EURÓPAI UNIÓ STRUKTURÁLIS ALAPOK
Építészettörténet 3 Középkor „Az építészS e g é d lés e t az a Bépítőmérnök M E É p í t é s zképzés m é r n ö kszerkezeti i K a r h a l l és g a ttartalmi ó i r é s z fejlesztése” ére HEFOP/2004/3.3.1/0001.01
A középkori építészet története
Óravázlatok
I. Bevezetés, a „kettős kultúra” világa és az ókeresztény építészet Róma városában Bevezetés A félév feladatainak ismertetése, valamint a feltételek közzététele, melynek révén a tantárgy kreditpontjait a hallgatók megszerezhetik. A félév közben teljesítendő feladatok részben a gyakorlatokhoz, részben az előadásokhoz köthetők. A hallgatók a gyakorlatokon az ismereteket helyszínen készülő rajzok segítségével sajátítják el. Ezek az ismeretek a középkori szerkezetek (elsősorban térlefedő szerkezetek, boltozatok), a középkori homlokzati rendszerek és alaktani részletek témaköréből kerülnek ki. Ezeknek az ismereteknek az elsajátításáról a félév során egy „gyakorlati” zárthelyi dolgozat során adnak számot. A gyakorlatokhoz kapcsolódóan (folyamatos konzultáció mellett), egy féléves rajzfeladatot is be kell adni az év végén, mely egy kiválasztott középkori épület jellemző részének térbeli, szerkesztett rajza, alaktan részleteivel, plasztikusan modellálva… Az előadások anyagát a hallgatók az aktív órai jelenlét, és az ahhoz kapcsolódó otthoni munka segítségével sajátítják el. Minden előadás anyagát az órán vázlatosan rögzítik, melyet otthon folyamatosan kiegészítenek saját szabadkézi rajzaikkal, melyek az elhangzó épületek jellemző alaprajzai, homlokzatai, metszetei. A korszakon belül biztosan tájékozódniuk kell a félév során, melyről egy „elméleti” zárthelyi dolgozat keretén belül tesznek tanúbizonyságot. A vizsgára bocsáthatóság - azaz az aláírás megszerzésének - feltétele minden félévközi feladat legalább elégséges szintű teljesítése. A félév végén vizsgakövetelmény áll a hallgató előtt. Ez a vizsga két részből áll: egy írásbeliből és az azt követő szóbeliből. Az írásbeli rajzos feladat, melynek elégséges megoldása teszi lehetővé a szóbelin való részvételt. A vizsgatematika mintegy harminc témakört és a hozzájuk tartozó egy-két kulcsemléket, valamint további száz emléket tartalmaz. Az épületek ismeretén túl követelmény az emlékek közötti összefüggések ismerete, és a főbb történeti és építészeti áramlatok azonosítása. A középkor építészetének lehatárolása térben és időben. A középkori építészet vizsgálata során a történeti korszakhatárokon túl nyúlunk időben, és az európai kontinens területét is elhagyjuk térben. A tájékozódás során vezérlő elv a keresztény kultúra kibontakozása: ezt követve hagyjuk el a történeti és földrajzi határköveket. Így a Késő-Római Birodalom területén szórványosan fellelhető ókeresztény (szükségleti) építészettől –a keresztény ókortól-, a reneszánsz építészeti kultúrájának elterjedése előtti, 15-16. századi későgótikáig terjed időben a keresztény középkor. A térbeni határokat is a kereszténység elterjedése jelöli ki, de csak Európa testével kapcsolatban maradó vidékeket tárgyaljuk: ez kezdetben, jószerével a mediterráneum, mely délen az észak-afrikai partvidéket elsősorban Egyiptomot és Núbiát, keleten Kis-Ázsiában a Szentföldet, Szíriát, északon görög földet, Dalmáciát, Itáliát Dél-Franciaországot és az Ibériaifélszigetet jelenti; részben Közép-Ázsiában is fellelhető ekkor keresztény építészetre, a Kaukázus-vidékre is kiterjed a vizsgálatunk. Később Európa belső, középső és nyugati területei mellett rövid pillantást vetünk a keleti és északi régiókra is. A középkor építészetének tematikai lehatárolása Mivel nem gazdasági-társadalmi, hanem szellemi természetű tényező – a vallás alapján gyűjtöttük össze a korszak emlékeit (amely ugyanakkor a szakirodalomban is általánosan használt) itt rá kell mutatni a kereszténység olyan sajátosságaira, mely az építészeti kifejezésmód számára új utakat biztosít, valamint arra a jellegzetességére, hogy – egyistenhit lévén- az eszkatológikus gondolkodás uralmát –szinte kizárólagosságát- hozza az
2
A középkori építészet története
Óravázlatok
általános világkép megfogalmazásába. Ennek köszönhető, hogy a korszak monumentális és maradandó anyagban tárgyiasuló emlékanyaga a szakrális építészet köréből áll döntően. A „kettős kultúra” építészete A Késő-Római Birodalom művészetét kétarcúság jellemzi az egyik arc a „hivatalos” kultuszok felé fordul, és a császári politika szolgálatába szegődik, a másik a sok népből álló birodalom kulturális sokféleségéből fakadó számtalan kultusz felé fordul és az államilag támogatott művészi megnyilatkozások körén kívülről terebélyesedik. A császárkultuszt szolgáló monumentális építészet a külső és belső gazdasági és politikai problémákra válaszol részint a központosított államhatalom kizárólagosságának szimbólumaként (Maxentiusbazilika 306-312), részint a római polgároknak biztosítva jóléti feltételeket (Caracalla és Diocletianus thermái). A hellenisztikus kultúra újjáéledése viszont a jogfosztott tömegek számára nyújt vigaszt. A provinciák helyi hagyományaiból sarjadó misztériumvallások szerte a birodalomban elterjednek (Isis, Magna Mater, Mithras Seraphis, Zoroaster…). Közülük emelkedik ki a kereszténység, mely üldözött volta ellenére a legelterjedtebbé válik. A keresztény építészet első lépései a háztemplomok (Dura Europosz, Qirkbiza 3-4. sz.), és a katakombák liturgiára használt terei (Róma: Callixtus k. 200.). E szükségleti építészet funkcionális előzményei a zsinagógaépítészetben találhatóak meg (pl.: Kapernaum). Ókeresztény építészet Ókeresztény építészet Róma városában A Milánói ediktummal (313) Nagy Konstantin vallási türelmet hirdetett, és a kereszténységet támogatott vallássá tette (385-től államvallás). A hívek robbanás-szerű gyarapodása a keresztény építészet léptékváltását eredményezte. A monumentális keresztény templomok előképeként nem jöhetett szóba az antik templom, nem lévén számottevő belső tere, amire az olyan beavató vallásnak, mint a kereszténység szüksége volt. A nagy belső tér valóban a „más világ” földi képét teremti meg, téri gesztusai megtelnek szimbolikus tartalmakkal. Ezt az előképet az antik, profán bazilikák szolgáltatják azzal a lényegi különbséggel, hogy azok jellemzően haránttengelyes feltárulása hossztengelyesé válik. E tengely a „szent út”, az élet útja a profán világból a megváltott örök élet felé. Három eltérő funkcióra három típus jön létre: - egyházközségi bazilika (Róma: San Salvatore 313-320, Santa Sabina): az istentiszteletek befogadására szolgál; három vagy öthajós keresztház nélküli, a főhajó végén egy félkörös apszissal rendelkező templom. Jellemzően előtte perisztil-udvar van portikusszal, kútházzal; térlefedése látszó fedélszék, ritkábban kisebb fesztávon –a mellékhajókban-donga, vagy római keresztboltozat; a külső dísztelen, látni engedi a Róma városában jellemző téglafalazatot, belseje márvány-burkolatú, falai architectonikusan, a padlója geometrikusan tagolt, szentélye fél-kupolája mozaikdíszes. - centrális bazilika (Róma: Lateráni Baptisztérium 314, Santa Costanza 354): kisebb létszámú (családi) szertartások (keresztelések, temetés) céljára szolgáló kultusz-templom. Oktogonális (baptisztériumok), vagy kör alaprajzú (mauzóleumok), bazilikális metszetű terek; kiemelt középtere félgömb-kupolával, körüljárója dongával (fél-tórusszal) fedett, egyszerűbb esetben látszó fedélszékes; homlokzat és részletképzésére ugyan az jellemző, belül az íves felületek esetében inkább a mozaikdíszeket alkalmazták. - memoriális bazilikák (Róma: Sant’Agnese 4. sz., San Pietro Vecchio 324): nagyobb tömegek befogadására alkalmas kultusz-templom rendre egy-egy szent sírja fölött; egy centrális és egy hosszanti térből áll. A centrális rész lehet jeruzsálemi eredetű körüljárós tér (Sant’Agnese) vagy a toszkán átriumok gesztusát idéző tér egy-hajós keresztházzal (San Pietro V.). Szerkezet-használata, homlokzat és részletképzése azonos az előzőekkel. 3
A középkori építészet története
Óravázlatok
II. Ókeresztény építészet a keleti provinciákon, Kora-Bizánc építészete Ókeresztény építészet a Szentföldön A Róma városi bazilikákhoz nagyon hasonló épületeket találunk Palesztinában. E hasonlóság a császári család alapításainak köszönhető, melyek Jeruzsálemben (Szent Sír templom-együttes) és Betlehemben (Születés templom) valósultak meg 325-től. Egy lényeges feladattal kiegészül rendeltetésük: ez a zarándoklat. Ennek megfelelően egyszerre kell biztosítani az ereklyetisztelet céljából és az istentisztelet céljából érkezők elhelyezését. A jeruzsálemi példa esetén hossztengely mentén sorolt, additív kompozícióban rendezik el a normál egyházközségi bazilikát és a centrális, körüljárós Szent Sír templomot. Ez az udvarbazilika-udvar-anasztázisz tér elrendezésű kompozíció később egybeolvad, és a második udvar terét egy új hosszház foglalja el, majd a hatodik században a centrális rész is bővül konchákkal. Ez a körüljárós kompozíció válik a római memoriális bazilikák egy részének mintájává. A betlehemi példa ezzel szemben nem additív, mellérendelő kapcsolattal, hanem szintben elválasztva, hierarchikus kapcsolattal komponálja meg a két funkció együttlétét. Ez a zarándokterek másik típusának, a grottás elrendezésnek, azaz az altemplomos formának az archetípusa. A normál egyházközségi bazilika szentélye helyén található oktogon fél-szinttel megemelt tere betölti a szentély szerepét, ugyanakkor az alatta lévő altemplom, a Születésbarlang, az istentisztelet alatt is zavartalanul tudja fogadni a mellékhajókban érkező és távozó zarándokokat. Az oktogon és hosszház kapcsolata ugyanakkor kissé esetlen tömegkompozíciót eredményez, melyet a hatodik században konchákkal bővített bizáncias térré alakítanak. A szerkezetek és homlokzat-, valamint részletképzés hasonlóságai ellenére van további lényegi különbség a Róma városi példák és e zarándok bazilikák között: hosszházukban megjelenik a keleten hagyományos társadalmi érintkezési normáknak megfelelő, a liturgia alatt a nőket elkülönítő oldalkarzat: empórium. Ókeresztény építészet Egyiptomban A Róma városi bazilikákhoz képest a provinciák építészetében megfigyelhető a pogány, antik építészet erőteljesebb jelenléte. Mintha a periféria tovább őrizné antik és más, helyi ókori hagyományait, mint a centrum – Róma városa. Jellemzően megmarad az épületek külső díszítettsége, faragott, kváder-homlokzata, fel-felbukkan a haránttengelyes feltárulás római reflexe, és tipikus római térformák gazdagítják a kompozíciót. Mindezek mellet Egyiptomban megjelenik a kereszténység aszkétikus felfogásán alapuló remetemozgalom nyomán a keresztény szerzetesség. Az új feladat: el kell különíteni a „tiszta” életet élő szerzetesi közösséget a világi hívektől. Ez az olyan templomokban követelmény, ahol egy időben tartózkodnak nagy számban: ilyen a zarándok központ, Abu Menas (395-408) együttese. A baptisztérium-emléktemplom-szerzetesi templom elrendezésű kompozíció sorolt jellege egyenes folytatása az ókori, egyiptomi templomépítészetnek. Nagy, szerzetesi bazilikája háromhajós, szintén három hajós keresztházzal, melynek feladata már nem a Róma városában ismert centralizáló gesztus, hanem a szerzetesek elhelyezése a diadalíven túl. Az antik hagyományok a nagy bazilika haránt-tengelyes feltárásában és az emlék-templom alatti sír tri-konchás térszervezetében nyilvánulnak meg. Ugyan ez a tri-konchás elrendezés valósul meg a sivatagi, szerzetesi erődtemplomok esetében (Deir-el-Abiad) immár bővült szentélyfej formájában. A terület egyházközségi feladatát ellátó templomok építészetét befolyásolta a nyugatiszír liturgiák hatása, melynek nyomán létrejön a szír, hármas szentélyfej helyi változata. Ókeresztény építészet Szíriában A terület a legrégebbi keresztény közösségek kialakulásának színhelye a Szentföldön kívül, melyek önálló teológiai iskolákat hoztak létre. E tényezők előre vetítik e terület 4
A középkori építészet története
Óravázlatok
építészeti önállóságát is. Az egyházközségi bazilikák (Kalb Luzeh 460, Turmanin 480) magukon viselik a szír liturgiák nyomait a szír szentélyfej formájában. A főapszis mellett megjelenik két melléktér: a protézisz (a proszkomídia színhelye) és a diakonikon (előkészületi és raktártér). A nyugati oldalon nem találjuk a Rómában szokásos előudvart; helyette egy nagy livan-motívumra emlékeztető ívezettel nyílik egy exonartex két tömzsi torony között. E város-kapu motívum hettita, majd római mintákra vezethető vissza, méltón szimbolizálva a mennyei Jeruzsálemet. Ez meghatározza az épület tömegét, mely összefogott, doboz-szerű sokszor. A térlefedése lehet látszó fedélszék, délen tagolatlan donga mind a főhajóban és a mellékhajókban, valamint az empóriumok felett (Bin-bir-Kilise). Kívül-belül architektonikusan tagolt homlokzatai kváderből állnak. Faragványaik őrzik a Késő-Római hellenisztikus művészet hagyományait. Kelet misztika iránti érzékenysége révén előszeretettel építenek templomokat szentek sírja fölé. A centrális bazilikák térformáját használják fel egyházközségi funkcióra, megteremtve ezzel az „emlékhely-templomok” műfaját (Ezra: Szt. György 515). E centrális templomok mindegyikében fellelhető az antik térformák továbbélése akár falmélyedések, sarokfülkék, akár oszlopokon nyugvó térbővület formájában (Bosra: Szt. Szergius és Bacchosz 512). A területen a zarándoktérformákat a Kalat Siman (5-6. sz.) együttese képviseli, ahol oktogonális középtér növeszt négy háromhajós bazilikát maga köré, melyek közül csak egyikük liturgikus tér. Bizánc építészete Kora-Bizánci építészet A még Nagy Konstantin által alapított új főváros, Konstaninápoly csillaga a birodalom kettészakadása után egyre emelkedik, míg a nyugati provinciák sorra elvesznek; így a Római Birodalom egyetlen örökösévé válik. Építésztét döntően a keleti provinciák – főként Szíriaépítészete határozta meg. A császári hatalom mellett számottevő gazdasági és politikai hatalmat képviselt az eddigre megerősödött szerzetesség, melynek központja Thesszaloniki. Építészetben is kettéválik már a kezdetektől a szerzetesi és császári építészet. A szerzetesi központ székesegyháza (Hagiosz Dimitriosz 412) szándékosan keresi a császári hatalommal szembeni egyházi központok (Róma, Alexandria), mint szövetségesek építészeti formáit. Perisztil-udvaros, öthajós, látszó fedélszékes bazilikája Róma mintáit követi, háromhajós keresztházában Abu Menasz nagy bazilikájának hatása ismerhető fel. Ugyanakkor szír elemek is megjelennek: nyugati tornyok, empórium, részletképzés. A Latmosz-kolostor főtemploma (Hosziosz David 5. sz.) megteremti a szerzetesi építészet bizánci alaptípusát a kilencosztatú, ötkupolás, ún.: katholikon-térformát, mely a szír emlékhely-templomok nyomán a centralitás egyeduralkodását indítja el a keresztény kelet építészetében. A császári központ számtalan új térformát hoz létre a Jusztiniánus-féle „aranykor” idején. A kupola-sorolásos térformák családját alapítja meg az Apostolok emléktemploma (528-565) görögkereszt-alaprajzú, ötkupolás terével. A teherhordó szerkezetek forradalmát szír minták alapján indítja el a Konstantinápolyi Szt. Szergiosz és Bacchosz (527-536). A kísérletek gyümölcsét a főtemplom, a Hágia Szophia (532-537) aratja le. Egyedi térformája a centrális és hosszanti tér ötvözete, melyet már a Hagia Eirene temploma is képviselt. Itt, azonban, minden építészeti eszközzel az illuzionisztikus bizánci tér kialakítását szolgálták. Az építőanyagok és tartószerkezet megválasztása, a nyílások elhelyezése (a-tektonikus pozíció), a részletképzés technikája (mélyfuratos faragványok), a társművészet alkalmazása (arany hátterű üvegmozaik). Ereje ebben az egységben áll, mely megismételhetetlen remekművé avatja. 5
A középkori építészet története
Óravázlatok
III. Közép-, és Késő-Bizánci építészet, építészet a birodalom hatósugarában Közép-Bizánci építészet Az iszlám egyesítő ereje a 7. századtól hanyatlásnak indítja a Bizánci Birodalmat, mialatt a szerzetesi központok virágzása gyengíti a császári hatalom erőforrásait. A forrásokért való küzdelem teológiai köntösben jelentkezik: ez az „ikonoklaszmosz”, a császárok által vezetett képrombolás időszaka, egyfajta építészeti interregnum. Az ikontisztelet helyreállítása az addig stagnáló építészeti kultúrát fellendíti. A korszakot a „félresikerült” negyedik keresztes hadjárat pusztítása zárja le (1204). A korszak legjelentősebb építészeti emlékei a kolostorok. A rendszerint szabálytalan alaprajzi elrendezésű együttesek gyújtópontjában továbbra is a katholikon áll, mely térszervezetét tekintve egyszerűsödik: jellemzően egy domináns nagy kupolája marad, a középtér arányaiban nagyobbá válik. A Stiris melletti Hosziosz Lukasz (10. sz., 1035) kolostornál jól megfigyelhető a külső homlokzat többszínű, textúrált kezelése, mely egyszerre tektonikus és a falazat szerkezetét mutató. Az egyszerűsödés mellett a térszervezet bonyolultabbá válik, a szerzetesi zsolozsmák számára helyet biztosító kényelmes méretű előcsarnokkal – lité-vel egészül ki. Az Athosz-félszigeten számos kolostor létesül a korábbi remeteközösségeket felváltva. Az első köztük a Megalae Lavra (963-1060), mely háromkaréjos templomterével típusalkotóvá válik. Szerkezethasználata a kora-bizáncival megegyező: csegelyes kupola, donga és római keresztboltozat. A belső gazdag aranymozaik képeit is felváltja a freskók művészete, mely itt virágzásnak indul. Athoson számos nép emel kolostort, a Balkán, az orosz nagyfejedelemségek, a Kaukázus-vidék királyi és fejedelmi udvarai szoros kapcsolatot tartanak fenn itteni alapításaikkal (Hilindari szerb, Iviron grúz, Morfonou latin, Zografu bolgár). Ennek köszönhető e művészet kontinentális jelentősége. Késő-Bizánci építészet A Latin pusztítást követően négy utódállam alakul: Latin császárság születik Misztra központtal, és három görög császárság Thesszaloniki, Trapezunt és Nikaia központtal. Egy fél évszázad múlva Kis-Ázsiából visszahódítja a Palailogosz-család a birodalmat, amelynek végét az oszmán török hódítás jelenti 1453-ban – ekkor esik el Konstantinápoly. Az építészetben számottevő újítás monumentális építkezések már nem zajlanak, térformában a kilencosztatú tér hosszházas torzulása figyelhető meg, melyet néha a mellékhajóvá váló oldalterek kupolasorolása vagy donga fedése is hangsúlyoz (Misztra). Ekkorra Bizánc szelleme a perifériákon él tovább: a Balkánon és Kelet-Európában. Építészet Bizánc hatósugarában – Kaukázus-vidék Először Örményországban válik államvallássá a kereszténység (305); Grúziában sajátos diaszporikus zsidó hagyományokkal találkozik, és ötvöződik. A korai időszak az ókeresztény hosszházas bazilikák sajátos változatait hozza létre: szír hatásra oldaltornácos bazilikák épülnek (Karnut, Tanajat; 4-5. sz., majd Grúziában Bolniszi; 5. sz.). Nagy székesegyházak is ezt a hagyományt követik (Dvin, Ereruk), de az 5. sz-tól kialakul szintén szír hatásra egy jellegzetesen kaukázusi templom-típus. Ez a kilenc-osztatú tér négy karéjjal bővített változata, melyet az örmény Etsmiadzin egy-kupolás székesegyháza példáz (480, 625), mely már az „arany kor” szülötte. Ennek redukált változata születik meg Vakharshapat Szent Hripszime (614-618) temploma és a grúz Mcheta melletti Dzsvári (Szent Kereszt) 6
A középkori építészet története
Óravázlatok
templom (585-605) esetén, melynél a négy karéj benyomódik az eredeti alaptömegbe. E két templom összevetése mutatja, hogy Grúzia inkább bizánci hatások alatt fejlődik, míg Örményország építészete autonómabb, és külső hatásokban Szíriához kapcsolható. E kettősség jellemzi a Kaukázus-vidéket az „ezüst kor” idején is (10-11. sz.). Grúziára hatnak a Közép-Bizánci térformák, míg Hajasztan saját hagyományait másolja és fejleszti tovább. Sajátos grúz ízek a hosszházas és keresztházas tér variációi: három-egyházas, szír hatású tér (Gurdzsaani; 8.sz.), háromkaréjos és tornácos hosszház kombinációja (Oski; 10. sz., Kutaiszi; 1003), valamint a hexagonális centrális terek (Nikorcminda; 1010-1014). Az új örmény főváros, Ani építészete a pontos másolatoktól (a Gagik templom; 1001-1013 - Zvartnoc mása) a továbbfejlesztett típusokig terjed (Apostolok temploma 1020 – Hripszime típus). Ez utóbbi redukált változata épül meg Aghtamarban (Szent Kereszt templom; 915-921). Aghtamar hatása kimutatható Európában (Pavia), bizánci – esetleges athoszi – kapcsolatai nem bizonyítottak. A szeldzsuk betörés után a kolostorépítészet számottevő (Szanajin, Haghbat, ill.: Gelati). Új térformák a Gavit (a bizánci lilé megfelelője), és a zsamatun (előtemplom). A homlokzat és részletképzés sokrétű: antik architectonikus alapokon bizánci és orientális ornamentika jellemzi. Építészet Bizánc hatósugarában – Balkán-félsziget Az első fejedelemséget a térségben a bolgárok hozták létre (8-10. sz.) Bizánc határterületén., melyet némi interregnum után a második bolgár birodalom követett (11851393). A szerb fejedelemség (11. sz-1446) már megalakulásakor szoros kapcsolatban állt Bizánccal, azon belül az athosz-i szerzetességgel. A legkésőbb a román fejedelemségek alakulnak meg: Havasalföld a 14. sz. elejétől önálló vajdaság, Moldva 1359-től. A korai építészeti rétegben fellelhetőek ókeresztény hagyományok (Pliszka –bolgár9. sz.), és bizánci elemek (Preszlav –bolgár- 9. sz.). A később szárba szökkenő szerb és román építészet is magán viseli a későbbi athosz-i hatásokat (Rila bolgár, 1335; Ravanica szerb, 1375; Voronet román, 1457). Tömegformálásban, részletképzésben a sokrétűség jellemzi; felfedezhetőek nyugat-európai hatások: az erdélyi későgótika (Cimpulung), a dalmát művészet közvetítésével itáliai hatások, valamint kaukázus-vidéki és iszlám motívumok. Építészet Bizánc hatósugarában – Orosz nagyfejedelemségek A 11-16. sz. között önálló fejedelemségek léteztek Észak-Kelet-Európában. Kezdetben a legnagyobb jelentőségű a Kijevi rusz volt, a tatárjárás után fokozatosan Moszkva veszi át szerepét; a Késő-Bizánci Birodalom bukása után (1453) az egész ortodox kereszténység letéteményeseként tekinthetünk rá. Vlagyimir hatalmi központja csak rövid ideig él (11251238), míg Novgorod viszonylagos stabilitásban létezik (11-15. sz.). Az első jelentős emlékek a bizánci kilenc-osztatú tér sokhajóssá, sokkupolássá és sokapszisossá bővítésével jönnek létre (Szt. Szofia székesegyházak Kievben; 1037-1067 és Novgorodban; 1045-1050), amiben az erős faépítészeti hagyományoknak lehet szerepük. Az eredeti közép-bizánci katolikon tisztábban jelenik meg a szerzetesi építészetben (Novgorod: Jurijev-kolostor; 1119). A későbbiekben számottevő kaukázis-vidéki, iszlám és nyugateurópai (reneszánsz) hatással vegyül formakincse (Moszkva: Uszpenszkij székesegyház; 14671479). 7
A középkori építészet története
Óravázlatok
IV. Ravenna építészete – Preromanika I. Ravenna – a korai keleti keresztény építészet összefoglaló, szemelvény-gyűjteménye Ravenna korai keresztény építészete az 5-6. sz. hatalmi változásainak megfelelően három részre tagolódik: az első a birodalom kettészakadását követő Nyugat-Római Birodalom központjaként betöltött időszak (395-476), a második a gótok inváziója után kialakuló Keleti-Gót Királyság kora (493-540), végül a Bizánci Exarchátus periódusa (540-751). A még egységes birodalmat kormányzó apja halála után Honóriusz Milánóból, a jobban védhető Ravennába költözteti a nyugati birodalom-rész fővárosát. A területeit folyamatosan elvesztő császárság már csak kisléptékű építészeti alkotásokat tudott létrehozni. A korban épülő bazilikák (San Giovanni Evangelista; 426) szabályos, három hajós, róma-városi, ókeresztény, egyházközségi típusok. A centrális építmények azonban a keleti provinciák hellenisztikus, ókeresztény művészetéről hoznak hírt, ahogy a Sta Croce oldaltornácos kialakítása is. A hozzá épített Galla Placidia mauzóleumaként ismert mártírium (450) görög-kereszt alaprajza is Amman-i előképekre vezethető vissza, az ún.: Ortodox baptisztérium (450) a szír, karéjokkal bővített, oktogonális terekre emlékeztet. A keleti, ókeresztény –antikizáló- hatások a belsőben is felfedezhetőek: a falak hellenisztikus, architectonikus tagolása mellet a késő-római mozaikművészet továbbélése figyelhető meg. A gótok az itt talált művészet folytatói kívántak lenni, igyekeztek ariánus kereszténységüknek megfelelően alkalmazni az itt talált típusokat. Az ariánus palotatemplom (San Appollinare Nuovo 519) alig különbözik elődeitől, bár a belső mozaikdíszek már bizánci tanultságú mesterek keze-nyomát viselik stilizáltabb, szikárabb, az ariánusízlésnek jobban megfelelő fogalmazásmóddal. Az Ariánus Baptisztérium ugyan ilyen módon, az Ortodox Baptisztérium transzformációja. A korszakot zárja Theoderoc mauzóleuma, mely a későrómai sírépítészet nyomdokain haladva elementáris erővel jeleníti meg –egy tömbbőlfaragott térlefedésével- a gótok saját, nyersebb kultúráját. A bizánci befolyás egyre erősödött Ravennában Thedoderic halála (526) után, míg el nem foglalta a bizánci flotta a várost. A már korábban elkezdett építkezések befejezése marad e korszakra: a kikötői negyed egyházközségi temploma, a San Appollinare in Classe (532-’36, 549), és a szír, emlék-sírtemplomok legnyugatibb leszármazottja, a San Vitale (526547). Classis templománál jól kimutatható a liturgikus követelmények változását követő építészeti beavatkozások sora. A San Vitale a bizánci térszervezetek egyik legeredetibb koncepcióját viszi tökélyre: a konstantinápolyi Szent Szergiosz és Bacchosz templom karéjokkal bővített teherhordó rendszerét fejti ki immár a tér hét irányában. Néhol fellelhető provinciális részletei ellenére mégis a kora-bizánci fényből és színből épített terek egyik legkiforrottabb képviselője. Preromanika - Nyugat-Európa keresztény építészetének kezdetei Szórványemlékek a Népvándorlás korában A nyugati kereszténység építészetének három forrását különítjük el. A kiürített, egykori római provinciák szellemi kultúrája halványulóban, de a tárgyi kultúrája testi mivoltában marad az „örökösökre”. E „holt Róma” mellett az „élő Róma” – Bizánc hatása mutatható ki e korai emlékanyagban. Természetesen a harmadik tényező a népvándorlás 8
A középkori építészet története
Óravázlatok
korának népei is hozzák magukkal saját –nem monumentális- kultúrájukat. Az antik épületek nemcsak előképként kínálnak térformákat (pl. karéjos terek: cella trichora, cella tetrachora…), szerkezeteket (oszloprendek, árkádok, boltozatok), hanem valóságos kőbányaként is szolgálnak. Bizánc, a keleti kereszténység –elsősorban szír és örmény kereskedők és térítő szerzetesek révén- eljuttatja építészeti formáit és művészetét szerte Európába. Néha csak egy-egy faragvány, egy alaprajzi rendszer utal keleti eredetére. A pogány hagyományok ötvösművészetben, faragásokban, textilművészetben hagyományozódtak eddig - most építészeti formát öltenek. Így kerül az ír-kelta terülőmustrák és szimbolikus állatalakok rendszere a kilpeck-i kapura, a lombard három-eres fonatdíszek és szörnyalakok a lombard épületek oszlopfejezeteire és nyílásai köré, vagy a normann törtpálca és cikk-cakk motívumok és geometrikus díszek az épületszerkezetek felületére. Ahogy a liturgiákat is szerte Európában a sokféleség jellemzi (gallikán liturgiák), úgy az építészet sem ölt általános karaktert; a három forrásból szabad kompozícióban formálódnak a művek. Jó példa erre Zara San Donato temploma, amely ókeresztény terének antik bővületei, mint hármas szír szentélyfej jelennek meg. Mauzóleumokra emlékeztető körüljárós formája keletiesen empóriummal egészül ki. Ugyanígy a 8. sz-i, loire-menti SaintGermigny-des-Pres, vagy az itáliai Chienti csak alaprajzában veszi át az örmény négy-karéjos elrendezést, de már boltozatai nincsenek, és részletképzése teljesen leegyszerűsített. Természetesen az építészet szükségleti jellege is meghatároz egyszerű formákat, mely a korai oratóriumépítészetet idézi meg. Így az egymástól függetlenül fejlődő területek is hozhatnak nagyon hasonló térformákat létre: a korai vizigót építészet egy-egy eleme (Bande: Santa Comba; 7. sz.) így hasonlít a brit szigetek némely kis léptékű épületére (Bradford-onAvon 704?, 10. sz.), vagy Dél-Franciaországban Poitiers Szt. János keresztelő kápolnájára. Fejedelmi építészetek a Népvándorlás korában Az első egységesülő építészeti emlékcsoportok ugyan a stabil fejedelemségek uralkodása alatt születtek, de a bencés térítésekkel összefüggésben az itáliai ókeresztény formák megjelenésével jártak együtt. Ugyanakkor mindenütt magukon viselték még a korábbi keresztény missziók keze nyomát: ez valamilyen szír, örmény liturgikus hagyomány építészeti lenyomata lehet például a hármas szentélyfej esetén. Ilyen egységesülő tendenciát mutat az Ibériai-félszigeten a vizigót építészet (431-711), majd a nyomába lépő Asztúriai Királyság (711-10. sz.) és az iszlám hódoltsági területek keresztény, mozarab kultúrája. A kezdetektől fogva jellemzően hosszházas terek épülnek egyenes záródású szentéllyel, melynek mindig van két melléktere. A hosszanti pilléres bazilika mindig valamilyen kereszthangsúlyt kap vagy egy keresztház (Campillo: San Pedro de la Nave; 7. sz. vége), vagy egy oldalsó portikusz révén (Oviedo: San Miguel de Lillo; 848 előtt). A Brit-szigeteken az ír és skót területek (majd később Anglia gyorsan megszilárduló Szász területei is), amit nem érintett a népmozgás, de hamarabb találkoztak a térítő missziókkal (Szt. Patrik, Szt. Kolumbán). Itt az egységesülő „szász-stílust”, melynek 761-re az utolsó ír kolostor is behódol, döntően a bencés építészet határozza meg (Canterbury, Brixworth). Észak-Itáliában a korai lombard művészet, és lényegében a már tárgyalt Ravenna központú Keleti-Gót Királyság építészete kevésbé a bencés, mint inkább közvetlen ókeresztény előképekre épül. 9
A középkori építészet története
Óravázlatok
V. Preromanika II. – A romanika gerincvonala Karoling „reneszánsz” – A Frank-Római Birodalom építészete A Merovingok maiordomusa, Kis Pipin magához ragadja a hatalmat, és megalapítja a Karoling-dinasztiát, mely 751-től a verduni szerződésig, 843-ig egységesen áll fenn, ekkor három részre szakad, és folyamatosan elveszti hatalmát a 9. sz. vége és a 11.sz. eleje közt. Fénykora Nagy Károly uralkodásának idejére (768-814) tehető, amikor kilendíti NyugatEurópát a fejedelemségek korából, a központosított birodalmak korába. Szövetkezve a római pápával elnyeri a „kereszténység védelmezője” címet, és 800-ban császárrá koronáztatja magát, mellyel „hivatalosan” is a Római Birodalom örököseként lép fel. Az építészet is ezt a programot szolgálja. Függetlenül attól, hogy császári alapítású, avagy szerzetesi templomról beszélünk, az épületek léptéke megváltozik, és az építészet római (ókeresztény), vagy bizánci mintákat kezd követni. A császári alapítások közül fennmaradt az Aachen-i Palotatemplom (796-805), mely a ravennai San Vitale térformáját követi redukált, nem teljesen megértett formában –a teherhordásban lényeges karéjok elhagyásával. Ugyan gazdag mozaikdíszei emlékeztetnek Bizánc fényeire, de az épület mégis inkább súlyos, nehézkes marad. Az épület térformájának szimbolikus tartalmai a jeruzsálemi anasztázisz-térhez kapcsolódva, előre vetítik az ekkor kialakuló westwerk formáját. A román korban több követőre talál (Essen, Ottmarsheim 11. sz.) A korai térítő bencés szerzetesi építészet ókeresztény hagyományokat folytat és bizonyos védelmi funkciókat is el kell, hogy lásson. Szinte az összes Róma-városi épület típus megjelenik: az egyházközségi (Lorsch 768), a memoriális keresztházas (Fulda 790-819) és körüljárós változata (Corvey 855). Lényeges különbség, hogy ez utóbbiak nem eredeti funkciójukban (memóriatérként), hanem egyházközségi feladatokat ellátó, szerzetesi templomként működnek. Ezért a római típusok orientációja megváltozik, a szentély keletelt lesz. Ugyanakkor a memóriatér hagyománya élő marad: a nyugati oldalon kialakul egy centrális jellegű épületrész – a westwerk. Feladata részben liturgikus, részben profán; szerepe van a nagyhéti liturgiában, az ereklyetisztelet terén és a temetési szertartások során, ugyanakkor uralkodói karzat és amolyan bajelhárító szerepet is betölt. Az igazán előremutató változást Centula Saint-Riquier apátsága hozza. Valószínűleg lombard mesterek révén eljut ide a kvadratikus szerkesztés, mely a római lineárisan koordinált teherhordó szerkezetek helyett immár a sík két irányában szervezi azok kiosztását. Ez a boltozás előfeltétele. Az elv rendszerszerű megjelenését az első ismert tervrajz bizonyítja: a Sankt Gallen-i kolostor terv egy „típus-terv”, mely a bencés kolostorok funkcionális rendjét jeleníti meg rajz formájában. Román Kor A romanika építészetének gerincvonala – A Német-Római Birodalom építészete A nagy dinasztikus törekvések –a Római Birodalom újjáteremtésének igényével- már a frank birodalom megalapításával elkezdődtek. Ez a folyamat a széteső birodalom keleti tartományaiban folytatódott. A Német-Római Császárság három dinasztiájának építészetében fejeződött ki a legteljesebben: a szász dinasztiáéban (919-1024), a száli-frank dinasztiáéban (1024- 1125), és a hohenstauf dinasztiáéban (1125-1254). Az építészeti tendenciák az „Ottók reneszánszakor” mutatták a Karoling építészet hagyományainak 10
A középkori építészet története
Óravázlatok
tudatos felélesztését. E hagyományokból a Fuldában látott és a Szt. Galen-i kolostortervben rögzített formák diadalmaskodtak. A preromán westwerk két irányban fejlődött tovább: a liturgikus funkciók (nagyhéti liturgia, temetés) a nyugati szentélyben éltek tovább, míg a profán funkciók (kegyúri reprezentáció, bajelhárítás) a nyugati karzatos változatban. A kétszentélyes forma legszebb példája Hildesheim Sankt Michael temploma (1010-1033). Alaprajzát kvadratúrában szerkesztik, hozzávetőleges szimmetriában: két keresztházzal (végükön karzatokkal és négy karcsú lépcsőtoronnyal), két négyezeti toronnyal. A keleti szentély melletti két mellékapszis a gallikán liturgiák (talán lombard, ambrozián) hatását mutatja. A keleti szentély földszintje körüljárós emelt kripta, felette liturgikus tér. A főhajó árkádsora a „szász támaszváltás” ritmusát követi, a tér-lefedése sík, fa mennyezet. Belső tagolatlan falfelületei talán nem voltak mindig ilyen fehérek, a kortárs Rechenau-i Sankt Georg legalábbis tetőtől talpig freskókkal díszített. Külső homlokzatai dísztelenek, de szép faragott-kő falazatok látszódnak, a tömegalakítás némileg szervetlen, additív. Egy mási álló emlék a Gernrode-i Sankt Cyriakus eredetileg westwerkkel épül, amit a száli korban kétszentélyessé alakítanak, nyugati keresztház nélkül (nyugati szentélye inkább karzatnak alkalmas). A nyugati karzatos változatra már egy Száli-frank kori példa hozható. A Quedlinburg-i Sankt Servatius szerkezeteiben még az Ottók korát idézi, csak két nyugati tornya között egy keskeny karzat foglal helyet, s már itt sincs nyugati keresztház. Nagy előrelépés ebben a korszakban a boltozatok kialakítása a nagy fesztávolság fölött. A Speyer-i dóm volt az úttörő ebben a korszakban, melynek 1085-ös átépítésekor kapott emelt záródású, román, él-keresztboltozatot. Ezzel párhuzamosan a belső fal –a váltott támaszállásának megfelelően- architectonikus tagolást kap, csakúgy, mint a külső, amely vakárkádokkal, törpegalériákkal, ívsoros párkányokkal ékes. E tagolás jellemző az ekkor virágzó Rajnai Építőműhelyekre, melyek a császárdómokat építik, eredetüknél feltétlenül megemlítendő a cómói mesterek esetleges jelenléte. A tömeg összefogottabb lesz, a négy lépcsőtorony behúzódik a mellékhajók vonalába, a nyugati keresztház rendre elmarad. Paradox módon a legjellemzőbb példa már a Stauf-korban fejeződik be: a Worms-i dóm, mely egysezrre őrzi a kétszentélyes hagyományt, és már boltozataival érezteti a közeledő gótika építészetét. A hohenstaufok korában ez a gótikus behatás egyre erőteljesebb, melybizonyos emlékeket már az új stílus jegyében hoz létre, míg akadnak olyanok, melyek erősebben kötődnek a helyi románkori hagyományokhoz. Ezek utóbbiak közé tartozik a bambergi és nauburgi dóm. Esetükben a románkori jegyek még döntően meghatározzák az épületek összképét: a kétszentélyes alaprajz, a jellegzetes négy-saroktornyos tömeg, súlyos falszerkezetek, kicsiny nyílásokkal. A kevés gótikus elem a csúcsív alkalmazása az árkádoknál, a boltozatoknál, a tér egységesítésére tett apró lépés: a négyezeti tornyok elhagyása még csak színezik a képletet. A korábbi korszakokkal szemben azonban hatalmas változás az épületszobrászati elemek egyre realisztikusabb kezelése (Bamberg-i lovas, naumburgi donátor-szobrok). A legveretesebb 13- sz-i francia gótikus épületszobrászattal vetekszik ezek jellemábrázolása és méltósága. Ezzel párhuzamosan az épületplasztika terén a legfejlettebb kaputípusokat, ornamentális és geometrikus faragványokat ünnepelhetjük a virágzó, érett késő- romanika stílusában. 11
A középkori építészet története
Óravázlatok
VI. Lombard romanika – A romanika retrospektív interregionális áramlatai A romanika gerincvonala – lombard romanika Ugyan a romanika gerincvonalának végén tárgyaljuk a lombard építészetet, de azt megelőzően is tehetnénk; a lombard mesterek őrzői voltak az antik építőtudásnak, szerte Európában láthatjuk kezük nyomát az Ibériai-félszigettől a Bizánci Birodalom határterületéig. Fennmaradásukat biztosította az észak-itáliai térségbe 568-banmegérkező langobard törzsek affinitása az antik kultúra iránt. Az építőmesterek kiváltságait több királyi ediktum biztosította már a legkorábbi időktől kezdve. Segítségükkel nem veszett feledésbe a római építészet boltozatépítő-tudása, falazás és kőfaragó ismerete. Maga a független lombard állam ugyan a frank hódítással (774) megszűnt létezni, de akár a Frank-Római, akár a NémetRómai Birodalom vazallusaként számottevő építészeti emléket hagyományozott ez a terület a középkorból reánk. Ugyanakkor a függőség ellenére megmaradt mindig önálló formáinál, melyet a Róma városi ókeresztény építészet, a keleti elemekkel telített, gallikán, liturgikus hagyomány, Velence és Ravenna révén bizánci művészet, a dél-német területek közvetítésével a császári építészet, s végül – de nem utolsó sorban – saját kultúrájuk ihletett. Sajátos lombard bazilika típust hozott létre, mely római ókeresztény mintára perisztil udvaros, három hajós, keresztház nélküli egyházközségi templom, az Ambrus püspök (334397) által meghonosított ambrozián liturgia kívánalmainak megfelelően szír és örmény eredetének megfelelő hármas apszis-végződéssel. Az Észak-Itáliára jellemző emelt, altemplomos szentély a betlehemi zarándok térformák leszármazottja. Ezt a térformát testesíti meg a milánói Sant’Ambrogio temploma, mely keleties empóriumos tere fölé széles bordás román keresztboltozatokat kapott talán a birodalmi építészet nyomán. A részletképzés tagadhatatlan ősi langobard ihletésű: három-eres fonatdíszei közül szimbolikus szörnyalakok néznek ránk. Másik jellemzően lombard elem a kulisszahomlokzat, melyet a paviai San Michele templom főhomlokzatán láthatunk. A mögötte lévő térszervezettől némileg független, nagy, oromzatos forma koronájaként lépcsőzetesen emelkedő törpegalériát hord. A homlokzatra kiül a három milánói templom-térre emlékeztető teherhordási vonal: egy-egy tagolt támpillér formájában. A homlokzat felületét sávokban lapos plasztika díszíti, melynek eredete örmény (Achtamar) kapcsolatokra utal. A comoi Sant’Abbondio öthajós, látszó fedélszékes tere egyszerre idézi a római ókeresztény emlékeket és a részletképzésben jelenlévő kocka-fejezetek révén, valamint két keleti tornyával a német hatásokat, míg faragványai saját kultúrájuknak legremekebb példái. A nagy elterjedtségnek örvendő lombard-kapu szép példái találhatóak Dalmáciától (Trogir), Toszkánáig (Massa), Magyarországtól (Pécs) Emilia-Romagna-ig (Verona). Ez utóbbi San Zeno temploma őrizte meg az egyik legszebb példát: oroszlánokon nyugvó két antik fejezetes oszlop tart baldachin-építményt, mely oromzatos lezárást kap. E lombard romanika hatása legösszetettebben a bajor és karintiai, illetve stájer területeken jelentkezik (Regensburg: Sankt Emeram 10-12. sz., Gurk: dóm 1140-1200, Seckau: Ágostonrendi prépostság 1142). A romanika retrospektív interregionális áramlatai – Antikizáló romanika A romanika összetettségét területektől független áramlatok színezik. Két fő fajtájuk van: egy hátra tekintő (ilyenek az antikizáló valamint bizantizáló), és az előre tekintő (bencés, zarándok, ciszterci, továbbá a normann, imperiális) áramlatok. Az antik formák szinte 12
A középkori építészet története
Óravázlatok
mindenütt megtalálhatóak az egykori Római Birodalom területén, de vannak területek, ahol szellemi hagyatékként is őrzik az antikvitást. Kézenfekvő e szempont szerint Róma városában vizsgálódni, Itália földjén két iskolát is elemezni (a toszkánai firenzei és pisa-lucca-i iskolát) Dél-Franciaországot szemügyre venni (Provance), s végül a legészakabbra Köln vidékét. Rómában még állnak a nagy ókeresztény bazilikák, nincs szükség nagyobb építkezésekre; csak kisebb templomok épülnek a liturgia lényegi változatlansága miatt a régiek típusát követve (pl.: San Clemente 1099-1108). Ezek mellett a nagy bazilikákhoz kolostorszárnyak épülnek a Rómában felduzzadó klérus elhelyezése céljából. Jellemző a sok spolium használata, a részleteiben is tökéletes antik oszloprendek alkalmazása, de már érezhető némi bizáncias íz bennük mely a mozaik-szerű színes kőberakások: „cosmata” díszeit helyezi a padlóra, a szentélyrekesztő falakra és más berendezési tárgyakra. A firenzei antikizáló iskola is az ókeresztény modellt használja (három hajós, keresztház nélküli, egy apszisos, létszó fedélszékes bazilika), de betlehemi zarándoktere: altemplomos formája, és az ezzel járó népoltára új ízeket jelent. Szintén újdonság a perisztil-udvar hiánya, és az eddig csak belső homlokzaton használt architectonikus, antikizáló, vakárkádos tagolás főhomlokzati megjelenése. A használt technika, a polichrom, inkrusztált márványburkolat szinte rárajzolja az antik elemeket a felületre. A pisa-lucca-i iskola ezen felül - a lombard hatások miatt - többszintes törpe-galériákat is alkalmaz homlokzatán, néhol kulisszahomlokzaton (Lucca: San Michele), néhol bazilikális homlokzaton (Pisa: Dómegyüttes). Ez utóbbi a Jeruzsálemi szent kerület elrendezésének mintájára épül. Provance már csak szórványosan alkalmazza az antik formákat: Arles és Saint-Gilles templomainak főhomlokzatán az egy- és háromnyílású diadalív motívuma ismerhető fel, kissé „zilált” oszloprendek díszítésével, de hiteles antik faragványokkal, részletekkel. Köln városában a Sankta Maria im Kapitol és az Apostolok temploma már csak alaprajzi rendszerében (cella trichora) utal az antik múltra, és némely antikizáló oszlopfejezet, árkád mutatja a hiteles antik formák itteni ismeretét. A romanika retrospektív interregionális áramlatai – Bizantizáló romanika A bizánci formák kezdettől fogva részint a kereskedelmi kapcsolatok, görög diaszpórák közvetítésével, részint a békés túrizmus – a zarándoklatok révén érkeznek meg Nyugat-Európába. Később kevésbé békés túrizmus, a keresztes háborúk közvetítésével; Konstantinápoly kirablásakor - a negyedik keresztes háború során (1204) - szinte elözönli Európát a számtalan rablott kincs. A háborús viszonyok keltette bizonytalan állapotok, pedig, keresztény menekültek sokaságát kergetik Európa nyugatibb vidékeire, elsősorban Itáliába. Építészetében legközelebb Velence áll Bizánchoz. A San Marco székesegyház 1063-as átépítésekor az konstantinápolyi apostolok templomának térformáját használták mintaként. Szinte minden vonatkozásában bizánci formákat használtak: a tartószerkezet kikönnyítését igyekeztek elérni, az aranyhátterű üvegmozaik csillogásával a bizánci színeket idézik meg, a rablott bizánci fejezetek töménytelen mennyiségével a szerkezeti részletek könnyedségét biztosították, de mégsem tudták az illúzionisztikus bizánci fényeket elhozni. Velence hatása szerte érezhető Észak-Itáliában (Torcello, Padova, Bologna), de a keresztesek Európa távolabbi vidékeire is elviszik e formákat. Perigeaux Saint-Front temploma (1120-) térformájában szinte pontos mása a velenceinek, de ide már csak a szerkezetek érkeznek meg, a társművészet nem. Angouléme katedrálisa (1105-1128), pedig a térszervezetből is már csak a csegelyes kupolát veszi át, és azt sorolja lineárisan, a nyugati hosszházas térigénynek megfelelően. 13
A középkori építészet története
Óravázlatok
VII. A romanika progresszív interregionális áramlatai A romanika progresszív interregionális áramlatai – bencés zarándok romanika A nyugati szerzetesrendek aktív részt vállaltak a kereszténység előtti új kihívások megválaszolásában. Az ezredforduló világvége-várása, a Szentföld birtoklása körüli bizonytalan viszonyok, ugyanakkor a zarándoklatok tömegessé válása új feladatokat állított a nyugati egyház elé. A válasz a szegényebbek számára is elérhető zarándok célpontok kialakítása, mely egyfelől az ereklyekultusz kiteljesedését, másfelől ezek építészeti kereteinek megteremtését vonta maga után. Az ereklyekultusz méreteire jellemző, hogy külön iparággá fejődött az ersklyék beszerzése –főként keleten- és nyugatra juttatása. A templomok, versengtek a minél nagyobb tiszteletnek örvendő és minél nagyobb számú ereklyéért. Az így kialakuló zarándokhelyek, kiterjedt zarándokút-hálózattá álltak össze, melyek a kor sajátos túrizmusát hívták életre (még útleírások, kalauzok, amolyan középkori „bédekkerek” is közkézen forogtak). A zarándokutak zömének ellenőrzésére egy reformrend, a bencéseken belüli Cluny-i kongregáció vállalkozott. Mivel sem közjogi, sem egyházjogi szempontból nem függtek területi elöljáróságtól, és csak a pápának tartoztak elszámolással, sokkal szabadabb volt mozgásterük a rend más monostoraihoz képest. A szigorú filiációs rend egységes építészeti nyelvet hozott létre Európa szerte (Arles, Caen – francia; Castle Acre –angol; Payern –svájci; Hirsau -német), mely újabb rétegét hozta létre a bencés építészetnek a zarándok-hálózat mellett. A zarándok térformák eddigi változatait (Jeruzsálem: Szent Sír, Róma: Sant’Agnese, Corvey: apátság) adaptálni kellett az új igényekhez. A korábban a kultusztárgy volt a körüljárós térforma fókuszában, most az oltártér, de a megsokasodott ereklyék elhelyezésére a körüljáróhoz külső íven számos kápolna kapcsolódhat. Az így kialakuló –egyébként lépcsőzetes- tér és tömegforma, a francia szentély, melynek uralkodó eleme a négyezeti torony. A bencés építészet újító jellege a nagyfesztávolságú boltozás terén mutatkozik meg a leginkább. Ebben is Cluny hozza az első jelentős lépést. Cluny II. temploma (948-) tagolatlan, fiókos dongaboltozatot kap a főhajó felett. A legnagyobb problémát a nagy magasságban, az alátámasztó falazatra ható oldal-nyomás felvétele okozza. Ennek típus megoldása az empórium alkalmazása, melynek fél-donga boltozata képes felnyúlni a főhajó válláig (Toulouse: Saint-Serenin 1078-, Santiago de Compostella 1080-). Ennek a megoldásnak a hátránya a főhajó bevilágítatlan volta. Az oldalnyomás kiküszöbölésére tett Toulnus-i megoldás (1080 k.), a főhajó haránt-dongás lefedésével zsákutcának bizonyult. A másik életképes megoldás az oldalnyomás arányainak csökkentése: a félköríves donga helyett csúcsíves donga alkalmazásával (Cluny III. 1089-, Paray-le-Monial1090-), mely néhol még a funkciótalan oldalkarzat elhagyását is lehetővé tette (Arles 1152 k.), ami persze nagyon magas, keskeny oldalhajót eredményezett. A legfejlettebb változatot a román, emelt záródású keresztboltozat jelentette (Vézelay: Sainte-Madelaine 1120-), mely –miután csak pontonként jelent terhet- a bevilágítást gátló oldalkarzat elhagyását lehetővé tette, a támaszok vonalában csak az így megszülető támíveket hátra hagyva. A belső falfelület tagolása is nagy utat ját be a horizontális sávokba rendeződő ókeresztény gádorfaltól a váltott támaszállásig. A zarándoképítészet rendkívül gazdag épületplasztikát hoz létre. Az 14
A középkori építészet története
Óravázlatok
egyszerű zarándokok számára is érthető „biblia pauperum”-ot hoznak létre különösen gazdagon díszítve a szószékek és a kapuk környékét. A két nyugati torony közti jellegzetes „zarándok kapu” középen osztott bélletes bejárat, az osztó-sudáron rendszerint az Ítélő Krisztussal, az ívmezőben és a bélleten szoboralakokkal. A romanika progresszív interregionális áramlatai – ciszterci romanika A ciszterci rend szintén a bencések reform mozgalmaként indul Molesm-ből, de aszkétikusabb életvitelük új rend alapításához vezet (bár jelszavuk nem különbözik Anian-i Szent Benedekétől: ora et labora; csak ők nagy jelentőséget tulajdonítottak a testi munkának is). Az első monostor színhelyéről kapja nevét: Cistercium – Ordo Cisterciensis (1098). Az első öt anyamonostor (Citeaux, Clairvaux, Pontigny, Morimond, La Ferté) a Cluny kongregációhoz hasonló rendben hoz létre filiákat, és rendkívül gyorsan elterjed egész Európa szerte. Mivel az alapító felelősséggel tartozik a filiájáért, ezért köteles évente meglátogatni; ezen felül négyévente nagykáptalant tartanak az anyamonostorban, ahová az összes apát hivatalos. Ennek köszönhetően a korban rendkívül gyors az ismeretek áramlása a renden belül, így a gazdálkodás, kézműves szakmai tudás, mezőgazdaság, és nem utolsó sorban az építészeti technológiák és formák területén Európa tanítóivá válnak. Szigorúan szabályozott életrendjükhöz illő, kötött építészetet hoznak létre. Clairvaux-i Szent Bernát fogalmazza meg a legkorábban ezeket az építészeti elveket, róla hívjuk az első monumentális építészeti korszakukat szent-bernáti építészetnek; ez esik a romanika periódusára. Mivel lemondanak, sőt tiltják a figurális ábrázolásokat (nem támogatják az ereklyekultuszt és a szentek kultuszát – a Szűz Mária és a Szent Kereszt tisztelete kivételével), tehát lemondanak az ikongrafikus kifejezésmódról; a keresztény szimbolikus tartalmakat absztrakt módon kell kifejezniük: a templom alaprajzi, vagy tömegformájával, a fény építészeti eszközként való alkalmazásával. Ezért templomaik latinkereszt-alaprajzúak, egyenes záródású szentéllyel, a szimbolikát zavaró, hivalkodó tornyok nélkül. Jellemző módon egyhajós keresztházának keleti oldalán a magánliturgiák végzésére szolgáló, szintén egyenes záródású kápolna-sor található. Templomaik boltozottak, a legújabb fejlesztéseket alkalmazzák: a clunyeknél látott csúcsíves hevederes dongát a főhajóban Fontenay (1119, 1139-1147) esetén a mellékhajókban harántdongákkal, vagy aszimmetrikus dongával (Silvacane 1160-1230). A geometria szimbolikus alkalmazása az alaprajz kvadratikus rendjét eredményezi, mely zökkenőmentesen alkalmazhatóvá teszi a keresztboltozatok alkalmazását (Eberbach 1127, 1170-1186). A fény meglehetősen kevés a templomtérben, ezért megnő a jelentősége: a nyílások száma, alakja szimbolikus erővel hat; a rózsaablak kedvelt formájuk melyet Mária-szimbólumként értelmezhetünk - némi intellektuális erőfeszítéssel. A részletképzés geometrikus esetleg ornamentális. A külső forgalom miatt kapuja, ha van, dísztelen. E kötött építészet egyéni –szabálytalan- ízeit vonultatja fel Provance (Senanque 1160, Le Thoronet 1180). Itt az alaprajz a latinos ízlés miatt félköríves főszentélyt kap, a mellékszentélyek is belül ívesek, kívül egyenes záródásúak. A kolostorkerengő is a megszokottól ellentétes oldalon található, a templom nem keletelt, hanem északra tájolt. A boltozat is az antikizáló hangvételnek megfelelően félköríves, hevederes-donga. Térarányai szélesebbek, nem égbetörőek. 15
A középkori építészet története
Óravázlatok
VIII. A romanika progresszív interregionális áramlatai II. – a Gótika születése A romanika progresszív interregionális áramlatai – normann, „imperiális” romanika A normannok a népvándorlás korának utolsói között helyezkednek el Európában. Skandináviából induló, agresszív, hódító-rablóhadjárataik a 8. századtól kezdve megkeserítették a tengerről és a hajózható folyamokról elérhető európai népek életét. Az első sikeres letelepítési kísérlet egy egyezmény révén (III. Károly-Rollo vezér, 911) a Szajna torkolatvidékén hoz létre kolóniát, mely a 11. századra megszilárduló, keresztény és francia nyelvű hercegséggé válik. A kalandvágyó és otthon föld nélkül maradó –immár kereszténylovagok, ekkor válnak Európa zsoldosaivá, de még Bizáncban, és a Szentföldön is megjelennek. Szolgálataik fejébe kapnak –szereznek- birtokokat Dél-Itáliában (1017-től), majd a pápasággal kiegyezve alapítanak normann hercegséget Szicíliában (1059). Öröklés jogán sikerrel szállnak harcba Angliáért, és Hódító Vilmos 1066-ban a hastingsi csatában erővel szerez érvényt érdekeinek. Az első keresztes háborúban is részt vesznek a normandiai és a szicíliai normannok, és megalapítják az Antiokiai Hercegséget. Ugyan egy nép építészetéről beszélünk, de hódításaik révén interregionális hatású tevékenységük. Az építészetüket a bencés rend építészete határozta meg, melybe saját hagyományaik, elsősorban faépítészeti formaviláguk, hajóépítő kultúrájuk ivódott be. Első monumentális építészeti korszakuk a 11. sz. első felére tehető (Mont-Saint-Michel 1035, Jumiéges 1040). Jumiéges-nél még a francia-szentély redukált változatát találjuk, de később jellemzővé válik a Cluny II. típusú, hosszított kórus alkalmazása, egyhajós keresztházzal. A tartószerkezetek kialakításában megjelenik a faépítészetre jellemző vázas elv. Mind az empóriumos belső faltagolás, mind a térlefedés ezt tükrözi. Teljesen új faltagolási mód alakul ki, a kétrétegű falstruktúra, mely a fal felső szakaszát tagolja belül karcsú törpegalériával. A még ókeresztény és preromán bencés hagyománynak tekinthető látszó fedélszék mellett megjelenik a fadonga fedés, melynek alkalmazására később is találunk példát (Southwell 1108). A két Caen-i templom (Saint-Trinité, Saint-Étienne) első periódusában még ezeket az elveket követi, de már a szentélynél megpróbálkoznak a nagyfesztávolságú római keresztboltozattal. A hajók átboltozását a 12. század első évtizedeiben kísérlik meg: ekkor születik meg a boltozatok vázas formája, a bordás, hatsüveges boltozat két kísérleti modellje. Ezek a váltott támaszállásból adódó egyensúlyi problémákat is csökkentik. Kiforratlanságukat néhol bizonytalan, szabálytalan homlokíveik, néhány borda váll feletti egyenes vezetése bizonyítja. E problémákat majd a csúcsív alkalmazása fogja megoldani, majd a gótika idején. A támasztórendszernél megjelenik a támív, és a belső faltagolásnál a mellékhajó padlástere mögötti falfelületet kivázasító, majdani trifórium elődje. A tömeget maghatározza a hangsúlyos négyezeti torony, és a korábbiaknál jóval testesebb, robosztus, süveg nélküli két nyugati torony. A homlokzatokat a belsőkhöz hasonlóan a felületek architectonikus tagolása jellemzi: támpillérek erősítik a sarkokat, a falmezőket magas, karcsú vakárkádok ékesítik. Ezek kettős eltolt-átfonódó változatát láthatjuk Angliában (Castle Acre) és Szicíliában (Monreale 1147). A részletképzés geometrizáló: törtpálca, farkasfog, kocka-fejezet. A szícíliai ízeket az itáliai ókeresztény hagyomány (cosmata dísz, fa fedélszék), a bizánci térformák (centrális) és mozaikok, és keleti moszlim részletképzés gazdagítja (Monreale, Cefalu). 16
A középkori építészet története
Óravázlatok
A gótika születése – az észak-francia „katedrális-gótika” korai periódusa A gótika az első igazán európai stílus; összevetve a román stílussal, ami számtalan különböző mediterrán és orientális elemet olvasztott magába, a gótika gyökereit megtaláljuk Európán belül. Három fő forrását határozzuk meg, melyek a romanika progresszív interregionális áramlatai: a bencés zarándoképítészetet, a ciszterci romanikát, és a normann építészetet. A gótika szinte minden eleme megtalálható bennük, de ezek megkomponálásának új elvét gazdasági, társadalmi és szellemtörténeti változások hozzák létre. A mezőgazdaságban új, hatékony eszközök (vaspapucsos faeke) és termelési módok (háromnyomásos gazdálkodás) jelennek meg, és a cisztereknek köszönhetően viharos gyorsasággal terjednek el. A termelés struktúrája megváltozik: az önellátó jobbágygazdaság és háziipar helyét elfoglalja a nagybirtok, és a specializált termelés, valamint a kéziipar és kereskedelem. Az új társadalmi rétegek a kézművesek és kereskedők (polgárság), akik immár városokban laknak, növekvő gazdasági erejére támaszkodva a király ellensúlyozni tudja a földbirtokos nemesek, politikai súlyát. Az antik bölcselet és természettudományok utat törnek maguknak a keresztény teológiába, és iszlám, zsidó gondolkodók közvetítésével létrehozzák a dogmák és a tudományok szintézisét (skolasztika). A vallásos érdeklődés középpontjába nem a túlvilág, hanem a hétköznapi világ kerül. Ebben a valóságban keresik az utat az üdvözülés felé. A kor városi katedrálisai ebben vannak a kor emberének segítségére. 1137-ben Suger apát átépíti a Saint-Denis apátság nyugati tornyát normann minták szerint, majd 1140-től a szentély átépítésével létrehozza a franciaszentély gótikus változatát, megszületik a tér egységesítésének elve: a sugárkápolnák besűrűsödnek, összeérnek, és határoló falukat áttörik – az így kialakuló kápolnakoszorú egységes tere, mint egy második körüljáró övezi a szentélyt. A tér egységesítését szolgálja a katedrálisokban feladatát vesztett szerzetesi keresztház, mely a hosszház közepe felé helyeződik át: ezzel központosítja. A négyezet tornya elmarad (mint a ciszterci építészetben), s az azonos magasságú főhajó és rövid keresztház, mint hatalmas tájoló mutat utat a hívő léleknek. A függőleges tartószerkezetek normann mintára vázas szerveződésűek, de már négyszintesek: alsó oszlopos árkádok fölött tágas második árkádsorként húzódik az empórium, fölötte a padlástér vak falát letakaró törpegaléria: a trifórium-sáv, legfölül a bazilikálisan bevilágító lándzsa-ablakok sora. A tér koronája a főhajóban normann mintájú hatsüveges boltozat, de már csúcsívekkel. A boltozat bordái, hevederei el kezdenek kapcsolatot keresni a függőleges támaszokkal, lassan megszületik a szerkezetek egymásra-vonatkozásának elve. Ugyanez különbözteti meg egymástól a normann romanika és a koragótika főhomlokzatait: a szintekre tagolódó homlokzat architectonikus elemei egymást folytatják hálózatot alkotva, egymásból nőnek ki a réteges falstruktúra egymás fölötti emeletei. Új elemek jelenek meg ennek szolgálatában: vimpergák, támpilléreken fiatornyok baldachin-építménnyel vázasodva. A vakárkádok egyre nagyobb nyílásokat ölelnek körül, megjelenik a ciszterci rózsa-ablak hatalmas, gótikus változata. Az áttörést Sens, Senlis és Noyon katedrálisai után Laon (1160-) hozza el, mely vertikális szertelenségét a párizsi Notre-Dame (1163-) nyugtatja le, és horizontális tagolásával rendezi hálóssá. A bencés zarándok-kapuk egyre több szobordísszel élnek tovább. 17
A középkori építészet története
Óravázlatok
IX. A gótika virágzása és elterjedése Franciaországban Az észak-francia katedrális-gótika virágzása – rayonnant-gótika A gótikus fejlődés második lépéseként két területen találunk döntő változást: az épületplasztika és a tartószerkezetek terén. Az erjedést a 13. század fordulójának chartres-i építkezése jelzi. A korai gótika még felemás megoldásokkal volt terhes: a boltozatai négyzethálóra illesztettek, hatsüvegesek, ugyan már csúcsívvel szerkesztettek, de nem használják ki annak lehetőségeit és marad a kötött támaszállás; a belső támaszrendszer négyszintes – ugyan nincs szükség az empóriumra, mégis még szerkezeti okok miatt alkalmazza. A döntő lépést így Chartres (1194-1266) teszi meg: elhagyja az oldalkarzatot (elhagyva a födémet) úgy, hogy a mellékhajók árkádjait a korábbi empórium záradékáig emeli. Így kialakul az érett gótikára jellemző három szintes belső homlokzat (árkádsor, trifórium-sáv, ablaksáv). Ezzel egy időben a boltozat is felszabadul a kötöttségek alól: a fesztávolságtól független záradékmagasság lehetőségét kihasználva, megalkotják az egyenes záródású csúcsíves keresztboltozatot. A függőleges támaszok a talpuktól kezdve már pillér és oszlopkötegek, melyek tagolása megfelel a boltozatok hevedereinek. A chartres-i ismeretlen mester zsenialitása az egységesülő támaszrenden belül egy belső, alternáló lüktetést épít: felváltva áll oszlop és oktogonális pillér a támasz magjában; a kötegek profilját bővítő háromnegyed-profilú másodlagos támaszok íves magnál oktogonálisak, oktogonálisnál ívesek. Az ablakok mérete is megnő, de ezzel együtt alosztást kell, hogy kapjanak; ezek az alosztások még architectonikus tagolásúak, de egyre. Chartres megteszik az első lépést a mérmű irányába, de Reims (1211-) és Amiens (1220-) szüli azt meg: itt már annyira vékony a szerkezetük, hogy tektonikus eredetük csak jelzés-szerűen látható. (A rayonnant=sugárzó jelző az ő mérműves rózsa-ablakaiktól nyeri elnevezését.) Az ablak ugrásszerűen megnőtt felülete színes üvegablak-képeket kap. A ciszterci fényszimbolika intellektuális tartalmait immár egyszerűen olvasható „képregény” formájában fogalmazza meg. A részletképzés e realisztikusabb fogalmazásmódnak megfelelően változik: a késő- romanika antikizáló, eltorzult fejezetei a koragótika során leegyszerűsödtek, geometrikussá váltak (bimbós fejezet, nyelves fejezet), most a bimbók kirügyeztek és borostyán és tölgylevelekkel hajtottak ki (naturál-levéldíszes fejezet). Az épületplasztika is ezzel párhuzamos utat jár be: a kapubélletek oszlopszentjei Chartres kora-gótikus nyugati homlokzatán (amit megkímélt az 1194-es tűz) még lebegnek az oszlopok előtt, arcukon időtlen kifejezéssel, sokkal inkább képviselve transzcendens üzeneteket, mint önmagukat, addig Reims és Amiens szoboralakjai hús-vér emberek, egyéni karakterrel, evilági derűvel. A tizenharmadik század katedrálisai tehát sokkal inkább az érzékekhez és érzelmekhez szólnak, mint az intellektusunkhoz, ezt szolgálják a növekvő méretek is (Reims főhajója 38 m, Amiens-é 42, Beauvais-é 48). A térszervezet a kora-gótika óta lénygében megmerevedett, csak néhol regrediál egy tagoltabb szintre, például Reimsnél, ami a koronázások miatt a szentély közelébe húzza a keresztházat, a nagyobb helyigényt kielégítendő. A legfejlettebb térstruktúra a bourges-i katedrális példáján elterjedő lépcsőzetes térszerkezet (a belső mellékhajó magasabb, mint a külső), melyet a normann Coutances és Beauvais is alkalmaz. A tömeg fölött uralkodik a főhomlokzat két süvegtelen tornya, mely Reims esetén öltözi fel a legegységesebben. Az 18
A középkori építészet története
Óravázlatok
oldalhomlokzatok a támpillérek, fiatornyok és támívek szövevényével teremtenek sajátos térhatárt, mely nem egy síkkal jellemezhető, hanem azzal a térréteggel, mely a szerkezetek között keletkezik. De minden homlokzatra igaz a horizontális és vertikális tagoltság egyensúlya, az elemek egymást folytató jellege. A folyamat betetőződése a belső homlokzatokon nyomon követhető. Amiens esetén a mérműves trifórium osztása egyeztetésre került a bazilikális ablak al-osztásával és a középső osztó-sudár már fel is nyúlik oda; ugyan ez a jelenség már minden osztó-sudarat jellemez a Saint-Denis hajójának 1231ben kezdődő átépítésekor, és a mögötte lévő faltest helyén üvegablak fénylik. Ez a gótikus egymásra vonatkozás elvének legteljesebb érvényesítése a francia gótikában. Az észak-francia katedrális-gótika elterjedése Franciaországban Az Il-de France és Champagne tartományokban életre kelő gótika egy karakteres építészeti hagyományokkal nem rendelkező területen tudott szóhoz jutni. Máshol, ahol létezett erős romanika, ott e tradíciók nem engedték teljesen érvényre jutni a gótikus elveket, de sajátos ízeket adtak a későbbi fejlődéshez. Sajátos, erőteljes, darabos gótikát fejlesz, például Normandia: a szerkezeti fejlesztéseket átveszik, de a térszervezet sokszor románkorias, széttagolt, szekvenciális marad, mint Coutances 1180-utáni átépítésénél megmarad a nagy négyezeti torony, vagy Caen: Saint-Étienne szentélyénél még alkalmazzák a kétrétegű falszerkezetet, pedig már elvékonyíthatnák a falat. Ez a vastag normann fal a pillérkötegek gazdagabb tagolását eredményezi, mely a szentélyben sugár irányú páros oszlop formájára vált. Ez a falszerkezet és pillérköteg-profil döntően meghatározza majd Anglia gótikus építészetét. A „királyi gótika” legközelebbi rokona a Bourges-i székesegyház, mely Burgundia Berry grófságának központja. Alaprajza Cluny és a párizsi Notre-Dame mintájára öthajós, de nincs keresztháza; érdekes, hogy ez a legegységesebb térstruktúra nem talált követőre, aminek a keresztház szimbolikájának megváltozott jelentése lehet az oka. Feltétlen újítása a lépcsőzetes tér és tömegforma, mely minden gádorfalat azonos elv szerint tagol. Amúgy jellemző Burgundiára, hogy korán megjelennek a korai gótika szerkezetei (Dijon belső 1220-, Vézelay – szentély 1175-). Nyugat-franciaországban a gótikához semmilyen szállal nem kötődő román-kori építészeti hagyományok éltek. jelen van például a Bizantizáló romanika, mely kupolasorolásos tereiben rögzült szekvenciális térstruktúrákat őriz (Angouléme, Perigeaux). Talán ennek köszönhető Anjou tartományban Angers (1148-) székesegyházának Angouléme-hez hasonló terem-tere és az, hogy a kupolákhoz hasonlóbb, emelt záródású, csúcsíves keresztboltozatot alkalmaz. Ugyan ez a terem-tér hagyományozódik tovább Alby „erődített” székesegyházán (1284-). A gótika szelleme azonban utat tört itt is magának, csak más formába öltözött: Poitiers székesegyháza (1162-) az egységes térszerkezet nem bazilikális térként, hanem csarnokszerkezetűként valósítja meg, mely tulajdonképpen egy teljesebb megvalósulási formája. A katedrális gótika léptéket is váltott: a király magánkápolnájaként épülő Saint-Chapelle megvalósítja a térköpeny teljes feloldását: a lehetetlenül vékony, vázas szerkezet közt hatalmas üvegablak találhatóak fénybe öltöztetve a belső, terem teret. Talán Suger is ilyennek álmodta meg a tökéletes gótikus teret… 19
A középkori építészet története
Óravázlatok
X. A gótika interregionális áramlatai A gótika interregionális áramlatai: ciszterci gótika A ciszterci építészet a romanika forrásaként hozzájárult az új stílus kialakulásához, de nyitottnak mutatkozott a friss formák átvételére is. Természetesen igyekeztek azokat a gótikus elemeket kiválasztani, ami illeszthető volt szigorú építési elveikhez, vagy átalakították a saját „ízlésüknek” megfelelően őket. A tartószerkezetek vonatkozásában a csúcsíves keresztboltozat tökéletesen megfelelt elvárásaiknak, a bordás boltozatok ökonómiája teljes természetességgel illeszkedett ízlésükhöz. Ezek alkalmazására jó példák a Róma környéki ciszterci monostorok. Fossanova (1187-1208) tisztán hozza a szent bernáti elvek szerinti szerkesztést, de már csúcsíves él-kereszt boltozattal. A ciszterci kör-ablak helyén gótikus rózsa-ablak díszeleg, ami korszerűsödésnek tekinthető, de a jelentős négyezeti torony (akár csak Chiaravalle Milanese esetén) már a ciszterci elvek lazulását sejteti. A másik Róma környéki monostor, Casamari (1162-1217) már bordás csúcsíves keresztboltozatot alkalmaz. Jellemző a ciszterci eszközök finomságára, hogy kizárólag a szentély felett egy „gazdagabb” hatsüveges boltozat díszeleg. Ezt a boltozatot felfedezhetjük Maulbronn monostorának (1185-1237) ránk maradt „herren refectoriumán” is. San Galgano monostora (1224-1288) már a függőleges tartószerkezeteknél is gótikus pillérkötegeket alkalmaz; méretei is már katedrálishoz méltóak. A gótikus elemek rendszerszerűen is megjelennek a 12. sz. végén. Teljes franciaszentélyek épülnek szinte az összes anyamonostorhoz. A sort Clairvaux (1152-1174) és Pontigny (1185-1210) kezdi. Azonban csak a tartószerkezet lecsupaszított vázát látjuk viszont, és a térszerkezet is széttagolt marad. Altenberg monostorát (1255-1397) már gótikus térarányokkal építik, francia-szentélye mérműves ablakokkal ékes. E szentélytípus redukált változatának tekinthetjük Chorin monostortemplomát, mely az Észak- Német téglagótika remekműve idomtéglából készült vak mérmű díszeivel. Citeaux (1193) megpróbálja adaptálni az egyenes záródású követelményhez a franciaszentély térrendszerét, melynek kétes értékű megoldását máshol is viszontlátjuk (Ebrach 1220-1282). A sarok-kápolna feltárhatatlanságát egy új térkoncepció oldja meg: a csarnoktér. Lilienfeld monostoránál (1250-) a szentélyt egy kéthajós, azonos magasságú körüljáró veszi körül: ez a szentély-csarnokos megoldás. (Türingiában ekkor már áll Árpád-házi Szent Erzsébet csarnok-terű temploma.) A fejlődés a csarnokszerkezet kiterjedtebb alkalmazásának irányába halad. A következő lépést a csarnok szerkezetű szentélyek alkalmazása jelenti. Erre példa Heiligenkreutz szentélyátépítése (1295), mely egyenes záródásával még szigorúan tartja magát a ciszterci hagyományokhoz, de akad példa íves záródású csarnokszentélyre is (Zwettl 1342-1348). S végül épülnek teljes templomok is csarnokszerkezetű térrel (Neuberg 1330-1496). A ciszterci rend –mint a leggyorsabb médiuma a kornak- kezdettől fogva a gótikus formák, közvetítője volt Európában. Azonban éppen ezért a kontinens jó részén először ezt a ciszterci „fél-gótikát” ismerték meg, nem az eredetit; ebből a szempontból gátjai voltak az eredeti elveknek, bár a késő-középkorban ők maguk is feladták építészeti szabályaik jó részét. A gótika interregionális áramlatai: városi szerzetesrendek építészete 20
A középkori építészet története
Óravázlatok
A városok szociális összetétele igen vegyes volt: a tehetős kézműves és kereskedő réteg mellett szegények tömege tengette életét kiszolgáltatottan. Az ő lelki gondozásukat sem a katedrálisok egyházi méltóságai sem az elvilágiasodott monasztikus és kanonikus rendek (bencések, premontreiek), sem a világtól elvonuló, pasztorizációt nem végző (ciszterci, karthauzi) rendek nem tudták ellátni. Assisiben 1209-ben Szent Ferenc olyan mozgalmat indított el, mely életvitelével is hitelesítette a kereszténység szegénységeszményét. A mozgalom átirányította a teológia figyelmét az Isten Fiáról, az Ember Fiára. Ezzel tetéződött be az középkori, humanista fejlődés, melynek a skolasztika is köszönhető. A Szenvedő Krisztuson keresztül vált a keleti születésű kereszténység európaivá. A ferencesek liturgiáját az 1215-ös Lateráni zsinat alakította ki; szemben a korábbi liturgiákkal az istentisztelet kizárólag a szentélynél és a szószéknél folyt: az igehirdetés, prédikáció meghatározó szerepet kapott. A templomaik egyre inkább az előadóterem feladatát kellett ellássák. A kolduló barátok mellett egy másik szerzetesrend is kialakult ebben az időben: a hit vizsgálatára életre hívott dominikánusok, a prédikálók rendje. Ők az éppen áthangolódó dogmatikába beszűrődő népi vallásosságban rejtező eretnekség elleni harcot vívták meg. Az egyszerűbb embereket is a rendbe engedő ferencesekkel szemben tanultak voltak, soraikban tudhatták Albertus Magnust és Aquinói Szent Tamást, a skolasztika nagy gondolkodóit. A két szerzetesrend a hasonló feladataik révén sokban hasonló építészetet hívtak életre. Kialakul két típus építészetükben: az Alpoktól délre és északra. A déli típus főleg Itália földjén fejlődik erős antik, ókeresztény hagyományokon, melyet a ciszterci rend szigorú és egyszerű építészete is befolyásolt. A másik, a nyújtott szentélyfejes változat német románkori hagyományok átalakításával érlelődik. Az Assisi San Francesco (1228-) igazi előadóterem: egyhajós teremtér, rövid keresztházzal a szerzetesek számára, poligonális szentéllyel. Kriptája és altemploma a zarándokokat szolgálja. Altemploma emelt-záródású, a felső tér egyenes-záródású csúcsíves keresztboltozattal fedett. falain Duccio, Giotto és Cimabue freskói. E reprezentatív indításhoz képest antikizálóbb Firenze ferences temploma (Santa Croce 1295-) látszó fedélszékes, tágasabb, bazilikális terével, a dominikánus templom ugyanott (Santa Maria Novella 1278-) erős ciszterci befolyást árul el. Ez utóbbi ravasz támaszrendje már elárul valamit a tanult testvérek érzékekre ható sajátos gótikájáról. Boltozata a latin gótikára jellemző emelt-záródású, gótikus keresztboltozat. E ciszterci orientáltságú modell redukált változata a Siena-i dominikánus templom, ahol az igehirdetést segítendő elmarad a két mellékhajó; a folyamat legvégső állomását az Arezzo-i, városi szerzetesrendi templomok képviselik, ahol a keresztház is elmarad: az egyszerű teremtér végén egy nagyobb szentéllyel, és két kisebb egyenes-záródású kápolnával. Az itáliai campanile is elmarad, helyét felváltja a főhomlokzat oromzatával aszimmetrikusan egybeépült harangfal. A nyújtott szentélyfejes, északi típus (Esslingen 1250-) a regensburgi lombard bazilikák presbitériumának templomtestből kihúzásával származtatható. A liturgiában szerepet kapó harangozás miatt a harangtorony a szentély nyakánál található. Rendszerint boltozottak, melyet támpillérek támasztanak meg. Rendhagyó, kéthajós változatok épültek a rend székhelyén Párizsban (1221-) és Toulouse-ban (1260-), mint kísérletek az önálló dominikánus típus megteremtésére, de visszhangtalan maradtak. 21
A középkori építészet története
Óravázlatok
XI. A gótika regionális sajátosságai I. A gótika regionális sajátosságai: angol gótika A gótikának az uralkodó családi kapcsolatai miatt szabad útja volt Angliába. Mivel ezek elsősorban Normandiához fűzték ezért az észak-francia, katedrális gótika normann átirata érkezik meg elsőként. Az angol egyház még a térítések idejéből megőrizte monasztikus egyházszervezetét, ezért katedrálisai egyben apátságok, sok esetben perjelségek lévén a cluny kongregációhoz tartozó monostorok. Ezért hozzájuk mindig kapcsolódik kolostorszárny, elhelyezkedésük sem a városok közepéhez, hanem inkább azok széléhez, vagy szabad térségekhez köti őket. Talán ezért terjengősebbek, sohasem olyan égbetörőek, mint francia rokonaik. A bonyolultabb szerzetesi liturgia miatt a tér egységesítése sohasem úgy valósul meg, mint a kontinensen: megmarad a szekvenciális román-kori térszervezet, a különálló kápolnák (a tengelybe eső egy megnagyobbodott, ún. „lady chapel”), a hangsúlyos keresztház, akár több is. Örökölnek emellett egy erős ciszterci ízlést, mely a rend széleskörű elterjedtségének köszönhető. Ez inkább a szerkezetiség és architektonika, és nem a festőiség és figuralitás felé tolja a részletképzést. Három periódusát különböztetjük meg: korai (Early English), érett (Decorated Style) és kései (Perpendicular Style) szakaszt. Az elsőt tovább bonthatjuk a közvetlen francia hatású építészetre, és az önálló úton járóra. Az első angol gótikus katedrálist francia mester kezdi építeni (Canterbury 1175-). Csak a szentély épül át, ezért ez alkalmazkodik magasságával a román-kori hajóhoz. (Később is jellemző, hogy csak részletek épülnek át, nagyon kevés az egységes stílusú alkotás.) Talán ezért olyan alacsony. Az Angliában szokatlan franciaszentélyes alaprajz épül olyan nagy lady chapel-lel, ami maga is önálló szentély méretű; kap is egy saját kápolnát, a „coronát”. Kora-gótikus szerkezeteket alkalmaz: hatsüveges boltozatokat, Sens mintájú faltagolással (háromszintes). A századforduló körül az angol gótika önálló útra lép: Salisbury (1220-) és Lincoln (1192-) horizontálisan széthúzott, nyugati, kulissza-homlokzatai architectonikus tagolást kapnak, amik vagy eltakarják, vagy helyettesítik a franciás robosztus toronypárt. A négyezeti torony viszont uralkodó marad. A belső háromszintes homlokzatok horizontális tagolásúak, melyet a szétszínezett elemek horizontális ritmusa még fokoz. A szintek elemei szinte soha nem keresnek egymással kapcsolatot, a vastag „normann falak” erős gazdagon profilozott nyílásokat, pillérkötegeket hordoznak. A tér ciszterci ízű, egyenes záródásokat kap, igaz még lépcsőzetes tömeggel a szentélynél. A boltozatoknál megjelenik az angol invenciógazdagság; a horizontalitás jegyében önálló életre kel e szerkezet („crazy vault”), megjelennek a másodlagos bordák a dekorativitást előre vetítve. A Decorated Style a boltozatok szabad tobzódását hozza: a másodlagos bordák megszaporodnak (Exeter), de kialakítanak egy új minőséget a tölcsérboltozat képében (Wales: káptalanterem 1290), sőt a bordák már a felületeket is elhagyják (repülő bordák: Wales, Bristol). A harmadik, függélyes stílus lecsendesíti e dekorativitást, jellemzően az ablakok mintájára a felületek is derékszögű rács-osztással vakmérművekkel tagolódnak, sőt még a boltozatokra is ezek a mérművek kúsznak fel (Glouchester 1337-) felvéve azok tölcsér alakját immár egységes teremtérben (Cambridge 1466). Itt a szerkezetek egymásra vonatkozásának elve egészen más minőségben valósul meg, mint 22
A középkori építészet története
Óravázlatok
Franciaországban. Ennek a szerkezeti rendszernek is megvalósul az áttört változata, a „repülő mérmű” (London 1502-), mely függő záróköveivel már a gótika tektonikus elveit tagadja, és ezért ellentmondásos. A gótika regionális sajátosságai: német gótika A francia gótikának a Német-Római Császárságban erős románkori hagyományokkal kellett szembenéznie. Ő maga a ciszterek révén kapja az első impulzusokat, az ő megszűrt, átgyúrt fél-gótikájuk képében. Ezért csak egy-egy elem jelenik meg szórványosan, és csak a szerkezetek terén. Magdeburg dómja (1209-) a gótikus franciaszentély darabos változatával épül, két, robosztus nyugati toronnyal (nyugati szentély helyett). Bordás boltozatai a Maulbronn-i ciszterci műhely hatásáról árulkodnak. Ugyan ezeket a szerkezeteket három évtized múlva Bamberg (1237-) is megkapja, de ott nem vázasodik ki a falszerkezet, nem foglalja el a fal helyét az ablak, mint Magdeburgnál; ezért az még román stílusú, míg ez már gótikus. Limburg an der Lahn (1217-) már kap egy komplett koragót belső falszerkezetet hatsüveges boltozattal, de tömege, homlokzatai még hagyományosak. A gótika szelleme, a gótikus elvek a plébániatemplomok világában törnek először utat maguknak: a tér egységesítését karcsú szerkezeteivel és egyedi, a gótikában szokatlan, centrális térformájával először Trierben, a Liebfrauenkirche (1230 k.-) próbálja megvalósítani. Az igazi áttörtést Türingiában árpád házi Szent Erzsébet temploma (1235-) hozza meg. Marburgban ilyan csarnoktemplom épül, mely az egységes tér koncepcióját nem észak-francia, hanem Poitier-i Angers-i minták alapján hozza létre. A katedrális-gótika teljes vértezetben Köln (1248-) és Strassburg (1235-) dómjainál áll elénk. Egyesített belső falstruktúrájával, térarányaival, szerkezeteivel, részleteivel hűen követi a rayonnant példákat, de homlokzataik már túl vertikálisak: egy elvet kiválasztva túlhajtottá válnak. Sajátos íz az észak-német téglagótika, melyet az egyszerűség és a ciszterci szikárság jellemez (Lübeck 1277-). A tartószerkezetek profilját idomtéglával követik le, de a mérművek és díszítmények szűkszavúak, a falra tapadnak. A díszítmények forradalmát a Freiburg-i Münster (1251-1320) hozza el. Az egytornyos plébániatemplomok gigászát hozzák létre, ahol a még süvegtelen francia torony áttört mérműves csúcsot kap, mely csaknem olyan méretű, mint maga a torony. Ez a német „repülő mérmű” Ulmban, Bazelban és Burgosban is visszhangra talál. A német gótika sokrétűségét a nürnbergi Sankt Sebaldkirche (1277-1351) példázza. Hagyománytiszteletből kétszentélyesnek épül, de csak két, karcsú, nyugati toronnyal. Korai és érett gótikus hosszházához késő-gótikus csarnokszentély épül. Az építész szakmagyakorlás keretei is megváltoznak: az egy feladatra szerveződő, majd széteső műhelyek helyét felváltja az állandó, páholyokba szerveződő műhelyek világa. Építészegyéniségek fogják össze ezek munkáját (Parlerek, Hans von Gmünd, Hans Puchsbaum, Benedict Rejt…). Az új fővárosban, Prágában Peter Parler kap császári megbízásokat (Szt. Vit 1351-). A császári reprezentáció életre hívja a bazilikális dómok típusát, kissé már nehézkes függőleges tartószerkezettel. A boltozat, azonban a hálóboltozatok elegáns formáját hozza (Parler-boltozat), mely a támaszok vonalában boltmezőt épít, a tér egységét ezzel is biztosítva. A boltozatfejlődés csúcsa a térgörbe boltozatok kialakulása (Kutna Hora, Annaberg, Prága: Vár). 23
A középkori építészet története
Óravázlatok
XII. A gótika regionális sajátosságai II. – Világi építészet A gótika regionális sajátosságai: itáliai gótika Itáliában nem tudott gyökeret verni igazán a „francia stílus”. Ugyan a ciszterci építészet nagyon korán elhozta szerkezeti rendszereit (Casamari 1162-, San Galgano 1224-), de a gótika építészeti elvei nehezen tudtak utat törni maguknak az erős ókeresztény és antikizáló román kori hagyományok közt. Leginkább a méret és léptékváltás jelzi jöttét mind a dómépítészetben, mind a szerzetesi építészetben Felépülnek Velence (Frari 1338-, Zanippolo), Firenze (Sta Croce 1295-) és Bologna (San Francesco 1236) hatalmas, dominikánus és ferences templomai, melyekkel versenyre kelnek a székesegyházak. A városállamok között rivalizálás indul a pompázatosabb katedrális építéséért. A városok Pisa dóm-együttesének pompáját kívánták felülmúlni, azonban szinte sehol nem tudták teljes programját megvalósítani. A Siena-i dóm javarészt a 13. sz. szülötte, építésén a közeli San Galgano ciszterci monostor műhelyének hatása érezhető. A lombard romanikánál már látott kulissza-homlokzatán sokkal inkább szobrászok, mint építészek keze hagyott nyomot: antikizáló részletei mind a Róma városi, mind a toszkán, firenzei románkori iskola polichrom anyagkezelést felmutatják. A gótika csak küllős rózsaablak, vimpergák és támpillérek, valamint fiatornyok képében van jelen az architectúrán. De a támpillérek a felső - igaz későbbi, 1339 után épült - szinten nem folytatják az alsó szint támaszait, a körablak is statikus négyzetbe foglalt, a kapuk is félköríves záródásúak. Az épületplasztika ugyanakkor realisztikus, vérbő és burjánzó – itt a „naturál levéldísz”: az akantusz-levél. Orvieto dómja ennek a toszkán épülettípusnak (1290-) és homlokzatképzésnek (1310-) a feszesebb, változata. Az ókeresztény hagyományok (fa fedélszék) és az antikizáló Róma városi romanika hatása (cosmata jellegű díszítés, csavart oszloptörzs) erősebb. Az igazán gigászi építményeket a leggazdagabb városokban épültek. Firenze dómja Arnolfo di Cambio tervei alapján kezd épülni 1296-ban. Rendhagyó alaprajza inkább antikizáló gesztusokat hordoz poligonális karéjaival, oktogonális „négyezeti” terével határozottan helyi hagyományokhoz nyúl vissza (baptisztérium), mint sem gótikus térformákat valósítana meg. Méretei, viszont gigásziak, s hatalmas támaszállásai fölé öblös – a latin gótikának megfelelő - emelt-záródású csúcsíves keresztboltozat borul. Homlokzatán a romanika polichrom inkrusztált márványfelületeinek hagyománya folytatódik egyszerűsített formában. Bologna San Petronio székesegyháza (1390-) ennek formáit utánozza, de csak méreteivel tud versenyre kelni, befejezetlenek maradnak homlokzatai. Az „igazi” francia hatású katedrális Milánó dómja. Ugyan francia-szentélye redukált és poligonális, nincs nyugati toronypárja, de van hatalmas négyezeti tornya, mégis a legegységesebb francia ízeket ez a dóm hozza (1386-1572), köszönhetően finom mérműveinek, lendületes támíveinek, egységes belső terének. Ezt az egységet ugyanakkor annak is köszönheti, hogy öt hajójának boltoztai olyan magasságba nyúlnak, ahol már nehezen érzékelhetőek azok magasságainak különbségei – szinte németes ízű csarnoktérben érzi magát az ember. Azonban emelt-záródású csúcsíves keresztboltozatokkal fedett öthajós tere lépcsőzetesen emelkedik, a legfejlettebb francia térszervezetek mintájára. Homlokzata a belső tér tagoltságát mutatja támpilléreivel, de a falfelületeket eltakaró mérmű erdő kulisszaszerűen rejti el a magasságkülönbségeket. 24
A középkori építészet története
Óravázlatok
Szemelvények a középkor világi építészetéből Mind az ókor, mind az újkor építészetében jelentősebb hangsúllyal szerepelnek világi emlékek, mint a középkoréban. Ennek eszmetörténeti és archeológiai okai vannak; a középkor építészetével foglalkozó, összefoglaló művek önálló fejezetben tárgyalják ezt a témát. Mi e tárgyaláshoz azt az elvet választjuk, hogy végigkísérjük a késő-római építészet egy-egy épülettípusának sorsát a középkor folyamán, illetve megfigyeljük a reneszánsz épülettípusok középkori előzményeit és kialakulását. Az uralkodói palotaépítészet Domitianus Palatinusi palotájának szigorú derékszögű tengelyrendszerre fűzött szerveződése helyett a Konstantinápolyi, bizánci palotaépítészet egy oldottabb, a terepadottságokhoz jobban idomuló szerveződést visz tovább. Ennek redukált változata valósul meg Ravennában Nagy Theoderic palotájánál. Ezen épületek architecturájára csak közvetve tudunk következtetni a ravennai helytartói palota, a császári palota maradványaiból, Korabeli mozaik-ábrázolásokból, valamint Velence néhány régi palotájának megmaradt részletéből. A ravennai modell lesz a mintája a Karoling palotaépítészet elrendezésének. Ezek uralkodói csarnoka azonban nem feltétlenül antik minták (aula regia) alapján épül, hiszen ezek rendre kétszintesek, ami megtalálható a germán népek fa- és kőépítészeti hagyományában (Naranco), valamint a kora-középkori, itáliai, hivatali épületek esetén (Palazzo della Raggione). A Karoling hagyományok a német pfaltzokban élnek tovább (Goslar, Gelnhausen). A várépítészet két forrásból táplálkozott: a római castrumok rendszeréből, és az európai erődített települések különböző formáiból (cölöp- és földvárak, gyűrűvárak, ments- várak, broch-ok…). A faépítészetből előbb a lakótornyok alakulnak át kőépületté, „függőleges főúri rezidenciává” (Langeais, Privins), majd a gyűrűk is, melyek véd műveket, majd lakószárnyakat növesztenek. A véd műveknek külön lökést ad a keleti perzsa, arab erődépítészettel való kapcsolat. A lakófunkció artikulálódásával bővül a várak térstruktúrája, s kezdetét veszi a horizontális, főúri rezidenciák - majdan védelmi szerepüket vesztő - kastélyok kialakulása. A köznépi építészetben egyszerre van jelen a romanizált lakosság villaépítészete és a barbár népek prehisztorikus lakóház formái (pl.: Hogan). A középkori eredetű városok épületei nem sokban különböztek a falvak épületeitől, melyekről a középkorból konzerválódott népi építészeti formák hoznak hírt (izbás ház, lakókamrás, lakóistállós, mediterrán háztípusok). Ezekből nőnek ki a többszintes városi lakóházak (pl. fachwerk), melyek hátsó és középudvaros változatai egyaránt megtalálhatóak. A lakótornyok is beköltöznek a városokba – elsősorban a főúri réteg városi lakóházaként. Később az egymásmelletti tornyok összevonásával kialakulnak nagyobb vár-szerű városi paloták. A legnagyobbak már a városi lakóház és főúri kastélyépítészet kereszteződésére utalnak (Bourges, Velence). A köznép reprezentatívabb városi épülete az alsó szinten nyitott (árkádos) ház. Ezzel sajátos párhuzamot mutat az itáliai városházák tipológiája. A nemesi palotákhoz hasonló, kívülről zárt, középudvaros városházák inkább Közép-Itáliára jellemzőek (Firenze, Siena) az alul árkádos rendszer inkább ÉszakItáliában jellemző (Bergamo, Milano, Como). Az észak-európai középületek, városházák is párhuzamot mutatnak a lakóház-építészettel. Itt szembeötlő a szerkezethasználat egyöntetűsége. 25
