No title

FEHÉR KÖNYV írja

Bródy Sándor

III.

BUDAPESTEN

AZ ÍRÓ KIADÁSA

fehérVo 1900. márczius.

Kossuth utolsó

napjai.

Emberi okmányok hires asszonyokról. Beszélgetés Ferenczy Idával.

Erzsébet boldog

^s^/;/

Jászai Mari.

Schratt.

Regényalakok.^^^/

A

csúnya leány.

A

sphinx.

Jegyzkönyvem. Herczeg Ferencz mint szónok.

Egy

rossz asszony természetrajza.

Regény. Levelek.

Az

J

én boltol

Kossuth utolsó napjai.

Érzem a szelét Kossuth hónapjának; szembe fj márczius, amelyben az apostolsága fogantatott

és

melyben

mint

ember meghalt. Rügyfakasztó és gondolatkelt szél, fölmelegszem tle és egyszersmind megborzadok utolsó napjaira emlé:

kezem.

Csaknem húsz napja a nagy beteg ágya

belebetegedtünk

a

már magunk is

virrasztottunk

körül

és

nagy eseményre való

.

apró és hiú reménykedések

várakozásba,

várva

között

a

roppant eseményt. Mert

mindnyájan, akik akkoriban Turinban összegyültünk,

közrend,

napszámosai a tollnak

nagy dolog

az

magyarok,

szegény :

úgy

és

lesz

a

hogy

éreztük,

magyar

föld

megrendül az általános nagy zokogásban és elboríttatik a könnyektl,

fölcsap a tavaszi ár

—

Mi

lesz?

—

.

valamint ha

.

kérdeztük magunktól,

egymástól izgatottan.

—

Mi

lesz?

— hangzott

ide a kérdés

otthonról, izgatottan és ijedten.

Úgy

rémlett akkor nekem, mintha oda-

haza aprehendálnák, hogy most, matlan idben,

meg

mer,

meg

ily alkal-

akar halni*

Szabad-e, valóban jó hazafi-e?

.

.

.

Hideg

volt

Torinóban akkor.

A

város

maga, természeténél fogva hideg, kimért és oly tiszta,

hogy

szinte színtelen és

nem

Az

olasz már.

maga

utczák lénia után készültek,

a regényes

Pó kiczirkalmazott kanális,

amelyen angol csónakok, canoék járnak.

Nem

birtam

megérteni:

mért

tartóz-

is

itt a kormányzó és ha idejött, hogy tudott ittmaradni? Most úgy kép-

kodott

zelem

azért,

a Póval

Kossuth akárhol

—

honnan az

új

nézett

Pest

ki

a

az

alatt.

Skutari, Boston,

vagy

nyüzsgött,

ahol

lelkében,

kivettetése

lehetett neki

Baraccone

közepén

Budapestre,

tartózkodott

bolyongott

Mindegy

—

fekvése

hasonlított

Lajos is

London,

mert

Turin,

akár-

ablakából: alatta

szemben a

vele

budai hegyek emelkedtek diadalmasan és a királyi vár, sárgán és szomorún.

Mi

szidtuk Torinót, mert fáztunk benne.

Meg

bosszantott bennünket

szél,

amely

havat

hozott

a

márcziusi

az

Alpokból

és búsan fútt keresztül az egyenes utakon.

És fképpen fáztunk a város közönyös vidámságától, amely részvétlenségnek szott.

Mert az olaszok

tisztelték

lát-

ugyan

a

magyar

generálist, hivatalosan figyelték

utolsó

is

de

napjait,

az

idegen,

marad. Leg-

istenem, mégis csak idegen

még

jobban érdekldtek iránta

édes

a hotelek-

hogy meddig maradunk ott, mi, akik élünk és fizetünk. És hogy jönnek-e még utánunk mások is? ben,

Szállingóztak.

nem

mint amennyi megfért egy

jött több,

egy

csoportban,

Leiben

Di

estve és

De egész az utolsó napokig asztal

éjjel

a

a

folyton készenlétben

lennünk, vártuk a

halált,

a közérzésben benne volt, kell

múlnia. És

Café

Romagnoban

Via dei Mille venti duo

számú házban. Mert kellett

a

mellett,

délebédkor,

még

valahogy

hogy most

el

eszméleténél volt

és élni akart

A

világtörténelmi

elmenni a világból:

napokra

való

alak,

még

amint

készül

csak az utolsó

visszaemlékezés

markol az idegrendszerembe.

is

bele-

A

tuszkolta

jó szívek érzése szinte

elre

bíztatta

menj, pihenj

:

ha

megrémültünk,

a

!

déleltti jelentések

nagyobb doktor Bozzolo vagy Carle.

alkalmából egy jelzett

fokkal

fél

ki,

És mi mégis lázat

Elhagyatott, szürke, szegényes volt min-

den körül

várható

a

méltó egy számzött utolsó útjához.

;

Szinte

hogy

megvigasztalt,

kiadásában

doktor

volt

valami

glédába

állva

öregebbik

.fia,

akit azóta

és

adja

ki

az

Ferencz, aki azóta hazajött,

ismerünk.

nekem tetnagy ember fia mily volt,

szertartásosan tudja

apja nagyságát. Pedig

meg van

Három

királyi.

mint

vártuk,

hogy a

is,

bulletinek

lélekzetvisszafojtva,

Különös és megható szépen

a

mi magyarok, a kor-

aláírta és

is

mányzó könyvtárában

szett

esemény

világhistóriai

—

úgy

éreztetni

látszott

—

lágyulva egészen, a betegápolás

kimerítette, és

a

nedves

volt valami ijedelem

ha valamivel többet

:

kék

mi lesz ? beszélt,

szemeiben

Nem

csuda,

mint ilyenkor

:

Mi meg csak úgy

rendesen szokás.

kodtuk

vontatott

lassú,

kap-

dilettáns

szavait,

orvosi magyarázatait és emellett bámultuk

gondos ruházkodását, posejait és már akkor szép jövendt Ígértünk neki Magyarnagy

testi frisseségét,

angol

szeretetreméltó

országon, de

nem

azt,

amit

Hogy

elért.

gondolt volna e nehéz órában az

vend

új

Talán

életre?

nem,

jobban

megvolt

kább

volt érzékenyülve, mert

el

szeret fiúnak szép

lélek,

hatva és

kell

tehát

Magyarország

sokkal

sokkalta

hogy mit

kormányzója

in-

lágyszív azonkivül

lennie, aki

tudja,

eljö-

jelent

—

az

édes apja!

Olykor mosolyogva, vidáman

jött

ki

a

betegszobából

— Jó De

jelenségek, uraim, jó jelenségek!

a kicsiny

Óváry

mány megbizásából

Lipót,

virrasztott

aki

a kor-

a

halálos

beteg ágya körül, a táviróhivatalba sietve vitte a chiffrirozott

telegrammot: semmi

remény, néhány nap kérdése csupán. 10

!

:

Nem tudom, nem sürgönyöztek-e le neki »Az életet,

ne még, húzzák a drága

istenért,

pénzt, pénzt a professzoroknak..

Mért nem

!«

hogy elmúljon, mért

akarták,

Kossuth Lajosnak halál-vergdése

kellett

meghosszabbításával, utolsó napjai kínjaival

is

szolgálatot tenni?

Egy-két órát aludtam

csak

akkoriban,

hogy a kimerültségtl és vérszegénységtl gondoltam ilyeneket: Nem akarnak megzavarni valakit, hogy annak most gondolkodnia kelljen: mint lesz, hogy lesz Kényelmetlen neki jelenlehet,

!

tést

tenni és veszedelmes eszébe juttatni,

hogy voltaképpen van

oka haragudni a

nemzetre

Nem

határozott

személyrl van

hanem csak valami eszmérl. Most már gosan nem egy-két

is

szó, vilá-

emlékszem, mire gondoltam,

képre

emlékszem 11

mindösszesen.

A

htlenség és a hálátlanság egy-két fan-

tasztikus szimbólumára.

bl

egy

valóságos

odahaza, egy egész

és

De

kiverte a fejem-

grandiózus

ország

kép:

reszketve

az

izgalomtól számlálja egy idegenbe szakadt

aggastyán utolsó perczeit. Oly nagy volt az

idegláz,

akik

itt

hogy messzirl

voltunk mi

mik voltak az

is

ide

éreztük,

benne foglaltattunk.

De

okai,

mért volt ? Részvétbl,

hálából, félelembl,

önzésbl? Már akkor

érezték,

hogy ez egy emberrel a nemzet és nagy ele-

lelkiismeretének oly fontos

mentuma megy

el

a világból?!

Szaladgáltak a Via dei Millen az oxigénes

tömlkkel.

A

kormányzót

már csak a

mesterséges lélekzés módjával lehetett föntartani.

Ha magyar levegt

vittek

volna neki

oxigén helyett!

Nem

akarta, nyilvánvaló,

12

hogy ez

volt

:

a nagyságában a legnagyobb

magától

amire

azt,

:

megtagadta

legjobban

vágyott.

Pokoli kínszenvedései lehettek a haza után való epekedésében, mert neki az pozitivebb alak volt, mint bárkinek a világon.

a gyermeke nált

—

—

volt

részben

akit

írt

Részben megcsi-

és

az anyja, akinek

életét,

dicsségét és egykor hatalmát köszönhette.

A

saját lakásának

levegjében

—

amig

két szobával beljebb valaki az elmúlással

küzködött

— fölépült elttem szobra.

Sajátságos és talán érthetetlen

is,

de

leg-

inkább egy jelentéktelen kis szobában, ahol

ment végbe elttem ez a fürdkád mellett ágy van és

fürdeni szokott, kialakulás.

A

egy fehér mollal borított szekrényen: és

nagy

kefék,

kis

dörzsöl ruhák vagy félA kormányzó legkésbb

száz toilette-szer.

öregségében

is

sokat

adott

magára,

amennyi okos hiúsággal tördött az szinte megfogható mértéket

és

testével

ád

arról,

hogy mennyit adott magára mint egyéniségre

!

Isteni a hiúság,

13

amely alapja annak,

hogy

valaki oly következetes lehet

hoz, mint amilyen

volt és áldott az a

nagyravágyás, mely kultuszt

kínok

testi

mert így

és

csak

z

magából,

szenvedések árán

lelki

látszólag

cselekszik

is,

magáért,

elttünk. Ugy, hogy meglátszik

áll

rajta,

magá-

mind csak

arra gondol

:

mint

látják,

mint nézi egy regényes, rakonczátlan, ideges

nagy

és

fajta,

kell tartani

amelyet mindég

rendben

egy-egy példának, akit nézhessen,

követhessen, hasznosíthasson, dicsíthessen és végül

— elhagyhasson.

A szobor bele rezdült az

emberszív

bölcseség és jóság ben,

lakozhatott

hogy nem lázadozott

árasztotta táját,

ez elhagyattatásba,

megmozdult benne. Mily

el

is

e szív-

folyton és

keserségével az

nem

édes

faj-

amelyet emberré tett, sikerre vezetett?!

És mi

volt

a jutalma, mit kapott érte?

Valamit, hasonlót a babonához és imádathoz, egy kultuszt,

amiért 14

nem

jött haza,

hogy

odahaza

amikor

vergdött,

kint

kezdtek a dolgok trheten folyni az kája révén, az ereje és neki,

dacza miatt. Ez a kultusz

nem magáért

És

mun-

számkivetése árán, az

messzirl

—

kellett

értünk.

nézte,

mint ntt a kultúra és

hogy odahaza csak izenhetett

minden épült és csaknem minden azokon az alapokon, amelyeknek

ennek,

épült,

még

volt az ácsa.

Mondják, néha egész délutánokon elnézte Budapest térképét. És amikor szemei már megromlottak, újságokat.

lupéval

Betegsége

olvasta is

az

akkor

ottani

fordult

rosszra,

amikor egy magyar lapban azt

olvasta,

hogy halálosan beteg. Megdöbmaga is a nagy eseménytl?

bent

Mitl

tartott?

munkája után

Az

élet

fárasztotta

kellett élnie és

ketett.

15

már,

a keze resz-

:

És

eljött

az id, amikor

tollal

irt

:

tinta

betket vetve a papirra. Mimelte az alkotás munkáját, hogy magát megvigasztalja, hogy kötelességét nélkül, gépiesen, láthatatlan

az utolsó perczig

Tele

teljesítse.

aggodalommal.

volt

Mitl

tart-

hatott? Attól

félt-e,

hogy

halála után megtörik

a következetességet, amely érték a nemzetre

nézve

?

Az

az eszében, hogy alakjá-

járt-e

meghamisítják,

nak jelentségét a hatalmas

véd

tiltakozást, azt,

számkivetve

A

fázós

és

támadó

hogy

kell

élét

az örök

:

után

neki halála

is

lennie?!

éjszakákon,

helyesebben a

sokat

akkoriban,

beszélgettünk a végrendeletérl.

—

elveszik

kosztosa

—

A

titkárja

a

kiszár-

mazott Aulich, egy mindenben fontoskodó fantaszta említette

—

Terjedelmes, részletes politikai vég-

kormányzó úrnak! Valaki más, lehet, hogy az öreg, a

rendelete van a

Figyelmessy ezredes említette aztán: 16

h

—

Abból semmi sem lesz, hogy a kormányzót haza vigyék. Én tudom az akaratát. Azt akarja, hogy kint maradjon, a felesége mellé tegyék Genovába!

Az dika

utolsó napját volt,

támadt

kis

verfény

még

mást nem, a napot

a napot, mely az

márczius husza-

de egy

esett,

Ha

élte,

is

itt

is

érzi,

ugyanaz, mint amely

szülötte földjét süti.

Déleltt tejjel,

ton

még

próbálták etetni

tojással,

Carle professzor és a szegény folyziháló-szaladó

Basso

doktor

foly-

tatták a mesterséges légzéssel való kísérletet.

De

délután

beállott

az

agónia,

a

kormányzó lecsukta ajkait és nem engedte, hogy belenyúljanak, köhögésén könnyítsenek. Mindenki letett minden reményrl, nagyobbik könnyezett

fia

és

összeszorította

elesetten

sírt,

a fiatalabbik

tehetetlensége

a

érzetében

markát. Csak Giorgio, 17

az öreg komornyik

még

akarattal,

—

—

tuk

uram, lélekzetet venni!

négytl kezdve

tudott és délutáni

amikor a fölfelé

bírt

könyörgött a gazdájának:

Lélekezzen,

Nem

reménykedett és

turini

protestáns

több mint hat

órán

papot

—

lépcsn

a

haladni

e földi élettl, amelynek

elválása

tartott

át

legfbb elemen-

nem tudott többé

tumával, a levegvel,

lát-

tehát

élni.

Ott döngtünk a portás páholyában

—

a kapus felesége a generálé arczképét árulta

már

—

lézengtünk

a

házában,

a

ház

magyaros lakásban, amely megsznt családi tzhely lenni, fórum lett már kora délután. megtölt a lépÉs amikor esteledett az

körül,

egyszer,

uras

és

:

cs

is,

vegyes

az

és

oly

közönséggel. Soha e skálát

el

sajátságos

nem

felej-

tem, oly bizarr és vad volt. Legfels fokán állott

mereven, mozdulatlanul a piroskép

ezredes,

az

öreg Figyelmessy,

aki

olyan

hséggel viseltetett a kormányzó iránt, hogy nemcsak vele maradt a számkivettetés18

ben, de arczra

urak

is

zsurnaliszták

olasz

és

hasonlított hozzá. Városi

alantabb, lent a

beszélgettek

szomszéd normális iskola

csavargó gyerekei lestek és vártak valamire.

Egy nagy termet a

kaput,

egyet.

valami

széles

szicziliai

vállán

Egy magyar

egyet-

ránditott

lány,

Chantantban,

rizte

gróf

a

aki

énekelt

itt

kezében

selyem napernyvel zászlósdit játszva

fehér sétált

a lépcsházban, mindenkit megakart szólitani,

de

senkit

sem

mert.

Valami nagy és tragikus volt e kicsinyes és volt valami meghogy az emberek

összevisszaságban

döbbent

abban,

mint valami létrán

— bóbiskoló majorság —

meg-megálltak a lépcs fokain.

És

estve,

egészen estve már, a szeméig feltrt

téli-

kabátban megjelent és nekiszaladt a skálá-

nak Károlyi Gábor, a kedves, a aki

betegnek adta

tetett,

tól

nehogy

vörös

Mily

magát,

a derék,

náthát

tet-

férfiatlannak tartsák a sírás-

orrát,

furcsa

ki

jó,

folyton

volt,

amint t9

nedves szemeit. éles

hangjával

!

akart

suttogni

nem

mert

kormányzó állapotáról, le még minden remény-

a

tett

ségrl, mert a Kossuth

nyára

nem

volt

senki

fiain

is,

akit

úgy összezúzott volna elre

De ha

esemény.

a tijrhet szemek

emberileg is

nagy

a

— és ilyenkor élesen látnak — a gróf láttam

jól is

kivül bizo-

Neki

kormányzó

adta

a

körijl

mindig a karakánt, könnyelm gye-

czinikusat.

nehogy valamit

reket kellett játszania,

megsejtsen,

végre

aki

is

mit

Ha

hogy Károlyi Gábor

is

az

ember,

megtudta

volna,

érte ez

tett

gróf.

a

tette

lehetvé

iratai-

szerezte meg a tiszteletmaga appanagejából emlékszem. Károlyi Gábor haza-

nak kiadását,

—

dijat

Ha

a

jól

ment a

hotelbe,

pihenni,

aznap érkezett

Eötvös Károlylyal.

A legmagasabb elbeszél genie, akinek az egyéniségében megvan az a csudás képesség,

hogy bizonyos bölcs vidámságot tudna 20

.

Dante legkeservesebb

árasztani,

akár

helyén

Eötvös Károly: a kormányzó

is,

a

asztalánál

ült

hallgattuk

és

gömböly

ebédljének

virágos

kedves,

és

elbeszélt.

Körülálltuk,

nagyszer

üdültünk

opti-

mizmusán.

—

Az

hogy az öreg úrnak

a kérdés,

milyen eredet a tüdgyulladása ? Karajos, influenzás, kontagiozus?

szenved.

De

(Behallatszott

Az a hörg

hogy

baj,

köhögése.)

kormányzó ers, meglássátok sem, csak Azonban nem hitt már a

mondta.

.

Esti kilenczre járt az

.

id, elkövet-

kezett az utolsó óra.

Többé nem rizték a haldokló szobájának az

az

bemehetett mindenki, aki

ajtaját,

utolsó

napok

alatt

csak

valamelyest

bejáratos volt a házba.

Rémít

gondolat

:

úgyszólván a közön-

ség eltt haldoklott Kossuth Lajos. bik fia

Lajos,

aki tudta,

21

hogy

A kisebszétszórt

.

mily

családjuk

áldozatot

hozott

a

nyil-

vánosságnak, összeránczolta homlokát:

—

Ezt

nem tröm,

Nem

idegen urakat? is

!

Az apám

.

ki

eresztett

itt

be

bánom, ha magyarok

.

Elnyomta, lenygözte a fájdalom, odaapja vaságya mellé és hagyta,

állott

annak

sorsa

színültig

beteljék

és

hogy hogy

a nyilvánosságé legyen utolsó hörgése

is

annak, aki egész geniejét az úgynevezett

köz prédájául

kiszolgáltatta.

Ah, a szégyentl nekem a vér borítja el

az

arczomat, ha arra gondolok, hogy

a hazafiság, amely belle

élt

és rajta min-

dég követeldzött, nem engedte családja körében, nyugodtan meghalni! Mi is néhányan ott állottuk körül a kíváncsi jelenkor apró krónikásai, hogy utolsó vonaglását fölfogjuk a nyilvánosság

számára. Belesápadtunk ugyan, közöttünk egy-két lágyabb

kon

szív sírt, de remeg pilláin-

át megfigyeltünk.

Tíz

óra

elmúlt

már, 22

a

kormányzó

elnémult, elcsittult. latszott a

Csendes zokogás

szobában, ahol volt egy

hal-

n

is.

Legalább egy asszony!

A

megfogta a kormányzó

házi orvos

kezét és szólt:

—

E morto! Meghalt. De az rája élt még benne

életnek egy titkos szik-

néhány perez múlva

és

újra vonaglott egyet.

A gen

szoba már akkor olaszok

hatottak talán

rám

Csudálatosan

bejöttek.

is

még soha

tele volt, talán ide-

emberek e pillanatban, így. Mindnyájunknak önz

az

Embernek csak magas és fényl hommely színes és gyöngéd

és ragadozó arczunk volt.

a halott hatott,

a

lokával, az arczával, volt,

mint egy virág.

Alig tudtam róla levenni a tekintetemet,

nem él

de két más, szintén

arcz elvonta.

Két kép, a feleségének és a leányának a fotográfiája.

^\ feleségének arczmása hervadt virág ága, a

férj

23

alatt

egy

félig

hozta haza leg-

!

:

utolsó sétájából, amelyet

már támogatva

meg. És kilenczven évnél többet élt meg ez az örök idealizmus, aki magának mind-

tett

örökre húszéves maradt.

Fönt,

csak a

—

messze tájékán a hármas hegy-

ahová egy

nek,

lélek sietve elszállott,

nygtl

fizikai

ami édes és kedves,

ban

ezalatt: az

érzés

amint

megszabadulhatott,

h

és hálás hazánk-

egy egész orkánja

kivánta

—

Hozzák

haza, gyöjjön haza

Apróbb, de nem jelentéktelen hangulatok közbe hullámoztak:

— — —

haza

Jobb, ha ott marad, ahol van

Az

ereje vész

Hajhó,

nem

hozatni

el,

!

ha visszatér!

engedi diadalmenetben

magát!

Holtan

is

több

ereje van.

—

Vége az

ellenzéknek, a király koszo-

rút tesz kihlt tetemére!

24

.

!

—

Vége

kormánynak,

a

a

felség

haragszik

—

Mért? Mert Kossuth meghalni

bá-

torkodott ?

—

Mert a kormány a törvényhozással

akarja hazahozatni az ereklyét!

—

Aki

szereti a nyakát,

hogy

kívül csak arra való,

szanak

rá,

szökjön,

amely kétségrendjelt akasz-

baj lesz!

itt

—

Az udvar nem bocsájt meg neki, nem engedélyez számára magyar földet!

—

Kibeszélik a félelmét, megkérlelik a

hogy nem

haragját, biztosítják,

dalom és nagy

lesz forra-

díszszel, tisztességgel,

csak ugy belopatják

a

a

holttestét

de vá-

rossal.

— — — Ni,

Ez éppen

a városnak való.

És a törvényhozás, amelyet Viszi

hátul

a

zászlót,

hogy szökik az elnök elre

Lassanként mellette senki,

szökdösnek.

csinált ?

de tokban. is

Nem

tömegben, egységesen csak

az

ujságirodalom, 25

.

marad végképp amely

harangot

zokogva,

zúgva,

verve,

félre

kongva és ordítva nem gyzi világgá hirés most megdetni, hogy egykor élt egy újságíró, aki megcsinálta az holt új Magyarországot!

—

—

Hazahozták, letették. Szobra nincs. Mikor lesz? Majd. Akaratlanul zéki,

az amethist

is

szakállú

a nagy

ember

ellen-

stílusát

utánzóm.

A

kormányzó alszik az ingyen díszsírhelyben. Amióta sírhantját az elegáns vasrács veszi körül, olybá tnik föl, mintha is

kiegyezkedett volna halála után. Leg-

alább ráfogják,

elhitetik,

cselekedte a pártja által,

amely mióta itthon van, nem várja

többé haza. sen

által,

hogy per procura a fia által, a nép

és

Nem

gondolnak többé

keseren,

fájdalmas

rá tüze-

kultuszszal,

oktalan ábránddal, amelynek olyan messze,

de oly gyönyör

végs 26

czélja van.

Vagy volt csak? Szembe fúj Kossuth hónapja márczius szele, engem fölmelegít és megborzaszt, mert úgy érzem, hogy nincs többé ereje és Ígérete. Mit akarok, min búslakodom, miért legyen forradalom és kivel ?

nyör

A

gyö-

mithost siratom és keresve keresem

az ellenzéket.

Tegnap mutogatták kedves Széli

volt,

a

Kálmánra

a házban, kicsi volt,

miniszterek szobája eltt várt.

Ezek jutnak eszembe a kormányzó utolsó napjairól.

27

A HATALOM SZÖGLETE. Van

egy szögporos is, piszkos is, sötét is és innen kormányoztatik Magyarország. Pontos akarok lenni, adom a helyrajzát a képviselház végén let:

:

mind éjszakabbra, egészen

van, éjszakra,

ahol két ajtó sarkallik, az

egyik

a

ott,

miniszteri

szobáé, a másik a buffeté, mindkettre szem-

ben

vigyáz

egy

harmadik,

ahol

a

magyar

ez

iromba

újságírók járnak föl a karzatukra. Szeretek elüldögélni a

dolgom és

különösen

hatalom

semmi Csak nézeldöm, hogy kínozza nyúzza egész Magyarország a minisztereket,

tövében,

azért,

mert

ott

nincs.

akik a hatalom birtokában azt se tudják már, fiúk-e

vagy lányok, mert mindenki ket

helyesebben

a

hatalmukat

kívánják

akarja,

haszno-

alkalmazni,

czélszersíteni, mindenekvelk. Némelyikük egészen bele is fárad ebbe a közszerelembe és oly perplex, miután a hatalom szögletén kibocsájtott egy küldöttséget, mint az a derék, jó leány, sítani,

fölött élni vele és

aki azt hitte:

milyen jó lehet a kaszárnyában,

aztán megpróbálta.

— Vannak szakminiszterek 28

!

végképp gyengék ebben a tekintetben, annál jobban megfelel, mindent kiáll és mindenkinél ersebb, az elnöke a kabinetnek, az akik

üdearczú Széli bámulattal

Tiszteletteljes

miniszterelnök mint

állja ki

nézem, hogy a ezt a kormányzást,

amely mindjobban és mindinkább deputácziókra van alapítva. Itt a szöglet, csak nézzed papok :

és katonák, falusi

urak

zenészek

és

állnak

itt

döttségileg. Mit

parasztok, és

püspökök és

itt

várnak kül-

akarnak? Valami törvényeset

és jogosat? Nos, akkor mért

nem

kapják

meg

vármegyétl, a várostól, a falutól, a királytól avagy a szolgabirótól, mindenféle hivatalos fórumoktól, amelyekkel tele vagyunk uram, tele. Telébb, mint a legrendes

a

ódonabb

úton,

a

államszervezet, olyan

tele,

hogy már

kibugy gyanúnk. Mit csinál ez az

felsbbtl

a

igazságot,

mint

óriási

legalsóbbig,

organizmus a mint

biztosíthat

leg-

szolgáltathat

jogokat,

miként

orvosolhat sérelmeket, hogy akinek jog, igaz-

mind ide jön magányos sarokba,

ság, orvoslás és elégtétel kell, az

—

e szegény szögletbe, e

legfképpen egyetlen emberhez,

fbb egy

hivatal feje kell.

aki

ezer leg-

de az ezer nem kell, az Mindent vele akarnak végeztetni,

feje,

29

:

!

vele óhajtanak megkorrigáltatni mindeneket vagy elrontani; hiszen végre szóba állanak a közönséges miniszterekkel is, az jó, az haszkell, hogy valamit végérvényesen nos, de az a f, a fontos, a »kicsiMert kicsináljon.

nálás!«

Az

újságírók szalmafonatú

padján

magam-

ban elüldögélve, nézem, csak nézem, mint változik a képe a hatalom kis szögletének. No, akik most bemennek, bizonyosan valami extrát eh be rosszkép urak, ezek kérnek engekenyér-monopóliumra bizonyára velük és nem délyt, ellenzéki képvisel megy

akarnak

elérni,

fispán. Azonban tisztelem az emberismeretet kisül rövidesen, hogy nem akarnak ezek semmit,

csakhogy

tisztességgel

és

zavartalanul

élhessenek. Tehát az oly nehéz, azért ide kell jönni ? Ide bizony, egyszer mindenkinek. Lám,

most meg kell

nekik?

itt

jönnek az orvosok, ugyan mi

Hogy

rendelje

el

Nem, nem nem gyzik, a

az egészségesek gyógyítását?

fesszorok ezek, a beteget

fbb

a miniszterelnök

proleg-

urat bálba hívják

Ah, most látom, mily sületlen vád az, hogy Magyarország csupa bürokráczia, éppen ellenkezleg, mintha a legfbb tisztvisel intézke-

dése nélkül,

nem

volna semmi intézkedés érvé-

30

egy lópasszust sem állítanának ki a lovakban oly gazdag hazában. Mást megölne ez a szertelen bizalom, de a nyes, mintha nála nélkül

—

és nemhogy belekormányelnök virul, üdül a legnagyobb kipirul bele, mert sápadna

—

ideger,

legkészebb

a

tettvágy

nagyobb szókészség ma az egész mily gyors

— kicsiny,

lépésekkel

halad

utána.

lép

így

amikor

leg-

íme de ers és ruganyos

elre,

küldöttség

a

—

lohol

be a szöglet egyik ajtaján és megint csak úgy lép, st még

kilép,

mert

frissebben,

a

és

világon.

igyekeznie

leteszi

az uj Magyarország

újabb

talpköveit,

azonnal

kell,

mindjárt

alakulásainak leg-

Házban egy

a

tart

kétórás, friss és ékes szónoklatot.

A

szöglet

két slakója,

a

két

fknyomó,

egyképpen tudós, tehetséges és nagyratermett két kis ember, osztályos társak, halálos ellenhivatalos

felek és lattal

publiczisták

:

szent

csudá-

és mély sóhajjal néznek utána. Ah, mikor

fogják

megtudni,

mi

lett

a

ah minek

is

a parlamentnek

ahol

is

oly

úgy

deputácziókkal,

középs

terme,

egyoldalú viták folynak,

beszéljen, a többi pedig

úgy

is

eldl ebben a

szögletben.

Csak szebb rálnák

volna, csak egy kicsinyt bedeko-

legalább,

kölcsönözhetnének 31

neki egy

kis ünnepi színt, és fölszedhetnék végre a gyökér-pokróczokat onnan, aczél-pokróczokat

oda, a miniszterelnöki szoba elé, az is elkopnék hamar! Oh drága kis szögletem, te históriai sarok, légy nyugodt, le fognak téged vakarni még, mint bizonyos pompeji falakat és belekerülsz

a

múzeumba

és természetesen a történelembe.

32

.

Emberi okmányok

híres

asszonyokróL

Beszélgetés Ferenczi Idával.

A

Nem

királyné szépségérl.

hagy nyugodni egy csuda és nyomát téli ködben a soktornyú

keresni megindulok a

Bécs

felé

Az

.

.

elmúlt

legszebb

század

asszonyának

hogy gyönyörködjem benne magáért a csudáért és hogy megriz-

vonásai

ném sem

a

után

kutatok,

jövend számára belle mindazt, amihez sem a szobrásznak joga és

a festnek,

képessége nincs.

A

akarom látni a köves és szeles Bécsben, de a kemény, benne lábainak nyoma nincs, a szél nem kegyelmezett királyné alakját

k 35

.

illatos

emlékének,

itten élt és

itt

nem

találom

Csak bolyongok, mindhiába bolyongok, amig a nedves, sötét ködben egy szomorú, de világos szobában Reá találok.

Csendes utczában, ünneplés úri házban lakik Ida. Egykor felolvasója és legkedvesebb hölgye Erzsébet királynénak. Vigyázva irom le a nevét, egyszeren, ahogy szereti. Ferenczi

De

hiába irom

le én akármily szárazon a puszta neve olyan képzeteket kelt föl, amely csupa hála és csupa bók. A magyarság nem tudja, inkább csak érzi, hogy a kecskeméti úri lány :

mit jelentett a bécsi Burgban.

Körülbelül

azt,

Deák Ferencz, vagy Andrássy Gyula. Bájos bölcsesége, magyaros érzése mellettünk tett vallomást. Biztos, hogy nem politizált, amit

mosolygott és

egy megjegyzést, szerényét, hogy nagy ovácziókon, háromórás parlamenti beszédeken javul vagy romlik nemzetek sorsa. Én meg okosan, bátran.

úgy

sejtem,

tett

A

férfiak azt hiszik,

hogy a Deák Ferencz komoly

komor bölcsesége béna és lassú ha titkon nem segiti egy virágos mosolygós, szines és puha, mint a selymek .

.

36

lett

és

volna,

bölcseség, régi

magyar

—

Jobb, ha rólam meg sem emlékeznek, jobban szeretnék ellenni csendesen, nekem már minden elmúlt! Monda Ferenczi Ida, amikor

már jól kibeszélgettük magunkat. Elkomolyodva elhallgatott,

—

majd

Nekem

jára mutatott,

folytatá:

csak ez maradt

amely

nem

az

meg! És

szalon-

szalonja,

hanem

a királynéé.

Bár úrnje elmúlt, az udvarhölgy folytatja tovább szolgálatát, él tovább finom mvészetének és csupán Vele foglalkozik. Vele!

Álomszer

ez,

hogy a

szertelen,

hideg város-

ban a bánatos emlékeknek ily gyengéd és puha fészke legyen. Oly különösen érzem magamat, nem merek hangosan beszélni. A ház úrnje is oly halkan szól, pedig a hangja anélkül is olyan lágy és érzelmes. Holott oly magyarosan beszél, mint egy régi jó magyar poéta és egyenesen, megnevezve a dolgokat a maguk nevén; semmi furfangosság, semmi diplomatizálás benne, harmincz évi udvari élet semmit nem fogott e finom teremtésen. St mintha az arczszine is megmaradt volna, az az aranyos barna, ami olyan jól áll az alföldi úri lányoknak. De a haja az hófehér, és a mély barna :

37

mind csak

a múltba néznek vissza, elsiklanának. mintha és a Monda. Itt élek én, ezeknek a képeknek Nézze meg ket, mert nem volt a világon

szemei

ma

fölött

—

!

.

asszony szép, csak

Vagy száz arczkép, festett, fotografált, rajzolt, mosolyog le a falakról, elhelyezve asztalokon,

keken,

etageokon,

régi karosszé-

Íróasztalon,

szekrényeken.

antik

Mind

Erzsébet

királyné és mind más, mert a csuda nem engedte magát megrögzíteni egy sablonban, mert változott, mint az aranyos felh, amely az égen úszik.

utódja,

Nem

volt tipus,

nem

tudni

hogyan múlt

st nem mintha

el.

Nem

egy

volt eldje, nincsen

eredt és láthatatlan,

hasonlít

képen

egy

csak

nem

honnan

saját

volna

hozzá senki, magára sem,

állandó

benne,

az

a bájos és szivtép szomorúság, amely a sze-

meibl

kisugárzik,

Pedig vannak

mosoly képében.

egészen fiatalkori arczamelyek harmatosak az élet örömétl. Amikor még oly karcsú, mint egy liliomszál, amelyen teljes szekfü nyilik. Itt vannak a képei fiatal asszony korából, kecses Kis kalpagban, amely alig tud megülni a fején, a nagy haja miatt. Az egyiken levétette maga mellé a csúf, de kedves kis fekete kutyáját, képei,

itt

olyanok,

38

komolykodik mellette a hires nagy neufoundlandi, akkor kezdett megszokni, amikor az embe-

a másikon

ott

Oszkár, a dán dogg, a akit

nem

reket

A

tartotta

többé

bizalomkeltknek.

hatvanas esztendk közepén

volt volt

lehetett, krino-

most látjuk, mily gyönyör ez a csúf divat. Különben is ez idben

lint viselt

is

és

a legszebb, nekem legalább úgy hogy ebben az idben jelentkezik az

talán

tetszik,

arczán

az

a

hvös,

rejtelmes

vonás, amely-

ben benne van szépségének öntudata és mellette a kérdés: miért vagyok én csúf e világban

?

Talán képzeldöm, erre.

Egyik arczképe

hezett

papnje

De

illatuk van.

ez

a

hely

alkalmas

is

alá nyiló virágokat hely-

és e virágoknak szinte szédit lehet,

hogy az asszonyi bájnak Ugyanegy gyönyör

ez összehalmozása szédit.

termet százszor, de mindig új alakban, ugyanaz

a mandulavágású szem minden képen, de min-

más kifejezése a léleknek. Vannak közöttük idealizált arczok, olyanok,

den tekintetében ahol

szépíteni

akart

a

A legbvösebbek még fotográfiák,

gult már.

A

fest,

csúful

a keresetlen

felsült.

primitív

melyeknek a barnasága megsár-

gép nem okoskodott, nem akart

szépelegni, becsületes volt.

39

.

Nem tudom

az idpontot, amikor többé

engedte magát

már oly

Az

lefestetni.

elfödi arczát a királyné, aki a

nemesen

féltékeny,

nem

utolsó képeken

szépségére

miként a nagyságára

egy valóban nagy poéta. A termetét nem rejel, az mindvégiglen megmaradt a régi.

tette

És igy

történt

meg

a csuda,

hogy

az asszonyi szépség tragikumát és

meg

a világ eltt,

hagyta

hanem

emlékét

hátra

ifjúsága

az

nem

vénült

pompájában

örökkévalóságnak.

Kaján képpel, de tehetetlenül a mulandóság,

legyzte

nem

áll

szemben

véle

tud hozzáférni. És amikor

már nincs: a festk úgy ábrázolják, mint aki ragyogó pompájában virágzik. Csakhogy a ruhája gyász. így festette le Benczúr

is

azon az életnagyságú képen, amelyet

most ajándékozott Ferenczi Idának. Soha se szerettem Benczúrt, de most meg-

a király

becsülöm.

A

képén

világít a királyné arcza és

az aranyliliomos háttérbl oly felséges egysze-

rséggel válik ki az alak, amely voltaképpen egy görög szoboré, fekete csipkébe, modern szabású ruhába öltöztetve. Az utolsó század asszonyi ez, a királynék királynéja, pedig se korona, se diadém nincs a fején, csak egy igen egyszer, polgárias, háromfonatú konty

tüneménye

.

40

.

:

—

Tehát

beszéljünk

—

szépségérl!

mélyen

a

asszony

felséges

Ida és

Ferenczi

szólt

elbb

hangon

majd szinte emelt

elmerült,

folytatá

— Csak annyit mondhatok, hogy amikor mint

fiatal

leányt,

királynnek,

de

1864-ben,

bemutattak a

estefelé

nemhogy azonnal megszerettem,

szerelmes

a

lettem

asszonyba.

felséges

Abban a pillanatban elvált, hogy nekem mint nnek nem lesz egyéniségem csak annyi, amennyi a csudálatos Mily

mohón vártam

jára állhassak,

úrn

szolgálata

is

megkíván

hogy

szolgalat-

sietette, reggel

félhétkor

a reggelt,

már kezdtem a munkát.

A

csillagkeresztes

hallgatva,

ersen

dáma bájos-ers beszédét

figyelve bár, lelkemben elkö-

vettem egy udvariatlanságot. Hirtelen feltámadt képzeletemben a gyönyör jelenet: amikor az osztrák

császárné

nemzet

szemben

áll

nehézvér

a

—

—

üde, akkor az voltunk kedves és szives leányával. Ah, hogy tetszherebellis

tett

a

királynénak az

egyszer lány

született elegáncziájában, természetes

gében, kitör közvetetlenségével

!

a

maga

elkelsé-

A

rajongás

szemébl, melegség, szin, élet vette körül abban az ünneplés, hideg és szürke kicsapott a

világban. Kíváncsian nézett

41

reá

és

alig várta,

.

hogy beszéljen neki regényes nyelvén ama regényes világról, amelyrl kis lány korában annyit hallott barátjaitól, a tragikus családtól

A jen.

.

királyné sürgette

Mirl

táziám,

vég Majláth

.

volt szó,

is

azonnal,

de látom a tavaszi

a harmatot tiporja két

hogy

beszél-

bizony arról nincsen fan-

fiatal

reggelben,

n,

amint

pár órája, hogy

egymást és oly bizalmasan néznek egymásra, megható kíváncsisággal az egyik, szédít hódolattal a másik Hanem most tél van már, a magyar kisasszony fehér hajú udvari dáma és elégikus hangon szól a napsütésrl, amely eltnt: És nem láttam soha másnak, mint szépnek. Ünnepi díszben, otthoni ruhában, éjjeli köntösben: tökéletes volt mindég. Ez a legfbb jelleme, mondja meg ezt kérem a szobrász uraknak is, akik odahaza az alakjával foglalkoznak most. Kétségbe vagyok esve, ha elgondolom, hogy ez a szobor nem lesz tökéletes, ha nagyon is felakarják czifrázni. Egyszernek kell lennie, mint egy magas, fiatal pálmának. Tudom, hogy önöknek odahaza nehéz a felséges asszony alakját preczize látni. Mert igen helyesen, elborították a mithosismerik

.

.

—

virágaival és szagos füstjével, tömjénnel.

42

Maguk-

—

—

az az nekünk nagyszer kultusznak,

nak

—

Nemzeti

egy

oltárkép, tárgya

történelmi alak.

hsn!

meg

koczkáztattam

a

közbeszólást.

—

Valóban

ha lehet

az,

amilyennek maguk

még nagyobb,

Abban

látják.

mint

a pillanatban,

amikor belépett a bécsi burgba: magyar volt. Kultuszt zött a nemzetbl. A világ nagy fejlett

irodalmai állottak eltte nyitva

bontotta

sággal

az

ki

magyart.

Ah mennyit

szerette,

mint Heinét és egy

az

volt

olvasott.

hogy

életében,

És

úgy idszak amikor csak magyar bett

—

volt ereje

hosszú

de bátorsága

családi nyelvvé tette a

nyelven,

más

mertem

a

—

leg-

szót

hogy tudott

nálam levelezései Eötvös

Nem

miénket,

is

nem váltott, magyarul nem irt neki.

mint

Istenem, istenem,

fáradt-

olvastunk, Petfit

is

kisebbik lányával soha

más

és

a kicsinyt, a

elzártat,

irni,

itt

vannak

Józseffel.

érdekldni,

nem

tartottam

tanácsosnak, hogy megzavarjam a hangulatot. Ferenczi Ida folytatá:

—

De mindez

a történelemé.

részben már mégis

én

irta

Meg

mindezekrl? Amit tudok, ami a fejembl egy pillanatra sem,

megy nincs

1

43

lesz irva,

Falk Miksa. Mit tudok ki

nem

az,

hogy

:

A

szemei

megtellek könnyel, az

pillanatot látta most,

irtózatos

nem gyengédtelenség tehát,

ha emlékeztetem egy találkozásunkra, amely után már csak egy hétig élt:

a felséges asszony

—

Engedjen meg méltóságos úrnm, de amikor itthon megtudtuk a királyn halálát, az tel

els gondolatom kegyednél volt. Egy hételbb volt szerencsém látni méltóságodat

Gasteinban, kegyes volt velem beszélgetni és meginteni, mert a hires bécsi kuglófról nem

emlékeztem ez a

kitn

senkit

is

meg annyi tisztelettel, amennyit intézmény megérdemel. Soha még

nem

kedvességgel

láttam, aki a

trte

volna,

betegséget

mint

és

—

irtózat!

A

holt

hölgye elfödte arczát és

ugy

annyi

méltóságod.

vidáman mosolygott. Megrendültem a gondolatra, hogy mi támad e mosoly helyén, ha egyszerre megkapja a vészhírt ott a havasok között! Toló kocsiban

—

Irtózat,

ült

királyné udvarbeszélt,

szinte

magának

—

Egész

napon

ugy

éreztem

mint akire a világ rászakadni

mas

sejtelmeim,

halálos

magamat,

készül.

elérzetem

Borzalvolt.

De

másképp, nem kellett-e nékem vele lennem, bármily messzire voltam is tle? Éjjel lehetett-e az

indultam neki a világnak,

44

magam sem

tudtam,

.

hová, merre. Nem kaptam kocsit, gyalog akarMaga ismeri tam menni a béna lábaimmal .

.

.

Gasteint, az utat a Bad-tól, le a vasúti állomásig,

Lendig. Órákig

Most

és

még

nappal

úrnmet. Megölték

!

félelmetes.

is

és azzal a gondolattal,

éjjel,

ölték az

tart

hogy meg-

Lehet-e az ? Bizo-

nyosság! Elvesztettem az eszemet és oly gylölség kelt bennem, mint a zuhatag, amely orditva tör le körülöttem a sziklahegyekrl

Az úrn hangja csaknem

elfúlt,

.

.

pihent és

alig hallhatólag folytatá:

— Tavaly — tudja —

ismét Oasteinba kellett

mennem. És amikor a nyár végén

lefelé jöttem:

újra megmégegyszer megéltem Ma azonban nyugodt vagyok, mert belemélyedtem egy gondolatba, hiszem, hogy a felséges asszony nem tudta, mi történik vele. Hiszem és vallom, a jó isten akarta úgy, hogy megkülönböztetett leánya elmúljék anélkül, hogy betegség lefektesse és megalázza, hogy elre lássa. Villámát bocsájtotta rá és a gonoszság csak eszköze volt a könyörületességnek Közben látogatók jöttek. (A király csak az elmúlt napokban vizittelte meg Ferenczi Idát.) Jött egy magyarországi fest, aki egy vármegye

egyszerre ugyanaz az érzés fogott a

történt

borzalom, képzeletben

.

.

.

!

45

el,

!

számára készül

lefesteni az

arczképét. Protekczióért

jött,

Nem

festményét lemásolhassa.

—

ajánlták neki.

egy asszonyt, olyan

Fessen

milyent csak tud

királyn

Erzsébet királyné

hogy a Horovicz

—

az

és

szépségének

itt

lesz!

maradt

szépet,

a

monda

a

földi

hely-

tartója.

—

Semmit ami közönséges, mindent ami

felséges és nies! tette aztán hozzá.

son

róla semmit,

Ne

olvas-

ne kérdezsködjék, álmodjon

—

és képzeldjék. Leírásai

— Christomanos! dobtam bele a társalgásba,

a görög felolvasó nevét.

—

Hálátlan és oktalan,

jegyezte

meg

szetes, hogy e

Nem

is

e névre

tolakadó fantaszta

Ferenczi Ida és termé-

megjegyzést én magamévá teszem.

beszéltünk róla többet. Megpróbáltam

másra terelni át a beszédet, máshol keresni a csuda nyomait, de féltem, hogy fárasztók lesznek a kérdéseim. Szorítkoztam tehát egy-kettre, tényekre.

—

És mit gondol méltóságos úrnm, volt-e aki kegyeden kivül még öntözte a királynben a magyarság kultuszát? Istenem, hogy ne, többen is. Andrássy

valaki,

—

Gyula, akit

végtelenül

mestere Nopcsa báró,

kedvelt

és

az udvar-

akit rendkívül" megbecsült

46

és aki

— higyje meg — többet használt nekünk,

mint akárhány nagy államférfiunk,

akit a tör-

ténelem kikürtöl!

—

És hol találok adatokat, ha egyszer megakarom Írni a mi gyönyör asszonyunk alakját. Ferenczi Ida a képekre mutatott és ebben a pillanatban világos volt elttem, hogy a magyar uri lány elsbben volt a század legnagyobb

ni

szépségének a szolgálója, és csak azután

a hatalmas

A

úrn

udvari hölgye.

királyné nincs,

nem

hoz többé, de megmaradt a

tartozik

az udvar-

kivételes

Asszony-

nál híven, a régi rajongással

47

mindhalálig.

Erzsébet boldog

A A

várost megismeri. ,

hogy

dajka, akit rajtakaptak,

bizalmaskodott,

mester

kint

kieresztette,

hintporért

megy

volt azt

az

rint

két tizet

szál

szokott

a

A

a ház-

hogy a lány kapu

becsa-

kibukott az éjsza-

szoknyában, amikor rendszeviselni.

meztelen, kapta magát és ráterítette

a gazdájával

utczán,

hitte,

a patikába.

pódott Erzsébet után és kába,

lesz.

fejére.

Egy 49

Úgy a

érezte,

fels

kissé esett.

hogy

szoknyáját

A

kapu eltt megállt a dajka és megvizsházat:

a

gálta

megelégedett

lehetne

hol

hogy

azzal,

hogy

szeretett

részint

volna visszamenni,

Hogy petróleummal

azért,

még

pedig

leöntsön

mindenkit és egy kis tincset vágjon

De

egyet

lábával

dühbl,

rúgott a kapun, részint

két okból.

felgyújtani? a

fent

magá-

le

nak a Tivadarka hajából.

nem

Mindezeket azonban

nem

mint

cselekedhetett

azt,

szaladt neki az utczának és

torkán csak

kifért,

mást

tehette és

hogy zokogva

amint elfojtódott

kiáltá:

— el

Az Isten büntesse meg ket, sülyeszsze ket az Isten, hogy égjenek meg! egyet

Fordított

nemen

is,

Aj,

a

és

hang-

halált:

aj,

elvették a ládámat,

a gyerekemet,

hogy ket

átkokon

énekelve mint a búcsúsok, kivánta

számukra a

—

az

aj

aj

aj

aj

engem megöltek,

elvették

az Isten,

elpusztítsa.

Szaladva, egész

a

szenes

ösztönszerleg megállott.

A

boltjáig

tréfálkozni szokott, szerette volna

50

ért,

ott

legénynek, akivel

megmondani

:

a dolgokat és megüzenni a házi lakói
mi

történt.

Nem

volt.

De

már csukva

a szenes pinczeboltja

mert dörömbölni, megállott az utcza

amely

látja,

mindenfellrl gyilkos

szer-

közepén, valamint egy erdei

hogy

hogy

bekerítették,

számok veszik köri

és

állat,

most valami történni

amitl az ösztöne megrendül, valami olyan

fog,

rossz, ami ell menekülni kell.

Egy

konfertáblis a sötétben neki ment.

a vén ló megismerte,

hogy

De

meg-

parasztlány,

lökte a fejével és megállott.

—

Bácsi,

merre

van a debrei

országút?

kérdé Erzsébet.

—

Ülj be,

majd

elviszlek! szólt az éjszakai

kocsis, ráröhögött a lányra és

elhajtatott.

mesterlegény, aki szeretjére várt

Egy

a

kapuban,

Jöjjön velem kisasszony, majd

megmuta-

odaállott a kocsis helyébe

— tom

nem

szólt

!

bizalomgerjesztén.

hallgatott

ámbár

sejtette,

mennie, ságról,

reá,

hogy

hétszer

sem

is

irányról

magától

indult

hét nap, hét

eltévedne.

nem 51

De

a

lány

hazafelé,

éjjel

Sem

kellene távol-

tudott semmit, csak

!

szaladni,

:

:

!

kiszaladni

kvárból, amely

ebbl

akart volt

ki

!

világítva,

a

szörny

mint

éjféli

misén a templom, vagy amikor nagy korcs-

mában is,

Kergetdztek

bál van.

is,

muzsikáltak

mintha eskettek volna, mintha temettek volna.

Egy keskeny nagy utczán ment, mendegélt abba.

Furcsa

állottak

Egy

szk

Szennyes,

fölfelé.

rt

mellett

kis utczák

nk, mind

kalapban, parazollal,

közökbl

a sarkon, a sötét

sem mehetett

könyököltek

el

kilestek.

békén, valamennyi

megszólította

— — — — —

Hopp

hó

Sári

Merre mégy rózsám?

Nem

félsz a

rendrtl.

Van-e már czédulád?

Odadom

az enyém,

add a katonádat

Egy sarkon hármasával, négyesével és

is álltak

nagyon megmérgeskedtek, hogy meglátták.

Neki akartak menni, megtépázni

—

Még

csak

te kellesz,

nem

elég az úrasz-

szonyok

—

Csendesen kisasszonyok, nem maguk a

törvény! jegyezte

meg

a rendr.

52

Öreg paraszt

a

még

tudta

volt,

a régi

sokszor

lányok,

hogy

ilyenek

nyughatnak

estve,

világból,

nem

egy kissé hátba bökte a könyökével.

— —

Eridj!

Ezek rossz

—

nk!

gondolta magában

Erzsébet és szintén megátkozta ket,

st

szere-

velk nyomban megverekedni, de

tett

volna

félt

tlük és

szaladni kezdett,

Az

megfogta.

éjszakai

mint valami kicsiny

amint az egyik

némber csúf és

bn,

öreg,

versenyt szaladt vele,

ernek-erejével a képébe nézett:

—

Jaj

de szép vagy lelkem, hová mégysz,

orvosért, ki beteg, a gyerek?

nappal

cselédnek,

alszunk,

Gyere hozzám éjjel

mulatunk.

Varratok neked selyemszoknyát, atlasz likot.

De

te

csak a kis Rókusba kerülsz!

is

mit sírsz,

— Éhes

akár

vagy, czukor kell?

Kiránczigálía

magát a kezébl és a

utczából futvást egyszerre helyre, ahol

prusz-

nevetsz, akár sírsz,

sok

virágok nyíltak a

fa volt,

zörg

meghál, bevárja a reggelt.

53

szk

csak kibukott egy

sok madár avar

alatt.

volt,

míg

Gondolta,

itt

De minek lesz a reggel?

—

Mán mindég

hangosan és

éjszaka

is,

mint a Mátra,

volt,

álmos

sodás miatt

és alkalmasint

is

hogy

jutott ide,

tájának aljában verje

—

Nekem

tartással, szurtos

Ez hamar megkérte a

czilinderrel a fején.

éhes

csak

monda

egy padra, ahol valami öreg

leült

csavargó bóbiskolt már, uras

pedig öreg

—

lesz!

fel

n

kezét,

keshedt

is,

sok háza-

a

a verebek

palo-

az otthonát: aki

kell,

rendben tartson,

akkor mindjárt úr vagyok. Egy ilyen egyszer

n,

mint

ön.

Maga

is

szerencsétlen,

én

is

az vagyok, az isten bennünket összevezetett.

Ha nem

akarta volna, ide ült volna

maga

erre

a padra?!

Nem ták

volt

békét,

megfogták. véle egy

szelíden kat

:

maradása szegénykének, nem hagynézték,

Még

lestek,

megszólították

valóságos urak

is

és

megállottak

— de valahol — és ábrándosan kiudvarolván maguszóra,

urak,

akik

jól

izgatottan tértek nyugovóra. Jaj de kikap-

tak tle, szerelmes pesti hallott

még

úr

hamarjában nem

szép lánytól olyan gorombaságot.

Az egyik meg

is

sértdött, kiabált, hebegett:

M

—

Rendr,

ez a rendr, ezt trik!

Üthették a nyomát, a

mérges pipiske már mindig

kint volt a Dunánál, akit neki

ahová mindig totta,

a

mint

a

szárnyát

ült le

,a

és kinyúj-

Nem

kacsa.

nagy víztl,

szertelen

nyugodva a

Most meglátta

vagy helyesebben meglebbentette

karját,

meg

készült.

Ígértek,

mind

lejebb,

ijedt

meg-

inkább

a parton egy garádicsra,

legfelsbbre, aztán

feléje

elbb

lejebb,

a

legislegalsóbbra.

—

de ihatnám belled

Jaj

—

!

monda

han-

gosan. Mert belle a markával.

—

olyan fekete-e,

Vájjon

—

látszik?

vizsgálta a vizet

csak barna se otthon

a

volt,

nem

kíváncsian.

egészen olyan

bele

szoktak fúlni

bele tíznapos korába

fúlt

volt,

Még mint

hogy ha megárad, amikor

patak,

iskolás gyerekek

mint amilyennek

szoktak magukat veszejteni

—

hogy

— amikor bele-

megesett lányok,

kikapós asszonyok. Erzsébet megrebbent a lelkében és figyelmes kezdett

mit

lenni

tud,

mit

arra

nem

a

gondolatra,

tud

55

csinálni

hogy a az

víz

ember-

rel.

Valami kicsiny halálvágy reszketett végig

rajta.

Szépen felöltöztetnék, fehérbe. Siratnák,

jaj

de elébb összevagdalnák, egy borbély meg

egy orvos, meztelen látnák! Ettl melege

—

lett

fázott,

de

a haragtól:

Legalább azokat bezárnák. Fizethetnének!

Valami ezeket

a

eszébe a »fájdalomdíjról«, de

jutott

gondolatokat

nem

elszórakozott, elveszett a tájékban,

amely

egy

folytatta

gyönyör,

volt vele:

tovább,

neki való

bús és

friss,

beborult, hullámzó feketeség, amely minduntalan megtörik egy-egy

ket

fényben, amíg

világok elmúlnak és

az

a

resz-

egész végtelen

barnaságba vész.

Csak nagyon hideg már, a part tak a szekerek

kicsinyt fölött a

alatt.

esett

és

nem

volt

fazekasok kint alud-

És Erzsébet valahányszor

a víz engedte, mindazokat nézte és az jutott eszébe,

hogy ahonnan kizték, oda sok min-

den házi szerszám elkelne innen. Úgyis tegnap eltörött a zöld

mázas

tejforraló és

olyan nagy fazék — mint egy

56

itt

lám, van

hordó — amiben

Kis

a Tivadarka ruháját lehet kilúgozni. kéket

egy egész kocsira

látott,

is

nem

a Klárinak,

hármat

valót,

bánja, ha a füle törött

szil-

is,

ezek

az emberek adhatnának!

Nem

volt

már olyan haragos

és átkos, olyan

szépek voltak a hajók, amelyeken kártyáztak és

rohantak

le

nagy faágak, amelyek játszva

a

tüzeltek,

gyönyör-

a folyam tükrén, olyan

séges szép volt a Duna, vivén

lefelé

délszaknak

szt — a temérdek avart — és még mindehhez gyönyören szólt egy verkli, hogy édesded az

érzéssel hullatta könnyeit, és csak

hogy és

hogy mit

tesz

nem

gondolt.

--

Ha már

ban

ketttl

itt

,

ha

megehl ? Messzebbre

vagyok

—

gondolta

— legalább megáztatom a lábam

harisnyáját és

csn

félt,

a kis fiú kitakaródzik a kihlt szobában

és

hogy bár

a

mind

látta,

levetette

lejebb, lejebb állott a lép-

víz olyan jól esett

golódnak, majd

!

magá-

szegénykének,

nem vette észre, mint mozmeg összebújnak háta mögött

furcsa árnyak, árnyékai két nyurga

fiatal

ember-

nek, akik alighanem a költi pályára készülve

57

:

!

az éjben és

sétáltak

itt

látván,

hogy

igen megörvendeztek,

nnek

egy

megmenthetik

az

életét.

Zöldek és soványak voltak a rendetlen

étke-

zéstl és a korai poézistl, a hangjuk rekedt volt

sok

a

de oly meleg a

czigarettázástól,

boldog és naiv szíveiktl:

—

Hó, a fürdés

tilos

itt

!

—

monda

az

egyik czinikusan.

—

Még

egy lépés és maga nincs

!

— monda

a romantikusabb, de számítóbb.

nem ersködött, engedte, hogy

Erzsébet

a két

diák megfogja a karját és fölvezesse a lépcsn,

st nem

vette rossz néven,

hogy száz ostoba

és

kedves kérdést intézzenek hozzá. Egyikre sem inkább

felelt,

neki

jutott

eszébe

egyszerre

valami

—

maguk Jakabot ? Jakabkát ? Megha újra szolgáfizetem maguknak az útját el engem Jakabhoz vigyenek állok de latba Ismerik

—

—

—

Talán

jobb

lesz

a

ott fölveszik az esetet és

szik az

rszobában

!

rendrségre menni,

maga

— jegyezte 58

is

megnyug-

meg

az egyik,

a

romantikusabb,

ha az

volna,

szerette

aki

egész belekeri az újságba.

Az önzetlenebb

maga lakását, nem volt

felajánlotta a

de csak felületesen és futólag, mert

önálló lakása, neki sem, a másiknak sem.

—

Gyerünk Jakabhoz, én nem megyek senhozzá

kihez, csak

—

monda

Erzsébet.

Jakabot megtalálja.

A

gonosz városban ment elre a három

hogy megkeressék a

fiatal,

kicsiny

Jakabot,

akirl a parasztlány nem tudott egyebet mondani:

—

A

mi falunkba való, az

is

diák.

Az egyik

diák csak ismeri a másikat?

Valami

nagy az is

húsz

orra,

írta

amióta

kis jellemzéssel is szolgált:

szepls,

de okos, már otthon

kicsiny,

a parasztlányoknak a leveleit, neki

itt

van,

krajczárért.

elfeledkeztek

az

beszélgetésekben.

irta

Az

a

titkosakat,

utolsót

meg

se

is,

darabját fizette,

otthoni dolgokról való nagy

Talán a Jakab

59

haragszik

is

talán

rája,

mert az

nem

maga

vagy huszadmagával

is

egy rendrnénél,

hogy hozzámenjen,

való,

is

cselédeknek ád

aki

lakik

kosztot

és kovártélyt, ha kosztjuk és kovártélyuk nincsen.

A

gyerek abból

él,

ezek adnak-dobnak

amit

neki szerelmes levelek czifra Írásáért, erre jött föl

Pestre,

ebbl

lesz

doktor,

de most

még

diákért,

amig

csak gymnazista.

Tvé

tették

a

várost a

kis

Erzsébetnek egyszerre csak utcza, új

és

abba

melyben nem takaros,

a

négy

volt csak

negyedik

becsengettek,

eszébe jutott az

ahol

elesett

világos

bekopogtattak,

beléptek,

nem

ott feküdt közel

ráléptek:

a

kis

ház,

három

és

ócska,

volt,

oda

Jakabra csaka

küszöbhöz

A feje alatt könyv, a dunymeg egy pár új ni czip, reá

és aludt jóizen.

háján könyv, tette

valami

frajla.

Körülötte pedig ugyan muzsikáltak, két polgári zenész,

harmonikán az egyik, gitáron a

másik, de mindakett tánczolt és énekelt

magába. Mellettük

lejtett,

ket

is

—

lökdöste két pár

ncseléd. Kett kalapban, a másik kett azon60

:

!

ban már igen levetkzve. Középütt ágált egy

magyarnadrágos

gavallér

és

ernek

négyest akart rendezni, ordított

—

is:

Kisasszonyok, urak. Turdamé, Balanczé!

Hanem amikor

meglátta Erzsébetet, a lábá-

—

val a két legénykét kifelé intette,

haraggal és némi

ijedelemmel

azok vad mert

elsiettek,

hogy a bajuszos legény az

látták,

halavány

lányukat egyszeriben derékon kapta. tette

erejével

magát egy darabig, mint a

Az

czipel-

de a

halott,

csárdás gyorsánál egyszerre csak rakni kezdte

a

lábát,

a végén

meg már úgy

sergett,

hogy

mint valami gyorsan repül nagy szárny, hideg vert

szelet

A

a két szál szoknyája.

kisasszonyok elébb méltatlankodtak, aztán

bámultak, végre a szögletben

—

Derék

ült

újráztak,

egy kövér

és kávézott,

nagyon

Azt senki

a

sem

kérdezte,

itt

helyeselte

hogyan

Néhány

jön

és

voltaképpen bál

cseléd-tanyán, bárha a

távolmaradtak. az

aki

lány, falusi

miért jött ide a bálba? Mert volt

n,

fiatal

emberek

benézett, megtekintette

lév nket, nem 61

volt

megelégedve,

:

hümmögött,

eltávolodott.

vel.

A

báli

közönségnek, és

leányok a két

Menjenek

muzsikust

isten híré-

léptették

a magyarnadrágos

pészt pénzért fogadták

az utolsó

el czi-

pillanatban.

»Összetettek« neki. Aki gyjtötte, az adta oda.

A

viszony

nem

de nem érdemes

volt értelmes,

magyarázni.

A

jövevény

lódtak,

els

bárha

ellen,

n

volt,

nem

áská-

inkább siettek vele tisztába jönni az

pillanatban, megrohanták, megfogták, haját,

ruháját összetapogatták, a kovártélyos asszony

csak a sarokból kiabálhatott, kövérsége és rossz lába miatt

— A

menni nem

tudott,

Mondja, csak mondja

de azért

ki

dirigált

bátran

lelkem.

Jakab már mondta, hogy maga milyen.

költsük?

Ne

költsük,

tanulni, magától.

Hogy

volt,

otthagyta

Én mindég üzentem magának, hogy jobb helyet tudok,

húsz

pengn

alól.

ma már nem

meg.

ket? jöjjön,

szoptatunk

Olyan helyet adok magának,

amilyent akar, ahol a leány veti

Fel-

majd fölébred hajnalkor,

Mért

maga ágyát

nem

jött,

ember, oda valósi, ahova Jakab. 62

is

a szoba-

van

itt

egy

:

A

:

kóbor cselédek

az asszony

dugtak

ételt

hogy elhallgasson. Különösen kívánták

szájába,

a szót, beszéltek, szavaltak, rikácsoltak

— Én hozzávágtam az asszonyomhoz egyszer egy

finom kefe

kefét,

fizettem

összetört,

volt,

meg-

!

— Legalább megmondta-e

neki, hogy

kicsoda?

— Azt nem szabad mondani. — Ojjé, annak teszek becsületsértést, akinek Be nem

akarok.

Egy hónap,

két

vacsorapénzt

elteszem,

sértem

leszolgálom.

zárathat, fizetek,

egy

hónap,

nem

év,

két

eszek, de

év,

a

meg-

!

Mindenki egész határozottsággal az Erzsébet pártjára

állott.

Egy

sárgakép

szobaleány

kacsintott

— Jöjjön

el

velem Erzsike, én elviszem magát

mondunk egy

egy rendrtiszthez, annak

Az urak »A

a pénzükkel, mi

testünkkel*

szót

.

.

szót.

.

már nem tudta meg-

fogalmazni, kimondani, csak gondolta. Valaki, szólalt a

valami beteg

cseléd

lehetett,

befüggönyözött vaczkán: 63

meg-

!

— ha

De

dajkának

szoptatós hasítanak

szíjjat

Nagyon

is

lehurrogták, szidták, szapulták, amire

egy kóczos

—

függöny mögül, majd

fekete leány kidugta a

kis

fejét,

mért bántják az anyját?

történt,

A

szabadna,

a hátából

éles sírás hallatszott ki a

mi

nem

!

kovártélyosné megszólalt ülhelyén:

Maga

ott

is

van mindenütt, ahol a szó-

beszéd, de sehol sincs, ahol a fizetség Nevettek, sikongattak, kávéztak, hideg kávét

A

énekeltek, tánczoltak,

ittak.

borzas kis leány megint kidugta a füg-

göny mögül a

fejét

;

az anyja a hajánál fogva

behúzta.

... így mulatoztak egészen valami rekedt

káromkodás

hajnalig,

amikor

hallatszott az ajtó

mögött, mire a muzsika megállott, a táncz egyszerre elmúlt,

legények

meg

A

a

a

lámpást

konyhán

át

hirtelen

elfújták,

iszkoltak, a

a

leányok

ruhástul bebújtak az ágyba.

gazda, a

rendr

jött haza,

már

ott kint a

kardjával hadonászott, be volt csípve biztosan,

ilyenkor

nem

lehetett eltte megállni.

64

!

Az els dolga Jakab

—

az Ferus bá'

meglátta

közepén

hogy meghúzta

volt,

a

az gyufát gyújtott:

fülét,

Maga

Majd

az

?

kérdé barátságosan.

Erzsébetet,

amint

a

szoba

és reszket:

áll

— —

Maga az Örzsi? Megszökött? Egy lány megszökött, ez kell nekem monda a rendr és leült az asztal mellé és onnan vezényelt:

—

Jösz

A

leány engedelmeskedett. Jakab

az ölembe, ide!

ülj

te,

hamar

fel-

öltözött és odaült melléjük az asztalhoz.

Meghallgatja a

rendr

A közrendr minden

életbölcseségét.

átmenet nélkül, rög-

tön ösen rátért a tárgyra:

— a

Ha én

miniszter,

törvény volnék, vagy

én

az

ilyen

még

lányokat,

több,

mint

te,

mind kivégeztetném.

A

kövér

n,

mindenütt a

— nyilván a szónok felesége —

fal

mellett

menve, bort és kalácsot

65

:

tett

az asztalra, aztán elvonult,

tudta már, mi

következik.

A

rendr, a beszéd fonalát kissé

elejtve,

folytatá:

— got,

A

A

amig bor fiú

is,

sör, elrontotta a vilá-

sok rossz

sör, a

más

volt,

a leány

volt!

ezt igen helyeselték,

is

nag>' félelmébl Erzsébet bátorságot

st

merített,

megszólalt:

—

nekem

Adjon

nem

bácsi,

maguk

ittam

iszszák.

egy

is

még

kicsinyt,

éjszakai

Jónak

kell

rendr

idben, amikor

hogy úgy

lenni,

szeretik az emberek.

—

A

f —

bor a

monda

alantas államhivatalnok bíró, aki futóbetyár, az, aki

—

emelt hangon az

attul hiszi azt,

hogy

meg, hogy becsületes lány

más. Igyál!

Ervel

megitatta, azután visszatért

els

élet-

bölcseségének kifejtéséhez

—

Hogy

mért akarlak én benneteket mind

belehordatni

a

Szamosba? Csak

azért,

mert

szegény lány szegény gyermeket szül és így a szegénység

ki

nem

veszhet!

66

.

—

A

—

szegény se kutya!

közbe

szólt

Erzsébet.

—

A

káztatta

szegénybl

meg

a

—

kocz-

a

fiatal

felakart ugrani,

hogy

a

lesz

gazdag!

valószíntlen

állítást

Jakab.

A rendr

megmozdult,

megverje ket, de bölcsesége gyzött indu-

keser mosolyra

latán,

—

A

fakadt:

szegény a gazembernél

rosszabb.

is

Mert egy gazemberrel lehet beszélni, egy szegénynyel nem. Mit csináljak a koldussal, bezár-

jam?

Megeszi

az

országot,

föleszik

Ha egy

felségét a császárt és királyt!

ember

az

urat rajtakapunk,

még nem

uraknak, akik

magát

fizet

gaz-

a gazember

voltak becsukva!

Oly mélységes bolondságokat beszélt össze,

hogy nem

más

értette

tárgyra

tért

maga sem,

A

tehát.

fej

belezavarodott, és

a

gyomor

kérdését kezdte taglalni.

—

Ha egy

úr véletlenségbl vagy akaratból

meglövi a szolgáját,

oda

is,

fizet

fájdalomdíjat ide

is,

egy kicsinyt szivarozik, kosztol, meg-

hízik és kijön.

Ha egy

.

67

.

nem

Hebegett, a paralellát

mas

akasztásról

Valami hár-

hogy egy

beszélt,

háromszor akasztottak

tudta.

föl,

szolgát

vagy három szolgát

egy úrért?!

Végképp és

beborozott

témába

fej

kezdett

—A

elméje, a

éppen csak,

is

gyomor

hogy

bele-

:

az urak, mink vagyunk. Ti vagytok

fej,

a gyomor,

ismerje

Én már

A

korog.

aki

mint a gyomor be,

az

.

el,

,

.

fej

van,

is

Mégis mindég morog. Lássa úgyis

egyszer

nézzetek, mert

engem

eskettek erre.

Ha nem

beleszúrnak.

meg, én rám úgy

két embert öltem

tipor le

fentebb

felszabadítottak és

meg-

én tiprom le a kutyát,

engem, tudjátok!

Erzsébet közbe szólott:

— —

Rendr

bácsi, kiadják az

Azt

De úgy haza

ki.

no, olyan finom dolgod lesz, kísér

én ládámat?

zsuppoltatnak, hogy

hogy

két

csendr

be a faludba.

—

Aztán miért, nem tettem én semmit

Az

állam egyenruhás

megcsípte a leány kövér 68

és csillagos állát:

!

?

szolgája

—

vagy ilyen gömböly,

Azért, mert mért

mért vagy ilyen szemes, melles, piros, csínos.

Ha hektikás

volnál,

gugás

betennének a kórházba, ilyen

vagy, ha

nem

állanak,

volnál,

meg

is

csúnya

egyszer megláttak,

amig

volnál,

De hogy addig meg

élnél.

meg nem

esznek

mint

az íz! igazgatta magát, kitárta a karjait a

Illegette,

leány felé:

—

Én

De

a becsületes ember gondolt egyet, meg-

ölelte

is

úr vagyok, gyere!

az asztalt és elaludt.

Viszontlátja a kovácsot.

Reggel lédek

hogy

felé járt, aludt

egy

kicsinyt

látták »ez

azért

nem

más

és

lesekedtek

semmi «,

volt

az egész ház.

aztán,

Csend

a tanyán, a különféle

lakók

másképpen

ott volt

k

cse-

is.

elaludtak

pihentek,

rúgtak, horkoltak, ijedeztek.

mindenki

még,

A

már a

doromboltak,

És ez álomgyárban

helyén, csak az alkove-

69

ban,

a

legfbb helyen

hiányzott a két neve-

zetes nappali lakó, reggeltl-estig alvók, valami

masiniszták.

—

Hazavaló az egyik, mi falunkbeli, Pónoz

Péter, a

monda

félkez!

Jakab, aki félszemével

Erzsébet sorsán, de a másik szemével már

sírt

Cicerót másolta.

nem

Erzsébet rándított egyet a vállán, hogy bánja.

Pónozt

sem.

Roppant

se,

hol van.

úgy

tott,

sápadtan

tudta, hol a feje,

két

keresett valamit a felé.

hogy mi és

fiú

mint

szeme

oly

maga

kancsalí-

levegben, a

föl-

ógott-mógott körülesz,

szomorúan,

oly

csaknem a földet

A

lesz,

világot

elgondolkodott,

A gyönyör

dön, a padmaly lötte,

nem

egész

az

se,

mélyen

mélyen, hogy már is

mást

aztán halálra

hogy az

érintette, elindult,

orra

hogy elhozza

a ládát.

A nál,

a

lány

maga

a lámpában

szobában

maradt, egyedül

már a

sötét

lett.

bél égett,

A

ült

az asztal-

reggel volt,

dajka csipegette a

kalácsot, kóstolgatta a bort és dudorászott valami

gyerekaltató dalt: »Csijja, csicsijja, elment apa a

70

!

:

malomba,

van a sok búza

ott

.

.

.«

A

szóra a kis lány megint kidugta a

kimászott hozzá és

halk ének-

majd

fejét,

rongyos ingecskéjében

a

ahogy

beleült az ölébe, kéretlen-váratlan, mint

a macska szokta, ha valaki neki megtetszik.

Sok mindenrl beszélgettek roppant édesdeden, közben elhallgattak egy kicsinyt, hazajöttek a nappali alvók.

Az egyik

mindjárt

fel-

ismerte, köszöntötte Erzsit

—

Te meg

—

Amit maga!

Ismerte a volt,

legényt

is,

kította,

— —

felelte

aki

leány hetykén.

a

csak

olyan

paraszt

— még ft korából ismerte, ott volt

mint

akkor

mit csinálsz!

itt

amikor a balkarját a csépl elsza-

még

tépett

neki

rongyot

a

pen-

delébl.

Az

elesett

mesterlegény

próbálta szóba

—

Én

állni

még

egyszer meg-

vele:

jóba járok Erzse, de te tán

nem

jóba

jársz ?

Nem szát

—

feleltek neki,

oly

aszú föld

szikkadt

megtörülte volt

az

a kevés baj-

arcza,

mint az

— vágott egyet a botjával a levegbe 71

!

A

és elment aludni.

beszélgettek

—

Mi

nagy

meg a kis cseléd

cseléd,

Kérdezte a nagyobbik:

tovább.

anyádnak?

baja az

— Gyufát — Milyent? — Amilyent szoktak. — Mennyiért? — Egy krajczárért. — Mért nem egy hatosért? — Nem volt neki hatosa. Nekem itt.

ivott

van

Csakugyan, a cselédgyerek egy hatost szorongatott a markában.

A

pénz fekete

lett

már

a kis kéz melegétl. Erzsébet nézte, a szemével

ki nem vette: Add nekem, hozok érte

majd hogy

—

czukrot.

Hozok

érte bábut, férfi bábut, katonát!

Erre

aztán

odaadta

és

visszamászott

anyjához, csak annyit mondott

Erzsébet

sietett,

az

még: siessen!

a szoknyája alá rejtve hozta,

amit hozott. Körülnézett, most mély csend volt a

szobában, az édesded reggeli álomban

meg lettek volna halva. A újra, nem kellett félnie. Nem volt

takaz alvók, mintha kis lány is aludt

elcsittul-

72

:

nem

izgatott,

zódott,

:

!

reszketett a keze,

sem nem

sem nem imádkozott, a

átko-

nem

szíve

fájt,

inkább valami különös módra repdesett, örvendezett.

Mintha

fzne,

oly

nyugodtan,

rendesen,

még

hozzávaló

becsületesen csinálta a dolgát,

abba öntötte a bort és

szilkét is keresett hozzá,

úgy

aprította bele a gyufafejeket,

de sokat, amig maga

gosan mondta

—

meg nem

nem

keveset,

elégelte,

han-

is

Most már

Egy

is

elég lesz.

kicsinyt várt,

az

aztán

a

italt

forró

szájához emelte, de a keze megrezzent, valaki rákiáltott

— A

Elmégysz félkez

ft állott eltte, átfogta

a derekát,

megfogta a kezét:

—

Lestem,

hagyom

A

is.

lány

karjába, az

hogy

Nem

kotyvasztod,

gondoltam

vagy másra méltó, idd meg.

belevágott a hagyta,

körmeivel

nevette

és

a

legény

mondta

neki

mégis.

Meg

tovább.

—

Csakhogy kár volna 73

érted

:

vagy

de szép vagy, istennek teremtett

hibáivá,

angyala vagy.

A a

hízelgés, mint a forró

szeme könybe

lány lelkén, a

lábbadt,

el

a

égnek emelkedék.

szíve

A

nap, úgy áradt

félkezü kivette a

zsebkendjét és gyöngé-

den megtörülte a leány szemét, pedig a magáéból

is

köny

kezdett hullni a

nagy cseppek-

ben, lassan:

—

Ne

—

sírj

monda

—

mert nekem

kell

sírnom, hogy nincs csak egy karom.

— A

Nem

baj az

susogta a leány szep'egve.

!

legény megalázkodva folytatá:

—

Amikor meg

is

szerettelek,

én

is

kicsiny

A

voltam.

mind a kett, akkor te

is

kicsiny voltál,

Emlékszel-e mikor ker-

Most már meg mind a

gettelek?

vagyunk

volt

csakhogy

ketten

meg

hibáivá, összeillünk,

szikkadt

vonaglott

át.

férfiarczon

keser

Kínlólódott, vergdött,

mosolygás

nem

akarta

most, de mégis megkérdezte

—

Mit

ártottál,*

tettél

szerett

azonfelül, tartottál ?

74

loptál, verekedtél,

:

!

— Nem tettem semmit. — Mért akartál gyufát inni? — Csak. — Még most akarsz? — Nem, letettem, — Elgyösz-e hozzám, szeretsz-e? — E'megyek. Nem tudom. Majd fogom. is

látja.

Az kát,

ember

megcsókolta áhítatosan.

szelíden,

a

n

homlo-

És odanyújtotta a

képét

— A

Add

vissza!

lány visszaadta,

egy perezre

A

fölnézett

nézze, alszik-e a pajtása

mindenkit

A

még ?

Fölakarta ordítani,

föl akart verni

utána.

De

tózott

álló

csak

egyszerre

lyodott, megrántotta a

—

hogy meg-

lány jóakaratú, szeretetteljes mosolygással

nézett

fejét,

legény pedig elfordult, a fülkébe,

helyében,

maga

megkomo-

szoknyáját, kinyúj-

majd elre nyújtotta a

mint egy nagy madár.

Mán

én

megindultam

a szemét kimeresztve

nézett

ahová megindult. 75

!

— a

motyogta és messzeségbe,

—

Hogy

én rajtam tanodjanak

—

!

folytatá

az érthetetlen beszédet. kezét

Erzsébet kinyújtotta felé,

megfogta,

hunyorított a szemével,

amelyen a

boldogság

a foszforos bor

Még

megitta.

csak

nem

de becsukta a könnyei

is

pilláit,

ott vibráltak

még.

És

az utolsó

látás,

ábrázolt,

egy

gyereket,

nem

a

szemén,

csukott

másét,

és akiért:

amely

átvillant

akiért fiatal

:

kis

magáét,

szívén,

egy gyermeket

koponyájú,

csúcsos a

makacs

hanem

kövér kis az idegent,

ime kikergették az éjszakába szépségének

ban egyszerre semmi

lesz

76

—

szagos virágjá-

boldog

lesz.

!

EGY OKMÁNY A HÁBORÚRÓL. Nem tudom egészen biztosan, bur vagyok-e vagy angol és irigylem azokat, akik a leghatározotburok. Amig e kis tabban tudták, hogy

k

szabadságszeret és rabszolgatartó

nép gyzött

és azt Ígérte a világnak, hogy megalázza a legnagyobb rabszolgatartó és legels szabadságot

—

—

nemzetet: mert tudást osztó természetszer, hogy majdnem mindenki velk

szerz

volt a kontinensen.

Mert gyönyör

azt látni,

amikor a roppant hatalmak egyszerre összeroppannak és egyszerre az orra alá füstöl egy loden kabátos, kopott és komor gentleman, aki

és

még egy minden

húzott Indiák

esztendeje évdijat

keleti

gyarmatok császárnéjának a

—

pénztárából. És én mégis, néha

úgy éreztem, hogy de magamnak elmondani is alig mertem angol vagyok és irtóztam attól, hogy végképp

—

mely bárha ggös, bár elbízott, és ámbátor a kelleténél több pénze de mégis csak van ami bizonyára nagyszer, és ha kemény is, önz is, mégis megalázzák ezt a

fajtát,

—

bn —

minden emberek között a legemberibb ember Félve szólok mindezekrl,

nem

folytatom,

:

ságos

a

vétele.

Kellemes izgalom áradt

földi

is

mi dolog az, hogy oly sajáthalandók szivének az rész-

csak azt kérdem

77

el

a világon

—

mint valami nagy

—

pecsenye szaga amikor szszel a légy. Szégyel-

hullott az angol, mint

de

tem,

bizony

én

sajnáltam

ezeket

is

és

aggódó tekintettel lestem, mikor találom meg már a mi angol barátunknak, Bunnynak, a fes-

tnek

szép

arczát a »Graphic«-ban és villámszer szót: »dead!« Persze, önök nem sajnálhatják Bunnyt, mert nem ismerték. Nekünk, néhányunknak kedves barátunk volt, a megboldogult, a kedves Justh fiatal

alatta e rövid,

Zsiga hozta

nekünk egyszer, és azóta egy is lett, mert azonfölül, hogy angol volt, legfképpen francziáú! érzett. És ez a világjáró, minden íájt és embert érz mvész, ez a javíthatatlan kozmopolita, a maga nagy nyugalmasságában egyszerre megmozdult, magáról mindent lerázott, angol lett egészen. Oh csudael

kissé mag>'ar

tév egy nek

szenvedély,

kit

—

hazafiságnak nevez-

—

sokan ósdinak is mondanak be szép is vagy, be hatalmas is vagy. A mi festnk ment a háborúba, vitte a szabad elméjét, a megszelídült vérét: tessék, vegye

pocsékolja

el,

ha úgy

akarja, a

el,

ontsa

ggös,

ki,

a dics-

séges Anglia.

Errl az az én illatos,

ennek körülményeirl szól kis háború-okmányom, az a bánattól egy finom lélektl vibráló levél, amelyet útról,

78

Bunny

menyasszonya írt ide Budapestre egy barátom feleségének, aki nekem szives volt ideadni, tegyem bele a Fehér Könyvbe ezt a bbájos fehér levelet: a

franczia

Paris,

»Édes Barátaim

Néhány

1900 február 2.

!

csupán, hogy könnyítsék

szót

megkönnyebbül, elmondom keserségemet.

vemen,

Ruppert

milyen

Talán sohase látom

hogy

Transvaalba akar menni,

föltétlenül

képzelhetik

szí-

Önöknek

ha

talán

lelki

t

állapotban

vagyok.

még

kivánja,

többé

s

de biz ez ugyancsak nehéz. Kénytelen vagyok tehát azt hitetni el én

bátorítsam,

hogy ers

véle,

vissza

fog

általán

nem

föl

meggyzdésem,

miszerint

onnan, jóllehet ezt én egyhiszem. Nyolcz nap eltt iratkozott térni

az önkéntesek listájába s naponként várja

a behívót. Biztat,

Az eszem hagy el. hogy vissza fog jönni a

visszajön,

ismerete

zása

felesége

csak

tehát

akkor

kész,

leszek

és

s

ha majd

hogy

lelki-

lesz nyugodt. Elhatáro-

többé

azon nem

változtat-

hatok.

Tegnap

—

í

Ha

így szólt

hozzám:

kivánod,

nem megyek, de 79

pirulni

fogok önmagam eltt és nyomorultnak fogom érezni

magam

teljes

életemben.*

így tehát mitsem tehetek, belé

kell nyugodnom, hogy távozzék. Édes barátaim, írjanak nekem, engem bátorítsanak, mert nem bírom tovább. Talán jobb, hogy ne tudja, miszerint én írtam Önöknek. A viszontlátásra, szívbl ölelem mindhármukat

hséges barátnjük. Jeanne.

U.

Ha

i.

ha talán

találni valamit,

megfestésére hívnák

t

Magyar-

Vagy tudom is én, mi, de hisz forog koczkán ... Az emberek úgy .

az élete

tudnánk

ki

egy arczkép országba .

.

hullanak ott Transvaalban, mint a legyek.

A

világért

meg ne tudja, hogy írtam Önökmeg kétségbeesésem tolako-

nek. Bocsássák dását,

t

de

ma,

vagy

talán

és érzem, soha viszont

.... Még néhány

holnap elveszítem

nem

nap, és

látom.

Bunny

újra ott-

hon van. Azaz hogy Parisban, a menyasszonyáért.

e

pár

—

ha másért nem,

kosmopolita emberért

szeressük

Oh

szíves olvasó

egy kissé az angolokat

80

is.

—

Jászai Mari.

A

vöröshajú, tragikus nagyravágyás kilép a

színre: Jászai Mari

áll

elttem

teljes

erejében,

aranynyal boritva, bársonyba burkolva, a Herodiás szerepében. aki

kivánni

szakállas

fogja

fejét.

pillanatban

most az a a

Amint

látszik

a

bibliai

Keresztel kilép

asszony,

János

a színre, az

szép

els

nemes homlokán, hogy

pusztítani vágyik, megrezdül

klasszikus

orrá-

emberek kiomló vérét szagolja elre is. Tekintete vad és komoly, a járása tigrisé: puha és eltipró, a körmei alatt már kéjesen érzi a kadávert. nak

a

czimpája:

hatalmas

83

6*

!

nekem a Suderman

Mit

hüllvér polyp

bordájú darabja: »Keresztel

egy asszony

János«, amikor elttem, akinek a legjobb és

áll

legersebb gerincze van a

között.

minden

szobor-asszony,

némberek

akinek vasból

van az armatúrája, amely egyszer és biztos, az ert jelenti és az semberit jelképezi. Mily kár, hogy sem lehet el hús nélkül, hogy az ereiben

is

vér

folyik,

lanul hevesen, szinte

ben, oly titkos

a nagy

még

pedig szokat-

természetellenes

bség-

törvények szerint, mint ahogy

mvészekben

szokott

és oly

elemen-

szökkenésekkel, valamint vérmes paraszt-

táris

De éppen ez a gyönyör, hogy nem tökéletes és az benne az isteni, hogy amikor más a boldogság nyomát négy-

asszonyokban

kézláb nyalja, a

jait

vérivó

heves vágygyal

tragikum után: jövel

gyzelem,

az.

a

n

ki

kar-

jövel

magasztos bukás

jövel

Pusztán, hogy látom ez

tárja

szenvedés,

:

elfog a páthosz. Mert

nemcsak színpadi

Parasztlánynak született

valóban királyn lett.

királyné,

és

És amikor én szegény szemléld közel férkzöm fölséges testéhez, amikor ellágyulás nélkül úgy fogom nézni, mint ahogy szokott körülnézni a világon tudom, hogy legnagyobb mértékben föl fogom idézni czézári hajlandó:

84

ságait.

hogy

Az els ezt az

egyszeren

érzése

embert

lefejeztetem.*

—

nem

is

pallos-joga

van,

mert

érzésében neki

>

fantáziájában azért,

mert

—

már

bsz

és

az

ksz,

Mivel az

egész jogtalanul

—

És fképp

királyt is ölt.

hatalmas,

—

a hatalmas

vérengz

és

kegyetlen uralkodónket oly csudálatosan, jói és

nem

igazán

a legjobb asz-

lehet játszani

szerepeit és

hogy végre egy kissé magát

hogy ez a

biblikus

szonynak

sem,

el

ne higyje a

is. Jó szerencse, egyszersmind okos,

n

mieltt pribékjeit küldené értem, hogy elhurczoltasson a Towestwí, mint a világosság és lebirja

szenvedélyes érzését és az a gondrr'ái^s

hogy:

—

Mért nem vagyok férfi, hogy karáoi amivel összevagdalnám ennek á

foghatnék, férfinak a

Hogy

doromboló

nem

száját!

Nézzék csak tekintetét, mennyi megvetés és gylölség van abban, amint a szerencsétlen Heródest a falhoz szögezi vele. Gylöl és irigyel, lenéz és imád mért

lett

bennünket. Azt hiszem,

férfi

nem

!

volt

még n, aki

annyira minden izében asszony és emeílen minden porczikája egy forradalom hogy mért nem lett férfi. Majd megmutatta volna 6 & :

világnak,

meg

a férfiaknak,

85

megalázta votíia

f

ket, hogy a végén megalázkodjék. Mert a természetesség, mert benne mégis csak az senki más nem lehet, csak az, aminek szülema sem egyéb, tett. És én hiszem, hogy mint az a jóságos egyszer fehércseléd, akinek szenvedélye és életföltétele, hogy másnak örömet és gyönyörséget szerezzen, szeressen

s

mosson

valakit,

fzzön

és

szoknyában

jár.

hogy

és utifüvet

laput

kisebesedett

hogy

lábára

megverte

helyben és most

Nem,

nem ket,

sem

valakinek

kimarjult

térdére,

vagy

vános életnek

nem fogok

jogait

elkövetni.

mert egy asszonyról, ha a

nyil-

is

nem

adta magát,

át is

kivétel,

kikéri

az

el

látta.

és a azt

életét ismeri, alakját

A férfiak

magától a

gyöngédséget.

lehet

leg-

a mélységes

hódolatot, amelyet éreznie kell iránta

is

szokás,

igazságokat. hántja

affektáns

Mégis vigyázok a tollamra keményebben megirom róla fiúnak, ha csak

De

visz-

más,

és

a

hagyott

ersen

csak burkoltan elmondani az

azonban

annak

akit

mert a nyakam már

azért,

kutya aláza-

elfeküdjék

—

a és

attól beteg.

fölségsértést

azért,

keressen

évekig

akár

lábainál, aki

nem

mezre,

a

el

önfeláldozással,

hihetetlen

tossággal,

és

aki

valakire,

Aki sírva indult

minden

fér-

bár egyszer

asszony bomlasztó tömegében 86

él,

nem változtatott,

bár rajta senki

nem

szalagot

rája

más egy

akasztott. Kivételesen szép, nagy,

ers, szenvedélyes és fantasztikus, okos és ha akarta volna a lábainál láthatja az egész országot és feküdt a fajtája lábaihoz engedelmesen, mint egy gyermek. Kultuszt

ravasz,

csinált az önfeláldozásból,

nek, és hiszem,

hség-

betege volt a

hogy képes

volt

arra,

amire

csak nemes és bátor parasztnk képesek, hogy kiszívja

mérges sebet a tüzes és mégis a

a

világhajlására rajzolt szájával. Imádta a szegényt,

szolgálója volt

tünk

vörös

a

költnek és ma

parókájában,

itt

áll

elt-

kegyetlen poseban,

hiúságában megsértve, ambicziójában megakadályozva,

másnak

vadnak,

látszik,

mint amilyen.

Mily kicsiny körülötte mindenki. mi,

gonosznak,

kegyetlennek,

Legfképpen

közönség. Vájjon megérdemeljük-e?

Attól

félek,

hogy nem. íme, a

»

Keresztel

János « premierjén csak perczekig tapsoljuk, bár órákig kellene, bár tudjuk, hogy elmegy.

A

két másodemeleti

szinészpáholyban a kar-

majd leesnek, úgy nézik, de azért nem esnek le. St mintha a földszint már is nyugodt filozófiával nézné: tehát elmegy, de mi kiéltársai

87

Elmegy és jön vissza és nekünk veztük, láttuk.

visszajön,

—

—

néha

városi színházba kell járni miatta.

vagy nem egy kül-

No nem

baj,

neki megbocsájtjuk.

így a mívelt

zsarnok mint

tömeg, amely nagyszerbben

pompásabban

és

érzékiségünkben

és

igazságtalan

Volna primadonna,

is.

aki

markolász,

még

vérünkben mint egy

nimpha, ha mészáros mesterségre adta magát, ha syrén lenne, aki minden ujjára tart egy szerett, kivévén a mutatót, amire kettt, tudna

együtt

búsulni

fölénk egy itt

a

fejjel

leveg is

korral

emelkednék

csak tragika,

ama

több és

nincs

többé ezen a földön, tehát nézik,

lesz

eleresztik.

St

mintha néhol

hogy nagyszer szenvedélyeinek hódolni többé, hogy az a hsiesség,

valami titkos örömet

nem

De

amilyen

fajtából,

méltányolják és

nagy

ne

és

ah mennyire tüzesebb lenne

mindjárt!

nagycsontú

nem

a :

is

lelnének abban,

stílusának, kell

amely némelyeknek praepotencziának

nem nygöz olyanok

is,

le

többé

biróra

hitte

tetszik,

itt

Vannak bizonyára

akik föllélekzenek

az a f, aminek kivételesebb

senkit.

:

mégsem

tehát

magát, és aki a leg-

játszotta

magát

:

elmegy

az igazát keresni és kénytelen az apró pénzügyeit kitárni a fórumon!

!

Azonban nem miért

—

is

az, aki az ilyesmiért

Ó

elszégyelje magát.

a géniek közül való, akik

—

is

— akár-

azok közül

teljes

joggal

—

megvetnének mást, ha az a más valami minden gene cselekednék, amit

halálból

k

olyant

A

megvan az hogy akárkinek ne engedje meg azt, ami szabad Neki. Daudet Alfonsról mondják, hogy a legaffektánsabb önz volt, amióta a megtesznek.

nélkül

lángésznek

a joga,

világ világ és tont.

St

írta

nekem úgy

meg

a vicomte d' Argen-

tetszik,

hogy a világnak

szükség van a kivételes lények igaztalan kivételességeire. Jászai Mari is elhagyta az otthonát látszólag pénzkérdés miatt és volt az, le

kell

aki

szállítani

nemrégiben

parancsoló hangján

még

kiáltotta:

a fizetéseket, mert a szinház

szegény

De ez csak a látszat. Az asszony, aki oly csudás becsületességgel játszik elttünk: nem anyagi érdekeiben van megsértve, hanem hiúságában.

St még

közben,

véletlenül

abban sem, hanem pályája ráesett egy tégla: találkozott valakivel, aki hozzá hasonló. Egy férfiúval, akivel imádták és kényeztették egymást egészen addig, amíg rá nem jöttek, hogy mindketten egyképpen azt hiszik magukról, hogy a legfbbek, a legersebbek, a leg-

k

89

:

!

k

okosabbak és legkülönbek,

úgy

a királyok.

És

hogy azok, akiknek szívében a

történt,

fensségteljesnek, a szépnek,

a pazarnak,

az

erszakosnak és ggösnek szenvedélyes szemegkülönböztek azon, hogy melyik retete él a külömb. És az egyik azt mondta én vagyok a férfi, én vagyok a fnök, én vagyok a rang: :

:

hajolj meg. A másik meg azt válaszolta: én vagyok az asszony, a szükségesebb, a mvész

letiporlak

És én most az a látványt

—

író

tördöm, csak

A színészn

azzal,

is

pompájában,

keleti

teljes

erejében

színpadon

a

páholyából Keglevicb István nézi

Hadd

nem

hogy szemben látom ket.

ott áll

daczos

tehetsége

minden önzésével élvezem

és egy pillanatig mással

.

.

és

.

mérlegeljék egymást, addig én elrumi-

helyesebben

nálok a perpatvarukon,

sukon, amely

immár

—

sajna

—

birkózá-

nem

az

magánügyök. Kínozták egymást. Az intendáns gyötörte a

mvésznt, Jászai

—

Mari

mert

mert

nem

magának

nem

tudott

tudta beváltani azt, amit róla

— 90

igért,

apostol

nem

akart,

lenni.

Nagy

amikor egy ilyen ers meggyzdés asszonynak nem akar beválni az ideálja És a mvészn viszont gyötörte a grófot, mivelhogy

baj az,

!

nem nem

változtatja

meg

számára

írat

kedveért a kor irányát,

friss

Shakespere-tragédiákat.

És mindaketten szeretnek levelezni, az egyik hivatalosan, a másik gorombán. Ez utóbbira természetesen az asszonynak van joga, él is vele és, ah én ismerem a stílusát, engem is megtisztelt vele egyszer.

Valami

kicsinyes dologban,

megjegyzést,

tettem

haragra

len

lobbant,

ami

könyvben.

e

egyszerre

t

érdekli,

Mérhetet-

elfelejtette

a

hódolatnak mindama

gyöngéd kifejezését, a melyeket egész pályámon át lábai elé raktam, és figyelmeztetett, hogy szertetiporhatna, mint egy szitakött, de nem teszi. Ez a heroina, ilyennek kell lenni, ez gondoltam és alázatosan megköszöntem az épp karácsonyestére !

érkezett szeretetteljes megemlékezést.

De az

a hivatalos eljárás az más,

emberi

annak

bölcsesség. És az intendáns

tilos

szín-

házának legfbb dicsségét elutasította magától, mint akár Faludit, ha Hamlet szerepét kéri.

St

talán

talanul.

tetszik

gyöngédtelenebbül,

st

talán

jog-

Mert ha egy asszony kiállhatatlannak a maga sürget és kinozó leveleivel. 91

nem egy asszony, hanem az, minden i<örlmények között szóba kell

Jászai Mari

annak, aki a gróf

—

az intendánsi hivatalt.

elvállalja

nem

akivel állania

Hogy

konferál színházi ügyekrl, tagokkal,

azt a gróf megteheti, de az intendáns nem. Mert ha Jászai Marival nem konferál errl, hát akkor kivel ? És ha Jászai Mari méltatja arra,

t

hogy

vele beszélgessen a

és érdekében: igen

meg

Azért ha valamit férfi elveszítette

:

lehet tisztelve.

értek,

azt

értem,

hogy a

a türelmét, az asszony a konte-

nemes hiúságában, de vérig meg-

nanceját és sértve

mvészet dolgában

nem

kívánta többé a szerzdését,

hanem

fejét. Oly asszonyos ez és oly természetes, ami ezután következett, ámbár igen sokan még a legokosabb emberek is megütd-

a

—

—

tek

Ha

rajta.

zdött egy

a

színészn titokban

ellenséges színházhoz,

elszer-

nem magát

hanem azt vérig megalázni és lehetetlenné tenni. Egyszeren válaszolt a lerázó levélre, egyszeren volt! És még az emberek azt kívánnák tle, hogy amikor vérét akarta biztosítani,

a bosszú

fölforralja,

amikor elragadja tempe-

—

—

ramentuma amiért nagy, amiért élvezzük jogi formákon évdjék, a színházat beczézze, ahol

t

bántják,

a hálára gondoljon, amikor

éppen a hálátlanság

ellen indul keresztes

92

hábo-

!

rúba.

Neki

joga

neki igaza

volt,

volt,

ha

Jászai Mari és nem egy számító, szentimentális dáma, aki kisírván magát a sértésen, arra

igyekszik,

hogy megkapja a fájdalom

díját

és

hasznot húzzon a sérelembl.

Valami kedves volt Keglevich István e mér-

kzésben. Volt egy pont, amikor megszelídült. Soha még ilyennek nem láttuk: nem akart minden áron fölülkerülni. Érezte, hogy valamely hibát követett,

el

és azt jóvá akarta tenni ?

hogy ha száz évig ha a jövendben szerencsés lesz is: soha annyit a színháznak nem használhat, amennyi fölérjen a veszteséggel, ha Jászai Marit innen ki hivatalos-levelezte ? Öntudatára

annak,

jutott

intendáns marad

Nem tudom

és

is,

nem keresem

bárha kedves

volt,

nem

Nem

imponál.

az intenczióit és

az egész dologban

nekem

mindjárt a kezdetben, ahol

belement abba a kicsinyes felfogásba, hogy a színészek fizetésének leszállításával csinálni

a nemzeti

Zsedényi Eduárdhoz méltó és

Ha

kell

rendet

színházban. Ez a felfogás

országnak

nem egy mvész

pénze, ne henczegjen és ne akarjon jó állami színházat. És amikor e fizetések valóban minimálisok,

lélekhez.

az

93

nincs

hasonlítva a bécsi Burg-színházhoz. Természe-

hogy nagyok a szerencsétlen Huszár Kálmán számításai szerint, akinek semmiképpen nem ment a fejébe, hogy egy színésznek több tes,

legyen a bére, mint egy miniszteri tanácsosnak,

De az az ember nem értett a mvészethez, Keglevich pedig érzi és tudja is, hogy a mvészet, ha jó: drága dolog és aki méltóságos.

nincs annyi pénz, amennyit megérdemelne. És

ha nincs ? Mért nem kezdte a maga fizetésének leszállításán bárha az is csekély és mért szállította le a Jászai Mariét, akit ez a nagyralátó nemzet úgy is koldusosan fizet. Aztán .... Itt egy kissé vigyázva kell írnom és némely dolgokat elre bocsájtanom. Nem

—

—

De ha intendáns lettem volna amitl az isten megmentsen minden jótét-leiket és ha ebben az állásomban az a malheurom támad, hogy születtem úrnak,

ez. a

t.

czímem.

—

—

miattam

el

akarja hagyni a

színházat

valaki,

szükség van, mint rám, akkor annak azt mondom ne tülekedjünk asszonyom, ön itt fbb, elsbb, érdem és tradiczió szerint, maradjon, majd elmegyek én és tiszteltetem akire ott több

:

az utódomat.

Az ember kevés dologról bizonyos, hogy mit tenne egy adott helyzetben, de ez egyben

94

bizonyos vagyok. Különben szívesen bevallom, hogy én úrnak nem születtem és t. ez. a

czímem.

Ha

ségesebb

:

úgy

kell lenni,

személynek

szempontjából igaza is

miután

Keglevich István marad,

Mari elmegy

és

tartja

lehet.

Jászai

hogy magát szük-

Hogy

így a

maga

Jászai

Marit

ahogy

tartja valakinek, az látszik abból,

nézi

nem veszi róla a látcsövét nem látja, hogy tetszik neki ez

Herodiást. Le

vak

az, aki

asszony, elragadja, és ha ez

—

séges,

meggyzi

a

mindenki más az

—

a neki

és

egyáltalán

—

az

lehet-

mvészete. Tapsolják,

helyén ideges

ellene

és

szóló

lenne

tüntetésre

erre

Ö

minden

valószínség szerint tapsolni szeretne a közönséggel és a szíve bizonyára vérzik, hogy nem lehet a földszinten és a pedig

saját

helyébe

biztost.

nem

ültethet

valami

No annak meggyülne

megvédelmezné

a

miniszteri

baja

—

vele

és

nt, aki oly ers. De az elfoglalt pose parancsol a mívelt emberi halandónak még akkor is, amikor az ok amiért belehelyezkedtünk: már rég elmúlt. Az e

úgynevezett társasági erkölcs, az ostoba,

kothurnusban

járó

95

a

kaján

és

következetesség

parancsol ránk, hogy ne mozduljunk. Kiteker-

egymás

az

jük

nyakát

a világ

kedveért, a

publikum ingyen mulatságot akar magának: és mi a kedveért az egymás szivében marko-

Ha még

lászunk.

aztán

fölülmaradási ösztön

akkor

posztóját:

is

aztán

a

hivatali

gg

és a

elttük vörös

lengeti

igazán

el

vagyunk hogy

veszve. Pedig mi csekélység kell ahhoz,

minden rendben legyen, csak egy

kis jó érzés,

egy picziny szinteség, egy makulányi közvetetlenség. lenyelte,

Ha

ír

a gróf, ahelyett,

hogy a nyársat

vele egy pár sort, ilyenformán:

Kedves és

ugyan ne kínozzon azt hiszi, hogy nekem semmi bajom! Hiszen ha én tudnék magának Koródával íratni egy lady Macbethet, én is megcsinálnám. Koróda úr is szíveskednék. Üljön egy kissé türelmesen az ülkéjén és inkább segítsen, sok dologban tud is, de ne kívánja, hogy mindent, amit maga mond, szentírásnak vegyek. Tudom, hogy én sem vagyok szentsége, de nekem az állásomnál fogva tekintélyt »

mindég.

kell

tisztelt Miria,

Maga

tartanom és kötelességem magamat tökéle-

Majd csak kibontakozunk, hiszen hogy én égek a vágytól nyélbe a színházat újra. Ugyan segítsen, de

tesnek

tartani.

maga

tudja,

ütni ezt

ne szekatúrával, mert bizony mondom, összeQ6

«

veszünk.

lanám a

:

Aminek természetesen csak én kárát.

Azért

meg

béke,

is

val-

kézcsók.

A barátja meghódol, de a feljebbvalója kegyetlen lesz Nem hozok magának többé semmit !

Olaszországból.

nem

Bandi legyek és a levélre

nem

nem

pszikológus, ha erre

az a válasz:

»Orófom, no

jó,

szekírozom, bár nekem a levélírás szenve-

ebbe az emberiségnek bele kell ha engem akar. De csináljunk már valamit. Ami pedig az én szerzdésemet illeti, úgy tegye, ahogy jónak látja, élni kell és megdélyem

és

tördnie,

nem

engem

alázni

méltóztatik valami

—

legközelebb

lesz

jó.

Különben nem

alkalmat tudni, ahol önért

—

feláldozhassam

magamat?

Részint híve, részint szolgálója: Mari.«

A

levelek

meg nem

klasszikus és

mozdulattal

Íródtak és Jászai Mari egy

nagy — de

elrúgja

félreismerhetetlen

magától

kegyetlen szárazsággal,

a

színházat

—

és

fagyasztó kiábrándult-

mondja: nem szereti többé. De mit benne? Magát? Mert ami e színházban érték, annak egy igen jelentékeny része sággal

nem

szeret

maga, az

múltja, alakjai, játéka, cselekedetei.

Mily botor a legkiválóbb lény

07

is,

ha megvan

sértdve, és mily igazságtalan az igazságnak az a rabja, aki rögtön elveszíti a nyugodalmát

— és ezzel az igazát — ha egyszeribben jogaiEh, mit filozofálok — mért nem hoz nem is

jut.

merem kimondani

itt,

amit róla gondolok,

hogy a mi hatalmas szép szobrunk egy

—

natra csúnya. És

dulata

is az,

pedig

csudák-csudája

találta

ki

azt,

pilla-

— a moz-

a legszebb pose-

okat, amióta deszkákból emelt helyeket csinálnak

mozognak.

és azon

Ahogy

neki

megy egy

új életnek

:

az

nem

szép, vagy helyesebben: nem tetszik nekem. Valami amerikaisság van benne, amely idegen természetétl, mintha nem belle fakadt az

volna.

És az csak a kisebb

baj,

hogy nekem

nem

rokonszenves, sokkal keservesebb, hogy

neki

nem

tépi ki

hasznos, hogy

magát a

saját

ily

vad eltökéltséggel

földjébl és ennyi mohó-

sággal keresi a helyét az idegen talajban. Mily

csupán az szelídíti, egy nagyszer pálya deleljén annyi ert érez magában, hogy mer-

siralmas egy látvány

hogy

ben

tragikus.

új életpályát

és a

ez,

Valaki

akar kezdeni.

komoly drámának,

a

A

tragédiának

kemény nagy mvé-

szetnek akarja meghódítani a Vígszínházát, mely él és abból lett nagygyá, hogy szellemes disznóságokat ügyesen, csinosan és gondosan

abból

98

.

adott

el

!

Jászai Mari

alig tudott

magában a

fészkében

küzdeni a frivolság kicsiny, de

és szapora áramlatai ellen és neki megy, fölkeresi azt

A

saját

a

sr

most egyenesen

tulajdon

házában.

mithologiában vállalkoztak ilyesmire, közép-

hsök

kori

buktak

el

ilyen "vállalkozásokba,

ilyen törekvésekrl irták az összes tragédiákat.

De

ime,

ez

is

stílszer,

a tragika folytatni

akarja az életben azt, amit a színpadon elkez-

és

dett éri,

nem nyugszik

addig,

míg meg nem

hogy akkor, amidn még genieje

teljében

van üres és visszhangtalan falaknak játszék Megállok jóslataimban, mert amit mondok, .

:

az

nem

.

bizonyosság, csak következtetés. Féle-

lemmel és szomorúan szövöm a számításaimat nem tudom, csak elre látom, hogy a Víg-

és

színház egyik tulajdonosa és igazgatója, aki a

színésznnek ma kedves doktor, egy esztend múlván nem fog ilyen megszólitású nyilt levelet kapni. Jászai Maritól, levelet kap még, de a kedvesben meg lesz változtatva néhány mássalhangzó. Amikor elmúlik az az id, ami az ilyeneket elválasztja és kitnik, hogy a szép új színház nem arra való, hogy nagyszer és kivételes alakok benne és általa keressék a jogaikat, és amidn kitnik, hogy még ha legnemesebb is a vállalkozás nagy

—

—

99

!

nem

alkalmas hosszasan a nagylelkség mes-

rosszkedv

lesz,

ha elmúlt a szenvedelme, kijózanodik és

látja:

terségére és egyszerre igen

más az

üzlet és

más

a bosszú.

Úgy érzem, hogy egy rossz álom ez, és nem megy el innét. Mintha egy kedves, ódon, rozoga háznak a legersebb és legmasszívabb oszlopa azt mondaná nem szeretem többé a házat, elmegyek. És meg is indul. Herodiás egészen komolyan búcsúzik. És hogy a búcsú fájjon mindenkinek, oly démonikus :

ervel

maga

játszik,

ahogy

talán

soha még. De azért

a becsületesség, a hatás kedveért

nem tesz

egy mozdulatot sem. Úgy, hogy nem tudom e pillanatban: vájjon nem külömb-e jellemnek

ésgondolkodónak, mint színésznek? Mit csinált német gouvernánsból, akit a nagyravágyó Sudermann kieszelt és Herodiásnak elkeresztelt

Hogy elbb

biztatta a

az

vérfertz

ellenfeleivel,

bocsánatot, ft-fát és

kukat

.

.

.

Lassan,

színésznt

rajta

urát

:

Ígérjen

egyezkedjék

azoknak

aztán tekerje

ki

ki

bn-

a nya-

súgva mondja, nem tudok

kivl,

volna. (És a legtöbb

aki

meg 100

ezt

nem

ordította

is cselekszi.)

De

még ebben is oly egyéni, egyenruházó elmék nem birják meg-

a becsület maga, de

hogy az

Szegény,

érteni.

oly

maga

jó,

h, nemes

és nagy asszony,

van.

Mindjárt

könyezem

Valósággal

érte.

a

hogy még

a szivembe markol a közönség maga is az utódjáról gondolkohsn, aki e Talán ama dik. Ki lesz?

gondolat,

pillanatban

és

a lányát játsza

tán-

balettet

mindent meg tud csinálni, ami a színészet mesterségébe vág. Ha Márkus Emilia tragika akarna lenni talán újra divatba jönnének a tragédiák! De nem hagyja ott czol,

mert

:

a

rendkívüli

n

azokat

a széphangu,

nem

Vagy jön egy

uj

zsidó

n,

alak,

mely

örömét

ma még

Jön

akinek

hogy a szavaló többé

találja

szerelmeket,

lehet játszani.

szenvedélyes

az a legnagyobb baja,

szetben

mai

a

melyeket modern ruhákban

a

mvévilág.

vékony,

karcsú,bolondos egy kissé és az életet most még komolyabban veszi, mint a színházat?! Akárki jöjjön, ha készen hull

föltn

is le

e színpadra

minden hiába, ha nincs itt. A szinház hskora tnik el vele. Szerencsém, hogy igazán nem tudok hinni ez eltnésben. Tavasz lesz akkorára, amikor Heroinnen végképp elbúcsúzik. És akkor

valami

csillag

:

:

101

diás

csak

egyszerre

fnök

a zordon

is

ellágyul,

elsírja

jelenet,

görög tz, de meleg.

metlen

volt,

A

oly rosszul hatott

influenzát kaptak

magát,

megjuhászodik, lesz szép

a lelkek

is.

tél

oly kelle-

a kedélyekre,

A

zsongító és

békít tavasz jön és én arról álmadozom, hogy amikor a Jászai Mari maradásának nem lesz

más

csak az igen tisztelt dokszerzdése, a doktor maga, a víg-

akadálya,

torral való

igazgató

szinházi

elérzékenyül

is

nagy-

és

—

lelken visszaajánlja a színésznt a nemzetnek és saját magának. Mert a nevezetes doktor, mieltt színház-bérl lett volna, a költi pályán mködött és ha meggondolja magát, ha az alkalom úgy kívánja, most is inkább poéta és gavallér, mint üzletember.

Most pedig

ha levágom a fejemet és elküldöm Jászainak, mert leplezetlenül

mertem szabad.

róla

Ha

ném, de ez Furcsa tudjon

is

a

beszélni,

volna kell,

talán,

venni

legokosabb, mivel

még egy

ez

fejem,

csak

meg

neki

is

ten-

hogy róla gondolkodhassam. hogy egy férfi ilyen komolyan

egy asszonyt?

annyi mondani valóm van

102

róla,

Nekem

pedig

hogy legjobb

Szeretném Jászai Mariról irniteíe ezt az egész más is van elég hiba könyvet De

—

még

rajta

—

a világon és talán

kivül

szen bizonyos, amit mi szenvedélyes

nem egémvészek

hogy csak miattunk van e föld. Talán még sem egészen, a polgári társaság is kövehiszünk,

teli

a jogait.

Búcsúzzunk

tehát.

Jobban

szeretném

él

szóval, ha fölmehetnék hozzá a Nemzeti Színház bérházába, harmadik emeleti lakásába,

amelybl nézve oly város. Az emberek villamos kocsik

még sem

sekkel jár

fel

is

fér s

nagy

a szertelen

Minden nagy e lakásmagasabb, mint máshol meg benne. Hatalmas lépé-

báb-játék.

:

ban, a padmaly és

kicsiny ez az egész lent liliputiak,

alá benne,

mint ketreczében

az oroszlán. Pedig oly otthonos, kedves,

Ízlé-

ragyogóan tiszta ez a hely. Nincs benne egy darab sem, amely kicsinyes legyen, nagyszabású és klasszikus még a sótartója is. Én gyalázatos hálátlan, emlékszem egy vacsoses

és

rájára

volt

A

:

a fogoly, amelyet föltálaltatott,

minden

fogolynál,

amit

addig

nagyobb láttam.

konyhája egy kis majolikás templom, a spor-

egy áldozati tzhely És hogy most kihurczolkodjék ebbl a laká-

hertje ünneplés, mint

.

.

.

sából, el ismeretlen vidékre, amilyet csak teg-

103

!

nap

építettek ?

Nem

igy gondoltuk mi ezt, akik

t szeretjük. Azt terveltük, hogy még hat-nyolcz hogy a szinpadon

évig játszik, aztán öt

évig

ir,

szép szelid vége

De

ime, a sors

még

öt

másképp siet

ez az asszony, aki elttünk ritka

magát,

tanít.

Aztán

És

szen-

lesz.

vedélyes lélekzetvétellel

hanem ama

elérje

évig:

akarja.

sorsa áll,

nem

felé.

Mert

Herodiás,

apostolok egyike, akik szok-

nyában járnak és nem nyugszanak addig, amig a szép fejüket oda nem adják egy ideáért. Sírva tapsoljatok neki

104

Schratt.

Egy a

kissé a

híres

Kiss

miénk

is

...

familiából

szabadságharcz

vitéz

.

Az

való,

ura révén, aki talán

katonájának.

öcscse a

(Ugyan

furcsán változnak a földön a családi viszonyok, itten a

mi nevezetes magyarunk,

német szinésznt

elvette,

aki a hírneves

sajátos

rokonságba

asszony talán nem is Kissné többé, az ura mindenesetre távol van, mind messzebb, a diplomáczia szolgálatában áll és a diplomáczia az utóbbi húsz év alatt mind távolabbra rendelte, egészen az Oczeán háta rnögé, túl az egyenlítn. Most talán éppen került.)

De

Schratt

105

Dél-Amerika legdélibb pontján konzul és nincs valami

De

könny módja hazajárogatni. tördöm én Katherina Schratt-tal?

mit

Nem

a kortörténet szempontjából

friss,

pletykának neveznek

—

—

amit, ha ebben a homá-

sem kedvem, sem jogom nincs sem tudom hol van, hogy is van az egész?

lyos alkoveban

körülnézni, keresgélni. Aztán azt

merre

nyilik,

Nem

ismerem e színészn nagy jelentségének nyitját, de a detektív természetnél fogva, amely minkell, hogy benne legyen minden iróban dég keresem és valahányszor Schratt asszony valamely nagy szerepet játszik a bécsi Burgmegnézem. szinházban ha csak lehet Kétszer láttam az elmúlt hónapban. Elször volt érdekesebb, abban a darabban játszott, amelyet mi is látunk idehaza a nemzeti színházban, talán a jöv hónapban már. Egy tzsgyökeres német vígjáték ez, a czíme:

—

—

»lfjukori tiszta,

—

pajtások«, irója

Fulda.

A

darab

a

az aktuális német szellem, azért sietünk

mi vele idehaza. A férdekessége, hogy mi egy szókimondó, deutschmeis-

lesz abból, ha teres bécsi

kerül?

A

dáma

a bcriini polgári

társaságba

bécsi hölgy különös nyelvjárása és

—

termétemperamentuma a fhatás szetes, hogy ez bennünket halálosan le fog

helyi

106

A

kötni.

berlinieket és bécsieket szintén érdekli,

ez utóbbiakat talán azért

mert a dialektus-

is,

ban beszél hölgyet maga Schratt

Gyönyör

volt az

játsza.

még gyönyörbb,

eladás,

—

ahogy nézték. A fölczifrázott és ünnepies Burg-szinház zsúfolásig de igen kényelmes Mély csend, ha egy czukorka lehullt tele.

—

valamelyik

A

páholyban,

diplomatának

meg

öltözött

lélekzetüket

visszafojtották

derjesre vált a

kövér ban-

a

és

az arczuk

nagy figyelemtl.

lányok ajka körül valami

szolgák

színházi

nem mertek szuszogni;

károk

hallani.

lehetett

A

sze-

legfiatalabb

tiszteletteljes

gonosz-

fölöttem a kifejezése mutatkozott, kodás nem páholyban egy szke kis komtesse csaknem volt több tizenháromévesnél hangosan szólt: »A Schratt !« kívánták,

—

—

t

t

csak

nézték,

de

nem

tapsolni

igen

merték.

Ahogy

tisztelet

vele,

abban

Pedig

—

abban is ahogy a többi színész bánt

a mondásait megnevették,

volt

is

és

föltnen sok

a darab szerint

megkülömböztetni,

—

volt a

nem

st ersen

ki

devoczió.

volt

csúfolni, mert az egész vígjáték akörül

hogy a mert azt

szabad volna

kellett

forog,

menyecske igen megharagszik, pletykálják rá, hogy festi a haját. És

bécsi

107

mivel

csakugyan

igen

festi,

mérges

lesz

és

megcsinálja a vígjátékot.

Meg

kell adni,

hogy

ezt a vígjátékot

csak Fulda, de Schratt becsületesen

és

meg. A híres szíjátsza a közönséges nt.

kedves

Eredeti, igazi

fess

nem-

mulatságosan

csinálja

nészn, finoman

Az

igen

is

még

és bécsi

alak,

mindég

érdekes.

mindörökre

aki

ruganyos marad.

A

feje

festett

ugyanolyan, mint amilyeneket Makart

bécsi

homloka

születés

nemtk

számára:

a

ers, sas-szer, a szája vékony, de érzéki, igen komoly. (Mennél komolyabb, annál pikánsabb, ha egy ilyen ajkról egy kedves csúfondáros mondás hangzik el.) Budapesti színésznhöz nem tudom hasonlítani, pedig igy ismerkednénk meg vele a legkönnyebben. Nincs nekünk senkink, aki ily

keskeny,

szárazon

az

orra

Ámde

játszik.

ez

a

szárazság

nem vád, inkább dicsérni akarom vele. Schratt asszony nem czifráz, nem czizellál, egyenes és okos, mint egy jó katona, aki tudja a kötelességét. A mbirálat mely nem hivatalos tudom, nincs tle elragadtatva, de azt

—

—

hiszem, nincs

Ez a

igaza.

kívüli egyéniség, aki a

»nem sokat

csinál

mvészn

rend-

maga egyszerségében

magának« az egész 108

világból.

valami abból a bájos phlegmából, oly nagy zavarba szokta

Van benne amely a

férfiakat

hozni és úgy

leköti.

Azt a nembánomságot

értem, amikor egy dáma, aki halálosan szerelmes egy gentlemanba, egyszeren csak a vállát vonogatja, amikor az elmenni készül, még pedig örökre: »Menj, majd visszajösz, ha nem jösz, úgy is jó, majd lesz más.« Ilyen

,

hölgy lehet lehetett —

aki

soha sincs

—

nem

és

is

túlságosan megtisztelve, és ha egy-

szer Napóleont látta volna

lábainál,

annak

megmondta volna, hogy a kalapja már mert áll és nem kéne annyit csatázni,

is

rosszul

a

sok

A mesterségét azonban nagy Katherina, úgy tudja a szerepét, hogy Molnár Rózsi se különben.

diadaltól

meghízik!

kitnen

tudja a

Mondják kitn, önfeláldozó kollega is, aminthogy vak az, aki els látásra meg nem ismeri rajta

a tisztaszív, derék és

Megható

volt látni

a

hozzá,

mint

figyelmesek

asszonyt.

helyes

kollegáin,

hogy mily

kedvelik

és

aligha

egy is, bár vígjátéki színészn létére csaknem huszonnégyezer forint fizetése van. (Amennyi nálunk három hsnnek együtt.) Pedig a Burg színészei nem igen születtek irigykedik

rá

keresztényi alázatos ságra.

A

még

mintha maga volna

így

is

úgy

ordított,

109

hírhedt

Hartmann

egész színházban. Furcsa játékmodoruk van ezeknek az uraknak, de engem kiengesztel

az

az

a

ahogy

komolyság,

felfogják

a

maguk

A

mesterségüket úgy tudják, hogy no, és ezt a vígjátékot is úgy játszák, mintha életük, becsületük függne tle. Hogy nem hivatását.

olyan

geniálisak,

mint

a mieink,

arról

nem

tehetnek.

Azaz, hogy van közöttük egy, akihez fog-

ható

még nekünk

sincsen.

Egy vékonyka

teremtés, akinél a jellemzésben bátrabb német színészt

nem

láttam

nincs benne semmi,

még sem

soha. Azaz: szinész,

sem modor, sem sablon nincs a háztartásában. St, mintha az sem járna az eszében, hogy a Burg-színtradiczió,

házban játszik, vagy ha tudja, neki nem imponál. Ez is olyan nembánom « n, mint Schratt asszony, csakhogy a mvéúgy látszik szete kedvéért és czéljaiért nem bán semmit A csudálatos leány neve Medelszky, a Katherina Schratt nevelt leánya és alighanem >

—

utódja

is.

110

—

Regényalakok.

I.

A CSÚNYA LEÁNY. Egy

hozzám, a legcsúnyább lány

levél került

írta, akit

életemben láttam.

és parancsoló:

A

levele, az

szép volt

akarom magát, hogy meg-

»látni

kérdezzem öntl: tetszem-e ?« A találkák ma már oly ritkák, elmentem. Pedig jó messzire kifáradnom,

kellett

ki

a gyárak füstölnek, a

a

város

temetk

végére,

tövében.

ahol

Gon-

hogy elbolonditanak, mert tiz találka amit mi férfiak kapunk, csaknem tiznek

doltam, közül,

felültetés a vége.

elmegyünk többé

azzal

Várunk, fázunk, fagyunk és a

nem megyünk

gondolattal,

belé

111

ilyen

hogy

soha

vállalkozásba

.

hogy a nk mind kaczérak és rosszak Az én lányom azonban ott volt, a kis föld-

és

.

.

mintahogy megirta. A fején Rembrandt-kalap. És a kalap alatt egy rút ni arcz. Ha már mi azt mondjuk egy ni fejre, hogy csúnya, amikor az fiatal még és reánk szivesen mosolyog De ez a fej valóban csúnya volt, minden vonása oly hosszú, hogy véget sem akart érni. A szája végtelen hosszúságban mosolygott reám, eltorzulva a gyönyörtl és szintes ház sarkán,

!

a gúnytól:

—

Úgy-e, megvan lepdve?!

—

szólt

lágy

hangon, amely még kietlenebbé és tette, mint hogy ha arczához ill száraz rekedt hangja lett volna. és behízelg

Nem

tudtam

felelni

és mit tagadjam

gény némber

—

.

.

—a

a

megdöbbenéstl — hogy ez a sze-

haragtól,

.

Látom, hogy bosszús és megbánta, hogy

Megbánta, hogy eljött. szóltam zavardehogy, dehogy! mert az a babonám, hogy nem szabad

eljött.

— tan,

—

Oh

gyengédtelennek

—

Nyújtsa

lenni.

karját

—

monda

—

itt

nem

ismernek bennünket, a kövezet rossz és az én lábam nincs is arra teremtve, hogy gyalog járjak.

Úgy gondolom mindég, hogy engem 112

:

!

.

:

gyaloghintóban kellene vinni. Két szép nak.

— —

Nem De

találja?

—

Hanem

igen.

férfiú-

Tudom, hogy voltaképpen mért hívtam, hogyan mertem elhívni? Amikor maga híres iró és én egy állás nélkül való tanítón vagyok, akinek

nincs

amelyben

ruhám, csak ez az egy, Szép a szabása ? No, ne legyen

több

járok.

ideges és legyen

hozzám

milyennek

Azt szeretném tudni, hogy

ön

talál?

jó és

mondja meg:

mindenki? Abban bíztam, hogy önnek jobb szeme van, mint mindnek és úgy néz engem, ahogy én magamat. Mert én úgy érzem, hogy szép vagyok. A tükröm ugyan eltorzítja néha az arczomat, de bellrl úgy látom, hogy ragyogó vagyok, is

rútnak

lát-e,

bájosnak, kedvesnek,

Én szép vagyok,

mint

kívánatosnak születtem.

azt biztosan

tudom, de

lehet,

hogy valami véletlen történt velem, valaki elátkozott, hogy senki sem látja az igazi arczomat. Talán maga Nem jövök könnyen zavarba, de most mégis .

.

hebegtem

—

Persze, hogyne, csakugyan

Rosszkedv lett, kivonta karját Maga se látja, maga is

—

a karomból olyan,

mint

a többi. Különben, az igazat megvallva,

maga

113

se tetszik nekem. tetszenék,

Nekem

akinek olyan

csak egy olyan a

színe,

férfiú

mint a régi

teszem föl egy hindu herczeg! Megint belekapaszkodott a karomba, szenvedélyes hangon a fülembe súgta: Mondja, mit gondol, el fog-e jönni még az a férfi, aki engem úgy lát, mint amilyennek én magamat érzem. Az boldog lesz, oly boldog! elefántcsonté,

—

A

hangja

tében.

— jen.

baja

De

elfúlt

a szerelem

nagyszer

Ígére-

hirtelen józan lett:

köszönöm, hogy eljött, menhogy az én elmémnek valami Ne higyje, van, csak önök férfiak vakok! Isten áldja,

Vízszinü szemeiben

feltört

egy csepp köny,

színesebb és melegebb, mint a szeme.

—

Menjen és ne nézzen utánam

!

— monda

és elment.

Természetesen utána néztem. Egy lesüppedt törpe ház ajtaján belépett, olyan mozdulattal, mintha apródok vinnék a sleppjét, nemes ifjak nyitnák ki eltte a kaput, mintha hazamenne a tündérpalotájába

114

:

A

sphinx.

Az én szememben a rejtély titokzatos képe egy hordár. Múltkor láttam éppen, most báránybr sipkát visel, mert mindég az idhöz képest öltözködik

— — hosszú katonaköpenyeget

és az egyik kezén keztyt.

(A másik

kacska,

akaratos és használhatatlan, bizonyosan kitört

hurczolkodás alkalmával, nem érdemli meg, hogy gondozzák és öltöztessék.) A számozott öreg embert huszonöt éve

valami

ismerem. Amikor feljöttem Budapestre, mindjárt megláttam és mindjárt meg is jegyeztem, noha ezernyi ezer ujoncz villant föl olykor eltt.

115

szemeim

Akkor

is

pálinkás bolt eltt

állott,

a tétlenség

legnagyobb komolyságával, szótlanul és moz-

meg nem szólította, nem szivarozott, nem

dulatlanul. Senki

nem szólt, még csak nem

is

senkihez olvasott,

Tiz éven

nézett. Állott.

túl

ugyanegy helyen, a belvárosnak valamelyik ma már nem létez kis könyökutczájában, ahol roskatag és

elvénhedt

házak szinte várták a

véget, óhajtották a lerombolást.

A

hordári intéz-

e helyen semmi jelentsége nem volt soha és egész létalapja nem lehetett egyéb, mint az ott tartózkodó néhány diák tárgyainak idleges értékesítése, át- és visszaszállítása. Röviden szólva a zálogházi forgalom közvetítésébl négy vörössipkás felntt embernek kellett volna megélnie ezen a tájon és ezek egyike volt a rejtélyes öreg. De sohasem láttam ez irányban buzgólkodni, st midn egyszer én tisztán lélektani tanulmányból megkínáltam, hogy

ménynek

:

egy testhez

álló,

helyezzen

nyári

el

ken >nem<-et

de túlon-túl világos

miért

határozottsággal?

nem

:

kabátot

röviden és kere-

intett a fejével.

Ma sem tudom megtudni,

nyugovóra és

amig

élek,

ellenkezett

Nem

ilyen

bízott útja

is

fogom

szótalan sikerében,

különös szín vagy határozottan derogált neki

tartotta értékesnek a kissé

öltözet-darabot,

nem

116

a megbízás ? Mégegyszer kísérletet tettem vele

bíztam

és egy levél átadásával

azonban az átvevnek

bérét

meg, a

kellett

vitel

volna meg-

A

válasz megint az a szótlan, rövid, »nem«. Bosszús zavarral hagytam mit bánom én, haljon meg éhen!

térítenie.

de erélyes ott;

Ennek az embernek azonban, úgy

látszik,

szüksége a táplálkozásra. Délben nem ment haza, nem távozott valami kis korcsmába,

nem

volt

nem ment be a boltba, vagy a szatócshoz. Állt és várt, de nem úgy, mint más él és érz hanem

lény,

figyelmesen, de közönyösen, mint

az egyptomi sírboltok

kbl

faragott

elhagyatott parkok mohlepte kalakjai

szobrai,

— szszel.

Csuda, hogy a vidám és önérzetes pesti fecskék raktak a nagy szürke szakálla alatt fészket.

nem És

érthetetlen,

hogy az

utczai

gyermekek nem

próbálták kizavarni fenséges nyugalmából.

nem nem

komikus,

volt

De

reagált a tolakodásra,

volt hozzáférhet.

Miért

állott

a pálinkás amelylyel volt,

nem

akkor oly csökönyösen éppen eltt? Mit várt ez üzlettl,

bolt

— látszólag — csak annyi

hogy az

ajtaja alá

közössége

behúzódott, ha nagyon

Mindhiába voltam a nyomában, megfigyelés, a legvadabb fantázia sem tudta megfogni és valami szilárd

fujt

a

téli

szél.

a legfurfangosabb

117

!

:

Nem tudtam hová tegyem iíoromban ez nekem fájt, ha nem szégyenlem magam, utána járok, hazakísérem, hogy talajon megrögzíteni.

és

ifjú

megtudjam: hol és mint lakik. De kutassak egy hordár után, mi jogon és mi okon ? Megelégedtem azzal, hogy kikérdeztem a kartársait.

Megvetleg

nyilatkoztak róla, de egyebet

nem

tudtak mondani, csak ezt:

—

A János! Természetes, hogy János, ezt úgyis tudhattam volna, mert kell, hogy a neve is maga a közömbösség denki.

Nem

legyen. János az senki és a mintudom, elég misztikusan fejeztem e

magamat;

hogy megértenek. sem tudták. Az egyik úgy sejtette, hogy Mikuliknak hívják. Ennek a hitnek azonban nem volt semmi alapja, talán csak az, hogy az illetnek ez a szó tetki

A

félek,

vezetéknevét a kollegái

szett.

Mások

szerint

hogy házas ember

Tóth vagy Puskás

volna, azt

nem

állította

sem. Éltek annyi logikával és mondták

volt,

egyik is

— Ha felesége volna, többször idejönne hozzá

veszekedni

Aztán eluntam és abbanhagytam az obszer-

Közben megismerkedtem néhány száz más egyéb kis és nagy dolgok is történtek azóta, hogy elhagytam az ódon könyök-

válást.

emberrel,

118

Többek között: megváltozott az egész pszikológiám, kezdek tájékozódni abban a sötétutczát.

ségben, amelyet »én«-nek neveznek. Körülbell

megtudtam,

hogy

semmi

érdemlegest

nem

lehet csinálni az élet e könyökutczájában,

ami

alaposan ellenkezik a régi véleményemmel. a kedves ételeim ez az lenni

egy,

és

mások

is

malacz-pörkölt

—

mellett

a

—

mákos

ma

lagymatag

metélt

és a

És a vennem,

mindhalálig.

vérem! Nem kell vegyi vizsgálat ugy is tudom, hogy más. Régen

dom

St

még

amiben következetesek szoktunk

kitartunk

lobbanó,

pedig

lettek,

és

alá :

—

forró és

fel-

gondolko-

vele.

Minden más lett bennem és körülöttem is. A csecsemknek bajuszok ntt és ha megpillantom ifjúkori ideáljaimat az utczán átmegyek a másik oldalra. Nincs semmi és senki, aki

—

magára ne

hegyek összelapuhak, a messzeség összement és a fiakkereseket nem tartom többé zordon és ggös uri embereknek. Oh istenem, húsz évi kopás alatt mily szürke lett Budapest czáfolt volna, a

a magasság kisebb

lett,

szín keleti sznyege! Csak a szobor maradt a régi, a hordár, az

szikrázó

változatlan. lötte

Lerombolták mellle a házat, körü-

a városrészt és

— 119

bizonyára szótlanul

!

és szívtelenül

—

átköltözködött egy

megint csak pálinkás bolt év

öt

Új

telt

el

azóta,

mindennap látom

és mindig ugyanannak. Mindig a

pillantanám

helyén, soha

Ha

csak egy-

meg munkában,

ha csupán

megbízása, semmiféle keresete. szer

új helyre,

elé.

egy frakkot vinne vasalóba, egy levelet valami Mibl él, de mibl élhet? így meg kell halnia éhen, csak végezné is már szegény, jobb volna talán neki is Neki azonban, úgy látszik, mindegy. Vár, néz, leányhoz.

áll,

amig estve

lesz.

Nem

elégedetlenebb, mint régen.

öregebb

A

ruhája

és is

nem

mintha

ugyanaz volna, elég tiszta, elég rendes, az idhöz való. Nincs melege és nem fázik, dolga nincs, terve nincs, czélja nincs. Mit gondolhat vájjon a maga életérl? Azt, hogy várni kell, majd eljutunk valahová. Mi úgy sem mehetünk magunktól, visznek, mint ahogy hordja magával az ár a folyamnak molekuláit. Nem a cseppeket, mert az már intézmény, valóságos részvénytársaság

!

Ostoba kitérit

hogy megtéveszt, mint Most hirtelen egy kép reszket

filozófia,

az utamból.

a szemem eltt, homályosan, beteges bágyadtsággal.

Mintha láttam volna a számzött öreg

embert most

karácsonykor,

120

estve.

Az

utcza

mögötte a pálinkás bolt is. A hordár indulófélben volt éppen, de valaki kezét. Egy hátulról megérintette a kacska

elhagyatva,

sötét

asszonyember, kalapban, csak a félarczát láttam, de az ugyancsak ki volt pirosítva: A lánya, az unokája, a felesége ? Egy darabig láttam ket, amint egy vonalban lassan halad-

nak elre, amig egyszerre kiestek, elvágódtak a látóhatáromból; velem

—

egymagámmal

vadul vágtatott tova az ünnepesti villamos.

121

—

Jegyzkönyvem.

Herczeg Ferencz mint szónok. Valami szép volt a Ház Herczeg els beszéde boldog, vidám és kedves, zajongott, neve-

után

:

tett,

ugrált, fecsegett,

Risler.

Az els

meg

pillanatban

volt elégedve, mint

maga

a

mód

Ház sem

tudta,

minek örvend oly rendkívüli

hogy

valaki kivégzett valakit, elegánsan, szabály-

szeren, szörnyen és humorosan.

A

:

annak-e^

mi érdekes

nemes grófunk, Keglevich, nem mondható túlságosan népszer férfiúnak, de ha szerették

és

volna

is

:

van-e kívánatosabb látvány, mint egy

szép kivégzés, különösen ebben a koncziliáns korszakban, ahol a nagy békétl csömörbe esve

123

elfásult utálattal ásítanak

ségek. És most felszökel,

a

Ház

még

se hitte,

egymásra halálos

egyszerre a finom,

pedig

jó

vér

közepette:

vicczek

hogy ma még

ellen-

friss

ilyen

jó napja

És valószínleg Herczeg maga sem gondolta, hogy ezen a napon egyszere az ország lesz.

legjobb szónokai közé emelkedik, neki rohannak, agyongratulálják, vén politikai scortumok alig állhatnak ellent a

vágynak, hogy homlokon

ne csókolják: oh én édes szüzem mindjárt elszörre, hogy tudod a módját! Nem kellett leselkedni, ugy csinálták, hogy mindenki lássa amint meghajolnak eltte a legggösebb ifjú államférfiak, a nagy sokadalomban de egy kissé alattomban szorongatják a kezét ids kegyelmes urak, édeskés mosolylyal az arczukon, de ijedtséggel a szemükben ^ez a zsivány, ha akarná, engem is igy elpusztíthatna, ez :

—

—

:

veszedelmes, ez elpusztítandó ember

A

politika

eltte,

az

!«

egyszeren hasra feküdt

tehát

irodalom

Ferencz diadalának

— éljen

eltt.

Mert

foka mégis

a

Herczeg

a módszere.

beszélt, ahogy ír: elevenen, egyszeren, okos számítással, nehéz részletek nélkül, sok pointtevel. Hogy a legtöbb dologban igaza is

Ugy

volt,

az mellékes,

szórakoztató,

a

könny

f

az,

hogy

az eladása.

124

kellemetes,

nem

akar

:

bölcsebb és tudósabb lenni, mint a hallgatómert tudja, hogy az emberek pedig az sága ilyenkor mindjárt megsértdnek, egy darabig

—

—

még udvariaskodnak, aztán gatták volna napestig,

elszöknek.

szívesebben

t

elhall-

mint akár

Dezst, szívesebben mint azt, aki most elteremne és valóban érdemleges dolgokat tudna beszélni arról hogy kell tehát megmenteni a Nemzeti Színházat? A szz szónoklat csaknem egy óráig tartott és mindenki sajnálta, hogy az ilyesmit nem lehet megujráztatni. Mert nemcsak tartalmában, Szilágyi

hirtelen

:

de formájában is élvezetes volt a beszéd semmi kínos kompozíczió, a politikai szónoklatok stílusából nincs benne semmi. Oly friss és világos, mint egy jó

a szokottnál

is

novella és talán

jobban elbeszélve.

kimeresztették a

szemüket,

A

még

politikusok

úgy csodálkoztak

ezen a közvetetlenségen, de mi irodalom, régen

hogy élszóval is egyike a legjobb arra az elbeszélknek és én emlékszem idre, amikor Herczeg még lágyan mondta el a ketts, kemény mássalhangzókat, amikor még csak kezdte a dolgait: társalgás közben egész kis remekmunkákat hallottam tle. Elbeszélte a delibláti homokot, tájképeket tudott elmondani, színekre szavakat talált, elvont dolgoknak tudtuk,

125

testet

tudott

adni,

svábjainak

a

az

erkölcsi

a kávéház asztalára.

életét odatette

Az

elfogulatlan elbeszél, akinek gyönyörhogy minél nagyobb társaságban mondjon valamely érdekes történetet néhány perczig

ség, el

:

idegeskedett,

zsebkendjét,

a

kereste

törülte

a homlokát, nedvesítette az ajkát, aztán elemé-

ben

St

volt.

mivel

nekem úgy

még jobban, nem

elkel

igyekezett

hogy ez a tárgy ugyan

nem

azért

lenni és jelezni,

t

érdekli

nagyon, de

Nem tudom

exponálja érte magát.

mi az Herczeg Ferenczben, a házi a vérmérsék-e, de azt megfigyeltem

bizonyos lenni.

fentartások

A

mérsékletet,

amely

bátortalanságnak

nagy

alig

nevelés-e, rajta,

tud

hogy meg-

mikor a legtüzesebb a vénája,

hirtelen alkalmazza

is

nélkül

vala-

mert szokott

:

magát egészen,

reservjei nélkül dolgozott, kiadta

sehol

hogy

tetszik,

mint rendesen

ízlése,

a

szordinát,

mindjárt

a

ott

bölcs

hidegségnek

és

hogy ez az még a nagy sikertl

Lehet,

látszik.

amely

azt

talán

retteg.

Most,

ahogy

nem retteg: temperamentumát, még a tita szeme nem is oly világosbizony

beszél,

kibocsájtja egész

kosat kék, jaival

is.

most

Nini, tüzes,

majd

elborul.

sem mozog többé

A

hosszú kar-

oly fáradt uriassággal,

126

még

kinyújtja,

Magas

kezét

a

is

marokra

szorítja.

és karcsú termete rendszerint egy kissé

—

meghajlott, de ez a megliajlás fiatalos. Most azonban kihúzza magát legényesen és okos tekintete

vakmern

száguld

szét a

Házon

és

ebben a pillanatban, amikor a siker már bizonyos, nem lehetetlen, hogy arra gondol: ha ezt

a

sikert

én

intendánst, ha a

megkntizálhatnám,

mint

még

beszélhetnék, mint a színházról, az volna

csak a hatás

az

komoly közállapotokról úgy

!«

Valóban, mily érdekes volna, ha egy lenül jó szem, mint amilyen

egy

föltét-

kitn

íróé:

és megnézné itt az embereket, a azokról úgy beszélne, mint Herczeg. Ha a régi, közvetett, szürke és komisz politikai módszer helyett egyszerre úrrá lenne a Házban a friss

dolgokat

irodalmi módszer. Az, amely tényeket keres és

nem

doktrínákat, az életet nézi magáért az élet-

ért és

nem

csinált czélokért.

Ha

közjogi kín-

lódások helyett a szocziális szükségek izgatná-

nak Nem lehetetlen, hogy jönnek, st már készüldnek is ilyen emberek, st mától fogva magának Herczeg Ferencznek is az jut az eszébe: !

csináljunk

tehát

dalmi módszer

egy

kis politikát,

de

uj,

iro-

szerint és czáfoljuk le azokat

az analfabéta politikusokat, akik kitalálták,

127

hogy

a politika

nem

Az néhány be nem

liumok kedveért és

politikus miatt terjedt

más bizonysága

el

nincs, mint az irók gyávasága. is

hogy minden

van és mégis

ott,

vált poéta-

ez a babona, amelynek

Milyen csudálatos

nak

monopó-

az íróknak való.

érte

ez,

a litteratura azt hiszi, beáll szolgá-

ahol nyilvánvaló jogai vannak.

Mindennek a vége az, hogy Herczeg megint kivált, elre tört, dicsséget szerzett és példát mutatott nekünk. »Mily szerencsés !« mondják a kartársai. »Mily tehetséges!* gondolom én és gyönyörködöm benne, hogy mennyire mindent bevált, amit csak ígértem róla magamnak. mint író nem Pedig nincs mért tagadnom

—

—

az én ideálom és bárha élvezettel olvasom és

sok képességével imponál is nekem, néha valóharagszom rá. Olyankor különösen, amikor ernek erejével, tudatosan leszállítja a sággal

maga

színvonalát.

elfogulatlan

passzióval

filozóf,

adja

— biztosan tudom róla — és

nem

az elfogultat.

egyszer a

nagy

szivében

van meleg emberszeretettel és mégis sokszor olyan formákban jelenik meg, mintha hideg közönynyel nézne le mindent, ami nem vagy hozzátartozója. Sokan a kollégái közül tele

rossz néven veszik neki, hogy

ennyire kivált

a mi szabad és színes csoportunkból

128

— amely-

—

és elnek sok apró szolgálatot köszönhet kel klubman lett, oda tartozik, akikhez nem tartozik és akiknek nem köszönhet semmit. Mondják »ez azért van, mert az isten felvitte

a dolgát

!»

Persze, persze, a

jó isten is

segített,

de a

legtöbb munkát mégis csak Herczeg Ferencz végezte, akit én sohasem láttam másmilyennek, mint amilyen mostan. Amikor

kezd

tárczaíró

begombolúgy kozott volt, mint egy miniszter. Ez modor, egészen kellemes is és csak azoknak eshetik rosszul, akik elég szkizlésüek, hogy minden

volt:

akkor

irót egyféle

az,

hogy

viselkedett, oly

is

formára

neki jól

áll

akarnak a

maga

szorítani.

habitusa,

A

f

amit

különben nem is maga szokott szerezni az ember, hanem úgy örökli. A Herczeg apja polgármester volt egy vidéki városban és lehet, hogy egyenesen miniszternek született. Mondják rendkívül okos, higgadt és szigorú ember

No már most

volt.

ezek a tulajdonságok egyesültek

egy ers és kivételes költi tehetséggel, a nehéz német vérrel, és azzal a vérnél becsesebb nedvel, amelyet a magyar levegbl és nevelésbl szerzett meg a mi érdekes egyéniségünk. Bolond dolog szerencsérl beszélni, különösen Herczeg Ferencznél, aki maga az akarat. 129

Szokatlanul nagy, félelmes, de jó akarat, amely-

nek

még sok

föld,

lakója író,

sem

meg

látni

ez a fia,

magyar legsibb

még meg ugy, mint az az még Pomerániában maga is még germánizmusokkal

értett

akinek

született, aki irta

hasznát fogja

legközvetetlenebb

a

akit

az

tapsai között

a

szépapja

els egy

novelláit új

és

ma: közdiadal

szónoklati stilust vezet

be az si magyar alsóházba.

130

Egy rossz asszony természetrajza Regény.

Az

alakja. XII.

A

családi érzés

enyhe szárnynyal

szállt le

a

primadonnára.

— fzök

Ma !

én fogok

kiáltá és

fzni,

nyomban

gyerekek

ma

én

feltrte hálóköntöse

ujját.

—

De mibl?

kérdé a kiáltásra

eltermett

szakácsné tekintete.

Egy

húsz frankos

török

aranyon

semmi néven nevezend pénz nem ban. Azt

nem

is

volt a

Nonótól

kellett

volna

könny munkák 131

kivül

volt a ház-

elcsalni,

ami

közül való.

9'

!

—

—

Ah

monda

—

elszomorodva

vagyok! És a

egy

Piroska

nagyon

én

ha nem jön haza, mekeivel.

szerelmesen

férje felé fordulva,

és megalázkodva folytatá: Jó,

Melitta,

hogy

ma éhen

hazajött,

halunk a gyer-

a papától

kérj

pillanatra

szerencsétlen

öt forintot

piaczra

A

egy idegen állam százas bankjegyét

férj

adta át a szakácsnénak, az

ezt

Az

jól

már

ismerte

elbb bankházba

ügyet,

átváltani.

aki

vinni,

kell

gyorsabb és biztosabb

ügylet

lebonyolítása czéljából elvitte magával Nonót,

sértdve

mire Melitta sírva és

futott

Leszalajtatták vele a szobalányt és

utánuk.

azután

—

nehogy a pénzügyi manipuláczióból kimaradjon

—

utánuk loholt az inas

Az angol

leány

csudálkozva

kivonulást és a beszédet dolt,

is.

nem

értve, arra

hogy a gyermekek nem

gadni.

A

nézte ezt a

akarják

gonelfo-

szemei megteltek könynyel, a szája

rángatódzott.

A színészn

odafutott hozzá és

megcsókolta, körülcsicseregte, hízelkedett neki és

bolondozott

vele,

addig 132

nem nyugodott,

:

még lett

:

És csakis a leány makacs

bele.

állásán múlt,

nem

hogy nem

kanapéjára,

bonne

a czipjét,

le

félig

visszatért az urához,

karrikaturáját hozta magával,

Ugyan,

gyerekeinek

czi-

szobájának legjobb

?

ilyen !

mamlaszt

kérdé aztán

már

olyan

—

képett vágott mint az

—

ellent-

hogy ottan kinyugodja magát.

Mikor az asszony

ijedt

húzta

mindenesetre

fektette ágyba,

pelve vitte át a legszebb

a

nem

az idegen leány halálosan szerelmes

hoz

maga

a

félig haraggal, félig

mulatozva.

Majd a következ bonnet,

pillanatban

elfelejtve a

a gyerekeit, mélységes komolysággal

monda

—

Gombalevest fogunk fzni, aztán párolt

felsárt

grizes

laskával,

semmi egyebet. Úgy

mint régen, emlékszik azokra az ebédekre, csak ketten ültünk az asztalnál, mennyit sírtam, ha

egy

félórát késett,

Az volt ilyen idnek nak.

mennyit nevettünk egymás-

a szép id, voltaképpen most kellene

lenni.

nagy és szép gyermeke van 133

is

Akinek két ilyen

— megint eszébe

mi, rászületett arra, éljen

—

hogy gyermekei vannak

jutott,

hogy boldog

ne engedje magát

:

különböz

—

családi életet

eltérítetni,

bár sokban

mosolygó

elkomolyodott.

férj

hogy mi jön: egyike ama nagy-

már,

szer

mint

a véleményünk.

A mindég Tudta

aki,

de

ritka pillanatoknak

—

amikor az

asszony a tisztesség nevében kibeszéli a fejébl a tisztességet.

Amikor egyet-kettt

és egykettre

eltnnek az elméjébl mindama

szégyenteljes és

csúfos

az

Az sejt

szörny gondolatok, amelyek

megcsalattatására

még mindent

imént,

tudott:

vonatkoznak.

most már csak

ködszeren, betegesen

némelyeket,

hitte,

fúj a fejére

hogy mi sem könnyebb mint

az asszony htlensége az

Hol

magoriája.

a

hogy csalja?

És a becsületessége

amint

beszélik

hogy

az,

féltésének fantas-

kézzel fogható

—

élt, el-

—

bizonyíték,

fvel-fával

mellett

itt

meg-

a bizony-

ság: a Piroska esküje!

mint rendesen, szinte periodikusan

Megjött jelentkezett.

szárazon

Most nem súgta a

monda: 134

fülébe,

hanem

— —

— maga gyalázatos

És ha meggondolom

nem

hogy magán kivl

engem ugy

Isten

senkit.

soha

szerettem

segéljen

Ugyan

!

igyekeztél elrontani, emlékszel-e? Mily szerény,

els esztendben.

alázatos és félénk voltam az

De

már lánykoromban

te

Volt én

tanítottál.

nálam valaha naivabb, jobb, ártatlanabb teremtés?

Egy tvirág,

cserépben

aki

él,

elzárva az ablak

Amikor megláttad a

közé, az se lehet butább.

míderemet, emlékszel-e, hogy elpirultam

nem

otthon én slafrokkban

jártam,

?

mindég

felöltözve és amikor az öregebb színészek

akarták

csókolni

fakadtam.

— férfi

—

a nyakamat,

mindég

állig

megsírva

Minek élünk mi külön?

Csakugyan, van benne valami

!

monda

a

elgondolkozva, majd igen felélénkülve.

Ez a

férfiú

is

közzé

azok

tartozott,

minden pillanatban hajlandók az kezdeni.

ma

Soha

Tegnap még

rajok

reggel früstök után

életet

akik újra

szakadt a világ,

pedig

k

szaladnak

neki a világnak,

hogy kifordítsák

mondom, hogy

reggeli után, mert daczára friss,

vidám,

gömböly

sarkaiból. Azért

külsejének, bizony vérszegény

135

^

kelme és amikor üres volt a gyomra,

volt

rendszerint akkor látta a mindenféle árnyékokat,

mindég ilyenkor

ersen, hogy a felesége

hitte

megcsalja és nevetségessé

gényke voltaképpen nem beteg

vele,

!

A mirl

teszi. is

sze-

kénytelen

tehet,

mentegette magában, miután

fbe-

lövési Ígéretek után otthagyta, elvitte a fehér-

nemit, az

szerszámait,

elektroteknikai

nagy elektroteknikus, a külföldön ismert

—

föltaláló

mert

tekintély, elég

és meglehetsen

geniális volt

szegény.

De

Piroska

nem

volt

most »beteg«, az egész-

ség és a tisztaság volt maga.

Oly otthonos,

oly kedves, oly szinte:

—

Nem mondom, hogy nem

fogok egy

kissé kaczérkodni, arra szükség van, fájdalom,

a mesterség miatt. Oly fárasztó néha. Forduljon

el

ilyenkor,

ne nézze,

látszat az

egész!

Jóízen összenevettek és belefogtak nagyszer tervezgetésekbe. Hogy más lakást vesznek, esetleg kibérelnek egy kis palotát, szalont

fognak

tartani,

ahová majd

séges hölgyvilág, a szellemi 136

ellátogat a tisztes-

elkelségek.

:

—

Ha

miniszternéket

Majd

—

ha akarod,

kell,

heveskedett

!

átfogta az ura

Akarsz

elhozom neked a

te

primadonna.

a

nyakát, hízelegve kérdé

lenni?

valami

itthon

Adok

neked egy államférfiút! Hopsza! Megcsókolta a

férje

homlokát és

átlejtett

az

államférfiúhoz.

XIII.

Az

aránylag

fiatal

kegyelmes úr

ezalatt

már

átment minden alak és színbeli változáson. várakozástól

A

— és a hidegtl — volt már savanyú

és zöld, mint az éretlen baraczk, a haragtól és

más

egyéb

pedig

felindulástól,

lelki

olyan

forró és piros, mint a ftt rák. Szeretett volna

elmenni vagy csengetni, de czant, mert diszkrét volt,

neveltek és

katonáéknál

volt szánva,

hogy

meg sem mocz-

mint akit papoknál tanítottak.

Mégis

el

kikapatja a primadonnát, de

ahogy meglátta, elhalványodott.

Egy ggös úrn

itt

uram? Az

Egy asszony,

állott eltte.

akinek a tekintete azt kérdi tle államférfiú

:

mit keres

ön

szeme ugyan leszokott

137

!

hogy az

arról,

élet

legközönségesebb

jelen-

megfigyel

erejét

megismerje, bárha

ségeit

részint eszményi, részben csak komplikált jelen-

ségek fölismerésére

gosan

látta,

hogy

egészen

vilá-

felsülésféle

tör-

tartotta fenn,

valami

itt

Körülbell olyan, mint amikor miniszteri

tént.

tárczát ajánlottak föl neki és

már-már a zsebé-

ben érezte a kincset, amikor valami hirtelen for-

kezébl

dulat a

kivette

— Gondolom, nincs

itt

és az orrához értette.

mit keresnem! monda,

hogy megelzze az eseményeket legyen

alább erkölcsileg

—

és

hogy

leg-

felül.

Ellenkezleg, igen örültem a szerencsé-

Csakhogy az imént

nek.

kedves kis uram, úttól,

meg

kell

érkezett

piszkos,

meg

az én

poros, füstös az

mosdatnom.

— Nem zavarom önöket a viszontlátás örömében monda nem egészen folyékonyan az állam!

férfiú és

De

kézcsók nélkül akar távozni.

Piroska hanyagul az orra alá dörzsölte

a kezét:

—

Ajánlom magamat jóakaratú kegyelmébe

monda

kenetteljesen.

Majd szárazon 138

hozzátette:

—

Vigye mi

kocsiját,

ön

a kocsit, az én kocsimat, az

el

mégis csak

szegény asszonyok

inkább lóvasúton járunk!

XIV.

Tizenegy

A

óra

színigazgató

valami

próbára

lett,

—

menni.

kellett

egy sunyi polgárember

förtelmes hunczutságot eszelt

ki.

—

Azt,

hogy két Heléna-premier legyen egymásután, két

estén.

A második

valóságos, igazi

premieren

Paris

férfi

a második felvonásba

más

játszott,

Paris,

azonfelül

egy közjátékot szúrtak

bele: a kártyázás helyett az egész mithologia, élén Helénával,

elmegy valami éjszakai

tásba és ott mindenfélét cselekszik, tánczol.

hogy

Ezeket a részeket

kellett

lokali-

fképpen

próbálni és

ezt lássák és fölülbírálják, ott voltak

már

a Piroska összes kirendeltségei. Egy-két újságíró, akik alig aludtak kat,

hogy

néhány

szolgalatjára álljanak és

a primadonnának,

vagy amazt, csinálni.

órát, felköltették

ezért,

hogy vagy

Szegény, jó

másképp

fiúk, alig

139

megmondják

vagy úgy,

így,

azért

magu-

ezt,

kellene

láttak a fáradt-

szomorkodtak, de a remény

ságtói, fáztak és

derengett elttük: »Majd

öt,

vagy

tíz

év múlva,

majd ha kissé öreg lesz!« Annál vidámabban csicsergett a két fiók, a tegnapi sikertl szinte

kintt a bajszuk, oly elevenek voltak, hogy kicsiny

hijja,

majd kibuktak a ponyvafüggönyös

páholyból. Volt

még néhány

úr elbújva föld-

szinten, emeleti páholyban, déleltt

urak, akiknek a lelkén a

is

szerelmes

primadonna zongo-

rázott messzirl, elég volt valamit elgondolnia

és azok megcsinálták azt a konczertet, amely

neki kellett és tetszett.

A fközönség volt,

lenl

akik

a

azonban Nono és

apjukkal jelentek

karmester

mögött

meg

dozott,

és közvetet-

foglaltak

Piroska kezdetben nekik játszott,

Melitta

helyet.

velk bolon-

hogy mulassanak, leütötte Calchas fejérl

a czilinder-kalapot, hogy bízzanak, visszautasította

— de egészen komolyan —

csókjait,

pedig máskor

úgy, hogy a szegény

még

a kövér Paris

bíztatta, ugratta,

fiatalember, valahányszor

vele játszott, azon az estvén sohse vacsorázott

mást, csak

tejet,

pedig szeretett enni. 140

A

Alig tartott a próba egy óráig.

még

csak egy kicsinyt elénekelnie

komponált

unokaöcscse

vidám

Offenbach

amelyet

keringt,

dana

kis

egy

valami

állítólagos

Helénához.

a

Elég

fölötébb

Piroska

és

volt

divának

kellett,

élénken énekelte, de a végét elharapta hirtelen,

néztéren, a poéta szolgáját,

valakit meglátott a

a nevezetes Simont, akinek szokatlanul kifejez

arczán oly borzalmas, hogy szinte már nevet-

séges

volt

magához

—

Csak mondja meg, én nem

semmitl, valami

—

Otthagyta

a kifejezés.

kartársait,

intette az inast és szólott:

baj

ijedek

meg

van?

Meghalt! súgta Simon

kiáltva,

kusan, mert érezte, hogy igy

kell,

patheti-

a hely miatt

ahol van. Éles,

a

szívbl

jöv zokogás

homályban, azt se

jön.

föl

leszaladt

egy pohár

ban mindjárt ságát

fleurtölök

az

rejtekhelyeikrl,

látta

egyszerre

tudták honnan,

éhomra

Javíthatatlan,

ugráltak

tört föl

vizzel,

a helyzet

:

141

az

merrl ijedten

ötletes Paris

igazgató azon-

kegyetlen józan-

— lídet

A ki

Vége az

estének, tudtam

!

egy sze-

szólt

káromkodva. zokogásból azonban egy mély sóhaj

vált

és Piroska megszólalt:

—

A

mint

testvérem, több

meg! De ne

fél],

els

testvérem

halt

a kötelesség!

Aztán azura karjába kapaszkodva, ízlésesen, halkan szólt:

—

Édes, úgy-e elmegyünk hozzá

!

?

XV.

Aznap nem lehet. Oly

könny

tatás kövét, a

eltt, a

lehetett,

egyszeren nem

volt

valakire rádobni a kárhoz-

k mindig

kéznél van, a lábunk

kezünk ügyében, és oly nehéz

vala-

hová elmenni, ahol egész biztosan nem vár az életnek legcsekélyebb

Másnap azonban neki indult,

látni

amely

eltenni

t

annyit

pitymallott,

Piroska

mindenáron,

mieltt

alig

akarta

beletennék a koporsóba. alakját,

öröme sem.

emlékét,

A

lelkébe akarta vésni

megrizni

mulattatta,

142

a

lelkét,

csaknem mindég

mindeddig a maga jogos

érdekelte és amelyet

tulajdonának

Úgy énjét,

tartott.

t

amely

szolgálja, neki szerencsét hoz,

mindig rendelkezésére Voltaképpen dühös losan

áll.

volt

is

hogy

ily

ango-

de haragjával legf-

magát,

ajánlotta

rá,

képpen mégis csak a teremtés

hogy kimerte

kényelmes

második,

mint

tekintette,

ellen támadt,

nyújtani a kezét azután, ami

az

övé. így lázadozva, részint könnyezve, részint

a

járó-kelk

reggeli

ért el

ban

—

talon

lent a

feküdt

különösségét

csudálva

amelynek halottas kamrájá-

a klinikáig,

pinczében a költ,

—

egy fenyfa-aszszalonruhában,

fekete

a kezében olvasó.

—

Milyen szép

még

csak távolról

Az

!

—

monda

Piroska,

—

bár

látta.

ura megállt a küszöbön,

elre ment

és letérdelt a halott lába eltt. Imádkozott és

kérdezte

magától:

hasonlított,

De arcza

ki

ez? Valakit, aki

egykor ismert,

ebben olyan,

nem

volt

semmi

abból,

mint egy dilettáns festette 143

ehhez

szeretett.

az kép,

benne

nincs

A

szalmából

volna csak. Mennyit

egy

konstrukczió

arány,

mintha

melle:

sírt,

és

kitömött

szín.

kabát

mennyit nyugodott

mellén, amelynek ehhez mégis némi

férfi

köze volt!

Ez a gondolat röpködött a simára hosszú

és

tömött

haj

alatt,

mégis csak fölborzolódott egy a gylölségtl, neki

sem

lehet

hogy nincsen

amely

fésit,

most

Fképpen módjában, még

kissé.

embert csinálni ez összetöpö-

rödött valamibl.

—

mondta

Azt

a halott

Ébredj

is

föl

!

fölébred,

—

—

mondta

—

ha én ersen

hogy

ránézek.

gondolta magában az asszony,

az utolsó szót félhangon súgta.

—

Szeretném megcsókolni

!

Szabad ?

— szólt

aztán a környezet felé fordulva.

Az

ura intett;

—

Ne ... a gyerekek! Piroska megvet tekintettel

—ó

sújtotta:

most az én gyerekem!

—

monda

és

megcsókolta háromszor a homlokán, egyszer a kezén.

144

Két

költtárs

elzüllött

hogy

mellett, azaz,

jöttek

ket

beborozva. Nagyon megillette

csaknem

magaviselete,

elbb

az egész éjszakán

mint

t

Az

szidták.

csókolt neki, a másik ölelte, csókolta, siratta

a

virrasztott

éjfélután

a

halott

igen

ide,

mvészn

megéljenezték,

pedig

egyebet se

tettek,

nyomban

kezet

át

egyik

meg

ráborult a halottra,

elpusztulását és kiéne-

kelte:

—

Isten veled te isteni

Majdnem. Gyurikám,

angyali György, isten veled,

hogy nem mink,

élsz és azért

akik

boldogul

!

Azaz,

tekülömb vagy, mint

azt hisszük,

neked mennyei

élj

Ln

hogy vagyunk! ezen

pusztulásod,

n

isteni

megcsókolt angyali Gyúr. Csuklott.

beszédet

—

másik, aki voltaképpen részegebb

jobban

de

volt,

A

bírta,

folytatta

fekszünk mink!

—

dulattal rámutatott a halottra.

nem úr.

:

író,

búcsú-

:

Itten

kezet

a

volt közöttünk a

majdnem

elég szép

—

f

moz-

Tisztelt gyüle-

Majdnem. Majd-

becsületes ember,

majdnem

Mert ez vagyunk mi, ez a mi sorsunk, 145

10

!

magyar

híres

íróké.

Ez a viszonyok mélyében

ez a föld kipárolgása

rejlik,

A vöröskép költ szipákolt,

.

.

.

a

ríva fakadt,

másik

is

egymás nyakába borultak és egy-

mást csókolták.

Most egy harmadik

férfialak lépett

nagy szepegve közeledett a

—

így

halott felé:

viszontlátnom

téged

és

György

hamis hangon.

kiáltá

A

kell

be

boros emberek nekiestek:

— Ugyan ne nyaggassad még a halálában — Mindig utána folyton kerested is.

jártál,

ott,

ahol tudtad,

hogy nincsen,

Rokonának adtad utált

—

irtózott

tled.

magadat és senkit sem

ki

úgy, mint téged!

Ne

tréfáljatok, ez a hely

nem

arra való!

Nincsenek nagyságodnál kézírásai? fordult a furcsa,

nagyfogú ember az elmélyedve imád-

kozó Piroskához.

— Micsoda szemtelenség

!

szólt a

primadonna

és eltávozott a nyírkos helyrl, szívében mélyen

megalázva, megtörve,

maga sem

képpen miért? 146

tudta volta-

Az

ura mind a hangját

hagyta,

de abban-

féltette,

hogy az asszony csakugyan

látván,

szomorú. a betéteket, a tánczot, sem-

Este kihagyta mit a

nem

temetésen,

els

másnapon

és

ismételt

volt

mély és komoly gyászban,

oly

mint senki az elhunyt hozzátartozói közül sem.

ment a koporsó

Fejét lehajtva

mindent

látott.

férfiú, aki

de azért

hogy az

ilyen

köszön

egészen

egy

katonatiszttel

azt is látta,

soha még

után,

látta,

állam-

megjelent pártja tehetséges publiczis-

bajusztalan

reá,

jól

is

végtisztességén:

tájának

St

Azt

megy

karonfogva.

hogy a jelentékeny babonás

tisztelettel

nem

bár

neki,

fiatal,

politikus

nem

nézett

veszi észre, újra

köszön.

A mit,

fiatal

alighanem

súgva látja,

A

ember

most

azt,

hogy

említi a nevét, a

hogy az tisztecske

tle

kérdez ki

.

Az

sr fátyolon

vala-

államférfi

keresztül

nevét mondja.

most

ggösen

mintha csak azt mondaná:

»

vállat

minek

von,

köszön

ennek ?« 147

ir

Biztos,

megborzadt. tól.

a

A primadonna Most elször borzadt meg magá-

hogy

ezt

mondta.

Valami sajátos véletlennél fogva megtalálta

szívét,

Nem

amelyrl eddig sejtelme sem

tudta,

hogy van, nem

volt.

vette észre.

Folytatom.

148

Levelek.

Az

én boltom.

Bizony, boltom van nekem.

meg

Ezt

se

hittem

vagyok lepdve, restelkedem is, hogy boltom van nekem. Tehát én is elromlottam és bizonyos tisztelettel keresem emlékeimben a régi alakomat, amikor mindig bizonyos önutálattal vállaltam el munkámért a bért. A fejembe hamar belement, de érzésembe nagyon nehezen, hogy az Írásért mondjuk így: a poezisért pénz jár. És sokszor úgy tetszett nekem, elárulom magát a költészetet, amikor meséimet pénzért árulom. De ha elmaradtam más mesterségtl, ha már volna,

is

—

—

149

mindenképpen élni i<eli: szépen belehelyezkedtem és beletördtem az élet rendes folyásába és lassan-lassan kezdtem elhinni, hogy nem

nem

csalok és

lopok, amikor a

a munkabéremet.

úgy bántam

rajt,

vagy a

Nehogy most

pénzzel:

talált

utczára

—

lakás,

vagyok.

hogy már Most már

No, még nem egy kis külön, amely tele van az elkül» Fehér megmaradt csak

—

a

és

túl-

nyert

a

bizony.

szolgál,

háromszobás

dend

mint

vele, el!

el

lélek

ártatlan

boltom van, boltom az

vele,

azért azt higyjék rólam,

én

kifizeti

igyekeztem

volt a szokottnál: émelyített,

adni

kiadó

És mégis, ha ez nagyobb

Könyvek«-kel.

És azok rendbe vannak rakva, meg vannak számlálva, pénzért viszik,

tudom

is,

st

én leggyakrabban

hogy hová. Látom a vörös

utal-

ványokat és akárhányszor elolvasom rajta a neveket és gyönyörködöm benne, hogy én

micsoda élelmes ember

adom,

lettem, pénzért

amit kitalálok, a gondolatokat, a meséket, kész-

még

pénzért, rémlik,

frissiben

magam. Néha

nem

úgy

is

azon és úgyszólván a markomba szám-

lálják a bért.

bocsájt,

pedig

mintha ez

Félek,

volna rendjén

hogyha

de a jövend

elitéi.

150

a jelenkor

:

meg

is

Megvigasztalódom egy gondolatban, abban, én boltomnak négy szolgája van. Mert a szolga a f, hogy egy kötetet, ha kell, ketten vigyenek a postára. És ha más nem is, ezek az emberek biztosan megbecsülnek engem. Látom az arczukon derék ember, mívelt ember, ha ez nem volna, nem is tudjuk, hogy húztuk volna ki ezt a telet! Mert az én

hogy az

:

szolgáim

nem

f, nem

szolga.

is

tanult szolgák,

Egy

golt

könyvárus

állást

a fvárosban,

kitanult,

segéd, mivel

st

az egyik, a

de igen elhanya-

nem

vidéki,

»nem

volt

kapott protek-

cziója«.

No

jó,

csínos

—

én elhittem neki, bár láttam a fiatal, szerfölött mohó kifejezés arczán

— de

hogy valami

[nevelési

hibában

és

némely

fogyatkozásban is szenved. Végre is benne, hanem a könyv természetében a fhiba, szerfölött ingó jószág, és a

erkölcsi

nem van

kabátzseb

azért

hogy a könyv

van,

észre-

vétlen bele csúszszon.

—

Ön

lop,

szólítottam

az

els

—

látom a szemén, hogy ön lop!

meg

Én, szerz úr

én soha. Minek fiatal

a

fiatal

gentlemant mindjárt

találkozáson.

is,

—

azonnal megtitulált

—

rájönnek, börtönben töltsem

életemet?

151

Oly értelmesen, világosan és czéltudatosan hogy nyomban szerzdtettem. Soha jobb ötletet, nem kell félnem, hogy a » Fehér Könyv« élnem terjed. De nem gúnyolódom, a fiatalember, daczára a kísértésnek és a nem éppen szigorú ellenrzésnek: ugyan nem kínok nélkül, de becsületes. Néha szinte szeretném fölbiztatni kérem lopjon már egy kicsinyt! De vigyáz magára, dologba fullasztja magát és mindenáron arra törekszik, hogy emelje a saját erkölcsi nivóját. És , a fszolga, nemrégiben magának már egy alszolgát is beszélt a lopásról és ártalmairól,

:

fogadott.

Nem

igen voltam

is

meglepdve, amikor a

zsidó fiú egy alkalommal egy kis keresztény fiúval tért haza a boltba. Persze, persze! Az

utóbbi hozta utána a könyveket, igen nagy Itten

tisztelettel

t

urazta és

nézte.

hamar megszaporodtunk.

A

kis fiú kez-

detben csak ideiglenesen töltötte be az ötödik

Csak küldözgette a fnöke, czihuzattá vele a kis kocsit, de meg-

szolgai állást. peltette,

fizette és

én láttam, amint egyszer adott neki

az ételébl.

—

Hús,

nem

kell!

monda

golt a kályha mellé.

152

a kis fiú és legug-

—

és a fáradt, kedves kis

Tüzeljek? kérdé

arcza csupa mosolygás a kályhával bánnia,

hogy szabad neki

lett,

amikor odakint oly csúf

hideg van.

Mint egy kóbor és

itt

szépen beszokott,

nem

érint-

csak a közvetetlen fnökével, mást

kezett,

nem

kis kutyus,

ragadt a boltban. Kezdetben

ismert,

hozzám nem

is

szólott.

el

Én köze-

ledtem hozzá:

— — — — — —

Hát te Kovács

—

vagy

kis

fiam?

István, szolgalatjára.

De mi vagy? Küldöznek engem. Azeltt mi voltál, azt mondd.

Kmíves

éjszaka sok

gem

ki

voltam.

inas

havat hordtunk,

De

a

tél

elején

betegsé-

száraz

lett.

Száraz betegséged? Aztán

ki

mondta

ezt

neked ?

—

is

Az orvos mondta

az anyámnak.

Iszok

minden estve ezerjóf-teát.

A zott teát

rekedt, az egyenetlen

büszkeség: iszik, beteg a

!

hangjából kihang-

minden estve keserKülönben nem vette

komolyan a baját, talán nem is érezte a keservét Pedig már jó ersen meglátszott rajta a nyaka oly vékony, mint egy tányérvirág kocsánya, :

153

a fehér

homlokához képest az arcza egészen A kék szemei meg úgy fénylettek,

összemart.

akár egy vén operetteénekesné.

—

No

todat,

— szóltam

meg

hozzá

— vessed

le

a kabá-

foglak vizsgálni!

Gondoltam, megkopogtatom a mellét, hogy megtudjam: mennyire ment a baj elre? Nem igen értek ugyan ehhez a dologhoz, de úgy vélem, sokkal többet nem tudnak hozzá azok sem, akik ebbl élnek. Egy érdekes babona az egész, s Skoda óta divatban van, próbáljuk meg. Bizony én nagy elváltozásokat konstatáltam és rendeltem tejet, sok tejet, kevés munkát, melegebb kabátot. St egy pillanatra azon törtem a fejemet, hogy elküldöm klimatikus :

gyógyhelyre,

de

nem

fagy-e

meg

ott,

nem

tagadja-e ki az anyja, akinek reggelente végre is

szüksége van

rá,

hogy a kofa-puttont vigye

utána a vásárcsarnokba.

A

kis al-szolga orvosi felügyeletem alatt igen

trheten sége

is

kellett,

sem

érezte magát.

A

kutyuska szerény-

lassan-lassan alábbhagyott, mert éreznie

hogy

volt

néhány nap, amikor senki-

érdekelt úgy, mint

,

senkit

sem

szeret-

tem jobban. Valami fájdalmas és kétségbeesett gyöngédséggel kapaszkodtam a törékeny kis 154

!

hogy valakit önzetlen szeressek. Elismerem, hogy némi irodalmi íze volt ennek a ragaszkodásnak, ha már mindenáron elemezni akarjuk. Elég az hozzá, hogy mélyen megkedveltem és boldog voltam, hogy arra vágyva,

alakjába,

magasra emeltem hogy mindenki

ilyen alárendelt állásából oly

és annyira tekintélyessé tettem,

megdöbbent.

De jó,

azért

nem

bántották, részint azért, mert

emberek vették körül, részint mert halállal fenyegetdztem, ha

puhaszívü

pedig

azért,

hozzája

valaki hála,

amikor

látta,

Ah,

áradt

körülöttem,

tett-vett teni,

nyúl.

rám

amely

hogy

kiállva

mily

bájos

volt a

szemébl,

a

hogy

szeretett volna segí-

vagyok,

meggylt

a

munkám És a kis fiú elment, eltnt. Az egész baj onnan támadt, hogy megízlelte és megszerette a húst.

—

A

többiek rajtakapták, amikor a fazékból

részüket

is.

elfutott vele

városnak.

—

kicsente és megette az Mint egy pákosztos ebecske és

a fazékból

!

!

Elszégyelte magát, neki futott a

Már most mi

száraz, üzletszer lett az vigasztal, kis

hogy egyszerre

csavargó

fiú

lesz

belle? És mily

én boltom. Csak az jó

id

lett.

A

gonosz

kedveért a jó istenke kisütötte

a napot.

155

!

Aki megtalálja, a

fölös,

a

hozza

beteg,

a

vissza halálra

a legkisebb, vált szolgács-

kámat ... Ez a válaszom annak a kisasszonynak a kedves levelére, aki csúfol, mert a magam kiadója lettem.

»A

SZERELEM ÉLETÉ«-nek

nincs e kötet-

Egy kis baj történt vele, úgy írtam meg, hogy ki nem adhatom. Az úraszszony, akit megkértem, hogy végérvényesen ben

folytatása.

döntsön a Stendhal elmélete dolgában kefelevonatban

megbánta.

Más

elolvasta,

szóval:

hogy mint

letiltatott,

:

amikor

döntött,

megkért és

rám ijesztett. Én még nem mondtam le minden reményrl és bízom abban, hogy a jöv hónapban másat gondol és zavartalanul folytathatom tovább a szerelem híres, nagyszer, nevezetes, meg komoly törvényeinek szabad és részletes ismertetését.

156

:

LOMOK KÖZÖTT nyemre

találtam,

egy régi, a legels regésok esztend eltt írt munka, a

»Nyomor« boldog és szép korszakából való. Most újra kinyomatom és márczius havában elküldöm a Fehér Könyv elfizetinek emléki, remélem szívesen veszik. Az emlék nemcsak tiszteletemet és hálámat jelenti, hanem azt is, hogy nem kell megfizetni és gondom lesz arra, hogy ez az új-régi könyv legalább formájában és külsejében csinos és érdekes legyen.

írja,

szerkeszti és kiadja

:

Bródy Sándor, Budapesten

Lövölde-tér

A

3.

Fehér Könyv megjelenik minden

Egy 80

kötet ára diszkötésben kr.

Elfizetni

évre

három

2

40

frt

:

1

h

frt,

legczélszerübb

negyed-

kötetre, kötve 3 frttal,

krjával.

1-én.

fzve fzve

Különben kaphat minden

egyes kötet külön

is,

a kiadóhivatalban és

minden könyvesboltban.

157

Nyomatott Révai és Salamon könyvnyomdájában

Budapesten.

,,r"\

170/ /^é