Interneten: http://www.nyugatijelen.com
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk!
XIX. évfolyam, 4805. szám 12 oldal Szerda 2007. szeptember 19. Megjelenik Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében
Polgári napilap
70 Ft; 0,50 Havi 1200 Ft; 8,00 + postaköltség
70 bani Elõfizetõknek csak
36 bani
n Áremelési mumus n Tapsol a konkurencia Gazdaság 4. oldal
Élményfürdõt terveznek Zsombolyán
KILIN SÁNDOR
E
Intõ
hét elején (újabb) intõt kapott Bukarest Brüszszeltõl, amely (ismét) tudatta: az Európai Uniót nem lehet átverni, nem tûrik se a hazugságot, se a stikliket, se a nemtörõdömséget, se az inkompetenciát. Egy júniusban és júliusban végzett ellenõrzés során ugyanis kiderült, hogy a román hatóságok olyan adatokat küldtek Európa fõvárosába, amelyek enyhén szólva sem felelnek meg a valóságnak. Márpedig itt pénzrõl van szó, sok pénzrõl, nagyon sokról, ebben az adott esetben 400 millió euróról, amit a romániai parasztembereknek újabb, elõkelõbb szóval: farmereknek ígértek a mezõgazdasági termelés támogatása nevében erre az esztendõre. De hát hogy küldjék e támogatást, ha kiderült, hogy Románia hamis adatokat közölt az illetékes európai hatóságoknak? Így hát megüzenték: ha ez továbbra is így megy, akár a végsõ intézkedésre, a védzáradékra is sor kerülhet, egyelõre azonban Brüsszel csak intõt küldött, amelyben az áll, hogy a beígért és egyébként jogos támogatás egy része egynegyede, tehát mintegy 100 millió euró ugorhat. Az történt ugyanis, hogy a támogatásra felterjesztett mezõgazdasági területek egy részérõl megállapították: azokon korántsem búza, kukorica vagy zöldség terem, nem juhok vagy tehenek legelésznek környékén, még csak gaz vagy parlagfû sem burjánzik rajta, hanem házak épültek, sõt, városnegyedek, luxusvillák és luxusvilla-negyedek is. Ami pedig anekdotába illik, vagy akár a Jereváni Rádió híradásába: olyan támogatást igénylõ területeket is raportáltak, amelyek nincsenek is az ország, tehát az Európai Unió területén. Mivel jó szándékúak vagyunk, s az ártatlanság vélelme szerintünk is mindenkit megillet még a hatóságokat, a hatalmat is , nem feltételezzük, hogy tudatos hazugságról van szó, a Ceauºescu-korszakból megszokott tudatosan fals jelentések maradványáról, bár akár ezt is gondolhatnánk. Fogadjuk el a kisebbik rosszat: csak felkészületlenségrõl, csak inkompetenciáról. Azt sem gondoljuk, hogy a parasztemberek nem kapják meg az esetleg visszatartott hiányzó 100 millió eurót. Majd kikotorják az államkasszából, az adófizetõk pénzébõl. Se a hazugságért, se az inkompetenciáért ugyanis nálunk senki sem felelõs.
Temes A szerb határ menti település hosszú távú fejlesztési tervei között szerepel egy élményfürdõ létrehozása is. Kaba Gábor polgár-
bányatavak) mentén képzelik el a kikapcsolódási, szórakozási és üdülési központot, összesen 110 hektárnyi területen.
Száztíz hektáros területen képzelik el a vízi parkot
Mi lesz a szabad tanügyi vezetõségi posztokkal?
Nagy a csend...
Arad Teljében volt a közoktatási intézmények óvodák és iskolák szabad igazgatói és aligazgatói posztjainak betöltését célzó idei tavaszi versenyvizsga elõkészítése a sajtóban április elején meg is hirdettek 102 ilyen állást! , amikor mindezt leállította az április 10-i szakminiszteri rendelet, amely azóta is érvényben van. Emiatt intézett kérést Marius Göndör megyei fõtanfelügyelõ Gavril Popescu
Bánffy báró tanszereket ajándékozott Fugadon
Fehér Magyarlapádtól alig pár kilométere található a Fugad nevû helység. Neve az oklevelekben az 1030-as évektõl ismeretes, 1319-ben már megtelepült falu. A történelem viharai nem kerülték el, a honfoglalástól kezdve a nagyméretû háborús dúlások végigpusztították AlsóFehér vármegyét, így néptelenedett el az oda letelepedett magyarság is. A falu a
mester elmondta, hogy ezt a város menti mesterséges tavak (a nagy múltú tégla- és cserépgyárhoz folytatott agyagkitermelés helyén létrejött
losonci Bánffy bárók tulajdonát képezte, ma is ott áll a kúria, amit sok huzavona után az örökösöknek sikerült visszakapniuk az államtól. A bárói család soha nem volt szûkmarkú, amikor az egyház vagy az iskola megsegítésérõl volt szó. Ez történt most is a fugadi iskolában, amikor iskolakezdés alkalmából a család egyik leszármazottja, br. Bánffy Farkas
prefektushoz: lépjen közbe az Oktatási, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium vezetõségénél annak érdekében, hogy szabadítsák fel a közoktatási intézmények leblokolt vezetõségi posztjait, és rendezhessék meg a versenyvizsgát a szabad helyek betöltésére. Csak emlékeztetõül: 2006-ban a tavaszi versenyvizsgán a meghirdetett 82 vezetõségi állás közül 22-t, az õszin a 142 közül 59-et sikerült betölK. K. teni...
az elsõ osztályosoknak tanszereket ajándékozott. Ugyanakkor az iskola vezetõségének a szülõi bizottság jelenlétében hagyott egy lezárt borítékban 100 lejt, amit a 2007 2008-as tanév végén a legjobb tanulmányi eredményt elérõ diák kapja. Bánffy Farkas elmondása szerint továbbra is ápolni szeretné nagyszülei szokását, akik pártolták az iskolát és a szegényeket.
SZAKÁCS BÁLINT
Ehhez persze területrendezésre, infrastrukturális beruházásokra, sok befektetésre lesz szükség. A kihasználtságról így nyilatkozott az elöljáró: A megyeszékhelyhez közel lévén, számítunk a négyszázezres temesvári lakosságra. A látogatók zömét õk tehetik majd ki. Kaba a település idegenforgalmának, ezáltal a kereskedelem fellendülését reméli a befektetéstõl. S mivel nem csak kenyérrel él az ember, a lubickolás, a vízparti sütkérezés mellett egyéb kikapcsolódást is kínálnak a látogatóknak. Számos kulturális intézményünk van, amelyek felkelthetik a turisták érdeklõdését folytatta a polgármester. Említhetem a tûzoltómúzeumot, a múlt héten megnyitott sajtómúzeumot vagy a vasúti múzeumot, amit két hónap múlva avatunk.
P. L. ZS .
Szorosabb kapcsolat az olasz gazdasággal
Temes A Temesvári Kereskedelmi, Ipari és Mezõgazdasági Kamara együttmûködési megállapodást írt alá a romániai olasz befektetõk Unimpresa nevû szövetségének Temes megyei fiókszervezetével. Az együttmûködés célja a két ország cégei és vállalkozói közötti kapcsolat segítése, állandó gazdasági információcsere kialakítása.
Ezt tájékoztató gazdasági kiadványok megjelentetésével, kiállítások és vásárok szervezésével (mind Temes megyében, mind Olaszországban) képzelik el. A két szervezet közös találkozókon értékeli a megállapodás teljesítését, és vizsgálja át a kétoldalú kapcsolatok további fejlesztésének lehetõségét. A megállapodás három évre szól. L. Á.
Hároméves együttmûködési megállapodást írtak alá László-fotó
2
Szerda, 2007. szeptember 19.
Napzárta Öt Székelyföld-tábla A Kovászna Megyei Tanács tegnap bejelentette, hogy öt Székelyföld feliratú táblát fog felállítani a megye határain. Demeter János megyei tanácselnök a Mediafax hírügynökség tudósítójának kijelentette: folyamatban van az új engedélyek beszerzése a tábla újraállítására Kökös község közelében, és további négy helyszínt találtak, ahol hasonló táblákat helyeznek el. Demeter szerint három Székelyföld-táblát megyei utak mentén állítanak fel Háromszék határain, a negyediket pedig Hídvég település környékén, a 13E országút mentén. Az elsõ három tábla kisebb méretû lesz, míg a negyedik ugyanakkora, 16 négyzetméteres, mint amit augusztus tizenhatodikán állítottak fel Kökösön.
Újabb vádak Nagy ellen Daniel Morar, az Országos Korrupcióellenes Ügyészég (DNA) elnöke tegnap az Államelnöki Hivatal speciális bizottságának jóváhagyását kérte, hogy elindítsa a bûnügyi eljárást Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter és Nagy Zsolt volt távközlési miniszter ellen. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség tegnap kiadott közleménye szerint Nagy Zsolt volt RMDSZ-es távközlési minisztert és Tudor Chiuariu jelenlegi igazságügyi minisztert a közérdekek ellen való munkahelyi visszaéléssel vádolják. Ezt az ügyet is személye diszkreditálására használják majd, akár az ügyészség kémsztoriját, melyben mai napig nem született ítélet véli a volt informatikai miniszter.
Gyorssegély szegényeknek 773 családnak és magányosan élõnek utalt ki segélyt tegnapi ülésén a kormány. A kedvezményezettek között magyarok is vannak, legtöbben, 58-an Székelyudvarhelyrõl. A nagyon nehéz szociális helyzetben élõknek egyszeri, 200 és 7000 lej közötti segélyt juttatnak helyszíni ellenõrzések nyomán a Munka- és Családügyi, Esélyegyenlõségi Minisztérium költségvetésébõl, összesen több mint 890 ezer lej értékben. Idén volt már hasonló kiutalás, a rászorulók jegyzékét a szaktárca minden esetben a szociális helyzet alapos felmérése alapján állítja össze.
Románmagyar találkozó A harmadik magyarromán kormányülés elõkészületeirõl is tárgyal Adrian Cioroianu román külügyminiszter holnap Budapesten, Gyurcsány Ferenccel folytatott találkozóján. Diplomáciai látogatása során emellett Sólyom László köztársasági elnökkel is találkozik tájékoztat errõl a Magyar Távirati Iroda.
Szerkeszti KILIN SÁNDOR
Közélet
Nemzetközi ingatlan és befektetési vásár az Expón
Arad A szervezõ, az Idea Pro Kft. elgondolásában a szeptember 2023. között immáron második alkalommal megrendezendõ ArInvest nemzetközi ingatlan és befektetési vásár színhelye, az Expo Arad International kiállítási komplexum a jelenleg egyik legdinamikusabban fejlõdõ tevékenységi terület, a befektetési és ingatlanpiac képviselõinek a találkozóhelye lesz négy napon át. A nagyszabású rendezvényen 77 kiállító vesz részt Olaszországból és Németországból, valamint az ország különbözõ városaiból: Bukarestbõl, Temesvárról, Nagyváradról, java részük azonban Aradról és Arad megyébõl. Egyéni standokkal lesz jelen Arad, valamint Borosjenõ, Lippa, Nagylak, Pécska, Szentanna és Borossebes Polgármesteri Hivatala. Az Arad Megyei Tanáccsal közösen mutatkoznak be Berzova, Berza, Bokszeg, Körösbökény, Kisiratos, Gyorok, Nagyhagymás, Iratos, Fakert, Nagypereg, Székesút, Szemlak, Nagyszintye, Zaránd és Zerind községek tanácsai is. Rãdulescu Katalin, a kft. ügyvezetõ igazgatója elmondta, hogy bemutatásra kerülnek közigazga-
tási befektetési-fejlesztési programok és lehetõségek (ipari parkok, lakóparkok, város- és községfejlesztési tervek), magán befektetési tervek, ugyanakkor a befektetések pénzügyi támogatási lehetõségei is. A vásáron részt vevõ pénzintézmények komplex információkkal szolgálnak érdekelt gazdasági társaságoknak ipari befektetések, a vállalkozás fejlesztésének támogatására, magánszemélyeknek lakás/házépítési céllal igényelhetõ legoptimálisabb pénzügyi megoldások, banki hitelek típusára, a hitelnyújtási feltételekre vonatkozóan. A vásár a délutánonként rendezendõ szórakoztató mûsorokon kívül kétnapos szakmai programot is magába foglal. A szeptember 20-án tartandó elõadásokon bemutatják a strukturális alapok programjait, a rurális fejlesztési alapokat, a közigazgatás és a kis- és középvállalkozások befektetéseinek támogatási alapjait, az ezekkel kapcsolatos legfrissebb információkat, melyeknek nemcsak a helyhatósági szervek, hanem a gazdasági alanyok is hasznát vehetik. Szeptember 21-én az Arad Megyei
Tanács, az Arad Municípiumi Polgármesteri Hivatal, valamint Pécska, Borosjenõ és Szentanna városok polgármesteri hivatalai és néhány ingatlanfejlesztési magáncég mutatja be legérdekesebb fejlesztési és beruházási terveit. A laikus vásárlátogatók érdeklõdésére is számíthatnak a lakásajánlatokkal jelentkezõ ingatlanközvetítõ cégek. Az új, modern lakóparkokban felépített komfortos házak, villák, lakások bõ választékát kínálják megvásárlásra Aradon és a megye több helységében. A rendezvény újdonsága, hogy a látogatók az erre a célra kijelölt külön helyen kifüggeszthetik saját ingatlanhirdetésüket. És még egy jó hír: a vásárlátogatók között értékes díjakat sorsolnak ki vasárnap délben. A legvonzóbb díj egy laptop. Az Expo Arad International kiállítási komplexumban megrendezésre kerülõ vásárok hagyományaihoz híven a holnap megnyíló Ar-Invest vásárra is lesz autóbuszjárat. A Podgoria térrõl óránként induló autóbusz ingyen szállítja az érdeklõdõket.
B ALÁZS KATALIN
Megvannak a jelöltek az SZKT- és KAT-tagságra
Temes A szeptember 17-i (meghosszabbított) határidõig hárman, illetve ketten jelentkeztek a Szövetségi Képviselõk Tanácsának és a Kulturális Autonómia Tanács két-két Temes megyei helyére tájékoztatott a megyei RMDSZ-szervezet Területi Választási Bizottsága. Az SZKT-ban négy hely illeti meg Temest, de ebbõl kettõ foglalt, ugyanis az elnök és a parlamenti képviselõ (jelen esetben Halász Ferenc és Toró T. Tibor) hivatalból tagja az országos mini-parlamentnek, úgyhogy csak a másik két személyt kell megválasztani. Az
RMDSZ most alakuló Kulturális Autonómia Tanácsába két képviselõt küldhet a megye. A megpályázható SZKT-helyekre Kaba Gábor zsombolyai polgármester, Pãºtean Erika végvári RMDSZ-es községi tanácsos és Takács Mihály zsombolyai RMDSZ-es városi tanácsos jelentkezett, a KAT-jelöltek pedig Bodó Barna politológus, a Szórvány Alapítvány elnöke és Fazakas Csaba, a Temesvári Református Egyházmegye lugosi esperese. Érdekesség, hogy valamennyi jelölést az utolsó napon, hétfõn iktatták a megyei RMDSZ-irodán.
AZ ELMÚLT TIZENHÉT ÉVBEN Románia lakossága 1,4 millió lélekkel csökkent, a csökkenés oka a kivándorlás és a gyerekvállalási kedv hiánya jelentette ki tegnap Nagyszebenben Traian Bãsescu elnök. Az államfõ szerint ha a születések száma továbbra is stagnálni fog, 2050-ben Románia lakossága 16,5 millió fõt fog számlálni. A csökkenés mértéke olyan nagy, hogy akkor is csak 2060 után kezd érezhetõen nõni a lakosság száma, ha már most intézkedéseket hozunk (
) De ha most nem hozunk intézkedéseket, lehet, hogy az elkövetkezõ generációnak már késõ lesz hangsúlyozta. Bãsescu elmondta még: 2050-ben a 65 éven felüliek száma meg fogja haladni az ötmilliót, míg jelenleg 3 millió tagja van ennek a generációnak. Az államfõ véleménye szerint nagyon negatív hatása lesz az aktív lakosság csökkenésének. 2005-ben Romániának 10 millió aktív lakosa volt,
A jelöltek közül a megyei küldöttgyûlés fog választani szeptember 27-én, jövõ csütörtökön. A temesvári Gerhardinum Római Katolikus Líceumban 16.30 órakor kezdõdõ gyûlésen az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos tudnivalók és szervezési kérdések is napirendre kerülnek. Az esetleges óvásokat a jelöltekkel kapcsolatban szeptember 22-én, szombaton 13 óráig lehet benyújtani a Magyar Házban mûködõ RMDSZ-irodán.
2025-re ez a szám 9,3 millióra csökken, 2050-re pedig 6,7 millióra. Jelenleg az aktív lakosság átlagéletkora 40 év, 2050-ben pedig 45 év lesz, ami sürgõs demográfiai módosítást feltételez. Nem hagyhat közömbösen ez a dolog, csak azért, mert minket már nem fog érinteni a demográfiai csökkenés problémája. Ha most nem tesszük meg, amit meg kell tenni annak érdekében, hogy megállítsuk a népesség csökkenését, gyakorlatilag feláldozzuk a gyerekeinket és az unokáinkat szögezte le Bãsescu. BORBÉLY LÁSZLÓ fejlesztési miniszter bejelentette, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatallal együtt egy kísérleti projektet dolgoznak ki, amely a marosvásárhelyi romák számára épülõ lakások létesítését segíti elõ, erre 100 ezer eurót utal ki a minisztérium. A kísérleti program alapját egy szociológiai tanulmány képezi, és ennek alapján döntöttek úgy, hogy a maros-
P. L. ZS.
Az Európai kulturális örökség napja Arad Harmadik alkalommal szervezik meg Aradon az Európai kulturális örökség napját, melynek témája (a Mûvelõdési Minisztérium javaslatával): A kulturális táj A városok hozzájárulása a kulturális sokféleségben. A szeptember 21-én zajló esemény hivatalos megnyitójára 9.30-kor kerül sor az aradi Neológ Zsinagógában, a Tribunul Dobra utca 10-es szám alatt. A szervezõk körbevezetik a meghívottakat és ismertetik velük az épület történetét. Ugyanekkor kerül sor egy XVII. századból származó régi héber nyelven írott könyvgyûjtemény kiállítására is, a könyvek a megyei könyvtár állományát képezik. 11 órai kezdettel a városháza dísztermében konferencia kezdõdik több meghívottal. Olyan témákat taglalnak, mint: Arad szerepe a régió kulturális sokféleségében, a zsidó kisebbség hozzájárulása az aradi kulturális változatosság megteremtésében stb. A felszólalók közé meghívták Schlesinger Ionelt, az aradi hitközség elnökét, a megyei múzeum képviselõit, városi tanácsosokat, professzorokat, diákokat, civilszervezeteket stb. Zárásként az Arad Egy karakter-város c. filmet vetítik le.
SÓLYA R. E.
Ionel Moº újra fõtanfelügyelõ
Hunyad Visszatérhetett fõtanfelügyelõi székébe Ionel Moº, akit 2004-ben politikai hovatartozása miatt menesztettek tisztségébõl. Annak idején ugyanis még a szociáldemokraták sorait bõvítette és ez, szakmai eredményei ellenére, túl nagy fekete pontnak bizonyult. Idõközben azonban jó útra tért, átiratkozott a Nemzeti Liberális Pártba. Így Aniºor Pârvu, a demokraták által támogatott fõtanfelügyelõ múlt heti lemondását követõen immár megfelelõ politikai pártembereként jött
vásárhelyi Hidegvölgyben indítsák el ezt a fejlesztési programot. Egyelõre 30 lakásról van szó. AZ UTOLSÓ PILLANATBAN hiúsult meg a magyar anyanyelvi iskolai órák bevezetése a csángóföldi Gajdáron. A faluban az iskolakezdésre visszaérkezett magyartanárokat az a hír fogadta, hogy kétnapos távollétüket kihasználva az iskola igazgatója és a polgármester személyesen, otthonukban felkereste a szülõket, akik írásban kérték gyermekük számára az iskolai magyarórák bevezetését, majd ezzel ellentétes nyilatkozatot írattak alá velük áll a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének közleményében. SZEPTEMBER HUSZONHATODIKÁIG tehetik le a pártok, politikai szövetségek, a nemzeti közösségek szervezetei és a független képviselõk a jelöléseket az európai parlamenti választásokra. A választási kampány szeptember 26-án kezdõdik és november 24-én ér véget. Az esetleges óvásokat 2007. október 10-ig lehet benyújtani, az Országos Választási Iroda október 16-án jelenti be a jelöltek végleges névsorát. Az európai parlamenti választásokat november 25-én tartják reggel 7 és este
számításba Moº, akit a tanévkezdés napján ki is neveztek ideiglenes fõtanfelügyelõnek. A demokrata pártiak keserûen vették tudomásul a kinevezést, megállapítva, hogy a párttagság még mindig fõ kritériumnak számít a vezetõ tisztségek osztogatásánál. Gheorghe Barbu DP-s képviselõ szerint ugyanis Pârvut ugyan támogatták a demokraták, de nem volt a párt tagja, így az ellene indított, lemondással zárult hadjárat elsõsorban a szakmaiság ellen szólt.
GBR
21 óra között. MA HOZZA MEG VÉGLEGES DÖNTÉSÉT a Szociáldemokrata Párt a bizalmatlansági indítványról jelentette ki tegnap Nicolae Vãcãroiu, a szenátus elnöke, amikor távozott pártja vezetõségi ülésérõl. Szerinte tegnap megvitatták az indítvány szövegét, amely az elmúlt három év jobboldali kormányzására vonatkozik, az SZDP Ügyvezetõ Bizottságában a dokumentumot ma bocsátják végleges szavazásra, hogy aztán valószínûleg csütörtökön már be is nyújthassák. A SZÁLLÍTÁSÜGYI MINISZTÉRIUM, a kormány és az Állami Útkezelõ Társaság (CNADR) a Szatmár megyei Pete helységbõl kiinduló gyorsforgalmi utat tervez Szatmárnémeti és Nagybánya felé. A tervek szerint a gyorsforgalmi út összekötetésben lesz Halmi határátkelõvel is, amely Ukrajna felé biztosítja majd az európai színvonalú közlekedést és megfelelõ átjárhatóságot fejtette ki Tánczos Barna, a Szállításügyi Minisztérium államtitkára.
Összeállította SZALONTAI SÁNDOR
Szerda, 2007. szeptember 19.
Krónika
Bányában indult az iskola
Hunyad Lezárt bánya épületében kezdte meg az idei tanévet az aninószai általános iskola közel 350 diákja. A lerobbant irodákból sebtében kialakított osztálytermek nem igazán nyerték el a szülõk és diákok tetszését. Állításuk szerint nem is annyira a termekbe szorult hideg és a falakon lévõ penészfoltok aggasztják õket, mint inkább a számtalan, a figyelmet omlásveszélyre felhívó tábla. Ilie Botgros aninószai polgármester szerint azonban a diákok biztonságban lesznek a bányaépületben, és ezt elsõsorban a polgárõrök állandó jelenlétével garantálja. Sajnos, más ingatlan nem állt a rendelkezésünkre, de az iskola épületébõl fél évre mindenképp ki kellett költöznünk, mert minisztériumi támogatással teljes felújítás alá került állítja a polgármester, aki szerint maximum fél évig kell
majd a bányában tanulniuk a gyermekeknek. Akiknek azonban a hat hónap is soknak tûnhet, hiszen még ivóvíz sincs bevezetve az épületbe, az elhagyott udvar, a sötét folyosók pedig egyáltalán nem árasztanak valami barátságos hangulatot. Az aninószai iskola esete azonban nem egyedi, a Zsil völgyében, akárcsak megye- sõt országszerte számtalan tanintézményben húzódtak el a javítási munkálatok. Ám legtöbb helyen a tanítás az építõteleppé vedlett épületekben folyik, ami úgyszintén nem volt szívderítõ látvány a tanévkezdésre érkezõknek. Aninószán azonban a szülõk egy része igyekszik pozitívan viszonyulni a helyzethez, abban bízva, hogy tavasszal legalább valóban megújult iskolába térhetnek vissza a gyermekek.
GBR
10-10 ezer lej az egyházaknak
Arad Nagyzerind község tanácsa az év elején 10-10 ezer lejt utalt ki a náluk mûködõ két egyházközség számára, amelyeknek el kellett dönteniük, mire fordítják a pénzt. A megszületett döntések értelmében a héten írják ki a törvénynek megfelelõ közbeszerzési versenytárgyalásokat, amelyek a feketegyarmati református templom utcafrontjára 35 méter hosszú
alapra felépített kovácsoltvas kerítés, illetve bejárati kapu elkészítésére, míg Nagyzerinden a templom 11 ablakának hõszigetelõ nyílászárókra történõ kicserélésére irányul. Mindkét beruházásnak bele kell illeszkednie a kiutalt 10 ezer lejbe mondta el a Nyugati Jelennek Simándi Sándor polgármester.
(B)
Dák háborgás A Kereszthegyen is megkezdték az óvodát Traianus születésnapján
A tizenkettesben tíz gyermekkel foglalkoznak Resicabánya/Krassó-Szörény Fãget Hajnal helyettes óvónõ és a kereszthegyi magyar óvodai csoport is második tanévét kezdte meg szeptember 17-én. Itt nem olyan egyszerû, mint Govondáron, mert sok tennivaló van még a tanteremben és az épületen. A tavaly bevezetett központi fûtés már szavatolja az egyenletes hõmérsékletet, de még mosdófülkét és vécét kell
beszerelni, ajtókat és ablakokat kell cserélni, hogy lehetõleg betörésbiztos is legyen az épület. A tíz nebuló közül ottjártunkkor hat volt jelen, de az oktatást már megkezdték. Dorinel Hitnogu alpolgármester idénre is megígérte a támogatást. A tízórai szünetben az óvónõ elmondta: kilátásban van egy budapesti óvodával a test-
vérkapcsolat létrehozása. Azt is reméli habár az RMDSZtõl nem kapott, személyi okokból, ajánlást a versenyvizsgához , hogy a cél érdekében megszüntetnek minden személyeskedést és ellenségeskedést. A cél pedig ebben az óvodában a roma és a félcigány, de mindenképp szegény sorsú gyerekek legmagasabb szintû képzése.
M AKAY BOTOND
Hunyad Akár a második századbeli dákrómai harcok paródiájának is tekinthetõ a Déva központjában tegnap összetrombitált rendezvény, melyen az önkormányzat Traianus születésnapját ünnepelte, miközben az ellenzéki Dacia Revival társaság vezetõje a nagy római császár emlékét lejárató szórólapjait osztogatta. Míg Traianus dévai szobrának tövében a méltatók arról szónokoltak, hogy õ volt az elsõ európai közösség megteremtõje, és hogy neki köszönhetõ a román nép megszületése, addig a ritka sorokba verbuválódott közönség között agitáló dák-ivadék egyenesen
homoszexuálisnak, a kereszténység és a dákok pusztítójának titulálta a nagy római császárt. Traianus emlékének méltatói és bemocskolói között nagyjából olyan volt az erõviszony, mint a Kr. u. 106-ban zajlott rómaidák csata idején, melyet követõen Dacia római provinciává vált. S bár a történelmi tények szerint a rendezvény fõszervezõinek és ellenzõinek egyaránt kevés közük van a hajdani csata szereplõihez, úgy tûnik, a római császárok grandomániája és a dákkomplexus mégiscsak meghatározó magatartásforma maradt a hazai társadalomban.
GBR
A rendezvényhez zenei aláfestésként román és európai himnusz szolgált a dévai Sargetia kórus elõadásában
Tízóraizás közben is jókedvû mindenki
Elõször Aradon a Katolikus Karizmatikus Megújulás Erdélyi Találkozója (II.)
Mit jelent katolikus karizmatikusnak lenni?
A Katolikus Karizmatikus Megújulás (KKM) azért van, hogy segítse az embereket egy új életet élni a Szentlélekkel. Nem egy szervezet, amit KKM-nak hívnak, hanem azt célozza, hogy minden egyes személy a Szentlélekben éljen, bárhol van, bármit csinál. A megújulás kegyelme nem a mi mozgalmunk, hanem Isten kezdeményezése, és mi akkor újulunk meg, amikor megnyílunk feléje és elfogadjuk azt, amit Õ kínál nekünk: az Õ Szentlelkének teljességét. A KKM NEM egy egységes világmozgalom, mint más
mozgalmak, nincs alapítója vagy alapító csoportja, mint más mozgalmaknak, nincsenek tagsági listáink, nincsenek formális programjaink a beavatásra, amelyeket mindenkinek követnie kell. De amink van, az egyének, csoportok, szolgálatok, programok, tevékenységek nagyrétû sokasága, amelyek gyakran teljesen függetlenek egymástól. Ebben a sokaságban, változatosságban mind ugyanazt a fundamentális tapasztalatot osztjuk meg, amellyel a Szentlélek megváltoztatta az életünket.
A KKM célja ugyanaz, mint az egyház célja: evangelizálni, hogy minden ember megismerje a megváltást, és szentté váljon, hogy mint Isten népe, egységben éljünk együtt. Ugyanúgy, ahogy a Szentlélek a megújulás központjában van, ott van a központban a teremtõ Atya és a Megváltó Fiú. A megújulás nem egy ember alkotta szervezet, hanem Isten tevékenysége. Semmilyen mozgalom az egyházban nem fejlõdött ilyen erõteljesen és ilyen gyorsan, mint a KKM és ez azért van, mert a Szentlélek munkája, aki meg-
számlálhatatlan sokaság életét megérintette, új hitet, új látást, új tüzet és új lelkesedést hozott az embereknek, hogy Isten és az emberek szolgálatára legyenek. A karizmatikus kereszténység nem más, mint természetes, normális kereszténység. Természete szerint az egész egyház karizmatikus, mivel a Szentlélek erejébõl született Pünkösdkor. Mi is ennek az egyháznak vagyunk tagjai, és egy sajátos kegyelmet hozunk az egyházba, amit az Úr nekünk adott. Nem élhetünk keresztény életet a Szentlélek
teljessége nélkül, ezért egy teljes keresztény élethez ez elengedhetetlen. Mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy újra és újra megteljünk a Szentlélek erejével, amint Pál apostol is írja: Teljetek el Isten egész teljességével. (Ef 3, 19) és alakuljatok át értelmetek megújításával (Róm 12, 2). Ebben segített már sok millió embernek a karizmatikus megtapasztalás. Mindenkit szeretettel várnak 2007. szeptember 22-én az aradi színházban tartandó találkozóra a szervezõk.
3
A frankfurti napilap Világos kapitalizmuskritika az SPD programtervezetében címû cikkében ismerteti a szociáldemokraták elnökségi döntését, amely hétfõn széles támogatással elfogadta a párt programtervezetét. Ebben egy rövidke fejezet tárgyalja a demokratikus szocializmus fogalmát. Végigköveti ez a fogalom az SPD történetét, ennek ellenére a demokratikus szocializmus számunkra a szabad, igazságos és szolidáris társadalom víziója, melynek megvalósítása állandó feladat. Majd következik a mondat: Tetteink alapelve a szociális demokrácia társadalmi gyakorlata. A program drasztikusan bírálja a globalizáció következményeit, kritikusan viszonyul a növekedéshez és a kapitalizmushoz, és részletesen foglalkozik az elõre gondoskodó szociális állam tézisével. Ennek az államnak kiemelkedõ feladata minden ember társadalmi integrációja. Minél elõbb kezdõdik az integráció, annál inkább képes a jóléti állam az emberi életben felmerülõ kockázatokat szolidárisan kezelni áll a programtervezetben.
A globális brit pénzügyipolitikai hetilapban közölt statisztikai adatok szerint a magyarországi GDP második negyedéves növekedése 1,4 százalékos volt a múlt évi azonos idõszakhoz képest. Összehasonlításként íme néhány közelebbi és távolabbi ország GDP-növekedése ugyanebben a periódusban: Írország 7,5, Észtország 7,3, Lettország 11,3, Litvánia 8, Szlovákia 4, Szlovénia 7,2, Argentína 8, India 9,3, Oroszország 7,9, Lengyelország 6,7, Szingapúr 8,6, Kína 11,9, Cseh Köztársaság 6,1, Kolumbia 8,1, Egyiptom 7,4, Finnország 7,3, Luxemburg 6,2, Malajzia 5,7 százalék. A polgári repülésrõl elmélkedik az amerikai üzleti körök legfontosabb napilapja. Bár már most is sokan panaszkodnak errõl az utazási módról a késések és járattörlések miatt, a helyzet sokkal roszszabbra fordulhat: ha a repülésirányítási rendszert nem fejlesztik tovább és bõvítik ki, az hatalmas jegyárnövekedéshez vezethet belátható idõn belül véli a lap. Hiába festette be a szakállát Oszama bin Laden, a helyzete nem túl biztató írja a washingtoni vendégpublicistájaként Karen Hughes, aki Bush elnök egyik legközelebbi bennfentese és jelenleg a külügyminisztérium munkatársa. Véleménye szerint a terrorvezér egyik fõ problémája az, hogy egyre csökken irányában a radikális támogatás. (A MAGYAR NEMZET ÖSSZEÁLLÍTÁSANYOMÁN )
4
Szerda, 2007. szeptember 19.
Üzlet Pénz Befektetés
Áremelési mumus
Gazdaság
Szárnyal az infláció
Egyes élelmiszercikkek szeptemberben akár A kormány gazdasági elõA jegybank azzal számol, 30 százalékkal is drágultak, köztük az étolaj és rejelzõ bizottsága (CNP) az hogy idén 3 és 5 százalék zöldségfélék értesít a The Money Channel idei inflációs kilátását 4,2 között mozog majd az infgazdasági hírügynökség, amelyet a Transindex százalékról 4,5 százalékra, a láció, ami az év végén 3,9 idéz. jövõ évit 3,5 százalékról 3,8 százalék lesz éves szinten. A A búza és kenyér, valamint tartósított q Az AVAS bejelentette, százalékra változtatta. Idén szakértõk szerint azonban hogy várhatóan októberben élelmiszerek ára 15 százalékkal nõtt szeptember augusztusban a fogyasztói meghaladja majd a 4 száprivatizációra bocsátja az Anti- folyamán. További 35 százalékos drágulást árak 0,86 százalékkal nõttek zalékot. biotice Iaºi gyógyszergyárat. ígérnek a pékségek a kenyér esetében. A tojás és ezzel az éves szintû infláció A CNP az idei román gazq Csak augusztusban 150 30 százalékkal, a tejtermékek 5-10 százalékkal 4,96 százalékra emelkedett, daságnövekedés várható millió euróval gyarapodott az öt drágulnak decemberig helyezték kilátásba a SIF vagyona. ami gyakorlatilag elérte a ütemét 6,5 százalékról 6,1 gyártók. q A felvett kölcsönök kéjegybank által becsült in- százalékra rontotta, ugyanA dráguláshullámot a terméktanácsok sedelmes törlesztésének baj- szerint elsõsorban az idei év tartós szárazsága flációs sáv felsõ, 5 százalékos akkor a jövõ évit 6,3 szánokai a bukarestiek, akik okozza. Decebal Traian Remeº mezõgazdasági szintjét. zalékról 6,5 százalékra jaösszesen 155,6 millió lejjel miniszter szerint azonban a szárazság nem A központi bank (BNR) vította fel. A bizottság a tartoznak a bankoknak. Máegyik illetékese a hét elején azt gazdaság idei becsült nösodik helyen Brassó, harma- okozott akkora károkat, hogy indokolt lenne ilyen mértékû drágítás. Kérdés viszont, hogy mondta, hogy szerinte a bank vekedésének a visszafogását dikon Bihar megye áll. a hiperés szupermarketek elszaporodásával idén már nem változtat az a mezõgazdaságot súlyosan q A hazai pénzpiacon jelen irányadó kamaton, ami jelenleg sújtó nyári szárazsággal lévõ spekulánsok továbbra is a élesedõ konkurencia mennyiben segít majd az Drágulást ígérnek a pékségek 7 százalék, jelezte az MTI. indokolta. lej gyengülésére számítanak. áremelések fékezésében. Egyetlen nap alatt a lej egy százalékot gyengült. q A kereskedelmi mérleghiány tekintetében Románia az ötödik helyet foglalja el az Unió tagállamai között. q A szállodások szerint Az autóregisztrációs adót hamarosan helyetteHunyad Jövõ hétre ter- dési eszközt a Sztrázsára, az 2008-ban öt százalékkal drágulsítheti a zöld adó jelentette be pénteken Octavian vezik a felújított sztrázsai út autóút kizárólag száraz nak a román tengerparton a Marius Popa, az Országos Környezetvédelmi Szeptember végéig zárja le a Pénzátadását jelentette be Mir- idõben volt járható, akkor is szobaárak. Felügyelõség vezetõje. A zöld adó értékét ügyminisztérium az adótörvénykönyvet cea Moloþ tanácselnök. Ál- inkább a robusztus terepjáq A jegybank (BNR) a hét belefoglalják az új vagy használt, külföldrõl módosító javaslatait: a tárca eltörölné a lítása szerint az úton még rók számára. A megyei taelején összeseperte a piacon lévõ behozott gépkocsi árába. fordított adózás lehetõségét, változtatna lesznek simítanivalók, de nács azonban az utóbbi két lej-felesleget, mert egyelõre nem Popa úgy fogalmazott, fennáll annak a lehetõsége, a profitadózás menetén és azon is, hét végére már járhatóvá évben 2,1 millió eurót ölt hajlandó emelni az irányadó hogy egy olyan adót vezetnek be, amelyet kizárólag ahogyan a nem román állampolgárok válik, ami lehetõvé teszi az bele az útjavításba, ehhez kamatot. Szakemberek szerint az autóhasználatból származó hulladékok be- fizetik az adóikat, értesült a Transindex egyre népszerûbb sítelep társul még a 2 millió eurós azonban, ha az euró árfolyama gyûjtésére és újrahasznosítására fordítanak. által idézett Newsin hírügynökség személygépkocsival való PHARE-támogatás. Egymeghaladja a 3,4 lejt, akkor A regisztrációs díjjal kapcsolatban azóta sincs minisztériumi forrásból. megközelítését is. Eddig a szóval pénz volt bõven, ezt kénytelenek lesznek emelni. A végleges döntés, Varujan Vosganian pénzügymiA fõ újdonság az, hogy a tárca átturisták számára elsõsorban remélhetõleg az út minõsége magas kamatok viszont fékezik niszter rendre újabb és újabb variációkkal bomalányadózást vezetne be a sütõ- és a libegõ jelentette a közleke- is tükrözi majd. a gazdaságot. GBR bázza Brüsszelt, hogy halogassa az adó eltörlését. kenyériparban, de arról még nincs q A CitiFinancial évi 1,5 végleges döntés, hogy ez mennyire millió euró támogatást nyújt a indokolt a jelen helyzetben. Steaua focicsapatának. A többi változtatás fõleg az adóq Az Auchan évi 3-4 hipertörvénykönyv a forgalmi adóról (TVA) market megnyitását tervezi Meghosszabbította az Eu- idén belépett két ország rendelkezõ részét érintené. Az indoklás: Romániában. Legutóbb Marosrópai Unió az élõ sertés és a csatlakozási szerzõdése leössze kell hangolni a törvény elõírásait vásárhelyen avatott egy üzletet. qA Goldman Sachs elemzõi nem hõkezelt sertéshúsfé- hetõséget ad. A tilalmat a az adóeljárásjogi szabályozással. A tárca szerint a kõolaj hordónkénti ára leségek kivitelének tilalmát többi tagország állatálloeltörölné a fordított adózás lehetõségét Romániából és Bulgáriából, mányának védelme indokolja év végére eléri a 85 dollárt. építési-szerelési munkálatok esetén, mert q A Cosmote mobilszolgál- mert továbbra is aggasztónak derül ki a brüsszeli közaz intézkedést a gyakorlatban túl botató a Duna-deltát is lefedte ítéli meg a két tagállamban a leménybõl. nyolultnak bizonyult a legtöbb érintett antennáival. járványhelyzetet, mindenekRomániában idén egy navállalat esetében. q A beruházók, építõk a elõtt a sertéspestis féken gyobb sertéstelep mellett 164 Jelenleg a fordított adózást a hulladék lakások felületének csökken- tartását jelentette be az háztáji gazdaságban jelent begyûjtésével, feldolgozásával, faketésével próbálják ellensúlyozni Európai Bizottság Brüsszel- meg a sertéspestis, míg Bulreskedelemmel foglalkozó cégek vehetik az ingatlanpiaci árak növe- ben. gáriában három kisebb gócot igénybe, illetve a csõdbe jutott vállalatok kedését, állítja az Erdély FM. Mindkét ország vonatko- fedeztek fel. Az EU egyúttal élhetnek ezzel a lehetõséggel. q Egy felmérés alapján a zásában szeptember 30-ig meghosszabbította a járvány A fordított adózás elve az, hogy az hazai lakosság évnél tovább nem eladó által értékesített termék továbbra használja mobiltelefonját, sõt tilalom van érvényben, de az leküzdésére és az állatok is TVA-köteles, csak éppen nem az eladó, nagyon sokan már félév után EU-tagállamok állategész- oltására kidolgozott proghanem a vevõ az adófizetésre a TVA lecserélik. A legkeresettebb ségügyi szakértõi úgy ítélték ramokat. Jelezte azt is, hogy befizetésére kötelezett személy, s ezt a készülékek a beépített fény- meg, hogy mivel a sertés- a mostani döntések mind helyzetet a számlán külön jelezni is kell. képezõgéppel, mp3 lejátszóval pestist nem sikerült ellen- Szófia, mind Bukarest eseA TVA-ról szóló további rendelvagy internetcsatlakozási le- õrzés alá vonni, a korlátozást tében felülvizsgálhatók, a kór kezéseket azért kell módosítani, hogy hetõséggel ellátott készülékek. Bulgária esetében 2008. július elleni küzdelem alakulásának hatékonyabban lehessen fellépni az q 44 százalékkal csökkent a 31-ig, Románia esetében 2009 függvényében. Roºia Montana Gold Corpora- utolsó napjáig meg kell adócsalás ellen, indokolja a pénzügyi A sertéshús helyben marad tion részvényeinek ára arra a hosszabbítani. Erre az EU-ba tárca a tervezett módosításokat. szeptember 13-i hírre, hogy a környezetvédelmi tárca felNew York-i bíróságon. A függesztette a beruházás enbizottság az állította, hogy a gedélyezési folyamatát. dohánycsempészetben szeq Egymilliárd dollárt fekrinte hallgatólagosan közretet be Romániában a következõ öt évben a Dubai Ports A cigarettacsempészet elleni halljuk naponta a híradások- dulnak, s majd csem pész- a cigarettagyártók tudtával, mûködõ multik súlyos adóWorld kikötõ-üzemeltetõ küzdelem mérföldköveként ban. A csempészek nem vé- áruként térnek vissza Euró- sokszor passzív vagy aktív bevételektõl fosztják meg az társaság. Az Egyesült Arab értékeli az EU és a Philip Mor- letlenül szeretik a cigarettát: pába. közremûködésével zajlik. De egyes kormányokat és az uniós Emírségekbeli cég infrastruk- ris közötti megállapodást Bart könnyen szállítható, magas Az EP tíz évvel ezelõtt mi is lehet mindebben a do- költségvetést is. 2004-ben a világ legnagyobb turális beruházásokat tervez Staes zöldpárti belga képvi- adótartalmú termék. Egy kar- vizsgálóbizottságot állított fel hánymultik haszna? Nos, a megvalósítani Konstancán, selõ, az EP témafelelõse. Az ton 10 ezer szál cigarettát a közösségi árutovábbítási feketén, úgymond bagóért cigarettamárkáját gyártó PhiBukarestben, Kolozsváron és Európai Bizottság által kezde- tartalmaz, ami hatalmas ha- rendszer vizsgálatára, melynek értékesített dohánytermékek lip Morris cég peren kívül Iaºi-ban. ményezett New York-i bíró- szonnal kecsegtet. Ilyen magas eredményeképpen közel negy- felturbózzák a keresletet, de jól megegyezett az EU-val a ciq A Petrom idén 500 sági eljárás folyományaként profit mellett nem csoda tehát, ven javaslatot fogadtak el a do- jöhet a zárjegy nélküli ci- garettacsempészés elleni közös millió eurót fektet a feltárásba nyélbe ütött alku Staes ha a dohánytermékek illegális hányüzletben résztvevõ sze- garettákkal való seftelés a fellépésrõl. A megállapodás és kitermelésbe. Tavaly a Pet- szerint zsinórmértékül forgalmazása a szervezett mélyek és cégek elleni szank- riválisok piacról való kiszo- értelmében a konszern 12 év alatt 1,25 milliárd dollárt rom 4,78 millió tonna olajat szolgálhat a többi dohányipari bûnözés és az ahhoz kap- ciók hatékonyságának növe- rításában is. (durván 900 millió eurót) utal és 5,92 milliárd köbméter gázt konszern számára. A cigaretta- csolódó erõszakos cselekede- lésére vonatkozóan. csempészet a mai napig égetõ tek potenciális melegágya. Akkor még valóságos ka- EUPhilip Morris alku át az EU-nak, amely cserébe termelt ki. visszavonja keresetét. Emellett probléma, hisz az EU csak De honnét is dõl a do- land-nak számított a tranzittavaly mintegy 460 millió hány? Legtöbbször Ame- utak felderítése idézte fel a Az EP vizsgálóbizottságá- a társaság figyelembe fogja euróra becsülte potenciális rikából, hogy aztán Észak- kezdeteket Bart Staes, az EP nak eredményein felbuzdulva venni az egyes országok foAz oldalt veszteségét. Nyugat-Európa fõként Ant- jelentéstevõje. az Európai Bizottság még gyasztását is, vagyis nem ad el IRHÁZI Ismét nagy mennyiségû, werpen kikötõiben raktározA parlament által kezdemé- 2001-ben tíz uniós tagállam- aránytalanul sok cigarettát a JÁNOS zárjegy nélküli cigarettára zák a szállítmányt. Innét aztán nyezett vizsgálat megálla- mal együtt beperelte, többek jövedéki adót lazán kezelõ szerkesztette bukkant a rendõrség... különbözõ úti célok felé in- pította: a cigarettacsempészet között, a Philip Morrist egy államoknak.
Hamarosan átadják a sztrázsai utat
Regisztráció helyett zöld adó
Forgalmiadószigorítást terveznek
Tapsol a konkurencia
Cigarettacsempészet Európában
A dohánygyárak is benne vannak?
Sport
Szabadkán lett Zoricot Magyarországon elsõ az Atletico 96 teszteli az AIKK
Tizenkét csapat részvételével a szerbiai Szabadkán az elmúlt vasárnap nemzetközi tornát rendeztek, amelyen az Atletico SK egyik korosztályos Arad A bolgár kapcsolat félbeszakadása csapata is részt vett. A Varga László után Adrian Budurean edzõ kénytelen volt emlékére megrendezett, 1996-os szüúj játékos után nézni, s a Szarajevói Zeljez- letésû gyerekeknek kiírt tornán az nicar szélsõjére, Dragana Zoricra esett a aradin kívül zombori (Sombor), nagyválasztása. A horvát származású játékos hétfõtõl az aradi csapattal készült, s ma este a Szeviép-Szeged elleni idegenbeli felkészülési mérkõzésen minden bizonnyal tesztelésre is kerül. Az aradiak a szegedi kiszállást követõen, egy nappal késõbb Szombathelyre utaznak, ahol felkészülési tornán vesznek részt több magyarországi, osztrák és szlovák csapat társaságában. Az AIKK tárgyalásokat folytatott a román válogatott rutinos beállósával, Larisa Tomával, de utóbbi elegánsan visszautasította a Maros-partiak ajánlatát, mondván: Arad túl messze van Târgoviºtétõl, ahol a családja tartózkodik. Egyébként Toma Brosovszki-Boriga Mónikával, Olga Jaroskával és még pár târgoviºtei játékossal Sepsiszentgyörgyre szerzõdött, ahol az egykori Erdei Viorel és a tornát sérült kézromán válogatottal, Vass Ildikóval szeretzel végigjátszó Alexandru Hãrãnguº nék magasra emelni a székely nõi kosárlabdát.
Ma Román Kupa megyei szakasz
becskereki (Zrenjanin), újvidéki (Novi Sad) és szabadkai (Subotica) csapatok vettek részt. A végsõ gyõzelmet az Atletico szerezte meg, miután 1:1-re végzett a Szabadkai Backával, 9:0-ra verte a Nagybecskereki Gradnulinka FK-t, 4:0-ra az Újvidéki Slaviát, ugyancsak 4:0-ra az elõdöntõben az Újvidéki Sinisa Mihajlovic Focisulit. A döntõben, miután a Zombori Radnicki elleni mérkõzés 1:1-es eredménnyel zárult a rendes játékidõben, büntetõkkel az aradiak nyertek 6:5-re. Az Erdei Viorel és Józsa Norbert által felkészített Atletico a következõ kerettel nyerte meg a Varga László emléktornát: Duvlea Hãrãnguº (3 gólt szerzett), Simion, Ilie (4), Burlã (3), Dobrean (4), Trabalka (2), Vidican (1), Mormoe (2), Denuþ, Ristin, Uzum, Balint, Pantea és Dema. Az aranyérmen kívül Alin Duvlea a legjobb kapusnak járó díjat is hazavihette. Megemlítendõ, hogy az Atletico második csapata az 5. helyen zárt, továbbá, hogy az Atletico 96 elsõ számú csapatában szereplõ Alexandru Hãrãnguº a torna elején szenvedett kézsérülést, amivel végigjátszotta a találkozót.
UTASteaua
Majlát vagy Kisiratos teljesíti Drágább jegyek Arad Tegnaptól az ismert szezon elõtti célkitûzését? jegyirodákban az FCM UTA
Arad AzAradmegyeiIV.ligás labdarúgó-bajnokság rajtja elõtt mind a majláti, mind pedig a kisiratosi együttes vezetõi jó kupaszereplést vártak csapatuktól. A majlátiak legkevesebb megyei döntõt, a kisiratosiak megyei elõdöntõt szerettek volna játszani. Ma e két együtes közül valamelyiknek dugába dõl a várakozása, ugyanis a két csapat már a nyolcaddöntõben összekerült. A ma 16.30-tól Majláton sorra kerülõ mérkõzés fõesélyese, már csak a hazai pálya elõnye miatt is a helybéli Akarat csapata lesz, de a kisiratosiak ambícióit ismerve a majlátiak nem
számíthatnak könnyû meccsre. A mérkõzést a Florin Maliþa, Mihai Jivan, Ovidiu Coman hármas vezeti majd. AMLE-megfigyelõ: Viorel Rachinoiu. A további párosítás: Cseraljai SE (Megye1)Temesnagyfalui Partizan (IV. Liga), Zimándújfalui Voinþa (Megye1)Pankotai CNM (IV.), Tauc (Megye1)Borossebesi Naþional (IV.), Ternovai Avântul (Megye1)Kisjenõi Criºul (IV.), Borossebesi Universitatea (Megye1)Pécskai Progresul (IV.), Aqua Vest (IV.)Szentannai Unirea (IV.), Vladimirescui SE (IV.) Kürtösi Frontiera (IV.).
vezetõsége elkezdte árusítani a Steauaellenimérkõzésreérvényes belépõket. A korábbi mérkõzésekkel ellentétben erre a mérkõzésre az elõzetesen bejelentettek szerint drágábbak lesznek a jegyek. Az I-es tribünre érvényes jegyekért 50, a II-esre 30, a patkóba pedig 20 lej lesz egy belépõ ára. A hírek szerint a klubvezetõk azért drágítottak, mert a környezõ megyékben több Steaua-szimpatizáns található, akik csak azért jönnének erre a mérkõzésre, hogy lássák az egykori katonacsapatot.
A rovatot szerkesztette: B ERKI F LÁVIUSZ
Ovidiu Foiºor a 4. lett 5,5 pontjával. Cristina 5 ponttal a 9., Veronica 3,5 ponttal a 41. helyen végzett. *** A család 4. tagja, Sabina ez idõ tájt a sibeniki (Horvátország) ifjúsági Eb-n vesz részt. A 10-18-as korosztályok 10 kategóriájában összesen 758 sakkozó verseng. A 30 Romániából érkezett sakkozó közül most csak négyen képviselik régiónkat is: Daria Viºãnescu Ovidiu Foiºor negyedik lett Svájcban (Comexim Lupény), Lixi-fotó aki tavaly kontinensbajnok volt a 10 éves lányok Robin Dragomirescu (Conközött. Daria idén már a 12 tor Group Arad) a 14 éves fiúk évesek közt versenyez, ahol közt a 16. favorit (84-bõl); 23. favoritnak számít a kateIoan Cristian Chirilã (AEMgória 72 sakkozója közt; Luxten) a 16 éves fiúknál 88
Hazai sikerek a nemzetközi Ana Lugojana Kupán
Temes A Lugosi Maraton 93 Mozgássérült Sport Klub idén 12. alkalommal rendezte meg a Temes-parti városban az Ana Lugojana Kupát. A nagy hagyományokkal rendelkezõ tornán ebben az évben 73 romániai és magyarországi sportoló
vett rész, a lugosi klub 17 versenyzõje ezúttal is a legjobbaknak bizonyultak, asztalitenisz, atlétikai és kosárlabda próbákban összesen 478 pontot szedtek össze. Második lett a Kolozsvári Lamont, harmadik az Aradi Temerarii SK.
(L. Á.)
Újból Temesváron a nõi válogatott Az augusztusi felkészülés után a hét elejétõl ismét Temesváron tartózkodik Románia felnõtt nõi kosárlabda-válogatottja, amely a múlt hét folyamán Görögországban vett részt egy rangos felkészülõ tornán. Számosz szigetén 79:78-ra verték Törökországot, majd 74:63 arányban alulmaradtak Görögország, valamint 83:70-re Fehéroroszország legjobbjai ellen. Marc Silvert és Alina Moanþã tanítványai a Bega-parti városban edzõtáboroznak szombatig, ekkor ugyanis Olaszországba, a felnõtt Európa-bajnokság helyszínére utaznak. A tizenkettes kerettel bizonyára elutazik a két temesvári kosárlabdázó is: Anca Stoenescu és Anne-Marie Pãrãu is.
L. Á.
Ma kezd a Futsal Poli
Temesvár Mint minden évben, a romániai Futsal I. Ligájának összetételében újból nagy változások történtek. Az elsõ fordulóban a Kolozsvári Clujeana 6:4 arányban gyõzte le a Piatra Neamþi-i Moldocor együttesét, a Craiovai Futsal Club pedig 7:2-re Resicabányai VFC-t. A Dévai Quasar hazai pályán 3:3 döntetlen ért el Konstanca ellen. Hétfõ este az újonc Csíkszereda csapatának csupán a tisztes helytállásra futotta a Székelyudvarhelyi SK ellen, ugyanis a rengeteg magyar válogatottal felálló kétszeres bajnok 6:4 arányban gyõzött szomszédja új sportcsarnokában. A Marosvásárhelyi CityUs SK a hétvégén Portugáliában tartózkodott, ahol
bronzérmes lett egy rangos barátságos turnén; nem csoda, hiszen keretükben öt brazil és négy portugál focista szerepel. A Costel Bursuc által pénzelt Temesvári FS Poli SK közös megegyezés szerint az eredeti sorsolással ellentétben ma 17 órától Marosvásárhelyen, és nem a temesvári Constantin Jude sportcsarnokban lép pályára. A bánsági együttes a mérkõzés után néhány napos edzõtáborba vonul egy alsómoécsi panzióba (Brassó közelében), majd vasárnap, a bajnokság második fordulójában Konstancán lép pályára. A bajnok Dévai CIP FC ugyancsak ma este kezd a Galaci United otthonában. Mint említettem, sok változás történt a nyár folyamán,
ami fõként a csapatok anyagi gondjainak tudható be. A Temesvári Informatica, a Bukaresti Athtetic Club, valamint a Focºani-i VSK visszalépése miatt bennmaradt az elsõ-Ligában az eredetileg kiesõ Dévai Quasar, ugyanakkor a nem feljutó helyet elfoglaló Csíkszereda és a Resicabánya együttesek végül az elsõ osztályban szerepelhettek. A Piteºti-i Cosmos egyesült a Marosvásárhelyi Izoreppel, amely CityUS-ra változtatta nevét. Olténia fõvárosában is változások voltak, az Energoconstrucþia egyesült a feljutó Arcticával, így az új egyesület neve Futsal Club Craiova.
(LÁSZLÓ)
Újból szóba kerül a Viola negyed
Ovidiu Foiºor negyedik lett Lausanne-ban
A lausanne-i Montbenon kaszinó egyik termében 4 nap alatt bonyolították le az Open Général du Lausanne nevû 7 fordulós, svájci rendszerben lejátszott nyílt sakkversenyt, melyre 87 versenyzõ (köztük 3 GM és 7 IM) iratkozott be. A 11 ezer svájci frank összdíjazású turnén részt vett a Contor Group-os Foiºor család 3 tagja is. A részvevõk közt volt az egykori a mintegy 2 évtizeden keresztüli! román ranglistavezetõ, az azóta Svájcban letelepedett Florin Gheorghiu, és a tavalyi aradi nagymesterverseny 2. helyezettje, a helybéli Claude Landenbergue is. A versenyt meglepetésre egy 19 éves francia hölgy, Pauline Guichard nyerte meg, aki az utolsó fordulóban Cristina Foiºort gyõzte le. A 6 pontos Guichard mögött, veretlenül,
5
Szerda, 2007. szeptember 19.
induló közül a 13. favorit; Sabina Foiºor (CG) 55 lánnyal verseng a 18 évesek közt, ahol a 3. favorit. A 9 fordulós svájci rendszerû verseny szeptember 23-án ér véget. *** A mexikóvárosi 8 résztvevõs sakkvilágbajnoki döntõben túl vannak már 4 fordulón. Az eddig lejátszott 16 parti közül csak négyben állt fel valaki gyõztesen az asztaltól: AronjanAnand 0:1, KramnyikMorozevics 1:0 (a 2. fordulóban), Morozevics Szvidler 1:0 (3. forduló), AronjanLékó (aki harmadszor játszott sötéttel!) 1:0 (4. forduló). Tíz fordulóval a vége elõtt Anand és Kramnyik vezet 2,5 ponttal, de a két sereghajtónak (Lékó és Szvidler) is 1,5 pontja van. Hétfõn szabadnap volt.
(H. M.)
Iancuék a megyei tanácsnál próbálkoznak
Temesvár A múlt hét végén a Marian Iancu által vezetett Temesvári Politehnica 1921 ªtiinþa & Invest Rt., amely a Poli labdarúgó-együtteseit mûködteti, kezdeményezõ levelet írt a Temes Megyei Tanács vezetõségének. A levél tartalma tulajdonképpen ugyanaz, amelyet a Helyi Tanácshoz is küldtek, és amelynek a projekttervezetét elutasították a többségben lévõ parasztpártiak, épp az oly nagy lila-fehér drukker Adrian Orza emberei. Nos a Balkan Petroleum elnöke gondolt egyet és szerencsét próbált a Constantin Ostaficiuc által vezetett intézménynél. Amúgy a TMT-nél viszonylag rég elindítottak egy grandiózus projektet Temeskovácsin, ahol egy ötvenezer férõhelyes új stadion megépü-
lésének a megvalósíthatósági tanulmánya már javában folyik. A Marian Iancu-féle elõterjesztés értelmében egy közös részvénytársaság jönne létre, a megyei tanács Temesvár közelében 60-80 hektárnyi földterülettel ugrana be, ahol a klub saját forrásokból felépítene egy negyvenezer férõhelyes stadiont, sportlíceumot, sportklinikát, 25 ezer lakásos lakónegyedet, kétszáz szobás szállodát, valamint több sport-, illetve szabadidõs létesítményt. Marian Iancu szerint az egészre azért van szükség, hogy a várhatóan európai kupákban szereplõ Poli labdarúgócsapatának legyen egy konzisztens, más forrásokból jövõ anyagi támogatása is.
LÁSZLÓ ÁRPÁD
6
Szerda, 2007. szeptember 19.
Jelenidõ
Nem tartják túlzásnak a drágítást a taxisok
Arad Már régóta rebesgették, de csak két-három hete váltottak át kollektívan az új tarifákra az aradi taxisok. Jelenleg az indulás 1,40 lej, a normál tarifa városban szintén 1,40 lej. Az éjjeli tarifa kilométerenként már 1,50 lej. A taxisok kamarájától szerzett információk alapján az új taxistörvény elõírja, hogy a sofõrök taxiórája 22 órától automatikusan átvált az 1,50 lejes tarifára egészen reggel 6 óráig. Azután viszszaáll az 1,40 lejre. A városon kívüli szállításnál (az induláson kívül) 2,20 lejt kell fizetni kilométerenként. Mikelakáról Pernyáva negyedig vagy a Vlaicuig mintegy 8 lejt is elkérnek a taxiscégek. Aradon jelenleg közel 1250 taxis fuvarozik, közülük 472 engedéllyel mûködõ magánszemély. Mintegy 50 taxis hölgy is járja az utakat, de azért ez a szakma még mindig vonzóbb a férfiak számára. Szintén a taxisok érdekképviseleti szervezetétõl tudtuk meg, hogy jelenleg a városban jóval túlhaladták a lakosság száma szerint a törvényben kiszabott taxik szá-
Nyilvános árverés
Fehér A Nagyenyedi Polgármesteri Hivatal nyilvános árverést rendez 2007. október 3-án 12 órakor a Cuza Vodã utca 1-es szám alatti székhelyén. Az árverés tárgya: egy 151 négyzetméteres lakótelepi hõközpont a Mihai Viteazu utcában és a hozzá tartozó 170 négyzetméteres telek. Kikiáltási ár 79 245 lej áfával együtt, ami kifizethetõ elõleg nélkül, havi részletekben négy év alatt. Szükséges dokumentáció, illetve információk a polgármesteri hivatal technikai és befektetési osztályán, vagy a 0258/861310-es, 861-357-es telefonszámok 39-es mellékén kaphatok 9 és 16 óra között. El nem adás esetén az árverést október 10-én 12 órakor megis(SZ. B.) métlik.
n Réhon József könyvének bemutatója
Arad Szeptember 20-án, csütörtökön 17 órától mutatják be a Jelen Házban Réhon József Balekká vált nemzedék? c. könyvét. A nemzedékrõl és a könyvrõl Pásztai Ottó és Szilágyi Aladár beszél. A kérdõjeles címû könyv olyan tartalmat és olyan további kérdéseket sejtet, amelyre bizonyára sokan kíváncsiak. Mindenkit szeretettel vár az est házigazdája, dr. Pálfi Sándor.
n Torockói falunapok
Fehér Szent Mihály napján, a hálaadás ünnepén fogják megszervezni a torockói falunapokat szeptember 2930-án. Rövidke elõzetes a programból: lesz bábszínház, fellép a várfalvi zenekar és Vígh Levente népdalénekes. Nem marad el a bográcsgulyás fõzés, illetve vasárnap a templomba menés után lesz tordai pecsenye és disznóvágás a házaknál. Mindenkit szeretettel várnak.
SZAKÁCS BÁLINT
n Nyugdíjas találkozó Nagyzerinden A taxisok saját költségeiket akarják fedezni a drágítással mát. Ez azt jelenti, hogy annyi engedélyt adtak ki, hogy az elkövetkezõkben aligha adhatnak újakat. Persze a taxizásra használt régi autók lassan kiesnek a sorból, nyilván egy idõ után újak kerülnek helyükre, jelenleg azonban a piac telve van. Az új árak a taxisok szerint csupán az inflációt követik, és az ezzel járó saját költségeiket fedezik, tehát nem elrugaszkodottak. A drágításra már jó ideje készültek, csak épp egyik cégnek sem volt mersze elõ-
rukkolni. Végül közös megegyezés alapján felragasztották az autójukra az új tarifákat. A vélemények megoszlanak és az árakkal, illetve a sok taxival kapcsolatban, esõs napokon és hétvégeken bizony olykor nehezen lehet szabad taxit kapni. Több kliens felvetette a problémát, mely szerint fizetéskor sok esetben a taxisofõrnél nem volt apró a visszajáróra, ezért kénytelenek voltak egy közértet keresni a kliens pénzének felváltására. Ez idõ alatt
pedig ment a taxis órája. A taxisofõrök pedig arra panaszkodnak, hogy a kliensek némelyike már kora reggel nagy bankjegyekkel fizet, mikor a sofõrnek még nem is volt bevétele. Mindez vitatható, tény azonban, hogy a törvény kötelezi a taxisokat arra, hogy legyen náluk aprópénz. Az aprópénz hiánya azonban nemcsak a taxisok problémája, hanem országos jelenség példa erre az élelmiszerboltokban visszakapott cukorka.
SÓLYA R. EMÍLIA
Arad Végsõ elkeseredésében véget vetett életének egy 19 éves fiatalember Ternova település Kurtakér nevûfalujában. A fiú felakasztotta magát, a holttestre hétfõn 19 óra körül találtak rá a család tagjai a házuk egyik kamrájában. A fiú egy levelet hagyott maga után. Camelia Tuduce rendõrségi szóvivõ szerint a nyomozók feltételezik, hogy a tettét szerelembõl, féltékenységbõl követte el. A levélben a fiú azt ígérte: a magasból figyeli majd a családját és a lányt is, a rendõrség feltételezi, hogy minden bizonnyal valamilyen lelki problémák vitték rá tragikus tettére. P. Emilian a borosjenõi Delphy gyárban dolgozott munkásként, majd több társával együtt tébécét kapott és kórházba vitték. A kezelése alatt megismerkedett egy lánnyal, akit megszeretett. Valószínûleg a kettejük
Aki ellenben vissza szeretné kapni a közterületen indokolatlanul parkírozott, majd begyûjtött autóját, annak minimum 280 lejt kell kifizetnie: 100 lej a begyûjtés, 80 lej a telepre való szállítás, napi 100 lej az õrzés. Az autóroncsok összeszedésével foglalkozó osztály naponta több lakossági bejelentést is rögzít; kérik az állampolgárokat, továbbra is jelezzék, ha elhagyott gépkocsikat látnak. (IJ)
Tej-kifli: rendben
Arad A megyei tanács határidõre és a kormányhatározatnak megfelelõen szervezte meg az óvodások és kisiskolások számára a kifli-tej programot, amely néhány évvel ezelõtt még gyakran okozott gondot. A szállításra
n Öngyilkosság szerelembõl?
A polgármesteri hivatal ezúton is felkéri az érdekelteket, mielõbb szállítsák el közterületre lerakott, használaton kívüli autójukat, mert ezeket folyamatosan összegyûjtik és elszállítják a külön erre a célra kialakított telepre. A tulajdonosoknak mindössze néhány nap áll rendelkezésükre, hogy jelentkezzenek értük, aztán rövid idõ alatt az ócskavas telepre viszik és értékesítik.
kiírt pályázatot a Scalini Kft. (kiflire) és az Astral Impex Kft. (tejre) nyerte meg, a szerzõdéseket aláírták, a két cég a20072008-as tanévben 19 646 óvodásnak és 9611 elemistának fogja kivinni az uzsonnát.
közötti feszültségek vezették az öngyilkossághoz.
SÓLYA R. EMÍLIA
n Halálra gázolta a vonat
Arad Halálos vonatgázolás történt tegnapelõtt, hétfõn este fél kilenc körül Fenlak településnél. Az AradNagyszentmiklós személyvonat vezetõje nem tudta elkerülni a balesetet, az 57 éves áldozat minden bizonnyal ittas állapotban lépett rá a sínekre. A Zádorlakon törvényes iratok nélkül lakó B. Sabin alig tudott magáról, mikor a tragédia megtörtént. A rendõrség vizsgálatot indított az ügyben.
n Vonat ütötte el
SÓLYA R. E.
Fehér Szeptember 17-én riasztották a nagyenyedi vasúti rendõrséget egy vasúti balesettel kapcsolatban. A helyszíni vizsgálatokból kiderült, hogy a Ko-
A kormány által finanszírozott program keretében egy diák napi kiflije 0,26 baniba kerül, a tej pedig 0,61 baniba, mindkét összeg forgalmi adó nélkül értendõ. A két szerzõdés értéke eléri az ötmillió lejt.
(IJ)
lozsvárBukarest között közlekedõ gyorsvonat az enyedi állomástól nem messze elütött egy kb. 60-65 éves ismeretlen férfit. A fejsérüléseket szenvedett áldozatot az enyedi kórházba szállították, ahol rövid idõn belül meghalt. Vizsgálatokat folytatnak az áldozat személyazonossága és a baleset körülményeinek kiderítésére.
SZ. B.
n Csúnya baleset a Katedrális téren
Arad Valósággal egy fának csaptak egy 70 éves asszonyt hétfõ este 7 óra körül a municípiumi Katedrális téren. A nyugdíjas B. Elisabeta, a közúti rendõrök elõzetes vizsgálatai szerint figyelmetlenül lépett le az útra, az arra közlekedõ Mercedes személygépkocsi vezetõje hiába fékezett. A 23 éves aradi C. Daniel autója egy fának repítette a szerencsétlen idõs asszonyt, akit súlyos állapotban vittek be a megyei kórház sürgõsségi osztályára, ahol életét vesztette. A baleset körülményeit még vizsgálják.
S. R. E.
(B)
n Ifjú tehetségek a pódiumon
Arad Rendkívüli hangverseny színhelye lesz a Kultúrpalota szeptember 20-án, csütörtökön. A 19 órakor kezdõdõ koncert szólistái hazai és nemzetközi elõadói versenyek ifjú kitüntetettjei. Alexandru Dãrãu Hacsaturján hegedûversenye elsõ részének marimbára írt változatát adja elõ. Maria Aurelia Viºovan Frederic Chopin 2., f-moll zongoraversenyét, Ionuþ Alexandru Hergane pedig Liszt Ferenc 1-es számú zongoraversenyét játssza.
n Körkép a végekrõl
Összegyûjtik a gazdátlan autókat
Arad Már több mint félezer, közterületen felejtett gépkocsit vagy autóroncsot vett nyilvántartásába a polgármesteri hivatal illetékes osztálya. A jelenlegi vagy egykori tulajdonosok felkutatása már folyamatban van, a tevékenység idõnként columbói kvalitásokat követel a szolgálat alkalmazottaitól. Mert mindegyik autónak van gazdája, csak általában nehéz nyomába jutni.
Arad A Nagyzerindi Nyugdíjas Klub Szilágyi Gyula szervezésével évente több összejövetelt szokott tartani, amelyeken általában 60-70 ember vesz részt. Szeptember 29-én, szombaton a Klub vendégül látja a testvértelepülés, a békéssámsoni, hasonló nyugdíjas tömörülés tagjait. A kultúrotthonban elbeszélgetnek, majd közös ebéden vesznek részt. A békéssámsoniak viszonozzák az elmúlt hét végén náluk megszervezett falunapokon járt Nagyzerind községbeli küldöttség látogatását.
B. K.
Szeptember közepétõl ismét friss mûsorokkal jelentkezik a magyar adás: vége a nyári ismétléseknek. Ma délután 16.30-tól Vajda Pállal, Újvár község polgármesterével beszélget a mûsorvezetõ, Bartha Csaba. A téma: az Ótelek és Jánosfölde különválását, az Ótelek központú új község létrehozását eldöntõ referendum. Az adás második részében a temesvári Csiky Gergely Színházban augusztus végén megrendezett mozgásmûvészeti mesterkurzusról tekinthetnek meg riportot. Ha idejük engedi, ne feledjék el bekapcsolni tv-készüléküket!
n Pályázatból parkot
(LT)
Arad Nagyzerind község önkormányzata a Környezetvédelmi Minisztériumtól pályázatban kért támogatást a feketegyarmati kultúrotthon jókora portájára tervezett park megépítéséhez. A 100 ezer lej értékû beruházásból járdaszegélyek, fûvel, virággal borított zöldövezetek, pihenõ padok, szemeteskukák, illemhely, lampionok kerülnének a leendõ parkba. Noha nem volt feltétlenül szükséges, az önkormányzat a beruházás 2%-ának a fedezését magára vállalta.
(B)
n Nagyzerinden ma hozzáfognak
Arad Nagyzerind községben a versenytárgyaláson gyõztes Aqua Vest vállalat szakemberei ma fognak hozzá a kibõvítendõ vízvezetékhálózat nyomvonalának kijelöléséhez, a helyszínre szállított erõgéppel az árkok ásásához. A 3,6 millió lej értékû beruházás során korszerûsítik a nagyzerindi meglévõ vízüzemet, Feketegyarmaton megépítik a szennyvízülepítõt, közben felszerelnek 8 kilométer vízvezetéket, továbbá 4800 méternyi szennyvíz elvezetõ-csatornát tudtuk meg Simándi Sándor polgármestertõl.
n Játszóházvezetõ-képzés pedagógusoknak
(B)
A KALLÓS ZOLTÁN ALAPÍTVÁNY az Apáczai Közalapítvány támogatásával játszóházvezetõi képzést indít pedagógusok számára. Bõvebb információ: www.kallos.org.ro. Érdeklõdni lehet telefonon 0264-262-623, 0748-111-236 (munkanapokon 916 óra között), e-mailen
[email protected]
n Linux országos tanácskozás
Arad Az aradi Vasile Goldiº Nyugati Egyetem ötödik alkalommal rendezi meg Linux Virtuális képzéselnevezésû országos tanácskozását, amelyre szeptember 20-án, csütörtökön 9.30 órai kezdettel kerül sor az egyetem Forradalom útja 78. szám alatti konferenciatermében. Minden érdeklõdõt tisztelettel várnak.
n Kisiratoson várják a vállalkozókat
K. K.
Arad Szeptember 21-én, pénteken 9 órai kezdettel a kisiratosi Máltai Szociális Központ konferenciatermében a Temesvári Szórvány Alapítvány szakemberei környékbeli kis- és középvállalkozók számára ingyenes képzést tartanak a Támogatási lehetõségek témakörben. A szervezõk szeretettel várják a vállalkozókat. (B)
Hirdetés
Szerda, 2007. szeptember 19.
7
8
Szerda, 2007. szeptember 19.
Szeptember 22-én teledon
Jelenidõ Nagytakarítás a Párengen?!
Vöröskeresztes tévé-gála az idõsek megsegítésére
1991 óta október elsején az idõsek világnapját ünnepelik az öt kontinens országai. Minden bizonnyal ez az esemény adta az ötletet a Román Vöröskereszt Társaságnak, hogy szeptember 22-én 20 órai kezdettel nagyszabású gálaestet rendezzen, amelyet egyenes adásban közvetít a TVR1 és a TVR Internaþional. Az estre több mint 200 hazai és külföldi ismert személyiséget mûvészeket,
üzletembereket, politikusokat, tévés riportereket, sportolókat, újságírókat stb. hívtak meg. A tévénézõk a mûsor ideje alatt beszélhetnek is a meghívott vendégekkel, 40 telefonvonal áll a rendelkezésükre. Mindegyik telefonhívás egyúttal pénzadományt is jelent a hívó fél részérõl. Az összegyûlt pénzt a Vöröskereszt a napi megélhetési gondokkal küszködõ, a létminimum határán
tengõdõ idõs emberek megsegítésére fordítja. A tavasszal megrendezett UNICEF-gálán négy óra alatt 700 000 euró gyûlt össze a telefonhívásos adományokból. A szervezõk bíznak benne, hogy ez a rendezvény is megnyitja a jóakaratú, segítõ szándékú emberek szívét! Szüleinkrõl, nagyszüleinkrõl van szó!
B. K.
Hunyad Csupán 10 körül mozog azon párengi menedékházak száma, melyek az európai normákhoz igazodva épültek, s ebbõl kifolyólag mûködési engedéllyel is rendelkeznek a turista-szállásolás terén. Ezenkívül még legalább 200 olyan menedékház van, melyekbe a síszezon idején turistákat fogadnak. Ez persze feketén történik
mutatott a nyers valóságra Iacob Ridzi petrozsényi polgármester, fogadkozva, hogy még a szezon beindulása elõtt ellenõrzik a menedékházakat és amennyiben rendellenességeket tapasztalnak, bezáratják õket. Sõt az engedély nélkül épített üdülõházakat a lebontás veszélye fenyegeti. A tulajdonosok csak abban bíznak, hogy ez nem az elsõ ilyen
jellegû akció, és rendszerint a nagy ellenõrzési kampány egy-két áldozattal végzõdik. Ha valóban minden engedély nélkül épített menedékházat lebontanának, pár hét alatt eltûnne a párengi üdülõ-telep állapítja meg némi cinizmussal a hangjában az egyik üdülõház tulajdonosa.
GBR
Van kapu, de nem lehetett bemenni az iskolaudvarra
Tanévnyitás a Diaconovici-Tietz Líceum elõtt
Resicabánya/Krassó-Szörény Karinthy Frigyesnek a Magyarázom a bizonyítványom címû szatírájából ez a mondatrész jut eszembe: ...mostanában ne tessék bemenni az iskolába... a kaput kiemelték... most átalakítják... nincs kapu... nem lehet bemenni... majd egy-két hét múlva... És azért ez, mert az idén 130 éves DiaconoviciTietz Líceumban nagy beruházások és átalakítások folynak, amelyek még nem fejezõdtek be. A munkálatok miatt az utcán tartották az idei évnyitót, amely a meghívottak részérõl csak egy-két mon-
datos ünnepi szónoklatot jelentett. Az iskola igazgatói mellett (Mircea Meilã és Ana Kremm) Horia Irimia államtitkár, Boris Watzulik fõtanfelügyelõ, az RMDSZ részérõl Bálint Erzsébet szólott a meglehetõsen lármás gyermeksereghez és nem kevésbé fegyelmezetlen szülõkhöz. Sajnos, egyetlen felekezet papja sem volt jelen, idén már a Miatyánkot sem mondták el. A Német Demokrata Fórum megyei elnökét, Erwin Josef Þiglát sem kérték a mikrofonhoz. Az eddigi gyakorlathoz képest sem az egészségügy, sem a rendõrség
és csendõrség, sem pedig a tûzoltóság nem küldött a megnyitóra képviseletet, illetve szónokot. A magyar tagozaton 5 elsõs, 13 másodikos, 6 harmadikos és 3 negyedikes van két tanerõ, Bálint Erzsébet és Megyasszai Bíró Júlia keze alatt, akik közül Bálintné a másodikosokat és negyedikeseket, Megyasszainé pedig az elsõsöket és harmadikosokat okítja. Amit a beszédekbõl kiszûrtünk, az az, hogy teljesen felújított és korszerû tornatermet vehetnek használatba.
MAKAY BOTOND
AZ ARADI IGNISERV KFT. Kett-Groza János színes grafikái a Jelen Galériában Arad A Jelen Ház kávézójában mûködõ Jelen Galéria Kett-Groza János aradi képzõmûvész legújabb színes grafikáival várja a szépet kedvelõket. A mûvek amelyek meg is vásárolhatók! október közepéig tekinthetõk meg naponta 1023 óra között.
Segítséget kér egy beteg fiatalasszony
Arad A minap súlyos beteg, öt mûtéten átesett 28 éves fiatalasszony végsõ kétségbeesésében szerkesztõségünk segítségét kérte. C. I. elmondása szerint a mûtétekkor kapott vérátömlesztéseknél vére hepatitis B vírussal fertõzõdött. Ez a betegség is állandó gyógyszeres kezelést igényel, a többirõl már nem is szólva. Jó éve a munkahelyét is ott kellett hagynia állandó rosszullétei, ájulásai miatt. Azóta semmiféle jövedelme nincs, kisfiát egyedül neveli. Hogy tulajdonképpen mi is a baja, nem tudja, az orvosok
nem tudnak megnyugtató, kielégítõ választ adni. Szeretné elvégeztetni, saját megnyugtatására is, az RMN (magnetikus rezonancia) vizsgálatot, ám ez nagyon sokba, legalább 800-1000 lejbe kerül. Nemhogy erre, de a szükséges gyógyszerekre sincs pénze. Ezúton is kéri mindazok támogatását, akiknek anyagi lehetõsége ezt megengedi. A legcsekélyebb összeget is köszönettel fogadja. A Banca Româneascã aradi kirendeltségében megnyitott folyószámlájára RO 62 BRMA 0020 0068 4240 000 utalható B. K. át a pénz.
Engedélyezett cég az épületek faszerkezete kezelésében tûzkár és a faanyagkárosító rovarok ellen. Telefon: 0745/257550 Fax: 0257/267139
Zsúfolásig telt az utca és a parkoló az iskola épülete elõtt
A nyomozást vezetõ ügyész várja az eredményeket
Semmi hír a tunéziai lányokról
Arad Mivel már több mint egy hónap eltelt azóta, hogy Menyházán a nyilvánosság elõtt egyelõre ismeretlen ok miatt tömegesen rosszul lettek (egy személy meghalt), és mivel többen is kérdezték: vannak-e fejlemények, megkérdeztük a nyomozást vezetõ ügyészt az ügy jelenlegi állásáról. Emlékeztetõül: a tragédia augusztus 5-én történt, egy vasárnap a Menyháza Szállodában, ahonnan 11 nõ került súlyos állapotban (egyesek kómában) a kórházba. Egy fiatal nõt holtan találtak a szobájában. Az áldozatok mind tunéziai állampolgárok és a borosjenõi Delphy Packard textilgyár alkalmazottai. Illetve illegális dolgozói. Az ügy nagy port
vert fel, többek között a tunéziai hatóságok is érdeklõdni kezdtek, a holttestet felboncolták, a pár nap után felgyógyult betegektõl analíziseket vettek, a mintákat pedig Temesvárra küldték. Azóta sem a rendõrség, sem az ügyészség, sem a törvényszéki orvos nem ejtett egy szót sem a fejleményekrõl, ha mondtak is valamit, csupán annyit: addig nem nyilatkozhatnak, míg nem kapják meg a lányok szervezetében talált anyagok származására vonatkozó analízisek eredményeit. A hosszas hallgatás egyesekben olyan gondolatokat ébresztett, miszerint talán (tekintve, hogy a szálló, ahol történt, igen befolyásos személy tulajdona) valakik el-
hallgatják a sajtó elõtt a tényeket. A kezdetben felmerült ételmérgezést kizárták, késõbb a kábítószerezés lehetõségét is. Pavel Palcu, a nyomozást vezetõ aradi ügyész a Nyugati Jelennek tegnap azt nyilatkozta: szó sincs elhallgatásról, csupán a temesváriak késnek, így a procedúra is elnyúlik. Jogunkban áll megbüntetni õket, ha a próbaminták leadásától számított, a törvény által elõírt maximum 30 napon belül nem küldik le az eredményeket. Ezek elõször a törvényszéki orvoshoz jutnak, onnan pedig az ügyészségre. Már többször felszólítottuk õket, de még semmit nem kaptunk. Addig pedig nem adhatunk ki hivatalos konklúziókat, csupán fel-
tételezhetünk mondta Palcu ügyész, aki a halott lány esetében kizárta az emberölés vagy egyéb bûncselekmény lehetõségét. Az elõzetes vizsgálatok alapján kiderült: a borosjenõi gyárban feketén, szerzõdés nélkül dolgozó munkásnõk már a baleset elõtt néhány héttel gyomorfájdalmakra, hányásra panaszkodtak, ami nem zárja ki a munkahelyen szerzett betegségeket. A lányok napi 14-16 órákat dolgoztak, ami nem normális. Rosszulléteikre orvosságokat is szedtek hosszú ideje. Az is lehet, hogy túladagolás történt mondta az ügyész, aki szerint az analízisek eredményeit elvileg már rég meg kellett volna kapniuk.
SÓLYA R. EMÍLIA
¥ 2007. szeptember 19., szerda
Naptár
Szeretettel köszöntjük a ma névnapjukat ünneplõ Vilhelmina és Dorián nevû kedves olvasóinkat.
Évforduló 205 éve, 1802-ben született KOSSUTH Lajos politikus, 1849-ben Magyarország kormányzóelnöke. Ügyvéd, a fõrendek követe a pozsonyi országgyûlésen, a kéziratos Országgyûlési Tudósítások szerkesztõjeként országos hírnevet szerez. A Pesti Hírlap szerkesztõjeként lerakta a modern magyar újságírás alapjait, megteremtette a vezércikk mûfaját. 1847-ben részt vett az Ellenzéki Nyilatkozat megfogalmazásában, a Batthyánykormány pénzügyminisztereként biztosította a gazdaság mûködését, a B.kormány lemondása után vállalta (Szemere Bertalannal) az ideiglenes kormányzást, 1848. okt. 8-ától az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke. 1949. ápr. 14-én javasolta az országgyûlésnek a Habsburgház trónfosztását, majd az összeomlás után, aug. 11-én lemondott tisztérõl. Külföldre menekült, 1894-ben Torinóban hunyt el.
Szerda, 2007. szeptember 19.
Napról napra Útitárs Szoros közösség Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok így szól az Úr (Jer 31, 34) Baptista Bizony sok mindent nem ismerünk, de az Urat igen. Ma ezt az ígéretet tapasztaljuk meg, és ez nem is csekély ígéret. Közülünk még a legkisebb hívõ is ismeri Istent a Jézus Krisztusban. Bár nem annyira, mint szeretnénk, de mégis igazán ismerjük Õt. Nemcsak a róla szóló tanítást, hanem Õt magát is. Õ a mi Atyánk és barátunk. Személyesen ismerjük Õt. Elmondhatjuk: Én Uram és én Istenem! Meghitt kapcsolatban állunk Istennel, és sok boldog idõt töltünk szent jelenlétében. Nem vagyunk többé idegenek a számára, mert az Úr titka közöttünk lakik.
CH SPURGEON
Biogazdálkodási tanfolyam Aradon
Arad A Bioterra, a Romániai Biogazdálkodók Egyesülete EU-s támogatási programban biogazdálkodási szakképzést szervez szeptember 2428-a között az aradi Iris Szállóban. A díjmentes képzésen való részvételhez a következõ iratok szükségesek: beiratkozási adatlap; személyazonossági igazolvány fénymásolata; a legmagasabb fokú
képzést igazoló oklevél fénymásolata; orvosi igazolás a megfelelõ egészségi állapotról. A tanfolyammal kapcsolatban bõvebb tájékoztatóval szolgálnak az AMMGE Episcopiei utca 32. szám alatti székhelyén ahol beiratkozási adatlap is beszerezhetõ , illetve a 254-605-ös és a 0745/423-341-es telefonszámokon. (B )
Emléktábla-avató, megemlékezés Borosjenõn
Arad Szeptember 22-én, szombaton kettõs rendezvény házigazdája a borosjenõi református egyházközség, a helyi EMKE-szervezet és az RMDSZ. A 11 órai istentisztelet után megemlékeznek dr. Balogh Ernõ igazgatófõorvosról és Diószeghy László festõmûvész-biológusról, 13
órakor emléktáblát lepleznek le a református templomban, majd koszorúznak a borosjenõi temetõben. 14 órától emlékkiállítás nyílik Diószeghy László festményeibõl és dr. Balogh Ernõ irodalmi munkásságáról. Az összejövetel szeretetvendégséggel, kötetlen beszélgetéssel folytatódik.
Változékony idõ
Ö
Arad változékony Szerda Csütörtök Péntek Szombat
719 °C 618 °C 819 °C 821 °C
Temes változékony Szerda Csütörtök Péntek Szombat
819 °C 718 °C 720 °C 821 °C
Ö
Hunyad változékony Szerda Csütörtök Péntek Szombat
1020 °C 819 °C 818 °C 1020 °C
Ö
Krassó-Szörény borús Szerda Csütörtök Péntek Szombat
1019 °C 817 °C 818 °C 820 °C
Fehér változékony Szerda Csütörtök Péntek Szombat
616 °C 315 °C 417 °C 519 °C
Ö
Hozsánna-koncertek
Arad/Temesvár A brassói Hozsánna Kórus Kell a fény! címmel Temesváron koncertezik szeptember 19-én, ma 19 órától a Bartók Béla Elméleti Líceum dísztermében. * A temesvári fellépés után Aradra is ellátogat: szeptember 20-án, csütörtökön 18 órától az
arad-belvárosi, szeptember 21-én, pénteken szintén 18 órától a kisszentmiklósi baptista gyülekezet imaházában mutatja be mûsorát Mike József karnagy vezetésével mindkét alkalommal más-más programmal. A belépés ingyenes, minden érdeklõdõt szeretettel várnak.
Áruházban
Hatbetûsek: DOLLÁR, KISZAB, SZITÁL, VIADAL Hétbetûsek: BARIKÁD, TELIVÉR Tizenegybetûsek: MAGAS-ATLASZ, MÁSODHEGEDÛ, ÜVEGKALITKA, ZÖLDESBARNA
KOS (márc. 21.ápr. 20.)
n
BIKA (ápr. 21.máj. 20.)
o
IKREK (máj. 21.jún. 21.)
p
RÁK (jún. 22.júl. 22.)
Készüljön fel a gyors és jó döntések meghozatalára! A mai nap több, hirtelen kialakult, akut problémát kell gyorsan megoldania. Álljon a sarkára!
Bizonyára Ön is érzi, hogy ajánlatos elkerülni a hirtelen döntéseket. Következtetéseket akkor vonjon le, ha megvannak az adatok! Ne türelmetlenkedjen!
Szánjon elég idõt anyagi ügyeinek átvizsgálására! A megtakarításait fektesse be, kösse le jobb kondíciókkal! Este menjen társaságba!
A segítõ, jóindulatú tanácsoknak megfelelõen élje életét, szervezze napjait! Fogadja meg az okos szavakat! Az okos ember más hibájából tanul, kedves Rák!
OROSZLÁN (júl. 23.aug. 23.)
r
SZÛZ (aug. 24.szept. 23.)
s
MÉRLEG (szept. 24.okt. 23.)
Véleménye kinyilvánítása elõtt hallgassa meg mások álláspontját! Gondolja még egyszer át a dolgot, csak azután változtasson semlegességén! Este lepje meg kedvesét!
Nem számít az unalom, ragaszkodjon mindennapi rutinjához! Az otthoni teendõket ne emlegesse! Estéjét szánja a romantikára, lepje meg párját!
Simonyifalvi lapterjesztõnk Zsóri Márta Arad Simonyifalván októbertõl Zsóri Márta a magánlapterjesztõnk, tehát a következõ hónapra a Nyugati Jelenre õ gyûjti be az elõfizetéseket. Kérjük, forduljanak hozzá bizalommal! A postai lapterjesztés nem változik. Megértésüket megköszönjük.
Helyezze el az alább megadott szavakat, betûcsoportokat az ábrában. Segítségül egy betût elõre beírtunk. Ha ez sikerült, a számozott négyzetek betûivel töltse ki a kis hálót is. Helyes megoldás 3 esetén itt a következõ vicc poénját kapja: 2 Hol találok valami ajánD dékféleséget? 7 Nõi, finom kötöttáru, óra, ékszer, jobbra. Az anyósomnak szeret6 10 nék valamit.
poén a rejtvényben 5 Kétbetûsek: 1 AI, BT, EL, GD, IL, KE, RR, SA 8 9 Hárombetûsek: AOL, CÉS, GÉL, LÁA, LED, LMA, OFA, OME, TÁG, TAT, TTD, YLI 4 Négybetûsek: CUTE, EFOD, LENK, TART 1 2 3 4 5 3 6 2 1 5 Ötbetûsek: AFRIK, ALAMO, AL7 4 8 6 9 10 1 4 10 BIN, ÁLDOZ, AMINÕ, DÉKÁN, ELTOL, FÉLÉV, LIFöldi dolgok címû rejtvényünk helyes megfejtése: A ház BRA, SNITT, TEDDY, TURnem templom, az ember nem angyal. ZÓ
m
Bízzon önmagában! Munkájában ügyesen kamatoztathatja, továbbfejlesztheti képességét. Kerülje mások kritizálását, véleményét tartsa meg!
Kelen FerencPaul Drajafotókiállítás Orosházán Arad Kelen Ferenc EFIAP Balázs Béla-díjas fotómûvész és Paul Draja, az Enigma cég tulajdonosa közös fotókiállítást rendez Magyarországon. A több mint száz fekete-fehér és színes mûvészfotót bemutató kiállítás ma nyílik meg Orosházán, a Mûvészetek Házában. Az esemény rendezõje az orosházi Kulturális Kapcsolatok Egyesülete (elnök: Gonda Géza). A megnyitót Sass Ervin mûkritikus tartja.
Horoszkóp
q
K. K.
85 éve, 1922-ben született Emil ZATOPEK cseh atléta, kora hosszútávfutásának legismertebb alakja. A londoni olimpián (1948) 10 000 méteren lett elsõ, a következõn, Helsinkiben 5000, 10 000 méteren és maratoni futásban szerzett aranyérmet (a hármas sikersorozat azóta se sikerült senkinek). 1951-ben az egyórás futásban túljutott a 20 kilométeres határon. 2000-ben hunyt el.
9
t
Öntudatosságával és bátorságával képes ma a kellemetlenségeket minimalizálni.
¸
Mozi
Arad DACIA Híd Terabithia földjére (am) 11 13.30 16 18.30 21 (280-224). ARTA Kis fekete könyv (am) 15 17.30 20 (280-526).
Tõzsdei árfolyamok New York: London: Frankfurt: Párizs: Hongkong: Tokió: Budapest: Bukarest:
SKORPIÓ (okt. 24.nov. 22.)
Dow Nasdaq FTSE DAX CAC SENG NIK BUX BET
13 487,92 2594,21 6283,30 7575,21 5549,35 24 576,85 15 801,80 26 836 9870,50
ì ì ì ì ì î î ì î
0,59% 0,49% 1,63% 1,27% 2,02% 0,09% 2,02% 0,34% 0,66%
u
NYILAS (nov. 23.dec. 22.)
Ha megbántják érzéseit, hangoztassa! Óvatosan tegye mindezt, ne kerüljön a középpontba. Estére kellemes partnert találhat, emlékezetes idõt tölthet vele.
v
BAK (dec. 23.jan. 20.)
w
VÍZÖNTÕ (jan. 21.febr. 19.)
Munkáját, karrierjét nagyban befolyásoló döntés elõtt kérjen idõt! Sorakoztassa fel a pró és kontrákat! Ezen eredményt követõen hozza meg elhatározását!
19.35 órakor. Tegnap este egy USA dollár 0,7209, eurót, 115,71 japán jent, 0,5008 angol fontot ért.
Személyes ügyeit ne keverje bele munkájába! Készüljön fel a gyors döntések meghozatalára, kedves Vízöntõ! Legyen talpraesett!
Valutaárfolyam tegnap
x (febr. 20.márc. 20.)
$ RNB 2,4360 RKB 2,3950/2,4950 RFB 2,3990/2,4880 Sanpaolo IMI Bank 2,4000/2,4700 Raiffeisen Bank 2,3900/2,4750 Feketepiac 2,4000/2,4300
EURÓ 3,3783 3,3500/3,4300 3,3370/3,4370 3,3300/3,4100 3,3400/3,4250 3,3400/3,3800
HUF 100 Ft/1,3259 0,0128/0,0138 0,0124/0,0138 0,0125/0,0135 0,0120/0,0137 0,0131/0,0135
HALAK
Az anyagiak játszhatják a fõszerepet a mai nap. Hallgassa meg a szakértõk tanácsát, kedves Halak! A tények teljes ismeretében vágjon csak bele vállalkozásába! A horoszkópot nem elhinni kell, hanem szórakozni rajta.
*
10
Szerda, 2007. szeptember 19.
Hirdetés
DAPIX Kft. ARADI ÜZLET: Katedrális tér 6. szám, Tel.: 0257-210-456 NAGYBANI ELADÁS: Tel.: 0257-259-205, Fax. 0357-422-050 Mobil 0788-359-677, 0726-359-677 VETÕMAG ÉS NÖVÉNYVÉDÕSZER ÜZLET SZÉLES VÁLASZTÉKBAN, ELFOGADHATÓ ÁRON KÍNÁL: l BÚZA VETÕMAGOKAT: Alex, Dropia, Capo, Apache l ZAB VETÕMAGOK: Montana és Triticale l REPCEMAGOKAT l GOMBAÖLÕ SZEREKET VETÕMAGOK CSÁVÁZÁSÁHOZ: Fortal, Amiral, Premise, Sumi-8, Dinitim, Tiradin, Vitavax, Yunta, Divident l KIEMELT MINÕSÉGÛ ZÖLDSÉG VETÕMAGOKAT l MÛTRÁGYÁKAT ZÖLDSÉGTERMESZTÉSHEZ l LUCERNA-, GAZONVETÕMAGOT l GYOMIRTÓ ÉS GOMBAÖLÕ SZEREKET, ROVARIRTÓKAT
Hirdetés
Jókívánságok n Erdõhegyre Molnár Petrának és Tamarának Istentõl megáldott, boldog születésnapot, gondtalan és vidám gyermekkort kívánnak keresztszüleik, unokatestvéreik, Nándor és Melinda. n Szapáryligetre Vezér Istvánnak 72. születésnapja alkalmából Istentõl áldott életet, erõt, egészséget kíván sok szeretettel felesége, fia, menye és unokája, Tímea. Isten éltessen! n Bélzerindre id. Puskás Sándornak születésnapja alkalmából gratulál felesége.
n Eladó 2 kanapé és egy fotel. Telefon: 0357/806-231, este. n Eladó 2 személyes Relaxa matrac, hûtõszekrény, 48-as, fûzõs tüll menyasszonyi ruha. Telefon: 0357/803-697.
lefon: 0257/284-713, 0357/ 427-715. n Eladó osztrák, nõi, barna gyapjúszövetbõl készült átmeneti kabát, 46-os méret. Telefon: 0257/ 284-713, 0357/427-715.
Adásvétel n Eladó Sofronyán a központban 830 m 2 -es házhely (víz, gáz, csatornázás). Irányár 40 euró/m 2. Érdeklõdni a 0743181841-es telefonszámon. n Eladó 1987-es gyártmányú Peugeot 309 GT személygépkocsi. Telefon: 0722-648-782. n Új bárpult, asztalok, székek eladók. Érdeklõdni a 0746-244658-as telefonszámon.
Polgári napilap
Kiadja a z OCCIDENT MEDIAKft. Postai katalógusszám: 213203 ISSN 1223-3536
Egyhavi elõfizetés: 9,00 lej + kézbesítési díj
n Eladó különleges, kb. 44-es menyasszonyi ruha igen kedvezõ áron. Telefon: 0357/310-546. n Eladó Aradon az Eminescu utca 25. számú házban kétszobás, összkomfortos lakás. Hívható telefonszám: 0256/360-810, mobilszám: 0730-767-409. n Eladó kertes ház Tornyán a 375. szám alatt. Telefon: 0741-242-131. n Eladó könyvszekrény és íróasztal olcsón. Telefon: 0357/412-144, 0729-376-973. n Eladó 4244-es méretû menyasszonyi ruha jutányos áron. Csipkébõl és tüllbõl készült. Telefon: 0722-499-798, 0357/410463, 0744-128-175. n Eladó négyszobás tömbházlakás az állomás környékén. Irányár 85 000 euró. Érdeklõdni a 0744236-795-ös telefonszámon. n Eladó két, francia ágyba való sodrony, savanyúságos üvegek, zománcozott lavórok. Veszek 40 cm-es hajat, õszet is. Telefon: 0257/230-618, 20 óra után. n Veszek régi könyveket, levelezõlapokat, mozsarat, szénvasalót, kávédarálót, mérleget, lámpákat, szódásüveget, festményt és mindenféle régiséget. Telefon: 0257/ 210-622. n Eladó 2 ház Mezõkovácsházán, Magyarországon 7000, illetve 8000 euróért. Telefon: 0722-440733, 0742-690-157. n Eladó 50 literes üvegballon szép, fonott kosárban, mercerizált fehér, fekete, vajszín horgolócérna. Telefon: 0257/-284-713, 0357/ 427-715. n Eladó 3/4-es férfi bõrkabát, rugalmas, tapadós kötszer, 3/4-es gumiharisnya, M méret. Te -
n Eladó sötétbarna, nõi mûszõrme kabát, 44-es méret, fekete, bõr micisapka (57 cm). Telefon: 0257/284-713, 0357/427-715. n Eladók 25, 30, 60 literes boroshordók és balonok, demizsonok. Telefon: 0357/800-378, 0745-855098. n Eladó gála, 41-es tiszti csizma sámfával, 4 db ötliteres demizson. Telefon: 0257/256-210. n Eladó autorizált garázs a Vlaicu negyedben, a Profi mögött, a Toamnei utcában. Telefon: 0357/ 410-463, 0722-499-798. n Eladó termõ citromfa. Telefon: 0357/410-463, 0722-499-798. n Eladó Zerinden családi ház a 464. szám alatt. Telefon: 0257/ 355-560, 0726-535-894. n Mezõkovácsházán 3 szobás családi ház eladó. Központi fûtés vegyes tüzelésû kazánnal megoldva. Irányár 9000 euró. Telefon: 0257/459-016. n Eladó 5 méhcsalád (mézzel is fizethetõ), széna szín alól, zab, heremag. Kisiratos 236. szám, telefon: 0257/535-042. n Eladó 1310-es Dacia. 1991-es gyártmány, üzemképes, jó állapotban. Irányár 1000 euró. Telefon: 0357/412-715, 0740-040-289. n Eladó két fedett sírhely az Alsótemetõben (P omenirea). Telefon: 0357/806-191. n Eladó 80 db fehér csempe, kétkerekû kézi kocsi, Oltcit-alkatrészek, Oltcit Club francia motorral, háromégõs gáztûzhely. Telefon: 0257/282-493. n Eladó nyári nyugszék, lisztesláda, parabolaantenna. Veszek szódásüvegeket, 510 literes szódavizes tartályokat, aragázbö-
dönt, régiségeket. Telefon: 0257/ 282-493. n Eladó Sofronyán 1000 m2 -es házhely csendes környezetben (víz, gáz, villany). Irányár 33 euró/ m2. Telefon: 0742-692-381, 0257/ 416-061, 15 óra után. n Eladó ruhafogas (80x130 cm), nagy kétkerekû billenõ tolókocsi (3 méteres) Telefon: 0257/232-339, délután. n Szerszámmûhelyben használható kis golyósprés eladó. Érdeklõdni a 0747-947-286-os telefonszámon. n Basset-hound kölykök eladók. Lehet választani. Telefon: 0256/ 322-831. n Eladó Temesváron 2 szobás, 83 m2-es, földszinti lakás. Érdeklõdni lehet a 0722/437-364-es telefonszámon 18 óra után. n Eladó Majláthfalván nagy ház kerttel és a hozzá tartozó melléképületekkel. Telefon: 0356/441001, 0751/019-265. n Eladó 1888 m 2-es telek a Szurdok-tó partján, gyönyörû természeti környezetben. Út és villanyáram van, ideális panzió létesítésére is. Hívható telefonszám: 0766/332-823. n Eladó 3 szobás, 2 fürdõszobás, 96 m2 -es, felújított blokklakás Temesváron, a Sági úton. Telefon: 0744-458-068.n Régi képeslapokat, levélborítékot, karácsonyi üdvözlõlapot keresek megvételre. Telefon: 0256/ 494-227, délután, este. n Nagyenyeden kéményes gázkonvektor eladó. Érdeklõdni a 0745-491-867-es telefonszámon. n Eladók Nagyenyeden Skoda 120-as alkatrészek. Telefon: 0258/ 860-404, este 6 órától. n Eladó családi ház, telek, szõlõ, erdõ Lõrincrévén (Fehér megye). Telefon: 0741-311-607. n Eladó L ada 2107, 1991-es gyártmány, 1557 köbcenti. Telefon: 0751-078-213. n Resicabányán a Laminoarelor utca 45. szám alatti több lakrészes családi ház mûködõképes kolbászfüstölõvel eladó. Telefon: 0256/392-849. n Eladó autóhoz felsõ csomagtartó és vontatóhorog Nagyenyeden. Érdeklõdni a 0258/860-404-es telefonszámon 19 óra után. n Nagyenyed szélén, a fõút mellett, Tövis irányában, a Gostat épületek szomszédságában 1 hold nagyságú, beépíthetõ telek sürgõsen eladó. Irányár 20 euró/ m2. Telefon: 0751-241-760, 0788717-797. n Torockószentgyörgyön, a 80. szám alatt eladó kertes ház (30 ár). Érdeklõdni Veres Ilonánál a 82. szám alatt, telefon: 0258/768-162. n Nagyenyeden kétlakrészes, bútorozott családi ház eladó vagy bérelhetõ. Garázs tartozik hozzá. Telefon: 0258/862-056, 0746-280-502. n Eladó Nagyenyeden földszinti 2 szobás lakás erkéllyel és pincével. Érdeklõdni a 0731-267-982-es telefonszámon.
Szerda, 2007. szeptember 19. n Felveszek gépkocsivezetõt 25 tonnás billenõkocsira Kisjenõ környékérõl. Telefon: 0744-552-095. n A Nyugati Jelen nagyenyedi szerk esztõsége lapterjesztõt (újságkihordót) alkalmaz Nagyenyedre. Jelentkezni az Avram Iancu u. 2 sz. alatt vagy a 0258/860798 telefonszámon naponta 914 óra között.
Különféle n 39 éves fiatalember munkát keres. Telefon: 0752-656-446. n Keresek albérletbe komoly diáklányt vagy munkáslányt. Telefon: 0257/242-885. n Felújított, tiszta garzonlakás kiadó Mikelakán az Abrud utcában. Telefon: 0741-162-611. n Fiatal férfi szobatársat keresek aradi tömbházlakásba. Telefon: 0740-070-431. n Albérletbe fogadok szerény diáklányt vagy munkáslányt. Érdek-
11
lõdni a 0257/242-340-es telefonszámon 1821 óra között. n Fiatal, komoly házaspár egy gyermekkel, lakás ellenében eltartana idõs személyt. Telefon: 0357/ 801-198-as vagy 0724-525-408. n Kiadó téglagarázs a Podgoria negyedben. Telefon: 0357/411825, 0744-860-111. n Igazságügyi minisztériumi engedéllyel rendelkezõ hivatalos fordító fordításokat, tolmácsolást vállal. Telefon: 0722-893-216. n Elcserélném két lakóépületbõl álló temesvári ingatlanomat kertes családi házra. Cím: Temesvár, E. Gârleanu utca 6. szám. Érdeklõdni egész nap lehet. n Nagyenyeden értelmiségi házaspár idõs személy/házaspár gondozását vállalja lakás ellenében. Telefon: 0258/863-562, naponta 911 óra között. n Reflexo- és testmasszázst vállalok Nagyenyed, Marosújvár és környékén, igény esetén a kliens lakásán is. Telefon: 0742-514261.
Gyászjelentések Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett nagymamánk,
KISS MÁRIA
szeptember 17-én hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése szeptember 19-én, ma 14 órakor az Alsótemetõben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett anya, nagymama, dédmama, testvér,
JÁROCZKY JOLÁN
életének 81. évében rövid szenvedés után jobblétre szenderült. Temetése szeptember 20-án, csütörtökön 13 órak or az Alsótemetõben (Pomenirea). A gyászoló család
Köszönetnyilvánítás Köszönjük mindazoknak, akik szeretett halottunk,
BERENCZ OSZKÁR
temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló Berencz és Domján család
13659
C SAK NAGYBETÛVEL ÍROTT APRÓHIRDETÉST KÖZLÜNK
Állásajánlat n A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház sürgõsen alkalmaz kasszásnõt a jegyirodába (legalább középfokú végzettség + erkölcsi bizonyítvány), D kategóriájú jogosítvánnyal rendelkezõ sofõrt és díszletmunkásokat. Érdeklõdni a színház titkárságán munkanapok on 917 óra között (telefon: 0256/434-814, 0356/450-605, 5075983 0740/143-545). n Magyarul beszélõ gyermekgondozót keresek (fiatal nyugdíjast) 2 éves kisfiú mellé az Egyesült Államokba. A vízum és a kiutazás költségeit állom, fizetés megegyezés szerint. Telefon: 0726/633-984, vagy 0256/491-403 (utóbbin este).
Igazgató: L. SZÕKE MÁRIA tel.: 0722/566-521; Imázs- és terjesztési igazgató: BALTA JÁNOS; Reklámmenedzser: KURJ ATKÓ PÉTER tel.: 0765/234-912,
[email protected] Szerkesztõbizottság: BÖSZÖRMÉNYI Z OLTÁN fõszerkesztõ , JÁMBOR G YULA fõszerkesztõ-helyettes, PONGRÁCZ P. MÁRIA fõmunkatárs, BEGE MAGDOLNA fõszerkesztõ-helyettes és szerkesztõségi fõtitkár, BERKI ERZSÉBET szerkesztõségi titkár, LÉSZAY BÉLA olvasószerkesztõ, BALTA JÁNOS, CHIRMICIU ANDRÁS, IRHÁZI JÁNOS, K ILIN SÁNDOR. Szerkesztõség és kiadó: 310085 Arad, Eminescu utca 5557. szám, telefonszám: 0357-412-470, (0)257/280-751, 280-596 (fax).
Temesvári szerk esztõség: 300055 Temesvár, Savoyai Jenõ utca 6. szám, I. emelet, tel.: (0)256/432-485, 434-328, fax: 434-303, E-mail:
[email protected], szerkesztõségvezetõ PATAKY LEHEL ZSOLT . Dévai szerkesztõség: 330011 Déva, Mareºal Averescu 20-as tömbház D lépcsõház 39-es lakrész, tel./fax: (0)254/232-032, 0354/405-014 E-mail:
[email protected] Szerkesztõségvezetõ: CHIRMICIU ANDRÁS. Nagyenyedi szerkesztõség: 515200 Nagyenyed, Avram Iancu utca 2. szám, tel: (0)258/860-798, szerkesztõségvezetõ: MOLNÁR I RÉN. Krassó-Szörény megyei munkatárs: MAKAY BOTOND, tel.: (0)255/212-136. Internet: http://www.nyugatijelen.com, E-mail:
[email protected] Külföldi munkatárs: HUDY ÁRPÁD Németország (München). Készült a GUTENBERG Rt. aradi nyomdájában, tel.: 0257/233-545, fax: 0257/254-339. A lapfej fölötti idézet FALUDY GYÖRGY Óda a magyar nyelvhezcímû versébõl származik.
12
Szerda, 2007. szeptember 19.
Jelenidõ
Lugosi, a bukott vámpír
Temesvár A múlt hétvégi nemzetközi dokumentumfilmes találkozó, a Discovery Campus szombati gálaestjén vetítették le az Operában Florin Iepan temesvári filmrendezõnek a Lugosi Béláról, a Drakula gróf megformálásával, illetve egyéb rémtörténetek révén világhírûvé lett színész kalandos életét bemutató filmjét. A vámpírszereppel a köztudatban eggyé vált Lugosiról már sok film született, a Iepan-
Az õ személye az egyetlen kapocs a kommersz Drakulalegendák és az óhitû ortodoxiában fellelhetõ, vagy még a kereszténység elõtti idõszakban gyökerezõ mítoszok között fûzte hozzá a rendezõ. Ezt nyomon követve forgattunk pályafutásának legjelentõsebb helyszínein, Temesváron, Budapesten, New Yorkban, Los Angelesben is, majd visszatértünk a bánsági tájakra, az Erdélyiszigethegységbe, ahol a románok körében még elevenek ezek a néphiedelmek. Lugosi Béla egyébként az elsõ világháborúig neves színpadi színészként dolgozott, klasszikusokat játszott, a horrorszerepekhez semmi köze nem volt. Mégis ezek hozták meg számára a világhírneFlorin Iepan, a film rendezõje vet, rögtön féle alkotásnak viszont eré- az elsõ, a Los Angeles-i Uninye, hogy a faluhelyen még versal Filmstúdió által ma is élõ mítoszokkal magya- 1931-ben bemutatott Dracurázza a legendát, illetve a la révén. színész szülõvárosában, LuA dokumentumfilmben goson is forgatott. neves filmtörténészek, rende-
Agrártámogatások Arad Országosan szeptember elején vizsgálódtak az Európai Bizottság szakemberei a Kifizetési és Mezõgazdasági Intervenciós Ügynökség (APIA) berkeiben, ahol azt ellenõrizték, miként történik a mezõgazdasági terület után járó EU-támogatások adminisztrálására és ellenõrzésére létrehozott rendszer kiépítése. A végsõ konklúziók levonásakor megállapították a rendszer létét, ám annak informatikai megoldásában számos javítani valót találtak tájékoztatta a Nyugati Jelent Cornel ªorhenþ agrármérnök, az APIA Arad megyei irodájának igazgatója, aki azt is elmondta: az Arad megyei
helyzet ellenõrzését mûholdról végezték. Cornel ªorhenþ igazgató közölte: az õszi kultúrák létrehozása érdekében nyújtott kormányzati agrártámogatásokra Arad megyében eddig több mint 1400 kérvényt adtak be mintegy 41 ezer hektárra; elõzetes felméréseik alapján az október 15-én lejáró határidõig 100 ezer hektárra szóló igényre számítanak. Mivel az õszi munkálatokra kedvezõ idõ várható, ezúton is arra szólítja fel a gazdálkodókat: nyújtsák be a támogatásra vonatkozó kérvényeiket a helyi APIA-központokban, hogy minél többen részesülhessenek ebben.
(KISS)
Lugosi Béla zõk, pályatársak beszélnek Lugosiról például Szabó István rendezõ, Müller Péter, A vámpír árnyéka címû darab szerzõje, Boris Karloff (Frankenstein alakítója) , megszólal a színész fia, ifj. Lugosi Béla, valamint szociológusok, antropológusok beszélnek a Drakula-legendáról mint néphiedelemrõl. Lugosi Bélát egyébként Blaskó Dezsõ Ferencként anyakönyvezték Lugoson 1882. október 20-án. Színi tanulmányait magániskolában végezte, gyakorlati képzést 19021904 között Temesváron szerzett, de elsõ sikeres fellépésén ekkor már túl volt (1900, Szabadka).
zeneszerzõ Kötõ Áron, elõadja Demeter Ferenc. Az Arad megyei menetrend a következõ: szeptember 24-én, hétfõn: 9 órakor az arad-gáji iskolában, 11 órakor a Bábszínházban; szeptember 25-én, kedden: 9 órakor Kisiratoson, 11 órakor Nagyiratoson, 12.30 órakor Nagyvarjason; szeptember 26-án, szerdán: 9 órakor Zimándközön, 10.30 órakor Zimándújfaluban,
PATAKY LEHEL ZSOLT
Az állami gyermekpótlék 18 éves korig jár!
A 61/1993-as, az állami gyermekpótlékra vonatkozó törvény már tavaly nyáron módosítást szenvedett a 44/ 2006. június 23-i sürgõsségi kormányrendelet révén. Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság még márciusban alkotmányellenesnek minõsítette az állami gyermekpótlék folyósításának azon feltételét, hogy csak azok a gyermekek kaphatják, akik iskolába járnak, a kormányrendelet törölte a törvény erre vonatkozó cikkelyét. Az új jogszabály értelmében minden gyermek 18 éves koráig jogosult az állami gyermekpótlékra, függetlenül attól, hogy jár iskolába vagy nem.
Tóbiás és Kelemen
Arad Az Aradi Kamaraszínház pénteken induló elõadásai között bábelõadások is szerepelnek, amelyeket azonban nemcsak az anyaszínházban, az Aradi Bábszínházban mutatnak be, hanem a megye több településén is. Az elsõ ilyen bábelõadás Veress Zoltán Tóbiás és Kelemen címû közkedvelt mûvébõl készült, és az Excalibur Bábtheátrum, valamint a Keljfeljancsi Komédiás Kompánia közös produkciója. Dramaturg és rendezõ Demeter Ferenc és K. Kovács István, látványtervezõ Venczel Attila,
1909 és 1911 között Debrecenben és Szegeden játszott, innen a budapesti Magyar Színházhoz, majd a Nemzeti Színházhoz szerzõdött (Olt Arisztid néven filmekben is szerepeket kapott). Õ alapította meg a színész-szakszervezetet, és kommunistaként a Kun Bélakormányban is tisztséget kapott. 1919-ben emigrált, elõbb Bécsben és Berlinben, 1921-tõl az Amerikai Egyesült Államokban élt, ahol magyar társulatokkal lépett fel és kisebb filmekben szerepelt. A sikert a már említett Dracula hozta meg számára, amit még több más rémfilm követett. Sok más kortársával alkotta meg Hollywood aranykorát; ott halt meg 1956. augusztus 16-án. A film az Arte Canal, a holland AVRO, a finn YLE, az osztrák ORE és a Román Televízió koprodukciójában készült, hivatalos bemutatójára októberben kerül sor Nagyszebenben.
12.30 órakor Fazekasvarsándon; szeptember 27-én, csütörtökön: 9 órakor Pécskán, 11 órakor Kisperegen, 15 órakor Majláthfalván; szeptember 28-án, pénteken: 9 órakor Kisjenõ-Erdõhegyen, 11 órakor Simonyifalván, 12.30 órakor Nagyzerinden. Jegyek 3,50 lejes egységáron elõadás elõtt a bejáratnál kaphatók.
K. K.
Ezt a lapszámot BEGE MAGDOLNA szerkesztette Számítógépes tördelés: SZABÓ BALÁZS, VAJDOVICS ATTILA, VERES RUDOLF
Az állami juttatást a megyei munkaügyi igazgatóságok folyósítják az arra jogosultaknak, egészen addig, amíg a gyermek el nem éri az iskoláskort. Az elsõ osztálytól kezdve a gyerekek az iskolájuktól kapják meg havonta a pótlékról szóló csekket, amelyet a postahivatalokban vagy más, erre kijelölt bankban válthatnak pénzre, azaz a munkaügyi igazgatóságok nyilvántartásából átkerülnek a tanügyi intézmények nyilvántartásába. (Az évismétlésre bukott iskolások nem jogosultak a pótlékra.) A fogyatékkal élõ gyermekek a gyermekjogvédelmi fõigazgatóságokon keresztül kapják a pótlékot. B. K.
Tisztogatnak
Arad Ipari alpinisták tisztogatják meg a városháza homlokzatának díszítõ-elemeit a rárakódott piszoktól, gombásodástól (IJ)
Új rendõrkapitányságot nyitottak
Temesvár A tervezett négy kapitányságból eddig kettõvel rendelkezik az önkormányzat alárendeltségébe tartozó közösségi rendõrség. A 2-es számút tegnap délelõtt nyitották meg Temesvár Rónác negyedében, egész pontosan a külvárosnak is a peremén (a Rãzboieni utca 2. szám alatt). Az ünnepségen jelen volt Gheorghe Ciuhandu polgármester, Adrian Orza alpolgármester, a Megyei Rendõr-
fõkapitányság, a csendõrség, a közösségi rendõrség vezérkara és a kerületi lakóközösség tanácsa. A kapitányság a megyeszékhely nyugati és északnyugati városnegyedeinek közbiztonságáért felel; 67 biztos szolgál a kötelékében, közülük neveztek ki egy kapitányt. A rónáci közösségi rendõrség a 0256/471-479-es és a 0256/471-473-as telefonszámon hívható.
P. L. ZS .
A külváros peremén található a közösségi rendõrség