znap, amikor tollat és egy feltűnően kevés lapú füzetet vettem a kezembe, volt vagy negyven fok. Minden ember a strandon izzadt, elmenekült a városból, esetleg valami egzotikus országban nyaralt. A szüleim is leléptek kb. reggel nyolckor. Azt mondták, nem bírják ezt a kánikulát, így víz mellett töltik a napot. A bátyám az új barátnőjét vitte el valami plázába, ahol kifogástalan a klímaberendezés, mert a lánynak ilyen hőségben lefolyik a sminkje. Én meg itthon maradtam egyedül, és úgy éreztem eljött az én időm! Leültem, hogy elkezdjem írni a forgatókönyvemet. Persze akkor még nem sejtettem, hogy már megint nem lesz semmi a szuperprodukciómból, de tele energiával és lelkesedéssel nekivetettem magam a fehér papír teleírásának. Igen ám, csak minden gondolatom egyre távolabb került az eredeti ötlettől és egy óra múlva még mindig üres lap volt előttem. Lelkesedtem volna én tovább is, csak hát nagyon melegem volt, ezért kibontottam egy jéghideg kólát és bekapcsoltam a tévét. Hamarosan rájöttem, hogy ma sem váltom meg a világot, bár majdnem minden nap így ébredtem. Már bántam is egy picit, hogy nem tartottam Anyuékkal, mégis kellemesebb lenne valahol úszkálni. Igen, bizonyára. De én nem is szeretem a strandokat, se a napot, se a nyarat és igazából ezért maradok mindig itthon. Képtelen vagyok felfogni, hogy mi a jó abban, ha rengeteg ember egy vízben van. Ilyenkor eszembe jutnak a kisgyerekek, akik olykor belepisilnek a vízbe. Hát igen. Ezért nem járok strandra. Mondjuk a tengerpart, vagy egy tó már kellemesebb, mint egy olyan kis medence tele emberrel, de mint említettem nem szeretem magát a napsütést sem. Úgyhogy nekem ebben a nyár dologban semmi se jó, ráadásul ilyen melegben még írni sem lehet. Eszembe jutott már az is, hogy nem a meleg tehet arról, hogy nem tudok írni, hanem egyszerűen nincs se tehetségem, se fantáziám. Ah, ugyan, ezt a gondolatot gyorsan elhesegettem, mert vannak tények és én állítom, hogy forgatókönyvírónak születtem. Jó, még egy sem készült el, igazából még egyet sem kezdtem el, de van egy csomó jó ötletem, amiért kapkodnának a filmesek. Na meg vannak a tények
mellett álmok is, és lehet, hogy néha összekeverem a két fogalmat. Szerintem nincs abban semmi rossz, ha az ember álmodozik. Ez egyáltalán nem baj. A baj akkor kezdődik, ha az az ember tizenkilenc éves, lány, és a filmeken kívül az égvilágon semmi nem érdekli. A film a mindenem. Nyár elején elhatároztam, hogy a kezembe veszem az életemet és keresek magamnak valami nyári munkát. Igen így ébredtem, ezzel az elhatározással. Miközben reggeliztem, megemlítettem Anyunak, aki rettentő furcsán nézett rám. Valahogy így zajlott ez a párbeszéd: -
Anyu, rengeteget gondolkodtam. Ma elmegyek és keresek magamnak nyári
munkát. Anyu sokáig nézett, majd így szólt: -
Milyen munkát?
-
Nem tudom - feleltem -, de ezentúl önálló leszek. Ahogy ezt kimondtam, visszafojtott nevetést, amolyan sunyi kuncogást
hallottam
magam
mögött.
Természetesen
Mike
volt,
a
bátyám,
aki
miután
hátrafordultam már bátran és jóízűen nevetett. Imádom a bátyámat, sőt az egész családomat fanatikusan szeretem, de jó testvérekhez híven mindig szívatjuk egymást. -
Hát te meg min röhögsz, hülyegyerek? - kérdeztem ingerülten.
-
Mit csinálsz te? Önálló leszel?
Igazság szerint némi gúnyt véltem felfedezni a hangjában. -
Igen az! Ma elmegyek és keresek munkát. - Ezzel kihúztam magam és
elmentem készülődni. Mike jófej volt, bár néha az agyamra tudott menni. Nem, igazából nem néha, hanem szinte mindig. Neki mindig rengeteg barátja és haverja volt. Mindig felszedte a lány osztálytársaimat, aztán persze mindig nekem kellett kirúgnom őket, mert Mike soha nem tudott korrektül szakítani. Én meg a hülye kishúga voltam, akit senki nem vett észre. Aztán tizenhat év körül egyszerre érdeklődni kezdtek utánam a haver jai, így azóta jó az összhang közöttünk. Kicsinek nem bírtam annyira, de szerintem kevés fiúlány testvér jön ki egymással kiskorban. Mondjuk a mai napig a falra tudok mászni tőle, meg a hülye stílusától. Ő szá-
mítógépes suliba jár, hamarosan végez. Hihetetlennek tartottam, hogy vannak emberek, akik a gimi után elmennek ilyen computer-buzi képzőbe, de arra sose számítottam, hogy a bátyám is ilyen. Mentségére legyen, hogy jól néz ki, máskülönben letagadnám. Egészen addig jól kijövünk, amíg le nem ülök a gépe elé, mondjuk internetezni. Akkor szokott velem úgy ordítani, hogy remeg a fal. Én is hibás vagyok, mert nem értek hozzá, és össze-vissza nyomkodok, meg letöltök mindent, aztán meg totál vírusos lesz mindig a gép. De ez a reakció teljesen érthető, neki ez a szenvedélye. Én is ordítok vele, ha összekeveri a DVD-imet. Ez afféle mánia. Mindenbe belenéz, aztán nem a saját dobozába rakja vissza a lemezt, én meg kitépem a hajamat. Így vagyunk mi jó testvérek. Az ő szobájában van a számítógép, az enyémben a házi-mozi, és ha egymás nélkül lépjük át a másik küszöbét, na akkor zeng a környék. Kicsíptem magam és elindultam munkát keresni. Persze mielőtt eljöttem volna Anyu adott pénzt, hogy legyen nálam. Viszont kikötöttem, hogy aznap utoljára, hisz úgy gondoltam, másnap már dolgozó ember leszek. Azt nem tudom, hogy a fizetést hogy képzeltem, biztos azt hittem, már első nap kapok. Beültem a kisautómba és elindultam. Marha klassz dolog, ha az embernek van kocsija és bármikor elindulhat. Tavasszal kaptam meg az autót, ez régen Anyué volt, de ő kapott egy újat. Már egy éve volt jogsim és amúgy is mindig Anyuét vittem el, egész hozzám nőtt már; kis kétajtós. Olyan jó volt megkapni, állandóan lemostam, takarítottam, hisz akkor már az enyém volt papíron is. Mondjuk, amikor Anyu a vadi új kocsijával megállt mellette, akkor elgondolkoztam rajta, hogy persze, hozzám nőtt a kiskocsi, de mellette az a szép autó is hamar hozzám nőne. Végül maradtam a kis roncsnál, és minden nap lemostam. Gondoltam olyan vagány lesz majd, ha valaki felhív, hogy menjek el valahova, lemondom és lazán hozzáteszem, hogy bocs, most épp mosom a kocsimat. Aztán rájöttem, hogy nincsenek barátaim, úgyhogy ezt nem mondhatom senkinek. Helyette inkább megkértem Mike-ot, hogyha őt hívják a haverjai, feltétlenül
mondja, hogy a húga mossa a saját kocsiját. Így jobban éreztem magam. Ez a barát dolog érdekes, mert nekem tényleg nincsenek. Van a bátyám, aki nekem a legjobb barátom, meg van az ő társasága. Meg ugye van a pasim, az egyetlen szerelmem, aki most nem aktuális, merthogy nem tölti itthon a nyarat. Emlékszem, ültünk egy kávézóban, épp valami roppant érdekes dolgot meséltem neki, de nem is figyelt rám. Majd felnézett és közölte, egy hét múlva elutazik, augusztus végén itt lesz. Néztem rá okosan, majd bután, lenyeltem a kortyot, ami már vagy három perce a számban volt, pont mióta közölte a szerelmem, hogy az egész rohadt nyarat egyedül töltöm. Nick-kel két éve jártam, nagyon szerettem, ő is nagyon szeretett, de ez nem számít, mert ha eszembe jut, hogy itthagyott a nyárra, még mindig kétszáz lesz a vérnyomásom. Kiderült, hogy valami hülye rokonuk meghívta őket. mármint Nickket, az anyját meg az apját Amerikába, és igazából oda nem érdemes két hétre menni. Volt sírás rendesen a búcsúnál. Átmentem hozzájuk és mivel rendes, szeretetreméltó lány vagyok, felajánlottam, hogy majd én kiviszem őket a reptérre, mindannyiukat, az egész kis csapatot. Szóval az anyját meg az apját benyomtam hátra a csomagokkal, mi meg Nickkel szótlanul elől utaztunk. A búcsúzás nagyon nehézre sikeredett, hiszen olyan búcsúcsókot kellett adnom Nick-nek, hogy három hónapig kitartson, aztán úgy elkezdtem bőgni hangosan a reptéren, hogy nem kaptam levegőt. Nick átölelt, csitítgatott miközben bömböltem és toporzékoltam. Majd kinyitottam a szemem és megláttam, hogy a leendő anyósom és apósom hogy néz rám. Összeszedtem magam és elengedtem őket. Napi e-mail kapcsolatban maradtunk, de már nagyon hiányzott. Persze Mike rögtön felajánlotta, hogy elvisz mindenfelé, dehát pont összeszedett valami új nőt. Szerinte bomba jó, szerintem csak egy ugyanolyan felfújt szőke, mint a többi, de Mike dolga. Szóval ittmaradtam nyárra a pasim nélkül. Sebaj, gondoltam úgyis úton vagyok, hogy kezembe vegyem a sorsom. Megálltam az együk plázánál, és nem is tudom miért, de pont a mozi felé vettem az irányt. Szeretettel fogadták a munkára irányadó kérést, ami úgy hangzott a számból: - Nekem oly mindegy, csak filmek közelében lehessek. - Na, gondoltam,
nem is nehéz munkát találni. Mikor elmondták, hogy én ülnék a kasszában, vettem egy gyors fordulatot és ezerrel tűztem ki a plázából. Mit gondoltak ezek? Az, hogy filmek közelében, az nem azt jelenti, hogy közel a helyhez, ahol az emberek nézik a filmet és én meg nem. Hihetetlen! A következő két napom ugyanilyen érdekes volt, plázából plázába rohangáltam, kis moziból nagy moziba, sehol se kaptam értelmes munkát. Mindemellett megdőlt az „önálló lettem” elméletem is, hisz kellett pénz tankolni, meg azért napközben munkaügyben mentem a moziba, este viszont szórakozni, és az is költséges. Szóval mondtam Anyunak, hogy ez a pénz csak kölcsönbe kell, majd visszaadom, de annyit mondott, hogy nem vagyok normális. Úgy döntöttem, hogy befejeztem és a negyedik nap már nem indulok el, akkor se leszek pénztáros. Mint minden reggel, leültem a konyhába és elfogyasztottam a kávémat. Rágyújtottam egy cigire és hamarosan Anyu is csatlakozott hozzám. A házban csak a konyhában lehet dohányozni, meg az én szobámban. Ezt a két nemdohányzó férfi, Apu és Mike kötötte ki. Apu nem cigizett, ezt megértem, ő az apám, soha nem kértem meg, hogy dohányozhassak a házban máshol, de Mike-ot mindig szívattam. Rendszerint befüstöltem a szobájába, de minden alkalom után egyre idegesebb lett, majd eltörte a gyűrűsujjam. Azóta teljesen kibékültem ezzel a „konyhába száműzetés” dologgal. Anyuval ültünk és cigiztünk, mikor megkérdezte: -
Kicsim, tegnap se találtál semmit?
-
Nem Anyu. Semmit. Be fogok golyózni, ha egész nyáron itthon
ülök - feleltem szomorúan. -
Tegnap ezt dobták be a postaládába - ezzel elővett egy lapot, szét-
hajtotta és elém tolta. Piros alapon fekete betűkkel ez állt rajta: „Megnyílt! Videotéka, DVD kölcsönző!” -
Iratkozzak be? - néztem kérdőn Anyaira.
-
Jaj nem! Olvasd végig, itt van: „Munkatársakat keresnek!”
Néztem egy darabig, majd leesett, hogy erre nem is gondoltam. Hát persze, videotéka. Moziról mozira jártam, mikor sokkal jobb, ha video-
tékában dolgozok. Viccelnek? Egész nap filmeket nézek, sőt, más emberek kikérik a véleményemet filmekről és ezért még fizetnek is. Plusz, szabadidőmben még a forgatókönyvemen is dolgozhatok. -
Anyu, szuper vagy! - Ezzel egy hatalmas puszit nyomtam az arcára. -
Rohanok készülődni. Hol is van ez? - kérdeztem, miközben lenyeltem az utolsó korty kávémat. -
Innen hat buszmegálló - mondta.
Felrohantam a lépcsőn és annyira örültem, hogy Mike-nak is el akartam mesélni a jó hírt, így kopogás nélkül berontottam a szobájába. Rosszul tettem. Nem volt egyedül. Ott aludt mellette a Barbie baba, ráadásul amekkora robajjal érkeztem, Mike rögtön felriadt. Halkan szóltam: -
Majd inkább később. Puszi - és ezzel visszacsuktam az ajtót, de
természetesen utánam jött és örültem neki, hogy az édes drága bátyámon ezúttal alsónadrág is van. Mi a frászt keres ez itt? Anyuék tudják? - estem neki rögtön.
-
Nem tudják, de szerintem észreveszik majd, ha elköszön. Mi a fene bajod
van? Miért nem kopogtál? - kérdezte. -
Honnan tudhattam volna, hogy egy újabb prototípus van itt? És ha van eszed,
bezárod az ajtót. Na mentem - elindultam a szobám felé. -
Várj! - kiáltott utánam - Miért jöttél be?
-
Már elfelejtettem! - szóltam, majd elmentem zuhanyozni.
Már ki is festettem magam, mikor hallottam, hogy nyílik Mike ajtaja. Gondoltam Mike jön és kedves lesz velem, mert nem esett jól, ahogy beszélt velem, és bár senkit nem érdekelt, de meg voltam sértődve. Helyette a barátnője ment el zuhanyozni. Remek, takaríthatom ki ma az egészet. Már majdnem beszálltam a kocsimba, amikor Mike az ablakból utánam ordított. -
Pszt! Linda!
-
Mi van? - néztem fel.
-
Telefonod van - mondta.
-
Ki az?
-
Nick!
Becsaptam a kocsiajtót és futottam volna be, amikor Mike újra: -
Pszt! Linda!
-
Mi van?
-
Vicceltem! Nincs telefonod, de máskor kopogj! - mondta nevetve.
-
Bazd meg! - most már én is mosolyogtam. - Ezért ma este ágyat húzok
nálad! - nevettem, majd beültem a kocsiba. Mike még mindig az ablakban állt, mosolygott, majd felemelte a középső ujját és bemutatott. Nem nagyon szerette, ha kritizálom az épp aktuális barátnőjét. Persze miután szakít velük, mindig jól kinevetjük őket, de amíg jár velük, addig az tilos. Jobban esett volna, ha Mike-nak nincs barátnője, mert marhára egyedül éreztem magam, igazából szerencsétlennek. És erről az egészről Nick tehet. Hogy mehetett el? Lassan megérkezik a filmmagazin, amit feladott. Mániám a filmes- és mozimagazinok gyűjtése és amerikai még nincs, szóval legalább ezért megérte, hogy kiment. Csak most már jöhetne visszafele! Dög unalmas a nyár. Amúgy is az, de így főleg. Megérkeztem a videotékához, útközben majdnem elütöttem egy biciklist. Még jó, hogy nem történt semmi vész, csak megijedtem, ezért rádudáltam, így ő ijedt meg és elesett. Szerencsére nem alám zuhant, hanem a járda felé. Bementem a kölcsönzőbe, pár ember pakolászott, rakták ki a polcokra a filmeket. Körbenéztem, láttam négy számítógépet is. Barátságos hely volt, tetszett. A pultban állt egy lány, látszott rajta, hogy nem odavaló, amolyan buta feje volt és ezzel a tekintettel nézett rám is. -
Segíthetek? - kérdezte, mert elég szerencsétlenül álltam az ajtóban.
-
Igen, köszönöm. Én állás ügyben jöttem - feleltem zavartan, mert
fogalmam sem volt, hogy ilyenkor mit kell mondani. Életemben nem dolgoztam még, nem is volt rá szükségem soha. Anyu mindig finanszírozta a szórakozásaimat. Valójában csak azért erőlködtem ez zel a munkadologgal, mert előttem volt egy egész nyár,
amit tudtam, hogy teljesen egyedül töltök, és mielőtt bekattannék a szobámban, jobbnak láttam, ha csinálok valamit. Ráadásul nem a legolcsóbb hobbit választottam magamnak, folyamatosan DVD-ket vásárolok és moziban ülök. Eddig általában Nick is csatlakozott hozzám, de így, hogy lepattant, a kezembe vettem a sorsomat. Lehet, hogy az eddigiek alapján egy unalmas ember vagyok, de én inkább a szerencsétlen szót érzem találóbbnak. Egészen kis korom óta imádom a filmeket, de maga a színészet sose vonzott. Én mindig valami olyat akartam csinálni, ami a vásznon nem látszik, mégsem jön létre nélküle a film. Rendező, producer... Majd rájöttem: forgatókönyvíró! - igen, ez a nekem való munka. Ez tizenhárom éves koromban jött, mondhatnám, akkor világosodtam meg. Na igen, azóta nem kezdtem még el egy darabol sem, de mint említettem, sok ötletem van. Csak olyan nehéz elkezdeni. Fiatal vagyok még, van időm, és ahogy átveszem majd a díjakat...!!! Ja, a köszönőbeszédet már tudom, a díjat már a kezemben érzem, csak még munkám nincs, amiért ezt kapom. Pillanatok alatt vissza kellett térnem a valóságba, a fekete hosszú estélyi helyett újra farmerban voltam, az Oscar-díj helyett slusszkulcs volt a kezemben és álltam a videotékában. A lány felfogta, amit mondtam neki, szerintem annyira ostoba volt, hogy először az „Állásügyben” című filmen gondolkozott, hogy az melyik lehet, majd leesett neki, hogy én tényleg az állás miatt jöttem. Unalmasan rámnézett, majd az egyik pakoló fiúhoz fordult: -
Tom, téged keresnek.
Na, ezt nem nagyon értettem, én nem kerestem Tomot, én nem is ismertem semmilyen Tomot, de Tom csak közeledett és nyújtotta a kezét kézfogásra. Így történt, hogy kezet fogtam Tommal és bemutatkoztam: -
Linda vagyok. Állás ügyben jöttem.
-
Rendben - felelte Tom, majd feltett egy csomó hülve kérdést, mint például
suliba járok-e, meg ilyenek. Közöltem, hogy nekem nyári munka kell, meg hogy nem járok suli ba, mert épp nyár van. Nem szeretem az iskola témát, mindig is kerültem, ha szóba jött, akkor sem beszéltem róla. Mellesleg Tom volt a fő-
nök és még mellékesebben huszonöt éves volt, így még jobban tetszett a hely. Sok fiatal, sok film között; nem hangzott rosszul. Csak az a lány a pultban, na azt nem tudtam hova rakni. Beszélgettem Tommal, főleg a filmekről, bár véleményem szerint szar ízlése volt, de szerettem volna az állást, így nevettem azon, amin ő is. Valójában rendes volt, mondta, hogy semmi akadálya, dolgozhatok. Elvette az igazolványom, kiírt belőle mindent, majd hozzátette, hogy ez a kölcsönző most nyílt, így a fizetésem nem lenne valami magas. Le se szartam a fizetést, nem is érdekelt, álltam és minden oldalról filmek vettek körül. Aláírtam a papírokat, kaptam egy kulcskarikát, majd egy gyors számítógépes
tanfolyam
következett.
A
mai
világban
amúgy
is
minden
a
számítógépekről szól, eszembe jutott, hogy figyelhettem volna jobban informatika órán, vagy legalább néha meghallgathattam volna, hogy Mike mit magyaráz ezekről a kütyükről. A pultban volt két elég profi gép, ami arra kellet, hogy a kiadott és visszahozott filmeket regisztrálja, meg ha valaki új tagságit nyit, akkor bevinni minden adatát. Ez még nem jelentett volna gondot, hisz csak bepötyögtem a tagsági számát és már ki is adta, hogy melyik film van az illetőnél, és mennyit fizessen. Ez eddig gyerekjáték, a probléma a másik négy gépnél lesz, hisz a környék kölykei valószínűleg ide akarnak járni internetezni és a pultban levő gép számolni fogja azt is. Plusz egy feladat. Lehet, hogy ez így pofonegyszerűnek tűnik, de nekem akkor sok információnak bizonyult hirtelen. Szóval tetettem az okosat, bólogattam mindenre, közben meg arra gondoltam, hogy ha egyedül leszek, majd hívom Mike-ot erősítésnek. Szóval megbeszéltük, hogy másnap reggel kilenckor nyitok. Rendkívül boldog voltam, szuper hely. Filmek, internet, nem is kell ennél több. Ha itt töltöm az egész nyaram egyedül, akkor még a forgatókönyvemet is elkezdem, sőt itt még annyi időm is lesz, hogy akár még be is fejezhetem és akkor majd felkérnek, hogy írjak még; és az Oscar-díj... Túl messzire mentem. Tom mondhatott valamit, amire nem figyeltem, mert már megint elkalandoztam, ő pedig választ várt. De ciki, alig negyven perce dolg oztam ott hivatalosan és már le is szartam a főnököm. - Ne haragudj, elbambultam - mondtam zavartan.
-
Csak azt mondtam, hogy lesz egy kollégád is - ismételte meg.
Megállt bennem az ütő. Riadtan a pultban álló, nagymellű nőre néztem, aki valami borzalmasan primitív módon vihogott, egy buta vígjátékot nézve. -
Ő??? - kérdeztem és abban a pillanatban rájöttem, hogy nincsenek tökéletes
dolgok a világon. Tom is odanézett, majd odaordított: -
Ne röhögjé’ má’ ilyen idiótán! - majd újra rendes hangnemben folytatta. -
Nem, ő a barátnőm! Fingja sincs a filmekről, sőt semmiről nincs, de jól néz ki. Nem? majd ismét felé fordult és egy olyan „Hú de jó nőm van” mosoly jelent meg az arcán. -
És ki lesz a munkatársam? - érdeklődtem tovább, de Tom úgy válaszolt, hogy
még mindig a barátnőjét stírölte. -
Tegnap felvettem egy srácot. Jason-nek hívják, olyan filmőrült típus.
Hihetetlenül ért hozzá a srác. Na ennél a mondatnál nekem végem lett. Filmőrült? Ért hozzá? Az nem lehet. És én? Én értek a legjobban a filmekhez. A rosszullét kerülgetett. Ez nem munkatárs. Ez vetélytárs! Három napot együtt dolgoztok, kettőt-kettőt külön. Ezt beszéljétek meg
-
egymással, nekem mindegy, de valaki mindig legyen itt. Reggel kilenctől este kilencig nyitva vagyunk. Úgy gondoltam, hogy amikor együtt dolgoztok, legyen valamelyikőtök délelőttös, a másik meg délutános. De felőlem itt lehettek mindig. Holnap nyitásra idejövök én is, és ezeket a részleteket megbeszéljük. -
Hát akkor holnap reggel kilencre itt vagyok. Köszönök mindent!
- mondtam, bár el voltam keseredve. -
Nyuszifül, akkor mehetünk? - vinnyogta felénk Tom barátnője.
-
Nem Kiscsillagom, ma még itt maradunk, holnaptól jönnek dolgozni - felelte
nagyon kedvesen Tom. Valójában már nem is kedvesen mondta, hanem mintha egy fogyatékossal beszélne. -
De hát azt mondtad, hogy megyünk haza - nyávogott a lány.
-
Igen Kiscicám, de mégsem. Hallgass el szépen és nézd a filmet, amíg
kikísérem Lindát! - felelte Tom ingerültebben.
-
Ki az a Linda? - kérdezte a lány, de ez már nekem is sok volt. Ez olyan
buta, hogy hihetetlen. -
Ő itt Linda. Holnaptól itt dolgozik - mondta Tom mosolyogva, de ez már
nem az a mosoly volt. -
De miért nem dolgozik most? Azt mondtad, hogy hazamegyünk. Miért
nem... - ezzel félbeszakadt a mondata, mert Tom kiakadt és elordította magát. -
Ha nem fogod be a pofád bazd meg, odamegyek és arcon rúglak!
A lány jéggé dermedt a pultban és bevallom őszintén, én is beszartam egy pillanatra, mert Tom mellettem állt, mikor ordítani kezdett és volt hangja rendesen. Nincs mese, ilyen az izomagyú Tom és nagvmellű barátnője kapcsolata. Eszembe jutott, hogy ha Nick ordítana egyszer így rám, valószínű az lenne élete utolsó napja. Tom kikísért az ajtón. Még visszanéztem a barátnőjére, hogy hogyan reagálta le az előbbi incidenst, de újra vihogott a nem is vicces filmen, látszólag már meg sem történt az előző kiabálás. Beültem az autómba, elindultam, de nem hazafelé mentem. Túl sok gondolatom volt, így megálltam egy kávézónál, magányosan üldögéltem és meredtem magam elé. Így kezdődött az egész. Az unalmas életemben változás történt, az egyhangú napjaimnak lehetőségük nyílt valami újra, valami nagyobb durranásra. Aztán lehet, hogy nem... Lehet, hogy ugyanolyan unalmas marad, csak egy kölcsönzőben folytatom azt, amit otthon tennék. Fogalmam sem volt.
azaértem. Anyu nem volt otthon, elment fürdőruhát venni. Aput találtam meg elsőnek, focimeccset nézett a tévében. -
Szia Apu! - köszöntem, mire visszaköszönt, de le se vette a szemét a tévéről.
Leültem mellé és néztem egy darabig én is. Eszembe jutott Nick. Imádta a focit, miatta szerettem meg valamennyire én is ezt a sportot. Igen. ő focista szeretne lenni. Szerintem ezzel már elkésett, de ezt semmiféleképpen nem mondanám meg neki. Én úgy tudom, hogy a focisták, mármint azok az igazán nagyágyúk, már egész kiskoruktól kezdve játszanak. Mivel Nick szüleinek eszükbe se jutott beíratni őt edzésre, mikorra elhatározta, már tizenhat éves volt és szerintem az már késő. De ez az én véleményem. Az ő álma, nyugodtan kergesse, én meg kergetem a sajátomat. Mi Nick-kel igazán jól kijöttünk, nagy volt köztünk az egyetértés. Nekem gőzöm nem volt a fociról, csak annyi, hogy rengeteg jó pasi van különböző csapatokban, és ha egy ilyen igazán klassz férfi gólt lő, leveszi a mezét és úgy örül. Miután erre rájöttem, azért néztem a meccseket, hogy hány jó pasi vetkőzik le. Minél több gól, annál kevesebb mez. Nick meg nem igazán értett a filmekhez, pedig ahhoz képest, amennyit két év alatt megnézettem vele, még a neveket és a címeket se tudta megjegyezni. Mindig azt mondta: - Emlékszel arra, amit együtt láttunk? Amiben az a szőke nő játszott. Na az tök jó film volt. - És akkor én tudjam, miről beszél. Bár én se vagyok jobb, én a focimeccsek után szoktam mondani, hogy a hosszú hajú jól játszott. Igen, mi megértjük egymást. Hisz nincs sok szőke színésznő és hosszú hajú focista. Nick focista akart és szerintem titkon még mindig az akar lenni. Olasz focista. Az már részletkérdés, hogy Nick nem olasz, de még távoli rokona sincs, aki az lenne. De nekem tetszett az ötlet. Jó lehet egy olasz focista barátnőjének lenni. Sokszor ültünk a szobámban és mikor teljes volt köztünk az összhang, valahogy így zajlott a beszélgetés: -
Forgatókönyvíró leszek Hollywoodban - mondtam, mire ő:
-
Aha, én meg olasz focista Milánóban.
-
Mikor átveszem az Oscar-t a legjobb forgatókönyvért, neked is
megköszönöm! - feleltem, miközben a falamon levő filmplakátokat figyeltem. -
Aha, én meg mikor belövöm a győztes gólt a világbajnokságon, azt
kiabálom majd: Lindaaaa! És a stadion minden szurkolója utánam: Lindaaa! - mondta, miközben a tévét nézte ahol nem meglepő; focimeccset adtak. -
Aha! - válaszoltam. - Kérsz inni?
-
Igen - jött a válasz.
Ezek voltak a mi álmaink. Mindkettőnk gondolata picit máshol járt, illetve nagyon máshol, más kontinensen. Ott a szobámban egymás mellett ültünk, és bár vakon hittünk a saját hülyeségünkben, szerettük egymást. Igen, de ez bármilyen szépen hangzik, ő elment Amerikába és én meg szarul éreztem magam. Feleszméltem és még mindig a focimeccset néztem, de Apuval. -
Képzeld Apa! - kezdtem.
-
Ssssss. Ez egy nagyon fontos meccs. Vesztésre áll a csapatom, ha nem
nyerünk, kiestünk. Majd később megbeszéljük - felelte még mindig a tévét bámulva. -
Apa! Ez ismétlés, oda van írva az óra alá! Nyert a csapatod 3:l-re!
Apu közelebb ment a tévéhez, észrevette az ismétlés feliratot, majd dünnyögött valamit arról, hogy Anyu hova rakta a szemüvegét. -
Az más! - felelte ezúttal jókedvűen. - Akkor fel kell hívnom Billy-éket,
mert ők is nagyon izgulnak. Mit akartál mondani? -
Hogy sikerült, kaptam munkát! - lelkesedtem.
-
Miféle munkát? - kérdezte és akkor jutott eszembe, hogy neki meg meg
sem említettem, hogy egyáltalán szeretnék dolgozni. -
Hát, tudod nagyon unom magam és arra gondoltam, hogy tölthtetném
hasznosabban is az időmet, így felvettek egy videotékába dolgozni - szóltam büszkén.
Apu ráncolta a szemöldökét, nem nagyon tetszett neki a dolog, még mindig rettentően féltett. -
És az neked jó? - kérdezte furcsán.
-
Persze, ez nekem nagyon jó. Egész nap filmeket bámulok és még pénzt is
keresek. És itt van pár buszmegállónyira - válaszoltam. -
De hát van autód! - szólt rám.
-
Tudom. A buszmegállót azért említettem, hogy tudd hol van - mondtam, bár
nem is értettem miért gondolta, hogy busszal fogok járni. -
Jól van kicsim, örülök, ha örülsz. Most telefonálok egyet, mert Billy-ék
fogadnak egymással - mondta Apu és a kezébe vette a telefonját. Billy a legjobb barátja volt időtlen idők óta. -
Rendes tőled - mondtam furcsán -, hogy szólsz a barátaidnak, hogy ismétlés
meccsre fogadnak egymás közt. -
Nem, Billy-nek szólok, hogy emelje a tétet és fizet nekem egy
sört!- nevetett Apu, majd tárcsázott. Igen, Apu ilyen. Nála jobb fej szülőt kívánni se lehetne. Felmentem az emeletre, a felső szint csak a miénk volt Mike-kal, majd bekopogtam a szobájába és csak aztán nyitottam be. Sehol senki. Visszamentem a saját szobámba, ledőltem az ágyra, és beraktam egy filmet magamnak, miközben folyamatosan járt az agyam. Kis idő múlva megérkezett Mike is, pechemre a hülye barátnőjével. Nekem aznapra túl sok volt a szőke nőkből. Nem akartam kommunikálni senkivel, de Mike benyitott hozzám. -
Csá hugi, mi újság? - kérdezte.
-
Semmi extra, képzeld felvettek dolgozni egy videotékába. Állati jó hely -
mondtam. -
Az jó, ügyes vagy. Később megbeszéljük, most megyek, mert Jenny kint vár
a szobám előtt - felelte. -
Merre voltatok? - kérdeztem.
-
Moziban voltunk! - mondta, de erre bedurrant az agyam.
-
Moziban? És arra nem gondoltál, hogy van egy húgod, aki szarrá unja az
agyát itthon? - förmedtem rá.
- Ne hisztizz már Lin! Háromszor láttad a filmet moziban! - védekezett. Ha filmről van szó, nem ismerek tréfát, ezt ő is tudja. Ha Mike nélkülem megy moziba, akkor vagy szerelmes, vagy éppen szemét. Na most nem tudom, hogy ez a Jenny meddig akar a bátyámon lógni, de az tuti, hogy Mike nem szereti, szóval most csak szemétkedik. Jenny. Legalább van neve. - Szemét vagy! - feleltem durván, mire ő legyintett egyet és kiment. Ezzel azt akarta mondani, hogy ha lehiggadtam, visszajön. De nem hagytam abba, utána rohantam, kinyitottam az ajtót, és kiordítottam: - Talán bocs, vagy valami! Hülye computer-buzi! Bevágtam az ajtóm. Amúgy is idegbeteg voltam, nem tudom pontosan, hogy mitől, talán attól, hogy holnap milyen lesz, meg szarul esett, hogy Mike ennyire hanyagolt, meg a filmmagazinom sem érkezett meg Nick-től. Most, hogy a barátnője előtt lebuziztam Mike-ot, nem lenne okos dolog bemenni a szobájába, hogy megnézzem az email-emet. Ráadásul tudat alatt nagyon kiborított, hogy holnaptól munkatársa leszek valami Jason-nek, aki annyira ért a filmekhez. Szóval totál kibuktam és Anya még nem ért haza, hogy beszélgessek vele egy kicsit. Még az ajtón át is beszűrődött, ahogy az a hülye lány, az a Jenny kérdezi Mike-ot: - Most a húgodnak mi baja van? - és mindezt olyan nyivákolós hangon, hogy majdnem berepedtek az ablakok. Ledőltem az ágyamra a plafont bámulva és alig hallhatóan így szóltam: - Kussolj ribanc!
eküdtem egy darabig, majd kopogtak az ajtómon. Gyere! - mondtam, bár eladhattam volna lelkesebben is. Mike volt az, bejött
-
és leült az ágyam szélére. Bocs, ez tényleg szemét dolog volt - szólt, majd rám mosolygott.
-
Erre a mondatra felültem és tágra nyílt szemekkel meredtem rá. Oké! Mit akarsz? - kérdeztem, mert tudtam, hogy vagy szívességet kér vagy
-
ez nem is Mike. Szerencsémre Mike volt az, úgyhogy jött az előre kitalált szöveggel. Tudod, most hívtak a srácok, hogy menjünk el dumálni egy kicsit, és persze
-
én mondtam, hogy oké, úgyhogy öt perc múlva itt vannak értem - válaszolta halkan. Remek, érezd jól magad. És hogy jövök én a képbe? - ez nekem még mindig
-
nem volt kerek, éreztem, hogy közeleg a csattanó. -
Hát, hogy így nincs időm hazavinni Jenny-t és mondtam neki, hogy te
elviszed! Mike miután kinyögte, felvette a legaranyosabb, kisfiús, szomorú képét. Igen, ezzel dönti le a lányokat a lábáról, csakhogy én a kishúga vagyok és ismerem, mint a rossz pénzt. -
Ki van zárva! Én ezzel nem megyek sehova. Ez csapda! Ha azt akarnád, hogy
hazamenjen, akkor taxiba raknád és nem engem használnál fel. Rossz húzás volt! Hát igen, Mike-nak gyenge pontja voltam, nem igazán tudott átverni, és erre én halálosan büszke voltam, de nem ünnepelhettem magam, mert le kellett ráznom a nőjét! -
Kérlek hugi, tedd meg a kedvemért! Ha most elviszed egy órára bóklászni,
örök hálám. Akkor holnap megveszem neked a Mátrix trilógiát DVD-n! - kérlelt és azt hitte, hogy ennyivel elintézheti. -
Elég lenne, ha visszahoznád a szobádból! - förmedtem rá. - Nem megyek vele
sehova! - felálltam, becsuktam az ajtót és folyhattam: -
Eszedbe jutott már, hogy nekem kéne beszélgetni vele? Vagy hogy nem
vagyunk egy hullámhosszon?
-
Linda! Kérlek, egy órára beültök valahova, aztán hazaviszed.
Értsd már meg, hogy nem akar még hazamenni, a srácok meg mindjárt itt vannak értem! - éreztem, hogy szinte már könyörgött. -
Nem. Vidd magaddal! - szóltam mosolyogva, tudtam, hogy elmegyek
vele, de még szívattam egy kicsit. -
Nem, nem tudja, hogy hova megyek, azt mondtam, hogy Anyuért
szaladok el, aztán vele leszek - erre nevetésben törtem ki. -
Nocsak, papucs lett a bátyám? - ezért a kérdésemért normál esetben egy
állast kaptam volna, ám kivételesen nagyot nyelt és folytatta: -
Nem, az nem vagyok, tessék itt van pénz.
-
Nem, engem nem tudsz lefizetni, különben is holnaptól dolgozó ember
vagyok. Igen, tudhatnád, csak épp napok óta szarsz a fejemre, szóval miért is vinném el a hülye nődet? Tudtam, lassan túl messzire megyek, úgyhogy vissza kellett fognom magam. Ráadásul, amikor Mike elment a barátaival „dumálni”, azt ismertem jól. - Rendben, de a közeljövőben ne számíts rám semmiben, és jössz nekem három szívességgel - feleltem. -
Hárommal? - kérdezte mosolyogva, majd egy nyávogó hang az ajtóm előtt így
szólt: - Mike? Most akkor mi van? Meddig álljak itt? Mike megrökönyödve rámnézett, majd folytatta: - Három szívességgel jövök, örök hála, imádlak! Azért ezt tedd el! - mosolyogva a kezembe nyomott egy rakás pénzt. Felálltam és borzasztó nagy kedvvel kinyitottam az ajtót. Jenny ott állt a két szoba közti folyosón és értelmesen nézett. Most jöttem én: -
Jenny, van kedved velem tartani? Épp most indulok.
-
Persze, juj de klassz, Mike mondta, hogy el kell mennie és én meg
program nélkül maradtam. Hova megyünk? - kérdezte, de a hangjától már hullott a hajam. -
Nem is tudom, valami cuki helyre beülünk dumcsizni, okés? Csak
átöltözöm, az öt perc! Azt hiszem ezt annyira lekezelően és cinikusan mondtam, hogy egy három éves is besértődött volna. Mögöttem a bátyám fuldoklott a rö högéstől, de Jenny lelkesedve így szólt:
-
Szupi! Itt várlak!
Becsuktam az ajtóm, a műmosoly lehervadt az arcomról, és Mike-ra néztem: -
Rohadj meg! - szóltam halkan, mire fetrengett a röhögéstől. – Na húzzál
kifele, átveszek valami csini rucit - mondtam már én is nevetve. Pár perc alatt kész lettem, fogtam Jenny-t, benyomtam a kocsiba és indultam. A legközelebbi pláza fele vettem az irányt. Az ilyen lányok, mint ez is, állandóan ott lógnak, és bár Mike bőven adott pénzt, mégis tudtam, ez rengetegbe fog neki kerülni. így kicseszni az ember saját húgával. Nem azért, semmi bajom nem volt a Jenny-féle lányokkal, azt az egyet kivéve, hogy soha nem volt velük egy fél közös témám se. Én is igényesnek tartom magam, és mivel lány vagyok, sokat adok a külsőmre, de nem erről szól az életem. És mégis ott ült mellettem az a lány, látszott rajta, hogy szeretne valamiről beszélni, de nem tudta miről. Én meg nem vagyok a legemberbarátabb típus, így inkább benyomtam egy CD-t, gondoltam így majd nem kell beszélgetni. Pechem volt, rögtön megkapta a löketet, és jött az okos kérdés: Ez mi? - kérdezte.
-
Filmzene - válaszoltam.
-
Melyiké? - kérdezte.
-
Forrest Gump - válaszoltam.
-
Nem láttam - mondta.
-
Nézd meg! - válaszoltam.
Ennyi. Kimerült a téma. Hallgatta a zenét, látszott rajta, hogy nem tetszik neki, de hát Istenem, életében először és azt hiszem utoljára hallott Alan Silvestri-tői bármit, így ki fogja bírni. De én nem biztos. Mármint nem biztos, hogy túlélem Jenny-t. Nem szeretem a nagyon mű dolgokat. Márpedig ő az volt. Tetoválás, piercing, hidrogén szőke haj és szerintem mű mell. De lehet, hogy csak push-up. Annyira nem érdekelt, csak feltűnő volt. Na én sem vagyok egy hippi, csak nincs rajtam kütyü. Festem a hajam, mert szerintem eredetileg tömeg-színe van, ezért belerakattam egy kis melírt, de ez nem szőke! A szőkével
sincs bajom addig, amíg valamennyire hihető a szín, de például meg vagyok róla győződve, hogy Jenny feje világít a sötétben, annyira leszívták a haját. Persze a férfiak - többek közt az okos bátyám is -, imádják az ilyen nőket, mint Jenny. Akár kirakatba is lehetne rakni, mellesleg kb. annyian is bámulják meg egy nap. Aztán ott van az orrában a piercing, egy kis kő, ami nem is lenne feltűnő, de mindig ú gy tartja a fejét, hogy azt mindenki jól lássa. Hát nekem nincs piercingem, nem is vágyom rá, én nem akarom, hogy lyukas legyen a bőröm. Miközben behajtottam a parkolóba, már tetőtől talpig kifikáztam magamban az egész Jenny-t, nem tudtam, hogy ezután min fogok gondolkodni. Először berángattam egy DVD boltba és körülnéztünk. Engem már jól ismertek. Igen, azt hiszem belőlem éltek, de Jenny még új volt számukra, jól meg is bámulták. Furcsa, gondoltam, nem vagyok ronda, kivéve ha sírok, mert akkor bedagad a szemem és elég érdekesen nézek ki, de ez mindegy. Szóval egész szép arcom van, jó alakom, persze nincs százas mellem, viszont ha egy ilyen lánnyal vagyok, egy kis szarnak érzem magam. Pedig tudom, hogy ő mű, túl feltűnő, ráadásul ha megszólal, akkor elrontja az egész róla kialakított képet, mégis ez szemét érzés volt. Úgy értem, nekem nincsenek barátaim, barátnőim meg egyáltalán, mert én sose jöttem ki a lányukkal. Megszoktam, hogy egyedül járkálok, vagy Nick-kel esetleg Mike-kal. A bátyám haverjai mindig is odavoltak értem, de ők hülyék, mint Mike. Csak bántotta az önérzetemet, hogy a DVD-s pasik nem engem bámultak, mint általában minden nap, hanem Jenny-t. Ezért gyorsan lekaptam egy filmet a polcról és fizettem. Jenny-t nem zavarta, hogy három fiú – mellesleg jó pasik - rajta legeltetik a szemüket, úgy látszik már megszokta, neki ez nem új. Épp el volt foglalva valami filmmel és örömmel mutatta, hogy ő ezt most megveszi. Valószínű, hogy rá volt írva az arcomra a véleményem, mert rögtön kérdezte, hogy láttam-e és jó film-e. Nos, ez érdekes dolog, mert persze láttam a filmet, és nőiesen bevallom, iszonyúan unalmas és bár vígjátékra lett csinálva, én nem nevettem rajta,
de mivel ízlések és pofonok, lehet, hogy n eki tetszik. De ő nem az a fajta ember volt, akinek kiselőadást tarthattam a filmtudásomról és kritikai tehetségemről, ezért nagy hirtelen, fogalmam sincs, hogy miért, mondtam neki, hogy most ne vegye meg, úgyis kölcsönzőben dolgozok holnaptól, majd Mike-kal bejön és belenéz. Hát, elvileg ez egy nagyon rendes dolog volt tőlem, látszott is rajta, hogy most jó embernek tart, és pont ezt akartam mindig is elkerülni. Hogy az ilyen lányok hálásak legyenek nekem. Nem is ismertem magamra, de ott, abban a pillanatban megsajnáltam. Olyan hülye helyzet volt, ott álltam ezzel a lánnyal, rám volt utalva, a barátja húgára egy DVD boltban és megtalálta a leggagyibb filmet. A tanácsomat kérte, miközben fogalma sem volt arról, hogy a barátja valahol tuti, hogy egy hasonló kaliberű nővel kavar. Na ezért nem szoktam Mike barátnőit megismerni. Kerülöm őket, mert mind egy sorsra jutnak. Lehet, hogy ezek a csajok buták, meg ilyenek meg olyanok, de emberek. És tessék, eljött a vég, megsajnáltam az egyiket. Szörnyű. Na, ez nagyon sokba fog Mike-nak kerülni, egyre többe! Szóval ott hagytuk a filmet az eladó pasikkal együtt, és kimentünk. Az órámra pillantottam, ami szemét módon azt mutatta, hogy Jenny-vel még minimum ötven percet kell eltöltenem. Ez két okból is kiborított, az egyik maga az ötven perc volt Jenny-vel, a másik, hogy csak tíz percet töltöttem a DVD boltban. Öregszem? Vagy mi történt? Ennyi változás nekem túl sok volt pár napra. Máskor csak a DVD boltban töl tök egy órát és ez ki is meríti a pláza fogalmát számomra, mivel szerény véleményem szerint ez, és a mozi a két értelmes dolog az egész bevá sárlóközpontban. Nem tudtam elkerülni azt, hogy leüljünk, mivel mindketten szomjasak voltunk. Én rendeltem egy jeges kávét, ez már ma a sokadik koffeinbombám volt, de a holnapi nap miatti izgalomtól úgysem tudnék jól aludni. Ez a jeges lötty már nem oszt, nem szoroz. Jenny meg valami nagyon színes, nagyon csiricsáré és nagyon alkohol- mentes koktélt kért, azt hiszem, a legfeltűnőbbet, amit csinálni tudnak. Nem díjaztam az alkoholmentes koktél és sör ötletét, mert akkor az
minek? Ha valaki vezet, igyon üdítőt, ne bohóckodjon egy üveg „iszik és vezet” sörrel. A lényeg, hogy megkaptuk az italokat és jöhetett az agytorna, ami Jenny kérdéseiből állt. Csak az iskoláról ne beszéljen, csak arról ne, mert megdobom a kávémmal. Kiválasztotta a négy szívószálból a legszimpatikusabbat, ami a rózsaszín volt, és iszogatott. Sehogy nem jött ki nekem, hogy miért kapott egy koktélba négy szívószálat, de nem vagyok nagy koktélos, biztos így buli. Mikor már ivott is, meg is ette a pohara szélére díszként rakott narancskarikát, és még az ujját is lenyalta, jött az első kérdés: -
Mike mondta, hogy szereted a filmeket. Tényleg?
Hát így jártam. Először is gyűlölöm, ha valaki lenyalja az ujját, egyszerűen nem bírom elviselni. Másodszor a buta kérdéseket is utálom. Említettem neki, hogy kölcsönzőben dolgozok, bevittem egy DVD boltba is, de nem, én nem szeretem a filmeket. -
Igen, nagyon szeretem a filmeket - válaszoltam aránylag nyugodt
hangon, majd rágyújtottam. -
Azt is mondta, hogy rendező leszel - próbálkozott tovább.
-
Forgatókönyvíró! Nem rendező, forgatókönyvíró! - szóltam, majd rájöttem,
hiába, kétlem hogy tudná a különbséget. -
Aha, az jó - majd a szívószálával babrált.
Kínos csend következett, és még túl sok időnk volt ahhoz, hogy ezt így hagyjam. -
És te? Te mit csinálsz? - kérdeztem egyhangúan.
Nem is érdekelt, de gondoltam, hogyha magáról kell mesélnie, akkor megered a nyelve. Így is lett. Azt hittem sose hagyja abba. Ehhez képest a kínos csönd áldás volt. Elmondott ez mindent. Ő műkörmös. Eredetileg ennyinek kellett volna lennie a válaszának, de nem. Különböző vicces munkahelyi sztorikat mesélt, amin ő még mindig jókat nevetett, én meg úgy éreztem, hogy a műmosoly rajta marad a fejemen és életem végéig így kell majd kinéznem. Aztán a sztorik tetőztek, meg hallgattam a fodrászosat is, meg hogy át akarták verni a ruhaboltban, de a tragédia akkor következett be nálam, amikor elmesélte, hogy pár éve a szoláriumban elkapott valamilyen fertőzést, de ne aggódjak, azó-
ta elmúlt. Olyan undor ült ki a fejemre, hogy meg sem mertem kérdezni, miféle fertőzést. De nem is érdekelt. Épp ott tartottam, hogy valakit megölök, amikor az órámra pillantottam, és már túl is léptük az egy órát, pontosan harminchét perccel. Mike-ot harminchétszer fogom kilökni az ablakon, vagy csak egyszer, de a harminchetedikről. Ezt még nem döntöttem el. Udvariasan félbeszakítottam valami hülye történetét, és elindultunk. Hazavittem, nagyon megköszönt mindent, az eredeti válaszomat, amit a fejemben tároltam elvetettem, szóval mondtam, hogy nincs mit, és akkor betakarodott a házba. Ültem ott még pár másodpercig, össze kellett kapnom magam, majd elhajtottam. Azt hittem, hogy szétrobban a fejem. És én még panaszkodtam, hogy nincsenek barátaim. Nem is kell. Egy se. Inkább maradok egyedül, minthogy még egy ilyen másfél órát átéljek. Szó szerint lezsibbadt az agyam. Hazaértem, Anyu már otthon volt. Megmutatta az új fürdőruháját, bár bevallom
őszintén,
jó
ideig
nem
akartam
a
ruha
szót
hallani.
Jenny
megszámlálhatatlanszor használta. Elmeséltem gyorsan a tékás dolgot, Anyu nagyon örült neki. De nem volt túl sok kedvem beszélgetni, ráadásul Apuval pont valami műsort néztek, így a reklám alatt elhadartam a lényeget, aztán felmentem. Eszembe jutott, amit Jenny mesélt a szoláriumról, így gyorsan kitakarítottam a fürdőszobát, és ágyat húztam Mike-nál. Elfáradtam és aludni akartam egy jó nagyot. Ilyenkor Mike úgyis hajnalban érkezik, nem várom meg, gondoltam, hágjuk inkább egy üzenetet az ajtaján, ami csak ennyi volt: „Elég a szőkékből, szedj fel egy barnát!” Lefürödtem, bebújtam az ágyba, de csak nem akart leragadni a szemem. Hirtelen eszembe jutott, hogy hát persze, Nick biztos írt e-mailt. Átroncsoltam Mike szobájába, megnéztem és tényleg írt. Nem sokat, a szokásos duma, hiányzom, szeret, már nagyon szeretne látni stb., stb., és mindehhez a szívszorító szerelmes vallomáshoz mellékelt néhány képet, amin épp Floridában van, és hihetetlenül jól érzi magát. Na ettől se lett jobb a kedvem, visszaírtam, nagyjából leírtam a napom nagyon tömören, és rosszkedvűen visszamentem az ágyamba. Azzal a gondolattal aludtam el, hogy holnap reg-
gel megyek dolgozni, és hogy ki lesz az a munkatárs, aki annyira ért a filmekhez. Kíváncsi voltam. Elaludtam, majd fél ötkor Mike megérkezett. Jöhetett volna halkan is, de nem, ő csapkodott, röhögött, énekelt és táncolt, mindezt egyedül. Olyan részeg volt, hogy menni alig tudott, de nem számít. Persze ő jól érzete magát, én meg a hülye barátnője történeteit hallgattam. - Ez így nem fair - gondoltam -, most megyek és beolvasok neki. -Ezzel az elhatározással léptem ki a szobámból Nick ingjében, amit pizsamának használtam. Mike a fürdőszobában volt, és minden hang arra utalt, hogy épp kihányja a piát, amit megivott. Mivel nem bírom az ilyen dolgokat, csak az ajtón keresztül kérdeztem meg, hogy minden rendben van-e. Megnyugtatott, két taccs közt énekelt, úgyhogy jól elvolt magában, mellékesen ezt megérdemelte, úgyhogy ez így már fair volt.
él nyolckor ébredtem, természetesen nem magamtól, hanem a telefonomat állítottam be ébresztésre. Levánszorogtam, megittam a kávém, elszívtam hozzá egy cigit, úgy ahogy minden nap, és álmosan néztem ki a fejemből. Aztán elkészültem, majd a családomnak szóltam, hogy szorítson nekem első munkanapomon. Elindultam a kiskocsimmal és pár perccel később meg is érkeztem a munkahelyemre. Senki nem volt még ott, így egyedül bementem, a kulccsal, amit Tom tegnap adott. Hihetetlen, én nyitottam. Olyan jó érzés volt. Körülnéztem, ezúttal jobban. A filmek nagyon rendszertelenül voltak, semmilyen kategória szerint nem csoportosították őket, csak felrakták a polcra. Ez jó, mert a szobámban is rettentő precízen tartom a filmeket, és amúgy is hetente újra meg kell csinálnom, mert Mike egyszerűen képtelen bármit is visszarakni a helyére. Körülnéztem a sorok közt is, majd benéztem a WC-be. Kis helyiség volt, egy WC és egy csap, de boldog voltam, hogy van zár az ajtón. Biztos valami pszichikai hülyeség, de nem tudok pisilni, ha nem lehet bezárni az ajtót. De mondjuk akkor se tudok, ha túl nagy a csend. Én már csak ilyen betegagyú vagyok, de tudtam örülni ennek a zárnak, főleg, mert fiú munkatársam lesz. Erről jutott eszembe, hogy hamarosan megérkezik ő is, a nagy tudású filmzseni. Beültem a pultba és vártam. Közben mindenféle baromságon gondolkoztam, mint általában mindig, mikor egyedül vagyok. A forgató- könyvemen, amit hamarosan elkezdek, az életemen, a családomon és persze Nick-ken. Régebben eljátszadoztam az ötlettel, hogy egyszer majd megírom a saját történetemet, és hogy az mekkora bombasiker lesz. Aztán persze rájöttem, hogy senkit nem érdekelne. A nyaraim amúgy is unalmasak voltak, de így, hogy egyedül maradtam, még az eddigieknél is eseménytelenebbnek ígérkezett. Tavaly legalább volt mellettem egy Nic k, akiről bátran mondhattam, hogy a pasim. Hiányzott, de nagyon messze volt még az augusztus vége. Elég rosszul érez-
tem magam emiatt, mert valóban tök jól elvoltam egyedül is, de szar érzés, ha itthon hagynak. Nick-kel két éve voltunk együtt, de jóval régebben ismertem már, Mike barátja volt. Ez nem olyan barátságból szerelem dolog volt, mert Nick-kel soha nem voltunk barátok, csak ismerősök és néha lógtunk egy társaságban, azaz Mike-éban. Ők régen, de nagyon régen fociztak együtt, aztán már csak nézték a focit együtt, majd azt is abbahagyták és maradtak haverok, miközben az élet egészen más irányba terelte őket. Mike ugye számítógépes suliban végzős, Nick meg pszichológiát tanul, és jövőre végez is, ha minden igaz. Bár még mindig hisz abban, hogy focista lesz, és természetesen olasz. Remek. Szóval így ismertem meg Nick-ket. Aztán tizenhét éves koromban, illetve tizenhat és fél körül beleszerettem és meghódítottam. Ez nem egy olyan sírós, romantikus sztori, egyszer csak rájöttem, hogy hála a jó égnek, nem olyan mint a bátyám, hanem vannak érzései, és miközben Mike-ot várta nálunk, beszélgettünk és este már úgy aludtam el, hogy imádom, szeretem és meghalok érte. Ezután a szokásos történések következtek, ami nélkülözhetetlen két ember egymásra találásához, mint például küldtem neki sms-t. Akkor sms-ezgettünk, találkoztunk, eljártunk egy csomó helyre, és én rájöttem, hogy megtaláltam a lelkem hiányzó felét. Mármint mi igazán tökéletesek voltunk együtt, csak meglépett. Ez egy eredeti „Love Story” volt. Két év az nagy időnek számít egy kapcsolatban, főleg hogy a mai fiatalok két napig sem járnak egymással. Nem Nick volt az első barátom, de ő volt az első igazi kapcsolatom, és szerintem annyira jó, hogy megtaláltam őt. Nick előtt jártam egy sráccal, hosszú haja volt, akkor éltem a rocker életemet, de Anyuék nagyon nem szerették. Pedig ő sokkal jobban hasonlított egy olasz focistára, mint Nick bármikor, mégis azt hiszem, hogy ez egy szülőt nem érdekli. Lényeg, hogy kb. kemény három hónapig jártam vele, és a szakítás egyikünket sem viselte meg igazán. Akkoriban csak fekete ruhát hordtam, és erősen festettem magam, amiről azt hittem, hogy hú de jól néz ki, ma már csak azt mondom: hú de ciki volt. Szerencsére változtam, de akkor úgy éreztem, hogy minden 15-16 éves fiatalnak tartoznia kell valahova. Én nem lettem diszkós, nem szere-
tem a pop zenét. Én inkább filmzene őrült vagyok, mégis akkor a rock állt közel a szívemhez, ezért lettem rocker. Volt egy lány osztálytársam, na ő is rocker volt, ő is kb. egy délután alatt döntötte el, hogy milyen stílust képvisel, ezért mi ketten „jó barátnők” lettünk, és együtt nyomultunk feketében, ijesztgetve a sulit. Ebben az időben jártam vele rock klubba, és ott szedtem össze azt a bizonyos hosszúhajú pasit. Vagánynak tartottam, ha egy tizenhat éves lánynak van egy ilyen motoros kinézetű fiúja, de az enyémnek nem volt mocija. Három hónapig tartott, ennyire se terveztem, de mentségére legyen a fiúnak, hogy iszonyúan jól nézett ki. Az már mellékes, hogy totál gyerekes volt. Léggitározott a zenére, és ha csak egy ember volt a közelében, annak neki is ment, hogy pogózzanak. Persze, ez egy stílus, nem azzal van a baj, ő szuperül csinálta, csak én nem illettem oda. Meg Mike kiröhögte, amikor bemutattam neki. Hát igen, tőle messze állt az az életforma. De azért szépek voltunk együtt, annyi volt bennünk a közös, hogy hosszú volt a hajunk. Egyszer említettem is neki, hogy hasonlít Brandon Lee-re a Hollóban, de fogalma se volt arról, hogy miről beszélek. Ez megadta a végső lökést, hogy beszéljünk a kapcsolatunkról. Először beszéltünk róla és utoljára, mert akkor szakítottunk is, de finálénak átöleltem és belenyomtam a fejem a bőrdzsekije nyakába. Picit talán még könnyeztem is, de nem tudom, hogy a szakítás miatt, vagy mert nem tudta ki az a Brandon Lee. Utána meg már egyenesen Nick következett. Nem vagyok és soha nem is voltam az a pasizós típus, kevés emberrel értettem meg magam. Istenigazából ez a két kapcsolatom volt, ebből is csak Nick a komoly. Tizennégy évesen csókolóztam először az egyik barátommal egy buli-féleségen, ami akkor nagy dolog volt, és azt hiszem tízre otthon kellett lennem. Üvegeztünk és ő akkor megcsókolt, hétfőn meg levelezni akart velem a suliban, de én már nem akartam. Félreértés ne essék, nem csak kihasználtam egy csók erejéig, mindössze annyi volt a bajom, hogy ő akkor a legjobb barát szerepét töltötte be a nyugodt kis életemben, és ez nekem tökéletesen megfelelt. Régen voltak haverjaim, mindig is a fiúkkal jöttem ki jól, de ezek az emberek mára már messze vannak. Emlékszem rájuk tisztán és biztos, hogy ők
sem felejtettek el, mindig is egyedüli lány voltam köztük, csak valami változott. A gimiben sokat, sőt szinte mindig együtt lógtunk. Aztán jöt tek a barátnők, a bukások és elengedtem őket. Valahogy kicsúszott a kezemből az irányítás, és mindenki ment a maga dolgára. Második eleien már nem azok voltunk, akik régen, és ezt mind éreztük, így jobbnak láttuk nem erőltetni a dolgokat, ráadásul én megbuktam, és évet kellett ismételnem, ami nem igazán tett tönkre, szó szerint szartam az egészre. Nos, az iskola gyenge pontom, nem szeretek róla beszélni, de ez az a téma, ami úgyis előjön, szinte elkerülhetetlen. Igen, évet ismételtem, mert egész évben egy betűt se tanultam, na meg beszart a ve- sém. Nem vagyok rá büszke, de nem is szégyellem, hisz a legjobbakkal is előfordul. Sokfajta diák létezik, belőlük is lehet kategóriákat csinálni, de én ebben is új fejezetet nyitottam, mert egybe se tudtak besorolni.
tem a pultban és éreztem, hogy megy fel az agyamban a pumpa. Nem tartoztam azok közé, akik boldogan emlékeztek vissza a gimis évekre. Nem, rémálom volt, szenvedés, szörnyűség. Általában próbáltam nem gondolni rá, de a szálak lassan mindig visszakanyarodtak abba az átkozott iskolapadba, és felidegesítettem magam ezzel! Az órámra néztem, öt perc múlva kilenc. Reméltem, hogy Tom aznap otthon hagyja a kiscicáját, mert még éreztem az agyamban a Jenny-pláza okozta károkat, egyelőre elég volt az is. Kinyílt az ajtó és belépett egy srác. Magas volt, rövid haja be volt zselézve, és olyan aranyos arca volt, nagy kék szemekkel. Nem szerettem a kék szemű fiúkat, de ha mindenki, aki innen vesz ki filmeket, hasonlóan néz ki, akkor már nem rossz az egész. Megállt, rám nézett, majd rántott egyet a vállán és elindult a pult felé. Elővettem a legszexisebb nézésemet, majd csábosan megkérdeztem: Segíthetek?
-
Nem, kösz - felelte a srác közömbösen, majd a hátizsákját rávágta a pultra és
bejött mellém. Már épp meg akartam kérdezni, hogy mi a szart képzel magáról, amikor bevillant az agyamba, hogy ez biztos a munkatársam. Remek, ennél rosszabb már nem is lehet. -
Te biztosan Jason vagy! - szóltam neki, mire rám nézett és felhúzta a jobb
szemöldökét. - Én Linda vagyok, a munkatársad – szóltam újra, majd kezet nyújtottam felé. Megráncigálta a kezem, majd így szólt: -
Szia Linda!
Ennyi. Leült a székre és kivett egy magazint a táskájából, amibe rögtön el is merült. Én továbbra is álltam a pultban és kérdőn néztem. Hát ez isteni - gondoltam -, nagyobb paraszttal nem is dolgozhatnék, jöjjön már Tom, ez így nagyon kínos. Persze ahogy az lenni szokott, Tom csak nem akart jönni, vendég se, én meg ott álltam, mint egy birka, a hülyegyerek meg olvasott. Rettentő kínosan éreztem magam, fo galmam sem volt, hogy most mit tegyek. Se újság, se könyv nem volt nálam, filmet nem akartam berakni, mert azon sokat kéne gondolkod-
nom, hogy melyiket, ráadásul szomjas is voltam, de ilyen csöndben tök ciki inni, amikor szinte minden kortynak hangja van. Pontosan ezektől az apró problémáktól ember az ember, de abban a pillanatban egy csiga is szívesebben lettem volna. Nem akarom ezzel megbántani a csigákat, nagyon aranyos állatok. A fenébe is, kínos helyzet volt, nem tudtam belőle kimászni, és csigákon gondolkoztam. Gyerünk Linda, most légy okos. Hát persze. Úgy döntöttem rágyújtok. De mivel bent nem lehetett dohányozni, ki kellett állnom az ajtóhoz. Kivettem a táskámból a cigit, meg a gyújtót és Jason felé fordultam. - Kimegyek, elszívok egy cigit - mondtam, de rájöttem, hogy ez most hülyeség volt. Miért kellett egy idegen embernek bejelentenem, hogy rágyújtok. Rám nézett. -
Rendben - majd visszamerült az újságba.
Ettől az egyszavas válaszától egy picit sem szerettem jobban. De ha már ilyen hülye voltam, most meg kéne kérdeznem, hogy kér-e, mert úgy illik. Bár az eddigiek alapján fingja sincs az illemről a srácnak, mégis meg kéne kínálnom. -
Ööö, te is kérsz? - kérdeztem, miközben egy picit felé tartottam a dobozt jelezvén,
hogy még mindig a cigi témánál tartok. Nem, nem dohányzom, nem kösz, hagyjál már... bármit mondjon, csak ne nézzen! Az sose jó. -
Aha kösz - mondta, majd felállt és kiment az üzlet elé.
Ez kurva jó, ott álltam és meg kellett mozdulnom. Hogy nekem mi lyen jó ötleteim vannak és mennyire jó emberismerő vagyok. Ezeken ráértem később rágódni. Mindketten rágyújtottunk és csendben cigiztünk. Azt hittem, hogy ma már kínosabb nem lesz, de persze tévedtem. Ez maga volt a kín felsőfokon. Őt látszólag semmi nem zavarta, dohányzott és esze ágában sem volt megszólalni. Biztos csak én stresszeltem túl a helyzetet, de nem bírtam az erőltetett dolgokat. Soha nem örültem még annyira semminek, mint Tom kopasz fejének. Megállt az autójával és még oda se ért hozzánk, már kiabált nekünk: - Kint dohányzik a stábom, és nem dolgozik? - nevetett nagyot a saját „poénján”. Már akartam mondani, hogy bocs, meg hogy majd kü-
lön cigizünk meg minden, mikor odaért és két tenyerét összedörzsölve így szólt: - Na, adjatok nekem is gyorsan egyet, a Nyuszkó mindjárt jön, csak kiraktam valami butiknál, és tudjátok, már leszokóban vagyok. Na mindegy, gyorsan. A kezébe nyomtam a doboz Marlborót, benne az öngyújtóval, és Tom mint egy kamasz, nagyokat szívva, gyorsan fogyasztotta a cigarettáját. Látszólag jó rég nem szívott már egy szálat se, mert annyira megszédült tőle, hogy megfogta a lépcső korlátját. Én mondom, élmény volt nézni, ahogy ez a nagydarab, kopasz állat megpördül egy Marlbi Light-tól. - Na menjünk be - szólt, mire mind a hárman bementünk az üzletbe. - Nehogy szóljatok a Kiscicának, nagyon bepörög, ha dohányzom!- mondta, és Tom bekapott két rágót. Fél szemmel Jason-re néztem, aki valószínűleg tudta kiről van szó. Tom elkezdett nekünk magyarázni a szabályokról. Csak a lényeget jegyeztem meg, mert Tom élvezettel játszotta a főnökünket, és mindenféle baromságokkal fárasztott. Igazi szabály csak pár volt, mint például záráskor vihettünk haza filmet, de ha másnap nem is dolgozunk, akkor is vissza kell reggel kilencre hozni! Ha a hűtőből kiveszün k egy üdítőt, azt bizony ki kell fizetnünk. Mindig zárjunk be rendesen. Hát kb. ez volt a lényeg, amit azt hiszem, mi első pillanattól kezdve tudtunk, de gondoltam, Tom játssza csak a nagyembert. Elhangzott még az is, hogy a videomagazint ha kibontjuk, ki kell fizetni, és hogy ingyen internetezhetünk, de ha jön valaki, abba kell hagyni. Ez szintén értelmes dolog volt. Már majdnem megkérdeztem, hogyha rendelek egy pizzát, ki kell-e fizetni, de Tom mégiscsak a főnököm volt vagy mi, nem kéne belekötnöm. Nyuszifül is megérkezett, rózsaszín mini ruhában - mi másban is jöhetett volna. Ahogy belépett az ajtón, Tom keményebb hangnemre kapcsolt. Ez kellett, hogy a buta barátnőjének bemutassa, ő tud bánni két fiatal alkalmazottal. Csinibaba rámnézett, méregetett, majd miután szerintem észrevette, hogy vékonyabb vagyok nála, duzzogva nézegette a borítókat. Hát ez van. Nem sokan vékonyabbak nálam, mindössze negyvenhárom kiló vagyok, de mivel százhatvanöt
centire nőttem összesen, szerintem ez így arányos. Anyutól örököltem ezt az alakot, bármennyit kajáltam, egyszerűen nem híztam - ezért sok ember kinyírt volna már, most eggyel nőtt a táboruk. Nem igazán számított. Tom közölte, hogy valahogy rendezzük szét a borítókat. Ez a normál ember nyelvén úgy hangzott volna, hogy az új filmeket tegyük jól látható helyre, a régieket meg hátra a francba. Szomorú voltam, hogy egy ilyen ember, akinek gőze sincs az egészről, nyit egy kölcsön zőt. De ez van, ilyen az élet! -
Mackó, ez az a vicces film, tudod, ezt vigyük haza! - visított közbe Tom
barátnője. -
Kussolj már be, éppen pofáztam, ha nem vetted volna észre!
Tom megint leordította a barátnőjét. Jason meglepődve nézte a jelenetet, én már fel voltam rá készülve. -
Adjátok oda, amit kért! - folytatta Tom.
Bementem a pultba, kikerestem a kazettát, majd odaültem a lánynak. Valami köszféle hagyta el a száját, miközben a csípőmre nézett összeráncolt szemöldökkel. Oké, elég, most már jó lenne, ha nem bámulna ilyen csúnyán, mert kezdett idegesíteni. Amúgy se nagy gond, majd Tom kifizeti neki a műtétet. Ma már egy ilyen zsírleszívás egy hétvége alatt megvan. -
Na, akkor mi megyünk, holnap is gyertek mindketten, valamikor
délután bejövünk, visszahozzuk azt a szart, amiért nyávogott és akkor megbeszéljük, hogy ki mikor jön egyedül - mondta Tom, majd a barátnője felé fordult: - Gyere Husi, megyünk! Sziasztok! Ezzel Tom és a nője elment. Ismét ketten maradtunk, dög meleg volt. Az a kínos csönd elmúlt, maradt helyette a csönd. -
Hát akkor szerintem rendezzük át a boltot! - szólt felém Jason, majd
meg sem várta a válaszomat, elindult a polcok felé. Kíváncsi lettem volna, hogy ezt nekem mondta-e, vagy egyáltalán észrevette-e, hogy nem egyedül van az üzletben, sőt a világon. Lehet, hogy csak magában beszélt. Azért odamentem, és segítettem lepakolni. -
Kezdjük a horrorral, az menjen leghátra! - közölte ismét saját magával.
Így elkezdtük a nem kis munkát.
-
Szerintem rakjunk be valami filmet, legalább szóljon valami - mondtam,
célozva arra, hogy mennyire unalmas ember. -
Jó! - volt a válasz. Élményként gondoltam az előttünk álló három hónapra.
Lehet, hogy nyár végére megnémulok mellette. -
És milyen filmet tegyek be? - próbálkoztam tovább.
-
Nem mindegy? Úgyse nézzük - ez korrekt válasz volt, vérig sértődtem. Nem elég, hogy én, ismétlem én kapcsolódtam egy ilyen senkihez, még
le is kezelt, ki is oktatott. Gondoltam ha harc, hát legyen harc. Bementem a pultba, megfogtam az első DVD-lemezt, ami a kezembe akadt, és benyomtam a lejátszóba. Visszamentem pakolni és elkezdődött a háború. Valaki előbb-utóbb úgyis megszólal, de az fix, hogy nem én. Ez az ember könyörögni fog, hogy szóljak hozzá. De az is lehet, hogy megint túlpörögtek a gondolataim, és semmi ilyesmi nem fog történni. Az viszont biztos, hogy háború volt köztünk. Persze Jason erről semmit nem tudott. Szóval csak válogattuk a borítókat, és én már elterveztem, hogy melyik filmeket viszem haza. Arra is gondoltam, hogy kirabolom Tomot, persze nem a bevétellel, mert az nem volt, hanem filmekkel. Mindig is annyi filmet akartam, hogy belefulladjak. Remek! A saját halálomon gondolkoztam, ami egyre jobban alátámasztotta, hogy szörnyen unatkoztam.
urcsa, hogy Mike még nem hívott fel. Máskor ha részeg, mindig az az első dolga ébredés után, hogy körbetelefonál mindenkit és kideríti, mi történt, és hogy kivel veszett össze. Okos gyerek, végül is igaza van, csak legtöbbször azt hívja először, akivel összeveszett. Mondjuk az is lehet, hogy még nem kelt fel. Nem szeretem, ha iszik, mert egyébként se volt normális, részegen meg kezelhetetlennek bizonyult. Egyszer, úgy tizennégy éves lehettem, amikor Anyuék elutaztak pár napra és Mike hatalmas bulit csinált. Természetesen nagyon kiütötte magát, és akkor még soknak számított az a három év korkülönbség köztünk, így szart arra, amit mondok és az összes haverja is. Mindenki a legotthonosabban érezte magát nálunk. Ettek, ittak, aludtak, hánytak, törtek, én meg rohangáltam és mindenkivel ordítoztam, de mindenki kiröhögött. Akkor követtem el azt a hibát, hogy nem zártam be a szobaajtóm, egyébként azóta minden hétvégén kétszer kulcsra zárom, ha eljövök otthonról, mert beléptem a saját kis birodalmamba és már voltak benne. Mire kirugdostam a részegeket az ajtómon, akkor vettem észre, hogy nincs a halam az akváriumban. Egy darab aranyhalam volt, és az is eltűnt a helyéről. Mindenkit végigkérdeztem, de senki se látta a halacskát. A legtöbben szerintem nem is láttak, és a kérdésemet se hallották, de én kerestem tovább, még bíztam benne, hogy jól van. Pár óra múlva aztán meglett, a nappaliban egy fotelban volt, és ült rajta valaki. Miután az a személy felállt onnan, akkor vették észre és rögtön szóltak nekem, de már késő volt. Nagyon sírtam, majd eltemettem a kertben. Azóta se jöttem rá, hogy ki, de főleg miért vette ki őt és rakta a fotelba. Azt meg már végképp nem tudom, hogy végül miért ült rá. Mikor persze másnap nagyon rosszul érezte magát, és vett is nekem egy másikat, de az már nem volt ugyanaz. Azért se, mert az első halacska pótolhatatlan volt számomra, másrészt pedig, amit Mike hozott, az súlyosan depressziós volt. Egyik nap kiugrott az akváriumból és mire rátaláltam, meghalt. Ez történik tömören, ha Mike iszik a barátaival. Szerencsére nálunk otthon nagyon ritkán fordul elő, inkább mást boldogí -
tanak. Mike észbe kapott és eléggé félti a házunkat még magától is. És én ki is kötöttem, hogy nem akarok még egy bulit látni otthon, azok után, ami szegény hallal történt. Na persze, és Mike még azt hitte, hogy kibékíthet egy olyan kamikáze hallal. Ezért azóta is haragszom rá, bár sok-sok éve történt, de nem felejtem el. Persze ez se komoly, kétévente eszembe jut, és akkor fél órát mérgelődök. Végeztünk a horror részleggel és elkezdtük a drámát. Még mindig egy szót sem szóltunk egymáshoz. És én még azért mentem el dolgozni, hogy ne golyózzak he. Kivettem egy kólát a hűtőből és gondosan felírtam egy papírra, mert úgy gondoltam, biztosan fogok még fogyasztani, és este ki kell fizetnem. Jason háttal volt, guggolt és borítókat válogatott. Még csak hátra se fordult, hogy mit csinálok, de azt hiszem nem is érdekelte. A tévére néztem, amiben az általam berakott film ment és egy család reggelizett. Hát nem egy sci-fi-t tettem be, de hogy egy családi-háziállatos filmet sikerült kikapnom a pultból, hát erre nem voltam büszke. A család amerikai módra reggelizett, ami a filmekből ítélve annyit jelent, hogy egy négytagú család annyit eszik reggel kilenckor, mint egy európai egy hét alatt összesen. Nekem ezek a dolgok soha nem fértek a fejembe, nekem a reggeli annyit tesz, hogy cigi és kávé. Anyu szintén így kezdi a napot, Apu tud enni bármikor, Mike-ot meg ritkán látni reggel, neki a reggelije általában letöltés és internet. A másik dolog meg a reggeli alatti beszélgetés. Én ébredés után gondolkozni se tudok, nemhogy dumálni, és jókat nevetni. A reggel az reggel, akkor ne legyenek kedvesek az emberek, ne akkor akarjanak beszélgetni, akkor forduljon mindenki magába. Gondolom én vagyok ilyen betegelméjű, de az ébredés kínosan érint, az a nap legnehezebb része számomra. Jason még mindig háttal volt, gondoltam el is mehetnék és este visszajönnék. Kétlem, hogy észrevenné. Délig! Azaz déli tizenkettőig egy árva szót sem szóltunk egymáshoz. Hihetetlen volt. Megcsináltuk az összes sort, minden borító a helyén volt, még vendég is jött kettő, akiket én szolgáltam ki, és mégis, Jason- nel egy szót sem beszéltünk. Ráadásul a két vendég úgy érkezett, hogy tudta mit szeretne, így nem villoghattam fantasztikus film ismeretem-
mel. Rá kellett ébrednem: szar ez a munka. Mentem volna moziba pénztárosnak. Ott legalább, ha bunkó velem valaki, legelőre adom a jegyét. De itt tehetetlen voltam. Jason rám nézett és úgy csinált, hogy kinyílt a szája és hang jött a torkán. Félelmetes volt. -
Te nem vagy éhes? - kérdezte.
-
De, kicsit - válaszoltam.
-
Valamelyikünk menjen el kajáért! - mondta. Hihetetlen! Egyik mondat
követte a másikat. Ez nem más, mint egy beszélgetés. -
Elmegyek, ha gondolod - ajánlottam fel nagylelkűen, így legalább
kitombolnám magam. -
Oké - jött a tömör válasz.
-
McDonald's jó? - kérdeztem, bár nem is volt kérdés, neki itt, ebben a
témában nem volt választási joga. -
Persze! Három hamburgert, egy nagy krumplit, meg egy almás táskát
kérek - ezzel felállt, pénzt vett ki a zsebéből, majd a kezembe nyomta. Álltam felhúzott szemöldökkel, és gondolkoztam. Van bőr a képén, de nem sokáig, mert visszajövök és letépem az arcát. Beültem a kocsiba, és a legközelebbi McDrive-ba hajtottam. Nem kellett volna sietnem, de nem akartam, hogy bármi baj legyen. Első napom volt, nem léphettem le órákra. Így visszahajtottam a jópofa gyerek kis menüjével, ami ismét egy jó húzás volt nálam. És még csak bele sem köptem az almástáskájába. Nem probléma, ha még picit jobban kiborít, a nap végére megölöm. Leraktam a zacskót, amit rögtön betámadott és a tartalmát kitette a pultra. -
Ketchup nem volt? - kérdezte teljesen komolyan.
Két választásom volt. Vagy nyelek egy akkorát, amekkora a bolygónk, vagy az első napon kirúgnak innen, mert szétverek mindent Jason fején. Az első variációt választottam, mert úgy éreztem, hogy ez már nem lehet komoly. Ez szívatás. -
Nem mondtad, hogy kérsz. De különben szívesen, bármikor hozok kaját -
szóltam, mire elmosolyodott. Ezt nem tudtam hova tenni...
Abszolút nem ismeretem, mosolyogni se nagyon láttam, nem tudom, hogy ez a rendes vagy a szemét mosoly volt, és ez kezdett kiborítani. Azt hittem egyértelmű, hogyha krumplit kérek, akkor ketchup-ot is -
-
válaszolta, miközben rám sem nézett, hanem evett. Körbepillantottam, azt a bizonyos kandi kamerát kerestem, de nem találtam. Rá kellett ébrednem a tényekre: egy szellemi fogyatékos a munkatársam. Te most viccelsz velem, ugye? - fordultam hozzá gyilkos tekintettel, tudva,
-
egy dobása van. Ha olyat válaszol, teszek a kölcsönzőre, teszek Tomra, megölöm! Persze hogy viccelek, kösz a kaját! - mondta, majd összegyűrte a hamburger
-
papírját és a szemetesbe dobta. Hülyét csinált belőlem. Megint ott álltam és nem értettem. Remek! Tovább hallgattuk a csendet, ami egy ideig érdekes, aztán unalmas, aztán idegtépő volt. -
Keresek valami filmet, amit berakok. Oké? - kérdezte Jason, de ez költői
kérdés volt, nem is várt választ, eltűnt a sorok közt. Vendég érkezett, de nem ember formájában, hanem egy darázs szállt be az ajtón. Először a kólámra vetette magát, amiről nagy nehezen elhessegettem, majd megtetszett neki a parfümöm, és engem vett célba. Gyűlölöm a rovarokat, irtózom és undorodom tőlük, és ez alól a darázs se kivétel. Sőt azt talán a legjobban utálom, mert kiszámíthatatlanul repül és ha megcsíp, az szörnyen fáj. Amíg Jason guggolva keresett a sorok közt valami nézhető filmet, addig én közelharcba kerültem a darázzsal. Egészen mátrixosra sikerült, amikor repült felém, én meg oldalra elhajoltam és már épp ünnepelni akartam magam, hogy biztosan én vagyok a kiválasztott,
amikor visszajött. Ezúttal erősebb
lett,
én
meg kapálóztam
mindenhogy, Jason meg még mindig a sorok közt volt, amikor egy erős szúrást éreztem a csuklómon, és igaz, hogy türtőztetni akartam magam, mégis elég hangosan csúszott ki a számon, hogy: -
A kurva életbe!
Jason feje jelent meg a polc fölött.
-
Tessék? - kérdezte csodálkozva.
-
Semmi, csak egy darázs - szóltam az előbbinél kicsit halkabban.
-
Megcsípett? - érdeklődött, ami rendes dolognak tűnt, de engem kicsit se
érdekelt, mert fájt. -
Aha, de nem vészes - majd szisszentem egyet, mert rekordidő alatt
háromszorosára dagadt a csuklóm, és elég szörnyen festett. -
Mutasd csak! - és elindult felém. Megfogta a kezem és folytatta:
-
Elég rossz helyen csípett meg.
Még szép, tud jó helyen csípni? Ez a srác hülyeséget beszél. -
Gyere, tartsd hideg víz alá! - ezzel óvatosan megragadta a kezem és
elhúzott a WC felé. Kinyitotta a csapot, berakta alá a kezem, és mondta, hogy maradjak ott. Eleinte jól esett a hideg víz, de öt perc után már kellemetlen volt, és még mindig nem jött vissza. De hát azt mondta, hogy maradjak. Lehet, hogy filmet néz, és arra gondolt, maradjak ameddig akarok. Már megint nem tudtam, hogy mit csináljak, végül is most tök rendes volt. Amíg ezen filóztam, a csuklóm már lehibernálódott, de végül visszajött. -
Na jobb már? - kérdezte.
-
Aha, köszi - szóltam, majd nagyon örültem, amikor elzárta a csapot. Jó
erősen rátekerte a csuklómra a törölközőt. -
Ezt hagyd rajta egy kicsit! - mondta és mosolyogva kiment.
Ott álltam törölközővel a kezemen, mint oly sokszor, most is sze rencsétlennek éreztem magam, de azt hiszem rájöttem, ez a srác rendes. Igen. Lehet, hogy az eddigieket csak felfújtam, vagy félreértettem és rendes. Kétségek közt őrlődtem, de eszembe jutott, hogy azt odakint is tudok, így kimentem a mosdóból. Elterveztem, hogy kimegyek dohányozni, és most szívesen hívtam magammal Jason-t, aki jött is. Lehet, hogy rossz emberismerő vagyok. Sok minden lehet. Tény, hogy vannak emberek, akik lúzernek születtek. Azt hiszem, hogy én is ilyen vagyok. Elvégre, ha egy ember naponta többször tartja magát szerencsétlennek, ráadásul jogosan, akkor az valami olyasmi.
Ez is csak velem történhetett meg, ez a „darázs incidens”. Miért nem csípte meg Jasont? Mindegy, már megtörtént, csak úgy nézett ki a kezem, mintha egy baseball kesztyű lenne rajta. Elszívtuk a cigit, természetesen egy szó nélkül, és visszatértünk az üzlethelyiségbe. Leültem internetezni, ha már ott voltam. Ismét jól beégtem, bár most csak saját magam előtt, ugyanis egy darab e-mailem se jött. Ez nem szép dolog Nicktől, vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy elszomorító. Miért nem írt? Rémes, az életem kezd kicsúszni a kezemből. Itt van ez a munka is. Egyáltalán nem élveztem, sokkal jobbra számítottam. Persze, ha az ember nagyon vár valamit és eltervezi, akkor az sose úgy jön össze. Ráadásul, hihetetlen, de meg fogom érdemelni a fizetést. Vendégek érkeztek, ezért gyorsan felpattantam a gép elől és megkérdeztem, hogy mit akarnak. Három taknyos kölyök volt, nem lehettek idősebbek tizenkét évesnél, de lehet, hogy még annyi se, és természetesen internetezni jöttek. Mondtam, hogy semmi akadálya, bekapcsoltam nekik a gépet, és még az is eszembe jutott, hogy hát gyerekek, segítek nekik, megmutatom mit hogy kell. Aha, majdnem. Mind a három hülyegyerek megtámadta a computert, és innentől kezdve nem értettem miről beszélnek. Processzor, modem, giga... Persze ez csak az, amit vissza tudtam idézni, mert egy értelmes, illetve érthető szót sem hallottam. Ezek még képesek és feltörnek valamit kora délután. Mi van ezekkel a taknyosokkal? Ez a szórakozásuk? Mert erre még annyira ráérnének. Én örülök, hogy ez kimaradt a gyerekkoromból. Ugyan Mike ilyen idióta lett, de én abszolút műszaki analfabéta vagyok. Véleményem szerint egy gyerek játsszon autókkal meg Barbie babázzon, esetleg nézzen filmeket, de ne internetezzen délután kettőkor, amikor kint gyönyörű idő van. Oké, ezeket visszavonom, semmi közöm hozzá, hogy a szaros mit csinál szabadidejében. Jason újabb újságnak esett neki, így voltam olyan bátor, hogy amit elolvasott, azt elkértem. Szóval leültem és a kezembe vettem egy autó-motor magazint. Remek! Azt hittem valami értelmeset olvasott, engem nem érdekelnek a kocsik. Örülök, hogy a sajátomat felismerem. Kénytelen voltam átlapozni, meg egy-két dologba beleolvasni, mert ez már így is ciki volt. Tehát választhattam.
Vagy olvasom az autók érdekességeit, vagy kiakadok a taknyosokon. Valóban nehéz dolog volt dolgozni. Nyílt az ajtó, négy hasonló korú gyerek lépett be. Tőlük is megkérdeztem, hogy mit akarnak, ők nézelődni jöttek. Erre mit szokás mondani? Fogalmam sem volt, így beengedtem őket. Úgy emlékeztem, hogy kölcsönzőben dolgozok, de mindenfelől hülyegyerekek vettek körbe. Csörgött a mobilom. Kikaptam a pultból, olyan klassz érzés volt, hogy csörög, mintha fontos ember lennék. Persze csak három ember hívhatott. Anyu, Apu vagy Mike. Ez esetben az utóbbi volt, felébredt. -
Igen? - szóltam bele vagányan.
-
Szia hugi! Mi újság? - kérdezte. A hangjából ítélve nem volt túl jól.
-
Semmi extra, most épp bolondokháza, de eddig nem sok. Most keltél?
-
Nem, csak másnapos vagyok, és reggel óta hánytam. Addig nem
akartalak hívni - szólt. -
Megtisztelő! - feleltem, és azon elmélkedtem, hogy hiába a bátyám,
akkor is, menjen már a francba, kit érdekel hogy hányt. - Na jó, most le kell tennem szóltam, mert rá akartam nézni a kölykökre, mivel nagyon eltűntek valahol hátul -, majd később felhívlak, vagy nem tudom. Puszi! Lenyomtam a telefont és hátramentem megnézni mi újság. Mind a négy gyerek a pornóborítók előtt állt és csodálkozva nézelődtek. Nem akartam se ünneprontó, se bunkó lenni, de azt hiszem, eleget nézelődtek. Húzzanak ki innen! Finoman köhintettem egyet, mire mindannyian rámnéztek, és azzal a lendülettel vissza is fordultak. Nem számít, nem ők az elsők, akik nem vesznek rólam tudomást, túl fogom élni. Nem szeretem túlzottan a gyerekeket, csecsemőnek aranyosak, aztán ha már beszélni tudnak, onnantól kezdve idegesítőek. Ezek meg, az ilyen korosztály, hihetetlenül szemtelen. Nem vagyok egy testes valaki, de olyan sallert lenyomok bármelyiknek ha kell, hogy ott marad. Iszonyúan kemény voltam, fogalmam sem volt, hogy mitől. Valójában még sose vertem meg senkit. Pedig terveztem már, de az kevés. Mike-kal
mióta felnőttünk, szóban gyilkoljuk egymást, de gyerekkorunkban sokat bunyóztunk. Általában ő győzött, én meg sírtam, beköptem, leszidták. Igen, a rendes húgocska. Lehet, hogy szemétség volt beköpni, de mentségemre legyen, egyszer úgy állba vert, hogy azóta kattog az állkapcsom evés közben. Lényeg, hogy a kölykök még mindig a pornó részleget stírölték, és rájuk kellett szólnom. -
Szerintem ehhez még túl fiatalok vagytok, nézelődjetek másfelé!
- mondtam nekik én, a nagy és okos felnőtt. Erre a nyúlfogú gyerek rámnézett, középső ujjával - ami biztos nem véletlen - feltolta a szemüvegét és értelmesen így szólt: -
Mer?
-
Mer' seggbe rúglak. Na vesztek ki valamit? - kérdeztem.
-
Mi közöd hozzá? - ezúttal a dagi kölyöknek nyílt ki a csipája.
-
Na ide figyeljetek, szarosok! Vagy kivesztek filmet, de nem pornót, mert az
korhatáros, vagy húzzatok a francba! - szóltam bájosan. Normál esetben nem érdekel, hogy mit csinálnak, de rájuk szóltam, mert rájuk kellett. Utána úgyis visszamennek oda, ha érdekli őket, de azt én „nem látom” már. Ezek rohadt szemtelenek voltak. Húzz te a francba! - szólt újra a nyúlfogú.
-
Ahogy gondoljátok - próbáltam nem idegbajt kapni.
Visszamentem a pulthoz, Jason nagy meglepetésemre újságot olvasott, a tévében meg lőttek, bombáztak, kiabáltak. Klassz film, amúgy nagy kedvencem, de most mással kellett foglalkoznom. -
Ööö, Jason! - szólítottam meg.
-
Igen? - kérdezte és nagylelkűen, egy pillanatra abbahagyta az újság
böngészését és rám nézett. -
Segítenél? Négy kamasz a pornórészlegnél élvezkedik húsz perce, és nem
bírok velük - mondtam neki, majd hozzátettem -, nem akarom, hogy egy egész iskola ott álljon és bámuljon. - Ez így már jobban hangzott. -
Persze, megnézem őket - ezzel felállt és hátrament.
Ültem a pultban és vártam a fejleményeket. A másik három gyerek kel nem volt gond, épp a NASA-t törték fel a neten. Öt perc elteltével
megjelent a négy gyerek, mögöttük Jason, terelte őket, és köszönés nélkül távoztak. A nyúlfogú az ajtóban még megtorpant és visszanézett, de Jason rászólt: - Tűnj innen a picsába! A gyerek érezte, hogy ez komoly, elment. Jason meg visszaült és a motyogásából annyit vettem ki, hogy: - Gyűlölöm a kölyköket! Felvette az újságot és tovább olvasta. Ez igen! Ez tud bánni a szarosokkal. A másik három is megértette, hogy jobb csendben maradni, így tovább gépeztek, hála a jó égnek, halkan. Fogalmam sincs, hogy mi történt hátul, valószínű csak arról van szó, hogy rossz emberrel pimaszkodtak. Legalább tudom, hogy Jason is ideggyenge. Ez egy jó kölcsönző, mert az én idegeim se stabilak, Jason-é se nagyon, Tomot meg meg se kell említeni.
gyjából így telt el az első hivatalos munkanapom. Jött még pár ember, de ők is kemény céltudattal érkeztek, tudták mit akarnak. Hát nem villoghattam és nem ajánlhattam semmit. De gondoltam holnap is lesz nap, sőt augusztus végéig... nem tudtam pontosan hány nap, de sok. Abból amennyit addig láttam belőle, Jason teljesen magának való ember volt. Kilenckor bezártunk, majd jött a fájdalmas búcsú, ami kb. így hangzott: -
Hát, akkor holnap reggel találkozunk. Szia! - mondta.
-
Szia! - válaszoltam. Nyitottam a kocsim, Jason meg elindult gyalog a
buszmegálló felé. - Jason! - szóltam hirtelen utána. -
Igen? - kérdezte, miközben visszafordult és megállt. -
Elvigyelek valameddig? - azért kérdeztem meg, mert tizenkét órája
ott rohadtunk. Egész nap harminchét fok volt. Ha én nem kocsival járnék, tuti jól esne, ha valaki hazadobna. Meg hát egy ilyen nap után kinek lenne kedve buszra szállni? Köszi, de csak ha útba esik - válaszolta.
-
Merre mész? - kérdeztem, mire mutatott egy irányba. Mondhatnám azt is, hogy
nyugat felé mutatott, de hülyén hangzana. Meg fogalmam sincs, hogy a kölcsönzőtől merre van nyugat. -
Arra megyek, szállj be! - mondtam neki. Pont a másik irányba lakom, semmi
keresnivalóm nem lett volna arra, amerre Jason ment. De milyen ciki lett volna azt mondani, hogy bocs nem arra megyek, szia. Beszálltunk és elindultam. Még mindig a Forrest Gump CD volt bent, így mikor beindítottam a kocsit, a zene is tovább ment. Ültünk egy darabig csendben, majd Jason megszólalt. -
Szereted Alan Silvestri-t?
Az első ember volt, akivel valaha találkoztam és felismerte a filmzenémet, sőt a zeneszerzőt mondta. Teljesen boldog lettem. -
Nagyon. Te? - kérdeztem vissza, bár valószínű, hogyha ilyen hamar felismeri,
akkor sokat hallgatja. -
Én is - válaszolta.
Ismét csak ennyi volt a beszélgetésünk, viszont ennek már volt értelme. Szólt egy saroknál, hogy ott jó lesz, így kiraktam és hazahajtottam Alan kíséretében. Bementem a házba és elsőként Aput találtam meg a nappaliban, TV-shop-ot nézett. - Szia Apu, megjöttem! - nyomtam egy puszit az arcára és leültem. - Szia kicsim, milyen volt az első napod? - kérdezte. - Fárasztó. Tömören ennyi. Majd később mesélek, csak elmegyek zuhanyozni feleltem, majd felálltam, de Apu még mondani akart valamit, ezért visszahuppantam. - Nézd ezt a robotgépet! Arra gondoltam, hogy veszek egyet Anyádnak karácsonyra - mondta Apu. Összeráncoltam a szemöldököm és válaszoltam. - Karácsonyra? Június van, Apa! - Igazad van! Akkor születésnapjára. Néztem Aput, aki le se vette a szemét a tévéről. - Jó, születésnapjára jó lesz! - feleltem, de persze tudtam, hogy Anyu szülinapja februárban van. Mindegy, nem akartam lehangolni, hisz már tárcsázta is a számot. Bementem a konyhába és az asztalon egy nagy boríték volt az én nevemre címezve. Hurrá, megjöttek a magazinok Nick-től. Felvittem magammal, és semmi másra nem vágytam, mint hogy letusoljak és megnézzem mit kaptam. Bekopogtam Mike-hoz, de senki nem válaszolt. Benyitottam a szobámba és bevillant az agyamba, hogy miért csak hétvégén zárom be az ajtóm. Mike és Jenny volt az én szobámban és filmet néztek. Beléptem és csak bámultam. Mike az órájára pillantott, valószínű, hogy elszámolta magát. - Mégis, mit csináltok itt? - fakadtam ki köszönés nélkül. - Filmet nézünk. Ne gurulj be! Milyen volt a napod? - kérdezte Mike jókedvűen. Ne guruljak be? Ez normális? Pontosan tudja, hogy erre allergiás vagyok.
-
Jól van. Elmegyek zuhanyozni, az tíz perc. Mire kijövök, ne legyetek itt. Az
se érdekel, ha most kezdtétek nézni, rakd az utolsó tíz percre és ennyi! Igen, lehet hogy ezekért a tulajdonságaimért nincsenek barátaim, de hogy őszinte legyek, szarok rá! Imádom a bátyámat, lehet, hogy ez egy kívülállónak nem tűnik fel, viszont mint minden jó testvér között, köztünk is akadnak szabályok. Azt még elviselem, ha ő bedöglik az ágyamba és filmet néz, de se haverok, se barátnők ne legyenek vele. Zuhanyzás közben próbáltam elemezni a napot, és rájöttem, hogy teljesen elfáradtam a semmittevésben. Mire végeztem, Mike-ék indultak. -
Fél óra múlva itt vagyok, várj meg és beszélgetünk, oké? - mondta, majd
hatalmas puszit adott. Ez nem tudom mi volt, nem vagyunk azok a puszilkodós testvérek, szóval ez szólhatott annak, hogy elhanyagol és sajnálja, meg annak is, hogy Jenny előtt jó testvér. Lementem, hogy megnézzem Anyut, de a hálószobában volt már és újsággal a kezében aludt. Majd holnap reggel beszélek vele, gondoltam, úgyhogy letettem az újságot és gondosan betakargattam nyakig. Aztán rájöttem, hogy dög meleg este van, ezért egy kicsit kitakargattam és visszatértem a szobámba. Ledőltem az ágyra és kibontottam a csomagom. Négy újság volt benne és egy képeslap pár sorral. Hát nem vitte túlzásba Nick az írást, de így is örültem, kedves dolog volt már ennyi is. Miközben elkezdtem olvasni, el is aludtam, így mire Mike hazaért, már édes álmaim közt lebegtem.
szem ágában sem volt reggel hétkor ébredni, de csöngettek. Feküdtem az ágyban és arra vártam, hogy nyissa már ki valaki az ajtót, de továbbra is lelkesen lógtak a csengőn. Levánszorogtam, majd kinyitottam. Mike még tuti aludt, ő ilyenekre, hogy csengő, nem ébred fel, Anyu biztos zuhanyzott, Apuról nem tudtam. Kimentem és egy nagy autó állt a ház előtt, egy srác meg mosolyogva fogadta ébredés utáni külsőmet. -
Jó reggelt! - köszönt a srác.
-
Jó reggelt, segíthetek valamiben? - bár hangom ilyen tájban nincs sok.
-
Igen, meghoztuk a csavarhúzó készletet - mondta a gyerek.
-
Mit? - kérdeztem csodálkozva, de ekkor Apu jött ki a garázsból és mivel boldognak
tűnt, rájöttem, ez őt illeti. Az autó oldalán, most vettem észre a nem kis betűből álló feliratot: TVshop. Remek! Gondoltam le kéne kódoltatni a csatornát, mielőtt Apa mindent megrendel. Bementem és csináltam egy kávét. Nem sokkal később Anyu csatlakozott hozzám. -
Szia kicsim! Milyen volt a tegnapi napod? - kérdezte.
-
Rémes. A munkatársam egész nap nem beszélt, de aztán elmentem kajáért
és utána már megszólalt, aztán jöttek a hülyegyerekek és felidegesítettek, majd a darázs is megcsípett - így festettem le Anyunak a tegnapi napot tömören. Nagyot szívtam a cigarettámba, Anyun látszott, hogy nem nagyon tudja, hogy miről beszélek. -
Láttad, hogy Nick mit küldött?
-
Igen, megtaláltam. Tudod, hogy Apu csavarhúzókat rendelt a TV-shop-
ból? - kérdeztem vissza. Anyu furcsán nézett, majd látszott, hogy valamiről megfeledkezett és így szólt: -
Apáddal elutazunk a hétvégén! - szólt lelkesen.
-
Ahhoz kell neki a csavarhúzó? - nem nagyon tudtam így negyednyolc körül
összerakni a dolgokat.
-
Nem tudom, mire kell neki, de az nem fontos. A lényeg, hogy pénteken
elmegyünk nyaralni két hétre - felelte mosolyogva. -
Micsoda? Két hétre? - egyáltalán nem értettem. - A péntek az a holnapi
péntek? Merthogy ma csütörtök van! - kérdeztem ingerülten. -
Ja, igen. Holnap. Apád nagyon rendes volt, azt mondta, hogy elvisz és ott
töltjük az évfordulónkat - szólt Anyu. -
Milyen évfordulót? - fakadtam ki. - Nincs is mostanában évfordulótok!
-
Tudom, de nem akartam neki mondani, olyan izgatott volt. Biztos ajándékot is
kapok - mondta Anyu lelkesen. Ültem ott, mint akit fejbe vertek. Ez hihetetlen. Először a pasim lép le három hónapra, aztán a szüleim mennek el két hétre, egy olyan évfordulót ünnepelni, ami októberben van. Mi történt az emberekkel? Van egy bátyám, akivel megszakadt a kapcsolatom, egy munkatársam, aki néma, és egy főnököm, aki idegbeteg. Mi történik velem? Még jó, hogy nincsenek barátaim, kíváncsi lennék, azok hogy lépnének meg előlem. Beszélgettünk Anyuval még egy darabig, bár nem nagyon figyeltem, inkább törtem a fejem. Nem olyan rég még minden simán ment, tökéletesen unalmas napjaim voltak, soha semmi nem történt, most meg felborult minden. Az én szervezetem nem bír ekkora változásokat. Maradtam volna még Anyuval, hisz másnap elmentek, de kilencre be kellett mennem, és még pizsamában szörnyülködtem a konyhában. Összekaptam magam és elindultam az imádott munkahelyemre. Közben azon filóztam, hogy mi lesz itt két hétig. Mert én még elva gyok, végül is reggeltől estig egy tékában rohadok, de Mike az kemény dió lesz. Éhen fog halni. Hacsak nem. Jaj, ne! Hacsak nem lesz itt végig a hülye barátnője. Ez a variáció villámként hasított bele az agyamba, amikor egy biciklis elém vágott és kis híján elütöttem. Le volt húzva az ablakom, így kiordítottam: - Ostoba! És ha elütlek, mit csinálsz? - Erre csak hátranézett és bemutatott. Ez a nap is csodásan indult. Beértem, ezúttal felkészült voltam, a tegnapi nap elég volt Jason -ből, így könyvvel érkeztem. Beraktam a pultba a Ragyogást és felsö-
pörtem. Na nem mintha mániám volna a takarítás, csak túl sok volt bennem a düh, ki kellett adnom valahogy. Valószínű, hogy a dühkiadás leghülyébb formája jutott nekem, mert nem sok olyat hallottam, hogy valaki kisöpörte magából az ideget, de ez van. Pontosan kilenckor Jason is megérkezett, de mivel semmi kedvem nem volt beszélgetni, egy hullámhosszra kerültünk és letudtuk a dolgot egy szia-sziával. Bevágta a táskáját a pultba és kibontott egy kólát. Ha nem idegeskedek az egyre lúzerebb életemen, akkor figyelembe vettem volna, hogy milyen jól néz ki, de abban a pillanatban szartam rá. Kilenc húszkor egy nagydarab nő jött be a hihetetlenül aranyos kislányával és leült internetezni. A csöppség meg ott téblábolt mindenfele, majd nekivetette magát a borí tóknak. A legalsó polcot érte csak el, leszedte róla az összeset. Én meg mentem utána és pakoltam vissza. Már körbejártuk az egész üzletet, de nem fáradt el, újra nekivetette magát és pakolt. - Figyelj csak tündérem! Ne szedjük le mindet, oké? - mondtam neki, mert már fájt a derekam a sok hajolgatástól. A válasz egyszerű volt: - De! Ahogy érzi, nekem tök mindegy. Most nem fogok leállni egy négy éves gyerekkel balhézni, az anyja meg oda se figyelt, éppen chat-elt. Rendben, megértem, hogy a gyereknek apa kell, de nem támogattam túlzottan ezt a fajta ismerkedési formát. Gyorsan ki kellett találnom valamit, mert ez egy gonosz gyerek, szétszedi a boltot. - Figyelj csak, akarsz mesét nézni? - kérdeztem, mire végre abbahagyta a rombolást és bólogatott. Kiválasztottam egy elég jó Disney-t, de olyat, amit én is szeretek, mert lehet, hogy nem nézem, de hallom, és leültettem a kölyköt egy székre, majd visszapakoltam a földön heverő kazettatokokat. Nem is értettem, hogy miért dolgozunk itt ketten, Jason az égvilágon nem csinált semmit, csak maximum intelligenssé válik a sok olvasástól. Szólni akartam, hogy tartok magamnak egy gyors cigiszünetet, amikor észrevettem, hogy a Ragyogás a kezében van. - Kimegyek, elszívok egy cigit, oké? - kérdeztem, miközben gyilkos tekintettel néztem a könyvem.
-
Persze menj csak! - mondta és már el is veszett a Stephen King műben.
-
És ha úgy döntesz, hogy elkezded olvasni a könyvem, akkor meg sem kell
kérdezni! - szóltam flegmán, de nem tudta miről beszélek. -
Mi van? - nézett rám érdeklődve.
Odasétáltam a pulthoz és a hatás kedvéért rámutattam a helyre, ahová a könyvem raktam, de megállt a levegő a torkomban, amikor odapillantottam és az a helyén volt. De nagyon ciki, de oltárira ciki! Kikaptam a pultból, megmutattam neki, hogy jól lássa, majd lángvörös fejjel, hangot próbáltam kiadni: -
Bocs, azt hittem az az enyém!
-
Nem, ez az enyém - felelte mosolyogva.
Óriási, ott tartottunk a kezünkben egy-egy Ragyogást egymás felé mutatva. -
Akkor most megyek cigizni - feleltem és még mindig égve elin-
dultam kifelé. Persze Jason látta rajtam, nem hagyhatta ki, utánam szólt: Én meg olvasom a könyvem, persze, csak ha nem gond.
-
Kurvára vicces. Hátrafordultam és mosolygott. Az igazat megvallva volt min. Délig olvasta ő az ő könyvét én meg a sajátomat, amikor megérkezett Tom és a nője. -
Na mi újság? Volt ma vendég? - kérdezte köszönés nélkül. Kopasz fején John
Lennon stílusú napszemüveg virított. Valaki igazán szólhatott volna neki, hogy nevetségesen néz ki. -
Szia! Senki, csak interneteztek - válaszolt helyettem Jason.
-
Aha! Holnap hozom az új filmeket, csináljatok nekik helyet. Ja, és beszéljétek
meg, hogy hogy akartok dolgozni, engem nem érdekel. Miért nem megy ez a szar kölcsönző? Ez a kérdés már nem nekünk szólt, inkább magától kérdezte hango san, ránk addig vonatkozott a mondata, hogy nem érdekeljük. Vannak bizonyára rosszabb főnökök is. Nem gázolt a lelkembe Tom azzal, hogy nem érdeklem, mert engem sem érdekelt ő. Ez egy ilyen egyszerű téma. Csipogott a telefonom, Mike írt üzenetet, hogy nem is találkoztunk
este, így benéz hozzám, úgy öt perc múlva. Jaj, ne! Miért nem hív fel inkább? Miért nem dolgozok messzebb? És miért vagyok ilyen szerencsétlen? Semmi kedvem nem volt Mike-hoz, főleg nem addig, amíg itt van Tom. Nem küldhetem el a főnökömet. -
Nézd Marikám, ezt a filmet még nem láttuk - szólt Tom barátnője.
Ezúttal Tom odament hozzá és nézegették a „buta film” sort. Ajtó nyílt, vendég jött. Jason pattant, hogy segít neki, bármit is akar. Igen, most hogy itt a főnöke, nem volt kedve olvasni. A srác valami kemény akciófilmel akart, Jason odavezette és válogattak. Az órámra pillantottam, de már késő volt. Mike és Úristen! - Jenny lépett be az ajtón. Rémálmomba se jöjjön elő az a pillanat. Mike odajött hozzám, adott egy puszit, mire Jason hátrafordult, és kérdőn nézett. -
Szia hugi! - kezdte Mike, majd Jason-re pillantott. - Tied az a kocsi az
üzlet előtt? Mert hihetetlenül bénán álltái be, majdnem összetörtem. Összeszorult a gyomrom. -
Nem, nincs kocsim - mondta Jason.
Ebben a pillanatban Tom lépett oda hozzánk és így szólt: -
Mi van? Összetörted a kocsimat, seggfej?
Mike rámnézett, összeráncolta a szemöldökét, gondolom nem értette, hogy egy ilyen golyófejű, miért vesz fel kerek napszemüveget. Felém fordult és tőlem kérdezte: -
Ki ez a vadparaszt?
-
Kit nevezel te vadparasztnak? Nekimentéi az Audimnak? - Tom szeme
kidülledt és vörösen izzadt a feje. Jason, sőt még a srác, aki filmet akart, izgatottan nézte az eseményeket. Nesze neki, akciót akart, most élvezheti három dimenzióban is, miközben nekem megállt a légzésem. Ez hiányzott, hogy a bátyám meg a főnököm egymásnak essen! -
Nem mentem neki, de hogy lehet ilyen hülyén beállni? - kérdezte Mike.
-
Ide figyelj, köcsög! A saját üzletem előtt úgy állok meg, ahogy akarok.
Megértetted? - szólt vissza Tom. Közbe akartam szólni, de semmi frappáns nem jutott eszembe és még a végén engem ütne le valamelyik.
-
Szarok az üzletedre. Engem nevezel köcsögnek? Amikor női napszemüveg
van rajtad! - Mike eltalálta Tom gyenge pontját. Tom olyan ideges lett, hogy ökölbe szorult a keze. Senki se szólt, farkasszemet néztek egymással. Még mindig a pultban voltam, levegőt se mertem venni. Jason és a vendég is mozdulatlanul állt és figyelt. Vibrált a feszültség a helyiségben, borzasztó kellemetlen volt. Itt másodpercek múlva vér fog folyni. Vagy a bátyámé vagy a munkaadómé. Ekkor visító hang vágott a levegőbe. -
Juj, de cuki ez a ruci!
Mindenki egyszerre fordult a hang irányába. Tom barátnője volt. -
Ki ez? - kérdezte halkan, mégis hallhatóan a vendég.
-
A kopasz barátnője - súgta vissza Jason.
-
Köszike. A plázában vettem egy olyan nagy kiárusításon – szólt Tom
barátnőjének Jenny. -
Úgy érted, végkiárusításon? - kérdezte Tom nője. Aha! - válaszolta egy csepp zavarodottság nélkül Jenny.
-
Mindannyian álltunk és néztük őket. Sose tudtam, milyen lehet két ostoba nő összeismerkedése, hát ez is megvolt. Egyre jobban vihogtak és egyre fülsüketítőbb volt. -
Te jó ég Jenny, hagyd már abba! - szólt rá Mike de ezen a lányok még
jobban röhögtek és valamelyikük, ebben az esetben tökmindegy melyikük, még röfögött is egyet. Na, ezen ők ketten már fetrengtek a röhögéstől. Mindannyian ráncoltuk a szemöldökünket. -
A barátnőd? - kérdezte Tom Mike-tól.
-
Ja, az egyik. A szőkébb - válaszolta Mike.
-
A másik az enyém - szólt vissza Tom.
-
Gratulálok! - nevette el magát Mike. Tom először gorombán Mike-ra nézett,
majd újra a lányokra és mosolyogva így szólt: -
Hát én is. Na megyek, arrébb állok a kocsival, még valami béna tényleg
belemegy. tud?
Azt jól teszed. Túl jó kocsi ahhoz, hogy nekimenjenek - szólt Mike. - Mit
-
Gyere, nézd meg! - mondta Tom, majd kezet nyújtott. - Tom vagyok, a
tulaj. Mike kezet fogott vele, majd hozzátette: -
Mike, Linda bátyja.
Ezután kimentek az ajtón. Akkora kő esett le a szívemről, hogy majdnem összeestem. Azért Mike kihagyhatta volna, hogy a bátyám, de úgy nézett ki, hogy ebből már nem lesz problémám.
vendég még válogatott egy darabig, majd egy bilétával a kezében megjelent előttem. Kiadtam neki amit kért, azután távozott. A pulton könyökölve hallgattam a két szőkeség beszélgetését, de bevallom őszintén, nehezen követtem őket. Ahhoz képest, hogy most ismerték meg egymást, teljesen jól elvoltak. Már telefonszámot cseréltek. Megbeszélték, hogy ki, mikor, hol és mennyiért vette a telefont. Tom barátnője észrevette Jenny amúgy is feltűnő műkörmeit, ebből egyenesen az következett, hogy ő műkörmös, és hogy Tom nőjének a műkörmöse béna, ezért akkor mostantól Jenny-hez fog járni. Blablabla! Te jó ég! Ezek hogy nem fulladnak meg. Egymás szavába vágva jöttek a jobbnál jobb sztorik. Én nem bánom, csak ne itt találkozgassanak. Kimentem az üzlet elé cigizni, Jason rögtön jött utánam. Csendben szívtuk a méregnek nevezett kellemes dolgot, amikor kb. kétszázzal elhajtott egy Audi, aminek Mike ült az anyósülésén. Csak össze ne törje ez a balek Tom! Érdekesnek találtam, hogy Tom nője nem említette, hogy hol dolgozik. Valószínű azért nem, mert nem dolgozik. Nem az én dolgom, nem is foglalkoztam vele, hisz eddig én sem dolgoztam. Eloltottam a cigim és épp beindultam, amikor az Audi visszafelé jött, ugyanolyan tempóval, de ezúttal Tom ült az anyósülésen és valami olyasmit üvöltött ki az ablakon, hogy: - Juhúúú! Remek. Mi fog ma itt még történni? Két szőke nő vihog az üzletben, a bátyám a főnököm kocsijával rallyzik, és alig volt egy óra. Már csak nyolc óra őrület és hazamegyek. Beértem az üzletbe és Jenny utolsó mondatát épp elkaptam. - Akkor menjünk vásárolni! Sziasztok! És elmentek. Együtt, ketten. Ez örök barátságnak ígérkezett. Két szőke nő elmegy vásárolni. Hát nem élelmiszert, az biztos. A pultra néztem, ahová Mike lerakta a kocsikulcsát. Na, az már nem volt ott. Nem hittem el, Jenny minden engedély nélkül elvitte a bátyám kocsiját. Hát hülye ez? Ültünk Jason-nel csendben.
-
Jason! - szóltam neki.
-
Hm? - kérdezett vissza kultúráltan.
-
Lehetne, hogy holnap délután jövök be? Elutaznak a szüleim és
ha megint kilencre jövök, nem lesz időm elköszönni tőlük - kérleltem. -
Persze, nem gond! - válaszolta. Kicsit hosszabb dumával készül-
tem, azt hittem nehezebben fogja viselni, ha a harmadik napot is nyitással kell kezdenie. -
Kösz! - mondtam.
Tom és Mike lépett be röhögve. Jobban örülnék, ha néha olyan ember is berohanna, aki filmért jön. Mike egyenesen hozzám lépett, épp ideje volt már, hogy észrevegyen. -
Na itt vagyok hugi. Mi újság? - de mielőtt válaszolhattam volna, Jason-
höz fordult és kezet nyújtott: - Szia! Mike vagyok, a bátyja! -
Én Jason, a munkatársa! - felelt Jason. Marha jó, itt mindenki nekem
valakim. Elég rég volt ennyire fontos szerepem valahol. -
Na szóval, mi újság? - nézett rám újból Mike.
-
Hát igazából... - kezdtem.
-
Egy pillanat! - Szakított félbe. - Hol van Jenny?
-
Elment Tom barátnőjével valahova, és elvitte a kocsidat - mondtam, de
ekkor már Tom is ott állt mellette. -
Micsoda? - hüledezett Mike és elővette a mobilját. - Halló,Jenny! Hol a
picsában vagy? Mi? Ezt komolyan gondoltad? Aha. Az én kocsimmal? Ne mozduljatok, megyünk mi is - ezzel lenyomta a készüléket. -
Na hol vannak? - kérdezte Tom.
-
Elmentek vásárolgatni a plázába - válaszolta Mike ingerülten.
-
Hülyék ezek? És nem szólnának vagy valami? - Tom nem volt egy okos
gyerek, épp ezért nem tudott mit mondani. -
Menjünk értük, Tommy. Elviszel? — kérdezte Mike. Remek. Neki már
Tommy? kiment.
Persze, menjünk. Úgy megverem, hogy beszarik! - mondta Tom és
-
Bocs, most elmegyek, de majd visszajövök - szólt nekem Mike és követte
Tomot. Azt, hogy mi újság, ugyan nem tudtam elmesélni, de talán jobb ez így. Menjenek csak a dolgukra, ha muszáj akkor akár együtt. Nem értettem Mike-ot, hisz bármelyik lányt megkaphatta volna, de nem, összeszedett egy Jenny-t. Mert Tom az oké, ő csúnya is, buta is, de van pénze, ezért jól elvannak a szöszivel. De Mike nagy csalódás nekem ilyen téren. Bár nem tudhatom, lehet hogy Mike is buta. Attól hogy computer suliba jár, egy kapcsolaton belül lehet ostoba. A lényeg, hogy nemsokára mindkettő hangjától zengeni fog a pláza. Nem is tudom miért, de beszélgetni akartam valakivel, és erre csak a pultban ülő Jason volt alkalmas, mert sehol nem volt egy lélek sem. Persze az, hogy alkalmas, csak arra az esetre vonatkozik, ha megszólal, de mivel hallottam már beszélni, így alkalmasnak bizonyult. Jason! - szóltam.
-
Igen? - kérdezte. Felültem egy doboz kólával a pultra és folytattam.
-
Te mit csinálsz? Úgy értem mivel foglalkozol?
-
Egy kölcsönzőben dolgozok veled - válaszolta.
Nem rossz, sőt egész jó. Ért a szívatáshoz. -
Mondd, te belehalnál, ha értelmesen válaszolnál valamire? - fakadtam ki.
-
Bocs, de most tényleg nem csinálok mást, nem értem, hogy hogy érted -
válaszolta. Egy pillanatra azt hittem, hogy megfogott ezzel a válasszal, de sikerült kivágnom magam. -
Úgy értem, mit csináltál eddig, vagy ezután mik a terveid? Gon dolom te is
csak nyár végéig vagy itt, nem? -
De, szerintem igen. Hát eddig többnyire suliba jártam. Érettségi után
próbálkoztam pár főiskolával, de az nem az én világom. Különböző tanfolyamokat végeztem. Hogy ezután mi lesz, azt nem tudom. És te? - kérdezte. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar befejezi a mondan-
dóját. Arra meg főleg nem számítottam, hogy visszakérdez, mert eddig nem nagyon érdeklődött semmi iránt. -
Hát, én is suliztam, de nagyon nem ment, úgyhogy szeptembertől
iskolába biztos nem megyek. Forgatókönyvíró vagyok, illetve annak készülök mondtam büszkén. Reméltem, hogy az apróságokba nem kérdez bele, mint például írtam-e már egy sort is. -
Aha, az jól hangzik. És van hozzá tehetséged? - kérdezte.
Furcsa érzés fogott el. Tizenhárom éves korom óta tudom, hogy ez szeretnék lenni, mindig mindenhol ecseteltem, de még soha senki nem tette fel nekem ezt a kérdést. Miért? Miért nem? Pedig már meg kellett volna tenniük. Pont a tékás munkatársam teszi meg. Vajon van hozzá tehetségem? Ezt nem tudtam eléggé megrágni, mert válaszolnom kellett. -
Úgy gondolom, hogy van - feleltem nem túl magabiztosan.
-
Csak mert jártam egy ilyen filmes tanfolyamra, ahol többek közt ezt is tanítják és
elég nehéz dolog. Én is írtam már egyet, de elég gyengére sikerült. Kést szúrt a szívembe és még meg is forgatta. Micsoda? Járt filmes suliba, ahol forgatókönyvírást tanult és írt is már egyet? A kés továbbra is forgott a szívemben, már csak hasra kéne esnem, hogy a hátamon jöjjön ki. Ez fájt. Szerintem, még semmi nem fájt jobban soha senkitől. -Aha - csak ennyi tellett tőlem. Sehogy nem bírtam többet kiszorí tani a számon. Sokszor éreztem már magam szerencsétlennek, de az akkor másfajta volt. Hirtelen jöttek a gondolataim és mind fájt. Az, hogy ott ültem tizenkilenc évesen egy kölcsönzőben, és hittem abban, hogy tehetséges forgatókönyvíró vagyok anélkül, hogy egy sort is írtam volna, az egy dolog. De ott ült velem szemben ez a srác, akit abban a pillanatban mindennél jobban gyűlöltem és ő már megjárta, illetve el indult az úton, de csődöt mondott. Járt arra a tanfolyamra, írt egy for gatókönyvet, majd a saját munkájára azt mondta, hogy szar, és tovább állt. Én meg vakon hittem abban és még hinni is akarok, hogy velem nem ez lesz. A fél életemet filmekre szenteltem, na jó nem a felét, de ez jól hangzik, és akkor ébredjek rá egy nap, hogy hiába. Nem tudtam,
hogy ez-e az a pillanat, amikor ráébredek, hogy' álom, amit kergetek, és már rég hagyni kellett volna elmenni. Nem értettem, hogy mit érzek, de olyan fájdalmat és csalódottságot még nem tapasztaltam. Bekönnyesedett a szemem, nem bírtam visszatartani és szép lassan peregtek a könnyeim. Jézusom, és mi lesz, ha Nick rájön, hogy sose lehet olasz focista? Erre már gondolni se mertem. Nem a hülye Jason miatt sírtam, nem bántott ő meg. Csak soha nem találkoztam még olyan emberrel, aki forgatókönyvírásra adta volna a fejét. Mindig olyan jó volt ezt egyedül tervezni, mintha a világon az egyetlen ember lennék, akit ez érdekel. De hát sikerülhet. Miért is ne? Azért mert Jason-nek nem ment? Kit érdekel Jason? Erősnek kell lennem, harcolnom az álmaimért. Igen, megcsinálom. Ott állok majd a díjjal a kezemben. És Nick lesz a legszebb olasz focista a világon. Jason semmit nem érthetett abból, hogy miért sírok a pulton ülve, de hozott nekem egy zsepit. Elvettem, megtöröltem a szemem, de a szemfestékem totálisan szétkenődött. Kicsit megnyugodtam, de az nem azt jelentette, hogy nem voltam továbbra is szánalmas. Ez a sírás nem javított a helyzetemen, az tuti. Jason megállt velem szemben és megkérdezte: - Jól vagy? Bólogattam, majd elnevettem magam. Szegény srác, most már végképp gyagvásnak tartott. Sírtam és nevettem egyszerre. Nem tehettem róla, nem bírtam abbahagyni egyiket sem. Jason csak állt és csodálkozva nézett, én meg ültem a pulton ilyen vegyes hangulatban. Már nevettem mindenen. Magamon, a helyzeten, Jason-ön, és
egyszerűen
mindenen.
Hirtelen
felindulásból,
amolyan
szeretetrohamból
megfogtam a kezét, odahúztam a pulthoz és átöleltem. Nem, semmit sem éreztem iránta, csak egyszerűen kellett valaki, aki megvigasztal. Persze Jason erre alkalmatlan volt, mert úgy meglepődött az ölelésemen, hogy remegni kezdett. Hát mindegy, nekem kellett ez az ölelés, és kész. Azt sajnos nem láttam, hogy milyen fejet vágott, de biztos vicces volt. Igazából, a sírás már egy ideje érett, hogy' akkor bukott ki, arról igazán
nem tehettem. Így, hogy másnap Anyuék is elmennek, borzalmasan éreztem magam és persze a legnagyobb szomorúságot az én pici, olasz focistám okozta, aki szörnyen hiányzott. Elengedtem Jason-t, aki úgy maradt még egy picit - szerintem próbálta értelmezni a dolgokat -, én bementem a mosdóba, rendberakni a fejem. Mire visszamentem, Jason berakott egy filmet. Végül is, nem is voltam rossz. Végre érzi a srác, hogy milyen szar is az, ha valaki miatt kellemetlenül érzi magát az ember. Igen, Jason kifejezetten zavarban volt, és nekem ez tetszett. Boszszú a tegnapi napért. Picit még vártam, mert túl jó volt nézni. Leültem internetezni. Meg szerettem volna köszönni Nick-nek a magazinokat, de nem volt ez ilyen egyszerű. Merthogy a drágám írt nekem e-mailt, hogy strandolt egy nagyot, és hogy jól érzi magát, bár hiányzom és szeret és blablabla. Nem érdekelt, mert mellékelt hozzá egy fényképet is, amin három bikinis lánnyal pózol és elmondása szerint ők ott a barátai. A képen volt két srác is, meg állítólag a képet is srác csinálta, de szartam rá! Augusztus végéig nem látom és van olyan hülye, hogy bikinis lányokkal fotóztatja magát, és azt nekem, a barátnőjének, még el is küldi. Ez nem Nick-re vallott. Ennél okosabbnak hittem. A pulzusom mérhetetlen lehetett. Ez tényleg nem fair. Minden este azzal a tudattal aludjak el nyugodtan, hogy ilyen emberekkel lóg egész nap és gondolom este is. Azt sejtettem, hogy biztos fog barátokat szerezni, mert ismerem a szüleit és hát egy hét is sok belőlük, nemhogy három hónap! De ez a kép velem szemben nem volt igazságos. Rohadt ideges voltam, vissza se írtam. És én mivel tehetném féltékennyé? Lefényképeztetem magam a legújabb DVD-vel? Baromság. Na majd megkérem Mike-ot, hogy szerezzen be egy-két haverját, akiket Nick nem ismer, és csinálunk egy ál-bulit, pár kép erejéig. Jó ötlet. Ez eszembe juttatta, hogy miért is vagyok szerencsétlen. Kikapcsoltam a gépet, elég volt, nem is akartam látni. Jason látszólag nézte a filmet, hár elég furcsa fejet vágott még mindig, így elég volt a szívatásból, szóltam neki. -
Jason!
-
Igen?
Az előbb megöleltelek és hát bocs, érzelemkitörés volt. Tényleg ne haragudj
-
és kösz a zsepit - mondtam. Meg is dicsértem magam, hogy jól beszéltem, de tiszta ideg voltam, úgyhogy ez nem dobott fel. Oké! - mosolygott rám - csak legközelebb szólj, és akkor tudni fogom és
-
talán kevésbé lepődök meg. Rendben - mondtam én is mosolyogva, bár ismét nem voltam távol a sírástól,
-
de nem akartam megijeszteni, így is hülyének tart szegény. - Jössz cigizni? kérdeztem, majd mindketten kiálltunk. Mike érkezett meg a saját kocsijával és Jenny-vel. Kiszállt, de csak egyedül jött be, úgy látszik a lány büntit kapott. Sziasztok! Csak valami filmért jöttem, sietek! - szólt, majd bement előre.
-
Mindketten követtük. - Adj valami jó filmet, légyszi! mondta, majd rám nézett. - Te sírtál! Dehogy sírtam! - feleltem.
-
-
De igen! Bántottad a húgomat? - szólt rá Jason-re, aki furcsán
rám nézett. -
Dehogy bántott. Hülye. Filmet néztem - próbáltam ésszerű lenni. Semmi kedvem nem volt magyarázkodni. És még mielőtt szétveri Jason fejét, kénytelen voltam azt mondani, hogy filmen bőgtem.
-
Jaj ne, már megint a Gladiátoron sírtál? Már háromszázszor láttad. Na adtok
valami filmet? - mondta Mike. Miközben beszélt, lehunytam a szemem. Halál ciki volt. Igen, sírok a Gladiátoron, szeretem a filmet, a zenéje csodálatos és ennyi. Csak szeretek rajta egyedül sírni úgy, hogy azt senki nem tudja. Jól beégetett, de égethetett volna jobban is. Tulajdonképpen hálásnak kellene lennem, hogy ezt mondta, mert ha olyan passzban vagyok, még egy Oroszlánkirályon is elbőgöm magam, de azok a legdepressziósabb napjaim. Lényegtelen, ez nekem már nem számított. Adtam neki egy filmet és elment. Ismét ketten maradtunk Jason-nel, vendég nem nagyon akart jönni. Pár perc csend, miután Mike elment és jött az, amire számítottam, de felkészülni nem tudtam. -
Te sírsz a Gladiátoron? - azt hiszem, nem kell mondanom, ezt Jason kérdezte.
Ránéztem, vigyorgott mint a vadalma.
- Néha! - feleltem, mert nem szégyelltem. Vagyis kicsit ciki volt. Felültem a pultra és éreztem, hogy még mindig mosolyogva néz. - Nevesd ki magad, ne tartsd vissza, mert még megfulladsz - tanácsoltam neki, mire kitört belőle a röhögés. Nem a Gladiátor, vagy a sírás volt a vicces, bár azt is megmosolyogta volna, itt már másról volt szó. Egyszerűen élveztük egymás beégését és kínos pillanatait. Elértünk arra a szintre, ami ugyan még minden fajta barát dologtól messze volt, de legalább arra haladt. Ez mégiscsak amolyan kóstolgatás volt, hogy ki mit bír idegileg. Elkezdődött tehát a harcunk, amiről egyikünk se beszélt, mégis tudtuk jól, hogy ez van és kész!
snap a szüleim elutaztak, és ettől hihetetlenül szomorú lettem. Nehéz időket éltem, szükségem lett volna Anyura. Mielőtt elindultak, Anyu még figyelmeztetett, hogy Apu előtt kívánjak boldog évfordulót, nehogy feltűnjön neki, hogy nem is akkor van. Megtettem és elmentek. Integettem sokáig, addig, amíg el nem tűnt a kocsi teljesen. Igazából még utána is, mert szokás szerint elbambultam. Reggel tíz óra volt, Mike megtisztelte azzal a szüleinket, hogy feléb redt és elbúcsúzott. Jenny aznap nem aludt nála, aminek kifejezett en örültem, mert már kezdtem úgy érezni, hogy ott lakik. Hátramentem a kertbe, beültem a hintaágyba, és bár gondolkozni akartam, de ha erőltettem, akkor sose ment. Eszembe jutott sok dolog, de azokon nem kellett elmélkedni, azok tények voltak, nem lehetett mit kezdeni velük. Mint például Nick. Egyre jobban haragudtam rá. Délután háromra kel lett bemennem dolgozni, addig még rengeteg időm volt, így csak hintáztam. Eközben Mike a konyhában tojásrántottát akart csinálni magának, de nem sikerült, így félig nyersen ette meg, majd kijött hozzám beszélgetni. -
Szia hugi!
-
Szia! Mi újság? - kérdeztem. Leült mellém és mivel a bátyám, jól
ismert, látta rajtam, hogy baj van. -
Semmi különös. Mi a baj? - kérdezte.
-
Semmi. Rossz napom van- feleltem.
-
Hiányzik Nick? - faggatózott, de nem volt kedvem túlterhelni az agyát,
mert ha elkezdem sorolni a problémáimat, tuti hogy kiakad, ezért ráhagytam, és egy bólintással elintéztem a választ. Erre átölelte a vállam, és együtt hintáztunk tovább. Jó volt így ülni vele, őszintén szólva hiányzott már, hogy beszélgessünk vagy csak üljünk egymás mellett. Az, hogy ez egy ideje elmaradt, mindenképp Jenny hibája, ezért abban a pillanatban őt utáltam. mondta.
Tudod mi lesz a legjobb? Este átjön pár srác, bulizunk egyet, gye re te is -
Marha vicces. Szóval Anyuék kiléptek és máris buli van. És mi az, hogy jöjjek én is? Itt lakom. Kedves tőle, hogy meghív. - Miért, szerinted hol lennék? - kérdeztem érdeklődve. Mire ezt megkérdeztem már ő is átgondolta, hogy mit mondott és zavartan nevetett, majd így szólt: - Most megyek, találkozom Tommy-val. Később felhívlak. - Várj! Milyen Tommy-val? - kérdeztem. - Hát a Tommy-val! - felelte. - A főnököm Tommy-val? - néztem rá kérdőn. - Aha. Bemegyek a kölcsönzőbe, megbeszéltük, hogy ott összefutunk. Na szia - és ezzel elment. Lett volna még párszáz kérdésem ezzel kapcsolatban, de nem hagyta. Szóval ők megbeszélték, hogy összefutnak. Remek. És mégis mikor beszélhették meg? Az ilyen dolgok miatt sokallt be az agyam mindig. Háromra bementem a tékába, Jason kedves volt és azonnal lelépett, így ott maradtam egyedül a hülye gondolataimmal. Jó dolog gondolkozni, de aznap már kora reggel se ment. Jött pár vendég, de ahhoz képest, hogy hat órát dolgoztam egyedül, fel sem tűnt. Filmeket néztem, kajáltam és leginkább szenvedtem. Nagy nehezen eljött a kilenc óra. Borzasztóan örültem neki, de az a tudat, hogy hazamegyek, és egy rakás hülye ember lesz a házban, az nem dobott fel túlzottan. Bezártam és hazahajtottam. Nem voltam a legbulizósabb hangulatomban, főleg hogy másnap én nyitottam, elvileg. Ahogy bekanyarodtam a ház elé, megláttam a fekete Audit. Ezt nem hiszem el. Mi a fenét keres itt Tom?
eléptem az ajtón. A ház tele volt emberekkel, többnyire olyanokkal, akiket nem ismertem, de lehet hogy Mike se. Legalább valamennyire felkészültem, a saját szobámat és Anyuék hálóját még azután bezártam, miután Mike elment. És milyen jól tettem! Rögtön kiszúrtam Mike-ot és felé indultam, miközben észrevettem Tomot is, ahogy szendvicset zabál. Már majdnem odaértem Mike-hoz, amikor egy integető embert vettem észre. Lehetetlen! Jason integetett a nappalinkban. Mi a franc folyik itt? Megragadtam Mike karját kicsit se kedvesen, és elhúztam a ház egy nyugodtabb részére. -
Mike! Mi a francot keres itt Tom és Jason? - kiáltottam rá.
-
Mi? Ki az a Jason? - kérdezett vissza, de keresztbeálltak a szemei.
-
Jason a munkatársam! Hogy kerül ide? - kérdeztem újra, nem kímélve. Nem
érdekelt, hogy ivott már, erre akkor is válaszolnia kellett. Ja! Tomot elhívtam, és a tékában hívtam el, és a srác hallotta, ezért őt is
-
meghívtam. Tudod - nevetett -, hogy ne legyek olyan izé. Fogalmam sem volt, hogy miről beszél. Ne szomorkodj hugi! - ezzel átölelt, vagyis rám támaszkodott. -
-
Igyál inkább valamit. Jenny csinált szendvicseket, de szar! Ne egyél - röhögve lehuppant a földre. Az én édes bátyám ivott egy picit. Hát nem ilyenkor szerettem a legjobban. Ez borzalmas. Üvöltött a zene, Mike röhögött a földön és Tom közelített felém. Már csak ez hiányozott. -
Linda! Szia! - köszönt irtó hangosan.
-
Szia Tom! - köszöntem vissza.
-
Miért nem iszol valamit? De ne ezt, mert ezt én iszom! - szólt, majd a földön
ülő Mike-kal hatalmasat nevettek és lepacsiztak egy- mással. Te jó ég! Mi lesz ma még itt? -
Figyelj ide Linda! - mondta, de alig értettem, amit beszél. -Igyál valamit, ne
foglalkozz semmivel, mert mindenkinek szétcseszem a fejét! -
Ja! Én is mindenkit megölök! - mondta Mike. A főnököm és a bátyám. De
szép látvány volt, Istenem!
- Holnap nem nyitunk ki! - folytatta Tom. - Soha többet nem nyitunk ki! Ha látod a Nyuszikát, mondd meg, hogy itt vagyok. - Rendben, szólok neki - mondtam, majd kifelé indultam. Ezt egyszerűen nem tudtam felfogni. Mindenkinek elment az esze? Tom és Mike pillanatok alatt megfenyegeti a világot, tele a házunk idiótákkal és ez lesz két hétig. Bementem a konyhába, ahol Jenny és Tom nője trécseltek, valami krémes-whiskey-s dolgot ittak. Látták rajtam, hogy nem vagyok jó passzban, ezért hála a jó égnek nem szóltak hozzám. Minden mindegy alapon kivettem egy üveg sört a hűtőből, és ismét kifelé indultam. Szembe találtam magam Jason-nel, aki hatalmas mosollyal fogadott. - Szevasz nagylány! - Ne most Jason, nincs túl jó kedvem. Bocs, majd később beszélünk - mondtam és továbbmentem. Biztosan utánam nézett, de nem érdekelt az se, ha megbántottam. Csak később esett le, hogy azt mondta nekem, „nagylány”, ami arra utal, hogy vagy nagyon feloldódott, vagy bepiált ő is. Az utóbbira tippelnék. Otthagytam mindent és mindenkit. Kimentem a kertbe, leültem a hintaágyba és sörözgettem. Miért van nekem ilyen elmebeteg bátyám? Ez a kérdés járt a fejemben, de ezt már többször feltettem magamnak és még sohase találtam rá választ. Hintáztam, rágyújtottam, néztem az eget és közben tudomásul kellett vennem, hogy szétszedik a házat. Bár ahogy fogyott a söröm, egyre kevésbé érdekelt, hogy ki mit csinál. Egyszercsak egy árnyék közeledett felém, fogalmam se volt hogy ki az, megállt és így szólt: - Leülhetek? Jason volt. Két üveg sör volt a kezében, az egyiket nekem hozta. - Gyere! - mondtam, majd a sötétben magam mellé mutattam. Pont jókor jött, mert megittam a sörömet. Megkínáltam egy cigivel. - Nem tűnsz túl boldognak - szólt. - Talán, mert nem is vagyok az - feleltem.
Ültünk a sötétben, nem is láttuk egymást, és lassan hintáztu nk. Nem beszéltünk többet, legalább is egy ideig, de jól esett a csend. Ittuk a sörünket és néztünk bele az éjszakába. Kis idő (fogalmam sincs, hogy mennyi) elteltével felálltam. -
Kérsz még egy sört? Bemegyek, hozok magamnak is - szóltam, és bár kérdés
lett, nem annak szántam. Bementem, kivettem a két üveggel a hűtőből és már mentem volna vissza, de a nappaliban megálltam. Tom szkanderezett egy vékony sráccal, Mike meg körbeugrálta és úgy szurkolt neki. Hát ez nem volt egyszerű látvány. Álltam még pár pillanatig, Tom lenyomta az ötven kilós srácot, majd állati hangon felüvöltött és verte a mellkasát. Mike meg tapsolt. Majd mindketten visszatértek az üvegükhöz, koccintottak és vedeltek tovább. A hangulat a tetőfokára hágott bent, Jenny vihogá sa már-már elnyomta a zenét. Érdekesség, hogy Jenny és Tom nője időközben lecserélte a poharát egy-egy likőrös üvegre, már ők is botladoztak a tűsarkúban. Kivittem Jason-nek a sört, és visszaültem mellé. Úgy terveztem, hogy egy óra körül bemegyek a házba, mindenkit kiosztok, hogy tűnjön haza, és ne jöjjön vissza többet, aztán alszom egy nagyot. Persze az is lehet, hogy ezt nem teszem meg, mert már azért is kimarnának, hogy kikapcsolom a zenét; ha még haza is küldöm őket, többé nem lennék biztonságban. Gondoltam ez ma este elmarad, de a fejemben jól nézett ki, ahogy mindenkit leoltok, hallgatnak rám és elhúznak a francba. A harmadik söröm is kezdett elfogyni. Normál körülmények közt két üvegtől fejre állok, és jól érzem magam, de ahhoz kell egy alap jóhangulat. De mivel irtó rossz kedvem volt, három sörtől inkább depressziósabb lettem. -
Miért jöttél ki utánam? - kérdeztem Jason-t. Vártam, hogy azt mondja, mert
tudta, hogy szükségem van valakire, esetleg látta, hogy szarul vagyok és segíteni akart, vagy bármi ilyesmi megtette volna. -
A bátyád mondta, hogy ki vagy akadva a barátod miatt, és hogy jöjjek ki
beszélgetni - mondta. Legalább hazudott volna, vagy valami. Amúgy is borzasztó sebezhető voltam, erre a képembe vágta a tényeket. Mike is nagyon rendes,
már épp világgá akartam kürtölni, hogy mennyire szánalmas és szerencsétlen vagyok. Ez nem volt szép tőle. -
Mindjárt jövök! - mondta Jason és kissé labilisan, de elindult a ház felé.
Ez a Mike biztos, hogy nem normális. Miért nem foglalkozik a saját dolgával? Persze lehet, hogy nincs neki, de az még nem ok arra, hogy engem ciki helyzetbe hozzon sok ember előtt. Túl sokat ivott már ahhoz, hogy Jason-t diszkréten figyelmeztesse, hogy szomorú vagyok. Valószínűleg odaordította neki, és mindenki hallotta. Jason visszajött két műanyag pohárral és egy fél üveg whiskey-vel. -
Ha szomorú vagy, akkor szomorkodj tisztességesen. Mit vársz at-
tól a sörtől? - kérdezte. Hű, ilyet még sose csináltam. Rengeteg filmben láttam már, de élőben még egyszer sem ittam whiskey-t bánatomban. Meg örömömben se. Letettem a sörösüveget, ami amúgy is üres volt, és megfogtam mind a két poharat. Jason nem sajnálta, persze nem is az övé volt, és teletöltötte a poharakat, majd leült mellém. Jól esett, hogy bár Mike szólt rá, de törődött velem, és az is, hogy figyelmeztetett, a sör ilyenkor szart sem ér. -
Mennyire van nagy baj a barátoddal?- kérdezte, bár fogalmam sem volt,
hogy miért. Nem nagyon szerettem volna beavatni semmibe, de mivel volt már bennem alkohol, válaszoltam. -
Elment három hónapra Floridába.
-
Aha. Akkor idd ki az egészet. Egészségedre! - mondta, és félig megitta
a pohár tartalmát. Én csak egy korttyal próbálkoztam, de azonnal köhögni kezdtem. Nem vagyok egy nagy piás az tény, de ez ciki volt. Jason-t nem zavarta a köhögésem, jól hátba vert, biztos úgy érezte, attól elmúlik. Ez hiányzott. Hát senki nem veszi észre, hogy én egy törékeny sebezhető nő vagy lány vagyok? A bátyám lepasszol a munkatársamnak, hogy beszélgessen velem, az meg jól hátba ver. Ekkor jutott eszembe, hogy Jason biztosan le akar itatni, és majd tuti próbálkozni fog. Valószínű, hogy erre megy ki az egész. Holdfény, hintaágy, egy üveg whiskey. Ez olyan egyértelmű és annyira átlát -
szó. Nem hittem volna, hogy Jason ilyen egyszerű, hogy neki csak ennyi kell ahhoz, hogy felbátorodjon.
ltelt egy óra. A pia fogyott, ami azt takarta, hogy én kortyolgattam, Jason meg vedelt, mint egy állat és még csak a kezemet se próbálta megfogni. Az, hogy csendben voltunk, nem tűnt nagy újdonságnak, mert értettük egymást így is. Például rágyújtottam, mire nyújtotta a kezét, és ebből én tudtam, hogy ő is kér egy cigit. De még csak hozzám se ért. Véletlenül se. Lehet, hogy nem is akar tőlem semmit, csak én láttam úgy a dolgokat. Hajlamos vagyok arra, hogy elkalandozok, azt hiszem akkor is ez történhetett. De mi az, hogy nem akar tőlem semmit? Tudja, hogy elment a barátom, szomorú vagyok, ittam is, ketten vagyunk és semmi. Nem mintha szeretnék Jason -nel bármit, de tök jó érzés lenne, hogy valaki próbálkozik, vagy inkább, hogy valaki észrevesz! Persze lehet, hogy pont a sebezhetőségem miatt nem teszi, talán egy igazi úriember. Ah, hülyeség, olyan férfi nincsen. Már tudtam a választ: Jason meleg! Biztosan az! Ez megmagyaráz mindent. Ha valaki helyes, mert Jason kétségkívül az, és nem hajt rá egy szomorú piás lányra, az vagy..., nem, nincs is vagy. Az csak meleg lehet. Mi a francért hintázok én éjjel whiskey-vel a kezemben ezzel a sráccal? Tök lehetetlen. Mit keresek a kertben? Miért van itt ennyi ember, és egyáltalán kik ezek? Ezek a kérdések rohangáltak az agyamban. Egy nagy kopasz állat árnyéka jelent meg a hátsó ajtóban, ami a kertbe vezetett és üvöltött egy óriásit! -
Nyusziii! Hol van a Nyuszikám? Te vagy az? - kiabált oda hozzánk.
-
Nem! Nincs itt! - kiabáltam vissza Tomnak, mert időközben rájöttem,
hogy ő az. -
Tudtam! - üvöltötte, majd a kezében lévő üveget eldobta, ami hatalmas
csattanással széttört valahol. Mit kellett volna vele csinálnom? Utólag volt pár jó ötletem, de akkor fogalmam se volt. A főnököm. Ez oké. Az, hogy 7 érthetetlen módon itt van nálunk, az is oké! De az, hogy ordít, mint egy bunkó állat, és üvegeket dobál, az már nem oké. Mégis ráhagytam. Mindenki részeg volt, én is kezdtem már becsípni, illetve
valami olyasmi. Szóval szartam az egészre. Hogy Tom miért mondta azt, hogy „tudta”, az kérdés maradt örökre, de szerencsére olyan kérdés, ami senkit nem érdekel. Jason felállt, az üres whiskey-s üveg a kezében volt és befelé indult, de három lépés után arccal a földre esett és úgy maradt. Rendben van, jót dumáltunk megint. Nem okozott csalódást. Hintáztam, de eszembe jutott, hogy hintázás nélkül is forog velem a világ, így csak ültem. Már kifejezetten gyűlöltem Nick-ket, persze ez csak arra a pillanatra vonatkozott. Mi történt Jason-nel? Reméltem hogy nem halt meg. Hát, addig vagánykodott Mr. Jack Daniels-szel, amíg ő dőlt ki, amikor nekem kellett volna. Mégis azt hiszem jobb ez így. Ezért szét fogom szívatni, az biztos. Haha! „Ne igyál sört, szomorkodj tisztességesen.” És én ültem, ő meg arccal a földön feküdt. Reméltem, hogy alszik. Végigdőltem a hintaágyban és bámultam az eget. Bentről kiszűrődött a zene, néha üvöltést, vagyis hogy hangos ordibálást lehetett hallani, de értelmes szavakat nem tudtam kivenni. Ahhoz már én sem voltam jól, és a benti tömeg sem. Forgott velem a világ. Csak most ne taccsoljak. Hogy fogok én kilencre dolgozni menni? Majd meglátjuk, gondoltam, de a helyzet nem tűnt túl rózsásnak, mert az egyetlen ember aki beugorhatott volna helyettem, az ott feküdt a földön! Nem szerettem berúgni. Utoljára akkor voltam részeg, amikor harmadik gimis koromban, augusztusban átmentem a pótvizsgán. Akkor szörnyen kikeltem magamból és mindent megittam, amit elém tettek. Hát, nem mindennap engedik át az embert matekból, fizikából és kémiából. Ezeket a tantárgyakat sose értettem meg, de nem is nagyon próbálkoztam. A gimi. Reméltem, hogy soha nem jut többet eszembe, de túl sok időt elvett az életemből ahhoz, hogy valahogy ne lyukadjak ki a témánál. A gimit négy évre terveztem, mint minden normális diák, de apró hiba miatt ötre sikerült. Szóval lebuktam egy évet. Semmi probléma, hisz a legjobbakkal is megesik. Ezzel vigasztaltam magam. Felfoghattam volna úgy is, hogy az első osztályt annyira szerettem, hogy kétszer jártam, de ez nem igaz és különben is, ezt ki hinné el? Borzalmasan nehezen szoktam meg, mondhatni, hogy soha nem szoktam meg igazán. Már általánosban sem voltam
az a kitűnő tanuló, ami persze nem baj, mert gyűlölöm az eminenseket, de bekerültem a gimibe és kiborultam. Előfordult, hogy amikor napi hét-nyolc órám volt, utána elmentem moziba, hazaértem, beraktam egy filmet kikapcsolódásként, és pluszba még tanulnom is kellett volna! Ennyi mindent egyszerre képtelenség volt csinálni, így valamiről le kellett mondanom; és az a tanulás volt. Nem nagyon érdekelt, mindenből bukásra álltam, és pont mikor a fejembe vettem, hogy most kijavítom, akkor már késő volt, jött a félév, és nem fogok hazudni, hét tantárgyból buktam. Szerencsére Anyuékat nem érte váratlanul, folyamatosan nyomon követték az iskolai pályafutásomat, soha egy egyest se tagadtam le. Minden osztálytársam hazudott otthon, és az lett a vége, hogy félévkor értetlenül álltak a szülők, hogy az lehetetlen, hogy az ő gyermeke megbukott! Dehogy lehetetlen. Miért lenne az? Nekem nem ért az egész iskola annyit, hogy hazudjak otthon. De érdekes, hogy nem bántam a hét tantárgyas bukást. Hisz az csak félév volt. Messze még az évvége! gondoltam én. Csak nem számoltam azzal, hogy szellemileg visszamaradott fiú osztálytársaim megfürdetnek a hóban, így vesegyulladással kórházba kerültem marha sok időre. Szemét dolog ez a vese, borzalmasan tud fájni! Lényeg, hogy kórházban döglöttem, majdnem belehaltam, persze nem a vesémbe, hanem hogy teltek a hetek, és nem tudtam elmenni a premierfilmekre. Anyuék hordták nekem a magazinokat, de az nekem nem volt elég, gyorsan meg akartam gyógyulni és minél előbb ott akartam ülni; az iskolapad helyett a moziban. Mikor már több mint egy hónapja beszar! a vesém, és még mindig nem akartak elengedni, eszembe jutott az iskola. Két dolog fogott meg ezzel kapcsolatban: az egyik, hogy hét tárgyból buktam félévkor és azóta nincs jegyem, így továbbra is hétből állok szívásra, a másik, hogy ez mindegy, mert ezzel a kis kórházi dologgal átléptem a maximális hiányzási limitet, ezért automatikus évismétlésre kényszerülök. Ó, hát picit szíven ütött, de nem volt vészes, hamar, kb. két óra alatt túltettem magam az egészen. Rögtön elmondtam az elképzelésem Anyunak, aki utána járt és valóban évet kellett ismételnem. Nem haragudott érte, persze nem is örült neki, de egy ilyenért vé-
leményem szerint, nem lehet haragudni egy gyerekre. Ha nekem lesz, én se leszek dühös. Mondjuk jó lenne, ha átcsúszna kettessel, de ha nem, akkor nem. Tapasztalatból tudom, hogy nem mindig a gyerek hibája a bukás. Igenis igaz a hír, van szemét tanár. De még milyen szemét. Lényeg, hogy ott szenvedtem a kórházban, Anyut egyáltalán nem érdekelte, hogy megbuktam, egy dolog érdekelte a világon és ez a vesém volt. Engem meg a premierek, hiszen úgyis két vesém van, nem értettem, hogy ez miért akkora ügy. Azóta egy kisebb szél, és meghalok a fájdalomtól, de akkor jó poénnak tűnt a hó. Így történt, hogy lebuktam az elsőt, sőt mondhatom, hogy önhibámon kívül. Bizonyítsa be valaki, hogy év végén is megbuktam volna! De a tanárokat nem érdekelte. Mondjuk én utáltam azt az osztályt, tök béna emberek voltak, de az új, ahova kerültem, az rosszabb volt. Jöttek az általános iskolából s emmit sem sejtve, és megrökönyödve néztek rám, hogy bukott vagyok. Haha. Hamar rájöttek, hogy nem nehéz megbukni, az első négy-öt jegy után már teljesen tisztában voltak vele. Mert kapsz egy egyest, az semmi. Még egy, az is elfér. A harmadik után már javítani kéne, de mire megtennéd, már utál a tanár és nem ad jó jegyet. Ennyi egy egészséges bu kás titka. Kell hozzá két megérdemelt egyes, még egy véletlenül, és leírtad magad egy életre. Hiába azért buktam, mert beteg voltam, a tanárt ez nem hatotta meg. Bukottbukott. Neki mindegy volt, innentől jött a szívatás. Soha nem voltam rossz diák. Nem csináltam semmit, kivéve mikor másodikban cigiztem a WC-ben, és úgy fejezem ki magam, hogy ezt rosszkor tettem rossz helyen, szóval csúnyán lebuktam. Pont a töri tanár nyitott be, akinek nem voltam a kedvence, és ezért alapból igazgatóit kaptam, mivel súlyosan megsértettem a házirendet. Kapják be! Kicsinálnak idegileg, reggel nyolctól délutánig csak szívatnak, és egy ártatlan cigi miatt igazgatói intő? Vicces volt. Főleg amikor otthon aláí rattam. Mike mindig jól tanult, vele sose voltak ilyen problémák, persze az már senkit nem érdekelt, hogy Mike az a gusztustalan nyalizós szemét diák volt. Az, akit én rühellek. Valószínű, hogy ő tette jól, de nem vagyok egy megjátszós ember, így nem tudtam tenni a szépet soha
senkinek. Szerencsémre a töri tanár, miután aljas módon elkapott a mosdóban rögtön a matektanáromnak mesélte el, aki véletlenül a fizikát is tanította, így ők az eddigieknél is jobban megutáltak. Mindketten megbuktattak, ismét. Az egész nyaram ráment volna a tanulásra, ha picit érdekel. De nem érdekelt, így csak pótvizsga előtt három héttel fogtam neki, és szerencsémre át is mentem. Semmi baj, a következő nyáron is találkoztam velük ugyanott, ugyanakkor. Azért csak három hetet tanultam, mert három tárgyból vágtak meg (matek, fizika, töri, érthetetlen módon akkor kémiából nem. Tényleg, azt hogy csináltam?) és nem akartam, hogy egyrészt rámenjen az egész nyaram, másrészt, hogy pótvizsgára pont elfelejtsek mindent. Nem vagyok egy memória király, ha megtanultam egy tételt, a következő kilökte az agyamból az előbbit, és így tovább, ezért általában csak egy tételt tudtam. Nem vagyok csoki, csak tanuljon meg valaki nyáron negyven fokban húsz izgalmas fizika tételt és egy hónap múlva még emlékezzen is rá! Kíváncsi vagyok, ki tudná megtenni! Nem, nem is vagyok kíváncsi, én ilyen emberrel nem akarok találkozni. Azaz, senkit nem akarok bántani, biztosan szép az a fizika, főleg ha valakit érdekel is. Én mindig tudtam, hogy mi szeretnék lenni, és azt is, hogy mi nem. Na ez volt a fizikus, kémikus téma. Vannak szerintem alap dolgok, amiket muszáj vagy legalább is illik tudni, ez a matek, irodalom, töri, bla-blabla, de hogy a kémia? Sose tudtam hova rakni, mégis rámerőltették. Ha valakit érdekel, gimi után képezze magát, menjen olyan szakra bánom is én! De hogy kötelező?! Röhej. Így történt, hogy nem értettem egyet az oktatással, és gyűlöltem az egészet. Tény, hogy ez kölcsönös volt, mert nem nagyon volt olyan tanár, aki kedvelt volna, hozzáteszem, nem mindig az én hibámból. Ami az én saram, azt elviszem, de sok a bunkó tanár. Azért akadt rendes is. Például a tesi tanár. Négy, a bukásommal együtt öt évig nem voltam hajlandó tornázni. Utólag vittem az igazolást az összes évre és elfogadta. Hivatkoztam többek közt a vesémre, és amikor ezt már unta, akkor jöttem a menstruálok szöveggel. Furcsa, még jó, hogy nem küldött nődokihoz, mivel két érig folyamatosan megvolt az én verzióm szerint. Hát, hihető történet volt, az biztos. Mindegy, túlva-
gyok rajta, kisebb nagyobb akadályokkal, de végeztem. A suli közelébe sem szeretnék soha többet menni, ezt közöltem az osztályommal is, akik szeretettel kihagynak minden osztálytalálkozóról. Mivel túl sok szép emlékem nincs róluk, így ez semennyire nem visel meg.
re észbe kaptam, már a hajnal első sugarai megjelentek az égbolt alján. Feküdtem a hintaágyban és észrevettem, hogy bent elhalkultak az emberek, és a szomszédok nem kis örömére, a zene is. Mikor már lehunytam volna a szemem, és élvezni kezdtem a csendet, a közelemben felevő halottnak hitt Jason horkolni kezdett. Remek! Él! Vagyis még nem láttam halottat soha, de az tuti, hogy nem horkolnak. Jason nagyon is él! Hát gondoltam, élhetne halkabban is, mert a horkolástól nem tudok aludni. És mint mindig, megint felidegesítettem magam a suli témával. Még éreztem a feeling-jét, ahogy hajnalban kel az ember, elindul egy olyan közegbe, amit utál, kínosan számolja a perceket, hogy mikor csengetnek már ki, na és a felelések! A dolgozatokkal soha nem volt nagy gondom, csak annyi, hogy nem készültem rá! Ilyenkor jött a hatalmas taktika, a lúzer eminenst magam mellé ültettem, és addig rugdostam a pad alatt, amíg csak megírta helyettem. A felelés már gázabb téma. A matek tanárnőm szeretett feleltetni. Soha nem fogom neki elfelejteni, azt az öt kegyetlen évet. Nem értek az egyenlethez, próbáltam megfejteni mi is lehet a titkuk, de a mai napig kérdés maradt. Bejött a tanárnő és mindenki félt, hogy ő lesz az áldozat, pedig nem volt mitől tartaniuk, csakis én lehettem. És akkor jött a mondat, ami a mai napig rémálomként kísért: „Linda gyere a táblához!” A tábla. Kínosabb dolog nem történhet egy diákkal, minthogy har minc másik ember előtt tök sötéten áll. Általában egyenletet kaptam, azzal lehetett engem a legjobban megszívatni. Persze, maga a feladat olyan hosszú volt, hogy a nagy táblára is alig fért ki, de azért oldjam csak meg! Hát, picit kínos volt. Mondjuk az első tíz alkalom után én is, és az osztályom is megszokta, hogy negyvenöt percig próbálom megoldani azt a szart. A tanár meg már öt perc után leüvöltötte a hajamat. Emlékszem, egyszer dupla matekot tartott és akkor kilencven percig álltam ott, egy reménytelenül hülye feladattal. Voltak, akik elaludtak, de szerintem a hátsó padokban egy páran öngyilkosok is lettek. Végre
valahogy eljutottam a feladat végére, és az jött ki, hogy nincs megoldása! Azt hittem a falnak megyek. Mi van? Kilencven perce olyan baromsággal foglakozok aminek nincs megoldása? Ez milyen aljas szemét dolog! Kiborultam és elterveztem, hogyha végzek, visszamegyek és leszámolok. Egyenként nyírok ki mindenkit, de a matek tanárnőt előtte kegyetlen brutalitással meg is kínzom! Aztán végeztem és a leszámolás elmaradt. Annyi történt csupán, hogy pár hete álltam a piros lámpánál és a kedvenc tanárnőm átsétált előttem a zebrán. Na, akkor majdnem elindultam és elütöttem, terveim szerint vissza is tolattam volna rá, de nem tettem meg. Májusban a kezembe vettem az érettségim és elfelejtettem a múltat. Vagyis el akartam felejteni, de nem sikerült teljesen. Kíváncsi volnék, ezután mi lesz a programjuk a pedagógusoknak augusztusban, mert évekig rendszeres vendég voltam több tantárgyból is. Meg aztán én is úgy megszoktam. Nehogy azon kapjam magam, esetleg elindulok a pótvizsgára. Kémiát csak harmadikig tanultam, akkor pótvizsgáztam belőle utoljára, de csak azért engedtek át, hogy soha többé ne kelljen látniuk. Ez kedves gesztus volt tőle, mindenki jól járt. Negyedik elején bejött az osztályunkba, hogy megkérdezze, ki szeretné a kémiát választani az érettségin, mert ebből a tárgyból is lehetett, ha esetleg valaki akart. Na, akkor én feltettem a kezem, mire mindenkiből kitört a röhögés, többek közt belőlem is, így a tanár vérig sértődött. Megérdemelte. Természetesen eszem ágában sem volt kémiából érettségizni, ezt ő is tudta jól, szóval jó poén volt. Miután a kezembe adták az érettségi bizonyítványomat megkérdeztem, hogy ez komoly? Ezért a szar papírdarabért ültem itt öt évet? És ettől vagyok olyan más? Semmit nem érek vele, tovább kéne tanulnom, de nincs az az Isten, aki visszaültetne engem a padba. Ezért volt az a sok év? Egyáltalán nem éreztem érettnek magam tőle, semmi sem változott. Megtettem, amit kötelező volt, de még ünnepelni sem volt kedvem. Nem magáról a papírról volt szó, láttam már előtte érettségit, például az okos bátyámét, de ahogy meglett, senki nem foglalkozott vele. Nem hallottam olyat, hogy ügyes voltál Linda, pihenj egy pár évet, vagy hogy megcsináltad, és ennyi. Mindenki azt mondta, hogy oké ez megvan, és most hogyan
tovább? Hogyan tovább? Örültem, hogy élek. Még mindig annyi volt a tervem, hogy forgatókönyvet írok, azért mert ez a fiókomba került, nem változott semmi. Arról szólt az egész, hogy a kezembe nyomták, és ezzel kiraktak a nagy büdös életbe. Nem jelentkeztem sem főiskolára, sem egyetemre, mert ha mindenképp muszáj, úgy gondoltam, akkor is kihagyok egy évet. Ennyit az oktatási cuccokról. Le is zsibbadt az agyam, amiért ilyeneken gondolkoztam, tehát hiába horkolt Jason, elaludtam.
m túl jó dolog arra ébredni, hogy a pofámba süt a nap. Hunyorogva kinyitottam a szemem és előhalásztam a mobilom a zsebemből. Megnéztem az időt, tíz óra volt. Kis idő múlva riadtan néztem meg újra, és felültem. A kurva életbe! Egy órája nyitnom kellett volna. A büdös francba! Tom megöl, aztán kirúg. Ja nem, fordítva. Mindegy, Tomról beszélek, ő buta. Lehet, hogy előbb öl meg aztán rúg ki, ami jó, mert úgy halok meg, hogy még volt állásom. Jó, mi lenne, ha nem ezzel variálnék, hanem sietnék nyitni? Felálltam, és az első, amit észrevettem az Jason volt a földön. Mi történt? Mégegyszer ránéztem az alvó Jason-re. Milyen aranyos, ha alszik. Ébren már kevésbé aranyos, de... miért nézem mosolyogva, mikor mindjárt kirúgnak? Besiettem a házba, de nem tudtam megállapítani, hogy mikor volt háború? Még a bútorok sem voltak a helyükön. Mike egész nap rámolhat majd, engem nem érdekel, én ezek után az emberek után nem fogok hurcolkodni. Ők jól érezték magukat, én meg kint voltam egész éjjel a kertben az eszméletlen Jasonnel, és még én rámoljak? Nem! Felmentem a szobámba és összekaptam, amit föl akartam venni. Majd újra bezártam az ajtóm, és miután a fenti fürdőszobát nem tudtam használni, mert lakott valaki a kádban, lementem, mert a másik fürdő anyuék hálójából nyilt, és én okosan azt is bezártam. Fürdés így megoldva. Szerettem volna Mike-kal beszélni, ezért benyitottam a szobájába. Tom feküdt az ágyában, és nagy kő esett le a szívemről, amikor megláttam, hogy a nőjével van. Már egy pillanatra beszartam, hogy Mike is ott alszik, de nem! Hát, a főnököm kiütve aludt, így már nem is volt olyan nagyon sietős beérnem, egy kávéra szorítottam időt. Az étkezőasztalon Jenny aludt összekuporodva. Szép látvány volt, az biztos. Mindenféle emberek aludtak különböző pózokban, úgy éreztem magam, mintha egy halálos járvány túlélője lennék. Kitöltöttem a kávém és mivel a kertben szándékoztam meginni, töltöttem egy másikat Jason-nek is, majd összekevertem. Még mindig ott feküdt. Lehajoltam hozzá és keltegetni kezdtem. Mivel szavakra nem reagált elkezdtem rángatni a vállát, amire nagy nehezen kinyitotta a szemét.
-
Jó reggelt! - mondtam mosolyogva. Beültem a hintaágyba és
kortyolgattam a kávém. Azt a fejet semmiért nem hagytam volna ki, ahogy magára ismert, és felfogta, hogy a földön aludt. Na meg hogy én ezt látom! Látszólag borzalmasan szégyellte magát és nem is értette. Mindenesetre szórakoztató látványt nyújtott. Helyes srác, kár hogy meleg - gondoltam. -
Itt a kávéd! - mondtam neki, mire feltápászkodott és odaült mellém.
Tiszta kosz volt a ruhája, még az arca is. Megkínáltam egy cigivel. -
Mennyi az idő? - kérdezte felismerhetetleniil rekedt hangon.
-
Háromnegyed tizenegy - feleltem. Pár perc elteltével leesett neki, és
riadtan rám nézett. -
De hogy-hogy? És akkor? Nem kellett volna...? - kérdezte értelmesen.
-
Ne izgulj, Tom bent alszik, úgy kiütötte magát, hogy lehet ma fel sem kel, de
mindjárt megyek és nyitok. Csak én is elaludtam. Aztán gyorsan lefürödtem. De ezt megiszom és már megyek is - feleltem neki, de látszott rajta, hogy semmit sem ért. Kiittam a bögrémből az összes kávét és felálltam. Jason irtó szerencsétlenül festett, és igazából volt közöm hozzá, mert miattam hozta ki a whiskeyt. -
Na gyere, hazaviszlek! - szóltam.
-
Komolyan? Köszi, de Tom...? - kérdezte volna, de nem hagytam
befejezni. -
Mondom, hogy bent alszik! Gyere! - ezzel karon ragadtam és el-
indultunk. Szó nélkül utaztunk, ami cseppet sem zavart, mert fájt a fejem és Jason -nek sem volt vidám ébredése. Nem hiszem, hogy sűrűn alszik földön egy kertben. Csak annyit mondott, hogy mikor merre menjek. Nem engedhettem, hogy ilyen koszosan buszra szálljon, na meg láttam rajta, hogy egyre kínosabban érzi magát és ezt nem lehetett kihagyni. Megérkeztünk. -
Köszönöm - mondta, majd hozzátette -, hamar elkészülök, nem vársz
meg? És akkor megyek veled nyitni.
Hűha! Ez tényleg nagyon szarul érezhette magát a történtek miatt, ha délután három helyett képes most velem jönni. Ez nem annak szólt, hogy nem akar buszozni, az biztos. -
De, ha akarod, megvárlak! - mondtam. Kiszállt a kocsiból majd beszólt az
ablakon. -
Nem jössz be?
-
Ja, menjek be? - kérdeztem vissza.
-
Persze, ne várj itt kint - mondta, majd bementünk. Bevitt a szobájába, bekapcsolta a tévét és eltűnt, gondolom zuhanyozni
ment. Ültem ott, és bár életemben először jártam Jason szobájába, mégsem tűnt idegennek. Ha valamihez hasonlítani kéne, akkor az az én szobám. Minden falon filmképek és plakátok voltak, a tévéállvány mindkét oldalán DVD-kel teli polc. Felálltam és megnéztem, hogy milyen filmjei vannak. Kétségkívül remek ízlése volt. A polcán láttam egy dobozt, amin nem volt rajta a teteje, és bele lehetett látni. Dugig volt mozijeggyel. Úgy gondoltam, hogy ez nem kutakodás, ezért bele-bele túrtam hogy milyen filmeket látott. Ami a mennyiségét illeti, rengeteget jár moziba, és többször is megnéz egy filmet. Azt a jegyek alapján nem lehetett tudni, hogy egyedül jár-e, mert evidens hogy csak a sajátját őrzi meg. Visszaültem a fotelba és néztem a plakátokat. Nem vártam sokat, kb. húsz percet, de aki belépett az ajtón az egy megújult Jason volt. -
Na kész vagyok, mehetünk. Kösz, hogy megvártál - mondta.
-
Szívesen. Klassz a szobád - válaszoltam, miközben kimentünk az ajtón.
gérkeztünk a tékához, a közelében sem volt senki. Így arra a következtetésre jutottam, hogy az égvilágon senkit nem érdekelt, hogy nem kilenckor nyitott. Beraktunk egy filmet és néztük. Vagyis úgy csináltunk, mintha néznék, mindkettőnk agya máshol járt. Megnéztem az e-mail-emet, de Nick nem írt. Én viszont írtam neki valami olyasmit, hogy mi a francért nem írsz, amikor megbeszéltük, hogy napi kapcsolatban maradunk! Ezen megint kiakadtam picit. Felültem a pultra és néztem magam elé. Jason szólt, arra eszméltem fel: -
Linda! Bocs, de muszáj megkérdeznem, mit kerestem a földön? Ha
jobban visszaemlékszem, ez vicces dolog volt, mert Jason addig bírta. Valószínűleg kikészítette idegileg, hogy kiesett pár óra az éjszakából neki és próbálta visszaidézni, de mivel nem ment, kénytelen volt megkérdezni. -
Hát! - mosolyogtam. - Kint söröztünk a hintaágyban, amikor bementél,
és egy fél üveg whiskey-vel jöttél vissza. Szinte az egészet megittad, felálltál, elestél, és reggelig úgy maradtál. Öröm volt nézni a meglepett arcát. -
Aha - mondta, majd a filmre szegezte a tekintetét, de nem hagyhattam
ennyiben a dolgot. Tovább néztem mosolyogva, amit ő rögtön érzett, de bírta egy ideig. Csak mivel ő is ember, egy idő után elnevette magát és rám nézett -
Igen? - mosolygott rám.
-
Nem szóltam - feleltem, de kitört belőlem a röhögés. Jason teljesen
belepirult, igazából szörnyű lehetett, hogy olyasmiért nevetik ki, amire nem is emlékszik. -
Ne haragudj, csak azt hittem jobban bírod az alkoholt - mondtam, de
már folyt a könnyem a nevetéstől. Jason nem szólt semmit, mit is mondhatott volna szegény. Jól kinevettem magam, lezártam a témát. Többet én sem szóltam erről. Filmeket néztünk, totál kivoltunk mindketten, fájt mindenünk. Próbáltam leplezni, de engem is megviselt az éjszaka.
- Rendelünk pizzát? - kérdezte Jason. - Rendelhetünk, de én nem bírok megenni egy egészet - válaszoltam. - Jó, rendeljünk egy nagyot és megesszük együtt - felelte. - Oké, de olyat, amin nincs hús! - kötöttem ki. - Te nem eszel húst? - nézett rám kérdőn. - Nem, nem nagyon. Ritkán. És most te sem fogsz! - mondtam határozottan. Szóval rendeltünk egy sajtos, gombás pizzát, ami egy órán belül meg is érkezett. Nem lettünk jobban tőle, az biztos. Délután négykor megérkezett Tom. - Sziasztok! Linda, csinálj nekem egy kávét, szörnyen másnapos vagyok - szólt nekem. Hát, egy az, hogy nem vagyok a titkárnője, másrészt meg nincs is kávéfőző az üzletben. -
Tom, honnan szedjek kávét? - kérdeztem értetlenkedve.
-
Jó, akkor hagyjad! - mondta.
-
Mike-kal találkoztál ma? - kérdeztem. - Ja, ő keltett! - mondta röhögve. Biztos eszébe jutott valami vicces dolog, azért nevetett. Vagy a franc tudja, ez Tom, nála nem lehetett tudni. - Mindjárt jön ő is - szólt majd kivett egy kólát a hűtőből, és a tartalmát benyomta a kopasz fejébe. Örültem, hogy ők ilyen jól megvannak Mike-kal, de jobban szerettem volna, ha a bátyám egy picivel értelmesebb emberrel haverkodna. - Holnap nem kell kinyitni, vasárnap zárva leszünk! - közölte Tom. Mindketten vártunk volna valami magyarázatot, de Tom, a nagyfőnök ezt közölte velünk, szóval kérdés nincs! Amúgy meg mindketten ölni tudtunk volna Jason -nel egy szabadnapért. Biztos arról volt szó, hogy nagyon nem megy a bolt, végül is nyár volt, dögmeleg, mindenki rohant nyaralni, vagy víz mellé, kevés embert érdekelt egy DVD újdonság. Az a kevés ember is Jason volt meg én, de mi nem számítottunk vendégnek. Kis idő múlva Mike jött be, borzalmasan festett.
-
Sziasztok! - köszönt, majd nyomott egy puszit a homlokomra, Jason-nel
meg kezet fogott. Észrevette Tomot és mindketten röhögésbe törtek ki, aztán pacsival köszöntötték egymást. Remek! A bátyám kezdett egyre jobban hasonlítani Tomra, amit én nem akartam. -
Megyünk Tommy? - kérdezte Mike.
-
Ja, mehetünk. Akkor holnap ne gyertek dolgozni! Na sziasztok! - és
mielőtt kiment volna az ajtón még visszaszólt: - Linda, veled este még úgy is találkozók! Na ne! Mike-ra néztem: -
Mégis hol találkozom én este Tommal?
-
Pár srác átjön este kártyázni. Ne izgulj, csak sörözgetünk- mondta
röhögve, majd Tom után ment. Kíváncsi lettem volna, hogy hova mennek, de nem volt időm megkérdezni, mert háromszázzal eltűnt az Audi, benne a két értelmiséggel. Visszaültem a pultra és Jason-höz fordultam: -
Te is jössz este? - kérdeztem egyhangúan, mert már ki voltam borulva.
-
Nem, pont azt akartam kérdezni, hogy elmehetnék-e egy órával előbb, mert
moziba megyek - szólt, de én csak néztem rá okosan. -
Persze, de ne hívj magaddal, mert nekem semmi kedvem nincs mozizni,
főleg azért, mert utálom a filmeket - feleltem sértődötten. -
Nem! Nem arról van szó, szívesen elhívnálak, de nem egyedül megyek -
mondta zavartan. Aha! Mindent értek, szóval egy fiúval megy, és nem akarja, hogy megtudjam, hogy meleg. Rendben, nekem mindegy. Az egész délután folyamán egy értelmes vendég jött, aki tőlünk kért tanácsot, a többi mind kész tervvel vonult be, és már vitte is. Szóval bejött ez a srác, mi mindketten a pultban szenvedtünk és félénken így szólt: -
Bocsi, segítenétek?
Felkaptam a fejem, végre alkalmam nyílt, hogy bebizonyítsam, én vagyok a legjobb ebben a témában, de sajnos Jason nem süket, így ő is felállt.
-
Miben? - kérdeztem csábosan, mert mindenképp én akartam kiszolgálni.
-
Hát, van egy lány, akit meghívtam magamhoz filmet nézni, és kéne nekem
valami horror, tudjátok, amitől fél, és akkor talán hozzám bújik - felelte zavartan a srác. Fújj, de rémesen egyszerűek a férfiak. Képesek halálra ijeszteni direkt egy lányt, csak hogy utána ők legyenek a bátor hősök. -
Szerintem vegyél ki egy klasszikus horrort - mondtam hatalmas tapasztalattal,
aminek a srác örült, de a bunkó Jason közbe szólt: -
Dehogyis! Vegyél ki egy tinihorrort. Az sokkal hatásosabb! - mondta büszkén.
-
Tinihorrort? - kérdeztem ezúttal Jason-t, majd hozzátettem:
-
Az nem jó, nem félelmetes. A klasszikus horror sokkal parább! Azt vegyél ki -
szóltam újra a sráchoz. - Nem! - förmedt rám Jason. - A klasszikuson nem lehet félni, a lányok a tinihorrortól félnek. Szegény srác csak állt ott és hallgatta a vitánkat. Ő csak egy para filmet szeretett volna, de egy ideig nem kapta meg, mert mi ketten harcoltunk. El sem tudtam képzelni, hogy Jason miért beszél ilyen tapasztalattal, amikor meleg. Gőze sincs arról, hogy mitől fél egy lány. -
Vedd ki a klasszikust! Higgy nekem, lány vagyok, tudom mi a félelmetes -
szóltam a vendéghez, aki már-már belátta, hogy igazam van, és hajlott az ötletem felé, de Jason nem hagyta. -
Hallgatsz egy' olyan lányra, aki sír a Gladiátoron? - kérdezte majd a vendéggel
hatalmasat nevetett. Ez mocskos húzás volt. Ott álltam, totál beégve. Tennem kellett valamit. -
Igen? Akkor hallgass arra, aki tegnap összeesett fél üveg whiskey-től! -
vágtam rá büszkén, de nem azt a hatást értem el, amit szerett em volna. -
Fél üveget benyomtál? Attól én is összeesnék! - mondta a hülye vendég Jason-
nek. Ez nagyszerű, miért nem mondtam, hogy fél deci! Jason úgysem emlékszik rá, és akkor égett volna, de így ismét én égtem.
- Oké! Szeretnél összejönni a lánnyal? - kérdeztem - Igen! - felelte a vendég. - Akkor talán hallgass egy lányra, és ne egy fiúra, akinek gőze sincs az egészről mondtam nagyképűen. - Mi az, hogy gőzöm sincs? - förmedt rám Jason, de semmi gond, már kiterveltem mit mondok. - Hányszor voltál lány életedben? - kérdeztem, és mivel nem válaszolt rá, folytattam - Mert ha voltál, akkor szívesen meghallgatlak, de ha nem, akkor engedd meg, hogy eldöntsem, mitől is félnek a lányok. Kell a film? - kérdeztem most már ingerülten a vendéget, aki már nem röhögött a gladiátoros poénon, hanem vadul bólogatott. Hátravittem a horror részleghez, a kezébe nyomtam az Ördögűző borítóját, amitől egy kicsit meghökkent. - Bele akarsz nézni? - kérdeztem, mire igent felelt. Így beraktam neki, odatekertem néhány elég durva részhez, és az arcát nézve kimondottan megrémítette. - Hülye vagy? Ettől én is félni fogok! - fakadt ki majd hozzátette: - Adj valami mást! Ránéztem Jason-re aki a pultban röhögött és nem bírtam tovább, én is elnevettem magam. Legalább nem csak én égtem ma be, gondoltam, miközben a vendég kezébe nyomtam egy tinihorrort. Nagyon megköszönte a segítséget, mire mi sok sikert kívántunk az estéhez és elment.
m sokkal nyolc előtt egy lány jött be, szerintem az első lány amióta megnyílt a téka, mert eddig csak a szőke front jött mindig. -
Segíthetek? - kérdeztem unottan, mert hulla fáradt voltam.
-
Jason-t keresem! - mondta.
-
Hátul van - feleltem, de addigra már Jason feje megjelent az egyik polc
fölött. -
Gina! Szia! - üdvözölte, majd ezek szerint Gina odament hozzá és
megcsókolta. Ez nem egy baráti puszi, ez egy igazi csók volt. Álltam ott, és a meglepetéstől mozdulni se tudtam. Ez Jason barátnője! Jason nem meleg! Úristen! Azért nem kezdett ki velem, mert van barátnője! Megölelték egymást és Jason rámnézett. Én még mindig őket bámultam, szánalmasan festettem a pultban, és úgy is éreztem magam. Elköszöntek és elmentek. Ottmaradtam egyedül egy órát és teljesen összezuhantam. Jason-nek van barátnője. És ez engem miért idegesít? Nem kéne, hogy ezzel foglalkozzak, amikor a saját kapcsolatom se túl tökéletes. Mégis az a tény, hogy Jason nem meleg, tökre kiakasztott. Megnéztem az e-mail-emet, nem jött. Mi a fene van Nickkel? És holnap nem nyitunk ki, ezért Jason-t csak hétfőn látom. Biztos nála alszik ma az a csaj, abban a tök jó szobában. Teljesen összezavarodtam, bezártam, és kb. kétszázzal hazahajtottam. Na jó, nem kétszázzal, mert a kis szar autóm meghalna, ha ennyivel kéne mennie, de azért gyorsan mentem. Az Audi a ház előtt állt, aminek nem örültem, mert az Audi Tommal volt egyenlő. Bementem, aránylag rend volt, mint később kiderült Mike Jenny-vel rámoltatott össze. Hát, ha másra nem, erre jó Jenny! Az ebédlőasztalnál négyen ültek, Mike, Tom és két valaki, akiket nem tudom honnan szedtek. Az asztalon egy halom pénz volt, szóval pénzben pókereztek. Remek, Anyuék még tizenkét napig nincsenek itthon, Mike ma tuti elveszti az összes pénzét, és Jenny-ét is, ha van neki. -
Sziasztok! - köszöntem oda, mire csak biccentéssel válaszoltak.
Tök hülyén néztek ki ott, pedig ők úgy érezték, hogy nagyon vagányak, miközben elég szánalmas látványt nyújtottak. Annak örültem, hogy Mike-nak még volt haja, bár előbb-utóbb tartottam tőle, hogy Tom példájára ő is leborotválja. Emelték a téteket, és már nem vártam meg, hogy ki nyert, de félúton a lépcsőn iszonyú üvöltést hallottam, mellékelve egy „szétbaszom a fejed” mondattal. Tehát Tom biztosan veszített. Mike szobájából pont akkor lépett ki Jenny és Tom nője, amikor elhaladtam arra. Köszöntek ők is, majd lementek. Bevágtam a szobaajtóm, benyomtam egy filmet, és úgy ahogy voltam, lefeküdtem az ágyamra. Hiába akartam Nick-re gondolni meg a bikinis lányokra körülötte, az agyam mindig csak Jason után kutatott. Gina. Milyen ronda név! És a lány is ronda! Nem, igazából egyáltalán nem ronda, de nekem az volt. Miért van Jason-nek nője? Ez annyira nem fair! Legyen inkább meleg. Ha-ha! Ha megkérem biztos az lesz a kedvemért. Egyszerűen idegesített a tudat, hogy azzal a lánnyal van. Kopogtak az ajtómon. A két szőke volt: -
Mike azt mondta, hogy filmet nézel, és azt is mondta, hogy nézzük mi is,
és akkor most jöhetünk? - ezt Jenny kérdezte. Rohadt bunkó Mike. Már totálisan ki voltam akadva miatta, erre rámküldi a szösziket. -
Persze gyertek! - feleltem mindenféle életkedv nélkül. Az, hogy
bejöhetnek nézni, az nem azt jelentette, hogy befekszenek mellém, de olyan gyorsan elhelyezkedtek, hogy szólni sem volt időm. Így feküdtem mindkét oldalamon egy szőke ostobasággal, és filmet néztünk. Én egy szót sem szóltam, el voltam foglalva Jason-nel, de a lányok folyamatosan pofáztak. A következő beszélgetés zajlott le köztük: -
Na most akkor ki a gyilkos? - kérdezte Tom nője.
-
A kalapos - felelte Jenny.
-
Az melyik?
-
Hát, amelyiken a kalap van - okoskodott Jenny.
-
A kapucnis? - kérdezte Tom nője.
-
Aha. Aki az előbb esernyővel volt.
-
Nem, az egy másik - javította ki Tom nője.
-
Akkor ők ketten a gyilkosok - beszélték meg végül.
Kidülledt szemekkel néztem a tévét. Ezek mit néznek? Vagy mirő l beszélnek? A film első tíz percében jártunk, és egy esős napon mutatták a várost. Ezért mindenkin volt kalap, kapucni, és mindenkinél volt esernyő. Háromszáz embert mutattak, akik ilyen módon védekeztek a csapadék ellen, de gyilkosság még nem történt. Úristen, hova kerültem? Ez a saját szobám, mit keresnek ezek itt? Otthagytam a lányokat a filmmel és elmentem zuhanyozni. Később lementem, hogy hátha tudok váltani Mikekal pár értelmes szót, de látva, hogy nagyon kevés pénz van előtte, a többieknél meg sok, hagytam a beszélgetést későbbre. Reméltem, hogy azért visszanyeri, bár annyira nem érdekelt, az ő pénze. És különben is minek ül le pókerezni, ha nem tud. Ráadásul akkor vettem észre, hogy Tom is és Mike is szivarozik. Hát ez hihetetlen volt. Egyrészt, mert állandóan nekem magyaráz, hogy a házban nem lehet füstölni, másrészt meg ő nem dohányzik! Tom biztos csak azért szivarozik, amiért pókerezik is, hogy nagymenőnek tűnjön. Nem akartam, hogy a bátyám olyan legyen, mint Tom. Tom maffiózónak érezte magát, de köze sem volt a témához, egyszerűen csak látta a Keresztapát. Szóval ők így jól elvoltak. -
Cica! Gyere ide! - üvöltött Tom az emeleten tart ózkodó barátnőjének, aki
rögtön leszaladt és várta, hogy miért hívták. -
Csinálj nekünk enni! - utasította Tom.
A lány bement a konyhába. Furcsa, Tom tényleg egy filmbe képzelte magát. A buta nője meg észre sem vette, hogy mennyire megalázzák. Kis idő múlva megjelent. -
Semmi kaja nincs! - felelte.
-
Mi van? Tegnap elfogyott minden? - döbbentem meg. Tele volt a hűtő,
Anyuék direkt bevásároltak, mielőtt elmentek és az a sok állat meg evett mindent. Mike meg most veszíti el a pénzét. Remek lesz ez a két hét. -
Akkor rendéjjé' pizzát! Sokat. Igyekezz, mer’ orrbaver - szólt bájosan.
Aranyosak voltak így együtt, csak még mindig nem értettem, hogy mit keresnek nálunk. Kimentem a kertbe, beültem a hintaágyba és
eszembe jutott az előző éjszaka, hogy Jason milyen rendes volt velem. Már megint Jason! Kit érdekel Jason? Az este folyamán és vasárnap egész nap nem történt semmi érdekes, csak szenvedtem. Este elmentem moziba, egyedül, ahogy szoktam, de ezen kívül semmi értelmeset nem tettem. Nick továbbra sem írt nekem, ami azért picit nyugtalanított. Jason eszembe jutott párszor, de az sem volt vészes. Holnap úgyis együtt dolgozunk reggeltől estig.
eggel felkeltem, elkészültem és a szokásosnál kicsit erősebben festettem ki magam. Felkaptam egy topot egy gatyával, és indultam is. A nappaliban mindenki aludt, abban a pózban, ahogy két napig folyamatosan kártyáztak. Tom úgy horkolt, mint egy barom. Mentem dolgozni. Kinyitottam a virágzó vállalkozást, bár úgy festett, hogy eltiporták a virágokat, de nem volt gond, legalábbis nekem nem. Felültem a pultra, és vártam, hogy befusson a munkatársam. Jason meg is érkezett, és hú... De jól nézett ki! Biztos jót tett neki a szabadnap, vagy Gina. Mindegy, hiszen engem egy cseppet sem érdekelt Jason. Köszöntünk egymásnak, és ennyi. Mit is várhattam volna többet. Semmit. Jó, persze arra már rájöttem, hogy Jason irtó jó pasi, és tetszett is nekem, de ennyi, neki volt Gina-ja, nekem meg Nick-kem. Úgy tűnt, mintha kerülnénk egymást, és valószínűleg így is volt. Dél körül beültem egy gép elé, és megnyitottam a mail-emet. Jött egy Nick-től, de olyan, amiről még álmodni se mertem. Jó hosszú levél volt, elolvastam, aztán nekiugrottam másodszor, majd harmadszor is. Mintha egy téglával csaptak volna halántékon. Nick szakított velem! Néztem a levelet, olvastam, értelmezni próbáltam, de nem ment. A lényege durván annyi volt, hogy megismerkedett egy lánnyal (aki mellesleg rajta volt a bikinis csoportképen), beleszeretett, összejöttek, és nem bírta ezt tovább így csinálni, ezért szakítsunk. Írt még úgy háromszáz sajnálomot is, ezért volt olyan hosszú a levél. Bezártam az oldalt, a gépet viszont nem kapcsoltam ki, bementem a mosdóba. Mikor beértem már patakokban folytak a könnyeim. Nekidőltem a falnak, majd lehuppantam. Tény, hogy mindig szerencsétlennek tartottam magam, de az a pillanat kiütéssel győzött minden addigi felett. Kitört belőlem a zokogás, tökéletes sminkemet az államig lesírtam, és csak bőgtem. Nick elhagyott. Ez felfoghatatlan tény volt számomra, mert eddig eszembe se jutott, hogy Nick engem elhagyhat. Ő volt az, aki megértett. Ő volt az, aki mindig mellettem állt, aki szeretett, akit szerettem. És most ő volt az, aki korrekt módon egy levélben szakított velem. Ez fájt, kimondhatatlanul,
borzalmasan fájt. Két csodálatos év volt, és egy e-mail-ben fejezi be? Legalább hívott volna fel, de ahhoz nem volt elég bátorsága. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Még sosem dobtak, arra nem is számítottam, hogy ilyen formában fognak először, és az Nick lesz. Valószínű, hogy ez egy olyan dolog volt, amit sehogy sem tudtam volna megakadályozni. Közöm se volt a szakításhoz, így nem tudtam felfogni a dolgokat. Ez nem egy veszekedés volt, ami után elküldjük egymást a picsába, és pár óra, rosszabb esetben nap után hatalmasat békülünk. Ez tény volt. Beleszeretett valami ribancba és össze is jött vele, ami azt jelentette, hogy eddig megcsalt, aztán meg nagyon sajnált már, és kidobott. Az egyetlen stabil dolog ő volt a szánalmas életemben. Minden felfordult. Nincs többé pasim. Úristen! Mire idáig jutottam a gondolkodásban, már ful dokoltam a bőgéstől. Jason hangját hallottam kintről. -
Linda, kikapcsoljam a gépet?
-
Linda! Linda!
Nem válaszoltam. Pár perc múlva bekopogott. -
Linda! Jól vagy? Linda!
És akkor benyitott. Borzalmasan megdöbbent, amit nem csodálok. Nem lehettem egyszerű látvány, ahogy a falnak dőlve ültem, felhúzott térdekkel és kapkodtam a levegőt. Jason nézett, de hirtelen azt sem tudta, hogy mit csináljon. Várt volna tőlem valamit, hogy mondok bármit, de képtelen voltam. Leült mellém a földre, és átölelte a vállam, amitől az eddigieknél is jobban elkezdtem zokogni. Valójában totálisan szétsírtam az inge bal ujját, de akkor az nem számított. Ültünk csendben, azaz ő csendben, én meg zokogtam, ami olyan zokogó hanggal jár. Ott ültem és tanácstalan voltam. Eddig se volt senkim, csak Nick, de most ő is elveszett. Borzalmasan tetszett az eddig melegnek hitt Jason, de van barátnője. Egy barátom sincs, akivel elmehetnék valahova, vagy csak beszélgetnénk. A szüleim elutaztak és nagyon soká jönnek, a bátyám és a főnököm meg maffiózónak érzi magát. Hát mi ez, ha nem lúzerség? Ja, és forgatókönyvíró leszek, forgatókönyv nélkül. Teljesen szétestem. És ott ült mellettem a srác, csitítgatott, simogatta a fejem, és még csak nem is meleg. Van neki barátnője, Jason-nek van barátnő-
je. Nem lehet az enyém. Már sírtam mindenért. Nick-ért, az életemért, és Jason-ért. Így ültünk sokáig, amikor Jason felnézett, és két hülyegyereket látott a nyitott WCajtó előtt, akik minket néztek. Rájuk néztem én is, de a lefolyt sminkem miatt úgy néztem ki, mint a Kiss énekese. Jason felállt, becsukta rám az ajtót, és elment. Tovább ültem a földön, borzalmasan sajnáltam magam, de ez akkor nem volt önzőség. Minden összetört bennem, amit tizenkilenc év alatt olyan lelkesen építgettem. Pár perc múlva Jason keze nyúlt be az ajtón, egy meggyújtott cigit tartott elém, amit elvettem és elszívtam. Észre se vettem, hogy másfél órája ülök a földön. Na, a vesémnek tuti annyi, bár meleg volt, azért mégiscsak a földön ültem. A hülyegyerekek, akik internetezni jöttek, már elmentek, így Jason visszajött. Lehajtotta a WC tetejét és ráült. Próbált valami okosat mondani, de semmi nem jutott eszébe. -
Jobban vagy? - kérdezte halkan, majd ingzsebéből kihalászta a cigijét,
meggyújtott két szálat, és az egyiket odaadta nekem. Nem - feleltem, majd újra könnyek lepték el a szemem.
-
Sajnáltam, hogy ott ült velem szemben, egyáltalán nem akartam, hogy ilyen állapotban lásson, mégis mióta ismertem, már másodszorra látott bőgni. -
Tudod - folytattam, miközben a könnyeimet törölgettem -, a barátom szakított
velem - ránéztem, és látszott rajta hogy őszintén sajnál. - És hát ez elég szar érzés mondtam, mire újabb sírás jött rám. Jason odajött, és hosszasan megölelt.
következő két nap úgy telt el, hogy teljesen elhagytam magam. Egy falatot se ettem, de aztán rájöttem, hogy ezt Nick úgysem látja, és valószínű, hogy nem is érdekelné, ezért inkább mégis ettem. Mike bement helyettem délután dolgozni. Tommal megbeszéltem, hogy csak három napot kérek, és összekapom magam. így a bátyám beugrott helyettem, és már nagyon várta az augusztus végét, mert Tommal megbeszélték, hogy szétszedik Nick-ket. Mondtam, hogy erre semmi szükség, de tök jó érzés volt, hogy foglalkoznak velem. Ültem a szobámban és tudtam, hogy lépnem kell. Nick megcsalt és ki is dobott, akkor én miért sírjak? Kinevettessem magam mindenki előtt egy ilyen alak miatt? Merthogy volt nekem mindenkim. Ott volt Mike, aki borzalmasan ideges volt Nickre, és segített mindenben, legnagyobb meglepetésemre Tommal együtt. Ott volt a két szőke csajszi, akik átjöttek hozzám és életemben először kibeszéltem magamból a bánatot, persze csak a Nick-re vonatkozókat, és ők erre elrángattak rucikat vásárolni. Be kell vallanom, a vásárlás tényleg feldobott egy kicsit. És persze ott volt Jason. Ó Jason. Ő volt a legédesebb a világon. Nemcsak aznap amikor Nick elhagyott, másnap is küldött üzenetet és aztán este is, és bár húsz méterrel a föld alatt éreztem magam, ha csipogott a telefonom megdobbant a szívem. Szóval azalatt a két nap alatt, amíg nem mentem dolgozni, egész nap csak az I Will Survive-ot hallgattam. Így éltem túl.
hát aznap reggel, amikor újra dolgozni indultam, Mike elkapott a konyhában. Furcsa volt, hogy ilyen korán ébren van, de Tommal valami rally versenyt mentek nézni. -
Jason tegnap teljesen feldobódott, amikor mondtam neki, hogy ma már te
dolgozol! - szólt Mike. -
Igen? - kérdeztem boldogan.
-
Beleestél ugye? - mosolygott rám.
-
Dehogy. Csak jó barát! - válaszoltam ingerülten. - És van barátnője - tettem
hozzá halkan. Mike odahúzott magához és megölelt. Ez azt jelentette, hogy sajnál. Ami meg azt jelentette, hogy Jason-t cseszhetem, soha nem lesz belőle semmi. Hát, mindegy, a lúzer életembe pont belefért, hogy egy olyan pasi tetszik, akinek van barátnője. Nem is én lennék, ha ez nem így lenne. Szóval, épp elhatároztam, hogy új életet kezdek, ami nem tudom pontosan, hogy mit takar, de sok ember szokta használni ezt a kifejezést, így arra gondoltam, hogy én is ezt teszem. Lezárom a múltat és újult erővel indulok el. Előző este elpakoltam a szobámból a Nick-re emlékeztető dolgokat, és amiket tőle kaptam. Szerintem ez hatalmas lépés egy szakítás után. Összeszedtem mindent, beraktam gondosan dobozokba, és nőiesen bevallom, végigbőgtem ezt a szertartást. Mert annyi szép emlékünk volt, és olyan csúnyán ért véget ez a kapcsolat. Nick egy rohadék! Ha hazajön, úgyis megmondom neki, hogy sose lehet olasz focista! Így én is összetöröm a szívét. Beültem a kisautómba és dolgozni indultam, mint említettem új emberként. Békésen kocsikáztam, és doboltam a kormányon, a rádióban valami jó zene ment, amikor kivágott elém egy biciklis. Fékeztem mint egy őrült, de már nem tudtam megállni és nekimentem. Az ember eltűnt a biciklivel együtt. Annyira megijedtem, hogy ki se mertem szállni, azonnal a mobilomhoz kaptam és hívtam Mike-ot. -
Mike? Hol vagy? Azonnal gyere! Megöltem valakit! Félúton vagyok a
tékához! Siess! - hadartam el neki és lenyomtam a telefont.
Úristen! Gyilkos vagyok! Ültem a kocsiban, és azon gondolkoztam, hogy most vajon az emberen parkolok? Úgy remegtem, hogy nem bírtam rágyújtani. Mindig is utáltam a bicikliseket, de soha nem akartam megölni egyet sem. Három perc múlva, három iszonyúan hosszú perc múlva megérkezett Mike és Tom, de még akkor sem mertem kiszállni, sokkot kaptam. A kocsim elejéhez mentek, Tom felemelt egy szarrátört biciklit, Mike meg felsegítette a gazdáját. Ó te jó ég! Él! Visszatért belém az élet, és kezdtem újra emberként kinézni. Kiszálltam a kocsiból és szemmel megvizsgáltam a pasit, akit elütöttem. Hát, állt a saját lábán, csak vérzett a könyöke meg a feje egy kicsit. Próbáltam Tomnak megmagyarázni, hogy a pasi volt szabálytalan, de rámhagyták. Még szerencse, hogy a kocsimnak nem lett baja. Mike a h elyszínen kifizette a bicikli árát, meg adott mellé pluszba egy kis zsebpénzt is, hogy ne jelentsen fel, majd felajánlották, hogy beviszik a kórházba. Megrémültem, hogy miért kell kórházba vinni, de azt mondták, hogy csak bekötik a fejét. Így Tom és Mike elvitte a férfit, akit elütöttem. Pech, hogy aznap kezdtem új életet, és valaki majdnem belehalt, de ez van. Hússzal hajtottam az üzletig, nem akartam kárt tenni aznap már senkiben, és nem is mertem már gyorsabban menni, mert tényleg sokkot kaptam. Ezután a baleset után se kedveltem jobban a bicikliseket. így utólag vicces volt, ahogy Tom intézkedett a helyszínen, de azért rendes dolog volt tólük, hogy kihúztak a szarból. Ha ők nem jönnek, még mindig állnék a pasin a kocsimmal. Úgy terveztem, hogy én nyitok, de a hülye biciklis miatt elkéstem és mire beértem Jason már kinyitott. Beléptem és hatalmas mosollyal fogadott. Odajött, adott két puszit, amitől majdnem elolvadtam és visszament pakolni a polcokhoz. Rögtön kiszúrtam, hogy új filmek érkeztek, ettől picit feldobódtam. Kivettem egy kólát a hűtőből, szokás szerint felültem a pultra és merengtem. Még csak fél tíz volt, de elegem volt a napból. -
Hogy vagy? - kérdezte Jason, hátra sem fordult.
-
Vagyok -feleltem.
-
Ideges vagy? - nézett hátra egy pillanatra. Valószínű, hogy a hangom
még akkor is remegett.
-
Picit. Elütöttem egy biciklist idefelé - szóltam, mire teljesen megfordult és
mozdulatlanul nézett. Összeráncolta a szemöldökét. -
Na és jól van?
-
Aha. Mike és Tom bevitte a kórházba, de azt mondták semmi komoly -
feleltem. - Hé! Nem az én hibám volt! - tettem hozzá, bár Jason arcából ítélve nem győztem meg teljesen. Pakolgattuk a borítókat, amikor Tom nője rohant be az üzletbe, látszólag nagyon zaklatott volt. Megállt előttünk, és mivel észrevette, hogy csak mi vagyunk ott, kénytelen volt velünk megosztani az izgatottsága okát. Matatott a rózsaszín táskájában és kivett belőle valamit, amiről elsőre nem tudtuk, hogy mi az. Majd mikor normálisan felém mutatta, rájöttem, hogy egy terhességi teszt. -
Terhes vagyok! - fakadt ki még mindig azt az izét szorongatva.
Jason-nel egymásra néztünk, nem igazán tudtuk, hogy ez most jó vagy rossz. A lány fejéről sem tudtuk megállapítani, mert alig kapott levegőt, és hát az lehet örömtől is, meg idegtől is. -
Tomtól? - kérdezte félénken Jason.
-
Aha! - szólt a nője, de ez nem volt túl meggyőző. Akartam szólni neki, hogy üljön le, mert a végén még összeesik, de a fekete Audi megérkezett az üzlet elé. A lány összerezzent, majd Jason elé nyomta a tesztet. - Mond meg neki te légy szíves! - szólt. Jason szeme kidülledt. -
Hülye vagy? Dehogy mondom. Te vagy terhes tőle! - felelte Jason
barátságosan. Tom és Mike kiszállt a kocsiból és elindult befelé. -
Akkor te! Kérlek! - szólt ezúttal hozzám.
Keresztbe tett lábbakkal állt és felém nyújtotta a tesztet. Valójában úgy nézett ki, mint aki mindjárt bepisil, de ő ilyen volt, amikor izgult. Nyílt az ajtó, és akkor Tom nője a kezembe nyomta a tesztet és odébb- állt. Azt hittem, hogy kihányom a belem, teljesen felfordult a gyomrom. Egy használt terhességi tesztet tartottam a kezembe! És mi az, hogy mondjam meg én? Attól még nem én vagyok a terhes. Jason -re pillantottam, de fogta a fejét, amit jól is tett. Ő is érezte a vihart. Tom és Mike letörten jött be, és elsőnek felém fordultak.
-
Linda! Az ember, akit elütöttél reggel. Ööö... meghalt – mondta Mike.
Kiment a vér a fejemből. Csak álltam tágra nyílt szemekkel és néztem őket. Kis híján elájultam, mikor Mike elröhögte magát, majd Tom is. Jason, Tom nője és persze én csak néztük őket. -
Vicceltem! Semmi baja. Elmentünk vele biciklit venni - szólt röhögve
a bátyám. Úristen! Kinek jut eszébe egy ilyen vicc? Majdnem szívrohamot kaptam, és csak vicceltek? -
Bazd meg! - ennyi jött ki a torkomon, mire még jobban röhögni
kezdtek. Ezek ketten biztos, hogy nem normálisak. Még fel sem eszméltem, annyira vert a szívem, mikor nyílt az ajtó és Jenny lépett be. Később kiderült, hogy elmentek érte, csak nem jött be, mert telefonált. Teljes volt a létszám. Mike és Tom kiröhögte magát. Én kis híján meghaltam, de ők jót szórakoztak az egészen. Hát mit ne mondjak, biztos, hogy szellemi fogyatékosok. Tom barátnője szisszentett nekem egyet és a szemével a kezemben tartott tesztre bökött. Fújj! Még mindig fogtam azt a szart. Ja, és ezek után még én mondjam meg a főnökömnek, hogy apa lesz. Mi lenne, ha ebben az átkozott kölcsönzőben legalább egy nap a filmekről szólna! Hihetetlen. Mike észrevette a kezemben a tesztet és megkérdezte: -
Mi az?
Remek, mindenki rámnézett érdeklődve és nekem meg kellett szólalnom. -
Hát. Ez izé! - kezdtem. - Ez egy teszt - csodálkozva nézett mindenki,
de a leggusztustalanabb az volt, hogy még Jason és a kismama is úgy tettek, mintha semmiről se tudnának. Folytatnom kellett. -
Ez egy, szóval ez egy terhességi teszt. Pozitív - feleltem és láttam,
hogy Mike keze ökölbe szorul. Elnevettem magam egy pillanatra, majd Tomhoz fordultam: -
Hát gratulálok! Apa leszel Tom!
Mindenkinek leesett az álla, Mike dühösen Tomra nézett, Jenny rágni kezdte a műkörmét, Tom meg engem bámult és hihetetlen sokáig
nem pislogott. Ha most farkasszemet néznénk, tuti ő nyerne, gondoltam, de ez egyáltalán nem illett abba a helyzetbe. Gyorsan ki kellett javítanom magam. -
Neeeem! Nem én vagyok terhes! Ő! - mutattam rá Tom nőjére, azzal az
undorító teszttel. Mindenki egyszerre fordult oda, és mielőtt ő is rájuk nézett volna, még gyilkos tekintettel rám meredt. Ez hülye? Mégis mit gondolt? Hogy nem mondom meg, hogy ő a terhes? Lényeg, hogy már nem voltam a középpontban és ez remek érzés volt. A buta Tom azt hitte, hogy én vagyok terhes tőle? Mert amíg nem pislogott, tuti azon gondolkozott, hogy hogy lehetséges ez? Amikor kinyögtem, hogy nem én várok babát, Mike annyira megkönnyebbült, hogy kis híján összeesett. Tom és a barátnője nézték egymást. Ez van, ha két értelmes ember próbál valamit feldolgozni. Nekem mindegy volt, csak valaki vegye el tőlem azt az izét, mert még mindig fogtam. -
Terhes vagy? - kérdezte Tom.
- Aha! - felelte a barátnője. - Nem örülsz? - kérdezte félénken. Mi is mind hunyorogva vártuk a választ, titokban talán még fogadtunk is magunkban, hogy mit mond majd. -
Apa leszek? - kérdezte mosolyogva a golyófejű Tom.
-
Az - válaszolta a nő.
Megölelték egymást, mi pedig mindannyian elmosolyodtunk. Lé nyegtelen, hogy kikről volt szó, ez akkor is szép jelenet volt. Már elkép zeltem, hogy ezeknek milyen gyerekük lesz. Tom majd mindig leüvölti, és valószínű, hogy az első szava az lesz, hogy ruci, de mindezek ellenére aranyosak voltak. A buta Tom apa lesz! Érdekes. Cseppet sem akartam ünneprontó lenni, de odaléptem hozzájuk: -
Gratulálok! - szóltam. - Ez itt a tietek! - ezzel a lány kezébe nyomtam a
tesztet, és végre elmehettem kezet mosni. Amikor
végeztem a
mosdóban
és
visszamentem a
többiekhez,
vala mit
megértettem. Olyan dolog volt ez, amit addig nem nagyon ismertem. Úgy éreztem, hogy a barátaim közt vagyok. Jason a pulton ült és cigizett, Tom biztos megengedte, hogy rágyújtson bent, ez kivételes eset volt, egy kivételes napon. Senki nem beszélt, mindenki gondolko-
dott valamin, aztán szép lassan feloszlottunk, mindenki ment a maga dolgára. Valójában eléggé lesokkoltak az események, de azért örültem, hogy lesz egy baba. Egyáltalán nem tűnt terhesnek, így nyár végéig lehetetlen, hogy megszüljön. Lehet, hogy akkor sose fogom megtudni, hogy mi lett ebből a két emberből, hisz csak augusztus végéig dolgozok, aztán ki tudja, hogy látom-e őket még valaha. Ez egy picit elszomorított, mert tulajdonképpen nekem senkim nem volt és jó lett volna, ha legalább ők hozzám tartoznak egy picit. És Jason? Vele vajon mi lesz? Ő is eltűnik nyár végén? Valószínű, hogy ez fog történni és biztos, hogy így lesz a legjobb. Szerettem volna, ha picit rosszul vagyok Nick miatt, ha én lehetnék a szomorú, elhagyott lány, aki sír mindenen, de nem ment. Nem tudtam Nick-re úgy gondolni, mint akit szeretnék visszakapni. Inkább dühös voltam rá és talán csalódott. Igazából az, hogy szakított velem az talán rendjén volt, mert a kapcsolatok kialakulnak és véget érnek. Na, de lehet ízlésesen is szakítani. Nem egy e-mail-ben. Annyi filmet láttam már, amiben szakítanak a szerelmesek, és olyan jó lett volna, mondjuk, ha szemtől szembe közli velem, és akkor sírhatok, megsajnál, és persze a legfontosabb, hogy bántja is! De így semmi. Megírta nekem azt az istenverte levelet, gondolom nagy kő esett le a szívéről, és pár perc múlva élvezhette vadonatúj kapcsolatát az ostoba bikinis lánnyal. És így nem elég, hogy elhagytak és megcsaltak, még a remek filmjelenetem is elmaradt. Ez így igazán nem ér! Úgy szerettem volna legalább egyszer leönteni az előttem levő pohár tartalmával, vagy legalább hozzávágni valamit, esetleg tányérokat törni körülötte. Ez kimaradt életem első szakításából. Bár a rocker pasimnál amikor dobtam, akkor megtehettem volna, hogy jelenetet rendezek csak furcsa lett volna, merthogy én szakítottam vele. Ültem a pult tetején. Jason-ön és magamon gondolkoztam. Persze kettőnk közt semmi nem volt, igazán nem is lehetett ezen filózni. Nagyon rossz volt a tény, hogy neki van barátnője, de ahogy láttam, nem viszik túlzásba a kapcsolatot. Így elhatároztam, hogy pasizni fogok. Miért is ne? Egy egyedülálló tizenkilenc éves lá ny vagyok. Bepasizok és kész! Ez egy terv volt, hogy bebizonyítsam magamnak és az egész világ-
nak, hogy nem hagytam el magam, és hogy nem vagyok én olyan szerencsétlen..., mint látszik. Nem sokkal a nagy elhatározás után bejött egy srác. Nem volt különösebben helyes, inkább olyan tömeg feje volt, de egy kis flörtnek jó. Elővettem legbájosabb stílusomat, én voltam a bájos tékáslány. Nem kellett neki segíteni, látszólag céllal jött, úgyhogy csak szemeztünk és mosolyogtunk egymásra. Amíg ő válogatott én tettemvettem a pultban, úgy csináltam mintha baromi fontos és elfoglalt lennék, de persze nem voltam az. Jason is járkált, tuti észrevette, hogy flörtölök a pasival, de nem foglalkoztatta, kiállt az ajtóba cigizni. Ez nem esett túl jól, de kit érdekel Jason? Na jó, érdekelt, ez tény, de akkor is megmutatom, hogy nekem nincs rá szükségem. A pasi megérkezett a két bilétával, odaadta nekem, miközben végig egymásra mosolyogtunk. Na, megy ez nekem, biztos mindjárt elhív valahova. Megfordultam, hogy megkeressem a két filmet, de a számuk alapján sejtettem, hogy gáz lesz. Pillanatokon belül meg is találtam a két kazettát, de már nem mosolyogtam. Két pornófilmre várt a vendég és nekem valahogy meg kellett fordulnom. Nekem nem kell ez a pasi! Visszafordultam nagy nehezen, arcomon kínos mosoly jelent meg. Odaadtam, de nem akart elmenni, ott állt és vigyorgott. Jaj ne! Ekkora szerencsétlen állatot, mint én. Kifogtam egy betegagyú, perverz hapsit, aki még mindig velem szemben állt és lelkesen nézett. Elmondtam neki, hogy mikorra hozza vissza, mire mosolyogva annyit válaszolt, hogy rendben. Kész! Kifogytam. Most már húzzon ki innen. De nem mozdult. Szerencsére Jason elszívta a cigit, így visszatért. Szóltam neki, hogy bemegyek a mosdóba és még mielőtt a pasi félreértésből velem tartott volna, berohantam és magamra zártam az ajtót. Füleltem, de semmit nem hallottam, ezért pár perc múlva résnyire kinyitottam a WC-ajtót, de megrémültem, mert a fickó még ott volt. Éppen háttal állt nekem és borítókat nézett. Kezdtem tényleg beszarni, az ilyenek tök betegagyúak. Jason a pultban állt, valami filmet bámult és mikor már két kézzel integettem felé, észrevett. Elég furcsa fejet vágott, bár őszintén szólva nem is lehettem egyszerű látvány ahogy félig kinyitottam az ajtót, és úgy helyezkedtem, hogy bármelyik pillanatban visszaugorhassak. Pró-
báltam elmutogatni neki, hogy a pasi bolond, és hogy küldje már el, de látszott rajta, hogy semmit sem ért. Utána elmutogattam, hogy a pasi velem akar elmenni, és hogy bolond. Azt hiszem Jason felfogta, legalább is úgy tett, mintha értené, mert visszamutogatott hogy maradjak bent a WC-ben. Még szerencse, hogy üvöltött valami film, így halkan visszacsukhattam az ajtót. Lehajtottam a WC tetejét és leültem. Már vagy negyed órája ott gubbasztottam és meguntam, ezért kilestem. Jason még mindig a pultban állt és az ujjaival rögtön jelezte, hogy menjek vissza. Úgy csinált mintha gépelne, amiből levágtam, hogy a fickó leült internetezni. Ez nem igaz. Kérdőn néztem Jason-re, aki széttárta a karját és mutatta, hogy menjek már vissza, mert - ezt a szájáról olvastam le - a pasi bolond. Kurva jó. Itt egy perverz alak, aki kint rám vár, én meg tölthetek órákat a mosdóba bezárkózva. Én tényleg rohadt szerencsétlen ember vagyok. Vagy másfél órát ücsörögtem bent, és már úgy éreztem, hogy meghalok, többek közt unalmamban, na meg persze gyilkolni tudtam volna egy cigiért, mikor kopogtak az ajtón és egy ismerős hang így szólt: -
Kijöhetsz.
Ó hála, ez Jason volt. Kimentem és örömmel vettem észre, hogy egyedül vagyunk. -
Elment? - kérdeztem miközben meggyújtottam egy cigarettát.
-
El. Végignézte az összes pornó oldalt, ami létezik. Amúgy kérdezte,
hogy hol vagy- mondta. -
És? Mit mondtál? - kérdeztem hüledezve.
-
Hogy elmentél. A hátsó kijáraton - felelte és borzalmasan meg-
könnyebbültem. Okos srác ez a Jason, az biztos. De nekem inkább nem kell pasi, még összeszedek egy ilyen betegagyút és az életbe nem rázom le. Persze Jason más volt. Ő kedves, és aranyos, és helyes, és persze hogy van barátnője! Miért ne lenne? Oké, megint beégtem. Nem meglepő, de kellemetlen. Minden beégés kellemetlen, főleg azért, mert megint bizonyítani akartam és beláthatnám, hogy én nem igazán tudok. Főleg, ha Jason a közelemben van, akkor meg aztán semmi sem sikerül. Nick előtt sokszor égtem be, de ő tudta, hogy ez hozzám tartozik.
Na jó, Nick egy dög, nem akarok gondolni rá. Szóval Jason megmen tett a pornós pasitól. Lehet, hogy meg kellett volna köszönnöm, de en nél nevetségesebb már nem akartam lenni, inkább elintéztem egy mosollyal. Viszont ezentúl nem mosolyogtam idegenekre, ami nem volt egy rossz döntés.
ljött a kilenc óra. Bezártam. Csendben és nagyon lassan hazahajtottam. Nem szerettem volna több emberben kárt tenni. Az Audi a ház előtt parkolt, de nem tűnt fel. Olyan volt már, mintha annak a kocsinak ott lenne a helye. Persze, s emmi keresnivalója nem volt nálunk soha, de mégis csak a főnököm, nem szóltam egy szót se. Inkább csendben maradtam. Túl hosszú és kemény nap volt mögöttem ahhoz, hogy bármiért reklamáljak. Elütöttem egy embert, aztán jött a terhes dolog, és hogy teljes legyen a nap a pornós pasi is megérkezett. Szóval nem a munkában fáradtam el, mert az szinte nem volt, inkább lezsibbasztotta az agyam ez a sok és olykor felesleges információ. Már egyáltalán nem élveztem a tékás dolgot. Az, hogy én ott szenvedtem, az mindenkinek jó volt valamiért, csak nekem nem. Hiszen Mike és Tom remekül kijöttek egymással, Jason tizenkét órán át szívhatta a vérem, a k ét szőke meg, hát nekik nem tudom mitől, de biztos jó volt. Ők buták, ezt nem értenék. Bementem a házba, Mike és Tom valami sportot néztek. Elhaladtam a nappali előtt, és nem túl lelkesen köszöntem, majd fölindultam a lépcsőn. Elég szar passzban voltam, de úgy érzem elég okom volt rá. Mike utánam szólt: -
Linda! Szia, figyelj csak. Gyere, beszélnem kell veled.
Remek. Mike valami fontosat akar mondani, vagy egyszerűen csak rájött, hogy a bátyám, és érdeklődik. -
Vírusos a gépem! Mit csináltál vele? - kérdezte dühösen. Marha
jó! Romokban az életem, szomorú és letört voltam, ez meg a hülye gépével jön. Kit érdekel? -
Semmit nem csináltam vele, igazából szarok az egész gépedre -
feleltem nyugodt hangon. Nem erre a vá laszra számított. Hirtelen zavarban volt, de aztán visszatért az eredeti problémájához. -
Akkor is vírusos! - vágott vissza.
-
Felőlem! Csak vigyázz, hogy el ne kapd! - mondtam majd
hozzátettem. - Te vagy a computer-buzi! Szereld meg. Amúgy ne zavarjon,
hogy én nem is használom, a barátnőd uralja a szobád, ő lóg mindig a neten. Az egész ház tele van egy hete idegenekkel, hagyjál engem a vírusoddal! - förmedtem rá, majd felmentem a lépcsőn. Annyit még hallottam, hogy Mike közli Tommal, hogy biztos menstruálok. Ez is kedves gesztus volt. Már csak az volt a kérdésem magammal szemben, hogy vajon hány nap, esetleg hét után vennék észre a kötélen lógó holttestemet a szobámban. Mert szerintem ki-be járkálna mindenki, elvinnék és visszahoznák a filmjeimet, engem meg kikerülnének. De lehet, hogy nem. Az is lehet, hogy nekem jönnének. Részletkérdés. Benyitottam Mike szobájába, Jenny és a másik okos interneteztek. Erről beszéltem, pontosan erről. -
Szia! - nyávogták felém mindketten.
-
Sziasztok! - köszöntem vissza aránylag normálisan, mert nem akartam rajtuk
kitölteni a dühöm, ők semmiről sem tehettek. -
Nem jössz? - kérdezte Tom nője mosolyogva. Mit csináltok? - néztem látszólag érdeklődve.
-
Pasikat nézünk a neten! - kuncogták.
-
Összeráncoltam a szemöldököm, nem igazán értettem őket. Mindkettő pasija lent ült a nappaliban, de az ő dolguk. -
Nem. De azért köszi - majd otthagytam őket.
Lezuhanyoztam, felvettem a pizsimet és hanyatt feküdtem az ágyamban. Sok minden eszembe jutott, mint általában minden este, de leginkább az a tudat fogott meg, hogy elég szar dolog egyedül lenni. Először, nem amikor Nick elhagyott, hanem amikor még csak elutazott, azt hittem tök jó lesz. Sokat elmélkedek majd, megírom a forgatókönyvemet, bulizok. Na, hát ez nem egészen így lett. Elmélkedek, de már unom, a forgatókönyvem nagyon tervben van, a bulik meg... Kivel buliznék én? Hülyeség. Már potyogtak az első könnyeim és éppen a sírógörcs szélén álltam, amikor kopogtak. Nem vártam vendéget, de a házunk folyton tele volt mindenkivel, kész átjáróház volt az egész. Gondoltam egy albérlő kopog. Letöröltem a könnyeimet, ott ültem az ágyamon törökülésben, macis pizsamában, hozzáteszem, hogy világoskék macis pizsamában és színes lufis zokniban. Nem tudom hogy mi-
ért, de kicsit hülyén éreztem magam így tizenkilenc éves fejjel. Jenny feje kukkantott be az ajtón: -
Bejöhetünk beszélgetni? - kérdezte halkan. Nos, a macis pizsimben így
sem éreztem elég szarul magam, minden álmom az volt, hogy két szőke bombázó üljön itt velem, és a föld alá tiporják az önérzetemet. -
Mike küldött? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve. Úgy éreztem ez
megint egy olyan pillanat, amikor a bátyám rámküldi a hülye nőjét, hogy ne őt idegesítse, hanem inkább engem. De Jenny borzasztó ostobán nézett. -
Nem. Láttuk, hogy szomorú vagy, és jöttünk trécselni. De cuki a
pizsamád! - mondta, és már be is jöttek. Ráadásul Tom nője becsukta maga mögött az ajtót, ami arra utalt, hogy eldöntötték, maradnak. Valójában kívánhattam volna magamnak jobb társaságot is, de rendes dolog volt tőlük. Észrevették rajtam, hogy szomorú vagyok, otthagyták a pasikat a neten és utánam jöttek. Már az is elbűvölt, hogy észrevették valamit. Ültem törökülésben, állt velem szemben ez a k ét tökéletesre alakított lány és újra potyogni kezdtek a könnyeim. -
Nem tudsz adni nekünk is valami kényelmes rucit? - nézett rám Tom nője.
Felnéztem rájuk és elnevettem magam. Szipogva így szóltam: -
Ti is macisat akartok?
Nevettünk. Hogy hova süllyedtem azt nem tudom megfogalmazni, hogy két hidrogénnel együtt nevettem sírva a szobámban, de valakinek ez jut és kész. Akkor is jobb volt, mint egyedül sírni. Felálltam, kikerestem a szekrényemből a pizsiket és adtam Tom nőjének egy macisat sárgában, Jenny meg kapott egy piros bohócosat. Így hárman ültünk tovább törökülésben majd Jenny elővette a magával hozott szatyrot, ami legalább nyolc tábla csokit tartalmazott. Végül is jobb hárman hülyének lenni, mint egyedül. Beszélgettünk, néha még nevettünk is. Tényleg értették a dolgukat, mert csak olyan témákról dumáltunk, ami vidám vagy érdekes. El is feledkeztem a problémáimról. Viszont tényleg nagyon buták voltak, mert ha nevettem, akkor főleg azon, hogy mi-
ket beszéltek. Próbáltak politizálni, meg picit visszamentek a történelemben is, amit nem kellett volna, mert nem egy-két évet tévedtek a dátumokban, hanem évszázadokat. Csajok pizsamában csokit esznek éjjel és beszélgetnek. Nekem ez kimaradt az életemből, és őszintén mindig reméltem, hogy ki is fog. Pedig nem volt olyan rossz. Igazán mélyponton voltam, jól esett a társaságuk és főleg az, hogy ők is csak lányok voltak. Smink és feltűnő ruha nélkül, ráadásul bő pizsamafelsőben még a szilikon mellük is eltűnt, és ennyi. Ennyi az a nagy csoda, amiért megvesznek a pasik. Ami rajtuk maradt és nem tudták levetkőzni, az az agyuk volt, amúgy minden változott. Beszéltünk a fiúkról is, de Jenny ennél a témánál csendben volt, amit okosan tett, mert a bátyámról nem ér rosszat mondani, azért ölök. Őt csak én szidhatom. Meg persze szóba jött még a terhesség is, de az orvosi vizsgálat előtt semmit nem tudott, csak azt, hogy terhes, ezért ez a téma hamar lefutott. Beraktam egy filmet, amin mindhárman elaludtunk. Én az ágyamon, Jenny a földön egy csomó párnán, Tom nője meg a kanapén. Nem én küldtem őket messze magamtól, de nem bántam, hogy nem kell egy ágyon osztoznom velük. Így már nem is volt olyan szörnyű az estém, és ami a legfontosabb, hogy nem volt olyan az estém, mint mindig. Persze ezt ritka alkalomnak találtam, nem szerettem volna ebből rendszert csinálni, még a végén kiszőkülök! Mert az biztos, hogy értelem az nem ragadt rám tőlük. Azt hiszem éjjel fél négy lehetett, amikor kivágódott az ajtóm. Sem mi kopogás vagy valami, egyszerűen kinyílt és Mike lépett be, mögötte Tom és még valaki. Feloltotta a nagyvillanyt, aminek igazán örültem, erre mindhárman felébredtünk, mert pofán világított mindannyiunkat. - Hol a kishúgom? - üvöltötte Mike. Fél pillanat alatt megértettem, hogy hullarészeg. Tom is totál be volt nyomva, a barátnőjéhez indult, de nem vette észre a földön bután néző Jenny-t, így megbotlott benne és hatalmasat esett. Az egy dolog, hogy Tom elesett, de Jenny feje eltorzult a fájdalomtól, mert Tom istenesen oldalba rúgta. Mike odajött
hozzám és magyarázott arról, hogy mennyire szeret. Még ez is oké volt, bár kellemetlen dolog, ha az ember erre ébred. Na de hogy ki a harmadik fiú, aki bejött az én szobámba, arról fogalmam sem volt, életemben nem láttam még, valami bajszos ember. Kurva jó! Már megint mi folyik itt? -
Mike! - szóltam halkan neki, mert közben már befeküdt mellém és
nagyon elaludni látszott. -
Mike! - bökdöstem meg.
-
Mike! Küld ki innen azt a bajszos embert! - szóltam hadarva, mert a
bajszos már készült lefeküdni a földre. -
Mi van? - horkantott fel Mike, de nem hagytam annyiban, lökdöstem.
-
Küldd ki! - hangoztattam folyamatosan. Mike rámnézett, de látszott
rajta, hogy nem is lát engem, majd picit felemelte a fejét és az ismeretlenhez szólt: -
Héj amigó! Menj, aludj a nappaliban. És főzz nekünk egy jó kávét! -
üvöltötte a bajszos embernek, aki felállt és kiment. Tom és a bátyám együtt röhögtek ezen a „fergeteges poénon”, csak Tom a földön fekve, Mike meg mellettem. Úristen, gondoltam, csak most ne hányjon ide mellém. -
Hugi én, én naooon szeretlek! - nyögte a bátyám mellettem.
-
Én is szeretlek - szóltam vissza, miközben Jenny-tól vártam valami
életjelet. -
De én jobban, mer’ én... - ekkor csuklani kezdett.
-
Csukkkk-lomm - üvöltötte nekem, de ott feküdt mellettem. Aztán
nagyon hirtelen, horkolva elaludt. Jenny felült, fogta az oldalát, biztos nagyon fájt neki. Beszélgettünk egy darabig arról, hogy Mike-ot hogy nyírjuk ki másnap, illetve ő csak bólogatott, én magyaráztam. Tom a földön aludt, a nője a kanapén. Eléggé szorongva aludtam, egyrészt azért, mert féltem, Mike lehány reggelre, másrészt meg egy mexikói aludt a nappalinkban. Érdekes nap volt, az biztos!
rra ébredtem, hogy csipog a telefonom. Először fel sem fogtam, hogy mi a fenét keres Mike az ágyamban, hisz gyerekkorunk óta nem aludtunk együtt, leszámítva egy nyaralást. Tizenöt lehettem, Anyuék elrángattak minket Olaszországba, amihez semmi kedvünk nem volt, és ott a szállodában egy szobában voltam Mike-kal. Nem örültem kifejezetten, mert akkoriban volt a lázadó rocker időszakom és a jelszavam annyit takart, hogy szarok mindenre, így útnak indultunk négyen, hogy egy boldog nyaralást töltünk együtt. Igen, Anyu, Apu, és talán még egy picit Mike is boldog volt, de velem a legnagyobb kiszúrásnak tűnt, mivel én kizárólag fekete ruhában jártam. Így, amíg Anyuék lent fürödtek a tengerben és élvezték a nyár minden pillanatát, Mike olasz lányokat szedett fel, majd néhány turistát is, én addig feküdtem a szobában és a foci vb-t néztem. Persze akkor még gőzöm se volt a fociról, de a hülye olasz csatornák semmi mást nem közvetítettek. Nem szerettem az ilyen kötelező boldog nyaralásokat, de még túl fiatal voltam ahhoz, hogy otthon maradjak. Mike kedves volt, mert általában lányokat vitt fel a közös szobánkba és diszkréten közölte, hogy távozzak pár órára. Olyankor beültem valahova, és az olaszokkal néztem Olaszországban az olasz csatornán, ahogy fociznak az olaszok. Izgalmas esték voltak, főleg mert egy árva szót sem tudtam olaszul és hát ők elég hangosan beszélgetnek, szóval az első két nap minden egyes megnyilvánulásuknál beszartam. Aztán rájöttem, hogy ez nekik normális, úgyhogy ordibáltam velük. A két hetes nyaralásból a legszebb az volt, amikor ebben az étteremben (ahol Mike miatt minden estémet töltöttem) belezúgtam egy pasiba. Hosszúhajú, olyan igazi olasz macho volt. Paolónak hívták, ami igen ritka név arrafelé, minden második embert így hívnak, de tök mindegy. A nevét is csak onnan tudtam meg, hogy ő a pultnál állt és odaüvöltöttek neki - Paolo! Teljesen beleestem. Utána már örömmel mentem minden este, hogy lássam, ahogy a szerelmem szurkol. Ja, a két hét alatt egyszer nézett rám, de az is lehet, hogy csak átnézett rajtam, így nélküle tértem
haza. Harmincöt éves lehetett és most már értem, hogy miért nem keltettem fel az érdeklődését. Végül is ki kíváncsi egy tizenöt éves Heavy Metal-osra? Amikor mindenfelé bikinis lányok rohangáltak... Tehát ez volt az első csalódásom. Paolo nem vett észre. Aztán jött az olaszmániás kicsit sem olasz Nick, aki meg kidobott. Hát, az olaszok leírták magukat nálam. A telefonomhoz nyúltam, hogy megnézzem ki zaklat, miközben Mike forgolódni kezdett. Nem túl kellemes érzés frászban tölteni az éjszakát, hogy a saját bátyám mikor okád keresztbe. Jason-től jött az sms. Megdobbant a szívem rögtön felébredtem. Jason. Ó Jason. Ábrándoztam. Az sms annyit takart, hogy: Hol vagy? Furcsán néztem, majd az órára pillantottam 9:20 volt. AÁA! A francba! Elkéstem. Kiugrottam az ágyból, ész nélkül szaladtam volna ki a szobából, de rosszul tettem, mert elfeledkeztem a sérült Jenny-ről a földön, és hatalmasat rúgva a másik oldalába megbotlottam, és elvágódtam a földön. Ez fájt. Nagyon fájt. Jenny felébredt, Tom nője is kinyitotta a szemét, de Tom és Mike nem zavartatta magát, tovább aludtak. Jenny összekuporodva feküdt a földön. Leguggoltam hozzá, próbáltam segíteni, de azt mondta minden oké, menjek nyugodtan. Tényleg nagyon sajnáltam, de megfeledkeztem arról, hogy ott alszik a földön. Egyáltalán nem jutott eszembe, elvégre nem szoktak a padlómon aludni. Visszanéztem még egy pillanatra, talán vártam Jenny-től az utolsó biztatást, hogy nem hal meg a szőnyegemen. Biccentett, hogy menjek már. Hát, nem volt mindennapi látvány ez a csendélet a szobámban, de nem volt időm kielemezni, mert mennem kellett. Ahogy beértem a fürdőszobába feltűnt, hogy a tükörképemnek vérzik a szája. Márpedig ha neki vérzik, akkor nekem is! A francba. Ahogy elestem felrepedt a szám. Most hogy nézek ki? Elestem. Tényleg, akkor jutott eszembe, hogy hihetetlen nagyot borultam és hogy fáj mindenem. Remek. Hát felfordult az egész életem? Már egy reggelem sem kezdődhet normálisan? Küldtem Jason-nek egy sms-t, hogy fél óra és bent vagyok, majd lezuhanyoztam. Lementem, hogy gyorsan lenyeljek egy kávét,
de kissé meglepődtem. A bajszos ember ült a konyhában és kávézott. További hét ember feküdt szanaszét mindenfelé a házban, mondanom sem kell, hogy először láttam őket életemben. Már csak ez hiányzott. -
Szia! - köszöntem félénken a mexikói kinézetű srácnak. Már csak egy olyan
nagy kalap kéne a fejére és akkor totál begolyóznék. -
Szia, kérsz kávét? - kérdezte jókedvűen. Összevontam a szemöldököm, majd
bólintottam, mire töltött nekem kávét. Leültem vele szembe, és akkor így történt, hogy a házunkban kiszolgált az ismeretlen bajszos. Elég gyorsan megittam, valójában kellemetlenül éreztem magam a saját otthonomban. Felálltam és kifelé indultam, egy pillanatig haboztam, majd visszaszóltam neki: -
Köszi a kávét! Szívesen! - mondta mosolyogva, majd nagyot kortyolt a fehér csészéből. Hát ez őrület, gondoltam, és elindultam dolgozni. Kicsivel több volt tíz óránál,
amikor megérkeztem a tékába. Jason teljesen el volt merülve egy filmben. -
Szia! Bocs, hogy késtem, elaludtam - mondtam, majd kivettem egy dobozos
kólát a hűtőből. -
Oké. Tom szerencsére még nem volt ma bent - felelte. Hű de rendes, falazott
volna nekem. Ez igazán jól esett, sajnáltam, hogy ki kell ábrándítanom. -
Ott alszik a földön nálunk. Egy ideig nem jön be - szóltam.
-
Mindig nálatok van? - nézett rám kérdőn Jason.
-
Mostanában igen. Mondjuk engem nem zavar. Én úgyis alig vagyok otthon -
válaszoltam, majd eszembe jutott valami. Körbenéztem, de nem láttam vendéget. -
Kié az a moci az üzlet előtt? Tök jól néz ki.
-
Szereted a motorokat? - nézett csodálkozva rám Jason.
-
Aha! - feleltem, de nem is figyeltem, hogy mit kérdez, mert már
bekapcsolódtam a filmbe. -
Az enyém. Megnézed? - kérdezte, majd kiment az üzlet elé.
Összeszorítottam a fogaimat. Jaj ne! Az övé! És én azt mondtam, hogy szeretem a mocikat! Amiből az következik, hogy értek is hozzájuk. Ez nagy égés lesz. Félénken kimentem az üzlet elé. Jason állatira jól nézett ki a mocin, igazi vagány volt. -
Na mit szólsz? - kiáltott oda nekem.
Egy pillanatra leblokkoltam. Mit szólok? Hát, hogy állati jó pasi és hogy amin ül, annak két kereke van. Ennyit. -
Hát! Ez egy szép... - egy pillanatra megakadtam. Gyorsan ránéztem a
járműre. Hála a jó égnek, hogy a motorokon rajta van a márka. Gyorsan elolvastam és magabiztosan megjegyeztem: - Ez egy szép Honda! Szerencsére Jason nem vette észre, hogy mit összeszerencsétlenkedtem, teljesen lekötötte a motor. -
Bizony!
Ez
egy
Honda
X-eleven.
Vízhűtésű,
négyhengeres
soros,hengerenként 4 szelepes, 136 lóerős és 254 kg-os. Úgy 260 km/óra a maximum sebessége - mondta, majd büszkén rám nézett. -
Aha! - feleltem, de gőzöm sem volt, hogy miről beszél. Mi van?
Egyáltalán a motorról van még szó? Én csak megjegyeztem, hogy szép, azóta lehet, hogy már másról beszélt. Mindegy, gyorsan lépnem kellett. -
És eddig hol volt? - tereltem a témát okosan.
-
Kölcsönkérte
az unokaöcsém és kicsúszott
alóla.
Megsérült
a
kipufogója, tegnap hívtak a szerelők, hogy elhozhatom. Majdnem három hétig ott volt szegénykém. Az a hülye kölyök jó nagyot esett vele - mondta. -
Ó! Sajnálom. És már jól van? - kérdeztem.
-
Persze, vettem rá egy Akrapovic kipufogó rendszert - mondta.
-
Nem, én az unokaöcsédre gondoltam - néztem rá furcsán.
-
Ja! Kutya baja!
Hát akkor ezt megbeszéltük. Klassz lenne, ha Jason szeretne. Sőt ha most azt mondaná, hogy éljem le vele az életemet, rögtön rávágnám, hogy oké. És akkor beleírnám őt a köszönőbeszédembe, és a díjjal a kezemben, könnyekkel küszködve hálálkodnék ennek a nagyszerű társnak. Remek! Már megint túl messzire mentem. Még mindig nincs
egy mondatom se leírva és már az ötleteimet is kezdtem elfelejteni, úgyhogy lépnem kellene. Vasárnap ugye szabadnap van, leülök és elkezdem. És hatalmas siker lesz, ismerni fogják a nevem, az egész világ tudni fogja, hogy az én forgatókönyvem a legjobb. A díj is ezt bizonyítja, amit majd átveszek. Ezekkel a gondolatokkal ültem a tékában. Úgy döntöttem internetezek egy kicsit. Elég rég nem néztem már meg az e mail-emet, de senkinek sem hiányoztam, hisz nem halmoztak el levelekkel, összesen egy-jött. Gondoltam reklám levél, vagy valami hasonló, de nem. Kiment a fejemből a vér, amikor megláttam, hogy Nick a küldő! Kíváncsian és mégis idegesen nyitottam meg. Hát, érdekes volt, az biztos. Először is azt írta, hogy tudja, hogy nagyon haragszom, de kötelességének érezte, hogy nagyon boldog születésnapot kívánjon. Persze tudja, hogy csak holnap lesz, de holnap bulizni fog és nem lesz ideje levelet írni. Másodszor pedig volt Miami-ban és tök jó képeket készített, ebből mellékelt is hármat. Mind a három képen egyedül állt egy életnagyságú Disney figurával. Felzaklatott a téma. Igen. Hihetetlenül szemét dolog volt az egész. Holnap tizenkilenc éves leszek. Ez eleve felbosszantott, mert a szüleim nem lesznek velem, és ez volt az első ilyen alkalom. Másrészt lehet, hogy senki nem lesz velem, de örüljek, hogy a volt pasim bulizik egyet az egészségemre, amikor ráadásul délutános vagyok ebben a szar videotékában. De még jó is, hogy délutános leszek, mert erre tudom fogni, hogy nem bulizok. Viszont valószínű, hogy egyébként se buliznék, mert nincs kivel, és gőze sincs senkinek arról, hogy létezem, nemhogy szülinapom van. És persze Nick ezt még megfűszerezte pár fényképpel, amin állati jó helyen van, teljesen boldog, és szakított rám egy kis időt, hogy boldog szülinapot kívánjon, de nem azért, mert két büdös évet együtt töltöttünk, és hogy ezt nem tudja elfelejteni, meg hogy kedves akar lenni. Nem! Kötelessége! Hát nekem nem tartozik semmivel. És most nem vagyok jól! Ezek voltak azok a gondolatmenetek, amikkel saját magamat készí tettem ki. Szar érzés volt tizenkilenc évesen egyedül lenni. Elég rosszkedvűen telt a napom. Döglesztő meleg volt, ember nem volt a város
ban, nem hogy vendég. Így háromig film-barchobá-t játszottunk Jason-nel, ami ugyanolyan, mint a rendes barchoba, csak itt filmekre gondoltunk és azt kellett kitalálni. Szóval borzalmasan unatkoztunk. Valójában elég nehéz játék, mert miután a film műfaja megvan, és semmilyen díjat nem nyert a film, a színészekre kell rájönni, ami azért egyszerű, mert kevés szőke színésznő van Amerikában, meg hasonló. Volt hogy negyven percig tartott egyegy film kitalálása. A poén az volt, mikor nem is láttuk a másik által feltett filmet. De legalább el voltunk foglalva. Jason-t egyre szebbnek láttam. Minden nap picit jobban belezúgtam, bár nem nagyon ismertem be. Mike háromkor érkezett, és bár rajtam ujjatlan top volt és így is haldoklottam a melegtől, a bátyám hosszú ujjú pulóvert viselt. -
Sziasztok! - köszönt, majd nyomott egy puszit a homlokomra.
-
Szia! Miért nem vettél fel garbót? - kérdeztem.
-
Nem találtam tiszta pólót - felelte.
Hát igen, így jártunk. Anyuék nélkül elég elveszettek voltunk. Én ugyan tudok mosni, mármint beüzemelni a gépet, de se időm se kedvem nem volt. Jenny már amúgy is nagyon otthonosan mozog nálunk, miért nem mos ő? -
Figyu hugi! Kéne a kocsid.
-
Minek? - kérdeztem ingerülten, mert semmi kedvem nem volt
hazabuszozni. -
Jenny elvitte az enyémet - válaszolta, miközben belemerült egy filmbe.
-
Miért vitte el? - kérdeztem.
-
Mert elment a Tommy nőjével nőgyógyászhoz. A Tommy kocsija meg
szervizben van - tette hozzá mellékesen. -
Nem adom oda! Kell nekem is - förmedtem rá, miközben Jason
pakolászott a pultban. -
Minek kéne neked? Hogy hazamenj és ott álljon? Mi meg mennénk
bowling-ozni - szólt, de nem tudta, hogy ez mennyire szarul esett. Igen ez így volt. Péntek este a kocsim ugyanott állt volna a helyén, mint mindig. Csak azért mégis rossz volt ezt így hallani, főleg a
bátyámtól. Kivettem a kulcsot meg a forgalmit a táskámból és a kezébe nyomtam anélkül, hogy ránéztem volna. -
Jó bowling-ozást! - szóltam halkan.
-
Figyelj kilencre érted jövök és hazaviszlek! - mondta Mike, de nem
akartam. Nem akartam valami olyan dolog lenni, amit felvesznek, leraknak, és mindezt nem szívesen. Végül is nem először jöttem rá, hogy egy paraszt a bátyám. Nem kell kösz. Hazamegyek busszal, talán nem halok bele! - sajnáltattam
magam. -
Majd én elviszlek! - szólt egy hang a pultból. Természetesen Jason volt.
Ennél szebb mondatot el se tudtam volna képzelni. Hazavisz! Istenem, Mike-nak adom az egész kocsimat, csak vigye már el. -
Elviszed? Nagyon köszönöm. Akkor este találkozunk. Sziasztok!- köszönt el
Mike, majd nyomott egy puszit az arcomra és elviharzott. -
Köszi Jason! - szóltam halkan. Ugyan már, ez a legkevesebb - majd elkezdett olvasni. A legkevesebb? És mi a legtöbb? Úgy értem ez azt jelenti, hogy szeret? És
hamarosan elvesz feleségül? És mielőtt szülök neki két gyereket, beutazzuk az egész világot a mociján? Vagy csak elkalandoztam már megint?! A délután folyamán csak az estéről ábrándoztam, végül is a motorozás az olyan bensőséges dolog. Akkor is, ha csak hét percre lakok innen. Jaj Istenem, na most örülnék, ha messze-messze laknék, hogy órákig ülhessek mögötte a mocin, szorosan átölelve. Délre motoroznánk, élveznénk az életet és szeretnénk egymást. De ebből se lesz semmi ma. Persze lehet hogy felejthetetlen hét perc lesz, ki tudja?
ilenc előtt öt perccel bezártunk, szinte egy lélek se volt egész nap, így nem reméltünk sokat ettől az öt perctől. Jason zárta az ajtót én meg vártam rá, amikor megkérdezte: -
Mit csinálsz otthon? - ez remek kérdés volt, ismét eszembe juttatta,
hogy mekkora lúzer vagyok. Hogy mit csinálok otthon péntek este? Amikor másnap tizenkilenc éves leszek? -
Szerintem filmet nézek. Miért? - kérdeztem vissza. A büszkeségemből
nem vesztettem, mert olyanom már elég rég nem volt. -
Nincs kedved velem jönni?
Veled? Akár a világ végére is! -
Hova? - úgy tettem, mint aki nem jött lázba egyáltalán, pedig úgy vert
a szívem, hogy azt hittem, kiszakad és eldobog valamerre. -
Motorozok egy nagyot - felelte.
-
Persze, szívesen, ha gondolod - mondtam, de ritka hülyén hangzott. Tök
mindegy, együtt motorozunk bele az éjszakába. Hű de jó! Persze ez még nem jelenti azt, hogy szeret, de alakul. Erősen átölelem, a hajam lobogni fog. Isteni lesz. -
Oké, de előtte átmegyünk a másik bukósisakért hozzám - felelte.
Mi van? Bukósisak? Jaj ne! Azt tudom, hogy nincsenek t ökéletes dolgok, na de bukósisak? Az olyan ostobán néz ki! El is vette a kedvem a mocizástól. -
Muszáj? - próbálkoztam, de Jason nagyon határozott volt.
-
Igen! Anélkül nem lehet - ezzel felpattant rá, beindította és elém
gurult. Totál úgy nézett ki, mint azok a Marlboro-s pasik. Felültem mögé és akkor történt, hogy átkaroltam. Persze ez normá lis dolog volt, mert különben lezuhantam volna, de akkor semmi sem számított. Szép lassan elmentünk hozzájuk, beszaladt, és kihozott nekem egy piros bukósisakot. Ez nem ér! Neki fekete volt, sötétített, ami tök jó, nekem meg buta piros. Na nem baj, „egyszer élünk” alapon felvettem, és próbáltam nem gondolni arra, hogy milyen ostobán festek. Segített
bekapcsolni, ami azért volt izgi, mert egész közel volt az arca az arcomhoz. Felötlött bennem, hogy mi lenne, ha minden mindegy alapon megcsókolnám, és mikor a szemembe nézett, úgy éreztem, hogy ő is pont erre gondol. Aztán hamar kiderült, hogy nem, mert mélyen a szemembe nézve azt kérdezte: -
Félsz a sebességől?
-
Nem.- válaszoltam olvadozva, nem is hallottam a kérdést, én akkor épp
szerelmes voltam. Véget ért a pillanat, hiszen semmi sem tart örökké. Elkapta a tekintetét, felült elém a mocira és elindultunk. Azt hiszem, nem véletlenül kérdezte meg a sebesség dolgot. Valójában féltem a sebességtől, de miután elindultunk, már olyan ciki lett volna szólni. Szépen gyorsultunk, egy hosszú egyenes szakaszon úgy kétszázzal mentünk, és én azt hittem, hogy összeszarom magam. Akkor már nem számított semmi, úgy szorítottam, hogy alig kaphatott levegőt. Legalább ezerszer lepörgött előttem az életem. Azért ilyen sokszor, mert hát eléggé eseménytelen volt eddig, így hamar át lehetett futni rajta. Aztán persze lelassítottunk, békésen motorozgattunk a városban mindenfelé. Felnyitottam a plexit, szerettem volna váltani pár szót Jason-nel, de elfelejtettem, hogy abban a hülye sisakban nagyon nagy a fejem. Így mikor hirtelen mozdulattal előrehajoltam, megfejeltem az ő sisakját. Persze véletlen volt, de erre ő is felnyitotta a plexijét és hátraordított: -
Ezt ne csináld!
Jól van már! Véletlen volt. Ez tényleg azt hiszi, hogy olyan elcsépelt humorom van, hogy motorozás közben fejelgetem a vezetőt? -
Bocs! Hova megyünk? - üvöltöttem neki előre.
-
Fogalmam sincs! - válaszolta, majd felgyorsított.
Azonnal belecsimpaszkodtam, de nem mertem elengedni még fél kézzel se, így viszont nem tudtam visszazárni a sisakom elejét. Remek érzés volt, folyt a könnyem a huzattól és a szemem még résnyire se tudtam kinyitni. A szemfestékemnek lőttek, az tuti. Újra lassítottunk, amikor éreztem, hogy valami állat, valami bogár beszállt mellém a sisakba. Persze így, hogy nyitva volt az eleje, ez előfordulhatott, de utálom
és undorodok a rovaroktól. Két választásom volt, vagy lányos reagálással elkezdek kapálózni, és esünk egy hatalmasat, vagy disztingválok és szólok neki. Bármilyen nehezemre esett, az utóbbit választottam. -
.Jason! - ordítottam. - Meg tudunk állni egy percre?
Hátrapillantott, majd lelassított és megálltunk az út mentén. Lepattantam a mociról, lekaptam a sisakot és a kezébe nyomtam. Aztán már nem érdekelt hogy lát, hiszen egy bogárról volt szó, elkezdtem ütögetni és csapkodni magam, majd a hajam is jól megráztam. Teljesen kijött a fóbiám, olyan érzés volt ez, amikor hiába nincs már az emberen semmi, mégis az egész testén érzi a rovarokat. Én csapkodtam magam, Jason meg jót röhögött, így mindketten jól szórakoztunk. Jason sejtette, hogy miről van szó, mert mikor megvizsgáltam a sisak belsejét és visszaültem mögé egy szót se szólt, csak nevetett. Rengeteget mociztunk mindenfelé, és bevallom őszintén nem bántam volna, ha csak ketten vagyunk a világon. Aztán tizenegykor hazavitt, mert ő másnap délelőttös volt és korán kelt. Megálltunk a házunk előtt, és talán be kellett volna hívnom, de nem tettem. Egyrészt mert úgyis nemet mondott volna, másrészt azt már nem tudtam volna hogyan feldolgozni. Neki van barátnője, én meg beleestem, és nem lehet köztünk semmi. Az, hogy motoroztunk, az lehet csak haveri alapon. És ha már egy ilyen srác legalább a haverom, akkor azt nem szabad elrontani egy spontán érzelemkitöréssel. -
Köszönök mindent, jó éjt! - szóltam.
-
Jó éjszakát! - felelte, majd mosolygott egyet és elment.
Sokáig néztem utána, majd én is bementem. A kis csapat természetesen a nappalinkban volt, és valami horrort néztek. -
Sziasztok! - köszöntem, majd az asztalon felfigyeltem úgy húsz
üres sörös üvegre és a rendelt pizzára. Igazi péntek este. Mindenki köszönt, majd tovább bámulták a horrort. -
Hol voltál eddig? - kérdezte Mike.
-
Jason-nel - feleltem.
-
És? - mosolygott Mike.
-
Semmi! Fáradt vagyok, majd holnap dumálunk - mondtam.
Valóban fáradt voltam, meg sok gondolkodni valóm volt, ráadásul Mike mosolyán láttam, hogy be van csípve és így nem sok kedvem volt vele beszélgetni. Igazából ők csinálták jól. Nekik igazi nyaruk volt. Minden este program, sörözgettek, hülyültek, jól tették. Fiatalok. Én is az vagyok, csak én a szerencsétlen kategóriába sorolnám magam. Meg akartam kérdezni Tom nőjét, hogy az orvosnál mi volt, de eszembe jutott, hogy nem tudom a nevét, és olyan ciki lenne ezt most megkérdezni. Gondoltam holnap úgyis délutános vagyok, délelőtt még biztos itt lesznek, úgyhogy hagytam mindent másnapra. Felmentem, lefürödtem, bementem a szobámba és becsuktam az ajtóm. Borzalmas meleg éjjel volt, így elt erveztem, hogy kicsit kiülök az ablakba. Persze ez nem öngyilkos gondolat volt, legfőképp azért, mert a belső párkányra ültem, másrészt meg azért, mert lúzer voltam, de annyira nem, hogy meghaljak. Szóval csak ültem ott, rágyújtottam, néztem az eget és a kedvenc öngyújtómmal szórakoztam. Sok mindenen gondolkoztam, mint minden este, így akkor is. Hiányoztak Anyuék, szerettem volna már legalább fél órát beszélgetni Mike-kal, és persze Jason. Hogy mi lesz velünk? Vagy hogy lesz-e egyáltalán velünk valami. Fogalmam sem volt. Egyedül voltam, de ez olyan volt, mintha az egész világon egyedül lennék. Annyira sajnáltam magam, hogy megint folyni kezdtek a könnyeim, de letöröltem őket. Próbáltam erős lenni, de elég rosszul ment. Magányos voltam, és szánalmas ott az ablakomban. És nem utolsó sorban fáradt is. Elhatároztam, hogy lefekszem, és majd valami filmen elalszom. Beleszívtam egy nagyot a cigimbe, majd kipöcköltem az ablakon. Az órámra pillantottam, éjfél múlt három perccel. - Boldog szülinapot! - suttogtam bele a sötétbe, majd lefeküdtem.
élelőtt fél tizenegy volt, amikor csörgött a mobilom. Isteni érzés volt ilyenkor kelni, jobb átaludni a délelőttöt, mert az tök unalmas. Felvettem a telefont, és a kijelzőn Anyu nevét jelezte. Boldog szülinapot kívánt, meg mesélt, meg kérdezett, de a legfontosabb, hogy bejelentette, kedden jönnek haza. Sehogy sem értettem, mert ez így nem jött ki, de azért örültem. Legalább vége lesz ennek az őrületnek, ami itt van. Álmosan kóvályogtam le a lépcsőn, de a drága bátyámat nem találtam otthon, csak Jenny-t és Tom nőjét. -
Sziasztok! - köszöntem nekik, majd töltöttem magamnak egy kávét és
leültem hozzájuk. Visszaköszöntek, majd tovább nevetgéltek valamin. Érdekes és egyben borzalmas élmény volt, hogy ezek az emberek már idetartoztak, szinte már itt éltek. -
Mi volt az orvosnál? - kérdeztem Tom nőjét. A nevét még mindig nem
tudtam, de szerintem senki se, mert ha jelen volt, akkor mindenki úgy szólította, hogy: figyelj, hé, hallod stb., ha meg nem volt jelen, akkor ő volt a Tom nője. -
Minden rendben, nyolc hetes terhes vagyok - válaszolta mosolyogva.
Tök jó volt ezt így hallani. A gyerek nem tudom, hogy hogy fogja túlélni a szülei stílusát, de ez még a jövő zenéje, gondoltam. -
Mike? - néztem Jenny-re, miközben rágyújtottam.
-
Elmentek valahova, majd délután jönnek! - felelte, majd folytatták ott
a trécselést, ahol abbahagyták. Remek! Tizenkilenc éves vagyok, a bátyám meg elfelejtette. Mekkora egy szemét dög! Halál begurultam. Elhatároztam, hogy innentől kezdve nem érdekel semmi. Otthagytam a szőkéket és felmentem a szobámba dühöngeni. Ez nem tartott sokáig, ezért elkészültem és elindultam. Megálltam egy plázánál és megleptem magam egy mozival. Egyedül, mint mindig. Ott ültem, és néztem a filmet. Elég mazochista vagyok, egy nagyon durván romantikus filmre ültem be és száz száza -
lékosan sajnáltam magam. A tizenkilencedik születésnapom Anyuék elmentek, Mike egy görény, Nick már nincs, Jason nem is lesz! Egyedül voltam. Megnéztem ahogy két Hollywood-i megasztár végigszenved egy egész filmet, majd az utolsó öt percben összejönnek végre. Nem tetszett a film! Ebben a lelkiállapotban egy ilyen mozit! Legalább halt volna meg valamelyik! De nem, összejöttek. Hát akkor gratulálok nekik, ezzel a semmitmondó baromsággal is hülyére keresték magukat! Beültem egy presszóba, de előtte vettem egy mozimagazint és azt olvasgattam egy kávé mellett. Mi lehet a baj velem? Ezen filóztam, és talán életemben először nem kötött le a filmes újság. Korábban is eszembe jutott már, hogy nem az egész világgal van a baj, hanem velem, de akkor ezt gyorsan elvetettem. Most viszont úgy éreztem, mégis velem lehet a hiba! Na de mi? Nem vagyok ronda. Van humorom, csak elég egyedi, de attól még humor! Van kocsim! Van ízlésem és megszállottan, őrülten rajongok a filmekért. De hát ez nem lehet baj, mindenkinek van hobbija, nekem ez, a filmek, és erről semmiképp nem mondok le! Ez az életem! Persze, most egyedül vagyok, de ha megírom a forgatókönyvem és sikeres leszek, akkor már több embert is érdekelni fogok! De akkor már nem kellenek. Nem voltak velem a nehéz időkben, ne legyenek a könnyűekben sem. Ott fogok állni a díjjal a kezemben, és csak magamnak fogom megköszönni. Igen! Így fog hangzani: köszönöm ezt a díjat magamnak, amiért végig támogattam magam, és mindig magam mellett voltam, és' még a nehéz időkben sem hagytam el magam. Hittem magamban, kitartottam magam mellett, tehát köszönöm én! Igen, ez így jó lesz, aztán rögtön a ceremónia után visznek a zárt osztályra, skizo gyanújával. És ott ki látogatna meg? Csak én! Na jó, egy cseppet elkalandoztam az eredeti témától, ami csupán annyi volt, hogy itt ülök egyedül egy mocskos plázában, a mai második kávémat iszom, pedig csak délután kettő van, egyedül vagyok, pedig ma van a szülinapom, és velem szemben egy jó pasi folyamatosan bámul. Mi? Visszanéztem és valóban egy helyes srác ült szemben egy asz-
talnál, és engem nézett. Nocsak, ezt eddig észre se vettem. Annyira elbambultam, és az orrom előtt az alkalom, hogy változtassak a napon, talán az egész életemen. Azt mondják, minden csoda három napig tart, na ezt most megcáfolom, mert ez pont három percig tartott, ugyanis akkor megérkezett a srác barátnője és őt nézte tovább. Remek! Akkor vissza a szar életemhez. Két óra ötvenöt perckor bementem a tékába. Dög meleg volt, Jason ujjatlan pólóban volt, aminek a látványától még jobban lettem. Hogy lehet ilyen dög? Nem elég, hogy nem szeret, és hogy klassz srác, még ujjatlanban feszít előttem. Tuti, hogy direkt csinálja! Vagy fogalma sincs semmiről, és mivel ő is ember, és neki is melege van, így öltözködik. -
Szia! - köszöntem.
-
Szia Linda! - köszönt vissza, majd benyúlt a pultba a táskájáért. Már megy is? Ez
nagyszerű. - Akkor én megyek! Jó szórakozást - mondta. Ez valami vicc? Mihez kíván jó szórakozást? A következő hat órához, amit ismét egyedül töltök? Tudatni akartam vele, hogy ez egy fontos nap nekem, ezért utána mentem. Már ült a motoron, épp a sisakot akarta feltenni. Eszembe jutott a nagy trükk. -
Jason! - szóltam oda.
-
Igen? - nézett rám.
-
Mikor van a szülinapod? - kérdeztem. Igazából nem érdekelt, de ez volt
a csel lényege, hogy vissza fog kérdezni, hogy nekem mikor van, és akkor mondom majd hogy ma, és akkor velem marad, és belém szeret... -
Október. Október 20.
Berúgta a motort és elment. Álltam ledöbbenve. Most mit kezdjek ezzel az információval? És egyáltalán kit érdekel? Hol van még október? Jason! Gyere vissza!! Borzalmas szomorú fejjel álltam a téka előtt, miközben két kissrác jött internetezni.
Benyomtam egy filmet, de nem kötött le. Ültem a pulton és filóztam. Másfél óra múlva még mindig ugyanúgy ültem ott, a gyerekek szerintem azt hitték, hogy lefagytam. Mindenesetre ők befejezték a netezést és fizetni akartak. Csak hát totál ki voltam bukva, és elkezdtem nekik magyarázni: -
Tudjátok mi van ma? - kérdeztem őket, de a két szemüveges tíz éves kölyök
honnan tudhatta volna? Csak néztek. -
A szülinapom! - folytattam. - De nem vagyok boldog! Mert egyedül töltöm!
A szüleim elutaztak, a bátyám a nőjével van, a fiú akit szeretek nem szeret, úgyhogy senkim sincs! Ti vagytok ma az első értelmes lény, akivel beszélek, és már bocs, de ez szomorú. Nem! Nem veletek van a baj, félre ne értsétek, velem van a gáz! A két gyerek összeráncolt szemöldökkel nézett, fogalmuk se volt, hogy mi bajom, ők csak fizetni szerettek volna, de nem mertek közbevágni a beszédembe! -Az van srácok, hogy ez egy szemét dolog. Miért kell ma egyedül lennem, és Jason miért nem szeret viszont? Hm? Ja, nem tudjátok ki az a Jason. Mindegy, egy fiú, értitek. Tizenkilenc éves vagyok ma, és nem tudom megünnepelni, mert nincs kivel! De ti rendesek vagytok. Forgatókönyvíró vagyok, és ha majd átveszem a díjat, titeket is megemlítelek, mert ti meghallgattatok. Na, menjetek, nem kell fizetni, meghívtalak titeket egy kis netezésre - mondtam, de a két gyerek csak állt és nézett. -
Tényleg? - kérdezte végül az egyik.
-
Aha. A cég ajándéka - válaszoltam.
Az egyik kölyök matatott a zsebében, majd elővett egy csomag rágót, és a kezembe nyomta. -
Boldog szülinapot! - mondta, majd kimentek.
Ott ültem egy csomag gyerekrágóval, és örültem, mert legalább kap tam valami ajándékot. Remek. Ha estére nem golyózok be, akkor soha!
Lassan telt az idő, rémesen lassan. Vendég alig volt a két gyereken kívül, akiket lefárasztottam, szóval rajtuk kívül hárman. Később, mi-
kor már picit magamhoz tértem, reméltem, hogy a két kissrác nem küldi ide a pajtásait, hogy van itt egy őrült nő, akit ha végighallgatnak, akkor ingyen netezhetnek. Egy rakás filmet beraktam, majd kivettem, átolvastam a magazinom, neteztem és szétuntam az agyam. Mike-ra annyira haragudtam, hogy azt nem lehet szavakba önteni, de én nem hívtam fel. Persze, majd még én fogom felhívni, hogy: „Szia, emlékszel rám, a húgod vagyok, és ma van a szülinapom!”. Nem, inkább próbára tettem az idegeimet, mintsem felhívjam. Kilenc órára már a hajam égnek állt az unalomtól. Bezártam, majd beültem a kiskocsimba és hazahajtottam. Elterveztem, hogy otthon is megnézek egy filmet, és szép lassan átmegyek a két dimenzió világába. Behajtottam, leparkoltam, majd bementem a házba. Az Audi ott állt, ahol szokott, de nem érdekelt. Nem mondtam magamban, hogy jé, itt van Tom? Ez természetes volt. Bementem, zsebemben az össz ajándékom, egy csomag rágó volt, és arra gondoltam, de jó lesz majd a gyerekeimnek mesélni erről a ragyogó napról. Gyerekek? Ahhoz pasi is kell. Na meg persze egy csepp gyerekszeretet, ami bennem nem nagyon volt. Beléptem a nappaliba, és úgy gondoltam, hogy biztos ott döglenek a többiek, ahogy szoktak, beköszönök, és majd tovább ünnepelem magam a szobámban. De teljesen más látvány tárult elém, mint amit legmerészebb álmaimban gondolni mertem volna. Tudtam hogy ott vannak, de ahogy beléptem felálltak. Hirtelen nagy kő esett le a szívemről. Az asztalon egy torta volt, rajta tizenkilenc gyertya. Olyan bo ldogság fogott el, amit még nem éreztem. Mike mosolygott, én visszamosolyog tam rá, tudtam, hogy tudja, hogy egész nap őt szidtam. Mellette állt Tom, akinek semmi köze nem volt hozzám, de rendes volt hogy ő is részt vett ebben. Mellette a nője és Jenny áll t ugyanolyan, csak más színű ruhában, és mellettük Jason. Úristen Jason is ott volt. Állt, nézett és mosolygott. Borzalmas ciki volt, hogy a szülinapjáról kérdeztem, mert akkorra ezt már biztos eltervezték. - Sziasztok! - köszöntem nevetve, de a könnyeimmel küszködtem. Sose csináltak még nekem meglepi bulit, ez volt az első.
Mike meggyújtotta a gyertyákat, Tom elővette a kamerát, és elénekelték nekem a boldog szülinapot dalt, ami elég melegre sikerült, mert szörnyű hangjuk volt. Ráadásul Jenny elhitte, hogy szép hangja van, és túl akart ordítani mindenkit, de végül csak befejezték. Mike szólt: Fújd el hugi! És kívánj valamit!
-
Jason-re néztem, aki meg rám, és elfújtam a gyertyákat. Igen, vele kapcsolatban kívántam, nehéz kitalálni hogy mit! Ezután kaptam mindenkitől puszit, beleértve Jason-t is. Hihetelen boldog voltam, nem is kellett más nekem, ez volt a legszebb ajándék, csak Anyuék hiányoztak nagyon. Aztán jöttek az ajándékok. Annyira örültem a tortának, és hogy itt vannak velem, miattam, hogy ajándékra nem is számítottam. Mindenkitől filmet kaptam. Mike-tól és Jason-tól kettő-kettőt. Tom, a nője és Jenny egyet-egyet vett nekem. Ennél értékesebb ajándék számomra nem létezett. -
Honnan tudtátok hogy ezek nincsenek meg? - néztem kérdőn, mert senki
nem tudta követni a DVD gyűjteményemet. Egész délután a szobádban listáztunk - válaszolta Mike röhögve.
-
Te is? - fordultam Jason-höz, és hálát adtam az égnek, hogy ma beágyaztam.
-
Igen! - mondta, majd hozzátette: - Szép szobád van!
-
Köszi! - mosolyogtam.
Felvittem a szobámba az ajándékokat, majd visszasiettem a többiekhez. Tom nője kivételével mindenki kezében volt valami pia, az én kezembe is nyomtak egy üveg sört, majd Mike megszólalt: -
A kishúgomra!
Koccintottunk, majd Tom is szót kért. Alig vártam, hogy a buta Tom mit mond az egészségemre. -
Bejelenteni valóm van - szólt, majd miután rájött hogy mindenki arra vár,
hogy jelentse már be, folytatta: -
Megkértem
összeházasodunk!
a
Nyuszkókám
kezét,
igent
mondott,
augusztusban
Mindenki fejére ráült a döbbenet. Őszintén, belehaltak volna, ha ez az este csak rólam szól? Na mindegy, sok boldogságot kívántunk, majd ittunk. A tortához egyelőre senki nem nyúlt. -
Na mindjárt jönnek a többiek - mondta végül Mike.
-
Kijön? - kérdeztem gyorsan. Rossz előérzetem volt.
-
Hívtam még egy pár embert! Ne aggódj, jó buli lesz! - nevetett a
bátyám. -
Az! - ordította Tom, majd pacsiztak.
Remek! Megint tele lesz a ház idegenekkel, de most rá lehet fogni, hogy miattam. Fél tíz után elkezdtek ömleni az emberek befelé, mindenki hozott nekem egy üveg piát. Igazából én eggyel se találkoztam, mindenki elfogyasztotta azt, amit magával hozott, de legalább az én egészségemre. Bevallom én is ittam, főleg azért, mert az összes idegen feltétlenül akart velem koccintani, és harminc koccintás után már picit szédelegtem, de nem volt vészes. A bajszos mexikói is ott volt, akivel egyik reggel kávéztam, ő stílusosan egy üveg tequilát hozott, amit egymagában el is fogyasztott. Tom nője egy kortyot sem ivott, de inkább felelősségből, mint sem mert figyeltek rá, ugyanis a kutya se foglakozott vele. Azt szerettem Tomban, hogy rengeteget ivott nagyon rövid idő alatt, ezért ő borzalmasan hamar berúgott. Amikor a cigimért bementem a nappaliba, éppen Mike bíztatta, hogy menni fog neki. Érdekelt, hogy mi mehet Tomnak ilyen állapotban, ezért a bátyám oldalára álltam, és kérdőre vontam: -
Fogadott azzal a sráccal - mondta, miközben a sörösüveggel egy fiú felé
bökött, a másik kezével meg átölelt -, hogy Tommy hátrakötött kézzel megeszi az egészet. -
Aha, de mit? - kérdeztem, de hamar rájöttem.
Megérkezett Tom, akinek valóban hátrakötötték a kezét. Jason állt a másik oldalamon, őt is érdekelte a részeg főnöke. Tom vett egy nagy levegőt, majd totálisan belefejelt az asztalon lévő tortámba és elkezdte zabálni. Hát, ennyit a tortámról. Viszont mindenkiből dőlt a röhögés. Még jó, hogy a gyertyákat valaki leszedte. Tom feje néha feltűnt a tortámból, de az arca teljesen láthatatlan volt, csak akkor tudtuk megálla-
pitani, hogy mi hol van a fején, ha pislogott. Később kiderült, hogy túrótortám volt. Ezt a kulisszatitkot Tom árulta el, aki végül befalta az egészet a keze segítsége nélkül, és nyert! Szép látvány volt, ahogy a golyófejű Tom tiszta torta, és mi annyit röhögtünk, hogy simán megérte. Mikor befejezte, Mike felé fordult, és üvöltötte: -
Nyertünk! Nyertünk!
Miközben ünnepelte magát, estek le a tortadarabok a fejéről a földre. Örömmel töltött el a másnapi takarítás gondolata. De legalább Tom nyert! -
Mit nyert? - kérdeztem a bátyámtól még mindig nevetve.
-
Egy üveg whiskey-t - szólt. Ledöbbentem. Ez a Tom valóban ilyen ostoba? A konyha dugig tele
van piával, bele lehet fulladni, és ez az elmebeteg képes volt végigcsinálni ezt egy üveg whiskey-ért? Hát bemegy a konyhába és felbont egyet. Akitől elnyerte a piát, az is a konyhában keresett egyet, és kihozta. Hát, vannak hülye emberek... A hangulat borzasztó hamar a tetőfokára hágott, éjfélre nem volt józan ember a házban, kivéve Tom nőjét, de ő így is jól elvolt. Aki az utcánkban sétált, mindenkit behívtak bulizni, így nagyon hamar rengetegen lettünk. Miután elzártam minden értékes dolgot és a szobákat is, úgy éreztem egyszer vagyok tizenkilenc éves, hát bulizok én is. Picit be is csíptem, szédelegtem össze-vissza, Jason-t kerestem. Tom félmeztelenül rohangált és ordibált. Mike valami lánynak magyarázott, persze Jenny nem volt a közelben. A konyhában megpillantottam Jason-t, aki egy bombázóval társalgott. Rögtön felment az agyamban a pumpa, ha teljesen józan lettem volna, talán sírva kiülök a kertbe, de így inkább odamentem és óvatosan hallgatóztam, miközben a hűtőben matattam. Semmi különöset nem hallottam, de legalább egy picit megnyugodtam, hogy Jason a közelben van. Félig a hűtőben voltam, már lefagyott a tejem, mikor valaki két kézzel megfogta a csípőm. Nagyon megijedtem, egy pillanatig reménykedtem abban, hogy Jason az, de mivel az ő hangját továbbra is hallottam, gyorsan megfordultam. Talán nem kellett volna. Tom volt az, méghozzá borzalmasan izzadtam A konyhában mindenki minket bámult.
Aggyá’ jeget! - nyögte ki végül, és láttam rajta, hogy nagyon nehezen
-
tudta összeállítani az agyában ezt a marha bonyolult mondatot. Hullarészeg volt, ezért nem akartam elküldeni a francba. Kivettem a hűtőből a jeget és a kezébe nyomtam. Jason viszont már elment és a lány is eltűnt, aki vele volt. Na tessék! Nem elég, hogy a büdös bunkó Tom miatt elveszítettem őket szem elől, majdnem lehibernáltam magam. Ezek össze ne jöjjenek az én házamban, az én szülinapomon, mert akkor végleg beköltözök a hűtőbe. Azonnal végigrohantam a házon, megnéztem az összes olyan zugot, ahol két ember elfér, teljesen bepánikoltam. Pechemre egy-két ilyen zugban voltak emberek, ott bocsánatot kértem és kerestem tovább. Vicces, hogy a saját házamban kell bocsánatot kérnem azért, mert megzavartam a romantikázókat, de ezen ráértem később filózni. Felmentem az emeletre is, ahol találkoztam a bátyámmal és a degenerált Tommal. Hugi! - üvöltött rám Mike. Kint álltak az erkélyen, és folyamatosan
röhögtek. -
Mit csináltok? - kérdeztem, miközben kiértem én is a teraszra, abban a
reményben, hogy Jason-t is ott találom. Persze nem volt ott. A szomszéd házában a terasszal egy szintben nyitva volt egy ablak. Na most ez a sok értelmes ember, köztük a bátyám és a főnököm, azzal foglalta el magát, hogy ezen az ablakon próbáltak betalálni jégkockával. Végül is tök jó játék volt és elég n ehéz. Én is próbáltam párat, de egy se talált, viszont a részeg Tom ügyes volt, ő három darab jeget is behajított. Rizikója nem volt a játéknak, hogy lebukunk, mert a következő adag jeget már az enyhén ittas szomszéd hozta, és ő is becélozta az ablakát. Remek! Bár élveztem a játékot, maradnom kellett az eredeti tervnél, ami a „Kutassuk fel Jason-t!” nevet kapta. A kertbe
akartam
menni,
de
a
konyhában
összefutottam
a
mexikóival,
aki
mindenféleképpen tequilázni akart velem. Rendben, gondoltam egy tequila belefér. -
Megvárlak a nappaliban! - mondtam neki, majd bementem. Jason ott
ült a kanapén a bombázó társaságában, de itt a hangulatról Jen nv gondoskodott, aki egymagában táncolt az ásztalon. Hamar rá-
jöttem, hogy már ő is jól van, mivel akkor is táncolt, amikor nem szólt a zene, de senkit sem zavart. Leültem egy fotelba és meg kellett állnom, hogy csak ritkán nézek a velem szemben ülő Jason-ékre. Nem volt nehéz, ugyanis az asztal a rajta táncikáló Jenny-vel, pont köztünk volt, és folyamatosan beletáncolt a képbe. Pár perc múlva megérkezett a mexikói egy üveg tequilával, így koccintottunk és ittunk. Sose szerettem a tequilát, de a bajszos emberke ragaszkodott hozzá, ezért ittam vele. Ez így nekem tökéletes lett volna, végül is nem voltam egyedül, viszont konkrétan a mexikóival se, és Jason is szem előtt volt. De a mexikói nem hagyott békén, és mindenképp beszélgetni akart: -
Jó a buli, nem? - mosolygott felém.
-
Aha!- mondtam, majd ismét Jason-re pillantottam. Ami azt illeti, ő is engem nézett, úgyhogy elkaptam a tekintetem.
Azért azt az ember érzi, ha bámulják, szóval ha Jason néz, akkor tudom, és direkt nem nézem, vagy valami ilyesmi. Sose voltam valami nagyokos ebben a témában. A hülye lányújságok hülye tesztjében is folyton az jött ki, hogy ne is próbáljak ismerkedni, és hogy egyedül maradok, ha ilyen válaszokat adok. Ez van. De nem adok egy ilyen újság véleményére. Tőlem ez messze van. Nem kellettek nekem női praktikák, minek? Volt a rocker barátom, és volt Nick. Nick szeretett anélkül, hogy hülyeségekkel bombáztam. Ezek az újságok meg úgyis csak uszító jellegűek. Leírnak például egy tökéletes kapcsolatot, ha a tied nem olyan, akkor szar, szakíts vele, majd jön az igazi hamarosan. De addig is vedd az újságot egy rakás pénzért. Igen, Nick szeretett. Azt nem tudom, hogy engem szeretett jobban, vagy az olasz válogatottat, de ezen már minek gondolkozzak? Nick elszállt. -
És különben mit csinálsz? - mosolygott rám csábosan a mexikói.
Felébredtem a bambulásból, és azon törtem a fejem, hogy ez milyen egy hülye kérdés. Biztosan arra kíváncsi, hogy mivel foglalkozom, de akkor kérdezze meg azt. Őszintén szólva erre azt kéne válaszolnom, hogy éppen téged használlak fel arra, hogy a fiú akit szeretek érdeklődést mutasson felém. Hát ettől a választól biztosan lekókadna a bajsza.
- Egy kölcsönzőben dolgozok! - feleltem nem túl lelkesen. - És te? udvariaskodtam, bár azt hiszem, hogy aznap az utolsó dolog volt, amire kíváncsi lettem volna. Jason és a bombázó hatalmasat nevettek valamin, amit persze nem hallottam, mert ez faggatott. Miért tud Jason egy ilyen lánnyal nevetni? Biztos, mert ő is ostoba. Hülye Jason. Az, hogy végül is mivel foglalkozik a társaságomban ülő ember, azt nem hallottam, bár igazán nem bánom. Az én tippem amúgy is az volt, hogy kávét csempészik Európába. Abban a pillanatban, amikor még mindig fárasztott a latinamerikai, Jenny egy heves mozdulatában lerúgta az asztalon levő pohár sört, és az telibe találta Jason-éket. Hirtelen nem is fogtam fel a helyzetet. Először arra gondoltam, Istenem, kiborult egy sör, és az nem rám ömlött? Ez hogy lehet? Lehet hogy vége a lúzerségemnek? Lement az átok? Ezen filóztam, mikor a szemben ülő bombázó nem zavartatta magát hogy sörös a pólója, és lekapta. Így ott ült, úristen, Jason mellett melltartóban. Ez nem lehet igaz! Mégis lúzer vagyok, csak nagyobb, mint gondoltam. De jött egy ragyogó ötletem, elvégre én vagyok a házigazda. - Adjak egy felsőt? - kérdeztem tőle a lehető legbarátságosabban. - Kösz! Az jó lenne! - felelte mosolyogva. Én nem mosolyognék a helyében - gondoltam mert mindjárt megkérem a mexikóit, hogy kapja elő az asztal alá rejtett fegyverekkel teli gitártokját, és lője szét a csaj fejét! Persze megint messzire mentem, így a filmjelenetemből semmi nem lett. Szerényen válaszoltam neki: - Hozom! - felálltam, majd kifelé menet belebotlottam Mike-ba és Tomba, akik ott álltak az ajtóban: - Húú, nézd mekkora mellek! - üvöltötte Tom a bátyámnak. Mindenki rájuk nézett, majd a melltartós csajra, és akkor mindenki megjegyezte, hogy tényleg. Itt úgy döntöttem, inkább sietek. Felrohantam a szobámba, kikaptam - megjegyzem direkt - egy garbót a szekrényből, és már vittem is a lánynak. Hála a jó égnek, szó nélkül felvette a hosszú ujjút, amiben már kifejezetten semmilyennek
tűnt. Kis idő múlva el is takarodott valamerre, így Jason szabad volt. De még mindig nem jött el az én időm, ugyanis ekkor Tom ült le mel lé, és magyarázott neki. Mindenképp el akarta adni a kocsiját Jason-nek, akinek persze nem kellett, így a beszélgetés végére Tom már ingyen kínálta az autót, plusz az óráját is, csak vigye már! Három óra tájban már kezdtem türelmetlen lenni, a mexikói folyton ott legyeskedett körülöttem, ha pisilni mentem, oda is elkísért. Semmi baj nem lett volna, ha mondjuk úgy néz ki, mint Antonio Banderas a Desperado-ban, de őszintén szólva rohadt ronda volt. Elegem lett a szülinapomból. Három mondatot se tudtam beszélni Jason-nel, és ezért inkább leittam magam. Nem voltam durván részeg, elvégre elítélem a részeg lányokat, mert annál égőbb nincs, minthogy egy lány fetreng a piától. Pont annyit ittam, hogy mosolyogva hallgattam a mexikói történeteit, anélkül hogy bármit is értettem volna belőle. Mindenfelé részeg emberek voltak, az egész ház egy nagy hangzavar volt, és ahhoz képest, hogy három óra volt, egy picit se csitultak. Továbbra is a nappaliban voltam, szemmel tartottam Jason-t, aki már ott tartott, hogy inkább megveszi Tom autóját és óráját, csak hallgasson már el. Különben az rejtély maradt, hogy Tomnak mi baja lett a kocsijával, és ez másnap se derült ki, mert semmire se emlékezett. Tom nője ült le mellém. -
Mi újság? - kérdezte, de ahogy ránéztem, kettőt láttam belőle.
-
Semmi! Tök jó, hogy összeházasodtok! - mondtam, miközben csuklottam
egyet. - Hol kérte meg Tom a kezed? - érdeklődtem. Tényleg kíváncsi voltam, hogy az okos Tom milyen, ha romantikus. -
A garázsban! - mondta a Nyuszkó, majd nagyot kortyolt az üdítőjéből.
Összevont szemöldökkel néztem rá, majd a kopasz Tomra, aki már a pecsétgyűrűjét ajánlotta Jason-nek. Hát, kitett Tom magáért, az biztos! A garázsban! Ennél romantikusabb nem is lehetett volna. Biztos akkor, miközben olajat rakott az Audiba. Jó lesz majd mesélni a gyereküknek, ezt a szívszaggató történetet. Ekkor történt valami, nagyon gyorsan, amit később le kellett lassítani az emlékezetemben, hogy értsem mi is volt valójában. Szóval. A részeg Tom felállt a kanapéról, de
akkora lendülettel, hogy a térde hozzáütődött az asztalhoz, amit túlságosan meglökött, ezért az asztalon táncikáló részeg Jenny kibillent az egyensúlyából és lezuhant. Persze az is közrejátszott, hogy tűsarkúban volt. A lényeg, hogy hatalmasat esett. Mindenkiből dőlt a röhögés, egészen addig, mikor már három-négy perc elteltével még mindig mozdulatlanul feküdt. Mike odarohant, felemelte és leültette a fotelbe. Jenny magához tért, de potyogtak a könnyei. Már mindenki ordított neki, hogy szólaljon meg, és mondja ha megsérült, mikor végre a jobb kezével a balhoz kapott. Na, akkor már láttuk a problémát. Jenny bal keze a háromszorosára dagadt, az alkarja is kezdett kékülni. -
Bazd meg! Eltörted a kezed! - ordított rá Mike. Jenny nem reagált, csak
-
Kórházba kéne vinni! - mondtam, és ahhoz képest, hogy részeg voltam,
sírt. ez egy jó ötletnek tűnt. Így történt, hogy a balesetin kötöttünk ki a szülinapomon. Szerencsénk volt, hogy Tom nője egy csepp alkoholt se ivott, különben nem tudtunk volna kocsiba ülni. Egy józan ember se volt az egész környéken. Elindultunk. Tom nője vezetett, mellette Jenny, akinek már brutális volt a karja. Hátul mi négyen. Mike, én az ölében, Jason és a hülye Tom. Megérkeztünk a kórházba, és Jenny-t rögtön elvitték röntgenre, majd a gipszelőbe. Jó poén volt, mert az esés közben kitört a csizmája egyik tűsarka, ezért törött kézzel sántított. Mi várakoztunk, bár olyan hangulatban voltunk, hogy nem bírtuk abbahagyni a röhögést, így portás kidobott minket. A kocsiban várakoztunk tovább, ahol Tom és Mike büfögőversenyt játszott. Aránylag rövid időn belül megérkezett Jenny immáron begipszelt karral, és hazahajtottunk. Rendőrrel nem találkoztunk útközben, amit nem is bántam, mert picit sokan, azaz ha tan ültünk egy kocsiban. Otthon, édes otthon. Főleg, hogy egy rakás ismeretlen részeg vagy alvó ember betöltötte az egész édes otthont. Fáradt voltam, és még mindig nem tudtam Jason -nel beszélni. Azt, hogy mit kéne vele beszélnem, azt nem tudtam, de annyira akartam vele beszélni, hogy lényeg-
telen volt miről. Tom nője aludt el először a legnagyobb zajban, a nap pali kanapéján. Később Jenny is kidőlt a törött karjával együtt, ő Mike szobájában, vagy három másik emberrel. Persze Jenny az ágyban, mások a földön. Tom a fürdőkádban aludt, fogalmunk sincs hogy hogy került oda, másnap őt találtuk meg utoljára. Jason és én is szerettünk volna már aludni, de minden „jó” alvóhely foglalt volt, ezért kinyitot tam a szobaajtómat, amit okosan kulcsra zártam a buli előtt, és be mentünk. Túlságosan fáradt és alkoholos voltam ahhoz, hogy bármi esélyt lássak arra, hogy Jason és köztem valami is történhet. Befeküdt, illetve beesett az ágyamba, én meg mellé. Ő rögtön elaludt, én meg néztem egy darabig. Igazából hármat vagy négyet láttam belőle, de az nem baj, minél több Jason, annál jobb, gondoltam. Kinyílt a szobaajtóm és Mike lépett be a mexikóival. Ők is lefeküdtek, csak ők a földre. Mindannyian elaludtunk, aminek már ideje volt, mert világosodott.
mikor kinyitottam a szemem, néma csend volt. Pislogtam, ébredeztem, és szokásosan Antonio Banderas nézett rám a falról. Imádtam erre a nézésre ébredni, elsőre tényleg olyan volt, mintha ott állna. Aztán persze minden nap rájövök, hogy ő csak egy plakát, de akkor is szép vele kezdeni a napot. Álmosan átfordultam a másik oldalamra, de majdnem felsikoltottam. Jason volt az ágyamban! Mi? Ez hogy lehet? Elég sok minden kiesett az előző estéből, főleg így ébredés után, és egy pillanatra megijedtem. Gyorsan felültem és magamra néztem. Még a cipő is rajtam volt és Jason is teljesen felöltözve feküdt. Megnyugodtam. Bár nem tudtam, hogy ennek most örüljek-e, vagy sem. Felálltam és indultam volna ki, amikor megpillantottam Mike-ot és a bajszos srácot a földön. Na, így már egészen más a helyzet. Kimentem és először a fürdőszobába indultam, hogy megmossam az arcom, de olyan bénán aludt egy ember az ajtóban, hogy sehogy se bírtam átlépni, ezért inkább lementem. Csináltam egy kávét, majd a kertbe indultam, hogy majd ott nyugiban megiszom. A hintaágyon, amin a reggeli frissítőmet akartam elfogyasztani, egy ember feküdt, félig. Úgy értem félig fent volt, deréktól lefelé pedig a földön. Odamentem, leemeltem a lábait a hintaágyról, amire persze nem kelt fel, és leültem. Az órámra néztem, dél volt. Hát, én is elég sokáig aludtam, de hogy fogom én ezt a sok embert felkelteni és kidobni? Anyuék kedden jönnek, ma vasárnap, szóval vége a buliknak, takarodó, keddtől minden a régi. Marhajó! Tom nője terhes, Jenny keze eltört, így őket nem tudom befogni munkára. Szóval teljesen egyedül kell kipucolnom a házat. Remek. Fél egyig iszogattam, majd úgy döntöttem felkeltek mindenkit. Elő ször maximum hangerőn bekapcsoltam a rádiót, de továbbra is értetlenül álltam a nappaliban, mindenki aludt nyugodtan, én meg jó ideig nem hallottam a bal fülemre. Ez volt az „A” terv, de mivel senki se reagált, ezért a „B” variációt választottam. Felmentem Mike-hoz. Édesen aludtak mind a hárman a szobámban.
-
Mike! Mike kelj fel! - suttogtam a fülébe. Mosolygott. Valószínű, hogy
éppen valami szépet álmodott, vagy a rosszabb lehetőség, még mindig be volt rúgva. Mike ébredj! - ráztam a vállát, pofozgattam, pöckölgettem az arcát, de semmi. Aludt tovább. Fogalmam se volt, hogy hogy kell felkelteni, megfogtam a két kezét és felültettem. Rendben, ülve aludt tovább. Akkor megfogtam a két lábát és elkezdtem húzni. Lehet, hogy rossz ötlet volt, mert ahogy ült, én meg elhúztam, ebből a pózból ismét visszaesett a hátára, és a feje akkorát koppant a földön, hogy visszhangzott . De legalább felkelt. -
Mi a fasz van? - kérdezte, miközben fogta a fejét.
-
Küld haza az embereket, takarítani akarok!
Magyarázott még egy darabig, aztán végül is felkelt és elindult kirakni mindenkit. Jason még mindig aludt az ágyamban. Olyan édes volt, nem volt szívem felkelteni. Mike más, őt felkeltettem, neki mindegy. Megkönnyebbültem, vége ennek az őrületnek. Alig egy órán belül kitettem mindenkit. Úgy döntöttem elkezdem a maratoni takarítást. Tom nőjét azonnal beállítottam mosogatni, mondván, hogy nem beteg, hanem terhes, ráadásul alig, úgyhogy semmi baja nem lesz. Jenny-t megkértem, hogy a fél kezével ami maradt neki, szedegesse össze a szemetet, meg a poharakat. Én meg nekiálltam porszívózni. Jason időközben felkelt és leült tévét nézni. Mike is csatlakozott hozzá, azt meg észre se vettük, hogy Tom nincs velünk. Délután hatkor, amikor már ott tartottam, hogy a fürdőszobát kitakarítom, akkor láttam, hogy a kádban alszik. Kedvesen elküldtem onnan a francba. Ez volt az én születésnapom. Keddig semmi különös nem történt, a szülinapi kívánságom még egyelőre nem akart teljesülni. Jason nem nagyon szeretett belém, legalább is látszólag nem. Meg amúgy se. Mondhatni le se szart.
edden délelőttös voltam, a melegen kívül senki nem lépte át a téka ajtaját, így elég unalmas volt. Gondolkoztam ezen a forgatókönyv dolgon, és hát el kéne kezdeni. Persze, majd valamelyik este. Háromkor átadtam a terepet Jason-nek, és siettem haza várni Anyuékat. Mikor hazaértem, ők még nem voltak otthon, de egy nagy boríték várt a konyhában. Az én nevemre jött, rögtön felismertem Nick írását. Marha jó. Kibontottam, volt benne egy nagyon tartalmas levél, ami így szólt: Kedves Linda, boldog szülinapot kívánok! Nick. És mellékelve két mozimagazin. Akármennyire utáltam Nick-ket, ez egy jó húzás volt. Persze semmit nem jelentett, de örültem a két újságnak. Mire elolvastam őket, nyitódott az ajtó és végre megjöttek Anyuék. Közben Mike is lejött az emeletről, bár én azt se tudtam, hogy ott van. Körülbelül húsz percig öleltem Anyait, aztán tíz percig Aput. Őt is öleltem volna tovább, de ő lerázott magáról. -
Sziasztok! - köszöntem végül. Udvariasan el akartam venni a csomagokat, de meg
se bírtam mozdítani. -
Mike! Segíts már! - förmedtem a bátyámra.
Leültünk a nappaliba. Olyan barnák voltak mindketten, hogy hihetetlen. -
Na! Meséljetek! Milyen volt? - kérdeztem izgatottan.
-
Csodálatos volt! - áradozott Anyu. - Alig akartam hazajönni!
Ez jó hír! Örüljön az ember, ha a szülei nem szívesen jönnek haza? -
Apu! Mesélj, hogy érezted magad?
-
Egész jól! - mondta Apu kevésbé lelkesen.
-
Jaj, hagyd Apádat! Még mindig dühös, hogy vesztett pókerben -
mondta Anyu. -
Hol? Mikor? Apu te játszottál a nyaralás alatt? - néztem kérdőn.
-
Igen, szinte minden este játszott, aztán amit nyert, utolsó este el is
veszítette- nevetett Anyu, Apu meg dünnyögött magában. Hah! Még jó hogy nem Vegasba mentek. Szerintem haza se tudtak volna jönni!
Jaj, az ajándékok! - hirtelen Anyu előhalászta az egyik táskát, majd kivett
-
belőle egy csomó mindent. -Tessék kicsim, boldog szülinapot! Kaptam egy rakás ékszert, amit külföldön sorokon át árulnak, olyan bizsu-féle. Imádom az ilyen kütyüket. Anyu szerintem egy egész bódét felvásárolt. Ezen kívül kaptam még egy csomó mozis újságot, és egy kamu Oscar-díjat, amin az állt, hogy a „Legjobb forgatókönyvírónak”. Ennek nagyon örültem. Persze, ez még nem az igazi, de majd nemsokára! Csak kezdeném már el írni! Mike! Ez a tied! - szólt Apu Mike-nak, aki már nagyon izgult az ajándék
miatt. -
Ez meg mi? - nézett csalódottan Mike egy olasz focimezre.
-
Egy mez! Tudom, hogy imádod az olasz focit! - mondta Apu
büszkén. -
Dehogy! Utálom az olasz focit! - fakadt ki Mike. - Én a brazilok-
nak szurkolok és a franciáknak! -
Nem! Te az olaszoknak! - vitatkozott Apu. -
Miért szurkolnék én az olaszoknak? Most mit csináljak ezzel? Nick szerette
az olasz focit! -
Ki az a Nick? - kérdezte Apu.
-
Jaj! A Linda volt pasija! - szólt idegesen Mike.
-
Ja persze! Nick! - mondta Apu.
-
Mi az hogy a volt pasija? - szólt közbe Anyu. - Kicsim! Szakítottatok? -
nézett rám Anyai. -
Igen, de semmi baj, azóta beleesett Jason-be! Miért nem brazil mezt kaptam?
- vágta rá Mike, mielőtt megszólalhattam volna. -
Ki az a Jason? - nézett rám Apu.
-
Kösz! - sziszegtem Mike-nak.- Apu, ő a munkatársam -feleltem. Anyu csak
nézett rám, de nem tudott megszólalni. -
Linda, te még dolgozol? - hitetlenkedett Apu. Rágyújtottam. - És mióta
dohányzol a nappaliban? - förmedt rám. Bassza meg! Elfelejtettem, hogy megérkeztek. Mióta elmentek, mindig bent bagóztam.
-
És Jenny-nek nem hoztatok semmit? - kérdezte Mike.
-
Ki a fene az a Jenny? - nézett Apu Mike-ra.
-
A barátnőm! - felelte Mike büszkén.
-
Kit érdekel Mike, amikor a húgodék szakítottak! - ezzel Anyu hozzám
fordult: - Mi történt kicsim? Mike feje betorzult, de nem adta fel. -
Apu! Miért kaptam olasz mezt? - faggatta tovább Aput.
-
Mert én úgy tudtam, hogy nekik szurkolsz.
-
Miért? Én sose szurkoltam nekik!
-
Jaj fiam! Én azt honnan tudjam? Menjél, akkor vegyél magadnak
valamit. Mike totálisan besértődött és végül enyém lett a mez. Nekem semmi bajom az olasz focival, Nick évekig magyarázta, hogy annál jobb nincs, és ez így rögzült belém. És legalább jól ismerem a játékosokat is, tehát elhatároztam, hogy olasz drukker leszek. Wow. Már mezem is van. Amúgy pedig kezdődött pár nap múlva a foci vb, jól jött egy mez. Anyuék hulla fáradtak voltak, el is aludtak hamar. Mike lelépni készült, amikor bementem a szobájába. -
Hova mész? - kérdeztem.
-
Tommy-ékhoz. Jössz?
-
Nem kösz! - feleltem. - Mike!
-
Igen? - nézett rám a tükörből, miközben a haját zselézte.
-
Nem gondolod, hogy megromlott a kapcsolatunk? - kérdeztem.
-
Hülye vagy? - nevetett. - Na mi bajod van? - kérdezte és leült mellém.
-
Nem tudom. Depi vagyok - feleltem.
-
Jason?
-
Is.
-
És még mi a baj kis hülye? - kérdezte, miközben puszit adott a homlokomra.
-
Nem tudom.
-
Akarod hogy maradjak? - nézett kérdőn.
-
Nem, menj csak nyugodtan.
- Oké. Akkor majd jövök. Szia! - És ezzel elment. Hű, ez jó beszélgetés volt! Akkor ismét egyedül. Üzentem egyet Jason-nek, hogy nyitok én reggel, aztán az este hátralévő részében szarrá untam az agyam.
eggel Apu elment a barátaival strandra, Mike aludt, így gondoltam elviszem magammal Anyut dolgozni. Az egész délelőttöt végigbeszélgettük, szerencsére vendég nem volt, aki ezt megzavarhatta volna. Háromnegyed háromkor megjött Jason, majd nem sokkal később Mike lépett be Tommal. Egész nagy lett a forgalom. Mindenki köszönt mindenkinek, majd Tom ivott egy kólát és hatalmasat büfögött. Tom elég nevetségesen nézett ki fekete öltönyében, mivel volt vagy ötven fok. Miközben beszélt, folyton az arany pecsétgyűrűjét piszkálta. Hát igen! Ő elhitte, hogy maffiózó, mi meg tudtuk, hogy nem. -
Na induljunk! - szóltam Anyunak.
Otthagytuk a srácokat és elmentünk kajálni a plázába. Anyut próbáltam berángatni egy filmre, de sehogy se sikerült. Vásárolgattunk, aztán leültünk egy kávézóba. Csörgött a telefonom, Mike volt. -
Igen? - vettem fel. - A plázában - feleltem a kérdésére, ami annyi volt hogy hol
vagyok, és le is rakta. Hét perc múlva meg is érkezett és leült hozzánk. -
Na hugi! - kezdte. - Jössz nyaralni?
Értetlenül néztem rá, több okból kifolyólag. Az első, hogy tudja nagyon jól, hogy utálom a nyarat és a nyaralást. A másik, hogy én dolgozó ember vagyok. Több ok nem jutott eszembe, de biztos volt. -
Mi van? - kérdeztem értelmesen.
-
Hétfőn elmegyünk nyaralni. Beszélgettünk a többiekkel és mindenki
benne van. Csak gyorsan kell dönteni, mert holnap be kell fizetni - hadarta el. -
Hova? És hétfőn? De hát már szerda van - mondtam zavartan.
-
Jesolo. Olaszország. Kocsival. Tíz nap - mondta Mike.
-
Úristen, ezt azóta találtátok ki, hogy mi eljöttünk? Felejtsd el,
nem megyek - mondtam. -
Biztos? - kérdezte.
-
Aha. És különben is, nem hagyhatom ott Jason-t egyedül a tékában! -
hivatkoztam. -
Az nem gond, mert Jason jön velünk - szólt Mike.
Sokáig néztem pislogás nélkül. Mi van? Jason megy velük? Ott a helyem! Jesolo? Végül is klassz hely. -
Oké. És ki helyettesít a tékában minket? - kérdeztem, de Mike felnevetett.
-
Jössz? -nézett nevetve.
-
Persze, hogy megyek. Kivel megyünk?
-
Hatan - kezdte.- Én, te, Tom, a nője, Jason és Jenny - mondta.
Nem tudom, hogy a sorrend számított-e, de kedves volt az biztos. -
És a téka? - ebből még gáz lesz, gondoltam.
-
Le van beszélve. Kicsi Tommy bevállalta tíz napra - mondta.
-
Ki a fene az a kicsi Tommy?
-
Tommy öccse. Érted, ezért kicsi Tommy - magyarázta Mike. Testvérek? És mindkettőt Tomnak hívják? - néztem rémülten.
-
Nem, csak kicsi Tommy olyan akar lenni, mint a Tommy, ezért hívatja így
magát - szólt Mike, miközben Anyura mosolygott, aki próbálta követni az eseményeket. -
Oké. Utolsó kérdés. Honnan van, vagy lesz pénz a nyaralásra? - néztem
Mike-ra. Ő meg Anyura nézeti. Anyu mosolygott egyet, és ebből már tudtuk, hogy megyünk Jesolo-ba. Boldogság fogott el, hogy mi hatan meghódítjuk Olaszországot. És remélhetőleg én Jason-t. Bár tényleg utáltam mindent, ami a nyaralás szóval kapcsolatos, de nem hagyhattam, hogy nélkülem menjenek. Főleg, mert Jason is hivatalos volt. Aztán eszembe jutott a spórolt pénzem, ami nem volt kevés, bár őszintén fogalmam sincs, hogy mire gyűjtöttem. Biztos karácsonyra. Na mindegy, szóval annak a felét viszem költőpénznek, hogy Anyunak ne kerüljön olyan sokba ez az egész, a másik felét meg befektetem ruhákba. Hű, ezzel az utolsó mondatrészszel biztos nagyon szőkének tűnhetek, de hát Jenny-nek meg a másik okosságnak is volt mellékhatása. Tehát ott, a plázában, azon a szerda délutánon kiderült, hogy pár nap múlva irány Olaszország! A kopasz
Tom, a terhes nője, a hülye bátyám, a törött kezű barátnője, a jópasi Jason és én! Az egész élet nagy áldozata! Remek!
Hazamentem Anyuval, de hozzájött egy ismerőse. Apu már otthon volt, sakkozott a kertben valakivel. Tehát megint egyedül voltam a sok-sok gondolatommal. Eszembe jutott Nick és hirtelen felindulásból leültem e-mail-t írni. Nagyjából ennyi volt: „Szia Nick! Köszönöm a magazinokat. Most sietek pakolni, mert öt barátom meglepett és szülinapomra egy olasz utazást kaptam velük, meg egy olasz mezt. Majd ha hazaértem két hét múlva, írok!” Ennyi! Na jó, picit hazudtam. Igazából azért tettem, mert el tudtam képzelni a fejét. Én olasz mezt kaptam, Olaszba megyek, ráadásul barátokkal? Szívrohamot fog kapni. Jó, lehet hogy van benne túlzás, de a lényeg az igaz. Egyáltalán nem éreztem magam már egyedül. Voltak a szüleim, a bátyám, viszont ott volt még négy ember, akik egyre jobban tartoztak hozzám. Vagy én hozzájuk. Tökmindegy, a végeredmény számít, ami ebben az esetben nem más, mint hogy hat id ióta elindul egy idegen országba nyaralni. Próbáltam elképzelni, hogy milyen lesz, de fogalmam sem volt. Csak ne utálnám ennyire a nyarat. Bár tíz nap Jason-nel nem hangzott rosszul, azt nem kell figyelembe venni, hogy még négy ember is ott lesz. Régebben jártam már az országban, persze Anyuékkal, és akkor még minden más volt. Lehet, hogy összeszedek egy olasz macho pasit, aki majd elfelejteti velem Jason t. Lehet, hogy haza se jövök. Ottmaradok, hozzámegyek mondjuk Fabio -hoz, rengeteg pizzát eszünk és szülök neki egy-két bambinót. Vagy már megint elkalandoztam? Csak feküdtem az ágyamban és egy olyan kérdést tettem fel ma gamnak, aminek nem igazán volt válasza: ha hétfőn tíz napra elme gyek, mikor kezdem el azt az átkozott forgatókönyvet?
snap délutános voltam a drága, rohadt unalmas munkahelyemen, ezért még tizenegykor is az ágyamban heverésztem. Mike jött be, nagy mosollyal a fején. -
Csá hugi! - kezdte, majd leült az ágyamra és látszólag alig várta már, hogy
elmondhassa minek örül ennyire. -
Lefoglaltuk a szobákat! - nyögte ki végül.
-
Remek! - mondtam kevésbé lelkesen. Nem lepődtem meg, sejtettem, hogy ha
valaki nyaralni megy, akkor lefoglalják a szobákat előre. -
Na, három szoba van! - folytatta kaján vigyorral a fején.
-
Aha. Jó. - mondtam még mindig unottan. Nem nagyon érdekelt.
-
Két francia ágyas, és egy kétágyas.
-
Jól van, értem. Nagyon klassz - szóltam idegesen, mert Mike képes rá és azt
is elmondja, hogy mi van a minibárban. -
Rendben, nem untatlak. Csak mellékesen hozzáteszem, hogy te Jason-nel
vagy egy szobában. Na szia! - mondta, de nem állt fel, okos gyerek ő, várta a reakciómat. Egy pillanatig meg se tudtam szólalni. Mi van? Ezt meg is kérdeztem: -
Mi van?
-
Miért, mit gondoltál? Én Jenny-vel leszek, Tom a nőjével. Ti meg együtt. Ne
aggódj, legalább összejöttök! - szólt röhögve. -
Te hülye vagy? Én nem akarok Jason-nel egy szobában lenni! Leszek veletek!
- mondtam dühösen. -
Velünk biztos nem! Nekem van magánéletem, oké? - kezdett ő is bepörögni.
A magánélettel a törött karú Jenny-re gondolt? Vicces. Az egyáltalán minek jön? Úgyse tud a tengerben fürdeni a hülye gipsz miatt. -
Nem! Te leszel Jason-nel, én meg Jenny-vel! Kérlek bátyus, ne csesszetek
már ki velem! - Ez már olyan könyörgés-féle volt. Az én számból ilyet, és ehhez hasonlót nagyon ritkán hallott. De nem hatottam meg. -
Biztos nem! Jenny velem lesz, te meg Jason-nel. Ő rögtön azt mondta, hogy
oké. Miért fizetnétek plusz egy szobáért? Ne parázz, kétágyas szoba! - mondta.
Szarok rá! Ne csináld már, tudod, hogy még pisilni se tudok, ha valaki
-
van a közelben! - Ez már töhb volt tőlem, mint könyörgés. Mike a földön taposott, persze csak elméletben, de attól még fájt. Jaj Linda! Nőjjé’ már fel! Majd hugyozol nálunk! - szólt, majd felállt
és kiment.
Ez aztán remek! Igen, sokat vártam ettől az úttól, de én egy cseppet sem akartam vele egy szobában lenni. Ó a francba. Tíz napig! Sok! Nagyon sok! Nem tudtam, mit tegyek. Hülye bunkó Mike! Ő a bátyám, neki kéne velem együtt laknia. Jenny meg tényleg minek jön? Na gyorsan kiszámoltam, hogy mikor tudok elmenni vásárolgatni egy-két ruhát és felhívtam Jenny-t. Megbeszéltem vele egy találkozót az egyik plázában, és mondtam neki, hogy hozza magával a névtelen másikat is. Ha már ilyen szar helyzetbe kerültem, akkor legalább valamire legyenek jók, segítsenek vásárolni. Jason-nek szóltam, hogy ma nem megyek be, majd holnap leszek inkább egész nap. Jól elszúrták ezzel a nyaralásomat. Elmentem a plázába. — Sziijjjja Linda! - köszönt Jenny, mintha legjobb barátnők lennénk. Na, azért mert felhívtam, még nem kedvelem jobban. Mike mikor tér már észhez és rúgja ki? Bár, Mike amilyen korrekt, majd nekem kell megtennem, de nem bánom. -
Jenny! Segítened kell! Kell fürdőruha, meg egy pár póló, gatya -
elhallgattam, majd hozzátettem halkan. - Meg fehérnemű. - Ezt nagyon halkan mondtam. Igazából nem azért kellett, mert bármit reméltem attól, hogy Jason-nel egy szobába leszek, csak a biztonság kedvéért nem akartam a kedvenc fehérneműimet vinni, azt jobb, ha senki nem látja. Jenny igazi kultúrember volt, leszarta hogy miért suttogok. -
Jó! Először vegyünk tangát, nekem is kell! - ordította.
A fejem leszakadt a helyéről, annyira égtem. Szerintem a környéken nem volt olyan, aki ne hallotta volna a tanga szót, különösen nagy nyomatékkai a mondatban. Szóval bementünk tangát venni. Persze,
miközben válogattunk Jenny mobilja irtó hangosan csörgött, vagy három percig kereste, majd beleordított. -
Szia! Itt vagyunk a fehérnemű boltban a melltartóknál! Miii? Te is? Jaj
látlak! - és elkezdett hevesen integetni. Két sorral arrébb Tom nője vigyorgott és integetett vissza. Így integettek egymással szemben egy ideig, persze a telefont nem rakták le, vonalban voltak. Remek, együtt volt az utazó lány banda. Tom nője egy kismama ruhában volt, de elég bénán nézett ki, főleg, mert még nem látszott rajta, hogy terhes. Köszöntünk, majd elkezdtünk válogatni. -
Nézd, ez cuki nagyon! - mondta Tom nője, a kezében tartva egy apró valamit.
-
Igen cuki, de Mikey nem az olyat, hanem az ilyet szereti - mondta Jenny, és
egy még kisebb csipke valamit mutatott. Na, nekem ennyi elég is volt, egyáltalán nem akartam tudni, hogy Mike milyen fehérneműt szeret a barátnőjén, ezért odébb álltam. Pont valami fehér dolgot nézegettem, amit nem tudtam, hogy hogy kell viselni. Próbáltam kitalálni, vajon mi lehet az egyáltalán, amikor egy kedves eladó megszólított: -
Segíthetek valamit? - ránéztem és egy pasi volt.
Na most eleve ez egy hülye dolog, mert tök zavarba jöttem. Miért kell egy fehérnemű boltba férfi eladót felvenni? Ő miért tud olyan na gyon segíteni? És eleve erre a kérdésre mit mondjak? Ilogy nem? Miért nem? Hiszen tök tanácstalanul álltam ott azzal a vacakkal a kezemben. Ó, miért akartam tudni, hogy mi az?! Ha meg azt mondom, hogy igen, akkor ő segít bugyit venni. Remek. Vagy csak én csinálok ilyen helyzetekből problémát? Másnak ez természetes? A szememmel Jenny-t kerestem, de ő épp bement valami cuccal egy próbafülkébe. Tom nője is eltűnt. -
Igen, köszönöm. Én melltartót szeretnék venni - mondtam végül. Nem
mindegy? Max. nem jövök ide többet. A pasi odavezetett a pulthoz és végül is egész jó ízlése volt. Már körülbelül ötven fajtát kipakolt elém, amikor Jenny-ék is odajöttek segí-
teni. Így egész hamar megvettük, és mielőtt tovább vásároltunk volna, leültünk kávézni. -
Megmutassam mit vettem? - nézett rám Jenny.
-
Kösz nem - mondtam, mert tényleg nem akartam tudni Mike dolgait.
Jenny úgy tett mintha nem hallotta volna és kipakolt mind ent az asztalra. Pont jó volt, mert jött a pincér két jeges kávéval és a Tom nőjének valami extra egészséges turmixával. Persze nem tudott az asztalra pakolni, mert tele volt bugyival. Szegény srác halál elvörösödött. -
Bocsánat, szabad lesz? - habogta, miközben Jenny vigyorogva
visszarakta a szatyrába az értékeit. A pincér biztos azt gondolta: „hülye ribancok”. Aztán elmentünk fürdőruhát venni és Jenny mindenképp egy szivacsosat akart megvetetni velem, amit én nem akartam, mert hogyha az vizes lesz, akkor, mivel negyvenhárom kiló vagyok, lehúz a vízbe. Persze ez nem igaz, de nem akartam kitömött mellekkel strandolni, szerintem az olyan ciki. Erre ő közölte, hogy jobban tenném, mert szerinte kicsi a mellem! Na ettől a kijelentésétől, dobtam egy hátast. Nekem egy hülye ribi nem mondhat ilyet. Persze azonnal letámadtam hogy rajta semmi nem eredeti csak az agya, de ezt hiába mondtam, azt kérdezte, ezt hogy értem. Próbált mentegetőzni, hogy nem úgy éltette, de mindegy volt. Ilyeneken sose gondolkoztam, mindenki úgy szeretett, ahogy va gyok, ráadásul elhitettem magammal, hogy az én alakomhoz és alkatomhoz ez arányos. Az ego-m a föld alá esett. Pont jókor, hiszen a világ legjobb pasijával készültem egy hetet tölteni, egy szobában. Nagyon jó! Kiborultam a fürdőruha boltban és ott tartottam, hogy pillanatokon belül eltöröm Jenny másik kezét is, és ha bármit szól, a lábát is! Sze mét Jenny! Most miatta gyűjthetek plasztikai műtétre. Na, pontosan ezért utálom a nőket és az ilyen barátnő szarságot! Ez csak erről szól, hogy ki a szemetebb és a rosszindulatúbb! Hát nyerhettem volna én, de inkább ráhagytam. Csak nem gondolja, hogy ő olyan nagy szám? Persze lehet, hogy nem akart ő rosszat, csak én vagyok ideggyenge, de ilyet nem szoktunk mondani egy sebezhető szerencsétlen embernek. Vagy
igen? Nem tudom hogy mennek a dolgok társaságokban és barátok közt, de még egy ilyen beszólás és kitépem a hidrogént a hajából. Szóval nem lettem nyugodtabb az utazással kapcsolatban. Viszont nem vettem szivacsos fürdőruhát, arra gondoltam, inkább leszek kis - mellű, mint nevetséges! Szemét Jenny!
eggel bementem a tékába. Délig olyan forgalom volt, amilyet még nem láttam. Összesen nem voltak még bent ennyien. Természetesen senki nem vitt el filmet, mindenki csak keresett egy bizonyos filmet. Az első öt ember után már ki akartam írni az ajtóra, hogy még nem érkezett meg. Egy bizonyos sci-fi-ről volt szó, amit természetesen láttam már, de nem tartozott a kedvenceim közé. Na jó, négyszer láttam moziban. Mindig panaszkodtam hogy nincs forgalom, de most kifejezetten idegesített ez a sok ember. Próbáltam rájuk sózni mást, de nem érdekelte őket semmi. Mire végre nem jött senki és egyedül maradhattam volna a kis gondolataimmal, addigra Jason motorja gurult az üzlet elé. Gyorsan kimentem, de talán nem kellett volna. A kedves barátnőjével volt. Mekkora egy szemét! Velem is azon a motoron motorozott.
Igazából ennek
semmi
jelentősége nem volt,
de én
akkor is
megsértődtem. Elhatároztam, hogy ezentúl nem érdekel Jason. Ezt tartott három percig. De az is több, mint a semmi. -
Szia Linda! Mi újság? - jött felém mosolyogva és adott két puszit. Ezt
nem tudtam nagyon hova rakni, de végül is mindegy volt. Teljesen le voltam törve. A barátnője csak hűvösen köszönt, majd bement. -
Semmi különös, megrohantak a sci-fi őrültek - szóltam, de nem
nagyon érdekelt senkit. Néztem a lányt. Magas volt. Utálom a magas nőket. Lehet hogy irigységből, mert én elég alacsony vagyok, és hát ez az egyetlen dolog, amin képtelenség változtatni. Én is szerettem volna mindig szép magasra nőni, csak hát tizenkét éves korom óta egy centit sem nőttem. Vagy max. egy centit. Szóval ott járkált a sorok közt a colos lány, és én azon filóztam, hogy ő miben lehet jobb, mint én? Bár ezt Jason-től kéne megkérdezni. -
Elviszek pár filmet estére - közölte velem Jason.
Jó - szívem szerint azt válaszoltam volna, hogy szarok rá, tűnj innen, de
-
akkor ezt meg kellett volna magyaráznom és mivel szegény Jason semmiről se tudott, hosszú lett volna. Jason odaadott egy borítót a lánynak, ami az egyik kedvenc filmem volt. Ez jó lesz? Nagyon állat film - mondta Jason a colosnak, miközben átölelte.
-
Jaj, miért kell nekem ilyeneket látnom. Érdekes, hogy nem hozza nyaralni a barátnőjét, vajon a lány tudja, hogy velem lesz egy szobában? -
Ezt nem akarom. Hülye története van. Vigyünk ki mást! - szólt a
lány. Ez nagy pillanat volt, mert Jason lefagyott. Én is érdekes fejet vágtam, mert ez a lány nem tudta, hogy mit beszél. Ez nemcsak egy film, ez egy zseniális alkotás volt. Jason egy pillanatra rámnézett, de nem figyeltem rá, éppen szíven döftek, mivel lehülyézték a kedvenc filmemet. Na most meglátjuk, mennyire erős egyéniség Jason egy kapcsolatban. Ha viszi a filmet, akkor nem papucs. Ha nem viszi, akkor nagyon hülye. Ez egy isteni film. Majd meglátod. Na válassz még valamit -
-
mondta elég komolyan. Nem papucs. Ez a legjobb hír, amit felfedeztem. Azonkívül, hogy a lány nála alszik, és hogy összebújva nézik majd az én kedvenc filmemet, miközben én egyedül leszek a szobámban, rosszabb esetben Mike-kal és Jenny-vel, ez remek felfedezés volt. Hogy nekem minden napomat elszúrja valami. Pedig eredetileg egy jókedvű, optimista ember vagyok. Az optimistát arra kell érteni, hogy bár még mindig nem írtam egy büdös szót sem a forgatókönyvemből, de mégis hiszem, hogy sikerülni fog. Ezt nevezhetjük extra optimizmusnak is. Elment az álompár, elrobogtak a motorral. Ez így nem fair. Nekem kéne azon a motoron ülni! Persze nem egyedül, mert akkor elesnék. Mellékes. Végül is minden miatt Nick-ket okoltam. Ha ő nem lép le, akkor még vele vagyok. Ha vele vagyok, szeretem, ha őt szeretem Jason -t
nem. Ez egy ilyen egyszerű dolog. Szóval mindenről, ő tehet. Lehet, hogy nem kéne hibáztatnom. Szerintem, ha elolvasta az e-mail-t, akkor fuldoklik az idegtől Floridában. Mert nem ő akart odamenni, a szülei rángatták. Ő mindig Olaszországba vágyott. Szar ügy. Nem tudtam sajnálni. Talán meg volt írva, hogy szakítunk. Csak írhattak volna valami drámaibb, lelkizős, szenvedős véget. Nem ilyen bénát, hogy email-ben... Nekem még ez se jött össze. De ha nagyon, de nagyon magamba néztem, hiányzott Nick. Elég hosszú ideig voltam együtt vele ahhoz, hogy igazán megszeressem és megszokjam. És persze fordítva is. És ő hitt bennem. Na elég, nem gondolok szép emlékre. Így is elég szarul érzem magam, ha még Nick-re és a szép dolgokra gondolok, akkor aztán jól nézek ki. Nem! Erős vagyok, nem gondolok semmire. Az nem jó, akkor elalszom. Pechemre megérkeztek a fő ellenségeim is. A hülyegyerekek! Leültek internetezni, de már megint olyan dolgokról beszéltek, amiből én egy szót sem értettem. Felültem a pultra, ezzel jelképeztem azt, hogy felügyelem őket, de tulajdonképpen csak bambultam. Jason a barátnőjével van. Ez jutott eszembe először. Aztán az utazás. Én nem is szerettem nagyon utazni, ha Anyuékkal mentünk az elég unalmas volt, mert ott sose történt semmi, csak Mike csajozott. Ha iskolával mentünk az még unalmasabb volt, mert ott még annyi se történt, mint a családdal. Soha nem értettem igazán, mert mindenki olyan szívesen mesélt a tábori emlékekről. Bennem annyi maradt meg, hogy rengeteg hülyegyerek korán felkel és játszik. A nagyobb hülyegyerekek meg irtó vicces dolgokat csinálnak, szívatják a kicsiket. A még nagyobbak meg annyira vagányak, hogy titokban fentmaradnak legalább éjfélig. Hű de nagy móka. Én akárhány ilyen táborban voltam, mindig szétuntam az agyam, kivéve, amikor egy tucat lány ostromolt, hogy hozzam össze őket a bátyámmal. Mike viszont élvezte ezeket az iskolai baromságokat. Már megint az iskola. Miért jut mindig az eszembe, amikor utálom?! Elmélkedésem félbeszakította az egyik kölyök: - Bazzeg’! Kilőttek! - üvöltötte.
Vigyázz a szádra fiam! - szóltam rá, de talán nem kellett volna. Nagyon
-
tudom tenni a nagy és okos felnőttet, de ezek nem voltak már olyan kicsik. Rám néztek és szó szerint kiröhögtek. Nem bánom, ennyi kudarc még belefér a napomba, nekem nem számít már. Nyílt az ajtó, már épp fejbe akartam lőni magam, mert egy újabb kölyökre számítottam, de Tom nője volt. Hát, valójában vele is volt egy kölyök, illetve benne. Egyedül volt, furcsálltam is. Ismét egy kismama ruha volt rajta, de ezúttal egy aranyosabb fajta, ez jól állt neki. Szia! Mi újság? - kérdeztem miközben az egyik számítógépező gyerek alól
-
kihúztam a széket és odaadtam a kismamának. Elvégre mégiscsak terhes. Hé! - üvöltött rám a kölyök. Elég csúnyán nézett rám, miközben a háttérben a
-
képernyőjén egy félmeztelen nő pózolt. Felvontam a szemöldököm. - Most mire üljek? - kérdezte miközben csak dúlt-fúlt. -
Kuss szaros, mert megmondom a szüleidnek, hogy pornó oldalakat nézel! -
szóltam, mire a gyerek csöndben maradt, és állva netezett tovább. Ez mindig hatott. Sose szólnék a szüleinek, igazából nem is érdekel, hogy mit csinál, de ha ezt beveszi, az jó. -
Értesz a gyerekekhez! - mondta mosolyogva Tom nője.
-
Hát, nem én vagyok a kedvencük, az biztos. Hogy vagy? - kérdeztem.
-
Kösz, egész jól. Gondoltam benézek.
-
Jól tetted. Úgyis unatkoztam - szóltam, és nem hazudtam, tényleg örültem a
társaságának. Így Jenny nélkül tök normális volt. Én tulajdonképpen nagyon örültem annak, hogy kisbabájuk lesz, persze mindenféle baromságot gondoltam Tomról, hogy milyen apa lesz, de viccet félretéve, szerintem ez a baba nagyon sok szeretetet fog kapni. Igazából csak attól féltem, hogy nem fogom látni. Hiszen eddig összejártunk, meg megyünk nyaralni, de hogy ez meddig tart? Az egy jó kérdés volt. R eméltem örökké, de nem sok jó élményem volt az örökké szöveggel.
- Izgulsz a nyaralás miatt? - kérdezte Tom barátnője. Ez a kérdés eléggé meglepett. Sok érzés kavargott bennem, de konkrétan nem izgultam. - Nem. Miért? - néztem furcsán. - Hát hogy Jason-nel egy szobában lesztek - mondta mosolyogva. Remek. Ki nem tudja még, hogy beleestem Jason-be? - Nem. Ez nem számít. Ő csak egy jó haver - mondtam, de lehet hogy ő annyira nem is szőke. - Persze - mondta mosolyogva. - Nem - folytattam zavartan ő rendes srác, meg minden, de tudod, nemrég szakítottunk a barátommal, meg aztán Jason-nek is van barátnője, épp az előbb voltak itt, szóval eleve semmi nem lehetne köztünk, meg hát én nem is kezdenék olyannal, aki jár valakivel. Meg persze nem is érzek semmit iránta! - hadartam. Tom nője csak bólogatott és türelmesen hallgatta, ahogy mentegetőztem, pedig semmilyen vád nem ért. Ez az egyik jele annak, hogy beleestem Jason-be. Végtére is tagadtam, anélkül, hogy kérdeztek volna. Ilyen azóta nem fordult elő velem, mióta lebuktam a cigivel Anyu előtt. Illetve így buktam le. Merthogy hazaértem, és Anyu csak annyit mondott, hogy milyen füst szagú a kabátom, és hogy majd elviszi tisztítóba. Erre én teljesen összeszartam magam, és a feltűnőnél is feltűnőbben kezdtem el magyarázni, hogy pontosan hogy került füst a közelembe. Igazából teljesen normális dolog, ha az ember egy hideg téli napon beül egy kávézóba, leveszi a kabátot, és pár órát üldögél, miközben a kabát teleszívja magát füsttel. De én persze azt hittem, hogy ez már a totális lebukás, és hát lebuktattam saját magam. Emlékszem, elmondtam, bogy hol történt, hánykor, és hogy a mellettem lévő asztalnál dohányoztak, és miközben próbáltam kimagyarázni azt, amit nem is kellett volna, nagy zavartságomban kiesett a cigi a kabátzsebemből. Na, akkor Anyu még mindig nem kérdezett semmit, de én úgy döntöttem, hogy akkor is kimagyarázom magam. Elmondtam, hogy az nem az én cigim, teljesen ismeretlené, egyszerűen csak úgy oda került hozzám. Tudtam, hogy ez nem fog menni, már remegtem az idegességtől és
megölt az érzés, hogy füllentek Anyunak, ráadásul elég bénán. Sose tudtam hazudni, és bevallom őszintén sose kellett. Szóval, amikor már hülyét csináltam magamból, és elfogyott a mondanivalóm, Anyu így szólt: - Dohányzol? - A szemébe néztem és képtelen lettem volna mást mondani. - Igen! - feleltem. - Akkor gyere, gyújtsunk rá! mondta Anyu és akkor rájöttem, hogy picit egyszerűbb lett volna az elején tisztázni, de azért örültem. Azóta együtt füstölünk Anyuval. Na, Apunak elmagyarázni, hogy a kislánya cigizik, az már keményebb volt. Ez a cigi kérdés mindig is foglalkoztatott, főleg hogy a legtöbb helyen nem lehet rágyújtani. Én amióta az eszemet tudom, Anyu cigizik és sose zavart a füst. Mike meg állítólag kikészül tőle, amit én nem hiszek el. Napi nyolc-tíz órát ül a hülye számítógépe előtt, attól semmi baja, de ha rágyújtok, akkor fáj a feje a füsttől. Én ezt sose fogom megérteni, és bár imádom őt, ezen mindig összeveszünk. Egyszer nem szólt hozzám három napig, mert megsértődött, méghozzá a legnagyobb baromságon. Megkérdezte, hogy ha csak öt dolgot vihetnék magammal egy lakatlan szigetre, akkor mi lenne az? A dolog az ember is lehet, szóval hosszas gondolkodás után, mivel ez úgyis csak egy olyan hülye kérdés, ami sose történhet meg, így szóltam: a szüleimet, a komplett házimozimat filmekkel együtt, ehhez valami áramot amivel működik, egy olyan doboz cigit, amiben mindig van egy szál és persze hozzá egy öngyújtót, ami sose fogy ki. Ez utóbbi Anyunak is jól jött volna. Lényeg, hogy Mike ezen teljesen besért ődött, hogy ő nem fér bele az öt dologba. Magyarázhattam neki, hogy imádom és hogy ez egy baromság, mert nincs olyan cigi, ami sose fogy el, de nem érdekelte. Akkor azzal akartam megnyugtatni, hogy Nick-ket se tudnám magammal vinni (persze akkor még volt Nick-kem), erre a bunkó bátyám ezt elmesélte Nick-nek és ő se szólt hozzám. Azóta utálom az ilyen ostoba kérdéseket. Nem válaszolok a „lakatlan sziget”, a „mire költenéd a lottó nyereményt”, és a „mit hoznál ki az álmaidból” kérdésekre, hiszen az mind csak baromság, egyesek mégis megsértődnek. Lényegtelen.
Tom nője még mindig türelmesen hallgatott, mert anélkül hogy észrevettem volna, még mindig mentegetőztem. -
Tehát Jason csak egy jó haver - fejeztem be, bár tudtam, hogy nem túl
hiteles, amit mondok. Tom nője egy szót sem szólt, picit sajnálkozva nézett, de próbált olyan fejet vágni, mint aki elhiszi, amit mondok. Én is megsajnáltam őt, mert nem láttam túl sok értelmét annak, hogy elhitetem, legalább is megpróbálom elhitetni vele és magammal is, ami nem igaz. Igen, újabban csupa ellentét voltam. Talán mert ilyen hirtelen beszerelmesedtem. Úgy jött nekem ez a „szeretem Jason-t” dolog, mintha villám csapott volna belém. Ez így elég nyálasan és átlagosan hangzik, mert minden szerelmes ember ezeket a szavakat használja. Soha nem hittem volna, hogy ez velem előfordulhat, ilyen gyorsan, egy valójában ismeretlen emberbe. -
Na jó, ez hülyeség! Ez így nem megy! - fakadtam ki újra. - Igen,
beleestem Jason-be. Csak tudod... - itt egy picit megakadtam, mert a nevét akartam mondani, de még mindig fogalmam se volt róla, azt meg nem mondhattam, hogy Tom nője, de ügyesen kivágtam magam -, csak tudod nem látok semmi esélyt arra, hogy nekünk legyen bármi közünk egymáshoz. Ez így elég szar! Már másodszorra láttam a barátnőjével! És tudod mi a szemétség? -
Nem - felelte nyugodt hangon a kismama.
-
Hogy magas a lány! - mondtam, csak azt nem tudtam, hogy Tom nője
érti-e, hogy miért baj, ha magas. De nem magyaráztam meg, tovább beszélgettünk. Furcsa érzés volt, mert én nem vagyok az a lelkizős típus, ezúttal mégis jól esett kibeszélni a problémáimat. Már nagyon a dolgok közepén jártunk, amikor az egyik kölyök odajött hozzánk. -
Bocs! - szólt, de Tom nője épp azt ecsetelte nekem, hogy semmi se
lehetetlen, és hogy ha igazán akarom, akkor minden sikerülhet. Ez érdekes dolog volt, és pont nem érdekelt a kölyök. -
Kuss! Nem látod, hogy beszélgetünk? - kérdeztem.
-
Bocs, de fizetni szeretnék! - mondta.
Ja. Oké - felálltam és bementem a pultba. Tudom, hogy nem vagyok túl
-
kedves a gyerekekkel, de csak azért nem, mert így értik meg a dolgokat. Ha kedves vagyok velük, akkor eleresztik magukat, egyre több mindent megengednek maguknak és egyre szemtelenebbek. A picik azok mások, hozzájuk egy rossz szavam sincs, de ezek a tizenévesek veszélyesek. A felnőtteknek nyalnak, de engem egyáltalán nem tartanak felnőttnek. Nem vagy éhes? - kérdeztem Tom nőjét, miközben a beszélgetést
-
megzavaró gyerek elment, de sajnos maradt még egy pár az üzletben. Kicsit. Rendelünk valamit?
-
Rendeltem pizzát. Mikor már leraktam a telefont akkor érkezett meg Mike és Tom. Köszönés nélkül üvöltöttem. Kértek pizzát?
-
Egyáltalán nem néztek furcsán, rögtön rávágták hogy igen, így gyorsan rendeltem még egyet. -
Te mit csinálsz itt Nyuszifül? - kérdezte a talpig feketében lévő Tom a
nőjétől. Lindussal beszélgettem - mondta vékony hangon.
-
Na állj! Lindus? Ezt rögtön fejezzék be! Engem ne becézzenek. Azért vagyuk Linda, hogy így hívjanak, majd én szólók, ha más akarok lenni! -
Tudod ki hívott fel hugi? - kérdezte Mike.
-
Na - mondtam mindenféle lelkesedés nélkül.
-
Nick! - szólt, majd felbontott egy dobozos kólát.
Jason ide vagy oda, megdobbant a szívem a név hallatán. Azt nem tudtam, hogy a friss szakítás miatt, vagy mert annyira ideges voltam Nick gondolatától, de megdobbant. Majdnem le is állt. -
Igen? És? - kérdeztem hebegve.
-
Felhívott, mert tudni akarta hogy mi újság, meg állítólag írtad ne ki, hogy
mész Olaszba, és hogy kivel, meg ilyenek - mondta Mike, de úgy tett, mintha ez olyan mellékes lenne. -
És mit mondtál? - kérdeztem, de már az ájulás határán voltam. Biztos
voltam benne, hogy Mike olyasmit mondott neki, amitől beégek.
-
Hát először is, hogy megyünk Olaszba tényleg. Aztán, hogyha hazajön,
akkor minden csontját eltöröm, amiért ilyen gerinctelen volt, szólt Mike még mindig közömbösen. -
Ja! Én mondtam neki, hogy jobban jár, ha ott marad, mert a reptéren
fogjuk várni, és akkor neki annyi! - szólt Tom. Annyira megdöbbentem, hogy alig bírtam megszólalni. -
Tom, te beszéltél Nick-kel? De hát nem is ismered! - nyögtem ki végül.
-
Az nem baj. Mike elmesélte a történetet, és az elég. Ne aggódj Lindus,
beszart a gyerek! - mondta Tom nevetve, majd pacsiztak Mike-kal. Szóhoz sem tudtam jutni. A barom Tom kiállt mellettem. És Mike! Annyira boldog lettem. Pár könnycsepp legördült az arcomon. A többiek azt hitték, hogy Nick és az emlékei miatt pityergek, de igazából szartam Nick-re. Ezek az emberek kiálltak mellettem. Szeretnek! És én is szeretem őket. Mike odajött és átölelt. -
Köszönöm! - súgtam a fülébe úgy, hogy azt csak ő hallhatta. Le-
töröltem a könnyeim, odamentem Tomhoz és felemeltem a kezem, mire ő adott egy pacsit. -
Nagy voltál Tommy! - mondtam neki nevetve.
-
Kösz Lindus! Bármikor! - mondta, miközben egy önelégült mosoly
jelent meg a kopasz fején. - Szólj, ha bármi kell. Egy telefonba kerül, és bárkit elintéztetek! - szólt. -
Oké. Köszi! - mondtam, bár furcsa fejet vágtam. Ez a baj Tommal.
Hajlamos túlzásokba esni. Persze, ő maffiának érzi magát, pedig nem az, és az, hogy megijesztette Nick-ket, aki olasz focistának érzi magát, nála azt jelentette, hogy nagy ember. Ő ezt elhiszi, így boldog. Mike is elhiszi, és ez már picit aggaszt, mert Mike-ot reálisan gondolkodó embernek tartom. Megjött a pizza. Mindannyian ettünk, Tom nője feltűnően nagy ét vággyal. Miután megkajáltunk én rágyújtottam. Szegény Tommy feje nagyon be volt to rzulva, gondolom ő is hasonlóképp szeretett volna ci-
garettázni, de hát megtiltották neki! Így ő szenvedett, én meg füstöltem. -
Jason? - kérdezte Mike, miközben le sem vette a szemét a tévéről.
-
Ma nem, dolgozik. A barátnőjével van - mondtam szomorúan.
-
Mi van? Van barátnője? - fakadt ki a bátyám. Végül is egy ilyen hír kell neki
ahhoz, hogy ne bámulja a tévét.- Az szar ügy - fejezte be, és tekintete ismét a képernyőre szegeződött. Valóban szar ügy, gondoltam, sok volt ez nekem. Jason meg a colos lány, Nick, hogy felhívta Mike-ot... Tényleg az mi volt? Leellenőrizte, hogy valóban megyek-e nyaralni? Vagy esetleg bántja? Sose fogom megtudni, hogy miért tette. -
Te Tommy! - szóltam.
-
Ha? - kérdezte bájosan vissza. -
Az öcséd lesz a tékában, amíg nyaralunk? - Tommy vadul bóloga-
tott, miközben öntötte magába a kólát. - És hány éves? - kérdeztem. Letette a dobozt, megtörölte a száját, büfögött egyet, majd így szólt: Tizenkettő. Múlt. Vagy tizenhárom. Mindegy. Akörül.
-
És hogy hívhatják őt is Tomnak? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
-
Mert szereti ezt a nevet. Meg úgyis engem majmol. Majd megismered. Jó
gyerek. Hasonlít rám! - mondta büszkén. Remek! Tizenkét év körüli. A fő-fő ellenségeim. Volt egy olyan érzésem, hogy őt se fogom jobban kedvelni, mint a többi taknyost. Tom nője felállt, kiment WC-re, én meg a pulton ülve csak azt vettem észre, hogy Tom felpattan és a következő pillanatban már a kopasz feje a kezemnél volt, és vadul három vagy négy slukkot leszívott a cigimből. Ettől borzalmasan megszédült a benga Tom, és Mike-nak kellet elkapnia. Hát, a zugdohányos. Viszont hála a cigimnek egész jó kedve lett. Nyílt az ajtó és Jenny tipegett be az üzletbe, rózsaszín mini ruhában és hozzá illő szandálban. Műkörmei közt egy könyvnek látszó tárgyat fogott. Úristen! Jenny-nél könyv volt. Kinyitotta, és mivel élvezt e, hogy figyelnek rá, picit még játszotta magát, majd a könyvből gondosan kiolvasva, így szólt:
-
Bongiorno!
Pár pillanatig mindenki néma maradt, majd kitört belőlünk a röhögés. Jenny nőiesen megigazította a haját és zavartan kérdezte. -
Most mi van? Most akkor nem jól mondtam? Vagy most, nem értem.
Mikor Mike abbahagyja a röhögést, a szemét törölgetve szólt Jenny-nek: -
De jót mondtál, csak ezt ki is kell ejteni, nem csak kiolvasni Jenny!
Aztán újra és újra kiröhögte a barátnőjét.
Jenny nem nyűgözött le minket az olasz tudásával, de kiderült, az a könyv a kezében egy olasz szótár. Szegényt jól kiröhögtük, pedig volt elég baja. A gipsz nem egy kellemes dolog, főleg forró nyári napokon, de látszólag senkit nem érdekelt, így ez az ő baja maradt. Az összes hülyegyerek távozott, persze nem egyszerre, de nem az volt a lényeg, hanem hogy végül elhúztak. Öten maradtunk és teljesen értelmetlen dolgokról dumáltunk. Hiányzott Jason, úgy értem onnan közülünk. De ő nem volt ott, a hülye barátnőjével volt. A szemét! Nyílt az ajtó és bejött egy srác. Én a pulton ültem, a többiek egy-egy gép előtt. Mindannyian csak néztük az embert, nem is értettük, hogy mit keres itt. Filmet akart kivenni, csak nekünk ez elég hihetetlen volt, régóta nem volt már senki itt ilyen szándékkal. -
Segíthetek? - kérdeztem, bár úgy gondoltam, hogy negyven fokos
melegben, amikor mindenki döglik valahol víz mellet, akkor csak a fa natikusok járnak videotékába, és azoknak nem kell segíteni. -
Aha, kösz. Adj valami jó filmet - mondta a srác, miközben a sorok
közt elég elveszettnek tűnt. Na végre, valami jó is történik. Elvégre azért dolgozom tékában, hogy filmeket ajánlhassak másoknak és hogy kikérjék a véleményemet. Azért ez mégiscsak egy tág mondat volt, hogy „adjak valami jó filmet”.
A srác várta, hogy mondjak neki valamit, de ez így nem ment. -
És milyen műfaj legyen? - kérdeztem, mert gondoltam, nem mindegy, hogy
vígjátékot vagy horrort, mesefilmet vagy thriller-t adok. -
Tök mindegy. Valami jót - mondta.
Remek, megkönyítette a dolgomat. Úgy döntöttem, műfajonként adok neki jó filmeket. Mivel már nagyon belemerültem, szegény gyerek nem mert szólni, hogy hagyjam abba, ezért kilenc filmmel távozott. Adtam volna még, de már nem bírta elvinni. -
Lehet, ezért nem jön be ide senki! - mondta Mike az eset után.
Elnevettem magam. Tudtam, hogy ha filmekről van szó, nehezen tudom visszafogni magam. A suliban is ez volt a baj. Tudták, hogy minden premieren ottvagyok, és itt a szinte szót úgy kell érteni, hogy előfordult, mikor egyszerre több premier is volt egy nap. Olyankor egy-egy film másnapra csúszott nálam. Elvégre mégiscsak iskolás voltam, nálam is nyolckor kezdődött a tanítás, bár ritkán tartottam be a szabályokat. Szóval tudták, hogy engem kell kérdezni a filmekről, és ha odajöttek, hogy szerintem mi milyen film, sokszor azt vettem észre, hogy már negyven perce beszélek, és hogy egyedül vagyok. Ilyenkor haragudtam, de már hiába, mivel fogalmam sem volt, miközben átszellemülten magyaráztam, vajon mikor léphettek le. Az is lehet, hogy köszöntek és úgy mentek el. Valószínű meg se hallottam.
ke és Tom lépett le először, valami autós boltba mentek. Nem sokkal később Jenny is elment, hazavitte Tom nőjét. Egyedül maradtam és unatkoztam. Már fél nyolc volt, amikor rájöttem, hogy szívesen megnézném a Titanic-ot. Sejtettem, hogy kilenckor még a felénél se fog tartani, de másnap úgyse dolgoztam, és nem siettem haza. Otthon valószínűleg ugyanezt csináltam volna. A Titanic nem tartozik a kedvenc filmjeim közé, mégis hétszer láttam. Szóval a munkahelyemről egyenesen a Titanic-ra szálltam és nagyon gyorsan telt az idő. Háromnegyed tízkor, amikor már épp sírtam és szurkoltam, hogy talán ez egy olyan felvétel, amikor nem süllyed el a hajó, kopogtak. Elég soká tartott, mire visszazökkentem a valóságba, és feltettem a kérdést: ki a franc ez? Az ajtót kilenckor bezártam, gondoltam, én bele tudok merülni a filmbe annyira, hogy kipakolhatják az egész helyet, csak akkor szisszennek fel, ha a tévét is elviszik. Lepattantam a pultról, letörölgettem a szemem, bár a szemfestékemnek annyi volt, és kinyitottam az ajtót. Jason állt ott, és elég idegesnek tűnt. Nem kérdeztem semmit, beengedtem, és bezártam az ajtót. Ezt a szívást. Nézhettem volna valami kevésbé égő filmet is. Az égőt itt arra kell érteni, hogy egy tizenkilenc éves lány péntek este a Titanic-ot nézi és sír. Ó, voltam én ennél nagyobb lúzer valaha? Nem hin- ném. Jason leült, rágyújtott, majd a képernyőre pillantott. Aztán rámnézett. Éreztem, hogy ég a fejem, de nagyon. Lehalkítottam, azért se kapcsoltam ki és vártam, hogy megszólaljon. Remek! Vissza a kezdetekhez, azaz várjuk, hogy a drága Jason beszéljen, vagy ha nincs kedve, akkor ne! Nem bírtam tovább, láttam hogy ideges, és ez engem is idegesített. -
Gyakran jössz vissza zárás után? - kérdeztem. Oké, tudom, hogy ez egy
hülye, alibi kérdés volt, de nem kezdhettem úgy, hogy mit keres itt. -
Nem. És te gyakran sírsz a Titanic-on zárás után? - kérdezett vissza,
miközben rám se nézett, a kezében füstölgő cigit bámulta. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit reagáljak. Tényleg visszatértünk a kezdetekhez. Szívatott, viszont az én érzéseim nagyon is változtak azóta, hogy megismertem, így ez fájt.
Látom, hogy bajod van, de ne engem cseszegess, légyszíves. Én nem
-
tehetek arról, hogy pont ma maradtam itt sokáig és hogy te is ma jöttél ide. De ne izgulj, megyek! - fakadtam ki. Nagyon rosszul esett, hogy rajtam akarta kitölteni azt a valamit, amiről nekem fogalmam se volt. Jason rám nézett. Bocs! Nem akartalak megbántani! - mondta, és nagyon jól állt neki hogy
-
szomorú. Így még jobban nézett ki, mint mikor boldog. És rögtön bocsánatot kért. Ugyan már! Én nem haragszom. Ha levágja a fél karomat és utána így néz rám, én akkor se haragszom. Visszaültem a pultra. Mi a baj? Nem akarod elmondani? - kérdeztem, mint nagyon amatőr
-
pszichiáter. -
Semmi - mondta. Hát, leszerepeltem mint kezdő agyturkász, több ötletem nem volt,
hogy mégis mit mondhatnék neki. Sok vesztenivalóm nem volt, gondoltam akkor is megkérdezem, ami igazából foglalkoztatott: -
Azt hittem ma a barátnőddel vagy - mondtam, és bár úgy tettem mintha ezt
csak mellékesen mondanám, összeszorított fogakkal vártam a választ. -
Én is - felelte.
Hát ez nem igaz. Ez a gyerek nem ismeri az összetett mondat fogalmát? Vagy esetleg azt, hogy párbeszéd? Nem szóltam, és jól tettem. Kis idő után, ami borzasztó hosszúnak tűnt a csendben, magától megnyílt. -
Szakítottam vele.
Akkora kő esett le a szívemről, hogy féltem esetle g Jason meghallotta. Ez remek hír volt. -
Hogyhogy? - kérdeztem automatikusan. Nem számított, ha tolakodó vagyok.
Ebben a témában nem. -
Sok minden miatt. Régóta tudtam, hogy ez nem működik együtt
köztünk, de az olasz utazás pontot tett a végére - szólt halkan. Ó, áldja meg az ég Mike-ot és Tomot, amiért a nyaralást kitervelték. -
Sajnálom! - hazudtam.
-
Nem kell. Én se sajnálom, csak nem szeretek szakítani. Hiába én
akartam, akkor is megviselt - mondta. Hát nem édes? Jaj de boldog voltam! A colos kilőve. Ha Jason nem sajnálja, akkor esélyük sincs újra összejönni, és az jó! Jason sebezhető volt és ideges is, ezért úgy döntöttem, hogy megölelem. Végül is jó barátok vagyunk. Odamentem hozzá, és valami ilyesmi szöveget mondtam: -
Fel a fejjel!- és megöleltem.
Azt hittem, hogy ellök a francba, de nem. Viszonozta az ölelést, csak sajnos tudtam, ő tényleg baráti alapon. Ott álltunk a téka közepén, öleltük egymást, és úgy gondoltam ez a pillanat örökké fog tartani. Legalább is szerettem volna, ha örökké tart, de engem nem kedveltek az örökké és hasonló dolgok, mert kopogtak a téka ajtaján. Ez nem lehet igaz. Egész héten, sőt egész hónapban alig volt vendég, erre zárás után, életem egyik legfontosabb és legérdekesebb pillanatában kopo gtak! Ki a franc lehet ez? - fakadtam ki gondolatban és bár fájt, de elengedtem Jason-t. Az ajtóhoz mentem és agresszívan kinyitottam. Egy agresszív fejű Mike állt ott, így mi, testvérek agresszívan álltunk egymással szemben. Mike első mondata nem volt túl barátságos: -
Miért nem veszed fel azt a kurva telefont? - jött be mérgesen. - Linda! Fél
tizenegy van! Egy órája hívogatlak, már frászt kaptam, hogy mi történhetett. -
Bocs! Halkra állítottam és a táskámban van! - mondtam félénken, mert
Mike igazán dühös volt. Fél tizenegy van? Úristen meddig öleltem Jason-t? De ciki! Mindegy, jólesett. -
Jól van! Nem baj, hogy nem vagy otthon, csak megijedtem, hogy
történt veled valami. Máskor ilyenkor mindig otthon vagy - folytatta. Köszi Mike. Mondj még ilyeneket. Ez egyáltalán nem égő. Jason meglátott péntek este sírni a Titanic-on, erre a bátyám közli, hogy péntek este fél tizenegykor már otthon szoktam lenni. Na, valakitől kérek egy kést a szívembe is. -
És különben mit csináltok itt? - kérdezte Mike, majd a tévére nézett. A
film már lement, de a menüje még a képernyőn volt. - Ti a Titanic-ot nézitek? döbbent meg.
-
Csak én! - szóltam. Aznapra már úgysem volt veszteni valóm.
-
Na jó! Nem megyünk el valahova? - kérdezte végül Mike.
Hála a jó égnek nem fűzött semmit a filmhez. -
Mehetünk - mondtam, majd Jason-re néztem.
-
Hát nekem inni lenne kedvem - tette hozzá.
-
Jó! Akkor elmegyünk veled, lerakod a motort, és akkor majd én vezetek -
szóltam nagylelkűen. -
És akkor én hogy iszok? És te? - kérdezte Mike.
-
Én akkor nem iszok, te meg vidd haza a kocsid, és tíz perc múlva elmegyek
érted is. Bezártuk a tékát, ahogy mondtam Mike elment haza, én meg a kiskocsimmal követtem Jason motorját. Csak lerakta otthon, beült mellém és már mentünk is a bátyámért. Nem beszéltünk az úton, egyszerűen nem tudtam mit mondani. Szerettem, nagyon. Miután felvettük Mike-ot, elmentünk egy pub-ba, és bár én azt hittem, hogy az ivás az sörözésből áll, rögtön feleseket rendeltek, én meg stílusosan egy kólát. Vasárnap kezdődik a vb! - kezdte el a beszélgetést Mike.
-
Ja, alig várom már - szólt Jason.
Jaj ne. Ugye nem még egy foci bolond? Nick nyoma még ki se hűlt. Szeretem a focit, és szeretem ha egy fiú szereti a focit, de azt hiszem Nick egy csöppet túlzásba vitte. -
Kinek szurkolsz? - kérdezte Mike.
Hát, úgy nézett ki, hogy ebből a szempontból ki fogok maradni a beszélgetésből, pedig én is szurkolok ám! Csak persze én azért, mert van egy mezem. -
A braziloknak és spanyoloknak - szólt végül Jason.
-
Te vagy az én emberem! - nevetett Mike.
-
Én az olaszoknak szurkolok! - mondtam, és mindketten furcsán néztek rám.
Igazából ez olyan „kussolj, mi most beszélgetünk” nézés volt, így nem szóltam mást. Ők meg belemerültek. Na jó, egy kis idő múlva kezdtem unatkozni. Pedig értettem, amiről beszéltek, lány létemre sokat tudtam a fociról, ami nem csoda, hát Nick volt a pasim.
Csörgött Mike telefonja: - Mondjad testvérem! - szólt bele. Meglepett, úgy tudtam én vagyok az egyetlen testvére. Persze ez Tommy volt, és sajnos ez azt jelentette, hogy Mike átvette a stílusát. - Mi? Mit csinálsz nálunk? - kérdezte még mindig a telefonba. Nem, itt vagyunk a pub-ban. Gyertek ide! - majd lerakta. Remek volt tudni, hogy bátran ott vannak nálunk. Hat és fél perc múlva feltűnt a bejárati ajtón Tom és a nője feje. - Sziasztok! - köszöntek, majd leültek mellénk. Most csak Jenny hiányzott a csapatból, már akinek hiányzott, nekem egyáltalán nem. Feltehetőleg nálunk volt, újabban az egész házunk úgy nézett ki, mint egy hajléktalanszálló. Persze se Jenny, se Tom nem volt hajléktalan, csak furcsa volt, hogy mindenki nagyon jól, és főleg hogy otthon érzi magát a házunkban. Rendeltek inni, és mielőtt belemerültek volna a foci rejtelmeibe, Tom elővett két borítékot és átnyújtotta az egyiket Jason-nek a másikat meg nekem. Először fogalmam se volt, hogy mi lehet az, azt hittem Tom csak fontoskodik, mert az se volt ritka. Aztán rájöttem, hogy miért is kapunk pont mi ketten borítékot. Ez a jól megérdemelt fizetésünk volt. Úristen! Az első igazi fizetésem. Teljesen büszke lettem magamra, ezt a részét el is felejtettem a munkámnak. Persze, hát nekünk jár fizetés. Belepillantottam a borítékba, igazából nyilvánosan nem akartam pénzt számolni, de ez a belepillantás elég volt ahhoz, hogy tudjam, csekély összeget tartalmaz. Nem törtem le, nem érdekelt a pénz része, én ezt a munkát azért választottam, mert így lehetek a legközelebb a filmekhez, és hogy ezért én még pénzt is kaptam, az csak jól jött. Mégis első fizetésnek elég kiábrándító összeg volt, de mivel ismertem már a videotéka bevételi arányait, feltételeztem, hogy mi Jason-nel többet kerestünk a hónapban, mint Tom. Ez nekem nem jelentett sokat, hiszen tényleg nem a pénzért csináltam, de volt egy olyan érzésem, hogy ez nem túl jó vállalkozás. Vagy az is lehet, hogy csak a nyár ilyen kritikus, ősszel már senki se nyaral, és az emberek szerelnek kikapcsolódásképpen filmeket nézni. Akkor majd virágzik Tom vállalkozása. Csak hol leszünk mi már ősszel? Amikor mindenkinek kezdő-
dik a suli, vagy csak mindenki csinálja tovább a dolgát. A számításaim már megdőlni látszottak,
nyár
elején
még
úgy
terveztem,
hogy
pikk-pakk
megírom
a
forgatókönyvemet, és nyár végére már én leszek „A forgatókönyvíró”. Nos, erre volt még esély, csak kérdés hogy mennyire vagyunk optimisták a témában. Én még mindig úgy gondoltam, hogy remek forgatókönyvíró vagyok, és ezt talán majd egyszer be is bizonyítom a világnak, ha esetleg írok is egyet. Mike rögtön beavatta a témába Tomot is, ami a foci vb volt. Csak it tak és beszélgettek. Tom nője is unta, hogy semmi köze a beszélgetéshez, ezért inkább hozzám fordult. Mit tehettem volna? Beszélgettem vele. Miért van az, hogy mindig van egy ostoba szőke a közelemben? Esélyem sincs Jason-nel kommunikálni, mert vagy egy terhes, vagy egy törött karú szőkeség magyaráz folyamatosan. Nőiesen bevallom, a focihoz még mindig többet tudtam volna hozzátenni, mint Tom nője nőgyógyászati sztorijához. Látszólag mindenki jól érezte magát a maga módján, csak én kérdezgettem félpercenként magamtól, hogy mit keresek itt. Az, hogy Tom nője folyton pofázott, az nem zavart, mert már egész régen, még iskolás koromban megtanultam nyitott szemmel aludni. Ezt mások bambulásnak nevezik, de nem, nem ugyanaz. Mert én pár percen belül teljesen máshol voltam gondolatban, de ha nevettek körülöttem, én is mosolyogtam, ha kérdeztek, akkor meg bólogattam. Csak annyi lehetett a furcsa, hogy nem pislogtam. Szóval valójában jó diák voltam, soha nem hangoskodtam órán, az már más kérdés, hogy soha nem is figyeltem. De a suli az szar dolog. Nem is értem, hogy hogy várhatják el egy tizenöt éves embertől, aki épp kezdi élvezni az életet, hogy reggel nyolctól, rossz esetben délután fél háromig üljön egy barátságtalan épületben, figyeljen, írjon, jegyzeteljen, tanuljon, persze mindezt csendben és lelkesedéssel. Amikor annyi más dolog is van egy tizenöt éves életében! Bulik, tökmindegy hogy házibuli, vagy esetleg koncert, barátok, haverok meg minden. Jó, nekem ezek közül egy se volt nagyon, de én moziztam, nekem az volt a szórakozás. Meg volt a rocker barátom, de az nem volt túl hosszú kapcsolat és tartalmasnak se nevezhető. Ha koncerten voltunk, volt mikor egész koncert
alatt nem szólt hozzám, csak rázta a haját. Tök jól nézett ki, teljesen átszellemült. Ezért bebuzdultam, és én is elkezdtem rázni a hajam, de nagyon elszédültem. Jók voltak ezek az idők, mégse mennék soha vissza az időben. Mindenki visszasírja a diákéveket, csak én nem. A ballagásunkon mindenki zokogott bánatában, hogy most mi lesz velünk, és ezekkel az örök barátságokkal. Én is sírtam, de én örömömben. El se tudtam hinni, hogy vége, hogy kiszabadultam ebből a nagy szarból. Aztán persze kicsit üresek lettek a napjaim, hiszen Mike-on és Nick-ken kívül senkim nem volt, de végül is velük jól megvoltam. Na meg a filmek. Az utolsó tanítási napon, amikor már azt hittem semmi nem számít és végeztem, nagyon nagy ötlet jutott eszembe. Odamentem a matek tanáromhoz, és nagy mosollyal az arcomon, elújságoltam neki, hogy mennyire utálom a tantárgyát, hogy soha nem tanultam meg rendesen, hogy mindig puskáztam és hogy még őt se kedvelem. Büszke voltam magamra, igen, én megmondtam a magamét. Aztán ő is hatalmas mosollyal az arcán megköszönte, és hozzátette, hogy találkozunk az érettségin. Na, hát lúzer vagyok, de abban a pillanatban a föld alatt voltam. Persze, az érettségi kiment a fejemből. Sose kedvelt a tanár, és ezek után, meg voltam győződve arról, hogy sose fog sikerülni. Aztán valahogy, érthetetlen módon sikerült. Máig nem értem, hogy csináltam, de megvan. Persze semmit nem érek vele, de biztos jó tudni, hogy alulról a második fiókomban van egy papír, ami az én érettségemet bizonyítja. Vagy valami olyasmit. Tom nője még mindig beszélt hozzám. A fiúk még mindig a fociról dumáltak, én meg még mindig unatkoztam. Jason - nem tudom, hogy örömében vagy bánatában -, de nagyon berúgott. Hajnali háromkor beraktam a bátyámat és Jason-t a kocsiba, és hazacipeltem őket. Jason-t bekísértem a kapujukig, mert menni is alig bírt. Ott a nyakamba borult, de hiába szerettem volna, hogy másért legyen, azért volt csak, mert megbotlott. Így hazamentem. A bátyámat is felrángattam az emeletre, kinyitottam a szoba ajtaját, és bár meg kellett volna lepődnöm, nem lepődtem meg azon, hogy Jenny aludt az ágyá ban.
-
Jenny! Ébredj! - keltettem nem a legbarátságosabb stílusban. Felébredt, és
álmos fejjel nézett rám. -
Mi az? - kérdezte, de abban a pillanatban az éneklő Mike is meg érkezett
mellém. -
Vigyázz rá! Én mentem aludni - mondtam és elmentem a szobámba.
Túl hosszúra sikeredett a nap már megint. Mindig úgy érzem, hogy unalmas a munkahelyem, ami kétségtelen, de mégis szinte minden nap történik valami. Ez lehet, hogy azért van, mert bár filmet szinte senki nem akar kivenni, Tom és a többiek állandóan ott legyeskednek a tékában.
zép, forró szombat reggelre ébredtem. Lehetett vagy ötven fok. Na jó, annyi nem, de borzalmas meleg volt. Lementem, hogy megi gyam a kávémat. Anyut találtam a konyhában, fürdőruhafeslő volt raj ta és egy rövidgatya, amiből arra következtettem, hogy strandra készülnek. Miért járnak az emberek strandra? Valószínűleg nekik van igazuk, én viszont utálom a meleget és a nyarat. És erre elmegyek Olaszországba. Nem baj, majd esetleg mindenki agyára megyek szé pen, lassan. Délutános voltam a tékában, ezért úgy döntöttem, elmegyek szolizni, ha már nyaralni megyek, ne kelljen a tengerparton beégnem, ami ért hulla fehér vagyok. Megittam a kávém, örültem hogy most Anyu adott, és nem a mexikói. Elég félelmetes élmény volt, ahogy egy idegen ember, aki bajszos, és úgy néz ki, mint egy latin-amerikai, kávéval kínál a saját konyhánkban.
-
Hova mentek? - kérdeztem Anyut.
-
Strandra! - válaszolta, majd el is ment.
Megittam a kávém, majd miután lefürödtem és elkészültem, benéz tem Mike szobájába. Nagyon horkolt a részeg disznó, de Jenny is, csak ő nem annyira. Szép pár, gondoltam, majd távoztam. Szokás szerint a plázába mentem, ahol másfél órát töltöttem a DVD boltban, és ennyi volt a fizetésem. Ezért dolgoztam lelkesen egy hónapot? Sebaj, ennél hasznosabbra úgysem tölthettem volna. Háromra bementem dolgoz- ni, a gond csak az volt, hogy én nyitottam. Azonnal felhívtam Jasont, édes volt a hangja, én keltettem. Szóval elaludt, és ezért egész délelőtt zárva voltunk. Na bumm, nem ettől fog Tommy csődbe menni, szerintem senkinek nem tűnt fel, hogy nem nyitottunk ki időben. Felültem a pultra és vártam. Vagy vendéget, vagy Jason t, vagy valakit, akárkit. Nem kellett sok, az első ember, aki szó szerint befutott, az Jason volt. Biztos megijedt, hogy átaludta az egész munkaidejét.
- Szia! - köszönt, de be kell vallani, borzalmasan nézett ki. Jó volt látni, hogy még egy ilyen srác is tud szarul kinézni, függetlenül attól, hogy másnapos volt. -
Jó reggelt - köszöntem neki, de nem vette a poént.
Nem beszéltünk arról, hogy miért nem nyitott ki, főleg, mert ez elég egyértelmű volt, és arról se esett szó, hogy Tom mit fog szólni, mivel tudtuk, ezt Tom sose tudja meg. Vagy ha igen, akkor nem tőlünk. De különben meg kitől tudná meg? Mert életnek sincs nyoma ezen a környéken, amikor az aszfalt is felolvad. Én a pulton ültem, és filmet néztem, Jason meg összeroskadva ült bent a pultban, amikor egy tizenkét év körüli dagadt gyerek jött be chips-szel a kezében. -
Császtok! - mondta, és azt hiszem ezt köszönésnek szánta, majd
körbenézett. Napszemüveget viselt, ami valószínű nem az övé volt, mert eléggé hülyén állt neki, vagyis nagy volt rá. -
Na mi a helyzet? Volt vendég? - kérdezte, majd megkerült, és be-
ment a pultba, ahol Jason szenvedett fejfájással. Annyira meglepődtem, hogy hirtelen szóhoz se tudtam jutni, de szerencsére volt velem egy Jason, aki hamarabb lereagálta. -
Takarodj már ki a pultból! - szólt a gyerekhez, aki először megdöbbent,
majd visszaszólt: -
Takarodj ki te!
Több se kellett Jason-nek, amúgy se volt túl jó passzban, és ahogy elnéztem, féltettem a gyerek életét. -
Mit képzelsz magadról te taknyos? - kiabált rá.
-
Mi van? Mindjárt kirúgatlak! - szólt a kölyök.
-
Na húzz innen! - szólt rá Jason és kirakta a pultból. Elég nehezen emelte
meg, mert dagadt volt a srác, de azért mégiscsak sikerült. -
Na mindjárt jön a bátyám, és akkor ti repültök! - mondta, majd duzzogva
nézett ránk. Akkor esett le, hogy a kis szaros nem lehet más, mint a kicsi Tommy. -
Te vagy- Tom öccse? - kérdeztem.
-
Mér’ akkor mi van? - mondta szemtelenül a gyerek.
Igen, ez biztos hogy ő. Hasonlít is a bátyjára. Golyó fej, bunkó stílus. Leült egy székre, kibontotta a chips-ét és enni kezdett. Soha nem szerettem a gyerekeket, főleg nem az ilyen nagyszájúakat. Jason-t nem hatotta meg, hogy ő Tom öccse, továbbra is a pultban ült, és különböző fogadalmakat tett, ami a másnapos embereknél szinte szabály. Olyasmiket motyogott, hogy soha többet nem iszik, és ennek a mondatnak az összes verzióját. Ez egy elég tipikus mondat, sőt népszerű. Aki másnapos, vagy aki rosszul van még aznaposan a piától, azok mind ezt ígérik, csak az esetek 99,9 százalékban ez hazugság. Valahogy megnyugtatja őket, ha ezt megígérik lehetőleg minél több embernek. Mintha ettől jobban éreznék magukat. Alig negyed órát voltam két tűz között, ami a másnapos Jason-t és a chips-et zabáló kicsi Tommy-t jelentette, amikor megérkezett a másik másnapos, Mike és az eredeti Tommy. Bár Tom bemutatta nekünk az öccsét, mondtam, hogy már volt szerencsénk megismerni. -
A kisöcsém vigyáz majd a tékára! - mondta büszkén Tom.
Aha. Biztos remek lesz. Nem szívesen adtam át a terepet, több okból kifolyólag is. Az egyik, hogy egy tizenkét éves gyerek, ne dolgozzon az én helyemen. A másik pedig, ez egy szaros, fel sem ért az utolsó polcot; mit szeretne? Na jó, én sem érem fel, de azt elég magasra rakták. De végül is nekem mindegy, ez Tom nagy vállalkozása, ha ő megbízik ebben a gyerekben, akkor felőlem dolgozzon. Csak nem tartottam jó ötletnek. -
Gyere, megmutatom mi hol van! - szóltam kicsi Tommy-nak.
-
Minek? - pofázott vissza. Kezdett elborulni az agyam, de nem
akartam összeveszni vele. -
Hogy oda tudd adni, ha kérik - magyaráztam türelmesen.
-
Majd megkeresik! - ezzel a beszélgetés számára le is volt zárva. Tom
jót röhögött azon, hogy leugat a tizenkét esztendős testvére, én már nem szórakoztam ennyire jól.
Mike beült Jason mellé a pultba, és egymásnak magyarázták, hogy soha többet nem isznak. Tom és az öccse meg berakott valami ultra degenerált filmet és azon izgultak. Én meg csak vártam. Nem tudom hogy mit, talán hogy bezárjak. Messze volt még az este kilenc, és fáradt voltam. Semmi megerőltetőt nem csináltam, inkább a mindennapos semmittevésbe fáradtam el, ami vonatkozott a munkahelyemre és az otthonomra is. Mert hiába volt ez a munkahelyem, semmit nem csináltam az égvilágon, azon kívül, hogy filmeket néztem. A terv, hogy itt majd lesz időm befejezni, illetve elkezdeni a forgatókönyvem, az nagyon jól hangzott, csak jött közben egy Jason, aki lekötötte az időm nagy részét. Persze ő ezt nem tudta, de lekötött, méghozzá azzal, hogy őt néztem és róla álmodoztam. Kezdtem úgy érezni magam, mintha tizenhárom éves lennék újra. Tartalmatlanul és unalmasan telt a nap. Jason egyre rosszabbul volt, mondjuk valóban rengeteget ittak tegnap este és ráadásul összevissza mindent, amit láttak az itallapon. Azt, hogy Mike végül is miért rúgott he, az nem derült ki. Mert Jason szakított a nőjével, az oké, de Mike-nak semmi oka nem volt rá. Tom és az öccse hazament pihenni, Mike szintén, és miután Jason kétszer kiment hányni, mondtam, hogy menjen ő is haza. Egy percet se gondolkozott, hazament. Nagylelkű voltam, de minek? Még a hülyegyerekek sem jöttek netezni, így kilencig elfilmezgettem, aztán hazamentem.
snap izgatottan ébredtem. A szokásos kávém után Aput találtam a nappaliban, egy barátjával sakkozott. -
Jó reggelt! - köszöntem.
-
Szia kicsim! - köszönt Apu vissza.
-
Apu, kéne egy kis pénz, Anyu azt mondta, tőled kérjek.
-
Mire? - kérdezte Apu.
-
Vásárolni - szóltam, de volt egy olyan érzésem, hogy Apu semmit
nem tud az utazásról. -
Mit? - kérdezte, miközben kiütött egy parasztot.
-
Hát mindenfélét. Holnap utazunk - mondtam, de Apu rámnézett.
-
Hova? Kivel?
-
Hát Jesolo-ba, Mike, meg még négyen.
-
És Anyád tud róla? - kérdezte Apu. Ilyenkor általában megnyugszik,
ha tudja, hogy Anyu mindenről tud. -
Persze - mondtam, de közben sakk volt, ráadásul nem Apunak, ezért
ideges lett, és nem akart tovább beszélgetni. Felállt, adott pénzt, és pillanatokon belül tovább játszott. Kicsit furcsa volt, hogy valaki idegen mindig van nálunk. Anyu eljött velem vásárolni. Mikor hazaértünk, elkezdődött szá momra a nyaralás legkellemetlenebb része, a pakolás. Régen, amikor táborba mentem, mindig Anyu pakolt be nekem, és ahogy ő csinálta, úgy minden elfért. Aztán, mikor már hazafelé csomagoltam, sehogy se akart beférni, mindig úgy tűnt, mintha több cuccot hoznék haza, m i n t amit elviszek, persze ez nem így volt. Mike jött be hozzám, pont mikor gyertyákat és füstölőket raktam be a sporttáskámba. -
Nem elköltözünk, csak nyaralunk! - kezdte, miután észrevette, hogy
néhány filmet is kikészítettem az ágyamra. - Nehogy már filmeket is hozz magaddal! Úgyse tudod hol megnézni! - folytatta. Talán igaza volt, de nagyon nehezen váltam meg a kedvenc filmjeimtől.
-
Hol a fekete pólóm? - kérdezte.
-
Melyik? - ezt így kicsit tág fogalomnak tartottam, hogy a fekete póló.
-
A fekete! - mondta.
Na jó - gondoltam ha Mike továbbra is ilyen értelmetlen lesz, akkor nem megyek sehova. -
Honnan kéne tudnom, hogy miről beszélsz? - fakadtam ki.
-
Na jó, hagyjuk. Ne csupa értelmetlen dolgokat hozzál! - mondta, majd
kiment. Ekkor jutott eszembe, hogy nem is szeretek Mike-kal nyaralni. A nyaralás alatt tök más ember lesz, amit nem értek, hogy miért, biztos a klíma miatt. Két óra alatt pakoltam össze a kis cuccomat, figyelnem kellett, hogy mit rakok be, mert így, hogy Jason-nel leszek egy szobában, ez így megváltoztatta az egészet. Szép idő volt, gondoltam lemosom a kocsimat. Amióta dolgozok még nem is mostam le. Miközben a kiskocsim vizeztem, megérkezett Jenny is. Bőrönd volt nála. Remek, szóval ő már innen indul reggel velünk. Miért érzem úgy, hogy itt lakik? - Szia Lindus! - köszönt vigyorogva. Egyszerűen nem értem, hogy miért akar engem mindenki becézni. - Szia Jenny! - köszöntem. - Segítsek? - kérdezte. - Nem kell, vizes lesz a gipszed! - mondtam. Erre fogta magát és a csomagját, majd bement. Tovább sikáltam az autómat, azt ugyan nem tudtam, hogy minek, mert biztos, hogy nem az én romhalmaz kocsimmal indulunk el másnap. Egy Audi állt meg a ház előtt. Tom és a nője szállt ki, két bőrönddel. Ez nem igaz. Ők is ittmaradnak éjszakára? Minek? Miért nem reggel jöttek? Úgy értem holnap reggel. Hát kénytelen voltam nekik is köszönni, és szomorúan néztem végig, ahogy ők is bemenn ek az én otthonomba. Alig telt el tíz perc, egy Honda motor közeledett, hátul egy nagy bőrönd volt ráerősítve. Jason volt, de ő nem állt meg a ház előtt, egyenesen begurult a kocsim mellé. bukót.
Lemosnád a motoromat is? - kérdezte mosolyogva, miközben levette a
- Szia Jason, örülök, hogy józanul látlak - vágtam vissza rögtön. - Mit csinálsz itt? - bár ez elég bunkó kérdés volt, mégis érdekelt. -
Mike hívott, hogy jöjjek át, és maradjak itt éjszakára, mert reggel
korán megyünk, és hogy ne hajnalban kelljen mindenkit összeszedni. Na megyek, beviszem a cuccomat - mondta, majd eltűnt a házban. Azt nem tudtam, hogy Anyuék tudják-e, hogy ma négy idegen ember alszik a házban, Jenny-t is beleértve, mert akármennyire otthon érezte magát nálunk, akkor is idegen volt. Mike-tól ez nem volt túl értelmes dolog, hogy idehívott mindenkit, főleg mert Jason nyolc percre lakott tőlünk, és ebbe a nyolc percbe belefért egy piros lámpa is. Aztán eszembe jutott, hogy ma kezdődik a foci vb, és biztos a srácokkal akarja nézni. Jaj ne! Akkor rám maradnak a szőkék? Ez nem igaz. Gyorsan végeztem a kocsimmal és bementem. Mindenki a nappaliban ült csomaggal együtt, úgy néztek ki, mint egy hegymászó csoport. Leültem közéjük. -
Na akkor döntsük el, holnap hogy menjünk - mondta Mike.
-
Hogyhogy hogy? - kérdezte Tommy értelmesen.
-
Hát, én a saját kocsimmal, és ti döntsétek el, hogy mivel jöttök -
folytatta Mike. -
Én a motorral - kezdte Jason, majd hozzátette -, valaki jöhet velem, és
akkor négyen mentek Mike kocsijával. - Szólt, majd várta az önként jelentkezőket a motorja hátsó ülésére. Nem nagyon akartunk motorozni, én legalább is semmiképp se, főleg egy ilyen hosszú úton. -
Én, mennék, de el van törve a kezem, és nem tudok kapaszkodni!
- mondta Jenny. Rém ügyesen kivágta magát, de az is lehet, hogy tényleg szeretett volna motorozni, de nem tudott. -
Én terhes vagyok! - szólt Tom nője. Na persze, ez is egy jó indok
volt. -
Én vezetem a kocsim! - mondta a szemét Mike. Így csak Tom és én
maradtunk. Nincs mese, valamelyikünk kénytelen motorral menni, és amilyen szerencsétlen vagyok, az én leszek, hacsak nem... -
Nem mehetünk motorral! - szóltam.
-
És miért nem? - kérdezte Jason, nem tetszett neki a hozzáállásom.
Mert ez egy nagyon hosszú út, és mindig meg kell majd állnunk cigizni? -
-
kérdeztem. Ezen elgondolkodott és rájött, hogy igazam van. Ó hála a jó égnek, motor kilőve. Akkor menjünk Linda kocsijával! Nekem nincs kedvem vezetni - mondta
Tommy. -
Nem! Nagyon kicsi az az autó, ha hátul ül valaki, annak nagyon
kényelmetlen, és a csomagok se férnek be a csomagtartóba - mondtam, és részben igazam volt. Meg nem nagyon volt kedvem levezetni azt az utat. -
Akkor majd ül Jenny hátra, ő biztos elfér - szólt Tom.
-
Én nem akarok a Lindus kocsijával menni! - szólalt meg Jenny, és erre azért
felfigyeltem. Mi az, hogy nem akar? Mit hisz? Hogy engedem neki? Azt majd én eldöntöm, hogy jöhet-e velem egyáltalán, vagy nem. -
És miért nem?- kérdeztem ingerülten. Mert azokat az unalmas filmzenéket kell hallgatni a kocsidban!- vágta rá.
Jason rám nézett, és látszott rajta, hogy egy pillanatig elgondolkodott hogy érdemese egy szőkével elkezdeni vitatkozni. Nem kezdett el, de nekem is átsuhant a fejemen, hogy mindjárt leütöm. Mit tud ő arról, hogy mi az unalmas? Például hallotta már magát beszélni? Ez röhejes. Díjaztam, hogy Jason is hasonlókat gondolhatott, nagyon csúnyán nézett Jenny-re. -
Jó, te nem mész a Linda kocsijával. Menj szépen a barátoddal - mondta
mosolyogva Jason, amire Mike nem túl diszkréten bemutatott neki. Hát, az okos Jenny ezen is viháncolt, még véletlenül sem értette, hogy Mike se akar vele menni. -
Akkor rakjuk a kocsid tetejére a csomagokat! - mondta Tom hosszas
hallgatás és gondolkodás után. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá. -
Tommy! Nem 1970-et írunk, és nem az NDK-ba megyünk. Ez a XXI.
század, és én nem megyek csomaggal a tetőn - szóltam felháborodva, mire Mike-ból kitört a röhögés.
- Rendben, akkor egy variáció maradt, a te kocsid Tommy! - mondta Mike. - Csak kérdés, hogy ki megy veled. Mert mi Jason-nal tuti, hogy egy kocsival megyünk, abban, ahol lehet dohányozni! - mondtam, mire Tom, azonnal rávágta: - Oké. Ti jöttök velem. Persze Tom zugdohányos, ez remek alkalom volt neki, hogy pöfékeljen felhőtlenül. Így meg volt beszélve az utazás. Csak Mike sápadt el, szegénynek a két szőke nővel kellett mennie. Így jár, aki nem dohányzik. - De jó, akkor egy kocsival megyünk és pletyizhetünk végig! – szólt Jenny Tom nőjének, aki hevesen rázta a fejét és bólogatott. Mike ránknézett és bár tátogott, le tudtam olvasni a szájáról, hogy nagyon ronda dolgokat mondott, de mi csak nevettünk. Igazából senki nem pakolt ki, senkinek nem volt szobája, a bulikból kifolyólag tudom, hogy ez a társaság ott alszik el, ahol összeesik. Este mindannyian a nappaliban voltunk, Apu is megérkezett, odaült hozzánk, és vártuk a világbajnokság első meccsét. - Lefogadom, hogy a franciák nyernek! - mondta Tommy. Apu felkapta a fejét. Valószínűleg a lefogadom szóra figyelt fel, azon belül is a fogadásra. Apu nagyon szeretett fogadni, és főleg nyerni. - Fogadnál is rá? - kérdezte Tom-ot. - Persze. Biztos, hogy ők nyernek - mondta az okos Tom. Így történt, hogy a főnököm fogadott Apuval a meccsre. A két szőke lány is figyelte a tévét, de hogy értették-e a foci lényegét, az már kérdéses volt. Jenny sokáig összevont szemöldökkel követte a mérkőzést, majd mikor már nem bírta tovább, megkérdezte, ami annyira zavaros volt neki: - Na jó, de most az ki ott a pályán? - kérdezte. - Ki? - kérdeztük szinte egyszerre vissza mindannyian, kivéve Tom nőjét, aki annyira izgult, hogy rágta a műkörmét.
-
Hát az a pasi! - mondta Jenny. Nem könnyítette meg a helyzetünket, mivel
egy focimeccsen csak férfiak vannak a pályán. -
Na de melyik? - kérdezte Mike, miközben rá se nézett a barátnőjére.
-
Az a fekete ruhás. Ő melyik csapatban van? - kérdezősködött tovább
nagyon magas, nyávogó hangon. Sokáig gondolkoztunk, hogy Jenny mit néz, vagy hogy kire gondolhat, nekem már az is eszembe jutott, hogy valami képről beszél a falon, amikor Mike a homlokára csapott, és így szólt. -
Bazzeg’! A bíró! - mondta, és ő se hitte el, hogy valaki ilyen sötét lehet.
Apu összeráncolt szemöldökkel körbenézett, majd Jenny-re: -
Ez ki? - kérdezte, miközben újra a meccset bámulta.
-
Ki, Apu? - kérdeztem vissza, mert már kicsit untam a barchóbát. -
Ez a lány - mondta Apu, majd felpattant, mert helyzet volt, de
gól, nem született ezért visszaült. Gondolkoztam, hogy Apu mit kérdezhet, aztán spontán válaszoltam: -
Jenny!
Mindenkiből kitört a nevetés, természetesen Jenny is nevetett, azt ugyan nem tudtuk, hogy min, de boldog volt, Apu viszont egyáltalán nem volt büszke Mike-ra. Félidőben Tom és Apu egy kis susmus után megduplázta a tétet, és izgatottan várták a második félidőt. Aztán persze az is elkezdődött, és Jenny bombázott minket a kérdéseivel. -
Mi az a les?
-
Mi az a szöglet?
-
Most miért nem ugyanarra támadnak mint az előbb?
-
Hogy érted hogy szépen csavarta be? Mit?
Ilyen, és ehhez hasonló bombák érkeztek, a címzett legtöbbször a bátyám volt, de meccs végére már mindenki csak annyit mondott, hogy: „kussolj el Jenny!”. Ha csak sóhajtott, már akkor mindenki ráförmedt. Meglepő volt, hogy a franciák kikaptak ezen az első meccsen,
csak Apu volt boldog, ő nyert. Nem sok esélyt adtam a meccs elején arra, hogy Apu látja még valaha az asztalra kirakott téteket, és mégis. Tom igazi üzletembernek bizonyult, szó nélkül kifizette, amiben megegyeztek. Persze ettől még nem volt az, aminek hitte magát, de korrekt volt. És ha jobban belegondolunk, Tom már lakbért is fizethetett volna, amennyit nálunk volt. Szépen elterveztem, hogy romantikus estét töltök Jason-nel, megnézünk valami jó filmet, aztán belémszeret és boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Csak mivel nekem soha semmi nem jön össze, így természetesen ez se, mert mindenki betelepedett az én szobámba, és filmet akartak nézni, amihez akkor már így ebben a formában nekem nem volt kedvem, de mit tehettem volna. A szőkék „vicces” filmet akartak nézni, ami a nem szőkék nyelvén vígjátékot jelentett. Tom valami bunyós akciót, Mike egy bankrablós filmet, Jason meg egy olyat, ami nekem nem volt meg. Ez jellemző. Olyan DVD gyűjteményem van, hogy boltot lehetne nyitni belőlük, erre a drága Jason talál egy olyat, ami nincs meg, és ettől én borzalmasan éreztem magam. Csakhogy ez az én szobám volt, és a többieknek semmi keresnivalójuk nem volt ott, én döntöttem el, hogy mit nézünk. Na, jó ötlet volt a film, mivel Jenny aludt el rajta először. Ezen meg se lepődtem, ő béna, nem értékeli az ilyeneket. Aztán Tom nője is elaludt, majd Mike, nem sokkal később Tom is, és bár Jason azt mondta, hogy ő csak azért, mert már rengetegszer látta a filmet, a tényen nem változtatott, ő is elaludt. Én persze nem tudtam rögtön elaludni, egy csomót nyűglődtem, meg szenvedtem, aztán csak sikerült. Egyedül a hajléktalan stílus zavart, ami a szobámban volt.
evés embernek adatik meg, hogy amikor kinyitják reggel a szemüket, az első amit meglátnak, az Tom kopasz feje. És hogy ez a kopasz fej néz. Először azt hittem álmodom, aztán rá kellett jönnöm, hogy ez a szomorú valóság. Tehát az utazás napján arra ébredtem, hogy Tom bámul, majd amikor rájön, hogy ébren vagyok, megszólal: Ébredj, indulunk! - mondta, majd elment.
-
Hirtelen azt se tudtam hova indulunk. Kitápászk odtam az ágyból, lementem a lépcsőn, hogy majd a konyhában, mint minden reggel, elfogyasztom a kávémat, de meglepő látvány fogadott. Mind az öten felöltözve, csomagokkal álltak lent a lépcső alján. Minden jel arra utalt, hogy csak rám várnak. Meglepődve néztem rájuk. Sikerült felkelned hugi? - mosolygott Mike.
-
-
Aha. Persze - mondtam, de még mindig nem értettem, hogy ők
miért vannak készen. -
Jól van akkor, most van húsz perced, hogy elkészülj, különben itt maradsz. Oké, sietek - mondtam kicsit rekedt hangon -, de miért nem keltettetek fel? -
kérdeztem, mire röhögni kezdtek. Soha nem szerettem ha olyanon nevetnek, ami velem kapcsolatos és nem tudok róla. -
Szerinted? Harminc perce próbálunk felkelteni, de lehetetlen volt. Na siess.
Hát, ez nem volt túl jó hír. Nem vagyok egy könnyen ébredő típus, de így, hogy Jason is végigkövette az ébredésem, ettől nem lett jókedvem. Gyorsan lezuhanyoztam, felkaptam egy ujjatlan pólót meg egy farmert, kifestettem magam, ami nem volt túl okos dolog, mert kb. negyven perccel később az autóban ülve már le is folyt rólam, de ezt akkor még nem tudhattam, és lementem. Elköszöntem Anyuéktól, beültem az Audiba, és elindultunk. Előttünk ment Mike a k ét szőkével, mi meg mögöttük. Tom vezetett, Jason ült mellette, én meg egyedül hátul. Hamar elszakadtunk Mike autójától, talán direkt, mindenesetre telefonon tartottuk a kapcsolatot. Tom cseles volt, volt nála cigi, men-
tolos rágó, cukor, szájspray. Semmit se bízott a véletlenre. Én mondjuk ezt elég nevetségesnek tartottam, hogy ő, a nagy és kemény Tommy, pont a névtelen barátnője miatt nem mer rágyújtani. Mert ráfoghatta volna, hogy azért nem füstöl mellé, mert terhes, csak mi tudtuk, hogy ez nem igaz. Az utazás érdekesnek indult, de aztán unalmas lett. Az első téma már megint a foci volt, néha bele-bele szóltam, de nem komolyan, mert nem lelkesedtek azért, ha lány szólt bele a fociba, így kussoltam. Aztán a foci is kimerült. Megálltunk egy benzinkútnál, ahol Mike már várt minket. Mindkét kocsit teletankoltuk, vettünk inni, enni, Mike kipanaszkodta magát, hogy nem bírja a szőkéket, és még csak fél órája voltunk úton. Én kávét először a benzinkútnál láttam, otthon nem volt időm inni. Szeretem a benzinkúton kapható kajákat, ugyanolyan szendvics, mint amit otthon csinál az ember, mégis mintha más íze lenne. Talán a feeling miatt, az olyan utazós ízt ad az egésznek. -
Nehogy összemorzsázzátok az Audimat! - szólt ránk Tom, mielőtt
bármelyikünk csak gondolt volna az evésre. Az Audin nagy hangsúly volt, senkinek sem szabad elfelejtenie, hogy Tomnak, a jól menő vállalkozónak (maffiának) Audija van. Kis idő múlva, mikor már Tom felhívta a figyelmünket arra, hogy milyen szép hangja van a motornak, és mi ezt már nagyon untuk hallgatni, Jason-nel elkezdtünk film-barchóbát játszani. Minket ez szórakoztatott, mert egy igazi szívatós játék, csak ezt Tom nem élvezte. Kis idő múlva, mikor már kb. a harmadik filmet fejtettem, megkérdezte: -
Ti mi az Istenről beszéltek?
-
Ez film barchoba - feleltem.
-
És az milyen? - nézett rám kérdőn a visszapillantó tükörből.
-
Ugyanolyan mint a rendes, csak filmeket kell kitalálni. Akarsz
játszani? - kérdeztem. -
Nem, ez szar játék. Játszunk mást.
Na jó, igazából egyáltalán nem akartam Tommal játszani. Úgy gon doltam ebből már kinőttünk, a filmes dolog meg csak fanatikusoknak való. Az nem komolytalan, az nehéz. De igazából gőzöm sincs, hogy Tom mit szeretett volna játszani, inkább ugrattuk a témát. Zenét hall-
gattunk, néha beszélgettünk, rengeteget dohányoztunk, mentünk vagy kétszázzal, és ez engem eléggé lekötött. A hülye Jason motorral akart jönni. Na az az, amit én nem éltem volna túl. A következő benzinkútnál, ahol megálltunk, bevártuk Mike-ékat, mert igencsak lemaradtak. Érthető, egy terhes nővel és egy gipszelt karúval kocsikázik, nem száguldozhat. Pedig ahogy elképzeltem, ki tudott volna futni a világból. Beültünk egy kávéra, ami annyit jelentett, hogy minden benzinkút egy kávé, azaz, nem én vagyok az egészséges élet reklámja, de nagyon nem izgatott. Majdnem fél órát vártunk mire megérkeztek. A lányok elmentek pisilni, Mike meg leült hozzánk. Bazd meg! - kezdte az élménybeszámolót a szőke turnusról.
-
Mindhárman elnevettük magunkat, de Mike komoly maradt. -
Linda, bármit megadok, ha elcserélhetlek legalább az egyikkel! - mondta.
-
Nem, én maradok, az a dohányzó autó.
Szemétség volt tőlem, de egy szőkéhez se volt kedvem, akkor már inkább Tom. Ő csak annyiban idegesítő, hogy a motor hangját szereti hallgatni, de még mindig jobb, mint a két lány trécselése. Jason! - szólt Mike. - Gyere át az én kocsimba. Odaadom érted Jenny-t!
-
Az nem jó, mert akkor nem tudok dohányozni a kocsidban - vágta ki magát
Jason. -
Akkor megy át hozzátok a barátnőd, Tommy! - folytatta Mike.
-
Az meg főleg nem jó, mert akkor mi se tudunk cigizni! - szólt Tom, így
Mike reménytelen helyzetben volt. Inkább megoldhatatlanban. A szőkék végeztek a mosdóban, leültek hozzánk. -
Na, milyen utatok volt? Mert mi annyit nevettünk! - mondta Jenny.
-
Mi majd eztán fogunk! - nevetett fel Jason, és Mike kétségbeesett arccal
vette tudomásul, hogy ez az ülésrend így marad, ahogy van. Tovább indultunk, mert még nagyon hosszú út állt előttünk, és mi nél hamarabb ott akartunk lenni. Tomnak ez annyit jelentett, hogy rá lépett a pedálra, és nem vette le onnan a lábát.
Így is késő délután értünk Jesolo-ba. Külön élmény volt megtalálni a szállodát, de valahogy sikerült, bár már hulla fáradtak voltunk. Azért ahhoz képest, hogy otthon milyen meleg volt, én fáztam. A többiek azt mondták, hogy ez a fáradságtól van, és mert későre jár. Felmentünk a szobákba. Kettő egymás mellett volt, a harmadik, a kétágyas meg velük szemben. Bementünk Jason-nel a miénkbe. Szép szoba volt, csak a miénknek nem volt erkélye, ami engem zavart, mert a többiekében volt. Válassz ágyat! - mondta Jason. Igazából tökmindegy volt, de a jobb
-
oldalit választottam. Tom jött be hozzánk. -
Gyertek, megyünk enni.
-
Pillanat, csak kipakolok pár dolgot - mondtam.
Nem igaz, azért, mert mi kétágyasban alszunk, és mert nem vagyunk együtt, attól még nem vagyunk hülyegyerekek. Nem kell ránk így vigyázni, nem fogunk elveszni. Kipakoltam
gyorsan
a
ruhákat,
a
fürdőszobába
is
berámoltam,
majd
az
éjjeliszekrényre kiraktam a gyertyáimat. Jason furcsán nézett, gondolom hogy a gyertyák miatt, de nem nagyon érdekelt. Imádtam a gyert yákat, füstölőket, meg az ilyen indiai kütyüket. Ha nincs ez a videotéka, akkor a „B” terv egy ilyen bolt lett volna, hogy ott dolgozzak. Csak ott még akkora f orgalom sincs nyáron, mint egy tékában. Felhívtam Anyuékat, hogy megérkeztünk rendben, aztán elindultunk vacsorázni. A szálloda mellett, egy pizzériát választottunk, annak is a terasz részét. Stílusosan mindannyian pizzát rendeltünk. Megettük, és bár lett volna kedvünk még iszogatni, energiánk nem volt már, teljesen elfáradtunk. Kint ültünk még, de már fizettünk, amikor egyik pillanatról a másikra, hihetetlen szél támadt és szakadni kezdett az eső. -
Szerintem futás! - kiabált Mike, de már elég késő volt, mire a
szállodába visszaértünk, bőrig áztunk. Néztünk ki az ablakon, de nem úgy tűnt, mint ami el akar állni. Ez totálisan az én formám volt, megpusztultam a tékában a melegtől, ha meg eljövök nyaralni , leszakad az ég, miközben a tengerpart mellett pizzázunk. A fiúkat nem nagyon érdekelte a vihar, Mike és Tommy
Mike-ék szobájában meccset néztek. Tom nője elaludt, mert fáradt volt, Jenny szintén Mike-ékkal volt, de a körmét festette, Jason a szobánkban zuhanyozott, én meg csak feküdtem az ágyon és néztem a plafont. Egyszercsak nagyon nagyot villámlott, azt hittem belecsapott az épületbe, teljesen megijedtem. Egy hatalmas dörgés követte és sötétség. Elment az áram. Megijedtem, de volt annyi agyam rögtön, hogy az öngyújtóm megkeresem, nem úgy, mint a szembe levő szobában, ahol csak azt hallottam, hogy Jenny sikoltozik, mint egy őrült, Mike meg ráordít, hogy kussoljon. Megtaláltam a gyújtóm, és meggyújtottam vele az egyik gyertyám. Persze, mindenki cikiz folyamatosan, ilyenkor persze jól jön. Gyertyákat gyújtottam, amikor pár perc kaparászás után Jason egy szál törölközővel a derekán kitalált a fürdőszobából. Szegény, éppen fürdött, nem lehetett kellemes a sötétben, vizesen kiigazodni azon, hogy hol az ajtó, plusz még egy törölközőt is keresni. Ügyes volt, az biztos. -
Mi történt? - kérdezte, de alig figyeltem arra amit mond. Hihetetlenül jól
nézett ki, és az még csak dobott rajta, hogy meg volt rémülve egy picit. Totál szerelmes voltam, de sajnos nem kalandozhattam el nagyon, mert szükség volt a gyertyáimra a másik szobában is. -
Itt van, fogd ezt! - mondtam, majd Jason kezébe nyomtam egy
gyertyát. Tom rohant át a szemben levő szobából egy zippo öngyújtóval a kezében. -
Nálatok is elment a meccs? - kérdezte. Jellemző.
-
Igen, de amint látod, áram sincs! - mondtam.
-
Jó, de akkor az egész szállodában nincs sehol meccs? - kérdezte.
-
Tommy, nincs. Áramszünet van - mondtam, de ez már a „gyengébb
idegzetűek” kedvéért kategória volt. -
A picsába! És a környéken?
Csak nem értette meg. Most egy ilyen embernek hogy magyarázzam meg az áramszünet fogalmát? -
Fogalmam sincs! - válaszoltam. Mike jött át, az oldalán Jenny
csimpaszkodott, látszólag nagyon félt, egy kis öngyújtóval világítottak.
-
Jenny, most már leverek egyet, ha hisztizel! - kiáltott rá Mike.
Úristen, a bátyám is bekattant. Kétségtelenül Jenny már megérdemelt volna egyet, de nem szép dolog nőt megütni, és Mike se olyan, úgyhogy ez ejtve volt, pedig jó ötletnek tűnt, mert Jenny csak sipákolt tovább. -
Hugi, nálatok se megy a meccs? - kérdezte, de ezt már nem nagyon
akartam elhinni. -
Édes egyetlen bátyám! Itt állok egy rohadt gyertyával a kezemben,
gondolod hogy poénból világítok ezzel? Fogjátok már fel! Áramszünet van! Ennél okosabban már nem tudtam elmagyarázni a helyzetet. Szegény Jason meg egy gatyát próbált felhúzni, de sehogy se sikerült neki, mert az egyik kezében a gyertyát tartotta, a másikban a törölközőt, így nagylelkűen felajánlottam hogy kimegyek, öltözzön fel nyugodtan. Magammal vittem a hülye Jenny-t is. A folyosón egyfajta káosz uralkodott, mivel ez egy szálloda volt, így tele volt turistákkal, ezért minden ember más nyelven kiabált, és rohangált. A legtöbben éttermi gyertyával világítottak, ez azoknak volt jó, akik pont vacsoráztak mikor áramszünet lett, és le is nyúlták az asztalon lévő hangulatvilágítást. Tom nője volt a legszerencsésebb helyzetben, ő végigaludta. Bementünk hozzá, hogy hátha ébren van csak nagyon megijedt, és azért nem jön ki, de aludt. Ez biztos volt, mert horkolt. Jason jött ki a szobából, odajött hozzánk, és ő is figyelte ezt az őrületet. Pár pillanat múlva a bátyám jött ki a folyosóra, és bekiabált Tomnak a szobába: -
Oké Tommy, jöhetsz, itt vannak.
Tommy, aki ugyan már nem gyerek, de szellemi szintje nem üt ma gasat, kijött egy lepedővel a fején, és huhogott. Nos, a hatást elérték, mert Jenny, aki fél a sötétben, elkezdett visítozni. Később kiderült, hogy csak őt aka rta Tom megijeszteni azzal, hogy szellemnek álcázza magát. Merthogy ez a lepedő dolog, ez szellemet jelentett, de azt, hogy miért huhogott hozzá, azt nem tudom. Biztos ő olyan szellemekkel találkozott eddig, akik huhogtak. De Jenny totálkáros lett, annyir a megijedt, hogy gyertyával a kezében elkezdett rohanni. Mi csak álltunk Jason-nel és nem tudtuk, hogy ilyen dolgokon az ember nevessen, vagy
megdöbbenjen?! Mindenesetre Tom Jenny után akart futni, hogy még jobban megijessze, de a lepedőtől amúgy se látott semmit, az öngyújtó a kezében elaludt, és sajnos mi szemtanúi voltunk, ahogy Tom nekirohan a falnak a sötétben és összeesik. Pár pillanatig csak álltunk és nem is értettük, hogy ez mi volt, aztán rögtön odamentünk a lepedőbe tekeredett Tomhoz, és ijedten vettük észre, hogy vérzik a feje. Semmi komoly, csak felrepedt a homloka, de hát most legalább jól megtanulta, hogy közel a huszonhathoz nem játszunk szellemeset az áramszünet alatt. Becipeltük a benga Tomot a szobába, aki legalább elaludt, és elindultunk megkeresni, hogy az ostoba Jenny hova futott a szellem elől. Sajnos ez egy elég nagy szálloda volt a bújócskához, ezért feltettük a kérdést, ami úgy hangzott, hogy ha én Jenny lennék, hova bújnék? De hát ez így képtelenség volt, mert ami logikus lett volna, azt nem is néztük, hiszen tudtuk, hogy Jenny nem gondolkozik logikusan, ő csak úgy van, szőkén. A gondolkozás nem az ő műfaja volt, ezért feladtuk a keresését, majd ha visszajön az áram, akkor előjön. Ha nem, az se baj, itt vagyunk még egy ideig, majd valahogy visszatalál. Szerencsére egy órán belül visszajött az áram. Tomot felkeltettük, lemosta a fejét, de jó nagy dudor nőtt a homlokán. Jenny is előkerült, nagyon meg volt rémülve, szerintem egy picit be is kattant, merthogy ő szellemet látott. Lefeküdtem az ágyba, próbáltam felfogni a mai napot, de ez megint sok információ volt. Jason a mellettem levő ágyon olvasott. Ott volt tőlem egy méterre, és semmit nem tehettem. Ezért lekapcsoltam a lámpám, és hosszas gyötrődés után elaludtam.
eggel mikor kinyitottam a szemem, sütött a nap. Az esti viharnak nyom a se volt, csak Tom fején. Lementünk reggelizni, és utána következett a nyaralásnak az a része, amit rühellek, kimentünk a tengerpartra napozni. Soha nem értettem, hogy hogyan tud a tűző napon sok ember fetrengeni egész nap úgy, hogy ezt még élvezik is. Sose szerettem, de most hatan voltunk, és abból öt ezt a programot választotta, így felvettem a nem szivacsos fürdőruhámat, és rettegtem a pillanattól, amikor le kell vennem a strandruhámat, és ott állok majd Jason előtt egy hülye fürdőruhában. Ez olyan szemét dolog. Ráadásul elmentem egy alkalommal szolizni, de szart sem ért, ugyanolyan fehér voltam, mint eddig. Lementünk a partra. Egymás mellé raktunk hat nyugágyat, és mehetett a strandolás. Jenny homokvárat kezdett el építeni, amit ő nagyon élvezett, az összes környékbeli férfi meg azt élvezte, ahogy építi. Mike-ot nem nagyon érdekelte, éppen szemezett egy lánnval, aki olyasmi volt mint Jenny. Sőt, ugyanolyan volt mint Jennv, tehát ezt nem értettem. Mindenesetre nem volt túl diszkrét a témában. Jason leült és olvasott, alig lehetett hallani a hangját. Tommy egyfolytában az olasz maffiáról beszélt, azt mondta, ő i smeri az itteni alvilágot. Szerintem csak sokszor látta a Keresztapát, de ez az én véleményem, bár hihetőbb, mint hogy ő itt ismer bárkit. Tom nőjének azon kívül, hogy egy pici hasa volt, egyáltalán nem úgy nézett ki, mint egy kismama, ő is felkeltette a környezetünk figyelmét. Na meg a bolond Jenny, aki már eleve feltűnő volt a bikinijében, egy nagy gipsszel a kezén. És így próbált homokvárat építeni, egy kézzel. Én sok Szerencsét kívántam hozzá, és elfeküdtem, ha már itt vagyok, megpróbálom meg érteni, hogy mi a jó például a napozásban. Egyszer behívlak a többiek fürdeni a tengerbe, és nem akartam Jenny-vei kint maradni, ezért velük mentem. Ott hülyültünk a vízben, tök jól éreztük magunkat, néha kiintegettünk Jenny-nek, aki legalább vigyázott a cuccokra, és fél kézzel ő is visszaintegetett. Hát, gipsszel nem lehel fürdeni. Azt nem is, gondoltam, hogy a vízben így repül az idő. Két órát voltunk ben t, ami-
azt jelenti, hogy Jenny két órát volt kin t. Rendesen fogott a nap, éreztem hogy ég a fejem, de ahhoz képest, hogy mennyire ellene voltam mindig, nem volt olyan rémes dolog. Éppen feküdtem a törülközőmön, mindenki döglött ugyanúgy körülöttem, amikor nem is tudom miért, de valamiért felnéztem. Azt hittem, én is szellemet látok. Ott állt nem messze egy ember, aki kiköpött úgy nézett ki, mint a mexikói a konyhánkból. Rövidgatyában, nagy szalmakalappal a fején. Á, biztos csak hasonlít, gondoltam, hát annyi ilyen van, végül is Olaszországban vagyok, nem ritka egy bajszos ember. Mégsem hagyott nyugodni és csak odanéztem mindig. Mike is arrafelé bámult, ezért megkérdeztem: -
Mike, az nem a...
-
Hé, az nem a... - kezdte pont ő is mondani, majd rámnézett, és
megerősített. - De, ő az. De mit keres itt? Mike felállt, és odament a kis mexikóihoz, aki egy barátjával volt. Aztán elindultak felénk. Teljesen megijedtem, fogalmam se volt róla, hogy ezek hogy kerültek ide, pont ahol mi vagyunk. Lehet hogy utánam jött? A mexikói már régóta nézett engem, mind a két bulin koslatott utánam, amikor találkoztunk. Na de képes lenne idáig követni? Hú de para. Teljesen megijedtem. Miért Olaszba jött? Miért nem megy Mexikóba? -
Nézzétek ki van itt! - hozta oda Mike.
Mindannyian köszöntünk nekik, de senki nem furcsállotta, hogy mit keres ez itt, csak én gyanakodtam. Mindenki visszafeküdt napozni. -
És mit csinálsz itt? - kérdezte Mike.
-
Üzleti dolog. - felelte a mexikói.
Tom felkapta a fejét az üzlet szó hallatán. -
Milyen üzlet barátom? - kérdezte.
Barátom? Tom nem is ismeri. Vagy ez is olyan belevaló szöveg szerinte? -
Bőrt veszek. Viszem haza, és otthon eladom ősszel - felelte büszkén a
bajszos. Ez igazi tehetség. Júliusban eljön bőrt venni, és ősszel eladja. Wow. -
Milyen bőr? - faggatta Tom.
- Kabát, mellény. Minden! Jó pénz van benne. - Hát akkor maradj itt velünk ma - mondta Mike neki, majd a mexikói leült hozzánk. Ó, Mike, ezt most miért kellett? Egyáltalán nem akartam, hogy ott legyen velünk. Nekem furcsa és érthetetlen volt, hogy mit keres ő ott, picit féltem is tőle. Tom meg nagyon érdeklődött a bőr iránt, teljesen gondolkodóba esett, hogy ebbe tényleg van-e pénz. Az viszont biztos, hogy ha Tom nyit egy bőrkereskedést, ott már én nem fogok dolgozni. Nekem jó az a videotéka, ne komplikálja az életemet ilyen hülyeségekkel. - Na, én megyek a vízbe, jön velem valaki? - szólt Jason, majd felállt. - Aha, én megyek - vágtam rá rögtön. - Megyek én is, dög meleg van- szólt a mexikói. Na ne! Örültem, hogy talán végre kettesben lehetek Jason-nel, erre ez a barom is jön velünk. Bementünk a vízbe, de én mindig attól rettegtem, hogy megtámad a bajszos, így nem tudtam túl felszabadultan strandolni. Visszamentünk a többiekhez, és épp leültünk volna, amikor Tom felpattant. - Induljunk! - mondta, majd fél perc alatt összeszedte a cuccát. Először nem értettük, később kiderült, a focimeccsekhez van igazítva a napi programunk. Visszamentünk a szállodába, összekaptuk magunkat és elindultunk valami helyet keresni. Nagyon szép volt Jesolo, szerettem ezt a helyet, ré gebben már voltam itt Anyuékkal, meg Velencében is, csak ott nem szálltunk ki a kocsiból. Mike-nak és nekem nem volt kedvünk. így komppal odamentünk és visszajöttünk. Persze később én már bántam, hogy nem néztem meg Velencét, merthogy nem volt kedvem. Ez egy tipikus hülye- gyerek reakció a családi városnézés hallatán, pedig Velence gyönyörű. Sokszor kérdeztem később Anyut, hogy miért is nem mentünk be, miért csak a kocsiban ültünk, de olyankor nagyon csúnyán nézett rám. Beültünk egy pub-ba, ahol óriáskivetítő volt. Már elég sokan voltak, de még kaptunk helyet. Újra és újra rá kellett jönnöm, hogy nagyon jó
pasik az olaszok. Teljesen de ja vu-m volt, régebben is egy ilyesmi helyen szerettem bele Paolo-ba. Néztük az izgalmas focit. Teljesen úgy éreztem magam, mintha Nickkel nyaralnék, vagy esetleg több Nickkel. Csak döglés és focimeccs. Mivel nem élveztem ezt a fajta életformát, a meccs végére eléggé becsíptem, de Tom nőjén kívül a helyiségben mindenki. A pulthoz mentem, hogy igyak még valamit. A mexikói felajánlotta a segítségét, de mondtam hogy kösz, ne. Már rendeltem, amikor egy pasi odaállt mellém és magyarázni kezdett. Olasz volt, azt rögtön tudtam, nemcsak abból, hogy olaszul beszélt nekem, hanem úgy is nézett ki. Nem fogok hazudni, kevés szebb pasit láttam életemben, és folyamatosan mondta nekem a magáét. Azt hiszem bókolt, de ha nem, az se baj. Olyan dallamosan és szépen beszélt, hogy az se lett volna gond, ha folyamatosan elküld a francba, úgyse értettem. Biztos, hogy nem én voltam az első, akihez odament, és szerintem nem is az utolsó, de jót tett az önbizalmamnak, hogy egy ilyen félisten próbálkozott nálam. Hogy miért küldtem el végül is? Ez egy jó kérdés. Az első az, mert sajnos Jason érdekelt. És miközben az olasz oltott szebbnél szebb mondatokkal, Jason-re pillantottam, aki még csak felém se nézett. Ez nem esett túl jól. A mexikói viszont csúnyán nézett, sőt, oda is jött, hogy minden rendben van-e velem. Aranyos volt, ahogy próbált kimenteni a cseppet sem kellemetlen helyzetemből., miközben az olasz válláig ért. Hát így történt, hogy nemet mondtam egy olyan pasinak, akiről eddig csak álmodni mertem, azért a nyikhaj gyerekért, aki a bátyámmal ivott velem szemben. Igen, szörnyen jól nézett ki, és biztos vagyok benne, hogy előbb utóbb, de inkább előbb elfeledtette volna velem még Jason gondolatát is, de én már csak egy ilyen barom vagyok, elküldtem. Jó, a szívét nem törtem össze, mert pár perc múlva láttam, ahogy odamegy még egy lányhoz. Esetleg gigolo volt, amilyen az én formám, velem csak egy gigolo kezd ki, de már úgyis mindegy, elküldtem. Miért nem tudott a rocker barátom így kinézni? Mindig örültem volna, ha ilyen pasim van, de a két fiúban talán annyi volt a köz ös, hogy hosszú hajuk volt. De ez se egészen, mert az én pasim nem szerette nagyon mosni. Igen, ilyen dolgokért ért véget az amúgy sem hosszú kap -
csolatunk. Nick meg csak szeretett volna így kinézni mindig. Ő, meg az olasz mániája. Én se bántam volna, ha így néz ki. Az, hogy most én itt vagyok, ennél jobban nem is tudtam volna visszaadni Nick-nek, amiért olyan csúnyán dobott. Ez van, gondoltam mosolyogva, miközben a következő körrel leültem az asztalhoz. Jenny fordult hozzám. - Mit akart az a pasi? - kérdezte. Na persze, ő rögtön észrevette. - Nem tudom, kikezdett velem - mondtam mellékesen, mert azt akartam, ha Jason esetleg hallja, akkor tudja, hogy ez nekem nem új dolog. - És te elküldted? - kérdezte kidülledt szemekkel Jenny. - Igen - mondtam, de még mindig nem fogta fel. - Te elküldted azt a pasit? - értetlenkedett. - Igen, nem érdekelt - mondtam, miközben Jason és Mike is odafigyelt a beszélgetésünkre. - Igazából én küldtem el. Odamentem és beszart tőlem - mondta a mexikói. Ez biztos, hogy hülye. Miért van ez itt? És ő valóban úgy gondolja, hogy bárkit el tud küldeni? Ennyit a tervemről. Elküldtem egy pasit, akinél szebbet még életemben nem láttam, és ez nem az én érdemem, hanem a hülye bajszosé, aki elhiszi, hogy ő bárkit el tud zavarni. Nem indult túl jól az este. Átmentünk egy diszkóba, ahol Tom rögtön bepörgött és mindenki vel olaszul akart üzletelni úgy, hogy egy szót sem tudott. A két szöszi kacagott mindenen, ami mozgott. Marha értelmesek voltak, ezért én a közelükbe se mertem menni. A bátyám a táncos lányokat bámulta, Jason-re pedig rámászott egy hosszú fekete hajú lány, így ő vele táncolt. El se tudom mondani, mit éreztem. Ez nem fair. Én elküldöm életem pasiját, ő meg rögtön táncol az első ribanccal. És már -már elhittem, hogy nem vagyok lúzer. Leültem a bárpulthoz, a mexikói jött velem, bár erre senki nem kérte meg. Hát meg kell hogy mondjam, minél többet néztem Jason-re meg a táncos lányra, annál többet ittam. Na, innentől nem emlékszem semmire, csak hogy Tom a vállá ra kapott, és úgy cipelt, hogy a fejem lógott lefelé. Ő se volt túl jó állapotban. Ahogy szállt be velem a liftbe, a fejem biztos útban volt, így borzalmasan be -
ütöttem a liftajtóba. Nem akkor fájt igazán, akkor meg se éreztem, másnap viszont volt vele gondom. Azt, hogy a szállodában mit gondoltak rólunk, azt nem tudom. Sok jót nem, mert Tom érkezett meg először, a vállán velem, majd jött Mike, aki végighányta az utat, Jason, akit Tom nője karolt át, mivel menni se tudott, majd legvégül a gipszelt karú Jenny, akinek az egyik szandáljának kitört a tűsarka. Hihetetlen, ennek minden buli után kitörik egy sarka. Mi lenne, ha okosabb lenne, és nem akarna folyton asztalon táncolni? De ez a mondat már hibázik ott, hogy mi lenne, ha okosabb lenne, hiszen Jenny-ről volt szó, azaz lehetetlenség még elképzelni is. A mexikói viszont nem jött velünk, arra emlékszem, hogy ő egész este tequilázott, biztos elhagytuk valahol útközben. Tom ledobott az ágyamra, majd eldőlt mellettem, a földön. Mindenki ott aludt el, ahol legelőször összeesett, kivéve Mike-ot, ő a WC-ben töltötte az éjszaka hátralévő részét.
snap Tom nője ébredt először, délután kettőkor. Aztán fokozatosan mindenki, legkésőbb Tom, akit hatig, amíg ki nem nyitotta a szemét, kerülgetni kellett a földön. Ez egy olyan pihenő másnap volt, senki se tudott megmozdulni, és a felkelés gondolatától is rosszul voltunk. Persze a nyaralás nem szokott túl izgalmas lenni, azért is hívják nyaralásnak. Lementem a recepcióra, és berakattam egy filmet. Borzalmasan csúnyán néztek rám, úgy éreztem sokáig nem felejtik el az éj jeli megérkezésünket, de ez nem az én saram volt, mivel én nem eml ékeztem semmire. Mondjuk attól még én is ordibáltam, főleg mikor beütöttem a fejem. Eközben Anyuék otthon nyugodtak voltak, hogy nem lesz bajom, a bátyám vigyáz rám. Hát, ha Hasfelmetsző Jack-kel küldenek el nyaralni, az is többet figyelt volna rám, min t Mike, de ők ezt nem tudták. Elég ciki volt, hogy a főnököm cipelt haza a vállán, de szerencsére csak Tom nője emlékezett valamire, ő adta az információkat. Szeren csémre megfenyegettem, persze csak poénból, hogy a többieknek a tegnap este rám eső részéről ne mondjon semmit, és ezt ő be is tartotta. Szóval elkezdődött a filmem, aminek nagyon örültem, de fél perc múlva elmúlt az örömöm, ugyanis olasz szinkron volt alatta. Remek, mit kezdjek egy olaszul beszélő filmmel? Ez se az én napomnak. ígérkezett. Megnéztem, de így nehéz volt bármit leszűrni, viszont lekötött, és másnaposan ez volt a lényeg. Lementünk a szálloda medencéjéhez, úgy döntöttünk, a tengerpartra ma nem megyünk ki. A mexikói is odajött, bár senki nem tudta hogy miért, ő nem is ott sz állt meg ahol mi. Már szinte biztos voltam abban, hogy utánam koslat, és ez megijesztett. Rengeteg thrillert láttam már, tudom hogy ezek az őrültek mikre képesek. Bár ha én vagyok a főszereplő, akkor nem lehet bajom, esetleg megöli Jenny-t. Na és? Még akkor is van egy szőke köztünk, bőven elég az is. Sok is. A medencénél boldog, nyaraló családokat találtun k, akik élvezték a nyár minden percét. Ott úszkáltak, egészen addig, amíg a benga
Tommy el nem kezdett ugrálni a vízbe, és minket is sorba lökdösött a medencébe. Mikor már több víz volt kint, mint bent, akkor a legtöbb ilyen boldog család távozott, így mi uraltuk a helyiséget. Aztán kidőltünk. Jason elaludt egy pillanat alatt, és én néztem. Mást úgyse tehettem. Aztán meguntam nézni, semmit nem csinált, csak aludt, ez nem volt olyan érdekes látvány. Ahhoz képest, hogy mennyit vártam ettől a nyaralástól, Jason-nel szinte még három értelmes mondatot sem váltottam. Ez van, ha az ember előre tervez, úgysem sikerül soha. Szóval Jason aludt, Jenny elvolt magával, így Tom, Mike és én leültünk kártyázni. -
Mackókám! - kezdte Tom nője.
-
Mondjad Nyuszkókám! - szólt Tom, miközben dobott.
-
Gumicukrot kívánok, azt szeretnék enni - nyávogta.
Tom hosszas gondolkodás után. feltételezem azon töprengett, hogy mégis csak terhes a nője, így szólt: -
És mégis honnan szedjek neked most gumicukrot? - kérdezte
Tom. Nem tudom, de azt kérek! - látszott hogy visszaél a helyzetével,
-
Tom felállt és kissé idegesen elment. Mi meg persze csak vártuk, mert épp egy kártyapartiban voltunk, és Tom jött volna, a nője meg nem állt be helyette, csak döglött az ágyon. Majdnem húsz perc telt el, mire Tom rohanva bejött három nagy csomag gumimacival. -
Tessék Nyuszi, egész rohadt Jesolo-t átkutattam a cukorért, most
edd meg! - szólt Tommy, majd leült játszani. A nője kibontotta az egyik csomagot, evett belőle két darab macit, és így szólt: -
Köszi szépen - majd visszadőlt az ágyra.
-
Egyed csak! - mondta Tom. - Azért hoztam ennyit, hogy már ne kelljen
elmennem, ha esetleg kevés! -
Jó, de már nem kívánom! - szólt pofátlanul Tom nője.
-
Mi van?- mordult fel Tommy. - Ne szórakozz velem! Edd meg az egészet,
ha már kitaláltad! -
De nem esik jól! - nyávogott a lány.
Tommy teljesen begurult, megfogta a gumicukrokat, és elkezdte tömni a fejébe. -
Tommy, hiába szeretnéd, nem fér be egy csomag a szádba! - röhögött
Mike. -
Már hogyne férne bele! Ne idegelj még te is. Megzabálom az egészet
- mondta. -
Akarsz fogadni? - kérdezte Mike.
Így történt, hogy fogadott Tommal, hogy nem fér bele egy nagy csomag Haribo gumimaci egy ember szájába, de ahhoz, hogy valaki nyerhessen, nekünk is meg kellett próbálni. Ez Tom kérése volt. Szerintem, ezt teljesen idegből csinálta, mert ha nem ő eszi meg, akkor a barátnőjével eteti meg az egészet, amit nem szabadott, mert ő terhes. Érdekes ez a terhesség dolog, az ember mindenből kivághatja magát, csak mert babája lesz. Véleményem szerint Tom legszívesebben tényleg megetette volna vele, de nem lehetett, ezért inkább mi kezdtünk el minél több gumimacit tömni a szánkba. Biztos voltam benne, hogy nem sikerül, csak azt nem tudtam, hogy nekem miért kell megpróbálnom, amikor csak ők fogadtak ketten. Biztosan azért, mert három csomag cukor volt. Én úgy harminc darabot tettem a számba, de már nem bírtam, mert folyamatosan röhögtem a másik két birkán. Tom nyerni akart, csak úgy tömte a pofájába a mac ikat, de minden röhögésnél kiesett egy jópár a szájából. Ezen mi Mike-kal már haldoklottunk a nevetéstől. Tom nyert. Az összes macit belenyomta az arcába, az már más kérdés, hogy se beszélni, se semmit nem tudott, mert akkor a macik kijöttek volna, de boldog volt! Nyert! Mi meg remekül szórakoztunk. Tóm kiment és kiköpködte a macikat az ablakon. Hát, ilyen dolgok miatt nem kedveltek minket abban a szállodában. Már épp én is fel akartam állni, hogy kimenjek a mosdóba, amikor Jason nyitott be a szobába. -
Itt vagytok? - kérdezte, majd leült az ágyra. - Mit csináltok? - ér-
deklődött, mert senki nem reagált rá, csak röhögtek. Fogalmam se volt mit csináljak, tele volt az én szám is azokkal a kurva macikkal. Ez megint nagy égés lesz. Mike és Tom röhögtek, Tom nője nem értett sem
mit. Hirtelen felálltam, és átrohantam a szembe levő szobába, ami a miénk volt, és megszabadultam az átkozott maciktól. Ennél gusztustalanabb élményem nem sok volt, és persze az alapötlet Tomtól származott, ami nem meglepő. Csak hát én meg benne voltam sajnos minden baromságban. Visszamentem a többiekhez, úgy tettem mintha semmi se történt volna, leültem oda, ahol eddig is ültem. -
Mit is kérdeztél, Jason? - kérdeztem, de mindenki kiröhögött. Jenny jött be a
szobába, leült, és az üres gumicukros zacskókra nézett. -
Nekem nem hagytatok? - kérdezte sértődötten.
Na, nekünk ennyi kellett, már fetrengtünk a röhögéstől. Aztá n semmi nem történt, szinte minden nap ugyanolyan volt, meccset néztünk, strandoltunk, és bár megőrültem ettől, de Jason-nel nemigen beszélgettünk. Ez a baj, túl sokat vártam ettől a hülye utazástól.
m is tudom melyik nap elindultam, hogy veszek Anyuéknak valami kis szuvenírt. Ezt a részét szerettem a nyaralásoknak a legjobban, ajándékokat venni. Sajnos a rossz része az volt, hogy Jenny rám akaszkodott, aztán Tom nője is, és így hárman indultunk el. A fiúkotthon maradtak és kártyáztak. Ennyi volt a nyaralás. Azután, hogy kegyetlenül berúgtunk, az utolsó előtti napig nem ittunk többet, mármint olyan mértékben nem. Csak focit néztünk, napoztunk, és azt figyeltük, hogy Tom napról napra nagyobb embernek képzelte már ma gát, úgy beszélt, mintha kicsit rekedtes lenne a hangja. Tényleg túl sokat látta a Keresztapát, és újabban elhitte, hogy tud olaszul beszélni. Szóval elindultam a két okossággal vásárolni. Már eleve kínos szituáció volt, mert dobálták magukat, és borzalmasan tették a fejüket, okoskodtak, ami meg nevetséges volt. Bementünk egy kis boltba, ahol nagyon jó kütyüket lehetett kapni, sok nézelődés után egy kis gondolát választottam, ami nagyon jól nézett ki, ezt Anyunak szántam, Apunak meg egy sakk készletet vettem. Akárhol voltam, mindenhonnan sakk készletet vittem Apunak, de végül is mindegyiknek örült, ezért tudtam, hogy ennek is fog. Tom nője egy kis elefántot vett. Nem tudom, hogy miért szereti mindenki az elefántokat, de ráhagytam, szeresse csak. Én eleve nem voltam egy nagy állatbarát, leszámítva Tomot. Jenny is nézelődött, meg csodálkozott mindenen, olyan volt mint egy autista, főleg azzal a gipsszel a kezén. Kiválasztott egy kis Colosseum-ot, és mikor fizetett, akkor szólt az eladónak, vagyis elmutogatta, hogy egy másikat szeretne. Visszavitte a Colosseum-ot, és felemelt egy ugyanolyat. -
Linda! Segíts keresni egy jót! - nyávogta. Odamentem mellé, mert
láttam hogy gondban van. -
Ezzel mi a baj Jenny? - kérdeztem értetlenül, mert nekem nagyon
tetszett a kis szobor. Én például imádtam az ilyen lekicsinyített másokat, volt otthon egy pár darab.
- Keressünk egy olyat, ami nincs eltörve! Nézd meg, mindnek le van a fele törve! - mondta Jenny. Néztem az arcát, vártam, hogy azt mondja jaj, csak vicceltem, de nem mondta. Teljesen komolyan állt velem szemben, és ostobán nézett. Hát, én erre már nem tudtam mit mondani. Szó nélkül kijöttem az üzletből, és elindultam a szállodába. Még hallottam, hogy utánam üvölt visító hangon, de nem számított. Annyi volt a véleményem, hogy kuss. Ha valaki ennyire, de ennyire borzalmasan hülye, ahhoz én már nem tudok mit hozzátenni. Nem hittem volna, hogy van olyan ember a XXI. században, aki mond egy ilyen mondatot, és Jenny, a bátyám barátnője megtette. Innentől no comment.
mexikói egyik nap köszönés nélkül eltűnt, valószínűleg hazament. Nem haj, már megszoktam, hogy ő néha felbukkan, aztán eltűnik. Az utolsó előtti este nagyon emlékezetes volt. Nem akartunk a visszaút előtti éjjel inni, mert másnap korán indultunk haza. Mivel Tom és Mike vezetett, és általában ők itták a legtöbbet, úgy döntöttü nk, utolsó előtti nap rúgunk be búcsúzóul. Kezdtük a szokásos programmal, ami a focimeccs-nézést jelentette. Aztán csak beültünk beszélgetni, és iszogattunk. Kis idő múlva egyre hosszabb, és egyre értelmetlenebb mondatokat mondtunk egymásnak. Persze, amikor Tom már mindenkit „drága testvérének” nevezett, és nemcsak minket, hanem a pincéreket és idegeneket is, akkor nála már nagy baj volt. Tom nője szigorúan üdítőket ivott. Azt nem tudom, hogy ő hogyan érezte magát ezen a nyaraláson, de valójában nem is érdekelt, ezért nem kérdeztem meg. Ott volt és kész. Jenny ismét az asztalon táncolt, miközben mi nevettünk, és beszélgettünk. Kevés ilyen éjszakám volt eddig, és lehet hogy ilyen már soha többet nem lesz. Tudtuk, hogy két nap múlva ilyenkor már otthon leszünk, valószínű, hogy ugyanígy együtt, de az mégis más lesz. Soha eddig még nem nyaraltam a barátaimmal, elsősorban azért nem, mert nem voltak barátaim, és ez olyan furcsa volt. Ott ültünk Olaszországban, és az volt a hihetetlen, hogy ha ezt mondja nekem valaki két hónapja, hogy ez lesz, valószínű, hogy kiröhögöm. Mégis ott ültünk, kivéve Jenny-t, aki az asztalon táncolt, hozzá kell tennem, hogy zene nem volt, de őt ez nem nagyon zavarta, és szerettem volna, ha örökké ottmaradunk, mi hatan. Vagy csak a pillanatot akartam öröknek, elvégre hülyén nézett volna ki, ha egész életünkben úgy maradunk ott, ráadásul nem kívántam Jenny-nek, hogy az élete végéig asztalon táncoljon. A pillanat persze elmúlt, megmaradt az emléke, és ennyi. Akkor ott boldog voltam, pedig semmilyen számításom nem jött be a nyaralással kapcsolatban, de jó volt a hangulat. Fel lehetett volna még dobni, mondjuk valami olyasmivel, hogy valamelyikünk
gitározik, és akkor énekelgetünk, de senki nem tudott gitározni, nem is volt nálunk gitár, na meg nem is akartunk énekelni, de jól nézett volna ki. Szó szerint kidobtak minket záráskor, ezért visszamentünk a szállodába. Mike és Tom leült nagyon nagy tétben kártyázni, bár szerin tem ők erre később már nem emlékeztek, és különben is már hajnali fél négy volt. A két szőke eltűnt, fogalmunk sincs, hogy hova mentek, de reggelre visszataláltak, az volt a lényeg. Én meg megkértem Jason-t, hogy menjünk el valamerre. Benne volt a dologban , persze ő se volt józannak nevezhető. Járkáltunk a szállodában, én bekopogtam egy csomó szobába, aztán elfutottam, de ezt a játékot hamar meguntam, mert úgy gondoltam, hogy hét éves kor után már nem játszunk ilyet. így lementünk a medencéhez, leültünk egy-egy nyugágyba, és jött az örök csend. Aztán nem bírtam hallgatni. Az italtól kicsit felbátorodtam, és úgy döntöttem, hogy nekem minden mindegy, megkérdezem a dolgokat Jason-től. Persze egyáltalán nem volt minden mindegy nekem, csak akkor ezt nem tudtam. Ebben az egy esetben hálát adok az égnek, hogy lúzer vagyok, és nem sikerült hülyeségeket beszélnem. -
Jason! - kezdtem, majd felálltam, és járkáltam. Ő ült, és figyelt, szerintem
nem tudta, hogy mi a problémám, de hát honnan is tudhatta volna?! -
Igen? - kérdezte. Persze hogy megkérdezte, mivel elfelejtettem tovább
mondani, amit akartam. -
Ja. Na, most mért van az, hogy alig beszélgetünk? - kérdeztem. Nagy
szerencsém, hogy Jason részeg volt. -
Nem értem miről beszélsz! Mikor beszélünk alig? - kérdezte. Igen, valahogy
ilyen két italos ember hajnali beszélgetése. Gondoltam most mindent elmondo k neki. Hogy szeretem, hogy haragszom is rá, meg mindent, ami bánt. -
Mert tudod, neked fogalmad sincs, hogy igazából én... - csobbanás. Na ezt
megcsináltam. Annyira zavarodott voltam, és addig járkáltam idegességemben, hogy beleléptem a medencébe. Ez mindig olyan jól néz ki a filmekben is, ha valaki ideges és vallomást tesz, az mindig
járkál, ezzel is jelzi, hogy ő nem nyugodt. Na, persze nekem ez se jött össze, mert hátraléptem, és ott volt a medence, így ruhástól, táskástól, amiben benne volt a mobilom is, belezuhantam. Jason azonnal felpattant, és mivel ő is jól volt, és ő is sok filmet látott, gondolta azonnal kiment, és utánam ugrott. Ez nekem jól esett, mert jó volt tudni, hogy szó nélkül kimentene a vízből, csak az az egy baj volt, hog y a medencének abba a részébe estem, ahol a víz mindössze egy méter húsz volt. Így felálltam a vízben, és mindkettőnkből kitört a röhögés. Egyáltalán nem érdekelt, hogy vizes vagyok. Jason szemén még napszemüveg is volt, de nem zavarta. Bent álltunk a vízben és nagyon nevettünk. Persze jobban szerettem, mint valaha, de elmúlt az az érzésem, hogy mindent bevallok neki. Jobb volt ez így. Elég sokáig maradtunk a vízben, tök jó buli volt, a táskámat kiraktam ugyan a medence szélére, de nem érdekelt, hogy mi van benne. Másnap, amikor az ablakban szárítottam az igazolványomat és a telefonom aksiját, akkor már érdekelt, de jó volt a pillanatnak élni. -
Mit akartál mondani, mielőtt megmentettelek? - kérdezte a vízben.
-
Nem fontos! - válaszoltam, és csend lett.
Na, ha valaki, akkor én sok romantikus filmet láttam, és ez lett vol na az a jelenet, amikor Jason megcsókol. Talán még csücsörítettem is egy picit, annyira biztos voltam a helyzetben. Természetesen rosszul tettem, mert Jason le se szarta az én tökéletes filmjelentemet, elúszott. Ennyit erről. Egyszerűen nem tudtam megérten i, hogy mi lehet ezzel a gyerekkel. Oké, az lehet, hogy nem tetszem neki, de akkor is. Ebben a szituációban illett volna engem megcsókolni, mert annyira ezt sugallta a helyzet. Ő is nagy filmes, tudnia kellett volna. Na sebaj, ha majd egyszer megírom a forgatókönyvemet, akkor én írok bele egy ilyen jelene tét, csak ott nem egy birka fiú lesz, hanem egy igazi belevaló, aki meg fogja csókolni azt a szerencsétlen ázott lányt. Tök vizesen, úgy hat óra kor felmentünk a szobánkba, és elaludtunk. Még egy éjszakát voltam Jason-nel egy szobában, de ahogy az elmúlt napokat néztem, ettől az utolsó éjszakától se vártam semmit. Amikor felébredtünk, lementünk
utoljára a tengerpartra, aminek Jenny nem nagyon örült, mert egész nyaralás alatt nem tudott fürdeni a tengerben szerencsétlen. Én már az elején megkérdeztem, hogy minek jön?! Persze ezt csak gondoltam magamban, de volt benne igazság. Ez a lány semmi mást nem tud, csak táncolni az asztalon. Illetve azt se tud, de szeret. Amúgy semmi más nem érdekli. Fürödtünk egy utolsót, kameráztunk, hogy beteljen az egész film, amit a nyaralásról készítettünk, pizzáztunk és ennyi. Ennyi volt egy nyaralás. Este focit néztünk, majd mindenki a szobájába vonult. Feküdtem az ágyon, Jason mellettem a másik ágyon. Gondolkoztam, hogy vajon ő mire gondol. Nem tudtam sokáig filózni ezen, mert közbeszólt. -
Gondoltam! - szólalt meg. Egy pillanatra megállt bennem az ütő, hogy most ő olvasott a
gondolataimban, vagy mi? Aztán hamar rájöttem, hogy filmre gondolt, és ezzel az egy szóval jelezte nekem, hogy most barkóbázni fogunk, és találjam ki a filmet. Oldalra fordítottam a fejem, ránéztem és csalódott voltam. Mert ez az utolsó éjszakánk együtt, ezen a romantikus nyaraláson, és filmeket kell kitalálnom. Mit tehettem volna? Sóhajtottam egy nagyot és megkérdeztem: -
Vígjáték?
-
Nem!
-
Dráma? - és így tovább...
snap korán otthagytuk Jesolo-t. Szerettem volna még maradni, sőt, maradtam volna akár életem végéig is, de ezt nem tudtam volna hogy beadni a többieknek. Tom sietett haza, marhára érdekelte, amit a mexikói mondott neki a bőr üzletről, és utána akart járni. Mielőtt beszálltunk volna a kocsiba, Mike odarohant hozzánk. -
Tommy! Bármit megadok, csak had vigyem én Lin-t és Jason-t, Le
meg a lányokat! -
Nemnemnemneeeeem! Nem adom őket, ez a dohányzó autó! - vágta
rá Tom, de a nője közben odaért. -
De Macikám, te úgysem dohányzol már, mehetünk veled mi is. Nem?
- mondta a nője. -
És én szeretnék a húgommal menni, olyan keveset vagyunk együtt
mostanában! - mondta Mike. Ez kedves, engem használt fel arra, hogy lerázza a hülye barátnőjét. Jellemző, de nem szóltam rá semmit. Így, hogy hazaindultunk már semmi nem érdekelt. Tökre számítottam Jason közeledésére, ő meg le se szart. Lényegtelen volt, hogy mivel megyek haza. Csak vonattal ne! Így beszálltam Mike kocsijába hátra, és a lehúzott ablakon át hallgattam, hogy Tom káromkodik hosszasan, majd a szőkékhez fordult: -
Kussoltok egész úton, különben kiraklak mindhármotokat! Nincs
pletykázás a kocsimban! - mondta, majd beszállt és ezerrel elindultak. Mi is elindultunk, de mi nem siettünk annyira. Kedves volt Tomtól, hogy azt mondta nekik, mindhármukat kirakja, ebbe már benne volt a gyerek is. Vagy egyszerűen nem tudott számolni, fogalmam sincs, sose fog kiderülni. Mike látszólag megkönnyebbült, élvezte a társaságunkat. -
Mikor térsz észhez, és dobod ki Jenny-t? - kérdeztem, bár ez egy elég
szemét kérdés volt, mégis nagyon foglalkoztatott. Nem értettem a bátyámat. Okos volt, helyes, jó fej, el se tudtam képzelni, hogy miért ilyen extra sötét lányokat szedett fel mindig. -
Hamarosan. Már úgyis unom - felelte.
Hát, nem erre a válaszra számítottam. Meglepett, de azért örültem neki. Jason bealudt, tehát az a lehetőségem is elszállt, hogy kommunikáljak vele. Talán egyszer majd beleszeretek egy olyan srácba, aki értelmes. Mert eddig nem sok ilyennel találkoztam, de biztosan létezik. Hosszú és unalmas utunk volt, aminek Jason a felét átaludta, a má sik felében dohányzott, meg evett. Izgalmas srác, meg kell hagyni. Késő este értünk haza, kiraktuk otthon Jason-t, és Mike-kal hazamentünk. Semmi másra nem volt erőm, csak hogy lefeküdjek aludni.
eggel Anyuékkal váltottam pár szót, de siettem be a tékába megnézni, hogy a szaros hogy bírta a megpróbáltatásokat. így is negyed tízre értem be. Jason már ott volt, sőt Tom és a nője is. Az arcuk tele volt gonddal és aggodalommal. -
Sziasztok! - köszöntem. - Mi történt?- kérdeztem meg végül, mert el
se tudtam képzelni, hogy mitől vannak így besavanyodva. -
Nézz a polcokra! - szólt halkan Jason, miközben Tom ropogtatta az
ujjait. A polcokon ott voltak a borítók , de Jason nem is erre a polcra gondolt, hanem arra, ami a pultban van. Szinte üres volt. Ez nem volt jó hír, sőt, fel sem tudtam fogni, hogy ez mit jelent. Ugyanis azon a polcon tartottuk a filmeket és lemezeket. Minden jel arra utalt, hogy nem kikölcsönözték, hanem valami más történt, mert ha ennyi filmet kivettek volna, akkor boldogok lennének. -
Hol vannak a filmek? - kérdeztem félénken, amikor kinyílt a WC ajtó,
és Mike jött ki onnan. -
Szia hugi! - köszönt majd hozzátette. - A filmek elszálltak. Kicsi
Tommy kiadta őket, de nem ütötte be a gépbe, hogy ki viszi ki. Erre páran rájöttek, és kikölcsönözték szépen úgy, hogy nem is kölcsönözték ki. -
Ellopták? - döbbentem meg.
-
Végül is igen, de feljelenteni nem lehet senkit, mert az ostoba kölyök
magától adta oda, csak éppen nem ütötte be. Érted? - mondta idegesen. Így érkeztem meg nyaralás után a munkahelyemre. Teljesen összezuhantam idegileg. Eleve a ténytől, hogy most kérdésessé vált a munkahelyem, és szerettem volna legalább nyár végéig ott dolgozni. Abba is szörnyű volt belegondolni, hogy mi lesz velünk szeptemberben, ami kor mindenki megy a saját dolgára. Na és Jason? Nekem látnom kell őt továbbra is, úgy ahogy eddig. Felültem a pult ra és gondolkoztam. Ellopták a filmeket, és ez most egy videotéka, film nélkül. Ez egy elég szar ügy. Na most mit csináljunk?
-
Szerintem adjunk fél egy hirdetést, hogy visszavásárolnánk, tudjátok, mint a
lopott kocsikat - mondta Tom nője. Elég furcsán néztünk rá mindannyian. -
Akkor már megvesszük újra nagykerben okos! - szólt rá durván Tom, aki
teljesen idegbeteg volt. -
Ötletetek sincs? - kérdeztem.
-
De van, agyonverem az öcsémet - szólt Tom.
-
Én is - szólt Mike.- Hogy lehet valaki ennyire sötét? - mondta, miközben
dobolt a kezével a pulton. Nekem lett volna egy-két tippem, de nem akartam most ezt a témát boncolgatni, gondolkozni kellett. -
Meddig leszünk zárva? - kérdeztem, bár tudtam, hogy erre nem lehet nagyon
válaszolni. - Vagy hol van az öcséd? -
Otthon. Kapott egy maflást, azt emészti - szólt Tommy. Nem
akartam, hogy bezárjon a kölcsönző, bár gondolatban mindig szidtam, mégis imádtam a helyet. Talán, mert részben ennek a munkának köszönhettem, hogy Nick akármennyire is igyekezett nem tudta elrontani a nyaram. Van egy ötletem - szólt hosszas csend után Mike. Izgatottan figyeltük,
-
bármilyen átmeneti variáció jó lett volna. -
Jason, neked mennyi filmed van otthon? - kérdezte a bátyám Jason-t, aki
magába roskadva ült egy széken. -
Nem tudom. Kilencven körül - felelte, de nem tudta mire akar Mike
kilyukadni. -
Nagyszerű. Akkor a terv a következő. Átmenetileg idehozzuk Jason és Linda
filmjeit, és azokat adjuk ki, amíg nem szerezzük meg, amit kell. Nem lelkesedtem az ötletért. Tény, hogy Jason is és én is nagyon nagy filmesek vagyunk, tényleg minden pénzünket filmekre költjük, na de pont nem azért, hogy azt más emberek használják. Mégis mindenki remek ötletnek tartotta, főleg, hogy jártak már az én szobámban, és tudták, hogy egy kisebb videotékám van. -
Remek, akkor odaadjátok őket egy kis időre? Megpróbálok minél hamarabb
intézkedni, és visszakapjátok mindet, de így akkor nem ké-
ne zárva lennünk - mondta Tom, és bár megszakadt a szívem a filmjeimért, mégis láttam, hogy egy halvány remény suhant át az arcán. Na, de azt se értettem nagyon, hogy miért kell feltétlenül nyitva lennünk, amikor nincs is forgalom, de az ő üzlete, ő tudja. - Persze, elhozom mindet - szólt önzetlenül Jason, majd mindenki rámnézett. Persze, kellenek az én filmjeim is, és most várják a válaszomat. Nagyon nehezen, de végül is megszólaltam. Nem. nem vagyok önző, csak a filmjeim, azok nekem többet jelentettek mindennél. Évek óta szenvedélyesen gyűjtöm őket, és tényleg, még Mike-nak is nehezen engedtem meg, hogy hozzájuk nyúljon, most meg azt kérik tőlem, hogy adjam oda idegen embereknek? - Persze, én is elhozom, nem gond - mondtam, de ha Pinokkió lettem volna, akkor az orrom kinőtt volna a tékából. - Köszi, akkor menjünk is értük - mondta Tom. Ne már, még el se tudtam tőlük búcsúzni. Beültem az Audiba, és Tommal hazamentem, Jason meg Mike-kal. Felmentünk a szobámba, és elkezdtük lepakolni a precízen számon tartott gyűjteményemet. Az elsőt nagyon nehéz volt leemelni, persze nem a súlya miatt, hanem mert elviszik tőlem, bepakoltunk az összes polcomról. Eszembe jutott, hogy mennyi idő volt ezeket kategóriánként sorba rakni. Na, most teljesen összekeveredtek! Lecipeltük őket, és elvittük a tékába. Nem sokkal később megérkeztek Jason-ék is a sok-sok filmmel, és jöhetett a dolog még kellemetlenebb része, a saját filmjeimet kellett kiraknom a polcra. Volt egy pár, amiből kettő volt, merthogy Jason-nek és nekem is megvolt, de az nem baj egy tékában, akkor mindkettőt ki lehet
adni.
Teljesen
kétségbeestem.
Pakolgattunk,
Tom
folyton
telefonált,
mindenképp bosszút forralt, mert szerinte ez a legnagyobb bunkóság, egy tizenkét éves gyereket kirabolni. Csak nem vette figyelembe, hogy az a tizenkét eves gye rek valójában önként adta oda a filmeket, és annyira ostoba, hogy ebből semmit nem vett észre, örült a forgalomnak. Így elhiszem, hogy nagy forgalom volt. Csak bele kell gondolni, hogy kérsz egy filmet, és
odaadják, csak annyit mondanak, majd hozd vissza. Semmi adat, semmi aláírás, csak hozd vissza. És amilyen szép és boldog, ráadásul becsületes világban élünk, senki nem használta ki ezt az alkalmat – csak páran. De azok nagy tételben. Miután az első ember elvitte az egyik filmemet, úgy gondoltam, ezt nem fogom sokáig bírni. Tom telefonon üvöltött az öccsével. -
Megmondtam, hogy ne hívjál, hagyjál engem! Nem, nem érdekel, látni se
akarlak az esküvőmig - ezzel lerakta a telefont. Mindannyian kérdőn néztünk, azt tudtuk, hogy lesz esküvő, de hogy mikor, azt nem. -
Tommy, mikor lesz a nagy nap? - kérdezte Jason.
-
Miféle nagy nap? - kérdezett vissza Tom.
-
Az esküvőd - mondta furcsán Jason.
-
Ja, augusztus 30.
-
De hát az öt hét! - förmedt rá Mike. - El kell kezdeni szervezni!
-
Ja, de most az nem fontos - mondta Tom, és már újra telefonált.
Megdöbbentett, amit hallottam. Öt hét múlva van augusztus 30. Öt hét múlva ők összeházasodnak, de öt hét múlva vége a nyárnak. Megijedtem, vagy inkább kiborultam. Bennem volt még az olasz nyaralás feeling-je, meg sajnos az is, hogy Jason egy cseppet se került közelebb hozzám, hogy a filmjeimet elkobozták tőlem, idegeneknek adják oda, és ez az öt hét. Az több mint egy hónap, de kimondva csak öt hét. Az elszáll egy pillanat alatt, és mi lesz velünk? Szóltam a többieknek, és hazamentem. Nem éreztem túl jól magam, ki voltam bukva. Anyu a kertben volt, odamentem hozzá, leültünk a hintaágyba. -
Képzeld kicsim, Apád befizetett egy szépségkúrára, elmegyek öt napra.
Remek. Nem akartam, hogy Anyu elmenjen, szükségem lett volna rá. Szépségkúra? Nagyon jó. Nem jössz el velem? - kérdezte, és bár sose rajongtam az ilyen dolgokért, nagyon szerettem volna Anyuval eltölteni egy hetet, ezért szinte gondolkodás nélkül rávágtam. -
Dehogynem!
Örültem, legalább egy kicsit lesz idom gondolkozni. Jason biztos dolgozik helyettem, amennyi munka van, azt bírni fogja egyedül, na meg most a többiek folyton ott topzódnak úgyis. -
Jól van, bejelentelek téged is, és akkor holnap megyünk - mondta
Anyu. -
Holnap? Ez ilyen gyorsan megy? - kérdeztem, mert azt hittem ez olyan
hetekkel előbb lefoglalós dolog. -
Persze, hát van hely - mondta Anyu, majd elment, gondolom
telefonálni. Ez jó. Még ki se pakoltam, már utazok megint. Sose volt még ilyen pörgős az életem, de az olasz nyaralás után volt mit kipihennem. Mármint ott is pihentem, csak ott a munkát pihentem ki, most meg elmegyek kipihenni Olaszországot és Jason-t. Vagyis sose csinálok semmit, és azt mind kipihenem. Azzal a lendülettel, amivel érkeztem, visszaültem a kocsiba, és visszahajtottam a tékához. Ott minden olyan volt, mint egy órával ezelőtt, szerintem ugyanabban a pózban voltak a többiek, csak Mike nem volt már ott, de helyette megérkezett Jenny. -
Jason tudnál helyettesíteni? - kérdeztem, de úgyis tudtam, hogy tud. Rendes
gyerek volt ő, csak most kicsit utáltam, amiért nem szeret. -
Persze. Mikor? - kérdezte.
-
Öt napig- mondtam, de látva a döbbenetet a fején, hozzátettem-,
elutazok Anyukámmal holnap. -
Oké, persze, de most jöttél meg! - mondta. Na, ez már olyasmi, mint
egy beszélgetés. Belemerültem volna, de Tommy közbeszólt. -
Micsoda? Elmész egy hétre? - döbbent meg ő is. - Itthagysz a
legnagyobb szarban? - kérdezte. -
Öt nap! És Tommy, ha tudnék segíteni valamit, akkor maradnék, de
nem hiszem hogy többet tudok segíteni annál, hogy odaadtam a filmeket. Én ennél többet nem tehetek, ezt te is tudod. Különben is maradnak itt veled négyen mondtam. Direkt hívtam fel a figyelmét a filmjeimre, azért érezze, hogy ez tőlem nagyon nagy dolog. Picit gon- dolkozott, szerintem számolta, hogy ki az a négy ember, aki marad vele, majd így szólt:
-
Oké.
Elintéztem
a
szabadságom.
Szerencsés
helyzetben
vagyok,
hogy
bár
pótolhatatlannak tartom magam a kölcsönzőben, mégis elengednek öt napra, amikor akarom. Így legalább kiszellőztetem a fejem. Mike is megérkezett. -
Anyu mondta, hogy holnap elmentek - kezdte köszönés nélkül.
-
Aha - mondtam. Tudtam, hogy tudja hogy hova megyünk, így csak reméltem hogy nem
kezd el beégetni Jason előtt. Végül is tizenkilenc évesen nem nagyon szoktak ilyen szépség-akármire menni, bár nem tudom, még sose jártam hasonló helyen. Mike volt a nagy táboros, állandóan ment számítógépes táborba. Gyerekkora óta az volt az álma, hogy egyszer programozó lesz. Na most el lehet képzelni, hogy milyen gyerek az, akinek ez az álma. A legtöbb értelmes gyerek, aki tényleg gyerek és gyerekként gondolkozik, az vagy űrhajós akar lenni, vagy cowboy, vagy esetleg énekesnő, színésznő. Akármi. De az én hülye bátyám, ő programozó. Vicces, hogy jövőre az is lesz, ha minden igaz, de ez nekem így nem oké. Szerintem a gyerekkori álmok azért jók, mert soha nem lehet teljesíteni. És vicces, hogy sok év múlva, amikor az ember teljesen mást csinál, akkor eszébe jutnak ezek a kis butaságok, és elmosolyodik. De Mike-nak nem lesz min mosolyognia. Ez az ő dolga, végül is ha a másik oldalát nézzük a dolgoknak, akkor elérte az álmát. Miért nem akartam én például lakatos vagy ács lenni? Akkor én is valóra tudnám váltani az álmom. Vagy nem. Lehet, hogy még arra se lennék jó. Szenvedek ezzel a forgatókönyvvel, vagyis csak szeretnék vele szenvedni. Bárcsak már szenvedhetnék vele. De az még messze van. Azért bíztam magamban, és ez nagyon fontos. Tom mondta, hogy zárjunk he, amúgy még csak nyolc óra volt, elvi leg kilencig vagyunk nyitva, és én nem tudtam hogy ez megváltozott egy hét alatt. Aztán megnyugodtam, mert csak a meccs miatt zártunk be előbb. Mindenki hozzánk jött focit nézni, Jason is. Ez egy picit furcsa volt, hogy ő is jön, a többiek teljesen megszokottak voltak nálunk. Bementünk, a többiek leültek a nappaliban , én meg a szobámba siet
tem, hogy nagyjából összepakoljak másnapra. Szomorú voltam, ha az üres polcaimra néztem. Ráadásul mindig ezt csinálom, most szívesen megnézném mindegyik filmemet. Ez nem jó tulajdonság. Ha esetleg valakinek kölcsönadtam egy filmet, persze maximum két napra, akkor mindig azt a filmet szerettem volna nézni, ha meg otthon volt, eszembe se jutott. Összepakoltam és lementem a többiekhez. Apu és Tom ismét fogadott a meccsre, Apu végre emberére talált. Már vagy két perce elkezdődött a mérkőzés, amikor Apu legjobb barátja Billy, és még két másik ember is jött hozzánk, és leültek közénk. Minden nap egyre többen vagyunk a házban - állapítottam meg. Ment a duma, aztán Billy is fogadott Tommal. Ezek a meccsek már jók voltak, volt amelyik csapat a kiesésért küzdött. Tom nője mindig sírt, ha egy csapat kiesett, bár nem szurkolt egyiknek se, sőt, szerintem a fociról fogalma se volt, egyszerűen sajnálta azt a csapatot, akinek búcsúznia kellett a világbajnokságtól. Élmény volt ez a mérkőzés is, ez elmúlt tíz napban úgy éreztem magam mintha Nick-kel lennék. Apu vesztett, Tom boldog volt. Ennyi volt az este lényege. Fáradt voltam és másnap biztos korán kelünk, így kikísértem Jason-t a motorjához. -
Akkor pénteken találkozunk! - mondtam neki picit szomorúan.
-
Oké. Vigyázz magadra. Jó éjt! - mondta és már el is ment.
-
Jó éjt neked is! - suttogtam utána.
Eléggé le voltam törve, úgy igazából. Már semmiben nem voltam biztos, persze eddig se, csak most rá is jöttem, hogy semmiben nem vagyok biztos és ez rossz érzés volt. Tíz nap éjjel-nappal Jason-nel, öt nap nélküle. Na, majd most meglátjuk hogy melyik a jobb nekem. Ha mindig látom, és tudom hogy le se szar, vagy ha nem látom, és akkor se szar le. Jobbnál jobb lehetőségeim voltak.
mi hajnalban keltett, aztán elindultunk. Viszont gyanús volt, hogy nem egyenesen az autópályára mentünk, ezért megkérdeztem: -
Anyu, most hova megyünk?
-
Felvesszük Judy-t és a kislányát - mondta Anyu. Mi? Minek vesszük fel
őket? -
Minek? - kérdeztem hüledezve.
-
Jönnek ők is -válaszolta Anyu.
-
Ne! - fakadtam ki. - Akkor én nem megy 7 ek, rakj ki valahol! - mondtam.
-
Ne butáskodj, már bejelentettelek. Aranyos az a kislány, biztos jól ellesztek. Teljesen megrémültem. Judy Anyu barátnője volt, egy tök jó fej nő, de a
kislánya...! Eleve nem lehetett már kislány, bár rég találkoztam vele, de tudom, hogy annyi idős, mint én. Utoljára akkor láttam, amikor évekkel ezelőtt összfutottunk egy koncerten, és lehányta a bakancsomat. Ez az az aranyos kislány? Régen rocker volt, azt nem tudom, hogy most mi lehet vele, de egy hányás elég volt egy életre. Éppen valami zúzós metál koncerten voltam a hosszú hajú szintén rocker barátommal, amikor odajött. Beszélgettünk és egyszer csak azt vettem észre, hogy lehányta a bakancsomat. Ettől én is rosszul lettem. Nem akartam, hogy velünk jöjjenek. Úristen, miért is vagyok én ilyen szerencsétlen? Megálltunk a házuk előtt, Anyu dudált kettőt, mire Judy kijött a csomagokkal. Tényleg kedves nő volt, bírtam, csak jobban örültem volna, ha egyedül jön. Kiszálltam a kocsiból, hogy hátra üljek, mert mégis csak ő a felnőttebb, őt illeti az anyósülés. -
Szia Lindus! De megnőttél! - mondta, majd adott egy puszit. Miért
mániájuk ez a felnőtteknek? Mindig mindenki azt mondja, hogy nőttem, pedig ez nem igaz, esetleg csak szeretnék, ha nőnék. Meg különben is, Judy-val egy hónapja találkoztam, azóta meg kötve hiszem hogy nőttem, részben azért, mert ez tizenkilenc évesen már nehéz senne, meg persze azért, mert kamaszkorom első fejezete óta egy centit se
nőttem, csak szerettem volna. Judy beült az anyósülére, és már épp szálltam volna be, amikor megrémültem. Az aranyos kislány kijött a házból, talpig fekete ruhában, fekete bakancsban, fekete sminkkel és fekete rúzzsal. Azt hittem, hogy a sátán jön felénk. Anyura pillantottam, aki integetett neki, és akkor a sátán visszaintett, de úgy, hogy még véletlenül se mosolyodott el. Jézusom. Hát ennek tényleg nem árt a szépségkúra. Gyorsan beültem a hátsó ülésre, de pár pillanat múlva ő is beült mellém. -
Lindus, ugye emlékszel még Barbarára? - kérdezte Judy. Hogy is
felejthetném el...! -
Persze. Szia Barbi! - köszöntem nagyon-nagyon műmosollyal.
-
Barbara! És csá! - köszönt vissza. Na jó, ezen Anyuék nagyon jól
szórakoztak, én meg megijedtem. Barbara feltehetőleg sátánista volt, vagyis mindenképp úgy nézett ki. Ahogy elindultunk, bedugta a fülébe a fülhallgatóját, és amíg meg nem érkeztünk, előrehajtott fejjel rázta a haját és élvezte a zenét, amit hallgatott. Elég furcsán néztem rá. Körmei feketére voltak festve, minden ujján kettő, volt amelyiken három gyűrű volt, a mutatóujján meg valami szerkezet, ami úgy nézett ki mint egy karom. Éles volt, az biztos. Nyakában ezer lánc, köztük a legfeltűnőbb egy ötágú csillag és egy fordított kereszt. Úristen! Ez engem meg fog enni! Próbáltam gondolkozni mindenféléről, de zavart az az embernek csúfolt valami mellettem. Anyuék beszélgettek, őket se akartam zavarni, így csak bambultam ki az ablakon. Nekem semmi bajom a rockerekkel, meg eleve a rock zenével, mert bár élek halok a filmzenéért, mégiscsak a rock áll hozzám legközelebb. Na, de annak is vannak határai, szóval ahogy az a lány kinézett mellettem az már tuti hogy túlzás volt. Nem is lenne égő, ha egy halloween-partira mennénk, de sajnos nem. Az tuti, hogy meg látják a kozmetikusok és megijednek! Hát reméltem, hogy nem fog megenni. Végül is régen lehányt, most lehet hogy feldarabol és elfogyaszt. Na jó, fel kellett volna fegyverkeznem otthon, de hát egy ilyenre nem számít az ember. Nem volt messze az az izé, ahova mentünk, alig két óra alatt megérkeztünk. Bevittük a csomagokat és kipakoltunk.
Igyekeztem távolságot tartani Barbarával. Nem is volt nehéz. Anyuval egy kétágyas szobában voltunk. Érdekes, gondoltam, két napja még Jason-nel laktam egy ilyenben. Hiányzott. Próbáltam nem rágondolni, de valahogy mindig nála kötöttem ki elméletben. De megfogadtam, hogy nem hívom fel őket, nem akarom, hogy tudják, hogy hiányoznak. Öt nap nagyon hamar elmegy, ha az ember nem egy sátánistával van összezárva. Szóval nekik hamar elmegy, nekem meg szörnyű lesz, de hát magamról beszélek, nem is én lennék, ha valamikor, csak egyszer, de nem szívnám meg. Az az idő még messze van. Judy és Anyu rögtön ki akarták próbálni a masszázst, gondoltam megyek velük. Inkább, mint hogy Barbarával legyek. Vártam már hogy kettesben legyek Anyuval és megmondjam neki, hogy az a lány nagyon para, és nem akarok itt maradni. A masszázs jól sikerült, bár amikor hason feküdtem, és ráálltak a hátamra, azt hittem hogy meghalok, de mással nem volt baj. Este elmentünk vacsorázni. Barbara biztosan átöltözött, de én nem vettem észre, ugyanúgy nézett ki, mint délelőtt. Rendeltünk kaját. Elég érdekes fejet vágtam, amikor ő bélszínt kért, majd hozzátette, hogy véresen. Remek. Vacsora után mindenki fáradt volt, Anyut bekísértem a szobába. -
Te Anyu, ez a Barbara, - kezdtem el, de Anyu közbeszólt.
-
Ugye milyen helyes kislány? - mondta.
Hát senki nem veszi észre, hogy ez egy őrült? -
Az. Aranyos! - mondtam furcsán. - Jó éjt Anyu.
-
Jó éjt kicsim! - köszönt, majd el is aludt.
Ott ültem az ágyon és gondolkoztam, hogy most mit csináljak. Elővettem egy könyvet, és már épp belemerültem volna, amikor kopogtak az ajtón. Kinyitottam. A sátán volt. -
Jössz inni? - kérdezte rekedtes hangon. Semmiféleképpen nem akartam vele
tölteni az estét, de még mindig érdekesebbnek ígérkezett, mint olvasni a szobában, amikor csak tíz óra volt. -
Aha - mondtam, majd felvettem a táskám és kimentem a folyosóra.
Elindultunk, azt nem tudtam, hogy hova megyünk, maximum eszünk egy-két macskát vagy kiásunk egy hullát. Ilyen programokat
képzeltem el vele, de meglepő módon egy kocsmába ültünk be. Rendeltünk, én egy sört, ő bort. Na itt jött a dolgok kellemetlenebb része, beszélgetni kellett. -
És te mit csinálsz úgy általában? - kezdtem értelmesen a beszélgetést.
-
Verseket írok - válaszolta.
-
Aha. Az jó - mondtam ál-mosolyogva.
-
És miről írsz verseket?- faggattam, mert tényleg nem akartam kussban
ülni egész este. Ha ő meg magának való, akkor minek hívott el? -
A halálról! - válaszolta. Na, ez érdekes. Mi mást is csináljon egy
tizenkilenc éves lány a szabad idejében? Persze hogy a halálról írjon verseket, ez olyan hétköznapi, teljesen normális dolog. - Az jó. Kifogytam a témából. -
És te? - kérdezte.
-
Én egy videotékában dolgozok, és mellette forgatókönyvet íro k -
mondtam. Már megint ezt mondtam... Az mindegy hogy kinek, az a baj, hogy mondtam... Le kéne már szoknom erről, és meg kéne tanulnom, attól, hogy szeretnék valamit csinálni, még nem csinálom, csak ha majd elkezdtem. Na sebaj, legközelebb már hozzáteszem azt is hogy szeretnék. De az olyan furcsán hangzana. Szeretnék forgatókönyvet írni. Az olyan nem én vagyok. Persze, mondjuk azért se, mert én elhitettem magammal, hogy én már egy komplett forgatókönyvíró vagyok. Hát, végül is már majdnem. Már csak el kell kezdeni, meg befejezni. Egyszerű. -
Régen teljesen más voltál - mondtam, mert tényleg így láttam.
Ezt nem csak arra értettem, hogy régen annyira tiszteli, hogy lehányt, hanem külsőleg. Régen csak rocker volt, ma már sátán. De hát ez természetes, változnak az idők. -
Te is - jött rá a válasz. - Megvan még az a barátod? - kérdezte.
-
Melyik? - gondolkoztam. - Ja, az a hosszú hajú?
-
Aha.
-
Nem, dehogy. Azután a koncert után nem sokkal szakítottunk.
-
Nekem most van egy pasim, énekes - mondta.
-
Aha, és milyen együttesben? - néztem furcsán. Ennek van egy
énekes barátja? Nekem meg nincs? Az hogy lehet? -
Black metalt játszanak. Nagyon jól hörög - mondta. Na, így már
értettem, hogy- hogyan lehet neki énekes pasija. Egy srác, aki jól tud hörögni. Azt hiszem ez mindenkinek az álma. Szóval ott ültem egy lánnyal, aki a felismerhetetlenségig ki volt festve, és arról beszélt nekem, hogy a barátja milyen jól hörög a számokban. Na itt jön a nagy kérdés. Melyik a jobb? Ez itt, vagy Jenny? A sátán, akitől megijedek, ha rámnéz, vagy a szőke, aki pillanatok alatt kikészít idegileg. Nem tudtam megmondani. Iszogattunk, beraktunk a zenegépbe számokat, bár amit ő rakott be, az elég zúzós volt. Ott ült pár srác nem messze, felfigyeltek ránk, de szerintem ebben az esetben nem vagyok nagyképű, ha azt mondom, inkább rám figyeltek fel, mert Barbara beleolvadt a háttérbe. Biztosan odajöttek volna a fiúk ismerkedni, de szerintem féltek a Barbarától. Így továbbra is ketten iszogattunk, majd elindultunk haza. Nem is volt olyan rossz, például hazafelé sétálva rájöttem, hogy nem félek mondjuk egy támadástól, mert ha esetleg valaki ránk támad, az jobban megijed a Barbarától, mint mi tőle, és rögtön elszalad. Mielőtt a szállodába értünk volna, ő még kirúgott egy telefonfülke üveget. Pontosan nem tudom, hogy miért, ez biztos valami szertartás része, vagy esetleg csak vagány dolog volt. Nem értettem, engem sose zavartak a fülkék, őt talán igen. Hamar elaludtam, de kicsit üldözési mániám volt, mert a szobánknak volt erkélye, ami közös volt Judy-ék erkélyével, és eléggé féltem, hogy egyszer csak megjelenik ott.
ásnap délig aludtam, Anyu nem keltett fel. Elment Judy-val valami arcpakolásra. Amikor valamelyik nap arra keltem, hogy Tom figyel, akkor azt mondtam, ennél ijesztőbb nincs. Hát volt. Barbara ült az ágy szélén, és bár semmit nem csinált, csak próbált felébreszteni. A látványától is frászt kaptam. Hatalmasat ugrottam, aztán felfogtam, hogy semmi gond, ez csak ő. -
Nem jössz úszni? - kérdezte. Azt se tudtam hol vagyok hirtelen, aztán
megtöröltem a szemem. -
De, mehetünk - mondtam.
Felöltöztem és lementünk a medencéhez. Tele volt öregekkel az uszoda rész és mindenki odafigyelt, amikor beléptünk. Hát engem már nem néztek, nekem olasz után jó színem volt, de Barbara hulla fehér volt. Talán még annál is fehérebb, ráadásul fekete fürdőruhában, fekete hajjal és erős fekete sminkkel tényleg úgy nézett ki, mi nt egy kéthetes hulla. Persze nem volt ez véletlen, nem ment egyáltalán napra. Biztos a sátánisták között alapszabály a pigment hiány, ha nincs, akkor csak nem szabad napra menni. Meg akartam kérdezni, hogy vízálló e a sminkje, de már beleugrott a vízbe. Nos, a következő kép az volt, ahogy feljött a víz alól, és a nyakán is fojt le a szemfesték. -
Nem jössz be? - kérdezte.
-
De, de egy picit lefolyt a szemfest éked! - szóltam neki, mire rántott
egyet a vállán és úszkált. Rendben, akkor engem se zavar. Csak ne nagyon legyen a közelemben, akkor nem tudják, hogy velem van és akkor nincs gond. Hideg volt a víz, eleinte én is fáztam, az az őrült meg vacogott, ettől lila lett a szája. Na, most már úgy néze tt ki, hogy a hullák is megirigyelték volna, hogy ő h ullábban néz ki, mint ők. Kimásztam a törölközőmért, és akkor vettem észre, hogy Anyu üzeni a telefonom ra, hogy menjek a kozmetikára, ő ott van. Felöltöztem, kikaptam a sátánt a vízből, és az öregek nagy megkönnyebbülésére távoztunk. A kozmetikán ezer nő feküdt, mindegyiken valamilyen arcpakolás volt,
így nehéz volt Anyut beazonosítani. Szerintem hallotta a hangomat, és így szólt. Itt vagyok kicsim! - hirtelen fordultam a hang irányába, és ugrottam egy
-
hatalmasat, úgy megijedtem. Anyun zöld maszk volt, a szemén uborka karikával. Persze ez normál esetben nem ijesztő, de így, hogy Barbara jött velem mindenhova, nagyon megijedtem. Nekem ez már sok volt. Elég volt a maszkokból, miért nem lehet normálisan kinézni? Na merre jártál kicsim? - kérdezte Anyu. Most már észrevettem Judy is ott
-
volt a közelben, de rajta iszappakolás volt. Az is elég félelmetes volt. Pedig ha Halloween-kor jövünk, itt sok esélyes nyertes lehetne. -
Úsztunk - mondtam kevés lelkesedéssel.
-
Mike hívott, mentek bowlingozni a többiekkel - mondta Anyu.
Hirtelen felkaptam a fejem. -
Kivel? Kikkel? Mondta? Vagy- mit mondott még? - rohantam le
Anyut a kérdéseimmel. Azt mondta négyen - szólt Anyu.
-
Négyen. Valószínű Tom, a két szőke, és Mike. Jason biztos nem, mert akkor ki van a videotékában? Viszont Jenny-nek el van törve a keze, ő hogy bowlingozik? Mindegy, tuti megoldják. -
Azt nem mondta, hogy Jason ott van-e? -faggattam Anyut, de nem tudta. -
Akkor én visszamegyek úszni. Később találkozunk. Ezzel otthagytam Anyuékat meg a pakolásokat, és a sátánnal a jobb oldalamon az uszoda felé mentem. -
Ki az a Jason? - kérdezte Barbara.
-
Egy srác - mondtam.
-
Tetszik? - kérdezte.
-
Hát eléggé, de mindegy, mert én nem tetszem neki – mondtam szomorúan.
-
Akarod, hogy megátkozzam? - kérdezte komolyan. Jézusom. Ez biztos
zakkant. -
Nem, köszi - feleltem kínos mosollyal az arcomon.
Te jó ég! Mi jöhet még? Szerettem volna tudni Jason -ről, de erőt vettem magamon és nem hívtam fel. Ha ő nem hív, akkor én se fogom. Úszkáltam kicsit, aztán felmentem a szobámba, mert kezdődött egy foci meccs, és az legalább kilencven percig tart. Azzal is megy az idő. Pechemre jött velem Barbara is, hozta a kis fekete füzetét, és amíg én meccset néztem, addig ő írt. Egy ideig azt hittem hogy engem rajzol le, mert mindig a füzetet és engem nézett felváltva, de nem, verset írt. Félidőben gondoltam beszélgetek vele. -
Mit írsz? - kíváncsiskodtam.
-
Verset - jött a rövid válasz.
-
Miről? - érdeklődtem tovább.
-
A halálról - felelte.
-
Aha - mondtam. - És miért írsz a halálról? Meg akarsz halni? -
kérdeztem, mert kíváncsi voltam, hogy mit válaszol. Ha erre tud adni egy értelmes magyarázatot, akkor ezentúl nem kezelem őrültnek. -
Én már meghaltam - mondta komolyan. Na, akkor maradjunk
annyiban, hogy ezentúl is őrültnek tartom, és akkor megnéztem a második félidőt is. Este ismét elmentünk vacsorázni, aztán mindenki nyugovóra tért. Anyu szinte rögtön elaludt ahogy lefeküdt, így én megint ott ültem az ágyamon és gondolkoztam. Egy csomó filmben láttam már, hogy ha hiányzik valaki, akkor a főhős az ablakhoz áll, és merengve néz kifelé. Gondoltam ezt kipróbálom. Elhúztam a függönyt, és a teraszajtóhoz álltam, ami be volt csukva, mert eléggé lehűlt a levegő estére, és kinéz tem. Jason-re gondoltam, jó erősen, és reméltem, hogy akárhol van, ebben a pillanatban rám gondol. Merengtem, mint azokban a romantikus filmekben, és a távolba néztem, amikor kopogtak a teraszajtón kívülről. Hátraugrottam legalább fél métert, és nagyon ügyesen fojtottam magamba a sikolyt, csak sziszegés jött ki a számon, az ájulás határán voltam. Közelebb mentem az üveghez, mivel a szobában égett egy lámpa, szinte semmit nem láttam ki, ezért nem vettem észre, hogy miközben én a távolba meredve Jason után sírok, az a szemét Barbara a teraszon áll az ajtó előtt. Kinyitottam.
-
Bazd meg, ezt még egyszer ne csináld! - suttogtam, mert nem akartam hogy
Anyu felébredjen. -
Bocs - mondta mosolyogva. Félelmetes volt, ahogy mosolygott. Meg
akartam kérni, hogy inkább ne, mert nekem elég volt ennyi ijedtség egy életre. Bár volt oka mosolyogni, mivel ő kint állt a sötétben, és látta, hogy én pont vele szembe állok, és hülye fejjel a távolba meredek, majd kopogott, és én hátraugrottam. Igen, tuti nagyon vicces volt, csak az a baj, hogy én haltam meg majdnem szívrohamban. -
Jössz? - kérdezte.
-
Hova? - kérdeztem vissza, de még mindig a szívemhez szorítottam a kezem.
-
Van itt a közelben egy temető, nézzük meg - szólt vidáman.
-
Mit nézzünk egy temetőn? - kérdeztem értetlenkedve. Biztos csak én
gondolom így, de szerintem hülye, és erőltetett dolog éjszaka a temetőbe menni. Nincs ott semmi. - Hát megnézzük. Gyere már - kérlelt, de nem volt túl sok kedvem. Eleve mindig megijedek tőle, egy temetőben éjjel bele is halok, ha rám néz. De legalább ott helyben vagyok. Akkor is beteg ötletnek tartottam. -
Nem megyek én temetőbe! - szóltam végül.
-
Jól van, akkor megyek egyedül -mondta.
-
Oké. Jó szórakozást - mondtam, majd becsuktam az ajtót.
Ez biztos nem normális. Most képes és elmegy egyedül egy temető be éjjel? De minek? Mit szeretne ott? Jaj, hülye sátánista lány, gondol tam, majd lefeküdtem. Sokáig nem aludtam el, szenvedtem a gondolataimmal.
gint délben keltem, de szerencsémre egyedül voltam a szobában, vagyis Barbarának nyoma sem volt. Anyut a szaunában találtam meg, de én ott nem maradtam, nem bírtam. Leültem és inkább ittam egy kávét a hallban. Kis idő múlva Barbara jött le a lépcsőn, nem volt nehéz észrevenni, úgy nézett ki, mint a saját árnyéka. Ő is észrevett, majd leült mellém. - Na milyen volt a temető? - kérdeztem kicsit cinikusan, gondoltam biztos nem ment el. - Jó volt, kár hogy nem jöttél - mondta, miközben rendelt. - És láttál valami érdekeset? Hullát? Zombit? Esetleg valami mást? - kérdeztem. Igen, nappal bátrabb voltam. - Nem, szellemet idéztem - mondta komolyan. - Aha. Klassz lehetett. Estig hallgattam a hülye történeteit, elmesélte, hogy volt, mikor belészállt a szellem, de kiűzték belőle, meg minden ilyen baromságot. Szóval mire Anyuékkal vacsorázni mentünk, már pont tele volt a fejem ezekkel a hülye hihetetlen dolgokkal. Nem azzal volt a baj, amit mondott, csak egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy ezek a dolgok vele történtek meg. Szerintem egyszerűen csak túl sokat látta az Ördögűzőt. Este elmentünk inni, miután Anyu és Judy is elaludt. Igazából rém szarul éreztem magam, de nem akartam Anyunak mondani, mert ő látszólag jól elvolt, és így az ő kedvét is elrontottam volna. Hihetetlen, hogy ezt mondom, inkább a két szőkét hallgatom, mint a Barbarát. Miközben iszogattunk, berakott valami extra degenerált zenét, majd felállt, és elkezdett egymagában pogózni. Egy ideig jól szórakoztam ezen, de több fiatal is kedvet kapott ott a kocsmában, így Barbara elindított egy folyamatot. Egymás után rakták be a zenéket, és bakanccsal rugdosták egymást. Végül is ez is egy szórakozási lehetőség. Az volt a baj, hogy ezt nem jó helyen csinálták, mert rövid időn belül mindenkit kiraktak az utcára. Engem is, pedig én nem rugdosódtam, de lényegtelen
volt. Ők viszont már eleget ittak ahhoz, hogy zene nélkül az utcán is folytassák. Így otthagytam őket. Nem az én világom volt. Talán tizennégy évesen még jó bulinak tartottam volna, de nem azért, mert én vagyok a tizenkilenc éves komoly ember, hanem mert ezekből már kinőttem. Más meg ebből nem nő ki, és olyanból igen, amiből meg én nem. Nekem ezzel semmi bajom, rugdossák csak egymást, ha jólesik, csak én inkább hazasétáltam a szállodába. A következő két napban igyekeztem minden szart kipróbálni, ami benne van ennek az utazásnak az árában, hogy Anyu lássa, nem hiába fizette be az én utamat is. Ez a szépülős dolog általában fájdalommal járt, megkínoztak rendesen, de mindegy. Barbara kék-zöld folt volt a rugdosódás után, és mivel kiment a térde, jól jött neki is ez a hely, egy csontkovács visszarángatta a térdét az eredeti helyére. Ezek után már nem sokat voltam Barbarával, bár esténként, amikor magányosan ültem a hotel halijában , láttam néha, ahogy árnyékként járkál a kis fekete füzetével, és várja, hogy ihletet kapjon. Vártam már a hazaindulást nagyon, így pénteken már korán felkeltem. Összepakoltunk és eljöttünk. Barbara nem szépült meg, ugyanolyan félelmetes volt. Visszafelé úton is zenét hallgatott és rázta rá a haját, mint odafelé. De pozitív élmény, hogy nem hányt le egyszer sem. Ennyit a sátánistákról és a szépülésről. Hazaértünk, kipakoltam és elaludtam.
snap tízig aludtam. Kinéztem az ablakon, Apu kocsija nem volt a helyén, biztos elmentek valahova. Leindultam, hogy megigyam a kávém. A nappaliban háttal ült egy szőke. Gondoltam biztos Jenny az. Tom nője nem szokott Tom nélkül itt lenni. Remek. Sátánisták után jöhetnek a szőkék. -
Szia Jenny, hogy vagy? - kiabáltam be a nagyszobába rekedt hangon,
mire megfordult, de Jézus!, az nem Jenny volt! -
Szia! - köszönt vissza.
Úristen, mit művelt Mike? Csak öt napra mentem el, mi vagy ki ez a szőke? -
Te ki vagy? - kérdeztem nem túl udvariasan, de ebben az esetben ez
érthető volt, egy tök idegen lány ült a nappaliban. -
Mike barátnője! - nyávogta. Néztem rá vagy két percig pislogás
nélkül. Próbáltam összeszedni a gondolataimat. Biztosan kirúgta Jenny-t. Rendben, az nagyszerű hír. De ki ez a másik borzadály? Pillanatok alatt lenyeltem a kávém, elkészültem, és már húztam is a tékába, mert ezt nem értettem, és szerettem volna, ha az a most már harmadik szőke eltűnne a nappaliból. A téka előtt csak Jason motorja állt. Kiszálltam a kocsiból és bementem. Ahogy megláttam, megdobbant a szívem. Fekete ujjatlan pólóban volt, ami az olasz napsütés után remekül állt neki. -
Szia Jason! - köszöntem neki. Nagyon jó volt újra látni.
-
Csá! - köszönt vissza, vagy mi. Azt mondta, hogy csá? Hát ez meg
mit jelent? Mióta ilyen laza a drága Jason? -
Mi újság? - kérdeztem.
-
Semmi különös. Hogy vagy? - érdeklődött, de valahogy nem
tetszett a stílusa. Olyan túl laza volt, olyan nem Jason -ös. -
Köszi jól, és te? - kérdeztem, de gyanúsan méregellem. Eleve az,
hogy csá-val köszönt. Másodszor meg beszélgettünk. Mi van itt? Körbenéztem, kerestem azt a bizonyos kandi kamerái, de nem volt sehol.
-
Fáradt vagyuk, tegnap sokáig voltam nálatok - mondta, miközben egy filmet
keresett. Sokáig volt nálunk? Mit keresett ott? Jaj, jöjjön már valaki, aki megmagyarázza. -
Jason, mi van Jenny-vel és Mike-kal? Szakítottak? - érdeklődtem, mire
elnevette magát. -
Ja, itt veszekedtek, volt itt minden. Üvöltözés, aztán egymásnak ugrottak -
szólt, még mindig nevetve. Mi? Jenny és Mike összeverekedett? Miért pont most utaztam el? Miért? Jason telefonja csörgött, felvette. -
Mondjad testvérem! - szólt bele a telefonba.- Igen, persze, jól van. Ja, itt van
a húgod, most jött, gyere ide! Jól van testvérem - és lerakta. Álltam ott teljesen lemerevedve. Mi történ Jason -nel? Hol a régi? Mike-kal beszélt? Azt mondta neki, hogy testvérem? De hát ez Tom stílusa. Jézusom, csak öt napra mentem el, és a fiú, akit szeretek a testvérem lett vagy mi. Mert ha Mike a testvére, akkor én is az vagyuk. Nem akarom, hogy három bátyám legyen. Ez kész röhej. Hazajövök, egy idegen szőke ül a nappaliban, Jenny kidobva, de előtte összeverekedett a bátyámmal, és a fiú, akit öt napja itt hagytam úgy, hogy imádom, most a felismerhetetlenségig megváltozott. Öt napig Tommal és Mike-kal volt, és egy keverék fogad, amikor visszajövök. Le kellett ülnöm. Pár perc múlva Mike és Tom jött be, Jason-nel lepacsiztak, majd engem is észrevették. Pacsiztak Jason-nel. Azzal a félénk, visszahúzódó sráccal. Fel se tudtam fogni. Mennyi időre is mentem el? Akárhogy számoltam, öt nap volt, nem több. -
Szia hugi, megjöttél! - üdvözölt Mike.
-
Mike! Egy szőke nő van a nappaliban! Ki az? És hol van Jenny?-kérdeztem.
-
Az a barátnőm. Jenny elment - mondta, mire elröhögték magukat.
-
Kirúgtad? - kérdeztem, mert nem vagyuk hülye.
-
Ja, úgyis mondhatnánk - nevetett tovább.
-
Akkor mond úgy! - förmedtem rá.
-
Nyugi már - csitított - , mindjárt elmegy onnan a nappaliból, ha annyira
zavar - mondta egy fokkal komolyabban. -
Persze, hogy zavar, amikor úgy köszöntem neki, hogy szia Jen ny!-
szóltam, de megint röhögtek. Lehetetlen volt velük értelmesen beszélni. Tom és Mike az oké volt, de hogy Jason-nel mit történhetett, azt nem tudom. -
Na jól van, visszajövök ha értelmesebbek lesztek - mondtam, de meg se
vártam hogy reagáljanak, kimentem. Ezek biztos, hogy hülyék. Felhívtam Tom nőjét, megbeszéltem vele, hogy a plázában találkozunk, majd Jenny-re is rácsörögtem és odahívtam. Én érkeztem elsőnek, ezért bementem a DVD boltba. Az eladók megjegyezték, hogy rég láttak. Persze, az olasz utazás előtt voltam utoljára, azóta nem. Biztos csak én vagyok a forgalmuk és megijedtek, hogy történt velem valami és csődbe mennek. Néztem a filmeket, de csak felidegesítettem magam, inkább nem vettem. Most azért nem fogok venni egyet vagy kettőt, hogy árván álljanak a polcomon. Majd ha visszakapom az összes filmemet, akkor veszek sokat. Annyit, amennyi befér a szobámba. Szegény eladók nagyon csalódottak lettek, amiért üres kézzel jöttem ki a boltból, de ez van. Leültem a kávézóba és pillanatokon belül megérkezett Tom nője. -
Szia Lindus. Hogy vagy? - kérdezte nyávogva. Remek, miért kell
nekem ilyenekkel találkoznom, ahhoz hogy megtudjam mi történi a héten. -
Jól köszi, és te? - kérdeztem, bár ez inkább udvariasság volt, mert
igazából nem érdekelt. -
Jól - mosolygott.
-
Mi történt itt, amíg nem voltam? Mi van Jenny-vel? - vágtam rögtön a
közepébe, mert nem volt kedvem jópofizni. -
Hát elég durva volt. Az úgy volt, hogy Jenny valamin összekapott
Mike-kal, ami nem is lett volna baj, csak az volt az izé, na, szóval az volt a baj, hogy Jenny csúnyán beszélt Mike-kal Tom és Jason előtt. ezért
Mike megfogta erősen a karját, mire Jenny a gipszével arcon verte Mike-ot és akkor nagyon egymásnak ugrottak, aztán Jenny elment. Mike meg jól berúgott - mesélte Tom nője. Remek, igazi szőke élménybeszámoló. -
És ez hol történt?- kérdeztem.
-
A tékában. De mindketten nagyon megharagudtak egymásra, Mike meg
tegnap felszedett egy lányt - mondta. Ez jó. Mindig untam a pletykázásukat, de valóban mindent tudtak, vagyis ebben az esetben Tom nője mindent tudott, ami engem érdekelt. -
Aha. És Jason? Vele mi van? Olyan furcsa ma - kérdeztem.
-
Hát nem tudom. Egész héten hárman voltak, nem nagyon tudok Jason-ről
semmit.
Csak
annyit,
hogy
csináltattak
maguknak
pecsétgyűrűt
-
mondta.
Ledermedtem. -
Kik? - kérdeztem. Hát Mackó, Jason és Mike -mondta.
-
Mike pecsétgyűrűt?! - fakadtam ki.
-
Gyorsan próbáltam feldolgozni az információkat, amit hallottam, de nehéz volt. Már elég régóta dolgoztam, soha semmi nem történt, erre elmegyek rohadt öt napra és felfordul minden. Pecsétgyűrűt? Ezek biztos, hogy meghülyültek. Mike mindig is utálta az ékszereket. Biztos részeg volt mindegyük, és úgy csináltatták. Mi lett volna, ha esetleg két hétre megyek? Megnősülnek? Erről jutott eszembe. -
Mi van az esküvővel? Augusztus 30., ugye?
-
Igen. Juj, de jó hogy mondod, már régóta meg akartalak kérni, csak
elfelejtettem - szólt értelmesen Tom nője. -
Igen? - próbáltam izgatott lenni, de nem voltam az, ő viszont nagyon.
-
Lennél a koszorúslány? - nézett rám ünnepélyesen. Gyorsan kellett
válaszolnom, pedig ez sok gondolkodást igényelt volna. Nos, elég nagy lúzer dolog tizenkilenc évesen koszorúslánynak lenni, de az nem lehet gond, mert én elég nagy lúzer vagyok. Viszont mégiscsak jobb koszorúslányként ott lenni, mint egy sima vendégként, az eléggé jelzi,
hogy fontos vagyok a párnak. Meg az se hátrány, hogy bár ez nem az én esküvőm, de amíg bemegyek az oltárig, minden ember rámfigyel, és végre rólam szólhatna valami legalább harminc másodpercig. Tom nőjére néztem, aki várta a válaszom. -
Persze, szívesen. És ki lesz még koszorúslány? - kérdeztem.
-
Csak te! - felelte. Erre reagáltam volna, mert ez így nem nagyon
tetszett, de megérkezett Jenny óriási napszemüvegben. Először azt hittem, hogy azért viseli, mert nem akarja, hogy felismerjék, de amikor leült hozzánk és levetette, látszott hogy ki van sírva a szeme. Ó, ezt azért nem kívántam neki. Szegény. Ez olyan szemét dolog, miért sajnálok meg mindenkit? Ahogy leült, rögtön elkezdett sírni. Tom nője felállt. -
Ne haragudjatok, de orvoshoz kell mennem. Ha végeztem, csörgök. Fel
a buksival! - szólt Jenny-nek, majd megölelte és elment. Ottmaradtam kettesben a bátyám kidobott nőjével és azt se tudtam mit mondjak. -
Nyugodj meg Jenny, minden rendben lesz! - próbáltam nyugtatni.
-
Neeeeeeem! - bömbölt fel, mint egy őrült. Hirtelen azt se tudtam mi van, úgy
meglepődtem. Az egész kávézó minket nézett. -
Pszt. Dehogynem, minden rendbe jön. Na, ne sírj már. Vagy halkabban
-mondtam, mert Jenny tényleg szó szerint bömbölt. -
Most mi lesz velem? Úgy szeretem! - ordította. Hát, azt nem tudom,
hogy mi lesz vele, csak ezt hagyja abba, mert marhára ciki. Én sajnálom nagyon, mert azon kívül, hogy szörnyen ostoba szegény, egy jószívű valaki, de nem tudtam vele mit csinálni. -
Ígérd meg, hogy beszélsz vele! - szipogta, ezúttal halkan.
-
Nézd Jenny, ezt nem ígérhetem meg, nem tudom mi történi, itt se
voltam - szóltam, de rosszul tettem, mert Jenny újra ordítva bömbölni kezdett és csapkodta az asztalt. Úristen, én azért elég gyakran járok erre, hagyja már abba a hisztit. De nem hagyta, toporzékolt a lábával az asztal alatt és sírt, csak sírt, orrot fújt iszonyatos hangosan, és újra sírt. -
Na jól van, oké, megpróbálok vele beszélni, de akkor ezt hagyd abba! -
kiabáltam rá. Azonnal elhalkult. Könnyes szemmel rám nézett.
-
Megígéred? - kérdezte. Na jó, ha nem ígérem meg, akkor újra elkezdi.
-
Megígérem, hogy megpróbálom - feleltem okosan. Jenny ettől kicsit
megnyugodott, de én már elég ideges voltam ahhoz, hogy ne akarjak vele többet lenni, ezért fizettem és elmentem. A tékához mentem, amúgy is dolgoznom kellett háromtól, és beszélni akartam a három maffiózóval. Épphogy leparkoltam az üzlet előtt, hozzáteszem, ami három percre van a plázától, csörgött a telefonom. Jenny számát írta ki. Igen? - szóltam bele. - Nem, Jenny, most értem ide, még be se mentem.
-
Igen, megpróbálok vele beszélni, jól van, szia – raktam le. Ez nem igaz. Miért kell nekem mindenbe benne lennem? Semmi közöm hozzá, ez az ő dolguk. Bementem az üzletbe, a három barom, és ebbe sajnos most már úgy néz ki, hogy Jason is beletartozott ott ült és röhögött. -
Sziasztok! - köszöntem. - Mike! - szóltam a bátyámhoz.- Milyen gyűrűd van
neked? Vagy nektek? - kérdeztem. -
Csak egy kis apróság - mondta mosolyogva.
-
Mutasd! - mondtam.
-
Nem! Mondom, csak egy kis apróság.
-
Akkor is mutasd! - szóltam mérgesen.
Nagy nehezen odajött, és megmutatta a csecsebecsét. A gyűrűs ujján volt egy bazi nagy arany pecsétgyűrű, benne egy hármas számmal. -
És mit takar az a hármas? -kérdeztem.
-
Hát minket. Mi hárman, érted! - mondta Tom. Úristen, ezek hülyék.
-
És mennyire voltatok berúgva akkor, amikor ezt kitaláltátok? - kérdeztem
mérgesen. -
Eléggé! - mondták röhögve.
-
És nektek milyen van? - néztem Tomra és Jason-re. Mire ők is megmutatták
a gyűrűs ujjukat. Ugyanolyan, ugyanazzal a hármassal. Ez nem igaz.
-
Gratulálok! Okosak vagytok. - Csak ennyit tudtam hozzáfűzni, de nem
úgy néztek ki, mint akiket megbántottam. Tovább beszélgetlek, meg röhögtek, mintha ott se lettem volna. Néztem ezt a megújult Jason-t, reméltem így kiszeretek belőle, de nem. Ő volt az ugyanúgy, csak egy bátrabb kiadásban. -
Mike, most Jenny-vel mi lesz? Nem akarsz vele kibékülni? -
próbáltam betartani az ígéretemet. De Mike csak nevetett egy nagyot, és így szólt: -
Dehogy békülök ki vele, örülök hogy megszabadultam tőle - mondta.
Jó, kicsit én is örültem, legalább eggyel kevesebben laknak nálunk. Végül is megpróbáltam beszélni vele, szóval betartottam az ígéretemet. -
Oké - válaszoltam. Ennél többet én úgyse tehettem.
Három óra volt, Jason fogta a cuccát, majd Mike-kal és Tommal elment. Ottmaradtam egyedül, mint a nyáron már oly sokszor. Beraktam egy filmet, persze a sajátomat és azt néztem, miközben számoltam. Négy hét volt még az esküvőig, lassan el kell kezdeni szervezni, így hogy Jenny kiesett a körből, nekem több dologban kell majd segítenem. Remek. Augusztus végén, amikor ez a felhajtás lesz Tom nőjének még nem lesz nagy hasa, így valójában bármikor lehet menni ruhát nézni. Na jó, nem tudom, majd megbeszélek mindent velük, csak meg kell várni a megfelelő pillanatot, amikor értelmesek. Vendég nemigen jött, sőt szinte egy sem, ezért szétuntam az agyam a délután hátralevő részében. Már majdnem nyolc óra volt, amikor a három újdonsült jóbarát visszajött, és nagy kartondobozokat cipeltek. -
Linda, segítesz? - kérdezte Tom.
-
Persze, mik ezek? - kérdeztem vissza, miközben leszálltam a
pultról és kifelé indultam. -
Filmek - mondta Tom.
Megálltam egy pillanatra. -
Visszaszerezted a filmeket? - döbbentem le.
-
Igen, mindet - szólt Tom, de nem is figyeli rám, pakolt.
-
Hogy csináltad? - kérdeztem, mert valójában egy hét alatt, amíg én távol
voltam, megszerezte az összes filmet, amit a hülye öccse elszórt. Jaj, legalább hazavihetem a sajátjaimat. Ez óriási. -
Van egy-két ismerősöm... - mondta titokzatosan Tom. Megint túlzásba esett,
és komoly embernek hitte magát. Meg akartam neki magyarázni, hogy neki semmi köze az alvilághoz, ő csak egy videotéka tulajdonos, és még okosnak se nevezhető, mert nyereséget ez az üzlet még nem hozott, de nem akartam megbántani. Jó ember volt ő, csak éppen egy filmbe képzelte magát. Szegény Tommy, nem én leszek az, de egyszer valaki biztos szól neki, hogy nevetséges. A filmeket viszont ügyesen visszaszerezte. -
Na, akkor pakoljátok ki a filmeket, én elmentem hozzátok meccset nézni! -
szólt nekem Tom, és Mike-kal együtt elment. Néztem értelmesen, mert mire behurcoltuk a filmeket, már majdnem zárás volt. Most Tom mit szeretne? Ha most azonnal pakolnánk szét? Hát az jó, akkor ittmaradunk egy darabig. Na, nem mintha programom lett volna, de ha egyszer kilenckor zárunk, akkor én hazamegyek. Most pakoljuk ki? - néztem kérdőn Jason-re.
-
Biztos - mondta, majd rántott egyet a vállán, jelezve ezzel azt, hogy őt nem
érdekli, ha kell kipakol, ha nem, akkor nem. -
Rendben, akkor pakoljunk - mondtam. Végül is tényleg nem siettem sehova.
Hajnali háromig pakoltunk, újra kategóriák szerint raktuk a filmeket. Ezalatt Jason már megint nem akart sokat beszélni velem, úgy lát szik csak akkor volt vagány, ha vele volt a másik két okos is. -
Hogy haladsz a forgatókönyvvel? - kérdezte hirtelen két óra körül. Elég
fáradt voltam, na meg ilyet tőlem senki nem szokott kérdezni. Mindenki tisztában volt azzal, hogy én forgatókönyvíró vagyok, vagy leszek, de ilyet mégse kérdeztek soha. Tényleg, ez furcsa is. Már évek óta ecsetelem mindenhol, hogy az leszek, és soha nem kérdezik, hogy hol tartok. Ez nem túl jó, főleg ha jobban belegondolok, hogy vagy azért nem, mert komolytalannak tartanak az ötletemmel együtt, vagy nem érdekli őket. Nem is tudtam, hogy erre mit kéne válaszolnom.
-
Alakul - mondtam végül, de nem akartam mélyebben belemenni a
témába. -
És miről szól? - kérdezte, miközben a legfelső polcra dobálta fel a
borítókat. Na, most kezd érdekes lenni a beszélgetés. Erre mit mondjak? Miért kell mindig túloznom a témával kapcsolatban? Miért nem mondtam már nyár elején, hogy csak szeretnék az lenni, nem az vagyok. Ő ráadásul már írt is. Ez nagyon égő lesz. Persze a rocker barátom soha nem kérdezősködött, neki aztán tökmindegy volt, hogy mit írok, azt hiszem nem is tudta, hogy mi az a forgatókönyv. Nick-ket meg teljesen lefoglalta az olasz focista karrierje, na meg ő hitt bennem, mindig azt mondta, hogy sikerülni fog. Mindenesetre válaszolnom kellett. -
Nem is tudom - mondtam végül, mert már nagyon várta a válaszom.
Egy ideig nézett, én nem mertem ránézni, tökre szégyelltem magam, de azt azért éreztem, hogy ő néz. Kis idő múlva így szólt: -
Elkezdted már?
Miért, miért féltem, hogy előbb-utóbb ő lesz az, aki ezt megkérdezi? Az nagyon hülyén nézne ki, ha most
válasz helyett hazamennék? Vagy esetleg úgy
megúszhatnám...? -
Nem, de a fejemben már meg van az egész, csak le kell írnom! -
mondtam, de szánalmas lehettem. Jason nem volt szemét, ő csak érdeklődött, de én szemétnek tartottam. -
Akkor írd le. Akarod, hogy segítsek? - kérdezte, nem nagyképű- en, de
ez nekem megalázó volt. Még mit nem! Dehogy segítsen. Tudok én egyedül írni, nem vagyuk hülyegyerek. -
Nem, köszi, menni fog egyedül is - válaszoltam, de most először én
nem akartam tovább beszélgetni Jason-nel. Hülyén éreztem magam, és volt okom rá. Szerettem volna már megírni azt a szart, de valamiért nem ment. És ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Teljesen összezuhantam, talán nem lett volna jó, ha összejövünk
egyszer
Jason-nel,
mert
akárhányszor
beszéltem
vele,
mindig
tönkrementem. Ha esetleg járnék vele, fél év múlva felakasztanám magam. Csendben pakoltam tovább. Az
álmom, hogy ott állok majd a díjjal a kezemben, abban a bizo nyos fekete estélyi ruhában, darabokra hullott a szemem előtt. Nem gond, holnap újra összerakom, csak ilyenkor ez mindig megviselt. De erős vagyok én, majd összekapom magam, és holnap megírom. Vagy esetleg holnapután. Negyed négykor hazaértem, beestem az ágyamba, és az utolsó gondolat, ami aznap még eszembe jutott, hogy Tom ugye nem képzeli, hogy kilenckor kinyitok?! Aztán elaludtam.
t tényleg nem nyitottam ki kilenckor. Már csak azért sem, mert akkor keltem, és nem siettem el a kávémat. A nappaliban Apu ült, boxmeccset nézett, valami ismétlést. A fotelben ült Mike új barátnője. Leültem a kanapéra és kortyolgattam a kávémat. Apu folyamatosan beszélt a meccsről, de nem hiszem, hogy annak a lánynak, azt se, hogy nekem, csak úgy magában. Mikor vége lett az egyik menetnek, a lányra nézett, és így szólt: -
Jenny, te mivel is foglalkozol?
Ijedten néztem, mert az nem Jenny volt, de Apu biztos nem látta annyit Jenny-t, hogy felismerje, vagy csak nem gondolt arra, hogy Mike-nak új barátnője van. Azt hittem, kínos pillanatok következnek, de a lány, attól függetlenül, hogy őt nem Jennynek hívták, válaszolt. -
Pultos vagyok egy diszkóban - nyávogta, de addigra már kezdődött a
következő menet, ezért Apu nem figyelt már rá. Én inkább felálltam, és kimentem a kertbe elszívni egy cigit. Remek. Akkor ott szedte fel Mike, ahol dolgozott. Nekem mindegy, de tüntesse el, nem akarok minden reggel egy szőkét látni először. Elkészültem és bementem a forgalmas munkahelyemre. Szoknyát vettem fel, bár sose szerettem a szoknyákat, ez nem olyan mini baromság volt, hanem egy farmerszoknya. Olasz után tök jó barna voltam, ráadásul a nyár legmelegebb napja volt, nem akartam megdögleni. Mikor beérkeztem a tékába Tom rögtön megjegyezte, hogy milyen csinos vagyok,ami jól esett, de Jason csak rámnézett, aztán tette a dolgát tovább. Remek. Mennyi időnek kell eltelnie, hogy egy fél bókot kihúzzak belőle? Csörgött a mobilom, Jenny számát mutatta, ezért kikapcsoltam a készüléket. Semmi kedvem nem volt megmondani neki, hogy a bátyámat nem érdekli, hazudni meg nem tudtam volna. Azt észrevenné előbb-utóbb, hogy Mike mégse akar vele kibékülni. Szőke, de ez biztos feltűnne neki. Megérkezett Tom nője. -
Linda, eljössz velem tortát nézni? - kérdezte. Nem nagyon értettem
miért akar tortát nézni. Tortát enni szoktak, nem nézni.
-
Mi? - kérdeztem vissza értelmesen.
-
Az esküvőre tortát választani. Tudod, meg kell rendelni - mondta. Ez
jó volt, egy szőke nő magyarázott meg nekem valamit. -
Persze, menjünk - mondtam, mert nem nagyon volt rám szükség a
tékában. Jason ott volt, meg persze Tomék is, akik nagyon számoltak valamit a bátyámmal. Üzleletelnek biztos. Nem örültem annak, hogy a bátyám és Tom együtt bizniszei. Jobban szerettem, amikor Mike azzal keresett, hogy hülyegyereket tan ított számítógépezni. Később kiderült, hogy csak egy jó weblapot készítenek a tékának. Hát Tom ennyire komoly maffia. Beültünk a kocsimba, és sajnos fel kellett vennünk Jenny-t is, bár én ezért nagyon húztam a számat, fogalmam sem volt, hogy mit mon dok majd neki, miért nem találkoztam azóta Mike-kal. Volt egy olyan érzésem, hogy Tom nője csak azért hívott el magával, mert az én kocsimmal mentünk, és én vezettem, de erre próbáltam nem gondolni. Jenny-t a plázában szedtük össze, hol máshol, éppen bánatában vásárolt. Jellemző. Annyi szatyorral szállt be, hogy alig fért el a kiskocsim ba, és már mentünk is a cukrászdába. Nem értettem, hogy Jenny mi nek jött, vagy egyáltalán mit keres velünk, ő kiesett a csapatból így, hogy szakítottak Mike -kal. Később kiderült, hogy ő Tóm nőjének a tanúja, amin teljesen felháborodtam, mert miért lehet a buta szőke tanú, és az okos barna, vagyis én ostoba, koszorúslány? Nem értették, hogy ezt mire mondom, ezért választ sem várhattam, maradtam a lúzer ko szorúslány. Egy emeletes tortát választottunk, de megbeszéltem a cukrásszal, hogy készítsen hozzá élethű marcipánfigurákat. Ez az én ötletem volt, így én terveztettem meg. Egy szőke menyasszony és egy nagy, kopasz vőlegény. Szerencsére Tom nőjénél volt róluk fénykép, így még azt is odaadtuk, hogy igazán király legyen a marcipán. Na, nekem ennyi volt a fantáziám az esküvővel kapcsolatban, ez ki is merített telje sen. Nem hozott nagyon lázba a dolog, mert pont egy hónap volt még addig hátra, és nem sejtettem, hogy az milyen hamar eltelik. Beléptünk a nyár utolsó fejezetébe, az augusztusba, de látszólag ez csak engem viselt meg.
234
© Universal Hungary7 Projekt
-
Lindus, beszéltél Mike-kal? - kérdezte Jenny. Hirtelen eszembe jutott a
szőke a nappalinkban, és összeszorított fogakkal így szóltam. -
Nem, még nem volt alkalmam komolyan beszélni vele - mondtam.
Jenny újra elkezdett sírni, ezúttal a cukrászdában. Remek. Csak tanácsolni tudom, hogy ne ígérjen meg senki egy szőkéknek olyat, amit nem tud teljesíteni, mert egy ilyen hisztit senkinek se kívántam. Már tényleg azon voltam, hogy leütöm, de szerintem a cukrászok is, amikor adtak neki egy szelet sütit, amitől elhallgatott. Rosszabb volt, mint egy hároméves gyerek. Tipikus szomorú nő, vagy sír mint egy barom, vagy édességet zabál. Este mindenki nálunk volt, kivéve Jenny-t akit senki nem hívott, mivel Mike látni se akarta, és vártuk a foci vb utolsó meccsét. A meccs előtt közvetlenül megérkeztek Apu barátai is, akiket Tom rögtön meghívott az esküvőjére. A mexikói is megjött, bár őt nem tudom, ki hívta hozzánk. Tom szerintem kezdte felfogni, hogy ő tényleg megházasodik, ezért az lett a mániája, hogy mindenkit meghívott az esküvőjére, akivel csak találkozott. Az, hogy a szüleimrt meghívta, az volt a minimum, már jó ideje szinte itt élt a nőjével, ennyivel tartozott. Anyuék szívesen elfogadták a meghívást, Apu barátai is, a mexikói is. Tom még azokat is meghívta, akik csak bejöttek a tékába mint vendég, így ők nem hiszem, hogy ott lesznek, de nem számít. Ment a nagy fogadás, tele volt pénzzel az asztal, mindenki emelte a téteket, és izgatatott volt. Jason is ott ült, de sajnos őt is érdekelte a meccs. Hát, Tom és Apu rengeteg pénzt bukott ezen a döntő mérkőzésen, Mike viszont jó sokat keresett. Végig szurkoltak, kiabáltak, kiöntötték a sört, és ezek még csuk Apu barátai voltak. Tomék ennél is hangosabbak voltak és több sört öntöttek ki. Én meg csak ültem és néztem. Néha a meccset, de legtöbbször Jason-t. Később felmentem a szobámba, és visszapakoltam a filmjeimet, mert erre még nem volt időm. Újra ott voltak velem a szobámban, és ettől boldog voltam. Jason elment a fenébe, vagyis haza. Már eléggé untam ezt a „szeretem Jason-t” dolgot, mert egyáltalán nem érte meg. Haragudtam rá,
szerettem, néha még csalódtam is benne, és ő ezekből semmit nem vett észre. Remek!
után kinyitottam a tékát, felragasztottam egy-két plakátot, interneteztem és a lényeg, hogy filmeket néztem. Tom nője berohant egyszer, adott egy katalógust, hogy válasszam ki milyen virág legyen. Nem is figyeltem, csak ráböktem az egyikre. Jason háromkor érkezett meg, ő volt aznap a második ember, aki bejött azon az átkozott ajtón. Szóval nem haltam bele a sok munkába, pedig augusztus volt, azért már szállingóztak haza az emberek a nyaralásból, és nem igaz, hogy ilyenkor nincs kedvük filmet nézni. - Szia Linda! Mi újság? - kérdezte, majd ledobta a táskáját a pultra mellém. - Semmi - mondtam egyhangúan. - Volt valaki? - kérdezte. - Senki - mondtam. Ez is egy olyan jó beszélgetés volt. Valójában Jason-ben az volt a jó, hogy nem tudtam megunni, mivel egyáltalán nem beszélt soha semmiről. Voltak kivételek, de akkor általában ivott, és attól eredt meg a nyelve. Na meg akkor hülyeségeket beszélt. Így inkább barchobáztunk. Ez olyan szokásos dolog volt, ezzel elvoltunk. Épp a pulton állt, mert egy plakátot ragasztott a plafonra, amit nem értettem, hogy miért pont oda szeretné rakni, mert azt csak az venné észre, aki esetleg hátraesik, de ráhagytam. Biztos pótcselekvés volt, vagy nem tudom. Én meg bent guggoltam a pultban, meri épp leejtettem a telefonomat, ami ezer pici darabra esett. Szegény telefonom. Olaszországban úszott, akkor kellett vennem egy új aksit bemost meg nagyon leejtettem. Már majdnem az egész megvolt, de fogalmam se volt, hogy hol lehet az eleje, lehet hogy beesett a pult alá, szóval én ott jól elvoltam a földön. Nyílt az ajtó, azt hallottam, de hogy kijött be, azt nem tudtam, mert épp beszorult a kezem a pult alá, amikor ki akartam halászni egy telefondarabot. Jason ezen jól szórakozott. - Szia, segíthetek? - kérdezte Jason valakitől. - Igen, Lindát keresem - mondta egy hang.
A hang. Nem hittem volna, hogy lehetnek rám nagy hatással számomra lezárt dolgok, de ahogy ezt a hangot meghallottam, megremegtem. Gyorsan próbáltam felidézni, hogy milyen dátumot írunk, de sehogy se jött ki. Kiszabadítottam a kezem a pult alól, feltápászkodtam, bár nagyon nehezen ment. Remegtem, mint egy őrült. Lesöpörtem a térdem, és kihúztam magam. -
Te mit keresel itt? - kérdeztem barátságtalanul, anélkül, hogy ránéztem volna.
Nick állt velem szemben, teljes életnagyságban. Ledöbbentem, és sokmindent éreztem egyszerre, amit nem is tudok megfogalmazni. Volt abban minden. Fájdalom, emlék, szeretet, gyűlölet, mindenből egy kevés, haragból rengeteg. -
Hazajöttem - mondta mosolyogva. Azt látom, hogy hazajöttél, gondoltam, de mit keresel itt, a tékában?
Egyáltalán miért gondolja, hogy engem érdekel hogy ő hazajött. Jason, aki még mindig a pulton állt, hol rám, hol pedig Nick-re nézett. Nick. Először is, megnőtt a haja, és így elég szarul nézett ki. Másodszor pedig, mit csinál itthon ilyen korán? Au gusztus végén kellett volna hazajönnie, bár igazából nem érdekelt, csak az, hogy miért jött ide? Nem látszott, mert nem akartam, hogy látszódjon, de életemben nem voltam még szarabbul, mint mikor kidobott. Az, hogy beleestem Jasonbe, az egy nagyon furcsa dolog volt, és sokat segített abban, hogy túl legyek Nick-ken. Persze Jason erről semmit nem tud, de majd egyszer, ha lesz kedvem elmagyarázni, akkor megköszönöm neki. És most ott állt előttem az, akit régen mindennél jobban szerettem, akiről elhittem, hogy vele élem le az életemet, és aki korrektül elhagyott egy e-mail-ben. Összekeveredett bennem minden. Láttam, és így nem voltam már olyan erős, nem tudtam annyira utálni, mint amikor távol volt. Szerettem ezt a fiút régen, nagyon. Már nem szerettem, csak egyszerűen nem tudtam, hogy hogyan reagáljak. Nick előttem az ajtóban, Jason mellettem a pulton. Olyan érzés volt, mintha kettészakadnék. Persze nem akart senki kettészakítani, csak olyan érzés volt. Feltehetőleg nem kellettem egyik fiúnak sem, csak soha nem akartam, hogy
ilyen történjen velem. Ilyen helyzet. Meg kellett volna szólalnom, de nem tudtam mit mondani. Nick az az ember volt, akiben a legnagyobbat csalódtam életemben. Nem azért, mert elhagyott, hiszen kapcsolatok szétmennek, hanem mert nem ezt érdemeltem. A szakításnak több formája is van, én a leggagyibbat kaptam tőle, és ez fájt. Azok után, amin együtt keresztülmentünk... Na jó, nem is mentünk keresztül semmin, csak a filmekben mindig ezt mondják, ha szemrehányást tesznek. De akkor is két évet pazaroltam rá, ami nem is volt pazarlás, mert boldog voltam, csak úgy érzem, lehetett volna egy szebb finish-e is a kapcsolatunknak. Most ott állt a srác, aki elhagyott, mellettem a srác, aki utána vigasztalt, és lépnem kellett. Nem egy nagy lépést, inkább akármilyet, mert vagy három perce nem szólaltam meg. Nick közelebb jött, megállt a pultnál, és mosolygott. Nem tudtam, hogy emlékeztessem-e arra, hogy mi szakítottunk, és hogy ezen nincs sok mosolyognivaló. Nyílt az ajtó, odanéztem, Mike volt az, nyomában Tommy. Ó, basszus, gondoltam, ez húzós lesz. Nick odafordult, és látszólag megörült a bátyámnak. Én a pultban voltam, és összeszorított fogakkal vártam, hogy Mike mennyire ideges rá. Jason meg még mindig a pulton volt, igazán leszállhatott volna már. -
Szia Mike, hogy vagy? Mi újság? - üdvözölte Nick a bátyámat, majd a
kezét nyújtotta. Mike meglepett arcot vágott. Két okból is, az egyik az, hogy mit keres ott Nick, a másik meg hogy az utolsó telefonbeszélgetésük elég egyértelműen azt jelentette, hogy Mike nem akarja látni Nick-ket. -
Bazd meg! - mondta Mike neki, majd egy pillanat alatt leütötte.
-
Jézusom, Mike! - kiáltottam, majd kirohantam a pultból.
Mike egész egyszerűen adott egy állast neki, amitől Nick lefeküdt. Hát végül is legalább Jason örülhet, valaki tényleg látja a plafonon a plakátot. Odarohantam Nick-hez, próbáltam kitalálni, hogy jól van-e, de nem nagyon sikerült. Mike beljebb ment, de finoman, tényleg nem erősen belerúgott a földön fekvő Nick be. Ezt valószínű azért csinálta, hogy még jobban megalázza. Az a rúgás semmiképp nem fájhatott neki. Tom is bejött, ő is megrúgta a volt barátomat. Remek, még valaki?
Jason még mindig a pulton állt, próbálta követni az eseményeket. Nick felkelt és az állát masszírozta. Milyen hosszú lett a haja, gondoltam. -
Linda, beszélhetnénk kint? - kérdezte tőlem. A pultban állt Mike és Tommy,
a pulton Jason. Rájuk pillantottam, Mike csóválta a fejét, ami elég egyértelműen azt jelentette, hogy nehogy kimenjek. Néztem őket. Ők voltak a fontosak nekem, nem Nick, de nem akartam olyan szemét lenni, mint ő. -
Egy percre, oké? - mondtam és kimentem, ő megjött utánam.
Megálltam a téka előtt. -
Igen? - kérdeztem.
-
Azt hittem ennél kicsit jobban örülsz majd - mondta, még mindig az állát
dörgölve. -
És miért hitted? - kérdeztem vissza, elég bunkó stílusban. Muszáj
volt, ha most engedek, akkor elvesztem a becsületemet, vagy valami ilyesmi. Nem is tudom. Hoztam neked újságokat! - terelte el a szót.
-
Kösz - feleltem. Megleptem ezzel a stílussal, mert zavarba jött.
-
Nézd, sajnálom ami köztünk történt - kezdte a szokásos dumát, de nem
engedtem befejezni. -
Én meg akkor sajnáltam - vágtam rá.
-
És most? - nézett rám furcsán.
-
Most már nem. Mondom, akkor sajnáltam - nyomatékosítottam meg. Nick
nem is ismert rám. Azt hitte, hazajön, én megbocsátok és éljük tovább az életünket. És ha nincs az az öt ember, akkor valószínű, ez így is történik. De volt az az öt ember, akik mellettem voltak akkor, amikor Nick kiszúrt velem. -
Nagyon megváltoztál! - kezdett bele egy másfajta szokásos dumába. Ezt
nem jó emberrel tette, lehet hogy nem volt sok kapcsolatom, de sok filmet láttam, és tudtam, ezek sablon mondatok. -
Tudom. Tudod, miután teljesen egyedül maradtam, tudod, azután hogy
elhagytál egy levélben, sok mindenen elgondolkoztam - mondtam, mert már nem tudtam játszani a higgadt embert. Ideges
voltam, mert Nick hülyének nézett, és ez nem esett jól, főleg miután már hülyét csinált belőlem egyszer. -
Sajnálom - vágott közbe.
-
Mondtam már, hogy én meg akkor sajnáltam! - szóltam, mert kezdtem
kiakadni. -
Szeretném, ha újrakezdhetnénk! - mondta végül Nick, amire elég hülye
fejet vághattam. Újrakezdeni? Miért hiszi azt, hogy én szeretném? Ha leges-legmélyen magamba néztem, akkor se szerettem volna vele újrakezdeni. Szar volt látni, tényleg fájt egy kicsit, de semmi pénzért nem éltem volna azt az életet, amit három hónapja. Lettek barátaim és velük érdekes volt az élet. Ha esetleg újra Nick-kel lennék, akkor folyton azon járna az agyam, hogy hol vannak a többiek? És nekem nem hiányzik az, hogy ezentúl azon törjem a fejem, vajon melyik nap dob ki megint egy bikinis lány miatt. -
Én nem szeretném - válaszoltam végül. Nick csodálkozva nézett,
szerintem teljesen el volt szállva magától, szépen lebarnult, nőtt a haja, elég olaszos lett, de nem állt jól neki, és nekem már nem tetszett. És nem tetszett már az az életforma sem, amit régen csináltunk, amikor még vele voltam. Nekem az tetszett, ahogy ott áll az Audi a ház előtt, ahogy' Jason nem beszél soha, ahogy Tom nője okoskodik, pedig buta, és talán még az is, amilyen Jenny, úgy kompletten. És persze a bátyám, aki a legjobb testvér a világon. Nem illett bele a képbe Nick, és nem is akartam, hogy benne legyen. Ha életem végéig remén ytelen marad nekem Jason, akkor is boldogabb lennék, mint Nick-kel. -
Különben miért jöttél haza korábban? - kérdeztem, mert ez azért mégis
érdekelt egy picit. -
Apámnak honvágya volt - felelte. - Holnap elhozom az újságokat -
mondta szomorúan. -
Jól van, köszi - mondtam.- Akkor szia!- köszöntem, és bementem.
Ahogy beértem mind a három fiú rámnézett. Becsuktam az ajtót, nem néztem hátra, nem akartam tudni, hogy Nick ott van e még, vagy elment. Nekidőltem az ajtónak, és nagyot sóhajtottam. Sírni akartam, egy olyan nagyot, egy igazit. Nem Nick miatt, vagyis nem csak miatta.
Sok volt ez nekem, és tényleg nem akartam látni. Szemét érzés volt visszautasítani, pedig éreztem, hogy jól tettem. Mike-ra néztem, aki leütötte, de ő valami filmet bámult. Tom visszatért a telefonja böngészéséhez, csak Jason nézett továbbra is. Nem úgy nézett, ahogy eddig, ebben a nézésben volt valami furcsa, valami idegen. Nem tudtam mi az, ki akartam szellőzetni a fejem, gondoltam elutazok, de hát most jöttem haza, és különben is, ha elmennék, ezek hárman megint csinálnának valami nagy baromságot. Így, hogy Jason-t is bevonták maguk közé, jó volt fél szemmel figyelni rájuk. Összeszedtem a telefonom darabjait és beraktam egy szatyorba, hogy majd valamikor elviszem megcsináltatni, bár ahogy kinézett lehet, hogy érdemesebb lett volna egy újat venni. -
Tommy, nem tudsz nekem egy telefont szerezni, teljesen szétment az enyém!
- mondtam, mert hátha tud valamilyet hozni nekem, úgyis annyi ilyen ismerőse van, akik ezekkel foglalkoznak. - Dehogynem, holnap idehívom az egyik barátomat, és megbeszélitek milyen kell - mondta. -
Jó ugyanilyen. Csak ne legyen lopott! - raktam hozzá, mire elgondolkozott.
-
Aha. Akkor egy másik barátomat kell hívnom. Jól van - mondta, és már
telefonált is, azzal a jó, „Szervusz testvérem” szöveggel. Vajon Tomnak hány testvére van? Nem akartam én ennyire sietni ezzel a telefon dologgal, így legalább Jenny nem hívott, vagyis nem tudott. Már megőrültem tőle, folyton üzenetet küldözgetett, de nem tudtam vele mit csinálni. -
Na jó, akkor menjünk! - szólt Mike Tomnak és Jason-nek.
-
Hova mentek? - kérdeztem.
-
Sehova - jött a válasz egyszerre tőlük. Ez több volt mint gyanús.
-
Na, hova mentek? - érdeklődtem újra, de nem akarták megmondani, folyton
azt válaszolták, hogy sehova, majd elmentek. Ez érdekes. Mostanában amúgy is túl sokat vannak hárman, erre még titkolóznak is. Egyedül maradtam, bár most jól jött, nagyon-nagyon át akartam gondolni a mai napot. Nick itthon van. És szeretné velem újrakezdeni. Ezek olyan dolgok voltak, amik nekem most pont
nem hiányoztak, ráadásul holnap jön, hoz újságokat. Jó lett volna át gondolni mindent, de Jenny jött. -
Szia Lindus! - köszönt. Jaj ne, nekem ehhez most nincs kedvem.
-
Szia Jenny! - köszöntem vissza, de szerettem volna kirohanni a
világból. -
Beszéltél Mike-kal? - kérdezte rögtön.
-
Jaj, Jenny, még nem, de most nem is tudok, folyton Tommal van, nem
lehet vele normálisan beszélni. Majd holnap megpróbálom - mondtam, de ha elkezd sírni, akkor megölöm. -
Hát jó! - sóhajtott fel. - Juj, az milyen film? - kérdezte.
Ez remek. Ha nincs min gondolkodnom, akkor egyedül ülök itt, és meghalok az unalomtól. Ha van min, ez beül ide ostoba tinivigjátékot nézni: -
Megnézzük? - kérdezte lelkesedve. Megfogtam a filmet, és betettem.
Ez még akkor is jobb volt, mintha folyton bőgne. Tehát a délután további részét Jenny-vel, és ostoba filmekkel töltöttem, ráadásul Jenny félelmetesen idétlenül röhögött, persze mindenen, tök mindegy volt, hogy vicces-e. Mivel ez egy vígjátéknak csúfolt film volt, úgy gondolta, illik végignevetni az egészet. Nem ment el a film után, maradt velem beszélgetni, ezért kilenc órára akkora volt a fejem, mint egy léggömb. Idegesített, hogy nem tudtam hová mentek Jason-ék hárman, idegesített Nick gondolata, és Jenny úgy, ahogy volt. Este, miután hazaértem, benéztem Mike szobájába, de nem volt ott senki, szerencsére a nő sem, így beraktam egy filmet, és elaludtam.
eggel arra ébredtem, hogy csöngetnek. Mivel senki nem nyitotta ki az ajtót, lerohantam és kimentem. A postás volt, Apu megint rendelt valamit a TV-shop-ból, és alá kellett írnom, hogy átvettem. Bent a nappaliban kibontottam, és egy autófényező volt benne, vagy mi. Na, ez megint egy olyan dolog, amire semmi szükségünk, de hát nekem nem számított. Gyorsan elkészültem, és mentem nyitni. Eszembe jutott, hogy milyen rég voltam moziban, így elterveztem, hogy zárás után elmegyek. Vagy előbb, nem számít, úgysincs forgalom. Leparkoltam a téka előtt, de meglepődtem, mert már nyitva volt, és Jason motorja állt előtte. Gyorsan kiszámoltam, de nem értettem, mert ma mindenképp egyedül lennék délelőttös. Beléptem az ajtón. -
Szia! Nem én nyitok? - kérdeztem értelmetlenül. Szia Linda! De, csak elfelejtettem, na mindegy - mondta, de olyan
furcsa volt ez, még sose felejtette el, mikor én nyitottam. Eleve, az ember azt nagyon megjegyzi, ha nem kell reggel kilenckor nyitnia. Akkor, nyugodtan menj haza, ha akarsz - szóltam, bár semmiképp se akartam
-
elküldeni, de mégis korán volt, ha akar, akkor menjen és aludjon vissza. -
Nem, most már maradok - válaszolta. - Mesélj valamit, mi újság? - kérdezte.
Kicsit megdöbbentem, újabban nem nagyon tudtam kiigazodni rajta. -
Mivel mi újság? - kérdeztem vissza.
-
Hát veled. Hogy vagy? - majd eltűnt a pultban. Álltam ott, és már semmit se
értettem. Most mi van? Ő kezd el velem beszélgetni? Valaki magyarázza már el nekem, hogy mi történik. -
Velem semmi sincs - szóltam, mert tény volt, hogy velem semmi nincs. Hát mi
lenne tegnap óta? -
Jason, hova mentetek tegnap? - próbálkoztam a lehetetlennel.
-
Sehova - válaszolta mosolyogva.
Beraktunk egy filmet, és azt néztük, délben pedig megérkezett Nick. Hozott magával négy magazint.
-
Szia Linda! - köszönt. Nem szívesen köszöntem vissza, de muszáj
volt. -
Szia Nick.
-
Hoztam az újságokat - mondta, majd odajött, és lerakta a pultra. Én
szokás szerint a pulton ültem, Jason meg a sorok közt kutatott. -
Hogy telt a nyarad? - kérdezte Nick.
Innentől
kezdve
picit
elfelejtettem,
hogy
mennyire
haragszom
rá,
és
beszélgettünk. Meséltem Olaszországról, mert őt ez érdekelte nagyon, meg a fociról, meg persze az ő nyaráról, és a barátnőjéről, akit otthagyott, amikor hazautaztak. Nem is vettem észre, mennyire repül az idő, már másfél órája dumáltunk a szokásos nyá ri dolgokról, amikor kicsit magamhoz tértem. Jason el se mozdult a közelünkből, mindig ott volt, két méteren belül. Nick-ket látszólag ez zavarta. -
Nincs kedved eljönni valahova? - kérdezte, majd ismervén a gyenge
pontjaimat gyorsan hozzátette: - Mondjuk moziba. -
Nem, köszi, de inkább nem - feleltem, mert nem akartam vele moziba
menni. Így is elérte azt, amit nem akartam, beszélgettem vele. Mert mi mindig jó páros voltunk, és nem szerettem volna, ha ez eszembe jut. -
Na, akkor én megyek. Kikísérsz? - kérdezte, majd kiment. Hát, mivel
nem várta meg, hogy válaszoljak, utána mentem. -
Holnap benézek - szólt, miközben kinyitotta a kocsija ajtaját.
-
Nick, ne gyere, erre semmi szükség! - mondtam, mert igazából tényleg
nem akartam. Nem láttam értelmét. Elmosolyodott. -
Jövök, filmet akarok kivenni - mondta. Jaj, ez még az átlátszóbbnál is
átlátszóbb volt, de direkt csinálta. -
Akkor vegyél ki most! - mondtam már én is mosolyogva.
-
Nem, majd holnap. Szia!- és elment. Persze, nem volt egy rossz érzés,
hogy valaki érdeklődik irántam, meg próbálkozik, de ő a volt pa sim. És ez csak arra ment ki, hogy visszakönyörögje magát, ami viszont lehetetlen volt, főleg azért, mert már nem szerettem, másrészt, mert megcsalt. Ezt soha nem tudtam volna neki elfelejteni, csinálhat akár- mit, úgyhogy lényegtelen.
Visszamentem az üzletbe, Jason meg látszólag teljesen ideges volt, fogalmam se volt, hogy miért. -
Ő a volt barátod? - kérdezte végül.
-
Aha - mondtam.
-
Ő dobott levélben?
Hát erre hiába hazudtam volna, hogy nem, itt volt amikor ez történt, úgyhogy inkább halkan válaszoltam. -
Igen.
-
És akkor most mit akar? - kérdezősködött tovább.
Ezeket most miért kérdezi? Amióta ismerem, ki kell belőle szedni a szavakat, most meg érdekli saját magán kívül más is. Remek! -
Nem tudom mit akar, de nem is érdekel. Gondoltam - mondtam.
-
Mit? - kérdezett furcsán.
-
Filmet. Találd ki! - nevettem, aztán jött az agytorna, amiben szétszívattuk
egymást különböző lehetetlen filmekkel. Tom jött meg, olyan délután hat körül, megnézte a kasszát, ami jóformán üres volt, majd Jason-höz fordult és így szólt: Gyere, menjünk, Mike már vár minket.
-
Hova mentek? - kérdeztem.
-
Sehova - jött a válasz, ami már idegesített. El se tudtam képzelni, hogy mi ez
a nagy titkolózás, de már megőrjített. Így aztán bezártam, és elmentem moziba. Nem akartam, hogy minden napom így teljen, hogy a fiúk lelépn ek valahova, én meg egyedül ülök a tékában. Mire hazaértem Mike már otthon volt, a kocsija ott állt a helyén. Bekopogtam hozzá, majd benyitottam. Nem volt ott, a szobámban találtam meg, valami filmet bámult, de nem hiszem, hogy fel is fogta, nagyon le volt törve. -
Hát neked meg mi bajod van? - kérdeztem, mert láttam, hogy gáz van.
-
Semmi - mondta.
Ez nem igaz. Valaki tudna nekem ezen a szón kívül mást is mondani?
-
Értem - láttam, hogy nem akarja elmondani, de sejtettem hogy mi
lehet. Akármennyire is nagy embernek érezte magát, biztos, hogy Jenny hiányzott neki. Csak ezt ő nem mondta ki, ahhoz túl büszke volt. -
Na jó, szerintem hívd fel, és minden rendben lesz. Én beszéltem vele,
és nagyon hiányzol neki - mondtam. -
Mi van? Kivel? - kérdezte, de csak megjátszottá magát.
-
Jenny-vel.
-
Szarok Jenny-re - mondta, majd kiment a szobámból.
Hát, ez is egy megoldás, szarni Jenny-re. Csak kérdés, hogy a jó megoldás-e. Tény, hogy nem kedveltem túlságosan, mert őszintén bevallom, nála butább emberrel még életemben nem találkoztam, de valahogy jó volt ott köztünk. Vagyis így szoktunk össze hatan, és bár ő tényleg egy pótolható valaki, Mike mégiscsak egy ugyanilyennel akarná pótolni, és akkor már maradjon Jenny. És ezt a többiek is érezték, mert amióta összevesztek, alig voltunk hatan együtt. Ráadásul a fiúk titkoltak is valamit.
redés után lementem kávézni, és ahogy benéztem a nappaliba, egy szőke ült háttal. Na jó, én már nem merek úgy köszönni, hogy nevet is mondok, ki tudja Mike örömében vagy bánatában hány ugyanolyan külsejű, de más lányt hord mostanában haza. -
Szia! - köszöntem félénken, mert fogalmam se volt, hogy milyen arc fog
visszaköszönni. -
Szia Lindus! Képzeld, kibékültünk!
Na ez Jenny volt. Felállt, és a nyakamba ugrott örömében. -
Köszönöm, hogy beszéltél vele! - hebegte.
Mi van? Én nem beszéltem, vagy ha igen, az nem jelentett semmit, de mindegy. -
Szívesen - mondtam, de nem akart békén hagyni, el akart regélni mindent. - Jenny, mennem kell dolgozni! - szedtem le magamról, majd inkább távoztam
otthonról. Hihetetlen, elüldöznek a saját házamból. Bementem a kölcsönzőbe, ma együtt voltunk egész nap Jason-nel, de szinte egy szót sem szólt hozzám. Nick dél körül bejött, kezdett ebből elegem lenni. -
Tudsz ajánlani valami jó filmet? - kérdezte mosolyogva.
-
Meglátjuk - mondtam, de már untam ezt a mű dolgot.
Beszélgettünk, én a pultban álltam és könyököltem, ő a másik olda lon, és tényleg vadul udvarolt, amikor egyszer csak, mindenféle ok nélkül Jason, aki nem messze filmeket pakolt, erőből közénk vágott egy borítót. Mindketten ránéztünk, képtelen voltam megérteni, hogy milyen folyamat történik mostanában vele. Egyre furcsább, erre most hozzánk vág egy DVD borítót. -
Bocsánat, kicsúszott a kezemből! - mondta, majd tovább pakolt.
Marha furcsa arcot vághattam, de betudtam annyinak, lehet, hogy menstruál.
-
Na jó, Nick, gyere ki, beszéljünk egy pár szót - mondtam, majd
kimentem a bolt elé. Nem akartam nagyon bent beszélgetni, ki tudja, lehet Jason-nek olyan napja van, hogy rámborítja a polcot. Nick kijött utánam. Valószínű, hogy azt hitte, most megmondom neki, én is szeretem, és happy end, de ki kellett ábrándítanom. -
Nick! Ne gyere ide többet - mondtam, mire elnevette magát. -
Nem, komolyan mondom. Akkor, abban a levélben te szakítottál velem, és ez így van jól. Ennek vége. Nem most, már akkor. Ezt értsd meg- mondtam, mire eltűnt a mosoly az arcáról. -
De bocsánatot kértem már! - mentegetőzött.
-
Igen, de ez nem így működik. Sokat gondolkoztam, és jobb így nekem.
Jó? - szóltam, de valahol megszakadt a szívem. -
Jó. Vigyázz magadra - mondta egy hosszú kínos hallgatás után.
-
Te is! - szóltam, majd megöleltem. Lehet ezt nem kellett volna, mert elég nehezen
engedtük el egymást, de végül csak sikerült. Jobb volt ez így, legalábbis mindenképp elhitettem magammal, hogy per pillanat ez jó így. Hogy később mi lesz, arról fogalmam se volt. Nem a levél volt a komoly szakítás. Az volt az, ott a kölcsönző előtt. És azzal az öleléssel a végén még drámai is lett, így meglett a filmjelenethez méltó szakításom. Hogy Nick-kel mi lesz? Azt nem tudtam, de abban biztos voltam, hogy hamar túlteszi magát ezen a kudarcon. Ha nyáron szó nélkül összejött egy másik lánnyal, ez most se lesz neki nagy probléma. Lezártam egy részét az életemnek, majd bementem, és kérdőre vontam Jason-t hogy miért dobál? Azt mondta véletlen volt. Szerintem ő sajnos gyagyás lett. Gondoltam arra, hogy talán féltékeny, de ezt hamar kizártam, mert semmi jelét nem mutatta még soha, hogy esetleg szeretne tőlem valamit. Délután megint bejött Tom, felvette Jason-t, és elindullak. Na de már megőrültem a kíváncsiságtól, ezért bezártam a boltot, és követtem őket. Ezt is ki akartam már egyszer próbálni, hogy követek valakit, így ezen a nyáron ez is sikerült. Megálltak egy nagy épület előtt, Mike kocsija is ott volt a parkolóban. Megvártam, amíg bemennek majd gyorsan én is utánuk osontam. Viszont mire bementem eltűn -
tek, így kétségbeesve álltam, mire a portás bácsi odajött, hogy segítsen. -
A tanfolyamra jött? - kérdezte. Hát, végül is jöhettem a tanfolyamra is.
-
Igen! - mondtam.
-
Harmadik emelet, ott majd megtalálja - szólt majd visszament a helyére. Oké, elindultam a lépcsőn felfelé, de mivel nagy sportember vagyok
és dohányzom is, mire felértem a harmadikra kiköptem a tüdőmet. Na nem baj, azt mondta, innen majd megtalálom. Sok ajtó volt, de mind ugyanúgy nézett ki, kivéve egy, ami nyitva volt. Odamentem, mert már nagyon kíváncsi voltam. Megálltam a nyitott ajtóban, és nem hittem a szememnek. Egy társastánc tanfolyam volt, és egy rakás ember keringőzött a teremben, párban. Rögtön kiszúrtam Tomot, őt volt a legkönnyebb, nagy kopasz barom. A párja nem volt más, mint a bátyám, így táncikáltak. Jason is kapott partnert, egy sármos úriember személyében, azt vezette. Úgy gondoltam, nekem nem kéne itt lennem, ez az ő dolguk, de nem bírtam eljönni, annyira élveztem a látványt. A tanár járkált a „párok” között, és mindegyiknek mondta, hogy milyenek. Tomot és Mike-ot meg is dicsérte. Ez röhejes volt. Persze tudtam, hogy az esküvő miatt járnak ide táncolni, na de mégis, ez kihagyhatatlan látvány volt. Azt viszont nem szerettem volna, ha észrevesznek, ez egy rendes dolog volt tőlük, hogy ezt bevállalták. Azt viszont nem csodálom, hogy nem mondták meg, hova mennek. Lejöttem a lépcsőn mosolyogva, és visszamentem a tékába. Ez se volt egyszerű nap, a fiút, akit régen annyira szerettem elküldtem, a bátyám és a főnököm ráadásul együtt keringőztek. Mi jöhet még? A két szőke. Természetesen nem úszhattam meg a napot Jenny és Tom nője nélkül, rámzúdultak késő délutánra. Megint katalógusokkal fárasztottak.
következő két hétbe az esküvőről szólt minden. A fiúk szorgalmasan tanultak táncolni, mi meg intéztük a többi, lényeges dolgot. Jason-nel nagyon keveset voltam kettesben, nem is dolgoztunk együtt, váltottuk egymást, mert nagy volt a rohanás, és mivel a két szőke szinte semmit nem tudott elintézni, mennem kellett velük. Az esküvői ruha kiválasztása jól sikerült, nagyon szép menyasszonya ruhát találtunk. Velem már több baj volt, mert Tom nője úgy döntött, hogy a koszorúslány, azaz én, legyek rózsaszínben. Hát, erről szó sem lehet. Közöltem, hogy akkor el se megyek. Ettől persze szomorú lett, már sírásra görbült a szája, így nagy nehezen beleegyeztem, és felpróbáltam azt a debil ruhát. Miért pont rózsaszín? Komolyan, úgy néztem ki benne, mint egy koravén óvodás, de Jenny szerint ari voltam. Jó, akkor most majd hülyét csinálok magamból jópár ember előtt az esküvőn. Tomék persze csak annyit vettek ki a szervezésből, ami őket érintette, a társastánc és a legénybúcsú. Teljesen kiakadtam, hogy én nem lehetek ott a legénybúcsún, de azt mondták ez szabály. Hát és akkor mi van? A következő probléma az volt, hogy Jenny, mint tanú, milyen ruhában legyen. Ugye az, hogy miniben, az neki egyértelmű volt, csak a gond ott kezdődött hogy fehér ruhát talált magának. Több óráig magyaráztuk neki, hogy egy esküvőn a menyasszony van fehér ruhában, mindenki más talál magának más színt, így legyen kedves ő is. Nem akarta megérteni. Akkor hozott egy olyan ruhát aminek pántja volt, mire elmondtam neki, hogy nem az volt a baj a másikkal, hogy pántnélküli, hanem hogy fehér! De ő csak pislogott. Mikor már elegem lett belőle, megfogtam és vettem neki egy kurva ruhát, ami tökmindegy milyen volt, csak ne fehér. Ezzel végre ezt is megoldottuk, de a nagyja még hátra volt. Nekem a legnagyobb gondot a nászajándék okozta. Fogalmam se volt, hogv mit vegyek. Apu például rendelt a TV-shop-ból egy robotgépet, Mike és Jenny közös ajándékot vettek, amit szintén Apu rendelt a TV-shop-ból, valami konyhai kütyüt. Senki nem tudta hogy mi az, de nem is számított. Én mondtam nekik, hogy had szálljak be hozzájuk, és akkor adjuk
hárman az ajándékot, de nem engedték. Így én is rendeltem valami szart a tévéből. Erre mindenki bebuzdult, mert senki nem akart az ajándék témával vacakolni. Akit meghívtak az esküvőre, az mindenki onnan rendelt, kivéve Jason-t. Ő nagyon örült a fejének, folyamatosan hangoztatta, hogy szuper ajándékot vett, jó drágán, de megérte, mert hihetetlen jó, azt viszont nem árulta el, hogy mit. Egy darabig kíváncsiak voltunk, de aztán már nem érdekelt, egyszer úgyis kiderül. Még a mexikói is átjött hozzánk tanácsot kérni, hogy mit vegyen, majd Apu segítségével rendelt egy gyümölcscentrifugát. Ez egy igazi TV-shop-os esküvő lesz. Mindent hozzánk szállítottak, tele volt a nappalink a sok baromsággal. A videotéka továbbra is üzemelt, bár én szinte alig voltam ott. Tényleg én intéztem mindent, és ha már rámhárult ez a feladat, szerettem volna, ha tökéletesre, vagy majdnem tökéletesre sikerül. Nem tartottam fair dolognak, hogy Tom nőjének Jenny a tanúja, én meg a hülye koszorúslány, abban a nagy hülye ruhában. Jenny-n jobban állt volna az a rózsaszín vacak. Tomnak Mike volt a tanúja, de Jason-t kinevezte póttanújának, ami nem tudom mit jelentett, talán azt, ha bármi történik a bátyámmal, akkor Jason lesz a rendes tanú. Jenny kezéről levették a gipszet, de engem annyira idegesített, hogy rengeteget gondolkoztam azon, esetleg eltöröm megint a kezét.
esküvő előtti napon, augusztus 29-én reggel felkeltem, és a reggeli kávém mellett gondolkoztam. Aznap este volt a legénybúcsú, már minden el volt rendezve. Jenny-vel és Tom nőjével megbeszéltük, hogy este nálunk alszanak. Teljesen kimerültem ebben a szervező dologban, de már csak egy nap volt hátra, azt kibírtam. Elkészültem, és
bementem a kölcsönzőbe nyitni, immáron utoljára. Ahogy
kocsikáztam, eszembe jutott sok minden ezzel a nyárral kapcsolatban, de nem merültem mélyebben bele, mert megszakadt a szívem. Megérkeztem, kinyitottam, felültem a pultra és vártam, ahogy szoktam. Vendéget, Jason-t, vagy bármit. Aznap még egy kis csodát is, hogy tarthasson ez tovább, ne legyen vége, hiszen ez volt az, ami gyökeresen megváltoztatta az életemet. Nem mondom, hogy már nem voltam szerencsétlen, mert az voltam, csak ha az embernek barátai lesznek, másképp kezeli ezt a dolgot, mert vannak, akik elfogadják. Jason pár perccel később jött. - Szia Linda! - köszönt. - Szia Jason - köszöntem vissza halkan. - Ez az utolsó napunk mondtam szomorúan. - Tudom - felelte. Egész nap alig beszéltünk, inkább csak gondolkoztunk. Igen, hol nap esküvő, aztán Tommy-ék nászútra mennek, addig zárva lesz a téka, és mivel kezdődik a szeptember, kénytelen lesz új alkalmazottakat felvenni, hiszen mindenki megy a maga dolgára. Jason megy suliba, amellett nem lenne ideje dolgozni. M ike szintén, Jenny meg visszamegy műkörmösnek, Tom nője terhes, meg különben se csinált semmit. Tommy üzletel, valószínű, hogy hozat bőrt a mexikóival. És én? Hát az egy jó kérdés. Én majd elleszek. Talán nekiülök a forgatókönyvemnek, azt tenném a legjobban. Csendesen telt a nap, és először, és most már mondhatom, hogy utoljára, ez nem Jason hibája volt. Egyszerűen nagyon szar érzés volt. Mi ledolgoztuk itt a nyarunkat, és ez nem munka volt, ez annál sokkal több. Mindketten maradtunk kilencig, aztán leszálltam a pultról. Nem akartam leszállni, mert az volt az én helyem,
de muszáj volt. Jason kiment előre, én még egyszer körbenéztem. A plakátok, amiket mi raktunk fel, a filmek, amit mi rendeztünk el, tetszés szerint, és minden, ami itt volt, az elveszik, ha becsukom az ajtót. Megtettem. Fájó szívvel. Én nem csak ezt a tékát csuktam be, hanem lezártam valamit, a nyaram, Jason-t, a sok emléket. Hát, egyszer minden véget ér. Megálltam a kocsim mellett, Jason már a motoron ült. Akartam volna valami nagyon szépet mondani, de nem tudtam. -
Holnap találkozunk! Ne igyatok sokat! - mondtam, majd beszálltam és
hazamentem.
Jenny is és Tom nője is otthon volt már, vagyis otthon, nálunk. Kicsit szégyelltem magam, amiért még mindig nem tudtam Tom nője nevét, de egész nyáron egyszer sem hangzott el. Erről én igazán nem tehettem. Valami kvízt néztek a tévében, de mire a kérdést elolvasták, addigra már válaszolt rá a játékos. Sziasztok! Hogy vagytok? - kérdeztem, majd leültem közéjük.
-
Kicsit izgulok - mondta mosolyogva Tom nője. Persze hogy izgul, holnap
hozzámegy a világ leghülyébb emberéhez. -
Én is izgulok. Ez olyan izé, hogy is mondjam - kereste Jenny a szavakat,
végül megtalálta. - Ez olyan izgalmas. Aha, hát örültem, hogy újra ott volt köztünk, és osztotta az észt. Bementem a konyhába, de ott ült Anyaival egy idegen nő. Nagydarab volt, szőke és buta. Na ez volt Tom nőjének az anyukája, ő is nálunk töltötte az éjszakát. Végül is persze, miért is ne, jöjjön ide mindenki. Visszamentem egy szendviccsel a nappaliba, ahol Jenny egy komplett felszereléssel csinált műkörmöket a másik szőkének. Na jó, ebből elég. Nem akart esetleg itt kinyitni a házban? A nappaliban pont elférne egy sza lon, az emeleten meg lehetne mondjuk fodrászat. Apu is bejött, nagyon ki volt csípve. -
Hova mész Apu? - kérdeztem, miközben megpuszilta a homlokomat.
-
Hát megyek a legénybúcsúra - mondta vidáman. Na ez azért már sok
volt. Ha Apu ott lehet, akkor én miért nem? -
Drágám, hozz egy üveg whiskey-t - kiabált ki Apu Anyunak a
konyhába. Na jó, ha Apu ma berúg Tomékkal, akkor én kimenekülök a világból. -
Mondd Jenny, ilyen jól bírod az éjszakázást? - kérdezte Apu,
miközben magát nézegette a tükörben. Na, most minden kiderül. Apunak ugyanis nem tűnt fel, hogy a múltkor nem Jenny-vei beszélgetett, hanem egy pultossal, de ez itt most már megint Jenny, aki műkörmös. Picit összeszorított fogakkal vártam a választ, nem akartam balhét az esküvő előtt, de szerencsére Jenny-ről volt szó, aki ostoba. -
Persze, nagyon jól bírom - nevetett Jenny, majd Apu elment.
Ottmaradtam a szőkékkel, és ezzel a lánybulival. Néha bementem megnézni, hogy Anyu hogy viseli Tom nője anyját, de jelzett, hogy még bírja. Ez egyáltalán nem volt igazságos. A fiúk jól berúgnak, biztos van táncosnő is náluk, én meg választhatok, vagy a hülye Jenny-t nézem, ahogy műkörmöt csinál, vagy a másik szőke anyjának hallgatom a sztorijait. Remek este volt, igazán jól éreztem magam. Tizenegy kör ül csengettek. Kirohantam, mert az volt az érzésem, hogy Jason lesz, és elmondja, hogy mennyire szeret, és hogy legyek a felesége, de csalódnom kellett. A mexikói állt az ajtóban egy üveg tequilá-val. -
Szia! - ijedtem meg a látványától, majd vártam, hogy elmondja
mit is keres ott. -
Szia, itt van a legénybúcsú? - kérdezte.
-
Nem, itt maximum műkörmöt tudsz csináltatni! - szóltam, majd egy
pillanatra benéztem a házba, mert Jenny sikoltozva nevetett. Mire visszafordultam a mexikói már eltűnt. Hihetetlen, ez a fazon mindig ezt csinálja. Néha felbukkan, majd pillanatok alatt eltűnik. Felmentem a szobámba, és azon gondolkoztam, hogy mit csináljak. Az asztalomon volt egy videokazetta. Megfogadtam, hogy nem nézem meg, de mégis beraktam. Az olasz nyaraláson készült felvételek voltak, és rengeteget nevettem rajta. Furcsa volt magam látni részegen, de tizenkilenc éves felnőtt ember vagyok, ez belefér egy nyaralásba. De raj-
ta volt Jason. És milyen szép volt. Nem vártam én már semmit. Nem gondoltam, hogy majd pont holnap akar tőlem bármit is, amikor egész nyáron lett volna rá alkalma. Vagy lehet, hogy nem mert közeledni? Esetleg nem látta rajtam, hogy nekem ő tetszik. Akkor döbbentem rá, azon kívül, hogy magamban folyton szenvedtem miatta, neki soha nem mutattam ki az érzéseimet. De kötve hiszem hogy ezért nem közeledett. Talán csak egy barát vagyok neki. Vagy annál több? Végül is akármikor szomorú voltam, mindig ott volt mellettem. Ha boldog voltam, akkor is. Na, nem akartam magamat hibáztatni, szerintem mindenhez két ember kell, és ha esetleg Jason akar valamit, akkor azt már észre lehetett volna venni. Csak azóta kezdtem el reménykedni, amióta hozzám és Nick-hez vágta a borítót. Azt csak azért tehette, mert idegesítette Nick, máskülönben sajnos azt kéne mondanom, hogy Jason bolond. Néztem a felvételt, és jó volt. Fájt, hogy vége, eszembe jutott a téka, amit ma bezártam. Senki nem beszélt arról, hogy esetleg dolgozzunk ott addig, ameddig tudunk, egyszerűen az volt bennünk, hogy augusztus végéig, és akkor annyi. Nagyon nehezen aludtam el, lehet hogy azért, mert élvezni akartam a nyár utolsó perceit.
esküvő napján nyolckor felkeltettek. Mire kimásztam az ágyból, és pizsiben a kávémat fogyasztottam, körülöttem már mindenki megőrült. Tom nője bepörgött, nem lehetett leállítani, annyira izgatott volt. Kilenckor felhívtam a fiúkat, hogy lassan térjenek magukhoz, mondanom se kell, én keltettem őket. Anyu egyenként megcsinálta a hajunkat, nagyon szépen, tényleg. Elviselhető voltam a sminkkel és a hajjal, aztán hozták azt az átkozott ruhát, és újra debil lettem. Tom nője nagyon szép menyasszony volt, elbűvölő, de csak addig, amíg nem szólalt meg. -
Jaj, de csini vagy! - fakadt ki, miután meglátott a szemét rózsa-
szín ruhában. Nem, egyáltalán nem vagyok csini, röhejes vagyok, de végül is mindegy. -
Jenny hol van? - kérdeztem a többieket, mert valamit akartam kérdezni.
-
Nem tudom! - felelte Tom nője. Mindenkit megkérdeztem, senki nem látta, így
elkezdtem felkutatni. Az emeleti fürdőszobában találtam meg végül. Mikor benyitottam, ült a kád szélén és sírt. Rögtön nagyon ideges lettem, mert lefolyt a szemfestéke, és nem volt túl sok időnk az indulásig, mire ez visszapakolja magára a sminket, az sok idő. -
Jenny! Mi bajod van? - kérdeztem, miközben bementem hozzá.
-
Olyan szomorú vagyok! - felelte zokogva. Jó, azt láttam, de vajon miért
szomorú? -
De miért, Jenny? - kérdezetem ingerültebben.
-
Engem Mike sose fog elvenni feleségül! - fakadt ki.
Jaj ne, általában a menyasszony vagy a vőlegény szokott hisztizni az esküvő előtt, nem a tanú. Most mi a fenét csináljak ezzel a síró szőkével, amikor mindjárt indulnunk kell? -
Ugyan már, biztos el fog venni valaki feleségül! - vigasztaltam, de
reméltem, hogy az nem a bátyám lesz!
-
Nem. Soha! - bömbölt.
Na kezdett nagyon elegem lenni. -
Jenny fejezd be azonnal! - üvöltöttem rá. - Nézz rám! Na nekem aztán
esélyem sincs arra, hogy valaki elvegyen, mégis itt vagyok, és nem szomorkodom. Nekem senkim sincs, neked viszont van barátod, aki szeret. Akkor nem mindegy, hogy elvesz-e vagy sem? Az a lényeg, hogy boldogok legyetek - mondtam. Jenny szipogva rámnézett. -
Neked nincs senkid? - meredt rám sajnálkozva, majd újra zokogni kezdett.
-
Most meg miért bőgsz? - kiabáltam vele.
-
Mert ez olyan szomorú - zokogta. -
Na jól van, most már hagyd abba. Ne sajnálj engem, sajnálom én
eleget magam! Szedd össze magad, ha három percen belül nem vagy kész, akkor én vagyok a tanú helyetted! - mondtam, majd kijöttem a fürdőszobából. Jenny ugyan öt perc múlva jött csak ki, de azért még ő maradt a tanú, pechemre. Én meg tényleg megsajnáltam magam. Már amúgy is kikészültem a hülye ruhámtól, de eszembe jutott, hogy nekem tényleg nem sok esélyem van egy ilyen napra.
Egy kocsit telepakoltunk a nászajándékokkal, egész délelőtt azokat csoma golták, majd elvitték egy étterembe, ahol az esküvő utánra vártak minket. Izgultam én is, mert sokat szerveztem ezt a napot, nem akartam, hogy béna legyen. Délben elkezdtek jönni hozzánk nők, úgy terveztük, hogy a lányok nálunk lesznek, a fiúk pedig Toméknál, és majd a templomnál találkozunk. Annyira szarul éreztem magam a ruhában, hogy inkább levettem, és úgy döntöttem, hogy csak indulás előtt veszem fel. Egyre csak jöttek a szőke nők miniben, az egész ház visszhangzott a pletykáktól. Megszámoltam, és csak két nem szőke nő volt jelen, és az Anyu és én voltam. Remek. A fürdőszobánkba nem lehetett beférni, mindenki vadul sminkelte magát, Jenny is, újult erővel.
Két órakor megindultak kocsikkal a templom felé, értünk egy limuzin jött. Ez Tom ötlete volt, hiszen ő nagy ember, két limuzint is béreli, az egyikkel mi mentünk a templomba, a másikkal ők. Felrángattam magamra az ostoba ruhámat, kezembe vettem a kis kosarat, amiben rózsaszirmok voltak és beültem a limóba. -
Olyan hülyén nézek ki! - mondtam a kocsiban.
-
Dehogy, nagyon cuki vagy! - felelte Jenny.
De hát én nem akarok cuki lenni. A cuki amúgy se azt jelenti, hogy jó, hanem talán az aranyoshoz volt a legtöbb köze. Na de én aranyos se akartam lenni...! A kocsi, amivel mentünk kerülő úton ment, mert nekünk kellett a legkésőbb a templomhoz érni. Jenny már a limuzinban is pezsgőzött, szerintem ezt filmekben látta, és úgy gondolta, ezt nem hagyhatja ki. -
Izgulsz? - kérdeztem Tom nőjét.
-
Nem - felelte nyugodtan.
Hát, én a helyében azért egy picit ideges lennék, nem köti össze az ember minden nap az életét Tommal. A kocsi bekanyarodott a templomhoz, ahol rengeteg autó parkolt, úgy nézett ki, mint egy hatalmas Audi-telep. -
Úristen, ezek mind a ti barátaitok? - kérdeztem, mert megijesztett a
látvány. Sok kopasz pasi, mind fekete napszemüvegben, és mindegyikhez járt egy szőke miniruhás nő. -
Aha - mondta Tom nője.
Remek barátok lehetnek, én egyáltalán még megkülönböztetni se tudtam őket. Két variáció volt, vagy úgy nézett ki a helyszín, mint egy temető, v agy mint egy biztonságiőr-találkozó, de semmiképp se egy esküvő. Ahogy kiszálltunk, a tömeget beterelte Mike és Jason, majd felénk igyekeztek. Jason elképesztően nézett ki az öltönyében, szóhoz se tudtam jutni hirtelen, annyira más volt.
-
Sziasztok, de szépek vagytok! - mondta kedvesen, és rám nézett.
Annyira zavarban voltam a hülye ruhám miatt, hogy elpirultam. Jenny meg csak vihogott. Mike is odaért, és rámnézett. -
Veled meg mi történt? - kérdezte. Fogalmam se volt mire mondhatja, biztos
a ruhámat akarta cikizni. Na ne már, így is olyan hülyén éreztem magam. -
Miért? - kérdeztem vissza félénken. Ha ő most elkezd herótozni, akkor
beülök egy kocsiba és hazamegyek. -
A hajad! Olyan ritkán van így feltűzve. De szép vagy! – mondta
mosolyogva. Ezt megúsztam. Egy kicsivel jobb lett a közérzetem, már ketten is megdicsértek. Ezért nagy köszönet járt Anyunak, olyan sminket és hajat csinált nekem, hogy ezek szerint elnyomta a béna ruhámat látványilág. Klassz. Mike és Jason visszament a templomba, majd Apu jött ki és szólt, hogy kezdhetjük. Nem értettem, hogy ő miért marad kint velünk, amikor már mindenki bement. Hamar rájöttem. Tom nőjének nem volt apja, vagyis senki nem tudta, hogy mi lehet vele, csakhogy nincs itt, ezért Apu kísérte az oltárhoz. Na, ezen én teljesen kiborultam, ott hisztiztem a templom előtt, és csúnyán káromkodtam, mert Apu engem kísérjen majd, és az én esküvőmön. Soha, senki mást ne. Végül megsajnáltam Tom nőjét, csak nem értettem, hogy annyi vendég közül miért pont Aput kérte meg erre a feladatra. Kurva jó, teljesen idegesen indultam be, hülye ruhám volt, és Apu miatt meg csalódott voltam. Mert akkor én leszek a második, akit az oltárhoz kísér majd, miközben az egy szem lánya vagyok. Persze csak akkor kísér majd oda, ha egyszer elvesz valaki feleségül, de erre egyelőre annyi esély volt, mint arra, hogy Jenny egyszer okos lesz. Beléptem a templomba, kezemben az ostoba kosárral és elindultam. Mindenki felállt, a sok kopasz és a szőke nők is miniben. A sorok közt megláttam kicsi Tommy-t, aki engem méregetett, majd kacsintott egyet. Ez hülye!
Tudtam, hogy itt most nem én vagyok a fontos, hiszen nem sokkal utánam jött Apu és Tom nője, de azért volt szerepem, és ez megnyugtatott. Szórtam a rózsaszirmokat, én a tizenkilenc éves lúzer koszorúslány. Az oltár előtt állt Tommy, nagyon ideges lehetett, mert nem bírt nyugton állni, egyik lábáról a másikra lépett és nagyon izzadt. Mellette fél méterre Mike és Jason volt, a másik oldalon Jenny, aki pózolt a fényképekhez. És persze középen állt egy pap. Tök jó érzés volt, ahogy mentem Jason felé, úgy éreztem, hogy a saját esküvőmön vagyok, persze megint csak elkalandoztam. Így mikor odaértem, nem adtak össze minket, csak félreálltam. Apu és Tom nője közeledett, majd mikor odaértek, Apu adott neki két puszit és leült Anyu mellé. Na, ez nekem megint csak nem esett jól. Amíg a pap beszélt mindenféle dolgokat, addig volt időm jól körbenézni. Rengeteg kopasz ember volt, és mindegyiknél volt egy kamera, így szerintem ez lett a világ legjobban dokumentált esküvője. Jason-re pillantottam, aki pont engem nézett. Egymásra mosolyogtunk. -
Hites feleségedül, míg a halál el nem választ?
Csak a kérdés végére eszméltem fel, teljesen lekötött a tömeg elemzése. Gondoltam, mostantól jó lesz odafigyelni. -
Akarom! - mondta Tom és boldog mosoly jelent meg az arcán.
-
És te - kezdte a pap, amikor a hátsó sorban egy kopasz állat telefonja
maximális hangerővel elkezdett csörögni. Mindenki automatikusan odafordult, kivéve a papot és a párt, őket nem nagyon érdekelte. A hátsó sorban ülő kopasz, akinek a telefonja csörgött, nem kikapcsolta vagy lenyomta, hanem nagy zajjal felállt, és kifele indult. Mielőtt kiért volna, akkor már felvette, és beleszólt: -
Mondjad testvérem! - és kiment.
Hát igen, mi ott egy nagy boldog család voltunk, mindenki min denkinek a testvére, ezek szerint. El se tudtam hinni, hogy valaki ekkora paraszt lehet, hogy egy esküvő kellős közepén nem elég, hogy csörög a telefonja, még fel is veszi és kimegy. Mindenki hátrafelé nézett, próbálták megérteni a helyzetet. Én is emésztettem, de azért visszafordultam.
- Ezennel házastársakká nyilvánítalak benneteket, az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nevében. Ámen - mondta a pap. Bassza meg! Nem hallottam Tom nője nevét. Ez nem igaz. Ameddig azt a hülyét néztem, aki telefonált, a pap túlment ezen a részen. Ilyen nincs. Kétségbeesve Jason-re pillantottam, aki ugyanilyen arccal nézett rám, és széttárta a karját. Hát ennyit arról, hogy hogy hívják Tom nőjét. Megcsókolták egymást, és ezzel nagyjából vége is volt a szertartásnak. Felhúzták a gyűrűket, beszéltek is valamit, de nem érdekelt, ideges voltam, hogy elszalasztottam a lehetőséget. Kifelé menet Jason-nel váltottam pár szót, de semmi lényegesről, inkább csak olyan sablon szöveg volt. Mindenki kamerázott mindenkit, meg fotóztak, legtöbbször a friss házasokat, de volt amikor például Jenny-t. Beültünk mi hatan az egyik limuzinba. Nem beszéltük meg előre, ez csak úgy jött, együtt akartunk menni, de ezért egy limuzin szabadon maradt, abba beült Apu, Anyu és a Tom szülei, na meg a Tom nőjének az anyja. Tom szülei ugyanúgy néztek ki, mint Tom, csak az anyjának volt haja, természetesen szőke. Ott volt még kicsi Tommy, valami barátnőjével. Komoly kapcsolatnak tűnt. Tizenkét évesek, bár lehet hogy a kislány idősebb volt, csak kicsi Tommy menőnek számított, és azért járt vele. Ültünk hatan a limuzinban, és nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy ut oljára vagyunk így együtt. Nevettünk, komolytalankodtunk, ahogy szoktunk. Nagyon szépre sikerült a szertartás, mindenki ezt mondta, de szerintem ugyanolyan volt, mint mindig, vagyis nem beszélt ma szebben a pap, de csúnyábban se, szerintem olyan volt, mint mindegyik esküvő. Mike hirtelen elővett egy kis ékszeres dobozt, és Jenny felé nyújtot ta. Mindannyian elhalkultunk, erre senki nem számított. Nekem konk rétan leállt a szívem, mert ha a bátyám eljegyzi ezt a nőt, én abba bele halok. Jó volt így elvoltak, de egy eljegyzés az már komoly, és én nem akartam, hogy Jenny végleg beépüljön a családba. Lélegzet-visszafojt-
va vártam, hogy mi fog történni, legrosszabb esetben kinyitom a kocsiajtót, és kilököm. Jenny hebegett-habogott, teljesen megjátszotta magát, még egy pár könnycseppet is kiszorított a szeméből, annyira boldognak akart tűnni. Kinyitotta a kis dobozkát, és egy arany karkötő volt benne. Na, én annyira megkönnyebbültem, hogy majdnem elájultam, Jenny arcára ráfagyott a mosoly, Mike meg elkezdett röhögni Tommal együtt. - Tudtam, hogy beveszed! - röhögött Jenny képébe, majd pacsizott egyet Tommal is és Jason-nel is. Na jó, addig, amíg én megrendeztem egy esküvőt, nekik annyi idejük volt, hogy ilyeneket találtak ki? Jenny hamar magához tért, felrakta a karkötőt, és nagyon örült neki. Csak nem képzeli, hogy a bátyám eljegyzi? Na jó, azért eléggé meg voltam ijedve. Mentünk egy jó nagy kört, mögöttünk a hatalmas kocsisorral, benne a sok maffiózóval, és az egész város a dudáktól zengett. Majd megálltunk az étteremnél, amit kibéreltünk. Miközben nyomultunk befelé, mindenki telefonált. Az is lehet, hogy egymással beszéltek. A vendégek lassan elfoglalták a helyüket. Mi hatan egy asztalhoz kerültünk, a többinél meg ugyanolyan párok voltak; kopasz pasik szőke nőkkel. Mikor már mindenki evett-ivott, akkor láttam, hogy a mexikói belép az ajtón, és keresi a helyét. Nem tudom, hogy ő miért késett, lehet, hogy félrelökték bejövetelkor és mostanra sikerült feltápászkodnia. Este hétkor jött az első tánc, amit természetesen Tom és a nője táncolt. Tommy jól megtanult keringőzni, mindenki meglepődött, csak ón mosolyogtam magamban, hogy persze hogy jól megtanult, hát a bátyám volt a partnere. Aztán elkezdődött az ivászat, elég keményem. Tomról kis idő múlva lekerült a zakó és a nyakkendő, egy fehér ingben táncolt és ivott, csak ivott. Volt zenész, de nem sok dolga volt, ugyanis a bátyám és Tom elvették tőle a mikrofont, és folyamatosan énekeltek. Kicsit később már Jason is dalolt velük, így ének eltek ők hárman, borzalmas hangon.
Egymás kezéből kapkodták ki a mikrofont, és minden számot ajánlottak valakinek. Ahogy Mike megkaparintotta, megragadta az alkalmat és beleüvöltött: -
A következő számot, az én kicsi húgomnak ajánlom! - mondta, miközben
megbotlott, és épphogy vissza tudta szerezni az egyensúlyát, és folytatta. - Aki egyszer nagyon híres, sőt világhírű filmrendező lesz! Tapsot neki! - üvöltötte bele a mikrofonba. Mindenki megtapsolt, de Mike nem elégedett meg ennyivel, fel is kellett állnom, és akkor úgy ünnepeltek az emberek. Remek érzés volt, de azért ez a rendezés dolog nem esett jól. Nekem semmi közöm a filmrendezéshez, én forgatókönyvíró vagyok. Vagy leszek. De semmi probléma, kétlem, hogy ez a közönség különbséget tudott volna tenni a két dolog között. Azután Tom mindenképp ki szerette volna bontani az ajándékokat, nem érdekelte, hogy mindenki le akarta róla beszélni, odament egy hosszú asztalhoz, amin csak dobozok voltak, és nekiesett. Kapott mindent, amit a tévében meg lehet rendelni. Csavarhúzókészlettől a porszívóig mindent. Látszólag örült. Aztán kibontott egy nagy csomagot. Egy hatalmas, régi antik óra volt benne, ennél csúnyábbat még nemigen láttam, ráadásul Tomék lakásában meg minden fehér volt, elképzelni se tudták, hogy hova teszik azt a faliórát. Elég részeg volt már, ezért nem érdekelte, ha bunkó. Persze Tomot józanul se érdekelte soha. -
Ezt kitől kaptam? - üvöltött fel, mire csend lett, még a zenész is abbahagyta.
Néma csend volt, mindenki nézte a csúnya órát, mert tényleg na gyon csúnya volt, majd egyszer csak Jason teljesen vörös fejjel megszólalt. -
Tőlem - majd kitört a röhögés. Mike-kal azért röhögtünk, mert Jason annyira
büszke volt arra, hogy ő egyedül is remek ajándékot vett, és most ránéztünk arra a nagy, csúnya, barna órára... Tényleg remek! -
Köszönöm testvérem! - röhögött Tom, majd megölelték egymást, és kerestek
együtt valamit inni.
Leültem az asztalunkhoz, és pont akkor, valahogy mind az öten odakeveredtek. Nem szóltunk semmit, csak összenéztünk, töltöttünk egy pohár pezsgőt és koccintottunk. Tom nője gyerekpezsgőt ivott vígig, de szerintem ő olyan hülye, hogy attól is becsípett. Igen, koccintottunk, ittunk egy kortyot, és mindenki visszament mulatni. Úgy éreztem, ez méltó befejezése volt annak, amit három hónap alatt adtunk egymásnak, meg amit csináltunk. Mindenki továbbment, én maradtam ott egyedül. Pezsgőztem, nézelődtem. Mike lépett oda hozzám. Hullarészeg volt, de azért szerettem nagyon. -
Táncolsz velem hugi? - kérdezte, majd szó szerint felrántott az
asztaltól. - Na mit szólsz, milyen jól táncolok? - kérdezte mosolyogva. Meglepett arcot vágtam. -
Nem is tudtam, hogy tudsz táncolni! - feleltem, mire adott egy
nagyon nagy puszit. Nem akartam kiábrándítani, hogy láttam őt Tommy-val már egyszer keringőzni. Ez az én titkom maradt, amúgy is olyan aranyos volt, úgy örült, és különben is csak hétszer lépett a lá bamra. Ez kiváló teljesítmény volt. A szám végén megköszöntem a tán cot, amikor a mexikói lépett oda, és szinte kikapott Mike karjából. -
Szabad lesz? - kérdezte, és már táncoltunk is. Mike után akartam
szólni, hogy ne hagyjon itt, de már el is tűnt egy pohárral a kezében. És akkor ott táncoltam a mexikóival, akitől amúgy is féltem, mert ő csak úgy mindig megjelent valahol az életemben, és ez eléggé para volt. Má ig nem értem, hogy került oda Olaszországba, szerintem akkor is miattam jött. Néha még álmodok vele rosszat, hogy üldöz, meg ilyenek, de a szépségkúra óta a legtöbb rémálmom mégiscsak a Barbara nevéhez fűződik. Véget ért a szám, a mexikói kezet csókolt nekem, ami nekem nem tetszett, főleg mert a XXL században élünk. Visszamentem az asztal hoz és leültem egy pohár pezsgővel a kezemben. Néztem a tömeget. Kicsi Tommy a nőjével táncolt, aki egy fejjel magasabb volt nála. Apu és Anyu is táncoltak. A mexikói felkérte Tom nőjének az anyját, majd Tom szülei is táncolni kezdtek. Akkorra már visszakapta a zenész
a mikrofonját, szerencsére ő énekelt. Mike és Jenny is felálltak, utánuk rögtön Tomék is eltűntek a tömegben. Ott ültem, néztem ezeket az em bereket. Szerettem őket, és féltem attól, hogy az utolsó éjszakát töltjük együtt. Pedig ez eléggé valószínű volt. Néztem, és eszembe jutottak dolgok. Életemben nem voltam még szomorúbb, mint ott akkor a széken. Mindenki jól szórakozott, csak a lúzer, hülyeruhás koszorúslány pezsgőzött egyedül, vagyis én. Eszembe jutott, ahogy megkaptam az állást, aztán ahogy megismertem Jason-t. Amikor sírtam a WC-ben, vagy amikor elütöttem a biciklist. Minden bevillant az agyamba. Az első nyaramat töltöttem igazi barátokkal. Mindenki táncolt és mosolygott. És Jason? Vele mi le sz? Vagy velünk? Hirtelen feleszméltem a bambulásból, egy alak állt közvetle nül előttem. Felnéztem. Ő volt az, mosolygott. - Táncolunk? - kérdezte, majd megfogta a kezem, és bevezetett a tömegbe.
r három hét telt el az esküvő óta. Minden úgy történt, ahogy sejtettem. Másnap Tom és a nője elmentek két hétre nászútra, és szétesett a csapat. Jason-ről nem is hallottam semmit, Mike-kal is ritkán találkoztam, elkezdődött a sulija, újra hülyegyerekeket tanított szabadidejében gépezni. Jenny állítólag dolgozik, együtt vannak még, de nem lakik nálunk, mint egész nyáron. Én meg csak ültem a szobámban, és gondolkoztam. Minden reggel leültem az üres lapok elé, de képtelen voltam egy szót is leírni. A fejemben megvolt már a nagy sikerű forgatókönyvem, egyszerűen nem tudtam elkezdeni írni. Ezért még mindig csak álom maradt a díj, a köszönőbeszéd, abban a bizonyos fekete estélyi ruhában. Három hete ezzel szenvedtem, esténként pedig moziban voltam, egyedül. Ma se tudtam írni, csak ültem órákig a lapok felett és gondolkoztam. Aztán úgy döntöttem, inkább megyek, és veszek valami filmet. Beültem a kiskocsimba, és elindultam. Nem jártam a téka felé azóta, ma mégis arra mentem. Nem tudom miért, talán kíváncsi voltam hogy nyitva van-e. Ahogy odaértem láttam, hogy az ajtaja ki van támasztva, így hirtelen felindulásból megálltam. Bementem, és közben imádkoztam, hogy Jason legyen a pultban. Hát, hiába imádkoztam, Jason-nek nyoma se volt, egy ostoba lány állt a pultban, és rágózott. -
Szia. Segíthetek? - nyávogott, majd fújt egy lufit.
Körbenéztem, minden úgy volt, ahogy mi elrendeztük, persze, hát ez az ostoba nem tudja átrendezni. -
Igen, hol találom a Ponyvaregényt?
Azért kérdeztem pont a Ponyvaregényt, mert azt tudnia kéne. Az a minimum. A lány gondolkozott, majd tovább gondolkozott, és végül így szólt. -
Az nincs meg! - hát erre kicsit begurultam. Mi az hogy nincs meg?
Egyáltalán ő mit keres itt? -
Na, jó. Most menj, és nézd meg a harmadik sor negyedik filmjei
mögöttem! - szóltam rá dühösen, mire odament és felkapta.
-
Tényleg itt van. Honnan tudtad? - nyávogott.
Ha már megvan, legalább megnézi. Nem értettem, hogy mit keres ez itt? Miért dolgozik itt egy olyan, aki nem ért hozzá. Visszament a pultba. -
Na pakolj össze és tűnés! - szóltam.
-
Mi van? - kérdezett vissza értelmesen.
-
Pakold össze a cuccodat és tűnj el innen. Ki vagy rúgva! – szóltam újra.
-
Te nem rúghatsz ki! - nyávogta a lány ijedten.
-
Dehogynem - szóltam majd hozzátettem. - Vagy én most, vagy délután
Tommy. Válassz! - mondtam. A lány elsírta magát, majd összepakolt a pultban és kirohant az üzletből. Felültem a helyemre, kibontottam egy kólát és rágyújtottam. Nem tudtam, hogy mit akarok, de azt tudtam, hogy itt fogok dolgozni addig, amíg csak lehet. Beraktam egy filmet. Három óra után öt perccel egy motor állt meg az üzlet előtt. Szinte éreztem. Le se szálltam a pultról. Jason kinyitotta az ajtót, bejött, majd ledermedt. Nem számított rám. Az órámra néztem, elmosolyodtam, majd így szóltam: -
Késtél!
Ő is megnézte az óráját, már nevetett, és kijavított. -
Nálam pont három van - mondta, majd rádobta a táskáját a pultra és
kibontott egy üdítőt.
