãlþoi az örök rivális Poli egyik játékosát, Latovljevicet üldözi. Tabella-sorrend röpköd a levegõben. Visszahoznák a Zalaegerszegtõl Sorin Botiº védõt, a kolozsvári CFR-tõl pedig amellyel szintén anyagi vitái vannak az UTA-nak Radu Mãrgineant. Erõsítés nélkül viszont hiába lesznek euró-milliók, a meccseket a pályán kell lejátszani. Egyelõre az biztos,
Még a látványos góllal is adósak
Már több mint két éve a megyének nincs képviselõje az elsõ ligában, jelenleg a gyulafehérvári Unirea játékosai a második vonalban rúgják a bõrt, nagy reményeket fûzve ahhoz, hogy a következõ szezonban újra visszatérhetnek az élvonalba. A csapat két évig szerepelt az A-ligában 2003-tól 2005-ig , s ha az elsõ szezonban elég jól futott, és sikerült a hatodik helyet kiharcolni, a következõ, 20042005 évadban már mind gyengébben és gyengébben szerepeltek, így jutottak vissza oda, ahonnan indultak. Jelenleg a második vonalban a kilencedik helyet foglalják el, 23 ponttal lemaradva az élenjáró FC Argeºtõl. Így aztán a feljutás még nagyon kérdéses. A megyében a szurkolók nagy része, ha jó meccset akar látni, hát felszalad Kolozsvárra, és inkább a CFR-nek drukkol.
(Valfi-fotók)
egy elsõ ligás focicsapat kiad egy játékosra. Ezért aztán csak arra tudnak szorítkozni,
pláza és irodaház lesz. Ugyanakkor elképzelhetõ, hogy más ingatlantervek is idekötik majd, ennek érdekében viszont már a városvezetésnek is lépéseket kell tennie. Esély lenne, hisz választási évbe léptünk, Gheorghe Falcã polgármester kampányában pedig jól hangzana, hogy õ mentette meg az UTA-t.
amijük van, és csak kis összegeket tudnak játékosokra költeni, ami ritkán haladja meg a 10 000 eurót. Pedig ªunda edzõnek már régóta fáj a foga legalább négy új mezõnyjátékosra, akiket ki is szemelt magának. Már csak a vezetõség jóváhagyása hiányzik, és persze mélyen bele kell nyúlni a bugyellárisba, de errõl még nincsenek konkrétumok. Jelenleg, ami mégis a legnagyobb üzletnek ígérkezik, az Ionuþ Cazan hátvéd átigazolása az Argeºhez, õ már alá is írta a szerzõdést a csapattal, még csak a fehérvári klubvezetõk akadékoskodnak, nem akarják a játékost 20 000 eurón alul eladni. Az Argeº ezt egy kicsit sokallja, még folynak az egyeztetések. Ha mégsem csapnának egymás tenyerébe, a fehérvári csapat húzná a rövidebbet, a szóban forgó játékosnak ugyanis hat hónap múlva lejár a szerzõdése, utána pedig szabadon igazolható.
SZAKÁCS BÁLINT
Riport Huny
ad
Gyökeresen eltérõ a helyzet az elsõ ligát is megjárt, jóval ismertebb petrozsényi és vajdahunyadi csapatoknál. Mintegy igazolván a nagy pénz nagy foci, kis pénz kis foci híres Puskás-axiomát, a klubok magántulajdonba kerültek, s a gyanús pénzügyi ügyletek is nagyságrenddel nagyobbak. A prímet kétségtelenül a fölöttébb gyanús Alin ªimota üzletember tulajdonába került petrozsényi Jiul viszi, miután 3,39 millió lejnyi állami adósságot halmozott fel december 31-ig. Tetemes adóssága miatt a pénzügy kényszervégrehajtást indított a bányavidéki labdarúgó-egyesület ellen. Az Alin ªimota által irányított focicsapatnak ugyanis jelentõs bevételei is voltak: 2005-ben 743 225, 2006-ban pedig 1 532 829 lejes jövedelmet szerzett. Ennek ellenére az említett két év alatt az állammal szembeni adóssága összesen 1 878 150 lejjel nõtt. Számtalan felszólítás mellett, minimális összeget törlesztett tetemes adósságából: két év alatt kevesebb, mint 5%-ot. ªimota természetesen levonta a klub alkalmazottaitól az állammal szembeni adókat. Csupán az 1,35 millió lejes összeg állami kasszába való átutalásáról
T
5
Guruló ügy és pénz
Nagy foci, nagy pénz
emes
Péntek, 2008. január 25.
feledkezett meg! Egyértelmû rosszhiszemûség, szögezte le Lucian Heiuº, a Hunyad
A
ªimota természetesen felkeltette a DNA érdeklõdését is. Több más fociklub tulaj-
folyamatosan jelentõs önkormányzati támogatást élvezõ lupényi Minerul összesen 176 707 lejjel tartozik az államnak: 57 275 lejjel az állami költségvetésnek, 119 432-vel pedig a társadalombiztosításnak, derül ki a megyei pénzügyi igazgatóság december végi adataiból. Magyarán a második ligás Zsil-völgyi klub fittyet hány az adókötelességre. Valamivel jobb a helyzet a szintén önkormányzati védõszárny alatt mûködõ brádi Aurul fociklubnál is. A mócföldiek csupán 10 000 lejes adósságot halmoztak fel, amibõl 9000 az állami költségvetéssel szemben. Mindkét csapat esetén a pénzügyi igazgatóság fizetési felszólítást intézett adósságuk törlesztésére, illetve pénzügyi kényszervégrehajtást indított ellenük.
Megyei Pénzügyi Igazgatóság vezetõje. Ilyen elõzmények után a pénzügyi igazgatóság csõdeljárás beindítását követelt a Jiul focicsapat ellen, ámde a Hunyad Megyei Törvényszék visszautasította a beadványt. Így maradt a klub vagyonának zárolása, illetve a kényszervégrehajtás. Fõleg, hogy ªimota másik két vállalkozása távolról sem áll ilyen rosszul. Azok is felhalmoztak némi adósságot az állammal szemben, de távolról sem olyan nagyot, mint a labdarúgócsapat. Ráadásul azoknál rendszeresen fizet, szögezte le Heiuº.
donosához hasonlóan õ is gyakran magyarázhatja bizonyítványát az ügyészek elõtt.
Foci és politikum
ªimotához hasonlóan a vajdahunyadi Corvinul klub elöljárói is joggal érdemelhetik ki a DNA figyelmét. A pénzügyi igazgatóságét már meg is szerezték. A megye legpatinásabb klubja ellen ugyanis csõdeljárási procedúra indult be. A klub ugyanis már csak papíron létezik: focicsapata 3 éve már nincsen. A mélyrepülés a helyi SZDP nagyágyúja,
Doru Gaita, a kohászat privatizáció elõtti, siralmas teljesítményt nyújtó vezérigazgatója, volt szenátor bábáskodásával kinevezett Mircea Alic klubelnök alatt teljesült be. A klub 45 000 eurós tartozást halmozott fel hat játékossal, illetve egy korábbi edzõvel szemben. Emiatt a romániai labdarúgó szövetség 2004 õszén kizárta a csapatot a bajnokságból. Igaz, nem is nagyon tudott volna kiállni: az utolsó másodligás meccs elõtt már csak 8 játékossal rendelkezett! Noha a vajdahunyadi önkormányzat 16 500 lejjel támogatta a Corvinult mûködésének utolsó 3 hónapja alatt. Mire költötte Alic a pénzt? Például, az említett idõszakban a játékosok élelmezésére 30 800 lejt költött, telefonszámlákra 3000-t, papír-írószerre, fénymásolásra és tisztítóanyagokra pedig ugyanennyit. Jelenleg az egykor még az UEFA kupát is megjárt, a válogatottnak több játékost adó, mára már csak papíron létezõ Corvinul 515 398 lejjel tartozik az államnak. Hogy a csõdeljárás révén mit lehet visszaszerezni az egykori SZDP-s prefektus testvére által irányított volt csapattól, az fölöttébb kétséges: átigazolható játékosok nincsenek, s a Michael Klein nevét viselõ stadion a vajdahunyadi ön-
Eddig negatív a mérleg
Kezdeti fellendülések
A Poli labdarúgócsapatának közelmúlti történelmét három részre oszthatjuk. A Claudio Zambon-érában minden gyanús és átláthatatlan volt, bár az olasz üzletembert 2000 nyarán percekig tapsolta a temesvári közönség, és miután másodosztályos helyet vett a Dacia Piteºti-tõl, már az sem számított, hogy a lila-fehér helyett kedvenc csapata, az AS Roma színeit tette hivatalossá. Anton Doboº 2002-ben válságos, kilátástalan helyzetben jött Temesvárra, amikor sokan azt hitték, hogy az UMT kiesésével oda az elsõligás meccseknek. Két és fél éves alsóházi hánykolódás után óriási bombaként kikötött Temesváron a Balkan Petroleum Marian Iancu kapitánnyal az élen, leköltöztetve az akkori Bukaresti Naþional FC legjobbjait, élen Cosmin Olãroiu vezetõedzõvel. Gino Iorgulescu fõvárosi klubvezetõ Gabriel Caramarint, Gigel Comant, Gabriel Cânut és Marius Popát adta el a Polinak, a befolyt összeget akkor 1,5 millió dollárra saccolták. Ugyancsak másfél millió dollár jutott Iorgulescuhoz a 2005-ös év nyarán, amikor Jonathan McKain ausztráliai válogatott stopper rekordösszegért, 1,1 millió dollárért került a Begaparti együtteshez, vele tartott Adrian Olah is. Nos, Marian Iancunak késõbb még több gondja is akadt McKain elhozatalából, elsõsorban azért, mert a ráköltött pénz nem jutott az FC Naþional kasszájába, mert a bankár-vezetõ ebbõl
A
négyszázezer eurós fizetése DNA múlt héten közétett tízek listámellett alaposan bevásároltajáról csupán egy név hiányzik, hogy tott. Ekkor jött társtulajdonban pályára küldhessenek egy egész csanyolcszázezer euróért Mihãiþã patot. Egyesek szerint Iuliu Mureºan, a Pleºan a Bukaresti Dinamótól, listavezetõ Kolozsvári CFR elnöke maradt ki, Szerbiából Sreten Stanic és Vlamások Marian Iancut, a Temesvári Politehdimir Gluscevic közel félmillió nica 1921 ªtiinþa klub tulajdonosát hiáeuróért, a Jászvásári Poli egy nyolják. Nos, mindkettõ esik az ábrából, már évig élt az Adrian Ilieért kapott csak ezért is, mert az említett DNA a 2001 félmillió dollárból. Simek Péterért is jó pénzt, 480 ezer dol2004 között történt gyanús játékos-eladásokat lárt fizettek a Fehérvárnak. firtatja, miközben a Szamos-parti vasutas gárHagi óhajai kapcsán Rareº da csupán a 20042005-es évadban jutott Soporanért és Laurenþiu Buºért vissza az elsõ osztályba, a Balkan Petroleum 700 ezer dollárral gazdagították elnöke pedig 2005-ben karolta fel a bánsági a Kolozsvári Universitateát, labdarúgás élcsapatát. mondani sem kell, hogy rossz a pénzbõl fizette ki Cosmin a temesváriak alaposan felverik fogás volt. Ifeany Emeghara és Olãroiu iránti tartozását, így az a romániai futballisták árát. Silviu Izvoranu átigazolásaival adóhivatal az utólagos tisztázánem veszített a klub, elõbbit sokig ezzel piszkálta a temesSokba kerültek 650 ezer euróért vették, majd vári klubot. A kétes háttere és eladták dupla annyiért a a király kegyei olajügye miatt már vizsgálati Steauának, a galaci futballistáfogságban volt Marian Iancut 2005 novemberében kikötött val is hasonlóképp jártak: 370 hiába keresik a rossznyelvek, Temesváron a király, Gheor- ezer dollárért vették az Oþelulmert egy ideig nem találnak ghe Hagi, és a Marian Iancu tól, 600 ezer euróért adták torajta kifogásolhatni valót, lega- által felajánlott bõdületes, évi vább a Dinamónak ezáltal lábbis fociügyi korrupciót illetõen. A DNA által közzétett lista szerint minden játékos külföldre igazolt a klub pedig kevesebb pénzt jelentett be a valósnál. Nos, a BkP-érában a Poli egyáltalán nem adott el külföldre játékost, tehát az offshore cégeken keresztüli ügyletelések startból estek. A Poli a 20052006-os szezontól indult be igazán, a Balkan Petroleum vezetõi akkor még azt hangoztatták, hogy nekik a pénz nem számít, annyit fektetnek be a csapatba, amenynyi szükséges. Az A-osztály akkori újdonsült gólkirályát, Gigel Bucurt nyolcszázezer dollárért vette meg a Poli, nem kevés klub már morgott, hogy Tiszteletkör. Iancu még mezítláb hagyhatja õket
Alin ªimota, a DNA elsõ számú Hunyad megyei kiszemeltje kormányzat tulajdonát képezi, amely a kohászvárosi labdarúgás megmentésére létesített, Corvinul 2005 néven a második ligában szereplõ pótklub rendelkezésére bocsátotta. Azonban a Florin Uscatu, ªimotához hasonlóan gyanús üzletember tulajdonába tartozó új egyesület sem remekelt pénzügyi téren. Hároméves fennállása alatt 22 886 lej adósságot halmozott fel az állammal szemben. Ebbõl a legnagyobb rész
11 546 lej a társadalombiztosítóval szembeni adósság, további 4755 lej pedig az egészségügyi biztosítóval szembeni. Magyarán Uscatu levonta a focisták adójárulékait, de nem továbbította az államkasszába. A DNA figyelme egyelõre a legkiemelkedõbb Alin ªimota személyére összpontosít. Jóllehet Hunyad megyébõl nem õ az egyetlen jelölt a több éves kisbarcsai edzõtáborra.
kissé faragtak a négymillió eurónyi Hagi-féle kiadásokból. Az akkor érkezettek közül 12 labdarúgó közül csupán a 300 ezer lejért Bákóból jött Costel Pantilimon kapus van a Poli keretében, az említett eladottakat leszámítva valamennyien a hátsó ajtón távoztak. A fizetéskésésekkel sok gondja akadt a Polinak, néhány játékosból valósággal gúnyt ûzött a BkP vezetõsége, ami természetesen a labdarúgók elveszítéséhez vezetett. Anton Doboº lelépését állítólag hárommillió euróval intézte el Iancu, a PoliAEK megteremtõje több olyan focistát hagyott maga után, akik már nem feleltek meg a magas követelményi szintnek.
Viszont hamar elfelejtette az elsõ sajtóértekezletén elhangzott szavait, miszerint nekik a pénz nem számít. Ifjabb Dusan Uhrin cseh vezetõedzõ hivatalosan csak 2007 nyarán érkezett a Mlada Boleslav kispadjáról, ám a lila-fehérek átigazolás-politikáját szinte az év elejétõl befolyásolta. Ekkor ingyen érkezett Artyom és Arman Karamian örmény válogatott, akik egymillió eurós aláírási pénzt zsebeltek be. Az aláírási pénzek nem voltak idegenek sem Cosmin Contra kölcsönekor, sem pedig Viorel Moldovan elcsábításakor, sõt Ionel Ganeát is meg kellett gyõzni, hagyja ott George Copos Rapidját. Uhrin idején Alin Raþiu (Sportul, 200 000 euró), Florin Sandu (Otopeni, 400 000), Cristian Cojocnean (400 000), Dare Vrsic (Zsolna, 800 000), vagy Dejan Rusic (Celje, 200 000). Végül hiába jöttek nagynevû futballisták és trénerek, a lilafehér lelkesedés igen apadóban van Temesváron. Ionel Ganea most a kedvenc, de mintha nem szeretnék úgy, mint az AEK-érában Romicã Buiát, és nem zengi Uhrin mester nevét a harmincezres nézõsereg, mint a vulkánikus Panduruét. A hét közepén a klub hivatalos honlapján közzétették a pénzügyi igazgatóság igazolását, amely bizonyítja, hogy a részvénytársaságnak nincsenek adósságai az állammal szemben. Ugyanakkor a temesvári tanács által megbízott cég már javában végzi az egyesülést szorgalmazó pénzügyi átvilágítást, de Gheorghe Ciuhandu polgármester szerint még eltart a vizsgálat, mert a klub nem bocsátott rendelkezésre minden egyes adatot.
Csikorgó kerekek
Úgy tûnik, Marian Iancunak már nem megy olyan jól. 2007 õszétõl a Poli klubelnöke erõszakosan kérte és kéri továbbra is a helyi és megyei önkormányzatokkal való egyesülést visszautasítás esetén kész kiszállni a buliból.
CHIRMICIU A NDRÁS
LÁSZLÓ Á RPÁD
6
Péntek, 2008. január 25.
Jelenidõ
Tanácskozás a tanügyi törvénytervezetekrõl
Felhívás közvitára
Brauch Magda könyveinek bemutatója Arad Tegnap délután a Jelen Házban mutatták be dr. Brauch Magda Szeretlek, kedvesem! Híres
magyar múzsák és a Téged kereslek Beke Sándor istenes költészete címû, 2007 végén megjelent kö-
teteit. Az igencsak szép számú érdeklõdõt Böszörményi Zoltán, a Nyugati Jelen fõszerkesztõje köszön-
Arad Bár a szaktárca már régen nyilvános közvitára bocsátotta a közoktatásra és a tanügyi személyzet statútumára vonatkozó két törvénytervezetét, az igazi véleménycserék fõként az utóbbi idõben indultak be. Erre is van magyarázat, hiszen ahhoz, hogy bárki hiteles véleményt mondhasson a több újdonságot is tartalmazó kormánykezdeményezésekrõl, azokat elõbb alaposan át kell tanulmányoznia. Az Arad Megyei Tanfelügyelõség tegnap délelõttre a Moise Nicoarã Fõgimnázium dísztermébe hívta össze a megye iskolaigazgatóit, hogy amolyan kiképzésen ismertesse velük egyrészt a törvénytervezetek legfontosabb irányait, másrészt felkérje õket, hogy településeiken szervezzenek találkozókat a tanügyi személyzet, a szülõk, a tanulók, a helyi önkormányzat és a helyi vállalkozók képviselõivel a témakörben, hogy összegyûjthessék esetleges módosító javaslataikat. A tegnapi találkozó elõtt a tanfelügyelõség munkatársai alaposan áttanulmányozták és megvitatták a törvénytervezeteket, ennek alapján vetített képes összefoglaló segítségével mutatták be azok elképzeléseit. A jelenlévõk nagy többségérõl kiderült, hogy õk sem járhattak el másképp, hiszen nagyon sok meggondolandó általános és konkrét észrevétel és javaslat hangzott el részükrõl. A közoktatásra vonatkozó legfontosabb változtatások magát az egész oktatási rendet érintik, elég, ha arra utalunk, hogy az óvodából a felkészítõ csoport az elemi elsõ osztálya lenne, illetve azt, hogy az általános iskola a IX. osztállyal zárulna, és ezzel be is fejezõdne a kötelezõ oktatás. Talán ennél is fontosabb a már régóta emlegetett tanügyi decentralizáció bevezetése, ami egyrészt megnövelné az
iskolák autonómiáját, másrészt szorosabbra fûzné a helyi érdekekhez fonódó kapcsolatait. A tanügyi személyzet statútumára vonatkozó törvénytervezet rásimul a közoktatásiban megfogalmazott változtatásokra, és minden bírálat ellenére azt a korábbinál sokkal egységesebbnek, világosabbnak és kevésbé alkalmasnak tartják a szubjektív értelmezésekre. A tegnapi tanácskozást Marius Göndör megyei fõtanfelügyelõ vezette le, részt vett azon két helyettese, Maria Orodan és Pellegrini Miklós is, valamint a tanfelügyelõség számos munkatársa. Nem rejtették véka alá azonban azon fenntartásukat, hogy ha március elsején az elképzelések szerint sikerül a parlamentben elfogadtatni a két törvénytervezetet úgy, hogy az a következõ tanév kezdetétõl már hatályos is legyen, komoly veszély fenyegetheti a normális tanmenetet. Fõként úgy, hogy az alkalmazási utasításokat nem hogy nem bocsátották közvitára, de jó szokás szerint még csak nem is ismerik. A szorgalmazott helyi közviták javaslatait összesítve február 11-én 11 óráig várják a www.isjarad.ro honlap Fórum rovatába, másnap a tegnapihoz hasonló összetételben a minisztérium képviselõivel találkoznak.
K ISS KÁROLY
tötte, majd a szerzõ szinte elvette az elõre bejelentett könyvismertetõk kenyerét, köteteirõl és az azokat megjelentetõ kiadók közeli terveirõl beszélve. Végül Jámbor Gyula, a Nyugati Jelen fõszerkesztõ-helyettese és Regéczy Szabina Perle, a Tóth Árpád Irodalmi Kör elnöke mégiscsak szót kapott. Elõbbi azt javasolta, hogy egy esetleges második kiadás férfi múzsákról is szóljon, utóbbi az irodalmi kör több tagját Szûcs Noémi, Hevesi József és Czernák Ferenc is bevonta magvas elõadásának illusztrálásába.
(KISS)
Jámbor Gyula, Brauch Magda, Regéczy Szabina Perle és Böszörményi Zoltán. Jó volt a sok érdeklõdõt látni Rácz-fotó
Újabb színházi bemutató Arad Amolyan önkívületi állapotban tartott tegnap délelõtt sajtóértekezletet Laurian Oniga, a Ioan Slavici Klasszikus Színház igazgatója, valamint Alexander Hausvater rendezõ, aki Stefan Zweig Ámok címû novellájából készült forgatókönyvét
állította színpadra Aradon, amolyan világpremierként. Oniga igazgató egyformán dicsérte a neves vendégrendezõ, a mind profibb társulat, Onisim Colta díszlet-, Florinela Popescu jelmeztervezõ, Dan Simion zeneszerzõ megfeszített munkáját kiemelkedõ-
nek nevezve az elõadást. Alexander Hausvater az õt itt fogadó aradi alkotó munkalégkört emelte ki, jelezve: nem fesztivál-elõadást rendezett, hanem egy olyan produkciót, amelyet az aradi közönséggel kíván elfogadtatni. Éppen ezért minél nagyobb
Alexander Hausvater és Laurian Oniga: minden aradi nézze meg...
Rácz-fotó
számban várja el õket az elõadásokra. A darab két, egymást egyáltalán nem értõ kultúra, az európai és az indiai találkozását tárja a nézõk elé, akiknek felkínálja az önazonosság keresésének a lehetõségét úgy, hogy mindenki találjon benne saját magának valamit. A mai nyilvános fõpróbán a Laurian Oniga igazgatósága óta bevezetett gyakorlatnak megfelelõen a közönséget a színház alkalmazottai alkotják. A szombaton 19 órakor kezdõdõ bemutató már melegebbnek ígérkezik, az azt követõ fogadás elõtt újabb találkozót ütemeztek be az írott sajtó és az elektronikus média képviselõivel, hogy akkor már az élmények birtokában faggathassák az alkotókat. A január 27-én, vasárnap 19 órakor kezdõdõ elõadással már beindul a normális menet, amelyet azonban megmegszakítanak majd a betervezett fõvárosi, ausztriai és magyarországi vendégjátékok.
(KISS)
RMDSZ választmányi ülés
Kampánystratégia, közösség-mozgatás Arad Talán ezzel a két szóval, kifejezéssel kampánystratégia, közösség-mozgatás lehetne legjobban érzékeltetni az RMDSZ Arad Megyei Szervezete szerdai választmányi ülésének alaphangulatát. Tény, a jelek szerint a szervezeteket egyre inkább foglalkoztatja a rohamléptekkel közeledõ, és talán májusban rendezendõ helyhatósági választások kampánya. Az alaphangot Király András adta meg, szerinte a szervezetek munkáján változtatni kell, ha a célkitûzéseknek megfelelõ eredményt akarnak elérni: a minimumnak a 2004-ben megszerzett polgármesteri, alpolgármesteri, tanácsosi székek számát jelölte meg. Nem akarok senkivel veszekedni, emelt hangot használni ígérte, ugyanakkor mindenki mástól is türelmet, toleranciát kért. Az alapkérdés azonban, hogy mivel, miként lehet a választókat majd az urnák elé hívni. Az elnök úgy vélte, ma már kevés utat építeni, vízhálózatot fejleszteni, az emberekkel kell foglalkozni, mert számos beruházás, kulturális esemény volt az elmúlt négy évben, de akkor hol vannak a választók? A tagokra, szimpatizánsokra nagy szükség volt az EP-
választások idején, mégis, Király megfogalmazásában, nyerhettünk volna jobban is. Aztán a felszólalásokkor az elsõ követ Sipos György megyei tanácsos hajította az addig tükörvizû tóba, amikor kijelentette: egyetlen lehetõség kiegyezni a Magyar Polgári Párttal, mert ha nem, akkor ez elõbb vagy utóbb megbosszulja magát. Az elsõ hullám aztán tovább gerjesztõdött, mert Haász Tibor tõzmiskei polgármester is tárgyalást, a magyarság összefogását javasolta, hozzátéve, másképp kell megszervezni a helyhatósági kampányt, mint az EP-kampányt. Viszont a magyar politikai ellenféllel való összefogást árnyaltabban jelezte, mondván, a parlamenti választásoknál lesz fontosabb az együttes indulás, mint a helyhatóságin. Nagy István szintén az együtt menésben látta a kiutat, de megjegyezte, ehhez fel kell nõnie az elöljáróinknak. A kiegyezés veszélyeit Nagy Gizella városi tanácsos körvonalazta, szerinte ne legyen olyan a megbékélés, hogy mi engedékenyek vagyunk, õk meg nem, és két példával a Tulipánból kitiltott RMDSZ-plakátok és a feljelentés ügye húzta alá véleményét. Csepella János megyei tanácsos elmondta, annak ellenére, hogy sok rendezvény volt Pécskán, az EP-választásokon az
eredmény aggasztó volt, mindössze 535 szavazatot sikerült szerezni. Az okokat a hasonló cipõben járó Nagy Sándor nagyperegi polgármester fogalmazta meg, szerinte Tõkés László szimbólum az idõsebbek szemében, a fiatalok pedig távol maradtak a szervezettõl. Az EP-választások visszásságait emlegette Feller Miklós, föltéve a kérdést: milyen RMDSZ-es urnabiztos az, aki két héttel a választások elõtt a református templomban azt hangoztatta, hogy minden reformátusnak Tõkésre kell szavaznia. A további felszólalók között Jakab Károly javasolta, ne legyen kötelezõ Aradra is a hargitai stratégia, hisz mások a viszonyok, Búza Gábor megyei elnök a kapu szélesre tárását indítványozta, Tóth Csaba ügyvezetõ elnök pedig frappánsan fogalmazva buzdított: közösséget kell építeni, még ha nem is hagyja magát. A gyõzelem után az EP-t faképnél hagyó Frunda ügyére Khell Levente emlékeztetett, mondván, megint meg lettünk vezetve. Hogy mi lesz a kampánystratégia, a hétvégi SZKT-n rajzolódik ki, de Király András annyit megerõsített, nem indulhatnak RMDSZ-színekben azok, akik 2004-ben más párthoz ragadtak. I RHÁZI JÁNOS
Péntek, 2008. január 25.
Hirdetés
7
Egészségügyi Fakultás (TSF EÜF) Gyula
A
Felvételi jelentkezési határidõ: 2008. február 15.
Tessedik Sámuel Fõiskolát 2000-ben létrehozó fõiskolák a legkiválóbb gyakorlati tudást adók közé tartoztak az elmúlt évtizedekben mûködõ hagyományos felsõoktatási rendszerben. A Tessedik Sámuel Fõiskola folyamatosan alkalmazkodik a kor kihívásaihoz és stratégiai célunk a Szakegyetem státusz elérése. Három kampuszunknak helyet adó Szarvas, Békéscsaba és Gyula városok
hangulata, programjaik, befogadó barátságos környezete kiváló feltételt nyújt a hallgatói évek emlékezetes eltöltéséhez. A kollégiumba jelentkezõknek minden igényt kielégítõ szállást kínálunk, a hallgatók választhatnak többféle komfortfokozat közül is, de minden szobában biztosított a modern infokommunikációs technológia (internet, audió, videó) hozzáférése.
DR . PUSKÁS JÁNOS rektor
Kapcsolat: REKTORI HIVATAL 5540 Szarvas, Szabadság út 2. Tel./fax.: (66) 216-581, 216-582 Honlap: www.tsf.hu
n EGÉSZSÉGÜGYI SZERVEZÕ (BSc) ALAPSZAK l EGÉSZSÉGTURIZMUS-SZERVEZÕ SZAKIRÁNY l EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI SZAKIRÁNY
Kapcsolat: 5700 Gyula, Szent István út 1719. Telefon/fax: (66) 561-620 E-mail:
[email protected] Honlap: http://eukar.gyula.kf.hu/
Gazdasági Fõiskolai Kar (TSF GFK), Békéscsaba
(TSF MVK) Szarvas
Alapszakok és szakirányaik: n GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI (BSc) ALAPSZAK l KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TÁJGAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY l REGIONÁLIS ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI SZAKIRÁNY l VENDÉGLÁTÁS TURIZMUS SZAKIRÁNY
szervezésére és a külföldi részképzéseken vagy gyakornokként európai munkaerõ-piaci ismereteket is szerezhetnek.
Alapszakok és szakirányaik: n ÁPOLÁS ÉS BETEGELLÁTÁS (BSc) ALAPSZAK l ÁPOLÓ SZAKIRÁNY
n Szociális munka (BA) alapszak
Mezõgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Fõiskolai Kar Szarvason az agrárképzés több mint 200 éves múltra tekint vissza. Napjainkra a Karon a képzés súlypontja az Európai Unióban kiemelt jelentõségû környezetgazdálkodás, környezetvédelem és vidékfejlesztés területe felé tolódott, de emellett továbbra is alapvetõ a korszerû, a gyakorlatban jól hasznosítható agrárismeretek oktatása. Reális cél, hogy a Kar a régióban hosszú távon is nagy jelentõséggel bíró mezõgazdasági-környezetgazdálkodási profilú oktatási-kutatásifejlesztési-szakképzési-szaktanácsadási központ legyen.
A Gyulán mûködõ Egészségügyi Fakultás a legfiatalabb szervezeti egysége a fõiskolának. A gyulai fejlesztések az egészségügyben, a szociális rendszerben és a turizmusban megindult hatalmas átalakulási folyamatokra épülnek, az oktatási programok ezek szakembereit képezik. Ennek során a hallgatók felkészülnek önálló vállalkozások
Kapcsolat: 5540 Szarvas, Szabadság út 13. Levelezési cím: 5541 Szarvas, Pf. 3. Telefon: 06-66-313-311, 06-66-312-774 Fax: 06-66-216-858 E-mail:
[email protected] Honlap:http:// www.mvk.tsf.hu n K Ö R N Y E Z E T G A Z - l MEZÕGAZDASÁGI GÉPÉSZ SZAK IRÁNY DÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖKI (BSc) ALAP- n MEZÕGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAK l TERMÉSZETVÉDELMI G É P É S Z M É R N Ö K I TERÜLETFEJLESZTÉSI (BSc) ALAPSZAK l ENERGETIKAI SZAKSZAKIRÁNY l HULLADÉKGAZDÁL- IRÁNY l LOGISZTIKAI SZAKKODÁSI SZAKIRÁNY l TELEPÜLÉSÜZEMEL- IRÁNY Felsõfokú szakképzések: TETÕ SZAKIRÁNY l ÉRZÉKENY TERMÉ- l GYÓGYNÖVÉNY- ÉS SZETI TERÜLETEK HASZ- FÛSZERNÖVÉNY TERNOSÍTÁSA SZAKIRÁNY MESZTÕ ÉS FELDOLn MEZÕGAZDASÁGI GOZÓ MÉRNÖKI (BSc)v ALAP- l TSF MVK HULLASZAK DÉKGAZDÁLKODÁSI l ÖKOLÓGIAI-GAZDÁL- TECHNOLÓGUS KODÁS SZAKIRÁNY l TSF MVK AGRÁRl KERTÉSZETI SZAKIRÁNY KERESKEDELMI MEl TALAJVÉDELEMÉS VÍZGAZ- NE D Z S E R - A SS Z I S ZDÁLKODÁS SZAKIRÁNY TENS
Karunkon elsõsorban gazdaságtudományi területen folyik az oktatás, de emellett vannak a bölcsészettudományi-, illetve mûszaki tudományterülethez kapcsolódó szakjaink is. Jól tükrözi ezt, hogy a karon pénzügy és számviteli, valamint gazdálkodási és menedzsment alapszakok mellett andragógia, illetve mûszaki menedzser alapszakon is képzünk fiatal szakembereket. Folytatunk felsõfokú szakképzést is, az intézményi kommunikátor szak mellett banki szakügyintézõ szakon van lehetõség továbbtanulásra. A kampusz infrastruktúrája 2007 elején jelentõsen bõvült a 325 személyes modern nagyelõadót, valamint a 60 ezer kötetes könyvtárat magába foglaló új épület átadásával. Hallgatóink tanulási körülményeiben ez látványos javulást hozott. A karon közel 100 darab internet-kapcsolattal rendelkezõ PC áll szabadon a hallgatók rendelkezésére, emellett saját laptopjaikkal is csatlakozhatnak vezeték nélküli hálózatunkon keresztül az internetre. A hallgatók életminõségében jelentõs javulást hoz
Kapcsolat: 5600 Békéscsaba, Bajza utca 33. Tel.: 06-66-524-700 Fax: 06-66-447-002 E-mail:
[email protected] Honlap: http://gfk.tsf.hu a kollégiumrekonstrukció eredménye, 2008 februárjától diákjaink minden igényt kielégítõ apartmanokban lakhatnak. Alapszakok és szakirányaik: n ANDRAGÓGIA (BA) ALAPSZAK l SZEMÉLYÜGYI SZERVEZÕ SZAKIRÁNY l MÛVELÕDÉSSZERVEZÕ SZAKIRÁNY n GAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT (BA) ALAPSZAK l MARKETINGSZAKIRÁNY l REGIONÁLIS GAZDÁLKODÁS SZAKIRÁNY
l ÜZLETI INFORMÁCIÓS RENDSZEREK SZAKIRÁNY l VÁLLALKOZÁS- ÉS PROJEKTMENEDZSMENT SZAKIRÁNY n MÛSZAKI MENEDZSER (BSc) ALAPSZAK l LOGISZTIKA SZAKIRÁNY l INFORMATIKA SZAKIRÁNY n PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL (BA) ALAPSZAK Felsõfokú szakképzések: l INTÉZMÉNYI KOMMUNIKÁTOR l BANKI SZAKÜGYINTÉZÕ
Tessedik Sámuel Fõiskola Pedagógiai Fõiskolai Kar (TSF PFK) Szarvas A Tessedik Sámuel Fõiskola Pedagógiai Fõiskolai Kara az Alföld egyik legpatinásabb, közel 200 éves szellemi múltra visszatekintõ intézménye, mely Tessedik Sámuel és Vajda Péter pedagógiai örökségére, a szarvasi tanítóképzés és az 1959 óta felsõfokúvá, majd fõiskolai szintûvé vált óvóképzés értékeire épül. Jelenleg óvodapedagógus, szlovák, román nemzetiségi óvodapedagógus, tanító, nemzetiségi (szlovák, román) tanító és óvó-tanító szakokon folyik a képzés. 2001. július
28-tól jelentõs változásokat hozott az intézmény életébe a Pedagógiai Fõiskolai Karrá való átalakulás, így tovább bõvítve képzési kínálatát a tanító és nemzetiségi tanító szakok indításával. A sokszínû óvodapedagógusi és tanítói feladatra történõ felkészítést célozva olyan pedagógusok képzése folyik az intézmény falai között, akik idegen nyelven, alternatív pedagógiai programok alapján nevelik a gyermekeket, akik gyógytestnevelõk, gyermektáncoktatók, a vallásos nevelést megvalósító pedagógusok lesznek.
Alapszakok: n ÓVODAPEDAGÓGUS (BA) l Cigány/Roma óvodapedagógus l Román nemzetiségi óvodapedagógus l Szlovák nemzetiségi óvodapedagógus n TSF PFK TANÍTÓ (BA) l Cigány/Roma tanító l Román nemzetiségi tanító l Szlovák nemzetiségi tanító Felsõfokú szakképzések: l CSECSEMÕ ÉS KISGYERMEK NEVELÕGONDOZÓ FELSÕFOKÚ SZAKKÉPZÉS
l IFJÚSÁGSEGÍTÕ FELSÕFOKÚ SZAKKÉPZÉS l MÉDIATECHNOLÓGUS ASSZISZTENS FELSÕFOKÚ SZAKKÉPZÉS
Kapcsolat: 5540 Szarvas, Szabadság u. 4. Tel.: 06-66-311-511 Fax.:06-66-311-550 E-mail:
[email protected] Honlap: http://pfk.szv.tsf.hu/
8
Péntek, 2008. január 25.
Sport
Botiº helyett Lalatoviccsal erõsíthet az UTA
Az aradi FCM UTA labdarúgócsapatának a Nicolae Bara Bobby Pãunescu páros színre lépésével megoldódtak a mecénási problémái, s most már a csapat erõsítésével is foglalkozhatnak. Még érkezésük elõtt lehetséges erõsítésként két név hangzott el az UTA klub folyosóin: Sorin Botiºé és Radu Mãrgineané. Bara elnök szerint utóbbinak jóval nagyobb sansza van visszatérni korábbi klubjához, mint a jelenleg a ZTEben focizó Botiºnak, de még Mãrginean ügyében is komoly tárgyalások várnak az aradiakra, hiszen a Kolozsvári CFR-nek még a korábbi szerzeményekért, Florin Danért és Röszel Róbertért sem fizettek. Ha már szóba került a román listavezetõ, meg kell említenünk, hogy az UTA Adrian Anca csatár iránt is érdeklõdik.
Visszatérve a két aradi származású játékosra, legújabb információink szerint a Botiº-nyomvonal követése nyárig elhalasztódott, lévén, hogy a középhátvédnek még érvényes szerzõdése van magyarországi klubjával. Miután egy középhátvédre szüksége van az aradiaknak, a klubvezetés a napokban felvette a kapcsolatot a szerb Nenad Lalatoviccsal, aki korábban a Donyeck Sahtior színeiben a Bajnokok Ligájában is pályára lépett. A 31 éves szerb középhátvéd korábban a Crvena zvezdában, az OFK Belgrádban, a Radnicki Nisben, a Wolfsburg II-ben és a Zemunban is megfordult. Érkezését tegnap délutánra várták, s az orvosi vizsgálatok után Félixfürdõre szerették volna küldeni, hogy pályára léphessen a
Alin Chiþa az UTA egyetlen megmaradt rutinos középhátvédje, Lalatovic személyében hamarosan új társat kaphat Valfi-fotó
Labdarúgó Afrika-kupa
Két döntetlen és újságíróbunyó Szerdán este a D-csoport küzdelmeivel folytatódott a labdarúgó Afrika-kupa. A negyedik csoportot a jelenlegi futballhierarchiát figyelembe véve egész nyugodtan nevezhetjük halálcsoportnak, hiszen Tunézia egy arany- (2004) és két ezüst- (1995, 1996), a Dél-afrikai Köztársaság egy arany- (1996) és egy ezüst (1998), Szenegál egy ezüstérmet (2002) szerzett korábban a fekete kontinens viadalán, míg Angola
az utóbbi években, no meg a legutóbbi vb-n mutatott teljesítménye alapján jó együttesnek számít. Ennek megfelelõen mindkét mérkõzésen kiegyensúlyozott játék alakult ki, s végül döntetlen eredmények születtek: TunéziaSzenegál 2:2 (Dzsoma 9., Traui 84., ill. Sall 45+1., D. Kamara 66.). Tunézia: Kaszraui Felhi, Bekri, Dzsaidi, Haggui Zuagi
(Ben Difallah 80.), Mnari, Traui, Dzsoma (Mikari 87.) Santos (Zajem, 62.), Sihaui. Szövetségi kapitány: Lemerre. Szenegál: Sylva Beye, Diawara, Diagne-Faye, Ndaw D. Kamara, Mendy (Henri Camara 61.), Ndoye (P. B. Diop 62.), Sall, Diouf, Niang (Gueye 88.). Szövetségi kapitány: Kasperczak. Érdekesség, hogy a mérkõzést követõ sajtótájékoztató botrányba
mai Félixfürdõi Luceafãrul elleni mérkõzésen. A tegnapi volt egyébként az aradi együttes utolsó fizikális edzése, amelyen 800 és 1000 méteres távokat kellett lefutniuk az aradi játékosoknak. Ezen az edzésen részt vett a Belényesi Bihorul elleni mérkõzésrõl sérülés miatt távolmaradó Chiþa, Florin Dan és Mircea Ilie is, akik várhatóan a ma délelõtt sorra kerülõ utolsó edzõmérkõzésen is pályára lépnek majd. Az aradi játékosok a Luceafãrul elleni mérkõzést követõen keddig kapnak kimenõt, amikor is a csapat elindul a törökországi Antalyába megtartandó 2. edzõtáborozására.
A rovatot szerkesztette: B ERKI FLÁVIUSZ fulladt, mivel a szenegáli zsurnalisták kis híján összeverekedtek egymással Roger Lemerre ki is vonult a terembõl, anélkül, hogy bármit is mondott volna. DélAfrikaAngola 1:1 (Van Heerden 88., ill. Manucho 30.) Dél-Afrika: Josephs Masilela, Mhlongo, Mokoena, Morris Moon, Tshabalala, Moriri (Chabangu 75.), Modise Pienaar (Van Heerden 71.), Zuma. Szövetségi kapitány: Parreira. Angola: Lama Marco Airosa (Loco 88.), Kali, Ruí Márques, Asha Mendonca, Figueiredo (Zé Kalanga 52.), André, Gilberto Flávio, Manucho. Szövetségi kapitány: Goncalves.
Férfi kézilabda Európa-bajnokság
Ismét lecsapott az izlandi mumus
Ha labdarúgásban megszokhattuk, úgy látszik férfi kézilabdában is szoknunk kell a gondolatot, hogy a magyar válogatottnak Izland az egyik mumusa. A Norvégiában zajló kézilabda Európa-bajnokság középdöntõjének 2. fordulójában jó kezdést követõen gyenge játékot produkálva a folytatásban a Skalicki László által vezetett magyar válogatott 36:28 arányú vereséget szenvedett Izlandtól, s ezáltal az olimpiai kvalifikáció is veszélybe került. A magyar gólokat Mocsai 6/5-öt 7 méteresbõl, Laluska 5, Nagy László 5, Ilyés 2, Császár 2,
Arad megye Péntek KÉZILABDA: Férfi felkészülési torna: NagyváradSuceava (9.30-tól), BékésNagybánya (11.15), BékésNagyvárad (16,30), SuceavaArad (18,15), Victoria Sportcsarnok. Szombat KOSÁRLABDA: Nõi Aosztályú bajnokság: Aradi ICIM KKTârgoviºtei MCM, Victoria Sportcsarnok, 12.30tól. Fiú U14-es bajnokság, elsõ mérkõzés: Aradi Gloria ISK Kolozsvári Viitorul ISK, 13.30tól. U16-os bajnokság, elsõ mérkõzés: Aradi Gloria ISK Kolozsvári Viitorul ISK, 15 órától. Lány U16-os bajnokság, elsõ mérkõzés: Aradi Gloria ISKReghini ISK, mindhárom mérkõzés a Decebal sportteremben, 16.30-tól. KÉZILABDA: Férfi felkészülési torna: Nagybánya
Iváncsik Gergõ 2/2, Iváncsik Tamás 2, Gál 1, Eklemovics 1, Zubai 1, Törõ 1 szerezték. A II. csoport további eredményei: FranciaországNémetország 26:23, Svédország Spanyolország 27:26. Franciaország Svédország Németország Magyarország Spanyolország Izland
A II. csoport állása: 4 4 0 0 4 2 1 1 4 2 0 2 4 1 1 2 4 1 0 3 4 1 0 3
Suceava (9.30), AradNagyvárad (11,15), Victoria Sportcsarnok. Vasárnap KOSÁRLABDA: Fiú U14es bajnokság, 2. mérkõzés: Aradi Gloria ISKKolozsvári Viitorul ISK, 13.30-tól. U16-os bajnokság, 2. mérkõzés: Aradi Gloria ISKKolozsvári Viitorul ISK, 15 órától. Lány U16-os bajnokság, 2. mérkõzés: Aradi Gloria ISKReghini ISK, mindhárom mérkõzés a Decebal sportteremben, 16.30-tól.
( V)
Temes megye Szombat KOSÁRLABDA: A-osztály (férfi):Temesvári ELBA VKK Kolozsvári U Mobitelco, Constantin Jude Sportcsarnok, 18 órától. B-osztály (férfi): Temesvári TimbaKolozsvári Gladiator, Temesvári Bega ISK Sportcsarnok, 16.30-tól. (L. Á.)
112:95 102:100 108:107 114:119 111:112 103:117
8 5 4 3 2 2
Tegnap lapzártánk után ért véget a középdöntõ 3. fordulója: SpanyolországIzland, MagyarországFranciaország, NémetországSvédország. Az I. csoport 2. fordulójában: Szlovénia Norvégia 33:29, DániaLengyelország 36:26, HorvátországMontenegró 34:26. A csoport állása: 1. Dánia 6 (124:97), 2. Horvátország 6 (115:107), 3. Norvégia 5, 4. Szlovénia 4, 5. Lengyelország 3, 6. Montenegró 0 ponttal. Tegnap lapzártánk után ért véget a 3. forduló: LengyelországMontenegró, SzlovéniaDánia, HorvátországNorvégia.
Szombattól a bajnoksággal vigasztalódhat az AIKK Az Aradi ICIM KK nõi kosárlabdacsapata a nõi klubcsapatok Európa-kupájából való búcsúját követõen nyugodtan koncentrálhat a bajnoki cím megszerzésére és a Román Kupa megnyerésére. Várhatóan meglesz a duplázás, hiszen a csapatok keretét elnézve a maga öt légiósával és megannyi jó játékosával az aradi együttes számít favoritnak. Szombaton a nõi alapszakasz tavaszi szezonjának elsõ fordulójára kerül majd sor, amelyen az aradiak a címvédõ Târgoviºtei MCM-et fogadják. Mint ismeretes, a târgoviºtei együttes anyagi okokból elveszítette összes rutinos játékosát, s jelenleg a tabella utolsó helyén található. Ez azt jelenti, hogy a holnapi mérkõzésen az AIKK indul favoritként. Várhatóan Adrian Budurean edzõ több játéklehetõséget biztosít majd fiatalabb játékosainak, s a légiósok erejét a nehezebb mérkõzésekre tartogatja inkább. Az aradi lányok a hét elejétõl láttak ismét munkához, az edzésekrõl csupán Uiuiu, Pavel és Mészáros hiányoztak, akik az U20-as válogatottal készültek pár napot. Ami a Román Kupát illeti, az aradi együttes, úgy néz ki, nem szabadult meg a selejtezõktõl. Mint ismeretes, az RKSZ éppen az aradiak Moszkvai BC elleni Európa-kupa mérkõzésének napjára tette a Román Kupa selejtezõtornáját is (!!!), amelyen így az AIKK nem vehetett részt. Bár a csoporttársak közül a Târgoviºte jelezte, szívesen visszalépne a selejtezõktõl, hiszen keretét ismerve csak fölösleges pénzkidobás elutaznia Râmnicu Vâlceára, a szakszövetség végül úgy döntött, hogy a selejtezõt mégis lejátsszák, január 2830. között. Târgoviºtén kívül Râmnicu Vâlceán az AIKK-nak a CET Govorával kell még megküzdenie az elõdöntõbe jutásért. Az 1. tavaszi, összességében pedig a 12. forduló további párosítása: AlexandriaKolozsvári U, RapidSportul Studenþesc, NagyváradSepsiszentgyörgy, DésIaºi, CET GovoraOlimpia. AIKK Sepsisz. Rapid Kol. U Alexandria Govora Sportul Nagyvárad Iaºi Olimpia Dés Târgoviºte
11 11 11 11 11 11 11 11 11 11 11 11
Nagybecskerekkel melegítenek Resicabánya ellen Temesvár A Nemzeti Ligában szereplõ Temesvári Politehnica U VKK férfi kézilabda-együttese ma este nemzetközi barátságos mecscsel melegít a bajnoki kezdetre. 17 órától az újból megszépült Constantin Jude Sportcsarnokba látogat a szerb elsõosztályú Nagybecskereki (Zrenjanin) Proleter Naftgas csapata, amellyel szombaton 11 órától is találkoznak. Eugen Bota vezetõedzõ szerint nagyon jó felkészülésben volt részük Temesváron, amely által a csapat jobban összeérett. Kérésünk ellenére nem kívánta kommentálni a vezetõség azon döntését, miszerint mindkét Challenge Kupa-találkozót
hazai pályán rendezzék meg elõzõleg, a sorsolás után, Bota azt nyilatkozta, hogy egyik szeme sír, a másik nevet, mert erõs ellenfél a Fram Reykjavík, de jó, hogy szép lesz a kiszállás... Ugyanakkor az õszi szezon utolsó találkozóján a lilafehérek mestere elmondta, hogy összeállított egy listát azokkal a játékosokkal, akiket a csapatába kívánt hozni. Nos, úgy tûnik, itt sem volt túl nagy szerencséje, mert csupán Bogdan Florea érkezett a Ploieºti-i Uztel gárdájától. Egy játékos még valóban jól fogna, de a klub anyagi helyzete nem engedte meg a további erõsítést. Ugyanakkor én nem szeretnék kész játékosokat ven-
ni, inkább fiatalokkal foglalkoznék mondta Bota. Amúgy a következõ héttõl Cristian Fenici visszatérése után a keret kiegészül az ifiválogatottakkal is: Cristian Tcaciucot, Alexandru ªimicut és Bogdan Floreát már beválogatták Románia csapatába, amely február 2527én Segesváron fogadná Szerbia, Magyarország és Oroszország fiataljait. Február közepéig a Politehnica Izometal háromszor szerepel hazai pályán, elõször február 3-án Resicabánya ellen kezdik a bajnoki visszavágó találkozókat, majd 16-án és 17-én a Challenge Kupa nyolcaddöntõit az izlandi Fram Reykjavík ellen.
LÁSZLÓ Á RPÁD
11 9 8 7 7 7 6 4 3 2 1 1
Az állás: 0 2 3 4 4 4 5 7 8 9 10 10
861:515 795:513 697:655 806:633 775:670 716:576 732:609 668:751 585:770 494:795 399:791 494:744
22 20 19 18 18 18 17 15 14 13 12 12
Sarapova Ivanovic meccs a döntõben Az Australian Open tegnapi elõdöntõ mérkõzései után kiderült, hogy a lányok versenyében elmarad a szerb döntõ: Marija Sarapova (5. kiemelt) 6:3, 6:1-re verte a torna harmadik favoritját, Jelena Jankovicot. A másik ágon már szerb siker született, az egyre felkapottabbá vált Ana Ivanovic igazolta negyedik rangsorolását és 0:6, 6:3, 6:4-re sikerült legyõznie a szlovák Daniela Hanchutovát (9. kiemelt). A fiúknál az elsõ döntõs már megvan: a francia Jo-Wilfried Tsonga óriási meglepetésre 6:2, 6:3, 6:2-es eredménnyel ütötte ki Rafael Nadalt (2. kiemelt). L. Á.
Péntek, 2008. január 25.
Napról napra Szeretettel köszönt2008. jük a ma január névnap25., j u k a t péntek ünneplõ Pál nevû kedves olvasóinkat.
210 éve, 1798. január 25én született SZÁSZ Károly jogtudós, politikus, pedagógiai író. A nagyenyedi református kollégiumban tanult, 1821-tõl ugyanott tanár. Országgyûlési képviselõként, mint kiváló szónok, vezérszerepet játszott a reformtörekvésekben. Nagyenyeden a jog, majd a fizikamatematika tanára volt; aváros elpusztulása miatt 1851-tõl Marosvásárhelyre került. Diákjai számára latin és magyar nyelvkönyveket, algebrakönyvet írt. 1853 októberében halt meg. 245 éve, 1763-ban született Jean-Baptiste Charles BERNADOTTE francia katonatiszt, XIV. Károly néven Svédország királya. Napóleon egyik legtehetségesebb tisztjeként egyre magasabb tisztségekbe került (volt bécsi nagykövet, hadügyminiszter, kormányzó), Napóleon beleegyezésével a svéd parlament koronaherceggé választotta. 1812-ben a svéd érdekeket képviselve szembefordult Napóleonnal, 1818-ban svéd király lett. A ma is uralkodó Bernadotte-dinasztia megalapítója. 1844-ben hunyt el.
Miután Jézus megszületett Heródes király uralkodása idején a júdeai Betlehemben, bölcsek jöttek napkeletrõl Jeruzsálembe. Hol van az újszülött Messiás Király? kérdezték. Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki. Mt 2, 12 Katolikus Igazán a világ prédikátorának nevezhetjük a mi Istenünket: mivel a világ kezdetétõl fogva, az egek és minden teremtett állatok által, istenségének hatalmát és bölcsességét hirdette.
PÁZMÁNY P.
A játszótéren Helyezze el az alább megadott szavakat, betûcsoportokat a rejtvényben. Segítségül egy betût elõre beírtunk. Ha ez sikerült, a számozott négyzetek betûivel töltse ki a kis hálót is. Helyes megoldás esetén, itt a következõ vicc poénját kapja: Három gyerek dicsekszik: Tudjátok-e, hogy az én papám vadász? így az egyik. Tudjuk. De, azt tudjátok-e, hogy az én papám pilóta? így a másik. Tudjuk! De, tudjátok-e, hogy az én papám mit csinál? kérdi a harmadik. Nem!
poén a rejtvényben. Kétbetûsek: BR, GG, IY, KÁ, LB, LÓ, MH, NA Hárombetûsek: DAV, DÓR, ERE, JAR, KÁM, KOG, LÁR, LÚG, RAC, RIO, VNS, ZAO Négybetûsek: IDEG, KINN, LENS, NAIV Ötbetûsek: ALBIN, ANYÓS, CONAN, DUBLÓ, ELVIS, ETHAN, FAGIN, NOKIA, ÖT ÓRA, REMEG, REMÍZ, RIGID
Idén is lesz farsangi kabaré Újszentesen Temes Már hagyománya van a Temesvár melletti nagyközségben a Heinrich József római katolikus plébános és Szûcs András Ottó református tiszteletes által elindított farsangi kabarénak. A duett elõbb mûkedvelõ humorista csoporttá bõvült, mostanra pedig már A Társulattá fejlõdött: a fellépõk
Temesvári Rádió Magyar nyelvû mûsor Naponta 1415 óra között a 630 kHz-es középhullámú frekvencián, továbbá naponta 2021 óra között a 105.9 MHz-es ultrarövidhullámú frekvencián és interneten a www.radiotimisoara.ro vagy a www.triplexregio.net címen, valamint a Thor III mûholdon (0,8° Ny), a Focus Sat csomagban Január 25., péntek (mûsorvezetõ Koczka György): Hírösszefoglaló, Beszélgessünk a kultúráról, Idõjárás-jelentés; este (mûsorvezetõ Fall Ilona): Zenés mûsor: magyar poprock felvételek.
Ö
mókás monológ, operett- és híradó-paródia, jókedv és kacagás. Örökzöld slágereket énekel Ferenczy Annamária, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház mûvésze. A részletes programot idejében közöljük, az elõadásra a szervezõk szeretettel várnak minden érdeklõdõt.
Közlemény
Grafikák a Víztoronyban
Péntek Szombat Vasárnap Hétfõ
Arad Január 25-én, ma 18 órakor nyílik a Víztorony Galériában Nicolae Rubinstein pankotai képzõmûvész elsõ egyéni kiállítása, amelyen grafikáit mutatja be. A tárlatot Horia Ungureanu író nyitja meg.
Krassó-Szörény borús
Arad 2008. február 1jére, péntek 17 órára összehívom a Szabadságszobor Egyesület közgyûlését. Helyszín az egyesület székhelye: Püspökség (Episcopiei) utca 32. szám. Az egyesület vezetõsége felkér minden tagot, aki szavazati joggal szeretne részt venni a közgyûlésen, hogy rendezze esetleges tagdíjhátralékát. Napirend a késõbbiekben.
KIRÁLY ANDRÁS elnök
Máltai közgyûlés Kisiratoson
Arad Január 26-án, szombaton 16 órai kezdettel tartja évi közgyûlését a Kisiratosi Máltai Segélyszolgálat. A Máltai Házban tartandó fórumra a szervezõk szeretettel várják a tagságot és a szimpatizánsokat.
(B)
Aradi Ioan Slavici Klaszszikus Színház Január 26-án, szombaton 19 órakor a nagyteremben: Amoc Stefan Zweig mûvét szípadra alkalmazta Alexander Hausvater (bemutató elõadás), január 27-én, vasárnap 19 órakor a nagyteremben: Amoc Stefan Zweig mûvét
Arad változékony
között találhatjuk Kovács Zsombor evangélikus lelkészt, a helybéli fiatalokat és az újszentesi háziasszonyokat. Az idei kabarét február elsején 19.30 órakor rendezik meg az újszentesi kultúrotthonban Nem csak a húszéveseké a világ címmel. Mûsoron szerepel a szokásos Hacsek és Sajó-jelenet, lesz
színpadra alkalmazta Alexander Hausvater. Temesvári Állami Román Opera Ma 18 órakor Francis Loewe My Fair Lady, január 27-én, vasárnap 19 órakor: Andante Allegro (premier), Nyíltszíni taps 50 éves mûvészi tevékenység. Valkay Ferenc balettmester tiszteletére rendezett elõadás.
P. L. ZS.
K. K.
Péntek Szombat Vasárnap Hétfõ
-32 °C -14 °C -22 °C -42 °C
Temes változékony Péntek Szombat Vasárnap Hétfõ
-45 °C -14 °C -12 °C -81 °C
Ö
Hunyad változékony
Péntek Szombat Vasárnap Hétfõ
-34 °C -24 °C -24 °C -81 °C
-34 °C -14 °C -10 °C -60 °C
Fehér változékony Péntek Szombat Vasárnap Hétfõ
-4 2 °C -3 3 °C -4 2 °C -7-1 °C
Ö Ú Ö
10
2
3
8
1
3
6
7
8
Elõfordulhat, hogy egy nagyszabású partira ruhát kell beszereznie. Ezt tegye meg minél hamarabb! Munka után nézze meg, mi a kínálat, mibõl válogathat!
RÁK (jún. 22.júl. 22.)
Munkájának elõfordulhat, hogy rosszalkodó egészsége vet véget. Ez esetben menjen haza és pihenjen! Orvosát lehetõleg még ma keresse fel!
OROSZLÁN (júl. 23.aug. 23.)
Arad DACIA Mr. Magoriums Wonder Emporium (am) 11 13 15 17.30 20 (280-224). ARTA Sötétkékmajdnemfekete (Azuloscurocasinegro) (sp) 15 17.30 20 (280-526).
Ön és párja egy egzotikus vakációról álmodik, valamely messzi tengerparton, távol az itthoni hidegtõl és gondoktól. Sajnos az üzleti ügyei ismét közbeszólnak, így az utazás ezúttal nem aktuális.
London: Frankfurt: Párizs: Hongkong: Tokió: Budapest: Bukarest:
Dow Nasdaq FTSE DAX CAC SENG NIK BUX BET
12 274,64 2333,71 5875,80 6875,80 4636,76 23 539,27 13 092,78 23 857 7617,85
ì ì ì ì ì î ì ì ì
0,04% 0,75% 4,75% 4,75% 6,01% 2,29% 2,06% 1,78% 2,59%
Esetleges utazási terveit kénytelen lehet egy idõre elhalasztani. Bizonyára anyagi okból történhet mindez. Ha másra kell hirtelen a pénz, csoportosítson át!
SZÛZ (aug. 24.szept. 23.)
Családjával összeütközésbe kerülhet. Úgy érezheti, hogy rokonai részérõl jelentõs nyomás nehezedik Önre. Rosszkedvének szabjon gátat!
MÉRLEG (szept. 24.okt. 23.)
Esetleges állandó változtatásaival elszomoríthatja családtagjait. Lehet, hogy túl impulzívan viselkedik. Igyekezzen kicsit visszafogni magát!
SKORPIÓ (okt. 24.nov. 22.)
NYILAS (nov. 23.dec. 22.)
BAK (dec. 23.jan. 20.)
Sok idõnek kell eltelnie, míg rájön, mi is történik Önnel. Hihetetlen lehetõségek pottyanhatnak az ölébe. Ha okos, azonnal megragadja ezeket!
VÍZÖNTÕ (jan. 21.febr. 19.)
A találkozóra, vagy egy esti partira szervezzen be egy új, különleges ruhadarabot! Ha vendégeket vár, maradjon a hagyományos konyhánál. A hidegtálak is megteszik!
HALAK (febr. 20.márc. 20.)
7
2
IKREK (máj. 21.jún. 21.)
Az utazásnak és a pénzügyeknek kedvez a bolygóállás. Üzleti ügyei úgy alakulnak, ahogy Ön elképzelte. Magánélete zavartalan, idilli.
9
1
Sokáig kedvelt ismerõse iránt hirtelen az ellenkezõjére változhatnak érzései. Ellenszenvét hagyja figyelmen kívül! Az illetõ társaságát egy darabig kerülje!
Fagott kvartett a pódiumon A Temesvári Banatul Filharmónia ma 19 órakor szimfonikus hangversenyt tart a Capitol teremben. Vezényel:
19.55 órakor. Tegnap este egy USA dollár 0,6793 eurót, 106,68 japán jent, 0,5077 angol fontot ért.
5
BIKA (ápr. 21.máj. 20.)
Eckart Hubner (Németország). Szólista: Dávid Máthé (Németország). Mûsoron: Karl Maria von Weber A bûvös vadász (nyitány), F-dúr fagottverseny, Johannes Brahms 1-es számú, c-moll szimfónia.
New York: 1
Sógorára, sógornõjére mérges lehet. Elõfordulhat, hogy az illetõ háta mögött keresetlen szavakat is elejt. Õszintén, szemtõl szembe tegye ezt!
Arad l Január 29-én, kedden délután 5 órakor tart Gera Róbert ügyvéd ingyenes jogi fogadóórát a Nyugati Jelen aradi szerkesztõségében (Eminescu utca 5557. szám). l Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete ingyenes jogi tanácsadást tart a CEDIMMAR székhelyén (Arad, Episcopiei utca 32. szám). Bármilyen jellegû ügyben a jelentkezõket Balogh Éva ügyvéd fogadja
6
Y
KOS (márc. 21.ápr. 20.)
minden hétfõn 13.30 órától. Érdeklõdni lehet a 0257/254743-as telefonszámon. l Tóth Csaba jogász, az Arad megyei RMDSZ ügyvezetõ elnöke minden szerdán 15 órától jogi fogadóórát tart a szervezet Episcopiei utca 32. szám alatti székházában. Hunyad l Minden hónap elsõ és harmadik szerdáján, 18 órai kezdettel az RMDSZ dévai székházában Pogocsán Ferdinánd dévai RMDSZ-elnök is fogadóórát tart.
Hatbetûsek: ÉNEKEL, FALDEN, GEMINI, SERIFF Hétbetûsek: MONOGÁM, VALÓSÁG Tizenegybetûsek: CSACSIFOGAT, TELEFONVICC, TORONYIRÁNT, TÖMJÉNILLAT
4
9
4 2
1
5
9
6
10
Különbségek címû rejtvényünk helyes megfejtése: ... maga dönt, a tudatlan követi a közvéleményt.
$ RNB 2,5773 RKB 2,5150/2,6250 RFB 2,5160/2,6080 Sanpaolo IMI Bank 2,5200/2,6000 Raiffeisen Bank 2,5050/2,6100 Feketepiac 2,5000/2,5500
EURÓ 3,7695 3,7000/3,8000 3,6900/3,8000 3,7000/3,8000 3,6900/3,7900 3,7500/3,8000
HUF 100 Ft/1,4630 0,0140/0,0151 0,0135/0,0151 0,0135/0,0155 0,0135/0,0152 0,0146/0,0149
Álljon meg egy pillanatra és gondolja át helyzetét! Honnan jön, és merre tart, hogyan jut el céljáig! Jelentõs üzleti és politikai tervei lehetnek. A horoszkópot nem elhinni kell, hanem szórakozni rajta.
10
Péntek, 2008. január 25.
Jelenidõ
Kedvezõbb költségvetés Nagyzerindnek Arad Tavaly Nagyzerind község induló költségvetése beleértve az oktatás, valamint a szociális asszisztencia költségeit is 1 millió lej volt, amihez képest az idei sokkal kedvezõbb, 1,8 millió lejre emelkedik.
Amint Simándi Sándor polgármester derülátó nyilatkozatában elmondta, az induló költségvetéshez még nagy mennyiségû kiegészítést várnak, mivel a vízvezeték-hálózat bõvítésének, a vízüzem korszerûsítésének, illetve a lefolyó és ülepítõ rendszer
megépítésének a költségeibõl eddig csupán a negyedrészt utalták ki, az iskolaépület folyamatban lévõ felújításához is további 100 ezer lejt várnak. Ugyanakkor a megyei tanfelügyelõségnél kérvényezte Nagyzerind és Feketegyarmat óvodaépületei teljes
felújítási költségeinek a finanszírozását is. A költségvetés-tervezetet ma a községházán kifüggesztik, majd a törvényes elõírás értelmében 15 nap múlva jóváhagyás céljából a községi tanács megvitatja.
(B)
TemesvárOdessza repülõjárat indul Temesvár A Carpatair légitársaság február 27-én indítja új, Temesvár Odessza repülõjáratát. A SAAB 2000 típusú, 50 férõhelyes gépet az elsõ szakaszban hetente háromszor indítják, az alábbi program szerint: hétfõn, szerdán és pénteken 15.15-kor indul Temesvárról és 16.45-kor érkezik Odesszába, kedden,
elege van abból, ami környékünkön történik, vagy csak egyszerûen dicsekedje el a világnak, hogy milyen szép helyen is él Ön! A figyelõ.ro háromhavonta díjazza mindazon olvasóit, akik segítenek abban, hogy a világ elé kerüljön az igazi Erdély, szemetével, negatívumaival de egyben pluszaival és szépségével. Fotózzon! Elég egy kamerás mobil, de a filmtekercses fényképezõgép is megteszi, ha nincs digitális kamera: fotózzon le minden olyan dolgot, amelyrõl Ön azt gondolja, hogy vagy szép vagy csúnya, ott ahol él. Ezt küldje el nekünk
az
[email protected] e-mail címre, mi pedig a világ elé tárjuk (névvel vagy név nélkül), hogyan is néz ki Erdély 2008-ban. Írjon! A fénykép mellé mellékelni kell a következõket, írásban: 1 Hol készült a fotó? (Megye, város és helyszín [pl. fõtér, Virág negyed, Szabadság tér stb.]) 2- Mikor készült a fotó? Nyerjen! Háromhavonta díjazzuk a legjobb fotókat, fotóriportokat különbözõ figyelo.ro-s szuvenírekkel (bögre, írószer, naptár), 2008. decemberében pedig kisorsolásra kerül a fõdíj, egy Canon EOS 400D
A szervezõk a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegetõ kedvezõtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erõfeszítésekhez. A rendezvény alapvetõ célja a moldvai és a gyímesi csángó magyarok rendkívül régies és pá-
KIT digitális kamera (vagy ennek teljes ára, amennyiben nem kellene a készülék). Ki nem nyerhet? A figyelo.ro munkaközössége nem vehet részt az akcióban, bárki rajtuk kívül beküldheti fotóit az office @relatio.ro e-mail címünkre. Hol lesznek a fotók? A beküldött fotókat a hamarosan elinduló MEGfigyelõ rovatunkban találhatják meg, két kategóriába sorolva: Erdély PLUSZ, Erdély MÍNUSZ címszavak alatt. A nyertes képeket bemutatják az MTV Átjáró címû mûsorában. FIGYELO. RO
ratlanul gazdag népmûvészetének és hagyományainak bemutatása a magyarországi és a nemzetközi közönség számára. A fesztivállal szeretnének alkalmat teremteni arra, hogy a közép- és kora újkori magyar és európai kultúra számos elemét máig megõrzõ csángó magyarok bemutathassák viseleteiket, szokásaikat, zenéjüket és táncaikat egy színpadi mûsor keretében.
Asztalitenisz-bajnokság iskolásoknak
Fehér Asztalitenisz-bajnokságot szervez a Fehér megyei tanács A holnap bajnoka elnevezéssel iskolás gyerekeknek mind falvakon, mind városokon. A bajnokságot elõször iskolaszinten szervezik meg, utána következnek a városi szakaszok, a legjobbak pedig majd a megyei szakaszon mérhetik össze tudásukat. A legjobb játékos iskolája egy pingpongasztalt fog kapni a megyei tanácstól,
a majd kiosztandó díjak értéke 20 000 lej. Ioan Dumitrel megyei tanácselnök szerint ilyen nagyszabású események szervezésével a sport népszerûsítését célozzák meg. Az elmúlt években szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy van igény sporteseményekre. A bajnokság január 23-án kezdõdött és február 16-án zárul a döntõkkel.
SZ. B.
Lecserélik a régi buletineket Temesvár A Temesvári Polgármesteri Hivatal hatáskörébe tartozó Lakossági Nyilvántartó, amely egyelõre továbbra is a városi rendõrség székházában mûködik, meghirdette a régi típusú személyazonossági igazolványok (buletinek) lecserélését célzó akcióját. Az új típusú személyazonossági kártyáknak nagy a keletjük, amióta útlevél helyett is használhatók. Mivel a régi személyik birtokosai zömmel idõs személyek, a Lakossági Nyil-
vántartó vezetõsége meg akarja kímélni õket a sorban állástól. Januártól minden kedden és pénteken, 1216 óra között jelentkezhetnek az érintettek a régi személyi igazolványok új típusú kártyára cserélése céljából. Szükséges iratok: típuskérvény, a régi személyi igazolvány, születési bizonyítvány eredetiben és másolat, házasságlevél (házastárs halotti bizonyítványa özvegyek számára) eredeti és másolatban, a lakcímen szereplõ ingatlan birtoklását igazoló
adásvételi szerzõdés (vagy befogadási nyilatkozat), a 7 lejes illeték kifizetését igazoló nyugta, 1 lejes okmánybélyeg. Rendkívüli esetekben, amikor a személyi cseréjét igénylõ személy lakáshoz/ ágyhoz kötött, mozgásképtelen, egy általa meghatalmazott személy jelentkezhet a fenti iratokkal a Lakossági Nyilvántartóban és egy kézzel írott kérés alapján kiszállnak a megadott címre a személyihez szükséges fénykép elkészítése céljából. (PATAKI Z.)
GUMIABRONCSOK: minden típus és méret, személy- és teherkocsikhoz, haszonjármûvekhez, mezõgazdasági és ipari jármûvekhez.
IMPORT ALKATRÉSZEK, SZÛRÕK ÉS KENÕANYAGOK.
Csángó bál Budapesten A Kisebbségekért Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvahon Csángó Kulturális Egyesület 2008. február 2-án (szombaton) tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Csángó Bált a budapesti Petõfi Csarnokban. A XII. Csángó Bál fõvédnöke Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke, aki a rendezvényen megnyitóbeszédet mond.
Gumiabroncsok, akkumulátorok, olajok, kellékek, autóalkatrészek.
AKKUMULÁTOROK: ROMBAT, TOPLA, BOSCH, VICTOR, STECO.
csütörtökön és szombaton 6.45-kor száll fel Odesszában és 8.15-kor érkezik Temesvárra. Március 25-tõl naponta indul repülõjárat Temesvárról Odesszába. 2008. január elseje óta a román állampolgárok vízummentesen utazhatnak Ukrajnába, 90 napnál rövidebb otttartózkodás esetén. PATAKI Z.
Fotópályázat a figyelo.ro-val! Elege lehet Önnek is városa szemetébõl, a leggyengébb utakból, amelyekre azt mondják, hogy az már európai. Ezenkívül tele lehet a hócipõje a sok leomlott fallal, amely egykoron virított tömbháza oldalán, de egyben megelégedéssel töltheti el Önt, hogy vannak olyan szép helyeink, mint a kolozsvári fõtér, a Gyilkos-tó, a Békási-szoros vagy a brassói Cenk. Az is meglehet, hogy városában a parkok úgy néznek ki, mint a normandiai partraszállás után a csatamezõ, és nem hisszük, hogy nincsenek kukázó romák. Fotózza le és küldje el nekünk, írja meg és tudassa a figyelõ.ro-val, hogy Önnek is
Arad : Petru Rareº utca 88. szám (Mosóczy-telep). Tel./fax: 0257/218-311, 0257/218-321 Mobil: 0741-071-110, 0744-604-022 E-mail:
[email protected] Borossebes: Morii utca 13. szám, tel.: 0257/310-611, mobil: 0746-244-574.
Péntek, 2008. január 25.
Hirdetés Adásvétel n Ház eladó Majláthfalván. 4 szoba, konyha, fürdõszoba, gazdasági épületek, nagy kert. Telefon: 0257/534-723. 23774 n 1100 RONt (11 000 000 lejt) fizetek a 10 kötetes, nagyon jó állapotban lévõ Magyar nemzet történetéért (szerkesztette Szilágyi S.), valamint Magyarország vármegyéi és városai (szerk. Borovszki S.) külön kötetenként 100 RONt. Telefon: 0744-547-313. 21118
Állásajánlat n A temesvári belvárosi református templom kórusvezetõt és kántort alkalmaz. Érdeklõdni a 0745-319-803as telefonszámon.
11
n A Temesvári Máltai Segélyszolgálat szakácsot vagy segédszakácsot alkalmaz. A jelentkezõket a Ciprian Porumbescu utca 32. szám alatt, a segélyszol gálat irodájába várjuk hétfõtõl péntekig 815 óra között. n A Nyugati Jelen nagyenyedi szerk esztõsége lap terjesztõt (új ság kihordót) alkalmaz Nagyenyedre. Jelentkezni az Avram Iancu u. 2 sz. alatt vagy a 0258/860-798 tele fonszá m o n n a p o n t a 9 14 óra között. CSAK NAGYBETÛVEL ÍROTT APRÓHIRDETÉST KÖZLÜNK
Gyászjelentések Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett fiú, férj, apa,
SZENTES JÓZSEF
életének 50. évében hirtelen elhunyt. Temetése január 25-én, ma 15 órakor a mikelakai temetõben. Emléked szeretettel megõrizzük. A gyászoló család Fájó szívvel gondolunk rád, JÓZSI. Feleséged, Bori, drága édesapád, Józsi, lányaid, Timi és Móni
23778
Itt hagytál, drága testvérem. Emléked örökké élni fog. Húga, Klári, sógora, Ózsi és keresztfia, Norbi Pár napja még együtt nevettünk... Búcsúzunk tõled, JÓZSI szomszéd.
23778
Új!
NONSTOP fogorvosi sürgõsség!
Decebal út 14. szám, a Hadsereg Házával szemben. Telefon: 0257/280-179 .
4
Kocsis család és Cãlin
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett anya, nagymama, dédnagymama, üknagymama és anyós,
HEGEDÛS ERZSÉBET szül. FARAGÓ
életének 84. évében visszaadta lelkét Teremtõjének. Temetése 2008. január 25-én, pénteken 12 órakor az Alsótemetõ (Pomenirea) ravatalozójából. Emlékét szeretettel megõrizzük. A gyászoló család
Megemlékezés Isten akaratában megnyugodva és a viszontlátás reményében emlékezünk a ma egy éve elhunyt
özv. SZANISZLÓ szül. MESZNER ILONÁra.
Lánya és unokája
Polgári napilap
Kiadja az OCCIDENT MEDIA Kft. Postai katalógusszám: 213203 ISSN 1223-3536
Egyhavi elõfizetés: 9,00 lej + kézbesítési díj
23775
Igazgató: L. SZÕKE MÁRIA tel.: 0722/566-521; Imázs- és terjesztési igazgató: BALTA JÁNOS; Reklámmenedzser: KURJATKÓ P ÉTER tel.: 0765/234-912,
[email protected] Szerkesztõbizottság: BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN fõszerkesztõ, JÁMBOR G YULA fõszerkesztõ-helyettes, PONGRÁCZ P. MÁRIA fõmunkatárs, BEGE MAGDOLNA fõszerkesztõ-helyettes és szerkesztõségi fõtitkár, BERKI ERZSÉBET szerkesztõségi titkár, LÉSZAY BÉLA olvasószerkesztõ, BALTA JÁNOS, CHIRMICIU ANDRÁS, IRHÁZI JÁNOS, KILIN SÁNDOR. Szerkesztõség és kiadó: 310085 Arad, Eminescu utca 5557. szám, telefonszám: 0357-412-470, (0)257/280-751, 280-596 (fax).
Temesvári szerkesztõség: 300055 Temesvár, Savoyai Jenõ utca 6. szám, I. emelet, tel.: (0)256/432-485, 434-328, fax: 434-303, E-mail:
[email protected], szerkesztõségveze tõ PATAKY LEHEL ZSOLT . Dévai szerkesztõség: 330011 Déva, Mareºal Averescu 20-as tömbház D lépcsõház 39-es lakrész, tel./fax: (0)254/232-032, 0354/405-014 E-mail:
[email protected] Szerkesztõségvezetõ: CHIRMICIU ANDRÁS . Nagyenyedi szerkesztõség: 515200 Nagyenyed, Avram Iancu utca 2. szám, tel: (0)258/860-798, szerkesztõségvezetõ: MOLNÁR I RÉN. Krassó-Szörény megyei munkatárs: MAKAY BOTOND , tel.: (0)255/212-136. Készült a GUTENBERG Rt. aradi nyomdájában, tel.: 0257/233-545, fax: 0257/254-339.
Internet: http://www.nyugatijelen.com, E-mail:
[email protected]
A lapfej fölötti idézet FALUDY GYÖRGY Óda a magyar nyelvhezcímû versébõl származik.
12
Péntek, 2008. január 25.
Hirdetés