Interneten: http://www.nyugatijelen.com
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk!
XIX. évfolyam, 4737. szám 12 oldal Hétfõ 2007. július 2. Megjelenik Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében 70 Ft; 0,50 Havi 1200 Ft; 8,00 + postaköltség
70 bani
Polgári napilap
Elõfizetõknek csak
36 bani
l Hatos lottó: 29 39 15 14 23 9 Szerencse-szám: 0817132
Arad megyei magyar falvak kupája
Kicsi a bors, de erõs!
KILIN SÁNDOR
Visszavonhatatlanul
A
lig vette tudomásul ezúttal örömmel a közvélemény, hogy záros határidõn belül jelentõsen növekszenek a nyugdíjak, máris megkezdõdött a versengés, hogy kinek, kiknek az érdeme e döntés. A parlament a magáénak vallja, hisz a törvényjavaslat ellen senki sem szavazott. A szociáldemokraták azt mondják: õk kényszerítették ki e lépést, melyet ha a kormány nem tett volna meg, bizalmatlansági indítvánnyal buktatta volna meg a liberális Tãriceanu-2 kabinetet. A kormány azt mondja, övé az érdem, a döntést õ hozta, a szociáldemokraták hazudnak, akik maguknak akarják kisajátítani a nyugdíjemelést, a demokraták pedig szégyelljék magukat, amikor populista intézkedésrõl beszélnek, egyrészt azért, mert tavaly nekik sem volt ellenvetésük, másrészt a volt munkaügyi miniszter a Demokrata Párt képviselõje volt, aki nem volt képes ilyen nagyméretû emelést javasolni és keresztül vinni. A nyugdíjasok szervezetei azt állítják, hogy ha kétségbeesett tagjai az elmúlt idõszakban nem mentek volna utcára, semmi sem történt volna. A szakszervezetek szerint a követelés az övék, s ezúttal megmutatták erejüket. Ebben a nagy versengésben egyedül csak Bãsescu elnök hallgat, pedig õ igencsak bele szeret szólni mindenbe, s igencsak minden jót ki szeret magának sajátítani. Nem is szólhatott, hiszen a nyugdíjasokért sohasem állt ki, eddig legalábbis ez nem volt az õ asztala. Az igazság azonban az, hogy a nyugdíjemelést az elkövetkezõ másfél éves választási idõszak kényszeríttette ki, az, hogy õsszel EU-képviselõket, jövõ tavasszal helyhatóságokat, jövõ õsszel pedig honatyákat választunk. A pillanatnyi zsarolással született SZDPNLP frigy azzal magyarázható, hogy a legújabb közvélemény-kutatás eredményei szerint a szociáldemokratákra a lakosság csak 19, a liberálisokra csak 11 százaléka szavazna, s ezzel szeretnék megakadályozni a 43 százalékon álló demokraták a Bãsescu-tábor gyõzelmét. Nem gondolt itt, kérem, senki a nyugdíjasokra, õk csak katonákat jelentenek a pártok háborújában. Egy lépéssel azonban elõrehaladtunk: már nem ágyútöltelékeket. És nem mézesmadzagot: ezúttal nem ígéretrõl van szó, hanem parlamenti döntésrõl, amit már nem lehet visszavonni.
n Perpatvar a petrozsényi tanácsülésen Közélet 2. oldal
n Az UTA döntetlennel zárta az edzõtábort
Sport 5. oldal
n Zsombolyai kézmûves tábor három ország gyerekeinek Jelenidõ 12. oldal
Részletek a 6. oldalon Közös kép a dobogósakkal: narancssárgában a gyõztes szentpáliak, kékben Nagyiratos, fehér trikóban Tornya csapata Szombaton Aradon hagyo- Jelen: az Arad megyei ma- években is, az olvasóval együtt társaságában. A szombati mányindítónak szánt rendez- gyar falvak kupáját. Az aradi ünnepelte napját ezúttal fa- eseményt a Communitás Alavényt szervezett a Nyugati magyar sajtó, mint az elmúlt lusi sportolók, labdarúgók pítvány is támogatta.
Drágulás várható a háztartási gépeknél
Július elseje után várhatóan megdrágulnak az elektronikai, háztartási gépek, mindez az ún. újrahasznosítási illeték bevezetésével. Az EU-s normákhoz való igazolás szerint az elektronikai termékeket forgalmazó cégeknek a különbözõ adókon kívül kötelessé-
gük az árba beleszámítani a zöld illetéket. Az új rendelkezések értelmében a forgalmazóknak kötelességük bevenni a használt, elavult gépeket és azokat megfelelõ raktárhelyiségben tárolni. Az újrahasznosítási illetéket a termék súlya szerint számítják ki. Az
elõrejelzések szerint várhatóan 2 és 37 lej között lesz majd ez az adó, ami azt jelenti, hogy a drágulás leginkább a hûtõszekrényeknél, mosógépeknél, klímaberendezéseknél érzõdik. A hulladékok begyûjtésére, tárolására és újrahasznosítására az elõállítók és impor-
Jövõre Nagyenyeden
Rózsák napja Csombordon
Fehér Hetedik alkalommal rendezték meg június 30-án Csombordon a virágok királynõjének napját. Nem tudni, hogy a Kemény-kastély fölött gomolygó felhõk vagy más okok tartották-e otthon a környék termelõit, de idén mindössze öten állították ki kemény munkálkodásuk szemet-szívet gyönyörködtetõ virágait. Az eseményt a Rózsabarátok Egyesületének csombordi
Kevesen állítottak ki, de javul a minõség
tõrök akár társulhatnak is egymással. Aradon a legismertebb fémhulladék-gyûjtõ cég a REMAT. Az aradi cégek már ismerik a várható változásokat, azonban sokan még mindig nincsenek tisztában azzal, hogyan is zajlik maga a procedúra.
SÓLYA R. EMÍLIA
filiáléja a Fehér megyei Afroda Egyesület, a Csombordi Mezõgazdasági Líceum és a Nagyenyedi Polgármesteri Hivatal közremûködésével szervezte. Vendégként jelen volt Ion Dumitrel, a Fehér Megyei Tanács elnöke is. A Rózsák napját megnyitó Ioan Tetcu mérnök, a Rózsabarátok megyei szervezetének elnöke igen fájlalta a kisszámú részvételt, vigaszul hozva fel az évrõl évre javuló minõséget. Folytatás a 4. oldalon
TAKÁCS ILDIKÓ
2
Hétfõ, 2007. július 2.
Napzárta Búcsú Domokos Gézától A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház elõcsarnokában felállított ravatalnál egykori munkatársai, barátai, az RMDSZ központi és helyi képviselõi álltak díszõrséget, és több százan búcsúztak szombaton szõlõfalujában, a háromszéki Zágonban Domokos Gézától, aki 79 éves korában hunyt el. A jeles erdélyi magyar közéleti személyiség temetésére Cãlin PopescuTãriceanu kormányfõ koszorút küldött, a magyar kormányt Gémesi Ferenc, a Magyar Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára, valamint Terényi János, Magyarország bukaresti nagykövete képviselte.
Tõkés a papbesúgókról Tõkés László királyhágómelléki református püspök szombaton a Erdélybõl Európába címû marosvásárhelyi fórumon kijelentette, hogy az általa vezetett egyházkerületben két olyan lelkészt azonosítottak, akik folyamatos együttmûködõi voltak a volt Szekuritáténak. Tõkés László ugyanakkor bejelentette: belsõ átvilágítást indít az általa vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerületen belül, azért is, mivel a szóban forgó két lelkész a forradalom után is folytatta volna az információk továbbítását. A református püspök újságírói kérdésre nem mondta el a szóban forgó két lelkész nevét, mivel egyelõre csak a fedõnevük ismert. Tõkés kérni fogja A Volt Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól, hogy világítsák át a saját egyházkerületéhez tartozó lelkészek múltját.
Autonómiaszavazás A Székely Nemzeti Tanács Marosvásárhelyen is megszervezi a belsõ népszavazást a székelyföldi autonómia tárgyában. Az akciót szombaton indították hivatalosan az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), Székely Nemzeti Tanács (SZNT), Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), Magyar Polgári Egyesület (MPE), Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) részvételével megszervezett Erdélybõl Európába címû marosvásárhelyi fórumon. A belsõ népszavazást az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, Dávid Csaba is támogatja, aki logisztikai segítséget is ígért, mondta Andrássy Árpád, az SZNT Állandó Bizottságának titkára. Kelemen Attila EU-parlamenti képviselõ, a Maros megyei területi RMDSZ elnöke kiemelte, hogy a szervezet nem támogatja a referendumot, de nem is fogja akadályozni ennek megszervezését, és abban az esetben, ha a marosvásárhelyi helyi RMDSZ-szervezet úgy döntött, hogy támogatja a kezdeményezést, akkor mindezt a helyi szervezetek autonómiája alapján tette.
Szerkeszti K ILIN SÁNDOR
Közélet
Perpatvar a petrozsényi tanácsülésen
Városatyákkofák: 1:0
Hunyad Piaci cirkusz helyszíne lett a hétvégén a Petrozsényi Polgármesteri Hivatal tanácsterme is. Már a gyûlés elején többtucatnyi piaci árus tódult a terembe és hangosan követelte: ne bántsák a városatyák a stadion melletti kirakodóvásár nyitvatartási programját. A testület ugyanis napirendre tûzte az utóbbi években igencsak terjeszkedõ ruháspiac mûködési idejének csökkentését. A hétvégéig a stadion mellett pénteken és vasárnap mûködött a piac, de a környékbeli lakosság számtalan feljelentése nyomán a polgármester jobbnak látta csupán a pénteki nyitva tartást engedélyezni. Az árusok persze egyáltalán nem értékelték a tömbházlakók nyugalmát védõ gesztust, hatalmi visszaéléssel, korrupcióval vádolva a városatyákat,
valóságos zendülést rendeztek a tanácsülésen, melyrõl csupán a csendõrség emlegetésével lehetett kitessékelni õket. A piac programját leszûkítõ határozatot végül is megszavazta a többnyire demokrata párti tanácsosokból álló testület. Tiberiu Iacob Ridzi polgármester igyekezett ésszerûen érvelni a piac visszaszorítása mellett: rövid idõn belül teljesen fel kell számolni az ilyenfajta kirakodóvásárokat, hiszen az uniós normák nem engedélyezik a városközpontban való utcai árusítást. Ráadásul a napokban adtuk át a központi piacon kialakított, ipari termékek árusítására alkalmas üzlethelyiségeket, ahová nyugodtan beköltözhetnek a stadion melletti árusok mondta Ridzi, végsõként megemlítve a hamarosan felépülõ mallt is, amely szin-
Célegyenesben az idei érettségi
A júniusjúliusi, elsõ idei vizsgaidõszak július 5-ig tart, ezen a héten a mai anyanyelvi nyelv és irodalom írásbeli után holnap, július 3-án a kötelezõ írásbeli szakvizsgára, július 4-én, szerdán a szakon belül választott írásbelire vagy gyakorlati szakvizsgára, július 5-én, csütörtökön a szakon kívüli választott írásbeli vagy gyakorlati vizsgára kerül sor. Július 7-én, szombaton 16 óráig teszik közzé a vizsgaközpontokban az eredményeket, az óvásokat ugyanott 1620 óra között lehet benyújtani. Július 89-én oldják meg az óvásokat, és július 10-én, szerdán 16 óráig teszik közzé a végeredményeket.
AZ ERDÉLYI MAGYAR NEMZETI TANÁCS alelnöke, Szilágyi Zsolt szombaton az EMNT, Székely Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Szövetség, Magyar Polgári Egyesület, Magyar Ifjúsági Tanács és Erdélyi Magyar Ifjak részvételével szervezett marosvásárhelyi találkozón kifejtette, hogy az RMDSZ-nek támogatnia kellene Tõkés László református püspök jelöltségét az EPválasztásokon, akár a saját listája lemondásával is. Szilágyi azzal támasztotta alá kijelentését, hogy a püspöknek a szavazatok alig 2,5%-át kell elnyernie, a Szövetségnek pedig el kell érnie az 5%-os küszöböt, és szerinte Tõkésnek nagyobb az esélye. Szilágyival a Magyar Polgári Szövetség elnöke, Szász Jenõ is egyetértett, aki hangsúlyozta: bölcs döntés lenne az RMDSZ részérõl, ha támogatná Tõkés László jelöltségét. * TÕKÉS LÁSZLÓ szombaton kijelentette: az erdélyi magyarság érdekében hajlandó
GÁSPÁR-BARRA RÉKA
Évi jutalék az egészségügyieknek
Szóbelik után írásbelik Arad A csütörtöki utolsó szóbeli érettségi vizsgán, amelyen a modern nyelv és irodalom került sorra, a korábbi kettõhöz, a román, illetve az anyanyelvi irodalomhoz hasonlóan valamennyi megjelenõ diák sikeresen próbálkozott. Igaz, a 3680 beiratkozotthoz képest csak 3648-an vettek részt: 2367-en angol, 1203-an francia, 53-an német, 22-en olasz és 3-an (!) orosz nyelvbõl igazolták nyelvt ud ásukat. Pénteken megkezdõdtek az írásbeli vizsgák is, a kisorsolt feladatsort országszerte sokan negatívan kommentáltak, a néhány megkérdezett csikys viszont nem volt elkeseredett. Számukra ma már a magyar nyelv és irodalom írásbeli következik...
tén civilizált kereskedelmi lehetõség lesz. A mall azonban még a stadioni piacnál is hevesebb vitát váltott ki a tanácsban, ám ezúttal maguk a városatyák estek egymásnak. Sokan úgy vélték: teljesen fölösleges újabb bevásárlóközpontot építeni a város közepén. Elsõsorban mûépítészeti szempontból nem illik Petrozsény fõteréhez, másrészt gazdaságilag nem indokolt egy mall megépítése az állandóan csökkenõ lakosságú városban érveltek a tervet ellenzõ városatyák. A szavazás alkalmával azonban kiderült: az ellenzékiek háttérbe szorulnak, a többség ezúttal is igennel szavazott, így a dévai Agercom Kft. hamarosan elkezdheti az elsõ Zsil-völgyi mall megépítését.
K. K.
Évente egyszer, a negyedik évnegyedben ún. stabilitási jutalékot kapnak az egészségügyben dolgozók, fogadták el a múlt héten az új rendelkezést egy sürgõsségi kormányrendelettel. A jutalék egyenlõ a tisztségnek, szakmai rangnak megfelelõ, elõzõ hónapi minimális alapfizetéssel. A határozat szerint az új rendelkezéssel az egészségügyiek anyagi helyzetén szeretnének javítani, ez azonban minden bizonnyal nem fogja nagyon megnyugtatni a fizetések miatt többször is háborgó alkalmazottakat. A kormány illetékeseinek indoklásában az áll, hogy a pótlékkal sikerül egy kis stabilitást vinni ebbe a szektorba. Ezt azonban a szakszervezeti tagok bizonyára meg fogják kérdõjelezni. SÓLYA R. E.
lenne tárgyalni az RMDSZ-szel egy közös jelöltlista összeállításáról az EPválasztásokra. Nem kaptam erre vonatkozóan hivatalos felkérést, csak a sajtón keresztül üzengettek. Elméleti lehetõség van egy közös lista összeállítására az RMDSZ-szel, de nem tudom, hogy jogilag vagy technikailag ez még lehetséges-e, ugyanis jelöltségemet már benyújtottam az aláírás-listákkal együtt, mondta az EMNT elnöke, hozzátéve, hogy egy hasonló tárgyalásra nem kerülhet sor bizonyos feltételek nélkül. Tõkés rámutatott arra is, hogy egy ilyen döntés nem születhet meg az õt támogató szervezetek beleegyezése nélkül. Mint ismeretes, jelöltségét hat szervezet támogatta: EMNT, SZNT, MPSZ, MPE, MIT, EMI. Szász Jenõ, a Magyar Polgári Szövetség elnöke a közös sajtótájékoztatón kiemelte: nem tud egyetérteni azzal, hogy Tõkés László az RMDSZ listáján induljon az EP-választásokon. Ha a püspök úr azt akarja, hogy ne
Állítólag az önbizalom egyszerûen az a nyugodt, magabiztos érzés, ami orra bukás elõtt eltölti az embert. Hogy az aradi RMDSZ mennyire volt magabiztos, amikor kötelezõ módon összehívta a kulturális autonómia tanácsot, nem tudom, de az biztos, hogy elsõ próbálkozásra orra buktak. És nyugodt lélekkel állítom, hogy ha az elsõ, alakuló ülésen ekkora volt az érdektelenség, akkor a második, jövõ héten sorra kerülõ próbálkozáson sem fogják letaposni egymást a megye civilszervezetei. A magyarázat pedig rém egyszerû: nincs igazi, hatékony napi-heti kommunikáció a megyei szervezet és a választói tömeget képviselõ civil szféra között. És nem csupán Aradra jellemzõ ez a felállás. Hiába tartoznak a civilszervezetek formálisan az RMDSZ ernyõje alá, hiába szerepel papíron, hogy aktív részesei a szövetségnek, a gyakorlatban hatalmas ûr tátong a felek között. A kapcsolat pedig, sajnos, kimerül a civilek lobbinak nevezett pénzkunyerálási kínlódásaiban. Csak õk tudják megmondani, hányszor, hova, mennyire hajlított derékkal kell kilincselni, hogy pénzt kapjanak programjaikhoz. Ráadásul gyakran nem is az RMDSZ-es tanácsoson, korifeuson múlik, lesz-e a pénz a falunapra vagy más kulturális-mûvelõdési programra. A civilszervezetek pedig beleuntak, belefáradtak ebbe az idegõrlõ tenyérnyújtogatásba négy-ötszáz lej reményében. Ezért is röhejes, ha valaki azt hiszi, a csentruból leküldött dörgedelem és fenyegetés hatásos lesz, a civilek behúzott farokkal, pitizve fognak
jusson be az EP-be, akkor induljon az RMDSZ-listán, mondta Szász. NEGYVENEZERSZAVAZATOT lehetne összegyûjteni Marosvásárhelyen az autonómia-népszavazáson állította szombaton Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Fodor úgy értékelte, hogy a marosvásárhelyi szavazatokhoz, a becsült 40 ezerhez, még hozzáadódnak a más településeken már megszervezett belsõ népszavazásokon összegyûjtött szavazatok, számszerûen 170 ezer. Az SZNT elnöke szerint a népszavazások során összegyûlt szavazatok alátámasztják az autonómia-igényeket, amelyeket a bukaresti és brüsszeli hatóságokhoz fognak továbbítani. Brüsszel nem adhatja meg nekünk az autonómiát, ha nem kérjük fogalmazott a politikus. BOMBARIADÓ VOLT TEGNAP a medgidai városi kórházban. Egy ismeretlen férfi 14 óra 20 perckor telefonon közölte, hogy bombát helyezett el az egészségügy intézményben. RENDÕRSÉGI ADATOK SZERINT tegnap a román tengerparton 41 416 hazai személy nyaralt, a külföldi turisták száma mindössze 3625 volt. A LIBERÁLIS DEMOKRATA PÁRT
meaculpázni a következõ alakuló ülésen. Nem fognak, és a gerincesek el sem mennek, mert a kulturális autonómiát elõbb meg kellett volna magyarázni nekik. Az aradi kongresszus után szükség lett volna egy kemény, hatékony belsõ információs kampányra, munkamegbeszélésekre nevezzék, aminek akarják , amelyeken elmondják, miért kell megalakítani ezeket a tanácsokat, mi lesz a civilek szerepe, feladata, haszna ebbõl az egészbõl, miként mûködik majd a gyakorlatban a Szövetségi Egyeztetõ Tanács helyét felváltó KAT. Csakhogy én úgy látom, maga az RMDSZ sem tudja, miként basevál majd a KAT egy, három, netalán tíz év múlva, mitõl leszünk mi itt a végeken kulturális autonómusok. Tartok tõle, hogy ez sem több politikai fogásnál, a valódi autonómia megteremtésének halogató kiskapujánál. Mert az önállósághoz önállóan elõteremtett és nem szimpátia alapon osztogatott pénzkeretre (is) szükség van, hisz az is magyar, aki nem tagja a szövetségnek. Sõt, leginkább az a magyar, aki nem demagóg dumával bizonyítja, de ez már más kérdés. A civilszervezetek joggal érzik, szó sincs valódi áttörésrõl, a kongresszuson is emlegetett reformról. A szövetség részérõl a mai napig eljuttatott információk alapján a KAT csupán a cégtábla átfestését jelenti, a lényegrõl, a (több) pénzrõl, lehetõségrõl, felvirágoztatható magyar kultúráról senki sem akar-mer konkrétumokat felskiccelni. Ezért szokták mondani, hogy fiatal orvostól hepehupás a temetõ.
Arad megyei konferenciáján Valeriu Stoica kifejtette: a Nemzeti Liberális Párt már nem képviseli a liberális választópolgárait, mivel az SZDP játékát ûzi, az utóbbi pedig a szociáldemokraták programját ülteti gyakorlatba, ami a nyugdíjtörvény szavazásakor is bebizonyosodott. Egyértelmû mindenki számára, hogy az SZDP és NLP között több mint konjunkturális megegyezés van. A nyugdíjtörvény során leadott szavazatok igazolják, hogy az NLP szociáldemokrata párttá alakult át, és lemondott a liberális programról. Most az NLP csak az SZDP egyik eszköze, és ebbõl kifolyólag természetes, hogy az LDP felé közeledjenek a liberális opcióval rendelkezõ polgárok mondta. Szerinte az NLP és SZDP egymáshoz való közeledése egyre erõsebbé válik, mivel a liberálisok képtelenek kormányozni az SZDP egyre nyilvánvalóbb támogatása nélkül, ugyanakkor úgy értékelte, hogy az SZDP-nek sincs kellõ bátorsága ahhoz, hogy megdöntse a Tãriceanu-kormányt, mivel a párt nincs felkészülve az elõrehozott választásokra.
Összeállította SZALONTAI SÁNDOR
Hétfõ, 2007. július 2.
Krónika
Szombat délutáni szieszta
kaputelefonnal Mondjon bárki bármit, a szombat lett az igazi pihenõnap a dolgozó emberek számára. Nem ünnep, ergo délelõtt el lehet végezni a hét közben felhalmozódott tennivalókat, és marad a délután, amikor még a lestrapált családanyák is átadhatják magukat néhány órára a nyugtató semmittevésnek. A szomszédaszszony elmondása szerint azért választották a gyár nõdolgozói a hétközi tizenkétórázást, hogy megmaradjon a szabad szombat, mert nélküle már el sem tudnák képzelni az életüket
Felhõtlen sziesztázásról napjainkban azonban már szó sem lehet. Mióta divatba jött a kaputelefon, boldogboldogtalan zaklathatja a békés nyugalomra vágyó, fizikailag elfáradt vagy szellemileg kimerült dolgozót. Menetrend pontosságával az ebéd utáni szunyókálás idejére érkeznek meg a különbözõ megbízatást teljesítõ fiatalok jobbára egyetemisták, de nem ritka vendég a licista sem , és találomra felcsengetik a családokat a kaputelefonon, engedélyt kérve a belépéshez. Taktikájuk átlátszó szórólapot hoztam a nagyáruház megbízásából, bedobálom a postaládákba és megyek! hadarják sietve, hogy megelõzzék az elutasítást. A felcsengetett a szunyókálásból felvert polgár pedig rá sem hederítve a szövegre, sietve megnyomja a gombot, hogy minél elõbb visszatérhessen kedvenc foteljébe. Csakhogy a nemes gesztussal pokollá teszi a lép-
Gyurcsány és Kóka aláírta
Tegnap aláírta a koalíciós szerzõdés mellékletét Gyurcsány Ferenc, az MSZP és Kóka János, az SZDSZ elnöke. A koalíciós megállapodás aláírásra van ítélve mondta még szombaton Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: rendelkezik a megállapodás aláírásához szükséges felhatalmazással, nem lát elbizonytalanodást és politikai irányváltási szándékot a választmányban, a testület és a párt elnöksége is támogatja a kormányzati politika folytatását, valamint az egészségbiztosítási rendszer átalakítását.
A kádárizmus nyomainak felszámolása
A gazdasági növekedésre, az egészségügyre és a múlt lezáratlan kérdéseinek rendezésé-
csõház lakótársainak szombat délutánját. Hamar kiderül, hogy a szórólapot hoztam ürügyén egész csapat nyomult be az épületbe. Egyikük tényleg a nagyáruház reklámújságját osztogatja, de becsengetve az ajtókon, és nem a postaládába teszi, mint ígérte. Társa strandpapucsot kínál megvételre, és a siker érdekében úgy teszi irdatlan hátizsákját a megnyíló ajtórésbe, hogy ne lehessen tõle becsukni, amíg meg nem hallgatják. A csinos fiatal lányok õk rendszerint kettesével járnak, és piperecikket árulnak , ha nem a háziasszony nyit ajtót, akkor legbájosabb mosolyuk kíséretében bekérezkednek egy pohár vízre hívatlan vendégnek. És miután bejutottak, addig rendezgetik, rakosgatják portékájukat, amíg a család nõtagjai elõ nem kerülnek
De minek folytatni, hisz se vége, se hossza a szombat délutáni molesztálásoknak. És még csak dühöngeni sem ildomos miatta, mert ugye dicséretes, hogy mai fiatalok munkát vállalnak szabadidejükben, illedelmesek, szövegmondásuk még a vasat is meglágyítaná, és nem utolsósorban bizonyára szükségük van arra a kevéske pénzre is, amit a vigéckedéssel megszerezhetnek. Ezek után mi mást tehetünk, mint, hogy a kaputelefonra zúdítsuk az elrontott szieszták miatti népharagot. Vagy mégse?
SIPOS J ÁNOS
re vonatkozó fejezeteket nevezte a koalíciós megállapodás mellékletébõl az SZDSZ számára a legfontosabbnak Kóka János tegnap a dokumentum aláírása utáni sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, az SZDSZ legfontosabb célja az volt: koalíciós partnerek értsenek egyet abban, hogy fel kell számolni a késõ kádárizmus ma már viselhetetlen maradványait.
Klinikai halálban a koalíció
A kormánypártok mesterségesen próbálják újraéleszteni a klinikai halál állapotában lévõ a koalíciót az új megállapodással jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetõje tegnapi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a két pártelnök egy újabb paktumot kötött, amit ugyan nevezhetünk koalíciós megállapodásnak is, de ilyen megállapodás általában kormányalakításkor szokott szü-
Lakossági elvárások alapján fejlesztik Vajdahunyadot
Városod arca a te arcod
Hunyad Míg a megyeszékhelyen állandó a felháborodás a lakosság körében a parkolókká alakított és bevásárlóközpontokkal beépített zöldövezetek, játszóterek felszámolása miatt, Vajdahunyadon nemcsak az állandó parkosításra törekszik az önkormányzat, hanem igyekszik kifürkészni a lakosság elképzeléseit a városfejlesztést illetõen. Ahhoz, hogy az évtizedekig nehézipari központnak tekintett Cserna-parti város fejlõdni tudjon, hogy európai finanszírozást nyerjünk el terveinkhez, szükségünk van egy jól átgondolt, egységes fejlesztési tervre állítja Suzana Ricea, a polgármesteri hivatal integrációs osztályának vezetõje. Ezért az önkormányzat szakemberei olyan kérdõívet dolgoztak ki, melyen minden egyes lakos kifejtheti a véleményét arról, hogy milyennek is szeretné látni Vajdahunyadot a közeljövõben. A kérdések a jelenlegi állapotokra és a jövõbeni elképzelésekre egyaránt kitérnek. Szeretnénk letni. Hangsúlyozta: a választópolgárok nem adták a jóváhagyásukat erre a koalíciós szerzõdésre, amiben két pártnak, illetve két pártelnöknek és nem Magyarországnak a célja szerepel.
Csurka utódot jelölt
Bomlik a MIÉP? címmel közölt interjút Csurka István pártelnökkel a Magyar Fórum. A 74. évében járó politikus saját lapjában megerõsíti, hogy a belsõ bomlasztási kísérletek miatt válságba került a pártja. Szerinte Zsinka Lászlót fõbenjáró bûn terheli, mert lepaktált az SZDSZszel. Csurka megnevezte lehetséges utódát is, Kovács László hódmezõvásárhelyi fõorvos személyében.
Hazugságok ciklusa
Ismét Kövér Lászlót választotta elnökének a Fidesz országos választmánya. Az ülésen Orbán Viktor pártelnök nem volt ott, Varga Mihály adott helyzetértékelést.
3
Hugo Chávez venezuelai elnök Moszkvából való elutazása elõtt jelentette be, hogy a következõ évben Oroszország fogadja a Gázexportáló Országok Fórumának következõ évi konferenciáját, és újra napirendre tûzik az OPEC gázexportáló változatának megteremtését tájékoztat a venezuelai honlap. Chávez a 16 állam érdekeinek védelmében abszurdnak nevezte az Egyesült Államok büntetõ intézkedéseit a tervet fontolgató országok ellen. Az orosz Gazprom tájékoztatása alapján az orosz és a venezuelai állami olajcég eldöntötte: a jövõben közös terveket dolgoznak ki, hogy a két cég olajat és gázt kutasson a dél-amerikai országban, illetve azt elszállítsa a megrendelõ országokba. A Gazprom ugyancsak részt vesz a Dél-Venezuelából Brazíliáig húzódó, úgynevezett Nagy Déli Gázvezeték nyomvonalának megtervezésében. A portugál napilap azt a tényt közli, hogy az EU-ba három éve belépett országok közül 2006-ban a máltai állampolgárok vásárlóereje már meghaladta a portugálokét, akárcsak Csehország, Szlovénia és Ciprus polgáraié, így a portugálok az uniós átlag alá kerültek.
Vajdahunyad fejlesztésében már eddig is szem elõtt tartották a lakosság elvárásait minél pontosabb képet kapni hozzáférhetõsége a világháa lakossági elképzelésekrõl, lóhoz, az a hivatalban is igéhiszen õk élnek ebben a vá- nyelheti a nyomtatványt. A rosban, és meg vagyok gyõ- lakossági vélemények összezõdve arról, hogy minél in- sítésüket követõen, számos kább megvalósulni látják saját statisztikai és gazdaságiálmaikat, annál inkább ré- szociális felméréssel egyeszeseseivé válnak a város- temben, alapjául szolgálnak fejlesztésnek magyarázza az majd az idei õszön kidolakció lényegét Suzana Ricea. gozandó fejlesztési tervnek A kérdõívek a polgármesteri ismerteti a végcélt az integhivatal internetes oldaláról is rációs osztály vezetõje. letölthetõk, de akinek nincs GÁSPÁR-BARRA RÉKA Az alelnök közölte: a népszavazás lehet az az eszköz, amellyel a reformnak nevezett ámokfutást meg lehet állítani. A kormány retteg a referendumtól, Gyurcsány Ferenc is zavart állapotban van, nyilván megzavarta az a lehetõség, hogy az embereknek lesz lehetõségük elmondani a véleményüket fogalmazott Varga, aki szerint az elmúlt öt év a hazugságok ciklusa volt.
országgyûlési határozati javaslatot az MSZP képviselõcsoportja jelentette be Török Zsolt. Kezdeményezésének célja a népesedési mutatók javítása, az abortuszok számának csökkentése. A MDF ellenez minden olyan kezdeményezést, amely mesterségesen kíván beavatkozni a természet rendjébe. Nem ért egyet a javaslattal az SZDSZ sem.
A titoklobbi örök
Hagyományos program, fokozott biztonságvédelem ez jellemzi az idei augusztus 20-i központi ünnepséget. A Miniszterelnöki Hivatal nettó 225 millió forintot szán a kétnapos rendezvénysorozatra, amelynek lebonyolítására közbeszerzési pályázatot írtak ki. Budai Bernadett kormányszóvivõ szerint idén egy független pirotechnikai szakértõ is részt vesz a tûzijáték megrendezésében. Azért, hogy ne ismétlõdhessen meg a tavalyi tragédia, úgynevezett operatív törzset is kirendelnek, amely intézkedhet a rendezvény megszakításáról, elhalasztásáról is.
Nem teljes az információszabadság Magyarországon, az adatok és dokumentumok titkosítása közös érdeke a maffiának és a túlzottan bürokratikus államnak. Erre a megállapításra jutott Haraszti Miklós, az EBESZ sajtószabadság-képviselõje. A politikus szerint a titoklobbi örök, átível a kormányzati ciklusokon és a pártok fölött.
Válasszon nemet!
A születendõ gyermek nemének megválasztásához szükséges jogi lépésekrõl nyújtott be
Tûzijáték szakértõvel
Párizsból jelenti a globális amerikai lap, hogy az Európai Repülésbiztonsági Hivatal jóváhagyta a mobiltelefonok és a Blackberry néven ismert készülékek használatát légi utasoknak. Ez azt jelenti, hogy szeptembertõl az OnAir rendszerrel felszerelt Airbus gépen utazók mobiljukat használhatják hívásra, sms- és e-mail-üzenetek küldésére 3000 méteres magasságban. A légi kísérõk tetszés szerint kapcsolhatják be vagy ki a rendszert, illetve korlátozhatják azt, például, sms-üzenetek küldésére, illetõleg fogadására. A lap úgy tudja, hogy az Air France A318-as Airbusát szerelik fel elõször ilyen rendszerrel, de a brit BMI, a portugál TAP és a fapados Ryanair szintén jelentkezett engedélyért. A vezetõ francia napilap írásában a sanghaji Csiao Tung Egyetem idei listájával foglalkozik, amely rangsorolja a világ legjobb száz egyetemét. Az egyetem tavaly a legjobb ötszázról adott ki listát. A franciáknak jó hír, hogy egy francia egyetem a Párizs-XI (Orsay) a 24. lett, de az École Normale Superieur szerint a lista nem fair, hiszen ez az egyetem 11 Nobel- és 8 Fields-díjas diákot adott a világnak. Az egyetem vezetõsége azt kifogásolja, hogy a diákság létszámának túl nagy súlyt adnak, holott õk csak az elitbõl merítenek. (A MAGYAR NEMZETÖSSZEÁLLÍTÁSA NYOMÁN )
4
Hétfõ, 2007. július 2.
Jelenidõ
Július 6-ig lehet a kilencedikbe iratkozni
A Csiky várja a jelentkezõket
Arad A záróvizsgák óvások utáni végeredményeinek közlése után megkezdõdhetett a beiratkozás a középiskolák kilencedik osztályába. Ez tulajdonképpen egy sárga beiratkozási ûrlap kitöltésébõl áll, ami a VIII.-os osztályfõnök, a tanulók, legalább az egyik szülõ vagy gyám, valamint az iskola vezetõtanác s ának egy képviselõje jelenlétében történik. Az ûrlapon a kedveltség csökkenõ sorrendjében bejelölik a választott képzést nyújtó kódokat középiskolák szerint. A 20072008-as tanév középiskolai képzésére azokat a VIII. osztályt végzett tanulók
iratkozhatnak be, akik 2007. december elsejéig nem töltik be a 18. életévüket, és sikeresen záró- vagy képességvizsgáztak. Arad megye egyetlen magyar nyelvû középiskolája három elméleti osztály hirdetett meg a következõ tanévre matematika-informatika, filológia és közgazdaságtan szakon, valamint két ipari osztályt autómechanika és fafeldolgozás szakterületen. A beiratkozás elsõ szakasza július 6-án, pénteken zárul, és ebben az elméleti és szakközépiskolai osztályokba lehet jelentkezni. A saját megyén kívül más megyékbõl is je-
lentkezhetnek jelöltek, ám nekik ezt a célmegyében egy külön ennek a lebonyolítására kijelölt központban kell megtenniük, szintén július 6-ig. Arad megyében ez a központ a megyei tanfelügyelõség II. emeletén, az informatikai teremben van. Itt jegyezzük meg, hogy a Csiky Gergely Iskolacsoport bár a végzõs VIII.-osok létszámának és a korábbi évek végzõseinek iskolaválasztása alapján csak három osztályt hirdetett meg a következõ tanévre vonzó szakterületei, korszerûen berendezett bentlakása, gazdag iskolán kívüli tevékenysége keresetté tehe-
tik más megyék végzõsei számára is. És az sem hagyható figyelmen kívül: bár a meghirdetett osztályszámot igen nehéz megnövelni, ez sem elképzelhetetlen, vannak ugyanis kiskapuk, ha megvan a szükséges jelentkezõ. A 124 sikeresen záróvizsgázó, az esetleg más megyékbõl érkezõk bizonyos reménysugarat jelenthetnek. Ehhez azonban az iskola vezetõségének jóval aktívabbnak kellene lennie. Július 6-ig még van egy kis idõ, és aztán a beiratkozás július 1620. közötti második szakaszát sem kellene csupán várakozással eltölteni...
(KISS)
Szent Péter és Pál két templomnak s az egész városnak védõszentjei
Püspöki liturgia a Govondáron
Resicabánya/Krassó-Szörény A megyeszékhelynek két román ortodox temploma van a két oszlopapostol Péter és Pál oltalmába ajánlva: a régi kelneki, illetve az 1990 után épült Dacia mozi mögötti, ahol Petru Berbentia parókus lelkész meghívására Lucian Mic karánsebesi püspök celebrálta a nem egészen négy és fél órás ünnepi liturgiát paptársainak közremûködésével. A két apostol ünnepére meghívott volt a szerbiai és a gyulai román ortodox püspök is, de õk meghívott papjaikkal képviseltették magukat. A vajdasági Nagytárnok (Veliki Torak, Toracu Mare) román ortodox esperes-lelkésze, Petru Drãgiceanu, illetve
A polgármester és a házigazda lelkész fogadja a püspököt a magyarországi méhkeréki A püspök fogadásán és a Ioan Bunu lelkész egyaránt szertartás elején részt vett egyháztanácsosai kíséretében Liviu Spãtaru római katolijött a nagy ünnepi alkalomra. kus polgármester is, de egy
idõ multán a péter-páli városi rendezvények egyikére volt kénytelen elmenni. Pertu Berbentia házigazda lelkész azon román ortodoxok közé tartozik, akik már nõi kórussal, énekesnõkkel is színesebbé merik tenni szertartásaikat, így az ünnepi liturgia ebbõl a szempontból formabontó volt, ami miatt maga a püspök se neheztelt ezúttal sem. Az ünnepi szertartáson részt vett Pál József Csaba római katolikus fõesperes, aki köszöntötte is a püspököt a vendégfelekezetek nevében, Ciobotariu Simon plébános, illetve Makay Botond református lelkipásztor is.
SZAKMÁRY KÁROLY
Rózsák napja Csombordon Folytatás az 1. oldalról Friss hírrel szolgált Mihai H. Josan polgármester. A dr. Wagner Istvánnal a megnyitót megelõzõen folytatott tárgyalásai során arra az elhatározásra jutottak, hogy jövõtõl a nagyenyedi várudvarra helyezik át e rendezvény színterét. Wagner István, a nemzetközileg elismert, neves rózsanemesítõ 30 új, 20 hitelesített fajta alkotója, a Rózsa Világszövetség (World Federation of Rose Societies) alapító tagja, a Rózsabarátok Romániai Egyesületének alapítója és elnöke idén is szívével-lelkével és legjobb tudásával varázsolta élménnyé a napot. Románia legjelentõsebb oltóanyag-elõállítója ez a vidék mondta. Évente egymillió rózsatövet termel. Itt is az ellenállóbb fajták veszik át a betegségekre, fagyra érzékeny rózsák helyét, a minõség romlása nélkül. Belgiumban
Véget ért a kanonika vizitáció
Resicabánya/Krassó-Szörény A Havas Boldogasszony plébánián vasárnap délben a szentmise végeztével befejezõdött a háromhetes kanonika vizitáció, amelynek Pál József Csaba fõesperes-plébános szerint látható és nem látható eredménye, áldásai is vannak. Fõtisztelendõ és Nagyméltóságú Roos Márton megyés püspök itt is mint minden plebánián eleddig a templom és plébánia tetõtõl-talpig való megtekintése mellett meglátogatta a szeretetintézményeket, az öregek kórházát, a beteg híveket, az or-
A túlélõ házastárs kötelesrésze (2., befejezõ rész) Ismertetõm elsõ részében, az általános szabályok mellett az életben leggyakrabban elõforduló esetet, helyzetet elemeztem, azt tehát, amikor az elhunyt után leszármazók, azaz gyermekek, unokák, dédunokák maradtak, mellettük pedig az örökhagyó túlélõ házastársa is. Láttuk azt, hogy ebben a felállásban a leszármazók törvényi örökrésze mindig a hagyaték ¾-e, a túlélõ házastársé az ¼ rész, függetlenül a társörökös leszármazók számától. Ha azonban az örökhagyó valamiért az egynegyednél kevesebbet kíván túlélõ házastársának juttatni, legalább özvegye kötelesrészét, itt az egynyolcadot biztosítania kell számára úgy, hogy végrendeletében ennek örökrészét csak a kötelesrész szintjére csökkentheti vagy szállíthatja le, az így felszabaduló részt pedig, amit a jog rendelkezésre álló résznek nevez
(cotitatea disponibilã), másra, valamelyik leszármazójának vagy akár idegennek hagyja. Az igazsághoz tartozik, hogy a leírtak ritkán fordulnak elõ a gyakorlatban; inkább az történik, hogy az örökhagyó túlélõ házastársát segíti, és az eltérõ nagyságú rendelkezésre álló részt feleségére/férjére hagyja, ha teheti, a haszonélvezeti jog biztosításával a személyi tulajdonában vagy közös tulajdonban volt lakás, általában az ingatlan fölött. Jó tudni még azt is, hogy a haszonélvezeti jog (dreptul de uzufruct), mint mindenik másik dologi jog a tulajdonjoghoz viszonyítva értékben, arányban ennek 20 százalékát, 1/5-ét teszi ki, amiért, esettõl vagy inkább a társörökösök rokonsági fokától függõen kivitelezhetõ az, hogy a végrendeletben az örökhagyó leendõ özvegyének ennek törvényben elõírt örökrésze felett, bizonyos
helyzetekben e helyett a haszonélvezeti jogot biztosítsa, éppen a hagyatéknak a rendelkezésre álló részébõl. De térjek vissza a túlélõ házastárs kötelesrészéhez, közelebbrõl azokhoz az esetekhez, amikor õ nem az elhunyt örökhagyó leszármazóival, hanem annak távolabbi vérrokonaival együtt örököl, és akiket az elhunyt végrendelettel nem zárt vagy nem is zárhatott ki az örökségbõl. Sorra veszem az eseteket. Ha az örökhagyónak csak elõnyben részesített felmenõi vannak, vagy amikor már csak egyikük van életben, vagyis az elhunytnak mindkét szülõje vagy legalább az egyik él, de testvére vagy testvérei vagy ezek leszármazói, IV. rokonsági fokkal bezárólag nincsenek, a túlélõ házastárs örökrésze mindig a hagyaték fele, s ebbõl következõen, a feles szabály szerint a kötelesrész a hagya-
ték egynegyedével egyenlõ. Ugyanekkora, vagyis ¼ az özvegy kötelesrésze akkor is, ha csak az örökhagyó elõnyben részesített oldalági rokonaival együtt örököl, azaz az elhunyt testvéreivel, vagy ha már nincsenek életben, ezek leszármazóival, IV. rokoni fokkal bezárólag. (A testvér gyermekei III. fokú, unokái IV. fokú rokonai az elhunytak.) Ha azonban az örökhagyónak az anyja vagy az apja vagy mindkettõ él, mellettük vagy egyikük mellett testvér(ek), illetve a korábban elhunyt testvérnek leszármazói is vannak (a II. örökösi, ún. vegyes osztályba tartozó vérrokonról van szó), a túlélõ házastárs örökrésze kisebb, vagyis egyenlõ a hagyaték egyharmadával. A kötelesrész nagysága pedig megegyezik az örökrésze felével, azaz az egyhatoddal. Ennyi tehát neki az örökségbõl mindenképpen jár; az
szerzett tapasztalataival szemléltette a világ rózsatermelésének új tendenciáit. Az ellenálló fajták kinemesítése mentesít a vegyszerek használatától, kímélve a környezetet és csökkentve a termelõi árat is ezáltal. Ugyanakkor ismét odafigyelnek a rózsák illatára. A jelen levõ termelõket Tamás István, Csiki Gyula, Bakk Imre, Molnár István és a Keresztesi család , valamint a kiállított fajtákat is a professzor úr mutatta be, kinek minden fajtáról, de minden rózsaszálról is külön története kerekedik. Az 1-4,5 hektáron termelõk közül idén Bakk Imre hozott újat. Az általa bemutatott konténeres rózsák jelentik a jövõ rózsakereskedelmét, ismertette Wagner István. Ezt a kiállító köré sereglett vásárlok azonnal be is bizonyították, hiszen az edényekben kivirágoztatott rózsák bármikor a kert díszévé válhatnak.
örökhagyó tehát azt nem teheti meg, hogy ebbõl a kötelesrészébõl is kizárja, mert a túlélõ házastársnak ezt a törvény biztosítja az örökhagyó akarata ellenére is. Ha az örökhagyónak csak a III. és az utolsó, a IV. örökösi osztályba sorolt törvényi örökösei vannak, túlélõ házastársa mellett, azaz nagyszülei, dédszülei, vagy nagynénjei és/vagy nagybátyjai vagy elsõ unokatestvérei (a jogirodalom ide sorolja még a nagyszülõk testvéreit is, akik az elhunytnak szintén IV. fokú rokonai, és akik ugyancsak a IV. örökösi osztályba tartoznak), a túlélõ házastárs örökrésze egyenlõ a hátrahagyott vagyon ¾ részével, amiért, a már ismert szabály szerint kötelesrésze minden esetben egyenlõ lesz a hagyaték 3/8 részével. Végül, abban az esetben, amikor a túlélõ házastárs egyedüli törvényi örököse az
todox és a protestáns egyházakat, a város vezetõ személyiségeit. A szentmise végeztével a püspök atya elköszönt a gyülekezettõl is, de ezt megelõzõen a házigazda fõesperestõl átvette az ajándékul kapott, a Havas Boldogasszony plébániatemplomot ábrázoló festményt, a resicabányai Francisc Matias munkáját. A látogatás befejeztével befejezõdött a Krassó-Szörény megyei kanonika vizitáció is, amelybõl egyetlen gyülekezet sem maradt ki.
MAKAY BOTOND
örökhagyónak, a hagyaték egészét õ kapja meg, azaz az 1/1 részt. Ha azonban az örökhagyó valamiért ennél kevesebbet kíván neki hátrahagyni, csak olyan végrendeletet szerkeszthet, fogalmazhat, amelyben leendõ özvegyének meghagyja a hagyaték felét, azaz kötelesrészét. S bár ebben a kétrészes ismertetõben csak a túlélõ házastársat megilletõ kötelesrésszel foglalkoztam, ide kívánkozik egy minden esetre érvényes szabály: végrendelettel a törvényi örökösök legtöbbje kizárható az örökségbõl, kivéve a kötelesrészes törvényi örökösöket, azaz a leszármazókat, az elhunyt szüleit és ennek túlélõ házastársát, akiknek joguk van a kötelesrészhez, melyet számukra maga a törvény biztosít vagy ír elõ. És ezt a végrendelkezõnek tiszteletben kell tartania. Ellenkezõ esetben az örökségbõl, pontosabban a kötelesrészébõl is kizárt örökösök a végrendeletet bírósági úton megtámadhatják, és egészen biztosan meg is nyerik majd a pert!
DEÁK L EVENTE jogász
Hétfõ, 2007. július 2.
Sport Nagyváradi LibertyFCM UTA 0:0
Döntetlennel zárták az edzõtábort Az aradi FCM UTA labda- ki, akik a kellõ pillanatban (Aquino, Bud, Szallai) hirúgócsapata tegnap délelõtt talán fáradtságuknak betud- ányzott. edzõmérkõzéssel zárta a tíz hatóan mindig a rosszabb Mindent egybevetve, Lãcãnappal ezelõtt elkezdett ed- megoldást választották. Az el- tuº mester elégedett volt a zõtáborát. Marius Lãcãtuº sõ félidei 11-bõl Florin Dan, látottakkal, mondván: számíedzõ szombaton este még egy a védekezõ középpályás sze- tott rá, hogy csapata egy ilyen kiadós erõnléti edzést vé- repében használt Bumbac és mérkõzést fog játszani, hiszen geztetett játékosaival, majd részben Röszel játékával lehe- az elmúlt tíz nap alatt futtegnap reggel elindult ha- tett elégedett a szakvezetés. ballistái most értek negyedzafelé a csapat, de szerre labdához még elõtte megebben az idõszakálltak Szalontán, ban. hogy az itt játszó Az aradiak tegNagyváradi Linap délután érkezbertyvel játszanak tek Aradra, s egéegy erõfelmérõt. szen kedd estig A nagy hõség és kaptak kimenõt, fõleg az aradi jámajd két aradi edtékosok fáradtsázést követõen eluga nem hozott egy taznak Ausztriába látványos iramú a második edzõmérkõzést, de Lãtábor színhelyére. cãtuº mester így is Liberty: Dobre képet alkothatott Lazãr, Ibric, Cujátékosai edzettciula, Tegzes Deségi szintjérõl. A aconescu, Mândszalontai találkoru, Chiº, Iambor zón az ifi PolgáIanc, Dobrescu. ron, Pascariun és Játszott még: GaGornicon kívül bor Ioniþã, Tronem lépett pályáianello, Krujdev, ra az apróbb sérüBajner, Petrescu, léssel bajlódó VarCorneliu Codreanu hosszú sérülése után tegnap Sorian, Coroian, ga Norbert és a Stoica, Nistor, Coismét pályára léphetett UTA-színekben több pihenést Valfi-fotó ca. igénylõ sérülést UTA (1. félidõösszeszedõ Iulian Miu. Ezzel együtt az UTA köny- ben): Tudor (Hutan 30.) Ahogy az várható volt, az nyedén megnyerhette volna a Bãlan, Chiriþã, Buican, Vaaradiak már a mérkõzés elsõ mérkõzést, ám mint az elõbb siljevic Hidiºan, Bumbac, percétõl kezükbe vették az is említettük, támadásban a Lucian Todea, Röszel Edirányítást, saját kapuja elé játékosokból hiányzott a fris- son, Bãlþoi. szorítva a Libertyt. Hiába sesség. A legnagyobb aradi (2. félidõ): Huþan (Mârne játszott mezõnyfölényben az helyzeteket Bãlþoi, Röszel, 60.) Codreanu, Chiþa, UTA, a Liberty kapuja elé Furdean és Florin Dan hagy- Paºcovici, Vãsâie Hora érve elfogytak az ötletek. ták ki, utóbbi egy 11-est is a (Furdean 78.), Cristian A fárasztó edzõtábor ha- felsõ lécre lõtt a 75. percben. Todea, Florin Dan, Simao tásai leginkább a középpályáA frissen másodosztályú Radovanovic, Mircea Ilie sokon és csatárokon ütköztek Libertytõl három alapjátékos (Melinte 82.).
Lila-fehérek osztrák földön
Körvonalazódik a Poli kezdõcsapata
Csütörtökön a Temesvári Politehnica labdarúgóklubjának hivatalos honlapján még az állt, hogy szombat este Seekirchenben, a Limaszoli Apoel ellen lépnek pályára, végezetül 140 kilométerre a saalfeldeni edzõtábortól, Obertraunban találkoztak az ugyancsak ciprusi Apoel Nikosziával, amely egy nappal elõbb 2:1-re verte Gheorghe Hagi Steauáját. A lila-fehérek 0:0-ás eredménnyel zárták a mérkõzést. Ifjabb Dusan Uhrin vezetõedzõ a következõ összeállítást küldte pályára csapatát: Pantilimon Stancu, Cânu, Izvoranu, Arman Karamian Abiodun, Alexa, Aliuþã, Torje Ganea, Cristea. Játszott még: Zimmermann, Rãdoi, Pleºan, Dancia, Bucur, Apetri, Caramarin és Artyom Karamian. A várható kezdõ tizenegytõl csupán kissé eltérõ felállásban kezdõ csapat az elsõ félidõben rengeteg gólhelyzetet dolgozott ki, de Cristea, Abiodun, Aliuþã, Alexa és Torje lövései eredménytelennek bizonyultak. A második félidõben inkább a ciprusi gárda uralta a pályát, csupán a csereként beállt Zimmermann-nak köszönhetõ, hogy az eredmény módosulatlan maradt. A keretmozgások eddig változatlanok: a Kolozsvári Universitatea vezetõsége még mindig nem mondott le Gabriel Caramarin leigazolásáról, igaz, csak abban az esetben, ha alább hagyja pénzügyi elvárásait. Ugyanakkor Mihãiþã
U18-as nõi kosárlabda Eb
Románia nehézkesen,de jó irányba halad
Temesvár A Mãdãlin Piperea által irányított román U18-as nõi válogatott pénteken rendkívül nagy csatában 73:68-ra verte Montenegró együttesét, majd szombat este újabb ex-jugoszláv országot sikerült legyõznie 63:59-re. Az elõzõ mérkõzésekkel ellentétben a Horvátország elleni találkozón már majd négyszáz nézõ volt kíváncsi a fiatal lányok produkciójára, viszont kosárlabdameccsen ennyi egyéni hibát kevesen láthattak, ugyanakkor néhány hazai játékos teljesítménye egyik napról a másikra óriásit esett. Claudia Pop például mindkét mérkõzésen 36 percet töltött a pályán, a montenegróiak ellen messze a találkozó legjobbja volt 26 pontjával, ám szombaton csupán nyolc találatot szerzett kiábrándító formában szerepelt. Ugyanakkor Tarþa Enikõt a nagyszünetben elkapta a sírás, valószínûleg egy kis edzõi fejmosás következtében. Bizonyára a temesvári Silvia Grãdinarunak is sírhatnékja lett a meccs után: annak ellenére, hogy egyik irányító sem játszott jól, a tréner mégsem küldte pályára. A másik aradi, Alexandra Uiuiu viszont nagyon jól megvolt a találkozót követõ pálya széli lazításon, vígan fényképezte kolleganõit; amúgy a horvátok ellen õ megint hozta a formáját, Elisabeth Pavel után csapata legjobbja volt. Piperea mester Horvátország ellen a következõ felállásban kezdett: Pavel 27, Uiuiu 11 (1), Claudia Pop 8, Lungu 7 (2), Tarþa 2. Játszott még: Barbu 4, ªanta 4 (1), Chivu, Teodorescu. A másik oldalon Stipe Bralic csapatából Brezec és Vrsaljko voltak a legeredményesebbek 16-16 ponttal.
5
Alexandra Uiuiu (labdával) 11 pontjával értékes gyõzelemhez segítette csapatát László-fotó Az Európa-bajnokság mai mérkõzései: szág (C). A Bega ISK sportcsarnokban: a Constantin Jude Sportcsarnokban: 13.30: DániaBelgium (A), 15.45 Lu15.45-tõl: SkóciaGörögország (D-cso- xemburgFinnország (B), 18: Montenegport), 18: AusztriaHollandia (D), róHorvátország (B), 20.15: Portugália 20.15: Bosznia és HercegovinaLettor- Izrael (A). LÁSZLÓ ÁRPÁD
Dan Alexa (fehérben), a temesváriak kapitánya a ciprusiak ellen már kopaszon futballozott Pleºan Bukaresti Steauához terre lévõ Lenzing pályáján, való átigazolása sem halad a holnap viszont ugyanezen a legnagyobb iramban, a temes- gyepen egy komolyabb vizsga vári vezetõk várják az eset- vár a bánsági fiúkra, 18.30-tól leges hivatalos ajánlatot. A az azerbajdzsáni bajnok FC játékos megtisztelve érzi Lenkaran (az ex-rapidos Ilyés magát Hagi érdeklõdésétõl, Róbert csapata) ellen lépnek viszont elmondása szerint pályára. Gheorghe Chivorszívesen a Bega-parti vá- chian, a csapattal lévõ ügyrosban folytatná pályafutását. vezetõ igazgató szerint az Az esetleges átigazolást az is ausztriai edzõmeccsek után nehezíti, hogy a játékos nem még négy komolyabb teszt 100%-os arányban van a Poli vár a Poli legénységére. Július tulajdonában, azaz elõzõ 11-én Újvidéken Szerbia klubja, a Bukaresti Dinamo bronzérmese, a Vajdaság FK elegy átigazolás esetén jelentõs len lépnek pályára, majd 14-én pénzösszegben részesül, így Temesváron látják vendégül annak érdekében, hogy Ma- a magyar bajnok Debreceni rian Iancuéknak is megérje az VSC-Teva-t. Július 17-én is üzlet, rém drágán, legalább játszanának egy edzõmecset, 1,5 millió euróért adnák el. az ellenfél még ismeretlen, Addig is Dusan Uhrin majd 22-én következhet a együttesének tegnap egy la- régóta várt ACF Fiorentina zább edzésben volt része a elleni barátságos mérkõzés. Saalfeldentõl négy kiloméLÁSZLÓ ÁRPÁD
Kis szerencsével összejött a 4. hely
Nem utazott vérmes reményekkel az aradi rögbicsapat Kolozsvárra, a 7-es bajnokság elsõ fordulójára, hiszen nem is készült rá különösképpen. Ráadásul több mint két hónapja (kinevezett) edzõje sincs az együttesnek, és hiányzott a csapatból Fercu, Teodorescu és Marius Mamoc, a kimondottan erre a változatra született játékosok. A valamivel gyengébb csapatokból álló B-csoportba sorolt vízórásoknak egy meccset kellett volna megnyerniük (a másik 3 meccs az magától adódott, ellenfelük szerényebb képességeit látván) ahhoz, hogy az elõdöntõben érezhessék magukat, mégis sikerült elbukniuk azt a már lassan megszokott módon, vagyis az utolsó pillanatban! A csapat, miután este elveszítette a Steaua elleni utolsó találkozóját, a szállodába távozott és nem várta meg az Olimpia petrozsényiek elleni találkozóját. Senki sem reménykedett abban, hogy az aradiak által 40:0-ra elgázolt Zsil-völgyiek valamit is tehetnek az aradiakat is legyõzõ fõvárosiak ellen. Mégis csoda történt, mert az utolsó pillanatban elért céllal, az egy hete már a
román rögbi egyik élõ legendájával, az eddig Franciaországban élõ és dolgozó Mihai Bucossal készülõ petrozsényiek 15:14-re nyertek! Ez az eredmény az aradiakat röpítette a négyes döntõbe, mert itt pontegyenlõség esetén nem az egymás elleni eredmény döntött! Volt nagy öröm a szállodában, mert ezzel nagyjából sikerült a kitûzött célt elérni. De üröm is vegyült az örömbe: a 3. meccsen lesérült a 7-es válogatott tag, Gîrbãu (akinek ezzel elúszott a moszkvai Eb-n való részvétele!), Bacalunak régi, megmûtött térdére sérült rá, míg Cioriciu porcrepedést szenvedett. Ilyen körülmények közt már senki sem csodálkozott azon, hogy az elõdöntõben (a Dinamo ellen), majd a Farul elleni helyosztón is szinte megalázó zakók következtek. A várva várt döntõn a Dinamo a mérkõzés végét jelzõ szirénahang megszólalása után elért céllal, ami teljesen szabályos, mert az elsõ halottlabdáig kell engedni a játékot! 26:21-re nyert a Steaua ellen. A második egyben utolsó fordulót Bukarestben, októberre tervezik.
HAAS MIKLÓS
6
Hétfõ, 2007. július 2.
Sport
Kicsi a bors, de erõs!
Arad Amilyen vészjóslóan kezdõdött, olyan jól fejezõdött be a Nyugati Jelen által szervezett elsõ Arad megyei magyar falvak kupája nevû kispályás labdarúgótorna. Történt ugyanis, hogy az AMLE-fõtitkár, Nicolae Ardelean a szombati nap helyett, amikor is az esemény volt, vasárnapra rendelte az Atletico pályához a játékvezetõket, s ezért az utolsó pillanatban kellett riasztani a sípmestereket, akik csak félórás késéssel érkeztek meg a helyszínre. Ráadásul a honorárium körül is félreértések adódtak, s ha a majláthfalvi edzõ, Mois Gergely közbenjárására a Mobgallery Star cég nem támogatja meg egy szép kis összeggel ügyünket, játékvezetõk nélkül maradt volna a rendezvény. A majlátiak nemes gesztusáért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani. Az atleticós különítmény, Mészár József és Ádám Ferenc mindent elõkészített, mire a csapatok megérkeztek, s az Atletico pálya zöld gyepe, a felállított asztalok és padok, a büfétõl áradó mititei-illat igazi jó szombat délutánt vetített elõre. A sorshúzás rögtön egy rangadót hozott össze a C-csoportban, ugyanis a kisiratosi és nagyiratosi gárdát ebbe a csoportba juttatta Fortuna. Ebbe a csoportba még Ágya kapott besorolást. Az A-csoportba került Zimándújfalu, Borosjenõ, Varjas és Tornya, míg a B-csoporba Szentpál, Majlát, Pécska és Kispereg. A már említett játékvezetõi késés miatt az elsõ két találkozót, a Zimándújfalu Tornya és a BorosjenõVarjas találkozót jómagam és Páll Mihály, a nagyiratosiak kapusa vezettük le. Ha az utóbbi találkozón nem voltak gondok, hiszen Varjas sima 2:0-s gyõzelmet aratott, az elsõn egy meg nem adott szabályos gól borzolta kicsit a kedélyeket, de az 1:1-es eredményt végül mindkét együttes jónak értékelte, hiszen még elõttük állt két-két mérkõzés.
szurkoló joggal jegyezte meg: kicsi a bors, de erõs!
Az alpolgármester Arad borát ajánlotta fel különdíjnak
Izgalmas jelenet a Majlát (fehérben)Pécska (kékben) mérkõzésrõl Valfi-fotó érkezett három gépjármûvet jutásukat, ám csupán 0:0-át nak Szentpál ellen elég lett feltörték, ezáltal a varjasi játszottak Nagyiratos ellen. A volna egy döntetlen is, hiszen csapatot egy szál futballfel- csoport utolsó mérkõzésén nagyobb arányban nyert Torszerelésben hagyták. Bognár Nagyiratosnak nagyarányú nya ellen, mégis a Páll Papp Levente alpolgármester sze- gyõzelemre volt szüksége Tibor, Lovas, Mezõ, Czank, mélyesen hívta ki a rendõr- Ágya ellen, hogy jobb gól- Tóth összeállításban kezdõ séget, amely viszont a nyom- aránnyal a hármas döntõbe nagyiratosiak léptek fel tábiztosítás után sem kecseg- jusson, amely gyõzelmet vé- madóbban a Szabó Emil tette sok jóval a pórul jártakat, gül meg is szerezte (10:0). A Bicski, Sandu, Balaj, Ghermondván: a tolvajok profi csoport végeredménye: 1. man, Fekete összeállításban munkát végeztek, azaz nem Nagyiratos 4 (10:0), 2. Kis- pályára lépõ szentpáliak ellen. hagytak nyomot maguk után. iratos 4 (4:1), 3. Ágya 0 pont- Az elsõ félidõben nem bírtak tal. egymással a felek, de ez fõ-
Csoportküzdelmek
Az A-csoport további eredményei: VarjasTornya 0:1, ZimándújfaluBorosjenõ 4:2, ZimándújfaluVarjas 4:0, BorosjenõTornya 0:6. A csoport végeredménye: 1. Tornya 7 (8:1), 2. Zimándújfalu 7 (9:3), 3. Varjas 3, 4. Borosjenõ 0 ponttal. A B-csoport elsõ fordulójában Szentpál és Majláthfalva szerzett jelentõs elõnyt azáltal, hogy elõbbi 4:0-ra verte Kispereget, utóbbi pedig 2:1-re Pécskát. A csoport további eredményei: MajlátKispereg 1:0, SzentpálPécska 1:0, Szentpál Majlát 4:1, PécskaKispereg 5:2. A csoport végeredménye: 1. Szentpál 9, 2. Majláthfalva 6, 3. Pécska 3, 4. Kispereg 0 ponttal.
Így készül egy díjnyertes bográcsos
A tolvajoknak is jó napjuk volt Míg a fiúk a focival voltak elfoglalva, addig a környékbeli tolvajbandák is mûködésbe léptek, s a rendezvényre
A C-csoport elsõ mérkõzésén Kisiratos 4:1-re verte Ágya csapatát, s jelentõs lépést tett az elsõ hely megszerzése felé. A csoport második találkozóján be is biztosíthatták volna tovább-
Az ünnepélyes díjkiosztón Szõke Máriától, a Nyugati Jelen igazgatójától vehették át az okleveleket, míg Csortán Bernadette, Kozma Eszter és Andrea a trikókat és a három dobogósnak járó, a Wine Pricess cég által felajánlott megapalack borokat adták át. Az elsõ helyezettnek járó kupát Sandu Cristian vehette át, majd a különdíjasok következtek. Bognár Levente alpolgármester a szentpáliak kapusának, Szabó Emilnek adta át az általa felajánlott Arad borát, amelyen a város címere volt látható. A mérkõzések végén a torna gólkirályi címe megosztott lett, hiszen a nagyiratosi Mezõ és a tornyai Bâlcea egyaránt 5-5 gólt szerzett, s egy-egy üveg Ménesi kadarkával lett gazdagabb. A tornán kapott pozitív visszajelzések után elmondhatjuk, hogy lesz még folytatás, s jövõre, reméljük, még többen leszünk. Végezetül álljon itt az elsõ Arad megyei magyar falvak kupája gyõzte-
Räikkönen nyerte a Francia Nagydíjat A Ferrarik uralták a Francia Nagydíjat, s végül Kimi Räikkönen nyerte azt, aki a bokszkiállások során elõzte meg csapattársát, Felipe Massát. A harmadik helyen célba érõ Hamilton tovább növelte összetettbeli elõnyét a Franciaországban hetedik Alonso elõtt. A vb-pontverseny élcsoportja, pilóták: 1. Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) 58, 2. Fernando Alonso 48 (McLaren-Mercedes), 3. Felipe Massa (Ferrari) 39, 4. Kimi Räikkönen (Ferrari) 32, 5. Nick Heidfeld (BMW Sauber) 26 ponttal. Istállók: 1. McLaren-Mercedes 106, 2. Ferrari 71, 3. BMWSauber 39, 4. Renault F1 25, 5. WilliamsF1 13 ponttal. A következõ versenyre nem is kell sokat várni, hiszen a jövõ hétvégén a Brit Nagydíj lesz soron.
Copa America
A Venezuellában zajló labdarúgó Copa America legutóbbi fordulójában: A-csoport: UruguayBolívia 1:0 (Victor Sánchez 59.), VenezuelaPeru 2:0 (Cichero 49., Arismendi 79.). A csoport állása: 1. Venezuela 4, 2. Peru 3 (3:2), 3. Uruguay 3 (1:3), 4. Bolívia 1 ponttal.
Kajak-kenu Eb
Sandu Cristian, a szentpáliak vezetõje átveszi Szõke Máriától a kupa serlegét
A döntõsök túlóráztak, a búcsúzók bográcsosból repetáztak
Idõközben a Balta János által fõzött bográcsos is elkészült, amely ténylegesen igazolta díjnyertes mivoltát, ugyanis a játékosok többsége repetát kért, és kapott belõle. Míg a versenybõl kiesett csapatok az üst körül várták ki sorban adagjaikat, a futballpályán elkezdõdtek a döntõk. Az elsõ mérkõzés a TornyaSzentpál volt, amelyet a szentpáliak nyertek 1:0-ra, majd a második mérkõzésen Nagyiratos 3:0-ra verte Tornyát. Ezzel eldõlt, hogy a dobogó harmadik fokára a tornyai együttes állhatott fel. Az eredmények alakulása úgy hozta, hogy a torna utolsó mérkõzése legyen a tulajdonképpeni döntõ. Nagyiratos-
Bognár Levente alpolgármester Szabó Emilnek, a torna legjobb kapusának adja át Arad borát Kiss-fotók sének névsora: Szabó Emil ként Szabó Emil kapusnak Bicski József, Sandu Cristian, volt köszönhetõ, ugyanis ebben a játékrészben nem ke- Balaj Roland, Gherman Róvesebb, mint három nagyira- mulusz, Fekete Árpád, Tóth tosi ziccert fogott meg. Alig Attila, Fazekas Zoltán, Brukezdõdött a második játék- tyó Adrián. Az elsõ Arad megyei marész, amikor a frissen pályára gyar falvak kupáját támolépõ Pap Attila gólt lõtt Szabó gatta: COMMUNITAS kapujába. A vezetõgól megALAPÍTVÁNY, KLING szerzése után a nagyiratosiak továbbra is támadásban ma- CONSULTING, WINE radtak, s Páll kapus hiába PRINCESS, MOBGALLEszidta egyfolytában elõre- RY STAR, ATLETICO kalandozó védõit, mintha a SPORTKLUB, és nem falnak beszélt volna. Újabb utolsósorban a NYUGATI kihagyott iratosi ziccerek JELEN. után Sandu Cristian egyenlített ki a szentpáliaknak, majd a vége elõtt három perccel a gyõztes gólt is megszerezte csapatának. A döntõ érdekessége, hogy a három település közül a legkisebb, azaz Szentpál nyerte meg az elsõ Arad megyei magyar falvak kupáját, amire az egyik
A rovatot szerkesztette: BERKI FLÁVIUSZ
A magyar kajak-kenu válogatott hat arany-, hét ezüst- és hét bronzérmet nyert a spanyolországi Pontevedrában tegnap este befejezõdött kajak-kenu Európa-bajnokságon. 1000 m-en aranyérmet nyert kajak kettesben a Kammerer, Kucsera páros, kenu egyesben Vajda Attila, ezüstérmes lett a Gyökös, Kökény, Vereckei, Horváth összetételû kajak négyes, a Kozmann, Kolonics kenu páros, és a Metka, Mike, Sáfán, Balázs alkotta kenu négyes, bronzérmet nyert Benkõ Zoltán kenu egyesben. A nõknél kenu kettesben a Kozák, Szabó páros és a Paksy, Fazekas, Keresztesi, Benedek négyes nyert aranyat, míg Kovács Katalin 2. lett K-1-ben. 500 méteren kenu 4-eben a férfiaknál a Sík, Csamangó, Boros, Bozsik harmadik lett, akárcsak kenu kettesben a Kozmann, Kolonics páros. A nõknél Kovács ismét második lett, akárcsak a Paksy, Kovács, Fazekas, Patyi összetételû négyes. A Paksy, Benedek páros aranyérmet szerzett. 200 méteren kenu egyesben Gyertyános Gergely bronzérmet nyert, akárcsak a Kadler, Gyertyános, Beé, Babella összetételû kajak négyes és a Balázs, Horváth, Joób, Sarudi összetételû kenu négyes. A nõk kajak egyes számát Janics Natasa nyerte, a Paksy, Patyi duó második helyen végzett, akárcsak a Paksy, Kovács, Fazekas, Patyi négyes.
Hirdetés
Hétfõ, 2007. július 2.
7
8
Hétfõ, 2007. július 2.
Házasodik a világ legmagasabb embere
Bao Xishun, a világ legmagasabb embere hamarosan megházasodik. Feleségével már elõ is készítették új otthonukat, csak ágyat nem találnak. Az 56 éves, 2,36 méter magas Bao Xishun rátalált szerelmére. Július 21-étõl, esküvõje napjától új, házas életet kezd. Az új életszakaszra szépen fel is készült, kialakította jövendõ szerelmi fészkét, és már minden készen áll az esküvõre csak az ágy hiányzik. Bao az elmúlt hetekben végigjárta az összes elképzelhetõ bútoráruházat, de eddig még nem talált olyat, amit az õ méreteire szabtak volna. A média a lakosság segítségét kérte a probléma megoldása végett. (SHAKE)
Magazin
Nincs több medvetáncoltatás az EU-ban!
Medveparkba szállította a nemzetközi Négy Mancs Alapítvány az Európai Unió határain belüli utolsó három bulgáriai táncoló medvét. Bulgáriában nagy hagyománya van a medvetáncoltatásnak, több generáció tagjai keresik ezzel a pénzt. A törvény ugyan tiltja a tevékenységet, de könnyû megkerülni, ugyanis három nap után cirkuszi mutatványnak számít a medvetáncoltatás, így aki négy napra szerzõdést köt például egy szállodával, annak joga van a tevékenységhez. Az alapítvány 2000 óta küzd a medvetáncoltatás beszüntetéséért. Eddig, az utóbbi három medvével együtt 25 állatot szállítottak a Négy Mancs és a Brigitte Bardot Alapítvány fenntartásával mûködõ, Belicában lévõ medveparkba. Az Európai Unión belül a júniusban átadott bulgáriai medvék voltak az utolsók, amelyekkel ilyen tevékenységet folytattak. Az állatok nagyon rossz állapotban kerültek az alapítványhoz, orrukon láncot ve-
Egy brit zenei portál cikke szerint John Lennon után George Harrison is saját csillagot kap a Hollywoodi Hírességek Sétányán. Hollywood tiszteletbeli polgármestere, Johnny Grant bejelentette, hogy 2008-ban mely zenészek kapnak névre szóló plakettet a híres sétányon. A néhai George Harrison mellett Ricky Martin, Christina Aguilera és a Red Hot Chili Peppers részesül a megtiszteltetésben. A híres Walk Of Fame-en 1960 óta gyûlnek a közéleti személyek, színészek és zenészek csillagai. (DANUBIUS)
Az állatokból sok helyen még mindig csúfot ûznek zettek át, amely sok szenve- küzdenek közölte a Négy dést okozott nekik. Misónak, Mancs Alapítvány. a fiúmedvének a fogait is kiA három medvével együtt húzták, így tulajdonosa a mu- összesen 25 táncoló medve tatvány során szájába tehette él a belicai medveparkban. a kezét. Egyik szeme is nagyon Az újonnan érkezõk egyelõbeteg. Az alapítvány állatorvosa re elkülönítve élnek addig, szerint hosszú kezelésre szorul. amíg állapotuk meg nem Mima és Szvetla, a két lány- engedi, hogy szabadon enmedve állapota javul, de õk is gedjék õket az egyhektáros, fogászati és bõrproblémákkal barlangokkal, tavakkal és
egy vízeséssel rendelkezõ területen. A nemzetközi Négy Mancs Alapítvány folytatja medvementõ tevékenységét az Európai Unió határain túl is. Állítólag Szerbiában, Ukrajnában és Oroszországban még mindig akadnak olyanok, akik medvetáncoltatással keresik kenyerüket. (MTI -PANORÁMA)
A vakok több dologra emlékeznek
Az óriást gyakran hívják különféle rendezvényekre
Az európai történelmet veszélyezteti a klímaváltozás
A sebezhetõség atlasza címet viseli az a tanulmány, amelyet hét európai ország tudósai állítottak össze. Azt vizsgálták, hogyan hat a klímaváltozás márványra, mészkõre, fára és más, régi építõanyagokra. A biológusok, vegyészek, geológusok és klimatológusok által készített tanulmány szerint az emelkedõ hõmérséklet és a gyakoribb, nagy erejû esõzések komolyan veszélyeztetik azokat az építészeti és kulturális értékeket, amelyek évszázadok természeti csapásait és háborúit egyaránt átvészelték. A nyári hónapokban várható szárazabb levegõ Franciaországban és Észak-Spanyolországban oda vezethet, hogy több só rakódik le a törékeny mûemlékekre. Fõleg a gótikus épületek, így a katedrálisok vannak veszélyben írja a tanulmány. Ha Európa déli részén kevesebb esõ esik, több pénzt kell költeni a mûemlékek tisztítására írja a tanulmány, ugyanis a légszennyezés okozta fekete réteget máskülönben nem lehet eltávolítani. A hõingadozás komoly repedéseket okozhat a mészkõ- és márványépületeken. A vas- és acélszerkezeteket északabbra a rozsda fenyegeti, a kutatók példaként az Eiffel-tornyot említették. A veszélyek eddig is ismertek voltak, azonban mostantól olyan régiókat is érintenek, amelyeket eddig elkerülték a hasonló problémák idézi a Die Welt címû lap online változata Joseph Kinget, az ICCROM munkatársát. (STOP)
Egy izraeli tanulmány azt állítja, hogy a szükség és a gyakorlás hatására a vaksággal élõknek javul a memóriája. Véleményünk szerint ez a gyakorlat teszi a mestert tipikus esete írják a kutatók, köztük Ehud Zohary, a jeruzsálemi Héber Egyetem neurobiológiai részlegének kutatója. Zohary és csapata tizenkilenc vakon született és ti-
zenkilenc látó embert vizsgált meg. A résztvevõknek egy húsz szóból álló listát olvastak fel, majd kérdéseket tettek fel, többek között a szavak sorrendjére vonatkozóan. A kérdések megválaszolásában a világtalan résztvevõk rendszerint jobban teljesítettek a látóknál. A vakok az ún. sormemóriában bizonyultak a legjobbnak, amikor a listáról
szavak hosszú sorát kellett visszaidézniük a helyes sorrendben. A kutatók megerõsítették, hogy a két csoport tagjai egyformán intelligensek voltak. Zohary csapata szerint a vakság arra ösztönzi az embereket, hogy emlékezzenek a dolgok sorrendjére, azért, hogy meg tudják különböztetni az egymástól csak vizu-
álisan eltérõ, de egyébként hasonló tárgyakat. Például ha a nem látó emberek egy bizonyos ízû joghurtot keresnek egy hasonló dobozokkal telerakott polcon, akkor azt jegyzik meg, hogy az a joghurt balról a harmadik. Az ilyesfajta odafigyelés a sorrendre pedig javíthatja a memóriát. (STOP)
Madonna megvette hatodik londoni házát
Hatodik házát vette meg Londonban Madonna, amerikai énekesnõ. Az ingatlan a brit fõváros Marylebone negyedében található, György-korabeli, tíz hálószobás városi ház, amiért Madonna 6 millió fontot, közel 2 milliárd forintot fizetett. A hatemeletes ház amelynek egy télikertje is van korábban Paul Davies designer tulajdonában volt. Bennfentesek úgy tudják, Madonna nyolc hónapig alkudozott a házra, de végül hajlandó volt az eredeti ár kétszeresét is kifizetni érte.
Újabb zenészcsillagok
Madonna nagyon jó szemmel választja ki azokat az ingatlanokat, amelyeket megvásárol. Ez a környék pedig különösen tetszik neki. Bár még nem olyan elegáns, mint London más kerületei, de egyre divatosabbá válik. Madonna azt mondta, legszívesebben az utca minden házát megvásárolná árulta el egy magát megnevezni nem kívánó forrás a Daily Mail címû brit lapnak. Madonnának eddig öt háza volt Londonban: egy nyolc hálószobás villa, amelyben õ és a családja lakik, két kisebb ház, amelyben a személyzete él,
Robotok a piszkos munkára
Japán az ország népességének csökkenése és elöregedése következtében jelentkezõ munkaerõhiány miatt igen aktív szerepet vállal a robotfejlesztések terén. A jövõben szeretnék a hiányzó munkaerõt robotokkal pótolni, de persze nem a jó munkákat szeretnék nekik adni, hanem azokat, amiket senki sem akar elvégezni. A Kawada és a Kawasaki gyárak, a nemzeti fejlett tudományos és technológiai ipar intézetének együttmûködésével, és állami segítséggel kifejlesztettek egy olyan robotot, mely a legsilányabb körülmények között, zuhogó esõben, csúszós és veszélyes talajon is képes dolgozni. A HRP-3 Promet MK II.-nek keresztelt robot 1,6 méter magas és 68 kilót nyom. Fejlett mozgáskoordinációs képességét 42 ízület biztosítja. A robot a tervek szerint 2010-tõl kerülhet piacra, 15 millió jenes, azaz 23,7 millió forintos áron. (SHAKE)
Lehet, hogy a háziasszonyok örülnének a robotoknak?
valamint két másik városi ház, London központjában ez utóbbiakat a kabbalista gyülekezet használja, közösségi épületekként. Madonna és férje a londoni házak mellett tulajdonosa egy Wilthshire közelében lévõ, legalább 9 millió fontot érõ birtoknak is. (ORIGO)
Az énekesnõnek az Egyesült Államokban is vannak ingatlanjai: egy 8 millió fontot érõ ház a Beverly Hillsen, és egy különleges lakás New Yorkban
A vagány Bruce Willis is megkapta már csillagát
Pancser turista
A firenzei Uffizi képtár biztonsági kameráinak felvételén, a Verone teremben látható az a nõi turista, aki véletlenül kilyukasztott egy XVII. századi festményt. Az óvatlan turista megkárosította a nápolyi Salvator Rosa mestermûvét, amikor rátámaszkodott a festményre, és véletlenül átszakította a vásznat. A Hazugság címû alkotás a június 19-én megnyílt, a Filozofikus szerelem és a csodálatos könnyedség, a XVII. századi nápolyi festészet a Mediciek gyûjteményébõl címû idõszaki kiállítás egyik darabja. Az okozott kárt a múzeum õrei vették észre, akik egy apró, kör alakú lyukat találtak a festmény közepén, majd azonnal értesítették a rendõrséget. Az egyenruhások megvizsgálták a biztonsági kamerák felvételeit, és megerõsítették, hogy a reggeli órákban történt esetben a turista nem szándékosan okozott kárt a mûalkotásban.
Az oldalt MTIanyagokból S ÓLYA R. E MÍLIA szerkesztette
(SHAKE)
Botrányt okozott egy festett meztelen nõ
Botrányt okozott Angliában egy földre festett meztelen sztriptíztáncosnõ. A surrey-i repülõtér melletti legelõre festett árnyék egy honlapot reklámoz, és egyelõre tesztcéllal alakították ki, azonban a város tanácsa szerint jogtalanul lett felfestve a reklám, mert nem kértek rá semmiféle elõzetes engedélyt, ezért kötelezte a reklámot kialakító céget a sziluett eltüntetésére. (D AILY MAIL)
Az ominózus alkotást a repülõbõl is látni lehet
¥ 2007. július 2., hétfõ
Naptár
Szeretettel köszöntjük a ma névnapjukat ünneplõ Ottó és Ottokár nevû kedves olvasóinkat.
Évforduló 130 éve, 1877-ben született Hermann HESSE német író, költõ. A XX. századi tradicionális elbeszélõ mûvészet egyik legkiemelkedõbb képviselõje, líráját egyszerû, zenei nyelvezet jellemzi. Rajzolt, festett, könyveit maga illusztrálta. Fõ mûve az Üveggyöngyjáték (1943). Irodalmi Nobel-díjas (1946). 1962-ben hunyt el.
Útitárs Az özvegyasszony fát szedegetett, és Illés megszólítván azt monda néki: Hozz, kérlek, egy kevés vizet nekem valami edényben, hogy igyam. 1Kir 17, 10 Református A találkozás (Istennel való találkozásunk is) szolgálatot jelent. A feladat, a saját magunk által fontosnak látott dolgok feladása. Fel kell adnom azt, ami nekem fontos azért, ami Neki, Istennek fontos. Az elhajlásban ahhoz fordulok, ami nekem fontos. A vissza, Felé -fordulásban pedig megtagadva, lemondva a magam akaratát Isten akaratát cselekszem. VISKY FERENC Méz a sziklából Koinónia Kiadó
Pécskaiak figyelmébe
Arad A pécskai RMDSZ július 26. között, vagyis mától péntekig a kolozsvári Politeia Politikatudományi Egyesülettel közösen közvéleménykutatást szervez a városban. A tizenkét kolozsvári diák mintegy 450 pécskait fog otthonában fölkeresni, hogy megkérdezze véleményét a helyi magyarság életével kapcsolatos kérdésekrõl. A szervezõk ezúton is kérik a magyar lakosságot, hogy fogadják õket támogató megértéssel, segítsék munkájukat.
Játékszabály
A 9x9-es tábla összes sorába és oszlopába írd be a számokat 1-tõl 9-ig úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepelhet soronként vagy oszloponként. A nagy négyzetrács további 3x3-as négyzeteiben is csak egyszer szerepelhet egy szám. Nehézségi szintek A különbözõ nehézségi szintek abban különböznek egymástól, hogy a 9x9-es táblában hány szám van elõre megadva. Ezek a következõk: Normál szinten: 45-46 db szám van megadva Haladó szinten: 37-38 db szám van megadva Nehéz szinten: 31-32 db szám van megadva Mesteri szinten: 27-28 db szám van megadva A sudoku történetérõl... A játékot Howard Garns amerikai matematikus találta ki. Garns 1979-ben megalkotott egy új logikai fejtörõt, amit azóta az egész világ a Wikipédiától a Ti-
Hétfõ, 2007. július 2.
Napról napra Képzõmûvészeti galéria lesz a zsinagóga
Hunyad Szászvároson, miután gyakorlatilag eltûnt a maroknyi zsidó hitközösség, 1996-ban felmerült az ötlet, hogy kultúrközponttá alakítsák a Vár utcában álló zsinagógát. Az önkormányzat felkarolta az öteletet és 2003-ban 119 000 új lejt sikerült kieszközölnie a kulturális minisztériumtól a zsinagóga rendbetételére. A pénz azoban nem bizonyult elégnek és a második, 250 000 új lejes minisztériumi finanszírozást csak 2006-ban sikerül megszerezni. Az épület most
már használható állapotban van és a városi tanács döntése szerint képzõmûvészeti galériát szándékoznak kialakítani benne, hiszen ilyen intézménye egyelõre nincsen a városnak. A templom mûvészeti célra való felhasználását azonban a hazai zsidó hitközösség vezetõinek is jóvá kell hagyniuk, ezért a városatyák hivatalos felkéréssel fordultak hozzájuk, annak reményében, hogy az átalakí tásnak nem lesz akadálya, hiszen ez az épület állagának megõrGBR zését is garantálja.
Temesi rendõrök (is) felügyelik a tengerpart nyugalmát
Temesvár Tizenhét rendõrt tíz férfit és hét nõt küldött a közrend megerõsítésére a tengerpartra a Temes megyei kapitányság. A rossz nyelvek szerint az intézkedés egyenes következménye annak, hogy a temesi bûnözõk jelentõs hányada már csomagolt, és a nagyobb zsákmányszerzéssel kecsegtetõ tengerpartra tette át fõhadiszállását. A temesvári rendõrök a
konstancai kapitányság keretében dolgoznak, közülük tizennégyen járõröznek, hárman pedig a konstancai bûnügyi nyomozókat segítik munkájukban. A következõ turnusban 13 rendõrt irányítanak a tengerpartra, akik augusztus 3. és szeptember 3. között teljesítenek majd szolgálatot járõrként és nyomozóként. (S.)
Temesvár Ma napközben hét órán keresztül szünetelni fog az ivóvízellátás a Gyárváros egy részében. A Dorobanþilor (Rékási) úton folyó közmûvesítési munkálatok miatt 9 és 16 óra között
a Griviþei (Úsztató) sor és a Petru Maior (Iskola) tér környékén nem lesz víz. Az Aquatim Víz- és Csatornázási Vállalat felkéri a lakókat, hogy az említett idõtartamra tartalékoljanak vizet.
Ivóvízszünet
Jogi fogadóórák
Arad Július 3-án, kedden délután 5 órakor tart Gera Róbert ügyvéd ingyenes jogi fogadóórát a Nyugati Jelen aradi szerkesztõségében (Eminescu utca 5557. szám). Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete ingyenes jogi tanácsadást tart a CEDIMMAR székhelyén (Arad, Episcopiei utca 32. szám). Bármilyen jellegû ügyben a jelentkezõket Balogh
Károly ügyvéd fogadja minden hétfõn 13.30 órától. Tóth Csaba jogász, az Arad megyei RMDSZ ügyvezetõ elnöke minden szerdán 15 órától jogi fogadóórát tart a szervezet Episcopiei utca 32. szám alatti székházában. Hunyad Minden hónap elsõ és harmadik szerdáján, 18 órai kezdettel az RMDSZ dévai székházában Pogocsán Ferdinánd dévai RMDSZ-elnök is fogadóórát tart.
Temesvári Rádió Magyar nyelvû mûsor Naponta 1415 óra között a 630 kHz-es középhullámú frekvencián, továbbá naponta 2021 óra között a 105.9 MHz-es ultrarövidhullámú frekvencián és interneten a www.radiotimisoara.ro vagy a www.triplexregio.net címen, valamint a Thor III mûholdon (0,8° Ny), a Focus Sat csomagban Július 2., hétfõ (mûsorvezetõ Bartha Csaba): Hírösszefoglaló, Sportkrónika, Közéleti híradó, Idõjárás-jelentés; este (mûsorvezetõ Lehõcz László): Zenés mûsor: magyar nóták és csárdások.
mes-ig a 21. század Rubik-kockájaként emleget. A bemutató nem vert fel túl nagy port: a Number place-nek nevezett játék talán szép csendesen feledésbe merül, ha nem érkezik
1984-ben Japánba. A szigetországban elsõként a Nikoli magazinban jelent meg a játék, az akkori elnevezésbõl alakult ki a mai szúdoku (amerikaiasan sudoku) elnevezés.
Ma fogadalmi Arad változékony körmenet Hétfõ 1834 °C Ö Kedd 1529 °C Gyorokon Szerda 1530 °C Változékony idõ
Csütörtök
1425 °C
Temes változékony Hétfõ Kedd Szerda Csütörtök
1834 °C 1430 °C 1530 °C 1227 °C
Ö Ö
Hunyad változékony Hétfõ Kedd Szerda Csütörtök
1531 °C 1429 °C 1529 °C 1127 °C
Krassó-Szörény borús Hétfõ Kedd Szerda Csütörtök
2033 °C 1932 °C 2031 °C 1324 °C
Fehér változékony Hétfõ Kedd Szerda Csütörtök
1832 °C 1932 °C 1729 °C 1323 °C
Ö
Mai viccünk A kis élelmes
Apu, ha adsz egy tízest, megmondom, mit szokott mondani a postás reggelenként anyukának. Tessék, itt a pénz. Mondd meg gyorsan. Jó reggelt, Kovácsné, itt az újságja.
Arad Ma, Sarlós Boldogasszony napján a gyoroki katolikusok által jégverés ellen tett fogadalom szerint a 19 órakor kezdõdõ ünnepi szentmisét követõen megtartják az ilyenkor hagyományos körmenetet. A rendhagyó szertartásra szeretettel várják a híveket. (B )
Nyári munkarend a Kataszteri Hivatalban Temesvár Július 2-tõl augusztus 31-ig nyári munkarend szerint fogadja ügyfelei a temesvári Kataszteri Hivatal. A hivatalos tájékoztatás szerint a közjegyzõi irodák munkatársait hétfõtõl csütörtökig 8.3012 óra között, pénteken pedig 9-11 óra között fogadja a hivatal. A magánszemélyek hétfõtõl csütörtökig 912 óra között, pénteken pedig 9-11 óra között térhetnek be ügyeik intézésére a Kataszteri Hivatalhoz. (S.)
Pankotai piaci árak
Tehéntúró 6-8/kg Juhtúró 10-11/kg Tej 1,75/l Tejföl 3,50-4/4 dl Tojás 0,25-0,35/db Vegyes zöldség 2-2,50/kg Paradicsom 1,50-2/kg Paprika 2-2,50/kg Káposzta 1/kg Burgonya 0,90/kg Újburgonya 1,20-1,50/kg Karalábé 0,35-0,50/db Karfiol 1,30-1,50/kg Kistök 0,50-1/db Saláta 0,35-0,50/fej Vöröshagyma 1-1,50/kg Fokhagyma 6-8/kg Zellergumó 0,50-2/db Spenót 2-3/kg Zöldbab 1,50-2/kg Uborka 1,30-1,50/kg Hónapos retek 0,50/kötés Gomba 6-8/kg Szárazbab 3,50/kg Petrezselyem zöldje 0,50/kötés Alma 1,50-2,50/kg Körte 2-5/kg Szõlõ 8-10/kg Cseresznye 2-2,50/kg Meggy 2-2,50/kg Õszibarack 3-4/kg
Kajszibarack 2/kg Málna 8-10/kg Dióbél 10-12/kg Méz 10-12/kg Fûszerpaprika 12-13/l Kukorica 50/köböl Búza 50/köböl Árpa 48/köböl Zab 48-50/köböl Napraforgó 50/köböl Korpa 0,72/kg Tyúk 30-35/pár Rántani való csirke 20-22/pár Naposcsibe 2 Pecsenyekacsa 25-30/pár Kisruca 3-3,50 Liba 25-30 Kisliba 4 Pulyka 40-60 Borjú 300-700 Szarvasmarha 1500-2000 Ló 1500-2500 Kisnyúl 8-10 Süldõ nyúl 12 Anyanyúl 25-30 Palánta 0,10-0,20/szál
Az állatpiac részlegesen zárva tartott.
BÖDE Á GNES tudósító
Árammegszakítások Aradon és a megyében
Ma: ªezãtorii, Brâncoveanu, Brâncuºi, Ilarion Felea, X36/1, X36/2, X40, X37, X36, Pincio, Basarab, Miraj, Posada, Movilei, Piersicilor, Ficusului, Trifoiului, Muºcatei, Sunãtoarei, Nalbei (915), Angyalkút teljesen (915), kedden: Vlaicu negyedi X21, X22, X34/1, X34/2, X36/ 2, X37, X38, X40 (912), Goga, Caragiale (917), Bãrnuþiu, Mãtãsari, ªelari, Voluntarilor (913), Trompetei, Radu de la Afumaþi (1315), Pincio, Basarab, Miraj, Posada, Movilei, Piersicilor, Ficusului, Trifoiului, Muºcatei, Sunãtoarei, Nalbei, Secula, Tabacovici, Gurban, Loga, Berzei, Sion, Temesvári, Ipãtescu, Bogra, Gladiolelor, Pârvan, Mirea, Densuºeanu,
Spartacus, Corabiei, Memorandului (915), Szépfalu részben (915), szerdán: Vlaicu negyedi X21, X22, X34/1, X34/2, X36/ 1, X36/2, X37, X38, X40 (9 12), Cetãþii, Neptun strand, Váralja negyed (915), Nagyszintye részben (915), Borosjenõ részben 812), csütörtökön: Zimbrului A, B, C tömbházak, garzonblokk, Lenau, Pandurilor, Cetãþii-Lukoil (917), Ghiba Birta, Criºan, Mihai Viteazul tér, Barabás Béla, Augustin Doinaº (917), pénteken: újaradi vasútállomás tér, Muncii (915), Vlaicu negyedi X21, X22, X34/1, X34/2, X36/1, X36/2, X37, X38, X40 (916).
(I)
9
Horoszkóp KOS (márc. 21.ápr. 20.)
m
Egy távolban élõ barátja segítséget szeretne kérni Öntõl, és Ön készséggel a rendelkezésére áll. Egy klubban érdekes barátokra lel, akik tele vannak izgalmas gondolatokkal.
n
BIKA (ápr. 21.máj. 20.)
o
IKREK (máj. 21.jún. 21.)
p
RÁK (jún. 22.júl. 22.)
q
OROSZLÁN (júl. 23.aug. 23.)
A foglalkozásához kívánt kreativitás tudata boldoggá teszi. Felvillanyozza a munkahelyén az Ön elé állított kihívás, a magas mérce. Életkedvvel tele veti bele magát a teendõkbe.
Ma igencsak megcsappanhat pénztárcája. Könnyen költ luxuscikkekre, még ha nincs is rájuk szüksége. Ne pazaroljon feleslegesen, inkább tegye be a pénzt a bankba, és kösse le! Ma semmit se kap olyan könnyen, mint máskor, még a rutin feladatok is nehézségekbe ütköznek. Mivel nem tehet ez ellen semmit, jobb, ha beletörõdik a dologba. És nem vállal új megbízásokat. Valaki befektetési tanácsot ad, de elég kockázatosnak tûnik a dolog. Ha végképp nem tud dönteni, kérje ki egyik megbízható barátja tanácsát.
r
SZÛZ (aug. 24.szept. 23.)
Munkatársai nagyon segítõkészek, és ha együttmûködik velük, most komoly sikereket érhetnek el. Kedvese ma nincs jó hangulatban, ezért nagyon tapintatosnak kell lennie vele.
s
MÉRLEG (szept. 24.okt. 23.)
Megérett az idõ, hogy döntést hozzon munkáját illetõen. Ha megragadja a lehetõséget, sok pénzre tehet szert, viszont pihenni nem lesz ideje.
t
SKORPIÓ (okt. 24.nov. 22.)
Ideges egy közelgõ üzleti tárgyalás miatt. A leghelyesebb az, ha igyekszik rokon vonásokat felfedezni tárgyalópartnerében, mert így könynyebben szót értenek majd.
u
NYILAS (nov. 23.dec. 22.)
v
BAK (dec. 23.jan. 20.)
Nem szabad kétségbe esnie, ha valaki, vagy valami felborítja napirendjét! Ne panaszkodjon, ne kényeskedjen! Fogadja el rámenõs stílusú, lendületes partnerei javaslatait! Barátja, aki folyton munkát keres, szeretné, ha valami jó állásba segítené. Amennyiben a saját pozícióját kockáztatná azzal, hogy bemutatja Õt a feletteseinek, akkor inkább ne tegye.
w
VÍZÖNTÕ (jan. 21.febr. 19.)
A pénzügyi tranzakciókat illetõen elégedetten dõlhet hátra székében. Tervezzen, gon doljon Ön és családja jövõjére! Az üzleti ügyeknek kimondottan kedvez a mai nap.
HALAK x (febr. 20.márc. 20.)
Egy váratlan esemény miatt egyik barátját nagy szerencse éri. Az illetõ este mulatságot szervez, aminek megszervezéséhez az Ön segítségét kéri.
A horoszkópot nem elhinni kell, hanem szórakozni rajta.
10
Hétfõ, 2007. július 2.
Hirdetés
Európa vadõrei a Retyezátban Hunyad A Retyezát-hegységben rendezik meg idén, világpremierként a vadõrök, természetvédõk európai szintû konferenciáját. Az eseményre szeptemberben kerül sor, amikor az öreg kontinens valamennyi sarkából több mint 100 vadõr sereglik majd a Retyezát-hegységbe, ahol tanácskozásokra és gyakorlati tapasztalatcserére is sor kerül. A szervezõ, a romániai vadõrök egyesülete 3000 eurós támogatást pályázott meg a Hunyad Megyei Tanácstól a rendezvény finanszírozására. Bár a tanácsosok jó negyede nem nézte jó szemmel az ötletet, a testület legutóbbi ülésén végül is megszavazta a támogatást, belátva, hogy vidékünknek mind szakmai, mind gazdasági szempontból jól jön egy európai vadõr-konferencia.
GÁSPÁR-BARRA RÉKA
Nem lesz vízkorlátozás az aszály miatt
Temes Az országot sújtó szárazság miatt Temes megyében nem kell korlátozni a vízfogyasztást. A Bánsági Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a szélsõséges idõjárási viszonyok így az aszály esetén szabályozni kell a lakosság ivóvízfogyasztását, továbbá az öntözéseket, de erre a megyében nem fog sor kerülni. A tavak és víztározók szintje megfelelõ, egész nyárára elegendõ a víztartalék biztosított a hivatal. (P. L. ZS .)
Majláthfalván vasárnap is arattak
Arad Majláthfalván javában folyik az aratás, amit mivel jó volt az idõ vasárnap sem hagytak abba. A faluban lévõ több mint 10 kombájn tegnap is dolgozott. Amint Sipos György agronómus megyei tanácsostól megtudtuk, a faluban összesen elvetett, hozzávetõleg 1500 hektár kalászos közül kevés a sörárpa, ami jó közepes, 30 mázsa termést adott hektáronként. A búza aratásának a felén túl járnak, az is közepesnek számító, hektáronként átlagosan
40 mázsa termett. Még szerencse, hogy jó felvásárlási árat, kilónként 0,5-0,52 lejt kínálnak érte. Maga befejezte a repce aratását, ami hektáronként átlagosan 30 mázsát termett, de aratás elõtt gyantával permetezték, nehogy a nagy hõségben kipattogjanak a szemek. Majláthfalván a mintegy 300 hektár repcének az aratását keddig, míg a búza betakarítását a hét végéig befejezik tudtuk meg tegnap délben Sipos György agronómustól.
(B)
Modalitatea de admitere : concurs de dosare. Media se calculeazã : M = (MIX + MX + MXI + MXII + (MXIII) + MBAC) : 5(6) unde : M IX - XIII = media fiecãrui an de liceu (MXIII pentru seral) M BAC = media examenului de bacalaureat M = media de admitere Pentru specializarea PEISAGISTICÃ din cadrul Facultãþii de Horticulturã se va susþine probã eliminatorie din desen. Perioada de înscriere - prima perioadã de admitere: 1625. 07. 2007 - afiºarea rezultatelor 26. 07. 2007 - a doua perioadã de admitere: 0410. 09. 2007 - afiºare rezultate 11. 09. 2007 Acte necesare pentru înscriere : - diploma de bacalaureat sau diploma echivalentã cu aceasta; - foaie matricolã cu mediile anilor de studiu din liceu pentru cei care nu au mediile scrise pe diploma de bacalaureat; - certificate de naºtere în copie legalizatã; - adeverinþã medicalã tip; - copie xerox de pe BI cu CNP; - 3 fotografii tip buletin; - cerere de înscriere tip (de la secretariate); - chitanþa reprezentând taxa de înscriere; - dosar plic; - adeverinþã din care sã rezulte calitatea de student (pentru studenþii care urmeazã o a doua specializare); - diplomã de licenþã sau diplomã echivalentã cu aceasta, precum ºi diploma de absolvire, în original sau copie legalizatã,
Aprobatã în ºedinþa Senatului universitar din 07.06.2007 *- din care 3 locuri pentru candidaþii din Republica Moldova, absolvenþi de licee din România ** - în cazul în care solicitãrile sunt mai mari, Senatul universitar poate aproba suplimentarea locurilor La specializarea Peisagisticã se susþine o probã eliminatorie din Desen. RECTOR, Prof. dr. ALEXANDRU MOISUC
pentru studenþii de colegiu care doresc sã urmeze o a doua specializare; - pentru copiii personalului din învãþãmânt, o adeverinþã cu viza Inspectoratului ªcolar Judeþean, sau a unitãþii de învãþãmânt, pentru scutirea taxei de înscriere;
SECRETAR ªEF, Ing. Enikõ Nãdãºan
Date de contact Adresa: Timiºoara, Calea Aradului nr. 119, 300645 Telefon Rectorat: 0256/277122, 0256/277009 E-mail:
[email protected] Adresa web: www.usab-tm.ro
Hétfõ, 2007. július 2.
Hirdetés Jókívánság n Aradra Szilágyi mamának születésnapja alkalmából kívánnak jó egészséget, sok boldogságot és hosszú életet az unokák.
Állásajánlat n A Nyugati Jelen munkakönyvvel alkalmaz lapterjesztõt Aradra. Telefon: 0257/280-751.
11
n A Nyugati Jelen nagyenyedi szerkesztõsége lapterjesztõt (újságkihordót) alkalmaz Nagyenyedre. Jelentkezni az Avram Iancu u. 2 sz. alatt vagy a 0258/860798 telefonszámon naponta 914 óra között.
CSAK NAGYBETÛVEL ÍROTT APRÓHIRDETÉST KÖZLÜNK
Legyen ott! Arad Municípium Polgármesteri Hivatala tisztelettel meghívja a
HONPOLGÁRI TALÁLKOZÓKRA, hogy megismerje VÉLEMÉNYÉT városunk további fejlõdésérõl.
MINDENKIT SZÍVESEN LÁTUNK A TALÁLKOZÓKON:
l folyó év július 3-án, kedden 19 órakor a Nicolae Titulescu út és a Corneliu Radu utca keresztezõdésénél lévõ parkban, ahol a mikelakai 300-as körzet polgárait várjuk. l folyó év július 4-én, szerdán 19 órakor a Gorunului utcai parkban várjuk a Mosóczy-telepi lakosokat, akik a váradi út bal oldalán laknak. l folyó év július 5-én, csütörtökön 19 órakor a Petru Rareº utca 20. szám alatti 13-as számú Általános Iskolában kerül sor a találkozóra a Mosóczy-telepi lakosokkal, akik a váradi út jobb oldalán laknak. l folyó év július 6-án, pénteken 19 órakor a készruhagyár környékén lakókkal tartunk honpolgári gyûlést a Streiului utcai 14-es számú tömbház parkolójában.
Polgári napilap
Kiadja az OCCIDENT MEDIAKft. Postai katalógusszám: 213203 ISSN 1223-3536
Egyhavi elõfizetés: 9,00 lej + k ézbesítési díj
Igazgató: L. SZÕKE MÁRIA tel.: 0722/566-521; Imázs- és terjesztési igazgató: BALTA JÁNOS; Reklámmenedzser: KURJ ATKÓ PÉTER tel.: 0765/234-912,
[email protected] Szerkesztõbizottság: BÖSZÖRMÉNYI Z OLTÁN fõszerkesztõ, JÁMBOR GYUL A fõszerkesztõ-helyettes, PONGRÁCZ P. MÁRIA fõmunkatárs, BEGE MAGDOLNA fõszerkesztõ-helyettes és szerkesztõségi fõtitkár, BERKI E RZSÉBET szerkesztõségi titkár, LÉSZAY BÉLA olvasószerkesztõ, BALTA JÁNOS, CHIRMICIU ANDRÁS, IRHÁZI JÁNOS, KILIN SÁNDOR. Szerkesztõség és kiadó: 310085 Arad, Eminescu utca 5557. szám, telefonszám: 0357-412-470, (0)257/280-751, 280-596 (fax). Temesvári szerkesztõség: 300055 Temesvár, Savoyai Jenõ utca 6. szám, I. emelet, tel.: (0)256/432-485, 434-328, fax: 434-303, E-mail:
[email protected], szerkesztõségvezetõ PATAK Y L EHEL ZSOLT. Dévai szerkesztõség: 330011 Déva, Mareºal Averescu 20-as tömbház D lépcsõház 39-es lakrész, tel./fax: (0)254/232-032, 0354/405-014 E-mail:
[email protected] Szerkesztõségvezetõ: CHIRMICIU ANDRÁS. Nagyenyedi szerkesztõség: 515200 Nagyenyed, Avram Iancu utca 2. szám, tel: (0)258/860-798, szerkesztõségvezetõ: MOLNÁR IRÉN. Krassó-Szörény megyei munkatárs: MAKAY BOTOND, tel.: (0)255/212-136. Külföldi munkatárs: HUDY ÁRPÁD Németország (München). Internet: http://www.nyugatijelen.com, E-mail:
[email protected] Készült a GUTENBERG Rt. aradi nyomdájában, tel.: 0257/233-545, fax: 0257/254-339. A lapfej fölötti idézet FALUDY GYÖRGY Óda a magyar nyelvhez címû versébõl származik.
12
Hétfõ, 2007. július 2.
Jelenidõ l Hirdetés
Zsombolyai kézmûves tábor három ország gyerekeinek
Temes Nem elég a kézügyesség ahhoz, hogy valaki elsajátítsa az agyagozás, korongozás alapismereteit, hanem megfelelõ módon tanítók, bátorító oktatók is kellenek, nem utolsósorban a kellemes társaság, jó hangulat, szép környezet is elõny, hogy a gyerek kikapcsolódva, és ne kötelességérzetbõl tanulja meg a fogásokat. Valamennyi feltételt teljesítette az a múlt pénteken véget ért kéthetes zsombolyai kézmûves tábor, amelynek a Temes megyei kisváros környéki, Makó vidéki és nagykikindai román, magyar és szerb általános iskolások voltak a részvevõi, körülbelül harmincan. A táborhoz a határ menti régió településeit tömörítõ Banat-Ripensis Kistérségi Egyesület szerzett támogatást pályázat révén az Európai Unió PHARECBC-programjától, a lebonyolításban pedig a skóciai Blythswood karitatív szervezet zsombolyai kirendeltsége segített. Ennek munkatársa Soltész Teofil zsombolyai szobrászmûvész, az egyesület szék-
Gyakorlat teszi a mestert! házában meg kerámiamûhely található, ahol minden adott volt a foglalkozásokhoz. Napi négy órán keresztül agyagoztunk a gyerekekkel, ezen kívül számos más programban is részt vettek a táborozók. Akit igazán érdekelt, az úgymond a szabadidejében is gyakorolt, külön dolgozott, többet érdeklõdött, de akit nem kötött le annyira a mûvészet, az is kivette a részét a munkából, persze, nem olyan
elkötelezettséggel. De ez nem is baj, mert senkit nem akartunk kötelezni. Az volt a célunk, hogy egy kicsit beavassuk õket az agyagozás rejtelmeibe, az általános mûveltségüket bõvítsék kicsit a gyerekek. Azt hiszem, mindannyian jól érezték magukat mondta a táborvezetõ szobrász, akinek a munkáját édesapja, a szintén képzõmûvész Soltész László és a Blythswood munkatársa, Florin
Sabãu segítette. Utóbbi ugyan nem szobrász, de Teofil mellett sok gyakorlatra tett szert, amit hasznosítani tudott. Otthon is szoktunk hasonló szünidei táborokat szervezni, sõt Zsombolyán is jártunk már a gyerekekkel, akkor kerékpártúrán vette át a szót Makán Andrásné Judit, csanádpalotai iskolai könyvtáros, aki négy csanádpalotai és két magyarcsanádi diákot kísért el a táborba. Amellett, hogy kellemesen telt az idõ, hasznos is volt a tábor, mert sokat tanultunk nemcsak a korongozásról, hanem Zsombolyáról is, amiért köszönetet mondunk a vendéglátóknak, mindenekelõtt Ordódi Árpádnak, a Banat-Ripensis elnökének. A táborzárásra nem sikerült az itt készült munkákból kiállítást szervezni, ugyanis a különbözõ agyagszobrok, edények, használati tárgyak kiszáradása és kiégetése idõbe telik, de Soltész Teofil hozzátette, hogy a tárlatra is sort kerítenek majd.
P. L. ZS .
Kitüntetik Török Zsoltot Arad Az augusztusban sorra kerülõ Aradi Napok rendezvénysorozat keretében idén az önkormányzat Kiválósági díjjal fogja jutalmazni, többek között Török Zsolt hegymászót, Lovas Zoltán színmûvészt, Florin Hornoiu fotómûvészt, Onisim Colta képzõmûvészt, Nagy Etelkát, a szociális igazgatóság vezetõjét, a sajtényi születésû Ioan T. Morar író-költõ mûsorvezetõt.
(IJ )
Külföldön kerestek munkát
Szomáliából szöktek Gyulavarsándig
Arad Szomáliából indult el és a gyulavarsándi határátkelõnél fogták el azt a három fiatalt, aki ki akart szökni Magyarországra feketemunkára. A 17 és 23 év közötti fiúkat szombat délután látták meg a román oldalon a tornyai rendõrök, a szökevények a magyar határtól mintegy 250 méterre, a FehérKörös jobb partján gyalogoltak. A rendõrök közös erõvel elfogták a szökevényeket, akik az üldözés közben a part melletti száraz növényzetben bújtak meg. A fiatalok saját bevallásuk szerint Románia keleti részébõl indultak különféle jármûvekkel Arad felé. Azért ezzel a módszerrel, mert nem rendelkeztek a szükséges vízummal. SÓLYA R. E.
A magyarul tanuló VIII.-ok 79,09%-a vizsgázott sikeresen Fehér Tóth Gabriella nemzetiségi tanfelügyelõtõl megtudtuk, hogy a fellebbezések utáni eredmények alapján a megyénkben magyar tannyelvû osztályokban végzett 122 tanulóból 110-en jelentkeztek záróvizsgára. Közülük 87-en (79,09%) kaptak átmenõ jegyet. A sikertelenül vizsgázott 23 tanulóból 21 román nyelv és irodalomból, 10 matematikából, 4 történelembõl, 4 földrajzból, 1 pedig magyar nyelv és irodalomból bukott meg. T. I.
Közel nulla munkanélküliség
Arad A statisztikák szerint Arad megyében a munkanélküliség áprilisban és májusban újabb rekordot döntött, és az idei legalacsonyabb értéket jegyezték fel: a hivatalos nyilvántartás szerint mindössze 5765 személy nem talált munkát magának. Az alacsony ráta oka a továbbra is rohamtempóban megnyíló új, fõként külföldi tõkével alapított gyárak, amelyek felszívják a munkanélkülieket, sõt, munkaerõhiánnyal küszködnek. (IJ )
Ezt a lapszámot BERKI ERZSÉBET szerkesztette Számítógépes tördelés:
SZABÓ BALÁZS, VAJDOVICS ATTILA, VERES RUDOLF