No title

Köszönjük, ha megosztod a Minerva Capitoliuma elérhetőségének linkjét a közösségi oldalakon! (Facebookon, Twitteren, Google+-on, on, Linkedinen, Bizroomon!) http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd--el/

http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 1

Agota Sandorfy: Illúziók Még tíz perc és indulok. Érdemes volt pakolást raknom az arcomra, most a frissen kipirult bőröm határozottan kívánatos. Utolsó simítás a frizurámon ráfért volna egy kis igazítás - csak nehogy szétfújja a szél! Egy leheletnyi p púder az orrom hegyére… Kabát, sál és máris belebújok csábos kis lakkcsizmá lakkcsizmámba. Kicsit szorít, de nagyon jól néz ki a lábamon. Pár éve, a megvételekor, ez volt a döntő szempont. Változatlanul szorít, mert nem volt se időm, se ke kedvem kitaposni. itaposni. Ma fogok találkozni az “igazival”, ezért nagyon fontos a jó benyomás! Még egyszer elolvastam a boldogító sorokat: “…budapesti mérnök keresi őszinte, 74-85 85 kg közötti hölgyben a párját…” Rögtön éreztem, hogy csakis engem vár a 84.9 kilómmal. Igaz, ezt eddig kicsit soknak találtam a 165 centimhez, de most áldom az eszem, hogy eddig toligáltam egy újabb diéta komoly betartását. A budapesti úrnak pontosan így kellek! Micsoda szerencse mindkettőnknek! Majd én felmelegítem, felélénk felélénkítem drága kis mérnököm öm (ha építész, talán közös házikónkat is megterv megtervezünk) elsivárult, magányos életét. Elhalmozom minden földi jóval, olyan tá tápláló ló étkekkel kényeztetem, hogy legfeljebb vasárnap megyünk vendéglőbe. Utazgatni is fogunk persze… főleg sétahajózásra vágyom, aho ahol akár minden este táncolhatunk, mert ő biztosan remek partner lesz. Bár megszerettem ezt a környéket, az ő kedvéért akár a világ végére is elköltöznék… Tőle fogom megkapni mindazt a szeretetet, kényeztetést, amit eddig megtagadott tőlem az élet. Keservesen n felnevelt gyerekeim évekig szívták a véremet, aztán itt hagytak egymagamra. Pedig bele sem szóltam az életükbe, mindig csak ha halkan jegyeztem meg, mire ügyeljenek, nehogy sokadszorra is mellényúljanak a párválasztásban. Jobb sorsot kívántam nekik, mint amit it az apjuktól kaptam, aki a második várandósság teljes felelősségét rám hárítva faképnél hagyott. Hálájukra sosem számítottam, de már a telefont sem veszik fel, ami példátlan szemtelenség! http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 2

*** Ugyanekkor a gyorstalpalón végzett, mihaszna, öregedő agrármér agrármérnök (aki csupán teherfuvarokat vállalt, azt is szórványosan) is javában készülődött a találkára. Néhány telefonbeszélgetés meggyőzte, hogy erre a hölgyre érd érdemes kivetni a hálóját. Majdhogy önként kapta be a csalit. Elég volt néhány utalás a magányára, társtalanságára. stalanságára. A “Gazdaggá teszlek” jelige is megtette a hatását. Tapasztalata szerint a súlyos hölgyek a legkönnyebb prédák, mert igencsak hiszékenyek. Ha a megfelelő pillanatban sikerül előhozakodni a hi hirtelen felmerült anyagi zavarral, ők gondolkodás nélkül kül felajánlják utolsó gar garasukat is. Mivel kedvelte nőies formájukat, nem esett nehezére alkalmanként boldoggá tenni őket a nemes cél érdekében. Szépen öregedő, mutatós férfi volt, aki hamar rájött, hogy adottságait könnyedén kamatoztathatja. Élete első nagy kalandja, egy üzletasszony adta az ötletet: - Azt restellem legjobban, hogy a megnyerő külsőddel engem is elszédítettél, észre sem vettem, hogy csupán ennyi vagy, érzelmektől, intelligenciától me mentes belsőd kong az ürességtől! Emberünknek elegendő volt ennyi biztatás. Ha a nők szégyenlik az ilyenforma kifosztást, nem nagyon fognak vádaskodni, pereskedni… Aprólékosan kite kitervelte, hogyan tud legrövidebb idő alatt célba érni. Frappáns hirdetés, néhány őszinte beszélgetés, közös tervek: és jöhet a finálé utáni ni gyors eltűnés. Jól bejáratott, elegánsan hanyag öltözéket alakított ki ezen találkákra. Sajnos a nadrágot ma alig tudja begombolni, de úgysem lesz rajta sokáig. Hamar me megisszák azt a kis kávét és a menő kölcsönkocsival hip-hop hop hazaszállítja a hö hölgyet, hogy nála folytassák az édes kettest.

A kávézóban, ilyenkor kora délután, alig üldögélt pár vendég. Nincs is szükség felesleges tanúkra, gondolta mérnökünk. Már a második kávét rendelte, mire besétált egy gömbölyded, “csinosnak mondott” hölgy… Aztán egy m másik és még egy… csak jöttek szép sorban orban és fenyegető félkörben megálltak az aszt asztahttp://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 3

la előtt! A pincér sem tudta mire vélni a parádét, idegesen toporgott, szerette volna a hölgyeket leültetni, kiszolgálni… Hősünk felugrott és egyenest a belépő nyomozók karjaiba menekült! Hiába számolt úgy, hogy ogy még pár évet rászán az udvarolgatásra, hogy öreg napjaira se kelljen nélkülöznie. Ennek a nagyszabású tervnek egy csapásra vége lett, menteni kell a methetőt… Go Gondolatban már koholta a vádakat, hogy tulajdonképpen itt ő az áldozat, amikor a hatalmas falitükör litükör nagy robajjal lezuhant! Az ezzel járó dübörgés mintegy aláhúzta, hogy az illúziók ripityára foszlottak, szembesülni kell a szégyenteljes lebukással! *** Lám a hölgyek mégsem olyan hiszékenyek, sőt a különféle csoportos fogyók fogyókúrákon többet beszélgetnek, mint tornáznak… Agota Sandorfy


Bábikné Gyovai Anita: Nincs rossz döntés, csak ho hoszszabb út A parti nem sokkal este hét után kezdődött. Csupa előkelőség, drága holmik, pezsgő és homár. Amy késve érkezett, mert a fotózás kicsit tovább tartott, mint tervezte. Profi modellként rengeteg munkája volt. Egy Egy-egy megbízással többet keresett, mint egykor, amikor még tanárként tengette nem túl izga izgalmas életét. De egy ideje megváltozott minden. Jonasba véletlenül botlott bele. Egy össz összejövetelen találkoztak, k, ahol Amy hostessként szolgálta fel az italokat. Jonas azonnal belebolondult, ahogy meglátta. Egész este nem tágított mellőle. H Hazakísérte, és azóta is vele van. Amynek tetszett a rangot villantó autó, a drága ajándékok, a híres emberekkel telt partik. Azz ő közbenjárásával kapott mu munkát Amy egy Jonas-közeli közeli modellügynökségtől is. Amy szerencsés volt. Arca sugárzóan gyönyörű volt, teste szintén címlapra kívánkozott. Amynek tetszett ez a világ. Magával ragadta, szinte elvarázsolta őt a hírnév és a csillogás csillogás. Sok ember vette körül, barátai körülrajongták, ám ezek többnyire felszínes ka kapcsolatok voltak. Amy mindent megszerzett, amire szüksége volt. Így vagy úgy, de mindig tu tudta, hogy kit kell keressen, kitől milyen szívességet kérjen. Mindig megragadta a lehetőségeket. őségeket. Ha nyílt egy ajtó, ő azonnal belépett. Soha nem nézett vi viszsza, nem látta a maga mögött záródóakat. Csak azokba a kapcsolatokba áld áldozott energiát, ahonnan valami előnyt remélt. Jonas mellett is csak szövev szövevényes üzleti ügyei miatt tartott ki. Látszólag ólag boldogan élt gyönyörű házában Los Angeles legelőkelőbb városn városnegyedében. Mindene megvolt, amiről milliók csak álmodnak, vagy álmodni se mernek.


Amy fáradt volt, így nem várta meg a parti végét, hanem hazaindult. Egy vo vodka narancsot ivott mindössze, azt is már jó néhány órája. Hajnal egy óra volt. Elindult a kocsija felé. A tűzpiros porsche színe remekül passzolt hófehér est estélyi ruhájához. Hosszú vörös haját kiengedve viselte, így jobban érvényesült annak eredetin észbontó színe. Táskáját az ülésre dobta,, majd behuppant a vezető oldalra. Kellemes nyáreste volt. Enyhe szellő simította végig az arcát. Amy imádott éjszaka vezetni. Szerette a sebességet, de biztonságosan vez vezetett. Ezt még édesapjától tanulta. A tengerpart mellett vezetett az út. Enyhe kanyarokk szabdalták az egyhangú egyeneseket. Amy szerette hallgatni a tenger morajlását. A sós illat pedig gyerekkori emlékeket idézett fel benne. Most is egy ilyen régi kép jelent meg előtte. Elmosolyodott. Ám a következő pillanatban kicsit jobban eltekerte a kormányt rmányt a kanyarnál és felugratott az útpadkára. A kerék nagyot ugrott, amitől Amy idegesen visszarántotta a kormányt. Az autó, fékezés nélkül rrohant bele az útszéli koros fába. Amy a kormányra borulva feküdt. Fején cs csúnya seb éktelenkedett, amiből lassan szivárgott a vér. Amynek nem voltak fájdalmai. Látta magát mozdulatlanul a ronccsá tört aautójában. jában. Mintha külső szemlélő lenne, mintha csak ő lett volna az első odaé odaérkező bámészkodó. – Mi történt velem? – futott át az agyán. Jajj ne, csak nem az a rész kezd kezdődik, hogy fény az alagút végén? De mielőtt bármit is felfogott volna, egy hang kezdett beszélni hozzá. – Ne ijedj meg Amy – szólalt meg egy rekedtes hang. – Meghaltam? – kérdezett vissza Amy elcsukló hangon. – Nem. Ennyire nem egyszerű a helyzet. – Akkor mi történik most velem?


– Beszélgetünk. Tudod, nem jó irányba mennek a dolgok. – És ezt most tényleg itt, és így kell megbeszélnünk? – Másképp nem vettél volna komolyan… – Ezt nem hiszem el. Fáradt vagyok. Haza akarok menni. – Még mindig nem érted. Letértél az utadról. – Tudom, egy kicsit jobban ráhúztam a kormányt. – Ejj, nem arról az útról. Nem azt csinálod, ami az életfeladatod lenne! – Hát már itt is megszabják, hogy mit tegyek? – zsörtölődött Amy. – Te döntesz. Választhatsz bárhogy. Én csak azért vagyok itt, hogy segítsek a számodra legjobb döntést meghozni. – Jó. Mondd meg mi a baj? – kérdezte Amy elgyötörten. – Vedd észre! Egy álomvilágban ilágban élsz. Körbevetted magad hamis barátokkal. Szerepet játszol. A játék jól megy, csak nem ez a te szereped! – Ha most a rendezős dumával jössz, komolyan itt hagylak! – mordult fel a lány. – Nézz bele a tükörbe! Figyeld meg magad. A kapcsolataidat. Lát Látsz igazi érzelmeket? Igazi szerelmet? Önzetlen barátokat? Könnycseppet? Meghitt pi pillanatokat? Volt valaha is érzelem, amit nem pénzért kaptál meg? Amy csendbe maradt. Már nem akart visszavágni. Nézte a tükörbe magát, eddigi életét. Mikor is volt utoljára igazán gazán boldog? Rájött, hogy Mindent Megmondónak igaza van. Ez az egész egy illúzió. Felépített valamit, amiről azt hitte az, amire vágyik. De az élete valójában egy tökéletlen forgatókönyv m másodosztályú színészekkel. Mindene megvolt, de valahogy mégis semmi semmije.


Mindent Megmondó hagyta kicsit Amyt a gondolataiba merülni, majd me megszólalt: – Ha nem vagy elégedett a képpel, amit látsz, van egy jó hírem. Tudsz rajta változtatni. Fülsiketítő vijjogással megérkezett a mentő. Amyt kiszabadították a felisme felismerhetetlenségig gig összetört autójából, bekötöttek neki egy infúziót és már robo robogtak is vele a kórház felé. – Változtatni – ismételte Amy. – Azt hiszed, hogy az olyan könnyű? Egyszer próbáltam, de rájöttem, hogy az sokkal fájdalmasabb. Feladni mindent a b bizonytalanért… Ekkor kkor Mindent Megmondó felírta a tükörre, azt a szót, hogy ILLUSION. Majd megkeverte a betűket, hogy valami más, valami új nyerjen értelmet. Amy kezdte olvasni. – I ILL. ONUS! Beteg vagyok, valami rosszul megy. Felelősség! – rajzolódott ki előtte. Kérdőn húzta fel a szemöldökét. ját– Te vagy a felelős minden cselekedetedért! Te döntöd el, hogy tovább já szod-ee a szerepet, ami bukásra van ítélve? Vagy döntesz és változtatsz. Átírod a forgatókönyvet és életed legjobb alakítását nyújtod. – Átírom – ismételte Amy. Ez tetszett neki. De nem tudta lesz lesz-e elég ereje hozzá. – Amint meghozod a döntést, én ott leszek melletted és segítek. A mentő megérkezett a kórházba. Amyt azonnal a műtőbe tolták. Az orvosok és asszisztensek több órán át küzdöttek az életéért. Mindent Megmondó gmondó leroskadt a székére. Nehéz napja volt. Nem könnyű fe feladat az övé sem. Odagurult számítógépe elé és megnyitotta az „amystewart.dat”fájlt. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 8

Mit szeretnél kedves olvasó? Milyen befejezést? Te is dönthetsz! Ha azt sz szeretnéd, hogy jó vége legyen a történetnek tnek egyszerűen olvass tovább, de ha az ellenkezőjét, akkor ugorj az „END” bekezdéshez. Amy gyorsan felépült. Az orvosok alig akarták elhinni, hogy életben marad, nemhogy ilyen ütemben gyógyul. Amy néhány hónap múlva eladta luxusvill luxusvilláját és szakított Jonassal. sal. Vagyonából alapított egy magániskolát, ahol hátr hátrányos helyzetű gyerekeket segített. Ismertsége révén jótékonysági rendezv rendezvényekkel tudta az alapítványt fenntartani. Újra tanított. Amy boldog volt. Ennyi szeretetet még soha nem kapott, mint ezektől a gyerekektől. erekektől. Biztosan tudta, hogy jól döntött. END Egy igen szövevényes könyvtár szerkezetben vannak tárolva az adatok. Mi Mindent Megmondó utálta ezt a részt. Kijelölte a fájlt és áthúzta a „MISSION UNCOMPLETED” mappába. Kitöltötte a jelentést is mellé, amit iilyenkor mindig csatolni kell. Ebben a hónapban ez már a negyedik…

Bábikné Gyovai Anita


Buschmann Éva: Illúzió, mert csak a szemednek h hiszel 2015. év vége. Egy klassz kis helyet találtam, még valamikor szeptember táj tájékán. Jó előre gondoltam már a szilveszterre. zilveszterre. Nem akartam házibuliba menni, nem akartam házibulit szervezni. Egyszerűen a családommal akartam lenni, négyesben. Pihenni, egymásra figyelni. Ebből úgysem jutott túl sok idő tavaly. Le is foglaltam a barátságos kis helyet Egerben. Hideg, de napsütéses dece decemberi napok voltak az év végén. Imádom azt a várost, a jó borokat, mindegy hogy hidegen, vagy forralva. Nagyokat sétáltunk a Dobó Istvánról is híressé vált Egerben, láttuk a történelemből ismert várat is. A sétáló utcája is bará barátságos. Már szilveszter zilveszter előtt egy nappal fújtuk az anyósnyelvet, a trombitát, az év utolsó napján pedig durrancsokkal búcsúztattuk az óévet. Imádtam, hogy az időjárás mennyire kedvezett nekünk. Sütött a napocska. Nem kellett a szállásunkon begubóznunk és belülről szemlélni a tájat. Eljött a szilveszter éjszaka. Jó hangulat, társaság, vacsora. És az attrakció. Egy bűvész. Egészen gyermekkoromtól fogva valami megfoghatatlan vágyat érzek arra, hogy a trükkökbe belelássak. Legalább egyet úgy végig tudjak csinálni, hogy elámul ul tőle, mondjuk a fél család. Emlékszem, hogy a televízióban régen volt is egy ilyen műsor, ahol a kedves, mosolygós, kopasz bácsi, ahogy a trü trükköt bemutatta le is leplezte utána mutatványát. Minden nap a tv előtt ültem, amikor ez adásban ment. Mindig jegyzeteltem, yzeteltem, és próbáltam jó megfigyel megfigyelőként meg is tanulni a produkciót. Már nem emlékszem mekkora sikerrel. Pe Persze volt nekem bűvész-társasjátékom társasjátékom is. Helyesebben egy játék, amiből mi mindenféle trükköket tanulhattam meg. Játszottam a szüleimnek, nek, a barátaimnak barátaimnak, a babáimnak. Újságíró lévén baromi boldog voltam, hogy szép, kis városomban felfedeztem egy bűvészt. Egy idős embert, aki persze akkor már nem lépett színpadra, de egy interjúra vevő volt. Nem távozhattam úgy a házából, hogy néhány trükkel ne gyarapodott volna „ügyességi kelléktáram”.


Ha valaki azt gondolná, ha idáig eljutott az olvasásban, hogy bűvész lettem, nos nem, nem lettem az, ki kell, hogy ábrándítsam. Ennyire nem voltam cé céltudatos. Viszont ott Egerben az év utolsó napján gyermekkorom minden élmé élménye előjött ezzel a varázslatos világgal kapcsolatban, amikor a magic show részese lehettem. Sőt, statisztának tisztának ki is lettem szólítva. Látvány: Két üres ketrecben egy-egy egy kutya. Egy fehér, egy fekete, s a végén ezek eltüntek, és lett belőlük egy harmadik eb,, vegyes színösszetétellel. Szenzációs volt. Hittem a szeme szememnek, és csodálkoztam, ez hogyan lehetséges. séges. Illúzió: félreértelmezett valóság, egy ámulat, érzéki csalódás, mert mindenki jól tudta: ott a másik két kutya is, de azt nem tudtuk pontosan, hogy hol, és hogyan csinálta a bűvész. Most már nem is akarom annyira tudni, nem is kell ilyenkor a megoldáson gondolkodni, kodni, hanem hagyni kell, hogy vezessenek érzékeink. Néha hagyjuk nekik, hogy csaljanak, janak, csábítsanak minket a valóságból egy mesébe, egy jó mesébe, ahol minden csoda. Ezek jó csalatkozások, melyben néhány percre úgy érezhetjük magunkat, mint egy olyan álomvilágban, ahol minden lehe lehetséges. Nem is rossz ez, azt hiszem…néha. Mondjuk az év utolsó napján, szi szilveszterkor. Buschmann Éva


Dobos Márta: Majd akkor, ha… Majd akkor, ha egy kétkarátos gyémánttal eljegyez… Majd akkor, ha elvesz feleségül… Majd akkor, ha az alkoholista apja pja nem jön el a lakodalmunkra… Majd akkor, ha a koszorúslányok abban a színű ruhában jöhetnek… Majd akkor, ha Barbadosra megyünk nászútra… Majd akkor, ha már nem vagyok rosszul minden reggel… Majd akkor, ha végre csak feküdnöm kell a szülés előtt… Majd akkor, ha megcsászároznak… Majd akkor, ha végre tudok rendesen szoptatni… Majd akkor, ha begyógyult a gátsebem… Majd akkor, ha lefogyok a szülés előtti súlyomra… Majd akkor, ha többet foglalkozik velem… Majd akkor, ha nem üt meg többet… Majd akkor, ha nagyobb lesz gyerek… Majd akkor, ha vége a válóperemnek… Majd akkor, ha megkéred a kezemet… Majd akkor, ha összeköltözünk… Majd akkor, ha férjhez megy a kislányom… Majd akkor, ha nagyobb lesz a kisunokám… http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 12

Majd akkor, ha nem fulladok annyit… Majd akkor, ha megműtenek… Majd akkor, ha elkezdik a műtét utáni kemót… Majd akkor, ha kész lesz a parókám… Majd akkor, ha… ki tudja mikor! (Az élet elröppen, mint egy nap…) Dobos Márta


Engi Zsuzsanna: A kék hold ideje Részlet a meséből… - Köszönöm, minden tökéletes, ne aggódjatok! - Emmi örült az apró tetőtéri szobának fehérr falaival, öreg bútoraival, amelyek a házigazdák régi életéről meséltek. És azonnal otthon érezte magát. - Nem foglak pesztrálni, találd fel magad! - ősz hajú barátnője egy cs csoport gyerkőcöt terelgetett az udvaron, akik hol focizni akartak a stran strandlabdával, hol a teknősbékát etetni, vagy a déli legnagyobb forróságban bringázni. – Megmutatok mindent és a jövő héten egyedül hagyunk, te fogod őrizni a házat! morzsá- Hát akkor lássuk, az elkövetkező két hétben nincs varázslat, az erő morzs kat össze kell gyűjteni, hogy képes legyek újra magamra találni! - Emmi elővette a kis serpenyőt és beleütötte a két tojást, összeüt magának egy tojásl tojáslepényt. Nem kell alá olaj sem, jók ezek a teflonok. Hol a gyufa? Te jó ég, de hát ez villanytűzhely, az a fránya, modern kerámialapos! apos! Hogy kell ezen főzni? Hol a láng? Miért nincs tűz? Ki ért ehhez? - A hátsó lapra tedd, azon gyorsan kész lesz! - szerencsére barátnője nem vette észre az első bénázást. Vagy a sokadikat? A lepény széle barnulni kezdett és már látszott, hogy odarag odaragadt! Hogy az a…! – Emmi némi kísértést érzett, hogy bekapcsolja legalább ala alapszinten a báj és bűverejét. Hogy néz ki most az ebédje, morzsás és ragacsos! gacsos! Aztán visszavett, pihenni kell, ez a legkevesebb. Kirakta egy tányérra a lepényt, ráöntött egy tonhal konzervet, megpakolta némi salátalevéllel levéllel és azonnal látta, hogy ezt összecsavarni nem lehet! Csak tudná, a magazinokban hogy sikerült a séfe séfeknek ilyen-olyan-amolyan amolyan töltött tekercseket készíteni, amikből csak úgy dől ki a szépen rétegzett zöldség, hús és egyéb töltelék! Boszorkányság a javából! El kéne végezni gezni egy konyhavirtuóz továbbképző boszitanfolyamot! - Majd egyszer, ha lesz idő, ami soha sincs… - sóhajtott fel. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 14

Bevágta a nem túl dekoratív, de annál finomabb ebédet, majd felfed felfedezőútra indult. A kertt szabályos, rendezett volt. Ismerős és kevésbé iismerős növények társulása között bolyongott. Leült egy fa tövébe és nekitámaszkodott. támaszkodott. Mintha suttogást hallott volna, érezte, hogy a fa kérge megsimogatja. Hogy is hívják azokat a kelta fatündéreket? Entek? Majd utánanéz a nagy boszikönyvben vagy a boszineten. De addig is, ki kéne találni valami tervet az elkövetkező két hétre. Száműzetés űzetés ide vagy oda, Emmi eddig folyton pörgött, egyszerre hat féle dolgot csinált és most furcsa volt az üres idő. - Hát lássuk! Listát írunk, mint a régiek. - Övtáskájából elővett egy kis noteszt, egy tollat és ütögetni kezdte vele a papírt, mert nem jöttek az ötletek. Észre sem vette, hogy közben a toll betétjéből szivárogni kezdett a tinta és az uj ujjbegyeit apró kék foltok kezdték ék tarkítani. Ahogy mozdította a papíron a kezét, maszatos nyomot húzott. - Hát ez nem megy! Csak egy pici kis bűbáj… - Azt elfelejtheted, vagy beárullak! –vékonyan vékonyan csipogó hang hallatszott a háta mögül és Emmi szíve majd kiugrott a helyéből. Ültében hátr hátrakapta a fejét, a szemüvege félrecsúszott szeplős orrán, és a keret felett rábámult a jövevén jövevényre: - Tonkia! Hogy kerülsz ide? – aztán lehalkította a hangját, mert ha val valaki most figyeli, biztosan bolondnak gondolja, de legalábbis hóbortossnak, hogy beszél egy fa törzséhez. A simogató kérgen, Emmi vállmagasságában apró bordó állatka üld üldögélt. Színes tücsöknek nézhette volna a laikus vagy szöcskének és nem sokban tévedtek. Hosszú és vékony lábaival Tonkia a legsimább felületen is megt megtapadt. Csápjaival, amelyekk két opálosan villogó szeme fölött tapogattak, mi minden gondolatváltozást érzékelt. De a legfontosabb jellemzője mzője volt, hogy EEmmivel apróságként találkoztak egy mezőn és örök barátság szövődött köztük. Tonkia végigkísérte a tini boszi gyakran zűrös életét, sőt, néha szenvedő al alanya volt, hiszen Emmi vállán, hajában, táskájában lapulva mindent közvetl közvetle-


nül tapasztalt. alt. Nos, nem mindent, de érezte Emmi gondolatait és rajta keres keresztül megismerte az érzelmeket is. - Hogy képzelted, hogy otthon hagysz? Csak úgy eltűntél. Mi ez az egész? – lábaival kapadozott és az enttörzsről átpattant a boszi hajába. - Menj haza! Ezt egyedül kell végigcsinálnom! – Emmi nem látta érte értelmét a tagadásnak és kissé megkönnyebbült. Hiszen az előbb is maj majdnem elővette a boszibűbájt egy apróság miatt. Ha Tonkia itt lesz, figyelni fog, nem lesz átv átverés. – Jó, inkább mégis maradj, de tartsd a szád! Tonkia a szemeit az ég felé emelte, mintegy jelezve, mennyire elege van a boszi fontoskodásából. Elfelejti, hogy látta őt sok-sok sok nehéz hel helyzetben: a sikerült vagy elbukott vizsgáktól kezdve, az apró kis füllentéseken és turpiss turpisságokon át a lángoló, fellegekben járó, mindent megmenteni menteni akaró tettekig. Az utolsó eseményekre azonban nem számított. Egyre többször jutott eszébe, vajon biztosan varázsmentes volt az a pasi? Emmi nagyon megváltozott me mellette. Visszafogta magát és abbahagyott olyan dolgokat, am amiket nagyon élvezett, hogy időt találjon a pasira. És most eltűnt a szikra. Nem beszél róla, de Tonkia érzékelte, hogyan hűlik ki a boszi lelke, hogyan fogy ereje és szemt szemtanúja volt a nagy bukásnak is, amikor nem sikerült a bűbáj. Vissza kell szere szereznie az erejét. Ha elvette te tőle valaki, biztos van mód arra, hogy pótolják! Ki tud erre válaszolni? - Hát én. – a hang reszketős volt és öreg. ..... - Honnan tudod? Ez nem lehet igaz, senki sem lehet ilyen gonosz! - Tonkia annyira rosszul érezte magát a hallottaktól, hogy mind a hat lábának erejére szüksége volt, nehogy leessen az entkéregről. - Miért tartod gonosznak az elátkozott lelket? Nem az ő hibája, hogy kimon kimondták rá az idő kötelékét! – Entta kicsit megmozdította ráncos ka karját, egyik ágát pörkölte a tűző nap. Kényelmesebben en elhelyezkedett és örült, hogy hosszú http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 16

idő óta végre valaki meghallgatja, és ami a lényeg, nyeg, megérti, sőt, fontosnak találja a gondolatait, még ha a lény olyan apró is, mint Tonkia. - Mi ez az időizé? Emmi erről sosem beszélt. szikönyv biztosan tárgyalja. A végén mindenk mindenki- Az Idő kapujáról? Pedig a boszikönyv nek keresztül kell mennie rajta. És aki bátor, továbblép. Aki nem, az megr megreked az út elején. Ez az átok egyik formája. Húzza vissza valami, de nem tudja, hogy ő már nem tud tenni semmit, indulni kellene a végtel telen időbe, ahol várják már a többiek. Odajutunk majd mindannyian. nyian. A másik az, ami titeket is érdekel. Ha olyasvalakire mondják ki az időköteléket, teléket, akinek még maradnia kell, mert dolga van, az többet nem rendelkezik delkezik szabadon az idejével. – Entta megropogtattaa göcsörtös ujjait és Tonkia arrébb pattant egy másik kiálló b bütyökre, keresztbe tette lábait, hátradőlt és várta a folytatást. - Várj, ezt nem értem! Miért baj ez? Hiszen mindent meg tud csinálni, gond gondolom, a varázserejét nem veszíti el? – gyorsan közbeszúrt úrt egy ké kérdést, mert pörgő agyával túl lassúnak találta az öreges magyarázatot. - Igen, de a minden egy kicsit sok, nem gondolod, te apróság? Ehhez rengeteg energiára van szükség először is, amit honnan szerzel meg, ha neked nincs? Másodszor, fennáll a veszély, szély, hogy a mindenbe olyan dolgok is belekerülnek, amit nem kellene megtenni, mert egy kis türelemmel való kivárás eredm eredményeképpen esetleg kiderülne, hogy más megoldás jobb lett volna. Látod már a veszélyt? Az ilyen ember, akár varázsló, akár boszi, elveszítheti szítheti a realitásé realitásérzékét és egy idő után már csak ezt élvezi. Úgy gondolja, ő mindenek feletti. Megrészegíti a siker és ezért többet akar belőle. Ha pedig valami nem sikerül, hát azt viszi sikerre és közben megfeledkezik arról, hogy mi is a feladata. – Entta összeráncolta a szemöldökét és fáradtan lehunyta a szemét. - Azt hiszem, már értem. Elfelejt élni. – Tonkia befejezte a gondolatot, de Emmire gondolva azonnal elöntötte a szomorúság, mert tisztán lá látta, hogy pont ez történt velük. Entta megértette a hallgatást, a ki nem mondott gondolatokat. - Igen, ez történt a barátnőddel is. Találkozott egy férfival, aki az időkötelé időkötelékben vergődik. Nem akar ő rosszat, csak elfelejtett élni, meglátni apró szép http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 17

dolgokat, örülni a melegnek, a virágoknak és a mosolynak. A kis boszid pedig azt hitte, tud segíteni és átadta az energiáját. Mással is megtörtént már, hi hiába az intő szó. Mindenki öntelt annyira, hogy elhiggye, higgye, őrá nem vonatkozik a séma, és most már késő. Nem megy a bűbáj, ugye? Láttam, mit bénázott az előbb azzal a tollal! – az öreg arc vigyorgásra húzta zta odvas száját és döcögve nevetett. Recsegtek apró ráncai és néhány falevél a száraz fűre hullott. - Hát igen, Emmi már csak ilyen. Makacs volt mindig, de tulajdonképpen ke kedves. És most nem vallja be magának sem, hogy baj van, és nem kér segítséget. Szerinted? – a tücsöklány megcsóválta csápjait, amelyek meggyszínű arca két oldalán lebegtek. határt. Ha - Van egy esélye még, de már több energiát nem adhat át. Elérte a h átlépi, végleg halandóvá válik, nem lesz visszaút. – Entta ffigyelmeztetően felemelte ágmutatóujját. – Olyan tettet kell végrehajtania tania bűbáj nélkül, ami meghaladja emberi mivoltát. Ezzel akkora energialöketet kaphat, ami vissz visszatereli őt a normális mederbe. Sosem lesz a régi, mert az emlékeket nem lehet már törölni, de ha a tapasztaltakat beépíti, íti, még erősebb is lehet, mint volt. De, hogy mit és mikor, hol és hogyan kell tennie, azt magának kell megtalá megtalálnia! – fejezte be Entta a tanácsadást és ráncait összezárta. Kérge rücskössé vált és már mindenki ki számára csak egy kivénhedt öreg hársfa volt. ..... …Ping… A boszinet üzenetet jelzett és Emmi azonnal felébredt. A pá párnája nedves volt, megtapogatta az arcát, ő sírt volna álmában? Lassan felült, kis kisimította kócos haját alvástól megduzzadt arcából, megtámaszkodott maszkodott az ágy peremén és bámult maga elé. A nyitott ablakon át csak a békák brekegését hallotta, néha beleciripelt egy-egy tücsök is. Nyugalom lom vette körül, melybe ezek a hangok beletartoztak. Az öreg entfa magát ölelte karjaival, kére kéregszemhéja lezárva, készült a következő ző napra. Emmi teste forró volt, bőrét nem hűsítette a kinti levegő, amely még éjjel sem akart lehűlni. Az egyre m melegebb nappalokat fülledt ledt éjjelek kísérték. A boszi lassan visszaemlékezett, a http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 18

férfival beszélt álmában. És volt egy szó, ami többször is visszatért: az Idő. A férfi ismét smét arról mesélt, mi mindent akar majd megmutatni Emminek, de a nő már józanabb volt. Eddig sem jöttek össze ezek a pillanatok, mert valami mindig közbejött. Másra kellett az idő. Minden más fontosabb volt a férfi számára. Lassan értette meg, még nehezebben ben fogadta el, hogy amit ő kom komolyan gondolt, beépített a terveibe, alapozott a leírt vagy mondott szóra, az nem úgy van. Nem mindenkinek szent és sérthetetlen len az ígéret. És ami még rosszabb, visszamenőleg is át kell értékelni minden mondatot? Vagy elég ccsak a jövőt fogadni kétkedéssel, mindössze össze udvarias ajánlatnak, lehetőségnek tekintve és nem bizonyosságnak? Nem tudott megmozdulni, csak ült bénultan és úgy tűnt, a lelke máshol jár. Sötét romokat látott maga előtt egy erdőben. Hallotta beszélni a férfi férfit, de nem tudta elérni, elválasztotta tőle egy vastag indákból álló fal, amely mo mozgott, élt és szúrt, ha bontani akarta az ágakat. Ha meglátta a mintát, az azo azonnal megváltozott. Sötét volt, a fények nem egy átlagos éjjelre hajaztak. A ho holdat habosan haragos, s, tépett felhők vették körbe, peremük között az addig aranyszínű kévék hideg kékké változtak. tak. A boszi felnézett az égre és remegni kezdett: eljött a kék hold ideje. - Emmi, mit csinálsz? – a nő Tonkia hangjára tért magához. – Mi az a kép a boszitelódon? – és a kis tücsilány odapattant Emmi meztelen vá vállára, melyről lecsúszott a hálóing, félig fedetlenül hagyva gömbölyű keblét. - Nézd, ez most érkezett tőle! – suttogta a nő. A képen az álombeli hold sugározta felé dermesztő kék színét. ..... - Mama, akkor is úszni akarok! Emmi a kis zsarnokok kiabálására ébredt. Először nem értette hol van, majd lassan visszatért a jelenbe. Lábát cirógatták a napsugarak.


- Te jó ég, elaludtam! Tonkia, miért nem cirpentettél fel? Tonkia, mi a baj? - a boszi már ugrott is ki az ágyból. Kis barátnője az asztal szélén pihegett, csápjai erőtlenül lógtak az arcába és egész testtartása kimerültségről rültségről árulkodott. - Nem tudom Emmi, valami gyengeség fogott el. Nem érzed, milyen term természetellenes ez a forróság, ami napról napra erősödik? A boszi maga sem volt frissebb. Talán majd a hideg víz segít kilábalni a kóm kómából. Levetette a pólóját, amely öreg volt és kopott, a fehér alapon a gyümö gyümölcsök már halványra fakultak, de ő otthonosan érezte magát benne. Sehol sem szorította, alaposan kinyúlt nyúlt már. Tonkia felpattant a vállára, majd onnan a mosdó peremére szökkent. A boszi már nyúlt is gondolataival dolataival a csap felé, amikor bekattant, hogy mi is a száműzetés egyik célja. Varázs nélkül élni. K Keresni kezdte a nyomógombot, de nem találta, a csapon egy kar volt. Me Megnyomta kicsit, majd erősebben, de semmi sem történt. Kicsit idegessé vált. Ennyire lapvető dolgokat ismernie kellene egy háztartásban. Tonkia már mosdáshoz készítette elő csápjait, bőre halvány lilára színeződött a víz utáni vágytól. - No, mi lesz már? – türelmetlenkedett, látva a boszi ügyetlenkedését. – Próbáld elfordítani a kart! – javasolta felhúzott szemöldökkel, így fejezve ki vvéleményét. Emmi megfogadta a tanácsot, rántott egyet a karon, de a spriccelő víz erejére nem számított. A hideg deg sugár nekicsapódott a mosdó aljának, majd onnan visszaverődött sugarakra szétágazva, telibe találva a tücsilányt, aki beleesett a pörögve forgó vízbe és elmerült. Köpködve kapaszkodott ki a mosdó cs csúszós peremére, csavarva magából és csápjaiból a csöpögő gő nedvességet. Emmi maga sem nézett ki jobban. Arcát beborította a jegesen fröcskölő víz. Kócos haján harmatként csillogtak a vízcseppek, szemét csípték, ahogy belefolytak. A nő nevetni kezdett, de olyan jókedvűen, hogy maga is meglepődött a ha hangulata ilyen fokú javulásán. Belenézett a tükörbe, majd megdörzsölte a szemét, mert azt hitte ro rosszul lát. Feltette a szemüvegét. A tükörben magát látta, a hajában csi csillogó vízcseppek szivárványszínűen porladtak szét és szálltak a felhők felé, de a háttérben nem http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 20

a fürdőszoba halványbarna csempéi látszottak, tak, hanem egy haragos, mélykék égbolt, közepén a hűvös kék fénnyel sugárzó holddal. - Emmi, mit látsz? Mi a baj? - Tonkia érzékelte a boszi hangulatváltoz hangulatváltozását és a dermesztő érzést, de a képeket nem látta. - Mintha valami jel lenne. A vízcseppek, a hold. Mi ez az egész? – Emmi nagyon kiakadt. Pihenni jött és már megint jeleket lát mindenhol. Kezd bekattanni. Nem elég, hogy nincs ereje bűvölni, még képzeleg is! Beállt a tus alá és addig folyatta magára a hideg vizet, et, hogy már remegett a teste. Lassan tisztultak a gondol gondolatai, a lélegzése csillapodott és elöntötte a nyugalom. Ismét tudott koncen koncentrálni. Tehát, első a reggeli és utána irány az erdő. Hozott egy térképet, azon megkeresi az utat és kifárasztja magát alaposan. ..... - Emmi, ez életveszélyes, nehogy felszállj rá! Ha megteszed… - Tonkia cirpelő hangja a magasba szárnyalt. Emmi övtáskájában kuporgott, az első kis zseb cipzárját nem húzták be és ott kapaszkodott rémülten. Csápjait összefonta és most a háta közepéig lógtak, igazán sportosan. -Tonkia, Tonkia, ez egy bicikli. Mit gondoltál, mivel megyünk hosszabb utakra? Aut Autóval? Hiszen az elakad az első dűlőúton! – Emmi türelmesen m magyarázott. Amikor kora reggel kiment megismerkedni a harsánykodó kakassal és ébredő udvartartásával, egy öreg ütött-vert, vert, néhol rozsdás, de még m működő képes kerékpárt talált az udvaron. Azonnal felcsillant a szeme, az autót leteszi, és ez lesz a járműve. A házigazdák egyáltalán nem találták lálták furcsának a kérést, mert feléjük mindenki használt ilyet. Emmi felkapaszkodott hát a nyeregbe. Nem vitt magával semmi különleges felszerelést, egy üveg víz, persze magnézi magnéziumos, mert a boltban azt mondták, jót tesz a csontoknak, ő meg hagyta magát rábeszélni. Gondolta, így könnyebben beilleszkedik. Egy kis darab kókuszos péksütemény, mény, amit szintén nem kellett volna megvenni, de látta, hogy csak http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 21

egy darab maradt radt a pulton, megsajnálta az árust. És persze a bosziteló, de most másképp használta, nem alap boszi üzemmódban. Lefényképezte a térképnek azt a részét, amely az erdőt és az utakat mutatta. Ez ala alapján fog tájékozódni. Valahol a közelben van egy folyó és egy fahíd, megkeresi. Ke Kezdetnek ez is éppoly jó, mint bármely másik irány. gödör- Óvatosan! – Tonkia csápja előrebukott, ahogy Emmi belehajtott egy gödö be. Kicsit csit dülöngélve, de lassan lendületbe jött, egyenletessé vált a tekerés, úrrá lett az öreg bringán. Elmaradt mögöttük az utolsó ház is, már nem halla hallatszott ide azúton szaladgáló autók zaja sem. Az ápoltkerteket kerteket felváltották a lekaszált mezők. Néha egy megriadt iadt nyúl szaladt ki a bokorból és iramodott mókás ugrásokkal a veszélytelennek ítélt szántók felé. Ott megállt, fülét há hátracsapta és megnézte, Emmi követi-e, e, majd lefeküdt és pihegett a napon. A táj és a szín változott. Emmin álomszerű érzés uralkodott el: mintha üzenni akarnának neki valamit, de még nem tudja, mi lesz a tartalom, csak azt, hogy valami elkezdődött, valami fontosnak a része lett. A mezők zők frissen zöld színe, a nyári sárga-fehér-lila lila pöttyös vadvirágterítővel lassan átment kiégett sárga sárgabarna na kórós, rendezetlen cserjésbe. Az út kanyargott, de most már jobban kellett vigyázni, mert a bokrok belógtak, tak, néhol tüskékkel kaptak Emmi után, másutt iszapos, mély pocsolyák akarták megállítani a továbbjutást. Az égen eleinte még körözött néhány gólya, szállni tanultak az ifjak, de ezen a részen csönd volt, szokatlanul lanul mély, háborítatlan. Pedig ebben az időben többnyire rajokban cikáztak a fecskék, a bokrokban trécseltek a verebek. Másutt igen, de itt nem. Az út elágazott. Az előrevivő szélesebb volt, gyakrabban járt, kitaposott kkeréknyommal. A balra kanyarodó inkább ösvényszerűnek tűnt, a közepét b benőtte a gyom. A fák koronái a magasban összeértek. Az őt közepe felé már sötét alagútnak tűnt a folytatás. - És most merre? Mit mond a térképed? – Tonkia a port törölgette aarcából és pislogott párat opálszínű szemeivel.


- Ha sima sétautazást reméltél, akkor maradtál volna otthon! – csattant fel ingerülten Emmi, maga sem értve hirtelen érzelmi kitörését. Biztosan a kietlen táj van ilyen hatással rá. Noha ijesztő, sztő, a bal oldali ösvény mintha hívná. Bekanyarodott és nekilendült. Körülötte a fák árnyékba bor borítottak mindent. Kétoldalt felismerte a cserjéket, de mindegyik kimondottan elhanyagolt volt. Mintha kiszabadultak volna az ember keze alól és ismét eredeti vadságukban adságukban tenyésznének. A kökénybokor elnyomott majdnem mindent. Tele volt kék termésekkel és hívogattak gattak az ágak: gyere, szedjél! Emmi nem figyelt oda, tudta, hogy még korai, majd az első dér után. kadt a hajába, és kitépte Hirtelen rántást érzett, valami elkapta a vállát, beleakadt belőle a fényes kristályokkal kirakott csatot. Leugrott és fájda fájdalmas kiáltással elengedte a bringát, ami oldalára dőlve, recsegve zuhant a bokornak. Emmi karján a hosszú karmolás nyomból apró vércseppek buggyantak ki. A pólójába éss a hajába mérges indák kaptak. Mintha meg akarnák akadályozni a továb továbbjutást. A nő felismerte fogva tartóját. ját. Áthatolhatatlan sűrűségűvé fejlődött, hatalmas vadszeder rengeteg vette körül. Ahogy megpróbálta lefejteni a pólójába akadt szúrós ágat, két újabb bb nyúlt a haja felé. Megdermedt és esz eszébe jutott az álma, a fonódó indaszövevényről. -Tonkia, mit csináljak? – inkább lehelte a kérdést, annyira félt. A vékony ágakon a tüskék hegyesen mozogva fénylettek, de Emmi iinkább a sok apró sörteszerű szúrós valamitől itől tartott, amivel tele a bőre, ha megfogja, és fájdalmas gyulladást okoz majd. Az ágakon apró fekete szederszemek ültek, de olyan aszottnak, összeszárad összeszáradtnak néztek ki, hogy Emmin eluralkodott a sajnálat és szomor szomorúság. Hirtelen lazult az inda szorítása. Már nem húzta a haját, sőt, úgy tűnt, visszavonul. -Emmi, a vizünk, nézd! – Tonkia a kis üvegből csepegő vizet nézte, amely a szederbokor ágait elérve vékony patakban folyt le annak tövéhez és a szo szomjas növény azonnal felszippantotta. Egy szisszenéssel az utolsó inda is visszapattant eredeti helyzetébe és szab szabadon engedte foglyát. Néhány szederszem hirtelen fényes feket feketére duzzadt és Emmi övtáskájába pottyant. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 23

-Emmi, Emmi, ne csináld! Tudod, hogy nem használhatod az erődet! – Tonkia két kis öklét összeszorítottaa és mérgesen öklözött a levegőbe. Néha tényleg úgy viselkedett, ahogy barátnőjétől látta. - Véletlen volt! Megsajnáltam, és különben is, nézd, ezzel a pár cseppel is milyen jól lakott! – azzal Emmi a hajcsatját keresve lehajolt és a bokrok sűr sűrűjébe nyúlt. De az ágak megfogták a karját. Megpróbálta másik irányból. A csat kövei ragyogtak a szűrt fényben is. De a bokor ismét akadályt képezett és az indák újabb mintába fonták magukat. - Mi ez? Váltságdíjat kell fizetnem a tovább haladásért? – lassan derengeni kezdett Emmiben, hogy ez lehet a tényállás. Nagyot sóhajtott, visszahúzta a kezét és feladta. Kedvenc csatja marad. Összefonta a haját ját és egy madzaggal megkötötte. Az indák visszavonultak. Emmi fogta a bringát, a kiürült üveget vissz visszacsatolta a helyére, megsimogatta Tonkia csápjait és tépetten, kócosan, de elégede elégedetten tovább indult. Valahol van egy folyó. ..... Hmmm… Még sincs minden veszve. Érez, sajnál, segít és nem gondol mag magá-Hmmm… ra. Önzetlen. Hmmm…Érdemes vigyázni rá! – Entta megérezte a távolban felsóhajtott hajtott szederbokor rezdüléseit és úgy döntött, Emmire jobban oda kell figyelni, igaza volt a kis tücsilánynak. Kedves és kétbalkezes, kezes, de a szíve tiszta. Lemerítette magát, hogy másoknak jobb legyen. gyen. Talán még van remény… A többi Entta kételkedve fogadta azz üzenetet. Azonban vétójog nem volt. Folytatás következik… Engi Zsuzsanna


Farkas Szilvia: Bűvös ötszögek A bajuszos, középkorú férfi már legalább negyedórája állt az anti antikvárium kirakata előtt, és a virágmintás fajanszcsészét bámulta. Teázá Teázáshoz keresett bögrét, de az áruházakban kaphatók átlagosnak és hétköznapinak köznapinak tűntek, ő pedig valami egyedibbre ibbre vágyott. Ezt viszont már kicsit túlságosan is szépnek érezte ahhoz, hogy használati tárgya legyen, gyen, de végül arra a következtetésre jutott, hogy a csésze ivóalkalmatosság, és nem arra való, hogy port ülepíts ülepítsenek benne. Amikor a kezébe vette, meglepődött, tt, hogy milyen nagy. A kirakatban kkisebbnek látszott, és arra is gondolt, hogy talán bele sem fér a szokásos te teaadagja, de ez nyilván csak valamilyen optikai csalódás eredménye lehetett, valószínűleg a körülötte levő dísztárgyak miatt. Majd azon is elcsodálkozott, dálkozott, hogy még a belsejébe is mintát festettek, rráadásul olyat, ami matematikatanárként gondolkodóba ejtette: két ötszög egy kék és egy aranyszínű - metszette egymást a csésze alján. Ez el is döntötte a dilemmát: megvette. Késő délután vizet forralt a rezsóján, s kivett a Garzon tea doboz dobozából egy filtert. Még egyetemista korában szokott rá, s az elmúlt harminc minc év alatt csak néhányszor mulasztotta el a szertartást. A filtert belelógatta a vízforraló edénybe, és a már kész teát a csészébe csorgatta. Sosem sem főzte túl erősre, és most a világos folyadék mögött tisztán látszott szott a szokatlan minta. A kék és arany ötszög metszéspontjai nem voltak szabályosak, egy ha hajszálnyit elcsúsztak a tökéletestől. Még a tea kortyolgatása közben is figyelte, és azon gondolkozott, ozott, hogy arab stílusú díszítőmotívum lehe lehetne. De azok a mesterek nem engedték meg maguknak, hogy hibázzanak. nak. A világ legjobb matematikusai voltak, és tökélyre fejlesztették a lenyűgöző, szimmetrikus csempemintáikat. Ez viszont selejt. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 25

De ahogy lassan átmelegítette melegítette a tea, úgy látta, mintha helyükre ugran ugranának a metszéspontok, és utána az ötszögek csúcsaival is történt valami. B Bolondság, ez csak a fénytörés miatt lehet, és a felszálló gőz is elhomályosítja a látását. Gyorsan felhajtotta a maradék teát, és újra jra megnézte a motívumot. Két ötszög volt kissé pontatlan elrendezésben. Sűrű fejcsóválgatások és bajuszrágcsálgatások közepette rakta a mosogatóba a csészét. Másnap a szokásosnál is szórakozottabban viselkedett: az Alhambra és az euklideszi geometria járt az eszében, pedig a hatodikosoknak magyarázta a számok helyi értékét. Nem lett volna rossz tanár, csak nem általános iskol iskolában kellett volna tanítania. Egyetemisták már értékelték tékelték volna a szellemes képzettársításait és a nem éppen tankönyvszerű magyarázat magyarázatait, és nem gúnyolták volna, ha a bajszát rágcsálva és hadonászva járkál fel s alá a tere teremben. A háta mögött gyakran hallott elfojtott nevetéseket, és ez egy kicsit bá bántotta. A legegyszerűbb megoldást oldást választotta: nem foglalkozott velük, elvégre nem voltak zavaróan hangosak. Míg hazafelé ballagott a tanítás után, a csészéjére gondolt. Állíttassék tehát egy egyenlő oldalú és egyenlő szögletű ötszög, fogalmazta mazta át magában Euklidesz feladványát. De hogyan is kerülnek a képbe be az arab csempeminták? Megint főzött egy teát, s a csészével a kezében a konyhaasztal mellé tel telepedett. Az ablakon túl már sötét volt, s behallatszott a kocsik távoli, elmos elmosódó zaja. A kissé szabálytalan dupla ötszög tisztán látszott a teán át, sőt talán még élesebben is, mint előtte. Ahogy lassan kortyolgatott, a kék--arany minta egyszerre szabályossá vált, majd növekedni kezdett, tágulni és magasodni, míg végül fal lett körülötte. Lenyűgözve állt középen, s lassan san forgott, szeme itta a látványt. Arra gondolt, leginkább egy arab kávézóhoz hasonlít, onlít, s a következő pillanatban már alacsony asztalkákat és körülöttük vörös-arany arany mintás sü süppedős párnákat látott, a padlót pedig az ötszögletű Penrose Penrose-csempék geohttp://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 26

metrikus kavalkádja borította. Úgy érezte, valami még hiányzik, s amint m másodszor is körbefordult, ordult, boltíves ajtó és zsalugáteres ablakok szüntették meg a zártságot. Majd a tárgyak lassan egy színbe olvadtak össze, a fal zsugorodni kezdett, s hamarosan két ötszög lett újra a kiürült csésze alján. Az első gondolata az volt, hogy bekap egy aszpirint, t, de amint kibo kibontotta a csomagolásból, már vissza is tette. Hiszen jól érzi magát, csak vizionált egy kicsit. Esetleg megőrült. Erre viszont nem lesz hatással a tabletta. Másnap mosolyogva vette tudomásul, hogy gondolatai már akkor sem tartják tiszteletben en a kijelölt határokat, ha nagyon koncentrál. De legalább nyolcadikosoknak tartott mértanórát, és kicsit továbbvitte a háromszögekről szóló tananyagot az ötszög szerkesztéséig. A gyerekek nem bánták, mert el előre megmondta nekik, hogy ez csak kiegészítés, egy gy kis matematikatörténet, nem fogja számon kérni. Azután elkalandozott a meséléssel egészen a püthagoreusokig,, akik az ötszöget az univerzum tökéletes számának tarto tartották, az egyik nebuló pedig bekiabálta, bálta, hogy a Pentagon is ilyen alakú. A jól sikerült óraa után boldogan sétált haza, még dudorászott is a bajuszrágcsálgatások között. Otthon megfőzte a szokásos teáját, átö átöntötte a csészébe, és izgatottan várta, hogy látja-ee újra az arab kávézót. Nem kellett csalódnia, sőt ezen az estén arra is jutott ideje, hogy ogy kinyissa az ajtót, s kis kisétáljon a szabadba. Hegyeket várt, és hegyeket látott, csúcsukon hóval, kör körülöttük felhőkkel, lábaiknál sárga és kék virágokkal. De egyszerre vijjogó ha hangot hallott, és iszonyodva látta, hogy leomlik a lágy ívű hegyoldal, és dar darabjaira hullik a táj. Menekülésre már nem is gondolhatott, a következő pillanatban a konyhájában találta magát, félig üres csészéjével a kezében. Pár méternyire tőle a telefon csengett, de meg sem tudott mozdulni, csak az asztal szélét markolta görcsösen. Még másnap is arra gondolt, hogy beteget jelent, mert folyamatosan a szétszakadó világ emléke kísértette, de azután letett róla, mert fogalma sem volt, hogy mit mondhatna, mi baja van. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 27

Délután megtette az óvintézkedéseket: kihúzta a telefont, kikapcsolta a kapucsengőt, azután pedig beleivott a forró és friss Garzon teába. Az arab kávézója igazán nyugodt hely volt, ücsörgött egy kicsit, és azon töprengett, hogy sikerül egyre hosszabb időt benne töltenie. Talán úgy, mint az álomban, ahol éveket élhet át néhány ny perc alatt? Az idő csak illúzió, még a hétköznapi világban is másképp telik mindenkinek. Alig várta a délutánokat, hogy elkészíthesse a szokásos teát, és beülhe beülhessen a kávézóba. Miután betelt a padlót borító Penrose-csempék csempék bámulásával, kiballagott a szabadba, abadba, a hegyek közé. Egyre messzebb sétált, és olykor az is megfordult a fejében, hogy nem megy vissza, de az idő mindig utolérte. Am Amikor a tea utolsó kortyainál tartott, a kávézó úgy vonzotta vissza magához, akár egy mágnes. Sohasem tudott ellenállni. Haa mégis megpróbálta, szétsz szétszakadt körülötte a világ, és fejgörcsök csök kínozták még órák múlva is. Hetekkel később meglepetés érte. Az egyik hegyen túl olyat látott, amit nem tervezett, amire nem készült. Egy másik épületet. Eddig a kávézó volt az egyetlen, az út kezdete és vége, és most felbukkant valami lami új és ismeretlen, ami leginkább egy kínai pagodához hasonlított. Szüksége volt néhány napra, hogy az időt kitágítva egyre közelebb juthasson hasson hozzá, és kissé borzongva figyelte az előtűnő szeszélyes ívű hegygerinceket nceket és a mély szakadékokat. Ő a lágyabb formákat szerette, és ilyenre formálta a környező tájat. Ezek viszont az ő közreműködése nélkül születtek, és a pagoda is tőle függetlenül létezik, mert mindig közömbös volt a távol-keleti keleti kultúra iránt. Tehát van itt még valaki. Egy másik embernek ez az épület jelenti az út kezdetét és végét. Talá Találkoznia kell vele. Amikor végül odaért, bekopogott. De olyan sokáig nem kapott választ, hogy a következő alkalomra kellett halasztania a belépést. Úgy döntött, hogy szokásától sától eltérően iszik még egy csésze teát, mert nem várhat másnapig, hogy kiderüljön, ki is a másik.


Nem volt bent senki. Talán hozzá hasonlóan sétálgat ő is. De a berend berendezés alapján nem lehet más, mint egy kínai lány. Vagy egy olyan lány, aki szer szereti a keleti eti kultúrát. De az biztos, hogy nő az illető, mert nincs az a férfi, aki cseresznyevirágos selyempárnát és papírból hajtogatott gatott legyezőket tartana az ágya mellett, és rózsaszínű tulipánokat tenne a sárga krizantémok mellé a vázába. Kinyújtotta a kezét, hogy gy megérintsen egy feketére lakkozott ötszö ötszögletű tálkát, de ekkor valami megváltozott. Érezte, hogy mindjárt utoléri az idő. Mozdult volna, de nem érezte a kávézó vonzását. Azután látta, hogy zs zsugorodnak körülötte te a falak, s a mennyezet közelében futó mint minta két ötszöggé válik a szeme előtt. Letette a kiürült csészét a kis kerek asztalra, egy csillogó kövekkel kirakott doboz és egy réz gyertyatartó mellé. De hát az ő asztalán nincs semmi ilye ilyesmi! Sőt az asztala egy közönséges ebédlőasztal viaszosvászon abros abrosszal! Azután a kezére tévedt tekintete. A zöld selyemblúz fodros ujja alól éppen kilá kilátszottak a tökéletesre manikűrözött körmei.

Farkas Szilvia


Gyarmati Magdolna: Szerelem Egyszer volt hol nem volt, bizony nagyon régen volt. Élt egyszer egy leány leány, akinek nagy bánata volt. Olyan régen egyedül élt már, mint a nap. Búsan b bolyongott, magányosan tengette élete napjait. Nem lelte örömét már semm semmiben. Így élt, éldegélt, tette a dolgát, végezte a napi feladatait, majd dolga végeztével sétálni indult a városban. osban. Ment, mendegélt, rótta a kilométereket, óriási távolságokat tett meg. Ahogy így sétálgatott nap mint nap, fejét leho lehorgasztva, a köveket, földet, utat bámulva a lába alatt, elhaladt egy gyönyörű fasorral szegélyezett úton, és egyszerre csak a fejére pottyant egy apró, kis, zöld bogyó. Oda kapott, és hírtelen felpillantott. Ott állt előtte egy csodaszép férfi. M Magas, nagyon n magas, hófehér bőrű ifjú. Aranyhajával versenyt tündökölt a na napsugár. Ruhája kékje, mint az ég. Ezer szerencse, hogy nem estek el. Ha nincs az a kis zöld bogyó, akkor bizony az történt volna. Mert az egyik az utat nézte, a másik pedig az eget bámulta. De most bizony, mind a ketten előre néztek. Az első meglepett pillantás után egymásra mosolyogtak. Tekintetük össz összeforrt, és attól fogva ők már összetartoztak. Mindent együtt csináltak, együtt voltak boldogok. A lány már nem volt szomorú, magasan tartotta sz szép fejét, már nem bámulta lába alatt az utat, és gyakran nézett az ég felé. Így telt a tavasz, és így telt a nyár. Reggel együtt keltek, este együtt feküdtek. Az éjsz éjszakák is megteltek örömmel. A férfi illata, mint tavaszi szél, a lány mosolya, mint a piros alma. Nem volt náluk boldogabb. Körülöttük az emberek is jo jobbak lettek. Mindenki szívesen ment dolgozni, és örömmel tért haza. Messzire sugározták a boldogságukat, és soha nem sajnáltak egy jó szót senkitől sem. Ahogy azonban hűvösre fordult az idő, furcsaa dolgok történtek. A férfi egyre később ért haza. Aztán már a napok is megritkultak, és volt, hogy a lány hiába várta. Mikor néha mégis hazatért, már nem volt a régi. Aranyhaja szárazon – érintést nem tűrve – ágaskodott a fején. Hófehér bőre szürke lett, szeme http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 30

kékje fakón meredt maga elé. Nem nézett már a lányra. Akkor a lány lehajto lehajtotta a fejét és megint szomorú lett. Sivár napjaiban, újra az utakat járta, és feje még mélyebbre hajlott. A férfi egyszer-egyszer egyszer még hazatért, aztán egy vih viharos nyárvégi napon örökre eltűnt. A lány újból magára maradt, és a megi megismert szerelem elvesztése után, még boldogtalanabb lett. Már nem csinált mást, csak ment és ment, járta a város útjait lehajtott fejjel. Lába ismert már minden utat, szeme ismert már minden követ. És azóta ta a nap óta, amikor a férfi végleg eltűnt, mindig megállt ott, ahol az a kis zöld bogyó a fejére esett. Felemelte a fejét, tekintetét az égre szegezte, és várt. Aztán egy nap, többé már nem ment haza. Azóta is ott áll az út szélén. – Tudod – az a szobor, ami azok között a szép fák között áll a város peremén. Kevesen veszik észre. Senki nem tudja mióta áll ott, és senki nem tudja, ki készítette. Bizony nincs annak készítője, mert az a lány az, aki annak idején felkapta a fejét, és felnézett az égre. A lány, aki szerelmes lett egy meseszép tavaszi felhőbe.

Gyarmati Magdolna


Hunka Zenta: Légváraink „Milyen Milyen ostoba vagy! Még ma éjjel elkérik tőled a lelked. Kié lesz akkor, amit összegyűjtöttél? összegyűjtöttél?”(Lk 12,20) „Az élet már csak ilyen. El kell ezt is fogadni. ni. Nincs mit tenni. tenni.” – A gondozónő ezekkel a szavakkal búcsúzott aznap éjjel. István fülében még soká visszhangoztak az elhangzott szavak. Igaz sz szavak. És mennyire kegyetlen szavak. A gondozónőnek csak napi felad feladatot és mellékes jövedelemforrást jelent az idős hölgy, de neki, Istvánnak nak az édesanyja. Azon tűnődött, hogy Ilonka vajon a saját anyjáról is így nyilatkozna? Tényleg, ssosem beszéltek arról, vajon élnek-e még a szülei. Ilonka jó hatvan körüli, még tetterőtől duzzadó, sokat beszélő és gyo gyorsan cselekvő ekvő asszony volt. Délelőtt jött és este ment. Napközben takarított, sétá sétálni kísérte Máriát, mosott és vasalt. Ellátta a bejárónői, társalkodónői és biz bizonyos szinten a gondozói feladatokat. Ő adta be Máriának riának a gyógyszereket is. István nem sokat tudott róla, la, bár Ilonka már évek óta járt Máriához. Eddig a Karácsonyig nemigen látták egymást. István Ausztriában élt, csak nagyobb ünnepeken utazott haza. Bátyja, József egy zempléni kis faluban lakott, s bár ő is csak havonta tudta meglátogatni édesanyját, Ilonkával ával ő tartotta a ka kapcsolatot. Mária, bár fizikálisan még viszonylag jó erőben volt, egy ideje a sze szellemi leépülés jeleit mutatta. Ezért keresett sett a két testvér gondozót mellé. Mária néhány éve kezdett beszorulni saját világának falai közé. Egy színes, sok megpróbáltatással és számos sikerrel teli életút után. Pesthez közel, Maglódon született pár évvel a Nagy Gazdasági Válság előtt egy tisztes polgári családban. Édesapja öngyilkos lett, amikor a családi megt megtakarítást a tőzsdekrach elvitte. Édesanyja több nyelven beszélt, de a válság idején senki nem akart nyelveket tanulni. Mária és testvérei visszakerültek a nagyszülőkhöz egy alföldi kisvárosba, édesanyja pedig felköltözött Budapes Budapest-


re. Mindenféle munkát elvállalt, csak hogy elég pénzt tudjon hazaadni a gy gyerekeinek. Mire anyagilag helyreálltak álltak volna, az édesanyát elvitte a tüdőbaj. És hamarosan jött a háború. Mária kénytelen volt korán megtanulni, hogyan kell a jég hátán is megélni. A háborús éveket szerencsésen vészelték át a nagyszülőkkel és kisebb testvéreivel, éreivel, bátyja viszont elesett a fronton. Ott, a Donnál tűnt el az első szerelme is. Ezt a veszteséget évekig nem heverte ki. Az utolsó csók ott égett ajkán még akkor is, mikor már első gyermekét szoptatta. A leveleket ugyan gyújtósként kénytelen volt felhasználni lhasználni a háború alatt, de oly sokszor olvasta őket, hogy agyába beégett a fiú minden szava. Sosem kapott többé olyan szép szerelmes leveleket. És sosem tudta meg, hogy a fiú sok év után visszatért egy orosz lánnyal. Mivel az életét köszönhette neki, hátt hálás is volt. Máriát sosem kkereste meg. A háború után Mária Budapestre jött dolgozni. Egy nagy gyárban kapott munkát. Mellette estin végezte az egyetemet. Tanítani akart. Zenét. Édesan Édesanyja zongorája és abszolút hallása volt talán az egyetlen öröksége. A Amikor befejezte a Zeneakadémiát, nem kapott rögtön munkát. Magántanítványokat vállalt hát a gyári munka mellett. Egy ilyen tanítványa özvegy édesapja lett a párja. Nem volt szerelmes, de vágyott rá, hogy annyi zaklatott év után végre valaki mellett biztonságban ban legyen. A férfi pedig meg tudta adni számára az érzelmi és anyagi biztonságot. Bár nem volt párttag, mégis jól kereső állása volt. Nyugodt, godt, kiegyensúlyozott, megállapodott ember, akinek volt érzéke a szépre és a humorra. Jól megértették egymást. Máriaa két fiút szült n neki. A kislányuk halva született. Mária az újabb gyászában végre megt megtapasztalhatta milyen az, amikor valaki osztozik a fájdalomban és mégis támaszt jelent. Él Életében először nem neki kellett erősnek lennie. Végtelenül hálás volt a férj férjének. Jött néhány boldog és nyugodt évtized. Megöregedtek egymás mellett, a gyerekeik kirepültek. Ki erre, ki arra. Mindegyik sikeres ember lett a maga szakmájában. Máriához továbbra is jártak a magántanítványok, pedig már a közben megszerzett tanári állásábóll évekkel korábban nyugdíjba ment. Jól jött az a kis mellékes és hiányzott volna a pezsgés is az életéből. A férje is http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 33

szerette a magánóráit. Élvezettel hallgatta a másik szobából, ahogyan Mária türelmesen, kedvesen magyaráz és gyakoroltat. Esténként sokszo sokszor kérte, hogy játsszon valami szépet. Mária úgy érezte, révbe ért. Elért mindent, amit akart az életben. Van saját házuk, kis kerttel. Autó. Évente egyszer futja külföldi utazásra. Havonta eljá eljárnak színházba, Operába. Néha még vacsorázni is elviszi a férj férje egy-egy táncos helyre. Sikeres emberek a fiai. Bár az unokáit ritkán kán látta, nyaranta egy egy-egy hónapra mindig rá bízták őket. Nem kívánt többet az élettől. Az Életnek azonban számtalan kívánsága volt még vele szemben. És szép la lassan elkezdte benyújtani a számlát. ött hazafelé, am amikor a A férjét hirtelen veszítette el. A férfi a háziorvostól jött gyógyszertárhoz vezető gyalogátkelőn elgázolta egy furgon. Azonnal meghalt. Mára úgy érezte, kihúzták lába alól a talajt. A zenéhez hez menekült. Minden szabad percére tanítványt vállalt. De lassan megjelentek betegségének kezd kezdeti tünetei is. Először csak egy-egy egy taktus nem jutott eszébe, később elfelejte elfelejtette, hogy mit adott fel gyakorolni ni a tanítványainak, aztán már a tanítványok neve is kihullott a memóriájából. Kezdetben igyekezett jegyzetelni, emléke emlékeztetőket írni, később már erről is megfeledkezett. egfeledkezett. A tanítványok szép lassan elmaradoztak, a zongora napokig csendesen állt a fal mellett. Később már ő maga sem tudott játszani rajta. Egy idő után arra sem emlékezett, kié a zo zongora. Egy nap meglehetősen morcosan közölte a látogatóba érkezett Józseffel, hogy vigye végre haza magával a zongorát, ne tárolja tovább nála. Ekkor döntött úgy a két testvér, hogy gondozót fogad Mária mellé. Az Életnek azonban még volt követelnivalója. Sok minden volt még Mária birtokában, amiről ő botor módon évtizedeken eken keresztül azt gondolta, hogy az övé, hogy hozzá tartozik. A balga lélek! Elérkezett az idő, amikor már nemcsak a régmúlt hullott ki emlékezete rost rostáján, de a jelen is kezdett meg nem történtté válni számára. Képes volt egy órán belül tízszer is elmondatni datni magának, hogy megitta a re reggeli kávét, majd ha egy pillanatra magára hagyták, már ment is a tűzhelyhez, helyhez, hogy melegítsen magának egy kis tejet az „emlékei” szerint kimaradt reggeli italhoz. És erről ő http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 34

már mit sem tudott. Sőt, ha valaki esetleg figyelmeztetni eztetni próbálta, komolyan kikelt magából, hogy nem bolond ő. Tud magáról gondoskodni. Ezen a Karácsonyon aztán ismét elveszett egy darab belőle. Elérkezett a pont, amikor a saját fiát sem ismerte meg. Már a kedvencét, a kisebbiket sem. R Rátámadt, amikor azz bejött a lakásba. Azt hitte betörő. Csak néhány családi fényképpel sikerült átmenetileg feloldani a gyanakvását. Ez két hónapja történt. Azóta a helyzet rohamosan romlott. A két fiú igyek igyekezett úgy szervezni az életét és munkáját, hogy felváltva ott tu tudjanak lenni folyamatosan az édesanyjukkal. Ilonka, a gondozónő tette a dolgát, mint kkorábban, a fiúk – meglett nagypapák már maguk is – pedig dig igyekeztek ebből a maradék kis időből minél többet az édesanyjukkal kal tölteni. Tudták, hogy már nem sokáig. Nem kellettek tek hozzá Ilonka szavai, hogy maguk is tisztában llegyenek a kegyetlen valósággal. Mária ebből a valóságból már szép lassan semmit sem érzékelt. Szám Számára a lakás idegenekkel lett tele, s ha nagyritkán fel is ismerte a fiait, nem értette, hogy miért lopják itt a napot, miért nem látnak a dolguk után. Ilyenkor gya gyakran veszekedett velük. Aztán eljött az idő, amikor már azt sem tudta, hol él, kik ezek az emberek körülötte, miért van itt és egyáltalában ki ő. Egy idő után már gondolkodni sem volt ereje. Hagyta, hogy elsodorják a hullámok. Egy éjjel aztán végre eljött érte Ő. Őt megismerte. Ő szelíden megéri megérintette a kezét, segített Máriának felállni, majd kisétált vele a csillagok közé. Szép la lassan felemelkedtek Oda. Oda, ahol minden annyira egyértelmű telmű és egyszer egyszerű. Ahol az Élet már nem játssza bűvészmutatványait, nem ad és nem vesz el. Ahol már nem tükör által homályosan, hanem színről színre látunk. Hunka Zenta


Kiss Zita: Születésnapi meglepetés Ari korgó gyomorral, éhesen ébredt. Amikor megmozdította a fej fejét élesen belehasított a fájdalom, a szemét résnyire nyitotta csak ki, de rögtön be is csukta. A tavaszi nap sugarainak erejét felerősítette az ablaküveg, s hagyta, hogy a meleg lassan átmelegítse az egész fejét. Jól esett neki. Bezzeg tegnap szeles és esőss idő volt. A szokott útvonalán ment, de mindenki mogorván tekintet rá, már ha egyáltalán észrevették. Az emberek rohantak, fázósan húzták össze magukon a kabátjukat vagy éppen az esernyőikkel viaskodtak. Egyedül a parknál lakó idős hölgy szánta meg és adott tt neki pár falatot. Bőrig ázott, s éppen hazafelé igyekezett a sikátorban, amikor hirtelen kivágódott az orra előtt a kocsma ajtaja, s ő pont belefejelt. Bele is szédült az élménybe, de sikerült gyorsan eloldalognia. Nem volt sikeres napja. Megtanulta már már, hogy egyszer hopp, máskor kopp. A mai napsütés bizakodóvá tette. Csak ne fájt volna úgy a feje! Nelli korán ébredt, rá nem jellemző módon rögtön kipattant az ágyából, s széthúzta a függönyöket. Boldog mosoly áradt szét az arcán, amikor megpi megpillantotta az ablaka alatt a virágágyást, amibe tavaly hóvirágot ültetett. Ott sorakoztak már a fehér fejecskéik, amik a tavasz ígéretét hordozták. Az előző napi szeles idő kikészítette, a feje majd szét robbant egész délután. Gyorsan készített a telefonjával pár fotót, hogy megmutassa majd a nagymamájának is. Dudorászva készülődött a fürdőszobában, felvette a kikészített ruháit, s evett pár falatot, hogy ne üres gyomorral induljon el. Különleges nap volt a mai. A Nagymamája születésnapja, amit kettesben töltenek. Több p program kombinációt dolgozott ki, aminek egy fix pontja volt csak: közös reggeli a nemrég megnyílt francia kávézóban. A tavaszi virágcsokrot és a tortát már megrendelte. Felvette a kabátját, a puha sálját, vállára kapta a táskáját és elindult a nagymamájáért.


Ari a mellékutcákban osont, hogy elkerülje a reggeli embertömeget, amit nehezen viselt el. Jobb volt már a kedve, mert talált egy félig elfogyasztott párizsis zsemlét, amit gyorsan meg is evett. Talán ma szerencsés napja lesz. Hamarosan a kocsma mögé ért, rt, ahol átkutatta a szemetest és két virslivel egészítette ki a reggelijét. A parknál lassított, mert a feje még mindig hasog hasogatott. Keresett egy félreeső tisztást és lefeküdt, hogy megpihenjen egy kicsit. Nelli nevetve lépett ki a francia kávézóból. Istenii habos kakaót és hamisíta hamisítatlan francia croissant fogyasztott reggelire. Nagymamája első választása egy frissen nyílt művészeti kiállítás megtekintése volt. Éppen a parkon haladtak át, amikor egy piszkos fehér folt keltette fel a figyelmüket az egyik fa ala alatt. Talán valaki eldobott egy kabátot? Ahogy közelebb értek, rájöttek, hogy egy közepes testű kutya fekszik ott elnyúlva. Mindketten nagy állatbarátok voltak. Gyanúsnak találták ezt a nagy nyugalmat, s a rossz érzésük beigazolódott, ahogy megérintették az állatot. Ari kábultan ébredezett a szunyókálásból, s próbált feltápászkodni. Megnyu Megnyugtató hangokat hallott, simogatást érzett a fején. Végre sikerült a szemét is kinyitnia, s megpillantotta az idős hölgyet, aki rendszeresen adott neki enni. Hirtelen valami végtelen nyugalom áradt szét a testében. Maga sem értette miért. Egy pillanat múlva már újra aludt. Az eső kopogása ébresztette fel. Óvatosan kinyitotta a szemét és körbekémlelt. Egy zöldre festett szobában találta magát, egy barna pokrócon heverve. Az asztalnál talnál ketten beszélgettek és olykor felé pillantottak. Nagyon szomjas volt. Lassan felült, jólesően kinyú kinyújtóztatta a tagjait és a szaglását követve megtalálta a vizes tálat. Nagyokat kortyolt a hűs vízből, ami jólesően benedvesítette a kiszáradt torkát. A Az asztal felöl ínycsiklandó illatok érkeztek, a gyomra hangosan korgott. Nagyon éhes volt. Az idős hölgy gyakran adott neki enni, talán most is így lesz. Illemtudóan leült, s állhatatosan nézett a tányér irányába. Egy jobbnál jobb falatokkal teli, ízes húsleves leves volt a jutalma. Pár perc alatt befalt mindent és tisztára nyalta a tányért is. Nevetést hallott, amit simogatás követett, majd újra elaludt.


Egyre hosszabbodtak a nappalok, s így több időt tölthettek kint a parkban illetve a közeli tó partján. Mindketten etten nagyon szerettek a friss levegőn lenni. Ari kitartóan kergette a szemtelen mókusokat, hozta vissza az eldobott bot botokat, s gyűjtötte be az érte járó simogatásokat, jutalomfalatokat. Nelli nag nagymamája is kivirult, mert születésnapján új négylábú barátra tett szert, aki gyakran megnevettette, s jelenlétével elűzte a magánytól való félelmét. És ez még csak a kezdet volt … Kiss Zita


Klinkovics Márta Xénia: Illúzió Ha azt hiszi róla egy senki, akárcsak egy Jolán is, akit majdnem a szemé szemétdombróll emelt fel, hogy ő legyőzhető és eldobható, akkor nagyon téved, gondolta másnap harciasan a doktor, amikor felhúzták a vitorlákat, és kih kihajóztak a tengerre. Nemcsak az élet hordozza őt a tenyerén, ő is a tenyerén hordozza az életet. Ez egy olyan erős kötelék lék kettejük között, amit nincs nő, aki ketté tudna vágni, vagy el tudna szakítani. Hosszasan állt a fedélzeten. Bámulta a víz pompás kékségét, fehéren habzó fodrait a hajó faránál, és mohón harapdálta az izgatóan sós ízű mediterrán levegőt. A Nap sárga korongja rongja már jócskán eltávolodott a látóhatártól, és elkezdte megunhatatlan útját járni, ami sohasem ért véget, mert ha elfáradt, akkor megpihent egy-egy egy felhőbokor mögött, a nap végeztével meg ásítva elbújt a Hold mögé egy-egy éjszakára. ílt tengerre, a doktor kényelembe helyezte magát egy ffoAmint kiértek a nyílt telban, és egy pohár whisky társaságában előkészített egy szalvétát. Óvatosan kihajtogatta, hogy a vékony papír meg ne sérüljön, és a rajta lévő telefonsz telefonszámot tárcsázta: 14322671909. Az hosszan kicsöngött, ött, és már majdnem letette, amikor az ismerős hang végre megszólalt a vonal végén. – Halló, halló… – Halló, kezét csókolom. Keresek egy gyönyörű, fiatal szőke démont, aki jjúnius harmadikán délután 13.45 perckor egy körúti étteremben elrabolta az árva kis szívemet –,, mondta a doktor kisfiús hangon, és máris hallotta, ahogy a nő felkacagott a másik oldalon. De még nem szólalt meg, ezért folytatta. – A hölgy szőke, mint Marilyn Monroe, de sokkal szebb, kék virágmintás kosztümben volt a legformásabb lábakkal, amiket életemben láttam, és olyan szexis volt a mosolya, hogy azóta is róla álmodom, minden éjjel. Tudna Tudna-e segíteni nekem a felkutatásában? Részben azért, hogy megmentse egy jór jóravaló férfiember életét, részben, mert nagyon fontos üzenetet szeretnék áátadni neki.


– Azt hiszem, tudok segíteni, uram. Azt hiszem, megtalálta, akit keres –, csicseregte a nő kicsit kényeskedve. – Asszonyom, ez csodálatos, nem is reméltem, hogy ilyen szerencsés leh lehetek. Ezek szerint magácskához van szerencsém? – Igen, uram, személyesen. – Mészáros doktor vagyok. Tudja az a tolakodó alak, akit annyira elbűvölt a szépsége, hogy minden áron meg akarta tudni a telefonszámát. – Hát nagyon rámenős volt, az biztos. Pedig a férjem társaságában voltam, maga mégis utánam jött a mosdóba, és a leghatározottabban eghatározottabban udvarolni ke kezdett nekem. Hát ilyet! Nem félt, hogy utánunk jön, és maga lebukik? Párba Párbajgyanús volt a szituáció –,, mondta a nő nagyon kedvesen, és mosolygott a hangja. – Félni, én? Semmi okom nem volt rá. Egyszerűen csak leborultam a Szé Szépség ég előtt, amit ön megtestesített. Már az is baj, hogy szeretem a szépet? – viccelődött a doktor, és jól hallhatóan élvezte ezt a fajta évődést telefonon keresztül. Úgy tűnt, nem ez az első alkalom, amikor meg akar hódítani egy vonzó nőt, távirányítással, de a nő vette a lapot. – És mondja, milyen gyakran szaladgál szép nők után a női WC WC-k környékén? Csak azt ne mondja, hogy én voltam az első! –kacagott kacagott fel. – Nemcsak az első volt, hanem az egyetlen is. Még soha senki nem izgatta fel ennyire a fantáziámat, mint int magácska, asszonyom. Ezért vállaltam a ko kockázatot, hogy a férje esetleg lekaszabol, mert azonnal tudtam, amikor me megláttam, hogy nekünk találkoznunk kell. És erről még mindig nem tettem le. Mi a véleménye? – Úgy gondolja? – Úgy gondolom, és reménykedek. Sőt biztos vagyok benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül. – Hát önbizalma az van. És mi a helyzet az üzenettel? – Kérem, vegyen elő tollat és papírt, diktálom. Nem szeretném, ha egyetlen szavát is elfelejtené. – Rendben, uram, írom – mondta a nő.


– A Földközi özi tengeren kellemes szelek fújdogálnak, és a kapitány egyedül áll a hajó fedélzetén. Hiányolja álmai szőke asszonyát. Egy hét múlva azonban ismét szárazföldön lesz, és választ vár, hol és mikor találkozhatnak, hogy gyötrelmei végre véget érjenek. A kapitány. – Jegyeztem, uram, és csak annyit mondhatok, hogy egy hét múlva ugya ugyanott, ugyanakkor. És ha érdekli, a vörös rózsát és a marcipános csokol csokoládét szeretem –kuncogott a nő. – Értettem, drága Marianna, még a neve is gyönyörű. Tűzön, vízen át ott lleszek – mondta ondta a férfi kicsit dagályosan, és nagyon kedves bókok közepette búcsúzkodni kezdett, majd hirtelen kibukott belőle a nyers ösztönlény. – És még valami. Szoknyában gyere. Kétsége nem volt afelől, hogy ez a nő is bekapta a horgot. Milyen egyszerű állatok a nők, tűnődött. Majd egész héten tűkön ült, annyira várta, hogy ez a rémálommá vált nyaralás Jolánnal véget érjen, és mielőbb otthon legyen, hogy végre megtudja, hogyan ölel a szép szőke démon. Klinkovics Márta Xénia


Kolonics Zoltán: A szabad élet illúziója Kissé kopottas farmerban, és feltűrt ujjú narancsszínű ingben bukkant fel a New Life lakópark körül kiépített sétányon, Luke. A gondosan ápolt idős ö özvegyember minden nap megtette az ebéd után szokásos kásos körútját. Ak Akkor az őszi időben még kellemesen mesen árasztotta melegét az alacsonyan úszófátyolfe úszófátyolfelhőkön átragyogó napkorong. Ahogy egyre rövidültek a nappalok, úgy érték értékelődött fel e fényes ragyogás minden pillanata Luke számára. Kezeit háta mögött egymásba fogva, komótosan lépdelt a közelmúltban felú felújított park mediterrán hatású kövein. Elegáns, amolyan úri tartással ballagott, tekintete iinkább az ég felé szegeződött, mintsem a park lenyűgöző világát csodálta volna. Az ősz beköszöntével mindig erős késztetést érzett, hogy sétái során újra és újra számba ba vegye életét, és ez most sem volt másképp. Különös te természetű erő hatása lehetett ez a számvetés, hogy minden lombhulláskor megismétl megismétlődött vele. Miként a természet lassan visszahúzódik ebben az évszakban, úgy vonult vissza ő is a külvilág zajától és mélyült el belső csendjében. Évtizedek tapasztalása termékenyítette tette már bölcsessége magvát, és élete alkonyán különös erővel törtek fel benne az élet alapvetései. A séta minden lépése felszakított egy emléktöredéket, és az érzelmek viharos haros erővel söpörtek vég végig benne. Néha hosszú éveket ölelt fel egy-egy egy ilyen pillanat. Luke Bradley-t lenyűgözte nyűgözte ez az intelligens erő, amely képes volt egyetlen érzés formájában összefoglalni mindazt, amit hosszú évek alatt élt meg. A hetv hetvenes éveihez közeledő ősz halántékú férfi,i, átlagos emberként élte mindennapjait. Büszke amerikai állampolgár volt, aki hitte az ország függetlenségi harcának vívm vívmányait, hitte a szabadság és igazságosság mindenekelőtt valóságát. Alkalma Alkalmazkodott hát, és a legnagyobb igyekezettel próbált megfelelni környezete elvárásainak, de mindenekelőtt jó és hasznos tagja kívánt lenni nagyra becsült országának. Az arany középutat és jó erkölcsöt követte hát, amire édesapja intette egykor, ezért elkerülte, hogy – miként mondani szokták - kilógjon a sorból. Egy postahivatal tahivatal alkalmazottjaként 38 évig járt el dolgozni becsülettel, mielőtt megérdemelt nyugdíjas éveit megkezdhette. te. A legszebb éveket adta a http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 42

hivatalnak, hogy lemondásokkal és erőfeszítésekkel teli évtizedek gyümölcs gyümölcseként, mint hivatali vezető fejezhesse bee pályafutását. És most öregkori szá számvetése során, évről-évre erősebb kétségek kerekedtek kedtek benne, hogy helyesen döntött-e. Többször megállapította már, hogy a biztonságos megélhetésnek és a látszólagos szabadságnak badságnak nagy ára volt. Bár többször is jelet kapot kapott, hogy lelkét küldetésétől távoli utakra kényszeríti, mégsem válto változtatott. Elment a jelek mellett. A kialakult vérnyomás problémája és egy lábon kihordott infar infarktus is ilyen jelek voltak, de nem állhatott le. Akkoriban költ költözött családjával, New Jersey-be, ahol egy szerény kertes házat sikerült venniük némi jelzálo jelzálogra. Évek teltek el, és egyre több kihívás, mind több felelősség és teher neh nehezedett rá. Bár a sok munkáért és túlóráért járó fizetség jó volt, mégis egyre kevesebbre lett elég. Szinte megfulladt az érzéstől, ami napról napról-napra erősebben fonta köré hálóját. A rendszer hálója volt ez, amely óvatos, de módszeres manipulációval építette fel csapdáját áldozatai köré, és adós adósította el általa az ország lakóit, ahogy őt is. Hosszú időbe került, mire felnyílt lt Luke szeme, és átlátta, hogy az egykor szabad országot aljas ’hiénák’ mardo mardossák. Amikor ráébredt e valóságra, a szabad országról kialakított kép kárty kártyavárként omlott össze benne egy pillanat alatt. Abban bízhatott, hogy ha to ovábbra is teszi a dolgát, akkor kkor tisztességes öregkorra és szerető együttlétre talál élete szere szerelme mellett. Ezért hallatlan nagy erőfeszítés árán dolgozta végig Luke az előtte álló munkás éveket, hogy a majdani boldog és szabad élet vízióját megv megvalósítsa. És most, hogy visszatekint,, fájdalmas a felismerés,hogy a vágyott sz szabadságot nem élhette át. Beteljesületlen álmok feszíttettek meg e víziók kkeresztjén. Kedvesét elveszítette, és minden, amiben hitt, lassan kiüresedett. Becsapottnak és megtévesztettnek érezte magát. A csalódás súl súlya egyszeriben a lelkére nehezedett és a pálmafák alatti padok egyikén megpihent. N Nagyot sóhajtott, és erőt gyűjtött, hogy folytathassa útját. Pihenője közben fi fiatal éveire gondolt. Fiatalon túlságosan is elfoglalta a jövő és a mindennapos rutinfeladatok sora. Észrevétlen sodródott az árral. A követendő fogyasztói magatartás telhetetlen nőni akarása őt is elragadta, és lassan a gondolkodás igényét is háttérbe szorította. Fájdalmas volt szembe néznie a ténnyel, hogy nem figyelt arra az érzésre, amely legbelül feszítette mindvégig, ami megm megmuhttp://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 43

tatta volna az élet igazi arcát. Szomorúság töltötte te el Luke szívét, amikor arra gondolt, hogy úgy telt elaz élete, hogy évtizedeken át szabadnak gondolta magát, miközben egy bérrabszolgaságba taszított és a végtelenségig kihas kihasznált fogyasztója volt csupán pán egy birodalmi gépezetnek. Dühös lett azokra, akik jóhiszeműségét kihasználva, követendő példaként e képet vetítették elé. Kiábrándult a világból, mert irányítói pontosan tudták, hogy miként épí építsenek fel egy láthatatlan fallal körbevett, szolgalelkű tömegekből álló ren rendszert. Luke is elhitte akkor, hogy e falak szükségesek, mert védik és biztons biztonságot adnak neki. De közben megfeledkezett arról, hogy ez a fal távol is tartja val valamitől. A szabadságától. gától. A falakon belüli világ nem az ő élete volt, csupán egy illúzió, melynek építőköveit az ő hiedelmei és félelmei lmei szolgáltatták. Luke Bradley keserűen állapította meg, hogy élete során, mindvégig megfos megfosztotta magát attól az önkifejező szabadságtól, melyben az örökkévalóságig kévalóságig hivatott létezni. Kolonics Zoltán


Lesták Zsuzsa: Csodálatos időket élünk Mi a határ az illúzió és a valóság között? Ma már egyre több mindent tudunk az agyunk kapacitásáról, a szok szokásaink megváltoztathatóságáról, az agyterületek stimulálásáról, a gondolataink megváltoztatásáról, az érzelmeink nyakoncsípéséről és befolyásolhatóság befolyásolhatóságáról. Tudjuk azt is, hogy tudományos kutatások támasztják ják alá a tényt, hogy kezedbe veheted a sorsod alakítását. Hogy befolyásolhatod, lyásolhatod, hogyan éled az életedet. Minden pillanatban felismerheted, hogy a helyzeted, a körülmény körülményeid megfelelőek a számodra, vagy sem. Ha úgy értékeled a jelenlegi helyzetedet, hogy számodra ez nem kiel kielégítő, hozhatsz egy döntést, hogy mától másként élsz! Mától másként akarsz élni. Más valóságot akarsz a magad számára teremteni. Minderre képesek is vvagyunk. És mégis a legtöbbször mindez csak elmélet marad. Vajon miért van ez? Talán mert mi is egy kicsit elmebajnak tartjuk, ha a jelenlegi szűkös anyagi helyzetünkben az az illúziónk, hogy ez csak átmeneti helyzet? Hogy képesek vagyunk a magunk által létrehozott gödörből kimászni – vagy eset esetleg a gödör alját rakétakilövő helynek használva kilőni magunkat? Arról nem is beszélve, ha a szűk környezetünkben – például a szerető csal családunk körében – néhány gondolatnak megengedjük, hogy kihallatsszon bel belőlünk , azaz hangot adunk az elképzelésünknek, többnyire nem „hipp, hipp hurrá”, „hogy te milyen okos vagy….” hangulattal fogadják. gadják. Így aztán sokszor attól is elmegy a kedvünk, hogy kimondjuk, mit gondolunk, mit érzünk… és már szinte cselekedni sem merünk. Vagy ha az illúzióink alapján teszünk n néhány tétova lépést, és nem vagyunk gyunk megrögzött valóságteremtők, a körny környe-


zet totálisan értetlenül reagál Ismerős a helyzet? Voltál már hasonlóban?

a

megnyilvánulásunkra.

A wikipédia szerint: „Köznapi értelemben az illúzió jelenthet bármilyen go gondolatot, ami a valóságtól elrugaszkodott.”” Ennek a „valóságtól elrugaszk elrugaszkodott” megállapításnak van egy kis pejoratív kicsengése. Ha vá változtatni akarok a jelenlegi helyzetemen el kell, hogy rugaszkodjak a valóságtól és teremt teremtenem kell egy másikat, egy jobbat, egy szebbet, egy számomra jobban megf megfelelőt… A folyamatot úgy kell elképzelnünk, hogy először észleljük, hogy vvalami nem tökéletes körülöttünk, bennünk, nem megfelelő a jelenlegi szituáció a sz számunkra. Hogy hogyan észleljük mindezt, úgy, hogy elégedetlenek, boldogt boldogtalanok vagyunk észrevesszük, hogy egyre kevesebbet mosolygunk, solygunk, arról nem is beszélve, hogy az öröm, mint olyan kiköltözik az életünkből. Döntést hozunk, hogy ezen igenis változtatni akarunk. A korábbi elké elképzelés szerint ehhez elégséges, ha pozitív gondolatokat mondogatunk magunknak és AKARJUK a változást. Ha már valaki kísérletezett ezzel a módszerrel megt megtapasztalhatta, hogy az ilyenfajta „belső beszéddel”, amit magunkkal folyatunk és jó esetben csak magunkban ( ☺ ) vajmi kevés eredményt tudunk elérni. Hatásosabb, ha képzelőerőnk segítségével ségével megteremtjük azt a szitu szituációt, azokat a körülményeket és az elvárt eredményre fókuszálunk. Tehát belső képet alkotunk arról, hogy milyen lesz, ha mindez megvalósul. lósul. Mit fogunk a már elért „vágyott” helyzetben látni, hallani, gondolni, érezni. Ebben a létrehozott belső világban minél érzékletesebbé tesszük az általunk kívánt ere eredményt, annál inkább valóságossá válik az az illúzió, hogy mindezzel már re rendelkezünk. Mit jelent mindez a gyakorlatban? Hogy elrugaszkodunk a val valóságtól. Ha már ez az illúzió megvan, azonnal tegyünk mellé lépéseket, sőt lépések sorozatát, amiknek a segítségével ségével az illúzió valósággá tud válni. Ha bármi is hiányzik ebben a folyamatban, az eredmény nem az „e „elvárt” lesz.


Mi tehát a valóságod átalakításának a szükséges folyamata? Felismerés (hol tartok most), döntés (a változtatás szükségességéről), képzelőerő (a belső kép megteremtése), illúzió (hogy ezzel már rendelkezem is), cselekvés (tanulás, tanulás és határozott, apró lépések sorozata úgy, hogy magad előtt látod a megteremtett valóságodat), megteremtett valóságod.. Minél közelebb ho hozzuk az illúziót a valóságunkhoz, annál inkább megszűnik annak illuzórikus volta és átalakul élhető valósággá. Hát nem csodálatos, hogy olyan világban élhetünk, ahol mindez megvalósí megvalósítható? Persze egyrészről yrészről kell hozzá egy jó adag tudatosság, bátorság, önm önmagunk felvállalása és kitartás. Másrészről sok öröm, vidámság, humorérzék és játékosság. Hajrá! Tedd csodálatossá te is a saját életedet!

Lesták Zsuzsa


Lucza Mónika: Szabadság Reggel ragyogó ó napsütés ébresztett; mosolyogva nyújtóztam egy n nagyot, és hálás szívvel gondoltam arra, hogy milyen szerencsés is vagyok. gyok. SZABADSÁG! Milyen fantasztikus érzés, hogy önálló, független nőként azt tehetek, amit csak akarok; nem vagyok kiszolgáltatva senkinek! Elégedetten néztem végig a gyönyörűen berendezett szobán – vagy, legalábbis, számomra gyönyörű szobán. Végre saját otthon, a saját ízlésem sz szerint; csend, és nyugalom! Senki nem teszi szóvá, ha egy-egy egy ruhadarab a fö földön marad, vagy ha a festékek szanaszét hevernek. Festékek. tékek. Igen, végre megint szabadon alkothatok! Annyi hosszú év után olyan jó érzés volt tegnap újra festeni! Reggeli jóga, tusolás, meditáció – ideje a gyerekeket ébreszteni. Ke Kezdődik a szokásos nyüzsi, a rohanás, hogy el ne késsenek – de ma valahogy sokkal könnyedebben és mosolygósan… A gyerekek az iskolában; irány a bevásárlás. Ahogy az rendesen lenni szokott, megint minden egyszerre fogyott el otthon; már reggelire is csak egy kis kkakaó maradt. Alig cipeltem fel a nehéz csomagokat – persze ze a lift ilyenkor romlik el, de hát semmi gond, az edzés sosem árt; step aerobic á la elvált anya – csenget a postás. Hivatalos levelek. Egyszerre három is! Mind a Gyámhatóságtól… hatóságtól… Rossz előérzetem van; az elpakolással mit sem törődve feltépem a lleveleket. Amit olvasok, az minden képzeletet felülmúl. Vagy inkább alul? Igen, megint Hector és Milica. Megint újabb elmarasztalások, felelősségre vonások és bí bírságok. Mi több, ezúttal rendőrségi rségi feljelentés is, hivatalból, a Gyámhatóság részéről. Ellenem. Hát ennek a rémálomnak már sosem lesz vége?!


Az ügyintéző nem érti, hogy a felügyelt kapcsolattartás hivatalból llezárva – én meg nem értem, hogy ugyan hogy vihetném el a gyerekeket egy olya olyan kapcsolattartásra, ami nincs is. De hát, ugye, Hectornak jogai vannak. Meg persze Milicának is. Ha nekik úgy tetszik, elvonhatnak minden pénzt a gyerekektől, ellehetetleníthetnek minket, sőt, az otthonunkba honunkba is beronthatnak, és itt úgy bánthatják a gyerekeket, eket, ahogy nekik tetszik. De nekem, bár kötelességem ettől megóvni a gyerekeket, jogom persze nincs arra, hogy bármit is tegyek… Tehetetlenségemben visítanék, toporzékolnék. Ez így már nagyon kkomoly dolog; ha a rendőrség is bűnösnek ítél, elvehetik tőlem a gyer gyerekeket! A gyerekek! Te jó ég, Daisy mindjárt jön haza, és az ebéd még sehogy se áll! Gyors elpakolás, de egyre csak azon kapom magam, hogy főzés közben az új határozatok zsibognak a fejemben. Ügyvéd kell, mese nincs. Ügyvéd, de gyo gyorsan, méghozzá a lehető hető legjobb! Hiszen ha így haladunk tovább, előbb előbb-utóbb börtönben kötök ki – a gyerekek meg intézetben. „A gyermek legfőbb érd érdeke”! Na hiszen! Hectort csak a bosszú hajtja; a gyerekek nem kellenek neki, az eljárások következményeivel nem számol, a felelősségvállalást ségvállalást meg hírből sem ismeri. Csak a felelősségre vonást… Ügyvéd. De honnan akasszak le hirtelen egyet? És amúgy is, ugyan miből ffizetném ki?! Már ennivalóra is alig telik, az állásomat elvesztettem, és a hit hitelek is itt vannak a nyakamon… Jujj, az ebéd! éd! Majdnem odaégett… Szerencsére csak majdnem. Ebéd kész, asztal megterítve; most már jöhet Daisy. Ügyvéd. Kell. Mindegy, mibe kerül, ez most vészhelyzet! Legfeljebb nem fiz fizetem a lakáshitelt, de ügyvédre szükség van. Gyorsan végigfut az agyamon, kitől kérhetnék tippeket, elérhetőségeket. Kapok is néhányat; nyat; próbálkozok kitartóan. Telefon folyamatosan foglalt, vagy kicsöng, de nem veszik fel. M Marad az e-mail. És a várakozás. Hátha reagál valamelyik.


Daisy hazaért; ebéd, utána tanulunk. Még épp csak a közepé közepén tartunk, de már rohanni kell a kis Kevinért az iskolába. Pityeregve mutatja a nadrágját: „Nézd, anya, elszakadt”. Az utolsó jó nadrágja. Nincs mese, SOS szerezni kell egy újat, mert nincs mit felvennie holnap. A fenébe! A címlapterv! 1 óra van már csak leadásig, eadásig, és még hozzá se kez kezdtem! Ráadásul ez az első megbízás ettől a cégtől; ezt igazán nem szúrhatom el! Ütősnek kell lennie, hogy küldjenek még majd megrendelést. delést. Rohanás haza, gyors szerkesztés, leadás. 1 perccel a határidő előtt. Épphogy… Már csak 1 óra az üzletek zárásáig, és még be kell szerezi egy nadrágot Kevi Kevinnek. Ahogy indulnánk, látom, hogy Daisy a tornacipője felé nyúl. -

A rendes cipődet vedd, hideg van! – szólok rá. Nem, inkább ezt szeretném… Ugyan már! Miért nem a rendeset? Hiszen azért van. Azt kell felve felvenned, vita nincs! – szakad ki belőlem idegesen Annak levált a talpa – suttogja Daisy szégyenlősen. – Nem akartam szólni, mert úgyis annyi gondod van… De, kicsim, cipőre szükség van. Szólnod kellett volna. Veszünk egy újat – mondom a döbbenettől elfúló hangon. Ugyan, úgyis kevés a pénzünk, ne pazaroljuk erre! Nekem telj teljesen jó a tornacipő… De hát hideg van, fázni fog a lábad. És esőben, hóban? Beázik. Venni kell egy újat. De anya, nekem tényleg jó ez, ne költsük erre a pénzt…

Igen, a fogyasztói társadalom elkényeztetett, követelőző gyerekei, vagy mi. Szóval egy nadrág Kevinnek és egy cipő Daisynek. És már egy óránk se maradt rá, hamarosan zárnak az üzletek. Hova is rohanjunk most?


Fáradtan, éhesen esünk haza – de van cipő is, nadrág is. Gyorsan vvacsora, fürdés, fekvés-alvás. Közben idegesen nézegetem ézegetem a postafiók postafiókomat, hogy jötte válasz valamelyik ügyvédtől. Vagy legalább egy újabb megbízás. De semmi… -

Anya, olyan furcsa íze van most a kakaómnak! – zökkent ki Kevin hangja. Ugyan, már hogy lehetne furcsa íze! Pontosan úgy csináltam, ahogy mindig szoktam.

Azért biztos, ami biztos, ellenőrzöm. -

Igazad van. Véletlenül kávéport raktam bele kakaópor helyett… Gyo Gyorsan csinálok egy másikat. Nem, köszi, inkább csak sima tejet kérek – mondja lemondóan Kevin.

Amíg fürdenek a gyerekek, a mosást és mosogatást intézem, ntézem, de egyre csak a rendőrségi feljelentésen jár az eszem. Tényleg képesek lennének még akár be is börtönözni? Ha igen, az ugyan mivel járna? Még mindig ilyen gondolatok kavarognak a fejemben, amikor betaka betakargatom a gyerekeket és sietős jóéjt-puszit lehellek a homlokukra. -

Anya, légyszi, olvass esti mesét a fejedből! – kérlel Kevin, ahogy már éppen kifelé indulnék a szobából. Ma nem, kicsim, ne haragudj, túl fáradt vagyok hozzá. Ma ni nincsenek mesék a fejemben.

Ahogy kimondom, észreveszem, hogy már megint az ügyvédek és a pénz kkörül cikáznak a gondolataim. -

Majd holnap. Holnap kettőt is mesélek – próbálom vigasztalni.

Valójában én magam sem hiszem el, de Kevin kénytelen ezzel beérni, mert már be is csuktam magam mögött az ajtót. Fáj, és feszít. Imádok a fe fejemből mesélni nekik, és ők is szeretik. Daisy már nem is mondja, de tudom, hogy neki is hiányoznak ezek a mesék. De „elfogytak”. Kiszorították olyan gondol gondolahttp://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 51

tok, amiket más emberek kényszerítettek ki. Amikkel nem én akarok fogla foglalkozni, hanem egyszerűen muszáj. Fél perc sem telik el, jön Kevin. Éhes. Eszik. Öt perc – szomjas, iszik. Újabb három perc – pisilnie kell… Azt hittem, itt vége, és elalszik. De nem. Csak újabb öt perc. -

Anya, rosszat álmodtam. Alhatok ma a te ágyadban? – és könyörögve néz rám hatalmas, bánatos szemeivel. Én persze egyyből elolvadok. Persze, gyere csak, mindjárt megágyazok. Anya, légyszi, bújj ide hozzám, amíg elalszok! De kicsim, nekem még munkám van, tudod. Na jó, akkor csak két percre. Csak bújj ide egy kicsit. Oké, 2 perc – mondom mosolyogva, és remélem, hogy nem fogok megint elaludni mellette.

Szinte rám tapad, olyan közel bújik, de egyből el is lazul. Fél per se kell, már békésen szuszog. Ahogy nézem nyugodt angyal arcát, engem is béke és ny nyugalom tölt el. Kicsusszanok mellőle, és átmegyek a gyerekkszobába. Daisy a paplan alatt pityereg. Ahogy odabújok mellé, karjaival ival erősen magához szorít. Nyugtatgatom, hogy egyszer úgyis vége lesz ennek, minden rendbe jön majd, és hogy a nehezén már túl is vagyunk. Bár nem hangzik túl meggyőzően, mindketten hinni akarjuk, hogy igaz. Lassan Daisy is megnyugszik és elalszik. A nappaliban fáradtan rogyok bele a karosszékbe, és meredten bám bámulom a tegnapi festményemet. A nap pillanatképei cikáznak a fejemben, és bevillan a napsütötte reggel. SZABADSÁG! Ha! Szabadság? Nőként, ként, elvált anyaként? Az csupán illúzió…

(Lina naplója – részlet) Lucza Mónika


Lupán Ágnes: Mindennapi álmaink – Gyere, menjünk, amíg nem esik! Még a végén megfázol itt nekem, fűthetek egész álló nap, hogy a kályha mellett melegedve némi mi életet leheljek beléd. Elég volt ez tavaly, idén kerüljük el! Jolán leakasztotta sötétbarna félkabátját a fogasról, nyögve belebújt a cip cipőbe, ehhez meg kellett támasztania magát a kisszekrény oldalán. A cipőkanál jó szolgálatot tett évek óta. – Nem leszünk már fiatalabbak, igaz? – megpróbálta némi kacajjal enyhíteni a szúrást, amit e kijelentés kapcsán érzett minden egyes alkalommal. Ettől fü függetlenül ha nem mondta el ezt a mondatot mint egy mantrát egy nap húszor, hát egyszer sem. Sok energiát kivett már ár belőle a cipőfelvétel, így remegő kézzel nyúlt a táskákáért. Bal kezébe fogta, jobbal a kilincs felé nyúlt, háta felett szólt oda Jánosnak. – Mehetünk? Hátranézett, látta, bólint az öreg, így elindult előre. Tudta, a férje követi majd. Cseppet sem zavarta, arta, hogy nem kap választ a mondandójára. Megszokta az évek alatt. János alapvetően is egy csendes természettel megáldott, jó ember volt. Házasságuk alatt folyton Jolán beszélt. Szeretett beszélni. Így aztán János hallgatta, bólintással jelezte, hogy figyelt, néha be-beszúrt beszúrt egy egy szót, de idővel ezek egyre ritkultak, mígnem egy szép napon Jánosból nem jött elő több hang. Az orvos szerint ezt el kellett fogadni, nem tehettek ellene se semmit. Ezért hát Jolán megrázta magát, elfogadta az új helyzetet, beszél beszélgetéseik egyoldalúságát azzal ellensúlyozta, hogy úgy reagált a történésekre, mintha


társa legalábbis mindig felelt volna. Tulajdonképpen meg is tette. A szemei többet mondtak száz szónál. – Jól van, tudom, tudom. Megint zavar a csoszogásom. Majd odafigyel odafigyelek jobban! Szépen, lassan érünk már csak célt. No, gyerünk, haladjunk! Bezárta maga mögött a kapuajtót, mélyet szippantott a nyirkos tavaszi lev levegőből, és a sarki közért felé vette az irányt. Nem volt messze. Pár percre még így sajgó bokával is. Férje kedvéért minden egyes alkalommal tett egy kis kitérőt, hadd élvezze ő is a levegőt, a tavasz színeit, az ébredő természetet. János szívesen járt ki a kis parkba. Jolán pedig legalább ennyire szívesen kísérte őt el ide majd' minden nap. Lépteik mára már összecsiszolódtak. – Nézd csak, János, ott a verebed. Jön kuncsorogni. Még jó, hogy elhoztam a morzsákat. Bekészítettem még tegnap este, hogy ma regge reggel el ne felejtsem. Néha csak úgy kimegy a a fejemből minden. Nem leszünk már fiatalabbak. Beszédét félbeszakította, hogy szembejött velük fiatalkori barátnője. Ő is itt lakott a környéken, régebben sokat jártak össze. Az utóbbi időben azonban egyre távolodott Jolántól. – Jó reggelt, Boris! Minden rendben a mosógéppel? – Hogyne! Jött tegnap a Feri, ránézett. Mi járatban? A szokásos? – Igen, megyünk bevásárolni ma is. Hozzunk valamit? – Nem, köszönöm, én már voltam. Ma friss marhahúst hoztak, ott akartam lenni nyitásra. – Jól van, mennünk kell, János nem szereti, amikor leállok másokkal hosszan beszélgetni. – Hmm. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 54

– Minden rendben? – Hogyne! Még látjuk egymást! Jolán picit szaporázni kezdte lépteit, azért ez a tavasz még nem az a kései, jó meleg tavasz volt, amikor megfáradt csontjait jait ne viselte volna meg a nyirkos idő. Elértek a közértig. János régi szokásához híven a bolt előtti kispadra ült, így Jolánt nem akadályozta meg abban, hogy kedvére böngésszen a különböző áruk címkéi között. – Sietek! - ígérte meg gyorsan, ahogy minden n nap, majd kosarat ragadott, eltűnt a kétszárnyú ajtó mögött. Igyekezett a vásárlással, nem szívesen váratta meg a férfit. – Megnéztem a marhahúst, amit a Boris ajánlott. Szerintem jó lesz abból n nekünk is egy kis levest főzni, mit gondolsz? Tudom, hogy szereted. Neki is ffogok, ha hazaértünk. Mehetünk? Oldalra pillantott. Bólintás volt a jutalma. – Arra gondoltam – kezdett bele az őt régóta foglalkoztató témába, miközben hazafelé vették az irányt –, hogy nekiállhatnánk végre utazni. Mindig csak beszéltünk róla. Éveken keresztül. Sose volt megfelelő az alkalom. Vagy a gyerekek vagy a pénz miatt. Aztán a betegséged. Szóval mire várunk még? Úgy érezte, muszáj végigvinnie a gondolatmenetét, s bár tudta, nem fogják félbeszakítani, mégis egy szuszra csúszott ki belőle, mintha egy gát szakadt volna fel annyi év után. – Igen, tisztában vagyok vele, hogy ahogy régen, most is ezer okunk lenne elhalasztani. De János, oly rég várunk rá, oly régóta tervezzük, mik mikor, ha nem most? Egy ideje már félretettem egy kis pénzt rá, talán kijön belőle a vona vonatjegy, ha meghúzzuk a nadrágszíjat, a szállásra is jut. A fényképek lassan me meghttp://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 55

fakulnak, olyan rég néztük ki a helyet, rettentő kíváncsi vagyok rá. Kérlek, menjünk el idén! Kérlek! Ahogy az várható volt, János szótlanul szedegette a lábait, ám arcán tükröz tükröződött, hogy mélyen átrágja magát a kérdéses témán. Előnyökön, hátrányokon, lehetséges kifogásokon. Jolán, hogy elejét vegye az ellenkezésének, már folytatta a meggyőzést, így észre se vette volna, hogy hazaérkeztek, ha bele nem futnak a házmesterbe, aki a kapu előtt sepregetett. Azonban ha az asszony már lendületben volt, nem lehetett leállítani. Ha a házmester fültanúja lesz az évelésének, még jobb, gondolta. Bízott benne benne, hogy melléáll majd, támogatja ő is a tervét. Hiszen mennyire nagyszerű ötlet ez az egész, nem vitás! – Jó napot, Lukács Úr! Mondja meg őszintén, ugye, maga is hálás lenne, ha a felesége egy szép napon arra szeretné rávenni, váltsák valóra a régi álmot. Lépjék épjék meg azt a hatalmas lépést, amire egész életükben vártak. Ne csak egy elérhetetlen illúziót kergessenek folyton pár lépéssel lemaradva, az álmok és a valóság váljanak végre eggyé! Tessék, erősítsen meg a hitemben! Az én kedves uram is tudja, hiszen eztt mondogatjuk évek óta. Most mégis olyan csökönyösnek érzem egy ideje. Nem látja be, hogy ez egy nagyszerű ötlet. Mondja meg neki, kérem, hogy igazam van! Lukács úr lassan pislogott egyet a fekete keretes szemüvege mögött, kezében a seprű már egy ideje megpihent, pihent, ahogy képtelen volt levenni a szemét Jolá Jolánról. – Ne szégyellősködjön, mondja meg neki bátran! Az öreg házmester azonban nem szólalt alt meg. Nem tudott. Mint aki kísért kísértetet lát, rezzenéstelen arccal mintha arra várt volna, hogy Jolán egyszer csak fe felnevet, legyint egyet a karjával és azt mondja: csak vicceltem! http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 56

Jolán, aki bár nem látott bele a házmester gondolataiba, valóban felemelte egyszer csak a kezét, és legyintett is egyet. Mégpedig a házmesterre. Feladta, hogy megértse. Hónapok óta olyan furán viselkedett vele. Körülbelül azonos időben kezdett el ferde szemmel nézni rá, mióta Boris távolodott. – Ezek az öregek vén korukra mind meghibbannak, vitathatatlan – mondta a férjének. – Nem, ne is mondj semmit! Tudom, miről beszélek. Gyere, me menjünk be, még tényleg megfázol itt a végén. Rég kint vagyunk már. – Csókolom, Jolán néni! – Szervusz, Kinga. Mi újság? Suliból jössz? – Igen, ma előbb hazaengedtek minket egy órával, ha sietek a leckémmel, még a végén el tudok menni a barátnőmmel moziba is. – Menj csak, menj csak! Megérdemled – mondta a kislány hátának, miközben már a lakásajtót nyitotta. – Látod, Jánosom, hogy hasonlít a mi Blankánkra? Mondtam neked vagy nem mondtam? Te meg állítottad, hogy ez a lány so sokkal cserfesebb, mint a mienk volt ebben a korban. rban. Nem is értem, miért nem emlékszel, hogy Blanka is képes volt lyukat beszélni az ember hasába, ha ig igazán beindult. Kinga a lépcső aljánál torpant meg és fordult vissza. – Kivel tetszik beszélni? – szegezte a kérdést Jolánnak. – Hogy mondod? Na, tessék, k, még a kulcs is kiesett a kezéből, hogy erre a fruskára figyelt, most majd hajolhat le érte. – Jolán néni hozzám szólt?


– Dehogy, gyermekem. János bácsinak meséltem épp a mi lányunkról. Me Megemlítettem neki, hogy eszünkbe juttatod mindig, amikor meglátunk meglátunk. – János bácsinak? – Igen. Érdekes, gondolta Jolán. Már a gyerek is kezdi. Az a pillantás. Rettentő ism ismerős volt már neki. Miért? Miért van az, hogy már mindenki ezzel illeti? Mi Mindenki szánakozva néz rá. Kerüli. – De hát... János bácsi meghalt. Októberben en volt a temetése. Nem tetszik emlékezni? Jolán krétafehér lett. – Persze, hogy emlékszem – vetette oda már-már morogva. – Csak mert úgy tetszett beszélni... Mintha... Jolán szúrós szemekkel várta, mi lesz ennek a vége. – Mintha itt lenne – adta meg a feleletet Kinga. Jolán térdére támaszkodva, lassú mozdulattal szedte fel a földről a leejtett kulcsot. Arcán a düh piros nyomott hagyott, időre volt szüksége, mire össz összeszedi magát. A kulcs jó ürügy volt erre. – Minden rendben? – Kérdezte Kinga. Tétovázott, nem tudta eldönteni, fe felszaladjon-ee dolgára a lépcsőn, vagy esetleg itt lesz még szükség rá. – Hát persze! Jolán már nem nézett Kingára, nem akart ma már senkit sem látni maga kkörül. Kikészítette ez a nap, pedig még csak nemrég kezdődött. Szeretett volna megszabadulni ettől a kínos helyzettől is itt.


Kinga felelt híján végül nagy nehezen elindult felfelé a lépcsőn. Jolán felocsúdott révületéből, s amennyire tőle telt, besietett a lakásba. Válla fölött hátraszólt: – János, ne maradj le folyton! Gyere be, hadd add tegyem végre oda a levest! Lupán Ágnes


Nagy-Rakita Melinda: Alkonyi találka Őszintén utálta a késő őszi estéket. Mire hazaért a munkából rendsz rendszerint besötétedett. Nyirkos és hideg volt a kinti világ. Beleborzongott még a gond gondolatába is, hogy ismét kilépjen a nyúlós kora éjbe az után, hogy végre megp megpihenhetett a meleg szobában. Pedig még alig múlt hat óra. Ezen a délutánon mégsem volt más választása el kellett indulnia. R Ráadásul gyalog. Nem volt értelme kocsiba ülni, autóval túl nagy kerül kerülő lett volna. A kertek alatt indult el. Az amúgy is gyéren elszórt lámpák fénye ide alig ért el. A csillagok a felhők mögött bujdokoltak és a Holdnak esze ágában sem volt előbújni rejtekhelyéről. A kertváros csendjét csak a fákról csepegő pára hangja törtee meg. Senki sem járt az fáradt árnyékok között. Fázósan húzta össze magán a kkabátot. Csendben átkozta magát, hogy bevállalta ezt a látogatást. De már olyan régen halogatta, túl kell rajta esni végre. sítő - kutya rávakkanRémülten összerezzent, amikor egy –kötelességét teljesítő tott egy bokor sötétje mögül. Megszaporázta a lépteit. Éppen a temető kerítéséhez ért. Tanakodott. Röv Rövidítse le az utat, vágjon át a sírok között kanyargó kikövezett úton, vagy ttegyen egy nagyobb kerülőt? A temetőt választotta. A hátsó kapu vaskallantyúja enyhe nyikorgással jelezte rosszallását, amiért megzavarták háborítatlan nyugalmát. Nem bánta. Csak mielőbb bejusson már egy meleg szobába.


A tuja sövény a sírok mellett vészjóslóan hajladozott a hideg szélben. Ők is fáznak – gondolta. Ahogy a sort megszakította a következő útkereszteződés, mozgásra lett ffigyelmes. Mintha mély sóhajt is hallott volna. Bánatos, ezeréves pince mélyéből fakadó hangot. Összeborzongott. Ki lehet az, aki ilyenkor jár a temetőben? Halottak napjának már régen vége, a bánatos özvegyek is inkább nappal járnak kisírni bánatukat a friss sírokhoz. Egy árnyék indult feléje. Mintha lebegett volna a sötétben. Megtorpant. Ez nem lehet, ilyen nincs – gondolta. Ez csak egy temető, ahová ő is kijár rendszeresen. Eleinte sí sírni jött, később csak csendes bánattal, fejet hajtani, megnyugodni mióta a párja is ide költ költözött. Hirtelen mintha nyúlós köd ölelte volna körül. Már bánta, hogy erre indult. A karját megérintette egy puha kéz. Nem ismersz meg? – kérdezte egy elcsukló hang,, amely mintha a saját koponyáján belül visszhangzott volna. - Ki vagy? – suttogta rémülten. - Hát nem tudod? Én vagyok a kislány a régi utcátokból, aki sohasem nőtt fel. Egy kislány, aki sohasem nőtt fel – ki lehet, és mit akar tőlem – a fejében száguldottak a gondolatok. Keze jéghideggé vált a kesztyűben miközben a sapk sapkája alatt izzadtságcseppek indultak a nyaka felé. -


Hirtelen megismerte a fehér fodros ruhát. Egy régi kép még a lakót lakótelepről, a kislányé, aki tényleg nem nőtt fel soha. A kislányét, akit egy késő ő őszi éjszakán egy szadista gyilkos zsinegje küldött a halálba. Emlékezett a környék rémületére, a család összeomlására, amikor kkiderült, hogy többé már nincs lányuk. Emlékezett a saját és a többi anya akkori rettegésére, bármelyikünk gy gyereke lehetett volna. A gyilkost az alakalom szülte. És emlékezett a megkönnyebbülésre, amikor a tettest kézre kerítették - a mieink már nincsenek veszélyben. Emlékezett arra is, hogy soha egyik anya sem volt többé olyan gyanú gyanútlan, mint annak előtte, ha egyik-másik gyerek nem ért haza a megb megbeszélt időre. De most és itt a temetőben mit akarhat tőle ez az árnyék? - Játssz velem! – súgta a hang. - Gyere velem! – kérte, miközben jéghideg kezével végigsimított az arcán. Összerázkódott, de önkéntelenül is követte a suhanó árnyat. A köd körülfolyta mindkettőjüket, ahogy lépkedtek a sírkövek között. Futni akart, de mintha béklyóban lett volna a lába. Kiáltani akart, de a hang bennrekedt a torkában. Zuhanni vágyott, ki ebből a világból, ki az éjszakából, menekülni a csapdából, de csak sodródott tovább, delejesen követve az árnyat.


A ködben hangok keltek életre. Suttogás, sírás, nevetés, csendes b beszélgetés, harsány veszekedés zagyva kakofóniája visszhangzott a fülében. ben. Észrevette, hogy már nem a kislányt követi. Egy sok éve eltűnt férfi fi árnya vonszolta magával. Felismerte. Őt talá találták meg sok évvel az eltűnése után betonba öntve egy út felbontásánál. nál. Rájött, a város rémálmai közt bolyong a sötétben. Most már igazán megrémült. Felismerte a vízbefúlt alkoholistát, a megfojtott szeretőt éss az öngyi öngyilkos nőt a negyedikről, a régi kollégát, akit hetekkel a halála után a sz szaga miatt találtak meg a lakásában a szomszédok. És ott volt a balesetet okozó lelki sérült fiatal férfi is, aki egy egész cs családot vitt magával a halálba, amikor szembe rohant ant az autójukkal a 66-os úton, egy gyanútlan éjszakán. Ott volt a család is kézen fogva suhantak tak feléje. Mind-mind az erőszak halottai. Mit akarnak tőle? A rettegés görcsbe rántotta a gyomrát. Próbálta tágra nyitni a szemét, hogy megtalálja az utat, de ccsak a ködöt látta, amely tele volt gomolygó árnyakkal. Egyre többen lettek, és egyre sötétebb lett. Már nem tudta, hol jár. Már régen kilépett a temető valóságából. A suttogó árnyak birodalmába került, mozgása lelassult, a tragédiák nyomas nyomasztó árnya a lelkére települt. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 63

Tudta, hogy sírni kellene, sikoltani, segítségért kiáltani, de nem jött ki hang a torkán. Megbotlott egy sírkőben, elesett. Felnézett és most végre látott. Az ismerős fejfán ott virított a név. Az övé. A saját neve dátummal, arannyal vésve a kőbe. Próbálta elolvasni az évszámot, de az elmosódott volt, miközben a név kaj kajánul a szemébe fúrta magát. Hát ennyi, itt a vég? Meghaltam én is, mint a többiek? És hogyan és miért? Talán a rémület? Az nem lehet, én egyáltalán nem vagyok félős. Nem ijedek meg árnyaktól. Hirtelen felpattant, lerázta a lábáról a tapadós kötelékeket, és rohanni ke kezdett, bele az éjszakába, ki a ködből. Zihálva futott cikázva a sírok között. Mögötte hömpölygött az árnyék sereg, nyirkos szuszogásuk a füle me mellett nyöszörgött. Követték, majdnem megérintették. Nem, nem fogom hagyni, nem engedem! Nincs közöm hozzátok, hagyjatok! Most már biztosan tudta, hogy nem lehet, még nem, neki még élni kell, neki még dolga van itt, még maradjon üres az a sír. Még maradjon ködben az a dátum.


Hirtelen fára dobbantak a léptei. Már tudta, hol jár. A kis hídtól nincs messze a temető kapu, ahol az élet vár rá. Még néhány méter és a kapu előtti kandeláber fénye rávetődött csat csatakos, rémült arcára. Az árnyak serege elhallgatott mögötte, de visszanézni zni még nem mert. Kimerülten cövekelt le a lámpa alatt. Mellében dörömbölve küzdött a szíve, vére dübörögve száguldott az ereiben. Próbált nagyokat lélegezni. - Jó estét – köszönt rá egy hang. Rémületében nagyot ugrott. Az éjjeli őr döbbenten nézett rá. -

Jól van, fiatalasszony? – kérdezte. Igen, köszönöm – válaszolta hálásan.

Tudta, hogy ezúttal megúszta. -rame-


Nyíriné Takács Éva: Illúzió Nézz körül szép csendesen, s kiáltsál a világba: miért is vagyunk egymáséi, ha elhisszük hiába ? Ha szeretlek, s Te is szeretsz, illúziónk ki bánja? Ablakát a mindeneknek bennem a szív kitárja. Elillan, mint könnyű harmat a szeretet felettünk, ha a világ mégis látszat, illúziókba vesztünk. Olyan varázs, olyan igaz, mint a patakban lelt vigasz, hűs sodrására van bízva, titkunkat ne hozza vissza. Ha szeretlek, s Te is szeretsz illúziónk, mondd, ki bánja? S valóbb-e annál bármi is, amit Te érzel iránta? Ha szeretlek, veled megyek. Illúziód én hadd legyek! Varázsold át a világom, engedd, lelkünk ki-be járjon! http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 66

Lásd a valót a szíveddel, álmodj álmot nyitott szemmel! Áramolj a széllel, csendben s olvadj el a szerelmemben. A formavilág illúzió, titka éppen ebben rejlik, mint a hagymáról a héját, egyszer rólad is lefejtik. … magadra ...? Nyíriné Takács Éva


Parlagi Erika: A beavatás Alkonyodott már, mikor a ház elé érkeztek. Mozgalmas és izgalmas nap állt mögöttük, hiszen az egész napot a baráti társaság körében töltötték el. Egész nap nevettek, megbeszélték a munkahelyi eseményeket, és különféle éte ételspecialitásokat ásokat kóstolgattak egész nap a zsúfolt városban. Mostanra ketten maradtak és a ház előtt folytatták az eszmecserét. Abigél nekitámasztotta hátát a kerítésnek és elégedetten felnézett az égre. Egy hullócsillagot vett észre amint a fénye a ház mögötti részbee „becsapódik”. Szólt Alexnek, hogy ő is részesülhessen a látványból, illetve így mindkettőjüknek lehet egy kíváns kívánsága. A látvány teljesen magával ragadta mindkettőjüket, s szívüket elöntötte egy csodálatos érzés, majd Abigél váratlanul megbökte karjával A Alexet, majd így szólt: -

Ha ötven évvel ezelőtt születtünk volna mindketten, akkor most ebben a tér-idő pillanatban nem találkozhattunk volna. Alex kissé elgondolkodott a hallottakon, és igenlően bólogatott. -

-

Szinte hihetetlen a találkozásunk- folytatta Abigél.l. Te dél dél-amerikai, én pedig kelet-európai vagyok. Most mindketten nyugat- Európában élünk és pont ma este te és én itt vagyunk, ebben az utcában és egy hulló csi csillagot nézünk. Hát nem csodálatos ez az egész? És mindez csak azért jöh jöhetett létre, mert a technika hnika fejlődött és szabadon mozoghatunk a kont kontinensek között. Valóban hihetetlen, ha ilyen szempontból vizsgáljuk az eseményeket, szólt Alex. Te hiszel abban, hogy minden találkozásnak értelme, jelentősége van? És abban, hogy pont ott vagyunk, ahol lennünk nk kell, azaz mindig jó helyen, jó időben?


-

Én csakis ebben hiszek-válaszolt válaszolt Abigél. A kérdés csak az, hogy felisme felismerjük-e az adott találkozások jelentőségét, tudatosítjuk--e magunkban az eseményeket, vagy csak hagyjuk megtörténni az egészet, és teljesen te természetesnek észetesnek vesszük. De most úgy szeretnélek megölelni, mert ettől a gondolattól olyan boldog lettem, hogy szeretném megosztani veled ezt az érzést. Szorosan átölelték egymást, és mindketten érezték, hogy testüket, mintegy szeretet-energiaburok hálózza be, és feltölti testüket energiával. Amint elengedték egymást különös érzés kerítette őket hatalmába. Érezték, hogy ennél mindketten többet akarnak. -

Abigél! Szólalt meg Alex- fölmehetek hozzád? válaszolt huncutul. Persze, azt hittem már sosem kérded meg-válaszolt Te hiszel abban, hogy mi írjuk életünk történetét? - kérdezte Alex. Tegyünk egy próbát-kiáltott kiáltott fel Abigél lelkesen. Ma estére írjuk meg a forgatókönyvet. Ma estére biztosan mi írjuk meg a történetet. Egyezzünk meg abban, hogy a történetünk legyen izgalmas, legyen yen rendkívüli, szór szórakoztató és mindkettőnk épülését szolgálja. Ketten írjuk, és ha valakinek valami nem tetszik, akkor menet közben változtatunk. És a legfontosabb, hogy csodálatos vége kell, hogy legyen a történetnek. - Egyetértek-válaszolt elégedetten Alex. x. Lássuk, milyen írók vagyunk. Izgatottan szaladtak fel a lépcsőn, egyenesen Abigél szobájába. Mindketten azok voltak, hiszen még soha nem csináltak ilyet azelőtt. Egy ideig nevetgé nevetgéltek, kuncogtak és a forgatókönyv részleteit tárgyalták. Ismét erős készte késztetést éreztek arra, hogy szorosan átöleljék egymást. Ezt egyszerre érezték, mert abban a pillanatban, már szorosan összefonódtak. Mindketten tudták, hogy ez az ölelés most teljesen más, most valami különleges történik kettejük kközött. Mintha eszközök lennének ek valamilyen magasabb hatalom kezében, aki általuk akar valamilyen tapasztaláshoz jutni. Csak azt érezték, hogy ölelni, ölelni, szorosan ölelni kell a másikat. Csodálatos érzés volt mindkettőjüknek, amint ebben a megtartó energiaörvényben lebegtek. Előszö Először azt érezték, hogy sejtjeik összeolvadnak, mint amikor a fák gyökerei a föld alatt összeé összeérhttp://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 69

nek és összefonódnak, aztán ez az összefonódás folytatódott a törzsnél, míg mindketten a koronacsakrájukon keresztül kiléptek a testükből és a csillagmilliárdok végtelen elen mezején száguldoztak. Továbbra is összefonódva repültek, úgy érezték, mintha egyetlen testen belül két tudatosság lenne, az egységérzést még ilyen intenzíven egyikük sem tapasztalta. Nem tapasztaltak sem időt sem teret maguk körül. Amikor a Holdra gon gondoltak, a holdon voltak, ha az Androméda- ködre, akkor azt nézték. Minden iismerős csillagot köszöntettek, míg végül eljutottak egy csodálatos csilla csillagkomplexumhoz. Olyan volt, mint egy jászol. - Itt vagyunk-szólalt, meg Abigél- itt születnek az Istenek! Abban n a pillanatban két különálló egyeddé váltak és két kezüket szívük elé téve így köszöntötték egymást: - Namaste! - Namaste! Boldogságukat nem lehet szavakba önteni. Szabadság, üdvözültség, halhata halhatatlanság és gyermeki ártatlanság és kíváncsiság, fogalmakkal lehe lehet asszociálni mindazt az érzést, amit átéltek. Találkoztak mindketten igazi önvalójukkal, azzal a halhatatlan tiszta tudato tudatossággal, akik ők valójában. Ez volt újjászületésük első csodálatos élménye, amit együtt éltek át. Együtt keltek útra, arra az útra, ami mi elvezette őket önmagu önmagukhoz. Nem emlékeztek arra mennyi ideig voltak ebben az állapotban, de a kkövetkező emlékük, még mindig az volt, hogy szorosan ölelik egymást. Mikor kinyitották szemüket, mindketten ragyogtak. Sok időbe telt, mire ebből az ölelő mámorból ból el tudták engedni egymást. Egy ideig csak nézték egymást, olyan tisztán és olyan szeretettel, ahogy csak két lélekben egyesült ember képes. -

Ez a legszebb történet, amit valaha átéltem-suttogta suttogta Abigél. Nekem is- válaszolt Alex. Mi történt valójában?


-

Találkoztunk. Igazán. És mi történt odakint? A bennem lévő Isten találkozott a benned lévő Istennővel. Shakespearnek igaza volt „Színház az egész világ és színész benne minden ember”. Erre mondják, hogy illúzióban élünk, mert valójában nem emberek vvagyunk, hanem halhatatlan isten-gyermekek, gyermekek, akik az emberi létformát játsszák el. És milyen jól!

Parlagi Erika


Perluszné Villányi Julianna: Ilyen az élet Ülök a diófa alatt, süt a nap, a kertben csak egy kopasz nyakú ty tyúk kapirgál. Annyira, de annyira el vagyok keseredve. Itt vagyok egyedül, teljesen egyedül, pedig minden milyen szépen ke kezdődött. Amikor Gizikével a falu legszebb lányával egybekeltünk, megfogadtuk holtomiglan - holtodiglan. Én elég módos családból származom, zom, már az ifjú asszonyt is majdnem kész házba vittem. Szorgalmasan három műszakban dolgoztam egy közeli gyárban műszerészként. Mindig igyekeztem, hogy mindene meglegyen a családo családomnak. Gizikének soha nem kellett eljárni dolgozni. A gyerekek is hamar megérkeztek, keztek, Évike egy év múlva. Sanyika három év után. Gizike nevelte a gyerekeket és a ház körüli munkát is elvége elvégezte, mindig voltak baromfiak, az ólban malacok és még tehenünk is volt. Szépen gyarapodtunk. már egy emeletet is húztunk a házra, hogy majd még az unokáknak is legyen helye. Évike mindig színjeles tanuló volt. Gondoltam majd leérettségizik és férjhez megy és majd itt laknak az egyik fenti lakásban. Érettségi kö környékén már ki is néztem neki egy megfelelő fiatalembert. Évike azonban teljesen megváltozott, tovább akart tanulni. Gondoltam - Jó hát legyen, tanár vagy orvos! De mást akart! Színésznő! Színésznő akart lenni. Ki hallott már ilyet? Azt mondtam neki - Ilyen erkölcstelen foglalkozása nem lehet az én lányo lányomnak! Vagy a család vagy a színészet? Nem m szólt semmit, de az érettségi után összecsomagolt és elment. Azóta se tudom mi van vele? Sanyika, ő kevésbé volt jó tanuló, de nagyon ügyes kezű volt, mindent megj megjavított, megszerelt, ezt biztosan tőlem örökölte. Igyekeztem hozzá is szigorú lenni, hogy tanuljon anuljon és vigye többre, legyen bel belőle mérnök. Láttam a gyárban a mérnököknek mennyivel könnyebb életük van, mint nekem. Leérettségizett, de közel se lett olyan jó eredménye, mint Évinek, de azért beadta a jelentkezését a tovább tanuláshoz. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 72

El is ment és sokáig nem is tudtunk róla semmit, mit csinál, merre jár? Valaki falubéli révén tudtam meg, hogy valami hajón dolgozik és járja a vil világot. Gizike sokat szomorkodott és sírt is amikor azt gondolta nem látom. Mindig mondogatta - Apjuk lágyítsd meg a szívedet, t, mégis a gyerek gyerekeink. Ők így boldogok és neked ezzel meg kell békülnöd! Én nem akartam engedni. Gizikének megszakadt szíve. A jövő héten temetem. Most itt maradtam egyedül csak egy kopasz nyakú tyúk társaságában. Lehet csak illúziót kergettem? Hol a családom? Hol vannak a gyerekeim, unokáim? Lehet még ezen segíteni? Perluszné Villányi Julianna


P. Sulyok Júlia: Banális történet Sétált a tóparton és gyönyörködött a víztükrön ezer színben játszó napfén napfényben. Csalóka még az idő, merengett. Tegnap még zuhogott a hideg eső, ma meg már mintha tavasz lenne, pedig még csak február eleje van. Holnap talán megint vacogni fog, de most hálásan fogadta a simogató meleget az arcán. Milyen apró dolgok kellenek a boldogsághoz. Sokszor ennyi is elég, amikor a hosszú osszú borús, pocsék idő után végre kisüt a nap. Ilyenkor mindig eszébe jut az a földöntúli boldogság, amit akkor érzett. Akkor, már több mint tíz évvel eezelőtt. Azt az édes, keserves, égbe röpítő és a következő pillanatban a pokol tüzébe rántó hihetetlen boldogságot, oldogságot, amit olyan nehezen engedett el az él életéből. Ragaszkodott hozzá a végsőkig, nem bánta a szenvedést sem, csak ne legyen vége. Mert azt nem tudta elképzelni. Az életet e nélkül az érzés nélkül. Úgy hitte, legyen bármilyen is, az ehhez képest nem élet. let. Fogalma sem volt arról, hogyan tud visszalépni a normális hétköznapokba. Vissza a társához, akinek annyi szenvedést okozott, aki mégis végtelen türelemmel és bölcse bölcsességgel várta, hogy visszakapja azt, ami veszni látszott. Hosszú évek múlva, így túl mindenen ndenen nem is nagyon értette, mi volt vele, miért gondolta úgy, hogy vége az életének. Mostanra csak az öröm, a hála volt benne, amiért ez me megtörténhetett vele, amiért volt bátorsága elfogadni, átélni azt a mindent elsö elsöprő érzést, és amiért nem veszített el mindent miatta, pedig úgy is lehetett volna. Milyen banális történet! Vajon hányan élik át a szerelmet nap, mint nap a világon? Erről szól a legtöbb vers, zene, film, sok- sok művészi alkotás, ez az érzés a legfőbb múzsája minden alkotó elmének, és mégis. égis. Amikor benne lángolt, ő is úgy gondolta, hogy ilyen nincs több a Földön, ezt így csak ő élheti át. Vele, aki hagyta magát szeretni és úgy tudta viszonozni a felé áradó sz szerelmet, ahogy még senki azelőtt a nő életében. Az a csodálatos, vibráló illúzió elsodorta mindkettőjüket egy pillanat alatt, pedig már nem voltak kamaszok, akiket ide-oda oda cibálnak az érzelmek, a hormonok játékai. Nem voltak már http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 74

fiatalok, átéltek sok mindent, megállapodott, családos középkorú férfi és nő, és mégis. Elég volt egy pillantás, ntás, ami váratlanul lobbant fel azon az éjszakán egy családi vigalom kellős közepén és a lavina elindult, nem tudták megállít megállítani. Pedig küzdöttek ellene elég régóta, de akkor valami megváltozott, talán a csillagok állása, talán az élethelyzet, amiben az idő dő tájt éltek. Nem tudták, csak úgy érezték, ezt már nem tudják legyőzni, valami olyan erővel vonzotta őket egymáshoz, hogy tehetetlenek voltak vele szemben. A férfi tette meg az első lépést. Utólag elmesélte, ez addig nem nagyon fo fordult elő vele, előző ő kapcsolataiban általában hagyta magát becserkészni, többnyire a nők voltak a kezdeményezők. Az asszony pedig, bár nagyon zakl zaklatott volt, csak várt. Úgy gondolta, majd megint lecsillapodnak az érzései, mint máskor is, hiszen azelőtt is megesett már, hogy megrezdült valami a szívében, amit nem tudott mire vélni és igyekezett minél gyorsabban eltemetni mag magában, nehogy baj legyen belőle. Amikor először meghallotta a hangját a tel telefonban, olyan ideges lett, hogy majdnem elejtette a készüléket, a hamarosan bekövetkező vetkező találkozáskor pedig már tudta, hogy elveszett, pedig eredetileg csak meg akarták beszélni, mit tegyenek ebben a helyzetben. Az érzéseknek az a hőfoka, ami közöttük fellobbant, úgy tűnt mindkettőjük számára váratlan volt és persze alapjaiban forgatta fel az életüket. Hiába próbáltak támaszkodni a józan eszükre, az ebben az esetben fényéve fényévekre lehetett tőlük. Rettegve, félve tették meg az első lépéseket egymás felé, örökös lelkifurdalással küzdve, mégsem tudtak lemondani a találkozásokról, pedig ritkán án és nagy nehézségek árán tudtak csak időt szakítani egymásra. Az asszony egyszerűen nem értette mi történik vele. Alapvetően elég könnyen lobbant lángra, volt is már szerelmes életében, de az az őrület, ami akkor ragadta magával egészen ismeretlen volt számára. zámára. Nem tudott enni, aludni, a napi feladataira is csak nehezen tudott odafigyelni. Gondolatban mindig vele beszélgetett, rengeteg mondanivalója lett volna, amit persze sohasem tudott elmondani, mert az együttlétek nem erről szóltak. Olyankor teljesen megnémult, egy épkézláb mondatot sem volt képes kinyögni úgy rohanták meg az http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 75

érzések. A gyönyörű gondolatok, ha mégis sikerült egyet, kettőt felidézni, hangosan kimondva teljesen hülyén hangzottak. Egy percig sem volt képes játszani, nem mérlegelt semmit, teljesen nyíltan és őszintén mutatta ki, mondta el, amit érzett, és közben rettegett, hogy ezzel mindent elveszíthet. Később persze rájött, a szerelemben pont az a legcsodálatosabb, hogy akkor minden róla szól. A kedvese szemével látta önmagát sokkal szeb szebbnek, sokkal jobbnak, mint azelőtt bármikor. Egészen elbűvölte az a hatás, amit a másik emberből kiváltott, ahogyan a férfi rezonált az ő szenvedélyére. Ez a fajta teljesség addig hiányzott az életéből, valószínűleg azért döntött úgy hosszas küzdelem után, hogy elfogadja, átéli azt, amit a sorsa neki ajándékozott. Nem harcol ellene, lesz, ami lesz, tart, amíg tart, végigcsinálja. Végig is ment az összes stáción a földöntúli lebegéstől a pokol mélységes bugyráig mindenen. Milyen igaz a mondás, hogy amennyiben n a szerelemről ésszel dönthetnénk, ki a fene vállalna annyi szenvedést, amivel jár? Megszenvedte azt, hogy nem lehetett vele a nap minden percében együtt, pedig mennyire hiányzott fol folyton! A találkozások ünnepi, mámoros percei röpke pillanatoknak tűntek ccsupán a hosszú várakozások kínjai után. Átélte a kiszolgáltatottságot, a tehete tehetetlenséget, hogy nem ura önmagának, hogy gyenge, pedig eddig mindenki azt mondta róla, milyen erős. Legnagyobb döbbenetére bármit megtett volna azért, hogy megtartsa ezt az érzést, t, pedig végig tudta, hogy nem tart örökké, egyszer vége lesz. Illúzió! Káprázat, mesés csalóka ábránd, amiből olyan nehéz az ébredés. Nagy sokára látta csak be azt, amit kezdettől tudott, ott valahol a lelke legm legmélyén, hogy ez az egész csak egy meseszép érzéki látomás, mégis amikor rrészünk van benne, az a szenvedéseken, kínokon és a mámoros boldogságokon keresztül alapjaiban változtat meg minket, ahogyan vele is megtette. Attól kezdve sokkal megértőbb lett mindenkivel szemben. Megtanulta, mert átélte, hogy gy a szerelembe bizony bele lehet halni, ha valaki nem elég erős ahhoz, hogy elviselje, feldolgozza az elvesztését. Azt is döbbenten tapasztalta, hogy milyen végletes érzelmeket válthat ki belőle, aminek hatására olyan dolgokat is megtesz, amire előtte álmában ában sem gondolt volna. Azt hitte nagy naivan, http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 76

hogy amikor vége lesz, ő szépen emelt fővel távozik, tudomásul veszi a dolgot és lazán elengedi az életéből a férfit. Ehhez képest hónapokig úgy lézengett, mint egy holdkóros, éjszakánként titokban zokogott, mint int egy gyerek és úgy érezte vége van mindennek, mert ez nem élet ahhoz képest, amit átélt. EEmber feletti erőre volt szüksége ahhoz, hogy ne hívja fel őt telefonon, ne kkönyörögjön még egy kis szeretetért. Soha nem gondolta volna, hogy megfo megfordulhat a fejében, n, elhagyja a családját, vagy megérti azokat, akik eldobják az életüket! Ő persze végül egyiket sem tette meg, de attól kezdve nagyon óv óvatosan mondott véleményt mások dolgairól, mert jól tudta, mindenki másként éli meg a saját nehézségeit, és a kívülállónakk fogalma sem lehet róla, hogy az illető mit érez, és mit miért tesz. Öt évébe telt, mire túljutott rajta és el tudta engedni a boldogságot. Óriási szerencséje, hogy nem veszített el mindent, amit addig felépített. Talán aannak köszönhette, hogy a nagy lángolás ángolás közepette is mindig tudta szeretni a párját, akivel olyan dolgokról is tudtak beszélgetni a súlyos krízis közepette, amikről annak előtte sohasem. Megtanulta becsülni még jobban, mert nagyra értékelte a türelmét, kitartását, szerelmét, ami attól, hogy ogy elveszítheti őt, újra fellobbant benne. Belátta végül, hogy a szerelem, a szenvedély, amit ő addig mindenek felett állónak tartott, mennyire nem elégséges alap egy házassá házassághoz, hiszen a mámoros boldogságunk közepette nem olyannak látjuk a más másikat amilyen en ő valójában, hanem a saját érzéseinket vetítjük rá, amiket kivá kiváltott belőlünk. Magunkat tanuljuk meg szeretni általa, és ez annyira csodálatos érzés, hogy akkor valóban mindent felülír, és ezt nem akarjuk elveszíteni, és nem hisszük el, hogy az így is úgy gy is bekövetkezik, akár együtt megyünk ttovább, akár elválunk. Az öt év alatt végre meglátta kedvese igazi arcát is, h hiszen már nem szépítette meg a szerelem, akkor már ő sem akart jobbnak látszani, mint amilyen valójában volt. Az asszony belátta végül az azt is, hogy mindennek úgy kellett történnie, ahogyan volt. Akkoriban kezdett el naplót vezetni, leírni azokat a gondolatait, amelyeket sohasem tudott elmondani neki. Ez indította el az írás felé, ami végül gyógyír lett fájó szívére.


Ez a szerelem segítette őt hozzá ahhoz is, hogy végre biztos legyen abban, amivel a lelke legmélyén mindig is tisztában volt, de csak akkor nyugodott bele. Jól döntött, amikor sok évvel azelőtt férjhez ment ahhoz az emberhez, akibe ugyan nem volt szerelmes, de akiről tudta, hogy nyugodtan rábízhatja az életét, mert jó kezekben lesz. A szerelem pedig valóban egy csodás illúzió, amit nagy kár lenne kihagyni az életünkből, mert nélküle semmit nem ér az egész! Rémes milyen fenemód bölcs lettem, gondolta, amikor a lemenő nap sugar sugaraiban gyönyörködve elindult haza, az otthona felé.

P. Sulyok Júlia


Rónai Katalin: Bűn

János lesütötte a szemét. Szemben vele három angyal állt. –Miért nem hagytok végre békén? Nem volt még elég? A három angyal csak állt és nézett. Mihály a kardjátt szorongatta, Raziel m merőn nézett, Ariel próbálgatta szárnyait. –Tényleg, most már hagyhatnátok!- megint János volt, aki megszólalt, már kicsit kevesebb volt hangjában a támadó él. – Miért én vagyok a bűnös? –Ráadásul, én meghaltam, ő, pedig vidáman él tovább… A három angyal kicsit szűkítette a kört, kezdett a dolog fenyegetővé válni. –Jól Jól van, elismerem, bántottam sokat. De, hát megcsalt! Összefeküdt valami ficsúrral! Mert folyton viszketett neki! Bezzeg nekem meg nem akarta, pedig próbálkoztam, erősen. Akkor ki volt a bűnös? Jó, jó, tudom, már nem igazán voltam férfi, az utolsó időben, de hát ő tehetett erről is! Az angyalok a torkukat köszörülték. előttünk, és –János, te nem voltál buta ember – Mihály így kezdte – itt állsz elő semmi más dolgod nem lenne, ahhoz, hhoz, hogy végre nyugalmat leljen a lelked, hogy elismerd, nem teljesítetted, azt, amiért leküldtünk tünk 57 évvel ezelőtt! Az lett volna a feladatod, hogy megmutasd annak nak a családnak, ahova leszületsz, hogy az is bűn, ha nem figyelünk a másik emberre, az is bűn, n, ha figyelembe se vesszük a gyerekeinket, az is bűn, ha bántjuk a feleségünket, és az is bűn, ha hagyjuk, hogy a szenvedélybetegség markába kaparintson. –Te, pedig, - folytatta Ariel – ahelyett, hogy ezt megmutattad volna a körny környezetednek, hogy hogyan lehet ehet ezeket kikerülni, szépen eljátsz eljátszadoztál vele, és teljesen belebonyolódtál, majd lelkileg és testileg is bántalmaztad a rád b bízott http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 79

asszonyt, és örök fájdalmas szeretethiányt okoztál lányaidnak, kezet emeltél anyádra, és a nejedre, gyenge bűnös emberré lettél! Semmivé az egész h helyett, ami lehettél volna, amiért azt a testet kaptad, és azt a csal családot! János megint lesütötte a szemét, legszívesebben elsüllyedt volna, de most nem ez volt a megfelelő cselekedet. Meg kell találnia a hangot a három aangyallal, be kell nekik bizonyítania, hogy ő teljesítette a feladatát, adatát, de a rábízott asszony volt a bűnös, ő rontotta el, ő volt, aki nem teljesítette a kötelességét, mert önálló lett, haj, de mennyire! És, hogy nem átallott önálló vél véleménnyel, saját vállalkozással létezni a közös életen belül, ahelyett, hogy vá várta volna ő is a sült galambot! Mert meghülyült az asszony, amikor visszament dolgozni a GYES után! Mert variált, és döntött, tött, és nyüzsgött állandóan, nem volt elég az anyja, az is folyton megalázta, kiskora óta,meg ta,meg az apja, aki semm semmibe vette, még a felesége és a gyerekei is kezdték, hogy nem az ő szava va számított. –De, De, hát meg kellett leckéztetnem! Különben a fejemre nő! Így is azt tette! –János, János! – szólalt meg Raziel, - még mindig nem érted? Nem az a bűn bűn, amit a feleséged tett, hanem, az, amit te, mert tönkretetted a feladatodat, amely pont az ellenkezője volt annak, amit tettél. Ki adott engedélyt arra, hogy alkoholista légy? Ki arra, hogy játékgépezzél? zél? Ki arra, hogy kivetkőzve magadból csak úgy fogd magad gad és meghalj, szerencsétlen apád szeme látt láttára? –János! – vette át a szót, megint Mihály,- ha itt és most beismered, hogy b bűnös vagy, bűnös voltál, amikor a rád bízott család életét me megkeserítetted, akkor beléphetsz az ajtón, és nyugalmad lészen. Ha nem,, és még mindig vit vitázol, ellenkezel, és nem fogadod el, hogy nem teljesítetted a feladatodat, se ezzel újabb életben kell majd dupla feladattal megjelenned, valamikor, aakkor a Pokolban találhatod magad nagyon gyorsan. Gondold meg! Kapsz pár pe percet. János meztelen eztelen kipirosodott lábát szemlélte. Lassan emelte fel a tekintetét. Egyenként nézett a három angyalra. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 80

–Nem Nem ismertek engem. De nem baj. Kénytelen vagyok fejet hajtani előttetek. Sajnálom, ami történt. Nem szeretnék a Pokolba kerülni. Elfogadom, hogy bűnös vagyok, mert nem a bűn ellen, hanem a bűnért nért éltem lenn a Földön. Elismerem, hogy nagyon jól éreztem magam ebben a szerepkörben, de, m mivel megbűnhődtem érte, egyrészt, elhagyott a feleségem, utáltak a gyerekeim, elbocsájtottak a munkából, ellopták az autóm, tóm, elhagyott mindenki, apámmal kellett élnem egy lakásban, ezek már elég nagy büntetések, ráadásul, viszon viszonylag korán meg is haltam. –Rendben – felelték az angyalok – nem igazán ezt vártuk, de mondjuk, ez is megfelel. Lehetőséged lesz, a Mennyből segítened ed a volt csal családodat, hogy a bűn elkerülje őket. De figyelni fogunk! gunk! Ha, még itt sem erősíted meg a hited, hogy amit tettél földi létedben, az a bűn kategóriájába esik, akkor mehetsz a Pokolba! Ezzel a három angyal eltűnt és János előtt feltárult a Mennyor Mennyország kapuja. Éppen idejében, mert lent a Földön elkezdődött a gyászszerta gyászszertartás, amelyet felesége intézett. Rónai Katalin


Schmidt Lívia: Remények 3. Már sokadik hete ezt csinálom, és már nem tudom, hogy miért is teszem mindezt. Mert egyre inkább azt érzem, rzem, hogy őrültség, és egyre kevesebb az esély arra, hogy felbukkanjon, és láthassam. De én minden nap óramű po pontossággal megjelenek itt, és várok. Várom, hogy megjelenjen, lenjen, hogy itt legyen, hogy kapjak egy újabb lehetőséget. Persze mindemellett azt is tudom, om, hogy ha meglátnám, akkor valószínű újra elszúrnám, és újra csak habognék, és nyomorultul érezném m magam, hogy megint nem sikerült. Bár azt a múltkori balesetet sem terveztem előre, eg egyszerűen csak figyelmetlen voltam. Aztán meg túlságosan zavarodott, és elszúrtam az egyetlen esélyem. De mentségemre legyen írva, hogy az a b bugyi…..hát az igencsak kizökkentett a nem létező nyugalmamból. Mosolyo Mosolyodtam el, miközben a vásárlókat fürkésztem. Mert utána még órákig azon gondolkoztam, hogy minek volt az a bugyi a tá táskában. Micsoda egy őrült ötlet. Vagy talán fogadásból van ott, vagy valami teljesen más magyarázata lehet? Találgattam ismét, közben ben pedig levettem a polcról egy csomag szeletelt sonkát, és a kosaramba ramba dobtam, majd ismét figyelmesen körbenéztem, hátha most megpillantom őt. De semmi. – nyugtáztam csüggedten, és tovább mentem, a sajtok felé. Persze ennyi itt töltött idő után kívülről tudtam mit hol találok az ü üzletben, és a polcokon. Ismertem minden apró zugát, elejétől a végéig, megtanultam a pénztárosok beosztását eosztását is, pedig nem is érdekelt. Engem csak egy valaki éérdekelt amióta csak találkoztunk. Gitta. – ejtettem ki magamban a szavakat újra, és újra, közben pedig magam előtt láttam az arcát amint ilyedten rám nézett. Aztán felötlö felötlöttek bennem a tétova mozdulatai, amivel a szétszóródott holmijait szedegette. degette. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 82

Persze ott van még egy lehetőség arra, hogy elérjem, hogy megpróbá megpróbálkozzam a lehetetlennel. De az túlságosan rizikós. – mentegetőztem m magam előtt is. Micsoda egy lehetetlen alak vagyok. – húztam el a szám, ám, közben pedig a chi chipseket néztem. Sonkás, sajtos-tejfölös, - amit nem szeretek szeretek-, sós, paprikás, fokhagymás. – olvastam a feliratokat. Majd a sós, és a paprikás közt vacillá vacilláltam néhány pillanatig, és az utóbbi hangos csörrenéssel landolt a felvágotton. Remek. – nyugtáztam elégedetten, majd ismét figyelmesen körülné körülnéztem, miközben továbbindultam, a borok felé. Persze kerülővel mentem, hogy mi mindenkit jól láthassak, mert ugye sosem lehet tudni. Hátha épp most lép be az üzletbe. De semmi. – léptem csüggedten a polc felé, ahonnan levettem egy száraz, félédes fehérbort. Hosszasan tanulmányoztam a címkét, elo elolvastam rajta minden lényeges információt, majd visszatettem a helyére, és odébb araszo araszoltam néhány lépéssel. Majd levettem a kedvenc vörösborom, és habozás n nélkül a kosárba tettem. Ha már az életem ennyire sivár, legalább az estém legyen jó. – sóhajtottam hangosan. De persze mindenkinek olyan az élete, amilyenné teszi, amit észrevesz benne. Pfffff, ez mekkora baromság. – hessegettem el magamtól a gondolatot, közben pedig az anyukát figyeltem, aki egy ovis forma kislánnyal lánnyal kézen fogva sétált a polcok között. -Anya én pirosat kérek, ez nem jó. – nyújtotta az apró kezében levő nyalókát az anyja felé. – De olyan nincs Anna. – hallottam a választ. – Akkor ez nem kell. – fakadt sírva.


Én pedig hosszasan figyeltem őket, és kicsit talán irigyeltem is a kislányt. H Hiszen micsoda eget rengető probléma a nyalóka színe. Bár csak nekem is ekk ekkora, hatalmas gondjaim lehetnének. Bárcsak itt lenne anyám, és megoldana helyettem mindent, és nekem nem kellene azzal gyötörnöm magam, hogy miből fizetem a számlákat, és mi lesz holnap, és azután. Meg mikor találok már egy rendes nőt, aki nem ver át, és nem hazudozik. Újabb hangos ssóhaj,újabb rossz nap, újabb sorban állás, és újabb szertefoszlott rtefoszlott remények. –Holnap nem jövök. – fogadtam meg, immár sokadszorra. De persze tudtam, hogy túl gyenge vagyok, és ismét csak egy újabb önmagamnak tett, be nem tartott ígéret. Egy újabb hazugság. Persze Laci folyton azzal nyaggat, hogy hívjam már fel, és mit tökölök ennyit. Csak tegyem meg, és aztán minden kiderül. Na persze, mintha az olyan egyszerű lenne. – szoktam nagy bölcsen mond mondogatni védekezésképp, közben pedig előrébb léptem a sorban. Mert tudtam, ha megteszem, akkor végleg eldől minden, és vvele elvesznek a reményeim. Akkor minden megváltozik, hisz akkor, és ott megpecsételődik a sorsom. Mert romba dőlnek az illúzióim, a hetek óta tartó tó álmaim, amitől rettenetesen féltem. Féltem a valóságtól, és attól, akivé néhány szó után válhatok. Nem akartam m újra az ürességet érezni, nem akartam senki lenni. Hisz Dóri nagyon a padlóra küldött azzal, hogy akkor nélkülem döntött, hogy emberek berek életét változtatta meg anélkül, hogy megkérdezett volna, mert nem volt joga hozzá. Gyűlöltem őt, és rettenetesen dühös voltam, amiért haz hazudott. Úgy éreztem, tem, hogy belefulladok a tehetetlenségbe, hogy megfolyt az életem. Majd visszaköltöztem anyámékhoz, Dóri pedig, ahogy tudom, valahol külföldön van. –Elnézést, nem pakol? – kérdezte egy hang mögülem. Amire felkaptam a fejem, és láttam, hogy nemsokára én kerülök sorra a pén pénztárnál. Gyors mozdulatokkal a szalagra tettem a holmikat, majd ismét vártam, http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 84

és arra jutottam, hogy ha fizettem megteszem. Felhívom Gittát, mert úgy érzem, kezdek beleőrülni a dologba. Ami tulajdonképpen pen csa csak az én fejemben létezik. Hisz valószínű ő már el is felejtette, és arra sem emlékszik, hogy eebben a boltban járt. Lehet, hogy nem is idevalósi. – morfondíroztam, miközben a pénztáros a kkezembe nyomta a visszajárót és a blokkot, amire összerezzentem. Hisz tudtam, hogy már nagyon közel járok ahhoz, hogy megtegyem. Nyugtalan mozdul mozdulatokkal pakoltam el a holmikat, majd tétova lépésekkel sekkel indultam a kijárat felé. Persze közben még a jól megszokott utolsó pillantás a boltba, mert hátha most lép elém. am, bele a kora tavaszi estébe. Miközben egy viszonylag cse csenMajd elindultam, desebb helyet kerestem előkotortam a mobilom, és a névjegyká névjegykártyát, majd mindkettőt a zsebembe tettem, és csak mentem. Közben pedig arról győ győzködtem magam, hogy végre tegyek valamit, hogy megtegyem tegyem. Magamért. Hogy végre eltűnjenek az illúziók,a remények, és újra a valóságban élhessek, még akkor is, ha fájdalmas lesz az elutasítás. Aztán megálltam, előhúztam a névjegykártyát, és a telefonom, és gondolk gondolkodás nélkül tárcsáztam. Nem töprengtem azon, hogyy mit fogok mondani, vagy mi lesz, ha meghallom a hangját, és nem jut eszembe semmi sem, csak me megtettem, és vártam. –Egy, kettő, három. – számoltam, ahogy kicsengett. Közben pedig ére éreztem, ahogy egyre fogy a levegő, és a rosszullét kerülgetett. – Igen? – szólt bele barátságtalanul, Gitta. – Én…… Szia, András vagyok….a boltból. – hebegtem. – Hogy ki, és honnan? – kérdezett vissza értetlenül. Én pedig éreztem, hogy itt és most szeretnék elsüllyedni a szégyentől.


– Még a múltkor találkoztunk, és véletlenül össze ütköztünk a boltban. – próbáltam menteni magam, bár tudtam, hogy az egyetlen jó mego megoldás az lenne, ha most szó nélkül bontanám a vonalat. – Ja, már emlékszem. – és hallottam, hogy elmosolyodott. – Én csak arra gondoltam, hogy….megkérdezem, minden rendben endben van van-e. – ez mekkora baromság futott végig a felismerés. Hát persze, hogy rendben van, már el is felejtette az egészet. Dörzsöltem meg a homlokom. kom. – Igen, köszönöm, megvagyok. – hangzott az egykedvű válasz. – Az remek. Mert arra gondoltam, hogy esetleg, leg, ha lenne kedve valam valamikor megihatnánk valamit. – ügyetlenkedtem tovább. – Nem is tudom. – kezdte – mostanában elég elfoglalt vagyok, nem fér bele. De nagyon kedves. – fejezte be, ami teljesen lelombozott. – Hát akkor minden jót. Nagyon örültem, hogy beszéltünk. széltünk. – mondtam, és választ sem várva letettem, és most mertem csak kifújni a levegőt. Amit mintha az egész beszélgetés alatt magamban tartottam volna. Ez remek. Dörzsöltem meg ismét a homlokom, mintha ez bármin is változt változtatott volna. De most már tudom,, amit tudnom kell, hogy még mielőtt elke elkezdődhetett volna, már vége is. Mennyire őrült fazon vagyok. gyok. Azt remélni, hogy arra vár, hogy felhívom, és találkozik velem, aztán egymásba szeretünk, és boldogan élünk, amíg meg nem halunk? Ugyan, ilyen csak a Hollywoodi mesékben van. – indultam hazafelé. De most legalább már nem reménykedem tovább, mostantól nincsenek ill illúziók, és boltlátogatás, meg várakozás. Mostantól egészen más időszámítás kezdődik, mégpedig a távolodásé, az elfogadásé, és a felejtésé. tésé. Schmidt Lívia


Soós Éva: A bolond nő Még a sűrű platánfa levelei sem tudták felfogni a szakadó esőt. Özö Özönvíz szerűen lepte el a járdát, a megsüllyedt mélyedéseket. Apró, fénylő ttócsákban kajla kis karikák lökdösték egymást, azt a látszatot keltve, hogy jjókedvükben tülekednek. A nő futóra vette, miközben a szaporodó esőhalmaz felett szökdécselt. Kisebb-nagyobb nagyobb ugrásokkal manőverezett széltől széltől-szélig átszelve a pocsolyákat. A járda jobb oldalán az összehordott lucskos levelekre lépve remélte, hogy félig nyitott cipőjével vel megússza, ehelyett bokáig merült a rondaságban. Viseltes cipője je cuppogva köpte ki a sáros, zavaros esővizet, de a következő lépésnél újra felszívta magát. Miközben a lélektelen időben fejét többnyire a földre szegezve h haladt, nem kerülte el a figyelmét egyetlen babakocsi sem. Odaandalgott, ben benézett a kocsiba és megkérdezte: – Csuri vagy Frici? Az anyák nem tudták mire vélni a buta kérdést és értetlenül néztek rá. Volt, aki egyenesen meghátrált a fura kérdés hallatán. Ilyenkor a babát sietősen betakarták és amilyen gyorsan csak tudták eltolták a helyszín nről a babakocsit. – Azt kérdeztem, lány vagy fiú. Mit nem lehet ezen érteni? – nézett bambán. Általában meg sem várta a választ, tovább ment. Esernyő nem volt nála, borítékolni lehetett a bőrig ázást. A patika előtt megrázta lompos sörényét. Mint megannyi gyöngyszem szóródtak körülötte a vizes hajból kirázott cseppek. Ruháájáról lesöpörte a vizet; keze csapkodása közepette a csuromvizes ruha alja felcsapódott a térde fölé. Az önműködő plexiajtó hangtalanul kinyílt lt előtte. Felcaplatott néhány lépcsőfokon, lábát erőteljesen megsikálta kálta az odakészített lábtörlőn. Legalább öten voltak előtte; mind a demarkációs vonal mögött várakoztak. Neki val valamiért sürgős volt. Amúgy egy ideje mindig minden sürgős volt neki; türelme türelmetlen és ideges volt; miközben beszéltek hozzá, gondolatai túljártak hetedhét országon. gon. A hallottaknak talán még a felét sem tudta megjegyezni. Talán mert saját gondolatait teli zsákként cipelte hosszú évek óta. A többie többiekkel mit sem http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 87

törődve odafúrta magát a lekerekített ablakhoz. Belesett, tekintetét körbe hordozta a szemközi polcrendszeren. Vagy a patikusokat, kat, vagy a készletet szemrevételezte erősen cikázó, nyugtalan szemmozgással. Ezekben az örök örökösen vibráló szemekben képtelenség volthosszasan hosszasan elidőzni. Az ember ideges lett tőle, előbb-utóbb át kellett rendeznie saját tekintetét. visszaállt – Várjon a sorára! – szólt egy férfihang mögötte. Szó nélkül vi a vonal mögé és várt. Saját szórakoztatására ujjain kiszámolót játszott: – Ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte… - mikor az „ez megette” következetett, kisujját bekapta és elnevette magát. – Aszpirint szeretnék, húszdarabosat – nézett mereven a lány szem szemébe. – Melyik Aszpirint adhatom? – Aszpirin, Aszpirin – nem mindegy? Egy doboz valamilyen As Aszpirint! - Különböző árban vannak, különböző hatásfokkal – szólt szelíden a patikuslány. – Ez például fájdalom-és és lázcsillapító; ez a másik vérhígító. Mégis mire szeretné használni? – Ahhoz magának semmi köze - vicsorgott a nő és könyökét szárnyak módjára szétterpesztette esztette a kerekített üvegablak előtti szűk pá párkányon. Úgy tűnt hosszú és kényelmes beszélgetésre rendezkedik be. Az időközben érk érkezettek csendesen várakoztak és figyelték az előadást. – Mégiscsak tudnom kellene, mire tetszik használni – próbálkozott egyre reménytelenebbül az eladó. Erre a nő indulatba jött, és ahogy a torkán kifért elordította magát. Kezeit átnyújtotta a kiszolgáló ablakon, szélesre tárta, tompa ujjait karmo karmokként mozgatta, ujjait szétnyitotta, majd ollót utánozva csattogtatta. Fejét amennyire tudta előretolta. Ráncos, kiélt napbarnított, kivö örösödött arcával egyenesen a lány szeme közé ordított: – Gyereket akarok. Az Aszpirin állítólag segít. A szaros életbe, hát nem mindegy magának?! Azzal sarkon fordult, egy bámészkodót még oldalba lököt lökött. Meg sem állt a zuhogó esőben a következő gyógyszertárig. Ez volt a mai napon a n negyedik próbálkozása. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 88

Fáradtan és elgyötörten ért haza. Úgy, ahogy volt, vizesen kim kimerülten lerogyott az ágyra. A szekrény tetejéről leemelt egy poros, szakadt papírdobozt, majd kivett belőle egy megsárgult iratot. Az indokolási részt századszor olvasta el, mégsem tudta mag magában és a világ előtt tisztázni, miként mentette fel a bíróság húsz évvel ezelőtt, mikor újszülött gyermekét az udvari WC-ben szülte meg és hagyta sorsára. A kis Fricit. Soós Éva


Szabó Ágnes: Áttűnés Csak állt a tó partján. Nézte a sima víztükröt. Nem gondolkodott, épp eleget tette az elmúlt időszakban. Átengedte magát a csendnek, a simogató tavaszkezdeti szellőnek, s a még langyos és bátortalan napsütésnek. Boldog volt! Végre! Aztán a mozdulatlan vízfelszínen apró fodrok jelentek meg pedig se semmi nem mozdult a nő körül sem belül, sem kívül…, vagy mégis? Hasított lelkébe a hirtelen felismerés… –Te jó ég! Ez az egész csak illúzió! – préselte ki magából a megállapít megállapítását. Lassan leguggolt, belecsúsztatta a tiszta tó vízébe az ujjait, s várta, hogy az előbbi boldog bizonyosság újra elöntse a lelkét. Reménykedett, hisz része volt a természetnek érintve azt a kezével. Érezte, ahogy a gondolatai elindulnak ulnak visszafelé a múltba, s egyre n nagyobb sebességbe fognak, hogy végigszáguldjanak az elmúlt pár hónap eseményein. Megszédült, s lehuppant a homokba, hogy egyensúlyát visszakapja. Lábai belecsúsztak a tó vízébe, s új, jól megérdemelt fehér cipője árta ártatlanul merült a sekély vízbe. –Te jó ég! Ez az egész csak illúzió? – robbant ki belőle a választ nem váró ké kérdés.

S a mozi már pergett is a szeme előtt: http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 90

...látja, ahogy a barátnője rosszul lesz a beszélgetős sétájuk közben, ahogy a korábbi nevetésük vidám könnycseppjei ráfagynak az arcára, mert az ájulástól tudata visszahúzódik teste legmélyére; …érzi újra, ahogy megdermedve, s a kétségbe esve elkapja a rázuhanó test magatehetetlen ólomsúlyát; s hallja azt a rémült visító fejhangot, ahogy b barátnője segítségért rt sikolt felé, s ő tartja és tartja a szeretett lényt, pedig aabban a pillanatban nem is ismeri a rámeredő szempár pillantását… A drámának drasztikus vége lett, süvítő mentőautó, kórház és műtét, majd feszült várakozás, hogy az orvosok mit tudnak segíteni… Akkor is ide jött a tóhoz, kereste a nyugalmat, hogy békés egyensúlyban llehessen részeként a természetnek, s hogy ezt a nyugalmat küldje barátnője felé a mihamarabbi gyógyulás érdekében. Félt akkor, s imádkozott, pedig nem volt vallásos. Félt, hogy elvesz elveszti a barátnőjét, aki annyi mindent tud róla, akivel annyi mindenről lehetett beszélgetni, s aki olyan keveset várt vissza az adott önzetlenségért cserébe. Csak kapott tőle, csak élvezte a közös hangot, s soha még csak fel sem merült benne, hogy ennek vége is lehet valaha. –Te jó ég! Ez az egész nem lehet csak illúzió?! – suttogta az újra mo mozdulatlan víztükör fölé.

S még a válasz előtt lelke már egy új filmet fűzött a mozigépbe: … világosan látta magát a barátnője mellett, ahogy együtt lépkednek a ke kedvenc bevásárló helyeiken, s hatalmas kacagással próbálnak fel egymás után rengeteg ruhát és cipőt. Sietség nélkül, türelmes várakozással állnak sorba a pénztárak előtt, s közben önfeledt beszélgetésekkel segítik egymást…


A kép, amit látott azonban túl színes, a mozdulatok azonban túl mesterkéltek, s a hangok túl selymesek voltak. Nem értette, hol és mi a hiba? Mély levegőt vett és kényszerítette magát, hogy visszatérjen a tópartra.

Pont időben, mert a mobilja kezdte szétrázni a táskáját. Nem hitt a szemének, hisz a barátnője neve és fotója jelent meg a képen. Remegő kézzel érintette a képernyőt, hogy a hívást fogadja. –Eeeeöööúzzzsssaaaá – hallotta a rekedt és fáradt, de mégis annyira ismerős hangot. Csak állt lefagyva kezében a működő telefonnal. Boldog volt, mert erre a hangra vágyott, de belsője mégis zokogva jelezte, hogy ez a hívás egy nagyon hosszú út első lépése. –Szeretlek Szeretlek Drága Barátosném, s köszönöm, hogy hívtál. Igen, értelek, s máris indulok hozzád, ne menj sehova, majd együtt!

Azzal megszakította a hívást egy drasztikus és határozott mozdulattal, majd fejét felszegve nézett farkasszemet a tó továbbra is sima és mozdulatlan tü tükrével, majd hihetetlen erőt és bátorságot érezve a szívében teli tüdővel ord ordította bele a messzeségbe, hogy –Nem, nem és nem, Sors! Most aztán nagyot tévedtél! A barátnőm már me megpróbál beszélni, s fel fog épülni, meg fog gyógyulni, mert az élet számunkra nem illúzió, hanem összegyűjthető boldogságcseppek örök és igaz áramlása, amiért tenni és cselekedni kell, mert érdemes, mert megéri! Mindig és mi minden körülmények között!

Szabó Ágnes http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 92

Teller Ágnes: Illuzionisták Chapter 1: Félhomályos szoba, csak egy monitor képernyője világít. Egy férfi ül előtte kinyúlt trikóban és alsónadrágban, a cigaretta füstje lassan belepi a szobát szobát, időnként belehúz a monitor mellett álló sörös dobozba. „Na akkor írjuk valamit ide is. Név: legyen Anthony (az igazi tök gáz lenne…), oké. Testmagasság: 180 (azt a pár centit úgyse veszik észre), súly: 90 (végül is tudnék annyi is lenni, igaz ahhoz megint nt kéne kicsit futni reggelente… áááá majd Józsitól elkérem a haskötőt legfeljebb) Kor: 42 (úgyis mindig azt mon mondják, hogy akár 8 évet is letagadhatnék… akkor most le is tagadom). Foglalk Foglalkozás: legyen, mondjuk vállalkozó – végül is elég sok mindenre vagyok kapható, ha jól megfizetik… dohányzás: természetesen leszokóban (ja hát nem olyan könnyű ugye…) alkohol: persze hogy csak alkalmanként (hihi, minden alka alkalmat kihasználva). És akkor keressünk valami jó képet, gugli a barátom. Áááá, meg is van, ez jó. Jó autó, ó, jó pasi. Na ez biztos be fog jönni. Oké, akkor nagyjából kész. Ja itt is vannak még kérdések: anyám! Van, aki ki is tölti ezeket? Micsoda baroms baromságok! Hol randiznál először? Szereted-ee az állatokat? Na jóvan, ez buziknak való, meg okoska tojásoknak, majd ők kitöltik. Én biztos, hogy nem. Nehogy már erre bukjanak a nők… azok buknak majd a fotóra! Na ez kész is. Mentés. És már lehet is böngészni. Na akkor lássuk a felhozatalt!” Chapter 2: Úgy érezte, hogy már nem tud többet csalódni. Szerinte ő csalódott a legtöbbet a barátnői közül. Ez volt az utolsó: Misi, a barátnője sógorának a barátja. Milyen jól indult. Egész normálisan nézett ki, egy-két két találkozás után már kezdte magában eltervezni a következő hónapokat. Misi sokat dolgozott, így http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 93

hetente egyszer-kétszer étszer tudtak találkozni, de szerinte szépen haladtak. Igaz a szex nem volt valami nagy durranás vele, de neki az sose volt annyira fontos. Szükséges dolognak tartotta, ami kell a férfiaknak, neki annyira nem. Csak azt nem értette, hogy Misi miért nem tudja dja felvenni a telefont, ha hívja. Meg mért kell neki pont arra a hétvégére konferenciára mennie, amikor együtt is lehettek volna. És miért kerekedett el úgy a szeme, amikor ezt meg is kérdezte.. Végül joga van már erre, nem? Már szexeltek is, már 67 napja együtt járnak, vagy valami ilyesmi. Igaz a Facebookra még nem tette ki. Bár ő már nagyon szerette volna. Hogy irigykednének a barátnők. Ő már elképzelte a lánykérést is. Ahogy előveszi majd a gyűrűt. Hogy milyen lesz. Hogy hol lesz az esküvő, a nászút, hány ány vendég lesz. Hogy majd ha ö öszszeköltöznek, hogy fogja berendezni a szobájukat. Mert úgy nem maradhat, ahogy most kinéz. Minden jól alakult szerinte, ezért nem értette, hogy miért hívja egyre ritká ritkábban, már kifejezetten kezdett gyanakodni valami más nőre, re, aztán végül múlt csütörtökön abban a kávézóban közölte, hogy ne haragudjon, de vége. Össz Összeismerkedett egy másik lánnyal és őt választja. Először elsápadt, aztán elvör elvörösödött és végül felugrott az asztaltól, és dühtől eltorzult arccal közölte, hogy akkorr legyen boldog a kis ribancával! És feltartott fejjel otthagyta. De le legalább jól megmondta neki! És most itt ül a számítógép monitorja előtt utolsó lehetőségként egy társk társkeresőre regisztrál. Magasság: 165 cm (ez kb igaz is), testsúly: 56 kiló - na jó az a pár plusz nem számít ugyse…, kor: na az igazit be nem írom, jó lesz az a 29 is , az végül is majdnem harminc, majd a lányok segítenek sminkelni, foglalkozás: adminisz adminisztratív - ez jó lesz, ez bármi lehet, bár inkább itthon lenne. Ezen megint elm elmereng: hol van az a férfi, akinek ő otthont teremthetne, és aki viszonzásként gondoskodna az ő igényeiről. Nincsenek nagyok, de azért legyen egy szép háza, de legalább egy saját lakása, legyen autója, lehetőleg ne 20 éves cso csotrogány, és azért rendszeresen vigye étterembe rembe vacsorázni, ja és évente eg egyszer valahova egzotikusabb helyre nyaralni. Meg azért kéthavonta shoppingolni. http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 94

Ja, fénykép. Ajaj…. na jó, nézzünk valami dögösebb rucit. Melleket ki, smink fel. A nagy fürdőszobai tükör jó lesz. Ja csücsörítés, mert azt m mondták a lányok, hogy így keskenyebb az arca mindenkinek. Oldalról inkább, íííígy ka karcsúbb, hasakat behúz, csábító mosoly. Na jó, ebből a húszból már csak lesz egy használható. Ennyi pocsék képet! Ezen túl nagy a tokám. Ezen túl nagy a hasam. Itt meg a seggem ggem látszik előnytelenül. Lehet, hogy mégis el kéne mennem ahhoz a profi fotóshoz… majd. Na ez még a legkevésbé rossz. Jó, akkor ez lesz. Mentés gomb. Hol vagy királyfi?... Chapter 3: Megint itt vagyok. Fél éve azt mondtam, hogy ide vissza nem jövök. És most mégis újra itt. Csináljunk egy új regit inkább, azt feldobja az elején sokaknak. Hátha. Bár…. ennyi hazugságot, vakítást kevés más helyen lehet együtt így megtalálni. Üdvözöljük ismét az online társkeresők édes kis kétszínű világ világában! Irggyunk akkor! or! És most legyen az Igazság. Ha nem tetszik, akkor tehet egy szívességet. Magasság: 178 , tényleg ennyi. Súly: hát most kicsit elhagytam magam, ha ezt megint komolyabban akarom csinálni, le kéne menni a tere terembe megint… Fecó azzal a tekintettel fog rám nézni, és még igaza is lesz… na jó, írjunk be: 95 kiló - kb. Foglalkozás: szellemi szabad - ez bármi lehet és nem is hazudtam. Elég szabadon dolgozom. Kor: 45 - ennyi, és kész. Nem tetszik? Te bajod. Gyerek van? Nincs. Akarsz? Nem. Elég volt az elkényeztet elkényeztetett kiskölykökből, akik szétzsarolják az anyukat, és akik a leendőbeli apukákra is csak, mint pénz- vagy csoki-szivattyúkra szivattyúkra tudnak tekinteni. Ezt már többször kipr kipróbáltam, nem kell. Egy normális nő kéne. Aki nem anyagi helyzetét akarja st stabilizálni a kiválasztott asztott hím egyeden keresztül. Aki nem aranybányász. Akivel lehet beszélgetni. Aki nem tör ki hisztériás rohamban egy felfutott harisnya vagy letört köröm miatt. Akinek nem a pláza-szoli-kozmetika kozmetika és/vagy fitnesz fitneszterem háromszögben zajlik az élete. De valahogy ahogy mindig ilyenekbe futok


bele. Kép: ez jó lesz, levágjuk a széléről a haverokat, ezen még egész jól n nézek ki. Mentés gomb. Akkor lássuk az aktuális szem- és szív-vakító vakító felhozatalt!.... Chapter 4: Nancy is itt nyomul. Ő javasolta. Hogy van egy csomó mó jólszituált parti. Meg jópár külföldi. Gálánsak, jóképűek. Épp ideje lenne felújítani a tavaszi ruhat ruhatáram, mégse járhatok két hónapig ugyanazokban a rucikban. Akkor hogy kell regizni? Aha itt. Jó, magasság: 165 cm, testsúly: 53, mellbőséget nem kérd kérdezik? k? Kár. Pedig nem is volt olcsó, igaz az a jóképű Stander doki egész szép munkát végzett. És az a vacsorával összekötött plusz programocska még meg is érte a kedvezményt, amit utána kaptam. Tényleg, még vissza kéne menni hozzá valamikor, megbeszélni a fenék-inplantátumot. inplantátumot. Nancynak már van, és mennyivel egyszerűbb, mint az a sokezer gugolás a teremben. Azt csinálják csak a lúzerek. Ja meg esetleg azt a fülplasztikát. De folytassuk ezt a töltög töltögetést. Akarsz-ee gyereket? Dehogy akarok. Kell a fenének egy bőgőm bőgőmasina, meg még az kéne, hogy elhízzak. Vagy elrontsa a mellplasztikámat. Majd egyszer, talán, ha más már nem működik. De egyelőre még én vagyok Miss Bombanő. És az is maradok egy jó darabig. Ja hogy neki lehet-e? e? Dehogy. Nem kell ko konkurencia. Én leszek az egyetlen pici tündérbogyója, akit minden jóval elha elhalmozhat. Alkohol? Hát egy két koktél azért le szokott csúszni, a koko meg nem tartozik senkire. De azt úgyis csak vidítónak használom. Meg ha gruppi van, azzal jobban bírom a strapát. Kor: ugye ez vicc? Nehogy ehogy már megadjam a valódit. Jó lesz az a 23. Az még a hamvaska korszak is lehet. Vagy akár, ha az kell, lehetek neki hamvaska is. Na a lényeg: fotó. Nézzük. Jó portfóliót dobott össze ez a fotós srác. Ez egész hatásos: jó mély dekoltázs, a szemem is jó, szeretik ezt az alulról felnézős szöget. Mert mindnek az jut az eszébe. De jusson is. Nekem más jut közben az eszembe, hogy milyen szépen csillognak a kövecskék a napfényben. Oké, mentés gomb, kész. Na gyertek fiúcskák, ki van itt?


Chapter 5: Ezt még nem próbáltam. A másik öt már unalmas. Mondjuk 60%ában ugya ugyanazok a nők. A ribiket már kilőttem. Egy-kettő kettő jó volt egy éjszakásnak, de ne nézzen palimadárnak. Amikor elkezdték volna fonni a kis hálójukat, én már dobtam is őket. Jobban kedvelem a 40-45ös, érett rett nőket. Akik nem játszmá játszmáznak. Akik szeretik, ha udvarolnak nekik. Akik nem akarják magukat elvetetni a harmadik randi után. Biztonságosak. Kiszámíthatók. Jó játszópartnerek. Jók az ágyban. Jól főznek és szeretik, ha gondoskodhatnak rólam. És annyira n nem is viszik túlzásba. Jó, néha egy-egy egy kiborul. Főleg amikor rájönnek, hogy nem ők az egyetlenek. De ki mondta nekik azt, hogy azok? Én ugyan soha. Nem hazudok, csak nem kell mindent tudniuk. Az ő érdekükben. Vagy az enyé enyémben? Végül is nem mindegy? Ők örülnek, lnek, hogy egy ennyire jó pasit kifogtak, én meg élvezem a kötöttségek nélküli dolce vitát. Ráérek még megállapodni, nem? Na lássuk, a szokásos történetet: magasság, oké, ez nem gond 186, súly: 90, full izom, ezt nem lehet ideírni, de majd a fotók… , kor: 36, az a két év nem számít, a kisfiús vigyorom miatt még ezt se hiszik el… , és a többit is persze szépen sorba. Gyerek: majd később… nincs az időhatár ideírva, hogy mennyire később. Ezt szeretik, mert komolyságot sugall. Meg ki kell mindig tölteni a többit it is, mert a sok marha nem foglalkozik vele, pedig a nők mi mindent szeret(né)nek tudni már elsőre. Meg kell adni nekik az illúziót, hogy tu tudnak is. Végül is nem minden hazugság, van, amit tényleg így is gondolok. Ettől működik annyira jól: egy kis igazság pici ici csúsztatással vegyítve, és már semmi se annyira biztos, én irányítok. Mert az fontos. És a fotók. Na nem egyet, mert hadd csemegézzenek. Ez a strandolós jó lesz profilba, kell egy egy-két sportos, ja ez a könyöklős is. Távolbanéző, merengő tekintet…. meg kkéne valamelyik utazós. Áááá, ez jó, ezt a helyet mindenki felismeri. Na meg is volnánk. Mentés. Akkor nézzük az új husikat! Chapter 6: Jó lenne végre valaki. Akivel el lehetne menni például színházba. A csajokkal jó buli, de pasival akarok! Hogy megint szép ruhát húzhassak, azzal a fekete http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 97

pántos magassarkúval, hogy megint nőnek érezzem magam. NŐnek. Nagyb Nagybetűvel. Valaki, aki reggelente átölel, esetleg még a kávét is behozza az ágyba. Akivel lehetne beszélgetni, mindenről. Spinózáról és Harry Potteről. A kklímaváltozásról és a szomszéd néni új virágairól. Aki nem akarna mindenáron konyhai biorobotot faragni belőlem, aki nem csinál gondot a rendelt kínai vacsorából. Vagy ha igen, akkor átugrunk egy étterembe. Akivel akár napokon keresztül ki se jönnénk az ágyból. ból. Aki Ember lenne. Akit lehetne szeretni, és aki engem is szeretne. Akinek a rigolyáitól falra másznék, aztán rájönnék, hogy máskor meg ő megy az enyémtől, és akkor egymásra nevethetnénk. És igen, aki tud még nevetni. Aki nem fásult bele az elmúlt éve éveibe. Aki még remél. Aki elfogadna olyannak, amilyen vagyok, cserébe én sem akarnám őt megváltoztatni. Van ilyen egyáltalán? Nem valószínű, hogy pont itt. De adok egy esélyt. Egy hónapot mondjuk. Mert hátha. Szóval: magasság: 170 cm, testsúly: 70 kiló (hátt le kéne fogyni, de annyira nem vészes végül is…), kor: 37 év (Hazudjak kevesebbet? Úgyis kiderül… aakkor meg egyből ezzel indítottunk? Hogy még a korom sem igaz?) Gyerek: nincs, szeretnék-e? e? Hát igen, most már jó lenne, mert kifutok az időből… aakkor beírjuk, uk, hogy igen. Ezek egész jó kérdések. Vajon a többiek is mind kitö kitöltik? Ha igen, talán találok egyezést. Lehet, hogy ez mégse annyira reményt reménytelen? Ajaj, fénykép. Utálom, ha fotóznak. Nem is csináltak rólam még soha jó képet. Hát jó, keressünk egyet a gépen. n. Na ez még elmegy, igaz pár éves, de annyira nem gáz. Majd körbevágom, hogy ne látszódjon annyira a szálloda. Egész alakos nincs is igazán. Nem baj, nem a külső számít. Vagy igen? Oké, ez kész Mentés. Akkor keressük meg azt a lelki társat, hátha szerenc szerencsém lesz. Chapter 7: Sziasztok Lányok, megjöttem! Bocsánat, Hölgyeim! Hogy én milyen udvaria udvariatlan is vagyok, bocsássanak meg nekem, mindjárt hozom a vörös rózsákat. Ugye kiengesztelhetem? Igen, nagyon kedves, ó, hogy én sármos, hát kösz köszöhttp://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 98

nöm, nem is érdemlem mlem meg. Meghívhatom egy vacsorára? Ígérem, nem ffogok rendetlenkedni. Vagy csak egy kicsit. Amennyire a Hölgy engedi, de csak addig, egy tapodttal se tovább. Hogy én miért vagyok itt? Ilyen sármmal? Mert itt annyi gyönyörű virágszál van, alig tudok választani tani közülük. De az Ön szépsége megbabonázott. Lapozgattam az adatlapokat és megláttam az Ön gyönyörű mosolyát, és nem tudtam továbblépni. Írnom kellett Önnek. Ugye nem haragszik meg érte Drága? Hogy mit csinálok? Én már élvezem a nyugd nyugdíjas éveimet, fél évet et itt, fél évet otthon Kanadában. Nincs szívem eladni a kis kulipintyómat, de egyedül nem érzem jól magam ott, hidegek a falak. Hián Hiányzik a házból a női mosoly melege, ami átfűthetné az évek óta dermedt fal falakat. A feleségem halála óta semmi se ugyanolyan. Így hazajöttem, de itt sem érzem jól magam, kellene egy társ, aki újból lángra lobbantaná a szívem par parazsát. Lenne ez Ön nekem?... Chapter 8: Na pikk-pakk pakk regizzünk be, van egy napom a hétvégi bulira egy új csajt előv elővakarni. Jó, kép nem kell, beírok pár kamu adatot, tök mindegy. Kész. Mentés. Na nézzük a felhozatalt. Oké szűrő beállítva: 20-25 25 év, testsúly 40 40-56. Kár hogy a mellméret nincs megadva. De lássuk a fotókat. Ronda, ronda, anyám, menj plasztikára, zsákot a fejére! Na ez biztató. Jó kkarosszéria, a, de az a fej… ehhez még öt vodka is kevés lenne. Brr, ha emellett ébrednék, szerintem örökre lelohadna a lelkesedésem… Ez egész jó, ez a cs csücsöri. Lökhárítók ok. Nem lehet túl okos a tekintetéből ítélve, de nem is m műveltségi versenyre vinném, hanem csak a haverokkal bulizni. Fogadást kötö kötöttünk, hogy négy hónapon keresztül minden hétvégén más csajt újítunk be. Eddig nyerésre állok, Joci bukta a múlt hetet, átverte a kis kurva, mégse jött el. Tomi két hete szívta meg, nekem eddig mindig sikerült. Tegnapig m még úgy volt, hogy megvan a jelölt, de aztán valahonnan visszament neki az info a versenyről, és beintett. Valahonnan kell egy bige. Ez jó lesz. Írok rá. Ajánlom neki, hogy jöjjön… meg amúgy is, vegye megtiszteltetésnek, nem?


Chapter 9. …. Chapter 10…. csak sorba, csak sorba, tessék csak tessék! Illúziók kaphatók, adhatók, cserélhetők! Folyvást, csak folyvást! Hé, ott maga a sorban! Mit képzel, innen nincs kiszállás! Jöjjön csak vissza! Mi az, hogy elege van?! Meg ne nyomja az a gombot! Meglátja, meg fogja gja bánni! Ne merészelje!

DELETE

Teller Ágnes


Tóth Edit: Amikor a varázslók szerelmesek Ábránd kényelmesen készülődött a reggeli fürdéshez. Szerelmes relmes volt, boldog és felszabadult. Annyi évet várt erre az igazi csodára, balul elsült randik és kapcsolatok után tudta hogy most jó helyen van a legmegfeleelőbb emberrel. Míg a kádba folyt a fürdővíz átengedte magát a gondolatainak hogy érezze a kontrasztot és újra megbecsülhesse a létezés örömét egy párkapcs párkapcsolatban. Ábránd, illuzionista volt, egy szemfényvesztő yvesztő rossz nyelvek szerint és a rossz nyelvek mindig ott lihegnek egy sikeres és híres ember nyomában. Előadásai nagy tömegeket vonzottak és szebbnél szebb nőket akikkel minden mindig olyan szépen kezdődött. A lányok imádták a villogást a neves illuzion illuzionistával, tetszett nekik az olcsó trükk, a semmiből felbukkanó virágcsokrok, a megb megbűvölt kártyalapok ahol a Dáma mindig az aktuális lány volt. De Ábránd hamar beleunt hogy szűkebb körben is csak trükkökért nyaggatták, hogy egy baráti találkozó is mindig bemutatókba utatókba torkollott és ennek motorja az éppen aktu aktuális barátnő. Esetenként attól hidegült el, hogy nem értette a Kedves hogy nem akarja elárulni a titkait, a varázslat maradjon csoda. Aztán persze a gy gyakorlás is véget vetett pár viszonynak…de hát vigye a víz, íz, jobb ha kiderül. Tu Tudta, hogy vele nem egyszerű együtt élni, hogy olykor napokra eltűnik, míg gy gyakorol, ötletel és tökéletesít egy-egy trükköt. Aztán egyik este az első sorban ült az a gyönyörű lány és úgy nézte, mint aki átlát rajta a meleg barna szemeivel. eivel. Azután a következő városban is pont az első sorban ült a nézőtéren, akkor fehér ujjatlan blúzban és sötétkék szo szoknyában volt. Aztán a következő előadásán is ott volt és Ábránd már kereste a szemével az első sorban a lányt aki úgy figyelte őt mint mé még soha senki oly áthatóan, mindenestül. Az előadás alatt mindig bevonta a nézőket is, azon az estén megkérte Őt, hogy legyen a segédje, lejött hozzá és felvezette a szí színpadra, a lány határozottan, de mégis finoman fogta meg a kezét, Ábránd ta tarkója bizseregni ni kezdett az érintéstől, mikor felértek megkérdezte a nevét, ő mosolyogva mondta hogy Ajnácskának hívják. Valahogy végig ment az el előadás Ábránd rontott is, bár ez csak neki tűnt fel. Az előadás végén futva ment http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 101

a lány után aki a ruhatárban a kabátját vette te ki éppen, Ábránd mögé lépett és szótlanul rásegítette a kabátot, Ajnácska sem fordult hátra, csak viszonzá viszonzásképpen egy pillanatra végig simított Ábránd kezén és már indult is. Csak este találta meg a levélkét amit a férfi a zsebébe rejtett és elhívta vac vacsorázni. A lány elment és ez mindkettőjük életét megváltoztatta. Így kezdődött az ő közös életük ma pontosan 2 éve. Ábránd a fürdőkádba ereszkedett és elzárta a vizet, a víz azonban látszólag tovább folyt, megtöltve a fürdőszobát és odavarázsolva a tengert amit imádott. Színes halak úsztak körülötte és csodás korallzátonnyá változott a tükrös szekrény, a beszűrődő napfény táncot járt a járólap helyén lévő homokon ahol egy csodaszép és szinte teljesen kinyílt kagyló pihent. A férfi átengedte magát a varázslatnak, tnak, nem kereste benne hogy hol lehet lebuktatni a trükköt, csak meghatottan hajtotta a kád szélére a fejét és élvezte a pompás élményt. Tudta hogy Ajnácska kényezteti most is a távolból, hogy az ő imádott teng tengerét köré varázsolta és hálás és boldog volt a kedvességért. Ajnácska eközben éppen ébredezett a hálószobájukban, a szemét nem nyito nyitotta ki , próbálta elképzelni mit szólhat Ábránd a neki szánt meglepetésnek, hiszen ma évfordulót ünnepelnek, sokat gyakorolta és remélte hogy a Sz Szerelmének nagyon tetszik ik amit lát. Aztán mint egy sóhaj lágyan az arcához ért valami majd a hajához a karjaihoz, Ajnácska csodálkozva nyitotta ki a szemét, valahogyan a plafonból színes és illatos virágszirmok hulltak alá lágyan lassan ellepve az ágyat, a szőnyeget, a bútorokat. t. A lány ámulva és boldog elraga elragadtatással nézte ezt a szépséges szirom esőt majd a szobában egy hegedű vvarázslatos hangja szólalt meg nem tudni honnan és Ajnácska felismerte hogy azt a számot muzsikálja amire először táncoltak együtt Ábránddal összes összesimulva va egymáshoz bújva. Meghatottan, minden pillanatát élvezve az ajánd ajándékának kényelmesen visszadőlt az ágyra. Közben Ábránd is megfürdött, elmúlt a tenger, itt hagyva benne a nyugalmát, tisztaságát amit annyira szeretett. A tükrös szekrényhez lépett hogy megb megborotválkozzon otválkozzon és ott újabb meglepetés várta. Magát látta, de kívülről, Ajnácska http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 102

szemével, az ő érzéseit, gondolatait élte meg. Látta magát az első randijukon és érezte Ajnácska zsibbadt végtagjait és azt is hogy hogyan enged ki a gyo gyomrából a szorítás amikor minden csak úgy történt velük. Aztán egy másik talá találkozásukkor, amikor a szél összeborzolta a haját, érezte fanyar parfümje illatát és tudta hogy a lány akkor már visszavonhatatlanul szerelmes volt. Aztán egy másik pillanat amikor előlépett a szobájából úgyy három nap gyakorlás után, látta Ajnácska szemével fáradt de örömteli önmagát és érezte a lány valódi boldogságát. Ábránd bénultan állt a tükör előtt, elillantak a képek és ottm ottmaradt mostani önmagával és ezzel a nagyon személyes és bensőséges élmé élménynyel. Hogyan tudja a lánynak ezt megköszönni, hogy ilyen közel engedte m magához? Hogy engedte önmagában lenni, átengedi, megmutatni az érzéseit? Ábránd szerelmesebb volt most mint valaha, pedig ő sem igen gondolta volna hogy ez fokozható. A halóba sietett ahol Ajnácska cska mosolyogva várta, szótlanul csókolták, ölelték egymást összegabalyodott a lelkük és a testük miközben a plafonból hulltak a virágszirmok így szerelmeskedtek az illúzió és a valóság határmezsgyéjén ingadozva, nem leigázva a másikat, hanem kényeztetve, a csodákat nem ö öncélúan lúan hanem egymásért csiszolgatva majd odatéve a másik elé, köré. Később mikor egymáshoz bújva ráérősen feküdtek eküdtek az ágyukban, halk össze összecsendüléssel két kávéspohár lebegett be a konyhából a fiatalok felé. Az egyik A Ajnácskáé volt egy szép p virágos csésze, benne két cukorral tejjel a kávéja, a másik egy egyszínű barna csésze Ábrándé két cukorral feketén…csak annyit ronto rontottak hogy keresztbe kellett nyúlniuk a kávéjukért… - Megbocsájt kisa kisasszony – mondta Ábránd és átnyúlt a kávéscsészéjéért ami mi Ajnácska keze előtt leb lebegett – azt hiszem ez az én kávém. – mosolygott a férfi. – Ez meg az enyém. vette el Ajnácska a Szerelme előtt lebegő virágos kávéscsészét ku kuncogva és tudták hogy van még egy életnyi idejük tökéletesíteni az egymásnak szervír szervírozott reggeli kávé útvonalát is. Tóth Edit


Wekker Anita: Bölcsek városa Történt egyszer, hogy a Távoli Világ egyik városkájában olyan dolog esett meg, ami addig sohasem. A közösség maga sem volt átlagos, h hiszen másoktól eltérő módon hatalmas, égig érő falat húztak a határaikhoz. ikhoz. Ez a fal elzárta őket a külvilág minden démonától és ártó szellemétől. métől. Igaz, ez a generáció már nem emlékezett ezekre a lényekre, csak a legendák szóltak a történelmi eseményekről, melyek a Fal előtti időkből származtak. Azonban aaz emberek még hittek a Falon túli lényekben, nyekben, és a szabályok szerint nem is közelítették meg azt ötvenöt méteres távolságon belül, mert a feljegyzésekben így szer szerepel. Jobb távol maradni az ismeretlentől. A városka lakói békében élték mindennapjaikat. A közösség össég életében font fontosak voltak az emberi kapcsolatok, a biztonság és a magántulajdon védelme, a kölcsönös tisztelet egymás iránt. Nem csoda hát, hogy óri óriási felháborodást keltett, amikor egy Joakim nevű férfi súlyos bűntényt követett el. Joakim ugyanis egy előre kitervelt lopási kísérlet végrehajtása közben, késsel halál halálosan megsebezte a gazdabolt tulajdonosát, az aggastyán Teodort, aki belehalt sérüléseibe. Joakim ugyan elmenekült a helyszínről, de az utcában lakó sze szemtanúknak köszönhetően, seperc alatt kézre zre kerítették. Nem számít, hogy Jo Joakim mit akart lopni, a tényen nyen ez nem változtat, hogy az öreg Teodor elhunyt. (Nem titok, hogy Joakimnak hitele volt Teodornál, ami már olyan magas ö öszszegre rúgott, hogy az öreg nem volt hajlandó további szerszámokat adni a férfinak, amíg az nem rendezi a számlát.) Miután azelőtt ilyesmire még nem volt precedens, a város bölcsei ö összeültek, hogy döntést hozzanak Joakim sorsáról. Egy nagy szobába vonult el napokra a tizenhárom vénember. Mindegyik sokat látott, tapasztalt, pasztalt, m megőszült férfiú, akiket a nép szavazással választott a legokosabbak közé, hogy kérdéses es esetekben rájuk hagyatkozhasson. Az ő szavuk volt a végső.


Amíg a tizenhárom öreg Joakim sorsáról tanakodott, az utcán népes tábor gyűlt össze, akik a férfi vesztét követelték. etelték. Tudvalevő ugyanis, hogy az agga aggastyán Teodor köztiszteletben álló személy volt, mindenki szerette a városban, nem akadt egy rosszakarója sem. Így hát érthető volt az emberek felhábor felháborodása. Hosszú napok teltek el, a lakosok úgy érezték, a nap csak vvonszolja magát a Fal fölötti égbolton. Türelmetlenül várták az ukázt, bízva a számukra kedvező ítéletben. Többször csoportokba verődtek, és tüzes szavakat skandálva tü tüntettek a bölcsek épülete előtt. Mikor ki kántálta az „Űzzük el!”, a „Ki vele!” és a „Vesszen szen a Falon túlra!” kiáltásokat. A városiak számára ugyanis a legsúly legsúlyosabb ítélet az volt, ha valakit a Falon lon túlra száműztek. Úgy tartották, hogy az Építők annak idején szándékosan dékosan hagytak rajta egy kijáratot, egy ajtót, hogy kivessék maguk közül az arra méltatlanokat, hogy aztán a démonok martal martalékaivá váljanak, elnyerve méltó büntetésüket. Joakim pedig kiérdemelte a legsúlyosabb lyosabb ítéletet. A tömeg pedig egyre csak őrjöngött. Akadtak köztük nők és gyerekek is. Különösen a kicsik élvezték a tüntetéseket, an annak ellenére, hogy néhánynak fogalma sem volt arról, miért is teszi azt, amit. De nem csak a város lakói viselték nehezen a várakozást. A tizenhárom bölcs is elfáradt, mire a végére értek, és egységesen meg tudtak egyezni abban, hogy Joakimnak mennie kell. Mikor kihirdették a lakosság ság által várt ítéletet, a tömeg egy emberként ujjongott a város főterén. rén. Hatalmas csinnadratta vette kezdetét, és a városlakók tort ültek Joakim száműzetése tése felett. Másnap előkészítették Joakimot a távozásra. Levették a ruháit, eelvették a cipőjét, csak egy nadrágot hagytak rajta, ami combközépig taka takarta. Nyakára láncot tettek, kezeit megkötözték, és végigvezették a város nagyobb utcáin. Nem lett volna ilyen hosszú az út a cellától az Ajtóig, de az emberek látni akarták Joakimot, hogy aztán este elégedetten hajthassák hassák álomra a fejüket. A bölcsek pedig jobbnak látták kielégíteni a nép akaratát.


Joakim elindult utolsó útjára. Úgy röpködtek felé az átkok és a szitkok, mint galambok az elejtett kenyérmorzsákra. Az emberek nem sajnálták tőle a kéretlen szavakat. Többen le is köpték, és egy alkalommal, egy a tömegből kit kitörő férfit több rendőrnek kellett lefognia, különben úgy elverte volna Joak Joakimot, hogy az nem ért volna el az Ajtóig. A szitkok és a köpések mellett par paradicsommal és almával is megdobálták a férfit. Mire elért az út végéig, pat patakokban folyt róla a piros lé, mintha csak a vére lett volna. Az őrök az Ajtótól ötvenöt méter távolságra álltak meg, egy centivel sem mentek tovább. Itt leszedték Joakim láncait, majd lökdösni kez kezdték az Ajtó felé. Az egyik őr úgy fellökte, hogy a férfi megbotlott és a földre esett. Hátr Hátranézett az őrre, majd a mögöttük felgyülemlett tömegre és határozottan fe felállt. Tudta, hogy ide már nem jönnek utána. Jó érzéssel töltötte el, hogy már nem nyúlhatnak hozzá. zzá. Ez a minimális szabadság is fel tudta szítani benne a reményt, ami mindvégig ott parázslott benne. Azonban tudta, hogy itt a vég. Ha kilép azon az ajtón, valami szörnyeteg képében magával ragadja a kegye kegyetlen halál, és az idők végezetéig szenvedni fog. Mert ez jár a Falon túli léttel. Fájdalom és kín. Egy utolsó pillantást vetett a városra, majd lomha léptekkel elindult az Ajtó felé. Minden lépés éles szúrásként hatolt a testébe. A halálba m menetelt. Ahogy az Ajtó egyre közeledett, Joakim úgy kezdte felfogni, ogni, hogy nincs ttovább. A remény parazsa kialudni látszott. Vétkezett, súlyos hibát vétett, tis tisztában volt vele. Nem akarta bántani aggastyán Teodort, nem. Ő csak me megijedt, és az a kés egyszerűen csak ott volt. Félelmében kapta fel, és dobta előre, pedig nem is látta, hova. Az átkozott kés mintha szándékosan bele akart volna fúródni az öregember nyakába, Joakim nem tehet róla. De kár volt már áltatnia magát, hiszen ő tört be a boltba. ba. Ő okozta Teodor halálát. Bárcsak visszacsinálhatná az egészet! Bárcsak visszamehetne isszamehetne az időben! Soha többé nem menne a gazdabolt közelébe.


De már nem volt mit tenni, az Ajtó már csak pár lépésre volt tőle. Nem volt nagy, sőt, egészen kicsi. Egy fejjel alacsonyabb, mint Joakim. A terjedelmes kőfal egy pici pontján aprócska faajtó tó nyitott utat egy másik világba. Egy ffélelmetes, szörnyű világba. Joakim ott állt előtte, és abban a pillanatban egyáltalán nem érezte félelm félelmetesnek. Csak egy egyszerű ajtó volt, olyan akár a többi. Megr Megragadta az íves vaskilincset és óvatosan lenyomta. Azz Ajtó mozdulatlan maradt. Ekkor Joakim mély levegőt vett és előretolta az Ajtót. A városiak ekkor látták utoljára. Ahogy a férfi lehajtott fejjel belépett rajta, soha többé nem nézett vissza, az Ajtó magától bezárult mögötte. dig lehajtotta, csak lassacskán merte fe felemelni. Meleget érzett. Fejét még mindig A látvány meghökkentette. Hatalmas fényben úszott a táj. Egy lépést tett előre, talpával érezte a fű selymét. Nem messze tőle hihete hihetetlenül zöld fák és rikító színű virágok borították a tájat. Az égen egy felhő hő sem járt, csak enyhe szellő rebegtette a fák leveleit. Csodálatos virágillatot érzett. Joakim döbbe döbbenten nézte az elé táruló világot, azelőtt ilyet még sohasem látott. Elindult a virágok között és hamarosan fehér nyulakat pillantott meg a fűben, akik eg egymással kergetőzve játszottak. Apró cinegék repültek el mellette, majd zengő énekkel köszöntötték. szöntötték. Joakim elindult, hogy felfedezze ezt a végtelennek tűnő tájat és elkezdhesse hesse új életét. Bár nem tudta, hol van, de hihetetlenül boldog és nyugodt volt. Eközben n a bölcsek egymás vállát veregetve gratuláltak maguknak. A megfel megfelelő döntés született, ehhez kétség sem férhetett. Csak egy volt közöttük, aki valahol ott legbelül szorongást érzett. Majd aztán évek múltán mindegy mindegyikünkben megjelent ez a feszítő érzés, amitől aztán sohasem hasem szabadultak meg. De egyszer sem beszéltek róla. Wekker Anita


Köszönjük, ha megosztod a Minerva Capitoliuma elérhetőségének linkjét a közösségi oldalakon! (Facebookon, Twitteren, Google+-on, on, Linkedinen, Bizroomon!) http://www.minervacapitoliuma.hu/itt-kerd--el/


Tartalom Agota Sandorfy: Illúziók ................................................................ .................................................... 2 Bábikné Gyovai Anita: Nincs rossz döntés, csak hosszabb út ........................ 5 Buschmann Éva: Illúzió, mert csak a szemednek hiszel .............................. 10 Dobos Márta: Majd akkor, ha… ................................................................ ...................................... 12 Engi Zsuzsanna: A kék hold ideje ................................................................ .................................... 14 Farkas Szilvia: Bűvös ötszögek ................................................................ ........................................ 25 Gyarmati Magdolna: Szerelem ................................................................ ....................................... 30 Hunka Zenta: Légváraink................................................................ ................................................. 32 Kiss Zita: Születésnapi meglepetés ................................................................ ................................. 36 Klinkovics Márta Xénia: Illúzió ................................................................ ........................................ 39 Kolonics Zoltán: A szabad élet illúziója ........................................................... ........................... 42 Lesták Zsuzsa: Csodálatos időket élünk .......................................................... .......................... 45 Lucza Mónika: Szabadság................................................................ ................................................ 48 Lupán Ágnes: Mindennapi álmaink ................................................................ ................................. 53 Nagy-Rakita Melinda: Alkonyi találka ............................................................. ............................. 60 Nyíriné Takács Éva: Illúzió ................................................................ ............................................... 66 Parlagi Erika: A beavatás ................................................................ ................................................. 68 Perluszné Villányi Julianna: Ilyen az élet ......................................................... ......................... 72 P. Sulyok Júlia: Banális történet ................................................................ ...................................... 74 Rónai Katalin: Bűn ........................................................................................... ........................... 79 Schmidt Lívia: Remények ................................................................ ................................................ 82 Soós Éva: A bolond nő................................................................ ..................................................... 87 http://www.minervacapitoliuma.hu/ Minerva Capitoliuma 2016 március 109

Szabó Ágnes: Áttűnés................................................................ ...................................................... 90 Teller Ágnes: Illuzionisták................................................................ ................................................ 93 Tóth Edit: Amikor a varázslók szerelmesek................................ ................................................... 101 Wekker Anita: Bölcsek városa ................................................................ ....................................... 104 A Minervában publikáló írók ................................................................ ......................................... 111 Impresszum: ................................................................................................ .................................. 111

A Minerva egyes es számait bátran továbbküldheted ismerőseidnek, de csakis ingyenesen! Kereskedelmi forgalomba hozni szigorúan tilos! Jogsértő tevékenység tapasztalása esetén elővesszük jogászunk elérhetős elérhetőségét és nem félünk használni. A következő szám megjelenése várhatóan n következő hónap közepén lesz.


A Minervában publikáló írók http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink Itt találod bemutatkozásukat, fotójukat, és a weboldalaik elérhetőségét elérhetőségét.

Ha egy ismerősödtől dtől kaptad meg ezt a számot, akkor itt kérheted el a többit: http://www.minervacapitoliuma.hu/itt–kerd–el/

Impresszum: Kiadó: RitArt Academy Felelős szerkesztő: Vidi Rita A Minerva Capitoliuma az 1999. évi LXXVI. – a szerzői jogokról szóló – törvény, és a Ptk. hatálya alá tartozik. A Minervában olvasható írásokat sem részleteiben, sem egészben nem eng engedélyezzük tovább közölni, idézni. Az írások továbbközlésére kizárólag az írók – mindenki a saját írására értve – jogosultak.


No title

Recommend Documents