Budapest Főváros VIII. kerület Józsefuáros Önkormányzat Képviselő-testtiletének Y árosgazdźtlkodási és Pénzügyi Bizottsága
előteľjesztő: Feľnezelyi Gergely DLA iigyosztáIyvezető,Varosfejlesztési
aYárosgazdálkodási
2L fc
|ę
és Főépítészi[Jgyosztá|y
ELoTERJEszTÉs
és PénzĺigyĺBizottság 2014, januálľ
20.i ülésére
Tárgy: A ,,Józsefuáľosi onkoľmányzat részéľektizteľĺiletfejlesztési koncepció készítése''tárgytl, kozbeszeruési éľtékhatáľtel nem éróbeszerzési eljárásban eredményének megállapítĺása.
Előterjesztő: Fernezelyi Gergely DLA tigyosztá|yvezeto,Városfejlesztési
Készítette:TurócziTímea,VárosfejlesztésiIrodaügyintéző
és Főépítészi,Ügyosztá|y
A napiľendet nyilvános ülésen kell táľgyalni. A döntés elfogadásáh oz egĺszeru szótöbbség sziikséges.
Melléklet: 1. sz -
2.sz
aján|attéte|i felhívás (mellékletekkel egytitt) aján|at
Tisztelt Váľosgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság!
I.
Előzmények A Képviselő-testiilet 33/2013. (II.06.) száműhatźtrozatának l pontjábantĘy döntött, hogy ,, I. felkeri a polgórmestert, eg/ olyan lancepció készíttetésére,mely meghatórozza a Józsefvĺźros terijletén folytatható, telepťilésképetbefolyĺźsolótevékenységek körét, valamint ezzel összeJiiggésben javaslatot tesz azokra a lqizterületelcre, melyelcre közterület-alakítósi tervet kell készíttetni.''
A Képviselő-testiilet a |53/2013. (V.08.) szźlműhatánozatźtnak |2. pontjában úgy döntött, hogy ,,12. Az EUB II. program megvalósítása érdelcében a Palotanegłedre vonatkozó közterüIet-alakítási terv készítésére és az egłébąrculati elemek terveztetésére 4.000 e Ft-ot biztosít és fellreri a
polgdrmestert a beszerzési eljórłishoz sziilrséges intézkedésekmegtételére.,,
A közterület fejlesztési koncepció készítésénekbecsült éľtéke:nettő 4.724.400'- ľ.t (bruttó 6.000.000,-
Ft), amelynek fedezete a |1703 címen a településképet befolyásoló tevékenységek körét meghatźroző koncepció elkészítésetátrgyźlban 2.000,0 e Ft összegben és a 11605 cím közterület-alakítási terv és eryéb arculati elemek terveztetése tárgyátban4.000,0 e Ft összegben áll rendelkezésre.
A becsült értékalapján 2013. december 20-ai kezdettel
a Józsefuárosi onkormányzatKözbeszerzési és Beszerzési Szabźiyzat (a továbbiakban: Szabá|yzat) IX. része szerinti, közbeszerzési éľtékhatártel nem érő beszerzési eljárás került lefolýatásra.
tr. A beteľjesztés ĺndoka A beszerzési eljárás lefolytatásra keľiilt, ezért az eljáľás eredményének megállapítrása sziikséges. m.
A
Tényátlási adatok
szoĺgáltatás tátrgya az a|źbbiak: Józsefuáros Palotanegyed terĺiletéľeközterület-alakítási teľvtanulmány készítése,és Budapest, V[I. kerület teljes területére közteriilet fejlesztési koncepció készítése
a) b)
Az előterjesztés |. sz. mellékletétképez(5aján|attéte|i felhívás 2013.december 20-źn elektronikus úton továbbításra került az a|ábbi ajánlattételre felkéľt szervezetek felé és egyuttal a honlapon is megjelent: 1. MGA lĺpítészekTers,ező és Szolgáltató Bt. (1 133 Bp. Hegóoĺs Gy. u 8ď/aI. em. 5) hallgatói ötletpólyázatbąn való felkérésindoka: Előzetes piackutatós és Palotanegłed tĺźrgú személves résmétel
ADI sTI]DIo ÉpítészetiKft.(lo29 Budapest, Tamara
u. 6.) indolra: Előzetes piackutatás és más önkormányzatolcrtakvégzett felkérés 2.
referencia
3.EpíÉgsűńdĺóńĺľe' ľeľezĺ6Sza|úalńcsadóKft(l016BudapesKĺisŹinalot'7|v.D) indolra: A VIII. keľiiletben szerzett beszerzés tárgla szerinti referencia. felkérés 4. Hetedik Műteľem Kft. (l1l1 Bp. Beľtalan L. u. 19 ) felkérés indolra: Előzetes piackutatás és másfővárosi keľületben szerzett referencia.
5. Sagľa ÉpítészKft. (1025 Bp. Krecsányi u. 8.) felkéľésindolra: Előzetes piackutatas és masfővórosi kerületben szerzett ľeferencia. Ajźn|attéte|ihatáridő 2014. jaĺuár 08. 16.00 óra volt, melyre az összes meghívott aján|ata hataridőben beérkezett:
ítészekTeľvező és SzolgáItató Bt.
tészTervező és Szaktanácsadó Kft.
Az
ajźln|atok bontása 20|4. január 08. 10.00 órakor töľtént meg. ajźłn|attevőesetén hiánypótlást ál|apított me9 az alábbiak szerint:
A.
Az Előkészítő Bizottság valamennyi
B.
Épitészstudió EpítészTęrvezo és Szaktanácsadó Kft. (1016 Budapest Krisztina kÍt.7lv. /2) ajénlattevő által becsatolt cégkivonat 60 napnźi régebbi. MGA EpítészekTervező és Szolgáltató Bt. (ll33 Bp. Hegedűs Gy. u 89/a I. em. 5.) ajánlattevő az ajźn|atźhoz nem csatolta a Kizźró okok nyilatkozatátt és az ajźnlatához nem
C.
ADI STUDIO EpítészetiKft. (1029 Budapest, Tamara u. 6.)
D. E.
csatolta a60 nap.nál nem régebbi cégkivonatot.
ajánlattevő az aján|atálhoznem csatolta a cégkivonatĺában szereplő szźtmlavezető pénzintézetnek a nyillatkozatáú és a becsatolt cégkivonat 60 napná| régebbi. Hetedik Műteľem Kft. (1111 Bp. Bertalan L. u. 19.) ajźn|attevő azajántatźůloznem csatolta a cégkivonatában szereplő szélm|avezetó pénzintézetnek a nyilatkozatátt és becsatolt cégkivonat 60 napnéůrégebbi. Sagra EpítészKft. (1025 Bp. Kľecsányi u. 8.) ajánlattevő az ajźn|atźlhoznem a cégkivonatban szereplő pénzintezet álta| kiállított (azaján|attételi felhívás megkiildésétmege|őzó 30 napnál nem régebbi) nyilatkozatot csatolta.
A
hiłánypótlási felhívás ajránlattevők részéretovábbítĺásra kerĹi|t, a hiánypótlási határidő: 2014. január |4. 14.00 óra volt. A hiánypótlási hatĺíridőt követően azB(okészítőBizottsáry az alátbbiakat á||apítottameg: AzBpitész Stúdió EpítészTervezó és Szaktanácsadó Kft., az ADI sTUDIo EpítészetiKft., a Hetedik Műterem Kft. hiánypótlása megfelelt a felhívásban foglaltaknak, ezértajźn|atukformailag érvényes.
Az MGA ÉpítészekTervezó és Szolgáltató Bt., a ezért aján|atuk éľvénýelen.
Az
ajźtn|attételi felhívás 9. pontja szerint:
ellenszolgáltatás'' elve szerint értékeli.
Az
Sagra ÉpítészKft. hiánypótlást nem nýjtott be,
ajźn|atkéró az ajánlatokat a ''lega|acsonyabb összegű
ítészT erv ező és Szaktanácsadó
Az ADI sTUDIo
Kft.
ÉpitészetiKft. ajánlattevő, a Hetedik Miĺterem Kft. ajánlattevo aján|ati ára
meghaladja a becsült értéketés a rendelkezésre álló fedezetet.
Fentiek'alapján a |ega|acsonyabb összegiĺ ellenszolgáltatrást tartalmaző érvényesajánlatot azÉpitész studió EpítészTervező és Szaktanácsadó Kft. (1016 Budapest Kľisztina krt 71 v. l2)tette.
Iv.
A
Döntés tartalmának részletes ismertetése közbeszerzési éľtékhatárte| nem érő beszerzési e|jáľás eredményénekmegállapítása, döntés a
nyeľtes aj án lattevőľől.
v.
A döntés céljao pénzÍigyi hatása azonositható városrészek létrejöttének a|apja maga a városrész identitásĺának megfogalmazása. Ezen egységes koncepció nyomán a szabźiyozás és a terveztetés eszközével alakítható, befolyásolható a köĺerĹiletek megielenése. A közteľületek egységes megielenése és a közterĹileti berendezési elemek összehangolt megjelenése segíti az egységes városkép kialakíüását. A tervek a köĺerület-építés szabźńyozása, a szabá|yozási tęľwel összhangban készül és a célja a köĺerĹiletek kialakításának megllatfuozźsa
Az
A
Palotanegyed köztertileteinek egységes kialakítását a ľÉR_roZpźůyźľzatteszi ktilönösen aktuálissá. A pźiyźaatA|) közterületek infrastruktúrź!źnakmegujítása és A2) Köztertiletek tźĄépítészetielemeinek megújítása projekt elemek keretében megvalósuló közterületi megrijítĺások
egységbe foglalása honá$źrul' a Palotanegyed városképének haľmonikus fej lőd éséhez.
A beszerzés
fedezete a 11605 cím felújításie|óirányzatközteľület alakíüási tervpénzmaradványa.
vI. Jogszabályĺ kiiľnyezet A Képviselő-testĺi|et és Szeľvei Szervezeti
és MĹĺködési Szabźůyzatáró| sző|ó 25l20I3 N.27.) öĺlkotmźnyzati ľendelet 4. melléklet 1.1. pont 1.1.3. alpontja szerint a Városgazdálkodási és Pénzüryi Bizottság dönt közbeszerzési ügyekben az etjárás megindításĺáról, eredmény megállapíüásáról, beszerzésiügyekbenazeredménymegál|apításárő|. Mindezeka|apjźnkéremaza|átbbihatźrozati javaslatelfogadását.
Határozatijavaslat A Városgazdálkodási
és Pénziĺgyi Bizottság úgy dönt' hogy
I. a) a
,,Józsefuáľosi Önkoľmányzat részéreközterület fejlesztési koncepció készitése,, tźLÍgyű, közbeszerzési étékhaĺírt el nem érő beszerzési eljáľásban az Epitész Studió EpítészTervező és Szaktanácsadó Kft. (1016 Budapest Kľisztina k'rt 71 v. /2) aján|attevó, az ADI STUDIO ÉpitészetiKft. (1029 Budapest, Tu.a'a u. 6.) ajánlattevó, a Hetedik MíĺteľemKft. ( l11l Bp. Beľtalan L. u. 19.). ajźn|attevő ajźnlata éľvényes. b) ADI
Kft.
sTUDIo Epitészeti Kft. (1029 Budapest, Tamara u.6.) ajźn|attevő, a Hetedik Műteľem Bp. Beľtalan L. u. 19.). aján|attevíc aján|ati ĺĺraa ľendelkezésre áilró fedezetet
(llll
meghaladja.
Felelős: polgármester Határidő: 2014. januźn 20.
2. a ,,|egalacsonyabb összegÍĺ, ellenszolgáltatźs'' bíréiatiszempont a|apján a beszerzési eljárás nyeľtese azBpitész stúdió EpítészTewező és Szaktanácsadó Kft. (1016 Budapest Kĺisztina krt 1I,v. /2, cégsegyzékszźlm:0I 09 |72438, adőszám:24329284-2-4I), aján|ati źra: 4.700.000,- Ft +AFA. Fclęlős: polgárlncsĹer Határidő: 20| 4. január 20.
3. ahatározat2.
pont alapján felkéri a Polgármestert atewezési szerzndés a|áírźsára.
Felelős:
polgármesteľ Határidő: 2014, janufu 23.
A döntés végľehajtását végző szervezetiegység: Városfejlesztési és Főépítészi,íjgyosztźtty A lakosság széles körét érintő döntések esetén javas|ataaközzététel módjára: honlapon Budapest, 2014. januáľ 16.
eýL--
Férnezelyi Gergely DLA íigyosztályvezető L.
rÉszÍrpľrp:VÁnosľprLEsZTÉSI ÉSFoÉpÍľÉszl ucyoszrÁry LpŔra: TunóczI
TÍl'ĺp.ą,
cĄ
PÉtĺzÜcylFEDEZETETIGÉNYEL:?''-L-)L
ĺ/ 6
c
í-
t
Jocl x'oNľRoLL: h"lr-,ĺr.
Eu-pľoRlzľľ: t.t
/- W ,{/á,,l/1*, ttr' MÉszÁnEruxe
Ďn.
N-TEGYZO
(
f
/
ł / És pÉľzÜcylBIZoTTsÁG ELNÖKE
Ą. lz, t*.-ĺ,tĺ!-cĺ*
r'nluÍvÁs łĺÁľĺlAľTÉ,ľu,I ,,Józscfváľosĺ ÔnkoľmányzŃ rószéľc köztcľĺi|ct fcjlcsz,tósi konccpciĺi kćszĺÍósc'o ĺáryyů, közbeszelzesi éľtékhataľtel nem érő bęszerzési eljáľásbarr (becsült éľtéknettó 4.7z4.40o,. Ft)
Budapest Főváľos VIII. keľĺtlctJózscfváľosi önkormányzat k.özbcszerzési éľĺékhatáľt ĺ;l nem érő beszerzési eljáľást hiľdet meg, amclyben ajánlatteviiként ľclkóľi ont, ílletve az orr á|ta| v ezetett szervezetet:
1.
Az ajĺ{nlatkéľőnevc, címe:
BUDAPEST rlvÁnos
uI|.
oľronľĺÁľ,ĺyz.ą.ľ Cím: l082 Budapest, Baľoss u. 63-67.
Kltltijt,t}.|, ,|()zslłFVÁRosI
Az ajánlatkéľő nevóben eljáľó szelvezct ncve, címe, tclcľon- faxszńma,
c-nrni|
címe: Budapest Főváľos VIII. kerület Józsefváľosi Polgáľnlesteľi Hivatal 1082 Budapest, Baross u. 63-67.
Tel:
06-l-459- 2157,06-l-459-2583 E.mail: foepitesz@Jozsefvaľos.hu. vaľosfejlesztes@iozsefval os.hu
2.
Az ajánlatkérő á|tat
a szeľződóshez rcnđc|telncvczósl
Tervezési szeľzĺidésalapj ált a) Józsefuáros Palotanegyed teľĹiletélęközterĺilet-alakítási teľvtanulmány készítése,
b)
és
Budapest, VIII' keľĺiletteljes torĺilotéľeközteľii|et ťejlcsetési koncepció kószĺtóse
3.
A szeruődés időÚaľtłma' teljcsĺtésĺhttáľidő: Hatáĺozott idötaftamťl, rnelynek kezdete a szeľzöĺJéskĺĺtésnapja, a teljesítésvége: az ajźtn|att,ételi fclhívás 2.a) pontja esetében 20l4. fcbľuáľ 2 | . napjáig, az aján|attételi fellrívás 2'b) pontja esetében 20|4. ápri|is 2ó. napjáig.
4.
A teljcsítós hclyc: Budapest Főváľos VIII. keriilet Józsefvárosi Polgáľrnesteri Hivata!,
5. 6.
Váľosfejlesztési és FőépítésziÜgyosztály FőépítészitľođaIII. emetet 306. sz. helyiség l082 Budapest, Baľoss u. 63-67.
AszctződósŕbiztosÍtómcllékkötc|ezettségek: Késedelmi kötbéľ a nettó szerzödés är 0,5%o-a naponta, nleghiúsulási k
a 2.b) pont sz,eľinti ĺbladatellátásáľa vonatkozlan
részszám|ázásľajogosult.
..
Fízetésimódja átutalással, az igazo|t teljesítést kövctő l5 napon belül.
Az
ajän|atban szeľeplő áľaknak fix ámak kell lcnnie, vagyis az, aján|attevő setrrnril yctl formában es semmilyen hivatkozássalsem tclrct vá|tozó áľat tafialnrazó aján|atot.
ajanlati árnak tartalmaznta kell mindazokat a költsógeket, arnc|yek az ajiĺlllat tárgyanak eredményfelelős megvalósításához. az, aján|ati feltételekben rögzí(ett feltételek betaľtásához szĺikségesek. Az ajánlati ámak teljes köľiinek kell lenrrie, vagyis magába kcll foglalni nrindcn ajánlattevői kifiz'etési igényt. Az Ąáulattevőnęk az ajłinlati áľat a szeuődés t&gyának teljes kiiľůmegvalósításáľa, a befejezesi határidőľe ľögzített díjkéntkell rnegadnia, foľintban.
Az
7,
Annak meghatáľozása, hory az aiánlattcvćĺ tehct.c többvń|tozłtri ajánlaĺot: Ajánlattevö nem tehet többváltozatú ajánlatot.
!-1
Ě i;
Annak meghatáľozása, hory az ajńn|attevő a bcszľrzós tárgyánnk cgy ľósz(ľc
r
li
tehet-e ajánlatot:
Ajánlatkéľö tárgyi beszerzési eljáľás vqnatkozásábatr netn tcszi lelretővĺ9 ľł5szaján|atĺlk tételét. 9.
ĺ0.
Az aján|atok c|bÍľátásának szcnrpontja: Ajánlatkéľő az ajh,l|atokat az ajän|atkérő képviscletébell eljáľó elöteľjesz.tése alap.ián ,,a legalacsonyabb összegiĺ el l eirszol gáltatás'' elve szeľint éľĺckelí. Kliaärő okot a|kalnrassági kłivctc|mények:
Klzáró okok: Ajánlattevö kizáľásľa keľiil, alnennyiberr az alábbi kizáľĺiokok bármclyike vcle szęmben fennáll:
b. c.
e.
végelszámolás alatt áll, vagy vorratkozásában csöđeljáľás elľcndelĺlsérőlszóló bíŕisági végzéstkőzzétďtek,va1y aZ ellene indított felszámolási eljáľást jogeľóscn elľcndclték, vagy ha a gazdasági szeľeplő szernélyes joga szeľiĺrtihasonló eljáľás van folyamatban, vagy aki személyes joga szeľint lrasonló helyzetben van; tevékerrységétfelfiiggesztette vagy akinek tevékenységétfelfiiggosztett.ék; gazdasági, illetőleg szakrnai tevékenységévelkapcsolatban jogerĺĺsbíľósági ítólctben ńegállapított bifurcselekrnényt követętt el, anríg a biirrtetett elöéIethcz frĺr-ődő háĺľányok alól nem mentesiilt; vagy akinek tevékenységéta jogi személlyel szemben alkalnrazható büntetöjogi intézkedésekľöI szóló 200l. évi CIV. tĺiľvény5. $.a (2) bekczdés b), vagy g) pontja alapján a bíľóság jogerrís ítéletébenkoľlátozta, az cltiltás ídeje alatt, vagy ha az ajĺłnlattevó tevékenységétllrás bÍľlság hasorrló okból és móclon jogeľőscn koľlátozta; egy évnélĄebben lejárt adti-, vámÍizete'si vagy társac|alonrbiztĺlsítási járulékfizetósi kötelezettségének - a letelepedése szeľinti ország vagy az ajánlatkéľö székhelye szeľirrti ország jogszabályai alapján - neln tett eleget, kivéve, lra nregfiz.ctéséľe|ralasztást kapott; szóló 1978. évi lV. a 2O|3. júrrius 30-ig hatálybarr volt, a Büntetö 'ľĺirvénykĺinyvľől . tĆirvény szeľinti bĺinszeľvezetberrľeszvétel ideátve a bĺĺncselekménybĺinszeľvez-etben tiirtenő elkövetesét is ., vesztegetes, vesztegetés rrernzetközi kapcsolatokban, hűt|en
keze|és, hanyag kezelés, kiiltségvetési osalás, a7 euľópai közĺisségek pénzügyi érdekeirrek megséľtéseVegy pénanosás bĺincselekményt, illetve a Büntetö Töruényk
20|f. évi C. töľvĺĺny XXVII' Fejezetében meg|ratározott koľrupciós bĺincseleknrények, bűnszervezetbcn ľészvétel- ideéľtvebiincseleklnény btĺnszeľvezetben tĺirténő elkövetését ís -, hiitlen kezelós, hanyag kezcles, kĺĺltségvetesi
g.
vaw
pénzlnosás bűncselekményt, il|etvc szenrélyes joga szerinti hason|ó büncselekméný követett el, feltéve, hogy a |riĺncselekrnény elktivetésc jogeľős bíľĺlsłĺgi ítéletben megállapítást nyert' amíg a büntetett e|őélethez fiiződő lrĺĺtľányokaló| nelrr mentesiĺlt; az adott eljáľásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség te|jesítćsc soľán olyan lrarnis adatot szolgáltat, vagy hamis nyilatkozatot tesz, arrlely a veľsclly tisztaságĺĺt veszélyezteti; tekintetében a követkoző foltételok valomolýko mogvaltlsul: ga) nem EU-, EGT. vagy oECD-tagál|amban vagy olyan állanrban rendelkezik adóilletöséggel, mellyel Magyaľoľszágrlak kcttós adőzás elkeľülésérőlszóló egyezménye van' vagy gb) olyan szabét|yozott tőzsdén nern jegyzett táľsaság, alnelylek a pénzrrr
csalás
Ajánlattevő tudomásul veszi, hogy az eljárásbatl nem lelret aján|attevő vagy ľészvételre jelentkező az a gazdasági szeľeplő, amelyben kiĺzvetetten vagy közvetlenü| ttibb, lnint 257o.os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogt szerné|y vagy jogi személýséggel nem ľendelkező gazdasági táľsaság, anrelylrek tekintetélrcn a g. ;rontlran meghatärozo tt feltétel ek fennál
ln
ak.
Megjegjĺzěs:
Amennýben a több, mint 25%o-os tulajdorri résszcl vagy szavazati hárrylĺlĺlal renĺĺc|kcző gazdasági táľsaság társuláskárt adózik, akkoľ az, ilyerr tárculás tulajdonos táľsaságaiľa vonatkozóan kell a g. pont ga) alpontja szerinti feltételt nregfelelöerr alkalrnazni.
A d. pont szeľinti adófizetési kĺitelezettség alatt a belfloldi székhelyiĺ gazĺ|asági szeľeplö tekintetében az á|lami adóhatóság es a válnhatóság által nýlvántaltott adófizetési
kötelezettséget kell érteni
Az e.
pont szeľinti hasonló büncseleknráry alatt
az Európai Unió
rnás tagállalnábĺln
letelepedett ajánlattevő esetében
bĹinszervezetben részvételbĺĺncselekrnóny esetón a szerve7.,ett bĺinözés ellcni ktizdelemľőI szóló, 2008. október 24.i 2008/841ĺ|B tanácsi keľethatározat 2. cikkében meghatfuozott bťinszeľvezetben való ľészvétellrezkapcsolódó bűncselekrrrényt, b) vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali vcsztegetés, hivatali vesztcgctés elfogadása; vesztegetés bírósági vagy hatósági eljáúsbalr, vesztegotés elťogadása bíľósági vagy hatósági eljáľásban btincseleknrény esetén az |997. rrrájus 26-i tanácsi jogi aktus 3. cikkében meg|latár ozott korľupciót c/ költségvetési csalás biĺncselekrnényesetérr az Európai Kĺizösségek pénzĺigyióľdekcinck védelméről szn|ó egyezmény l. cikke sz.erirrti csalást, d) pénzmosás bĺincselekményesetén a pénztigyi renclszclek pénzmosás céljáľa valĺi felhasználásának megelőzéséľól szóló, l 99 l . június t 0.i 9l i308lEGK tanácsi ińnyelv l . ci k kében lneghatározott pénzrnosást kell érteni.
a)
A
d. pontban meghatározott időtaľtamot mindig akizár(l ok fenn nem állásárrak ellenőrzése ĺdőpontjától kell számítani.
|gazo|ásmódja:
'. :r^;i:łłI::i"ä..Ť:ľ'*
suźmúnellékletlĘt képező nýlatkozat
11.
Ázalkalmasságikövetelmónyck:
alkalmassĺĺgának megítólóséhcz szĺikségcsłdatol< ćs Az ajánlattevők nénzüwĺ.e^zd3sĺĺqĺ ĺgazolási mód: P.1. Az ajánlatüevő közös ajánlattétel esetélr urinden ajánlattevő köteles csatolni valanrcnnyi cégkivonatában szeľeplĺĺszámlavozető péllzintézetrrek (az ajánlatĺételife|hívás megkÍildésétmege|őző 30 napnál nem r.egebbí) a nýlatkozatátaz alábbi taľtalonrnral: - mióta vezeti a bankszámlát, - számlájan 2013. januáľ l. napját követően volt-e 60 rlapot mcglraladó időtaŕanr(l sorban állás. a megkövetelt
Az ajánlattevők pénzligyi.gazdasági alkalmasságának mininlumktivctclnényc(i): P.1. Az ajánlattevő alkalmatlarr, amennyiben lrármelyik a cégkivolratábarr szeľcplő szám|,avezetb pénzintézetétől számazó nýlatkozata alapján bármelyik szám|ájłln
-
2013. januáľ 1. után ó0 napot meghaladó sorbatr állĺi tétel nrutatkoz.ot[.
Az ajánlattevôk ĺ.níiszaki-szakmaĺ alkalmasságr{nak nregĺtélósóhcz szüksćgcs ĺtĺ|atĺllrés rt megkövetelt igazolásĺ mód:
ľĺ.í..ł.5anlattevő, közös ajánlattétel esętál minden aján|attevö kotcles csat
-
ismeľtetését legalább a teljesítés ideje, a szeľződést kötő rnásik ĺél,a szolgáltatás tátgya, továbbá az elĺenszolgáltatás összege vaąy a koľábbi szolgáltatás nrcnllyiségérc utaló más adat megielöle'sével - árta|maző, általa alárílt nyi|atkozatát.
Az ajĺńnlattevők míĺszaki-szakmaĺalkalmasságának nlillinrunrktivctc|mónyc(i)l M.t; Ajánlattevö alkalmatlan, amennýben nem ľendelkezik a jelen ajánlattéte|i felhívás megkiildéséneknapját megelőző 24 |rónap összességében tninimurn l db ópítészeti, illetve városľendezési terv készítésáęvonatkozó ľefeľenciával.
i.i
*'
1,
i
!l
irF
|2,
Hiánypót|ási lehctőség: Ajánlatkéľĺía hiánpótlás lehetőségétteljes kiiľben bÍztosítja.
13.
Ajánlattéte|i
1,'
hatáľidő:
20Ĺ4. ianuáľ 8. 16.00 óľa
Ájántatkérő fclhÍľjaajántattcvők Íiryc|mét,hogy kéľdósek, felvilłĺgításkéľésck iľántĺkérclmĺĺkďzau. január 6. |2.00 óľáig elcktľonikus úton nyrijthatják l'c. Ezcn hatáľidő elmu|asztása jogvesztő.
|4.
Az ajánlat bcnylijti,sának címe: Budapest FővĺĺľosVIII. kęľtilet Józsefváľosi Polgármcsteľi Hivatal, Városfejlesztési és Főépítószi Ügyosztály FőépítésziIroda tII. emelct 306. sz. helyiség 1082 Budapest, Baross u. 63-67.
t5.
Az ajánlattótel nyclve: nragyať
I6.
!ĺzaiín|atok fe|bontásának he|yq iđcjc,szcrződóskłités tcruezett ídőpontja: Budapest Főváľos VlIĺ. keľiilet Józsefvárosi Polgáľmesteľi Hivatal, Váľosfejlesztesi
és
FőépítészíÜgyosztá|y FőépÍtészilľoda III. emelet 30ó. sz. helyiség' 1082 Budapest, Baľoss u.63.67.
Bontás iđőpontja: 2014. januáľ 8. ló.00 óľa
szerzödéskiités teľvezett időpontja: a7 eljáľás erednrényeĺmcgállapĺtĺi Váľosgazdálkodási és Pénziigý Bizottság d öntósét k
A 17.
Az ajánlaÚok felbontásán je|enlótľc jogosultak: ajĺínlatkéľőtárgyi beszęrzesi eljárásban ajánlattevök vagy ajánlattevők e|járĺl
Az
képviselőinek jelenlétét biztosída.
18.
Az ajánlati kötöttség minĺmá|is időtaľtama;
19.
Az eljáľásban lchet-e tárgaalnĺ, vagy a bcnyújŕott ajánlatokrt táľgyaliĺsnó|kül
Azaján|attételi hatáľídö lejártától szálnított 30 nap.
bíľálják el: Jelen eljáľĺĺsbanbenýjtott ajánlatokat az ajánlatkérö külön táľgyalás né|kii| bírálja e|.
Á dokumentáció ľendelkezésľcbocsátásának mĺĎĺlja, hatáľiĺlcjc' bcszclzósi hc|yc ós pénzĺigyifeltételei: Ąanlatkéľő tárgyi beszeuési eljánĺsban kĹilön rniiszaki leíľásĺ'készíĺ,rrrely iz ajánlattételi felhívás 3. számú mellćklete, a 4. szdruú mellćkleł az Ajrfurlattcv{ĺ által kötęlezően használandó felméresi űľIap.
21.
Amennyiben
a
szerződés
EU
a|apokból finanszíľozott pľojckttcl és/vagl
pľogľamma| kapcsolaÚos, úgy an nak megi c|tilcsc: Tárgyi beszeľzesi eljárás azEU alapokbó| finanszítozott plojckttcl és/vagy pľłlgľanllrra| nem kapcsolatos. Egyéb ůnfoľmációk: a) Az ajánlat - taľtalomjegpéket követő - elsö o|dalakéllt fololvasólap szelepeljen, amelyben közölni kell az éľtékelésaIá kcľĺilő adatokat az ajánlattétcli felhĺváshoz mellékel.t mintában meghatáľozottak. szeľint. Az ajánlati árat nettó és bruttó összegben is meg kell megadni. b) Az ajánlatot papíľ alapon I cľedeti és l rnásolati példányban és c|igitálisan (Cd.n) l példányban kell benyújtaní.Amennyiben eltéles van az aján|at ,,eľcdeti'' és ,,másolat'' példánya között, az ajánlatkérő az ,,eľcdeti'' példányt tckinti ir.árryadónak. Az ajárlatokat taľta|mazó csolnagon a kłĺvetkezó sz<ĺvegct kcll szcrcpeltctlli: ,,ktĺztcľülct fcjlesztésĺ konccpció''- Fe|Irontani ti|os''
c) A benyujtott aján|atnakaza|áhbi furmai kłĺvetelnrénycknekkell lrregfblelrrie: . Az ajánlat eľedeti példányát zsinórľal, lapozJratóan iissze kel| frlzni, a csomót matricĺával az aján|at első vagy hátsó lapjá|loz rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevö résrśrő|erľe jogosultnak a|á kell ími, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az a|áírás legalább egy rósze a nratricán legyen; - Az aján|at oldalszámozása eggye| kezdődjön és oldalanként niivekedjerr. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet taľtalmazó o|dalakat szłmozni, az üľes olđalakatnem kcll, de lehet. A címlapot es hát|apot (ha vannak) nem kell, de lehet számomi, Az ajánlatkéľő az ettöl kisrrréľtékberreltéľőszramozást (pl. egyes oldalaknál a |A, ĺB oldalszánr) is köteląs elfogadni, ha a taľtalomjegyz"ékben az egyes iľatok helye egyértelműen azonosítlrató. Az ajárrlatkéľő a-1ismértékben hiányos szjmozást kiegeszítheti,ba ez az ajáľűatban való tájć:koződlsa, illetvc az ajánlatra való hivatkozása érdekében sziikséges;
.
Az ajĺĺnlatnakaz
-
Az ajáĺlatot két, - az
-
Az ajánlatban lévó, minden dokqqentumot (nýlatkozatot) a végéĺal{ kell ĺrnia az adott 3egf1álkodő szęryezetrél erre jogosul(ak)nak v-agy olyan g4emélynek,
e|ején tartalomjegpéket kell taľtalmaznia, mely .ąlapján az ajáĺrlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak;
felhívásban meghatarozott számli - példányban kell beadni, az ercdeti ajánlaton meg kell jeliilni, hogy az az eľedetĺ; aj,án|ati
vagy személyeknek aki(k) cÍTc a jogosult személy(ok)től íľásos felhątilmazást kaptak; -
oldalát, amelyen - az ajánlat beadása elött - módosítást hajiottak végľe, az adottdolĺumentumot aláíľó személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
Az ajĺĺnlatminden olyan
d) Érvenýeleĺaz ajźn|at,ha az Ajĺánlattevő a jelen felhívásban meghatáľozottkizátó okokhatálya alatt áll. e) Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevő alábbi iratait:
.
-
az ajánlattételi felhívás megkĺildésénekidőpontjánál 60 napnál nem régebbi cé.gkivonat másolati pél!ánya, amennyiben a cégkivonat szerint el nem bíľált módosítás van folyamatban, az esetleges változásbejegpési kéľelem a cégbíróság érkeztető bélyegzójével ellátott másolati példánya; egyéni váltalkozó esetében a vállalkozói igazolvány másolata;
az ajánlatot aláíľó valamenný személy érvényes aláíľási címpéldányá.nak vagy cĺmmintájának másolata.
ajánlatok összeállításával és benýjtásával kapcsolatban felmerült összes költség az aján|attevőt terheli.
Đ Az
Amennyiben valaryl.ely igazolás vagy nyllatkozat nem magyar nyelven kerül for'dítása is csatqlandó.
benyrijtásra magyar ny€lvü
23.
Ajántattételĺ felhíÝás megkĺtldósének a www.iozsefvaros.hu honlapbn töľténő mggjelentetésénekĺdőpontja: 2013.decembeľ20.
Budapest, 2013. decembeľ 17.
Felolvasólap
I.
szdnui nrcllćklet
,,Józsefváľosĺ onkoľmńnyzat ľószérc köztcriilct fcj|csztési konccpciĺĺkószĺtósĺ:'' táľgyú, közbeszeľzési értékhatáÉeI nem é,tő bęzeu-ési eljárásban
Ajánlattevő neve: Ajanlattevő székhelye:
Telefon
i: !:
Telefax:
:::
'!:
E-mail:
KijelöIt kapcsolattaĺó
:
Kijelölt kapcsolattaľtó elérhetősége (telefon, fax, e-mail):
Az
ajáĺ|attevö által kéľtellenszolgáltatás
összege
Józsefváros Palotanegyeĺ| közteľiilct. alakításĺtentanu|ntány (nettó Ft + Áfa = bruttó Ft):
Az
ajánlattevő által kért ellenszolgáItatás összege Budapc.st, VIII. keľtilet tc|jcs terÍiletéľekłĺztcľĺilet fej|csztósĺ
koncepcĺó,
(nettó Ft+ Afa = bruttó Ft): Az ajánlattevö által kéŕellenszolgáItatás összege (nettó Ft + Afa = brutto Ft):
Összesen
IKeltezés] [cógszeľii aláíľás]
.
..:tř.t*:
2.
NYILATKOZAT
szĺlmúmellélĺlel
,,Józsefvĺĺľosĺonkoľmányzat ľészéľekiĺzterĺilctfej|csztósi koncepció kószítésc'' tárgyú, ,közbeszerzési éľtékhatártel nem érő beszerzcsi eljáľásban
ľnint ajánlattevő nýlatkozom, lrogy velem
/
gazdá|kodó
szeĺsreaeŕeĺnmęl sze.mbę'n az a|ábbi kizärő okok nem állnak fęnn;
.
b. c.
d.
végelszámolás alatt á|l, vagy vonatkozásábarr csődeljáľás elľenđelésél.őlszólĺi bílrisági végzéstközzétettek, vagy az ellene indított felszámo|ási eljárást jogcrösen elľcn
kezelés, hanyag kezelés, köItségvetési csalás, az europai közösségek pénzĺigyi éľdekeinek megséľtésevagy pénznrosás bilncseleknlényt, illetve a Btintctö Törvénykönywől szóló 2012, évi C. törvény xxvll. Fejczctében meghatároz.ott korrupciós bĺincselekmények,biinszeľvezetberr részvótel . icleóľtvc biincselekrnény
bĺinszervezetben töľténő elkövetését is -, Irĺltlen kezeles, harryag kezeles, kiiltségvetési csalás vagy pénzmosás bĺincselekméný, illetve személyes joga szeľiĺrtihasonlĺl bĺincselekméný követett el, feltéve, lrogy a bÍincselelanény elkĺĺvctćsejogeľős bíľósági ítéletbenmegáIlapítást nyeľt, amíg a bĺintętett előéIetlrez ťuzódő hátľányok alól nenr mentesült; az adott eljáľásban előírt adatsz-o|gáltatási köteĺezrttség teljesítćse során olyan halrris veffietly tisztaságát adatot szolgáltat, vagy hamis nyilatkozatot tesz, amely
a
g.
veszé|yezteti;
tekintetében a következő feltételek valamelýke megvalósul:
ga) nem EU., EGT- vagy oECD-tagállamban vagy olyan ńlĺamban ľęndelkezik adóilletöséggel, rnellyel Magyarországrrak kettős adózás elkeľüléséľölszĺĺló
egyeanénye van' vagy gb) olyan szabá|yozott tőzsdérr nerrr jegyzett táľsaság, amclyrrek a pénzrnosás ls a tenoľianus frnanszirozźlsa megelőzeséről és megakadályozásárő| szô|Ó 2007. évi CXxxVI. töľvóny 3. $ ponda szďnti tényleges tulajdorrosa nem megísmeľIrettĺ.
',
Tudomásul veszem' hogy az eljáľásbarr nem lehet ajánlattevő vagy ľószvéte|ľe jelentkezó az a gazdasági szeľeplö, amelyben közvetetten vagy közvetlenüI több, mirrt 25%.os tulajdoni iesszel vagy szavazati joggal ľendelkezik olyan jogi személy vagy jogi szeinélyiséggclnenr
rendelkező gazdaságj társaság, amelynek tękintetóbell a g. pontball lrreglratáruzott Íbltĺltelck fęnnĺĺllnak'
IKeltezés]
cégszerĺialáírás
Megjegłzés: Amennyiben a több, mint 25%-os tulajdoni ľésszel vagy szavazati hányaĺlda| ľendelkezö gazdasźę1 tfisaság táľsulásként adózik, akkoľ az ilyen táľsutás tu|ajdolms tárcaságaiľa vonatkozóan kelt a g. pont ga) alpontja szeľinti feltételt nrcgľelelően alkalmazni.
A
d. pont szeľinti adófizetési kötelezettség alatt a belftildi szĺik|relyii gaz.dasági szcľeplő tekintetében az állami adóhatóság és a vámlratóság áItal nyilvĺrntańott aĺlĺifizetési kötelezettséget kell éľteni.
Az
e. pont szerinti hasonló bĺincselekmény alatt az Euľópai Unió más
tagá|lanrában
Ietelepedett ajánlattevő esetében
bťĺnszeľvezetben részvételbiĺncselcknrélly esetétr a szewezett bűniizés el|cni kiizdelemröl szóló, 2008. októbeľ 24.i 2008/84l/lB tanácsi koľet|ratáľozat 2. cikké|ren
a)
meghatározott bűnszervezetberr való ľészvétellrezkapcsolódó bĺincseleklnényt, b) vesztegef.és, vesztegetés elfogadása, lrivatali vcsztcgetés, hivatali vesztegetĺls c|fugadása,
vesztegetés bírósági vagy hatósĺigi eljáľásban, vesztegetés elfugaĺlása bíľósĺigivagy hatósági eljárásban bĺincselekmélly esetón az |997. nrĺijus 2ó-i tanácsi jogi aktus 3' cikkében meghatáľozott komlpciót, c/ kĺiltségvetésicsalás biĺncselekmény esetén az EuľĺlpaiKiĺz,ossógek pénziigyi éľdckeinck vedelméľől szó|ó egyezmélry I. cikkę szerinti csalást, d) pénzmosás btĺncselekmény esetén a pénzügyi ľendszeľek pénznrosás cóljáľa va|ĺi felhasználásárrakmegelőzésél.őt szóló, 199I. június I0-i 9lI308/ECKtalrácsi ilányclv 1' cikkében meghatározott p énano s ást kell éľteni.
A
d. pontban meglratfuozott időtaľtamot mindig akizźľőok feiln nern ál|ásának cllenőnósc időpontjától kell számíüani'
.3. szdmú mellćklel ,,JłízsefváľosiÖnkoľmányzat ľészóľekiizteľůilcÍfejlcsztósi koncepció kósz,ítóse'' tárgyú, közbęszęlzési éľtéklratáľtel nenr éľőbeszerzŕsi cljálásban
Mĺiszakĺlcíľás
N
J ónseÍv älľosPalotan egyed kiiztcľii lct.alakítrts i tcľvtn n ulm á ny és a teľületcn a lelrabilitáció nregvalósításánll rendelct szeľint:
A helyi viĺros-ľehabilitációs teľiilet kijelölesértĺl a 32ĺ2001 . (X. 26.\ önkormányzati
Józsefuáľos Palotanegyeđ: József köľút_ Üll0ĺ ĺt_ Múz.eunt könlt- Rák
hatáľolt terület
Aiánlattevő feladataĺ I. ütem: vÍ'uglúlatiszakasz: - hatdridő 2Ll4.februdr 07.
I'1.) Épületállornĺányra vonatkozóan az ajárr|attevői li:llrívás 4. szánrú me|lék|et szeľin|i - felméréiitĺľlapnak megfelelő részletezettsóggel, szükség szerint azt kiegészítveviesgĺĺlrrtok elvégzése.
I.2.) Ajánlatkéľő a nyeľtes ajánlattevő részéleitlgyenesen biztosítja a keľĺiletcgészér.e
vonatkozó aktuális ftildhivatali alaptóľképet di gitális fbľmában.
Ajánlattevőnek a közteľiiletekľe vonatkozóan térirrfonnatikailag fcldolgozntt, IcBalírbb |:500 méretarányu, ílletve a megéľtéshezszükséges méretarányútewlapon ľögzÍtve kel| a vizsgálatokat elvégezni , az a|ébbi taľtalnri követelmérryek szeľint: - hosszú táw (legalább 1 évet meghaladó) közterĹilet.használati hozzájőru|tlssa| rcndclkező teľiiletek (Aján[atkéľő az erĺevonatkoz.ó adatokaĺ ingyenesen bizĺosítjaajánlattevő ľĺlszĺilc), . kdzteľiiletként használt magánteľĹiletek, - kertépítészetikialakítás: növényzet típusa, kiültetés nródja, helye, állapota, . kĺizĺekędesiés par.koló feli'iletek (közteľtiletek szélessége;forgatolnteclrnika típusa; kialakítás módja; gépjárrrrii, gyalogos, keľékpár.os közlekedés és par.kolás fclĹiletei; paľko|ás módja; buľkolatfajĺĺ[típusa; buľkolat állapota; ktizösségi közlekedés rnegállóinak helye). I.3.)
A Palotanegyed kiemelt közteriilcteiľe
feliil ajánlattevőnek az alábbiak szelint kell Palotanegyed kienrelt közteniletei
-
vonatkoz',oan az
ĺ.l) m a I'2.)
porrtban fbglaltakon
a vizsgáIatot elvégezni:
:
Pollack Mihály téľ' Gyulai Pál utca, Bľódy Sándor utca: Vas utca _ I{oránszky utca csatlakozásában, Mikszátlr Kálmán téľés Kľridy utca közteľĹilet együttes' egyéb: ajárrlattevői javaslat alapján.
I.3.l. A
Palotarregyed kienrelt ktizteľületekre vonatkozóan térinfonnatikailag feldolgozott, legalább ĺ:500 nréľetaÉnyú,illetve a rrregéľtéslrezsziikséges méľetaľányú tervlapon rögzítve kell a vizsgálatokat elvégez.ni, az a|étbbi taľtalmi követelrnónyek szeľint:
l0
. köztárgyak
és beľendezésekelhelyezése (utcabritolok; ivĺl. és szĺk.ökutak; kiĺzĺeľĺileti szobrok; ľeklámhordozők; egyé:b berelrdezési tárgyak), - közvilágítás és köan{ĺ műtáľgyak, - paüIonok, pavilon jellegíĺépítmények,vendéglátó teľaszok, - egyéb: ajánlattevői javaslat alapján, I.3.2. Váľosképi megielenésľe vonatkozóan fotódokurncntációval is alá kel| tánrasztani a jellemzó aľculati elemęk (típusonkéntlegalább 3 db fénykópí'elvétcl) bcInutatását az alábbi taľtalmi követelmények szerillt: - burkolatfajták' - köztäĺ gy ak és b erendezések, . közvilágítás műtáľgyai,
ii
i
- pavilonok, pavilon jellegű építmónyek, vendéglátó temszok,
- egyéb: ajánlattevői javaslat alapján.
ř \.r,
::
II, lłtem: ravaslaí - hatdrĺdő: Z0l3.febľudr 2I.
Az elvégzett vizsgálatokat kiéľtékelőföépítćszi konzultrĺciót követ'őerl, ajánlattevő javaslatot készíta Palotanegyed kiemelt k
ľészletezettséggel. I}/
Budapest, VIII. keľĺĺlctJózscfváľos tcljes tcrĺilctóľc kłiztcľĺilctfcjlcsztósĺ konccpció
Aiánlattevő fe|adata
Aż.-,,N Józsefuáľos Palotanegyed közterület-alakítási teľvtanulnráný' készítéscsorfur megismeľt módszeľtan es a javaslattételéhezszĺikséges urértékűvízsgálat alapján tegyelr javaslatot Józsefuáros azotl területeirę és vizsgálati szempontjaiľa, amelyek hasonló teszik szükségessé. teManulmány készítését
II
4,
szómú mellól<|ct
,,Józsefváľosĺ Önkoľmányzatľészóľe ktizÍcľiilct fcjlcsz,tésĺkonccpció készítésel' tfugyrl, közbeszerzesi éľtéklratánel nein éro bcszeľzésieljťrrásban
Felmóľési ĺĺľ|ap
l2
J,
.t"-'
o..ŁU.LŁ.ĺ-
AJAI\LAT
,,Jőzsefvárosi Onkoľmányzatľészéľeközteľůilet fejlesztési koncepcĺó készítése''tźngytl, kozbeszerzési éľtékhatáľtel nem éro beszerzési elj aľáshoz
ĺíźL--'<--
TARTALOMJEGYZEK:
Címlap
.!.,
Taľtďomjegyzék
.?,,
Felolvasólap (1. melléklet) "
.?.,
Nyilatkozat kiznő okokról (2' melléklet)
\:í.
MűszakĹszakmai alkalmassá g igazolása Pénziigyi alkalmasságigazo|ása
L.
Múszaki leírás (3. melléklet) Felméľésilxlap (4. melléklet)
o.
.a,
8.:1o'
Cégkivonat másolata Alráírási címpéldány másolata
.
(,'
r!... ĄL:.|.?.
!.!..
É* L
Felolvasólap
EpĺtészStúdió Kft.
Ąánlattevő neve: Aj ánlattevő székhelye
1016. Bp. Kľisztina kľt. 71.
:
Telefon
212-01-25
Telefax:
212-64-63
[i-mail:
epstudio@epstuđio.hu
Kij elölt kapcsolattaľtó
Félix Zsolt ugyvezető
:
Kij elĺilt kapcsolattaľtó elérhetősége (telefon, fax, e-mail) :
!ĺz
ajźn|attevo á|ta|
kéľt
c.l|enszolgáltatás összegel (nettó Ft + Afa = bruttó Ft):
06-70-312-3779 [email protected] 4.
700.
0
00.
IilJF +f7 %AFA:S.
969.
000.HUF
|.Keltezés]
[cégszeľíĺa|áirás1
l
Ůĺĺnllyi adómentessé gis az aján|ati áľ meghataľozásra ezen a módon töľténjen.
3
l;1ę.:'l....l :'
;:.1
:ji ]:' ŕ
1.
szlÍmťl melléklet
NYILATKOZAT
r,Józsefuáľosi onkoľmányzat ľészéľekiizteľĺiletfejlesztési koncepcĺó készítése''tárgý, kozbeszeruési éľték1ratáľtel nem étő beszerzési elj aľásban
6pl1*,12ltogy velem
lĺ, {ł.
ĺl'
l
..5.{-'r..P.j..i.....:T'
mint
ajĺánlattevő nyilatkozom, gazdá|kodő szervęzetemmel szemben aza|áhbiL
végelsziímolás alatt źiI, vagy vonatkozásában csődeljarás elrendeléséről szóló bírósági végzéstközzétettek, Yä4Y az e||ene indított felszámo|ási eljáĺást jogerősen elrendelték' vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljarás van folyamatban, vagy aki személyes joga szeńnt hasonló helyzetben van; tevékenységétfelfiiggesztette vagy akinek tevékenységétfelfiiggesztették; gazdasági, illetőleg szakmai tevékenységévelkapcsolatban jogerős bírósági ítéletben megállapított biincselekméný követett el, amíg a btintetett e|őéIethez fl1zođóhátľányok alól nem mentesült; vagy akinek tevékenységétajogi személlyel szemben a|ka|mazhatő bĺ.intetőjogi intézkedésekľőlszóló 200I. évi CIV. törvény 5. $-a (Z)bekezdés b), vagy g) pontja a\apjźn abírőságjogerős ítéletébenkorlźiozta, az eltiItás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységétmás bíróság hasonló okból és módon jogerősen korIźtozta; egy évnélrégebben lejárt aďő-, vźlmfizetésivagy taľsadalombiztosítási jaľulékÍizetési kötelezettségének - a letelepedése szerinti országvagy az ajánlatkérő székhelye szerinti ország jogszabźiyai alapjĺĺn- nem tett eleget, kivéve, hamegťlzetésérehalasztást kapott; a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szőIő 1978. évi tV. töľvény szerinti bűnszervezetben részvétel . ideértve a biincselękmény bűnszervezetben történő elkövetését is -, vesztegetés, vesztegetés ĺemzetkozi kapcsolatokban, hűtlen kezelés' hanyag kezelés, költségvetési csalás, az euľópai közĺĺsségek pénnlgyi ćľdękeinek megséľtésevagy pénzmosás bűncselekméný, illętve a Biintető Töľvénykönyvről sző|ő 2012. évi C. ttirvény )owII. Fejezetében meghatározott komlpciós biincselekmények, bűnszervezetben részvétel - iđeértvebűncselekmény bűnszervezetben tĺjľténőelkdvetését is -, hútlen kezelés, hanyag kezelés, költségvetési csalás vagy péĺlzmosás btíncselekményt, illetve személyes joga szerinti hason]ó bűncselekményt kĺivetett el, feltéve, hogy a bűncselekmény elkĺivetésejogeľős bíľósági ĺtéletbenmegá|Iapítást nyeľt, aníg a büntetett előélethez frizőđő hátrĺányok alól nem mcntesült;
nz adott eljaľásban előírt adatszolgá|tatási kĺitelezettségteljesítésesorán olyan hamis adatot szolgźitat, vagy hamis nyilatkozatot tesz' amely a verseny tisńaságát Si
veszélyezteti; tekintetében a követke ző fe|téte|ek valamelyike megvalósul
:
gn) nem EU-, EGT- vagy oECD-tagállamban vagy olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, mellyel Magyarországnak kettős adőzás elkerĺiléséľőlszőIő
egyezménye van' vagy gb) olyan szabźůyozott tőzsdén ĺem jegyzett társaság, amelynek a pénzmosás és a teľľorizmus ťtnanszítozása megelőzés&o| és megakađźůyozástrólszóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3. 5 ľ) pontja szeľinti tényleges tulajdonosa nem megismerhető.
hogy az eljráľásban nem lehet ajźnlattevo vagy résmételre jelentkező az a mint 25%o-os tulajdoni &ĺ**ĺ{nańgi szereplő, amelyben ktizvetetten vagy kĺizvetlenül több, jogi jogi joggal személyiséggelnem vagy személy olyan rendelkezik #e.-uľ6l vg1gy szavazati T'ił+lĺ.lnrťlsul veszem'
Viŕ\.---<-
ą.
f€ńelolkező
gazđaságitaľsaság, amelynek tekintetében a g. pontban meghatźrozott feltételek
ĺ&nnń|lnak.
[Hcltozés1
.*.}.?..
J-*-J I tŤň-..--^.
.\.+-ł/
cégszeru alźtítás
1""*:,"^Piśśł-*T.
fr{*glepzés: Antcnnyiben a tĺĺbb,mint 25%o-os tulajdoni résszel vagy szavazati hlínyaddal rendelkező g*indasági táľsaság társulásként aďőzk, akkor az iliyen taľsulás fulajđonos tiĺľsaságaira vłinatkozóan kell a g. pont ga) alpontja szeľinti feltételt megfelelően alkalmazni.
Ä il,
pont szeńnti adőťĺzetésikötelezettség a\att a belťoldi székhelyű gazdasági szeľeplő iękĺntotébenaz állami adóhatóság és a vámhatóság áItaI nyilvantaľtott adófizetési kłttęlozettségetkell érteni.
pont szerinti hasonló biĺncselekmény a|att az Európai Unió más tagá||amábarl
*Ąľ" ę, I
e
ĺ*
epedett ajźnlattev ő
e
setében
ĺl) bünszęrvezetben részvételbiĺncselekményesetén a szervezett bűnözés elleni küzdelemľő| sző|ő,2008. október 24.i 2008l841/IB tanácsi kerethatározat 2. cikkében meghataľozott bűnszervezetben va|ő Észvételhezkapcsolóđó bűncselekményt, ł,l vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatďi vesztegetés, hivatali vesztegetés elfogadása, vesztegetés bírósági vagy hatósági eljaľásban, vesztegetés elfogaďása bíľósági vagy hntósági eljaľásban búncselekmény esetén az |997, május 26-í tanácsi jogi aktus 3. |
e i kkében me ghatźtr ozott komrp ciót, ĺ.ťktĺltségvetésicsalás biĺncselekmény esetén azBllrőpai Közĺisségek pénzügyi érdekeinek
védelméľőlszőIő egyezmény 1. cikke szeľinti csalást, łt) pénzmosás búncselekményesetén a péruugyi rendszeľek pénzmosás céljĺíravaló Í.elhasználásanak megelőzéséről szóló, 1991. junius 10-i 9|l308lEGK tanácsi iranyelv 1. kkében meghattrozott pénzmo sást kalIl éľtęni. c
i
meghataľozott időtartamot mindig akizaľő ok fenn nem állásanak ellenőrzése ĺłl{ĺpontjától kell számítani.
ń ĺl. pontban
r.
Műszakĺ-s za|łmai alkalmasság igazolása
Te.ľvezé si sz,ol gźt|tatźlsmegnevezése
:
Waĺd Mária Iskola (Bp. V. Molnaľ u. 4-6.) Rekonstrukció, kiviteli terv 4. titem
Teljesítés ideje:
2013.12.16.
Megĺendelő:
C. J.
Szolgáltatás díja:
l6.000.000.-HUF+ÁFA
Tervezé si szolgźitatás me gnevezé se :
Hatvani Y ároshźza és Piac - tomb, tanulmányterv
Teljesítés ideje:
f013.12.20.
Megrendelő:
Hatvan Város onkoľmiínyzata
Szolgźĺ|tatás díja:
4.250.000.-HUF+ÁFA
Magyaĺ or szági Rendtaľtomány
E'-^-Ą-
6.
K&H Bank Zrt 1095. Budapest l-echner Ö.fasor 9. 330. fiók Budapest, Kľisztina krt. 73 1016 tl r
lktatószám,','l.|.P. lzolą. Ügyintéző: lvánné K'Mária
BANKlNFoRMÁc|ó Gímzett: J ozs EFVÁRosĺ oň/Ko RMÁ NYaAT Fe|haszná|ási cét: paľvnzar
Ezúton igazoljtlk, hogy
Szaktanácsadó KFT
a
Tervező és Épĺtészstúdió Építész
részére(adószám: 24329284.241 .székhely:1016.Budapest, Krisztina krt' 73. v12, 2013' május 05..óta 1o4o33o1-50526683-72901019. számon vállalkozói pénzforga|mĺ
bankszámlát vezetünk.
Tudomásunk szerint a vá||alat fizetési kötelezettségeinek rendben eleget tesz, jelen bankinformáció kiadásának időpontjában sorban álló téte|ei nincsenek' Bankszám |áján a pénzforgalom rendszeres.
A
rendeikezésünkre á|ló információk szerint
fe|számolási eljárás nincs folyamatban.
a cég ellen
csőd- illetőleg
Jelen bankinformáció 3 példányban készÜlt, melyből 2 eredeti példányt Ügyfelunk részéreadtunk ki és az 2014.év. 01.hó 06..napján érvényes adatokat taĺta\mazza'
Ezen információ kibocsátásával kapcsolatosan Bankunkat
semmĺlyen
kötelezettség nem terheli.
Budapest, 2014'január 06. .'. ivĺalĺł
í ř
Ii
*
ľ
R=.^'*--
ř* ł
řf,
ä.:...
t'
Page 1 of3
Cégkivonat
gfu
t| łl
Ki5zi g azg atási és I g azs ág ii gyi M i n i sztéri u m ceginrormációs és az Elektronikus Cégeljárásban KözreműkodŐ 1055 Budapest, Kossuth tér 4.
Szolgálat
Gégkivonat stúdió ÉpÍtészTeľvező és Szaktanácsadó Korlátolt Fele|ősségű A Gg.01.09.172438 cégjegyzékszámúÉpítész Társaság (10í6 BudapesJ, Krisztina körlit 7í. V. em. 2.) cég 2013. jrllius 15' napján hatá|yos adatai a következök: |.
cégfoľmátóI függet|en adaicjk Áltatános adatok Cé gje gyzé ks zám..o
1
-o9 -1
7
2438
Cégíorma:Kor|átoľt fele|ősségti Bejegyezve:
társaság
2013104.129
A cég e|nevezése ÉpitészSttidió ÉpitészTervező' és Szaktanácsado Kor|átolt Felelősségű Társaság B ej eg yz és ke lte : 2o1 3 I 04 I29 KÖz z é téve : 201 3 I 05 l
1
6
1
6
Hatályos: 2o13ĺo4l29 ..'
A cég rövidített elnevezése Épitészstúdió Kfi. Bejegyzés kelte : 2013lo4l29 Kozz étéve:2o13l Hatáýos: 2013104129 ...
05l
A cég székhe|ye 1016 Budapest, Krisztina körÚt 7í ' V. em. 2. Bejegyzés kelte : 20,|3Io4I29 KÖzzétéve: 2013105116 ,i..,'l,ii
;.. iir ll.iliĺ.
ĺ#
;
.t.
Hatályos: 2013104ĺ29 ...
A létesítő okirat kelte 2013. ápri|is 15. Bej e g yz
é
s
kelte : 20,|
31
04 l 29 KÖzz
étéve;20 1 3/05/1 6
HatáIyos: 2o13l04l29 ...
A cég tevékenysége
7111,o8 Épĺtészmérntkitevékenység Főtevékenység.
s
kelte : 20
3 l 04
B
eje g yz
H
atályos: 2013lo4l29 ...
é
7112,08
1
l29 KÖz z étéve : 2o1
31
05l
1
6
Mérnöki tevékenység, mĺÍszakitanácsadás 31 04 I 29 Köz z étéve : 201 3 l 05l 1 6
Bej e g yz é s ke lte : 2o1 H atályos:
2o13l04l29
...
A cég jegyzett tőkéje
||összeg || eenznem tsszesen || ĺ ooo 000 || HUF Megnevezés
Bejegyzés kelte: 2013104129 KÖzzétéve:2013105116 Hatályos: 201 3lo4l29 ...
A képviseletre jogosult(ak) adatai Félix Zso|t (an.: Borbély Angyalka) SzÜ|etési ideje: 1968/09/14 1026 Budapest, Pasaréti ú| 21 . m,Íszl 2.
/cert. e-ce si
e
svzek.hu/IMOnline
tré-\-2013.07.1s.
8'
Page
Cégkivonat
Adoazonosĺti
je|: 837
1
f
of
3
46297 2
A képvise|et módja: iiná||ó A képviseletre jogosuIt tisztsége: iigyvezető (vezető tisztségviselő) A hiteles céga|áírási nyi|atkozat Vagy az ügyvéd á|ta| e||enjegyzett a|áĺrás-minta benvúitásra kerÜ|t. Jogviszony kezdete : 20131041 1 5 Bejegyzés kelte : 2013104129 Kozzétéve : 2013105l'|6 H atályos: 2013lo4l29 ... 13t2.
Pá|fi Sándor (an.: Kerekes Edit) Sztlletesi ideje: 1948/05/09 2083 Solymár, Munkás utca 4. Ad óazonosĺtó je|: 8297'| 327 06 A képviselet módja: öná|ló A képvĺseletre jogosult tisztsége: ügyvezető (vezető tisztségvĺse|ő) A hiteles céga|áirásinyi|atkozat vagy az ügyvéd á|talellenjegyzett a|áírás.minta .
bcnyÚj!&.@!!.
Jogviszony kezdete : 201 31041'1 5 Bejegyzés kelte : 2013104129 KÖzzétéve: 2o13l05l 1 6 H atályos: 2o,|3lo4l29'..
20.
A cég statisztikai számje|e
20t1.
24329284.7 11 1 -í 1 3.01. Bejegyzé s Relte : 2013104129 Közzétéve: 20 1 3/05/1 6 H atáIyos:
2o13l04l29 .'.
21.
A cég adószáma
21t1.
A d l sz á m :
2432928 4.24
1 .
Adlsz ám státusz a: érvényes adószám SÍáÍusz kez dete : 2o1
3 l 04
l25
Bejegyzés kelte : 2013104129 Közzétéve: 2o13 H atá lyos: 2o,|
32. 32t1.
lo5l
1
6
3l04l29 ..'
A cég pénzforgalmi je|zőszáma 1
0403301 -50526683-72901 01 9
A szám|a megnyitásának dátuma: 2013105ĺ02.
A pénzforga|mijelzőszámot a Kereskedelmi és Hite|bank Zľt. 330 Budapest (1016 Budapest, Krisztina krrút 73) kezeli.
Cégjegyzékszám:
01-1
o43
ejegyzés kelte: 2013105106 KÖzzétéve: 2o13l05l23 Hatályos: 201 3/05/06'.. B
45.
A cég eIektronikus e!érhetősége
4511.
A cég e-mai| cĺme:[email protected]
(
Bejegyzés kelte: 2013104129 KÖzzétéve:20131051 16 H atályos: 2o13lo4l29 ... 49.
A cég cégjegyzékszámai
4911.
I Cégjegyzékszám: Vezetve a Főváľosi Törvényszék Cégbĺrósága nyi|vántartásában. B ej eg yz é s
kelte : 2o1
H atáIyos: 201
||.
l29 Koz z étéve : 2o1
3 l 05 l 1
6
cégformátó! függő adatok
1, 1t1
3 l 04
3lo4l29 .'.
.
A tag(ok) adatai Stúdii Ingat|an Kft' Épĺtész
HU-1016 Budapest, Krisztina körút 71. V. em.2.
Cégjegyzékszám:
01-09-073301
fl* 3.
h t
t
ns. //íreľ.| e -ĺ-c oi
e
orrze|r hl l /TI\lÍÔn l ine
?nląn71{
Page 3 of3
Cégkivonat
A szavazati jog mértéke megha|adja az 5oo/o-ot. A tagsági jogviszony kezdete: ?o13lo4l15 Bejegyzés kelte : 2o13lo4l29 Közzétéve: 2o13l05l 16 H atályos: 2o13lo4l29 ... Félix Zsolt (an.: BorbéIy Angyalka) Szü|etési ideje: 1968/09/14 1 026 Budapest, Pasaréti Úl 21. mtszt 2. A tagsági jogviszony kezdete: 2013|04115 B ej e g yz é
s
keltę : 201
3 l o4
...
Hatályos:2oi3n4129
l29 Kozz étéve : 201
'.
3 I 05 l 1
6
l
Fia|ovszky Tamás (an.: Agárdi Magdolna) Szü|etési ideje: 1975/09/1 1 1026 Budapest, Radna utca 1. A. ép. A tagsági jogviszony kezdete: 2013lo4l15 Bejegyzé s kelte : 2013104129 Közzétéve : 20131 05l 16 H atáIyos : 201 3lo4 I29 ...
Só|yom Benedek (an.: Nagy Elzsébet) SzĹi|etési ideje: 1 967/04/26 1124 Budapest, Gébics utca 8. A tagságĺ jogviszony kezdete: 2013lo4l15 B ej eg yz é s ke I te : 201 3 l 04
l29 KÖzzé tév e : 2o1 3 lo5l 1 6
Hatályos: 2013|04129 ..'
Készijlt: 2013/07/15 12:48:57' A szolgáltatoft adatok adataival. M icrosec Céginform ácils szolg áltatl
a kibocsátás időpontjában megegyeznek
a cégnyilvántartó rendszer
h=\.*
ił.
i.
Ąo.
ir
i
li i:
|r
t t
nľ, //ĺ' ĺ. r|
e' -a'e,,
ĺlie ov ze k hl
l
/[Mon ine I
2013.01.15.
ALÁĺnÁsl cĺmpÉloÁnv A|ulírott Félix Zso|t (szüIetési neve' Fé|ix Zso|t, szü|etett: Kecskemét, 1968. szeptember 14., anyja neve: Borbé|y Angya|ka l|ona, Magyar állampoIgár) 1026 Budapest ||. kerÜ|et, Pasaréti út 21 Mtlz. szám alatti lakos, mint a(z)
Épĺtész sttidió ÉpĺtészTervezö és Szaktanácsadó Korlátolt Felelösségíi Társaság Ügyvezetője, a társaságot akként jegyzem, hogy a társaság kézze| Vagy géppel e|őírt, előnyomott vagy nyomtatott cégszövegéhez a nevemet önál|óan
az a|ábbiak szerint írom:
trE-.--.ł\ -|.T_..ł-J Fé|ix Zsolt
Dr. Gönczöl
Judit köziegyző
1123 Budapest, A|kotás utca 31. l. em. T el.: 21 4-177 8, 356-1 982
Ügyszám:
1
1.
1038/H 1186512013.
Alulírott koĄegyzőhe|yettes tanúsítom, hogy ezt a fenti a|áírási címpéldányt
Fé|ix Zso|t (szÜ|etési neve: Félix Zso|t, szÜletett: Kecskemét, 1968.
szeptember 14., anyja neve: Borbély Angyalka l|ona, Magyar állampolgár) 1026 Budapest ||. kerület, Pasaréti út 21 Mtlz. szám alatti lakos, aki
személyazonosságát
a
felmutatott 122573NA
számú magyar
személyazonosító igazolványáva|, |akcíméta 575354TL számú lakcímet igazo!ó hatisági igazolványáva| igazolta, a mai napon előttem saját kezű|eg |rta a|á
Az Ügyfé| hozzĄáru|t a közjegyzőkrő| szó!ó 1991. évi XL!. törvény 122. $.ában fogla|takhoz, a szemé|yazonosság e|ektronikus úton torténő ellenőrzéséhez. .. Kelt Budapesten,2013. (kettőezer-tizenharmadik) év július hónap 15. (tizenötödik)
napján.
(ozgc2;
m"
@iÍđ/
,w)
Dr. Ruff Viktor Gönczöl Judit budapesti közjegyző me||ett m ű köd ő közjegyzőhe|yettes tr'---<-
Ą4.
J.
szdmú meIIďklcl
,,Józsefváľosí onkormányzatľószóľe lĺözteľülcÍ fej|cszté'si koncepciĺi |ĺószítćsc''táľgyťl, közbęszeruési értéklratárt eI lrenr élo beszerzési eljáľásban
Miĺszaki lcíľás A/ Józsefváľos Palotanegyed kiiztcľĺilet.alakítási f er'vtanulmány
A helý város.ľehabilitácíós
terület kijelolesáo1 és a teľťlleten a ľelrzrbilitáció nrcgvalt1sítťlsálol (X. a 32Ż0al . 26.) önkoľmányzati renđelet szeľint: Józsefuáľos Palotanegyed: József köľrit_ Ülloi ĺt* Múzculn kĺiľút.ĺł'ákĺ5oziťlt ťrltal hatarolt tęnilet
Aiánlattevő feladatai I. iitem: víagáIałi szahasz: - haldrłďő 2011.febľuliłł 07.
I.1.) Épütetállomanyra vonatkozóarr az ajárrlatteviĺi ĺbllrívás 4. számťl nre|léklot szcľiltti felméľésiiĺľlapnakmegfelelő részletezettséggel, szükség szeľint azt kicgószítve vizsgálaĺ.ok elvégzése.
nyertes ajánlattev
I.2.) Ajánlatkér.o
a
- hosszú tźNu (|ega|źbb i évet nreglraladó) kłlzteľtilet.haszrrálati hozzájőlu|ással ľendclkcző teľiilętek (Ajánlatkéľő az ęÍrę vorratkozó aĺ|at
. keltépítészetikialakítás: novényzet típusa, kiülteĹés módja, lrelye, állapota,
-
közlękedesi és paľkoló feliiletek (k
A
Palotarregyeđkicrnelt kĺizĺeľülcteiľevonatkor.nan az I' l) és a l.2.) pontban Íbglaltakon felĹil ajánlattevőrrek az a|tbbiakszeľint kell a vizsgálatot eĺvégezni: I.3.)
Palotanegyed kięnrelt közteľĹiletei
.
:
Pollack Mihály tóľ, Gyulai PáI utca, Bľócly Sándoľ utca: Vas utca _ I{oľánsz.ky utca csatlakozásálran, Mikszátlr Kálmárr tćľ és Krridy utca köztcľÍilet cgyĹĺttcs, egyéb: ajánlattevöijavaslai alapján.
' A
Palotalregyeĺ| kierrrelt közteľületekľe vĺlrratkozĺ1antéľinfbnnatikailag feldolgoz
t
szeľint:
tr-ur-.ą-
Ąz.
- köztárgyak és bęrerrdezések elhelyezése (utcabútoľok; ivĺi- ós
sz'"okőkutak;
k(ĺzteľiiletĺ
szobľok; ľeklámhordozók; egyéb beľelt
I.3.2. Váľosképi megielenósľe vonatkozóan fotidokurncntáciĺival is alá kcl| tálrrasztani a jollemző aľoulati glgmok (típtlsonkéntlegalább 3 db f
jellegii építméllyek,vendéglátó tetaszok, - egyéb: ajánlattevői javaslat a|apján. - pavilonok, pavilon
II, ĺitem: ravaslat * hatórĺdő: 20l1.februúľ 2I.
Az
ajálllatteviĺ javaslałot ĺitembęn fbg|alt közteľületeiľe vonatkozťran ai|.
elvégzett vizsgálatokat kiértékelő föépítészi konzultációt követően,
készíta Palotanegyed kiemelt
|.
ľęszletezettséggel.
B/ Buđapest, VIII. keriilct Jlzsefváľos tcljes tcľülctéľckłiz,tcľĺi|ctÍejlcsztósi kollcepciĺi
Aiánlattevći fęla4flta
Az ,,N
J.Tzsefuáľos Palotanegyed köztcrület-alakítási teľvtanulnrátry'' kószítésc soldrr megismeľt módszeÉan és a javaslattételélrez szĺikségcs llrórtékii vizsgálat nlapján tegyen javaslatot Józsefuáros azon területeirc és vizsgálati szempontjaiľa, anrelyek lrasonló teľvtanulmány készítésétteszik sziikségessé.
Ié'...<-
Ą3-
4.
szótltú mellćlłIel kószítése'' lĺĺlnccpciĺl fejlcsztésĺ kłiztcľĺilcf ľószóľe ,,JĺízsefváľosĺOnkorm änyzľrt eljírráslran élrĺ beszeľzési táľgý, közbeszeruésí éľtéklratáľtel nem
Felmóľési iĺľ|ap
ę*-J.t.
Ąą,
lt
ý
(..
o..1ä
Ęégkivonati
,Teęo
t
1.. ]
i.
2,o'
Lll*st
.
}12ĺn
r,...{l..jt
t)ą
Közi gazg atási és I g azsäg ti g yi
M
i
uľ","
l of 3
ł tLs
nisztéri u m
Céginform áciis és az Etektronikus Cégeljárásb an Koz rem Űködő Szolg álat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.
Cégkivonat A Gg.01.09.í72438 cégjegyzékszámú Építészstúdió ÉpítészTervező és Szaktanácsadó Korlátolt Fele|ősségű Társaság (1oí6 Budapôst, xrisztina körút 7í. V. em.2.) cég 2014. január 10. napján hatá|yos adataia kovetkezŐk:
|'
cégformától fiiggetlen adatok
.ĺ.
Ána|ános adatok Cégjegyzéks zám:o1 -09-1 7 2438 Kor|áto|t feIe|ősségű társaság GégÍorma:
Bejegyezve:
2013104129
A cég elnevezése ÉpĺtészStÚdió ÉpĺtészTeĺvezőés Szaktanácsadl Kor|átolt Fele|ősségű Társaság
2. 2t1.
Bejegyzés kelte : 2013lo4l29 Közzétéve: 2013lo5l 16 Hatályos: 20,|3104129'..
A cóg rövldĺtett elnevezése Épĺtészstúdió Kft. Bejegyzés kelte: 2o13lo4l29 KÖzzétéve: 2013105ĺ16 H atályos: 201 3lo4l29 ...
3,
3t1.
A cég székhelye 1016 Budapest, Krisztina köľút 71. V. em. 2. Bejegyzés kelte: 2o13lo4l29 KÖzzétéve: 2o13l05l 16 Hatályos: 201 3lo4l29 ...
5.
5t1.
8,
A |óteeltó ok|rĺt kelte
811,
2013, ápľ|l|s ĺ6.
BeJogyzés,(oltol 20 ĺ g/04129 Közzétéve:
Haŕáýosl 201 3/04/29 got,
201 3/05/1
6
...
A cóg tcvókonycóge 7111,08 Épĺtéezmóľnokltevékenység
an,
Fötevókenygég.
Betagyzés kelte: 2013104129 Közzétéve: 2013ĺ05116 Hatélyos: 20,|3104129 ...
7112,08
Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás Bejegyzés kelte: 2013104129 KÖzzétéve: 2o13l05l 16
9t2.
H atályos:
2013104129 ...
A cég jegyzett tőkéje
11. 11t1.
Megnevezés
összeg
tsszesen
1 000
000
Pénznem HUF
Bejegyzés kelte : 2013104129 Közzétéve: 2013lo5l 16 Hatályos: 2013104129 ... 13.
A képviseletre jogosult(ak) adatai
13ĺ'| '
Fé|ix Zso|t (an.: Borbély Angyalka) Születési ideje: 1 968/09/1 4 1 026 Budapest, Pasaréti ÚI 21. mtsz| 2.
https //cert. e-ce gj :
e
gyzek.hu/IMOnline
2014.01.r0.
Í dBę.z vĹ J
Uegrflvonar
Adlazo
nos ító je|: 837,| 46297 2
A képvise|et módja: önálló A képvise|etre jogosu|t tisztsége: Ügyvezető (vezető tisztségviselŐ) A hite|es cégaláĺrási nyi|atkozat Vagy az Ügyvéd á|ta| e||enjegyzett a|áĺrás-minta benvúitásra
keri.llt.
2013t}4t15
1lZ'
Jogviszony kezdete: Bejegyzés kelte: 2o13lo4l29 Kozzétéve: 2013105116 H atáIyos: 2013lo4l29 ...
1312,
Pá|ý Sándor (an.: Kerekes Edit) Szü|etési ideje: 1948/05/09 2083 Solymár, Munkás utca 4.
Adóazonôsítlle|:829713270ô
1l3
A képviselet mldja: önál|ó
A képviseletre jogosu|t tisztsége: Ügyvezető (vezető tisztségvise|ő) A hiteles céga|áírási nyi|atkozat vagy az Ügyvéd á|ta| e||enjegyzett a|á|rás-minta benvúitásra
kerÜ|t.
Jogviszony kezdete: 201310411 5 Bejegyzés kelte: 2013lo4l29 Kozzétéve: 2013105116 H atáIyos: 201 3lo4l29 .'.
A cég statisztikai számjele
20. 20t1.
24329284-7111-113-01.
B ej eg yzé s ke lte : 20
1 3 l
05
l
1
t
6
2o13l04l29'..
H atáIyos:
21.
A cég adószáma
21t1.
A d l sz
á
04129 Kozz étéve : 20
1 3 l
m:
24329284 -24
1 .
státu sza : érvényes adószám Sŕáŕusz kez d ete : 20 1 3 l 04 l25
Adlsz ám
Bejegyzés kelte : 2o13lo4l29 Közzétéve: 2013ĺo5l 16 HatáIyos: 2o13lo4l29 .'.
A cég pénzforgalmi jelzőszáma
32. 32t1.
1
0403301 -50526683-7290í 01 9
A szám|a megnyitásának dátuma: 2o13lo5ĺoz. A pénzforga|ňije|zőszámot a Kereskede|mi és Hite|bank Zrt. 330 Budapest (101ô Budapest, Rrtsztlna
kÖrťlt
73) kezeli.
CégJegyzékszám:
01.10-041
Bejegyzés kelte: 2013105106 KÖzzétéve: 2013105123 Hatályos: 2013/05/06 ... 45.
A cóg eloktronIkua e|órhetóeóge
4511.
A eég o"ma|l elmo:opstud|o@opstudlo'hu Bo]agyzés R6lt6: 2013|84129 RÖzzítévoj 201 3/05/1B Hatályaa: 201 ö/04/ä0
,
''
49.
A cóg côgJogyzókrzämaI
49/1,
0ógJogyróketám: V6:otvo a FŐváľocI TÖľvényreók 6ó0b|rreáge ny||vAn|artáeŔban BoJegyzéa ko/lol 20 1 s/04 läE Kda Ń távÉ: 20 l ä/06/ 1 Ô
Halályos:2o13/04/29
l|.
''
Gégfoľmátó| fÍlggó adatok A tag(ok) adatal
t, 1t1
.
.
tpĺtészstúd|T lngat|an Kíl,
HU.1016 Budapost, Kľlaet|na kÖľút7ĺ. V' om' 2' 0ĺ "o0"073301 Cógjegyzékszám:
https ://cert. e-cesi
esyzek.hr-/IMOnline
20r4.0r.rc.
ĺJ
ffii Fi'
ď '
á -ł
Page 3 of3
3sgtivonat
#.
ď
!'=
A szavazati jog mértéke megha|adja az
50o/o-o7'
A tagságijogviszony kezdete: 2013lo4l15 B eje g yzé s H atá
1t2.
z
étéve : 2o13l o5l 1 6
lvos : 2o1 3 lo4 l29'..
relix zsolt (an.: Borbély Angyatka)
Szĺj|etésiideje: 1 968/09/1 4 1026 Budapest, Pasaréti Út21. mfsz|2. A tagsági jogviszony kezdete: 2013lo4l15 B ej e g yz é s H
1t3.
kelte : 201 3l 04 l29 Ktz
kelte : 20
13l
04 t29 Közz
é téve :
20
1
3/05/1 6
atáIyos: 2o,|3l04l29 ...
Fia|ovszky Tamás (an.: Agárdi Magdolna) SzÜ|etési ideje: 1975/09/1
1
1026 Budapest, Radna utca 1. A. ép. A tagsági jogviszony kezdete: 2o13lo4l15 B ej eg yz é s
kelte : 20
H atályos: 2o1
1l4. , .:,
1 3 I 04
3lo4l29
l 29
KÖzz étéve : 201
3 l 05 l 1
6
...
Sl|yom Benedek (an.: Nagy Ensébet) Szil|etési ideje: 1 967/04/26 1
124 Budapest, Gébics utca 8'
A tagságijogviszony kezdete: 2o13lo4l15 Bejegyzés kette:2o13to4t29 Közzétéve:2o13t}5l,|6 H atályos : 2o1 3 lo4 l29'..
Készĺjlt:2o14/01/10 08:33:49. adataival.
A
szolgáttatott adatok a kibocsátás időpontjában megegyeznek a cégnyilvántartl rendszer
Microsec Céginformácils szolgáltatl
https ://cert,e-cęgJe1y
zek.ht/IMonline
2014.01.10.
Dr. Głinczöl Judit
budapesti közjegyző
1123 Budapest, A|kotás u' 31. |. em. Tel. : 356-1982. 214-177 B 1
1.
1038/H/9312014.
Alulírott közjegyző tanúsítom,hogy a tańúsítványhoz fĹizött 3, azaz három o|dalbo| ál|ó cégkivonat 2014. (kettőezer-tizennegyedik) év január hónap 10. (tizedik) napján a saját eszközömmel a Kozigazgatási és lgazságÜgyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásba'n Kozreműködó Szo|gá|attó| |ekért Cg.Oí-09.í72438 cégjegyzékszámúEpítészstúdió ÉpítészTervező és Szaktanácsadó Korláto|t Felelősségű Társaság (10í6 Budapest, Krisztina körút 71.v. em. 2.) 2014. (kettőezer.tizennegyedik) év január hónap 10. (tizedik) napján hatályos adataiva|, mint közhiteIességű nyilvántartás adataiva| mindenben szó szerint megegyezik. --Jelen tanúsítványt a koĄegyzőkről szó|ó 1991. évi XL|. törvény 136. s (1) bekezdés i.) pontja szerinti jogkorömben adtam ki, me|y szerint a köĄegyzó tanÚsítványt á||íthat kl közhite|ességű nyilvántartás tartalmárol. A torvény 146. s (2) bekezdése a|apján ez a tanúsítvány a nyi|vántartást vezetó szerv á|ta| kiá|tított hiteles kiadmánnya|, bizonyítvánnyal azonos hatályú. Kelt Budapesten, 2014. (kettőezer.tizennegyedik) év január hónap 10. (tizedik) napján